A LÁTHATÓ CIVIL ERŐ A MAGYAR NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG BESZÁMOLÓJA A 2015-BEN VÉGZETT SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL
BEVEZETŐ A beszámoló a Népfőiskola Intézetben végzett munka tényszerű adatait tartalmazza, valamint a Magyar Népfőiskolai Társaság néhány tagszervezete által közvetlenül végzett munka adatait – adatszolgáltatásuk önkéntes. Ez a beszámoló nem tartalmaz pénzügyi adatokat, de a tevékenységükről beszámoló népfőiskolák nem, vagy csak elenyésző mértékben részesülnek rendszeres és kiszámítható támogatásban, az állami költségvetési forrásokban hiába is kutatnánk utána. Programjaikhoz, működésükhöz a pénzügyi fedezeteket pályázatok útján teremtik elő, amelyeknek döntései kiszámíthatatlanok, esetlegesek. A 28 éve létrejött országos szervezetnek és tagjainak anyagi helyzete nemhogy javult volna a 2015-ös évben, de minden eddiginél rosszabb anyagi körülmények között kellett dolgozni. A Magyar Népfőiskolai Társaság Népfőiskola Intézete működésének finanszírozását a hatóság lényegében szabotálta 2015-ben: a törvényben rögzített támogatási kötelezettséget a minisztérium utófinanszírozásként kezelte és a 2015-re járó támogatást – januári felhasználási lehetőséggel – november utolsó napjaiban utalta át. Megkeresésünkkor folyamatos hitegetéssel szembesültünk. Ez az utófinanszírozási módszer még pályázati programfinanszírozások esetében sem gyakorlat, egy szervezet működését pedig utólag finanszírozni megmagyarázhatatlan hozzáállás – hacsak nem tudatos ellehetetlenítés a szándéka a támogatónak. Mindeközben tanúi vagyunk egy centralizált, sokak véleménye szerint politikai jellegű népfőiskola (Lakitelek) kiemelt, sok százmilliós/milliárdos támogatásának. Szervezetünk munkájának anyagi ellehetetlenítése és semmibevétele a törvény által elvileg biztosított garanciák megkérdőjelezését is felveti bennünk, bele értve a felelősség kérdését is. A fentiek következtében kialakult lehetetlen pénzügyi helyzet ellenére a Magyar Népfőiskolai Társaság szakmai szempontból talpon maradt, hiszen a lassan 30 évre visszatekintő munka mélyen beágyazódott háttérrel bír, különösen a kistelepüléseken és a valóban hátrányos helyzetű rétegek körében. A Magyar Népfőiskolai Társaság szakmai módszertani, és érdekképviseleti munkáját a Népfőiskola Intézet (NI) végzi, amely 2015-ben is két fő foglalkoztatottal és két fő nyugdíjas önkéntessel dolgozott. Ennek keretében országos konferenciákat szervezett, nemzetközi projektekbe, tanulmányutakba kapcsolta be tagszervezeteit, elméleti-szakmai munkákat tett közzé a Művelődés – Népfőiskola – Társadalom című, 1993 óta megjelenő lapjában. Lapunk pályázati támogatását ugyancsak megvonták tőlünk (már 2014-ben), így 2015-ben saját erőből egy nyomtatott és egy elektronikus számot tudtunk kiadni. 2015-ös népfőiskolai-szervezeti érdekképviseleti munkájából kiemelendő a helyi közigazgatási vezetőkkel való tárgyalássorozat országos szinten, a szervezeti szintű, elsősorban nemzetközi pályázati lehetőségek felkutatása és pályázatok benyújtása 2016-ra vonatkozóan, a kétszer három napos népfőiskolai vezetőképző. A lassan harminc éve folyó munkát és annak eredményeit ma főleg a szervezetekben, a népfőiskolákért dolgozó emberek tartják fenn, példát mutatva sokaknak: mit jelent az elkötelezettség, a munkánkban való hit, az emberség, az együttműködés – vagyis az igazi, a látható és mérhető civil erő. Ez olvasható ki a népfőiskolák 2015. évi munkájáról szóló összefoglalóban is.
Beszámoló MAGYAR NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG Népfőiskola Intézet Azonosító adatok: Képviselő: Dr. Szigeti Tóth János Székhely: 1011 Budapest, Corvin tér 8. (székhely módosítási kérelmünk 2014. februárja óta van folyamatban, a bírósági ügyintézés késik) Jelenleg levelezési címként az új székhely: 1138 Budapest, Révész u. 2/c. Adószám: 19006365 1 42 Közhasznúsági fokozat: közhasznú szervezet Nyilvántartásba vételi végzés száma, kelte: Pk.60105/1989/1, 1989.04.28 Közhasznúsági végzés száma, hatálya: 7.Pk.60.105/9, 1998.04.28 A szervezet céljának rövid leírása: iskolán kívüli felnőttképzés Statisztikai szám: 19006365 9499 529 01 Hatósági Nyilvántartási Szám: 01-0597-04
Küldetés A két háború közötti magyar népfőiskolai hagyományokra épülve 1988 júniusában alakult meg az MNT. Ma közhasznú társadalmi szervezetként működve munkájában jelentős szerepe van a felnőttkori kompetencia képzés és az alapkészség fejlesztés elméletének és gyakorlatának. Ez a munka azt szolgálja, hogy a felnőtt lakosság megbízható kulcskompetenciákkal rendelkezhessen az élet minden területén –legyen az a családi élet, a munkahely, a különböző egyéni, szakmai kihívások területe. Felnőttképzési programjainkat Társaságunk - mint a magyar népfőiskolák szövetsége – a tagszervezeteivel közösen valósítja meg, általában pályázati forrásokból. Tagszervezeteink elsősorban az ország hátrányos helyzetű régióiban szervezik a képzéseiket. Az általában ingyenes vagy jelképes költséget jelentő képzésekbe bárki bekapcsolódhat, aki a tanuláson, az alapkészségek erősítésén keresztül akar változtatni megrekedt élethelyzetén, vagy így szeretne új munkahelyet találni, sikeresebben részt venni közössége életében, vagy egyszerűen nagyobb befolyást szeretne gyakorolni az őt körülvevő világra. Fiatal felnőttek, nők, idősek, hátrányos szociális vagy kulturális közegben élők, romák egyaránt közösségre és lehetőségre találhatnak a népfőiskolák programjaiba Céljaink, feladataink A hátrányos helyzetű felnőttek felzárkóztatása a képzettség és műveltség területén A felnőttképzés és az élethosszig tartó tanulás népszerűsítése, a felnőtt tanulók hangjának hallatása Felnőttképzési, szakmai térségfejlesztési programok megvalósítása A népfőiskolai hálózat támogatása és irányítása, érdekképviseletük ellátása Nemzeti szintű szakpolitikai tevékenység és kutatás Fejlesztési projektekben önálló programokkal való részvétel Nemzetközi fejlesztések és azok hazai hasznosítása Az MNT 1992 óta rendes tagja az Európai Felnőttképzési Társaságnak, amely 1953-ban alakult meg Hollandiában. Jelenlegi székhelye Brüsszelben van és több kapcsolati irodát, működtet. Az MNT elnökét, Sz. Tóth Jánost 1998-ban az EAEA elnökség tagjává választották és 2002-től három egymást követő időszakban töltötte be az EAEA elnöki tisztségét .
A közhasznú tevékenységhez kapcsolódó közfeladat, jogszabályhely: a szervezet által végzett tevékenység az 1997. évi CXL. tv. a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 73. és 76. §-a alapján állami és helyi önkormányzati feladat, a jog gyakorlása közérdek, támogatása közcél. Közhasznú tevékenység célcsoportja: fiatal felnőttek, nők, idősek, hátrányos szociális vagy kulturális közegben élők, romák,lakossági érdeklődők, művelődő csoportok, civil szervezetek, különféle szakemberek, települési önkormányzatok, népfőiskolák az országban. Közhasznú tevékenységből részesülők létszáma (MNT Intézet, Budapest – a tagszervezetek tevékenységéből adatok és összefoglaló a beszámoló végén): -
képzésen résztvevők száma: hazai konferenciák/fórumok (MNT) résztvevői: nemzetközi programok itthon: nemzetközi programok külföldön: ösztöndíj külföldön: konferencia külföldön: honlap/FB látogatás 600fő/hó facebook oldal nézettsége (hét/40) MNT lap olvasói (1 lapszám)
125 fő 430 fő 135 fő 12 fő 2 fő 7.200 fő 2.000 fő 3 000 fő
A szakmai tevékenység hónapokra bontott eseményei Az MNT NI a 2015-re tervezett munkák, programok döntő többségét meg tudta valósítani. Közhasznú státuszából fakadó kötelezettségeinek eleget tett, elnökségi üléseit és a közgyűlést az alapszabályában meghatározottak szerint, a törvényi előírásoknak megfelelően hívta össze és tartotta meg. Tevékenysége átlátható, a nyilvánosság számára honlapjának folyamatos fejlesztésével, facebookjával is biztosította a rendszeres és napra kész tájékoztatást a hazai és nemzetközi eseményekről. A képzéseit, konferenciáit, tervezett fórumait maradéktalanul megszervezte, nemzetközi programjai sem gyakoriságukban, sem színvonalukban nem veszítettek számukból, illetve minőségükből. Az MNT NI munkáját az elnökség jóváhagyásával végezte, amelyhez pályázati forrásokból teremtette meg a pénzügyi alapokat. Tagszervezetei önálló szakmai tevékenységet folytattak, saját szakmai programjaik megvalósításához maguk teremtették elő a forrásokat (pályázatok, helyi önkormányzati támogatások, saját tevékenység bevétele, 1% bevétele, stb.)
