A LATIN-AMERIKAI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK DINAMIKÁJA

BUDAPESTI GAZDASÁGI FŐISKOLA KÜLKERESKEDELMI FŐISKOLAI KAR Nemzetközi gazdálkodás szak Levelező tagozat Külkereskedelmi és vállalkozási szakirány

A LATIN-AMERIKAI INTEGRÁCIÓS TÖREKVÉSEK DINAMIKÁJA

Készítette: Zsebeházi Diána

Budapest, 2009

2

TARTALOMJEGYZÉK Bevezetés.................................................................................................................................... 5 Latin-Amerika napjainkban........................................................................................................ 7 Az integrációk és jelentőségük................................................................................................. 14 Az integráció szintjei............................................................................................................ 17 Integrációs törekvések Latin-Amerikában ........................................................................... 19 Latin-amerikai integrációk ....................................................................................................... 23 Latin-Amerikai Integrációs Társulás.................................................................................... 24 Közép-Amerikai Közös Piac ................................................................................................ 28 Karib-tengeri Közösség........................................................................................................ 30 Déli Közös Piac .................................................................................................................... 32 Andesi Közösség .................................................................................................................. 39 Dél-Amerikai Nemzetek Uniója........................................................................................... 43 Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény, NAFTA............................................... 49 Latin-Amerika világgazdasági kapcsolatai .............................................................................. 52 Az USA és Latin-Amerika kapcsolata ................................................................................. 52 Az Európai Unió és a latin-amerikai integrációk ................................................................. 58 Magyarország és a latin-amerikai országok kapcsolata ....................................................... 64 Következtetések ....................................................................................................................... 66 Az integrációs törekvések lassulásának okai........................................................................ 66 A jövő lehetőségei, a siker felé vezető út............................................................................. 69 Befejezés .................................................................................................................................. 71 Bibliográfia............................................................................................................................... 72 Táblázatok és ábrák jegyzéke................................................................................................... 73

3

1. ábra: Latin-Amerika országai, forrás: es.wikipedia.org, Letöltés ideje: 2009. november 3. Argentína

El Salvador

Uruguay

Bolivia

Guatemala

Venezuela

Brazília

Haití

Isla Clipperton

Chile

Honduras

Kolumbia

Mexikó

Costa Rica Cuba

Nicaragua Panamá

Dominikai Köztársaság

Paraguay

Ecuador

Peru

Guadalupe Francia Guayana Martinica San Bartolomé Puerto Rico San Martín

4

Bevezetés

Latin-Amerika az utóbbi évtizedek során jelentős gazdasági, politikai és társadalmi változásokon ment keresztül, és napjainkban is folyamatosan változik, fejlődik. Talán földrajzi távolsága miatt feltűnően kevés figyelem irányul hazánkban erre a földrészre, pedig világgazdasági szerepe egyre nő. Témaválasztásomkor ezért is gondoltam Latin-Amerikára. Korábbi tanulmányaim során sokat foglalkoztam a térséggel, és mindig érdekelt a kultúrája, a történelme és az aktuális történések az egyes országokban. A húszadik században Európában felgyorsultak az integrációs törekvések és olyan egyezmények és társulások jöttek létre, mint az Európai Szabadkereskedelmi Társulás, a Közép-Európai Szabadkereskedelmi Megállapodás vagy az Európai Unió. Egyértelművé vált, hogy az országok összefogással, szoros együttműködéssel nemcsak gazdasági, hanem társadalmi, politikai és más vonatkozásban is eredményesebben tudnak fejlődni, mint egyedül. A világgazdaság folyamatainak nemzetközivé válása pedig megkövetelte, hogy LatinAmerikában szintén megerősödjenek ezek a törekvések, és minél gyorsabban, minél magasabb

szinten

tudjanak

együttműködni

és

fejlődni

az országok

a

létrejövő

megállapodásoknak köszönhetően. Sajnos azonban sokszor azt láthatjuk, hogy a latinamerikai integrációk valamiért nem tudnak olyan sikeresen helyt állni, és működésük sokszor akadozik, elhal. Ilyenkor egy másik társulás létrehozásával, vagy a régi átnevezésével próbálnak új lendületet adni az együttműködésnek, de a kezdeti ambíciók ismét elhalványulnak, vagy más okok, például az egyes országok közötti politikai konfliktusok akadályozzák a sikert. Dolgozatom célja elsősorban a legfontosabb integrációk működésének és felépítésének bemutatása, valamint annak elemzése, hogy a tagországok kapcsolatai, együttműködése és konfliktusai – akár a társuláson belül, akár másik integrációval-, hogyan befolyásolja annak folyamatait és működési dinamikáját. Ennek segítségével szeretnék választ kapni arra, hogy mi okozhatja, hogy a latin-amerikai integrációk sokszor nem tudnak olyan sikeresen működni, mint máshol. Ehhez először is szükségesnek tartom Latin-Amerika országainak és aktuális gazdasági helyzetének általános, összefogó elemzését, valamint az integrációk szintjeinek bemutatását. Végezetül pedig, mivel az Amerikai Egyesült Államok és az Európai Unió is fontos világgazdasági hatalom, és mind kereskedelmi partnerként, mind segélyezőként

5

jelentős befolyással bír a latin-amerikai integrációs törekvések alakulásában, a velük folytatott párbeszéd, a fennálló kapcsolatok is bemutatásra kerülnek, valamint a hazánkkal való együttműködés lehetőségei. A téma fontosságát az is növeli, hogy Latin-Amerika olyan térség, amelynek különösen lényeges lenne, hogy az együttműködés révén minél nagyobb és gyorsabb fejlődést el tudjon érni. A viszonylagos fejletlenség problémái az országok életének minden szintjén megjelennek,

melyek

ellen

sokkal

hatékonyabban

lehetne

küzdeni

összefogással,

együttműködéssel és a politikák összehangolásával. Kiváltképp fontos lenne ez napjainkban, amikor a gazdasági világválság is megnehezíti a fejlődést, és az országok még inkább egymásra vannak utalva, hogy közös erővel könnyebben túljussanak ezen a nehéz időszakon. .

6

Latin-Amerika napjainkban Latin-Amerika alatt az Amerikai Egyesült Államok déli határától délre fekvő területeket értjük, Mexikót, Közép- és Dél-Amerikát, valamint a Karib térséget. Ide tartoznak azok az országok, amelyekben újlatin nyelveket beszélnek, tehát spanyolt, franciát, portugált. Az országokat a közös történelem, kultúra is összeköti, valószínűleg ezért hajlamosak az emberek egységként kezelni az egész földrészt, pedig Latin-Amerika területe 21 ezer km2, lakosainak száma eléri az 560 milliót, és országainak földrajzi, gazdasági jellemzői is jelentős eltéréseket mutatnak. A lakosság összetétele is igen vegyes, a többség európai bevándorlók leszármazottai, de vannak indiánok, négerek és ázsiaiak is. Latin-Amerika legészakibb és legdélibb pontja között több ezer kilométeres távolság van, az éghajlat is változatos, nem beszélve a domborzati viszonyokról. A területen ugyanúgy megtalálhatók az őserdők, mint a száraz pusztaságok, a magas hegyek és a síkságok. A földrész nyugati felén végighúzódó Andok hegység mentén és a Közép-Amerikai térségben gyakoriak a természeti katasztrófák. A múlt, a kultúra és más közös vonatkozások miatt azonban sok a hasonlóság is az országok között. Latin-Amerika évszázadokon keresztül európai gyarmatosítók kezében volt, és csak a 19. század hozta meg az országok többségének a függetlenséget. Több állam még napjainkig is egy európai anyaország területének számít, például Franciaországhoz tartozik Guadalupe, Francia Guyana, Saint Martin, és más területek is, Aruba pedig Hollandiához tartozó autonóm térség. A 20. században az országok függetlenedése után főleg katonai hatalommal irányított államok jöttek létre. Sok országban diktatúrát vezettek be, melyeket belső forradalmak és zavargások kísértek. A század végére az országok többségében elindult egyfajta demokratizálódás, bár ezek minősége és sikeressége mind a mai napig megkérdőjelezhető. Az azonban kétségtelen, hogy ezek a folyamatok jelentős mértékben hozzájárultak a béke és stabilitás megteremtéséhez, ami a kormányok és országaik külső és belső megítélésén is sokat javított. A gazdaság területén ez a demokratizálódási folyamat a korábban zárt országok nyitásában mutatkozott meg. A ’80-as évek stagnálása után a ’90-es évek elején elkezdődött az állami cégek privatizálása és a gazdaság liberalizálása, mely a külföldi tőke beáramlását vonta maga után. A nyitás célja az export fokozása és a kereskedelmi lehetőségek javítása volt. Az országok átgondolták protekcionista vezérelveiket, és ekkor kerültek előtérbe az országok közötti együttműködésben rejlő lehetőségek és az integrációs törekvések. A 20. század végére Latin-Amerika nagyobb országaiban kialakult a piacgazdaság, vagy legalábbis elindult annak

7

kialakítása. Az export és import folyamatosan nőtt, csakúgy, mint a jelentősebb gazdasági mutatók, és az inflációt is sikerült visszafogni az országok többségében. A piaci liberalizáció és a gazdasági reformok a fejlődés megindulását eredményezték. Sajnos azonban a 90-es évek válságai jól mutatják, mennyire kitett Latin-Amerika a világgazdasági folyamatainak. Az országok többségében a kivitel nagy részét a mezőgazdasági termékek adják, és amikor csökkent ezek világpiaci ára, nem tudták megvédeni gazdaságaikat. A kereskedelem romlása pedig visszafogta a gazdasági fejlődést. ’95-ben Mexikóban, ’99 és 2001 között Argentínában vált kritikussá a gazdasági helyzet, és ezek a válságok jelentős hatással voltak a többi környező országra is. Ezeken kívül a ’97-es ázsiai, majd ’98-as orosz válság szintén hozzájárult a fejlődés megtorpanásához LatinAmerikában, hiszen csökkentek az exportlehetőségek. Most, a 21. század elején pedig az Amerikai Egyesült Államokból kiinduló gazdasági válság sújtja Latin-Amerikát, és gazdaságai nem elég erősek és fejlettek, hogy visszaesés nélkül átvészeljék a válságot. Csökkenőben van az export és egyre kevesebb külföldi tőke áramlik be, mely a fejlődés egyik alapja lehetne. Az IMF számításai szerint azonban a világgazdasági válság a vége felé közeledik, és 2010-ben elkezdődhet ismét a növekedés. Latin-Amerika a 2009-es 2,5%-os visszaesés után 2010-ben majdnem 3%-os növekedést érhet el.1 A Világbank elemzései szerint Latin-Amerikában kétféleképpen éreztette hatását a világgazdasági válság. Az egyik a pénzügyek, a másik a kereskedelem. Pénzügyi oldalról nézve fontos szem előtt tartani, hogy Latin-Amerika gazdaságai a válság kezdetén a korábbi évtizedeknél fejlettebb gazdaságuknak köszönhetően valamelyest megerősödve néznek most szembe annak következményeivel. A fogyatkozó külföldi befektetések, az értékpapírpiacok megingása és a kamatlábak emelkedése azonban az éves GDP növekedés 2,2%-os csökkenését okozza 2009-ben. Kereskedelmi szempontból az amerikai és európai kereslet drasztikus visszaesése és az exportált termékek árának csökkenése okoz bevételkiesést a térségnek. Néhány ország jobban megérzi a válság negatív hatásait, főleg azok, amelyek szoros kereskedelmi és pénzügyi kapcsolatban vannak az USA-val. Így például Mexikó termelése 2009-ben várhatóan 5,8%-ot fog csökkenni. Ezzel szemben Brazília kevésbé

1

http://www.infolatam.com/entrada/fmi_anuncia_fin_de_la_crisis_america_lat-16391.html, 2009. október 12.

8

érintett, hiszen nagy belső piaccal rendelkezik, magas kereslettel és kereskedelmének exportja se az észak-amerikai kontinensre koncentrálódik.2 Sok országban szociális problémák is nehezítik a fejlődést. Óriási a társadalmi különbség a gazdagok és a szegények között, és ez a demokrácia stabilitását is megkérdőjelezheti. A politikához közel álló „elit” ugyanis sokszor a nép félelemben tartásával próbálja magánál tartani a hatalmat, így is akadályozva a fejlődést. Ezen kívül magas az írástudatlanság, nem működik mindenhol megfelelően az oktatás és az egészségügy, és problémát jelent a korrupció, a bűnözés és a munkanélküliség. A latin-amerikai országokra általában jellemző, hogy a mezőgazdaság van túlsúlyban; Bolíviában például a népesség felének megélhetése függ tőle.3 Az országok mezőgazdasága azonban nem eléggé fejlett, és ezért sokkal jobban kitett a külső tényezőknek, mint például az időjárás, vagy a külföldről érkező importtermékek ára. A kisebb országok és mezőgazdászaik nem tudják megvédeni érdekeiket a külföldi piacokon sem, így hátrányt szenvednek a nagyobb termelőkkel szemben. A fontosabb exportált termékek közé tartozik a kukorica, a cukornád és a szója. Fejlődő térség lévén jellemző az országokon belüli és az egymással határos országok közötti kereskedelem túlsúlya. A nagy földrajzi távolságokban lévő országok közötti kereskedelmet a rossz infrastruktúra is akadályozza. Sok helyen nincs kiépült országút hálózat, mely lehetővé tenné a termékek gyors és egyszerű szállítását. Az ipari termelés a mezőgazdaság túlsúlya miatt is hátrányban van; ezen kívül alacsony színvonal, szegényes termékskála és a fejlesztések elmaradása miatti lemaradás jellemzi. Ebből kifolyólag, míg Latin-Amerika exportját főleg az ásványkincsek, nyersanyagok és mezőgazdasági termékek adják, kénytelen gépeket és ipari termékeket importálni. A kereskedelem legnagyobb részét Mexikó, Brazília, Argentína, Chile és Venezuela bonyolítja. Mexikó kiváltságos helyzetben van, hiszen tagja a NAFTA-nak, az Észak-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulásnak, mely az USA-val és Kanadával biztosít számára előnyös kereskedelmi lehetőségeket, amely azonban, mint a válság kapcsán már említettem, negatív következményekkel is járhat, hiszen az Egyesült Államok vagy Kanada bármilyen gazdasági problémája hatványozottan sújtja Mexikót. Ugyanígy Venezuela is erősen kitett az amerikai

2

http://web.worldbank.org/WBSITE/EXTERNAL/EXTDEC/EXTDECPROSPECTS/EXTGBLPROSPECTSAP RIL..html 2009. október 10. 3 Annak ellenére, hogy jelentős földgáz tartalékai vannak.

9

kereslet változásainak, hiszen a világ egyik legjelentősebb kőolajtermelője lévén az Amerikai Egyesült Államok második legfontosabb kőolajszállítója.4 A szolgáltatások szektora a ’90-es évek végén szintén gyors fejlődésnek indult. A privatizációs folyamatoknak köszönhetően az északról és Európából érkező befektetések jócskán hozzájárultak a bankrendszerek, a telekommunikáció és az energiaszektor fejlesztéséhez. A jelenlegi világgazdasági válság azonban itt is érezteti hatását. A turizmus visszaesése főleg a karibi térségben okoz gondokat, ahol a turisták számának csökkenése amellett, hogy a szállodahálózat fejlődését is visszafogja, az államot is jelentős bevételektől fosztja meg. Az évek során tapasztalt fejlődés megerősítette Latin-Amerikát, hogy könnyebben szembe tudjon nézni a külső, világméretű gazdasági problémákkal.

2002 és 2007 között sok

országnak sikerült javítani a fizetési mérlegén, csökkent az állami szektor adóssága, erősödött a kereskedelem; ám Latin-Amerika mégsem eléggé erős, hogy ezt a mostani válságot visszaesés nélkül átvészelje. Csökken a termékek és szolgáltatások iránti külföldi kereslet, a tőkebefektetések elmaradoznak és a bankok is egyre óvatosabbak a hitelnyújtások során. A külföldön dolgozók hazautalásai is csökkentek, hiszen a fogadó országok is küzdenek a válsággal. 2008 és 2009 között a Guatemalába történő hazautalások 5,9, a Kolumbiába érkezők 11,6%-kal csökkentek.5 A növekvő bizonytalanság, hogy meddig fog elhúzódni a válság, és mennyire fogja még sújtani a különböző szektorokat, a befektetőket is visszatartja a beruházásoktól. A régió államai megpróbálták ellensúlyozni a válság okozta pénzügyi problémákat, és kamatcsökkentéseket eszközöltek. Ezen kívül bejelentették, hogy megnövelik az infrastruktúra javítására szánt összegeket, csökkentik az adókat, növelik a segélyeket. Kolumbiában például a becslések szerint a GDP 4,5%-ával, Peruban 3%-ával lesz ez egyenlő.

4

Mexikó után. http://web.worldbank.org/WBSITE/EXTERNAL/EXTDEC/EXTDECPROSPECTS/EXTGBLPROSPECTSAP RIL..html, 2009. október 10.

5

10

2. ábra: Latin-Amerika gazdasági növekedésének százalékos változása (pirossal GDP változása, zölddel a folyó fizetési mérleg, a GDP százalékában) Forrás: http://web.worldbank.org, Letöltés ideje: 2009. október 15.

Ahogy azt a grafikon is mutatja, 2009-ben a régió 2,2%-os GDP visszaeséssel számol, 2010-re viszont megindulhat a válságból való kilábalás, és már 2%os növekedésre számítanak az elemzők. A folyó fizetési mérleg is hasonló tendenciát mutat. A 2009es erős csökkenést egy viszonylag gyengébb javulás követi majd 2010-ben. Brazília szerencsésebb helyzetben van, mert kevésbé érzi az amerikai gazdasági válság negatív hatásait, mint a térség más országai, annak köszönhetően, hogy GDP-je nincs annyira kitéve a kereskedelem és a külföldi kereslet ingadozásainak. A brazil termelés így „csak” 1,1%-ot fog várhatóan visszaesni a 2008-as 5,1%-os növekedés után. A másik ország, amit ki szeretnék emelni, Venezuela, ahol a válság az olajárak esése miatt jelentősen rontotta az ország adatait. A gazdaság gyengülése kitarthat 2010-ig, és lehetséges, hogy csak 2011-ben könyvelhet el ismét növekedést. A becsült adatok szerint Venezuela lesz az egyetlen ország Latin-Amerikában, amelyik még 2010-ben sem fog tudni növekedéssel számolni. A Karib-tengeri térség gazdaságai leginkább a turisták számának csökkenése miatt gyengülnek. Csökken a kereslet a szolgáltatások iránt, és a világjárvánnyal fenyegető influenza miatt is kevesebben utaznak a karibi országokba. Ez a fogyasztás és az állami bevételek csökkenését is magával hozza, és ez a térség stagnálását okozhatja 2009-ben, a 2008-as növekedés után. A térségnek szintén jelentős kiesésekkel kell számolnia a hazautalások területén is, hiszen GDP-jének nagy részét ezek a pénzek teszik ki. A külföldről történő hazautalások csökkenése látványos visszaesést okozhat a fogyasztásban és a beruházásokban. Az, hogy Latin-Amerika mikorra fog tudni kilábalni a válságból nagyban függ a világgazdasági helyzettől, és attól, hogy a fejlődő országok mikorra és milyen mértékben tudják helyreállítani gazdasági növekedésüket. Azt pedig nehéz előre megmondani, hogy a 11

befektetők mennyire vesztették el bizalmukat, és mikorra kezd el ismét élénkülni a külföldi tőke beáramlása a térségbe. A kormányok a pénzügyi stabilitás megőrzése, az infláció és a munkanélküliség megfékezésére élénkítő csomagokat vezettek be, melyek az államadósságok növekedését okozzák. Az, hogy ezt hosszú távon mennyire tudják lefaragni, nagyban befolyásolja az országok külföld általi megítélését. Összességében elmondható, hogy Latin-Amerika az utóbbi évtizedekben jelentős fejlődésen ment keresztül, bár vannak gazdasági, politikai és társadalmi problémák, amelyekkel még meg kell küzdenie. Ilyen a világgazdasági válság is, melynek végét még nem látjuk, sem a térség országaira gyakorolt hatások minden következményét. Latin-Amerika azonban hatalmas méretei és kiaknázatlan lehetőségei miatt a külföld számára is fontos lehet. Amint a kereslet ismét növekedni kezd, és a pénzügyi piacok is visszanyerik stabilitásukat, LatinAmerika is tovább indulhat a fejlődés útján.

