A magyar korcsolyázósport története 1869. december 2-án a dunaparti Steingassner Kávéházban ült össze dr. Kresz Géza - a budapesti önkéntes mentőszolgálat megalapítója - kezdeményezésére az a kis társaság, melynek célja a "Pesti Korcsolyázó Egylet" megalapítása volt. Még ez év decemberében a városligeti tó partján felépítették azt a kis "fabódét", melyben az egyesületi élet megkezdődhetett. A korcsolyázás megkezdésére, a fagy beálltáig azonban egészen 1870. január 27-ig várni kellett és ezután 1870. január 29-én nyithatták meg első ízben a városligeti jégpályát. A műkorcsolyázás kezdetét 1871. január 6-tól számíthatjuk, amikor az amerikai Jackson Haines - a "műkorcsolyázás atyamestere" mutatta be "csodálatos művészetét". 1872. január 6-7-én újból fellépett és az ő fellépésének köszönhető, hogy a korcsolyázók körében hamarosan tért hódítottak a különféle táncok és a jégpálya valóságos táncteremmé alakult át. Ezt megelőzően a magyar korcsolyázósport első hivatalos versenyét az 1871. évi december 17-re datáljuk, amikor is a BKE rendezte az első versenyét a Városligetben. Külön az Urak és külön a Hölgyek számára. Az "Urak versenye" egy gyorsasági és egy "ugrató" számból állt, míg a hölgyek szintén a korcsolyázás "művészetében" szerzett tudásukról tezhetnek tanúbizonyságot. A múlt század nyolcvanas éveiben a mai fogalmaknak megfelelően, mint már versenyzőkről szólhatunk Jungfer Matild és Robonczy Gedeon táncospárról és ugyancsak Áldási Imréről - emlékezik meg az egykori krónikás, - mint az első gyorskorcsolyázóról. A műkorcsolyázás az akkori fogalmak szerint rohamosan fejlődött és 1892-ben Földvári Tibor és még a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség megalakulása előtt, a Bécsben rendezett Európa-bajnokságon 2. helyezést ért el, majd 1895-ben Európa-bajnoki győzelmet aratott. Ezen sikerek eléréséhez hozzájárult a jégpálya és a korcsolyacsarnok fejlesztése. 1875-ben épült az első állandó csarnok, majd 1893-ban a Lechner Ödön - híres magyar építész - által tervezett és a mai napig is létező (időközben több ízben, de mindig az eredeti stílusnak megfelelően bővített) műemléknek számító egyesületi székház (csarnok) került megnyitásra. Itt kell megemlíteni, hogy 1892-ben a Budapesti Korcsolyázó Egylet egyike volt annak az 5 alapítónak, akik létrehozták az ISU-t, a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetséget (International Skating Union). Magyarországot az ISU alapítása után 3 évvel, 1895-ben az a megtiszteltetés is érte, hogy Elnöksége tagjává választották Szent-Györgyi Imrét, a BKE Sportbizottságának első elnökét. Földváry Tibor Európa-bajnoki szereplései megindították a magyar műkorcsolyázás első "aranykorát". Ehhez az indíttatást az 1894/95-ös idénytőkl számítják, amikor "versenykorcsolyákat" hozattak külföldről és megkezdték a "rendszeres" tréninget. A műkorcsolyázók első edzője - az Egylet felkérésére - az osztrák Frey Lipót volt (1894-1895). Majd az 1898-as szezontól Selbert Viktor mestert kérték fel a műkorcsolyázóink felkészítésére, ugyanakkor a gyorskorcsolyázók felkészítésére a berlini Fabian Miksát kérték fel, majd őt a norvég Peter Oestlunk váltotta fel. 1901. és 1907. között a különböző nemzetközi versenyeken Márkus Jenő, Uráry Sándor, Kronberger Lili ért el dobogós eredményeket. A gyorskorcsolyázásban is beindult az élet, hisz az 1895. évi Európabajnokság megrendezése után, már másodízben 1900-ban is Budapest kapta a rendezés jogát. Szabó István volt az első versenyző a gyorskorcsolyázásban, aki világbajnokságon indult 1898-ban Davosban: 500 méteren 8., míg 5000 méteren a 9. helyezést érte el. Őt követték Péczeli Andor és Manno Miltiades, valamint Wampetich Imre, - akik számos nemzetközi
versenyt nyertek a századfordulót követő években. A magyar korcsolyázósport kiemelkedő eseménye volt az 1900-as esztendő, amelyben megrendezték az első műkorcsolyázó és gyorskorcsolyázó bajnokságot. A műkorcsolyázás (1900. január 20-21.) első magyar bajnoka Wein Árpád volt, a gyorskorcsolyázásban pedig Péczely Andor volt az első nemzeti bajnokunk. Mivel 1924-ig a műkorcsolyázásban csak férfi bajnokságot tartottak, azon nők részvételét is megengedték. Így Kronberger Lili három bajnokságot is nyert. Az igazi nagy eredmények 1906-tól jelentkeztek, midőn a világbajnokságokon Kronberger Lili négy (1908-1911), Méray Horváth Opika három (19121914) világbajnokságot nyert. Szende Andor pedig dobogós helyeket ért el. Péczely Andor a gyorskorcsolyázásban másodszorra 1901-ben is bajnokságot nyert, majd őt követték sorrendben egymást váltogatva Manno Miltiades és Wampetich Imre, s közülük Manno volt a legszorgalmasabb, aki 1909-ig négyszer nyert bajnokságot. Ugyancsak ő vett részt az 1903ban Szent Péterváron (Oroszország) a Világbajnokságon, ahol 500 méteren a 3. helyezést érte el, míg 5000 méteren sajnos bukott és a versenyt feladni kényszerült. Az 1908-as esztendő nemcsak az eredmények szempontjából volt jelentős év - ez év végén, december 27-én alakult meg a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség nyolc egyesület részvételével. Az újonnan alakult szövetség és a BKE 1909-ben rangos események rendezését vállalta: a Női Világbajnokság és a Gyorskorcsolyázó Európa-bajnokság rendezését (január 23-24.). Mint ismeretes Kronberger Lili világbajnokságot nyert, a gyorskorcsolyázásban Manno Miltiades 500 méteren 5. volt. A nemzetközi korcsolyázósport szempontjából nagy jelentősége volt az első szabadtéri műjégpálya megépítésének Bécsban 1908-1912. között. A BKE és a MOKSZ is már 1912ben meg akarták építeni a budapesti műjégpályát, de sajnos az időközben kitört I. Világháború nemcsak ennek megépítését tette lehetetlenné, hanem az egész sportág hanyatlását is magával hozta. 