A M AG YAR K Ö Z T ÁR S AS ÁG H I VAT AL O S L AP J A
Budapest, 1998. augusztus 15., szombat
136/1998. (VIII. 15.) Korm. r. 14/1998. (VIII. 15.) HM r.
74. szám I. kötet
1/1998. (VIII. 15.) KöM r. 1109/1998. (VIII. 15.) Korm. h. 27/1998. (VIII. 15.) ME h.
Ára: 210,– Ft
II. rész
Oldal
TARTALOMJEGYZÉK
JOGSZABÁLYOK
A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között Budapesten, 1997. március 12-én aláírt, a nemzetközi kombinált áruszállításról szóló Egyezmény kihirdetésér´´ ol . . . . . . . . . A katonai szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 1/1997. (I. 9.) HM rendelet módosításáról . . A Duna—Ipoly Nemzeti Park létesítésér´´ ol szóló 34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet módosításáról . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Kormánynak a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsba és a Balaton Fejlesztési Tanácsba kinevezett képvisel´´ oje felmentésér´´ ol . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárainak feladatkörér´´ ol A Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány Alapító Okirata . . . . A Földm´´uvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhívása az erd´´ okre vonatkozó országos t´´uzgyújtási tilalom elrendelésér´´ ol Az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1., 2. és 3. számú melléklete*
5365 5369 5401 5402 5402 5402 5409
2. § A megállapodás magyar nyelv´´u szövege a következ´´ o:
A Kormány rendeletei A Kormány 136/1998. (VIII. 15.) Korm. rendelete a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között Budapesten, 1997. március 12-én aláírt, a nemzetközi kombinált áruszállításról szóló Egyezmény kihirdetésér´´ ol (A jóváhagyásról szóló jegyzékváltás 1998. év március 17. napján megtörtént.)
,,Egyezmény a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között a nemzetközi kombinált áruszállításról A Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya (a továbbiakban: Szerz´´ od´´ o Felek), annak tudatában, hogy a két ország közötti árucseréhez elengedhetetlen a nemzetközi áruszállítás, felismerve, hogy környezet- és természetvédelmi okokból és a közúti infrastruktúra korlátozott kapacitása miatt vasúton és vízi úton korszer´´u szállítási rendszert kell kialakítani, a közúti áruforgalom gazdasági, szociális és környezet- és természetvédelmi szempontból is elfogadható alternatíváinak megteremtése érdekében,
1. § A Kormány a Magyar Köztársaság Kormánya és Románia Kormánya között Budapesten, 1997. március 12-én aláírt, a nemzetközi kombinált áruszállításról szóló Egyezményt e rendelettel kihirdeti.
* Az Állategészségügyi Szabályzat kiadásáról szóló 41/1997. (V. 28.) FM rendelet 1., 2. és 3. számú mellékletét a Magyar Közlöny 1998. évi 74. számának II. kötete tartalmazza, melyet az el´´ ofizet´´ ok kérésére a Szerkeszt´´ oség megküld (telefon: 266-9290/237 és 238 mellék; fax: 338-4746; postacím: 1394 Budapest 62, Pf. 357).
5366
MAGYAR KÖZLÖNY
figyelembe véve a vonatkozó azon nemzetközi egyezmények rendelkezéseit, amelyeknek mindkét Szerz´´ od´´ o Fél részese, abban a meggy´´ oz´´ odésben, hogy a kombinált áruszállítás reális lehet´´ oség a nemzetközi áruforgalom gondjainak megoldására, az alábbiakban állapodtak meg: 1. Cikk Alkalmazási terület Ezen Egyezmény rendelkezései kiterjednek a nemzetközi kombinált áruszállításra, amely — részben vasúton vagy vízi úton, részben közúton valamelyik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett gépjárm´´ uvel, — a két Szerz´´ od´´ o Fél államának területe között, vagy az egyik vagy mindkét Szerz´´ od´´ o Fél államának területén keresztül tranzitban történik.
1998/74. szám
vagy vontatótól és félpótkocsiból álló közúti járm´´ uszerelvény, amelyeknél a vontató vagy a tehergépkocsi az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában van bejegyezve. A pótkocsi, illetve a félpótkocsi bejegyzése nem szükséges, hogy ugyanazon Szerz´´ od´´ o Fél államában legyen. f) Kísért kombinált áruszállítás: a gépjárm´´unek vasúton (R o-La) vagy vízi úton (R o-R o) a gépjárm´´ uvezet´´ ovel együtt történ´´ o továbbítása. g) Nem kísért kombinált áruszállítás: intermodális szállítási egységeknek vasúton vagy vízi úton (Ro-Ro) történ´´ o továbbítása. h) Jutalomengedély: a gördül´´ o országúti (R o-La) és Ro-Ro viszonylatok igénybevételét jutalmazó közúti fuvarozási engedély — Magyarországon: gépjárm´´uadó-mentes, — Romániában: úthasználati díjtól mentes, amelynek mennyiségét a Szerz´´ od´´ o Felek a Közúti Fuvarozási Vegyesbizottsági ülés keretben állapítják meg.
3. Cikk Az Egyezmény végrehajtása
2. Cikk Fogalommeghatározások Ezen Egyezmény értelmében: a) A nemzetközi kombinált áruszállítás: olyan áruszállítás, amelynek folyamán az üres vagy rakott gépjárm´´u, amely az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában van bejegyezve, vagy az intermodális szállítási egység az útvonal túlnyomó részét vasúton vagy vízi úton, az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államából a másik Szerz´´ od´´ o Fél államában közvetlenül, vagy a másik Szerz´´ od´´ o Fél államának területén keresztül teszi meg, amelynek folyamán a gépjárm´´u vagy az intermodális szállítási egység a közutat csak a feladási vagy rendeltetési hely és a legközelebbi — fel- és lerakodás céljára alkalmas — vasúti terminál vagy vízi (Ro-Ro) kiköt´´ o között veszi igénybe. b) Intermodális szállítási egység: minden konténer, csereszekrény, félpótkocsi, pótkocsi, amely alkalmas kombinált áruszállításra. c) Közúti el´´ o- és utánfuvarozás: intermodális szállítási egységeknek és gépjárm´´uveknek a határátlépés helyét´´ ol vagy az áru feladási helyét´´ ol az útirány szerinti legközelebbi vasúti terminálig vagy vízi kiköt´´ oig, illet´´ oleg a vasúti termináltól vagy a vízi kiköt´´ ot´´ ol az útirány szerinti legközelebbi határátlépési helyig vagy az áru rendeltetési helyéig történ´´ o közúti fuvarozása. e) Gépjárm u: ´´ az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett, áruszállításra kiépített és használt gépi meghajtású járm´´u. Továbbá bármilyen vontatóból és pótkocsikból
A jelen Egyezmény végrehajtásáról — román részr´´ ol: a Közlekedési Minisztérium, — magyar részr´´ ol: a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium gondoskodik.
4. Cikk Közúti-vasúti kísért kombinált áruszállítás (Ro-La) (1) A Szerz´´ od´´ o Felek államának területér´´ ol, területére vagy területén keresztül az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett tehergépjárm´´uvekkel lebonyolódó gördül´´ o országút (Ro-La) igénybevétele esetén kölcsönösen el´´ onyös közúti jutalomengedély-mennyiségr´´ ol állapodnak meg a Közúti Fuvarozási Vegyesbizottsági ülés keretében. (2) A Szerz´´ od´´ o Felek a gördül´´ o országút (Ro-La) viszonylatait a mindenkori lehet´´ oségek és igények alapján határozzák meg. A jutalomengedély azon viszonylat igénybevétele esetén adható, amely viszonylatban a közúti fuvarozás távolsága az államhatár és a terminál között a hetven kilométert nem haladja meg. (3) A közúti jutalomengedélyek számának meghatározása negyedévenként történik. (4) A Szerz´´ od´´ o Felek a gördül´´ o országúti rendszerben (Ro-La) továbbított minden vonat határállomási tartózkodását 30 percre korlátozzák.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY 5. Cikk
Közúti-vízi kombinált áruszállítás (Ro-Ro) (1) A Szerz´´ od´´ o Felek államának területér´´ ol, területére vagy területén keresztül a másik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett gépjárm´´uvekkel lebonyolódó Ro-Ro viszonylat igénybevétele esetén kölcsönösen közúti jutalomengedély-mennyiségr´´ ol állapodnak meg a Közúti Fuvarozási Vegyesbizottsági ülés keretében. (2) A Szerz´´ od´´ o Felek a Ro-Ro viszonylatait — amelynek igénybevételéért a jutalomengedély kiadható — a mindenkori lehet´´ oségek és igények alapján határozzák meg. (3) A közúti jutalomengedélyek számának meghatározása negyedévenként történik.
6. Cikk Mentességek (1) A Szerz´´ od´´ o Felek kölcsönösség alapján az államhatártól vagy rakodási helyt´´ ol a terminálig, illetve a termináltól a rakodási helyig vagy az államhatárig a közúti el´´ o- és utánfuvarozás számára légvonalban mért hetven kilométeres körzethatáron belül — magyar részr´´ ol: gépjárm´´uadó-mentességet, — román részr´´ ol: úthasználati díj fizetése alóli mentességet biztosítanak. Amennyiben a gépjárm´´u a hetven kilométeres körzethatárt átlépi, az említett mentességek nem érvényesek. (2) A jelen Cikk (1) bekezdésében foglaltak esetén közúti fuvarozási engedélyt nem kell felhasználni. (3) A jelen Cikk (1) bekezdésének rendelkezései nem érintik azokat az adókat, díjakat és illetékeket, amelyeket autópályák egyes szakaszain, alagutakon, hidakon és egyéb közúti létesítményeken való áthaladásra rónak ki. (4) Ha az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett gépjárm´´u a kombinált áruszállítás során a másik Szerz´´ od´´ o Fél államának területére ideiglenesen belép, mentesül a vámok megfizetése alól, amennyiben a gépjárm´´ u a másik Szerz´´ od´´ o Fél jogszabályaiban meghatározott határid´´ on belül az állam területét elhagyja. (5) Azok a cserealkatrészek és felszerelési tárgyak, amelyeket a jelen Egyezmény keretében az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett és a másik Szerz´´ od´´ o Fél államának területén megsérült, kombinált áruszállítást végz´´ o gépjárm´´uvek javítására ideiglenesen visznek be a másik Szerz´´ od´´ o Fél államának területére, vám- és illetékmentesek.
5367
(6) A kicserélt cserealkatrészeket vissza kell szállítani a gépjárm´´uvet bejegyz´´ o államba, vagy a vámhatóság ellen´´ orzése mellett meg kell semmisíteni.
7. Cikk Átlépés az országhatáron (1) A kombinált áruszállításra jogosító dokumentumokat a Szerz´´ od´´ o Felek államainak területén történ´´ o minden szállításnál a gépjárm´´uvön kell tartani, és azokat az illetékes ellen´´ orz´´ o hatóságok kérésére fel kell mutatni. A dokumentumokon történ´´ o bárminem´´u illetéktelen módosítás a 10. Cikk (1) bekezdése szerinti szankciókat vonja maga után. (2) A kombinált áruszállítás keretén belül az államhatáron átlép´´ o személyek, járm´´uvek és áruk ellen´´ orzését a Szerz´´ od´´ o Felek határforgalmi ellen´´ orzést végz´´ o szervei saját államuk jogszabályai alapján hajtják végre. A kísért kombinált áruszállítás esetén a beutazási feltételek hiánya miatt be nem léptethet´´ o személyek visszairányításával, valamint a hatósági eljárás során (amennyiben szükségessé válik) a szállítmányok levételével, kisorolásával és visszairányításával kapcsolatban felmerül´´ o költségek a fuvarozót, illetve szállítmányozót terhelik. Az egyik Szerz´´ od´´ o Fél illetékes szervei kötelesek visszafogadni bármely olyan személyt, gápjárm´´uvet és szállítmányt, amelyek beléptetését a másik Szerz´´ od´´ o Fél illetékes szerve megtagadta, és azt írásban indokolta. (3) A kísért kombinált áruszállítás esetén a határátlépéskor az illetékes ellen´´ orz´´ o szerv az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett gépjárm´´uvet, a másik Szerz´´ od´´ o Fél államának területére közúti árufuvarozási engedély nélkül engedi be a 6. Cikk (1) bekezdésében meghatározott esetben. Az országból történ´´ o kilépés során kombinált áruszállítás igénybevételét a CIM—UIRR fuvarlevéllel vagy más fuvarozási módnál használatos okmánnyal kell igazolni. (4) Az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett gépjárm´´uvel fuvarozó, illetve szállítmányozó vagy alkalmazottja köteles betartani a másik Szerz´´ od´´ o Fél államában hatályos jogszabályokat és egyéb el´´ oírásokat.
8. Cikk A kombinált áruszállítás el´´ osegítése (1) A Szerz´´ od´´ o Felek ösztönzik a vasúti, a hajózási és a kombitársaságokat arra, hogy a kombinált áruszállítás el´´ osegítése céljából hatékony egyeztetett intézkedéseket tegyenek, figyelembe véve, hogy mindenekel´´ ott a nem kísért kombinált áruszállítás rendelkezik rendkívüli el´´ onyökkel.
5368
MAGYAR KÖZLÖNY
(2) A Szerz´´ od´´ o Felek lehet´´ oségeik szerint — támogatást nyújtanak a kombinált áruszállítás fejlesztéséhez szükséges infrastruktúra kiépítéséhez. (3) A Szerz´´ od´´ o Felek eljárnak annak érdekében, hogy a kombinált áruszállításhoz kapcsolódó fel- és elfuvarozást mentesítsék a hétvégi és ünnepnapi közlekedési korlátozási tilalom alól. (4) A Szerz´´ od´´ o Felek illetékes szervei törekednek arra, hogy a fel- és elfuvarozáshoz szükséges egyes közúti útvonalakon a legfeljebb 44 tonna össztömeg´´u gépjárm´´uvek továbbításának feltételeit megteremtsék. (5) A Szerz´´ od´´ o Felek illetékes szervei törekednek arra, hogy a szállítás késedelmes lebonyolításának elkerülése érdekében a határtartózkodási id´´ o csökkentése céljából a vámkezelési m´´uveletek elvégzését — az árutovábbítás kivételével — a vasúti és kiköt´´ oi terminálokra helyezzék át. (6) A Szerz´´ od´´ o Felek törekednek arra, hogy a kombinált forgalomban használt vasúti kocsik bizalmi elven történ´´ o m´´uszaki átvételét kölcsönösen bevezessék. (7) A Szerz´´ od´´ o Felek el´´ osegítik a nemzetközi kombinált áruszállítási viszonylatok kiépítését és fejlesztését, illetve azok közös üzemeltetését. (8) A kombinált áruszállítás el´´ osegítése érdekében ezen Egyezmény értelmében a jutalomengedélyeket a Szerz´´ od´´ o Felek illetékes hatóságai adják ki.
9. Cikk Együttm´´ uködés (1) A Szerz´´ od´´ o Felek ösztönzik a vasutakat arra, hogy a kombinált áruszállításban részt vev´´ o társaságokkal együttm´´uködve versenyképes ajánlatokat dolgozzanak ki a kombinált áruszállítás el´´ osegítésére. (2) A Szerz´´ od´´ o Felek törekednek arra, hogy a nemzetközi áruszállítás — lehet´´ oség szerint — minél nagyobb mértékben kombinált áruszállítás formájában bonyolódjon le. (3) A Szerz´´ od´´ o Felek kölcsönösen tájékoztatják egymást azokról az intézkedésekr´´ ol, amelyek el´´ osegítik a nemzetközi kombinált áruszállítás min´´ oségének és a szolgáltatások színvonalának növelését. (4) A Szerz´´ od´´ o Felek javasolják a vasúti és hajózási társaságok számára, hogy kétoldalú megállapodásokat hozzanak létre az intermodális egységek közös használatára.
1998/74. szám
(5) A Szerz´´ od´´ o Felek javasolják a vasúti és hajózási társaságok számára, hogy m´´uködjenek együtt új kísért kombinált áruszállítási viszonylatok kiépítésében (Ro-La és Ro-Ro). (6) A nem kísért kombinált áruszállításhoz kapcsolódó, a másik Szerz´´ od´´ o Fél tulajdonában lév´´ o intermodális szállítási egységek közúton történ´´ o el´´ o- és utánfuvarozása az egyik Szerz´´ od´´ o Fél államának területén csak azon országban bejegyzett közúti gépjárm´´uvekkel történhet, amelynek területén a terminál található.
10. Cikk Rendelkezések megszegése (1) Ha valamely fuvarozó, illetve szállítmányozó vagy annak alkalmazottja — aki kombinált áruszállítást végez valamely Szerz´´ od´´ o Fél államában bejegyzett gépjárm´´uvel — megszegi a jelen Egyezmény el´´ oírásait vagy a fuvarozási engedélyekben foglalt feltételeket, valamint a másik Szerz´´ od´´ o Fél államában hatályos jogszabályokat és egyéb el´´ oírásokat, akkor azon ország illetékes hatóságai, ahol a gépjárm´´uvet bejegyezték, azon Szerz´´ od´´ o Fél illetékes hatóságának kérésére, ahol a jogsértés történt, a következ´´ o azonnali intézkedéseket hozhatják: a) az érintett fuvarozó, illetve szállítmányozó vagy annak alkalmazottjának felszólítása a hatályos jogszabályok és egyéb el´´ oírások betartására; b) az érintett fuvarozó, illetve szállítmányozó vagy annak alkalmazottja részére a jutalomengedélyek kiadásának leállítása, vagy a már kiadott engedély visszavonása arra az id´´ oszakra, amelyre a másik Szerz´´ od´´ o Fél illetékes hatósága kizárta ot ´´ a forgalomból az államának területén. (2) Az illetékes hatóságok értesítik egymást a hozott intézkedésekr´´ ol.
11. Cikk Adat- és információvédelem (1) A Szerz´´ od´´ o Felek kijelentik, hogy minden adatot és információt — kivéve a hivatalos statisztikai adatokat — harmadik Féllel szemben védik. (2) A jelen Cikk (1) bekezdése szerinti adatok és információk csak a Szerz´´ od´´ o Fél hatóságai, ügyészségei és bíróságai részére szolgáltathatók ki, amennyiben azt büntet´´ oeljárás teszi szükségessé. Minden további adat kiadása csak az adatkibocsátó el´´ ozetes engedélye alapján lehetséges.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
5369
12. Cikk
3. §
Válsághelyzet
(1) Ez a rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit azonban 1998. március 17-t´´ ol kell alkalmazni.
A Szerz´´ od´´ o Felek a kombinált áruszállításban vis maior vagy m´´uszaki zavarok miatt bekövetkez´´ o, tizenkét órát meghaladó üzemszünetek esetén külön, sürg´´ os, egyeztetett intézkedéseket hoznak.
(2) A rendelet végrehajtásáról a közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter gondoskodik. Orbán Viktor s. k., miniszterelnök
13. Cikk Információcsere (1) A Szerz´´ od´´ o Felek a két fél közötti mindenkor érvényes közúti egyezmény alkalmazására létrehozott Közúti Fuvarozási Vegyesbizottság keretében találkoznak a jelen Egyezmény végrehajtása érdekében. (2) A Közúti Fuvarozási Vegyesbizottság javasolhatja ezen Egyezmény módosítását, amennyiben arra szükség van.
14. Cikk Hatálybalépés és módosíts (1) A jelen Egyezmény azon a napon lép hatályba, amikor a Felek írásban kölcsönösen értesítik egymást arról, hogy saját bels´´ o törvényes eljárásaikat teljesítették. (2) Jelen Egyezmény bármilyen módosítását a Szerz´´ od´´ o Felek egyeztetik, és azok hatálybalépése jelen Cikk (1) bekezdésében foglalt eljárás szerint történik.
A Kormány tagjainak rendeletei A honvédelmi miniszter 14/1998. (VIII. 15.) HM rendelete a katonai szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 1/1997. (I. 9.) HM rendelet módosításáról A szakképzésr´´ ol szóló 1993. évi LXXVI. törvény 5. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt felhatalmazás alapján a következ´´ oket rendelem el: 1. § (1) A katonai szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményeinek kiadásáról szóló 1/1997. (I. 9.) HM rendelet (a továbbiakban: R .) mellékleteként kiadott Jegyzék helyébe e rendelet 1. számú melléklete lép. (2) Az R. melléklete szerinti szakmai és vizsgakövetelmények az e rendelet 2. számú melléklete szerinti katonai rendész, gépesített lövész, harckocsizó, felderít´´ o, tábori tüzér és m´´uszaki ágazatok szakmai és vizsgakövetelményeivel (63—68. sorszám) egészülnek ki.
15. Cikk Felmondás Jelen Egyezményt a Szerz´´ od´´ o Felek meghatározatlan id´´ ore kötik. Az Egyezmény hatálya hat hónappal azután sz´´unik meg, hogy az egyik Fél írásban értesíti a másik Felet az Egyezmény felmondásáról. Készült Budapesten, 1997. március 12. napján két-két példányban, magyar és román nyelven, mindkét szöveg egyaránt hiteles. A Magyar Köztársaság Kormánya nevében:
Románia Kormánya nevében:
Dr. Lotz Károly s. k.
Traian Basescu s. k.’’
2. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követ´´ o 8. napon lép hatályba. (2) A hatálybalépéssel egyidej´´uleg az R. mellékletében szerepl´´ o 4—9., 11—19., 28—32. sorszám alatti szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei II. 2.3. utolsó bekezdése, valamint a 2. és 20. sorszám alatti szakképesítések szakmai és vizsgakövetelményei II. 2.3. utolsó el´´ otti bekezdése hatályát veszti. Dr. Szabó János s. k., honvédelmi miniszter
5370
MAGYAR KÖZLÖNY
1998/74. szám
1. számú melléklet a 14/1998. (VIII. 15.) HM rendelethez [1. számú melléklet az 1/1997. (I. 9.) HM rendelethez] JEGYZÉK az állam által elismert — a honvédelmi miniszter ágazatához tartozó — szakképesítésekhez kiadott szakmai és vizsgakövetelményekr´´ ol Sorszám
Szakképesítés azonosító száma
Szakképesítés (ágazat) megnevezése
A kamarai jogkör gyakorlója
1.
51
8917 01
Fegyverm´´uszerész
MH FVTSZF
2.
51
8917 02
Harcjárm´´uszerel´´ o
MH PCGTSZF
3.
51
8917 03
Híradóm´´uszerész
MH ESZF
Honvéd tiszthelyettes 4.
51
8917 04 01
— alegység szolgálatvezet´´ o
MH HCSF
5.
51
8917 04 02
— élelmezési-ellátó
MH ÉSZF
6.
51
8917 04 03
— központ-, vezetékes eszköz üzemeltet´´ o
HVK HIRCSF
7.
51
8917 04 04
— légvédelmi rakéta és tüzér
MH LEVK, LÉRAKF
8.
51
8917 04 05
— lokátor üzemeltet´´ o
MH LEVK, LÉTEF
9.
51
8917 04 06
— rádióállomás üzemeltet´´ o
HVK HIRCSF
10.
51
8917 04 07
— rádióelektronikai felderít´´ o
KFH REFI
11.
51
8917 04 08
— rádióreléállomás-, viv´´ oközpont-üzemeltet´´ o
HVK HIRCSF
12.
51
8917 04 09
— rádiótechnikai zavaró
MH EHVF
13.
51
8917 04 10
— rádiózavaró
MH EHVF
14.
51
8917 04 11
— ruházati-ellátó
MH RSZF
15.
51
8917 04 12
— t´´uzoltóparancsnoki
MH SZFVK VVF
16.
51
8917 04 13
— ügykezel´´ o
HVK TIÜOV
17.
51
8917 04 14
— üzemanyag-ellátó
MH ÜSZF
18.
51
8917 04 15
— vegyivédelmi parancsnoki
MH SZFVK VVF
19.
51
8917 04 16
— vegyivédelmi technikai
MH VVTSZF
20.
51
8917 05
Katonai gépjárm´´uszerel´´ o
MH PCGTSZF
21.
51
8917 06
Katonai m´´uszaki gépszerel´´ o
MH MÜTSZF
22.
51
8917 07
Katonazenész
MH KMFI
Légijárm´´u-szerel´´ o
MH RMSZF
23.
51
8917 08 01
— fedélzeti fegyverberendezés szerel´´ o
24.
51
8917 08 02
— fedélzeti m´´ uszerberendezés szerel´´ o
25.
51
8917 08 03
— fedélzeti rádiótechnikai berendezés szerel´´ o
26.
51
8917 08 04
— helikopter sárkány-hajtóm´´u szerel´´ o
27.