12

1. táblázat: Régiós előrejelzések

Régiós előrejelzések Latin-Amerika és a Karib térség országai

2007

2008

2009

2010

2011

A. Fogyasztás növekedése 5,8 4,0 3,5 21,3 5,0 12,2

4,2 4,6 4,4 11,6 1,6 8,8

-2,2 -0,9 3,1 -10,1 -7,7 -9,0

2,0 2,3 3,3 0,8 2,3 2,9

3,3 3,5 3,0 4,4 5,1 5,9

2,7 0,5 4,2 -1,9

3,0 0,6 2,6 -2,0

-0,6 0,4 -2,5 0,8

1,5 0,5 0,2 -0,3

2,3 0,4 1,0 -0,5

10,6 1,2 3,7 2,5

13,4 1,4 19,3 14,7

-12,7 1,2 -15,0 -6,8

6,6 1,3 1,9 1,4

9,5 1,4 2,7 1,9

59,2 16,9 22,4 0,8 23,2 24,2 23,2

58,2 17,1 24,0 0,7 24,7 24,9 24,5

61,1 17,6 22,4 0,7 23,1 22,9 24,4

61,3 17,7 22,1 0,7 22,8 21,9 23,4

61,2 17,4 22,4 0,6 23,0 20,9 22,3

3427,0 4051,0 3458,4 1. Nominál GDP (milliárd dollár) 551,9 558,9 566,0 2. Lakosság (millió) 6209,3 7247,6 6110,7 3. Egy főre jutó GDP (dollár) 4,4 2,9 -3,4 4. Egy főre jutó reál GDP növekedés 0,4 -0,7 -2,3 6. Folyó fizetési mérleg (GDP %-a) 1,2 0,3 -2,4 7. General government bal. (% GDP) Forrás: http://go.worldbank.org/ZR3WM7RSF0 Letöltés ideje: 2009. november 2.

3758,6 573,0 6560,0 0,7 -2,1 -1,6

4254,7 580,0 7335,3 2,1 -1,9 -0,6

1. GDP (piaci áras) 2. Magánfogyasztás 3. Kormányzati kiadások 4. Befektetések 5. Export 6. Import

B. GDP növekedés 1. Magánfogyasztás 2. Kormányzati kiadások 3. Befektetések 4. Nettó export

C. Árváltozások 1. GDP (piaci áras) 2. Magánfogyasztás 3. Export 4. Import

D. GDP eloszlás 1. Magánfogyasztás 2. Kormányzati kiadások 3. Beruházások 4. Készletváltozások 5. Befektetések 6. Export 7. Import

E. Memo

13

Az integrációk és jelentőségük Európában már a második világháború után teret hódítottak az integrációs törekvések. Nem csak gazdasági szempontok voltak meghatározók, hanem szükség volt egy közös cél érdekében összefogni az országokat, hogy ne alakulhasson ki ismét egy olyan méretű konfliktus, mint a világháború. A nemzetközi kapcsolatok szorosabbra fűzésével pedig az országok gazdaságai is lehetőséget kaptak a fejlődére. Latin-Amerikában is viszonylag hamar elindultak az integrációs törekvések, de Európával ellentétben még nem jutottak el az integrációk magasabb fokáig. Az integráció alatt olyan folyamatot értünk, amely során két vagy több ország kifejezi együttműködési szándékát, és lépéseket tesznek a kereskedelmük javítása érdekében, összehangolva gazdaságpolitikájukat, vagy, ha magasabb szintű az együttműködés, akkor ez akár az országok életének más területeit is felölelheti, mint például az egyéb politikák, a kultúra, vagy a jogrendszer. Az integrációk elengedhetetlen követelménye, hogy az országok közös érdekük legyen az együttműködés, és tegyenek is ennek megvalósítása érdekében. Rengeteg körülmény befolyásolja egy integráció sikerét, ilyenek például, hogy az országok közös célokkal rendelkeznek-e, hogy az adott országok milyen gazdasági helyzetben vannak, hogy mennyire fejlettek, mekkora a területük stb. Az azonban kétségtelen, hogy egy integrációhoz való tartozás rengeteg előnnyel járhat. Együtt több mindenre képesek az országok, erejük egyesítésével nagyobb sikereket érhetnek el. Minden ország a maga adottságaival hozzájárul a közösség gazdaságaihoz, és ugyanígy profitálhat más ország másféle adottságaiból. Ha egy adott ország bizonyos területen fejlesztésekre szorul, a másik nagymértékben hozzájárulhat ehhez a saját lehetőségeinek köszönhetően. Az erőforrások így ésszerűbb elosztásra kerülnek, mely a fejlődés lehetőségét hordozza magában. A termelési tényezők jobb kihasználtsága révén nő a termelés mennyisége és javul a minősége. A kereskedelem liberalizációjával és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésével fellendül a gazdaság, és a piacok is pozitív irányban változnak. Ahogy növekszik a verseny, a vállalatok fejlesztésekre kényszerülnek, ami a hatékonyságot növeli, és ez a fogyasztók számára is előnyös. Az új piacok új lehetőségeket és kihívásokat rejtenek magukban; új termékek jelenhetnek meg, és a már forgalomban lévők minősége is javul. Azzal, hogy az államok eltörlik az egymás közötti kereskedelmüket akadályozó vámokat, jelentős pénzforrásokat kénytelenek nélkülözni, amely azonban a gyorsuló gazdasági aktivitásnak köszönhetően megtérül. Az, hogy az országok között lezajlik a vámlebontási folyamat, nem csak azt jelenti,

14

hogy az állam elesik a vámbevételektől, hanem azt is, hogy neki sem kell a másik országba irányuló exportja után vámot fizetnie, ami főleg a gazdaságnak és annak szereplői számára előnyös. A piacok egyesítésével a vállalatok nagyobb esélyekhez jutnak, hiszen a másik ország piaca az ő piacuk is lesz, amely rengeteg lehetőséget rejt magában a terjeszkedésre és a fejlődésre. A gazdaságok fejlődése más területekre is kihat. Ha az országoknak sikerül egy hatékony, erős gazdasági alapokon nyugvó együttműködést létrehozni, az a köztük lévő politikai, szociális párbeszédet is javítja. Mindez fordítva is igaz, kölcsönösen hatnak egymásra. A megfelelő politikai, szociális párbeszéd a gazdasági kapcsolatok alakulására is hatással van. Az országok gazdasági érdekei mögött mindig másmilyenek is vannak, melyek a politikai, gazdasági, társadalmi területen illeszkednek az adott ország hosszú távú célkitűzéseihez is. Az integrációk államközi szinten is több előnnyel járnak. Az országok egy blokkot alkotva javítják világgazdasági pozíciójukat, és a nemzetközi folyamatokban is erősebb tárgyalási pozícióban vannak. A hatalom ilyen formájú kiterjesztése főleg a kisebb országok esetében fontos. A kisebb országok jobban rá vannak kényszerülve a tömörülésre, akár náluk fejlettebb, akár az ő fejlettségi szintjükön álló országokkal működnek együtt. Számukra igazán fontos, hogy a nemzetközi fórumokon javítsák tárgyalási pozíciójukat, és érdekeik így jobban legyenek képviselve. Sérülékenységük és más, nagyobb gazdasági potenciállal rendelkező országoknak való kitettségük így csökkenthető. Ha az integráció két vagy több fejlődő ország között jön létre, hasonló problémáik és az azokra adandó válasz közös megtalálásában segíthetik egymást. Közösen, közös erővel sikeresebben javíthatnak az őket hátrányosan érintő kérdéseken. Fejlett és fejletlen országok közötti együttműködés révén a fejlett új piacokat nyerhet és munkaerőhiányát is pótolhatja. A fejlődő ország pedig a felé irányuló beruházásokból és modernizációs lehetőségekből profitálhat. Brazília és Argentína is viszonylag fejlettnek tekinthető a régióban, mégis aktívan közreműködnek az integrálódási folyamatok előremozdításában, mert nekik is érdekük az egységes Latin-Amerika, az egységes piac. A NAFTA esetében például az USA munkaerőt kap Mexikótól, amelyik így a hazautalások révén a fogyasztás növekedéséhez járul hozzá. Ezen kívül az USA mexikói befektetései révén piacot nyert, Mexikó pedig a fejlesztésekben látta ennek hasznát. A fejlődő országok közötti integrációk dinamikusabb kapcsolatokat tesznek lehetővé, és ilyenkor nem a gazdasági elmaradottság elleni küzdelem a cél, hanem a fejlődés további gyorsítása és a piaci lehetőségek még jobb kihasználása.

15

Természetesen az integrálódás negatív hatásokkal is jár. Ilyen, hogy az adott ország veszít gazdasági szuverenitásából, és a másik államtól való függése csökkenti mozgásterét. A függetlenség feladása, a többi országgal való szoros együttműködés és összefonódás például a hazai piac védelmének lehetőségét is korlátozza. Ha különböző fejlettségi szinten lévő országok próbálnak integrálódni, gondot okozhatnak az országok közötti eltérések mind politikai, mind gazdasági szinten. A fejlettebb ország nagyobb erővel fog rendelkezni a társuláson belül, mely szintén a kisebb állam kiszolgáltatottságát okozhatja. Másik probléma lehet, mint ahogy ez Latin-Amerikában is történik, hogy a fejlett ország, ebben az esetben az USA kereslete elsősorban nyersanyagokra és a primer szektor termékeire koncentrálódik, és ezeket importálja. Így azonban a latin-amerikai iparosodás, a fejlődés háttérbe szorul, és az országok nincsenek rákényszerítve, hogy kereskedelmük ne az elsődleges termékek exportjára korlátozódjon. Fontos hatás még, hogy az integrációk létrejöttével az egyes országok gazdasági fejleményei szinte egyenlő mértékben jelennek meg a többi országban is. Ez nem mindig negatív, lehet pozitív is. Ha ugyanis az egyik ország fellendülőben van, az a másikra is kihat. Ha az egyikben javul a kereskedelem, nő a fogyasztás, akkor a másikban is fog. Egy gazdasági recesszió azonban ugyanilyen gyorsan és mértékben jelenik meg az országokban. Ez LatinAmerikára főleg jellemző, mert ebben a térségben magas az országok egymásra utaltsága és a régión belüli kereskedelem. A mai világban egyik ország sem engedheti meg magának, hogy ne tartozzon valamilyen integrációhoz. A globalizáció egyre inkább teret hódít, és mindent nemzetközivé tesz. Az az ország, amelyik nem akar lemaradni, egy integráció tagjaként érhet el jobb pozíciót a világgazdaságban. Az együttműködésnek több szintje is van, de már egy másik országgal kötött bilaterális egyezmény is sokat segíthet egy ország gazdaságának. Csatlakozni egy nagyobb szervezethez pedig az előnyök sokaságával járhat. A változások ilyenkor nem csak gazdasági jellegűek lehetnek, hanem társadalmiak, politikaiak, jogiak, kulturálisak is, az integráció milyenségétől függően. Meghatározó, hogy az államok mennyire érdekeltek a közös politikák kidolgozásában, mennyire hajlandók elmélyíteni kapcsolataikat. Egy integráció mélységét az adja, hogy az államok között létrejövő kapcsolatok mennyire szorosak. Ha például az országok csak kereskedelemakadályozó intézkedéseiket, szabályaikat törlik el (vám-, és nem vámjellegű akadályokat), gyenge integrációról beszélhetünk. Ezzel ellentétben mély az integráció, ha az országok közösen dolgozzák ki politikáikat, 16

összehangolják lépéseiket, és ezen együttműködés nem csak a gazdaság kérdéseire korlátozódik. Ilyen szempontból többféle integrációs szintről beszélhetünk. Az integráció szintjei Az országok közötti együttműködés legelső szintje a preferenciális övezet. Ennek célja a kereskedelem fejlesztése és a kereskedelmi kapcsolatok mélyítése másik országnak nyújtott kedvezményekkel. Ilyenkor bizonyos termékek vámját csökkentik, de nem törlik el teljesen, vagy más kedvezményeket nyújtanak egymásnak az országok. Ilyen rendszer volt a ’30-as években a Brit Nemzetközösség. Ez a fajta integráció nagyon laza kapcsolatot jelent az országok között, szinte minimális kötelezettségvállalással. Ennél szorosabb együttműködést feltételez a szabadkereskedelmi övezet kialakítása. Ilyenek például az EFTA, a NAFTA és a CEFTA. Az effajta integráció esetében minden ország megtartja önálló politikáját harmadik országok felé, de az integrációt alkotókkal lebontják a kereskedelmi akadályokat. Általában minden termékre vonatkozik a vámeltörlés, csak néhány kivétel lehetséges. A Mercosur esetében például Argentína autó- és Brazília cukoriparával tettek

kivételt,

mert

ezek

elsőleges

fontossággal

bírnak

az

adott

országban.

Szabadkereskedelmi övezet létrehozásakor csak a gazdaságpolitika azon részét kell feladni, mely a tagországokkal folytatott kereskedelmet érintik. Az integráción kívül minden ország megtartja saját politikáját harmadik országokkal szemben. Az integrációk egyik mélyebb formája a vámunió. Ilyet hozott létre El Salvador és Guatemala 1999-ben, hogy megkönnyítse a kereskedelmet a két ország között, mely a régión belüli kereskedelem 65%-át adja.6 Később csatlakozott Honduras, Nicaragua és Costa Rica, létrehozva így a Közép-Amerikai Közös Piacot (MCCA). Vámunió esetén az országok gazdaságpolitikájuk nagyobb részét adják fel és közösen dolgozzák ki az egymás közötti liberalizáció folyamatát. Harmadik országok felé alkalmazandó politikájukat is együtt alakítják. Ez az integrációk első fokozata, ahol megjelenik a nemzetek fölöttiség. Mivel az országok közös politikát alkalmaznak egymás között és más országok felé, amelyet közösen kell kialakítaniuk, a tárgyalások során felszínre kerülnek a különböző országok eltérő érdekei

6

http://www.sieca.org.gt/cache/17990000000436/17990000000436.pdf, 2009. október 15.

17

és az, hogy melyik ország mennyire tud hatással lenni az integrációs folyamatokra. A közös fellépés azonban nemzetközi szinten az egész vámunió érdekérvényesítési képességét növeli. A következő társulási szint a közös piac, mint a már említett MCCA vagy Ázsiában az ASEAN. Ennél az integrációs formánál megjelenik a négy szabadságjog: az áruforgalom és a szolgáltatás-kereskedelem szabadsága és a munkaerő (személyek) illetve a tőke szabad áramlása. Egyik ország sem különböztetheti meg hátrányosan a másik országból való termékeket, személyeket és nem korlátozhatja a pénzforgalmat a közös piacon belül. Ezek biztosítása feltételezi a vámok lebontását, mindenféle kereskedelmi korlát, például adminisztrációs nehézségek, mennyiségi korlátozások eltörlését, és az adózási rendszerek harmonizálását. A gazdaságpolitikák összehangolása, a kifelé alkalmazandó vámtarifák megállapítása kompromisszumok kötését, bizonyos érdekek feladását feltételezik az országok részéről, de ezeket ellensúlyozni képesek az integrációval járó más előnyök. A gazdaságok ilyen szintű együttműködése a lehetőségek még jobb kihasználását teszik lehetővé. Az integrációk egyik legmélyebb fokozata a pénzügyi unió. Ez már majdnem teljes együttműködést és a gazdasági szuverenitás feladását jelenti. Ilyenkor minden pénzügyi kérdésben, mint például az árfolyam-, a monetáris, vagy a költségvetési politika, közösségi szinten döntenek az országok. Ezen kívül létre hoznak közös pénzügyi intézményeket, melyek segítenek az együttműködés összehangolásában. Pénzügyi unió létrehozásához azonban erős és stabil gazdaságokra van szükség, melyek fejlettségükkel biztosítani tudják egy közös valuta használatát és a teljes pénzügyi együttműködést. Az Európai Uniónak, 1999-ben sikerült elérni ezt az integrációs fokozatot az eurózóna megalkotásával, és a közös valuta, az euró bevezetésével, mely már 16 ország törvényes fizetőeszköze. Latin-Amerikában is sokat hallani kezdeményezésekről, melyek egy közös pénz bevezetését tűzik ki célul. Hugo Chávez például „sucre”-nak, Evo Morales „pacha”-nak, Alan García pedig „dél-amerikai peso”-nak szeretné elnevezni a fizetőeszközt. A lényeg azonban nem az elnevezésen van, hanem hogy az országok tervezik az ilyen szintű együttműködést, hogy hozzájáruljanak gazdaságaik összehangoltabb pénzügyi folyamataihoz. Megemlíteném a politikai uniót is, mely azonban még csak elméleti szinten létezik. Említést nyer az Európai Unió 1992-es Maastrichti szerződésében is, de létrejötte az államok szuverenitásának olyan szintű feladását követelné meg, amelyre a közeljövőben valószínűleg

18

egyik ország sem lesz hajlandó. Politikai unió esetében ugyanis az együttműködés minden formája államközi szinten történik, és az államok közös irányítása alatt. Integrációs törekvések Latin-Amerikában Mára Latin-Amerika minden országa számára nyilvánvalóvá vált, hogy globalizálódó világunkban az integrációk létrehozása a fejlődés alapja. A térség majdnem minden országa tagja valamilyen gazdasági blokknak, sőt, sok közülük többnek is. Az integrációk révén LatinAmerika jelentősen javíthatja tárgyalási pozícióját a világgazdaságban zajló tárgyalások és események során, és az országok együttműködése a fejlődést is elősegíti. A közös kulturális alap, a közös nyelv, és a gazdaságok szerkezetének és alapvető jellemzőinek hasonlósága nagyban segítheti ezen folyamatokat. Ma már elképzelhetetlen, hogy egy ország ne próbálja szorosabbra fűzni kapcsolatait másokkal a fejlődés érdekében, és ez Latin-Amerikában különösen fontos, hiszen a térséget főleg fejlődő országok alkotják. A társulások szükségessége nem kérdéses, inkább azok milyensége az, amire a hangsúly helyeződik, és ami a nehézségeket okozza. Az országokat sok minden összeköti, de ugyanakkor vannak különbségek is, melyek megnehezítik az együttműködést. Ilyen például, hogy nincs minden ország azonos fejlettségi szinten. Brazíliában az egy főre eső GDP tízszer annyi, mint Bolíviában - az elsőben 18.102 $, a másodikban 1.656 $-7, és mégis mindkét ország tagja a Mercosur-nak. Az ekkora különbségek akadályozhatják az integráció céljainak elérését, hiszen egyik visszahúzhatja a másikat a fejlődésben, illetve a szegényebb országban nem is a fejlődés gyorsítása lesz így a cél, hanem annak elindítása. Jelentős tényező még a globalizáció, mely az egész világot nézve jobban sújtja a fejlődő országokat, mint a fejletteket. Ezért se meglepő Latin-Amerika ellenérzése, és hogy az országok többsége tart a felgyorsuló piaci folyamatoktól, mert nem képesek a megfelelő gyorsasággal és módon reagálni rájuk. A megváltozott, modern fogyasztói szükségletek miatt a fejletlen szerkezetű gazdaságok és azok szektorai nem lehetnek versenyképesek. Fontos lenne azonban látni, hogy a globalizáció az országok fejlődéséhez járul hozzá, a hangsúly a folyamat alakításán van.

7

es.wikipedia.org, 2009. október 10.

