A MAGYAR SZÖVETSÉGI FÓRUM EGYESÜLET (MA-SZÖF) ALAPSZABÁLYA („Alapszabály”) Alapító tagok az alább feltüntetett helyen és napon alakuló ülést tartottak a MAGYAR SZÖVETSÉGI FÓRUM EGYESÜLET elnevezésű civil szervezet létrehozása tárgyában, és egyező akaratnyilatkozattal elfogadták az egyesület alapszabályát. Az alapító tagok által elfogadott alapszabály a következő. 1.
Az Egyesület neve és székhelye, honlapjának címe
1.1. Az Egyesület neve: Magyar Szövetségi Fórum Egyesület. 1.2. Az Egyesület rövidített neve: MA-SZÖF 1.3. A MA-SZÖF a tagok közös, tartós, alapszabályban meghatározott céljának folyamatos megvalósítására létesített, nyilvántartott tagsággal rendelkező jogi személy. Az Egyesület politikai tevékenységet nem végez, választásokon jelöltet nem állít, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt. 1.4. A MA-SZÖF székhelye: 1157 Budapest, Nyírpalota út 81. 9.em 53. 1.5. A MA-SZÖF honlapjának címe: www.ma-szof.com www.ma-szof.hu 1.6. A MA-SZÖV elektronikus levélcíme:
[email protected] 1.7. Az Egyesület önálló jogi személyiséggel rendelkező civil szervezet. 1.8. Az egyesület hivatalos emblémája:
2.
Az MA-SZÖF céljai
2.1. Az Egyesület célja: Az anyaország és a határon túli magyarság összefogása, az információcsere, közös projektek szervezése, lebonyolítása
a) a határon túli magyarság szervezeteivel történő együttműködés felkutatása, kialakítása, az együttműködés elősegítése b) történelmi és nemzeti kulturális örökségek népszerűsítése c) hagyományos mesterségek bemutatása és védelme, képzések szervezése, lebonyolítása d) szakmai kapcsolatotok kialakítása hasonló civil és gazdálkodó szervezetekkel, tapasztalatcsere e) szakmai tanácsadást nyújt kis- és középvállalkozások létrehozásához hitel és jogi ügyletek lebonyolításához informatikai támogatások kialakításához gazdasági - biztosítási háttér megteremtéséhez mezőgazdasági – élelmiszeripari tevékenység lebonyolításához szociális – pszichológiai háttér megteremtéséhez f) szakmai fórumokat szervez a szakmai újdonságok, technikai fejlesztések megismertetésére g) természet- és környezetvédelem, a megújuló energiaforrások elterjedésének támogatásának népszerűsítése h) társadalmi párbeszéd lehetőségének megteremtése, a lakosság és a döntéshozók felvilágosítása, tudatformálása i) kormányzati és önkormányzati döntések meghozatalát elősegítő javaslatok kidolgozása segítségnyújtás a jogalkotási folyamatban j) magyar állampolgárok, személyek, jogi személyek, jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok, csoportok jogainak, érdekeinek a védelme, segítése képviselete, jogsegély szolgálat k) Európai uniós jogok terjesztése, ismertetése l) hadigondozottak, árvák jogainak érvényesítése m) gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek és ifjúsági érdekképviselet n) hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése o) fizikai és pszichés és értelmi sérültek gondozása, támogatása, képzése, fejlesztése, képviselete p) nyomatott és elektronikus sajtótermékek kiadása, működtetése q) honlap fenntartása és folyamatos ellátása, időszerű tájékoztatás r) rendszeres rendezvények és nyílt napok szervezése s) cél az alapítástól számított két év múlva a közhasznú jogállás megszerzése. 2.2. Az Egyesület tevékenysége, szolgáltatásai, programjai bárki számára hozzáférhetőek. Az Egyesület szolgáltatásai megismerhetők az Egyesület honlapján.
2
3.
Az Egyesület tagjai Az Egyesületet létesítő személyek nevét, lakóhelyét (székhelyét), és aláírását a jelen Alapszabály – nem nyilvános részeként elkülönítetten kezelt – mellékletét képező tagjegyzék tartalmazza.