1914-1922-ig nem rendeztek sem bajnokástot, sem nívós magyar versenyeket. csupán a gyorskorcsolyázás 1919. évi bajnokságát tudták megrendezni, amelyet Koronek János nyert. A lassan szerveződő korcsolyás életet a jéghiány is kínozta, így például az 1923-as bajnokságot egyik sportágban sem tudták megrendezni. A MOKSZ háború utáni első közgyűlése 1919. február 8-án tudott összeülni, amelyen mindössze hat budapesti egyesület képviseltette magát. A jeges sportág szomorú helyzetét a "Jég" című lap egyik cikke (1920. XII. 5.) így jellemzi: "A korcsolyázó sportnak a háború nyomán édes kevés vagyona maradt. Gyorskorcsolyázóink nincsenek évek óta. Műkorcsolyázóink úgy a női, mint a férfi műkorcsolyázásnak nincsen sukkrescenciája: az előbbi bajnokok pedig már nem versenyezhetnek és ha nem versenyezhetnek nem tudjuk, hogy miként viszonyulnak a haladó külföldhöz. Még ennél is sivárabb a helyzet az anyagiak terén. A műjégpálya terve olyan mértékben, mint 1914-ben terv volt, évek múlva sem lesz megvalósítható. Jó ha a természetes jégpályákat fenn tudjuk tartani... Mindez végeredményben a sport fejlődését gátolja, hogy ne mondjuk lehetetleníti." Ezen a helyzeten változtatott a Műjégpálya 1926. november 26-i megnyitása, ami lehetővé tette, hogy sportolóing idényenként 105 napon keresztül edzenek és ez 1929-re a páros műkorcsolyázásban meghozta az új "aranykor" kezdetét. 1929-ben a BKE 60 éves jubilieuma alkalmából itt rendezték a női és a páros világbajnokságot, melyen az Orgonista-Szalay párosunk bronzérmet nyert és a Rotter-Szató páros az 5. helyen végzett. Párosaink a következő években számos aranyérmet nyertek: 1930-ban és 1931-ben az Orgonista-Szalay
kettős Európa-bajnokságot, 1931-ben, 1933-ban, 1934-ben és 1935-ben a Rotter-Szollás pár világbajnokságot nyert. Ezután jelentkeztek a férfiak: Vadas, Kertész, Pataky, Terták, akik a II. Világháborúig több ezüst- és bronzérmet, valamint jó helyezéseket értke el az Európa- és Világbajnokságokon. A Rotter-Szollás pár 1932-ben és 1936-ban bronzérmet, ugyancsak 1936-ban a Szekrényesi testvérpár 4., egyéniben Terták a 8. és Pataky a 9. helyezést érte el a Téli Olimpiai Játékokon. A műjégpálya a gyorskorcsolyázásban is jelentős fejlődést eredményezett: újra benépesült a jégpálya a gyorskorcsolyázók training idejére. Az első "szárnypróbálgatás" után - Davosban az 1928-as világbajnokságon a többszörös bajnok, Eötvös Zoltán a 18. helyezést érte el, kimerészkedtek fiataljaink a Davos-i "oroszlánbarlang"-ba. Hatalmas meglepetést okozva Kauser István a 10. helyen végzett és a különböző távokon is tiszteletet parancsoló helyezéseket ért el: 500 méteren 7. (45,9), 5000 méteren 13. (9:24,0), 1500 méteren 12. (2:31,0), 1000 méteren a 11. volt (19:34,8). A századforduló óta ilyen eredménye nem volt a magyar gyorskorcsolyázósportnak, de meg kell említeni Eötvös Zoltán 500-as 12. és az 1500-as, valamint 5000-es 8. helyezését. Majd következtek: Kimmerling József és Wintner István, akik a 30-as évek legelején nyertek Magyar Bajnokságot. Mindkét bajnokunk nevéhez egy-egy kiemelkedő eredmény fűződik. Kimmerling 1933-ban főiskola világbajnokságot nyert Davosban, míg Wintner 500-as rekordját (43,6) évtizedekig nem tudták megjavítani. Kimmerling kitűnő korcsolyázó stílusa nagyon sok fiatalt nyert meg a gyorskorcsolyázósportnak, többek között a későbbi sokszoros bajnokunkat, Hídvéghy Lászlót is. A BKE a 30-as évek közepétől az osztrák Wazuleket szerződtette a gyorskorcsolyázók mellé edzőnek. Wazulek rendkívül népszerű edző volt, és nagy újítása a Városligetben a stopper órával ellenőrzött "köridő" tartás volt. Ugyanis addig a trainingeken nem volt jellemző az időre korcsolyázás. Hidvéghy László nyert bajnokságokat 1934-től sorozatban, nagy csatákat vívtak Ladányi Gedeonnal, amelyeket jelentős számú nézősereg szurkolt végig. 1936-ban a Téli Olimpiai Játékokon Hidvéghy tízezer méteren a 14. helyezést érte el, de ez nem tükrözte a igazi képességeit, s így az 1938-as Davos-i világbajnokságon elért 12. helyezése az "összetettben" és Ladányi Gedeon 13. helyezése is igen jó eredménynek számított. A harmincas évek gererációja jelentős csúcsokat ért el: 43,6 - 2:19,8 - 8:42,9 - 17:19,6. A korabeli világranglisták szerint Hidvéghy 1938-ban tízezer méteren a 4. volt, mígy az "összetett" világranglistán a 22. helyezést foglalta el. 1941. és 1944. között csak a Magyar Bajnokságok jelentettek versenyzőink számára sikereket. Ezeken jelentkeztek már a háború utáni újabb bajnokságokban (EB, VB, Olimpia) nagy sikereket arató műkorcsolyázó versenyzőink: Király Ede, Saáry Éva és Marika, Kékessy Andrea, valamint a gyorskorcsolyázó Pajor Kornél. Sajnos 1940-től 1947-ig az ISU nem rendezett sem EB-t, sem VB-t, csak az 1945-ben újjászervezett MOKSZ küldhette el 1948-ban versenyzőit az EB-re, VB-re és az Olimpiára. Az ISU 1947-ben kezdte meg újbóli működését, de Magyarországot a Szövetséges Hatalmak nyomására nem vették vissza, tagságát csak 1947 nyarán kapta vissza. 1944-ben a Szövetséges Hatalmak megkezdték országunk és fővárosunk bombázását. Ennek során sajnos a Városligeti Műjégpálya súlyos károkat szenvedett, úgyhogy 1945-ben nem lehetett használni, így a bajnokságok is elmaradtak. Szalay Sándor a MOKSZ és a BKE új elnöke, Balázs Zoltán, Erdős Jenő hathatós munkájának köszönhetően 1945 őszén újból működött a műjégpálya nagyobbik része és így versenyzőink folytathatták az edzéseket, melyek eredményei már 1948 sikereiben
