A Magyar Honvédség karjelzései
Összeállította: Besenyő-Buda János
ISBN 978-963-7037-59-7
2
Lectori salutem! A kötet, melyet a kezében tart a tisztelt olvasó első összefoglalója egy, a Honvédségben szűk húsz éve feltűnt és azóta már-már szenvedélyesen gyártott, viselt és számos vitát is gerjesztő jelenségnek, a katonai identitás egyik legnépszerűbb nemzetközi jelének, a karjelzésnek. Az két évtizede még csak elszórtan megjelenő jelzés használata azóta beépült a magyar haderő szabályzataiba, és mára már kimondható, hogy ha nem is vált, – hisz ilyen rövid idő alatt nem is válhatott – hagyománnyá, de a legjobb úton jár, hogy végérvényesen az legyen. A hagyomány vélemények, hitek és szokások átörökítése a generációk között. Az átadás lehet tudatos, gyakrabban spontán, az egyént körülvevő társadalom életmódjának, szokásainak a társadalom által többékevésbé kötelezően elvárt követése. A hagyományok a hozzájuk csatlakozó rítusokkal és kultuszokkal az adott kultúrára, kultúrkörre jellemző rendszert alkotnak. Együtt fejlődnek, változnak a létrehozó kultúrával, társadalommal. Egyes elemeik elhalványodnak, majd eltűnnek, új társadalmi helyzetben új tradíciók születnek, esetenként az adott kultúrát vagy társadalmat körülvevő idegen kultúrák hagyományaiból is merítenek. A hagyományok alakulása, változása vagy átvétele történelmileg általában lassú folyamat. Gyors vagy annak tűnő változások csak nagy ideológiai vagy társadalmi váltáskor következnek be. Azonban ezekben a történelmi pillanatokban sem teljes a változás, a régi kultúra, tradíció elemei, ha módosulva is, de beépülnek az újba, és egy, csak az adott társadalomra jellemző „bővített” rendszerét hozzák létre a hagyománynak. Hagyományai nemcsak a társadalmaknak, de az azokat felépítő kisebb közösségeknek is vannak, a nagy társadalmi csoportoktól kezdve a területi közösségeken, szakmai szerveződéseken, baráti körökön és családokon át egészen az egyénig. Minél zártabb egy közösség, minél speciálisabb feladatra szerveződött, annál erőteljesebb, csak rá jellemző, a többi csoporttól magát tudatosan megkülönböztető hagyományrendszert alakít ki, melyhez – éppen zártsága miatt – rendkívül ragaszkodik. A hadsereg az egyik legspeciálisabb feladatra létrejött korporatív testület, melyet éppen ez a speciális feladat és erős hierarchikus jellege a társadalmak egyik legzártabb közösségévé tett és tesz. Folyományaként hagyományai csak rá jellemző elemeket tartalmaznak. A „rá” alatt itt a világ összes fegyveres testületét értjük, a múltban, jelenben és jövőben. Ezt a kialakult rendszert a nemzetközi szakirodalom „warrior cult”-nak, azaz a harcos, a harcolók kultuszának nevezi. Számos eleme közül az egyik legjellemzőbb azoknak a jelzéseknek, jeleknek és jelképeknek a használata, melyek az egyes harcost szűkebb és tágabb katonai közösségéhez fűzik. Melyeknek révén önmagát a közösség részének, de fontos részének tekintheti, és a közösség is érezteti vele, hogy tagja annak. Az „egy mindenkiért, mindenki egyért” elv tárgyi megjelenései ezek a jelek: a csapatzászlótól egészen a karjelzésig. A legkorább megjelenő ilyen jelzés, amely az idők során jelképpé vált, a zászló. A csapatzászló, az alakulatzászló. Az állandó, professzionális hadseregekben a zászlók szigorúan szabályozottak, egyéni elképzeléseknek, jeleknek rajtuk nincs helye, hiszen az alakulat tagjait és hagyományait térben és időben összekötő szerepük felett ott van az államhoz való tartozás, az államnak tett esküre való állandó emlékeztetés funkciója is. Ezért már a római légiók is, ha a sasokat és más jelvényeket nem is alakíthatták át, légiónként a csakis rájuk jellemző mellékneveket – Fulminax, Pia fidelis, – adták, hogy e nevek által is elkülönüljenek a többiektől, és büszkék lehessenek a saját, így megkülönböztetett közösségükre. A középkorban a saját közösség elválasztása a többiektől könnyebb volt. Hiszen a lovag saját jeleit, zászlaját, címerét, sisakdíszét viselte, és értelemszerűen kísérete és katonái is az ő jelével mentek harcba. Az uralkodó katonái pedig a szuverén, vagyis az állam jelzéseit hordták. Az állandó hadsereg kialakulásával a helyzet megváltozott. Professzionális hadseregek az utolsó gombig és leheletig szabályozzák katonáik környezetét és életét, hiszen ettől válnak azzá, amik, állandó hivatásos haderővé. Az ember azonban már olyan, hogy szereti kimutatni, hogy ki ő és hova tartozik. Ezért a különböző haderő- és fegyvernemek már igen korán igyekeztek viseletükkel is elkülönülni, és ezen az elkülönülésen belül a kisebb egységek még tovább tágítani a lehetőségeket, saját önazonosságuk megteremtésére. Így jelentek meg a fegyvernem színek, az elkülönítő viseleti darabok, az ezred melléknevek, az ezredindulók.
3
Az 1848/49-es szabadságharc 9. honvédzászlóalja büszkén viselte, a többi zászlóalj által szívből irigyelt, kitüntetésként kapott vörös sapkát és a „vörössapkás” melléknevet. A Monarchia idején a fegyvernem színeken kívül, különösen az új szakszolgálatok különböző jelképeket kreáltak maguknak, ezek azonban nem lévén hivatalosak, legfeljebb a katonai szubkultúrában hatalmas népszerűségre szert tevő szolgálati emléklapokon, emléktárgyakon és a katonák által készített relikviákon jelenhettek meg. Az 1914 őszén hadba vonuló katonák még régi jelképeik alatt masíroztak a csataterekre. A lövészárkok és kavernák valósága azonban sok mindent elfeledtetett a megszokott jelképekből, és sok újat is hozott. A frontszolgálat által mindennél jobban összekovácsolódott katonák identitásuk erősítésére, alakulatuk vitézségének hirdetésére, új jelképhordozót, az alakulatjelvényt alkották meg. Ezek a jelvények csak kisebb részben voltak hivatalosak, nagyobbik részüket egyszerűen önmaguknak csináltatták. Az új szakszolgálatok és fegyvernemek mind új jelképet választottak maguknak. Megjelent a légierő és vele a légierők nemzetközi jele a szárny vagy a sas, a rohamcsapatok halálfeje, a hegyivadászok havasi gyopára. Sokat közülük a Nagy Háború után, már a bajtársi közösségek készíttettek, emlékül az együtt töltött időre. Az első Magyar Népköztársaság idején terveztette meg Károlyi Mihály az első hadseregjelvényt. Ez a kardos turul első felbukkanása a hivatásos magyar haderőben. A Tanácsköztársaság folytatta az alakulatjelvények használatát, gyakorlatilag ezek voltak az egyetlen csapatazonosító jelek. A két világháború között inkább a csapatnévadásra és a különböző szolgálatok védőszentjei ünnepének tiszteletére fektették a hangsúlyt, de fel-felbukkant néhány egyedi alakulatjelzés is. A háborúban felszálló légierő pedig, német hatásra ugyan, de minden repülőszázadának külön nevet és jelet készített. A háború után történtek kísérletek alakulatjelzések készítésére, de ezek a nagy fordulat miatt nem folytatódtak. Az ötvenes, hatvanas és hetvenes években a szent titkosítás és egységesítés jegyében semmiféle „egyéniesedésnek” nem volt helye, a politika rettegett a közösségek esetleges túlzott összekovácsolódásától. Ez a helyzet, az önazonosító jelek hiánya, 1989 után gyökeresen megváltozott. Az új társadalmi rendszerben már szükség volt és van a testületi azonosság erősítésére, a csapathoz való tartozás érzésének megszilárdítására. Ezt fokozta még az új szövetségi rendszer, amelynek jeleit és jelzéseit immár, nemcsak hogy megismerhették a katonák, de maguk is szerettek volna valami hasonló, csak rájuk jellemző jelet viselni. Így vették át, az egyébként világszerte használt, de leginkább az amerikai hadseregben népszerű karjelzést. Alulról jövő kezdeményezésüket az állami és hadseregvezetés elfogadta. Minimális szabályozás után mindenki megkezdhette saját jelének megalkotását. Ebben a könyvben a kilencvenes évektől készült és használt karjelzések találhatók. Rendszeresítettek és nem rendszeresítettek is. Formájuk, képi világuk, jeleik nagyon változatosak. A komolykodó címerszerű jelzésektől, az elvontabb vagy nagyon is naturális ábrákon át, a humoros, néha meghökkentő rajzolatokig. Hadkiegészítő parancsnokságok jelzéseitől az Afganisztánban szolgáló egységek saját, a helyszínen készült változatáig. A szerző és gyűjtő Besenyő (Buda) János őrnagy hatalmas munkát végzett, hiszen némelyik karjelzés ma már fellelhetetlen, gyűjtők álma. Csak remélhetjük, hogy egyszer lesz lehetőség és idő ezeket a jelzéseket alaposabban feldolgozni, szimbolikájukat értelmezni. Addig is ne felejtsük el, hogy a légiók ezüst sasa és az Afganisztánban szolgáló felderítők patkánya ugyanazért született meg és létezik, amit Hartman őrmester Kubrick filmjében a Full Metal Jacket-ben fogalmazott meg. Szavai ugyan a tengerészgyalogosoknak szóltak, de ha a megnevezéstől eltekintünk, azt a másik vagy a saját alakulatunkkal behelyettesítjük, azok a világ minden katonájára érvényesek, és a legjobban kifejezik, hogy mi is, és miért létezik a „warrior cult” és egyik kifejezési formája, a karjelzés. „Mostantól kezdve halálotok napjáig, akárhol is vagytok, minden tengerészgyalogos testvéretek... Emlékezzetek szavamra: a tengerészgyalogosok meghalnak, hiszen ezért vagyunk itt. De a Tengerészgyalogság örökké él. És ez azt jelenti, hogy ti is örökké éltek!”
Cs. Kottra Györgyi főmuzeológus HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
4
Rendszeresített és a Honvédelmi Közlönyben megjelent karjelzések Ebben a részben csak azok a karjelzések (illetve azok változatai) találhatóak, amelyeket az érvényben lévő szabályozók szerint a karjelzést rendszeresítő Bizottság jóváhagyott, majd pedig a Honvédelmi Közlönyben kihirdetésre kerültek. Az eredetileg jóváhagyott karjelzéseket számmal jelöltem meg, az egyéb (nem hivatalos vagy „szabálytalan”) változatokat pedig számmal és betűvel. A karjelzések áttekintésekor felmerül az a kérdés, hogyan lehetséges, hogy a jóváhagyott változatnak annyifajta és féle változata került a rendszerbe (amelyek sokszor már az eredeti karjelzésre sem hasonlítanak), hogy azok követése már szinte lehetetlen? Először is, az első közel 100–110 db karjelzést a Hellenix Kft gyártatta le még Görögországban. Akkoriban a számítógép még nem volt olyan mértékben elterjedve, mint most, így a karjelzések dokumentációit nem rögzítették elektronikusan, a kapott színes rajzokat (a hivatalos felterjesztésekben a karjelzéseket temperával illetve vízfestékkel festették meg, és mint mellékletet csatolták a felterjesztésekhez), az eredetben megkapott rajzokat pedig nem őrizték meg. Azzal, hogy milyen színkódokat, illetve milyen cérnát használtak, senki sem törődött. Már ekkor is előfordultak „hibás” karjelzések, illetve hogy egyfajta karjelzést többfajta színárnyalatban vagy ábrával, esetleg más betűkkel készítettek el. Így történt meg, hogy a Lenti helyőrségben állomásozó, Bottyán János nevét viselő alakulat karjelzéséből két olyan változat is van, ahol a címerállat kétféle változatban található meg, illetve az egyik változatban hiányzik az ékezet a János szóról. Hasonló a helyzet az MH 93. Vitéz Háry László Vegyes Repülő Osztály (Tököl) karjelzésével, ott is hiányzik egy ékezet. Azonban később más cégeknél (Jaquard kft, Laskawy és társa, Fikó-Tex Kft stb.) is készültek ilyen karjelzések, ezért van az, hogy a Pest megyei Hadkiegészítő Parancsnokságnak vagy a Katonai Közlekedési Központnak más színárnyalatú vagy szegélyezésű (arany-ezüst) karjelzései készültek el. Persze ezek a karjelzések is kikerültek a csapatokhoz és csak egy-egy jobb szemű katona vette észre a különbözőséget, na meg a gyűjtők. És itt jön be a másik ok, hogy mért van annyiféle karjelzés. Mivel a Honvédség, illetve az alakulatok nem védették le a karjelzéseket, a gyártók, illetve néhány élelmesebb „gyűjtő” (én inkább kereskedőknek hívnám őket) elkezdte a különféle változatok elkészíttetését, majd árusítását (ezeket nem csak a gyűjtők, de a katonák is megvásárolták és persze viselték is). Persze nem csak ezért van ennyiféle változat, ugyanis a karjelzéseket több cég is gyártotta az elmúlt évek során, akik nem mindig ugyanazzal a fajta alapanyagokkal dolgoztak, mint az elődjeik, így szintén előfordul az, hogy egy alakulat karjelzése többfajta (egymáshoz közelálló) színváltozatban készült el. Az is problémát jelentett, hogy a karjelzések egy jó része nem volt megvásárolható a Katonai Ruházati Boltokban, így a katonák kerestek maguknak olyan hímző szakembereket (Pétervári István, stb.) akik egy adott rajz alapján lehímezték az eredetileg szövött karjelzéseket. Ezért is fordulhat elő, hogy egyfajta karjelzés szövött és hímzett változatban is megtalálható. Ezeknek a karjelzéseknek az összegyűjtése és leírása annak ellenére, hogy a Honvédelmi Közlönyökben folyamatosan megjelentek, nem volt egyszerű. A karjelzések leírásai csak 1999-óta kutathatóak, ugyanis az előtte felterjesztett anyagok nem kerültek megőrzésre. Csak hosszas kutatómunkával sikerült a felterjesztések egy részét megtalálni. Volt olyan, amit a már nyugdíjba vonult katonáktól sikerült megkapni, de olyan is, amit a szemétégetőből sikerült kimenteni. Volt olyan karjelzés, ami csak fekete-fehér ábrával jelent meg a közlönyben, és mivel az alakulat időközben megszűnt a karjelzés nem került legyártásra. A karjelzést felterjesztő okiratok eltűntek, azonban az alakulat utolsó parancsnoka az egyetlen színes ábrát megőrizte, bekeretezte, majd az irodája falán tartotta. Amikor nyugdíjba vonult, az utódjának nem volt ideje „lomolni”, mivel külszolgálatba vezényelték, így a kép később hozzám került. Ez alapján készítettük el a Láhner György javítózászlóalj karjelzését. A munkám folyamán nagyon sokan segítettek a karjelzések és a felterjesztő iratok beszerzésében, sőt sokszor azt is megtudtam, hogy mi egy-egy karjelzés története. Ezeket igyekeztem a karjelzések leírásakor is megemlíteni. Sajnos ennek ellenére több karjelzés is volt, amelynek a leírása nem került elő, ekkor sietett a segítségemre a Hadtörténeti Múzeum főmuzeológusa Cs. Kottra Györgyi, aki a magyar katonai zászlók és karjelzések egyik legavatottabb ismerője. Segítségével elkészítettük ezeknek a karjelzéseknek a leírásait is. Bár nem írhatom le ide mindazoknak a nevét, akik segítették ennek a kiadványnak a létrejöttét, de azért néhányat szeretnék kiemelni közülük és ezúton is megköszönni az önzetlen segítségüket: Baczoni Tamás őrnagy, Böröndi Gábor ezredes, Bujdosó Brigitta főtörzsőrmester, Győri János alezredes, Huszti András dandártábornok, Istella Csilla főhadnagy, Kádár József őrnagy, Kántor Antal alezredes, Kékesi Mihály alezredes, Kis Gábor, Kovács Attila főhadnagy, Lamos Imre dandártábornok, Ludányi Gyula rendőr százados, Magó Károly főtörzsőrmester, Mári János alezredes, Megtért István alezredes, Stadler István törzszászlós, Semsei László alezredes, Széplaki Gábor, Szűcs Lajos százados, Tóth Zoltán százados, Török László törzszászlós. A kiadvánnyal kapcsolatos észrevételeket, javaslatokat az alábbi elérhetőségre várjuk: Besenyő János, Budapest, Derű u. 8. 1035. tel:06–30–4325894 illetve besenyo©hotmail.com.
5
1 MH Szárazföldi Csapatok Parancsnoksága Kör alakú, feketével és arannyal szegélyezett kék mezőben a mező felső harmadában vörössel és ezüsttel hétszer vágott csücskös talpú pajzsban (Árpád-házi családi színek) arany oroszlánok által tartott óarany országalma, tetején a kereszt vörös (Székesfehérvár egyik jelképe) vörös-arany babérkoszorúval övezve. A címerpajzs fölött három, altábornagyi hatágú csillag vörössel szegélyezett arany. A pajzstartó koszorú alatt ezüst, szablyát tartó kiterjesztett szárnyú turul. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
2 1 MH 1. Katonai Kerület Parancsnokság Ezüsttel szegélyezett gótikus pajzsban halványszürke (világos ezüst) alapon hasított címerpajzs. Jobb mezeje az Anjou (kék alapon három arany liliom) és az Árpád-ház (ezüsttel és arannyal hétszer vágott) színeivel egyszer vágott pajzs. Bal mezejében vörös alapon keresztbe tett szablyák. A pajzs fölött feketével TATA felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
3 MH 2. Katonai Kerület Parancsnokság Feketével és vörössel szegélyezett ívelt pajzsban kék mezőben feketével szegélyezett zöld alapon lebegő kitárt kapujú kétablakos bástya. Jobbról kék-arany, balról vörös-ezüst tölgykoszorú övezi. Fölül arany KAPOSVÁR felirat, a koszorúk ölelésében arany 2 szám. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
4 MH 3. Katonai Kerület Parancsnokság Feketével és arannyal szegélyezett kék alapú körben ágaskodó arany oroszlán három arany labdával. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
6
5 MH Budapesti Katonai Kerület Parancsnokság Feketével szegélyezett ovális. Közepén kék alapú oválisban Budapest körvonala a Dunával, benne a Lánchíd sziluettje feketével. Körülötte a külső ezüst oválisban zöld-arany babérkoszorú. Felül feketével BKK. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
6 MH 8. Kinizsi Pál Harckocsi Dandár (Tapolca) A kék alapszínű csücskös pajzsban a felül elhelyezett felirat és a vártorony a névadóra, az alsó felirat a helyőrségre, a keresztbe tett kardok a fegyveres jellegre, a babérágak a katonai dicsőségre utalnak. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
7 MH 37. Savaria Gépesített Lövészdandár (Szombathely) A csücskös talpú pajzson elhelyezett motívumok közül a felirat és a sisak a település római kori eredetére, a keresztben elhelyezett két kard a fegyveres szervezetek általános szimbóluma, a lovagkereszt pedig a becsületet, a lovagiasságot fejezi ki. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
8 MH 93. Jurisics Miklós Páncéltörő Tüzérezred (Szombathely) A három mezőre osztott csücskös pajzs mindhárom része a névadó Jurisics Miklósra utal vissza. A felső rész a Jurisics család címere, az alsó pedig a kőszegi várat jelképezi, amelyet a törökök sikertelenül ostromoltak 1532 augusztusában. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
7
9 MH 87. Bem József Légvédelmi Tüzérezred (Nagyoroszi) A világoskék alapszínű csücskös pajzsban alul elhelyezett motívum – a tőből levágott kardot tartó fél kar, fölötte a hold és a hatágú csillag – Hont vármegye címerének részlete. A felirat a helyőrségre, a felül elhelyezett fegyvernemi jelvény az alakulat rendeltetésére utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
10 MH 18. Báró Nádasdy Ferenc Műszaki Ezred (Győr) A gazdagon díszített karjelzés báró Nádasdy Ferenc, a „nagy fekete bég”, az alakulat névadója címerének motívumaira épül. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
11 MH 123. Eötvös József Vonalépítő Híradóezred (Ercsi) A háromszögű pajzs sötétkék alapszíne és szegélye a híradócsapatok hagyományos fegyvernemi színe, a sárga keretben lévő felirat a helyőrségre utal, a számozás az alakulat MH száma, a villámköteg a híradócsapatok fegyvernemi jelvénye. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
12 MH 74. Arrabona Felderítő Zászlóalj (Győr) A négy mezőre osztott csücskös pajzsban elhelyezett római kori sisak és a keresztbe tett római kardok a helyőrség római-kori eredetére utal vissza, a felirat a város latin neve és egyben az alakulaté is. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
8
13 MH 14. Thury György Gépesített Lövészdandár (Nagykanizsa) A pajzs Nagykanizsa címerének alakja, egyúttal jelképezi a Honvédséget is, amelynek a „fűzöld” alapszíne hagyományosan a lövészek fegyvernemi színe, az ezüstszínű bástya jelképezi Thury György várát, melyet a törökök ellen védett, de ez egyben Nagykanizsa címerének részét is képezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
14 MH Bottyán János Gépesített Lövészdandár A párducfej az elszántságot és bátorságot tükrözi, amely kifejezi a dandár erejét, harckészségét. Közvetve utal a korszak főurainak díszöltözetére (párduckacagány) is. A felirat a dandár névadóját és a helyőrséget jelzi. A fekete háttér szín pedig a páncélos egységek fegyvernemi színe. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
15 MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Tüzérdandár (Pécs) A tüzér jelvény a fegyvernem, a dzsámi Pécs város jellegzetes szimbóluma, mely a Misina hegyen lévő TV toronnyal együtt a helyőrséghez való kötődést fejezi ki. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
16 MH 36. Gábor Áron Páncéltörő Tüzérdandár (Kiskunhalas) Összefoglalóan tartalmazza a fegyvernemre, az alakulatra és a városra utaló szimbólumokat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
9
17 MH 35. Dobó István Harckocsidandár (Kalocsa) A gömb forma a tökéletességre, a kék ég a békére, (amely megvédelmezése az MH feladata is) az alsó félkört beívelő babérkoszorú a dicsőséges győzelemre, a várfal az egri hősökre (a dandár Egerből diszlokált Kalocsára), a páncélos lovag a harckocsizók elődjeire utal, szimbolizálja az erőt, a lendületet és a gyorsaságot. A 35.-ös szám a dandár számozása. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
18 MH 44. Tóth Ágoston Tüzérdandár (Marcali) A piros szín és a fegyvernemi jelvény a tüzérséget szimbolizálja, a 44.-es szám az alakulat MH számozását jelenti. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
19 MH 80. Török Ignác Gépesített Lövészdandár (Abasár) A címerpajzs felső része megegyezik Abasár címerével. A korona a falu szülöttére, Aba Sámuel királyra utal. A hármas toronyszerű épület (monostor) az itt működő pálos rendi szerzetesekre emlékeztet, a latin nyelvű felirat a király adományozó okiratának címe (jelentése: adomány Sárnak, azaz Abasárnak). A bőgő szarvasbika a dandár választott címer (jelkép) állata, amely az erdős-hegyes környék szinte mindennapos vadja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
20 MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár A csapatkarjelzés gróf Bercsényi Miklós címerének felhasználásával lett kialakítva. A pajzs a Bercsényi család címerének bal oldalával egyezik meg, amely a mondabeli egyszarvút (unicornis) ábrázolja, hármas halmon elhelyezett koronán állva. A felső korona a Bercsényi család grófi koronája. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
10
21 MH 65. Damjanich János Gépesített Lövészdandár Előkészítő Törzs (Nyíregyháza) A piros színű háromszögben ágaskodó fekete ló utal a városban 1851-től állomásozó különféle lovas alakulatokra (14. huszár ezred, 4. huszár ezred, 1. lovas dandár, a Hajdúsági 15. lovas század stb.) A piros háromszög a szabadságharc piros-zöld „farkasfog” szegélyezésének egyik eleme, az 1848–49. évi forradalom és szabadságharc emlékére utal, egyúttal a nyírségi régió jellemző színe. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
22 MH 10. Dózsa György Tüzérdandár (Cegléd) A piros mezőben elhelyezett tüzér jelvény a fegyvernemre, a pajzs Cegléd városra utal. A skarlátpiros alapszín a tüzércsapatok hagyományos fegyvernemi színe. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
23 MH 60. Szeged Műszaki Dandár (Szeged) A pajzs felső részében világoskék mezőben a sas, karmai között a karddal a katonai jellegre utal. A színek, a sas és a napkorong egyben Szeged városát is jelképezik. Az alsó rész zöld színe és a fegyvernemi jelvény a műszaki csapatokat, a kék színű hullámos csíkok a két alföldi folyót (Tisza és a Maros) ábrázolják. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
24 MH 87. Szentes Műszaki Technikai Ezred (Szentes) A domináns piros és kék színek Szentes város címerének színei, a kék hullámvonal a Tisza folyóra utal, az ásó a műszaki földmunkákat, a bástya az erődítési építmények készítését, a tölgyfalevél a katonai dicsőséget szimbolizálja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
11
25 MH 27. Magyar Bálint Páncéltörő Tüzérezred (Marcali) A felirat a névadóra, a fonyódi vár kapitányára, az 1950. évszám pedig a jogelőd szervezet megalakításának időpontja. A pajzs a páncéltörő tüzérek védelmi feladatait, a bástya a várvédő kapitányt szimbolizálja. A piros-kék színösszeállítás egyaránt visszautal Magyar Bálint várkapitányra és Marcali vörös címerének színére. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
26 MH 5. Elektronikai-harc Ezred (Kiskunfélegyháza) Az alkalmazott jelzések közül a hullámhossz jele, a pajzs az elektronikai védelmet, a rádióadótorony és a lokátor a rádiótechnikai jelleget, a kifelé irányuló nyíl az aktív rádiózavarást, a beérkező nyíl a felderítést jelképezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
27 MH 52. Hunyadi Mátyás Javítóezred (Szabadszállás) A csapatkarjelzés alsó felében Szabadszállás város (akkor még nagyközség) címere található, a felső részen a nyitott könyv a jogelőd, az MN Hunyadi Mátyás Kiképző Központra, a könyvre helyezett kalapács és franciakulcs az ezred akkori tevékenységére utalt. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
28 MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj (Pécs) Az ábrán szereplő villámjel a gyorsaság, a határozottság, az erő jelképe és egyben utal az ejtőernyős állomány jelenlétére („égből a földre”). A kék és sárga színek Pécs város színei. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
12
29 MH 13. Türr István Műszaki Ezred (Baja) A zöld színű, kör alakú karjelzés a műszaki fegyvernemi jelvényt, az alakulat névadóját és a helyőrség megnevezését tartalmazza. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
30 MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár A pajzs ezüst-piros színe a Bocskai zászló színe, a buzogány és a dörzskerekes pisztoly a kor (XVI.-XVII. század) jellemző fegyvere, a háromrészes korona az ország korabeli megosztottságát szimbolizálja. A B. I. a névadó monogramja, az 5. szám a dandár MH számozása. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
31 Szolnoki Repülőtiszti Főiskola (Szolnok) A kék alapú körben elhelyezkedő szabályos mértani idom nyílhegy alakot formáz, egyben emlékeztet a csiszolt kristálykészítésre is, amely az értékteremtést, felelősségvállalást idézi. Az idom közepén található szárny a repülés szimbóluma. A Főiskola pályázatot írt ki az Iskolajelvény lecserélésére (amiben értelemszerűen a vörös csillag már nem szerepelhetett). Több pályázatot adtak be, melyekből szavazás útján választották ki az új jelvényt. Végül a Főiskola parancsnoka Nagy Szilveszter tábornok pályázata kapta a legtöbb szavazatot. Később a Főiskola karjelzésének is ezt a változatot terjesztették fel. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
32 MH Informatikai Intézet Fekete alapon sárgászöld körben öt, növekvő szélességű arany pólya. Rajta fekete, stilizált „I” betűben ezüst H. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
13
33 MH 5. Alba Regia Rendészeti Komendáns ezred (Székesfehérvár) A címerpajzs (amely a Magyar Honvédséget szimbolizálja) fölött a királynői korona és a vörös-fehér pajzsban lévő kisebbített pajzs Székesfehérvárhoz való kötődést fejezi ki. A kisebbített székesfehérvári pajzsot mindkét oldalról egy-egy oroszlán tartja, amely az ezred erejére utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
34 MH 89. Szolnok Vegyes Szállítórepülő Dandár (Szolnok) A babérkoszorúval övezett címer – Szolnok város címere – a csapat helyi kötődését, a légcsavar a repülést fejezi ki. A dandár karjelzésének megtervezését Békési József parancsnok írnoka végezte el, az első rajzot, majd a felterjesztett változatot is ő készítette el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
35 1. szállítórepülő század Feketével szegélyezett alul ível kör. Benne kék alapon fekete sugarakkal szabdalt háttér előtt barna földgömbszeleten álló felmálházott dromedár. Jobbról és balról arany-ezüst babérág. Alul, kék szalagdíszben arany szárnyas propeller. Fent félkörben jelmondat: BÁRMIT, BÁRHOVÁ, BÁRMIKOR. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
