A MAGYAR BIOLÓGIAI KUTATÓINTÉZET 1932. ÉV I
JELENTÉSE.
TIHANY. 1933. AZ INTÉZET KIADÁSA.
A MAGYAR BIOLÓGIAI KUTATÓINTÉZET 1932. ÉVI
JELENTÉSE.
TIHANY, 1933. AZ INTÉZET KIADÁSA.
V árosi nyom da, D ebrecen. 1933— 641.
A Magyar Biológiai K utató Intézet munkásságának ötödik esztendejéről szóló jelentését csak a legmélyebb gyász hangján indíthatjuk el, mert ebben az évben vesztette el intézetünk alapítóját és legnagyobb barátját, Klebelsberq Kuno qrófot, aki 1932 október 11-én elhunyt. Gróf Klebelsberg Kuno, mint vallás- és közoktatásügyi miniszter, 1926 januárjában az Országos Természettudományi Kongresszus után határozta el, hogy Biológiai Kutatóintézetet épít és azonnal hozzá is látott az intézet tervezéséhez. Ettől kezdve állandóan a legnagyobb szeretettel és érdeklődéssel foglalkozott az intézet ügyeivel. Emlékét az intézet mindenkor őrizni fogja, nemcsak mint alapítójáét, hanem mint oly vezéregyéniségéét, aki a biológiai kutatómunka jelentőségét átértette és fontosságát mindenkor előtérbe állította. Jelen füzet a Magyar Biológiai K utató Intézet 1932. évi munkásságáról, tehát működésének ötödik esztendejéről számol be. Az itt kifejtett kutatóm unkát ,,A Magyar Biológiai K utató Intézet Munkái“-nak most megjelent V. kötete, valamint ezen jelentés 14.—15. oldala ismerteti. Kiadványunk V. kötete a nehéz gazdasági viszonyok m iatt az idén csak egy füzetben jelenhetett meg ; éppen ezért a közlemények számát és terjedelmét is korlá tozni voltunk kénytelenek. Az Országos Természettudományi Tanács kiadványunk előállítási költségeire 2000 pengőt adományozott, mely támogatásért ezúton is köszönetét mondunk. Az idei évben felépült az intézettel kapcsolatos kísérleti üvegház, melyre a Rockefeller-alapítvány adományozott 70,000 pengőt. Az üvegház létesítése már eredetileg is tervbe volt véve, azonban felépítése a beállott gazdasági viszonyok m iatt nem volt lehetséges. Ezért igen nagy segítséget jelentett részünkre, amidőn a Rockefeller-alapítvány az erre a célra szükséges öszszeget rendelkezésünkre bocsátotta. Elsősorban a botanikai és és öröklődéstani kutatások szempontjából nyújt nagy munkalehetőségeket az üvegház, mely két független részből áll, amelyek vízzel, gázzal, elektromos árammal, vízmedencékkel és kísérleti asztalokkal vannak ellátva. Az üvegházhoz vezető folyosóról két kisebb laboratóriumot tervezünk, melyeknek ki építése azonban még nem volt lehetséges.
4
Könyvtárunk gyarapítására özv. Garádi-Gauss Viktorné úrnő férje hagyatékából kb. 1000-— pengő értékű könyvet adományozott az intézetnek, amiért ezúton is köszönetét mondunk. Hasonlókép köszönetét mondunk dr. Bittera Gyula és dr. Lendl Adolf uraknak az intézetnek adományozott értékes könyvekért. A Notgemeinschaft der Deutschen Wissenschaft ez évben is két munkahelyet bérelt intézetünknél, továbbá az Akade mischer Austauschdienst Németországból már másodízben utalt egy csereösztöndíjast egy évi időtartamra az intézethez. Az 1932. év folyamán itt dolgozott összesen 61 kutató és pedig 36 magyar, 5 osztrák, 7 német, 2 schweizi, 5 angol, 2 cseh, 1 román és 3 amerikai állampolgár. Az intézet tisztviselői közül dr. Entz Géza volt egyetemi ny. r. tanárt a vallás és közoktatásügyi Miniszter úr a Magyar Nemzeti Múzeum természetrajzi osztályainak igazgatójává nevezte ki, az intézetben viselt igazgatói tisztségének érintetlenül hagyása mellett. Dr. Scherffel Aladár egyetemi ny. r. tanári címet nyert a szegedi Ferenc József Tudományegyetemen és ugyanezen egyetemen dr. Botarides Mihály adjunktust egyetemi magántanárrá habilitálták ,,A puhatestűek, különös tekintettel a környezettanra“ c. tárgykörből. Dr. Méhes Gyula adjunktus a wieni egyetem gyógyszertani intézete meghívása folytán egyetemi tanársegédi minőségben egy évi tanulmányúton van. Dr. Müller Sándor adjunktus pedig a Rockefeller alapítványtól egy évi tanulmányi ösztön díjat kapott Londonba. Tanulmányi szabadságon volt továbbá dr. Koller Pius adjunktus is Angliában. Az intézet személyzetében változás nem állott be.
