TÁRSSZERVEZÕK:
Erdélyi Múzeum Egyesület Dr. Genersich Antal Alapítvány Hungarian Medical Association of America Magyar Orvosi Kamara Semmelweis Társaság
Kedves Kollégák! A Magyar Egészségügyi Társaság nevében tisztelettel meghívom Önöket A Magyar Orvosok, Gyógyszerészek és Szakdolgozók VII. Világtalálkozójára. A Világtalálkozókat 4 évente rendezzük mindig nagy érdeklõdéssel övezve. A két utóbbira sokan emlékszünk nagyon szívesen, azok sikere, meleg hangulata elkísért bennünket a mostani, budapesti rendezvényig. Mit nyújt a budapesti Világtalálkozó? Nem elsõsorban szakmai továbbképzésre törekszik – bár az is lesz benne jócskán – hanem egy lélekfelemelõ egység kovácsolására a Kárpát-medence és a világ más részén élõ, magyar egészségügyiek között. A beteggel foglalkozókat is ugyanaz az etikai, erkölcsi kátyú tartja fogva, mint nemzetünk többi tagját. Ebbõl a fogva tartásból szeretnénk kiszabadulni a Világtalálkozó kapcsán, megbeszélve a határon belüli és túli magyar nemzet erkölcsi válságának okait. Keressük a kiutat és biztosan meg is találjuk. Ebben fog segíteni az erõ, amelyet már puszta együttlétünk jelent valamennyiünknek. Kívánom minden résztvevõnek, hogy találjuk meg az egymáshoz vezetõ utat ez alkalomból is. Székesfõvárosunk vendéglátó szeretete kísérje minden kedves résztvevõ budapesti tartózkodását. Jó Világtalálkozót és kellemes budapesti tartózkodást kívánok.
2010 február
Süveges Ildikó a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke
2
A VILÁGTALÁLKOZÓ FÕVÉDNÖKE Sólyom László, a Magyar Köztársaság elnöke VÉDNÖKÖK Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke Tulassay Tivadar, a Semmelweis Egyetem rektora az Egészségügy Miniszter Dr. Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke A VILÁGTALÁLKOZÓ TUDOMÁNYOS BIZOTTSÁGA Süveges Ildikó, a Magyar Egészségügyi Társaság elnöke Pintér Sándor, magyarországi alelnök Bastrnák Ferenc, a Szlovákiai Magyar Egészségügyi Társaság elnöke Chík Adalbert Ferenc, a kárpátaljai szekció elnöke Farkas Emil, a vajdasági szekció elnöke Szémán Péter, az erdélyi szekció elnöke Szutrély Péter, a nyugati szórvány magyarság elnöke, Somkúti István, az Amerikai Magyar Orvosszövetség (HMAA) elnöke A TALÁLKOZÓ HELYSZÍNE Kempinski Hotel Corvinus Budapest 1051 Budapest, Erzsébet tér 7-8. Tel: (361) 429-3777 www.kempinski-budapest.com TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ Süveges Ildikó elnök Magyar Egészségügyi Társaság 1052 Budapest Semmelweis u. 1-3. Tel: (361) 328-0394, Fax: (361) 328-0395 E-mail:
[email protected] Honlap: www.met-tarsasag.com TECHNIKAI INFORMÁCIÓ Miklósi Ferenc igazgató Convention Budapest Kft. H-1461 Budapest, Pf.: 11. Tel.: (361) 299-0184, (361) 299-0185, Fax: (361) 299-0187 E-mail:
[email protected] Honlap: www.convention.hu A tanfolyam akkreditációja orvosok és gyógyszerek részére egyaránt befogadásra került. A végleges kreditpontérték meghatározása folyamatban van. TERVEZETT PROGRAM 2010. augusztus 22., vasárnap 15:00 – 19:00 Regisztráció 18:00 Ökumenikus Istentisztelet a Deák téri Evangélikus templomban, majd orgonakoncert 2010. augusztus 23. hétfõ GYERMEKKORI BETEGSÉGEK – „A” TEREM Szervezõ: Prof. Dr. Gyurkovits Kálmán 09:00 – 09:30 09:30 – 09:50 09:50 – 10:05
10.05 – 10:20 10:20 – 10:35 10.35 – 10:45 10:45 – 11:00
3
Paradigmaváltás a gyermekgyógyászatban Prof. Dr. Tulassay Tivadar akadémikus, rektor, klinikaigazgató (Budapest) Koraszülött ellátás Magyarországon a kezdettõl napjainkig Prof. Dr. Machay Tamás (Budapest) Újszülött-koraszülött mentés eredményei Magyarországon (2003-2009) Prof. Dr. Pintér Sándor (Szeged), Dr. Nagy Andrea (Debrecen), Dr. Alexy Miklós (Gyõr), Dr. Szüts Ágnes (Miskolc), Dr. Dicsõ Ferenc (Nyíregyháza), Dr. Bálint Péter (Szeged), Dr. Adamovits Károly (Pécs), Dr. Masszi György (Pécs), Dr. Szabó Éva (Veszprém), Dr. Gárdos László (Zalaegerszeg), Dr. Krivácsy Péter (Budapest) A klinikai genetikai szemlélet érvényesítése a gyakorlatban Prof. Dr. Oláh Éva (Debrecen) Felnõttkori betegségek praenatalis eredete Prof. Dr. Sulyok Endre (Budapest) Megbeszélés Szünet
11:00 – 11:15 11:15 – 11:30 11:30 – 11:45 11.45 – 12:00
12:00 – 12:20
Veleszületett szívhibák diagnosztikája és kezelése Prof. Dr. Katona Márta (Szeged) Az intrauterin fejlõdési rendellenességek ellátásának etikai vonatkozásai Prof. Dr. Verebély Tibor (Budapest) Gyermekeink lelki egészsége Dr. Pászthy Bea PhD, egyetemi adjunktus (Budapest) Bilingvizmus gyerekeknél: elõny vagy hátrány? Dr. Cjapec Gabriella PhD hallgató, Dr. Fekete Vladimir egyetemi tanár, Dr. Cjapec Szergej (Ungvári Nemzeti Egyetem, Élettan Tanszék, Ungvár, Ukrajna) Megbeszélés
AZ ORVOSTUDOMÁNY MODERN GYÓGYMÓDJAI – „B” TEREM 11:00 – 11:15 Gerincbetegségek modern sebészeti terápiája Dr. Krisztinic Tamás PhD 11:15 – 11:30 In vitro fertilizáció (IVF) és embryo implantáció elõtti genetikai szûrés Dr. Somkúti István PhD (USA) 11:30 – 11:45 Újdonságok a szemészeti diagnosztikában és terápiában Prof. Dr. Süveges Ildikó emeritus egyetemi tanár (Budapest) 12:20 – 13:20 Ebéd 13:20 – Busztranszfer a Parlamentbe PLENÁRIS ÜLÉS A PARLAMENTBEN 14:30 – 15:00 Megnyitó, üdvözlések 15:00 – 15:30 Gyógyításról keresztény szemmel Dr. Bábel Balázs Kecskemét-kalocsai érsek 15:30 – 16:00 Belsõ világunk hatásai tanulási és memória folyamatokra: agyhullámok és kreativitás Prof. Dr. Freund Tamás akadémikus 16:00 – 16:30 A tehetségkimûvelés és a génszabályozás közös törvényi rendje Prof. Dr. Kellermayer Miklós 16:30 – 17:00 Javuló halálozási viszonyok és életkilátások két évtizeddel a rendszerváltozás után Prof. Dr. Józan Péter egyetemi magántanár 17:00 – 18:00 A biológiai komplexitás tudományos és kulturális kihívásai; A genomikától a világnézetig Prof. Dr. Falus András akadémikus 18:00 – 18:15 Szünet 18:15 – 19:15 VITAFÓRUM A gyógyítás etikája, orvos-beteg kapcsolat, etikus gyógyszerelés, a beteg szempontjai Vitavezetõ: Prof. Dr. Naszlady Attila c. egyetemi tanár Résztvevõk: Adamkovitsné Csilla ápolási igazgató (Budapest), Dr. Andrásofszky Barna kórház fõigazgató (Mosdós), Prof. Dr. Feszt György gyógyszerészkari professzor (Marosvásárhely), Prof. Dr. Forbáth Péter orvosprofesszor (Toronto, Kanada), Prof. Dr. Somfai Béla teológus professzor (Budapest, PPKE), Dr. Széll Kálmán osztályvezetõ orvos tanár (Szombathely), Dr. Szutrély Péter osztályvezetõ fõorvos tanár (Keszthely) 19:30 – 21:30 Nyitófogadás 2010. augusztus 24., kedd ETIKAI SZEKCIÓ – „A” TEREM Szervezõ: Dr. Szutrély Péter 9:00 – 9:15 9:15 – 9-30
9:30 – 9:45 9:45 – 10:00 10:00 – 10:15 10:15 – 10:30 10:30 – 11:00
4
Az orvosi etika válsága Dr. Szutrély Péter A sokaság bölcsessége. A kollektív intelligencia és annak szerepe a magyar néplélektanban Dr. Majtényi Gábor (Düsseldorf) Az orvos társadalmi felelõsségérõl Dr. Sólyom Antal (USA) és Dr. Bálint Géza (Budapest) Kisebbségi orvos-beteg kapcsolat Dr. Szémán Péter (Szilágysomlyó) Kórház a végeken Dr. Farkas Emil (Zenta) Alapelvi lépések az irányított gyógyításhoz Dr. Torohtyin Alexander egyetemi tanár (Ungvári Nemzeti Egyetem, Ungvár, Ukrajna) Megbeszélés, szünet
SZAKDOLGOZÓI KONFERENCIA: EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD – „B” TEREM 9:00 – 10:30 Fenesi Teréz: A szakdolgozók szerepe a fertõzések megelõzésében Monspart Sarolta: A mozgás szerepe az egészséges életmód kialakításában Dr. Balogh Zoltán fõiskolai docens: A szakdolgozó szerepe és lehetõségei a népegészségügyi programokban Baukó Mária Szakdolgozói Kamara Etikai Kollégiumának elnöke: Aktuális egészségügyi problémák etikai megközelítése BÕRBETEGSÉGEK ÉS KÖRNYEZETI ÁRTALMAK – „A” TEREM Szervezõ: Prof. Dr. Hunyadi János (Debrecen) 11:00 – 11:20 11:20 – 11:40 11:40 – 12:00 12:00 – 12:20
A bõr felépítése, mûködése, védelmi funkciója Prof. Dr. Simon Miklós (Erlangen) A megváltozott környezet hatása a bõrdaganatok keletkezésében Dr. Liszkay Gabriella osztályvezetõ fõorvos (Budapest) Bõrgyógyászati infektológiai betegségek napjainkban, kihívások, lehetõségek Prof. Dr. Hunyadi János (Debrecen) Megbeszélés
GYÓGYSZERÉSZ SZEKCIÓ – „B” TEREM Szervezõ: Prof. Dr. Mátyus Péter (Budapest) 11:00 – 11:25 11:25 – 11:45 11:45 – 12:05 12:05 – 12:20
12:20 – 12:40 12:40 – 13:00 13.00 – 13:15
A molekulától a patikáig: a gyógyszerré válás (rögös) útja Prof. Dr. Mátyus Péter (Budapest) Gyógyszeres kezelés a sürgõsségi betegellátásban Dr. Peredy Tamás (USA) Tudományos és etikai kérdések a gyógyszerellátás területén Prof. Dr. Kerpel Frónius Sándor (Budapest) Növényi eredetû hatóanyagok napjaink gyógyszerészetében Dr. Laczkó-Zöld Eszter egyetemi tanársegéd, Dr. Esianu Sigrid egyetemi docens (Marosvásárhely) A vakság okai a gyógykezelés tükrében Prof. Dr. Németh János klinikaigazgató (Budapest) Agyérbetegségek és gyógyszeres terápia. Az állatkísérletek indokoltsága Dr. Farkas Eszter, Prof. Dr. Bari Ferenc (Szeged) Megbeszélés
