Vagyongyarapodás − tagi kölcsön, banki befizetés, becslés
Megyei Bíróság 9.K.20.718/2006/12. szám
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
A Tolna Megyei Bíróság dr. Fekete János József ügyvéd által képviselt felperes neve szám alatti lakos felperesnek - Tollárné dr. Szekeres Marietta jogtanácsos (APEH Központi Hivatal Hatósági FőosztályDél-dunántúli Kihelyezett Hatósági Osztály 7623 Pécs, Kaffka M. u. 2.) által képviselt APEH Központi Hivatal 1054 Budapest, Széchenyi u. 2. székhelyű alperes elleni, adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránti perében eljárva meghozta a következő ítéletet: A megyei bíróság
a keresetet
elutasítja.
Köteles a f e l p e r e s az alperesnek 15 napon belül 1.000.000,- (egymillió) forint jogtanácsosi munkadíjat megfizetni. Köteles a felperes eljárási illetéket megfizetni.
az államnak felhívásra 900.000,- (kilencszázezer) forint
Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. Indokolás: A bíróság a csatolt iratok és a felek nyilatkozatai alapján a következő tényállást állapította meg. Az APEH Tolna Megyei Igazgatósága kiválasztási és előkészítő osztálya a 2005. szeptember 9. napján kelt átiratában javasolta a magánszemélyek és egyéni vállalkozók
ellenőrzési osztályának a felperes 2000-2004. évre vonatkozó vagyongyarapodási vizsgálatát, hivatkozva arra, hogy ebben az időszakban, mint ügyvezető összesen 59.600.000,- forint tagi kölcsönt nyújtott a M. Kft-nek. Az ellenőrzési osztály a 2005. szeptember 13. napján kelt értesítésében felhívta a felperest, hogy a vizsgált időszakra vonatkozó adózással kapcsolatos összes iratot bocsássa a hatóság rendelkezésére. A felperes 2005. szeptember 20. napján nyilatkozott a kölcsönadott összeg forrására vonatkozóan. Előadta, hogy szülői segítséget kapott, illetve, kb. 20 ha területen másfél évtizeden keresztül mezőgazdasági tevékenységgel foglalkozott. Utalt arra, hogy 2000. vagy 2001. évben letétbe helyezett a Budapest Bank Rt-nél 15.000.000,- forintot, amelyet a későbbi időszakban felvett. A fenti nyilatkozatot tartalmazó jegyzőkönyvben a revízió rögzítette a felperes 19902004. év közötti évi adózott jövedelmének összegét, amely a kezdőévben 78.726,forint, a záró évben pedig 633.000,- forint volt. A felperes felhívásra vállalta, hogy a nyilatkozatban megfogalmazott jövedelmekre vonatkozó okiratokat 2005. szeptember 30. napjáig az ellenőrzés rendelkezésére bocsátja. A 2005. szeptember 29. napján kelt beadványban a felperes előadta, hogy apósa 6-8 hektáron, az édesapja pedig 9-10 hektáron gazdálkodott a családjával. Utalt arra, hogy az 1990-es években több 10.000.000,- forintot adott ő és a férje a kft. részére tagi kölcsönként, amelyet a tárgyév végén a cég mindig visszafizetett, a visszafizetés tényét azonban a mérlegben nem tüntették fel. Előadta, hogy 2000. évtől a kft. készlete folyamatosan növekedett, a beruházások felfutottak, ezért elkerülhetetlen volt a nagyobb összegű kölcsönök nyújtása. Nyilatkozatához csatolta a Budapest Bank Rt-vel kötött, 2000. március 30. napján kelt óvadéki szerződést, amelynek alapján a pénzintézetnél 11.000.000,- forintot helyezett el. Mellékelte a banknál vezetett értékpapírszámla- illetve bankszámla kivonatot, a férje nevére szóló devizaszámlát, egy vámnyugta-előjegyzési jegyet, illetőleg egy 2002. január 24. napján kelt közjegyzői okiratot. Utalt végül a beadványában arra, hogy egyéb dokumentumok is a birtokában voltak, azok azonban egy tűzeset kapcsán megsemmisültek. Az