Az intézet személyzete TISZTVISELŐK: 1. Dr. Verzár Frigyes, egyet. ny. r. tan ár, az ált. bioi. oszt. igazgatója. Az in tézet adm inisztrációjával megbízva. 2. Dr. Entz Géza, volt budapesti egyet. ny. r. ta n á r, a M agyar N em zeti M úzeum term észetrajzi osztályainak igazgatója ; a balatoni biológiai osztály igazgatója. 3. Dr. Méhes Gyula, adjunktus. Á ltalános biológiai osztály. 4. I)r. Müller Sándor, adjunktus. Á ltalános biológiai osztály. 5. Dr. Koller Pius, adjunktus. Á ltalános biológiai osztály. 6. Dr. Rotarides Mihály, ad ju n k tu s, egyet. m. tan ár. B alatoni biológiai osztály. 7. Dr. Csik Lajos, I. osztályú asszisztens. Á ltalános biológiai osztály. 8. Dr. Wolsky Sándor, I. osztályú asszisztens. B alatoni biológiai osztály. 9. Dr. Scherííel Aladár, c. egyet. ny. r. ta n á r, tiszteletdíjas. B alatoni biológiai osztály. 10. Sebestyén Olga, tiszteletdíjas tu d . segéd. B alatoni biológiai osztály. 11. Dr. Rotarides Miháiyné tiszteletdíjas. ALTISZTEK : 1. 2. 3. 4. 5.
Németh József, m űszaki altiszt, gépész. Holly Ferenc, m űszaki altiszt, hajógépész. Kenesei György, II. o. altiszt, laboráns. Simon Béla, ÍI. o. altiszt, konyha- és szálló-üzemvezető. Kozma Ferenc, kisegítő szolga.
Az intézetben dolgoztak. 1. Dr. Abraháin Ambrus egyetem i m agántanár, B udapest, Egyetem i Á llattan i Intézet. V III. 17.— IX . 3. „A csontos halak bélcsatornájának s az A m phipodák száj szerveinek m ikroszkopikus beidegzése.“ 2. Albanese A. Anthony csereösztöndíjas orvostanhallgató, New -Y ork, Columbia Univ. VI. 16.— VII. 23. ,,A p H szerepe a szúnyoglárvák tenyészésében.“ 3. I)r. Arvay Sándor klinikai orvos, Debrecen, Szülészeti K linika. VII. 16.— V III. 13. „Az ováriális horm on h atása különböző szervek légzési an yag cseréjére.“ 4. Balogh János tanárjelö lt, B udapest, Egyetem i Á llattani Intézet. VII. 5.— 30. „P ók-faunisztikai és ökológiai vizsgálatok a B alaton vidékén.“ 5. Balthazfir László oki. m érnök, m űegyetem i tanársegéd, B u d ap est, József M űegyetem, Geodesiai tanszék. IX . 17.— 21. „G ravitációs (inga) m érések.“ 6. Dr. Barta Imre egyetem i tanársegéd, Pécs, Belgyógyászati K linika. VI. 30. V II. 31. „E rythropoesises szövet tenyésztése em bryoból és a postem bryonális csontvelőből.“ 7. Dr. Hoznák Aladár egyetem i m ag án tanár, Debrecen, Egyetem i É lettan i Intézet. VIII. 1.— 29. „Az idegingerület horm onális átvihetősége.“ S. l)r. Buchgraber János egyet, díjas gyakornok, c. tanársegéd, B uda pest, Egyetem i Közegészségtani Intézet. VII. 5.— 29. ,,Á B alaton vizének és a környéki kútvizek baktérium flórája és phag ta rta lm a .“ 9. Buckley Olive orvosnő, London, Belgrave H ospital for Children. VI. 26.— 30. „A n tito x in előállítása.“ 10. l)r. Cori Carl J., egyetem i ta n á r, P rah a. Zoologisches In stitu t der D eutschen U n iversität. VII. 12.— 23. „N arkózis vizsgálatok gerinctelen állatokon.“ 11. Dr. Cori Carl F„ egyetem i ta n á r, St.-Luis, W ashington U niversity. D ep artm en t of Pharm acology. VII. 12.— 2.3. Dr. Cori Carl J . m unk atársa. 12. Cori Grete középiskolai tan árn ő , P raha. VII. 12.—23. Dr. Cori Carl J . m unkatársa. 13. Dr. Bemole Victor orvos, Basel. V III. 4. -26. „C arotin vizsgálata ovarium okban.“