mutatkoztak meg. A háború alatt az USA korcsolyázói a rendelkezésre álló számos fedett pályán zavartalanul készülhettek a VB-kre és az olimpiára. Bár már a háború előtt kiderült, hogy fedett-pályás 10-12 hónapos edzés szükséges ahhoz, hogy a világszínvonalat tarthassuk, a MOKSZ és a BKE a nagyon nehéz viszonyok mellett is meg tudta szerezni azt az anyagi alapot, ami a színvonal tartásához szükséges volt. Így a legnagyobbak a magyar jégidény előtt és utáni londoni fedett-pályán folytathatták edzéseiket. Ennek köszönhetően az 1948. évi Európa-bajnokságon, amelyen akkor még az amerikaiak is indulhattak, Király Ede az egyéni számban a 4. helyezést érte el, míg a párosban Kékessy Andreával győztesek lettek. Kékessy Andrea indult az egyéniben is és 7. lett az igen erős mezőnyben. A Szombathelyről Budapestre átköltözött Nagy Marianna és Nagy László első nemzetközi versenyükön a 6. helyezést érték el. A gyorskorcsolyázásban Pajor Kornél nemzetközi bemutatkozása szintén jól sikerült és Európa-bajnokságon összetettben a 8. helyezésével minden idők legnagyobb magyar gyorskorcsolyázó sikerét érte el. Az 1936-os olimpia után újra részt vehettünk a St. Moritz-ban rendezett V. Téli Olimpiai Játékokon. Király Ede műkorcsolyázásban a 5. helyezést, míg párosban Kékessy Andreával 2. helyezést ért el - ami az eddigi legjobb téli olimpiai eredménynek számított, - és ugyancsak párosban a Nagy testvérek a 7. helyezést szerezték meg. Pajor Kornél a gyorskorcsolyázók tízezer méteres távján a 4. helyen végzett és ezzel belépett a világklasszisok sorába. De a többi gyorskorcsolyázó is kitett magáért: Ruttkay István 1500 méteren a 15. és tízezren a 16. helyet szerezte meg. Ezzel a magyar gyorskorcsolyázócsapat a sportágban a nemzetek sorában a 6. legtöbb pontot szerzett országnak számított. A magyar korcsolyázósport "aranybetűs" éve 1949. volt. Műkorcsolyázásban versenyzőink az Európa-bajnokságon és a Világbajnokságon is taroltak: Király Ede és Kékessy Andrea a párosban aratott kettős győzelme (VB és EB arany), továbbá Király Ede egyéni második és a Nagy testvérpár 4. helyezése a VB-n, majd az Európa-bajnokságon megismételte Király Ede a teljesítményét és egyéniben második lett, míg partnernője egyéniben a 10. helyen végzett. De a Nagy testvérpár EB második helyezése feltette a koronát a magyar műkorcsolyázók teljesítményére. De a gyorskorcsolyázók sem adták alább, hiszen a sportág egyetemes történelmében először magyar világbajnokot avattak Pajor Kornél személyében. Míg az Európa-bajnokságon csak harmadik volt Pajor oly módon, hogy az 5000 méteres távot világrekorddal nyerte és tízezer méteren is az előző világcsúcson belül futva, második lett az őt legyőző szintén világrekordot korcsolyázó Hjalmar Andersen mögött. Ugyanebben az évben sikereit megkoronázva Oslo-ban világbajnoki aranyat szerzett. Mint ismeretes ez rendkívüli szenzációként hatott, mivel az aranyérmeken korábban csak az "északiak" osztoztak. Az 1949-es év nemzetközi sikereihez sorolható Merényi József 4 aranyérme a Főiskolai Világbajnokságon. Sajnos Pajor Kornél nem folytathatta a megkezdett magyar sikersorozatát, mivel nem tért vissza Magyarországra. Az 1950-es esztendő a sportszövetségek és az egyesületek életében fordulatot jelentett Magyarországon, hiszen az államosítás megszüntette a Szövetség önállóságát és az egyesületeket a szakszervezetek keretében utalta. Ezen szervezeti változás okozta nehézségek ellenére élversenyzőink a műkorcsolyázásban: Király Ede és a Nagy testvérpár Oslo-ban Európa-bajnokságot nyert, majd Londonban a VB-n Király a második, a Nagy testvérpár
pedig a harmadik helyezést érte el. A változás folytán a szövetség elnökévé Mestyán Jánost, az Akadémia Nyomda igazgatóját nevezte ki az OTSH, aki megértéssel és sok jóindulattal látott hozzá még eddig szokatlan beosztásának, és így megkönnyítette az új szervezetbe való beilleszkedést. A Műjégpálya igazgatója Pete Vince lett, aki hasonlóan nagy igyekezettel látott hozzá és a majdan évtizedeken át tartó beosztásának ellátásához. Gyorskorcsolyázóink felkészülési lehetőségei rosszabbodtak, mivel az eddig használt 300-as pályán a "patkó" nem volt fagyasztható. Ezért csak időszakosan üzemelt a továbbiakban: természetes jégként. Mindezek ellenére a versenyzői gárda jelentősen növekedett. Az Európa- és Világbajnokság küzdelmeiben ebben az évben Merényi József és Lőrincz Ferenc vettek részt. De az 1950-es évnek volt még egy kellemetlen eseménye, ami a műkorcsolyázásra nagyon rossz hatással volt. Ugyanis Király Ede disszidálása igen szomorú következményekkel járt. Király Ede egész családját: anyját, nagynénjét, fivérét és még az edzőjét is Dillinger Rudolfot is, - aki egyidejűleg a Nagy testvéreket is edzette - internálták. Sőt hasonló sorsra jutott Kékessy Andrea családja is, bár ő még az 1949-ben sporttevékenységétől függetlenül ment át "illegálisan" a határon, és férjhez ment egy Kanadában élő magyarhoz. Az internálásokon túlmenően az OTSH nem engedélyezte, hogy a magyar műkorcsolyázó az 1951. évi VB-n és EB-n, valamint nyugaton rendezett nemzetközi versenyeken részt vehessen.