ellenőrzés a 2006. január 25. napján kelt átiratában ún. teljességi nyilatkozatot kért a felperestől, azaz felhívta, hogy az üggyel kapcsolatos valamennyi bizonylatát, okiratát bocsássa a hatóság rendelkezésére. A felperes a 2006. február 3. napján kelt beadványában közölte, hogy a 2005. szeptember 29. napján kelt nyilatkozatához csatolt okiratokon kívül egyéb dokumentum nincs a birtokában. A revízió 2005. november 23. napján kelt átiratában kapcsolódó ellenőrzést kért a társhatóságtól, azzal a tájékoztatással, hogy a felperes 2001. december 17. napján átutalt a kft-nek 6.000.000,- forintot. Kérte annak közlését, hogy ez az összeg milyen
könyvelési tételként jelent meg, illetve, hogy az átutalás időpontja és 2002. július 24. napja között történt-e tagi kölcsön visszafizetés a felperes részére. A társhatóság a kapcsolódó vizsgálat során megállapította, hogy a felperes 2000. évben tagi kölcsönt nem nyújtott, 2001. évben viszont 23.700.000,- forint tagi kölcsön átadására került sor; 2002. július 24. napjáig a kft. a kölcsönt nem fizette vissza. 2002. évben a befizetések és a december 31-i kivét figyelembevételével a tagi kölcsön nagysága 34.600.000,- forint volt. A 2003. évi 22.200.000,- forint befizetésével az állomány 56.800.000,- forintra emelkedett, míg a 2004. évi 2.800.000,- forint befizetése folytán a tagi kölcsön elérte azt az 59.600.000,- forintot, amelyet a 2005. szeptember 9i, vagyongyarapodási vizsgálatra vonatkozó javaslat is tartalmazott. Az ellenőrzés a Budapest Bank Rt-től, illetve az OTP Bank Rt-től bekérte a felperes bankszámlakivonatát, illetve megkereste a K & H Bank Rt-t, amely közölte, hogy a felperes férjének devizaszámlája 1999. évben megszűnt, azóta M. J. F. nem ügyfele a pénzintézetnek. Az ellenőrzés a 2006. február 10. napján kelt jegyzőkönyvben rögzítette a felperes által nyújtott tagi kölcsön összegét, szembeállítva azzal a felperesi jövedelem mértékét. A levont következtetés szerint a bevallott jövedelem nem fedezhette a tagi kölcsönt. Megállapította a jegyzőkönyv, hogy a felperes férje, M. J. F. mezőgazdasági kistermelésből származó jövedelmet a tárgyidőszakban nem vallott be. Részletezte a jegyzőkönyv a felperes férjének, édesapjának, illetve apósának a tárgyidőszakbani jövedelmét, megállapítva, hogy a feltételezett megtakarítások nem szolgálhattak a tagi kölcsön fedezetének. Tartalmazta továbbá a jegyzőkönyv a pénzintézeti lekötéseket és pénzmozgásokat, tételesen rögzítve a betétek-kivétek összegét, és annak időpontját. Ebben a tekintetben is azt állapította meg a revízió, hogy ebből a forrásból nem származott olyan felperesi jövedelem, amely fedezte volna a tagi kölcsön összegét. Kiemelte a jegyzőkönyv, hogy a 2000. évben lekötött betéteket a felperes kisebb korrekcióval 2004. február 19. napja, tehát a vizsgált tárgyidőszak után használta fel. A pénzintézeti adminisztráció vizsgálata alapján megállapította az adóhatóság, hogy a banki befizetések eredetét is más egyéb, be nem vallott jövedelem képezte a tárgyidőszakban. A revízió éves lebontásban összefoglalta a tagi kölcsön és a banki folyószámlán történő befizetés felperesi jövedelemnövekedésre gyakorolt hatását, azaz számszerűsítette a felperes tárgyévi - be nem vallott - adóalapját. A fentiek összefoglalásaként a vizsgálat a 2000-2003. közötti időszakban a tagi kölcsön, illetve a banki befizetés összegeit egyéb jogcímen kapott jövedelemnek minősítette, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. tv. (Art.) 109. § (1) bekezdése alapján. A jegyzőkönyvre tett észrevételében a felperes előadta, hogy az apósa, illetve az anyósa az 1960-as évektől 1987. évig gazdálkodott, amelyből 1988. évben összességében 11.000.000,- forint megtakarítás keletkezett. Utalt arra, hogy a szülei a