51
8917 08 05
— repül´´ ogép sárkány-hajtóm´´u szerel´´ o
28.
51
8917 09
Lokátorm´´uszerész
MH FVTSZF
29.
51
8917 10
Rakétam´´uszerész
MH FVTSZF
Repülésbiztosító
HVK HIRCSF
30.
51
8917 11 01
— fénytechnikai rendszer üzemeltet´´ o
31.
51
8917 11 02
— navigációs rendszer üzemeltet´´ o
32.
51
8917 11 03
— rádiórendszer üzemeltet´´ o
1998/74. szám Sorszám
MAGYAR KÖZLÖNY
Szakképesítés azonosító száma
Szakképesítés (ágazat) megnevezése
5371 A kamarai jogkör gyakorlója
33.
52
8917 01
Fegyvertechnikus
MH FVTSZF
34.
52
8917 02
Harcjárm´´utechnikus
MH PCGTSZF
35.
52
8917 03
Híradótechnikus
HVK HIRCSF
Honvéd technikus 36.
52
8917 04 01
— légvédelmi rakéta és tüzér
MH LEVK, LÉRAKF
37.
52
8917 04 02
— rádióelektronikai felderít´´ o
KFH REFI
Honvéd zászlós 38.
54
8917 01 01
— általános hadtáp
MH HCSF
39.
54
8917 01 02
— központ-, vezetékes eszköz üzemeltet´´ o
HVK HIRCSF
40.
54
8917 01 03
— lokátor üzemeltet´´ o
MH LEVK, LÉTEF
41.
54
8917 01 04
— rádióállomás üzemeltet´´ o
HVK HIRCSF
42.
54
8917 01 05
— rádióreléállomás-, viv´´ oközpont üzemeltet´´ o
HVK HIRCSF
43.
54
8917 01 06
— rádiótechnikai zavaró
MH EHVF
44.
54
8917 01 07
— rádiózavaró
MH EHVF
45.
54
8917 01 08
— t´´uzoltóparancsnoki
MH SZFVK VVF
46.
54
8917 01 09
— vegyivédelmi
MH SZFVK VVF
47.
52
8917 05
Katonai gépjárm´´utechnikus
MH PCGTSZF
Katonai kiképz´´ o 48.
54
8917 02 01
— felderít´´ o
HVK FCSF
49.
54
8917 02 02
— gépesített lövész
MH SZFVK KIKF
50.
54
8917 02 03
— harckocsizó
MH SZFVK KIKF
51.
54
8917 02 04
— m´´ uszaki
MH SZFVK MÜF
52.
54
8917 02 05
— tüzér
MH SZFVK TÜF
53.
54
8917 02 06
— vegyivédelmi
MH SZFVK VVF
54.
52
8917 07
Katonai m´´uszaki géptechnikus
MH MÜTSZF
55.
52
8917 08
Közlekedésszervez´´ o
MH KSZF
Légijárm´´u-technikus
MH RMSZF
56.
52
8917 09 01
— fedélzeti fegyvertechnikai technikus
57.
52
8917 09 02
— fedélzeti m´´ uszerberendezés technikus
58.
52
8917 09 03
— fedélzeti rádiótechnikai berendezés technikus
59.
52
8917 09 04
— helikopter sárkány-hajtóm´´u technikus
60.
52
8917 09 05
— repül´´ ogép sárkány-hajtóm´´u technikus
61.
52
8917 10
Lokátortechnikus
MH FVTSZF
62.
52
8917 11
Rakétatechnikus
MH FVTSZF
Honvéd tiszthelyettes 63.
51
8917 04 17
— katonai rendész
MH BHP
64.
51
8917 04 18
— gépesített lövész
MH SZFVK KIKF
65.
51
8917 04 19
— harckocsizó
MH SZFVK KIKF
66.
51
8917 04 20
— felderít´´ o
HVK FCSF
67.
51
8917 04 21
— tábori tüzér
MH SZFVK TÜF
68.
51
8917 04 22
— m´´ uszaki
MH SZFVK MÜF
5372
MAGYAR KÖZLÖNY 2. számú melléklet a 14/1998. (VIII. 15.) HM rendelethez [Az 1/1997. (I. 9.) HM rendelet 2. számú mellékletének kiegészítése] A Jegyzék 63. sorszáma alatti szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szerepl´´ o adatai
1. Szakképesítés azonosító száma: 51 8917 04 17 2. Szakképesítés megnevezése: Honvéd tiszthelyettes (katonai rendész ágazat)
1998/74. szám
III. A szakképesítés szakmai követelményei 1. A foglalkozás gyakorlása során el´´ oforduló legfontosabb feladatcsoportok és feladatok és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó ismeretek 1.1. Társadalomtudományi alapismeretek A honvédelem jelent´´ oségének, a katona történelmi és mai szerepének ismerete. A Magyar Honvédség pártsemlegességének értelmezése. A hivatásos katonák magatartását szabályozó normarendszerek lényegének értelmezése, követelményei. A katonai erkölcs. A katonák közéleti magatartása. 1.2. Pedagógiai alapismeretek
II. A szakképesítés munkaterülete 1.1. A szakképesítéssel legjellemz´´ obben betölthet´´ o munkakör, foglalkozás A munkakör, foglalkozás FEOR száma
0210
megnevezése
Középfokú képesítést igényl´´ o foglalkozások
1.2. A szakképesítéssel betölthet´´ o katonai beosztások
A személyiség megismerésének módja és folyamata. A beosztottak megismerése, a megismerés módszerei a gyakorlatban. A katonai attit´´ud formálása a gyakorlatban. Az oktatási-nevelési folyamat tervezési módszereinek alkalmazása a kiképzéstervezésben és foglalkozásvezetésben, a katonai kiképzés módszer és eszközrendszere. Az oktatástechnika helye és szerepe a katonai oktatónevel´´ o munkában. Az oktatástechnika eszközei és alkalmazási módjai a kiképzésben.
A munkakör, foglalkozás szakmai száma
00138
megnevezése
Parancsnok (-helyettes)
2. A szakképesítéssel betölthet´´ o további és rokon munkakörök, foglalkozások A munkakör, foglalkozás FEOR száma
megnevezése
5366
Vagyon´´ or
5363
Fegy´´ or
3523
Üzemrendész
1.3. Vezetési- és kommunikációs alapismeretek A vezetés fogalomrendszerének alapjai, a vezetési ciklus. A vezetés funkciói, követelményei. A döntés folyamata és tartalma az alegységparancsnok szintjén. Az alegységszint´´u vezet´´ ovel szemben támasztott követelmények. A vezetés módszerei, eszközei, a vezetési stílus. Kommunikáció a parancsnok—beosztott viszonyban. Konfliktushelyzetek és azok megoldási taktikái a hadseregben. A vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenység során alkalmazható számítástechnikai eszközök felhasználásának alapjai. 1.4. Katonai testnevelés
3. A munkaterület rövid, jellemz´´ o leírása A honvéd tiszthelyettes a Magyar Honvédség komendáns csapatainál alegységparancsnoki (rajparancsnok, vagy azzal azonos szint´´u) beosztás ellátására felkészített középfokú végzettség´´u szakember, aki békében és háborús körülmények között egyaránt képes a rábízott alegység harckiképzésének, napi tevékenységének szervezésére és vezetésére, az alegység haditechnikai eszközei és anyagai alkalmazható állapotban tartására, szükség esetén a szakaszparancsnok helyettesítésének végrehajtására.
A katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének, valamint a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módszerei. A közelharc, a természetes és mesterséges akadályok leküzdése, kondicionális és koordinációs képességek fejlesztése. 1.5. Általános katonai ismeretek A fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó feladatok, kötelességek, a katonai magatartási formák, a függ´´ oségi viszonyok, a parancs, a parancsadás jogának, az or´´ és
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának, a fegyelmi jogkör gyakorlásának az ismerete. Az alaki fogások és mozdulatok, katonai formulák. Általános harcászati és l´´ okiképzési ismeret. A Magyar Honvédség ügyviteli, titokvédelmi el´´ oírásai. Általános terep- és térképismeret. A terep katonai kihasználása, a terepen való tájékozódás m´´uveletei. A tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatásai, az ellenük való védelem lehet´´ oségei, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oi és hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó tevékenységek, feladatok. A logisztikai biztosítás alapjai, helye és szerepe a kiképz´´ oi, parancsnoki tevékenységben. A m´´uszaki, a híradó alapismeretek. Közlekedési és szállítási alapismeretek. A jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és hadkiegészítés és az ENSZ békem´´uveletek alapvet´´ o ismeretei elsajátítása. 1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés Az érvényben lév´´ o hatósági el´´ oírások szerint ,,B’’ járm´´ukategóriájú képzés tananyagának elsajátítása, a jogosítvány megszerzése.
5373
A katonai rendészeti jár´´ or tevékenysége kényszerít´´ o eszközök alkalmazásakor. A katonai rendészeti jár´´ or tevékenysége fegyverhasználat esetén. A katonai rendészeti jár´´ or tevékenysége gépjárm´´u ellen´´ orzésekor. Ellen´´ orzés közhasználati járm´´uveken és azok állomásain. A szolgálat ellátásának rendje a pályaudvari és közúti katonai rendészeti orsön. ´´ Helyszínelés biztosítása, végrehajtása (baleseti, b´´unügyi). Forgalomszabályozási ismeretek elsajátítása. 1.7.3. Fegyverzettechnika A lövészfegyverek anyagismerete, kezelése, beszabályozása és belövése. Az éjszakai lövészirányzékok, m´´uszerek, l´´ oszerek anyagismerete és kezelése. A kézigránátok, jelz´´ otöltények és pirotechnikai anyagok ismerete, kezelése. A fegyverek és m´´uszerek technikai kiszolgálása. A fegyverzeti anyagok tárolásának, meg´´ orzésének és javításba adásának szabályai, a fegyverzeti okmányok vezetése. A fegyverek, l´´ oszerek és m´´uszerek kezelésekor betartandó biztonsági rendszabályok. 1.7.4. L´´ okiképzés
1.7. Katonai-szakmai ismeretek 1.7.1. Katonai rendész szakharcászat A katonai rendészet szervezeti felépítése, er´´ oi, eszközei. Az általános biztosítás, orzés, ´´ személyi- és objektumvédelem elvei. Ellen´´ orz´´ o átereszt´´ opont összetétele, ereje, telepítésének és m´´uködésének rendje. Katonai rendészeti jár´´ or alkalmazása felderít´´ o jár´´ orként (út, terület, terep). Átkelési pont biztosítás (közúti, vasúti híd). Vasútállomások forgalmi csomópontok biztosítása (más szakcsapatokkal együtt). Bázisvédelem (raktárak, vezetési pontok). Konvoj, illetve vasúti szerelvény kísérés, speciális feladatai (együttm´´uködés más szakcsapattal). Rendezvények biztosítása (együttm´´uködés a rend´´ orséggel). 1.7.2. Katonai rendész kiképzés A katonai rendészeti szolgálat rendeltetése, feladata, hatásköre. A rendészeti jár´´ orszolgálat általános szabályai. A katonai rendészeti szolgálatot ellátók feladatai. Felkészülés a szolgálat ellátására. A katonai rendészeti jár´´ or magatartása szolgálat ellátásakor. A katonai rendészeti jár´´ or tevékenysége személyi ellenorzéskor, ´´ valamint fegyveresen szökött katonák elfogásakor. A katonai rendészeti jár´´ or intézkedései.
A l´´ oelmélet és a tüzelés alapjai és szabályai. Az egyéni és kötelék l´´ ogyakorlatok végrehajtásának követelményei. A lövészet szolgálati személyei. A l´´ otéren betartandó biztonsági rendszabályok. A l´´ ogyakorlatok végrehajtása a lövészfegyverekkel. Kézigránátdobó gyakorlatok. Speciális l´´ ogyakorlat végrehajtása. (Pisztoly, gépkarabély.) 1.7.5. Csapatkiképzés módszertana A rendész alegységek kiképzésének rendszere. Az alap és katonai kiképzés tartalma, követelményei. A szakkiképzés tartalma és követelményei. A kiképzés szervezése, módszer- és eszközrendszere. A rendész rajparancsnok feladatai, kötelességei, a kiképzés szervezése és végrehajtása során a szakharcászat, l´´ okiképzés és haditechnikai ismeretek módszertana. Különböz´´ o szint´´u szakmai és vezet´´ oi tevékenységkörökben történ´´ o gyakorlás.
2. Követelmények A képzés eredményeként a honvéd tiszthelyettes ismeretei, képessége és egész személyisége alapján váljék alkalmassá az adott munkakörben meghatározott feladatok eredményes, tartós teljesítésére.
5374
MAGYAR KÖZLÖNY
Általános és katonai m´´uveltsége, szakmai és vezet´´ oi kvalitása, egészségügyi, fizikai és pszichikai felkészültsége tegye alkalmassá a hivatásos katonával szembeni társadalmi elvárások teljesítésére.
1998/74. szám
2.1.1. Társadalomtudományi ismeretek A tantárgyi ismeretek elsajátítása járuljon hozzá a tiszthelyettes magyarságtudatának fejl´´ odéséhez. Ismerje:
2.1. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott általános követelmények Személyi tulajdonságok: — rendszeretet, pontosság, jó modor, alaposság, gondosság; — sokoldalú érdekl´´ odés, új iránti fogékonyság, hivatásszeretet; — érzelmi, indulati élet kiegyensúlyozottsága (félelem-, szorongásmentesség); — tolerancia (a másság, a kudarc elviselése és legy´´ ozése); — fejl´´ od´´ oképesség és fejl´´ odési igény, szakmai érvényesülés és presztízs kivívása; — jó kapcsolatteremt´´ o, kommunikációs készség; logikus, közérthet´´ o, világos és tömör kifejez´´ oképesség, beszédkultúra; — önismeret, önkritika, önbizalom; — tervszer´´uség, átgondoltság, körültekintés, megfontoltság, tárgyilagosság, következetesség; — határozottság, döntési készség, önállóság; — fegyelmezettség, kitartás, állhatatosság, szívósság, szorgalom; — felel´´ osségtudat, felel´´ osségvállalás; — oszinteség, ´´ nyíltság, igazságosság, áldozatvállalás; — kell´´ o fizikai és pszichikai er´´ onlét, jó kondíció. Ismerje: — a konkrét beosztással kapcsolatos feladatokat; — a beosztottak egyéni és szociális helyzetét. Legyen képes: — az alegység tevékenységének, kiképzésének szervezésére, vezetésére, akaratának érvényesítésére; — felkészíteni beosztottjait a rendszeresített haditechnikai eszközök kezelésére, üzemeltetésére; — a katonák személyes tulajdonságainak szakmai jártasságának fejlesztésére; — a katonai szolgálattal járó pszichikai és fizikai megterhelésének elviselésére; — a katonai szolgálatot szabályozó törvények betartására és betartatására; — a katonai rend és fegyelem betartására és betartatására; — az el´´ oírt teljesítményszintek fenntartására; — az elhelyezési és munkaterületek állapotának megóvására, fejlesztésére. Gondoskodjon: — a beosztottak egészségének megóvásáról, emberi méltóságuk tiszteletben tartásáról, járandóságaik maradéktalan biztosításáról.
— a katonai erkölcs normáit. Értse: — a katona és a Magyar Honvédség társadalomban betöltött helyét, szerepét; — a katonák közéleti magatartásának szerepét jelent´´ oségét. Legyen képes: — a beosztott hadköteles állomány állampolgári és honvédelmi ismereteinek oktatásában való részvételre; — a társadalomban zajló folyamatok megértésére és abból megfelel´´ o következtetések levonására; — a társadalmi érintkezés normáinak betartására. 2.1.2. Pedagógiai alapismeretek Ismerje: — az oktatás, nevelés folyamatát, helyét, szerepét és gyakorlati alkalmazásának módszereit a kiképzésben; — az oktatástechnika eszközeit, alkalmazásuk módjait, helyét, szerepét a katonák felkészítésében. Szerezzen jártasságot: — a beosztottak megismerésének módjában és folyamatában, a katonai magatartás formálásának gyakorlatában és a konfliktusok kezelésében; — a katonai speciális oktatástechnikai eszközök kiképzésben történ´´ o szakszer´´u felhasználásában. Legyen képes: — a foglalkozások megszervezésére, el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek Ismerje: — a vezetési folyamatot, a vezetés módszer- és eszközrendszerét; — a kommunikáció zavarait és közvetlen csatornáit; — a legfontosabb számítástechnikai alapfogalmakat. Legyen képes: — az alegységparancsnoki szerepb´´ ol adódó döntési helyzetek megoldására. Integráltan alkalmazza: — a vezetéselméleti ismereteit a pedagógia ismeretekkel együtt a szakmai katonai felkészítésben.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
2.1.4. Katonai testnevelés Ismerje: — a katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének metodikai eljárásait, a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módjait. Legyen képes: — fizikailag felkészülni a katonai szolgálattal — kiemelten a kiképzés-vezet´´ oi tevékenységi körrel — járó szellemi és fizikai megterhelések elviselésére; — a számára el´´ oírt normák teljesítésére, lehet´´ oleg a legmagasabb el´´ oírt szinten; — kondicionális állapotának öner´´ ob´´ ol történ´´ o fenntartására. Alakuljon ki és váljék életformájává a napi mozgás, a sport igénye. 2.1.5. Általános katonai ismeretek A honvédelmi és szolgálati törvények, valamint a Szolgálati Szabályzat, a rendeletek, az utasítások, a kezelési és m´´uködési útmutatók el´´ oírásaiból fakadó feladatok ismerete tegye lehet´´ ové az általános katonai kiképzés ismeretanyagának megértését, alkalmazását, integrálását és érvényre juttatását a szolgálati tevékenysége során. Ismerje: — fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol következ´´ o kötelezettségeket és jogokat; — a katonák magatartásának normáit békében és háborúban; — a katonai függ´´ oségi viszonyokat és az abból adódó követelményeket; — a parancsot és a parancsadási jogot; — az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának szabályait; — a fegyelmi jogkör gyakorlásának alapjait; — az ügyviteli és titokvédelmi el´´ oírásokat; — a gépjárm´´u igénybevételével kapcsolatos feladatokat; — a tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatását, az ellenük való védelem lehet´´ oségeit, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oit, hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó feladatokat; — az MH felépítését, hader´´ onemeit, a szárazföldi csapatok fegyvernemeit és szakcsapatait; — az összfegyvernemi harc fogalmát, célját, f´´ obb jellemz´´ oit, fajtáit, formáit, a harc biztosítását, az összfegyvernemi alegységek szervezetét, harceljárását, a saját alegységek helyét, szerepét az összfegyvernemi harcban; — a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek alapfogalmait, jellemz´´ oit, alapelveit;
5375
— a más államok katonáinak, haditechnikai eszközeinek felismerési jeleit; — a tereptan alapjait, a terep katonai alkalmazásának lehet´´ oségeit; — a logisztikai biztosítás alapjait; — a fegyvernemek és szakcsapatok alkalmazásának alapjait; — a jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a békem´´uveletekben való részvétel, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és a hadkiegészítés alapvet´´ o el´´ oírásait. Legyen jártas: — alaki fogások és mozdulatok szabályos végrehajtásában, a vezényszavak szabályos kiadásában; — az adott fegyvernemnél, szakcsapatnál rendszeresített egyéni fegyverek, valamint kézigránátok balesetmentes, szakszer´´u kezelésében és eredményes alkalmazásában; — a m´´uszaki, a vegyivédelmi eszközök, anyagok balesetmentes szakszer´´u kezelésében, alkalmazásában. Legyen képes: — a szabályzatokban, utasításokban el´´ oírt feladatok példás végrehajtására; — az or´´ és ügyeleti szolgálat felkészítésében való részvételre, a szolgálat ellátásra és ellen´´ orzésére; — az alegység tevékenységének szakszer´´u irányítására, a fegyelmi jogkör, az anyagi, erkölcsi felel´´ osség és hatáskör szabályszer´´u gyakorlására, a szabályzat szerinti élet vezetésére és irányítására; — az alakiság, az alaki fegyelem megteremtésére, szinten tartására; — a szakmai feladatokat bonyolult, vegyi és radiológiai viszonyok között végrehajtani; — a gépjárm´´u- és oszlopparancsnoki teend´´ ok követelmény szerinti ellátására; — a titokvédelmi ismeretek betartására; — az általános harcászat keretében tanult gyakorlati fogások végrehajtására; — az el´´ oírt l´´ o- és kézigránátdobó gyakorlatok és az ezekhez kapcsolódó normafeladatok jó szint´´u teljesítésére; — a térképek használatára, a terepen történ´´ o magabiztos tájékozódásra és a terep szakszer´´u kihasználására a harc sikeres megvívása érdekében; — a fegyvernemi (szakcsapatok) alap- és kiegészít´´ o katonai ismeretek gyakorlati alkalmazására; — a beosztási szintjének megfelel´´ oen részfoglalkozások, foglalkozások el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés A képzés eredményeként a szakmai vizsga kezdetéig legyen képes megszerezni a hatósági el´´ oírások követelményei alapján a ,,B’’ járm´´ukategóriára érvényes vezet´´ oi engedélyt.
5376
MAGYAR KÖZLÖNY
2.2. A honvéd tiszthelyettessel (katonai rendésszel) szemben támasztott szakmai követelmények Ismerje: — a Magyar Honvédségen belül a katonai rendészet általános szervezetét, felépítését, er´´ oit, eszközeit, alkalmazásának területeit; — a katonai rendészet felosztását, m´´uködésének területeit, határkörét; — a katonai rendészet irányításának és végrehajtásának szabályait (hatályos intézkedések); — a KR jár´´ or intézkedéseit, a kényszerít´´ o eszközök alkalmazásának szabályait, módszereit, valamint az ezekhez kapcsolódó jogszabályokat (szabályzatok, katonai büntet´´ ojog); — a katonai rendész szolgálat tervezésének, szervezésének és a jár´´ orszolgálat ellátásának követelményeit; — a KR kiképzéshez szükséges oktatás és kiképzés módszereit. Legyen képes: — a szakmai tájékozódásra, a szakmai tudás átadására; — az egyes intézkedései során a gyors helyzetfelismerésre, és az ehhez kapcsolódó legjobb és legcélszer´´ubb döntéshozatalra; — rövid, érthet´´ o, határozott parancsok, utasítások kiadására; — hivatalos beszédnyelvezet kialakítására, valamint szabályos jelentések megtételére és megkövetelésére; — a jár´´ or tevékenységének vezetésére békében és háborúban egyaránt; — az igényes és kultúrált szabályzat szerinti intézkedési forma érvényre juttatására, az egyes intézkedések sajátosságainak megfelel´´ oen; — a kiképz´´ oi-oktatói tevékenységében a megszerzett pedagógiai módszerek alkalmazására; — a beosztásának szabályzat szerint történ´´ o átvételére, és rövid beilleszkedést követ´´ oen a jár´´ orparancsnoki szolgálat maradéktalan ellátására; — a jár´´ ortársak felkészítésére, tevékenységük irányítására; — a KR részére rendszeresített haditechnikai eszközök kezelésére, alkalmazására; — önképzés útján vagy tanfolyami továbbképzés keretében általános katonai és szakmai ismeretei folyamatos b´´ ovítésére.
1998/74. szám
1. A szakmai vizsgán számon kérhet´´ o feladatok a szint megjelölésével A szakmai követelményekben megfogalmazott feladatcsoportok és feladatok a megadott követelmények alapján kérhet´´ ok számon a vizsgán. A szakmai vizsgát a törvényben meghatározott id´´ opontban — az érvényes rendeletek el´´ oírásai szerint — a honvédelmi miniszter által megbízott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni. 2. A szakmai vizsga részei: — írásbeli vizsga; — gyakorlati vizsga; — szóbeli vizsga. Írásbeli vizsga: Általános katonai ismeretek, fegyverzettechnikai ismeretek és pedagógia tananyag témaköreib´´ ol összeállított tesztjelleg´´u feladatsor, valamint komplex feladat megoldása szakharcászat témakörb´´ ol. Ideje: 240 perc. Gyakorlati vizsga: A gyakorlati vizsgafeladat összetett, amely szakmai tevékenységb´´ ol áll. A vizsga id´´ otartama: 180 perc. Szóbeli vizsga: Szóbeli vizsga kérdéseit a központi tételsor tartalmazza. A szóbeli vizsgán a hallgató az alábbi tantárgyakból húz tételt: — általános katonai ismeretek; — szakharcászat; — katonai rendész kiképzés. Ideje: 15—20 perc. 3. A vizsga értékelése Az írásbeli vizsgát a javítási útmutató ajánlásai szerint kell értékelni. Szóbeli vizsgán a hallgató teljesítményeit tantárgyanként külön-külön érdemjeggyel kell értékelni. A szakmai elmélet osztályzatát az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen kapott érdemjegyek átlaga alapján kell meghatározni. A szakmai gyakorlat osztályzatát a szakmai tevékenység feladatköreire kapott érdemjegyek átlaga alkotja. 4. A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés feltételei A fels´´ ofokú intézményekben folytatott tanulmányokat a szakképzésben el´´ oírt — megegyez´´ o tartalmú — szakmai követelmények teljesítésébe be kell számítani.
