A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG LOS ANGELESI FŐKONZULJA
Köszöntöm Önöket! Honoluluból, Tucsonból, San Fransiscoból, Berkeleyből, San Diegoból is vannak itt a Los Angeles környékén élőkön kívül, tehát ez már azt jelenti, hogy valóban van miről beszélni. Ez lenne egyébként a célja ennek a konferenciának. Az elmúlt hosszú évek során nagyon sok tanulmány, kötet, könyv, cikk, különböző rádiós és televíziós műsor született arról, hogy mennyire is fogy az amerikai magyarság, a közösségek folyamatosan megszűnnek. Csökkennek, bezárják kapuikat azok az iskolák, vasárnapi iskolák, amelyek magyar nyelv oktatását tűzik ki célul. Egyre kevesebb kulturális szövetség van, azoknak az aktivitása érezhetően egyre kisebb. Az egyházak környékén is fogy a hívők száma, akik elmennek az istentiszteletekre és a különböző vallási összejövetelekre. Ezek a cikkek természetesen arról is szóltak, hogy a természetes fizikai elöregedés mellett, a fiatalság, a második vagy a többedik generáció nagyon el van foglalva az amerikai identitásával. Nem tud, vagy nem akar bekapcsolódni abba a magyar közösségi tevékenységbe, ami mégis csak folyik számos helyen. Ezzel szemben én azt láttam, amikor a statisztikákat megnéztem, és amikor a 2000-es amerikai cenzus eredményeit láttuk, hogy 1.3 millió Amerikában élő személy jelezte valamilyen magyar kötödését: vagy Magyarországon született, vagy magyar állampolgár, vagy többedik generációs magyar. Tehát ez valahol azért számomra nem volt összhangban. Tudom, hogy ez az első pesszimista kép általában jellemző a magyarságra.
Hadd olvassam fel Márainak egy rövid idézetét a Halotti beszédből: „Szívverésünk titkos beszéd, álmunk zsiványoké A gyereknek Toldit t olvasod és azt feleli, oké A pap már spanyolul morogja koporsónk felett: „ A halál gyötrelmei körülvettek engemet ” Az ohioi bányában megbicsaklik kezed A csákány koppan és lehull nevedről az ékezet” Igen, ez egy nagyon tanulságos kijelentés a művészek nyelvén, az irodalom nyelvén, de hát azért nekünk inkább a jövőbe kell néznünk. Amikor 3 évvel ezelőtt kiérkeztem ide, Los Angelesbe, hogy átvegyem a főkonzuli megbízatást, természetesen a felkészítésem idején utánanéztem a helyi magyar közösségeknek. A különböző ismeretanyagokból, szóbeszédekből, információkból az is világossá vált, hogy nem csak fogy a közösség, nem csak a tagok száma csökken, hanem bizony jellemző rá még mindig az, ami egyébként sajnos a magyarságra általában jellemző. A széthúzás, a torzsalkodás, a saját érdekek közösségi érdek fölé helyezése. Tehát, magyarán szólva nem valósul az meg, ami egyébként megvalósulhatna. Kijöttem, és azt láttam, hogy más etnikumok, más nemzetek amerikai állampolgár képviselői fantasztikus módon törekszenek a közös nevező megtalálására saját gyökereikkel. Tehát azokkal, akik mondjuk olaszok vagy görögök vagy skótok vagy írek vagy norvégok, akik a mostani cenzus 9. pontjában is igenis beírják az „other” kategóriához , mert máshová nem tudják beírni hogy ők olaszok, görögök vagy norvégok. Íme, igenis lehetőség van arra, hogy az összefogás, együttműködés máshol működőképes legyen. De azt is láttam, hogy azért magyar vonalon is nagyon sok olyan dolog van, amire büszkék lehetnek azok, akik itt élnek. Nemcsak arra gondolok, hogy Magyarországon valamikor a kulturális civilizációs területen mi történt, hanem arra is, hogy az amerikai magyarság milyen nagy eredményeket ért el Amerikában és az Amerikai nép érdekében. Állandóan, bárhova megyek hallom a különböző amerikai körökből az elismerést, hogy a tudomány, a technika, a kultúra, az irodalom, a film és még sok más területen mennyire fontosnak tartják a magyar hozzájárulást az amerikai nép javához. Ami a torzsalkodást, az ellentétet illeti, ezen tulajdonképpen nem is csodálkoztam, hiszen sajnos Magyarországon is hasonló dolgok tapasztalhatók. 