A Képviselő-testület 2007. évben hozott határozatai Figyelem! A módosítások és kiegészítések az eredeti határozatban nem szerepelnek, nincsenek egységes szerkezetben! 1/2007. (I.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a közterületek használatáról szóló 3/2007.(I.25.) esztergomi ör. rendelet 11.§ j) pontja alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy az önkormányzati tulajdonú közutak és a hozzájuk tartozó zöldterületek nem közlekedési célú igénybevétele – részben vagy egészben történő burkolatbontáshoz és helyreállításhoz - során szükséges tulajdonosi hozzájárulás feltételéül azt szabja meg, hogy a kérelmező a munkák elvégzése érdekében az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft.-vel kössön ( vállalkozási) szerződést. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 4/2007. (I.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom-Kertváros (Kenyérmező, Tábor városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi módosítások kerüljenek átvezetésre a szabályozási tervben. - A 30027, 30022/2-3 hrsz-ú ingatlanok esetében az építménymagasság 7,5 m legyen a tömb vonatkozásában. - A 30025, 30026 hrsz-ú az utak melletti véderdő szélessége 15 m szélesre csökkenjen. - A 30019/5 hrsz-ú ingatlan esetében a GK övezetben a legkisebb kialakítható telek területe 1000 m2 legyen a tömb vonatkozásában. - A 30035/2 hrsz-ú ingatlan esetében a GK-5 jelű gazdasági területen a beépíthetőség mértéke 30% legyen a tömb vonatkozásában. - A 539, 538/2, 551/1, 552/2, 550 hrsz-ú ingatlanok esetében a lakóterület kereskedelmi-szolgáltató területté kerüljön átsorolásra. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítások átvezetésére a rendelettervezetbe a döntést követő 15 napon belül 5/2007. (I.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom-Kertváros (Kenyérmező, Tábor városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi felsorolásban szereplő javaslatokat nem fogadja el: - A 0489/54, 0489/55 hrsz-ú ingatlan esetében a terület kerüljön különleges szabadidős besorolás alá. - A 30017, 30018 hrsz- ú ingatlanok esetében a zöldterület kereskedelmi-szolgáltató területté kerüljön átsorolásra. - A táti Kis-Duna ág melletti területen (0411/3 hrsz ) kishajó kikötő kialakítására biztosítson lehetőséget. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 6/2007. (I.18.) esztergomi öh.**módosítva a 126/2007.(III.13.) , 156/20007.(III.22.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat mellékletét képező tartalommal – elfogadja Esztergom Város Önkormányzatának 2007. évi előzetes közbeszerzési tervét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZTA ELŐZETES KÖZBESZERZÉSI TERVE (2007. január 01. – 2007. április 15. közötti időszakban) I.
A 2003. évi CXXIX: tv. „A közbeszerzésekről”, Negyedik Rész szerinti, A Nemzeti értékhatárok alatti értékű Egyszerű Közbeszerzési Eljárások.
I.1.
A Kbt. 299.§. (1) bekezdés b) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások.
II.
1.
Vagyonbiztosítási szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés)
2. 3.
Iskolatej megrendelése (árubeszerzés) Csapadékvíz csatorna kiépítése és bekötése a csomópontig „A Mátyás király utca folytatása és körforgalommal való összekötése a Suzuki úttal” tárgyú GVOP pályázatban nem szereplő szakaszon. (építési beruházás)
4.
Városi kamera-rendszer fejlesztése (szolgáltatás megrendelés)
A 2003. évi CXXIX: tv. „A közbeszerzésekről”, VI. fejezet szerinti, Nemzeti Értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések: 1.
A Bánomi áttörés II. szakaszának megépítése: a Trafótól a Kórház Kápolnáig (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére)
Esztergom, 2007. február 15. 7/2007.(I. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy partnervárosi kapcsolatot létesít Szekszárd Megyei Jogú Várossal. Felhatalmazza a Kulturális és Sport Bizottságot az együttműködési megállapodás tartalmi elemeinek kidolgozására, valamint ezt követően a Polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás aláírására 2007. április 30. 8/2007. (I.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a város középiskolai osztályai részére „Tanulmányi kirándulások a szomszédos országok magyar történelmi emlékhelyeire” címmel pályázatot ír ki a határozat mellékletét képező tartalommal. A Képviselő-testület a pályázatra a 2007. évi költségvetésben 2 millió forint forrást biztosít. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a fenti összeg fedezetének tervezéséről a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet előkészítése során. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat meghirdetésére: a döntést követő 15 napon belül, a fedezet biztosítására : a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje. ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA PÁLYÁZATOT HIRDET „Tanulmányi kirándulások a szomszédos országok magyar történelmi emlékhelyeire” címmel a magyar történelem megismerésére. Cél: Esztergomi középiskolai tanulók/osztályok tanulmányi kirándulása szervezésének elősegítése, hogy minél jobban megismerjék a szomszédos országok magyar történelmi emlékhelyeit. A pályázat keretén belül támogatás nem kérhető gazdasági haszonszerzést és gazdaságfejlesztést szolgáló kapcsolatokhoz, valamint turisztikai célú utazásokhoz. Egy közösség csak egy pályázatot adhat be, az igényelhető támogatás maximális összege 200.000 Ft, amennyiben ezt részletes költségvetéssel tudják alátámasztani. A támogatást működési költségekre, eszközvásárlásra fordítani nem lehet. Feltételek: Pályázat kizárólag csak a szomszédos országok magyar történelmi emlékhelyeire történő tanulmányi kirándulásra nyújtható be. A pályázatot egy adott esztergomi székhellyel működő középiskola közössége (osztály, szakkör, fakultáció, tanulócsoport stb.) nyújthat be. A programokat 2007. december 31-ig kell lebonyolítani. A pályázók vállalják, hogy: - tartalmi és pénzügyi beszámolót készítenek a programot követő 30 napon belül, de legkésőbb 2008. január 15-ig,
- a bíráló bizottság által el nem fogadott beszámoló esetén a támogatást az Önkormányzat számára visszafizetik, - a támogatást kizárólag a megjelölt időszakban használhatják fel. A pályázatok elbírálására Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási és Ifjúsági Bizottsága illetékes. Pályázati dokumentáció átvehető a Polgármesteri Hivatal Tanügyi Irodáján. A pályázatot két példányban kell benyújtani zárt borítékban a következő címre: Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének Oktatási és Ifjúsági Bizottsága, 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. A borítékon kérjük feltüntetni: „Tanulmányi kirándulás pályázat”. Benyújtási határidő: 2007. március 31. Elbírálás módja: A pályázatokról az Oktatási és Ifjúsági Bizottság 2007. április 15-ig dönt, és a pályázókat levélben értesíti. A megítélt összegeket 2007. április 20-tól kezdődően utaljuk át a nyerteseknek. ŰRLAP „Tanulmányi kirándulások a szomszédos országok magyar történelmi emlékhelyeire” pályázaton való részvételhez 1. A pályázó neve:....................................................................................................................... címe:............................................................................................................................................... telefonszáma:................................................................................................................................. A pályázat és a későbbi beszámoló megírásáért felelős személy neve:............................................................................................................................................... címe:............................................................................................................................................... telefonszáma:................................................................................................................................. 2. A pályázat tárgya (Kérjük, foglalja össze röviden a pályázatát): ......................................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................... ......................................................................................................................................................... 3.
A tanulmányi kirándulás folyamán érintett helyek (országok, városok): ……………………………………………………………………………………………......
4.
A kirándulás időpontja: ........................................................................................................
5.
Elszállásolás módja (amennyiben a tanulmányi kirándulás több napos): ..................................................................................................................................................
6. 7. 8.
A tanulmányi úton résztvevők száma:…….......................................................................fő A program teljes költsége:.................................................................................................Ft Az igényelt támogatás összege:..........................................................................................Ft A pályázó által a programhoz biztosított összeg: ............................................................Ft
Esztergom, 2007. ..........................................
.............................................................. aláírás
A PÁLYÁZÓ NYILATKOZATA Alulírott pályázó a) kijelentem, hogy a pályázatban foglalt adatok, információk és dokumentumok teljes körűek, valódiak és hitelesek, b) tudomásul veszem, hogy a támogatott, illetve nyertes pályázó megnevezése, a támogatás tárgya, a támogatás összege, a támogatott program megvalósítási helye nyilvánosságra hozható,
c)
vállalom, hogy támogatás esetén a programnak a nyilvánosság előtt megjelenő eseményein a nyilvánosság tudomására hozom, hogy a program a Támogató támogatásával valósul meg, d) elfogadom, hogy a támogatás jogszerűtlen felhasználása esetén a támogatási összeget haladéktalanul vissza kell fizetnem. Kelt: ___________________________ p. h.
pályázó (szervezet) aláírása Kitöltési útmutató
programért felelős személy aláírása
1. pont: A pályázó neve részhez az intézmény nevét és közössége megjelölését (osztály, szakkör, fakultáció, tanulócsoport stb. kérjük megadni, valamint az intézmény címét, telefonszámát). A pályázatért és a beszámoló megírásáért felelős személy az intézmény igazgatója. 2. pont: A pályázat tárgya rovatba foglalja össze röviden a pályázatot. (max. 3 mondat.) A pályázat mellékleteként kérünk csatolni egy részletes leírást a tervezett kirándulásról, melynek terjedelme minimum 20, maximum 40 gépelt sor. Kérjük, hogy a pályázatok megírásánál térjen ki az alábbiakra: a) A program célja, szükségessége. Mire szeretné kérni a támogatást? (útiköltség, szállásköltség, étkezés, múzeumi belépők stb.) b) Kik és hogyan vesznek részt a programban? c) A tervezett konkrét útvonal leírása részletes költségvetéssel, feltüntetve az adatlap szerinti egyéb bevételi forrásokat is. d) Várt eredmények, illetve a tanulmányi kirándulás folytatásával kapcsolatos további tervek. e) Egyéb tudnivaló, melyet az elbírálás szempontjából fontosnak tart. 3. pont: Pályázni csak és kizárólag határon túli magyar történelmi emlékhelyek felkeresésére lehet. 4. pont: A tanulmányi utat 2007. december 31-ig kell lebonyolítani. 5. pont: Tervezett szálláshely(ek) megnevezése, cím, telefonszám. 6. pont: A pályázat elbírálása során szempont, hogy a megvalósításra kerülő tanulmányút minél több diák számára biztosítson lehetőséget történelmi emlékhelyek megtekintéséhez. Ezért nem csak különálló osztályok, hanem egyéb ideiglenes csoportok jelentkezését várjuk. (pl.: két osztály közös szervezése stb.) Aláírásra az intézmény igazgatója jogosult. 9/2007. (I.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2007. évi költségvetéséből a Kisebbségekért – Pro Minoritate Alapítványnak 250.000 Ft egyszeri támogatást nyújt a „Csángó Bál 2007” című rendezvény megvalósításához. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a fenti összeg fedezetének tervezéséről a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet előkészítése során. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
Határidő: a támogatási szerződés megkötésére 2007. január 31., a fedezet biztosítására : a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje. 10/2007.(I.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak burkolat felújítására, a Szentgyörgymező utcáinak új, szilárd burkolattal való ellátása című pályázat útján biztosított 21.112.128 Ft összegű támogatásból az ÁFA 2006. január 1-jei változása miatt a fennmaradó 844.486 Ft-ról lemond a következő módon: 2005-ös évben fel nem használt összeg: 31.280 Ft, a 2006-os évben 813.206 Ft. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő döntéséről értesítse a KözépDunántúli Regionális Fejlesztési Tanácsot. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: értesítésre: a döntést követő 8 napon belül 11/2007. (I.18.) esztergomi öh. határozat 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyermekétkeztetési Alapítvány által „MINDENKI EBÉDEL 2007” címen meghirdetett pályázatra benyújtja 2007. évi pályázatát 15 gyermek folyamatos étkeztetésére. Felkéri a Polgármestert a pályázat benyújtására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat benyújtásához szükséges önrészre - 75.000 Ft-ra - előzetes kötelezettséget vállal a 2007. évi önkormányzati költségvetésében. Felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a fenti összeg fedezetének terveztetéséről a 2007. évi önkormányzati költségvetésében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására, 2007. január 22. az önrész biztosítására, a 2007. évi önkormányzati költségvetés elfogadásának ideje 12/2007. (I.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a programban érintett önkormányzat (és mint a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. alapítója) összhangban az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsának 1/2007.(I.15.) TTh. határozatával, úgy dönt, hogy a „munkaképes korúak, rendszeres szociális segélyre jogosultak foglalkoztatásának elősegítéséért az Esztergom-Nyergesújfalu Kistérségben” című közmunka pályázatot a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. (2500 Esztergom, Angyal u. 2.) nyújtsa be. 2. A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy az 1. pontban foglalt pályázatot a Roma foglalkoztató és Oktatásszervező Kht készítse el, továbbá, hogy az önkormányzati tulajdonú területeken a program keretében foglalt feladatokat annak támogatottsága esetén elvégezze. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 13/2007. (I.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesternek az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2006. második féléves tevékenységéről szóló – a határozat mellékletét képező - beszámolóját elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal Beszámoló az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2006. második féléves tevékenységéről Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás (a továbbiakban: Társulás) 2005. május 10-én alakult meg Süttő, Lábatlan, Nyergesújfalu, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Esztergom, Pilismarót, Dömös települések részvételével, a korábbi Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulás jogutódjaként. A Társulás megalakulásakor elnökéül Meggyes Tamást, Esztergom Város Polgármesterét, elnökhelyetteséül Szenes Lajost, Tát Nagyközség Polgármesterét választotta. A Társulás megalakulásakor létrehozta Pénzügyi-Ellenőrző Bizottságát (a továbbiakban: Bizottság), amelynek tagjaivá Miskolczi Józsefet, Nyergesújfalu Város Polgármesterét, Benkovics Lászlót, Pilismarót Község Polgármesterét és Nagy Endrét, Süttő Község Polgármesterét választotta. A Bizottság elnöke Miskolczi József lett.
A Társulás legfőbb döntéshozó szerve - a Társulás polgármestereiből álló – a Társulási Tanács, amely 2006. október 27-én újította meg tisztségviselőinek megbízását. A Társulási Tanács a 2006-2010-es önkormányzati választási ciklus idejére Meggyes Tamást, Esztergom Város Polgármesterét választotta ismételten elnökének. A Társulás elnökhelyettesek személye sem változott, a tisztséget továbbra is Szenes Lajos, Tát Nagyközség Polgármestere tölti be. A Társulás Pénzügyi-Ellenőrző Bizottságának elnöke újra Miskolczi József, Nyergesújfalu Város Polgármestere lett. A bizottság tagjai: Novák Lajos, Dömös Község Polgármestere és Czermann János, Süttő Község Polgármestere. A Társulási Tanács 2006. II. félévben hét alkalommal ülésezett (2006. augusztus 8., augusztus 31., szeptember 25., október 27., november 16., december 1., december 7.). A Társulás Pénzügyi - Ellenőrző Bizottsága üléseit a Társulási Tanács üléseit megelőző napokon tartotta. A Társulás fő bevételi forrása a tagok által befizetett tagdíj (ennek összege 124 Ft/fő /település), a központi költségvetésből származó, egyes közszolgáltatásokra lehívott kiegészítő normatív támogatás, továbbá az aktuális pályázatokból szerzett támogatás. A Társulás fő profilja a terület - és vidékfejlesztési feladatok ellátása, önkormányzati fejlesztések összehangolása, térségi pályázatok menedzselése, azok lebonyolítása. A Társulás által 2006. évben benyújtott pályázatokat a melléklet tartalmazza. A Társulás, miután többcélúvá alakult át, a közoktatási, a szociális, ezen belül a gyermekjóléti, az egészségügyi, továbbá a területfejlesztési feladatok térségi ellátását vállalta, a kistérség valamennyi településének részvételével. A közoktatási (pedagógiai szakszolgálati feladatok), a szociális, ezen belül gyermekjóléti feladatok ellátásáról a Társulás a kistérségben működő intézményi társulások útján gondoskodik. Az idei év szeptember 1-től az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 51/2005.(XI.28.) TTh. határozatával elfogadott Közoktatási Intézkedési Tervében foglalt ajánlások alapján az óvodai és az általános iskolai feladatellátás Tát és Mogyorósbánya esetében intézményfenntartó társulás formájában történik. Nyergesújfalu és Bajót települések vonatkozásában az általános iskolai feladatellátás 2006. szeptember 1-től szintén intézményfenntartó Társulás formájában biztosított. A Társulás az egészségügyi feladatokról, ezen belül a háziorvosi ügyeletek működtetéséről az esztergomi Vaszary Kolos Kórház útján, a nyergesújfalui ügyelet esetében mikrotársulás útján gondoskodik. Az idei évben, várhatóan 2007. július 1-től a központi háziorvosi ügyelet már 1 központtal (Esztergom) fog működni. A feladatot várhatóan a Társulás fogja ellátni, feladat-átadási megállapodás alapján. A területfejlesztésről a Társulás önállóan gondolkodik. A Társulás egyik intézményi társulásnak sem fenntartója, szervező tevékenységével biztosítja ezen intézmények magasabb szintű működését. A Társulás a 2005. évi CLIII. tv. VIII. számú melléklete (A helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatása) alapján a közoktatási (szakszolgálati feladatok), a gyermekjóléti alapellátási feladatok (gyermekjóléti szolgáltatás) tekintetében részesül normatív állami finanszírozásban. Normatív finanszírozásban a Társulás a pedagógiai szakszolgálati feladatok (nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás) esetében a kistérségben működő intézményi társulások (Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat Esztergom, Nyergesújfali Pedagógiai Szakszolgálat) által ellátottak alapján részesül. A nevelési tanácsadás és logopédiai ellátás normatívája 9000 Ft/fő/szakszolgálat. A gyermekjóléti alapellátási feladatok (gyermekjóléti szolgáltatás) tekintetében pedig a kistérségben élő 0-17 éves lakosság száma alapján részesült normatív támogatásban a Társulás (Itt az összes támogatást felosztottuk a kistérségben működő intézményi társulások között, az ellátási területükre eső 0-17 éves korú gyermekek arányában). A gyermekjóléti alapellátási faladat normatívája 925 Ft/0-17-éves gyermekek száma. A közoktatási (pedagógiai szakszolgálat), gyermekjóléti alapellátási (gyermekjóléti szolgáltatás) feladatokra kapott normatívák az alábbiak szerint oszlanak meg az intézményi társulások között: Közoktatási feladatok (szakszolgálati feladatok): 10.728.000 Ft Időközben történt normatíva-lemondások miatt: 9.540.000 Ft Gyermekjóléti alapellátási feladat (gyermekjóléti szolgáltatás): 10.226.800 Ft Ellátott közszolgáltat Majer Isván Nevel Nyergesújfalui feladat Tanácsadó, Pedagógiai Logopédiai Intézet Szakszolgálat Gyermekjóléti Szolgálat (Esztergom)
Kuckó Gyermekjóléti Gyermekjóléti Családsegítő Szolgálat Családsegítő Szolgá (Lábatlan) (Tát)
Közoktatás 7.065.000 Ft (nevelési tanácsad logopédiai ellátás)
-
3.663.000 Ft
-
Gyermekjóléti alapellátási (gyermekjóléti szolgáltatás)
6.320.525 Ft felad
-
2.960.000 Ft
946.275 Ft
A 2005. évi CLIII. tv. VIII. számú melléklete (a helyi önkormányzatok normatív, kötött felhasználású támogatása) alapján a központi költségvetés a Társulás Munkaszervezete működésére 20.000.000 Ft összeget biztosít. Ezt az összeget azonban a Munkaszervezet (Esztergom Város Polgármesteri Hivatala) működési és fejlesztési kiadásai mellett a Társulás a többcélú kistérségi társulásokról szóló 2004. évi CVII. törvény 2. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalt feladatok ellátásához is felhasználhatja. A Társulási Tanács 2006. február 6-i ülésén az 5/2006. (II.6.) TTh. határozatával úgy döntött, hogy a fenti 20.000.000 Ft-ot a munkaszervezet díjazása mellett a pedagógiai szakszolgálati feladatokra, gyermekjóléti feladatokra, továbbá egészségügyi feladatokra osztja szét. Az összegeket feladatonként, lakosságszám, illetve az ellátottak arányában osztotta szét az intézményi társulások, feladatot közvetlenül ellátó intézmények között a következők szerint: Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat (Esztergom): 6.382.962 Ft Vaszary Kolos Kórház (Esztergom): 3.210.376 Ft Központi Háziorvosi Ügyeleti Szolgálat (Nyergesújfalu): 2.289.624 Ft Nyergesújfalui Pedagógiai Szakszolgálat: 1.707.215 Ft Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat (Lábatlan): 1.447.178 Ft Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat (Tát): 462.645 Ft 2006. szeptember 1-jei hatállyal létrehoztuk a Tát-Mogyorósbánya (óvodai és általános iskolai feladatok ellátása) és a Nyergesújfalu-Bajót (általános iskolai feladatok ellátása) intézményfenntartó társulásokat. A Társulás ezen intézményi társulásokra a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. tv. VIII. sz. mellékletének V. fejezete alapján 3.682.500 Ft normatív támogatásban részesül. A Társulási Tanács 2006. november 16-i ülésén a 85/2006. (XI.16.) TTh. határozatával már döntött az intézményi társulások gesztorainak átadandó normatívák összegéről, amelyek az alábbiak szerint alakulnak: Tát-Mogyorósbánya Intézményi Társulás (Óvoda): 577.500 Ft Nyergesújfalu-Bajót Intézményi Társulás (Ált. iskola): 2.310.000 Ft Tát-Mogyorósbánya Intézményi Társulás (Ált. iskola): 795.000 Ft A Társulás Munkaszervezetét– melynek vezetője Esztergom Város Jegyzője – 2006. évben Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látta el, 1 főállású és 2 megbízásos köztisztviselő útján. A Munkaszervezet vezetője a Társulási Tanács 7/2006. (II.6.) TTh. határozatában rögzített felhatalmazás alapján a 2006. II.15. - 2006. december 31. közötti időszakban felmerülő hazai és Eu-s pályázatok készítésére megbízási szerződést kötött az Eucalipso Btvel. A Munkaszervezet dolgozóinak bérét Esztergom Város Polgármesteri Hivatala fizeti, de a fenti dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos személyi kiadásokat a Társulás teljes egészében megtéríti Esztergom Város Önkormányzatának. A Munkaszervezet dolgozóinak fő tevékenységi köre Hummel Rudolf, kistérségi ügyintéző: A Társulási Tanács üléseinek előkészítése (meghívók, előterjesztések), döntések végrehajtása, az ülések teljeskörű megszervezése (jegyzőkönyvek készítése, média tájékoztatása). 2004-től a Kistérségi Fejlesztési Tanács Civil Egyeztető Fóruma üléseinek teljeskörű intézése, a fórum titkári feladatainak ellátása. A Civil Egyeztető Fórum a Fejlesztési Tanács területfejlesztéssel kapcsolatos döntései társadalmasításában játszik kiemelt szerepet. A Társulási Tanács ülésének valamennyi napirendjét tárgyalja. A Civil Egyeztető Fórum 2-3 hetente ülésezik. A Fórumnak tagja minden lényeges térségi szerepet játszó civil szervezet. Delegáltjuk tanácskozási joggal részt vesz a Társulási Tanács ülésein. Folyamatos tevékenységek: Pályázatok figyelése, készítése, menedzselése
Társulási üléssel kapcsolatos tevékenységek ( ülés előkészítése, előterjesztések készítése, jegyzőkönyv készítése) Térségi szereplők, civil szféra tájékoztatása, tanácsadás pályázati ügyekben Kapcsolattartás a médiával, a kistérségi megbízottal, a Területpolitikai Kormányzati Hivatallal, az Országos Területfejlesztési Hivatallal, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács Munkaszervezetével, térségi területfejlesztési szereplőkkel, önkormányzatok területfejlesztéssel kapcsolatos referenseivel, a Társulási Tanács tanácskozási jogkörrel résztvevő tagjaival Kistérségi PR munka országos és régiós szinten.
Kaprinai Terézia, pénzügyi munkatárs: o a társulás éves költségvetésének elkészítése, a költségvetés kidolgozása, a költségvetési előirányzatmódosítás előkészítése o kapcsolattartás a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatóságával o évi négy alkalommal pénzforgalmi és mérlegjelentés elkészítése, o féléves és éves költségvetési beszámolók elkészítése és leadása, o törzsadattári adatok változásának nyilvántartása, o kifizetésre kerülő számlák előkészítése utalványozásra, bankszámláról való átutalás, o főkönyvi könyvelés elvégzése, o a Munkaszervezet tagjai díjazásának átutalása Polgármesteri Hivatal számlájára, o beérkezett állami támogatások átutalásának elkészítése, o tagsági díjak számlázása, nyilvántartása, o analitikus nyilvántartás vezetése függő kiadásokról, bevételekről Dr. Hadházy Sándor, jogi munkatárs Feladatai: o a Társulás teljes körű jogi ügyintézése, o a Társulási megállapodás módosításával, megszüntetésével, felmondásával kapcsolatos jogi ügyintézés, o a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának elkészítése, karbantartása, o a szabályozási célok, feladatok bemutatása, koordinálása, o a Társulási Tanács döntéseinek szakmai előkészítése, végrehajtása, o új igazgatási feladat- és hatáskörök telepítése esetén az új feladatok egyeztetése, o a Társulás által kötendő szerződések elkészítése Eucalipso BT. Feladata: o
területfejlesztési feladatok kapcsán felmerülő Európai Uniós és hazai finanszírozású pályázatok elkészítése, pályázati tanácsadás.
A benyújtott pályázatokat a melléklet tartalmazza. A Társulás Munkaszervezetének működése 2007. évben a közszolgálati feladatok szervezésére kapott normatív állami finanszírozásból, továbbá a Munkaszervezet működésére kapott központi költségvetési támogatásokból biztosítottnak látszik. A Társulás 2007. évben várhatóan a munkaszervezet létszámának kibővítésével, intézmények alapításával mind több közszolgáltatás térségi szintű felvállalását tervezi, különös tekintettel az egészségügyi és szociális feladatokra. A Társulás kiemelt célkitűzései között szerepel még a hazai és Eu-s pályázati források hatékony lehívása. Esztergom, 2007. január …. ………………… Meggyes Tamás polgármester
Melléklet: A Társulás által 2006. II. félévben benyújtott pályázatok
Melléklet A Társulás a 2006. II. félévben az alábbi pályázatokat nyújtotta be: A pályázatot meghirdető szerv Pályázati cél Sorszám 1.
Közép-Dunántúli Fejlesztési Tanács
Igényelt támogatás összegeA pályázat eredménye
Regioná Tematikus kistérsé2.000.000 Ft kiadványok; turisztikai reklám és bemutatófilm készítése
2.
Belügyminisztérium
Többcélú kistérségi társulás 4.081.529 Ft sportpályáinak felújítása
3.
az Európai Gazdasági Térs Európai örökség megőrzése (EGT) Finanszíroz Mechanizmus és a Norv Finanszírozási Mechanizmus
4.
Belügyminisztérium
Bűnmegelőzési megvalósítása
480.000.000
program 4.000.000 Ft
Nyert: 1.000.000 Ft
A megvalósítás részletei
A tematikus kiadványok továbbá a kistérségi reklám bemutatófilmet ekészítettük. projektet 2006. december 20fejeztük be. Nyert: 1.739.642 Ft A támogatásból történt meg bajóti, pilismaróti és dömö sportpályák felújítása. projektet 2006. augusztusb fejeztük be. Beadott, döntés még nincs A pályázati támogatásb történne meg a süttői faluh kialakítása, a lábatla postakocsiállomás felújítása, nyergesújfalui képzőművész központ kialakítása. Nyert: 2.700.000 Ft A pályázati támogatásb valósult meg az esztergomi Inf Police Program 2006. július 1. és augusztus 2 között.
5. Magyar Terület - és Regioná Társulás Munkaszervezetének Fejlesztési Hivatal működési támogatása 3.665.443 Ft
6.
Területpolitikai Hivatal
7.
Gazdasági Országos Minisztérium
Kormányz Vidékfejlesztési menedzs 1.400.000 Ft működési támogatása Minisztériu Nyergesújfalu-Bajót 1.550.000 Ft Területfejleszt közlekedésbiztonsági cé kerékpárút engedélyez terveinek elkészítése
Nyert: 3.665.443 Ft
Nyert: 1.283.000 Ft Nem nyert.
8. Önkormányzati Területfejlesztési Minisztérium 2 db közösségi busz beszerzés 21.436.560 Ft
Nem nyert
9.
Szociális és Minisztérium
Munkaüg Kistérségi Közmunka pályázat
Előkészítés alatt
10.
az Európai Gazdasági Térs Európai örökség megőrzése II (EGT) Finanszíroz Mechanizmus és a Norv Finanszírozási Mechanizmus
Előkészítés alatt
A támogatásból történt meg Munkaszervezet 2 megbízás foglalkoztatási jogviszonyb alkalmazott dolgozójának és Eucalipso Bt-nek a díjazása.
A támogatásból történt meg kistérségi ügyintéző szemé kiadásainak finanszírozása.
11.
az Európai Gazdasági Térs Európai örökség megőrzése II (EGT) Finanszíroz Mechanizmus és a Norv Finanszírozási Mechanizmus
Előkészítés alatt
A Társulás Munkaszervezetének működése 2007. évben a közszolgálati feladatok szervezésére kapott normatív állami finanszírozásból, továbbá a Munkaszervezet működésére kapott központi költségvetési támogatásokból biztosítottnak látszik. A Társulás 2007. évben várhatóan a munkaszervezet létszámának kibővítésével, intézmények alapításával mind több közszolgáltatás térségi szintű felvállalását tervezi, különös tekintettel az egészségügyi és szociális feladatokra. A Társulás kiemelt célkitűzései között szerepel még a hazai és Eu-s pályázati források hatékony lehívása. Esztergom, 2007. január 12. ………………… Meggyes Tamás polgármester 14/2007. (I. 18.) esztergomi öh.** visszavonva a 43/2007.(II.15.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 52.§ (7) bekezdésében foglaltak szerint 2007. szeptember 1-jétől bevezeti az önkormányzati fenntartású általános iskolákban az 1-7. évfolyamon az úszásórát a nem kötelező (választható) tanórai foglalkozások keretében, melyhez fenntartói többletórát biztosít. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármester útján felkéri a Jegyzőt, hogy a Képviselő-testület 2007. februári rendes ülésére dolgoztassa ki az úszásóra bevezetésének jogi, tartalmi és pénzügyi feltételrendszerét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 1.pont: 2007. 2. pont: a Képviselő-testület 2007. februári rendes ülése
szeptember
1.
15/2007. (I.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy csatlakozik a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 2007. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 85/2006.(XII.20.) FVM rendeletében meghirdetett programhoz, amelynek keretében a fenntartónak saját intézményeiben az óvodás és általános iskolás korosztály számára 2 dl-es poharas iskolatej biztosításához támogatást nyújt a 2007. február 19-től december 31-ig terjedő időszakra. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő a támogatási kérelmek megküldésére: 2007. július 31., 2007. október 15., 2008. február 28., 2008. április 30. 16/2007. (I.18.)esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete előzetes kötelezettséget vállal arra, hogy a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter 2007. évi iskolatej program szabályozásáról szóló 85/2006.(XII. 20.) FVM rendelet által a 2007. január 1. és 2007. december 31. közötti időszakra meghirdetett iskolatej-akció megvalósításához szükséges 10.944.000 Ft összeg fedezetét az Önkormányzat 2007. évi költségvetési rendeletében biztosítja. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban szereplő összeg fedezetének tervezéséről az Önkormányzat 2007. évi költségvetési rendeletében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 17/2007. (I.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló, többször módosított 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés a) pontja alapján az óvodák nyári nyitvatartási rendjét az alábbiak szerint határozza meg: I. turnus: 2007. június 25-től 2007. július 20-ig zárva tartó óvodák. Nyitás 2007. július 23-án, hétfőn. Bánomi Óvoda, Esztergom Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom Zöld Óvoda, Esztergom
II. turnus: 2007. július 23-tól 2007. augusztus 20-ig zárva tartó óvodák. Nyitás 2007. augusztus 21-én, kedden. Angyalkert Óvoda, Esztergom Aranyhegyi Óvoda, Esztergom Belvárosi Óvoda, Esztergom Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom Kertvárosi Óvoda, Esztergom Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az óvodák kiértesítésére: a döntést követő 15 napon belül 18/2007. (I.18.) esztergomi öh.**módosítva a 138/2007.(III.13.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja az Oktatási Minisztérium Alapkezelő Igazgatósága által kiírt „a Munkaerő-piaci Alap képzési alaprész központi keretéből finanszírozandó, a szakképzési programok előkészítését szolgáló, szakképző intézmények fejlesztésére vonatkozó, az intézmények infrastrukturális és az intézmények közötti együttműködés fejlesztését szolgáló tervek elkészítésére” Esztergom Város Önkormányzata – mint konzorciumvezető – által „Komárom-Esztergom megye gépipar, idegenforgalom és vendéglátás szakképzésének fejlesztési tervének előkészítése” nyertes pályázat eredményeként létrejött, az előterjesztés mellékletét képező „Esztergom-Komárom Szakképzés-fejlesztési konzorciumának komplex szakképzés-fejlesztési stratégiáját (2007-2010)”. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, az „EsztergomKomárom Szakképzés-fejlesztési konzorciumának komplex szakképzés-fejlesztési stratégiája (2007-2010)” ellenjegyzésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Esztergom-Komárom Szakképzés-fejlesztési konzorciumának komplex szakképzés-fejlesztési stratégiája (2007-2010)” ellenjegyzésére és a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézetnek beadásra: 2007. február 15. 19/2007. (I.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény 5. § (2) bekezdése és a szerencsejáték szervezéséről szóló 1991. évi XXXIV. törvény 4. § (1) bekezdése alapján úgy dönt, hogy a Pénzügyminisztérium lóversenyfogadás és bukmékeri szolgáltatás szervezésére irányuló pályázat-kiírásával, amelynek keretében Esztergom Város Önkormányzata területén fogadóiroda kialakítására nyílna lehetőség, egyetért. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő döntéséről értesítse az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Szerencsejáték Felügyeleti Főosztályát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az értesítésre a döntést követő 15 napon belül 20/2007. (I.18.) esztergomi öh. **visszavonva a 742/2007. (X.18.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Ipari Park területén megépítésre kerülő Mátyás Király út beruházásához, az annak kialakításához szükséges területeket az Esztergom Város Ipari Park területének helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 41/2004. (IX.30.) ör rendelete alapján útközlekedési terület céljára kéri lejegyezni. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a jegyző útján gondoskodjon a szükséges eljárás megindításáról. Felelős: Meggyes Tamás Határidő: az eljárás megindítására a döntést követő 8 napon belül 21/2007. (I.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja a Széchenyi tér 21. sz. társasház közös költség számításának megállapítása tárgyában hozott 504/2004. (XI.4.) esztergomi öh. számú határozatot. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy minden önkormányzati tulajdonban lévő műemlék ingatlan vonatkozásában felújítási alap képzése céljából közös költség számítást készíttet azzal, hogy az épületek földszintjén, illetve a pince-szinten kialakított és az egyes ingatlanokra vonatkozó koncepció szerint kialakításra kerülő üzlethelyiségek a közös költség vonatkozásában háromszoros terhet, az irodák pedig kétszeres terhet viseljenek, mint a lakások tulajdonosai. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 1. pont: azonnal
14
2. pont: folyamatos 22/2007. (I. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Bottyán J. u. 3. szám alatti, 17357 hrsz-ú – volt Megyeháza – ingatlan földszintjén található 24 m2 alapterületű irodahelyiséget – volt falugazdász irodát – 2007. február 1. napjától 2009. december 31-ig bérbeadja a Komárom-Esztergom Megyei Földhivatal részére az Esztergomi Körzeti Földhivatal működésének céljára 500,- Ft + ÁFA/m2/hó bérleti díjért. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bérleti szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül 23/2007.(I.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bogáncs Kisállatotthon Alapítvánnyal a határozat elválaszthatatlan mellékletét képező térképmásolaton jelölt, 0362/1 és 0362/2 helyrajzi számú ingatlanokon található állatmenhely területe használata vonatkozásában ingyenes használati szerződést köt határozott időre, 2006. december 16-tól 2009. december 31-ig, az alábbi fő feltételek alapján: - a használatba adás ingyenesen történik 2009. december 31-ig; - a használatba adandó terület kizárólag állatmenhely üzemeltetésére használható; - az állatmenhely üzemeltetése és az ehhez szükséges engedélyek beszerzése használó kötelezettsége saját költségén. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - az állatmenhely működésével kapcsolatban felmerült lakossági panaszok, valamint a jelenlegi helyszín árvízveszélyes területe miatt – úgy dönt, hogy az ingyenes használatba adás időtartama alatt megvizsgálja egy új állatmenhely kijelölésének és felépítésének lehetőségét. Az állatmenhely esetleges átköltöztetése esetén az Önkormányzat segítséget nyújt, a ráfordításokat igyekszik megtéríteni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati szerződés megkötésére: a döntést követő 15 napon belül 24/2007. (I.18.) esztergomi öh.**visszavonva a 628/2007.(VIII.31.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy bruttó 200.000.000.-Ft-os vételáron a 16380 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Prímás-sziget, Táncsics Mihály utcában található ingatlan megosztása folytán újonnan kialakuló és az ingatlan-nyilvántartásban 10514 m2 területtel bejegyzésre kerülő ingatlant a 2006. december 14-én megtartott érvényes versenytárgyalás alapján a Viadom Építőipari Zrt. (2541 Lábatlan, Dunapart 1605/2.) és a Giegler Kft. (2536 Nyergesújfalu, Pf: 32.) konzorciuma részére értékesíti, szállodaépítés céljára. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kifejezi azon szándékát, hogy a nyertes pályázóval kötendő adásvételi szerződésben kerüljön meghatározásra a kialakítandó szálloda felépítésének végső dátuma, mely 2009. december 31. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az adásvételi előszerződés aláírására, majd a területre vonatkozó Szabályozási Terv módosítását követően a végleges adásvételi szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az adásvételi előszerződés aláírására: a döntést követő 30 napon belül 25/2007. (I.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Műemléki és Régészeti Kollégium által meghirdetett, a „Veszélyeztetett helyzetű műemlékek állagmegóvásának, részleges vagy teljes helyreállításának, valamint műemlékek szerves részét képező képzőművészeti alkotások restaurálásának támogatása” címet viselő pályázati kiírásra a Vármegyeháza kis tanácstermének (Bottyán utca 3. szám) kb. 200 nm-es falfelületén lévő falfestmények restaurálására benyújtja pályázatát. Felhatalmazza a Polgármestert a pályázat benyújtására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat benyújtásához szükséges 5.400.000 Ft-os önrészre, valamint a tervezőnek fizetendő 600.000 Ft bruttó összegre és a nevezési díjként fizetendő 151.200 Ft bruttó összegre előzetes kötelezettséget vállal. Felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon az összegek fedezetének terveztetéséről a 2007. évi költségvetés összeállítása során. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására, 2007. február 8. a fedezet biztosítására a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 30/2007. (II.1.) esztergomi öh.
15
1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kötelezettséget vállal arra, hogy legkésőbb 2008. december 31-ig a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat rendelkezésére bocsátja a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola (2500 Esztergom, Főapát köz 1.) címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciójának teljes finanszírozásához hiányzó legfeljebb bruttó 200 millió Ft pénzügyi fedezetet akkor, - ha az átadott pénzügyi fedezetnek a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola elhelyezéséül szolgáló, jelenleg a megyei önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő ingatlan(ok) forgalmi értékéhez viszonyított arányában résztulajdonjogot biztosít Esztergom Város Önkormányzata javára; - ha a két önkormányzat és az érintett Szakközépiskola bevonásával történő egyeztetés alapján Esztergom Város Önkormányzata, mint résztulajdonos által megjelölt intézménye elhelyezésére a Bottyán János Műszaki Szakközépiskola épületeiben a rendelkezésre álló szabad kapacitás mértékéig, de legalább a várost megillető tulajdoni arányban helyet biztosít; - ha hozzájárul a jelenleg megyei önkormányzati fenntartásban működő, jelentős megyei kiegészítő támogatást igénylő Bottyán János Műszaki Szakközépiskola 2009. augusztus 1-jei hatállyal Esztergom Város Önkormányzata részére történő átadásához, az iskola működtetéséhez rendelt ingó és ingatlan vagyon tulajdonjogának átadásával együtt. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a határozat mellékletét képező, az 1. pontban meghatározott feltételekhez kötött, és a szintén az 1. pontban felsorolt kötelezettségvállalást tartalmazó, a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom Város Önkormányzata között létrejövő megállapodás aláírására. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban szereplő összeg fedezetének tervezéséről az Önkormányzat 2008. évi költségvetési rendeletében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozat megküldésére azonnal a megállapodás megkötésére azonnal a fedezete biztosítására a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje
Megállapodás amely létrejött egyrészről a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), képviseli dr. Völner Pál elnök, mint átadó – a továbbiakban: Átadó -, másrészről Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.), képviseli Meggyes Tamás polgármester, mint átvevő – a továbbiakban: Átvevő – között a mai napon az alábbi feltételekkel. 1. Szerződő felek a Átadó 4/2007. (I.25.) sz. közgyűlési határozatában, valamint az Átvevő …./2007. (II.1.) esztergomi öh. határozatában a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat fenntartásában működő Bottyán János Műszaki Szakközépiskola (2500 Esztergom, Főapát köz 1., hrsz.: 17322, 17324) – a továbbiakban: Intézmény – címzett támogatással megvalósuló rekonstrukciójának közös finanszírozásáról döntöttek. 2. Az Átvevő vállalja, hogy az Intézmény rekonstrukciójának teljes finanszírozásához hiányzó bruttó 200.000.000,- Ft-ot, azaz kettőszázmillió forintot – a továbbiakban: Pénzeszköz - legkésőbb 2008. december 31-ig az Átadó rendelkezésére bocsátja; ennek érdekében gondoskodik arról, hogy a 2008. évi költségvetésében az ehhez szükséges pénzügyi fedezet rendelkezésre álljon. Amennyiben a rekonstrukció során az Átvevő részéről igény merülne fel további építészeti bővítésre, úgy annak költségeit teljes egészében Átvevő viseli. 3. Az Átadó vállalja, hogy az Intézmény tulajdonjogát olyan arányos hányadrész szerint ruházza át az Átvevőre, amilyen arányban a Pénzeszköz az Intézmény jelen forgalmi értékéhez viszonyul. 4. Az Átadó kijelenti, hogy az Intézmény bevonásával történő egyeztetés alapján biztosítja a Átvevőnek az általa megjelölt intézménye elhelyezését az Intézmény épületeiben, a rendelkezésre álló szabad kapacitás, de legalább az Átvevőt megillető tulajdoni hányad mértékéig. 5. Az Átvevő a jelen szerződés aláírásával – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LV. tv. 69. § (2) bekezdésére hivatkozva - bejelenti igényét a jelenleg az Átadó fenntartásában működő Intézmény átvételére. Az Átadó az igénybejelentést tudomásul veszi, és kötelezettséget vállal az Intézmény átadására, az annak működtetéséhez rendelt valamennyi ingatlan és ingó vagyon tulajdonjogával együtt. 6. Mindkét szerződő fél kijelenti, hogy az Intézmény átadás-átvételének részletes szabályait tárgyaló megállapodást legkésőbb 2009. június 30-ig megkötik – feltéve, hogy az Átvevő a jelen szerződésben vállalt kötelezettségeit maradéktalanul teljesítette. Az átadás-átvétel időpontja legkésőbb: 2009. augusztus 1. A megállapodáshoz csatolják az átadás-átvételre kerülő ingatlan és ingó vagyonról szóló részletes
16
kimutatásokat, valamint az egyéb, az Intézmény működéséhez kapcsolódó megállapodásokat, dokumentumokat. 7. Az Átadó vállalja, hogy amennyiben a 6. pontban meghatározott időpontig új intézményvezetőt kíván kinevezni, úgy ehhez az Átvevő egyetértését beszerzi. A szerződő felek a jelen megállapodást, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá. Tatabánya, 2007…………….
Esztergom, 2007…………….
Dr. Völner Pál Átadó képviseletében
Meggyes Tamás Átvevő képviseletében
Ellenjegyezte:
Ellenjegyezte: Dr. Csermák Vilmos főjegyző
Dr. Marosi György jegyző
31/2007.(II.15.) esztergomi öh. 1./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Északi Városrész és Szamárhegy helyi építési szabályzatáról szóló 13/2006. (IV.11.) esztergomi ör. rendelet 52. § (3) bekezdésének felhatalmazása alapján a határozati javaslat 1. számú mellékletében felsorolt ingatlanokat belterületbe vonja, melynek várható költsége megközelítően 60.000.000 Ft. 2./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bocskoroskút, Előhegy és a Zsellérföldek területén található ingatlanok földhivatali eljárását megindítja, annak belterületbe vonási költségét megelőlegezi, majd az érintett ingatlanok tulajdonosaira 100 %-ban áthárítja. Az ingatlan tulajdonosai a rájuk eső összeg befizetését a belterületbe vonás jogerős hatósági határozatától számított 1 éven belül egyösszegben vagy kérelem esetén maximum 12 havi részletben teljesítheti. Ha az ingatlan tulajdonosa a fizetési kötelezettségnek a fenti határidőn belül nem tesz eleget, úgy az Önkormányzat kezdeményezi a kötelezettség mértékéig a jelzálogjog bejegyzését az ingatlan-nyilvántartásban. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a belterületbe vonás eljárásának megindítására. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat 1. pontjában meghatározott összeg fedezetét a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendeletében biztosítja. 3./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy a határozati javaslat 2. pontjában szereplő fizetési kötelezettség végrehajtásáról a 2007. április 19-i Képviselő-testületi ülésre készítsen végrehajtási intézkedési tervet, vagy tegyen erre vonatkozóan konkrét javaslatot. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a belterületbe vonás megindítására a döntést követő 30 napon belül
1. 7001/1 7005/5 7009/1 7011/8 7020 7028 7035/4 7041/5 7052 11618/2 11639/1 11644 0683/16 0683/27 0697 0699 0701/16
számú melléklet: 7001/2 7005/7 7009/2 7012 7021 7029 7035/5 7044/1 7053 11618/3 11639/5 11645/1 0683/18 0683/28 0698/1 0700/1 0701/2
7001/3 7006/1 7009/3 7013 7022 7030 7036/1 7044/2 7054/1 11618/4 11639/6 11645/2 0683/19 0683/29 0698/2 0700/2 0701/3
7001/4 7006/2 7009/4 7014 7023/3 7031 7036/2 7044/3 10265 11619 11639/8 11661/1 0683/20 0683/30 0698/3 0701/1 0701/4
7002 7007/1 7011/1 7015/1 7023/4 7032/1 7037 7045/1 11612 11620 11639/9 0683/10 0683/21 0683/31 0698/4 0701/10 0701/5
7003/1 7007/2 7011/2 7015/2 7023/5 7032/2 7038 7045/2 11614 11621 11640 0683/11 0683/22 0683/6 0698/5 0701/11 0701/7
7003/2 7008/2 7011/3 7016 7026/1 7032/3 7039 7045/3 11615 11636/2 11641/1 0683/12 0683/23 0683/7 0698/6 0701/12 0701/8
7004 7008/3 7011/5 7017/1 7026/2 7032/4 7040 7048 11616 11637 11642 0683/13 0683/24 0683/8 0698/7 0701/13 0701/9
7005/3 7008/4 7011/6 7017/2 7027/1 7035/1 7041/1 7050 11617 11638/1 11643/1 0683/14 0683/25 0683/9 0698/8 0701/14 0704/1
7005/4 7008/5 7011/7 7017/3 7027/2 7035/3 7041/3 7051 11618/1 11638/2 11643/2 0683/15 0683/26 0685/1 0698/9 0701/15 0704/2
17
0707/2 0710/12 0712/18 0712/29 0712/39 0737/23 0737/33 0737/43 0737/53 0737/63
0708/1 0710/13 0712/20 0712/30 0712/40 0737/24 0737/34 0737/44 0737/54 0737/64
0708/2 0710/4 0712/21 0712/31 0712/41 0737/25 0737/35 0737/45 0737/55 0737/65
0708/3 0710/5 0712/22 0712/32 0712/42 0737/26 0737/36 0737/46 0737/56 0737/66
0708/4 0710/6 0712/23 0712/33 0712/43 0737/27 0737/37 0737/47 0737/57 0737/67
0708/5 0710/7 0712/24 0712/34 0712/44 0737/28 0737/38 0737/48 0737/58 0737/68
0708/6 0710/8 0712/25 0712/35 0737/19 0737/29 0737/39 0737/49 0737/59 0912/176
0709 0710/9 0712/26 0712/36 0737/20 0737/30 0737/40 0737/50 0737/60 0912/177
0710/10 0711 0712/27 0712/37 0737/21 0737/31 0737/41 0737/51 0737/61 0913
0710/11 0712/16 0712/28 0712/38 0737/22 0737/32 0737/42 0737/52 0737/62
32/2007.(II.15.) esztergomi öh.: 1./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom, Hegyvidék (Szentjánoskút, Kenderes, Újfalu, Kálváriahegy, Aranyhegy városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi módosítások kerüljenek átvezetésre a szabályozási tervben. KÜLTERÜLET: - a 8613, 8614, 8615 hrsz-ú ingatlanok kertvárosi lakóterületbe legyenek sorolva azzal a megkötéssel, hogy az ingatlanok magasan fekvő részei kötelezően fával fedettek legyenek, - a 7359/3-4, 7356/9, 7356/11 hrsz-ú ingatlanok a Településszerkezeti tervnek megfelelően legyenek a szabályozási tervben, - a 7960, 7959 hrsz.-ú ingatlanok Mke1 (kertes mezőgazdasági terület) besorolásból Mke2-be kerüljenek, -a 7976/1 hrsz.-ú ingatlan Mke1( kertes mezőgazdasági terület) besorolásból Mke2-be kerüljön. BELTERÜLET: - a 16059 hrsz-ú ingatlan és a közterület közti egyenes vonalú telekhatár rendezésének lehetőségét biztosítsa a szabályozási terv, - a 118276 és a 18278 hrsz-ú ingatlanok azonos lakóterületi besorolást kapjanak.. - a Jánoskúti út rendezése a meglévő épületek érintése nélkül, a legkevesebb kártéritési igény figyelembevételével történjen, - a 20351 hrsz-ú ingatlan gazdasági területként szerepeljen a szabályozási terven. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítások átvezetésére a rendelettervezetbe a döntést követő 15 napon belül 2./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom, Hegyvidék (Szentjánoskút, Kenderes, Újfalu, Kálváriahegy, Aranyhegy városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi felsorolásban szereplő javaslatokat nem fogadja el: KÜLTERÜLET: - a véleményezők kérik a kertes mezőgazdasági terület átsorolását lakóterületté: 8472, 8474, 8485/1-2, 8480, 8478, 8481, 8482, 8483, 8571, 8479, 8471, 8476, 8470 hrsz-ú ingatlanok esetén. - a véleményező kéri a 8565 hrsz.-ú ingatlanon lakóház építését. - a véleményező kéri a 7817 hrsz.-ú ingatlan (présház) lakóházzá minősítésének lehetőségét. - a véleményezők kérik a kertes mezőgazdasági terület átsorolását lakóterületté: 7139, 7140/1-2, 7137/1-2-3, 7138/2-3 hrsz-ú ingatlanok esetén. - a véleményező kéri a 7800 hrsz.-ú ingatlanon lakóház építésének biztosítását, lakóterületté nyilvánítását - a véleményező kéri a 7581/6 hrsz.-ú ingatlan „zártkerti” ingatlan lakóházzá minősítésének lehetőségét. - a véleményezők kérik a lakóház építésének lehetőségét a kertes mezőgazdasági területen a 7366/1, 7366/2, 7367, 7368 hrsz-ú ingatlanok esetén. BELTERÜLET: - a kérelmező kéri a 16100/1 hrsz-ú ingatlan kötelezően zöldterülettel fedett részének megszüntetését épület elhelyezése céljából, illetve a minimálisan kialakítható telek méret csökkentését 1000 m2-re. - a kérelmező kéri a 18942, 18943 hrsz-ú ingatlan kötelezően zöldterülettel fedett részének megszüntetését épület elhelyezése céljából, illetve a minimálisan kialakítható telek méret csökkentését 1000 m2-re, és a beépítés mértékéét 10-ről 15 %-ra növelni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a kérelmező értesítésére a döntést követő 15 napon belül 33/2007.(II. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi az Esztergom, Víziváros
18
és Várhegy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 41/2006.(VII.14.) esztergomi ör. rendelet módosítását a Bazilika ( 2500 Esztergom, Szent István tér 1.) előtti rámpa (16239 és 16238/3 hrsz.) területi besorolásának megváltoztatása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítás kezdeményezésére a szabályozási terv pontosítása után 15 nap 34/2007.(II. 15.) esztergomi öh. *kiegészül a 82/2007. (III.8.) esztergomi öh. szerint 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi az Esztergom, Királyi város (Királyi város, Hévíz, Szentanna, Csutimonostor városrészek) helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 43/2006. (VII. 14.) esztergomi ör. rendelet módosítását a Fürdő Szálló környéke építési feltételeinek megváltoztatása érdekében. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, jelen döntésével kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Táncsics Mihály utcából kialakuló 16348/5 hrsz.-ú 2263 m2 területű ingatlant, amely művelési ága országos közút, önkormányzati tulajdonba veszi, és közreműködik helyi közúttá történő átminősítésében, majd ezt követően vállalja a helyi közútkezelői feladatok ellátását. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, jelen döntésével kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Lőrinc utca 17423/2 hrsz.-ú 2385 m2 területű országos közút művelési ágú ingatlant önkormányzati tulajdonba veszi, és közreműködik helyi közúttá történő átminősítésében, majd ezt követően vállalja a helyi közútkezelői feladatok ellátását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítás kezdeményezésére a beépítési terv pontosítása után 15 nap az eljárás megindítására azonnal 35/2007.(II.15.) esztergomi öh.:**megerősítve a 224/2007.(IV.19.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom-Kertváros (Kenyérmező, Tábor városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztésével kapcsolatban érkezett utólagos észrevétel alapján a szabályozási terv a Retek utca - repülőtér közötti területen a Településszerkezeti tervtől ne térjen el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítás átvezetésére a rendelettervezetbe a döntést követő 15 napon belül 36/2007.(II.15.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom-Kertváros (Kenyérmező, Tábor városrészek) helyi építési szabályzata és szabályozási tervének a Retek utca – repülőtér közötti része (belterület 1. számú szelvény) további 30 napra lakossági véleményezés céljából kifüggesztésre kerüljön. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: kifüggesztésre a módosítás átvezetését követően azonnal 37/2007.(II.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az esztergomi Belvárosi Római Katolikus Templom toronysisakjának felújítása tárgyú 29/2006.(I.19.) esztergomi öh. határozatot az alábbiaknak megfelelően módosítja: „1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az esztergomi Belvárosi Római Katolikus Templom toronysisakjának és homlokzatának felújítását 15.000.000.- Ft-tal támogatja, mely támogatást 3 részletben, évi 5 millió forint formájában, a 2006-2007-2008. években bocsátja rendelkezésre. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármester útján felkéri a Jegyzőt, hogy az esztergomi Belvárosi Római Katolikus Templom toronysisakjának és homlokzatának felújításához szükséges 3 x 5.000.000,- Ft támogatás fedezetének tervezéséről gondoskodjon a 2006., 2007. és 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet tervezésekor.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az értesítésre a döntést követő 15 napon belül, a fedezet biztosítására : a 2007. és 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje. 38/2007.(II. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felvételét kéri a Magyarországi Fürdővárosok Szövetségébe, egyúttal elfogadja a Magyarországi Fürdővárosok Szövetségének Alapszabályát, a határozat mellékletét képező tartalommal. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
19
1. sz. melléklet MAGYARORSZÁGI FÜRDŐVÁROSOK SZÖVETSÉGÉNEK ALAPSZABÁLYA I. Fejezet 1. § A szövetség célja és összetétele Az alapszabályt elfogadók között szövetség jön létre, melyet az 1993. évi XCII. törvénnyel módosított 1989. évi II. törvény, az egyesülési jogról szóló törvény szabályoz. 2. § A szövetség célja A magyar fürdővárosok érdekszövetségeként az együttműködési lehetőség megteremtése és kiszélesítése e városok között, érdekképviselet. Közös akciók szervezése, a rendelkezésre álló adatok cseréje és közös felhasználása. Tapasztalatok cseréje és közös találkozók megszervezése. 3. § A szövetség székhelye Gyula Város Polgármesteri Hivatala 5700 Gyula, Petőfi tér 3. sz. 4. § A szövetség tagjai (1)
A szövetség tagjai azon városok települések (továbbiakban városok) önkormányzatai, melyek csatlakoznak a Magyarországi Fürdővárosok Szövetségéhez, az alapszabály szerinti feltételek mellett.
(2)
A szövetség tagjainak évente tagdíjat kell fizetni a szövetség számlájára, melynek mértéke: − 50 000 főig a nyilvántartott lélekszámként 2.- Ft de minimum 20 000.- Ft − 50 000 és 100 000 közötti lélekszám esetében 120 000.- Ft − 100 000 és 250 000 közötti lélekszám esetében 150 000.- Ft − 250 000 fő feletti lélekszám esetében 200 000.- Ft
5. § A tagsági viszony feltételei − − − − − −
A jelentkező város önkormányzatának (közgyűlésének, képviselőtestületének) döntése a csatlakozási feltételek elfogadásáról. A jelentkező település önkormányzatának (közgyűlésének, képviselőtestületének) döntése a csatlakozási feltételek elfogadásáról. A szövetség működéséhez szükséges helyi (személyi és anyagi) feltételek megteremtése. Évente beszámoló készítése a végzett munkáról, valamint javaslatok kidolgozása a jövőre nézve. Részvétel a közgyűlés, elnökség munkájában, valamint a közösen szervezett országos akciókban. A szövetségi tagság elnyeréséről a közgyűlés évente egy alkalommal dönt. Az évente felvehető tagok száma nem korlátozott.
6. § A tagsági viszony megszűnése 1./ A tagsági viszony megszűnik: - lemondással, - feloszlás esetén, - kizárással, melyet az elnökség mond ki az alapszabályi kötelezettségek be nem tartása esetén, vagy más súlyos ok miatt,
20
- tagdíj nem fizetés esetén - egy év türelmi idő után. 2./ Az érintett tagot előzetesen fel kell szólítani, hogy magyarázattal szolgáljon, vagy a közgyűléshez forduljon. 7. § A szövetség elnöki tisztének betöltése 1./ A szövetség élén az elnök áll, aki ezt a funkciót társadalmi megbízás keretén belül látja el. A szövetség elnöki tisztét a helyhatósági választásokat követő közgyűlés határozata szerint egy-egy tagtelepülés polgármestere biztosítja. 2./ A szövetség elnökének személyére a tagtelepülések a helyhatósági választásokat követő közgyűlésig tehetnek javaslatot, melyet írásban a szövetség titkárához kell megküldeni. II. Fejezet 8. § A közgyűlés 1./ A közgyűlést a települések - legfeljebb egy fős küldöttei - alkotják. 2./ A közgyűlés munkájában az elnökség meghívására megfigyelői státusszal nem magyarországi fürdő települések is részt vehetnek. 3./ Évente egy alkalommal ül össze, illetve valahányszor, amikor az elnökség összehívja vagy szövetség tagjainak egyharmada kéri. 4./ Napirendjét az elnökség állapítja meg. 5./ A közgyűlést az elnök hívja össze, legalább három héttel korábban, a napirend egyidejű közlésével. Az elnök teljes jogkörrel végrehajtja, illetve végrehajtatja a közgyűlés és az elnökség határozatait és képviseli a szövetséget külső kapcsolataiban. 6./ Minden küldöttnek egy szavazata van. 7./ A közgyűlés jóváhagyja a beszámolót és a pénzügyi jelentést, megszavazza a következő évi célkitűzéseket, a költségvetést és megválasztja képviselőit az elnökségbe. 8./ Az érvényes határozat-hozatalhoz minimum a tagvárosok küldötteinek 50 % plusz l fő jelenléte szükséges. A határozatokat a jelenlevő küldöttek egyszerű szótöbbséggel hozzák. 9./ Amennyiben a közgyűlés nem határozatképes, úgy azt hat napon belül össze kell hívni. Az ismételt ülésen a jelenlevő tagvárosok küldötteinek számától függetlenül érvényes határozatokat hozhat, de kizárólag az előző ülés napirendjén szereplő kérdésekben. 10./ A határozathozatal nyílt vagy titkos szavazással történik. 11./ A titkos szavazásról bármely küldött javaslatára a közgyűlés szótöbbséggel dönt. 12./ A közgyűlés dönt a költségvetésről, a vagyon felhasználásáról. 9. § A települések egyharmadának kérésére az elnök rendkívüli közgyűlést hív össze. Az érvényes határozat-hozatalhoz a küldöttek legalább felének jelenléte szükséges. A határozathozatal a 8. § 7., 9. és 10., bekezdésében meghatározott módon történik. 10. § Az elnökség 1., A szövetség ügyeit a települések egy-egy megbízottjából álló 11 fős elnökség intézi. Az elnökségnek a szövetség elnökét adó település minden esetben tagja. 10 tagját a közgyűlés 5 év határozott időre választja meg. 2., Évente legalább két alkalommal ülésezik. 3., Az elnökség végrehajtja a közgyűlés reá vonatkozó határozatait és ellenőrzi a közgyűlés településeire vonatkozó határozatainak végrehajtását. 4., Az elnökség beszámoló jelentést, pénzügyi jelentést /költségvetési mérleget, tervezett költségvetést/ készít. 5., Az elnökség üléseit az elnök hívja össze. 6., A határozatokat a jelenlevő tagok egyszerű szótöbbséggel hozzák. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt.
21
7., Az elnökségi tagság megszűnik:
-
lemondással, a szövetségből való kilépéssel, visszahívással, a határozott idő lejártával.
III. Fejezet 11. § A szövetség gazdálkodása 1., A szövetség éves költségvetés alapján dolgozik. 2., A szövetség bevételi forrásai: - tagdíjak, - köz-, illetve magánadományok - egyéb források 12.§. A szövetség feloszlása 1., A szövetség felosztása esetén a rendkívüli közgyűlés két feloszlatót jelöl ki. 2., A szövetség feloszlása esetén a vagyon a települések között az anyagi teherviselés arányában oszlik meg. 13. § Egyéb rendelkezés A szövetség belső szabályzatát az elnökség állítja össze és a közgyűlés hagyja jóvá. 2. számú melléklet
22
M M F Maaagggyyyaaarrr F Füüürrrdddőőővvvááárrrooosssoookkk 222000000666...---222000111000... 1.
BÉKÉS
Békés megye 2.
BÉKÉSCSABA
Békés megye 3. BEREKFÜRDŐ Jász-Nagykun-Szolnok 4. BÜKKSZÉK Heves megye 5. BÜK Vas megye 6. CEGLÉD Pest megye 7. CSERKESZŐLŐ Jász-Nagykun-Szolnok 8. CSONGRÁD Csongrád megye 9. DEBRECEN Db. Gyógyfürdő Kft. Hajdú-Bihar megye 10. EGER Heves megye 11. GÁRDONY Fejér megye 12. GYOMAENDRŐD Békés megye 13. GYULA Békés megye 14. HAJDÚBÖSZÖRMÉNY Hajdú-Bihar megye 15. HAJDÚSZOBOSZLÓ Hajdú-Bihar megye 16. HARKÁNY Baranya megye 17. HEGYKŐ Győr-Moson-Sopron 18. HÉVÍZ
SSSzzzööövvveeetttsssééégggeee
tttaaagggllliiissstttááájjjaaa
cccííím m m mm meeelll
ééésss
____________________________5630 Petőfi u. 2. tel: 66-411-011 fax: 66-341-230 5601 Pf. 112 tel: 66-452-252 fax: 66-441-236 5309 Berek tér 1. tel: 59-519-002 fax: 59-311-239 3335 Szabadság tér 1. tel: 36/ 361-013 9737 Széchenyi u. 44. tel: 94-358-006 Fax:94-358-525 2701 Pf:85 tel: 53-511-400 fax: 53-311-548 5465 Köztársaság út 1. tel: 56-568-451 fax: 56-320-011 6641 Pf.35. tel: 63-482-166 fax: 63-482-161 4032 Nagyerdei park 1. tel: 52 / 514-100 fax: 52-346-883 3300. Eger, Dobó tér 2. tel: 36-413-161 fax: 36-412-199 2483 Szabadság u. 20-22. tel: 22/355-060 fax: 22/570-182 5501 Pf.3. tel: 66-386-122 fax: 66-386-320 5701 Pf. 44 tel: 66-362-155 fax: 66-463-143 4220. Bocskai tér 1. tel: 52-563-200 fax: 52-563-296 4201 Pf. 5 tel: 52-557-300 fax: 52-557-301 7815 Kossuth u. 2 tel: 72-480-501 fax: 72-480-518 9437 Iskola u. 1. tel: 99/540-005 99/376-106 8381 Pf. 6 tel: 83-500-800
aaa
pppooolllgggááárrrm m meeesssttteeerrreeekkk
nnneeevvvééévvveeelll
______________________ Izsó Gábor Vantara Gyula Cséti Attila Zagyva Ferencné Horváth Lajos Földi László Szokolai Lajos
Eln.
Bedő Tamás Fazekas Lajos ügyvezető igazgató Kósa Lajos polg.m. Habis László Tóth István
Várfi András Dr.Perjési Klára
/Eln. Eln.
Kiss Attila polg.m. Kövér László Géza alp.m. Dr. Sóvágó László
Eln.
Bédy István
Eln.
Szigethi István Vértes Árpád
Eln.
23
Zala megye 19. JÁSZBERÉNY Jász-Nagykun-Szolnok 20. KAPUVÁR Győr-Moson-Sopron 21. KISKUNHALAS Bács-Kiskun megye 22. KISÚJSZÁLLÁS Jász-Nagykun-Szolnok 23. KISVÁRDA Szabolcs-Szatmár 24. KOMÁROM Komárom Esztergom 25. LENTI Zala 26. LIPÓT Győr-Moson-Sopron 27. MAKÓ Csongrád megye 28. MÁTRADERECSKE Heves megye 29. MEZŐKÖVESD Borsod-Abaúj-Zemplén 30. MEZŐTÚR Jász-Nagykun-Szolnok 31. MISKOLC Borsod-Abaúj-Zemplén 32. MOSONMAGYARÓVÁR Győr-Moson-Sopron 33. MÓRAHALOM Csongrád megye 34. NAGYATÁD Somogy megye 35. SZENTES Csongrád megye 36. SZIGETVÁR Baranya megye 37. SZOMBATHELY Vas megye
fax: 83-340-473 5100 Pf. 61 tel: 57-411-400 fax: 57-411-248 9331 Pf.44. tel: 96-596-000 fax: 96-242-286 6401 Pf. 66. tel: 77-523-101 fax: 77-423-612 5311 Pf. 65 tel: 59-520-222 fax: 59-321-139 4600. Flórián tér 6. Idegenforg.és Szabadidő Centrum Kht Tel/fax: 45-405-242 2901 Pf. 29. tel: 34-541-301 fax: 34-541-302 8960.Zrinyi M. u. 4. Tel:92-553-900 Fax:92-351-327 9233. Fő tér 2. Tel: 96-720-528, 555-511 Fax: 96-215-716 6901 Pf. 71. tel: 62-213-255 fax: 62-211-221 3246 Hősök tere 12. tel: 36-476-240 fax: 36-476-325 3400 Mátyás király u. 112. tel: 49-412-211, 412-662, 412-878 fax: 49-412-673 5400. Vízmű u. l. Mezőtúr és Körny. Víz-és Csat.mű Kft tel/fax: 56-350-215 3501 Pf. 180. tel: 46-512-700 fax: 46-348-801 9200. Szent László tér 2. Flexum Rt. tel: 96-577-800 6782 Mórahalom tel: 62-281-022 fax: 62-281-244 7500 Baros Gábor u. 9. tel: 82-504-500, fax: 82-351-020 6600. Kossuth u. 6. tel: 63-510-302/ -301 fax: 63-510-341
Dr. Buzás Péter
7900. Zrinyi tér 1. Tel: 73-514-300 Fax: 73-311-923
Paizs József
9700 Pf. 34. tel: 94-520-100 fax: 94-328-148
Dr. Ipkovich György Eln.
Dr. Gedei József Hámori György
Eln.
Dr.Várnai László Kecze István Dr. Oláh Albert polg.m. Lakatos László ügyv.ig. Zatykó János
Eln.
Nógrádi László Tóth József Péter
Zám Ferenc Tállai András Dr.Draskovits Dénes pm. Herczeg Zsolt ügyv.ig. Káli Sándor
Eln.
Szabó Miklós polg.m. Dr.Szeredi Zoltán igazgató Nógrádi Zoltán
Ormai István
Szirbik Imre
24
38. TAMÁSI Tolna megye 39. TISZAÚJVÁROS Borsod-Abaúj-Zemplén 40. TÚRKEVE Jász-Nagykun-Szolnok 41. ZALAKAROS Zala megye
7090 Pf. 36. tel: 74-570-800 fax: 74-471-623 3580 Bethlen G. 7. tel: 49-548-000 fax: 49-548-001 5421. Petőfi tér 1. Tel: 56-361-111 Fax: 56-361-030 8749 Gyógyfürdő tér 1. tel: 93-340-100 fax: 93-340-531
Ribányi József Koscsó Lajos Cseh Sándor Szirtes Lajos
Eln.