7
14. Demole \ ietornc, Basel— Riehen. V III. 1—126., m int Dr. Demole V ictor m unkatársa. 15. Dóczy János orvostanhallgató, B udapest. VI. 18.— VII. 23. Dr. Zalka Ödön m unkatársa. 16. Doniján Anna tan árjelö lt, Szeged, Á ltalános N övénytani Intézet. VI. 14.— 28. „V ízigom bák g y ű jtése.“ 17. Dr. Dudieh Endre egyetem i m ag án tan ár, B udapest, M agyar Nem zeti Múzeum Á llattára. VII. 3.— 30. „A B alaton és a B alatonba ömlő vizek A m phipodáinak k u ta tá sa . Szárazföldi ászkák inkrusztálódása vedlés u tá n .“ 18. Fraenkel-Conrat Heinz orvostanhallgató, Breslau, Physiologisches In s titu t der U niversität. VIII. 8.— 28. Dr. W interstein H. egyet, ta n á r m u nkatársa. 19. ür. Fröhlich Alfred egyetem i ta n á r, W ien, Pharm akologisches In s titu t der U n iversität. VII. 18.— V III. 24. „P urinszárm azékok befolyása a szövetek perm eabilitására. Pharm akologiai vizsgálatok L ep to d o rán.“ 20. Dr. Fröhlich Alfrédné, W ien, m int I)r. fröhlich A. egyet, ta n á r m unkatársa. 21. Dr. Géléi .József egyetem i ny. r. ta n á r, Szeged, Á ltalános Á llattani és összehasonlító A natóm iai Intézet. VI. 26.— 30. „V izsgálati anyag gyűjtése.“ 22. Dr. Gulácsy Zoltán egyetem i tanársegéd, Debrecen, Gyermekklinika. VII. 16.— V III. 12. „P olypeptidek bélből való felszívódásának vizsgálata.“ 23. Dr. Hazay Lajos volt egyetem i É lettan i Int. tanársegéd, B udapest, I. sz. Női K linika. VII. 5.— 29. „O varium tra n sp la n ta tio k p atk án y o k o n .“ 24. Hermann Vilma orvostanhallgató, B udapest, É letvegytani Intézet. VI. 16.— IX . 13. „A polarizáció h atása a perifériás ideg k a liu m ta rta lm á ra.“ 25. Holmes Eric orvos, Cambridge, Pharm acological L aboratory. V III. 16.— 20., m int Holmes E ricné m unkatársa. 26. Holmes Ericné, Hopkins Barbara vegyész, Cambridge, Strangew ays R esearch H ospital. V III. 1.— 20. „Légzési anyagcsere-vizsgálatok balatoni rákokon.“ 27. ür. Huf Ernst vegyészdoktor, orvostanhallgató, F ra n k fu rt a/M. In s titu t für Animal. Physiologie. V III. 4.— X. 11. „A rák sóegyensúlya különböző életfeltételek m ellett.“ 28. Havas László, Bruxelles. V. 3.— VII. 31. és IX. 15.— X I. 10. „N övényi carcinom a.“ 29. Dr. Jacekel Siegírid zoologus, Berlin— W ilm ersdorf. VI. 16.— 23. „O rnithologiai és m alakozoologiai tanulm ányok, illetve gyűj tések a B alatonon és K is-B alatonon.“ 30. Dr. Jancsó Miklós egyetem i m ag án tan ár, Szeged, E gyetem i Gyógy szertani Intézet. VI. 15.— VII. 28. „C hem otherapeutikum ok hatásm echanizm usának vizsg álata.“ 31. Dr. Jendrassik Ló rá ml egyetem i m ag án tan ár, Pécs, Belgyógyászati K linika. VII. 25.— V III. 20. ,,Ingerfiziologiai vizsgálatok.' ‘ 32. Dr. Kann Susanne középiskolai tan árn ő , W ien, Physiologisches In s titu t der U niversität. VII. 18.— VIII. 24. Dr. Fröhlich A. egyetem i ta n á r m unkatársa.