3.1. A tagsági jogviszony keletkezése Az egyesületi tagság az alapításkor az egyesület nyilvántartásba vételével, az alapítást követően a belépési kérelemnek az elnökség általi elfogadásával keletkezik. Az elnökség annak a személynek (természetes személy, jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, valamint ezek jogi személyiséggel nem rendelkező szervezete) a belépési kérelmét fogadhatja el, aki a belépési kérelmében vállalja az alapszabály 3.7. pontjának a)-d) alpontjában foglalt kötelezettségeket. A tagfelvételi kérelmet az elnökséghez kell benyújtani, amely a kérelemről, ha az elnökség többségi szavazattal elfogadja, az elnökség a kérelem benyújtását követő 30 napon belül határoz véglegesen. 3.1.1. Támogatói tagság Támogató tag lehet az a természetes személy, jogi személy és jogi személyiséggel nem rendelkező szerveződés, amely a) elfogadja és támogatja az Egyesület céljait, és b) fizeti a támogató tagsági díjat. A támogató tagokat mindazon jogok megilletik, mint a rendes tagokat, kivéve a Közgyűlésen való szavazati jogot. 3.2. Vagyoni hozzájárulás (tagdíj) értéke, rendelkezésre bocsátás módja és ideje Az Egyesület tagjai tagdíjat fizetnek, vagyoni hozzájárulásként. A tagdíj mértéke az első évben havi 1000,- Ft, melyet a tagok jelen Alapszabály elfogadásával egyidejűleg készpénzben az Egyesület házipénztárába történő befizetéssel bocsátanak az Egyesület rendelkezésére. A tagdíj mértékéről ezt követően minden évben a Közgyűlés dönt. A tagdíjat minden hónap 15-ig kell befizetni. A tagdíjat önkéntes munkával meg lehet váltani. A vagyoni hozzájárulás nyújtását a jelen alapító okirat elfogadásától számított 15 napon belül kell teljesíteni. 3.3. A tagok jogai
Javaslattételi joguk van, és egyenlő szavazati joggal rendelkeznek az Egyesület döntést igénylő ügyeiben, A közgyűlés határozatainak meghozatalában - személyenként egy szavazattal - szavazati joggal rendelkeznek, Választhatók tisztségekre és megválasztják a tisztségviselőket, Részt vesznek és véleményt alkothatnak az Egyesület tevékenységében, rendezvényein, Jogosultak az Egyesület szolgáltatásait igénybe venni, Észrevételezési és javaslattételi joggal rendelkeznek az Egyesület tevékenységével illetve működésével kapcsolatban, 3
A vezető tisztségviselőktől felvilágosítást kérhetnek az Egyesület tevékenységéről, indítványt tehetnek a közgyűlés és az elnökség napirendi pontjaira, A tagok egytizede írásban az ok és a cél megjelölésével rendkívüli közgyűlés és rendkívüli elnökségi ülés összehívását kezdeményezheti, Betekinthetnek az Egyesület nyilvántartásaiba. Az éves beszámoló elfogadása
A tagokat egyenlő jogok illetik, és tagsági jogaikat személyesen gyakorolhatják. Az Egyesület valamennyi tagja a vezető tisztségviselő megválasztásakor és az Egyesület legfőbb szervének egyéb határozatai meghozatalakor személyenként egy szavazattal rendelkeznek. 3.4. A tagok kötelezettségei
Kötelesek aktívan részt venni az Egyesület céljainak megvalósításában. Kötelesek megfizetni a tagdíjat. Kötelesek az Egyesület Alapszabályát és belső szabályzatait valamint az Egyesület szervei által hozott határozatokat megtartani, az Egyesület célját és szellemiségét, értékrendjét tiszteletben tartani. Kötelesek az Alapszabályban meghatározott tagi kötelezettségek teljesítésére, nem veszélyeztethetik az Egyesület céljának megvalósítását, és az Egyesület tevékenységét.
3.5. Az Egyesületi tagsági jogviszony megszűnik
a tag kilépésével, a tagsági jogviszony Egyesület általi felmondásával, a tag kizárásával, a tag halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével.
A tag tagsági jogviszonyát az egyesület elnökéhez intézett írásbeli nyilatkozattal bármikor, indokolás nélkül megszüntetheti. 3.6. A tagsági jogviszony feltétele és felmondása Az alapszabály a tagságot ahhoz a feltételhez köti, hogy a tag a belépési nyilatkozatában: a. elfogadja az Egyesület céljait, b. magára nézve kötelezőnek ismeri el az Egyesület Alapszabályát, c. vállalja a tagsági díj határidőben történő megfizetését és d. vállalja az Egyesület tagjaira előírt egyéb kötelezettségek teljesítését, különösen az Egyesület tevékenységében történő rendszeres részvételt és az Egyesület céljának megvalósítására irányuló folyamatos közreműködés kötelezettségét. Ha a tag nem felel meg a tagság feltételeinek, az Egyesület a tagsági jogviszonyt 30 napos felmondási idővel írásban felmondhatja. A felmondásról az elnökség előterjesztésére az Egyesület közgyűlése dönt.
