A MAGYAR ISZLÁM TÖRTÉNETE

A MAGYAR ISZLÁM TÖRTÉNETE

A kazároktól Nagy Lajos királyig A Török Hódoltság kora Bosznia okkupálásától (1878) a II. világháború végéig

A II. világháború végétől 1996-ig Napjaink történelme

______________________________________________________________________

A MAGYAR ISZLÁM A KEZDETEKTŐL

Kabarokról, besenyőkről és más népekről

Ha valaki a magyarországi iszlám történetét vizsgálja, annak vissza kell mennie a Honfoglalás előtti időkre, Levédiába. A Kazár Birodalom része, ill. vazallusai voltak a magyar törzsek abban az időkben. Kazáriában a kereskedők és a kazár előkelők egy jelentős része muszlim volt, nem beszélve a Kagán katonáinak nagy részéről, akik közül sokan Hvárezm-ből jöttek.

Pontosan nem ismert körülmények között ezek a hvarezmiek a Kr.u.a IX, század elején már a magyar törzsszövetségben is feltűntek. A honfoglaló magyarok hét törzse mellett, szövetségesként a Kazáriából kiszakadt, bizonyos források szerint elmenekült kabarok három törzse csatlakozott. Bíborban született Konstantin császár így ír az eseményről: "Tudnivaló, hogy az úgynevezett kabarok a kazárok nemzettségéből valók. És úgy történt, hogy valami pártütés támadt közöttük a kormányzat ellen, és belháborút ütvén ki, felülkerekedett az előbbi kormányzatuk, és közülük egyeseket lemészároltak, mások pedig elmenekültek, és elmenvén, letelepedtek a türkökkel (megjegyzés: magyarok) együtt a besenyők földjén, összebarátkoztak egymással, és holmi kabaroknak nevezték magukat."Miután a magyarok a Kazár Birodalom perifériájára kerültek, s önállósodva a pártütő kazárokat befogadták, a kazár kagán a besenyőket uszította a magyarok ellen. A császár szavaiból következtethetőek azok a tények, miszerint a magyarok vezetése a honfoglalás után a kavarok, vagy kabarok három törzsét egyetlen törzsé szervezte, s saját vezetőt állított élükre. E vezetőnek, vagy fejedelemnek volt a feladata a vezető magyar törzsek fejeivel való kapcsolattartás. A kabarok mindenképpen alávetett nép volt, melyet bizonyítja az a tény, hogy katonai segédnépként az elő- és utóvéd feladatát látták el.

Tehát a csatában is elsőnek mentek, s utolsónak vonultak vissza. A kabarok kétnyelvű nemzetté váltak, a saját türk nyelvük mellett a magyart is beszélték, majd a türk nyelv lassacskán elveszett, úgy 950 táján. A kabarok a honfoglaló magyarság kb. 20-30 %-át tehették ki. A kabarokhoz csatlakoztak más muszlim népelemek is, így a hvárezmiek is. Ez a döntően muzulmán elem e rétegben a későbbiekben is megerősítést nyert. Ugyanis a kavarság, vagy kabarság egyik döntő komponense a későbbi forrásokban izmaelita néven szerepel.

Az izmaelitával azonos értelemben használták a latin forrásokban a "saracenust". A magyarban ennek megfelelője a böszörmény, illetve szerecsen. A három kabar törzs tagjai túlnyomórészt az Iszlám hitet követték. Aba Sámuel, aki Magyarország királya volt, kabar származású. Ősei a csatlakozott három kabar törzs fejedelmei voltak. Bíborban született Konstantin bizánci császár a kabarokat kavaroknak nevezi. Anonymus szerint a kabarok a Mátrában kaptak birtokokat a letelepedésre. A XIII-XIV századtól ismert, hogy az Aba nemzettség birtokai is ezen a területen terültek el.(Lásd, pl.Abasár). Aba Sámuel ekkortájt vette el feleségül István király egyik későn született testvérét. Nyílván e házasság feltétele az volt, hogy Aba Sámuel felvegye a kereszténységet. E frigy révén erősebb szövetségre lépett első királyunk a kabar törzsekkel. A házassága időpontjában alapíthatta Aba Sámuel az abasári monostort. A házassággal és a keresztség felvételével együtt azonban megszűnt Aba Sámuel törzsfői méltósága is, viszont bekerült Szent István udvarába, vagyis tagja lett az országos politikát irányító legszűkebb tanácsadói testületbe. Mint a király rokona kellőképpen nagy súllyal rendelkezhetett. Istvántól a német mintára megszervezett palotaispáni címet kapta, vagyis a későbbi nádori máltóság megfelelőjévé tette meg. István érezhette, hogy Aba Sámuel megkeresztelkedése jobbára felszínes, ezért fiának Imre hercegnek a halála után nem Aba Sámuelt jelölte ki utódjának, hanem a minden szempontból feddhetetlen keresztény Pétert. I. István király a kabarokat, mint "fekete magyarokat" gyepüvédelemre kötelezte. Természetesen, megfelelő és biztos források híján az iszlám magyarországi korai jelenlétét sok szögesen ellentmondó elmélet keletkezett. De mint muszlim, s a magyarországi Iszlám kutatója arra az elméletre hivatkozom, mely az Iszlám jelentőségét emeli ki az Árpád-kori Magyarországon. A Honfoglalás utáni időkben kivétel nélkül a muszlim bevándorlás önkéntes volt. Ez a bevándorlás a Maghribtól Hvárezmig terjedő területről jött. Árpád házi királyaink alatt a magyarországi muszlimokat kétféle jogállás jellemezte: vagy szabadon gyakorolhatta vallását, ami főleg a miles, azaz harcos elemeket jelentette (főleg gyepű-védőként katonáskodtak), vagy kényszer alatt kikeresztelkedve, titokban gyakorolták tovább muszlim hitüket.

Al-Maszúdi arab utazó tudósításai szerint a magyarok és a szomszédos besenyők országában a muszlim kereskedőket összegyűjtötték, s utal arra is, hogy azokat is számba vették, akik saját népükből muszlimmá váltak. Amikor a dunai-bolgárok ellen hadakoztak, ezek a muszlimok álltak a "turkok" élére és az ellenség keresztény hitre tért muzulmánjait agitálták az iszlám hitre való visszatérésre. "Ha a turkok védelme alá helyezik magukat, azok vissza fogják őket telepíteni muszlim területre." "E négy csoportban olyanok is voltak, akik moszlim létükre velük együtt csakis azon háborúban vesznek részt, melyeket a turk királyok az iszlám elleneivel folytatnak." Ez egyértelműsíti azt, hogy a magyar uralom alatt a muszlimok szabadon gyakorolhatták vallásukat a kereszténység felvétele előtti állapotban. Ez egyébként is jellemző volt a nomádállamokra. Al-Bakri is ír erről a tényről: a turkok "kiváltják a muszlimokat és a zsidókat, ha fogságba esnek a velük szomszédos tartományok valamelyikében. A (magyarok) a vendégekkel jól bánnak." Jelentős csoport volt az un. kálizoké, akiket Hvárezm környékéről betelepedettekkel azonosítanak. Könyves Kálmán királyunk 1111. évi oklevele szerint a királyi kincstár vámszedő: "Institores autores autem regii fisci, quos hungarice caliz vocant" Helyneveinkben idetartoznak: Káloz (Fejér megye 1326: Kaluz, Kálócfa, Zala megye 1426 Kalozfalua, Budakalász, Pest megye, 1332-1337, Kaluz). A kálizokkal még a Honfoglalás előtt kapcsolatba került a magyarság. A Honfoglalás előtt a hvárezmiek még a régi iráni nyelvet beszélték, s szintén sokan éltek közülük Kazáriában és Bulgar városában. Az óriráni nyelvet később felváltotta a török nyelv használata. A 12. Században egy csapásra megszaporodtak a kálizokról szóló információk. Kinnamosz bizánci történetíró az 1150. Évi magyar-bizánci háború leírása kapcsán elmondta, hogy a bizánciakkal szemben álló hun (magyar) harcosok között köztük élő, de más hitet követő kálizok is vannak, ugyanolyan hiten lévő besenyőkkel. A bizánci szerző ismét hírt ad a kálizokról, "akik a perzsákkal azonos hitet vallanak". Ez 1165-ben történt. Róluk nevezték el a Tisza és a Duna között húzódó kereskedelmi utat "káliz-útnak".

A 10.-században gyakran emlegetik muszlim betelepülőként az alánokat, úzokat (ők a második besenyő betelepüléssel érkeztek és a magyarországi krónikák fekete kománokként említi őket). A magyarok az alánokat varsányoknak nevezték. Így feltételezhető, hogy a ma varsány névre hallgató települések, vagy személynevek gyökerei az iszlám hitet valló alánokhoz kapcsolódik. (Összesen kb. 25 Varsány és 25 úz-fekete komán helységnevet ismerünk.)

Volgai bolgárok

Taksony fejedelem uralkodása alatt költözött be Hazánkba 960-972 között, Billa és Bucsu nevű vezérükkel a volgai bulgárok muszlimjainak egy jelentős népcsoport. A Billa név valószínűsíthető, hogy a Bilal muszlim név eltorzított változatáról van szó. A volgai bulgárok egy belső hatalmi harc kitörése miatt menekültek Hazánkba. A mai pesti Március 15. Téren telepítették le őket. Kisebb hányadaikat pedig Pest megye más részein.(Helyneveinkben fennmaradtak: Bille és Bócsa puszták). Anonymos a Gesta Hungarorumában így ír: "(Taksony vezér) kegyességének hallatára pedig sok vendég özönlött hozzá különféle nemzettségekből. Ugyanis Bulárföldről (Bulgárföld) nagyon sok izmaelitával jöttek némely fölötte nemes urak: Billa és Baks. A vezér Magyarország különböző vidékein földet adományozott nekik, s még azon felül a várat is, melyet Pestnek hívnak, örökre nekik engedte. Billa pedig és a testvére Baks, kiknek sarjadékából származik Etej, tanácsot tartván a magukkal hozott népből kétharmadot a nevezett vár szolgálatára átengedték, egy harmadot meg utódaiknak hagytak. Ugyanebben az időben, ugyanerről a tájról (Bolgár) jött egy Hetény nevű igen nemes vitéz, és neki a vezér szintén nem kevés földet meg egyéb jószágot adott." A betelepedett vezérek leszármazottai lett az Etyei nemzettség. Taksony vezér 962-ben követet küldött Itáliába, aki volgai bulgár muszlim volt, Salek néven említik, valószínűsíthető, hogy e Saleh név torzított változatáról van szó. E korban telepítettek le muszlim katonai segédnépeket az Al-Dunánál Orsova környékén. Korai beszámolók 975 körül Prágában említenek egy ott tevékenykedő magyarországi muszlim kereskedőt.

Ibn Rusta és Gardézi arab utazóktól maradtak fenn beszámolók a volgai bolgárokról, államukról és életmódjukról. "A bolgárok a szlávokkal és kazárokkal szomszédságban élnek, az Atil (Volga) folyó mentén, amely a Kazár (Kaszpi) tengerbe ömlik. A bolgárok királyát Álmusnak hívják és muszlim. A bulgárok többsége szintén muszlim. Mecsetjeik, iskoláik vannak, azon kívül müezzinjeik és imámjaik. Úgy öltözködnek, mint a muszlimok, temetkezési helyeik is olyanok, mint a muszlimoké." Ezek a tudósítások a X. századból származnak. Ibn Fadlan írja, hogy a bolgár fejedelem arra kérte a bagdadi kalifát, hogy vallástudósokat küldjön, akik segítenek népének.

A bolgár fejedelem követe egy kazár származású muszlim volt, bizonyos Abdallah ibn al-Hazari. Megjegyzésképpen hozzáfűzném, hogy a volgai bolgárok közvetlen szomszédjai a keleti magyarok voltak, akiket később Juliánus barát megtalált.

Besenyők

Jelentős számban érkeztek besenyők is hazánkba, akik pedig a Honfoglalás előtt ősellenségnek számítottak, de miután katonai vereséget szenvedtek egyrészt a bizánciaktól, másrészt a kievi fejedelmektől, államuk szétesett és meggyengültek. Az Árpád házi királyaink alatt betelepült besenyők egynemzedékes muszlimok voltak, s csoportjaikat Pest, Moson, Fejér, Szepes, etc. megyékben telepítették le. Egy részük szintén katonasággal foglalkozott, de voltak olyanok is közöttük, akik kereskedőként, vagy földművelőként folytatta volt nomád életét. A honfoglalók magukkal hozták e név ismeretét. Okleveleinkben igen korán megjelenik részben személynévként, részben, mint helynév. Valamennyi ilyen jellegű adat besenyő betelepültektől származik. Ma ismert legrégebbi adatunk 1086/XIII. század: Beseneu. Meg kell emlékezni még Tonzuba besenyő fejedelemről is, aki István király uralkodása alatt érkezett népével Hazánkba. Ő ugyan a korai besenyő migrációhoz tartozott, s nem valószínűsíthető, hogy az iszlám hitet vallotta, de emberei között már lehetett muszlim vallású. Mivel megtagadta a kereszténység felvételét, élve eltemették feleségével együtt az abádi révnél. A vele érkezett katonákat Szent István széttelepítette.

1100 után népesebb besenyő bevándorlás vette kezdetét, mivel Bizánccal vesztett háborúk sora következett be, s a magyar királyok szívesen látták katonai segédnépként őket. Nem beszélve arról, hogy ez időszakban mi is igen sokat küzdöttünk a bizánci hegemónia törekvéseivel. A besenyők beolvadása történt a leghosszabb ideig, egyrészt mivel katonáskodtak a királyaink alatt, másrészt sokan egy tömbben éltek, s ez is megnehezítette a kereszténységre való áttérést. Már csak magyarul beszéltek, magyar viseletben jártak és keresztények voltak, de régmúlt származási tudatuk még a XV. Században is élt bennük. Az Árpád korban 150-re tehető azon települések száma, amelyek bizonyíthatóan besenyő eredetűek.

Böszörmények

A böszörmények Anonymus szerint a X. században érkeztek Hazánkba. A böszörmény megjelölés tulajdonképpen minden muszlimot takart, s ezek Anonymus szerint mind volgai bulgárok lehettek,

vagy "fekete-magyarok". Adataink legrégebbi része tulajdonnevekből áll, legrégibb köznévi előfordulása bezermen, buzermen. XIII-XIV. századi helynevekben Buzermen, Bezermen, Bozermen. Ma, pl. Berekböszörmény (Hajdú-Bihar megye, 1291 óta), Hajdúböszörmény (Hajdú-Bihar megye, 1246 óta)Melich professzor ezeket a muszlimokat besenyő-kún-palóc eredetűnek tartja. Mások kazárnak, vagy besenyőnek. Többen állítják, hogy az egyéni, vagy kis csoportban bevándorolt muszlim vallású török nyelvű népcsoportokról lehet szó. A tatárjárást megelőző utazók, pl. Plano Carpini azt állítja, hogy a böszörmények kun nyelvet beszélők, akik a "szaracén" vallást követik. A böszörmény szó végső forrása a musulman. E név törökös változatai büsürman, bisirman, büsürmen. Ez utóbbi a magyar szó forrása. Ezek a fentebb említett muszlim vallású népek vagy kiváló íjászok, könnyűlovas harcmodort művelők voltak, vagy kereskedők. Településeik általában fontos kereskedelmi utak mentén terültek el. Nagyobb összefüggő tömbben a Mezőföldön, a Mátra vidékén, és az ország déli határvidékén éltek, illetve lettek tervszerűen letelepítve. A határvidéken egyértelműen katonai-határvédő feladatok céljából. Kisebb kolóniák mindenütt voltak, s a kereskedők szinte minden településen éltek.

A Kazár Birodalom és az Iszlám

Mivel e korszakban egyrészt kazár fennhatóság alatt ált a magyarság, másrészt később is szoros szálak kötötték ide eleinket, ezért vizsgáljuk, tárgyaljuk részletesebben ezt az időszakot. Konstantin ezt írja:"a magyarok együtt laktak a kazárokkal három esztendeig, s minden háborúban együtt harcoltak a kazárokkal"Tartalmi okokból többen eltértek a görög szöveg betű szerinti értelmezésétől és 200, ill.300 esztendőre teszik a kazár-magyar együttélés idejét. Az értesítés szövege arra enged következtetni, hogy a magyarokat függő viszony fűzte a kazárokhoz.

Jellemző erre a viszonyra, hogy a kagán Levedinek, a magyar törzsszövetség fejének nemes kazár nőt adott feleségül "nagy híre és nemzetségének fénye miatt, hogy tőle gyermeket szüljön".

A muszlim kalifátus seregei a Kaukázus lábainál fekvő Derbent elfoglalása után indultak észak felé, ahol a Kazár Birodalom fénykorát élte. A Kazár Birodalom egy tipikusan nomád birodalom volt, területe Közép-Ázsiától a Krím-félszigetig terjedt. Közép-Ázsia iszlamizációja révén kapcsolatba került az iszlám vallással, s területén muszlim kereskedők gyakorta megfordultak. Az első sikertelen támadások 642-652 között zajlottak. 642-ben az akkori kazár fővárost, Balanjárt támadták meg a muszlim arab csapatok. 652-ig kisebb csatákra került sor, de az említett évben egy ismét nagy muszlim csapat támadta meg a kazár fővárost. A megerősített főváros ellenállt, a felmentő kazár lovasság megverte az ostromlókat, a harcok során a muszlimok vezére is elesett. A második arab-kazár háborúban (722-737) előbb győzelmeket aratott, majd vereséget szenvedett el a Kazár Birodalom. A kazárok 722 táján 30ezres seregükkel súlyos vereséget mértek az arabokra. Az arab vezér, Jarah azonban újabb támadásra indult Derbend ellen. A kazárok jelentős sereggel, kagán fiának Barcsiq-nak a vezetésével, felkészülten várták megerősített helyeiken az ostromot (Hamzin, Taryu). Az arabok mégis elfoglalták a kazár állásokat, elkeseredett küzdelem árán birtokba vették Balanjart is, a város kazár védője Semenderbe menekült. Jarrah Semender közeléből visszafordult, s csak a következő évben (725) kezdett újabb hadjáratba.

Előbb az alánok ellen indult, mielőtt azonban döntő fordulatra került volna sor, az új kalifa visszahívta és helyére Maslamah-ot állította. Maslamah, a legendás hírű arab vezér 727-ben elfoglalta a Kaukázus egyik fő szorosát, Darielt. A kezdeti sikerek után azonban őt is visszahívta a kalifa. A Kaukázusban újra megjelent Jarrah, aki a Dariel szoroson keresztül az új főváros, Sariyzsin ellen vonult, döntő eredményt azonban nem sikerült elérnie. 730-ban megint fellángoltak a harcok a kazárok és az arabok között. A kagán fiának, Barcsiq-nak a vezetése mellett valami 300ezer főnyi kazár sereg indult a Dariel szoroson keresztül Jarrah ellen. Az elkeseredett küzdelem harmadik napján az arabok döntő vereséget szenvedtek. Jarrah elesett, asszonyai, gyerekei kazár fogságba kerültek. A kazárok éltek sikeres helyzetükkel, s a megfutamodott ellenség üldözése közben Moszult is megközelítették. Talán akkor érte el katonai csúcspontját a kazár katonai hatalom.

Az arabok nem nyugodtak bele vereségükbe. A kazárok elleni harc irányítását Szaid vette kézbe, egymás után elért apró-cseprő sikereit az arab hagyomány kiszínezte.

Utána megint Maslamah vette át a kazárok elleni harcok irányítását. Átkelt Derbenden, kazár területre vezette seregeit, nagyobb nehézségek nélkül eljutott Semenderig. A kaukázusi arab sereg élére ekkor új vezér került Marwan személyében (732). A hagyományosnak mondható helyi háborúskodás után 737-ben kezdte meg a kazárok elleni döntő hadjáratot. Hatalmasra duzzasztott seregeivel váratlanul átkelt a Dariel és Derbenti szorosokon. Az ellenállhatatlan nyomás elől a kazár kagán észak felé menekült. Nyomában az arab seregek végig pusztították a burtaszok földjét. A kagánt a Volgán átkelt arabok utólérték. A várt döntő csapás helyett az arab vezér tárgyalni kezdett. Szorongatott helyzetében a kazár kagán engedett Marwán követelésének és áttért az iszlámra. Erre az arab seregek kivonultak Kazáriából. Mindez 737-ben történt. A kazárok az államuk létét fenyegető katonai katasztrófát mindenesetre túlélték, közel száz évig még a térség pusztai népeinek sorsát irányították. Mindez idők alatt az iszlámvallás szívósan gyökeret vert a térségben.

Megjegyezni kívánom, hogy a kazár kagán később közvetlen híveivel a zsidó vallást vették fel, de a zsidó vallás csak ebben a szűk körben maradt meg, illetve a zsidóüldözések elől a bizánci birodalomból betelepültek követték. A magyarok a kazárokkal való együttélés alatt vették át a kettős fejedelemség intézményét is. A Kazár birodalomról így ír Maszúdi: "Egy nagy mecseten kívül (a fővárosban), melynek minaretje a királyi palota fölé emelkedik, más kisebb mecseteik is vannak, amelyekhez iskolák vannak csatolva, ahol a gyerekek a Koránt tanulják olvasni. Ha a moszlimok valamikor a keresztényekkel egyetértenének, a kazárok királyának nem volna hatalmuk fölöttük." "A moszlimok alkotják az uralkodó elemet a kazár birodalomban, mert a király testőrei közülük valók... Kvhárezm környékéről származtak ide s az iszlám eltejedése után kevéssel kiütött háborúk és pestis miatt a kazar királyhoz menekültek...A jelenlegi vezír is moszlim, Ahmed ben Kovaiahnak hívják... Bíráik is az ő vallásukon vannak." Ibn Haukal így ír róluk: " Lakóhelyeik nemezsátrak és csak kevés vályogból készült házuk van, vásártereik s fürdőik vannak s e városrészben feles számú moszlim lakik. Mondják, hogy számuk tízezren is felül megy s ezeknek körülbelül harminc mecsetjük van." Ibn Fadhlan írásából: "Ebben a városban igen sok moszlim lakikA kazárok moszlimokból, keresztényekből, pogányokból állnak, legkevesebb közöttük a zsidó, noha királyuk azok közül való s legtöbb a moszlim és a keresztény."

A magyarok között is voltak muszlimok, erre példa szintén Ibn Fadlan írása: "egy török fajú nép földjére érkeztek, melynek neve Basgurd. Egyik közülük, aki a mozlim vallásra áttért, velünk volt szolga minőségben."

A kunok és a tatárok a tatárjárás után telepedtek le jórészt iszlamizált népcsoportként Hazánkban.

A kunokról

A keletről, a mongolok által kiszorított kun-kipcsak törzsek nomád államot hoztak létre, ami a Kaszpi tengertől nagyjából a Magyar királyság határáig terjedt. A kunok között voltak keresztények és muszlimok is, bár a többség a mongolok inváziójáig többségben sámánhitű volt. Az iszlám vallás arab szókészletéből eredeztethetőek a sátán (arab sejtán) és a próféta szavak is, mely fogalmak, ha a keresztény hittérítőktől tanulták volna, nem lennének azonosak az iszlámban használatosakkal. A kunok iszlámra térésére a mongolkor előtt nincs adat, de kétségtelen, hogy voltak közöttük szép számmal. A kunok diplomáciai tevékenysége a mongolok megjelenésekor öltött rendkívüli mértéket. A Köncsek vezér fia, Kumarmis Kolcy által vezetett, az 1223 előtti években Bagdadba küldött követség célja a mongolok elleni védelmi szövetség és az iszlám felvétele lehetett. Hasonló követség előzte meg a havasalföldi kunok keresztény hitre térítését is (1223). A kun területek élénk kereskedelmi kapcsolatokat tartottak fenn Egyiptommal és a szír területekkel.

Ebben a korban az északi területek legfontosabb kereskedelmi cikke az eleven ember volt, akiket a muszlim területek szívesen vásárolták meg. Az Ayubbidák az északi területek türk származású rabszolgáiból katonákat, testőröket képeztek ki. Ezekből lettek a mamelukok (arab: mamluk: vásárolt rabszolga). A mongolok első megjelenésekor a kipcsak pusztákon összefogásra szólította fel a kunokat és az oroszokat. Mindhiába. Dzsebe és Szübötáj mongol vezérek a Kalka melletti csatában az egyesült seregeket legyőzték. E csatavesztés után húzódott vissza Kötöny (Kuthen) fejedelem egy jelentős kipcsak népcsoporttal Havaselve területére.

Mivel a földrajzi adottságok és a kunok száma sem tette volna lehetővé, hogy a mongolok ellen sikeresen védekezhessenek, a kun fejedelem IV. Béla királyhoz követeket küldött. Kérte, hogy népével együtt a magyar király fogadja be, s szükség esetén biztosítson védelmet nekik. Egyúttal felajánlotta nem elhanyagolható katonai erejét is az esetleges külső támadásokkal szemben. Nem célom részletezni a kunok kivonulását, sem a tatárjárást. Kötöny fejedelmet a felizgatott tömeg Budán meglincselte, erre a kunok pusztítva kivonultak a déli határokon át az országból.

A tatárjárás iszonyú pusztítást hagyott maga után, s IV. Béla királyunk, akit joggal nevezhetünk második honalapítónak, telepeseket (un. hospeseket) hívott be az országba. Ismételten érkeztek keletről muszlim vallású török származású bevándorlók, s a Balkánra vonult kunok is visszatértek a király hívó szavára. Körülbelül 40ezernyi sátor népe érkezett ekkor hazánkba. A király letelepítette őket a Duna-Tisza közén ill. a Körös, Maros és Temes folyók mentén. A kijelölt területeken szabadon nomadizálhattak, régi szokásaikat, viseletüket is megtarthatták. Szabad emberként kötelesek voltak a király szavára hadba szállni, a nemességgel azonos értékű kiváltsághoz jutottak. Ezzel szemben vállalniuk kellett, hogy áttérnek a kereszténységre, megtérítésükre a király tíz domonkos rendi szerzetest is küldött. A térítés azonban nehezen ment, a látszateredmények ellenére a kunok ragaszkodtak ősi vallásukhoz és a muszlimok az iszlámhoz. IV. Béla király különös gonddal ápolta a kunokkal való kapcsolatot. Olyannyira, hogy fiának és örökösének is a kunok közül szerzett feleséget. A kun feleség minden bizonnyal fejedelmi vér volt, sokak szerint Kötöny fejedelem lánya. Ez a fejedelmi frigy megnövelte a kunok befolyását a királyi udvarban. A király hadjárataiban fontos szerepet kaptak a nomád könnyűlovas kun harcosok, segítségükkel verte meg Frigyes osztrák herceget többször is. A nagy kunbarátsága a királynak, illetve fiának, V. Istvánnak oly mértékű volt, hogy ellene a pápai legátusok is felléptek. A kunok iszlamizációját is alátámasztja az a tény, hogy négy felesége lehetett egy kun harcosnak, ami visszaköszön IV. László királynál.

IV. László királyt más néven Kun Lászlónak is nevezik, édesanyja kun fejedelmi vér volt (Kun Erzsébet), mint az előbbiekben említettem.

IV. László 1262-ben született, s már 1269-ben eljegyezték Anjou I. Károly nápolyi-szicíliai király lányával. László uralkodásának első évei a magyar nagyurak közti kötélhúzás jegyében telik el. Olykor megalázó helyzetbe is került László, ugyanis a nagyurak többször is elfogták és bebörtönözték. A belső nehézségeket növelte a Német-Római Birodalomban kialakult helyzet. IV. László a cseh Ottokár királlyal szemben Habsburg Rudolf megválasztott német királyt támogatta, s hadba is szállt mellette. 1278-ban a morvamezei Dürnkrutnál döntő győzelmet arat a kunok seregével Ottokár felett, a cseh király is holtan maradt a csatatéren. Kun László a belső anarchiában a kunoknál találta meg a belső politikai-katonai támaszt, olyannyira, hogy átvette a kun szokásokat.

Velük étkezett, kun viseletet hordott. Ekkor házasodott három kun lánnyal: Ajdunával, Küpcsecsel és Mandolával. Mindezeket az egyház nem nézhette tétlenül, s a kunok uszályába került király megfékezésére pápai legátus érkezett az országba. A tárgyaláson részt vett a kunok két főembere: Uzur és Tolon is. A tanácskozás határozatot hozott: a kunok nemesi szabadságban élhetnek, a kunok főbírája egyúttal az ország nádora is kell, hogy legyen. Ellenben a kunoknak vállalniuk kell az állandó letelepedést, valamennyiüknek meg kell keresztelkedni, tartózkodni kell az erőszaktól és a foglyokat, a külföldön ejtettek kivételével szabadon kell bocsátaniuk. A király mindent megígért, azonban az ígéretek nem váltak valóra, László visszatért kedvencei közzé, s ott folytatta, ahol abbahagyta. Sőt, a békétlenkedő pápai legátust elfogatta és a kunok kezére adta. Erőszakra nem került sor, mert eközben magát a királyt is elfogták. Az újabb tárgyalások és fogadkozások után ténylegesen kenyértörésre került sor. A királyt kényszeríttették a kunok ellen. Hiába érkezett a király ellen szegülő kunokhoz segítségül Havaselvéről a kun Aldamur seregével, a hódi csatában (1280) azonban megsemmisítő vereséget szenvedtek. A kunok egyrésze ittmaradt, s kényszerből letelepedett és megkeresztelkedett, azonban nagy részük visszavonult Havaselvére. Ebben az időben kezdik el a kunokat nyögérnek is hívni. Kun László ezekben az időben győzi le a betörő és Pestig eljutó tatárokat, s le is telepíti őket. De ez egy másik részlet anyaga.

Kun László "tudatzavarban" szenvedett, hiszen viselkedéséről nehezen mondta volna meg bárki, hogy egy európai keresztény monarchia feje. Mindazonáltal, hogy kedvelte a kunokat, s később a betelepült tatárokat, s életmódja is hasonló volt, nem állíthatjuk biztosan azt, hogy királyunk felvette volna az iszlám vallást. László kun nőt szeretett, kun volt az édesanyja, kunok voltak a barátai, kunokkal harcolt és kunok voltak az orgyilkosai is. Szokása szerint 1290 tavaszán is a kunokhoz ment, amikor július 10.-én ismeretlen okok miatt három kun orgyilkos megölte. A közeli püspöki székhelyen, Csanádon temették el. A gyilkosságot a királyság kun származású nádora, a muszlimból kikeresztelkedett Mizse és annak testvére, valamint László ágyasának, Éduának a bátyja bosszulta meg.