IV. A szakképesítés vizsgakövetelményei V. A kamarai jogkör gyakorlása A szakmai vizsgát a szakképzésr´´ ol szóló 1993. évi LXXVI. törvény 12—14. §-ának el´´ oírásai szerint létrehozott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni.
A szakképesítéssel kapcsolatos kamarai jogkör gyakorlója a MH budapesti hely´´ orségparancsnok.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
A Jegyzék 64. sorszáma alatti szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szerepl´´ o adatai
5377
III. A szakképesítés szakmai követelményei 1. A foglalkozás gyakorlása során el´´ oforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó ismeretek 1.1. Társadalomtudományi alapismeretek
1. Szakképesítés azonosító száma: 51 8917 04 18 2. Szakképesítés megnevezése: Honvéd tiszthelyettes (gépesített lövész ágazat)
II. A szakképesítés munkaterülete 1.1. A szakképesítéssel legjellemz´´ obben betölthet´´ o munkakör, foglalkozás A munkakör, foglalkozás FEOR száma
0210
megnevezése
Középfokú képesítést igényl´´ o foglalkozások
1.2. A szakképesítéssel betölthet´´ o katonai beosztások A munkakör, foglalkozás szakmai száma
00131
megnevezése
Parancsnok, -helyettes
2. A szakképesítéssel betölthet´´ o további és rokon munkakörök, foglalkozások A munkakör, foglalkozás FEOR száma
megnevezése
3523
Üzemrendész
5363
Fegy´´ or
5366
Vagyon´´ or
A honvédelem jelent´´ oségének, a katona történelmi és mai szerepének ismerete. A Magyar Honvédség pártsemlegességének értelmezése. A hivatásos katonák magatartását szabályozó normarendszerek lényegének értelmezése, követelményei. A katonai erkölcs. A katonák közéleti magatartása. 1.2. Pedagógiai alapismeretek A személyiség megismerésének módja és folyamata. A beosztottak megismerése, a megismerés módszerei a gyakorlatban. A katonai attit´´ud formálása a gyakorlatban. Az oktatási-nevelési folyamat tervezési módszereinek alkalmazása a kiképzéstervezésben és foglalkozásvezetésben, a katonai kiképzés módszer- és eszközrendszere. Az oktatástechnika helye és szerepe a katonai oktatónevel´´ o munkában. Az oktatástechnika eszközei és alkalmazási módjai a kiképzésben. 1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek A vezetés fogalomrendszerének alapjai, a vezetési ciklus. A vezetés funkciói, követelményei. A döntés folyamata és tartalma az alegységparancsnok szintjén. Az alegységszint´´u vezet´´ ovel szemben támasztott követelmények. A vezetés módszerei, eszközei, a vezetési stílus. Kommunikáció a parancsnok—beosztott viszonyban. Konfliktushelyzetek és azok megoldási taktikái a hadseregben. A vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenység során alkalmazható számítástechnikai eszközök felhasználásának alapjai. 1.4. Katonai testnevelés
3. A munkaterület rövid, jellemz´´ o leírása A honvéd tiszthelyettes a Magyar Honvédség gépesített lövész csapatainál alegységparancsnoki (rajparancsnok, vagy azzal azonos szint´´u) beosztás ellátására felkészített középfokú végzettség´´u szakember, aki békében és háborús körülmények között egyaránt képes a rábízott alegység harckiképzésének, napi tevékenységének szervezésére és vezetésére, az alegység haditechnikai eszközei és anyagai alkalmazható állapotban tartására, szükség esetén a szakaszparancsnok helyettesítésének végrehajtására.
A katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének, valamint a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módszerei. A közelharc, a természetes és mesterséges akadályok leküzdése, kondicionális és koordinációs képességek fejlesztése. 1.5. Általános katonai ismeretek A fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó feladatok, kötelességek, a katonai magatartási formák, a függ´´ oségi viszonyok, a parancs, a parancsadás jogának, az or´´ és
5378
MAGYAR KÖZLÖNY
ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának, a fegyelmi jogkör gyakorlásának az ismerete. Az alaki fogások és mozdulatok, katonai formulák. Általános harcászati és l´´ okiképzési ismeretek. A Magyar Honvédség ügyviteli, titokvédelmi el´´ oírásai. Általános terep- és térképismeret. A terep katonai kihasználása és a terepen való tájékozódás m´´uveletei. A tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatásai, az ellenük való védelem lehet´´ oségei, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oi és hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó tevékenységek, feladatok. A logisztikai biztosítás alapjai, helye és szerepe a kiképz´´ oi, parancsnoki tevékenységben. M´´uszaki és híradó alapismeretek. Közlekedési és szállítási alapismeretek. A jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és hadkiegészítés és az ENSZ békem´´uveletek alapvet´´ o ismereteinek elsajátítása. 1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés Az érvényben lév´´ o hatósági el´´ oírások szerint ,,B’’ járm´´ukategóriájú képzés tananyagának elsajátítása, a jogosítvány megszerzése. 1.7. Katonai-szakmai ismeretek 1.7.1. Harcászat A gépesített lövész alegységek szervezete, fegyverzete, harci lehet´´ oségei. A gépesített lövészraj, -szakasz alkalmazásának elmélete és gyakorlata a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységekben. A harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek megszervezésének és vezetésének elvei. A más államok hadseregei alegységeinek szervezte, harci alkalmazásuk elvei, harci lehet´´ oségei. Az alegység tevékenysége békem´´uveletek végrehajtása során. 1.7.2. Haditechnikai ismeretek
1998/74. szám
A harcjárm´´u egyszer´´u viszonyok közötti vezetésének szabályai, a vezetés alapvet´´ o fogásai gyakorlása oktatógyakorlóberendezésen és az 1. sz. vezetési gyakorlat végrehajtásával. 1.7.2.2. Fegyverzettechnika A lövészfegyverek és a harcjárm´´uvekbe épített fegyverek anyagismerete, kezelése, beszabályozása és belövése. Az éjszakai lövészirányzékok, m´´uszerek, l´´ oszerek anyagismerete és kezelése. A kézigránátok, jelz´´ otöltények és pirotechnikai anyagok ismerete, kezelése. A fegyverek és m´´uszerek technikai kiszolgálása. A fegyverek, l´´ oszerek és m´´uszerek kezelésekor betartandó biztonsági rendszabályok. 1.7.3. L´´ okiképzés A l´´ oelmélet és tüzelés szabályai különböz´´ o lövész- és harcjárm´´ufegyverekkel. Az egyéni és kötelék l´´ ogyakorlatok végrehajtásának követelményei. A l´´ otéren betartandó biztonsági rendszabályok. A l´´ ogyakorlatok végrehajtása a lövész- és harcjárm´´ufegyverekkel. Kézigránátdobó gyakorlatok. A gépesített lövészalegységek l´´ okiképzésének követelményei. A lövészet szolgálati személyei. 1.7.4. Csapatkiképzés módszertana A gépesített lövészcsapatok kiképzési rendszere. Az alap- és általános katonai kiképzés tartalma, követelményei. A szakkiképzés tartalma, követelményei, általános módszer- és eszközrendszere. A raj-(szakasz-)parancsnok, mint kiképz´´ o feladatai, kötelességei a kiképzés tervezése, szervezése és vezetése során. A kiképzési programok el´´ oírásai. A harcászat- és l´´ okiképzés módszertana. Különböz´´ o szakmai és vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenységkörben történ´´ o gyakorlás.
1.7.2.1. Harcjárm´´u típusismeret és üzemeltetés A Magyar Honvédség gépesített lövészcsapatainál rendszeresített harcjárm´´uvek (a kamarai jogkört gyakorló által meghatározott egy alaptípus) általános szerkezeti felépítése, az alkalmazás szempontjából fontos f´´ obb m´´uszaki típustulajdonságaik. A harcjárm´´u páncéltest, a motor és segédberendezései, az er´´ oátvitel, a futóm´´u, a fék- és kormányberendezés, az elektromos-, vízüzemi- és különleges berendezések üzemeltet´´ oi szint´´u ismerete. A rajparancsnok üzemeltetési feladatai. Egyszer´´ubb meghibásodások elhárítása. A harcjárm´´uvek technikai kiszolgálása.
2. Követelmények A képzés eredményeként a honvéd tiszthelyettes ismeretei, képességei és egész személyisége alapján váljék alkalmassá az adott munkakörben meghatározott feladatok eredményes, tartós teljesítésére. Általános és katonai m´´uveltsége, szakmai és vezet´´ oi kvalitása, egészségügyi állapota, fizikai és pszichikai felkészültsége tegye alkalmassá a hivatásos katonával szembeni társadalmi elvárások teljesítésére.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
2.1. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott általános követelmények Személyi tulajdonságok: — rendszeretet, pontosság, jó modor, alaposság, gondosság; — sokoldalú érdekl´´ odés, új iránti fogékonyság, hivatásszeretet; — érzelmi, indulati élet kiegyensúlyozottsága (félelem-, szorongásmentesség); — tolerancia (a másság, a kudarc elviselése és legy´´ ozése); — fejl´´ od´´ oképesség és fejl´´ odési igény, szakmai érvényesülés és presztízs kivívása; — jó kapcsolatteremt´´ o, kommunikációs készség. Logikus, közérthet´´ o, világos és tömör kifejez´´ oképesség, beszédkultúra; — önismeret, önkritika, önbizalom; — tervszer´´uség, átgondoltság, körültekintés, megfontoltság, tárgyilagosság, következetesség; — határozottság, döntési készség, önállóság; — fegyelmezettség, kitartás, állhatatosság, szívósság, szorgalom; — felel´´ osségtudat, felel´´ osségvállalás; — oszinteség, ´´ nyíltság, igazságosság, áldozatvállalás; — kell´´ o fizikai és pszichikai er´´ onlét, jó kondíció. Ismerje: — a konkrét beosztással kapcsolatos feladatokat; — a beosztottak egyéni és szociális helyzetét. Legyen képes: — az alegység tevékenységének, kiképzésének szervezésére, vezetésére, akaratának érvényesítésére; — felkészíteni beosztottjait a rendszeresített haditechnikai eszközök kezelésére, üzemeltetésére; — a katonák személyes tulajdonságainak szakmai jártasságának fejlesztésére; — a katonai szolgálattal járó pszichikai és fizikai megterhelésének elviselésére; — a katonai szolgálatot szabályozó törvények betartására és betartatására; — a katonai rend és fegyelem betartására és betartatására; — az el´´ oírt normakövetelmények teljesítésére; — az elhelyezési és munkaterületek állapotának megóvására, fejlesztésére. Gondoskodjon: — a beosztottak egészségének megóvásáról, emberi méltóságuk tiszteletben tartásáról, járandóságaik maradéktalan biztosításáról.
5379
2.1.1. Társadalomtudományi ismeretek A tantárgyi ismeretek elsajátítása járuljon hozzá a tiszthelyettes magyarságtudatának fejl´´ odéséhez. Ismerje: — a katonai erkölcs normáit. Értse: — a katona és a Magyar Honvédség társadalomban betöltött helyét, szerepét; — a katonák közéleti magatartásának szerepét jelent´´ oségét. Legyen képes: — a beosztott hadköteles állomány állampolgári és honvédelmi ismereteinek oktatásában való részvételre; — a társadalomban zajló folyamatok megértésére és abból megfelel´´ o következtetések levonására; — a társadalmi érintkezés normáinak betartására. 2.1.2. Pedagógiai alapismeretek Ismerje: — az oktatás, nevelés folyamatát, helyét, szerepét és gyakorlati alkalmazásának módszereit a kiképzésben; — az oktatástechnika eszközeit, alkalmazásuk módjait, helyét, szerepét a katonák felkészítésében. Szerezzen jártasságot: — a beosztottak megismerésének módjában és folyamatában, a katonai magatartás formálásának gyakorlatában és a konfliktusok kezelésében; — a speciális katonai oktatástechnikai eszközök kiképzésben történ´´ o szakszer´´u felhasználásában. Legyen képes: — a foglalkozások megszervezésére, el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek Ismerje: — a vezetési folyamatot, a vezetés módszer- és eszközrendszerét; — a kommunikáció zavarait és közvetlen csatornáit; — a legfontosabb számítástechnikai alapfogalmakat. Legyen képes: — az alegységparancsnoki szerepb´´ ol adódó döntési helyzetek megoldására. Integráltan alkalmazza: — a vezetéselméleti ismereteit a pedagógia ismeretekkel együtt a szakmai katonai felkészítésben.
5380
MAGYAR KÖZLÖNY
2.1.4. Katonai testnevelés Ismerje: — a katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének metodikai eljárásait, a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módjait. Legyen képes: — fizikailag felkészülni a katonai szolgálattal — kiemelten a kiképzés-vezet´´ oi tevékenységi körrel — járó szellemi és fizikai megterhelések elviselésére; — a számára el´´ oírt normák teljesítésére, lehet´´ oleg a legmagasabb el´´ oírt szinten; — kondicionális állapotának öner´´ ob´´ ol történ´´ o fenntartására. Alakuljon ki és váljék életformájává a napi mozgás, a sport igénye. 2.1.5. Általános katonai ismeretek A honvédelmi és szolgálati törvények és rendeletek, valamint a Szolgálati Szabályzat és más szabályozók, továbbá a kezelési és m´´uködési útmutatók el´´ oírásaiból fakadó feladatok ismerete tegye lehet´´ ové az általános katonai kiképzés ismeretanyagának megértését, alkalmazását, integrálását és érvényre juttatását a szolgálati tevékenysége során. Ismerje: — fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol következ´´ o kötelezettségeket és jogokat; — a katonák magatartásának normáit békében és háborúban; — a katonai függ´´ oségi viszonyokat és az abból adódó követelményeket; — a parancsot és a parancsadási jogot; — az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának szabályait; — a fegyelmi jogkör gyakorlásának alapjait; — az ügyviteli és titokvédelmi el´´ oírásokat; — a gépjárm´´u igénybevételével kapcsolatos feladatokat; — a tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatását, az ellenük való védelem lehet´´ oségeit, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oit, hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó feladatokat; — az MH felépítését, hader´´ onemeit, a szárazföldi csapatok fegyvernemeit és szakcsapatait; — az összfegyvernemi harc fogalmát, célját, f´´ obb jellemz´´ oit, fajtáit, formáit, a harc biztosítását, az összfegyvernemi alegységek szervezetét, harceljárását, a saját alegységek helyét, szerepét az összfegyvernemi harcban; — a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek alapfogalmait, jellemz´´ oit, alapelveit; — a más államok katonáinak, haditechnikai eszközeinek felismerési jeleit;
1998/74. szám
— a tereptan alapjait, a terep katonai alkalmazásának lehet´´ oségeit; — a logisztikai biztosítás alapjait; — a fegyvernemek és szakcsapatok alkalmazásának alapjait; — a jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a békem´´uveletekben való részvétel, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és a hadkiegészítés alapvet´´ o el´´ oírásait. Legyen jártas: — alaki fogások és mozdulatok szabályos végrehajtásában, a vezényszavak szabályos kiadásában; — az adott fegyvernemnél, szakcsapatnál rendszeresített egyéni fegyverek, valamint kézigránátok balesetmentes, szakszer´´u kezelésében és eredményes alkalmazásában; — a m´´uszaki, a vegyivédelmi eszközök, anyagok balesetmentes szakszer´´u kezelésében, alkalmazásában. Legyen képes: — a szabályzatokban, utasításokban el´´ oírt feladatok példás végrehajtására; — az or´´ és ügyeleti szolgálat felkészítésében való részvételre, a szolgálat ellátásra és ellen´´ orzésére; — az alegység tevékenységének szakszer´´u irányítására, a fegyelmi jogkör, az anyagi, erkölcsi felel´´ osség és hatáskör szabályszer´´u gyakorlására, a szabályzat szerinti élet vezetésére és irányítására; — az alakiság, az alaki fegyelem megteremtésére, szinten tartására; — a szakmai feladatokat bonyolult, vegyi és radiológiai viszonyok között végrehajtani; — a gépjárm´´u- és oszlopparancsnoki teend´´ ok követelmény szerinti ellátására; — a titokvédelmi ismeretek betartására; — az általános harcászat keretében tanult gyakorlati fogások végrehajtására; — az el´´ oírt l´´ o- és kézigránátdobó gyakorlatok és az ezekhez kapcsolódó normafeladatok jó szint´´u teljesítésére; — a térképek használatára, a terepen történ´´ o magabiztos tájékozódásra és a terep szakszer´´u kihasználására a harc sikeres megvívása érdekében; — a fegyvernemi (szakcsapatok) alap- és kiegészít´´ o katonai ismeretek gyakorlati alkalmazására; — a beosztási szintjének megfelel´´ oen részfoglalkozások, foglalkozások el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés A képzés eredményeként a szakmai vizsga kezdetéig legyen képes megszerezni a hatósági el´´ oírások követelményei alapján a ,,B’’ járm´´ukategóriára érvényes vezet´´ oi engedélyt.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
2.2. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott szakmai követelmények Ismerje: — az általános katonai, a gépesített lövész szakmai és a kapcsolódó fegyvernemi ismeretanyagot; — a szükséges mértékben más államok hadseregei f´´ obb haditechnikai eszközeit, alegységeinek szervezetét, harceljárásait; — a gépesített lövészalegységeknél rendszeresített haditechnikai eszközök m´´uködésével, üzemeltetésével, tárolásával és karbantartásával kapcsolatos feladatokat, a munkavédelmi és baleset-elhárítási, környezetvédelmi rendszabályokat; — a katonai életrenddel összefügg´´ o, az alegység m´´uködését szabályozó el´´ oírásokat; — a gépesített lövészkatonák szakbeosztásra történ´´ o felkészítése, a gépesített lövészraj harckiképzése tervezésének, szervezésének és végrehajtásának követelményeit, az oktatás és kiképzés módszereit. Legyen képes: — az els´´ o beosztásra felkészít´´ o tanfolyam elvégzését követ´´ oen rövid beilleszkedés után a beosztásából fakadó feladatok maradéktalan ellátására; — a gépesített lövészraj harckészültségi, harckiképzési, harc- és harccal kapcsolatos tevékenységeinek szervezésére, vezetésére; — a rendszeresített haditechnikai eszközök szakszer´´u kezelésére, alkalmazására, üzemeltetésére, az alapvet´´ o meghibásodások felismerésére; — a képzésben el´´ oírt normák teljesítésére; — ismeretei folyamatos frissítésére, szakmai továbbképzésre.
5381
Írásbeli vizsga: Általános katonai ismeretek, haditechnikai ismeretek és pedagógia tananyag témaköreib´´ ol összeállított tesztjelleg´´u feladatsor, valamint komplex feladat megoldása harcászat témakörb´´ ol. Ideje: 240 perc. Gyakorlati vizsga: A gyakorlati vizsgafeladat összetett, amely kiképz´´ oi és harcvezet´´ oi szakmai tevékenységb´´ ol áll. A vizsga id´´ otartama: 180 perc. Szóbeli vizsga: Szóbeli vizsga kérdéseit a központi tételsor tartalmazza. A szóbeli vizsgán a hallgató az alábbi tantárgyakból húz tételt: — általános katonai ismeretek; — harcászat; — haditechnikai ismeretek. Ideje: 15—20 perc. 3. A vizsga értékelése Az írásbeli vizsgát a javítási útmutató ajánlásai szerint kell értékelni. Szóbeli vizsgán a hallgató teljesítményeit tantárgyanként külön-külön érdemjeggyel kell értékelni. A szakmai elmélet osztályzatát az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen kapott érdemjegyek átlaga alapján kell meghatározni. A szakmai gyakorlat osztályzatát a szakmai tevékenység feladatköreire kapott érdemjegyek átlaga alkotja. 4. A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés feltételei A fels´´ ofokú intézményekben folytatott tanulmányokat a szakképzésben el´´ oírt — megegyez´´ o tartalmú — szakmai követelmények teljesítésébe be kell számítani.
IV. A szakképesítés vizsgakövetelményei A szakmai vizsgát a szakképzésr´´ ol szóló 1993. évi LXXVI. törvény 12—14. §-ának el´´ oírásai szerint létrehozott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni. 1. A szakmai vizsgán számon kérhet´´ o feladatok a szint megjelölésével A szakmai követelményekben megfogalmazott feladatcsoportok és feladatok a megadott szinteken számon kérhet´´ ok a vizsgán. A szakmai vizsgát a törvényben meghatározott id´´ opontban — az érvényes rendeletek el´´ oírásai szerint — a honvédelmi miniszter által megbízott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni.
V. A kamarai jogkör gyakorlása A szakképesítéssel kapcsolatos kamarai jogkör gyakorlója a Magyar Honvédség Szárazföldi Vezérkar kiképzési f´´ onöke. * * *
A Jegyzék 65. sorszáma alatti szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szerepl´´ o adatai
2. A szakmai vizsga részei: — írásbeli vizsga; — gyakorlati vizsga; — szóbeli vizsga.
1. Szakképesítés azonosító száma: 51 8917 04 19 2. Szakképesítés megnevezése: Honvéd tiszthelyettes (harckocsizó ágazat)
5382
MAGYAR KÖZLÖNY II. A szakképesítés munkaterülete
1.1. A szakképesítéssel legjellemz´´ obben betölthet´´ o munkakör, foglalkozás A munkakör, foglalkozás FEOR száma
0210
megnevezése
Középfokú képesítést igényl´´ o foglalkozások
1.2. A szakképesítéssel betölthet´´ o katonai beosztások A munkakör, foglalkozás szakmai száma
megnevezése
00341
Harckocsiparancsnok, (parancsnokhelyettes)
2. A szakképesítéssel betölthet´´ o további és rokon munkakörök, foglalkozások A munkakör, foglalkozás FEOR száma
megnevezése
3523
Üzemrendész
5363
Fegy´´ or
5366
Vagyon´´ or
1998/74. szám
1.2. Pedagógiai alapismeretek A személyiség megismerésének módja és folyamata. A beosztottak megismerése, a megismerés módszerei a gyakorlatban. A katonai attit´´ud formálása a gyakorlatban. Az oktatási-nevelési folyamat tervezési módszereinek alkalmazása a kiképzéstervezésben és foglalkozásvezetésben, a katonai kiképzés módszer- és eszközrendszere. Az oktatástechnika helye és szerepe a katonai oktatónevel´´ o munkában. Az oktatástechnika eszközei és alkalmazási módjai a kiképzésben. 1.3. Vezetési- és kommunikációs alapismeretek A vezetés fogalomrendszerének alapjai, a vezetési ciklus. A vezetés funkciói, követelményei. A döntés folyamata és tartalma az alegységparancsnok szintjén. Az alegységszint´´u vezet´´ ovel szemben támasztott követelmények. A vezetés módszerei, eszközei, a vezetési stílus. Kommunikáció a parancsnok—beosztott viszonyban. Konfliktushelyzetek és azok megoldási taktikái a hadseregben. A vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenység során alkalmazható számítástechnikai eszközök felhasználásának alapjai. 1.4. Katonai testnevelés
3. A munkaterület rövid, jellemz´´ o leírása A honvéd tiszthelyettes a Magyar Honvédség harckocsi csapatainál alegységparancsnoki (harckocsiparancsnok, vagy azzal azonos szint´´u) beosztás ellátására felkészített középfokú végzettség´´u szakember, aki békében és háborús körülmények között egyaránt képes a rábízott alegység harckiképzésének, napi tevékenységének szervezésére és vezetésére, az alárendeltségébe utalt haditechnikai eszközök és anyagok alkalmazható állapotban tartására, szükség esetén a szakaszparancsnok helyettesítésére.
III. A szakképesítés szakmai követelményei 1. A foglalkozás gyakorlása során el´´ oforduló legfontosabb feladatcsoportok, feladatok és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó ismeretek 1.1. Társadalomtudományi alapismeretek A honvédelem jelent´´ oségének, a katona történelmi és mai szerepének ismerete. A Magyar Honvédség pártsemlegességének értelmezése. A hivatásos katonák magatartását szabályozó normarendszerek lényegének értelmezése, követelményei. A katonai erkölcs. A katonák közéleti magatartása.
A katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének, valamint a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módszerei. A közelharc, a természetes és mesterséges akadályok leküzdése, kondicionális és koordinációs képességek fejlesztése. 1.5. Általános katonai ismeretek A fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó feladatok, kötelességek, a katonai magatartási formák, a függ´´ oségi viszonyok, a parancs, a parancsadás jogának, az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának, a fegyelmi jogkör gyakorlásának az ismerete. Az alaki fogások és mozdulatok, katonai formulák. Általános harcászati és l´´ okiképzési ismeretek. A Magyar Honvédség ügyviteli, titokvédelmi el´´ oírásai. Általános terep- és térképismeret. A terep katonai kihasználása és a terepen való tájékozódás m´´uveletei. A tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatásai, az ellenük való védelem lehet´´ oségei, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oi és hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó tevékenységek, feladatok. A logisztikai biztosítás alapjai, helye és szerepe a kiképz´´ oi, parancsnoki tevékenységben. M´´uszaki és híradó alapismeretek. Közlekedési és szállítási alapismeretek.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
A jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és hadkiegészítés és az ENSZ békem´´uveletek alapvet´´ o ismereteinek elsajátítása. 1.6. Katonai-szakmai ismeretek 1.6.1. Harcászat A harckocsialegységek szervezete, fegyverzete, harci lehet´´ oségeik. A harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek megszervezésének és vezetésének elvei. A harckocsi és harckocsiszakasz alkalmazásának elmélete és gyakorlata a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységekben. Az alegység tevékenysége békem´´uveletek végrehajtása során. A más államok hadseregei alegységeinek szervezete, haditechnikai eszközei, harci lehet´´ oségei, alkalmazásuk elvei. 1.6.2. Haditechnikai ismeretek 1.6.2.1. Harcjárm´´u típusismeret és üzemeltetés A Magyar Honvédségben rendszeresített korszer´´ u harckocsik és harckocsivontatók általános felépítése. A motor és kiszolgáló rendszereinek felépítése, m´´uködése, technikai kiszolgálása. A harckocsi er´´ oátviteli berendezése, annak technikai kiszolgálása. A harckocsi páncéltest, futóm´´ u, fék és kormányberendezés technikai kiszolgálása. A harckocsiparancsnok üzemeltetési feladatai, biztonsági és környezetvédelmi rendszabályok. Tervszer´´u fenntartási rendszer a Magyar Honvédségben. A harckocsi mozgáshoz történ´´ o el´´ okészítése, a harckocsivezetés alapvet´´ o fogásai. A harckocsi vezetése egyszer´´u viszonyok között. Vontatás, önvontatás. 1.6.2.2. Fegyverzettechnika A harckocsi fegyvereinek irányzó- és figyel´´ om´´uszereinek rendeltetése, szerkezeti felépítése, m´´ uködése. A tölt´´ oautomata és a l´´ oszerek rendeltetése, szerkezeti felépítése, m´´uködése. A harckocsifegyverek, irányzó- és figyel´´ om´´uszerek beszabályozása és belövése. A harckocsifegyverek és m´´uszerek technikai kiszolgálása. A fegyverzeti anyagok tárolásának, meg´´ orzésének és javításba adásának szabályai, a fegyverzeti okmányok vezetése. A harckocsifegyverek, a lézertávmér´´ o, a tölt´´ oautomata, a l´´ oszerek, az irányzó- és figyel´´ om´´uszerek kezelésekor betartandó biztonsági rendszabályok.
5383
1.6.3. Harckocsi-l´´ okiképzés A l´´ oemlélet alapjai és a harckocsiból történ´´ o tüzelési és t´´uzhelyesbítés szabályai. A t´´uz megszervezése és vezetése. Az egyéni és kötelékl´´ ogyakorlatok végrehajtásának követelményei. A l´´ otéren betartandó biztonsági rendszabályok. L´´ ogyakorló foglalkozások és l´´ ogyakorlatok végrehajtása harckocsifegyverekkel. El´´ okészít´´ o és légvédelmi l´´ ogyakorlatok géppuskával. Kézigránátdobó gyakorlatok. Részfeladatok begyakorlása alegységkötelékben nagy távolságra és fedett tüzel´´ oállásból. A lövészet szolgálati személyei. 1.6.4. Csapatkiképzés módszertana A harckocsi csapatok kiképzésének rendszere. Az alap- és általános katonai kiképzés tartalma, követelményei. A szakkiképzés tartalma és követelményei. A kiképzés tervezése, szervezése, módszere és eszközrendszere. A harckocsi-(szakasz-)parancsnok, mint kiképz´´ o feladatai, kötelességei a kiképzés tervezése, szervezése és végrehajtása során. A harcászat, l´´ okiképzés és haditechnikai ismeretek módszertana. Különböz´´ o szint´´u szakmai és vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenységkörben történ´´ o gyakorlás.
2. Követelmények A képzés eredményeként a honvéd tiszthelyettes ismeretei, képessége és egész személyisége alapján váljék alkalmassá az adott munkakörben meghatározott feladatok eredményes, tartós teljesítésére. Általános és katonai m´´uveltsége, szakmai és vezet´´ oi kvalitása, egészségügyi állapota, fizikai és pszichikai felkészültsége tegye alkalmassá a hivatásos katonával szembeni társadalmi elvárások teljesítésére. 2.1. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott általános követelmények Személyi tulajdonságok: — rendszeretet, pontosság, jó modor, alaposság, gondosság; — sokoldalú érdekl´´ odés, új iránti fogékonyság, hivatásszeretet; — érzelmi, indulati élet kiegyensúlyozottsága (félelem-, szorongásmentesség); — tolerancia (a másság, a kudarc elviselése és legy´´ ozése);
5384
MAGYAR KÖZLÖNY
— fejl´´ od´´ oképesség és fejl´´ odési igény, szakmai érvényesülés és presztízs kivívása; — jó kapcsolatteremt´´ o, kommunikációs készség; — logikus, közérthet´´ o, világos és tömör kifejez´´ oképesség, beszédkultúra; — önismeret, önkritika, önbizalom; — tervszer´´uség, átgondoltság, körültekintés, megfontoltság, tárgyilagosság, következetesség; — határozottság, döntési készség, önállóság; — fegyelmezettség, kitartás, állhatatosság, szívósság, szorgalom; — felel´´ osségtudat, felel´´ osségvállalás; — oszinteség, ´´ nyíltság, igazságosság, áldozatvállalás; — kell´´ o fizikai és pszichikai er´´ onlét, jó kondíció. Ismerje: — a konkrét beosztással kapcsolatos feladatokat; — a beosztottak egyéni és szociális helyzetét. Legyen képes: — az alegység tevékenységének, kiképzésének szervezésére, vezetésére, akaratának érvényesítésére; — felkészíteni beosztottjait a rendszeresített haditechnikai eszközök kezelésére, üzemeltetésére; — a katonák személyes tulajdonságainak szakmai jártasságának fejlesztésére; — a katonai szolgálattal járó pszichikai és fizikai megterhelésének elviselésére; — a katonai szolgálatot szabályozó törvények betartására és betartatására; — a katonai rend és fegyelem betartására és betartatására; — az el´´ oírt normakövetelmények teljesítésére; — az elhelyezési és munkaterületek állapotának megóvására, fejlesztésére. Gondoskodjon: — a beosztottak egészségének megóvásáról, emberi méltóságuk tiszteletben tartásáról, járandóságaik maradéktalan biztosításáról. 2.1.1. Társadalomtudományi ismeretek A tantárgyi ismeretek elsajátítása járuljon hozzá a tiszthelyettes magyarságtudatának fejl´´ odéséhez. Ismerje: — a katonai erkölcs normáit. Értse: — a katona és a Magyar Honvédség társadalomban betöltött helyét, szerepét; — a katonák közéleti magatartásának szerepét, jelent´´ oségét.
1998/74. szám
Legyen képes: — a beosztott hadköteles állomány állampolgári és honvédelmi ismereteinek oktatására; — a társadalomban zajló folyamatok megértésére és abból megfelel´´ o következtetések levonására; — a társadalmi érintkezés normáinak betartására. 2.1.2. Pedagógiai alapismeretek Ismerje: — az oktatás, nevelés folyamatát, helyét, szerepét és gyakorlati alkalmazásának módszereit a kiképzésben; — az oktatástechnika eszközeit, alkalmazásuk módjait, helyét, szerepét a katonák felkészítésében. Szerezzen jártasságot: — a beosztottak megismerésének módjában és folyamatában, a katonai magatartás formálásának gyakorlatában és a konfliktusok kezelésében; — a katonai speciális oktatástechnikai eszközök kiképzésben történ´´ o szakszer´´u felhasználásában. Legyen képes: — a foglalkozások megszervezésére, el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek Ismerje: — a vezetési folyamatot, a vezetés módszer- és eszközrendszerét; — a kommunikáció zavarait és közvetlen csatornáit; — a számítógép felépítését, m´´uködését, legfontosabb számítástechnikai alapfogalmakat; — az operációs rendszert kezel´´ oi szinten. Legyen képes: — az alegységparancsnoki szerepb´´ ol adódó döntési helyzetek megoldására. Integráltan alkalmazza: — a vezetéselméleti és pedagógiai ismereteit a katonai felkészítésben. 2.1.4. Katonai testnevelés Ismerje: — a testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének metodikai eljárásait, a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módjait. Legyen képes: — fizikailag felkészülni a katonai szolgálattal — kiemelten a kiképzésvezet´´ oi tevékenységi körrel — járó szellemi és fizikai megterhelések elviselésére;
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
— a számára el´´ oírt normák teljesítésére; — kondicionális állapotának öner´´ob´´ ol történ´´ o fenntartására. Alakuljon ki és váljék életformájává a napi mozgás, a sport igénye. 2.1.5. Általános katonai ismeretek A honvédelmi és szolgálati törvény, valamint a Szolgálati Szabályzat, a rendeletek, az utasítások, a kezelési és m´´uködési útmutatók el´´ oírásaiból fakadó feladatok ismerete tegye lehet´´ ové az általános katonai kiképzés ismeretanyagának megértését, alkalmazását, integrálását és érvényre juttatását a szolgálati tevékenység során. Ismerje: — a fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó kötelezettségeket és jogokat; — a katonák magatartásának normáit békében és háborúban; — a katonai függ´´ oségi viszonyokat és az azokból adódó kötelezettségeket; — a parancsot és a parancsadási jogot; — az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának szabályait; — a fegyelmi jogkör gyakorlásának alapjait; — az ügyviteli és titokvédelmi el´´ oírásokat; — a gépjárm´´u igénybevételével kapcsolatos feladatokat; — a tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatását, az ellenük való védelem lehet´´ oségeit, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oit, hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó feladatokat; — az összfegyvernemi harc fogalmát, célját, f´´ obb jellemz´´ oit, fajtáit, formáit, a harc biztosítását, az összfegyvernemi alegységek szervezetét, harceljárását, a saját alegységek helyét, szerepét az összfegyvernemi harcban; — a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek alapfogalmait, jellemz´´ oit, alapelveit; — a más államok katonáinak, haditechnikai eszközeinek felismerési jeleit; — a tereptan alapjait, a terep katonai alkalmazásának lehet´´ oségeit; — a logisztikai biztosítás alapjait; — a fegyvernemek és szakcsapatok alkalmazásának alapjait; — a jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a békem´´uveletekben való részvétel, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és a hadkiegészítés alapvet´´ o el´´ oírásait. Legyen jártas: — alaki fogások és mozdulatok szabályos végrehajtásában, a vezényszavak szabályos kiadásában;
5385
— az adott fegyvernemnél, szakcsapatnál rendszeresített egyéni fegyverek, valamint kézigránátok balesetmentes, szakszer´´u kezelésében és eredményes alkalmazásában; — a m´´uszaki, a vegyivédelmi eszközök, anyagok balesetmentes szakszer´´u kezelésében, alkalmazásában. Legyen képes: — a szabályzatokban, utasításokban el´´ oírt feladatok példás végrehajtására; — az or´´ és ügyeleti szolgálat felkészítésében való részvételre, a szolgálat ellátására és ellen´´ orzésére; — az alegység tevékenységének szakszer´´u irányítására, a fegyelmi jogkör, az anyagi, erkölcsi felel´´ osség és hatáskör szabályszer´´u gyakorlására, a szabályzat szerinti élet vezetésére és irányítására; — az alakiság, az alaki fegyelem megteremtésére, szintentartására; — a szakmai feladatok bonyolult, vegyi és radiológiai viszonyok közötti végrehajtására; — a gépjárm´´u- és oszlopparancsnoki teend´´ ok követelmény szerinti ellátására; — a titokvédelmi ismeretek betartására; — az általános harcászat keretében tanult gyakorlati fogások végrehajtására; — az el´´ oírt l´´ ogyakorlatok és kézigránát dobógyakorlatok, valamint az ezekhez kapcsolódó normafeladatok jó szint´´u teljesítésére; — a térképek használatára, a terepen történ´´ o magabiztos tájékozódásra és a terep szakszer´´u kihasználására a harc sikeres megvívása érdekében; — a fegyvernemi (szakcsapatok) alap- és kiegészít´´ o katonai ismeretek gyakorlati alkalmazására; — a beosztási szintjének megfelel´´ oen részfoglalkozások, foglalkozások el´´ okészítésére és vezetésére. 2.2. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott szakkövetelmények Ismerje: — a harckocsi, a harckocsiszakasz, valamint a meger´´ osít´´ o és támogató alegységek és eszközök alkalmazásának lehet´´ oségeit, a szükséges mértékben más hadseregek haditechnikai eszközeit, alegységeinek szervezetét, harceljárásait; — a rendszeresített haditechnikai eszközök m´´uködésével, felépítésével, szerkezetével, üzemeltetésével, tárolásával és technikai kiszolgálásával kapcsolatos feladatokat; — a kezel´´ oszemélyzet (harckocsiszakasz) kiképzése tervezésének, megszervezésének és végrehajtásának követelményeit, az oktatás és kiképzés módszereit; — az általános katonai, a saját és más fegyvernemi (szakalegység) szakmai ismeretanyagát; — a katonai életrenddel összefügg´´ o, az alegység m´´uködését szabályozó el´´ oírásokat.
5386
MAGYAR KÖZLÖNY
Legyen képes: — a harckocsi (harckocsiszakasz) szintjén a harc-, harcbiztosító-, ellátó-, harckészültségi tevékenység megszervezésére, irányítására, a helyes döntés meghozatalára; — a rendszeresített haditechnikai eszközök szakszer´´u kezelésére, alkalmazására; — az igénybevétel, a technikai kiszolgálás megszervezésére, irányítására; — a képzésben el´´ oírt normák teljesítésére; — ismeretei folyamatos frissítésére, szakmai továbbképzésre; — a beosztási szintjének megfelel´´ oen részfoglalkozások (foglalkozások) el´´ okészítésére és levezetésére.
IV. A szakképesítés vizsgakövetelményei A szakmai vizsgát a szakképzésr´´ ol szóló 1993. évi LXXVI. törvény 12—14. §-ának el´´ oírásai szerint létrehozott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni. 1. A szakmai vizsgán számon kérhet´´ o feladatok a szint megjelölésével
3. A vizsga értékelése Az írásbeli vizsgát a javítási útmutató ajánlásai szerint kell értékelni. Szóbeli vizsgán a hallgató teljesítményét tantárgyanként külön érdemjeggyel kell értékelni. A szakmai elmélet végosztályzatát az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen kapott érdemjegyek átlaga alapján kell meghatározni. A szakmai gyakorlat végosztályzatát a szakmai tevékenység feladatköreire kapott érdemjegyek átlaga alkotja. 4. A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés feltételei A fels´´ ofokú intézményekben folytatott tanulmányokat a szakképzésben el´´ oírt — megegyez´´ o tartalmú — szakmai követelmények teljesítésébe be kell számítani.
V. A kamarai jogkör gyakorlása A szakképesítéssel kapcsolatos kamarai jogkörök gyakorlója a Magyar Honvédség Szárazföldi Vezérkar kiképzési f´´ onöke.
A szakmai követelményekben megfogalmazott feladatcsoportok és feladatok a megadott szinteken számon kérhet´´ ok a vizsgán. A szakmai vizsgát a törvényben meghatározott id´´ opontban — az érvényes rendeletek el´´ oírásai szerint — a honvédelmi miniszter által megbízott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni. 2. A szakmai vizsga részei: — írásbeli vizsga; — gyakorlati vizsga; — szóbeli vizsga. Írásbeli vizsga: Az általános katonai ismeretek, haditechnikai ismeretek és pedagógia tananyag témaköreib´´ ol összeállított tesztjelleg´´u feladatsor, valamint komplex feladat megoldása harcászat témakörb´´ ol. Ideje: 240 perc. Gyakorlati vizsga: A gyakorlati vizsgafeladat összetett, amely kiképz´´ oi és harcvezet´´ oi szakmai tevékenységb´´ ol áll. A vizsga id´´ otartama: 180 perc.
* * *
A Jegyzék 66. sorszáma alatti szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szerepl´´ o adatai 1. Szakképesítés azonosító száma: 51 8917 04 20 2. Szakképesítés megnevezése: Honvéd tiszthelyettes (felderít´´ o ágazat)
II. A szakképesítés munkaterülete 1.1. A szakképesítéssel legjellemz´´ obben betölthet´´ o munkakör, foglalkozás A munkakör, foglalkozás FEOR száma
0210
Szóbeli vizsga: A szóbeli vizsga kérdéseit a központi tételsor tartalmazza. A szóbeli vizsgán a hallgató az alábbi témakörökb´´ ol húz tételt: — általános katonai ismeretek; — harcászat; — haditechnikai ismeretek. Ideje: 15—20 perc.
1998/74. szám
megnevezése
Középfokú képesítést igényl´´ o foglalkozások
1.2. A szakképesítéssel betölthet´´ o katonai beosztások A munkakör, foglalkozás szakmai száma
megnevezése
00536
Összfegyvernemi felderít´´ o
00541
Ejt´´ oerny´´ os felderít´´ o
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
2. A szakképesítéssel betölthet´´ o további és rokon munkakörök, foglalkozások A munkakör, foglalkozás FEOR száma
megnevezése
5366
Vagyon´´ or
5363
Fegy´´ or
3523
Üzemrendész
3. A munkaterület rövid, jellemz´´ o leírása A honvéd tiszthelyettes a Magyar Honvédség felderít´´ o csapatainál alegységparancsnoki (rajparancsnok vagy azzal azonos szint´´u) beosztás ellátására felkészített középfokú végzettség´´u szakember, aki békében és háborús körülmények között egyaránt képes a rábízott alegység harckiképzésének, napi tevékenységének szervezésére és vezetésére, az alegység haditechnikai eszközei és anyagai alkalmazható állapotban tartására, szükség esetén a szakaszparancsnok, csoportparancsnok helyettesítésének végrehajtására.
III. A szakképesítés szakmai követelményei 1. A foglalkozás gyakorlása során el´´ oforduló legfontosabb feladatcsoportok és feladatok és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó ismeretek
5387
1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek A vezetés fogalomrendszerének alapjai, a vezetési ciklus. A vezetés funkciói, követelményei. A döntés folyamata és tartalma az alegységparancsnok szintjén. Az alegységszint´´u vezet´´ ovel szemben támasztott követelmények. A vezetés módszerei, eszközei, a vezetési stílus. Kommunikáció a parancsnok—beosztott viszonyban. Konfliktushelyzetek és azok megoldási taktikái a hadseregben. A vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenység során alkalmazható számítástechnikai eszközök felhasználásának alapjai. 1.4. Katonai testnevelés A katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének, valamint a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módszerei. A közelharc, a természetes és mesterséges akadályok leküzdése, kondicionális és koordinációs képességek fejlesztése. 1.5. Általános katonai ismeretek A fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó feladatok, kötelességek, a katonai magatartási formák, a függ´´ oségi viszonyok, a parancs, a parancsadás jogának, az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának, a fegyelmi jogkör gyakorlásának az ismerete. Az alaki fogások és mozdulatok, katonai formulák. Általános harcászati és l´´ okiképzési ismeret.
1.1. Társadalomtudományi alapismeretek A honvédelem jelent´´ oségének, a katona történelmi és mai szerepének ismerete. A Magyar Honvédség pártsemlegességének értelmezése. A hivatásos katonák magatartását szabályozó normarendszerek lényegének értelmezése, követelményei. A katonai erkölcs. A katonák közéleti magatartása. 1.2. Pedagógiai alapismeretek A személyiség megismerésének módja és folyamata. A beosztottak megismerése, a megismerés módszerei a gyakorlatban. A katonai attit´´ud formálása a gyakorlatban. Az oktatási-nevelési folyamat tervezési módszereinek alkalmazása a kiképzéstervezésben és foglalkozásvezetésben, a katonai kiképzés módszer- és eszközrendszere. Az oktatástechnika helye és szerepe a katonai oktatónevel´´ o munkában. Az oktatástechnika eszközei és alkalmazási módjai a kiképzésben.
A Magyar Honvédség ügyviteli, titokvédelmi el´´ oírásai. Általános terep- és térképismeret. A terep katonai kihasználása, a terepen való tájékozódás m´´uveletei. A tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatásai, az ellenük való védelem lehet´´ oségei, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oi és hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó tevékenységek, feladatok. A logisztikai biztosítás alapjai, helye és szerepe a kiképz´´ oi, parancsnoki tevékenységben. A m´´uszaki, a híradó alapismeretek. Közlekedési és szállítási alapismeretek. A jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és hadkiegészítés és az ENSZ békem´´uveletek alapvet´´ o ismereteinek elsajátítása. 1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés Az érvényben lév´´ o hatósági el´´ oírások szerint ,,B’’ járm´´ukategóriájú képzés tananyagának elsajátítása, a jogosítvány megszerzése.
5388
MAGYAR KÖZLÖNY
1.7. Katonai-szakmai ismeretek 1.7.1. Harcászat Más országok hader´´ oinek általános szervezete, harceljárásai, er´´ oi, eszközei, azok felismerési jelei, orzés-védelmi ´´ rendszereik és a felderítés elleni harcuk elvei. A katonai felderítés felosztása, a harcászati felderítés alapjai, a felderít´´ oeszközök és szervek felkészítésének, alkalmazásának elvei, vezetésük szabályai, a megszerzett adatok továbbításának rendje. A felderítési feladatok végrehajtásának módjai a fegyvernemek harc- és harccal kapcsolatos tevékenységeiben különböz´´ o terep- és id´´ ojárási viszonyok között. A felderít´´ o szervek életképességét biztosító túlélési technikák és rendszabályok alkalmazása, akadályok leküzdése. Az ejt´´ oerny´´ os technika szakszer´´u kezelése, katonai ejt´´ oerny´´ os ugrások végrehajtása. 1.7.2. Haditechnikai ismeretek
1998/74. szám
közök üzemeltetése, alegységszint´´u technikai kiszolgálása, valamint ezen eszközök szakszer´´u alkalmazása a felderítési feladatok végrehajtása során. Az eszközök kezelése közben betartandó biztonsági és környezetvédelmi rendszabályok. 1.7.5. Csapatkiképzés módszertana A felderít´´ o-alegységek kiképzésének rendszere. Az alap- és katonai kiképzés tartalma, követelményei. A szakkiképzés tartalma és követelményei. A kiképzés szervezése, módszer- és eszközrendszere. A felderít´´ o rajparancsnok feladatai, kötelességei, a kiképzés szervezése és végrehajtása során. A szakharcászat, l´´ okiképzés és haditechnikai ismeretek módszertana. Különböz´´ o szint´´u szakmai és vezet´´ oi tevékenységkörben történ´´ o gyakorlás.