ÚJDONSÁGOK A FOGÁSZATBAN – „A” TEREM Szervezõ: Prof. Dr. Fazekas András (Szeged) 12:20 – 12:35
12:35 – 12:50
12:50 – 13:05 13:15 – 14:30
Az implantációs protetika korszerû klinikai gyakorlata és tudományos alapelvei a 21. században Prof. Dr. Fazekas András (Szeged) Titán fogászati implantátumok biointegrációja, a biológiai felülettudományok egyik fontos alkalmazása Dr. Turzó Kinga tudományos fõmunkatárs (Szeged) Az õssejtkutatás jelene és jövõje a dentális struktúrák reprodukciójában Prof. Dr. Rakonczai Zoltán (Szeged) Ebéd
AZ IDÕSKOR BETEGSÉGE: VASCULARIS MEGBETEGEDÉSEK – „A” TEREM Szervezõ: Prof. Dr. Nagy Zoltán egyetemi tanár 14:30 – 14:50 14:50 – 15:10 15:10 – 15:30
15:30 – 15:50 15:50 – 16:10
16:10 – 16:30 16:30 – 17:00
5
A hypertonia szûrés, gondozás a régió lehetõségeinek figyelembevételével Prof. Dr. DeChatel Rudolf emeritus egyetemi tanár (Budapest) A magyarországi cardiológiai ellátás. Egy sikeres program a statisztika tükrében Prof. Dr. Merkely Béla, tanszékvezetõ egyetemi tanár (Budapest) A szívbetegek ellátásának lehetõségei, problémái és perspektívái Kárpátalján Dr. Sütõ Mihály docens, Dr. Riskó Sándor docens, Dr Szoszkida Roman, Dr. Csemet Okszana (Ungvári Nemzeti Egyetem, Ungvár, Ukrajna) Neurosonologia: Ultrahanggal a stroke ellen Garami Zsolt MD igazgató (TCD Center, Houston, USA) A perifériás érbetegségek ellátásának hazai dillemái, amputáció, vagy revascularisatios mûtét Prof. Dr. Entz László (Budapest) Hol tart a hazai stroke betegellátás? Húsz éve indult a Nemzeti Stroke Program Prof. Dr. Nagy Zoltán (Budapest) Megbeszélés
ORVOSTÖRTÉNETI SZEKCIÓ – „B” TEREM Szervezõ: Prof. Dr. Romics Imre (Budapest) 14:30 – 14:50 14:50 – 15:10 15:10 – 15:30
15:30 – 15:50 15:50 – 16:10 16:10 – 16:30 16:30 – 17:00 17:00 19:30
A kereszthalál orvosi szemmel Dr. Vajda Sándor (Kõröskisjenõ) A magyar törvényszéki orvostan története Prof. Dr. Sótonyi Péter (Budapest) 90 éve alapították Európa legrégibb urológiai klinikáját a Pázmány Péter Tudományegyetemen Prof. Dr. Romics Imre (Budapest) A budapesti orvoskar kiépítése a Monarchia idején Dr. Molnár László (Budapest) Erdélyi orvosok és sebészek képzése 1919-ig Prof. Dr. Gaál György (Kolozsvár) Semmelweis család - egy polgárcsalád története Prof. Dr. Kapronczay Károly (Budapest) Megbeszélés A Világtalálkozó bezárása Bankettvacsora
REGISZTRÁCIÓ A tanfolyam helyszínén, vasárnap 16:00h – 19:00h között, hétfõn 07:30h – 18:00h, kedden 08:00h – 17:00h között lehetséges. REGISZTRÁCIÓS DÍJ A 2006: XCVIII. (A biztonságos és gazdaságos gyógyszer- és gyógyászati segédeszköz ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól) törvénynek megfelelõen: „Természetbeni támogatás kizárólag a rendezvényeken történõ részvétellel közvetlen összefüggésben felmerülõ kiadások (utazási költség, szállásköltség, részvételi díj) fedezetére szolgálhat.” (Tisztelettel kérjük a jelentkezések elküldésénél a fenti törvény figyelembevételét.)