kérdéses időszakban szintén folyamatosan gazdálkodtak, az abból származó megtakarítás hozzávetőlegesen 12.000.000,- forint volt 1988-ban. Előadta, hogy ő és férje kereskedelemmel foglalkozott (zöldségkereskedelem, csirkeértékesítés stb.), abból 20.000.000,- forint megtakarítás származott. Utalt végül arra, hogy a tárgyidőszakban német rokonok 5.000.000,- forinttal támogatták őt és a férjét. A fentiek figyelembevételével 1991. évben hozzávetőlegesen 48.000.000,- forinttal rendelkeztek, amelynek a betéti kamata a vizsgálattal érintett tárgyidőszakra kb. 8-10.000.000,- forint többletet eredményezett. Kijelentette, hogy a tőkeösszegből és a kamataiból tevődött össze az az 55-56.000.000,- forint, amely a tagi kölcsön fedezetéül szolgált. Az APEH Tolna Megyei Igazgatósága Magánszemélyek és Egyéni Vállalkozók Ellenőrzési Osztálya a 2006. május 15. napján kelt 7165354212 számú határozatával a felperes 2000-2003. év közötti adóalapját 63.970.000,- forintban állapította meg és ezzel összefüggésben kötelezte a felperest 25.399.000,- forint személyi jövedelemadó adókülönbözet, 12.699.500,- forint adóbírság és 12.185.819,- forint késedelmi pótlék megfizetésére. Az első fokú adóhatóság az ellenőrzés által lefolytatott bizonyítási eljárás alapján megállapította, hogy a felperes 2000-2003. év közötti tagi kölcsöne, illetve banki készpénz befizetése az Art. 178. § 3. pontja alapján adókülönbözetnek minősült. A határozat szerint a felperes az Art. 109. § (1) bekezdés alapján megállapított adóalaptól való eltérést nem bizonyította, az általa tett nyilatkozat és bemutatott okiratok ugyanis nem minősültek az adóhatósági megállapítást lerontó, hitelt érdemlő adatoknak. (Art. 109. § (3) bekezdés.) A határozat éves lebontásban az alábbiak szerint állapította meg a tagi kölcsönt a banki készpénzbefizetés nagyságát, illetőleg az elfogadott megtakarítási összegeket. 2000. évben a felperes tagi kölcsönt nem nyújtott, a banki készpénzbefizetése 12.950.000,- forint volt. Erre az évre vonatkozóan az adóhatóság 5.570.000,- forintot a felperesi nyilatkozatból elfogadott megtakarításnak. 2001. évben a tagi kölcsön 23.700.000,- forint volt, banki készpénzbefizetésre nem került sor; az adóhatóság az előbbi összegből 6.000.000,- forintot fogadott el megtakarításként, az adókülönbözet tehát ebben az évben 17.700.000,- forintot tett ki. 2002. évben a befizetett tagi kölcsön 12.900.000,- forint, a visszafizetés 2.000.000,forint, az elfogadott megtakarítás pedig 5.980.000,- forint volt; az adókülönbözetnek minősülő maradványösszeg 4.920.000,- forintot tett ki. Ugyanebben az évben a banki befizetés összességében 6.250.000,- forint volt, amelyből az adóhatóság megtakarításként elfogadott 250.000,- forintot. Az egész évre vonatkozó adókülönbözet erre figyelemmel 10.920.000,- forint volt. 2003. évben a felperes 22.200.000,- forint tagi kölcsönt nyújtott, amelyből 2.000.000,forintot az adóhatóság megtakarításként elfogadott, a maradvány összeg tehát 20.200.000,- forintot tett ki. Ehhez járult banki befizetés formájában 2.200.000,- forint, a tárgyévre eső adókülönbözet tehát 22.400.000,- forint volt. Az adóhatóság 2004. évre vonatkozóan a felperes terhére megállapítást nem tett.