2. Követelmények
1.7.2.1. Harcjárm´´u típusismeret és üzemeltetés A felderít´´ o-alegységeknél rendszeresített harcjárm´´uvek általános felépítése, m´´uködése, szakszer´´u alkalmazása és alegységszint´´u technikai kiszolgálása. A harcjárm´´u mozgáshoz történ´´ o el´´ okészítése, a harcjárm´´uvezetés alapvet´´ o fogásai. A harcjárm´´uvezetés egyszer´´u viszonyok között. A harcjárm´´uvek igénybevételének alapelvei, menetokmányai. A harcjárm´´uparancsnok üzemeltetési feladatai, biztonsági és környezetvédelmi rendszabályok. 1.7.2.2. Fegyverzettechnika A felderít´´ o-alegységeknél rendszeresített gyalogsági fegyverek, figyel´´ om´´uszerek és harcjárm´´u fegyverzet felépítése, m´´uködése, kezelésük szabályai, alegységszint´´u technikai kiszolgálásuk. A fegyverek beszabályozása, belövése és a kapcsolódó normafeladatok végrehajtása. A rendszeresített fegyverek, m´´uszerek és l´´ oszerek kezelésekor betartandó biztonsági és környezetvédelmi rendszabályok. 1.7.3. L´´ okiképzés A felderít´´ o-alegységeknél rendszeresített gyalogsági fegyverek és a harcjárm´´u-fegyverzet harci alkalmazásával összefügg´´ o l´´ oelméleti kérdések, gyakorlati fogások elsajátítása. T´´uzfeladatok megszervezése és végrehajtása. A felderít´´ ok részére el´´ oírt l´´ o- és kézigránátdobó gyakorlatok, normafeladatok végrehajtása. A l´´ otéren betartandó biztonsági rendszabályok. 1.7.4. Felderít´´ oeszköz-ismeret A felderít´´ o-alegységeknél rendszeresített híradó-, híradótechnikai, rádiótechnikai, optikai és lézertechnikai esz-
A képzés eredményeként a honvéd tiszthelyettes ismeretei, képessége és egész személyisége alapján váljék alkalmassá az adott munkakörben meghatározott feladatok eredményes, tartós teljesítésére. Általános és katonai m´´uveltsége, szakmai és vezet´´ oi kvalitása, egészségügyi, fizikai és pszichikai felkészültsége tegye alkalmassá a hivatásos katonával szembeni társadalmi elvárások teljesítésére. 2.1. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott általános követelmények Személyi tulajdonságok: — rendszeretet, pontosság, jó modor, alaposság, gondosság; — sokoldalú érdekl´´ odés, új iránti fogékonyság, hivatásszeretet; — érzelmi, indulati élet kiegyensúlyozottsága (félelem-, szorongásmentesség); — tolerancia (a másság, a kudarc elviselése és legy´´ ozése); — fejl´´ od´´ oképesség és fejl´´ odési igény, szakmai érvényesülés és presztízs kivívása; — jó kapcsolatteremt´´ o, kommunikációs készség; logikus, közérthet´´ o, világos és tömör kifejez´´ oképesség, beszédkultúra; — önismeret, önkritika, önbizalom; — tervszer´´uség, átgondoltság, körültekintés, megfontoltság, tárgyilagosság, következetesség; — határozottság, döntési készség, önállóság; — fegyelmezettség, kitartás, állhatatosság, szívósság, szorgalom; — felel´´ osségtudat, felel´´ osségvállalás; — oszinteség, ´´ nyíltság, igazságosság, áldozatvállalás; — kell´´ o fizikai és pszichikai er´´ onlét, jó kondíció.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
Ismerje: — a konkrét beosztással kapcsolatos feladatokat; — a beosztottak egyéni és szociális helyzetét. Legyen képes: — az alegység tevékenységének, kiképzésének szervezésére, vezetésére, akaratának érvényesítésére; — felkészíteni beosztottjait a rendszeresített haditechnikai eszközök kezelésére, üzemeltetésére; — a katonák személyes tulajdonságainak szakmai jártasságának fejlesztésére; — a katonai szolgálattal járó pszichikai és fizikai megterhelésének elviselésére; — a katonai szolgálatot szabályozó törvények betartására és betartatására; — a katonai rend és fegyelem betartására és betartatására; — az el´´ oírt teljesítményszintek fenntartására; — az elhelyezési és munkaterületek állapotának megóvására, fejlesztésére. Gondoskodjon: — a beosztottak egészségének megóvásáról, emberi méltóságuk tiszteletben tartásáról, járandóságaik maradéktalan biztosításáról. 2.1.1. Társadalomtudományi ismeretek A tantárgyi ismeretek elsajátítása járuljon hozzá a tiszthelyettes magyarságtudatának fejl´´ odéséhez. Ismerje: — a katonai erkölcs normáit. Értse: — a katona és a Magyar Honvédség társadalomban betöltött helyét, szerepét; — a katonák közéleti magatartásának szerepét jelent´´ oségét. Legyen képes: — a beosztott hadköteles állomány állampolgári és honvédelmi ismereteinek oktatásában való részvételre; — a társadalomban zajló folyamatok megértésére és abból megfelel´´ o következtetések levonására; — a társadalmi érintkezés normáinak betartására. 2.1.2. Pedagógiai alapismeretek Ismerje: — az oktatás, nevelés folyamatát, helyét, szerepét és gyakorlati alkalmazásának módszereit a kiképzésben; — az oktatástechnika eszközeit, alkalmazásuk módjait, helyét, szerepét a katonák felkészítésében.
5389
Szerezzen jártasságot: — a beosztottak megismerésének módjában és folyamatában, a katonai magatartás formálásának gyakorlatában és a konfliktusok kezelésében; — a katonai speciális oktatástechnikai eszközök kiképzésben történ´´ o szakszer´´u felhasználásában. Legyen képes: — a foglalkozások megszervezésére, el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek Ismerje: — a vezetési folyamatot, a vezetés módszer- és eszközrendszerét; — a kommunikáció zavarait és közvetlen csatornáit; — a legfontosabb számítástechnikai alapfogalmakat. Legyen képes: — az alegységparancsnoki szerepb´´ ol adódó döntési helyzetek megoldására. Integráltan alkalmazza: — a vezetéselméleti ismereteit a pedagógia ismeretekkel együtt a szakmai katonai felkészítésben. 2.1.4. Katonai testnevelés Ismerje: — a katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének metodikai eljárásait, a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módjait. Legyen képes: — fizikailag felkészülni a katonai szolgálattal, kiemelten a kiképzésvezet´´ oi tevékenységi körrel járó szellemi és fizikai megterhelések elviselésére; — a számára el´´ oírt normák teljesítésére, lehet´´ oleg a legmagasabb el´´ oírt szinten; — kondicionális állapotának öner´´ ob´´ ol történ´´ o fenntartására. Alakuljon ki és váljék életformájává a napi mozgás, a sport igénye. 2.1.5. Általános katonai ismeretek A honvédelmi és szolgálati törvények, valamint a Szolgálati Szabályzat, a rendeletek, az utasítások, a kezelési és m´´uködési útmutatók el´´ oírásaiból fakadó feladatok ismerete tegye lehet´´ ové az általános katonai kiképzés ismeretanyagának megértését, alkalmazását, integrálását és érvényre juttatását a szolgálati tevékenysége során. Ismerje: — fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol következ´´ o kötelezettségeket és jogokat; — a katonák magatartásának normáit békében és háborúban;
5390
MAGYAR KÖZLÖNY
— a katonai függ´´ oségi viszonyokat és az abból adódó követelményeket; — a parancsot és a parancsadási jogot; — az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának szabályait; — a fegyelmi jogkör gyakorlásának alapjait; — az ügyviteli és titokvédelmi el´´ oírásokat; — a gépjárm´´u igénybevételével kapcsolatos feladatokat; — a tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatását, az ellenük való védelem lehet´´ oségeit, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oit, hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó feladatokat; — az MH felépítését, hader´´ onemeit, a szárazföldi csapatok fegyvernemeit és szakcsapatait; — az összfegyvernemi harc fogalmát, célját, f´´ obb jellemz´´ oit, fajtáit, formáit, a harc biztosítását, az összfegyvernemi alegységek szervezetét, harceljárását, a saját alegységek helyét, szerepét az összfegyvernemi harcban; — a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek alapfogalmait, jellemz´´ oit, alapelveit; — a más államok katonáinak, haditechnikai eszközeinek felismerési jeleit; — a tereptan alapjait, a terep katonai alkalmazásának lehet´´ oségeit; — a logisztikai biztosítás alapjait; — a fegyvernemek és szakcsapatok alkalmazásának alapjait; — a jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a békem´´uveletekben való részvétel, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és a hadkiegészítés alapvet´´ o el´´ oírásait. Legyen jártas: — alaki fogások és mozdulatok szabályos végrehajtásában, a vezényszavak szabályos kiadásában; — az adott fegyvernemnél, szakcsapatnál rendszeresített egyéni fegyverek, valamint kézigránátok balesetmentes, szakszer´´u kezelésében és eredményes alkalmazásában; — a m´´uszaki, a vegyivédelmi eszközök, anyagok balesetmentes szakszer´´u kezelésében, alkalmazásában. Legyen képes: — a szabályzatokban, utasításokban el´´ oírt feladatok példás végrehajtására; — az or´´ és ügyeleti szolgálat felkészítésében való részvételre, a szolgálat ellátásra és ellen´´ orzésére; — az alegység tevékenységének szakszer´´u irányítására, a fegyelmi jogkör, az anyagi, erkölcsi felel´´ osség és hatáskör szabályszer´´u gyakorlására, a szabályzat szerinti élet vezetésére és irányítására; — az alakiság, az alaki fegyelem megteremtésére, szinten tartására; — a szakmai feladatokat bonyolult, vegyi és radiológiai viszonyok között végrehajtani;
1998/74. szám
— a gépjárm´´u- és oszlopparancsnoki teend´´ ok követelmény szerinti ellátására; — a titokvédelmi ismeretek betartására; — az általános harcászat keretében tanult gyakorlati fogások végrehajtására; — az el´´ oírt l´´ o- és kézigránátdobó gyakorlatok és az ezekhez kapcsolódó normafeladatok jó szint´´u teljesítésére; — a térképek használatára, a terepen történ´´ o magabiztos tájékozódásra és a terep szakszer´´u kihasználására a harc sikeres megvívása érdekében; — a fegyvernemi (szakcsapatok) alap- és kiegészít´´ o katonai ismeretek gyakorlati alkalmazására; — a beosztási szintjének megfelel´´ oen részfoglalkozások, foglalkozások el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés A képzés eredményeként a szakmai vizsga kezdetéig legyen képes megszerezni a hatósági el´´ oírások követelményei alapján a ,,B’’ járm´´ukategóriára érvényes vezet´´ oi engedélyt. 2.2. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott szakmai követelmények Ismerje: — szükséges mértékben a más országok hader´´ onemeinek általános szervezetét, harceljárásait, er´´ oit, eszközeit, azok felismerési jeleit, orzés-védelmi ´´ rendszereiket és felderítés elleni harcuk elveit; — a katonai felderítés felosztását, a harcászati felderítés alapjait, a különböz´´ o alegységek szervezetét; — a felderít´´ o szervek vezetésének, a felderítési feladatok végrehajtásának, az adatok megszerzésének továbbításának rendjét, szabályait; — a felderít´´ o-alegységének kiképzésével és alkalmazásával kapcsolatos elveket, szabályokat; — a felderít´´ o-alegységek haditechnikai eszközeinek felépítésével, m´´uködésével, szerkezetével, üzemeltetésével vagy alkalmazásával és az alegységszint´´u technikai kiszolgálással kapcsolatos feladatokat; — az ejt´´ oerny´´ os technika szakszer´´u kezelését; — a harckiképzés tervezésének, szervezésének és végrehajtásának követelményeit, az oktatás és képzés módszereit. Legyen képes: — rövid beilleszkedés után a beosztásából fakadó feladatok maradéktalan ellátására; — a felderít´´ o-alegység harckészültségi, harckiképzési, harc- és harccal kapcsolatos tevékenységeinek szervezésére, vezetésére; — a rendszeresített haditechnikai eszközök szakszer´´u kezelésére, alkalmazására, üzemeltetésére, az alapvet´´ o meghibásodások felismerésére; — a képzésben el´´ oírt normák teljesítésére; — a szakmai tájékozódásra, a szakmai tudás átadására;
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
— a változó helyzetek felismerésére, elemzésére, értékelésére és a várható legjobb megoldást eredményez´´ o döntés meghozatalára; — rövid, érthet´´ o, határozott parancsot, utasítások kiadására; — lényegretör´´ o, szabályos jelentések megtételére és megkövetelésére; — az alárendeltek vezetésére békében és háborúban; — igényesség és szakszer´´uség érvényre juttatása — a szakcsapat sajátosságának megfelel´´ oen — a szabályzat szerinti élet tervezésében, szervezésében, irányításában, ellen´´ orzésében és értékelésében; — kiképz´´ o-oktatói tevékenységében a megszervezett pedagógiai módszerek alkalmazására; — a csapat, illetve mélységi felderít´´ o-alegységekb´´ ol képezhet´´ o felderít´´ o szervek felkészítésére, tevékenységük megszervezésére és irányítására, a megszerzett felderítési adatok továbbítására; — a kiképzésben el´´ oírt speciális követelmények, vizsgák és normafeladatok teljesítésére; — önképzés útján vagy tanfolyami továbbképzés keretében fejleszteni katonai, szakmai ismereteit.
IV. A szakképesítés vizsgakövetelményei A szakmai vizsgát a szakképzésr´´ ol szóló 1993. évi LXXVI. törvény 12—14. §-ának el´´ oírásai szerint létrehozott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni. 1. A szakmai vizsgán számon kérhet´´ o feladatok a szint megjelölésével A szakmai követelményekben megfogalmazott feladatcsoportok és feladatok a megadott követelmények alapján kérhet´´ ok számon a vizsgán. A szakmai vizsgát a törvényben meghatározott id´´ opontban — az érvényes rendeletek el´´ oírásai szerint — a honvédelmi miniszter által megbízott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni.
5391
Szóbeli vizsga: Szóbeli vizsga kérdéseit a központi tételsor tartalmazza. A szóbeli vizsgán a hallgató az alábbi tantárgyakból húz tételt: — általános katonai ismeretek; — harcászat; — haditechnikai ismeretek. Ideje: 15—20 perc. 3. A vizsga értékelése Az írásbeli vizsgát a javítási útmutató ajánlásai szerint kell értékelni. Szóbeli vizsgán a hallgató teljesítményeit tantárgyanként külön-külön érdemjeggyel kell értékelni. A szakmai elmélet osztályzatát az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen kapott érdemjegyek átlaga alapján kell meghatározni. A szakmai gyakorlat osztályzatát a szakmai tevékenység feladatköreire kapott érdemjegyek átlaga alkotja. 4. A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés feltételei A fels´´ ofokú intézményekben folytatott tanulmányokat a szakképzésben el´´ oírt — megegyez´´ o tartalmú — szakmai követelmények teljesítésébe be kell számítani.
V. A kamarai jogkör gyakorlása A szakképesítéssel kapcsolatos kamarai jogkör gyakorlója a Honvéd Vezérkar felderít´´ o csoportf´´ onöke. * * *
A Jegyzék 67. sorszáma alatti szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szerepl´´ o adatai
2. A szakmai vizsga részei: — írásbeli vizsga; — gyakorlati vizsga; — szóbeli vizsga. Írásbeli vizsga: Általános katonai ismeretek, haditechnikai ismeretek és pedagógia tananyag témaköreib´´ ol összeállított tesztjelleg´´u feladatsor, valamint komplex feladat megoldása felderít´´ o szakharcászat tantárgyból. Ideje: 240 perc. Gyakorlati vizsga: A gyakorlati vizsgafeladat összetett, amely kiképz´´ oi és harcvezet´´ oi szakmai tevékenységb´´ ol áll. A vizsga id´´ otartama: 180 perc.
1. Szakképesítés azonosító száma: 51 8917 04 21 2. Szakképesítés megnevezése: Honvéd tiszthelyettes (tábori tüzér ágazat)
II. A szakképesítés munkaterülete 1.1. A szakképesítéssel legjellemz´´ obben betölthet´´ o munkakör, foglalkozás A munkakör, foglalkozás FEOR száma
0210
megnevezése
Középfokú képesítést igényl´´ o foglalkozások
5392
MAGYAR KÖZLÖNY
1.2. A szakképesítéssel betölthet´´ o katonai beosztások A munkakör, foglalkozás szakmai száma
megnevezése
01531
Parancsnok, parancsnokhelyettes
01544
Parancsnok, parancsnokhelyettes
01534
Parancsnok, parancsnokhelyettes
01536
Parancsnok, parancsnokhelyettes
01736
Parancsnok, parancsnokhelyettes
2. A szakképesítéssel betölthet´´ o további és rokon munkakörök, foglalkozások A munkakör, foglalkozás FEOR száma
megnevezése
3523
Üzemrendész
5363
Fegy´´ or
5366
Vagyon´´ or
1998/74. szám
A katonai attit´´ud formálása a gyakorlatban. Az oktatás-nevelési folyamat tervezési módszereinek alkalmazása a kiképzéstervezésben és foglalkozásvezetésben, a katonai kiképzés módszer- és eszközrendszere. Az oktatástechnika helye és szerepe az oktató-nevel´´ o munkában. Az oktatástechnika eszközei és alkalmazási módjai a kiképzésben. 1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek A vezetés fogalomrendszerének alapjai, a vezetési ciklus, a vezetés funkciói, követelményei. A döntés folyamata és tartalma az alegységparancsnok szintjén. Az alegységszint´´u vezet´´ ovel szemben támasztott követelmények, a vezetés módszerei, eszközei, a vezetési stílus. Kommunikáció a parancsnok—beosztott viszonyban, konfliktushelyzetek és azok megoldási taktikái a hadseregben. A vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenység során alkalmazható számítástechnikai eszközök felhasználásának alapjai. 1.4. Katonai testnevelés
3. A munkaterület rövid, jellemz´´ o leírása A honvéd tiszthelyettes a Magyar Honvédség tüzér csapatainál alegységparancsnoki (lövegrajparancsnok, vagy azzal azonos szint´´u) beosztás ellátására felkészített középfokú végzettség´´u szakember, aki békében és háborús körülmények között egyaránt képes a rábízott alegység harckiképzésének, napi tevékenységének szervezésére és vezetésére, az alárendeltségébe utalt haditechnikai eszközök és anyagok alkalmazható állapotban tartására, szükség esetén a szakaszparancsnok helyettesítésére.
III. A szakképesítés szakmai követelményei 1. A foglalkozás gyakorlása során el´´ oforduló legfontosabb feladatcsoportok és feladatok 1.1. Társadalomtudományi alapismeretek A honvédelem jelent´´ oségének, a katona történelmi és mai szerepének ismerete. A Magyar Honvédség pártsemlegességének értelmezése. A hivatásos katonák magatartását szabályozó normarendszerek lényegének értelmezése, követelményei. A katonai erkölcs. A katonák közéleti magatartása. 1.2. Pedagógiai alapismeretek A személyiség megismerésének módja és folyamata. A beosztottak megismerése, a megismerés módszerei a gyakorlatban.
A testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének, valamint a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módszerei. A közelharc, a természetes és mesterséges akadályok leküzdése, kondicionális és koordinációs képességek fejlesztése. 1.5. Általános katonai ismeretek A fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó feladatok, kötelességek, a katonai magatartási formák, a függ´´ oségi viszonyok, a parancs, a parancsadás jogának, az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának, a fegyelmi jogkör gyakorlásának az ismerete. Az alaki fogások és mozdulatok, katonai formulák. Általános harcászati és l´´ okiképzési ismeret. A Magyar Honvédség ügyviteli, titokvédelmi el´´ oírásai. Általános terep- és térképismeret, a terep katonai kihasználása, a terepen való tájékozódás m´´uveletei. A tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatásai, az ellenük való védelem lehet´´ oségei, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oi és hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó tevékenységek, feladatok. A logisztikai biztosítás alapjai, helye és szerepe a kiképz´´ oi, parancsnoki tevékenységben. A m´´uszaki, a híradó ismeretek, az elektronikai harc és a légvédelem alapjai. Közlekedési és szállítási alapismeretek. A jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a személyügy, az általános munkavédelem és baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem, a hadkiegészítés és az ENSZ békem´´uveletek alapjai.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés Az érvényben lév´´ o hatósági el´´ oírások szerint ,,B’’ járm´´ukategóriájú képzés tananyagának elsajátítása, a jogosítvány megszerzése. 1.7. Katonai-szakmai ismeretek
5393
A löveg-(szakasz-)parancsnok, mint kiképz´´ o feladatai, kötelességei a kiképzés tervezése, szervezése és végrehajtása során. A harcászat, l´´ okiképzés és haditechnikai ismeretek módszertana. Különböz´´ o szint´´u szakmai és vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenységkörben történ´´ o gyakorlás.
1.7.1. Harcászat A tüzéralegységek rendeltetése és szervezete. A tüzéralegység harcának megtervezése és vezetése. A harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek megszervezésének és vezetésének általános elvei. Az alegység tevékenysége békem´´uveletek végrehajtása során. A más államok hadseregei alegységeinek szervezete, haditechnikai eszközei, harci lehet´´ oségei, alkalmazásuk elvei. 1.7.2. Haditechnikai ismeretek A tüzérségnél rendszeresített alapvet´´ o fegyverzet és technikai eszközök rendeltetése, szerkezeti felépítése, m´´uködése és üzemeltetése. A tüzérségi és a páncéltör´´ o lövegek rendeltetése, felépítése, m´´uködése. A tüzérségi figyel´´ o és felderít´´ o m´´uszerek, bemér´´ o berendezések rendeltetése, felépítése, kezelése. A fegyverzeti eszközök és l´´ oszerek megóvásával, tárolásával, alegységszint´´u technikai kiszolgálásával összefügg´´ o feladatok végrehajtása, szervezése, irányítása, a biztonsági rendszabályok maradéktalan betartása. 1.7.3. Lövéstan Alapismeretek a tüzérségi lövészetr´´ ol. Álló- és mozgócél megsemmisítése a löveg tüzével közvetlen irányzással. 1.7.4. Harcszolgálat Harcszolgálat alapjai. Rajparancsnok (szakaszparancsnok) tevékenysége nyílt és fedett tüzel´´ oállásban. Harcszolgálati foglalkozások megszervezése és vezetése. 1.7.5. Bemérés Bemérési alapismeretek. Pontok koordinátáinak és tájolóirányok irányszögeinek meghatározása. 1.7.6. Csapatkiképzés módszertana A tüzér csapatok kiképzésének rendszere. Az alap- és általános katonai kiképzés tartalma, követelményei. A szakkiképzés tartalma és követelményei. A kiképzés tervezése, szervezése, módszere és eszközrendszere.
2. Követelmények A képzés eredményeként a honvéd tiszthelyettes ismeretei, képességei és egész személyisége alapján váljék alkalmassá az adott munkakörben meghatározott feladatok eredményes, tartós teljesítésére. Általános és katonai m´´uveltsége, szakmai és vezet´´ oi kvalitása, egészségügyi állapota, fizikai és pszichikai felkészültsége tegye alkalmassá a hivatásos katonával szembeni társadalmi elvárások teljesítésére. 2.1. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott általános követelmények Személyi tulajdonságok: — rendszeretet, pontosság, jó modor, alaposság, gondosság; — sokoldalú érdekl´´ odés, új iránti fogékonyság, hivatásszeretet; — érzelmi, indulati élet kiegyensúlyozottsága (félelem-, szorongásmentesség); — tolerancia (a másság-, a kudarc elviselése és legy´´ ozése); — fejl´´ od´´ oképesség és fejl´´ odési igény, szakmai érvényesülés és presztízs kivívása; — jó kapcsolatteremt´´ o, kommunikációs készség; — logikus, közérthet´´ o, világos és tömör kifejez´´ oképesség, beszédkultúra; — önismeret, önkritika, önbizalom; — tervszer´´uség, átgondoltság, körültekintés, megfontoltság, tárgyilagosság, következetesség; — határozottság, döntési készség, önállóság; — fegyelmezettség, kitartás, állhatatosság, szívósság, szorgalom; — felel´´ osségtudat, felel´´ osségvállalás; — oszinteség, ´´ nyíltság, igazságosság, áldozatvállalás; — kell´´ o fizikai és pszichikai er´´ onlét, jó kondíció. Ismerje: — a konkrét beosztással kapcsolatos feladatokat; — a beosztottak egyéni és szociális helyzetét. Legyen képes: — az alegység tevékenységének, kiképzésének szervezésére, vezetésére, akaratának érvényesítésére; — felkészíteni beosztottjait a rendszeresített haditechnikai eszközök kezelésére, üzemeltetésére;
5394
MAGYAR KÖZLÖNY
— a katonák személyes tulajdonságainak szakmai jártasságának fejlesztésére; — a katonai szolgálattal járó pszichikai és fizikai megterhelés elviselésére; — a katonai szolgálatot szabályozó törvények betartására és betartatására; — a katonai rend és fegyelem betartására és betartatására; — az el´´ oírt normakövetelmények teljesítésére; — az elhelyezési és munkaterületek állapotának megóvására, fejlesztésére. Gondoskodjon: — a beosztottak egészségének megóvásáról, emberi méltóságuk tiszteletben tartásáról, járandóságaik maradéktalan biztosításáról. 2.1.1. Társadalomtudományi ismeretek A tantárgyi ismeretek elsajátítása járuljon hozzá a tiszthelyettes magyarságtudatának fejl´´ odéséhez. Ismerje: — a katonai erkölcs normáit. Értse: — a katona és a Magyar Honvédség társadalomban betöltött helyét, szerepét; — a katonák közéleti magatartásának szerepét, jelent´´ oségét. Legyen képes: — a beosztott hadköteles állomány állampolgári és honvédelmi ismereteinek oktatására; — a társadalomban zajló folyamatok megértésére és abból megfelel´´ o következtetések levonására; — a társadalmi érintkezés normáinak betartására. 2.1.2. Pedagógiai alapismeretek Ismerje: — az oktatás, nevelés folyamatát, helyét, szerepét és gyakorlati alkalmazásának módszereit a kiképzésben; — az oktatástechnika eszközeit, alkalmazásuk módjait, helyét, szerepét a katonák felkészítésében. Szerezzen jártasságot: — a beosztottak megismerésének módjában és folyamatában, a katonai magatartás formálásának gyakorlatában és a konfliktusok kezelésében; — a katonai speciális oktatástechnikai eszközök kiképzésben történ´´ o szakszer´´u felhasználásában. Legyen képes: — a foglalkozások megszervezésére, el´´ okészítésére és vezetésére.
