„A kutya kerget a macskát”, avagy mit mondanak a grammatikalitási ítéletek a nyelvtani kompetenciáról? Lukács Ágnes1,2 és Kas Bence3,4 1 MTA-BME Neuropszichológiai és Pszicholingvisztikai Kutatócsoport, Budapest 2 MTA Nyelvtudományi Intézete, Budapest 3 BME Kognitív Tudományi Tanszék, Budapest 4 ELTE GYFK Fonetikai és Logopédiai Tanszék, Budapest
1. Bevezetés A nyelvtani helyességi – avagy grammatikalitási – ítéletek (NYHÍ) az egyik legáltalánosabban használt nyelvészeti és pszicholingvisztikai vizsgálati módszer. Egy tipikus NYHÍfeladatban a vizsgált személy jellegzetesen egy mondatot hall vagy olvas, és el kell döntenie, hogy az jólformált-e vagy sem, illetve a feladat egyes változataiban a jólformáltság mértékét kell megítélnie. A módszer elterjedése a generatív nyelvtani programot meghirdető Chomsky (1957) állásfoglalásához köthető, aki szerint egy adott nyelv szabályosan szerkesztett mondatainak körét az anyanyelvi beszélők implicit módon hozott nyelvtani helyességi ítéletei jelölik ki. A jól-, illetve rosszulformált mondatok nyelvtani helyességének megítéltetésével tehát egyrészt információt szerezhetünk arról, hogy mely szósorok nem részei az adott nyelvnek, másrészt a spontán produkcióban nem vagy csak ritkán megjelenő szerkezetekre vonatkozó tudást is tesztelhetjük (Tremblay, 2005). További előnye, hogy mivel megértési feladat, nem befolyásolják a beszédprodukció sajátos nehézségei. A fentiek alapján széles körben elfogadott az a nézet, mely szerint a nyelvtani helyességi ítéletek közvetlenül az egyén nyelvi kompetenciáját tükrözik. Mivel azonban a nyelvtani kompetencia az introspekció számára nem közvetlenül hozzáférhető, a NYH ítéletekben megnyilvánuló, grammatikalitásra vonatkozó intuíciókat olyan performanciatényezők, mint például az emlékezeti kapacitáskorlát, figyelem, a vizsgálatvezetőnek való megfelelés kényszere mindenképpen befolyásolhatják. Az alábbiakban azt fogjuk megvizsgálni, hogy az általánosan a nyelvi kompetencia vizsgálatára alkalmazott nyelvtani helyességi ítéleteket igénylő feladatokban milyen tényezők befolyásolhatják a teljesítményt, külön figyelmet szentelve a kompetencián kívüli faktoroknak. Ehhez nyelvfejlődési zavarral diagnosztizált (NYZ) gyerekek NYH eredményeit hasonlítjuk össze egy receptív szókincsben illesztett kontrollcsoportéval (SZK), és elemezzük a két
1
csoportban a nyelvtani képesség, a szókincsméret és a rövidtávú verbális emlékezeti terjedelem összefüggéseit a jólformáltsági ítéletekkel. A nyelvi zavar forrása többféle lehet, ennek következtében a megjelenési formái is sokszínűek. Így azon túl, hogy a NYZ-csoport grammatikalitási ítéletei önmagukban is érdekes adathalmazt jelentenek, az egyéni mutatókban tettenérhető nyelvi képességbeli vagy feldolgozási kapacitásbeli korlátozottság több öszszefüggés vizsgálatát teszi lehetővé, mint egy tipikus fejlődésű csoport egyedüli vizsgálata. Utóbbiaknál ugyanis az esetleges plafonhatások rejtve hagyhatják az NYHÍ-ben mutatott teljesítmény kapcsolatait a különböző képességekkel. Tesztfeladatunkban a résztvevők egyeztetési hibás mondatokról hoztak jólformáltsági ítéleteket. Több okunk is volt arra, hogy az egyeztetéses hibákat állítsuk a középpontba. A nyelvfejlődési zavar több elmélete is központi, bizonyos megfogalmazásokban oki jelentőségűnek tartja az egyeztetési deficitet, de viták folynak arról, hogy az elmaradás nyelvtani reprezentációs, vagy általánosabb feldolgozásbeli nehézség