36 1. szállítóhelikopter század (MI-8) Feketével szegélyezett arannyal és ezüsttel hétszer vágott gótikus pajzs. A hétszer vágott mezőben lángolt fújó arany sárkány. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
14
37 2. szállítóhelikopter század (MI-8) Feketével szegélyezett, kék alapú fekvő oválisban arany szárnyakkal ékített ezüst helikopter. Fölül vörös betűkkel HIP. A karjelzést Kiss István tervezte. A jelvény alapötletét a Sikorsky helikoptergyár egyik emblémája ihlette. A helikopter mögött a lapátvégi áramlás látható sárga színnel, mely az eredeti felvarrón fluoreszkáló cérnával volt hímezve. A karjelzésből több változat is készült, melyek csak színben különböztek egymástól, ezek közül választott a század szavazással. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
38 1. könnyűhelikopter század Feketével szegélyezett égkék körben pávaszemes pillangó. Fölötte feketével PILLE. A század tagjai szerettek volna egy századjelvényt készíteni, de nem tudtak megegyezésre jutni. Az ötletadó végül Nagy János pilóta, századparancsnok-helyettes volt, aki a gyermeke „kis fürkész” c. könyvsorozatából, a lepkékkel foglalkozó részből választotta ki a karjelzésben szereplő „Kardszárnyú Lepkét”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
39 2. könnyűhelikopter század Feketével szegélyezett ívelt tetejű pajzsban fekete-arany alapon, arany koronából emelkedő ezüst páncélos lovag fekete-arany szárnyakkal. A „páncélos lovag” néven ismert karjelzést Sarkadi István pilóta javaslatára készült el. A tervezetet Sienkiewicz: „Tűzzel-vassal” című könyvéből készült filmben látott lengyel „szárnyas huszárok” alakja ihlette meg. Végül a karjelzés alakját Udvardy Róbert pilóta tulajdonában lévő történelmi naptár lovagfigurái közül választották ki és Gál Gusztáv ny. főiskolai tanár rajzolta meg. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
40 Javító osztály Feketével szegélyezett arannyal és kékkel hasított tárcsapajzsban arany raktárépület fölött franciakulcsot markoló repülő sólyom. A századjelvényt Szőke Gyula, a hajtómű műhely parancsnoka tervezte meg. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
15
41 Ejtőernyős és légideszant kiszolgáló század Feketével szegélyezett ezüst alapú csücskös talpú pajzsban, nemzetiszínű ejtőernyőben arany karddal vágott szárny SZOLNOK felirattal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
42 MH 93. Vitéz Háry László Vegyes Repülő Osztály (Tököl) A csapatkarjelzés, amelynek tervezésében közreműködött Háry Kálmán, a névadó testvérbátyja – szimbolizálja a repülést (légcsavar) a légtér (kék mező) védelmét (sas). Az olajág a katonai hűséget jeleníti meg. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
43 MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj (Eger) A két mezőre osztott pajzs a védelem, a keresztbe tett kardok a lovagiasság, az ejtőernyő a mélységi felderítést, az ágaskodó egyszarvú és a várfal Eger várost szimbolizálja. A kékpiros háttérszín a város színe. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
44 MH 34. Bercsényi László Felderítő Zászlóalj (Szolnok) Az alapszín világoskék, benne nyitott ejtőernyő, az ernyő felett Bercsényi felirat, és a 34.es szám az alakulat neve és száma található. A kitárt sasszárny által közrefogott hasított pajzs alsó részén a városba torkolló két folyó – a Tisza és a Zagyva – jelenítődik meg. A keresztbe rakott kard, a tölgy és az olajág a katonai jelleget fejezi ki. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
16
45 MH 32. Budapest Őrezred (Budapest) Az alkalmazott színek és ábrák piros és arany, illetve a 32. számot tartó oroszlán és griff Budapest főváros jelképei, a kék színű 32.-es szám Budapest háziezrede, a 32. gyalogezred megkülönböztető színére utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
46 Honvéd Folyami Flottilla (Budapest) A hivatásos állomány a zubbony bal-alkaron viselte az arannyal hímzett horgonyt, amely a hajósok általános szimbóluma. A sorállomány – a többi csapattól eltérően – ugyancsak a zubbony bal alkarján viselte a csapatkarjelzést, amely a tisztek jelzésének egyszerűsített és ezüstszínű változata. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
47 MH 1. Honvéd Tűzszerész és Aknakutató Zászlóalj Feketével és bíborral szegélyezett aranymezejű ovális pajzsban nemzeti színű sávval díszített fekete szárnyas bomba, kétoldalt szablyás tölgyfalombbal övezve. Fölül 1945, alul TÜZSZERÉSZ felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
48 MH 20. Aulich Lajos Rendészzászlóalj Arannyal szegélyezett barna alapú ívelt pajzsban zöld-arany körrel övezett arany kard keresztezett karabélyokkal. Az ívben alul KATONAI RENDÉSZ felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
17
49 MH 15. Esze Tamás Híradóezred (Vác) Az ellipszis alakú mezőben elhelyezkedő diadalív Vác városát, a színösszeállítás és a híradó jelvény a csapat rendeltetését szimbolizálja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
50 MH 301. Gáspár András Műszaki Mentőezred (Aszód) A műszaki jelvény és a vegyivédelmi jelvény az alakulat rendeltetését szimbolizálja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
51 MH 40. Galga Vezetésbiztosító Ezred (Aszód) A csapatjelzés színei (kék-arany) és a mondabeli egyszarvú (unikornis) Aszód város címerére, egyben a várossal kialakított kapcsolatokra utal. A Galga felirat az alakulat és egyben a környéken található folyó neve, az alsó felirat pedig a helyőrség helyét jelzi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
52 Zrínyi Miklós Katonai Akadémia (Budapest) Az egyszerű ősi pajzsforma a védelem hadtörténeti szimbóluma, a könyv a hadi tudományokat (általában a tudományokat) kifejező szimbólum. A könyvre helyezett tölgyfaág a tudásra épülő erőre, és az előremenetel perspektívájára utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
18
53 Bolyai János Katonai Műszaki Főiskola (Budapest) Az alapmező közepén a nemzeti színű pajzs mögött elhelyezkedő dárda – kettős a tisztességet és a becsületet –, a Bolyai kardot tartó turulmadár, mint Magyarország totemállata a nemzeti értékekre utal, másfelől a Főiskola életében igen jelentős hagyomány felelevenítését, a „100 napos ünnepségen” átadásra kerülő díszkardot jelképezi. A csapatkarjelzés alapötletét a Magyar Harcosok Bajtársi Közössége szervezet jelvénye adta. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
54 Kossuth Lajos Katonai Főiskola (Szentendre) A csapatkarjelzésben főként a hagyományos motívumok találhatóak meg, mint pl. az Árpád-házi királyok és fejedelmek címerének színei, a kard, az olajág. Ezek a motívumok a nemzeti és katonai értékek tiszteletben tartását jelképezik. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
55 MH 43. Nagysándor József Híradóezred (Székesfehérvár) A vörössel és kékkel két mezőre osztott pajzs és a felső részen elhelyezett csücskös pajzs és benne a vár a helyőrségre utal, a szegélyen elhelyezett felirat a névadó megnevezése, a 43.as szám az alakulat MH számozása, a középen elhelyezett villámköteg a híradó csapatok fegyvernemi jelzése. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
56 MH 78. Elektronikai Harc Század Feketével szegélyezett ívelt talpú pajzsban ezüst-kék félköríves alapon ezüst bástyából kiemelkedő háromágú arany villám, 78 felirattal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
19
57 MH 11. Perczel Mór Légvédelmi Vezetési Század Feketével szegélyezett vörös alapú háromszögletű pajzsban fekete denevér sziluett; fölül arany TATA felirat. A karjelzést Bodnár Csaba tervezte meg és az első darabokat a századparancsnok felesége gyártotta le kézzel. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
58 MK Katonai Biztonsági Hivatal Bíbor alapon arany körben mellén MH pajzsot viselő kardot markoló ezüst turul, alul tölgy-és olajág koszorú. Körben arany felirat KATONAI BIZTONSÁGI HIVATAL. Rendszeresítést elrendelő parancs: 39/1993. (HK 24.) MH parancsnoki intézkedés
59 MH Légvédelmi Parancsnokság Feketével szegélyezett királykék alapú körben égkék alapú osztott kör. Benne arany koronából emelkedő arany szárnyas arany kard. Körben ezüst felirat LÉGTERÜNKET VÉDELMEZZÜK*VESZPRÉM* Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
60 MH 11. Duna Légvédelmi Rakétadandár Az ellipszis alakú karjelzés közepén lévő hullámvonal, a „D” betű és a Duna felirat egyaránt az alakulat megnevezését szimbolizálja. A felső részen látható szárnyak és a kardok a légi csapatokra utalnak. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
20
61 MH 47. Pápa Harcászati Repülőezred (Pápa) A négy részre osztott pajzs bal felső és jobb alsó negyede a harcászati repülőszázadok jelvényeit tartalmazzák, a piros és a fehér vágások az Árpád-kor szimbólumaival a hagyománytiszteletre utalnak. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
62 MH 47. Pápa Harcászati Repülőezred, 1. harcászati repülő század Feketével és ezüsttel szegélyezett körben fekete alapon hátrafelé nyilazó magyar lovas. Körülötte és alatta vörös szegélyben ezüst stilizált szárny és hat ötágú ezüst csillag. A szárny fölött ezüst SÁMÁN felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
63 MH 47. Pápa Harcászati Repülőezred, 2. harcászati repülő század Feketével és ezüsttel szegélyezett égkék körben fekete griff, alatta arany stilizált szárnyban vörös GRIFF felirat. Alatta feketével RE. SZD. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
64 MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred (Kecskemét) A kör alakú mezőből „kilógó” szárnyú sas, mint a repülés szimbóluma, karmai között Kecskemét város címerét tartja, utalva a városhoz való kötődésre. Az előírásoktól eltérő csapatkarjelzés használatát a Magyar Honvédség parancsnoka a hagyományok figyelembevételével engedélyezte. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
21
65 MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, 1. harcászati repülő és műszaki üzembentartó század Vörössel szegélyezett ezüst körben a vörös szegélyből kinövő vörös párducfej. A vörös körben feketével a jelmondat „VEZÉRÜNK A BÁTORSÁG*KÍSÉRŐNK A SZERENCSE” Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
66 MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, 2. harcászati repülő és műszaki üzembentartó század Arannyal szegélyezett égkék körben repülő darázs. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
67 MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, javítószolgálata Arannyal szegélyezett halványkék körben stilizált arany turul mellén piros-fehér-zöld egyenlő szárú felfelé mutató háromszög. Fent balra ezüst propeller, jobbra ezüst franciakulcs. Alul szalagban HANGÁR felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
68 MH 31. Kapos Harcászati Repülőezred (Taszár) Az ellipszis alakú karjelzést keretező aranyfonat a (katonai) dicsőséget, a sakktáblaszerű háttér, a harcászati jelleget, a hegyével lefelé fordított kard az erőt és a védelmi készséget, a szárny a repülést szimbolizálja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
22
69 MH 31. Kapos Harcászati Repülőezred, 1. harcászati repülő század Feketével szegélyezett arany körben ezüst felhő felett repülő fekete boszorkányalak. A felhőben narancssárga felirat BOSZORKÁNY. Az alaktól balra narancssárga TASZÁR felirat. A karjelzést először a II. Világháborúban használták a debreceni bombázószázad tagjai, a század a háború után megszűnt. A rendszerváltás után (1990 nyarán) a taszári 1. vadászrepülő század tagjai úgy döntöttek, hogy századjelvényt választanak. Több javaslat merült fel (Somogyi bicska, Leveli béka, Ricsi és a Boszorkány). A század tagjai a „Boszorkány” jelvény mellett döntöttek, amely egy kis változtatás után (felhő került a banya alá és a Taszár felirat) felterjesztésre került. A század tagjai felvették a kapcsolatot Giczy Tihamér, Bogáti Péter és Inokai András háborús veteránokkal, akik az eredeti század tagjaiként hozzájárultak a századjelvény újbóli használatához. Így a század a debreceni bombázók hivatalos jogutódjává is vált. A karjelzést id. Topercer István grafikus készítette el, Pinkóczi József századparancsnok közreműködésével. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
70 MH 31. Kapos Harcászati Repülőezred, 2. harcászati repülő század Fehérrel és kékkel szegélyezett tárcsapajzsban égkék alapon fent zöld koszorúban TASZÁR felirattal kardot tartó arany turul, alatta vörös TURUL és arany mondatszalagban REPÜLŐSZÁZAD felirat. Doma Sándor volt a század parancsnoka a jelvény kiválasztása idején. A II. világháború idején is volt egy Turul század, ennek a jogutódja lett a század. Az első tervezetet egy grafikus készítette, azonban ez szögletes alakú volt, és a század tagjainak nem tetszett, ezért pajzs alakú változatot készítette el Szarka László, az első század mechanikusa. Ez lett a végleges változat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
71 MH 31. Kapos Harcászati Repülőezred, 3. harcászati repülő század Feketével szegélyezett tárcsapajzsban kék alapon vidám fürkészdarázs. A pajzsfőben arany alapon fekete felirat FÜRKÉSZDARÁZS; a pajzstalpban arany mondatszalagon REPÜLŐSZÁZAD. A karjelzést Szvath Tamás a „Szuhoj” század pilótája tervezte. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
23
72 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred A karjelzésben ötvöződik a régi (hivatalosan nem rendszeresített) szimbólumrendszer az 1993.-ban a Magyar Honvédség Parancsnoka által kiadott utasítás (14/1993. (HK 5.) követelményeivel, kifejezi a magyar hagyományokat, valamint a katonai repülők érzelmi hovatartozását. Az ék alakú, nemzeti színű zászló kifejezi a nemzeti hovatartozást, s mintegy szivárványként díszíti a tiszta égboltot. A sas, amely a karmai között lovagi kardot tart, illusztrálja a hazai légtér és föld védelmét, annál is inkább, mivel ez a madár továbbra is az erő és tisztesség, valamint a repülés és a szabadság szimbóluma. A helikopter sziluett kifejezi az ezred fegyvernemi hovatartozását, míg a tölgykoszorú jelképezi az alakulatnál szolgálók kötődését a Bakonyhoz. Az olajág a katonai hűséget tükrözi. A sárga körkeret a napkoronát jelzi, míg a benne lévő felirat az alakulat nevét. A csapatkarjelzés külső átmérője a szabványban meghatározott 8 cm. Az ezred (beleértve a századokat is) karjelzéseivel kapcsolatban azt kell tudni, hogy az állomány már közel két éve hordta azokat, mire a karjelzést engedélyező Bizottság elé kerültek volna elbírálásra. A bizottság tagjai az 1993. március 3-án megtartott ülésükön voltaképpen szentesítették a már meglévő állapotot azáltal, hogy elfogadták a karjelzéseket, bár nem minddel értettek egyet, mivel azok nem mindenben feleltek meg az érvényben lévő előírásoknak. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
73 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, 1. harci helikopter század „Kerecsen” A karjelzés alakja kör, amely 8 cm átmérőjű. Szegélye 3 mm szélességű piros színű sáv. A háttér halványkék, míg a koszorú halványzöld. A „KERECSEN” felirat fekete, sárga színű szalagon. A betűk magassága 8 mm, a szalag szélessége 10 mm. A felirat és az alsó szegély között barnás zöld alapszín, a felirat fölé 8 mm magasságra emelkedő dombot jelző befejezéssel. A sólyom elhelyezése szimmetrikusan a címer közepében. Fejétől a szegélyig 70 mm. Színe, a barna és annak árnyalatai, a csőr tövében pedig sárga. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
74 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, 2. harci helikopter század A század állománya a karjelzésekkel kapcsolatos követelményeket megfogalmazó Magyar Honvédség parancsnoki intézkedés hatására változtatta meg a karjelzését (mivel a régi század jelvényt nem tudták a 8 cm-es sugarú körbe úgy lekicsinyíteni, hogy az látványos maradjon), azonban a „PHOENIX” nevet meghagyták. A Phoenix egy olyan mitológiai lény, amellyel találkozhatunk az egyiptomi, görög és a bizánci regékben. Alakja és színe gyakran változik. Az összes történetben közös az az esemény, amikor a madár bizonyos időszakonként (500.1460 év) a fűszerekből készített fészkén elégeti magát, majd hamvaiból újjáéled. Ezért a legtöbb mitológiában a madár az elpusztíthatatlanság és az állandó megújulás jelképe. Ahol megjelenik, békét hoz a népre. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
24
75 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, MI-8 Szállítóhelikopter század „Borz” A század állománya a sok szárnyas szimbólum között valami eltérőt, eredeti jelképet szeretett volna a századjelvényen viselni. Így esett a választásuk a borzra, amely az állatvilágban a szorgalom és a hűség egyik jó példája. A század állománya a karjelzést a saját pénzén gyártatta le, úgy hogy még tartalékot is képeztek belőle. Hivatalosan a Honvédség feladata lett volna a karjelzés legyártatása, de a katonák így akarták elkerülni azt, hogy a vezetés beleszóljon a karjelzésük kialakításába. Azonban a vezetés később mégis engedélyezte a karjelzés használatát, mivel a karjelzést a pilóták két taszári repülőnapon, illetve a pozsonyi repülőbemutatón is hordták, majd az megjelent több külföldi repülős szaklapban és a magyar TOP GUN magazinban is. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
76 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, MI-17 vegyes helikopter század A jelvény pajzs alapon helyezkedik el, fekete szegéllyel, búzakék alapszínen. Ezen a sárga többágú napszerű ábra a helikopterekkel végrehajtható rakéta és bombavetések robbanását jelképezi. Középen egy fekete stilizált MI-17 helikopter látható. A helikopter utal a század géptípusára, kifejezve ezzel a helikopterekkel végrehajtható feladatokat (teherszállítás, sebesültszállítás, deszantolás stb.). A helikopter ábrából szimmetrikusan kiálló piros villám ábrázolás a század speciális (rádiózavarási) feladatait jelképezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
77 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, 1. üzembentartó század „fekete bárány” A század jelvénye egy kettős szegélyű pajzs, melynek alsó harmadában egy stilizált réten folyó patak partján fekete bárány legel. A háttér kék egét egy stilizált nap 13 sugara 14 részre osztja. A bárány a mitológia és a Biblia szerint a türelem és a béketűrés jelképe. Az egyházi művészetben Szent Ágnest ábrázolták bárányként. A fekete szín a bárány ritkaságát és másságát jelképezi. A magyar katonai repülésben korábban ilyen névvel nem tartottak nyilván, ennek ellenére (és a negatív kicsengést is felvállalva) a század tagjai egyhangúlag döntöttek a karjelzés mellett. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
78 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, 2. üzembentartó század „vörös sárkány” A század jelvénye a vörös sárkány Lackfi István erdélyi vajda, az akkori korszak egyik legsikeresebb magyar hadvezérének címerállata, amely az erőt és a tudást jelképezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
25
79 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, 3. üzembentartó század A század jelvénye az alegység tevékenységét szimbolizálja a következőképpen: A négy részre osztott vágott pajzson ülő sas a repüléssel való kapcsolatot jelzi, míg a pajzsban lévő függőleges sávozás a Hunyadiak címerét idézi. A sakk szimbólum (sakktábla a figurákkal) együttesen kifejezi a műszaki munka bonyolultságát és az állandó változó helyzetet, melyek között a század a napi tevékenységét végezte. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
80 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, 4. üzembentartó század „szöcske” Négycsúcsú, aranyszegélyű fekete pajzson, egy ugró szöcske található. Az aranyszegély az értékeket és a minőséget jelképezi. A pajzs a védelmet és az erőt, az ugró szöcske pedig a gyorsaságot, mozgékonyságot, amellyel a század helikopterei rendelkeznek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
81 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, Elektronikai harcszázad A század jelvénye a piros és fehér mezőkre bontott ötágú pajzs, alsó csúcsában a nappal. Középen kék szárny a lambdával és két zöld villámmal. A pajzs jelképezi a levegő védelmét, a szárnyak a repülést, a villámok a rádiók zavarását. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
82 MH 87. Bakony Harcihelikopter Ezred, Javító Osztály A század jelvényének közepén található szimbolizált J betű az alegység, egységen belül elfogadott megnevezésére utal, annak rövidítése. A kék háttér a repülő műszaki csapatok hagyományos színjelzése. A csillagok a javító osztályon belüli vezető szakág jelképezésére szolgálnak. A karjelzés külső formája a hagyományos pajzs alakját veszi fel, amelyből azonban kilógnak a repülést jelképező szárnyak. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
26
83 MH 7. Légvédelmi Rakétaezred (Keszthely) A karjelzés fő motívuma a varázscsomó (sámán csomó), ami egy speciális védőjel, amelyet egész Európában csak Magyarországon használtak. A 7 szögű alakzat az alakulat MH számát, az alakzat kék alapszíne pedig a légvédelemre, légtérre utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
84 MH 14. Rába Légvédelmi Rakétaezred (Győr) A címerpajzs piros és kékszínnel osztott, amelyek Győr város színei. Az ágaskodó egyszarvú a kuruc korban a Dunántúlon jelentős katonai szerepet betöltő Bercsényi Miklós gróf, kuruc generálisra utal, míg a felirat az ezred rövidített megnevezése, illetve a várost átszelő egyik folyóé. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
85 MH 15. Kalocsa Légvédelmi Rakétaezred (Kalocsa) A nyílvesszők egyfelől a honfoglalás kori magyar hadak alapvető fegyverére való utalással, a hagyományok tiszteletét, másrészt a légvédelem feladatait szimbolizálják. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
86 MH 147. Zaranyi Légvédelmi Rakétatechnikai Bázis Feketével szegélyezett csücskös talpú pajzs. Egyszer hasított mezejében jobbra kék alapon természetes színű hármas osztású hegyen ezüst bástya; balra vörössel és ezüsttel hétszer vágott mezőn tölgyfalomb. A pajzsfőben arany alapon ZARANYI felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
27
87 MH 25. Klapka György Harckocsidandár (Tata) A csücskös pajzs világoskék alapszíne a páncélos csapatok korábban használt fegyvernemi színére (1945-54), a felírat a névadóra utal, a 25.-ös szám az alakulat MH száma, a lánctalp-részlet és a harckocsizó sisak az alakulat jellegét, a láng a tűzerejét szimbolizálja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
88 MH 31. Hunyadi János Gépesített Lövészdandár (Rétság) A pajzs alakú jelzés Hunyadi János 1453. évi grófi címerének elemeit használja fel a négy részre osztott mező bal felső és jobb alsó mezejében. A bal alsó mezőben lévő lövész fegyvernemi jelvény az alakulat jellegét, a jobb felső mezőben a tölgyfalevél és a stilizált dombvidéki mező a tájegységet fejezi ki. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
89 MH 108. Mészáros Lázár Gépesített Lövészdandár (Baja) A csapatkarjelzés központi eleme a lovagi sisak mellvérttel. A sisak tetejét háromágú korona díszíti, amely egyaránt utal a Mészáros családra és Baja városra is. A sisaktartó kék-arany színű (Baja város színei) pajzsot foglal magába. A pajzs közepén Mészáros Lázár nevének kezdőbetűi láthatók. A csapatjelzés kifejezi a dandár és a város kapcsolatát, a 48-as hagyományokhoz való kötödést, a vitézség és a lovagiasság gondolatát. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
90 MH 5. Csobánc Sorozatvető Tüzérezred (Tapolca) A barna szegélyű kör alakú jelzés két részre osztott. Az alsó rész világoskék csíkozása és a felső részben lévő stilizált Badacsony-hegy a környezetet, a hegyével összeérintkező két kard a fegyveres jelleget fejezi ki, a felső felirat az alakulat neve, az alsó a helyőrségé. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
28
91 37. II. Rákóczi Ferenc Pontonos Hidászezred (Ercsi) Az ellipszis alakú sárga-kék színű karjelzés fő motívuma a csücskös pajzsban lévő fekete rák, a Rákóczi pecsétgyűrűben található. A karjelzés alján található kék mező a Duna folyót jelképezi. A II. RF rövidítés a névadóra, a 37.-es szám az alakulat MH számára, a felirat pedig a helyőrségre utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
92 MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Ezred (Kiskörös) A kör alakú karjelzés központi jelzése Kiskörös város címere és a Petőfi Sándor felirat. A városcímer felett a vegyivédelmi jelvény sárga-piros-kék színű rajza a csapat jellegére, tevékenységére utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
93 Távközlési Kutató és Ellenőrző Intézet Nyolcszögletű vörös alapú pajzsban halványkék MH pajzson lokátor arany villámmal. Felirata „MH TÁVKEI”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/1994. (HK 9.) MH parancsnoki intézkedés
94 MH 29. Elektronikai-harc század A karjelzés kétszeresen ívelt arannyal (sárgával) és égkékkel egyszer hasított tárcsapajzs. Ezüsttel keretezett vörös szívpajzsban fekete jelzés. Két oldalán ezüst nyilak. Fölötte fekete betűk (29) jelzik az alakulat számát. A karjelzést ugyan rendszeresítették, de az alakulat megszűnése miatt csak később készítették el korlátozott számban és azt is csak gyűjtőknek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
29
95 MH Repülőanyag Ellátó Központ Alul kiszélesedő arannyal szegélyezett ívelt pajzsban égkék alapon MH hadijelben arany sasszárnyas propeller. Alul kék MH feliratot körülölelő zöld koszorú. Fent ezüst alapon fekete „RAEK” felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
96 Központi Honvéd Kórház Feketével szegélyezett álló nyújtott oválisban fehér alapon piros-fehér-zöld MH pajzsban tőrkardra tekeredő arany kígyó; jobbról arany tölgy, balról arany olajággal övezve. Körben felirat „KÖZPONTI HONVÉD KÓRHÁZ/1899.” Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
97 Katonai Ügyészség A Rákóczi szabadságharc jogalkotásának egyik jelentős állomása volt, amikor az ónodi országgyűlésen (1707. június 13.) a rendek elfogadták a X. törvénycikket, amely a kuruc katonai vezetés katonai szabályzatalkotó munkájának legfejlettebb dokumentuma. A Regulamentum Universale és a hozzácsatolt Edictum Universale rendelkezett a hadi törvénykezés formáiról és szabályozta a katonai élet szinte minden fontosabb és kevésbé fontosabb részletét. Gyakorlatilag ez a törvény volt a szervezetszerű katonai igazságszolgáltatás alapja. Éppen ezért a jelképek között szerepel a kuruc korból származó címerpajzs, a kivont kuruc szablya, a lúdtoll és a paragrafus is.A karjelzés alapja a kuruc korból származó címerpajzs többszörösen ívelt alakja. Színe (figyelembe véve az igazságügy fegyvernemi színét) a kármin. A címerpajzs szegélye aranyszínű. A bal oldalon található egy ezüstszínű kivont kuruc szablya, a jobb oldalon egy ezüstszínű lúdtoll, majd alul középen a kettőt összeköti a paragrafus (§) jele, amely aranyszínű. A zártságot felül biztosítja az aranybetűs szöveges rész „KATONAI ÜGYÉSZSÉG”, amelyből kitűnik, hogy a jelzést viselő személy a szervezet állományába tartozik. A kard a szolgálat katonai voltát, a lúdtoll a tudományt (had és jogtudomány) a paragrafus a törvényeket szimbolizálja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
30
98 Láhner György Javítózászlóalj (Tata) Zöld körben kék fogaskerékkel átfogott rombuszban végződő vörös félkörben ezüst robotbika, jobbra fent „TATA” felirat. A fogaskeréken „LÁHNER GYÖRGY JAVÍTÓZÁSZLÓALJ” felirat található. A karjelzést ugyan rendszeresítették, de az alakulat megszűnése miatt csak később készítették el korlátozott számban és azt is csak gyűjtőknek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