2015 Január -
Tanácskozás a Tatai Népfőiskola elindulásának 75. évfordulóján, Tatán http://goo.gl/Neh7Hn - Január 10-14 Utrecht - Kulturális kalauz megbeszélés a 2015. évi tervek előkészítéséről - Oktatás az ELTE andragógia MA szakán
Február -
statisztikai jelentések elkészítése és beküldése Balatonszepezdi Nőegylet létrehozásának segítése a Művelődés – Népfőiskola – Társadalom című lap összeállítása, szerkesztése és elektronikus kiadása, terjesztése hazai pályázatok írása és beadás
Március -
elnökségi ülés nemzetközi pályázatok írása és a beadása
Április -
MNT közgyűlés A magyar föld sorsa: konferencia Budapesten neves előadókkal. Lásd: http://goo.gl/P3ND8w
-
Részvétel a PRALINE –projekt szakértői bizottságában. (PRALINE Peer Review in Adult Learning to Improve Formal and Non-formal Education Budapesti Corvinus Egyetem
Május Könyvbemutató: Dr. Maróti Andor: A nélkülözhetetlen kultúra - Tájékoztatás a balatonszepezdi Népfőiskola helyzetéről és beszélgetés a magyar népfőiskolákról (A 2015. évi tevékenység egy részének eseményei megtalálhatók: http://www.szepezd.hu/
-
-
Könyvbemutató az Európa Kávéházban – az MNT és a pécsi egyetem közösen:
- RESEARCH AND DEVELOPMENT IN ADULT LEARNING AND EDUCATION IN HUNGARY -
május 13-16 tanulmányút Szlovéniába Tanulással a szegénység leküzdéséért c. nemzetközi projekt keretében. http://goo.gl/8O17LW
Június -
elnökségi ülés
- Hátrányos helyzetű csoportok kulturális integrációja a Kulturális Kalauz projekt képzési programja Szlovénia, Nova Gorica 2015.június 7-12
Július - a Balatonszepezdi Népfőiskola költöztetése Kővágóörsre, ahol Káli-medence Népfőiskola néven folytatja tovább tevékenységét
Augusztus -
a Káli-medence Népfőiskola éves szakmai programjának kidolgozása, tárgyalások a helyi képviselőtestület tagjaival Beszélgetés a diófák alatt (Kővágóörs, 2015. augusztus 22.) Demokrácia és korrupció címen országos tanácskozás. Lásd:
http://goo.gl/dPScMA http://goo.gl/SgT8ZF
Koreai felnőttképzés szakemberek fogadása és előadás a népfőiskolákról. (Augusztus végén több mint egyhetes tanulmányi körútra érkezett a dél-koreai szakemberek csoportja, a német, osztrák és magyar élethosszig tartó tanulás tanulmányozására) -
A Grundtvig Szövetség közgyűlése az MNT-ben
Szeptember -
a Káli-medence Népfőiskola megnyitása, nyílt nap a népfőiskolán 11. Nemzeti és Nemzetközi Lifelong Learning konferencia Győr - szekció vezetése A Magyary Zoltán Népfőiskolai Társaság fennállásának 20. évfordulóján ünnepi közgyűlést tartottak Tatán. Közreműködés a rendezvényen http://goo.gl/ZxB2bF Művelődés Hete Felnőtt Tanulás Ünnepe Svájc – részvétel a nemzeti rendezvény megnyitóján Luzern https://goo.gl/pkMbfT
Október -
angol nyelvi képzés indítása két csoportban a Káli-medence Népfőiskolán A Kulturális Kalauz (Culture Guide) című nemzetközi projekt 2015-ben európai konferenciával zárult Budapesten 2015. október 5-6-án (szervező az MNT NI) Megjelent a program egyik eredménye: Kulturális Kalauz – európai kézikönyv http://goo.gl/nW9tFc - Megbeszélés a polgármesterekkel a Káli-medence Népfőiskolával való együttműködésről ( Tapolca és Káli-medence polgármesterei) -
-
-
Közösség – művelődés – közösségi művelődés Válogatott tudósítások 1980–2010 Trencsényi Imre kötetének bemutatója a szerző 80. születésnapja alkalmából https://goo.gl/tbF8Hn
Népfőiskola vezetők három napos bentlakásos képzése Kővágóörsön Földfórumok – neves kutatókkal, szakemberekkel október: Kővágóörs, Tapolca, Hantos (szervező és költségviselő a Bibó Alapítvány,
előadókat az MNT biztosított)
November -
Balatonszepezd a népfőiskola épületének visszaadása a tulajdonos egyházközségnek Nemzetközi jó gyakorlatok a felnőttoktatás terén Európából Nemzetközi tanácskozás három közép-ázsiai ország szakemberinek részvételével Taskent. Lásd:
https://goo.gl/ZkrHsd https://goo.gl/a6sBFh https://goo.gl/ibvj8W https://goo.gl/RlY5Jh Berettyóújfalu, Szolnok, Zalaegerszeg, Salgótarján földfórumok (szervező és költségviselő a Bibó Alapítvány, előadókat az MNT biztosított) - öt pályázat kidolgozása és benyújtása Brüsszelbe, illetve hazai forrásokra -
„Az Úristen vette az embert és Éden kertjébe helyezte, hogy művelje és őrizze." (Teremtés könyve 2,15)
December -
-
Elnökségi ülés három napos bentlakásos képzés népfőiskola vezetőknek Kővágóörsön. Káli- medence faluszeminárium – megemlékezés a 30 évvel ezelőtti első faluszemináriumról és a jövőbeli faluszemináriumok megtervezése, kidolgozása Részvétel és előadás a TEMPUS Szakképzési és Felnőtt tanulási Tanácsadó Bizottságában
-
Az MTA andragógia albizottság ülése (TIT) -
könyvbemutató az írók Könyvesboltjában Dr. Boga Bálint: Gyógyítás és szépség - Kalandozás az orvoslás és az esztétika között
Káli medence faluszeminárium,30 éve
BEDEKOVICH LŐRINC NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG Európai Uniós programot zártunk Köszönjük azt a sok – több éven át húzódó -, heti műhelymunkát, amellyel segítették a programok megvalósítását, illetve hogy segítették több európai uniós pályázat előkészítését, lebonyolítását. Mindezek eredményeként került beadásra a TÁMOP 3.2.13 kiírásra nyolc oktatási intézmény – közöttük a jászfényszarui iskola és óvoda - összefogását segítő projekt, amely nyertessé vált. A „Hagyomány és kreativitás a Zagyván innen és a Galgán túl tanórán kívüli kulturális kapcsolatok Jászfényszaru térségében a fenntarthatóság jegyében ” című pályázat azonosító száma: TÁMOP-3.2.13-12/1-2012-0499, az elnyert támogatás: 17.573.987,- Ft. A projekt támogatási időszaka: 2014. 01. 01. – 2014. 12. 31. A program keretében nyolc köznevelési intézmény - Boldog, Jászágó, Jászfényszaru, Pusztamonostor – óvodái és általános iskolái számára biztosítottunk tanórán kívüli programokat: heti szakkör, havi szakkör, versenyek, vetélkedők, témanapok, témahetek és tehetséggondozás keretében. A Népfőiskolai Társaság e projektjét 2014. december végén zártuk, 2015. január végéig került beadásra a záró szakmai beszámoló és záró elszámolás. 2015. június 22-i dátummal kaptuk az értesítést, hogy a pályázatot kezelő szervezet – Emberi Erőforrások Minisztériuma, Pályázatok Felülvizsgálati Főosztálya -, 2015. július 2-án záró helyszíni ellenőrzést tart. Kérte az eredeti projektdokumentációs anyagokat, a projektmenedzser (Kovács Béla), a pénzügyi vezető (Bognár Zita), a szervezet aláírásra jogosult képviselője (Kovács Béláné Pető Magdolna) és az intézmények képviselőinek jelenlétét – akiknek ezúton is köszönjük az aktív részvételét. A helyszíni ellenőrzésre 3 fő érkezett, az egész napos munka során mindent rendben találtak. 2015. július 5-én a záró beszámoló és elszámolás hiánypótlás nélkül elfogadásra került. A projekt 5 éves fenntartásra kötelezett így az együttműködő intézményekre további munka vár. A projekt sikeres megvalósítása érdekében a likviditás, a folyamatos működés biztosításához Jászfényszaru Város Önkormányzata – kérelmünkre – 2.500.000,- Ft visszatérítendő támogatást adott, amely 2015. március 25-én hiánytalanul visszafizetésre került. A támogatást ezúton is köszönjük. Drámapedagógiai Műhely A Bedekovich Lőrinc Népfőiskolai Társaság Drámapedagógiai Műhelyének tagjai által szervezett komplex drámatáborban, 2015. július 13 és július 18 között, 40 gyermek (többségében Jászfényszaru, de követve a jól bevált gyakorlatot, néhányan Boldog, Pusztamonostor, Jászberény, Jánoshida településekről is), s öt felnőtt vett részt. A drámapedagógia mellett a kézművesség, természetjárás, kulturális értékek megismerése, s szórakozás is szerepet kapott. A tábor helyszínéül Szandát választották. Kísérő programokként az oda-vissza úton kulturális, gazdasági értékekkel ismerkedtek: Mátrai Hőerőmű, Méhészet, Mátra Múzeum, illetve életkori sajátosságaikhoz igazodva egy Játszóházba is ellátogattak. Felfedezték szálláshelyük természeti adottságait: Mária Forrás, Vadles közeli dombról; az épített történelmi emlékeit Szandai vár, Mária Káponkája, Palóc Múzeum; kikapcsolódtak Balassagyarmaton, a strandon, illetve a moziban. Bepillantást