következménye. A magyar azért különleges tesztelési terepe ezeknek az elméleteknek, mert az egyeztetésnek is gazdag morfológiája van, és az alannyal való szám- és személybeli egyezésen túl egy korábban még nem vizsgált ritkább egyezéstípust, a tárgy definitségével való egyezést is vizsgálva pontosabb képet kaphatunk arról, hogy valóban általános egyeztetési deficittel állunk-e szemben. A nyelvi zavart mutató gyerekek eddigi NYHÍ-vizsgálatainak eredményei távolról sem konkluzívak, találunk a feldolgozási korlátok zavarának elsődlegessége mellett és a nyelvtani reprezentációs deficit mellett szóló adatokat is. Montgomery és Leonard (1998) a feldolgozási nehézség hatását tesztelték egy szófelismerési feladattal kiegészített NYHÍ-feladatban, perceptuálisan nehezebben (jelen E/3 -s, múlt -ed) és könnyebben (-ing) azonosítható toldalékoknál. A 8;5 éves átlagéletkorú SLI-csoport a szófelismerésben csak a könnyebben észlelhető toldalékokra volt érzékeny (szemben a receptív szintaxisban illesztett kontrollcsoporttal, akik mindkét típusú inflexióra érzékenyek voltak). A NYHÍ-feladatban is csak azokon a mondatokon volt gyengébb a teljesítményük még az életkori kontrollcsoporthoz képest is, ahol egy kötelező, nehezebben észlelhető toldalék hiányzott. A jelenséget a szerzők az SLI felszíni magyarázatának (Leonard 1998) keretében értelmezik, amely a nyelvi nehézségeket fonológiai feldolgozási nehézségekre vezeti vissza, és éppen ilyen teljesítménymintázatot jósol a NYHÍ-feladatokban is. Rice és munkatársai (1999) 2,5 éves longitudinális vizsgálatban kértek jólformáltsági ítéleteket, adataikat ugyanezeknek a gyerekeknek a produkciós adataival vetik össze. Az SLIos gyerekek jólformáltsági ítéletei a produkciós teljesítményüket követték: érzékenyek voltak azokra a hibákra, amelyeket a produkcióban nem mutattak, és nem vették észre azokat a hibá2
kat, amelyeket produkáltak (elhagyták az idő- és egyezetetésjelölő igevégződéseket). Ezt az eredményt a szerzők úgy értelmezik, mint ami nem magyarázható meg az inputfeldolgozási deficitet vagy produkciós megszorításokat feltételező elméletekkel, és az SLI kiterjesztett opcionális infinítivusz (extended optional infinitive, EOI) magyarázatával értelmezik azokat.. Eszerint a nyelvfejlődési zavar a nyelvfejlődés úgynevezett opcionális infinitívuszi szakaszán való megrekedésként értelmezhető, amelyben a gyerekek választhatónak tartják nemfinit alakok használatát olyan kontextusokban, amelyek egyébként finit igéket kívánnak meg, amint azt az angolban az E/3 –s és a múlt idő –ed ragjának gyakori elhagyása mutatja. 2. Módszer 2.1. Résztvevők A kísérleti csoport 17 fő, 9;6-11;10 éves kor közé eső, nyelvfejlődési zavart mutató, a magyart anyanyelveként elsajátító egynyelvű gyerek, a váci Simon Antal Beszédjavító Általános Iskola és a kőszegi Nagy László Gyógypedagógiai Intézmény Beszédjavító Általános Iskolájának tanulói. A nyelvizavar-csoportba kerülés inkluzív feltétele a nyelvtani megértést (Test for the Reception of Grammar, TROG, Bishop 1983), a receptív szókincset (Peabody Picture Vocabulary Test, PPVT, Csányi 1974), a mondat-, illetve álszóismétlési teljesítményt (Kas és Lukács, előkészületben; Racsmány és mtsai. 2005) mérő tesztek közül bármelyik kettőben az életkori normától való szignifikáns elmaradás jelentette. Kizáró körülmény volt a Raven Coloured Progressive Matrices nemverbális intelligenciatesztben elért 85 IQ-pont alatti teljesítmény, halláscsökkenésre, ideg- vagy elmekórtani előéletre utaló adat. Teljesítményüket páronként, a PPVT receptívszókincs-teszt nyerspontszáma alapján illesztett 16 fős kontrollcsoportéval hasonlítjuk össze, a két csoport adatait a 1. táblázat mutatja. 1. táblázat. A nyelvi zavart mutató (NyZ) és a kontrollcsoport (SzK) életkori és illesztési adatai NyZ