99 Tatabánya, Hadkiegészítő Parancsnokság A karjelzést uraló motívum a Gerecse hegység, illetve a város felett emelkedő turulmadár. A turulmadár a honfoglaló magyarság totemállata, amelynek emlékére a mileneum idejében több szobrot is emeltek, köztük Tatabányán is. A város felett felállított emlékmű, Közép-Európa legnagyobb méretű madáralakja és jelképként a város címerébe is bekerült. A madáralak megjeleníti a katonaelődök nagyságát, a történelem viharait elviselő büszke méltóságát, míg a kiterjesztett szárnyak a védő szándékot és a biztonságérzetet (ezeket a Honvédség is az elsődleges céljai között jelöl meg a nemzet szolgálatában) szimbolizálja. A fő madármotívum alatt kisebb, de fontos kifejező elem a kard, amely a parancsnokság katonai szerepét hivatott hangsúlyozni. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
100 MH Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet Feketével és rózsaszínnel szegélyezett fekete alapon, kék pajzson szárnyas férfialak Leonardo da Vinci rajza urán. Felette arannyal szegélyezett körben, bíbor körben tekeredő arany kígyó; alatta körben felirat „MH REPÜLŐORVOSI VIZSGÁLÓ ÉS KUTATÓINTÉZET”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
101 MH 54. Veszprém Rádiótechnikai Dandár A karjelzés kör alakú, világoskék hátterű, fegyvernemi színkörbe foglalt sas, karmai között villám formációval, a felső félkörben indikátorra utaló rajzolat. A karjelzés hátterét képező, hagyományoknak megfelelő világoskék háttér és a nemzeti színű pajzs utal a védelmi jellegű, légvédelmi fegyvernemhez való tartozásra. A villámokat tartó sas, a légi figyelő és jelző szolgálat (a két háború között alkalmazott) jelképe, illetve az első magyar lokátor fedőneve volt. A háttér a lokátor indikátort jeleníti meg. A fegyvernemi színű körgyűrűben található tölgyfalomb motívum a dandár nevét adó megye (Veszprém) címeréből átvett jelkép, a korona a „királynők városa” elnevezésre utaló szimbólum. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
31
102 Lenkey János Honvéd Gimnázium Ívelt tetejű arannyal szegélyezett pajzsban hasított pajzs. Jobb mezejében kék alapon ezüst kard keresztezett ezüst lúdtollakkal. Bal mezejében vörös alapon zöld hármas halom tetején arany koronából emelkedő ezüst egyszarvú. A pajzsot körülvevő fekete szegélyben arany felirat „** LENKEY JÁNOS ** HONVÉD GIMNÁZIUM EGER” Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
103 Béri Balogh Ádám Honvéd Gimnázium Fölül ívelt alul kiszélesedő feketével szegélyezett alapon arany mondatszalaggal körülvett hasított tárcsapajzs. Jobb mezejében kék alapon ezüst szablya, bal mezejében vörös alapon három hullámos ezüst pólya fölött kék alapon ezüst lúdtoll. A mondatszalagon fekete felirat „BÉRI BALOGH ÁDÁM HONVÉD GIMNÁZIUM”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
104 Damjanich János Honvéd Gimnázium Feketével szegélyezett ezüst (fehér) alapon negyedelt pajzs. Első negyedében ezüst alapon keresztben kard és toll, második és harmadik negyede kékkel és ezüsttel négyszer jobb haránt osztott, negyedik negyedében ezüst alapon a dóm fekete körvonala. Körben ezüst alapon felirat „*SZEGED DAMJANICH JÁNOS HONVÉD GIMNÁZIUM*” Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
105 Wathay Ferenc Honvéd Kollégium Fekete körben vörössel és kékkel negyedelt tárcsapajzs. Első és negyedik mezejében arany huszársisak, második és harmadik negyedében arany kard. A címer fölött lebegő arany mondatszalag. Felirata körben arannyal „*WATHAY FERENC HONVÉD KOLLÉGIUM* SZÉKESFEHÉRVÁR”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
32
106 MH 9. Jedlik Ányos Légvédelmi Vezetési Század A pajzs felső sávjában (mivel Kaposvár zászlaja sárga) került sárga mezőbe a „KAPOSVÁR” felirat, jelezvén a városhoz való kötődést. A denevér motívum utal a kibocsájtott kérdező impulzusokkal való tájékozódásra, és egyedüli élőlényként hozható kapcsolatba a rádiólokátor elvével. A denevérrel jelenítették meg továbbá az MH 11. Perczel Mór Légvédelmi vezetési századhoz (Tata) való kapcsolódást, utalva a két század azonos rendeltetésére. A „JEDLIK” felirattal a pajzs alsó sávjában az alakulat névadójának állítottak emléket, valamint így jelent meg egyértelmű utalásként az alakulat neve is. A pajzs hátterében lévő kék mező a légtérre utal, tekintve az alakulat alaprendeltetését, a légi célok felderítését, folyamatos követését a légtérben. Egyébként az alakulat tiszti és tiszthelyettes állománya egy másik karjelzést fogadott el, amelyet azonban a Szárazföldi és Kiképzési Főszemlélő javaslatára a karjelzést rendszeresítő bizottság jelentősen leegyszerűsített. Így jött létre a fent karjelzés. Azonban az alakulat katonái a saját költségükön legyártatták az általuk felterjesztett, de nem jóváhagyott karjelzést, majd elkezdték hordani. Ezért történhetett meg, hogy a század állományában szolgálók kétféle karjelzést is hordtak. Rendszeresítést elrendelő parancs: 68/1994. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
107 Szolnoki Repülőtiszti Főiskola, MI-2 üzembentartó század Feketével szegélyezett fehér színű körben repülő vidám kék varjú karmában franciakulcs. Körben a főiskola és a század megnevezése. Eredetileg Kun Szabó István a század parancsnoka vetette fel, hogy a műszaki század önállóan válasszon jelvényt, függetlenül a hajózó századtól. A varjú figura a híres meséből a Vukból került a század jelvényébe. A jelvényt Szilágyi István rajzolta meg, Az engedélyeztetést Patak Lajos intézte. Rendszeresítést elrendelő parancs: 30/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
108 MH Műszaki Technikai Honvéd Szakközépiskola Feketével szegélyezett csücskös talpú ezüst pajzsban zöld alapú hasonló pajzson arany horgony csáklyával és ásóval, alatta aranyszínű nyitott könyv. Az ezüst szegélyen a felirat „MH MŰSZAKI TECHNIKAI HONVÉD SZAKKÖZÉPISKOLA OROSHÁZA”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 30/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
33
109 Kecskemét, Hadkiegészítő Parancsnokság Ezüsttel szegélyezett égkék körben ívelt, barokkos hasított címerpajzs. Jobb oldali mezejében kék alapon Szent Péter alakja, a pajzstalpban ezüst hullámos pólya, bal oldali ezüst mezejében hajdú ábrázolás, a pajzstalpban kék alapon hullámos ezüst pólya. A címeren arany falkorona. Felirata: „KECSKEMÉT HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” Rendszeresítést elrendelő parancs: 30/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
110 Jak–52, Tigriskölykök Feketével szegélyezett fehér oválisban kék alapú tárcsapajzsban arany tigrisfej. JAK52/Szolnok felirattal. Alatta arany mondatszalag. Felirata „TIGRISKÖLYKÖK”. A címer fölött kiterjesztett szárnyú turul sziluettje. Rendszeresítést elrendelő parancs: 30/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
111 MH 88. Légi mozgékonyságú Zászlóalj (Szolnok) Kék alapú pajzsban felhőn álló arany Pegazus, alatta fekete alapon vörös villám ezüst 88 jelzéssel. A zöld pajzstalpban két hullámos ezüst pólya. Rendszeresítést elrendelő parancs: 56/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
112 Repülőműszaki és Légvédelmi Honvéd Szakközépiskola és Gimnázium Feketével szegélyezett fehér körben arannyal szegélyezett tárcsapajzs. Kék mezejében középen arany propeller, alatta nyitott fehér könyvön arany sas, mellén MH pajzsban arany szablya és lúdtoll. A pajzsfőben ezüst „SZOLNOK” felirat. Körben kékkel az intézmény neve. Rendszeresítést elrendelő parancs: 56/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
34
113 Híradástechnikai Honvéd Szakközépiskola Feketével szegélyezett kék alapon kékkel keretezett vörös gótikus pajzsban középen ezüst diadalív villámnyaláb T betűvel. A pajzs mögött sugárnyalábos kard, hegyénél mondatszalag „VÁC” felirattal. A jelvény felső és alsó részén, arany alapon „HIRADÁSTECHNIKAI HONVÉD SZAKKÖZÉPISKOLA” felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 56/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
114 Szolnok, Hadkiegészítő Parancsnokság Arannyal szegélyezett égkékkel és ezüsttel osztott körben, nemzeti színű MH pajzsban nyitott könyv paragrafusjelekkel; alatta szablya és lúdtoll. Körben arannyal a parancsnokság megnevezése. Rendszeresítést elrendelő parancs: 56/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
115 Központi Gyakorló és Lőtér Parancsnokság Zöld alapú oválisban piros-fehér-zöld szalaggal díszített stilizált tölgykoszorúban Várpalota várának hegyek övezte ábrázolása. A koszorúágak találkozásánál a város lebegő lombkoronás címere. Felül „KGYLP”, alant régies betűkkel „VÁRPALOTA” felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 56/1995. (HK 28.) MH parancsnoki intézkedés
116 Központi Rendeltetésű Szervezetek Óarannyal keretezett ovális kék mezőben, ezüst oválisban Budapest címere, felette „PARANCSNOKSÁG” felirat. Körben égkék alapon arany betűkkel „KÖZPONTI RENDELTETÉSŰ SZERVEK” felirat található. Alul a természetes színű kardot tartó turul látható. A karjelzést ugyan rendszeresítették, de az alakulat megszűnése miatt csak később készítették el korlátozott számban és azt is csak gyűjtőknek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 40/1996. (HK 14.) MH parancsnoki intézkedés
35
117 25. Összhaderőnemi Gépesített Dandár Feketével szegélyezett hasított arany huszártárcsa. Jobb mezejében vörös lángot fúvó fekete sárkány. Bal mezeje felső harmadában torony és lövegábrázolás feketével kontúrozva, alsó kétharmada négy fekete harántsávval, alul vörös felirattal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 40/1996. (HK 14.) MH parancsnoki intézkedés
118 1. Kijelölt Állandó Raktár Nemzetiszínű barokk pajzsban arany koszorúval övezett fekete „1”. Alatta „KIJELÖLT ÁLLANDÓ RAKTÁR” felirat. A pajzstalp arany szegélyében felirat feketével „KALOCSA”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 40/1996. (HK 14.) MH parancsnoki intézkedés
119 MH Térképészeti Hivatal A fegyvernemi paroli kárminvörös színével egyező színű, nyolc az öthöz arányú (80x50 mm) álló ellipszis alakú pajzson, annak keresztirányú felező egyenesét északi pólusánál alulról érintő kék színű földgömb, amelyet egy álló, arany keresztmarkolatú, ezüst pengéjű egyenes kard oszt ketté. A markolat keresztje a földgömböt déli pólusánál érinti. A kardhegy arany sugarakkal kör alakban övezett stilizált aranyszínű betetőző korona alsó negyedének közepére mutat. A földgömb piros belső pajzson helyezkedik el, amelynek alsó kétharmada a földgömb kontúrjával párhuzamos körcikket formáz, felső egyharmada pedig kifelé hajló, a korona talpával egybevágóan záródik és sarkain lecsapott. A belső pajzsot jobbról és balról a kard markolatától a lecsapott sarkok alsó töréspontjáig két stilizált zöld színű, három ágból font, piros termésű olajág keretezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 15/1999 (HK 6.) MH parancsnoki, vezérkari főnöki intézkedés
120 MH Katonai Fogház A karjelzés formája fekete, ezüst alapszínű tárcsapajzs. A pajzsmezőt hasítja a cölöpöt felező merőleges és vágja a derekat felező vízszintes vonal, négy mesteralakot képezve. A paragrafus jel a cölöpben foglal helyet, a második mező alsó felét, a teljes ötödik mezőt és a nyolcadik mező felső felét érinti. A keresztbetett kardok az egyes, kettes, hármas mező alsó felét és a negyedik, ötödik, hatodik mező felső felét magába foglaló vágásban helyezkednek el. A „KATONAI FOGHÁZ” felirat a pajzsmező alsó felében, a pajzstalp ívhajlását követve található. Rendszeresítést elrendelő parancs: 102/1999 (HK 17.) MH parancsnoki, vezérkari főnöki intézkedés
36
121 HM Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal A csapatkarjelzés formája: álló 80 mm magas és 74 mm széles ellipszis. Tagolódás: A karjelzés két önálló egységre tagolódik a fent leírt méretű külső ellipszisre és a benne elhelyezkedő 64 mm magas, 55 mm széles belső ellipszisre. A külső és a belső ellipszis szegélyei világosszürke hímzéssel készülnek. Feliratozás: A külső és a belső ellipszis közötti fehér alapra, fekete nagybetű hímzésével készül. A karjelzés felső részébe „HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM” az alsó részébe „FEGYVERZET-ELLENŐRZÉSI HIVATAL” található. A karjelzés közepében a barokk kiscímer piros-fehér-zöld hímzéssel, világosszürke kontúrral a nemzeti hovatartozásunkat mutatja. A címer alatt keresztben a honvédséget jelképező kivont kard ezüst pengével, fekete markolattal és arany kézvédővel. A másik irányban a címer alatt, a kardot keresztezve a békét szimbolizáló világoszöld olajág húzódik. Az olajágat néhány piros színű olajbogyó díszíti. A kard és az olajág kereszteződésénél a kard balról jobbra lefelé, míg az olajág balról jobbra felfelé irányul. A kard markolata a címer bal felső sarkával egy irányban helyezkedik el. A címer felső részén egy kitárt szárnyú sas áll, védelmezve a címert, átvitt értelemben azt a nemes feladatot, amit Hivatalunk végez a béke és a biztonság érdekében. A sas díszítése aranyozott, fekete kontúrozással. A címer alsó részében egy világoskék szalag található, melyen a Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal mozaikszava nyomtatott nagybetűvel kerül kiírásra „FEH” világoskék alapon fekete hímzés. Rendszeresítést elrendelő parancs: 45/2000 (HK 5.) HM fegyverzet-ellenőrzési Hivatal főigazgatói intézkedés
122 MH Békés Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés kör alakú, átmérője 80 mm. Alapanyaga búzavirágkék posztó, melyet 8 mm széles fehér sáv szegélyez. Az embléma közepén a megye címere helyezkedik el. A megyecímer kör alakú, átmérője 65 mm. A mellékelt színes grafika alapján a megyecímer színei: arany, piros, zöld, fehér, fekete. Az embléma feliratozása 4 mm magas, 4 mm szélességű, fekete hímzésű betűkből áll, melyek elhelyezése az alábbi: A Megyecímer fölött középtől balra, jobbra elhelyezve a kör ívét követve: „MH BÉKÉS MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ” A kör alsó felében, a középpontban elhelyezve a kör ívét követve: „PARANCSNOKSÁG” Rendszeresítést elrendelő parancs: 1/2000 (HK 9.) MH Békés Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
123 MH Heves Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A karjelzés formája kék-piros alapszínű, álló típusú nyugati pajzs. A kék-piros alapszínek a XV. századtól napjainkig Eger város színei. A pajzs jobb oldala kék, a bal oldala piros. A pajzs jobb oldalának felső részén helyezkedő kék alapon keresztbe tett fehér lúdtollak (írótollak) az intézmény jelképes munkaeszközét; az alatta elhelyezkedő Dobó István ezüst sisakja pedig az egységet, a védelmet és az összetartó erőt szimbolizálja. A színeket középen elválasztó ezüstszínű kard az intézmény katonai jellegét jelzi. A pajzs bal oldalának alján fehér színű várfal töredék, az egri vár falának jelképe látható. A várfalon, bal (sárga) lábán álló, jobbra néző gólya (sárga) csőrében tekerődző, balra forduló sárga nyelvű és zöld hasú kígyót tart. A jobb lábával két zöld szárú és levelű, zöld és kék színű szőlőfürtöt emel. A csőrében kígyót tartó gólya már 1563-tól Heves vármegye címerképe volt. A pajzs tetején fekete alapon fehér színű „EGER” felirat látható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 6/2000 (HK 9.) MH Heves Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
37
124 MH Hajdú-Bihar Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A pajzs alak tradicionális hordozó, egyben közérthető szimbóluma a védelemnek. A kék és piros mező utalás Hajdú-Bihar megye címerének kék alapjára, amely a hajdúkat Bocskai óta jelképezi. A sárga szegély utalás Debrecenre (annak címerére), mint parancsnokságunkat befogadó városra. A mező alsó részén található elemek a megye címeréből származnak, amelyek eredeti forrása az ún. Korponai címer, amelyet 1605. december 12-én, Korponai adományozott Bocskai István annak a 9254 hajdúvitéznek, akik a szabadságharc ügyét diadalra vitték. A szablyát fogó jobb kar és a felemelkedő sugarait szóró nap a hajdúk első győztes csatájára utal. Az 1604. október 14-ről 15-re virradó éjszakán Álmosd (megyénk egyik települése) és Diószeg között vívott csata hajnalban a kelő nap sugarainál ért véget, és kimenetele meghatározó jelentőségűnek bizonyult a Bocskai szabadságharc katonai történetének. Ezen elemek egyrészt elbeszélik a térség akkor katonailag legértékesebb rétegének erényeit, másrészt utalnak leszármazottaikra és a dicső hagyományaik folytatóira – a (vár) megyéből kiállított 1848-49-es honvédekre, az I. és II. Világháborúban részt vett alakulatok katonáira –, akik révén hősiességük újból és újból felbukkant, tovább élt és hatott a magyarság sorsfordító fegyveres küzdelmeiben. A mezőt tagoló átló fölötti elem a toll, az írás, az írásbeliség jelképeként utalás a parancsnokságunkon folyó munka jellegére, azaz a közel 150 ezer hadköteles nyilvántartásával, és az erre épülő kiegészítéssel és mozgósítással kapcsolatos nagy tömegű gépi, valamint manuális adatfeldolgozás feladataira. A mező két részének egymásra épülése a parancsnokság és Hajdú-Bihar megye szerves kapcsolatát jelképezi, továbbá utal a honvédség és a társadalom közös érdekrendszerére. Rendszeresítést elrendelő parancs: 7/2000 (HK 9.) MH Hajdú-Bihar Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
125 MH Vegyivédelmi Információs Központ A csapatkarjelzés szélén koncentrikusan körbefutó piros, fehér és zöld, fél-fél centiméter széles sávok a magyar nemzeti trikolort jelképezik. Fekete színnel a középső fehér sáv felső részében a „MAGYAR HONVÉDSÉG”, alsó részében az alakulat megnevezése „VEGYIVÉDELMI INFORMÁCIÓS KÖZPONT” félkörben futó felirat látható, amelyet jobb és bal oldalon, ugyanebben a sávban arányosan elhelyezett egy-egy nyolcágú rozetta választ el. A belső hátteret alkotó 5 centiméter átmérőjű kör halványsárga színe az atomrobbanás tűzgömbjét és ezen keresztül a tömegpusztító fegyverek e típusával kapcsolatos, szervezetünk által végrehajtandó sugárhelyzet értékelési szakfeladatokat szimbolizálja. A belső kört egy külső és egy belső térközre osztó, három ellipszisből összetevődő stilizált atommag a szervezet nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatainak jelképi megfelelője. A legbelső hatszög formájú területet határoló ugyancsak hatszögforma sáv halványkék színe a NATO jelképrendszer vegyivédelmi csapatokat jelölő színe. Fegyvernemünk korábbi, hatszögben megjelenített jelzése a karjelzés tervezet központi részében kapott helyet. Ez a fegyvernem hagyományainak továbbvitelét jelképezi. A határoló élénksárga hatszöggyűrűt formázó alakzat mind színében – mivel a vegyi csapások térképi megjelenítésére is ezt használják –, mind pedig alakjában – mint benzolt, egy vegyületet jelképezve – utal a vegyi fegyverekhez és a vegyipari balesetekhez kapcsolódó szakfeladatainkra. További szimbolikus jelentéssel bírnak a fegyvernemi jelzés belsejében, sötétkék alapon lévő piros lángok, melyek a harctéri tüzek értékelésére utalnak, illetve az ezekből kiinduló sárga, három különböző radioaktív sugárzást – alfa, béta, gamma – jelképező sugárnyalábok, a sugárveszélyeztetettség értékelése tekintetében. Rendszeresítést elrendelő parancs: 9/2000 (HK 9.) MH Vegyivédelmi Információs Központ parancsnoki intézkedés
38
126 MH Győr-Moson-Sopron Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság Fűzöld színű módosult címer alakú síkidomban elhelyezkedő osztott pajzs. A módosult címer alakban fűzöld alapon fekete színű felirattal a katonai szervezet megnevezése található. A pajzs felső részén fehér alapon fekete színű „GYŐR-MOSON-SOPRON” felirat. A felirat alatt a bal oldali osztott kék mezőben fűzöld színű hármas halom középső részében három fűzöld szárú, ezüst szirmú virág, óarany bibeházzal. A két szélső halom óarany színű kettő oroszlán, a bal és jobb mancsával, óarany testű, vörös tetejű koronát tart a magasba. A felirat alatt a jobb osztott kék mezőben fűzöld halmon álló ezüstszínű páncélos vitéz jobb karjával kardot emel maga elé. Az alsó tűzvörös mező közepén, fekete színű vaskakast fekete színű félhold tart. Rendszeresítést elrendelő parancs: 11/2000 (HK 9.) MH Győr-Moson-Sopron Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
127 MH 1. Kijelölt Állandó Raktár Nemzeti színű pajzson aranyszínű olajág koszorúban egy fekete arab 1-es található. A pajzson a szimmetrikus elrendezés figyelembevételével került feliratozásra az alakulat neve. A pajzs alsó harmadát körülölelő aranyszínű szalagon a „KALOCSA” felirat a földrajzi helyet jelöli, ahol az alakulat található. Rendszeresítést elrendelő parancs: 14/2000 (HK 9.) MH 1. Kijelölt Állandó Raktár parancsnoki intézkedés
128 MH 3. Rendészeti Komendánszászlóalj A karjelzés egy képzeletbeli 80 mm-es körre illeszkedő pajzs. A külső 5 mm-es fekete színű sáv után befelé haladva, 3 mm-es óarany színű középső sáv helyezkedik el. Fekete vonallal elválasztva található a világoskék színű belső terület. Felső részén ívelt élénkpiros alapszínű sávban, fekete színű nagybetűvel „CEGLÉD” felirat látható. Alatta a pajzs ívelt vonalát követő óarany alapszínű sávban, a pajzs szimmetria középpontjában, keresztben elhelyezett kard és fegyver, ráhelyezett sisak látható, fekete kontúrvonalakkal, fehér alapszínnel. A középső sáv ívelt vonalát követő 7,5 mm-es élénkpiros sávban, fekete színű nagybetűvel „RENDÉSZETI KOMENDÁNS” felirat látható. Alatta a pajzs hosszanti szimmetriavonalában ívelt, az alsó formát követő élénkpiros színű sávban fekete színnel „3.” szám, illetve pont látható. A karjelzést ugyan rendszeresítették, de az alakulat megszűnése miatt csak később készítették el korlátozott számban és azt is csak gyűjtőknek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 28/2000 (HK 9.) MH 3. Rendészeti Komendánszászlóalj parancsnoki intézkedés
39
129 MH 66. Puskás Tivadar Híradózászlóalj A karjelzés alapja egy 80 mm-es átmérőjű kör. A fő belső kör átmérője 68 mm, színe búzavirágkék. A külső kör szélessége 6 mm, színe sárga, kontúrvonala fekete. A sárga körszegélyben két felirat található. Felül „PUSKÁS TIVADAR”, alul „CEGLÉD”. Mindkét felirat színe fekete, a feliratok mértani közepe a kör függőleges szimmetriavonalával esik egybe. A betűk mérete 4 mm. A két fő kör alsó felében zöld alapú, fekete kontúrvonalú „szalag” helyezkedik el, benne fekete betűvel a „HÍRADÓZÁSZLÓALJ” felirat A kék kör bal oldalától a jobb felső sorok felé négy sötétbarna vonal (vezeték) helyezkedik el, amely metszi a villanyoszlopot. A metszéspontokon fehér színű porcelán szigetelőre emlékeztető tárgy van. A villanyoszlop két oldalán az alakulat számát jelképező „66” felirat található. Az egyik hatos a bal, a másik a jobb oldalon helyezkedik el, és az embléma középpontját képezi. Színük fehér, a számok magassága: 20 mm. Minden betű az emblémán nyomtatott nagybetű. A karjelzést ugyan rendszeresítették, de az alakulat megszűnése miatt csak később készítették el korlátozott számban és azt is csak gyűjtőknek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 29/2000 (HK 9.) MH 66. Puskás Tivadar Híradózászlóalj parancsnoki intézkedés
130 MH 47. Fejér Javítózászlóalj Világoskék mezőben elhelyezkedő pajzs mellett jobbról zöld színű, piros termésű olajág, balról ugyancsak zöld színű tölgyfaág. A pajzs bal fél oldala középkék, jobb fél oldala vörös színű. Felső hányada közepén ezüst alapon arany színű fegyvernemi jelzés, a középvonal alatt fekete kontúrvonalú ezüst színű „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat. Az alsó hányad közepén fekete kontúros ezüstszínű 47-es szám látható. A karjelzést ugyan rendszeresítették, de az alakulat megszűnése miatt csak később készítették el korlátozott számban és azt is csak gyűjtőknek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 55/2000 (HK 9.) MH 47. Fejér Javítózászlóalj parancsnoki intézkedés
131 MH Légijármű Javító Üzem A 80 mm átmérőjű, világoskék alapú kör kerületi vonalán belül helyezkedik el az „MH LÉGIJÁRMŰ JAVÍTÓ ÜZEM KECSKEMÉT” fekete színű felirat, alakulatunk pontos megnevezése. A karjelzés síkját üzemünk legkorszerűbb szerelőcsarnokának jellegzetes, sokak számára ismert képe osztja ketté, világosbarna, barna és fehér színezetben. Egységünk tevékenysége a Magyar Honvédségnél rendszeresített repülőtechnikán végrehajtott, sokoldalú munkán alapszik. A karjelzés alsó és felső harmadában az üzem által javított, üzemeltetett két fő repülőgéptípus stilizált ábrája helyezkedik el szürke, zöld, fekete, sárga, fehér, piros, illetve szürke, fekete és fehér színezetben. A karjelzést Balogh Zoltán és Gábli Mihály tervezték, az alapváltozatban az L-39-es gyakorló repülőgép helyén még egy MIG-23 vadászrepülőgép volt. Mivel a MIG-23-as típusú vadászrepülőgép kivonásra került a rendszerből, a címerbe már az „Albatrosz” került be. Rendszeresítést elrendelő parancs: 58/2000 (HK 9.) MH Légijármű Javító Üzem parancsnoki intézkedés
40
132 MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Alulról-fölfelé világosodó fényes-ezüst alapszínű háromszögű pajzs, melynek külső széle párhuzamos aranyvonallal határolt. Belső széleit vörös-zöld háromszögek váltakozása díszíti, amely nemzeti hovatartozásunkra utal. A pajzs felső kétharmadában kiterjesztett szárnyú, aranykoronás, arannyal fegyverzett, vörössel és ezüsttel (fehérrel) sakkozott jobbra forduló sas helyezkedik el. Alul a felröppenni készülő madár alatt ívben behajló, két végén befelé nyilazott aranyszínű szalag található, fekete „LOGISZTIKA” felirattal. A vörössel és ezüsttel (fehérrel) sakkozott sas a Somogy megye címeréből vett heraldikai elem, amely Somogy megyéhez, a szűkebb régióhoz való tartozást jelképezi, míg az aranyszínű szalag felirata ezredünk fegyvernemére utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 60/2000 (HK. 9.) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoki intézkedés
133 MH Hadkiegészítő és Kiképző Parancsnokság A 80 mm átmérőjű világossárga alapú kör kerületi vonalán belül helyezkedik el az „MH HADKIEGÉSZÍTŐ ÉS KIKÉPZŐ PARANCSNOKSÁG” felirat. A karjelzés központi részén két kivont kardon nyugvó címer helyezkedik el. A címer felső felében Magyarország területének körvonalazott, zöld színárnyalatú képe található, alsó felében nyitott könyv és lúdtoll látható. A címert jobbról zöld színű stilizált, barna termésű olajág, balról ugyancsak stilizált, zöld színű tölgyfaág veszi körül. A két ág találkozási pontját vékony, kék színű szalag díszíti, felette a karjelzés alapszínénél sötétebb és a címer színével megegyező sárga árnyalatú szalagban az „MH HKP” rövidítés olvasható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 5/2000 (HK 20.) MH Hadkiegészítő és Kiképző parancsnoki intézkedés
134 MH Tapolcai Kiképző Központ A csapatkarjelzés egy kör alakú, függőlegesen felezett vitézi pajzs, melynek első kék mezejében kétélű arany markolatú, ezüst páncélos jobb kar lebeg. A kar felett (heraldikai) jobbról ezüst fogyó hold, (heraldikai) balról arany csillag lebeg. A körpajzs második, ezüst (fehér), téglalap alakú kövekből kirakott mezejében vörös, ezüsttel (fehérrel) fegyverzett oroszlán lebeg. Az oroszlán szájában ezüst (fehér) markolatú, fekete kardot szúrtak. A címer fekete vonal közé fogott fehér szegélyén fekete nagybetűkkel „MH * TAPOLCAI * KIKÉPZŐ * KÖZPONT” körirat olvasható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 825/2000 (HK 5/2001) MH Tapolcai Kiképző Központ parancsnoki intézkedés
41