nyerhettek egy környéken létrehozott vadaspark életébe, füvészkertjében pedig a honos növényeket figyelhették meg. A szervezők célja volt – a kikapcsolódás mellett értéket is adni a gyermekeknek: a meseirodalom egy-egy műve által párhuzamot állítani a mai világ, s a mesebeli minta birodalom között, az értékek hangsúlyozása. A Drámapedagógiai tábor szervezői és megvalósítói: Kaszainé Ocskó Györgyi, Nagy Jánosné, Nagy Lászlóné, Tóthné Klippán Hedvig. A tábor facebook oldalán (Hetedhét határon … Nyári tábor) részletes fényképes beszámolót találhatnak az érdeklődő olvasók. A program megvalósítását Jászfényszaru Város Önkormányzata is támogatta. Támogatási szerződés száma: 142/2015.(IV.15.). A támogatás összege: 500.000,- Ft volt, amelyet ezúton is köszönünk. A drámaműhely további kiemelt programjai voltak: 2015. február 14. - Térségi drámás nap és Szülők Akadémiája Dr. Fülöp Márta akadémikus vezetésével. A tréningen mintegy 20 fő, míg az előadáson 45 fő hallgatta a professzorasszonyt. 2015. május 8. - A költészet és mi című pódium, amelyen 30 fő vett részt. 12 előadótól 22 verset hallhattak a nézők a 90 perces műsorban, majd baráti beszélgetéssel zárult az este. 2016. január 21. - Szülők Akadémiája, térségi drámás nap a Kisiskolában, melyen mintegy 40 résztvevő hallgatta Dr. Jeanné Loós Anita gyermek klinikai szakpszichológus „Szeretve nevelni, nevelve szeretni” című előadását és élt a konzultációs lehetőséggel. A hagyományőrző Erzsébet Napi Kézműves Kiállítás és Vásár megrendezésére 2015. november 20-án (pénteken) került sor a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár nagytermében, amelyet most is nagy érdeklődés kísért. Hagyományainkhoz híven továbbra is lehetőséget adtunk a helyi termékek bemutatására. Az Erzsébet napi kísérő programok voltak: A szerzetesek éve alkalmából könyvbemutató: Nagyné Kiss Mária felnőtt képzési, mentálhigiénés szakember és Lázár Imre antropológus egyetemi docens szerkesztésében: „Mindent Isten nagyobb dicsőségére”; Kiss Nelli jegyzetei egy népművelési tanfolyamról. A beszélgetést vezette Pál Katalin Alíz a Családbarát Magazin munkatársa. Ezt követően került sor az „Úton a Bedekovich térképeivel a zsebünkben” – című fotókiállítás megnyitóra. Kiállítók: Danis János, Herbai Judit, Kondor Edit, Mészáros Annarózsa, Pető István, Tóth Péter, Winkler Csaba voltak. A kiállítást Pető István egyetemi adjunktus rendezte s megnyitotta: Farkas Kristóf Vince történész a Jász Múzeum munkatársa. A rendezvényeink támogatói voltak: Jászfényszaru Város Önkormányzata, Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, Szilágyi Erzsébet Független Segítő Nőegylet. A Bedekovichok munkásságát feltáró, kutató munkát és a fotódokumentálást 2016-ban is folytatni szeretnénk. További Bedekovich kiállításokat tervezünk, több helyszínen és folyamatosan bővített képtárral. 2016-tól Bedekovichok életművét bemutató fotóalbum előkészítésén dolgozunk, amely hosszú távon a település méltó referencia anyaga lehet. A Népfőiskola karácsonyi ünnepkörhöz kötődő programja az Adventi Kávéház 2015. december 13-án, délután 15.00 órakor került megszervezésre a Régi Kaszinó Étterem és
Kávézóban (5126 Jászfényszaru, Dózsa György út 1.). Témája az advent, a közelgő karácsony. Közreműködő vendégünk volt a Cantata Nobis Énekegyüttes Jászberényből. A program előkészítésében és lebonyolításában partnereink voltak a Petőfi Művelődési Ház és Könyvtár, a IV. Béla Katolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, támogatónk Jászfényszaru Város Önkormányzata. 2015. július 23-án a Szolnoki Törvényszéktől kaptuk a végzést (Pk.61.507/1994/26. szám), amely szerint az egyesület új székhelycíme: 5126 Jászfényszaru Szent István út 1. Alapszabály módosításának időpontja: 2014. május 17. s ezzel egyidejűleg elrendeli 2011. évi CLXXV. törvény (Ectv) szerinti közhasznú jogállásának nyilvántartásba vételét. A Szolnoki Törvényszék 2015. október 21-én kelt levelében megállapította, hogy a Pk.61.507/1994/26. számú végzése 2015. szeptember 19. napján jogerőre emelkedett (Pk.61.507/1994/27. szám). Jászfényszaru, 2016. január 30. Kovácsné Pető Magdolna
Bibó István Népfőiskolai Alapítvány 2015. évi programjai Az Alapítvány a munkáját 2015. júniusig a Balatonszepezdi Népfőiskolán végezte, ahonnan a nyári időszak alatt kiköltözött és tevékenységét a Káli-medence Népfőiskolán, Kővágóörsön folytatta, székhelyét is ide áthelyezve. Ennek megfelelően alakultak az általa szervezett népfőiskolai programok is, amelyekről a www.szepezd.hu, illetve szeptembertől a www.kalimedence.nepfoiskola.hu honlapokról lehet tájékozódni. Az alábbiakban csupán a tényszerű adatokat gyűjtöttük össze, a meghívók, a szakmai háttéranyagok az irattárban, illetve a honlapokon hozzáférhetők.
Dátum 2015. január 15. 2015. január 22. 2015. január 29. 2015. február 12. 2015. február 19. 2015. február 27.
Program neve Tavaszi készülődés a kiskertben Termeszthető gyógynövényeink Tavaszi készülődés a kiskertben Házi patika a kertből Újdonságok a Községi könyvtárban Az Osztrák-Magyar Monarchia, írásban és képben Pénzügyi iránytű Mit érdemes tudni, ha biztosítási szolgáltatásokat veszünk igénybe? Pénzügyi iránytű Mit érdemes tudni ha banki szolgáltatásokat veszünk igénybe? Mit tudunk tenni testi-lelki egészségünkért?
Előadó
a résztvevők száma 15
Takács Ferenc gyógynövényszakértő Takács Ferenc 15 gyógynövényszakértő Molnár Eszter 10
Tóth József Allianz Biztosító üzletkötője Péringer Jánosné Kinizsi Bank ügyfélreferense dr. Bérczy Judit orvos-
15
17
32
2015. március 5. 2015. március 8. 2015. március 12. 2015. március 19. 2015. március 27. 2015. április 1.
Kínáról dióhéjban Képes úti beszámoló Nőnapi zsúr, a balatonszepezdi Nőegylet szervezésében Zenei korszakok
2015. április 9.
Kalandozások a zenében II.
2015. április 13. 2015. április 16. 2015. április 23. 2015. április 30. 2015. május 7.
Tea for More than Two Balatonszepezd English Club Bor
2015. május 11. 2015. május 14. 2015. május 21. 2015. május 28. júniustól szeptemberig júliusban szeptember 28. október 1-3.
Hogyan hozzuk ki a legtöbbet magunkból? Tréning Alternatív gyógyítási módszerek Lelki felkészülés a Húsvét ünnepére
Megemlékezés a Föld napjáról Filmvetítés, utána beszélgetés Hogyan hozzuk ki a legtöbbet magunkból? Tréning Könyvbemutató Dr. Maróti Andor, A nélkülözhetetlen kultúra Tea 4 U Balatonszepezdi English Club Brazília A Kéknyelű kedvező élettani hatásai
természetgyógyász Molnár Katalin Molnár Sándor
24 43
Lukin Márta operaénekes Molnár Eszter
16
Dr. Király Tünde háziorvos Veress István evangélikus lelkész Lukin Márta operaénekes Molnár Eszter
15
13
14 16 13 20 12
Molnár Eszter
14
Dr. Maróti Andor
22
Molnár Eszter
10
Dr. Garádi Péter
25
Szőke Barna
20
Tájékoztatás a balatonszepezdi Népfőiskola Szigeti Tóth János helyzetéről és beszélgetés a magyar népfőiskolákról a népfőiskola átköltöztetése Kővágóörsre
28
nyaraltatás nyílt nap a Káli-medence népfőiskolán 55
október 9.
népfőiskola vezetők bentlakásos képzése Kővágóörsön kihelyezett MNT elnökségi ülés Földfórum Kő Földfórum Tapolcán
október 16.
Földfórum Hantoson
50
november 6.