4
3.7. Jogszabályt, alapszabályt vagy az egyesületi határozatot sértő, vagy az Egyesület céljával összeegyezhetetlen tagi magatartás esetén alkalmazható jogkövetkezmények és a taggal szembeni eljárás szabályai 3.7.1. A jogszabályt, az alapszabályt vagy az egyesületi határozatot sértő, vagy az Egyesület céljával összeegyezhetetlen tagi magatartás esetén alkalmazható jogkövetkezmények a figyelmeztetés és az Egyesület rendezvényétől illetve rendezvényeitől és/vagy hozzászólási lehetőségtől történő eltiltás legfeljebb egy év időtartamra. 3.7.2. A jogszabályt, az alapszabályt vagy az egyesületi határozatot sértő, vagy az Egyesület céljával összeegyezhetetlen tagi magatartás miatt jogkövetkezmény alkalmazására irányuló eljárást az elnök vagy bármelyik alelnök javaslatára a közgyűlés rendeli el. 3.7.3. A jogkövetkezmény alkalmazására irányuló eljárásban az érintett egyesületi tagot az Egyesület elnöke vagy az Egyesület egyik alelnöke, vagy a közgyűlés által e feladatra kijelölt más személy (a továbbiakban: vizsgáló) jegyzőkönyv felvétele mellett meghallgatja. 3.7.4. A vizsgáló jegyzőkönyv felvétele mellett meghallgatja továbbá azokat a személyeket is, akik az ügyre tartozó bizonyítandó tényekről tudomással bírnak. 3.7.5. A vizsgáló okiratokat szerez be, tisztázza a tényállást, és a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján 30 napon belül elkészíti a közgyűléshez címzett határozati javaslatát. 3.7.6. A határozati javaslat elkészítésétől számított 15 napon belül az elnök vagy az alelnök köteles összehívni a közgyűlést. A közgyűlés megtárgyalja a vizsgáló által jogkövetkezmény alkalmazása tárgyában hozott határozati javaslatot. A vizsgálat adatainak ismeretében bármely egyesületi tag indítványozhatja a határozati javaslat módosítását, illetve módosított tartalmú határozati javaslat elfogadását. 3.7.7. Az összehívott közgyűlés a megvitatott illetve módosított határozati javaslatról az ügy megtárgyalását követően nyomban határoz. A közgyűlés az egyesületi taggal szemben hátrányos jogkövetkezményként – fentieknek megfelelően - figyelmeztetést, az Egyesület valamely rendezvényétől illetve rendezvényeitől és/vagy hozzászólási lehetőségtől legfeljebb egy év időtartamra eltiltást alkalmazhatja. 3.7.8. A jogkövetkezmény alkalmazásáról rendelkező közgyűlési határozatban fel kell tüntetni a jogorvoslati jogra vonatkozó tájékoztatást. A jogkövetkezmény alkalmazásáról rendelkező közgyűlési határozatot meg kell indokolni. A határozatot a taggal írásban közölni kell. 3.7.9. A hátrányos jogkövetkezménnyel sújtott tag az Egyesület székhelye szerint illetékes törvényszéktől kérheti a közgyűlési határozat felülvizsgálatát. 3.8. A tag kizárása A tagnak jogszabályt, az Egyesület Alapszabályát vagy közgyűlési határozatát súlyosan vagy ismételten sértő magatartása esetén a Közgyűlés - bármely egyesületi tag vagy egyesületi szerv kezdeményezésére - a taggal szemben kizárási eljárást folytathat le. A tag kizárására irányuló kezdeményezést az elnökséghez kell bejelenteni. A bejelentett kezdeményezést az elnök vagy az elnök akadályoztatása esetén az alelnök terjeszti a közgyűlés elé. A kizárásra irányuló eljárás megindítását a közgyűlés határozattal rendeli el. A kizárás elrendelésére irányuló eljárásban a személyek meghallgatására, a tényállás 5
tisztázására, a jegyzőkönyv felvételére, a határozati javaslat előterjesztésére, megtárgyalására, és a határozathozatalra az alapszabály 3.7. pontjában foglaltak az irányadóak. A tag kizárását kimondó határozatot írásba kell foglalni és indokolással kell ellátni; az indokolásnak tartalmaznia kell a kizárás alapjául szolgáló tényeket és bizonyítékokat, továbbá a jogorvoslati lehetőségről való tájékoztatást. A határozatot a taggal írásban közölni kell. A kizárásról rendelkező határozattal szemben fellebbezésnek nincs helye, a kizárt tag az Egyesület székhelye szerint illetékes törvényszéktől kérheti a közgyűlési határozat felülvizsgálatát. 4.