135 MH Alföldi Kiképző Központ A karjelzés 8 cm magasságú, aranysárgával szegett, világoszöld alapszínű, egyenes állású, kerektalpú pajzs. Felső részén, a pajzsfőben a település nevére utalva fekete színű „SZABADSZÁLLÁS”, alsó ívelt részén, a pajzstalpon az alakulat jellegét meghatározó „KIKÉPZŐ KÖZPONT” felirat olvasható. A pajzsmező felső felében az Önkormányzat engedélyével, a település és az alakulat kapcsolatának kifejezéseként Szabadszállás város történelmi címere, alsó felében a címer alatt, a felhalmozott tudást megjelenítő nyitott könyvön a fegyveres erőre utaló karabély és az új ismeret keresésére utaló lúdtoll látható. A karabély barna fatusájú, csöve fekete, rajta a bajonett fehér színű. A lúdtoll szára szürke, tollazata fehér. A könyv borítója piros, lapja fehér színű. A karjelzésen belül Szabadszállás város címere vörös szegélyű, kék alapszínű, egyenes állású csücskös talpú, szimmetrikus tárcsapajzs. Közepéből 3 szál vízililiom emelkedik ki. A pajzsot kettő stilizált faág övezi, melyet ugyancsak stilizált olajfa és cserfa ág keretez. A faágak barnák, levelük zöld. A címer tetején aranysárga háromágú korona van. Rendszeresítést elrendelő parancs: 698/2001 (HK 13.) MH Alföldi Kiképző Központ parancsnoki intézkedés
136 MH Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A karjelzés 80 mm átmérőjű körbe írható, álló típusú nyugati pajzs, melynek alapszíne fényes-ezüst külső széle nemzeti trikolórral határolt, szimbolizálva a nemzeti hovatartozást. A feliratozás: a pajzs felső részében az „MH NÓGRÁD MEGYEI”, alsó részében „HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” félkörben futó felirat látható fekete színnel szedve. Az alapformaként választott nyugati pajzs a védelem általános szimbóluma. A heraldikai középpontban elhelyezett zöld (369) dombon álló, fekete tetejű stilizált fehér vártöredék utalás a földrajzi régiónkra, mely jelentős szerepet töltött be a XV-XVI. században, mint a történeti Magyarország végvárrendszerének része. Az alkalmazott heraldikai elem ezen túlmenően tisztelgés és emlékezés Drégelypalánk, Hollókő, Somoskő és Salgó hős védői előtt. A stilizált vártöredék alsó részén a keresztbe tett fehér színű kard szervezetünk katonai jellegére, míg a fehér színű lúdtoll (írótoll) a parancsnokságon folyó igazgatási tevékenységre utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 78/2001 (HK 14.) MH Nógrád Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
137 MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj A csapatkarjelzés egy nyugati típusú pajzs, amelynek acélzöld színe a vegyivédelmi fegyvernemi szín. A pajzs felső részén a vegyivédelmi szolgálat fegyvernemi jelvénye van, amelyen a két fekete puska barna tussal a fegyveres erőt, a hatszögű sárga (színkód: 0600) benzolgyűrű a vegyi veszélyek elleni védelmet, a három széttartó sárga sugárnyaláb a sugárzások elleni védelmet, a vörös és sárga lángnyelvek a tűzvédelmet, a kék alapszín pedig a vizet jelképezi. A fegyvernemi jelvény mellett kétoldalt a Magyar Honvédségre utaló hatágú, sárga feketével felezett csillag lebeg. A fegyvernemi jelvény alatt a „93.” sárga szám lebeg, fekete keretben. A pajzs alsó harmadában, a szegéllyel párhuzamos fekete vonallal szegélyezett sárga (színkód: 0600) alapon, fekete nagybetűvel „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat olvasható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 173/2001 (HK 15.) MH 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj parancsnoki intézkedés
42
138 MH Veszprém Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés kör alakú, átmérője 80 mm. Alapanyaga vörös posztó, melyet 10 mm széles sötétkék sáv szegélyez. A vörös és kék szín utalás Veszprémre (annak zászlaján található színekre), mint parancsnokságunkat befogadó városra. Az embléma közepén Veszprém megye címere helyezkedik el. Háromszögű pajzs, kék mezejében, zöld hármas halmon a pajzs szélét nem érintő, háromtornyú ezüstös vár áll, a kövek fekete kötésével, felemelt rácsú nyitott kapuval; a vörössel fedett, ablakos, hegyes tornyok középsőjéből tölgyfaágnak három széthajló zöld levele és köztük két aranymakkos hajtása emelkedik ki, a pajzsfő elején ezüst fogyó hold, hátul hatágú ezüst csillag. A sötétkék szegélyben a megyecímer fölött középen elhelyezve 5 mm magas és 5 mm szélességű fehér hímzésű betűkből, a kör ívét követve: „MAGYAR HONVÉDSÉG”. A kör alsó felében középen elhelyezve, a kör ívét követve 4 mm magas és 4 mm szélességű fehér hímzésű betűkből „VESZPRÉM MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 119/2001 (HK 18.) MH Veszprém Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
139 MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság A címerkép hordozója tarsolylemez alak, mely képzeletbeli 8 cm átmérőjű körbe írható. Stilizált Árpád-kori sas – turulmadár – kitárt szárnyakkal, karmaiban Szent István viking eredetű kardja. A tarsolylemez keretezése óarany, felső lezárása piros-fehér-zöld trikolor, rajta „MH ÖLTP” monogrammal. Alapszín a fegyvernem színe (kármin), a sas – turulmadár – óarany, a kard ezüst. Nemzeti színek: piros- fehér és zöld. Monogram óarany. Címerkép magyarázata: A magyarok hadviselése már az Árpád korban nélkülözhetetlenné tette a tarsolyt. Ebben tartották pénzeiket, személyes tárgyaikat, nyilasok az értékes nyílhegyeket. A magyar lovas katonák oldalán csüngő tarsolyok ezüst vagy óarany lemezei tömegesen kerülnek elő ásatásainkból. A karjelzés az egyik legszebb, úgynevezett farkasréti tarsolylemez formáját veszi fel. A lemezen belül elhelyezkedő ragadozó madár a magyarság totemállata, a turulmadár, mely az Árpádok családi címerállata is volt. A tervezett új jelvény a rakamazi korongok egyikéről van megmintázva. Külön figyelmet érdemel az úgynevezett Szent István kard. Rendszeresítést elrendelő parancs: 537/2001 (HK 19.) MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató parancsnoki intézkedés
140 MH Csongrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés kör alakú, átmérője 80 mm. A fő belső kör átmérője 68 mm, színe világoskék. Az ezüstszínű körszegélyen felül „MAGYAR HONVÉDSÉG CSONGRÁD MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG”, alul, világoskék alászínezéssel „SZEGED” felirat található, a betűk mérete 4 mm, fekete színnel szedve. A karjelzés közepén Csongrád megye címere helyezkedik el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 53/2001 (HK 3/2002) MH Csongrád Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
43
141 MH Szabályzatkiadó Intézet és Központi Nyomda A csapatkarjelzés egy 8 cm átmérőjű kör alak. A háttér kék színű. A karjelzés peremén lévő körgyűrű kármin, színe a logisztikai fegyvernemet jelölő szín, melyben fehér nagybetűvel az „MH SZABÁLYZATKIADÓ INTÉZET ÉS KÖZPONTI NYOMDA” felirat olvasható. Az előtérben fekete színű huszárszablya, mellette kék színű bélyegző sziluett, a háttérben fekete színű penna és fekete, illetve fehér szegélyes kék könyv és fent egy passzerjel látható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 235/2001 (HK 5/2002) MH Szabályzatkiadó Intézet és Központi Nyomda parancsnoki intézkedés
142 MH BAZ Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés kör alakú, átmérője 80 mm. Alapanyaga ezüstszürke posztó, amelyet 5 mm széles nemzeti színű sáv szegélyez. A karjelzés közepén (háttérben) Borsod-AbaújZemplén megye térképének kontúrja helyezkedik el. A megye térképe világoskék színű, jelölése a Tisza, Bodrog, Hernád és Sajó folyók vízgyűjtő területére utal, mint természetes határokra. A középen (előtérben) elhelyezkedő mesteralakok szimbolikája: Nyitott könyv és rajta „§” jel: a törvényesség betartására utal. Alatta a keresztbe tett kard és a lúdtoll: a közigazgatási feladatokat is ellátó fegyveres testület jelképe. Alatta felirat: „MISKOLC”: a parancsnokságot befogadó város megnevezése. A csapatkarjelzés feliratozása: Ezüstszürke alapon 5 mm magas és 5 mm szélességű fekete hímzésű betűkből, a nemzeti színű sáv belső oldalán a kör ívét követve: „MAGYAR HONVÉDSÉG BAZ. MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 5/2002 (HK 9.) MH BAZ Megyei Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
143 MH 1. Logisztikai és Támogató Ezred Alapformaként a pajzsot választottuk, mint a védelem, honvédelem legfőbb szimbólumát, melynek alapszíne világosbarna. A pajzson elhelyezkedő óarany színű gyűrűn alakulatunk és városunk neve olvasható fekete színű betűkkel. A karjelzés síkját kettéosztja a Veszprémet szimbolizáló világosszürke színű Viadukt építménye és a légierőt jelképező (khaki színű) kitárt szárnyú sasmadár. A világoskék háttérszín a légierőhöz, mint haderőnemhez való tartozásunkat hivatott jelképezni. A pajzs csúcsában a négy különböző színű sáv a logisztikai kiszolgáló alegységeket jelképezi. A világoskék a légierő, a kármin a logisztikai szolgálat, a lövészzöld az őrzés-védelem, vagyonvédelem, a piros pedig a zenekar fegyvernemi színe. A fegyvernemi színsávokból kiinduló, kétoldalt a pajzs közepéig felnyúló sötétzöld babérágak a dicsőséget szimbolizálják. A karjelzésben felhasznált jelképek kontúrja fekete színű. Rendszeresítést elrendelő parancs: 51/2002 (HK 11.) MH 1. Logisztikai és Támogató Ezred parancsnoki intézkedés
44
144 MH Fejér Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés ovális alakú, legnagyobb átmérője 80 mm. Alapanyaga zöld posztó, melyben középen Fejér megye térképe sárga színben jelenik meg. A színek (zöld és sárga) megegyeznek a megyezászló eredeti színeivel. A stilizált megyetérkép felső részében van elhelyezve Székesfehérvár címere (eredeti változatban), alsó részében pedig állvány nélküli könyvolvasón, tiszta fehér lapú, középen nyitott könyv, amely felett egymást keresztezve bal oldalon, ezüst színben István kardjának körvonala, jobb oldalon ezüst színű lúdtoll. Az ellipszis alakú karjelzés zöld színű posztóján a megyetérkép felett középen, az ellipszis ívét követve 5 mm magasságú, és 5 mm szélességű, fehér hímzésű betűkből: „MH FEJÉR MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” A megyetérkép alatt középen, az ellipszis ívét követve 5 mm magasságú és 5 mm szélességű, fehér hímzésű betűkből: „SZÉKESFEHÉRVÁR” Rendszeresítést elrendelő parancs: 100/2002 (HK 23.) MH Fejér megyei Hadkiegészítő Parancsnokság, parancsnoki intézkedés
145 MH Tolna Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés ellipszis alakú, magassága 80 mm, szélessége 60 mm. Alapanyaga fehér posztó, melyet 2 mm széles sárga színű sáv szegélyez. Az embléma közepén a megye címere helyezkedik el. A címerpajzs álló, kártusba foglalt, kék alapszínű. Benne ezüstvörös sakkozású alapsík fölé négyoszlopos, háromívű arany boltozat emelkedik. A középső boltív alatt kék háttér előtt ül Szent István első magyar király bíborpalástban és kék ruhában. Fejét arany glória övezi, bal kezében arany országalmát, jobbjában arany jogart tart. A boltív fölött ezüst felhőben lebegő két természetes színű mezítelen angyalka a király fejére helyezendő koronát nyújt feléje. A királytól címertanilag jobbra eső boltív alatt áll kék háttér előtt Szent Imre herceg vörös palástban és zöld ruhában, arany hercegi föveggel. Jobbjában ezüst liliomot tart. A királytól címertanilag balra eső boltívben kék háttér előtt a Magyar Köztársaság koronás címere látható. Az embléma feliratozása a megyecímer fölött középtől balra, jobbra elhelyezve, az ellipszis ívét követve: „MH TOLNA MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ” az ellipszis alsó felében középen elhelyezve az ellipszis ívét követve: „PARANCSNOKSÁG” Rendszeresítést elrendelő parancs: 73/2002 (HK 23.) MH Tolna Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság, parancsnoki intézkedés
146 MH Budapesti Helyőrségparancsnokság A karjelzés szimbólumrendszere egy ívelttalpú, háromszögű pajzs, amely a jelképet hordozza. Az osztatlan pajzsmező barnásvörös, melyet sárga szín fon körül. A pajzsfőn helyezkedik el fehér alapon az MH BHP rövidítés, vékony fekete körvonallal. A pajzsderékon a Lánchíd található fekete-fehér rajzolattal. A Lánchíd és az MH BHP közötti részén helyezkedik el két keresztbe tett magyarszablya, amelyek pengéje ezüst és markolata fekete színű. A pajzs alján középen helyezkedik el a nemzeti szín osztású Kossuth címer, vékony fekete körvonallal. A Kossuth címer mindkét oldaláról indul a sárga színű leveles ág, amely a pajzs körvonalát követi és a feliratig tart. Pajzsfőn helyezkedik el fehér alapon az MH BHP rövidítés, vékony fekete körvonallal, 0,95 mm magas, 4,15 cm szélességű fehér hímzésű betűkből. Rendszeresítést elrendelő parancs: 28/2002 (HK 23.) MH Budapesti Helyőrségparancsnokság, parancsnoki intézkedés
45
147 MH Katonai Közlekedési Központ A címerkép hordozója 8 cm átmérőjű kör alakú jelkép. A jelkép tartalmazza a speciális katonai szállítás jellegét és rendeltetését a MÁV-val való szoros együttműködést. Alapszín a fegyvernem színe, kármin a külső körgyűrű és a katonai szervezet megnevezése óarany színű keretbe foglalt. Óarany színű a katonai szervezet jelképe. A katonai szervezet teljes és rövidített megnevezése csillogó fekete színű. A jelkép közepén található vasúti kerék a MÁV-val való kapcsolatunkat és a vasúti szállítás fontosságát jelképezi. A két szárny a szállítások stilizált megjelenítése. A keréken található csákány és vasmacska a közlekedés műszaki feladatokat jelképezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 97/2002 (HK 23.) MH Katonai Közlekedési Központ parancsnoki intézkedés
148 MH Híradó Parancsnokság A karjelzés szimbólumrendszere egy ívelt talpú, 80 mm magasságú négyszögletű pajzs, amely a jelképet hordozza. Az osztatlan pajzsmező ciánkék, melyet arany szín fon körül. A pajzsfőn helyezkedik el aranyszínű alapon Nagytarcsa Község címere, tetején egy ezüstszínű hatágú csillaggal. A Nagytarcsa Község címerében található égbolt sivatagi kék, a domb lombzöld, az alakzat, a nap és a hold aranyszínű. A „NAGYTARCSA” felirat és az árnyékolások fekete színűek. A pajzsderékon a híradó fegyvernemi jelzés található aranyszínű rajzolattal, fekete árnyékolással. A híradó fegyvernemi jelzés középpontjából kiindulva a háttérben a Nagytarcsa Község címerének mindkét oldalán végigfutó zöld színű tölgyfa lombos ág található arany szegélyekkel és piros színű makkokkal, amelyek a pajzs körvonalát követik és a pajzs tetejéig tartanak. A pajzs alján középen helyezkedik el a 13 mm széles mindkét végén négyszeresen visszahajtott búzavirágkék (híradó) színű szalag aranyszínű szegéllyel és benne a feliratok két sorban aranyszínű hímzéssel a szalag ívét követve. A szalag mindkét vége vágott, túlnyúlik a pajzs ívelt szélein, és szélessége megegyezik a pajzs legnagyobb szélességével (70 mm). A pajzs alján található 13 mm széles szalagon a búzavirágkék (híradó) színű alapon 5 mm magas, 0,95 mm vastag feliratok aranyszínű hímzéssel két sorban a szalag ívét követve: „MAGYAR HONVÉDSÉG HÍRADÓ PARANCSNOKSÁG”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 153/2002 (HK 30.) MH Híradó Parancsnokság, parancsnoki intézkedés
149 MH Zala Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság Alakja kör. Átmérője: 8 cm. A külső gyűrűben „MH ZALA MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” felirat arany alapon fekete betűkkel. A belső körben kék alapon: – a lúdtoll a Parancsnokság közigazgatási jellegét, míg a kard a Fegyveres Erőkhöz tartozásunkat jelképezi; – hovatartozásunkat középen jelzi Zala Megye címere. Rendszeresítést elrendelő parancs: 201/2002 (HK 3/2003) MH Zala Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság, parancsnoki intézkedés
46
150 MH Pest Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés formája: módosult címer alakú pajzs, melynek alapszíne világoskék. Külső széle arany. A pajzs közepén Pest megye címere helyezkedik el. A címer leírása: Két oldalt kifelé forduló, vörös nyelvet öltő, griff fejjel díszített aranyozott barokk rámába foglalt ovális pajzson, kék mezőben, zöld hármas hegycsúcson, vörös nyelvét öltő, kettőzött farokbojtú, jobbra forduló, ágaskodó, előrelépő arany oroszlán, mellső jobb mancsán stilizált, nyitott háromlombú koronát, balján országalmát emel. A megyecímer alatt keresztbe tett kard és lúdtoll látható. A kard kék éle, lapja aranyozott markolattal. A kard szervezetünk katonai jellegére, míg a lúdtoll a parancsnokságon folyó katonai igazgatási tevékenységre utal. A csapatkarjelzés feliratozása: „MH PEST MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” fekete színű. Rendszeresítést elrendelő parancs: 125/2002 (HK 3/2003) MH Pest Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság, parancsnoki intézkedés
151 MH Központi Tiszthelyettes Szakképző Iskola A Kinizsi család címere alapján a pajzs mohazöld alapszínében megjelenő motívumok, a szablyát tartó levágott kar, a hold és a csillag ezüstszínűek. A pajzs körüli felirat betűi ezüst alapon fekete, a pajzs kerete és a karjelzés külső kerete fekete színűek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 18/2002 (HK 3/2003.) MH Központi Tiszthelyettes Szakképző Iskola, parancsnoki intézkedés
152 MH Központi Honvédkórház A kör alakú karjelzés az MH KHK katonaorvosi tevékenységét ábrázolja. A külső 6 mm széles sárga színű sávban a kórház hivatalos neve található. A belső kék 57 mm-es átmérőjű körben felül, középen a kórház alapítási éve 4 mm magas fekete szegélyű, sárga számokkal „1899” szerepel. Középen a nemzeti színű pajzs a nemzeti identitást szimbolizálja. A pajzs és a kard az orvoslás katonai jelképére utal, a kardon tekeredő kígyó a gyógyítás szimbóluma. A pajzsot keretbe foglaló tölgyfa- és babérág az igen gyakran alkalmazott katonai jelvény jelképe. A sárga körszalagot négy részre tagoló háromszögek a négy égtáj felé mutató iránytűre utalnak. A sárga sávon körben helyezkedik el vékony fekete körvonallal körülvett 4 mm magas rubinvörös hímzési betűkből a „MAGYAR HONVÉDSÉG KÖZPONTI HONVÉDKÓRHÁZ” felirat, melynek elosztása a bal felső negyedben Magyar, jobb felső negyedben Honvédség, alsó felében Központi Honvédkórház. Rendszeresítést elrendelő parancs: 474/2002 (HK 3/2003.) MH Központi Honvédkórház parancsnoki intézkedés
47
153 HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal A karjelzés alakja kör, melynek átmérője 80 mm. A kör közepén szabályos ötszögben található a HMPSZSZ emblémája. Középen nyitott könyv, melyet egy honvéd számvevőségi tisztviselői szablya támaszt meg függőlegesen hátulról. A könyv mögött a szablya S alakú markolatrésze látszik ki. A könyv előtt átlósan (balról jobbra fölfelé) egy lúdtoll helyezkedik el. A könyvet két oldalról, két félkörben lombos ágak keretezik. Jobbról cserfa, balról pedig tölgyfa. Az embléma alján a két lombos ágat egy érme tartja össze, amelyen nemzeti színű pajzs látszik. Az embléma köré írható kör sugara 21 mm. Az ötszög köré írható kör sugara 30 mm, az ötszög vonalvastagsága 5 pt. (kb. 2 mm). A karjelzés alapkörének, az ötszögnek és a szolgálat emblémájának vizuális centruma közös. A 8 cm átmérőjű kör peremének felső karéjában szerepel a „HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM” felirat, az alsó karéjban a HM PSZSZ megfelelő szervezetének neve olvasható. A felső és az alsó karéj szövegezése balról jobbra írt. A két szövegelem elválasztása egy apró grafikai motívum alkalmazásával történik, mely a középső címerrész nyitott könyvére utal. A szövegelemek optikailag az ötszög köré írható kör és az alapkör közötti sávban, középen helyezkednek el. A karjelzés meghatározó színe a sötétzöld, mint a tisztviselők általános kabátszíne a Ferenc Józsefi korban, valamint hasonló a Magyar Honvédség összfegyvernemi színeihez, és ezzel jelképezi azt, hogy a HM PSZSZ a tárca teljes fegyvernemi vertikumának a pénzügyi biztosításáért felelős. A honvéd számvevőségi tisztviselői szablya volt talán a legjellegzetesebb megkülönböztető jelvénye a magyar pénzügyi szolgálatnak története során. Nem közvetlen jelkép, de átfogja a pénzügyeket és jellegzetes kellék (használati tárgy) a könyv és a toll, amelyek a Szolgálat költségvetési, számviteli és hivatali tevékenységet jelölik. A kard, a könyv és a toll arany színe az értékállóságot és időtállóságot jelképezik. A jelképeket közrefogó babérkoszorú a Szolgálat eddigi töretlen, 50 éves eredményes múltra visszatekintő korszakát jelképezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 30/2003. (HK 16.) HM Központi Pénzügyi és Számviteli Hivatal főigazgatói intézkedés
154 MH Egészségvédelmi Intézet A csapatkarjelzés formája kör alakú, átmérője 80 mm. Aranyszínű körszegély, körbe feliratozva „MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGVÉDELMI INTÉZET” arany betűkkel. A karjelzés háttere bordó színű, az egészségügyi szolgálat színe, középen gótikus pajzs, benne a hétszer vágott mező (piros, ezüst Árpád-ház). A pajzson közepén egy kard látható, melynek színe sötét ezüst és a kardon tekeredő kígyó, melynek színe arany kis zöld szemmel. A jelkép fegyveres testületnél szolgáló medicinát fejezi ki. Rendszeresítést elrendelő parancs:67/2003. (HK 16.) MH Egészségvédelmi Intézet főigazgatói intézkedés
155 MH Meteorológiai Szolgálat A karjelzés 8 cm magasságú feketével szegett, világoskék alapszínű egyenes állású pajzs. A karjelzés központi részén sárga színű nap helyezkedik el, amint felkel a szürke színű zivatarfelhőből. A pajzs alsó ívelt részén „MH METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT” felirat olvasható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 1/2004 (HK 5.) MH Meteorológiai Szolgálat, szolgálatfőnöki intézkedés
48
156 MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred A karjelzés alapformája pajzs, mint a védelem, honvédelem legfőbb szimbóluma, melynek alapszíne arany. A pajzsot püspöklila keret szegélyezi, amely az aknakutatók és tűzszerészek fegyvernemi színe volt. A keretben szereplő fekete színű „MH 1. HTHE” felirat az egység rövidített megnevezése. A fekete színű bomba és a szürke kétkapás horgony a katonai szervezet jellegét fejezi ki. A bomba testén keresztbe futó piros-fehérzöld színű sáv a nemzeti hovatartozást, alján lévő fehér csík a gyújtószerkezetet jelképezi. Az egymást keresztező, bíbor színű, különböző markolati formájú, ezüstszín pengéjű kardok a robbanó szerkezetek elleni küzdelmet szimbolizálják. A bomba testéből kiindulva kétoldalt felnyúló sötétzöld tölgyfa és babér ágak a győzelmet, a dicsőséget szimbolizálják. A karjelzésben felhasznált jelképek kontúrja fekete színű. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/2004. (HK 5.) MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred parancsnoki intézkedés
157 MH 1. Logisztikai és Támogató Zászlóalj A karjelzés alapformája pajzs, a védelem és a honvédelem legfőbb szimbólumát ábrázolja, melynek alapszíne világosbarna. A pajzson elhelyezkedő óarany színű gyűrűn alakulatunk megnevezése „MH 1. LOGISZTIKAI ÉS TÁMOGATÓ ZÁSZLÓALJ” és városunk neve olvasható fekete színű betűkkel. A karjelzés síkját kettéosztja a Veszprémet szimbolizáló világosszürke színű Viadukt építménye és a légierőt jelképező kitárt szárnyú sas. A világoskék háttérszín a légierőhöz, mint haderőnemhez való tartozásunkat hivatott jelképezni. A világoskék a légierő, a kármin a logisztikai szolgálat, a lövészzöld az őrzés-védelem, vagyonvédelem, a piros pedig a zenekar fegyvernemi színe. A fegyvernemi színsávokból kiinduló, kétoldalt a pajzs közepéig felnyúló világoszöld babérágak a dicsőséget szimbolizálják. A karjelzésben felhasznált jelképek kontúrja fekete színű. Rendszeresítést elrendelő parancs: 131/2004. (HK 24.) MH 1. Logisztikai és Támogató Zászlóalj parancsnoki intézkedés Rendszeresítést elrendelő parancs: 28/2002 (HK 23.) MH Budapesti Helyőrségparancsnokság, parancsnoki intézkedés
158 MH 86. Szolnok Helikopter Ezred A karjelzés alapformája ovális, jobbról cserfaággal, balról olajággal körített ezüstszínnel övezett halványkék nagypajzs, rajta középen boglárpajzs: Szolnok város címere. A nagypajzsban elhelyezve a narancsszín sávban az alakulat hadrendi száma és neve olvasható: „MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER EZRED” A sisak helyén arany légcsavarszárny. A pajzs alatt a körítő zöld lombra helyezve arany (sárga) színű beszélő szalag, latin nyelvű felirattal, mely az alakulat jelmondata: „HONESTAS + VIRTUS + RECTITUDO” („Tisztesség + Bátorság + Becsület”) Rendszeresítést elrendelő parancs: 1/2004 (HK 24.) MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoki intézkedés
49
159 MH Támogató Ezred A csapatkarjelzés befoglaló formája egy nyolc centiméter átmérőjű szabályos kör. Alapszíne kárminvörös, anyaga plüss, külső szegélye arany. A peremén fent középre igazítva a felirat „MAGYAR HONVÉDSÉG”, alul középre igazítva „TÁMOGATÓ EZRED”. A feliratok fehér színűek. A két feliratot négyszögű NATO csillagpár választja el egymástól. A csillagágak egyik fele fehér, a másik kármin színű. A címer figura „Budapest sziluettje” három (nemzeti) színre bontva, melynek külső szegélye (határa) arany, a háttere kék színű. A fehér sávban aranyszínű turulmadár áll terpesztett szárnyakkal, karmai közt úgynevezett „Szent István kardot” tart. A turul szárnyterpesze és a kard végei a címerpajzs széleihez igazodnak, egyenlő távolságra vannak tőlük. Rendszeresítést elrendelő parancs: 991/2004. (HK 28.) MH Támogató parancsnoki intézkedés
160 MH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság Egy 7 mm vastagságú dupla falú szabályos kör alakú keretbe foglalt, alsó, középső hegyes csúcsán álló pajzs, mely függőlegesen három mezőre van osztva. A pajzs bal oldali része vörös színű, a mező középső részén egy fekete kontúrú ezüstszínűre festett, keresztben elhelyezett, nagy X betűt formázó kard és lúdtoll van fektetve egy vajszínűre mázolt okiratra (szerződésre). A pajzs jobb oldali része égszínkék színű, a mező középső részén egy stilizált fekete színű lovon ülő huszár karddal a jobb kezében került elhelyezésre. A vörös és égszínkék mezőket a pajzs függőleges középvonalában egy 4 mm széles aranyszínű sáv választja szét egymástól, melyben a színek és a függőlegesen, fekete színű betűkkel felírt „NYÍREGYHÁZA” felirat jelképezi a megyeszékhelyen történő elhelyezkedésünket. A pajzs és a belső kör között bezárt terület színe fűzöld. Az Északi zöld mező alsó részének közepére illesztve a pajzs felső (É-i) vonalára ültetve, azzal párhuzamosan egy aranyszínű szalagsávban, római számmal került jelzésre a hadkiegészítő parancsnokság megalakítási éve „MCMLV” (1955). A duplafalú kör szélei fekete vonalak, a belseje keskeny aranyszínű sáv, melynek az alsó területén a pajzs hegyes csúcsa alatt (D-i részén) szimmetrikus elhelyezéssel a „SZABOLCS-SZATMÁR-BEREG MEGYEI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” felirat, a kör tetején (É-i rész) a „MAGYAR HONVÉDSÉG” felirat került elhelyezésre, a feliratok fekete színűek, a betűk magassága 4 mm. Rendszeresítést elrendelő parancs: 2/2005. (HK 5.) MH Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság, parancsnoki intézkedés
161 MH Haditechnikai Ellátó Központ A karjelzés alapformája egy szegéllyel ellátott ellipszis. Ebben a szegélyben található a szervezet megnevezése, oldalanként egy-egy NATO csillaggal elválasztva. Az ellipszis szegélyét kívülről és belülről egyaránt egy fekete körvonal határolja le. Az ellipszis belsejében található egy nyolcágú gyémánt, amely az MH HTEK nomenklatúráját lefedő nyolc szolgálati ágat jelenti. Ez a nyolc szolgálati ág a mögötte ábrázolt körhöz hasonlóan folyamatosan és teljes körűen támogatja a pajzs felett rajzolt Turul madár és a kard által kifejezett szárazföldi és légierő csapatokat. Ezen csapatok pedig a teljes körű logisztikai biztosítás mellett oltalmazzák hazánkat, melyet a trikolor színű pajzs ábrázol. Rendszeresítést elrendelő parancs: 32/2005. (HK 5.) MH Haditechnikai Ellátó Központ parancsnoki intézkedés