Az egyes tárgyévre eső adókülönbözetek összege 63.970.000,- forint volt, amelyet az első fokú adóhatóság tárgyi időszakbani adóalapnak minősített. A határozattal szemben a felperes nyújtott be fellebbezést, amelyben a tagi kölcsön, illetve a banki befizetések fedezetét szolgáló megtakarítás kapcsán ismételten utalt a család mezőgazdasági tevékenységből származó jövedelmére, valamint a német rokonok támogatására. Előadta, hogy az 1970-80-as években a vagyon felhalmozására legálisan került sor, és abból származott az az összeg, amelyet tagi kölcsönként nyújtott, illetve banki befizetésként teljesített. Fellebbezéséhez három, a jogorvoslati kérelem tartalmát alátámasztó nyilatkozatot csatolt. Az alperesi jogelőd a 2006. augusztus 15. napján kelt 8429896695 számú határozatával az első fokú határozatot helybenhagyta, kiemelve, hogy az első fokú adóhatóság a tényállást helyesen tárta fel és abból jogszerű következtetést vont le. Az alperesi jogelőd szerint a felperes az eljárás során kétséget kizáróan nem tudta bizonyítani a korábban keletkezett megtakarítások meglétét. Álláspontja szerint a fellebbezéshez csatolt nyilatkozatok nem elfogadhatóak, a rendelkezésre álló adatok ugyanis nem támasztják alá a szülői megtakarítást, illetve annak a felperes részére történő ajándékozását. Kiemelte a határozat, hogy a német rokonok által állítólagosan átadott összegek a felperesi nyilatkozaton túl semmivel nem voltak alátámasztva. Az alperesi jogelőd szerint az első fokú hatóság bizonyította a becslés alkalmazásának jogalapját, a felperes viszont az ellenbizonyítás körében alaptalanul hivatkozott egyebek mellett a jövedelemforrásra vonatkozó bizonylatok megsemmisülésére, az ugyanis a felperesnek felróható körülmény, amelynek objektív következményeit neki kell viselnie. Az alperesi jogelőddel szemben a határozat felülvizsgálata iránt a felperes nyújtott be keresetet a megyei bíróságon. Keresetlevelében kiemelte, hogy a tagi kölcsön vonatkozásában számszaki eltérés van az első és a másodfokú határozat között. Álláspontja szerint az első fokú határozattal szemben benyújtott fellebbezéshez csatolt nyilatkozattal kétséget kizáróan bizonyította a tagi kölcsön forrását. Kiemelte, hogy a család a német rokonoktól is kapott vissza nem térítendő támogatást, illetőleg kölcsönt, amelynek alátámasztásaként csatolta a 2000. január 4. napján kelt kölcsönszerződést. Ebben dr. L. I., a felperesnek, illetve a férjének 2006. december 31-i lejárattal kölcsönadott 20.000.000,- forintot, azzal, hogy az kamatmentes hitelnek minősül. A keresetlevélhez csatolt könyvelési adminisztrációra hivatkozva előadta végül a felperes, hogy a kft. a felvett tagi kölcsönt visszafizette 1997. december 31. napján, illetve 1998. december 31. napján 6.000.000,- forint illetve 12.000.000,- forint összegben. Az alperes érdemi ellenkérelme a határozatban írt indokolás alapján a kereset elutasítására irányult. Kiemelte az alperes, hogy a keresetlevélhez csatolt okiratok vizsgálatára érdemi lehetőség nincs, azokra ugyanis a felperes a közigazgatási eljárás során nem hivatkozott, ekként azok értékelésére sem kerülhetett sor. Ezen túlmenően érdemben is cáfolta az alperes a 2000. január 4-i kölcsönszerződés hitelességét, kiemelve, hogy az nem minősül az Art. 109. § (3) bekezdése szerinti hitelt érdemlő adatnak.