19

A ’60-as években Latin-Amerikában gyakoriak voltak a katonai puccsok, és általános volt a politikai instabilitás. A szocialista tendenciák voltak az uralkodóak, amely együtt járt a szoros orosz kapcsolatokkal. A gazdaságok az importhelyettesítést részesítették előnyben, és nem nyitottak a külvilág liberalizálódása felé. Az országok inkább zárt rendszerként működtek, befelé építkezve, nemzeti vállalatokat hozva létre. Ilyen környezetben nem kezdhetett el kialakulni a piacgazdaság, és a külvilág modernizálódó piaci folyamataitól egyre távolodtak a latin-amerikai országok. Az 1980-as évek végén egyre inkább látszott, hogy ez a rendszer nem fenntartható, és be is következett a Szovjetunió széthullása. Ekkor Latin-Amerikában is kérdésessé vált a szocialista vezetés, politika és gazdasági rendszer fenntarthatósága. Az országok kénytelenek voltak újragondolni hosszú távú stratégiájukat. Hirtelen azzal találták szembe magukat, hogy a világ fejlettebb országaiban kialakult a liberalizmus és a kereskedelem szabadpiaci körülmények között zajlik, valamint, hogy a kapitalizmusnak fel kell váltania a szocialista elveket, ha szeretnének európai és észak-amerikai módra ők is a fejlődés útjára lépni. A megkezdődött privatizációs és liberalizációs folyamatok újak voltak az országok számára, nehézkesen működtek. Ezek az évek, évtizedek így egyáltalán nem voltak alkalmasak arra, hogy bármilyen társulást kialakítsanak és utána képesek is legyenek működtetni azt. Az instabil belpolitika, a harc a hatalomért lefoglalta az országok vezetőit, és a gazdasági fejlődés háttérbe szorult. Annak ellenére azonban, hogy a körülmények és a nemzetközi

viszonyok

nem

voltak

megfelelőek

az

integrációk

problémamentes

létrehozásához, mégis sikerült pár országnak fokoznia együttműködését és aláírni szerződéseket, igaz, egyes esetekben az USA kezdeményezésére és forrásaira támaszkodva. Ilyen volt az 1961-ben az uruguayi Punta del Este-ben aláírt megállapodás. Ez bizonyos mértékben összefogta a latin-amerikai országokat. Az egyezség, vagy angol nevén szövetség (Alliance for Progress), valójában egy tízéves amerikai segítségnyújtás volt, mely beruházások révén 20 milliárd dollárt juttatott Latin-Amerikába. A cél a gazdasági együttműködés fokozása és az országok közötti kereskedelem elősegítése volt; a végső cél pedig egy szabadkereskedelmi övezet létrehozása lett volna. Mindezt agrárreformokkal, modernizációval, az infrastruktúra javításával, a versenyképesség növelésével próbálták elérni. A megállapodást minden dél- és közép-amerikai ország aláírta, kivéve Kubát. Másik ilyen integráció volt az ALALC, a Latin-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulás, mely 1960 és 1980 között működött, és 11 ország írta alá az egyezséget. Azért is fontos megemlíteni, mert ez volt az első latin-amerikai gazdasági integráció. Ezen kívül 1960-ban létre hozták a Közép-amerikai Közös piacot, 1969-ben az Andesi Közösséget, 1973-ban a Karib-tengeri Közösséget, 1980-ban a Latin-amerikai Integrációs Társulást, 1991-ben a MERCOSUR-t, és 20

2004-ben az UNASUR-t, mely integrációk ismertetésével a következő fejezet foglalkozik. Fontos kitérni a NAFTA-ra is, mely, bár Mexikót az Egyesült Államokkal és Kanadával köti össze 1994 óta, mégis jelentős szerepe van a latin-amerikai gazdasági és politikai kapcsolatok vonatkozásában.

21

2. táblázat: Latin-amerikai integrációk

Integráció megnevezése

Latin-amerikai Integrációs Társulás

Közép-amerikai Közös Piac

Karib-tengeri Közösség

Spanyol nyelvű rövidítése

ALADI

MCCA

Alapítás Integráció szintje éve

Tagállamok

1980

szabadkereskedelmi övezet

Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Kuba, Ecuador, Mexikó, Panama, Paraguay, Peru, Uruguay, Venezuela,

1960

szabadkereskedelmi övezet

Costa Rica, El Salvador, Guatemala, Honduras, Nicaragua Antigua és Barbuda, Bahamák, Barbados, Belize, Dominika, Granada, Guayana, Haiti, Jamaica, Montserrat, Saint Kitts és Nevis, Saint Lucia, San Vincent és a Grenadine szigetek, Suriname, Tirinidad és Tobago

Caricom

1973

vámunió

Déli Közös Piac

MERCOSUR

1991

korlátozott vámunió

Andesi Közösség

CAN

1969

szabadkereskedelmi övezet

Bolívia, Kolumbia, Ecuador, Peru

UNASUR

2008

szabadkereskedelmi övezet (folyamatban)

Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Guayana, Paraguay, Peru, Suriname, Uruguay, Venezuela

TLCAN

1994

szabadkereskedelmi övezet

Amerikai Egyesült Államok, Kanada, Mexikó

Dél-amerikai Nemzetek Uniója

Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Társulás

Argentína, Brazília, Paraguay, Uruguay

Forrás: saját szerkesztés

22

Latin-amerikai integrációk 3. ábra: Kereskedelmi és integrációs kapcsolatok Latin-Amerikában

Forrás: www. integracionsur.com

23

Latin-Amerikai Integrációs Társulás Asociación Latinoamericana de Integración, ALADI

1960-ban tizenegy ország közreműködésével létrejött a Latin-Amerikai Szabad- kereskedelmi Társulás, mely 1980-ig működött. Célja a tagországok közötti gazdasági kapcsolatok fejlesztése és egy szabadkereskedelmi térség létrehozása volt, melyet tizenkét év alatt terveztek kialakítani. Később ez a határidő húsz évre tolódott, majd mikor látszott, hogy ez az időpont sem tartható, 1980-ban az integráció átalakult. Mivel a korábbi kudarc okai elsősorban az országok közötti nagy fejlettségi különbségek voltak, ezért az új társulásban ennek kiküszöbölésére nagyobb hangsúlyt fektettek. Az új kezdeményezés neve LatinAmerikai Integrációs Társulás lett, melyet 1980-ban a Montevideói Szerződés aláírásával hozott létre 11 ország: Argentína, Bolívia, Brazília, Chile, Kolumbia, Ecuador, Mexikó, Paraguay, Peru, Uruguay, Venezuela, majd 1999-ben csatlakozott Kuba, és nemrég, 2009-ben Panama. Az alapító okmány aláírásával egy jogi és szabályozó keretet fogadtak el az országok, melyek alapul szolgálnak a további együttműködés kialakításához és későbbi szerződések megkötéséhez. Az elődintézmény által elfogadott egyezményeket egy az egyben átvették, de az alapelveken és célokon módosítottak. A Latin-Amerikai Integrációs Társulás esetében már sokkal nagyobb rugalmasság figyelhető meg, hiszen az országok differenciáltabban vesznek részt a kereskedelmi akadályok lebontásában és a szabadkereskedelmi övezet létrehozásában. Itt is cél egy közös gazdasági térség kialakítása, de fontos a fokozatosság. Inkább preferenciák, kedvezmények nyújtásával próbálják erősíteni a kereskedelmet, és azt is a fejletlenebb országok előnyben részesítésével. Például Bolívia, Ecuador és Paraguay -a három legkevésbé fejlett ország- külön kedvezményeket is kap a társuláson belül. Az integráció alapelvei közé tartozik tehát a tagországok fejlettségi szintjének megfelelő bánásmód és annak megfelelő kedvezmények nyújtása, valamint a magas szintű rugalmasság a kereskedelmi akadályokat lebontó intézkedések összehangolása során. Az elsődleges cél tehát a gazdasági fejlődés, melyet egy preferenciális, majd szabadkereskedelmi térség létrehozásával szeretnének elérni, hosszú távú tervként pedig egy közös piac kialakítása is felmerült, ám ehhez sok időre, és más integrációkkal való szoros együttműködésre is szükség lesz.

24

Az integrációs folyamat elmélyítésének három eszközét különböztethetjük meg a társuláson belül: egyrészt regionális vámkedvezmények nyújtását, mely a tagországok által előállított termékekre vonatkozik, és amely alacsonyabb vámot állapít meg, mint a kívülről, harmadik országból érkező áruk esetében. Másik eszköz bizonyos regionális egyezmények megkötése, melyek minden tagországra vonatkoznak, és a legkülönbözőbb témaköröket érinthetik, mint például a mezőgazdaság, turizmus, környezetvédelem, tudományos és technikai fejlődés, stb. Ezeken kívül születnek egyedi megállapodások is, melyeket az egyes tagországok egymással kötnek, és amelyek így csak rájuk érvényesek. A társulás nyitott bármelyik latin-amerikai ország előtt, mely kéri felvételét és lefolytatja a csatlakozási tárgyalásokat. Ezen kívül szükséges még, hogy a tagországok kétharmados többséggel ezt jóváhagyják ellenszavazat nélkül. A többi térségbeli államon kívül az integráció más társulások felé is nyitott, és aktívan részt vesz a velük folytatott kapcsolatok elmélyítésében

multilaterális

megállapodások

létrehozásával

és

tevékenységeik

összehangolásával. Így például szoros együttműködés figyelhető meg a MERCOSUR-ral és az Andesi Közösséggel is. Az integráció három fő szervezetén keresztül alakítja működését. A Külügy- miniszterek Tanácsa a legfelsőbb döntéshozó szerv, melyet a tagországok külügyminiszterei alkotnak, és a Bizottság javaslatára ül össze, és csak minden tagország részvétele esetén hoz döntést. Másik ilyen intézmény az ún. Értékelési és Konvergencia Konferencia, mely az integrációs, ezen belül pedig a tárgyalási folyamatokat felügyeli és intézi a társuláson belül. Célja a gazdasági integráció kiterjesztésének elősegítése. A harmadik szervezet a Bizottság, melyet a tagországok képviselői alkotnak, és állandó fóruma a tárgyalásoknak. Rendszeres ülései során segít a Montevideói Szerződés alapelveinek megvalósításában, és konkrét terveket, elemzéseket készít, majd felügyeli a megállapodások és szerződések kivitelezését. Minden országot két fő képvisel, egy állandó és egy változó tag. A Bizottság tizenöt naponta ülésezik, és döntései elfogadásához az országok kétharmados többsége kell. Egy elnök és két alelnök vezeti munkájukat. A három fő politikai szerven kívül még munkacsoportok és egyéb segédszervezetek segítik az integráció működését. Előbbiek a Bizottság munkáját segítik, az utóbbiak pedig inkább konzultációs, tanácsadó szerepkörrel rendelkeznek. Mindkét csoport részlegei speciális témakörökre fókuszálnak, így például léteznek munkacsoportok, melyek jogi, vagy adminisztrációs, vagy termékpiaci, vagy piacra jutási kérdésekkel foglalkozik; illetve Költségvetési, Pénzügyi és Monetáris, valamint Szektoriális Tanács. Ezeken kívül még 25

meg kell említeni a Főtitkárságot, mely a társulás technikai szerve, és főleg javaslatokat tesz, értékeléseket és tanulmányokat készít az integráció céljainak elérése érdekében. Az említett szervezetek ülésein részt vehetnek az úgy nevezett megfigyelő országok és intézmények is, melyek a nem titkosított dokumentumokhoz is hozzáférhetnek. Ilyenek például El Salvador, Honduras, a Spanyol Királyság, a CEPAL (az ENSZ Latin-amerikai Gazdasági Bizottsága), az Amerika-közi Fejlesztési Bank vagy akár az Egészségügyi Világszervezet. Ezek azok az országok és szervezetek, amelyekkel az integrációnak is érdeke szorosan együttműködni, és összehangolni tevékenységüket a célok elérése érdekében. Újdonság a társulás életében, hogy 2009 augusztusa óta Panama is tagállam, ami hűen tükrözi az integráció aktivitását és elszántságát. Az ország 1987 óta volt megfigyelő státuszban, így elég hosszú idő állt rendelkezésre, hogy csatlakozása zökkenőmentesen történjen. Taggá válásával életbe kell léptetnie a Latin-Amerikai Integrációs Társulás kedvezményes vámtarifáit, meg kell nyitnia piacát a többi tagállam előtt, és preferenciális elbánásban kell részesítenie azokat az országokat, amelyeket az integráció egyezményei szerint ez megillet. Az aktivitás további bizonyítéka még azon megállapodások sora, amelyeket más integrációkkal és szervezetekkel kötnek, valamint a tagországok között létrejövő, integráción belüli egyezségek és szerződések. Elsőre példaként szolgálhat az az energetikai együttműködési szerződés, mely 2008-ban a Latin-Amerikai Integrációs Társulás és az ENSZ Latin-Amerikai és Karibi Bizottsága (CEPAL) között a természeti erőforrások jobb kihasználása érdekében jött létre, és amelyhez idén az Amerikai Államok Szervezete (OEA) is csatlakozott. Ezen kívül 2009 első félévében 11 megállapodás született a tagországok között, ilyen például a Chile és Kolumbia közötti szabadkereskedelmi egyezmény, vagy Kuba és Venezuela, Brazília és Mexikó, a MERCOSUR és Chile közötti kereskedelemi szerződések. Ami az integráció gazdasági helyzetét illeti, 2008-ban összességében nőtt az export és az import is, annak ellenére, hogy augusztusban elkezdte éreztetni hatását a világgazdasági válság a térségben. Ebben a hónapban ugyanis esett az exportált termékek világpiaci ára és októberre a kereslet is csökkent. A visszaesés után gyenge javulás mutatkozott, amelynek sikerült a kereskedelmi mérleget javítania. A következő ábra az export alakulását mutatja 2008. január és 2009. májusa között.

26

4. ábra: A külkereskedelem alakulása 2008. január és 2009. májusa között (milliárd dollár)

Forrás: http://www.aladi.org/nsfweb/Boletinaladi10.pdf, Letöltés ideje: 2009. október 20.

A gazdasági válság főleg a kereskedelmet, a foglalkoztatást és a pénzügyi szektort érinti negatívan. Következményei ellen mélyebb integrációra és szorosabb együttműködésre van szükség. A cél elérése érdekében nagyobb erőfeszítéseket kell tenni, de nem szabad feladni egy szabadkereskedelmi térség létrehozásának tervét. A válságon kívül az is hátráltathatja a folyamatokat, hogy az országok különböző fejlettségi szinten vannak, és a fejletlenebbek visszatartják a fejlettebbeket. Ezért is merült fel a Külügyminiszterek legutóbbi, 2009. áprilisi ülésén, hogy ne csak konszenzussal lehessen döntéseket hozni, és hogy azok az államok, akik tudnak és készen állnak rá, előre léphessenek a kevésbé felkészültebb országok felzárkózása nélkül. Az említett ülésen szintén szóba került a szabadkereskedelmi terület létrehozásának előmozdítása érdekében a szolgáltatások liberalizációjának kérdése és akciótervek kidolgozásának szükségessége, hogy a fejlett és kevésbé fejlett országok közötti aszimmetriákat kezelni tudják. Ezen kívül előtérbe került a társadalmi kérdések bevonása is a társulás rendszerébe, amely fontos lépés lenne, hiszen az integráció mélyítéséhez járulna hozzá. Ehhez konkrét irányelvek kidolgozására és elfogadására, szorosabb együttműködésre és az intézményi háttér kialakítására is szükség lesz a jövőben, mely az eddigi tapasztalatok alapján nem fog kudarcba fulladni. Ezen kívül, ha a világgazdasági válságból a térség hamar kilábal, és a kereskedelem ismét fellendül, az országok közötti kapcsolatok is megkövetelik a szorosabb és egyre magasabb szintű együttműködést.

27

Közép-Amerikai Közös Piac Mercado Común Centroamericano, MCCA

1960-ban, a Managuai Szerződés aláírásával El Salvador, Guatemala, Honduras és Nicaragua létrehozta a Közép-Amerikai Közös Piacot, melyhez két évvel később Costa Rica is csatlakozott. Azóta ez az alapokmány és ennek kiegészítései szerint működik az integráció. Fő cél a gazdaságok egyesítése, a közös erőfeszítések előmozdítása a fejlődés érdekében, és az életszínvonal javítása a térségben. Bár nevében szerepel a közös piac elnevezés, az integráció még nem áll ezen a szinten. Jelenleg vámunióként működik, harmadik ország felé közös külső vámokat alkalmaznak a tagországok. Bizonyos szinten már sikerült elérni a személyek és áruk, valamint a tőke szabad áramlását, mely azon gazdasági szabadságjogok közé tartoznak, melyek a közös piac megszületéséhez elengedhetetlenek, de ezek alkalmazása még fejlesztésre és a térség egészére való kiterjesztésre szorul. Az integráció intézményei a megalakulás óta többé-kevésbé változatlan módon működnek. Főbb irányító szervei a Minisztertanács, a Gazdasági Integrációs Bizottság és a Közép-Amerikai Gazdasági Integrációs Titkárság. Ezen kívül több segédszervezet is hozzájárul a megfelelő működéséhez, ilyen például a Közép-Amerikai Gazdasági Integrációs Bank. A társulás történetében fontos időszak volt a ’90-es évek eleje. Előtte ugyanis a politikai és gazdasági bizonytalanságok a szervezet elégtelen működéséhez vezettek, és csak egy jelentős átszervezés tudott segíteni a helyzeten. Reformokat hajtottak végre, például új fizetési rendszert vezettek be, és megerősítették, átszervezték az integráció folyamatait és szervezetét. A gazdasági, kereskedelmi folyamatok új lendületet kaptak, és így 8 év alatt (1990 és 1998 között) 160%-kal nőtt az export, mely éves szinten 12,7%-ot jelentett. Az integráció USA-val való kapcsolata folyamatosan változó tendenciát mutat. Az Egyesült Államok 1984 óta saját kezdeményezésére a közép-amerikai országok fejlődésének elősegítése érdekében a karibi térség országaiból érkező árukra vámkedvezményeket ad. A földrajzi közelség mellett ez is hozzájárul, hogy az USA a Közép-Amerikai Közös Piac

28

szervezetének egyik legfontosabb kereskedelemi partnere, 1998-ban a térség exportjának 45%-a ide irányult. Igaz, fontos megemlíteni, hogy a kapcsolatokat rontotta a NAFTA létrehozása 1991-ben, mely Mexikót állította előtérbe az amerikai kereskedelemben. Napjainkban a gazdasági válság határozza meg a két térség kapcsolatát. Az integráció és az Egyesült Államok között, - mint minden más társulással a térségben-, nem kölcsönös egymásrautaltság van. A latin-amerikai országok ugyanis erőteljesen ki vannak téve az északi gazdasági és piaci helyzet alakulásának. Az amerikai csökkenő kereslet visszaveti az exportot, mely a kereskedelem és a fejlődés lassulásához vezet. A CEPAL adatai szerint, bár KözépAmerika gazdaságai összességében növekednek, ennek üteme alább hagyott az utóbbi másfél évben. Guatemalában és Hondurasban másfél, Nicaraguában egy, El Salvadorban pedig fél százalékos csak a növekedés, és Costa Ricában - mely különösen nyitott gazdasággal rendelkezik, és így a világkereslet alakulásának leginkább kitett-, fél százalékot fog visszaesni a GDP.8 Bár 2009 első félévében csökkent a térség exportja, a fejlett országok hosszú idő után ismét pozitív eredményekkel számolnak, amely a válságból való kilábalás első jelei, és amelyek optimizmusra adhatnak okot az integráció életében, még ha ezek a hatások csak pár hónapos késéssel jelennek is majd meg Közép-Amerikában. A válság negatív hatásai ellen az integráció országai belső intézkedésekkel küzdenek, például a közkiadások lefaragásával és munkahely-teremtési programokkal; ezen kívül pedig a külső kereslet zuhanásának ellensúlyozására a belső kereskedelmet kell erősíteniük. 2000 és 2008 között a régión belüli kereskedelem átlag 12%-ot növekedett, többet, mint az USA-val (4,8%) és az Európai Unióval (3,9%), és ennek a tendenciának a folytatása segítene a külső függés csökkentésében, és így a növekedés lassulásának visszaesésében. Sajnos azonban ebben olyan tényezők is szerepet játszanak, mint az országokon belüli és azok közötti konfliktusok, hiszen például Hondurasban hónapok óta politikai bizonytalanság uralkodik Manuel Zelaya államfő megbuktatása miatt, mely természetesen a gazdaság és a kereskedelem alakulására és így a társuláson belüli kapcsolatokra is rányomja bélyegét.

8

http://www.infolatam.com/entrada/cepal_centroamerica_crecera_aun_con_el_i-13543.html, 2009. október 20.