39/2007.(II.15.) esztergomi öh. **módosítva 457/2007.(VI.15.) határozattal** 1./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdés szerinti, az alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti feladat ellátását 2007. július 1jei fordulónappal az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás (a továbbiakban: Társulás) keretében kívánja biztosítani. 2./ A Képviselő-testület hozzájárul ahhoz, hogy az 1. pontban foglalt feladat ellátása érdekében a Társulás közbeszerzést írjon ki a szolgáltatás működtetésére, és az 1. pontban foglalt feladat finanszírozására szerződést kössön a Komárom-Esztergom Megyei Egészségbiztosítási Pénztárral. A Képviselő-testület kéri a Társulást, hogy a közbeszerzési kiírásban szerepeljen az, hogy a nyertes pályázó lehetőleg a Társulás közigazgatási területén működő háziorvosi praxisokkal biztosítsa az ügyeleti szolgálatot. 3./ A Képviselő-testület egyúttal kezdeményezi Pilismarót és Dömös községekkel az „Esztergomi Központi Háziorvosi Ügyeleti Szolgálat” tárgyában kötött együttműködési megállapodás 2007. július 1. napjával történő felbontását. 4./ A Képviselő-testület kezdeményezi a Vaszary Kolos Kórházzal kötött 519-21/2006. iktatószámú feladatátadási megállapodás 2007. július 1. napjával történő felbontását. 5./ A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a 3-4. pontban foglalt szerződések felbontásához szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. július 1. 40/2007. (II. 15.) esztergomi öh.** módosítva a 146/2007. (III.14.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek és családok támogatásáról a részükre nyújtott szolgáltatásokról és azok igénybevételéről szóló 35/2006.(VI.21.) esztergomi ör. rendelet 8. §-a alapján az esztergomi tanulók kedvezményes helyi autóbusz bérleteinek támogatására 2007. évben 12.000.000.-Ft-ot biztosít. A támogatás mértéke: 405.- Ft/hó/tanuló. 2. A Képviselő-testület az 1. pontban szereplő összeg fedezetét az Önkormányzat 2007. évi költségvetésében biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 41/2007.(II. 15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek és családok támogatásáról a részükre nyújtott szolgáltatásokról és azok igénybevételéről szóló 35/2006.(VI.21.) rendelet 8/A. §-a alapján a kisgyermeket nevelő szülők helyi közlekedésének támogatására 2007. évben 240.000.-Ft-ot állapít meg. A támogatás mértéke 1000.- Ft/hó/szülő. 2. A Képviselő-testület az 1. pontban szereplő összeg fedezetét az Önkormányzat 2007. évi költségvetésében biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 42/2007. (II.15.) esztergomi öh.**módosítva a 235/2007.(IV.20.) határozattal**
25
1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal állományában lévő - kivéve a közcélú,- közhasznú foglalkoztatott - dolgozói részére az Extra-Fit Egészségpénztár tagság esetén a havi tagi befizetésből (5.000,- Ft/fő/hó) 2.500,- Ft/fő/hó összeget átvállal, mely összesen 4.860.000,- Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzatának valamennyi intézményében dolgozó közalkalmazottai, valamint a Munka Törvénykönyve alapján szerződésben levők részére az Extra-Fit Egészségpénztárba történő belépés esetén a havi tagi befizetésből (5.000,- Ft/fő/hó) 2.500,- Ft/fő/hó összeget 2007. szeptember 01-től átvállal, mely összesen 10.500.000,- Ft. 3. A Képviselő-testület a határozat 1-2. pontjában szereplő összegek fedezetét a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendeletében biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a fedezet biztosítására a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 43/2007. (II. 15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete visszavonja „Az úszásóra bevezetése az önkormányzati fenntartású általános iskolákban” tárgyú, 14/2007. (I.18.) esztergomi öh. határozatát. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az önkormányzati fenntartású általános iskolákban bevezeti a testnevelésórák keretében az úszásórát 2007. szeptember 1-jétől, heti egy órában, az 1-4. évfolyamok minden osztályában. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Petőfi Sándor Általános Iskola kivételével – a Polgármester útján felkéri az önkormányzati fenntartású általános iskolák igazgatóit, hogy az intézményük pedagógiai programjában és a helyi tantervében dolgozzák ki az úszásoktatás követelményrendszerét, és azt jóváhagyásra nyújtsák be a Képviselő-testület részére. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az esztergomi - nem Esztergom Város Önkormányzata által fenntartott - közoktatási intézmények részére is biztosítja az úszásórák finanszírozását 2007. szeptember 1-jétől, heti egy órában, az 1-4. évfolyamok minden osztályában. 5. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete vállalja az esztergomi közoktatási intézmények, esztergomi állandó lakhellyel rendelkező 5-12. évfolyamos tanulói részére - tanórán kívüli (önkéntes) - ingyenes úszásoktatás finanszírozását 2007 márciusától valamennyi tanév szorgalmi időszakában, a fürdői kapacitás mértékéig. 6. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az úszásórák, és az úszásoktatás bevezetéséhez a 2007. évi költségvetésben 44.000.000 Ft-ot, a 2008. és az azt követő években az adott évi önkormányzati költségvetési rendeletben meghatározott összeget biztosít az oktatási feladatok között. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozat visszavonására: azonnal az igazgatók értesítésére: a döntést követő 15 napon belül a pedagógiai program benyújtására: a Képviselő-testület 2007. júniusi rendes ülése a fedezet biztosítására a 2007. évi, illetve az adott évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 44/2007. (II.16. ) esztergomi öh.**módosítva a 160/2007.(III.22.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. május 1-jétől kezdődően: a/ a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom , intézményben 1 fő főállású, b/ a Bajor Ágost Művelődési Ház Kultúrmozgó Esztergom, intézményben 3 fő főállású, c/ a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézményben 16 fő főállású és 3 fő részfoglalkozású álláshely finanszírozását vállalja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15. 45/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fenntartásában működő foglalkoztatottak étkezési térítési díjait az alábbiakban állapítja meg: (a 32/2001. (XI.22.) esztergomi ör. szerinti 2007. évre megállapított árak alapján:) Bölcsőde nyersanyagnorma (norma+ÁFA) Óvoda nyersanyagnorma (norma+ÁFA) Általános iskola eladási ár (/norma+rezsiktg/+ÁFA) Középiskola és kollégium eladási ár (/norma+rezsiktg/+ÁFA)
intézményekben
26
Feichtinger Sándor Idősek Otthona nyersanyagnorma+rezsiktg (norma+ rezsi+ÁFA) Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15. 46/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az intézményfinanszírozásban részesülő intézmények esetében mindennemű 2007. évben keletkező bérmaradványt elvon. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15. 47/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete csak az intézmények esetében a kötelezően adható bér és bérjellegű kiadások tervezését engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15.
minimálisan
48/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete negyedévente dönt a Vaszary Kolos Kórház finanszírozásáról a Kórház vezetésének beszámolója alapján. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15. 49/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 322/2006.(VII.11.) esztergomi öh. és a 323/2006.(VII.11.) esztergomi öh. határozatok végrehajtása, valamint a létszámcsökkentési intézkedések kiadásainak pályázat útján történő visszaigénylése érdekében a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendeletben a Polgármesteri Hivatal főfoglalkozású munkavállalóinak létszám-előirányzatát 171 főben, a részfoglalkozású munkavállalók létszámát 4 főben határozza meg tekintettel arra, hogy 21 munkakör esetében – a munkavállalók betegség miatti keresőképtelensége és egyes közszolgáltatási feladatok későbbi időpontban történő kiszervezése folytán – a létszámcsökkentést, a felmentési dokumentumok átadását 2006. október 15-ét követően, valamint 2007. évben lehet végrehajtani. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15. 50/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatalban foglalkoztatott munkavállalók létszámát 13 fővel csökkenti 2007. május 1-től. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15. 51/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete negyedévente javasolja felülvizsgálni a költségvetés felhalmozási részét. A meg nem valósuló beruházások előirányzatát a beruházási tartalék emelésére kell fordítani. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésére 2007. február 15. 52/2007. (II.16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul az Önkormányzat folyószámlahitelkeretének 200 M Ft-tal történő megemeléséhez. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntést követő 45 napon belül 53/2007. (II. 16.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Széchenyi tér 13. szám alatti, 17344/A/10 helyrajzi számú ingatlan nyertes pályázója, a Grey Trade Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. a
27
pályázat eredményhirdetését követő 30 napon belül nem kötött bérleti szerződést az Önkormányzattal, ezért szerződéskötési jogát elveszítette. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 450/2005. (VI. 30.) és az 504/2005. (VIII. 25.) esztergomi öh. határozatait visszavonja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot ír ki a Széchenyi tér 13. szám alatti, 17344/A/10 helyrajzi számú ingatlan bérbeadására. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a pályázati kiírás szövegének jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 1. a pályázó értesítésére: a döntést követő 30 napon belül 2. a visszavonásra: azonnal 3. a pályázat kiírására: a PETB döntését követő 30 napon belül 54/2007. (II. 16.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy a Széchenyi tér 24-26. szám alatti, 17417/A/25 helyrajzi számú ingatlan nyertes pályázója, a „Janus Interservice” Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. a pályázat eredményhirdetését követő 30 napon belül nem kötött bérleti szerződést az Önkormányzattal, ezért szerződéskötési jogát elveszítette. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 506/2005. (VIII. 25.) és a 608/2005. (X.18.) esztergomi öh. határozatait visszavonja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot ír ki a Széchenyi tér 24-26. szám alatti, 17417/A/25 helyrajzi számú ingatlan bérbeadására. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a pályázati kiírás szövegének jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 1. a pályázó értesítésére: a döntést követő 30 napon belül 2. a visszavonásra: azonnal 3. a pályázat kiírására: a PETB döntését követő 30 napon belül 55/2007. (II. 16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy pályázatot ír ki a Széchenyi tér 23. szám alatti, 17351/A/1 helyrajzi számú ingatlan bérbeadására. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a pályázati kiírás szövegének jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat kiírására: a PETB döntését követő 30 napon belül 56/2007. (II. 16.) esztergomi öh.**módosítva a 316/2007.(V.24.) határozattal**módosítva a 683/2007.(IX.21.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződést köt Göb Sándorral és Gábor Jánossal a 19412 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Petőfi S. u. 18/1. szám alatt található, kivett lakóház, udvar megnevezésű, 145 m2 telekterületű, és a 19413 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Petőfi S. u. 18/2. szám alatt található, kivett lakóház, udvar megnevezésű, 197 m2 telekterületű ingatlanra 19.000.000,-Ft-os vételáron. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat 1. pontjában meghatározott összeg fedezetét a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendeletében biztosítja. 3. Az Önkormányzat az 1. pontban szereplő ajánlatát a jelen határozat kézhezvételétől számított 30 napig tartja fent. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata a Bánomi áttörés folytatásához (II. szakasz) szükséges alábbi ingatlanokra vonatkozó kisajátítási eljárást – amennyiben a felek az adásvétel feltételeiben nem tudnak megegyezni – a jelen határozat kézhezvételétől számított 30 nap letelte után megindítja: 19412 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Petőfi S. u. 18/1. szám alatti ingatlan 19413 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Petőfi S. u. 18/2. szám alatti ingatlan A kisajátítás indoka a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. 4. §-ában felsorolt közérdekű célok közül az alábbi: „b) város- és községrendezés; f) közlekedés;” Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a fenti ingatlanok tulajdonjogának megszerzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
28
Határidő: a kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződés aláírására: a jelen határozat kézhezvételét követő 30 napon belül 57/2007. (II. 16.) esztergomi öh. 1./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata a volt zsinagóga (19839 hrsz., Esztergom, Imaház u. 2/B.) melletti alábbi ingatlanokra vonatkozó kisajátítási eljárást – amennyiben a felek az adásvétel feltételeiben nem tudnak megegyezni – megindítja: • 19836 hrsz.-ú ingatlan • 19840 hrsz.: „TIVI” Kft. (2509 Esztergom-Kertváros, Ipartelep) tulajdona • 19841 hrsz.: Kuck Andrásné (2500 Esztergom, Galamb u. 2/A) tulajdona • 19842 hrsz.: Németh Zsolt (2536 Nyergesújfalu, Bartók B. u. 4/1.) tulajdona • 19843 hrsz.: Pánczél Máté (2500 Esztergom, Imaház u. 6.) tulajdona • 19844 hrsz.: SÜTÉP Sütő és Építő Kft. (2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 11.) tulajdona A kisajátítás indoka a kisajátításról szóló 1976. évi 24. tvr. 4. §-ában felsorolt közérdekű célok közül az alábbi: „a) állami vagy helyi önkormányzati szerv, valamint az e szervek működéséhez szükséges gazdasági, igazgatási, oktatási, közgyűjteményi, közművelődési, szociális és egészségügyi létesítmény elhelyezése;” A fenti ingatlanok az Esztergom, Szenttamás városrész helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 40/2005.(XI. 5.) ör. rendelet mellékeltében elővásárlási joggal terhelt ingatlanként szerepelnek. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a fenti ingatlan tulajdonjogának megszerzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. 2./ Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban meghatározott eljárás során a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal által a TIVI Kft. és Kuck Andrásné ingatlanára elrendelt rézsű megerősítés költségét vizsgálja meg az Önkormányzat, adott esetben tartsa vissza. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a tulajdonosok számára történő vételi ajánlattételre: a döntést követő 60 napon belül
58/2007.(II. 16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi az Esztergom, Szenttamás városrész helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 40/2005.(XI.5.) esztergomi ör. rendelet módosítását a volt Zsinagóga melletti terület (19841 és 19842 hrsz-ú ingatlanok) területi besorolásának megváltoztatása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítás kezdeményezésére a szabályozási terv pontosítása után 15 nap 59/2007. (II. 16.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. szeptember 1-jétől engedélyezi a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom részére a felsőfokú szakképzés bevezetését a 13-14. évfolyamon, egy osztályban banki ügyintéző (OKJ száma: 55 343 01/5501) és egy osztályban kereskedelmi szakmenedzser (OKJ száma: 55 34501/5502) szakmacsoportokban, továbbá 2008. szeptember 1-jétől egy osztályban európai üzleti szakügyintéző (OKJ száma: 55 345 01/5501) és egy osztályban gazdálkodási menedzserasszisztens (OKJ száma: 55 34301/5503) szakmacsoportokban. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozat megküldésére a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom és a Széchenyi István Egyetem részére: a döntést követő 15 napon belül az alapító okirat módosítására: a Képviselő-testület 2007. márciusi rendes ülése 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom igazgatóját, hogy az iskola pedagógiai programjában, szervezeti és működési szabályzatában, házirendjében és az iskola minőségirányítási programjában 2007. június 1-jéig vezesse át a szükséges módosításokat, és jóváhagyásra nyújtsa be a Képviselő-testület részére. Felelős: Meszes Balázs igazgató Határidő: az intézményi dokumentumok módosítására: 2007. június 1. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom és a Széchenyi István Egyetem (9026 Győr, Egyetem tér 1.) közötti, a felsőfokú szakképzés jogi és tartalmi garanciáit tartalmazó együttműködési megállapodás fenntartói ellenjegyzésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás aláírására: 2007. március 15.
29
60/2007. (II. 16.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 90. § (1) bekezdése értelmében, az esélyegyenlőség elvét betartva, a 2007/2008. tanévi általános iskolai beiratkozás előtt nem változtatja meg az önkormányzati fenntartású általános iskolák körzethatárait. Felelős: Meggyes Tamás Határidő: az általános iskolák értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 73/2007. (III. 8.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 8. § (4) bekezdése alapján az Esztergomi Rendőrkapitányság 2006. évi tevékenységéről készült - a határozat mellékletét képező - beszámolót elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 74/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapról szóló 58/2006.(IX.28.) esztergomi ör. rendelet függelékét képező „Hasznosítható” ingatlanok közül az alábbi ingatlanokat a függelék „Értékesíthető” ingatlanjai közé átsorolja: 5.
15934
GAMESZ telephely
Dózsa György tér 1.
6.
16203/A/62
üzlet ( 11. sz. körzet háziorvosi rendelője)
Béke tér 38.
13. 16374/2 14. 17471/B
Prímás- szigeten megvett ingatlan
Granvisus 15. 17471/C Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
Simor János utca 41.
75/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapról szóló 58/2006.(IX.28.) esztergomi ör. rendeletet függelékét képező „Értékesíthető” ingatlanok közé bekerülnek az alábbi ingatlanok:
1.
2.
Hrsz.
Megnevezés
Cím
19784
Lakás (A társasházi alapító okiratban feltüntetett tulajdoni hányad maximum 49 %-a) Bajcsy-Zs. u. 20. Lakás (A társasházi alapító okiratban feltüntetett tulajdoni hányad maximum 49 %-a) Bajcsy-Zs. u. 22.
19782 19781/B/1-től 19781/B/73. ig Lakás 4. 16315/5 4 db lakás 5. 17350/A/11 Lakás 6. 17350/A/12 Lakás 7. 17350/A/14 Lakás 8. 17350/A/15 Lakás 9. 17350/A/18 Lakás 17350/A/25-től 10. 17350/A/28.-ig Lakás Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
Bajcsy-Zs. u. 24. Pázmány P. u. 10. Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5. Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5. Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5. Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5. Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5. Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5.
76/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapról szóló 58/2006.(IX.28.) esztergomi ör. rendeletet függelékét képező
30
„Hasznosítható” ingatlanok közé az alábbi ingatlanok kerülnek az Önkormányzat stratégiai vagyonának változatlanul hagyásával:
1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. 14. 15. 16. 17.
18.
Hrsz. 16318 17337/A/6 17339 17344/A/10 17344/A/11 17351/A/1 17351/A/6 17351/A/7 17364 17386 17400 17405 17410 17411/A/7 17413 17417 19781/A/1-19781/A/7-ig
Megnevezés 4 db lakás Helyiség 4 db lakás ; 1 db helyiség Helyiség Helyiség Helyiség Lakás Lakás 8 db lakás 3 db lakás; 1 db helyiség Helyiség Helyiség az ÁNTSZ udvarában Helyiség Helyiség (Belga étterem) Helyiség (Budapest Bank) Helyiség (Napos Oldal; Cib Bank) Lakás
19782
Lakás (A társasházi alapító okiratban feltüntetett tulajdoni hányad minimum 51 %-a) Bajcsy-Zs. u. 22. Lakás (A társasházi alapító okiratban feltüntetett tulajdoni hányad minimum 51 %-a) Bajcsy-Zs. u. 20.
19784 17350/A/22-től17350/A/24-ig Lakás 20. 17350/A/29 Pince 21. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 19.
Cím Pázmány P. u. 4. Széchenyi tér 5. Széchenyi tér 7. Széchenyi tér 13. Széchenyi tér 13. Széchenyi tér 23.-Kossuth L. u. 3. Széchenyi tér 23.-Kossuth L. u. 3. Széchenyi tér 23.-Kossuth L. u. 3. Bottyán J. u. 9. Deák F. u. 1-3. Széchenyi tér 10. Széchenyi tér 14. Széchenyi télr 18. Széchenyi tér 16. Széchenyi tér 20. Széchenyi tér 24.-26. Bajcsy-Zs. u. 24.
Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5. Széchenyi tér 21.-Kossuth L. u. 5.
77/2007. (III.8.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001.(V.24.) KT. számú rendelet függelékét úgy módosítja, hogy kivonja a stratégiai vagyonkörből a 17155 hrsz-ú, Esztergom, Jókai u. 1. szám alatt lévő „Sándor palota” megnevezésű, a 17352 hrsz-ú Széchenyi tér 25. szám alatti 1 darab lakás 1 darab helyiség, a 17358 hrsz-ú Bottyán J. u. 5. szám alatti Meszéna ház elnevezésű, és a 19715/2 Esztergom, Aranyhegyi lakópark I. számú épületében 6 darab lakás és a II. számú épületében 10 darab lakás elnevezésű ingatlant. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapról szóló 58/2006.(IX.28.) esztergomi ör. rendelet függelékét képező „Értékesíthető” ingatlanok közé sorolja a 17155 hrsz-ú, Esztergom, Jókai u. 1. szám alatt lévő „Sándor palota” elnevezésű és a 19715/2 Esztergom, Aranyhegyi lakópark I. számú épületében 6 darab lakás és a II. számú épületében 10 darab lakás elnevezésű ingatlant. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 78/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapról szóló 58/2006.(IX.28.) esztergomi ör. rendelet függelékében szereplő vagyonkezeléssel érintett ingatlanok tekintetében kezdeményezi Esztergom Város Önkormányzata és az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. között létrejött szerződés módosítását, miszerint ezen ingatlanok kikerülnek az Esztergomi Ingatlankezelő Kft. vagyonkezeléséből. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
31
Határidő: a döntést követő 30 napon belül 79/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001.(V.24.) KT. számú rendelet függelékének 1. sorszám alatt szereplő Esztergom, Mindszenty tér 4. számú társasház albetétei közé a 16264/A/5 hrsz-ú lakás, valamint a 8. sorszám alatt szereplő Esztergom, Széchenyi tér 21.-Kossuth Lajos u. 5. számú társasház albetétei közé a 17350/A/24 hrsz-ú lakás ingatlant bevonja, valamint a függelék 8. sorszám alatt szereplő 17350/A/7 hrszú ingatlant kivonja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 80/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, felkéri a polgármestert, hogy a Képviselőtestület 2007. áprilisi rendes ülésére dolgozza ki a síkosságmentesítéssel kapcsolatos hatályos jogi szabályozással szembeni érvrendszerét, különös tekintettel arra, hogy az önkormányzat az illetékességi területét érintően a környezet védelmével kapcsolatos jogait gyakorolhassa. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 81/2007.(III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 563/2004. (XII. 9.) esztergomi öh. határozattal elfogadott Esztergom Város Településszerkezeti Tervét – a határozat mellékletének megfelelő tartalommal - módosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 82/2007. (III. 8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 34/2007.(II. 15.) esztergomi öh. határozatát jelen határozat mellékletét képező, a Fürdő Szálló és környéke beépítési koncepciójával kiegészíti. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 92/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja az Önkormányzat cégalapítási koncepciójának végrehajtása (2. ütem) tárgyában hozott 296/2006.(VI.22.) esztergomi öh. határozatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 93/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gran Tours Kft-t (székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 25. Cg. 11-09-000289) 3.000.000 Ft-ért eladja a Strigonium Zrt-nek. Felhatalmazza a polgármestert az üzletrész-átruházási szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az üzletrész átruházási szerződés aláírására a döntést követő 30 napon belül 94/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat cégalapítási koncepciójának végrehajtása (2. ütem) tárgyában hozott 294/2006.(VI.22.) esztergomi öh. határozatát a következők szerint módosítja: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Port Kft-ben (székhely: 2500 Esztergom, Deák F. u. 4., Cg.11-09-011172) lévő üzletrészét minimum a könyv szerinti értéken – figyelemmel a társaság részvényeinek névértékére - apportálni kívánja a Strigonium Zrt-be. Felhatalmazza a polgármestert a döntés közgyűlés elé terjesztésére, valamint a határozattal kapcsolatos okiratok aláírására.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés közgyűlés elé terjesztése a döntést követő 15 napon belül az Alapszabály-módosítás cégbírósághoz történő benyújtása a döntést követő 30 napon belül
32
95/2007. (III.8.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat cégalapítási koncepciójának végrehajtása (2. ütem) tárgyában hozott 295/2006.(VI.22.) esztergomi öh. határozatát visszavonja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Aquaplus Kft. Esztergomi Vízmű Kft-ben (székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Cg.11-09-010624) lévő 49 %-os üzletrészét névértéken meg kívánja vásárolni. Fedezet: a 2007. évi költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.15.) esztergomi ör. rendelet „Általános tartalék” sora Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztése a döntést követő 15 napon belül a Társasági Szerződés-módosítás cégbírósághoz történő benyújtása a döntést követő 30 napon belül 96/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy részt vesz a Közép-dunántúli régió „Királyi Városok” című integrált turisztikai projektjében. Felhatalmazza a polgármestert a határozat mellékletét képező együttműködési megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás aláírására a döntést követő 8 napon belül. 97/2007. (III.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Széchenyi tér ünnepélyes átadására vásárolt Skoda Fabia típusú személyautót a 16/2001.(V.24.) KT. számú rendelet 9. § (5) bekezdése alapján ingyenesen átruházza a Strigonium Zrt. (2500 Esztergom, Deák Ferenc utca 4.) részére. Felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására: a döntést követő 15 napon belül 98/2007. (III.8.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Wienerberger Zrt. „Terca jövőtér” címet viselő pályázati kiírásra benyújtja pályázatát. Felhatalmazza polgármestert a pályázat elkészíttetésére és beadására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázatot a Rudnay tér 1500 nm-nyi felületének díszburkolattal való lefedésére nyújtja be, valamint vállalja, hogy a tér megpályázott területén felül fennmaradó 500 nm-es területre, 3.404.000 Ft-ért megvásárolja a Wienerberger Zrt. pályázatban felsorolt térburkoló termékét. Fent nevezett összeget a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtása, 2007. március 31. 99/2007. (III. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közterület-felügyelet és egyéb felügyeleti jellegű feladatok ellátásáról és szervezetéről szóló 69/2006. (XII.21.) esztergomi ör. rendelet 3. § (2) bekezdése alapján az ebrendészeti feladatok 2007. éves díjszabását 2007. március 14-től az alábbiak szerint állapítja meg: Kategóriák: 10 kg alatt
10-20 kg között
20 kg felett
tartás
1.000. Ft/nap
altatás
1.000. Ft/alk.
túlaltatás
3.000. Ft/alk.
tartás
1.500. Ft/nap
altatás
1.500. Ft/alk.
túlaltatás
6.000 Ft/alk.
tartás
1.800. Ft/nap
altatás
2.000. Ft/alk.
túlaltatás
9.000. Ft/alk.
33
Szállítási költség/ útdíj: 200 Ft/km Kiszállási díj Esztergom város területén kívülre (a 200 Ft/km-es díjon felül): Önkormányzatoknak (kivéve Esztergom Város Önkormányzatát): 10.000 Ft; aznapi kiszállás igény esetén 20.000 Ft Magánszemélyeknek: 5.000 Ft; aznapi kiszállás igény esetén 10.000 Ft Állati eredetű hulladék (üzlettől, állattartótól) elégetése: 600 Ft/kg Önkormányzatoknak végzett átalánydíjas szolgáltatás esetén (havi két alkalom): 80.000.-Ft/hó, tartással. Magánszemély, jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező társaság a gyepmesteri szolgáltatás díját a Polgármesteri Hivatal 12025000-00170092-00100008 számú költségvetési elszámolási számlájára, csekken teljesíti. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 100/2007. (III. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete visszavonja a Magyar Suzuki Zrt-nek történő telekeladásokról szóló 12/2005. (I.20.) esztergomi öh. számú határozatát, valamint a Magyar Suzuki Zrt-vel kötendő megállapodás tárgyában hozott 772/2005. (XII.15.) esztergomi öh. számú határozatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 101/2007. (III. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete módosítja a 20355/4 hrsz-ú ingatlanra kiírt versenytárgyalás eredményének jóváhagyásáról szóló 692/2005. (XI.15.) esztergomi öh. számú határozatát oly módon, hogy a határozatból törlésre kerül az alábbi szövegrész: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező adásvételi szerződés szövegét és felhatalmazza Meggyes Tamás polgármestert annak aláírására.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 102/2007. (III. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyar Suzuki Zrt. részére – a 16/2005. sz. változási vázrajz alapján – 4.400,-Ft + Áfa/m2 áron értékesíti az alábbi ingatlanhányadokat: ¾ 20353/8 hrsz- ú, 10042 m2 területű ingatlanból 2785 m2-t; ¾ 20355/5 hrsz-ú, 5365 m2 területű ingatlanból 1501 m2-t; ¾ 20355/6 hrsz-ú, 1713 m2 területű ingatlanból 544 m2-t. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat mellékletét képező ingatlan adásvételi és telekhatár-rendezési szerződés szövegét és felhatalmazza Meggyes Tamás polgármestert annak aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az adásvételi szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül 103/2007. (III. 9.) esztergomi öh.**módosítva 604/2007.(VIII.31.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Magyar Suzuki Zrt. részére 4.400,-Ft + Áfa/m2 vételáron értékesítésre kijelöli az alábbi ingatlanokat: ¾ 20355/1 hrsz., 2999 m2 területű beépítetlen terület; ¾ 20355/2 hrsz., 2432 m2 területű, beépítetlen terület. Az Önkormányzat az ingatlanok értékesítése tárgyában a Magyar Suzuki Zrt-vel megállapodást köt az értékesítés ütemezése és feltételrendszere tárgyában. A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot az ingatlanértékesítések ütemezéséről és lebonyolításáról szóló megállapodás elfogadására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás megkötésére: a döntést követő 45 napon belül
104/2007. (III. 9.) esztergomi öh.**módosíta a 605/2007.(VIII.31.) **, 821/2007.(XI.23.) határozatokkal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a tulajdonában álló 20355/3 hrsz-ú, 25.220 m2 területű, beépítetlen terület megnevezésű, valamint a 20359/1 hrsz-ú, 117.422 m2 területű, beépítetlen terület megnevezésű ingatlant 4.400,-Ft + Áfa/m2
34
induló vételáron – az Ipari park szabályozási tervének módosítása és a Hegyvidék szabályozási tervének elkészülte után - versenytárgyaláson kívánja értékesíteni. A versenytárgyalási kiírás szövegét a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a versenytárgyalás kiírására: a döntést követő 60 napon belül 105/2007. (III. 9.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Tesco-Global Zrt.-vel kötendő az új Autóbusz-pályaudvar létesítéséről szóló megállapodás (1. sz. melléklet), a 18203/1 hrszú ingatlan értékesítésére vonatkozó adásvételi szerződés (2. sz. melléklet), valamint a használati jog alapításáról szóló szerződés (3. sz. melléklet) tervezett szövege szerint kíván megállapodást kötni az érintett féllel. 2. Amennyiben a Tesco-Global Zrt. nem írja alá 2007. április 19-i Képviselő-testületi ülésig az 1., 2., 3. mellékletben szereplő szerződéseket Esztergom Város Önkormányzata kezdeményezi az Esztergom Város Ipari Park területének helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 41/2004. (IX.30.) ör. számú rendelet módosítását és meghatározza az Autóbusz-pályaudvar új helyét és önkormányzati megvalósításának ütemezését. 3. Esztergom Város Önkormányzata a 2. pontban leírt szabályozási terv módosítását követően haladéktalanul megkezdi az Autóbusz-pályaudvar beruházásával kapcsolatos szükséges intézkedéseket. Felelős: Meggyes Tamás, polgármester Határidő: a szerződések aláírására a döntést követő 30 napon belül 106/2007. (III. 9.) esztergomi öh.**kiegészízve a 654/2007.(IX.20.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat cégalapítási koncepciójának végrehajtása (1. ütem) tárgyában hozott 258/2006.(VI.14.) esztergomi öh. határozatát visszavonja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy – a határozat mellékletét képező listán szereplő tárgyi eszközöket – könyv szerinti nettó értéken apportálja az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft-be. Felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos okiratok aláírására. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy – a határozat mellékletét képező tartalommal – jóváhagyja az Esztergom Város Önkormányzata és az Esztergomi Zöldfelületgondozó és Útfenntartó Kft. között kötendő közszolgáltatási szerződés szövegét. Felhatalmazza a polgármestert a közszolgáltatási szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosított Alapító Okirat cégbírósághoz történő benyújtása a döntést követő 30 napon belül a közszolgáltatási szerződés aláírása a döntést követő 8 napon belül 112/2007. (III. 13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy - a határozat mellékletét képező – Esztergom, Déli városrész (Csalamádé, Kovácsi, Kovácsi lakótelep, Szentlázár, Szentpál, Ripária) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének egyezetési munkarésze a véleményezők felé véleményezés céljából megküldésre kerüljön. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a hatóságoknak való megküldésre a döntést követő 30 napon belül 113/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra a „Helischer József utca új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 2.255.160 Ft, a szükséges önrész 1.127.580 Ft, a megpályázható összeg 1.127.580 Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 1.127.580 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges pályázati díjat, azaz a megpályázandó összeg 1%-át, jelen esetben 11.276 Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet pályázati önrész sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázatok benyújtására: 2007. április 15. 114/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli
35
Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra az „Ady Endre utca új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 6.623.040 Ft, a szükséges önrész 3.311.520 Ft, a megpályázható összeg 3.311.520 Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 3.311.520 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59.sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges pályázati díjat, azaz a megpályázandó összeg 1%-át, jelen esetben 33.115 Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet pályázati önrész sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázatok benyújtására: 2007. április 15. 115/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra az „Áchim András utca új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 5.389.680 Ft, a szükséges önrész 2.694.840 Ft, a megpályázható összeg 2.694.840 Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 2.694.840 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges pályázati díjat, azaz a megpályázandó összeg 1%-át, jelen esetben 26.948 Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet pályázati önrész sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázatok benyújtására: 2007. április 15. 116/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra a „Tópart utca új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 6.441.840 Ft, a szükséges önrész 3.220.920 Ft, a megpályázható összeg 3.220.920 Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 3.220.920 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges pályázati díjat, azaz a megpályázandó összeg 1%-át, jelen esetben 32.209 Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet pályázati önrész sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázatok benyújtására: 2007. április 15. 117/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra a „Kaán utca új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 5.835.960 Ft, a szükséges önrész 2.917.980 Ft, a megpályázható összeg 2.917.980 Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 2.917.980 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges pályázati díjat, azaz a megpályázandó összeg 1%-át, jelen esetben 29.180 Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet pályázati önrész sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázatok benyújtására: 2007. április 15. 118/2007. (III.13.) esztergomi öh.**visszavonva a 254/2007.(IV.20.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra a „Rezeda és a Királyszíve utcák új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 14.272.440 Ft, a szükséges önrész 7.136.220 Ft, a megpályázható összeg 7.136.220 Ft.
36
2.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 7.136.220 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges pályázati díjat, azaz a megpályázandó összeg 1%-át, jelen esetben 71.362 Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet pályázati önrész sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázatok benyújtására: 2007. április 15. 119/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra a „Magyary László utca új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 4.393.200 Ft, a szükséges önrész 2.196.600 Ft, a megpályázható összeg 2.196.600 Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 2.196.200 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges pályázati díjat, azaz a megpályázandó összeg 1%-át, jelen esetben 21.966 Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet pályázati önrész sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázatok benyújtására: 2007. április 15. 120/2007. (III.13.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom, Hegyvidék (Szentjánoskút, Kenderes, Újfalu, Kálváriahegy, Aranyhegy városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi módosítások kerüljenek átvezetésre a szabályozási tervben: - a 16158/2, 16158/5, 16158/6 hrsz-ú ingatlanokon a beépítés mértéke 30% legyen, - a maradék üres telkek már ne épüljenek be, megőrizve így a meglévő zöldfelületeket. - a 19678, 19679 hrsz-ú ingatlanok vonatkozásában a tető hajlásszöge legfeljebb 40 fokos legyen, aki ettől el kíván térni, az elvi építési engedély kérelemben kérje ezt, mely esetben a Tervtanács véleményét, valamint a környezetbe való illeszkedést figyelembe kell venni, - a 19677 hrsz-ú ingatlan és az azonos besorolású telkek esetén az építési hely megváltoztatását elvi építési engedélyben lehet kérni, látványvizsgálat alapján, - a 18987/3 hrsz-ú ingatlanon az út szélessége 6 m legyen, az útépítés költségei az érintett ingatlanokat terheljék 90 %-ban, - a 16099 hrsz-ú ingatlan esetén a beépítés helyét a kialakult állapotnak megfelelően kell meghatározni, a beépítés mértéke 15% legyen, - a 18870 hrsz-ú ingatlan vonatkozásában – a természetes terepviszonyokra való tekintettel - az épületek előkert nélkül, telekhatárra épülhessenek, a tetőhajlásszög legfeljebb 40°-os legyen Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítások átvezetésére a rendelettervezetbe a döntést követő 30 napon belül a kérelmezők értesítésre : a döntést követő 15 napon belül 121/2007. (III.13.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom, Hegyvidék (Szentjánoskút, Kenderes, Újfalu, Kálváriahegy, Aranyhegy városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi felsorolásban szereplő javaslatokat nem fogadja el: - a 19632 hrsz-ú belterületi ingatlan építési telekké nyilvánítását, - a 19619/4 hrsz-ú belterületi ingatlanon lakóépület építésének lehetőségét, - a 19616 hrsz-ú belterületi ingatlan építési telekké nyilvánítását, - a 19615 hrsz-ú belterületi ingatlanon lakóépület építésének lehetőségét, - az úszótelek építési teleknek való minősítését, - a 19545 hrsz-ú telek belterületi ingatlanon lakóépület építésének lehetőségét, - a 18948/3-4 hrsz-ú belterületi ingatlanon lakóépület építésének lehetőségét, - támfalgarázs építésének lehetőségét a közterület határán, - a 18948/3-4 hrsz-ú belterületi ingatlanok beépítési lehetőségeinek módosítását, - a 18948/3, 18949, 18934, 18935, 18930, 18946, 18950 hrsz.-ú belterületi ingatlanok beépítési lehetőségeinek módosítását,
37
- az oldalhatáros beépítést lehetővé tevő beépítést pl. az Előhegyen, vagy a Temető úton, Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal a kérelmezők értesítésre: a döntést követő 15 napon belül 122/2007.(III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a jelenleg a Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola (2500 Esztergom, Budai Nagy Antal u. 3.) bejárata mellett álló Bottyán János mellszobra a Bottyán János utca torkolatába, földre vagy a Városháza (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., 17355 hrsz.) homlokzatára kerüljön áthelyezésre. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a szobor áthelyezésnek terveztetéséről. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban szereplő tervezés költségeit 1 millió forint erejéig a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklete 59. sorában biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a terveztetés megindításra a döntést követő 15 napon belül 123/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Belvárosi Szent Péter és Pál templom Peterka Lajos budapesti órásmester által, 1906-ban készített óraszerkezete nyílt ötletpályázat alapján készített tervnek megfelelően kerüljön elhelyezésre. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy Jegyző útján gondoskodjon az óramű felújításának és köztéri elhelyezésének terveztetéséről, és a nyílt ötletpályázat kiírásáról. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban szereplő felújítás, tervezés és ötlet pályázat költségeit 2 millió forintos költségéből 500 E Ft-ot a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklete 59. sorából biztosítja. A fennmaradó 1,5 millió forint a 2008. évi költségvetésbe kerül betervezésre. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon fenti összegnek a 2008. évi költségvetésben való szerepeltetéséről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a felújítás előkészítések megindításra a döntést követő 15 napon belül az ötletpályázat kiírására a döntést követő 60 napon belül a köztéri elhelyezés terveztetésére az ötletpályázat lezárását követő 30 napon belül 124/2007. (III.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 508/2006.(XII.14.) esztergomi öh. számú Esztergom Város Önkormányzatának 4 évre szóló Gazdasági Programja, az „Önkormányprogram” tárgyú határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: A határozat melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 125/2007. (III.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy „A város gazdasági helyzetének bemutatása” című tájékoztatást a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás Határidő: azonnal 126/2007. (III.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat mellékletét képező tartalommal – elfogadja Esztergom Város Önkormányzatának 2007. évi előzetes közbeszerzési tervének módosítását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 1. sz. melléklet ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELŐZETES KÖZBESZERZÉSI TERVE 1. sz. módosítás
38
(2007. január 01. – 2007. április 15. közötti időszakban) I.
A 2003. évi CXXIX: tv. „A közbeszerzésekről”, Negyedik Rész szerinti, A Nemzeti értékhatárok alatti értékű Egyszerű Közbeszerzési Eljárások.
I.1.
A Kbt. 299.§. (1) bekezdés b) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Vagyonbiztosítási szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 2. Iskolatej megrendelése (árubeszerzés) 3. Csapadékvíz csatorna kiépítése és bekötése a csomópontig „A Mátyás király utca folytatása és körforgalommal való összekötése a Suzuki úttal” tárgyú GVOP pályázatban nem szereplő szakaszon. (építési beruházás) 4. Közbeszerzési lebonyolítói szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 5. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal részére étkezési utalvány beszerzése (árubeszerzés) 6. Esztergom „D” – i városrész 1-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 7. Esztergom „D” – i városrész 2-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 8. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal takarítása (szolgáltatás megrendelés) A Kbt. 299.§. (1) bekezdés a) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Légi fényképészeti szolgáltatás teljesítése és digitális ortofotó készítése (szolgáltatás megrendelés A 2003. évi CXXIX: tv. „A közbeszerzésekről”, VI. fejezet szerinti, Nemzeti Értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések: 1. A Bánomi áttörés II. szakaszának megépítése: a Trafótól a Terézia u. csomópontig (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére) 2. Esztergom történelmi múltjának bemutatása korszerű informatikai eszközök segítségével. (hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás) 3. Pilisszentlélek városrészben csatornahálózat és biológiai szennyvíztisztító telep építése (hirdetmény közzétételével induló gyorsított tárgyalásos eljárás – kizárólagos jog fennállása alapján) 4. Budapesti, Bartók, Virágos utcák csatornázása (hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás – rendkívüli sürgősség alapján) 5. Aranyhegyi lakópark (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére)
I.2 II.
Esztergom, 2007. március …. 127/2007. (III.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri az Önkormányzat költségvetési szerveinek vezetőit, hogy - az Önkormányzat helyben központosított közbeszerzési eljárásokról szóló rendeletének megalkotásáig újabb közbeszerzési eljárást lehetőség szerint már ne indítsanak, továbbá - az Önkormányzat helyben központosított közbeszerzési eljárásokról szóló rendeletének a Kbt. 17/B. §ában körülírt szabályozási tartalmára vonatkozó javaslataikat – első sorban a Kbt 17/B. § (2) bekezdés d) pontját illetően – tegyék meg. Felelős: Meggyes Tamás Határidő: azonnal
128/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kérelmezi a KomáromEsztergom Megyei Bíróságtól az „Esztergomi Játszva Megelőzni” Közalapítvány megszüntetését, azzal, hogy a Közalapítvány által ellátott közfeladatok továbbiakban történő hatékonyabb megvalósítására a Magyar Máltai Szeretetszolgálat esztergomi szervezetét kéri fel, és részére a közalapítvány vagyonát annak megszűnését követően átadja.
39
2.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert az 1. pontban érintett szervezet megkeresésére a szükséges bírósági nemperes eljárás megindítása érdekében. Felelős : Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 31. 129/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kérelmezi a KomáromEsztergom Megyei Bíróságtól a „Gisela Német Nemzetiségi Közalapítvány” megszüntetését azzal, hogy a Közalapítvány által ellátott közfeladatok továbbiakban történő hatékonyabb megvalósítására az Esztergomi Német Kisebbségi Önkormányzatot kéri fel, és részére a Közalapítvány vagyonát annak megszűnését követően átadja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert az 1. pontban érintett szervezet megkeresésére a szükséges bírósági nemperes eljárás megindítása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 31. 130/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kérelmezi a KomáromEsztergom Megyei Bíróságtól a „Közalapítvány Esztergom Közbiztonságáért” megszüntetését azzal, hogy a közalapítvány által ellátott közfeladatok továbbiakban történő hatékonyabb megvalósítására felkéri az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulást a térségi közbiztonság megerősítését támogató közalapítvány létrehozására azzal, hogy a bírósági bejegyzését követően a Közalapítvány Esztergom Közbiztonságáért közalapítvány által ellátott közfeladatokat ellátja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert az 1. pontban érintett szervezet megkeresésére a szükséges bírósági nemperes eljárás megindítása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 31. 131/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kérelmezi a KomáromEsztergom Megyei Bíróságtól a „II. Világháború Áldozataiért Emlékmű Létesítéséért” Közalapítvány megszüntetését azzal, hogy Közalapítvány által ellátott közfeladatok továbbiakban történő hatékonyabb megvalósítására a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézményt kéri fel, és részére a közalapítvány vagyonát annak megszűnését követően átadja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert az 1. pontban érintett szervezet megkeresésére a szükséges bírósági nem peres eljárás megindítása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 31. 132/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Új Otthon Közalapítvány által ellátott közfeladatok továbbiakban történő hatékonyabb megvalósítása érdekében alapítói jogainak gyakorlását az alapító okirat módosításával Magyar Suzuki Zrt-re ruházza át. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert az 1. pontban érintett szervezet megkeresésére, valamint az alapító okirat módosítására a szükséges bírósági nemperes eljárás megindítása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 31. 133/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kérelmezi a KomáromEsztergom Megyei Bíróságtól a „Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására” Közalapítvány megszüntetését, azzal, hogy a közalapítvány által ellátott közfeladatok továbbiakban történő hatékonyabb megvalósítására az önkormányzat egy gazdasági társaságot – nonprofit kft-t – hoz létre, amelynek a Közalapítvány vagyonát átadja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert az 1. pontban érintett szervezet megkeresésére a szükséges bírósági nemperes eljárás megindítása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 31.
40
134/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata által alapított „Szendrey-Karper László Gitárfesztivál Közalapítvány” bírósági bejegyzését követő 24 hónap elteltével kérelmezi a Komárom-Esztergom Megyei Bíróságtól a „Szendrey-Karper László Nemzetközi Gitárfesztivál Alapítvány” megszüntetését, azzal, hogy az alapítvány megszűnését követően annak vagyonát az újonnan létrehozott közalapítvány vegye át. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felkéri a Polgármestert a szükséges bírósági nemperes eljárások megindítása érdekében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: A Szendrey-Karper László Gitárfesztivál Közalapítvány bejegyzését követő 28 hónapon belül. 135/2007. (III.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint társalapító úgy dönt, hogy a KEM Köztisztviselők Képzéséért Közalapítvány, valamint a KEM Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány tekintetében a társalapító önkormányzatokkal történő együttműködés keretét adó közalapítvány és alapítvány változatlan formában működjön tovább. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 136/2007. (III.13.) esztergomi öh. **hatályon kívül helyezve a 431/2007.(VI.15.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom alapító okiratát kiegészíti az intézmény OM azonosítójával, és a határozat mellékletétét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Az intézmény OM azonosítója: 039 945 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom minősítési eljárására vonatkozó fenntartói kérelem benyújtására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. március 14., a kérelem benyújtására: 2007. március 31. Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom Az intézmény alapítója: 1937. augusztus 26-án Esztergom Város alapította. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója:
Tanácsa, majd
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.
Az intézmény típusa: alapfokú művészetoktatási intézmény Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Gesztenye fasor 12.Az intézmény OM azonosítója: 039 945 Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80131-3 Alapfokú művészetoktatás Az alapfokú művészetoktatási intézményben művészeti nevelés és oktatás folyik, mely megalapozza a művészi kifejező készségeket, illetve előkészít, felkészít a szakirányú továbbtanulásra. A művészeti nevelés és oktatás előképző, alapfokú és továbbképző évfolyamokon folyik. A tanuló az utolsó alapfokú évfolyam befejezését követően művészeti alapvizsgát tehet, az utolsó továbbképző évfolyam elvégzését követően pedig művészeti záróvizsgát tehet. A művészeti alapvizsgát és a művészeti záróvizsgát jogszabályban meghatározottak szerint kell megszervezni. Az alapfeladatokat tanórai keretben, tanszaki bemutatókon, versenyeken teljesíti az iskola a Képviselő-testület által jóváhagyott pedagógiai program alapján Kottatárat, hanglemez- és könyvtárat működtet Legjobb növendékeinek fellépési lehetőséget biztosít a Városi Szimfonikus Zenekarban.
41
A zeneiskolás tanulók 1994. szeptember 1-jétől a közoktatási törvény 115. § (1) c) pontja alapján térítési díj fizetésére kötelezettek. Az intézmény évfolyamainak a száma: legalább 6 és legfeljebb 12 évfolyam - előképző évfolyam - alapképző évfolyam - továbbképző évfolyam Művészeti ágak, tanszakok: 1., Zeneművészeti ág: Tanszakok: 1. zongora - csemballó 2. vonósok 3. rézfúvó 4. fafúvó 5. ütő 6. gitár 7 magánének, népi ének 8. szolfézs, zeneelmélet- és irodalom 2. Táncművészeti ág: Tanszakok: 1. néptánc Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: - előképző ( 2 óvodai csoport, 3 előképző): - táncművészeti ág: 12 évfolyam - zeneművészeti ág:
600 fő 75 fő 240 fő 285 fő
A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a 16380 hrsz. alatti osztatlan alapterületű ingatlanon fekvő iskola épülete, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 75176-8 Intézményi vagyon működtetése Zenei táborokat, cseretáborozásokat szervezhet. Az iskola helyet biztosít a Városi Szimfonikus Zenekar és a Balassa Bálint Énekkar számára. A tanulók által nem használt helyiségekben, szolgálati férőhelyet adhat az iskolával közalkalmazotti jogviszonyban álló pedagógusok részére. Hazai és külföldi zenei együttesekkel kapcsolatot létesíthet, cserelátogatásokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívűl - nevelési- oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. A helyiségek bérbeadását a mindenkor hatályos helyi önkormányzati vagyonrendelet alapján szervezheti. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján büfét működtethet. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe és regionális beiskolázású. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje:
42
Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. március 14-én lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti a 175/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 243/2004. (V.27.), a 43/2005. (II.10.), a 107/2006. (III.16.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. március 13. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 136/2007. (III.13.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 137/2007. (III.13.) esztergomi öh. 1.
Iskola
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete módosítja a 199/2004. (V. 20.) esztergomi öh. azon részét, mely a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom fenntartói többletóráiból a művészeti, idegen nyelv, informatika csoportbontásra vonatkozik, az alábbiak szerint: gógiai Évfolyam Összesen Feladat
Petőfi S. művészet csoportbontás Általános Iskola helytörténeti oktatás
2
Testnevelés
2
idegen nyelv csoportbontás Összesen
+
2
3
3
10 2
2
1
1
informatika 4
4
2
4
6
2
2
2
2
2
10
6
2
2
2
4
28
Helyett: Iskola
gógiai
Évfolyam
Összesen
Feladat
Petőfi S. Általános Iskola, Esztergom
művészet csoportbontás vagy idegen nyelv helytörténeti oktatás Testnevelés idegen nyelv + csoportbontás nyelvoktatás vagy óraszámban Összesen
2
2
3
3
10
2
2
1
1 2
2
2
2
2
2 6 10
6
2
2
2
4
28
2 informatika megemelt 4
4
4
43
2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom igazgatóját, hogy intézménye pedagógiai programjában és a helyi tantervében bővítsék ki az angol nyelv oktatásának követelményrendszerét, és azt jóváhagyásra nyújtsák be a Képviselő-testület részére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény igazgatójának értesítésére: a döntést követő 30 napon belül, a pedagógiai program benyújtására: a Képviselő-testület 2007. júniusi rendes ülésére 138/2007. (III.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzata által vezetett konzorcium „3 éves Szakmafejlesztési Tervének” jóváhagyása tárgyú 18/2007. (I.18.) esztergomi öh. határozatának melléklete helyébe a jelen határozat melléklete lép. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 18/2007. (I.18.) esztergomi öh. határozatának végrehajtási határidejét: 2007. március 20-ra módosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 139/2007. (III.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent István Strandfürdő, Esztergom belépőjegy és bérlet árait 2007. március 16-tól az alábbiak szerint határozza meg: Megnevezés: Gyermek belépő 6 éves kor alatt Felnőtt belépő Kedvezményes belépő (gyerek, diák, nyugdíjas) Délutáni kedvezményes belépő 16.30-tól Családi belépő (2 felnőtt és 2 vagy több gyermek) Kedvezményes belépő 12 alkalomra (gyerek, diák, nyugdíjas) Felnőtt belépő 12 alkalomra Napszakos havi bérlet (reggel 6-tól 9-ig) Sportolói havi bérlet (ETKSE, EUK, EVSC részére) Kedvezményes belépő 24 alkalomra (gyerek, diák, nyugdíjas) Felnőtt belépő 24 alkalomra 365 napos felnőtt bérlet + kabin 365 napos kedvezményes bérlet (gyerek, diák, nyugdíjas) Szauna belépő
Árak: ingyenes 1.100 Ft 800 Ft 600 Ft 3.200 Ft 8.000 Ft 11.000 Ft 10.000 Ft 1.000 Ft 15.000 Ft 20.000 Ft 90.000 Ft 48.000 Ft 750 Ft
Felelős: Heer Lajos intézményvezető Határidő: a módosított jegy- és bérletárak bevezetésére 2007. március 16. 140/2007. (III.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy módosítja a Palatinusz strandfürdő hasznosítására kiírt pályázat elbírálása tárgyú, 326/2006.(VII.11.) esztergomi öh. határozatát oly módon, hogy a határozatból törlésre kerül az alábbi szövegrész: „…, valamint új pályázatot ír ki, melyről az új Képviselő-testület dönt.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 141/2007. (III.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata a Szent István Strandfürdő, Esztergom használatába adja a 1523/10 helyrajzi számú, természetben EsztergomKertváros, Tópart utcában található, 27.971 m2 területnagyságú, „kivett, tó” megnevezésű ingatlan bekerített strandrésze (Palatinusz-tófürdő), valamint a határozat mellékletét képező jelölt 1523/3 helyrajzi számú köztér és 1523/4, 1523/6, 1523/7, 1523/9 helyrajzi számú beépítetlen területeket és ennek megfelelően módosítja az intézmény Alapító Okiratát. A feladatellátáshoz szükséges forrás a tófürdő üzemeltetéséből származó bevétel. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent István Strandfürdő, Esztergom alapító okiratának feladatellátást szolgáló vagyonkörét kiegészíti a 1523/10 helyrajzi számú, természetben Esztergom-Kertváros, Tópart utcában található, 27.971 m2 területnagyságú, „kivett, tó” megnevezésű ingatlan bekerített strandrészével (Palatinusz-tófürdő), valamint a határozat mellékletét képező
44
jelölt 1523/3 helyrajzi számú köztérrel és 1523/4, 1523/6, 1523/7, 1523/9 helyrajzi számú beépítetlen területekkel, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett Alapító Okirat kiadására: 2007. március 16. 142/2007. (III.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a természetben Esztergom-Kertváros, Tópart utcában található Palatinusz-tófürdő 2007. évi gyermek- és felnőtt belépő árait az alábbiak szerint határozza meg: a gyermek belépő díja 90.- Ft, a felnőtt belépő díja 390.- Ft. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal Szent István Strandfürdő, Esztergom alapító okirata Az intézmény neve: Szent István Strandfürdő, Esztergom Székhelye: 2500 Esztergom, Bajcsy-Zs. E. u. 14. Az intézmény körbélyegzőjének szövege: Szent István Strandfürdő Esztergom Típusa: szakmailag önálló intézmény, költségvetési szerv, önálló jogi személy Az intézmény alapítója: 1912. április 18-án alapította az Esztergomi Takarékpénztár, 1954-től a jogutód alapító a Városi Víz- és Csatornamű (későbbi elnevezése Észak-dunántúli Regionális Vízmű), majd 1992. január 30-án Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai és a Polgármesteri Hivatal. Illetékességi területe: Esztergom Város közigazgatási területe Az intézmény tevékenységi köre, feladatai Az intézmény feladata Esztergom Város fürdőkultúrájának megőrzése és továbbfejlesztése. Feladata, hogy lehetőséget teremtsen az egészséges életmódra nevelés keretében az úszásoktatásra, a város lakóinak szabadidő és versenysport biztosítására. Feladata továbbá a köztisztasági és gőzfürdő, valamint a hozzákapcsolódó egészségügyi szolgáltatások területén jelentkező lakossági igények kielégítése. Az intézmény alaptevékenysége: a./ fürdő komplexum üzemeltetése (strandfürdő, fedett uszoda működtetése), b./ iskolai úszásoktatás biztosítása, c./ városi sportegyesületek, szakosztályok edzési lehetőségeinek biztosítása, d./ iskolai testnevelésórák biztosítása, e./ városi és regionális sportrendezvények kezdeményezése, szervezése és lebonyolítása, f./ tisztasági és gőzfürdő-szolgáltatás, g./ fittness szolgáltatás. Kiegészítő tevékenységei: h./ egészségügyi szolgáltatások: masszázs, gyógytorna, víz alatti gyógytorna, gyógyúszás, ultrahang, tangentor, i./ tárgyi eszközök bérbeadása, j./ reklámtevékenység. Vállalkozási tevékenységet csak az alapító szerv előzetes jóváhagyásával folytathat. A feladatellátást szolgáló vagyon és a vagyon feletti rendelkezési jog A feladata ellátáshoz rábízott vagyonként rendelkezésére áll: A 19764/1 hrsz. alatti 10 312 m2 alapterületű ingatlan a rajta lévő fedett uszoda, a strandmedence kabinokkal és a gőzfürdő épülete, a 1523/10 helyrajzi számú, természetben Esztergom-Kertváros, Tópart utcában található, 27.971 m2 területnagyságú, „kivett, tó” megnevezésű ingatlan bekerített strandrésze (Palatinusz-tófürdő), valamint az alapító okirat mellékletét képező térképen jelölt 1523/3 helyrajzi számú köztér és 1523/4, 1523/6, 1523/7, 1523/9 helyrajzi számú beépítetlen területek, valamint a leltár szerinti ingósága (tárgyi eszközök). Az
45
ingatlan és tárgyi eszközök használati jogát a hatályos jogszabályok és az önkormányzat vagyonáról szóló rendeletének betartásával gyakorolja. Gazdálkodási jogköre Az intézmény teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi-gazdasági feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó intézmény közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban kell rögzíteni. Az intézmény vezetője Az intézmény élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal rendelkezik. Kinevezése: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. tv. 23. § (3) bekezdése alapján határozatlan időre szól. Az egyéb munkáltatói jogokat (a kinevezés, felmentés és fegyelmi eljárás kivételével) a polgármester gyakorolja. Jelen felülvizsgált és módosított Alapító Okirat 2007. március 16. napján lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 8/1992. (I.30.) sz. Kt. határozattal elfogadott, majd a 353/2001. (IX. 20.) sz. Kt. határozat, 70/2004. (III. 11.) sz. esztergomi öh., 245/2004.(VI.10.) esztergomi öh., 66/2006.(II.16.) esztergomi öh. 470/2006.(XI.30.) esztergomi öh. határozatokkal módosított Alapító Okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető történeti dokumentumot az intézmény irattárában kell őrizni. Esztergom, 2007. március 13. …………………… Meggyes Tamás polgármester
…………………… Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 141/2007.(III.13.) esztergomi öh.-val hagyta jóvá. 143/2007. (III.14.) esztergomi öh. **visszavonva a 170/2007.(III.22.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a tulajdonát képező, Esztergom, Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú, 1889 m2 alapterületű, volt Kossuth iskola ingatlanból a kialakított új mentőállomás épületét és a hozzá tartozó földterületet elcseréli a Magyar Állam tulajdonában álló, és az Országos Mentőszolgálat kezelésében lévő, Esztergom, Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú, 2970 m2 alapterületű, mentőállomás ingatlan tulajdonjogáért az alábbi feltételek szerint: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú ingatlan értékét bruttó 86.900.000,- Ft-ban határozza meg. Az új mentőállomás vonatkozásában az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás a beruházás költségeihez 26.633.746,- Ft-tal járult hozzá. A Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú ingatlan értékének megállapításánál az alábbiakat kell figyelembe venni: 1988 szeptemberéig a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlan az Esztergom Városi Tanács Egyesített Kórházai kezelésében volt. 1988. szeptember 1-jén a Városi Tanács az ingatlan kezelői jogát elcserélte az Országos Mentőszolgálattal a Babits M. u. 3. szám alatti, 19487/1 helyrajzi számú ingatlan kezelői jogáért. Az 1988. augusztus 25-én kelt megállapodás szerint a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlan kezelői jogának értéke 3.100.000,- Ft volt. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt arra, hogy vizsgálja meg, hogy mekkora az ingatlan inflációs rátával növelt kezelői jogának értéke. Ezen összeg ismeretében dönt a következő ülésén a Képviselő-testület arról, hogy milyen összeget fogad el a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlan ellenértékeként. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlanra vonatkozóan az Országos Mentőszolgálat értékbecslője által megállapított értéket, 87.228.000,- Ft-ot nem fogadja el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására: a döntést követő 60 napon belül 144/2007. (III.14.) esztergomi öh.
46
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az albérleti hozzájárulások fizetése tárgyában hozott 546/2006. (XII. 20.) esztergomi öh. határozatát az alábbiakban megfelelően módosítja: A határozat „… 2007. március 31-ével …” szövege helyébe a következő szöveg lép: „… a szolgálati lakások birtokba adásával, de legkésőbb 2007. június 30-ával …”. A határozat „Határidő: 2007. március 31.” Szövege helyébe a „Határidő: 2007. június 30.” szöveg lép. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 145/2007. (III.14.) esztergomi öh. **visszavonva a 742/2007. (X.18.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, a hogy a Vértes Volán Zrt. építtetőként, maximum 20 millió Ft összegű beruházást vagy beruházás-finanszírozást hajtson végre, az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában álló 20377/8 hrsz. út megépítése során és egyetért az ehhez szükséges tulajdonosi nyilatkozat kiadásával, az útépítésre vonatkozó építéshatósági eljárásban. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a tulajdonosi nyilatkozat kiadása az engedélyezési eljárásban történik 146/2007. (III.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergomban állandó lakóhellyel rendelkező diákok helyi autóbusz bérlet támogatásáról szóló 40/2007.(II.15.) esztergomi öh. határozat 1. pontját az alábbiak szerint módosítja: a „2007. évben 12.000.000,- Ft-ot biztosít” szövegrész helyébe „2007. évben 16.573.000,biztosít” szövegrész kerül. A határozat módosításából adódóan keletkezett különbözet – 4.573.000,- Ft - fedezetét a Képviselő-testület a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. általános tartalék előirányzat terhére biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 156/2007.(III.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat mellékletét képező tartalommal – elfogadja Esztergom Város Önkormányzatának 2007. évi előzetes közbeszerzési tervének módosítását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA ELŐZETES KÖZBESZERZÉSI TERVE 2. sz. módosítás (2007. január 01. – 2007. április 15. közötti időszakban) I. I.1.
I.2 II.
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, Negyedik Rész szerinti, A Nemzeti értékhatárok alatti értékű Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. A Kbt. 299. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Vagyonbiztosítási szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 2. Iskolatej megrendelése (árubeszerzés) 3. Csapadékvíz csatorna kiépítése és bekötése a csomópontig „A Mátyás király utca folytatása és körforgalommal való összekötése a Suzuki úttal” tárgyú GVOP pályázatban nem szereplő szakaszon. (építési beruházás) 4. Közbeszerzési lebonyolítói szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 5. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal részére étkezési utalvány beszerzése (árubeszerzés) 6. Esztergom „D” – i városrész 1-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 7. Esztergom „D” – i városrész 2-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 8. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal takarítása (szolgáltatás megrendelés) 9. Búbánatvölgy Szamárhegy útlejegyzés (mérnöki szolgáltatás megrendelése) A Kbt. 299. §. (1) bekezdés a) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Légi fényképészeti szolgáltatás teljesítése és digitális ortofotó készítése (szolgáltatás megrendelés) A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, VI. fejezet szerinti, Nemzeti Értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések:
47
1. 2. 3. 4. 5. 6.
A Bánomi áttörés II. szakaszának megépítése: a Trafótól a Terézia u. csomópontig (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére) Esztergom történelmi múltjának bemutatása korszerű informatikai eszközök segítségével. (hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás) Pilisszentlélek városrészben csatorna hálózat és biológiai szennyvíztisztító telep építése (hirdetmény közzétételével induló gyorsított tárgyalásos eljárás – kizárólagos jog fennállása alapján) Budapesti, Bartók, Virágos utcák csatornázása (hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás – rendkívüli sürgősség alapján) Aranyhegyi lakópark (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére) Búbánatvölgy Szamárhegy infrastruktúra tervezés (hirdetmény közzétételével induló gyorsított tárgyalásos közbeszerzési eljárás – kizárólagos jog fennállása alapján)
Esztergom, 2007. március …. 157/2007.(III.22.) esztergomi öh. **módosítva 202/2007. (IV.3.) határozattal 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatásáról szóló kiírásra benyújtja pályázatát. Felhatalmazza polgármestert a pályázat elkészíttetésére és benyújtására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat beadásához szükséges önrészt, 11.000.000 Ft-ot, a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. általános tartalék sorából biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kijelenti, hogy a helyi közforgalmi közlekedést az Önkormányzat a tárgyév január 1-től december 31-ig folyamatosan biztosítja. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kijelenti, hogy a helyi közlekedés fejlesztéséhez a tárgyévben saját forrásból származó vissza nem térítendő támogatással nem járult hozzá. A helyi közforgalmú közlekedés működéshez a 2006. évben 7.977.000 Ft vissza nem térítendő támogatást nyújtottunk. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázati kiírás szerint, 2006. március 24. a rendeletbe történő átvezetés a Képviselő-testület soron következő ülése 158/2007. (III. 22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat kulturális és közművelődési feladatainak ellátását - amely jelenleg három különböző formában működő szervezet által történik - más szervezeti keretek között kívánja megvalósítani. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom, valamint a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására elnevezésű közalapítvány által ellátott közfeladatokat, azok megszüntetését követően, az Önkormányzat 100%-os tulajdonában álló Esztergom Nyári Fesztivál Kht. által kívánja ellátni. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom tervezett megszüntetésével kapcsolatban a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdése alapján kérje ki az Oktatási és Kulturális Miniszter véleményét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, az Oktatási és Kulturális Miniszter megkeresésére a döntést követő 8 napon belül 159/2007. (III. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2007. november 30-i hatállyal megszünteti a Közalapítvány a Nyári Játékok Támogatására elnevezésű közalapítványt. A közalapítvány által ellátott kulturális feladatokat az Esztergom Nyári Fesztivál Kht., mint jogutód látja el. Felhatalmazza a Polgármestert, hogy az alapítvány zárómérlegét 2007. november 30-i fordulónappal készíttesse el, és nyújtsa be jóváhagyásra a Képviselő-testület elé. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. november 30. 160/2007.(III.22.) esztergomi öh.
48
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 44/2007.(II.16.) esztergomi öh. határozat c/ pontját a következőképpen módosítja: A „c/ a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézményben 16 fő főállású és 3 fő részfoglalkozású” szövegrész helyébe a „c/ a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézményben 15 fő főállású és 1 fő részfoglalkozású” szövegrész lép. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a 2007. évi költségvetési rendelet módosítására: áprilisi rendes képviselő-testületi ülés 161/2007.(III.22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom - a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott – főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. május 1-jétől 5 főről 3 főre csökkenti, és utasítja a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1717 főről 1715 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézményénél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásainak fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottságához. Felelős: az 1. pont tekintetében: Kollár Györgyné intézményvezető a 2. pont tekintetében: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a felmentési okmányok átadására 2007. május 1. a pályázat benyújtására 2007. július 15. 162/2007.(III.22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom - a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott – főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. május 1-jétől 2 főről 1 főre csökkenti, és utasítja a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1715 főről 1714 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézményénél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásainak fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottságához. Felelős: az 1. pont tekintetében: Polgár József intézményvezető a 2. pont tekintetében: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a felmentési okmányok átadására 2007. május 1. a pályázat benyújtására 2007. július 15. 163/2007.(III.22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom - a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott – főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. május 1-jétől 18 főről 15 főre csökkenti, és utasítja a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések
49
megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1714 főről 1711 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézményénél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásainak fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottságához. Felelős: az 1. pont tekintetében: Dr. Horváth István intézményvezető a 2. pont tekintetében: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a felmentési okmányok átadására 2007. május 1. a pályázat benyújtására 2007. július 15. 164/2007.(III.22.) esztergomi öh.**módosítva a 227/2007.(IV.19.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának - a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott – főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. május 1-jétől 13 fővel, 171 főről 137 főre – 21 főről 2006. évben született döntés csak a végrehajtás húzódott át a 2007. évre - csökkenti, és utasítja a jegyzőt a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma – a 2006. évi létszámcsökkentésből 2007. évben végrehajthatóvá váló 21 fő felmentésével együtt - 1711 főről 1677 főre csökken, a részfoglalkozású és külső létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalában történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásainak fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottságához. Felelős: az 1. pont tekintetében: Dr. Marosi György jegyző a 2. pont tekintetében: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a felmentési okmányok átadására 2007. május 1. a pályázat benyújtására 2007. július 15. 165/2007. (III. 22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajcsy-Zs. u. 20. szám alatti, 19784 helyrajzi számú önkormányzati tulajdonú ingatlan alábbi, a társasházi alapító okirat elfogadását követően kialakuló albetétei, a határozat 1. számú mellékletét képező alaprajz szerint: értékesítendő: 19784/A/1 19784/B/1 tartósan önkormányzati tulajdonban maradó: Az alábbi ingatlanok további hasznosítása a jelenlegi „albetétek” összevonásával, egybenyitásával lehetséges. 19784/A/2-19784/A/3-19784/A/4 összevonásával 19784/A/5-19784/A/6 összevonásával 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajcsy-Zs. u. 22. szám alatti, 19782 helyrajzi számú önkormányzati tulajdonú ingatlan alábbi albetétei, a határozat 2. számú mellékletét képező alaprajz szerint: értékesítendő: 19782/A/1 19782/A/2 19782/A/7-19782/A/8 összevonását követően tartósan önkormányzati tulajdonban maradó: 19782/A/3 19782/A/4
50
Az alábbi ingatlanok további hasznosítása a jelenlegi albetétek összevonásával, egybenyitásával lehetséges. 19782/A/5-ből a lakótér és a fürdőszoba a 19782/A/6-tal összevonásával 19782/A/5-ből a szoba a 19782/A/9 szobával és a két hálóval összevonásával 19782/A/9 szoba, fürdőszoba, konyha, kamra, WC, kamra, padlásfeljáró 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajcsy-Zs. u. 24. szám alatti, 19781 helyrajzi számú önkormányzati tulajdonú ingatlan alábbi albetétei, a határozat 3. számú mellékletét képező alaprajz szerint: értékesítendő: 19784/B/1-19781/B/4 tartósan önkormányzati tulajdonban maradó: 19781/A/1-19781/A/7 19781/B/5-19781/B/7 A Képviselő-testület az egyes ingatlanok értékesítésre történő kijelöléséről egyedi határozattal dönt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 166/2007. (III. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az alábbi önkormányzati bérlakást értékesítésre kijelöli az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló 30/2006. (VI. 1.) ör. rendeletben foglaltak alapján a bérlő részére: Név Lakcím HRSZ m2 komfortfokozat szobaszám Mengné Fekete Ida Bajcsy-Zs. u. 20. 19784/A/1 122 komfortos 3 Az adásvételi szerződést és az ingatlan vételárát a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság hagyja jóvá. Az Önkormányzat az ajánlatát a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság által hozott, forgalmi értéket jóváhagyó döntését követően 60 napig tartja fent. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az adásvételi szerződés aláírására, mely adásvételi szerződés főbb vevői kötelezettségei a következők: kékfestő műhely és szárítópadlás felújítási munkálatainak tűrése, illetve a közforgalom számára történő bemutatás elfogadása fűtéskorszerűsítés, gázbevezetés udvar kertészeti rendezése, burkolása, természetes kő- és zöldfelület kialakítása, vízelvezetés a felújítással járó költségek részarányos viselése Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ügyfél értesítésére: a döntést követő 30 napon belül 167/2007.(III.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Északi Városrész és Szamárhegy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 13/2006. (IV.11.) esztergomi ör. rendelet, valamint a Búbánatvölgy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 41/2005. (XI.5.) esztergomi ör. rendelet térképi melléklete szerinti útlejegyzési és az ezzel érintett magántulajdonban álló ingatlanrészek végleges más célú hasznosítási eljárását megindítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az útlejegyzési eljárás megindítására a döntést követő 30 napon belül 168/2007.(III.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi Esztergom Város Településszerkezeti Tervének, Esztergom Északi Városrész és Szamárhegy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 13/2006. (IV.11.) esztergomi ör. rendelet és a Búbánatvölgy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 41/2005. (XI.5.) esztergomi ör. rendelet módosítását az utak felülvizsgálata céljából. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a tervezői ajánlatok bekérésére, a döntést követő 30 napon belül 169/2007.(III.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Északi Városrész és Szamárhegy valamint Búbánatvölgy városrészek a Búbánatvölgy és a Döbönkút, Duna dűlő, Apácamajor, Gyurgyalag, Homok dűlő, Kistói dűlő, Rakottya, Szamárhegy, Zsellérföldek területének út- és közműfejlesztéséről és a
51
közművesítés költségviseléséről szóló 14/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 11. §-a szerinti útépítési hozzájárulás kötelezettségvállalásánál kedvezmény illeti meg azon ingatlantulajdonosokat, akik ingyen átadják útszélesítés céljára az ezzel érintett ingatlanrészt. A fenti kedvezmény mértékéről Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007. májusi ülésén dönt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. május 24. 170/2007. (III. 22.) esztergomi öh. ** módosítva 203/2007. (IV.3.) határozattal 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú és a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú ingatlanok tulajdonjogának cseréjéről szóló, 143/2007. (III. 14.) esztergomi öh. határozatát visszavonja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a tulajdonát képező, Esztergom, Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú, 1889 m2 alapterületű, volt Kossuth iskola ingatlanból a kialakított új mentőállomás épületét és a hozzá tartozó földterületet elcseréli a Magyar Állam tulajdonában álló, és az Országos Mentőszolgálat kezelésében lévő, Esztergom, Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú, 2970 m2 alapterületű, mentőállomás ingatlan tulajdonjogáért az alábbi feltételek szerint: - Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú ingatlanban kialakított új mentőállomás értékét bruttó 86.900.000,- Ft-ban határozza meg. - A Hősök tere 25. szám alatti új mentőállomás vonatkozásában az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás a beruházás költségeihez 26.633.746,- Ft-tal járult hozzá, ezért ennek megfelelő tulajdoni hányadot szerez az ingatlanban. - Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú ingatlan értékét bruttó 28.512.000,- Ft-ban ismeri el, és ennek megfelelő tulajdoni hányadot biztosít a Hősök terei ingatlanban a Dózsa Gy. téri ingatlan kizárólagos tulajdonjogáért cserébe az alábbi indokok miatt: ¾ 1988 szeptemberéig a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlan az Esztergom Városi Tanács Egyesített Kórházai kezelésében volt. 1988. szeptember 1-jén a Városi Tanács az ingatlan kezelői jogát elcserélte az Országos Mentőszolgálattal a Babits M. u. 3. szám alatti, 19487/1 helyrajzi számú ingatlan kezelői jogáért. Az 1988. augusztus 25-én kelt megállapodás szerint a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlan kezelői jogának értéke 3.100.000,- Ft volt. 1988-tól az infláció mértékével emelve az ingatlan értékét, figyelmen kívül hagyva az épület értékcsökkenését, az ingatlan értéke 2007-ben 46.735.900,- Ft. ¾ Az épület 1947-ben épült, 1988 óta csak kisebb javításokat végeztek rajta. Az 1988 óta eltelt 19 év alatt az épület értéke 6.926.260,- Ft-tal csökkent (évi 2 %-os amortizációval számolva). ¾ A településrészre vonatkozó Szabályozási Terv szerint a terület kisajátítandó, az épület pedig elbontandó, ezért az épületnek nincs értéke. ¾ A környező szentgyörgymezei telekárakat figyelembe véve, melyek jelenleg 6.000 – 11.000,Ft/m2 között mozognak (a 11.000,- Ft/m2 ár új, aszfaltozott közútról megközelíthető, összközműves, új közművekkel ellátott ingatlanra vonatkozik), a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlan értékét, mivel az ingatlan avult közműhálózatra csatlakozik legfeljebb 8.000,- Ft + ÁFA/m2, összesen 28.512.000,- Ft-tal célszerű figyelembe venni. ¾ A Magyar Állam (Országos Mentőszolgálat) a Hősök tere 25. szám alatti ingatlanban kialakított új mentőállomásban tulajdoni hányadot kap, azonban a mentőállomás egészét használhatja térítésmentesen. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti ingatlanra vonatkozóan az Országos Mentőszolgálat értékbecslője által megállapított értéket, bruttó 87.228.000,- Ft-ot nem fogadja el. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására: az OMSZ-szel történt megegyezést követő 60 napon belül 171/2007.(III.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a piac üzemeltetésének jogát továbbra sem kívánja pályázat útján értékesíteni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 172/2007.(III.22.) esztergomi öh.
52
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy a Tesco melletti buszpályaudvar továbbtervezése a bemutatott helyszínrajzi elrendezés és látványterv szerint folytatódjék. A Simor János utcai buszpályaudvar helyén és a kapcsolódó területeken pedig parkolóhelyek létesítése történjék. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 196/2007. (IV.3.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodását – a határozat mellékletét képező tartalommal – módosítja, azt egységes szerkezetbe foglalva fogadja el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a Jegyzői Osztályon vagy Hummel Rudolf Kistérségi ügyintézőnél megtekinthető 197/2007. (IV.3.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a programban érintett önkormányzat (és mint a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. alapítója) úgy dönt, hogy „a hátrányos helyzetű, tartós munkanélküliek foglalkoztatásának, megélhetésének, életkörülményinek javításáért az Esztergom-Nyergesújfalu Kistérségben” című közmunka pályázatot a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. (2500 Esztergom, Angyal u. 2.) nyújtsa be. 2. A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy az 1. pontban foglalt pályázatot a Roma foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. készítse el, továbbá, hogy az önkormányzati tulajdonú területeken a program keretében foglalt feladatokat annak támogatottsága esetén elvégezze. 3. A Képviselő-testület 1-2. pontban foglalt döntése akkor lép hatályba, ha az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (a továbbiakban: Társulási Tanács) úgy dönt, hogy az 1. pontban megjelölt pályázatot a nevében Esztergom Város Önkormányzata útján a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. (2500 Esztergom, Angyal u. 2.) nyújtsa be, továbbá ha a Társulási Tanács egyetért azzal, hogy a program keretében az önkormányzati tulajdonú területeken a program keretében foglalt feladatokat annak támogatottsága esetén a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. elvégezze. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 198/2007. (IV.3.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy az Aradi tér Kis-Duna sétány felöli oldalán fel kívánja állítani Kligl Sándor szobrászművész Játszó gyermekek című szobrát. 2. A Képviselő-testület az 1. pontban szereplő műalkotás tervezése és kivitelezése vonatkozásában elfogadja Kligl Sándor árajánlatát, és Esztergom Város Önkormányzata Beszerzési Szabályzatának V.2.a) és V.2.g) pontja alapján eltekint a további árajánlatok beszerzésétől. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő szobor tervezésével, elkészítésével megbízza Kligl Sándor szobrászművészt. A műalkotás tervezése, elkészítése 13,5 millió Ft + ÁFA összegbe kerül, melynek fedezete a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. Általános tartalék sora. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a szerződés megkötésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés megkötésére az érvényes hatósági engedélyek beszerzése után 30 nap 199/2007. (IV. 3.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Képzőművészeti Főiskola végzős hallgatói – a jövő képzőművészei – számára pályázatot ír ki köztéri alkotások elhelyezésére a város megjelölt közterületein. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázati feltételrendszer kidolgozására, a pályázat kiírására – a polgármester útján – felkéri a jegyzőt. Felelős: A pályázat kiírására dr. Marosi György jegyző, Meggyes Tamás polgármester Határidő: 30 nap 200/2007. (IV.3.) esztergomi öh.**módosítva a 278/2007.(IV.26.) határozattal**
53
1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata nyújtson be pályázatot, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács pályázati felhívására, „A decentralizált helyi önkormányzati fejlesztési támogatási programok előirányzataiból az önkormányzatok fejlesztéseihez nyújtható TEKI és CÉDE támogatások elnyerésére”. A pályázat célja: ESZTERGOM, IV. ÜTEM SZENNYVÍZCSATORNA HÁLÓZAT ÉPÍTÉSE (céltámogatással megvalósuló fejlesztés) 2007. évi munkálatainak befejezése. A fejlesztés megvalósulásának helye: ESZTERGOM város (Babits,Vadrózsa, Mély, Kassai, Kenyérmező utcák és Bocskai-sor) A fejlesztés forrásösszetétele (2007. évi adatok Ft-ban, 20%-os ÁFA- tartalommal) Saját forrás: 47.620.512.- Ft Hitel: Támogatásból igényelt összeg: 23.400.000.- Ft Egyéb támogatás (Céltámogatás 40%): 47.347.008.- Ft Egyéb forrás: - _______ ÖSSZESEN: 118.367.000.- Ft Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázat benyújtásához szükséges 47.620.512.- Ft saját forrást, Esztergom Város Önkormányzatának 15/2007. (II.22.) ör. rendelet 7/B mellékletében biztosította. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a pályázat benyújtásához szükséges 250.000.- Ft összegű pályázati díjat a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendeletének beruházási tartalékából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására 2007. április 16. 202/2007. (IV.3.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatására kiírt pályázat tárgyú 157/2007.(III.22.) esztergomi öh . határozat 2. pontját az alábbiak szerint módosítja: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyilatkozik, hogy helyi közlekedés működtetéséhez (folyamatos üzemeltetéséhez és eszközfenntartási ráfordításaihoz) a tárgyévben 11.000.000 Ft saját forrásból származó vissza nem térítendő önkormányzati támogatással járul hozzá, amely a helyi önkormányzati költségvetésbe beépítésre került a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 6/B melléklet különféle támogatások sorába.” A határozat módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 203/2007. (IV. 3.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hősök tere 25. szám alatti volt Kossuth iskolával kapcsolatos döntésről szóló 170/2007. (III. 22.) esztergomi öh. határozatának 2. pontját az alábbiak szerint módosítja: A határozat 2. pontjának helyébe az alábbi szöveg kerül: „2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tulajdonát képező, Esztergom, Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú, 1889 m2 alapterületű, volt Kossuth iskola ingatlanból a kialakított új mentőállomás épületét és a hozzá tartozó földterületet elcseréli a Magyar Állam tulajdonában álló, és az Országos Mentőszolgálat kezelésében lévő, Esztergom, Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú, 2970 m2 alapterületű, mentőállomás ingatlan tulajdonjogáért az alábbi feltételek szerint: - Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú ingatlanban kialakított új mentőállomás értékét bruttó 86.900.000,- Ft-ban határozza meg. - A Hősök tere 25. szám alatti új mentőállomás vonatkozásában az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás a beruházás költségeihez 26.633.746,- Ft-tal járult hozzá, ezért ennek megfelelő tulajdoni hányadot szerez az ingatlanban. - Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú ingatlan értékét 33.000.000,- Ft + ÁFA, azaz bruttó 39.600.000,- Ft-ban ismeri el, és ennek megfelelő tulajdoni hányadot biztosít a Hősök terei ingatlanban a Dózsa Gy. téri ingatlan kizárólagos tulajdonjogáért cserébe, melyből 1.000.000,- Ft összegben az OMSZ berendezéseket vásárol, mely összeggel csökken a Hősök tere 25. szám alatti ingatlanban a tulajdoni hányaduk.
