A Kozármisleny Futballklub működési áttekintése 10 éves távlatban
2015 Május
Eredményesség Az utánpótlás bázis több mint húsz éves, de igazán 12 éve lett komolyan szervezve és versenyeztetve. Attól az évtől korosztályonként külön csapatokat toboroztunk, minden korosztályt külön edző irányított és szakmai vezető került az élére. Tíz év távlatában megszámlálhatatlan bajnoki cím, érem, kisebb korosztályokban számos hazai kupagyőzelem mellett Nemzetközi sikerek Bécsben, Göteborgban, Berlinben, Eszéken, Belgrádban és sorolhatnám a teljesség igénye nélkül. Az utánpótlásban csak a legnagyobb városok nagy múltú csapatai voltak velünk versenyben, mint Debrecen, FTC, Győr, Vasas, stb. Évente mintegy foglalkozást.
2-300
utánpótlás
gyereknek
tartunk
heti
3-5
Az első csapatnál hatalmas lépés volt a 2007 amikor megnyertük a bajnokságot és elvállaltuk az NB II-be való indulást. Az addigi két bajnoki cím és más bajnoki érmek mellett legnagyobb sikereink az NBII-ben szerzett két ezüstérem. Egyszer a sokszoros bajnok MTK, egyszer pedig az akkori legtehetősebb Felcsút előzött csak meg bennünket. Megjegyzem, szűkebb régiónkban ebben a tíz évben a legnagyobb városok, mint Szekszárd, Komló, Dombóvár, Mohács, de távolabb Veszprém, Tatabánya -sorolhatnám - csak álmodozott ilyen eredményekről, sőt volt aki osztályokkal lejjebb szerepelt, utánpótlása meg sem közelítette miénket. Az iskola 800 milliós (!) bővítését, többek mellett a sporttal való együttműködése kapcsán is nyerte el, a program erre is épül, szlogenje a mai napig így szól: “Sportolva tanulni, tanulva sportolni!” Ebben a tíz évben nyugodtam, túlzás nélkül mondhatjuk, a labdarúgáson keresztül ismerte meg Kozármisleny nevét az ország! Baranyában elsőnek kaptuk meg a kiemelkedő munkánkért a Príma Díjat! Ezt nem az eredményekért adják, hanem a mintaszerű működésért, a követendő példáknak ítéli oda egy független szervezet.
Marketing statisztika Az első csapat évente átlag 18 hazai és ugyanennyi idegenbeli mérkőzést játszott országszerte. Az ellenfelek és azok szurkolói, városi vezetői ennyiszer érkeztek ide és fogadtak bennünket valahol az országban (Nyíregyháza, Békéscsaba, Győr, Zalaegerszeg. Szombathely, Pápa, Veszprém, Szolnok, Szeged, Gyula, Siófok, Paks, FTC, MTK, UTE) a teljesség igénye nélkül tíz évig.
Az ország egyetlen napi sportújsága a Nemzeti Sport minden héten leírta az eredményeinket, időnként egyéb cikkekben is beszámolt a Klubról. A régió újsága a Dunántúli napló a mai napig minden alkalommal jelentős terjedelemben ír a mérkőzésekről, valamint minden alkalommal előtte egy beharangozót jelenít meg. Mindkét esetben az online megjelenés is hozzá tartozik, ezeken kívül legalább hat látogatott online újság ír heti rendszereséggel rólunk. Ez tíz év alatt csak ezeken a portálokon legalább 6000 megjelenítést jelent Kozármisleny néven. Tekintettel eredményeinkre nyugodtan mondhatjuk, ha minden megjelenésért csak egy nevetséges összeget fizettünk volna, ez akkor is sok-tízmilliós marketing érték, nem beszélve a presztízsről. Az utánpótlás mérkőzéseit csak becsülni tudjuk, évi 300(!) mérkőzés körül. Beruházások A Futball centrum folyamatos fejlődésen ment keresztül, amit egyértelműen a sportház megépítésével vett további lendületet. A teljes épület a sportszeretők társadalmi munkájában épült, az Önkormányzat biztosította az anyagot. Ez országosan is példaértékű összefogás volt léptékét tekintve! Hasonló összefogás keretében valósult meg a lelátó építése is, számos önzetlen segítő aktív részvételével. Saját pénzből építettem meg az eszközszertárat és a jegyszedőt 2004-ben 2 millió Ft, - Önkormányzati hozzájárulás 0 Ft
Az sportház bővítése - ennek köszönhetően maradhattunk az NBII-ben 2009-ben Egyesületi pályázatból épült, mindent mi intéztünk. 10 millió Ft, 10% önerő - Önkormányzati hozzájárulás 0 Ft TAO forrásból pályázott és épített beruházások (70%TAO - 30% önerőt mi tettünk hozzá)
- Új lelátók építése - Automata öntözőrendszer - Külső kerítések - Pálya védőkorlátok - Öltöző belső felújítás - Új kispadok - Eredményjelző - Fűnyíró traktor
Önkormányzati hozzájárulás Önkormányzati hozzájárulás Önkormányzati hozzájárulás Önkormányzati hozzájárulás Önkormányzati hozzájárulás Önkormányzati hozzájárulás Önkormányzati hozzájárulás Önkormányzati hozzájárulás
0Ft 0Ft 0Ft 0Ft 0Ft 0Ft 0Ft 0Ft
Ezen felül a Városunk harmadik legnagyobb beruházása kezdődik meg amit a Labdarúgás kiemelkedő eredményeivel nyert a városnak: 400millió Ft értékű Stadion beruházás - Önkormányzati hozzájárulás 0Ft A fenti beruházásokon keresztül a kivitelezők további több millió forint iparűzési adót fizettek a városnak. A TAO bevételek után a Futballklub is évi félmillió adót fizet a város felé, ezzel a húsz legnagyobb adófizető között szerepel.