8
33. Dr. Kol Erzsébet egyetem i m agántanár, Szeged, Á ltalános N övény ta n i Intézet. V III. 10.— 30. „A k ád ártai források mikro vegetációja.“ 34. l)r. Kottász József középiskolai ta n á r, B udapest, X. kér. Állami Széchenyi R eálgim názium . V III. 1.— 25. ,,A balatoni plankton q u a n tita tiv vizsgálata.“ 35. Laszt László orvostanhallgató, Basel, Physiologisches In stitu t der U niv. VII. 18.— V III. 29. „C ukor resorptio-vizsgálatok.“ 36. I)r. Lissniann Hans Werner csereösztöndíjas, H am burg, In stitu t für Umweltforschung. X. 27.— folytatólag. „Az E nchytraeus albidus ingerphysiologiájához.“ 37. Maclean Mary vegvész, Cambridge, School of Biochem istry. VIII. 1. -30. Dr. Beznák A ladár m u n k a tá rsa .“ 38. Dr. Maian Mihály egyetemi tanársegéd, B udapest, Egyetem i A nthropologiai Intézet. VIII. 27. IX . 1. „Ö röklődéstani előkészítő m unka családfák felállítására.“ 39. Mendclényi Margit orvostanhallgató, B udapest, I. sz. A natóm iai Intézet. V III. 1. IX. 14. „O xyanthrac.hinonok cellobiosidjainak előállítása és vizsgálata.“ (Dr. Müller Sándor m unkatársa.) 40. Mesehkat Arno stud. rer. nat. csereösztöndíjas, H am burg, H vdrobiolog. In stitu t der U niversität. III. 26. -X. 3. ,,A nádasok biocoenozisa, különös tek in tettel a rátelepülő élőlényekre.“ 41. Qltay Károly m űegvetem i nv. r. ta n á r, B udapest, Műegyetem. IX . 13. -18. „G ravitációs észlelések.“ 42. Dr. Papp Ferenc m űegvetem i ad ju n k tu s, B udapest, M űegyetem. VI. 19. -21. „A félsziget p arti üledékeinek v izsgálata.“ 43. Podhradszky Lajos szigorló orvos, egyet, gyakornok, B udapest, I. sz. A natóm iai Intézet. VII. 3.— 31. „Idegrendszeri festési eljárások chemiai tényezőinek vizsgá lata, különös tek in tettel az ideggyökerek velőtlen (érző és Sympathikus) elemeinek festhetőségére.“ 44. Dr. Reichenbach György egyet, díjas gyakornok, c. tanársegéd, B udapest, II. sz. K órbonctani Intézel. V III. 3.- -26. „A bőr hám sejtjeinek az elszarusodással kapcsolatos korai szövettani jeleinek tanulm ányozása összehasonlító szövettani alapon.“ 45. Dr. Soheminzky Ferdinand egyetem i m agántanár, W ien, Physiolo gisches In stitu t der U niversität. V II. 18.— VIII. 24. „E lektrophysiclogiai vizsgálatok víziállatokon, különös tek in te tte l az elektronarkozisra.“ 46. Dr. Scheminzky Ferdinandne orvos, W ien, m int Dr. Scheminzky F. egyet. m. ta n á r m unkatársa. 47. Dr. Soó Rezső egyetem i ta n á r, Debrecen, N övénytani Intézet. VII. 2 5 .- 2 9 . „Növényoelcologiai és sociologiai k u tatáso k a B alaton vidékén.“ 48. Svirbely Joseph Louis orvostanhallgató, P ittsburg. D epartm ent of Chem istry, U n iversity P ittsburg. VII. 1. VIII. 18. „V ér-diastase vizsgálatok.“ 49. Szabó Zoltán vegyészdoktorandus, Szeged, 11. sz. Chemiai Intézet. VII. 15.— V III. 4. „E g y m ikrobrom m eghatározási m ódszer tanulm ányozása.“
9
50. l)r. Szalay László, a M agyar Nem zeti M úzeumhoz beosztott közép iskolai ta n á r, B udapest, M agvar Nemzeti Múzeum Á llattára. V III. 25, IX. 11. ,,Biológiai megfigyelések H y d racarin akon.“ 51. Szemes Gábor oki. tanítók ép ző in tézeti ta n á r, Sárvár. V. 27.— VI. 30. „Algologiai tan u lm án y o k .“ 52. I>r. Szepessy Zoltán klinikai m űtőorvos, B udapest, I. sz. Sebészeti K linika. VII. 5— 28. „S zövettani vizsgálatok kísérletileg előidézett lobos szöveteken békák és patk án y o k ad v en tív áján .“ 53. Dr. Timlió Imre m. kir. főgeologus, B udapest, M. Kir. F öldtani Intézet. V. 9— 24. „A T ihanyi Félsziget agrogeologiai felvétele és térképezése.“ 54. Dr. Vargha László vegyész, Szeged, Egyetem i Orvosi V egytani Intézet. VII. 5.— IX . 12. és XI. 2. — folytatólag. „C ukrok aeetonozása borsav jelenlétében.