1990 előtt 45 évig megszokta az ember azt, hogy tulajdonképpen az emberek egyfajta távolságtartással tekintettek a másikra. Valójában tartottak is a másiktól, mert nem tudták, hogy ki miről beszél a hivatalos szerveknek, akár családokon belül is. Ennek a korábbi rendszernek ez volt az egyik velejárója, ezt tudtuk jól. A Felvidéken, Erdélyben, Kárpátalján, Délvidéken élő magyaroknál ugyanez volt jellemző. Ráadásul nekik még olyan nehéz helyzettel is szembe kellett nézniük, hogy ott még egy másik ország hatalma is külön fellépett ellenük, hogy magyarságukat korlátok közé szorítsák. Mindenesetre 1989 – 1990-ben változás történt Európában, ezt mindenki tudja, 1989-et úgy nevezzük, hogy az év, amely megváltoztatta Európa térképét és utána az egész világot. Ez valóban egy nagyon fontos dolog volt, nem csak azért mert egy rendszer változott meg, megszűnt egy rendszer létezni. A világ két nagyhatalma közül az egyik eltűnt és kicsit homogenizálódott a világ politikája bizonyos tekintetben. De Magyarország számára is, illetve a Közép-Kelet-Európa-i országok számára is ez egy rendkívül jelentős esemény volt. Komoly politikai, gazdasági,társadalmi, strukturális változások történtek. Persze nem szabad
naivnak lenni. Tudni kell, hogy húsz év, ami azóta eltelt, a történelemben egy nagyon rövid időszak, és hiába történtek alapvető változások, az emberek mentalitásában nem lehetett mindent egyszerre megváltoztatni. Ahhoz generációk kellenek. Ezzel együtt Magyarországnak a 20 évvel ezelőtti eseményekben jelentős szerepe volt. A korábbi német kancellár, Helmut Kohl mondta egyszer: Magyarország volt az, amelyik kiverte az első téglát a Berlini Falból. S ez így is van! 1989-ben a magyar-osztrák határon a határnyitás ismert eseményei kapcsán lehetővé vált, hogy számtalan NDK-s turista átmeneküljön Ausztriába. Onnan pedig az akkori Nyugat-Németországba mentek, és tulajdonképpen kezdetét vette ezzel a német újraegyesítés, az európai egység folyamata. Ezek olyan fontos dolgok, amelyekről mindig meg kell emlékezni. Sajnos a magyar kommunikáció, legyen az Magyarországon, vagy itt, vagy máshol, ahol magyarok élnek, nem biztos, hogy a legjobban megy. Ez megint csak egy olyan dolog, amiben érdemes tanulni másoktól, akik jobban csinálják ezt. Más nemzetektől. Itt van a 20. évforduló! Magyarország érdemeit rendkívül sokan írták már meg, különböző könyvekben, különböző híradásokban tették szóvá. Mégsem tudta véleményem szerint kihasználni a mai vezetés, ezt a 20. évfordulós lehetőséget arra, hogy ráirányítsuk Magyarországra a figyelmet. Mások megtették ezt, saját maguk esetében! A lengyelek, a csehek és a szlovákok. Ha megnézzük a berlini ünnepségeket, akkor azt kell látni, hogy mintha Magyarország nem is létezett volna, vagy mintha nem lett volna ebben az eseményben részes. Én nem akarom eltúlozni bizonyos lépések jelentőségét, de azt látni kell, hogy ha vannak emberi faktorok, emberi tényezők, amelyek képesek mozgatni dolgokat akkor lehet előrehaladni. A Los Angeles-i főkonzulátus 19 államot felügyel, ebből a 19 államból, ha jól emlékszem tizennégynek a kormányzója kiadott egy ünnepi nyilatkozatott az évforduló kapcsán. Augusztus 19-e, tehát a páneurópai piknik kapcsán, ami egy nagyon fontos gesztus értékű hozzájárulás volt Magyarország szerepének elismerésében. Én tavaly márciustól az év végéig, illetve idén januárig kb. 40 amerikai egyetemen tudtam előadást tartani a 19 állam területén a magyarországi eseményekről. Büszkének kell lennünk arra, hogy milyen eredményeink vannak. Legyünk Magyarországon vagy máshol, de magyarnak kell éreznünk magunkat, és ezért kellenek ilyen fontos események. Természetesen, az elmúlt 20 évben nagyon sok dolog történt Magyarországon is. Egy dolog biztos, hogy megváltozott, bármilyen kormány is követte egymást az elmúlt 20 évben. Nevezetesen az hogy a korábban emigrációnak nevezett, külföldön élő magyarságot ma már nem biztos, hogy emigrációnak kell nevezni. Nagyon sokan olyanok is vannak, akik nem feltétlenül politikai okok miatt jöttek már el Magyarországról. Egyszerűen a jólét iránti igény, vagy gazdasági előnyök keresése, természetes emberi dolgok, kutatási lehetőségek, jobb előrehaladás, több szakmai perspektíva volt a motiváció. Mindenesetre az állam megváltoztatta viszonyát a külföldön élő magyarokhoz. 