1998/74. szám
2.1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek Ismerje: — a vezetési folyamatot, a vezetés módszer- és eszközrendszerét; — a kommunikáció zavarait és közvetlen csatornáit; — a számítógép felépítését, m´´uködését, legfontosabb számítástechnikai alapfogalmakat; — az operációs rendszert kezel´´ oi szinten. Legyen képes: — az alegységparancsnoki szerepb´´ ol adódó döntési helyzetek megoldására. Integráltan alkalmazza: — a vezetéselméleti és pedagógiai ismereteit a katonai felkészítésben. 2.1.4. Katonai testnevelés Ismerje: — a testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének metodikai eljárásait, a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módjait. Legyen képes: — fizikailag felkészülni a katonai szolgálattal — kiemelten a kiképzésvezet´´ oi tevékenységi körrel — járó szellemi és fizikai megterhelések elviselésére; — a számára el´´ oírt normák teljesítésére; — kondicionális állapotának öner´´ob´´ ol történ´´ o fenntartására. Alakuljon ki és váljék életformájává a napi mozgás, a sport igénye. 2.1.5. Általános katonai ismeretek A honvédelmi és szolgálati törvény, valamint a Szolgálati Szabályzat, a rendeletek, az utasítások és más szabályozók, valamint a kezelési és m´´uködési útmutatók el´´ oírásaiból fakadó feladatok ismerete tegye lehet´´ ové az általános katonai kiképzés ismeretanyagának megértését, alkalmazását, integrálását és érvényre juttatását a szolgálati tevékenység során. Ismerje: — a fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó kötelezettségeket és jogokat; — a katonák magatartásának normáit békében és háborúban; — a katonai függ´´ oségi viszonyokat és az azokból adódó kötelezettségeket; — a parancsot és a parancsadási jogot; — az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának szabályait; — a fegyelmi jogkör gyakorlásának alapjait; — az ügyviteli és titokvédelmi el´´ oírásokat;
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
— a gépjárm´´u igénybevételével kapcsolatos feladatokat; — a tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatását, az ellenük való védelem lehet´´ oségeit, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oit, hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó feladatokat; — az összfegyvernemi harc fogalmát, célját, f´´ obb jellemz´´ oit, fajtáit, formáit, a harc biztosítását, az összfegyvernemi alegységek szervezetét, harceljárását, a saját alegységek helyét, szerepét az összfegyvernemi harcban; — a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek alapfogalmait, jellemz´´ oit, alapelveit; — a más államok katonáinak, haditechnikai eszközeinek felismerési jeleit; — a tereptan alapjait, a terep katonai alkalmazásának lehet´´ oségeit; — a logisztikai biztosítás alapjait; — a fegyvernemek és szakcsapatok alkalmazásának alapjait; — a jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a békem´´uveletekben való részvétel, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és a hadkiegészítés alapvet´´ o el´´ oírásait.
5395
— a térképek használatára, a terepen történ´´ o magabiztos tájékozódásra és a terep szakszer´´u kihasználására a harc sikeres megvívása érdekében; — a fegyvernemi (szakcsapatok) alap- és kiegészít´´ o katonai ismeretek gyakorlati alkalmazására; — a beosztási szintjének megfelel´´ oen részfoglalkozások, foglalkozások el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés A képzés eredményeként a szakmai vizsga kezdetéig legyen képes megszerezni — a hatósági el´´ oírások követelményei alapján — a ,,B’’ járm´´ukategóriára érvényes vezet´´ oi engedélyt. 2.2. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott szakkövetelmények 2.2.1. Harcászat Ismerje: — a tüzéralegységek rendeltetését, szervezését. Legyen képes: — alegysége harcának megszervezésére, vezetésére.
Legyen jártas: — az alaki fogások és mozdulatok szabályos végrehajtásában, a vezényszavak szabályos kiadásában; — az adott fegyvernemnél, szakcsapatnál rendszeresített egyéni fegyverek, valamint kézigránátok balesetmentes, szakszer´´u kezelésében és eredményes alkalmazásában; — a m´´uszaki, a vegyivédelmi eszközök, anyagok balesetmentes szakszer´´u kezelésében, alkalmazásában. Legyen képes: — a szabályzatokban, utasításokban el´´ oírt feladatok példás végrehajtására; — az or´´ és ügyeleti szolgálat felkészítésében való részvételre, a szolgálat ellátására és ellen´´ orzésére; — az alegység tevékenységének szakszer´´u irányítására, a fegyelmi jogkör, az anyagi, erkölcsi felel´´ osség és hatáskör szabályszer´´u gyakorlására, a szabályzat szerinti élet vezetésére és irányítására; — az alakiság, az alaki fegyelem megteremtésére, szinten tartására; — a szakmai feladatok bonyolult, vegyi és radiológiai viszonyok közötti végrehajtására; — a gépjárm´´u- és oszlopparancsnoki teend´´ ok követelmény szerinti ellátására; — a titokvédelmi ismeretek betartására; — az általános harcászat keretében tanult gyakorlati fogások végrehajtására; — az el´´ oírt l´´ ogyakorlatok és kézigránát dobógyakorlatok, valamint az ezekhez kapcsolódó normafeladatok jó szint´´u teljesítésére;
2.2.2. Fegyverzettechnika Ismerje: — a tüzérségnél rendszeresített fegyverzeti és technikai eszközök rendeltetését, szerkezeti felépítését, m´´uködését, üzemeltetését. Legyen képes: — a fegyverzeti eszközök és l´´ oszerek megóvásával, tárolásával alegységszint´´u technikai kiszolgálásával összefügg´´ o feladatok végrehajtására. 2.2.3. Lövéstan Ismerje: — a beosztása ellátásához szükséges mértékben a tüzérség l´´ o- és t´´uzvezetési szabályait. Legyen képes: — a várható beosztásának megfelel´´ o t´´uzfeladatok eredményes végrehajtására. 2.2.4. Harcszolgálat Ismerje: — a beosztása ellátásához szükséges mértékben a t´´uzeszközök, m´´uszerek kiszolgálását. Legyen képes: — a harcszolgálati feladatok rajparancsnoki szint´´u végrehajtására.
5396
MAGYAR KÖZLÖNY
2.2.4. Bemérés Ismerje: — a bemérés alapvet´´ o követelményeit, rendelkezésre álló haditechnikai eszközöket. Legyen képes: — a tüzérség harcrendi elemeinek és tüzérfelderít´´ o alegységek állásáinak bemérésére. IV. A szakképesítés vizsgakövetelményei A szakmai vizsgát a szakképzésr´´ ol szóló 1993. évi LXXVI. törvény 12—14. §-ának el´´ oírásai szerint létrehozott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni. 1. A szakmai vizsgán számon kérhet´´ o feladatok a szint megjelölésével A szakmai követelményekben megfogalmazott feladatcsoportok és feladatok a megadott szinteken számon kérhet´´ ok a vizsgán. A szakmai vizsgát a törvényben meghatározott id´´ opontban — az érvényes rendeletek el´´ oírásai szerint — a honvédelmi miniszter által megbízott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni.
1998/74. szám
A szakmai elmélet végosztályzatát az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen kapott érdemjegyek átlaga alapján kell meghatározni. A szakmai gyakorlat végosztályzatát a szakmai tevékenység feladatköreire kapott érdemjegyek átlaga alkotja. 4. A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés feltételei A fels´´ ofokú intézményekben folytatott tanulmányokat a szakképzésben el´´ oírt — megegyez´´ o tartalmú — szakmai követelmények teljesítésébe be kell számítani. V. A kamarai jogkör gyakorlása A szakképesítéssel kapcsolatos kamarai jogkörök gyakorlója a Magyar Honvédség Szárazföldi Vezérkar tüzérf´´ onöke. * * *
A Jegyzék 68. sorszáma alatti szakképesítés szakmai és vizsgakövetelményei I. A szakképesítés Országos Képzési Jegyzékben szerepl´´ o adatai
2. A szakmai vizsga részei: — írásbeli vizsga; — gyakorlati vizsga; — szóbeli vizsga. Írásbeli vizsga: Az általános katonai ismeretek, haditechnikai ismeretek és pedagógia tananyag témaköreib´´ ol összeállított tesztjelleg´´u feladatsor, valamint komplex feladat megoldása szakharcászat témakörb´´ ol. Ideje: 240 perc. Gyakorlati vizsga: A gyakorlati vizsgafeladat összetett, amely kiképz´´ oi és harcvezet´´ oi szakmai tevékenységb´´ ol áll. A vizsga id´´ otartama: 180 perc. Szóbeli vizsga: A szóbeli vizsga kérdéseit a központi tételsor tartalmazza. A szóbeli vizsgán a hallgató az alábbi témakörökb´´ ol húz tételt: — általános katonai ismeretek; — harcászat; — haditechnikai ismeretek. Ideje: 15—20 perc.
1. Szakképesítés azonosító száma: 51 8917 04 22 2. Szakképesítés megnevezése: Honvéd tiszthelyettes (m´´uszaki ágazat) II. A szakképesítés munkaterülete 1.1. A szakképesítéssel legjellemz´´ obben betölthet´´ o munkakör, foglalkozás A munkakör, foglalkozás FEOR száma
0210
megnevezése
Középfokú képesítést igényl´´ o foglalkozások
1.2. A szakképesítéssel betölthet´´ o katonai beosztások A munkakör, foglalkozás szakmai száma
00131
megnevezése
Parancsnok, -helyettes
2. A szakképesítéssel betölthet´´ o további és rokon munkakörök, foglalkozások A munkakör, foglalkozás
3. A vizsga értékelése Az írásbeli vizsgát a javítási útmutató ajánlásai szerint kell értékelni. Szóbeli vizsgán a hallgató teljesítményét tantárgyanként külön érdemjeggyel kell értékelni.
FEOR száma
megnevezése
3523
Vagyon´´ or
5363
Fegy´´ or
5366
Üzemrendész
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
3. A munkaterület rövid, jellemz´´ o leírása A honvéd tiszthelyettes a Magyar Honvédség m´´uszaki csapatainál alegységparancsnoki (rajparancsnok vagy azzal azonos szint´´u) beosztás ellátására felkészített középfokú végzettség´´u szakember, aki békében és háborús körülmények között egyaránt képes a rábízott alegység harckiképzésének, napi tevékenységének szervezésére és vezetésére, az alegység haditechnikai eszközei és anyagai alkalmazható állapotban tartására, szükség esetén a szakaszparancsnok helyettesítésére.
III. A szakképesítés szakmai követelményei 1. A foglalkozás gyakorlása során el´´ oforduló legfontosabb feladatcsoportok és feladatok és az azokhoz közvetlenül kapcsolódó ismeretek 1.1. Társadalomtudományi alapismeretek A honvédelem jelent´´ oségének, a katona történelmi és mai szerepének ismerete. A Magyar Honvédség pártsemlegességének értelmezése. A hivatásos katonák magatartását szabályozó normarendszerek lényegének értelmezése, követelményei. A katonai erkölcs. A katonák közéleti magatartása. 1.2. Pedagógiai alapismeretek A személyiség megismerésének módja és folyamata. A beosztottak megismerése, a megismerés módszerei a gyakorlatban. A katonai attit´´ud formálása a gyakorlatban. Az oktatási-nevelési folyamat tervezési módszereinek alkalmazása a kiképzéstervezésben és foglalkozásvezetésben, a katonai kiképzés módszer- és eszközrendszere. Az oktatástechnika helye és szerepe a katonai oktatónevel´´ o munkában. Az oktatástechnika eszközei és alkalmazási módjai a kiképzésben. 1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek A vezetés fogalomrendszerének alapjai, a vezetési ciklus. A vezetés funkciói, követelményei. A döntés folyamata és tartalma az alegységparancsnok szintjén. Az alegységszint´´u vezet´´ ovel szemben támasztott követelmények. A vezetés módszerei, eszközei, a vezetési stílus. Kommunikáció a parancsnok—beosztott viszonyban. Konfliktushelyzetek és azok megoldási taktikái a hadseregben. A vezet´´ oi, kiképz´´ oi tevékenység során alkalmazható számítástechnikai eszközök felhasználásának alapjai.
5397
1.4. Katonai testnevelés A katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének, valamint a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módszerei. A közelharc a természetes és mesterséges akadályok leküzdése, kondicionális és koordinációs képességek fejlesztése. 1.5. Általános katonai ismeretek A fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol adódó feladatok, kötelességek, a katonai magatartási formák, a függ´´ oségi viszonyok, a parancs, a parancsadás jogának, az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának, a fegyelmi jogkör gyakorlásának az ismerete. Az alaki fogások és mozdulatok, katonai formulák. Általános harcászati és l´´ okiképzési ismeret. A Magyar Honvédség ügyviteli, titokvédelmi el´´ oírásai. Általános terep- és térképismeret, a terep katonai kihasználásának, a terepen való tájékozódás m´´uveletei. A tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatásai, az ellenük való védelem lehet´´ oségei, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oi és hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó tevékenységek, feladatok. A logisztikai biztosítás alapjai, helye és szerepe a kiképz´´ oi, parancsnoki tevékenységben. A m´´uszaki, a híradó alapismeretek. Közlekedési és szállítási alapismeretek. A jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és hadkiegészítés és az ENSZ békem´´uveletek alapvet´´ o ismeretei elsajátítása. 1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés Az érvényben lév´´ o hatósági el´´ oírások szerint ,,B’’ járm´´ukategóriájú képzés tananyagának elsajátítása, a jogosítvány megszerzése. 1.7. Katonai-szakmai ismeretek 1.7.1. M´´uszaki harcászat A m´´uszaki biztosítás alapfogalmai. A m´´uszaki csapatok rendeltetése, szervezete, alkalmazási elvei. A m´´uszaki alegység vezetésének elvei és gyakorlata. A m´´uszaki alegységparancsnok vezetési okmányai. A védelem m´´uszaki biztosítási feladatai. A támadás m´´uszaki biztosítási feladatai. M´´uszaki felderítés. 1.7.2. Csapatkiképzés módszertana A katonai alapkiképzés szervezeti és módszertani kérdései. Az alegységparancsnok feladatai az alapkiképzés során. A m´´uszaki csapatok kiképzési rendszere.
5398
MAGYAR KÖZLÖNY
Szervezeti és módszertani el´´ oírások a szakkiképzésre vonatkozóan. A szakkiképzés anyagi-technikai biztosítása. A m´´uszaki csapatok kiképzési bázisai, oktatástechnikai eszközei. M´´uszaki szakkiképzési foglalkozások vezetése.
1998/74. szám
1.7.3.7. Vízellátás A víz fizikai, kémiai, biológiai és bakterológiai tulajdonságai. Vízkitermelés. Víztisztítás.
1.7.3. M´´uszaki szakmai ismeretek 1.7.3.1. Er´´ odítés, álcázás Er´´ odítési alapismeretek. Tüzel´´ oállások, vezetési pontok, fedezékek és óvóhelyek építése. Er´´ odítési építmények berendezése. Álcázási alapismeretek. Rendszeresített álcázóeszközök alkalmazása. 1.7.3.2. Robbantás Robbanóanyagok és -töltetek. A gyújtás módjai és eszközei. Szerelt töltet, robbanózsinóros és villamos gyújtóhálózatok készítése és robbantása. Szerkezeti elemek robbantása. Föld- és k´´ ozetrobbantás. Építmények rombolása. 1.7.3.3. M´´uszaki zárás A m´´uszaki zárás általános elvei. Aknaanyag ismeret. Robbanó és nem robbanó m´´uszaki zárak létesítése és leküzdése. Más államok hadseregeinek m´´uszaki zárási elvei. 1.7.3.4. Hadiút- és hadihídépítés Út- és hídépítési alapismeretek. Útfelderítés és kit´´uzés. Talajutak építése. Rombolt utak helyreállítása. Állóaljazatú hadihidak építése. 1.7.3.5. M´´uszaki-teachnikai ismeretek M´´uszaki gépek elméleti és szerkezeti alapjai. Biztonságtechnikai és munkavédelem. M´´uszaki gépek jellemz´´ o meghibásodásai és lehetséges hibaelhárításuk. Karbantartó- és m´´uhelygépkocsik. Haditechnikai eszközök telephelye. M´´uszaki gépek technikai kiszolgálása. M´´uszaki gépek üzemeltetése. 1.7.3.6. Átkelés Átkelési alapismeretek. Rendszeresített átkel´´ oeszközök. Átkel´´ ohelyek berendezése és fenntartása. PMP hídanyag alkalmazásának gyakorlása.
2. Követelmények A képzés eredményeként a honvéd tiszthelyettes váljék alkalmassá az adott munkakör eredményes és színvonalas teljesítésére. Sokoldalú felkészítése tegye alkalmassá a hivatásos katonával szembeni társadalmi elvárások teljesítésére. 2.1. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott általános követelmények Személyi tulajdonságok: — rendszeretet, pontosság, jó modor, alaposság, gondosság; — sokoldalú érdekl´´ odés, új iránti fogékonyság, hivatásszeretet; — érzelmi, indulati élet kiegyensúlyozottsága (félelem-, szorongásmentesség); — tolerancia (a másság, a kudarc elviselése és legy´´ ozése); — fejl´´ od´´ oképesség és fejl´´ odési igény, szakmai érvényesülés és presztízs kivívása; — jó kapcsolatteremt´´ o, kommunikációs készség, logikus, közérthet´´ o, világos és tömör kifejez´´ oképesség, beszédkultúra; — önismeret, önkritika, önbizalom; — tervszer´´uség, átgondoltság, körültekintés, megfontoltság, tárgyilagosság, következetesség; — határozottság, döntési készség, önállóság; — fegyelmezettség, kitartás, állhatatosság, szívósság, szorgalom; — felel´´ osségtudat, felel´´ osségvállalás; — oszinteség, ´´ nyíltság, igazságosság, áldozatvállalás; — kell´´ o fizikai és pszichikai er´´ onlét, jó kondíció. Ismerje: — a konkrét beosztással kapcsolatos feladatokat; — a beosztottak egyéni és szociális helyzetét. Legyen képes: — az alegység tevékenységének, kiképzésének szervezésére, vezetésére, akaratának érvényesítésére; — felkészíteni beosztottjait a rendszeresített haditechnikai eszközök kezelésére, üzemeltetésére;
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
— a katonák személyes tulajdonságainak szakmai jártasságának fejlesztésére; — a katonai szolgálattal járó pszichikai és fizikai megterhelés elviselésére; — a katonai szolgálatot szabályozó törvények betartására és betartatására; — a katonai rend és fegyelem betartására és betartatására; — az el´´ oírt normakövetelmények teljesítésére; — az elhelyezési és munkaterületek állapotának megóvására, fejlesztésére. Gondoskodjon: — a beosztottak egészségének megóvásáról, emberi méltóságuk tiszteletben tartásáról, járandóságaik maradéktalan biztosításáról. 2.1.1. Társadalomtudományi ismeretek A tantárgyi ismeretek elsajátítása járuljon hozzá a tiszthelyettes magyarságtudatának fejl´´ odéséhez. Ismerje: — a katonai erkölcs normáit. Értse: — a katona és a Magyar Honvédség társadalomban betöltött helyét, szerepét; — a katonák közéleti magatartásának szerepét, jelent´´ oségét. Legyen képes: — a beosztott hadköteles állomány állampolgári és honvédelmi ismereteinek oktatásában való részvételre; — a társadalomban zajló folyamatok megértésére és abból megfelel´´ o következtetések levonására; — a társadalmi érintkezés normáinak betartására. 2.1.2. Pedagógiai alapismeretek Ismerje: — az oktatás, nevelés folyamatát, helyét, szerepét és gyakorlati alkalmazásának módszereit a kiképzésben; — az oktatástechnika eszközeit, alkalmazásuk módjait, helyét, szerepét a katonák felkészítésében. Szerezzen jártasságot: — a beosztottak megismerésének módjában és folyamatában, a katonai magatartás formálásának gyakorlatában és a konfliktusok kezelésében; — a katonai speciális oktatástechnikai eszközök kiképzésben történ´´ o szakszer´´u felhasználásában. Legyen képes: — a foglalkozások megszervezésére, el´´ okészítésére és vezetésére.