54
Az 1.000.000,- Ft az Önkormányzat 2007. évi költségvetésében „Beruházási tartalék” során biztosítva van. - A Hősök tere 25. szám alatti ingatlanban kialakított mentőállomás tulajdoni viszonyai az alábbiak szerint alakulnak: Esztergom Város Önkormányzata: 25 % Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás: 31 % Magyar Állam (Országos Mentőszolgálat): 44 %” A határozat 3. pontjának helyébe az alábbi szöveg kerül: „3. Az Önkormányzat a Hősök tere 25. szám alatti mentőállomás egészét térítésmentesen az OMSZ használatába adja az Önkormányzat és az OMSZ közötti, a Dózsa Gy. tér 1. és a Hősök tere 25. szám alatti ingatlanok tulajdonjogának cseréjéig. Amennyiben a felek a csereszerződést megkötik, az Önkormányzat a tulajdoni hányadát térítésmentesen adja az OMSZ használatába mentőállomás céljára arra az időtartamra, amíg a mentési és betegszállítási feladatot ellátja.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására: a döntést követő 60 napon belül 204/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Képviselő-testület állandó bizottságainak létszámáról, valamint összetételéről szóló 448/2006.(X.10.) esztergomi öh. határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: 1. A Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság tagjának megválasztja Nyíri Attila képviselőt. 2. A Városfejlesztési Bizottság tagjának megválasztja Miavecz Jenő képviselőt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 205/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény 28. § (1) bekezdésének f) pontja alapján elfogadja Esztergom Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságának 2006. évi tevékenységéről készült beszámolóját. A Képviselő-testület köszönetét fejezi ki Esztergom Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága parancsnokának, Kövecs István tű. alezredesnek és személyi állományának Esztergom város érdekében kifejtett áldozatkész munkájáért. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: értesítésre a döntést követő 15 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 206/2007.(IV.19.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 96.§ /6/ bekezdése alapján az Esztergom Város Önkormányzatának gyermekjóléti és gyermekvédelmi feladatainak ellátásáról szóló 2006. évi átfogó értékelést – a határozat mellékletét képező tartalommal - elfogadja. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az értékelésről tájékoztassa a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Szociális és Gyámhivatala Komárom-Esztergom Megyei Területi Kirendeltségét. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete utasítja a Majer István Nevelési Tanácsadó, Felelős: Logopédiai 1., 2. Intézet pont esetében: és Gyermekjóléti Meggyes Tamás Szolgálat polgármester vezetőjét, Tóth Jánosnét, hogy a helyettes szülői hálózat megszervezéséről 3. pont2007. esetében: december Tóth Jánosné 31-ig gondoskodjon. intézményvezető Határidő: 1. pont esetében: azonnal, 2. pont esetében: 2007. április 30., 3. pont esetében: 2007. december 31. A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 207/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Magyar Máltai Szeretetszolgálat - Gondviselés Háza intézmény 2006. évi tevékenységéről készített beszámolóját – a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: értesítésre: a döntést követő 15 napon belül
55
A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 208/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzat Bűnmegelőzési Programjának részét képező INFO-Police Programot – a város idegenforgalmi szezonban történő biztonságának erősítése – 2. 500. 000 Ft költségvetéssel 2007. évre elfogadja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzat Bűnmegelőzési Programjának részét képező S.O.S. Szomszédhívó Rendszer Programot – az idős, magatehetetlen személyek védelme és biztonságérzetének fokozása érdekében –1.000. 000 Ft költségvetéssel 2007. évre elfogadja, és egyben felhatalmazza a polgármestert a program megvalósításához szükséges adásvételi, megbízási szerződések aláírására. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzat Bűnmegelőzési Programjának részét képező Biztonság és Szabadidő Programot – iskolai klubok létrehozása és működtetése – a 2007. évre ideiglenesen felfüggeszti, egyben felkéri a Polgármestert, hogy a program működtetése tekintetében új szervezeti megoldásról szóló előterjesztés nyújtson be. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzat Bűnmegelőzési Programjának részét képező „Zöld Esztergomért” Program – illegális hulladék-lerakóhelyek felszámolása a lakosság bevonásával - 500. 000 Ft költségvetéssel 2007. évre elfogadja, és egyben felhatalmazza a polgármestert a program megvalósításához szükséges adásvételi, megbízási szerződések aláírására. 5. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzat Bűnmegelőzési Programjának részét képező Idősek részére történő ismeretterjesztő előadások – áldozattá válás elkerülhetősége - megtartását 500. 000 Ft költségvetéssel 2007. évre elfogadja, és egyben felhatalmazza a polgármestert a program megvalósításához szükséges adásvételi, megbízási szerződések aláírására. 6. A Képviselő-testület az 1-5 pontban szereplő program fedezetét a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. rendelete 6/J. melléklet, Bűnmegelőzési Program sorából biztosítja, azzal a felhatalmazással, hogy a rendelkezésre álló 5 millió forint a programrészek között szabadon átcsoportosítható, egy-egy programban történő megtakarítás esetén. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződések aláírására: folyamatos 209/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Kőrösy László Középiskolai Kollégium törvényességi ellenőrzéséről készült - a határozat mellékletét képező - vizsgálati jelentést, egyben felkéri az intézményvezetőt az alábbi hiányosságok pótlására: 1. A kollégium igazgatója a 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet 5.sz. melléklete alapján készítse el a közalkalmazottak nyilvántartását, 2. Intézkedjen az intézményi dolgozók hiányzó erkölcsi bizonyítványának beszerzésével kapcsolatban. Felelős: Benda János igazgató Határidő: az intézmény értesítésére : a döntést követő 15 napon belül a közalkalmazotti nyilvántartás elkészítésére: 2007. május 30. A hiányzó erkölcsi bizonyítványok beszerzésére: 2007. augusztus 25. A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 223/2007.(IV.19.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 92. § (10) bekezdése alapján a határozat mellékletét képező 2006. évi összefoglaló ellenőrzési jelentést elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 224/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom-Kertváros (Kenyérmező, Tábor városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján meghozott 35/2007.(II.15.) esztergomi öh. határozatát megerősíti.
56
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a kérelmező értesítésére a döntést követő 30 napon belül. 225/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Palatinusz–tó környéke helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi módosítások kerüljenek átvezetésre a szabályozási tervben. - A Tópart utca szabályozási szélessége 14 m legyen az üdülő és mezőgazdasági terület mellett. - A 0566/9 hrsz-ú ingatlan kapcsán a tömb területén a beépíthetőség mértéke 20%-ra, az építménymagassága 6 m-re növekedjen. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítások átvezetésére a rendelettervezetbe a döntést követő 15 napon belül, a kérelmezők értesítésére a döntést követő 30 napon belül. 226/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Palatinusz-tó környéke helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevételek alapján az alábbi felsorolásban szereplő javaslatokat nem fogadja el. - A beépíthető minimális telekszélesség ne legyen meghatározva. - A 0566/27 hrsz-ú ingatlan belterületbe vonását. - Üdülő területen lakóház építésének lehetőségét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a kérelmezők értesítésére a döntést követő 30 napon belül. 227/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a következők szerint módosítja az Esztergom Város Önkormányzatának egyes intézményeinél és a Polgármesteri Hivatalban történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések tárgyú 164/2007.(III.22.) esztergomi öh. határozatának 1. pontját: „1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának - a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. május 1-jétől 7 fővel, 171 főről 143 főre – 21 főről 2006. évben született döntés csak a végrehajtás húzódott át a 2007. évre - csökkenti, és utasítja a jegyzőt a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkentéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 2007. május 1-jétől - a 2006. évi létszámcsökkentésből 2007. évben végrehajthatóvá váló 21 fő felmentésével együtt - 1711 főről 1683 főre csökken, a részfoglalkozású és a külső létszámkeret változatlan marad." 2. A határozat 2. pontja változatlanul hatályban marad. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: a 2007. évi költségvetési rendeletben történő átvezetésre a 2007. májusi rendes képviselő-testületi ülésen, a módosítás nyilvántartáson történő átvezetésére: azonnal 228/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Arany János Általános Iskola, Esztergom – a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. szeptember 1-jétől 37 főről 34 főre csökkenti, és utasítja az Arany János Általános Iskola, Esztergom vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1683 főről 1680 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Arany János Általános Iskola, Esztergom intézménynél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásának fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottsághoz. Felelős: 1. pont tekintetében Baranya István igazgató
57
2. pont tekintetében Meggyes Tamás polgármester Határidő: az 1. pont vonatkozásában: a felmentési okmányok átadására 2007. július 15. a 2. pont vonatkozásában: a pályázat benyújtására 2007. október 1. 229/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom – a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott- főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. szeptember 1-től 37 főről 34 főre csökkenti, és utasítja a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1680 főről 1677 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom intézménynél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásának fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottsághoz. Felelős: 1. pont tekintetében Kotz István igazgató 2. pont tekintetében Meggyes Tamás polgármester Határidő: az 1. pont vonatkozásában: a felmentési okmányok átadására 2007. július 15. a 2. pont vonatkozásában: a pályázat benyújtására 2007. október 1. 230/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a József Attila Általános Iskola, Esztergom – a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. szeptember 1-től 55 főről 52 főre csökkenti, és utasítja a József Attila Általános Iskola, Esztergom vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1677 főről 1674 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a József Attila Általános Iskola, Esztergom intézménynél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásának fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottsághoz. Felelős: 1. pont tekintetében Dr. Iványi Pálné igazgató 2. pont tekintetében Meggyes Tamás polgármester Határidő: az 1. pont vonatkozásában: a felmentési okmányok átadására 2007. július 15. a 2. pont vonatkozásában: a pályázat benyújtására 2007. október 1. 231/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom – a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör.10. sz. mellékletében meghatározott- főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. szeptember 1-től 37 főről 35 főre csökkenti, és utasítja a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1674 főről 1672 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom intézménynél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásának fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának
58
részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottsághoz. Felelős: 1. pont tekintetében Kalmár Károlyné igazgató 2. pont tekintetében Meggyes Tamás polgármester Határidő: az 1. pont vonatkozásában: a felmentési okmányok átadására 2007. július 15. a 2. pont vonatkozásában: a pályázat benyújtására 2007. október 1. 232/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Montagh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola– a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 10. sz. mellékletében meghatározottfőfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. szeptember 1-től 83 főről 80 főre csökkenti, és utasítja a Montagh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1672 főről 1669 főre csökken, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Montagh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola intézménynél történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásának fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottsághoz. Felelős: 1. pont tekintetében Bodrogai Tibor igazgató 2. pont tekintetében Meggyes Tamás polgármester Határidő: az 1. pont vonatkozásában: a felmentési okmányok átadására 2007. július 15. a 2. pont vonatkozásában: a pályázat benyújtására 2007. október 1. 233/2007. (IV. 19.) esztergomi öh.**módosítva az 590/2007.(VIII.30.) határozattal**visszavonva a 885/2007.(XII.14.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának - a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott – főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. október 1-jétől 6 fővel, 143 főről 137 főre csökkenti, és utasítja a jegyzőt a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1669 főről 1663 főre csökken, a részfoglalkozású és külső létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalában történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásainak fedezetére pályázatot nyújt be – a helyi önkormányzatok és többcélú kistérségi társulások létszámcsökkentési döntéseivel kapcsolatos egyszeri költségvetési támogatás igénylésének, döntési rendszerének, folyósításának és elszámolásának részletes szabályairól szóló 4/2007.(II.20.) ÖTM rendeletben foglaltak alapján – a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottságához. Felelős: az 1. pont tekintetében: Dr. Marosi György jegyző a 2. pont tekintetében: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az 1. pont vonatkozásában: a felmentési okmányok átadására 2007. október 1. a 2. pont vonatkozásában: a pályázat benyújtására 2008. I. félév 234/2007.(IV.19.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a 161-164/2007.(III.22.) esztergomi öh. határozatok végrehajtása érdekében – kijelenti, hogy az Önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatellátás következtében az Önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak – munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására nincs lehetőség. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Tárcaközi Bizottság értesítésére: a pályázatok benyújtásával egyidejűleg
59
235/2007. (IV.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Extra-Fit Egészségpénztárba történő 2007. évi munkáltatói tagdíj-hozzájárulás tárgyában hozott 42/2007. (II.15.) esztergomi önkormányzati határozatának 2. pontját az alábbiaknak megfelelően módosítja: „2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzatának valamennyi intézményében dolgozó közalkalmazottai, a hivatásos állomány tagjai, valamint a Munka Törvénykönyve alapján szerződésben levők részére az Extra-Fit Egészségpénztárba történő belépés esetén a havi tagi befizetésből (5.000,- Ft/fő/hó) 2.500,- Ft/fő/hó összeget 2007. szeptember 01-től átvállal, mely összesen 10.500.000,- Ft.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a fedezet biztosítására a 2007. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 236/2007. (IV. 20.) esztergomi öh.**módosítva a 271/2007.(IV.26.), 449/2007.(VI.15.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat mellékletét képező tartalommal – elfogadja Esztergom Város Önkormányzatának 2007. évi közbeszerzési tervét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI TERVE (2007. január 01. – 2007. december 31. közötti időszakban) I. I.1.
I.2 II.
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, Negyedik Rész szerinti, A Nemzeti értékhatárok alatti értékű Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. A Kbt. 299. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Vagyonbiztosítási szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 2. Iskolatej megrendelése (árubeszerzés) 3. Csapadékvíz csatorna kiépítése és bekötése a csomópontig „A Mátyás király utca folytatása és körforgalommal való összekötése a Suzuki úttal” tárgyú GVOP pályázatban nem szereplő szakaszon. (építési beruházás) 4. Közbeszerzési lebonyolítói szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 5. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal részére étkezési utalvány beszerzése (árubeszerzés) 6. Esztergom „D” – i városrész 1-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 7. Esztergom „D” – i városrész 2-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 10. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal takarítása (szolgáltatás megrendelés) 11. Búbánatvölgy Szamárhegy útlejegyzés (mérnöki szolgáltatás megrendelése) 12. Irodaszer, papíráru, irodai kellékanyagok beszerzése (árubeszerzés) 13. 3 köztéri szobor állagmegóvása (szolgáltatás megrendelés) 14. Csatornázás IV. ütem körén kívül maradt csatornaépítés (építési beruházás) 15. Széchenyi tér 7. és 21. gázkazán, gázellátás, központi fűtés kivitelezése. (építési beruházás) A Kbt. 299. §. (1) bekezdés a) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Légi fényképészeti szolgáltatás teljesítése és digitális ortofotó készítése (szolgáltatás megrendelés) A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, VI. fejezet szerinti, Nemzeti Értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések: 7. A Bánomi áttörés II. szakaszának megépítése: a Trafótól a Terézia u. csomópontig (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére) 8. Esztergom történelmi múltjának bemutatása korszerű informatikai eszközök segítségével. (hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás) 9. Pilisszentlélek városrészben csatorna hálózat és biológiai szennyvíztisztító telep építése (építési beruházás) 10. Budapesti, Bartók, Virágos utcák csatornázása (építési beruházás) 11. Aranyhegyi lakópark (építési beruházás) 12. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése (árubeszerzés) 13. Séta II. projekt keretén belül tervezési szolgáltatás megrendelése 2 eljárás (szolgáltatás megrendelés)
60
III.
14. Kanonoksori műemlék épületek engedélyes terveinek módosítása (szolgáltatás megrendelés) 15. Búbánatvölgy, Szamárhegy tervvásárlás (árubeszerzés) A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről” IV. fejezet szerinti, Közösségi értékhatárt elérő értékű Közbeszerzési Eljárások. 1. Takarítási szolgáltatás Esztergom Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala részére. (szolgáltatás megrendelés) 2. Közétkeztetési szolgáltatás Esztergom Város Önkormányzata intézményei részére. (szolgáltatás megrendelés) 3. E-önkormányzati rendszer supportja a szerződéskötéstől a támogatási szerződésben vállalt időtartam végéig. (szolgáltatás megrendelés) 4. Búbánatvölgy Szamárhegy infrastruktúra tervezés (szolgáltatás megrendelés) 5. Vízmű Kft. üzletrészének a megvásárlása (árubeszerzés)
Esztergom, 2007. április 15.
237/2007.(IV. 20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a melléklet szerinti tartalommal elfogadja az Önkormányzat Közbeszerzési Szabályzatának módosítását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 238/2007. (IV. 20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdése alapján a határozat mellékletét képező tartalommal a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatát jóváhagyja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 239/2007.(IV.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Belvárosi Óvodának a tetőtér felújításához, a tetőtérben tornaterem kialakításához, valamint a földszinten lévő helyiségek átalakításához a Wienerberger Rt. által kiírt „Jövővár” címet viselő pályázat beadásához pályázati önrészként 23.259.287 bruttó összeget biztosít, mint kivitelezési költséget, valamint tervezési költséget, melynek fedezete a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sora. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Wienerberger Rt. által kiírt „Jövővár” címet viselő pályázat Belvárosi Óvoda általi beadását támogatja, azzal egyetért. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 240/2007.(IV.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Belvárosi Óvodának a tetőtér felújításához, a tetőtérben tornaterem kialakításához, valamint a földszinten lévő helyiségek átalakításához a Wienerberger Rt. által kiírt Jövővár címet viselő pályázat eredményétől függetlenül 23.259.287 bruttó összeget biztosít, mint kivitelezési költséget, valamint tervezési költséget, melynek fedezetét a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör.7/B melléklet 59. sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 241/2007.(IV.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola Szociális Képzési és Neveléstudományi Tanszékét, készítsen tanulmányt az esztergomi ifjúság helyzetéről az alábbi szempontok szerint: - a tanulmányaikat befejező fiatalok életkezdési lehetőségei a városban: önálló otthonteremtés feltételei, elhelyezkedési lehetőségek, végzettség szerinti megosztásban (szakképzésben végzettek, középfokú
61
végzettségűek, felsőfokú végzettségűek) - kulturált szabadidő-eltöltési lehetőségek, korcsoportos megoszlásban: 14-18 évesek (középiskolai korosztály), 18-30 évesek (pályakezdő fiatalok, felsőfokú oktatásban résztvevők) - a fiatalok tanuláson túli, oktatási intézményrendszeren kívüli problémái, a fent említett korcsoportok szerint - a hátrányos helyzetű fiatalok esélyegyenlőségi lehetőségei. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - az esztergomi fiatalok helyzetéről szóló tanulmány szakmai megalapozottságát elősegítendő - közvélemény-kutatás elvégzését rendeli meg, melynek előkészítésére felkéri a polgármestert. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a tanulmány és a közvélemény-kutatás megrendelésére 2007. május 30. 242/2007. (IV. 20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács tevékenységéről szóló tájékoztatót tudomásul veszi, és - a Tanács részére a feladatai ellátása során felmerülő kiadásai részbeni biztosítása érdekében 10.000.000,- Ft azaz tízmillió forint - összegű működési célú támogatást nyújt, melynek fedezete a 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. általános tartalék során rendelkezésre áll. Felkéri a polgármestert a támogatási megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal; a szerződés aláírására 2007. április 30. 243/2007.(IV.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001.(V.24.) KT. számú rendelete 4. § (1) bekezdés d) pontja alapján az Ipari Park területén található ingatlanok fajlagos eladási árát felülvizsgálta, azt a Dobogókői út, a Kincses árok, a Mátyás Király út és a 20353/4 helyrajzi számú út által határolt területen 8000 Ft/m² + ÁFA, az Ipari Park fennmaradó területén 5000 Ft/m² + ÁFA mértékben állapítja meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 244/2007. (IV.20.) esztergomi öh.**visszavonva a 273/2007.(IV.26.) határozattal*** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete módosítja a Mindszenty tér 4. sz. ingatlan társasházzá alakításáról szóló 175/2006. (V.11.) esztergomi öh. számú határozatát oly módon, hogy a határozat 2. pontjából törlésre kerül az alábbi szövegrész: „…16264/A/4…16264/A/8” A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 245/2007.(IV.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2009. augusztus 1-től a jelenleg a Bottyán János Műszaki Szakközépiskolának helyt adó 17324 helyrajzi számú ingatlanban kívánja véglegesen elhelyezni a Helischer József Városi Könyvtárat. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a könyvtár igazgatójának értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 246/2007.(IV.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy bruttó 13.576.189.-Ft-os ingatlanértéken megvásárolja a 16381 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Gesztenye fasoron található ingatlant. Az ingatlanvásárlás fedezete a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1. számú, Vagyongazdálkodási Alap megnevezésű mellékletének 15., „Ingatlanvásárlás” megnevezésű sora. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az adásvételi szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az adásvételi szerződés aláírására: a döntést követő 45 napon belül 247/2007.(IV.20.) esztergomi öh.**módosítva a 767/2007.(X.30.) határozattal
62
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás lefolytatásával bérleti szerződést köt a 16380 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Prímás-sziget, Táncsics Mihály utcában található ingatlan megosztása folytán újonnan kialakuló és az ingatlan-nyilvántartásban várhatóan 10498 m2 területtel bejegyzésre kerülő ingatlanon megépítésre kerülő szállodában kialakított mélygarázsokból körülbelül 257 darab parkolóhelyre legalább 15 év időtartamra, mely szerződés hatályba lépésének időpontja az építmény használatbavételi engedélye kiadásának napja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bérleti szerződés aláírására: a végleges adásvételi szerződés aláírását követő 60 napon belül 248/2007.(IV.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 698/2005.(XI.15.) esztergomi öh. határozatának első bekezdését az alábbiak szerint módosítja: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy hirdetmény nélküli közbeszerzési eljárás lefolytatásával a 17436 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Kossuth L. u. 14-16-18. szám alatti, 2594 m2 területnagyságú, „beépítetlen terület” megnevezésű ingatlanon az Esztor Kft. (2510 Dorog, Mária u.16.) mint tulajdonos építtető által megépítésre kerülő kb. 2500 m2 területű mélygarázst, azon belül 83 db parkolóhelyet az építmény használatbavételi engedélyének kiadása után üzemeltetés céljából legalább 12 évre bérbe veszi az alábbi bérleti díjért:…” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozati javaslat módosítására: azonnal 249/2007. (IV. 20.) esztergomi öh.**módosítva a 321/2007.(V.25.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata a város közterületein létesítendő játszóterek megépíttetését, a felújításra kerülő játszóterek korszerűsítését a határozati javaslat melléklete szerinti helyszíneken és ütemezéssel valósítja meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: terveztetésre és kivitelezési munkálatok lebonyolítására: 2008-2010-ig folyamatosan, az elfogadott ütemezés szerint A játszótérépítések helyszínei és ütemezése
Kivitelezés éve:
Választókörzet
Képviselő
Javasolt célterület
11
Meggyes Tamás
A parkosítandó Csalamádé Temető területén
10
Knapp János Pál
Budai Nagy Antal u., Sugár u. Móricz Zs. u. 2008 által határolt lakótelepen
6
Németh József
Aradi téren Tabán híd környékén új játszótér kialakítása
2009
2009
2010 Kápolna utcában található meglévő játszótér 2008 felújítása
2
Eck Alajos
9
Ivanov Mihály
Erzsébet kir. u. park
12
Kálmán Sándor
Wesselényi u. meglévő játszótér felújítása Szalézi lakóparkban lévő játszótér felújítása
8
Kiss Tamás
Lázár V. utcai játszótér felújítása
5
Koditek Pál
Könyök u.
2009 2008 2009 2010 2009
63
2010
7
Dr. Kolumbán György 18848 hrsz. út mellett található 18847 telek
3
Dr. Osvai László
Béke téri ltp.
1
Petróczy Gyula
Hunyadi u. játszótér felújítása
4
Petrovics János
Aranyhegyi u. 8-10. sz. közti területen 2008 található játszótér felújítása
13
Pócsföldi József
Schmidt villa területén
14
Szalma László
Pilisszentlélek 217/1 hrsz-ú terület
2010 2009
2010 2008
250/2007.(IV.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Feichtinger Sándor Idősek Otthona, Esztergom intézmény megyei fenntartásba történő átadásáról szóló 520/2006.(XII.14.) esztergomi öh. határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat 1. pontjában szereplő melléklet helyébe jelen határozat melléklete lép. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő megállapodást írja alá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a megállapodás aláírására 2007. április 30. M EGÁ LLAPODÁS mely a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés ……….. számú és az Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete ………. számú határozataiban foglalt felhatalmazás alapján a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 69.§ (1) bekezdésére, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 88. § (1) bekezdésére hivatkozással Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.), képviseletében Meggyes Tamás polgármester, mint átadó (a továbbiakban: Átadó) és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat (2800 Tatabánya, Fő tér 4.), képviseletében dr. Völner Pál, a Megyei Közgyűlés elnöke, mint átvevő (a továbbiakban: Átvevő) között jött létre az alábbi helyen és időben, a következő feltételek mellett: 1. Az Átadó átadja, az Átvevő átveszi a szakosított ellátások körébe tartozó idősek ápolását, gondozását biztosító Feichtinger Sándor Idősek Otthona, Esztergom, Simor J. u. 128. (a továbbiakban: Idősek Otthona) fenntartását, fejlesztését és irányítását 2007. május 1-jétől, a megyére kiterjedő ellátási területtel. 2. Az Átvevő vállalja, hogy az Átadó által, az Idősek Otthona működését szolgáló – 2006. december 31-éig megismert – korábbi szerződésekben az Átadó, mint szerződő fél helyébe lép. 3. Az Átadó térítésmentesen, az Átvevő ingyenes használatába adja az Idősek Otthona működtetését szolgáló, 19271 helyrajzi számú ingatlant (a mellékelt Esztergomi Körzeti Földhivatal által kiadott 1074/2006 munkaszámon) használat szerinti megosztás alapján a kápolna kivételével, valamint a 19272 helyrajzi számú ingatlant és hozzájárul az ingyenes használat jogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez. Az átadó önkormányzat kötelezettséget vállal arra, hogy az ingyenesen használatra átadott ingatlanok és egyéb helyiségek csak az ingyenes használó hozzájárulásával terhelhetők meg. 4. Az Idősek Otthona által az Esztergom, Simor J. u. 122. alatti ingatlanon használt területet, irodákat, raktárakat, a Glatz Gyula Szociális Központ, Esztergom (a továbbiakban Szociális Központ) és az Idősek Otthona között korábban megkötött megállapodás alapján továbbra is térítésmentesen használhatja az Idősek Otthona. 5. Az Átadó vállalja, hogy a jelzőrendszeres házi segítségnyújtás diszpécserközpontját legkésőbb 2007. március 31-éig áthelyezi. 6. Az Átadó 2007. május 1-jével térítés nélkül az Átvevő kizárólagos tulajdonába adja az Idősek Otthona működtetését szolgáló ingó vagyont a 2006. december 31-ei állapotnak megfelelő leltár szerint. 7. Az Átadó, mint tulajdonos vállalja az Átvevő ingyenes használatába kerülő ingatlanoknak az ingyenes használót terhelő javítási, karbantartási kötelezettségeket meghaladó esetleges felújítását, és az illetékes építési hatóságok által a jövőben elrendelésre kerülő egyéb (pl.: műemlékvédelmi), nem javításikarbantartási feladatnak minősülő építészeti-épületgépészeti kötelezettségek teljesítését és finanszírozását.
64
8.
9. 10.
11. 12. 13. 14.
15.
Az Átadó felelősséget vállal az átvételre kerülő intézmény átvétele előtt keletkezett számla- és egyéb tartozásaiért, helytállási, kártérítési, kártalanítási és egyéb fizetési kötelezettségeiért, vállalja a 2006. évi pénzmaradvánnyal nem fedezett intézményi kötelezettségvállalások finanszírozását, továbbá vállalja, hogy az intézmény 2006. évi esetleges túlfinanszírozását saját hatáskörében rendezi. Az Átvevő kötelezettséget vállal az ingyenes használatra átadott ingatlanok vagyonbiztosítására. Az Átadó átadja az Átvevőnek az átvételre kerülő ingatlanok 3 hónapnál nem régebbi tulajdoni lapjait, az intézmény közüzemi (gáz, víz, villamos áram, kéményseprés, szemétszállítás stb.) szolgáltatási szerződéseit, az ingatlanok műszaki dokumentációit, az intézmény belső szabályzatait, az intézmény vezetőjének személyügyi iratait, az intézményt érintő legutolsó pénzügyi-gazdasági és szakmai vizsgálati jelentést, az intézmény hatályos alapító okiratát. Az Átadó önkormányzat kötelezettséget vállal az átadásra kerülő ingatlanok, helyiségek biztonságos használatához szükséges, hiányosságot nem tartalmazó érintésvédelmi, villámvédelmi, munkavédelmi, és tűzvédelmi szakvélemények legkésőbb 2007. május 1-jéig történő beszerzésére és átadására. Az Átadó önkormányzat kötelezettséget vállal 2007. május 1-jéig az intézményben működő konyhák működési engedélyeinek és HACCP dokumentációinak átadására. Az átadás-átvételről részletes jegyzőkönyv készül legkésőbb 2007. május 31-éig. Az Átadó a jelen megállapodás aláírásával feltétlen és visszavonhatatlan hozzájárulását adja az esztergomi ingatlan-nyilvántartásban a 19271. helyrajzi szám alatt nyilvántartott ingatlannak a jelen megállapodás mellékletét képező – Esztergomi Körzeti Földhivatala által készített 1074/2006 munkaszámú – Változási Vázrajzon II. számmal jelölt összesen 1456 m2 területére, és a 19272 helyrajzi számú ingatlanra vonatkozó Átvevő javára történő használat jogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzéséhez. A jelen megállapodást a szerződő felek mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá hét példányban. Esztergom, …………….
Tatabánya, ………………….
Meggyes Tamás átadó
Dr. Völner Pál átvevő
A jelen megállapodásban foglaltakat tudomásul veszem és végrehajtom: Intézményvezető Ellenjegyezte: Dr. Marosi György jegyző
Dr. Csermák Vilmos megyei főjegyző
251/2007.(IV.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (3) bekezdése alapján a Feichtinger Sándor Idősek Otthona, Esztergom intézmény Megszüntető Okiratát a határozat melléklete szerinti tartalommal elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. április 30. MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az intézmény neve: Feichtinger Sándor Idősek Otthona, Esztergom Székhelye: 2500 Esztergom, Simor J. u. 128. Telephelye: 2500 Esztergom, Simor J. u. 126. Irányító (felügyeleti) szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete A megszüntető szerv neve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jogutód: Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés A megszűnés oka: Esztergom Város Önkormányzata 2007. május 1-ével átadja a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 69.§ (1) bekezdésére, valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 88. § (1) bekezdésére hivatkozással a feladatellátást a KomáromEsztergom Megyei Közgyűlés részére jogutódlással, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. § (1) bekezdés c) pontja alapján.
65
Vagyon feletti rendelkezési jog: A költségvetési szerv használatában lévő 19271 hrsz-ú, természetben Esztergom, Simor J. u. 128. szám alatt található ingatlan, a 19272. hrsz.-ú, természetben Esztergom, Simor J. u. 126. szám alatt található ingatlan Esztergom Város Önkormányzatának tulajdona. A fenti ingatlanok térítésmentes használatára a jogutód jogosult. A megszűnt intézmény ingó vagyona a jogutód kizárólagos tulajdonába kerül. A megszűnés időpontja: 2007. április 30. A foglalkoztatottak jogviszonyára: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 25/A. és 25/B. §-ában előírtak, illetőleg a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény 85/A. és 85/B. §-ában előírtak vonatkoznak. Esztergom, 2007. április … Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
252/2007.(IV.20.) esztergomi öh.**visszavonva a 480/2007.(VI.15.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elviekben úgy dönt, hogy a Feichtinger Sándor Idősek Otthona, Esztergom intézmény 2007. május 1-jei átadásával kapcsolatban a 2007. január 1. és 2007. április 30-ig terjedő időszakra az állami támogatáson felüli önkormányzati hozzájárulás költségeinek megtérítésére igényt tart a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlésénél. A követelést (melynek várható összege 16 millió forint) az Önkormányzat az Esztergom-kertvárosban felépült Pszichiátriai Betegek Otthona vízi közművei megvásárlásakor kívánja beszámítani azzal, hogy Esztergom Város Önkormányzata további 10 millió forint készpénzt biztosít a tulajdon megszerzéséhez. 2 A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert arra, hogy az 1. pontban szereplő követeléssel kapcsolatban további tárgyalásokat folytasson a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűléssel, és a tárgyalások után a konkrét megállapodás-tervezetet terjessze a Képviselő-testület elé. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. június 30. 253/2007. (IV.20.) esztergomi öh.** módosítva a 345/2007.(V.25.) , 482/2007.(VI.15.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - mint a körzeti jellegű közszolgáltatást biztosító megyei intézmény székhelye szerinti település önkormányzata – a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 69. § (2) bekezdése alapján kijelenti, hogy a Dobó Katalin Gimnázium (2500 Esztergom, Bánomi u. 8.) fenntartását, fejlesztését és irányítását a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzattól az alábbi feltételekkel átvállalja: • a 2007. költségvetési évben a Dobó Katalin Gimnázium teljes költségvetését a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat biztosítja, • a 2008. és 2010. közötti költségvetési években az Esztergom Város Önkormányzata által megállapított és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által jóváhagyott Dobó Katalin Gimnázium költségvetése normatíván felüli összegének: - 2008-ban 25 %-át Esztergom Város Önkormányzata, 75 %-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, - 2009-ben 50 %-át Esztergom Város Önkormányzata, 50 %-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, - 2010-ben 75 %-át Esztergom Város Önkormányzata, 25 %-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, • 2011-től a Dobó Katalin Gimnázium teljes költségvetését Esztergom Város Önkormányzata biztosítja. A Képviselő-testület ehhez kéri a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés egyetértését. Az átadás-átvétel javasolt időpontja: 2007. augusztus 1. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom Város Önkormányzata közötti – az esztergomi Dobó Katalin Gimnáziumnak a határozat 1. pontjában meghatározott feltételekhez kötött átadásáról-átvételéről szóló megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozat megküldésére azonnal a megállapodás megkötésére 2007. június 1. 254/2007.(IV.20.) esztergomi öh
66
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési önkormányzati szilárd burkolatú belterületi közutak felújítására szolgáló 2007. évi regionális pályázatok benyújtása tárgyú, 118/2007.(III.13.) esztergomi öh. határozatát visszavonja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 255/2007.(IV.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács által meghirdetett, a szilárd burkolattal rendelkező belterületi közutak burkolatának felújítása címet viselő pályázati kiírásra a „Királyszíve utca új, szilárd burkolattal való ellátása” címmel benyújtja pályázatát. A megvalósítás bekerülési összköltsége 7.448.400 Ft, a szükséges önrész 3.724.200 Ft, a megpályázható összeg 3.724.200 Ft. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a pályázat beadásához szükséges önrészt, 3.724.200 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B melléklet 59. sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 256/2007.(IV.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Egészségügyi Minisztérium által a szakellátási normatíva felosztásáról szóló közigazgatási határozatokból adódó, a fekvőbeteg ellátó egészségügyi szolgáltatóknál megvalósuló intézményi átalakítások költségeinek támogatására kiírt pályázati felhívásra benyújtja pályázatát. 2. A Képviselő-testület felkéri a Vaszary Kolos Kórház főigazgatóját, hogy az Önkormányzat nevében a pályázatot készítse el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására 2007. április 27.
257/2007. (IV. 20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja a Héthatár Egyesület megalapítása tárgyában hozott 686/2005. (XI. 15.) esztergomi öh. számú határozatot. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 258/2007. (IV. 20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy alapítóként részt kíván venni a "Héthatár Határon Átnyúló Önkormányzati Szövetség" Egyesületben, elfogadja a határozat mellékletét képező Alapszabályban megfogalmazott célokat, továbbá felhatalmazza polgármestert az alakuló ülésen történő részvételre, valamint az alakuló ülésen elfogadott Alapszabály aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Alapszabály aláírására: 2007. május 18. A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető! 259/2007. (IV.20.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 23. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálja az Oktatási és Ifjúsági Bizottság „Tanulmányi kirándulások a szomszédos országok magyar történelmi emlékhelyeire” tárgyú 28/2007. (IV. 17.) számú OIB határozatát, és a pályázatot az alábbiaknak megfelelően bírálja el: Iskola neve Árpád-házi Szt. Erzsébet Középiskola 9/a osztály Árpád-házi Szent E. Középiskola, 10/b Szent István Gimn. és Diákönkormányzata Géza Fejedelem Ipari Szakközépiskola Dobó Katalin Gimnázium Balassa Bálint Szakközépiskola 9-10. osztály
Jóváhagyott támogatás (Ft) 200.000 Ft 140.000 Ft 132.000 Ft 90.000 Ft 150.000 Ft 200.000 Ft
67
Balassa Bálint Szakközépiskola 10/b osztály Balassa Bálint Szakközépiskola 10/b osztály Temesvári P. Ferences Gimnázium 8. a osztály Temesvári P. Ferences Gimnázium 10. a osztály Temesvári P. Ferences Gimnázium 11. a osztály
105.000 Ft 140.000 Ft 122.000 Ft 165.000 Ft 150.000 Ft
Temesvári P. Ferences Gimnázium 11. b osztály
155.000 Ft
Temesvári P. Ferences Gimnázium 10. b osztály 180.000 Ft Összesen: 1.929.000 Ft Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a pályázók értesítése: a döntést követő 15 napon belül
263/2007. (IV.26.) esztergomi öh.**módosítva az 584/2007.(VIII.30.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent István Gimnázium, Esztergom ideiglenes elhelyezésére – amíg a végleges elhelyezés meg nem történik - az Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 40-42. sz. alatti, 168 hrsz.-ú ingatlant - a volt Hell József Károly Szakközépiskola épületét – jelöli ki. 2. Az 1. pontban szereplő ingatlant az Önkormányzat felújítja, melynek fedezetét 200 M Ft összegben a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B melléklet 2. sor – Északi-Kanonoksor átépítése - terhére biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Szent István Gimnázium igazgatójának értesítésére: a döntést követő 8 napon belül a fedezet biztosítására a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet soron következő módosításának ideje 264/2007. (IV.26.) esztergomi öh. .**módosítva az 584/2007.(VIII.30.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy amennyiben a Szent István Gimnázium (a továbbiakban: Gimnázium) ideiglenes elhelyezésére az Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 4042. sz. alatti, 168 hrsz.-ú ingatlant - a volt Hell József Károly Szakközépiskola épületét (a továbbiakban: épület) – 2007. szeptember 1-jére nem tudja felújítani, azt használatba venni, akkor az épület felújításáig, használatba vételéig a Gimnáziumot a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola tulajdonában lévő Kossuth L. u. 25. sz. alatti 17.323 hrsz.-ú épületben, a Bibliotheca (Esztergom, Pázmány Péter u. 2., 16.321 hrsz.-ú) épületében, és az Önkormányzat tulajdonát képező Pázmány P. u. 6. szám alatti 16.317 hrsz.-ú úgynevezett „B” épületben helyezi el. A legfeljebb 4 hónapi elhelyezés bérleti díjának fedezetére 8 M Ft-ot biztosít, a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6/A melléklet általános tartalék sora terhére. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban meghatározott nem önkormányzati intézményekkel a Gimnázium legfeljebb 4 hónapos ideiglenes elhelyezésére vonatkozó, bérleti szerződések aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Szent István Gimnázium igazgatójának értesítésére: a döntést követő 8 napon belül a bérleti szerződések megkötésére: 2007. június 30. 265/2007. (IV.26.) esztergomi öh. .**módosítva az 584/2007.(VIII.30.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy amennyiben a Szent István Gimnázium (a továbbiakban: Gimnázium) ideiglenes elhelyezésére az Esztergom-Kertváros Wesselényi u. 4042. sz. alatti, 168 hrsz.-ú ingatlant - a volt Hell József Károly Szakközépiskola épületét (a továbbiakban: épület) – 2007. szeptember 1-jére nem tudja felújítani, azt használatba venni, és az épület felújításáig, használatba vételéig a Gimnáziumot a Vitéz János Római Katolikus Tanítóképző Főiskola a Kossuth L. u. 25. sz. alatti 17.323 hrsz.-ú épületében, a Bibliotheca (Esztergom, Pázmány Péter u. 2. 16.321 hrsz.-ú) épületében, és az Önkormányzat tulajdonát képező Pázmány P. u. 6. szám alatti 16.317 hrsz.-ú úgynevezett „B” épületben sem tudja elhelyezni, akkor a Gimnázium ideiglenes elhelyezésére székhelyként a Pázmány P. u. 6. szám alatti 16.317 hrsz.-ú úgynevezett „B” épületet, telephelyként pedig a párkányi volt Magyar Tannyelvű Iskola épületét (943 01 Párkány, Rákóczi F. u. 82., Rákócziho 82., 943 01 Štúrovo) jelöli ki. A bérleti díj fedezetére 8 M Ft-ot biztosít, a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6/A melléklet általános tartalék sora terhére. 2. A Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban meghatározott, a Gimnázium legfeljebb 4 hónapos ideiglenes elhelyezésére vonatkozó, bérleti szerződés aláírására Párkány Város Önkormányzatával. 3. A Képviselő-testület a Gimnázium tanulóinak és tanárainak az 1. pontban szereplő párkányi telephelyre való utaztatását iskolabusszal kívánja megoldani, melynek fedezetét 2,5 M Ft összegben a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6/A melléklet általános tartalék sorában biztosítja.
68
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Szent István Gimnázium igazgatójának értesítésére: a döntést követő 8 napon belül a bérleti és a személyszállítási szerződés megkötésére: 2007. június 30. 266/2007. (IV.26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Szent István Gimnázium, Esztergom alapító okiratának módosítását - az intézmény székhelyének és telephelyének változására tekintettel - terjessze be a Képviselő-testület 2007. júniusi rendes ülésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az alapító okirat módosításának benyújtására: 2007. június 14.
267/2007. (IV.26.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent István Gimnázium, Esztergom (a továbbiakban: Gimnázium) végleges elhelyezésére a Dobó Katalin Gimnázium épületét (2500 Esztergom, Bánomi u. 8. sz. alatti, 15.990 hrsz.-ú ingatlant) jelöli ki, azzal a kötelezettség-vállalással, hogy a fenti két intézményt legalább 2014-ig nem kívánja összevonni, és a Gimnázium elhelyezését legkésőbb 2010-ig meg kívánja valósítani. 2. Amennyiben a Képviselő-testület 243/2007. (IV.20.) esztergomi öh. határozatában kért Dobó Katalin Gimnázium átvételéhez a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat (a továbbiakban: Megyei Önkormányzat) nem járul hozzá, úgy felhatalmazza a Polgármestert, a Gimnáziumnak a Dobó Katalin Gimnázium épületébe történő elhelyezésével kapcsolatos megállapodás megkötésére a Megyei Önkormányzattal. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban szereplő épületnek a Gimnázium és a Dobó Katalin Gimnázium egy épületben történő elhelyezése érdekében szükséges tervek elkészítéséről, melynek fedezetét 2,5 M Ft összegben a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6/A melléklet általános tartalék sorában biztosítja. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az elkészült fenti tervet a kivitelezés ütemezésével és költségeivel jóváhagyásra terjessze be a Képviselő-testület 2007. novemberi rendes ülésére. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Szent István Gimnázium, Esztergom költöztetése során külön figyelemmel és gondoskodással kezeli Bányai Mátyás tanár úr által gondnokolt, országos hírű iskola és pedagógiatörténeti gyűjteményt. A gyűjtemény igen sérülékeny, a többszöri költözéstől lehetőleg megóvandó. Részletes elhelyezési programot az Oktatási Bizottság dolgozza ki, 2 MFt külön költségkeretet felhasználva. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Szent István Gimnázium igazgatójának és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat értesítésére: a döntést követő 8 napon belül a megállapodás megkötésére a Megyei Önkormányzattal: 2007. június 30. az épület átalakítási terveinek elkészítése: 2007. október 30. 269/2007. (IV.26.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1.000.000,- Ft támogatást nyújt az Újvidéki Egyetem szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Főiskolai Kar részére az intézmény épülete kialakításának és fenntartásának (épületének felújításához, működtetésének biztosításához, a szükséges berendezések megvásárlásához, a tanítás beindításához) céljára, melynek fedezete a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 6/H. sz. melléklet Oktatási Feladatok „Határon túli magyar oktatás támogatása” sora. A támogatás a Szekeres László Alapítvány (cím: Szerbia, 24000 Szabadka, Ago Mamužić u. 11/II., adószáma: 103090660, a továbbiakban: Alapítvány), mint bonyolító számára kerül biztosításra. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az Alapítvánnyal kötendő támogatási szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés megkötésére a döntést követő 30 napon belül 270/2007. (IV.26.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1.000.000,- Ft támogatást nyújt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola (a továbbiakban: Főiskola) részére az intézmény épülete kialakításának és fenntartásának (épületének felújításához, működtetésének biztosításához, a szükséges berendezések megvásárlásához,) céljára, melynek fedezete a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 6/H. sz. melléklet Oktatási Feladatok „Határon túli magyar oktatás támogatása”
69
sora. A támogatás a Kárpátaljai Magyar Főiskoláért Alapítvány (4400 Nyíregyháza, Szegfű utca 20., a továbbiakban: Alapítvány), mint bonyolító számára kerül biztosításra. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az Alapítvánnyal kötendő támogatási szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés megkötésére a döntést követő 30 napon belül 271/2007. (IV.26.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat mellékletét képező tartalommal – elfogadja Esztergom Város Önkormányzatának 2007. évi közbeszerzési tervének módosítását. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, soron kívül intézkedjen az 1. pontban szereplő módosított közbeszerzési terv II. 10 pontjában szereplő eljárás megindításáról. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI TERVE 1. sz. módosítás (2007. január 01. – 2007. december 31. közötti időszakban) I.
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, Negyedik Rész szerinti, A Nemzeti értékhatárok alatti értékű Egyszerű Közbeszerzési Eljárások.
I.1.
A Kbt. 299. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Vagyonbiztosítási szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 2. Iskolatej megrendelése (árubeszerzés) 3. Csapadékvíz csatorna kiépítése és bekötése a csomópontig „A Mátyás király utca folytatása és körforgalommal való összekötése a Suzuki úttal” tárgyú GVOP pályázatban nem szereplő szakaszon. (építési beruházás) 4. Közbeszerzési lebonyolítói szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 5. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal részére étkezési utalvány beszerzése (árubeszerzés) 6. Esztergom „D” – i városrész 1-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 7. Esztergom „D” – i városrész 2-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 8. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal takarítása (szolgáltatás megrendelés) 9. Búbánatvölgy Szamárhegy útlejegyzés (mérnöki szolgáltatás megrendelése) 10. Irodaszer, papíráru, irodai kellékanyagok beszerzése (árubeszerzés) 11. 3 köztéri szobor állagmegóvása (szolgáltatás megrendelés) 12 Csatornázás IV. ütem körén kívül maradt csatornaépítés (építési beruházás) 13 Széchenyi tér 7. és 21. gázkazán, gázellátás, központi fűtés kivitelezése. (építési beruházás)
I.2
A Kbt. 299. §. (1) bekezdés a) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Légi fényképészeti szolgáltatás teljesítése és digitális ortofotó készítése (szolgáltatás megrendelés)
II.
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, VI. fejezet szerinti, Nemzeti Értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések: 1. A Bánomi áttörés II. szakaszának megépítése: a Trafótól a Terézia u. csomópontig (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére) 2. Esztergom történelmi múltjának bemutatása korszerű informatikai eszközök segítségével. (hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás) 3. Pilisszentlélek városrészben csatorna hálózat és biológiai szennyvíztisztító telep építése (építési beruházás) 4. Budapesti, Bartók, Virágos utcák csatornázása (építési beruházás) 5. Aranyhegyi lakópark (építési beruházás) 6. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése (árubeszerzés) 7. Séta II. projekt keretén belül tervezési szolgáltatás megrendelése 2 eljárás (szolgáltatás megrendelés) 8. Kanonoksori műemlék épületek engedélyes terveinek módosítása (szolgáltatás megrendelés) 9. Búbánatvölgy, Szamárhegy tervvásárlás (árubeszerzés)
70
10. III.
A volt Hell József Károly Szakközépiskola épületének teljes felújítása (építési beruházás, rendkívüli sürgőséggel)
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről” IV. fejezet szerinti, Közösségi értékhatárt elérő értékű Közbeszerzési Eljárások. 1. Takarítási szolgáltatás Esztergom Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala részére. (szolgáltatás megrendelés) 2. Közétkeztetési szolgáltatás Esztergom Város Önkormányzata intézményei részére. (szolgáltatás megrendelés) 3. E-önkormányzati rendszer supportja a szerződéskötéstől a támogatási szerződésben vállalt időtartam végéig. (szolgáltatás megrendelés) 4. Búbánatvölgy Szamárhegy infrastruktúra tervezés (szolgáltatás megrendelés) 5. Vízmű Kft. üzletrészének a megvásárlása (árubeszerzés)
Esztergom, 2007. április ….. 272/2007. (IV. 26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Imaház u. 2/a szám alatti, 19839 helyrajzi számú, volt zsinagóga ingatlan földszintjén található, 11 m2 alapterületű irodahelyiséget térítésmentesen a Dunakanyar Térségi Fejlesztési Tanács munkaszervezete használatába adja 2 év időtartamra 2007. május 1-jétől 2009. április 30-ig napjáig. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül 273/2007. (IV.26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja a Mindszenty tér 4. sz. alatti ingatlan társasházzá alakításáról szóló 175/2006. (V.11.) esztergomi öh. számú határozat módosításáról szóló 244/2007. (IV.20.) esztergomi öh. számú határozatot. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 274/2007. (IV.26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 16264/A/6 hrsz-ú, természetben Esztergom, Mindszenty tér 4. szám alatti lakás értékesítéséről szóló 142/2006. (VIII.18.) TB és 418/2006. (VIII.17.) PEÜB határozatot az alábbiaknak megfelelően a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. Törvény 23. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálja, és a 175/2006. (V.11.) esztergomi öh. számú határozatban foglaltaknak megfelelően az alábbiak szerint dönt: Esztergom Város Önkormányzata értékesíti a Koditek Pál és Koditekné Jernei Ilona bérleményét képező, esztergomi 16264/A/6 hrsz-ú, természetben Esztergom, Mindszenty Hercegprímás tere 4. I. emelet 3. szám alatti, 140 m2 nagyságú önkormányzati bérlakást 9.450.000,- Ft – a forgalmi érték 75 %-a -, azaz kilencmilliónégyszázötvenezer forint vételár ellenében Koditek Pál, Koditekné Jernei Ilona, Koditek Bálint és Koditek Zsófia (2500 Esztergom, Mindszenty Hercegprímás tere 4.) részére egyösszegben történő vételár kifizetése mellett. Az Önkormányzat az ajánlatát a jelen határozat kézhezvételétől számított 60 napig tartja fent. A bérlőnek ezen határidőig kell a szerződést aláírnia. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az adásvételi szerződés aláírására: döntést követő 60 napon belül. 275/2007. (IV.26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata értékesíti Torma Lászlóné részére az általa bérelt 16264/A/4 hrsz-ú, természetben Esztergom, Mindszenty Hercegprímás tere 4. szám alatti ingatlanban található, 49 m2 nagyságú, komfortos önkormányzati bérlakást, melynek – beruházásokkal csökkentett - forgalmi értéke 4.200.000,-Ft, azaz négymillió-kettőszázezer forint, részletfizetés esetén a forgalmi érték 90 %-áért, azaz 3.780.000,-Ft vételár ellenében, egyösszegben történő fizetés esetén a forgalmi érték 75 %-áért, azaz 3.150.000,-Ft vételár ellenében. Az Önkormányzat az ajánlatát a jelen határozat kézhezvételétől számított 60 napig tartja fenn. A bérlőnek ezen határidőig kell a szerződést aláírnia. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az adásvételi szerződés megkötésére: a döntést követő 60 napon belül
71
276/2007. (IV.26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata értékesíti Gere Ilona részére az általa bérelt 16264/A/8 hrsz-ú, természetben Esztergom, Mindszenty Hercegprímás tere 4. szám alatti ingatlanban található, 41 m2 nagyságú, komfortos önkormányzati bérlakást, melynek – beruházásokkal csökkentett - forgalmi értéke 4.500.000,-Ft, azaz négymillió-ötszázezer forint, részletfizetés esetén a forgalmi érték 90 %-áért, azaz 4.050.000,-Ft vételár ellenében, egyösszegben történő fizetés esetén a forgalmi érték 75 %-áért, azaz 3.375.000,-Ft vételár ellenében. Az Önkormányzat az ajánlatát a jelen határozat kézhezvételétől számított 60 napig tartja fenn. A bérlőnek ezen határidőig kell a szerződést aláírnia. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az adásvételi szerződés megkötésére: a döntést követő 60 napon belül 277/2007. (IV.26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közterület-felügyelet és egyéb felügyeleti jellegű feladatok ellátásáról és szervezetéről szóló 69/2006.(XII.21.) esztergomi ör. rendelet 2.§ (3) bekezdése alapján a közterület-felügyelet tevékenységéről készült - a határozat mellékletét képező - beszámolót elfogadja. Felelős: dr. Marosi György jegyző Határidő: azonnal Beszámoló a közterület-felügyelet tevékenységéről A Bojóti Simon Közterület-felügyeletet mint intézményt a Képviselő-testület 2006. szeptember 1. napjával a 231/2006.(VI.14.) esztergomi öh. határozatával megszüntette, mely időponttól kezdődően a felügyelet a Hatósági Osztály egyik irodájaként látja el feladatait a Polgármesteri Hivatalon belül. A hivatalban az eddigi 32 fő helyett 13 fő látja el a korábbi intézmény feladatait. Megalkotta továbbá a feladat ellátását segítő - 3/2007.(I.25.) esztergomi ör. rendeletét a közterületek használatáról, - 69/2006.(XII.21.) esztergomi ör. rendeletét a közterület-felügyelet és egyéb felügyeleti jellegű feladatok ellátásáról és szervezetéről, - 99/2007.(III. 9.) esztergomi öh. határozatát a gyepmesteri szolgáltatás díjszabásáról és kiterjesztette a gyepmesteri szolgáltatást a kistérség területére. (A kistérség területén folytatandó gyepmesteri tevékenység természetesen azt követően fog realizálódni, ha a kistérség településeinek képviselőtestülete az erről szóló társulási megállapodás módosítását elfogadja.) A Közterület-felügyeleti Iroda 2006. szeptember 1. napjától 4 fő közterület-felügyelőből, 3 fő mezőőrből, 1 fő piacfelügyelőből, 1 fő adminisztrátorból, 2 fő monitorfigyelőből, 1 fő gyepmesterből és 1 fő irodavezetőből áll. Közterület-felügyelet A közterület-felügyelők egyenruhával való ellátása megtörtént, bár egyes méretek és ruhadarabok vonatkozásában még pótlásra szorul, megközelítőleg 1 M Ft összegben. A feladat ellátását segítő robogók beszerzése folyamatban van, mellyel az ellenőrzés alá vont területek nagysága növelhető, az intézkedések hatékonysága emelhető, a reakcióidők csökkenthetőek lesznek. A beszerzés várható költsége 1.225 e Ft lesz, melynek fedezete a 15/2007. (I.22.) esztergomi ör. F/B melléklet 42. sora. Irodavezetői feladattá vált a közterület-felügyelői feljelentések, megkeresések, jelzések elkészítése, mellyel a felügyelő eddig irodában töltött munkaidejének túlnyomó része áttevődött a közterületekre, s ez szintén jelentős hatékonyság-javulást vont maga után. Így egyszerűbbé vált a feljelentések és megkeresések vezetői ellenőrzése, szignálása is. Fentiek nyomán a közterületen tapasztalható visszásságok ügyében a Városszépítési Osztály, az Építéshatósági Iroda stb. felé tett megkeresések és jelzések számának ugrásszerű növekedése figyelhető meg. Egyes konkrét problémák kezelésére közterület-felügyeleti akciók kerülnek szervezésre, pl. a teherautók és buszok tárolása, piaci konténerek használata stb. vonatkozásában. Továbbra is kiemelt feladatként kerül ellátásra - a közterületek használatának ellenőrzése, a kibocsátott hozzájárulások előzetes vizsgálata, - az un. „giga-poszterek” eltávolításával kapcsolatos eljárások lefolytatása,
72
-
a Szent Tamás-hegyre a súlykorlátozási és behajtási tilalom ellenére behajtó tehergépkocsikkal szembeni fellépés, a kijelölt parkoló területén kívül, a város területén várakozó buszok és tehergépkocsik elleni fellépés, a közterületen található, városképet rontó pavilonok eltávolítása.
A helyszíni bírság bevételek alakulása: befolyt összeg - 2004. évben 26.119 e Ft - 2005. évben 17.736 e Ft - 2006. évben 4.502 e Ft - 2007. évben 1.210 e Ft
kirótt összeg 37.650 e Ft 28.249 e Ft 5.099 e Ft 5.564 e Ft
A kirótt helyszíni bírságok befizetését a megbírságoltak egy része elmulasztja, ezért a közterület-felügyelő a be nem fizetett helyszíni bírságok ügyében feljelentést tesz az illetékes szabálysértési hatóság felé. A közterület-használati díjakból befolyt összegek alakulása: - 2004. évben 8.202 e Ft - 2005. évben 12.040 e Ft - 2006. évben 23.853 e Ft - 2007. évben 5.068 e Ft Piac A piac felügyeletének ellátására új piacfelügyelő került felvételre, a piaci árusok által elfoglalt területek rögzítése felfestéssel vált átláthatóbbá, az árusító asztalok megrongálódott lapjainak javítása megtörtént. A piaci bevételek folyamatos emelkedése figyelhető meg, bár a kedvezmények – melynek száma és összege évente változó – még nem kerültek levonásra a bevételi összegekből. A piaci bevételek alakulása: 2004.
2005.
2006.
2007.
január
684848
1239316
949219
2045466
február
1163099
1498292
1370926
1461825
március
1447766
1750350
1670408
2190617
április
1698231
1945817
1561451
május
1591125
1904921
2260547
június
1668596
1766185
2061651
július
1528530
1620634
2056173
augusztus
1458676
1790990
2205426
szeptember
1689246
2092226
1653075
október
2080644
1953832
1682575
november
3278097
1915208
729859
december összesen:
2139106 20427964
2415232 21893003
1503867 20653877
5697908
Gyepmesteri szolgálat Az ÁNTSZ az Európai Uniós normáknak megfelelően a dögkutak használatát városunkban is megtiltotta, mellyel meglehetősen komoly probléma keletkezett. A probléma megoldására a gyepmesteri telepen elhelyezendő, gázüzemű állati tetemégető és hűtő berendezés kerül telepítésre, mely kistérségi igényeket is ki fog elégíteni, nem csekély bevételhez juttatva az Önkormányzatot. A beruházás költsége 6,2 M Ft-ra tehető, fedezete a 9/2006. (II.23.) esztergomi ör. 7/B. melléklet 46. (beruházási tartalék) sora. A berendezések nagy része átvehető, jelenleg az árvíz miatt megemelt talapzat tervezése, engedélyeztetése és kivitelezése folyik. A gyepmesteri szolgáltatás továbbra is kiterjed a kistérségi igények teljesítésére is, ám az égető berendezés üzembe állításáig csupán csökkent mértékben.
73
A gyepmesteri tevékenység támogatására gyepmesteri gépkocsi beszerzésére fog sor kerülni, (melyre költségvetésünk fedezettel rendelkezik), mely a megfelelő színvonalú, állategészségügyi és állatvédelmi normáknak megfelelő munkavégzést fogja segíteni. A gyepmesteri tevékenységből befolyt bevételek alakulása: -
2004. évben 647.400 Ft 2005. évben 1.567.230 Ft 2006. évben 1.979.850 Ft 2007. évben 219.000 Ft
Mezőőrség A mezőőrök által ellenőrizendő területek nagyobbak lettek (a mezőőri létszám öt főről három főre csökkent), ám a jelenlét továbbra is folyamatos. Esetenként a mezőőrök besegítenek a közterület-felügyelői munkába intézkedési jogosultság nélkül. Monitorfigyelő szolgálat E munkára jelenleg 2 fő áll rendelkezésre, ezért a monitorok figyelése két „műszakban” történik. Az éjszaka történt események a rögzített képek „visszapörgetése” útján kerülnek áttekintésre. A város kamerával biztosított területein a rögzített felvételek és a monitorok figyelése alapján számos bűncselekmény – kameralopás, becsületkassza-feltörés stb. – felderítésre került.
278/2007. (IV.26.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a IV. csatornázási ütem további támogatása tárgyú, 200/2007.(IV.3.) esztergomi öh. határozatát a következőképpen módosítja: A határozat 1. pontjának 3. bekezdése az alábbiak szerint módosul: „ A fejlesztés megvalósulásának helye: ESZTERGOM város (Babits, Vadrózsa, Mély, Kassai, Kenyérmező utcák és Bocskai-sor)” szövegrész helyébe a következő szöveg lép: „ A fejlesztés megvalósulásnak helye: ESZTERGOM város (Bocskai sor, Babits, Kassai, Pozsonyi, Víztorony és Híd utcák)” A határozat 1. pontjának 4. bekezdése az alábbiak szerint módosul: „A fejlesztés forrásösszetétele: (2007. évi adatok Ft-ban, 20%-os ÁFA –tartalommal) Saját forrás: 47.620.512.-Ft Hitel: Támogatásból igényelt összeg: 23.400.000.-Ft Egyéb támogatás (Céltámogatás 40%): 47.347.008.-Ft Egyéb forrás: 118.367.000.-Ft” ÖSSZESEN: szövegrész helyébe az alábbi szöveg lép: „ A fejlesztés forrásösszetétele: (2007. évi adatok Ft-ban, 20%-os ÁFA –tartalommal) Saját forrás: 47.620.512.-Ft Hitel: Támogatásból igényelt összeg: 23.400.000.-Ft Egyéb támogatás (Céltámogatás 40%): 47.347.008.-Ft Egyéb forrás: ÖSSZESEN: 118.367.520.-Ft” A határozat többi pontja változatlan tartalommal hatályban marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
74
Határidő: azonnal, a hiánypótlás megküldésre 2007. április 27.
289/2007. (V. 8.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat mellékletét képező, a Határtalan Szív Alapítvány által a város tulajdonában lévő telepszerű lakóövezetek rehabilitációjával kapcsolatban készíttetett tanulmányát, mint megoldási javaslatot támogatja, és megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a tanulmányban szereplő fejlesztéshez és javasolt felzárkóztatási programhoz milyen önkormányzati forrásokat tud biztosítani. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő feladatra és annak finanszírozására vonatkozó ütemtervet terjessze be a Képviselő-testületi 2007. októberi rendes ülésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ütemterv elkészítésére: 2007. októberi rendes ülés 290/2007. (V. 8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az egyes telepszerű szociális bérlakásokkal kapcsolatos középtávú ingatlanfejlesztést az alábbiak szerint valósítja meg: Dobogókői út 39. (18200/28 hrsz.) (KECS) Cél: a szociális lakások megszűntetése és az ingatlan – a szomszédos hasznosításnak megfelelően - gazdasági, kereskedelmi, szolgáltató övezetté (GKSZ) történő átminősítése, majd értékesítése. Ságvári telep (17796 hrsz.) A hosszú távú cél a szociális lakások megszűntetése, majd a kereskedelmi szolgáltató funkcióra történő átminősítés, és új hasznosítási koncepció meghatározása. Töltés utca (16853/4) Cél a jelenlegi szükséglakások fokozatos megszűntetése és új szociális lakások ütemezett építése, évenként (ütemenként) az Önkormányzat anyagi teherbíró-képességtől függően a költségvetésben biztosított összeg erejéig. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a vonatkozó szabályozási terv módosításakor 291/2007. (V. 8.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dobogókői út 39. szám alatt (18200/28 hrsz.) (KECS), a Ságvári telepen (17796 hrsz.), a Töltés utcában (16853/4) a jogcímnélküli lakásfoglalóknak, szerződéssel nem rendelkező lakáshasználóknak nem kíván elhelyezést biztosítani a jelenleg jogszerűtlenül használt ingatlanokban, és az újonnan létesítendő Töltés utcai szociális lakásokban sem. 2. A szerződés alapján bérleti díjat és közmű költséget fizető az 1. pontban szereplő helyszíneken lakó bérlők elhelyezését a Töltés utcában kívánja megoldani, új szociális bérlakások ütemezett megvalósításával. A Képviselő-testület a fenti ingatlanfejlesztéshez szükséges koncepció kidolgozására, a tervezési költségekre, az Ingatlankezelő Kft. ezzel kapcsolatos költségeire (üres Töltés utcai ingatlanok bontása, közműfejlesztési költségek) 25 millió forintot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. Általános tartalék sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 292/2007. (V. 8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elviekben úgy dönt, hogy pénzügyi alapot hoz létre maximum 100 millió forint összeg erejéig, melynek célja: - A Dobogókői út 39. szám alatt (18200/28 hrsz.) (KECS), a Ságvári telepen (17796 hrsz.), a Töltés utcában (16853/4 hrsz.) lévő szociális bérlakásokban jogcím nélkül tartózkodók elhelyezésének anyagi támogatására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 293/2007. (V. 8.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 15934 helyrajzi számú ingatlanon álló irodaház épület hasznosításáról szóló 694/2005. (XI. 15.) esztergomi öh. határozatát visszavonja.
75
2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 15934 helyrajzi számú, 1 ha 2393 m2 alapterületű ingatlanon álló, 257 m2 alapterületű volt irodaház épületét és a hozzá tartozó földterületet, melynek pontos nagysága a szabályozási terv módosítása után kerül meghatározásra, nyilvános versenytárgyaláson történő értékesítésre kijelöli kizárólag sportszálló, vendéglátás, kulturális és klub célra az Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek elidegenítésének szabályairól szóló 30/2006. (VI. 1.) ör. rendelet 2. § (3) bekezdése alapján. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a pályázati kiírás szövegének jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 1. pont: azonnal 2. pont: a pályázat kiírására: a PETB döntését követő 30 napon belül 294/2007.(V.8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezi, hogy az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény 69/A. § (7) bekezdése alapján az Északdunántúli Vízmű Zrt. jelenleg az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársaság kezelésében lévő részvénycsomagjának 50%+1 szavazaton felül eső része a Vízmű Zrt. ellátási területén található települési önkormányzatok tekintetében lakosságszám arányosan kerüljön önkormányzati tulajdonba, térítés nélküli vagyonátadással. E cél megvalósítása érdekében Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, 1. hogy Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény 69/A. § (7) bekezdésében foglaltak alapján a helyi önkormányzati feladatok ellátását hatékonyan szolgáló Észak-dunántúli Vízmű Zrt. törzstőkéjét megtestesítő részvénycsomagjára az ellátási terület lakosságának egészéhez viszonyított településre vonatkoztatott lélekszámaránynak megfelelően (ebbe beleértve a Megyei Jogú Város lakosságát is) kivételesen indokolt térítés nélküli önkormányzati tulajdonba adására vonatkozó igényét bejelenti. 2. Amennyiben az 1. pontban szereplő Társaság térítés nélküli tulajdonba adására a megállapodással érintett egyéb önkormányzatok bármelyike a hivatkozott törvény szerinti térítés nélküli vagyonátvételi igényét nem jelenti be, vagy a rá eső részvényhányadot átvenni nem kívánja, úgy Esztergom Város Önkormányzata a fennmaradó részvényhányad térítés nélküli átvételére kötelezettséget vállal. 3. A tulajdonjog átruházásával a továbbruházási tilalom – kivéve az önkormányzatok közötti részvényátadás –, valamint a tevékenységi szint fenntartására vonatkozó kötelezettségvállalás és az ezekkel összefüggő biztosíték nyújtásával kapcsolatos szerződést Esztergom Város Önkormányzata az ÁPV Rt.-vel megköti. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 295/2007. (V. 8.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Széchenyi tér 16. szám alatti, 17411/A/7 helyrajzi számú, 114 m2 alapterületű étterem ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására pályázatot ír ki. A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a pályázati kiírás szövegének jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat kiírására: a PETB döntését követő 30 napon belül 297/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom – a határozat mellékletét képező – 2006. évre vonatkozó szakmai-gazdasági beszámolóját elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: értesítésre a döntést követő 15 napon belül 298/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy az Eszköz Kft. Felügyelő Bizottságának jegyzőkönyveit, határozatait 2006. január l-től napjainkig tekintse át. A vizsgálat eredményéről, az esetleges hiányosságok megszüntetésére tett javaslatáról tájékoztassa a Képviselőtestületet. Felelős: Dr. Marosi György jegyző
76
Határidő: 2007. június 14.
299/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Strigonium Zrt. beszámolóját a holdingba szervezett cégek 2006. évi mérlegéről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 300/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat mellékletét képező tartalommal hagyja jóvá az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. 2006. évi beszámolóját 17.989 eFt mérlegfőösszeggel és –8.591 eFt mérleg szerinti eredménnyel, és javasolja a veszteség elhatárolását. Felhatalmazza a polgármestert a döntés taggyűlés elé terjesztésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztése a döntést követő 10 napon belül 301/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja a Gran Tours Kft. 2006. évi beszámolóját 30.241 eFt mérlegfőösszeggel és -3.384 eFt mérleg szerinti eredménnyel (veszteség), és a veszteség eredménytartalékba történő helyezéséről dönt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kft. értesítése a döntést követő 8 napon belül 302/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja a Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft. 2006. évi előtársasági beszámolóját 2.936 eFt mérlegfőösszeggel és –243 eFt mérleg szerinti eredménnyel (veszteség), és a veszteség eredménytartalékba történő helyezéséről dönt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kft. értesítése a döntést követő 8 napon belül 303/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja a Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft. 2006. évi beszámolóját 28.427 eFt mérlegfőösszeggel és 4.195 eFt mérleg szerinti eredménnyel, és a nyereség eredménytartalékba történő helyezéséről dönt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kft. értesítése a döntést követő 8 napon belül 304/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt. 2006. évi beszámolóját, különös figyelemmel a könyvvizsgálói jelentésben foglaltakra – a melléklet szerinti tartalommal – jóváhagyja 410.265 eFt mérlegfőösszeggel és –221.780 eFt mérleg szerinti eredménnyel (veszteség). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Zrt. értesítése a döntést követő 8 napon belül 305/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint egyszemélyes alapító – utasítja az Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt.-t, hogy készítsen közbenső mérleget 2007. augusztus 31-i fordulónappal, 2007. szeptember 30-ig a könyvvizsgálói záradékban felsorolt hibákat kijavítva, könyvvizsgáló által auditálva, melyet a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság elé 2007. október 15-ig terjesszen be. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Zrt. értesítése a döntést követő 8 napon belül 306/2007. (V.24.) esztergomi öh.
77
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot, hogy külső szakértővel teljes körűen vizsgáltassa meg az Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt. beruházási, építőipari tevékenységét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a PETB értesítése a döntést követő 8 napon belül 307/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Esztergom Port Kft. taggyűlésének, hogy a Kft. ügyvezetőjének, Varga Istvánnak bérét 2007. június 1-től havi bruttó 50.000 Ft-ban állapítsa meg. Felhatalmazza a polgármestert a döntés taggyűlés elé terjesztésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztése a döntést követő 10 napon belül 308/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Esztergom Port Kft. taggyűlésének, hogy a Kft. Felügyelő Bizottságának 2007. június 1-től ne legyen tiszteletdíja. Felhatalmazza a polgármestert a döntés taggyűlés elé terjesztésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztése a döntést követő 10 napon belül 309/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint az Esztergom Port Kft. többségi tulajdonosa utasítja a Kft. ügyvezetőjét, hogy a Duna Club Kft-vel kötött bérleti szerződést a lehető legrövidebb határidőn belül mondja fel. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kft. értesítése a döntést követő 10 napon belül 310/2007. (V.24.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Esztergom Port Kft. taggyűlésének, hogy a határozat mellékletét képező tartalommal hagyja jóvá az Esztergom Port Kft. 2006. évi beszámolóját 102.210 eFt mérlegfőösszeggel és –12.097 eFt mérleg szerinti eredménnyel, és javasolja a veszteség elhatárolását. Felhatalmazza a polgármestert a döntés taggyűlés elé terjesztésére. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot, hogy amennyiben az Esztergom Port Kft. 2006. évi mérlegében eltérés van, a javított beszámolót hagyja jóvá. Abban az esetben, ha a javítás a Kft. saját tőkéjén, mérlegfőösszegén és mérleg szerinti eredményén változtat, akkor a javított beszámolót a Képviselő-testület soron következő ülésén tárgyalja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztése a döntést követő 10 napon belül 314/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapról szóló 58/2006. (IX.28.) esztergomi ör. rendelet függelékét képező „Hasznosítható” ingatlanok közé bekerül az alábbi ingatlan: Hrsz. Megnevezés Cím 47. 19441 5 lakás Kölcsey u. 20. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 315/2007. (V.24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az alábbi táblázatban felsorolt ingatlanok/ingatlanrészek megvásárlása, illetve kisajátítása esetén azokat az Önkormányzat a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapjából finanszírozza, ezt követően pedig bekerülnek a Gyarapodás Program Vagyongazdálkodási Alapjáról szóló 58/2006. (IX.28.) esztergomi ör. rendelet függelékében meghatározott vagyonkörbe: Hrsz. Megnevezés Cím 1. 16238/4 parkoló „Bazilika parkoló” 2. 16238/5 üzemanyag-tároló „Bazilika parkoló” 3. 16238/6 parkoló „Bazilika parkoló”
78
4. 5. 6. 7. 8. 9.
17412/A/6 ingatlanból 16 m2 19412 19413 19836 19760/3 ingatlanból kb. 200 m2 0421
lakás lakóház, udvar lakóház, udvar lakóház, udvar áruház
Széchenyi tér 18. Petőfi S. u. 18/1. Petőfi S. u. 18/2. Lépcső u. 29. Rákóczi tér 5.
beépítetlen terület
Teherkomp területe
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 316/2007. (V.24.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az esztergomi 16238/4, 16238/5 és 16238/6 hrsz-ú ingatlanok („bazilika parkoló”) kisajátításáról szóló 193/2007. (III.23.) esztergomi öh. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat 3. pontjának 2. mondata helyébe az alábbi szöveg lép: „Fedezet: Esztergom Város Önkormányzatának a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 melléklet, Vagyongazdálkodási Alap sor.” A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az esztergomi 17412/A/6 hrsz-ú ingatlan (természetben: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 18.) kisajátításáról szóló 42/2007. (I.31.) PETB határozatot a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 23. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálja, és a határozatban megjelölt fedezet helyett Esztergom Város Önkormányzatának a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 melléklet, Vagyongazdálkodási Alap sorát jelöli meg fedezetként. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az esztergomi 19412 és 19413 hrsz-ú ingatlanok (természetben: 2500 Esztergom, Petőfi S. u. 18/1, 18/2.) kisajátításáról szóló 56/2007. (II.16.) esztergomi öh. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat 2. pontja helyébe az alábbi szövegrész lép: „2. A határozat 1. pontjában szereplő összeg fedezete Esztergom Város Önkormányzatának a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 melléklet, Vagyongazdálkodási Alap sor.” A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az esztergomi 19836 hrsz-ú ingatlan (természetben: 2500 Esztergom, Lépcső u. 29.) kisajátításáról szóló 240/2007. (V.14.) PETB határozatot a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 23. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálja, és a határozatban megjelölt fedezet helyett Esztergom Város Önkormányzatának a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 melléklet, Vagyongazdálkodási Alap sorát jelöli meg fedezetként. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 317/2007. (V. 24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet Vagyongazdálkodási Alapjában lévő feladattal nem terhelt maradvány terhére 150.000 EFt összeget különít el bel- és külterületi ingatlanok, illetve ingatlanrészek megvásárlásához. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a rendeletben való átvezetésre: soron következő rendeletmódosítás ideje 318/2007. (V. 24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergomi Önkormányzat helyi adókról szóló 52/2005. (XII. 15.) ör. rendeletét módosító 73/2006. (XII. 22.) ör. rendeletére a 12-371/2007. ügyszámon tett törvényességi észrevételt részben elfogadja, és az elfogadott rész tekintetében intézkedik a rendeletnek a törvényességi észrevételben foglaltaknak megfelelő módosításáról. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
79
Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. május 31., a rendelet módosítására: azonnal 319/2007. (V. 24.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a környezet védelméről szóló 1995. évi LIII. törvény 48. § (1) bekezdése utólagos alkotmányellenességének megállapítása érdekében indítvánnyal fordul az Alkotmánybírósághoz, és az előterjesztésben foglalt indokokkal kezdeményezi a kifogásolt jogszabályi hely megsemmisítését. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. július 31-ig, az indítvány benyújtására 320/2007. (V.24.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által a közterület-felügyelet és egyéb felügyeleti jellegű feladatok ellátásáról és szervezetéről szóló 69/2006. (XII.21.) esztergomi ör. rendeletre (a továbbiakban: rendelet) 12-323/2007. számon tett törvényességi észrevételt részben elfogadja, és az észrevétel elfogadott részei tekintetében intézkedik a törvényességi észrevételben foglaltaknak megfelelően a rendelet módosításáról. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő döntéséről értesítse a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetőjét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. május 30.
321/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2008-2010. évi játszótér-építési projekt célterületeinek kijelöléséről, a telepítési munkák ütemezéséről szóló 249/2007. (IV. 20.) esztergomi öh. határozatát a következők szerint módosítja. A határozat melléklete helyébe jelen határozat mellékletét képező felsorolás lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A játszótérépítések helyszínei és ütemezése Kivitelezés éve: Választókörzet Képviselő Javasolt célterület 11
Meggyes Tamás
A parkosítandó Csalamádé Temető területén 2009
10
Knapp János Pál
Budai Nagy Antal u., Sugár u. Móricz Zs. u. 2008 által határolt lakótelepen
6
Németh József
Széchenyi tér 1. belső udvar Tabán híd környékén új játszótér kialakítása
2010
2010 Kápolna utcában található meglévő játszótér 2008 felújítása 2009 Erzsébet kir. u. park 2008 Wesselényi u. meglévő játszótér felújítása Szalézi lakóparkban lévő játszótér felújítása 2009
2
Eck Alajos
9
Ivanov Mihály
12
Kálmán Sándor
8
Kiss Tamás
Lázár V. utcai játszótér felújítása
2010
5
Koditek Pál
Könyök u. Aradi tér
2009 2009
7
Dr. Kolumbán György 18848 hrsz. út mellett található 18847 telek
2010
3
Dr. Osvai László
2010
Béke téri ltp.