Juliánus barát keleti útjáról

Juliánus barát utazásában így írnak a muszlimokról, akik a magyarokkal szomszédos népek voltak: "Innen egy másik városba mentek, ahol egy mohamedán házába, aki őket Isten nevében befogadta, az említett beteg szerzetest. Név szerint Gerhardus az Úrban elnyugodott, s ugyanitt el is temették. Ezután Juliánus barát, aki egyedül maradt, nem tudva, hogy miként juthat tovább, szolgája lett egy mohamedán papnak és feleségének, akik Nagy Bolgárországba készültek utazni." Itt említést tesz Szuvar településéről, amely muszlim hitű és a volgai bolgárok földje előtti város. Folytatva: "A tatár nép szomszédos velük (az Őshazában élő magyarokkal)" Ezért fegyvertársaikká fogadták őket . A magyaroknak ezen földjén az említett barát találkozott a tatár vezér követével, aki beszélt magyarul, oroszul, kunul, németül, szaracénul (arabul) . "

Ezek szerint az Őshazában maradt keleti-magyarokanak több információjuk lehetett az iszlám hitről, békében éltek a muszlimokkal, s bizonyára az őshazai magyarok egy része is iszlamizálódott.

A tatárok

Mielőtt megvizsgálnánk a hazánkba betelepült túlnyomórészt minden bizonnyal muszlim vallású tatárokat, kitekintést kell adnunk egy rövid összefoglaló keretében a Mongol Birodalom és az Arany Horda történetére.

A Mongol Birodalom

Dzsingisz kán, eredeti nevén Temüdzsin, már 40 éves elmúlt, amikor 1206-ra sikerült egyesítenie valamennyi mongol törzset. Ekkor a mongolok nagykánná választották Temüdzsint, aki ekkor vette fel a Dzsingisz kán nevet. Dzsingisz megszervezte a tizedekből, századokból, ezredekből és tízezredekből álló nomád katonai államát és elindult meghódítani a világot. 1219-21-ben feldúlta Közép-Ázsiát, betörtek Indiába, majd szétverte a délorosz puszták nomádjait (alánokat, kun-kipcsak törzseket). 1223-ban a Kalka-folyó menti csatában a mongolok legyőzték az orosz fejedelmek seregeit, majd visszatértek ősi szállásterületükre. Dzsingisz kán 1227-ben meghalt belső sérüléseiben, amit akkor szerzett, amikor egy hadjárat alkalmával 70 évesen levetette a lova. Dzsingisz kán halála után nem az elsőszülött Dzsocsit választották nagykánná, hanem harmadik fiát Ögödejt. 1236-ban a mongol seregek Batu (Dzsocsi fia) vezetésével nyugat felé indítottak támadást. Legyőzték a kunokat és a volgai bolgárokat, minden bizonnyal akkor semmisült meg a Magna Hungária, azaz a keleten, a Volga vidékén maradt magyarok állama is. Elfoglalták és lerombolták Moszkvát és Vlagyimirt. Az oroszok 1238-ban a Szity folyó mellett ismét vereséget szenvedtek. Batu és Szübotáj vezérletével Magyarország ellen indultak, s IV. Béla király veresége után pár évre meg is szállták Magyarországot. Ekkor a mongol sereg túlnyomó részét már török ajkú népek alkották. a tatárok túlsúlyban voltak, s innen is kapta nevét a támadás:"Tatárjárás". Dzsocsi másik fia Berke, Dzsingisz kán unokája volt az első, aki az Arany Horda kánjaként felvette az iszlám vallást.

Ekkorra már az eltörökösödött mongol arisztokrácia és a hadsereg nagyrészt muszlim vallású volt. Berke kán eredeti szállásterülete még a bátyja életében a Kaukázus északi előtere volt. Az iráni és kis-ázsiai területek felől érkező muszlimok csak Berke szállásterületein léphettek az Arany Horda területére. Mindenesetre az iszlám délről jutott el Berkéhez, és már Batu életében híre járt, hogy Batu öccse muszlim lett. Halics és Lodoméria fellázadt a tatár uralom ellen, de ezt a lázadást Berke kán könnyűszerrel leverte. Halics és Lodoméria leigázása után felvillantotta IV. Béla előtt egy tatárdúlás iszonyú lehetőségét.

Berke ugyanis a halicsi rendcsinálás után IV. Béla királynak küldött levelében felajánlotta, hogy gyermekeik lépjenek házasságra. IV. Béla fia István pedig a magyar had negyedrészével támogassa a tatár hadjáratokat a zsákmány ötödrészének megtartásáért. Mindezek fejében Berke nem követelt volna adót, sőt békét ígért. Igaz, hogy azzal fenyegetőzött, ha a magyar király visszautasítja az ajánlatát, akkor a földdel teszi egyenlővé Magyarországot. IV. Béla ebben a súlyos helyzetben ismét pápai tanácsot és segítséget kért, de a pápa a morális támogatáson és a szövetség tiltásán kívül ez alkalommal sem ígért többet. Béla megpróbálta halogatni a döntést, de a támadás elmaradt. Berke figyelmét főleg a déli határok kötötték le, így nem maradt sem ideje, sem energiája, hogy a Halicstól nyugatra élő magyarokkal és lengyelekkel foglalkozzon. Berke után a következő kánok neveit érdemes megjegyeznünk, illetve emírét: Mengü-Temür (12671280) és Telebuga kánét (1287-1291), valamint a "káncsináló" Nogáj emírt. Neveik kapcsolódnak a magyarországi muszlim tatár betelepüléshez. 1285-86-ban Nogáj és Telebuga vezérletével a tatárok nyugat felé törtek. Előbb Magyarországra csaptak be, s eljutottak Pest városáig. Valószínűleg IV.(Kun) László titkos hívására és biztatására. Nogáj tatárjainak betörése nem okozott újbóli nemzeti katasztrófát. Észak felől özönlöttek az országba, az északkeleti megyéket pusztították, majd Erdélyen keresztül, a vajda és a székelyek erélyes ellenállásától meglepődve kivonultak. Két év múlva Lászlóval szövetségre lépett Nogaj újból megindult Magyarország ellen, de a király elfogatásának hírére visszafordult. Nogáj tatár csapatai közül sokakat elfogtak, illetve több tatár nemzetség bevándorolt az országba, akiket László király letelepített. Számuk több ezer főre tehető, s nagy többségük az iszlám hitet vallotta.

Sokáig a kunokhoz hasonlóan kiváltságot élveztek, de a nyelvi rokonság miatt hamar beolvadtak a kunok közzé.

Abu Hamid al-Andaluszi al-Garnati feljegyzései a magyarországi muszlimokról

Al-Garnáti az andalúziai Granadában született 1080-ban. Bejárta az akkor ismert világ nagy részét. Megfordult Egyiptomban, Szíriában, Arábiában, Perzsiában, Hvárezmben, a Volgai Bulgárban, Kievben, de ami számunkra most a legfontosabb, II. Géza király uralkodása alatt három évig élt hazánkban (1150-1153).

Magyarországot Básgirdnak, vagy Unkuríjjának mondja útleírásaiban. A magyar népet "básgirdnak"nevezi. Az itt eltöltött időkről így beszél:"három évig éltem közöttük" Vettem egy rabságban született rabszolgalányt ágyasnak. Tizenöt éves lány, szebb, mint a hold, fekete hajú és szemű, bőre fehér mint a kámfor. Ért a főzéshez, varráshoz és a számoláshoz is. Vettem egy másik rúmi lányt is, nyolc éves és öt dinárba került. Született tőle (az első lánytól) egy fiúgyermekem, de meghalt. Felszabadítottam és a Marjam nevet adtam neki. Szerettem volna magammal vinni Szadzsszinbe, ahol állandó lakhelyem volt" Az ebben az időben itt élő muszlimokról így ír: " Itt ezerszámra élnek a maghrebi származásúak és szintén megszámlálhatatlanul vannak a hvárezmiek. A hvárezmi származásúak a királyt szolgálják (megjegyzés :kálizok és izmaeliták lehettek), kereszténynek tettetik magukat, s titokban tartják, hogy muszlimok. A magribi származásúak ezzel szemben csak a háborúban szolgálják a keresztényeket, és nyíltan vallják az iszlámot (megjegyzés: minden bizonnyal a besenyők és egyéb türk népek lehettek). " "Amikor ellátogattam a magrebiek leszármazottaihoz, nagy tisztelettel láttak vendégül. Egy kicsit tanítottam őket a vallás tudományára." "... . s nagy kitartással együtt arra törekedtem, hogy átismételjék és gyakorolják az imádkozás és egyéb vallási kötelezettségek előírásait." A fentiekből több tényt vonhatunk le: A magyarországi muszlimok egy része kikeresztelkedettekből állt, akik titokban gyakorolják ősi hitüket. Mások, akik főleg katonáskodással foglalatoskodnak, nyíltan muszlimok, bizonyára kiváltságaikat a királytól kapták. A magyarországi muszlimok nagy része képzetlen az iszlám vallásban, bizonyára kevesen lehetnek, akik muszlim iskolát végezve, idehaza a híveket tovább taníthatták volna. Viszont a muszlim hit a lelkekben gyökeret vert, s ezért is volt a keresztény hittérítőknek nehéz dolga a muszlimokkal.

Figyelemre méltó, hogy az öröklésre vonatkozó iszlám jogi előírásokat is tanítja Al-Garnati.

Arra a következtetésre juthatunk, hogy az iszlámot nyíltan valló népcsoportoknak a maga körében lehetősége nyílt a sajátos, a vallással szorosan összefüggő iszlám örökösödési-jogot alkalmazni. A fentiekre ismét egy bizonyíték:"... Korábban nem ismerték a pénteki imát, de most tőlem megtanulták, a pénteki szentbeszéddel együtt." Az akkori muszlim kisebbség nagyságát jellemezheti még (ha levonjuk a muszlim arab szerzők túlzásait is):"Ma már több mint tízezer helyen prédikálnak péntekenként, nyíltan vagy titokban, mivel országuk hatalmas." Figyelemreméltóak a magyar király íjászairól, azok származásáról, azaz a fegyveres muszlimokról szóló leírásai is:" A básgird király gyakran pusztítja a bizánci területeket. Így szóltam az ottani muszlimokhoz: Tegyetek meg mindent a szent háborúra, karöltve a /básgird /királlyal, mert Isten a javatokra számítja majd a szent háború erényét/az utolsó ítélet napján/, Ki is vonultak vele együtt Konstantinápoly tartományaira, és megverték a bizánci király tizenkét seregét, s /rabul ejtve/elhoztak egy nagy csapat/muszlim/türkmént a kúnijai seregből. Megkérdeztem néhányukat: Miért jöttetek a bizánci uralkodó seregébe? Így feleltek: Mindegyikünk 200 dinár zsoldot kapott, s nem tudtuk, hogy ezen a földön /Magyarországon/ muszlimok /is/ élnek. Elintéztem, hogy újra bizánci földre vigyék őket és visszatérhessenek Kúnijába." Kúnija az akkori délorosz sztyeppéket és Havaselvét, Moldáviát felölelő kipcsak nomád birodalom lehetett, ahol a kunok mellett nagy számban éltek besenyők is. Mindez ismételten alátámasztja, hogy ebben a térségben erőteljes volt már az iszlamizáció a mongolok előtt is. Al-Garnati nagy becsben állhatott a magyar királynál, ha a közbenjárására hazaengedték az elfogott muszlim kúnijaijakat. AlGarnati szerint a magyarországi muszlimok dzsihádot viselnek Bizánc ellen, s a harcban elesettek "sáhidok", azaz méltók a mennyországba jutásra. A bizánci császár Anatóliából fegyveres szolgálatra telepített muszlim vallású török népeket a Vardar folyó völgyébe, s ezek a muszlim vallásúak is gyakran háborúzta Magyarország ellen bizánci zsoldban-tekintettel arra, hogy bizonyos határőri feladatokat is elláttak Bizáncban. Ezekben az időkben jelentős számú muszlim török népesség menekült át Magyarországra, indokul felhozva, hogy a kereszténység felvételére kötelezték őket, míg a Magyar Királyságban szabadon gyakorolhatják iszlám hitüket. Ezeket a katonákat kiváltságos határőrként letelepítették. Al-Garnati leírásában összevethetjük a hazai és a bizánci muszlimok helyzetét:"Eljött Konstantinápoly ura békét kérvén, rengeteg kincset és számos muszlim hadifoglyot hozva/ajándékként/.

Az egyik ilyen hadifogoly, aki Bizáncból visszatért /Magyarországra/a következőket mesélte nekem. A bizánci király megkérdezte: Mi az oka annak, hogy a básgird király bevonult országunkba és végigpusztította azt? Hiszen korábban az nem volt szokása. Mire a következő választ kapta: A básgird királynak van egy seregnyi muszlim katonája, akiket meghagyott vallásuk gyakorlásában, s ők voltak azok, akik rávették, hogy törjön be országodba, és pusztítsa végig földjeidet. A bizánci király erre azt

mondta: Nekem is vannak muszlim alattvalóim, de azok nincsenek segítségemre a harcban. Erre azt mondták neki: Azért, mert te arra kényszeríted őket, hogy kereszténynek vallják magukat. Akkor így szólt a király: Ezen túl nem fogok egy muszlimot sem az én vallásomra kényszeríteni, sőt mecseteket építek nekik, hogy harcoljanak velem együtt." Al-Garnati elfogult saját hittestvéreivel szemben, de a fenti leírás tükrözi, hogy a muszlim vallású katonák Magyarországon kedvezményes helyzetben voltak, szabadon gyakorolhatták vallásukat, szokásaikat. Ezek szintén alátámasztják azt a tényt, hogy Hazánk ebben az időben vonzó terület volt az iszlám vallású népesség bevándorlásának. Mindezt tetőzi, hogy a muszlim népesség vezetői személyes közvetlen kapcsolatban álltak a magyar királlyal. Al-Garnati személyes kapcsolatban állt II. Géza királyunkkal. Lássunk erre is néhány idézetet útleírásából: "... ugyanazt a vallást követi, mint a frankok, ennek ellenére hódító hadjáratokat vezet a frankok országa ellen, és hadifoglyokat ejt közülük. Valamennyi nép fél a támadásától, mert sok a katonája és nagy a vitézsége". "Amikor meghallotta, hogy megtiltottam a muszlimoknak a borivást és megengedtem, hogy ágyasokat vegyenek maguk mellé és négy szabad nőt/feleségnek/, akkor azt mondta nekem: nem ésszerű ez, mert a bor erősíti a testet, a sok nő viszont gyengíti a testet és a szemet. Az iszlám vallás előírásai nincsenek összhangban a józanésszel. Így válaszoltam a tolmácsnak: Mondd meg a királynak: a muszlimok törvényei különböznek a keresztény törvényektől. A keresztény ember ugyanis a bort az ételre issza víz helyett, és nem részegedik le tőle, s így valóban csak növeli erejét a bor. A muszlim azonban, amikor bort iszik, csak a részegséget akarja, elmegy az esze, és olyan lesz, mint a bolond, paráználkodik, öldököl és istentelenségeket mond, csinál. Minden jó kivész belőle, /bárkinek/ átadja fegyverét és a lovát, elvesztegeti minden vagyonát, pusztán az élvezeteket hajhászva.

Ezek a muszlimok itt a te katonáid, és ha támadást parancsolnál nekik, nem lenne sem lovuk, sem fegyverük, sem vagyonuk, mindent az ivásba ölnének. Neked meg, ha tudomást szereznél erről, meg kellene öletned őket, vagy megveretned és eltűrnöd, esetleg új lovat és fegyvert adnod nekik, amiket aztán újra csak elherdálnának. Ami pedig az ágyasokat és a feleségeket illeti, a muszlimoknak nagyon is megfelelő a többnejűség, mert forró a természetük. Meg aztán ne feledd, ők a te katonáid, és ha nekik/sok feleségtől és ágyastól/több gyerekük lesz, akkor neked több katonád lesz. Erre a király azt mondta: Hallgassatok erre az öregre, mert bölcs, házasodjatok csak ahányszor, akartok, és semmiben ne mondjatok ellent neki. Géza volt az, aki szembeszállva a keresztény papokkal, engedélyezte az ágyasokat/a muszlimok számára/ ez a király szereti a muszlimokat." Bizánc nagy keleti ellenfele az iszlám volt, addig ugyanez Magyarországon szövetséget jelentett.

A muszlim katonaság ereje segítette a királyt minden belső és külső ellenséggel szemben, tekintve, hogy ez a népesség közvetlenül és kizárólag csak a királynak volt alárendelve. II. Géza és elődei is, erősen kihasználta a magyarországi muszlimok gazdasági szakértelmét, fegyvereseinek erejét és ütőképességét. Mindazonáltal megtalálta a kellő egyensúlyt, hogy ne kerüljön veszélybe az ország belső békéje sem. Láthatjuk, hogy az Árpád házi királyok csak úgy tudta engedélyezni az iszlám vallási joggyakorlatot, hogy kivonta a muszlimokat a keresztény egyházi törvénykezés alól. Ugyanakkor, meghatározta a jogok mellett azokat a kötelezettségeket is, amelyekkel, a királlyal szemben tartoztak. Teljesen bizonyos, hogy Hazánkban a tatárjárást megelőző időkben, II. András király uralkodásáig a csatlakozott muszlim vallású népek is egyenrangúak voltak a magyarokkal, sőt bizonyos feladatok ellátásakor még kiváltságokat is élvezhettek. II. Géza uralkodása alatt az iszlám fénykorát élhette Magyarországon.

Al-Garnáti tudósításait kitűnően kiegészíti Yaqut arab lexikon író feljegyzései a magyarországi muszlimokról. Yaqut 1220 táján találkozott Aleppóban a magyar muszlimok egy csoportjával, akik iszlám tanulmányokat folytattak. Amikor érdeklődött Magyarország felől, a magyar muszlimok így válaszoltak: "Ami országunkat illeti, az Konstantinápolyon túl van, a frankok egyik nemzetének birodalmában, akiknek neve al-hunkar (magyar). Mi, muszlimok a királyuk alattvalói vagyunk, országunk egyik szélén mintegy harminc falut képezünk, amelynek mindegyike csaknem egy kisebb országnak (város) felel meg, csakhogy al-hunkar királya nem engedi meg, hogy bármelyik körül falat emeljünk, mert attól tart, hogy ellene fellázadnánk. Mi keresztény ország(ok) közepén (között) lakunk... Nyelvünk a frankok nyelve, viseletünk az ő viseletük, a hadseregben velük együtt szolgálunk, és velük együtt intézünk hadjáratokat minden törzs ellen, ugyanis csak olyanok ellen hadakozunk, akik a muszlimokkal ellenséges viszonyban vannak." A leírások szerint a magyarországi muszlimok túlnyomó része a hanifita muszlim jogi iskolához tartoztak. A magyarországi muszlimok öltözködése ugyanolyan volt, mint a keresztény magyar honfitársaiké, s a magyar nyelvet használták. Az eltérés csupán a vallási különbözőségben mutatkozott meg. Minden bizonnyal a nem egy tömbben élő muszlimok teljes asszimilizációja már befejeződött.

A lassú vallási asszimilizáció és a hanyatlás korszaka

Mielőtt ismertetném azokat a tényeket, adalékokat, ami bizonyítéka a hazai muszlimság asszimilációs folyamatának, ismertetnem kell az iszlám ebbéli időszakának -sommásan- fénykorát. Akkoriban a népesség 5-8 %-át alkották az iszlám vallást nyíltan vallók. Körülbelül 3-4 százalék lehetett az összlakosság számához viszonyítva a látszólag kikeresztelkedett, de titokban muszlim vallást gyakorlók. A magyar királyok igyekeztek a beolvasztás politikáját követni, de sok esetben az erről hozott törvényeiket nem, vagy csak felemásan hajtották végre. Mivel igazán egy nagy tömbben letelepült muszlim kisebbségről nem beszélhetünk, ezért a határvédő katonákkal ellentétben az ország belsejében élőket viszonylag könnyen sikerült asszimilálni. Ez a törvénykezési folyamat I. Szent László királyunk idején kezdődött el. Ez talán nem véletlen, hiszen ez idő tájban indult el a felhívás a keresztes háborúra a Szent Sír visszavételére. Szent László lett volna a megbízottja a Pápának, hogy a keresztes hadakat vezesse, ebben csak halála gátolta meg.

I.Szent László idejében a király egyik törvényében megemlíti : "Azok is, akiket wzbégeknek (üzbég) neveznek,... " Ez az említett népcsoport minden bizonnyal iszlám hitű türk katonai szolgálónép lehetett, akik kizárólag a királyt szolgálhatták. Amennyiben magánszolgálatban találta valaki őket, köteles volt bejelenteni a királynak. A király az "üzbégeket" visszaparancsoltatta saját szolgálatába. Szent László I. Törvénykönyve így rendelkezik: "9. A kereskedőkről, akiket izmaelitának neveznek. A kereskedőket, akiket izmaelitának neveznek, ha kiderül, hogy megkeresztelkedésük után visszatértek a körülmetélésen alapuló régi törvényükhöz, lakhelyeikről elkülönítve, más falvakba telepítsék át. Azok pedig akik a vizsgálat alatt ártatlanoknak bizonyulnak, saját lakhelyükön maradjanak." Látjuk, hogy László királyunk törvénykezésében csupán a kikeresztelkedett, de az iszlámhoz végül is visszatérő izmaelitákat szankcionálja. A muszlimok továbbra is szabadon gyakorolhatták vallásukat.

Könyves Kálmán idején indultak el a Keresztes Hadak Jeruzsálem felé, egy részük Magyarországon keresztül. Az a király, aki felvilágosultként kimondta, hogy "boszorkányok márpedig nincsenek", volt az első uralkodónk, aki rendeleteiben a muszlimok beolvasztását kísérelte meg a keresztény többségbe!

Könyves Kálmán Első Törvénykönyvéből: " A régi hitükhöz ragaszkodó izmaeliták büntetéséről. Ha valaki izmaelitákat böjtölésen kap rajta, vagy evésen és disznóhúson való tartózkodásban vagy mosakodásban avagy más vétkes szokásokban, az ilyen izmaelitákat küldjék a királyhoz, aki pedig őket bevádolta, vagyonukból kapjon részesedést."

A böjtölés a Ramadán havi böjtöt jelentette, s mint látjuk a törvénykezők tisztában voltak az iszlám szokásaival, hiszen még a disznóhús tilalmát is ismerték a muszlimokra nézve. Nem keverték össze az iszlám hitet vallót a zsidó vallás követőivel. A mosakodás pedig a napi imákhoz való rituális mosakodást jelentette. Tudjuk, hogy a kora középkor embere nem volt "tisztaságmániás", tehát mindenképpen feltűnt, ha valaki naponta többször is mosakodást végzett.

"Az izmaeliták áttelepítéséről. Az izmaeliták minden falujának megparancsoljuk, hogy templomot építsenek, s azt ugyanazon falu területéről adománnyal lássák el. S miután e templom felépült, az izmaeliták falujának a fele költözzön el a faluból és másutt telepedjenek le, hogy miképpen most egyforma szokásúak lesznek velük az együttélésben, úgy Krisztus egy és ugyanazon egyházában, ti az isteni hajlékban is egyetértők legyenek velünk."

Ez egy átgondolt és tervezett asszimilizációs politikát takart, mely lényege egyszerű: ketté választva a muszlim falvakat, templomot építtetve, új környezetbe és keresztények közzé kényszerítve lassan katolizációra legyenek kényszerítve. E muszlimok csak szokásaikban, vallásukban tértek el a magyaroktól, hiszen egy nyelvet beszéltek, a magyar volt az első nyelv, s ha másodikként valamilyen más nyelvet is használtak, az már kevert nyelv lehetett, melyben magyar szavak is voltak. Természetesen mindez fikció, mint az is, hogy ezek az népelemek vallásuk miatt sok arab szót is vegyítettek beszédjükbe.

" Az izmaeliták leányainak férjhez adásáról. Az izmaeliták közül senki se merje leányát a saját népéből valóhoz férjhez adni, hanem csak a mi népünkhöz valóhoz."

Kálmán ismét átgondoltan nyúl bele az iszlám hívők életébe, ugyanis a muszlim nők csak muszlim férfihez mehetnek férjhez, míg muzulmán férfinak lehet a "Könyves népek"-ből való feleségük. Mivel a társadalom patriarchális volt, e törvénnyel biztosították, hogy a születendő gyermekek keresztény nevelésben fognak részesülni, s az izmaelita asszonyka is előbb-utóbb kereszténnyé válik a környezet és az új család hatására.

"Az izmaeliták étkezéséről Ha valamely izmaelitáknak vendégei vannak vagy valakit lakomára hív, mind ő, mind vendégei csupán disznóhúst egyenek."

A király talán úgy gondolhatta, hogy a disznóhúsra való kényszerítés egyfajta erkölcsi törést is hozhat az izmaeliták köreiben, s gyorsíthatja az asszimilizációt. Hiszen az iszlám hívei számára tilos a disznóhús. Mindez a zsidókra nem vonatkozott.

Összegezve Kálmán törvényeit: A zsidóknál megtiltotta a vegyes házasságokat és a zsidók keresztény szolga tartását, az izmaelitákkal ellenben a teljes beolvasztás politikáját tükrözi a korabeli törvénykezése. Az egyház volt az első, amelyik támadta a muszlimok privilégiumait, s folyamatosan nyomást gyakorolt az uralkodókra, a kereszténységre való térítést szorgalmazva. Az egyház követelte a vámok és királyi jövedelmek szedésének jogát a muszlimoktól, illetve a keresztény vallásúaknak való átadását. Sok muszlim vallású, gazdasági pozícióban lévő ezért keresztelkedett meg, de titokban továbbra is gyakorolta régi vallását. Az egyház szerette volna az ítélkezés jogát is átvenni a királytól a muszlimok és zsidók felett. A fentiekért hosszabb konfliktus alakult ki a királyi hatalom és az egyház között. Egyvalamit észrevehetünk: nevezetesen azt, hogy a végrehajtásról, valamint konkrét megtorlásról, vagy szankciókról nem esik szó sem a törvényekben, sem a későbbiekben más királyi iratokban. Ami azt jelenthette, hogy egy erős királyi hatalomnak feltétlenül támasza volt a római katolikus egyháztól független gazdasági szakemberekre és könnyű lovas harcosokra. Így történhetett meg később, hogy például II.Géza király 500 "szerecsen" harcost küldött Barbarossa Frigyes segítségére.

Láttuk fentebb, hogy több magyar királynál a királyi hatalom érvényesült. Viszont az Aranybullát megelőző évtizedekben a központi hatalom olyannyira meggyengült, hogy az ország nemessége és az egyház rákényszeríthette az uralkodót az iszlám híveinek fokozatos gazdasági erejüknek csökkentésére, illetve pozícióik elvételére. II. András (1205-1235) 1208-tól fokozatosan bevezetett egy új gazdaságpolitikát. Lényege a királyi földtulajdon további osztogatása és a közvetlen adóztatás helyett a bérleti rendszer bevezetése volt. A királyi jövedelem tehát a pénzben fizetett bérleti díjjakból állt (só, vám, pénzverés bérlete) Ezzel az új rendszerrel az egyház elesett bizonyos jövedelmektől, másrészt a nem keresztény, hanem muszlim, vagy zsidó bérlők teljesen sebezhetetlenné váltak számára a hagyományos egyházi fenyíték miatt. II. András nagy nyomásnak volt kitéve ezekért, s nem szabad elfelejtkeznünk arról sem, hogy a pénzverés jogát gyakorlók a pénzrontáshoz is folyamodtak. Egyszóval az ország nemességének nagy része és az egyház a királyt még a keresztes hadjárata előtt 1217-ben meghátrálásra kényszeríttették. Az egyház egyre nagyobb figyelmet fordított a zsidó és muszlim vallású lakosságra, s a magyarországi helyzetről a pápa is értesül. Ugyanakkor az egyház észrevett egy csendes gyarapodást a békés térítés révén az iszlámhívőknél is.

A hazai iszlám ismerte és mindenkor megtartotta a vallási türelmességet, ami az iszlám alapjaiban is megvan. Idézném a Korán 2. szúrájának 256. versét:"Nincs kényszer a vallásban" A muszlimság gyarapodott a házasságkötések révén is, mivel számukra a korabeli királyi kiváltságok engedélyezték a többnejűséget is. Királyaink többször is hoztak olyan törvényeket, amely elrendeli a büntetésüket azoknak, akik muszlimként megkeresztelkedtek, de titokban a régi hitüket gyakorolják. A muszlimok gazdasági erejüknek megtörésére az első nagyobb törvény az Aranybulla volt.

"Az izmaeliták és zsidók kamarai tisztségviselése ellen. A kamara ispánjai, a pénzváltók, só árulók és adószedők a birodalom nemesei /legyenek/, izmaeliták, zsidók ne lehessenek."

Ez tényleges támadás volt a király hűséges pénzbeszedőire, kamarásaira. A XIII. században a központi királyi hatalommal szemben álló főurak és az egyház jól látta, hogy kik képviselik a király érdekeit, összefogva a római pápa segítségével hitharcot kezdeményeztek és folytattak a muszlimok ellen. A közrendűek és a serviensek rokonszenvét is megnyerték az iszlám-ellenességhez, hiszen sehol sem kedvelik az adószedőket és pénzváltókat. A keresztény templomokban nyugodtan folyhatott a "pogányság" elleni agitáció.

Hogy mennyire fontos lehetett az egyház számára a magyarországi muszlimok gazdasági befolyása, idézünk IX. Gergely pápától egy levél részletet:"Szerecsenek és zsidók uralkodnak ott a keresztényeken, és sok keresztény leroskadva az elviselhetetlen teher alatt, látva, hogy a szerecsenek jólétnek és nagyobb szabadságnak örvendenek, hozzájuk csatlakoznak és felveszik a hitüket. A keresztények házasságra lépnek szerecsen nőkkel és viszont...

II. András nem hajtotta következetesen végre az egyház utasításait és az Aranybulla a muszlimokra vonatkozó megkötéseit. Így az Aranybulla megújításánál 1231-ben ismét szerepelnek a muszlimok:

"A zsidók és szaracénok tisztségviselése ellen A pénzverde, a sókamarák és más állami hivatalok élére zsidókat és szaracénokat ne állítsanak."