A Közgyűlés
A közgyűlés az Egyesület legfőbb döntéshozó szerve. 4.1. A közgyűlés ülésezése, nyilvánossága és hatásköre A közgyűlés évente legalább egy alkalommal ülésezik. A közgyűlés nem nyilvános. Azon a tagokon és az ügyvezetésen kívül a közgyűlés összehívására jogosult által meghívottak és az alapszabály vagy a közgyűlés határozata alapján tanácskozási joggal rendelkező személyek vehetnek részt. A közgyűlés hatáskörébe tartozik a) az alapszabály módosítása; b) az egyesület megszűnésének, egyesülésének és szétválásának elhatározása; c) a vezető tisztségviselő, szóvivő, gazdasági vezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; d) az éves költségvetés elfogadása; e) az éves beszámoló - ezen belül az ügyvezető szervnek az egyesület vagyoni helyzetéről szóló jelentésének - elfogadása; f) a vezető tisztségviselő feletti munkáltatói jogok gyakorlása, ha a vezető tisztségviselő az egyesülettel munkaviszonyban áll; g) az olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet az egyesület saját tagjával, vezető tisztségviselőjével, a felügyelőbizottság tagjával vagy ezek hozzátartozójával köt; h) a jelenlegi és korábbi egyesületi tagok, a vezető tisztségviselők és a felügyelőbizottsági tagok vagy más egyesületi szervek tagjai elleni kártérítési igények érvényesítéséről való döntés; i) a választott könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; j) a végelszámoló kijelölése; k) a tagdíj összegének meghatározása dönt a támogató tagsági díjak mértékéről; l) azok a kérdések, amelyeket az Alapszabály vagy bármely jogszabály a Közgyűlés kizárólagos hatáskörébe utal. 4.2. A közgyűlés határozathozatala Az Egyesület alapszabályának módosításához a jelen lévő tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. Az Egyesület céljának módosításához és az Egyesület megszűnéséről szóló közgyűlési döntéshez a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata szükséges. 6
Mindazokban az ügyekben, amelyekben a határozathozatalhoz nem szükséges a jelenlévő tagok vagy a szavazati joggal rendelkező tagok háromnegyedes szótöbbséggel hozott határozata, a közgyűlés a határozatait a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével hozzák meg. 4.3. A közgyűlés összehívásának, lebonyolításának, a közgyűlés helye meghatározásának, a közgyűlési meghívó tartalmának, a napirendnek, a közgyűlés tisztségviselőinek, a levezető elnöknek, a szavazatszámlálók megválasztásának, a határozatképességnek, a szavazásnak, a jegyzőkönyv-vezetésnek valamint a határozatok kihirdetésének szabályai 4.3.1 A közgyűlést az elnök - akadályoztatása esetén az egyik alelnök - írásban a javasolt napirend közlésével az Egyesület székhelyére vagy egy postai címmel meghatározott más helyre hívja össze. A közgyűlést elektronikus vagy papíron kinyomtatott meghívóval kell összehívni. A meghívót olyan időben kell kézbesíteni a tagok részére, hogy a kézbesítés napjától a tervezett közgyűlés napjáig terjedő idő legalább 15 nap legyen. A meghívóhoz csatolni kell a már rendelkezésre álló határozati javaslatokat és az előterjesztők indokolását. 4.3.2
A meghívónak tartalmaznia kell a. az Egyesület nevét és székhelyét; b. az ülés idejének és helyszínének megjelölését; c. az ülés napirendjét; d. azt a figyelmeztetést, hogy a megismételt közgyűlés az írásban közölt napirendi pontok tekintetében a megjelent tagok számától függetlenül határozatképes. A közgyűlés összehívására irányuló meghívóban megjelölhető a megismételt közgyűlés napja is. A meghiúsult közgyűlés és a megismételt közgyűlés között legalább fél órának kell eltelnie. A napirendet a meghívóban olyan részletességgel kell feltüntetni, hogy a szavazásra jogosultak a tárgyalni kívánt témakörökben álláspontjukat kialakíthassák.
4.3.3 Az Egyesület az ülését a székhelyén vagy az elnökség egyhangú döntése alapján a meghívóban meghatározott más helyen tartja. 4.3.4 Ha az Egyesület ülését nem szabályszerűen hívták össze, az ülést akkor lehet megtartani, ha az ülésen valamennyi részvételre jogosult jelen van, és egyhangúlag hozzájárul az ülés megtartásához. Az Egyesület ülésén a szabályszerűen közölt napirenden szereplő kérdésben hozható határozat, kivéve, ha valamennyi részvételre jogosult jelen van és a napirenden nem szereplő kérdés megtárgyalásához egyhangúlag hozzájárul. 4.3.5 A Közgyűlésen egy szavazati joggal vehet részt az Egyesület minden tagja. Akadályoztatás esetén előzetesen írásban közölheti a közgyűléssel a szavazatát. 4.3.6 A közgyűlést az Egyesület elnöke, akadályoztatása esetén az Egyesület egyik alelnöke vezeti. 4.3.7 A Közgyűlés lefolytatásához levezető elnököt, jegyzőkönyvvezetőt, 2 szavazatszámlálót és kettő hitelesítőt (a továbbiakban: közgyűlési tisztségviselő) kell választani. A közgyűlési tisztségviselő megválasztására bármelyik egyesületi tag javaslatot tehet. A közgyűlési tisztségviselők megválasztásáról a közgyűlés a szavazati joggal rendelkező tagok szótöbbségével határoz. 7
4.3.8 A közgyűlés határozatképes, ha a szavazati joggal rendelkező tagok több mint fele jelen van. A közgyűlés a határozatait nyílt szavazással hozza. Bármelyik tag indítványára a közgyűlés úgy határozhat, hogy a megjelölt napirenddel kapcsolatban titkos szavazással határoz. Ha egy tag valamely ügyben nem szavazhat, őt az adott határozat meghozatalánál a határozatképesség megállapítása során figyelmen kívül kell hagyni. A határozat meghozatalakor nem szavazhat az, a) akit a határozat kötelezettség vagy felelősség alól mentesít vagy az Egyesület terhére másfajta előnyben részesít; b) akivel a határozat szerint szerződést kell kötni; c) aki ellen a határozat alapján pert kell indítani; d) akinek olyan hozzátartozója érdekelt a döntésben, aki az Egyesületnek nem tagja; e) aki a döntésben érdekelt más szervezettel többségi befolyáson alapuló kapcsolatban áll; vagy f) aki egyébként személyesen érdekelt a döntésben. 4.3.9 A közgyűlésen hozott határozatokat a szavazatszámlálók jelentése alapján a levezető elnök szóban kihirdeti. 4.3.10 A közgyűlésről jegyzőkönyvet kell felvenni. A jegyzőkönyvben meg kell jelölni a közgyűlés helyét, idejét, továbbá a jelenléti ívre utalással meg kell határozni a részvételi arányt. A jegyzőkönyvben fel kell tüntetni a javasolt illetve elfogadott napirendet, az egyes napirendi pontokkal kapcsolatban hozott határozatokat. A jegyzőkönyvet a közgyűlés elnöke, a jegyzőkönyvvezetőnek megválasztott személy és a közgyűlés tagjai közül választott 2 hitelesítő tag aláírásával hitelesíti. 4.3.11
A közgyűlésen az Egyesület tagja csak személyesen gyakorolhatja a szavazati jogát.