6
2010. június 15-ig történõ jelentkezéssel
2010. június 15-e utáni jelentkezéssel
Regisztrációs díj Magyar Egészségügyi Társaság tagjai részére határon innen és túl:
12.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
15.000 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
Regisztrációs díj nem Magyar Egészségügyi Társaság tagjai részére határon innen és túl:
25.000 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
30.000 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
Regisztrációs díj HMAA tagok részére:
150 USD / 1 fõ (ÁFA-val)
200 USD / 1 fõ (ÁFA-val)
Regisztrációs díj nyugdíjas HMAA tagok részére:
50 USD / 1 fõ (ÁFA-val)
100 USD / 1 fõ (ÁFA-val)
Regisztrációs díj nem HMAA tagok részére (résztvevõk a nyugati régióból):
300 USD / 1 fõ (ÁFA-val)
350 USD / 1 fõ (ÁFA-val)
Regisztrációs díj nyugdíjas MET tagok, szakdolgozó MET tagok, egyetemi hallgató MET tagok részére
6.000 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
10.000 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
Regisztrációs díj nyugdíjas nem MET tagok, szakdolgozó nem MET tagok, egyetemi hallgató nem MET tagok részére
15.000 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
20.000 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
Nyitófogadás augusztus 23-án:
8.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
8.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
Büféebéd augusztus 23-án:
4.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
4.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
Büféebéd augusztus 24-én:
4.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
4.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
Bankettvacsora augusztus 24-én:
8.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
8.500 Ft / 1 fõ (ÁFA-val)
A „Részvétel a Világtalálkozón” díj befizetése az alábbiakra jogosít: - szakmai programok látogatása (augusztus 23-án és 24-én) - kávészüneti ellátás 3 alkalommal a rendezvény ideje alatt - kongresszusi táska, névkitûzõ - akkreditáció díja - a részvételrõl szóló oklevél
SZÁLLÁS – SZÁLLODAI ELHELYEZÉS
1 KEMPINSKI HOTEL CORVINUS BUDAPEST*****(A TANFOLYAM HELYSZÍNE) Egyágyas szoba svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
25.000,- Ft/szoba/éj
Kétágyas szoba svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
25.000,- Ft/szoba/éj
Junior suite egyágyas használatra svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
41.000,- Ft/szoba/éj
Junior suite kétágyas használatra svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
41.000,- Ft/szoba/éj
2 DANUBIUS HOTEL FLAMENCO****(A TANFOLYAM HELYSZÍNE VILLAMOSSAL MEGKÖZELÍTHETÕ) Egyágyas „Economy” szoba svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
16.100,- Ft/szoba/éj
Kétágyas „Economy” szoba svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
16.100,- Ft/szoba/éj
Egyágyas „Standard” szoba svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
19.400,- Ft/szoba/éj
Kétágyas „Standard” szoba svédasztalos reggelivel, wellness használattal, ÁFA-val, IFA-val:
19.400,- Ft/szoba/éj
SZÁLLÁS – KOLLÉGIUMI ELHELYEZÉS
3 SEMMELWEIS EGYETEM KORÁNYI FRIGYES SZAKKOLLÉGIUM (1074 Budapest, Hársfa utca 59/b.) Elhelyezés kétágyas szobákban, reggeli nélkül (két kétágyas szobához tartozik egy fürdõszoba)
4.500,- Ft/fõ/éj
4 SEMMELWEIS EGYETEM BALASSA JÁNOS KOLLÉGIUM (1083 Budapest, Tömõ u. 35-41.) Elhelyezés négyágyas szobákban, reggeli nélkül (zuhanyzó, WC a folyosón)
1.500,- Ft/fõ/éj
A kötbéres szállásfoglalások miatt kedvezményes árakon férõhelyet biztosítani – a meglévõ kapacitás erejéig csak 2010. július 1-ig történõ visszajelzés esetén tudunk. A lekötött szálláshelyeket a visszajelzések sorrendjében fogjuk visszaigazolni. Regisztrációját és szállásfoglalását akkor tekintjük véglegesnek, ha a regisztrációs díj és szállásköltsége bankszámlánkra, vagy postai úton hozzánk beérkezik.