29

Karib-tengeri Közösség Comunidad del Caribe, Caricom

1973-ban négy ország (Barbados, Guyana, Jamaica, Trinidad és Tobago) alapította meg a Chaguaramasi Szerződés aláírásával a Karib-tengeri Közösséget, melyhez az évek során csatlakoztak más térségbeli országok is, így ma tizenöt teljes jogú, és 5 társult taggal működik. A hivatalos nyelv az angol a tagországok többségében, és bár a spanyol is jelen van, mégis csak elenyésző szinten. Ez azért érdekes, mert a földrajzi távolság mellett emiatt is elkülönül ez a térség Latin-Amerika más részeitől. Az integráció többféle céllal alakult. Az országok szándéka nem csak a gazdasági növekedés, hanem a kulturális, oktatási, tudományos, technológiai és egyéb szociális együttműködés kialakítása is volt. A gazdaságpolitikák összehangolása egy közös piac létrehozásában nyilvánulna meg, azonban az integráció jelenleg vámunióként működik, és az sem teljes. A közösség céljaként jelöli még meg a térség országai közötti kötelékek erősítését, a politikák összehangolását (mind gazdasági, szociális, pénzügyi vonatkozásban) és az együttműködés előmozdítását a növekedés és jólét érdekében. Hosszú távú célként felmerült politikai és pénzügyi unió létrehozása, közös fizetőeszköz bevezetése és egy régiós tőzsde kialakítása. Az országok elszántságának bizonyítéka a társulás tizenkét országában bevezetett közös útlevél. Az integráció életében fontos év volt 2001, amikor a Chaguaramasi Szerződés felülvizsgálatára került sor. Sok tagország ugyanis nem tudta tartani a tervezett határidőket a kereskedelem liberalizációjának érdekében, és a közös piac létrehozása is akadályokba ütközött az országok közötti egyet nem értés miatt. 2006-ra sikerült jelentős eredményeket elérni az egységes piac kialakításában és a gazdaságpolitikák harmonizációjában, bár Haiti belpolitikai problémáira hivatkozva, Bahamák pedig a helyi ellenzék miatt nem aktív résztvevője a törekvéseknek. A kereskedelemgátló vámok, nem vámjellegű akadályok már nem, vagy csak bizonyos országok esetében nehezítik az áruforgalmat a tagországok között. Régión belül főleg olajjal, és annak származékaival, valamint cukorral, banánnal és rizzsel kereskednek az országok. Az integráció exportját is ezek a termékek adják. Az Amerikai Egyesült Államokkal 2003 óta pozitív a kereskedelemi mérleg. Ide főleg nyersolajat, 30

üzemanyagot, kerozint és gázolajat exportálnak, és gépeket, háztartási eszközöket, mobiltelefonokat importálnak. Kivitel szempontjából ki kell emelni Trinidad és Tobagót, ahonnan a Caricom összexportjának 89%-a kerül az USA-ba, és behozatal szempontjából Jamaicát, ahová az összimport 36%-a érkezik. Az export és import többi része arányosan oszlik el a tagországok között.9 Az Európai Unióval folytatott kereskedelem esetében is hasonló a helyzet. A kereskedelmi mérleg szintén pozitívumot mutat az utóbbi években, tehát az integráció többet exportál, mint amennyit importál. A termékszerkezet is hasonló: kivitel esetében a nyersolaj és származékai, valamint nyersanyagok, behozatal esetében pedig a gépek, járművek, iparcikkek és vegyi anyagok dominálnak. Fontos még megemlíteni, hogy az EU-val folytatott kereskedelem 2001 és 2006 között folyamatosan nőtt. A térség importja átlagosan évi 5, exportja pedig 20,7%-kal nőtt. Itt is jelentős Trinidad és Tobago szerepe, ahová az EU-ból származó import 34,5%-a érkezik, bár ebben a tekintetben Jamaica is fontos partner.10 A Karib-tengeri közösség intézményi felépítése hasonló a többi integrációéhoz: különböző tanácsok és egy titkárság segíti a Minisztertanács munkáját, a tagországok kormányfői pedig meghatározott időközönként konferenciákon találkoznak. A legutóbbi ilyen csúcstalálkozóra 2009 októberében került sor, melyen fő téma az egységes piac kialakításának folyamata, a világgazdasági válság és a fejlődés további lehetőségei voltak. Az országok elszántan tevékenykednek a közös piac mielőbbi létrehozásán, amely érdekében a pénzügyi szolgáltatások

hatékonyságát

is

növelni

kell.

Ehhez

dolgozták

ki

a

legutóbbi

szerződéscsomagot, mely a tőkemozgások és egyéb pénzügyi tevékenységek harmonizációján alapul. A hasonló szabályok, normák, feltételek mind a politikák összehangolását segítik elő, bár felmerült a kétség, hogy a nemzeti és régiós bankok, pénzügyi intézmények és hatóságok erre mennyire vannak felkészülve. Az integráció jövőjének alakulása függ a világ nagyhatalmainak helyzetétől, a világpiaci folyamatok alakulásától, és a tagországok közötti együttműködés sikerétől. Erősíteni kell a piaci lehetőségek kihasználását és a magánszektort. A tőkemozgások elősegítése növelheti a régió vonzerejét a befektetők számára, és a beáramló működő tőke javíthatja a gazdasági növekedést.

9

http://www.caricomstats.org/Files/Publications/Quick_Ref2008/United_States.pdf, 2009. október 16. http://www.caricomstats.org/Files/Publications/Quick_Ref2008/EU.pdf, 2009. október 16.

10

31

Déli Közös Piac Mercado Común del Sur, MERCOSUR

A MERCOSUR-t négy ország, Argentína, Brazília, Paraguay és Uruguay alapította 1991-ben az Asuncióni Egyezménnyel, létre hozva így a világ mára ötödik legnagyobb gazdasági egységét, mely Dél-Amerika GDP-jének 75%-át adja. A cél kezdetben a közös piac kialakítása lett volna a térségben, de ezt a mai napig nem tudták megvalósítani az országok. Jelenleg még nem fejeződött be a kereskedelem liberalizációja és az integráció nem teljes vámunióként működik. 1999-re sikerült az országoknak a belső vámokat eltörölniük, ám a közös vámpolitika összehangolása harmadik országok felé még nem valósul meg hiánytalanul. Az integráció céljai nem csak a közös piac, hanem a térségen belüli többszintű együttműködés kialakítása is. A gazdasági fejlődés mellett az alapvető emberi jogok betartásáért, a környezetvédelemért, a jogbiztonságért, a szegénység elleni harcért is próbálnak szorosabban együttműködni az országok. Az 1991-es alapítás után fontos momentum volt a társulás életében 1994, amikor az országok aláírták az Ouro Preto-i Szerződést, amellyel jogi személyiséget adtak az integrációnak, lehetővé téve, hogy más nemzetközi szervezetekkel, országokkal és azok csoportjával tárgyalásokat folytasson. Ezen kívül a szerződéssel átalakították a társulás működését segítő intézményi hátteret, határozva például a Kereskedelmi Tanács létrehozásáról is, mely az egyik legjelentősebb intézmény a gazdasági és kereskedelmi kérdések tekintetében. Másik fontos dátum 2006, amikor aláírták a Venezuela csatlakozásáról szóló szerződést, amelyet azonban mai napig nem ratifikált minden tagállam, és így Venezuela jelenleg társult tagja az integrációnak. Ezen kívül Bolíviával, Chilével, Kolumbiával, Peruval és Ecuadorral szabadkereskedelmi övezet kialakítása van folyamatban. Velük fokozatosan csökkentik a vámtarifákat és törlik el a kereskedelmet akadályozó tényezőket. Ezek az országok részt vehetnek a MERCOSUR intézményi ülésein is, és különböző megállapodásokat kötnek a társulással. Megfigyelő státuszban van Nicaragua és Mexikó. Az Andesi Közösség országaival is szabadkereskedelmi övezetet alkot a társulás, és próbálnak együttműködni gazdasági és politikai témákat érintő kérdésekben is. A földrészen kívül az Európai Unió az integráció legfontosabb kereskedelmi partnere, befektetője és segélyezője. Fontos partnere 32

még Izrael, amely országgal szintén szabadkereskedelmi megállapodás van érvényben, ami az áruk körülbelül 90%-át fedi le fokozatos vámlebontást alkalmazva. Az integráció legfelsőbb intézménye és politikai szerve a Tanács, melyet a tagországok külügy- és gazdasági miniszterei alkotnak. Ez a szerv hozza a legfontosabb döntéseket és fő célja a MERCOSUR irányelveinek kijelölése. Felel a közös piac kialakításának elősegítéséért, közös politikák kialakításáért, a határidők betartásáért és a tagországok érdekeinek védelméért. Évente legalább kétszer ülésezik, általában júliusban és decemberben. Döntéseit konszenzussal hozza, minden ország részvételével. Másik fontos szerv a Közös Piac Csoport, mely szintén 1991 óta létezik, és feladata a Tanács döntéseinek kivitelezése. Munkacsoportok tartoznak alá, és olyan témákról dönt, melyek nem érintik a vámpolitikát. Ezen kívül elemzések készítésével és javaslatokkal is segíti az integráció működését, valamint a költségvetés elfogadásáról is ő dönt. Országonként öt delegált alkotja a csoportot, összesen tehát húsz fő, akik közül három a külügy- és gazdasági minisztereket, valamint az országok központi bankjait képviseli. Rendszeresen ülésezik, ahányszor csak szükség van az összehívására, és a Tanácshoz hasonlóan konszenzussal dönt. A MERCOSUR harmadik döntéshozó szerve a Kereskedelmi tanács, mely 2003 óta létezik, és a kereskedelempolitikáért felelős. A közös külső vámok kialakításán dolgozik, valamint a vámunió létrehozásának elősegítésén. Olyan hivatalnokok alkotják –tagországonként négy-, akik nem a minisztereket képviselik. Döntéseket teljes részvétel mellett tudnak hozni, ellenszavazat nélküli konszenzussal. Legalább havonta egyszer üléseznek, és csoportok, kisebb tanácsok is segítik munkájukat. A közös külső vámok kialakításán kívül olyan kereskedelmi témákban hoznak döntéseket, mint a piaci verseny védelme, a belső kereskedelem, illetve a különböző irányelvek. A Képviselők Állandó Tanácsa harmadik féllel történő tárgyalás esetén képviseli az integrációt és annak érdekeit, valamint a csúcstalálkozók szervezésével segíti a célok elérését. Tagországonként egy tagja van, valamint egy választott elnöke. Az integráció egyik legfiatalabb szerve a Parlament, melyet 2005-ben alapítottak és 2007 óta működik. Ez az intézmény szintén a MERCOSUR ideológiáját képviseli a politikai pluralizmus jegyében, a demokrácia és az emberi jogok megóvása érdekében. Tagjait még a nemzeti parlamentek választják, de 2011-től a tagországok polgárai fogják, így is biztosítva az integráció kiteljesedését. Bár a Parlamentnek nincs döntéshozatali joga, ajánlásokat, jelentéseket és törvénytervezeteket készít. Egykamarásként működik, és havonta legalább egyszer ülésezik. Tagországonként 18 fő képviseli, illetve a társult tagok országainak képviselői is részt vehetnek az üléseken, felszólalhatnak, de a döntések meghozatalakor nincs szavazati joguk. A 33

MERCOSUR célja, hogy 2010-ben minden tagországban parlamenti választásokat tartsanak, amely a későbbiekben, négyévente egy napon zajlana minden tagországban, az úgy nevezett „MERCOSUR állampolgárok napján”. A társulás rendelkezik egy Bírósággal is, mely 2004 óta működik, és a tagországok egymás közötti vitás eseteiben hoz döntést, illetve a tagországokat felügyeli, hogy azok teljesítik-e az integráció által megfogalmazott normákat. Konkrét esetek tárgyalására úgy nevezett ad hoc módon is összeül, de állandó ülései is vannak. A társulás aktivitása megfelelőnek és jól működőnek mondható, de kisebb-nagyobb problémák megoldására szükség lesz a további fejlődés biztosításának érdekében. Jelenleg gondot okoz, hogy nem teljes még az árukereskedelem liberalizációja az országok között, hiszen kivételt képeznek a cukor és az autóipari termékek, melyek nem vámmentesen kerülnek egyik országból a másikba. A közös külső vámok részben kialakításra kerültek, de még nincsen közös vámkódex, ami a teljes vámunió alapja lenne, valamint probléma, hogy az országok maguk döntenek a külső vámok elfogadásáról. A MERCOSUR céljai közé tartozott eredetileg az áruk, szolgáltatások és a tőke szabad áramlásának lehetővé tétele a tagországok között, de még ez sem megoldott. A kereskedelempolitikák egyeztetése tehát nem valósul meg tökéletesen, ami a szervezet nemzetközi gazdasági rendszerbe való beilleszkedését is gátolja, pedig a nemzetközi kereskedelmi, gazdasági fórumokon való közös fellépés, és az érdekek együttes képviselete fontos lenne a tagországok és az integráció számára is. A jövőben a MERCOSUR-nak, csakúgy, mint a többi latin-amerikai integrációnak, a világgazdasági válsággal kell szembenéznie, és azon kell fáradoznia, hogy annak negatív hatásai a lehető legkisebb mértékben érintsék a tagországokat. A világkereslet csökkenését, melyeknek a világpiactól való függésük miatt nagyon kitettek, a belső kereskedelem erősítésével ellensúlyozhatják. Javítani kell az integráción belüli kommunikációt a kereskedelem fejlesztése és az együttműködés teljesebb megvalósulása érdekében. Probléma például a vámok kettős beszedése, mely korlátozza a kereskedelmet, hiszen a térségbe kívülről érkező árukra ismételten beszedik a vámot, ha azok másik tagországba kerülnek. Ez főleg Paraguay esetében lényeges kérdés, mert ez az ország nem rendelkezik tengerparttal, és importjának nagy része így Brazílián és Argentínán keresztül érkezik. Felvetődött, hogy a vámok beszedéséből befolyó összeget közösen kezeljék, és a tagországok között megfelelő módon osszák el, de ez a lehetőség még bővebb kidolgozásra vár. Ezen kérdés mielőbbi megoldása fontos lenne, hiszen a szabad kereskedelem ideológiájával ellentétes, és így az 34

Európai Unióval való egyezmények megkötésekor is gondot okoz. Ennek eltörlésén kívül más intézkedésekkel is tenni kellene a kereskedelem fejlesztése érdekében. Az integráció előmozdítása főleg régiós szinten valósulhatna meg, az országok egymással való együttműködésének és az integráció intézményeinek erősítésével. A Főtitkárság adatai szerint a MERCOSUR az 1998 és 2007 közötti időszakban átlagosan 5,9%-os növekedést tudott felmutatni, és az infláció átlagos szintje is 10% alatt maradt.11 A kereskedelmi mérleg 2001 óta pozitív, 2006-ban érte el maximumát, akkor majdnem 55 milliárd dolláros többlettel lehetett számolni. 5. ábra: A MERCOSUR kereskedelmi mérlege 1998 és 2007 között (millió dollár)

MERCOSUR kereskedelmi mérlege

millió USD

60 000 40 000 20 000 0 1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

-20 000

Forrás: saját szerkesztés a www. comunidadandina.org adatai alapján

A MERCOSUR összexportja a világgazdasági válság miatt csökkent az utóbbi évben, amelyet nem tud teljesen ellensúlyozni a belső kereskedelem lassú növekedése. 2005-ben az összexport ötödét tették ki a régión belüli kereskedések, amelynek 90%-át Brazília és Argentína adták.12 Ez a két ország egymás gyorsan fejlődő kereskedelmi partnere, mellyel a két kisebb tagország nem tudja felvenni a versenyt. Argentína a régión kívüli partnereinek elsődleges termékeket exportál (élelmiszereket és üzemanyagot), a MERCOSUR-on belül pedig - főleg Brazíliába-, autóipari és vegyipari termékeket. 2004-ben 900 millió dolláros

11

http://www.comunidadandina.org/estadisticas/SGde215.pdf, 2009. október 27. José Durán Lima, Raúl Madonado: América Latina y el Caribe: La integración regional en la hora de las definiciones, Cepal, 2006. Letöltés helye és ideje: http://books.google.es/books?id=NdQE56a4NTgC&printsec=frontcover&source=gbs_similarbooks_r&cad=2#v =onepage&q=&f=false 2009. október 25. 12

35

kereskedelmi deficitje volt a többi MERCOSUR tagállammal. Brazília exportjának nagyobb része az integráció más tagállamaiba kerül, és ezzel a MERCOSUR belső kereskedelmének több, mint felét adja. Az integráció hatalmas piachoz juttatja Brazíliát, amely a földrajzi közelsége miatt is kedvezőbb lehetőségeket kínál, mint például az Egyesült Államok vagy az Európai Unió, bár ezen utóbbiak is az ország fontos kereskedelmi partnerei. Paraguay és Uruguay MERCOSUR-on belüli exportját főleg mezőgazdasági, az azon kívülit pedig kézműipari termékek adják Az Európai Unióval keretegyezmények vannak érvényben, de a két integráció közötti párbeszéd az utóbbi években vesztett lendületéből. Az Európai Unióba az integráció főleg kis hozzáadott értékű termékeket exportál, elsősorban mezőgazdaságiakat, de az ezekkel való kereskedelem is akadályokba ütközik az Unió közösségi agrárpolitikája miatt, mely a belső kereskedelmet próbálja erősíteni a kívülről érkező importtal szemben. A MERCOSUR-ba érkező importot az Unió felől főleg gépek és vegyszerek alkotják. Az Amerikai Egyesült Államok is az integráció fontos kereskedelmi partnere. Folyamatban van egy, a NAFTA-hoz hasonló szabadkereskedelmi egyezmény elfogadása, de a MERCOSUR addig is aktív kereskedelmet folytat az északi országgal. Az USA számára hatalmas piacot jelentenek a társulás országai, főleg Brazília. Ide érkezik az import nagyobb része, főleg gépek, berendezések és járművek. A MERCOSUR országaira szintén a mezőgazdaság túlsúlya és a kisebb hozzáadott értékű termékek előállítása a jellemző, és ezeket exportálják az USA-nak, például gyümölcsöket, cukrot, cipőket, ásványi anyagokat, acélt és vasat.13 Az integrációnak jelenleg két fontos belső konfliktussal kell megküzdenie. Az egyik Venezuela csatlakozásával kapcsolatos. A tagországok már 2006-ban aláírták a szerződést, mely lehetővé tenné Venezuela teljes jogú tagságát, de Brazília és Paraguay kormánya még ezt nem fogadta el, nem kis vitákat kavarva a politikusok között. Paraguay ugyanis vonakodik aláírni a szerződést, míg Hugo Chávez vezeti az országot, mert szerinte kormányzása antidemokratikus. Venezuelában betiltották például a telekommunikációs eszközök használatát, katonai erővel nyomnak el tüntetéseket és más hasonló módon folyamatosan megsértik az emberi szabadságjogokat. Ugyanezen véleményen van Brazília, aki nemrégiben 13

Lourdes María Regueiro Bello: Estado Unidos-Mercosur: una convivencia conflictual, Aportes, no 017, pgs. 89-110., México, 2002

36

újra elnapolta a döntést a csatlakozásról Hugo Chávez kormányának „autoriter jellege” miatt.14 Paraguay számára azonban égető fontosságú jó kapcsolatot fenntartani Venezuelával, hiszen az ország legjelentősebb gázolaj-ellátójának számít, amely importért mellesleg Paraguay jelentős összeggel tartozik Venezuelának. Ezek a konfliktusok természetesen nem csak a Venezuelával fenntartott kapcsolatokra vannak rossz hatással, hanem a MERCOSUR tagországai között is feszültségeket okoznak. A másik probléma az integrációt alkotó országok közötti fejlettségi és méretbeli különbségek kezelése. Argentína és Brazília ugyanis sokkal nagyobb gazdasági potenciált képviselnek, mint Uruguay és Paraguay. A gazdaságok méretei szerinti eloszlás a következő: Brazília 70, Argentína 27, Uruguay 2, Paraguay pedig 1%-a az integrációnak. Ez a MERCOSUR intézményeiben nem jelenik meg, hiszen minden tagországot ugyanannyi fő képvisel, ám a működésre rányomja bélyegét. Brazília szeretné, ha a Parlamentben a képviselők száma arányban lenne a tagországok nagyságával, de ezt természetesen a másik három ország ellenzi, főleg a két kisebb, Uruguay és Paraguay, akik így kevésbé tudnák képviselni érdekeiket. Különösen fontos ez a régiós különbségek csökkentése vonatkozásában is. A legutóbbi, 2009-es csúcstalálkozón a két kisebb ország (Uruguay és Paraguay) fel is rótta a másik kettőnek, hogy azok – főleg a kínai export megnövekedett mennyisége ellenprotekcionista intézkedéseket vezettek be, melyek azonban a tőlük érkező termékek kereskedelmét is akadályozza. Ezeken a fő problémákon kívül a tagországok közötti kisebb konfliktusok is gátolják az integráció sikerét. Például Cristina Kirchner, argentin és Tabaré Vázquez, uruguayi elnökök nem hajlandók egymással tárgyalni, mert annyira elmérgesedett a kapcsolat a két ország határán épült papírgyár miatt. Uruguaynak gazdasági szempontból volt fontos a gyár megépítése, Argentína azonban a gyár által okozott környezetszennyezéstől szenved. Brazília és Paraguay között egy vízerőmű okoz gondokat, amelyet közösen használnak. A termelt áramból ugyanis 50-50%-ban részesednének, ám Paraguaynak elegendő az áram 5%-a, és a megállapodásukból kifolyólag mégis termelési áron kénytelen eladni Brazíliának a maradékot, jelentős nyereségtől esve így el.

14

http://www.infolatam.com/entrada.jsp?id=16405, 2009. október 20.