SzK
20
19
10;4 (9;6-11;10)
7;2 (5;3-8;4)
93,1 (67-113)
92,8 (70-111)
N Életkori átlag (tartomány) PPVT-átlag (tartomány)
2.2. Az alkalmazott eljárások 2.2.1. Nyelvtani helyességi ítéletek
3
A morfológiai hibákra való érzékenységet a következőképpen vizsgáltuk. Mondatokat olvastunk fel papírról a gyerekeknek, akiknek a mondatok nyelvtani jólformáltságát kellett megítélniük a következő instrukció szerint: „Tudod, hogy a kisgyerekek sokszor hibáznak a beszédben. Igaz? Én ismerek egy kétéves gyereket, és most elolvasom neked, hogy ő miket mondott. Mindig mondd meg, hogy jól mondta vagy nem jól. Ha nem jól, akkor javítsd is ki!” A gyerekeknek tehát meg kellett mondaniuk, hogy a kisgyerek az adott mondatot jól mondta-e, és ha nemmel válaszoltak, megkérdeztük őket, ők hogy mondanák ezt, azaz javítást kértünk. A mondatok meseszerűek voltak – állatok által elvégzett cselekvésekről szóltak –, az egyeztetéses hibákon kívül voltak morfofonológiai hibák és jólformált mondatok is. A mondatanyag 84 mondatból állt, a mondatok a következő kategóriákba tartoztak: (i) jólformált mondatok (n=12) pl. Az oroszlán kergeti a lovat. (ii) egyeztetési hibás mondatok (n=64) o
határozottsághibák pl. A majmok mostak a hintát.
o
személyhibák pl. A nyulak építetek egy várat.
o
számhibák pl. A tehenek épít egy alagutat.
o
időhibák pl. Tegnap a kutyák tolnak egy ágyat.
o
többszörös hibák pl. Tegnap a malacok fésülted egy lovat.
(iii) morfofonológiai hibás mondatok (n=8) pl. Az oroszlán a toronyt építi. 2.2.2. Nyelvtani szerkezetek megértése A TROG (Test for Reception of Grammar, Bishop 1983) a nyelvtani szerkezetek megértésére irányuló, nemverbális válaszadást elváró eljárás magyar adaptációja, melyet angol nyelvterületen a ’80-as évek óta használnak 4-12 éves gyerekek vizsgálatára. A teszt 80, egyenként 4-4 képből álló oldalt tartalmaz. A gyerek feladata rámutatással kiválasztani négy kép közül a tesztfelvevő által prezentált mondatnak leginkább megfelelőt. A 4-4 kép-mondat párt tartalmazó blokkok különféle nyelvtani szerkezetek – többek között az egyes és többes számú főnévragozás, összehasonlítást kifejező konstrukciók, OVS mondatok, alanyi vonatkozói mellékmondatok – megértését vizsgálják. Egy blokk akkor tekinthető teljesítettnek, ha mind a négy elemét hibátlanul oldja meg a gyerek, a tesztben elért teljesítmény mutatója a teljesített blokkok száma. 2.2.3. Mondatismétlés A növekvő hosszúságú mondatok ismétlése a verbális munkamemóriát és a morfoszintaktikai feldolgozást vizsgáló hagyományos eljárások egyike. A Magyar Mondatutánmondási Tesztben (MAMUT) a mondatok terjedelme és szerkezeti komplexitása független változókként 4