1990 előtt az állam általában nem nagyon szeretett foglalkozni azokkal, akik külföldre menekültek - 56-ban vagy korábban -, mert egyfajta ellenséges hangulatot próbált fenntartani. Ez rányomta bélyegét a magyarokkal való kapcsolatra. 1990 után ez megváltozott, tehát semmi sem gátolhatja azt, hogy a haza, az Óhaza vagy akárhogy nevezzük, a szülőföld, szüleink, nagyszüleink szülőföldje, és mondjuk a Nyugati parton élő magyarság között ne legyen felhőtlen, jó a kapcsolat. Persze mindenhez, minden tánchoz két partner kell, és nem elég csak elveket követni, hanem gyakorlati dolgokat is ki kell fejleszteni. Itt, Los Angelesben illetve a tágabb értelemben vett 19 államban , aztán látom, hogy végül is nagyon egyszerűen megközelíthető a cél. Politikamentes és mindenféle irányba történő
elhajlás mentes közös tevékenység az, ami össze tudja fogni az embereket itt. Mindenkinek meg lehet a saját véleménye, saját elméleti háttere, ideológiai elkötelezettsége, de ezek nem kell, hogy rányomják a bélyegüket arra, hogy mi közösen tudunk létezni és közösen tudunk közös cél érdekében tevékenykedni Ez a párbeszéd, ami fontos. Ez volt az, amit az elmúlt három évben a főkonzulátus munkájában alapvető fontosnak tartottam. Mindenféle nehézség ellenére azt látom, hogy ez az egyetlen módja annak, egyetlen iránya annak, hogy az együttműködés normálisan tovább tudjon menni. A közösségtudat az identitástudat, a közös tevékenység, a közös munkálkodás az, ami össze kell, hogy fogja az itt élő magyarokat és minket. A főkonzulátus és annak munkatársai egy más kategóriában vannak, hiszen ők egy nagyon behatárolható időtartamig vannak itt, - általában 4 évig – és utána máshova mennek, jönnek újak. Tehát mi bármit beszélünk, - ha őszintén tesszük persze az fontos - az egy jó dolog, de úgysem a mi bőrünkről - idézőjelben – szól ez a dolog, hanem azokéról, akik itt vannak. De ehhez úgy érzem, hogy segítséget kell nyújtanunk. Ez a segítség jó úton van, mert jó a talaj. Itt van ez a Magyar Ház, amely alapszabályában is meghatározza körülbelül ugyanazokat az elveket, amelyeket felsoroltam, hogy milyen vonalak mentén szeretné elképzelni az összefogást a közösséggel. Ez egy olyan ügy, amit az első perctől kezdve próbáltam felvállalni, és úgy látom, hogy sikerült is. A főkonzulátus nem véletlenül helyezett hangsúlyt erre a Magyar Házra. Azért helyezte a hangsúlyt rá, mert azt látom, hogy minden más közösség támogatásának szükségessége mellett mégis ez a Magyar Ház az, ami a legnagyobb közös nevezőt tudná, vagy tudja hozni. Hangsúlyoznom kell, hogy legyen az egyházi közösség vagy világi közösség, részünkről nincs diszkrimináció. Egy címke létezik számunkra: magyar, és akkor azt tudjuk támogatni. Persze ez megint csak azokon múlik, akik itt élnek. A főkonzulátus valóban elég sok kulturális programot, elég sok tudományos – ismeretterjesztő programot próbált idehozni. De ez a normális, ez a természetes. Nekünk a feladatunk alapvetően a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztésére irányul, tehát arra, hogy Magyarország és Amerika, illetve Amerika ezen része között minél jobban fejlődjenek a gazdasági, üzleti, kulturális, tudományos és egyéb kapcsolatok. Tehát a magyarság, az itt lévő magyarsággal való foglalkozás is fontos, de azért több energiát kell fordítani az amerikai-magyar kapcsolatok általános ápolására. Nagyon jó eredményeket sikerült