37

Annak ellenére, hogy a tagországok közötti kereskedelmi kapcsolatok sokat javultak, és az áruforgalom volumene is jelentősen nőtt az integráció létrehozása óta, az említett problémák és konfliktusok miatt az utóbbi években a fontosabb kérdésekben nem történt érdemi előrelépés. Sem a kereskedelem teljes belső liberalizációja, sem az egységes külső vámok kialakítása nem történt meg. Az, hogy az integráció egyik fő célja éppen a közös piac létrehozása lett volna, amelyet a mai napig nem sikerült megvalósítani, valamint hogy a tagországok közötti fejlettségi különbségeket nem sikerült csökkenteni, szintén az integráció működésének kisebb-nagyobb hiányosságait mutatják. Ezen kívül a Venezuela csatlakozása miatt felmerülő és más egyéb konfliktusok szintén akadályt képezhetnek az integráció elmélyítése során, de remélhetően az országok közötti nézeteltéréseket sikerül a közeljövőben rendezni, és tovább folytatódhat az együttműködés szorosabbra fűzése.

38

Andesi Közösség Comunidad Andina, CAN

Az Andesi Közösség15 Latin-Amerika egyik legrégebbi gazdasági blokkja, melyet Bolívia, Kolumbia, Ecuador, Chile és Peru hozott létre 1969 májusában a Cartagenai Egyezmény aláírásával. Az integráció elsődleges célja az országok közötti gazdasági és társadalmi együttműködés erősítése volt, és hogy a fejlődés pozitív hatásaiból kiegyenlítettebb módon részesüljenek az országok. Távlati célként vámunió létrehozását helyezték kilátásba. Chile 1976-ban, Augusto Pinochet kormányzása alatt kilépett az integrációból, mert az ország belpolitikája és az integráció gazdaságpolitikája nem volt összeegyeztethető, és bár 2006 óta ismét társult tagja az integrációnak, nem tervezi, hogy ismét csatlakozik. Chilén kívül Venezuela is tagja volt a blokknak, de csak 2006-ig, mert ekkor Kolumbia és Peru szabadkereskedelmi egyezményt írtak alá az Egyesült Államokkal, ami Venezuela szerint az integráció alapelveivel és intézményével volt ellentétes. 1993 óta szabadkereskedelmi övezetet alkotnak az országok, és 1994 óta alkalmaznak közös külső vámokat. Ezen kívül még az integráció sikerességét mutatja, hogy a tagországok állampolgárai 2003 óta útlevél nélkül léphetnek be a másik ország területére, elég hozzá a személyi igazolványuk. Az integráció legfőbb intézménye az Elnöki Tanács, melyet a tagországok államfői alkotnak, és 1991 óta működik. Évente egyszer ülésezik, és feladata azon irányelvek megfogalmazása, melyek az integráció alapját képezik, és amelyeket a többi intézmény hajt végre. Ennek a kormányközi szervezetnek a célja az integrációs politikák megfogalmazásán kívül az elért sikerek értékelése, az integrációs folyamatok figyelemmel kísérése, nyilatkozatok megtétele és a társulás működésével kapcsolatos ügyek megvitatása. Az integráció másik fontos intézménye a Külügyminiszterek Tanácsa, mely az Elnöki Tanács irányelveinek kivitelezését segíti és koordinálja. Felelős a társulás külkapcsolataiért, és a tagországok egymásközti és harmadik fél felé történő lépéseiért. Ez a tanács képviseli az integrációt a nemzetközi fórumokon és tárgyalásokon, valamint aláírja a harmadik országokkal és szervezetekkel kötött 15

A leírás az integráció hivatalos honlapja alapján készült: http://www.comunidadandina.org/

39

szerződéseket és megállapodásokat. Tagjai az országok külügyminiszterei, jelenleg 4 fő. Az Andesi Közösség másik fontos, normatív intézménye a Bizottság, melyet a tagországok kormányainak képviselői alkotnak, és évente háromszor ülésezik. Az Elnöki Tanáccsal és a Külügyminiszterek Tanácsával ellentétben döntéseit abszolút többséggel hozza, nem egyhangúlag, amely nagyobb rugalmasságot ad az intézménynek. Feladata az integráción belüli kereskedelmet érintő kérdések megvitatása, és a szabadkereskedelmi övezet működésének ellenőrzése. Az Andesi Közösség Parlamentje 1979 óta működik, melynek célja, hogy az integráció ne csak politikai szinten valósuljon meg. A Parlament a tagországok lakosainak érdekeit képviseli, és inkább konzultációs szerepe van. Tanácsokat ad és véleményt alkot az integráció lakosait érintő kérdésekben. Közvetett módon választott képviselők alkotják, minden tagállamot 5 fő képvisel. Az Andesi Közösség kereskedelmi mérlege 2001 óta folyamatosan nőtt, de 2007-ben csökkenni kezdett, és várhatóan a gazdasági világválság miatt ezután se fog tudni emelkedni egy ideig. Az integráció legfontosabb külkereskedelmi partnerei a latin-amerikai országok, de jelentős mennyiségű export kerül az Amerikai Egyesült Államokba és az Európai Unióba is. Bolívia főleg Brazíliába exportál, valamint Dél-Koreába és Argentínába. A kivitelre kerülő termékek háromnegyedét ásványi anyagok és szénhidrogén alkotja, importálni pedig üzemanyagot és gyáripari termékeket szokott. Összimportjának majdnem ötöde Brazíliából származik. Kolumbia esetében is hasonló a kép: főleg a régión belüli országokkal kereskedik, bár az USA és az EU is jelentős kereskedelmi partner. Bolívia kőolajat és szenet, valamint aranyat exportál, elsősorban Venezuelába és Ecuadorba; importját pedig az USA-ból és Brazíliából érkező közlekedési eszközök, gépek és vegyszerek alkotják. Ecuador exportjának 40%-át a kőolaj adja, és ennek köszönheti, hogy kereskedelmi mérlege az utóbbi években pozitív. 2008-ra a kereskedelmi mérleg többlete elérte a 818 millió dollárt. Ezen kívül Ecuador a világ elsőszámú banán exportőre és jelentős még a kávé és kakaó kivitel is. Csakúgy, mint a többi tagállam, ő is műszaki berendezések és különböző alkatrészek, valamint vegyszerek behozatalára kényszerül. Fő kereskedelmi partnerei az USA, Peru, Chile és Venezuela. Peru, Ecuadorhoz hasonlóan, gépeket és járműveket importál az Egyesült Államoktól és exportját szintén természeti kincsek alkotják, mint például a réz, az arany és a cink. A Peru és az USA közötti áruforgalmat szabadkereskedelmi egyezmény segíti elő és 2009-ben Kínával is aláírtak ilyen megállapodást.16

16

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/region/region_soa.html, 2009 november 3.

40

6. ábra: Az Andesi közösség kereskedelmi mérlege 1998 és 2007 között (millió dollár)

Andesi Közösség kereskedelmi mérlege 1998 és 2007 között 8 000 6 000 millió USD

4 000 2 000 0 -2 000

1998

1999

2000

2001

2002

2003

2004

2005

2006

2007

-4 000 -6 000 -8 000 -10 000

Forrás:

saját szerkesztés a www. comunidadandina.org adatai alapján

Az integráció által elért sikerek ellenére sajnálatos módon a tagországok közötti kapcsolatok nem alakulnak zökkenőmentesen. Alapkonfliktus a társuláson belül, hogy Kolumbia és Peru liberálisabb irányelveket követne, míg Ecuador és Bolívia a protekcionizmusban látna nagyobb lehetőségeket. Ez a nézetkülönbség az országok között az Európai Unióval való kapcsolatok alakulása során is éreztette hatását, amikor a két integráció közötti együttműködési és társulási egyezményről tárgyaltak. Ecuador és Bolívia lassítani szeretné a tárgyalásokat az európai integrációval, míg Kolumbia és Peru sürgetné azokat. Jelenleg az EU kifejezte azon hajlandóságát, hogy külön tárgyaljon Peruval és Kolumbiával, kihagyva a másik két országot. Kérdés természetesen, hogy ez vajon hogyan érintené az Andesi Közösségen belüli kapcsolatokat. Az Európai Unióval folytatott első tárgyalásokra 2007-ben került sor. Elsődleges cél a két társulás közötti szabadkereskedelmi egyezmény megkötése, valamint a politikai párbeszéd javítása és az együttműködés erősítése volt. A tárgyalások napjainkban is folynak, és várhatóan a vámcsökkentés, illetve a vámmentesség az áruk 97%ára fog vonatkozni, és –megállapodástól függően-, 7-10 év alatt fog bevezetésre kerülni. Ezen kívül az egyes tagországok között más konfliktusok is vannak, melyek diplomáciai és gazdasági szinten is negatív hatásokkal járnak. Kolumbia és Ecuador között például azért szakadtak meg a diplomáciai kapcsolatok, mert kolumbiaiak behatoltak Ecuador területére, amikor támadást intéztek egy FARC (Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők) tábor ellen.17 A

17

http://www.elpais.com/articulo/internacional/Colombia/suspende/reunion/Ecuador/agresion/juridica/elpepuint/ 20091015elpepuint_10/Tes, 2009. október 15.

41

két ország közötti konfliktusok okozták már a 2008-as kormányfői csúcstalálkozón is, hogy Álvaro Uribe, kolumbiai elnök el sem ment a találkozóra. Másik konfliktusforrás, hogy a négy tagország közül kettőnek, Kolumbiának és Perunak állandó szabadkereskedelmi megállapodása van az Amerikai Egyesült Államokkal, míg a másik két ország, Ecuador és Bolívia, egy ideiglenes törvény keretein belül kap kedvezményeket, cserébe azért, hogy részt vesznek az USA drogkereskedelem elleni harcában. Kérdés, hogy a jövőben mennyire tudják a kormányfők félre tenni politikai egy egyéb konfliktusaikat, előtérbe helyezve a társulás és saját országuk hosszú távú sikerének fontosságát, hiszen amíg az államfők közötti kommunikáció sem viszályoktól mentes, addig az integráció elmélyítése itt is akadályokba ütközhet.

42

Dél-Amerikai Nemzetek Uniója Unión de Naciones Suramericanas, UNASUR

Az integrációk sorában legfiatalabb UNASUR-t 2008 májusában alapította 12 latin-amerikai állam. A tárgyalások már 2004-ben elkezdődtek, de az alapító szerződés aláírására csak 4 évvel később, Brazíliában került sor. A társulás valójában két másik nagy integráció, a MERCOSUR és az Andesi Közösség országait, valamint két Caricom tagállamot és két másik országot, Venezuelát és Chilét köti össze. Így az UNASUR az első lépés lehet afelé, hogy létrejöjjön egy egész Latin-Amerikára kiterjedő társulás. Ez a legnagyobb latin-amerikai integráció, hiszen területe meghaladja a 17 millió négyzetkilométert, és lakosai száma eléri a 386 milliót. 7. ábra: Az UNASUR lakosságának országonkénti eloszlása (százalékban)

Az UNASUR lakosságának országonkénti eloszlása (%) Argentína 2% 6%

1% 7% 1%

Brazília 16%

Paraguay Uruguay Chile

6%

Venezuela 5%

Bolívia

4% 1% 2%

Kolumbia Ecuador 49%

Peru Guayana Suriname

Forrás: http://www.comunidadandina.org/estadisticas/SGde215.pdf

A társulás célja az országok közötti politikai és diplomáciai kapcsolatok javítása, a társadalmi, kulturális és gazdasági vonatkozású ügyek összehangolt kezelése, valamint a tagállamok pozíciójának javítása a különböző nemzetközi fórumokon és tárgyalásokon. Az UNASUR tagállamai elkötelezték magukat a szegénység és a társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem és a demokrácia mellett és céljuk, hogy a mezőgazdasági és ipari fejlődés során 43

tudományos, oktatási és kulturális téren is előrelépések történjenek az országok és polgárai javára. Gazdasági vonatkozásban egy minden tagországra kiterjedő szabadkereskedelmi övezet létrehozását és közös pénz bevezetését tervezik az államok, bár ezek időpontja még nem biztos, határidőt nem tűztek ki. Az integráció legfőbb politikai intézménye az Államfők Tanácsa, mely évente egyszer ülésezik, és a legfontosabb működési irányvonalakat jelöli ki. Akcióterveket, programokat készít elő, amelyeket utána a társulás más szervezetei hajtanak végre. Évente másik ország az UNASUR soros elnöke, jelenleg, 2009 augusztusa óta Ecuador tölti be ezt a szerepet. Feladata az intézményi ülések összehívása, előkészítése, az azokon való elnökölés, illetve az integráció képviselete a különböző nemzetközi találkozókon és tárgyalásokon. Szintén a soros elnök feladata a harmadik országgal vagy társulással kötött szerződések aláírása az összes tagállam nevében. Másik fontos intézmény a Külügyminiszterek Tanácsa, mely évente legalább kétszer ülésezik, és az államfői értekezleteken kijelölt irányelveknek megfelelően próbálja előmozdítani a párbeszédet és az együttműködést a tagországok között. Figyelemmel kíséri az integráció folyamatait, és konkrét javaslatok megtételével próbálja segíteni a fő célok megvalósítását. A Küldöttgyűlés, amelyet tagországonként egy képviselő alkot, kéthavonta ülésezik, és általában abban az országban, amelyik éppen a soros elnök. Feladati közé tartozik a külügyminiszterek találkozóinak előkészítése, a két fő szerv döntéseinek és határozatainak kihirdetése és teljesítése, a különböző kezdeményezések beillesztése az irányelvek megvalósításának folyamatába, valamint a politikai és más párbeszédek figyelemmel követése mind régiós, mind nemzetközi szinten. A negyedik intézmény a Főtitkárság, melyben az államok szintén egyenlő mértékben képviseltetik magukat. Ez a szerv a többi intézmény munkáját segíti különböző kezdeményezésekkel és felvetésekkel, tartja a kapcsolatot más integrációkkal és szervezetekkel, valamint olyan gyakorlati feladatokat is ellát, mint jelentések, tervezetek és elemzések készítése, vagy a költségvetés összeállítása.18 Fontos megemlíteni a Védelmi Tanácsot is, melyet 2008-ban hoztak létre a brazil elnök kezdeményezésére, és elsősorban az UNASUR országai között felmerülő biztonságpolitikai és védelmi kérdésekben kompetens. Az országok közötti párbeszéd előmozdítása mellett gyakorlati munkát is ellát, katonai gyakorlatok, békemissziók, és katasztrófa sújtotta övezetekben történő segítségnyújtás formájában. Évente egyszer ülésezik.

18

http://www.comunidadandina.org/unasur/tratado_constitutivo.htm, 2009. október 31.

44

Az UNASUR összességében olyan jellemzőkkel rendelkezik, mint egész Latin-Amerika, hiszen annak tizenkét legfontosabb állama alkotja, és területének majdnem négyötödét teszi ki. A gazdaságokra lassú, de folyamatos növekedés jellemző, bár a jelenlegi gazdasági válság miatt ez a tendencia megtörni látszik. Az országok főleg kitermeléssel foglalkoznak, így fontos a bányászat, a földművelés és az állattenyésztés. Ezek az országok a világ elsőszámú élelmiszer exportőrei. Az ipari fejlettség közepesnek mondható, bár kivételek itt is vannak, mint például Argentína vagy Brazília, ahol az iparosodás sokkal előrehaladottabb, mint mondjuk Bolíviában. A külföldi jelenlét nagyban hozzájárul az ipari és technológiai fejlődéshez, mely a nagyobb tőkeimportőr országokban erőteljesebben valósul meg a betelepülő multinacionális vállalatoknak köszönhetően. 2007-ben minden tagország növelni tudta eladásait az előző évhez képest a világ más országai felé, Kolumbia több mint 20, Argentína és Peru pedig 20%-kal.19 8. ábra: Az UNASUR GDP növekedése 2007-ben (százalékban)

Az UNASUR GDP növekedése 2007-ben (%) 5,1

Chile

5,9

M ERCOSUR UNASUR

6,3 7,2

Andesi Közösség

8,4

Venezuela 0

2

4

6

8

10

Forrás: http://www.comunidadandina.org/estadisticas/SGde215.pdf

Mivel az országok többségének gazdasága már bemutatásra került a korábbiakban, csak Venezuelára és Chilére térnék most ki. Venezuela gazdaságát szintén a kitermelőipar túlsúlya jellemzi. Főleg elsődleges termékeket exportál, úgy, mint bauxitot, kakaót, vegyszereket, de a legfontosabb a kőolaj és annak származékai. Irán és Szaúd-Arábia mellett a világ egyik legjelentősebb exportőre. Fő partnere az Amerikai Egyesült Államok, ahová exportjának majdnem fele érkezik, és Kolumbia, az 19

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/region/region_soa.html, 2009. október 30.

45

export ötödével. Az ország importját gépek, járművek és építőanyagok teszik ki, melyek szintén főleg az USA-val folytatott kereskedelem révén kerülnek az országba, bár 2008-ra 5,5%-os csökkenés volt megfigyelhető a behozott termékek esetében az előző évhez képest. A 2007-es 8,8%-os gazdasági növekedést egy kisebb, 4%-os követte, és a csökkenő tendencia folytatódni látszik. Venezuela nagyon kitett az olaj világpiaci árának visszaeséséből adódó negatív hatásoknak, hiszen ez a termék adja exportja 90%-át. Az infláció igen magas, 2008ban 30,4%-os volt. Az ország aktuális helyzetéről beszélve fontos még megemlíteni Hugo Chávez államfő politikáját, mely a gazdaság egyre nagyobb állami ellenőrzés alá vonásában és a gazdasági nyitottság csökkentésében nyilvánul meg. A politikai befolyás növelése a vállalatok és cégek működésében jelentős hatással van a gazdaság egészére. Az állami ellenőrzés átvétele sokszor államosításokban nyilvánul meg, főleg a kőolajipari-, a távközlési és a villamos-energiai szektorban.20 Chile gazdasága ezzel szemben jóval piacorientáltabb és nyitottabb. Aktív külkereskedelmet folytat a világ nagyobb hatalmaival, és az utóbbi évtizedben átlagosan évi 4%-os gazdasági növekedést tudott elérni. Az infláció 7,4% volt 2007-ben, de előtte csak 2,6%, ami a régióban nagyon jó eredménynek számít. Az ország kereskedelmi mérlege 1999 óta pozitív, és szabadkereskedelmi egyezménye van az Amerikai Egyesült Államokkal 2004 óta, csakúgy, mint az Európai Unióval, Mexikóval és Kínával is. Chile gazdasági fejlődését mutatja az is, hogy az utolsó öt évben megötszöröződött a külföldi működő tőke beáramlás az országba. Fő export termékei a réz -melyből a világ elsőszámú exportőre-, az élelmiszerek (gyümölcsök, hal, bor), és elsődleges partnerei Kína, az USA és Japán. Az import tekintetében, mint LatinAmerika legtöbb országánál, Chilében is a gépek, járművek és ipari termékek dominálnak, melyeknél szintén Kína és az USA a fő kereskedelmi partner. A latin-amerikai térséget tekintve Brazília a kiemelkedő ország, ahová az export 5,7%-a kerül, és ahonnan az import 9,3%-a érkezik.21 Az UNASUR működését és fejlődését -úgy, mint azt a többi integráció esetében szintén láthattuk,- a tagországok közötti konfliktusok nehezítik. Az integráció kritikusai azzal érvelnek, hogy a szervezet nem tudott még felmutatni semmi kézzelfogható eredményt és a különböző nyilatkozatok kiadása csak elméleti síkon ad jelet az integráció létezéséről. Az Andesi Közösség és a MERCOSUR együttműködése szintén lelassult a tagországok közötti 20 21

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ve.html, 2009. október 30. https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/ci.html, 2009. október 30.