5399
2.1.3. Vezetési és kommunikációs alapismeretek Ismerje: — a vezetési folyamatot, a vezetés módszer- és eszközrendszerét; — a kommunikáció zavarait és közvetlen csatornáit; — a legfontosabb számítástechnikai alapfogalmakat. Legyen képes: — az alegységparancsnoki szerepb´´ ol adódó döntési helyzetek megoldására. Integráltan alkalmazza: — a vezetéselméleti és a pedagógiai ismereteit a szakmai, katonai felkészítésben. 2.1.4. Katonai testnevelés Ismerje: — a katonai testnevelési és sportfoglalkozások vezetésének metodikai eljárásait, a fizikai képességek fejlesztésének alapvet´´ o módjait. Legyen képes: — fizikailag felkészülni a katonai szolgálattal — kiemelten a kiképzés-vezet´´ oi tevékenységi körrel — járó szellemi és fizikai megterhelések elviselésére; — a számára el´´ oírt normák teljesítésére; — kondicionális állapotának öner´´ob´´ ol történ´´ o fenntartására. Alakuljon ki és váljék életformájává a napi mozgás, a sport igénye. 2.1.5. Általános katonai ismeretek A honvédelmi és szolgálati törvények, valamint a Szolgálati Szabályzat, a rendeletek, az utasítások és más szabályozók, valamint a kezelési és m´´uködési útmutatók el´´ oírásaiból fakadó feladatok ismerete tegye lehet´´ ové az általános katonai kiképzés ismeretanyagának megértését, alkalmazását, integrálását és érvényre juttatását a szolgálati tevékenysége során. Ismerje: — fegyveres szolgálat teljesítéséb´´ ol következ´´ o kötelezettségeket és jogokat; — a katonák magatartásának normáit békében és háborúban; — a katonai függ´´ oségi viszonyokat és az abból adódó követelményeket; — a parancsot és a parancsadási jogot; — az or´´ és ügyeleti szolgálat vezénylésének, felkészítésének és ellátásának szabályait; — a fegyelmi jogkör gyakorlásának alapjait;
5400
MAGYAR KÖZLÖNY
— az ügyviteli és titokvédelmi el´´ oírásokat; — a gépjárm´´u igénybevételével kapcsolatos feladatokat; — a tömegpusztító és gyújtófegyverek pusztító hatását, az ellenük való védelem lehet´´ oségeit, az ipari katasztrófák, nukleáris balesetek f´´ obb jellemz´´ oit, hatásuk csökkentése, illetve megszüntetése érdekében végrehajtandó feladatokat; — az MH felépítését, hader´´ onemeit, a szárazföldi csapatok fegyvernemeit és szakcsapatait; — az összfegyvernemi harc fogalmát, célját, f´´ obb jellemz´´ oit, fajtáit, formáit, a harc biztosítását, az összfegyvernemi alegységek szervezetét, harceljárását, a saját alegységek helyét, szerepét az összfegyvernemi harcban; — a harc- és harccal kapcsolatos tevékenységek alapfogalmait, jellemz´´ oit, alapelveit; — a más államok katonáinak, haditechnikai eszközeinek felismerési jeleit; — a tereptan alapjait, a terep katonai alkalmazásának lehet´´ oségeit; — a logisztikai biztosítás alapjait; — a fegyvernemek és szakcsapatok alkalmazásának alapjait; — a jog, a nemzetközi hadijog, a nemzetbiztonság, a békem´´uveletekben való részvétel, a személyügy, az általános munkavédelem, a baleset-elhárítás, a t´´uzvédelem, a környezetvédelem és a hadkiegészítés alapvet´´ o el´´ oírásait. Legyen jártas: — az alaki fogások és mozdulatok szabályos végrehajtásában, a vezényszavak szabályos kiadásában; — az adott fegyvernemnél, szakcsapatnál rendszeresített egyéni fegyverek, valamint kézigránátok balesetmentes, szakszer´´u kezelésében és eredményes alkalmazásában; — a m´´uszaki, a vegyivédelmi eszközök, anyagok balesetmentes szakszer´´u kezelésében, alkalmazásában. Legyen képes: — a szabályzatokban, utasításokban el´´ oírt feladatok példás végrehajtására; — az or´´ és ügyeleti szolgálat felkészítésében való részvételre, a szolgálat ellátására és ellen´´ orzésére; — az alegység tevékenységének szakszer´´u irányítására, a fegyelmi jogkör, az anyagi, erkölcsi felel´´ osség és hatáskör szabályszer´´u gyakorlására, a szabályzat szerinti élet vezetésére és irányítására; — az alakiság, az alaki fegyelem megteremtésére, szinten tartására; — a szakmai feladatokat bonyolult, vegyi és radiológiai viszonyok között végrehajtani; — a gépjárm´´u- és oszlopparancsnoki teend´´ ok követelmény szerinti ellátására; — a titokvédelmi ismeretek betartására; — az általános harcászat keretében tanult gyakorlati fogások végrehajtására;
1998/74. szám
— az el´´ oírt l´´ o- és kézigránátdobó gyakorlatok és az ezekhez kapcsolódó normafeladatok jó szint´´u teljesítésére; — a térképek használatára, a terepen történ´´ o magabiztos tájékozódásra és a terep szakszer´´u kihasználására a harc sikeres megvívása érdekében; — a fegyvernemi (szakcsapatok) alap- és kiegészít´´ o katonai ismeretek gyakorlati alkalmazására; — a beosztási szintjének megfelel´´ oen részfoglalkozások, foglalkozások el´´ okészítésére és vezetésére. 2.1.6. Gépjárm´´uvezet´´ oi képzés A képzés eredményeként a szakmai vizsga kezdetéig legyen képes megszerezni a hatósági el´´ oírások követelményei alapján a ,,B’’ járm´´ukategóriára érvényes vezet´´ oi engedélyt. 2.2. A honvéd tiszthelyettessel szemben támasztott szakmai követelmények Ismerje: — a m´´uszaki biztosítás általános feladatait; — a m´´uszaki alegységek alkalmazásának elveit; — a katonai alapkiképzés és a m´´uszaki szakkiképzés szervezeti és módszertani kérdéseit; — a robbantási feladatok eszközeit és módszereit; — az er´´ odítési és álcázási munkák általános elveit és eszközeit; — a m´´uszaki zárás elveit, feladatait és eszközeit; — a hadiutak felderítésének, kit´´uzésének és építésének alapvet´´ o módszereit; — az állóaljazatú hadihidak építésének technológiai folyamatát; — a m´´uszaki technikai eszközök és felszerelések alkalmazásának és technikai kiszolgálásának rendjét; — az átkel´´ ohelyek berendezésének és fenntartásának feladatait; — a vízkitermelés és -tisztítás technológiai folyamatát. Legyen képes: — a szakmai tudás átadására; — a változó helyzetek felismerésére, elemzésére, értékelésére és a lehet´´ o legjobb megoldást eredményez´´ o döntés meghozatalára; — az alárendeltek tevékenységének vezetésére békében és háborúban; — rövid, érthet´´ o, határozott parancsok, utasítások kiadására; — igényesség és szakszer´´uség érvényre juttatására — a szakcsapatok sajátosságának megfelel´´ oen — a szabályzat szerinti élet tervezésében, szervezésében, irányításában; — ismeretei folyamatos frissítésére, szakmai továbbképzésre.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
A honvéd tiszthelyettes kiképz´´ oi, vezet´´ oi, oktatói tevékenységét az emberekre és a feladatokra irányultság tudatos érvényre juttatása jellemezze.
IV. A szakképesítés vizsgakövetelményei A szakmai vizsgát a szakképzésr´´ ol szóló 1993. évi LXXVI. törvény 12—14. §-ának el´´ oírásai szerint létrehozott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni. 1. A szakmai vizsgán számon kérhet´´ o feladatok a szint megjelölésével A szakmai követelményekben megfogalmazott feladatcsoportok és feladatok a megadott szinteken számon kérhet´´ ok a vizsgán. A szakmai vizsgát a törvényben meghatározott id´´ opontban — az érvényes rendeletek el´´ oírásai szerint — a honvédelmi miniszter által megbízott szakmai vizsgabizottság el´´ ott kell letenni.
5401
A szóbeli vizsgán a hallgató teljesítményeit tantárgyanként külön-külön érdemjeggyel kell értékelni. A szakmai elmélet osztályzatát az írásbeli és a szóbeli vizsgarészen kapott érdemjegyek átlaga alapján kell meghatározni. A szakmai gyakorlat osztályzatát a szakmai tevékenység feladatköreire kapott érdemjegyek átlaga alkotja.
4. A szakmai vizsga egyes részei alóli felmentés feltételei A fels´´ ofokú intézményekben folytatott tanulmányokat a szakképzésben el´´ oírt — megegyez´´ o tartalmú — szakmai követelmények teljesítésébe be kell számítani.
V. A kamarai jogkör gyakorlása A szakképesítéssel kapcsolatos kamarai jogkör gyakorlója a Magyar Honvédség Szárazföldi Vezérkar m´´uszaki f´´ onöke.
2. A szakmai vizsga részei: — írásbeli vizsga; — gyakorlati vizsga; — szóbeli vizsga. Írásbeli vizsga: Tesztjelleg´´u feladat megoldása általános katonai, pedagógiai és m´´uszaki ismeretekb´´ ol, valamint komplex feladat megoldása m´´uszaki szakharcászat témakörb´´ ol. Ideje: 240 perc. Gyakorlati vizsga: A gyakorlati vizsgafeladat összetett, amely csapatkiképzés módszertana és m´´uszaki szakmai ismeretek anyagából áll. A vizsga id´´ otartama: 180 perc.
A környezetvédelmi miniszter 1/1998. (VIII. 15.) KöM rendelete a Duna—Ipoly Nemzeti Park létesítésér´´ ol szóló 34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet módosításáról A természet védelmér´´ ol szóló 1996. évi LIII. törvény 24. §-a (1) bekezdésének a) pontjában, valamint 85. §-ának b) pontjában kapott felhatalmazás alapján — az érdekeltekkel egyetértésben — a következ´´ oket rendelem el: 1. §
Szóbeli vizsga: A szóbeli vizsga kérdéseit a központi tételsor tartalmazza. A szóbeli vizsgán a hallgató az alábbi tantárgyakból húz tételt: — általános katonai ismeretek; — szakharcászat; — m´´uszaki szakmai ismeretek. Ideje: 15—20 perc. 3. A vizsga értékelése Az írásbeli vizsgát a javítási útmutató ajánlásai szerint kell értékelni.
A Duna—Ipoly Nemzeti Park létesítésér´´ ol szóló 34/1997. (XI. 20.) KTM rendelet 1. számú mellékletében szerepl´´ o ,,Sz´´ odliget 1212’’ helyrajzi szám helyébe ,,Sz´´ odliget 1215, 1216/1—2, 1217’’ helyrajzi számok lépnek.
2. § Ez a rendelet a kihirdetését követ´´ o 8. napon lép hatályba. Dr. Pepó Pál s. k., környezetvédelmi miniszter
5402
MAGYAR KÖZLÖNY
III. rész
HATÁROZATOK
A Kormány határozatai A Kormány 1109/1998. (VIII. 15.) Korm. határozata a Kormánynak a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsba és a Balaton Fejlesztési Tanácsba kinevezett képvisel´´ oje felmentésér´´ ol 1. A Kormány a területfejlesztésr´´ ol és a területrendezésr´´ ol szóló 1996. évi XXI. törvény 17. §-a (1) bekezdésének e) és g) pontjaiban foglalt felhatalmazás alapján a Kormány képvisel´´ ojeként — a Budapesti Agglomeráció Fejlesztési Tanácsba kinevezett dr. Baráth Etelét, lemondására tekintettel, — a Balaton Fejlesztési Tanácsba kinevezett dr. Nemcsók Jánost
1998/74. szám
2. A Tv. 18. §-ának (2) bekezdésében foglaltak szerint kinevezett politikai államtitkárok közül 2.1. dr. Nagy Andort a miniszterelnöki kabinetf´´ onöki teend´´ ok intézésével bízom meg; 2.2. a) Balsay István közigazgatás- és területpolitikai, b) dr. Gyuricza Béla védelmi stratégiai és biztonságpolitikai, c) Selmeczi Gabriella a társadalombiztosítás központi hivatali szervei irányításával és a társadalombiztosítási vagyongazdálkodással kapcsolatos, d) Wootsch Péter gyermek-, ifjúság- és sportügyi feladatokat lát el; 2.3. Demeter Ervin a polgári titkosszolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter ügykörében felmerül´´ o feladatokat lát el. 3. A 2.2. pontban felsorolt politikai államtitkárok részletes feladat- és hatáskörét külön jogszabály vagy kormányhatározat rögzíti. 4. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba. Orbán Viktor s. k.,
felmenti.
miniszterelnök
2. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba, ezzel egyidej´´uleg az 1059/1997. (V. 28.) Korm. határozat 1. a) pontja hatályát veszti.
V. rész
Orbán Viktor s. k.,
KÖZLEMÉNYEK, HIRDETMÉNYEK
miniszterelnök
A Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány Alapító Okirata*
A Miniszterelnök határozatai A Miniszterelnök 27/1998. (VIII. 15.) ME határozata a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárainak feladatkörér´´ ol
A Magyar Köztársaság Kormánya — mint alapító — a Polgári Törvénykönyvr´´ ol szóló 1959. évi IV. törvény 74/G. §-ában szabályozott felhatalmazás alapján, közfeladat folyamatos biztosításának céljából az alábbi közalapítványt hozza létre: I. A közalapítvány neve
A Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról és felel´´ osségér´´ ol szóló 1997. évi LXXIX. törvény (a továbbiakban: Tv.) 18. §-ának (1) és (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével, a 95/1998. (VII. 10.) KE határozattal, valamint a 100/1998. (VII. 15.) KE határozattal a Miniszterelnöki Hivatalhoz kinevezett politikai államtitkárok általános feladatkörét a következ´´ ok szerint állapítom meg:
Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány. II. A közalapítvány székhelye 1022 Budapest, Lóczy Lajos u. 3.
1. Dr. Bogár László — mint általános jogkör´´ u politikai államtitkár — a Tv. 18. §-ának (1) bekezdésében foglalt feladatokat látja el.
* A közalapítványt a F´´ ovárosi Bíróság a 12/PK.60115/1998/4. számú végzésével nyilvántartásba vette.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY III.
5403
1. Pikler Emmi magyar gyermekorvos nemzetközileg elismert nevelés koncepciójának megismertetése, alkalmazása, e feladat teljesítése során, a közalapítvány integráns részeként m´´uköd´´ o közalapítványi intézet (a továbbiakban: Intézet) fenntartása és m´´uködtetése közfeladatnak min´´ osül´´ o tevékenységének és az ehhez kapcsolódó továbbképz´´ o és kutató tevékenységének mind jobb és korszer´´ubb körülmények közötti ellátása, a gyermekek védelmér´´ ol és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gytv.) keretei között.
e) Fejl´´ odés- és neveléslélektani kutatások támogatása. f) Együttm´´uködés mindazokkal a külföldi szervezetekkel, amelyek Pikler Emmi magyar gyermekorvos nevelési koncepciójának megismertetését és alkalmazását t´´uzték ki célul. g) Gondoskodás a jelen alapít okirat szerint a közalapítvány használatába adott ingatlanok állagának megóvásáról, karbantartásáról lehet´´ oség szerinti korszer´´usítésér´´ ol, felújításáról. h) A közalapítványi célok megvalósításához szükséges források gy´´ujtése, illetve azok gyarapítása azzal, hogy a közalapítvány átmenetileg szabad pénzeszközei kizárólag az állam által garantált értékpapírokba fektethet´´ ok.
IV.
VII.
A közalapítvány célja
A közalapítvány vagyona A közalapítvány a közhasznú szervezetekr´´ ol szóló 1997. évi CLVI. törvény (a továbbiakban: Kht.) 4. és 5. §-aiban el´´ oírtaknak megfelelve kiemelked´´ oen közhasznú szervezet, tekintettel arra, hogy egyebek mellett, a Gytv. 1. §, 14. §, 15. § (3) bekezdés, 17. § (4) bekezdés, 53. § (1) bekezdés a), b), c) pontjaiban szabályozott közhasznú tevékenységeket látja el és gyakorolja.
V. A közalapítvány, a Kht. 26. §-ának c) pontja 3., 4. és 10. alpontja szerinti, az alábbiakban meghatározott közhasznú tevékenységeket végzi: — tudományos tevékenység, kutatás, — nevelés és oktatás, képességfejlesztés, ismeretterjesztés, — gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági érdekképviselet.
VI. A közalapítvány további részletes feladatai a) A közalapítvány alapfeladata, az intézetben nevelked´´ o gyermekek magas színvonalon történ´´ o gondozása, nevelése, családhoz juttatásának és családba történ´´ o sikeres beilleszkedésének el´´ osegítése, támogatása. b) A közalapítvány által kidolgozott gondozási és nevelési elvek és gyakorlat hazai és külföldi megismertetése. c) A csecsem´´ o- és kisgyermekellátás szakembereinek képzésében és továbbképzésében való részvétel. d) Együttm´´uködés minden olyan intézménnyel és szervezettel, amely részt vesz a hatévesnél fiatalabb, védelemre szoruló gyermekek szakellátásában, illetve azok szakmai támogatása, új ellátási formák kidolgozása és hatásvizsgálata.
1. Az alapító által a közalapítvány rendelkezésére bocsátott 5 000 000 Ft, azaz ötmillió forint. 2. A közalapítvány tulajdonába adott törzsvagyonnak min´´ osül´´ o ingóságok a jelen alapító okirat elválaszthatatlan részét képez´´ o I. számú melléklet szerinti felsorolásban és értékben. 3. A közalapítvány alapfeladat ellátásának kiegészít´´ o forrása a mindenkori költségvetési törvényben meghatározott gyermekvédelmi szakellátási normatíva. 4. A közalapítvány vagyonává válnak, a közalapítványhoz csatlakozók pénzbeli és egyéb adományai, amennyiben a csatlakozást a kuratórium jóváhagyja.
VIII. Az alapító felhatalmazza a népjóléti minisztert — mint az ingatlanok vagyonkezel´´ ojét —, hogy a jelen alapító okirat II. számú mellékletében meghatározott ingatlanok használatát szerz´´ odéses jogviszony alapján, biztosítsa a közalapítvány számára.
IX. A közalapítvány nyitott, céljaihoz bármely hazai, külföldi magánszemély, jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkez´´ o szervezet pénzbeli vagy természetbeni adománnyal, illet´´ oleg bármilyen más vagyonrendeléssel csatlakozhat, ha a közalapítvány céljait elfogadja és feladatainak megvalósítását kívánja el´´ omozdítani. Az adomány, illet´´ oleg a vagyonrendelés elfogadásáról a kuratórium dönt.
5404
MAGYAR KÖZLÖNY X.
A közalapítvány vagyona felhasználásának szabályai 1. a) Els´´ odlegesen az intézetben nevelked´´ o gyermekek gondozására és nevelésére, b) az intézet fenntartási, m´´uködési költségeinek fedezésére, c) tanfolyamok, konferenciák, kongresszusok szervezésére, egyéni és csoportos képzésre, továbbképzésre, d) oktatási, módszertani segédanyagok készítésére, e) a kisgyermekellátásban részt vállaló intézmények szakemberi továbbképzésének támogatására, f) az intézet munkatársainak hazai és nemzetközi fórumokon való részvételének támogatására, g) az intézetben folyó elméleti kutatómunka feltételeinek támogatására, h) a VIII. pont szerinti szerz´´ odés alapján használatba vett ingatlanok fenntartására, állagmeg´´ orzésére, hh) az ingatlanok esetleges felújítására, korszer´´usítésére, szükség szerinti b´´ ovítésére, amelyre a népjóléti miniszterrel való el´´ ozetes egyeztetést követ´´ oen kerülhet sor. 2. Az alapító felhatalmazza a kuratóriumot arra, hogy a közalapítvány mindenkori vagyonát felhasználhassa az alapítványi célok teljesítéséhez azzal a korláttal, hogy a jelen fejezet 1. pontja a) bekezdésében rögzített és prioritást élvez´´ o célkit´´uzés folyamatos és teljes kör´´ u teljesítése nem kerülhet veszélybe, továbbá az alapítványi vagyon nem süllyedhet az induló vagyon mértéke alá. 3. A VII. fejezet 3. pontja szerinti gyermekvédelmi szakellátási normatíva kizárólag a jogszabályok keretei között használható fel. 4. A közalapítvány vagyonának további felhasználási szabályai: — a közalapítvány induló vagyonának hozadéka, — a csatlakozók adományainak felhasználható része, — a vállalkozási tevékenység hozadéka azzal, hogy e tevékenység során a vagyonfelhasználás vállalkozási célokra nem haladhatja meg a közalapítvány mindenkori vagyonának 5%-át. 5. A közalapítvány a jelen fejezet 1. pontja c), d) és f) alpontjaiban rögzített alapítványi célok teljesítéséhez támogatást nyújthat. 5.1. A közalapítvány a támogatásokat nyilvános, mindenki számára hozzáférhet´´ o pályázati rendszer keretei között nyújtja. 5.2. A támogatások odaítélésekor meg kell határozni a kedvezményezett elszámolási kötelezettségét, a támogatás felhasználásának rendjét, a közalapítvány folyamatos ellen´´ orzési jogát. Az elszámolásokkal szemben támasztott követelményeket a közalapítvány Vagyonkezelési és Befektetési Szabályzata tartalmazza.
1998/74. szám
6. A közalapítvány vagyona felhasználásának, az arról való rendelkezésnek a további részletes feltételeit, szabályait, a hatályos jogszabályok, a jelen alapító okirat, továbbá a közalapítvány Vagyonkezelési és Befektetési Szabályzata tartalmazza.
XI. A közalapítvány kezel´´ o szervezete, képviselete 1. A közalapítvány vagyonának kezel´´ oje és legf´´ obb döntést hozó szerve a kuratórium, amely 9 f´´ ob´´ ol áll. 2. A kuratórium tagjai: — a Népjóléti Minisztérium javasolt képvisel´´ oje: dr. L antai Csilla, — a F´´ ovárosi Önkormányzat javasolt képvisel´´ oje: dr. Sz´´ ucs János, — az intézet mindenkori igazgatója: dr. Püspöky Gabriella, — egy f´´ o, független szakért´´ o a társadalomtudományok terén: dr. L osonczy Ágnes, — egy f´´ o, független szakért´´ o, pénzügyi, gazdasági szakember: Tétényi Z suzsanna, — a Nemzetközi Pikler (Lóczy) Társaság által javasolt két f´´ o: Caffari Raymonde, Szántó István, — a magyarországi Pikler—Lóczy Társaság által javasolt egy f´´ o: dr Falk Judit, a kuratórium alelnöke, — a magyarországi Lóczy Alapítvány által javasolt egy f´´ o: dr. Majoros Mária, a kuratórium elnöke. 3. A kuratórium tagjait az alapító írásban kéri fel. A kuratórium tagjai ismételten felkérhet´´ ok. A kuratórium elnökét és alelnökét — a kuratórium tagjai közül — az alapító jelöli ki. A közalapítvány, mint kiemelked´´ oen közhasznú szervezet, megsz´´untét követ´´ o két évig nem lehet közhasznú szervezet vezet´´ o tisztségvisel´´ oje az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be — annak megsz´´untét megel´´ oz´´ o két évben legalább egy évig — vezet´´ o tisztséget, amely az adózás rendjér´´ ol szóló törvény szerinti köztartozásait nem egyenlítette ki. A kuratórium tagjai, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet el´´ ozetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidej´´uleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 3.1. A kuratórium elnökéül és alelnökéül nem jelölhet´´ o ki köztisztvisel´´ o.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
4. A kuratórium tagjai, kuratóriumi tevékenységükért díjazásban nem részesülhetnek. 4.1. A kuratórium tagjainak a kuratóriumi üléseken való részvételükkel kapcsolatban közvetlenül felmerül´´ o költségeit a közalapítvány megtéríti. 4.2. A kuratórium megtéríti a tagjának a kuratórium által meghatározott feladat ellátásával kapcsolatban felmerül´´ o dologi kiadásait. 5. A kuratórium m´´uködésének szabályai: 5.1. A kuratórium szükség szerint, de évente legalább három alkalommal ülésezik, a kuratórium ülései nyilvánosak. 5.2. A kuratórium els´´ o ülését az alapító, a továbbiakban az elnök hívja össze. 5.3. A kuratórium üléseinek id´´ opontját, helyét és napirendjét a kuratórium elnöke határozza meg, err´´ ol a kuratórium tagjait legalább egy kijelölt id´´ opont el´´ ott 15 nappal írásban értesíti. 5.4. Rendkívüli kuratóriumi ülést kell összehívni, ha bármelyik kuratóriumi tag azt írásban a napirend megjelölésével kezdeményezi. A kuratórium elnöke köteles a kuratórium ülését az — el´´ oterjesztett indítványnak megfelel´´ oen — az indítvány benyújtásától számított 30 napon belüli id´´ opontra összehívni. 6. Az ülést az elnök, akadályoztatása esetén az alelnök vezeti. 6.1. A kuratórium üléseir´´ ol jegyz´´ okönyvet kell felvenni, amelyet az elnök/alelnök és két felkért kuratóriumi tag aláírásával hitelesít. 6.2. A jegyz´´ okönyvnek tartalmaznia kell a kuratórium döntéseit és legfontosabb megállapításait. 6.3. A közalapítvány Szervezeti és M´´ uködési Szabályzata határozza meg a kuratórium döntéshozatali mechanizmusának további részletes szabályait a Kht. 7. §-ának (2) bekezdése alapján azzal, hogy az SZ MSZ -nek tartalmaznia kell az alábbiakat: — olyan nyilvántartás vezetését, amelyb´´ ol a kuratórium döntésének tartalma, id´´ opontja és hatálya, illetve a döntést támogatók és ellenz´´ ok számaránya (ha lehetséges személye) megállapítható, — a kuratórium döntéseinek az érintettekkel való közlési, illetve nyilvánosságra hozatali módját, — a közalapítvány m´´uködésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés rendjét, — a közalapítvány m´´uködésének, szolgáltatási igénybevétele módját, beszámolói közlésének nyilvánosságát. 7. A kuratórium határozatképes, ha ülésén legalább öt tag jelen van.
5405
8. A kuratórium döntéseit általában egyszer´´u szótöbbséggel hozza, szavazategyenl´´ oség esetén az elnök/alelnök szavazata dönt. 8.1. A határozathozatalban nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek közeli hozzátartozója [Ptk. 685. § b) pont, élettársa (a továbbiakban együtt: hozzátartozó)] a határozat alapján: — kötelezettség vagy felel´´ osség alól mentesül, vagy — bármilyen más el´´ onyben részesül, illetve a megkötend´´ o jogügyletben egyébként érdekelt. Nem min´´ osül el´´ onynek a közalapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehet´´ o nem pénzbeli szolgáltatás. 9. A kuratórium kizárólagos hatás- és jogköre: a) döntéshozatal a közalapítványhoz csatlakozók pénzbeli és egyéb adományai elfogadásáról, b) döntéshozatal a közalapítvány éves tevékenységi és pénzügyi tervér´´ ol, c) döntéshozatal az éves tevékenységr´´ ol és gazdálkodásról készült beszámolókról, d) döntéshozatal a VII. fejezet 2. pontja szerinti ingóságok elidegenítésére vonatkozó kezdeményezésr´´ ol, összhangban az 1052/1997. (V. 21.) Korm. határozat 5. a) pontjában megfogalmazott elvárásokkal, e) a munkáltatói jogok (a munkaviszony létesítése, a munkabér és a jutalmazás megállapítása, a munkaviszony megszüntetése) gyakorlása az intézet igazgatója felett, f) döntéshozatal vállalkozás alapításáról, vagy abban való tagi részvételr´´ ol, g) a közalapítvány Szervezeti és M´´uködési Szabályzatának, valamint Vagyonkezelési és Befektetési Szabályzatának elfogadása, amely döntések meghozatalához az alapító el´´ ozetes egyetértése szükséges, h) az éves beszámoló jóváhagyása egyidej´´uleg közhasznú jelentés elfogadása, amelynek tartalmaznia kell a következ´´ oket: — a számviteli beszámolót; — a költségvetési támogatás felhasználását; — a vagyon felhasználásával kapcsolatos kimutatást; — a cél szerinti juttatások kimutatását; — a központi költségvetési szervt´´ ol, az elkülönített állami pénzalaptól, a helyi önkormányzattól, a kisebbségi települési önkormányzattól, a települési önkormányzatok társulásától, az egészségbiztosítási önkormányzattól és mindezek szerveit´´ ol kapott támogatás mértékét; — a közhasznú szervezet vezet´´ o tisztségvisel´´ oinek nyújtott juttatások értékét, illetve összegét; — a közhasznú tevékenységr´´ ol szóló rövid tartalmi beszámolót.