Földfórum Berettyóújfalun
25
20
november 13.
Földfórum Szolnokon
60
november 20.
Földfórum Zalaegerszegen
30
november 27.
Földfórum Salgótarjánban
25
december 3-4.
Földfórumok kiértékelő tanácskozása Kővágóörsön ökumenikus adventi vasárnapok a Művelődési Házzal közös rendezésben
22
december
70
Bibó István Népfőiskolai Alapítvány 8254 Kővágóörs, Kossuth u. 1.
Bihari Népfőiskola szakmai beszámolója 2015-ről
Az évet a magyar kultúra hete rendezvénysorozattal kezdtük.15 éve indítottuk el a Nagyváradiakkal közösen a határon átnyúló közös ünnepi sorozatot. Az évfordulóról Berettyóújfaluban és Nagyváradon is külön megemlékeztünk. A berettyóújfalui rendezvényünkön fórumot rendeztünk a Kárpát-medencei magyarság műveltségi állapotáról. A fórum résztvevői voltak:Dr. Pomogáts Béla irodalomtörténész, Dr. Fleisz János történész, egyetemi tanár, Dr. Sz. Tóth János, a Magyar Népfőiskolai Társaság elnöke,Dr. Kovács Béla Lóránt, a Méliusz Juhász Péter Könyvtár igazgatója,Dr. Muraközi Zoltán, a Gróf Tisza István Kórház főigazgatója, Kálnai Zsolt, az Arany János Gimnázium igazgatója. Januárban fejeződtek be a kőműves és hidegburkoló OKJ-s szakmai képzéseink, ahol 10 hallgató sikeres szakmai vizsgát tett Püspökladányban. Szintén januárban 15 fő Hús termékgyártó OKJ-s szakmai vizsgát tett Tépén. Bárándon 100 fő kompetencia fejlesztését végeztük el januárban, 140 órában, majd ebből a 100 főből kiválasztásra került az a 15 fő, akik részt vettek a száraztészta készítő szakmai képzésben és jelenleg a működő tésztagyárban dolgoznak. További kompetenciafejlesztést végeztünk még 140 órában Mezősason és Berekböszörményben is, a két településen összesen 26 fő részére., akik a helyi szociális szövetkezetek tagjai közül kerültek ki. Az év folyamán a hagyományos ünnepkörökhöz kapcsolódva játszóházakat tartottunk Berettyóújfaluban több helyszínen is, valamint a környező településeken: Tépén és Biharkeresztesen. A nyárfolyamán a Bihari Népfőiskola székhelyén három héten keresztül „Manó Műhely” napközis tábort tartottunk. Összesen 36 kisiskolásnak nyújtottunk élményekben gazdag nyári
programokat, hogy szabadidejüket családias légkörben tölthessék. A kézműves tevékenységek, a közös játékok, a versenyfeladatok biztosították a változatosságot. Októberben a hagyományainkat folytatva ismét megrendeztük A művelődés hete- tanulás ünnepe rendezvénysorozatot. A hét keretében nem csak Berettyóújfaluban volt rendezvényünk, hanem Berekböszörményben és Szentpéterszegen is. A megvalósult rendezvények a következőek voltak: -
A 60 éves Fazekas Ferencről megjelent FF 60 Apai örökség című könyv bemutatója Nagy Sándor festő kiállításának megnyitója és Meleg Vilmos színművész Emőd Tamás-estje Berekböszörményben - A Kreatív Kézműves Klub kiállítása a Bihari Népfőiskola székházában - A váradi püspökség és káptalan nemzetmegtartó tevékenysége című előadás a szentpéterszegi Faluházban. -
Rendhagyó irodalom óra Ady Endréről, Imre Zoltán, Ady Endre Emlékmúzeum (Nagyvárad) igazgatójával - „Mindig volt és mindig lesz mese” – játszóház kisiskolásoknak -„Kelet Népe ’80 a Sebes-Körös partjától az Adler nyomdáig” című időszaki kiállítás megnyitója a Bihari Múzeumban - Fókuszcsoportos beszélgetés a Bihari Népfőiskola volt tanulóival Bárándon A hét kiemelkedő eseménye volt az egyesületünk Kreatív kézműves körének kiállítása a székházunkban. A kiállítás kapcsán az egész város megismerkedhetett a csoportunk tevékenységével. November 6-án mi is megrendeztük a Magyar föld sorsa című könyvbemutatót és fórumot Berettyóújfaluban. Vendégeink voltak Márai Géza és Tanka Endre, a könyv szerzői. Egyesületünk 2015. évben is rendszeresen biztosított termet különböző képzésekhez és vizsgákhoz. A Debreceni Törvényszék a nyár folyamán elfogadta és jogerőre emelte az új alapszabályunkat. 2015. év legfontosabb eseménye számunkra az október 22-én megtartott ünnepi közgyűlésünk ahol az egyesületünk 15 éves évfordulójáról emlékeztünk meg, amin az alapító tagok és a pártolók nagy létszámban vettek részt. Az elmúlt 15 év sokrétű és gazdag tevékenységeit, munkáját, eseményeit elevenítettük fel. Berettyóújfalu Lisztes Éva elnök
Budapest-környéki Népfőiskolai Szövetség 2015. évi közhasznú beszámolója Tárgyévben végzett alapcél szerinti és közhasznú tevékenységek bemutatása Egyesületünk, Szövetségünk 1989 októberében, 26 éve alakult meg a Szentendreiszigeten, Pócsmegyer - Surányban, amelyet akkor mintegy 20 népfőiskolai közösség alkotott. Az elmúlt év is eseményekben gazdag volt egyesületünk életében. Közgyűlést 2 alkalommal (alapszabály módosítás, megfelelés a civil tv.-nek és a polgári törvénykönyvnek), vezetőségi ülést 2 alkalommal, ellenőrző-számvizsgáló bizottsági ülést 1 alkalommal tartottunk. Szakmai működésünket a választott tisztségviselők önkéntesen végzik. -
Szakmai tartalom: • Kulturális, vidékfejlesztési programok az esélyegyenlőség, a társadalmi integráció erősítése érdekében. •Az önellátó, közösségi gazdasági formák, szociális szövetkezetek népszerűsítése, létre segítése.
Szervezeti élet megerősítése-kapcsolatépítés működési területünkön, valamint a Pest megyével határos Dél-szlovákiai térségekben. Szakmai tartalom: Érdeklődők, szövetségesek megkeresése, hálózatépítés, a népfőiskola, mint a legközvetlenebb önkéntes közösségi felnőtt tanulási forma egyenrangúsága népszerűsítése, az önkéntes művelődő és felnőtt tanulói lakossági csoportok végiglátogatása. Weboldal, levelezési lista bővítése, frissítése. Projekt generálás és a partnerség építés ösztönzése regionális, megyei, járási, helyi együttműködések bővítése elsősorban kulturális, felnőttképzési NGO-k-kal, települési önkormányzatokkal, intézményekkel.
Tanulás másképp: népfőiskolai önkéntesség, tanulókörök szakmai támogatása, érték teremtő, jó felnőttképzési, népfőiskolai gyakorlatok tapasztalatcseréje, kiterjesztése elsősorban - a vidéki családi kisgazdasági önellátás segítése, felkészítése terén, - a határ menti aprófalvas térségünk (szobi kistérség) határon inneni és túli népfőiskolai kapcsolatok szakmai támogatása.
Közhasznú tevékenységek bemutatása (tevékenységenként) Közhasznú tevékenység megnevezése
1. Információs, módszertani tanácsadás, szolgáltatás (folyamatos egész évben):
Pályázatfigyelés és tanácsadás a Szövetség partnerei számára a tevékenységhez szükséges forrásszerzés, bővítés érdekében. Sikeres pályázatok szakmai és pénzügyi megvalósítása a Lakitelek Népfőiskolai Alapítvány támogatásával, az alábbi, a BKNSZhez tartozó népfőiskolai csoportok bevonásával: Pilisszentkereszti Helytörténeti és Népfőiskolai Kör I Világháborús helyi frontharcos zászló rekonstrukciója és az egykori Budakalászi Textilművekre emlékező kiállítás tárgyában, Dányi „Sebestyén Sebestyén” Népfőiskola helyi gazdálkodási ismeretek és facsemete ültetés valamint helytörténeti témákban szervezett események, Kozár Gyula egykori dányi lelkész verseskönyvének kiadása témában, Szadai - veresegyházi népfőiskolai körrel együttműködve a hagyományos ökológiai gazdálkodási ismeretek és gyakorlatok témában.
A nem formális felnőttképzés fejlesztése érdekében tagságunk, partnereink valamint elsősorban a Pest megyei civil közösségek számára tapasztalatcsere látogatások.
Honlapunk folyamatos működtetése: www.bknsz.hu
FB oldalunk folyamatos működtetése: https://www.facebook.com/Budapestk%C3%B6rny%C3%A9ki-N%C3%A9pf%C5%91iskolai-Sz%C3%B6vets%C3%A9g767646736656057/
Részvétel a KMO Régióban népfőiskoláink rendezvényein, és a vidékfejlesztéssel, közösségi művelődéssel foglalkozó fórumokon: 75 éves volt 2015-ben az egykori Komárom - Esztergom megyei tatai Magyary Zoltán Népfőiskola, valamint 20 éves volt az újjáindult népfőiskola. Ünnepi és szakmai konferenciát, kiállítást rendeztek Keresztesi József irányításával. (2015. január és szeptember).
