1 A lókolbászok akarták így. A lejárt májasok. A kolozsvárik. Ôk mentettek meg, hogy újra embernek érezhessem magam. Két dolgot határoztam el. Egyedülálló leszek. Az egyedülállóak annyit kufircolnak, amennyit akarnak. Csemegepultos leszek. A piac az élet szinonimája. A csemegepultosok élnek. Emberek közt. Élô és holt szövetek, Lalikám, errôl szól majd az élet. Kergetem az élôket, és fogadom azokat, akiknek holt szövetet adok. Adok és veszek, csemegepultos leszek. Nappal kolbászokat, este nindzsókat fogdosok. Ennyi. Errôl szól majd az egyedülálló csemegepultos élete.
Jolival azonnal megkedveltük egymást. Jó hangja volt. Jó tempója. Asszonyos formája. Huncut tekintete. Élet vibrált a szemében. Nem ütôdött vigyor, mint a kirándulós környezetvédôk vagy a krisnások szemében, nem az a „ha rámosolyogsz a világra, akkor az visszamosolyog rád”, hanem az élet. Tudtam, hogy jóban leszünk, mert húztuk egymást. Tudtam, hogy lehet majd vele 7
csemege.indd 7
6/12/14 3:26:39 PM
viccelni. Pletykálni. Fúrni másokat. Szeretni másokat. Nagy igazságokról és nagy igazságtalanságokról beszélni. Nem fog átverni, és én sem fogom átverni ôt. Egy csapat leszünk. Joli és Lajos csemegepultja. Az új otthonom. Elmondja, mi hogy lesz. Nem beszél feleslegesen. – Két hétig itt leszel velem, aztán, ha már belejöttél, te fogod vinni a lovas pultot, amíg nem találunk valaki mást. Két hete zárva van a másik bolt, a fônök töke kivan. Nem találunk embert. Vagy csupa béna jön, akinek fáj a munka. A másik bolt ugyanabból az elôtérbôl nyílik, mint Jolié. Három méterre vannak egymástól, csak az egyik a „fôútra”, a másik pedig egy „mellékutcára” néz. Mindkettônek ô az üzletvezetôje. Ô rendel árut, ô tölti fel, ô írja ki az árakat. Az lesz majd az én birodalmam, ha már lediplomáztam Jolinál. Elérkezett hát a nap. Csemegepultos életem gyermekkora. Amikor még csak kérdezek. Kapok egy frissen mosott fehér pólót és egy baseballsapkát. Mindkettôn ugyanaz az embléma díszeleg: egy délceg liba. A sapkát nem kötelezô hordanom, csak ha ellenôrzés van. A pólót viszont igen. Nehezen megy rá a vastag pulóverre. Úgy nézek ki, mintha izmos lennék. Téblábolok. Figyelek. Csodálom Jolit. Ahogy csomagol. Ahogy a pénztárgépen zongorázik. Ahogy szeletel, ahogy vág, ahogy mosolyog, ahogy nevet, ahogy káromkodik, ahogyan tisztességes. Azonnal látom, 8
csemege.indd 8
6/12/14 3:26:41 PM
hogy az elsô dolog, amit hazavág, ha tisztességes vagy, az a tisztesség. A pult végében találok egy bárszéket. – Hé, Lalikám, nincs leülés! – Nincs? – Nincs, nincs. Szigorúan nincs. – Elnézést. Fájt a lábam. – Két hét, és megszokod. Két hét. Kíváncsian várom, mert rohadtul fáj. Elgondolkodom, hogy vajon álltam-e már valaha hat órát egyhuzamban. Minek álltam volna? Hol? Tornáztatom a lábamat. Hol az egyikre, hol a másikra helyezem a testsúlyomat. Ez aztán tényleg hatórás állás. – Hé, Lalikám, vedd ki a kezedet a zsebedbôl! – Értettem. – Köszcsi. Ennyi. Tilos ülni. Tilos zsebre tett kézzel állni. Nem nagy ügy. A köszcsi sem nagy ügy. Azt jelenti: kösz, csicska. Elmúlik majd ez is, mint a lábfájás. A szeletelôgépnek támaszkodom, hogy kíméljem a lábamat. Joli éppen kiszolgál. A gép felett, egy falra celluxozott A4-es lapon a következô szöveg olvasható: Amire oda kell figyelni!!! A vevônek mindig igaza van, még akkor is, ha mi tudjuk, hogy nincsen igaza. A vevôt aranyosan, kedvesen, mosolyogva szolgáljuk ki, hogy többször visszatérjen hozzánk, és mindig megelégedve távozzon tôlünk. 9
csemege.indd 9