46

konfliktusok miatt, mely természetesen az UNASUR működését is nehezíti. Ráadásul ezek a problémák nemcsak a belső integrációs folyamatokat akadályozzák, hanem kifelé, harmadik országok felé is negatív következményekkel járnak, hiszen amíg nincs egyetértés és együttműködés a tagországok között, nem tudják érdekeiket közösen képviselni a nemzetközi tárgyalásokon. Az integráció államfőinek legutóbbi, augusztusi ülésének fő témája a világgazdasági válság és a belső konfliktusok megoldása volt. A recesszió negatív hatásainak kiküszöbölésére az országok által kiadott közös nyilatkozat szerint régiós összefogással próbálnak tenni, konkrétabban a pénzügyi rendszerek stabilizálásával, a gazdaság reaktiválásával és munkahelyteremtéssel. Ezentúl a tagországok közötti konfliktusok megelőzésére fogják helyezni a hangsúlyt és a viták békés megoldása sokkal nagyobb szerepet kap majd. Alan García perui elnök fel is vetette egy megnemtámadási szerződés aláírását a tagországok között, mely biztosítaná a békét, erősítené a bizalmat, és visszafogná az államok fegyverkezésre költött kiadásait.22 Persze itt is felmerül a kérdés, hogy a kinyilatkoztatott szándékok és felmerült lehetőségek a gyakorlatban mennyire tudnak megvalósulni a jövőben. Szintén megemlíti a kiadott közlemény, hogy a demokrácia az egyetlen politikai rendszer, melyben elképzelhető a fejlődés kiegyenlített megvalósulása, és hogy az országok minden erejükkel a drogkereskedelem, a terrorizmus és szegénység ellen fognak küzdeni. A válság és a gazdasági fejlődés jövőjén kívül másik fontos téma volt a Kolumbia és az Egyesült Államok közötti egyezmény, mely feljogosítja az USA-t, hogy hét kolumbiai katonai bázist használjon a drogkereskedelem elleni harcban. Az egyezmény éles vitát kavart a tagállamok között is, megosztva az integrációt. Argentína, Chile, Paraguay és Peru elismerte Kolumbia szuverenitását az ügyben, de Ecuador, Bolívia és főleg Venezuela elítélik a két ország közötti együttműködést, mert ez szerintük más országokra is kihatással van. Hugo Chávez venezuelai államfő a régiós nyugalmat érzi fenyegetve a döntés kapcsán, sőt, saját személyes biztonságát is. Szerinte ugyanis az amerikai szerepvállalás a térségben az ő országának olajtartalékaival van összefüggésben, és hadüzenetnek is tekinthető az amerikai jelenlét.23 Az egyezmény olyan méretű konfliktust szült az integráción belül, hogy Kolumbia azzal fenyeget, hogy kilép az UNASUR-ból, hiszen az egyik irányelv ellen vétve -a szervezett bűnözés, a drog- és a fegyverkereskedelem elleni harcban- nem állnak mellé az országok. A közös szerepvállalás a biztonsági és védelmi stratégiák kialakításában azonban fontos kérdés lenne a tagországok 22 23

http://www.infolatam.com/entrada.jsp?id=17137, 2009. november 9. http://news.bbc.co.uk/2/hi/americas/8224342.stm, 2009. augusztus 29.

47

között, mert amíg a megrendült bizalom a politikai kapcsolatokban jelen van, addig a gazdasági és más viszonyok is kárát látják ennek. Venezuela például azzal fenyegetett, hogy kereskedelmi kapcsolatait is megszakítja Kolumbiával az egyezmény miatt. Ezen a konfliktuson kívül azonban vannak más nézeteltérések is az országok között. Ecuador például azért szakította meg 2008 márciusában diplomáciai kapcsolatait Kolumbiával, mert annak katonái az ő területén bombáztak le egy gerillatábort, igaz a két ország közötti tárgyalások a kapcsolat újbóli felvételére és javítására az utóbbi hetekben elkezdődött.24 Másik konfliktusforrás a társulás országai között a Chile és Bolívia közötti tárgyalássorozat, melynek témáját a két ország nem hajlandó nyilvánosságra hozni, ami miatt a többi tagállam már többször nemtetszését fejezte ki, de hiába. Csak találgatni lehet, hogy Bolívia valószínűleg egy tengeri kijárat lehetősége miatt tárgyal Chilével. Kisebb, ám mégis fontos konfliktusok még a Peru és Chile közötti vita egy tengeri határrész módosításáról, mely miatt Peru a Hágai Nemzetközi Bírósághoz is fordult, illetve a Honduras és Brazília közötti ellentét, mert Brazília befogadta tegucigalpai nagykövetségére a megdöntött Manuel Zelaya hondurasi elnököt. Az UNASUR jövőjét nehéz előre megjósolni, de biztos, hogy a tagállamok közötti konfliktusok békés rendezése nélkül nem lehet a kapcsolatokat szorosabbra fűzni, és addig kicsi az esély az együttműködés magasabb szintű megvalósulására és az integráció elmélyítésére. A legfiatalabb társulásnak számító UNASUR jelentős lehetőségekkel kecsegtet, ami Latin-Amerika jövőjét illeti, és remélhetőleg a konfliktusok rendezése után sikerül ez alkalommal egy minden szinten jól működő integrációt kialakítani és működtetni.

24

http://www.elpais.com/articulo/internacional/Colombia/Ecuador/ponen/primera/piedra/recuperar/relaciones/elpe puint/20091009elpepuint_17/Tes, 2009. október 9.

48

Észak-Amerikai

Szabadkereskedelmi

Egyezmény, NAFTA Tratado de Libre Comercio de América del Norte, TLCAN

Bár a latin-amerikai országok közül közvetlen módon csak egy, Mexikó érintett az Északamerikai Szabadkereskedelmi Egyezményben, mégis fontos legalább pár szóban bemutatni. Az Amerikai Egyesült Államok, Kanada és Mexikó által létrehozott megállapodás 1994. január elsején lépett életbe, és a többi korábban bemutatott integrációval ellentétben csak kereskedelmi vonatkozása van. Az országok nem hoztak létre központi szervezeteket, nem egyeztetik össze gazdasági, társadalmi és egyéb politikájukat. Csak országonként egy titkárság látja el az egyezménnyel kapcsolatos adminisztratív munkákat és felügyeli a határozatokkal kapcsolatos követelményeket és azok teljesítését. A NAFTA elsődleges célja a vám- és nem vámjellegű kereskedelemgátló tényezők lebontása volt a három ország között, ezen kívül a szolgáltatások és áruk szabad áramlásának biztosítása, a vállalatok versenyképességének erősítése a térségben és a világpiacon, a befektetési lehetőségek javítása és a gazdasági fejlődés elősegítése. Az egyezmény egy bevezető részből és huszonkét fejezetből áll, melyek részletezik, hogy a vámlebontás mely árukra és szolgáltatásokra mikortól és hogyan érvényes. E tekintetben öt kategóriát különíthetünk el: vannak termékek, amelyek már 1994 előtt is vámmentesek voltak, mások az egyezmény hatályba lépésétől kezdve, mások pedig öt, tíz, illetve tizenöt év alatt lesznek azok. A NAFTA mellett sok érv szólt; nem is lehetett kétséges, hogy Mexikónak hatalmas lehetőség az északi országokkal létrehozott egyezmény, még akkor is, ha néhány területen negatív hatásai is lehetnek. Mexikó az USA második legnagyobb importőre lett, a két ország közötti külkereskedelem megtöbbszöröződött, nem beszélve a megnövekvő áruforgalom miatt létrejövő munkahelyekről. A mexikói fogyasztók is jól jártak, hiszen sok áru ára csökkent, például a rizsé, a babé, a kukoricáé és egyre több befektetés is érkezett az országba, ami a lakosságnak adott munkalehetőséget. Sajnos azonban a legtöbb beruházás északon jött létre, így ez az országrész gyorsabban indult fejlődésnek. Szorosan a határ mellett elterjedtek az olyan –főleg amerikai tulajdonban lévő- gyárak, melyek a bevitt félkész termékeket dolgozzák fel, majd az előállított készterméket visszaszállítják az USA-ba. Így az 49

amerikai vállalatoknak nem kell a vámot megfizetni, és olcsó munkaerőhöz is jutnak. Negatív következmény még, hogy a Mexikóba települt vállalatok gyárai, ipari területei sok helyen erdők kiirtásával jöhetett csak létre, és ezek folyamatosan szennyezik a környezetet. Mexikó elsősorban kézműipari termékeket, kőolajat és származékait, ezüstöt és gyümölcsöket exportál, és fémipari és elektromos gépeket, valamint autóalkatrészeket importál. Legfontosabb kereskedelmi partnere az USA, 2006-ban onnan érkezett az import 55%-a, és oda került az export 73,1%-a. Ezekhez az adatokhoz képest elenyésző a Kanadával folytatott kereskedelem mennyisége (például a mexikói exportnak csak 6,2%-a ment ebbe az országba), mely főleg a földrajzi távolságok miatti költségnövekedéssel indokolható.25 Fontos azonban, hogy mind a Kanadával, mind az USA-val folytatott kereskedelem megtöbbszöröződött a NAFTA létezése során. A Kanadába kerülő export 1990 és 2007 között tizennégyszeresére nőtt, az onnan érkező import pedig még jobban megugrott, az 1990-es 458 millió dolláros szintről 7.957 millióra nőtt. Az USA-val folytatott kereskedelem hasonló, bár nem ekkora mértékű fejlődésen ment keresztül: az oda érkező export 1990 és 2007 között tizenkétszeresére nőtt, míg az import hétszeresére. A két országgal folytatott kereskedelem közötti mennyiségi különbségeket jól mutatja, hogy míg a Kanadába érkező export 2007-ben 6.491 millió dollárt tett ki, addig az USA-ba ez a mennyiség elérte a 223.193 millió dollárt.26 Ezen kívül az a tény, hogy Mexikó első számú kereskedelmi partnere az Egyesült Államok, úgy az export, mint az import esetében, egyfajta kiszolgáltatottságot is jelent Mexikó számára. Különösen fontos ez napjainkban, amikor a gazdasági válság miatt csökken a világpiaci kereslet, főleg az USA-ban. A Mexikói Statisztikai Hivatal adatai szerint 2008 negyedik negyedéve óta folyamatosan és egyre növekvő mértékben csökken a kereslet, ami így a kereskedelmi aktivitást is visszaveti.27

25

https://www.cia.gov/library/publications/the-world-factbook/geos/mx.html, 2009. október 30. http://nats.sct.gob.mx/nats/sys/tables.jsp?i=2&id=30, 2009. október 22. 27 http://dgcnesyp.inegi.org.mx/cgi-win/bdiecoy.exe/481?s=est&c=12348, 2009. okótber 22. 26

50

9. ábra: Mexikó exportjának megoszlása 2006-ban (százalékban)

Mexikó exportjának megoszlása 2006-ban (%)

20,7

USA 6,2

Kanada Más országok 73,1

Forrás: saját szerkesztés

Az országok között felmerülő konfliktusok kereskedelmi jellegűek általában, de közel sem olyan gyakoriak, mint a korábban bemutatott integrációknál. Napjainkban az Egyesült Államok és Mexikó között szült ellentétet, hogy az USA szigorúbb ellenőrzés alá akarja vonni a Mexikóból érkező kamionokat, amelyek eddig a két ország által igazolt cégek fuvarai esetében korlátozás nélkül haladhattak át a határon. Mexikó emiatt azzal fenyeget, hogy megemeli 90 mezőgazdasági és ipari termék vámtarifáját. Másik konfliktus volt például 2008, amely az első év volt, amikor a mezőgazdasági és állattenyésztési termékek is vámmentesek lettek, nem kis tiltakozást váltva ki a mexikói termelők részéről, akik az egyezmény újratárgyalásáért tüntettek az említett év februárjában.28 Amerikai szempontból szintén felmerült az egyezmény újratárgyalásának szükségessége, mert a Képviselőház szerint a gazdasági

válság

miatt

az

Egyesült

Államoknak

újra

kellene

gondolnia

kereskedelempolitikáját, különös tekintettel a szabadkereskedelmi egyezményekre, de az ügyben még nem történt előrelépés. Emellett, mivel a NAFTA szabadkereskedelmi egyezmény és így nem érinti az országok közötti olyan politikák összehangolását, amelyek a közöttük folyó egyeztetések során komoly nézeteltéréseket okoznának, a csupán kereskedelmi témájú konfliktusokat egyszerűbb kezelni.

28

http://www.eluniversal.com.mx/primera/30387.html, 2009. okótber 23.

51

Latin-Amerika világgazdasági kapcsolatai Az USA és Latin-Amerika kapcsolata Nem kétséges, hogy az Amerikai Egyesült Államoknak meghatározó szerepe van LatinAmerikában, hiszen világgazdasági nagyhatalomként jelentős mértékben befolyásolja, hogyan alakul a tőle délre fekvő országok helyzete. Földrajzi közelségéből adódóan pedig közvetlenebb és szorosabb gazdasági, politikai és egyéb kapcsolatokat tud kialakítani a térséggel, mint az Európai Unió. Együttműködésük nem csak kereskedelmi vonatkozásban fontos, hanem politikai szempontból is, hiszen az Egyesült Államok elkötelezett a demokrácia mellett, mely egyes latin-amerikai országokban nem szilárdult még meg, ezen kívül a drogkereskedelem és a szervezett bűnözés elleni harcban is szorosan együttműködik az országokkal. Latin-Amerika számára létfontossággal bír az USA, még akkor is, ha ezt néhány ország vezetője nem hajlandó nyilvánosan elismerni. Ez az ország az első számú kereskedelmi partner, egyik legfőbb beruházó és segélyező a térségben, nem kis mértékben járulva így hozzá a fejlődéshez. Elnökségének utolsó éveiben sok kritika érte George W. Bush amerikai elnököt amiatt, hogy ígéretével ellentétben nem tudta szorosabbra fűzni a kapcsolatokat a térséggel, sőt, azok csak romlottak, míg ő a keleti terrorizmus felszámolására fordította minden figyelmét és erejét. Kormányzása nyolc éve alatt a korábbi sikeresnek mondható együttműködés a latin-amerikai országokkal egyre nehézkesebb lett, és emellett, vagy éppen emiatt is, megerősödhettek hatalmukban a populista országvezetők, mint például Venezuelában Hugo Chávez, Bolíviában Evo Morales vagy Ecuadorban Rafael Correa, akik Amerika-ellenességük miatt tovább rontották a kapcsolatok minőségét. Ezért is előzte meg nagy várakozás a 2008-as amerikai elnökválasztást, ahol a demokrata Hillary Clinton sikerében reménykedtek az országok LatinAmerika-barát politikája miatt. Igaz, nem ő, hanem Barack Hussein Obama nyerte a választásokat, de ez a győzelem is optimizmussal töltötte el az országokat. Az új elnök több latin származású képviselőt is választott a kabinetbe, Hillary Clinton pedig államtitkár lett. Az új elnök közleményeiben megígérte, hogy ezentúl Latin-Amerikára megkülönböztetett figyelmet fordít, és kinevezett egy speciális küldöttet, aki a Fehér Házban közvetlenül neki jelent a térséget érintő témákról, valamint kezdeményezte, hogy négy év helyett évente tartsanak Összamerikai Csúcstalálkozót, ahol minden ország képviselteti magát, kivéve

52

Kubát.29 Az új elnök elhivatottnak mutatkozik abban, hogy ismét szorosabbra fűzze a kapcsolatot Latin-Amerikával, de ebben olyan akadályokkal is meg kell küzdenie, mint például a világgazdasági válság, mely elsősorban hazája problémáira fogja irányítani figyelmét. Az Inter-American Dialogue elemzése szerint probléma lehet még, hogy néhány latin-amerikai országban nem demokratikus kormány van hatalmon, és Amerikaellenességüknek hangot is adnak, általános bizalmatlanságot és félelmet szítva így az USAval szemben. Ezen kívül megjelentek a térségben olyan nagyhatalmak, mint az Európai Unió vagy Kína, melyek növekvő befektetéseik és kétoldalú kapcsolataik javulásának köszönhetően egyre nagyobb befolyással bírnak.30 Az Egyesült Államok fő partnerei mind kereskedelmi, mind más vonatkozásban elsősorban Mexikó, Közép-Amerika országai, Peru, Chile és Kolumbia. A legfontosabb kérdések, amelyekre az USA különös figyelmet fordít Latin-Amerikában, azok a demokrácia megszilárdítása, a harc a drog- és fegyverkereskedelem ellen, a fejlődés elősegítése, a társadalmi egyenlőtlenségek és a szegénység csökkentése, valamint az emberi jogok védelme. Barack H. Obama kifejezte szándékát arra nézve, hogy továbbra is ezeken a területeken szeretne minél szorosabban együttműködni a latin-amerikai országokkal, valamint szeretne előrelépéseket tenni egy már korábban tárgyalt energetikai együttműködési megállapodás ügyében. Várhatóan az új elnök, még ha az említett változások pozitív irányba is mutatnak, nem fog radikális változást hozni a latin-amerikai országok életébe. A két térség kapcsolatait nagyban meghatározta egy 1994-ben felmerült, egész földrészre kiterjedő szabadkereskedelmi egyezmény létrehozásának lehetősége. A felvetés az USA részéről érkezett, és az amerikai kontinens 34 országát fogta volna össze. Tagjai lettek volna Észak-, Közép- és Dél-Amerika és a Karib-térség országai, kivéve Kubát. Az egyezmény lényege a kereskedelemfejlesztés lett volna a vámok fokozatos csökkentése révén, mely így a térség országainak fejlődéséhez járult volna hozzá. A kereskedelemi ügyletek elősegítése a gazdaság más területein is előrelépéseket és pozitív változásokat hozhattak volna. 2005 óta azonban leálltak a tárgyalások, és nem merült fel a kezdeményezés újjáélesztése. A problémákat főleg a latin-amerikai hajlandóság és az összefogás gyengesége, a tétovázás és a szkepticizmus okozta. Latin-Amerikában most is nagy a megosztottság az USA megítélésével kapcsolatban. Az országok egy része hajlandó az „északi óriással” tárgyalni, míg mások

29

Ez az ország Amerika-ellenessége, zárt gazdasága és szocialista politikai rendszere miatt valószínűleg még sokáig nem fog aktív részese lenni a latin-amerikai gazdasági és integrációs folyamatoknak. 30 http://www.thedialogue.org/page.cfm?pageID=32&pubID=1861, 2009. november 6.

53

elítélik ezt, mert szerintük az Egyesült Államok kiszipolyozza a térség országait és annak természeti erőforrásait, ami ellen határozott Amerika ellenes politikát folytatnak. Ilyenek például Venezuela, Bolívia, Argentína és Ecuador, akik féltik piacaikat, ezért inkább protekcionista intézkedéseket vezetnek be a kapitalizmus elterjedése ellen, amelyben csak rosszat látnak. Ezzel szemben Mexikó, Brazília, Kolumbia, Chile és Uruguay igyekeznek minél jobb kapcsolatokat ápolni az USA-val, mert tudják, hogy fejlődésük tőle is függ, mert a kis országok maguk nem képesek helyt állni a világgazdaságban. Ráadásul, amíg olyan mélységű a megosztottság és a kapcsolatok milyensége, mint jelen pillanatban, addig ez mindenképp elképzelhetetlen. A különböző latin-amerikai országok a társulásokon belül sem tudtak közösen a szabadkereskedelmi térség létrehozása mellett kiállni, ezért sem volt lehetséges annak kialakítása. Miután 2005-ben leálltak a tárgyalások, az USA megpróbált más módon közeledni az arra hajlandó országok felé. Már nem a teljes régiót és az integrációkat próbálta egy egyezmény által összefogni, hanem az egyes országokkal külön-külön kezdett szabadkereskedelmi egyezményekről tárgyalni. Ez azt vonta maga után, hogy az eltérő állásponton lévő latin-amerikai országok konfliktusai kiéleződtek, és ez még inkább rontotta kapcsolataikat és hátráltatta az együttműködésüket más területeken is. Például, 2006-ban Venezuela azért lépett ki az Andesi Közösség soraiból, mert Peru külön kötött szabadkereskedelmi egyezményt az USA-val, pedig látható volt, hogy az Andesi Közösséget éppen Venezuela Amerika-ellenessége gátolta abban, hogy az USA-val szorosabbra fűzze kereskedelmi kapcsolatait. Végigtekintve az egyes országok kapcsolatait az Egyesült Államokkal egyértelmű, hogy Mexikó áll hozzá legközelebb. Ez egyrészt a földrajzi közelség miatt van, másrészt az ÉszakAmerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény miatt, mely már bemutatásra került a korábbiakban. Az új elnök kampányában tett arra utalást, hogy szeretné újratárgyalni a NAFTA bizonyos részeit, amely azonban nem lenne előnyös Mexikó számára, mert szigorúbb szabályokat vezetne be. Jobban védené az amerikai munkavállalókat a mexikóiakkal szemben, és más környezetvédelmi kérdésekben is szigorúbb követelményeket támasztana, mely hátrányosan érintené a mexikói vállalatokat. Fontos kérdés a két ország kapcsolataiban a bevándorlók helyzete, ugyanis rengeteg mexikói vállal munkát a határ túloldalán, mely számukra a megélhetés alapvető feltétele. Ráadásul egyes számítások szerint körülbelül tízmillió mexikói dolgozik papírok nélkül az USA-ban, akik számára rendkívül fontos lenne, hogy az új elnök megtartsa ígéretét, és valóban mindent megtegyen, hogy rendezze ezt a

54

helyzetet.31 Mexikó körülményeit az is negatívan befolyásolja, hogy a világgazdasági válság miatt az USA-ból érkező kereslet csökkenése miatt visszaesett a termelés, valamint a befektetések is elmaradoznak. 2004 és 2007 között éppen az Egyesült Államok felől az országba áramló működő tőkének köszönhetően fejlődött a térség; a válság kezdetén azonban ez a tendencia látványosan megtört. Amint az USA kilábal a válságból, Mexikóban is ismét pozitív változásokat hoz a kereslet újbóli növekedése, így a kereskedelem élénkülése és a külföldi működő tőke beáramlása. Mint látható, az Egyesült Államok számára Mexikó a legfontosabb partner mind kereskedelmi és gazdasági, mind politikai téren, így az új elnök remélhetően mindent meg fog tenni az együttműködés szorosabbra fűzéséért és a közös célkitűzések mielőbbi eléréséért. Közép-Amerikában hasonló a helyzet: a földrajzi közelség miatt a kereskedelmi kapcsolatok által az USA jelentős befolyással van az országokra, valamint a drogkereskedelem elleni harc miatt is szoros együttműködésben áll velük. Amióta Mexikóban sikerült visszaszorítani a szervezett bűnözést, jobban elterjedt Közép-Amerika országaiban, így most itt kell nagyobb figyelmet szentelni neki. A Kolumbiával való szoros kapcsolatnak is a terrorizmus és a drogkereskedelem elleni harc szolgál alapul. Jelenleg éppen az okozza a legnagyobb konfliktust Latin-Amerikában, hogy az ország engedélyezte az USA-nak, hogy használja e célból hét katonai bázisát, mellyel így kivívta más Amerika ellenes országok haragját, akik szerint az USA csak saját hegemóniáját akarja ezzel megszilárdítani a térségben. Kereskedelemi megállapodás még nem jött létre a két ország között, de már két éve folynak a tárgyalások egy esetleges egyezményről. Mivel azonban az Egyesült Államok megkérdőjelezi a demokrácia és az emberi jogok tiszteletben tartását Kolumbiában, az új elnök fenntartásokkal kezeli egy szabadkereskedelmi egyezmény aláírásának lehetőségét. A másik ország, amellyel az USA szoros együttműködésben áll a drogkereskedelem elleni harc révén, Peru, mert innen szárazik az oda érkező kokain mintegy ötöde. 2007-ben az Egyesült Államok 54 millió amerikai dollárt fordított a drogtermesztés és –kereskedelem visszaszorítására Peruban. Kereskedelemi téren évek óta jól működő szabadkereskedelmi egyezmény köti össze a két országot, melyet így nem terveznek felülvizsgálni.32 31 32

http://www.dw-world.de/dw/article/0,2144,1764904,00.html, 2009. október 28. http://www.infolatam.com/img/archivos/00145__faes_informe_obama%5D.pdf, 2009. november 2.