50
162 MH Verőce Betegotthon A karjelzés alapformája kör, vékony fekete csíkkal a szegély szélén. A külső sáv alapszíne halványzöld. Az „MH VERŐCEI BETEGOTTHON” felirat színe sötétkék, a megalakulási dátum pedig fekete színű. A belső kör színe világoskék. A serleg az ölelő kígyóval az egészségügy jelképe, a serleg óarany, a kígyó pedig sötétbarna színű. A pajzs bal oldalán a Betegotthon feladata látható, a tartó tenyeret jeleníti meg, mely az idős emberek ápolását szimbolizálja, színe okkersárga (bőrszínű). Fölötte egy idős embert jelképező alak látható, színe szürke. A pajzs bal oldala fehér alapszínű. Ennek az oldalnak a foglalata aranyszínű. A jobb oldal a magyar zászlót jelképezi, benne pedig arany betűkkel a betegotthon nevének rövidítése látható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 5/2005. (HK 5.) MH Verőce Betegotthon parancsnoki intézkedés
163 MH Hévíz Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet A karjelzés formája ellipszis, melynek alapszíne jégkék, amely az ellipszis középpontja felé világosodik. Az ellipszist jégkék keret szegélyezi, amelyen belül újabb bordó (a logisztikai fegyvernem parolijának színe) szegély található. A bordó színű szegélyt egy újabb jégkék színű szegély követi, melyet egy vékony kék vonal zár le. A felirat: „MAGYAR HONVÉDSÉG HÉVÍZI MOZGÁSSZERVI REHABILITÁCIÓS INTÉZET” kék színnel írva, a vékony kék záróvonalon belül, az ellipszis ív mentén, az alatta lévő „HÉVÍZ” felirat fölött sorban helyezkedik el. A karjelzés (ellipszis) alsó részén annak közepén „HÉVÍZ” felírat található. A „HÉVÍZ” feliraton 4 db hullámzó vizet szimbolizáló hullámvonal található. Az ellipszis felső harmadában az intézet nevének feliratán belül, az ellipszis hosszanti középvonalán, a Magyar Honvédség hivatalos emblémája található. A karjelzés közepén az MH emblémája alatt és a „HÉVÍZ” felírat fölött, az intézet nevének felirata által közrefogva a Magyar Honvédség Egészségügyi Szolgálata hivatalos emblémája található. Hévíz város címere pajzs alakú, a pajzs felső felében kék alapon egy szürke színű szárnyas oroszlán található. A címer alsó felében szürke alapon egy piros színű tavirózsa zöld levelekkel. Rendszeresítést elrendelő parancs: 3/2005. (HK 5.) MH Hévíz Mozgásszervi Rehabilitációs Intézet főigazgatói intézkedés
164 MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ A karjelzés befoglaló formája egy 8 centiméter átmérőjű szabályos kör. Alapszíne fehér, külső szegélye fekete. A két, fekete egymás vállába kapaszkodó, egymást segítő, stilizált katona és civil alak szimbolizálja a CKELMK szakmai tevékenységét. A piros és zöld színű ívek a stilizált alakok körbeölelésével a nemzeti hovatartozáson felül kifejezik a mindennapi, állandóan megújuló kihívásokat és a dinamikus, folyamatosan megújuló, a központ által végzett tevékenységeket, ami a CIMIC és PSYOPS szaktevékenységeket jellemzi. A nemzeti jelkép és stilizált alakok mögött elhelyezkedő kék színű stilizált földgolyó fejezi ki a CKELMK lehetséges alkalmazási területét, a Föld bármely pontját. Az egész karjelzést körbeölelő fekete színű felirat a CKELMK hivatalos megnevezése. Rendszeresítést elrendelő parancs: 8/2005. (HK 6.) MH Civil-katonai Együttműködési és Lélektani Műveleti Központ parancsnoki intézkedés
51
165 MH 43. Vezetéstámogató Zászlóalj A karjelzés alapformája barokkos stílusú pajzs, mint a védelem, a honvédelem legfőbb szimbóluma, melynek alapszíne harántvágott vörös-kék. A karjelzés vörös-kék alapszínei Székesfehérvár zászló színeire utalnak, a várat ábrázoló pajzs a koronával Székesfehérvár jelképe. Az ezüst szalagban futó „ALBA REGIA” felirat Fehérvár latin neve. Az oroszlán aranyszínű. A karjelzésben használt jelképek kontúrja fekete színű. Rendszeresítést elrendelő parancs: 247/2005. (HK 11/2005) MH 43. Vezetéstámogató Zászlóalj parancsnoki intézkedés
166 MH 5/3 Bercsényi Miklós Könnyű Lövészzászlóalj A karjelzés alapja hegyes talpú osztatlan pajzs. Az alapszíne zöld, melyet sötétbarna szegély keretez. A pajzsfő közepén helyezkedik el egy vörös tollas páncélsisak. A sisak színe szürke, fekete kontúrvonalakkal. Alatta keresztben elhelyezve csatabárd, és ívelt pengéjű szablya. A bárd feje a sisakkal egyező szürke, nyele barna. A szablya pengéje szintén szürke, markolata zöld, markolatvasa szürke, a kardbojt sárga. A pajzs alsó részén fekete 5/3 felirat helyezkedik el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 38/2005. (HK 11/2005.) MH 5/3 Bercsényi Miklós Könnyű Lövészzászlóalj parancsnoki intézkedés
167 MH Bakony Harckiképző Központ A karjelzés alapformája ellipszis, melynek alapszíne zöld. Az ellipszist fekete keret veszi körül. Az ellipszis felső harmadában szintén fekete felírat „MH BHK” szerepel, amely az egység rövidített megnevezése. Alatta az „1913” évszám az alakulat megalakulási időpontja a jogfolytonosság alapján, melyet az 52/2004. HM határozat, alapító okirat módosítása tartalmaz. Az alsó harmadban „VÁRPALOTA” fekete felirat olvasható, mely az alakulatnak otthont adó város neve. Az ég kék színű, a háttérben zöld dombok húzódnak, az előtte látható vár barna színű. A karjelzésen látható címer Várpalota, az alakulatot befogadó város címere. A karjelzést körülölelő babérkoszorú színe barna. A babérkoszorút nemzeti színű szalag fogja át. Rendszeresítést elrendelő parancs: 183/2005. (HK 11/2005) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnoki intézkedés
52
168 MH 11. Hunyadi Mátyás Harckocsizászlóalj A címerpajzs egyenes oldalú, álló, csücskös talpú. A pajzs balról jobbra ferdén harántcsíkban két részre osztott. A jobb oldali (felső) rész kék, a bal oldali (alsó) rész vörös színű. A címerpajzs közepén lévő boglárpajzs szintén egyenes oldalú, csücskös talpú álló pajzs, melynek az alapszíne ezüst, benne egy jobbra néző lebegő fekete holló, csőrében arany karikagyűrűt tart. A boglárpajzs bal felső sarkában a fekete „11”-es hadrendi szám látható. A címerpajzs kék és vörös színei megegyeznek Tata város zászlajának a színeivel. A boglárpajzs színre is helyesen követi a címerállat fekete, valamint az arany karikagyűrű színeit. A fekete szín mindig is a páncélos alakulatok alapszíne volt, erre utal a fekete 11-es hadrendi szám is. Rendszeresítést elrendelő parancs: 21/2005. (HK 11/2005.) MH 11. Hunyadi Mátyás Harckocsizászlóalj parancsnoki intézkedés
169 MH 25. Klapka György Könnyű Lövészdandár A karjelzés alapformája kerektalpú, álló, középen hasított, a baloldali rész középen vágott, lovagi címerpajzs fekete szegéllyel. A címerpajzs jobb oldali része: arany alapon álló zöld sárkány vörös fegyverzettel. E szimbólum és színe kifejezve az alakulat könnyű lövész jellegét, fegyverzetének erejére és harckészségére utal. A címerpajzs bal oldalának felső része: kék mezőben egy stilizált vár, amely ezüst víztükörben áll. E szimbólum az alakulat és az alakulat jogelőd szervezetei helyőrségeinek (Tata, Pécs, Szolnok) várait védő vitézek hősies harcának állít emléket. A címerpajzs bal oldalának alsó része: vörös mezőben arany „25”-ös szám áll, amely a katonai szervezet hadrendi besorolását jelképezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 555/2005. (HK 11/2005.) MH 25. Klapka György Könnyű Lövészdandár parancsnoki intézkedés
170 MH 5/62 Könnyű Lövészzászlóalj A karjelzés jogelőd szervezetünkre, az MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandárra, illetve a jogelőd névadó személyére visszautaló jelkép. A karjelzés és maga a címer alapformája is ellipszis. A címkép ezüstszürke színű unikornis (egyszarvú), mely egy hármas tagolású zöld színű domb tetején helyezkedik el, a háttér égkék színű. A domb belsejében helyeztük el az alakulatunk számát. A címerképet fafaragásra emlékeztető, kacskaringós elrendezésű, barna színű dísz keretezi. A címerben található korona általában kiegészítő elem, rangjelző szerepe van. (Az 5 ágú korona jelen esetben Bercsényi Miklós grófi rangjára utal.) A karjelzésben használt jelképek kontúrja fekete színű. Rendszeresítést elrendelő parancs: 21/2005. (HK 12/2005) MH 5/62 Könnyű Lövészzászlóalj parancsnoki intézkedés
53
171 MH Szárazföldi Parancsnokság A karjelzés befoglaló formája egy 8 centiméter átmérőjű szabályos kör. Alapszíne égszínkék, a 2,5 mm széles külső szegélye fekete, az 1,5 mm széles belső szegélye világossárga. Alsó részén szürke színű turulmadár található, amely kardot fog karmai között. E fölött egy csúcsára állított pajzs helyezkedik el, amelyet babérkoszorú ölel körbe. A pajzs felváltva összesen nyolc darab szürke és piros színű vízszintes irányú mezőre van osztva. A piros mezőkön fekete színű, keresztirányú bordázat található. Közepén az MH Szárazföldi Parancsnokságnak otthont adó Székesfehérvár városra utaló okkersárga színű országalma található, melyet két darab világossárga színű stilizált oroszlán tart a vállán. Az országalma tetején elhelyezkedő korona piros színű. A babérkoszorú leveleinek alapszíne okkersárga, alsó és felső csúcsa piros, erezete fekete. A pajzsra három stilizált tábornoki csillag van ráültetve, melyek egyenként három színt tartalmaznak. A belső kitöltés sávonként felváltva fekete és okkersárga színű, míg a csillagok csúcsai piros színűek. A karjelzés tetején a katonai szervezet hivatalos megnevezése, az „MH Szárazföldi Parancsnokság”, míg az alján a helyőrség neve, „SZÉKESFEHÉRVÁR” felírat került elhelyezésre. A két feliratot fekete csillag választja el egymástól. A betűk színe fekete. Rendszeresítést elrendelő parancs: 242/2005. (HK 15.) MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoki intézkedés
172 MH Szárazföldi Parancsnokság (gyakorló) A karjelzés befoglaló formája egy 8 centiméter átmérőjű szabályos kör. Alapszíne zöld, külső szegélye fekete 2,5 mm. Alsó részén turulmadár található, amely kardot fog karmai között. E fölött egy csúcsára állított pajzs helyezkedik el, amelyet babérkoszorú ölel körbe. A pajzs 8 darab vízszintes irányú mezőre van felosztva, rajta található az MH Szárazföldi Parancsnokság székesfehérvári elhelyezkedésére utaló országalma a koronával, melyet két stilizált oroszlán tart a vállán. Minden második mezőn fekete színű, keresztirányú bordázat látható. A pajzsra három stilizált tábornoki csillag van ráültetve. A karjelzés tetején a katonai szervezet hivatalos megnevezése, az „MH SZÁRAZFÖLDI PARANCSNOKSÁG”, míg az alján a helyőrség neve, „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat került elhelyezésre. A két feliratot fekete csillag választja el egymástól. A betűk színe fekete. A karjelzésen található felíratok, grafikai elemek fekete színűek és vonalas szerkezetűek. A babérlevél alapja, valamint a turulmadár szárnygerince és háta, illetve a korona fekete színkitöltéssel látható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 242/2005. (HK 15.) MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoki intézkedés
173 HM Egészségügyi Parancsnokság A karjelzés formája kör, melynek alapszíne kármin. A kört 2 mm vastagságú sárga keret szegélyezi, amelyen belül a „MAGYAR HONVÉDSÉG EGÉSZSÉGÜGYI PARANCSNOKSÁG” felirat ezüstszínnel írva helyezkedik el. A kör alján a Magyar Honvédség Egészségügyi Parancsnokság felirattal azonos nagyságban 2 db hatágú ezüstszínű csillag helyezkedik el. A kör belsejében a felirat után, középre elhelyezve a piros-fehér-zöld nemzeti színeket magába foglaló pajzs van, 1 mm-es aranyszínű szegéllyel. A pajzsban a Magyar Honvédség Egészségügyi Szolgálat hivatalos emblémája található, átlós irányban elhelyezett szablya, melynek színe ezüst, az azt körbeölelő kígyó színe sárga, az embléma hossza 46 mm. Rendszeresítést elrendelő parancs: 31/2005. (HK 15.) HM Egészségügyi Parancsnokság, parancsnoki intézkedésintézkedés
54
174 MH Pápa Bázisrepülőtér A karjelzés alapformája kör, benne 4/4-es felosztású pajzs, rajta pedig kiterjesztett szárnyú turul karddal a karmai közt. A körben elhelyezve fehér színnel az alakulat neve olvasható: „MH PÁPA BÁZISREPÜLŐTÉR” A jelvény három motívumból tevődik össze, melyek külön-külön is jelentőséggel bírnak a katonai szervezet történetét illetően. Kék kör alap: 1999. március 12-én a csatlakozási dokumentum letétbe helyezésével Magyarország teljes jogú NATO-tag lett. A katonai szervezet NATO megerősítő erők fogadására kijelölt repülőtér. Pajzs: A pajzs a jogelőd MH 47. Pápa harcászati repülőezred címere volt. A két repülőszázad jelvénye, valamint a jelmondat kitakarásra került. A sas a szentkirályszabadjai alakulat címeréből került át, hogy ezzel is jelezzék a már megszűnt alakulathoz való kötődést. A karjelzés Várhegyi Zsolt, Túri Balázs és Pető József közös munkája. Rendszeresítést elrendelő parancs: 397/2005. (HK 15/2005.) MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoki intézkedés
175 MH 37/4 Török Ignác Műszaki-építő Zászlóalj A karjelzés alapformája csücskös talpú pajzs, melynek alapszíne kék és sárga. Hódmezővásárhely színeit képviseli. A pajzs felső részében vízszintes fekete felirattal „MH 3714. TÖRÖK IGNÁC”, a pajzs alsó részében, a pajzs ívét követve „MŰSZAKI-ÉPÍTŐ ZÁSZLÓALJ” az alakulatunk neve olvasható. A pajzs közepén helyezkedik el a műszaki fegyvernemi jel. A vasmacska: (horgony) ezüstszínű fekete kontúrral; az utászlapát: a fej ezüst, a nyél barna színű, fekete kontúrral; az utászcsákány: a fej ezüst, a nyél barna színű, fekete kontúrral; a horgonykötél: aranyszínű fekete kontúrral. Rendszeresítést elrendelő parancs: 632/2005. (HK 15/2005.) MH 37/4 Török Ignác Műszaki-építő Zászlóalj parancsnoki intézkedés
176 MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, Logisztikai Zászlóalj A karjelzés alapformája pajzs, melynek alapszíne kék és sárga. A pajzs felső részén egy szétterjesztett szárnyú, csőrében sárga-kék szalagot tartó turulmadár található. A sas által tartott nyílvesszők és olajág a háborút és a békét jelképezik. A pajzs közepén található öt csillag a logisztikai támogatás területeit takarja. A pajzs alsó részén lévő bástya a logisztika alapszimbóluma. A pajzs alján, a két irányban felfutó szalagban az alegység megnevezése található. A karjelzés feliratozása: a sas által tartott szalagban sárga alapon kék, illetve kék alapon sárga betűkkel: „AQUILA NON CAPTAT MUSCAS”, illetve a pajzs alján lévő szalagban: „LOGISZTIKAI ZÁSZLÓALJ”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 102/2005. (HK 15/2005.) MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoki intézkedés
55
177 MH 5/3 Bercsényi Miklós Könnyű Lövészzászlóalj (gyakorló) A karjelzés alapja hegyes talpú osztatlan pajzs. Az alapszíne zöld, melyet sötétbarna szegély keretez. A pajzsfő közepén helyezkedik el egy tollas páncélsisak. Alatta keresztben elhelyezve csatabárd és ívelt pengéjű szablya. A sisak, a csatabárd és a szablya fekete színű. A pajzs alsó részén fekete 5/3 felirat helyezkedik el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 257/2005. (HK 25.) MH 5/3 Bercsényi Miklós Könnyű Lövészzászlóalj parancsnoki intézkedés
178 MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, Légierő Zenekar, Szolnok Alapforma a pajzs, mint a honvédelem legfőbb szimbóluma. A pajzs alapszíne világoskék, középen ezüstszínű sas található. Az ezüst színű sas egy aranyszínű lírán áll. A pajzs szélén aranyszínű szegély látható, feliratként „LÉGIERŐ ZENEKAR SZOLNOK” található, szintén arany színben. Az aranyszínű lírából középről kiindulva a pajzs felső részéig felnyúló sötétzöld tölgy és babérágak díszítik. Méret: 6,5 cm x 7,9 cm Rendszeresítést elrendelő parancs: 213/2005. (HK 25.) MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoki intézkedés
179 MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, Repülő Műszaki Zászlóalj A karjelzés alapformája egy ezüst szegéllyel ellátott kör. A szegélyen belül kék alapon ezüstszínű szárny, amelyhez egy téglalapban, ezüst alapon kék színű „RMZ” felirat kapcsolódik. Az ábra alatt a kör alsó részében ezüstszínnel „SZOLNOK” felirat található. A kör belsejében található szárny a repülő csapatot, a kék háttérszín a légierőt jelképezi. A hozzá kapcsolódó téglalapban az RMZ felirat pedig a Repülő Műszaki Zászlóalj rövidítése. Az ezüstszín a repülő műszakiak színe. Alatta a SZOLNOK felirat a zászlóalj helyét jelöli. Méret: 8 cm átmérőjű kör. A karjelzést Kiss Csaba tervezte meg és három változatból került kiválasztásra. Rendszeresítést elrendelő parancs: 179/2005. (HK 25.) MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoki intézkedés
180 MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, Repülés Történeti Múzeum A repülőgép sziluett a WM–21 Sólyom típusú repülőgépet ábrázolja. A Sólyom olyan repülőgép típus, mely magyar fejlesztésű, gyártású és részt vett a II. világháború harcaiban. A szárnyas légcsavar a légierő mindenkori fegyvernemi jelvénye. A kék háttér az ég jelképe a jelvényben. Az ék alakú felségjelvény az önálló légierő legrégebbi jelképe. Eredete 1919-re vezethető vissza. A háttér kék, az ék piros, fehér és zöld. A keret sárga, az ék alakú felségjel kerete és a repülőgép sziluett pedig fekete színűek. A karjelzést Magó Károly tervezte meg. Rendszeresítést elrendelő parancs: 167/2005. (HK 25.) MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoki intézkedés
56
181 Többnemzeti Szárazföldi Kötelék (Olasz-Szlovén-Magyar Dandár – MLF) Képzeletbeli, csúcsára állított, egyenlő oldalú, oldalanként 7,5 cm-es háromszög, mely háromszög csúcsai lecsapottak. A háromszög oldalait a három nemzet 1 cm-es zászlai határolják. A jobb élen Szlovénia, a bal élen Olaszország és a felső élen Magyarország nemzeti színei. A karjelzés középen 2,3 cm sugarú képzeletbeli körbe írt, sárga „MLF” monogram, kék háttérrel. A betűk követik a kör alakját. Az alkalmazott kék-sárga kombináció az Európai Unió zászlójának színét tükrözi. Alapszín a kék, a betűk színe sárga. A zászlókban alkalmazott színek piros, fehér, zöld és kék. Rendszeresítést elrendelő parancs: 34/2006. (HK 6.) MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató parancsnoki intézkedés
182 Nemzetközi Biztonsági Erők (ISAF) 8 cm átmérőjű kör 2x3 mm-es szegéllyel (külső szegély zöld és belső szegély fehér). Zöld háttérben a kör felső részében fehér 1,5 cm-es „ISAF” monogrammal, illetve az alsó részben arab felirat, mely homorúan ívelt. Alapszín a zöld, a betűk és a belső szegély fehér, külső szegély zöld. Rendszeresítést elrendelő parancs: 35/2006. (HK 6.) MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató parancsnoki intézkedés
183 MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató Parancsnokság (gyakorló) A címerkép hordozója tarsolylemez alak, mely képzeletbeli 8 cm átmérőjű körbe írható. Stilizált Árpád-kori sas – turulmadár – kitárt szárnyakkal, karmaiban Szent István viking eredetű kardja. A tarsolylemez keretezése barna, felső lezárása piros-fehér-zöld trikolor, rajta „MH ÖLTP” monogrammal. A tarsoly alapja zöld posztó. A sas – turulmadár –, a kard, a szegély és a felírat beige, a kontúr barna. Nemzeti színek: piros, fehér, zöld. Címerkép magyarázata: A magyarok hadviselése már az Árpád korban nélkülözhetetlenné tette a tarsolyt. Ebben tartották pénzeiket, személyes tárgyaikat, nyilasok az értékes nyílhegyeket. A magyar lovas katonák oldalán csüngő tarsolyok ezüst vagy óarany lemezei tömegesen kerülnek elő ásatásainkból. A karjelzés az egyik legszebb, úgynevezett farkasréti tarsolylemez formáját veszi fel. A lemezen belül elhelyezkedő ragadozó madár a magyarság totemállata, a turulmadár, mely az Árpádok családi címerállata is volt. A tervezett új jelvény a rakamazi korongok egyikéről van megmintázva. Külön figyelmet érdemel az úgynevezett Szent István kard. A heraldikával foglalkozó szakemberek szerint ez a karjelzés volt talán a Honvédség egyik legszebb, legjobban megtervezett karjelzése. Rendszeresítést elrendelő parancs: 36/2006. (HK 6.) MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató parancsnoki intézkedés
57
184 Többnemzeti Műszaki Zászlóalj (Tisza Zászlóalj) 9 cm magas, 8 cm széles képzeletbeli téglalapba helyezett kék pajzs fekete szegéllyel. A pajzs felső sarkai csapottak. A pajzs felső részén „MULTINATIONAL ENGINEER BATTALION” kettő sorban elhelyezett, 7 mm magas, fekete felirat. A pajzs bal oldalán a Tisza Zászlóaljban részt vevő nemzetek 2x1 cm-es zászlai felülről lefele ABC rendben, azaz Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna. A nemzeti zászlók kontúrja fekete. A pajzs jobb oldalán „TISA” felirat, alatta a NATO műszaki zászlóalj embléma. Az alapszín kék. A betűk, a NATO műszaki zászlóalj jel, a kontúr és a szegély fekete. A zászlókban alkalmazott színek piros, fehér, zöld, kék és sárga. Rendszeresítést elrendelő parancs: 37/2006. (HK 6.) MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató parancsnoki intézkedés
185 Többnemzeti Műszaki Zászlóalj (Tisza Zászlóalj) – gyakorló 9 cm magas, 8 cm széles képzeletbeli téglalapba helyezett kék pajzs fekete szegéllyel. A pajzs felső sarkai csapottak. A pajzs felső részén „MULTINATIONAL ENGINEER BATTALION” kettő sorban elhelyezett, 7 mm magas, fekete felirat. A pajzs bal oldalán a Tisza Zászlóaljban részt vevő nemzetek 2x1 cm-es zászlai felülről lefele ABC rendben, azaz Magyarország, Románia, Szlovákia és Ukrajna. A nemzeti zászlók kontúrja fekete. A pajzs jobb oldalán „TISA” felirat, alatta a NATO műszaki zászlóalj embléma. Az alapszín olívzöld. A betűk, a NATO műszaki zászlóalj jel, a kontúr és a szegély fekete. A zászlókban alkalmazott színek piros, fehér, zöld, kék és sárga. Rendszeresítést elrendelő parancs: 37/2006. (HK 6.) MH Összhaderőnemi Logisztikai és Támogató parancsnoki intézkedés
186 MH Vas Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés kör alakú, 0,5 mm fekete szegéllyel határolt, 80 mm átmérőjű. Alapszíne sárga, melyet 8 mm széles kék sáv szegélyez. Az embléma közepén Vas megye címere helyezkedik el. A megyecímer alatt keresztbe tett kard és lúdtoll látható. A kard szervezetünk katonai jellegére, míg a lúdtoll a parancsnokságon folyó katonai igazgatási tevékenységre utal. Felírat: a kék szegélyben a megyecímer fölött középen elhelyezve, ezüsthímzésű betűkből, a kör ívét követve: „MH VAS MEGYEI”. A kör alsó felében középen elhelyezve, a kör ívét követve a fentiekkel azonos méretű és típusú betűkből: „HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 165/2005. (HK 7/2006.) MH Vas Megyei Hadkiegészítő Parancsnokság parancsnoki intézkedés
58
187 MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj A karjelzés befoglaló formája egy 53 mm széles és 77 mm magas, stilizált nyílhegy forma. Alapszíne acélkék, melynek szegélye 3 mm széles fekete, és az alapszínnek megfelelő fonat. A központi motívum barna színű szárnyak, a tollak vékony, fekete szegéllyel. A szárnyak között kék-sárga szögletes pajzs, fekete szegéllyel, a pajzs alsó harmadán kettő 0,7 mm széles keresztbe futó ezüst vonal. A pajzs előtt kétélű, acél színű tőr, melynek markolata a pajzs felső kettő harmadán fekszik. A tőr szegélye fekete. A markolat díszítése 45 fokban 6 fekete vonal. A tőr csúcsa felett fekete „34” szám. A befogadó forma alsó részén fekete nagy betűkkel „BERCSÉNYI” felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 120/2006. (HK 7.) MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoki intézkedés
188 MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj (gyakorló) A karjelzés befoglaló formája egy 53 mm széles és 77 mm magas, stilizált nyílhegy forma. Alapszíne zöld, melynek szegélye 3 mm széles fekete, és az alapszínnek megfelelő fonat. A központi motívum zöld színű szárnyak, a tollak vékony, fekete szegéllyel. A legfelső tollak, valamint minden második szélső toll kitöltő színe fekete. A szárnyak között zöld, kettéosztott szögletes pajzs, fekete szegéllyel, a pajzs alsó harmadán kettő 0,7 mm széles keresztbe futó fekete vonal. A pajzs előtt kétélű, zöld színű tőr, melynek markolata a pajzs felső kettő harmadán fekszik. A tőr szegélye, valamint a bal oldali penge a középvonaltól fekete. A markolat díszítése 45 fokban 6 fekete vonal. A tőr csúcsa felett fekete „34” szám. A számok ARIEL BOLD típusúak, magasságuk 6 mm. A befogadó forma alsó részén fekete nagy betűkkel „BERCSÉNYI” felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 120/2006. (HK 7.) MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoki intézkedés
189 MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ A karjelzés alapformája ovális, ezüst szegélyű kék színű mező, melynek közepén aranyszegélyű, kék színű, stilizált lófőpajzs található. A kék pajzsmező felső részén, középen ezüst-fekete számítógép stilizált rajza. A kék monitoron arany Magyarország térkép, kék vízrajzi jelölésekkel. A pajzsmező alsó részén (a számítógép alatt) egymásra helyezett, ezüstszínű lúdtoll és szablya. A pajzs és az ovális mező szegélye közötti sávban körbefutó ezüstszínű felirattal a szervezet neve olvasható (elválasztó csillagokkal): „KATONAI IGAZGATÁSI ÉS ADATFELDOLGOZÓ KÖZPONT *MAGYAR HONVÉDSÉG”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 9/2006. (HK 7.) MH Katonai Igazgatási és Adatfeldolgozó Központ parancsnoki intézkedés
59
190 HM Tábori Lelkészi Szolgálat, Katolikus Tábori Püspökség A karjelzés befoglaló formája egy 8 centiméter átmérőjű, szabályos kör. Alapszíne sötétzöld, 1 mm széles külső szegélye arany. A külső szegélyt követve a felirat az intézmény neve aranyszínű betűkkel fent: „HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM”, lent: „KATOLIKUS TÁBORI PÜSPÖKSÉG” Középen a csúcsos pajzs kontúrja arany, benne égkék háttérben arany kereszt, a kereszt alatt fehér galamb olajzöld olajággal a csőrében, feje felett vörös lángnyelv. A pajzs felett arany korona (Corona murata), mintájában téglafalra emlékeztet. A pajzs alatt balról középzöld babér-, jobbról középzöld tölgyfaág. Az ágak alatt aranyszínű szalagon az intézmény jelmondata fekete betűkkel: „SPIRITUS RENOVAT”. Rendszeresítést elrendelő parancs: 6/2006. (HK 7.) HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség tábori püspöki intézkedés
191 HM Tábori Lelkészi Szolgálat, Katolikus Tábori Püspökség (gyakorló) A karjelzés befoglaló formája egy 8 centiméter átmérőjű, szabályos kör. Alapszíne mélyzöld, 1 mm széles külső szegélye világosbarna. A külső szegélyt követve a felirat az intézmény neve világosbarna betűkkel fent: „HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM”, lent: „KATOLIKUS TÁBORI PÜSPÖKSÉG” Középen a csúcsos pajzs kontúrja barna, benne szürke háttérben világosbarna kereszt, a kereszt alatt fehér galamb olajzöld olajággal a csőrében, feje felett vörös lángnyelv. A pajzs felett barna korona (Corona murata), mintájában téglafalra emlékeztet. A pajzs alatt balról szürkészöld babér-, jobbról zöld tölgyfaág. Az ágak alatt világosbarna szalagon az intézmény jelmondata fekete betűkkel: „SPIRITUS RENOVAT” Rendszeresítést elrendelő parancs: 6/2006. (HK 7.) HM Tábori Lelkészi Szolgálat Katolikus Tábori Püspökség tábori püspöki intézkedés
192 MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, Nemzeti Támogató Zászlóalj A karjelzés alapformája lovagi címerpajzs, arany szegéllyel. A címerpajzs külső kerete kék színű, felső részén a pajzs vonalát követve a „NEMZETI”, jobb ívét követve a „ZÁSZLÓALJ” bal ívét követve a „TÁMOGATÓ” feliratok találhatók aranyszínnel. A pajzs belső része – mely bordó színű – egy fehér szegéllyel van elhatárolva a külső kerettől, melyben található egy földgömb sematikus képe, amely fehér alapon a hosszúsági és szélességi fokok feketék a kontinensek pedig aranyszínűek. A földgömböt körülöleli egy aranyszínű koszorú, melynek alsó mértani közepén a magyar zászló van elhelyezve. A zászló alatt a címer belső felének alsó felén fehér színnel a NATO jele található. A földgömb felett az alakulat száma a „64” van elhelyezve fehér színnel. Rendszeresítést elrendelő parancs: 704/2006. (HK 14.) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoki intézkedés