A kereset az alábbiak szerint alaptalan. Az Art. 109. § (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodásával és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. Ez esetben - figyelemmel az ismert és adóztatott jövedelmekre is - az adóhatóságnak azt kell megbecsülnie, hogy a vagyongyarapodás és az életvitel fedezetéül a magánszemélynek milyen összegű jövedelemre volt szükség. A fenti törvényhely (2) bekezdése alapján az adóhatóság az (1) bekezdés szerint feltárt adóalapot annak az évnek az összevonás alá eső jövedelméhez számítja hozzá, amelyre nézve a jövedelemeltitkolást megállapítja. Ha a vagyongyarapodás forrásaként az adózó több évi eltitkolt jövedelme szolgált, az adóhatóság a vizsgálattal érintett évek között a jövedelmet egyenlő arányban megosztja és az adót az egyes években hatályos jövedelemadó törvényekben meghatározott - összevonás alá eső jövedelmekre vonatkozó - adómértékkel állapítja meg. A (3) bekezdés szerint a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja, egyebekben pedig az eljárásra az e fejezetben foglalt rendelkezések az irányadók. Az adóhatóság az adózó által előadott tények, adatok valóságtartalmát, az adómegállapításhoz való jog elévülési idejét megelőző időszakra vonatkozóan is vizsgálhatja, ha az adózó állítása szerint vagyongyarapodásának forrása ezen időszakban keletkezett. Az Art. 109. § (1) bekezdése azt a vélelmet állítja fel, hogy amennyiben a három tételben meghatározott legális jövedelemmel a vagyongyarapodás nincs arányban, akkor a kettő közötti különbözetet adózatlan jövedelemnek kell tekinteni. Ebben a vonatkozásban az adóhatóság bizonyítási kötelezettsége korlátozott, az csupán addig terjed, hogy megállapítsa a vagyongyarapodás illetve a legális jövedelem mértékét. Amennyiben ez a két összeg nem azonos, a becslés jogalapja az adózatlan jövedelem összege tekintetében fennáll. Annak megállapítását követően az adózónak nem kötelezettsége, de érdekkörébe tartozik az adóalaptól való eltérés igazolása, azaz annak bizonyítása, hogy az Art. 109. § (1) bekezdésében meghatározott három tételen belül milyen forrás biztosított lehetőséget a vagyongyarapodásra. A perbeli esetben a felperes a vizsgálat alá vont időszakban akkora összegű tagi hitelt nyújtott, illetve banki befizetést teljesített, amely messze nem állt arányban az adómentes, a bevallott, illetve a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmével. Erre figyelemmel a becslés ténybeli és jogalapja egyértelműen fennállt. A bíróságnak ennek eldöntését követően abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes hitelt érdemlő módon igazolta-e a tagi kölcsön és a befizetés alapjául szolgáló összeg legális jellegét. Az adóhatósági eljárás során alkalmazandó, az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. tv. (Áe.) 2. § (6) bekezdése és 27. § (1) bekezdése
alapján a felperest terhelte a jóhiszemű együttműködési, illetve az adatszolgáltatási kötelezettség. Ezzel összefüggésben a bíróság a peradatokból három tényt emel ki: az ellenőrzés a 2005. szeptember 13. napján kelt értesítésében felhívta a felperest, hogy a vizsgált időszakra vonatkozó összes okiratot bocsássa a hatóság rendelkezésére; a felperes az első nyilatkozattétel során közölte, hogy az állításait igazoló okiratokat 2005. szeptember 30. napjáig átadja; 2006. február 3. napján a felperes az általa addig átadott okiratok kapcsán teljességi nyilatkozatot tett. Mindezek alapján az adóhatóság rendelkezésére azok az okiratok álltak, amelyeket a felperes a 2005. szeptember 29-i keltezésű beadványához mellékelt. A fentieken túlmenően a felperesi nyilatkozatok alapján az adóhatóság beszerezte a felperesi családtagok tárgyidőszakbani jövedelmére vonatkozó adatokat, a felperesi folyószámla, bankszámla és értékpapírszámla kivonatokat, a felperes férjének