A világversenyeken való részvételünknek ez a teljesen indokolatlan megszakítása jelentősen megnehezítette versenyzőink további jó szereplését is. Szollás László - a négyszeres világbajnok - átvette a Nagy testvérek edzésének irányítását, és "amatőr-edzői" nagy szakértelmével biztosította, hogy a páros Európa és a Világ élvonalában maradjon. Így az 1951-es év a magyar korcsolyázósport életében világverseny mentes évnek számítna, ha versenyzőink zöme nem indult volna Romániában, Poljanában megrendezett Főiskolai Világbajnokságon, amelyen mind műkorcsolyázóink, s mind gyorskorcsolyázóink eredményesen szerepeltek. A gyorskorcsolyázásra jellemző módon, - mint ahogyan a sportág korábbi időszakában is tapasztalható volt, - az elkövetkező időszakokban is egy-egy versenyző éveken át birtokolta a bajnoki címet. A bajokságok győztese így 1950. és 1956. között hat alkalommal Merényi József volt, s ugyanakkor a nagy ellenfele, Lőrincz Ferenc főként nemzetközi versenyeken ért el figyelemre méltó eredményeket. 1952-ben Oslo-ban, a Téli Olimpiai Játékokon a Nagy testvérpár a műkorcsolyázás páros versenyében bronzérmet nyert, míg gyorskorcsolyázóink közül Lőrincz Ferenc az 1500 méteres távon a 10. helyezést érte el, míg Merényi a leghosszabb távon a 17. volt. A Nagy testvérpár ezekután megismételte az Európabajnokságon is az olimpiai eredményüket és szintén bronzérmesek lettek. Az 1953-as versenyszezon a műkorcsolyázóink számára ismét az előrelépést hozta, hiszen a Nagy testvérpár EB-n a második helyezést érte el, ugyanakkor új generáció bontogatta szárnyait: Czakó György, Szenes István, Vida Gábor, - míg a hölgyeknél Jurek Eszter, Szőllösi Éva, Pálinkás Hedvig - akik szintén megkezdték a nemzetközi szereplést. A gyorskorcsolyázóink közül Lőrincz Ferenc az EB-n 500 méteren a 9. helyezést érte el, míg a
hosszabb távokon Merényi bekorcsolyázta magát a nemzetközi "középmezőnybe". Az 1955. ismét nevezetes esztendő a magyar műkorcsolyázás életében: a MOKSZ rendezte meg az 1955. évi Európa-bajnokságot a Városligeti Műjégpályán, ahol a Nagy testvérek Európa-bajnokok lettek. Szenes István itt mutatta meg "oroszlánkörmeit": az EB részvétele során a 6. helyezést ért el (a 14 fős mezőnyben). Ebben az évben rendeztük meg a jégtáncban a második EB-t, és ezen indultak először a magyar jégtáncos párok. Közülük a 14 táncpáros versenyében a Madarász házaspár 9. lett, a Parádi házaspár pedig a 11. helyen végzett. Ez a mi viszonyaink és a jégtánc viszonylag késői (1948-ban volt az első magyar jégtánc bajnokság) meghonosodását figyelembe véve elismerésre méltó teljesítménynek tekinthető. Ugyancsak az 1955-ös esztendő jelentős eseménye volt a Millenáris Pálya közepére épített műjégpálya is, mely jelentősen hozzájárult a műkorcsolyázó edzések időtartamának meghosszabbításához, sőt később a 70-es évek közepén sátort is létesítettek a pálya fölé, és így jelentősen közelebb jutottunk a fedett pályához. Ez a pálya a 80-as évek elején sajnos lebontásra került. Gyorskorcsolyázóink népes csapattal ebben az évben az Alma-Ata-i magaslati pályán készültek a Moszkvában megrendezésre kerülő világbajnokságra. A magaslati pályán rendezett több versenyen a magyarok többször megjavították az országos csúcsokat. A moszkvai VB-n Lőrincz Ferenc és Kónya Béla szerepelt az elvárásoknak megfelelően, míg a sprint távon Kovács Árpád "csúszott be" a 20. helyre a 44. induló közül. Az olaszországi Cortina-ban megrendezett VII. Téli Olimpiai Játékokon 1956-ban csak a műkorcsolyázásban a Nagy testvérpár vett részt és bronzérmesek lettek, míg az EB-n ezüstöt nyertek. A téli olimpián gyorskorcsolyázóink nem vettek részt. Az 1956-os Népfelkelés és a tömeges elvándorlás az élvonalbeli versenyzők nagy részének elvesztését is magával hozta. Gyorskorcsolyázásban a 16 főt számláló I. osztályú versenyzőgárda mintegy fele külföldre távozott. Köztük Lőrincz Ferenc és Kónya Béla is, akiknek a nemzetközi előrelépése várhatóvolt. Ki kell jelentenünk, hogy az 1956-os Forradalom megtörte a fejlődés folyamatosságát a gyorskorcsolyázásban, de ugyanígy a műkorcsolyázásban is. A Szövetség vezetése is új kezekbe került: Szollás Lászlót választották elnöknek, aki ezen funkciót 1961-ig töltötte be. 1957-ben a nehéz idénykezdés ellenére a Nagy testvérek újból 2. helyezést értek el, és a Jurek-Kucharovics páros 8. helyen végzett. Jurek Eszter pedig egyéniben is a 11. helyen végzett. Gyorskorcsolyázóink a forradalom utáni időszakot a lengyel szövetség segítségével Zakopanéban korcsolyázta le, míg a magyar bajnokságot egy új fiatal versenyző: Ivánkai György nyerte. Világbajnokságon műkorcsolyázóink nem tudtak részt venni, mert a Nagy testvérpárnak Marianna vízum kiadását az USA hatósága megtagadta. Hiába tiltakozott a Szövetség az ISU-nál, melynek szabályzata előírja, hogy minden benevezett versenyzőnek meg kell adni a részvétel lehetőségét, - az ISU sem tudott eredményt elérni. Műkorcsolyázásában a következő idényben kiemelkedik a Millenáris pályán megrendezett bemutató, melyen a VB amerikai és kanadai résztvevői, - köztük Caroll Helas, David Jenkins, Barbara Wagner és Robert Paul – a világbajnokok is részt vettek. Ezen bemutató nagy sikere hozzájárult a Magyar Jégrevü megalakításához, és a revü sikerének köszönhetően: Német Imre a Nemzeti Sportcsarnok udvarát befedette és ott rendezte be a jégszínházat, amely az amatőr korcsolyázók rendszeres nyári edzését is lehetővé tette. Bár ki mérete az igazi szabadkorcsolyázó edzésre nem volt alkalmas. Sajnos