szerepelnek. A teszt negyven mondata nyelvtani szerkezetük szerint öt típusba sorolható: (i) egyszerű SVO és (ii) egyszerű OVS mondatok; (iii) SS típusú beágyazott alanyi vonatkozói mellékmondatot; (iv) SO típusú beágyazott tárgyi vonatkozói mellékmondatot és (v) OS típusú beágyazott tárgyi vonatkozói mellékmondatot tartalmazó mondatok. A mondatok hosszúsága 8-tól 15 szótagig terjedt. A vizsgált személy feladata az elhangzó mondat pontos, azonnali visszaadása. A tesztben elért teljesítmény mutatója a pontosan elismételt mondatok száma, amit külön értékeltünk szótagszám, illetve nyelvtani szerkezet szerinti csoportosításban is. 2.2.4. Álszóismétlés Az álszóismétlési tesztekben olyan, egyre hosszabb, jelentés nélküli hangsorokat kell megismételni, melyek elemei és fonotaktikai szerkezete megfelel a vizsgált személy anyanyelvére jellemző struktúráknak. Racsmány és munkatársai (2005) általunk is alkalmazott álszóismétlési vizsgálata 36 álszót tartalmaz, melyek hosszúsága egytől kilenc szótagig terjed, és minden szóhosszúságot négy elem képvisel. Az álszavak fonológiai szerkezete ugyan nem tükrözi a magyar szókészlet hanggyakorisági megoszlásait, de a hangkapcsolatok szándékoltan nem jelentenek artikulációs nehézséget a beszélők számára. A vizsgált személy álszóterjedelme az a legmagasabb szótagszám lesz, melyhez tartozó álszavak közül legalább kettőt pontosan el tudott ismételni. 3. Eredmények 3.1. Grammatikalitási ítéletek A nyelvtani helyességi ítéletekben nincs statisztikailag kimutatható különbség a NyZ- és a kontrollcsoport között sem az összes válaszra, sem pedig az egyes hibatípusokba tartozó ingermondatokra adott válaszcsoportokra nézve az egyszempontos varianciaanalízis (ANOVA) eredménye szerint. Az egyetlen csoportkülönbség, ami megközelítette a statisztikai szignifikanciát, a jólformált mondatok megítélése volt (F=4,133; p=0,051). A mondattípus hatása azonban jelentősnek bizonyult a helyes grammatikalitási ítéletekben. Ahogy az 1. ábra mutatja, mindkét csoport egységesen szignifikánsan jobb teljesítményt mutatott a jólformált mondatok megítélésében a rosszulformáltakkal szemben, illetve jobb volt az egyeztetési hibás mondatok elutasításában, mint a morfofonológiaiakéban. Ez utóbbiak megítélésében hibatípusonként a hipotetikus 50%-os teljesítményhez viszonyítva számított khi2-próbák eredménye alapján mindkét csoport véletlenszerűen válaszolt. 5
100 90 80 70 60
NyZ
50
SzK
40 30 20 10 0 Morfofonológia
Egyeztetés
Jólformált
1. ábra. A helyes válaszok aránya a grammatikalitási ítéletekben morfofonológiai és egyeztetési hibás, illetve jólformált mondatokra nézve
A különbözőféle egyeztetési hibás mondatok megítélésében is eltérések mutatkoztak. Ismét csak a hibatípusonként a hipotetikus 50%-os teljesítményhez viszonyítva számított khi2próbák tanúsága szerint, míg az időhibák felismerésében mindkét csoport találgatásszinten teljesített (n.sz.), addig a véletlennél szignifikánsan magasabb szinten ismerték fel a személy(p<0,001), szám- (p<0,05) és határozottságbeli (p<0,001) hibákat (2. ábra). 100 90 80 70 60
NyZ
50
SzK
40 30 20 10 0 Személy
Szám
Idő
Határozottság
2. ábra. A helyes válaszok aránya a grammatikalitási ítéletekben a különféle egyeztetési hibás mondatoknál
3.2. A feldolgozási nehézség hatása A mondatok feldolgozási nehézségének vizsgálatához utólag bevezettünk néhány szempontot. Az NYZ- és a SZK-csoportban külön-külön megnéztük, hogy a csoportteljesítmény milyen együttjárást mutat a következő tényezőkkel: az egyeztetendő morfémák távolsága (szótag-
6