Újból kellett hirdetni az Aranybullát, azt megerősíteni, s mint látjuk a szövege is változott. Az idegen származású esztergomi érsek, Róbert élve a rábízott fegyelmi hatalommal, 1232 februárjában a legszigorúbb egyházi büntetést alkalmazta: az egész országot interdictum alá vetette. Eljárásának okairól így számolt be a veszprémi püspöknek írt levelében"... A király maga köré gyűjtve fiait... törvényt adott ki, némely cikkely megtartásáról és megígérte, hogy azokat ő maga szentül megtartja. Az is benne volt, hogy zsidót vagy izmaelitát nem állítanak a kamara élére, nem tesznek közhivatalba. Hanem ezt a törvényt semmibe vették, a tévelygés nagyobb, mint azelőtt volt... . Még keresztények is a szerecsen hitre állnak, mert látták, hogy azoknak jobb a sorsuk, mint a szegény keresztényeknek és ez által sok ezer lélek veszett el a tartományban... . Hanem tanácsosait, akinek rábeszélésére emelte a szerecseneket a polcra, kiátkozzuk. Dénes nádorispánt pedig nemcsak azért, hanem sok más okból is".

Nem menekülhetett Sámuel sem, a korábbi kamara-ispán, aki eretnekség gyanúja alatt ált, s szintén pártfogolta és oltalmazta a muszlimokat. A muszlimokról így ír a főpap:"Megtiltjuk, hogy keresztény ember akár kereskedésben, akár szerződésben, akár bármi módon érintkezzék szerecsennel, mindaddig, amíg az összes szerecsenek el nem bocsátják mind a keresztelteket, keresztelkedni akarókat, vagy kereszteltek fiait, akár magyarok, akár bolgárok vagy kunok, vagy bármilyen más nemzetűek, kik most, mint szolgák vagy szabadok náluk tartózkodnak." Feltűnő, hogy a zsidók, akikről a törvény ugyanúgy rendelkezik, mint a muszlimokról, az interdictum okai gyanánt nem említtetnek, míg az iszlám híveinek teljes elszigetelését rendelte el a törvény.

A keresztényekkel való érintkezés megszakítása számukra a teljes tönkremenést, elszegényedést jelentette volna, amennyiben eleget tesznek ennek a szigorú és értelmetlen követelménynek. a magyar egyház püspökeit azonban mindez nem elégítette ki. Csapást csapásra halmoztak az iszlám híveire. Az öregedő és özvegy királlyal 1233 augusztusában elfogadtatják a pápai követ által már előre előkészített, un. beregi egyezményt, mely Marczali Henrik szerint "az egyházi uralom zenitjét jelezte hazánk történetében."

- A zsidók és izmaeliták tisztségviselése ellen Zsidókat és szaracénokat vagyis izmaelitákat ezután nem állítunk kamaránk, a pénzverés, só, adók közhivatalok élére. Sem nem rendeljük őket az ezek élére állók mellé, sem valamely csalást nem követünk el, folytán ezek a keresztényeket elnyomhatnák. -A zsidóknak jellel való megkülönböztetése Úgyszintén intézkedni fogunk, hogy a zsidókat és szaracénokat vagyis izmaelitákat ezután bizonyos jelekkel különböztessék meg és válasszák el a keresztényektől. -Ugyan azok által való keresztény rabszolgák tartása ellen. Úgyszintén nem fogjuk megengedni, hogy a zsidók és szaracénok, vagyis izmaeliták keresztény rabszolgákat vásároljanak vagy bírjanak bármi módon. -Ezen intézkedések évenkénti ellenőrzéséről. És megígérjük, hogy mind mi, mind utódaink minden évben kirendeljük és kiküldjük a nádort vagy jobb közül mást, akit akarunk, olyat, akit a keresztény hit buzgó követője és őt megesketjük, hogy parancsunkat, az abban foglaltak szerint, hűségesen keresztülviszi.

A püspök kérésére, akinek egyház-megyéjében zsidók, pogányok vagy izmaeliták vannak vagy lesznek, hogy a keresztényeket kivonja a szaracénok uralma alól vagy a velük való együttlakásból. -A keresztényekkel együtt élő szaracénok és zsidók büntetéséről. És ha mindezek ellenére olyanok találtatnak, akik keresztény létükre szaracénokkal laknak együtt, vagy szaracénok létükre keresztény rabszolgát bírnak, úgyszintén olyan keresztények, akik szaracénok közül valók, vagy olyan szaracénok, akik keresztények közül való asszonyokkal élnek együtt bármi módon, akár házasság színe alatt, vagy bármi módon. Eme keresztények, éppúgy, mint eme zsidók és pogányok, minden vagyonuk elkobzásával bűnhődjenek, egyszersmind a király őket a keresztények örökös rabszolgáivá tegye."

Azt hiszem ezek a drákói törvények megmutatják, hogy az egyház és annak nyomására a király a teljes beolvasztást, a kikeresztelkedést favorizálta. Így két választás álhatott a muzulmánok számára: megkeresztelkedés, vagy a kivándorlás. Azt is felfedezhetjük a törvényekben, hogy a korabeli iszlám hitűeknek igen komoly vagyona is lehetett, hiszen a feljelentőnek biztosan érdekében állt, hogy ily módon vagyonhoz juthasson. Az ellenőrzésben az egyház kapta a legnagyobb szerepet, s szinte kizárható volt, hogy bármilyen izmaelita kibújjon a törvények alól.

Bár megjegyezném, hogy IV. Béla királyunk felmentést kért a Pápától "némely izmaelita" királyi alkalmazásától, mely a királyi kamarát érintette. Kénytelen volt felhasználni gazdasági tudásukat.

Legelöl áll a cikkelyek között, hogy a király többé zsidót vagy izmaelitát nem tesz tisztségviselőjévé, nem állítja őket tisztjei mellé, útját állja annak, hogy a keresztényeket elnyomhassák. Nem engedi, hogy keresztény rabszolgákat tartsanak vagy vásároljanak. Gondja lesz arra, hogy már külső jeleken is meg lehessen őket ismerni. Az olyan zsidók, izmaeliták vagy pogányok, akik mégis tartanak keresztény szolgát, vagy keresztény asszonnyal élnek együtt, elvesztik vagyonukat, és a király eladatja őket keresztény szolgaságba. A király többször is pártfogásába vette a szolgálatába álló muszlimokat, de a sorozatos és ismétlődő támadásokkal 1233-tól, a beregi határozatok után már nem tudott szembeszállni. A beregi törvénykezés 61 artikulusából 51 foglalkozik a "hitetlenekkel". A megszorító kemény intézkedések egy olyan külpolitikai helyzetben keletkezett, amikor a szentföldi keresztény államocskák élet-halálharcot vívtak fennmaradásukért a közel-kelet muszlim államaival szemben.

Érdekesnek tűnik, ha megjegyzem, hogy a keresztesek a mongoloktól várták a segítséget a muszlimok ellen. Bármily furcsa, de ez történelmi tény.

A magyarországi muszlimok évszázadok után szervesen betagozódtak a magyar társadalomba. Amikor önálló vallási közösségeik működésének lehetősége megszűnt, népesség tekintetébe, a magyarságba, vallás tekintetében a kereszténységbe olvadt be. 1266-ban említik még az izmaelita Mikét, akinek Tömörkény nevű falu volt a birtoka, Arad megyében. Erdélyben is voltak muszlimok, Küküllő megyében a 14. Század közepén Böszörményszancsal néven szerepel egy település. (Egyik lakójának fennmaradt neve Bazarab volt.) 1279-ben a budai egyházi zsinaton még intézkednek, hogy a böszörményeknek tilos egyházi jövedelmet szedniük és vámokat szedniük.

Minden bizonnyal I. Nagy Lajos királyunk alatt szűnt meg véglegesen az iszlám hitélet Magyarországon. Tudjuk, hogy a Nyírségben 1350 körül rombolta le talán az utolsó fából készült dzsámit. A keresztényekké lett muszlimok viszont a reformáció megjelenéskor annak lelkes hívei váltak.

Hosszú volt az út I. Szent István király "Intelmeitől", melyet Imre hercegnek írt a "vendégek" betelepítéséről, s azok szabadságáról, míg eljutottunk a teljes asszimilizációt szorgalmazó törvényekig. Bár ekkorra nyelvileg, öltözködésben az iszlám hazai követői teljesen magyarrá váltak, csupán vallásuk különbözött a többségtől. Természetesen a vagyonuk is irigységet keltett mind az egyház, mind az ország nemesei között. Szent István a pogány magyarokat akarta a római egyház kebelére vonni, ez volt a fő feladata, a kisebbségben lévő zsidók és muszlimok igazából nem zavarták. S természetesen a Keresztes Háborúk ötlete sem pattant ki még a Pápaság fejéből. Így tudott a korabeli muzulmánság több száz évig fennmaradni és gyarapodni. Magyarország volt a legnyugatibb állam, (kivéve Andalúziát) melyben az iszlám hívei tömegestől jelen voltak. Hazánk egy "kulturális törésvonal" mentén helyezkedik el, itt találkozott a római kereszténység a bizáncival, és az iszlámmal. A zsidók itt sokkal szabadabban élhettek, mint Nyugat bármely államában, s pogromokról sincs közel annyi híradás, mint a "fejlettebb katolikus keresztény Európából."

Emlékeink ezekből az időkből

A muszlimok Árpád házi királyaink alatti jelenlétére utalnak a fennmaradt középkori településnevek, a fennmaradt törvénykezés szövegrészletei, és az abból a korból származó pénzérmék is. Lássuk a fennmaradt településneveket, amiket fentebb már érintettem. A muszlim népesség nagyobbrészt török eredetű volt, de voltak iráni népek is a betelepült muszlim vallásúak között. A településneveknél a Kovár-kazár, Kozár-Kazár és Kabar neve, valamint a besenyő és a böszörmény, valamint a káliz is az ősi muszlim vallású származást bizonyítja. A tatárjárás előtt 210 helységről lehet kimutatni, hogy muszlimok lakták.

Réthy László 1880-ban megjelent munkájában (Magyar pénzverő izmaeliták és Besszarábia) nagyon figyelemreméltó megállapítást tesz"A szaracénok vagy az izmaelita kereskedők nem tűntek el az országból a tatárjárással, hanem elmagyarosodtak és I. Nagy Lajos (1387-1437) koráig művelték régi tevékenységüket, talán még nagyobb ragyogással, mint az Árpád-házi királyok alatt.

Az állítás azon a tényen alapul, hogy egy 1352-ből származó okmányon Jakab és János Saracenus testvérek, mint grófok Pécs-Szerém és Buda kamarásaiként szerepelnek.(A Saracenus-mint tudjukazonos jelentésű a magyarban máig is használatos a szerecsen szóval, ami a muszlim vallásúakat is jelölte). A mesztegnei Szerecseny nemzetség címerében szerepel is egy szerecsen-fej, ami megjelenik Nagy Lajos több pénzén. A magyar királyok ezüstpénzein, a XII. századi ezüst aprópénz korszakban, az ezüstérmék nagy csoportján új, keleti hatások is észlelhetők. Az izmaelita pénzverők működése nyomán a régi hagyományos éremrajzok keleties jelleget öltenek: feltűnnek a félholdas ábrázolások és az arab, kúfi típusú betűkkel kivésett "Illahi", azaz "Isten (Allah) Egy" felirat. IV. István rézpénzein az utóbbi felirat mellett még továbbiak is szerepelnek: a Korán bekezdő, "Fatiha" szúrájának első sora is (Biszmillah alRahman al-Rahim, azaz a Könyörületes és Megkönyörülő nevében) felismerhető.

Itt most közzétenném néhány magyarországi ásatás eredményét, melynek pénzérme leletei bizonyítják kapcsolatainkat az iszlámmal. -A szeged-királyhalmi sírlelet, melyben Ismael ben Ahmed Balkhban (906) vert érméi voltak. Az érmék felíratai:"Nincs más isten az egyedüli Allahon kívül, nincs társa." Valamint köriratban:" Istené a parancs előbb utóbb és a maga idejében a hívők örvendeni fognak Isten segítsége miatt." (Korán, 30:3-4) -A galgóczi sírlelet, amiben Naszr ben Ahmed (918-919) Szamarkandban vert érméi voltak. Ezek szamanida származású pénzérmék, a közép-ázsiai térségben gyakori használatban voltak, a X. században világkereskedelmi pénzeszköznek is nevezhetjük, hiszen annyira elterjedtek. (KözépEurópától az Altájig.) Dirhemnek nevezték. Felirata:" Nincs Isten, csak Allah, az egy, neki nincsenek társai." -A bodrogvécsi temető sírjában is sammanida érméket találtak. Ezeket a dirhemeket Ismael Ahmed (892-907) és Nasr ben Ahmed (913-993) verették Balkban és Szamarkandban. -Kecskemét határában is dirhemeket találtak. Nagy Lajos király uralkodásának végétől kb. százötven évig csak átutazó muszlim kereskedőket, követeket látott az ország belseje, a déli határaink mentén viszont feltűnt az oszmán-török hatalom.

Az iszlám hitűek elnevezése, vagy utalás (akár részbeni) a kora középkori Magyarországon

Kavar Kazár Kabar Fekete magyar Türk Böszörmény Izmaelita Káliz Saracenus Szerecsen Besenyő Úz Varsány Alán Tatár Kun Bulgar Hetény Nyögér Hvárezmi Fekete komán

Irodalom:

Abu-Hámid al-Garnáti utazása Kelet- és Közép-Európában Adorján Imre: Mohamedánok a magyarok között Arthur Koestler: A tizenharmadik törzs Fodor István: Jegyzetek Goldziher Ignác: Az Iszlám Kristó Gyula-Makk Ferenc: Az Árpádok Kristó Gyula: Nem magyar népek a középkori Magyarországon Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban Róna-Tas András: A honfoglaló magyar nép Udvarvölgyi Zsolt: A magyar iszlám vallásszociológiája Vásáry István: Az Arany Horda

Mellékletek:

Kelet-Európa népeinek térképe a IX. században

Muszlim vallású népek az Árpád-házi királyaink alatt

Így nézhettek ki az ősmagyar muszlimok (Viseletük a "keleti jelleg" miatt azonos volt a más - sámánhitű - vallásúakkal.)

Pénzérmék, arab feliratokkal a kora középkori Magyarországról

98. VS. Jobboldalt II. Béla, baloldalt IV. István liliomos jogarral, országalmával. Felirat: REX BELA és REX STS. A félhold alatt III (illallah="Isten nevében"). RS. Szűz Mária liliomos jogarral, körfelirat: SANCTA MARIA. 99. Mint az előző, de olvashatatlan felirattal. 100. Mint az előző, de kisebb felirattal. 101. Rézpénz arab felirattal. 102. Mint az előző, de arany bevonattal (Triens). 103. Mint előző, olvashatatlan, arab írást utánzó felirattal.

A magyarság vándorlása

______________________________________________________________________

A TÖRÖK HÓDOLTSÁG KORA

Mielőbb mélyen elemeznénk e korszakot az iszlám hazai ez időszaki fellelhetőségéről, röviden összefoglalnám az Oszmán-Török Birodalom történetét kialakulásától kezdve Hazánk három részre szakadásáig.

Természetesen az érthetőség és elemzés kedvéért sok olyan adatot is közölni fogok, ami konkrétan nem a magyarországi muszlimokra vonatkozik, azok hitéletére. De úgy hiszem, hogy így kerek ez a történet. Sok kutatni való van még ebből az időből, talán a magyarországi írásos dokumentumokat teljes mértékig feldolgozták, Törökországban még lelhetünk esetleg olyan anyagokat, melyek még sok meglepetést tartogatnak az e témával foglalkozó kutatóknak.

Az Oszmán-török Birodalom rövid története 1526-ig

Anatóliában négyszáz török család telepedett meg Ertogrul törzsfőjük vezetésével, a rokon szeldzsuktörökök hívására. Törzsterületük Eskisehir közelében, a Szeldzsuk állam és a Nikaiai Császárság között volt.

Amikor a Szeldzsuk Birodalom felbomlott, az oszmán emirátus csak az egyike volt annak a tíz emirátusnak. Ertogrult fia, Oszmán követte az akkor még jelentéktelen törzs élén, aki felvette a "gázi"címet, jelezvén, hogy az iszlám fegyveres terjeszkedésének híve. Megkezdett háborúi gyökeresen megváltoztatták az akkori gazdasági-társadalmi viszonyokat.

A beáramló idegenek felbomlasztották a törzsi kereteket, és az egyre nagyobb számú harcos ellátását már nem tudta biztosítani a nomád állattenyésztés. Egy olyan katonaállam kezdett kialakulni, amelynek fennmaradását egyedül a folyamatos zsákmányszerzés, terjeszkedés biztosíthatta. Oszmán kis törzsi területéből gyorsan növekvő katonaállamot szervezett.

Oszmán neve fogalommá vált, népét oszmánoknak vagy ottománoknak (törökül osmanli) hívták. Az állandó hódításokra hivatásos hadsereget kellett felállítani, amelynek élére Oszmán beglerbéget nevezett ki. Később, a nagyobb hódítások után lett Ruméliai (Európai) és Anatóliai beglerbég cím.

A gazdaság alapját a magas színvonalú öröklött mezőgazdaság jelentette. Ahol a természeti feltételek megvoltak, a görög, örmény és szláv földművelők öntözéses földművelést, fejlett gyümölcskultúrákat teremtettek. Amikor a bizánciak vereséget szenvedtek, a földművelők nem menekültek el, csak a földesuraik. Új uraiknak csak a nem muszlimok fejadóját (dzsizje) kellett fizetniük, és ez kevesebb volt a bizánci adóknál. A terjeszkedő politikát Oszmán fia, Orhán (1326-1360) is folytatta. A gazdaságilag kimerült és véres trónharcokkal foglalatoskodó Bizánc képtelen volt ellenállni .A szakadatlan belharcoktól, az egymás ellen vívott háborúktól sújtott és a velencei,genovai,magyar beavatkozásoktól meggyengített Balkán(törökül Rumélia)is kedvező területnek bizonyult a hódításra.

A pártoskodó fejedelmek és ellenfejedelmek igen sokszor hívták be segítségként az oszmán csapatokat egymás ellen.Orhán ki is használta ezt, beavatkozott a bizánci hatalmi harcba, az egyik trónkövetelőnek, apósának biztosította a bizánci trónt, majd amikor pártfogoltját megfosztották a hatalomtól,1354-ben megszállta Gallipolit és a Márvány-tenger északi partjának nagy részét. Ugyanebben az időben sikeresen terjeszkedtek Közép-Anatóliában is, 1354-ben foglalták el Ankarát.

I. Murád szultán seregei 1361-ben elfoglalták a második legfontosabb bizánci várost, Drinápolyt (törökül Edirne). 1365-ben ez lett az új szultáni székhely, jelezve, hogy államuk súlypontja átkerült Európába. 1371-ben a Marica-folyó mellett az oszmánok legyőzték a szerb államocskák egyesült seregét, ezzel megszerezték Macedóniát, s a szerb tartományurak sorra ismerték el Murád szultánt hűbéruruknak. Oszmán kézre került Szófia, Nis, Szaloniki is. 1389-ben, az első rigómezei ütközetben az oszmánok ismételt győzelmet arattak az egyesült szerbbosnyák-bolgár-albán seregen. A számbéli fölényben lévő sereg képtelen volt ellenállni a kitűnően szervezett oszmán hadseregnek. Az 1390-es évektől a török csapatok rendszeresen pusztították Magyarország déli határvidékeit. A Zsigmond magyar király által vezetett "összeurópai" lovagsereg megsemmisítő vereséget szenvedett 1396-ban Nikápolynál. Ez a tragédia tisztázta az erőviszonyokat. Megmutatta, hogy az adott körülmények között Magyarország még szövetségesekkel együtt sem viselhet támadó háborút sokáig sikeresen a Balkánon, a török hatalom már nem szorítható ki egy csapásra Európából.

II. Murád szultánt (1421-1451) sem a magyar-vazallus, balkáni ütközőállamok rendszere (Bosznia, Szerbia, Havasalföld), sem Hunyady János sikerei, sem pedig a szultáni udvarban nevelkedett

Szkander bég (Eredeti nevén Kasztrióta György) vezetésével kirobbant felkelés nem tudta megállítani. Sőt, az 1448-as második rigómezei győzelem után az oszmánok hosszú évszázadokra berendezkedtek a Balkánon.

II. Mohamed szultánra (1451-1481) 1451-ben, aki akkor 21 éves volt, apja több mint félmillió négyzetkilométeres birodalmat hagyott. II. Mohamed tette az Oszmán Birodalmat nagyhatalommá, az utókortól a Hódító (törökül Fatih) előnevet kapta. II. Mohamed foglalta el 1453-ban a már régi dicsfényének árnyékának számító Bizáncot. Elesett egy főváros és született egy új: az Oszmán Birodalom új fővárosa, emelyet később Isztambulnak neveztek.

Magyarországi hódítását meggátolta Hunyadi János 1456-os győzelme Nándorfehérvárnál, később Mátyás király fekete serege állt az oszmán hódító tervei elé. 1475-től a Fekete-tenger az oszmánok "beltengerévé" vált, a Krími Tatár Kánság hűbéresévé válásával. 1512-ban Rettenetes Szelim (törökül Javúz) szultán elfoglalta a muszlim szent helyeket, Jeruzsálemet, Medinát és Mekkát, valamint Egyiptomot elfoglalva átruházták rá a kalifa méltóságot is. A kalifa méltóság megszerzésével olyan birodalom került Magyarország szomszédságába, amelynek uralkodója a muzulmán világ elvi ura is volt. 1520-ban a számunkra rossz emlékű Szulejmán szultán foglalta el az uralkodói trónt (1520-1566)

Az Iszlám Magyarországon a Török Hódoltság 150 évében Szulejmán szultán a mohácsi csata után, 1526 szeptemberében járta be először a budai várat. Három év múlva Bécs felé vonultában pihent meg itt másodszor, hogy azután egy hónap múlva rendetlenül visszaözönlő serege futásától és a kudarc fájó élményétől hajtva, de a győztes hadvezért alakítva néhány napra visszatérjen ide. A magyar királyság fővárosát egyik alkalommal sem csatolta a birodalmához, hanem visszaadta vazallusának, Szapolyai Jánosnak. I. János király azonban 1540-ben meghalt, s félő volt, hogy János Zsigmond csecsemő király érdekeit a hozzá hű magyar nemesek nem tudják megvédeni.

Törvényhozó I. Szulejmán szultán (törökül Kánuni) sorsdöntően belenyúlt a magyarországi eseményekbe. Szétzavarta, legyőzte Ferdinánd hadait Budánál, azt csellel elfoglalta és az Oszmán Birodalomhoz csatolta. Mint tudjuk, ezzel az ország három részre szakadt. A minket érdeklő terület az ország középső része, amely közel 150 évig a Török Hódoltság néven vonult be a magyar történelembe. Buda elfoglalása után, a török megszállás alatt lévő területek fokozatosan nőttek, ezáltal az első hadjáratokban elfoglalt területek tudtak a legjobban betagozódni a Birodalomba. Az Oszmán Birodalmat és a Magyar Királyságot is végvárak hosszú láncolata védte.

A törökök katonai jelenléte után szinte azonnal megindult a megszállt részekre a bevándorlás mind a Birodalom belsejéből, de főleg a Balkánról. Törökök, muszlim bosnyákok, albánok és balkáni keresztények érkeztek iparosként, kereskedőként, valamint az iszlám vallási életet működtető személyekként. Magyarországon nyomát sem találhatjuk a tervszerű muszlim betelepítésnek, mely jellemezte a korábban megszállt balkáni államokat. Balkán északi részeire is alig jutott muszlim vallású telepes, Magyarországra végleg elfogytak az embertartalékok. A betelepülő civilek mindannyian önszántukból érkeztek e veszélyes tartományba. A betelepülők nem a falvakba, vagy török helyőrség nélküli mezővárosokba költöztek, hanem olyan helyiségekbe, ahol tartósan éltek török birodalmi katonák. Ugyanis ezek számára a már megszokott "szolgáltatást" biztosítani kellett. Például a ruházkodáshoz szabó, cukrászok, pékek, a fürdők építéséhez és üzemeltetéséhez szakemberek, etc. A sok betelepülő nem mindegyike volt muszlim vallású, hanem igen sokan voltak a törökökkel együttműködő keresztények is. Így költözött be sok szerb is Hazánkba, akiket rácoknak neveztek. Gyorsan kialakultak a muszlim vallású kolóniák is, mecseteket, korániskolákat és közfürdőket építettek százszámra, emelyekből sajnos csak igen kevés maradt fenn. Adalék, pl.1570-ből: Vácott 374 ház közül 189 volt muszlim vallásúaké. A megmaradt magyarság igen csekély számú volt a törökké lett városokban. Összeállt a török-magyar városképe, amilyenné azt a kor és a benne lévő lakók formálták. A vár és a városfalak, a rajtuk álló ágyúk, a kaszárnyaépületek és az arzenálok nem hagytak kétséget afelől, hogy háborús korban jártunk. A magyarok városrészében egy, legfeljebb két templom, körülöttük földszintes házak, lakói szegények, hiszen nehéz korban éltek. a várban ás a muszlim városrészben belül tiszta, kívül kissé kopottas mecsetek és dzsámik, fürdők és korán iskolák kupolái, valamint a két kultúra kényszeréből született torz, átalakított építmények sora húzódott. Az egyik részben piac van, a másik részben bazársor.

Müezzinek imára hívó éneke és a néma harangtornyok. Az utcákon magyar, szláv és török szó hangzott. A hódítók lassacskán a saját ízlésük szerint átformálták a városok képét. Ha valaki a királyi Magyarországról érkezett, a változást a dzsámik és az égbe nyúló minaretek jelentették. A dzsámikat első ízben, - hogy a hódítók hitélete ne szenvedjen késedelmet- keresztény templomok egy részét alakították át mecsetté. Ez a következőként történt: a szentképeket, lemeszelték, a szobrokat, oltárt, minden díszítést kivitettek az épületből. Kijelölték a Mekka felé mutató imairányt.

Elkezdték építeni a most már mecsetként funkcionáló templom mellé a minaretet, vagy a harangtoronyból levéve a harangot, itt eszközölték ki a megfelelő átalakításokat. Bent a mecsetben, szőnyegeket borítottak le a padok helyett. A mekkai imairányt (kibla) jelképező mihrab (imafülke) mellé fából, vagy kőből felépítették a pénteki istentisztelet szószékét (minbar). Ez csak a dzsámikra vonatkozott, mivel csak itt lehetett a pénteki khutbát megtartani. A mecsetek csak a napi ötszöri ima elvégzését szolgálták. A dzsámik mellé általában könyvtárakat, elemi iskolákat, de medreszéket (középiskolákat) is építettek. Új elemet jelentettek a közfürdők, melyben Buda jeleskedett, de minden szandzsákszékhelyen megtalálhattuk őket. Kevés lakóházat építettek a hódítók, inkább azokat átalakították saját ízlés világuknak megfelelően.

A beköltözött balkáni mesteremberek, kereskedők alkalmazva a kelet tradícióját, mely nem volt idegen a magyar hagyományoktól sem, céhekbe tömörülve, külön negyedekben, utcákban egyesültek. Ez az elkülönülés vonatkozott a vallásokra is, hiszen volt az igen szép számmal Budán élő zsidóknak is külön negyedük. Itt zsinagógák, fürdők, iskolák is voltak, illetve épültek. A muszlimok hitéletével a Birodalomból áthelyezett, vagy önként érkezett imámok és segítőik foglalkoztak. Az imámok gyakran a pénteki istentisztelet (hatib) vezetőjének szerepét is betöltötték. Voltak még imára hívók (müezzinek), háfizok, váizok, azaz prédikátorok, akik könyvtárukból anyagokat gyűjtve válaszoltak a hívők napi problémáikra. Mivel a pénteki istentisztelet egyfajta politikai állásfoglalásnak is számított, a mindenkori szultánkalifa nevére áldást kértek a hatibok.

Az állami vallási intézményeken kívül voltak a magán alapítású vallási iskolák, imaházak, derviskolostorok. Több gazdag ember, pasa, vagy akár nagyvezír, akit valami a Hódoltsági Magyarországhoz kötött, anyagi áldozatokat hozott ilyen létesítmények alapításához, fenntartásához, bővítéséhez. Ilyenek voltak a bektasi dervisek kolostorai (tekkéi), medresszéi, vendégházai, vagy türbéi. Ezek közül a leghíresebb a Gül Baba türbe, mely a budai Rózsadombon áll. De Egerben volt a Hizir Baba kolostora (már csak útleírásokból ismerhetjük), Pécsett az Idrisz Baba türbéje. Evlia Cselebi török utazó szerint Székesfehérváron öt bektasi tekke volt található.

A török temetőben türbét emeltek Szulejmán pasa sírja fölé. Sajnos ezeket az építményeket is csak már az emlékekből ismerhetjük. Pécsett volt egy másik bektasi tekke is, melynek romjai most a Tettyén állnak. A legtöbbet áldozta a Hódoltság török építészetéért és az iszlámvallásért Szokoli Musztafa (1566-1578) budai pasa, aki Szokoli Mehmed nagyvezír unokaöccse volt. Szokoli Musztafa tizenkét évig kormányozta a budai vilajetet, ez volt a leghosszabb idő, melyet egy budai pasa betöltött e pozícióban. Egyébként szinte minden budai pasa kitett magáért, Rüsztem pasa (15591563) Esztergomban is építtetett mecsetet, medresszét és fürdőket. De megemlíthetjük Murteza budai pasa nevét is, aki Budán kívül még sok szandzsákszékhelyen építtetett és renováltatott dzsámikat, fürdőket, vár és városfalakat, stb.

Török birtokrendszer a Hódoltságban A török birodalom kétféle szerkezetű területi egységekből állt, a központi közigazgatási szervezetbe közvetlenül bekapcsolt tartományokból és a belső kormányzatukban autonómnak hagyott hűbéres államokból (pl. az Erdélyi Fejedelemség).

• Állami vagy kincstári tulajdonban lévő földbirtok, melyet szultáni hász birtoknak ( hász-i hümájun, vagy hász-i padisah) neveztek. Ezek a birtokok olyan területek voltak, melyek jövedelmei, akár mint pénz, akár mint termény, jelentős értékeket képviseltek. Ezeket fellehetett használni pl. a helyőrségek ellátására is. A hász birtokok igen kedvező státuszban voltak, ismerjük, hogy az Alföld mezővárosai közül sokuknak ez a titulus jutott, s akik ezen kívül voltak, igyekeztek ezt a kiváltságot megszerezni. Itt is létezett egyfajta autonómia, s az adót általában egy összegben szedték be, nem zaklathatta a terület lakóit mindenfajta török-tatár rabló siserehad. A Hódoltságban e kategóriába 12 város esett.

• A föld másik része, mely eredetileg szintén állami birtok volt, s az is maradt "papíron" mindenkor, a javadalmazott, vagyis egyfajta "hűbérbirtok". De indokoltabbnak látszik, ha egyfajta "javadalombirtoknak" nevezzük e birtokrendszeri formát, mely speciálisan az. un keleti államalakulatokban létezett jellemzően. (Ezt valamiféle "Ázsiai termelési módnak" is nevezzük, de e könyv most nem erről szól). A török javadalombirtokokat nagyságuk és rendeltetésük szerint három részre osztották: központi méltóságok részére ( pasa hászleri, vagy sandzsakbej haszleri), a rangban kisebb vidéki tisztviselőknek (defter kethüdászi, ziametek), és a katonáknak (általában szpáhiknak, itt van a már ismert szó: timár birtok).