60
193 MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred, Nemzeti Támogató Zászlóalj (gyakorló) A karjelzés alapformája lovagi címerpajzs, fekete szegéllyel. A címerpajzs külső kerete zöld színű, felső részén a pajzs vonalát követve a „NEMZETI”, jobb ívét követve a „ZÁSZLÓALJ” bal ívét követve a „TÁMOGATÓ” feliratok találhatók fekete színnel. A pajzs belső részében – mely fekete színű – található egy földgömb sematikus képe, amely zöld alapon a hosszúsági és szélességi fokok és a kontinensek fekete színűek. A földgömböt körülöleli egy zöld színű koszorú, melynek alsó mértani közepén a magyar zászló van elhelyezve zöld színű kerettel. A zászló alatt a címer belső felének alsó felén fekete és zöld színnel a NATO jele található. A földgömb felett az alakulat száma a 64 van elhelyezve zöld színnel. Rendszeresítést elrendelő parancs: 704/2006. (HK 14.) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoki intézkedés
194 MH Pápa Bázisrepülőtér (gyakorló) A karjelzés alapformája kör, benne 4/4-es felosztású pajzs, rajta pedig kiterjesztett szárnyú turul, karddal a karmai közt. A körben elhelyezve fehér színnel az alakulat neve olvasható: „MH PÁPA BÁZISREPÜLŐTÉR” Zöld kör alap, benne pajzs. A pajzson helyezkedik el a kiterjesztett szárnyú turul, karmai között karddal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 106/2006. (HK 14.) MH Pápa Bázisrepülőtér parancsnoki intézkedés
195 HM Tábori Lelkészi Szolgálat, Református Tábori Püspökség A 8 cm-es átlójú, szabályos pajzs alapját képező, vörössel és ezüsttel hatszor vágott mező, valamint a pajzs alsó részét képező zöld sáv utal a nemzeti hovatartozásunkra. Az összetett pajzs alsó területének jobb oldalán a szívet felemelő kéz Kálvin Jánosra, a bal oldalon lévő stilizált rózsa Luther Mártonra, a református, valamint az evangélikus hitvallásosság elindítóira utal. A pajzs közepén elhelyezkedő zászlós bárány a magyarországi Református Egyház egyik központi szimbóluma, míg az arany kerettel ellátott fekete kereszt általános kereszténykeresztyén jelkép. Méret (szélesség x magasság): a karjelzés 65x80 mm-es téglalapban helyezhető el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 1/2006. (HK 14.) HM Tábori Lelkészi Szolgálat Protestáns Tábori Lelkészi Szolgálati Ág vezetői (Protestáns Tábori Püspök) intézkedés
61
196 MH 1. Logisztikai és Támogató Zászlóalj (gyakorló) A karjelzés alapformája pajzs, a védelem és a honvédelem legfőbb szimbólumát ábrázolja, melynek alapszíne zöld. A pajzson elhelyezkedő fekete kontúrvonallal szegett gyűrűben az alakulatunk megnevezése „MH 1. LOGISZTIKAI ÉS TÁMOGATÓ ZÁSZLÓALJ” és „VESZPRÉM” város neve olvasható fekete színű betűkkel. A karjelzés síkját kettéosztja a Veszprémet szimbolizáló fekete kontúrvonallal ábrázolt Viadukt építménye, és a légierőt jelképező kitárt szárnyú sas. A Viadukt alatt található fegyvernemi színek jelzése fekete szegélyezéssel történt. Kétoldalt a pajzs közepéig felnyúló babérágak a dicsőséget szimbolizálják. A karjelzésen felhasznált jelképek kontúrja fekete színű. Rendszeresítést elrendelő parancs: 77/2006. (HK 18.) MH 1. Logisztikai és Támogató Zászlóalj parancsnoki intézkedés
197 MH 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár A karjelzés alapja hegyes talpú osztatlan pajzs. Az alapszíne zöld, melyet sötétbarna szegély keretez. A pajzsfő két részre oszlik. A pajzs bal oldala szürke, piros és fekete kontúrvonalakkal. A bal oldali pajzsban szürke „B” betű fekete kontúrral. A pajzs jobb oldala piros, szürke és fekete kontúrvonalakkal. A jobb oldali pajzsban szürke „I” betű fekete kontúrral. A pajzs közepén keresztben elhelyezve buzogány és kovapisztoly. A buzogány fehér színű fekete kontúrral, a kovapisztoly barna színű fekete kontúrral. A pisztoly elsütő szerkezete sárga színű. A pajzs közepén felül sárga színű korona. A pajzs alsó részén sárga színű „5.” felirat helyezkedik el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 921/2006. (HK 18.) MH 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár parancsnoki intézkedés
198 MH 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár (gyakorló) A karjelzés alapja hegyes talpú osztatlan pajzs. Az alapszíne zöld, melyet sötétbarna szegély keretez. A pajzsfő két részre oszlik. A pajzs bal oldala zöld, fekete kontúrvonalakkal. A bal oldali pajzsban „B” betű. A pajzs jobb oldala fekete, zöld kontúrvonalakkal. A jobb oldali pajzsban „I” betű. A betűk színe zöld, fekete kerettel. A pajzs közepén keresztben elhelyezve buzogány és kovapisztoly. Mindkettő zöld színű, kerete fekete. A pajzs közepén felül korona. A korona zöld színű, kerete fekete. A pajzs alsó részén zöld „5.” felirat helyezkedik el, fekete kerettel. Rendszeresítést elrendelő parancs: 921/2006. (HK 18.) MH 5. Bocskai István Könnyű Lövészdandár parancsnoki intézkedés
62
199 MH Veszélyesanyag Ellátó Központ A karjelzés alapformája kör, alapszíne narancs, 1,5 mm fekete szegéllyel. A karjelzés közepén a háttérben a biológiai veszély jelzése sárga alapon fekete színben, az előtérben a gyúlékony anyag jelzése piros lánggal, fehér lángmaggal és zöld gyúlékony anyaggal. Az alap felső ívén körbe fekete „MAGYAR HONVÉDSÉG” felirat, az alap alsó ívén körbe fekete „VESZÉLYESANYAG ELLÁTÓ KÖZPONT” felirat áll. Rendszeresítést elrendelő parancs: 628/2006. (HK 18.) MH Veszélyesanyag Ellátó Központ parancsnoki intézkedés
200 MH Veszélyesanyag Ellátó Központ (gyakorló) A robbanótest kontúrja, a biológiai veszély jele, a szegély és a betűk színe fekete. A karjelzés alapszíne és a láng színe világosbarna. A biológiai veszély alapja és a láng magja narancsbarna színű. A robbanótestszíne sötétzöld. Rendszeresítést elrendelő parancs: 628/2006. (HK 18.) MH Veszélyesanyag Ellátó Központ parancsnoki intézkedés
201 MH 86. Szolnok Helikopter Ezred (gyakorló) A karjelzés alapformája ovális, jobbról cserfaággal, balról olajággal körített olívzöld színnel övezett drapp színű nagypajzs, rajta középen boglárpajzs: Szolnok város címere. A nagypajzsban elhelyezve az olívzöld sávban az alakulat hadrendi száma és neve olvasható: „MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER EZRED” A sisak helyén olívzöld légcsavarszárny helyezkedik el. A pajzs alatt a körítő zöld lombra helyezve olívzöld színű beszélő szalag, latin nyelvű felirattal, mely az alakulat jelmondata: „HONESTAS * VIRTUS * RECTITUDO” („Tisztesség * Bátorság * Becsület”) Rendszeresítést elrendelő parancs: 91/2006. (HK 18.) MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoki intézkedés
202 MH 86. Szolnok Helikopter Ezred, Logisztikai Zászlóalj (gyakorló) A karjelzés alapformája pajzs, melynek alapszíne avokádózöld. A pajzs alján, a két irányban felfutó avokádózöld szalagban a „LOGISZTIKAI ZÁSZLÓALJ” felirat helyezkedik el. A pajzs felső részén egy szétterjesztett szárnyú, csőrében arany szalagot tartó, barna turulmadár található. Az arany szalag az „AQUILA NON CAPTAT MUSCAS” felirattal van ellátva. A turulmadár karmaiban fekete nyílvesszőket és az alapszínnel megegyező olajágat tart, mely leveleit fekete kontúr vonal övezi. A pajzs közepén öt barna csillag helyezkedik el, jobb oldalukon fekete kontúrral. A pajzs alsó középső részén egy barna színű bástya van elhelyezve. Rendszeresítést elrendelő parancs: 89/2006. (HK 18.) MH 86. Szolnok Helikopter Ezred parancsnoki intézkedés
63
203 MH Béketámogató Kiképző Központ A klasszikus pajzs középen ezüstszínű karddal hasított, sárga, jobb oldalában kék-fehér NATO emblémával, kék, bal oldalában fehér ENSZ emblémával. A kardon középen nemzeti színű, hullámos zászló, amelyet az EU arany csillagai vesznek körbe. Kék fejlécében, arany „PSTC-HUNGARY” felirattal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 141/2006. (HK 20.) MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoki intézkedés
204 MH Béketámogató Kiképző Központ (gyakorló) Alapszíne zöld, melynek szegélye 2 mm széles, fekete fonat. A karjelzés heraldikai leírása: A klasszikus pajzs közepén fekete karddal hasított jobb oldalán fekete NATO emblémával, bal oldalán fekete ENSZ emblémával. Kardon középen hullámos nemzeti Zászló, amelyet az EU fekete csillagai vesznek körbe, fejlécében fekete „PSTC-HUNGARY” felirattal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 141/2006. (HK 20.) MH Béketámogató Kiképző Központ parancsnoki intézkedés
205 MH Szentendrei Kiképző Központ A pajzs kék alapszínében megjelenő motívumok (a szablyát tartó levágott kar, a hold és a csillag) ezüst színűek. A pajzs sárga alapszínében megjelenő farkas motívum is ezüstszínű, valamint a pajzs alján látható várfal ezüst színű, kontrolvonalai feketék, a pajzs körüli felirat betűi ezüst alapon fekete, a pajzs kerete és a karjelzés külső kerete fekete színűek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 105/2006. (HK 20.) MH Szentendrei Kiképző Központ parancsnoki intézkedés
206 MH Szentendrei Kiképző Központ (gyakorló) A pajzs fekete alapszínében megjelenő motívumok (a szablyát tartó levágott kar, a hold és a csillag) zöld színűek. A pajzs zöld alapszínében megjelenő farkas motívum fekete, valamint a pajzs alján látható várfal is zöld színű, kontrolvonalai feketék, a pajzs körüli felirat betűi, a pajzs kerete és a karjelzés külső kerete is fekete színűek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 485/2006. (HK 20.) MH Szentendrei Kiképző Központ parancsnoki intézkedés
64
207 MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred (gyakorló) A karjelzés alapformája álló háromszögletű címerpajzs, alapszíne szürke, arany szegéllyel. A címerpajzs felső kétharmadában a Somogy megye címeréből származtatott sas található, amely zöld-fekete kockás, kiterjesztett szárnyakkal a feje jobbra néz. A sas lábai, koronája, illetve a csőre barna színű. A címerpajzs alsó harmadában hármas tagolású, fecskefarok-végződésű íves arany szalagon fekete nagybetűs „LOGISZTIKA” felirat. Rendszeresítést elrendelő parancs: 1536/2006 (HK 3/2007.) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred parancsnoki intézkedése
208 MH Összhaderőnemi Parancsnokság A karjelzés alapszíne fehér, a 2,5 mm széles külső szegélye fekete, az 1,5 mm széles belső szegélye okkersárga. A karjelzés kontúrvonalai mindenütt fekete színűek. A háttérben egy, a lokátor képernyőre utaló vékony vonalakból álló fokháló látható, melynek színe fekete. A karjelzés tetején a katonai szervezet hivatalos megnevezése, az „MH ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG”, míg az alján a helyőrség neve, „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat került elhelyezésre. A két feliratot fekete csillag választja el egymástól. A betűk színe fekete. A „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat fölött egy csúcsára állított pajzs helyezkedik el, amelyet babérkoszorú ölel körbe. A pajzs felváltva összesen nyolc darab szürke és piros színű vízszintes irányú mezőre van osztva. Közepén a Székesfehérvár városra utaló, okkersárga színű, plasztikus országalma található a koronával, melyet két szintén okkersárga színű stilizált oroszlán tart a vállán. A koronán lévő kereszt fekete. A babérkoszorú leveleinek alapszíne okkersárga, erezete fekete. A pajzs mögött két, egymáson keresztben elhelyezett, a szárazföldi haderőnemet jelképező Szent István kard látható. A kard alapszíne okkersárga, kézvédője, egyre vékonyodó erezete fekete színű. A pajzs fölött a történelmi Magyar Királyi Légierőre utaló lecsapó sas látható, mely megragadja azt. Alapszíne okkersárga, a szárny végei és a fő vonalak fekete színűek. Rendszeresítést elrendelő parancs:59/2007. (HK 6.) MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki intézkedés
209 MH Összhaderőnemi Parancsnokság (gyakorló) A karjelzésen található feliratok, grafikai elemek, kontúrok fekete színűek, vonalas szerkezetűek. Alapszíne zöld, a háttérben egy, a lokátor képernyőre utaló vékony vonalakból álló fokháló látható. A karjelzés tetején a katonai szervezet hivatalos megnevezése, az „MH ÖSSZHADERŐNEMI PARANCSNOKSÁG”, míg az alján a helyőrség neve, „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat került elhelyezésre. A két feliratot fekete csillag választja el egymástól. A „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat fölött egy csúcsára állított pajzs helyezkedik el, amelyet babérkoszorú ölel körbe. A pajzs felváltva összesen nyolc darab vízszintes irányú mezőre van osztva, melyből minden második fekete színű. Közepén a Székesfehérvár városra utaló kontúros országalma található a koronával, melyet két stilizált oroszlán tart a vállán. A korona és a rajta lévő kereszt fekete kontúrral, de zöld kitöltéssel látható. A babérlevél fekete színkitöltéssel látható. A pajzs mögött két, egymáson keresztben elhelyezett, a szárazföldi haderőnemet jelképező Szent István kard látható. A kard és markolata kontúrozott, kézvédője és középső, egyre vékonyodó erezete fekete. A pajzs fölött a történelmi Magyar Királyi Légierőre utaló lecsapó, kontúrozott sas látható, mely megragadja azt. A sas zöld kitöltésű, de hátgerince, a szárny végei és a fő vonalak fekete színűek. Rendszeresítést elrendelő parancs: 59/2007. (HK 6.) MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnoki intézkedés
65
210 MH 86. Szolnok Helikopter Bázis (gyakorló) A karjelzés alapformája ovális jobbról cserfaággal, balról olajággal körített olívzöld színnel övezett drapp színű nagypajzs, rajta középen boglárpajzs: Szolnok város címere. A nagypajzsban elhelyezve az olívzöld sávban az alakulat hadrendi száma és neve olvasható: „MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS” A sisak helyén olívzöld légcsavarszárny helyezkedik el. A pajzs alatt a körítő zöld lombra helyezve olívzöld színű beszélőszalag, latin nyelvű felirattal, mely az alakulat jelmondata: „HONESTAS * VIRTUS * RECTITUDO” („Tisztesség * Bátorság * Becsület”) Rendszeresítést elrendelő parancs: 21/2007. (HK 9.) MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki intézkedés
211 MH 86. Szolnok Helikopter Bázis A karjelzés alapformája ovális, jobbról cserfaággal, balról olajággal körített ezüst színnel övezett halványkék nagypajzs, rajta középen boglárpajzs: Szolnok város címere. A nagypajzsban elhelyezve az ezüst sávban az alakulat hadrendi száma és neve olvasható: „MH 86. SZOLNOK HELIKOPTER BÁZIS” A sisak helyén aranyszínű légcsavarszárny helyezkedik el. A pajzs alatt a körítő zöld lombra helyezve arany (sárga) színű beszélőszalag, latin nyelvű felirattal, mely az alakulat jelmondata: „HONESTAS * VIRTUS * RECTITUDO” („Tisztesség * Bátorság * Becsület”) Rendszeresítést elrendelő parancs: 23/2007. (HK 9.) MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki intézkedés
212 MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj A karjelzésként használható jelkép boltív befoglaló formában, melynek szélessége 80 mm, magassága 20 mm, fekete „KÜLÖNLEGES ERŐK” felirat. Alapszíne acélkék, szegélye fekete, melynek szélessége 2 mm. A betűk követik a boltív formáját. Elhelyezése: a csapatkarjelzés felett 1 cm. Rendszeresítést elrendelő parancs: 235/2007. (HK 9.) MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoki intézkedés
213 MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj (gyakorló) A karjelzésként használható jelkép boltív befoglaló formában, melynek szélessége 80 mm, magassága 20 mm, fekete „KÜLÖNLEGES ERŐK” felirat. Alapszíne zöld, szegélye fekete, melynek szélessége 2 mm. A betűk követik a boltív formáját. Elhelyezése: a csapatkarjelzés felett 1 cm. Rendszeresítést elrendelő parancs: 235/2007. (HK 9.) MH 34. Bercsényi László Különleges Műveleti Zászlóalj parancsnoki intézkedés
66
214 HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség A Karjelzés alakja kör, melynek átmérője 80 mm. A kör közepén szabályos ötszögben található a HM KPU emblémája. Középen nyitott könyv, melyet egy honvéd számvevőségi tisztviselői szablya támaszt meg függőlegesen hátulról. A könyv mögött a szablya S alakú markolatrésze látszik ki. A könyv előtt átlósan (balról jobbra fölfelé) egy lúdtoll helyezkedik el. A könyvet két oldalról, két félkörben lombos ágak keretezik. Jobbról cserfa, balról pedig tölgyfa. Az embléma alján a két lombos ágat egy érme tartja össze, amelyen nemzeti színű pajzs látszik. Az embléma köré írható kör sugara 26 mm, az ötszög köré írható kör sugara 35 mm, az ötszög vonalvastagsága 5 pt. (kb. 2 mm). A Karjelzés alapkörének, az ötszögnek és a szolgálat emblémájának vizuális centruma közös. Rendszeresítést elrendelő parancs: 225/2007. (HK 17.) HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatói intézkedés
215 HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (gyakorló) A Karjelzés színezése: Az alapszín olívzöld, az ötszögvonal, az embléma kitöltő színe: Drapp és a címer grafikai alapszíne fekete Rendszeresítést elrendelő parancs: 288/2007. (HK 17.) HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség vezérigazgatói intézkedés
216 MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság A csapatkarjelzés kör alakú, átmérője 80 mm. Alapanyaga középen, függőlegesen osztott kék és piros posztó, melyet 8 mm széles, zöld színű sáv szegélyez, ebben van a feliratozás. Az embléma felső részénél a Magyar Honvédséghez való tartozást szimbolizáló piros-fehér-zöld pajzs helyezkedik el. Az embléma közepén van elhelyezve a Dunántúl stilizált térképe, a dunántúli megyék kontúrvonalas ábrázolása és a Balaton, mely a Parancsnokság alárendeltségi területét jeleníti meg, valamint Veszprém város felirata, amely a parancsnokság irányításának a székhelye. A karjelzés síkját – az alsó egyharmad résznél – kettéosztja a Veszprémet szimbolizáló fekete színű Viadukt építménye, mely alatt Veszprém város jellegzetes képi ábrázolása jelenítődik meg. A karjelzésben felhasznált jelképek kontúrja fekete színű, kivéve a Dunántúl és megyéi kontúrját, amelyek kék színűek. Az embléma feliratozása: 5 mm magasságú és 5 mm szélességű, fekete hímzésű betűkből, melynek az elhelyezése, az MH logó fölött a 8 mm-es zöld sávban, középtől balra-jobbra elhelyezve, a kör ívét követve: „MAGYAR HONVÉDSÉG”. 4 mm magasságú és 4 mm szélességű, fekete hímzésű betűkből, melynek az elhelyezése, a Viadukt alatt, a 8 mm-es zöld sávban, középtől balra-jobbra elhelyezve, a kör ívét követve: „NYUGAT-MAGYARORSZÁGI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” Rendszeresítést elrendelő parancs: 137/2007. (HK 17.) MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
67
217 MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság (gyakorló) A gyakorló csapatkarjelzés kör alakú, átmérője 80 mm. Alapanyaga középen, függőlegesen osztott világoszöld és sötétzöld posztó, melyet 8 mm széles, még világosabb zöld színű sáv szegélyez, ebben van a feliratozás. Az embléma felső részénél a Magyar Honvédséghez tartozásunkat szimbolizáló pajzs helyezkedik el. Az embléma közepén van elhelyezve a Dunántúl stilizált térképe, a dunántúli megyék kontúrvonalas ábrázolása és a Balaton, mely az alárendeltségi területünket jeleníti meg, valamint Veszprém város 2 mm-es felirata, amely a parancsnokság irányításának a székhelye. A karjelzés síkját – az alsó egyharmad résznél – kettéosztja a Veszprémet szimbolizáló fekete színű Viadukt építménye, mely alatt Veszprém város jellegzetes képi ábrázolása jelenítődik meg. A karjelzésben felhasznált jelképek kontúrja fekete színű, kivéve a Dunántúl és megyéi kontúrját, amelyek halványzöld színűek. Az embléma feliratozása: 5 mm magasságú és 5 mm szélességű, fekete hímzésű betűkből, melynek az elhelyezése, az MH logó fölött, a 8 mm-es zöld sávban, középtől balra-jobbra elhelyezve, a kör ívét követve: „MAGYAR HONVÉDSÉG” 4 mm magasságú és 4 mm szélességű, fekete hímzésű betűkből, melynek az elhelyezése, a Viadukt alatt, a 8 mm-es zöld sávban, középtől balra-jobbra elhelyezve, a kör ívét követve: „NYUGAT-MAGYARORSZÁGI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” Rendszeresítést elrendelő parancs: 138/2007. (HK 17.) MH Nyugat-Magyarországi Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
218 MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő Parancsnokság A karjelzés alapformája kör, ezüst alapszínnel, fekete szegéllyel. Ezen található fekete színnel a katonai szervezet megnevezése. Felül, körívben az „MH KELETMAGYARORSZÁGI HADKIEGÉSZÍTŐ PARANCSNOKSÁG” alul, vízszintesen a „SZOLNOK” felirat látható. A kör belsejében halványkék színnel Kelet-Magyarország kontúrja helyezkedik el, a megyehatárok és Budapest Főváros határai fel vannak tüntetve, Szolnokot ezüst pontjelképezi. A kontúron egymást keresztezve kard és penna található. Rendszeresítést elrendelő parancs: 192/2007. (HK 17.) MH Kelet-Magyarországi Hadkiegészítő parancsnoki intézkedés
219 MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Biztosító alegységek, Művelettámogató zászlóalj A karjelzés alapformája kerektalpú, álló, lovagi címerpajzs fekete-sötétzöld szegéllyel. A címer középső része: fekete, lovagi pajzs, szürke, szegecselt szegéllyel, rajta egymás alá sorakozó betűkből, sárga színű „MTZ” felirat áll, ami a Művelettámogató Zászlóalj kezdőbetűiből tevődik össze. A pajzs mögött egy középkori számszeríj és egy bárd egymásra merőlegesen fektetve található. A címerpajzs alsó része: szimmetrikus szárnyak állnak melyre merőlegesen, függőleges irányban egy légcsavar van elhelyezve, repülő fegyvernemi jelvény. A lovagi címerpajzs alap háttérszíne: köznapi viseleten: sötétkék. Rendszeresítést elrendelő parancs: 91/2007. (HK 17.) MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki intézkedés
68
220 MH 86. Szolnok helikopter Bázis, Művelettámogató zászlóalj (gyakorló) A karjelzés alapformája kerektalpú, álló, lovagi címerpajzs fekete-sötétzöld szegéllyel. A címer középső része: fekete, lovagi pajzs, sötétzöld szegéllyel, rajta egymás alá sorakozó betűkből, sárga színű „MTZ” felirat áll, ami a Művelettámogató Zászlóalj kezdőbetűiből tevődik össze. A pajzs mögött egy számszeríj és egy bárd egymásra merőlegesen fektetve található. A címerpajzs alsó része: szimmetrikus szárnyakon egy légcsavar van elhelyezve. A lovagi címerpajzs háttérszíne pasztelsárga. Rendszeresítést elrendelő parancs: 91/2007. (HK 17.) MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki intézkedés
221 MH 86. Szolnok helikopter Bázis, Előretolt repülésirányító csoport Álló, csücskös talpú tárcsapajzs, melyet sárga villám oszt két mezőre balharánt irányban. Felső kék mezejében a légierő haderőnemi jelvénye lebeg, az alsó zöld mezőben lövész fegyvernemi jelzés került elhelyezésre. A pajzs talpát takaró arany szegélyű fekete szalagon arany „ERICS” felirat látható. Az Előretolt repülésirányító csoport rendeltetése a szárazföldi csapatok légi támogatásának, ezen belül leginkább a légi csapások végrehajtásának irányítása. A karjelzésben címerképként elhelyezett villám a légi csapást szimbolizálja. A kettéosztott pajzs az összhaderőnemi feladatok végrehajtását jelképezi. A felső mesteralak, a kék mezőben elhelyezett légierő jelvény, a légierő komponenst, az alsó mesteralak, zöld mezőben elhelyezett lövész fegyvernemi jelzés, a szárazföldi komponenst fejezi ki. Rendszeresítést elrendelő parancs: 92/2007. (HK 17.) MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki intézkedés
222 MH 86. Szolnok Helikopter Bázis, Előretolt repülésirányító csoport (gyakorló) Álló, csücskös talpú tárcsapajzs, melyet fekete villám oszt két mezőre balharánt irányban. Felső zöld mezejében a légierő haderőnemi jelvénye lebeg, az alsó zöld mezőben lövész fegyvernemi jelzés került elhelyezésre. A pajzs talpát takaró fekete szegélyű zöld szalagon fekete „ERICS” felirat látható. Rendszeresítést elrendelő parancs: 92/2007. (HK 17.) MH 86. Szolnok Helikopter Bázis parancsnoki intézkedés
223 MH Műveleti Központ A karjelzés alapformája egy 80 mm-es átmérőjű középen hasított kör alakú pajzs, feketearany szegéllyel. Jobb oldala vörös, bal oldala kék színű. A pajzs közepén fenn egy kiterjesztett szárnyú jobbra forduló fémaranyszínű sas, alatta két darab keresztbe tett fémezüst Kossuth szablya. A szablyák alatt stilizált földgömb található, amely a szervezet nemzetközi tevékenységére utal. Rendszeresítést elrendelő parancs: 207/2007. (HK 17.) MH Műveleti Központ parancsnoki intézkedés
69
224 MH Támogató Dandár A karjelzés befoglaló formája egy 8 cm átmérőjű szabályos kör. Alapszíne bordó, 1,5 mm széles szegélye fekete. Az alapkörrel koncentrikusan egy másik kék színű kör helyezkedik el fekete szegéllyel. A két kör szegélye közé, követve a kör ívét, a karjelzés tetején a „MAGYAR HONVÉDSÉG” míg az alján a „TÁMOGATÓ DANDÁR” felirat került elhelyezésre, középre igazítva. A két szövegrészt két NATO csillag választja el az alapkör magasságának felénél. A csillagok fele ezüst, fele bordó színű. A betűk színe arany. A kék kör közepén Budapest helyőrség sziluettje helyezkedik el háromszínű bontásban, fekete vonalazással és kontúrral, melynek közepén a Lánchíd fekete és szürke színű rajzolata található. Budapest sziluettje alatt középről a körív vonalát követve zöld színű olajág fut végig körülölelve a sziluettet. Az olajág kontúrja és a levelek erezete arany, a termés piros színű. A Budapest sziluett felett ezüstszínű hatágú csillag helyezkedik el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 175/2007. (HK 19.) HM Magyar Honvédség Támogató Dandár parancsnokának intézkedése
225 MH Támogató Dandár (gyakorló) A karjelzés befoglaló formája egy 8 cm átmérőjű szabályos kör. Alapszíne zöld, szegélye fekete. Az alapkörrel koncentrikusan egy másik fekete körvonal helyezkedik el. A két kör szegélye közé, követve a kör ívét, a karjelzés tetején a „MAGYAR HONVÉDSÉG” míg az alján a „TÁMOGATÓ DANDÁR” felirat került elhelyezésre, középre igazítva. A két szövegrészt két NATO csillag választja el az alapkör magasságának felénél. A csillagok fele fekete, fele zöld színű. A betűk színe fekete. A kék kör közepén Budapest helyőrség sziluettje helyezkedik el háromsávos bontásban, fekete vonalazással és kontúrral, melynek közepén a Lánchíd fekete és szürke színű rajzolata található. Budapest sziluettje alatt középről (mindkét irányban) a körív vonalát követve feketeszínű olajág fut végig körülölelve a sziluettet. A Budapest sziluett felett szürke hatágú csillag helyezkedik el. Rendszeresítést elrendelő parancs: 175/2007. (HK 19.) HM Magyar Honvédség Támogató Dandár parancsnokának intézkedése
226 MH Geoinformációs Szolgálat A karjelzés alapszíne kárminvörös, 1 mm széles azonos színű szegéssel. Követve az ellipszis ívét a karjelzés tetején „MAGYAR HONVÉDSÉG”, míg az alján „GEOINFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT” felirat került elhelyezésre, középre igazítva. A betűk színe arany. Az ellipszis keresztirányú felező egyenesét északi pólusánál alulról érintő kék színű földgömb látható fekete vonalazással, amelyet egy álló, arany keresztmarkolatú, ezüst pengéjű egyenes kard oszt ketté. A markolat keresztje a földgömböt déli pólusánál érinti. A kardhegy arany sugarakkal kör alakban övezett stilizált aranyszínű betetőző korona alsó negyedének közepére mutat. A földgömb piros címerpajzson helyezkedik el, amelynek alsó kétharmada a földgömb kontúrjával párhuzamos körcikket formáz, felső egyharmada pedig kifelé hajló, a korona talpával egybevágóan záródik és sarkain lecsapott. A címerpajzsot jobbról és balról a kard markolatától a lecsapott sarkok alsó töréspontjáig két stilizált zöld színű, három ágból font piros termésű olajág keresztezi. A címerpajzs felső egyharmadában a nemzeti stilizált elemei találhatók. Rendszeresítést elrendelő parancs: 343/2007. (HK 2/2008.) HM Geoinformációs szolgálatfőnöki intézkedés