számban), a tő szótagszáma, a mondathossz, az ingermondatbeli igealak, illetve a mondat egyeztetési jegyei alapján elvárt igealak (célalak) gyakorisága, az ingermondatbeli igerag, illetve az elvárt céligerag gyakorisága 1 . Mindkét csoportban szignifikáns negatív korreláció mutatkozott a NYHÍ-feladatban mutatott teljesítmény és az egyeztetendő morfémák szótagszámban mért távolsága között (Pearson-korreláció, NYZ: r=-0,35; SZK: r=-0,42; p<0,01 mindkét csoportban), valamint a hibás mondatban szereplő ige inflexiójának gyakorisága között (NYZ: r=-0,42, p<0,001; SZK: r=-0,32; p<0,01). A NYZ-Csoportban szignifikáns negatív együttjárást mutatott a hibás mondatban szereplő igealak gyakorisága is a csoportpontszámmal (r=-0,28, p<0,05). 3.3. Az egyéni különbségek hatása Azt is megvizsgáltuk, hogy bizonyos egyéni teljesítménymutatók milyen összefüggésben vannak a NYHÍ-feladatban mutatott teljesítményszinttel. Ellenőriztük mindkét csoportban az együttjárást az életkorral, a receptív szókincs méretének mutatójával (Peabody-szókincsteszt, PPVT), a különböző bonyolultságú nyelvtani szerkezetek megértésének képességével (TROG), a verbális munkamemória terjedelmével (álszó- és számterjedelem), valamint a mondatemlékezet és a nyelvtani bonyolultság hatásának szétválasztását célzó MAMUT-teszt 3 mutatójával: az összpontszámmal, az egyszerű mondatokon mutatott teljesítménnyel (ez tisztán emlékezeti komponens), és a beágyazott mondatokon mutatott teljesítménnyel (ezt a nyelvtani bonyolultság és a mondathossz együtt befolyásolja). A NYZ- és a SZK-csoport között a Peabody-pontszám tekintetében nem volt különbség, mivel ez volt az illesztés alapja. A többi mutatót illetően az egyszempontos varianciaanalízis (ANOVA) az álszóterjedelem, a mondatismétlés és az életkor tekintetében mutatott ki szignifikáns különbséget a két csoport között, mindhárom esetben p<0,001 szinten. A MAMUT-tesztben az egyszerű (p<0,01) és a beágyazott mellékmondatos (p<0,001) mondatokon is szignifikáns volt a csoportkülönbség, de az utóbbi esetben jóval nagyobb volt a NYZcsoport elmaradása. Az együttjárásokra vonatkozó eredményeket a NYZ-csoportban a 3., a SZKcsoportban a 4. táblázat mutatja. A SZK-csoportban a számhibákra való érzékenység az életkorral, az összpontszám és a morfofonológiai hibák detektálása a TROG-pontszámmal muta-
1
A gyakorisági adatok forrása a Magyar Webkorpusz (Halácsy és mtsai. 2004, Kornai és mtsai. 2006). Mindig a gyakoriságok logaritmusával számoltunk, a ragok gyakoriságánál pedig az elemzések – pl. jelen idő, tárgyas ragozás, E/3 – gyakoriságát vettük, tekintet nélkül az allomorfiára. 7
tott szignifikáns, de nem túl szoros együttjárást. A NYZ-csoportban az egyeztetési hibák felismerésének szintjével leginkább a Peabody- és a MAMUT-pontszám és az álszóterjedelem korrelált, a TROG-eredmény ezeknél jelentősen gyengébb együttjárást mutatott, ráadásul csak a szám- és időhibák esetében. 2. táblázat. Együttjárások a különböző hibatípusok észrevétele és az egyéni mutatók között a NYZcsoportban. * p<0,05; ** p<0,01; ***p<0,001, ~: tendenciaszerű, közel szignifikáns hatás Összes mondat
A NYHÍ-feladat mondattípusai szerinti teljesítménymutatók Határozottság Szám Személy Idő
Morfofonológiai
Életkor PPVT TROG MAMUT-összes MAMUT-egyszerű MAMUT-VMM Álszóterjedelem
***
*
**
**
** * **
*** * **
** ** ~
** **
* **
*
** **
3. táblázat. Együttjárások a különböző hibatípusok észrevétele és az egyéni mutatók között a SZKcsoportban. * p<0,05; ** p<0,01; ***p<0,001 Összes mondat
A NYHÍ-feladat mondattípusai szerinti teljesítménymutatók Határozottság Szám Személy Idő
Életkor PPVT TROG MAMUT-összes MAMUT-egyszerű MAMUT-VMM Álszóterjedelem
Morfofonológiai
* *
*