1965-ben a Jégrévű megszűnt és ezt a Jégszínház sem élte túl. 1962-ben Szollás László lemondása után Petrák Ferenc került az elnöki székbe egészen 1964-ig, majd más elfoglaltsága miatt lemondott, de 1967 és 1972. között újból átvette az elnökséget. 1958-ban a Nagy testvérek abbahagyták az aktív versenyzést és 1959-ben a KordaVásárhelyi táncospár vette át a stafétabotot az EB-VB szerepléseken. 1963 és 1965 között az első 10 között szerepeltek a VB-ken, míg az 1963-as és 64-es EB-n a 4. helyezést érték el. Gyorskorcsolyázásban 1956 után Ivánkai György lépett a sokszoros bajnokok sorába: kilenc bajnoki érmével és számtalan rekordjavításával. Természetesen nemcsak a hazai mezőnyben volt kiemelkedő a teljesítménye, hanem komoly nemzetközi sikereket is elért. Többek között 5000 méteres eredményével előkelő helyen jegyezték a világranglistán. Itt kell megemlíteni, hogy 1961-ben megnyílt a Kisstadion, ahol 1963-ban újból Európabajnokságot rendezett a Szövetségünk, amelynek sikeres lebonyolítását nagyban veszélyeztette a váratlan, igen erős hóesés. A magas havat a jégpálya dolgozói a honvédség segítségével a versenyek időpontjára mindig eltávolították és a jeget “felújították”. E havazás és az 1967. évi bécsi VB alatti esők alapján az ISU az EB és VB megrendezését csak fedett és fűtött pályán engedélyezte. Közben Szövetségünk is átalakult és Jégsport Szövetség néven a jégkoronggal együtt szerveződött újjá. Ennek megfelelően 1965- és 66-ban az elnöki tisztet Dr. Bikár Deán, a régi válogatott hokijátékos töltötte be. Ez a fúzió 1988-ig tartott, amikor a MOKSZ újra különvált és az eredeti szakágaknak szövetségeként működik ma is. Gyorskorcsolyázásban Ivánkait Martos György követte, aki a bajnoki érmek terén ért el rekordot azzal, hogy 1964. és 1975. között tizenegyszer állt a dobogó legmagasabb fokán, az “összetett” bajnokságokon. Ezen kívül szintén ötször volt bajnok az 1971-től megrendezett sprintbajnokságokon. Mindebből következik, hogy egy hosszú korszaknak volt a meghatározó gyorskorcsolyázója nemcsak a hazai, hanem nemzetközi versenyeken is. 1966-ban a jégtáncosok mellett feltűnik Almássy Zsuzsi, aki 1972-ig két téli olimpián vett részt. Grenoble-ban az 1968-as téli olimpián 6. és 1972-ben Sapporo-ban az 5. helyezést érte el. Sapporo-ban mint az egyetlen magyar résztvevő, a nemzetek nem hivatalos pontszám szerinti versenyében 2 pontot szerzett, így Magyarország lett a versenyzőként szerzett pontszámok alapján a legsikeresebb ország. Almássy Zsuzsi 1971-ben az EB-n Kronberger Lili és Méray Horváth Opika után a legjobb magyar női eredmény (2. helyezést) érte el. A jégtáncosok közül a Mató-Csanádi és Berecz-Sugár kettős, valamint a férfiak közül Vajda László VB és EB sikerei említendők. Erre az időszakra esik egy változás a Városligeti Műjégpálya történetében, ugyanis az 1968as évtől a korábbi 300 méteres pálya nemzetközi méretűre, 400 méteres pályára bővült. Ezt követően a gyorskorcsolyázásban számos sikeres nemzetközi verseny – többek között két gyorskorcsolyázó I.B.V. – került megrendezésre a “Vajdahunyad” tövében. 1968-ban a téli olimpián három férfi versenyzőnk indult gyorskorcsolyázásban: Martos György és Mihály, valamint Ivánkai György, Martos György és Ivánkai György 1500-as eredményükkel,, míg Martos Mihály az 500-as eredményével az “erős középmezőny”-ben végzett. Női vonalon erre az időszakra esik Ihászné Magyar Kornélia “egyeduralkodása”, aki nem kevesebb, mint tizenkét bajnoki aranyat szerzett 1961. és 1972. között. Ezzel valószínűleg egy nehezen
megdönthető rekordot állított fel, melyet nemcsak a bajnoki érmeinek száma, hanem a válogatott szereplései is reprezentálnak. Többek között az 1964-es téli olimpián, Innsbruckban 18. volt 3000 méteren. 1973-ban a Sporthivatal Tapolczai Kálmánt nevezte kis a Szövetség elnökének. Az ezt követő időszakban számos vidéki műjégpálya épült, köztük a dunaújvárosi és a jászberényi. 1976-ban Tapolczai Kálmán lemondott az elnökségről, és utódjának Dr. Kozári Klárát nevezte ki a Sporthivatal. Gyorskorcsolyázásban a 70-es évek közepétől, Martost követően Takács András és Görgényi András nyertek bajnokságot. Ebben az időszakban a sportág kimagasló egyénisége Temesi Imre volt, aki öt “összetett” és öt sprint bajnoki aranyával, valamint megszámlálhatatlan országos rekordjával klasszis értékű versenyzőnek számított. Sajnálatos, hogy ezekben az években a világversenyeken nem vehettünk részt, mivel felettes hatóságunk a Sporthivatal csak a siker sportágakat támogatta. Így VB-n 1966 és 1988 között nem indítottak magyar versenyzőt, míg EB-n 1972és 1987 között nem szerepelt magyar férfi versenyző. A műkorcsolyázásban a férfiaknál Vajda László egyeduralkodásáról és a jégtáncban a Regőczi-Sallay páros sikereinek kezdetéről számolhatunk be a 70-es évek elejétől. Majd erre az időszakra jellemző, hogy műkorcsolyázásban a jégtánc veszi át a stafétabotot. Az ő eredményeik fémjelzik a magyar korcsolyázósportot. A Regőczi-Sallay jégtáncos pár szerzi meg 1980-ban a világbajnoki aranyérmet és a téli olimpián az ezüstérmet. Majd tőlük a stafétabotot az Engl-Tóth táncospár vette át. Nagy esemény, hogy ez alatt az idő alatt nyitják meg a Budapest Sportcsarnokot 1982. február 12-én, melynek építését 1978 márciusában kezdték meg. Ebben két fedett műjégpálya; a