55

Az USA szempontjából legkritikusabb ország Venezuela, hiszen a vele meglévő gyenge kapcsolatokat is szinte ellehetetleníti Hugo Chávez nyílt és már-már agresszív Amerika ellenessége. A két ország közötti párbeszéd George W. Bush kormányzása idején szinte teljesen elakadt, de az új elnök nyitott a kapcsolat javítására. Hugo Chávez szerint Barack Obama is az amerikai imperializmus képviselője, de kifejezte hajlandóságát, hogy tárgyalásokat folytasson vele. Az USA szempontjából főleg az olaj miatt lenne lényeges a jó kapcsolat, hiszen az országba érkező olaj jelentős része Venezuelából származik, valamint azért, mert az oda települt multinacionális, de főleg amerikai cégeket Hugo Chávez és kormánya sorra államosítani kezdte. A két ország viszonyának rendezése egész LatinAmerika miatt fontos lenne, mert a szélsőségesen USA ellenes vélemények fő forrása Venezuela és Hugo Chávez, aki ezzel rontja az egész térség kapcsolatait az Egyesült Államokkal. Az amerikai hegemónia kérdése miatt Brazília fontos az USA szempontjából. Az ország Latin-Amerika legnagyobb országa és gazdasága, így befolyása is a legjelentősebb a térségben. Brazília és az USA között élénk és jó politikai, kereskedelmi, diplomáciai és egyéb kapcsolatok vannak, bár a harc a latin-amerikai befolyásért egyre élesedik közöttük. A közeljövőben az érintheti negatívan a brazil gazdaságot, hogy nagy mennyiségű etanolt exportál az Egyesült Államokba, és az új amerikai elnök szeretné növeli országa bioüzemanyag-előállítását, amivel csökkentené az export szükségességét. A kereskedelmi kapcsolatok sokrétűsége és volumene miatt azonban ez nem jelentene hatalmas visszaesést a két ország közötti kereskedelemben. A latin-amerikai országok közül kiemelném még Kubát, ahol Fidel és Raúl Castro nem éppen demokratikus vezetése és Amerika-ellenes politikája nehezíti a kapcsolatokat az USA-val. Jelenleg kereskedelmi embargó van életben az országgal szemben, melyet Barack H. Obama nem szándékozik megszüntetni, de hajlandó enyhíteni az utazási és pénzforgalmi korlátozásokon, amelyekkel Kubát terheli. Ez a lépés jelentős változást hozhatna, hiszen rengeteg kubai köszönheti mindennapi megélhetését az USA-ban dolgozó családtagjai hazautalásainak. Mint látható, Latin-Amerika számára alapvető kérdés az USA politikája és gazdasági lépései, de elsősorban saját belső konfliktusai, és néhány ország populista irányvonalat követő 56

vezetője határozza meg a kapcsolatok alakulását, és szab így gátat az igazán sikeres együttműködésnek. Az országok viszonylagos elmaradottságuk miatt rá vannak utalva az USA felől érkező pénzügyi és más támogatásokra, valamint lehetőségekre, hiszen egyedül nem lennének képesek felvenni a harcot a szegénység, a fejletlenség és annak következményei ellen. A nagy társadalmi különbségek is úgy csökkenthetők, ha megszilárdul a térségben a demokrácia és annak intézményei, ha a beáramló tőke megerősíti a magánszektort, és ha hatékonyan sikerül megküzdeni az elmaradottság miatt kialakuló bűnözéssel. Mindez természetesen függ a térség országainak politikájától, és főleg attól, hogy a jövőben hogyan alakul az Amerika-ellenesség kérdése, illetve, hogy az integrációk mennyire tudnak együttműködni közös érdekeiket képviselve az USA-val folytatott tárgyalások során.

57

Az Európai Unió és a latin-amerikai integrációk Az Amerikai Egyesült Államok mellett a másik nagyhatalom, mely meghatározó szerepet tölt be a latin-amerikai országok életében, az Európai Unió. Annak ellenére, hogy földrajzi távolsága és saját belső ügyei miatt kevésbé előnyös a helyzete a latin-amerikai történéseket illetően, mégis vannak területek, ahol már nagyobb a befolyása, mint az USA-é. A két térség közötti kapcsolatok az utóbbi két-három évtizedben erősödtek meg, egyrészt Spanyolország és Portugália uniós csatlakozása révén, másrészt, mert az EU felismerte a Latin-Amerikában rejlő lehetőségeket, és mert a globalizált világban egyre inkább leküzdhetők a földrajzi távolságokból adódó nehézségek. Ezen kívül összeköti őket a közös nyelv, a kulturális alapok és közös múltjuk is, hiszen az országok spanyol, portugál, holland, francia és angol gyarmatok voltak, és néhány közülük még most is nagyon szoros kapcsolatokat ápol régi anyaországával. Együttműködésük fő célja a két térség gazdasági és kereskedelemi kapcsolatainak egyre szorosabbra fűzése, a párbeszéd előmozdítása minden téren, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentése, az emberi jogok védelme, a demokrácia megszilárdítása, a fenntartható fejlődés és hosszabb távon egy társulási egyezmény létrehozása. Ebben mindkét fél egyaránt érdekelt, azonban megvalósítása nehézségekbe ütközhet. A latin-amerikai integrációk belső problémái ugyanis megnehezítik, hogy az Unió ország-csoportokkal kössön szerződéseket, és ez akadályozza, illetve lelassítja az együttműködést és annak elmélyítését. A különböző latinamerikai társulások már abban is kudarcot vallanak sokszor, hogy tartós együttműködést hozzanak létre, vagy bizonyos kérdésekben közös álláspontra jussanak az integráción belül, és így nehézkessé vagy akár lehetetlenné válhat a harmadik féllel történő párbeszéd is. A két térség kapcsolatainak alapja egy Rio de Janeiroban tartott csúcstalálkozó, melyet azóta is kétévente megrendeznek, és amelyen az állam-, és kormányfők vesznek részt, hogy megvitassák a kooperáció főbb irányvonalait és az elérendő célokat. A kapcsolatok minőségére vonatkozó fontossága miatt kiemelném a negyedik csúcstalálkozót, melyet 2006ban, Bécsben rendeztek, és melyen tisztán megnyilvánult, hogy a két térség közötti együttműködés kialakítása nem kis akadályokba ütközhet. A baloldali, populista nézeteket valló országok, főleg Bolívia és Venezuela nem álltak ki a közös célokért, és éles hangon bírálták az Unió neoliberális gazdaságpolitikáját, mely szerintük a szabadkereskedelmi egyezményekkel csak Latin-Amerika természeti kincseit és adottságait szeretnék kihasználni, a gyarmati időkhöz hasonló függőséget teremtve. A 2008-as, limai csúcstalálkozón az 58

országok már egyetértettek az együttműködés és a stratégiai partnerség fontosságában, azonban még mindig nagyok a különbségek annak tekintetében, hogy melyek legyenek a fő irányvonalak, és mely területek élvezzenek elsőbbséget. A két térség között például lényeges nézetkülönbség, hogy míg Latin-Amerika számára prioritást élvez a szegénység felszámolása, és ennek alá rendelne sok mindent, addig az Uniónak elsődleges, hogy ez csakis a fenntartható fejlődést és a környezetvédelmet figyelembe véve valósuljon meg.33 Másik lényeges probléma, hogy Európában kényes kérdés a mezőgazdaság és a közösségi agrárpolitika. Az Unió protekcionista fellépése nem kedvez a latin-amerikai országoknak, akik éppen mezőgazdasági és állattenyésztési termékeikkel tudnának megjelenni az európai piacon. A nézetkülönbségek és érdekérvényesítési ellentétek miatt válik így különösen fontossá a következő csúcstalálkozó, mely 2010 májusában kerül megrendezésre, hiszen a tárgyalások alakulása meghatározó lesz a két térség együttműködésének jövőjét tekintve. Érdekesség még, hogy ebben az időben éppen Spanyolország lesz az Európai Unió soros elnöke, az az ország, amelyik leginkább kötődik Latin-Amerikához, mind történelmi múlt, mind jelenkori üzleti, kereskedelmi viszonylatban. Így sokan áthatóbb tárgyalásokra, jelentősebb erőfeszítésekre és nagyobb előrelépésre számítanak a kapcsolatok javításában. Sok latin-amerikai, spanyol és európai politikus is kifejezte már messzemenő várakozásait a spanyolországi csúcstalálkozót illetően. A két térség közötti kapcsolat erősen aszimmetrikus. Nem kérdéses, hogy Latin-Amerikának még sokat kell tennie azért, hogy elérje az európai országok fejlettségi szintjét, és olyan politikai, világgazdasági potenciál lehessen, mint az Európai Unió. Ebben természetesen az Unió is próbál segítséget nyújtani, hiszen a sikeres együttműködés alapja a különbségek csökkentése. Egész Latin-Amerikában meg kell szilárdítani a demokratikus kormányzást, vissza kell

szorítani

a

bűnözést,

a

szegénységet,

a

társadalmi

kirekesztést

és

egyenlőtlenségeket, illetve biztosítani kell az emberi jogok tiszteletben tartását. Amennyiben ez sikerülne, gazdasági és más területeken is fejlődést érhetnének el, hiszen a politikai, társadalmi sikerek mindenre kihatnak az országok életében. Így például a demokrácia hiánytalan megvalósulása szorosabbra fűzné a kapcsolatokat nemcsak az Unióval, hanem az USA-val, és más térségekkel is; a politikai nyitás pedig hozzájárulna a gazdasági kapcsolatok elmélyítéséhez, a kereskedelem fejlesztéséhez, a befektetések gyarapodásához, és a technikai és infrastrukturális fejlődéshez. 33

http://ec.europa.eu/external_relations/lac/index_en.htm, 2009. november 5.

59

Az Európai Unió Latin-Amerika elsőszámú befektetője, és második legfontosabb kereskedelmi partnere, ezen kívül jelentős anyagi felajánlásokkal, segélyekkel, programokkal járul hozzá a térségben a fejlődéshez. Ilyen például az AL-Invest, melynek célja a külföldi befektetések elősegítése, és annak ösztönzése, hogy az európai cégek a térség országaiban terjeszkedjenek, az ATLAS, mely a kereskedelmi és iparkamarák együttműködését szorgalmazza, vagy az URB-AL program, mely a városokat és helyi közösségeket támogatja. A 2007-2013-as periódusban az Unió 3 milliárd euró összegben nyújt segélyeket, ezen kívül az Európai Beruházási Bank akár 2,8 milliárd euró értékben nyújthat kölcsönöket a latinamerikai országoknak.34 Kereskedelmi tekintetben az EU kedvezmények formájában próbál segíteni, ugyanis az országok az Unió által nyújtott preferenciákat élvezik, így sok mezőgazdasági és ipari termék más országokénál alacsonyabb vámmal kerülhet az európai piacra. A két térség közötti kereskedelmi forgalom az évek során folyamatosan nőtt, bár a világgazdasági válság itt is valószínűleg éreztetni fogja hatását, és csökkenni fog az európai kereslet a latin-amerikai import iránt is. Az integrációkkal kialakított kapcsolatokat főleg együttműködési keretegyezmények határozzák meg. Ezek alapján folytatnak tárgyalásokat, és próbálják elmélyíteni az együttműködést. Így van ez a Brazília, Argentína, Uruguay és Paraguay által alkotott MERCOSUR-ral is, amellyel azonban évek óta viharosak a viszonyok. 1995-ben aláírtak egy együttműködési megállapodást, mely 1999-ben életbe is lépett, de a két térség közötti tárgyalások egy esetleges társulásról sok akadályba ütközik. A MERCOSUR számára fontos partner az Unió, exportjának negyede ide irányul, és a regionális programokon keresztül sok támogatás is érkezik a térségbe. A ’90-es évek végén megindultak az egyeztetések a társulási megállapodásról, melynek célja a két térség közötti kereskedelem liberalizálása, a versenyképesség javítása, a tudományos és technikai fejlődés, az életszínvonal javítása és a gazdasági fejlődés lenne, de a tárgyalások lassan haladnak. A legnagyobb akadályt a MERCOSUR azon belső vitája képezi, hogy az országok egymás között sem tudják megoldani annak kérdését, hogy az integráción kívülről érkező termékek vámmentesen kerülhessenek másik MERCOSUR tagállam piacára, és a vámot ne kétszer szedjék be. Ez a probléma minden olyan megállapodásnál akadályt jelent, amelynél az integráció szabadkereskedelmi egyezményről szeretne érdemben tárgyalni.

34

http://ec.europa.eu/external_relations/la/docs/com09_495_es.pdf, 2009. november 17.

60

Az Andesi Közösség országaival 1983-ban írtak alá megállapodásokat kereskedelmi és gazdasági együttműködésről, majd, 1993-ban, mely 1998 óta van érvényben. Az integrációval szintén elkezdődtek a tárgyalások egy esetleges társulásról, de a belső problémák itt is gátat szabhatnak ennek a kezdeményezésnek. Az Unió nehezményezi, hogy az Andesi Közösség országaiban –Ecuadorban, Peruban, Bolíviában és Kolumbiában- a belpolitikai csatározások, a korrupció, a diktatórikus hatalomgyakorlás megkérdőjelezi a demokráciát, a jogállamiságot és bizonytalanná teszi a politikai és gazdasági helyzetet. Így pedig nem hajlandó tárgyalásokat kezdeményezni és folytatni a társulási viszony kialakításáról. Mindemellett az Andesi Közösség országai szintén élvezik az EU által egyoldalúan nyújtott vámkedvezményeket és részesülnek segélyekben, illetve számos fejlesztési programban is részt vesznek. A közép-amerikai országokkal a ’80-as évek elején elsősorban katonai céllal kezdődtek az egyeztetések, és indult meg az együttműködés. Az országok politikai helyzetének rendezése után azonban előtérbe került a gazdasági kapcsolatok fejlesztése is. Hasonlóan az eddig említett két integrációhoz, a közép-amerikai országok által alkotott Közép-Amerikai Közös Piaccal is célként merült fel egy társulási megállapodás létrehozása. A térség országai szintén kapnak vámkedvezményeket, különféle segélyeket és támogatásokat. A Karib-tengeri Közösség államai azok, amelyeknek a legszorosabb az összefonódása néhány uniós országgal, hiszen viszonylag sokáig, a húszadik század végig európai gyarmatoknak számítottak, sőt, a tizenöt tagállam közül kettő kivételével –ezek Haiti és Suriname-, mind a Brit Nemzetközösség tagjai. Az Unió az ACP országoknak járó kedvezményeket biztosítja a számukra, és így áruiknak szabad piacra jutást biztosít. Legutóbb 2000-ben írtak alá megállapodást 20 évre szóló kedvezményekről, valamint tárgyalások megkezdéséről, melyek célja egy úgynevezett Gazdasági Partnerségi Társulás létrehozása lenne.35 Napjainkban a legnagyobb reményeket keltő integráció az UNASUR, melyet Latin-Amerika tizenkét országa alkot, és mely a két térség közötti kapcsolatok alakulásában döntő fontosságú lehet. Az UNASUR szervezeti felépítése hasonlít az Unióéhoz, és más vonatkozásban is példaként szolgálhat az európai közösség a latin-amerikai társulás számára. Persze itt is felmerülnek kétségek, vajon mennyire képes együttműködni a tizenkét ország, mennyire 35

Rigler Dorottya: A legfontosabb latin-amerikai integrációs csoportok és az Európai Unió kapcsolatai, In: EU Working Papers, 2004, 1-2. pg. 35.

61

tudják érdekeiket közösen képviselni, és vajon képesek lesznek-e egységként fellépni az Unióval kezdeményezett tárgyalásokon. Ezekre a kérdésekre a jövőben fogunk választ kapni, de az kétségtelen, hogy ebben az esetben is elsősorban a latin-amerikai országokon múlik a tárgyalások és az együttműködés sikeressége. Az Unió szempontjából még két országot érdemes megemlíteni, ezek Chile és Mexikó. Chile és az EU között társult viszony van érvényben, Mexikóval pedig együttműködési megállapodás, melynek célja a gazdasági és kereskedelmi kapcsolatok javítása, valamint hosszú távon stratégiai partnerség kialakítása. Az Unió számára kiemelt fontossággal bír Mexikó, ugyanis a latin-amerikai országokhoz képest fejlett. Ezen kívül méreteinek köszönhetően jelentős piaca lehet az európai termékeknek, emberi és természeti erőforrásainak köszönhetően pedig nagy beruházási lehetőségekkel szolgálhat az Unió országainak. Az Európai Bizottság ez év szeptemberében adott ki egy nyilatkozatot a Latin-Amerikával folytatott együttműködésről, annak fejlődéséről és céljairól. A közlemény bemutatja a két térség közötti kapcsolatok alakulásának történetét, kiemeli az elért sikereket, és részletesen tárgyalja a jelen és a jövő kihívásait. A két térség közötti együttműködésben legfontosabb témáknak a globális pénzügyi és gazdasági válság, a globalizáció, az energiabiztonság és a migráció kérdését tekinti. Ezek az új kihívások új stratégiákat követelnek, melyek megvitatásához megfelelő fórum lehet a 2010 májusában megrendezésre kerülő EU-LatinAmerika-Karib térség csúcstalálkozó. A Stratégiai Partnerség megújítása hozzájárulna a kétoldali párbeszéd javításához és a közös célok eléréséhez, ezen kívül fontos lenne, hogy a találkozón sikeresen megvitatott kérdések ne ragadjanak meg elméleti síkon, és a kínálkozó lehetőségeket jobban ki tudják használni az országok. A korábbi közös sikerek és kudarcok elemzése, átgondolása révén javítani lehet az együttműködést, és a felmerülő új kihívásokkal is könnyebben tudnának szembenézni.36 Összességében elmondható tehát, hogy az Európai Unió jelentős mértékben hozzájárul, hogy a latin-amerikai integrációk mielőbb elmélyítsék kapcsolataikat, és ehhez főleg az olyan egész térséget érintő problémák megoldásában próbál segíteni, mint a szegénység, bűnözés és korrupció elleni harc, az életszínvonal javítása, a társadalmi különbségek csökkentése vagy a

36

http://ec.europa.eu/external_relations/la/docs/com09_495_es.pdf, 2009. november 14.