4. Konklúziók Elemzéseink azt mutatják, hogy a nyelvtani helyességre vonatkozó ítéleteknek korántsem egyetlen meghatározója a nyelvtani tudás. A teljesítmény függ a mondatok feldolgozási jellemzőitől: a hibák felismerése mindkét csoportban annál nehezebb volt, minél távolabb volt egymástól a két egyeztetendő morféma, és minél gyakoribb volt az ingermondatbeli igerag. A NYZ-csoportban romlott a hibafelismerés akkor is, ha gyakoribb igealak szerepelt a hibás mondatban. A távolsági hatás a memóriaterheléssel kapcsolható össze, amit a nyelvi zavaros csoportban a korrelációs vizsgálatok is igazolnak: a NYHÍ-teljesítménnyel az álszóismétlési feladat szoros együttjárást mutat, míg a szókincskontrollcsoportban nem találtunk jelentős összefüggést. Az inverz gyakorisági hatásra talán a ritkább alakok és ritkább ragok kiugróbb
8
volta adhat magyarázatot. Hasonló gyakorisági hatást talált Perea és mtsai (2005) is. Vizsgálatukban lexikális döntési feladat során a ritkább szavakból betűhelyettesítéssel létrehozott álszavakat gyorsabban utasították el a résztvevők, mint a gyakoribb szavakból létrehozottakat. A szerzők értelmezésében az utóbbiak erősebb lexikális hatást váltanak ki, ezért lassítják a döntést és rontják a találati arányt. Ennek megfelelően feltételezhető, hogy a NYHÍ-feladatban a gyakoribb inflexiók erősebb grammatikalitási hatást váltanak ki, és ezzel rontják a megítélési teljesítményt. Érdekes eredmény, hogy bár a két csoport teljesítményszintje még hibatípusokra bontva sem különbözik a grammatikalitási ítéletek feladatban, a teljesítménnyel együttjáró és azt potenciálisan befolyásoló tényezők csoportja igen. A NYZ-csoportban a szókincsméret és az álszóterjedelemmel mért verbális munkamemória-terjedelem is szoros együttjárást mutatott a személyhibák kivételével a legtöbb egyeztetési hiba detektálásával, azon túl, hogy a nyelvtani tudás, illetve annak deficitjének a hatása is egyértelműen megmutatkozott a MAMUT beágyazott mellékmondatot tartalmazó mondatainak ismétlési képességével jelentkező szoros, és a TROG-gal meglévő gyengébb korrelációban. A SZK-csoportban csak a TROG-nak és az életkornak volt jóval gyengébb és szórványosabb hatása. Nyitott kérdés, hogy a kontrollcsoportban mi magyarázza a NYHÍ-feladatban nyújtott, a NYZ-csoporttal megegyező szintű teljesítményt. A két csoport szókincsméretre nézve kiegyenlített volt, lehetne az általánosan azonos nyelvi kor a magyarázat, de erre több eredményünk is rácáfol. Egyrészt az álszóismétlési és a MAMUT feladatokban a NYZ-csoport jelentős elmaradást mutatott az SZKcsoporthoz képest, vagyis nem mindenben azonos a két csoport nyelvi szintje, másrészt pedig ugyanaz a szókincsméret (ugyanazzal a szórással) a NYZ-csoportban nagyon szoros együttjárást mutat a NYHÍ-teljesítménnyel, a SZK-csoportban pedig nincs összefüggés. A kontrollcsoport teljesítményének tehát más meghatározói lehetnek. Miután a jólformáltsági ítéleteket mint metanyelvi döntéseket a metanyelvi képességek is befolyásolják és a kontrollcsoport jóval fiatalabb, okkal feltehető esetükben a gyengébb metanyelvi képességek, az impliciten ismert nyelvi jelenségek tudatosításában való relatív járatlanság hatása. A két csoportban talált eltérő összefüggések mindenesetre figyelmeztetnek bennünket arra, hogy fejlődési zavarok esetében még a tipikus fejlődés valamely szintjével azonos mintázat esetén is más folyamatok állhatnak a háttérben (pl. Karmiloff-Smith 1998). A bevezetőben azt a kérdést tettük fel, hogy tekinthetjük-e a grammatikalitási ítéleteket tisztán a nyelvtani kompetencia mércéinek. Az elemzéseink alapján erre tagadó választ kell adnunk: láttuk, hogy a nyelvtani tudáson kívüli tényezők is befolyásolhatják a grammatikalitási ítéleteket. Fontos kérdés, hogy maga a nyelvtani tudás mennyire tekinthető 9