verseny és edzőpálya kapott elhelyezést. Így végül teljesült az álom, mert az edzőpályán, mely bár kisméretű, 26x56 méteres jégfelülettel rendelkezik – ez az ISU szabályok szerinti elfogadható legkisebb méret – meg lehet kezdeni a fedett pályás edzéseket. Sajnos egy-egy jeges sportágra még így is túl kevés idő jut. Ezért versenyzőink egy része nyáron külföldi pályákon kénytelen továbbra is edzeni. A versenypálya – melynek mérete 30x61 méter, vagyis a nemzetközi szabályok szerinti normál méret – lehetővé tette, hogy újból EB-t és VB-t rendezzünk. Az 1984. évi EB, és a 1988. évi VB, valamint az 1991. évi Junior VB itt zajlott le. A rendezés mind a szakemberek, mind a közönség részéről nagy elismerésre talált. Miután az 1966-os évtől nem vettek részt a gyorskorcsolyázóink jelentős világversenyen, vagyis csak EB-n szerepeltek elvétve – jelentős hátrányba kerültek versenyzőink. Ugyanis világviszonylatban ezekre az évekre a gyorskorcsolya sportág erőteljes fejlődése volt a jellemző, amely még a mai napig is tart. A 70-es évek végétől a Városligeti Műjégpályán soha nem látott számú fiatal húzott hosszúkorcsolyát és mégis azt kellett látnunk, hogy a magyar színekben nevelkedő Hunyady Emese osztrák színekben folytatta tovább pályafutását, mivel a sportág nem megfelelő megítélésben részesült. A rövidpályás gyorskorcsolyázás (short-track) első hivatalos világbajnokságát 1978-ban rendezték, majd 1988-ban Calgary-ban, a Téli Olimpiai Játékokon szerepelt bemutató számként. A következő olimpián, 1992-ben Albertville-ben már teljes jogú sportágként szerepelt az olimpiai programban, ahol már magyar versenyzők (Kaszala Tamara – 24. és Kun Bálint Tibor – 25.) is rajthoz álltak. Így összegezhetnénk a rövidpályás gyorskorcsolyázás szenzációs karrierjét a nemzetközi porondon. Magyarországon 1985-től
számoljuk a Short-track-es “időszámítást”, amikor a Gyorskorcsolya Szakbizottság megbízta Martos Györgyöt, tizenötszörös nemzeti bajnokunkat az új szakág megszervezésével. A rövidpályás gyorskorcsolyázás hazai fejlődését ugyancsak “szenzációs”-nak kell titulálnunk a nemzetközi short-track élethez viszonyítva. Hiszen a semmiből született meg az új szakág először a budapesti iskolás-sportra építve, majd egyre jobban belevonva a vidék dinamikusan fejlődő korcsolyasportját. A krónikásoknak itt kell megemlékezniük egy újabb korcsolyás versenyformáról: a Formációs szakág születéséről is, amely a csoportos műkorcsolyázást, vagyis a csapatok bemutatóját takarja. A formációs műkorcsolyázás az USA-ban vált először népszerűvé, hiszen 1967-ben Californiából indult hódító útjára. Majd jött át Európába és napjainkban egyre több korcsolyás múlttal rendelkező országban űzik ezt a korántsem egyszerű műkorcsolyázást. Magyarországon 1988-ban az NSZE szervezte az első formációs csapatot és egy évvel később, 1989-ben Göteborgban a saját kategóriájukban már a 3. helyen végeztek. Gyorskorcsolyázásában a nyolcvanas évek második felétől Temesi Imrét Bíró Ferdinánd követte a többszörös bajnokok sorában, aki tízezer méteres csúcsjavításával is emlékezetessé tette a magyar bajnokságok történetét. Bíró Ferdinánd összesen öt “összetett” és egy “sprint” bajnoki címet nyert el pályafutása alatt. Ebben az időszakban Újvári Ottó három “sprint” bajnoki címet szerzett és elsősorban az 1000 méteres csúcsjavításaival emelkedett ki. Sajnosa nyolcvanas évek legvégére a versenyzők a városligeti jégpályáról szinte teljesen eltűntek. Így is kiemelkedő teljesítménynek számít Dolp István 1989-től kezdődő bajnoki szereplése, aki eddig hat “összetett” és két “sprint” bajnokságot nyert, és jelenleg is ő a legeredményesebb férfi gyorskorcsolyázónk. Dolp több ízben javított országos csúcsot, szinte majdnem minden távon és elsősorban az 5000 méteres távon elért rekordja közelít a nemzetközi mércéhez. A “sprint” gyorskorcsolyázásban ugyan erre az időszakra Madarász Csaba nevét kell említenünk, aki szintén négy “sprint” bajnoki aranyával, valamint a 39 másodperc alatt 500as csúcsával szerzett kiemelkedő érdemeket. Hunyady Emese kimagasló szereplése után közvetlenül Szikora Szilvia pályafutásáról kell megemlékeznünk a magyar női gyorskorcsolyázók közül. Hunyady Emese, aki megszámlálhatatlan számú serdülő-, ifjúsági- és felnőtt országos rekordot ért el és összesen hét bajnokságot nyert, - nehezen találhatott követőre. Ezért találjuk kiemelkedőnek Szikora Szilvia teljesítményét, aki az “összetett” bajnoki címei közül a legelsőt épp Hunyady Emese legyőzésével érdemelte ki. A nyolcvanas éveket e két hölgy uralkodásával jellemezhetjük a női gyorskorcsolyázásban. Szikora Szilvia ötször volt “összetett” bajnok és négyszer “sprint” bajnok, s elsősorban a hosszabb távokon ért el több országos rekordot. A kilencvenes évek legelején azt kell látnunk, hogy a műkorcsolyázásban a jégtáncosoktól a leányok veszik át a stafétabotot. Elsősorban Czakó Krisztina szereplése kiemelkedő, aki 92ben először indult Junior VB-n és 1993-ban már 7. helyezést, 1994-ben pedig ezüstérmet nyert. Czakó Krisztina az Európa-bajnokságon 1993-ban indult először és a 6. helyen végzett, amit 1994-ben is megismételt. Kétségtelen, most ő a magyar műkorcsolyázás elsőszámú reprezentálása és remélhetőleg még nagyon sok szép és kiemelkedő eredménnyel gazdagítja a magyar műkorcsolyázás éremgyűjteményét a világversenyeken. Dr. Kozári Klára után a MOKSZ közgyűlése Vásárhelyi Pált választotta meg elnökévé 1990ben, és az 1994. évi közgyűlés ezt a tisztséget újból rábízta, míg Sallak Györgyöt főtitkári