6/12/14 3:26:41 PM
Nem a vevô van miértünk, hanem mi vagyunk a vevôért, ugyanis a mi megélhetési lehetôségünket ôk nyújtják. A vevônek mindig éreznie kell a törôdést, hogy ô fontos a boltnak és nekünk is. A vevôt mindig szép, friss áruval szolgáljuk ki. Ha fáradtak vagy ingerültek vagyunk, a vevôvel nem szabad éreztetni. Az áruk esztétikai kinézetére figyelni kell, hogy a vevô el tudjon csábulni. Az áru szavatossági idejére mindig figyelni kell. Lejárt termék nem kerülhet ki a vevôtérbe, pultba, spaléra!!! Ha látom, hogy a lejárat ideje közel van, akkor azon vagyok, hogy az áru a lejárati idôn belül elfogyjon. A boltban mindig rendnek, tisztaságnak kell lennie, hogy a vevô bizalommal vásároljon nálunk. Ha ezekre oda tudunk figyelni, akkor hosszú távon jól mûködô bolt vagyunk. Mindig a vezetô szabályaival dolgozunk, és akkor probléma nem igazán lehet. A mi célunk, hogy mindig sikeresek legyünk. Ha bármilyen kérdésed van a fentiekkel kapcsolatosan, fordulj hozzám bizalommal! Joli
10
csemege.indd 10
6/12/14 3:26:41 PM
Végre! Eljött az én idôm. Életemben elôször egy sikeres team tagja lehetek. Csak be kell tartsam a szabályokat. Nem nagy ügy. „És akkor probléma nem igazán lehet.” Ez tetszik. – Ne most olvasgassál, Lalikám. Ki kell töltsük ezeket a szarokat. Hoztad a papírjaidat? – Hoztam. Odaadom neki a papírokat, ô hátramegy az asztalához. Én kint ügyelek a pultban. Joli elkezdi tölteni a munkavállalói tököm tudja micsodát. – Neved? Lakcímed? Taj, adó, stb.… Joli tudja, hogy mivel foglalkozom, mert a fônök mesélt neki rólam. Mégsem lepôdik meg, amikor az iskolai végzettségemrôl kérdez. – Nyolc általános – mondom. Joli felnéz, csillog a szeme, és úgy mosolyog rám, mintha az oltár elôtt állnánk. – Nekem is. Egyszerû feladatokat kapok. Becsomagolok egy fôzôkolbászt. Tíz deka párizsit. Húsz deka párizsit. Számokat írok fel egy cetlire. Összeadok. Kivonok. Tanulmányozom a termékeket. A mérleget. A pénztárgépet. A szemközti boltokat és a boltosokat. A zöldségest. A másik zöldségest. A szuvenírest és a szuvenírjeit. A rétesest. A rétesesboltban dolgozó lányt. Tûzpiros haját. Ceruzával kihúzott szemöldökét. Figyelem a vevôket. Várom, hogy felnézzenek. Hogy köszönjenek. Hogy beszélgessünk. Hiába! Máshogyan képzeltem én ezt a túloldalról. Amikor még csak mezei 11
csemege.indd 11
6/12/14 3:26:42 PM
vásárló voltam. Vajon én is így viselkedtem? Mintha a pult és a felette lógó szalámik közti „ablak” olyan tükör lenne, mint az amerikai filmekben a kihallgatószoba falán. Csak mi látjuk ôket. Tudják, hogy a tükör másik oldalán figyeli ôket valaki, de nem tudják, hogy kicsoda. Nem is érdekli ôket. Egy hang a túlvilágról. Igen. Túlvilágnak keresztelem. Aztán Folyónak. Úgy viszi az embereket a sodrás, mint az élettelen uszadék fákat. Néha egy-két fatörzs kiválik, kisodródik, és megáll elôttünk, vagy köröz az öböl örvényében. Nem néz fel. Csak kér. Halkan. – Ebbôl kérnék hármat. – Tíz dekát. – Egy ilyen oda-vissza kanyart. Csámcsogva zabálnak, vagy rázzák az ujjukat a füljáratukban, és valamiért azt hiszik, hogy nem látjuk ôket, mint azok, akik az orrukat túrják az autóban a piros lámpánál. Vagy csak egyszerûen nem vesznek minket emberszámba. Az is lehet. De ezt még nem tudhatom. Még kibic vagyok. Mosogatófiú. Tony Montana. Így érzem magam, amikor záráskor törölgetem a tányérokat, miközben Joli a tízezreseket számolja össze. De egy napon majd fasza gyerek leszek. Belevaló csemegepultos. A piac történetének leggyorsabban tanuló munkaereje.