“ 55. Vincent Mary egyetem i tanársegéd, Cam bridge, Molteno In stitu te for R esearch in Parasitology. VIII. 1.— 20. „Szúnyoglárvák gyűjtése és tenyésztése.“ 50. Vinczc István oki. m érnök, m űegyetem i ad ju nktus, B udapest, József M űegyetem, Geodesiai tanszék. IX . 17.— 21. „G ravitációs (inga) m érések.“ 57. Dr. Vitális István főiskolai ta n á r, Sopron, M. kir. B ányam érnöki és E rdőm érnöki Főiskola. VII. 11.— 13. „Geológiai tan u lm án y o k a T ihanyi Félszigeten.“ 58. Dr. Wilbrandt Walther egyetem i tanársegéd, Basel, Physiologisches In s titu t der U n iversität. VII. 18.— V III. 25. „S zénhydrátok resorptiójának v izsgálata.“ 59. Dr. Winterstein Hans egyetemi ny. r. ta n á r, Breslau, Physiologisches In stitu t der U niversität. V III. 8— 26. „Az ideggátlás v izsgálata.“ 60. Dr. Zalka Ödön egyetem i m ag án tan ár, székesfővárosi közkórházi prosector-íőorvös, B udapest, E gyetem i K órbonctani Intézet. Szent-István-kórház. VI. 18.— VIÍ. 23. „A máj rácsro stjain ak fejlődése a csirkeem bryoban.“ 61. Dr. Zih Sándor egyetem i m ag án tan ár, Debrecen, Egyetem i É let ta n i Intézet. V III. 24— 29. „A nyaggyűjtés bakteriológiai vizsgálatokhoz.“
Rövid 1—3 napos látogatást tettek az intézetben, részben anyaggyűjtés, részben a munkalehetőség tanulmányozása céljából. Dr. A nday György egyetem i tanársegéd, Pécs. Dr. Bobula Ida, B udapest. Miss Grace H um phrey, New-York. Dr. Hegedűs A ndrás egyetem i tanársegéd, Pécs. Dr. A. de K leijn, U trecht, Pharm akologisches Inst. R ein h ard t Félix egyet, hallgató, München. Eller K arl-F riedrich egyet, hallgató, W ürzburg. Dr. Szentgyörgyi A lbert egyet. ny. r. tan ár, Szeged. Dr. L udány György egyetem i tanársegéd, Debrecen. W allace U na biokém ikus, Cambridge.
Az intézetben tartott előadások. 1. Dr. Zalka Ödön egyetem i m agántanár, székesfővárosi közkórházi prosector-főorvos, 1932 VII. 13. ,,A vitális festés alkalm azása a pathologiában.“ 2. M eschkat Arno stud. rer. n a t., H am burg, 1932 VII. 13. „Q u an titativ e hydrobiologische U ntersuchungen in den Schilfdickichten der Um gebung von T ih an y .“ 3. Dr. Jancsó Miklós egyetem i m ag án tan ár, Szeged, 1932 V II. 20. „N eue M ethoden zum Studium des W irkungsm echanism us chem otherapeutischer M ittel.“ 4. Dr. Dudich Endre egyetem i m ag án tan ár, B udapest, 1932 V II. 27. „Ü b er die Höhlenbiologische S tation von Postum ia (Adelsberg).“ 5. Dr. Scherííel Aladár, T ihany, 1932 VIII. 3. „Einiges über die Phylogenie und System atik der Phycom yceten .“ 6. Dr. Scheminzky Ferdinand egyetem i m ag ántanár, W ien. 1932 VIII. 10. „E lek tro tax is und elektrische N arkose bei W assertieren.“ 7. Dr. Fröhlich Alfred egyetem i ta n á r, W ien. 1932 V III. 17. „Beeinflussung der G ew ebsdurchlässigkeit durch Purinkörper.'* 8. Dr. W interstein H ans egyetem i ta n á r, Breslau. 1932 V III. 24. „Ü b er den Erregungsstoffw echsel des N ervensystem s.“ 9. Dr. Demote Victor, Basel. 1932 V III. 24. „C arotin und O varialfunction.“
Az intézetből megjelent munkák „A Magyar Itiologiui Kutató Intézet Munkái“ V. kötete, a következő tartalom m al: Az I. osztály m unkái. Szerk. E N TZ GÉZA. A rbeiten der I. A bteilung. Red. von G. ENTZ. I. ÁLLATTAN. — ZOOLOGIE. 1. Entz G .: A B alaton békateknő-kagylóiról (Unionidae). — Über N ajaden des Balaton-Sees. 2. Kolosváry G .: Az A rgyroneta aquatica kisbalatoni előfordulása. Ü ber das Vorkom m en der W asserspinne A rgyroneta aquatica im K lein-B alaton. 3. Lukács K . : A B alaton halai gyakoriságáról. — Ü ber die H äufigkeit der Fische im Balaton-See. 4. Rotarides M .: Zur K enntnis der sog. Riesenzellen des Landschnekken-Fühlers. — A H elix és Lim ax tap o g ató ján ak ú. n. óriás sejtjeiről. 