70
227 MH Geoinformációs Szolgálat (gyakorló) A karjelzés alapszíne zöld, 1 mm széles fekete színű szegéssel. Követve az ellipszis ívét a karjelzés tetején „MAGYAR HONVÉDSÉG”, míg az alján „GEOINFORMÁCIÓS SZOLGÁLAT” felirat került elhelyezésre, középre igazítva. A betűk színe zöld. Az ellipszis keresztirányú felező egyenesét északi pólusánál alulról érintő zöld színű földgömb látható fekete vonalazással, amelyet egy álló, zöld keresztmarkolatú, zöld pengéjű egyenes kard oszt ketté. A markolat keresztje a földgömböt déli pólusánál érinti. A kardhegy zöld sugarakkal kör alakban övezett stilizált zöldszínű betetőző korona alsó negyedének közepére mutat. A földgömb zöld címerpajzson helyezkedik el, amelynek alsó kétharmada a földgömb kontúrjával párhuzamos körcikket formáz, felső egyharmada pedig kifelé hajló, a korona talpával egybevágóan záródik és sarkain lecsapott. A címerpajzsot jobbról és balról a kard markolatától a lecsapott sarkok alsó töréspontjáig két stilizált zöld színű, három ágból font sötétzöld termésű olajág keresztezi. A címerpajzs felső egyharmadában a nemzeti stilizált elemei találhatók. Rendszeresítést elrendelő parancs: 343/2007. (HK 2/2008.) HM Geoinformációs szolgálatfőnöki intézkedés
228 MH Központi Kiképző Bázis A pajzs kék alapszínében megjelenő motívumok (a szablyát tartó levágott kar, a hold és a csillag) ezüstszínűek. A pajzs sárga alapszínében megjelenő farkas motívum is ezüstszínű, valamint a pajzs alján látható várfal ezüstszínű, kontúrvonalai feketék, a pajzs körüli felirat betűi ezüst alapon fekete, a pajzs kerete és a karjelzés külső kerete fekete színűek. Méret (szélesség x magasság): 65 mm x 75 mm téglalapban elhelyezhető a pajzs. Rendszeresítést elrendelő parancs: 105/2007. (HK 2/2008.) MH Központi Kiképző Bázis parancsnoki intézkedés
229 MH Központi Kiképző Bázis (gyakorló) A pajzs fekete alapszínében megjelenő motívumok (a szablyát tartó levágott kar, a hold és a csillag) zöld színűek. A pajzs zöld alapszínében megjelenő farkas motívum fekete, valamint a pajzs alján látható várfal is zöld színű, kontúrvonalai feketék, a pajzs körüli felirat betűi, a pajzs kerete és a karjelzés külső kerete is fekete színűek. Méret (szélesség x magasság): 65 mm x 75 mm téglalapban elhelyezhető a pajzs. Rendszeresítést elrendelő parancs: 105/2007. (HK 2/2008.) MH Központi Kiképző Bázis parancsnoki intézkedés
71
230 MH Tartományi Újjáépítési Csoport (MH PRT - Afganisztán) A karjelzés befoglaló formája egy 8 cm átmérőjű szabályos kör. A karjelzésen található feliratok, grafikai elemek zöld, illetve fekete színűek, vonalas szerkezetűek. Alapszíne sárgásbarna, szegélye zöld színű. A karjelzés tetején az Afganisztán területén folyó műveleteket irányító többnemzetiségű erő hivatalos rövidítése „ISAF” (International Security Assistance Force) található, amely az Újjáépítési Csoport elöljárója. A karjelzés alján a katonai szervezetnek a műveleti területen használt angol megnevezése „HUNGARIAN PRT” illetve az elhelyezési körlet (helyőrség) neve „POL-E KHOMRI” felirat került elhelyezésre, melyeket egy csillag választ el. A felirat fölött Baghlan tartomány területi ábrázolása helyezkedik el. A tartományt egy kettős ellipszis öleli körbe, mely három részre van osztva, amiben az Újjáépítési Csoportban résztvevő nemzetek zászlói találhatóak, balról jobbra Horvátország, Bulgária és Szlovákia. Az ellipszis felső egyharmada szabálytalanul nyitott. Baghlan tartomány területi ábrázolása és a nyitott ellipszis fölött az előtérben egy kézfogás van ábrázolva, mely a magyar-afgán katonai és civil kapcsolatot jeleníti meg. A kezek karjain, bal oldalon a magyar zászló található, melynek kézujja katonai ruházatot ábrázol, a jobb oldalon Afganisztán zászlaja található, melynek kézujja civil ruházatot ábrázol. Rendszeresítést elrendelő parancs: 164/2007. (HK 2/2008.) Magyar Honvédség Tartományi Újjáépítési Csoport parancsnokának intézkedése
231 Katonai Közlekedési Központ (gyakorló) A karjelzés kör alakú, alapszíne zöld, a vonalak, betűk, ábrák színe fekete. A kör mértani közepén helyezkedik el a közlekedési szolgálat fegyvernemi jelképe, egy szárnyaskerék, amelynek a színe fekete, körvonala zöld. Az ábra felett található a Magyar Honvédség rövidítése az „MH”, az ábra alatt pedig a szervezet nevének rövidítése „KKK”. A betűk színe fekete. A kör 3 mm széles fekete szegélyétől számított 0,5 cm-t követően, 1 cm-es sáv szegélyezi, benne fekete betűkkel a Magyar Honvédség „KATONAI KÖZLEKEDÉSI KÖZPONT” felirat szerepel. Az alakulat már rendelkezett korábban karjelzéssel, amelyet 2002-ben fogadtak el. A két karjelzés felépítése teljesen megegyezik. Rendszeresítést elrendelő parancs: 35/2008 (HK 8.) MH Katonai Közlekedési Központ parancsnokának intézkedése
232 MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ A kör formájú karjelzés alapszíne bordó, melyet kettős keret szegélyez: külső szegélye fekete színű, vastagsága 1 mm, belső szegélye aranyszínű, vastagsága 1 mm. A kettős szegélyen belül fut körbe a „MAGYAR HONVÉDSÉG DR. RADÓ GYÖRGY HONVÉD EGÉSZSÉGÜGYI KÖZPONT” aranyszínű felirat, a kör függőleges átlójának alsó részén, a felirattal egy vonalban egy ezüst csillag látható. A körbefutó feliraton belül alulról indulva baloldalon olajág, jobb oldalán babérág fut felfelé. Az ágak egy kivont, felfelé mutató kardot ölelnek körül. A kard színe arany, azon alulról felfelé egy szürke színű kígyó tekeredik. A csapatkarjelzés a Magyar Honvédség 1848-ban megszületett, hungarikumnak tekinthető kardos-koszorú jelképet idézi, a kígyó pedig az egészségügyi szolgálatot jelképezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 357/2008 (HK 13.) MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ parancsnokának intézkedése
72
233 MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ (gyakorló) A gyakorló öltözetre készített változat megegyezik a köznapival, azonban csak két színből, feketéből és zöldből áll. Rendszeresítést elrendelő parancs: 357/2008 (HK 13.) MH Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ parancsnokának intézkedése
234 MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezred Közlekedés Koordináló század A karjelzés alapformája kör. Alapszíne bordó, melynek külsején gyűrűben az Európai Uniót jelképező kék gyűrű található, 12 darab arany csillaggal. A karjelzés közepén, a közlekedési szolgálat fegyvernemi jelzése található, jelképezve a szakmai hovatartozást. A fegyvernemi jelzés bal oldalán a HUN (nemzetiség), jobb oldalán a COY (század) angol rövidítések találhatók. A fegyvernemi jelzés fölött, a körív vonalát követve a „KÖZLEKEDÉS KOORDINÁLÓ SZÁZAD” felirat, alatta pedig a „64.” szám található, amely szám jelképezi a MH. 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezredet. A fegyvernemi jelzés alatt középen elhelyezve egy szalagsávban a „MOVCON” felirat található, mely felirat a „Közlekedés Koordináló” angol rövidítése. Rendszeresítést elrendelő parancs: 928/2008 (HK 13.) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezred parancsnokának intézkedése
235 MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezred, Közlekedés Koordináló század (gyakorló) A karjelzés alapformája kör. Alapszíne zöld, melynek külsején gyűrűben az Európai Uniót jelképező gyűrű található, 12 darab fekete csillaggal. A karjelzés közepén, a közlekedési szolgálat fegyvernemi jelzése található, jelképezve a szakmai hovatartozást. A fegyvernemi jelzés bal oldalán a HUN (nemzetiség), jobb oldalán a COY (század) angol rövidítések találhatók. A fegyvernemi jelzés fölött, a körív vonalát követve a „KÖZLEKEDÉS KOORDINÁLÓ SZÁZAD” felirat, alatta pedig a „64.” szám található, amely szám jelképezi a MH. 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezredet. A fegyvernemi jelzés alatt középen elhelyezve egy szalagsávban a „MOVCON” felirat található, mely felirat a „Közlekedés Koordináló” angol rövidítése. Rendszeresítést elrendelő parancs: 928/2008 (HK 13.) MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai ezred parancsnokának intézkedése
73
236 MH 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóalj (gyakorló) A gyakorló csapatkarjelzés a már zsűrizett és – köznapi és társasági egyenruhára – rendszeresített csapatkarjelzés gyakorló változata. A csapatkarjelzés egy nyugati típusú pajzs. A karjelzésen található feliratok, grafikai elemek, kontúrok fekete színűek, vonalas szerkezetűek. Alapszíne zöld, szegélye 2 mm széles. A pajzs felső részén a vegyivédelmi szolgálat fegyvernemi jelvénye van, amelyen a két puska a fegyveres erőt, a hatszögű benzolgyűrű a vegyi veszélyek elleni védelmet, a három széttartó sugárnyaláb a sugárzások elleni védelmet, a lángnyelvek a tűzvédelmet, a hatszög belseje pedig a vizet jelképezi. A fegyvernemi jelvény mellett kétoldalt a Magyar Honvédségre utaló hatágú csillag lebeg. A fegyvernemi jelvény alatt a „93.” szám lebeg. A pajzs alsó harmadában, a szegéllyel párhuzamos vonallal szegélyezett nagybetűvel „SZÉKESFEHÉRVÁR” felirat olvasható. A karjelzés színei, zöld és fekete. Rendszeresítést elrendelő parancs: 18/2008 (HK 13.) MH 93. Petőfi Sándor vegyivédelmi zászlóalj parancsnokának intézkedése
237 MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ A csapatkarjelzés befogadó alapformája 8 cm átmérőjű kör alak, a szélén koncentrikusan körbe futó piros, fehér és zöld, fél-fél centiméter széles sávok a magyar nemzeti trikolort jelképezik. Fekete színnel a középső fehér sáv, felső részében a „MAGYAR HONVÉDSÉG”, alsó részében – a katonai szervezet megnevezése – „GÖRGEI ARTÚR VEGYIVÉDELMI INFORMÁCIÓS KÖZPONT” félkörben futó felirat látható, amelyeket jobb és bal oldalon, ugyanebben a sávban arányosan elhelyezett, egy-egy fekete pontjelzés választ el. A belső rész hátteret alkotó 5 centiméter átmérőjű kör halványsárga színe az atomrobbanás tűzgömbjét, a katonai szervezetnek a tömegpusztító fegyverek e típusával kapcsolatos, sugárhelyzet értékelési szakfeladatait szimbolizálja. A belső körben a három ellipszisből összetevődő stilizált atommag a szervezet nukleárisbalesetelhárítási ágazati szakfeladatainak jelképi megfelelője. A legbelső hatszög formájú területet kék színe a NATO jelképrendszer vegyivédelmi csapatokat jelölő színe. A vegyivédelmi fegyvernem korábbi, hatszögben megjelenített jelzése a karjelzés központi részében kapott helyet. Ez a fegyvernem hagyományainak továbbvitelét jelképezi. A kék színű középső részt határoló sárga hatszöggyűrűt formázó alakzat mind színében – mind formájában, a benzolt, egy vegyületet jelképezve – utal a vegyifegyverekhez és a vegyipari balesetekhez kapcsolódó szakfeladatokra. További szimbolikus jelentéssel bírnak a fegyvernemi jelzés belsejében, kék alapon lévő piros lángnyelvek, melyek a harctéri tüzek értékelésére utalnak, illetve az ezekből kiinduló sárga, három különböző radioaktív sugárzást – alfa, béta, gamma – jelképező sugárnyalábok, a sugárveszélyeztetettség értékelése tekintetében. Rendszeresítést elrendelő parancs: 90/2008 (HK 13.) MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ parancsnokának intézkedése
238 MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Inforációs Központ (gyakorló) A gyakorló öltözetre készített változat megegyezik a köznapival, azonban csak két színből, feketéből és zöldből áll. Rendszeresítést elrendelő parancs: 91/2008 (HK 13.) MH Görgei Artúr Vegyivédelmi Információs Központ parancsnokának intézkedése
74
239 MH Bakony Harckiképző Központ Ellenerő század A karjelzés alapját egy az érvénybe lévő szabályzóknak megfelelő 8 cm átmérőjű pajzs forma képezi. A karjelzés felső részén látható „OPFOR” felirat a NATO terminológiában az ellenség vagy szemben álló fél mozaik szava (OPposing FORce), amely szövetséges erők részére is könnyen értelmezhető, azonosítható. A karjelzés közepén látható csillag, közepén látható fordított dupla E betű a század magyar nevének rövidítése (EllenErő). A karjelzés alsó részén látható Latin felirat intelem a század felé, hogy soha ne essen a túlzott magabiztosság, vagy beképzeltség hibájába: „VAE VICTIS” – „Jaj a legyőzötteknek” Mérete (szélesség x magasság): 65 mm x 80 mm-es téglalapban elhelyezhető. A szegély, a szalag szegélyének és a feliratoknak a színe: fekete. A karjelzés háttérének alapszíne: piros. A csillag hátterének színe: fekete. A csillag szegélyének és a szalag hátterének színe: arany. A kettős „E” betű színe: piros. Rendszeresítést elrendelő parancs: 129/2008 (HK 13.) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának intézkedése
240 MH Bakony Harckiképző Központ Ellenerő század (gyakorló) A szalagszegély, a feliratok, a csillag és a formák színe: fekete. A karjelzés háttérének alapszíne: szürke. Rendszeresítést elrendelő parancs: 129/2008 (HK 13.) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának intézkedése
241 MH Bakony Harckiképző Központ Ellenőrző század (sivatagi) A szalagszegély, a feliratok, a csillag és a formák színe: barna. A karjelzés háttérének alapszíne: homokszín. Rendszeresítést elrendelő parancs: 129/2008 (HK 13.) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának intézkedése
75
242 MH Bakony Harckiképző Központ Szimulációs Gyakorlóközpont A karjelzés alapját egy, az érvénybe lévő szabályzóknak megfelelő 8 cm átmérőjű pajzsforma képezi. A karjelzés felső részén látható „MH BHK SZGYK” felirat, amely az alegység megnevezésének mozaik szava. A karjelzés közép vonalában a fent műhold szimbólum látható, amely jelképezi a szimulációs gyakorlatok alkalmával használt GPS összeköttetést a gyakorló alegységek és a Szimulációs Gyakorló Központ között. A karjelzés hátterében található hármas hegy szimbolizálja a Bakony-Középhegységet, ahol az alakulat tevékenykedik és a szimulációs eszközök is alkalmazásra kerülnek. A karjelzés előterében felül egy helikopter sziluett, közepén vörös „lézersugarak” láthatók. A karjelzés alsó hátterében a virtuális harcmező (perspektivikus négyzethálós tér) található. A karjelzés jobb alsó részén látható harcoló, lövész katona sziluettje helyezkedik el. A karjelzés bal alsó részén látható egy harckocsi sziluett. A szegély, a felirat, az ábrák (műhold-, helikopter-, harcoló katona-, harckocsi sziluett) és a kontúr színe: fekete. A szegély háttérének alapszíne és a perspektivikus négyzetháló háttere khaki zöld. A hármas hegy színe: zöld, az ég kékje: kék, a lézersugarak színe pedig piros. Rendszeresítést elrendelő parancs: 128/2008 (HK 13.) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának intézkedése
243 MH Bakony Harckiképző Központ Szimulációs Gyakorlóközpont (gyakorló) A szegély, a felirat, az ábrák (műhold-, helikopter-, harcoló katona-, harckocsi sziluett) és a kontúr színe: fekete. A pajzs alapszíne: zöld, a lézersugarak színe pedig piros. Rendszeresítést elrendelő parancs: 128/2008 (HK 13.) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának intézkedése
244 MH Bakony Harckiképző Központ, Logisztikai század Felépítés: ovális mezőben lófej, középkori lemezvértezetben, felül az „MH BHK” felirat, alul a „LOGISZTIKAI SZÁZAD” felirat. Színezés: A lófej fekete, a páncél fémszínű, a lószerszám piros, a háttér sárga. Főmotívum: lemezvértes lófej. A ló mindig is szervesen a magyarság múltjához tartozott. Őseink lóháton járták be Európát, lóháton érkeztek hazánk területére is, így a környező népek számára a magyarság fogalmához elválaszthatatlanul kötődött a ló. Alakulat szempontjából a huszár hagyományok mérvadóak. A lovak széleskörű alkalmazhatósága és haszna jól egybecseng a logisztikai század szerepével. Az alegység hatáskörébe tartozik a javítás, a szállítás, az élelmezési- és az anyagi ellátás. A javítás aspektusát a ló páncélzata jelképezi, mely korának egyik legdrágább és legbonyolultabb kovácsművészeti alkotása volt. A szállítást a ló maga, mint személyszállító, teherhordó és igavonó jószág jelenti. Az élelmezési oldal szintén lényéből fakad, hiszen őseink húsát megették, tejét pedig megitták. Végül az ellátás szintén a ló sokoldalúságára alapul: csontját, bőrét, patáit, inait, az ezekből készült enyvet mind hasznosították a ruházkodás, szerszám- és fegyverkészítés területein. Háttér: a háttérmező egyszerű, egyszínű megjelenését a főmotívum bonyolultsága indokolja. Rendszeresítést elrendelő parancs: 126/2008 (HK 13.) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának intézkedése
76
245 MH Bakony Harckiképző Központ, Logisztikai század (gyakorló) Gyakorló változat: a lófej sötétbarna, páncél világosbarna, a lószerszám fekete (körvonalas), a háttér zöld. Rendszeresítést elrendelő parancs: 126/2008 (HK 13.) MH Bakony Harckiképző Központ parancsnokának intézkedése
246 MH Logisztikai Ellátó Központ A karjelzés alapformája egy szegéllyel ellátott ellipszis. Ebben a szegélyben található a szervezet megnevezése. Felül, körívben „MAGYAR HONVÉDSÉG”; alul körívben „LOGISZTIKAI ELLÁTÓ KÖZPONT” felirat olvasható, oldalanként egy-egy sötétkék NATO csillaggal elválasztva. Az ellipszis szegélyét kívülről és belülről egyaránt egy fekete körvonal határolja, távolságuk 6 mm. A szegélyek közötti terület színe arany, a szervezet megnevezése fekete színű. Az ellipszis belső területének alapszíne kárminvörös, melyben egy 4,7 cm átmérőjű, világoskék színű, szabályos kör alakú glóbusz található. A glóbusz közepén egy pajzsot tartó, aranyszínű turulmadár helyezkedik el, szárnyainak fesztávolsága 4,3 cm. A pajzs közepén a nemzeti trikolor összeállítás látható, melyben a pajzs belsejét kitöltő, a logisztikára utaló, sárga színű, gótikus betűtípusú „L” betű látható. A pajzs peremének kitöltő színe zöld. A pajzsot a glóbusz alól induló szimmetrikus babérág keretezi, melynek kitöltő színe arany. Rendszeresítést elrendelő parancs: 208/2008 (HK 16.) MH Logisztikai Ellátó Központ parancsnokának intézkedése
247 MH Logisztikai Ellátó Központ (gyakorló) A karjelzés alapformája egy szegéllyel ellátott ellipszis. Ebben a szegélyben található a szervezet megnevezése. Felül, körívben „MAGYAR HONVÉDSÉG”; alul, körívben „LOGISZTIKAI ELLÁTÓ KÖZPONT” felirat olvasható, oldalanként egy-egy NATO csillaggal elválasztva. Az ellipszis homok színű, a szervezet megnevezése és a NATO csillag fekete színű. Az ellipszis belső területe fekete, melyben egy 4,7 cm átmérőjű, szabályos kör alakú, zöld színű glóbusz található. A glóbusz közepén egy pajzsot tartó, homok színű turulmadár helyezkedik el, szárnyainak fesztávolsága 4,3 cm. A pajzs közepén a nemzeti trikolor szimbólum látható, melyben a pajzs belsejét kitöltő, a logisztikára utaló, gótikus betűtípusú, homok színű „L” betű látható. A pajzsot a glóbusz alól induló, homok színű, szimmetrikus babérág keretezi. Rendszeresítést elrendelő parancs: 208/2008 (HK 16.) MH Logisztikai Ellátó Központ parancsnokának intézkedése
77
248 MH KFOR zászlóalj (gyakorló) A gyakorló csapatkarjelzés alapja egy hegyes talpú osztatlan pajzs. Az alapszíne kék, melyet fehér szegély keretez. A gyakorló csapatkarjelzés két részre oszlik. A pajzs teteje és közepe kék, benne helyezkedik el Koszovó ország szürke színnel, fekete kontúrvonallal. Rajta a NATO csillag fekete kontúrvonallal. Ezen felül helyezkedik el a csodaszarvas barna színnel, fekete kontúrvonallal. A gyakorló csapatkarjelzésben felül „MNTF-W” (Multinational Task Force-West) felirat, fehér színű betűkkel, fekete kontúrral. A karjelzés első rész alján TF NIMROD (Task Force NIMROD) felirat, fehér színű betűkkel, fekete kontúrral. A második rész alján a magyar nemzeti színek, piros, fehér, zöld helyezkedik. Jobb oldalán a szlovén nemzeti zászló helyezkedik el, bal oldalán az olasz nemzeti zászló található. Rendszeresítést elrendelő parancs: 317/2008 (HK. 16.) MH Összhaderőnemi Parancsnokság parancsnokának intézkedése
78
1
1/a
1/b
2
3
4
5
6
7
7/a
8
9
10
11
12
12/a
79
80
12/b
12/c
13
14
14/a
15
16
17
18
19
20
20/a
21
22
23
24
25
26
27
28
28/a
29
30
30/a
31
32
33
34
34/a
34/b
34/c
34/d
81
82
34/e
34/f
35
35/a
35/b
35/c
35/d
35/e
35/f
35/g
35/h
35/j
35/k
36
36/a
36/b
36/c
36/d
36/e
36/f
37
37/a
37/b
37/b
37/c
37/d
37/e
38
38/a
38/b
38/c
38/d
83
84
38/e
38/f
38/g
38/h
38/j
38/k
38/l
38/m
38/n
39
39/a
40
40/a
41
42
42/a
42/b
42/c
42/d
42/e
43
43/a
43/b
43/c
43/d
43/e
43/f
43/g
43/h
43/j
43/k
43/l
85
86
44
44/a
44/b
44/c
44/d
44/e
44/f
44/g
44/h
44/j
44/k
44/l
44/m
44/n
44/o
44/p
44/r
44/s
44/sz
44/t
44/u
44/v
44/w
44/z
45
46
47
47/a
47/b
47/c
47/d
47/e
87
88
48
48/a
48/b
48/c
48/d
49
50
51
52
52/a
52/b
52/c
53
54
55
55/a
55/b
55/c
56
57
57/a
58
59
59/a
59/b
59/c
59/d
60
61
61/a
61/b
61/c
89
90
62
62/a
63
63/a
63/b
63/c
63/d
63/e
63/f
64
64/a
64/b
64/c
64/d
64/e
64/f
64/g
64/h
64/j
64/k
64/l
64/m
64/n
64/o
65
65/a
65/b
65/c
65/d
65/e
65/f
66
91
92
66/a
66/b
66/c
66/d
67
67/a
67/b
67/c
68
68/a
68/b
68/c
69
69/a
69/b
69/c
69/d
69/e
69/f
70
70/a
70/b
70/c
70/d
70/e
71
71/a
72
72/a
72/b
72/c
72/d
93
94
73
73/a
73/b
73/c
73/d
73/e
73/f
74
74/a
74/b
74/c
75
75/a
75/b
76
76/a
76/b
76/c
76/d
77
77/a
77/b
78
78/a
78/b
78/c
78/d
79
79/a
80
80/a
81
95
96
81/a
82
82/a
83
84
84/a
85
86
87
88
89
90
91
92
93
94
94/a
95
95/a
95/b
96
97
97/a
97/b
97/c
98
99
99/a
100
101
101/a
102
97
98
102/a
102/b
102/c
102/d
102/e
102/f
103
103/a
103/b
104
105
106
106/a
106/b
107
108
109
110
110/a
110/b
111
111/a
111/b
111/c
111/d
111/e
111/f
111/g
111/h
111/j
111/k
111/l
99
100
111/m
112
112/a
113
113/a
114
115
116
116/a
117
117/a
117/b
117/c
117/d
117/e
117/f
117/g
117/h
117/j
118
119
120
121
121/a
122
123
123/a
123/b
124
124/a
124/b
125
101
102
126
127
127/a
128
128/a
128/b
129
129/a
129/b
129/c
130
130/a
131
131/a
132
133
134
134/a
134/b
135
135/a
135/b
136
137
137/a
137/b
137/c
138
139
140
140/a
140/b
103
104
141
142
143
143/a
144
144/a
145
146/a
146/b
146/c
146/d
147
147/a
148
149
150
150/a
150/b
151
152
153
153/a
153/b
153/c
153/d
153/e
153/f
154
154/a
154/b
155
156
105
106
156/a
156/b
157
158
158/a
159
159/a
160
161
161/a
162
163
164
164/a
165
165/a
165/b
165/c
165/d
165/e
166
166/a
167
167/a
168
168/a
168/b
168/c
168/d
169
169/a
169/b
107
108
170
170/a
171
171/a
171/b
171/c
172
172/a
173
174
174/a
175
176
177
177/a
177/b
178
179
179/a
180
181
181/a
181/b
181/c
182
182/a
183
184
185
185/a
186
187
109
110
187/a
188
188/a
188/b
189
189/a
190
190/a
191
191/a
192
193
194
194/a
194/b
195
195/a
195/b
196
197
198
199
200
201
202
203
203/a
204
204/a
205
205/a
206
111
112
206/a
207
208
208/a
209
210
211
212
213
213/a
214
215
216
216/a
217
218
219
220
221
222
223
224
225
226
227
228
229
230
231
232
233
234
113
114
235
236
237
238
239
240
241
242
243
244
245
246
247
248
248/a
Nem rendszeresített karjelzések – tervezetek Itt azok a karjelzések láthatóak, amelyeket a Karjelzést Rendszeresítő Bizottság nem bírált el vagy pedig elutasított, illetve a Honvédségi Közlönyben nem jelentek meg. Ennek ellenére a Honvédség különböző alakulatainál ezeket a karjelzéseket folyamatosan viselték, viselik. Van közöttük sok olyan, amelyik tényleg nem felel meg a karjelzésekkel szemben támasztott szakmai követelményeknek, csúnya, zsúfolt, de nagyon sok olyan is, amelyet bármelyik hadsereg katonái szívesen viselnének. Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy a Honvéd Vezérkar által használt karjelzést sem a Karjelzést Rendszeresítő Bizottság nem fogadta el, sőt többször is visszautasították annak rendszeresítését, sem pedig a Honvédségi Közlönyben vagy parancsban nem jelent meg annak a viselhetősége. Az látható, hogy nem egyedi eset a vezérkaré, mivel a nem rendszeresített karjelzések száma megközelíti a hivatalosan viselhető karjelzések számát. Ugyanis a katonák többsége szereti magát a többiektől megkülönböztetni, nem akar mindenki az „egyen tömegbe” besimulni, ki akarják fejezni a különbözőségüket és emellett persze az összetartozásukat is (egy szűkebb közösségben, század vagy akár szakasz méretben is). Ezért is élhet tovább a fegyvernemi sovinizmus, vagy éppen ezért törekednek a katonák olyan elit vagy nagy történelmi múltú egységekben szolgálni, amelyeknek az egyenruháját, karjelzését viselni mindig is egyfajta dicsőséget jelentett. Ezt nem elvenni kell a katonáktól, hanem inkább erősíteni, éppen ezért érdemes azon elgondolkodni, hogy az a rendelet, amely alapján a karjelzéseket rendszeresítették, nem vált-e túlhaladottá? Érdemes lenne a szabályzókat ismét áttekinteni és kisebb alakulatok, egységek számára is engedélyezni a „saját”, már egyébként is meglévő karjelzések viselését, azon az elven: „ha megakadályozni nem tudok valamit, akkor annak az élére állok”. Így azok a karjelzések, amelyek megfelelnek a karjelzésekkel szemben támasztott szakmai követelményeknek, hordhatóak lehetnének. Persze az „ízléstelen”, zsúfolt, a heraldika szabályait megcsúfoló karjelzéseket továbbra sincs értelme engedélyezni. Emlékszem volt egy olyan minisztériumi szervezet, akik a címerükbe szinte mindent belezsúfoltak azzal a címszóval, hogy Ők a Honvédség leguniverzálisabb egysége, emellé pedig egy „bugyirózsaszín” hátteret varázsoltak. Szerencsére a karjelzést a bírálók átdolgozásra visszaküldték, a szervezet időközben megszűnt, így a karjelzés sem készülhetett el. Ha mégsem válhatnának viselhetővé ezek a karjelzések, akkor is fontos adalékot jelentenek a rendszerváltás utáni Magyar Honvédség történetében, hiszen jó néhány, azóta megszűnt alakulatból már csak ezek maradtak meg a volt katonák vagy pedig a gyűjtők birtokában. 1.
2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23.
Magyar Honvédség (habár a Honvédség emblémáját a 17/1999. (HK 6) MH parancsnoki, vezérkari főnöki intézkedés rendszeresítette, karjelzésben hivatalosan sosem jelent meg. Ezt a karjelzést egy nemzetközi gyakorlaton használták) Honvéd Vezérkar Katonai Felderítő Hivatal Katonai Felderítő Hivatal Információ védelmi osztály Magyar Honvédség Ruházati Ellátó Központ (Budapest) MH Tóth Ágoston Térképészeti Intézet Légi fényképész Szolgálat (Budapest) Magyar Honvédség Kutyás Szolgálat Honvédelmi Minisztérium Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal, fegyverzeti ellenőr Honvédelmi Minisztérium Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal, katonai ellenőr Honvédelmi Minisztérium Fegyverzet-ellenőrzési Hivatal, escort csoport Kossuth Lajos Katonai Főiskola, gépesített lövész szak (Szentendre) MH 1. Tűzszerész és Aknakutató zászlóalj (60. évfordulóra készített karjelzések) MH 1. Tűzszerész és Aknakutató zászlóalj, AM-31 aknamentesítő hajó Magyar Honvédség Bakony Harckiképző Központ, Tűzszerész Szolgálat (Várpalota) MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Dandár, Műszaki-építő zászlóalj (Hódmezővásárhely) Honvéd Művészegyüttes (Budapest) Magyar Honvédség Központi Zenekar MH 11. Duna Légvédelmi Rakétadandár MH 11. Duna Légvédelmi Rakétadandár, 1. zászlóalj 2. légvédelmi rakétaüteg MH 11. Duna Légvédelmi Rakétadandár, 1. zászlóalj 3. légvédelmi rakétaüteg MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, 1. Gépesített Lövészzászlóalj (Tata) MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, 2. Gépesített Lövészzászlóalj MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, 1. Harckocsi zászlóalj
115
24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73. 74. 75. 76. 77. 78. 79.