62

technikai fejlődés. Az Uniónak is érdeke, hogy hozzájáruljon az egész régió gazdasági és politikai stabilitásához, valamint, hogy sikeres együttműködés alakuljon ki közöttük, mely Latin-Amerika számára egyaránt rengeteg előnnyel jár.

63

Magyarország és a latin-amerikai országok kapcsolata Magyarország és Latin-Amerika viszonya az uniós csatlakozás óta nyert nagyobb jelentőséget, bár a magyar gazdaságban még most is inkább az Európán belüli gazdasági kapcsolatok vannak túlsúlyban. 2003-ban országunk is átvette az Európai Unió szabályrendszerét, így minden uniós kereskedelmi megállapodás érvényes a Magyarország és Latin-Amerika közötti gazdasági kapcsolatokban is. Mi is részesei lettünk a latin-amerikai országokkal, integrációkkal kötött kereskedelmi egyezményeknek, a Chilével kötött társulási megállapodásnak és az EU speciális GSP rendszerét is átvettük. A két térség közötti kereskedelmi forgalom az utóbbi években folyamatosan nőtt, de a gazdasági válság ezt megállíthatja. Míg 2004-ben a forgalom 312 millió dollár volt, addig 2005-ben 504 millió, 2006-ban 559 millió, és 2007-ben 691 millió.37 Behozatalunk főleg mezőgazdasági termékekből áll, például trópusi gyümölcsökből, kávéból, kakaóból, valamint acéláruból és híradástechnikai berendezésekből, kivitelünket pedig gépek, elektronikai berendezések, valamint járművek adják. Fontos szem előtt tartani, hogy a másodlagos kereskedelem miatt nehéz pontos statisztikákat találni, mert sokszor eltérő adatokat mutatnak a közvetítő áruforgalom miatt. Az azonban kétségtelen, hogy mind import, mind export tekintetében Mexikó, Brazília, Chile és Argentína a fő kereskedelmi partnerünk. Jellemző még, hogy a kereskedelmünk legnagyobb részét alig pár országgal folytatjuk, és azoknál is főleg multinacionális cégek közötti együttműködés révén. Ami a két térség közötti tőkebefektetéseket illeti, szintén csak laza kapcsolatokról lehet beszélni. Egyedül Mexikónak, Argentínának és Brazíliának vannak üzleti érdekeltségei Magyarországon, és ez fordítva is igaz. Magyar befektetők alig vannak jelen a latin-amerikai térségben. Kereskedelmi kapcsolatainkra a világgazdasági válság is negatív hatással lehet, egyrészt visszaeshet az áruforgalom, másrészt a bizonytalan pénzügyi helyzet miatt csökkenhet a cégek befektetési kedve is. Az együttműködés szorosabbra fűzése érdekében elsősorban a lehetőségek kihasználására kellene helyezni a hangsúlyt, hiszen a magyar gazdaság számára is hatalmas piaci lehetőségeket nyújt Latin-Amerika. Segíteni kellene a cégeket a szakmai kiállításokon, találkozókon való részvételben, valamint erősíteni a magyar és a külföldi képviseletek, kamarák és szakmai szervezetek közötti együttműködést. Nem kétséges, hogy

37

http://www.kereskedelmitagozat.bkik.hu/file.php?type=newsview&file_id=181, 2009. november 2.

64

mindkét térség célja a kínálkozó lehetőségek minél jobb kihasználása és egymás gazdaságainak erősítése a fejlődés érdekében.

65

Következtetések Az integrációs törekvések lassulásának okai Mint láthattuk, amellett, hogy az integrációk közötti áruforgalom folyamatosan nő, a vámtarifákat fokozatosan csökkentik, a kereskedelmi akadályokat pedig eltörlik, a latinamerikai társulások működése a belső konfliktusok miatt nem tud tökéletesen megvalósulni napjainkban, pedig a viszályoktól mentes, sikeres együttműködés az országok és az országcsoportok között a fejlődés egyik alappillére lenne. Minden társulás működésében vannak fennakadások, felmerülnek nézeteltérések a tagállamok között, és néha le is lassul az integráció elmélyítésének folyamata, de ezek természetes velejárói egy társulás életének. Felvetődik azonban, hogy Latin-Amerikában ezek az akadályok hosszabb távon és mélyebben érintik az integrációkat, és sokszor azok elsorvadásához, elhalásához, vagy legalább is nem megfelelő működéséhez vezetnek. Pedig egy-egy ország életét és lakosainak életszínvonalát jelentősen javíthatja, ha részét képezi egy integrációnak, nemcsak politikai, gazdasági, társadalmi szinten, hanem pénzügyi, jogi, kulturális és más vonatkozásban is. Már szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy egy ország ne legyen valamely integráció tagja, és hogy egyedül tudjon akkora fejlődést elérni, mint mások együtt. Mint láttuk, a társulások létrehozásának természetesen vannak hátrányai is, de sokkal több az előnye, és megfelelő működés esetén a hátrányok minimálisnak tekinthetőek. Felmerül a kérdés, hogy mikor mondhatjuk, hogy egy integráció jól működik. A világgazdasági szintet tekintve akkor, ha a társulás a különböző nemzetközi tárgyalásokon érdemben fel tud szólalni, ha az érdekeit megfelelően tudja képviselni, és ha a többi országcsoport, szervezet, illetve más integráció elismeri, mint érdembeli tárgyalófelet. Ehhez értelemszerűen az szükséges, hogy az egyes országok magas szinten együtt tudjanak működni, érdekeiket össze tudják egyeztetni és utána képviselni azokat a különböző fórumokon. Szintén fontos, hogy az integráció ne csak elméletben működjön, hanem a tárgyalásokon felvázolt programok, egyeztetések és akciótervek a gyakorlatban is megvalósuljanak. Ha egy társulással évekre elhúzódnak a tárgyalások, mint például a MERCOSUR és az Európai Unió között, a törekvések és ambíciók egyre elhalványulnak, és ez a siker rovására mehet.

66

Az országok szintjén és a belső működés tekintetében akkor mondhatjuk, hogy az integráció működése eredményes, ha az egyes tagállamok is profitálnak belőle, és saját érdekeiket is érvényre tudják juttatni. Természetesen fontos, hogy ezt ne másik tagország elnyomásával, illetve annak érdekeinek figyelmen kívül hagyásával érjék el, mint ahogy ez állandó vitatéma a MERCOSUR esetében, Brazília és Argentína, valamint a két kisebb ország, Uruguay és Paraguay között. Ezen kívül, gazdasági szempontból lényeges, hogy az ország az integráció tagjaként nagyobb fejlődést tudjon elérni, mint egyedül, például természeti erőforrásait jobban ki tudja használni, vagy kereskedelme nagyobb volumenű legyen, mint egy országok közötti társulás, szabadkereskedelmi megállapodás vagy másféle együttműködési forma nélkül. Egy igazán jól működő integráció esetében meg kell említeni az állampolgárok szintjét is, hiszen egy virágzó együttműködés az államok között, érezteti pozitív hatásait a lakosság életében is. Így például, gazdasági vonatkozásban egy szabadkereskedelmi egyezmény ösztönzi az áruforgalmat, csökkenti a fogyasztói árakat, a nagyobb verseny pedig jobb minőségre kényszeríti a termelőket, és ez a fogyasztókra, az állampolgárokra nézve is előnyös. De beszélhetünk akár kulturális vonatkozásról is, amikor egy ország a hozzá betelepült másik országgal közösen próbál tenni az adott országban kisebbségként jelen lévő emberek kultúrájának fenntartásáért, illetve a bevándorlók dokumentációját a szorosabb együttműködés

révén

sikeresebben

tudják

megoldani,

vagy

társadalmi,

szociális

vonatkozásról, amikor például még a hiányos papírokkal rendelkező vendégmunkások is orvosi ellátásban részesülhetnek -mint ahogy azt tervezi kialakítani a NAFTA-n belül az Egyesült Államok. Mindezeket figyelembe véve Latin-Amerikában sok kihívással kell még szembenézni a társulásoknak, hogy igazán sikeresen működhessenek. Sok olyan probléma akadályozza az integrációs törekvéseket, melyeknek megoldása hosszú időbe és rengeteg erőfeszítésbe fog kerülni. Alapvető probléma, hogy az országok között igen éles különbségek vannak, akár földrajzi méretüket, fejlettségüket, vagy politikai álláspontjukat vesszük figyelembe. Érthető, hogy nehezebben működik együtt egy olyan hatalmas gazdasági erőt képviselő ország, mint Brazília, és a nála majdnem ötvenszer kisebb Uruguay, vagy az Amerika-barát Kolumbia és az Amerika-ellenes Venezuela. Ezek és a hasonló különbségek mind nehezítik az országok egymás közötti párbeszédét, és a célok összehangolását, pedig ha az integráció érdekei nem egyeznek meg az egyes országok érdekeivel, azok kivitelezése a gyakorlatban nem fog tudni hiánytalanul megvalósulni. 67

Szintén

probléma,

hogy

Latin-Amerikában

egyre

több

integráció

alakul,

egyre

átláthatatlanabbak azok elnevezései, működési folyamatuk, szerződéseik, és hogy egy-egy ország egyszerre több társulásnak is tagja. Ebből kifolyólag a szerződések, alapelvek főleg papíron jelennek meg, és az elköteleződés csak minimális szinten mélyülhet el. Az integrációk létrehozása előnyös, hiszen ezek adnak alkalmat az együttműködésre és a párbeszédre, de ezeknek nem szabad az átláthatatlanságig folytatódniuk. Létrehozásuk önmagában nem a siker kulcsa, hanem egy eszköz, mely a fejlődéshez szükséges keretet adja. Az országok elköteleződésének és annak, hogy a szerződések, programok és tervek a gyakorlatba is átültetődjenek, szintén gátat vet, hogy a különböző országok kormányai rövid időszakonként váltják egymást, és az új kormányok nem a régi terveket próbálják továbbvinni, hanem újakat alakítanak ki, új irányvonalat tartanak megfelelőnek, és azt szeretnék megvalósítani. Pedig egy közös stratégia kialakítása a hosszú távú együttműködés alapfeltétele lenne. Nehézséget okoz még az integrációk működésének sikerességében, hogy a különböző országokat sokszor olyan vezetők kormányozzák, akik tekintélyelvű eszközökkel próbálnak hatalmon maradni, és nem engednek elhatározásaikból, akkor sem, ha azzal akár saját országuknak, vagy állampolgáraiknak is ártanak. Ilyen például Venezuela és Kolumbia konfliktusa. Kolumbia az Amerikai Egyesült Államoktól kap segítséget a drogkereskedelem, a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni harchoz, melyet Venezuela élesen bírál, hiszen ezzel csak az amerikai függőség növekszik szerinte a térségben. A két ország között ez év júliusának végén megszakadtak a diplomáciai kapcsolatok, és később a kereskedelem is akadozni kezdett, mikor Hugo Chávez a kolumbiai termékek importját korlátozni kezdte, pedig a két ország egymás második legfontosabb kereskedelmi partnere, forgalmuk tavaly 7,2 milliárd dollárt tett ki. A konfliktus és az annak nyomán hozott politikai döntések így az állampolgárokat is hátrányosan érintik.38 Latin-Amerika lehetőségeit az is nagyban meghatározza, hogy az országok többsége főleg a mezőgazdaságból és természeti kincseiből él, és nem tudnak ezen változtatni, hiszen a világpiaci kereslet is ezen termékek termelését és előállítását követeli meg tőlük. Így azonban

38

http://www.economist.com/world/americas/displaystory.cfm?story_id=14416724, 2009. október 30.

68

az iparosodás és modernizálás háttérbe szorul, a termékek versenyképessége alacsony marad, és áruk se tud növekedni, ami pedig a hatékonyságot és a termelékenységet csökkenti. A földrajzi adottságok is behatárolják egy ország lehetőségeit, például hogy vannak-e tengeri kikötői, hogy milyen és mennyi nyersanyaggal rendelkezik, vagy hogy milyenek a domborzati viszonyok és a klíma. A jövő lehetőségei, a siker felé vezető út Természetesen a tagállamok és az integrációk elsődleges célja kell legyen, hogy az adottságok és körülmények figyelembevételével a lehető legjobban ki tudják használni a kínálkozó lehetőségeket. A latin-amerikai országok többségében mára többé-kevésbé megvalósult a gazdasági nyitás, a politikai stabilitás és demokrácia, ami az első sikeres lépés a további fejlődés útján. Az együttműködések létrehozása hosszú távú közös stratégiák kialakítását követelné meg, melyet kormányváltások ellenére is következetesen végre kellene hajtani. Fontos lenne, hogy a csúcstalálkozókon, az integrációk intézményi ülésein elfogadott programok ne ragadjanak meg elméleti síkon, hanem a gyakorlatban is megvalósuljanak. Ehhez hozzájárulhatna, ha az országok minden szinten közelednének egymáshoz, ha jobban elfogadnák egymás döntéseit, és jobban összeegyeztetnék politikáikat. Alapvetően nem probléma, ha az országok különböző érdekek miatt tagjai egy-egy társulásnak – bár jelentős mértékben segítheti az együttműködést, ha ez nem így van-, de fontosabb az elszántság, az aktív közreműködés és az elkötelezettség. Emellett fontos lenne felszámolni az országok átláthatatlan, többszintű, egymást átfedő társulásait, és a rengeteg időt, energiát és anyagi ráfordítást egy közös, valóban aktív összefogásba fektetni. Sokszor előfordul, hogy a gyengülő együttműködés miatt az országok új integrációk létrehozásában, illetve a régiek átnevezésében látják a megoldást, melyek azonban általában szintén csak a kezdeti lelkesedés és elszántság idejére korlátozódnak. Erre kiváló példa, amikor a Latin-Amerikai Szabadkereskedelmi Társulás 1980-ban, az integráció elmélyülésének megrekedésekor a nagyon hasonló nevű és célokkal működő Latin-Amerikai Integrációs Társulássá alakult ugyanazon országok közreműködésével. Remélhetően nem jut hasonló sorsra a napjainkban brazil kezdeményezésre, 2010-ben meginduló Karib-Latin-

69

Amerikai Unió, mely az USA-tól és Kanadától való régiós függőséget próbálná csökkenteni minden latin-amerikai ország részvételével.39 Ezen kívül mindenképpen fontos lenne, hogy az országok megoldják politikai konfliktusaikat, hiszen minden integráció sikeressége kétséges, amíg az országok a felvázolt problémákkal és viszályokkal küzdenek, és ezeket nem tudják félretenni nemzeti és nemzetek feletti célokért. Ezen kívül azt kellene szem előtt tartani, hogy a szorosabb együttműködés ugyan növelné a latin-amerikai országok egymástól való függőségét, viszont éppen így hozzájárulna az oly sok vitát kavaró Amerikától és Európától való függőség csökkentéséhez. Amíg az országok vezetői ezt nem hajlandóak elfogadni, és nem tudják megoldani országaik konfliktusait, és érdemben tárgyalni közös, magasabb szintű célok érdekében, addig az integrációk sikeressége, így Latin-Amerika jövője is kérdéses marad.

39

http://www.infolatam.com/entrada/cuatro_cumbres_para_una_union_de_america-11681.html , 2009. november 6.

70

Befejezés Latin-Amerika beilleszkedése a világgazdaságba csak integrációk révén valósulhat meg, mert az egyes országok kiugrási lehetőségei korlátozottak. Több terület is jelentős mennyiségű természeti erőforrással rendelkezik, melyek azonban önmagukban nem garantálják a fejlődést, amíg az országok nem tudják az ezekben rejlő lehetőségeket megragadni. Sok állam ugyanis szociális, politikai és más problémákkal is küszködik, melyek nem teszik lehetővé, hogy önállóan, egyedül tudjanak kiugró fejlődést elérni. Láthattuk, hogy az államvezetők közötti konfliktusok és a különböző fejlettségi szint mellett napjainkban a világgazdasági válság is megnehezíti az országok helyzetét. Ezért is van szükség a külföldi beruházókra, az északamerikai és európai tőkére és segélyekre. Sajnos az Amerikai Egyesült Államok helyi jelentősége csökkent az utóbbi években, és meglazultak a két térség közötti kapcsolatok, igaz, még ma is egymás jelentős kereskedelmi partnerei, és Latin-Amerika sokat köszönhet az onnan érkező segélyeknek és beruházásoknak. Az Európai Unió szintén fontos partnernek számít, mind segélyek, mind a kereskedelem tekintetében, ám földrajzi távolsága és saját belső ügyei miatt csak korlátozott mértékben tud segítséget nyújtani az integrációk sikerességéhez. Így azonban felmerülhet a kérdés, hogy vajon Latin-Amerika elég erős-e – mind gazdasági, mind politikai tekintetben-, hogy létrehozzon egy minden országot összefogó társulást, és egymaga legyen fejlődésének húzóereje. A nemzetközi gazdasági helyzet és a globalizáció megköveteli, hogy az országok szoros együttműködéseket hozzanak létre egymással, és Latin-Amerika is láthatóan erre törekszik. Ha az országoknak és vezetőiknek sikerül félretenni politikai és egyéb viszályaikat, és az integrációk életében fontosabb szerepet játszanak a célok, mint a jelen konfliktusai, sikeresen folytatódhat az országok közötti együttműködés elmélyítése. Láthattuk, hogy az országok elszántsága és tenni akarása, hogy létre hozzanak különböző együttműködési formákat, és integrációkba tömörüljenek a fejlődés érdekében, hangsúlyosan jelen van a politikai és gazdasági életben. Több társulás is jelentős sikereket ért már el, és napjainkban is eredményesen működik. A jövőben egyre nagyobb hangsúlyt kell fektetni az együttműködés elmélyítésére, és így Latin-Amerika is a világgazdaság egyik főszereplőjévé válhat.

71

Bibliográfia Anderle Ádám, José Girón (szerk.): Diktatúra és demokrácia között. JATE, Szeged, 1997. Banco Interamericano de Desarrollo: América Latina frente a la desigualdad. Banco Interamericano de Desarrollo saját kiadása, Washington, 1998. Bara Zoltán, Szabó Katalin (szerk.): Gazdasági rendszerek, országok, intézmények. Aula, Budapest, 2005. Buzás Sándor: Latin-Amerika az új évezred küszöbén; In: Magyar Tudomány 47. évfolyam, 2002/7. szám; p. 863-869. Dömény Zsuzsa: Latin-Amerika új utakon; In: Fejlesztés és finanszírozás, 2007/3. szám; p 3140. Galeano, Eduardo: Las venas abiertas de América Latina. Catálogos, Montevideo, 1971. Martín Arribas, Juan José: La asociación estratégica entre la Unión Europea y América Latina. Madrid, Catarata, 2006. Regueiro Bello, Lourdes María: Estados Unidos-Mercosur: una convivencia conflictual, Aportes, no 017, pgs. 89-110., México, 2002 Rigler Dorottya: A legfontosabb latin-amerikai integrációs csoportok és az Európai Unió kapcsolatai, In: EU Working Papers, 2004, 1-2. pg. 35. www.bbc.com www.books.google.es www.caricomstats.org www.cia.org www.comunidadandina.org www.dw-world.de www.ec.europa.eu www.economist.com 72

www.elpais.es www.eluniversal.com.mx www.infolatam.com www.integracionsur.com www.nats.sct.gob.mx www.sieca.org.gt www.thedialogue.org www.web.worldbank.org

Táblázatok és ábrák jegyzéke 1. ábra: Latin-Amerika országai 2. ábra: Latin-Amerika gazdasági növekedésének százalékos változása 3. ábra: Kereskedelmi és integrációs kapcsolatok Latin-Amerikában 4. ábra: A Latin-Amerikai Integrációs Társulás külkereskedelmének alakulása 5. ábra: A MERCOSUR kereskedelmi mérlege 1998 és 2007 között 6. ábra: Az Andesi Közösség kereskedelmi mérlege 1998 és 2007 között 7. ábra: Az UNASUR lakosságának országonkénti eloszlása 8. ábra: Az UNASUR GDP-növekedése 2007-ben 9. ábra: Mexikó exportjának megoszlása 2006-ban

1. táblázat: Régiós előrejelzések 2. táblázat: Latin-amerikai integrációk

73