5. Szabii I . : Az öregedési pigm ent vizsgálata csigák túlélő dúcsejtjein. Das Ä lterspigm ent bei einigen Schnecken, untersucht an überlebenden Ganglienzellen. 6. Szabó M .: Die M yriopoden der H albinsel Tihany. — A T ihanyi Félsziget Myriopodái. 7. Varga L. (Sopron) : A B alaton pelagikus R otatoriái. — Die pela gischen R otatorien des Balaton-Sees. 8. Varga L. (Szeged) : A datok a hazai mocsári teknős (Em ys orbi cularis) p arasitáin ak ism ertetőhez. - Über einen B lutparasiten der Sum pfschildkröte E m ys orbicularis. 9. Wolsky S .: E xperim entelle Erzeugung heterom orpher R egene ratio n am Auge des Sum pfkrebses, zugleich Beiträge zur K e n n t nis der Lebensgew ohnheiten des Tieres. — K ísérletek és meg figyelések a ta v i rák (Potam obius leptodactylus) szemének regenerációjáról. 10. Zilatíi-Sebess G .: Chironom iden-Studien. — Chironom ida-tanulm ányok. II.
N Ö V ÉN Y TA N .
BO TANIK.
11. Redinger K . : B eitrag zur Moosflora der Um gebung des B alaton(P latten -) Sees. - A datok a B alatonvidék m ohaflórájának isme retéhez. 12. Seherfiel A. : B ernardinella b ip y ram id ata Chodat. 13. Sebestyén O .: A C eratium hirundinella apicalis szarva páncél lemezeinek szám a. — The num b er of P lates of the Apical H orn of C eratium hirundinella.
12
14. Soó R . : A datok a B alatonvidék vegetációjának ism eretéhez. IV. — B eiträge zur K enntis der V egetation des B alatongebietes IV. 15. Soó R . : E rklärung zur geobotanischen K arte der H albinsel Tihany. - M agyarázat a Tihanyi Félsziget növényföldrajzi térképéhez. A II. osztály m unkái. Szerk. V ER ZÁ R FR IG Y E S. A rbeiten der II. A bteilung. Red. von F. V ER ZÄ R . I. ÁLTALÁNOS É L E T T A N .
-
A LLG EM EIN E PH Y SIO LO G IE.
16. Weiss P . : Versuche über die W irkung der operativen Einleitung m otorischer N erven in das R ückenm ark (Parabioseversuche an K röten). — Vizsgálatok m ozgató idegek gerincagyba való operatív bevezetésének hatásáról. 17. Méhes Gy. és Wolsky S .: U ntersuchungen an der quergestreiften M uskulatur des Darm es der Schleie (Tinea vulgaris). — A compó (Tinea vulgaris) belének physiologiai és pharm akologiai vizs gálata. 18. Csík L . : Az izom m echanikai sajátságairól m ellékvese kiirtás u tán . — Ü ber die mechanischen Eigenschaften der Muskeln von nebennierenlosen R atten . 19. Albanese A. A . : The H ydrogen-Ion concentration as a factor con cerned in th e breeding of Mosquito larvae. — A viz hydrogenionkoncentrációjának szerepe a szúnyoglárva tenyésztésében. II. ALKALM AZOTT É L E T T A N . — A N G EW A N D TE PH Y SIO LO G IE. 20. Szent-Györjjyi A . : Ü ber die chemische N atu r der Nisslschen G ranula. A Nissl-féle szemcsék chemiai jellege. 21. Csík L . : Vizsgálatok a szaporodási vitam in (E -vitam in) h atásm echanizm usáról. M enform on-hatás. — Über den W irkungs m echanism us des E -vitam in. M enformon-W irkung. 22. Beznák A .: G landula subm axillarisok trichlorecetsav ex trak tu m ának negatív inotrop h atása nyugalom ban és a chorda ty m p an i ingerlése a la tt. — Die negativ inotrope W irkung der trichloressigsauren E lxtrakte von Subm axillardrüsen im R uhezustand und w ährend der E rregung der Chorda tym pani. 23. Buckley O. B .: The effect of D iphteria toxaem ia on tissue respiration. — D iphteriatoxin h atása a szövetlégzésre. 24. Buckley O. B .: The action of ricin on protoplasm . — Ricin h atása a protoplasm ára. 25. Verebélyi T. és Mendelényi M .: A thyroxin h atása a központi idegrendszerre. Die W irkung des T hyroxins auf das Z entral nervensystem . 26. Méhes Gy. és Kuthy S . : A digitoxin oldódása felszinaktív oldatok ban. — Die Löslichkeit des D igitoxins in oberflächenaktiven Lösungen. III.