devizaszámla szerződését, illetve kapcsolódó vizsgálat lefolytatására hívta fel a társhatóságot a M. Kft-re vonatkozóan. A felperes által a teljességi nyilatkozat megtételéig szolgáltatott okiratok tartalmát, illetőleg az adóhatóság által beszerzett adatokat a bíróság az alperessel egyezően akként értékelte, hogy a tárgyidőszakban sem a felperesnek, sem pedig a hozzátartozóinak nem volt olyan adómentes, bevallott, illetve bevallási kötelezettség alá nem eső jövedelme, amely a tagi hitel, valamint a banki befizetés forrásaként szolgálhatott volna. A becsatolt okiratokból és az ellenőrzés által beszerzett egyéb iratokból megállapítható bevételt - még több évi felhalmozást feltételezve is - akkora mértékben haladta meg a hitelben, illetve a banki befizetésekben megtestesülő vagyongyarapodás, hogy a felperesi adatigazolást nem lehet olyan hitelt érdemlőnek minősíteni, amely bizonyította volna a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. A fentieken túlmenően nyomatékosan hangsúlyozza a bíróság, hogy a tárgyidőszak egyes éveiben az ellenőrzés bizonyos mértékű megtakarítást elfogadott. A felperes a közigazgatási eljárás során nem tudott szolgáltatni olyan adatot, amely alapján a megtakarítás az ellenőrzés által megállapítottnál nagyobb mértékben lenne meghatározható. Ezzel összefüggésben megjegyzi a bíróság, hogy a teljességi nyilatkozat megtételét követő valamennyi okiratot - a fellebbezéshez csatolt három nyilatkozat, a keresetlevélhez mellékelt pénztárjelentést, illetve kölcsönszerződést - a bíróság a bizonyítékok köréből kirekesztette. Közigazgatási perekben kiérlelt gyakorlat, hogy a bíróságnak az alperesi határozat jogszerűségéről úgy kell döntenie, hogy az eljárás során beszerzett és értékelt bizonyítékokat veszi figyelembe. A felperes az adóhatósági eljárás befejezését követően hivatkozott a 2000. január 4-i keltezésű szerződésre, amelyet az első fokú hatóság, illetve az alperesi jogelőd nem értékelhetett. Ugyanez az álláspontja a bíróságnak a keresetlevélhez csatolt időszaki pénztárjelentéssel összefüggésben is, megjegyezve azt, hogy a tárgyidőszakbani befizetések, illetve kivétek a felperesi álláspontot egyébként sem támasztanák alá, azok ugyanis a jövedelem forrására, a vagyongyarapodásra vonatkozóan semmiféle információval nem bírnak. A fellebbezéshez csatolt nyilatkozatok sem rontották le az alperesi jogelőd megállapítását, azok tartalma ugyanis nem cáfolta az ellenőrzés tényeken alapuló megállapításait. Összességében megállapítható, hogy az eljárás során tett felperesi nyilatkozatok a családi gazdálkodásból származó, évtizedek alatt
kumulálódó vagyonfelhalmozásra vonatkozóan nem értékelhetők hitelt érdemlő igazolásnak. Ezzel összefüggésben, a felperesi tényközlés valóságtartalmának vizsgálatát illetően az adóhatóságnak eljárási kötelezettsége nem volt. Megjegyzi végül a bíróság, hogy adójogi rendelkezés hiányában az adóhatóság által nem cáfolt felperesi tények, nyilatkozatok valóságtartalmát - konkrét adat hiányában - nem kell a felperes javára értékelni. A kifejtettek alapján a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint döntött. A felperes a perben pervesztes lett, ezért köteles megfizetni a feljegyezett illetéket, valamint az alperesi perköltséget. (Pp. 78. § (1) bekezdés, 6/1986. (VI.26.) IM. számú rendelet 13. § (2) bekezdés, 32/2003. (VIII.22.) 3. § (2) bekezdés b) pont.) Az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs. (Pp. 340. § (1) bekezdés.) Szekszárd, 2007. január 31. napján Dr. Hum Ferenc sk. bíró A kiadmány hiteléül: tisztviselő