Kiemelkedő esemény volt a 30 éves megalakulását ünneplő, a Pest megyével határos Nógrád megyei Erdőkürti Művelődési Kör ünnepi közgyűlése 2015. dec.27-én. A tartalmas és hangulatos eseményen több, a BKNSZ-hez tartozó népfőiskolai csapat is képviseltette magát, és örömmel köszönthettük az örökifjú Budai Józsefet, a kör egykori alapítóját és jelenlegi vezetőjét. A művelődési kör példaértékűen, számos közösségi művelődési formával bővítette ismeretterjesztő, falufejlesztő tevékenységét: hagyományőrző népdalkör és tánccsoport, értéktár, viseletek gyűjtése, helytörténeti kutató, gyűjtőmunka, szlovák anyanyelvi és helyismereti nyári tábor szervezése Erdőkürtön, amelyeken sok fiatal van mindig és a faluból elszármazottak is hazatérnek.
Részt vettünk a Magyar Népfőiskolai Társaság által szervezett „Diófák alatti beszélgetésen és földfórumon” , a Társaság új telephelyén, Kővágóörsön és részesei lehettünk a 30 éves KÁLI - MEDENCE Népfőiskola, faluszeminárium újraindulásának.( 2015. augusztusban és decemberben).
Részt vettünk a „Culture Guid” a felnőttképzéssel és kulturális szolgáltatásokkal foglalkozó szervezetek nemzetközi együttműködésen alapuló szlovéniai EU-s tapasztalatcserén és konferencián.( 2015.júniusban) A nemzetközi projekt hazai koordinátora a Magyar Népfőiskolai Társaság s az Ő felkérésükre vettünk részt a budapesti és a ljubjanai programon. A nemzetközi projekt célja egy kézikönyv létrehozása a hátrányos helyzetűek kulturális integrációját segítő jó példákkal és módszertani útmutatóval.
A Nemzeti Művelődési Intézet felkérésére, együttműködve tagjainkkal és partnerszervezeteinkkel, tanulságos tapasztalatcsere látogatást és módszertani megbeszélést szerveztünk Szentendrén, a székhelyünkön, Torbjörn Bådagård, a svédországi Brommai Népfőiskola (Bromma Folkhögskola) igazgatójával. (2015. nov.12.) Svédországban széleskörű oktatási tevékenység folyik napjainkban is a felnőttek körében, amelyet jelentősen finanszíroz a svéd állam. A látogatástól áttörést várunk, a hazai civil népfőiskolai hálózat helyzetének javulását… Felmerült a konkrét kapcsolatépítés lehetősége is, a BKNSZ szakmai törekvéseihez illeszkedően, a fenntartható vidékfejlesztéssel foglalkozó svéd népfőiskolai programok és intézmények irányába. (Elmondása szerint kevés ilyen tematikájú népfőiskolai program és intézmény van Svédországban a felnőttképzés keretei között).
Közhasznú tevékenységhez kapcsolódó közfeladat, jogszabályhely: A szövetség által végzett tevékenység az 1997. évi CXL. tv. a kulturális javak védelméről és a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről 73. és 76. §-a alapján állami és helyi önkormányzati feladat, a jog gyakorlása közérdek, támogatása közcél… Az információs és módszertani, szakmai tanácsadáson, és a regionális valamint a fentebb felsorolt helyi rendezvényeken részvevők célcsoportja: lakossági érdeklődők, művelődő csoportok, civil szervezetek, különféle szakemberek, települési önkormányzatok, népfőiskolai civil hálózat a KMO Régióban és a környező megyékben. Közhasznú tevékenységből részesülők létszáma: 300 fő Közhasznú tevékenység főbb eredménye: - A népfőiskolai szellemiség, az önkéntes tanulás népszerűsítése közvetlenül az emberek találkozásával. A részvételi demokrácia és megtartó kisközösség építése, erősítése. 2. Regionális rendezvények szervezése Fenntartható vidék - Helyi érték, helyi termék a Dunakanyarban Beszélgetések, fórumok arról, hogyan élhetünk együtt jobban kisvárosainkban, falvainkban, a Dunakanyari Pilisi térségben 2015. szeptember 09. – Csobánka 2015. szeptember 16. – Kisoroszi 2015. szeptember 30. – Pomáz
Rendező: Budapest Környéki Népfőiskola Szövetség Szervező: Dunakanyar-Pilis Helyi Termék Szociális Szövetkezet Támogató: Magyar Nemzeti Vidéki Hálózat (MNVH) Az MNVH-támogatással megvalósított projekt fő célja a Dunakanyarban a tájra jellemző, minőségi kézműves helyi termékek, szolgáltatások fejlesztése, értékesítésének segítése. Célunk volt, hogy a települések lakossága számára találkozási, együttgondolkodási lehetőséget teremtsünk. Ezért két műhelytalálkozót szerveztünk két kistelepülésen, egyet a pilisi hegyvidéken, Csobánkán, egyet pedig a Szentendrei - szigeten Kisorosziban. A pomázi (projektzáró) konferencián a két műhelymunka - közös gondolkodás - során felvetődő gondolatait részletesen megbeszéltük és vidékfejlesztési szakemberek előadásaival egészítettük ki, mint pl. Papp Gergely szakmai főigazgató helyettes - Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, Weidel Walter területi felelős - MNVH Pest Megye, Zala Andrea, a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetség titkára, a Kisléptékű Termékelőállítók és Szolgáltatók Országos Érdekképviseletének Egyesülete alelnöke. Mindhárom településen sikeresek voltak a műhelymunka találkozók, mert jelen voltak a helyi termelők, gazdálkodók, a képviselő testület tagjai, az érdeklődő civilek, a lakosság és néhol a helyi egyház képviselői is. Az a társadalmi hiány, ami a térség civil életében és gazdasági érdekképviselet területén létező valóság, egyben felelőssé teszi a helyi önkormányzatokat a döntések előtti lakosságitermelői- résztvevői egyeztetések megtartására. A településeknek és a termelőknek is össze kell fognia. Hosszútávon a hiátus megszűntetésére, a szervezetek legitimizálására van szükség. A kulturális népnevelés és a közösségi kompetenciák erősítésében a népfőiskolai hálózat és más helyi szervezetek együttműködése hasznos lenne. A helyi kisgazdasági egységek, a családi vállalkozások, a kézművesek, iparművészek, röviden az aktív termelők szövetkezésének segítése az egyik járható út. Az ún. szociális szövetkezetben az önkormányzatok tagi szerepe ma már szabályozott és lehetséges. A kistermelői minőségi termék- és szolgáltatási kínálatfejlődésével együtt megnő a térség turisztikai vonzereje is. Természetesen fontos a térség többi községének és városának a megszólítása is, tehát szándékunkban áll a projekt mielőbbi folytatása Érezhető, hogy a lakosságra a gazdasági nehézségek ösztönzőleg hatnak sorsuk jobbítására és az együttgondolkodásra. A fórumokkal célunk volt a helyi kistermelői gazdaságfejlődési lehetőségek és ezek akadályainak feltárása. A visszajelzések szerint kötetlen, őszinte hangulatú lakossági beszélgetések alakultak ki mindhárom településen. Az viszont már A HELYI KÖZÖSSÉG EREJÉN múlik, hogy az elhangzottak után milyen konszenzusos fejlődési folyamatok fognak beindulni. Reméljük, hogy ezt majd a politika is megerősíti. Közhasznú tevékenység célcsoportja: lakossági érdeklődők, családi gazdaságok, szociális szövetkezetek, civil szervezetek, különféle szakemberek, települési önkormányzatok, népfőiskolai civil hálózat a KMO Régióban és az országban, valamint a határon túl, elsősorban a Pest megye északi részével határos Dél-szlovákiai Ipoly mentén. Közhasznú tevékenységből részesülők létszáma: 200 fő Közhasznú tevékenység főbb eredménye: Egyre többen ismerik fel a fenntartható életmódú öntevékenység és kisközösségi önszerveződés nemzetmegtartó
erejét. Büszkék vagyunk rá, hogy több helyre hívták meg ezt a BKNSZ programot, az itt közreműködő szakértőivel együtt. 3. Szakmai tevékenységünk megvalósításához pénzügyi forrásként a Lakitelek Népfőiskolai Alapítvány, a NEA Közösségi Környezet – KMR Szakkollégiuma és az MNVH – NAKVI pályázati támogatása adott lehetőséget. 4. Részt veszünk az NMI által országosan kezdeményezett és koordinált kulturális közfoglalkoztatásban, így 2015-ben 1 fővel bővült a BKNSZ humán erőforrása, szervezeti kapacitása. Az elmúlt 25 év alatt nem volt lehetőségünk főállású alkalmazottal dolgozni, mindig önkéntesen láttuk el szervezetünk működtetését, de az NMI-vel való 2013 óta folyó partnerszervezeti együttműködés alapján a szakmai, módszertani, információs, szervezési, tanácsadó, képzési és a hálózatépítési tevékenységünket már folyamatosabban és igényesebben el tudtuk látni a főállású kulturális közmunkás személy (Balogh Judit agrár-kertészmérnök, környezetvédelmi szakértő) mindennapi munkájával. Továbbra is hiányzik viszont a folyamatos megyei, regionális színtű népfőiskolai munkához nélkülözhetetlen szerény mértékű működési támogatás, egy állandó, kiszámítható pénzügyi forrás, mivel mind ez idáig nem született meg a népfőiskolai törvény, ill. egy, az ezt is szabályozó, a népfőiskolai szervezetek (szerény) normatív támogatása. Szentendre, 2016-01-06. Nagy Júlia BKNSZ elnöke
Etnikai Népfőiskola, Szolnok 2015- évi események
Tanulással a szegénység ellen - nemzetközi projekt tapasztalatainak feldolgozása beszámoló Belső szervezet fejlesztés az új törvényi változás elvárásai szerint. Nemzeti összetartozás Társadalmi vállalkozás (projekt partnerként) Elfogadó, támogató társadalom elősegítése szakmai programok szervezése A Magyar föld sorsa Fórum szervezése Szolnokon
Több generációs családi tábor. (20 éves „Sin andre” Roma startup projekt. Ünnepi beszámoló előkészítése, szervezése) Hagyományos karitatív feladatok: Karácsonyi adománygyűjtés a Magyar Élelmiszer Bank támogatásával. Adományosztás a rászoruló családok részére. Kulturális események: -
Hagyományos Főző verseny Kézműves kuckó,
Nemzeti és Egyházi ünnepek szervezése, megvalósítása.