Ö R Ö K LŐ D ÉSTA N . — V E R E R B U N G S L E H R E .
27. Csík L . : G enkom binációk h atása az életképességre a Drosophila m elanogasternéi. — Die W irkung einiger G enkom binatíonen auf die Lebensfähigkeit der Drosophila m elanogaster. 28. Koller I*.: A Drosophila obscura pointed allelom orph m utációja s módosító faktorai. — P ointed-x, an Allelomorph of Pointed and its modifiers w ith th e D rosophila obscura.
13
IV.
KÉM IA.
CHEM IE.
29. .Müller A .: Ü ber synthetische A nthraglukoside. — A synthetikus anthraglukosidok. 30. Szálló Z .: Igen kis m ennyiségű brom idion m eghatározása. — Ü ber B estim m ung sehr kleiner Brom idm engen. V. 31.
M ETEO RO LO G IA . — M ETEO RO LO G IE.
Bacsó : Az 1931. évi időjárási feljegyzések T ihanyban. — Mete orologische B eobachtungen in T ihany im Jah re 1931.
Különböző szakfolyóiratokban megjelentek még az intézeti tisztviselők alábbi dolgozatai: Yerzár F . : V itam ine und innere Sekretion. (Schw. med. Wo. 1932. 57.) Das E -V itam in. (Ztschr. f. V itam inforschung. 116. 1932.) Der E rregungsvorgang im N ervensystem . (Schw. med. Wo. 1932. Nr. 24.1 - Die R esorption aus dem D arm . (H db. d. Phvsiol. Erg. Bd. p. 78. 1932.) — D arm bew egung. (H db. d. Physiol. E rg. Bd. p. 47. 1932.) — Die R egulation des Lungenvolum s. (Int. Phvsiol. Kongr. Rom a, 1932. IX .) E ntz G .: Bem erkungen über das P rotistenplankton der Um gebung von B udapest. (V erhandlungen d. internationalen Vereinigung f. theoretische und angewendete Limnologie. 1932. 5. p. 462— 487.) — Bem erkungen über N ahrungzerkleinerung im Plasm a einiger P ro to zoen m it der Tafel X X IX . (X I. Congresso Internazionale di Zoologia P adova, 1930. 2. p. 965— 977. 1932.) — Megemlékezés I. A lbert monacói fejedelemről. (A Magy. Tud. Akad. elhunyt tag jai fölött ta r to tt emlékbeszédek. 1. 1932. p. 1 18.) — Élősködő törpe hím ek csontos halakon. (Term. Tud. Közi. P ótfüze tek. 1932 ja n u á r—március, p. 1— 6. 7 ábrával.) — A pingvinekről. (A Tenger. 1931. évf. 7— 12. sz. p. 1— 11. 3 ábrával.) — M integy 20— 25 referátum a „B erichte über die w issenschaftliche Biologie“ 1932-ben m egjelent köteteiben és más referáló folyó iratokban. Scherffel A .: Einige D aten zur K enntnis der Algen des Balatongebietes. (M athem atische und N aturw issenschaftliche B erichte aus U ngarn. 38. B udapest, 1931. p. 226— 235.) — N otiz über H valobryon Leickii Gessner. (Archiv für P rotistenkunde. Sajtó alatt.) Rotarides M .: Ü ber die pleistozäne M olluskenfauna von Szeged und Um gebung (U ngarn). (Archiv für M olluskenkunde. 64, 73— 102. .. 1932.) — Ü ber die ungleichmässige V erteilung des Pigm entes in der Schale der gebänderten Landschnecken. (Zool. Anz. 99. 329— 334. 1932.) — Ü ber die V ariab ilität und die S tru k tu r der Schalenzeichnung bei den N eritinen. (Zool. Anz. 100. 257— 265. 1932.) - A P u h atestű ek külső alakjának k örnyezettani jelentősége. — Das ökologische Form problem der W eichtiere. (Á llattani Közlemények. 29. 151 164. 1932.) Müller S .: K uppelung der O xy-anthrachinone m it Salicin. (Ber. Dtsch. ehern. Ges. 65. 329. 1932.) — (F. Verzár und ) Zur Frage des Einflusses des Lecithins auf die Löslichkeit der Ölsäure in G allensäurelösungen. (Biochem. Zeitschr. 249. 189. 1932.)