Ez a birtokrendszer tükrözi az Oszmán Birodalom hierarchiáját, s kicsinyített másolata a Hódoltságban is megtalálható volt. Ez kihatott mind a politikai- gazdasági, mind a szellemi életre. A reformáció bástyái a szultáni hász birtokok voltak, azaz az alföldi mezővárosok.

Említésre méltóak a magán birtokok is, melyek általában kegyes alapítványok tulajdonai voltak, főleg iszlámvallási, oktatási célokból. De így működött a közfürdők egy része is és a derviskolostorok is. A magán birtokot mülknek nevezték, míg az alapítványit-egyházit vakufnak. Magyarországon a mülk birtok nem alakult ki, viszont az egyházi-vakuf rendszer nagyon elterjedt.

A Török Hódoltság iszlamizációja Magyarországon a török korban a reformáció és ellenreformáció harcaival foglaltak elfoglalva, az iszlám kevés vonzerőt gyakorolt, még úgysem, hogy a nem muszlimokat sújtó fejadótól (dzsizje) mentesülhettek. a másik nem elhanyagolható ok az volt a balkáni államokkal ellentétben, hogy megmaradt az anyaország kis része is, a királyi Magyarország, s az akkor különálló Erdélyi Fejedelemség.

A magyarországi muszlimok feltehetően nagyobb része délszláv eredetét bizonyítja, hogy törökül alig tudtak, az iszlám hitéletük kimerült a formalitásokban. Ezek a muszlimok a liturgia nyelvét, az arabot sehogysem beszélték, a közrendűek legnagyobbrészt keresztény feleséget vettek feleségül. Ez utóbbi a hazai török származású katonáknál is megfigyelhető. Nem volt szokásos a többnejűség, s magyarul mindegyikőjük tudott. Ezekből a házasságokból muszlim vallású és nevű magyar nyelvet beszélő gyermekek cseperedtek fel. A muszlim katona saját szőlőjéből termelt bort ivott pincéjében, s a teljes magyar szokások átvételétől egyedül a disznó utálata tartotta vissza. Ruházatuk a magyarhoz hasonlatossá vált, s még a törökök főemberei is magyarul leveleztek a magyar főurakkal és a hódoltság népével. Bizonyíték erre a Budai Pasák Magyar Nyelvű Levelezései is. Megállapítható, hogy az Oszmán Birodalom muszlim vallású polgárait jobban érintette a magyar kultúra, mint fordítva. Magyar származású ember háromféleképpen lehetett muszlim: Egyrészt a már említett önkéntes áttéréssel, másrészt rabsorba kerülve, a szabadságáért cserében, vagy kisgyermekként elrabolva, muszlim nevelésben részesítve. Ez utóbbi nem mindig jelentette azt, hogy a gyermekből janicsárt neveltek. Most mindhárom lehetőségre történelmi példákat hozok fel.

A budai vilajet váraiba beállt újoncok származását tekintve 1558-ban magyarként 52 főt találunk, akik az össz újonc létszám 6, 4%-átadták ki. Az ötvenkét magyar származású török katona közül 28 tért át az iszlámra önként. Túlnyomórészt azonban balkáni népekből verbuválódott az újoncok csapata, de sok volt közöttük a renegát.

A 148 önkéntes renegát közül egyötödük lettek a kényszerűségből iszlamizált árvák, négyötödük önként választotta az érvényesülésnek ezt az útját. A 28 magyarnál a zsoldlistán feltüntették mind a magyarságukat, mind az iszlamizálásukat (madzsar oglan-magyar fiú és iszlama gelip/gelmis, vagy müszülman olmus-áttért az iszlámra). Az 1570-es évek elején, részletes leírás készült a váci ingatlanokról. Az ingatlanok tulajdonosai között felfedezhetünk egy magyar származású fiút, akit egy bizonyos Memi felszabadított rabjaként iszlamizált, a muszlim neve Pervane Abdullah lett, és a drégelyi müsztahfizok negyedik tizedébe osztották be. A váci házak leírásából tudjuk, hogy apját Csiszár Jánosnak hívták. A Haszan vojvoda mecsetjéről elnevezett városrészben álló családi ház az apa halála után a muszlim hitre tért fiára szállt. Sok esetben a szükség kényszere terelt katonának olyan embereket, akik előtt ez az egyetlen út nyílt a kitörésre. Ilyenek voltak a család nélkül maradt árvák, 1558-ban összesen huszonegyen, akik közül hárman meg sem tudták mondani, hogy hol töltötték gyermekkorukat. Négyötödük renegát volt, olyan keresztény fiú, aki elvesztvén összes közeli és távoli rokonát, megragadta az önállósodás egyetlen lehetőségét, a katonáskodást. Sorsuk legtöbbször együttérzésre, nagynéha gonoszkodásra készteti a kései szemlélődőt. Így annak a fehérvári fiúnak a pályája is, aki szülőhelye várába szegődött el török katonának. Ez ritkán történt meg, az áttért magyarok igyekeztek távol kerülni gyermekkoruk színhelyétől. Esetét az is szokatlanná teszi, hogy friss renegátként egyből a vár legjobban fizetett eli alakulatába, a müsztahfizok közé került. Karrierjét életútja rövidke állomása magyarázza, az, amíg katonáskodása előtt fürdősfiúként dolgozott a török fürdőben. Itteni buzgóságával találhatott magas rangú pártfogóra, aki az adott helyzetben elérhető maximumot szerezte meg neki. Ha így volt, ez adott okot és merészséget neki ahhoz, hogy a szülővárosában maradjon: a következő évben is ugyanazon a poszton szolgált. Egy korai adat: 1543-ban a fehérvári müsztahfzihok sorai között 6 magyar iszlámra áttért katonát találunk, akik a müsztahfizoknak 0,7 százalékát adták ki. Mivel kb. 2 év telt el a török berendezkedésétől, logikusnak tűnhet az, hogy az elkövetkező években ez a százalékarány növekedett. De megjelentek a keresztényként török zsoldban álló magyar katonák is. Az iszlamizáció nőtt, de a legoptimálisabb becslések szerint sem haladta meg az összlakosság 3-5 százalékát. E becsült adatot a magyar származású áttértekre értem. Ezt a számadatot növelte az elmagyarosodó betelepült balkáni muszlim réteg, akik egy része katona, más része polgári réteg volt.

Az árvákénál is kiszolgáltatottabb helyzetből menekültek a keresztény rabok. Ha gazdájuk akár pénzért, akár üdvözülést segítő jócselekedetként felszabadította őket, szabadságukért áttértek az iszlámra és katonának álltak. Azt gondolhatnánk, hogy a felszabadított rabok az áttérést és a katonának állást a szabadulás árának tekintették, s utána az első-az állandó csatározásokban élő hódoltságban könnyen-adódó alkalommal megszöktek. De nem így volt. Az 1558-ban felszabadított és várakba került rabokat kivétel nélkül a helyükön találjuk.

A rabsorból való kiemelkedésnek ismét felhozunk egy példát, egy magyarból lett oszmán íródeák levele:"Én keresztény fi vagyok, gyermekségemben rabbá estőnk mind atyámmal egyetembe. Az atyám kiváltozzék (pénzen kiváltotta magát), és engemet törökké tőnek. Annakutánna engem török oskolába adának, azt is megtanulám." A budai János deákot, a levél íróját Arszlán budai pasa nevelte ki kancelláriai szolgálatra. A hozzá hasonló tollforgató magyar renegátok közül kerültek ki a budai pasák íródeákjai és titkárai. Az isztambuli janicsár-iskolákban és szeráj-iskolákban képzett áttért ifjak legjava persze sokkal fényesebb hivatali pályát futott be, mint a birodalom peremvidékén, az oszmán végvárakban és helyőrségekben szolgáló hasonló sorsú írástudók. A szultán udvarában, nagy becsben álltak a dragománok (törökül: terdzsümánok) nevezett renegát szultáni tolmácsok, akik a fordításon messze túlmenő, komoly szerepet játszottak az oszmán diplomáciában. A császári dragománok a legrangosabb külügyi tisztviselőknek számítottak az oszmán diplomáciában. A vallásváltoztatás és a magas szultáni szolgálat életre szólóan megszabta a sorsukat, nem tudunk arról, hogy bármelyikük hűtlenné vált, volna a muszlim valláshoz és a szultánhoz. Érdekes figyelemmel kísérni, hogy mit őriztek meg hagyományaikból, nyelvükből és miként nyilvánultak meg vallási vitákban.

Egy magyar származású és anyanyelvű tolmács-diplomata, muszlimmá lett életutat vázolunk fel, vele párhuzamosan élt, s kollégája volt egy német anyanyelvű, szintén muszlimmá lett dragomán. A Nagybányáról származó Murád dragomán születésekor a Somlyai Balázs nevet kapta. Diplomáciai tevékenységén túl író és költő is volt Murád effendi, sőt mint az egyetlen ismert magyarul író oszmán-törökköltő szerzett magának nevet az irodalomtörténetben. Egyúttal az ő Himnusza az egyedüli olyan muszlim hitbuzgalmi irat a 16. században, amely a magyarországi keresztény vallási kontroverziáiba iszlám oldalról bekapcsolódik. Murad, azaz Somlyai Balázs a mohácsi csata idején tizenhét éves volt, akkor került oszmán fogságba, s felvette az iszlám hitet önként. 1573-ban az Ungnád Dávid isztambuli követ kíséretében lévő Stephan Gerlach találkozott Muráddal és megtudta róla, hogy "valaha Bécsben tanult". Murád gyakran találkozhatott a legkülönfélébb keresztény követségek tagjaival, akiknek barátságát tudatosan kereste. 1551-ben Murád Erdélybe érkezett, akit a Habsburg csapatok Martinuzzi Fráter György meggyilkolását követően harminc hónapos fogságba vetettek. Marad dragomán iszlám hitének szilárdságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a 30 hónapos fogsága alatt sem fenyegetéssel, sem rábeszéléssel nem tudták választott muszlim hitének megtagadására rábírni. Ebben az időben nem ő volt az egyetlen oszmán fogoly. A források több lefogott csaust emlegetnek, köztük Mehmed főcsaust is. Mivel a Mehmed és a Mahmud neveket rendre összetévesztik, nem lehetetlen, hogy Mahmud, az osztrákból lett török muszlim dragomán és Murád együtt kerültek Castaldo generális fogságába.

Murádot maga Rüsztem pasa, Szulejmán szultán veje váltotta ki a rabságból, s bemutatta személyesen Szulejmán szultánnak is, aki megtette őt Portai tolmácsnak, a latin és magyar nyelvű szövegek fordítójának. Murád 1553-tól, mint szultáni tolmács dolgozott.

Murád a magyar nyelvű írásait többször arab betűkkel jegyezte le. Azt is tudjuk, hogy Murád maga is foglalkozott történeti művek fordításával. Idős korában, 75 évesen került ismeretségbe az 1584-85-ös császári követség tagjaival. Az egyik követ Murád béget művelt, sok nyelvet beszélő emberként mutatja be (arab, perzsa, oszmán-török, latin, magyar és horvát), s azt is tudatja, hogy az öreg tolmácsot mértéktelen borszeretete miatt bocsátották el az állásából. Murád latinra fordította az oszmán-török krónikát, melyet a nyugati írók fel is használtak. Kevesen tudják, hogy ez a könyv, mely sokáig az oszmán történelemre és az oszmán szokásokra kíváncsi nyugati olvasók csemegéje volt, egy magyar renegát tolmácsnak köszönheti a létét.

A kor politikusai keleten és nyugaton egyaránt óhatatlanul beleütköztek a vallás problémáiba. Az oszmánok általában pragmatikusan szemlélték a meghódított országok vallási csatározásait. Ha tehették kitértek a véleménynyilvánítás elől hitvitákban, ha nem, annak a félnek adtak igazat, amelynek győzelmét helyi, pillanatnyi érdekeik alapján számukra kifizetődőbbnek vélték. Mégis kétségbevonhatatlan tény, hogy uralmuk alatt a reformáció tanai, Magyarországon rohamosan terjedtek, s az iszlám vallási türelme a legradikálisabb protestáns felekezeteket is megtűrte. A keresztény teológiai disputáktól távol tartották magukat a muszlimok. A renegát diplomatákra ez az általános megállapítás aligha vonatkoztatható, ők állandóan egykorú hazájuk értelmiségiei között mozogtak, rájuk nem volt jellemző a keresztényekkel szembeni általános muszlim bizalmatlanság. Ha ritkaságszámba megy is, mégsem véletlen tehát, hogy Murád belebonyolódott a keresztények közötti vitába.

Köztudomású, hogy egyes radikális protestáns gondolkodók Erdélyen át végül is Isztambulban kötöttek ki, ahol az 1570-es években valamiféle unitárius "lobbyt" hoztak létre. A legnevezetesebb isztambuli szentháromság-tagadó a Heidelbergből menekült Ádám Neuser volt, aki belső fejlődésének végpontjaként áttért az Iszlámra. Murád ránk maradt életműve iszlám kegyességi irodalom. Prózai és verses írásait keresztény olvasóközönségnek szánta, hogy-miként-írja-"kedvet ébresszen bennük az Iszlámra". A három nyelven írt Himnuszának -latinul, magyarul és törökül-az 1580-as évek elejéről való. Ennek lényege egy a Tórával és az Evangéliummal összeegyeztetett egységes iszlám Istentan. A vers nélkülöz minden erőszakot, fölényességet vagy térítő szándékot, s hangsúlyozza a kegyes életvezetés fontosságát, mint a vallás alapját. Az iszlámot olyan univerzalisztikus vallásként mutatja be, amelyet a szélsőséges dogmatizmustól eltávolodó egyistenhívők, így a keresztények is nyugodt lelkiismerettel

elfogadhatnak. Rendkívül szembeötlő a költemény egyértelműen protestáns érvrendszere:"Mert az írás azt mondja, hogy az Istent/Meg nem ismerhetjük, mígnem magunkat/Ha esmérnénk ilyen semmi voltunkat,/Csak Ő vagyon, nincsen más, tudjuk Őtet."Vagy:"Nincsen üdvösség az cselekedetben,/De az Istennek ő adományában." Murádot már erdélyi katolikus fogvatartói is kegyes muszlimként ismerték, azt mondták rá,"türk papasi" szaz "török pap", aki a Tórát, a Zsoltárokat és az Evangéliumot is ismeri. Murád dragomán versének univerzalizmusa, s egyáltalán az a szándéka, hogy az Iszlámot a magyarok és más keresztények számára népszerűvé, elfogadhatóvá tegye, inkább abból az antitrinitárius szellemi környezetből kaphatott biztatást, amelynek-tudjuk-felettesével, Mahmúddal és a renegát unitárius Neuserrel együtt az 1570-es években, Isztambulban tagja volt. De másképpen is felfogható a vers üzenete, mégpedig úgy, hogy ez válasz a keresztény vallásegyesítési törekvésekre. Murád szerint csupán egyféle vallási univerzalizmusnak van helye a földön: az Iszlámnak.

Meg kell említeni egy szintén magyar származású, muszlim hitre tért, katonai karriert elért Pijale pasát. Pijale pasáról 1573-ban Isztambulba járt Stephan Gerlach útleírásában jegyezte fel, hogy a pasát még gyermekként a mohácsi csata idején hurcolták el, s Tolna város szülöttje volt. Pijale pasát 1554-ben nevezte ki Szulejmán szultán szandzsákbégi ranggal az oszmán flotta parancsnokának. Előtte a szultáni iskolákból kikerülvén, a Szeráj kapuőrségének parancsnoka volt. Az első kinevezett budai pasa, Vezír Szulejmán pasa is magyar származású, bár róla kevés információnk van.(Budai pasa volt 1541 szeptember 2-től 1542 február közepéig, amikor is elhunyt.)

Meg kell még említenünk a Magyarországra betelepült ortodox hitű és délszláv nevű cigányságot is, akik nagy része szintén áttért az iszlámra, s muszlim nevet is vettek fel. Bizonyíték erre például a török kori Buda városának az oszmánok által történt utca és lakosság összeírása. Sok keresztény rab azért nem vette fel az iszlámot, mert a keresztény egyház álláspontja szerint a kereszténység elhagyása, az iszlámra valő áttérés a legsúlyosabb bűn volt. A renegát elvesztette az üdvözülés minden reményét, a halál után a pokol örök szenvedése várt rá. Mivel pedig a keresztény tanítás a túlvilági büntetést erősen hangsúlyozta, az áttérés lelkiismereti kérdést jelentett.

A fentiekre alapozva megállapíthatjuk, hogy akik a hódítók, vagy akár az esetleges rabtartóik vallását, az iszlámot felvették, minden bizonnyal óriási lelki tusák árán, s tisztán meggyőződésből tették. A szemben álló felek (a muszlim törökök és a keresztény magyarok) kölcsönösen "pogánynak" tartották a másik felet, a fegyveres háborúskodást mindegyik fél az egyetlen igaznak elismert hit védelmeként fogta fel. "Ilyen goromba fogásai vannak e nemzetnek, hogy ugyan utálja az ember".-írta a törökökről Tassi Gáspár, a nádor megbízottja a szőnyi béketárgyalásokon.

A törökök nem kevésbé megvetően nyilatkoztak a keresztény hitről."Dőreségnek","bolond szokásoknak" minősítették, a templomokat a "pokolbéli sátánok gyülekezőhelyének" minősítették. A keresztényeket "porba sújtott gyaúroknak, hitetlen kutyáknak" hívták. De a gyűlölködésnek nagyobb volt a füstje, mint a lángja. A muszlim törökökre a meghódítottak, mint elnyomóra, s nem az Iszlám hit térítőjére néztek. A törökök nem avatkoztak bele a katolikusok és protestánsok harcába, azt közönnyel szemlélték, s ez a barátságos közöny, melyet inkább a protestánsok bírtak vezetett el odáig, hogy a 16. században naiv és lelkes tervek születtek a muszlimok protestánssá térítésére.

Hitviták A Török Hódoltság alatti területeken a legnagyobb és legkeményebb reformárus, vagy más, nem katolikus keresztyén üldözések idején is teljes vallásszabadság uralkodott. A moszlim török nem szólt bele a "gyaurok" szokásaiba, bár gyakran előfordult, hogy török bégeket, vagy a budai pasát kérték fel döntőbírónak egy-egy hitvitában. Ilyen történt egy unitárius lelkész és egy református pap között 1574-ben Szokollu Musztafa budai pasa előtt.

Előzménye az volt, hogy négy évvel azelőtt Nagyharsányban kezdődött a teológiai vita, változó sikerrel. Ennek tragikus következményei is lett, mivel az utolsó vitában az unitárius lelkészek vesztettek, s a hallgatóság az egyik unitárius lelkészt fel is akasztotta, a másik, egy Tolnai nevezetű Pécsre menekült. Musztafa pasa meghallotta a híreket, s maga elé citáltatta Vörösmarty református püspököt, társait és az unitáriusokat. A moszlim vallású pasa az unitáriusoknak adott igazat, a reformátusokat halálra ítélte. Azonban a haláltól az unitárius ellenfelei mentették meg, kegyelmet kieszközölve a budai pasától. Ez az egyik leghíresebb hitvita, melynek története fennmaradt.

A Hódoltság 150 éve is bizonyíték arra, hogy az Iszlám vallás nem törekszik az erőszakos térítésre. Nagyon sok muszlim vallású család maradt itt a törökök kiűzése után, s keresztelkedett ki később. Például az az egyik legjelentősebb magyarországi muszlim város Eger, amikor 1687-ben onnan török helyőrség magát feladva kivonult, részletes jegyzék készült azokról, akik ott kívánnak maradni.

E szerint ekkor 23 családdal rendelkező muszlimot és 13 magányos muszlim férfit írtak össze. A családosok közül valamennyien egy feleséggel rendelkeztek, akik minden bizonnyal magyarok voltak. De hasonló adatok vonatkoznak minden nagyobb török szandzsák székhely lakosaira nézve is. Úgy számolhatjuk, hogy a visszamaradt lakosság egyharmada muszlim vallású, magyarul beszélő ember volt, akit 1-2 évtizeden belül a jezsuiták keresztvíz alá kényszerítettek. Elmondhatjuk, hogy a volt hódoltsági Magyarország közel húsz százaléka muszlim vallású, délszláv, magyar és török származású emberekből állt. Haas leírásából tudjuk meg, hogy Pécsett 1686 és 1688 között 2200 ariánust és törököt kereszteltek meg. 1689 januárjában 18, majd ismét 26 törököt katolizáltak. A családnevek és

egy-egy helység név bizonyítja a fentieket. Ezekre az adatokra főleg Eger és Baranya környékén bukkanhatunk rá. A dzsámikat, mecseteket, iskolákat lerombolták. Nem akartak emléket a "pogányságtól". Sajnos százával pusztultak el ezek az épületek, a barbár pusztítást sokszor primitív pénzéhség motiválta. Lásd a Szulejmán szultán turbéki kegyhelyét, vagy a dzsámik réz, ólom, vagy bronztetejét. A karlócai béke megkötése után (1699) nem beszélhetünk a muszlim vallás szignifikáns jelenlétéről a magyar társadalomban. Az valószinűsíthető, hogy megfordult nálunk néhány keleti kereskedő, valamint zarándok a Gül Baba türbénél.

Érdekes viszont, hogy a Rákóczi szabadságharcban krími tatárokból álló zászlóalj is szolgát, mely kétszáz főből állt, akiket a "dervis generális", Andrássy Miklós, a volt fehér csuhás barát vezetett. Thököly Imre, Zrínyi Ilona és a Rákóczi szabadságharc emigránsai is muszlim török földön nyertek befogadást, védelmet. Ekkorra ugyanis a nemzetek egymáson ütötte sebei behegedni látszottak. Az oszmán-török könyvnyomtatás megteremtője is magyar származású muszlimmá lett Ibrahim Müteferrika volt, aki a Rákóczi emigráció idején érkezik török földre. Kolozsváron született 1674-ben, eredetileg protestáns teológus hallgató volt. Tizenhét mű jelent meg nyomdájának gondozásában.

Sajnos eredeti magyar nevét homály fedi.

A Török Hódoltság emlékei Magyarországon Babócsa -török kút, -török gőzfürdő és palota maradványai, -kerámia égetőkemence, -lakóházak, -itt található a budai pasa által telepített Európa hírű nárciszkert is.

Buda -Gül Baba türbéje, török síremlék (Budapest, II. kerület, Mecset u. 18-20) -Császár (Veli bej) fürdő (Budapest, II.kerület, Frankel Leó u. 31.) -Király (Kakaskapu) fürdő (Budapest, I.kerület, Fő u. 82-86.)

-Rudas (Jesli direkli) fürdő (Budapest, I.kerület, Döbrentei tér 9.) -Rác (Debbagháne Ibidzsaszi) fürdő (Budapest, I.kerület, Hadnagy u. 8-10.) -Imafülke (mihrab) a Belvárosi plébániatemplomban (Budapest, V.kerület, Március 15. Tér) -Tojgun pasa dzsámijának maradványai (Budapest, I.kerület, Fő u. 30-32.Kapucinus tempom) -Karakas pasa bástyája (Budapest, I.kerület, Attila u.) -Kászim pasa bástyája (Fehérvári rondella) (Budapest, I.kerület, Alagút előtt) -Savanyú leves bástyája (Budapest, I.kerület, Vár) -Veli bej tornya (Budapest, I.kerület, Vár) -Esztergomi bástya Földbástya, Toprak kulesi (Budapest, I.kerület, Vár) -Sziavus pasa bástyája (Budapest, I.kerület, Vár) -Murad pasa bástyája (Budapest, I.kerület, Vár) -Lakóház maradvány, a Bécsi kaput védő janicsárok parancsnokának lakhelye (Fortuna u. 18., "Janicsár Aga útja") -Lakóház maradvány (Tárnok u. 5. "Orta dzsámi utcája") -A fentiekben felsoroltakon kívül múzeumokban nagyon sok török kori emlékeket tekinthetünk meg a Fővárosban. -A Várban található még az utolsó budai pasa, Arnaut Abdurrahman Abdi pasa emléktáblája, mely a hősi halálának helyét jelzi Buda visszafoglalásakor. -A Magyar Nemzeti Múzeumban található a budai Vár egy másik török emlékéről, Mahmud pasa bástyájáról egy emléktábla is hírt ad. Ezt természetesen arab írással, de török nyelven írták. Íme a magyar fordítása:

"A Dzsámhatalmú Ászáf, Budin ország védője, A dícsérendő sorsú Vezír, a Méltóságos és Hatalmas A napcsillagzatból mutatónak felépítette e tornyot. E hely száz nap alatt és száz hold irígykedésének tárgya lett. Az Utolsó Ítélet Napjáig nem pusztul el, tovább is áll. Hála Istennek! A hold várának tornya védelmezőre talált. Az 1078. Évben." (1668-ban)

Eger -Valide szultana török fürdő romjai -Kethüda Dzsámi Minaretje (Dózsa György tér 3.) -Arnaut pasa fürdője (Fürdő u. 2.)

Érd -Hamza bég dzsámijának minaretje (Érd, Ófalu, Mecset u.)

Esztergom -Szulejmán szultán győzelmi emléktáblája a vizivárosi várfalban -Ozicseli Hadzsi Ibrahim dzsámi, lakóházba beépítve (Esztergom, Berényi Zsigmond u. 18-20.)

Pécs -Jakovali Hasszán pasa dzsámija (Rákóczi u. 2.) -Gázi Kászim pasa dzsámija (Széchényi tér) -Török kút és rituális mosdó (Rókushegy) -Török kút (Vak Bottyán u. 23. sz. ház falában) -Memi pasa fürdője (Ferencesek u. 35.) -Idrisz Baba türbéje, török síremlék (Nyár u. 8.) -Vár déli kaputornya (Barbakán) -Nagytorony a Várban -Ahmed aga emléktáblája a Székesegyház délnyugati tornyában

Siklós -Malkocs bej dzsámija (Kossuth tér 16.)

Szigetvár -Szulejmán szultán dzsámi, csonka minarettel (Szigetvár, Vár) -Ali pasa dzsámija (Plébániatemplom) (Szigetvár, Zrínyi tér) -Korániskola (Szigetvár, Bástya u. 3.) -A Vár egyes részei

Törökkoppány -Török kút -Turbános sírkövek -Mosdómedence a gótikus templom sekrestyéjében

Zsámbék -Török kút (Táncsics u.)

Török kori muszlim turbános sírkövek. Középen török nyelvű arab betűs felirat, egy budai pasa dícsőségét hírdeti.

Szabolcs földvára légifelvétel Az Árpád-kori muszlimok egyik Tiszántúli központja.

>> Oszmán-török emlékek Magyarországon >>

A budai pasák E névsorban sok budai pasa többször volt e poszt bírtokosa. Voltak olyanok is, akik csak pár hónapig voltak ebben a tisztségben, s volt olyan időszak is, amikor más magyarországi pasa gyakorolta ideiglenesen az új budai pasa kinevezéséig e funkciót. A budai pasalik vezetése magas állásnak számított a Birodalomban, s az ennek ellátására szolgáló nagybirtokot is évről-évre újjá osztották. Ezt illusztrálhatja a budai pasák névsora is.

A budai várba az Oszmán központi kormányzat a 141 éves török uralom alatt 70 pasát küldött kormányzóul. Ezek között huszonnyolcat ismételten, összesen tehát 98 esetben hozott személyi változást a vilajet igazgatásában. A váltás átlaga másfél év.

A zárójelben lévő szám jelentése, hogy hányszor töltötte be kihagyásokkal is a budai pasi posztot.

Íme a névsor:

Vezír Szulejmán pasa Kucsuk Bali pasa Jahjapasadze Muhammed pasa Kaszim pasa (2) Chadim pasa (2) Tojgun pasa (2) Hadzsi Muhamed pasa Güzeldzse Rusztem pasa Zál Mahmud pasa Iszkander pasa Arszlán pasa Vezír Szokolli Musztafa psa Kara Ovejsz pasa Vezír Kalajlikoz Ali pasa (2) Frenk Juszuf pasa (2)

Ferhád pasa Szofi Szinán pasa (2) Szinánpasadze Muhammed pasa (2) Muhammedpasadze Vezír Hasszán pasa Michalidzslü Ahmed pasa (3) Ali pasa Szulejmán pasa Vezír Terjaki Hasszán pasa (3) Lala Muhammed pasa (2) Mankirkusi Muhammed pasa Vezír Kadidze Ali pasa (3) Begtás pasa Bosnák Musztafa pasa Szefer pasa Vezír Szofi Muhammed pasa (5) Vezír Nakkás Hasszán pasa Karakás Muhammed pasa Vezír Kenán pasa Deli Dervis pasa Bebr Muhammed pasa Vezír Murteza pasa Vezír Adzsem Hasszán pasa Vezír Bejám pasa (2) Vezír Músza pasa (3) Vezír Husszein pasa Vezír Dzsáfer pasa Naszuhpasadze Vezír Husszein pasa

Vezír Tabani jaszi Muhammed pasa Vezír Ipsír Musztafa pasa Vezír Szilihdár Musztafa pasa Vezír Oszmán pasa Vezír Deli Husszein pasa (2) Vezír Nakkás Musztafa pasa Vezír Murteza pasa Hamzapasadze Vezír Muhammed pasa (2) Vezír Fázli pasa (2) Vezír Szijavus pasa Vezír Murad pasa Vezír Szári Kenán pasa Vezír Gurdzsi Kenán pasa (4) Vezír Szejdi Ahmed pasa Vezír Bosnák Iszmail pasa Vezír Szári Husszein pasa Vezír Gurdzsi Muhammed pasa Vezír Dzserráh Kaszin pasa Vezír Szohráb Muhammed pasa Vezír Mahmúd pasa Vezír Arnaut Uzun Ibrahim pasa (3) Dzsánpuládzade Vezír Husszein pasa Vezír Szujoldzsi Ali pasa Vezír Chalil pasa Vezír Kara Muhammed pasa Vezír Sejtán Ibrahim pasa Vezír Arnaut Abdi Abdurrahman pasa

A fentiekben felsorolt budai pasák közül többen voltak albán származásúak, melléknevük (arnaut) is erre utal, de volt köztük grúz, bosnyák, cserkesz, orosz, abház, perzsa is. A bosnyák és albán vonal viszont meghatározó, a török származású pasák száma kisebb. Ez egyrészt jelenti az iszlám felfogását, miszerint a származás másodlagos, másrészt alátámasztja azt, hogy az európai végvidéken a balkániak szerepe megnőtt. De ezt már láttuk a török végvári katonaság nemzetiségi összetételénél is.