116
MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, 122 mm-es Önjáró Tüzérosztály MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, Páncéltörő Tüzérosztály MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, 101. Ágyútarackos Tüzérosztály MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, logisztikai zászlóalj MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, felderítő század MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, műszaki század MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, törzstámogató század MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, Híradó század MH 25. Klapka György Gépesített Lövészdandár, 1 lövész század MH 12. Légvédelmi Rakétadandár (Győr) MH 12. Légvédelmi Rakétadandár, 2. Légvédelmi Rakéta Zászlóalj (régebbi változat) MH 12. Légvédelmi Rakétadandár, 2. Légvédelmi Rakéta Zászlóalj MH 12. Légvédelmi Rakétadandár, 2. Légvédelmi Rakéta Zászlóalj, 3. Légvédelmi Rakéta Üteg MH 12. Légvédelmi Rakétadandár, Híradó század (régebbi változat) MH 12. Légvédelmi Rakétadandár, Híradó század MH 12. Légvédelmi Rakétadandár, vezetési század MH 12. Légvédelmi Rakétadandár, légvédelmi géppuskás század MH 32. Budapest Őr és Díszezred (Budapest) MH 32. Budapest Őr és Díszezred, Rendész Zászlóalj MH 32. Budapest Őr és Díszezred, Katonai Rendészet MH 32. Budapest Őr és Díszezred, Díszzászlóalj MH 32. Budapest Őr és Díszezred, Logisztikai és Támogató század MH 32. Budapest Őr és Díszezred, Különleges Díszelgő Csoport MH 32. Budapest Őr és Díszezred, Egészségügyi Szolgálat Alföldi Kiképző Központ, felderítő-kiképző szakasz MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 1. Gépesített Lövészzászlóalj (Debrecen) MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 2. Könnyűlövész Zászlóalj MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 1. Harckocsi Zászlóalj MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, Páncéltörő Tüzérosztály MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 122 mm-es Önjáró Tüzérosztály MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, Logisztikai Főnökség MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, Logisztikai Zászlóalj MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, Híradó Szolgálat MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, Komendáns század MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 1. Lövész Század MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 5/24 Bornemissza Gergely Felderítő Zászlóalj (Az Egerből diszlokált és korábbi önállóságát elveszítő Bornemisza Gergely Felderítő Zászlóalj) MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 1. Gépesített Lövész Zászlóalj, Felderítő szakasz MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj, Gróf Hadik András mélységi felderítő század (Pécs) MH 42. Baranya Felderítő Zászlóalj, 1 század MH 43. Nagysándor József Híradó Zászlóalj, szerződéses állomány (Székesfehérvár) MH 5. Légvédelmi Rakétaezred, 1. Légvédelmi Rakétaüteg „Mistral” (Nagyoroszi) MH 5. Légvédelmi Rakétaezred, 2. Légvédelmi Rakétaüteg MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár, 1. Tüzér Osztály (Pécs) MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár, 1. Sorozatvető Osztály MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár, Logisztikai Zászlóalj MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár, Törzs Üteg MH 101. „Szigetvári” Zrínyi Miklós Vegyes Tüzérdandár, Hangfelderítő szakasz MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár (Hódmezővásárhely) MH 5. Bocskai István Gépesített Lövészdandár, 62. Gépesített Lövészzászlóalj (Hódmezővásárhely) MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár, 1. Gépesített Lövész Zászlóalj MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár, Páncéltörő Tüzérosztály MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár, 1. Gépesített Lövész Zászlóalj, 1. Lövész század MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár, 1. „Hunyadi Mátyás” Harckocsi század MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár, Légvédelmi Rakétaüteg (tervezet) MH 62. Bercsényi Miklós Gépesített Lövészdandár, Helyőrségtámogató Parancsnokság MH 1. Könnyű Vegyes Ezred (Szolnok)
80. 81. 82. 83. 84. 85. 86. 87. 88. 89. 90. 91. 92. 93. 94. 95. 96. 97. 98. 99. 100. 101. 102. 103. 104. 105. 106. 107. 108. 109. 110. 111. 112. 113. 114. 115. 116. 117. 118. 119. 120. 121. 122. 123. 124. 125. 126. 127. 128. 129. 130. 131.
MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj, 1. század MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj, 2. század MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj, 3. század MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj, Támogató Század MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj, Harcbiztosító század MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj MH 88. Gyorsreagálású Zászlóalj Kiképzési Bázis (Táborfalva) MH Különleges Túlélő Tanfolyam (2002. október-november, Újdörögd) Rohamlövész Tanfolyam (2004 óta folyamatosan vannak ilyen tanfolyamok, évente kétszer szervezik meg, tavasszal és ősszel. A tanfolyamok öt héten keresztül tartanak) MH 90. Asbóth Oszkár Futárhelikopter Ezred, MI-2 helikopter század (Börgönd) MH 87. „Bakony” Harci helikopter Ezred Üzembentartó század (Szentkirályszabadja) MH 87. „Bakony” Harci helikopter Ezred kutató-mentő szolgálat, búvár csoport MH 87. „Bakony” Harci helikopter Ezred, Mérnök Műszaki Zászlóalj, Repülőadat Értékelő Csoport „Fekete Doboz” Szentkirályszabadja – MI–17 század Szentkirályszabadja – MI–24 század MH 89. Vegyes Szállítórepülő Ezred, 1. Szállítóhelikopter Zászlóalj, 1. „Moby Dick” század (Szolnok) MH 89. Vegyes Szállítórepülő Ezred, 1. Szállítóhelikopter Zászlóalj „Vadkan” század (MI-8) MH 47. „Pápa” Harcászati Repülőezred, MIG-21 BISZ típusjelvény MIG-21 típusjelvények (a jelvényeket a pilóták kézzel-varrógépen készítették el otthon és Szovjetunióban a Kara-kum sivatagban található kiképzőbázison hordták) MH 47. „Pápa” Harcászati Repülőezred, Egyesített Műszaki Állomás MH 47. „Pápa” Harcászati Repülőezred, 1. Repülőműszaki Üzembentartó század MH 47. „Pápa” Harcászati Repülőezred, Javító Szolgálat „Hangár” MH „Pápa” Bázisrepülőtér, Repülésbiztosító század MH „Pápa” Bázisrepülőtér, őrszázad MH 31. „Kapos” Harcászati Repülőezred, 2. repülő század MH 31. „Kapos” Harcászati Repülőezred, Javító Szolgálat MH 31. „Kapos” Harcászati Repülőezred, 1. Repülőműszaki Üzembentartó század MH „Kapos” Bázisrepülőtér, Tűzoltó Szolgálat (amerikai változat) MH „Kapos” Bázisrepülőtér, Tűzoltó Szolgálat MH „Kapos” Bázisrepülőtér, Kiszolgáló század Repülés Felkészítő Osztály (Szolnok) Szállítóhelikopter Zászlóalj (Szolnok) Gripen típusjelvény (azok kapják, akik Svédországban sikeresen elvégezték a hajózó tanfolyamot) Gripen típusjelvény MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, Felderítő és Kiképző század „Szárnyascsikó” MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, MIG-29 Fulcrum (NATO kód) típusjelvény MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, MIG típusjelvény MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, MIG-29 típusjelvény MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, Harcálláspont MH 59. Szentgyörgyi Dezső Bázisrepülőtér, 2. Légi Irányító Központ „Billygoat” MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, 2. Légi Irányító Központ „Hades” MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Mérnök Műszaki Zászlóalj, Repülőadat Értékelő Csoport MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, Őrszázad MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, Repülőtér Karbantartó század MH 59. Szentgyörgyi Dezső Harcászati Repülőezred, Üzemanyag szolgálat MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, L-39 (Albatrosz) repülőszázad (a „szárnyas csikó” század megszűnése után alakították meg) AN-26 típusjelek Szállítórepülő század MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Egészségügyi szolgálat MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Légi fényképészek MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Légvédelmi Rakéta szakasz
117
132. 133. 134. 135. 136. 137. 138. 139. 140. 141. 142.
143. 144. 145. 146. 147. 148. 149. 150. 151. 152. 153. 154. 155. 156. 157. 158. 159. 160. 161.
118
MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Tűzszerész csoport MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Repülést Biztosító század MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Repülőtér Üzembentartó és Javító század Yak-52 Kiképző Század MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis, Repülő Műveleti Főnökség MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis „Intel” A Puma század évfordulós karjelzései (a század megalakulásának 70. évfordulójára készítették) MH Ejtőernyős Szolgálatok Szállítórepülő Ezred (Pápa-tervezet) Szállítórepülő Ezred (Pápa) M. V. R. SZ. Roncskutató csoport karjelzése (2005-ben készítették a Szolnoki Repülő Múzeummal közösen Abony város határában végrehajtott kutatáskor. A kutatás során került elő Bejczy József százados II. Világháborúban lelőtt gépe és a pilóta maradványai) Repülőgép Roncskutató Csoport (Szolnok) A magyar és amerikai roncskutatók által használt közös karjelzés (2005-ben Szabadegyházán emeltek ki egy II. Világháborús P-47 típusú harci repülőgépet) A szolnoki Repülő Múzeum 35 éves megalakításának évfordulójára készített emlékkarjelzés „Silver Shark” Légiirányító Központ (tervezet) MH Bakony Harckiképző Központ (Várpalota) MH 37/4 Török Ignác Műszaki-építő Zászlóalj, Hídépítő század (Szentes) MH Haderőcsökkentési Információs Ellenőrző Központ (Budapest) 52. Hunyadi Mátyás Javító Ezred, Kiképző Század Honvédelmi Minisztérium Pénzügyi Számviteli Szolgálata Honvédelmi Minisztérium Munka és Környezetbiztonsági Ellenőrzési Hivatal Honvédelmi Minisztérium Munkaügyi és Munkavédelmi Ellenőrzési Hivatal Honvédelmi Minisztérium Munkabiztonsági és Építésügyi Hatósági Hivatal Katonai Ruházati Bolt (KRB) Tűzszerész karjelzés (Nagycenk, terület átvizsgálás 2001-2002, csak azok a tűzszerészek hordták, akik részt vettek az itt folyó munkákban) Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem, Kiképzés Biztosító Osztály Magyar Honvédség szakácscsapatának karjelzése (2008. október 18-22. között Németországban megrendezett XXII. szakácsolimpián is ezt a karjelzést viselték a katonaszakácsok) „Night Vision Google Ready” – Szolnoki helikopterpilóták által készített jelvény (azok a pilóták hordhatják, akik éjszaka is képesek bevetéseket végrehajtani) A Magyar Honvédség tereprally csapatának emblémája (igazából nem karjelzés, hanem a dzsekijükre van felhímezve, de mint különlegesség helyet kapott ebben a könyvben) A Honvéd Vezérkar számára készített karjelzés tervezetek (nem kerültek rendszeresítésre)
1
2
2/a
2/b
3
3/a
4
4/a
5
6
7
7/a
7/b
7/c
7/d
8
119
120
8/a
9
10
10/a
10/b
11
11/a
12
12/a
12/b
12/c
13
13/a
13/b
13/c
13/d
14
14/a
14/b
15
15/a
16
16/a
17
18
19
19/a
20
20/a
21
21/a
21/b
121
122
22
22/a
22/b
23
23/a
23/b
24
25
25/a
25/b
25/c
26
26/a
27
27/a
27/b
28
28/a
29
30
30/a
31
31/a
31/b
32
33
33/a
34
34/a
34/b
35
36
123
124
37
37/a
37/b
38
39
40
41
41/a
41/b
41/c
41/d
41/e
41/f
41/g
41/h
42
42/a
43
43/a
43/b
43/c
43/d
43/f
43/g
43/h
44
44/a
44/b
44/c
44/d
44/e
44/f
125
126
45
45/a
46
47
47/a
48
49
49/a
49/b
49/c
49/d
50
51
51/a
51/b
51/c
51/d
52
52/a
52/b
52/c
53
53/a
53/b
53/c
53/d
54
54/a
54/b
54/c
55
55/a
127
128
55/b
55/c
55/d
56
57
58
59
59/a
59/b
60
60/a
60/b
61
61/a
61/b
61/c
62
63
64
64/a
64/b
65
65/a
66
66/a
66/b
66/c
67
67/a
68
68/a
69
129
130
70
71
71/a
72
73
73/a
74
74/a
75
76
77
78
78/a
78/b
79
80
80/a
80/b
80/c
80/d
80/e
80/f
80/g
80/h
81
81/a
82
82/a
83
83/a
83/b
83/c
131
132
83/d
83/e
83/f
84
84/a
84/b
84/c
84/d
84/e
84/f
85
86
87
88
88/a
88/b
89
89/a
90
90/a
90/b
91
92
92/a
93
93/a
93/b
94
94/a
94/b
94/c
95
133
134
95/a
96
96/a
97
98
98/a
99
100
100/a
101
101/a
102
103
104
104/a
104/b
105
105/a
106
106/a
107
107/a
107/b
107/c
108
108/a
109
110
110/a
111
112
113
135
136
114
115
115/a
116
116/a
116/b
117
117/a
117/b
118
118/a
118/b
119
119/a
120
120/a
120/b
120/c
121
121/a
121/a
121/b
121/c
121/d
121/e
122
123
123/a
123/b
123/c
123/d
123/e
137
138
123/f
123/g
124
124/a
124/b
124/c
124/d
124/e
124/f
125
125/a
126
126/a
126/b
126/c
126/d
126/e
126/f
126/g
126/h
126/j
127
127/a
128
128/a
129
130
131
132
133
133/a
134
139
140
135
136
137
138
138/a
139
139/a
140
140/a
140/b
140/c
141
141/a
142
142/a
143
144
145
146
146/a
146/b
146/c
146/d
147
148
148/a
149
149/a
150
151
152
152/a
141
142
153
153/a
153/b
153/c
153/d
153/e
154
154/a
154/b
155
156
157
157/a
158
159
160
161
161/a
161/b
161/c
161/d
161/e
161/f
161/g
161/h
143
Nemzetközi Gyakorlatokon és Együttműködés során használt karjelzések Ezeket a karjelzéseket a katonáink a két vagy többoldalú együttműködés során, a közös gyakorlatokon, a légi bemutatókon, illetve a kanadai pilóta tanfolyamokon viselték. Igyekeztem csak azokat a gyakorlatokat megjeleníteni itt, amelyekre készültek karjelzések, ugyanis olyan gyakorlatokon is vettek részt magyar katonák, amelyekre nem készültek karjelzések. Természetesen előfordulhat, hogy előfordulnak olyan karjelzések is, amelyek nem találhatóak meg itt. Ez annak köszönhető, hogy folyamatosan készülnek különböző alkalmakra karjelzések, amelyekről azonban a gyűjtők vagy az ezt a témakört kutatók is csak később értesülnek. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31. 32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39.
144
Partnership for Peace, Cooperative Chance, NATO légi gyakorlat Magyarországon (Kecskemét, 1996. június) Amerikai IFOR és SFOR erők kiszolgálására létrehozott MH 2. Kiképző Bázis (1996 április – 1997. június Táborfalva és Tatárszentgyörgy) Open Skies „Nyitott Égbolt” program magyar munkacsoport (1992. február 27.-től a mai napig) Open Skies 2002. Open Skies 2007, Kecskemét Open Skies Course-2008, Kecskemét Ample Train NATO kereszt-kiszolgálási gyakorlat 2000 (Franciaország – Solenzara, 2000. március 27-31.) Ample Train NATO kereszt-kiszolgálási gyakorlat 2003 (Magyarország – Kecskemét, 2003. május 26-30.) Ample Train NATO kereszt-kiszolgálási gyakorlat 2004 (Norvégia – Oerland, 2004. június 06–11.) Ample Train NATO kereszt-kiszolgálási gyakorlat 2005 (Spanyolország) Cooperative Search and Rescue Exercise (Magyarország – Szentkirályszabadja, 2003. szeptember 23–26) Cooperative Search and Rescue Exercise (Magyarország – Szolnok, 2004. szeptember 19–25) Lángoló Domb Kutató-mentő gyakorlat (Magyarország – Pápa, 2005. május 30.-június 03.) Cooperative Search and Rescue Exercise 2008 (Magyarország – Pápa, 2008. augusztus 23–31.) 1. NATO – magyar repülési gyakorlat (Taszár) Repülőnap (Taszár 1990. szeptember 23.) Német-magyar közös repülési gyakorlat (Kecskemét 1995) Légi bemutató (Hollandia, Twenthe - Gilse Rijen Légibázis, 2003. május 20–21. egy MIG–29 UB típusú gép képviselte Magyarországot) NATO Légi Találkozó (Lengyelország – Poznan, 2003. szeptember 05–19.) NATO Légi Találkozó (Törökország – Konya, 2004. szeptember 04–16.) Repülőnap (Dánia – Karup, 2005. június 19. egy MIG–29 UB típusú gép és egy AN-26 típusú gép képviselte Magyarországot) Olasz-magyar repülőtalálkozó „Unit Exchance 2006” (Olaszország, 2006) Logical Decision gyakorlat (Magyarország – Szolnok, belga, szlovák, szlovén és magyar légigyakorlat, 2006. augusztus 14–18.) Logical Decision gyakorlat 2007 (Magyarország – Szolnok, 2007. május 20–27.) Logical Decision gyakorlat 2008 (Magyarország – Szolnok, 2008. május 18–25.) Cooperative Key 2001 (Bulgária – Plovdiv, 2001. szeptember 11–21.) Cooperative Key 2002 (Franciaország – Saint Dizier, 2002. szeptember 22. – október 04.) Cooperative Key 2003 (Bulgária – Plovdiv, 2003. szeptember 01–13.) Cooperative Key 2005 (Bulgária – Plovdiv, 2005. augusztus 24. – szeptember 04.) Long Fall 2006 (magyar-francia közös repülési kiképzés, Szolnok, 2006. október 24-27.) Cooperative Archer 2007 (Grúzia, NATO/PfP légi gyakorlat, 2007. július 09–20.) Dragon Nest 2004 (Kecskemét, svéd, angol és magyar légi gyakorlat, 2004. augusztus 22-31.) Dragon Nest 2005 (Kecskemét, angol és magyar légi gyakorlat, 2005. június 01–10.) Lord Mountain 2007 (Szlovénia, szlovén-magyar légi gyakorlat, 2007. június 04–15.) Lord Mountain 2007 (Szlovénia, szlovén-magyar légi gyakorlat, 2008. május 26. – június 06.) Load Diffuser 2008 (Kecskemét, amerikai, német és magyar gyakorlat, 2008. június 12–29.) Operation Joint Endeavor művelet (Taszár, 1995–1996) Operation Joint Forge (Taszár, 1998. június 20. – 2004. június 30.) Colombus Légi bázison végzett pilóták karjelzése (USA-Colombus, Air Force Base, 2002.)
40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72.
Spring Flag 2007 (Olaszország- Szardínia, olasz, francia, német, angol, amerikai, török és magyar légi gyakorlat, 2007. május 07. – 25.) EURO-NATO Joint Jet Pilot Training (Légi Kiképzőközpont, Shephard AFB, Texas, eredetileg itt terveztük a pilótaképzést, később azonban Kanadába került át a kiképzés) TACEVAL (Tactical Evaluation) „HUNGARIAN SKY HUSSARS” magyar MIG–21-es bemutató kötelék Fairford-i légi parádén Grippen Átképző Csoport (Kecskemét) NATO Flying Training Center („NFTC HAWK”, Kanada, itt folyik a magyar pilóták kiképzése, ezeket a karjelzéseket viselik a képzést biztosító CFB Moose Jaw és a CFB Cold Lake bázisokon) Kanadai pilótaképzés – IV. szakasza A CFB Moose Jaw-i bázisának karjelzése Kanadai Erők 2. sz. Repülés Gyakorló Iskolájának karjelzése („Big 2 The Best in the West”, magyar pilótákat képeznek ki) „Apacs” kiképző század (magyar pilótákat képeznek ki) „Bandita” kiképző század (magyar pilótákat képeznek ki) „Kobra” kiképző század (magyar pilótákat képeznek ki) „Viking” század (itt képzik ki a pilóta oktatókat) CFB Cold Lake-i bázis karjelzése 0309-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0407-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0409-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0507-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0509-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0607-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0609-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0707-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) 0709-es pilóta tanfolyam karjelzése (Kanada) NATO Liaison Iroda (Szerbia – Belgrád, magyar tagja is volt a csoportnak) AWACS karjelzés AZ AWACS állományában szolgáló magyarok saját karjelzése AWACS működtetésének 25. évfordulójára kiadott karjelzés (magyarok is szolgálnak a legénységben) A Frunze Akadémián végzett helikopter pilóták számára készített emlékkarjelzése „Thunderbird” Légi bemutató kötelék karjelzése Nemzetközi gyakorlatokon használt MIG–27 karjelzés Nemzetközi gyakorlatokon használt MIG–29 karjelzés A NATO 1999-es évi bővítésekor (Csehország, Lengyelország és Magyarország részvételével) készített emlékkarjelzés. ILA 2008 berlini repülőnapon használt karjelzés (Résztvevő Koller József alezredes, az MH 86. SZHB parancsnokhelyettese + műszaki személyzet. A magyarok a festett – szarvastehén – MI–24 géppel repültek a bemutatón)
145
146
1
1/a
2
2/a
2/b
2/c
2/d
2/e
2/f
3
3/a
4
5
6
7
8
8/a
8/b
8/c
9
10
11
12
13
14
15
15/a
16
16/a
17
18
19
147
148
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
32
33
34
35
36
37
38
39
40
41
42
42/a
42/b
42/c
43
43/a
44
45
45/a
45/b
149
150
45/c
45/d
45/e
46
47
47/a
48
48/a
49
49/a
50
50/a
51
51/a
52
52/a
52/b
53
54
55
56
57
58
59
59/a
60
61
62
63
64
65
66
151
152
67
68
71
72
69
70
Békefenntartó Műveletek során használt karjelzések Ezeket a karjelzéseket a magyar katonák a békefenntartó műveletekben használták. Nem mindegyiken van rajta a magyar zászló, mivel a katonáink sok esetben a nemzeti karjelzés mellett a misszió hivatalos karjelzését hordják. Persze itt is vannak kivételek, hiszen a misszióban szolgálók is szeretik egymást megkülönböztetni, más „idegen” katonáktól. Sőt, a tisztán magyar vezetésű műveletekben arra is van példa, hogy a kisebb, alig néhány fős részlegek is csinálnak maguknak karjelzéseket. Ez nyomon követhető mind az iraki, mind pedig az afganisztáni szerepvállalásunk folyamán. Természetesen az itt bemutatott karjelzéseken felül továbbiak is lehetnek „rendszerben” ezeknek a nyomon követése azonban szinte lehetetlen feladat. 1. 2. 3. 4.
5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. 28. 29. 30. 31.
Az ENSZ missziókban általánosan használt karjelzések (Angola, Mozambik, Nyugat-Szahara, Grúzia) Az MH Békefenntartó Kiképző Központ karjelzése (a karjelzést több misszióban is viselték, amikor a szervezet megszűnt a karjelzés viselése is megszűnt) A Sínai félszigeten állomásozó békefenntartók által használt karjelzés (MFO-Multinational Force & Observers) Cipruson állomásozó magyar békefenntartók által használt karjelzések (UNFYCIP – United Nations Peacekeeping Force in Cyprus, 1964-től működik folyamatosan. A magyarok 1993. augusztusában kapcsolódtak be a misszió munkájába.) Európai Biztonsági és együttműködési Értekezlet által vezetett misszió Grúziában (CSCE – Coordination, Security and Cooperation in Europe, 1992. novemberétől – 1994. december 31.) EBESZ misszió Grúziában (OSCE - Organization for Security and Co-operation in Europe, 1995 januárjától a mai napig) ENSZ megfigyelő misszió Irak és Kuvait határán (UNIKOM – United Nations mission in IraqKuvait Observation Mission, 1991. április 03 – 2003. október 06.) IFOR karjelzés (Implementation Force, a műveletben szolgáló katonák – köztük a magyarok is – által hordott karjelzés változatok, 1995. december 20. –1996. december 20.) Magyar IFOR karjelzés (A magyar Műszaki Kontingens katonái számára készült) SFOR karjelzés („Stabilisation Force”, a műveletben szolgáló katonák – köztük a magyarok is – által hordott karjelzés változatok, 1996. december 21.-1998. június 11.) NATO–SFOR karjelzés Magyar SFOR karjelzések SFOR katonai rendészek által viselt karjelzések SFOR műveletben szolgáló magyar kötelék tagjai által hordott egyedi karjelzések SFOR Tűzszerész-aknakutató, információs csoport (Mines Information Coordination Cell-MICC, a csoport tagjai között szolgált magyar is, Szarajevóban, Butmir táborban található a központjuk) „Operation Allied Forces” műveletben részt vevők számára készített karjelzés (Koszovó, 1999. március 23. – június 10.) AFOR – A NATO humanitárius missziójában szolgáló 35 fős magyar egészségügyi egység karjelzése (Albánia, 1999. április 05. – szeptember 01.) „Operation Joint Guardian” – KFOR műveletben résztvevők számára készített karjelzés (Koszovó, 1999. június 12. – mostanáig) KFOR - „Kosovo Force” műveletben résztvevők által használt karjelzés (Koszovó, 1999. június 12. – mostanáig) Magyar KFOR karjelzések KFOR Parancsnokság karjelzése NATO–KFOR karjelzés KFOR – Nemzetközi Dandár (Multinational Task Force Central) „Joint Enterprise”, KFOR – Nemzetközi Dandár (Multinational Task Force West) Joint Enterprise”, KFOR – Nemzetközi Dandárban szolgáló magyar század karjelzései NATO karjelzés NATO-KFOR karjelzés KFOR Parancsnokság karjelzése KFOR Parancsnokság „Film City” karjelzése KFOR katonai rendészek által hordott karjelzés Kosovo Force „TASK FORCE FALCON” karjelzés
153
32. 33. 34. 35. 36. 37. 38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56. 57. 58. 59. 60. 61. 62. 63. 64. 65. 66. 67. 68. 69. 70. 71. 72. 73.
74. 75. 76. 77. 78. 79. 80. 81.
154
KFOR, lövészek által viselt karjelzés Pristinai repülőtéren szolgálók karjelzése A balkáni légi műveletek karjelzései KFOR Parancsnokság személyügyi törzstiszt karjelzése KFOR Parancsnokság PSYOPS karjelzés KFOR Parancsnokság CIMIC karjelzés KFOR Parancsnokság híradó törzstiszt karjelzése KFOR Parancsnokság biztonsági tanácsadó (magyar) karjelzése KFOR – Nemzetközi Dandár, magyar kontingens karjelzése HUNIC Pristinai reptér ATC KFOR – magyar Preventív (megelőző) egészségügyi laboratórium KFOR – 18. Őr és Biztosító Zászlóalj állományába tartozó szentesi katonák viselték KFOR – magyar őrszázad „Force Protection” karjelzése KFOR - Debrecen 1. lövész század (Pec) Task Force Fox (Makedónia, 2001. december 07. – 2002. december 04) NATO parancsnokság Skopje AMF karjelzései (Allied Command Europe Mobile Force, 1960. – 2002. október 31-ig létezett, utána az NRF váltotta fel) NRF (NATO Response Forces) NRF 7. váltás NRF 7. váltás, Logisztika „Operation Iraqi Freedom” (magyarok is részt vettek a műveletben) „Operation Desert Storm” (magyar orvos csoportot küldtünk ki a műveletbe, Ők is viselték ezt a karjelzést) Iraki Többnemzetiségű dandár karjelzése (ebben teljesített szolgálatot a magyar szállítózászlóalj is) A magyar szállítózászlóalj, 1. szállító századának karjelzése (Irak) NATO Kiképző Központ karjelzése (magyar törzstisztek is részt vesznek a kiképzésben) ISAF karjelzés (International Security Assistance Forces, 2001 decemberében hozták létre) ISAF Északi Regionális Parancsnokság karjelzése (Regional Command North, a parancsnokság állományában és alárendeltségében is szolgálnak magyarok) ISAF karjelzés (az Északi Regionális Parancsnokságon belül hordták, de nem terjedt el annyira, mint az előző fajtájú karjelzés) ISAF-KAIA (Nemzetközi reptér, Kabul) Magyar őralegység (Afganisztán, Pol-e Kumri) Magyar PRT–MOLT karjelzés (1 váltás) Magyar PRT karjelzés (2. váltás) Magyar PRT karjelzés, felderítő részleg (4. váltás) Magyar PRT karjelzés „tanácsadók” (4. váltás) Magyar PRT karjelzés „PSYOPS” (4. váltás) Magyar PRT karjelzés, logisztikai szakasz (a karjelzés egységes ugyan, de a szakasz tagjainak becenevét hímezték a koponya alá. Ez a karjelzést Kubik Zsuzsanna tiszthelyettes viselte) Az afganisztáni magyar PRT váltásaiban szolgáló tűzszerészek által viselt felvarrók Német Katonai Kórház (Mazari Sharif) Német Tábori Kórház- Intenzív részleg Magyar–Román békefenntartó zászlóalj Olasz- magyar-szlovén Többnemzetiségű Szárazföldi Kötelékben használt egyik magyar karjelzés (Multinational Land Forces – MLF, 1997-ben hozta létre Olaszország, Szlovénia és Magyarország az egységet) EUFOR karjelzés EUFOR Support Division (Szarajevó, Mátyus Zoltán ezredes irányította ezt a szervezetet) Európai Unió BATTLE GROUP (olasz, szlovén és magyar részvételű alakulat) EU karjelzés (Szudánban használták az EU katonai tanácsadói, akik közül 2 magyar volt) EU karjelzés (a kongói EUSEC misszióban használták az ott szolgáló magyar katonák) EUFOR – Csád karjelzés (a misszióban magyar törzstisztek is szolgálnak) MH Katonai Rendfenntartó Kontingens (Szarajevó, 2006.) MH Katonai Rendfenntartó Kontingens, törzstámogató század
82. 83.
EUFOR – Többnemzetiségű Zászlóalj (Szarajevó, Butmir tábor, az egységet 2007. március 28-án hozták létre, amelyben egy magyar század található) EUFOR – Többnemzetiségű Zászlóalj magyar százada (Szarajevó 2007. A század tagjai főként Hódmezővásárhelyiek voltak)
155
156
1
1/a
1/b
1/c
1/d
1/e
1/f
1/g
2
2/a
2/b
2/c
2/d
2/e
2/f
2/g
2/h
3
4
4/a
4/b
4/c
5
6
7
8
8/a
8/b
8/c
8/d
8/e
8/f
157
158
8/g
9
10
10/a
10/b
10/c
11
12
12/a
13
14
14/a
14/b
14/c
14/d
14/e
14/f
14/g
14/h
14/j
14/k
15
16
17
18
19
19/a
19/b
19/c
19/d
19/e
19/f
159
160
19/g
19/h
19/j
19/k
19/l
19/m
20
20/a
20/b
20/c
20/d
20/e
21
21/a
22
23
23/a
24
24/a
24/b
24/c
25
26
27
27/a
28
29
30
30/a
31
32
33
161
162
34
34/a
34/b
35
36
37
38
39
40
40/a
41
42
43
44
45
46
47
47/a
48
48/a
49
49/a
49/b
49/c
49/d
49/e
50
50/a
50/b
51
52
53
163
164
53/a
54
55
56
57
57/a
58
58/a
59
60
61
61/a
61/b
62
63
64
64/a
65
66
66/a
67
68
69
69/a
69/b
69/c
69/d
70
70/a
71
71/a
72
165
166
72/a
73
74
75
76
77
77/a
78
79
80
80/a
81
81/a
82
82/a
83
167