4.3.12 Rendkivüli közgyűlést bármely tag kezdeményezhet, melyet a kérelemtől számítva 8 napon belül kell megtartani. 4.4.
A közgyűlés összehívásának kötelezettsége Az Elnök vagy az Elnök akadályoztatása esetén az egyik Alelnök köteles a közgyűlést összehívni a szükséges intézkedések megtétele céljából, ha a) az egyesület vagyona az esedékes tartozásokat nem fedezi; b) az egyesület előreláthatólag nem lesz képes a tartozásokat esedékességkor teljesíteni; vagy c) az egyesület céljainak elérése veszélybe került. Az így összehívott közgyűlésen a tagok kötelesek az összehívásra okot adó körülmény megszüntetése érdekében intézkedést tenni vagy az egyesület megszüntetéséről dönteni. A Közgyűlést össze kell hívni akkor is, ha azt a bíróság elrendeli, illetőleg, ha legalább a tagok egytizede írásban - az ok és a cél megjelölésével – ezt kívánja.
8
4.5.
Határozathozatal ülés tartása nélkül
4.5.1 Az alapszabály a határozathozatalt ülés tartása nélkül is lehetővé teszi. Az ilyen határozathozatalt az ügyvezetés a határozat tervezetének a tagok részére történő megküldésével kezdeményezi. A tagok számára a tervezet kézhezvételétől számított legalább nyolcnapos határidőt kell biztosítani arra, hogy szavazatukat megküldjék az ügyvezetés részére. 4.5.2 Az ülés tartása nélküli döntéshozatal során az alapszabály határozatképességre és szavazásra vonatkozó rendelkezéseit azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a határozathozatali eljárás akkor eredményes, ha legalább annyi szavazatot megküldenek az ügyvezetés részére, amennyi szavazati jogot képviselő tag jelenléte a határozatképességéhez szükséges lenne ülés tartása esetén. 4.5.3 Ha bármely tag az ülés megtartását kívánja, a legfőbb szerv ülését az ügyvezetésnek össze kell hívnia. 4.5.4 A szavazásra megszabott határidő utolsó napját követő három napon belül - ha valamennyi tag szavazata ezt megelőzően érkezik meg, akkor az utolsó szavazat beérkezésének napjától számított három napon belül - az ügyvezetés megállapítja a szavazás eredményét, és azt további három napon belül közli a tagokkal. A határozathozatal napja a szavazási határidő utolsó napja, ha valamennyi szavazat korábban beérkezik, akkor az utolsó szavazat beérkezésének napja. 5.
Az Elnökség
Az Egyesület ügyvezetését az elnökség látja el, melynek tagjai az Egyesület vezető tisztségviselői. Az Egyesület Elnöksége három tagból áll. Az elnökség elnökét és további tagjait a közgyűlés választja meg. Az elnökség tagjai: az Elnök és kettő Alelnök. Az elnökség tagjai kötelesek a közgyűlésen részt venni, az Egyesülettel kapcsolatos kérdésekre válaszolni, az Egyesület tevékenységéről és gazdasági helyzetéről beszámolni. Az elnökség határozatait a jelenlévők szótöbbségével hozza, kivéve, ha jelen Alapszabály másként nem rendelkezik. A vezető tisztségviselők megbízatása a megválasztásuk napjától számított egy év időtartama szól. A vezető tisztségviselőket az Egyesület tagjai közül kell megválasztani. 5.1.
Az Egyesület első vezető tisztségviselői Az Egyesület Elnöke Név: László Tünde Lakóhely: 1157 Budapest Nyírpalota u. 81. 2. Az Egyesület alelnöke Név: dr. Szende Zsófia Lakóhely: 1056 Budapest, Molnár u. 53. IV. 4a 3. Az Egyesület alelnöke Név: Grell Antal Lakóhely: 2840 Oroszlány Népekbarátsága út 24. 1/3. 9
Az Elnökség ügyvezetéssel kapcsolatos feladatai és az elnökségre vonatkozó egyéb szabályok
5.2.