80
Hunyadi u. játszótér felújítása
2009
1
Petróczy Gyula
4
Petrovics János
13
Pócsföldi József
Aranyhegyi u. 8-10. sz. közti területen 2008 található játszótér felújítása 2010 Schmidt villa területén
14
Szalma László
Pilisszentlélek 217/1 hrsz-ú terület
2008
322/2007. (V. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Gyermek Kert Szociális és Kulturális Alapítvány Esztergom, Aranyhegyi u. 5. szám (19568 hrsz.) alatti ingatlana udvarának gondozását 2007. évben – alapítványi támogatásként – bruttó 300.000,- Ft összeg erejéig az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft.-vel elvégezteti. Az összeg fedezete a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. Általános tartalék sora. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft.-vel kötendő vállalkozási szerződés, valamint az Alapítvánnyal kötendő együttműködési megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződések megkötésére: a döntést követő 15 napon belül 323/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer kiépítésére vonatkozó projekt során létrejövő létesítmények, gépek és eszközök üzemeltetése vonatkozásában a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Vagyonkezelő és Közszolgáltató Részvénytársaságot közszolgáltatónak kijelöli, melynek hatályosulási feltételei a következők: - 100%-os önkormányzati tulajdon a Részvénytársaságban, - a Részvénytársaság a közszolgáltatás végzésére vonatkozó működési engedélyt megszerezze. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás értesítésére: azonnal 324/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának XI/3. pontja alapján egyetért azzal, hogy Aba Nagyközség Önkormányzata, Seregélyes Nagyközség Önkormányzata és Szomód Község Önkormányzata a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz csatlakozzon. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás értesítésére: azonnal 325/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás 2006. szeptember 19. napján kelt Társulási Megállapodásának, valamint Alapító Okiratának módosítását a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás értesítésére: azonnal Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodás módosítása A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 2006. szeptember 19. napján kelt Társulási Megállapodását az alábbiak szerint módosítja: A Megállapodás III. fejezetének 3. bekezdése a következők szerint módosul: A Társulás gazdálkodási, pénzügyi-gazdasági feladatait Polgárdi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (székhely: 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132.), mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30) kormányrendeletben foglaltak szerint. A Társulás operatív végrehajtási feladatait Polgárdi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala mellett működő Projekt Irányító Szervezet (PIU) látja el. Mindkét feladat ellátására a felek külön megállapodást kötnek. Törölve A Megállapodás III. fejezetének 3. bekezdése a következők szerint módosul:
81
A Társulás gazdálkodási, pénzügyi-gazdasági feladatait Polgárdi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala (székhely: 8154 Polgárdi, Batthyány u. 132.), mint önállóan gazdálkodó költségvetési szerv látja el, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30) kormányrendeletben foglaltak szerint. A feladat ellátására a felek külön megállapodást kötnek. Hatályos A Megállapodás VII. fejezetének szervezeti felépítésre vonatkozó szabályai az alábbiak szerint módosulnak: Szervezeti rendszer: 1. Társulási Tanács 2. Társulási Operatív Tanács 3. Társulási Tanács Elnöke, aki egyben a Társulási Operatív Tanács elnöke is 4. Felügyelő Bizottság
Társulás Társulási Tanács (döntéshozó szerv) Társulási Operatív Tanács (Operatív irányító szerv)
Felügyelő Bizottság (ellenőrző szerv) Társulási Tanács elnöke és elnökhelyettesei
Törölve
Pénzügyi Lebonyolító Szervezet (Polgárdi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala) Megállapodás alapján Projekt Irányító Szervezet (PIU) Projekt Iroda (Munkaszervezet) Megállapodás alapján
Szervezeti rendszer: 1. Társulási Tanács 2. Társulási Operatív Tanács 3. Társulási Tanács Elnöke, aki egyben a Társulási Operatív Tanács elnöke is 4. Felügyelő Bizottság
Társulás Társulási Tanács (döntéshozó szerv) Társulási Operatív Tanács (Operatív irányító szerv)
Felügyelő Bizottság (ellenőrző szerv) Társulási Tanács elnöke és elnökhelyettesei
Pénzügyi Lebonyolító Szervezet (Polgárdi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala) Megállapodás alapján Projekt Irányító Munkaszervezet (PIU)
Hatályos A Megállapodás VII/1.1 o) pontja az alábbiak szerint módosul: o. operatív szervezet létrehozása Törölve o. munkaszervezet létrehozása,a szervezet vezetője felett a kiemelt munkáltatói jogok (kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása) gyakorlása Hatályos A megállapodás VII/1.2. pontjának 6. bekezdése az alábbiak szerint módosul: A Társulás bármely tagi települési önkormányzata az általa delegált Társulási Tanács tagjának eseti helyettesítéséről, a polgármester és az alpolgármester kettős akadályoztatása esetén, képviselő-testületi
82
határozatban rendelkezhet, mely képviselő-testületi határozatot tartalmazó jegyzőkönyvi kivonatot a Tanács elnökének meg kell küldeni. Törölve Ha a Tanács tagja, a polgármester akadályoztatva van, a Tanácshoz külön megbízás, illetve felhatalmazás nélkül az adott település képviselő-testületének alpolgármestere jár el. A helyettesként eljáró alpolgármester jogai és kötelességei azonosak a polgármester jogaival és kötelességeivel. A polgármester, saját és az alpolgármester egyidőben történő akadályoztatása esetén meghatalmazással, képviselettel az adott település képviselő-testületének tagját megbízhatja. Hatályos A Megállapodás VII./1.3. pontjának o. bekezdése az alábbiak szerint módosul: o. a Társulás alkalmazottai tekintetében a munkáltatói jogkör gyakorlása. Törölve o. a Társulás munkaszervezete vezetője tekintetében az egyéb munkáltatói jogok gyakorlása Hatályos A Megállapodás VII/3. pontjának 2.és 3.bekezdése a következők szerint módosul: A Társulás, alapításkor a KA projekt végrehajtó feladatainak ellátására munkaszervezetként – külön megállapodás keretében – Polgárdi Város Önkormányzat Polgármesteri Hivatala mellett működő Projekt Irányító Szervezetet (PIU, Project Implementation Unit) bízza meg. A Társulás a projekt végrehajtó feladatainak önálló ellátására Projekt Irányító Munkaszervezetet hozhat létre. Törölve A Társulás a projekt végrehajtó feladatainak önálló ellátására Projekt Irányító Munkaszervezetet hoz létre. Hatályos A Megállapodás IX. fejezet 1.bekezdése az alábbiak szerint módosul: Tagok jelen társulási megállapodással az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) kormányrendelet 13. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a Társulás költségvetési felügyeleti szerveként Székesfehérvár Város Önkormányzatát jelölik ki. Törölve Tagok jelen társulási megállapodással az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) kormányrendelet 13. § (6) bekezdésében foglaltak alapján a Társulás költségvetési felügyeleti szerveként Polgárdi Város Önkormányzatát, Dunaújváros Önkormányzatát és Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzatát jelölik ki. Hatályos
83
Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Alapító Okirat módosítása A Közép - Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás a 2006. szeptember 19. napján kelt Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat 4. pontja az alábbiak szerint módosul: A Társulás költségvetési felügyeleti szerve: Korm.rendelet 13. § (6) bekezdésére tekintettel] Törölve
Székesfehérvár Város Önkormányzata [217/1998 (XII.30.)
A Társulás költségvetési felügyeleti szerve: Polgárdi Város Önkormányzata, Dunaújváros Önkormányzata és Székesfehérvár megyei Jogú Város Önkormányzata [217/1998 (XII.30.) Korm. rendelet 13. § (6) bekezdésére tekintettel] Hatályos 326/2007. (V. 25) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Cigány Kisebbségi Önkormányzat egyetértésével – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja az Angyalkert Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 327/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja az Aranyhegyi Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 328/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Bánomi Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 329/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat egyetértésével – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Belvárosi Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 330/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja az Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 331/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek).
84
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 332/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Cigány Kisebbségi Önkormányzat egyetértésével – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Kertvárosi Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 333/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 334/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Zöld Óvoda, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 335/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Cigány Kisebbségi Önkormányzat egyetértésével – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja az Arany János Általános Iskola, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 336/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat egyetértésével – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 337/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a József Attila Általános Iskola, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 338/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül
85
339/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 340/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökének elfogadó javaslatával - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 341/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökének elfogadó javaslatával, a Cigány Kisebbségi Önkormányzat, a Német Kisebbségi Önkormányzat, a Szlovák Kisebbségi Önkormányzat, a Lengyel Kisebbségi Önkormányzat, a Bolgár Kisebbségi Önkormányzat és a Ruszin Kisebbségi Önkormányzat egyetértésével - a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 342/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 343/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Szent István Gimnázium, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 344/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés f) pontja alapján jóváhagyja a Kőrösy László Középiskolai Kollégium, Esztergom Intézményi Minőségirányítási Programjának módosítását, kiegészítését (Intézményi önértékelés és a Teljesítményértékelés fejezetek). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 345/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Dobó Katalin Gimnáziuma átvétele tárgyú, 253/2007. (IV.20.) esztergomi öh. határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: A határozat 1. pontjában a „2007. augusztus 1.” szövegrész helyébe a „2007. július 1.” szöveg lép. A határozat módosításával nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
86
Határidő: azonnal 346/2007. (V. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény gyermekkönyvtári állományát 2007. szeptember 1-jétől 2009. július 31-ig a József Attila Általános Iskola, Esztergom intézményben helyezi el. 2.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom szabadpolcos és helyismereti gyűjteményét, felnőttkönyvtárát, folyóirat gyűjteményét, valamint az állomány jelenleg is bedepózott részét 2007. szeptember 1-jétől 2009. július 31-ig a Dobó Katalin Gimnázium intézményben helyezi el. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Helischer József Város Könyvtár, Esztergom tervezett átszervezésével kapcsolatban a muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 81. § (1) bekezdése alapján kérje ki az Oktatási és Kulturális Miniszter véleményét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a vélemény kikérésére: a döntést követő 15 napon belül 347/2007. (V. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézmény 2007. január 1-jétől 2013. december 31-ig terjedő időszakra szóló továbbképzési tervét a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet 4. § (6) bekezdése alapján – a határozat mellékletét képező tartalommal - jóváhagyja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy 2007. június 15-ig az 1. pontban szereplő továbbképzési tervet nyújtsa be az Országos Széchényi Könyvtárnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, az intézmény értesítésére a döntést követő 15 napon belül, az Országos Széchényi Könyvtár értesítésére: 2007. június 15. 348/2007. (V. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros intézmény 2007. január 1-jétől 2013. december 31-ig terjedő időszakra szóló továbbképzési tervét a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet 4. § (6) bekezdése alapján – a határozat mellékletét képező tartalommal - jóváhagyja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy 2007. június 15-ig az 1. pontban szereplő továbbképzési tervet nyújtsa be az Országos Széchényi Könyvtárnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, az intézmény értesítésére a döntést követő 15 napon belül, az Országos Széchényi Könyvtár értesítésére: 2007. június 15. 349/2007. (V. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény 2007. január 1-jétől 2013. december 31-ig terjedő időszakra szóló továbbképzési tervét a kulturális szakemberek szervezett képzési rendszeréről, követelményeiről és a képzés finanszírozásáról szóló 1/2000. (I. 14.) NKÖM rendelet 4. § (6) bekezdése alapján – a határozat mellékletét képező tartalommal - jóváhagyja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, hogy 2007. június 15-ig az 1. pontban szereplő továbbképzési tervet nyújtsa be az Országos Széchényi Könyvtárnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, az intézmény értesítésére a döntést követő 15 napon belül, az Országos Széchényi Könyvtár értesítésére: 2007. június 15.
87
350/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézmény hétéves továbbképzési tervének benyújtásától eltekint, tekintettel annak tervezett megszüntetésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, az intézmény értesítésére a döntést követő 15 napon belül 351/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001. (V. 24.) KT. számú rendelet 9. § (3) bekezdése alapján a Borbás Tibor Babits Mihály költőt ábrázoló bronz mellszobrának újraöntése támogatásáért szervezett jótékonysági árverésen Vincze László Bazilika című olajfestményének ingyenes felajánlását utólagosan jóváhagyja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 352/2007. (V.25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Eurohíd Alapítvány részére működési költségeinek fedezetéhez 350.000 Ft támogatást biztosít a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. általános tartalék sorából. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a támogatási szerződés megkötésére 2007. június 20. 353/2007. (V. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy – a műemlék lakások értékesítésének ütemezéséről szóló 601/2004. (XII.15.) esztergomi öh. határozat előírásai alapján, mint egyszemélyi alapító – társasházzá alakítja a 19784 hrsz-ú, természetben Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 20. szám alatti 1/1 hányadban az Önkormányzat tulajdonában álló ingatlant. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a határozat 1. sz. mellékletét képező Társasháztulajdont Alapító Okirat, valamint a határozat 2. sz. mellékletét képező Szervezeti és Működési Szabályzat szövegét. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Bajcsy-Zs. u. 20. sz. alatti társasház jelen határozat 3. sz. mellékletét képező közös költség számítását azzal a módosítással, hogy a könyvelési díj benne foglaltatik a közös képviselő díjazásában, illetve hogy a gondnok díja akkor kerül felszámításra, ha a társasház gondnokot bíz meg. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergomi Ingatlankezelő Kft-t bízza meg a közös képviselői teendők ellátásával. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom, Bajcsy-Zs. u. 20. sz. társasház Alapító Okiratával, Szervezeti és Működési Szabályzatával és közös költség számításával kapcsolatos – hatáskörét érintő - esetleges további – módosító - döntések meghozatalára a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot hatalmazza fel. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az alapító okirat földhivatalba történő beadására: a döntést követő 30 napon belül 354/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja az Esztergom Város Önkormányzata és a Centermanagement Invest Hungary alpha Ingatlanforgalmazási Korlátolt Felelősségű Társaság között kötendő – a határozat mellékletét képező – Városfejlesztési megállapodás szövegét, és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás aláírására a döntést követő 30 napon belül 355/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 17471 helyrajzi számú, Granvisus épületegyüttes megnevezésű ingatlanon, valamint a szomszédos, 17472 és 17473 helyrajzi számú ingatlanok egy részén megvalósítandó városi piac, közpark és esetlegesen további közfunkciók megvalósítására a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésétől számított maximum 2 éven belül kötelezettséget vállal. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
88
Határidő: azonnal, a Közigazgatási Hivatal értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 356/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 16325/1 helyrajzi számú ingatlanon megvalósítandó közpark funkció megvalósítására a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésétől számított maximum 2 éven belül kötelezettséget vállal. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a Közigazgatási Hivatal értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 357/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 19412 és a 19413 helyrajzi számú ingatlanokon megvalósítandó közút funkció megvalósítására a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésétől számított maximum 1 éven belül kötelezettséget vállal. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a Közigazgatási Hivatal értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 358/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 17407, 17409/2, 17412, 17412/A/6 és 17409/2/A/21 helyrajzi számú ingatlanokon megvalósítandó közút funkció megvalósítására a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésétől számított maximum 1 éven belül kötelezettséget vállal. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a Közigazgatási Hivatal értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 359/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletében szereplő telekadóval kapcsolatos ingyenes ingatlan- illetve ingatlanrész- felajánlásokat elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ajándékozási szerződések elkészítésére a döntést követő 30 napon belül (Melléklet!)
360/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletében szereplő telekadóval kapcsolatos ellenérték fejében felajánlott ingatlanokat, illetve ingatlanrészeket a felek közt létrejött egyezség esetén Esztergom Város Önkormányzata anyagi teherbíró képességétől függően megvásárolja. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot, a magántulajdonosok által Esztergom Város Önkormányzata javára ellenérték fejében felajánlott ingatlanok, illetve ingatlanrészek kérelmeinek elbírálására és az adásvételi szerződések jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos (Melléklet!) 361/2007. (V. 25.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. számú táblázatban szereplő önkormányzati tulajdonú ingatlanokat elcseréli a 2. számú táblázatban szereplő Pilisi Parkerdő Zrt. tulajdonában, illetve vagyonkezelésében álló ingatlanokért. 1. számú táblázat: Helyrajzi szám 11169
Művelési ág Beépítetlen terület
Terület (m2) 6008
11170
Beépítetlen terület
7282
11171
Beépítetlen terület
1505
Tulajdonos Esztergom Önkormányzata Esztergom Önkormányzata Esztergom
Város Város Város
89
11172
Beépítetlen terület
4105
11173
Beépítetlen terület
2046
11174
Beépítetlen terület
3725
Művelési ág Erdő Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlen terület Beépítetlen terület
Terület (m2) 14174 6421 389 4183 7377
Önkormányzata Esztergom Önkormányzata Esztergom Önkormányzata Esztergom Önkormányzata
Város Város Város
2. számú táblázat: Helyrajzi szám 11160/1 11160/2 11160/3 11184 11161
Tulajdonos Pilisi Parkerdő Zrt. Pilisi Parkerdő Zrt Pilisi Parkerdő Zrt Pilisi Parkerdő Zrt Magyar Állam /kezelő: Pilisi Parkerdő Zrt./
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a csereszerződés aláírására döntést követő 30 napon belül 362/2007. (V. 25.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (a továbbiakban: Képviselő-testület) úgy dönt, hogy a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium által a kerékpárutak építése és tervezése tárgyában kiírt pályázati felhívására a Tát - Esztergom közötti kerékpárút hiányzó szakaszának engedélyezési tervei elkészítésére pályázatot nyújt be. 2. A Képviselő-testület az 1. pontban megjelölt pályázathoz szükséges önrészt, 3.360.000 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 7/B mellékletének 59. sora (beruházási tartalék) terhére biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 374/2007.(V.31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Strigonium Zrt. beszámolóját a holdingba szervezett cégek 2006. évi mérlegéről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 375/2007.(V.31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az Esztergomi Városi Televízió Kht. ügyvezetőjét, hogy a Kht. 2006. évi beszámolóját dolgozza át, különös tekintettel a vállalkozási tevékenység költségeinek átvizsgálására és módosítására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. ügyvezetőjének értesítésére: 5 napon belül 376/2007.(V. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja azon szándékát, hogy a Bajcsy-Zsilinszky utcából kialakuló 19786/5 hrsz-ú, 2038 m2 területű ingatlant (amely művelési ága helyi közút), természetben Pázmány Péter utca, önkormányzati tulajdonba veszi, és közreműködik helyi közúttá történő átminősítésében, majd ezt követően vállalja a helyi közútkezelői feladatok ellátását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az eljárás megindítására azonnal 377/2007.(V.31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzatot, hogy 2007. szeptember 30-i határidővel mondjon le a balatonszepezdi 1369 helyrajzi számú ingatlanon számára biztosított ingyenes használati jogról, mivel Esztergom Város Önkormányzata hasznosítani kívánja az ingatlant, megfontolva a fejlesztési lehetőségeket. Felelős : Meggyes Tamás polgármester
90
Határidő: értesítésre, a tárgyalások megkezdésére: a döntést követő 8 napon belül 387/2007. (VI.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 18.§-a és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról szóló138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet 5. §-a alapján Molnár Tibornét bízza meg a Bánomi Óvoda, Esztergom óvodavezetői teendőinek ellátásával 2007. augusztus 1-jétől 2012. július 31-ig terjedő időre. Illetményét a G fizetési osztály 13 fizetési fokozata alapján az alábbiak szerint határozza meg: Kjt. 1. sz. melléklete szerinti garantált illetménye: 189.028.-Ft Kjt. 66. § (4) bekezdése alapján a szakképzettség után járó illetménynövekedés (5%) 9.451.-Ft Garantált illetmény összesen: 198.479.-Ft Garantált illetmény kerekítve: 198.500.-Ft Magasabb vezetői pótlék (230%) 45.080.-Ft Járandósága összesen 243.580.- Ft 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján készíttesse el az intézményvezetői megbízás munkaügyi okmányait. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozat megküldésére: a döntést követő 15 napon belül a munkaügyi okmányok elkészítésére: 2007. július 15. 388/2007. (VI.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 18. §-a és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a közoktatási intézményekben történő végrehajtásáról szóló138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet 5. §-a alapján Baranya Istvánt bízza meg az Arany János Általános Iskola, Esztergom igazgatói teendőinek ellátásával 2007. augusztus 1-jétől 2012. július 31-ig terjedő időre. Illetményét az I fizetési osztály 9 fizetési fokozata alapján az alábbiak szerint határozza meg: Kjt. 1. sz. melléklete szerinti garantált illetménye: 203.500.-Ft Kjt. 66. § (4) bekezdése alapján a szakképzettség után járó illetménynövekedés (10%) 20.350.- Ft Garantált illetmény összesen: 223.850.- Ft Garantált illetmény kerekítve: 223.900.- Ft Magasabb vezetői pótlék (230%) 45.080.- Ft Járandósága összesen: 268.980.- Ft 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján készíttesse el az intézményvezetői megbízás munkaügyi okmányait. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozat megküldésére: a döntést követő 15 napon belül a munkaügyi okmányok elkészítésére: 2007. július 15. 389/2007.(VI.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal jóváhagyja az Esztergom Nyári Fesztivál Kht. 2006. évi mérlegbeszámolóját 24.851 E Ft mérlegfőösszeggel és –1.960 E Ft mérleg szerinti eredménnyel (veszteség). Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül 390/2007. (VI.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Nyári Fesztivál Kht. veszteségrendezése érdekében 12.000.000 Ft pótbefizetést teljesít, melynek fedezete a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet Beruházási tartalék sora. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül 391/2007. (VI.14.) esztergomi öh.
91
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a vállalkozási tevékenység veszteségére való tekintettel - nem javasolja az Esztergom Városi Televízió Kht. taggyűlésének, hogy a határozat mellékletét képező tartalommal hagyja jóvá az Esztergom Városi Televízió Kht. 2006. évi beszámolóját. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítésére a döntést követő 10 napon belül 392/2007. (VI.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Esztergomi Vízmű Kft. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá az Esztergomi Vízmű Kft. 2006. évi mérlegbeszámolóját 92.669 E Ft mérlegfőösszeggel és 852 E Ft mérleg szerinti eredménnyel. Felhatalmazza a polgármester a döntés taggyűlés elé terjesztésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztésére a döntést követő 8 napon belül 393/2007. (VI.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja a Strigonium Zrt. közgyűlésének, hogy a Strigonium Zrt. 2006. évi beszámolóját – a melléklet szerinti tartalommal – hagyja jóvá 623.768 eFt mérlegfőösszeggel és –135.776 eFt mérleg szerinti eredménnyel (veszteség). Felhatalmazza a polgármestert a döntés közgyűlés elé terjesztésre. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés közgyűlés elé terjesztésére a döntést követő 8 napon belül 394/2007. (VI.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja a Strigonium Zrt. közgyűlésének, hogy a Zrt. veszteségrendezése érdekében a törzsbetétek arányában 77.000.000 Ft pótbefizetést teljesítsenek a tulajdonosok. Az Önkormányzatra jutó 76.230.000 Ft fedezete a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 melléklet Vagyongazdálkodási alap sora. Felhatalmazza a polgármestert a döntés közgyűlés elé terjesztésre. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés közgyűlés elé terjesztésére a döntést követő 8 napon belül 395/2007. (VI.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – mint többségi tulajdonos – utasítja a Strigonium Zrt.t hogy készítsen közbenső mérleget 2007. augusztus 31-i fordulónappal, 2007. szeptember 30-ig a könyvvizsgálói záradékban felsorolt hibákat kijavítva, könyvvizsgáló által auditálva, melyet a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság elé 2007. október 15-ig terjesszen be. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Zrt. értesítése a döntést követő 8 napon belül 416/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 563/2004. (XII. 9.) esztergomi öh. határozattal elfogadott Esztergom Város Településszerkezeti Tervét – a határozat mellékletének megfelelő tartalommal - módosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal Szerkezeti terv és módosítása I.1.1. A településszerkezeti terv Prímás-szigeti vonatkozásai Az ismertető a 563/2004.(XII.9.) esztergomi önkormányzati határozattal elfogadott „Esztergom város szerkezeti terv” alapján készült. A város megítélése megváltozott, regionális szerepköre megerősödött, a határ menti elhelyezkedése, "kapu" szerepe pozitív adottsággá vált, gazdasági élete az átmeneti válság után talpra állt és erőteljes fejlődésnek indult, környezetében az elavult ipari termelés megszűnésével a környezetszennyezés mérséklődött. Az infrastrukturális ellátás javult. (A város megközelítési viszonyai ma sem jók, de a Mária-Valéria híd újjáépítése feltételezhetően e téren kedvező folyamatokat indít el.) Új beépítésre szánt területek között szerepel:
92
- Idegenforgalmi fejlesztési területek ideális helye a Prímás-sziget, illetve Szentgyörgymező (Homoki földek) Duna-partja. Adottságok, lehetőségek, igények megváltozása az előző terv óta (Prímás-szigeti vonatkozások) Esztergom történelmi és természeti erőforrásaira alapozva az idegenforgalom fejlesztését tervezi. Első lépésként – a sokáig mostohán kezelt – termálfürdő építését indította el. - A termálfürdő felépítése feltételezhetően az idegenforgalom fellendülését eredményezi, az idegenforgalom fogadóterületeinek kijelölését és kiépítését teszi szükségessé. A város fejlesztési területeinek biztosítása mellett a ma már általánossá vált ökológiai szemléletnek megfelelően - biztosítani kell a város ökológiai stabilitását. A Duna szennyezettségének csökkenésével megnövekedett az igény a Duna-part mint sport célú mint fürdőzési hasznosítására - mely az erre alkalmas partszakasz e célra történő kijelölését teszi szükségessé. I.1.2. A városszerkezeti tervből levezethető primás-szigeti kiindulási feltételek A Sziget funkciója (1) A Sziget rekreációs, turisztikai funkciójú. Ennek kiszolgálására szolgáltató-, vendéglátó-, szálláshely-, kiállítási-, kongresszusi-, oktatási-, egészségügyi épületek, továbbá sportlétesítmények és a közlekedést segítő létesítmények (hajóállomás, jachtkikötő) helyezhetők el. (2) A Sziget meghatározóan zöldterület. A Sziget településszerkezete (1) Beépíthető terület kijelölése csak belterületi besorolású területen történik. A beépíthető területek nagytelkes, laza és közepes intenzitásúak. (2) A jelenlegi utcahálózaton alig történik változtatás. Az újjáépített Mária-Valéria hídra irányuló belvárosi forgalom a Táncsics Mihály utcán, az Árok utcai új Tabán hídhoz vezető forgalom a Nagy-Duna parton halad. (3) A településszerkezeti terv két fő övezet kerül kialakításra: • Beépítésre szánt terület: a Gőzhajó utca, a Nagy-Duna és a Kis-Duna közötti térség, valamint a Gőzhajó utcától D-re eső már beépített két telek • Beépítésre nem szánt, nem beépíthető terület: a Sziget többi része Az egyes övezeteken belül a különböző terület-felhasználási és beépítési lehetőségek a szabályozási tervben és a mellékletét képező szabályozási előírásokban kerültek meghatározásra. (4) A Nagy-Duna parti sáv beépítésre nem szánt terület, itt helyezhetők el jórészt az árvízvédelmi létesítmények, valamint a zöldterületek meghatározó része is ide csatlakozik. A szigeti gát/magaspart kiépítése nagy jelentőségű, mert a város új védműve itt halad majd, kiváltva a korszerűtlen, rossz állagú Kis-Duna parti töltést. Közlekedésszerkezet (1) (2)
(3) (4) (5)
A Mária-Valéria híd Esztergom és Párkány kapcsolatát, az Ister-Granum Euró-régió összeköttetését, valamint a Budapest és Léva közötti forgalom levezetését hívatott biztosítani. A város regionális szerepköréből származó feladatainak ellátást segíti a hídra tervezett forgalmi rend: • A Helischer úti hurokkal a Nagy-Duna parton vezetett út, amely a Tabán (Árok utcai) hídon keresztül viszi a forgalmat a Hősök terei körforgalmi csomópontig és • a városközpontból vezető út a Bottyán hídon és a Táncsics Mihály utcán át a hídra. A város és a Sziget forgalmi terhelését a Budapest-Léva közötti forgalom is növeli. Ennek kiváltására - hosszú távon - a Prímás-sziget déli csúcsa alatt új közúti híd létesül. A város és a Sziget forgalmának mérséklésére a teherforgalom elől elzárták a Mária-Valéria hidat. Esztergom-Párkányi, az Ister-Granum Euró-Régiós valamint a nemzetközi teherforgalom lebonyolítására rövid távon teherkomp létesül, amely forgalma a szigetet nem érinti. A város és a Sziget közötti kerékpáros és gyalogos kapcsolatot a Kossuth-, a Bottyán-a Lépcsős(gyalogos) és a Tabán-híd biztosítja.
I.1.3. A szerkezeti tervi módosítások
93
A szabályozási terv és helyi építési szabályzata összhangban van a VÁTI által kidolgozott szerkezeti terv alapelveivel. I.1.3.1. A módosítás tartalma A szerkezeti tervi módosításokat a város rekreációs igényének növekedése és turisztikai fejlődése indokolta. A város képviselő testülete ezért döntött • szállodák, vendéglátóhelyek építéséről (K/1, KD/1, KD/2, KD/3 jelű területek), • új kikötők létesítéséről (KÖv jelű területek), • sportterület fejlesztéséről (K/2 jelű terület ) • parkoló-utak létesítéséről K/2 különleges intézményterülettől délre a Helischer úthoz kapcsolódóan és a Palkovics padtól a Kutyaszorító irányában • az árvízvédelem korszerűsítéséről, alternatív gátnyomvonalak kiépítéséről. A szerkezeti tervi módosítás során bekövetkező változásokat az I/A-1. Szerkezeti terv a Prímás szigettel (Kivonat M=1:10 000) I/A-2. Szerkezeti terv jelmagyarázat (VÁTI) I/A-3. A Prímás sziget módosított szerkezeti terve (M=1:10 000) I/A-4. Szerkezeti tervmódosítás jelmagyarázat I/A-5. Összehasonlító szerkezeti terv (VÁTI-Viriditas) I.1.3.2. A szerkezeti terv módosítás célja A terv naprakészen tartása, pontosítása • A szerkezeti tervezés készítés óta bekövetkezett programváltozások követése • Az információ hiányból adódó pontatlanságok kiszűrése • A tervi léptékváltozásból adódó pontosítások (10 000-es léptékből 2 000) elvégzése • Régészeti lelőhelyek pontosítása, régészeti örökségvédelem alapján. Természet- és tájvédelem A szerkezeti terv jóváhagyása óta bekövetkezett természetvédelmi szerkezetfejlesztés átvétele • A Natura 2000 területkijelölésének átvétele • Az Ökológiai hálózati területi módosítás átvezetése Az árvízvédelem korszerűsítése Az árvízvédelmi nyomvonal szigeti áthelyezésével alternatív nyomvonalak kijelölése • A Kossuth hídtól a gátőrház vonaláig, • A gátőrháztól a sziget felső csúcsáig I.1.3.3. A módosítással érintett településszerkezeti elemek Beépítésre szánt területek K/1 tömb Különleges intézményterület 35% beépítettséggel (szerkezeti tervben >=10%) Szerkezeti tervi szintterületi mutató: 0,6 Szabályozási tervben javasolt mutató: 0,9 K/2 tömb Különleges intézményterület 25% beépítettséggel (szerkezeti tervben <10%) Szerkezeti tervi szintterületi mutató: 0,5 Szabályozási tervben javasolt mutató: 0,7 K/3 tömb A meglévő állapot átvétele, szerkezeti tervben nem szerepel Beépítettség 25%, szintterületi mutató 0,5 KD/1 tömb Különleges intézményterület 35% beépítettséggel (szerkezeti tervben <10%)
94
Szerkezeti tervi szintterületi mutató: 0,7 Szabályozási tervben javasolt mutató: 1,4 KD/2 tömb Különleges intézményterület 35% beépítettséggel (szerkezeti tervben <10%) Szerkezeti tervi szintterületi mutató: 0,7 Szabályozási tervben javasolt mutató: 1,3 KD/3 tömb Különleges intézményterület 20% beépítettséggel (szerkezeti tervben <10%) Szerkezeti tervi szintterületi mutató változatlan: 0,7 KD/4 tömb (Esztergom szálló tömbje) Különleges intézményterület 35% beépítettséggel (szerkezeti tervben <10%) Szerkezeti tervi szintterületi mutató: 0,7 Szabályozási tervben javasolt mutató: 1,4 I.1.3.4. A modosítással érintett beépítésre nem szánt területek A Nagy-Duna parton három új kikötő létesül (KÖv jelű területek) Parkoló utak A K/2 különleges intézményterülettől délre a Helischer úthoz kapcsolódóan A Palkovics padtól a Kutyaszorító irányában Parkolók A parkoló úthoz (K/2 különleges intézményterülettől délre) csatlakozó parkolóterületek (KÖu-P) A parkoló úthoz (Palkovics padtól Kutyaszorító) csatlakozó parkolóterület (KÖu-P) Parkolófelületek a Tabán-hídfő mindkét oldalán (KÖu-P) Árvízvédelem fejlesztés A Kossuth-hídtól a gátőrház vonaláig alternatív nyomvonalakon: • a Nagy-Duna parton, illetve • a parttól elhúzva a sziget tengelyének az irányába (dombvonulat jellegű földmű), Természetvédelmi hálózat fejlesztés • A Natura 2000 és az Ökológiai hálózat területe a szerkezeti terv elfogadása után került módosításra • Az egyéb rendeltetésű erdő (egészségügyi, turisztikai) helyett arborétum (P-Kp3) kerül kialakításra I.1.3.5. A módosítás hatásai A szerkezeti tervi módosítások • a város turizmus fejlesztéséhez hozzájárulnak (szállodaépítések) • a termálfürdő és a sportcentrum parkolási igényét kiszolgálják • a személyhajó forgalom fejlesztését elősegítik • korszerű árvízvédelmet készítenek elő • a természetvédelmet segítik I.1.3.6. A módosítás és a tervezés alapjául szolgáló önkormányzati döntés összhangja A szerkezeti terv érdemben nem számolt az akkor már meghozott döntések következményeivel: • termálfürdő építés, • sportcentrum kialakítás. A fejlesztések ugyanis a turizmus fejlődését vonják maguk után, amelyek szállodák és parkolóhelyek építését kényszerítik ki. Szállodai háttér nélkül ugyanis a fürdő gazdaságosan nem üzemeltethető, parkolók nélkül a fürdő és a sportközpont nem létesíthető.
95
Az önkormányzat döntései konzekvensek, a szerkezeti terv értékrendjével összhangban vannak. A tervezési folyamatot a képviselőtestület nyomon követte, szakbizottságával, tervtanácsával ellenőrizte. 417/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kinyilvánítja, hogy fontosnak tartja a lakosság egészségi állapotára vonatkozó felmérés elkészítését és az ahhoz kapcsolódó szűrések elvégzését. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom főigazgatója útján – szakértő bevonásával – adjon javaslatot a lakosság egészségi állapotának felmérésére vonatkozóan, a költségek figyelembe vételével készítsen ütemtervet a vizsgálatokra, a felmérés megszervezésére. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a 2. pontban szereplő felmérés elvégzésére vonatkozó részletes javaslatát terjessze be a Képviselő-testület 2007. augusztusi rendes ülésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. augusztus 23. 418/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja az Angyalkert Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Angyalkert Óvoda, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Angyalkert Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: 1872-ben alapította Simor János érsek, az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 672 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Budai Nagy Antal u. 36. Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott „ „Személyiség- és képességfejlesztés a gyermeki tevékenység komplex rendszerén keresztül" nevelési program alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés. Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el. Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a cigány kulturális nevelés magyar nyelven és a gyermekvédelmi tevékenység. 2006. szeptember 1-jétől az óvodai nevelés mellett a gyermekek napközbeni ellátása keretében 24 órás nyitva tartással biztosítja a gyermekfelügyeletet. Az óvoda alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése.
96
80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése Az óvoda integrált nevelés keretében ellátja az ép értelmű testi, érzékszervi és beszédfogyatékos, illetve pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermekek nevelését. Az intézmény férőhelyeinek száma: 150 Az intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám: 150 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Budai Nagy Antal u. 36. sz. alatti /hrsz.: 18193/ 965,39 m2 alapterületű ingatlan, a rajta lévő óvodaépület, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés Az óvoda vásárolt élelmezéssel biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő étkezést a normál csoportban naponta háromszor, a 24 órás nyitva tartást igénylő gyermekeknek naponta ötször. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja.
97
Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 162/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, a 363/2003. (IX.18.), a 104/ 2004. (III. 25.), a 304/2004. (VIII. 23.), a 30/2005. (II. 10), a 227/2005. (IV. 21.) és a 352/2006. (VIII. 24.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a ……/2007.(VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 419/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja az Aranyhegyi Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Aranyhegyi Óvoda, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Aranyhegyi Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: 1929-ben alapította a Szatmári Irgalmas Nővérek rendje, az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata. 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 669 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Kaán út 1/a Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott „Nyitva van az Aranykapu " nevelési program alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés. Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el.
98
Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi tevékenység, valamint az intézményi vagyon működtetése 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése Az óvoda integrált nevelés keretében ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, autista, illetve pszichés fejlődés zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermekek nevelését. Az intézmény férőhelyeinek száma: 125 Az intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám:
125
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a 19572/2 hrsz. (Kaán út 1/a.) alatti 2753 m2 ingatlan, az ingatlanokon lévő óvodaépület, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés Az óvoda saját főzőkonyhával biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkezést. Konyhája ellátja a Belvárosi Óvoda székhelyén működő óvodai csoportok gyermekeinek és alkalmazottainak étkezését is. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír.
99
Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Az egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 161/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott a 364/2003. (IX. 18.), a 105/2004. (III. 25.), a 31/2005. (II. 10.), a 228/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okirat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI.15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 420/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Bánomi Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Bánomi Óvoda, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Bánomi Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: Jogelődjét 1922-ben alapította Keményfy Miklós plébános. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 671 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Bánomi ltp. 37. Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott „Környezeti nevelés, környezeti kultúra kialakítása" nevelési program alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés. Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el.
100
Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi tevékenység, valamint az intézményi vagyon működtetése. 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése Az óvoda ellátja integrált nevelés keretében az ép értelmű testi és érzékszervi (hallássérült) fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermekek nevelését. Az intézmény férőhelyeinek száma: 75 Az intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám: 75 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Bánomi ltp. 37.sz. /hrsz.:15990/36/ alatti 288 m2 alapterületű lakóépületben 5 lakás óvoda céljára, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés Az óvoda vásárolt élelmezéssel biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkezést Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki.
101
Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 163/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 118/2003. (IV.10.) és a 365/2003. (IX.18.), a 106/2004. (III. 25.), a 32/2005. (II. 10.) és a 229/2005. (IV. 21) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okirat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 421/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Belvárosi Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. BELVÁROSI ÓVODA, ESZTERGOM ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Belvárosi Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: 1863-ban alapította az Esztergomi Kisdedóvó Társulat. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 670 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Bottyán János utca 7. Székhelyén kívül működő telephelyének címe: 2508 Esztergom-Pilisszentlélek, Ifjúság útja 9. Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott „A Belvárosi Óvoda helyi nevelési programja" alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés. Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el.. Működteti a pilisszentléleki szlovák nemzetiségi óvodai csoportot. Biztosítja a gyermekek nevelésében a szlovák nyelv, kultúra és hagyományok ápolását. Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi tevékenység, valamint az intézményi vagyon működtetése.
102
80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése Az óvoda ellátja integrált nevelés keretében az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermekek nevelését. A székhely intézmény férőhelyeinek száma: 70 A pilisszentléleki csoport férőhelyeinek száma: 25 A székhely intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám:
70
A pilisszentléleki csoportba maximálisan felvehető gyermeklétszám: 25 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Bottyán János utca 7.sz. /hrsz.:17363/ alatti 822 m2 alapterületű ingatlan, a rajta lévő óvodaépület, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés, valamint a 17359 hrsz. alatti 595 m2 alapterületű udvar. A szlovák nemzetiségi óvodai csoport működéséhez rendelkezésre áll az Ifjúság útja 9. sz. /hrsz.:4/ alatti 2066 m2 alapterületű ingatlan, a rajta lévő óvoda épülete, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés Az óvoda székhelyén tálaló konyhával rendelkezik, a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkeztetést az Aranyhegyi Óvoda biztosítja. Az óvoda pilisszentléleki telephelyén saját főzőkonyhával biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkezést. A pilisszentléleki főzőkonyha ellátja a Babits Mihály Általános Iskola pilisszentléleki szlovák osztályának tanulóit is. 55241-1 Munkahelyi vendéglátás Főzőkonyhája korlátozottan igénybe vehető, munkahelyi vendéglátással biztosítja az étkeztetést a nyugdíjasok számára. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet, és Pilisszentlélek egész területe. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve:
103
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 164/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 366/2003. (IX.18.), a 107/2004. (III. 25.) esztergomi önkormányzati határozattal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okirat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …/2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 422/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. HONVÉD UTCAI ÓVODA, ESZTERGOM ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: 1981. november 20-án alapította Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től jogutód Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 676 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Honvéd utca 15-25. Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés
104
Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott „MOCORGÓ, avagy egészséges életmódra nevelés a családok bevonásával" nevelési program alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés. Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el. Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi tevékenység, valamint az intézményi vagyon működtetése. 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése Az óvoda ellátja integrált nevelés keretében az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermek nevelését. Az intézmény férőhelyeinek száma: 145 Az intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám: 145 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Honvéd utca 15-25. szám /hrsz.:19188/ alatti 6202 m2 alapterületű ingatlan, a rajta lévő óvodaépület, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés Az óvoda saját főzőkonyhával biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkezést. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét.
105
Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Az egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 165/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, a 109/2004. (III. 25.), a 35/2005. (II. 10.) és a 232/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okirat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …/2007. (VI.15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 423/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja az Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: 1935. június 27-én Boronkay Mária Ágota nővér alapította. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 675 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Erzsébet királyné út 43. Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott „Élményszerzésre alapozott személyiség- és képességfejlesztés" nevelési program alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik.
106
Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés. Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el. Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi tevékenység, valamint az intézményi vagyon működtetése. 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése Az óvoda ellátja integrált nevelés keretében az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermekek nevelését. Az intézmény férőhelyeinek száma:
96
Az intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám: 96 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll az Erzsébet királyné út 43.sz. /hrsz.: 18743/ alatti 1832 m2 alapterületű ingatlan, a rajta lévő óvodaépület-rész, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés Az óvoda vásárolt élelmezéssel biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkezést Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje:
107
Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Az egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 166/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 366/2003. (IX.18.), a 108/2004. (II. 10.), a 612/2004. (XII. 15.), a 34/2005. (II. 10.) és a 231/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okirat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …/2007. (VI.15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 424/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Kertvárosi Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Kertvárosi Óvoda, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Kertvárosi Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: 1942-ben alapították. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 673 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2509 Esztergom-Kertváros, Kolozsvári út 18. Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott „Lépésről lépésre " nevelési program alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés.
108
Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el. Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a cigány kulturális nevelés magyar nyelven és a gyermekvédelmi tevékenység, valamint az intézményi vagyon működtetése. 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése Az óvoda ellátja integrált nevelés keretében az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermek nevelését. Az intézmény férőhelyeinek száma: 142 Az intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám:
142
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Kolozsvári út 18.sz. /hrsz:1103/ alatti 3103 m2 alapterületű ingatlan, a rajta levő óvodaépület, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi közétkeztetés Az óvoda saját főzőkonyhával biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkezést. Az intézmény működési területe: Esztergom-Kertváros egész közigazgatási területe. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki.
109
Az egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 167/2002 (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, a 110/2004. (III. 25.), a 305/2004. (VIII. 23.), a 36/2005. (II. 10.) és a 233/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okirat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI.15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 425/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom Az intézmény alapítója: 1887-ben alapította Simor János érsek, az államosítást követően jogutód Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 674 Az intézmény típusa: óvoda Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Rényi Rezső utca 2/a Az intézmény alaptevékenysége: 80111-5 Óvodai nevelés Az óvodai nevelés az óvoda nevelőtestülete által készített és a fenntartó által jóváhagyott - „Lépésről lépésre " nevelési program alapján folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától a tankötelezettség kezdetéig nevelő intézmény. Az óvodai nevelés a gyermek neveléséhez szükséges, a teljes óvodai életet magába foglaló foglalkozások keretében folyik. Az óvoda a gyermek hároméves korától ellátja - a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló törvényben meghatározottak szerint - a gyermek napközbeni ellátásával összefüggő feladatokat is. Minden 5. életévét betöltött gyermek számára kötelező a napi négy óra óvodai nevelés. Az óvodai felvételeket I. fokon az óvodavezető bírálja el. Az óvoda alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi tevékenység, valamint az intézményi vagyon működtetése. 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek nevelése
110
Az óvoda ellátja integrált nevelés keretében az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott gyermek nevelését. Az intézmény férőhelyeinek száma:
146
Az intézménybe maximálisan felvehető gyermeklétszám: 146 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális csoportlétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a nevelési év indításánál, továbbá a nevelési év során, ha új gyermek átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Rényi Rezső u. 2/a. /hrsz.:15338/ alatti 4472 m2 alapterületű ingatlan, a rajta lévő óvodaépület, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55231-2 Óvodai intézményi étkeztetés Az óvoda vásárolt élelmezéssel biztosítja a gyermekek életkorának megfelelő napi háromszori étkezést Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó óvoda közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény nevelési programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az óvoda élén óvodavezető áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Az egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés:
111
Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 168/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 368/2003. (IX.18.), a 111/2004. (III. 25.), a 37/2005. (II. 10.) és a 234/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okirat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …/2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 426/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Zöld Óvoda, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. 427/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja az Arany János Általános Iskola, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ESZTERGOM ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Arany János Általános Iskola, Esztergom Az intézmény alapítója: 1937. szeptember 1-jén Esztergom Város alapította. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Városi Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 810 Az intézmény típusa: általános iskola Az intézmény székhelye: 2509 Esztergom-Kertváros, Kassai út 13. Az intézmény telephelyének címe: 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi utca 39. Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80120 Általános iskolai oktatás Alaptevékenységek: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Az általános iskolában alapfokú, a tankötelezettség teljesítését szolgáló, általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás folyik. Az általános iskolában a tanuló az érdeklődésének, képességének és tehetségének megfelelően felkészül középiskolai, illetve szakiskolai továbbtanulásra, valamint a társadalomba való beilleszkedésre. Az alapfeladatokat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által jóváhagyott pedagógiai program alapján végzi.
112
Az iskola alapfeladatai közé tartozik 2004. szeptember 1-jétől a hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató felkészítése, valamint a cigányság kulturális életének megismertetése, hagyományairól szóló ismeretek oktatása, a gyermekvédelmi feladatok ellátása, a mindennapos testedzés megszervezése. Iskolai könyvtárat működtet. Könyvtára 2003. szeptember 1-jétől Esztergom-Kertváros lakosságának könyvtári szolgáltatást nyújt. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. Alapfeladata az intézményi vagyon működtetése. 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása Az iskola ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott ( dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, hiperkinetikus zavar stb.) sajátos nevelési igényű gyermek integrált oktatását. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: 8 (1-8 évfolyam) Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: 448 - alsó tagozat: 208 - felső tagozat: 240 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20 %-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Kassai u. 13. sz. alatti /hrsz.: 1100/ 1 hektáros területen álló 1449 m2 alapterületű iskolai főépület, 5 különálló iskolaépület, és a bennük lévő berendezés és szakmai felszerelés. Az iskolához tartozik a különálló családi házban lévő 115 m2 alapterületű lakás. Ideiglenes jelleggel használja a Wesselényi u. 39. sz. alatti /hrsz.: 168/ volt Hell József Károly Műszaki Középiskola tornatermét /KT határozat/. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3
Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola vásárolt élelmezéssel biztosítja a tanulók étkeztetését.
Az iskola belföldi és külföldi cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem használt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor érvényes helyi vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. Az intézmény működési területe: Esztergom-Kertváros egész közigazgatási területe. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni.
113
Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 170/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 176/2003. (V.15.) és a 370/2003. (IX. 18.), a 113/2004. (III. 25.), 299/2004. (VIII. 23.), a 39/2005. (II. 10.), a 236/2005. (IV. 21.) és a 106/2006. (III. 16.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI.15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 428/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom Az intézmény alapítója: A 18/1983. számú VB határozattal 1983-ban lett önálló iskola (Kossuth Lajos Általános Iskolából vált ki), alapító Esztergom Város Tanácsa, majd jogutód Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 815 Az intézmény típusa: általános iskola Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Sugár út 24.
114
Székhelyén kívül működő telephelye: 2508 Esztergom-Pilisszentlélek, Ifjúság útja 8. Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80120 Általános iskolai oktatás Alaptevékenységek: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Az általános iskolában alapfokú, a tankötelezettség teljesítését szolgáló, általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás folyik. Az általános iskolában a tanuló az érdeklődésének, képességének és tehetségének megfelelően felkészül középiskolai, illetve szakiskolai továbbtanulásra, valamint a társadalomba való beilleszkedésre. Az alapfeladatokat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által jóváhagyott pedagógiai program alapján végzi. Az iskola alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi feladatok ellátása, a mindennapos testedzés megszervezése. 2004. szeptember elsejétől alapfeladatai közé tartozik a hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató felkészítése. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. Az iskolai oktatás sajátossága: - alapfeladata a szlovák nemzeti kisebbséghez tartozó tanulók iskolai nevelésében-oktatásában kultúrájának és nyelvének ápolása, amelyben a tanítás nyelve a magyar nyelv.
a kisebbség
80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása Az iskola ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott ( dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, hiperkinetikus zavar stb.) sajátos nevelési igényű gyermek integrált oktatását. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: 8 /1-8 évfolyam/ Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: 508 - alsó tagozat: 208 - felső tagozat: 300 A kihelyezett osztály évfolyamainak a száma: 1-4 összevont osztály (alsós) A kihelyezett osztályba felvehető maximális tanulólétszám: 26 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20 %-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Sugár út 24. sz. /hrsz.: 18735/ alatti 9061 m2 , és Pilisszentléleken a 3 hrsz. alatti 863 m2 alapterületű ingatlan, a rajta lévő iskola épülete, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg.
115
Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3
Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola vásárolt élelmezéssel biztosítja a tanulók étkeztetését.
Az iskola belföldi és külföldi cseretáborozásokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem használt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési -oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadása a mindenkor érvényes helyi vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. Az iskola speciális tevékenysége a „Sugár Galéria" működtetése nonprofit módon. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 173/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 72/2003. (II.13.), a 305/2003. (VIII.5.) és a 371/2003. (IX.18.), a 114/2004. (III. 25.), a 300/2004. (VIII. 23.), a 40/2005. (II. 10.) és a 237/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék:
116
Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …/2007. (VI.15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 429/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a József Attila Általános Iskola, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. József Attila Általános Iskola, Esztergom A L A P Í T Ó O K I R A TA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: József Attila Általános Iskola, Esztergom Az intézmény alapítója: 1865. X. 15-én alapította Szcitovszky János érsek. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata. 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 812 Az intézmény típusa: általános iskola Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Martsa Alajos utca 2. Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80120 Általános iskolai oktatás Alaptevékenységek: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Az általános iskolában alapfokú, a tankötelezettség teljesítését szolgáló, általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás folyik. Az általános iskolában a tanuló az érdeklődésének, képességének és tehetségének megfelelően felkészül a középiskolai, illetve a szakiskolai továbbtanulásra, valamint a társadalomba való beilleszkedésre. Az alapfeladatokat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által jóváhagyott pedagógiai program alapján végzi. Az iskola alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi feladatok ellátása, a mindennapos testedzés megszervezése. 2004. szeptember elsejétől alapfeladatai közé tartozik a hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató felkészítése. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. Az iskola 2007. szeptember 1-jétől helyet ad a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom gyermekkönyvtári állományának elhelyezésére. 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat Az iskola speciális alapfeladata az óvodás gyermekek, az általános és középiskolás tanulók részére a gyógytestnevelés szakszolgáltatás nyújtása. 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása Az iskola ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott ( dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, hiperkinetikus zavar stb.) sajátos nevelési igényű gyermek integrált oktatását. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben)
117
92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: 8 (1-8 évfolyam) Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: alsó tagozat: felső tagozat:
672 312 360
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Martsa Alajos utca 2. sz. (hrsz:16174) alatti 4098 m2 alapterületű ingatlan a rajta levő iskola épületével, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3
Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola vásárolt élelmezéssel biztosítja a tanulók étkeztetését.
Az iskola táborokat és cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor érvényes helyi önkormányzati vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114.§-ának hatálya alá. Az iskola speciális tevékenysége: a „Bánomi Galéria" működtetése nonprofit módon. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyigazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és a feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír.
118
Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 171/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 306/2003. (VIII.5.), a 115/2004. (III. 25.), a 303/2004. (VIII. 25.), a 41/2005. (II. 10.) és a 238/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 430/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom Az intézmény alapítója: 1927. IX. 14-én jött létre. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmémy OM azonosítója: 031 813 Az intézmény típusa: általános iskola Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Petőfi Sándor utca 20. Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80120 Általános iskolai oktatás Alaptevékenységek: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Az általános iskolában alapfokú, a tankötelezettség teljesítését szolgáló, általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás folyik. Az általános iskolában a tanuló az érdeklődésének, képességének és tehetségének megfelelően felkészül a középiskolai, illetve a szakiskolai továbbtanulásra, valamint a társadalomba való beilleszkedésre. Az alapfeladatokat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által jóváhagyott pedagógiai program alapján végzi.
119
Az iskola alapfeladatai közé tartozik a gyermekvédelmi feladatok ellátása, a mindennapos testedzés megszervezése. 2004. szeptember elsejétől alapfeladatai közé tartozik a hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató felkészítése. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. 2007. szeptember 1-jétől elegendő tanulólétszám alapján emelt óraszámban nyelvoktatást folytathat a fenntartói többletórákból. Az iskolai oktatás sajátossága: - emelt óraszámú ének-zenetanítás évfolyamonként egy osztályban 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása Az iskola ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott ( dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, hiperkinetikus zavar stb.) sajátos nevelési igényű gyermek integrált oktatását. 80123-6 Általános iskolai felnőttoktatás Alapfeladata a felnőttoktatás területén a tankötelezettség megszűnése után általános iskolai osztály(ok) működtetése esti oktatási munkarendje szerint. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: 8 (1-8 évfolyam) Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: alsó tagozat: felső tagozat:
478 208 270
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20%-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt. A felnőttoktatás évfolyamainak száma: 5 (4-8 évfolyam) A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Petőfi Sándor utca 20. sz. (hrsz: 19449) alatti 3678 m2 alapterületű ingatlan a rajta levő iskola épületével, a benne lévő berendezés és szakmai felszerelés. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3
Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola vásárolt élelmezéssel biztosítja a tanulók étkeztetését.
Az iskola táborokat és cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor érvényes helyi önkormányzati vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114.§-ának hatálya alá. Az iskola speciális tevékenysége: a „Híd Galéria" működtetése nonprofit módon. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe:
120
Esztergom Város egész közigazgatási területe, szorosabban a fenntartó által meghatározott körzet. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyigazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és a feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 172/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 281/2003. (VII.1.), a 307/2003. (VIII.5.), a 116/2004. (III. 25.), a 301/2004. (VIII. 25.), a 42/2005. (II. 10.) és a 239/2005. (IV. 21.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 431/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Zsolt Nándor Alapfokú Zene- és Művészeti Iskola, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. 432/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva)
121
Az intézmény neve: Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola (2500 Esztergom, u. 29.) Az intézmény alapítója:
Az intézmény fenntartója:
Dobogókői
1974. szeptember 1-jén alapította Esztergom Város Tanácsa, jogutód Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés (2800 Tatabánya V., Fő tér 4.) és Esztergom Város Önkormányzatának Képviselőtestülete (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) intézményfenntartó társulása.
A fenntartó rövid neve:
Általános Iskola és Speciális Szakiskola Intézményt Fenntartó Társulás 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 038 526 Az intézmény típusa: többcélú, összetett iskola gyógypedagógiai nevelési-oktatási intézmény
Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Dobogókői út 29. Az intézmény telephelye: 2510 Dorog, Bányász körönd 31. Az intézmény alaptevékenysége: 80112-6 Sajátos nevelési igényű gyermekek óvodai nevelése 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, általános iskolai nevelése, oktatása 80222-5 Sajátos nevelési igényű nappali rendszerű, szakiskolai nevelése, oktatása 80225-2 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás 80511-3 Napközi otthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Ellátja a középsúlyos és halmozottan fogyatékos gyermekek korai gondozását 3 éves korig. Ellátja a 3-7 éves értelmi fejlődésükben akadályozott, az autista és más fogyatékossággal rendelkező gyermekek óvodai nevelését. Külön csoportot működtet mozgássérült gyermekeknek, ellátja iskolai nevelésüket-oktatásukat konduktor segítségével. Alapfeladata a Tanulási Képességet Vizsgáló Szakértői Bizottság szakvéleménye alapján, az értelmileg akadályozott, a tanulásban akadályozott, esetleg társfogyatékossággal élő gyermekek iskolai nevelése-oktatása 18. osztályban. A speciális szakiskolája a tanulásban akadályozott gyermekeket készíti fel szakmai vizsgára, vagy nyújt részükre munkába álláshoz és életkezdéshez szükséges ismereteket. Készségfejlesztő speciális szakiskolája a középsúlyos értelmi fogyatékos tanulók részére biztosítja az életkezdéshez való felkészülést, a munkába állást. Kiemelt alapfeladata a gyermek- és ifjúságvédelem, valamint a cigány etnikumhoz tartozó gyermekek szocializációjának segítése. Gondoskodik az intézmény óvodásainak és tanulóinak beszédjavításáról logopédus, mozgásfejlesztéséről konduktor és gyógytornász segítségével. Biztosítja a napközis ellátást, menzát, tanulószobát szervezhet. Az iskola az alapfeladatokat tanórai keretben, illetve a tanulók érdeklődése és igényei szerint tanórán kívüli foglalkozásokon teljesíti. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet más intézményekkel. 2004. szeptember elsejétől alapfeladatai közé tartozik a hátrányos helyzetű tanulók képesség-kibontakoztató felkészítése. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. Az intézmény évfolyamainak /csoportjainak/ száma: rehabilitációs óvoda: 3 csoport autisták: 1 csoport mozgásfejlesztő csoport: 1 csoport általános iskola: 8 évfolyam speciális szakiskola: 4 évfolyam /9-12. évf./
122
készségfejlesztő speciális szakiskola: 4 évfolyam /9-12. évf./ Az intézménybe maximálisan felvehető gyermek/tanulólétszám: Rehabilitációs óvoda Általános iskola 1. tanulásban akadályozottak általános iskolája mozgásfejlesztő csoport 2. értelmileg akadályozottak: autista csoport foglalkoztató csoport Speciális szakiskola Készségfejlesztő speciális szakiskola Maximálisan felvehető tanulólétszám:
25 fő 1-4. évf. 5-8. évf. 1-8. évf. 1-4. évf. 5-8. évf. 9-12. évf. 9-12. évf.
104 fő 120 fő 10 fő 10 fő 9 fő 10 fő 140 fő 12 fő 440 fő
A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: Feladata ellátásához rendelkezésre áll a 18203/1 hrsz. alatti ingatlan, a rajta lévő iskola épületeivel, a benne lévő berendezések és szakmai felszerelések. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. A dorogi telephely működéséhez rendelkezésre álló vagyon: Dorog, Bányász körönd 31. sz. alatti ingatlan (iskolaépület) hrsz.1825, és a jogelőd Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzattól átvett ingó vagyon. A vagyon feletti rendelkezés: az ingatlan tulajdonosa: Dorog Város Önkormányzata az ingatlan ingyenes használója: Esztergom Város Önkormányzata az ingatlan vagyon kezelője: az Intézmény ingóság tulajdonosa: Esztergom Város Önkormányzata ingóság vagyonkezelője: az Intézmény Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola vásárolt élelmezéssel biztosítja a tanulók étkeztetését 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás (Tanfolyami jellegű felnőttképzést folytathat) Az iskola táborokat és cseretáborokat szervezhet. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célokra hasznosíthatja. A helyiségek bérbeadását a mindenkor hatályos vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. Az intézmény működési területe: Komárom-Esztergom megye közigazgatási területe. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi-gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni.
123
Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Az alapítói-fenntartói feladat-és hatásköröket Esztergom Város Önkormányzata gyakorolja (gesztor önkormányzat). Az intézmény költségvetését érintő döntésekhez a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés előzetes egyetértése szükséges, egyéb kérdésekben ki kell kérni a megyei közgyűlés elnökének előzetes véleményét. Az intézmény működésével kapcsolatos jegyzői hatáskörökben Esztergom Város Jegyzője jár el.
Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal rendelkezik. A többcélú, összetett intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján, határozott időre, öt évre nevezi ki a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnöke véleményének előzetes kikérésével. Fegyelmi eljárás, a vezető felmentése Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének hatáskörébe tartozik. E döntésekhez a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés elnökének előzetes véleményét ki kell kérni. Az egyéb munkáltatói jogokat az igazgató felett Esztergom Város Polgármestere gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 174/2002. (VIII. 8.) KT. határozattal elfogadott, majd a 282/2003. (VII. 3.), a 308/2003. (VIII. 5.) és a 372/2003. (IX. 18.), a 21/2004. (II. 12.), a 195/2004. (V. 20.), a 259/2004. (VI. 10.), a 303/2004. (VIII. 23.), a 48/2005. (II.10.), a 240/2005. (IV. 21.) és a 232/2006. (VI. 14.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melyek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumokat az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával. 433/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. MAJER ISTVÁN NEVELÉSI TANÁCSADÓ, LOGOPÉDIAI INTÉZET SZOLGÁLAT (EGYSÉGES SZERKEZETBE FOGLALVA) ALAPÍTÓ OKIRATA
ÉS
GYERMEKJÓLÉTI
Az intézmény neve: Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat Az intézmény alapítója: 2003. szeptember 1-jén alapította Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.
124
Az intézmény fenntartója:
a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés (2800 Tatabánya V., Fő tér 4.), Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.), Dömös Község Önkormányzata Képviselő-testülete (2027 Dömös, Táncsics Mihály út 2.) és Pilismarót Község Önkormányzatának Képviselő-testülete (2028 Pilismarót, Rákóczi út 15.) Intézmény-működtető Társulása.
A fenntartó rövid neve: Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat Intézményműködtető Társulás 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 200 325 Az intézmény típusa: többcélú, közös igazgatású egységes pedagógiai szakszolgálat és gyermekjóléti szolgálat Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Baross Gábor út 3. Az intézmény alaptevékenysége: 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat 85324-4 Családsegítés A nevelési tanácsadó feladata a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézségekkel küzdő gyermek problémáinak feltárása, ennek alapján szakvélemény készítése, a gyermek rehabilitációs célú foglalkoztatása a pedagógus és a szülő bevonásával, továbbá az óvoda megkeresésére szakvélemény készítése az iskolakezdéshez, ha a gyermek egyéni adottsága, fejlettsége szükségessé teszi. Iskolaérettségi vizsgálatok lefolytatása. A nevelési tanácsadás keretében szakvéleményt készít az iskolába lépéshez szükséges fejlettség megállapítása céljából, abban az esetben, ha a gyermek nem járt óvodába; az óvodai nevelés részvételi kötelezettség alól történő felmentés céljából; a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő gyermek, tanuló óvodai nevelésével, illetőleg iskolai nevelésével és oktatásával kapcsolatos feladatok meghatározása céljából. A logopédiai intézményegység feladata a beszédindítás, beszédhibák javítása, nyelvi-kommunikációs zavarok javítása, dyslexia megelőzése és gyógyítása. A gyermekjóléti szolgálat intézményegység feladata a gyermekek családban történő nevelkedésének elősegítése, a gyermekek veszélyeztetettségének megelőzése, a gyermekek veszélyeztetettségének megszüntetése, védelembe vételhez kapcsolódó szolgáltatási feladatok, a családból kiemelt gyermekek visszahelyezésének elősegítése, illetve utógondozása, közreműködés az örökbefogadással kapcsolatos döntéshozatalban. A gyermekjóléti szolgálat - összehangolva a gyermekeket ellátó egészségügyi és nevelési-oktatási intézményekkel, illetve szolgálatokkal – szervezési, szolgáltatási és gondozási feladatokat végez. Az intézmény alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezési joga: Feladata ellátásához rendelkezésére áll a 18093 hrsz.-ú Baross Gábor út 3. szám alatti ingatlan a rajta lévő 707 m2 hasznos alapterületű épület, továbbá a pedagógiai szakszolgálat és a gyermekjóléti szolgálat berendezése és szakmai felszerelése. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város önkormányzata. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenysége: A nevelési tanácsadó mentálhigiénés tevékenységet folytathat. Igény szerint egyéni vagy csoportos terápiás foglalkozásokat szervez. Az intézmény működési területe: A pedagógiai szakszolgálati feladatokat ellátja Esztergom város, Dömös, Mogyorósbánya, Pilismarót községek, Tát nagyközség közigazgatási területén. A gyermekjóléti szolgálat feladatait Esztergom város, Dömös község és Pilismarót község közigazgatási területén látja el.
125
Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi-gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó intézmény közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Az alapítói-fenntartói feladat- és hatásköröket Esztergom Város Önkormányzata gyakorolja (gesztor önkormányzat). A Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat előzetes egyetértése szükséges a pedagógiai szakszolgálat elkülönített költségvetését érintő valamennyi döntéshez. Dömös Község Önkormányzatának és Pilismarót Község Önkormányzatának előzetes egyetértése szükséges a gyermekjóléti szakszolgálat elkülönített költségvetését érintő valamennyi valamennyi döntéshez. A pedagógiai szakszolgálat működéséhez kapcsolódó egyéb kérdésekben ki kell kérni a megyei közgyűlés elnökének előzetes véleményét. Az intézmény működésével kapcsolatos jegyzői hatásköröket Esztergom Város Jegyzője gyakorolja. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az intézmény élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal rendelkezik. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján, határozott időre, öt évre nevezi ki a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnöke, Dömös Község Polgármestere és Pilismarót Község Polgármestere véleményének előzetes kikérésével. Fegyelmi eljárás, a vezető felmentése Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének hatáskörébe tartozik. E döntésekhez a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés Elnökének, Dömös Község Polgármesterének és Pilismarót Község Polgármesterének előzetes véleményét ki kell kérni. Egyéb munkáltatói jogokat az igazgató felett Esztergom Város Polgármestere gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 277/2003. (VII. 3.) esztergomi önkormányzati határozattal elfogadott , a 49/2005. (II. 10.), a 245/2005. (IV. 21.) és a 684/2005. (XI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, mely eredeti példányát, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 434/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom
126
Az intézmény alapítója: 1988-tól önálló iskola, alapítója Esztergom Város Tanácsa, jogutód Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 968 Az intézmény típusa: többcélú, összetett iskola szakközépiskola és szakiskola Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Szent István tér 7-9. Székhelyén kívül működő telephelyei: 2500 Esztergom, Klapka tér 2. /oktatási kabinet/ 2500 Esztergom, Szent István tér 5. (volt Balassa épület) Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80210 Általános középfokú oktatás Alaptevékenységek: 80217-7 Nappali rendszerű szakközépiskolai nevelés, oktatás A szakközépiskolai képzésben ellátja a kilencedik évfolyamtól kezdődően az érettségire való felkészítést nappali tagozaton. Az érettségire felkészítő oktatásban 9., 10. évfolyamokon szakmai orientáló oktatást folytat a gazdasági és szolgáltató szakterületeken, a 11-12. évfolyamokon szakmai alapozó oktatást folytat közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-és idegenforgalom szakmacsoportokban. A szakközépiskolában a tanuló felkészül az érettségi vizsgára, a felsőfokú továbbtanulásra és előkészül a szakképzésbe való bekapcsolódásra, illetve a munkába állásra. Érettségire épülő, nappali tagozatos szakképesítést nyújtó képzést folytat a 13., illetve 14. évfolyamokon közgazdaság, ügyvitel, kereskedelem-marketing, üzleti adminisztráció, vendéglátás-idegenforgalom szakmacsoportokban. A szakmai vizsgára felkészítő, szakképzési évfolyamok számát az Országos Képzési Jegyzék határozza meg. 2006. szeptember 1-jétől a 9. évfolyamon egy osztályban nyelvi előkészítő osztályt indíthat. 2007. szeptember 1-jétől a győri Széchenyi István Egyetemmel kötött együttműködési megállapodás alapján felsőfokú szakképzést folytat a felsőoktatási intézmény képzési programjának részét képező szakképzési programok alapján közgazdaság, kereskedelem-marketing és üzleti adminisztráció szakmacsoportokban 80220 Szakiskolai oktatás, szakképzés 80221-4 Nappali rendszerű szakiskolai nevelés, oktatás 80224-1 Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatás Nappali rendszerű, szakképesítés megszerzésére felkészítő iskolai oktatást folytat kereskedelmi és vendéglátó szakmacsoportban. A kilencedik-tizedik évfolyamon az általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás folyik, továbbá pályaorientáció, szakmai előkészítő ismeretek oktatása, valamint szakmai alapozó oktatás is folyhat. A szakképzési évfolyamokon (11-12.) az Országos Képzési Jegyzékben meghatározott szakképzési követelmények alapján szakmai vizsgára való felkészítés folyik. Az oktatási kabinet épületeiben kereskedelmi, vendéglátó- és idegenforgalmi szakmai gyakorlat folyik. Az alapfeladatokat tanórai keretben illetve a tanulók érdeklődése, igényei szerint tanórán kívüli foglalkozásokon teljesíti az iskola a Képviselő-testület által jóváhagyott pedagógiai program alapján. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az ifjúságvédelmi feladatok ellátása. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. 80219-9 Szakközépiskolai felnőttoktatás
127
Szakközépiskolai oktatást folytat 9-12. évfolyamon az esti tagozatos oktatás munkarendje szerint. 80402-8 Iskolarendszeren kívüli szakmai oktatás, vizsgáztatás 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: - szakközépiskola: - OKJ képzés: középfok felsőfok - szakiskola
4(5) évfolyam 2 évfolyam 2 évfolyam 4 évfolyam
Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: szakközépiskola (16 osztály) OKJ képzés (7 osztály) szakiskola (8 osztály)
(9-13. évfolyam) (13-14.évfolyam) (13-14. évfolyam) (9-12. évfolyam) 1.085 fő 560 fő 245 fő 280 fő
A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20 %-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a 16317 hrsz. alatti 669 m2 alapterületű ingatlan a rajta lévő iskolaépületével és a 15573 hrsz. alatti 979 m2 alapterületű ingatlanon fekvő iskola épület, a benne lévő berendezések és szakmai felszerelések. A közgazdasági szakképzéshez rendelkezésre áll a Főszékesegyházi Káptalan tulajdonában lévő (a 12018/2002. iktatószámú és a 184/2002 T. számú együtműködési megállapodás értelmében az ingatlant a Káptalan 40 éves időtartamra Esztergom Város Önkormányzata használatába adja) 15931 hrsz-ú, természetben Esztergom, Szent István tér 4-6. szám alatt található ingatlanon felújított iskolaépület, továbbá az önkormányzat tulajdonát képező berendezések és szakmai felszerelések. Ideiglenesen rendelkezésére áll 2004. október 21-től (a felújítás megkezdéséig) a 15956 hrsz.-ú Esztergom, Szent István tér 5. szám alatti ingatlan a rajta lévő iskolaépülettel és tornateremmel. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola táborokat és cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor érvényes helyi önkormányzati vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. A diákturisztikai férőhelyeket szálláshelyként értékesítheti. Iskolarendszeren kívüli felnőttoktatásban átképzésre, továbbképzésre és vizsgára felkészítő tanfolyamokat szervezhet, vizsgáztat. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe és regionális beiskolázású.
128
Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 118/2004. (III. 25.) és a 119/2004. (III.25.) esztergomi önkormányzati határozattal jóváhagyott, a 6/2004. (I. 22.), a 306/2004. (VIII.23.), a 445/2004. (X. 22.), 44/2005. (II.10.), a 241/2005. (IV. 21.), a 404/2005 (VI. 16.), a 105/2006. (III. 16.) és a 329/2006. (VIII. 8.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okiratok, melyek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumokat az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a .…/2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 435/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Kőrösy László Középiskolai Kollégium, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. június 30. Kőrösy László Középiskolai Kollégium, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Kőrösy László Középiskolai Kollégium, Esztergom Az intézmény alapítója: 1959-ben alapították. Jogutód alapító 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 040 512
129
Az intézmény típusa: középiskolai kollégium Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Szent István tér 6. Az intézmény székhelyén kívül működő telephelye: 2500 Esztergom, Budai Nagy Antal utca 38. sz. (kollégium épülete) Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 55130 Diákotthoni, kollégiumi ellátás Alaptevékenységek: 55131-5 Diákotthoni, kollégiumi szálláshelynyújtás 80510 Oktatáshoz kapcsolódó egyéb tevékenység 80512-4 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő gyermekek, tanulók externátusi, kollégiumi nevelése, oktatása 80513-5 Nappali rendszerű iskolai oktatásban résztvevő sajátos nevelési igényű gyermekek, tanulók kollégiumi, externátusi nevelése, oktatása (szorgalmi időben). Alapfeladata a középfokú oktatásban részt vevő tanulók kollégiumi ellátásának biztosítása. Megteremti a feltételeket az iskolai tanulmányok folytatásához azoknak, akiknek a középfokú tanuláshoz lakóhelyükön nincs lehetőségük, akiknek a tanuláshoz megfelelő feltételeket a szülők nem tudják biztosítani. Alapfeladata a tanulók humánus légkörben való nevelése, képességeinek fejlesztése, iskolai tanulmányainak segítése, sportolási, művelődési lehetőségek biztosítása. A kollégium szorgalmi időben folyamatos munkarendben működik. Orvosi ellátást és folyamatos pedagógiai felügyeletet biztosít. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. A kollégium alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. Az intézmény férőhelyeinek a száma: 132 Az intézménybe maximálisan felvehető tanuló létszám: 132 A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll az 15953 hrsz. alatti 3439 m2 alapterületű ingatlan és a 18194 hrsz. alatti 2560 m2 alapterületű ingatlan, valamint az ingatlanokban lévő berendezések és szakmai felszerelések. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55233-4 Kollégiumi intézményi közétkeztetés 75195-0 Intézményi étkeztetés kiegészítő tevékenységként 75195-2 Közoktatási intézményekben végzett kiegészítő tevékenységek 75195-8 Egyéb kiegészítő tevékenységek (rendezvények, mosatás) A kollégium olyan tandíjfizetéses foglalkozásokat szervezhet, amelyek a közoktatási törvény 116. §-ának hatálya alá tartoznak. A kollégium belföldi és külföldi cseretáborozásokat szervezhet. Szabad férőhelyeit turisztikai célra köteles hasznosítani. 2003. január elsejétől működteti az informatikai központot /Multi Center). Kiegészítő tevékenységként az alábbi gazdasági tevékenységeket végezheti: 55 Szálláshely szolgáltatás, vendéglátás 55,23 Egyéb kereskedelmi szálláshely-szolgáltatás 55,30 Éttermi, cukrászdai vendéglátás
130
55,5 55,51 55,52 93,01
Munkahelyi közétkeztetés Munkahelyi étkeztetés Közétkeztetés Textil, szőrme mosása, tisztítása
Vállalkozási tevékenysége: Szorgalmi időben korlátozottan igénybevehető, tanítási szünetekben teljes körű vendéglátóipari szolgáltatás. A vállalkozási tevékenység mértéke: a költségvetési támogatást is magában foglaló, ténylegesen teljesített összbevétel 1/3-a. Az intézmény működési területe: Felvételi körzete regionális Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó kollégium közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 178/2002. (VIII.08.) KT határozattal elfogadott, majd a 1/2003. (I.16.), a 304/2003. (VIII. 05.), a 312/2003. (VIII.05.), a 121/2004. (III. 25.), a 47/2005. (II. 15.), a 244/2005. (IV. 21.), a 109/2006. (III. 16.) és a 357/2006. (VIII. 24.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. június 15. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …/2007. (VI. 15.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 436/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2007. szeptember 1-jétől 2009. július 31-ig az intézmény heti 5 órás könyvtári órakeretével csökkenti a József Attila Általános Iskola, Esztergom engedélyezett órakeretét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: értesítésre a döntést követően 15 napon belül 437/2007. (VI.15.) esztergomi öh.