15
Müller S .: E ine 9.9 - D iacetam id - V erbindung des Alizaringlukosids. (Ber. D tsch. Chem. Ges. 65. 672. 1932.) — U ntersuchungen an p artiell acylierten Zuckeralkoholen, I. M itteil : B ehandlung des benzoylierten M amiit - 1.6 - dijodhydrins m it Silberfluorid, II. M itteil : Ü ber den D ibenzoylm annit von E in horn und H ollandt. (Ber. D tsch. Chem. Ges. 65, 1051 u. 1055. 1932.) Koller 1*.: Der Einflus chemisch reinen T hyroxins auf die Entw icklung von Drosophila m elanogaster. (R oux, A rchiv für E ntw icklungs m echanik der Organism en. 125. p. 668— 672. 1932.) — C onstitution of th e X-chrom osom es in Drosophila obscura. (N ature, 1932. april 23.) -— F u rth e r studies in T radescantia virginiana var. hum ilis and Rhoeo discolor. (Journ. of Genetics. 26. p. 81— 96. 1932.) — The relation of fertility factors to crossingover in the Drosophila obscura hybrid. (Zeizschr. f. induktive A bstam m ungs- und Verer bungslehre. 60. p. 137— 151. 1932.) — Sex-differences in crossing-over and chiasm a-frequency in th e mouse. (N ature, 1932. august. 13.) .—- „ P o in te d “ and th e constitution of th e X-chromosome in D rosophila obscura. (Journ. of Genetics. 26. p. 215— 229. 1932.) Csík L .: Ü ber die m echanischen Eigenschaften der Muskeln von neben nierenlosen R a tte n . (Schw. Med. W ochenschrift. 62. 1932.) .— (und G. v. Liidány) : Die Zuckungskurve des Muskels nach E x stir patio n der Nebenniere. (Pflügers Arch. Sajtó alatt.) Wolsky S. Ü ber die Sinnensörgane der 2. Maxille von Asellus aquaticus L. (V erhandl. d. Internat. Ver. f. theor. u. angew. Limnologie. 5. 1932.) — (J. S. Huxley and — ) S tru ctu re of norm al and m u ta n t eyes in G am m arus chevreuxi. (N ature. F ebruary, 1932.) — (and J. S. Huxley) The reactions of norm al and m u ta n t types of G am m arus chevreuxi to light. (Journ. of exp. Biology. 9. 1932.) Sebestyén O. (Gelei J. und — ) : Einige Bem erkungen zum B au und F u n k tio n der Syncilien bei den D arm ciliaten, besonders der E ntodiniom orpha. (A cta Biologica. 2. (4.) p. 141— 164. 1932.)
Az intézet leírásával és munkájának méltatásával foglalkozó cikkek: Prof. Dr. Grósz Emil „Az egyetem ek sorsa“ . (B udapesti H írlap 1931 dec. 29.) *— „Az egyetem i életről A m erikában, Franciaország b an és M agyarországon.“ (B udapesti Szemle, 1933 jan.) Prof. Dr. Dollinfler Gyula „D as Schicksal unserer U niversitäten, des Biologischen F orschungsinstitutes und des Volksw ohlfahrts m inisterium s.“ (P ester Lloyd 1932. I. 6.) Prof. Dr. Schmid Bastian (München) : „Physiologische Beobachtungen an Jungsreihern und Ibisvögeln“ . (Die U m schau X X X V I. Jahrg. H eft 34. 20. A ugust, 1932.) Priv. Doz. F. Scheminzky (Wien) : .Halbinsel Tihany. (Oesterr. Volks zeitung 6. I. 1933.)