Az ügyvezetés feladatkörébe tartozik a) az egyesület napi ügyeinek vitele, az ügyvezetés hatáskörébe tartozó ügyekben a döntések meghozatala; b) a beszámolók előkészítése és azoknak a közgyűlés elé terjesztése; c) az éves költségvetés elkészítése és annak a közgyűlés elé terjesztése; d) az egyesületi vagyon kezelése, a vagyon felhasználására és befektetésére vonatkozó, a közgyűlés hatáskörébe nem tartozó döntések meghozatala és végrehajtása; e) az egyesület jogszabály és az alapszabály szerinti szervei megalakításának és a tisztségviselők megválasztatásának előkészítése; f) a közgyűlés összehívása, a tagság és az egyesület szerveinek értesítése; g) az ügyvezető szerv által összehívott közgyűlés napirendi pontjainak meghatározása; h) részvétel a közgyűlésen és válaszadás az egyesülettel kapcsolatos kérdésekre; i) a tagság nyilvántartása; j) az egyesület határozatainak, szervezeti okiratainak és egyéb könyveinek vezetése; k) az egyesület működésével kapcsolatos iratok megőrzése; l) az egyesületet érintő megszűnési ok fennállásának mindenkori vizsgálata és annak bekövetkezte esetén az e törvényben előírt intézkedések megtétele; és m) az alapszabály felhatalmazása alapján a tag felvételéről való döntés. Az Elnökség az Elnök irányításával gondoskodik az Alapszabály betartásáról, a Közgyűlés döntéseinek végrehajtásáról, koordinálja a tagok tevékenységét. Az Elnökség szükség szerint, de legalább negyedévente ülésezik. Az ülést a napirend közlésével az Elnök hívja össze, legalább nyolc (8) nappal megelőzően, elektronikus vagy papíron kinyomtatott meghívóval, az Egyesület székhelyére, vagy az elnökségi tagok többségének előzetes jóváhagyásával meghatározott más helyre. Az Elnökség összehívását – a napirend megjelölésével – bármely Elnökségi tag, valamint az egyesületi tagok egytizede az ok és cél megjelölésével kezdeményezheti. Amennyiben az Elnök nyolc (8) napon belül az összehívásról nem intézkedik, úgy a kezdeményező tag, vagy a tagok jogosultak az Elnökségi ülés összehívására. Ha az ülés nem szabályszerűen lett összehívva, az Elnökség határozatot csak akkor hozhat, ha valamennyi tag jelen van és a határozathozatal ellen senki sem tiltakozik. Az Elnökség ülésén a tagok részt vehetnek. Az Elnökség a határozatait – a jelen Alapszabályban meghatározott kivétellel – a jelenlévő tagok egyszerű szótöbbségével, nyílt szavazással hozza. Az Elnökség akkor határozatképes, ha legalább két tag jelen van. Szavazategyenlőség esetén a javaslat elvetettnek tekintendő. Az elnökségi ülés meghívójának tartalmára, az elnökségi ülés napirendjére jelen Alapszabály 4.3 pontja megfelelően irányadó. Az Elnökségi ülést az elnök vezeti, melyről jegyzőkönyvet az elnökség maguk közül kiválasztott egyik tagja vezeti és készíti, melyet valamennyi jelen lévő tag aláírásával hitelesít. A jegyzőkönyvben meg kell jelölni az ülés helyét, idejét, továbbá a jelenléti ívre utalással meg kell határozni a részvételi arányt, valamint a javasolt illetve elfogadott napirendet, az egyes napirendi pontokkal kapcsolatban hozott határozatokat. Az elnökségi határozatokat a szavazatok összeszámolását követően az elnök nyomban kihirdeti, és azokat az elnökség elektronikus úton vagy postai úton nyolc napon belül megküldi a tagok illetve az érdekelt személyek részére.
10
Az Elnökség határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója, élettársa a határozat alapján: a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármely más előnyben részesül, illetve megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az Egyesület cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás, illetve az egyesület tagjainak a tagsági jogviszony alapján nyújtott, az Alapszabálynak megfelelő cél szerinti juttatás. Az Elnök feladatai és hatásköre: a Közgyűlés, valamint az Elnökség üléseinek előkészítése és összehívása, levezetése, az Egyesület képviselete, beleértve az utalványozási jogot is, az Alapszabály, a Közgyűlés és Elnökség határozatai végrehajtásának felügyelete, irányítja az Egyesület tevékenységét és gazdálkodását, gondoskodik a jegyzőkönyvek vezetéséről, mindazon feladatokat ellátja, amelyeket jogszabály, az Alapszabály, illetőleg a Közgyűlés vagy az Elnökség a hatáskörébe utal. Az Alelnökök feladatai és hatásköre: az Elnök távolléte vagy akadályoztatása esetén az Elnök helyett, az Elnök feladatait látja el, az Egyesület képviselete, beleértve az utalványozási jogot is, az elnök konzultánsaként működik, az elnök által meghatározott operatív feladatokat látja el, biztosítja az iratokba való betekintési jog gyakorlását, a Közgyűlés, illetve az Elnökség döntéseiről az érintetteket értesítik telefaxon vagy email-ben vagy ajánlott küldeményként, tagjegyzéket vezeti, elvégzi, illetve irányítja az Egyesület tevékenységével kapcsolatos szervezési és adminisztrációs teendőket. 5.3.