Társadalmi szerepvállalás Számos eseményt rendeztünk hatalmas sikerrel és részvétellel, köztük gyereknapokat, nemzetközi részvétellel Egyesületi összefogás napját háromszor, illetve majálisokat. Az iskolával napi kapcsolatunk van, segítjük egymás munkáját, számos iskolai versenyen a mi ott tanuló sportolóink eredményesek. Ezekhez soha nem kaptunk semmilyen Önkormányzati támogatást és pályázatot sem nyertünk, mégis hatalmas siker volt mindegyik.
Megszerveztük és évekig működtettük tíz éven át a kispályás amatőr focibajnokságot, ami átalakulva a mai napig működik több száz résztvevővel, de már a műfüves csarnokban.
Pénzügyi áttekintés Működési költségünkhöz a kormánydöntésnek köszönhetően három éve van TAO segítség, ami legtöbbször sajnos csak virtuálisan létezik, szinte lehetetlen összeszedni. Ez a költségek 50 vagy 70 százalékára ad támogatást a terület függvényében. Kijelenthető, hogy enélkül mára már nem tudnánk létezni. A működésünkhöz az Önkormányzat nulla támogatást biztosít ötödik éve (előző év kivétel volt), jelenleg semmilyen bevétele nincs a Klubnak, a tulajdonos kölcsöneiből és támogatásából működik. A tagdíj és mérkőzés bevételek elenyészőek a működéshez képest. A Futballcentrum teljes fenntartásához az Önkormányzat a sportház rezsiköltségével járul hozzá, ezen felül egy szerződéssel - amit kilenc hónapja nem fizet - részletekben fizeti meg a nagyméretű műfüves pálya építését közvetlenül a vállalkozónak. Ezt az iskolások is sokat használják. Ezeknek a nehézségeknek ellenére is évek óta szerepelünk a NAV pozitív (köztartozás mentes) adózók listáján, elsők között kapunk minden évben indulási Licencet, semmilyen beszállítói vagy bértartozásunk nincs ami lejárt volna.
Aktuális állapot Kizárólag saját költségből és eszközökkel nyírunk 8000 m2 füvet, festjük, műtrágyázzuk, karbantartjuk a pályát, korlátokat, sövényt, illetve takarítjuk az öltözőket, a lelátókat és a környezetet, óvjuk, megőrizzük a város értékeit! Olyan körülményeket teremtettünk, fejlesztettünk a Futballcentrumban, amire méltán büszke minden helyi lakos, függetlenül a sporthoz való kötődésétől. Kozármislenynek van máig érvényes, modern és aktuális sportkoncepciója, ami több pályázat benyújtásának alapfeltétele. Az új képviselő testület az elmúlt fél évben sajnos nem kívánta ezt még megismerni sem, érdemi tárgyalásra nem bocsátotta, a költségvetés tárgyalásánál az nem lett figyelembe véve. Az abban elfogadottakból semmit nem tartunk be: a költségvetés nulla forint működési költséget biztosít a labdarúgásnak és még a teljes infrastruktúra fenntartását, annak költségeit is a Futballklubra hárítja, semmiben nem segíti a működését. Talán a tények ismeretében felmerül az a gyanú és kimondható az az értelmezhetetlen valóság, hogy a helyi futballt el akarja lehetetleníteni a város vezetése. Erre nyilván még a bajnoki év vége előtt egyértelmű válaszokat kell adni. A beszámoló nagyon rövid a tényleges eredményekhez és érdemekhez képest, de reméljük ad egy kézzelfogható konkrét áttekintést a labdarúgás 25 éves Kozármislenyi történetének utolsó szakaszából.
Kozármisleny, 2015 Május