Zárunk. Mindenki zár. Pillanatok alatt pakolnak öszsze, zárnak be és tûnnek el. Mintha itt sem lettek volna. Kiürül a piac. Már csak a biztonsági ôrök mászkálnak. 12
csemege.indd 12
6/12/14 3:26:42 PM
Tony Montana hátul mosogat. Már bepakoltuk az érzékenyebb, a pultban cirkuláló levegôtôl könnyen kiszáradó termékeket a ládákba, a ládákat a hûtôkamrába. A kint hagyott húsokat letakartuk csomagolópapírral. Joli számolja a pénzt, nyomkodja a pénztárgépet. Tony mosogat. A víz forró. Lefagyott, zsírtól csillogó kezem lubickol a boldogságban. A ruhám füstölthús-szagú. Mindenem füstölthús-szagú. A telefonom csillog a zsírtól. – Kész vagy? – Kész. – Fogd ezeket a lakatokat! Megyek. Az elôtérben hentesek rámolnak. A szomszédék. Gyanakodva néznek. Köszönök nekik. A Folyón egy elektromos takarítóautó közelít. Egy kedves, autista fiú kormányozza. Minden pultnál megáll, ahol lányok dolgoznak. Úgy feszít azon a gépen, úgy markolja a kormányt, úgy használja a segge alatti jármû erejét, mintha egy Maseratit vezetne. Már éppen nyúlnék a rácsért, amikor odakanyarodik. – Szé-szé-szép nap volt, ugye-ugye, szép na-nap lesz! – Persze, Norbika. Álljál arrébb, jó? – I-i-ideges vagy, Joli-li-lika? – A kolléga éppen le akarja húzni a rácsot. Láthatod. Norbi rám néz. Rám, a kollégára. A szemében harag. Megpróbál mérgesen nézni. Hunyorít. – Szevasz, Lajos vagyok. – Vigyá-gyá-gyázz, indulok. Lehúzom a rácsokat. Joli csörömpöl odabent. Már minden kész. Mehetünk. Leveszem a munkaruhámat, megmosom a kezemet, a pofámat, a fehér pólómat és a 13
csemege.indd 13
6/12/14 3:26:42 PM
vastag pulóvert a szekrénybe vágom. Átveszem azt, amiben jöttem. Magamra rántom a zakómat, és megállok a tükör elôtt. Nehéz látvány.
Fantasztikusan érzem magam. Munka után beülök egy környékbeli kis kocsmába, a Monte Carlóba, ahová mostantól mindennap beülök majd. Ebben már ma biztos vagyok. Nyolc órája nem ültem. Nyolc órája nem hugyoztam. Nyolc órája nem ittam sört. Mindhárom tervemet kitörô örömmel viszem véghez. Elégedett vagyok magammal és a világgal. Tombol bennem az élet, amit a hosszú hónapok alatt megölt az írás. Emberekkel érintkezem. Igaz, valós, sokszínû élet ölel át. Egy székre dobom a táskámat, olyan mozdulattal, amit csak a munkából érkezô emberektôl láttam idáig. Most már én is meg tudom csinálni. Rohadtul fáj a lábam. Egy hét múlva már nem fog. Jéghideg csapolt Carlsberget iszom, és beszélgetek a pultossal. Egy hét múlva már ô is beszélni fog. Hazamegyek. Forró vizet engedek a felmosóvödörbe, leülök a fotelbe, és áztatom a lábamat. Elszívok vagy négy cigit, és megiszom két sört. Kilépek a vödörbôl, beállítom a vekkert, és alszom.
Évek óta albérletek íróasztalainál seggeltem, mint egy madár a tojásán. Átlagosan nyolchavonta költöztem új 14
csemege.indd 14
6/12/14 3:26:43 PM
albérletbe, hogy legalább valami változzon körülöttem. Négy év alatt hatszor szedegettem össze az ágaimat, gallyaimat, hogy új fészket építsek. Aztán elhagytam egy nôt, aki két éven át ott csiripelt mellettem a fészkekben. Egyedülálló lettem. Még fél évem volt hátra, hogy megszabadulhassak a munkától. A tojásomtól. Ott izzott a seggem alatt, és nem hagyhattam el úgy, mint a nôt, viszont a lakást el kellett hagyni, hogy el tudjam hagyni a nôt. Kivettem az elsô lakást, amit megnéztem. Egy harminc négyzetméteres garzont.
Március elsô napja volt. A kis garzon egyetlen szobájának közepén nagy kupacban álltak a cuccaim. Tudtam, hogy két nap múlva már egy berendezett lakásban fogok ülni. A költözés nagymestere vagyok. Leültem az egyik fotelbe. Undorító színe és szaga volt. Elképesztô, hogy az emberek milyen bútorokat képesek gyártani, venni, használni. Kiszáradtkutyaszar-színû minden bútor, az ágy, az asztal, a szônyeg. Szemben egy hatalmas szekrény. Meg akart ölni. El akart taposni. Gyûlöltem ezt a szobát. A világoszöldre festett falat. Kiléptem a teraszra, ahonnan látni a Dunát. Nyújtottam a kezemet, de nem értem el. Hallottam a sirályokat, akiket mindennap etettem az elôzô albérletem teraszáról, és hallottam, hogy vijjognak, bôgnek, mint én, mert elmentem. „Szedd össze magad, és kapd szét a szekrényt. Vagy kapd szét magad, és szereld össze a szekrényt. Mit szerencsétlenkedsz már?” 15
csemege.indd 15
6/12/14 3:26:43 PM