Az Egyesület ügyvezetése
Az Egyesület irányításával kapcsolatos olyan döntések meghozatalára, amelyek nem tartoznak a közgyűlés hatáskörébe, a vezető tisztségviselőkből álló elnökség jogosult. Az Elnökség ügyvezetési tevékenységét az Egyesület érdekének megfelelően köteles ellátni. 5.4.
A vezető tisztségviselővel szembeni követelmények és kizáró okok
a) Vezető tisztségviselő az a nagykorú személy lehet, akinek cselekvőképességét a tevékenysége ellátásához szükséges körben nem korlátozták. b) A vezető tisztségviselő ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. c) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos következmények alól nem mentesült. d) Nem lehet vezető tisztségviselő az, akit e foglalkozástól jogerősen eltiltottak. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az eltiltás hatálya alatt az ítéletben megjelölt tevékenységet folytató jogi személy vezető tisztségviselője nem lehet. 11
e) Az eltiltást kimondó határozatban megszabott időtartamig nem lehet vezető tisztségviselő az, akit eltiltottak a vezető tisztségviselői tevékenységtől.
5.5.
Titoktartási és felvilágosítási kötelezettség
A vezető tisztségviselő az Egyesület tagjai részére köteles az Egyesületre vonatkozóan felvilágosítást adni, és számukra az Egyesületre vonatkozó iratokba és nyilvántartásokba betekintést biztosítani. A felvilágosítást és az iratbetekintést a vezető tisztségviselő a jogosult által tett írásbeli titoktartási nyilatkozat tételéhez kötheti. A vezető tisztségviselő megtagadhatja a felvilágosítást és az iratokba való betekintést, ha ez az Egyesület üzleti titkát sértené, ha a felvilágosítást kérő a jogát visszaélésszerűen gyakorolja, vagy felhívás ellenére nem tesz titoktartási nyilatkozatot. Ha a felvilágosítást kérő a felvilágosítás megtagadását indokolatlannak tartja, a nyilvántartó bíróságtól kérheti az Egyesület kötelezését a felvilágosítás megadására.
5.6.
A vezető tisztségviselő felelőssége
A vezető tisztségviselő az ügyvezetési tevékenysége során az Egyesületnek okozott károkért a szerződésszegéssel okozott kárért való felelősség szabályai szerint felel az Egyesülettel szemben. 5.7.
Az Egyesület képviselete és jegyzése
Az Egyesület törvényes képviseletét a vezető tisztségviselők (elnök, 2 alelnök) látják el. A vezető tisztségviselők képviseleti jogukat önállóan gyakorolják. Az Egyesület jegyzése akként történik, hogy az Egyesület kézzel vagy géppel előírt, előnyomott, vagy nyomtatott neve alá vagy fölé a vezető tisztségviselő önállóan írja a nevét (aláírását). 5.8.
A vezető tisztségviselő megbízatás megszűnése
Megszűnik a vezető tisztségviselői megbízatás a. a megbízás időtartamának lejártával; b. megszüntető feltételhez kötött megbízatás esetén a feltétel bekövetkezésével; c. visszahívással; d. lemondással; e. a vezető tisztségviselő halálával vagy jogutód nélküli megszűnésével; f. a vezető tisztségviselő cselekvőképességének a tevékenysége ellátásához szükséges körben történő korlátozásával; g. a vezető tisztségviselővel szembeni kizáró vagy összeférhetetlenségi ok bekövetkeztével. Az Egyesület tagjai a vezető tisztségviselőt bármikor, indokolás nélkül visszahívhatják. A vezető tisztségviselő megbízatásáról az Egyesülethez címzett, az Egyesület másik vezető tisztségviselőjéhez vagy döntéshozó szervéhez intézett nyilatkozattal bármikor lemondhat. Ha az Egyesület működőképessége ezt megkívánja, a lemondás az új vezető tisztségviselő megválasztásával, ennek hiányában legkésőbb a bejelentéstől számított hatvanadik napon válik hatályossá.
12
6.