5406
MAGYAR KÖZLÖNY
10. A kuratórium elnökének/alelnökének hatás- és jogköre: 10.1. A kuratórium elnöke gondoskodik a kuratórium határozatainak végrehajtásáról. Irányítja és vezeti a közalapítvány tevékenységét a kuratórium ülései között. 10.2. El´´ okészíti, összehívja és vezeti a kuratórium üléseit. 10.3. Egy személyben képviseli a kuratóriumot, harmadik személyek el´´ ott. 10.4. A kuratórium elnökének akadályoztatása esetén feladat- és hatáskörét a kuratórium alelnöke gyakorolja. 10.5. Amennyiben az elnök/alelnök akadályoztatása egybefügg´´ oen három hónapos id´´ otartamot meghalad, az alapítónak új személy(ek) kijelölésér´´ ol kell gondoskodnia.
XII. A közalapítvány gazdálkodásának szabályai 1. A közalapítvány éves pénzügyi terv alapján gazdálkodik, amely a közalapítvány bevételeit és kiadásait tartalmazza azonos f´´ oösszeggel. 2. A közalapítvány a hatályos számviteli szabályok alapján beszámolót készít, amelyet az okleveles könyvvizsgáló hitelesít, és a felügyel´´ o bizottság véleményez. A kuratórium által elfogadott beszámolót az alapítónak meg kell küldeni. 3. A közalapítvány éves gazdálkodásának és tevékenységének legfontosabb adatait nyilvánosságra hozza. 3.1. A közalapítvány éves közhasznúsági jelentéseibe bárki betekinthet, illet´´ oleg abból, saját költségére másolatot készíthet. 4. A közalapítvány vállalkozási tevékenységet csak olyan esetben és mértékben folytathat, amennyiben a vállalkozás összhangban áll a közalapítvány célkit´´ uzéseivel, feladataival, továbbá az nem veszélyezteti feladatainak maradéktalan ellátását. A vállalkozási tevékenységb´´ ol származó eredményt, a közalapítvány céljaira kell fordítani.
XIII. A felügyel´´ o bizottság 1. Az alapító a közalapítvány ellen´´ orzésére háromtagú felügyel´´ o bizottságot hoz létre. 1.1. Az alapító a felügyel´´ o bizottságba egy f´´ ot a Népjóléti Minisztérium, egy f´´ ot a Pénzügyminisztérium, további egy f´´ ot pedig a kuratóriumi tagok személyére javaslatot el´´ oterjeszt´´ o civil szervezetek ajánlása alapján jelöl ki.
1998/74. szám
1.2. Nem lehet a felügyel´´ o bizottság tagja az a személy, aki a) a kuratórium elnöke, alelnöke vagy tagja, b) a közalapítvánnyal a megbízatásán kívüli más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ha jogszabály másképp nem rendelkezik, c) a közalapítvány cél szerinti juttatásából részesül — kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehet´´ o nem pénzbeli szolgáltatásokat, és a társadalmi szervezet által tagjának a tagsági jogviszony alapján nyújtott, létesít´´ o okiratnak megfelel´´ o cél szerinti juttatást —, illetve d) az a)—c) pontban meghatározott személyek hozzátartozója. 2. A felügyel´´ o bizottság els´´ o ízbeni mandátuma három évre szól, a tagság meghosszabbítható. 3. A felügyel´´ o bizottság tagjait tevékenységükért tiszteletdíj illeti meg, amelynek összege nem lehet kevesebb havonta a mindenkori minimálbér kétszeresénél. 4. A felügyel´´ o bizottság ügyrendjének, m´´uködésének szabályait maga határozza meg. 5. A felügyel´´ o bizottság els´´ o ülésén — amelyet a közalapítvány bírósági nyilvántartásba vételét´´ ol számított 30 napon belül kell megtartani — tagjai közül elnököt választ. 6. A felügyel´´ o bizottság ellen´´ orzi a közalapítvány m´´uködését, gazdálkodását. Vizsgálatait szükség szerint tartja, amelynek keretében a kuratórium elnökét´´ ol, illetve a közalapítvány bármely alkalmazottjától felvilágosítást, jelentést kérhet, a közalapítvány könyveit, iratait, pénzügyeit, értékpapír-állományát, befektetéseit, vállalkozásait bármikor megvizsgálhatja, illet´´ oleg indokolt esetben a közalapítvány költségén szakért´´ ovel megvizsgáltathatja. Tagjai tanácskozási joggal részt vehetnek a kuratórium ülésein. 6.1. A felügyel´´ o bizottság — az okleveles könyvvizsgálói jelentés figyelembevételével — megvizsgálja a közalapítvány pénzügyi tervét, beszámolóját, mérlegét és vagyonkimutatását. A felügyel´´ o bizottság köteles vizsgálatairól a kuratóriumot és az alapítót írásban tájékoztatni, indokolt esetben kezdeményezheti a kuratórium ülésének soron kívüli összehívását. 6.2. A felügyel´´ o bizottság köteles az intézkedésre jogosult kuratóriumot tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy — a közalapítvány m´´uködése során olyan jogszabálysértés vagy a szervezet érdekeit egyébként súlyosan sért´´ o esemény (mulasztás) történt, amelynek megszüntetése vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése az intézkedésre jogosult kuratórium döntését teszi szükségessé; — a vezet´´ o tisztségvisel´´ ok felel´´ osségét megalapozó tény merült fel.
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
6.3. Amennyiben a kuratórium ülésének összehívása a 6.2. pont alatti kezdeményezés ellenére elmarad, úgy a felügyel´´ o bizottság jogosult annak összehívására.
5407
jelölt és megye, f´´ ovárosi önkormányzati választáson jelölt állításához, azok tevékenységéhez a közalapítvány vagyona sem közvetlenül, sem közvetve nem használható fel.
6.4. Ha a kuratórium a törvényes m´´uködés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyel´´ o bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a közalapítvány törvényességi felügyeletét ellátó szervet.
4. A közalapítvány megsz´´unése esetén a közalapítvány vagyona — a hitelez´´ ok kielégítése után — az alapítót illeti meg, aki köteles azt a megsz´´unt közalapítvány céljához hasonló célra fordítani, és err´´ ol a nyilvánosságot megfelel´´ oen tájékoztatni.
7. A felügyel´´ o bizottság tagjai: — a Népjóléti Minisztérium javasolt képvisel´´ oje: dr. Mihály Erzsébet, — a Pénzügyminisztérium javasolt képvisel´´ oje: Kun Ágnes, — a civil szervezetek javasolt képvisel´´ oje: dr. Szirmainé Veres Ibolya.
Budapest, 1998. március 26. Horn Gyula s. k., miniszterelnök, a Magyar Köztársaság Kormánya mint alapító képviseletében
XIV. Vegyes és záró rendelkezések
I. számú melléklet
1. A kuratóriumi és a felügyel´´ o bizottsági tagság megsz´´unik: — a megbízási id´´ o lejártával, — lemondással, — a tag halálával, — a közalapítvány megsz´´unésével, — az alapító általi visszahívással azzal, hogy a kuratóriumi tag visszahívására csak az 1959. évi IV. törvény 74/C. §-ának (6) bekezdésében szabályozott esetben kerülhet sor.
Az ingyenes vagyonkezelésre átvett ingatlanok jegyzéke 1. A F´´ ovárosi Kerületek Földhivatala nyilvántartásában a 1022 Budapest II., Lóczy Lajos u. 3. szám alatt, a 2470 számú tulajdoni lapon, a 12 248 helyrajzi számon szerepl´´ o, 1/1 tulajdoni hányadban a Magyar Állam tulajdonát képez´´ o, a Csecsem´´ ootthonok Országos Módszertani Intézete (1022 Budapest II., Lóczy Lajos u. 3.) kezelésében lév´´ o 3666 négyzetméter lakóház, udvar.
2. A közalapítvány a közalapítvány pénzügyeinek és számvitelének folyamatos ellen´´ orzésére könyvvizsgálót foglalkoztat, akinek személyére a XIII. fejezet 1.2. pontjában foglaltakat alkalmazni kell.
2. A F´´ ovárosi Kerületek Földhivatala nyilvántartásában az 1022 Budapest II., Lóczy Lajos u. 12. szám alatt, a 2450 számú tulajdoni lapon, a 12 239/2 helyrajzi számon szerepl´´ o, 1/1 tulajdoni hányadban a Magyar Állam tulajdonát képez´´ o, a Csecsem´´ ootthonok Országos Módszertani Intézete (1022 Budapest II., Lóczy Lajos u. 3.) kezelésében lév´´ o 1182 négyzetméter lakóház, udvar.
3. A közalapítvány tevékenységét, a Kht. 26. §-ának d) pontjában foglaltaknak megfelel´´ oen, pártok befolyásától mentesen végzi, politikai párt, országgy´´ulési képvisel´´ o-
II. számú melléklet Az ingyenesen átadott ingóságok jegyzéke CSOMI
Sorszám
Megnevezés
Nyivántartási szám, régi
Nyivántartási szám, új
Könyv Menny. Tényl. szerinti egység menny. menny.
Bruttó érték
Érték csökkenés
Nettó érték
Megjegyzés
1.
Fénymásoló 2× 5025
131211—88
131111—6
db
1 db
1 db
360 000
118 800
241 200
2.
RANK XEROX fénymásológép
131211—20
131114—3
db
1 db
1 db
392 400
392 400
0
Monitor COMMODOR
131213—21
131114—11
db
1 db
1 db
86 000
86 000
0
3.
5408
MAGYAR KÖZLÖNY Nyivántartási szám, régi
Nyivántartási szám, új
Számítógép AT 386 DX 40
131213—38
131121—9
db
1 db
1 db
75 300
75 300
0
EPSON nyomtató LQ—100
131213—39
131121—10
db
1 db
1 db
27 380
27 380
0
6.
Számítógép AT 586
131121—70
131121—39
db
1 db
1 db
220 100
72 633
147 467
7.
SUGA monitor 15
131121—72
131121—41
db
1 db
1 db
59 900
19 767
40 133
8.
Panasonic KX—F 230 telefax
131211—52
131131—5
db
1 db
1 db
71 900
66 508
5 392
Színes tv
131212—2
131144—2
db
5 db
5 db
150 438
150 438
0
Varrógép gyártási szám 335—111
131211—43
131151—5
db
1 db
1 db
48 000
32 400
15 600
11.
H´´ut´´ oszekrény Z 280/60 l
131211—47
131151—7
db
1 db
1 db
27 120
15 050
12 070
12.
Automata mosógép Hajdú 751.3
131211—48
131151—8
db
1 db
1 db
30 320
16 826
13 494
13.
Gázt´´uzhely VESTA 4/A
131211—75
131151—19
db
1 db
1 db
23 920
6 936
16 984
14.
Gázzsámoly
131211—81
131151—24
db
1 db
1 db
53 200
7 714
45 486
15.
Mikrosüt´´ o SHARP 22V26
131211—73
131151—30
db
1 db
1 db
20 800
6 032
14 768
16.
Mélyh´´ut´´ oláda
131211—30
131154—3
db
4 db
4 db
79 032
79 032
0
17.
Centrifuga 5 kg-os MA 411
131211—8
131154—5
db
1 db
1 db
60 774
60 774
0
18.
Szárítógép
131211—35
131154—10
db
2 db
2 db
54 560
54 560
0
19.
Margarétafejes elektromos írógép
131154—11
131211—31
db
1 db
1 db
41 249
41 249
0
20.
Beépített szekrény
131112—1
1312211—1
db
1 db
1 db
60 000
40 500
19 500
21.
Filmvetít´´ o 16 mm
131211—39
131224—3
db
1 db
1 db
45 887
45 887
0
22.
Filmfelvev´´ o
131211—40
131224—4
db
1 db
1 db
40 534
40 534
0
23.
Képmagnó
131241—3
131224—5
db
1 db
1 db
240 042
240 042
0
24.
Videolejátszó SHARP VC—477
131211—11
131224—6
db
1 db
1 db
110 000
110 000
0
SONY videorekorder 12—1344
131211—25
1312212—2
db
1 db
1 db
144 000
118 800
25 200
Panasonic MS—1 Camcorder
131211—27
1312212—3
db
1 db
1 db
167 000
137 775
29 255
27.
Videolejátszó Panasonic
131211—13
1312212—8
db
1 db
1 db
59 000
58 705
295
28.
Toyota HIACE Combi személygépkocsi
141111—5
141111—2
db
1 db
1 db
1 764 800 1 411 840
352 960
Subaru Libero személygépkocsi 1.2. 4WD SDX 141111—6
141211—1
db
1 db
1 db
2 064 000
Sorszám
4. 5.
9. 10.
25. 26.
29.
Megnevezés
Összesen:
Könyv Menny. Tényl. szerinti egység menny. menny.
1998/74. szám
db
Bruttó érték
Érték csökkenés
Nettó érték
Megjegyzés
412 800 1 651 200
6 557 656 3 946 682 2 630 974
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
A Földm´´ uvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium felhí vás a az erd´´ okre vonatkozó országos t´´ uzgyújtási tilalom elrendelésér´´ ol A rendkívül meleg csapadékmentes id´´ ojárás, valamint emberi felel´´ otlenség, gondatlanság következtében az utóbbi hetekben megn´´ ott az erd´´ otüzek száma. A további t´´uzesetek megel´´ ozése érdekében az ország teljes területén lév´´ o erd´´ okben és az erd´´ oterületek határától számított 200 méteren belüli területen — a kijelölt t´´uzrakó helyen is —, valamint a közút- és vasút menti fásításokban mindennem´´u t´´uzgyújtás, beleértve a parlagés gazégetést is, 1998. augusztus 15-t´´ ol átmeneti id´´ ore tilos.
5409
Kérjük a közúton és vasúton utazókat, hogy ég´´ o cigarettacsikket és dohánynem´´ut ne dobjanak ki a járm´´uvek ablakán, mert a kiszáradt árokparton, vasúti töltések mellett keletkez´´ o tüzek sok esetben közvetlenül erd´´ o- és mez´´ ogazdasági területeket is veszélyeztetnek. Felhívjuk továbbá az erd´´ oben kirándulók, valamint a mez´´ ogazdasági területeken dolgozók figyelmét arra, hogy ég´´ o dohánynem´´ut eldobni nem szabad, azt minden esetben gondosan el kell oltani. Aki a t´´uzvédelmi rendelkezéseket megszegi, szabálysértést követ el. A tilalom feloldására a fokozott t´´ uzveszély elmúltával kés´´ obbi id´´ opontban intézkedik a minisztérium. Földm´´ uvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
5410
MAGYAR KÖZLÖNY
1998/74. szám
KÖZLEMÉNY A Magyar Közlöny különszámaként megjelent
AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI ELJÁRÁS ÉS A SZABÁLYSÉRTÉS cím´u, ´ A/4 formátumú, 96 oldal terjedelm´´ u kiadvány. A kézirat lezárva: 1998. május 10. Ára: 952 Ft áfával. Megrendeléseket a Magyar Hivatalos Közlönykiadó címére (1085 Budapest, Somogyi Béla u. 6.) lehet feladni. Fax: 266-5190.
´´ L A P MEGRENDELO Megrendeljük
AZ ÁLLAMIGAZGATÁSI ELJÁRÁS ÉS A SZABÁLYSÉRTÉS cím´´ u kiadványt …………… példányban. A megrendel´´ o (cég) neve: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Címe (város, irányítószám): . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Utca, házszám: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ügyintéz´´ o neve, telefonszáma: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . A megrendel´´ o (cég) bankszámlaszáma: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .
A megrendelt példányok ellenértékét a postaköltséggel együtt a szállítást követ´´ o számla kézhezvétele után 8 napon belül a Magyar Hivatalos Közlönykiadónak a számlán feltüntetett pénzforgalmi jelz´´ oszámára átutaljuk. Keltezés: ……………………………………… ……………………………………………… cégszer´´ u aláírás
1998/74. szám
MAGYAR KÖZLÖNY
5411
FELHÍVÁS Ingyen, teljesen díjtalanul adja Önnek a Hivatalos Hatályos Joganyagot CD lemezen a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Telefon: 317-9999
KÖZLEMÉNY 150 évvel ezel´´ ott jelent meg az els´´ o hivatalos Magyar Közlöny. Erre emlékezve a Magyar Hivatalos Közlönykiadó értesíti tisztelt el´´ ofizet´´ oit, hogy 1998 januárjában minden közlöny-el´´ ofizetéssel rendelkez´´ o ügyfele részére ajándékként megküldi a CD-JOGÁSZ hatályos jogszabálygy´´ ujtemény példányát. Ezáltal az el´´ ofizet´´ ok birtokába kerül az EGYEDÜLI HIVATALOS HATÁLYOS JOGANYAG. Az el´´ ofizet´´ o megismerheti a CD-JOGÁSZ el´´ onyeit, használatát, és eldöntheti, hogy megrendeli-e a folyamatos hatályosítást, illetve karbantartást. A CD lemezen megtalálhatók a Magyar Köztársaság jogszabályainak mindenkori hatályos szövege mellett azok Magyar Közlöny-beli alapszövege, a köztes szövegváltozatok mindegyike, a bírósági határozatok és egy folyamatosan karbantartott iratmintatár. 1998 folyamán várható az APEH közleményekkel, a vámtarifák folyamatosan frissített jegyzékével és statisztikai jelz´´ oszámrendszerek gy´´ ujteményével való kiegészítés. A CD-JOGÁSZ program biztosítja a megbízható, egyszer´´ u és gyors keresést, a szövegek és kiegészít´´ o információik szabad megjelenítését és nyomtatását, a szövegek vágólapos átemelését WINDOWS rendszer´´ u szövegkezel´´ okbe. Keresni lehet évszám(tól—ig), sorszám(tól—ig), kibocsátó(k), szövegtípus(ok), megjelenés helye, hatályossági szempontok szerint tetsz´´ olegesen kombinálva ezeket a teljes szöveges (bármely szóra vagy szórészletre) kereséssel. Minden jogszabályhoz tartalmi fa (rajzos, m´´ uköd´´ o tartalomjegyzék), kapcsolati fa (a módosító vagy kapcsolódó jogszabályok m´´ uköd´´ o jegyzéke), információs lap és változatlista tartozik. A CD-JOGÁSZ lehet´´ oséget kínál saját megjegyzések, könyvjelz´´ ok elhelyezésére és a szövegek különböz´´ o pontjai közti ugrások felépítésére. A CD-JOGÁSZ hatályos jogszabálygy´´ ujtemény használatához pontosan arra van szükség, ami bármely WINDOWS program használatához szükséges. Természetesen szükség van CD meghajtóra és lehet´´ oség szerint egy jobb min´´ oség´´ u nyomtatóra. A CD-JOGÁSZ nem csak egy CD lemez adatállományokkal és keres´´ o programmal, hanem teljes kör´´ u szolgáltatás. Kézikönyv, beépített segítség és forródrót szolgáltatás tartozik közvetlenül a vásárlói csomaghoz. Lehet´´ oség van felhasználói és rendszergazda oktatásra, és a CD-JOGÁSZ éves el´´ ofizet´´ oje lehet´´ oséget kap a Magyar Hivatalos Közlönykiadó — kábel — on line rendszerének kedvezményes használatára.
Magyar Hivatalos Közlönykiadó
5412
MAGYAR KÖZLÖNY
1998/74. szám
´´ ELOFIZETÉSI FELHÍVÁS Kormányrendelet felhatalmazása alapján jelenteti meg a Miniszterelnöki Hivatal a Magyar Közlöny mellékleteként ´´ A lap hetente, szerdánként, tematikus f´orészekben a HIVATALOSÉRTESÍTOT. ´ hitelesen közli a legf´obb ´ állami, önkormányzati, társadalmi, gazdasági szervek, illetve szervezetek személyi, szervezeti, igazgatási és képzési, valamint az üzleti élet híreit. Térítési díj ellenében közzétesszük — többek között — az állami, társadalmi, gazdasági szervezetek, parlamenti pártok, tb-önkormányzatok, kamarák, helyi önkormányzatok egyházak, különböz´o´ képviseletek közleményeit. Fizetett hirdetésként — akár színes oldalakon is — helyet kaphatnak az Értesít´oben ´ a gazdálkodó szervezetek, egyetemek, alapítványok, de magánszemélyek közérdekl´odésre ´ számot tartó közlései ´´ is. Oszintén reméljük, hogy a hírek, információk, közlemények egy lapban történ´o´ pontos és rendezett formában való közreadásával sikerül hatékonyabbá és eredményesebbé tenni el´ofizet´ ´ oink ´ tájékozódását a hivatali és üzleti életben. Az érdekl´od´ ´ ok ´ számára egyéb hasznos információkat is nyújt a lap. A lap el´´ ofizetésben megrendelhet´o´ a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. címén, levélcím: 1394 Budapest 62., Pf. 357.; faxszám: 318-6668. Éves el´ofizetési ´ díja: 5376 Ft áfával. Egy példány ára 24 oldalig 110 Ft áfával, utána 8 oldalanként 28 Ft áfával. ´´ egyes számai megvásárolhatók a Kiadó közlönyboltjában: Budapest VIII., Somogyi A HIVATALOS ÉRTESÍTO Béla u. 6. Tel./fax: 267-2780.
´´ L A P MEGRENDELO ´´ cím´´ Megrendelem a HIVATALOS ÉRTESÍTO u lapot ……… példányban, és kérem a következ´´ o címre kézbesíteni: A megrendel´´ o neve: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . címe (város/község, irányítószám): . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . utca, házszám: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . Az ügyintéz´´ o neve, telefonszáma: . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . El´´ ofizetési díj fél évre: egy évre
2688 Ft áfával 5376 Ft áfával
Számlát kérek a befizetéshez
Kérjük, a négyzetbe történ´´ o X bejelöléssel jelezze az el´´ ofizetés id´´ otartamát. Keltezés: ……………………………………… ……………………………………………… cégszer´´ u aláírás
Szerkeszti a Miniszterelnöki Hivatal, a szerkeszt´´ obizottság közrem´´ uködésével. A szerkeszt´´ obizottság elnöke: dr. Bártfai Béla. A szerkesztésért felel´´ os: dr. Müller György. Budapest V., Kossuth tér 1–3. Kiadja a Magyar Hivatalos Közlönykiadó. Felel´´ os kiadó: Nyéki József vezérigazgató. Szerkeszt´´ oségi iroda: Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6. Telefon/Fax: 266-5096. El´´ ofizetésben megrendelhet´´ o a Magyar Hivatalos Közlönykiadónál, Budapest VIII., Somogyi Béla u. 6., 1394 Budapest 62. Pf. 357, vagy faxon 318-6668. El´´ ofizetésben terjeszti a Magyar Hivatalos Közlönykiadó a FÁMA Rt. közrem´´ uködésével. Telefon/fax: 266-6567. Információ: Tel./fax: 317-9999, 266-9290/245, 246 mellék. Példányonként megvásárolható a kiadó Budapest VIII., Somogyi B. u. 6. (tel./fax: 267-2780) szám alatti közlönyboltjában. Éves el´´ ofizetési díj: 33 264 Ft. Egy példány ára: 70 Ft 16 oldal terjedelemig, utána + 8 oldalanként + 35 Ft. A kiadó az el´´ ofizetési díj év közbeni emelésének jogát fenntartja.
HU ISSN 0076—2407 98.1376 — Nyomja a Magyar Hivatalos Közlönykiadó Lajosmizsei Nyomdája. Felel´´ os vezet´´ o: Burján Norbert.