Érdekességként megjegyzem, hogy több pasa is eljutott a nagyvezíri tisztségbe közülük.

Evlia Cselebi török világutazó magyarországi utazásai (1660-1664)

Pécsről így ír: "Muzulmán városrésze van hét. Egyetlen keresztény városrésze van, a Budai-kapun kívül fekszik. A városban magyar, bolgár, szerb, görög, örmény, és frenk nincsen, de zsidó van. Összesen 2200 iszlám háza van. Tizenhét imahelye van.Gázi Kászim pasa dzsámija.olyan szép és nagy ez, mint Isztambulban a Szelim szultán dsámijának kupolája.Van tíz mecset is.Hat kolostora van.Fürdője három van.A vitézek értelmesen és ékesen tudnak magyarul."

Szekszárdról: "E városban összesen négy imaház van.népe határszéli bosnyák emberekből áll."

Budáról: "Buda egész lakossága boszniai bosnyák.magyarul azonban tisztán tudnak.

Felhasznált Irodalom:

Ács Pál: Osztrák és magyar renegátok, mint szultáni tolmácsok: Mahmud és Murád terdzsumán Fekete Lajos-Nagy Lajos: Budapest története a török korban Fügedi Erik: Kimondhatatlan nyomorúság Gévay Antal: A budai pasák Goldziher Ignác: Az Iszlám Hegyi Klára: Egy világbirodalom végvidékén Hegyi Klára: Etnikum, vallás, iszlamizáció. Káldy-Nagy Gyula: Harács-szedők és ráják Káldy-Nagy Gyula: Szulejmán Takáts Sándor, Eckhart Ferenc, Szekfű Gyula: A budai basák magyar nyelvű levelezése Udvarvölgyi Zsolt: A magyar iszlám vallásszociológiája Ágoston Gábor-Sudár András:Gül Baba és a bektasi dervisek Terebess Ázsia E-Tár: Török műemlékek Magyarországon

Mellékletek:

A Jakovali Haszan pasa dzsámija Pécsett.

Pécs, Gázi Kászim pasa dzsámija

Gül Baba türbe, Budapest. A Kethüda-dzsámi minaréja

A Budapest Császárfürdő alaprajza

______________________________________________________________________

"Köztes időszak"

Bosznia-Hercegovina okkupálása előtt meg kell említeni Vámbéry Ármin nevét, aki Rasid Efendiként a muszlim hitet vallotta, sőt a világhírű tudós tatár inasa, Iszhák is az iszlámot képviselte a korabeli Magyarországon. Vámbéry, a "sánta dervis" a Magyar Tudományos Akadémia tagja és a budapesti tudományegyetem török tanára volt. Oszmán-török kapcsolati révén sagítséget kapott, hogy dervisnek öltözve, oszmán-törökként mutatva magát, bejárja az akkori Közép-Ázsiát. Későbbi tanítványa, a szintén muszlim Germanus Gyula így írt róla:"tudásszomja elvitte Timurlenk sírjához, az ismeretlen közép-ázsiai puszták vad, faragatlan nomádjai közé, s dervisruhája alatt egy magyar hős szívét hordta." Rasid Effendiként 1861-ben egy-egy bokharai hadzsi karavánjához csatlakozott. 1863-ban Erzurumon, Tabrizon át, a Kaszpi-tengeren átkelve Khívába, najd Bokharába jutott el. Itt hajszál híján felfedték kilétét, ami a biztos halált jelentette volna számára. 1864-ben Szamarkandon, Mesheden, majd Teheránon át jutott haza. Nagy jelentőségű, úttörő eredményeket ért el Közép-Ázsia föld-és néprajza, elsősorban a török filológia területén. Számos európai tudományos társaság választotta tiszteletbeli tagjává.

Herz Miksa pasa magyar származásúként tért át az iszlámra a XIX. Század végén, megalapította az a kairói Arab Múzeumot, mely ma az Iszlám Művészeti Múzeum, majd a későbbiekben a vallásügyi miniszter lett.

A 48-49-es forradalom és szabadságharc emigránsainak iszlamizációja

Nem szabad megfeledkezni az 1848-49-es forradalom és szabadságharc utóéletéről sem, melynek során számos -az akasztófa, vagy börtön, kényszerbesorozás elől menekülő, és Törökországban menedékre talált -magyar és lengyel katona, a közlegénytől a tábornokig tért át az iszlám hitre. Az első napokban 238 egyén, ezek közt nemzetiségre nézve 216 magyar (8 nő is) 7 lengyel, 15 olasz, 3 tábornok, 3 ezredes és alezredes, 60 más főtiszt, 172 altiszt és közlegény, a képviselők közül Balogh János tért át az iszlám hitre. A későbbiekben is többen választották a muszlim hitet, s ezzel a török állampolgárságot is. Elég csak a legismertebbek, Bem József, Guyon Richard, Kmetty György tábornokok nevét megemlíteni. Az iszlamizált magyar és lengyel szabadságharcosok később számos tettel bizonyították hősiességüket és kitartásukat. Az emigránsok kiadását erőteljesen, háborús fenyegetésekkel megtűzdelve követelte mind az Osztrák, mind az Orosz kormány. Az akkori szultán, Abdul-Medzsid ezt kategorikusan elutasította, s a szultáni tanácsban, a Divánba ilyen kijelentést tett: "Allah hatalmas, én bízom oltalmában, ha el kell pusztulnom, pusztuljak el becsületben. Nem fogok foltot ejteni a nevemen azzal, hogy megszegem a vendégszeretet szabályait és hogy kiszolgáltatom ellenségeik bosszújának azokat a szerencsétleneknek, akik nálam kerestek menedéket. Nálam menedékre találnak, bármi történjen is. Nem adom ki őket. Ez az én akaratom. Így legyen. Készüljetek fel, hogy meg tudjátok védeni őket." Bem tábornok az Amurat (másképpen Murad) nevet kapta, s pasai rangot. Zamoyski lengyel ezredes így konstatálta Bem áttérését: " Azt még megértem, hogy az ember a hazájáért minden áldozatot meghoz, na de feladni a vallását!" "Az én vallásom a hazám!" felelte Bem. Bem egy ideig Konstantinápolyban az oszmán hadsereg újjászervezését irányította, majd Aleppóba küldték. 1850-ben a szíriai keresztények védelmében a drúzok ellen harcolt.

1850. december 10.-én e mondattal lehelte ki a lelkét halálos ágyán: "Lengyelország, én már nem szabadítalak fel..." 1929-ben a szíriai Aleppóból szülővárosába, a lengyelországi Tarnowba szállítják Bem hamvait. A kelebiai vasútállomásra begördülő vonat igazi diadalmenetben vonult át Magyarországon. Koporsóját

a Nemzeti Múzeum lépcsősorán is felravatalozták. Ekkor született meg az elhatározás, hogy szobrot állítanak neki Budapesten. Bem hamvainak hazaérkeztét is óriási lelkesedéssel fogadták. De hamvait nem engedték "a keresztény lengyel földben" elhantolni. Hat gigantikus oszlop emeli magasba a kőszarkofágot, benne Bem-Amurát tábornok-pasa maradványaival. Rá három nemzet is büszke. Báró Maximilián Stein ezredes a Ferhád nevet kapta, pasai ranggal együtt. Kmetty György tábornok Iszmail pasa lett. De megemlíthetjük még Tüköry Lajos nevét is, akit az olaszok is szabadsághősükként tisztelnek. Ő Szelim effendiként lovas főhadnagyként szolgált, részt vett Guyon, majd Kmetty György hadsegédeként a krími háborúban is. Őrnagyi rangot kapott, s 1858-ban leszerelt, s beállt az itáliai magyar légióba. Pap János, a későbbi törvényszéki nyugalmazott irodaigazgató életútja tipikus volt a magyar emigránsok között. A szabadságharc leverése után Törökországban iszlamizált, s Szulejmán bej név alatt mint százados szolgált Guyon pasa alatt, s harcolt a krími háborúban is. Ő is otthagyta Garibaldi kedvéért a török hadsereget, s a Kiegyezés után tért végleg haza, Magyarországra. Guyon Richárd a törökországi Haydarpasa temetőjében nyugszik, sírhelyén magyar feliratú tábla van, ezzel a felirattal: "Itt nyugszik Guyon Richárd, Franciaország szülöttje, Anglia neveltje, Magyarország vitéze, török főtábornok."

A magyar nép a későbbi orosz-török háborúban egyértelműen a törököket támogatta, megélénkültek ez időben a két ország kapcsolatai. Ebből az időből ilyen rigmusok születtek például: "Szól az ágyú, szól a puska, esze nélkül fut a muszka. Félhold ragyog Plevna ormán, éljen a hős, dicső oszmán, éljen a török.

Nosza vond ki ősi kardod, muszka ellen kezd a harcot, indulj délre, csatatérre, törököknek segélyére." A magyar egyetemi ifjúság 1877 januárjában tisztelgő látogatást tett Konstantinápőlyban, ahol díszkardot adtak át Abdul Kerim pasának, a plevnai győzőnek, amit a szultán 35 corvinával viszonzott, a török diákok, a szofták pedig áprilisban magyarországi vizittel. Megemlékezhetünk Széchenyi Ödön pasáról (Széchenyi Istvánnak, a "legnagyobb magyarnak az iszlám hitre áttért fiáról), aki 1874-ben a szultán meghívására Konstantinápolyba utazott, s létrehozta a török tűzoltóságot a fővárosban. A szultán altábornagyi rangba nevezte ki, s egyben szultáni hadsegéd is lett.

Megállapítható tehát, hogy amikorra megszűnt a kereszténység és az iszlám katonai szemben állása, az Oszmán-török Birodalom meggyöngült, az ellentétek szép lassan feloldódtak, sőt az előbbiek tanulsága szerint barátsággá alakultak. Itt közre játszott a közös származás tudata is, hiszen a fentiekben említett Vámbéry Ármin is a "magyarok bölcsőjét" Közép-ázsiában, a török nyelvű népeknél kereste.

Bosznia-Hercegovina okkupálása után (1878)

Bosznia-Hercegovina 39%-a muszlim vallású volt, a hanifita iszlám vallásjogi iskola követői. Az okkupációval ötszázezer muszlim vallású polgára lett a Monarchiának, s ettől az időszaktól megindult a Magyarországba irányuló muszlim vallásúak bevándorlása is. A bosnyák, albán és egyéb balkáni muszlim vallású népek mellett a XX. század elejétől fogva török származású betelepülők is érkeztek.

Bosznia-Hercegovina életében tulajdonképpen 1882-től következett be komoly változás, ami meggyorsította a muszlim vallásúak integrációs folyamatát a Monarchiában, ill. elősegítette a muszlimok betelepedését Magyarországra és egyenjogúsítását. Ekkortól a katonailag megszállt tartomány élére egy magyar diplomata-történész került, a pénzügyminiszter Kállay Béni, aki következetesen favorizálta a muszlimokat főként a görögkeletiekkel szemben. (A görögkeleti egyház hívei túlnyomórészt szerb származásúak voltak, s ekkora már érezhető volt a szerb törekvés Bosznia megszerzésére.) A vakufok (kegyes iszlám alapítványok), a medreszék (iszlámvallási iskolák) és a seriatbíróságok (családjogi ügyekben illetékes iszlám vallásjogi bíróságok, Boszniában "nizamijéknek" nevezték őket) működését a hatóságok támogatták, a muszlimok gyakori panaszait igyekeztek kivizsgálni.

Kállay Béni így ír Bosznia -Hercegovináról: "A katonai-stratégiai célok és a dinasztikus elvek is egybeesnek. Bosznia-Hercegovinát hosszú határszakasz köti össze a Monarchiával, s mélyen benyúlik a török birodalom testébe, ezáltal természetes védővonalat képez az oroszok ellen-a Monarchia, tehát Bosznia-Hercegovina és Dalmácia együttes birtoklásával úr lehet az Adrián." Hermann Ottó szerint is, Kállay Béni a megnyerés politikáját akarta folytatni Boszniában, a mindezt szívósan és okosan tette, "mint egy primae occupationis gensnek ivadékához illet is ez." Kállay számára taktikailag, stratégiailag és az ideológia szempontjából is fontos volt, hogy Bosznia okkupálása ne terhelje meg a Monarchiát, újabb lojalitást nem mutató etnikai csoportokkal.

Kállay Béni fő támaszát a muszlim vallású arisztokráciában látta.

A muszlim arisztokráciát tönkretette volna a feudális tulajdonviszonyok megszüntetése. Kállay ezért hosszú távú átmenetet biztosító önkéntes megváltás koncepcióját támogatta. Kállay Béni volt az, aki elindította Bosznia-Hercegovina nyugati értelembe vett modernizációját.

1908-ban Bosznia-Hercegovinát véglegesen a Monarchiához csatolták, azaz annektálták. 1909 végén Lánczy Leó elnökletével megalakult a Magyar - Bosnyák - Hercegovinai Gazdasági Központ (MBHGK), amelynek számos kiadványa a Boszniában vállalkozó magyar üzletemberek számára szolgáltatott adatokat, de a 6. füzetben (Budapest. 1913.) Magyary Géza felvetette "Az iszlám jogállásának szabályozását Magyarországon." 1912 júliusa óta létezett már egy osztrák törvény, amely elismerte a hanifita irányzatot Magyarországon, a magyar Törvényhozás azonban ekkorra még nem fejlődött idáig. Az országban ("Horvát - Szlavónország nélkül") az 1910-es népszámlálás adatai szerint 553 muszlim élt (179 török és 319 bosnyák ajkú, az utóbbiak nagy része katona volt), Bosznia-Hercegovinában pedig 612. 137 fő vallotta magát muszlim vallásúnak. A törökök többsége a század első évtizedének végén telepedett le nálunk. Iparos emberek (sokan cukrászok) voltak, valamint diákok, akiknek első csoportja, 1909-ben érkezett meg, élén egy Abdul-Latif nevű hitgondozóval.

A századelőn a magyarországi törökbarát érzület tovább fokozódott Rákóczi Ferenc, Zrínyi Ilona és Thököly Imre hamvainak hazahozatalával. 1914-ben a Monarchia hadat üzent Szerbiának, s napokon belül a helyi háborúskodás az Első Világháború kitöréséhez vezetett. Október 29.-én Törökország hivatalosan is belép a Központi Hatalmak oldalán a háborúba. Az oszmán egységek nemcsak országuk határain harcoltak, hanem csapatokat küldtek Galíciába, Romániába is, ahol magyar csapatokkal együtt harcoltak. (Első Világháborús török katonák földi maradványait rejti a Kozma utcai török katonai temető is.)

1914 decemberében a világháborús szenvedélyek viharától felkorbácsolva Havass Rezső a budapesti városházán lelkes beszédben követeli: "Emeljünk muzulmán imaházat Budapesten!" Havass Rezső a MBHGK Számvizsgáló Bizottságának az elnöke volt. Ezt a javaslatot az akkori Fővárosi Tanács 1916. április 4.-én határozati formában fogadta el és "Mecsetépítő Bizottságot" alakítottak. A török-magyar fegyverbarátság olyan erős volt, hogy például a Múzeum körutat Mehmed körútnak hívták.

A magyar nacionalista és akkor még nagyobb részt háborús párti közvélemény olyan erős hatást gyakorolt az Országgyűlésre, hogy napirendre tűzték az iszlám vallás hivatalos elismerését is! A javaslatot Jankovich Béla kultuszminiszter mellett napirendi előadóként nem kisebb szónok terjesztette elő, mint Pekár Gyula: "Tisztelt Képviselőház! E törvényjavaslat, melynek öt rövid paragrafusa Magyarország keleti vonatkozású történetének öt hosszú és küzdelmes századát zárja le a testvériség és lelki béke lélekemelő jegyében - e javaslat, mikor végre - valahára magyar szempontból is Treuga Dei-t statuál Kelet és Nyugat világnézete között, minden, messze terjedő nagy jelentősége mellett sem hoz valami újat, valami vitatnivalót elméinknek, legfeljebb olyan valamit, ami megelégedést nyújt magyar érzelmeinknek. (Tetszés.) Három világrészen lakó 220 millió mohamedán vallású embertársunk vallásának reczepciójáról van itt szó. De a magyar törvényhozás a javaslat tárgyalásának e pillanatában főként arra a nemes és vitéz török nemzetre gondol, (Úgy van!) amelyet a fegyvertestvériségen kívül még a turáni testvériség szoros szálai is fűznek hozzánk. (helyeslés és éljenzés.)... Pekár ezután Gül-Baba sírjáról, Bosznia-Hercegovináról (arról, hogy ott az iszlám a "főfelekezet"), a már említett 1912-es osztrák törvényről szólt, valamint azon lehetőségekről, amelyeket a magyar törvény a hazai muszlimok számára teremt. Az ellenzék szónoka az 1877-ben Konstantinápolyban járt diákdelegáció egykori tagja, Barabás Béla volt. Lényegében ugyanazt mondta el, mint a miniszter és Pekár, csak még nagyobb pátosszal, hosszabban és részletesebben.

A parlamenti teremben megelevenedett a történelem. Előkerültek a bujdosó kurucok, a 48-as emigráns honvédok és politikusok, az aleppói Murad pasa, azaz Bem apó, Barabás fiatalsága, melyből Törökországban is töltött egy időt. A visszaadott Corvinák esete, a Szigetvárnál elesett Szulejmán szultán emléke, néhány élc a muszlim házasodási, válási és örökösödési szokásokról, a budai türbe, Irányi Dániel és Thaly Kálmán szelleme, valamint Kossuth mondása: "Keletre magyar" Barabás Béla: "Bár őszülő fejjel, de újra fiatalos lelkesedéssel... . a régi idők kedves emlékeivel és gondolkodásával az én részemről nincs más hátra, mint a hármas szint: a pirosat, a fehéret, a zöldet meghajtom a török félhold előtt. Ezt a javaslatot szívesen elfogadom, és azt mondom: 'Csok jasa!' (Éljenzés és taps baloldalon)." A törvényt egy képviselő kivételével a Néppárt is megszavazta.

1916. évi XVII. törvénycikk az iszlám vallás elismeréséről:

1.§. Az iszlám-vallás törvényesen elismert vallásnak nyilváníttatik.

2.§. A mohammedán vallást követők vallásfelekezetté alakulásához a hitelvi, az erkölcsi tanokra, az istentiszteletre és egyéb vallási szertartásra vonatkozó szabályok bemutatása nem szükséges és azok a hitéletre vonatkozó többi rendelkezéseket magában foglaló szervezeti szabályzat bemutatása nem szükséges és azok a hitéletre vonatkozó többi rendelkezéseket magában foglaló szervezeti szabályzat jóváhagyásakor nem esnek vizsgálat alá. 3.§. A mohammedán vallásfelekezet magyarországi szervezete, a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával, összefüggésbe hozható a mohammedán vallást követők Boszniában és Hercegovinában fennálló törvényes szervezetével. Lelkész és egyházközségi előjáró, vagy a felsőbb egyházszervezeti képviselet tagja, a vallás- és közoktatásügyi miniszter jóváhagyásával, a felekezet oly tagja is lehet, akinek képesítése a Boszniában és Hercegovinában ily állásra megkívánt képesítésnek felel meg. Ugyanígy lelkészek már az első hitközség megalakulása előtt is alkalmazhatók, ha számukra állásukhoz mért megélhetést biztosíttatik. 4.§. Az iszlám-vallás gyakorlása, valamint hitelvei, tanai és egyéb intézményei a fennálló törvények korlátain belül a törvényesen elismert vallást megillető jogvédelemben részesülnek. A mohammedán vallásfelekezetre egyebekben a törvényesen elismert vallásfelekezetekre vonatkozó jogszabályok irányadóak. Az esetleges szükséges további eltéréseket a minisztérium rendelettel állapítja meg. 5.§. Ez a törvény a kihirdetés napján lép életbe s azt a vallás- és közoktatásügyi miniszter, a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter hajtja végre."

A törvényt 1916. március 30.-án hirdették ki, az Országos Törvénytár 9, 1916-os számában.

E fenti törvény természetesen ma is hatályos, hiszen ezt soha sem vonták vissza. Az elfogadott törvény, a XVII. tc. Az iszlám vallás elismeréséről sok mindenben eltért az 1895. évi A vallás szabad gyakorlásáról szóló XLIII. törvénytől. Bár az 1895/XLIII. tc. értelmében a majdan megalakuló muszlim vallásfelekezet jóváhagyása végett be kell, hogy nyújtsa a vallás-és közoktatásügyi miniszternek "a kilétére vonatkozó összes rendelkezéseket magában foglaló szervezeti szabályokat" az 1916/XVII-es ettől már előre is részben eltekintett. Az előbbi szerint a majdan megalakuló iszlám vallásfelekezetnek nem lehetett volna "egyházi feje, vagy védura" külföldi hatóság vagy egyén, tehát a szultán, a kalifa sem, e tilalmat az utóbbi lényegében feloldotta. Továbbá az 1916/XVII. tc. az iszlámra nézve hatályon kívül helyezte az 1895/XLIII. tc. azon kitételét, amely szerint "lelkész és egyházközségi elöljáró a felekezet oly tagja lehet,... aki képesítését Magyarországon nyerte." Továbbra is érvényben maradt viszont, hogy az illetőnek magyar állampolgárnak kellett lennie. Az 1916-os törvény eleve kizárta az iszlám büntető-, örökösödési és családjog alkalmazását Magyarországon. A majdan megalakuló felekezet jogosult alapítványt tenni, egyházi adót szedni, fegyelmi eljárást indítani tagjai ellen, iskolát és óvodát (kisdedovó) létesíthet.

A csupán bevett felekezetek kiterjedtebb jogokkal rendelkezhettek viszont, mint a csupán "elismert" baptisták, vagy a majdan létrejövő iszlám felekezet. Az 1916-os törvény az egész iszlámvallást ismeri el, ellentétben az 1912-es osztrák törvénnyel, amely csupán a Boszniában honos hanafita irányzatról rendelkezik. Bár alapvetően a török-magyar fegyverbarátság eszméje hívta létre a törvényt, és bár 1916-ban Budapesten állandó jelleggel 2000 muszlim vallású hívő él (bosnyák katonák, albán és más balkáni mesteremberek, tanulók, török katonák és kézművesek), az iszlámvallást megszavazó parlamenti képviselők a jövőre gondoltak. Arra, hogy a háborús győzelem után Bosznia teljes integrációja fog bekövetkezni.

Itt visszatér Kállay Béni álma, a bosnyák muszlim uralkodó réteg, ugyanis Szerbiával hadban álltunk, a szerbek mindenképpen megbízhatatlannak számítottak. Az 1916-os boszniai magyarok nagy képes naptárából áradnak a bosnyákok, törökök és magyarok megbonthatatlan fegyverbarátsága. A K.u.K. hadseregben harcoló - nagyrészt muszlim - bosnyák tisztek bíznak a Monarchia győzelmében, teljesen elkötelezték magukat a császár-király oldalán. Ezen kívül sok albán és macedón muszlim is a K.u.K.-ban küzdött az antant ellen. Az összeomláskor rá kell döbbenniük, hogy a szerb Boszniában legfeljebb a bitó várja őket. Sok "komprommitálódott" muszlim vallású délszláv, vagy albán tiszt a Boszniából kivonuló magyar csapatokkal tartott, s vagy Budapesten, vagy Bécsben telepedett meg elsőnek. De érdekes módon sok török főtiszt, s feleségük is Budapesten ragadt, s csak a Kommün bukása után tudtak hazatérni, vagy Magyarországban egy új hazát választani. Így 1919-ben a budapesti Gellért szállóban lakott a török Fassah Bey és Gelel Bey felesége is, férjüket várva vissza valamelyik frontról.

Voltak muszlim vallásúak Dél-Magyarországon is, igaz, hogy ezek az iszlámhitűek nem jószándékal és letelepedni vágyóan érkeztek Hazánkba, hiszen ők az antant francia csapatainak zömét képezték, s megszállóként voltak itt. Ők észak-afrikaiak voltak, s a szegedi "ellenforradalmi" darutollasok sokszor meglátogatták őket. Vannak beszámolók, amelyekben leírták, hogy gyorsan összebarátkoztak, s a magyar darutollas tiszteknek tetszett az arabok puskával folytatott tánca. Meg kell említenünk még egy híres magyar származású muszlimot is, aki az 1880-as években részt vett a szudáni Mahdi-felkelés utáni angol ellenes harcokban. Felvette az iszlám vallást, s ma Szolimán Ignác pasaként került be a köztudatba. Amikor az angolok véglegesen elfoglalták Szudánt, Őt kitiltották, s Magyarországra tért vissza, ahol Erdélyben vásárolt magának birtokot.

Még volt alkalma találkozni Horthy Miklós kormányzóval is, erről az esetről megemlékeztek. Neve sokat szerepelt az 1880-as évek újság hasábjain.

Felhasznált irodalom:

Dán Károly: Kállay Béni és a magyar imperializmus Dr. Léderer György: Keletkutatás Udvarvölgyi Zsolt: Az Iszlám Vallásszociológiája Törökországi magyar emigráció tagjainak naplójegyzetei

Mellékletek:

Abdul-Latif török imám az 1910-es években (A Szultán kihirdette a dzsihádot.)

Törökországi hivatalos látogatók Hazánkban (1877)

Magyar diákküldöttség Konstantinápolyban, 1877.

Gróf Szécsényi Ödön pasa.

______________________________________________________________________ Durics Hilmi Husszein és a magyarországi muszlimok (Iszlám a két világháború között) A Monarchia összeomlása után több bosnyák katona és civil maradt a Trianon utáni Magyarország földjén. Így Durics Hilmi Husszein is, aki 1920-ban költözött Bécsből végleg Hazánkba. Önéletrajza szerint 1887 november 11.-én született Bosna Krupa városában, apja (Durics Mahmud Aga) a város polgármestere, s egyben gazdag fölbirtokos is volt. Középiskoláját (Darul Muallimin) kitűnően végezte el, majd ezt követően Kairóban és Konstantinápolyban szerezte meg felsőfokú muszlim teológiai képesítését. A híradások szerint a magyar és a bosnyák nyelv mellett beszélt kitűnően németül és törökül, valamint folyékonyan arabul és perzsául is. 1910-től irattári igazgató Bosznia országos múzeumában. 1914-ben, az első világháború kitörésekor katonai szolálatra behívták, s mint tábori imám a vegyes (de többségükben muszlim) bosnyák ezrednél szolgált. Önéletrajza szerint a háború minden hadszinterén, ahol a Monarchia csapatai harcoltak, megfordult. 1915-ben a déli hadszíntéren (Sabácnál) súlyos tüdőlövést kapott és a bal térde is megsérült. 1915 nyarán, felépülve a sebesüléséből, mint tartalékos tábori imámot ismételten behívták, s a Monarchia Hadügyminisztériuma, Ferenc József uralkodó által megerősített "mohamedán tábori főimámi" beosztást kapott. Ez a beosztás akkor századosi ranggal járt. A világháború végén nevezték ki őrnagynak. Muszlim vallástant is tanított a Bécsi Kadetiskolán növendékeinek. A Monarchia összeomlásakor, apját a szerbek agyonlőtték, és a család földjeit (1040 hold) elkobozták, a házukkal együtt. 1919-ben feleségül veszi Hindy-Szabó Elek testőrezredes lányát, a nálánál idősebb Idát, s 1920 októberében beletörődve a boszniai helyzetbe, Budapestre költöznek. Ekkor (tehát már Siófok és Orgovány után) csatlakozik nyolcvanöt társával együtt Durics a Prónay-különítményhez. Részt vettek a Nyugat-magyarországi felkelésben, -s hogy Sopron magyar maradhatott-bizonyosan a bosnyák-albán muszlim felkelők érdeme is.

Sopronban minden évben megünneplik az 1921-es soproni népszavazás évfordulóját, de arra már kevesen emlékeznek, hogy egyáltalán a népszavazás lehetőségét nem politikusok csikarták ki az akkori nagyhatalmaktól, hanem egy pár száz fős önkéntes harcos, melynek jó része bosnyák-albán muszlim önkéntes volt. Ezeket a hadfiakat is érintette az erővel átalakított új Európa, sokan földönfutóvá váltak, s itt találták meg a Rongyos Gárdában azt az eszmét, melyért képesek voltak akár életüket is áldozni. Sokan a szerb hadseregből szöktek át. Kettesével, hármasával, egyszer pedig egy egész szakasz teljes felszereléssel. Pedig számukra e föld idegen volt. Vérrel pecsételték meg a jogot, hogy itt élhessenek a későbbiekben! Ezek a hadfiak akadályozták meg, hogy az osztrák reguláris hadsereg és a csendőrségük birtokba vegye a trianoni békediktátumban megkapott területeket. Egész Burgenlandot elfoglalták és kikiálltották a Lajta-Bánságot. 1990-ig sajnos ezekről a nagyszerű tettekről kevés szó eshetett, ma is kevesen tudják, hogy kik voltak e hős felkelő katonák. A Rongyosok ágfalvi csatájuknak köszönhető, hogy Sopron magyar maradt, mivel ez az ütközet vezetett el a velencei tárgyalásokhoz. Van egy név szerint fennmaradt hősi halottunk is, Ahmednek hívták, s bosnyák származású muszlim volt. Szeptember 5.-én halt hősi halált a magyar föld védelmében! Hasszán bég, egy "kiugrott" hodzsa növendék vezette az albán muszlimokból álló szakaszt. Bátorsága és vakmerőssége mára legendává vált. A muszlim vallásúak más "egyszerű" harcossal egyetemben megkapták a Prónay verette bronz emlékérmet, melyből 3000 darabot készítetek. Járt hozzá egy "Lajtabánsági Emlékérem-Igazolvány" is, mely a viselőjét felhatalmazza az érem hordására. Prónay egy külön felkelő lajstromot is tervezett, melyet sajnálatos módon eddig nem sikerült fellelni, de lehet, hogy ez el sem készült. Kutató munkámat nagyban segíthetné. De térjünk vissza Duricshoz, aki meghatározó alakja volt a későbbi hazai muszlim életnek. Ekkor kapta meg az első világháborús kitüntetései mellé a Nyugat-magyarországi felkelés bronz emlékérmét, melyet háromezer darabban veretett a rövid életű Lajta Bánságban Prónay.

A magyar állampolgárságot 1927 februárjában szerzi meg, Kecskeméten. Különösnek tűnhetne, hiszen Budapesten lakott, a Molnár utcában. De anyagi helyzete nem engedte meg, hogy a kecskeméti illeték helyett a budapesti sokkal magasabb illetéket lerója, valamint a Prónay és Héjjas különítményben (a Rongyos Gárdában) sok kecskeméti barátja is lett, akik túlnyomórészt földművesek voltak.