Az Egyesület tagjainak jegyzéke
Az Egyesület elnöksége illetve alelnöke az Egyesület tagjainak nevét, lakóhelyét és levelezési címét tagjegyzékben tartja nyilván. Az Egyesület tagjegyzékéből haladéktalanul törölni kell annak a személynek az adatait, akinek a tagsági jogviszonya megszűnt. Az Egyesület tagjegyzékébe haladéktalanul be kell jegyezni annak a személynek a nevét, lakóhelyét és levelezési címét, akit az elnökség az Egyesületbe tagnak felvett. A hatályos tagjegyzéket a hatályos alapszabály mellékleteként kell csatolni. A tagjegyzék nem nyilvános; az elnökség gondoskodik a tagjegyzékbe foglalt személyes adatok megfelelő megóvásáról. 7.
Szóvivő
Az Egyesületet a működésével, céljaival kapcsolatban a sajtó-nyilvánosság előtt a Közgyűlés által egy év időtartamra választott Szóvivő képviseli. A Szóvivő nem vezető tisztségviselő, és a sajtó előtti képviselet kivételével az Egyesület képviseletére nem jogosult, aláírási jogosultsága nincs. A Szóvivő részére iránymutatást kizárólag a vezető tisztségviselők adhatnak. Az Egyesület első megválasztott szóvivője: Név: Orosz Árpád Lakóhely: 1157 Budapest Nyírpalota út 81. Összeférhetetlenségi szabályok, valamint a megbízás létrejötte és megszűnése vonatkozásában a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandók. 8.
Gazdasági vezető
A Gazdasági Vezetőt az Egyesület Közgyűlése választja az Egyesület tagjai sorából, egy év időtartamra. Feladat és hatásköre: a) elkészíti az Egyesület éves költségvetését, b) intézi az Egyesület gazdasági ügyeit, vezeti a pénztárt, gondoskodik a könyvelés folyamatosságáról, c) kifizetések vonatkozásában ellenjegyzési joga van, ellenőrzi azok szabályszerűségét, d) beszedi és nyilvántartja az Egyesület működéséhez szükséges tagi hozzájárulásokat, e) rendszeresen tájékoztatja az elnökséget az Egyesület vagyoni helyzetéről, f) évente egy alkalommal beszámol az Egyesület gazdasági helyzetéről és tevékenységéről a közgyűlésnek. Az Egyesület első megválasztott gazdasági vezetője: Név: Katona Zsuzsánna Lakóhely: 1157 Budapest Nyírpalota út 81. Összeférhetetlenségi szabályok, valamint a felelőssége, és a megbízás létrejötte és megszűnése vonatkozásában a vezető tisztségviselőkre vonatkozó szabályok megfelelően alkalmazandók.
13
9.
Az Egyesület gazdálkodása Az Egyesület bevételei: a) tagdíj b) gazdasági-vállalkozási tevékenységből (szolgáltatás nyújtásából) származó bevétel; c) a költségvetési támogatás: a pályázat útján, valamint egyedi döntéssel kapott költségvetési támogatás; az Európai Unió strukturális alapjaiból, illetve a Kohéziós Alapból származó, a költségvetésből juttatott támogatás; az Európai Unió költségvetéséből vagy más államtól, nemzetközi szervezettől származó támogatás; a személyi jövedelemadó meghatározott részének az adózó rendelkezése szerint kiutalt összege; d) más szervezettől, illetve magánszemélytől kapott adomány; e) befektetési tevékenységből származó bevétel; f) a közhasznú tevékenység folytatásából származó, ahhoz közvetlenül kapcsolódó bevétel; g) az a)-f) pontok alá nem tartozó egyéb bevétel. Az Egyesület vállalkozási tevékenységet kizárólag másodlagos jelleggel, csak céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. A gazdálkodás során elért eredmény a tagok között nem kerül felosztásra, azt az Egyesület kizárólag a céljai megvalósítására fordítja. Az Egyesület nonprofit gazdasági társaságot hozhat létre a céljai elérésére szükséges anyagi fedezet biztosítására. A célszerinti tevékenységből, illetve a vállalkozási tevékenységből származó bevételeket és ráfordításokat az Egyesület elkülönítve tartja nyilván. Egyesület költségei: a) alapcél szerinti tevékenységhez közvetlenül kapcsolódó költségek; b) gazdasági vállalkozási tevékenységhez (szolgáltatás nyújtásához) közvetlenül kapcsolódó költségek; c) az Egyesület szerveinek, szervezetének működési költségei (ideértve az adminisztráció költségeit és az egyéb felmerült közvetett költségeket), valamint a több tevékenységhez használt immateriális javak és tárgyi eszközök értékcsökkenési leírása; d) az a)-c) pontok alá nem tartozó egyéb költség.
10.
Egyéb rendelkezések Az Egyesület a nyilvántartásba vétellel jön létre. Jelen Alapszabályban nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény rendelkezései az irányadóak.
Jelen alapszabály az alapító tagok egybehangzó akaratnyilatkozatának felel meg. 14
Melléklet: Tagjegyzék Kelt: Budapest, 2014. augusztus 5. ____________________ László Tünde Elnök
Előttünk mint tanúk előtt: 1. Név: __________________________ Lakcím: _______________________ Aláírás: _______________________
2. Név: ________________________ Lakcím: ______________________ Aláírás: ______________________
15