tisztségében megerősítette. Szintén nagy eseménynek számított a székesfehérvári műjégpálya befedése, ami némileg enyhítette a jégkorong sporttal való edzésidő-megosztás arányát, és lehetővé tette, hogy a jégtánc bajnokság egy része, valamint az 1993. és 1994. évi formációs bajnokság már itt kerüljön megrendezésre. Ezen a fedett jégpályán tartottuk meg az 1993. évi nemzetközi műkorcsolyázó versenyt és ugyanakkor megtartott nemzetközi műkorcsolyázó bírói szemináriumot is. Nem szabad arról sem megfeledkezni, hogy ez a műjégpálya a befedése óta szinte a short-track szakág fellegvárává vált és bajnokságok sorozatát rendezték itt, valamint megszámlálhatatlanul sok országos rekord születésének helyszíne lett. Magyar Bajnokságot a rövidpályás gyorskorcsolyázásban csak 1989-ben bonyolítottak le először. Ezt megelőzőleg 1988. január 15-17. között a Budapest Sportcsarnok adott otthont a Short-track Európa-Kupa rendezvénynek, amelyre 11 nemzet küldte el a versenyzőit és ugyancsak 11 világcsúcs született. Ez hatalmas siker volt nemcsak a fejlődő magyar rövidpályás gyorskorcsolyázásnak, hanem a nemzetközi rövidpályás versenyzésnek is. A vidéken beindult “short-track” korcsolyázás eredményeként számolhatunk be arról, hogy először Pécs és Debrecen után Kazincbarcika, Szombathely és Tatabánya, majd Székesfehérvár és Jászberény állította fel saját short-track szakosztályát, illetve korcsolya klubját. Így a Magyarországon rendezett hat országos bajnokságon jelentős szerepet kaptak a vidéki klubok is. A formációs műkorcsolyázásban az első hivatalos versenyt Magyarországon 1992-ben rendezte az NSZE. Ezt megelőzőleg 1990-ben az ISU Kongresszus hivatalosan is elfogadta a Formációt 5. szakágként. A beinduló versenyzés és a szakág fejlődését tükrözik az egyre alakuló formációs csoportok és klubok. Jelenleg öt csapat versenyez hazánkban ebben a szakágban: MAC-Népstadion, AXEL-Dunakeszi, CURLING-Székesfehérvár, SABARIASzombathely és SZIVÁRVÁNY-Pécs csapatai. Az első Magyar Bajnokságot 1993-ban a MAC-Népstadion csapata nyerte, amelyet az 1994-es bajnokságon megismételt. Az 1994-es ISU Kongresszus Bostonban létrehozta a szakág Technikai Bizottságát. Majd 1994 novemberében nagy sikerű formációs szemináriumot rendezett az ISU Budapesten. A gyorskorcsolyázás első női bajnoka Földváry Boér Mária volt 1952-ben, akit összesen hét bajnoki aranyával Róka Ilona követett. Majd Ihászné Magyar Kornélia évei következtek. Dénes Zsuzsa és Nagy Judit bajnoki versengése hozta a következő fellendülést a női gyorskorcsolyázásban. 1978-tól pedig Kovácsné P. Nagy Zsuzsa öt “összetett” és két “sprint” bajnoki győzelme volt az időszak kiemelkedő teljesítménye. Majd őt követték Hunyady Emese és Szikora Szilvia – akikről már említést tettünk. És most ismét egy olyan helyzet előtt áll a magyar gyorskorcsolyázósport, amikor a nemzetközi előrelépés lehetőségét egy női versenyzőtől várhatjuk: Egyed Krisztinától. Egyed Krisztina szintén nagyon fiatalon kezdte a versenyzést és Hunyady Emeséhez hasonlóan fiatal kora ellenére több bajnoki arannyal dicsekedhet. Egyed Krisztina személyében, aki 16 évesen a legfiatalabb résztvevője volt a 1992-es Alberville-i téli olimpiának, két év múlva Hamarban ismét rajthoz állhatott a téli olimpián. A rövidpályás gyorskorcsolyázásban a következő jelentős fejlődést a Világbajnokságokon való részvétel jelentette. 1990-ben Hollandiában rendezett “Egyéni Világbajnokság”-on női versenyzőnk Kaszala Tamara 40., és a férfiak versengésében Kun Bálint Tibor 44. és Ballai György 56. volt. A legjelentősebb lökést a sportág hazai fejlődésének az a “szövetségi” döntés adta, amikor 50 pár speciális short-track gyorskorcsolyát osztottak szét a vidéki klubok között, s e pillanattól kezdve elhárult az akadály a vidéki versenyzők felzárkózása elől. A nemzetközi porondon ugyancsak apró előrelépés mutatkozott, hiszen a
világbajnokságokon versenyzőink már a középmezőnyökben korcsolyáznak. Ennek megfelel az a tény, hogy az 1994-es világbajnokságon Angliában Kun Bálint Tibor és Vincze Petra egyaránt a 25. helyezést érték el összesítésben. A műkorcsolyázás a magyar korcsolyázósport legeredményesebb szakágának számít. Csodálatos a múltja és reméljük, hogy ugyan ilyen szép a jövője. Ezért reménykedünk, hogy Czakó Krisztina az 1995. évi Ifjúsági VB-n, amely 1994. november 21-27. között kerül a Budapest Sportcsarnokban megrendezésre, - megismétli, illetve növeli eddigi sikerét. Krisztina 1994. évi 2. helyezésének köszönhetően induló további két lány, valamint Vidrai Szabolcs a fiúknál és a Szabó-Sári táncospár is jó eredményekkel fogja öregbíteni a magyar műkorcsolyázás hírnevét. (Persze mire az évfordulót ünnepeljük, már éppen túl leszünk ezen a megtisztelő VB-n és így már értékelhetjük az elért eredményeket.) A 125 év sporteredményeinek előkészítői a versenyzők mellet az edzők, a vezetők és a társadalmi aktivisták voltak, akikről név szerint nem volt lehetőségünk szólni, s ezért most sok-sok köszönet nekik is. Valamint reméljük, hogy a következő jubileum krónikása még jobb eredményekről és a mai nehéz edzéshelyzet javulásáról – ami persze össze is függ – fog tudni beszámolni. 