131
1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Vértes Volán ZRt. tervezett beruházását elfogadja a Mátyás király úti autóbusztároló és a hozzá kapcsolódó útszakasz építése vonatkozásában. Felkéri a Polgármestert – a határozat mellékletét képező - megállapodás aláírására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri dr. Horváth Istvánt, a Vértes Volán ZRt. vezérigazgatóját, hogy a 2004. április 30-án megkötött szerződésben szereplő összeg, 31.000.000 Ft + ÁFA, Mátyás király úti autóbusztároló és a hozzá kapcsolódó útszakasz építésére történő felhasználását terjessze az Igazgatóság elé. 3. Amennyiben az 1. pontban szereplő megállapodással kapcsolatban a Vértes Volán ZRt. részéről formai, tartalmi, a szerződés érdemét nem érintő változás merül fel, a Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot annak jóváhagyására, a Polgármestert pedig annak aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás aláírására a döntést követő 30 napon belül MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., képviseli: Meggyes Tamás polgármester), mint Megbízó (továbbiakban: Önkormányzat), másrészről: név: Vértes Volán Autóbuszközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság. (székhely: 2800 Tatabánya, Csaba u. 19., képviseli: dr. Horváth István vezérigazgató) nyilvántartja: Komárom-Esztergom megyei Bíróság, cégjegyzékszám: 11-10-001427 adószám: 11184708-2-11 számlaszám: K&H Rt. 10400913-09117787-00000000 mint támogatott (továbbiakban:Megbízott) között, alulírott napon a következő feltételekkel: 1
ZRt. vállalja, hogy 31.000.000 Ft+ ÁFA összeget-ot a helyi közforgalmú közlekedés fejlesztésére fordít a következő módon: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete …./2007.(VI.15.) esztergomi öh. határozatában úgy döntött, hogy a Vértes Volán ZRt. által felajánlott beruházást (Mátyás király úti autóbusztároló kialakítása és a hozzá kapcsolódó út megépítése) elfogadja 31.000.000 Ft + ÁFA értékhatárig. A tervezett beruházás befejezésének végső határideje: 2008. április 30.
2. ZRt. tudomásul veszi, hogy amennyiben jelen megállapodás 1. pontjában vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, a későbbiekben az Önkormányzattól támogatást nem kaphat, illetve – az Önkormányzat választása szerint – a Támogatott a kötelezettség megszegéséből fakadó mindennemű felelősséget vállalja. Jelen megállapodást Felek, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírták. Esztergom, 2007. június Esztergom Város Önkormányzata
Esztergom, 2007. június Vértes Volán Zrt.
438/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatására kiírt pályázaton elnyert 9.335.000 Ft-ot, valamint az Önkormányzat által biztosított, a normatív támogatással megegyező összegű önrészt, 9.335.000 Ft-ot, mindösszesen 18.670.000 Ft-ot támogatási szerződés megkötése útján biztosítja Vértes Volán ZRt. részére, mely összegből 9.335.000 Ft-ot ZRt. Esztergom infrastrukturális fejlesztésére fordít. Felkéri a Polgármestert a - határozat mellékletét képező - támogatási szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására a pályázatról való értesítést követő 30 napon belül
132
TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről: Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., képviseli: Meggyes Tamás polgármester), mint Támogató (továbbiakban: Önkormányzat), másrészről: a Vértes Volán Autóbuszközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság. (székhely: 2800 Tatabánya, Csaba u. 19., képviseli: dr. Horváth István vezérigazgató) Nyilvántartja: Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, Cégjegyzékszám: 11-10-001427 Adószám: 11184708-2-11 Számlaszám: K&H Rt. 10400913-09117787-00000000 mint Támogatott (továbbiakban: Támogatott) között, alulírott napon a következő feltételekkel: 1. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló törvény, valamint a helyi közforgalmú közlekedés normatív támogatásáról szóló 10/2006. (II. 28) GKM-BM együttes rendelet alapján az Önkormányzat a 2007. évben is megigényelte a helyi közforgalmú közlekedési normatív támogatást, melynek keretén belül 9.335.000 Ft-ot nyert. Az Önkormányzat a Támogatottnak 2007-ben a teljes összeget - 9.335.000 Ft-ot, azaz Kilencmillióháromszázharmincötezer forintot - mint támogatást átutalja a helyi közforgalmú közlekedés működtetése céljából. Az Önkormányzat saját költségvetéséből a Támogatottnak további 9.335.000 Ft-ot, azaz Kilencmillióháromszázharmincötezer forintot, mint önrészt biztosít a helyi közlekedés fejlesztésének finanszírozására. 2. Az Önkormányzat vállalja, hogy az 1. pontban szereplő helyi közforgalmú közlekedési normatívát, valamint a saját költségvetéséből biztosított önrészt, összesen 18.670.000 Ft-ot, azaz Tizennyolcmillióhatszázhetvenezer forintot, egy összegben Támogatott 10400913-09117787-00000000 számú számlájára átutalja 2007. szeptember 30-ig. 3.
Támogatott vállalja, hogy: -
-
a normatív támogatást kizárólag Esztergom Város helyi közforgalmú közlekedésének (a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló törvény - 2005. évi CLIII. tv - 15. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében) működtetésére, folyamatos üzemeltetésére és eszközfenntartási ráfordításainak finanszírozására használja fel; az Önkormányzat által nyújtott támogatást pedig kizárólag Esztergom Város infrastrukturális fejlesztésére fordítja; a felhasználási kötöttséggel járó támogatást csak az Önkormányzattal kötött megállapodás alapján végzett menetrendszerinti teljesítmény finanszírozására használja fel; folyamatos betekintést enged azokba a nyilvántartásokba, amelyekből nyomon követhető a támogatás cél szerinti felhasználása; a támogatás felhasználásáról tartalmi, valamint (bizonylatokkal alátámasztott) pénzügyi beszámolót készít, és az Önkormányzat felé elszámol 2008. január 31-ig; a működési támogatást a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 77. §-a (2) bekezdésének d) pontja alapján egyéb bevételként kell elszámolnia; a fejlesztési támogatást a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény 86. §-a (4) bekezdésének b) pontja alapján az (5) bekezdés szerint eljárva – az értékcsökkenés ellentételezéseként – rendkívüli bevételként kell elszámolnia; az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény értelmében a támogatás nem minősül sem megrendelés ellenértékének, sem árat közvetlenül befolyásoló államháztartási támogatásnak, ezért a támogatás összege után áfa fizetési kötelezettség nem keletkezik az elszámolás keretében közölnie kell a szolgáltatónál (Támogatott) megjelenő a) a település helyi közlekedéséből származó tényleges nettó (ÁFA nélküli) díj bevételt a tárgyévre (2007) vonatkozóan, b) az igénybe vett fogyasztói árkiegészítés nettó (ÁFA nélküli) összegét a tárgyév re (2007) vonatkozóan, c) a szolgáltatónak (Támogatott) nyújtott önkormányzati működési támogatást a tárgyévre (2007) vonatkozóan,
133
d) a szolgáltatónak (Támogatott) nyújtott önkormányzati fejlesztési támogatást a tárgyévre (2007) vonatkozóan, e) a szolgáltatónak (Támogatott) a normatív támogatásból nyújtott támogatást a tárgyévre (2007) vonatkozóan, valamint a szolgáltató helyi közlekedési tevékenységére vonatkozó üzemi (üzleti) tevékenység ráfordításait közlekedési üzemágaként, a tárgyévet megelőző (2006) évre vonatkozóan. 4.
Támogatott tudomásul veszi, hogy amennyiben jelen támogatási szerződés 3. pontjában rögzített kötelezettségeit nem teljesíti, a későbbiekben az Önkormányzattól támogatást nem kaphat, illetve – az Önkormányzat választása szerint – a Támogatott a kötelezettség megszegéséből fakadó mindennemű felelősséget vállalja.
Jelen támogatási szerződést Felek, mint akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag aláírták. Esztergom, 2007 június ………… ……………………………………… Esztergom Város Önkormányzata Meggyes Tamás polgármester Támogató
…………………………………………. Vértes Volán Autóbuszközlekedési ZRt. dr. Horváth István vezérigazgató Támogatott
439/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Vértes Volán ZRt. tervezett beruházását 20.000.000 Ft értékhatárig elfogadja a Mátyás király úti autóbusztároló és a hozzá kapcsolódó útszakasz építése vonatkozásában. Felkéri a Polgármestert – a határozat mellékletét képező - megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás aláírására a döntést követő 30 napon belül
MEGÁLLAPODÁS amely létrejött egyrészről Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., képviseli: Meggyes Tamás polgármester), mint Megbízó (továbbiakban: Önkormányzat), másrészről: név: Vértes Volán Autóbuszközlekedési Zártkörűen Működő Részvénytársaság (székhely: 2800 Tatabánya, Csaba u. 19., képviseli: dr. Horváth István vezérigazgató) nyilvántartja: Komárom-Esztergom Megyei Bíróság, cégjegyzékszám: 11-10-001427 adószám: 11184708-2-11 számlaszám: K&H Rt. 10400913-09117787-00000000 mint támogatott (továbbiakban:Megbízott) között, alulírott napon a következő feltételekkel: 1.
ZRt. vállalja, hogy 20.000.000 Ft-ot a helyi közforgalmú közlekedés fejlesztésére fordít a következő módon: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007.(VI.15.) esztergomi öh. határozatában úgy döntött, hogy elfogadja Vértes Volán RZt. Által felajánlott beruházást (Mátyás király úti autóbusztároló kialakítása és a hozzá kapcsolódó út megépítése) elfogadja 20.000.000 Ft értékhatárig. A tervezett beruházás befejezésének végső határideje: 2008. április 30.
2.
ZRt. tudomásul veszi, hogy amennyiben jelen megállapodás 1. pontjában vállalt kötelezettségeit nem teljesíti, a későbbiekben az Önkormányzattól támogatást nem kaphat, illetve – az Önkormányzat választása szerint – a Támogatott a kötelezettség megszegéséből fakadó mindennemű felelősséget vállalja.
134
Jelen megállapodást Felek, mint akaratukkal mindenben egyezőt jóváhagyólag aláírták. Esztergom, 2007. június ………………………………… Esztergom Város Önkormányzata
Esztergom, 2007. június …………………………………… Vértes Volán Zrt.
440/2007. (VI.15.) esztergomi öh. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert, hogy a 437/2007.(VI. 15.) esztergomi öh. határozat 2. pontjában szereplő megállapodás, valamint a 438/2007.(VI.15.) esztergomi öh. határozatában szereplő támogatási szerződést egyidejűleg írja alá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás és a támogatási szerződés aláírására a döntést követő 30 napon belül 441/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézményben jelenleg működő közművelődési és kulturális csoportok 2007. szeptember 1-jétől az alábbi intézményekben továbbra is ingyenesen folytathatják tevékenységüket: - A Féja Géza Közösségi Ház, Esztergom-Kertváros: a rejtvényfejtők, a bélyeggyűjtők, a gombászok, az éremgyűjtők csoportjai, az ezoterikus klubok, valamint a szerepjátszó csoportok. - A Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom: a Szabadidő Táncklub, a Carmen Tánccsoport, valamint a Mozdulat Táncegyüttes. - A Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézmény székhelyén (2500 Esztergom, Imaház u. 2/A) továbbra is működhetnek: az Életmód klub, a Cukorbetegek klubja, az 56-os szövetség, a Jóga klub, a Bridzs klub, a Zenei klub, a Gyermek kézműves stúdió, a Gyermek rajziskola, a Regiomontanus Csillagász szakkör, nyelvtanfolyamok, a Kis matematikusok, a Személyiségfejlesztő klub, az ART Fotográfiai Stúdió, a Maintal Baráti Kör, a Szikra Művészeti Műhely és a Bajor Ágost Képzőművész Kör. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmények értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 442/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998.(XII.30.) Korm. rendelet 10. § (4) bekezdése alapján – a határozat mellékletét képező tartalommal – jóváhagyja Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának módosított Szervezeti és Működési Szabályzatát, és azt egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester, Dr. Marosi György jegyző Határidő: azonnal A Polgármesteri Hivatal módosított Szervezeti és Működési Szabályzata a Jegyzői Osztályon megtekinthető! 443/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény 69/A. § (7) bekezdése alapján, valamint a 490/2006. (XI. 30.) esztergomi öh. határozatnak megfelelően bejelenti igényét az ÁPV Rtnél a Vértes Volán Zrt. 841.887.000-ot megtestesítő részvénycsomagjára – a munkavállalói részvénytulajdont ide nem értve – a megye lakosságának egészéhez viszonyított településre vonatkoztatott lélekszámaránynak megfelelően, ebbe beleértve a Megyei Jogú Város lakosságát is. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 101. § (1) bekezdés b) pontja alapján felterjesztési jogával élve a Magyar Köztársaság Kormányának intézkedését kezdeményezi a részvényhányad önkormányzati tulajdonba adása érdekében.
135
3.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a határozat 1. pontjában szereplő igénybejelentés benyújtására, valamint a határozat 2. pontjában szereplő felterjesztés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az igénybejelentés benyújtására: 2007. július 15. a felterjesztés megküldésére: 2007. augusztus 31. 444/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló 1995. évi XXXIX. törvény 69/A. § (7) bekezdése alapján, valamint a 294/2007. (V. 8.) esztergomi öh. határozatnak megfelelően bejelenti igényét az ÁPV Rt-nél az Észak-dunántúli Vízmű Zrt. törzstőkéjét megtestesítő részvénycsomagjára az ellátási terület lakosságának egészéhez viszonyított településre vonatkoztatott lélekszámaránynak megfelelően, ebbe beleértve a Megyei Jogú Város lakosságát is. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 101. § (1) bekezdés b) pontja alapján felterjesztési jogával élve a Magyar Köztársaság Kormányának intézkedését kezdeményezi a részvényhányad önkormányzati tulajdonba adása érdekében. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert a határozat 1. pontjában szereplő igénybejelentés benyújtására, valamint a határozat 2. pontjában szereplő felterjesztés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az igénybejelentés benyújtására: 2007. július 15. a felterjesztés megküldésére: 2007. augusztus 31. 445/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Északi városrész és Szamárhegy építési szabályzatáról szóló 13/2006. (VI.11) esztergomi ör. rendelet módosításáról szóló 24/2006 (V.18) esztergomi ör. rendeletre tett törvényességi észrevételt nem fogadja el. Felkéri a polgármestert, hogy a döntésről értesítse a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetőjét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. augusztus 15. 446/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlésnek, a táji értékek megőrzését célzó, a Komárom–Esztergom megyei területrendezési tervét módosító - a határozat mellékletét képző - rendelettervezetével egyetért. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a KEM önkormányzat értesítésére: a döntést követő 15 napon belül
136
137
447/2007. (VI. 15.) esztergomi öh.**módosítva a 765/2007.(X.30.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Szelektív hulladékgyűjtés Esztergomban” tárgyú, 561/2005. (IX. 15.) esztergomi öh. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: 1. A határozat 1. pontjának hetedik francia bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „Esztergom – Kertváros, 632/6 hrsz.-ú szervizút Damjanich u. 20. sz. előtti szakasza” 2. A határozat 1. pontjának nyolcadik francia bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „Esztergom – Kertváros, Szalézi lakótelep 30011/2 hrsz.-ú területe” 3. A határozat 1. pontja kiegészül a következő tizenegyedik francia bekezdéssel: „¤ Esztergom, Búbánatvölgy, Vadregény panzió területe (a terület tulajdonosával való megállapodás esetén)” A határozat módosításokkal nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: Eszköz Kft. értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 448/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Vadregény panzióval szelektív hulladékgyűjtés tárgyban kötendő megállapodás szövegének jóváhagyására felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot, valamint a Környezetvédelmi, Köztisztasági és Közrendi Bizottságot, a polgármestert pedig annak aláírására. Felelős: Petrovics János elnök, Ivanov Mihály elnök, Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás jóváhagyására a döntést követő 30 napon belül, aláírására a döntést követő 45 napon belül 449/2007.(VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat mellékletét képező tartalommal – elfogadja Esztergom Város Önkormányzatának 2007. évi közbeszerzési tervének 2. számú módosítását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal ESZTERGOM VÁROS ÖNKORMÁNYZATA KÖZBESZERZÉSI TERVE 2. sz. módosítás (2007. január 01. – 2007. december 31. közötti időszakban) I.
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, Negyedik Rész szerinti, A Nemzeti értékhatárok alatti értékű Egyszerű Közbeszerzési Eljárások.
I.1.
A Kbt. 299. §. (1) bekezdés b) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Vagyonbiztosítási szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 2. Iskolatej megrendelése (árubeszerzés) 3. Csapadékvíz csatorna kiépítése és bekötése a csomópontig „A Mátyás király utca folytatása és körforgalommal való összekötése a Suzuki úttal” tárgyú GVOP pályázatban nem szereplő szakaszon. (építési beruházás) 4. Közbeszerzési lebonyolítói szolgáltatás megrendelése (szolgáltatás megrendelés) 5. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal részére étkezési utalvány beszerzése (árubeszerzés) 6. Esztergom „D” – i városrész 1-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 7. Esztergom „D” – i városrész 2-es körzet, közvilágítás korszerűsítés (építési beruházás) 16. Esztergom Város Önkormányzata, Polgármesteri Hivatal takarítása (szolgáltatás megrendelés) 17. Búbánatvölgy Szamárhegy útlejegyzés (mérnöki szolgáltatás megrendelése) 18. Irodaszer, papíráru, irodai kellékanyagok beszerzése (árubeszerzés) 19. 3 köztéri szobor állagmegóvása (szolgáltatás megrendelés) 20. Csatornázás IV. ütem körén kívül maradt csatornaépítés (építési beruházás) 21. Széchenyi tér 7. és 21. gázkazán, gázellátás, központi fűtés kivitelezése. (építési beruházás) 22. Műszaki lebonyolítói szolgáltatás igénybevétele (szolgáltatás megrendelés)
I.2
A Kbt. 299. §. (1) bekezdés a) pontja szerinti Egyszerű Közbeszerzési Eljárások. 1. Légi fényképészeti szolgáltatás teljesítése és digitális ortofotó készítése (szolgáltatás megrendelés)
138
II.
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről”, VI. fejezet szerinti, Nemzeti Értékhatárokat elérő értékű közbeszerzések: 16. A Bánomi áttörés II. szakaszának megépítése: a Trafótól a Terézia u. csomópontig (nyílt eljárás építési beruházás megrendelésére) 17. Esztergom történelmi múltjának bemutatása korszerű informatikai eszközök segítségével. (hirdetmény közzététele nélkül induló tárgyalásos közbeszerzési eljárás) 18. Pilisszentlélek városrészben csatorna hálózat és biológiai szennyvíztisztító telep építése (építési beruházás) 19. Budapesti, Bartók, Virágos utcák csatornázása (építési beruházás) 20. Aranyhegyi lakópark (építési beruházás) 21. Élelmiszer nyersanyagok beszerzése (árubeszerzés) 22. Séta II. projekt keretén belül tervezési szolgáltatás megrendelése 2 eljárás (szolgáltatás megrendelés) 23. Kanonoksori műemlék épületek engedélyes terveinek módosítása (szolgáltatás megrendelés) 24. Búbánatvölgy, Szamárhegy tervvásárlás (árubeszerzés) 25. A volt Hell József Károly Szakközépiskola épületének teljes felújítása (építési beruházás, rendkívüli sürgőséggel)
III.
A 2003. évi CXXIX. tv. „A közbeszerzésekről” IV. fejezet szerinti, Közösségi értékhatárt elérő értékű Közbeszerzési Eljárások. a. Takarítási szolgáltatás Esztergom Város Önkormányzata intézményei és Polgármesteri Hivatala részére. (szolgáltatás megrendelés) b. Közétkeztetési szolgáltatás Esztergom Város Önkormányzata intézményei részére. (szolgáltatás megrendelés) c. E-önkormányzati rendszer supportja a szerződéskötéstől a támogatási szerződésben vállalt időtartam végéig. (szolgáltatás megrendelés) d. Búbánatvölgy Szamárhegy infrastruktúra tervezés (szolgáltatás megrendelés) e. Esztergomi Vízmű Kft. üzletrész vásárlása (árubeszerzés) f. A Fürdő Szálló épületének felújításához finanszírozás biztosítása pénzügyi konstrukció keretében (szolgáltatás megrendelés) g. Hitelfelvétel 400 millió forintot meghaladó mértékben (szolgáltatás megrendelés) h. Fürdő Szálló megvalósítása (szolgáltatással vegyes építési beruházás) i. Keretmegállapodás Esztergom Város mélyépítési munkáinak ellátására (építési beruházás) j. 257 db parkolóhely bérlete a 16380 helyrajzi számú ingatlanon (szolgáltatás megrendelés) k. 83 db parkolóhely bérlete a 17436 helyrajzi számú ingatlanon (szolgáltatás megrendelés)
Esztergom, 2007. június ….. 450/2007. (VI.15.) esztergomi öh.**módosítva a 792/2007.(XI.22.) határozattal*** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a BÉTA-AUDIT Könyvvizsgáló, Pénzügyi és Üzleti Tanácsadó Kft. (1033 Budapest, Sorompó u. 1.) Esztergom Város Önkormányzatának könyvvizsgálói feladataira adott árajánlatát. 2. A Képviselő-testület Esztergom Város Önkormányzata Beszerzési Szabályzatának V.2.g) pontja alapján az 1. pontban szereplő feladatok vonatkozásában eltekint a további árajánlatok bekérésétől. 3. A Képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92/A-B.§-ai alapján úgy dönt, hogy 2007. július 1-től 2012. június 30-ig a BÉTA-AUDIT Könyvvizsgáló, Pénzügyi és Üzleti Tanácsadó Kft.-t (1033 Budapest, Sorompó u. 1.) bízza meg Esztergom Város Önkormányzata könyvvizsgálói feladatainak ellátásával, 95.100 forint+20% ÁFA/hó összegért, és felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Fenti összeg 2007. évi fedezete a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 6.sz. mellékletének 1. sora. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a fenti összeg fedezetének a 2008-2012. évi költségvetési rendeletekbe való tervezéséről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására: a döntést követően 15 napon belül, a fedezet biztosítására: a 2008-2012. évi költségvetési rendeletek elfogadásának ideje. 451/2007. (VI.15.) esztergomi öh.
139
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-tetülete úgy dönt, hogy a Jókai u. 1. szám alatti, 17155 helyrajzi számú, 881 m2 alapterületű, Sándor Palota ingatlan végleges optimális hasznosítási módozatainak vizsgálatára felkéri a Jegyzőt és a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot különös tekintettel az alábbiakra: - pályázat útján történő értékesítés lehetőségei - kötött funkcióra, közfeladat ellátására történő hasznosítás (pl. múzeum, könyvtár, közösségi ház, szállás, vendéglátás) - tőkeemelés vagy apportálással történő gazdálkodás - az ingatlan felújított vagy felújítás nélküli állapotban történő hasznosítása és a különböző hasznosítási módozatok költségvonzatai A Képviselő-testület a 2007. augusztusi ülésén dönt az ingatlan hasznosításának módjáról. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a hasznosítási lehetőségek vizsgálatára: 2007. augusztus 5.
452/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Búbánatvölgy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 41/2005. (XI.5.) esztergomi ör. rendelet módosítása után, a 0957/1 helyrajzi számú 3 ha 6956 m2 területnagyságú erdő művelési ágú megnevezésű 73 magánszemély tulajdonában álló, és a 0957/2 helyrajzi számú ingatlan 3 ha 6790 m2 nagyságú erdő művelési ágú 22 magánszemély tulajdonában álló ingatlanok kisajátítási eljárását a kisajátításról szóló 1976. évi 24. törvényerejű rendelet 4. § m) pontjában szereplő véderdő közcél érdekében – amennyiben a felek az adásvétel feltételeiben nem tudnak megegyezni – megindítja. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a fenti ingatlan tulajdonjogának megszerzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Dédai-sziget tulajdonosai számára történő vételi ajánlattételre: a Búbánatvölgy szabályozási tervének módosítását követő 60 napon belül 453/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat melléklete szerinti tartalommal – jóváhagyja az Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt. Felügyelő Bizottságának Ügyrendjét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 454/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja a Strigonium Zrt. közgyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Strigonium Zrt. Felügyelő Bizottságának Ügyrendjét. Felhatalmazza a polgármestert a döntés közgyűlés elé terjesztésre. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés közgyűlés elé terjesztésére a döntést követő 15 napon belül 455/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat melléklete szerinti tartalommal – jóváhagyja az Esztergom Nyári Fesztivál Kht. Felügyelő Bizottságának Ügyrendjét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 456/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. Felügyelő Bizottságának Ügyrendjét. Felhatalmazza a polgármestert a döntés taggyűlés elé terjesztésre. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
140
457/2007. (VI.15.) esztergomi öh.**módosítva a 607/2007.(VIII.31.) határozattal** 1.) Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Döntés az egészségügyi alapellátáson belül az orvosi ügyeleti feladatok átadásáról az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás részére” tárgyban hozott 39/2007.(II.15.) esztergomi öh. határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat 1. pontjában a „…..2007. július 1-jei fordulónappal….” szövegrész helyébe a „…….2007. szeptember 1-jei fordulónappal…….” szöveg lép. A határozat 3. pontjában a „…..2007. július 1. napjával…..” szövegrész helyébe a „…2007. szeptember 1. napjával…..” szöveg lép. A határozat 4. pontjában a „…..2007. július 1. napjával…..” szövegrész helyébe a „…2007. szeptember 1. napjával…..” szöveg lép. A határozat végrehajtásához kapcsolódó „Határidő: 2007. július 1.” szövegrész helyébe a „Határidő: 2007. szeptember 1.” szöveg lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
458/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Szent Miklós otthonteremtő lakásokkal kapcsolatban szükségesnek tartja elemzés készítését a bérlőkre vonatkozóan az alábbi szempontok alapján: - fizetési képesség, lakbér, lakásrezsi, előtakarékosság szempontjából, - a családban történt változások elemzése: új gyermek születése, gyermek vállalása, otthonteremtésre vonatkozó elképzelések, - a lakásokban élő - egyedülálló szülőkre, - roma származásúakra a fenti szempontok alapján külön ki kell térni, - az otthonteremtési koncepció sikerei, kudarcai. 2. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy 2007. október 31-ig Esztergom Város Önkormányzatának Közjóléti Bizottsága lakásbérletekre új pályázatot nem írhat ki. 3. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a 2007. október 31. én lejáró bérleti szerződések esetében azon bérlőkkel, akik 2007. június 30-án tartozással nem rendelkeznek a bérleti szerződésüket meghosszabbítja azzal, hogy amennyiben családi körülményeik indokolják más lakásba is költözhetnek. A bérleti szerződést legfeljebb 5 évre lehet meghosszabbítani. A választás lehetősége a megüresedő, illetve üres lakások függvényében 2008. június 30-ig áll fenn lakáscsere útján. Felelős: 1-2. pont esetében:Meggyes Tamás polgármester 3. pont esetében: Esztergomi Ingatlankezelő Kft. ügyvezetője Határidő: 1. pont esetében: 2007. augusztusi rendes képviselő-testületi ülés 2. pont esetében: azonnal 3. pont esetében: az új bérleti szerződések megkötésére 2007. szeptember 30. 459/2007.(VI. 15.) esztergomi öh. **módosítva 509/2007.(VI.27.) határozattal 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt, a „Műemlékfürdők fejlesztésének támogatása” tárgyú felhívásra, az Esztergom Szt. István Fürdőtelep egykori gőz- és kádfürdő épületének, valamint a fedett uszoda meglévő épületének a műemléki helyreállítására benyújtja pályázatát. A pályázati önrész, 360.000.000 Ft, biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon fenti összeg fedezetének a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendeletbe történő betervezéséről. A pályázati díj, 1.700.000 Ft forrása a 15/2007. (II.22) esztergomi ör. rendelet 6/A melléklet általános tartalék sora. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert az 1. pontban szereplő pályázat elkészítésére és benyújtására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására: 2007. június 30.
141
460/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 610/2005. (X. 18.) esztergomi öh. határozat, illetve a 611/2005. (X. 18.) esztergomi öh. határozat végrehajtásáról szóló - a határozat mellékletét képező - beszámolót elfogadja. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: azonnal 461/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 19786/1/A helyrajzi számú ingatlanon, természetben a Bajcsy-Zs. utcában található, Baján Ilona tulajdonát képező ingatlanra vonatkozóan az Önkormányzat vételi ajánlatot tesz. Amennyiben a tulajdonossal nem sikerül megállapodni, az Önkormányzat megindítja a kisajátítási eljárást. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ajánlattételre: 2007. június 30. a kisajátítási eljárás megindítására: az ajánlattételt követő 30 napon belül 462/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a Hősök terén található 17608/1 helyrajzi számú, 40 m2 alapterületű, épület megnevezésű, Podhorszki Józsefné és Podhorszki Zita tulajdonát képező ingatlanra vonatkozóan vételi ajánlatot tesz. Amennyiben a tulajdonosokkal nem sikerül megállapodni, az Önkormányzat megindítja a kisajátítási eljárást. Felelős: Meggyes Tamás Határidő: az ajánlattételre: 2007. június 30. a kisajátítási eljárás megindítására: az ajánlattételt követő 30 napon belül 463/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 15344 helyrajzi számú ingatlanon, természetben a Földműves utca buszfordulójában található pavilon, melynek tulajdonosa Ági Sándor, 5 év időtartamra szóló ideiglenes fennmaradását engedélyezi az Önkormányzat. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bérlő értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 464/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a tulajdonát képező esztergomi 15540 helyrajzi számú, 182 m2 alapterületű, telephely megnevezésű ingatlanon, természetben a Hunyadi J. utcában található gázcseretelepet, melyet Dolgos László működtet, megszünteti, és a használati díjat visszamenőleg megfizetteti. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használó értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 465/2007. (VI. 15.) esztergomi öh.***visszavonva a 941/2007.(XII.18.) határozattal*** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a tulajdonát képező 16037 helyrajzi számú, közterület megnevezésű ingatlanon, természetben a Kőrösi utcában álló, 33 m2 alapterületű épület tulajdonosával, Pruszinszky Vilmosnéval a közterület-használati díjat visszamenőleg megfizetteti, és az épületet elbontatja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati díj megfizettetésére: a döntést követő 30 napon belül az építmény elbontására: a döntést követő 90 napon belül 466/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a tulajdonát képező 19457/5 helyrajzi számú, közterület megnevezésű ingatlanon, természetben az Irinyi J. utcában, az Aranyhegyi ABC mellett álló, 25 m2 alapterületű pavilon tulajdonosával, Rajky Attilával kötött területbérleti szerződést felmondja, a területbérleti díjat visszamenőleg megfizetteti, és az épületet elbontatja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati díj megfizettetésére és a szerződés felmondására: a döntést követő 30 napon belül az építmény elbontására: a döntést követő 90 napon belül
142
467/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a tulajdonát képező 18635/1 helyrajzi számú, beépítetlen terület megnevezésű ingatlanon, természetben a Baross Gábor utcában, a „Magvető” szobor mögött található ingatlanon álló zöldséges pavilon tulajdonosával, Bugár Vilmossal kötött területbérleti szerződést felmondja, és az építményt elbontatja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés felmondására: a döntést követő 30 napon belül az építmény elbontására: a döntést követő 90 napon belül 468/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a tulajdonát képező 17475/1 helyrajzi számú közterületen, természetben a Simor János utca 41. szám (Granvisus) előtt található újságos pavilon tulajdonosával, a Rábahír Zrt-vel 1 év időtartamra köt területhasználati szerződést, a lángosos pavilon tulajdonosának, Győri Editnek pedig 1 év időtartamra engedélyezi a területhasználatot Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés felmondására: a döntést követő 30 napon belül az építmény elbontására: a döntést követő 90 napon belül 469/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a tulajdonát képező 18182/8 helyrajzi számú, közpark megnevezésű ingatlanon, természetben a Budai N. A. úton, a Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskolával szemben álló fagyizó pavilon tulajdonosával, Haga Mónikával visszamenőleg fizettesse meg a közterület-használati díjat, és az épületet bontassa el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati díj megfizettetésére: a döntést követő 30 napon belül az építmény elbontására: a döntést követő 90 napon belül 470/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt arra, hogy 2007. szeptember 1-ig a város területén található, engedély nélküli közterület-foglalást, épületet térképezzen fel. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati díj megfizettetésére: a döntést követő 30 napon belül az építmény elbontására: a döntést követő 90 napon belül 471/2007. (VI. 14.) esztergomi öh.**módosítva és kiegészítve a 873/2007.(XII.13.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Esztergom Város közlekedési és parkolási koncepciója részeként alapvető célként határozza meg: − az alábbi ütemezésben kell elkészülnie a városrészek közlekedési és parkolási koncepciójának: o Szentgyörgymező: 2007. augusztus o Csalamádé, Kovácsi, Kovácsi lakótelep, Szentlázár, Szentpál, Ripária városrészek: 2007. szeptember o Hegyvidék: 2007. október o Búbánatvölgy, Szamárhegy, Északi városrész: 2007. november o Esztergom - Kertváros: 2007. december − a Kossuth Lajos utca balra kanyarodási forgalmi rendjének megváltozását követően, a Bottyán János utca teljes hosszában egyirányú legyen az Árok utca felé, − a Rudinai Molnár István utca összekötésének kiépítését, − a Várfok utca és a Hild József utca összekötésének kiépítését, − a Basa utca összekötésének kiépítését, − a Kőrösy László utca gyógyszertár előtti útszakaszának átépítését és parkolók kialakítását, − a Bánomi út és a Rudinai Molnár István utcát összekötő lépcsőszakasz felújítását, − a Simor János utca teljes egészében parkoló övezetté alakítását követően a Terézia utca forgalmi rendjének felülvizsgálatát, − a Bubik István utca és a Kölcsey Ferenc utca összekötésének kiépítését és parkolók kialakítását, − a Rákóczi Ferenc tér lámpás kereszteződéseinek körforgalmakkal történő kiváltásának vizsgálata, − a Madách tér forgalmi rendjének megvizsgálása. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos
143
472/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata kezdeményezi a 18836 hrsz.-ú területen található zsidó temető városi gondozásba vételét és megállapodást köt a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségével a temető határozatlan ideig szóló térítésmentes fenntartásáról. 2. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete jóváhagyja a 18836 hrsz.-ú területen található zsidó temető városi gondozásba vétele tárgyában a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (1075 Budapest, Síp u. 12) és Esztergom Város Önkormányzata közt megkötésre kerülő – a határozat mellékletét képező – megállapodást. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletében meghatározott temető fenntartási munkálatok elvégzésével az Esztergomi Kegyeleti Kft-t (2500 Esztergom, Petőfi u. 46.) bízza meg. A fenntartási munkálatok 2007-ben öt alkalommal, összességében bruttó 1.200.000,-Ft, azaz egymilló-kétszázezer forint értékben kerülnek elvégzésre. A fenti munka ellenértékének fedezete Esztergom Város Önkormányzatának a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) ör. rendeletének általános tartalék keret során rendelkezésre áll. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás megkötésére: 2007. június 17. 473/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által a települési szilárd hulladékkezelési közszolgáltatásról szóló 10/2004. (IV.1.) esztergomi ör. rendelet (a továbbiakban: rendelet) módosításáról szóló 72/2006. (XII.22.) esztergomi ör. rendeletre 12-370/2007. számon tett törvényességi észrevételt részben elfogadja, és az észrevétel elfogadott részei tekintetében intézkedik a törvényességi észrevételben foglaltaknak megfelelően a rendelet módosításáról. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő döntéséről értesítse a Középdunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetőjét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. június 30. 474/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy tömbszerű beépítés esetén az épületek tulajdonosa, bérlője, használója – összességében a zöldterület gondozására kötelezett – számára igénye szerint, Esztergom Város Önkormányzata benzinmotoros üzemelésű, 40.000,- és 60.000,- Ft közötti értékű fűnyíró gépet biztosít térítésmentes használatra az alábbi feltételekkel: - az igénylést benyújthatja minden tömbszerűen beépített terület társasháza, - az igénylést a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodáján kell benyújtani - a használatba adásról a kötelezett és Esztergom Város Önkormányzata egymással szerződést köt - az üzemanyag és a szervizelés költségei a használót terhelik. A gépek beszerzésének fedezete maximum 11.700.000,- Ft, azaz tizenegymillió-hétszázezer összeg erejéig a 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. rendelet általános tartalék keret. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 475/2007. (VI.15.) esztergomi öh.**visszavonva a 900/2007.(XII.14.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a szelektív hulladékgyűjtő edények mellett a zöldterület gondozása (fűnyírás) következtében keletkezett zöldhulladék összegyűjtésére alkalmas konténer kerüljön kihelyezésre. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 476/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elismerésben kívánja részesíteni Esztergom város azon polgárait, akik ingatlanjaik előkertjeit, illetve az ahhoz kapcsolódó közterületi zöldsávot színvonalasan gondozzák. Az elismerés odaítélésének lebonyolítására a határozat mellékletét képező tartalommal Esztergom Város Önkormányzata pályázatot ír ki alapítványok és civil szervezetek számára. A Képviselő-testület felhatalmazza a Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottságot a beérkező pályázatok elbírálására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat kiírására: a döntést követő 5 napon belül
144
Esztergom Város Önkormányzata PÁLYÁZATOT hirdet Esztergom Város gondozott ingatlanjai elismerésének lebonyolítására A cél Esztergom város azon polgárainak elismerése, akik sokat tesznek a városkép javítása érdekében azzal, hogy előkertjeiket és az ingatlanukhoz kapcsolódó közterületeket, zöldsávokat színvonalasan gondozzák. Az ebben való közreműködéshez, a folyamat lebonyolításához keresünk együttműködő szervezeteket. A pályázati feltételek a következők: Pályázhat bármely alapítvány, civil szervezet. A lebonyolítást az alábbi koncepció alapján kell végezni: Egy pártatlan bíráló bizottság felállítása szükséges, melynek tagjai rendszeres időközönként végigjárják a városrészeket, és döntenek az elismerésben részesítendő ingatlanokról. Az értékelési szempontok a következők: 1. ingatlan előtti zöldsáv gondozottsági foka 2. ingatlan előtti járdaszakasz állapota (tisztaság) 3. ingatlan előtti vízelvezető árok, folyóka állapota 4. épület utcai homlokzatának állapota 5. kerítés állapota 6. ingatlanon belüli előkert (ha az utcáról jól látható) gondozottsági foka Az egyes ingatlanok anyagi elismerésének mértéke 5.000,- és 10.000,- Ft között változhat a fenti szempontok alapján felállítandó pontrendszer szerint. A pályázó a lebonyolítás során végzett munkája által járul hozzá Esztergom város polgárainak elismeréseihez. A városrészek bejárása és az elbírálási folyamatok elindításának határideje: 2007. augusztus 15. A benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell a fenti koncepció alapján kidolgozott lebonyolítási tervet. A pályázattal kapcsolatos kérdésekre a Polgármesteri Hivatal Városüzemeltetési Irodájának munkatársa, Borsodi Zsófia (Esztergom, Széchenyi tér 1.) válaszol személyesen, illetve telefonon a 06/33/542-019 telefonszámon. A pályázatokat személyesen vagy postai úton, zárt borítékban kell benyújtani. A borítékon kérjük feltüntetni: „Gondozott ingatlanok elismerése pályázat”. A pályázatok benyújtásának helye: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, Városszépítési Osztály, Városüzemeltetési Iroda 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. A pályázatok benyújtásának határideje: 2007. június 29-én 1200 óráig Esztergom, 2007. …………………………….. ……………………………………. Meggyes Tamás polgármester
……………………………………. Dr. Marosi György jegyző
477/2007.(VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 508/2006.(XII.14.) esztergomi öh. számú, Esztergom Város Önkormányzatának 4 évre szóló Gazdasági Programja, az „Önkormányprogram” tárgyú határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: A határozat melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 478/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Angyalkert Óvoda, Esztergom – a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott - főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. július 1-jétől 5 fővel, 14 főről 19 főre módosítja. Az 5 fő 2007. évi bérköltsége 3.110 EFt, járuléka 1.043 EFt, amelynek forrása a Suzuki ZRt-től átvett pénzeszköz. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
145
Határidő: a költségvetési rendeletben való átvezetésre az augusztusi képviselő-testületi ülés 479/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001. (V.24.) KT. számú rendelet 10. § (1) bekezdésében adott felhatalmazás alapján úgy dönt, hogy térítésmentesen tulajdonba átveszi a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzattól az esztergomi Pszichiátriai Betegek Otthona telken (20359/7 hrsz.) kívüli víziközműveit a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. tv. 8. § (1) bekezdésében meghatározott kötelező feladat ellátása céljából. A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a víziközmű vagyon átvételéről szóló megállapodás szövegének jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bizottsági előterjesztés előkészítésére: a döntést követő 30 napon belül 480/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja a Feichtinger Sándor Idősek Otthona épületének átadásával kapcsolatos követelésről szóló 252/2007. (IV.20.) esztergomi öh. számú határozatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 481/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 19271 hrsz-ú, természetben Esztergom, Simor J. u. 128. szám alatti Feichtinger Sándor Idősek Otthona épületét – az ingatlanon található kápolna kivételével – értékegyeztetéssel elcserélné a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat tulajdonában lévő, 17356 hrsz-ú, természetben Esztergom, Deák F. u. 2. szám alatti Komárom-Esztergom Megyei Levéltár épületének meghatározott tulajdoni hányadára vagy hasonló értékű más ingatlanra. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy amennyiben a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat valamely okból elzárkózna fenti ingatlanok cseréjétől, úgy az Önkormányzat térítésmentesen a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat tulajdonába adja – a feladatellátáshoz kapcsolódóan – a 19271 hrsz-ú, természetben Esztergom, Simor J. u. 128. szám alatti Feichtinger Sándor Idősek Otthona ingatlanát - a kápolna kivételével - azzal, hogy amennyiben a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a feladatot nem vagy másutt látja el és az ingatlan értékesítésre kerül, úgy a kapott vételár 50 %-a az Önkormányzatot illeti. A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a csereszerződés, illetve a térítésmentes tulajdonba adásról szóló megállapodás szövegének jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bizottsági előterjesztés előkészítésére: a döntést követő 45 napon belül 482/2007.(VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Dobó Katalin Gimnáziuma átvétele tárgyú, 253/2007. (IV.20.) esztergomi öh. határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: A határozat 1. pontjában a • „a 2008. és 2010. közötti költségvetési években az Esztergom Város Önkormányzata által megállapított és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által jóváhagyott Dobó Katalin Gimnázium költségvetése normatíván felüli összegének: - 2008-ban 25 %-át Esztergom Város Önkormányzata, 75 %-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, - 2009-ben 50 %-át Esztergom Város Önkormányzata, 50 %-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, - 2010-ben 75 %-át Esztergom Város Önkormányzata, 25 %-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat,” szövegrész helyébe a • „a 2008. és 2010. közötti években az Esztergom Város Önkormányzata által megállapított és a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat által jóváhagyott Dobó Katalin Gimnázium költségvetése normatíván felüli összegének
146
a) 2008-ban 25%-át Esztergom Város Önkormányzata, 75%-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat biztosítja, azonban a KEMÖ által biztosított támogatás összege nem lehet magasabb mint a 2007. évi normatíván felüli fenntartói támogatási összeg 75 %-a, b) 2009-ben 50%-át Esztergom Város Önkormányzata, 50%-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat biztosítja, azonban a KEMÖ által biztosított támogatás összege nem lehet magasabb mint a 2007. évi normatíván felüli fenntartói támogatási összeg 50 %-a, c) 2010-ben 75%-át Esztergom Város Önkormányzata, 25%-át a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat biztosítja, azonban a KEMÖ által biztosított támogatás összege nem lehet magasabb mint a 2007. évi normatíván felüli fenntartói támogatási összeg 25 %-a,” szövegrész lép. A határozat módosításával nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 483/2007.(VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat és Esztergom Város Önkormányzata között kötendő, a Dobó Katalin Gimnázium átadásárólátvételéről szóló, a határozat mellékletét képező megállapodást, és felhatalmazza a polgármestert annak aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás aláírására 2007. június 30. 484/2007.(VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Meggyes Tamás polgármestert, elismerve a város érdekében végzett kiemelkedő munkáját 2.980.800 Ft jutalomban részesíti. A fenti összeg fedezete a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. rendelet 6. sz. melléklet önkormányzati igazgatás feladatok sora. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: azonnal 487/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat Nagy Lászlónéval (született: Horváth Mária), az Esztergom, Dobogókői út 33/A IV/3. szám alatti 18200/5 hrsz-ú, 48 m2-es, összkomfortos, 2 szobás önkormányzati lakásra bérleti szerződést köt. A bérleti szerződést az Önkormányzat feltétel bekövetkeztéig köti meg, vagyis addig, míg Nagy Lászlóné lakhatását más módon nem tudja megoldani, legkésőbb 2007. december 31-ig. A lakbér mértéke a 74/2006. (XII.22.) esztergomi ör. rendelet alapján kerül meghatározásra. A Képviselő-testület felhatalmazza az Esztergomi Ingatlankezelő Kft-t a lakásbérleti szerződés megkötésére. Felelős: Dr. Gábor János ügyvezető Határidő: a lakásbérleti szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül 488/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat az Esztergom, Kossuth L. u. 74. szám alatti, jelenleg - egy lakás tekintetében - életveszélyes épületet a bontási engedély beszerzését követően – az Esztergomi Fürdő Építő Kft. előzetes szóbeli költségbecslése alapján - várhatóan bruttó 2.600.000,-Ft összegű vállalkozói díj ellenében elbontja. A bontási költségeket a tulajdonosok (Esztergom Város Önkormányzata, illetve Nagy László és Nagy Lászlóné) tulajdoni hányaduk arányában kötelesek viselni. Amennyiben Nagy László és Nagy Lászlóné nem tudják vállalni a bontási költség rájuk eső részét, úgy az Önkormányzat ráterheli azt a tulajdonukban álló 2/4 tulajdoni hányadra, vagy – az ingatlan Önkormányzat részére történő értékesítése esetén – levonja azt a megállapított vételár összegéből. A Képviselő-testület a bontás pontos költségeinek jóváhagyására, valamint a vállalkozó kiválasztására felhatalmazza a Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottságot.
147
A bontási költségek fedezete: Esztergom Város Önkormányzatának a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 melléklet, Vagyongazdálkodási Alap sora. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat megvásárolja az esztergomi 17563 helyrajzi számú ingatlannak a Nagy László és Nagy Lászlóné tulajdonát képező 2/4 tulajdoni hányadot - a 2004 októberében készült értékbecslésben megállapított vételárat jóváhagyva – 6.220.500,-Ft vételáron azzal, hogy ezen összegből az épület bontási költségeinek tulajdoni hányad szerinti arányos része levonásra kerül. A vételár fedezete: Esztergom Város Önkormányzatának a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 melléklet, Vagyongazdálkodási Alap sora. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bontásra: a bontási engedély, illetve az Építéshatóság kötelezését követő 30 napon belül az ingatlan megvásárlására: a döntést követő 60 napon belül 489/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Királyi város (Királyi város, Hévíz, Szentanna, Csutimonostor városrészek) helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 43/2006. (VII.14.) esztergomi ör. rendelet 1. sz. mellékletben kapott felhatalmazás alapján kezdeményezi a passzázsok kialakításához szükséges ingatlanok (17400, 17402, 17403, 17404, 17405, 17406, 17407, 17409/2, 17410, 17411, 17412, 17413, 17345, 17346, 17347 hrsz.) önkormányzati tulajdonba/használatba vételét. Amennyiben a megállapodás kezdeményezése sikertelen, úgy haladéktalanul megindítja a kisajátítási eljárást. Felkéri a Polgármestert, hogy a fenti ingatlanok tulajdon-, használati jogának megszerzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elkészítteti a Kossuth Lajos utca és a Széchenyi tér közötti terület építési engedélyezési tervét. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elkészítteti az építészeti tanulmánytervet a Széchényi tér és a Kis-Duna sétány közötti összekötés és a belsőtömb kialakítására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a tulajdonosok számára történő ajánlattételre: a döntést követő 60 napon belül, a tanulmányterv és az engedélyezési terv terveztetésének megindítására 60 napon belül. 490/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bajcsy – Zsilinzsky utca 22. és a Liszt Ferenc utca között megteremti a gyalogos kapcsolatot (passzázst alakít ki), ezért elkészítteti a terület tanulmánytervét. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Királyi város (Királyi város, Hévíz, Szentanna, Csutimonostor városrészek) helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 43/2006. (VII.14.) ör. rendelet módosítása során az 1. pontban szereplő tanulmánytervet beépíti a szabályozási tervbe. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az elfogadott szabályozási terv módosításában kapott felhatalmazás alapján kezdeményezi a passzázs kialakításához szükséges ingatlan 19780 hrsz. önkormányzati tulajdonba/használatba vételét. Amennyiben a megállapodás kezdeményezése sikertelen, úgy haladéktalanul megindítja a kisajátítási eljárást. Felkéri a Polgármestert, hogy a fenti ingatlan tulajdon-, használati jogának megszerzése érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a tanulmányterv terveztetésének megindítására 60 napon belül, a tulajdonos számára történő ajánlattételre: a szabályozási terv módosítását követően 60 napon belül. 491/2007. (VI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elkészítteti a városképi jelentőségű utcák megújításához szükséges homlokzati színezési terveket, az alábbi ütemezéssel: Pázmány Péter utca 2007. szeptember 30. Bajcsy-Zsilinszky út 2007. szeptember 30. Lőrinc utca 2007. szeptember 30. Kossuth Lajos út 2008. január 31. Bottyán János utca 2008. január 31. Deák Ferenc utca 2008. január 31.
148
Jókai Mór utca 2008. szeptember 30. Batthyány Lajos utca 2009. január 31. Hősök tere 2009. január 31. Árok utca 2009. január 31. A kialakításra kerülő városkapuk környéke 2009. január 31. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 1. pontban megjelölt területeken felmérést készít a felújítandó ingatlanok állagáról, elkészítteti a felújításhoz szükséges engedélyezési terveket, támogatási rendszert dolgoz ki, a magántulajdonú ingatlanok felújításának ösztönzésére. Az elhanyagolt épületek felújítása érdekében kötelezési rendszert dolgoz ki, annak érdekében, hogy az utcaképek, a közterületek megújulásával párhuzamosan megszépüljenek. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy intézkedjen a Széchenyi tér 13. és a Lőrinc utca 17. szám alatti ingatlanok jó karbantartási munkáinak elvégzéséről, annak akár kötelezés útján való kikényszerítéséről. Felelős: 1-2 pont esetében: Meggyes Tamás polgármester 3. pont esetében: Dr. Marosi György jegyző Határidő: a színezési terv tervezésének megindítására: a fenti ütemezés szerint, a támogatási és kötelezési rendszer kidolgozására: döntést követő 90 napon belül, a felmérés elkészítésére: a döntést követő 90 napon belül az eljárás megindítására a döntést követő 15 napon belül 492/2007. (VI.15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dobogókői u. 33., illetve a Szalézi u. 15. szám alatti Szent Miklós otthonteremtő lakások közül 50 darabot a piaci alapon bérbe adott lakások bérlőinek cserelakás kijelölés céljából elkülönít. A Képviselő-testület az egyes ingatlanok cserére történő kijelöléséről egyedi határozattal dönt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 493/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Helischer József Városi Könyvtár (Esztergom, Táncsics M. út 10.) intézmény jelenleg 96.000 kötetből álló gyűjteményét a Dobó Katalin Gimnázium termeiben a következőképpen helyezi el: - A Dobó Katalin Gimnáziumban működő könyvtár helyisége adott: az iskolai állománynak valamint a szabadpolcos gyűjtemény egy részének, összesen: 278 m2-en. - Az AV stúdió alkalmas a helytörténeti gyűjtemény állományának elhelyezésére, 78 m2-en. - Az AV központban - süket-szobában, a raktárban és az előtérben - elhelyezhető a felnőtt könyvtári állomány egy része (maradék része) összesen: 42 m2-en. - Az úgynevezett folyóirat olvasó terem alkalmas a könyvtár folyóiratainak elhelyezésére, valamint a számítógépes szolgáltatások biztosítására, ez 82 m2. - A jelenlegi tömör raktár szintén átköltöztethető a Dobó Katalin Gimnázium formázó és rajz termébe, amely 125 m2. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos
506/2007. (VI. 27.) esztergomi öh.**hatályát vesztette az 589/2007.(VIII.30.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdéseiben és a közoktatásról szóló 1993. LXXIX. törvény 37.§ (5) bekezdésében foglaltak szerint a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézmény alapító okiratát a határozat mellékletét képező tartalommal adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az alapító okirat kiadása: 2007. június 28. DOBÓ KATALIN GIMNÁZIUM, ESZTERGOM ALAPÍTÓ OKIRATA Az intézmény neve: Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom Az intézmény alapítója: 1930-ban alapította az esztergomi érsekség, majd államosították. Jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től 1995. december 31-ig Esztergom Város
149
Önkormányzata, 1996. január 1-jétől 2007. június 30-ig a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, 2007. július 1-től Esztergom Város Önkormányzata. Az Intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 937 Az intézmény típusa: gimnázium Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Bánomi út 8. A z intézmény alaptevékenysége: 80210 Általános középfokú oktatás 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8. évfolyam) 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás (9-13. évfolyam) A középiskolai nevelésben-oktatásban az iskola ellátja az ötödik évfolyamtól kezdődően az érettségire, valamint a felsőfokú tanulmányok megkezdésére való felkészítést nappali tagozaton. A gimnáziumban a tanuló felkészül az érettségi vizsgára, a felsőfokú továbbtanulásra, illetve a munkába állásra. A 11. évfolyamtól kezdődően munkába állást előkészítő, illetve segítő elméleti és gyakorlati óra is tartható. Az alapfeladatokat tanórai keretben, illetve a tanulók érdeklődése, igényei szerint tanórán kívüli foglalkozásokon teljesíti az iskola a Képviselő-testület által jóváhagyott pedagógiai program alapján. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az ifjúságvédelmi feladatok ellátása. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. 2004. szeptember 1-jétől a 9. évfolyamon egy osztályban nyelvi előkészítő osztály működik. Az iskola alapfeladata az intézményi vagyon működtetése. 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat Az iskola speciális alapfeladata a középiskolás tanulók részére a gyógytestnevelés szakszolgáltatás nyújtása. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: - gimnázium: 5-12. évfolyam ( 8 osztályos gimnázium) 9-13. évfolyam (nyelvi előkészítő) 9-12. évfolyam ( négy osztályos gimnázium) Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: 8 évfolyamos gimnázium: 256 fő nyelvi előkészítő: 35 fő 4 évfolyamos gimnázium: 420 fő A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20 %-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a 15989/11 hrsz. alatti két hektár alapterületű ingatlanrész a rajta lévő iskola épületével, a benne lévő berendezések és szakmai felszerelések. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola táborokat és cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor hatályos helyi önkormányzati vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. Az iskola speciális tevékenysége a „Dobó Galéria” működtetése nonprofit módon. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe és regionális beiskolázású. Az intézmény gazdálkodási jogköre:
150
Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen alapító okirat 2007. július 1-jén lép hatályba. Esztergom, 2007. június 27. Meggyes Tamás Dr. Marosi György polgármester
jegyző
Záradék: Jelen alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 506/2007. (VI. 27.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 507/2007. (VI. 27.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat és a SECRETAR Kft. között 2005. április 21-én létrejött, 2006. október 30-án módosított 13032/2005. iktatószámú közszolgáltatási keretszerződés az alábbiak szerint kerül módosításra: A szerződés V.1. pontja helyébe az alábbi szöveg lép: „1. Szerződő Felek megállapodnak abban, hogy a vállalt kötelezettségek teljesítéséért a IV.1. pont alatti időtartamra 624,- Ft + ÁFA/óra díjazás illeti meg a Közszolgáltatót. Szerződő Felek a díjat évente február 1jétől a fogyasztóiár-index mértékével megemelik.” Az ingatlanok őrzésének megemelt költsége Esztergom Város Önkormányzatának 2007. évi költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. rendelet 6. számú mellékletének 13. sorában biztosítva van. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a szerződés-módosítás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés-módosítás aláírására: a döntést követő 30 napon belül 508/2007. (VI.27.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergomi Otthon Segítünk Alapítvány támogatási kérelme tárgyú 169/2006. (V.11.) esztergomi öh. határozatát az alábbiak szerint módosítja: „A támogatás visszafizetésének határideje: 2007. június 30.” szövegrész helyébe a következő szövegrész lép: „A támogatás visszafizetésének határideje: 2007. november 30.” A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az alapítvány értesítésére és a szerződésmódosítás aláírására a döntést követő 15 napon belül 509/2007.(VI.27.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által meghirdetett „Műemlékfürdők fejlesztésének támogatása” tárgyú 459/2007.(VI.15.) számú esztergomi öh. határozata 1. pontjának
151
„A pályázati önrész, 360.000.000 Ft, biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére.” szövegrész helyére az alábbi szövegrész lép: „A pályázati önrész, 400.000.000 Ft, biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére.” A határozat módosítással nem érintett részei változatlan tartalommal hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 510/2007.(VI.27.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 512/2006.(XII.14.) esztergomi öh. mellékletét képező 2007. évi munkatervében a 2007. augusztusi rendes ülés napját 23-áról 30-ára módosítja. A határozat módosítással nem érintett része változatlanul érvényben marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 515/2007. (VII. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul az Önkormányzat folyószámlahitelkeretének legfeljebb 150 M Ft-tal történő megemeléséhez azzal, hogy a 140 M Ft és 150 M Ft közötti 10 M Ft-os különbözet fedezete a kezességvállalások biztosítékaként lekötött betét felmondásából keletkezik. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntést követő 15 napon belül 516/2007. (VII. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy az Önkormányzat a Vagyongazdálkodási Alapból további 500 000 E Ft-ot felhasználjon átmeneti likviditási gondjainak enyhítésére, melyet 2007. december 31-éig visszapótol a Vagyongazdálkodási Alapba. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntést követő 15 napon belül 517/2007. (VII. 9.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a déli kanonoksor (Esztergom Szent István tér 4.) épületét felsőfokú képzés, vendéglátás-idegenforgalom, illetve kereskedelem-marketing képzőhely célra kívánja hasznosítani. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy megrendeli az 1. pontban meghatározott ingatlanra, és a szintén az 1. pontban szereplő funkcióra vonatkozó építési engedélyezési terv elkészítését, melynek fedezetét 20 M Ft összegben a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 7/B melléklet 59. sor – Beruházási Tartalék - terhére biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az épület 1980-as felmérési rajzait a KOMTERV Kft.-től, a Megyei Levéltárból vagy Mikó Balázs felszámolótól beszerzi az engedélyezési terv elkészítéséhez. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert, a 2. pontban meghatározott építési engedélyezési terv készítéséről szóló szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ingatlanra vonatkozó építési engedélyezési terv készítéséről szóló szerződés aláírására 2007. augusztus 30. 518/2007. (VII. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert, hogy az Angyalkert Óvoda, Esztergom, a Belvárosi Óvoda, Esztergom, a Kertvárosi Óvoda, Esztergom és a Zöld Óvoda, Esztergom valamennyi csoportja részére kérje meg a maximális létszámtól való eltérést az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságától. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a kérelem benyújtására az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságához: a döntést követően azonnal 519/2007. (VII. 9.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat a GKM által kiírt pályázaton indulni kíván a mellékelt Európai Neutronkutató Központ magyarországi megvalósítási helyszínének
152
kiválasztására. Az Önkormányzat felkéri a Polgármestert, hogy kezdeményezze ennek érdekében a véleményezés alatt álló Esztergom- Kertváros helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének módosítását. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban megfogalmazottak alapján a pályázati dokumentáció díjat, bruttó 5.000.000 forintot az általános tartalékból biztosítja. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Neutronkutató Központ magyarországi megvalósítási helyszínének kiválasztása érdekében kezdeményezi a szükséges ingatlanok (0369/2, 0371/3, 0372, 0374/6, 0374/1, 0371/1, 0369/3, 0369/4, 0369/5, 0369/6, 0369/7, 0379/2, 0379/3, 0379/1, 0386/3, 0386/3, 0520/10, 0520/12, 0376/2, 0518/1, 0517/13, 0517/2, 0517/11, 0517/9, 0517/7, 0513/1, 0512/5, 0512/3, 0428/17, 0428/16, 0428/15, 0428/14, 0428/13, 0388/3 hrsz.) önkormányzat tulajdonba/használatba vételét. Amennyiben a megállapodás kezdeményezése sikertelen, úgy a jóváhagyott helyi építési szabályzat és szabályozási terv alapján megindítja a kisajátítási eljárást. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat postára adásának határideje: 2007. július 13. 14 óra 520/2007.(VIII.9.) esztergomi öh.**módosítva a 932/2007.(XII.18.) határozattal** A 932/2007.(XII.18.) határozat visszavonva a 33/2008.(I.17.) határozattal. Az 520/2007.(VIII.9.) határozat módosítva a 34/2008.(I.17.) határozattal*** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program, „Belterületi utak fejlesztése”című kiírásra benyújtja pályázatát a Bánomi áttörés II.: Kölcsey utca, Petőfi utca és Vörösmarty utca közötti szakasz megépítésére. Elszámolható költség: 411.568.630 Ft, saját forrás: 161.568.630 Ft, támogatás: 250.000.000 Ft, a támogatási arány: 60,74 %. A Képviselő-testület a pályázati önrész (saját forrás), 161.568.630 Ft, biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére. Felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon fenti összeg fedezetének a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendeletbe történő betervezéséről. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert a pályázat elkészíttetésére és benyújtására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására: 2007. augusztus 31. a fedezet biztosítására: a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 521/2007. (VIII. 9.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja az esztergomi 30071/2 hrsz-ú ingatlan (volt szovjet laktanya területén található raktár) és a 0409/27 hrsz-ú ingatlan (Rozmár-telepi gátőrház) cseréje tárgyú, 407/2005.(VI.16.) esztergomi öh. számú határozatot. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság Közgyűjteményi Irodája Duna Múzeuma részére a gyűjteményi anyagok ideiglenes elhelyezése céljából az alábbi két önkormányzati tulajdonú ingatlant ajánlja fel: - Granvisus épületegyüttesében található – megfelelő – helyiségcsoport - 15012 hrsz-ú, volt vízmű telephely ingatlana Fenti lehetőségek közül a megfelelő a Duna Múzeum illetékeseinek bevonásával kerül majd kiválasztásra. Az ideiglenes elhelyezés addig szükséges, míg a múzeum és az Önkormányzat a végleges ingatlancsere tekintetében nem hoz döntést. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a múzeum átköltözésére az alkalmasnak talált ingatlanba: 2007. augusztus 30. 522/2007.(VIII.9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja az Esztergom Város Önkormányzata és a Centermanagement Invest Hungary alpha Ingatlanforgalmazási Korlátolt Felelősségű Társaság között kötendő – a határozat mellékletét képező - Városfejlesztési Megállapodás 1. sz. Módosítása szövegét, és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Meggyes Tamás, polgármester Határidő: a megállapodás aláírására a döntést követő 30 napon belül 523/2007. (VIII. 9.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul ahhoz, hogy az Ister-Granum Regionális Civil Parlament Közhasznú Egyesület az Önkormányzat tulajdonát képező Esztergom, 19839 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben 2500 Esztergom, Imaház u. 2/a szám alatti ingatlan Térségfejlesztési Iroda helyiségét szívességi használat jogcímen határozatlan ideig székhelyként használja és az egyesület céljaira igénybe vegye.
153
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Egyesület értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 550/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 563/2004. (XII. 9.) esztergomi öh. határozattal elfogadott Esztergom Város Településszerkezeti Tervét – a határozat mellékletének megfelelő tartalommal - módosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 551/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom, Déli városrész (Csalamádé, Kovácsi, Kovácsi lakótelep, Szentlázár, Szentpál, Ripária városrészek) helyi építési szabályzatának és szabályozási tervének kifüggesztése során érkezett lakossági észrevétel alapján úgy dönt, hogy az alábbi módosítás kerüljön átvezetésre a szabályozási tervben: - a jelenleg tervezett 0361/19 hrsz.-ú telket keresztül szelő bekötőút újbóli kijelölése a MOL benzinkúttal határos 0361/19 hrsz.-ú telek határáig. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosítás átvezetésére a rendelettervezetbe a döntést követő 15 napon belül 552/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom belterület 16239 helyrajzi számú közparki ingatlanon, a Szent István téren a Bazilikához vezető rámpán található négy szobrot (Szent László, Szent István, Szent Kőrösi Márk, Boldog Özséb) a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal eljárásaira vonatkozó szabályokról szóló 10/2006. (V.9.) NKÖM rendelet előírásainak figyelembevételével restauráltatja. A képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a restauráláshoz szükséges, a terveztetéssel és kivitelezéssel kapcsolatos intézkedéseket tegye meg. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban megjelölt feladatok fedezetét a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. 7/b. melléklet 36. sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a restaurálási dokumentáció megrendelése 2007. október 15. 553/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a nehéz élethelyzetűek támogatásáról szóló 24/2007. (IV. 26.) ör. rendeletére a 12-622/2007. ügyszámon tett törvényességi észrevételt elfogadja, és intézkedik a rendeletnek a törvényességi észrevételben foglaltaknak megfelelő módosításáról. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a rendelet módosítására: azonnal a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. szeptember 15. 554/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a vásárárés piactartásról szóló 4/2007. (I.19.) ör rendeletére a 12-455/2007. ügyszámon tett törvényességi észrevételt részben elfogadja, és az elfogadott rész tekintetében intézkedik a rendeletnek a törvényességi észrevételben foglaltaknak megfelelő módosításáról. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a rendelet módosítására: azonnal a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. szeptember 15. 555/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a közterületek használatáról szóló 3/2007. (I. 25.) ör. rendeletére a 12-454/2007. ügyszámon tett törvényességi
154
észrevételt részben elfogadja, és az elfogadott rész tekintetében intézkedik a rendeletnek a törvényességi észrevételben foglaltaknak megfelelő módosításáról. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a rendelet módosítására: azonnal a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. szeptember 15. 556/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a települési szilárd hulladék kezelési közszolgáltatásról szóló 10/2004. (IV. 1.) ör. rendeletére és az ezen jogszabály módosításáról szóló 17/2007. (III. 20.) ör. rendeletére a 12-525/2007. ügyszámon tett törvényességi észrevételt részben elfogadja, és felkéri a polgármestert, hogy a rendeletek megfelelő módosítását terjessze a képviselő-testület soron következő rendes ülése elé. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a rendelet módosítására: a következő képviselő-testületi ülésre a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. szeptember 15. 557/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város lakosságának egészségügyi állapotára vonatkozó felmérés előkészítése érdekében munkacsoportot állít fel, és tagjainak a következő személyeket választja: 1. Dr. Osvai László 2. Dr. Pák Gábor 3. Dr. Sári Katalin 4. Sárosi Attila 5. Dr. Varga Győző Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
155
156
157
158
159
558/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat mellékletét képező tartalommal – a Szent Miklós otthonteremtő lakásokkal kapcsolatos tapasztalatokról szóló elemzést elfogadja. 2. A Képviselő-testület a Szent Miklós otthonteremtő lakások céljára bérbe adható lakások számát 35 lakásban határozza meg az alábbi szobaszámokkal: - 2 szobás: 25 db - 3 szobás: 10 db 3. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Szent Miklós Otthonteremtő lakások bérbe adásának feltételeit a 74/2006.(XII.22.) esztergomi ör. rendeletében újraszabályozza az alábbi szempontok figyelembe vételével: - A pályázók jövedelmi viszonyaik alapján képesek legyenek a lakbért, a közüzemi díjakat és az előtakarékosságot fizetni, ezért a pályázók családjában az összjövedelemnek minimum 120.000.- Ft-nak kell lenni, a szociális szempontok érvényesüléséhez az egy főre eső jövedelem nem lehet több, mint 70.000.- Ft. - Olyan családok pályázhassanak, akiknek már egy vagy több gyermekük van, és határozott időn belül (maximum 5 év) további gyermeket vállalnak. - A bérlőket folyamatosan kell ellenőrizni kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatban mind lakbér, mind közüzemi díjak, valamint a lakáscélú előtakarékosság megfizetése szempontjából. 4. A Képviselő-testület hosszabb távon nem tekinti feladatának önkormányzati bérlakások biztosítását a lakosság számára, ezért a bérlakásokkal kapcsolatos koncepciókat át kell dolgozni. 5. A jelenleg nem állami támogatással megépült szociális bérlakásokat a lehetőségek függvényében mielőbb értékesíteni kell. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 1. pont esteében: azonnal 2.,3. pont esetében: a rendelet módosítására: a 2007. szeptemberi rendes képviselő-testületi ülés, 4. pont esetében: 2008. februári rendes képviselő-testületi ülés, 5. pont esetében: folyamatos ELEMZÉS A SZENT MIKLÓS OTTHONTERTEMTŐ LAKÁSOKRÓL 1. Előzmények: - lakásépítési pályázat - előzetes igényfelmérés tapasztalatai 2. A koncepció lényege az előzetes igényfelmérés figyelembe vételével 3. Lakáspályázat kiírása, elbírálása, szerződések megkötése 4. A bérlőkre vonatkozó családi, jövedelmi és szociális szempontok vizsgálata 5. Értékelés: az elmúlt 5 év sikerei, kudarcai, a koncepció jövője Az elemzést készítette: Bártfainé Borz Gyöngyi Közjóléti Iroda irodavezető
Esztergom, 2007. augusztus 24.
1. Előzmények: - lakásépítési pályázat Esztergom Város Önkormányzata a város bérlakásállomány növelése érdekében pályázatot nyújtott be a Széchenyi Terv keretében az Állami Támogatású Bérlakás Programra. A pályázat lényege:
160
A Gazdasági Minisztérium által kiírt pályázat célja volt, hogy önkormányzati tulajdonú ingatlanokat lakás céljára alakítson ki az Önkormányzat azért, hogy ezeket a lakásokat szociális elhelyezés alapján adja bérbe a későbbiekben. A Város több pályázatot is benyújtott, ezek közül kettő nyert. 1. Esztergom-kertváros, hrsz: 30011/4. (volt szovjet laktanya épületében) -75 lakás 3640 m2 összterülettel, -75 parkoló (úttal együtt) 2250 m2 összterülettel, - 5 db tároló helyiség 85 m2 összterülettel történő kialakítása az alábbi feltételekkel: A beruházás összköltsége: 447.500.000.- Ft Ebből: pályázatból igényelt támogatás összege: 290.900.000.- Ft Saját erő: - önkormányzati pénzeszköz 40.000.000.- Ft - ingatlan értéke 116.600.000.- Ft 2. Esztergom, hrsz: 18200/5 (volt szovjet laktanya épületében) - 45 lakás - 45 parkoló (úttal együtt) - 3 db tároló helyiség történő kialakítása az alábbi feltételekkel:
2076 m2 összterülettel, 1350 m2 összterülettel, 51 m2 összterülettel,
A beruházás összköltsége: Ebből: pályázatból igényelt támogatás összege: Saját erő: - önkormányzati pénzeszköz - ingatlan értéke
269.000.000.- Ft 174.800.000.- Ft 30.000.000.- Ft 64.200.000.- Ft
A fenti adatok alapján megállapítható, hogy önkormányzati és pályázati forrásból összesen 120 bérlakás megépítése vált lehetővé 716.000.000.- Ft-ból. A Gazdasági Minisztériummal megkötött Támogatási Szerződéseket követően megkezdődött a beruházás megvalósítása. A lakások 2002. szeptemberére el is készültek. - előzetes igényfelmérés tapasztalatai Az átadásra kerülő bérlakások bérletének feltételeit meghatározó szabályozás előkészítése érdekében a város lakosságának igényeit is figyelembe kellett venni, ezért szükség volt egy előzetes felmérésre. Az előzetes igényfelmérésre felhívást tettünk közzé a médiákon keresztül. Az adatlapot a Népjóléti Irodán lehetett átvenni. Az előzetes igényfelmérés az alábbiakra terjedt ki: - A kérdőívet kitöltők alapadatai (név, születési idő, lakcím), - jövedelmi viszonyok, egy főre eső jövedelem, - együtt lakók neve, kora, jövedelme, rokoni kapcsolat, - jelenlegi lakásviszonyai, rendelkeznek-e ingatlantulajdonnal, - lakásigényléskor hány szobás lakásra lenne szüksége, - Előtakarékosság vállalására vonatkozóan: vállal-e és milyen összegben. Megállapítások: Az előzetes igényfelmérésre vonatkozó adatlapokat, a felhívást követően mintegy 600-an vitték el, ebből visszaérkezett 310. A 310 adatlap nem mindegyike volt értékelhető a fent megjelölt szempontok alapján, ezért egy-egy szempont elemzésekor csak azokat az adatokat tudtuk feldolgozni, amelyeket meg is adtak. Az igényfelmérő lapokat visszaküldők adatait az alábbiak szerint lehet értékelni: 1. Családi viszonyok: Együtt élők száma Egyedül élő
21
161
2 fős
74
3 fős
86
4 fős
58
5 fős
30
6 fős
16
7 fős
10
8 fős
6
9 fős
1
10 fős
1
11 fős
1
12 fős
1
74
86 58
10
6
1
1
1
1
8 fős
9 fős
10 fős
11 fős
12 fős
6 fős
5 fős
4 fős
3 fős
16
7 fős
30
21
2 fős
100 90 80 70 60 50 40 30 20 10 0
Egyedül élő
db szám
Együtt élők száma
Gyermekekre vonatkozó adatok: Kiskorúak száma: nincs gyerek
86
1 gyerek
99
2 gyerek
72
3 gyerek
35
4 gyerek
5
5 gyerek
5
6 gyerek
2
7 gyerek
1
162
db szám
Kiskorúak száma a családban 120 100 80 60 40 20 0
99
86
72 35
nincs gyerek
1 gyerek
2 gyerek
3 gyerek
5
5
2
1
4 gyerek
5 gyerek
6 gyerek
7 gyerek
Megállapítható, hogy 219 igénylőnek van gyermeke, legtöbbjük fiatal házas egy, illetve két gyermekkel, számottevő továbbá a 3 és többgyermekesek száma is. 2. Jövedelmi viszonyok Jövedelmi viszonyok: 1 főre eső jövedelem alapján. 10000 Ft. alatt
11
10001-15000 Ft.
28
15001-20000 Ft.
39
20001-25000 Ft.
52
25001-30000 Ft.
45
30001-35000 Ft.
28
35001-40000 Ft.
19
40001-40200 Ft.
7
40201-45000 Ft.
11
45001-50000 Ft.
10
50001 Ft. felett
30
45 28
11
30 19
3500140000
2500130000
7
11
10 50001 Ft.
28
4020145000
52 39
1500120000
60 50 40 30 20 10 0
10000 Ft.
családok száma
Jövedelmi viszonyok
Megállapítható, hogy az igénylők mintegy 72 %-a 20.000.- Ft feletti egy főre eső jövedelemmel rendelkezik, tehát képesek a lakást fenntartani még előtakarékosság vállalása mellett is. 3. Előtakarékosság vállalása: Előtakarékosság vállal
nem vállal
256
49
163
Előtakarékosság
vállal nem vállal
Megállapítható, hogy az igénylők 84 %-a vállalna lakáscélú előtakarékosságot, amelynek vállalható összegeit az alábbi táblázat szemlélteti:
db szám
Előtakarékosság összege 100 80
86
60 40 20
35
44
58 28
5
0 1-2000 2001- 5001Ft. 5000 Ft. 10000 Ft.
10001- 15001- 20000 15000 20000 Ft. felett. Ft. Ft.