A dolgot ő maga így magyarázza meg:

"Jegyzőkönyv Felvétetett Kecskeméten a város főjegyzői hivatalában 1926. március 2.-án. Megjelent Durics Hussein Hilmy budapesti lakos és alőadja a következőket: Kecskemét városához intéztem kérelmet a községi kötelékbe való felvétel kilátásba helyezése iránt, ezért. mert Budapesten, ahol lakom, óriási összeget kell, mint illetéket ebben az ügyben kifizetni, amelyet, bár magamat el tudom tartani, megfizetni nem tudok. Kecskemét városát azért választottam ki, mert fiaival együtt harcoltam Nyugatmagyarországon és jó barátaim közöttük vannak. Boszniában 1040 hold földem és házam van, de halálbüntetés várna, ha visszamennék. Ezért óhajtok magyar állampolgár lenni. Tisztelettel kérem kérelmem teljesítését. Jelenleg a Székesfővárosnál vagyok alkalmazásban mint javadalmiőr, végleges állásba csak az állampolgárság elnyerése után mehetek. kmf."

Durics Hilmi Husszein önéletrajzot is mellékel a kérelméhez. Pályafutásának, életének adatait innen, valamint a Budai Naplóban Móricz Pál 1932-es interjújából merítettem.(Ezenkívül egyéb sajtócikkek és a Medriczky-dosszié is kutatási adatokat szolgáltatott.)

A magyarországi iszlám modern kori történelmében alapító-vezető szerepet játszó Durics Hilmi Husszein "effendi"-ből,-aki egy elszegényedett volt katonatiszt- világutazó és több újság címoldalán szereplő "budai nagymufti" vált. Sorsának alakulása egyben az ekkori hazai muszlim gyülekezet sorsát is jelentette. Egy nagy álmot kergetett, nevezetesen egy a Gül Baba türbe oldalán magasodó iszlám központot szeretett volna létrehozni a saját vezérlete alatt. (Ilyen központ sajnos mind a mai napig nem jött létre, pedig eltelt közel több mint 70 év az óta.) Ekkoriban Magyarországon körülbelül 4000 főre tehető a muszlim vallásúak száma, ebből kb. 300 főt számlál az a török kolónia, amely itt maradt az első világháború után, Abdul-Latif török imám vallási vezérlete alatt. (Germanus 30ezer muszlimot említ.) A többiek bosnyákok, s albánok, macedóniaiak voltak. Többnyire egyszerű emberek, kétkezi munkástól kezdve, iparosok, kertészek és altisztek, esetleg vívó oktatók voltak. A magyar környezetbe való beilleszkedésük, azonosulásuk nehezen ment, hiszen sokan nyelvi nehézségekkel is küzdöttek sokáig. A kultúrájuk, életszemléletük és vallásuk is gátolta a gyors asszimilizációt, pedig bizonyosan nem lett volna ellenükre. Hogyan lettek mégis az akkori jobboldal lelkes támogatói, segítői? Egyrészt valahol ők is Trianon áldozatai voltak, másrészt a "hazafiasság" imázsa "egyenrangúvá emelte-emelhette őket" a hivatalos magyar politikával.

Duricsról nem kell feltételeznünk, hogy baloldali lehetett volna, de hogy eljusson politikailag a már fasisztoid Nemzeti Frontba, kellett, hogy a külső támogatói, beszédírói elvezessék eddig. A Budai Napló 1931 augusztus 3.-i száma egy egész oldalban leközölt egy cikket "Az autonóm magyar iszlám-vallásközség megalakulásá"-ról. "250 év után újból megszólal a müezzin Budán." Mindez történt az újság szerint augusztus 2.-án, délelőtt 11 órakor, amikor is összegyűlt a gyülekezet, hogy az 1916. évi XVII. törvénycikkel elismert magyar iszlám vallásközösséget megalakítsa. Fél tizenkettőkor Durics Husszein Hilmi imát mondott a gyülekezet előtt.

Ekkor megválasztották a korjegyzőket, a hitelesítőket. Ezenkívül megválasztották a "Vének Tanácsának" is nevezett "Medzsiliszt"(amelyet a korabeli sajtó valamiféle presbitériumnak is nevezett). Müezzint (Mehmedagics Iszmailt, aki egyben budai imám és muftihelyettes is lett), jegyző-titkárnak Reszulovics Mehmedet és a "budai seriátus kádijává"AbdulLatifot választottak. Budai vezető lelkésszé és muftivá egyhangú lelkesedéssel Durics Hilmi Husszeint tették meg. A "Medzslisz" tagja számos muszlim barát keresztény vallású is részt vett, illetve tagja is volt. Így például Galánthay-Glock Tivadar is, aki nyugalmazott tábornok volt. A közösség jogtanácsosa Lidértejedi dr.Kiss Árpád lett. Gegus Dániel nyugalmazott főkapitányhelyettesből és Dr.Umlauff Siegfried volt boszniai járási főnökből itt "kajmakám" lett. A Gül Babáról elnevezett Budai Független Magyar Autonóm Iszlám Vallásközösség egy tizenkét oldal szervezeti szabályzatot is alkotott, melyben szerepet kaptak a közösség keresztény vallású patrónusai is."... akik a vallásközösség léte...körül kiváló érdemeket szereznek 'a vallásközösség védnöke müfettis ... címmel tiszteli meg." Nem tudjuk, hogy hányan szerették volna megkapni ezt a "rangot", de azt hiszem, hogy abban az időben a derék bosnyák muszlimjainknak nagyobb szükségük volt a pártfogókra, mint fordítva. Dr.Bárczy Istvánon és Kozma Jenő országgyűlési képviselőn kívül még három magyar "müfettisről" tudunk: Dr.Hennyey Vilmos volt államtitkárról, a Hollós Mátyás Társaság elnökéről, s nagy budai lokálpatrióta Viraág Béla szerkesztőről, ugyanezen társaság "alelnök-háznagyáról", valamint báró Petrichevich György nyugalmazott ezredesről, a katonai Mária Terézia Rend központi titkáráról, a Gül-Baba Kultúrkomité alelnökéről. A Kultúrkomité főtitkára volt Dr. Germanus Gyula, a leghíresebb magyar származású muszlim. A Kultúrkomitét kifejezetten egy keresztényekből álló, de a Duricsékat hátulról támogató szervezet volt, akik tulajdonképpen irányították a munkát. E személyiségeknek volt akkora tekintélyük és befolyásuk, hogy amikor bosnyák-magyar pártfogoltjaik 1931 augusztusában elismerést kérve bejelentkeznek Liber Endre alpolgármesternél, a fogadta is őket.

Abdul-Latif a neki megszavazott címet nem fogadta el, sőt Durics "egyházfői méltóságát" is vitatta. Durics Hilmi és Abdul-Latif (aki nem volt magyar állampolgár, csak egy itt felejtett török imám az oszmánok által) éveken át vitáztak a helyi sajtó hasábjain, kölcsönösen vádaskodva egymással. Tudjuk, hogy a nagy iszlámkutatónk, aki maga is muszlim lett, Germanus Gyula-szintén kapcsolatba került a bosnyák-magyar muszlimokkal, s mivel azt tanácsolta nekik, hogy a választott Durics Hilmit joggal tarthatják vezetőjüknek, ezáltal ellenséget kapott Abdul-Latif személyében.

Ezekről az időkről így ír "Allah Akbar" című könyvében: "... Indiai tartózkodásom alatt Budapesten megalakult egy magyar mohamedán imagyülekezet. Tagjai többnyire bosnyákok voltak, akik felvették a magyar állampolgárságot. Szervezkedésük után Budán egyikük elénekelte az imára hívó szólamot (edhán), és ez a hír bejárta a mohamedán világ sajtóját, és örömmel töltötte el a muszlim szíveket. Tanúja voltam, mikor öreg indus mohamedánok könnyes szemekkel néztek fel az égre, mikor társaik a lapokból ezt a hírt felolvasták nekik. ... Ezek a bosnyák-magyar mohamedánok, mind szegény, kérges tenyerű munkások, fel kerestek, és nagy reményeket fűztek segítségemhez. ... A magyar mohamedán község tanácsomra békés megegyezést és együttműködést kísérelt meg Abdul-Latif és a bosnyák-magyar imám között, de ez a kísérlet a török pap konokságán hajótörést szenvedett. Kiváltságos helyzetét féltette a magyar mohamedán község autonóm szervezkedésétől, és ezt mindenáron meg akarta hiusítani."

1931 augusztus 20.-án, a fővárosi Szent István ünnepségeket a magyarországi muszlimok is megünnepelték, a korabeli tudósításokból értesülve a Hold utca 19. szám alatt. Durics Hilmi Husszein itt mondta el a megalakult muszlim közössége első nyilvános "szentbeszédét". Az akkori helyzet jobb megértése végett idéznék: "Moszlimek! Díszes ünneplő közönség! Egy évezred előtt, Allahnak, a Hatalmasnak és Könyörületesnek akarata egy nagyszerű fejedelmet ajándékozott a magyar fajnak:

A bölcs Szent Istvánt, aki megalkotta a magyar államot, mely egy évezred viharait állotta, mert a nagy király államát az egy Istenre alapította... Ezt az országot, amelynek mi magyar mohamedánok is tagjai vagyunk, nem kell félteni, amíg nem tér el az első bölcs királya hagyományaitól. Le- fogjuk rázni az emberi rövidlátás és gonoszság által kovácsolt trianoni béklyókat is! Allah szabadságot és nem börtönt rendelt a magyar nemzetnek. Mi szláv anyanyelvű, de magyar érzésű, magyar muzulmánok is tagjai vagyunk az egykori ősi turán-iráni közös népcsaládnak, ezer évig ősi földünk Szent István koronájának dísze, ékessége volt, mi magyar hazánkat az utolsó leheletünkig szeretjük, s ha kell, mint azt a világháborúban is megmutattuk,

életünkkel és vérünkkel is meg fogjuk védeni. A Korán parancsolja az Isten és a Haza szeretetét s mi követjük Allah parancsait. Az élő, hatalmas, könyörületes egy igaz Isten hitét a sátán hordái fenyegetik, vallástalanná, Isten nélkülivé, erkölcstelenné, hazátlanná akarják tenni a népet, Isten helyett gépeket állítanak, az erkölcs helyett becstelenséget, felebaráti szeretet s különös megbecsülés helyett egyenetlenséget, becsület helyett sivár anyagi érdekeket hirdetnek, megbontják a családi élet hagyományait, gyermekeket a szülők ellen lázítanak, megbontják a tekintély tiszteletét és fel akarják állítani a moszkvai dedzsel (Antikrisztus) országát. Lerombolnak mecseteket, templomokat, imaházakat, iskolákat és az erkölcstelenségnek és istentagadásnak építenek oltárokat. Akár Keletről, akár Nyugatról jön ez a sátáni támadás, az izlám vétót kiállt! Az Isten köré kell sereglenünk, hogy megdöntsük a Seitán és segédhadai hatalmát s visszavezessük a népet az istenfélelem, tekintélytisztelet, becsület, hazaszeretet és irgalom útjára. Isten nélkül és Isten ellen nincs élet, nincs haladás, nincs boldogulás! Magyarország létérdeke, hogy a készülő nagy harcban magához ölelje az izlámot, mert ha mindazok, akik hisznek az Istenben, összefognak, akkor Szent István birodalma nem múló jelenség lesz a történelemben, hanem újra ki fog terjedni a Kárpátok és az Adria között.

Mi, magyar muzulmánok tisztelettel hajlunk meg Szent István, a magyar nemzet pejgambere (próféta) előtt s magyar keresztény testvéreinkkel együtt énekeljük: Hol vagy István király, Téged magyar kíván, Gyászos öltözetben, Teelőtted sírván! Ámen." Ezek a beszédek, s az akkori muszlim mozgalom vezetőire jellemző volt a korban uralkodó irredenta és "turáni" hangvétel. Az ünnepi beszéd után a bosnyák-magyar muszlimok katonásan "négyes sorokban Budára vonultak a mufti vezetésével". "... ahol a müezzint helyettesítő egyik ulema - 250 esztendő után először elénekelte újból vontatott hangon a bánatos arabs imára hívó szózatot... "Egyébként pedig innét ezen túl minden péntek délben énekelnek ilyen imára hívást." Bécsből ezen a napon Budára érkezett és tárgyalt többek között Durics Hilmivel Ali Nasszir Bedawi pasa is.

A Budai Napló 1931-es számában tudatja olvasóival, hogy az abban az évben Durics Hilmi által szerzett "Izlám katekizmus" is szerepelni fog a tankönyvek jegyzékében. A mű Hollós Mátyás nyomda lap- és könyvkiadó vállalat kiadásában jelenik majd meg. Szintén a Budai Napló 1931-es szeptember elsejei száma tudósítja az olvasókat, hogy a Szent István napi muszlim ünnepségről sok nyugati és arab újság írt. Egyúttal tudósít arról, hogy a muszlim gyülekezet mellett működő és azokat pártoló Gül -Baba Kultúrkomité meghívására bizottság tekinti majd meg a türbe körül épült un. Wagner kastélyt. A vizsgálat célja, hogy lehet-e, s ha igen, akkor miként megvalósítani a gyülekezet mecsetjét, s az iszlám medresszét.

A keresztény egyházak lapjai közül támadni igyekeztek Durics Hilmit (Református Élet: "Ki hívta meg az effendit Budapestre?") Ezekre a vádakra reagált a gyülekezet félhivatalos szócsöve, a Budai Napló 1931 szeptember 21.-én, "Keresztények az Izlámban" címmel:"... A mohamedánok és a keresztények együttműködése a komitéban és az elismert izlám vallásfelekezet vezetőségében kritikákra adott alkalmat olyanok részéről, akik a viszonyokat nem ismerik.

Ez az együttműködés sem a Korán törvényeivel és a hagyományokkal, sem a kalifák rendelkezéseivel nem ellenkezik. A Korán ötödik szúrájában a következő kitétel foglaltatik: - Továbbá úgy fogod találni, hogy e hívők (moszlimek) iránt azok éreznek Legnagyobb barátságot, akik így szólanak: Mink keresztények vagyunk." Ezután fejtegetésbe kezd, hogy az iszlám vallás elismeri Jézust, Szűz Máriát, s egy történelmi összefoglalóban ismerteti, hogy milyen együttműködések voltak a muszlimok és a keresztények között. Durics Husszein Hilmi és gyülekezete megalakulásuk óta folyamatosan kapta a gratuláló leveleket, táviratokat az iszlám világából, melyeket igyekeztek a sajtóban is közzé tenni, népszerűségük érdekében. Magyar keresztény támogatóik idegenforgalmi üzletet láttak a kicsiny muszlim közösségben. Ha egyegy muszlim vallású maharadzsa, reumás indiai politikus vagy akár egyiptomi üzletember megszállt néhány napra Budapesten, azt a Budai Napló újság lelkesen üdvözölte, s egyúttal korholta a hivatalos szerveket, hogy miért nem használja ki jobban a lehetőségeket a budai gyógyfürdőktől Duricsékig. Nagyszabású tervek, tervrajzok is születtek a budai iszlám fellegvárról, centrumról. Elsőnek 1931-ben Suppinger Ferenc készített terveket, majd négy évvel később, 1935-ben Lechner Lóránd alkotott egy grandiózus tervet, melyben már nemcsak mecset, hanem főiskola és a hozzá kapcsolódó kollégium is szerepelt. Durics Hilmi a tervek láttán lassan már-már egy muszlim város, városrész emírjének is képzelhette magát, s a fő támogató, Medreczky Andor pedig tehetős embernek. Jeruzsálembe, a pániszlám mozgalom egyik fellegvárába már a magyar muszlimok közössége is meghívót kapott, ahová Hadzsi Mehmed Dzsemáluddin Csausevicsel utazott el 1931 novemberében. Ezen a kongresszuson, melyet végül is elnapoltak a következő év tavaszára, voltak magyar vonatkozású határozatai is. Így Durics Hilmi Husszen megkapta a "nagymufti" címet, s felvették az iszlám világ nagymuftijai közzé, egyúttal elviekben állást foglaltak, hogy Budán a türbénél zarándokhelyet kell létesíteni, vallási centrummal egyben.

Idehaza ebben az időben a hazai muszlim hívek a Ramadán havi böjtöt tartották, bár a kezdetét nem tudták nagy ünnepléssel, pompával megnyitni.

A Budai Napló erről így írt:..."A világszerte nagy ünnepséggel megnyitó böjtöt Budán most nem jelképezte más, mint egy leterített imaszőnyeg, egy kis imaasztal, mögötte fekete díszbe öltözött lelkész és mellette a saruját levett segédlelkész, a Gül babáról elnevezett vallásközség papja, Husszein Hilmi budai nagymufti és a térdeplő imám Mechmedagics Izmail." ... "Először a Koránból énekeltek, majd a nagymufti megható imát mondott a kormányzóért és a magyar haza feltámadásáért. A díszes közönség mély megindulással vette a mohamedán főpap szívből jövő szavait s intelmeit az istenes életre, a haza iránt valóhűségre és a becsületes, áldozatkészséges szereplésre." 1932 februárjában Durics Hilmi Husszein "vezérkarával" találkozik Bárczy István nyugalmazott igazságügy miniszterrel és volt budapesti főpolgármesterrel, akit "müfatisnek" (védnöknek) választottak meg a magyar-bosnyák muszlimok számára. Bárczy a tisztséget elfogadta, s ígéretet is tett a gyülekezet támogatására. Durics Hilmi úgy döntött, hogy megpróbálja megnyerni a hazai iszlám támogatójának Zogu albán királyt, s Bécsen és Trieszten keresztül elindult Tiranába. A tudósítások szerint minden állomáshelyen az ottani muszlimok nagy tisztelettel fogadták. Zogu király elfogadta a felkérést a magyarországi muszlimok védnöki tisztségére, bár mint látni fogjuk, bukásáig semmit sem tett igazán a bosnyák - magyar muszlim gyülekezetért. Hilminek kitüntetést adott, (Szkander Bég Rend parancsnoki rendjele, gyémántos csillagokkal) de ezen kívül semmit. Hilmit fogadta Zogu albán király többször is, s hazautazása előtt ünnepélyes búcsúztatásába egy ünnepi istentiszteletet is megtartottak. Ezen a búcsúztatón - hogy mennyire komolyan vették Duricsékat - megjelentek az albán kormány miniszterei és a gazdasági, vallási élet vezetői is. Zogu király és az albán bektasi rend több ezer arany pengőt ajánlottak fel a budai mecset és medressze felépítéséhez, melyet az alapkő letételekor folyósítottak volna.

A bektasi rend vezetőjétől Durics díszes turbánt is kapott ajándékba. Egyúttal bejelentették, hogy ötven muszlim albán diák is jönne majd az új medresszába tanulni, s a kormány jelezte, hogy fel kívánja venni a diplomáciai kapcsolatot hazánkkal. Az arab világ sajtója is kiemelt helyen foglalkozik a magyar muszlimokkal. Például a bagdadi "Sziráti Musztakim" nevű (az Iraki királyság hivatalos orgánuma és legnagyobb napilapja) 1932 február 23.-án megjelent számában három terjedelmes cikk is foglalkozik a magyarországi muszlim gyülekezettel. Idéznék az egyik vezetőhelyen lévő cikkből:" Kétszázötven éve, hogy nem szólt a müezzin Budavárában, de a magyar mohamedánok megemberelték magukat s a keleti muszlim világban nagy tekintélynek örvendő Imám Husszein Hilmi effendi s néhány magyar barátja segítségével újból talpra állították a magyar iszlámot.

Husszein Hilmi effendi, akit nagymuftivá választottak, levélben értesítette a világ összes muzulmán hatalmasait erről, azok pedig népeikkel tudatták az örvendetes és nagy horderejű történelmi eseményt." ... "Az izlám világának nagytiszteletű vezető egyénisége: Sektib Arszlán emír őfensége elfogadta a magyar izlám legfőbb protektorátusát." ... "Ibrahim, a johorei szultán őfensége megígérte Arslan emírnek az indiai mohamedánok segítségét és ő is elfogadta a védnöki tisztséget." "... Fejszal király, Irak és Mezopotámia ura szintén felhívta alattvalóit a Gül Baba akcióban való résztvételre... " (Az idézetek a Budai Napló 1932 április 10.-i számából valók.) Szemet szúr, hogy szinte minden akkori muszlim hatalmasságot felkértek a magyar iszlám ügyének védelmére, akik ezt örömmel elfogadták, de anyagi áldozatot a mecset felépítésére az ígéreteken kívül senki sem hozott. Ez a diplomáciai sürgés-forgás az anyagi háttér biztosításának megszerzésére történt, ugyanis a grandiózus tervek megvalósításához Duricséknak egy fityingjük sem volt. Jó szóval, biztatással ellátta őket az iszlám világ és a hazai pártfogóik is.

1932 júniusában hazánkban járt Zogu király személyes megbízottja, Dr. Erebara Ali Bey, aki több hivatalos találkozón részt vett, személyesen tárgyalt Hilmivel is, de az ígérgetéseken kívül mást nem kaptak a hazai muszlimok. Úgy látszott, hogy az 1932-es év a muszlim diplomácia nagyüzeme Budapesten, mert augusztusban személyesen Szíria emírje, Sekib Arszlán herceg is itt járt. Sok hivatalos találkozón vett részt az emír, s ideje nagy részét Duriccsal töltötte. A Budai Napló szerint ötödször jár már Magyarországon. A hazai muszlim gyülekezet számára anyagilag ez a látogatás sem hozta meg a várt eredményeket, bár a herceg az ígéretekkel most sem fukarkodott. Mehmedagics Izmail ugyanebben a Budai Napló számában egy írást közöl, mely Buda várának visszafoglalásának 245. évfordulója apropójából jelent meg. Az utolsó mondatok érdekesek:... "Pénteki nap volt. Eltűnt a mecset, eltűnt a csarsi, a sok kút beomlott... Elhervadt a rózsa és hallgat a bülbül. De a két testvér most talán - egymásra talál!" 1932. november 22.-én a budapesti főpolgármester a 199. 550/1932. X. ü. o. számú rendelettel Durics Husszein Hilmit bízta meg a fővárosi temetőkben lévő muszlim halottak sírjainak felügyeletével, gondozásával. 1932 végén ismét diplomáciai nagyüzem volt a budai nagymufti életében: Rómában tanácskozott a szenusszijja rend vezetőjével, majd onnan Tiranába utazott, ahol karácsonykor ismét találkozott Zogu királlyal, akinek átnyújtott egy ezüst díszkardot (Bárczy István tulajdona volt, ő ajánlotta fel). A

kardon magyar és arab nyelvű ajánlás volt. Albániában a Ramadán alkalmából találkozott a bektasi dervis rend főnökével, aki Hilmit felvette a rendbe és ajándékokkal halmozták el. Magyarországon a Ramadánt külön ünnepelték a magyarok és a törökök, Abdul Latif imámjuk vezérletével. A Pesti Napló 1933. Január 28.-i számában erről így ír:"... Husszein Hilmi... lakásán tartotta a Ramazán-hó istentiszteleteit. Abdul-Latif, az ősz főimám, a Mecset uccában prédikálta Allah igazságait. Hogy melyikük az igazi imám, azt talán csak Allah tudja."

A két közösség között egyre mélyebb lett a szakadék, s sokszor muszlimhoz nem méltóan, különböző sajtóorgánumokban is támadták egymást, illetve híveikkel végeztették el e munkát. A közvélemény mosolygott a civakodáson, de Durics múltja, s magyar állampolgársága miatt is nagyobb támogatásra lelt. Durics és társai minden esetben hivatkoztak az 1895-ős és az 1916-os törvényekre, mely szerint csak magyar állampolgár lehet egyházfő, valamint arra a kétségkívül fontos tényre, miszerint személyét megválasztották teljes egyetértésben a Magyarországon élő muszlim vallásúak, akik legyenek akár bosnyákok vagy albánok, mindannyian többségükben magyar állampolgárok. Egyúttal visszautasítja, hogy a magyar állampolgárságú muszlimok két táborra szakadtak volna. Az tény viszont, hogy a törökök nagy része Abdul-Latif köré csoportosult. 1932 februárjában Duricsék megünnepelték a "Seker-Bajrámot", azaz a Mekkai Zarándoklat végét jelző iszlám ünnepet. Az ünnepség az Espelade Hotelben zajlott le, ahol is Duricsnak egy lakosztályt tartottak fenn, hogy méltóképpen fogadhassa a külföldi vendégeket. Az ünnepségen részt vett a hazai élet több ismert figurája is. Megjegyzem, hogy itt megjelent Germanus Gyula professzor is, aki ekkor már muszlim vallású volt, s előadást is tartott az egybe gyűlteknek. Hilmiék természetesen bárányt is áldoztak, s közösen imát is tartottak. Mindezeket a Gül-Baba türbénél végezték el. A Pesti Napló nevű újság az eseményt "A magyar mohamedán egyházközség Bajrám-ünnepe" címmel közli, képekkel körítve. A budai nagymufti hiába várta az ígért pénzügyi segítségeket külföldről, az 1932-es év is csak ígéretekkel lett gazdagabb (mint látni fogjuk, ez így ment minden évben tovább). 1933-ban a korabeli sajtó ismét leközli a magyar-bosnyák muszlimok minden egyes ünnepét, s az érkező magas rangú látogatókról ódákat zeng a Budai Napló. Ebben az évben a Ramadán kezdetének megítélése okozott torzsalkodást a Hilmi vezette magyar muszlimok és az Abdul-Latif körül lévő török muszlimok között.

A Ramadán befejeztével, 1934-ben ismét Budapestre látogatott Arszlán emír Szíriából, akit természetesen megkülönböztetett figyelemmel fogadta Durics, de ezúttal is be kellett érnie ígéretekkel, bár Arszlán emír Genfbe igyekezett, ahol megkezdődött egy pániszlám kongresszus. Az emírt vendégül látta a Hollós Mátyás Társaság is, mely pártfogolta a magyar muszlimok ügyeit. 1935-ben ismét igyekeztek segítséget szerezni a tervezett muszlim centrum ügyének, ezúttal az akkori magyar miniszterelnöknek írtak levelet. A levelet Gömbös Gyulának Medriczky, Bárczy és Petrichevich írták alá. Ebből idéznék:"... A magyar mohamedánok autonóm egyházközségének a magyar hatóságok részéről való elismertetése ez idő szerint különböző okokból még nem történhetett meg, ez a körülmény minden akcióképességüket részint megbénítja, részint pedig különböző nehézségeket támaszt. Megemlítésre méltó az a szívós küzdelem is, amelyet az egyik külföldi állam budapesti képviselete az itt élő török állampolgár lelkészének a kérelmére ennek a mozgalomnak az elfojtása érdekében már évek óta folytat. ... A magyar mohamedánok ez idő szerinti konkrét törekvése kétféle irányú: a) az orthodox Iszlám világnak vallásos célokra közismerten nagy áldozatkézségét és összetartását felhasználva, meg akarják teremteni az anyagi lehetőségét annak, hogy tulajdonul megszerezzék a Gül_Baba sírja körüli ingatlant, ott részint vallási célokra alkalmas helyiségeket, részint orthodox mohamedán vallású főiskolai hallgatók részére rituális internátust és iskolát, részint pedig Budapest fenséges panorámájához méltó mecsetet létesítsenek, azonkívül vallásos tudományos munkálkodást is kezdeményezhessenek, így például a Korán magyar nyelvű fordításának a kiadásával. b) Ugyanakkor, amikor erre a célra az iszlám világban a legkiválóbb mohamedán személyiségek erkölcsi támogatásának biztosítása után önkéntes adományokat gyűjteni kívánnak, egyúttal a gyűjtési körút alkalmával vetített-képes propaganda előadásokat tartanak az iszlám legtöbb városában, az ottani lapokban ugyanilyen irányú hírlapi cikkeket helyeznek el, valamint a személyes érintkezés során meghívják Magyarországra is azokat a mohamedánokat, akikről gondolják, hogy az országra nézve utazásukból kulturális, gazdasági vagy idegenforgalmi haszon származik. Mostanában válik időszerűvé ennek a keleti gyűjtésnek a megszervezése és lebonyolítása. Éppen ezért arra kérjük tisztelettel Nagyméltóságodat, kegyeskedjék engedélyt adni arra, hogy a magyar mohamedánok választott lelkésze, a magyar állampolgár Durics Husszein Hilmi budai mufti, valamint az ugyancsak magyar állampolgár Reszulovics Mehmed bég, magyar katonatiszti sportoktató, a magyar mohamedán egyházközség fentebb körvonalazott törekvéseinek megvalósítása céljára a külföldi mohamedánok körében önkéntes adományokat gyűjthessenek, és ezeket az összegeket a Gül-Baba Comité bankfolyószámlájára befizessék. ... Szükségesnek tartottuk megalapítani a Gül-Baba Comitét, amely politikai, valamint erkölcsi tekintetben bizonyos mértékű felügyeletet gyakorol a mozgalom felett... A Gül-Baba Comité a maga részéről gondoskodni kíván és fog is arról, hogy a gyűjtött összegekből a gyűjtés időtartama alatt csakis a ténylegesen felmerült készkiadások megtérítésére utaltassék ki pénz... Nagyméltóságú Miniszterelnök Úr!

Arra való tekintettel, hogy az egész mozgalom sem célját, sem eszközét tekintve nem nevezhető bármily tekintetben mindennapi mozgalomnak, azon kívül tekintettel arra, hogy annak eredményessége a lehetőségek legszélesebb határvonalai között mozog, tisztelettel kérjük Nagyméltóságodat, hogy a fent kért engedélyt a Gül_Baba Comitében részt vevő tekintélyes személyiségek erkölcsi súlyára való tekintettel minden különösebb korlátozás nélkül három esztendő tartamára megadni méltóztassék... 1934-ben Durics és Mehmedagics Iszmail már megfordult Egyiptomban, Szíriában és Palesztinában. Jeruzsálemben a Pániszlám Kongresszus zsidógyűlölő fejétől, Hadzs Amin al-Husseini nagymuftitól (Hitler későbbi barátjától) keleti ígéreteket kaptak. Duricsék másodszorra nagyobb útnak indultak, remélve, hogy a támogatást az ígéreteken kívül meg tudják szerezni.