ezektől a tényezőktől – főképpen a szókincsmérettől és a verbális rövidtávú emlékezettől – függetlennek (a nyelvelsajátítás szakirodalmának eredményei szerint a lexikon és a nyelvtan fejlődése szorosan összefonódik, és az aktuális szókincsméret jobb előrejelzője a későbbi nyelvtani tudásnak, mint az aktuális nyelvtani tudás (Marchman és Bates 1994). A fonológiai rövidtávú emlékezet és a nyelvtani képességek tipikusnál szorosabb kapcsolata más nyelvfejlődési zavart mutató csoportokra is jellemző (Williams-szindrómában pl. Robinson és mtsai. 2003; Racsmány és mtsai. 2002). Érdemes tehát mindezt figyelembe venni, ha nyelvtani helyességi ítéletekből szeretnénk a nyelvtani kompetenciára vonatkozó következtetéseket levonni. Hivatkozások Bishop, D. V. M. (1983) Test for the Reception of Grammar. The author’s publication. Chomsky, N. (1957) Syntactic structures. Mouton: The Hague. Csányi Y. (1974) Peabody szókincsteszt. Budapest: Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Tanárképző Főiskola. Halácsy, P, Kornai, A, Németh, L, Rung, A, Szakadát, I, and Trón, V (2004) Creating open language resources for Hungarian In: Proceedings of Language Resources and Evaluation Conference (LREC04). LREC. 203--210. Karmiloff-Smith, A. (1998) Is atypical development necessarily a window on the normal mind/brain?: The case of Williams syndrome. Developmental Science, 1(2):273–277. Kas B. és Lukács Á. (előkészületben) Magyar Mondatutánmondási Teszt Kornai, A, Halácsy, P, Nagy, V, Trón, V, and Varga, D (2006). Web-based frequency dictionaries for medium density languages In: Proceedings of the 2nd International Workshop on Web as Corpus, edited by Adam Kilgarriff, Marco Baroni . ACL-06, 1--9. Leonard, L. B. (1998) Children with specific language impairment. Cambridge, Mass.: MIT Press Marchman, V.A. és Bates, E. (1994) Continuity in lexical and morphological development: a test of the critical mass hypothesis. Journal of Child Language 21, 339-366. Montgomery, J.W. and Leonard, L.B. (1998) Real-time inflectional processing by children with specific language impairment: Effects of phonetic substance. J. Speech Lang. Hear. Res. 41, 1432–1443 Perea, M., Rosa, E., & Gómez, C. (2005) The frequency effect for pseudowords in the lexical decision task. Perception and Psychophysics, 67, 301-314.
10
Racsmány M., Lukács Á. és Pléh Cs. (2002) Munkamemória és nyelvelsajátítás Williamsszindrómában. Magyar Pszichológiai Szemle, 22(3):255–267. Racsmány M., Lukács Á., Németh D. és Pléh Cs. (2005) A verbális munkamemória magyar nyelvű vizsgálóeljárásai. Magyar Pszichológiai Szemle. LX. 4. 479–505. Rice, M. L., Wexler, K., & Redmond, S. M. (1999). Grammaticality judgments of an extended optional infinitive grammar: Evidence from English-speaking children with specific language impairment. Journal of Speech, Language, and Hearing Research, 42, 943-961. Robinson, B. F., Mervis, C. B. and Robinson, B. W. (2003) The roles of verbal short-term memory and working memory in the acquisition of grammar by children with Williams syndrome. Developmental Neuropsychology, 23, 13-32. Tremblay, A. (2005) Theoretical and methodological perspetives on the use of grammaticality judgment tasks in linguistic theory. Second Language Studies, 24(1), 129-167.
11