A 15.000.- Ft feletti előtakarékosságot 50 % vállalná, tehát a megkérdezettek jelentős része az önálló otthonteremtés érdekében többletkiadásokat vállalna előtakarékossággal. 2. A koncepció lényege az előzetes igényfelmérés figyelembe vételével: Az előzetes igényfelmérés azt mutatta, hogy igen nagy érdeklődés mutatkozott a lakosság körében az állami támogatással megépült bérlakások iránt. Ennek egyik oka az, hogy hosszú évek óta Esztergomban a lakáshelyzet kritikus volt, a lakásigénylők száma évről évre nőtt, azonban az igényeket a rendelkezésre álló lakásállományból nem lehetett kielégíteni, hiszen a korábbi szabályozás alapján a bérlők határozatlan idejű szerződést kötöttek, így a megüresedő, pályáztatható lakosok száma igen alacsony volt. Szemléletváltásra volt szükség a lakások bérbeadására vonatkozóan. Az állami támogatással megépült szociális bérlakások tekintetében elsődleges szempont volt az, hogy kedvező lakbérrel, alacsony rezsivel, kötelező előtakarékosság vállalásával a családokat olyan helyzetbe hozzuk, hogy 510 év elteltével önálló otthont tudjanak teremteni, így felelősséget éreznek a bérlők saját maguk is lakhatásuk biztosításában. További cél volt az is, hogy a gyermeket nevelő szülők további gyermekeket is vállalhassanak, hiszen a gyermekek számának növekedése fontos. Mindezen szempontokat figyelembe véve a Képviselő-testület az állami támogatással megépült szociális bérlakások bérbeadásának feltételeit az alábbiakban határozta meg 2002-ben az akkor hatályban lévő rendeletében: - a pályázó családjában legalább egy főnek keresőtevékenységet kell folytatni, - a pályázó gyermeket (gyermekeket) nevel - lakáscélú előtakarékosságot vállal legalább 20.000.- Ft összegben - a családban az egy főre eső jövedelem nem haladhatja meg a nyugdíjminimum 200 %-át, egyedülálló esetében a 250 %-át
164
-
ingatlantulajdonnal nem rendelkezik
3. Lakáspályázat kiírása, elbírálása, szerződések megkötése: - Pályázat kiírása: A pályázatot az Egészségügyi és Népjóléti Bizottság írta ki 2002. augusztus 13-án, benyújtási határidő 2002. szeptember 16. volt. A szokásos módon a médiákban meghirdetésre került a pályázati felhívás, valamint az előzetes igényfelmérést kitöltők részére postán keresztül küldtük ki az adatlapokat. A pályázatokat munkacsoport véleményezte, és tett javaslatot a Képviselő-testületnek a bérbeadásra vonatkozóan. A pályázat az alábbi szempontok alapján került kiírásra: pályázat benyújtásának feltételei: a pályázatot olyan házaspárok (élettársak) nyújthatták be, ahol legalább az egyik fél keresőtevékenységet folytat és gyermeket nevelnek, gyermekét egyedül nevelő szülő csak akkor pályázhatott, ha keresőtevékenységet folytatott. További feltételek: egy főre jutó havi átlagkereset nem haladhatta meg a 40.200.- Ft-ot (200 %), egyedülálló esetében az 50.250.Ft-ot (250 %), nem rendelkeznek ingatlanvagyonnal, és kötelező lakáscélú előtakarékosságot vállalnak, melynek összege nem elehet kevesebb 20.000.- Ft-nál. Érvénytelen a pályázat: - ha a pályázat a kiírás feltételeinek nem felet meg, - határidőn túl nyújtotta be, - valótlan adatok közlése, - vagy hiányos a pályázat A pályázati adatlapon a pályázóknak nyilatkozniuk kellett: - adatok valódiságáról, - vagyoni helyzetről, - lakáscélú előtakarékosság vállalásáról legalább 20.000.- Ft összegben, - a lakáscélú előtakarékosság rendszeres fizetéséről igazolás benyújtása negyedévenként az ingatlan kezelőjéhez, - jövedelmi viszonyok ellenőrzéséhez való hozzájárulás, - tudomásulvétele annak, hogy a kötelező előtakarékosság három hónapot meghaladó nem fizetése esetén a bérleti szerződés felmondásra kerül. - adatkezelésre való hozzájárulás. - Pályázatok elbírálása: A bérlakásokra kiírt pályázatra igen nagy érdeklődés mutatkozott ugyanúgy, mint az előzetes igényfelméréskor. Igénylőlapot 540 fő vitt el, az előzetes igényfelmérésben részt vevők részére 310 adatlapot postáztunk, így összesen 850 érdeklődő által megkapott adatlapból 379 érkezett vissza. A 379 pályázatból : - érvénytelen volt: 79 (munkaviszony hiánya miatt, nincs gyermek, egy főre eső jövedelem nem megfelelő stb) - érvényes volt 300 ebből nem esztergomi 56, esztergomi 244 A pályázatokat elbíráló munkacsoport javaslatát a Képviselő-testület felé az alábbi szempontok alapján tette meg: - több gyermek nevelése - egyedülálló egy, vagy több gyermekkel, - családban gyermekkel, vagy több gyermekkel, - a lakás fenntarthatósága érdekében az összjövedelem alapján a fizetőképesség megléte, - esztergomi állandó bejelentett lakás, esztergomi ideiglenes lakás, vagy esztergomi munkahely.
165
A jövedelmi viszonyok figyelembe vételéhez a munkacsoport számításokat végzett annak érdekébe, hogy olyan családok kerüljenek a lakásokba, akik képesek a lakáscélú előtakarékosságot, a lakásrezsit fizetni, és megélhetésüket is tudják biztosítani. Mindezek alapján a Képviselő-testület több fordulóban döntött a lakások elosztásáról. A 120 lakásból: - 10, (korábbi kötelezettség alapján) a rendőrség munkatársai részére került odaítélésre, - 110, a pályázati feltételeknek megfelelő családok, illetve egyedülálló szülők részére. - Szerződések megkötése: A nyertes pályázók kiértesítése után a STRIGONIUM Rt. a bérleti szerződéseket megkötötte az alábbi feltételekkel: - határozott időtartamra 5 évre, - a bérlővel együtt költözők megjelölése, - lakáscélú előtakarékosság megkötése, - a lakás állapotára vonatkozóan az állagmegóvásra kötelezettségek meghatározása, - a lakásba történő egyéb személyek bejelentésére vonatkozó szabályokról rendelkezés. A STRIGONIUM Rt. A bérleti szerződéseket megkötötte a fenti szempontok alapján, és a bérlők beköltözhettek új otthonukba. 4. A bérlőkre vonatkozó családi, jövedelmi és szociális szempontok vizsgálata A nyertes pályázók szociális és családi viszonyait az alábbi táblázat szemlélteti: 1 gyermek
2 gyermek
3 gyermek
4 v. több gy.
összesen:
házaspár
8
29
17
8
62
egyedülálló
18
23
7
0
48
összesen:
26
52
24
8
110
35 30 25 20
házaspár
15
egyedülálló
10 5 0 1 gyermek
2 gyermek
kereset:
fő:
15-20 eFt.
16
20-25 eFt.
28
25-30 eFt.
19
30-35 eFt.
27
35-40 eFt.
11
3 gyermek
4 v. több gy.
166
40-45 eFt.
4
45-50 eFt.
5
összesen:
110 fő:
15-20 eFt. 20-25 eFt. 25-30 eFt. 30-35 eFt. 35-40 eFt. 40-45 eFt. 45-50 eFt.
A fentiek alapján látható, hogy csak olyan családok nyerték el a pályázatot, akik képesek voltak jövedelemi viszonyaik alapján az alacsony lakbérek mellett a lakásrezsit és az előtakarékosságot megfizetni. A koncepció megvalósítása érdekében a lakbérek 2002-2007-ig az alábbiak szerint alakultak: Lakbérek alakulása 2002 és 2007 között Szociális bérlakásra kedvezmény
Szent Miklós Otthonteremtő lakásokra kedvezmény
2002. január 1-től
230/m2/hó
40%
50%
2005. január 1-től
251/m2/hó
40%
50%
2007. január 1-től
500/m2/hó
-
50%
A fenti kedvezményekkel fizetett lakbérek összege forintban: m2 64 m2 48 m2 32 m2 31 m2
2002-2004 4416 3312 2208 2139
2005-2006 4819 3614 2410 2334
2007 16000 12000 8000 7750
2007. januárjáig a lakbérek mértéke sokkal alacsonyabb volt, mint a piaci alapon bérbeadott lakásoké, 2007. januárjától továbbra is 50%-os kedvezményt kaptak. - Fizetési képesség alakulása: A beköltözést követően a Strigonium Rt feladata volt a bérlők fizetési képességének figyelemmel kísérése. Sajnos sem a lakbérek és közüzemi díjak fizetésében, sem az előtakarékosság teljesítésével kapcsolatban következetes ellenőrzés nem volt 2002-2003-ban. A lakók jelentős hátralékokat halmoztak fel egyrészt azért, mert nem vették komolyan kötelezettségeiket, másrészt nem volt szankció a nem teljesítés esetére. Erre az időszakra többször készültek kimutatások, melyek azt jelezték, hogy a bérlők jelentős részének elmaradása van. Folyamatosan küldte ki a felszólításokat az Rt, azonban számos esetben ez hatástalan maradt.
167
A fizetési morál egyre nagyobb mértékű csökkenése miatt a Strigonium Rt. jelzései alapján 2004-ben képviselőtestületi határozat született az alábbiakról: (436/2004.(X.7.) esztergomi öh.3. pontja) „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Strigonium Rt.-t, hogy intézkedjen a felmondási jog gyakorlása és a kilakoltatás (kiürítés) iránt az állami támogatásból épült szociális bérlakásokban lakó azon bérlők esetében, akik a lakáskassza befizetéssel 10 hónapot meghaladó elmaradással rendelkeznek és egyidejűleg a bérleti és közüzemi díjakat sem fizetik. Felhatalmazza továbbá a Strigonium Rt.-t, hogy a felmondások második ütemét 2005. január 1-jével kezdje meg azon bérlők esetében, akik a lakáskassza befizetéssel vagy bérleti díj és/vagy közüzemi díjak fizetésével három hónapot meghaladó elmaradással rendelkeznek.” A tartozások rendezésére a helyi rendeletben szabályozásra került továbbá a méltányosságból történő hátralékkezelés úgy, hogy 12 havi részletfizetés engedélyezhető akkor, ha ezt közjegyzői okiratba is foglalják. Erre azért volt szükség, hogy a lakások kiürítésekor ne legyen szükség a bírósági eljárás lefolytatására. Mindezek alapján a tartozásukat rendezni képes bérlők lakásukban maradhattak, azonban megkezdődött a bérleti szerződések felmondása. Összesen a 120 lakásban jelenleg a bérlők összetétele a következő: - a rendőrségi állomány részére kerültek átadásra: - kötelező elhelyezés miatt más feltétellel bérbeadott lakások: - jelenleg bérlő a Szent Miklós program keretében - 492/2007.(VI.15.) öh. határozat végrehajtására felhasználható
10 5 89 16
A jelenlegi 89 bérlőből valamilyen tartozása van: 56 fő-nek. Az arányokat és a tarozások összegét és megoszlását az alábbi táblázat és diagramm szemlélteti: bérlők:
tartozik:
nem tartozik:
89
56
33
tartozik: nem tartozik:
Megállapítható, hogy a jelenlegi bérlők igen nagy száma tartozik, és várhatóan nem is fogják rövid időn belül adósságaikat rendezni.
Jelenleg a bentlakó bérlők esetében a tartozásállomány az alábbiak szerint alakul: - 50.000.- Ft alatti tartozása van: - 50-100.000.- Ft közötti tartozása van: - 100-200.000. Ft közötti tartozása van: - 200-300.000.- Ft közötti tartozása van: - 300.000.- Ft feletti tartozása van:
28 bérlőnek 8 bérlőnek 2 bérlőnek 2 bérlőnek 16 bérlőnek.
168
30 25 20 15
Adatsor1
10 5 0 50 Eft alatt 50-100 Eft 100-200 Eft 200-300 Eft
300 Eft felett
Megdöbbentő a fenti diagram alapján, hogy mintegy 16 bérlő tulajdonképpen a beköltözése óta alig fizet, hiszen 5 év alatt a 300.000.- Ft feletti tartozás alacsony lakbérrel és rezsivel arra enged következtetni, hogy még a legszükségesebb kiadásokat sem egyenlítették ki. Összességében az Ingatlankezelő Kft. jelenleg a kiköltözött bérlőkkel együtt az alábbi hátralékokat tartja nyilván, ezek behajtása felől folyamatos intézkedés mellett: Lakbértartozás összesen: 14.666.000.- Ft Közüzemi hátralék összesen: 18.838.000.- Ft mindösszesen: 33.504.000.-Ft A tartozások miatt jelenleg bentlakó 56 bérlő közül 16-ot szólított fel az ingatlankezelő a tartozás rendezésére, akik részletfizetéssel rendezhetik adósságukat (közjegyzői okirattal). Felmondás alatt áll 20 bérlő, bírósági szakaszban 20 eset van. A roma származásúakra vonatkozóan javaslatot kértünk a Cigány Kisebbségi Önkormányzattól (CKÖ), abban a tekintetben, hogy az általuk ismert bérlők közül kik a roma származásúak, milyen elképzeléseik vannak és milyen a fizetési képességük. Megállapítható, hogy az elmúlt 5 évben a CKÖ szerint 24 roma származású család kapott a program keretében lakást. Közülük: - jelenleg bérlő: ebből: tartozás miatt felmondás alatt áll: nincs hátraléka: 3 - lakhatását más módon (pl. vásárlással) oldotta meg: - tartozás miatt lakásbérlete felmondásra került: 9
5 2 10
A fizetési képességet és a hátralékokat összehasonlítva megállapítható, hogy arányaiban a roma származásúak tekintetében az arányok megegyeznek a nem romaszármazásúakéval. A 2002-2007-ig terjedő időszakban az időközben megüresedő lakások tekintetében a Közjóléti Bizottság tett javaslatot. A Bizottság tagja volt a CÖK elnöke is aki információkkal rendelkezett a roma származású pályázókról. Ennek alapján az elmúlt 5 évben 24 roma származású család került be bérlőként. 5. Értékelés: az elmúlt 5 év sikerei, kudarcai Az állami támogatással megépült szociális bérlakásokkal kapcsolatos program 2006. évtől részesévé vált a Szent Miklós Programnak, hiszen az volt az eredeti cél, hogy a gyermeket nevelő szülők önálló otthonuk megteremtéséhez segítséget kapjanak. Éppen ezért 2006 decemberétől már Szent Miklós otthonteremtő lakásoknak neveztük ezeket a lakásokat. A 2002 szeptembertől 2007 júliusáig megüresedő lakásokra a Közjóléti Bizottság adott a bérbeadásra javaslatot. Figyelembe vette a bizottság az eredeti szempontokat: a fizetőképességet, a családi körülményeket, a munkaviszonyt. Egyre kevesebben adták be pályázatukat, volt olyan is, hogy eredménytelen volt a pályázat, hiszen nem volt értelme olyan családnak adni a lakást, akikről már eleve feltételezhető volt, hogy nem tudják fizetni.
169
Az elmúlt 5 évben a 110 lakásban változások az alábbiak szerint alakultak: összesen 183 bérlő volt, ebből a lakásból kiköltözöttek száma: 63. A kiköltözés oka: - lakást vett: - más módon oldotta meg lakáshelyzetét: - tartozás miatt lakásbérlete felmondásra került:
32 4 27
Sikerként lehet megállapítani: az 5 év alatt 32 család tudott önálló otthont teremteni a program keretében, Ez az összes bérlőhöz viszonyítva: összeses bérlő: 183
lakást vett: 32
összeses bérlő: lakást vett:
Az elmúl öt évet figyelembe véve ez jó aránynak mondható.
Kudarcok: A siker mellett azonban meg kell említeni, hogy a 32 családból csupán 6 volt olyan, aki nem hagyott maga után tartozást. A jelenleg is fennálló, de már nem bérlők tartozása a 26 család esetében az alábbiak szerint alakult úgy, hogy külön mutattuk ki lakbérre, és lakásrezsire a tartozásokat:
50 E ft alatt 50-100 E ft 100-200 E ft 200-300 E ft 300 E ft fölött
lakbér tartozás: 14 4 1 1 0
közüzemi tartozás 13 5 1 1 2
16 14 12 10
lakbér tartozás:
8
közüzemi tartozás
6 4 2 0 50 E ft alatt
50-100 100-200 200-300 300 E ft E ft E ft E ft fölött
170
Sajnos reményeink ellenére csupán négy gyermek született. Ennek oka egyrészt az, hogy az egy szobás lakásokba a fiatal párok újabb gyermeket nem tudtak bevállalni, másrészt a megélhetési körülmények az elmúlt öt évben romlottak. Az előzetes igényfelméréskor, és a pályázatok benyújtásakor a jelentkezők száma olyan magas volt, hogy a jelentkezők között prioritási szempontokat kellett felállítani annak érdekébe, hogy a megfelelő pályázók kerülhessenek be a programba. Ennek ellenére a nyertes pályázók a vállalt kötelezettségeiket nagy számban nem teljesítették. Sem a lakásrezsit, sem a lakbért, sem az előtakarékosságot többen nem fizették. A pályázatban vállalt kötelezettségeik ellenére nem tudatosult bennük a projekt lényege. Annak ellenére, hogy folyamatos, megfelelő tájékoztatás kaptak. A saját tulajdonban élők, ha pénzintézet, illetve szolgáltató felé nem teljesítik kötelezettségeiket a következmények súlyosak, ellenben, ha az önkormányzat felé fennálló tartozás kiegyenlítése nem történik meg, komoly szankciók nincsenek. Számos esetben csak arra gondoltak a bérlők, hogy kisgyermekekkel biztosan nem kerülnek az utcára, hiába van jelentős tartozásuk. Kilakoltatásra több esetben sor került, azonban minden család meg tudta oldani lakhatását. A kudarcok egyik oka lehet, hogy az ingatlanok kezelője nem fektetett kellő hangsúlyt a bérlők fizetési képességének folyamatos ellenőrzésére, számos esetben – a következetes ellenőrzés hiánya miatt – jelentős tartozások halmozódtak fel. A kudarcok másik oka lehet, hogy az elmúlt 5 évben a reálbérek csökkenése és a folyamatos áremelkedések miatt a családok megélhetési körülményei egyre rosszabbak, ezért sem újabb gyermeket nem tudtak bevállalni, sem még a lakhatás megőrzése érdekében sem fizették az alapvető kiadásokat.. Következtetések, döntések, a koncepció jövője: Azon családok azonban, akik komolyan vették kötelezettségeiket, és bérleti szerződésük 2007. október 31-én lejár megérdemlik, hogy ne kelljen újra pályázniuk, hanem bérleti szerződésük meghosszabbításával további 5 év bentlakást kaphassanak úgy, hogy amennyiben kérik lakáscserével nagyobb lakásba költözhessenek azért, hogy további gyermeket vállalhassanak. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 458/2007.(VI.15.) esztergomi öh. határozatában döntött arról, hogy a 2007. október 31-én lejáró bérleti szerződések esetében azon bérlőkkel, akik 2007. június 30-án tartozással nem rendelkeznek a bérleti szerződésüket meghosszabbítja azzal, hogy amennyiben családi körülményeik indokolják más lakásba is költözhetnek. A bérleti szerződést legfeljebb 5 évre lehet meghosszabbítani. A választás lehetősége a megüresedő, illetve üres lakások függvényében 2008. június 30-ig áll fenn lakáscsere útján. A határozat végrehajtása folyamatban van. Az elemzés alapján az alábbi következtetések és további teendők fogalmazhatók meg: Újra kell gondolni a Szent Miklós Otthonteremtő lakásokkal kapcsolatos elképzeléseket. A tapasztalatok alapján megállapítható, hogy az állami támogatással megépült szociális bérlakások közül az Szent Miklós otthonteremtő lakások eredeti elképzelésére, kevesebb lakásra van szükség. Figyelembe kell venni a lakások elosztásánál a meglévő, illetve vállalt gyermekek tekintetében a szobák számát. A későbbiekben a pályázati feltételeket módosítani szükséges. Olyan családok pályázhassanak, akiknek már több gyermekük van, vagy határozott időn belül további gyermeket vállalnak. A pályázók jövedelmi viszonyaik alapján képesek legyenek a lakbért, a közüzemi díjakat és az előtakarékosságot fizetni, azonban ehhez az egy főre eső maximált jövedelemhatárt úgy kell meghatározni, hogy vállalhatók legyenek a kötelezettségek. A bérlőket folyamatosan kell ellenőrizni kötelezettségeik teljesítésével kapcsolatban mind lakbér, közüzemi díja, és a lakáscélú előtakarékosság megfizetése szempontjából.
171
Az állami támogatással megépült bérlakásokat, az egyéb önkormányzati bérlakások értékesítése esetén kötelező elhelyezésre is fel lehessen használni. Az új elképzelést a helyi rendeletben kell szabályozni a későbbiekben. Összefoglalás: A Szent Miklós Otthonteremtő lakások bérbeadására a konstrukciót a lakossági vélemények megismerése után alkotta meg az Önkormányzat. Azon családok, akik saját otthonuk hiányában albérletbe kényszerülnek, a piaci viszonyokban kifizetett költségek mellett nem képesek önálló otthont teremteni. Éppen ezért volt kezdetben népszerű az Önkormányzat elgondolása, ezért pályáztak olyan sokan. Az állami támogatással megépült, új lakásokba beköltözött bérlők összkomfortos körülmények között alacsony költségek mellett lakhattak azért, hogy az előtakarékosság vállalása mellett könnyebben tudják a későbbiekben lakhatásukat megoldani. Akik megértették a program lényegét, és saját maguk is részesévé váltak, segítséget kaptak önálló otthonuk megteremtésére. Sajnos azonban még mindig nem elég tudatosak a bérlők, vállalt kötelezettségeiket nem teljesítik, ezért erre a konstrukcióra csak korlátozott számban van szükség. Amennyiben a későbbiekben a lakosság részéről nagyobb igény mutatkozik, a bérlakás állományból a szükségleteknek megfelelően lehet újra lakásokat bevonni erre a célra. Esztergom, 2007. augusztus 559/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő–testülete jóváhagyja a „Szent Miklós Alap az Esztergomi Gyermekekért” támogatási alap létrehozásáról, a jogosultság feltételeiről és a működtetésének rendjéről szóló 52/2004.(XI.25.) esztergomi ör. 6. § (2) bekezdése alapján, a Szent Miklós Alap 2006. évi pénzforgalmáról szóló polgármesteri beszámolót. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő–testülete tudomásul veszi a vagyonkezelésbe átadott eszközökből realizált hozamot, és felkéri a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot, hogy a vagyonkezelő tevékenységét és teljesítményét havonta kísérje figyelemmel, hogy teljes körűen és hiánytalanul eleget tesz-e a 8776/2007. ikt.sz. alatt, 2007.05.07-én kelt Portfoliókezelési megbízási szerződés hatályos rendelkezéseinek. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 560/2007. (VIII.30) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 96/2005.(II.10.) esztergomi öh. határozattal módosított 566/2004.(XII.9.) esztergomi öh. határozattal elfogadott támogatási szerződés 2.3) pontját az alábbiaknak megfelelően módosítja: „2.3) A Támogató vállalja, hogy a 2.1) és 2.2) pont szerinti tőke összegét, kiegészítve a tőke hozadékaival az SzMR. rendelkezéseivel összhangban jelen szerződésben, vagy a jelen szerződést a Támogatott nagykorúvá válását követően a Támogatottal közvetlenül megkötött szerződésben szabályozott módon, legkorábban a Támogatott 21. születésnapján, legkésőbb a Támogatott 31. születésnapján, azaz 20__. év ________ havának ___ napján, az SzMR.-ben meghatározott felhasználási céllal, a Támogatott rendelkezésére bocsátja.” 2. A szerződés 3.8) pontja helyébe a következő szöveg lép: „3.8) A Gondviselők kijelentik, hogy jelen támogatási szerződést annak tudatában kötik, hogy a Támogatott nagykorúvá válását követően jogosult kezdeményezni, hogy az SzMR. 5.§ (6) bekezdés szerint jelen szerződést saját nevében megkötött azonos tárgyú szerződéssel váltsa fel, melynek kikötései eltérhetnek jelen szerződés kikötéseitől. A Gondviselők kijelentik, hogy a Támogatott ilyen kezdeményezését semmilyen körülmények között nem akadályozzák. Ilyen szerződés megkötése esetén a Támogatottnak a szerződésben kifejezetten nyilatkoznia kell arról, hogy az SzMR. 5.§ (3) bekezdés rendelkezéseit ismeri, és e rendelkezéssel összhangban
172
21. életéve betöltéséig középfokú vagy államilag elismert szakmai végzettséget szerez és az erre vonatkozó igazolást a szerződésben vállalt határidőig, de legkésőbb 20__. __________ ___ -ig a Támogatónak átadja.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 561/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh.**módosítva a 881/2007.(XII.14.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2007. szeptember 1-jétől a Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézmény Önkormányzat által finanszírozott főfoglalkozású álláshelyeinek számát 1 fővel megemeli. A fenti döntés 2007. évre eső költsége 344.000 Ft bér és 110.000 Ft járulékok összegben, azaz összesen 454.000 Ft összegben az intézmény költségvetésében rendelkezésre áll. A létszámnöveléssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1689 főről 1690 főre növekszik, a részfoglalkozású és külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a költségvetési rendeletben való átvezetésre: a rendelet soron következő módosítása 562/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102.§ (2) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján – jóváhagyja az Angyalkert Óvoda, Esztergom módosított házirendjét, szervezeti és működési szabályzatát, helyi nevelési programját a „Szundiház programmal” és az intézményi minőségirányítási programját. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: 2007. augusztus 31. 563/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben az Angyalkert Óvoda, Esztergom számára 6 óvodai csoport indítását engedélyezi. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága által megküldött határozat birtokában engedélyezi, hogy az óvoda a 2007/2008. nevelési évben a maximális gyermeklétszámot a Micimackó csoportban és a Süni csoportban 20 %-os határig túllépje az engedélyező határozatban foglaltak szerint. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 564/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben az Aranyhegyi Óvoda, Esztergom számára 5 óvodai csoport indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 565/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben a Bánomi Óvoda, Esztergom számára 4 óvodai csoport indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 566/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben a Belvárosi Óvoda, Esztergom számára 4 óvodai csoport indítását engedélyezi. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága által megküldött határozat birtokában engedélyezi, hogy az óvoda a 2007/2008. nevelési évben a maximális gyermeklétszámot a Nagycsoportban 20 %-os határig túllépje az engedélyező határozatban foglaltak szerint. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 567/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben az Erzsébet Királyné Óvoda, Esztergom számára 4 óvodai csoport indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal
173
568/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben a Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom számára 6 óvodai csoport indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 569/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben a Kertvárosi Óvoda, Esztergom számára 6 óvodai csoport indítását engedélyezi. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága által megküldött határozat birtokában engedélyezi, hogy az óvoda a 2007/2008. nevelési évben a maximális gyermeklétszámot a Maci csoportban és a Katica csoportban 20 %-os határig túllépje az engedélyező határozatban foglaltak szerint. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 570/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben a Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom számára 6 óvodai csoport indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 571/2007. (VIII.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. nevelési évben a Zöld Óvoda, Esztergom számára 4 óvodai csoport indítását engedélyezi. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága által megküldött határozat birtokában engedélyezi, hogy az óvoda a 2007/2008. nevelési évben a maximális gyermeklétszámot a Nagycsoportban 20 %-os határig túllépje az engedélyező határozatban foglaltak szerint. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követően azonnal 572/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. tanévben az Arany János Általános Iskola, Esztergom részére 13 osztály, 9 napközis csoport - melyből 7 iskolaotthonos formában működik indítását engedélyezi. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete vállalja az Arany János Általános Iskola, Esztergom második, harmadik és hatodik évfolyamán - a készségtárgyak kivételével – valamennyi tantárgy csoportbontásban történő oktatásának finanszírozását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 573/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. tanévben a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom részére 16 osztály, 6 napközis csoport, 1 pilisszentléleki osztály és iskolaotthonos csoport indítását engedélyezi. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete engedélyezi, hogy az iskola a 2007/2008. tanévben a maximális tanulólétszámot 20 %-kal túllépje a 3.a, 4.a, 6.a, 6.b osztályokban. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 574/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. tanévben a József Attila Általános Iskola, Esztergom részére 20 osztály, 8 napközis csoport – melyből három iskolaotthonos formában működik - indítását engedélyezi. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete engedélyezi, hogy az iskola a 2007/2008. tanévben a maximális tanulólétszámot 20 %-kal túllépje a 1.a,1.b osztályokban. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül
174
575/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh.**módosítva a 882/2007.(XII.14.) határozattal*** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a József Attila Általános Iskola, Esztergom intézményben a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott 52 főfoglalkozású és 1 fő részfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. szeptember 15-től 4 fő főfoglalkozású munkavállalóval csökkenti, és utasítja a József Attila Általános Iskola, Esztergom intézmény vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1690 főről 1686 főre csökken, a részfoglalkozású munkavállalók létszáma és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 8 napon belül, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: a harmadik negyedéves rendeletmódosítás ideje 576/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. tanévben a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom részére 14 osztály, 6 napközis csoport indítását engedélyezi és heti 15 óra finanszírozását vállalja a felsős napközis feladatok ellátására. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete engedélyezi, hogy az iskola a 2007/2008. tanévben a maximális tanulólétszámot 20 %-kal túllépje a 1.a osztályban. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 577/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. tanévben a Szent István Gimnázium, Esztergom számára a hat évfolyamon 12 osztály indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: 2007. augusztus 31. 578/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. tanévben a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom számára a nyolcévfolyamos képzésben 8 osztály, a négyévfolyamos képzésben 8 osztály, a nyelvi előkészítőn 4 osztály, összesen 20 osztály indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: 2007. augusztus 31. 579/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh.**módosítva a 883/2007.(XII.14.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézményben a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott 64 főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. szeptember 15-től 5 fővel csökkenti, és utasítja a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézmény vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1686 főről 1681 főre csökken, a részfoglalkozású munkavállalók létszáma és a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 8 napon belül, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: a harmadik negyedéves rendelet-módosítás ideje 580/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007/2008. tanévben a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom számára az alábbiak szerint határozza meg az indítható osztályok számát: 16 szakközépiskolai osztály, 8 szakiskolai osztály és 5 érettségire épülő OKJ képzést folytató osztály (13-14. évfolyam), összesen 29 osztály. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: 2007. augusztus 31.
175
581/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola számára az alábbiak szerint határozza meg az indítható óvodai csoportok, osztályok és napközis csoportok számát a 2007/2008. tanévben: 3 óvodai csoport, 16 általános iskolai osztály, 9 szakiskolai osztály és 11 napközis csoport. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: 2007. augusztus 31. 582/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Kőrösy László Középiskolai Kollégium, Esztergom számára 5 kollégiumi csoport indítását engedélyezi. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: 2007. augusztus 31. 583/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2007. szeptember 1-jétől kezdődően: • a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola intézményben egy igazgatóhelyettes finanszírozását vállalja, • a Szent István Gimnázium, Esztergom intézményben nem vállalja egy igazgatóhelyettes finanszírozását sem. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmények értesítésére: azonnal a költségvetési rendeletben való átvezetésre: a harmadik negyedéves rendelet módosítás ideje 584/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 37/2002. (III. 14.) sz. képviselőtestületi határozat 1. és 2. pontjában, a 263/2007. (IV.26.), a 264/2007. (IV.26.) és a 265/2007. (IV.26.) esztergomi öh. határozatainak 1. pontjaiban az Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 40-42. sz. alatti, ingatlanhoz - a volt Hell József Károly Szakközépiskola épületéhez – tartózó helyrajzi számot a következők szerint módosítja: A „168 hrsz.” szövegrész helyébe „74 hrsz.” szövegrész lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 585/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a szakértői vélemény ismeretében - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja az Arany János Általános Iskola, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. augusztus 31. ARANY JÁNOS ÁLTALÁNOS ISKOLA, ESZTERGOM ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Arany János Általános Iskola, Esztergom Az intézmény alapítója: 1937. szeptember 1-jén Esztergom Város alapította. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től Esztergom Város Önkormányzata 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 810 Az intézmény típusa: általános iskola Az intézmény székhelye: 2509 Esztergom-Kertváros, Kassai út 13.
176
Az intézmény telephelyének címe: - 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi utca 39. - 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi utca 40-42. Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80120 Általános iskolai oktatás Alaptevékenységek: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás Az általános iskolában alapfokú, a tankötelezettség teljesítését szolgáló, általános műveltséget megalapozó nevelés-oktatás folyik. Az általános iskolában a tanuló az érdeklődésének, képességének és tehetségének megfelelően felkészül középiskolai, illetve szakiskolai továbbtanulásra, valamint a társadalomba való beilleszkedésre. Az alapfeladatokat Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete által jóváhagyott pedagógiai program alapján végzi. Az iskola alapfeladatai közé tartozik 2004. szeptember 1-jétől a hátrányos helyzetű tanulók képességkibontakoztató felkészítése, valamint a cigányság kulturális életének megismertetése, hagyományairól szóló ismeretek oktatása, a gyermekvédelmi feladatok ellátása, a mindennapos testedzés megszervezése. Iskolai könyvtárat működtet. Könyvtára 2003. szeptember 1-jétől Esztergom-Kertváros lakosságának könyvtári szolgáltatást nyújt. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. Alapfeladata az intézményi vagyon működtetése. 80122-5 Sajátos nevelési igényű tanulók nappali rendszerű általános iskolai nevelése, oktatása Az iskola ellátja az ép értelmű testi és érzékszervi fogyatékos, illetve pszichés fejlődési zavarai miatt a nevelési folyamatban tartósan és súlyosan akadályozott (dyslexia, dysgraphia, dyscalculia, hiperkinetikus zavar stb.) sajátos nevelési igényű gyermek integrált oktatását. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: 8 (1-8 évfolyam) Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: 448 - alsó tagozat: 208 - felső tagozat: 240 A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20 %-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a Kassai u. 13. sz. alatti /hrsz.: 1100/ 1 hektáros területen álló 1449 m2 alapterületű iskolai főépület, 5 különálló iskolaépület, és a bennük lévő berendezés és szakmai felszerelés. Az iskolához tartozik a különálló családi házban lévő 115 m2 alapterületű lakás. Ideiglenes jelleggel használja a Wesselényi u. 39. sz. alatti /hrsz.: 168/ volt Hell József Károly Műszaki Középiskola tornatermét /KT határozat/. 2007. szeptember 1-jétől telephelye az Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 40-42. szám alatti 74. hrsz. ingatlan. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei:
177
55232-3
Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola vásárolt élelmezéssel biztosítja a tanulók étkeztetését.
Az iskola belföldi és külföldi cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem használt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor érvényes helyi vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. Az intézmény működési területe: Esztergom-Kertváros egész közigazgatási területe. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. szeptember 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 170/2002. (VIII.8.) KT határozattal elfogadott, majd a 176/2003. (V.15.) és a 370/2003. (IX. 18.), a 113/2004. (III. 25.), 299/2004. (VIII. 23.), a 39/2005. (II. 10.), a 236/2005. (IV. 21.), a 106/2006. (III. 16.) és a 427/2007. (VI.15.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. augusztus 30. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …./2007. (VIII.30.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá.
178
586/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a szakértői vélemények ismeretében - az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Szent István Gimnázium, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. augusztus 31. Szent István Gimnázium, Esztergom ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Szent István Gimnázium, Esztergom Az intézmény alapítója:1687. március 19-én Széchenyi György érsek támogatásával épül meg a jogelőd iskola. Az államosítást követően jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990től Esztergom Város Önkormányzata. 1996 és 2002 között a KomáromEsztergom Megyei Önkormányzat fenntartásában működött. 2002-től újra Esztergom Város Önkormányzata tartja fenn (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.). Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 037 883 Az intézmény típusa: gimnázium Az intézmény székhelye: 2509 Esztergom-Kertváros, Wesselényi u. 40-42. Az intézmény alaptevékenysége: Meghatározó alaptevékenység: 80120 Általános iskolai oktatás 80210 Általános középfokú oktatás Alaptevékenységek: 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (7-8. évfolyam) 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás (9-13. évfolyam) A középiskolai nevelésben-oktatásban az iskola ellátja a hetedik évfolyamtól kezdődően az érettségire, valamint a felsőfokú tanulmányok megkezdésére való felkészítést nappali tagozaton. A gimnáziumban a tanuló felkészül az érettségi vizsgára, a felsőfokú továbbtanulásra, illetve a munkába állásra. A 11. évfolyamtól kezdődően munkába állást előkészítő, illetve segítő elméleti és gyakorlati óra is tartható. Az alapfeladatokat tanórai keretben, illetve a tanulók érdeklődése, igényei szerint tanórán kívüli foglalkozásokon teljesíti az iskola a Képviselő-testület által jóváhagyott pedagógiai program alapján. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az ifjúságvédelmi feladatok ellátása. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. 2004. szeptember 1-jétől a 9. évfolyamon egy osztályban, 2005. szeptember 1-jétől a 9. évfolyamon két osztályban nyelvi előkészítő osztályt indíthat. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az intézményi vagyon működtetése. 80216-6 Gimnáziumi felnőttoktatás A gimnáziumi felnőttoktatásban a kilencedik évfolyamtól kezdődően ellátja - esti tagozatos munkarend szerint az érettségi vizsgára, valamint a felsőfokú tanulmányok megkezdésére való felkészítést. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: - gimnázium: 6+1 évfolyam (7-13. évfolyam) - esti tagozat: 4 évfolyam (9-12. évfolyam ) Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: 470 fő 7-8. évfolyam 120 fő 9-13. évfolyam 350 fő A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20 %-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt. A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a 74 hrsz.-ú ingatlan a rajta lévő iskola épületével.
179
A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola táborokat és cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor érvényes helyi önkormányzati vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe és regionális beiskolázású. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen felülvizsgált és módosított alapító okirat 2007. szeptember 1-jén lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 182/2002. (VIII.08.) KT határozattal elfogadott, majd a 90/2003. (III.6.) és a 311/2003. (VIII. 05.), a 120/2004. (III. 25.), a 46/2005. (II.10.), a 243/2005. (IV. 21.), a 108/2006. (III. 16.) és a 330/2006. (VIII. 8.) esztergomi önkormányzati határozatokkal módosított alapító okirat, melynek eredeti példányait, mint nem selejtezhető, történeti dokumentumot az intézmény irattárában őrizni kell. Esztergom, 2007. augusztus 30. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a …/2007. (VIII. 30.) esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá. 587/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom tevékenységi köréből 2007. augusztus 31-ei hatállyal megszünteti az iskolai könyvtár működtetését, és felkéri az intézmény igazgatóját, hogy az ezzel kapcsolatos munkáltatói intézkedéseket tegye meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény vezetőjének értesítésére: azonnal
180
588/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megbízza a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom és a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom igazgatóját, hogy az iskolai könyvtári feladatok ellátására, a letétek működtetésére vonatkozó feltételeket, munkamegosztást megállapodásban rögzítsék. Felelős: Kovácsné Várady Eszter és Smiger András igazgatók Határidő: az intézmények vezetőinek értesítésére: 2007. szeptember 5. a megállapodások megkötésére: 2007. szeptember 15. 589/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1), (3) bekezdése alapján jóváhagyja a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom módosított alapító okiratát, és a határozat mellékletét képező tartalommal egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. szeptember 1. DOBÓ KATALIN GIMNÁZIUM, ESZTERGOM ALAPÍTÓ OKIRATA (egységes szerkezetbe foglalva) Az intézmény neve: Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom Az intézmény alapítója: 1930-ban alapította az esztergomi érsekség, majd államosították. Jogutód alapító Esztergom Város Tanácsa, majd 1990-től 1995. december 31-ig Esztergom Város Önkormányzata, 1996. január 1-jétől 2007. június 30-ig a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat, 2007. július 1-től Esztergom Város Önkormányzata. Az intézmény fenntartója: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Az intézmény OM azonosítója: 031 937 Az intézmény típusa: gimnázium Az intézmény székhelye: 2500 Esztergom, Bánomi út 8. A z intézmény alaptevékenysége: 0210 Általános középfokú oktatás 80121-4 Általános iskolai nappali rendszerű nevelés, oktatás (5-8. évfolyam) 80214-4 Nappali rendszerű gimnáziumi nevelés, oktatás (9-13. évfolyam) A középiskolai nevelésben-oktatásban az iskola ellátja az ötödik évfolyamtól kezdődően az érettségire, valamint a felsőfokú tanulmányok megkezdésére való felkészítést nappali tagozaton. A gimnáziumban a tanuló felkészül az érettségi vizsgára, a felsőfokú továbbtanulásra, illetve a munkába állásra. A 11. évfolyamtól kezdődően munkába állást előkészítő, illetve segítő elméleti és gyakorlati óra is tartható. Az alapfeladatokat tanórai keretben, illetve a tanulók érdeklődése, igényei szerint tanórán kívüli foglalkozásokon teljesíti az iskola a Képviselő-testület által jóváhagyott pedagógiai program alapján. Az iskola alapfeladatai közé tartozik az ifjúságvédelmi feladatok ellátása. Oktatási, kulturális és sport kapcsolatokat létesíthet külföldi intézményekkel. 2004. szeptember 1-jétől a 9. évfolyamon egy osztályban nyelvi előkészítő osztály működik. Az iskola alapfeladata az intézményi vagyon működtetése. 80521-2 Pedagógiai szakszolgálat Az iskola speciális alapfeladata a középiskolás tanulók részére a gyógytestnevelés szakszolgáltatás nyújtása. 80511-3 Napköziotthoni és tanulószobai foglalkozás (szorgalmi időben) 92403-6 Diáksport Az intézmény évfolyamainak a száma: - gimnázium: 5-12. évfolyam ( 8 osztályos gimnázium) 9-13. évfolyam (nyelvi előkészítő) 9-12. évfolyam ( négy osztályos gimnázium) Az intézménybe maximálisan felvehető tanulólétszám: 8 évfolyamos gimnázium: 256 fő nyelvi előkészítő: 35 fő 4 évfolyamos gimnázium: 420 fő A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 102. § (2) bekezdés c) pontja alapján a maximális osztálylétszámtól eltérhet maximum 20 %-kal a tanítási év indításánál, továbbá a tanítási év során, ha új tanuló átvétele miatt indokolt
181
A feladatellátást szolgáló vagyon, a vagyon feletti rendelkezés joga: A feladata ellátásához rendelkezésre áll a 15989/11 hrsz. alatti két hektár alapterületű ingatlanrész a rajta lévő iskola épületével, a benne lévő berendezések és szakmai felszerelések. A vagyon feletti rendelkezés az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló, Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének mindenkor hatályos vagyonrendelete alapján történik. Az ingó és ingatlan vagyon tulajdonosa Esztergom Város Önkormányzata. Kezelési joggal az intézmény vezetőjét bízza meg. Az iskola 2007. szeptember 1-jétől helyet ad a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom elhelyezésére. Az intézmény kiegészítő tevékenységei: 55232-3 Iskolai intézményi közétkeztetés Az iskola táborokat és cseretáborokat szervezhet. Az iskola a használatában lévő helyiségeket tanév közben - a tanulók által nem igényelt időben és szorgalmi időn kívül - nevelési-oktatási, kulturális és sport célra hasznosíthatja. Saját vagy idegen szolgáltatóval kötött szerződés alapján iskolai büfét működtethet. A helyiségek bérbeadását a mindenkor hatályos helyi önkormányzati vagyonrendelet alapján végezheti. Az iskola olyan költségtérítéses tanórán kívüli foglalkozásokat szervezhet, amelyek nem tartoznak a közoktatási törvény 114. §-ának hatálya alá. Az iskola speciális tevékenysége a „Dobó Galéria” működtetése nonprofit módon. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. Az intézmény működési területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe és regionális beiskolázású. Az intézmény gazdálkodási jogköre: Részben önállóan gazdálkodó, teljes jogkörrel rendelkező költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi gazdálkodási feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó iskola közötti munkamegosztás és feladatvállalás rendjét szabályzatban kell rögzíteni. Az intézmény felügyeleti szerve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete. A fenntartói irányításban részt vesznek Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai. A fenntartó ellenőrzi az intézmény gazdálkodását, működésének törvényességét és szakszerűségét. Jóváhagyja az intézmény pedagógiai programját, minőségirányítási programját, szervezeti és működési szabályzatát és a házirendjét. Az intézményben minden olyan változás, amely az alapító okirat hatálya alá tartozik, a fenntartó engedélyével vezethető be. Az intézmény vezetőjének kinevezési rendje: Az iskola élén igazgató áll, aki önálló munkáltatói joggal bír. Az intézmény vezetőjét Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázat útján határozott időre, öt évre nevezi ki. Egyéb munkáltatói jogokat - kinevezés, felmentés, fegyelmi eljárás kivételével - a Polgármester gyakorolja. Hatálybalépés: Jelen alapító okirat 2007. szeptember 1-jén lép hatályba, ezzel egyidejűleg hatályát veszti az 506/2007.(VI.27.) esztergomi önkormányzati határozattal elfogadott alapító okirat. Esztergom, 2007. augusztus 30. Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a esztergomi önkormányzati határozatával hagyta jóvá.
…../2007. (VIII. 30.)
590/2007. (VIII.30.) esztergomi öh.**visszavonva a 885/52007.(XII.14.) határozattal*** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzatának egyes intézményeinél és a Polgármesteri Hivatalban történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések tárgyú 233/2007.(IV.19.) esztergomi öh. határozat 1. pontját a következők szerint módosítja: A határozat 1. pontjában az „1669 főről” szövegrész helyébe „1681 főről” szövegrész, az „1663 főre” szövegrész helyébe az „1675 főre” szövegrész lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak.
182
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: 2007. novemberi rendes képviselő testületi ülés 591/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh.**hatályát vesztette a 16/2008.(I.17.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (1) és (3) bekezdései alapján módosítja a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény alapító okiratát, és azt egységes szerkezetben – a határozat mellékletét képező tartalommal – adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosított, egységes szerkezetbe szedett alapító okirat kiadására: 2007. szeptember 1. Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom alapító okirata a módosítással egységes szerkezetben Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felülvizsgálva a 610/2004.(XII. 15.) esztergomi öh. határozatát, valamint a különböző neveken 1905 óta működő intézmény alapító okiratát a következő szerkezetben és szöveggel fogadja el: -
felülvizsgálva a 167/1905. kgy.sz., 1905. augusztus 28-án kelt alapító-levelet, valamint az intézmény 1980. november 1-jei keltezéssel jóváhagyott Szervezeti és Működési Szabályzatát, az 1905 óta, majd korszerűbb szervezeti keretek között és folyamatosan 1951-től különböző neveken működő intézmény alapító okiratát a következő szerkezetben és szöveggel fogadja el azzal a céllal, hogy a helyi társadalom számára ennek a közszolgálati intézménynek a keretében, az igényeknek megfelelően képes tárgyi és személyi feltételekkel együtt, az önkormányzat kötelező feladataként biztosítsa „a felnőtt lakosságnak, az ifjúságnak és a nemzetiségeknek az általános nyilvános könyvtári szolgáltatást” (1991. évi XX. tv. 108. § /1/bek.), vagyis az állampolgári információs jog gyakorlását, továbbá lehetőséget nyújtson olyan vállalható önkormányzati feladatok teljesítésére, mint a helytörténeti tudományos munka, a helyi nyilvánosság (sajtó, könyvkiadás) segítése, a kulturális hagyományok, muzeális értékek védelme és ápolása, a művelődésre, művészeti vagy szabadidős tevékenységre szerveződött közösségek támogatása (1991. évi XX. tv. 108. § /2/ bek. B/, 120. § és 121. § a/, b/).
Az intézmény 1./ elnevezése: Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom 2./
székhelye (központja): 2500 Esztergom, Bánomi út 8. telephelye: 2500 Esztergom, Martsa Alajos utca 2. Székhelyen kívüli letéti helyei (fiókkönyvtárai): • Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom; • József Attila Általános Iskola, Esztergom; • Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom; • Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola; • Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom; • Szent István Gimnázium, Esztergom; • Kőrösy László Középiskolai Kollégium, Esztergom; • Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom; • Dobó Katalin Gimnázium , Esztergom 3./ típusa, jogállása: szakmailag önálló közművelődési-közgyűjteményi intézmény, szakmai besorolása: középfokú („B - típusú”) közművelődési könyvtár, önálló jogi személy. 4./ jogelődjei: 1971. szeptember 26 - ától a fenti névvel, 1967 novemberétől a fenti címen, a könyvtár céljára létesült új épületben, 1961-től néhány évig Balassa Bálint Városi Könyvtár néven, az új szervezeti keretek közt, mint tanácsi fenntartású Városi Könyvtár, 1951. május 1-jén nyílt meg, miután könyvállományát az Országos Könyvtári Központ 1950. március 15-én kelt (140/1950. III. sz.) leiratával állami tulajdonba vette, 1950 elejéig Városi Nyilvános Könyvtár néven állt fenn, ennek működtetése céljából a szabad királyi város képviselő-testületének 1905. augusztus 28-án tartott közgyűlésén, a 167/1905.kgy.sz. alapító okirattal „könyvtáralap” (alapítvány) elneve-
183
zéssel intézményesítették az addig – főként hagyatékokból, adományozás útján – kialakult gyűjteményt, amelynek legrégebbi állomány- és fenntartási alapja Helischer József városi tanácsnok 1844. évi hagyatéki rendelkezéséből származik, ehhez 1884-ig további jelentős adományként járultak hozzá dr. Kiss Mihály városi főügyész és dr. Lőrinc Rezső városi főorvos magánkönyvtári hagyatékai. 5./ Az intézmény alapítója, fenntartója, irányító, felügyeleti szervei: 1905. augusztus 28-tól Esztergom szabad királyi város Képviselő-testülete, illetve az általa létrehozott „könyvtáralap” (alapítvány) és „könyvtár-bizottság”, 1950 elejétől 1990. október 25-ig Esztergom Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1990. október 25-től – jogutódként - Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) A fenntartói irányításban és felügyeletben Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének bizottságai és a Polgármesteri Hivatal vesznek részt. 6./ Az intézmény illetékességi területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe. 7./ Az intézmény feladatrendszere: 7.1 Alaptevékenysége Feladatrendszere négy alapfunkcióra épül: A./ Mint információs szolgáltató központ tervszerű gyűjtő, rendszerező-feltáró, közvetítő és megőrző tevékenységet folytat: - Folyamatosan beszerzi a gyűjtőkörébe tartozó dokumentumokat, ide értve mind a korszerű információhordozókat (könyveket, folyóiratokat, audiovizuális és számítógépes médiát). - Ezekből gyűjteményt épít, amelynek információs értékét minőségi szempontú állományalakítással megőrzi, illetve növeli. - A dokumentumokat a szakmai rendnek megfelelően veszi állományba és sorolja gyűjteménybe, információ-tartalmukat katalógus-rendszerrel és a tájékoztató apparátus egyéb eszközeivel tárja fel, illetve közvetíti. E tájékoztató apparátust folyamatosan építi, karbantartja és korszerűsíti. - A saját gyűjteményén alapuló rendszeres kölcsönzést, szóbeli és írásbeli tanácsadást, tájékoztatást, irodalomkutatást nyújt, valamint az igényeknek megfelelően közvetíti más könyvtárak dokumentumait és szolgáltatásait. - Mint központi könyvtár, letéti rendszer keretében dokumentumokkal látja el, szakmailag gondozza a 2. pontban felsorolt fiókkönyvtárakat. - Ellátja a 2. pontban felsorolt fiókkönyvtárak könyvtári feladatait. - A gyűjtemény legállandóbb részeként megőrzi az egyetemes és nemzeti kultúra, valamint a helytörténeti ismeretszerzés és tudományos kutatás szempontjából jelentős értékű dokumentumokat. - Muzeális értékű, védett dokumentumokat is tartalmazó külön gyűjteményei: a helytörténetihelyismereti, valamint a könyvtár hagyatéki alapjait magában foglaló, ún. Helischer - gyűjtemény. B./ A művelődés, a szabadidős tevékenység közösségi színhelyként, a nyilvánosság egyik fórumaként - városi és regionális rendezvényeket fogad be, illetve szervez, - közvetíti és fejleszti a könyvtárhasználati ismereteket, az olvasási kultúrát, népszerűsíti a szépirodalmat, a művészeteket, segíti a szakirodalmi, helytörténeti és közéleti tájékozódást minden korosztály számára, - befogadja az olvasáson, könyvtárhasználaton alapuló helyi szerveződéseket, az intézmény tárgyi, technikai és személyi feltételeivel rendelkezésükre áll, támogatja működésüket, módszeres tanácsadással ösztönzi létrehozásukat és fejlődésüket. A-B./ Fenti feladatainak ellátása érdekében a központi könyvtárnak hetenként legalább 5 nap nyitva kell tartania: - a 14 éven felüli ifjúság és a felnőttek számára összesen legkevesebb 32 órában (legalább 18 óráig), - a gyermekek számára összesen legkevesebb 20 órában (legalább 17 óráig). C./ A helyi tudományos élet, a helytörténeti kutatás, a városépítő gondolkodás értelmiségi műhelyeként, együttműködve a társadalmi szervezetekkel, egyesületekkel - részt vállal a tudományos tevékenység és a közéleti aktivitás ösztönzésében, koordinálásában, - az ilyen célú egyéni és közösségi törekvéseket információs szolgáltatásaival, rendezvényszervezői és kiadványszerkesztői munkával támogatja. D./ Ellátja az alábbi intézmények iskolai, illetve kollégiumi könyvtári feladatait: • Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom; • József Attila Általános Iskola, Esztergom; • Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom; • Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola; • Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom; • Szent István Gimnázium, Esztergom; • Kőrösi László Középiskolai Kollégium, Esztergom; • Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom. 7.2 Kiegészítő tevékenysége
184
Ha a szükséges költségfedezet saját vagy külső forrásból az intézmény rendelkezésére áll: 7.2.1 szakmai vagy tudományos együttműködés keretében, feladatokat vállalhat, szolgáltatásokat fogadhat és nyújthat. 7.2.2 kiadói és terjesztői feladatokat vállalhat, megbízásokat teljesíthet főként helytörténeti és könyvtárnépszerűsítő, módszertani, bibliográfiai kiadványokra, illetve helyi újságokra vonatkozóan. 7.2.3 szolgáltatásokat nyújthat a reprográfia (másolatkészítés, sokszorosítás), illetve a számítógépes adatgyűjtés, -feldolgozás, szöveg és kiadványszerkesztés körében. Vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 8./ Az intézmény használatában lévő vagyon és a vagyon feletti rendelkezési jog: A nagy értékű tárgyi eszközök használati jogát az intézmény a hatályos jogszabályok és az Önkormányzat mindenkori vagyonrendeletének betartásával gyakorolja. 9./ Az intézmény teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi-gazdasági feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó közművelődési intézmény közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban kell rögzíteni. 10./ Az intézmény igazgatója a fentiekben szabályozott működésért egy személyben felelős vezető, önálló munkáltatói jogkörrel rendelkezik. A közalkalmazotti jogviszonyra vonatkozó hatályos jogszabályok alapján Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete határozott időre, legfeljebb öt évre nevezi ki. A kinevezés, felmentés és fegyelmi eljárás kivételével az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. Jelen felülvizsgált és módosított Alapító Okirat 2007. szeptember 1. napjától lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 160/2005. (III. 10.) esztergomi öh. határozattal elfogadott Alapító Okirat. Esztergom, 2007. augusztus 30. Dr. Marosi György Meggyes Tamás polgármester
Jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a ………./2007. (VIII. …….) esztergomi öh. határozatával hagyta jóvá. 592/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh.**módosítva a 884/2007.(XII.14.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott 11 fő főfoglalkozású és 1 fő részfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. november 1-jétől 5 fő főfoglalkozású és 1 fő részfoglalkozású munkavállalóval csökkenti, és utasítja a Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézmény vezetőjét a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1675 főről 1670 főre, a részfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 77 főről 76 főre csökken, a külsős létszámkeret változatlan marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 8 napon belül, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: a rendelet 2007. IV. negyedévi módosítása során 593/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására elnevezésű közalapítvány 4. számú alapító okiratot módosító okiratát kiegészíti és a határozat mellékletét képező tartalommal fogadja el. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására elnevezésű közalapítvány – a határozat mellékletét képező – 4. számú alapító okiratot módosító okirat aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a módosító okirat aláírására a döntést követő 10 napon belül 4.
SZÁMÚ
ALAPÍTÓ OKIRATOT
MÓDOSÍTÓ OKIRAT
185
amely létrejött a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására. (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) alapító okiratának módosítása tárgyában az alulírott helyen és időben az alábbiak szerint: Az Alapító Okirat 8. pontja az alábbiak szerint módosul: 8. A Közalapítvány képviselete: A Közalapítvány képviselője a kuratórium elnöke: Horváth Béla (lakik: 2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 37.) Aki önállóan képviseli a Közalapítványt. A bankszámla feletti rendelkezéshez a Kuratórium elnökének (Horváth Béla elnök) és dr. Osvai László a kuratórium tagjának együttes aláírása szükséges. Az Alapító Okirat 9. pontja az alábbiak szerint módosul: 9. A kuratórium tagjai (2007. június 1-től a közalapítvány megszűnéséig) 1. Horváth Béla (2500 Esztergom, Deák Ferenc u. 37.) elnök 2. Nagyfalusi Tibor (2500 Esztergom, Rényi R. u. 28..) a kuratórium képviseletére feljogosított tag 2. Kelemenné Pintér Zsuzsa (2500 Esztergom, Irinyi u. 9/d.) 3. Dr. Ámon György (2500 Esztergom, Kossuth L. u. 21.) 4. Nyíri Attila (2500 Esztergom, Lippert János u. 3.) 5. dr. Osvai László (2500 Esztergom, Hunyadi u. 5.) 6. dr. Varga Győző (2500 Esztergom, Hild József u. 22.) Az Alapító Okirat 10. pontja az alábbiak szerint módosul (a módosuló rendelkezések félkövér, dőlt szedéssel): 10. A kuratórium működése: A kuratórium üléseit szükség szerint, de évente legalább kétszer tartja. A kuratórium akkor határozatképes, ha az elnököt is beleértve legalább négy tagja jelen van. Határozatképtelenség esetén a kuratórium ülését nyolc napon belül ismét össze kell hívni. A megismételt ülés határozatképtelensége esetén a kuratórium megbízása megszűnik és az Alapító szükség szerint teljesen vagy részlegesen megújítja a kuratóriumot. A kuratórium határozatait egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök szavazata dönt. A kuratórium ülését írásban a napirend közlésével a kuratórium elnöke – akadályoztatása esetén a kuratórium jegyzője hívják össze. A kuratórium ülései nyilvánosak, azokon kizárólag hallgatóként-felszólalási jog és az ülés zavarása nélkül bárki részt vehet. Az ülés vezető a személyiségi jogok védelme és az adatvédelem érdekében jogosult zárt ülést elrendelni. A kuratórium határozatait nyílt szavazással egyszerű szótöbbséggel hozza. Szavazategyenlőség esetén az elnök – távollétében a jegyző – szavazata dönt. A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki az 1997. évi CLVI. Törvény 8. §. (1) bekezdésében foglaltak szerint összeférhetetlennek minősül. Az üléseken hozott határozatokat írásban kell foglalni legkésőbb az ülés befejezésekor a következő tartalommal: - a döntés tartalma, időpontja és hatálya, - a döntést támogatók és ellenzők számaránya és személye, - az érintettekkel való közlés ill. nyilvánosságra hozatal módja. Az írásba foglalt határozatokat a kuratórium ülését vezető elnök vagy jegyző, valamint a határozat meghozatalának részt vett legalább egy kuratóriumi tag mint hitelesítő írják alá. Az írásban foglalt határozatokat legalább két hiteles, a fentiek szerint aláírt példányát meghozataluk időrendi sorrendjében összefűzve és jegyzékbe véve a jegyző köteles megőrizni. A Közalapítvány működésével kapcsolatban keletkezett iratokba bárki betekinthet – a Közalapítvány Elnökével történt előzetes egyeztetést követően - a személyiségi jogok és az adatvédelem szabályainak sérelme nélkül a Közalapítvány székhelyén, hétköznap 9 és 16 óra között. A kuratórium által hozott olyan határozatokat, amelyek bármely tagra vonatkozóan jogokat és kötelezettségeket állapít meg, illetve harmadik személyt (beleértve a hatóságokat is) érint, a döntés meghozatalától számított 15 napon belül, írásban, ajánlott postai küldeményként feladva az elnök köteles az érintettnek megküldeni. Az éves beszámoló valamint a közhasznúsági jelentés jóváhagyása a kuratórium hatáskörébe tartozik. A kuratórium az éves beszámolóval együtt köteles a közhasznúsági jelentést is elfogadni. A közhasznúsági jelentést az 1997. évi CLVI. törvény 19.§ (2) bekezdése szerinti tartalommal kell elkészíteni, és abba bárki betekinthet, illetve saját használatára másolatot készíthet. A közhasznúsági jelentést a Közalapítvány a helyi sajtóban (Hídlap) és televízióban (Esztergomi Városi Televízió) a törvényes határidőig közzé teszi. A Közalapítvány működésével, szolgáltatásai igénybevételének módjával kapcsolatos közléseket az egyesület honlapján hirdetményként 15 napra történő megjelentetéssel közli, illetve székhelyén 15 napra kifüggeszti. Összeférhetetlenség:
186
A kuratórium határozathozatalában nem vehet részt az a személy, aki, vagy akinek a közeli hozzátartozója (Ptk. 685.§ b) pont), élettársa a határozat alapján: a) kötelezettség, vagy felelősség alól mentesül, vagy b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek az alapítvány cél szerinti juttatásai keretében a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. Nem lehet a Kuratórium tagja: akire nézve a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 9. §-a szerinti kizáró körülmény áll fenn. Eszerint: 9. § (1) A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet más közhasznú szervezet vezető tisztségviselője az a személy, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. (2) A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. Az Alapító Okirat 12. pontjának első bekezdése helyébe az alábbi rendelkezés lép: A Kuratórium ellenőrzésére jogosult szerv: Az alapítvány felügyelő bizottsága Az alapító az alapítvány működésének és gazdálkodásának ellenőrzésére 3 tagú felügyelő bizottságot hoz létre, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 11. § szerinti hatáskörrel és azzal, hogy a felügyelő bizottság a 10.§ (2) bekezdése értelmében ügyrendjét maga állapítja meg. A felügyelő bizottság az éves mérlegbeszámolót és közhasznúsági jelentést jóváhagyás előtt számszakilag megvizsgálja és megállapításairól az alapító képviselőjét, valamint a kuratóriumot tájékoztatja. Az alapító a felügyelő bizottság tagjait határozatlan időre, 2007. június 1-től a közalapítvány megszűnéséig terjedő időtartamra nevezi ki. 1. 2. 3. 5.
Felügyelő Bizottság tagjai: Eck Alajos (2500 Esztergom, Hajnal u. 24/b.) Palovits Józsefné (2500 Esztergom, Siszler u. 2/6.) Sillye József (2500 Esztergom, Kis-Duna sétány 18.) Az Alapító Okirat 13. pontja az alábbiak szerint módosul:
A Közalapítvány függetlensége Az Alapítvány közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független, azoktól támogatást nem kap, illetve azoknak anyagi támogatást nem nyújt, továbbá országgyűlési képviselőjelöltet nem állított és nem támogatott, és ezt a továbbiakra is kizárja. 6. Az Alapító Okirat 14. pont 3. bekezdése az alábbiak szerint módosul: A közalapítvány megszűnése esetén az alapító köteles a megszűnt közalapítvány vagyonát - a hitelezők kielégítése után - a megszűnt közalapítvány céljához hasonló célra fordítani, és erről a nyilvánosságot megfelelően tájékoztatni. A közalapítvány alapító okiratának módosítását a Magyar Közlönyben, illetve az önkormányzat hivatalos lapjában – ennek hiányában a helyben szokásos módon – közzé kell tenni. Az alapító okirat módosításokkal nem érintett részei változatlan tartalommal érvényesek. Jelen alapító okiratot módosító okiratot az alapító mint akaratával mindenben egyezőt, helybenhagyólag aláírt. Esztergom, 2007. …………. ................................................….. Meggyes Tamás polgármester Esztergom Város Önkormányzata alapító képviseletében Előttünk mint tanúk előtt: Név:
Sturm Alexa
Kissné Bozó Bernadett
187
Lakcím: 2500 Esztergom, Móricz Zs. u. 5. 1/5. Szig.szám: 841428 BA Aláírás: …..……………………
2500 Esztergom, Bottyán J. u. 9. 766113 HA ………………………………….
594/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 269. § (3) bekezdése alapján – a határozat mellékletét képező tartalommal – pályázatot ír ki Esztergom Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoki beosztásának betöltésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat Belügyi Közlöny szerkesztőségébe történő megküldésére a döntést követő 15 napon belül Pályázati felhívás Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete pályázatot hirdet Esztergom Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság parancsnoki beosztásának betöltésére Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete (székhelye: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., telefonszáma: 33/542-000) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény 269.§ (3) bekezdésében foglaltak alapján pályázatot hirdet, Esztergom Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság (székhelye: 2500 Esztergom, Baross Gábor u. 30., telefonszáma: 33/500-205) parancsnoki beosztásának betöltésére. A beosztással járó fő feladatok rövid leírása: - a hivatásos önkormányzati tűzoltóság, tűzoltási, műszaki mentési, katasztrófa-elhárítási, tűzmegelőzési, tűzvizsgálati, munkavédelmi, minősített időszaki, gazdálkodási és személyügyi feladatai ellátásának szervezése és felügyelete, - működési, illetékességi területén kapcsolattartás az önkormányzatokkal, a társszervekkel, a gazdálkodó szervezetekkel, a lakossággal. Szolgálati hely: 2500 Esztergom, Baross Gábor u. 30. Pályázati feltételek: - magyar állampolgárság, - büntetlen előélet, - felsőfokú (egyetem vagy főiskola) állami iskolai végzettség, - felsőfokú szakmai (tűzoltó) képesítés, - rendészeti szakvizsga, rendészeti vezetővé képző és rendészeti mestervezető képző tanfolyami végzettségek megléte, vagy azok előírt határidőre történő elvégzésének vállalása, - hivatásos tűzoltó tiszti állományviszony fennállása, - tűzoltási, műszaki mentési vagy tűzmegelőzési területen szerzett legalább 5 éves szakmai gyakorlat, - parancsnoki beosztáshoz szükséges egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasság, - nyilatkozat a jogszabályban előírtak szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról. Előnyt jelent: - szakmai területen eltöltött vezetői gyakorlat, - felhasználói szintű számítástechnikai ismeretek, - legalább „B” kategóriás gépjárművezetői engedély A pályázatnak tartalmaznia kell: - a pályázó személyi adatait tartalmazó részletes szakmai önéletrajzot, - 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt, - iskolai végzettséget, szakmai képesítést tanúsító okiratok másolatát, - a parancsnoki beosztással kapcsolatos szakmai programot, koncepciót, - a hivatásos tűzoltói állományban eltöltött idő igazolását, - szakmai területen eltöltött vezetői gyakorlatról igazolást, - a rendészeti szakvizsga elvégzéséről, illetve a rendészeti vezetővé képző és a rendészeti mestervezetővé képző tanfolyamok előírt határidőre történő elvégzéséről szóló nyilatkozatot, - előzetes nyilatkozatot a jogszabályban előírtak szerinti vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettség teljesítésének vállalásáról, - parancsnoki beosztáshoz szükséges egészségi, pszichikai és fizikai alkalmasságról szóló igazolást.
188
Az illetmény és egyéb juttatások megállapítása: a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény és végrehajtási rendeletei alapján történik. A pályázat benyújtásának határideje: a Belügyi Közlönyben történő megjelenést követő 30. nap. A pályázat benyújtásának helye: a pályázatot zárt borítékban, Esztergom Város polgármesterének, Meggyes Tamásnak (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) címezve kell benyújtani. A borítékra kérjük ráírni „TŰZOLTÓPARANCSNOKI PÁLYÁZAT ” A pályázat elbírálásának határideje: a pályázatokról Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete dönt a pályázati határidő lejártát követő 30 napon belül. A munkakör a pályázat elnyerése esetén 2007. december 1-jétől tölthető be. A kinevezés 5 évig terjedő határozott időre szól. A pályázatok elbírálását követő 15 napon belül a pályázatok egyidejű visszaküldésével az érintett pályázók írásbeli értesítést kapnak. A pályázattal kapcsolatban további tájékoztatást nyújt Tóth Gábor, a Jegyzői Osztály vezetője (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) a 33/542-001-es telefonszámon. 595/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesternek az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2007. I. féléves tevékenységéről szóló – a határozat mellékletét képező - beszámolóját elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás Polgármester Határidő: azonnal Beszámoló az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 2007. I. féléves tevékenységéről Az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás (a továbbiakban: Társulás) 2005. május 10-én alakult meg Süttő, Lábatlan, Nyergesújfalu, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Esztergom, Pilismarót, Dömös települések részvételével, a korábbi Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulás jogutódjaként. A Társulás megalakulásakor elnökéül Meggyes Tamást, Esztergom Város Polgármesterét, elnökhelyetteséül Szenes Lajost, Tát Nagyközség Polgármesterét választotta. A Társulás megalakulásakor létrehozta Pénzügyi-Ellenőrző Bizottságát (a továbbiakban: Bizottság), amelynek tagjaivá Miskolczi Józsefet, Nyergesújfalu Város Polgármesterét, Benkovics Lászlót, Pilismarót Község Polgármesterét és Nagy Endrét, Süttő Község Polgármesterét választotta. A Bizottság elnöke Miskolczi József lett. A Társulás legfőbb döntéshozó szerve - a Társulás polgármestereiből álló – a Társulási Tanács, amely 2006. október 27-én újította meg tisztségviselőinek megbízását. A Társulási Tanács a 2006-2010-es önkormányzati választási ciklus idejére Meggyes Tamást, Esztergom Város Polgármesterét választotta ismételten elnökének. A Társulás elnökhelyettesének személye sem változott, a tisztséget továbbra is Szenes Lajos, Tát Nagyközség Polgármestere tölti be. A Társulás Pénzügyi-Ellenőrző Bizottságának elnöke újra Miskolczi József, Nyergesújfalu Város Polgármestere lett. A bizottság tagjai: Novák Lajos, Dömös Község Polgármestere és Czermann János, Süttő Község Polgármestere. A Társulási Tanács 2007. I. félévben június hónapig hat alkalommal ülésezett (2007. január 15., február 8., március 14., március 23., április 11., május 10.). A Társulás Pénzügyi - Ellenőrző Bizottsága üléseit a Társulási Tanács ülései napján a Társulási Tanács ülését megelőzően tartotta. A Társulás fő bevételi forrása a tagok által befizetett tagdíj (ennek összege 129 Ft/fő /település), a központi költségvetésből származó, egyes közszolgáltatásokra lehívott kiegészítő normatív támogatás, továbbá az aktuális pályázatokból szerzett támogatás. A Társulás a 20/2007. (III.14.) TTh. határozatával javasolta 2007. évre vonatkozóan a Társulás településeire eső tagdíj 250 Ft/fő-re emelését, amelyet Nyergesújfalu kivételével az összes tagtelepülés képviselő-testülete elfogadott. A Társulás fő profilja a terület - és vidékfejlesztési feladatok ellátása, önkormányzati fejlesztések összehangolása, térségi pályázatok menedzselése, azok lebonyolítása. A Társulás által 2007. I. félévben benyújtott pályázatokat a melléklet tartalmazza. A Társulási Megállapodás módosítását a Társulási Tanács e félév során alábbi témákban kezdeményezte: - két elnökhelyettes választását a 16/2007. (II.08.)TTh-tal - állategészségügyi (ebrendészeti) és gyepmesteri feladatok ellátását a 9/2007. (II.08.) TTh-tal - alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátást a 33/2006. (V.08.) TTh-tal - Közigazgatási Hivatal nevének pontosítása (jogszabályváltozás miatt) - jegyzőkönyv aláírására 1 társulási tag kijelölése a Társulási Tanács ülésén - népességszám után számított tagdíj emelését (250 ft/fő/év) a 20/2007. (III.14.) TTh-tal
189
- számla feletti rendelkezési jogot a Társulás Tanácsának elnökének akadályoztatása esetén az általa felhatalmazott személy, és a munkaszervezet vezetője – vagy az általa felhatalmazott személy - együttesen gyakorolják. Fenti módosításokat - a tagdíj emelése kivételével - valamennyi település képviselő-testülete elfogadta. A Társulás, miután többcélúvá alakult át, a közoktatási, a szociális, ezen belül a gyermekjóléti, az egészségügyi, továbbá a területfejlesztési feladatok térségi ellátását vállalta, a kistérség valamennyi településének részvételével. A közoktatási (pedagógiai szakszolgálati feladatok), a szociális, ezen belül gyermekjóléti feladatok ellátásáról a Társulás a kistérségben működő intézményi társulások útján gondoskodik. az idei év szeptember 1-től az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás 51/2005.(XI.28.) TTh. határozatával elfogadott Közoktatási Intézkedési Tervében foglalt ajánlások alapján az óvodai és az általános iskolai feladatellátás Tát és Mogyorósbánya esetében intézményfenntartó társulás formájában történik. Nyergesújfalu és Bajót települések vonatkozásában az általános iskolai feladatellátás 2006. szeptember 1-től szintén intézményfenntartó Társulás formájában biztosított. A Társulás az egészségügyi feladatokról, ezen belül a háziorvosi ügyeletek működtetéséről az esztergomi Vaszary Kolos Kórház útján, a nyergesújfalui ügyelet esetében mikrotársulás útján gondoskodik. 2007. október 1-től az alapellátáshoz kapcsolódó kistérségi központi ügyeleti szolgáltatást a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom Esztergom, Hősök tere 25. (Hrsz. 17609) kialakított egészségügyi centrumban látja el, illetve az Országos Mentőszolgálattal közös diszpécserszolgálatot működtet. a területfejlesztésről a társulás önállóan gondolkodik. a társulás egyik intézményi társulásnak sem fenntartója, szervező tevékenységével biztosítja ezen intézmények magasabb szintű működését. A Társulás 2007. évben 46.335 EFt normatív támogatásban részesül. A Társulási Tanács a 22/2007.(III.14.) határozatával fogadta el 2007. évi költségvetését, amelynek a normatív támogatást érintő részei az alábbiak: A Társulás normatív támogatása 26.355 EFt Közoktatási (intézményfenntartás ) feladat Tát-Mogyorósbánya óvodai intézményfenntartó társulás tám. Tát-Mogyorósbánya ált. iskolai intézményfenntartó társulás tám. Nyergesújfalu-Bajót ált. iskolai intézményfenntartó társulás tám. Pedagógiai szakszolgálat (nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás) Majer I. Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Int. és Gyermekjóléti Szolgálat Esztergom Nyergesújfalui Pedagógiai Szakszolgálat Gyermekjóléti alapellátási feladat (gyermekjóléti szolgáltatás) Majer I. Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Int. és Gyermekjóléti Szolgálat Esztergom Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Lábatlan Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Tát
2.320 EFt 1.080 EFt 4.440 EFt 4.400 EFt 2.629 EFt 6.829 EFt 3.332 EFt 1.325 EFt
Az időközben történt ellátotti létszám emelkedése miatt 6.290.000 Ft – tal emelkedik a kistérségi közoktatási normatíva összege (intézményi feladatok, nem pedagógiai szakszolgálati) A Társulás általános feladatainak normatív támogatása 20.000 EFt Állati hulladék térségi szintű kezelése Közoktatási feladatok támogatása (pedagógiai szakszolgálat) Majer I. Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, és Gyermekjóléti Szolgálat Nyergesújfalui Pedagógiai Szakszolgálat Központi háziorvosi ügyeleti szolgálatok támogatása Esztergom Nyergesújfalu Kistelepülési területfejlesztési pályázati önrész Bajót, Dömös, Mogyorósbánya, Pilismarót, Süttő Építési engedélyezési tervek készítése kistelepülések részére Bajót, Dömös, Mogyorósbánya, Pilismarót, Süttő
2.200 EFt 3.130 EFt 1.870 EFt 1.605 EFt 1.145 EFt 4.850 EFt 4.000 EFt
190
Idegenforgalmi keret Honlap, filmsokszorosítás, promóció, Kistérség napja kulturális fesztivál
1.200 EFt
Az időközben történt ellátotti létszám emelkedése miatt 6.290.000 Ft – tal emelkedik a kistérségi közoktatási normatíva összege (intézményi feladatok, nem pedagógiai szakszolgálati). Fenti változások szükségessé tették a Társulás 22/2007.(III.14.) TTh. határozatával elfogadott 2007. évi költségvetésének a módosítását. A Társulás az 57/2007. (VI.28.) TTh határozatával módosította a 2007. évi költségvetését, amely így az alábbiak szerint alakult: Bevétel összesen
73.638 ezer forint
Intézményi működési bevétel Normatív hozzájárulások Támogatásértékű működési bevétel Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium támogatása Magyar Turizmus Zrt. támogatása szúnyoggyérítésre
7.303 EFt 52.645 EFt 1.000 EFt 3.665 EFt 579 EFt
2006.évi pénzmaradvány Kiadás összesen
8.446 EFt 73.638 ezer forint
Dologi kiadás - munkaszervezet működésére - KEM TT tagdíj - Szúnyoggyérítés Támogatásértékű működési kiadás helyi önkormányzatoknak összesen Munkaszervezet díjazására átutalt összeg - kistérségi ügyintéző - megbízási szerződéssel foglalkoztatott dolgozók díjazása Beruházás: - Süttő-Dömös kerékpárút terv készítése - Dögkutak rekultivációs terv készítése Költségvetési tartalék A Társulás normatív támogatása Közoktatási (intézményfenntartás ) feladat Tát-Mogyorósbánya óvodai intézményfenntartó társulás tám. Tát-Mogyorósbánya ált. iskolai intézményfenntartó társulás tám. Nyergesújfalu-Bajót ált. iskolai intézményfenntartó társulás tám. Pedagógiai szakszolgálat (nevelési tanácsadás, logopédiai ellátás) Majer I. Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Int. és Gyermekjóléti Szolgálat Esztergom Nyergesújfalui Pedagógiai Szakszolgálat Gyermekjóléti alapellátási feladat (gyermekjóléti szolgáltatás) Majer I. Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Int. és Gyermekjóléti Szolgálat Esztergom Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Lábatlan Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat Tát
2.815 EFt 1.136 EFt 1.100 EFt 579 EFt 52.645 EFt 8.568 EFt 4.903 EFt 3.665 EFt 2.500 EFt 465 EFt 6.645 EFt 32.645 EFt 2.320 EFt 3.380 EFt 8.430 EFt 4.400 EFt 2.629 EFt 6.829 EFt 3.332 EFt 1.325 EFt
A Társulás általános feladatainak normatív támogatása 20.000 EFt Állati hulladék térségi szintű kezelése Közoktatási feladatok támogatása (pedagógiai szakszolgálat) Majer I. Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet, és Gyermekjóléti Szolgálat Nyergesújfalui Pedagógiai Szakszolgálat
2.200 EFt 3.130 EFt 1.870 EFt
191
Központi háziorvosi ügyeleti szolgálatok támogatása Esztergom Nyergesújfalu Kistelepülési területfejlesztési pályázati önrész Bajót, Dömös, Mogyorósbánya, Pilismarót, Süttő Építési engedélyezési tervek készítése kistelepülések részére Bajót, Dömös, Mogyorósbánya, Pilismarót, Süttő Idegenforgalmi keret Honlap, filmsokszorosítás, promóció, Kistérség napja kulturális fesztivál
1.605 EFt 1.145 EFt 4.850 EFt 4.000 EFt 1.200 EFt
A Társulás Munkaszervezetének – melynek vezetője Esztergom Város Jegyzője – feladatait 2007. I. félévben is Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látta el, 1 főállású és 4 megbízásos köztisztviselő útján. A Munkaszervezet dolgozóinak bérét Esztergom Város Polgármesteri Hivatala fizeti, de a fenti dolgozók foglalkoztatásával kapcsolatos személyi kiadásokat a Társulás teljes egészében megtéríti Esztergom Város Önkormányzatának. 1. Pénzügyi munkatárs: Dudás Kata Feladata: A Többcélú Kistérségi Társulás által ellátott feladatokkal – kiemelten a területfejlesztés – kapcsolatos teljeskörű pénzügyi ügyintézés az alábbi részfeladatokra tekintettel: o o o o o o o o o o o o
a többcélú kistérségi társulás normatíva igénylésével, lehívásával, szétosztásával kapcsolatos ügyek intézése a társulás éves költségvetésének elkészítése, a költségvetés kidolgozása, a költségvetési előirányzatmódosítás előkészítése kapcsolattartás a Magyar Államkincstár Komárom-Esztergom Megyei Területi Igazgatóságával évi négy alkalommal pénzforgalmi és mérlegjelentés elkészítése, féléves és éves költségvetési beszámolók elkészítése és leadása, törzsadattári adatok változásának nyilvántartása, kifizetésre kerülő számlák előkészítése utalványozásra, bankszámláról való átutalás, főkönyvi könyvelés elvégzése, a Munkaszervezet tagjai díjazásának átutalása Polgármesteri Hivatal számlájára, beérkezett állami támogatások átutalásának elkészítése, tagsági díjak számlázása, nyilvántartása, analitikus nyilvántartás vezetése függő kiadásokról, bevételekről,
Foglalkoztatás jellege: megbízás Díjazás: 2007. február 1-től – 2007. június 30., bruttó 86.132 Ft/hó Bérének fedezetét 2007. évben az Országos Területfejlesztési Hivatal biztosítja. 2. Jogi munkatárs: dr. Veress Zoltán Feladata: A Többcélú Kistérségi Társulás által ellátott feladatokkal – kiemelten a területfejlesztés – kapcsolatos teljeskörű jogi ügyintézés az alábbi részfeladatokra tekintettel: o o o o o o o
a Társulás működésével kapcsolatos teljes körű jogi ügyintézés, a Társulási megállapodás módosításával, megszüntetésével, felmondásával kapcsolatos jogi ügyintézés, a Társulás Szervezési és Működési Szabályzatának karbantartása, a szabályozási célok, feladatok bemutatása, koordinálása, a Társulási Tanács döntéseinek szakmai előkészítése, végrehajtása, új igazgatási feladat- és hatáskörök telepítése esetén az új feladatok egyeztetése, a Társulás által kötendő szerződések elkészítése
Foglalkoztatás jellege: megbízás Díjazás: 2007. április 1-től 2007. június 30-ig bruttó 43.067 Ft/hó A feladatot 2007. január 1. és 2007. március 31. között ugyanekkora összegért dr. Hadházy Sándor látta el.