1935-ben indultak útnak, Alexandria - Jeruzsálem - Damaszkusz - Bombay -Haiderabad útvonalon. Több hónapos útjuk alatt több előadást tartott Hilmi, a helyi újságok sokat foglalkoztak vele, és a magyar iszlám ügyével, s a helyi arisztokrácia is fogadta őket. Többek között Irakban a király, Hayderabadban a helyi uralkodó. De visszatérésükkor az ígéreteken kívül mást nem tudtak felmutatni. "... Anyagi sikerünk nem volt Arábiában... "- idézet Mehmedagics naplójából. Tény, hogy az útjuk sikertelenségéhez hozzá járult a hazai török pap, Abdul-Latif intrikái is. Durics az ígéretekben bízva a sajtónak azt nyilatkozta, hogy elegendő pénzt fognak a keleti muszlim uralkodók küldeni az iszlám központ megépítésére. Tudjuk, hogy utazgatásaihoz pénzt is kellett kölcsönöznie, s amikor haza tért, a hitelezőivel komoly elszámolási problémái adodtak. A Magyar Világ című újság összefoglalót adott azokból a cikkekből, melyek Durics kinn járta alkalmával íródtak a külföldi helyi sajtókban.

"Al Okab(Bagdad) :Magyarország főmuftija Bagdadban." "Al Tarik(Bagdad):Őfelsége a király ma fogadta audencián Durics Hilmi urat... "Al-Bilád(Bagdad):Az iszlám Európában és Magyarországon." Míg Durics keleten kergeti a Gül-Baba mecsetjének álmait, idehaza augusztusban Szent István napján ismét egybe gyűlt a türbénél több száz magyarországi muszlim. Erről részletek a korabeli Pesti Naplóból:"... Soktucat pesti mohamedán él lelki malaszt nélkül. A papok összecsaptak, hajbakaptak, mindegyik 'kispápa' akart lenni Pesten és most se pap, se Izlam. A 'Rózsák Atyjának' sok évszázados sírjával senki sem törődik, a 'Bayram' nagyünnepe már - már sivár hétköznap, omlik, pusztul itt minden, pedig a mohamedán vallás, bevett, támogatott felekezet Magyarországon... - A levelek hullásával - ha igaz - Durics mufti már Pestre érkezik. Arábiát már bejárta és most India világ

sokkincsű mohamedán főurainál gyűjt. Bizonyára már gyémántos ékszerek a tarsolyában, tízezer pengők szálldosnak, egy mohamedán főúr, hatvanezer pengős adománya segítségével,

Kelet pompájával, olyan mecset szépül majd Gül - Baba sírja felett, hogy a török, Mekka látása után Budára is elkívánkozik... Ismét török világ lesz majd Budán, a zarándokvonatok egymást érik, a templom mellé iskola is kerül, de abban mindenki megegyezik, hogy jó, nagyon jó és hűséges magyarok maradnak... Durics ismételten e sok sikertelenség után Zogu albán király felé fordult-akit a magyar iszlám védnökének is választottak- ajándékként egy ezüstből készült, a felépítendő mecsetet ábrázoló plakettet (a magyar vám 450 Pengőre értékelte) is vitt ki a királynak.(S egy kis zacskónyi földet a türbe körül lévő földről.) Ez az emlékplakett Enver Hodzsa idején egy múzeumba került, majd az albán kommunizmus bukása után ki tudja mi okból, eljutott az albán bektasi rend nagyfőnökéhez, ahol a mai napig is látható. Ekkoriban kiáltotta ki a magyar iszlám védnökének Mussolinit is. (Emlékezhetünk a líbiaiakkal való tárgyalásra.)

A Budai Napló szerint Durics áldotta meg Zogu király és Apponyi Geraldine frigyét, ugyanis Hilmit az albán király kinevezte saját udvari főmuftijává. Érdekes a sors fintora: A magyar iszlám egyik protektora, Mussolini, aki ráadásul még nem is muszlim, elűzte Zogu albán királyt, - a másik magyar iszlám védnököt - a trónjáról. Így egy reménnyel ismét kevesebb volt Duricsék kezében. Medreczky Andor fáradhatatlanul, de a sok átélt csalódás miatt már kevesebb meggyőződéssel agitált tovább a keleti turizmus mellett, Durics nevét azonban már nem igen emlegette. Azért is neheztelt rá, mert a nagymufti belépett a Nemzeti Frontba, amitől Medreczky nem lehetett elragadtatva, hiszen világnézete inkább Bárczyéhoz állt közelebb. A seker - és a kurbán bayramokat a muszlimok - bosnyák-magyarok és törökök külön-külön továbbra is megünnepelték, a harmincas években sorra jelentek meg az "ismeretterjesztő" cikkek arról, hogy mily közel áll egymáshoz a kereszténység és az iszlám, s hogy ez utóbbi nem azonos a törökökkel, amint azt a legtöbben vélték, hogy jó lenne Gül Baba türbéjéhez mecsetet építeni, vagy ha mégsem, legalább rendbehozni azt és elbontani körülötte az oda nem illő Wagner - kastélyt. 1936-ban elhunyt Viraág Béla, s utódja Lippay Gyula, illetve a Budai Napló örökébe lépett Budai Krónika kevésbé bizonyult lelkesnek, ami az iszlám ügyét illette, még ha közölt is róla néhány cikket. 1940 februárjában, a János kórházban tüdőbetegségébe belehalt Durics Hilmi Husszein. 52 éves volt, aránylag fiatalon hunyt el. Nekrológját a Budai Krónika 1940. Február 7.-i számában olvashatjuk.

Méltatták személyiségét, azt, hogy részt vett mindenfajta közösségi megmozduláson, az idegenforgalom fejlesztésének nagy híve volt. "... Nem volt közönséges ember. Nagy koncepciók, nagyvonalú elgondolások vezették. És ha valamit elhatározott, keresztül is vitte. Nem ismert nehézségeket és akadályokat. Két ízben is bejárta a Keletet, hogy személyes agitációjával, szavának varázsos propagandájával mozdítsa elő Budához fűződő nagy elgondolásait: a Gül - Baba mecset felépítését, budai mohamedán főiskola és kultur központ létesítését.

Járt az arab fejedelmek és királyok udvarában, bejárta Egyiptomot, Indiát, mindenütt buzdított, agitált és elérte, hogy többmilliós összegek állnak majd ezeknek a céloknak rendelkezésére, ha majd egyszer... Ez a 'ha majd egyszer', ez volt minden keserűségének, küzdelmének forrása, egyben célja." "A szélmalomharcot vívó Don Quichote-ok reménytelen harca mindig tragikus, de egyben komikus is. Azonban feltétlenül tiszteletreméltó." 1946-ban az örök ellenfél, Abdul Latif is elhunyt. Mindkét halottat a Rákoskeresztúri Új Köztemetőben, a muszlimok részére fenntartott sírkertben temették el, párlépésnyire egymástól. Medreczky Andor 1944-ben elmenekült a szovjet csapatok elől, s sorsa az óta sem ismert. Viszont 1944. November 30.-án egy vaskos iratcsomót adott át dr. Kovács Lajos főlevéltárosnak. Az iratok között volt egy 20 x 20 cm-es zöld színű posztódarab, melyre arany fonállal egy Koránból vett aját, azaz verset hímeztek rá: Te halott vagy és ők halottak. Valószínüleg temetésnél használták e posztó darabot.

Sajnos pár évvel ezelőtti kutatásaimban már ezt a posztó darabot nem találtam meg, holott a 80-as évek végén ez még megvolt... A fővárosi bosnyák-magyar muszlimok közül, akik Duriccsal még közösen dolgoztak a hazai iszlámért, Csátics Abid hunyt el utoljára. Nem akadt senki sem, aki sírja fölött elmondta volna a Fátihát, ahogyan ő tette azt korábban elhunyt hittestvéreivel. Reszulovics Mehmed Bécsben halt meg, miután ott élt 1956 után. E korszak nagy muszlim vallású tudósa, Germanus Gyula pedig 1979-ben halt meg. Őt a Farkasréti temetőben temették el, a hazai muszlimok közül magyarként csak én voltam jelen a temetésen, mely muszlim szertartását a líbiai követség alkalmazottja végezte. Mellettem álltak viszont az itt tanuló arab diákok, akik egy jó darabig a magyar iszlámot "képviselték". Hosszú évtizedek szünete után a rendszerváltás előtt kezdődött újból valami, a magyar iszlám ügyéért, de ez már egy másik történet, melynek személyes résztvevője is voltam.

A budapesti muszlim temető halottairól

Járatlanként kevesen vannak, akik tudják, hogy több mint 100 éve működik a budapesti Kozma utcai temetőben egy parcella, ami a magyarországi, budapesti muszlimok temetkezési helyéül szolgál. Azt hiszem, hogy a legrégebbi sír 1891-ben keletkezett, s az elhunyt egy Szokollu Mehmed nevű pasa, aki valószínűleg török származású főember lehetett. Mellette, szinte egy sírban vele nyugszik a szintén török származású Nadim Bey őrnagy és neje, Hadidse Hanum is. Egy másik sír szintén előkelő török úr porhüvelyét rejti, Őt Bayilkay Ahmet Nadirnak hívták, s török főkonzul volt. Elhunyt 1937 július 12.-én. De itt vannak a magyar-bosnyák halottaink is, azok is, akik e történet szereplői voltak. Az élet azonban folyt tovább, új muszlimok lettek, bevándorlók érkeztek. S a születésben benne van a halál is, ezért a sírok szaporodtak, szaporodnak e temetőben. Hogy "internacionalista" jellegét hangsúlyozza vallásunk, találunk itt pakisztáni, török, arab és még kínai muszlim neveket is sírfeliratok gyanánt.

Felhasznált irodalom:

1. Dr. Léderer György: Keletkutatás 2. Udvarvölgyi Zsolt: Az iszlám vallásszociológiája 4. Korabeli újságok, levelezések 5. A "Medriczky hagyaték" 6. A Rongyos Gárda harcai

Mellékletek:

Durics Hilmi Husszein budai főmufti

A bosnyák-magyar muszlimok a Gül-Baba türbénél Kurban-Bajramot tartanak az 1930-as években

Címlapok a korabeli sajtóbó

Lechner Lóránd mecsetterve

A bosnyák-magyar muszlim egyházközség alakulásáról szóló korabeli újságcikk

Durics levele Indiából

Duricsról írnak a bagdadi újságok

______________________________________________________________________

NAPJAINK TÖRTÉNELME

A hazai iszlám újkori története

1949-ben hazánk és általában a népi demokráciák történetében olyan időszak kezdődik, amelyekben a körülmények nem kedveztek az egyházak fejlődéséhez, a vallásos élet kibontakozásához. A kisebb, tisztázatlan státusú gyülekezetekre nézve ez még inkább érvényes, mint a nagy egyházakra. Pedig a Magyar Köztársaság Törvényhozása 1947-ben eltörölte a különbséget bevett és elismert felekezetek között. A Parlamentben ebből az alkalomból a szakminiszter, Ortutay Gyula beszélt: "Meg kell említenem már csak mint kuriózumot is az 1916. XVII. Törvénycikket, amely nyilván az első világháború politikai szükségességeivel összefüggően elismert felekezetté nyilvánította Magyarországon az iszlámvallást, amelynek akkoriban kb. 300 tagja volt, és ez az elismertség mind a mai napig nem tette sem szükségessé, sem lehetségessé, hogy itt, Magyarországon egy elismert vallásfelekezet az iszlám részéről megalakítható legyen. Ez a tény is mutatja, hogy az állam és az egyház viszonyában sokszor az egyházakra nézve milyen megszégyenítően érvényesült az állammal való kapcsolatnak ez az államtól való függési jellege, amelyet az egyházak egy része olyan szívesen tett, sőt követelt is magának." Akadnak, akik vitatják, hogy vajon a valóságban ez a "függési jelleg" mennyit csökkent az 1947. Évi XXXIII. Törvény puszta megszavazásával, egy bizonyos, 1947-től az iszlám hazai gyakorlása nem volt elfogadható, hazai hívei általában megkülönböztetéseknek és bizonyos üldöztetéseknek oltak kitéve. Durics társai is csak titokban jártak a Gül-Baba türbéhez imádkozni...

Előzmények, ahogy én láttam

1978-ban vettem fel hivatalosan az iszlámvallást, bár előtte már tudatosan készültem az áttérésre. Egy ponton hasonlítottam Germanus Gyula gyermek, ifjúkori elképzelésére, azt gondoltam gyermekfejjel, hogy minden iszlámhoz kapcsolódó dolog azonos az oszmán-törökökkel. A gimnáziumban megszereztem Germanus Gyula címét, s levélben megkerestem, hogy segítsen az iszlámra való áttérésemet, tanulmányaimat. A nagy tudós nevében titkára válaszolt, s nyelvtanulásra biztatott, hogy jobban megismerhessem majd az engem spirituális érdeklődésem körébe került vallást. Gyermekkoromban nagyszüleim szigorú katolikus nevelésben részesítettek, ministráltam, áldoztam és bérmálkoztam is. A templomban igazából csak a "szent beszéd" ragadott meg igazán. Azt hiszem, hogy annak idején minden megtalálható könyvet elolvastam a törökségről, arabságról és az iszlámról, ami magyarul megtalálható volt a helyi könyvtárakban.

1975 nyarán egy egyetemi előkészítő tanulmányi tábor során, Budapesten megismerkedtem két arab származású diákkal. Életem első személyes találkozása ez volt élő muszlimmal. Szerencsésnek mondhattam magam, mert ezek az arab diákok gyakorolták a hitüket, s így az első tanítóim vallásukat gyakorló muszlimok voltak. ők ismerkedtettek meg több más arab diákkal (főleg szudáni és egyiptomi diákokkal). Abban az időben, Hazánkban az itt tanuló diákokat vagy egy un. népi felszabadító mozgalom vagy szakszervezet, vagy marxista (kommunista) mozgalom küldte. Kevesen voltak az itt tanuló diákok között olyanok, akik egyéni fizetős ösztöndíjjal voltak itt. Ezek alkották a zömét azoknak, akik rendszeresen gyakorolták vallásukat, s az iszlám előírásai szerint is éltek. A többség ivott alkoholt, szexuális promiszkuitásban élt, s Uram bocsá' még disznóhúst is evett. E két csoport között nem voltak összetűzések, viták. A rendszer hívei tulajdonképpen a vallásukat nem gyakorló diákok voltak, a vallásosak beszélgetéseiket a vallásról, politikáról titokban és egymás között szűk körben végezték. A volt marxista diákok közül sokan maradtak itt, s a rendszerváltás utáni iszlám megújhodás során több volt diákkal találkozhatunk majd, akik most buzgó muszlimok, s sokan az iszlám élharcosának tartják ma magukat. Róluk később szintén szót ejtek majd. Ebben az időben is akadt egy-két magyar, akik hozzám hasonlóan Germánus könyveit olvasva, az iszlám vallás felvételéről döntöttek. Voltak olyan magyar nők, lányok, akik muszlim vallású férfihoz mentek férjhez s így vették fel az iszlámvallást. Ezek nagy része külföldre költözött. A vegyes házasságokról később részletesen fogok szólni. Ebben az időben ez a szők vallásukat rendszeresen gyakorló muszlim gyülekezet a Műegyetem kollégiumaiban tartotta a rendszeres pénteki imáikat és a Ramadán havi esti összejöveteleiket, vacsoráikat. Jómagam minden ekkori helyszínen megfordultam, így a Petőfi-híd budai hídfőjénél lévő kollégiumban, a Kruspér utcában és a Várban lévő kollégiumban is, de voltak összejövetelek a Bartók Béla úti kollégiumban is, bár ott nem oly sűrűn. Talán a legjobb és legképzettebb imám akkoriban egy Abu Bakr nevű egyiptomi fiatalember volt. Ezenkívül pénteki imákat és muszlim ünnepeket megtartottak az egyiptomi, líbiai és iráni követségeken is. Az 1979-es iráni forradalmat a vallásos muszlimok nagy örömmel fogadták, s szinte itták a híreket, melyek Iránból érkeztek. Ebben az időben már hivatalosan is felvéve az iszlámvallást, rendszeres vallásgyakorlónak számítottam, s minden pénteken igyekeztem kb.1980-ig részt venni a "szalat dzsomán." 1980 őszén azonban a Műegyetem Petőfi-hídnál lévő kollégiumában az akkori gondnoknőnek szemet szúrt, hogy nem igazán nézek ki külföldinek, s kijelentette, hogy többé nem mehetek imádkozni oda. Volt még ezek után is kísérletem a bejutásra pénteki ima ügyében, de a "hölgy" úgy látszik gyanúval élt velem szemben, nem bízott az egy héttel előtte tett fogadalmamban.

Ekkor rendőrrel fenyegetőzve, azonnal eltávolíttatott a helységből, az ott lévő arab barátaim hiába próbálták kedves szavakkal jobb belátásra bírni. Ettől kezdve körülbelül a rendszerváltásig nem mehettem pénteki imára. A vallásos diákok annyira féltek az akkori magyar rezsimtől, hogy sem ellenkezni nem mertek, sem valamiféle megoldást találni velem kapcsolatban a tanításra, stb. 1979-ban ismertem meg egy vallásos afgán diákot, aki egyetemi tanulmányai végeztével nem sok kedvet mutatott a kommunista Afganisztánba való hazatérésre. Ekkoriban működött egy titkos földalatti muszlim szervezet Magyarországon, amit a szigorúan titkos szervezeti felépítése miatt csak felületesen ismerhettem. Ezt az afgán fiatalembert hamis útlevéllel Kuvaitba sikerült kijuttatni. Abban az időben talán szudáni barátaim miatt is, gyakran azt tervezgettem, hogy Eritreába kellene mennem, segíteni az ott harcoló muszlimokat, akik az akkori kommunista etióp rezsim katonáival harcoltak. Ebből a gyerekes tervből természetesen nem lett semmi, mint ahogy azokból a tervekből sem, mint Egyiptomba vagy Iránba történő kiutazásaim terveiből, tanulás céljából. Mindez annak ellenére sem sikerült, hogy a nagykövetségeken kérelmeket is benyújtottam. 1981-ben sikerült a katonaságtól való leszerelésem után újból felvennem egy-két muszlim diákkal a kapcsolatot, s az év augusztusában személyes látogatást tehettem Germanus Gyula özvegyénél is, aki Budapesten a Petőfi-téren lakott. Egy iraki ismerősömmel mentem fel hozzá, aki Magyarországon látogatóban volt, s személyesen is ismerte annak idején Germánus Gyula professzor urat. A beszélgetés a múlt felidézéséből állt egy csésze tea kíséretében, s ekkor kaptam egy fotót Germanus Gyuláról, hátlapjára Aisha Germanus a következőket írta: Szultán Mohamed Boleknak szeretettel, Aisha Germanus, Budapest, augusztus 15. Folyamatosan figyelemmel kísértem a sajtó iszlámmal kapcsolatos híreit, s ebben az időben többször is felröppent az a hír, hogy iszlám centrumot építenek majd Hazánkban valamely gazdag arab olajsejkség támogatásával. Ebből, mint tudjuk nem lett semmi. Ebben az időben kaptam a németországi aachen iszlám központból (ekkor még NSZK volt) egy arab nyelvű Koránt, melyhez hivatalos arab nyelvű igazolásokat is csatoltak, miszerint a Szent Könyv hiteles. Ezenfelül német nyelvű könyveket is kaptam az iszlámról, melyeket az arab nyelvű igazolásokkal együtt mind a mai napig becsben tartva megőriztem relikviaként. 1983-ban egyes magyarországi kormányzati tisztviselők óvatosan felvetették egy Iszlám Centrum létrehozásának ötletét Budapesten, de a projektet felsőbb szinten nagyon hamar elvetették, ideológiai okokra hivatkozva, bár a muszlim országok nagykövetségei élénk érdeklődést tanúsítottak az elvetélt kísérlet iránt. 1987 nyarán egy nemzetközi építőtábort szerveztek fiatal építészek számára a Rózsadombon, ahol egy brit-iraki építész, Basil Bayati ismét kidolgozta egy Germanus emlékének

szánt Iszlám Központ terveit, de a későbbiekben nem történt semmi érdemleges, bár augusztusban komoly árgyalások zajlottak a Szaúd-Arábia által szponzorált Muszlim Világliga és az Állami Egyházügyi Hivatal közt. A magyar fél azonban arcátlanul magas összeget követelt a beleegyezésért cserébe. Nem kétséges, hogy az akkori magyar vezetés nem szándékozott komolyan venni a szaúdi célokat.

A Magyar Iszlám Közösség alakulásáról és történetéről 1996-ig

Az 1987-es szaúdi magyar tárgyalások aktív és leginkább érdekelt résztvevője dr. Mihálffy Balázs volt, akit későbbiekben a Magyar Iszlám Közösség sejk-elnökévé választottak. Dr. Mihálffy Balázs édesanyja tanítónő, édesapja építész volt, s erős római katolikus nevelésben részesítették gyermekkorában. Az iszlámmal és a Korán nyelvével először a Gödöllői Agrártudományi Egyetem kollégiumában került kapcsolatba, szudáni szobatársai révén. Később az agrármérnöki tanulmányok mellett vendéghallgatóként az ELTA arab tanszékére is bejárt. Olyannyira jól megtanult arabul, hogy a későbbiekben a HVG 1991- ben egyik számában a következő mondatot találhatjuk az akkor már sejk-elnök Dr. Mihállfy Balázsról: "...csiszolt arab nyelvtudásának most is Kairótól Rabatig csodálattal adóznak." Növénytermesztő diplomájának megszerzése után Irak mezőgazdaságából doktorált. 1980-tól két éven át Líbiában képviselte az Agrobert, utána egy évig egy líbiai vállalat adó-és vámszakértője volt ugyanott. Később a kairói Al-Azhar egyetem sejkje megtisztelő figyelmével tüntette ki, s lehetőséget biztosított számára, hogy a napi munkája mellett iszlám teológiai képzésben részesüljön. Ekkoriban már a magyar Hidroexport vállalat vízügyi beruházásait készítette elő Egyiptomban. A sejkkel való éjszakába nyúló beszélgetés után pár héttel mondta ki 1985-ben: "tanúsítom, hogy nincs más Isten Allahon kívül, és Mohamed az ő prófétája." Ebben a pillanatban fejeződött be muszlimmá fejlődése. A sejk adta neki az Abdurrahman muszlim nevet is, ami magyarul annyit jelent: "a könyörületes szolgája". 1986-ban kezdte meg a hazai iszlám szervezését. Erőfeszítései eredményeként 1988. augusztus 15-i hatállyal a Magyar Iszlám Közösséget, a vallás szabad gyakorlásáról szóló 1895. Évi XLIII. Tc., valamint az iszlám vallás elismeréséről szóló 1916. Évi XVII. Tc. alapján elismert felekezetté nyilvánította Miklós Imre államtitkár, az akkori Állami Egyházügyi Hivatal elnöke.

Dr.Mihálffy Balázs Abdurrahmannak elévülhetetlen és nagyszerű érdeme, hogy az iszlámvallást egyházként bejegyeztette. Ez olyan fegyvertény, amit talán csak egy nagy iszlám központ létrehozásával lehetne talán egyenrangúnak mérni. Ha belegondolunk, hogy ma, 2002-ben is csak néhány országba kezelik az iszlámot egyházként Európában, ez az 1988-as fegyvertény Mihálffy doktor érdemeit jobban kiemeli. Bár hozzá teszem, hogy az akkori politikai vezetés titkolt szándéka volt, hogy a nehéz gazdasági helyzetében megpróbálja becsalogatni a gazdag arab olaj országok pénzét. A Magyar Iszlám Közösség létrehozása ily módon találkozott a maroknyi magyar muszlim csoport és az államvezetés elképzeléseivel. Abdurrahman tehát kapott egy egyházi szervezetet pénz és mindennemű anyagi feltétel nélkül. A Közösség létrehozott egy Szervezeti és Működési Szabályzatot is, melyet szintén az akkori egyházügyi államtitkár hagyott jóvá. Az akkori SZMSZ alapját képezte a Duricsék által létrehozott muszlim egyházközség alapszabálya. Az SZMSZ első része az Ünnepélyes Nyilatkozat volt, amely azt vallja, hogy Allahtól rendelt feladata az ige hirdetése mellett az iszlám kultúra terjesztése, valamint minden olyan feladat ellátása, amely Magyarország népe és az emberiség javát szolgálja. Az Iszlám Közösség kifejezi együttműködési szándékát azokkal a szervezetekkel, vallásokkal, felekezetekkel, melyek célja az előbbiekkel megegyezik. Az Iszlám Közösség minden felfogáshoz barátilag közeledik, amely a szeretet, a béke és a törvényesség talaján nyilvánul meg, elítéli a faji, a vallási, és a nemzetek közti megkülönböztetést. Az Iszlám Közösség biztosítja a Magyar Népköztársaság kormányát, hogy hatályos törvényeit és egyéb jogszabályait betartja, működését azok keretei közt gyakorolja.Az Iszlám Közösség kijelenti, hogy kapcsolatai az állam vezető szerveivel, hatóságaival a kölcsönös bizalmon alapulnak, bár megközelítéseik módjai különböznek, de céljaik közösek. A közös célok megvalósulása érdekében az Iszlám Közösség vallási és kulturális faladatául vállalja, hogy betölti a híd szerepét Magyarország és az iszlám országok között. Az Iszlám Közösség minden olyan kijelentéstől, cselekedettől elhatárolja magát, amely az Ünnepélyes Nyilatkozat gondolataival nem hangzik egybe. A "Mindenható és Könyörületes Allah nevében" íródott 45 pontos Szervezeti és Működési Szabályzat pontjaiban megfogalmazódik, hogy a Magyar Iszlám Közösség a Magyarországon élő magyar állampolgárságú muszlim hitvallásúak gyülekezete. Az igehirdetés a Korán és a Szunna kinyilatkoztatásain alapul, bár a Közösség minden muszlim irányzatot valló hívőt befogad, ellenségeskedést hívei közt nem tőr meg és ezt nemzetközi iszlám fórumokon is hirdeti. A gyülekezeti tagság jogköre minden muzulmán tagot meg illet és magában foglalja a Közösség gyülekezetein való megjelenés, szólás, indítványozás és szavazás jogát. A Magyar Iszlám Közösség minden tagjának kötelessége a vallás elvei szerint élni, az elöljáróságnak engedelmeskedni, a vallás érdekeit és a Közösség javát előmozdítani. A Közösség önálló tagjainak további kötelessége a Közösség terheiben részt venni, a rájuk eső anyagi hozzájárulásokat teljesíteni, a rájuk kivetett vallási adókat viselni, valamint a Közösség döntéseiben és igazgatásában részt venni.

A Magyar Iszlám Közösség kijelenti, hogy a magyarországi muszlimokat a világon élő valamennyi muszlimmal hit és szeretetközösség kapcsolja össze. Ennek szellemében az Iszlám Közösség maga is részét képezi a muszlim világnak. A kölcsönös megbecsülés és tisztelet jegyében az Iszlám Közösség kész kapcsolatokat tartani más hazai egyházakkal, így kész hazai ökonomikus kapcsolatok kiépítésére is. Az általános alapelvek további pontjaiban olvasható, hogy a Közösség jogosult saját hatáskörében kapcsolatot tartani különböző muzulmán és nem muzulmán egyházi szervezetekkel, nemzetközi kongresszusokon, találkozókon is be kívánja tölteni Allahtól rendelt küldetését, ill. kötelességének tekinti, hogy magyar állampolgár tagjai az Alkotmányban előírt kötelezettségének tegyenek eleget, a külföldi hívők pedig az abban lefektetett téziseket tartsák tiszteletben, azokkal szemben ne lépjenek fel. A szervezeti felépítés önmagáért beszél, rendkívül idolgozott, precíz, (bár a változtatás jogát fenn tartották és a későbbiekben alkalmaztuk is, mint új vezetőség). Eszerint a muszlim hitvallásúak ebben az időben Magyarországon belül három főbb körzetben gyakorolják hitüket: Budapesten, Pécsett és Szentendrén. A pécsi és szentendrei hívők a budapesti vezetés irányítása alatt állnak. A Magyar Iszlám Közösség vezetője a sejk-elnök volt. A sejk vezetése alatt állott a gyülekezet, a Vének Tanácsa (madzslisz al-sura) és a vagyonkezelőség (vakuf). Az 1988-as egyházi bejegyzéshez húsz magyar állampolgárságú muszlim vallású személy aláírása kellett, ami akkor igen nehezen jött össze. Viszont 1988-tól a magyar muszlimok száma folyamatosan gyarapodott, ami az iszlám vallásra történő áttérésekből adódott. Ebben az időben csak igen kevés arab származású muszlim segített a Közösségnek, sőt körülbelül 1990-ig a pénteki imákon többségben voltak a magyar származású muszlimok. A Közösség először bérelt lakásokban húzta meg magát, a kiadásokat külföldi segélyekből és az Iráni Iszlám Köztársaság Nagykövetsége által biztosított anyagi támogatásokból tudták fedezni. A Közösség székhelye volt a XVIII. kerületben, az Oktogonnál és a Bajza utcában is. Ekkoriban a tagság zömét magyar származású nők adták, akik főleg hajadon lányok voltak. Az Oktogonnál lévő bérelt lakásban a tanításoknál egyre nagyobb számban megjelentek arab származású diákok is, akik feleséget szerettek volna kapni a magyar muszlim lányok soraiból. Voltak olyan szituációk is, amikor fiatal arab egyetemisták megkérdőjelezték egy-egy tanításban elhangzott tézis helyességeit, amit természetesen sejk Abdurrahman kategorikusan visszautasított. Ezek az egyre gyakoribbá váló arab diákok és a Közösség vezetője illetve tagjai között a hangulatot megrontotta. Ez olyanra is vezetett, hogy például a tanításokra csak magyarokat engedtek be. (Itt is kísérteties a hasonlóság Durics bosnyák-magyar és Abdul-Latif török imám közötti konfliktus, s sok dolog fog még hasonlítani, ha más-más személyekről és nemzetiségekről lesz még szó). A Közösség helység problémája megoldani látszódott 1992-re, ugyanis az I. kerületi Mikó utcában egy volt légópincét szerzett Mihálffy Balázs, amit külföldi adományokból és a magyar muszlimok társadalmi munkájával felújíttatott. Abdurrahman sejk külföldi kapcsolatai

folyamatosan bővültek, sőt az akkori külügyminiszter, Jezsenszky Géza kérésére iszlámügyi tanácsadóként is dolgozott a Magyar Köztársaság külügyminisztériumában. Így többször is elkísérhette a külügyi delegációkat muszlim vallású országokba. Találkozott az Öböl-háború során elüldözött kuvaiti emírrel is egy szaúdi útjukon, ekkor került szóba kinevezése az újonnan létrejövő szaúd-arábiai nagyköveti posztra is. Az Antall-kormányban működött egy un. Iszlám lobby is, ami főleg volt Germanus tanítványokból állt, illetve turkológusok is csatlakoztak hozzájuk (pl. Katona Tamás, Kelemen András, etc.) Amikor Teheránban járt Jeszenszky Gézával, Ali Hamenei vallási vezető - Khomeini imám utódja egyenrangú partnerként fogadta a magyar sejket. bdurrahman számára az ideális ország Japán, ahol a munka és a család harmonikus egységet alkot, és az általa vezetett gyülekezet az iszlám országok közül mindegyikkel jó kapcsolatot ápolt. Mihálffy elismerte, hogy híre a muszlim világban valóban nagyobb, mint itthon, s ebben Korán-fordítói munkássága és teológiai előadásai játszottak szerepet. Ennek köszönhető, hogy 1990-ben II. Hasszán marokkói király is meghívta udvarába, hogy legyen a királyi ünnepségeken teológiai művek bírája. A sejk-elnök kijelentette, hogy leginkább arra büszke, hogy a Közösséget sikerült a "nemzetközi el nem kötelezettség és semlegesség medrében" tartania. A Magyar Iszlám Közösség Mihálffy vezetése alatt mintegy kétszáz főből állott. Tagjai kizárólag magyar állampolgárok, 17-től 75 éves korig, akik a kétkezi munkástól az orvosig szinte minden rétegből reprezentálták a magyar társadalmat. Az átlagéletkor 35 év körüli, tehát fiatalok, és mintegy hetven százalékuk nő. Ezt akkoriban a következőképpen magyarázta Abdurrahman:"az ilyen, az embert erősen megviselő időszakban, amikor családok sokasága esik szét, a gondok többsége, a gyerekek iránti felelősség főként az asszonyokat terheli. Az elveszett erőt számos ember nem egy anyagiasult lényben, hanem egy eszmében, vallásban keresi, amiben nem csalódhat." Célként megfogalmazta, hogy nem kívánnak hatalmas tömegeket mozgatni. A támaszfeladat mellett egy vágyuk van csak, egy reális iszlámkép kialakítása, egyetemes vallásként való bemutatása. Ehhez a munkához nem kapnak, pontosabban nem fogadnak el semmiféle külföldi segítséget, hisz azt mindig valamilyen feltételhez kötik. Nos a feltételek megszabása a külföldi segítségért cserébe mind a mai napig fennáll... A sejk a hazai arabokkal való kapcsolatról így nyilatkozott akkoriban: "Mi nem arabok kívánunk lenni, hanem ezt a vallást kívánjuk követni. Ez két teljesen külön dolog." "Ekként Európa közepén az egyik legfüggetlenebb kis közösséget alkotjuk, de a legszegényebbet is"mondotta, ami napjainkig fennáll.