Kfv.I.35.118/2007/9.szám A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a dr. Fekete János József ügyvéd által képviselt felperesnek a Katorné dr. Szabó Annamária jogtanácsos által képviselt Adóés Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Központi Hivatal alperes ellen adóügyben hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indult perében a Tolna Megyei Bíróság 2007. január 31-én kelt 9.K.20.718/2006/12. sorszám alatti jogerős ítélete ellen a felperes részéről 13. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán, az alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő ítéletet: A Legfelsőbb Bíróság a Tolna Megyei Bíróság 9.K.20.718/2006/12. sorszámú ítéletét hatályában fenntartja. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg 15 napon belül az alperesnek 200.000 (kettőszázezer) forint felülvizsgálati perköltséget. Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 1.523.900 (egymillió-ötszázhuszonháromezer-kilencszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. Ez ellen az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye. Indokolás Az adóhatóság a felperesnél 2000-2004. adóévekre vonatkozóan vagyongyarapodási vizsgálatot végzett, mivel ebben az időben, mint ügyvezető 59.600.000 Ft tagi kölcsönt nyújtott a … Kft-nek. Az ellenőrzés eredményeként 2000-2003. adóévek vonatkozásában 25.399.000 Ft személyi jövedelemadó különbözetet állapított meg, kötelezte 12.699.500 Ft adóbírság és 12.185.819 Ft késedelmi pótlék megfizetésére. Az adóhatóság az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban Art.) 109. § alapján becslési eljárást folytatott le, bizonyos mértékű felperesi megtakarítást elfogadott, de a felperes legtöbb hivatkozását elutasította. Az alperesi jogelőd 8429896695 számú határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. A felperes keresetében az alperesi határozat felülvizsgálatát kérte azzal, hogy kétséget kizáróan bizonyította a tagi kölcsön forrását a fellebbezéséhez csatolt iratokkal. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában hivatkozott az Art. 109. § (1), (2) és (3) bekezdéseire, amelyek szabályozzák az ún. vagyonosodási, becslési eljárást. Megállapította, hogy a vizsgált időszakban a felperes olyan összegű tagi hitelt nyújtott, illetve banki befizetést teljesített, amely nem állt arányban az adómentes, a bevallott, illetve a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelemmel. Erre figyelemmel a becslés jogalapja
egyértelműen fennállt. Az elsőfokú bíróság a fellebbezéshez, illetve a keresetlevélhez csatolt mellékleteket kirekesztette a bizonyítékok köréből azzal, hogy a bíróságnak az alperesi határozat jogszerűségéről úgy kell döntenie, hogy az eljárás során beszerzett és értékelt bizonyítékokat veszik figyelembe. Ugyanakkor megállapította, hogy a felperes által csatolt nyilatkozatok sem rontják le az alperes megállapításait. A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet kérve annak hatályon kívül helyezését, mivel nem vette figyelembe a felperes által előadottakat és okirattal bizonyított tényeket sem. Az alperes a felülvizsgálati kérelem elutasítását, a jogerős ítélet hatályban való fenntartását indítványozta. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Az Art. 109. § (1) bekezdése értelmében, ha az adóhatóság megállapítása szerint az adózó vagyongyarapodására és az életvitelére fordított kiadásokkal nincs arányban az adómentes, a bevallott és a bevallási kötelezettség alá nem eső, de megszerzett jövedelmének együttes összege, az adóhatóság az adó alapját is becsléssel állapítja meg. A 109. § (3) bekezdés alapján a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózó hitelt érdemlő adatokkal igazolhatja. E szabályozás értelmében az adóhatóságnak kell bizonyítania a becslési eljárás alkalmazásának szükségességét, ezt követően azonban a bizonyítási teher megfordul, és az adózónak kell bizonyítania a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. A Legfelsőbb Bíróság az ún. vagyonosodási eljárásokban már több eseti döntést hozott, melyben elvi éllel mutatott rá arra, hogy a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést az adózónak kell hitelt érdemlő adatokkal igazolni. (KGD 2006/114., EBH 2006/1462.) Az elsőfokú bíróság a közigazgatási eljárás adatai és a peres eljárás iratai alapján azt állapította meg, hogy a felperes nem tudta hitelt érdemlően igazolni a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést. A felperes felülvizsgálati kérelmében lényegében a tényállás megállapítását és a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelését vitatta. A Pp. 275. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye. A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A Legfelsőbb Bíróság egységes ítélkezési gyakorlata értelmében pedig a felülvizsgálati eljárásban - az eljárás rendkívüli perorvoslati jellegére figyelemmel - a tényállás módosítására, a bizonyítékok újraértékelésére vagy felülmérlegelésére általában nincs lehetőség. Erre csak akkor van mód, ha a jogerős határozatot hozó bíróság tényállást nem állapított meg, vagy a megállapított tényállás iratellenes megállapításokat tartalmaz, illetve a bizonyítékokat kirívóan okszerűtlenül mérlegelte. A Legfelsőbb Bíróság ennek alapján vizsgálta a jogerős ítéletet és megállapította, hogy a felperes által felülvizsgálati kérelemmel támadott jogerős ítélet a fenti hibáktól mentesen állapította meg a tényállást és a bizonyítékok mérlegelésénél sem tapasztalt
kirívóan okszerűtlen mérlegelést, amely lehetőséget biztosítana bizonyítékok újraértékelésének, felülmérlegelésének. Az ún. vagyonosodási eljárásban az adózó felperes elvileg nincsen elzárva attól a lehetőségtől, hogy a bírósági eljárásban is újabb bizonyítékot csatoljon, vagy tanúmeghallgatást kérjen, de e körben vizsgálni és értékelni kell a közigazgatási eljárás során tett nyilatkozatait, illetve cselekedeteit. A perbeli esetben megállapítható volt, hogy a felperes 2006. február 3-án az általa átadott okiratok kapcsán teljességi nyilatkozatot tett. Ezt részben akként is értékelni kell, hogy a tagi kölcsönök és banki befizetések eredetével kapcsolatban valamennyi forrást az adóhatóság elé tárt. Természetesen előfordulhat, hogy a már korábban hivatkozott tagi kölcsön eredetével kapcsolatban újabb bizonyítékot lel fel, de ez nem vezethet oda, hogy újabb és újabb forrásokat jelöl meg akár a közigazgatási, akár a bírósági eljárás során. Márpedig a felperesnek a fellebbezéshez, illetve a keresetlevélhez csatolt iratai túlnyomó többségben nem a korábbi állításainak az igazolására szolgált, hanem gyakorlatilag újabb forrásokat kívánt megjelölni. Ezzel a korábbi teljességi nyilatkozatának szavahihetőségét rontotta le. Az elsőfokú bíróság bár ítéletének indokolásban arra utalt, hogy ezen bizonyítékokat kirekesztette a bizonyítékok köréből, de megállapíthatóan mégis értékelte azokat, mivel kifejtette, hogy ezek a nyilatkozatok sem rontották le az alperesi jogelőd megállapításait. Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapítása szerint az elsőfokú bíróság okszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a felperes a becsléssel megállapított adóalaptól való eltérést hitelt érdemlő adatokkal nem tudta igazolni, így az elsőfokú bíróság jogerős ítéletét a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. A pervesztes felperest a Pp. 270. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a pernyertes alperes felülvizsgálati perköltségének megfizetésére. A tárgyi illetékfeljegyzési jog folytán le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a pervesztes felperes a költségmentesség alkalmazásáról szóló 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján köteles az államnak megfizetni. Budapest, 2008. április 10. Dr. Madarász Gabriella sk. a tanács elnöke, Dr. Hajnal Péter sk. előadó bíró, Dr. Kárpáti Magdolna sk. bíró