elérni gazdasági téren, befektetések mennek továbbra is Magyarországra, közös vállalatok épülnek, Európa legnagyobb stúdiója nyitja meg kapuját a XV. kerületben idén májusban, a Relief International, az egyik legnagyobb amerikai segélyszolgálat közép-európai, sőt tulajdonképpen európai irodája lesz Budapesten ősztől. Egyetemek között kapcsolatokat tudtunk továbbfejleszteni, az elmúlt 3 évben 6-8 új egyetemmel kötöttek magyarországi egyetemek együttműködési szerződést. Nem olyanokról van szó, amelyeknél aláírták a szerződést, és utána bement a papír a fiókba, és elfelejtették. Az összefogás nagyon szép példáját láttam Szörényi Éva életében itt. Az én 3 évemnek az elején – különösen, amikor ő még olyan szellemi állapotban volt, hogy tudott foglalkozni a magyarsággal -- nagyon sokat beszélgettünk arról, hogy miként lehet összefogni. Én ezt alapvető példának tartom, és nem véletlenül vállalta fel a főkonzulátus azt, hogy az idei március 15-i ünnepség Szörényi Éva emlékének szóljon. Ugyanis ő valóban példát mutatott a magyarság összefogásában. Ezért voltam én fantasztikusan büszke arra, hogy a „Remember Hungary” és a „Szabadságharcos Szövetség” tavaly, 2009-ben arra gondolt, hogy engem egy elismerésben részesítsen. Úgy ítélték meg, hogy 1956 szellemében tevékenykedem itt, és próbálom összefogni a magyarokat.
Fontos a jövőkép, fontos a fejlődés. Az összefogást akkor lehet megtenni, ha mindenki képes arra, hogy egy kicsit adjon magából. Nem kell azt képzelni, hogy állandóan itt legyünk a Magyar Házban, vagy más magyar közösségekben, az együttműködés csak abban nyilvánulhat meg, hogy itt vagyunk és beszélgetünk. Természetesen ahhoz, hogy előrehaladjon a közösség, azt az összefogást kell tovább folytatni, ami az elmúlt 3 évben volt tapasztalható. Előrebocsátom, hogy én azért beszélek 3 évről, és erre szorítom le, mert én csak az én 3 évemre tudok rálátni. Ez nem azt jelenti, hogy akkor kezdődött a Világ, amikor én kijöttem, de egy fantasztikus fejlődést azért látok az itteni magyar közösségben. Tehát az összefogás az egymás iránti érdeklődés, az nagyon komolyan materializálódik az elmúlt időszakban. S ez a jó, ez a természetes. És itt lehet visszakanyarodni, oda az elejére, hogy fogy a közösség… Fogjunk össze! Természetesen adott, hogy ez háborítatlanul menjen, az embereknek ki kell vetni magukból azokat, akik nem hajlandók ebben az ügyben részt venni, akik tudatosan szeretnének gátat vetni bizonyos dolgoknak, akik tudatosan próbálnak zavart kelteni. Itt csak akkor lehet tovább menni, ha korrekt összefogás van. Ezt a konferenciát ennek szolgálata érdekében gondoltuk ki. Az eredeti elképzelése – amit mindenki tud – ennek a konferenciának az, hogy az elhangzó felszólalásokat, ötleteket, gondolatokat, a jövőkép formálása érdekében összegyűjtsük. Azt ugye tudni kell, hogy most Magyarországon megint a normál rend folyamán, választásra kerül sor. A választás azt jelenti, hogy akármi is történik politikai szempontból, egy új kormány lesz, ami újszerűen próbál hozzáállni a kérdésekhez. Mindenki tudja, hogy milyen a magyarországi helyzet, mi várható ezeken a választásokon április 14-én illetve 21-én. Itt persze április 3-án lesz a szavazás. „Új seprű jól seper” - ebből kell kiindulnunk, az új seprű megpróbál újonnan hozzáállni kérdésekhez, ez várható. Most ennek a konferenciának az anyagát az új seprűnek fogjuk eljuttatni, hogy ezzel a „brain storminggal”, ezzel az ötletparádéval segítsük a kivitelezést. Tehát nagyon örülök, hogy itt vagyunk, itt vannak, és tényleg abszolút optimista vagyok, hogy ez megvalósulhat. Amit Vörösmarty mondott, hogy „ Hazádnak rendületlenül légy híve ó magyar”, ez azt jelenti, hogy ennek a távoli országnak, amely vagy fizikailag is jelent valamit valaki számára., vagy csak szellemileg jelent hazát, valóban lehet rendületlenül híve lenni. Köszönöm.