Még egy iszlámról szóló gondolata is említésre méltó, szerinte nem az iszlám tilalmi részét kell megfogni, hanem az elvi és filozófiai részét, az alapgondolatát. A Közösség ismételt mecsetépítési kísérletei köddé váltak, pedig a sejk kísérletet tett Durics példájára a Gül-Baba türbénél történő mecsetépítésre is, olyannyira, hogy makett is készült a tervről. 1993-ra a közösségi élet Mihálffy súlyos betegsége miatt csak a pénteki imákra korlátozódtak. A magyar hívek egy része elégedetlenkedni kezdett, részben a sejk távolléte miatt, részben a megszaporodott tagság kielégítetlen kulturális és anyagi hiányérzete miatt. B. K. magyar származású muszlim szűk körű megbeszéléseket kezdeményezett más magyar muszlim tagokkal, s az itt élő arabság egy részével is. A magyar muszlimok elutasították a belső problémák rendezésébe való bevonását a magyarországi külföldi muszlimoknak. B. K. ekkorra maga mellé vette az azóta már elhunyt V. A. magyar muszlimot és megnyerte magának Sz. J. - t, aki a sejk közvetlen munkatársának számított. Az iszlám magyarországi megújítását tűzte ki céljául, s ekkor keresett meg engem is, mivel tudta, hogy több magyar muszlimmal dolgozom együtt. B. K. -nak egyébként többször volt személyes összetűzése a sejkkel, mivel természetéből adódóan kötözködő és kritizáló típus volt, bár mindennemű munkából kivonta magát. Inkább ülésezni és tanácskozni szeretett. Akkoriban a magyar muszlim nők is görbe szemmel néztek rá, mivel megkritizálta a sejk engedékeny magatartását a lányoknál a fejkendő használatában. Ugyanis Abdurrahman nem kötelezte a magyar nőket a fejkendő viselésére az utcán, csak az imádkozásnál. Sz. J. egy "közgyűlést" hívatott össze a Mikó utcai imaházba, ahová csak magyar muszlim férfiakat hívtak meg. A gyűlésen a sejk betegsége miatt egy öt fős ideiglenes vezetőséget választottak meg, az ott készült dokumentumokat pedig a bírósághoz beküldte SZ.J. módosíttatás céljából. Egyúttal egy újabb végleges közgyűlés időpontjáról is határoztak. Természetesen az esetnek nagyon hamar híre ment, a bíróság megtagadta a bejegyzést, Abdurrahman pedig visszatért. A sejk megerősítő határozatot kapott az Iszlám Világligától pozícióját illetően, melyet az imaház bejáratához ki is ragasztatott. Mivel a közösségi élet valóban csak az akkor gomba módra szaporodó iszlám alapítványoknál volt, a sejk is megértette, hogy gyűlést kell tartania a magyar muszlimoknak. A gyűlésen nem vehetett részt SZ. J., a bátortalan kritikákat pedig leszerelte a sejk azzal, hogy ígéretet tett a célok, úgymint hitoktatás újbóli beindítása, muszlim óvoda, satöbbi megvalósítására. Mivel ebben az időben a miskolci székhelyű Aluakf Alapítvány jelentette a legnagyobb külső veszélyt a Közösség számára, a sejk vizsgálatot kért és kezdeményezett az APEH- nál, hogy a jelzett alapítvány anyagi forrásait, azok felhasználását ellenőrizzék. Az Apeh vizsgálat le is folyt, állítólag nem találtak szabálytalanságokat, de mindezt egy "kegyes csalással" intézték el a miskolciak.

A boszniai háború miatt hazánkba tömegesen érkeztek muszlim vallású bosnyák menekültek, s ez által az iszlám alapítványok konjuktúrában éltek. Megszámlálhatatlanul érkeztek a dollár tízezrek és százezrek, többnyire táskákban, készpénz formájában. A Magyar Iszlám Közösséggel sorsközösséget csak az Arrahma Jótékonysági Alapítvány vállalta fel, olyannyira, hogy a Közösség még a székhelyét is áttette az Alapítványhoz. Sőt ingatlant is vásároltak közösen, illetve adományként kapta a Közösség az Alapítványtól. Budapesten ez idő tájt a X. kerületben a Kibáa Alapítvány működött, amelyik szintén konkurense volt mind a Közösségnek, mind az őt támogató Arrahmának, mind pedig a miskolci Aluakfnak. A miskolciaknak volt a legtöbb pénzük, imaházat építtettek, benne átutazóknak szállást is létesítettek. Ezekben az alapítványokban "díszpintyként" magyarok is helyet kaptak a vezetőségben, de szerepük csak reprezentatív lehetett. Nem egy esetben az arab férj valamelyike bevitte a magyar származású feleségét, s ezáltal gondolhatja a kedves olvasó, hogy miféle demokrácia, illetve munka folyhatott ott. Napirenden voltak az egymást lejárató levelek, faxok, telefonok külföldre, s ezáltal szerencsétlen gazdag külföldi muszlim, bármennyire is jó szándékú volt, nem bízott már szinte senkiben az országban. Jellemző volt, hogy megvádolták abban az időben a sejk külföldi és néhány magyar ellenfele abban, hogy iszákos is. Az akkori elnök valóban követett el hibákat, s a személyisége inkább tanári szerepet mutatott, mint egy jó szervezőét, de senki sem lehet tökéletes. Az idő mindenkit valamilyen formában igazol. Sajnos sokan pályáztak a Közösség elnöki székére is, de a konkrét terveket senki sem készítette el. Ez a napi hadakozás és felszínes pletykák időszaka 1996 februárjáig tartott. Már az ezt megelőző év végén is jöttek a hírek arról, hogy Abdurrahman le fog mondani. Lemondását megerősítette az a tény is, hogy az Arrahma éléről szinte puccsal eltávolították a Közösség segítőjét, egy szudáni származású pszichiátert, aki a sejket támogatta mindeddig. A magyarországi muszlimok, akik ezt a "puccsot" szervezték, azt gondolták, hogy az Arrahma tele van pénzzel, s most eljött a "kánaán" ideje. Tévedtek! Az Arrahma új vezetősége szoros kapcsolatot ápolt kezdetben Fatih Hassaneinnel, akiről az amerikai Washington Post-ban tudni vélik, hogy terrorista kapcsolatai vannak. Nos Fatih Hassaneinnel sem volt sokáig gyümölcsöző az alapítványi új vezetők kapcsolata, olyannyira nem, hogy anyagi nehézségeikre hivatkozva ingatlanokat és eszközöket adtak el, amiért anno keservesen megdolgozott a régi vezető gárda. Térjünk vissza a Magyar Iszlám Közösséghez.

Dr. Mihálffy Balázs elküldte lemondó levelét, s kérte, hogy helyette a Közösség válasszon meg új vezetőt. A lemondó levelet és a tisztújító közgyűlésre való meghívást minden ismert tagnak elküldték az ideiglenes szervezők, akik között ismételten megtaláljuk B. K.-t is. 1996. április 11.-én a meghívott 181 magyar muszlimból tizenheten jelentünk meg, koncepció, jövőkép nélkül. Egyet viszont tudtunk, kollektív vezetésre lesz szükségünk. Az előzményeket ismerve, nem csodálkozhat senki sem, hogy ott mi tizenheten csak pár embert ismertünk, így kisebb klikkek alakultak ki. Ezt a gyűlést, mivel a létszám nem érte el a törvényes keretet, fél óra szünet után mint újból összehívott közgyűlést, megtartottuk. Voltak olyan hangok is, akik egyszerűen fel akarták oszlatni a Közösséget és azt javasolták, hogy olvadjunk be az arab vezetésű alapítványokba. Ennek a javaslatnak a hangadója egy félig marokkói és félig magyar származású alföldi muszlim fiatal egyetemista volt. Természetesen a javaslatot elvetettük, s egy ideiglenes ötfős intéző bizottságot állítottunk fel, s egy új október 23.-ra történő közgyűlés össze hívásáról is döntöttünk. Egyúttal az öt fő azt a feladatot is kapta, hogy mérje fel a tényleges magyar muszlim társadalmat és azokat is, akik majd hajlandóak lesznek a Közösségért dolgozni. Azt hiszem, hogy mondanom sem kell, hogy B.K. semmilyen munkát és semmilyen pozíciót nem vállalt ezen a gyűlésen. Az ötfős intéző bizottságból csak három fő dolgozott. Felmértük, hogy kik is a Közösség tagjai, kikre lehet majd számítani, ugyanakkor a hazai arab vezetésű alapítványoknál is érdeklődtünk, hogy kikkel lehet majd a jövőben együttműködni, illetve kapunk-e tőlük támogatást. Az eredmény lesújtó volt. Tagjaink közül alig két tucat magyar muszlim vállalt a jövőben munkát, a többiek csak az aszisztációra szorítkoztak. Az Arrahma új vezetősége is görbe szemmel nézett ránk, külön engedélyt kellett kérnünk ahhoz is, hogy az épületben lévő irodába bemehessünk, s ott a dolgainkat átnézhessük. A miskolci székhelyű alapítvánnyal ígéretesnek mutatkozott az együttműködés, de sok magyar muszlimot elriasztott az általuk képviselt un. szalafi ideológia. Rengeteget utaztunk vidékre, hogy megismerkedjünk muszlim testvéreinkkel, azok igényeivel, s hogy egy majdani stratégiát tudjunk kidolgozni a vidéken élők segítésére is. Ugyanis gyakran vádolták meg a volt vezetőséget, hogy túlzottan Budapestre koncentrál. Felkerestük a diaszpórában, magányosan élő muszlim magyar társainkat is, akiknek talán a legnehezebb a helyzetük. Nincs közösségi életre lehetőségük, minden iszlámot érintő dologban vagy a fővárosba, vagy egy nagyobb hazai városba kell utazniuk.

Szóval, ha azt vesszük, hogy ezen kívül még helységünk, pénzünk, kapcsolataink sem voltak, bátran kimerem jelenteni, hogy szinte egy teljesen új Közösséget kellett megteremtenünk. Az iszlám alapítványok munkánkat kétkedve, illetve bizonyos kárörömmel figyelték. Egyáltalán nem gondolták, hogy azokat a terveket, melyeket megfogalmaztunk, végre is tudjuk majd hajtani. Munkánk során nagy segítséget kaptunk SZ. I-től, egy olyan magyar muszlimtól, aki az iszlám siita ágát vallja, őszintén és nagy lelkesedéssel folytatta minden szabadidejében a munkát. V.A., az azóta már elhunyt magyar muszlim társam Németországban dolgozott, s így kitűnő kapcsolatokat ápolt az ottani főleg török iszlám közösségekkel, s ez még jobban is ment, mivel eléggé jól beszélt törökül. 1996 őszére már volt reményünk, hogy a Fővárosi Önkormányzattól helységet kapunk. Így érkezett el október 23.-a, az új közgyűlés ideje, ahová már 17 fő helyett harmincöt magyar muszlim érkezett. Ekkor is az Arrahma épületében tartottuk a gyűlésünket, s ide már jöttek arab érdeklődők is. A miskolci Aluakf alapítvány segítette anyagilag a gyűlés megszervezését. A gyűlésen az új, ismételten ötfős vezetőségbe a volt intéző bizottsági tagokból három fő nem került be, egy közülük nem vállalta, ketten a tagság bizalmára méltatlannal bizonyultak. V.A. és jómagam, valamint I. Cs. G.Z. (aki anno javasolta a Közösség megszüntetését), valamint Sz. I. barátom kapta meg az összegyűltek bizalmát. A munkában ismételten külső támogatás nélkül a választott elnökségnek csak négy tagja aktivizálta magát, G. Z. hasonlóan B. K. -hoz semmiféle munkát nem végzett. 1996 végén végre a birtokunkba került elővásárlási joggal, jelképes összegű bérleményként a Budapest XIII. kerület 104 szám alatt lévő lerobbant ingatlan, amely régen mint gyógyszertár üzemelt. Pénzünk nem lévén, teljesen a saját kezeinkre és az összeadott pénzekben bízhattunk. A kétkedők és kárörvendők most már szinte árgus szemekkel figyelték munkáinkat. Az első közös Ramadán havi böjtöt is itt tarthattuk már 1997-ben, igaz, hogy a pénzecskénk csak minden másnapra engedték meg a vacsorát, melyet az aktivizált nőtestvéreink főztek meg odahaza. A Magyarországra jött arab üzletemberek és vallási tanítók hallottak rólunk, s gyakran történtek találkozások, aminek az lett a vége, hogy minden külföldi látogatót elvittünk a saját erőből épülő központunkba. Istennek legyen hála, igen sokan a későbbiek folyamán adományokkal segítették az építkezést, így az imaterem készen lett 1997 májusára. 1997 Ramadán havában Sz. I. magyar muszlim barátommal, aki, - mint említettem siita- egy hivatalos meghívásra az Egyesült Arab Emirátusokba utaztunk, közelebbről megnevezve Sarjah-ba, ahol az ottani emír fogadott minket, s az ő vendégei voltunk tíz napig. Az emír is küldött egy közepes összeget a munkálatokra a központhoz. Ez volt az első igazi hivatalos utam az iszlám világba. Be kell, hogy valljam, nagyszerű volt, s jól éreztük magunkat, sokat tapasztaltunk. A németországi törökök is segítettek minket, vállalták, hogy egy évig fizetik a Közösség kiadásait, rezsijét.

Ekkor kerestük meg a budapesti maláj nagykövetséget is, s egy év után tőlük kaptuk az eddigi legnagyobb anyagi támogatást, amivel teljesen befejezhettük a mecset felújítását és berendezhettük az irodát is (számítógép, telefon, fax, fénymásoló). A legjobban mentek már a dolgok, s ott tartottunk, hogy egy iszlám óvoda terveit is elkészítettük, a Főváros XV. kerületének Önkormányzatától olcsón ingatlanhoz is juthattunk volna. Ekkorra terveztük felhalmozott könyveinkből és más tárgyakból egy iszlám kulturális kiállításmúzeum és a hozzá kapcsolódó egyházi közgyűjtemény létrehozását is. Ismételten közénk gurult a viszály aranyalmája! Nagyon sokan jártak már hozzánk nem magyar származású muszlimok is imádkozni, s részt vettek minden rendezvényünkön, sőt még anyagi támogatásban is részesítettek minket. Az örök kételkedők és ellenfelek, akik helyzetükbe nem tudtak belenyugodni, külföldi származású muszlimoktól várták helyzetük előnybe hozását a Közösségnél. A pletykák eddig is folytak a Közösségről és a vezetőiről, de egy új arc megjelenése elindította a lavinát. A csirájában létrejött széthúzást a megjelent nem magyar, de magyar állampolgárságú muszlim vallású egyén "„szentesítette", azaz sikeresen alkalmazta a már bevett "divede et impera" mondást. Mi, magyar muszlimok sajnálatos módon felültünk minden szóbeszédnek, s szépen a már kialakult egység pártoskodókra szakadt. Ezt a pártoskodást használta ki az említett férfiú, akinek a neve maradjon a jótékony feledés homályába. Olaj került a tűzre azáltal is, hogy megjelent a tv2 Napló című műsorában a pándi cigány muszlimokról szóló riport, melyet még egyszer ismétlésként levetítettek. Bizonyára sokan látták az olvasóim közül eme nevetésre és egyben szomorúságra is ingerlő "riportot". Az előzményekről annyit: Pándon voltam jegyző közel egy évig, s sok cigány származású muszlim tért át az iszlámvallásra, szám szerint körülbelül 25 fő. (Ebből maradt a mai napig 5 fő.) Az ottani romákat megfogta talán az, hogy igyekeztem velük emberséges és jó viszonyt kialakítani, amit miután megismerték vallásomat és annak bizonyos alapelveit, úgy vélték, hogy az iszlám a nekik való vallás. Nem tagadhatom le a múlt tényeinek birtokában, hogy bizony a többségük földhözragadt anyagi vágyak által vezérelve kerültek be hozzánk. De hát idővel a "férgese" kihullik... kkoriban Pándon a kemény tél a szegény lakosságot bizony rá kényszerítette az erdőből történő tűzifa lopására amit, mint törvény tisztelő ember és mint jegyző is üldöztem, s szerettem volna az erdőtulajdonosok panaszát megszüntetni. Ugyanakkor a szegények (nem minden fa tolvaj volt roma származású) azzal érveltek egy-egy beszélgetés után, hogy ha nem akarnak megfagyni, bizony fát kell lopniuk. Nos, a társadalmi béke megteremtése érdekében összeírva az akkori polgármester és a szociális bizottság vezetőjével a hátrányos helyzetű családok listáját, hulladék fát hozattam egy másik településről.

A fát a listán szereplők között szétosztottuk, akiknek túlnyomó része nem muszlim vallású volt. Az anyagi forrást a közösség imaházában gyűjtöttük össze hozzá. Tehát nem önkormányzati pénzből és nem csak muszlimoknak és nem csak cigányoknak adtunk fát, amint azt a tv riport sugallhatta. Ebben az időben néztünk ki egy családi házat is vásárlás céljára, hogy ebben a faluban imaházat létesíthessünk, illetve a munkanélkülieknek egy gazda program beindításához alapot nyújtott volna. Mindez természetesen a riport után köddé vált. A riport előzményeiről még egy pár szót ejtenék: A riporter úgy keresett meg, hogy azt közölte: olvasott egy pozitív hangvételű cikket a "Magyar Fórumban" rólam és a Közösségről, s itt különösen az iszlám hitre áttért cigányság érdekelte. A riportot gyanútlanul engedélyeztem, s akik látták, tudják, hogy mi sült ki belőle. Később a neves riporter azt vallotta meg nekem telefonban, hogy azt hitte, hogy "miépes" vagyok. Nem hiszem, hogy jó lenne a Közösségnek, ha bármilyen média megkeresést visszautasítana, ha annak a szándéka a korrekt hangvételű bemutatás a célja. Nos a fenti epizód ismertetése után, mely komoly negatív változást hozott a magánéletemben, egészségemben és a munkahelyemben (idegösszeomlás, munkahely elvesztés, anyagiak vesztése, stb.), az akkori "ellenzék" és a látszólagosan jót akaró embereknek sikerült egy időszakos "visszavonulási nyilatkozatot" kicsikarniuk belőlem. Innentől kezdve a Közösségünk nem gyarapodott sem anyagiakban, sem lelkiekben, csak a magáncélok megvalósítását szolgálta. Több gyűlés és közgyűlés próbálta a helyzetet megoldani, de ekkorra már csak arra futotta az erőnkből, hogy megalakítottuk a Közösség választmányát, effektív munka már nem történt. Erőnk a sok klikk kialakulása miatt és egyes érdekelt magyarországi és külföldi erők miatt minimumra csökkent. Hiába volt jó szándék, de megbukott mindig azokon az erőkön, akiknek nem állt érdekükben egy fejlődőképes magyar iszlám megteremtése, mely csak kultúrával és a vallással foglalkozott volna. A Közösség "csúcspontját" s egyben az akkori vég kezdetét, a hiányosságok és hibák tömkelegét felszínre hozó kétezres év szeptembere jelentette. Pontosabban a szeptember 10-12 közötti budapesti szaúdi rendezésű iszlám kulturális szimpózium. Mielőtt azonban ennek leírásába belefognék, beszámolok a külföldi útjainkról és nemzetközi kapcsolataink alakulásáról, amit még "visszavonuló nyilatkozatom" előtt tettem, illetve történt. Nyugat Európában többször jártam Németországban és Auszriában, ahol főleg török szervezetekkel alakult ki nagyon jó kapcsolat,mint a Ditibbel, Milligörűssel, Atibbal. 1997- ben elvégeztem V. A. akkori vezető társammal és barátommal a mekkai zarádoklatot, melyben való résztvételért az ausztriai Milligörüsnek tartozom köszönettel. 1997-ben az akkori török miniszterelnök meghívására Ankarában jártunk V.A.-al, aki fogadott is bennünket, együtt

imádkoztunk és ebédeltünk. Ígéreteket kaptunk anyagi támogatásra, de Durics útjához hasonlóan jártunk. 1998 a nagy utazásaim éve volt, ismét jártam E. P. magyar muszlim barátommal az Egyesült Arab Emirátusokban, majd V. A. társaságában részt vettünk egy líbiai nagy konferencián. Ősszel kétszer jártunk Malaysiában, illetve Bruneiben is, sajnos sehol sem kaptunk céljainkra anyagi segítséget, pedig kivittük a muszlim óvoda tervét és teljes dokumentációját. V. A. a nálunk ügyködő és babérokra törekvő illetővel Spanyolországban az Európai Muszlimok Kooperációs Szövetségébe felvetették a Magyar Iszlám Közösséget is. Ezekről az évekről elmondható, hogy a nemzetközi kapcsolataink nagyjából kialakultak. 1999-ben a szaúdi vallásügyi miniszter meghívására Szaúd-Arábiába utaztam, ahol igen nagy tisztelettel fogadtak, s Mekkában elvégeztük az un. kis zarándoklatot, az Umrah-t is. Szinte minden befolyásos iszlám szervezet vezetőjével sikerült találkoznom, elvittek minket Dzsiddába, Medinába és Riyadba is. Nagyon sok ígéretet kaptunk mind anyagi, mind erkölcsi támogatásra, de úgy jártunk, mint Durics, semmiféle támogatást nem küldtek, kivéve 2000-ben, ami pontosan annyi volt, hogy kifizethettük minden tartozásunkat. 1999-2000 között hivatalosan nem voltam semmilyen formában a MIK képviselője, ugyanis a hazai muszlimok belharca, széthúzása és bizonyos külső erőknek az "áldásos közreműködése" révén sikerült káoszt, bizonytalanságot, erkölcsi és anyagi válságot előidézni a Közösségben. Sokan otthon maradva gyakorolták hitüket, ezáltal úgy gondolva, hogy kimaradnak minden pletykából és hatalmi harcból. Helyzetünk kísértetiesen hasonlított Durics és Abdul Latif párharcának idejéhez. 2000 decemberében elhunyt V.A. muszlim testvérünk, aki talán érezve a közelihalálát egy teljes megújulást szorgalmazott a Közösségben. Most, amikor e sorokat írom, remélem, hogy a Mennyországban nyugodt a lelke, hogy mára jó úton járunk. A 2001-es esztendő nem hozott érdemleges változásokat és említésre méltót a szervezetünk életében, hacsak az a tényt nem említem, hogy 2000 őszén bejegyeztek egy másik muszlim egyházat, mely hamarosan aktivizálta magát. Azt hiszem, hogy egy jó darabig konkurens szervezetnek tekintettük egymást, bár a "történelmi" jelzőt nem tudják soha sem tőlünk elvenni, ezt kiérdemelhettük, nem beszélve a kontinuitásról, mely egyházunkra jellemző.

A jelen helyzetet értékelném röviden:

Ma Hazánkban egy tucat iszlám alapítvány és egy tucat iszlám egyesület működik, szinte kizárólagosan külföldi származású muszlimok vezetése alatt. Ott pedig, ahol magyar muszlim a vezető, az csak egy kirakat-ember, aki a külvilággal próbálja elfogadtatni a szervezetet. A külföldi anyagi támogatások meglátásom szerint szinte minden szervezethez érkezik, a jelenlegi helyzetben, kivéve hozzánk. Lehet, hogy a radikálisabbaknak, esetleg a "suba a subához, guba a gubához" elv itt is működik? Gondolva arra, hogy esetleg jobban bíznak a honfitársukban a potenciális támogatók? Sokszor és sokat feltettük évek alatt ezeket a kérdéseket. Dr. Mihálffy Balázs nyomdokait követve, mi sem adtuk fel a függetlenségünket, az el nem kötelezettségünket! Nem mentünk el semmilyen vallásjogi iskola irányába, s a jövőben sem áll szándékunkban ezt megtenni! Nem akarunk sem arabok, sem törökök lenni, magyarok voltunk, azok maradunk, még akkor is, ha talán szokatlannak tűnik az önként, meggyőződésből választott vallásunk! Helyzetünk nemcsak az anyagi támogatások hiányától, hanem egy magyar ember számára szokatlan vallási közösséghez való tartozástól is nehéz. A magyar iszlámnak mínuszból kellett startolnia, itt gondolok a 150 éves török Hódoltságra, a keresztény hagyományokra, s a történelmi előítéletekre. Mindezt betetézte a tavaly szeptember 11.-i terrortámadás is, melynek brutalitása és a média sokkoló képei feltették az egyszerű embernek a kérdést: az iszlám egyenlő a terrorizmussal? Válaszunk kategorikus NEM! Tiszta, őszinte szívvel mélységesen együtt érzünk az áldozatok családjaival, nem beszélve arról, hogy sok muszlim vallású is volt közöttük! A legteljesebb mértékben elítélünk minden erőszakos akciót, melyet választott allásunk nevében elkövetnek, elítéljük az antiszemitizmust és minden olyan cselekményt, melyet más ember megfélemlítésére, leigázására folytatnak! Minden olyan társadalmi szervezettel együtt kívánunk működni, amely az erőszak lenne dolgozik és a társadalmi békéért és a társadalmi különbségek felszámolására törekednek! Isten egy, aki a Földet az emberiségnek adta, hogy azt a javára szolgálják. Nekünk össze kell fogni azért, hogy mind Hazánknak, mind az egész emberiségnek hasznot tudjunk hajtani, s ezáltal szolgálhassuk a Teremtőnket! Nem falakat kell építenünk, hanem a köztünk lévőket kell lerontanunk és a szeretetben és együttműködésben élnünk Magyarországon! Talán kezdeményezésünk nem talál süket fülekre, s a muszlimok és nem muszlimok végre egy nemes célért fognak dolgozni!

Pár szó - ígéreteim szerint - az un. vegyes házasságokról

Nem olyan rég, az egyik kereskedelmi televízióban láthattunk egy műsort, melyben egy magyar nő a viszontagságait és harcát mesélte el kuvaiti volt férjével kapcsolatban. Nos, amióta arab diákok tanulnak Magyarországon, azóta keresnek és találnak olyan vállalkozó szellemő és bátor magyar lányokat, akik házasságot kötnek velük. Ez magában még nem lenne baj, de még ha az újdonsült asszonyka fel is veszi az iszlám vallást, a férjnek vannak arab szokásai és életmódja is, amely akkor jön igazán a felszínre, ha kitelepülnek a férj hazájába. A riportban szerepelt hölgy még rosszabb helyzetben lehetett, mivel tudomásom szerint nem volt muszlim. A gazdagság, a pénz és egy távolról vonzó arab kultúra hozta a meg a házasságkötéshez a kedvet. Egy muszlim vallású, de európai nő nem tudja elfogadni az arab szokásokat, melyeknek nem sok köze van magához a valláshoz. Divat lett a Hazánkba látogató arabok soraiban, hogy látogatásuk ideje alatt iszlámvallási házasságot kötnek magyar muszlim lányokkal. Magában ez a tény még nem lenne baj, hiszen egy párkapcsolatot legalizálni csak Isten áldásával lehet. A baj az a szándék, hogy a látogató külföldieknek eleve az a szándéka, hogy a házasságot csak ittléte alatt kívánja fenntartani, ha szabad így fogalmaznom, egy szexuális kapcsolatot legalizál egy meghatározott időre. A siitáknál valóban létezik az un. "zauadzs mütaa", azaz időleges, vagyis "élvezeti házasság", de ezek a külföldiek egyáltalán nem sííták, sőt nem ismerik el az iszlám eme házasodási szokásait sem. A házasságot válással szakítják meg, amiről majd hazaérkeztükkor üzenetben juttatnak el a "feleségükhöz". Képzelhetik, hogy szerencsétlen leányzó mit érezhet egy-két havi boldog "házasság" után. A muszlim házasulandó férj kifizeti ugyan a házasságkötéskor fizetendő csekély összegő hozományt (max. 1-200 USD), de a váláskor kifizetendő, eleve nagyságrendekkel nagyobb összeget már nem küldi el. Szerencsétlen magyar muszlim lányok kétszeresen be lettek csapva, lelkileg-érzelmileg és anyagilag is! Hol szabhatunk gátat ennek az egyre elharapódzó gusztustalan módszernek, ugyanis jogilag szinte lehetetlen orvosolni a lányok panaszait!? Pláne, ha kiderül, hogy odahaza van még egy esetleg több felesége is az "úriembernek".