1995-től jelentős változás következett be a MOKSZ életében. Új típusú elnökség kezdte meg működését, ahol mind az 5 szakág képviselője 3-3 fővel teljesen egyenrangú tagként volt jelen. Még ebben az évben dr. Vásárhelyi Pál a Szövetség elnöke lemondott külföldi megbízatására való tekintettel. Feladatait dr. Bathó Ferenc, az akkori gazdasági alelnök vette át megbízott elnökként. A következő évi választáson a közgyűlés újraválasztotta tisztségviselőit és megválasztotta dr. Bathó Ferencet elnökké. Ebben az időszakban a főtitkári posztot továbbra is Sallak György látta el. A szervezett munka meghozta eredményét és mind az öt szakában jelentős sportsikerek születtek. Műkorcsolyázóink, jégtáncosaink, gyorskorcsolyázóink és rövidpályás gyorskorcsolyázóink Európa élvonalába kerültek, számos nemzetközi siker koronázta tevékenységüket, a szinkron korcsolyázás pedig egyre több vidéki városban hódított és vált a város sportéletének részévé. A Szövetség sportdiplomáciai tevékenysége is jelentősen erősödött. Tagjai ebben az időszakban is jelentős szerepet játszottak a Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség életében. Martos György, Szövetségünk alelnöke tagja az ISU elnökségének, Regőczy Krisztina az ISU edzőbizottságának tagja, Sallak György vezetője az ISU Fejlesztési Programbizottságának. A Magyar Olimpiai Bizottságban Szövetségünket dr. Bathó Ferenc elnök (aki a MOB elnökségének is tagja), Sallak György főtitkár, és Regőczy Krisztina jégtánc világbajnok képviseli. Súlyos veszteség érte a korcsolyasportot szerető sporttársadalmat, mivel 1999 júliusában meghalt dr. Terták Elemér, aki hosszú éveken keresztül a nemzetközi Korcsolyázó Szövetség elnöki tagja volt, a MOKSZ alelnöke, örökös tiszteletbeli elnök. Korcsolyázóink rendszeresen kiváló eredményeket értek el a téli olimpiákon. Az 1998-as téli olimpián Sebestyén Júlia tizenötödikként, Vidrai Szabolcs tizenharmadikként
fejezte be egyéni szereplését. A Budapest Sportcsarnok leégése szinte megbénította a sportágat. A pályahiány addig is katasztrofális volt – főleg az élsport, a versenysport számára. Ennek ellenére a 2000-es évad – főleg a nőknél sikeresnek mondható. Az Európabajnokságon a nemzetközileg is elismert Sebestyén Júlia a hatodik, Dorofejev Tamara a kilencedik, Poth Diána a tizenegyedik helyen fejezte be a versenyt. 2002-ben a Salt Lake Cityben rendezett téli olimpián Sebestyén Júlia a tizenharmadik helyen végzett, a világbajnokságon nyolcadik lett. A nagypályás gyorskorcsolyázás történetéhez tartozik, hogy 1994. december 2-án a Városligetben ünnepelték meg a magyar korcsolyázósport 125 éves fennállását, 2001. február 9-11. között pedig első ízben rendezték meg Budapesten az összetett világbajnokságot. ami a sportág korcsolyázó történetében rendkívül nagy sikernek számít. A magyar rövidpályás korcsolyázók Európa élmezőnyébe tartoznak. A férfiak 1997-ben a csapat-világbajnokságon (Knoch Balázs, Kun Bálint Tibor, Lajos Zsolt, szabó Krisztián, Szántó Kornél) a hatodik helyet szerezték meg. 2000-ben az Európa-bajnokságon Szántó Kornél összetettben az ötödik helyen végzett. 2001-ben, a hágai Európa-bajnokságon a váltó (Knoch Balázs, Kövér Balázs Szabó Krisztián Szántó Kornél) bronzérmes lett. Magyarország 1998-ban Budapesten rövid pályás Európa-bajnokságot, 2000-ben Székesfehérvárott junior világbajnokságot rendezett. A 2004. év kiemelkedő jelentőségű a Szövetség életében. Ebben az évben - 20 év után Budapesten - került megrendezésre a Műkorcsolyázó Európa Bajnokság. Az Európa Bajnokság kimagasló sportsikert hozott: a MOKSZ történetében először Sebestyén Júlia személyében Európa-bajnokot üdvözölhetett a sportszerető budapesti közönség. Az aranyérem mellett Sebestyén Júlia műkorcsolya európabajnokot a Magyar Köztársaság Elnöke magas állami kitüntetésben részesítette, megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Ugyanebben az évben dr. Nagy Lászlót korcsolyás életútja elismeréseként a Magyar Köztársaság sportminisztere “Csík Ferenc” életműdíjban részesítette. A női nagypályás gyorskorcsolyában véget ért egy korszak, Egyed Krisztina befejezte több évtizedes gyorskorcsolyázó sportpályafutását. 2004-ben az ISU kongresszusa megváltoztatta a műkorcsolyázás és jégtánc valamint a szinkronkorcsolyázás pontozási szabályait. A 0-tól 6 pontig terjedő értékelési rendszert eltörölte. A 2005. év az intenzív felkészülés jegyében telt, mivel Szövetségünk meg akarta mutatni, hogy hosszú évtizedek óta kimagasló eredményeket ér el a Torinói Olimpiai Játékokon. A kvalifikációs versenyek eredményeképpen a célkitűzésünket sikerült elérni, és a műkorcsolya szakágban Sebestyén Júlia, Pavuk Viktória és Tóth Zoltán szerezte meg a részvétel jogát, jégtáncban Hoffmann Nóra – Elek Attila páros és rövidpályás gyorskorcsolyában Huszár Erika, Knoch Viktor, Darázs Rózsa és Darázs Péter. Az Olimpián korcsolyázóink elsősorban a rövidpályás korcsolyázók – 26 év után újra a pontszerzők soraiba emelkedtek. Rövidpályás gyorskorcsolyában 1500 méteren Huszár Erika
4. Knoch Viktor pedig az 5. helyet szerezte meg. 2006-ban a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség tisztújító közgyűlést tartott, ahol újraválasztották a tisztségviselőket, dr. Bathó Ferenc újabb ötéves elnöki megbízást kapott, míg a Szövetség alelnökei újólag Balika István és Martos György lettek. A Nemzetközi Korcsolyázó Szövetség történetében először Magyarországon került megrendezésre az ISU 51. Kongresszusa, ahol sor került a tisztségviselők megválasztására.
(Forrás: www.mkosz.hu)