A Gömöri Népfőiskolai Egyesület tevékenységének rövid bemutatása Az egyesület 1992-ben alakult. Fő tevékenységünk a népfőiskolai hagyományokhoz híven ismeretterjesztő előadásokat szervezése, valamint a Gömöri Múzeummal együttműködve a népi hagyományok felkutatása és ápolása. Az előadásokban eddig leginkább a térség társadalompolitikai kérdéseivel, egészségmegőrzéssel kapcsolatos tájékoztatással, a népi díszítőművészettel (hímzés, szövés, csipkeverés) foglalkoztunk. Az egyesület szervezésében működik az ügyes kezű asszonyok részvételével a „Kézim unka szakkör”, ahol a lassan feledésbe merülő csipkeverést tanulják és gyakorolják eredeti gömöri csipke-minták felhasználásával. Másik jelentős kézimunka-technika a gömöri csomós hímzés, amit terítőkön, és viselet darabokon is alkalmaznak a kézimunkázó asszonyok. Munkáinkból 2015 márciusában kiállításunk volt „Viselet-darabok Gömörben” címmel, melyhez színes kiadványt is készítettünk a bemutatott ruhák képeivel. A csipkekészítés és hímzés mellett az aktuális ünnepekre is készítünk dísztárgyakat: pl. kokárdák, hímes tojások, karácsonyfadíszek. Az utóbbi években tevékenységi körünk kiegészült a gasztronómiai hagyományok felkutatásával és ápolásával, mivel a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal LEADER programja keretében jelentős támogatásban részesültünk az „ÍZEK HÁZA KIALAKÍTÁSA PUTNOKON” projekt keretében. A program célja: A Bányász Művelődési Ház területén lévő épületrész felújítása, korszerűsítése, konyha kialakítása. Helyi termékek felhasználásával hagyományos receptek alapján készült ételek és italok interaktív bemutatása. Helyi hagyományok továbbvitele érdekében generációk közötti képzések tartása, ahol helyi ízekkel, étkezési szokásokkal ismerkednek a résztvevők. Az első két tanfolyamot a fiatalok körében hirdettük meg, hiszen ők vannak legjobban kitéve a gyorséttermi étkezés veszélyeinek, valamint a saját étkezési és életvezetési szokások
kialakítását célszerű fiatal korban elkezdeni. Szerencsére egyre inkább teret kap a köztudatban és a médiában a helyi ételek főzésének, helyi termékek árusításának divatja, ezért szívesen jelentkeztek tanfolyamjainkra. A tanfolyam elméleti és gyakorlati részből állt. A gyakorlatban a leggyakoribb táj-jelegű ételeket főztük meg, az egyszerűtől a bonyolultabb felé haladva. A tanfolyam receptjeit kis kiadványban tettük nyilvánossá. Gyűjtőmunkát szervezünk a térségben a hagyományos receptek összegyűjtésére, melyet egy adatbázisban rögzítünk, és a későbbi kiadványok szakmai anyagaként szolgálnak. A projekt során kialakított konyha módszertani központként szolgálhat, ezzel is emelve a térség turisztikai színvonalát. Egy és több napos kirándulásokat is szervezünk a tagoknak, és a munkánk iránt érdeklődőknek, ahol helyismereti és történelmi emlékeket látogatunk meg.
Kistarcsai Kulturális Egyesület A Kistarcsai Kulturális Egyesület 2015-ben is minden csütörtökön tartott egy ismeretterjesztő előadást, kivéve a csütörtökre esett karácsonyt és Szilvesztert, így kereken 50 alkalommal jöttek össze az érdeklődők. Tartottunk egy csipkekészítő és egy hímző tanfolyamot, melyek résztvevői készítettek egyegy közös alkotást. A két művet bekereteztettük, és a polgármesteri hivatal folyosójának falára elhelyezve avattuk fel. Megkezdtük a helyi értékek feltárását, mely folyamat keretében felkutattuk a településen található feszületek - 7 db van belőlük - állításának történetét. Egy hagyatékban találtunk kiadatlan verseket, melyekből Gyáva népnek nincs hazája címmel jelentettünk meg egy kötetet. Kereszti Ferenc
ÖSSZEFOGLALÓ A 20 ÉVES TATAI MAGYARY ZOLTÁN NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG 2015. ÉVI SZAKMAI MUNKÁJÁRÓL Az elmúlt esztendő fontos évet jelentett a népfőiskola számára több okból. Egyrészt készülhettünk a 20. évfordulónkra, másrészt olyan jelentős időpontokra is kellett készülnünk, mint a Magyaryék kezdeményezte Tatai Népfőiskola indulásának 75.- és Magyary Zoltán és felesége – Techert Margit – halálának 70. évfordulójára.
Miután a népfőiskolai tanfolyamokat tanév jelleggel szervezzük, ezért 2015-ben is könnyű helyzetben voltunk ebből a szempontból, mert a programjaink többsége (9) folytatódott, illetve az új programmal bővítve összesen 11 érdeklődési kört tudtunk kielégíteni, továbbá kettő nyelvtanfolyam indítását sikerült elérni (egy német, egy angol), egy német nyelvtanfolyam áthúzódott 2016-ra. A befejezett sorozataink közül kiemeljük az Erdély történetét, a Pszichológiát, a Gyógynövény ismeretet és az Esterházy család történetét. Ezek a programok mind szakmailag, mind a hallgatói érdeklődést tekintve kiemelkedően sikeresek voltak. Az új tanévben sikerült folytatni az irodalom történetet és az egészségügyi programot – kicsit bővítve a lélektani megközelítésekkel, valamint a Zöld Forrás támogatása révén a Gerecse Natúrpark bemutatását célzó sorozatunkat és egy német nyelvtanfolyamot indítottunk el. A sorozatok érdeklődési területe összesen 11, ahol a részt vevők száma 2396 fő, akik 81 programon (előadáson) jelentek meg. A nyelvtanfolyamok száma 3, a hallgatók száma 12 fő. A felsorolt képzési programokon kívül népfőiskolánk még számos más eseményt szervezett, illetve volt részese és/vagy közreműködője. Ezek száma meghaladta a 10-et. Elsőnek a 20. évfordulónkhoz kapcsolódó alapítók találkozóját, ünnepi közgyűlésünket és a hozzá kapcsolód kiállítást emeljük ki. De fontos esemény volt a beszámoló közgyűlésünk is, ahol a választás során új elnököt – Borsó Tibor személyében – és részben, új elnökséget is bízott meg tagságunk. A bevezetőben jelezett évfordulókhoz is kapcsolódtak konferenciák, amelyeket sikeresen valósítottunk meg mind tartalmilag, mind szervezésileg. Fontos tényező, hogy a megyei önkormányzat elnöke és a kormánymegbízott és a népfőiskolák (MNT) országos elnöke is jelen volt ezeken a fórumokon. Hasonlóan az előzőekhez, méltó módon sikerült megszervezni a Magyary konferencia helyi rendezvényeit is, de részt vettünk a budapesti programokon is. Volt még néhány kisebb rendezvényünk is – köztük olyan „Látóutak”, mint az Országos Széchenyi Könyvtár Corvinák kiállítása és a Csontváry kiállítás megtekintése. Ismét részt vehettünk a Kormányhivatal Munkaügyi Főosztálya által szervezett Pályaválasztási kiállításon, és szívhez szóló programmal, az „Őrangyalok személyi igazolvánnyal” c. programmal (Döbrentey Ildikó-Levente Péter könyvének bemutatójával) zártuk az évet. Továbbra is elláttuk a munkaügyi információ-szolgáltatás ellátását a megye egész területén a járások munkaügyi osztályain, ahol az ott munkát végző 8 munkatársunk 6 590 főnek nyújtottak információt a szerződés keretében. A működtetés fontos feltétele a finanszírozás, amit sikerült az elmúlt évben is megoldani. Ennek döntő szerepe volt a munkaügyi szolgáltatás ellátásának, az önkormányzati támogatásnak, néhány sikeres pályázatnak és nem utolsó sorban a jelentősebben emelkedő vállalati támogatásnak! A népfőiskola városi jelenléte aktivitása azon is mérhető, hogy más civil szervezetekkel és intézményekkel milyen a kapcsolata, együttműködése. Az elmúlt évben ezek a kapcsolatok is erősödtek, ezen belül a Versbarátok Körét emeljük ki. Más vonatkozású aktivitás, hogy a múlt évben is fogadtuk Egei György nagyváradi festőt, aki számos alkotást készített és adományozott a városnak és a népfőiskolának (különösen fontos számunkra a Magyary szülőház és a Kossuth tér előző állapotát megörökítő rajzok).