192
Bérük fedezetét 2007. évben az Országos Területfejlesztési Hivatal biztosítja. 3. Kistérségi ügyintéző: Hummel Rudolf
o
o o o
o o
Feladata: A Társulási Tanács, a Pénzügyi - Ellenőrző Bizottság üléseinek előkészítése (meghívók, előterjesztések), döntések végrehajtása, az ülések teljeskörű megszervezése (jegyzőkönyvek készítése, média tájékoztatása) Nemzeti Pályázatok figyelése, hazai készítése, előkészítése, menedzselése Térségi szereplők, civil szféra tájékoztatása, tanácsadás pályázati ügyekben Kapcsolattartás a médiával, a kistérségi megbízottal, a Területpolitikai Kormányzati Hivatallal, az Országos Területfejlesztési Hivatallal, a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökséggel, a Komárom-Esztergom Megyei Területfejlesztési Tanács Munkaszervezetével, térségi területfejlesztési szereplőkkel, önkormányzatok területfejlesztéssel kapcsolatos referenseivel, a Társulási Tanács tanácskozási jogkörrel résztvevő tagjaival Az Esztergom és Térsége Egészségéért Alapítvány titkári feladatainak ellátása Kistérségi PR munka országos és régiós szinten.
Munkaviszony: köztisztviselő Díjazás: 2007. január 1.- május 31. 200.600 Ft/hó A kistérségi ügyintéző személye 2007. év folyamán változott, tekintettel arra, hogy Scherlein Angéla, korábban gyes-en lévő kistérségi ügyintéző augusztus 15.-től munkába állt. 4. Egészségügyi és szociális munkatárs: Bártfainé Borz Gyöngyi A többcélú kistérségi társulás által ellátott egészségügyi és szociális feladatokkal kapcsolatos teljeskörű szakmai ügyintézés: o o o o o o o
A kistérségi központi háziorvosi ügyelet beindításának szakmai előkészítése, működésének szakmai felügyelete A kistérségi szociális feladatellátásának előkészítése, a beindított ellátások szakmai felügyelete Intézmények alapításával, átvételével kapcsolatos szakmai feladatok ellátása A többcélú kistérségi társulás szociális ellátását érintő normatíva igénylésével, lehívásával, szétosztásával kapcsolatos feladatok szakmai előkészítése, szakmai felügyelete Az egészségügyi és szociális feladatellátást érintő változó jogszabályi környezet figyelemmel kísérése A Többcélú Kistérségi Társulást érintő aktuális egészségügyi és szociális feladatok ellátása Kapcsolattartás a térség egészségügyi és szociális intézményeivel
Foglalkoztatás jellege: megbízás Díjazás: 2007. február 1-től 2007. június 30-ig bruttó 51.680 Ft/hó 5. Közoktatási munkatárs: Gerendás János A Többcélú Kistérségi Társulás által ellátott közoktatási feladatokkal kapcsolatos teljeskörű szakmai ügyintézés: o
o o o o o o
A többcélú kistérségi társulás közoktatást (közoktatási intézményi és szakszolgálati feladatok) érintő normatíva igénylésével, lehívásával, szétosztásával kapcsolatos feladatok szakmai előkészítése, szakmai felügyelete A közoktatást érintő változó jogszabályi környezet figyelemmel kísérése A többcélú kistérségi társulást érintő aktuális közoktatási feladatok ellátása A kistérségi közoktatási intézkedési terv aktualizálása Kapcsolattartás a térség oktatási intézményeivel Intézmények esetleges társulási fenntartásba vételével kapcsolatos feladatok ellátása Kapcsolattartás a kistérségben működő intézményfenntartó társulásokkal
Foglalkoztatás jellege: megbízás Díjazás: 2007. február 1-től 2007. június 30-ig bruttó 43.067 Ft/hó Helyi Vidékfejlesztési Iroda (továbbiakban HVI), irodavezető: Hummel Rudolf
193
2007 májusában a Társulás benyújtotta a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumhoz, amely támogatandónak ítélte a Helyi Vidékfejlesztési Iroda (továbbiakban HVI) cím elnyerésére vonatkozó pályázatát. A HVI működését a 79/2007.(VII.30.) FVM rendelet szabályozza. A HVI-k működésének az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program keretében igényelhető pályázati források lehívásánál lesz fontos előkészítő, koordináló és szervező, továbbá értékelő szerepe. Irodavezető feladata: o A potenciális pályázok felkészítése, majd részükre alapszintű tanácsadás nyújtása az Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (a továbbiakban: ÚMVP) keretében megnyíló pályázati kiírásokkal kapcsolatban o a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete által meghatározott, a Leader (EU-s vidékfejlesztési tárgyú helyi közösségi együttműködés) program helyi szintű előkészítése során előírt feladatok elvégzése, o kistérségi audit kérdőív elkészítése, o Közreműködés a Leader Akciócsoportok létrehozásában, megszervezésében (információszolgáltatás, tanácsadás) o A kistérség vidékfejlesztési szereplőinek folyamatos és megfelelő tájékoztatása o A potenciális Leader Akciócsoportok regisztrálása o Technikai segítségnyújtás a Leader Akciócsoportoknak a Leader Fejlesztési Stratégia kidolgozásában o Helyi szintű adatgyűjtés és annak továbbítása az Irányító Hatóság (Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium) felé, o Helyi ügyfélfogadási és kommunikációs tevékenység megvalósítása az ÚMVP és a HVI által elkészítendő Helyi Vidékfejlesztési Tervvel (a továbbiakban: HVT) kapcsolatban. o Egyéb, az FVM Vidékfejlesztési, Képzési és Szaktanácsadási Intézete által meghatározott feladatok elvégzése A HVI vezetője Hummel Rudolf, a korábbi kistérségi ügyintéző. Munkaviszony: megbízási szerződés, a munkáltatói jogokat a Társulási Tanács (Társulás Elnöke) gyakorolja, tekintettel arra, hogy e cím birtokosa a Társulási Tanács. A HVI független a Társulás Munkaszervezetétől. Díjazás: 2007. június 1-től bruttó 250 000 Ft/hó A Társulás által 2007. I. félévben megvalósított főbb feladatok, eredmények: • • • • • • •
2 Kistérségi Közmunka program lebonyolítása (Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. útján) Esztergom és Térsége Közbiztonságáért Alapítvány létrehozása A szúnyoggyérítés kistérségi megszervezése és bonyolítása Kistelepülési Alapok útján Süttő, Bajót, Mogyorósbánya, Dömös települések részére források biztosítása különféle tervezésekhez (óvoda, iskola és közintézmények felújítási tervei) Útburkolat felújítási pályázatok készítése (Süttő, Bajót, Mogyorósbánya), CÉDE pályázatok készítése (Bajót, Süttő) Együttműködési megállapodás az Esztergomi Városi Televízió KHT-val. Helyi Vidékfejlesztési Iroda cím elnyerése pályázat útján a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól
Kiemelt feladatok 2007. II. félévben: • • •
Kistérségi központi orvosi ügyelet beindítása 2007. október 1-jével Esztergomban További szociális feladatok térségi szintű megszervezése, felvállalása (Társulási Megállapodás módosítása) Pályázati források hatékony lehívása
A Társulás Munkaszervezetének működése 2007. évben a közszolgálati feladatok szervezésére kapott normatív állami finanszírozásból, továbbá a Munkaszervezet működésére kapott központi költségvetési támogatásokból biztosítottnak látszik. Esztergom, 2007. augusztus….
194
Meggyes Tamás polgármester Melléklet: A Társulás által 2007. I. félévben benyújtott pályázatok
Melléklet A Társulás a 2007. I. félévben az alábbi pályázatokat nyújtotta be: Sorszám
A pályázatot meghirdető szerv
Pályázati cél
1.
Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
TEÚT Települési önkormányzatok szilár burkolatú útjainak felújítása Söttő, Bajót, Mogyorósbánya
2.
Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács
3.
4.
Igényelt támogatás összege 6.968.508 Ft
A pályázat eredmény
A pályázat kedvezménye-zettjei:
Nyert: 6.968.508
Süttő, Bajót és Mogyorósbánya Önkormányzata
Süttői bölcsőde kialakítása
1.400.000 Ft
Nyert: 1.400.000 Ft
Bajóti ravatalozó felújítása
10.000.000 Ft
Nem nyert
Bajót Község Önkormányzata
3.500.000 Ft
Nyert: 3.500.000 Ft
Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás.
3.665.443 Ft
Nyert: 3.665.443 Ft
Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás
Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium
Helyi Vidékfejlesztési Iroda kialakítása
Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium
Társulás Munkaszervezetének működési támogatása
Gazdasági és Közlekedési Minisztérium
Tát-Esztergom közötti hiányzó kerékpárút szakasz engedélyezési terveinek elkészítése
Süttő Község Önkormányzata
5.
6.
7.
Magyar Turizmus Zrt.
3.600.000 Ft
Még nincs döntés
578.678 Ft
Nyert: 578.678 Ft
Esztergom Város Önkormányzat Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás
596/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh.
195
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Társulási Megállapodásának XI/3. pontja alapján egyetért azzal, hogy Magyarkeszi Község Önkormányzata a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társuláshoz csatlakozzon. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közép Duna-Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 597/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás - a határozat mellékletét képező – módosításokkal egységes szerkezetbe szedett Társulási Megállapodását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közép Duna-Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 598/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás Alapító Okiratát az alábbiak szerint módosítja: Az Alapító Okirat 4. pontja helyébe a következő rendelkezés lép: 4. A Társulás költségvetési felügyeleti szerve: Polgárdi Város Önkormányzata (8154 Polgárdi, Batthyány u. 132.) Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közép Duna-Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás értesítésére: a döntést követő 8 napon belül 599/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Hídlap szerkesztői programjáról szóló tájékoztatót. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 600/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testülete elfogadja az Esztergomi Városszépítő Alapítvány „Gondozott ingatlanok elismerése” című pályázatát, és felkéri az Alapítványt az elismerési folyamat lebonyolítására. Felelős: Knapp János Pál alpolgármester Határidő: azonnal 601/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Széchenyi tér 7. szám alatti, 17339 helyrajzi számú ingatlan földszintjén található, utcafronti 74 m2 alapterületű helyiség és 51,5 m2 alapterületű lakás ingatlan bérbeadására pályázatot ír ki azzal, hogy a két helyiségcsoportból egy egységet kell kialakítani vendéglátóipari, szolgáltató funkcióval. A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a pályázati kiírás szövegének jóváhagyására és a megvalósítandó funkció meghatározására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat kiírására: a PETB döntését követő 30 napon belül 602/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának az Önkormányzat tulajdonában lévő lakások bérbeadásának feltételeiről szóló 74/2006. (XII. 22.) ör. rendeletére a 12-372/2007. ügyszámon tett törvényességi észrevételt részben elfogadja, és intézkedik a rendelet módosításáról, a törvényességi észrevétel elfogadott része tekintetében. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a rendelet módosítására: azonnal a Közigazgatási Hivatal értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 603/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh.
196
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 101. § (1) bekezdésében biztosított felterjesztési jogával élve kezdeményezi a lakások és helyiségek bérletére, valamint az elidegenítésükre vonatkozó egyes szabályokról szóló 1993. évi LXXVIII. törvény 32. § (2) bekezdésének olyan tartalmú módosítását, amely az önkormányzat tárgybani rendeletalkotási autonómiáját kiterjeszti, lehetővé téve olyan szabályozás elrendelését, amely a lakásbérleti jog folytatására jogosultság feltételéül szabja, hogy a befogadott személy a bérbeadó önkormányzat illetékességi területén saját tulajdonú lakóingatlannal ne rendelkezzen. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a felterjesztésre: 2007. szeptember 30. 604/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete módosítja a 20355/1 és 20355/2 hrsz-ú ingatlanok értékesítéséről szóló 103/2007. (III.9.) esztergomi öh. számú határozatát oly módon, hogy a „4.400,-Ft + Áfa vételáron” szövegrész helyébe az „5.000,-Ft + Áfa vételáron” szövegrész, illetve a határozat második és harmadik mondata helyébe az alábbi szövegrész lép: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza Meggyes Tamás polgármestert az adásvételi szerződés aláírására.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az adásvételi szerződés megkötésére: az Ipari Park Szabályozási tervének jogerős módosítását követő 30 napon belül 605/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy módosítja a 20355/3 és 20359/1 hrsz-ú ingatlanok versenytárgyaláson történő értékesítéséről szóló 104/2007. (III.9.) esztergomi öh. számú határozatot az alábbiak szerint: A határozat első mondatából a „valamint a 20359/1 hrsz-ú, 117.422 m2 területű, beépítetlen terület megnevezésű” szövegrész, valamint az „és a Hegyvidék szabályozási tervének elkészülte” szövegrész törlésre kerül. A „4.400,-Ft + Áfa induló vételáron” szövegrész helyébe az „5.000,-Ft + Áfa induló vételáron” szövegrész lép. A határozat második mondata helyébe az alábbi szövegrész lép: „A Képviselő-testület – tervezetként - jóváhagyja a határozat mellékletét képező versenytárgyalási kiírás szövegét azzal, hogy felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt az időközben esetlegesen felmerülő – a kiírás érdemi részét nem érintő – módosítások jóváhagyására.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a versenytárgyalás kiírására: az Ipari Park Szabályozási tervének jogerős módosítását követő 30 napon belül 606/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Északi városrész és Szamárhegy helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 13/2006. (IV.11.) esztergomi ör. rendelet módosítása után, a 0933/83 helyrajzi számú Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában álló közút 0945/1 helyrajzi számú ingatlanra eső 526 m2 nagyságú részét elcseréli a Németh Kálmán tulajdonát képező 0945/1 helyrajzi számú ingatlan 276 m2 nagyságú kerékpárútra eső részéért. Az ingatlanokat a cserélő felek egyenértékűnek tekintik. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert a fenti megállapodás előszerződésben történő rögzítésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az előszerződés aláírására döntést követő 30 napon belül a változási vázrajz elkészítésére és a földhivatali eljárás megindítására: az Északi Városrész és Szamárhegy Szabályozási Tervének módosítását követő 30 napon belül 607/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Döntés az egészségügyi alapellátáson belül az orvosi ügyeleti feladatok átadásáról az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás részére” tárgyban hozott 39/2007.(II.15.) esztergomi öh. határozatot módosító 457/2007. (VI.15.) esztergomi öh. határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat 1. pontjában a „…..2007. szeptember 1-jei fordulónappal….” szövegrész helyébe a „…….2007. október 1-jei fordulónappal…….” szöveg lép.
197
A határozat 3. pontjában a „…..2007. szeptember 1. napjával…..” szövegrész helyébe a „…2007. október 1. napjával…..” szöveg lép. A határozat 4. pontjában a „…..2007. szeptember 1. napjával…..” szövegrész helyébe a „…2007. október 1. napjával…..” szöveg lép. A határozat végrehajtásához kapcsolódó „Határidő: 2007. szeptember 1.” szövegrész helyébe a „Határidő: 2007. október 1.” szöveg lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 636/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy − a Rákóczi Ferenc tér és Madách tér mindhárom lámpás kereszteződésének körforgalmakkal történő kiváltásához szükséges engedélyezési tervek elkészítését a Komárom-Esztergom Megyei Állami Közútkezelő Kht.-tól rendeli meg, továbbá megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a körforgalom tervezésekor, hogy lehet megoldani a Lőrinc utca – Rákóczi tér kereszteződésénél a Lőrinc utcából a balra nagyívben való kanyarodást úgy, hogy a jobbra kanyarodást megtiltjuk − a Basa utcába, valamint a Lőrinc utca Kis-Duna sétány kereszteződésébe kerüljön felszerelésre rendszámfelismerő kamera, amelynek feladata, hogy a Vasvári Pál utca és a Lőrinc utca Kis-Duna sétány forgalmi rendjének betartását ellenőrizze. − a Rudinai Molnár István utca két szakaszának összekötése, továbbá a Várfok utca és a Hild József utca összekötő szakasza épüljön meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 637/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy − a helyi buszközlekedés körjárati rendszerének kialakítása, továbbá a megállóhelyek kijelölése érdekében egy független, szakemberekből és köztiszteletben álló helyi lakosokból bizottságot állít fel, − a város közlekedési helyzetének, belső törvényszerűségeinek megismerésére, a jövőbeni közlekedésfejlesztés és a forgalomszabályozás további korszerűsítésének megalapozására egy átfogó, széleskörű adatfelvételeket is tartalmazó komplex vizsgálat készüljön. Ez terjedjen ki a Párkánnyal való szoros együttélésre, az autóbusz közlekedés további fejlesztésére, javítására és a környékbeli közúti közlekedési kapcsolatokra. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: - a bizottság felállítása 2007. szeptember 30. - a vizsgálatokkal kapcsolatos feladatok megkezdésére: azonnal 638/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy − a Vécsey Károly utca kétirányú forgalmi rendjét az Esztergomi Zöldfelület - Gondozó és Útfenntartó Kft. Dózsa György tér 1. számú telephelyének elköltözését követően felülvizsgálja, − a Klapka György téren található forgalomterelő sziget kerüljön felülvizsgálatra, − a Klapka-tér forgalmi rendjének kialakítása érdekében a terveket meg kell rendelni, − a Vár utcáról, Szentgyörgymező irányába kerüljenek kizárásra 3,5 tonnánál nagyobb össztömegű gépjárművek, − a Vár utca teljes szakaszán legyen megtiltva a megállás, − a Fecske utca menetirány szerinti bal oldalán legyen megtiltva a megállás, − a Táncsics Mihály utca határátkelő felőli végére kerüljön ki egy nagyméretű forgalmi rendről tájékoztató tábla, − a Helischer József utca és Táncsics Mihály utca kereszteződésénél található forgalomterelő sziget kerüljön átépítésre, − a Táncsics Mihály utca Bottyán híd felőli részét úgy kell átalakítani, hogy alkalmas legyen a gépjárművek megfordulására, − a Vasvár Pál utca egy szakaszán, az Attila utcán, az Új utcán és a Könyök utcán a lefelé haladó gépjárművek élveznek elsőbbséget, ennek érdekében a kétirányú útszakaszokon az „Elsőbbség a szembejövő forgalommal szemben” közlekedési tábla kerüljön kihelyezésre,
198
−
árvíz helyzet esetén a Lőrinc utca parkoló sávjának felhasználásával, ideiglenesen a kétirányú forgalmi rend bevezethető, − ideiglenesen, ha azt a téli időjárási körülmények indokolttá teszik, Szent Tamás hegy minden utcájára a kétirányú forgalmi rend bevezethető, − Liszt Ferenc utcára készüljön konkrét terv a parkoló sáv vonatkozásában. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 639/2007. (VIII. 31.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy − a Könyök utca, valamint az Új utca találkozásánál lévő közkút megszüntetésre kerül, − intézkedni kell a Könyök utca néhány ívének kiigazítása érdekében, − felül kell vizsgálni a Szenttamás városrészen található – a forgalmat akadályozó – tereptárgyakat és gondoskodni kell a megszüntetésükről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos
653/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft. nevét módosítja. A Kft. új cégneve: ZÖLD-ÚT Esztergom Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft., a Kft. új rövidített elnevezése: ZÖLD-ÚT Esztergom Kft. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Alapító okirat módosítás cégbírósághoz történő benyújtása a döntést követő 30 napon belül 654/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft. tőkeemeléséről szóló 106/2007. (III.9.) esztergomi öh. határozatának 2. pontját kiegészíti a következők szerint: „A könyv szerinti nettó érték és a Gt. 114. § (4) bekezdése (A törzsbetétnek forintban kifejezettnek és tízezerrel maradék nélkül oszthatónak kell lennie.) miatt szükséges kerekítés különbségét az Önkormányzat készpénzben biztosítja. Felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos Alapító okirat módosításának aláírására.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Alapító okirat módosítás cégbírósághoz történő benyújtása a döntést követő 30 napon belül 655/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Nagy Attila az Esztergomi Zöldfelületgondozó és Útfenntartó Kft. ügyvezetői megbízatását 2007. október 1. napjától munkaviszony keretében látja el. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a Nagy Attila ügyvezetővel kötendő munkaszerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a munkaszerződés aláírására: 2007. szeptember 30. 656/2007. (IX. 20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete mint az Esztergom Nyári Fesztivál Kht. tulajdonosa úgy dönt, hogy a Társaság Alapító okiratát hatályon kívül helyezi, és ezzel egyidőben elhatározza a Társaság nonprofit korlátolt felelősségű társaság formájában történő továbbműködését új cégnévvel, Várszínház és Kultúrmozgó, Esztergom Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság elnevezéssel. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja a Várszínház és Kultúrmozgó, Esztergom Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság Alapító okiratát. 3. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a határozattal kapcsolatos okiratok aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Alapító Okirat cégbírósághoz történő benyújtására a döntést követő 30 napon belül TÁRSASÁGI SZERZŐDÉS
199
Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A Alulírott Esztergom Város Önkormányzata az alábbi napon és helyen, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezéseinek megfelelően az általa korábban határozatlan időtartamra létrehozott Esztergom Nyári Fesztivál Közhasznú Társaság társasági szerződésének módosítását, illetőleg a társaság nonprofit korlátolt felelősségű társaság formájában történő továbbműködését határozták el a következőkben meghatározott tartalommal: 1. A TÁRSASÁG CÉGNEVE: Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság 2. A TÁRSASÁG MEGJELÖLÉSÉRE – ANNAK ELNEVEZÉSE HELYETT – HASZNÁLT CÍMSZÓ: Várszínház Nonprofit Kft. 3. A TÁRSASÁG SZÉKHELYE, TELEPHELYE, FIÓKTELEPE: 3.1 Székhely: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A 3.2 Telephelye: 3.3 Fióktelepe: 4. A TÁRSASÁG IDŐTARTAMA: A Társaság határozatlan időtartamra alakul. 5. A TÁRSASÁG ALAPÍTÓJA: Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) 6. A TÁRSASÁG FELADATA, TEVÉKENYSÉGE: 6.1. A társaság Esztergom Város kulturális, idegenforgalmi hagyományainak megőrzéséért, fejlesztéséért, a közművelődési tevékenység és szolgáltatások ellátásáért, a zenés nyári fesztivál intézményesítéséért és szervezéséért, valamint a várszínházi programok szervezéséért alakul. Feladata, hogy: - Esztergom Város kulturális, földrajzi, történelmi adottságaira alapítottan közreműködjön a város kulturális, turisztikai jelentőségének megőrzésében és fejlesztésében; - önálló művészi és színházi értékek létrehozása mellett a művészeti főiskolák végzős, azaz pályakezdő művészei számára koncentrált bemutatkozási lehetőséget biztosítson, továbbá befogadó színházként a helyi sajátosságokat figyelembe vevő produkciókat mutasson be, valamint gazdag folklór programmal járuljon hozzá a város idegenforgalmának fejlesztéséhez; - a helyi társadalom minden korosztálya és rétege, különféle szerveződései és nyilvánossága számára az igényeknek megfelelni képes tárgyi és személyi feltételekkel együtt az önkormányzat kötelező feladataként biztosítsa "a közművelődési tevékenység és szolgáltatások közösségi színteréül szolgáló helyet" (1991. évi XX. tv. 107.§ ); továbbá lehetőséget nyújtson olyan feladatok teljesítésére, mint a kulturális hagyományok és értékek ápolása, a művelődésre, társas életre szerveződött közösségek támogatása, a művészeti alkotó munka feltételeinek javítása (1991. évi XX. tv. 121.§. a/ és b/); - az egész lakosság gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályainak, különféle rétegeinek művelődési, közéleti, szabadidős és szórakozási igényeit, alkotói és befogadói érdeklődését, értékőrző és értékteremtő tevékenységét szolgálja. 6.2. A Társaság közhasznú tevékenységei a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26.§ának c) pontja alapján: 4. ismeretterjesztés, 5. kulturális tevékenység, 6. kulturális örökség megóvása 14. a magyarországi nemzeti és etnikai kisebbségekkel, valamint a határon túli magyarsággal kapcsolatos tevékenység, 19. euroatlanti integráció elősegítése A Társaság üzletszerű gazdasági tevékenységet kizárólag a 6.1 pontban részletezett közhasznú tevékenységének elősegítése érdekében folytathat, és a tevékenységből származó esetleges nyereség a tagok között nem osztható fel. A Társaság vállalkozási tevékenységet kizárólag közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végez. 6.3. A társaság tevékenységi körei TEÁOR ’03 besorolás szerint: A Társaság cél szerinti közhasznú tevékenységei az 1997. évi CLVI. tv. 26. §. b) pontja alapján, TEÁOR szerinti meghatározásban: 92.31’03 Alkotó és előadóművészet (főtevékenység) 73.20’03 Humán kutatás, fejlesztés 80.42’03 Máshova nem sorolt felnőtt- és egyéb oktatás 92.32’03 Művészeti kiegészítő tevékenység
200
92.34’03 Máshova nem sorolható egyéb szórakoztatás 92.52’03 Múzeumi tevékenység, kulturális örökség védelme A Társaság üzletszerű gazdasági tevékenységei TEÁOR szerinti meghatározásban: 22.11’03 Könyvkiadás 22.13’03 Időszaki kiadvány kiadása 22.14’03 Hangfelvétel-kiadás 22.22’03 Máshova nem sorolt nyomás 22.25’03 Kisegítő nyomdai tevékenység 22.31’03 Hangfelvétel-sokszorosítás 22.32’03 Videofelvétel-sokszorosítás 52.48’03 Egyéb máshová nem sorolt iparcikk-kiskereskedelem 55.40’03 Bárok, hasonló vendéglátás 71.33’03 Irodagép, számítógép kölcsönzése 72.30’03 Adatfeldolgozás 72.40’03 Adatbázis-tevékenység, on-line kiadás 74.13’03 Piac– és közvélemény-kutatás 74.14’03 Üzletviteli tanácsadás 74.40’03 Hirdetés 74.82’03 Csomagolás 74.87’03 Máshova nem sorolt egyéb gazdasági szolgáltatás 91.33’03 Máshova nem sorolt egyéb közösségi társadalmi tevékenység 92.11’03 Film-, videogyártás 92.12’03 Film-, videoterjesztés 92.13’03 Mozgóképvetítés 92.20’03 Rádió- televízió műsorszolgáltatás 92.72’03 Máshova nem sorolható egyéb szabadidős tevékenység 93.05’03 Máshova nem sorolt egyéb szolgáltatás 6.4. Az engedélyhez kötött tevékenységi körök az engedély megszerzésétől függő hatállyal gyakorolhatók. 6.5. A Társaság a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről – elsőként az Esztergomi Városi Önkormányzattal, mint a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel külön közhasznú szerződést köt. A közhasznú szerződést a megkötéstől számított legkésőbb 30 napon belül a Társaság köteles a Komárom-Esztergom Megyei Bírósághoz, mint Cégbírósághoz benyújtani, kérve a közhasznú társasági nyilvántartásba vételt. 6.6. A Társaság önálló jogi személy, a Társaság cégneve alatt jogokat szerezhet, kötelezettségeket vállalhat, így különösen tulajdont szerezhet, szerződést köthet, pert indíthat és perelhető. 7. A TÁRSASÁG VAGYONA, AZ EGYES TAGOK TÖRZSBETÉTEI ÉS ESEDÉKESSÉGE: 7.1 A társaság törzstőkéje 3.000.000,- Ft, azaz hárommillió forint, amely teljes egészében pénzbetét. 7.2 A törzstőke az alábbi törzsbetétekből tevődik össze: Esztergom Város Önkormányzata törzsbetétjének összege 3.000.000 Ft, azaz hárommillió forint készpénz, mely törzsbetét 100 %-os részesedésnek felel meg (üzletrész) 7.2 A tagok pénzbetéteik 100%-át a Társasági szerződés aláírásától számított 30 napon belül kötelesek befizetni a Társaság pénzintézetnél nyitandó számlájára. A befizetés megtörténtét az ügyvezető köteles a cégbíróságnak bejelenteni. 7.3 A tagokat egyéb vagyoni értékű szolgáltatás (mellékszolgáltatás) nem terheli. 8. ÜZLETRÉSZ 8.1. A társaság bejegyzését követően a tag jogait és a társaság vagyonából őt megillető hányadot az üzletrész testesíti meg. Azonos mértékű üzletrészhez azonos tagsági jogok fűződnek. 8.2. Az üzletrészt harmadik személyre csak akkor lehet átruházni, ha a tag a törzsbetétét teljes mértékben befizette, kivéve a 138. §-ban, valamint a 120. § (3) bekezdésében foglalt eseteket. Az üzletrész átruházásához írásbeli szerződést kell kötni. 8.3. A tulajdonos-változást és annak időpontját a tagjegyzékbe való bejegyzés végett az üzletrész megszerzője - 8 napon belül - köteles bejelenteni a Társaságnak. A bejelentést közokiratban vagy teljes bizonyító erejű magánokiratban kell megtenni, és mellékelni kell hozzá az üzletrész-adásvételi szerződést. A bejelentésben nyilatkozni kell a megszerzés tényén kívül arról is, hogy az üzletrész megszerzője ismeri és magára nézve kötelezőnek elfogadja a társasági szerződés rendelkezéseit. 8.4. A tag halálával vagy megszűnésével üzletrésze átszáll a jogutódra. 8.5. Az üzletrészt csak átruházás, a megszűnt tag jogutódlása és öröklés esetén osztható fel. A felosztáshoz a taggyűlés hozzájárulása szükséges. A törzsbetét legkisebb mértékére vonatkozó rendelkezéseket az üzletrészek felosztása esetében is alkalmazni kell.
201
8.6.
Az üzletrész mértéke a befizetett törzsbetétnek megfelelően: Esztergom Város Önkormányzata az üzletrészek 100 %-ának tulajdonosa. 8.7. A társaság fennállása alatt a tag az általa teljesített vagyoni hozzájárulást a társaságtól nem követelheti vissza, csak a társaság számviteli jogszabályok szerint számított adózott eredménynek a felosztani rendelt részére (osztalék) tarthat igényt. 9. A TÖRZSTŐKE FELEMELÉSE ÉS LESZÁLLÍTÁSA 9.1. A törzstőke felemelhető pénzbeli, illetve nem pénzbeli hozzájárulás szolgáltatásával, valamint a törzstőkén felüli vagyon terhére. 9.2. A törzstőke felemeléséről az alapító jogosult dönteni a társasági szerződés módosítására vonatkozó szabályok betartásával, azzal, hogy a tőkeemeléshez egyszerű szótöbbséggel meghozott határozat elégséges. 9.3. Vagyoni hozzájárulás szolgáltatásával megvalósuló törzstőkeemelés esetén a tagnak a tőkeemelés elhatározásától számított tizenöt napon belül elsőbbségi joga van arra, hogy a tőkeemelésben részt vegyenek. 9.4. A törzstőke törzstőkén felüli vagyonból történő emelése esetén a tagok törzsbetétei - minden külön befizetés nélkül - a korábbi törzsbetéteik arányában növekednek, de minősített szótöbbséggel hozott taggyűlési határozat ettől eltérően rendelkezhet. 9.5. A törzstőke nem szállítható le hárommillió forintnál alacsonyabb összegre. Ha a leszállítás a törzsbetétek hányadának visszafizetésével történik, a megmaradó törzsbetétek legkisebb összege nem lehet kevesebb százezer forintnál. 9.6. Ha a törzstőke leszállítása során a Társaság törzstőkéje a Gt-ben meghatározott legkisebb összeg alá csökkenne, a társaság dönthet feltételes tőkeleszállításról. Ennek során köteles egyidejű tőkeemelésről is rendelkezni. Ha ezzel a lehetőséggel nem él a társaság, akkor társasági formaváltásról, más társasággal való egyesüléséről, szétválásáról, avagy jogutód nélküli megszűnéséről kell döntenie. 9.7. A taggyűlés a törzstőkét tőkekivonás, a veszteség rendezése érdekében, illetve a saját tőke más elemeinek növelése céljából leszállíthatja, a Gt.-ben meghatározott esetekben pedig köteles azt leszállítani. A leszállítás okát a vonatkozó taggyűlési határozatban meg kell jelölni 9.8. Az alapító a határozat meghozatalát követő harminc napon belül köteles a közleményt a cégbíróságnak megküldeni, egyidejűleg intézkedni a tőkeleszállításról hozott döntés Cégközlönyben történő kétszer egymás utáni közzétételéről. Az ismert hitelezőket a társaság közvetlenül is köteles értesíteni. 9.9. A törzstőke leszállítása alapján a tagnak kifizetéseket csak a tőkeleszállítás cégjegyzékbe történt bejegyzése után szabad teljesíteni. 9.10. Az ügyvezetőnek a törzstőke leszállítása meghiúsulását harminc napon belül kell bejelentenie a cégbírósághoz. 10. A TAGGYŰLÉS 10.1. A taggyűlés hatáskörét jelen esetben - figyelemmel arra, hogy a társaságnak egyetlen tagja van kizárólag Esztergom Város Önkormányzata tag gyakorolja. A társaság tagja az általa hozott döntésekről írásbeli határozatot hoz. 10.2. A döntéshozatalt megelőzően az alapító köteles a felügyelő bizottságot, valamint az ügyvezetőt a döntés tárgyának közlésével, írásban megkeresni, és megfelelő határidő tűzésével – különös tekintettel a felügyelő bizottság működési rendjére –, írásbeli véleményüket beszerezni. Az írásos vélemények nyilvánosak. 10.3. Az alapító döntéseiről az ügyvezetőt írásban köteles értesíteni. Az ügyvezető az alapító döntéseiről folyamatos nyilvántartást vezet (határozatok könyve). A döntéseket azok meghozatala után haladéktalanul be kell vezetni a határozatok könyvébe. A nyilvántartásból a döntés tartalmának, időpontjának és hatályának világosan ki kell derülnie. 10.4. Az alapító döntései nyilvánosak. Amennyiben az alapító más személyeket is érintő döntést hoz – az érintettek számától függően –, a döntést az ügyvezető vagy írásban közli az érintettekkel, vagy haladéktalanul gondoskodik annak a megyei napilapban való közzétételéről. 10.5. A taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozik: 1. a számviteli törvény szerinti beszámoló jóváhagyása; 2. osztalékelőleg fizetésének elhatározása; 3. pótbefizetés elrendelése és visszatérítése; 4. elővásárlási jog gyakorlása a társaság által; 5. az elővásárlásra jogosult személy kijelölése; 6. az üzletrész kívülálló személyre történő átruházásánál a beleegyezés megadása; 7. eredménytelen árverés esetén döntés az üzletrészről; 8. üzletrész felosztásához való hozzájárulás és az üzletrész bevonásának elrendelése; 9. a tag kizárásának kezdeményezéséről való határozat; 10. a 37. §-ban foglalt kivétellel az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása;
202
11. a felügyelőbizottság tagjainak megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; 12. a könyvvizsgáló megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása; 13. olyan szerződés megkötésének jóváhagyása, amelyet a társaság saját tagjával, ügyvezetőjével vagy azok közeli hozzátartozójával [Ptk. 685. § b) pont], illetve élettársával köt; 14. a tagok, az ügyvezetők, a felügyelőbizottsági tagok, illetve a könyvvizsgáló elleni követelések érvényesítése; 15. a társaság beszámolójának, ügyvezetésének, gazdálkodásának könyvvizsgáló által történő megvizsgálásának elrendelése; 16. az elismert vállalatcsoport létrehozásának előkészítéséről és az uralmi szerződés tervezetének tartalmáról való döntés, az uralmi szerződés tervezetének jóváhagyása; 17. a társaság jogutód nélküli megszűnésének, átalakulásának elhatározása; 18. a társasági szerződés módosítása; 19. a törzstőke felemelésének és leszállításának elhatározása; 20. törzstőke-emelés esetén a tagok elsőbbségi jogának kizárása; 21. törzstőke-emelés során az elsőbbségi jog gyakorlására jogosultak kijelölése; 22. törzstőke felemelésekor, illetve az elsőbbségi jog gyakorlása esetén a törzsbetétek arányától való eltérés megállapítása; 23. törzstőke leszállításakor a törzsbetétek arányától való eltérés megállapítása; 24. a közhasznúsági jelentés megállapítása; 25. belső szervezeti működési szabályzatok jóváhagyása; 26. a Társaság művészeti vezetőjének kinevezése, a munka végzésére irányuló jogviszony alapvető feltételeinek meghatározása 27. program, éves műsorterv elfogadása; 28. minden egyéb olyan kérdés, melyet a Ptk., a Gt., az 1997. évi CLVI tv. vagy egyéb jogszabályok, illetve a létesítő okirat ide sorol. 10.6. A taggyűlés határozathozatalában, illetve taggyűlési határozat meghozatalában – a közhasznú társaságot érintő döntéshozatala során – nem vehet részt az a személy, aki vagy akinek meghatározó befolyással rendelkező tagja, vagy ilyen tagjának közeli hozzátartozója (Ptk. 685. § b) pont), élettársa (továbbiakban együtt: hozzátartozó) a határozat alapján: a) kötelezettség vagy felelősség alól mentesül, b) bármilyen más előnyben részesül, illetve a megkötendő jogügyletben egyébként érdekelt. Nem minősül előnynek a Társaság cél szerinti juttatásai keretében a bárki által igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatás. 11. A TÁRSASÁG KÖZHASZNÚ JOGÁLLÁSA MEGSZERZÉSÉHEZ SZÜKSÉGES MŰKÖDÉSI FELTÉTELEK: 11.1 A Társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytat, szervezete pártoktól független és azoknak anyagi támogatást nem nyújt, nem állít képviselőjelöltet országgyűlési és fővárosi, illetve megyei képviselő-választáson, nem lehet alapító tagja párt, továbbá nem nyújthat pártoknak anyagi támogatást. 11.2 A Társaság vállalkozási tevékenységet csak közhasznú céljainak megvalósítása érdekében, azokat nem veszélyeztetve végezhet. Gazdálkodása során elért eredményét nem osztja fel, azt a létesítő okiratában meghatározott tevékenységére fordítja. 11.3 A Társaság fennállása alatt a tagok a törzsbetétet a Társaságtól nem követelhetik vissza. A Társaság jogutód nélkül történő megszűnése esetén a társaság tagjai részére a tartozások kiegyenlítését követően csak a törzsbetétjeik alapításkori értéke adható ki, az ezt meghaladóan megmaradó vagyont közhasznú célra kell fordítani. 11.4 A Társaság, mint közhasznú szervezet működése nyilvános, szolgáltatásait a céljából fakadó kötöttségek figyelembevételével bárki igénybe veheti. 11.5 Tekintettel arra, hogy a Társaság, mint közhasznú szervezet befektetési tevékenységet nem kíván folytatni, így befektetési szabályzat készítési kötelezettsége nincs. 11.6 A társaság közhasznú tevékenységéről évente jelentést készít és annak legfontosabb adatait a helyi sajtó útján nyilvánosságra hozza. 11.7 A Társaság által a közhasznú tevékenység végzésének feltételeiről a társadalmi közös szükséglet kielégítéséért felelős szervvel kötött, taggyűlés által jóváhagyott szerződések nyilvánosak, azokba bármely érintett személy betekinthet, és azokkal kapcsolatban felvilágosítást kérhet. A betekintés és felvilágosítás-kérés a Társaság székhelyén, munkaidőben történhet, az ügyvezetőnél történt előzetes bejelentkezés alapján. 12. ÜGYINTÉZÉS, KÉPVISELET, CÉGJEGYZÉS: 12.1. A Társaság ügyvezetője: Ambrus Regina
203
Lakcím: 2500 Esztergom, Irinyi u. 3/A A.n.: Tóth Teréz szül.: Esztergom, 1966.12.19. Az ügyvezető megbízása 2008. május 31. napjáig szól, és a megbízatás megszűnését követően az ügyvezető ismételten a tisztségre megválasztható. 12.2. Az ügyvezető a Társaság ügyvezetését az ilyen tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal, a Társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. A jogszabályok, a Társasági Szerződés, illetve ügyvezetési kötelezettségeinek vétkes megszegésével a Társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felel a Társasággal szemben. 12.3. Az ügyvezető hatáskörébe tartoznak mindazok a feladatok, amelyek nincsenek a taggyűlés, vagy a felügyelő bizottság hatáskörébe utalva, különösen a) a munkáltatói jogok gyakorlása a társaság alkalmazottaival szemben; b) a Társaság üzleti tevékenységének szervezése, vezetése, szerződések, megállapodások megkötése, 10 millió forintot meghaladó szerződés vagy kötelezettségvállalás esetén felügyelő bizottság jóváhagyásának a kötelező beszerzése; c) a taggyűlés kizárólagos hatáskörébe tartozó döntések előkészítése; d) gondoskodás a taggyűlés döntéseinek az érintettekkel való írásbeli közléséről; e) gondoskodás a Társaság könyveinek szabályszerű vezetéséről; f) a határozatok könyvének vezetése; g) a hatályos jogszabályokban a Társaságra vonatkozó bejelentési és nyilvánosságra hozatali kötelezettségek teljesítése; h) a Társaság képviselete a bíróság, a hatóságok előtt, harmadik személyekkel szemben i) az éves gazdálkodási terv, mérleg és eredménykimutatás elkészítése, j) a Társaság tagjegyzékének folyamatos vezetése, k) a taggyűlés határozatainak végrehajtása, l) a Gt. 27. § (2) bekezdése szerinti felvilágosításadási és a tagi betekintést lehetővé tevő kötelezettségek teljesítése, m) intézkedés minden olyan ügyben, amely nem tartozik a taggyűlés hatáskörébe. 12.4. Ügyvezetői tisztségviselői feladat csak személyesen látható el, képviseletnek nincs helye. 12.5. A cégjegyzés akként történik, hogy a Társaság az előírt, előnyomott, vagy nyomtatott cégneve alá az ügyvezető egyedül, önállóan írja nevét az aláírási címpéldány szerint. 12.6. A megválasztott ügyvezető a tisztsége elfogadásától számított tizenöt napon belül köteles írásban tájékoztatni azokat a gazdasági társaságokat, amelyeknél már vezető tisztségviselő. 12.7. Az ügyvezető nem lehet vezető tisztségviselő a Társaságéval azonos tevékenységet is végző más gazdálkodó szervezetben, kivéve, ha ehhez a taggyűlés hozzájárul. A taggyűlés ebben a kérdéskörben általános és egyedi hozzájárulást is adhat, azonban általános körű hozzájárulás megadása esetén a határozatban rögzíteni kell azokat a tevékenységköri azonosságokat, melyekre a hozzájárulás hatálya kiterjed. Az ügyvezető köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt. 12.8. Nem lehet gazdasági, illetve közhasznú társaság vezető tisztségviselője az, akit bűncselekmény elkövetése miatt jogerősen szabadságvesztés-büntetésre ítéltek, amíg a büntetett előélethez fűződő hátrányos jogkövetkezmények alól nem mentesült. Akit valamely foglalkozástól jogerős bírói ítélettel eltiltottak, az ítélet hatálya alatt az abban megjelölt tevékenységet folytató gazdasági, illetve közhasznú társaságban nem lehet vezető tisztségviselő. 12.9. A közhasznú, illetve gazdasági társaság fizetésképtelenségének jogerős megállapítását (a felszámolás elrendelését) követő három évig nem lehet más gazdasági, illetve közhasznú társaság vezető tisztségviselője az, aki a felszámolást elrendelő jogerős végzés meghozatalának napját megelőző két évben legalább egy évig a felszámolásra került társaságnál vezető tisztségviselő volt, kivéve, ha a vezető tisztségviselői megbízatására kifejezetten a felszámolás elkerülése érdekében került sor. 12.10. A közhasznú, illetve gazdasági társaságnak a cégjegyzékből hivatalbóli törlési eljárás következtében történő törlését követő két évig nem lehet más gazdasági, illetve közhasznú társaság vezető tisztségviselője az a személy, aki a törlést megelőző évben a törléssel megszűnt gazdasági, illetve közhasznú társaságnak vezető tisztségviselője volt. 12.11. A közhasznú szervezet megszűntét követő két évig nem lehet vezető tisztségviselő az, aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be — annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig — vezető tisztséget, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki. 12.12. Az ügyvezető és azok közeli hozzátartozója nem köthet a saját nevében vagy javára a Társaság tevékenységi körébe tartozó ügyleteket, kivéve, ha ezt a taggyűlés előzetesen engedélyezi.
204
Az ügyvezető – a nyilvánosan működő részvénytársaságban való részvényszerzés kivételével – nem szerezhet társasági részesedést a Társaság tevékenységével azonos tevékenységet is folytató más gazdálkodó szervezetben, kivéve, ha ehhez a taggyűlés hozzájárul. A taggyűlés ebben a kérdéskörben általános és egyedi hozzájárulást is adhat, azonban általános körű hozzájárulás megadása esetén a határozatban rögzíteni kell azokat a tevékenységköri azonosságokat, melyekre a hozzájárulás hatálya kiterjed. 12.13. A Társaság ügyvezetője és közeli hozzátartozója a Társaságnál a felügyelő bizottság tagjává, illetve könyvvizsgálóvá nem választható meg. 12.14. A Társaság az ügyvezetőt, valamint közeli hozzátartozóját – a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető szolgáltatások kivételével – cél szerinti juttatásban nem részesítheti. 12.15. Ha a Társaság ügyvezetőjének a megbízatása idő előtt megszűnik - a Társaságnak nincs ügyvezetője - a Gt. 151.§-ának (2) bekezdése az irányadó. 12.16. Az ügyvezetői megbízás megszűnik: a) a megbízás időtartamának lejártával; b) visszahívással; c) törvényben szabályozott kizáró ok bekövetkeztével; d) lemondással; e) elhalálozással. 12.17. Az ügyvezető e tisztségéről bármikor lemondhat, azonban ha a Társaság működőképessége ezt megkívánja, a lemondás csak annak bejelentésétől számított hatvanadik napon válik hatályossá, kivéve, ha a taggyűlés az új ügyvezető megválasztásáról már ezt megelőzően gondoskodott. A lemondás hatályossá válásáig az ügyvezető a halaszthatatlan döntések meghozatalában, illetve az ilyen intézkedések megtételében köteles részt venni. 13. A FELÜGYELŐ BIZOTTSÁG 13.1. A Társaságnál három tagból álló felügyelő bizottság működik. A felügyelő bizottság 2008. május 31. napjáig megválasztott tagjai: Jamriska Tímea név: anyja neve: Medve Mária lakcím: 2536 Nyergesújfalu, Óvoda u. 4. név: anyja neve: lakcím:
13.2.
13.3. 13.4. 13.5. 13.6.
13.7. 13.8. 13.9.
Nyári Julianna Budai Julianna 2500 Esztergom, Könyök u 5.
név: Dr. Németh József anyja neve: Kreivich Aranka lakcím: 2500 Esztergom, Árok u. 28. A felügyelő bizottsági taggá megválasztott személy az új tisztsége elfogadásától számított tizenöt napon belül azokat a gazdasági társaságokat, amelyeknél már felügyelő bizottsági tag, írásban tájékoztatni köteles, továbbá az 1997. évi CLVI tv. 9. § (2) bekezdése szerint az érintett közhasznú szervezeteket, valamint a Társaságot is köteles értesíteni a tisztség betöltéséről. A felügyelő bizottsági tagság annak elfogadásával jön létre. A felügyelő bizottaság tagjai a tisztség lejártát követően újraválaszthatóak, és a taggyűlés által bármikor visszahívhatóak. A felügyelő bizottság testületként jár el. A felügyelő bizottság tagjai sorából elnököt választ. A felügyelő bizottság határozatképes, ha a tagjainak kétharmada, de legalább három tag jelen van; határozatát egyszerű szótöbbséggel hozza. A felügyelő bizottság tagjai személyesen kötelesek eljárni, képviseletnek nincs helye. A felügyelő bizottság tagját e minőségében a Társaság tagjai, illetve a munkáltatója nem utasíthatja. A felügyelő bizottság üléseit az elnök hívja össze és vezeti. Az ülés összehívását – az ok és a cél megjelölésével – a felügyelő bizottság bármely tagja írásban kérheti az elnöktől, aki a kérelem kézhezvételétől számított nyolc napon belül köteles intézkedni a felügyelő bizottság ülésének harminc napon belüli időpontra történő összehívásáról. Ha az elnök a kérelemnek nem tesz eleget, a tag maga jogosult az ülés összehívására. A felügyelő bizottság egyebekben az ügyrendjét maga állapítja meg, amelyet a taggyűlés hagy jóvá. Ha a felügyelő bizottság tagjainak száma a Társasági Szerződésben meghatározott létszám alá csökken, vagy nincs, aki az ülését összehívja, a Társaság ügyvezetője a felügyelő bizottság rendeltetésszerû mûködésének helyreállítása érdekében köteles taggyűlést összehívni. A felügyelő bizottság egyes ellenőrzési feladatok elvégzésével bármely tagját megbízhatja, illetve az ellenőrzést állandó jelleggel is megoszthatja tagjai között. Az ellenőrzés megosztása nem érinti a
205
felügyelő bizottsági tag felelősségét, sem azt a jogát, hogy az ellenőrzést más, a felügyelő bizottság ellenőrzési feladatkörébe tartozó tevékenységre is kiterjessze. 13.10. A felügyelő bizottsági tagok megbízatásának időtartama eltérhet attól az időtartamtól, amelyre vonatkozóan a taggyűlés az ügyvezetőt megválasztotta. 13.11. A felügyelő bizottsági tagok korlátlanul és egyetemlegesen felelnek a Társaságnak az ellenőrzési kötelezettségük megszegésével okozott károkért. 13.12. A felügyelő bizottság ellenőrzi a Társaság mûködését és gazdálkodását, jóváhagyja azon szerződések megkötését, kötelezettségek vállalását, melyek értéke a 10 millió forint összeget meghaladja. Ennek során az ügyvezetőtől jelentést, a Társaság munkavállalóitól pedig tájékoztatást vagy felvilágosítást kérhet, továbbá a Társaság könyveibe és irataiba betekinthet, azokat megvizsgálhatja. 13.13. A felügyelő bizottság tagja a taggyűlésen tanácskozási joggal részt vesz. 13.14. A felügyelő bizottság köteles a taggyűlést tájékoztatni és annak összehívását kezdeményezni, ha arról szerez tudomást, hogy – a Társaság működése során olyan jogszabálysértés vagy a Társaság érdekeit egyébként súlyosan sértő esemény (mulasztás) történt (valósult meg), amelynek megszüntetése és/vagy következményeinek elhárítása, illetve enyhítése a taggyűlés döntését teszi szükségessé; – az 1997. évi CLVI tv. 26. § m) pontjában meghatározott személyek felelősségét megalapozó tény merült fel. 13.15. A taggyűlést a felügyelő bizottság indítványára – annak megtételétől számított harminc napon belül – össze kell hívni. E határidő eredménytelen eltelte esetén a taggyűlés összehívására a felügyelő szerv is jogosult. 13.16. Ha a taggyűlés a törvényes működés helyreállítása érdekében szükséges intézkedéseket nem teszi meg, a felügyelő bizottság köteles haladéktalanul értesíteni a törvényességi felügyeletet ellátó, a Társaság székhelye szerint illetékes cégbíróságot. 13.17. Ha a felügyelő bizottság a közhasznú tevékenység folytatásának feltételeiről kötött szerződés megszegését észleli, ugyancsak köteles haladéktalanul összehívni a Társaság taggyűlését. 13.18.
A felügyelő bizottság működésére egyebekben a Gt., illetőleg a felügyelő bizottság által a Gt. szabta keretek között megállapított és a taggyűlés által jóváhagyott ügyrend irányadó. 13.19. A felügyelő bizottság tagjaira a Gt. összeférhetetlenségi rendelkezésein túl az 1997. évi CLVI. törvény 8. § (2) bekezdése és a 9. § rendelkezései is irányadóak. Ennek megfelelően nem lehet felügyelő bizottsági tag: − a Társaság tagja; − aki felügyelő bizottsági megbízatásán kívül a Társasággal más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll; − aki a közhasznú társaság cél szerinti juttatásából részesül (kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat); − a fent meghatározott személyek hozzátartozója. − aki olyan közhasznú szervezetnél töltött be - annak megszűntét megelőző két évben legalább egy évig - felügyelő bizottsági tagságot, amely az adózás rendjéről szóló törvény szerinti köztartozását nem egyenlítette ki, nem lehet a Társaság felügyelő bizottságának tagja vagy elnöke. 13.20. A vezető tisztségviselő, illetve az ennek jelölt személy köteles valamennyi érintett közhasznú szervezetet előzetesen tájékoztatni arról, hogy ilyen tisztséget egyidejűleg más közhasznú szervezetnél is betölt [1997. évi CLVI. tv. 9. § (2) bekezdés]. 14. A KÖNYVVIZSGÁLÓ 14.1. Az alapító által 2009. május 31. napjáig terjedő határozott időtartamra kijelölt könyvvizsgáló: könyvvizsgáló társaság neve: Regálé Account Kft. székhelye: 6726 Szeged, Fogarasi u. 6/B/2 cégjegyzékszáma: Cg. 06-09-005506 a könyvvizsgálatért felelős személy: anyja neve: lakcíme: Bej.sz.
Csécsei Judit Eszter Szénási Klára 6726 Szeged, Fogarasi u. 6/B/2 006407
A könyvvizsgáló a megbízatásának megszűnését követően újraválasztható. 14. 2.Könyvvizsgálóvá az választható, aki a könyvvizsgálók nyilvántartásában szerepel. A könyvvizsgáló a Társaság részére más megbízás alapján munkát nem végezhet. 14.3. A könyvvizsgáló feladatköre:
206
– a társaság éves beszámolóját, annak jogszabályszerűségét köteles ellenőrizni; – a társaság legfőbb szerve (alapító) elé terjesztett minden lényeges üzleti jelentést köteles megvizsgálni abból a szempontból, hogy az valós adatokat tartalmaz-e, illetve megfelel-e a jogszabályi előírásoknak; – a legfőbb szerv (alapító) ülésein köteles részt venni; – ha szükséges, tanácskozási joggal a felügyelő bizottság ülésein is részt vehet (meghívás vagy saját maga által történő kezdeményezés alapján); – ha megállapítja, illetve egyébként tudomást szerez arról, hogy a társaság vagyonának jelentős mértékű csökkenése várható, illetve olyan tényt észlel, amely a vezető tisztségviselők vagy felügyelő bizottság tagjainak a Gt.-ben vagy a közhasznú szervezetekről szóló törvényben meghatározott felelősségét vonja maga után, köteles az alapítót azonnal tájékoztatni és intézkedését kérni; – ha az alapító a jogszabályok által megkívánt döntéseket nem hozza meg, köteles erről a törvényességi felügyeletet ellátó cégbíróságot értesíteni. 14.4. A könyvvizsgáló a társaság üzleti ügyeiről szerzett értesülésit üzleti titokként köteles megőrizni. A könyvvizsgáló a könyvvizsgálókra vonatkozó jogszabályokban, illetve a Polgári Törvénykönyvben meghatározott felelősségi szabályok szerint felel. 14.5. A könyvvizsgáló betekinthet a Társaság könyveibe, az ügyvezetőtől, illetve a társaság munkavállalóitól felvilágosítást kérhet, a társaság bankszámláját, pénztárát, értékpapír- és áruállományát, szerződéseit megvizsgálhatja. 14.6. A könyvvizsgáló véleményének meghallgatása nélkül a számviteli törvény szerinti beszámolóról a taggyűlés nem hozhat döntést. 14.7. A könyvvizsgáló felelősségére a könyvvizsgálóra vonatkozó jogszabályokban, illetve a Ptk-ban és a Gt-ben meghatározott felelősségi szabályok az irányadóak. 14.8. A könyvvizsgálóval és a könyvvizsgálatért felelős személlyel kapcsolatos összeférhetetlenségi szabályokra a Gt. összeférhetetlenségi rendelkezésein túl az 1997. évi CLVI. törvény 8.§-ának (2) bekezdése is irányadó. Ennek megfelelően nem lehet könyvvizsgáló: - a Társaság tagja; - aki könyvvizsgálói megbízatásán kívül a Társasággal más tevékenység kifejtésére irányuló munkaviszonyban vagy egyéb jogviszonyban áll; - aki a közhasznú szervezet cél szerinti juttatásából részesül (kivéve a bárki által megkötés nélkül igénybe vehető nem pénzbeli szolgáltatásokat); - a fent meghatározott személyek hozzátartozója. 14.9. Ha a könyvvizsgáló gazdálkodó szervezet, a személyi összeférhetetlenségi előírásokat a könyvvizsgálói tevékenységet végző személyen kívül a gazdálkodó szervezet valamennyi tagjára, vezető tisztségviselőjére és vezető állású munkavállalójára is alkalmazni kell. 15. ÜZLETÉV, MÉRLEG, EREDMÉNYFELOSZTÁS: 15.1. Az üzleti év azonos a naptári évvel. A Társaság által működése során szerzett vagyon a Társaság tulajdonává válik. A Társaság a számviteli törvény szerinti beszámolót készít, amelyből a Társaság eredménye, nyereséges vagy veszteséges volta egyértelműen megállapítható. Minden év május 30-ig a megelőző üzleti év mérlegét az ügyvezető köteles a taggyűlés elé terjeszteni. 15.2. A Társaság működéséről a külön jogszabályok előírásai szerint üzleti könyveket kell vezetni és azokat az üzletév végén le kell zárni. Az üzletév végével az ügyvezető a Társaság gazdálkodásáról a taggyűlés számára mérleget, a gazdálkodás eredményéről vagyonkimutatást készít. 16. NYILVÁNOSSÁG: 16.1 A tagok jogosultak a Társaság üzleti könyveibe és irataiba betekinteni, valamint a társaság ügyeiről az ügyvezetőtől felvilágosítást, valamint a taggyűlés határozatairól hiteles másolatot kérni. A tagok e jogaikat rendeltetésszerűen gyakorolhatják, joggyakorlásuk nem sértheti a társaság méltányos üzleti érdekeit, illetve üzleti titkait. 16.2 A társaság működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba bárki betekinthet, amennyiben ez mások vagy a Társaság jogát vagy jogos érdekét nem sérti vagy veszélyezteti. A közhasznú szervezet cél szerinti működésével kapcsolatosan keletkezett iratokba való betekintés az ügyvezetőnél szóban vagy írásban kezdeményezhető. Az iratbetekintés munkanapokon 9-16 óra között biztosított. Harmadik személyek részére az iratbetekintés engedélyezése csak akkor tagadható meg, ha az személyiségi jogokat, vagy az adatvédelem szabályait sérti. 16.3 A Társaság működésével, szolgáltatásai igénybevételének módjával, beszámolói közlésével kapcsolatosan a nyilvánosságot biztosítja, egyrészt a jogszabályokban meghatározott módon (közzétételi kötelezettség), másrészt a jelen pontban szabályozott iratbetekintési és felvilágosítás-adási jog rögzítésével. 16.4 A Társaság, mint közhasznú szervezet beszámolói közlésének nyilvánosságára a helyi sajtó útján történő közzététel rendelkezései irányadók. A Társaság tevékenységének, gazdálkodásának legfontosabb adatait a Hídlap című lapban történő megjelentetéssel is nyilvánosságra hozza.
207
16.5
A taggyűlés döntéseit az érintettekkel a döntés meghozatalától számított 30 napon belül írásban közli, illetve nagyobb nyilvánosságot érintő kérdésekben azt a sajtó útján ugyanezen időn belül nyilvánosságra hozza. 16.6 A taggyűlések nyilvánosak, azon – a zárt ülésre tartozó napirendi pontok tárgyalása kivételével – bárki részt vehet. 17. A MŰVÉSZETI IGAZGATÓ A Társaságnál a kulturális feladatok szakmai irányítására és összehangolására, a Társaság által végzendő kulturális tevékenység egységes arculatának megjelenítése érdekében az ügyvezető irányítása alatt akár munkaviszonyban, akár munkavégzésre irányuló egyéb munkajogi, vagy polgári jogi jogviszonyban művészeti igazgató működik. A művészeti igazgató működésére vonatkozó jogviszony alapvető kérdéseiben (pl.: művészeti igazgató személyének meghatározása, a jogviszony létesítése, módosítása, megszűntetése, stb.) a taggyűlés dönt. 18. A TÁRSASÁG MEGSZŰNÉSE 18.1. A Társaság a cégjegyzékből való törléssel szűnik meg. 18.2. Jogutód nélkül szűnik meg a társaság: - a társasági szerződésben meghatározott időtartam elteltével, illetve az abban meghatározott megszűnési feltétel megvalósulásával, - a taggyűlés határozata alapján, - amennyiben a Cégíróság a Ctv.-ben meghatározott ok miatt megszünteti, - ha jogszabály így rendelkezik 18.3. Jogutódlással szűnik meg a társaság: társasági formaváltás, egyesülés és szétválás (együttesen: átalakulás) esetén. 18.4. A Társaság más társasági formába csak nonprofit jellegének megtartásával alakulhat át, nonprofit gazdasági társasággal egyesülhet, illetve nonprofit gazdasági társaságokká válhat szét. 18.5. Ha a társaság jogutód nélkül megszűnik, úgy a tartozások kiegyenlítése után a társaság tagjai részére csak megszűnéskori saját tőke összege adható ki, legfeljebb a tagok vagyoni hányadának teljesítéskori erejéig. Az ezt meghaladóan vagyont a jelen társasági szerződés rendelkezései szerint közcélokra, nevezetesen Esztergomban működő oktatási intézménynek oktatási célra kell fordítani. 18.6. A Cégbíróság a Társaságot megszűnése esetén törli a cégjegyzékből, a társaság a törléssel szűnik meg. 19. VEGYES RENDELKEZÉSEK 19.1. A Társaság a cégjegyzékbe történő bejegyzéssel, a bejegyzés napjával jön létre. 19.2. A Társaság a Társasági Szerződés ellenjegyzésének időpontjától előtársaságként működik. 19.3. Az ügyvezető a Társaság cégbejegyzéséig annak nevében és javára jár el, az előtársasági jelleget azonban a cégbejegyzési eljárás alatt a Társaság iratain és a megkötött jogügyletek során a Társaság cégnevéhez fűzött “bejegyzés alatt” toldattal kell jelezni. 19.4. A Társaság alapításával és cégbejegyzésével, valamint változás-bejegyzésével kapcsolatos dologi költségek a Társaságot terhelik. Az ügyvezető a jelen társasági szerződést, valamint annak mellékleteit 30 napon belül bejegyzés és közzététel végett bejelenti a Cégbíróságnak. 19.5. A Társaság gazdasági tevékenységet csak a Társaság cégbejegyzése iránti kérelem benyújtását követően folytathat azzal a megszorítással, hogy a cégbejegyzésig hatósági engedélyhez kötött tevékenységeket nem végezhet. 19.6. A Társasági Szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk., a Gt., és a 1997. évi CLVI. tv., valamint a vonatkozó egyéb rendelkezések az irányadóak. Esztergom, 2007. szeptember …… ……………………………………… Esztergom Város Önkormányzata Készítettem és ellenjegyeztem Esztergomban, 2007. …………………… napján 657/2007.(IX.20.) esztergomi öh.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Kht. Számviteli politikáját. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül
208
ISTER-GRANUM EURORÉGIÓ FEJLESZTÉSI ÜGYNÖKSÉG KHT. Székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Adószám22254355-2-11 SZÁMVITELI POLITIKA A szabályzat célja olyan számviteli elvek, szabályok, módszerek és eljárások meghatározása, amelyek megfelelnek a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (továbbiakban: Sztv.), valamint a számviteli törvény szerinti egyes egyéb szervezetek beszámolókészítési és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 224/2000. (XII. 19.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kormányrendelet), előírásainak, és amelyeket érvényre kell juttatni a beszámoló elkészítése és bemutatása, illetve a könyvvezetés során. E számviteli politika a Társaság adottságainak, körülményeinek leginkább megfelelő számviteli rendszer kialakítását alapozza meg. I. A számviteli politika rendeltetése Olyan számviteli információs rendszer megalapozása, amellyel a törvényi előírásokhoz igazodó, megbízható és valós összképet biztosító tájékoztatás nyújtható a Társaság vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzetéről. II. Általános szabályok 1. A Társaság gazdálkodása A Társaság gazdálkodásának alapja a Taggyűlés által elfogadott éves gazdálkodási (üzleti) terv. 2. A beszámoló formája, a beszámoló-készítés időpontjának meghatározása A Társaság egyszerűsített éves beszámolót - mely mérlegből, eredménykimutatásból és kiegészítő mellékletből áll -, valamint közhasznú eredménykimutatást készít a tárgyévről. A beszámoló fordulónapja tárgyév december 3l., a mérlegkészítés időpontja a tárgyévet követő év március 31. napja, de legkésőbb tárgyévet követő év május 31. 3. A mérleg formája, tartalma A mérleg tartalmára vonatkozó, az Sztv. 96-98. §-aiban foglalt előírásokat kell alkalmazni. A mérlegben a saját tőke jegyzett tőkéből, jegyzett, de be nem fizetett tőkéből, eredménytartalékból, lekötött tartalékból, értékelési tartalékból, mérleg szerinti eredményből; a tárgyévi eredmény közhasznú és vállalkozási tevékenységből áll. A Társaság az ajándékként, hagyatékként, Társasági célra történő felajánlásként - térítés nélkül - kapott eszközöket, ha az átadó jogi személy, akkor a könyv szerinti értéken, ha magánszemély, akkor felajánlási értéken az indulótőkével szemben veszi állományba. 4. Beszámolási és könyvvezetési kötelezettség A Társaság egyszerűsített éves beszámolót, a Kormányrendelet 4. és 6. sz. Mellékleteiben meghatározott szerkezetben és legalább az előírt részletezésben, bizonylatokkal alátámasztott, szabályszerűen vezetett kettős könyvvitel adatai alapján, világos és áttekinthető formában köteles elkészíteni. Az analitikus nyilvántartásoknak teljes körűnek és megbízhatónak kell lennie, a számviteli törvény előírásainak meg kell felelniük. A Társaság az egyszerűsített éves beszámolóhoz szükséges számviteli adatokat kettős könyvvitel rendszerében rögzíti, a bruttó elszámolás alapelvének figyelembevételével. A könyvvezetés alapjául szolgáló számlarend számlatükörből és szöveges számlarendből áll, melyek együttesen magukba foglalják az Sztv. 79. §-ban meghatározott követelményeket. A számlatükröt és a számlarendet úgy kell kialakítani, hogy elkülönítetten kell kimutatni a közhasznú, a cél szerinti (vagy alaptevékenység), és a vállalkozási tevékenység közvetlen költségeit, valamint azokat a költségeket, amelyek közvetlenül nem kapcsolódnak sem a közhasznú, sem a vállalkozói tevékenységhez. A beszámoló közzétételi kötelezettségének a Kormányrendelet 20. § (4) bekezdése szerint május 31-ig az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumhoz, továbbá az illetékes Cégbírósághoz történő eljuttatásával tesz eleget. A könyvvezetést és a beszámolót a Sztv. rendelkezései szerint kell elkészíteni. 4. 1. Az eredmény-kimutatás formája, tartalma A Társaság az egyszerűsített éves beszámoló eredménykimutatását a Kormányrendelet 6. sz. Mellékletének megfelelően készíti el. Az eredmény megállapításánál, illetve az árbevételek (bevételek), valamint a költségek, ráfordítások (kiadások) elszámolásánál figyelembe kell venni a Kormányrendeletben előírtakat. 4. 2. A Társaság bevételei A. Összes közhasznú tevékenység bevétele (1+2+3+4+5+6) 1. Közhasznú célú működésre kapott támogatás a) alapítótól b) központi költségvetéstől c) helyi önkormányzattól
209
d) társadalombiztosítástól e) egyéb, ebből 1%................... 2. Pályázati úton elnyert támogatás 3. Közhasznú tevékenységből származó bevétel 4. Tagdíjból származó bevétel 5. Egyéb bevétel 6. Aktivált saját teljesítmények értéke (a.+b.) a) saját termelésű készletek állományváltozása b) saját előállítású eszközök aktivált értéke B. Vállalkozási tevékenység bevétele Összes bevétel (A.+B.) A Társaság a Kormányrendelet 16. § (5) bekezdése szerint az egyéb szervezet, a kapott alapítói, központi költségvetési, helyi önkormányzati és egyéb támogatásokat - ha jogszabály másként nem rendelkezik - bevételként számolja el. Nem bevételként, hanem kötelezettségként kell kimutatni azt az alaptevékenység céljára kapott támogatást, amelyet az Alapítótól, pályázati vagy egyéb más úton kap, és azt továbbutalja, illetve átadja olyan szervezet részére, amely a cél szerinti feladatot közvetlenül megvalósítja, és az így támogatott szervezet az egyéb szervezettől, közhasznú egyéb szervezettől kapott eszközöket (pénzeszközöket, illetve egyéb eszközöket) bevételként mutatja ki. A Társaság kiadásai: a Társaság működési költségei, közhasznú kiadásai, valamint a vállalkozási célú tevékenység közvetlen és közvetett költségei. 5. Vállalkozási tevékenység A Társaság vállalkozási tevékenységet is folytathat az alapító okiratban leírtaknak megfelelően, ezért vállalkozási tevékenysége könyvviteli nyilvántartásában történő elkülönítésre kötelezett. A Társaság az elkülönítésre - számlatükör szerinti számlára - könyvel. A Társaság a társasági adóról és osztalékadóról szóló, többször módosított 1996. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tao.) hatálya alá tartozik, ezért a társasági adóbevallást el kell készítenie és azt a tárgyévet követő év május 31-ig be kell nyújtania az APEH felé. 6. Nyilvántartások A könyvvitelhez kapcsolódóan a Társaságnak a következő analitikus nyilvántartásokat kell vezetnie: - befektetett eszközökön belül: - immateriális javak nyilvántartása; - tárgyi eszközök - ingatlanok járművek, gépek - nyilvántartása; - készletek nyilvántartása; - követelések nyilvántartása a vevőkkel szemben; - tartozások nyilvántartása szállítókkal szemben; - értékpapírok nyilvántartása; - általános forgalmi adóhoz kapcsolódóan, előzetesen felszámított szállítói-vevő által fizetendő áfa; - személyi jövedelemadó nyilvántartó lapok; - egyéb adók, adójellegű elvonások nyilvántartása; - járulék nyilvántartással, egészségügyi hozzájárulással kapcsolatos nyilvántartások; - szigorú számadásra kötelezett bizonylatok, nyomtatványok nyilvántartása; - bármely, a Társaságnál szükségesnek ítélt részletező kimutatás, pl. Társasági adományok, támogatások, megítélt ösztöndíjak nyilvántartása. A kettős könyvvitel keretében vezetett nyilvántartásokba az adatokat csak bizonylat alapján szabad bejegyezni. Az analitikus nyilvántartások szabályszerű vezetéséért a Társaság által megbízott könyvelő a felelős. A könyvelés alapját képező bizonylatokat, szerződéseket, dokumentumokat, bankkivonatokat a megbízott könyvelőnek a Társasághoz történő beérkezés másnapján – mivel minden költség azt az időszakot terheli, amelyben felmerült - , de legkésőbb minden hónap 5-ig kézhez kell kapnia. 7. Az Sztv.-vel kapcsolatos jogkövetkezmények 7.1. Aláírások, felelősségek Az ügyvezető felelős: a számviteli politika elkészítéséért, módosításáért, a számlarend összeállításáért, annak folyamatos karbantartásáért, a naprakész könyvvezetés helyességéért. meghatározni külön szabályzatban az utalványozásra, a rendelkezés végrehajtásának igazolására, az ellenőrzésre, a számla aláírására jogosult személy(ek), továbbá a szigorú számadás alá vont bizonylatok körét. Az egyszerűsített éves beszámolót, (a mérleget, az eredmény-kimutatást, a kiegészítő mellékletet és a közhasznúsági jelentést) a hely és kelet feltüntetésével az ügyvezető köteles aláírni.
210
7.2. Polgári jogi és büntetőjogi felelősségek A számviteli szabályok megsértéséért való felelősségre a Polgári Törvénykönyv általános felelősségi szabályait kell alkalmazni. A polgári felelősségen túlmenően, a törvényben foglalt rendelkezések megsértése esetén az érintettek a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvényben és a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. Törvényben meghatározott felelősséggel is tartoznak.