7
3
1
4
2
BEFIZETÉS A, Csekken: (melyet kérésre küldünk. A közleményben kérjük a rendezvény és a résztvevõ nevét feltüntetni a következõképp: rendezvény neve/résztvevõ neve). Számlát az összeg beérkezését követõen tudunk kiállítani az Ön által megadott számlacímre. B, Banki átutalással (egyéni vállalkozás /saját cég): (a visszaigazolásban kapott bankszámlaszámra. A közleményben kérjük a rendezvény és a résztvevõ nevét feltüntetni a következõképp: rendezvény neve/résztvevõ neve). Számlát az összeg beérkezését követõen tudunk kiállítani az Ön által megadott számlacímre. C, Amennyiben részvételét Cég/Intézmény/Alapítvány kívánja átutalással kifizetni, úgy a regisztrációs lap hátoldalán található költségvállaló nyilatkozatot kérjük cégszerû aláírással ellátva irodánkba visszajuttatni szíveskedjen! Elõzetesen számlát csak ezen költségvállaló nyilatkozat birtokában küldhetünk. Köszönjük megértését. LEMONDÁS, VISSZAFIZETÉS Regisztrációs és szállásdíjának visszafizetése - annak elküldése után - 2010. július 1-ig kötbérmentesen lehetséges. Ezután a kötbér 100 %-os. Szálláslemondást július 1-e után nem fogadhatunk el a kötbéres szerzõdések miatt. Mindennemû jelentkezés és lemondás esetén kérjük a mellékelt formanyomtatványok használatát. Köszönjük!
KÜLDETÉSNYILATKOZAT A Magyar Egészségügyi Társaság párt-politikamentesen mûködõ civil szervezet, mely feladatának tekinti a magyar orvosok, gyógyszerészek, szakdolgozók és az egészségügy bármely területén tevékenykedõ szakemberek összefogását, egymás segítése, a magyarság egészségi állapotának javítása, valamint a nemzet fennmaradása érdekében. A Társaság kiemelt figyelmet szentel a Kárpát-medence magyarjainak egészségi állapotára, a népszaporulat alakulására. Elsõsorban népbetegségekkel foglalkozik, igyekszik azok társadalmi és környezeti okait feltárni, szem elõtt tartva a betegségek megelõzésének fontosságát. Rendszeres konferenciák, kongresszusok szervezésével elõsegíti a közvetlen kapcsolatteremtést a határokkal elválasztott magyarlakta területek között. Lehetõséget kínál a világban folyamatosan szétszóródó, magyarul tudó, magát a nemzethez tartozónak valló, egészségügyben munkálkodók kapcsolatfelvételére és a nemzeti tudat erõsítésére. A Magyar Egészségügyi Társaság Elnöksége