Népfőiskolánk számos más területen is tevékenykedett, aktívan bekapcsolódtunk az MNT országos programjaiba, részt vettünk a tatabányai Agora által szervezett „kulturális piacon”, szakmai anyagot készítettünk az OFA „Kiválósági” pályázatára, és beneveztünk a megyei Príma díjra, ahol a 10-es jelöltek körébe kerültünk. A 2015. évi eredményekhez nagymértékben hozzájárultak önkénteseink, támogatóink, előadóink és munkatársaink, amit ez alkalommal is szeretnénk megköszönni elnökségünk nevében. Bízunk benne, hogy az ilyen támogatásokra 2016-ban is számíthatunk! 2016. január 15. Borsó Tibor, elnök
Megyei Népfőiskola Egyesület Beszámoló a 2015 évi tevékenységéről Berettyóújfalu Januárban hagyományosan Nagyváraddal közösen emlékeztünk meg a magyar kultúra napjáról. 15 éve indítottuk útjára ezt a rendezvénysorozatot. Kerekasztal beszélgetést szerveztünk a Kárpát-medencei magyarság műveltségi állapota címmel.(15 éve ezzel a beszélgetéssel indítottuk útjára a rendezvénysorozatot.) A BINCISZ-el közösen Nagyváradon tartottuk a hagyományos civil társadalom napja rendezvényünket. Augusztus 23-án szintén a Nagyváradi civil szervezetekkel közösen emlékeztünk meg Kölcsey születésének 225-dik évfordulójáról. Sződemeteren megkoszorúztuk a költő szobrát. Októberben a művelődés hete-tanulás ünnepe keretében előadásokat,kiállítást,könyvbemutatót és előadó-estet szerveztünk. Decemberben szervezetünk az egészségért címmel egész napos programot. A témái a következők voltak: - Stressz kezelés, lelki egyensúly megőrzése - Életvezetési kompetenciák fejlesztése - Önismeret fejlesztése - Tolerancia fejlesztése, konfliktuskezelés Hagyományunkat folytatva ismét vittünk minden székelylengyelfalvi gyereknek karácsonyi ajándékot, melyet a karácsonyi szentmisén adtunk át. "Fiatalok foglalkoztatása a Sárréten" című TÁMOP-1.41-12/1-2013-0097 azonosító számú projekt keretében Bárándon aszaló üzem beruházását valósítottuk meg. Az aszaló eszköz beszerzése mellett 4 fő szakmai képzését és foglalkoztatását valósítottuk meg.
A projekt megvalósítása 2014. március 1-jén kezdődött és 2015. február 28-án fejeződött be. Porkoláb Lajos
A Mezőföld Népfőiskolai Társaság a 2015. évben a következő programokat szervezte meg 01.29. 03.22. 04.12. 04.29. 05.10. 05.16. 05.21. 05.22. 05.22. 06.03. 06.18. 06.24. 06.27. 07.13. 09.17. 09.19. 09.26. 09.29. 10.03. 10.15. 10.16. 10.20. 11.19.
A Mezőföld Népfőiskolai Társaság tevékenységének bemutatása – 2 fő Biokertész leszek! – 76 fő Biokertész leszek 2. – 71 fő Biogazda leszek! – 17 fő Biokertész leszek 3. – 18 fő Kishantos új utakon – 14 fő Megújuló energiák napja – 11 fő Kishantos bemutatása – 20 fő Huszárok Kishantoson – Kertai Zalán festőművész kiállításának megnyitója – 7 fő Erdőgazdálkodás más szemlélettel – Az erdő nyitott könyv – 6 fő Kishantos bemutatása – 9 fő A kishantosi napelem rendszer bemutatása – 10 fő Kishantos bemutatása – 6 fő Dán népfőiskolai program – meghallgatás – 17 fő Dán népfőiskolai program – felkészítő – 2015. őszi kurzus – 4 fő Biogazda leszek – 5 fő Kishantos bemutatása – 13 fő Biogazda leszek! – 14 fő Méhészek napja Kishantoson – A méhek jövője – 5 fő Biokertész leszek – 7 fő A magyar föld sorsa – fórum – kb 40 fő Biogazda leszek! – 11 fő Biogazda leszek ! - 4 fő
Összesen : 387 fő Programjaink a www.kishantos.hu honlapon voltak közzétéve, ill. több program megjelent a facebookon.
A Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület Az Egyesület keretein belül, 23 éve /1992. óta/ működik a Nők népfőiskolája. A csoport tagjai között minden korosztály és társadalmi réteg megtalálható. Mottónk, ha csütörtök, akkor népfőiskola.
2015. évben a foglalkozásokat kéthetente tartottuk. Előadásaink témái voltak: - Kovács Kálmánné: gyógyító kövek, - Ősi magyar hitvilág, Cseri Melinda, - Traumák kezelése, feldolgozása, - 800 éves Nagyrábé, - a Nagyrábéi Baráti Kör és Egyesület szervezésében konferencián vettünk részt. - Színházi előadást néztünk meg, Ki fut a nő után címmel. - Karácsonyi készülődés, kézműves foglalkozást szerveztünk decemberben. 2016.évben is megtartásra kerültek foglalkozásaink, a befejezést április közepére tervezzük.
„Sebestyén Sebestyén Népfőiskola” 2015 /Visszatekintés/
1., Az elmúlt évi előadásokat Dr Kunkovács László Kossuth-díjas kultúrantropológus, Balázsi Károly főiskolai docens, Heltai Miklós gimnáziumi igazgató, Dr Fábri Mihály gimnáziumi tanár és Dr Lencsés György c. egyetemi tanár tartották. 2., Kiállítás keretében emlékeztünk meg Kozár Gyula egykori dányi plébánosról, 250 példányszámban kiadtuk verses kéziratát. 3.,Megkerestük a szőlő hegyen az ősi gyümölcsfákat, tovább szaporítottuk. Megtanultuk az oltás és a szemzés szaporítási módokat Sára János gyümölcsész, etnográfus, erdőmérnök egyetemi oktatótól. 4., Kb ötven általunk sikeresen oltott gyümölcsfa csemetét ajándékoztunk el: "Verj gyökeret" kívánsággal, ami éppen úgy vonatkozik a növényre mint ránk, akik itt születtünk vagy ide kerültünk. 5., Megismertük a szociális szövetkezet legfontosabb tulajdonságait Bocskay József rendszerszervezőtől. 6., Az iskolai oktatás tartalmának átadására és bizonyos nevelési célkitűzések elérésére alkalmas módszert megismertük és ezzel kapcsolatos bemutató tanításon is részt vettünk. Ajánlottuk a megismerését önkormányzatnak, iskolának, családsegítőnek, szülői munkaközösségnek stb. 7., Zarándoklatokat szerveztünk és tartottunk a Hajós - Mecseknádasd /magyar kamínó/, a Baja Báta /Szent Vér/ útvonalon gyalogosan, Mátra-Verebély Szentkútra gyalogos és tömegközlekedés módszerével,Csíksomlyóra autóbusszal menve. 8., Közös színházlátogatás. 9., Partner szervezeteink rendezvényein részt vettünk így a Magyar Népfőiskola Társasággal Kővágóőrsön, találkozás és konzultáció társadalmi kérdésekről ezt igazán ismerőkkel,Gödöllői Teleki Egyesület rendezvényei, Lakitelek, Erdőkürt jubileumi összejövetel. 10., Előkészületet tettünk több területen, pl Sebestyén köztéri szobor. Kozár - Jarábik munka megjelentetése, de nem tudtunk rá pénzt keríteni. Gódor András c.egyetemi tanár, Dány
„Szentandrás” a Galgamenti Népfőiskola Alapítványa
A Galgamenti Népfőiskola 1989. október 23-án kezdte meg működését. 1992 óta a szervezeti és intézményi hátteret a „Szentandrás” a Galgamenti Népfőiskola Alapítványa biztosítja, mely 1998 óta közhasznú szervezet. Alapítóink: Galgahévíz Önkormányzata és a Galgafarm Egyesület. Alapvető célunk a népfőiskolai gondolat jegyében a helyi értékek feltárása, a helyi nyilvánosság megteremtése és a közösség építése. Foglalkozunk ennek keretében egészségvédelemmel, természetes gyógymódok megismerésével, az ökológiailag tudatos életmód elősegítésével, természeti adottságaink, építészeti, és kulturális örökségünk védelmével, helytörténeti kutatások előmozdításával. A helyi értékként tekintünk eleink néphagyományaira, népzenére, néptáncra, kézimunkákra, melyek Galgahévízre illetve a Galgamentére jellemzőek. Érdekesek számunkra az emberi sorsok, a hagyományos kézműves mesterségek, a hagyományos ételkészítés, a helyi jelentőségű műemlékek megismertetése és védelme. 2006 ősze óta tagja vagyunk a Környezet- és Természetvédelmi Oktató Központok Országos Szövetségének (KOKOSZ). Folyamatos programok:
Memofitt torna felnőtteknek minden hétfőn 18.00-19.00 4 felnőtt min. Jóga minden csütörtökön 17-19 óra között 6 felnőtt min. Memofitt torna gyerekeknek Basa Brigitta TSMT tornaoktató 40 iskolás gyermek (március, április, május, június ) Helytörténeti klub Kolesza István autodidakta helytörténész segítségével 2015. november 3. Kezdetek 16 felnőtt 2015. december 1. Hazatérés a hőforrásokhoz 5 felnőtt Beszélgető kör 2015. március 24. Egy pedagógus életének dicsérete (Paraszkay Sára 80. születésnapja) 20 felnőtt Egészséges konyha előadássorozat 2015. február 24. Amit tudni kell a daganatos betegségekről, és kezelésükről Temesvári Gabriella természetgyógyásszal 13 felnőtt 2015. március 10. kedd Vadon termő zöld, ehető növények, ivólé készítés 12 felnőtt Temesvári Gabriella természetgyógyásszal 2015. szeptember 29. Az egészség 3 pillére (Víz, mozgás, masszázs) 8 felnőtt hozott kútvizek vizsgálata, beszélgetés Füredi Éva táplálkozás tanácsadóval, Gyarmati Attila masszőrrel https://www.facebook.com/media/set/?set=a.730671777036835.1073741839.170247859745 899&type=3 Pályaorientációs foglalkozás 2015. október 2. 8. osztályosok 24 iskolás gyermek Szakmai segítő: dr. Suhajda Csilla (SZIE jogász, pályatanácsadó) Beszélgető kör –
Vásárlóerő Kft. (Tura) bemutatkozása – kuponrendszerek működése a fogyasztói társadalomban 2015.december 8. – 4 felnőtt
Folyamatos bázisóvodai programok: (96 óvodás) - szelektív hulladékgyűjtés csoportonként, mely által környezettudatos nevelés a gyermekeken keresztül a családok számára is példát mutat - társasjátékok, saját készítésű és vásárolt is a környezetvédelem témában. - hulladék hasznosítás a családok bevonásával is, kreatív tevékenységek szervezésével (barkácsolás, vizuális tevékenységek) - tudatosságra nevelés a mértéktelen víz-, villanyfogyasztás területén - folyamatos artézi víz fogyasztása - gyógynövényekkel beültetett kiskert folyamatos gondozása, a növények szükség szerinti Időszaki bázisóvodai programok: · Szeptemberben a nevelési év indításaként udvar és tereprendezés. A balesetveszélyes, elöregedett fák kivágása illetve felmetszése, újak beszerzése. · Október hónapban a hagyományőrző szüreti bál szervezése, lebonyolítása, melyen meghívott vendégeink között vannak a családtagok, illetve a társintézményeink képviselői. Előzőleg családoknál szüretelésen, valamint szőlő feldolgozási folyamatokban vesznek részt az óvodások. · Őszi udvarrendezés, falevelek összegyűjtése, komposzt keretbe helyezése a gyermekekkel közösen. · Októberben még regionális rendezvényen, a Komposzt Napon veszünk részt a zsámboki és boldogi óvodásokkal közösen (a Hatvani Vadász Múzeumban) · Novemberben az egészségvédelmi hónap programjaként az iskolások meghívására a nagycsoportosok részt vesznek az egészségvédelmi napon, a délelőtti programokba bekapcsolódnak. · Minden csoportban gyümölcs és zöldségnapokat tartunk, nagyobb hangsúlyt fektetünk egészségünk védelme, a tisztálkodás és az egészséges táplálkozás témakörben. Vendégül látjuk a védő nénit, aki praktikus tanácsokkal lát el minket. · Decemberben a szülők által készített (több ajándék hulladék alapanyagból is) és szervezett egy hetes Adventi vásár van intézményünkben. Idén a falu Adventi vásárán is részt vettünk a szülők segítségével. · Farsangi előkészületek és óvodás jelmezbál szintén a szülőkkel közösen a Művelődési Házban. A zsákbamacska meglepetéseiben saját készítésűek és újrahasznosított anyagok felhasználásával készülnek. · Húsvéti hagyományok ápolása, ajándék készítés természetes anyagokból, locsolkodás szokásának felelevenítése. · Anyák napjára ajándékkészítés, virágültetés cserépbe, illetve balkon ládákba. · Föld napi rendezvény a zsámboki és boldogi óvodásokkal áprilisban, ahol az idén ismételten mi vállaltuk el a házigazda szerepét, élménydús programmal (Mrkva tanyán, séta, ismerkedés a környezettel és egy kedves családnál a biokertészkedés megismerése, szabadtéri népi játékok) · Tavaszi udvarrendezés a gyermekekkel közösen (locsolás, fák, bokrok ritkítása, metszése, virág és gyógynövények ültetése) · Séták, túrák, kirándulások közeli és távolabbi környezetünkben (Galga patak, rét, Szent András domb, Bika tó, erdő, Ökofalu, játszótér, Turai kastély, családok látogatása)
C) Jeles napi ünnepségek, évfordulók, megemlékezések:
2015. április 22. Regionális Föld napja az óvodásokkal. – Állatok és a természet Szervező: Csemetekert Óvoda, Galgahévíz, Mrkva tanya (kecskefarm), Stefán család Támogató: Galgamenti Népfőiskola, Szelektív Kft. Résztvevők: zsámboki, boldogi és galgahévízi óvodások (15 felnőtt és 75 óvodás) Képek itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.666957916741555.1073741837.170247859 745899&type=3 2015. május 14. csütörtök 14-17 óra Regionális Madarak és Fák napja az iskolásokkal – Téma: Mimó és Csipek, valamint a hangyák és a társadalmuk Szakmai segítő: Hrács Krisztina: Közelről a hangyák élete (diavetítéses előadás)
Szervező: Bajza Lenke Általános Iskola pedagógusai, szülői munkaközössége és 8. osztályosai, Zsámbok, Galgamenti Népfőiskola, Hrács Krisztina Állattan tanszék (SZIE) Résztvevők: zsámboki, turai, vácszentlászlói és galgahévízi 5. osztályosok 5-5- fős csapatai (15 felnőtt 30 ált. iskolás gyermek) Képek itt: http://www.galga-nfi.info.hu/projektek.html
2015. október 14. szerda 10-13 óra Regionális Komposztbuli óvodásokkal (Boldog, Csicsergő óvoda, Galgahévíz, Csemetekert óvoda, Zsámbok Kacó óvoda nagycsoportosai) a hatvani Széchenyi Zsigmond Kárpát-medencei Vadászati Múzeum, valamint a Széchenyi Zsigmond Könyvtár (3 vendéglátó foglakoztató) vendégei voltunk Szervező: Boldog, Csicsergő Óvoda és a Galgamenti Népfőiskola Résztvevők: 80 kisgyermek és kísérő pedagógusok 12 fő. Téma: nagyvadak az erdőben, apró élőlények a komposztban Képek itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.735441053226574.1073741841.17024785 9745899&type=3 2014. október 12. hétfő 14-16 óra Regionális Komposztbuli iskolásokkal (24 iskolás gyermek és 6 felnőtt) (Tura, Galgahévíz, Zsámbok, Vácszentlászló) résztvevőkkel Turán voltunk iskolai vetélkedőn. Helyszín: Hevesi György Általános Iskola Téma: szelektív hulladékgyűjtés és a komposztlakó állatok, különös tekintettel az ezerlábúakra Segítő szakember: Hrács Krisztina Állattan Tsz. (SZIE) afrikai ezerlábú állatasszisztált foglalkozás tartása, előadás Képek itt: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.734695529967793.1073741840.17024785 9745899&type=3 2015. november 25. Adventi díszkészítés felnőttekkel – (8 felnőtt, 2 iskolás gyermek) 2015. december 13. Kiskarácsony a népfőiskolán (5 felnőtt és 1 iskolás gyerek)
Zalai Népfőiskolai Egyesület A nem teljeskörűen felsorolt projektek egyesületünk Börtön Népfőiskolai és egyéb programjainak mérföldköveit jelentik, amelyekről bővebben olvashat kiadványunkban, a Zalai Kapocsban, illetve az alábbi képes összefoglalóban
EGYÜTT EGYMÁSÉRT NEA-TF-15-SZ-0027 Projektünk célja: egészségmegőrzés, egészséges életmódra nevelés a Nemzeti Együttműködési Alap TF kollégiumának támogatásával. A projekt megvalósítási ideje: 2015.04.01 – 2016.03.31-ig tart.
TABUK NÉLKÜL KAB-ME-14-B-14738 Jelen projektünk célja: a több éve működő drogprevenciós program folytatása A projekt megvalósítási ideje: 2014.07.01 – 2015.03.31-ig tart, 12 fő bevonásával. Célunk, hogy tevékenységünkkel elősegítsük a fokozottan veszélyeztetett és halmozottan hátrányos célcsoportunk társadalomba való beilleszkedésének esélyét. AZ EGÉSZSÉG ÉRTÉK NEA-TF-14-SZ-0008 Jelen projektünk célja: előző egészségmegőrző programunk Megvalósítási ideje: 2014.04.01 – 2015.03.31-ig tart, 24 fő bevonásával.
folytatása.