III. Amortizációs politika főbb jellemzői 1. Terv szerinti értékcsökkenés Terv szerinti értékcsökkenést a Társaság az Sztv. előírásai szerint számolja el a bruttó érték alapján, az üzembe helyezés napjától kezdve, éves elszámolással. 1. Az immateriális javak leírásánál a Társaság az alábbiak szerint jár el: - a vagyoni értékű jogok beszerzési árát 6 év alatt, - szellemi termékek beszerzési árát 3 év alatt írja le. Az immateriális javak beszerzési, illetve előállítási költsége (bruttó értéke) az Sztv. előírásai szerint kerül megállapításra. 2. Az ingatlanok analitikus nyilvántartása mennyiségben és értékben tételesen történik. A Társaság az ingatlanok beszerzési árát 50 év alatt számolja el éves (2%-os) elszámolással az aktiválás napjától. Tárgyi eszközöknél a beszerzési értéket a Társaság a következők szerint számolja el: 3 év alatt kerülnek leírásra az alább felsorolt tárgyi eszközök: - irányítástechnikai és általános rendeltetésű számítástechnikai gépek, berendezések, program és számvezérlésű gépek, berendezések, hangszerek; Fenti bekezdésben foglaltak alól kivételt képeznek azok az általános rendeltetésű számítástechnikai gépek, berendezések (HR 8471 vtsz.-ből), melyek esetében 50 százalék értékcsökkenési leírást érvényesíthet a Társaság a Tao. 1. számú Melléklete alapján. Ezen tárgyi eszközök 2 év alatt kerülnek leírásra. - 2000. december 31. után aktivált 200 000 Ft egyedi beszerzési, előállítási érték alatti eszközök; - 100 000 Ft egyedi beszerzési, előállításai érték alatti tárgyi eszközöket használatbavételkor egy összegben értékcsökkenési leírásként számolja el; - járművek beszerzési értékét 5 év alatt számolja el; - minden egyéb, előzőekben fel nem sorolt tárgyi eszköz beszerzési értékét 7 év alatt számolja el. 3. Az eszközök beszerzési értékét és előállítási költségét az Sztv. 47-51. §-ában foglaltak szerint állapítja meg a Társaság, vagyis az eszközök megszerzéséért fizetett összeg növelve a beszerzéshez szorosan kapcsolódó illetékek, le nem vonható ÁFA, illetve a hatósági díjak összegével. A Társaság az üzembe helyezett eszközeiről mennyiségben és értékben egyedi analitikus nyilvántartást, az 50 000 Ft alatti tárgyi eszközeiről mennyiségi nyilvántartást vezet. Nem számolható el terv szerinti értékcsökkenés a földterület, a telek, az erdő, a képzőművészeti alkotás beszerzési ára után, az üzembe nem helyezett beruházásnál. 2. Terven felüli értékcsökkenés Terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni az immateriális jószágnál, a tárgyi eszköznél akkor, ha a) az immateriális jószág, a tárgyi eszköz (ide nem értve a beruházást) könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen magasabb, mint ezen eszköz piaci értéke; b) a szellemi termék, a tárgyi eszköz (ideértve a beruházást is) értéke tartósan lecsökken, mert a szellemi termék, a tárgyi eszköz (ideértve a beruházást is) a tevékenység változása miatt feleslegessé vált, vagy megrongálódás, megsemmisülés, illetve hiány következtében rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan; c) a vagyoni értékű jog a szerződés módosulása miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesíthető. 3. Maradványérték meghatározása A Társaság az eszközeit terv szerint legalább 1 évig vagy ennél hosszabb ideig kívánja használni, a tényleges időt az eszköz aktiválásakor egyedileg határozza meg a Társaság. A Társaság a maradványértéket „0" értéken határozza meg, mivel a hasznos élettartam terv szerint megegyezik az eszköz műszaki-gazdasági élettartamával és a várható hulladékérték elhanyagolható. IV. Mérlegtételek értékelésének általános szabályai
211
Az értékelésnél a vállalkozás folytatásának elvéből kell kiindulni, ha ennek az elvnek az érvényesülését eltérő rendelkezés nem akadályozza, illetve a vállalkozási tevékenység folytatásának ellentmondó tényező, körülmény nem áll fenn. Az előző üzleti év mérlegkészítésénél alkalmazott értékelési elvek csak akkor változtathatók meg, ha a változást előkészítő tényezők legalább egy éven túl jelentkeznek és emiatt a változás állandónak, tartósnak minősül. Ez esetben a változtatást előidéző tényezőket és számszerűsített hatásukat kiegészítő mellékletben kell részletezni. Az eszközöket és a kötelezettségeket a Leltározási és Selejtezési Szabályzatban meghatározottak szerinti leltározással, egyeztetéssel kell ellenőrizni. A mérlegben kimutatott eredmény meghatározásakor, a mérlegtételek körültekintően elvégzett értékelése során figyelembe kell venni minden olyan értékcsökkenést, amely a mérleg fordulónapján meglévő eszközöket érinti, és a mérlegkészítés napjáig ismertté vált. 1. Befektetett pénzügyi eszközök értékelése A befektetett pénzügyi eszközök között azokat az eszközöket kell kimutatni (részesedés, értékpapír, adott kölcsön), amelyeket a Társaság azzal a céllal fektetett be, adott át más vállalkozónak, egyéb jogi személynek, illetve az államnak, hogy ott tartós jövedelemre (osztalékra, hozamra vagy kamatra) tegyen szert. Az egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírokat tényleges beszerzési áron értékeli a Társaság mindaddig, míg azok értéke tartósan - a mérlegkészítés napját megelőzően legalább egy éven keresztül - nem csökkent. Ekkor értékvesztést számol el. A kamatozó értékpapírok beszerzési árában nem szerepelhet a vételárban lévő kamat. Az egyéb eszközöket beszerzési áron értékeli a Társaság az érvényes Sztv. 51. §-ában előírtak figyelembevételével, csökkentve azt a Sztv. 52. §-ban alkalmazott előírásokkal. A befektetett pénzügyi eszközök között kell kimutatni a más vállalkozónak és egyéb jogi személynek, vagy az államnak tartósan, forintban vagy devizában kölcsönadott pénzeszközök összegét is. Az államkötvényeket névértéken, a diszkont kincstárjegyeket vásárlási összeggel kell a pénzügyi eszközök között, továbbá az államkötvény vételárában szereplő kamatot ráfordításként kell elszámolni. 2. Követelések értékelése Követelésnek minősülnek a Társasággal szemben fennálló tartozások, a különféle szállítási, vállalkozási, szolgáltatási, egyéb szerződésekből jogszerűen eredő, pénzformában kifejezett fizetési igények. Követelésként kell nyilvántartani más szervezetek, cégek, magánszemélyek, a vevők vagy a munkavállalók által elismert, de nem teljesített vagy még csak részben teljesített tartozásait. Az egyszerűsített beszámolóban az áruszállításból és szolgáltatásnyújtásból származó követeléseket az elfogadott összegben szabad szerepeltetni. Egyéb követelések közé tartoznak: - a munkavállalóknak folyósított előlegek, kölcsönök; - az anyagi felelősség érvényesítése címén előírt összegekkel, bírósági letiltásokkal; - különféle elszámolásokra (útiköltség-előleg, üzemanyag-előleg) kiadott összegekkel kapcsolatos követelések. 3. Forgóeszközök között kimutatott értékpapírok értékelése Ebbe a csoportba tartoznak azon kötvények és egyéb értékpapírok, amelyeket a Társaság, forgatási célból, nem tartós befektetésként vásárolt. Kötvényeit névértéken (a vételi értékben felszámított kamattal csökkentett vételáron) tartja nyilván, egyéb értékpapírjait pedig beszerzési értéken (vételár) veszi nyilvántartásba. 4. Pénzeszközök értékelése A könyvelés során a pénzeszközöket és azok állományát az alábbi bontásban kell kimutatni: - pénztár, - bankszámlák, - átvezetési számla. A Társaság készpénzállományát és annak forgalmát a pénztárszámlán mutatja ki. A készpénzkezeléshez kapcsolódó nyomtatványokat szigorú számadási kötelezettség alá kell venni. A pénzeszközök számlára a pénzintézet terhelési, illetve jóváírási értesítése alapján kell könyvelni a forintfedezet elkülönítésének, továbbá feloldásának és felhasználásának összegét. A valutakészletet és a devizaszámlán lévő devizát, a pénz tényleges befolyásakor (jóváíráskor) a számlavezető bank által meghirdetett középárfolyamán kell értékelni. Az Sztv. értelmében a pénzeszközöket érintő gazdasági műveletek, események bizonylatainak adatait késedelem nélkül, a pénzmozgással egyidejűleg, illetve a pénzintézeti értesítés megérkezésekor kell könyvelni. A Társaság a pénzeszközök leltározását minden évben december 31-ével egyeztetéssel köteles elvégezni. A mérleg fordulónapján a pénztárban lévő készpénz összegét a pénztárkönyvvel egyezően, bekerülési értéken kell
212
a mérlegbe felvenni. A bankbetétek értékét a mérleg fordulónapján a pénzintézeteknél elhelyezett betétek bankkivonattal egyező értéken kell a mérlegbe beállítani. 5. Kötelezettségek értékelése A kötelezettségek azok a szállítási, vállalkozási, szolgáltatási és egyéb szerződésekből eredő, pénzformában teljesítendő, elismert fizetések, amelyek a szállító vállalkozó, a szolgáltató, a hitelező, a kölcsönző által már teljesített, a Társaság által elfogadott, elismert szállításhoz, szolgáltatáshoz, pénznyújtáshoz kapcsolódnak. A kötelezettségek hosszú- és rövidlejáratúak. A kötelezettségeket a mérlegben könyv szerinti értéken kell értékelni, a külföldi pénzértékre szóló kötelezettségek kivételével. Egyéb rövidlejáratú kötelezettségek közé tartoznak: - a munkavállalókkal szembeni kötelezettségek, - a társadalombiztosítással kapcsolatos kötelezettségek, - az adóhatósággal szembeni kötelezettségek. V. Az ellenőrzés, önellenőrzés által feltárt hibák A Társaságnál lefolytatott adóhatósági ellenőrzés, vagy önellenőrzés végzése során megállapított hiba - annak jellegétől: adóhiány, adóhiányt nem eredményező eltérés, számítási hiba stb. függetlenül - jelentős összegűnek minősül: - ha az meghaladja a vétség éve szerinti mérleg főösszegének 2%-át, - ha az indulótőkét vagy a tőkeváltozást érinti. A felsorolt, előző évekre vonatkozó hibafeltárások miatti módosításokat a beszámoló mérlegének és eredménykimutatásának érintett tételénél az előző év adatai mellett be kell mutatni, azok nem képezik részét az eredménykimutatás tárgyévi adatainak. VAGY (Ha az önellenőrzések és ellenőrzések jelentős összegű vagy a megbízható és valós képet lényegesen befolyásoló hibát állapítanak meg, azt az éves beszámoló megfelelő soránál külön – harmadik – oszlopba is be kell mutatni.) Az előző kategóriákba nem tartozó eltérések, mivel azok nem jelentős összegűek, a tárgyévi eredményt nem módosítják. VI. A leltározás, a könyvviteli zárlat A Társaság félévente – a beszámolási kötelezettség részeként – féléves mérleget, eredmény-kimutatást és közhasznúsági jelentést készít. A költségek könyvelése folyamatosan, a tényleges felmerülés helyére történik. A könyvviteli zárlathoz az üzleti év végén a folyamatos könyvelés teljessé tétele érdekében végzett kiegészítő, helyesbítő, egyeztető, összesítő könyvelési munkák és a számlák technikai lezárása tartoznak. A Társaság a könyvviteli számlákból legalább a féléves és éves beszámoló elkészítését, valamint a más jogszabályban előírt, a számviteli adatokon alapuló adatszolgáltatás teljesítését megelőzően, annak alátámasztására főkönyvi kivonatot köteles készíteni. VII. Záró rendelkezések 1. A Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. Számviteli Politikáját a Társaság Taggyűlése a ............. …………. sz. határozatával elfogadta. 2. A Társaságnak minden évben felül kell vizsgálnia a számviteli politikát, hogy az időközben bekövetkezett változások követhetők legyenek. Kelt: ____________________________________________________ Az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. képviselője Számlák ügymenete A beérkező és kimenő számlák ügymenete Beérkező számlák Fajtái: készpénzfizetési számlák, átutalásos számlák, számlát helyettesítő bizonylatok 1. Az iratkezelési szabályzatban rögzítettek szerint számlát vagy azzal egyenértékű iratot is a társaság telephelyén lehet átadni és átvenni. 2. Az adminisztratív ügyintéző az átvett bizonylatot azonnal érkezteti, és nyilvántartásba veszi. 3. Az érkeztetett bizonylatot a napi postával együtt szignálásra át kell adni az ügyvezetőnek - távollétében a gazdasági igazgatónak - és a napi postával együtt a beérkezés napján iktatni kell. 4. Az iktatott bizonylatot az iktatás napján át kell adni az ügyintézőnek, vagy a könyvelőnek.
213
5. 6. 7. 8. 9.
A nem teljesített vagy hiányos teljesítés miatt el nem fogadható számlákat, továbbá a javított vagy hibás számlákat az adminisztratív ügyintéző haladéktalanul - legkésőbb másnap - levélben köteles kifogásolni és visszaküldeni. Az ügyintéző a számlákat igazolással köteles leadni ahhoz, hogy az a kifizetésre előkészíthető legyen. A teljesítés igazolása után a számlákat a gazdasági igazgató részére kell átadni, aki ellenőrzi és a kifizetés engedélyezésére előkészíti a bizonylatokat. A gazdasági igazgató a számlákat utalványozásra továbbítja az ügyvezető részére, aki a napi postával együtt az aláírt és szignált iratokat az ügyintézőnek kiadja. Az ügyintéző az utalványozott számlákat átutalásra előkészíti, aláíratja, majd az átutalást igazoló banki papírról másolatot készít a számlamásolat hátoldalára. Az előbbiekben leírt másolatokat az ügyintéző dolgozó köteles rendszerezetten kezelni, és őrizni.
Kimenő számlák Fajtái: számlalevél, számla, csekk, a társaságnál bevételt eredményező egyéb számlát helyettesítő bizonylatok, szerződések stb. 1. A számlák előkészítése és nyomtatása az adminisztratív ügyintéző feladata, aki a kötelező tartalommal minden hónap 3-áig elkészíti a számlákat. 2. A számlák tartalmi és formai helyességét a gazdasági igazgató ellenőrzi és engedélyezi a számlák kiküldését, aláírásra és cégbélyegzésre az iratokat az ügyvezető részére átadja minden hónap 4-ig, egyedi esetben postázás előtti napon. 3. A számlák csomagolása és postán történő feladása az adminisztratív ügyintéző feladata - határidő minden hónap 5. 4. Bármilyen jelzéssel visszaérkezett számlát vagy azzal azonos értékű bizonylatot - érkeztetni kell és iktatás után haladéktalanul a gazdasági igazgatónak kell továbbítani, aki a szükséges ellenőrzést és címzettazonosítást köteles elvégezni. Ha a nyilvántartás és a címzés megegyezik, úgy az adminisztratív ügyintézőnek kell átadni a visszakapott jelzésekkel ellátott borítékot és a számla másolatát a címzett felkutatására, esetleges hatósági vagy jogi eljárás megindítására (határidő 3 nap) További ügymenet az iratkezelési és bizonylati szabályzatban részletezettek szerint. A számlarendben foglaltakat minden dolgozó köteles betartani. A belső szabályzatok és utasítások megsértése fegyelmi felelősségre vonást eredményezhet. Esztergom, ügyvezető Utasítást átvette: Számlakísérő bizonylat 1. Azonosító adatok: (a teljesítés igazolására jogosult - kötelezett ügyintéző tölti ki) Érkezett
Ikt.szám/dátum
2. Előzmény: Szerződés, megrendelés iktatószáma
Számla száma
Kelte
Kibocsátó neve és címe
Teljesítési határidő
Vállalási ár
Fiz. határidő
Fizetési határidő
3. Teljesítés igazolás: A számlában szereplő munka/szolgáltatás megrendelés szerinti teljesítését igazolom és a számlában szereplő összeggel elfogadom. Esztergom, ………………………………….
214
………………………………………. Igazolásra jogosult ügyintéző aláírása
4. Kifizetés engedélyezése: A számla összegét a ………………………………………. bankszámláról / pénztárból engedélyezem kifizetni. Esztergom, …………………………………… ………………………………………… utalványozta 5. Kifizetés Pénztári kifizetés dátuma / utalásra felvitel dátuma ……………………………………………………… Kifizette / utalásra felvitte ……………………………….. 6. Könyvelés Könyvelési tétel / sorszám: ………………………… …………………………………… ………………………… …………………………………… …………………………. …………………………………… Kontírozta és a számítógépes rögzítést végezte: ………………………………. – án ……………………………. … aláírás 7. Bizonylat helye A bizonylatot ………. db melléklettel együtt a ………………………………. Főkönyvi számla szerint könyvelési tétel sorrendben megőrzésre lerakta. Esztergom, ……………………….. …...………………..…………… aláírás 658/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Kht. Iratkezelési szabályzatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. Székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Adószám: 22254366-2-11 IRATKEZELÉSI SZABÁLYZAT A köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyagok védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény előírásait figyelembe véve az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. (a továbbiakban: Társaság) iratkezelési rendjét a Taggyűlés az alábbiakban határozza meg.
215
I. ÁLTALÁNOS FOGALMAK 1. Irat A Társaság működésével kapcsolatosan iratként kezelendő a pályázatok anyaga, az irodai (papíralapú és elektronikus) levelezés, az ülések jegyzőkönyve, a telefax értesítés, a banki átutalással fizetendő számla, valamint az évenkénti iktatókönyv és tárgymutató. Nem kell iratként kezelni-iktatni és nyilvántartani a számviteli, pénzügyi bizonylatokat (kivéve a banki átutalással fizetendő számlákat), továbbá a közlönyöket, napilapokat, folyóiratokat, könyveket, reklám- és propaganda kiadványokat. 2. Minősített adat A Társasághoz „Szigorúan titkos" vagy „Titkos" megjelöléssel érkezett küldemények adattartalmát, szövegét az 1995. évi LXV. törvény előírása szerint kell kezelni és nyilvántartani. 3. Küldemény A kézbesítési és postai úton érkezett, illetve a Társaság által kiküldött iratokat és az iratként nem kezelendő anyagot kell küldeményként kezelni. 4. Iktatószám Iktatás céljára évente megnyitott, hitelesített iktatókönyvet kell használni. Az iratot el kell látni iktatószámmal és az irat egyéb azonosító adataival. A levél, a jegyzőkönyv, a telefax iratok iktatószámaként az évenkénti l-gyel kezdődő folyamatos sorszám, illetve a pályázatoknál az azonosító számjel használandó fel. Az iratokon feltüntetett iktatószámokat ki kell egészíteni az évszám megjelölésével, valamint a telefax üzeneteknél a „T” betűjellel. A nyilvántartás (iktatókönyv) folyamatos sorszámú iktatószámát a beérkező „B” és a kimenő „K”, valamint a pályázati anyagok „P” betűjelű elkülönítéssel kell megjelölni. A Társasághoz érkezett iratokat csak egyszer szabad iktatni, illetve minden iratnak csak egy iktatószáma lehet. 5. Iratkapcsolás Az azonos szervezettől, személytől megegyező témakörben már érkezett irat (előirat) korábbi időszakban nyilvántartott bejegyzésénél indokolt esetben feltüntetendő az újabb irat (utóirat) iktatószáma, illetve az utóirat iktatókönyvi bejegyzésénél hivatkozni kell az előirat iktatószámára. II. ÜGYIRATKEZELÉS 1. Iratkezelés A Társaság iratainak szabályszerű és teljes körű iratkezelése a Társaság adminisztratív ügyintézőjének feladatkörébe tartozik. 2. Iratátvétel Postafiókcímre, illetve kézbesítéssel érkezett iratokat az iratkezelőnek kell átvenni. A kimenő leveleket, egyéb küldeményeket iktatás és postai vagy kézbesítési továbbításra az iratkezelőnek kell átadni. Felbontás nélkül, dokumentáltan a címzettnek kell továbbítani az „s.k.” felbontásra szóló küldeményeket, melyek iktatásáról a címzett küldemény átvétele után köteles gondoskodni. A tévesen érkezett küldeményt a címzett vagy a feladó részére haladéktalanul továbbítani kell. A beérkezett levelet (telefaxot) ügyintézői kijelölésre az ügyvezetőnek, illetve a pályázati anyagokat közvetlenül a szakreferenseknek kell átadni keltezéssel. A küldemények téves felbontásakor a felbontó az átvétel és a felbontás tényét a dátum megjelölésével, dokumentáltan köteles rögzíteni, majd gondoskodnia kell a küldemény címzetthez való eljuttatásáról. A küldemény felbontásakor ellenőrizni kell a jelzett mellékletek meglétét és olvashatóságát. Az esetlegesen felmerülő problémák tényét rögzíteni kell, és erről tájékoztatni kell a küldőt is. Az elektronikusan érkezett iratot iktatás előtt megnyithatóság (olvashatóság) szempontjából ellenőrizni kell: - Amennyiben az irat a rendelkezésre álló eszközökkel nem nyitható meg, úgy a küldőt az érkezéstől számított három napon belül értesíteni kell a küldemény értelmezhetetlenségéről, és a közfeladatot ellátó szerv által használt elektronikus úton történő fogadás szabályairól. /Ezen iratokat iktatni nem szükséges./ - Amennyiben az iratnak csak egyes elemei nem nyithatóak meg a rendelkezésre álló eszközökkel, úgy a küldőt három napon belül értesíteni kell az elemek értelmezhetetlenségéről, és a közfeladatot ellátó szerv által használt elektronikus úton történő fogadás szabályairól, illetve a hiánypótlás szükségességéről és lehetőségeiről. Ha felbontás alkalmával kiderül, hogy a küldemény pénzt vagy egyéb értéket tartalmaz, a felbontó az összeget, illetőleg a küldemény értékét köteles az iratokon vagy feljegyzés formájában az irathoz csatoltan feltüntetni, és a pénzt, illetékbélyeget és egyéb értéket - elismervény ellenében - a pénzkezeléssel megbízott dolgozónak átadni. Az elismervényt az irathoz kell csatolni.
216
Amennyiben az irat benyújtásának időpontjához jogkövetkezmény fűződik vagy fűződhet, gondoskodni kell, hogy annak időpontja harmadik fél által megállapítható legyen. - Papíralapú irat esetében a benyújtás időpontjának megállapítása a boríték csatolásával biztosítható. - Elektronikus úton érkezett irat esetében a benyújtás időpontjának az érkezési dátum felel meg. - Amennyiben a beküldő nevét vagy pontos címét az iratból nem lehet megállapítani, az ezek igazolására szolgáló információhordozókat az irathoz kell csatolni. Minden beérkezett küldeményt érkeztetni kell. Az elektronikus iratot gépi adathordozón (hajlékony lemez, CD ROM stb.) átvenni vagy elküldeni csak papíralapú kísérőlappal lehet. Az adathordozót és a kísérőlapot, mint iratot és mellékelt iratot kell kezelni. A kísérőlapon a címzés adatai mellett fel kell tüntetni a számítógépes adathordozón lévő irat(ok) tárgyát, a fájlnevét, fájltípusát, rendelkezik-e elektronikus aláírással és az adathordozó paramétereit. Átvételkor ellenőrizni kell a kísérőlapon feltüntetett azonosítók valóságtartalmát. 3. Iktatás Az iktatókönyvnek kötelezően kell tartalmaznia az alábbi adatokat: a) iktatószám; b) iktatás időpontja; c) küldemény érkezésének időpontja, módja, érkeztető száma; d) küldemény elküldésének időpontja, módja; e) küldemény adathordozójának típusa (papíralapú, elektronikus), adathordozója; f) küldő megnevezése, azonosító adatai; g) címzett megnevezése, azonosító adatai; h) érkezett irat iktatószáma (idegen szám); i) mellékletek száma; j) az ügyintéző megnevezése; k) irat tárgya; l) elő- és utóiratok iktatószáma; m) kezelési feljegyzések; n) ügyintézés határideje, és végrehajtásának időpontja; o) irattári tételszám; p) irattárba helyezés időpontja. Az ügyintézői kijelölést (szignálást) követően a beérkezett leveleket, illetve az átadások előtt a pályázati anyagokat kell iktatni, iktatószámmal ellátni. A kimenő leveleket (iratokat) az aláírást követően kell iktatószámmal ellátni. Az iratokról évenként megnyitott és év végén lezárt iktatókönyvet kell vezetni, feltüntetve a fedőlapon a Társaság nevét és a nyilvántartási évszámot, valamint a nyitó és záró iktatószámot. Az iktatókönyvet az iratokról tételesen kell vezetni, illetve iratonként fel kell tüntetni a beérkezés vagy a kiküldés időpontját, az iktatószámot, a küldő szervezetet vagy személy megnevezését, az ügyirat tárgyát, határidős témáknál a teljesítendő határnapot, az ügyintéző nevét és az irattári tételszámot. Az iktatásmentesen beérkezett küldeményeket a keltezés feltüntetésével kell az érdekelteknek továbbítani. A nem iktatandó iratok körének meghatározása: a) könyveket, tananyagokat; b) reklámanyagokat, tájékoztatókat; c) meghívókat; d) nem szigorú számadású bizonylatokat; e) bemutatásra vagy jóváhagyás céljából visszavárólag érkezett iratokat; f) pénzügyi bizonylatokat, számlákat (külön szabályozás szerint); g) munkaügyi nyilvántartásokat; h) anyagkezeléssel kapcsolatos nyilvántartásokat; i) közlönyöket, sajtótermékeket; j) visszaérkezett tértivevényeket és elektronikus visszaigazolásokat. Az ügyirat tárgyát - illetőleg annak megállapítására alkalmas rövidített változatot - az iktatókönyv „tárgy” rovatába be kell írni. Az ügyirat tárgya, illetőleg az ügyfél neve és azonosító adatai alapján név- és tárgymutató könyvet kell vezetni, illetőleg az elektronikus iktatókönyvben biztosítani kell az e szempontok szerinti visszakeresés lehetőségét (névés tárgymutatózás). A gyorsabb keresés érdekében az iratokhoz a tárgy jellemzői alapján tárgyszavakat kell rendelni, és biztosítani kell a tárgyszavak és azok kombinációja szerinti keresés, valamint a találatok szűkítésének lehetőségét. Az iktatókönyvet az év utolsó munkanapján, az utolsó irat iktatása után le kell zárni.
217
A kézi iktatókönyv esetében az iktatásra felhasznált utolsó számot követő aláhúzással kell a zárást elvégezni, majd azt a keltezést követően aláírással, továbbá a körbélyegző lenyomatával hitelesíteni kell. Az iratkezelőnek az iratokat a beérkezés napján, de legkésőbb az azt követő munkanapon be kell iktatni. Soron kívül kell iktatni a határidős iratokat, táviratokat, expressz küldeményeket, a hivatalból tett intézkedéseket tartalmazó „sürgős” jelzésű iratokat. Téves iktatás esetén a kézi iktatókönyvben a bejegyzést áthúzással kell érvényteleníteni oly módon, hogy az érvénytelenítés ténye - az eredeti bejegyzés olvashatósága mellett - kétségtelen legyen. A tévesen kiadott iktatószám nem használható fel újra. A kézi iktatókönyvben sorszámot üresen hagyni, a felhasznált lapokat összeragasztani, a bejegyzett adatokat kiradírozni, vagy bármely más módon olvashatatlanná tenni nem szabad. Ha helyesbítés szükséges, a téves adatot vagy számot egy vonallal úgy kell áthúzni, hogy az eredeti feljegyzés olvasható maradjon. A javítást keltezéssel és kézjeggyel kell igazolni. 4. Szignálás Az iratkezelő az érkezett iratot köteles az ügyvezetőnek vagy az ügyvezető megbízottjának átadni, aki kijelöli az ügyintézést végző személyt (szignálás). Azt az iratot, amelynek iktatott előzménye van, vagy ha az ügy, ügycsoport feldolgozására illetékes szervezeti egység már korábban ki volt jelölve, közvetlenül a szervezeti egységhez lehet továbbítani. Az irat szignálására jogosult meghatározza az elintézéssel kapcsolatos esetleges külön utasításait (feladatok, határidő, sürgősségi fok stb.). Ezeket a szignálás idejének megjelölésével írásban teszi meg. 5. Kiadmányozás Külső szervhez vagy személyhez küldendő iratot kiadmányként csak az ügyvezető írhat alá. Külső szervhez vagy személyhez kiadmányt csak hitelesen lehet továbbítani. Az irat akkor hiteles kiadmány, ha: - azt az illetékes kiadmányozó saját kezűleg aláírja, vagy a kiadmányozó neve mellett az „s. k.” jelzés szerepel, a hitelesítéssel felhatalmazott személy azt aláírásával igazolja, továbbá - a kiadmányozó, illetve a felhatalmazott személy aláírása mellett a Társaság hivatalos bélyegzőlenyomata szerepel. Nyomdai sokszorosítás esetén elegendő - a kiadmányozó neve mellett az „s. k.” jelzés, vagy a kiadmányozó alakhű aláírásmintája és - a kiadmányozó Társaság bélyegzőlenyomata. A Társaságnál keletkezett iratokról az adminisztratív ügyintéző hitelesítési záradékolással jogosult papíralapú másolatot is kiadni. A kiadmányozáshoz használt bélyegzőkről és az érvényes aláírás-bélyegzőkről nyilvántartást kell vezetni. 6. Expediálás Az adminisztratív ügyintézőnek ellenőriznie kell, hogy a hitelesített iratokon végrehajtottak-e minden kiadói utasítást, és a mellékleteket csatolták-e. E feladat elvégzése után dokumentálni kell a nyilvántartással, továbbítással kapcsolatos információkat. A küldeményeket a továbbítás módja szerint kell csoportosítani (posta, külön kézbesítő, futárszolgálat stb.). 7. Megőrzés A tárgyévi iratokat az iratkezelő és a szakreferensek gyűjtik, illetve közösen kell gondoskodni a biztonságos megőrzésről. A tárgyévet megelőző időszak iratainak szakszerű, rendezett megőrzéséről (irattári elhelyezéséről) az iratkezelőnek kell gondoskodni. Az irattárban a beérkezett iratokat eredeti, a kiküldött iratokat másolatban kell évenkénti elkülönítéssel elhelyezni, feltüntetve időrendi elrendezésben az irattári tételszámot, csatolva az iratokhoz tartozó évenkénti iktatókönyveket, mutatókat. Az irattári ügyiratokat csak átvételi elismervény ellenében, a visszaadási határidő előírásával szabad kiadni. 8. Iratátadás A nyilvántartott, iktatott iratanyag átadása általában szervezeti vagy személyi változás, illetőleg a levéltári kikérés alkalmával jelentkezik, melyről jegyzőkönyv készítendő. A levéltári átadást megelőzően irattári jegyzéket kell készíteni az irattári terv szerinti nem selejtezhető és lejárt őrzési idők tételeiről. Az irattári jegyzékben évfolyamonként feltüntetendő az ügyirat tárgya, iktatószáma, az irattári tételszámos megőrzési évszám. A jegyzőkönyvben feltüntetendő az átvevő-átadó szervezet, az átadás időpontja, az átadott iratanyag évfolyamonként elkülönítéssel, az ügyiratok tárgya, iktatószáma, mennyisége (a tároló dobozok száma), az iratokhoz tartozó iktatókönyv, tárgymutatók darabszáma.
218
9. Selejtezés, levéltárba adás Az ügyiratok selejtezését az ügyvezető által kijelölt legalább 3 tagú selejtezési bizottság javaslata alapján lehet elvégezni az irattári tervben rögzített őrzési idő leteltével. Az iratselejtezésről a selejtezési bizottság tagjai által aláírt, és a Társaság bélyegzőjének lenyomatával ellátott selejtezési jegyzőkönyvet kell készíteni, melyet iktatás után az illetékes levéltárhoz kell továbbítani, a selejtezés engedélyezése végett. A levéltár az iratok megsemmisítését a szükséges ellenőrzés után a selejtezési jegyzőkönyv visszaküldött példányára írt záradékkal engedélyezi. A megsemmisítésről az ügyvezető az adatvédelmi és biztonsági előírások figyelembevételével gondoskodik. A levéltár számára átadandó ügyiratokat az ügyviteli segédletekkel együtt az átadó költségére az irattári terv szerint, átadás-átvételi jegyzőkönyv kíséretében, annak mellékletét képező átadási egység szerinti (doboz, csomag stb.) tételjegyzékkel együtt, teljes, lezárt évfolyamokban kell átadni. A visszatartott ügyiratokról külön jegyzéket kell készíteni. 10. Hozzáférés az iratokhoz, az iratok védelme Az iratokkal és az azok kezeléséhez alkalmazott gépi adathordozókkal kapcsolatban minden esetben rendelkezni kell a szükséges védelmi intézkedésekről, beleértve a vírusvédelmet és a kéretlen elektronikus üzenetek elleni védekezést is. Biztosítani kell az illetéktelen hozzáférés megakadályozását mind a papíralapú, mind a gépi adathordozó esetében. A Táraság alkalmazottai csak azokhoz az - akár papíralapú, akár gépi adathordozón tárolt - iratokhoz, illetőleg adatokhoz férhetnek hozzá, amelyekre munkakörük ellátásához szükségük van, vagy amelyre az illetékes vezető felhatalmazást ad. A hozzáférési jogosultságot folyamatosan naprakészen kell tartani. Az iratokhoz a kiadmányozó döntése alapján az alábbi kezelési utasítások alkalmazhatók: - „Saját kezű felbontásra!”, - „Más szervnek nem adható át!”, - „Nem másolható!”, - „Kivonat nem készíthető!”, - „Elolvasás után visszaküldendő!”, - „Zárt borítékban tárolandó!” (a kezelésére vonatkozó utasítások megjelölésével.), - valamint más, az adathordozó sajátosságától függő egyéb szükséges utasítás. A fentebb felsorolt kezelési utasítások nem korlátozhatják a közérdekű adatok megismerését. III. IRATTÁRI TERV Az irattári tervet a Társaság iratfajtákról tárgykörönkénti rendszerezéssel kell elkészíteni, feltüntetve az iratok megőrzésének időtartamát. Az iratokon a megőrzési időt – az iktatás alkalmával – az irattári terv tételszámával kell megjelölni. A Társaság irattári tervét az 1. sz. melléklet tartalmazza, melyet évente felül kell vizsgálni és változások esetén módosítani kell. IV. IRATKEZELÉSI FELADATOK 1. Ügyintézés Az adminisztratív ügyintéző iratkezelési feladatkörébe tartoznak a következő tevékenységek: a) a kézbesített és postai úton érkezett, a postafiókból naponta elhozott küldemények átvétele, b) a minősített iratok elkülönített kezelésének biztosítása, c) a tévesen érkezett küldemények továbbítása, d) az ügyiratok (pályázat, levél, telefax stb.) iktatása, iktatószámos megjelölése, iktatókönyves (tárgymutatós) nyilvántartása, e) az ügyiratok irattári kezelése, megőrzése, f) iratátadások lebonyolítása, g) selejtezések végrehajtása. Az iratot a II/3. pontban felsorolt adatok rögzítésével, az e célra rendszeresített papíralapú iktatókönyvben, iktatószámon kell nyilvántartani (iktatni). Az iktatást olyan módon kell végezni, hogy az iktatókönyvet az ügyintézés hiteles dokumentumaként lehessen használni. Az iratforgalom keretében az átadást-átvételt minden esetben úgy kell végezni, hogy egyértelműen bizonyítható legyen, ki, mikor, kinek továbbította vagy adta át az iratot. Az iratok iktatásával és az iratforgalom dokumentálásával biztosítani kell, hogy az ügyintézés folyamata, és az iratok szervezeten belüli útja pontosan követhető és ellenőrizhető, az iratok holléte pedig naprakészen megállapítható legyen.
219
Az iratkezelési folyamat szereplőit (szignáló, kiadmányozó, ügyintéző, iratkezelő) megszűnés, átszervezés és személyi változás esetén a kezelésükben lévő iratokkal, a nyilvántartások alapján tételesen el kell számoltatni, az elszámoltatásról jegyzőkönyvet kell felvenni. 2. Felügyelet Az iratkezelési szabályzatban foglaltak végrehajtásáért, a szervezeti, működési és ügyrendi szabályok, az alkalmazott informatikai eszközök és eljárások, valamint az irattári tervek és iratkezelési előírások folyamatos összhangjáért, az iratok szakszerű és biztonságos megőrzésére alkalmas irattár kialakításáért és működtetéséért, továbbá az iratkezeléshez szükséges egyéb tárgyi, technikai és személyi feltételek biztosításáért, felügyeletéért a Társaság ügyvezetője a felelős. Az ügyvezető gondoskodik: - az iratkezelési szabályzat végrehajtásának rendszeres ellenőrzéséről, intézkedik a szabálytalanságok megszüntetéséről, szükség esetén kezdeményezi a szabályzat módosítását; - az iratkezelési segédeszközök (iktatókönyv, név- és tárgymutató, kézbesítőkönyv, iratminták és formanyomtatványok, számítástechnikai programok, adathordozók stb.) biztosításáról; - egyéb jogszabályokban meghatározott iratkezelést érintő feladatokról, - az iratokat és az adatokat védelméről (különösen a jogosulatlan hozzáférés, megváltoztatás, továbbítás, nyilvánosságra hozatal, törlés, megsemmisítés, valamint a megsemmisülés és sérülés ellen). V. ZÁRÓ RENDELKEZÉS A jelen szabályzat……………….-tól hatályos, melynek előírásait Társaság dolgozóinak/tagjainak kötelező betartania. Kelt:……………………………….. ……………………………………….. a Társaság ügyvezetője Jelen szabályzatot a Társaság ……………………………………-én tartott Taggyűlésén egyhangúlag elfogadta, és ………………………… határozatszámon a Határozatok Könyvébe bevezette. Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
1. sz. melléklet
IRATTÁRI TERV az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. iratainak megőrzésére Irattári tételszám
Tárgykör megnevezése
Megőrzési idő
Levéltárba adás
IGAZGATÁSI ÜGYEK 1.
Nem selejtezhető
15 év
2.
Alapítással, átalakulással, megszűnéssel kapcsolatos iratok Szabályzatok, belső utasítások
Nem selejtezhető
15 év
3.
Kártérítési, kötbér, szabálysértési ügyek
10 év
4.
Peres ügyek
10 év
5.
Vizsgálati, ellenőrzési ügyek
10 év
6.
Stratégiai tervek
Nem selejtezhető
15 év
7.
Hosszú távú tervek
Nem selejtezhető
15 év
220
8.
Éves tervek
Nem selejtezhető
9.
Egyéb tervek
5 év
10.
Jogtanácsosi ügyek
10 év
11.
Belső ellenőrzési ügyek
10 év
12.
Vagyonvédelmi ügyek
10 év
13. 14. 15. 16. 17. 18.
22.
Munka- és tűzvédelmi ügyek 5 év Számítástechnikai ügyek 5 év Posta, távközlési ügyek 5 év Bélyegzőbeszerzés, -használati ügyek Nem selejtezhető Iktatókönyv, tárgymutató Nem selejtezhető Iratátadási, selejtezési jegyzőkönyvek Nem selejtezhető PÁLYÁZATI ÜGYEK Pályázati anyagok Pályázati elszámolás után 10 Pályázatok pénzügyi elszámolása év Támogatási határozatok RENDEZVÉNYEK Tanfolyamok ügyei 5 év
23.
Tanulmányutak ügyei
24.
Konferencia-rendezési ügyek
19. 20. 21.
15 év
15 év 15 év 15 év
5 év 5 év SAJTÓ- ÉS REKLÁMÜGYEK
25.
Hirdetési, reklámügyek
5 év
26.
Nyomtatott sajtóügyek
10 év
27.
Könyvkiadási ügyek
15 év
28.
Hangfelvétel
Nem selejtezhető
15 év
29.
Fénykép, film, tv-sugárzás
Nem selejtezhető
15 év
PÉNZÜGY 30.
Számlavezető pénzintézet, aláírás bejelentés
31.
Egyéb bankszámla, aláírás bejelentés
32.
Devizafolyósítási engedély
33.
Bankszámlakivonatok
10 év
Pénztárbizonylatok, jelentések
10 év
35.
Utalványozási jogkörök
10 év
36.
Társaság évenkénti költségvetése
Nem selejtezhető
37.
Beruházás, beszerzési ügyek
10 év
Érvényesség lejárta után 10 év
34.
15 év
221
38. 39. 40. 41. 42. 43. 44. 45. 46. 47. 48. 49. 50. 51. 52. 53. 54. 55. 56.
Reprezentációs ügyek Értékpapír vásárlási ügyek
5 év 20 év SZÁMVITELI ÜGYEK Számlarend 10 év Számviteli bizonylatok 10 év Főkönyvi kivonatok 10 év Számviteli mérleg, eredménykimutatás, Nem selejtezhető közhasznúsági jelentés Leltárak 10 év Statisztikai adatszolgáltatások 10 év Adóbevallások 10 év MUNKAÜGYEK Vezetői kinevezés Nem selejtezhető Munkaszerződés, munkaügyi iratok 50 év Megbízási szerződések Lejárat után 10 év Bérmegállapítási ügyek 20 év Munkaigazolások 10 év Munkarendi ügyek 10 év Betegség, szabadság ügyek 10 év Nyugdíjazási ügyek 20 év Egyéb személyi, munkaügyi ügyek 10 év EGYÉB ÜGYEK Általános levelezés 5 év
15 év
15 év
Kelt: …………………………….. …………………………………. a Társaság képviselője 659/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Kht. Szervezeti és Működési Szabályzatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. Székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Adószám: 22254366-2-11 SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZAT Jelen Szervezeti és Működési Szabályzatot (a továbbiakban: Szabályzat) az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaság (a továbbiakban: Társaság) Alapítói, a Társasági Szerződéssel összhangban, rendelkezéseinek részletezésére és végrehajtására, valamint a Társaság szervezetének meghatározására, szervezeti egységeit érintő feladata- és hatáskör megállapítására, és működési szabályainak rögzítésére fogadták el az alábbiak szerint: I. ÁLTALÁNOS RÉSZ 1. A Szabályzat hatálya kiterjed a Társaságra, azon belül is annak szervezeti keretei között, önálló feladatkörrel működő tisztségviselőkre és ügyintézőkre. 2. A Társaság tevékenységét, feladatkörét és az ellátásához szükséges hatásköröket alapvetően a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény, a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. Törvény (Kht.), a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. Törvény (Mt.), a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.), valamint a Társasági Szerződés határozza meg.
222
II. A TÁRSASÁG ADATAI A Társaság cégneve: A Társaság székhelye: A Társaság telephelye: A Társaság bírósági bejegyzésének száma: A Társaság adószáma: A Társaság KSH-számjele: A bankszámlát vezető pénzintézet neve, címe: A bankszámla száma: A Társaság induló vagyona: A Társaság képviselője: A Társaság tagjai: A tag neve:
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. 2500 Esztergom, Imaház u. 2/a. Komárom-Esztergom Megyei Bíróság Cg. 11-14-000060 22254355-2-11 2225455-8042-571-11 Raiffeisen Bank Zrt. Esztergomi Fiók 1054 Budapest, Akadémia u. 6. 12025000-00131494-00100003 10 000 000,- Ft Ocskay Gyula, ügyvezető
Székhelye:
Cégjegyzékszáma Adószáma: , bírósági regisztrációs száma, költségvetési törzsszám: Esztergom Város 2500 Esztergom, 384807 15384807-2-11 Önkormányzata Széchenyi tér 1. Piliscsaba 2081 Piliscsaba, 390088000 15390084-2-13 Nagyközség Kinizsi Pál u. 1.Önkormányzata 3.
Az alapító Az alapító képviselőjének képviselőjé neve: nek beosztása: Meggyes Tamás Kasza Péter
Polgármest er Polgármest er
III. A TÁRSASÁG CÉLJA A Társaság fő tevékenysége a Kht. 26. § b) pontja alapján, TEÁOR szerinti meghatározásban 80.42 Máshova nem sorolt, felnőtt és egyéb oktatás A Társaság által folytatott egyéb tevékenységeket, valamint feladatokat a Társasági Szerződés, illetve a Khtv.ben, valamint a Társaság tevékenységére vonatkozó, mindenkori hatályos jogszabályokban foglaltak figyelembevételével, továbbá a rendelkezésre álló feltételeknek megfelelően a Társaság Taggyűlése határozza meg. IV. A TÁRSASÁG JOGÁLLÁSA ÉS JELLEGE A Társaság jogállása: az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. közhasznú fokozatú, közhasznú társaságnak minősülő, jogi személyiséggel rendelkező Társaság. A Társaság jellege: nyílt, ahhoz – ha törvény eltérően nem rendelkezik – bárki feltétel nélkül csatlakozhat, amennyiben magáénak vallja a Társaság céljait és működési szabályait. A csatlakozás elfogadásához a Taggyűlés jóváhagyása szükséges. A Társaság az államháztartás alrendszereitől csak írásbeli szerződés alapján részesülhet támogatásban. A szerződésben meg kell határozni a támogatással való elszámolás feltételeit és módját. Az államháztartás alrendszereitől kapott támogatás hitel fedezetéül, illetve hitel törlesztésére nem használható fel. A Társaság közvetlen politikai tevékenységet nem folytathat, szervezete pártoktól független, és azoknak anyagi támogatást nem nyújthat, illetve azoktól támogatást nem kaphat, továbbá országgyűlési és önkormányzati képviselőjelöltet nem állíthat és nem támogathat.
223
V. A TÁRSASÁG SZERVEZETE, SZERVEI, HATÁSKÖRÜK ÉS FELADATAIK 1. A Taggyűlés 1.1. A Társaság legfőbb szerve, ellátja mindazokat a feladatokat, amelyeket a jogszabályok, a Társasági Szerződés, valamint a Szabályzat előír. 1.2. A Taggyűlés feladat- és hatásköre a Társasági Szerződésben részletesen felsorolt feladatokkal és hatáskörrel megegyezik. 2. Felügyelő Bizottság 2.1. A Felügyelő Bizottság szervezeti és ügyrendjét maga állapítja meg, amit a Taggyűlés hagy jóvá. 2.2. A Felügyelő Bizottság működésére és hatáskörére, valamint tagjai összeférhetetlenségére vonatkozó részletes szabályokat a Társasági Szerződés tartalmazza. 3. Az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. (rövidítve: Társaság) tevékenysége 3.1. A Társaság a tevékenységét az éves üzleti terv alapján, az ügyvezető irányításával végzi. 3.2. A Társaság működési költségeit a Társaság fedezi, melynek keretében a Taggyűlés évente dönt a Társaság működéséhez szükséges éves költségvetésről. 3.3. A Társaság: biztosítja az alapvető működéséhez szükséges feladatok ellátását, gondoskodik a Taggyűlés döntéseinek végrehajtásáról, folyamatos működésének biztosításáról, előkészíti a Társaság harmadik személlyel történő szerződéskötéseit, valamint biztosítja a megkötött szerződésekben foglaltak végrehajtását. 3.4. A Társaság feladata különösképpen: a Társaság ügyviteli feladatainak ellátása (őrzi a Társaság dokumentumait, kezeli az irattárát és levelezését), elkészíti a Taggyűlés üléseihez szükséges írásbeli anyagokat s azokat a meghívó mellékleteként a tagok részére megküldi, a Taggyűlés üléseinek megszervezése és összehívása, az ott elhangzottak technikai rögzítése, ennek alapján a vonatkozó jegyzőkönyv elkészítése, majd ennek az érdekeltek részére történő megküldése, a taggyűlési jegyzőkönyvekben rögzített határozatok végrehajtása, az Ister-Granum Eurorégió negyedévente tartandó Közgyűlésének megszervezése és összehívása, az Ister-Granum Eurorégió Közgyűlése napirendjeinek, meghívóinak, írásbeli anyagainak összeállítása és szétküldése a polgármestereknek, az Ister-Granum Eurorégió Közgyűlésén elhangzottakról jegyzőkönyv készítése, majd az eurorégió honlapján történő megjelentetése, az Ister-Granum Eurorégió közgyűlési határozatainak végrehajtása. 3.5. A Társaság biztosítja, hogy közhasznú működésével kapcsolatos valamennyi iratába korlátozás nélkül betekinthetnek a tagok, a Felügyelő Bizottság elnöke és tagjai, a Társaság könyvvizsgálója, valamint ellenőrzési tevékenységük során az illetékes adóhatóság, az Állami Számvevőszék és az ügyészség megbízólevéllel ellátott képviselői. A Társaság ügyvezetője, illetve akadályoztatása esetén gazdasági igazgatója köteles minden külső ellenőrnek átadni az „Ellenőrzési naplót” és egyben felkérni annak használatára. A konvertibilis valutában folyósított támogatások elszámolási dokumentációjába ellenőrzési tevékenységük során korlátozás nélkül betekinthetnek a Magyar Nemzeti Bank megbízólevéllel ellátott képviselői. 4. A Társaság keretében működő tisztségviselők, ügyintézők A Társaság tisztségviselői: ügyvezető, gazdasági igazgató; ügyintézői: régiófejlesztési menedzser, Héthatár ügyintéző, fejlesztési ügyintéző, adminisztratív ügyintéző (az ügyvezető kivételével a továbbiakban együtt: alkalmazottak). 4.1. Ügyvezető 4.1.1. A Társaság önálló, általános képviseletére az ügyvezető jogosult. 4.1.2. Az ügyvezető a Társaság ügyvezetését az e tisztséget betöltő személytől elvárható fokozott gondossággal, a Társaság érdekeinek elsődlegessége alapján köteles ellátni. A jogszabályok, a Társasági Szerződés, illetve ügyvezetési kötelezettségeinek vétkes megszegésével a Társaságnak okozott károkért a polgári jog szabályai szerint felel a Társasággal szemben.
224
4.1.3. Az ügyvezető hatáskörébe tartoznak mindazon feladatok, amelyek nincsenek a Taggyűlés vagy a Felügyelő Bizottság hatáskörébe utalva. E feladatokat a Társasági Szerződés részletesen szabályozza. 4.1.4. Ügyvezetői tisztségviselői feladat csak személyesen látható el, képviseletnek nincs helye. 4.1.5 A cégjegyzés akként történik, hogy a Társaság előírt, előnyomtatott vagy nyomtatott cégneve fölé az ügyvezető egyedül, önállóan írja nevét. 4.1.5. Az ügyvezető feladatai a Társaság működésével kapcsolatban különösképpen: irányítja a Társaság tevékenységét, gyakorolja a munkáltatói jogokat a Társaság alkalmazottai felett, kidolgozza a Társaság éves üzleti tervét, meghatározza az ennek megvalósításával kapcsolatos feladatokat és irányítja annak teljesítését, irányítja és ellenőrzi a Társaság munkáját, kialakítja a Társaság munkaszervezetét, kijelöli a Társaság banki jogosultságú képviselőit (ezen személyek névsorát és hatáskörüket a Pénzkezelési Szabályzatban kell meghatározni), javaslatot tehet az új, csatlakozni kívánó tag személyére, képviseli a Társaságot hatóságok, bíróságok, állami szervek előtt, kapcsolatot tart fenn a társasági célt támogató, vagy azzal egyetértő társadalmi szervezetekkel, kamarákkal, gondoskodik a taggyűlési határozatok végrehajtásáról, folyamatosan figyelemmel kíséri a bevételek és kiadások alakulását, gondoskodik a Társaság könyveinek, nyilvántartásainak szabályszerű vezetéséről, vezeti a taggyűlés üléseit, kapcsolatot tart és szervez állami szervekkel, társadalmi szervezetekkel a közhasznú feladatok ellátása érdekében, előkészíti a Társaság szakmai programjait, projektjeit, kidolgozza a társasági célok eléréséhez szükséges szakmai koncepciót, tartja a kapcsolatot az alapítókkal, rendszeres tájékoztatást készít a szakmai munkáról, ápolja és fejleszti a nemzetközi szakmai kapcsolatokat, gondoskodik a Taggyűlés által az ügyvezető hatáskörébe utalt egyéb ügyek ellátásáról. 4.1.6. Az ügyvezető feladatai a Társaság vagyonának kezelésével és gazdálkodásával kapcsolatosan különösképpen kidolgozza a Társasági vagyon kezelésének elveit és szabályait a Társasági Szerződésben rögzítettek figyelembe vételével, köteles a Társaság likvid pénzeszközeiről az éves tervek szerint gondoskodni, a Társaság szabad pénzeszközeit csak államilag garantált értékpapírokban történő befektetés, vagy hitelintézeti lekötött betétben helyezheti el, újabb támogatások, megrendelések gyűjtése útján törekszik a Társasági vagyon növelésére, kialakítja a Társaság számviteli politikáját és rendjét, gondoskodik arról, hogy a társasági mérleg, közhasznúsági jelentés és éves beszámoló a jogszabályi feltételek szerint elfogadásra kerüljön, dönt a Társaság alkalmazottainak díjazásáról, az alkalmazottak költségtérítésének feltételeiről, dönt az utalványozási jogosultsággal bíró személyekről, a Társaság (illetve az Ister-Granum Eurorégió) által igénybe vehető állami támogatások rendszerét, lehetőségeit, feltételeit figyelemmel kíséri, a Társaság nevében (illetve az Ister-Granum Eurorégió tagjainak megbízásából) pályázatokat nyújt be támogatások megszerzéséhez, figyelemmel kíséri a társasági céllal egyező nemzetközi programokhoz való csatlakozás lehetőségét, ezek támogatási rendszerét és a Társaság nevében pályázatot nyújthat be támogatás megszerzésére, illetve elősegíti ezen pályázatok elkészítésével az Ister-Granum Eurorégió Közgyűlésén határozat(ok)ban elfogadott projektek megvalósítását, minden olyan ügy, amelyeket a Taggyűlés az ügyvezető hatáskörébe utal. 4.1.7. Összeférhetetlenségi szabályok A részletes összeférhetetlenségi szabályokat a Társasági Szerződés tartalmazza. 4.2. Gazdasági igazgató 4.2.1. A gazdasági igazgató a Munka törvénykönyvének vezető állású munkavállalókra vonatkozó rendelkezései alapján létesített munkaviszony keretében látja el feladatait. A gazdasági igazgató a Társaság főállású, határozott idejű jogviszonyban álló munkatársa. 4.2.2. A gazdasági igazgató felett a munkáltatói jogkört az ügyvezető gyakorolja. 4.2.3. A gazdasági igazgató feladatai különösképpen: a társasági vagyon kezelésével összefüggő pénzügyi és számviteli feladatok koordinálása,
225
az éves költségvetés és a Társaság éves számviteli beszámolójának, valamint a közhasznúsági jelentés összeállításának előkészítése, közreműködés az SZMSZ, valamint a működéshez szükséges egyéb szabályzatok kidolgozásában, a Társaság ügyviteli feladatainak megszervezése, az ügyvezető akadályoztatása esetén, illetve külön meghívó esetén tanácskozási joggal részvétel a Taggyűlés ülésein, a taggyűlés ülés jegyzőkönyvében rögzített határozatok végrehajtásának koordinálása, a Társasági Szerződés által a Társaság működésével és a megjelölt iratokkal kapcsolatos nyilvánosság biztosítása, figyelemmel kíséri a Felügyelő Bizottsági tagok, valamint a könyvvizsgáló megbízatásának lejárati időpontját, a lejárat előtt megfelelő időben értesíti az alapítókat (szóban vagy írásban) az új tisztségviselők kijelölésének szükségességéről, rendszeresen tartja a kapcsolatot a Társaság megbízott könyvelőjével, valamint jogi szakértőjével; irányítja a Társaság gazdasági munkáját, együttműködik a Társaság általános tevékenységének irányításában, helyettesíti az ügyvezetőt távolléte esetén, javaslatot tesz szakértő bevonására, és megbízásának feltételeire a Taggyűlés felé, részt vesz pályázati anyagok előkészítésében a támogatások elnyeréséhez, a Társaság marketingtevékenységének koordinálása, ellát minden olyan feladatot, amelyet a Taggyűlés, valamint az ügyvezető a gazdasági igazgató hatáskörébe utal.
4.3. A Társaság ügyintézői és feladatellátásuk általános szabályai 4.3.1. A Társaság ügyintézői: a régiófejlesztési menedzser, a Héthatár ügyintéző, a fejlesztési ügyintéző, az adminisztratív ügyintéző. 4.3.2. Az ügyintéző felelős minden olyan ügy felelősségteljes és önálló elvégzéséért, amelyet utasítási joggal rendelkező felettese a feladatkörébe utalt. 4.3.3. Az ügyintéző a feladatait - az utasítási joggal rendelkező felettese által adott iránymutatások, utasítások, valamint a tényállás és az érdekeltek álláspontjának tisztázása alapján - a jogszabályok és a Társaság Szabályzatai megtartásával köteles végrehajtani. Az eredményes munka érdekében tanulmányoznia és ismernie kell minden olyan jogszabályt, szakmai előírást és egyéb rendelkezést, amely a színvonalas és gyors ügyintézéshez szükséges. 4.3.4. Az ügyintéző az utasítási joggal rendelkező felettese által meghatározott ügyekben önállóan intézkedhet. 4.4. Az ügyintézők feladatai 4.4.1. Régiófejlesztési menedzser − pályázatfigyelés, pályázatírás, projektgenerálás, projektmenedzselés az eurorégió vagy külső megrendelők részére; − részvétel a szakmai és a tájékoztató anyagok összeállításában, véleményezésében; − részvétel a projektmenedzsment-oktatásban; − lobbytevékenység; − részvétel a szakmai konferenciákon, illetve ilyenek szervezésében; − előadások, prezentációk összeállítása, megtartása. 4.4.2. Héthatár ügyintéző − a Héthatár Egyesület bejegyzésével kapcsolatos feladatok, valamint a napi adminisztratív feladatok ellátása; − az Egyesülettel összefüggő fejlesztési munka; − a pályázatok elkészítésében való részvétel. 4.4.3. Fejlesztési ügyintéző − az eurorégió honlapjának és gazdasági portáljának napi szintű frissítése, karbantartása; − az eurorégió tájékoztató anyagainak kéthavi rendszerességgel történő összeállítása a régió döntéshozói, önkormányzatai számára, részvétel az eurorégió kiadványainak szerkesztésében, PR- és sajtóanyagok összeállítása; − részvétel a pályázati anyagok összeállításában; − részvétel az eurorégió szakmai munkacsoportjainak és a közgyűlés üléseinek előkészítésében, lebonyolításában, az előterjesztések, határozatok elkészítésében.
226
4.4.4. Adminisztratív ügyintéző − a Társaság napi ügymenetének adminisztratív ellátása; − kapcsolattartás a Magyar Köztársaság, a Szlovák Köztársaság és az Európai Unió intézményeivel; − a régiós intézmények munkájának dokumentálása; − részvétel a konferenciák, szemináriumok, fesztiválok szervezésében, lebonyolításában. 5. A Társaság külső és belső fórumai 5.1. A Társaság külső fórumai jellemzően a Taggyűlés, az Ister-Granum Eurorégió Közgyűlése és a Társaság működésével kapcsolatos szakmai konferenciák, valamint egyéb kisebb szakmai rendezvények. 5.2. A Társaság belső fóruma a havi rendszerességgel megtartott értekezlet és a heti feladat-meghatározás. A havi értekezlet általános helyszíne a Társaság Irodája, de ettől az ügyvezető eltérhet. A heti feladat-meghatározás során az ügyvezető minden hét első munkanapján a Társaság alkalmazottai részére meghatározza heti feladataikat és azokat számukra elektronikus formában, a „Gyula/Feladatok” hálózati elérési úton még aznap közzéteszi. Az alkalmazottak a feladatok teljesítésének állásáról – a hétközbeni szóbeli egyeztetéseken túlmenően - ugyanazon hét utolsó munkanapjának 14.00 órájáig kötelesek az ügyvezetőt elektronikus úton (a jelentés ugyanezen megnevezésű mappába történő átküldésével) vagy az ügyvezető külön kérésére egyéb formában tájékoztatni. 6. A munkáltatói (utasítási) jogok gyakorlásának rendje 6.1. Az ügyvezető gyakorolja valamennyi munkáltatói és utasítási jogot a gazdasági igazgató, a régiófejlesztési menedzser, a Héthatár ügyintéző, a fejlesztési és az adminisztratív ügyintéző tekintetében; 6.2. A gazdasági igazgató gyakorolja az utasítási jogot a fejlesztési és az adminisztratív ügyintéző tekintetében. 6.3. Az ügyvezető akadályoztatása esetén a gazdasági igazgató általános és teljes körű képviseleti (ezen belül különösen pénzügyi, szerződéskötési aláírási jogosultsággal) és utasítási joggal rendelkezik. 7. A munkavégzés alapelvei 7.1. Az alkalmazottak tevékenységük során együttműködésre kötelezettek. A feladatkörükbe tartozó, de más alkalmazott feladatkörét is érintő ügyekben az egyeztetésért azon alkalmazott felelős, akinek a feladat elvégzése az ügyvezető utasítása szerint a fő feladatkörébe tartozik. 7.2. A Társaság alkalmazottai kötelesek a hivatalos munkájuk során tudomásukra jutott információkat, a vonatkozó jogszabályokat nem sértve, a Társaság ügyvezetőjéhez és a többi alkalmazottjához eljuttatni, illetve az információ alapján a Társaságon belüli szükséges ügyintézést kezdeményezni. 7.3. A Társaság alkalmazottai az ügyek intézése során kötelesek figyelembe venni és betartani az aláfölérendeltségi viszonyokat. 7.4. Vitás kérdések, véleményeltérés esetén a közös közvetlen felettes vezető jogosult dönteni az ügy elintézésének módjáról. 7.5. A Társaság munkatársai kötelesek folyamatosan figyelemmel kísérni elektronikus postaládájukat, valamint a számítógépes hálózaton közzétett utasításokat, illetve információkat. 8. A szerződéskötések rendje 8.1. A Társaság szerződéseinek megkötésére - a Társasági Szerződésben meghatározott feltételek mellett - az ügyvezető jogosult. 8.2. A szerződésekben, azok tartalmán kívül, kötelezően feltüntetendő a szerződés iktatószáma, oldalszáma, a mellékletek száma, valamint a szerződések példányszáma (minimálisan 2 eredeti példány). 8.3. A szerződés előkészítése az ügyvezető által kijelölt tisztségviselő/ügyintéző feladata. 8.4. A végleges formában kialakított szerződéseket az ügyvezető, illetve akadályoztatása esetén az aláírási jogosultsággal rendelkező gazdasági igazgató jogosult aláírni. 9. A nemzetközi kapcsolatok rendje 9.1. A Társaság nemzetközi kapcsolatait az ügyvezető képviseli és koordinálja. 9.2. A nemzetközi tevékenység során felmerülő technikai feladatok (utazási jegyek, vízum, szállás, ajándék stb.) végrehajtásáról a gazdasági igazgató vagy a kijelölt ügyintéző gondoskodik. 10. A sajtóval való együttműködés 10.1. A Társaság tájékoztatási tevékenységét, az írott, valamint elektronikus sajtóval való kapcsolattartását elsődlegesen az ügyvezető koordinálja. 10.2. A Társaság tevékenységi köréhez tartozó szakmai jellegű kérdésekben a saját munkaterületéhez tartozó szakmai kérdésekben az adott terület ügyintézője is adhat nyilatkozatot.
227
10.3. A tájékoztatási tevékenység során az állam- és szolgálati titokra vonatkozó szabályokat meg kell tartani, a nyilatkozat nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével, valamint nem eredményezheti közérdekű adatok eltitkolását vagy meghamisítását.
VI. VEGYES RENDELKEZÉSEK 1. A Társaság vagyonának kezelésével kapcsolatos technikai feladatok (pénzügyek, számvitel, adó stb.) ellátásával az ügyvezető külső szervezetet is megbízhat, külön szerződés szerint. 2. Az ügyvezető köteles biztosítani a Társaság működésének, szolgáltatási igénybevételi módjának, beszámolói közlésének, taggyűlési határozatainak nyilvánosságát oly módon is, hogy az ezekre vonatkozó iratokat, illetőleg az ezekkel kapcsolatos információkat a Társaság honlapján megjeleníti. 3. A Társaság köteles a jogszabályban és a Társasági Szerződésben rögzített nyilvántartásokat vezetni. Köteles továbbá nyilvántartásait úgy kialakítani, hogy az induló vagyon felhasználása, a Társaság lekötött és likvid pénzeszközei tételesen és bárki számára követhetően áttekinthetőek legyenek. A Társaság által vezetett nyilvántartásokat maga a Társaság őrzi, s biztosítja a betekintést az ügyvezető utasítására és közreműködésével. 4. A Társaság ügyeiről az ügyvezető jogosult bárki számára információt adni, s köteles a nyilvánosságot az előző pontokban felsoroltak szerint biztosítani. 5. A Taggyűlés tagjait, a Társaság alkalmazottait, megbízottait - különösen a Társaság által megvalósítás alatt álló programok, projektek szakmai vonatkozásában - titoktartási kötelezettség terheli. 6. A részletes pénzkezelési és utalványozási szabályokat a Pénzkezelési Szabályzat tartalmazza. 7. Jelen Szabályzatot az Alapítók jogosultak egyhangú határozattal módosítani.
VII. A KÖNYVVIZSGÁLÓ A könyvvizsgálóra vonatkozó szabályok tekintetében a Társasági Szerződésben foglaltak az irányadók.
VIII. A TÁRSASÁG MEGSZŰNÉSE A Társaság minden esetben a cégjegyzékből történő törléssel szűnik meg. A megszűnés részletes szabályait a Társasági Szerződés tartalmazza.
IX. ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK Jelen Szabályzat az elfogadása napján lép hatályba. Esztergom, 2007. ……………….. ………………………………………….. ügyvezető Jelen Szervezeti és Működési Szabályzatot az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Közhasznú Társaságának Taggyűlése a 2007. ……………………-én tartott ülésén elfogadta.
660/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Kht. Értékelési szabályzatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
228
Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. Székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Adószám: 22254366-2-11 ÉRTÉKELESI SZABÁLYZAT Az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht.-ra (továbbiakban: Társaság), továbbá az eszközök és a források értékelésére vonatkozó számvitel-politikai döntéseket, valamint azok gyakorlati végrehajtását szolgáló értékelési módokat és eljárásokat – a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.), valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 21/2006. (XI. 24.) MNB rendelet előírásaira figyelemmel - jelen Értékelési Szabályzat foglalja össze. 1. Az értékelés általános szabályai 1. 1. Általános elvek Az értékelés az eszközöknek és forrásoknak a beszámoló mérlegében szerepeltetendő értékének meghatározását jelenti. Az eszközök és a források könyvviteli nyilvántartásba vételekor alkalmazott érték meghatározása is e fogalomkörbe tartozik, hiszen az év végi értékelésnek ez a kiinduló alapja. Az értékelésnél a gazdálkodás folytatásának elvéből kell kiindulni, ha ennek az elvnek az érvényesülését eltérő rendelkezés nem akadályozza, illetve a tevékenység folytatásának ellentmondó tényező, körülmény nem áll fenn. Az előző üzleti év mérlegkészítésénél alkalmazott értékelési elvek, csak akkor változtathatók meg, ha a változtatást előidéző tényezők tartósan - legalább egy éven túl - jelentkeznek, és emiatt a változás állandónak, tartósnak minősül. Ez esetben a változtatást előidéző tényezőket és számszerűsített hatásukat a kiegészítő mellékletben részletezni kell. Az eszközöket és a kötelezettségeket leltározással, egyeztetéssel ellenőrizni, egyedenként értékelni kell a mindenkor hatályos Leltározási és Selejtezési Szabályzatban foglaltak szerint. Egyedenkénti értékelésnek minősül a különböző időpontokban beszerzett, általában csoportosan nyilvántartott, azonos paraméterekkel rendelkező eszközöknél az átlagos beszerzési áron történő értékelés is. A mérlegben kimutatott eredmény meghatározásakor, a mérlegtételek körültekintően elvégzett értékelése során, figyelembe kell venni minden olyan értékcsökkenést, értékvesztést, amely a mérleg fordulónapján meglévő eszközöket érinti, a mérlegkészítés napjáig ismertté vált. A mérlegben és az eredmény-kimutatásban minden tételnél fel kell tüntetni az előző naptári év megfelelő adatát, és ha az nem hasonlítható össze, akkor ezt a kiegészítő mellékletben indokolni kell. 1. 2. Valuta- és devizatételek év végi értékelése A valutakészlet, a devizaszámlán lévő deviza, a külföldi pénzértékre szóló követelés, befektetett pénzügyi eszköz, értékpapír (együtt: külföldi pénzértékre szóló eszköz), illetve kötelezettség forintértékének meghatározásakor az alábbiak szerint járunk el. A valutát, illetve a devizát a számlavezető bank által közzétett hivatalos középárfolyamon kell forintra átszámítani. Az előzőekben előírt devizaárfolyam használatától el kell térni, ha a számlavezető bank által nem jegyzett és nem konvertibilis valutát, ilyen valutára szóló eszközöket és kötelezettségeket kell forintra átszámítani. Ez esetben a valuta szabadpiaci árfolyamán kell forintra átszámítani. A valutapénztárban lévő valutakészletnek, a devizaszámlán lévő devizának, továbbá a külföldi pénzértékre szóló követelésnek, befektetett pénzügyi eszköznek, értékpapírnak, illetve kötelezettségnek az üzleti év mérleg fordulónapjára vonatkozó értékelése előtti könyv szerinti értéke és az értékeléskori forintértéke közötti különbözetet (abban az esetben, ha eléri a jelentős értékhatárt, a mérlegfőösszeg 2%át): a) amennyiben az összevontan veszteség, egyenlegében a pénzügyi műveletek egyéb ráfordításai között kell árfolyamveszteségként elszámolni; b) amennyiben az összevontan nyereség, egyenlegében a pénzügyi műveletek egyéb bevételei közötti elszámolás után a következő üzleti év(ek) árfolyamveszteségének fedezetére időbelileg el kell határolni. 2. Eszközök értékelése A befektetett eszközöket, a forgóeszközöket a bekerülési értéken kell értékelni csökkentve azt az alkalmazott leírásokkal. Amennyiben az üzleti év mérlegfordulónapján az egyedi eszköz piaci értéke
229
alacsonyabb a könyv szerinti értékénél, akkor az így mutatkozó különbözetet terven felüli értékcsökkenésként vagy értékvesztésként kell elszámolni. 2. 1. Általános értékelési szabályok 2. 1. 1. Eszközök bekerülési értéke Az eszköz bekerülési (beszerzési, előállítási) értéke az eszköz megszerzése, létesítése, üzembe helyezése érdekében az üzembe helyezésig, a raktárba beszállításig felmerült, az eszközhöz egyedileg hozzákapcsolható tételek együttes összege. A bekerülési (beszerzési) érték az engedményekkel csökkentett, felárakkal növelt vételárat, továbbá az eszköz beszerzésével, üzembe helyezésével, raktárba történt beszállításával kapcsolatban felmerült szállítási és rakodási, alapozási, szerelési, üzembe helyezési, közvetítői tevékenység ellenértékét, díjait (ezen tevékenységeknek saját vállalkozásban történt végzése esetén a közvetlen önköltség aktivált értékét), a bizományi díjat, a beszerzéshez kapcsolódó adókat (a beszerzéskor fizetett fogyasztási adót, jövedéki adót) és a vámterheket foglalja magában.. A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi - az előzőekben felsoroltakon túlmenően - az eszköz beszerzéséhez szorosan kapcsolódó a) illeték [vagyonszerzés (ajándék, öröklés, adásvétel, csere után járó) illetéke]; b) az előzetesen felszámított, de le nem vonható általános forgalmi adó; c) a jogszabályon alapuló hatósági igazgatási, szolgáltatási díj; d) az egyéb hatósági igazgatási, szolgáltatási eljárási díj (környezetvédelmi termékdíj, szakértői díj); e) a vásárolt vételi jog díja. A bekerülési (beszerzési) értéknek nem része a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adó, továbbá az általános forgalmi adóról szóló törvény szerint ellenérték arányában megosztott előzetesen felszámított általános forgalmi adó le nem vonható hányada. A beruházáshoz kapcsolódó, véglegesen kapott támogatás összege nem csökkenti az eszköz bekerülési (beszerzési) értékét. A bekerülési (beszerzési) érték részét képezi a) az eszköz beszerzéséhez, előállításához közvetlenül kapcsolódóan aa) felvétele előtt fizetett – a hitel, a kölcsönfeltételként előírt- bankgarancia díja ab) szerződésben meghatározott, a hitel igénybevétele miatt fizetett kezelési díj, folyósítási jutalék, a hitel igénybevételéig felszámított rendelkezésre tartási jutalék ac) szerződés közjegyzői hitelesítésének díja ad) felvétele után az eszköz üzembe helyezéséig, raktárba történő beszállításáig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) kamat b) a beruházáshoz közvetlenül kapcsolódó - az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) - biztosítási díj, továbbá c) a beruházáshoz, a vagyoni értékű joghoz közvetlenül kapcsolódó – az eszköz üzembe helyezéséig terjedő időszakra elszámolt (időszakot terhelő) – árfolyam-különbözet, amennyiben a különbözet árfolyamveszteség, legfeljebb annak összegéig, valamint d) a beruházás-tervezés, a beruházás-előkészítés, a beruházáslebonyolítás díjai, közvetlen költségei. A bekerülési (beszerzési) érték részét képező tételeket a felmerüléskor, a gazdasági esemény megtörténtekor (legkésőbb az üzembe helyezéskor) kell számításba venni a számlázott, a kivetett összegben. Amennyiben az üzembe helyezésig a számla, a megfelelő bizonylat nem érkezett meg, a fizetendő összeget az illetékes hatóság nem állapította meg, akkor az adott eszköz értékét a rendelkezésre álló dokumentumok (szerződés, piaci információ, jogszabályi előírás) alapján kell meghatározni. Az így meghatározott érték és a ténylegesen számlázott vagy később módosított fizetendő (kivetett) összeg közötti különbözettel a beszerzési értéket a végleges bizonylatok kézhezvétele időpontjában akkor kell módosítani, ha a különbözet összege az adott eszköz értékét jelentősen módosítja. Az eszköz értékét növelő bekerülési (beszerzési) értékként kell figyelembe venni az eszköz használati értékét növelő munkafolyamatok, illetve megmunkálás ellenértékét jelentő bérmunkadíjat. Követelés fejében átvett eszköz bekerülési (beszerzési) értéke az eszköz megállapodás, csereszerződés, vagyonfelosztási javaslat szerinti (számlázott, bizonylatolt) értéke. Csere útján beszerzett eszköz bekerülési (beszerzési) értéke az eszköz csereszerződés szerinti értéke, a cserébe adott eszköz eladási ára. A térítés nélkül (a visszaadási kötelezettség nélkül) átvett eszköz bekerülési (beszerzési) értéke az átadónál kimutatott nyilvántartás szerinti (legfeljebb forgalmi, piaci) érték, illetve az ajándékként, hagyatékként kapott eszköz, továbbá a többletként fellelt (a nem adminisztrációs hibából származó többlet) eszköz esetében az eszköznek az állományba vétel időpontjában ismert piaci értéke. Az eszköz bekerülési értékének részét képezik azok a költségek, amelyek az eszköz üzembe helyezése, bővítése, rendeltetésének megváltoztatása, átalakítása, eredeti állagának helyreállítása során közvetlenül felmerültek. Az elvégzett, a nyújtott, a teljesített szolgáltatás bekerülési értékének részét azok a költségek képezik, amelyek
230
a) a szolgáltatás végzése, nyújtása, teljesítése során közvetlenül felmerültek b) a szolgáltatás végzésével, nyújtásával, teljesítésével szoros kapcsolatban voltak. 2. 1. 2. Eszközök értékcsökkenése Az immateriális javaknak, a tárgyi eszközöknek a hasznos élettartam ható maradványértékkel csökkentett bekerülési értékét azokra az évekre kell felosztani, amelyekben ezeket az eszközöket előreláthatóan használni fogják. Hasznos élettartam: azon időszak, amely alatt az amortizálható eszközt a Társaság időarányosan az eredmény terhére elszámolja. Maradványérték: a rendeltetésszerű használatbavétel, az üzembe helyezés időpontjában - a rendelkezésre álló információk alapján, a hasznos élettartam függvényében - az eszköz meghatározott, a hasznos élettartam végén várhatóan realizálható értéke. Nulla lehet a maradványérték, ha annak értéke valószínűsíthetően nem jelentős. Alkalmazott leírási módszer: az évenként elszámolandó értékcsökkenés bekerülési értékhez (bruttó értékhez) viszonyított aránya a számviteli politikában kerül meghatározásra. Ezt a nyilvántartásokon történő rögzítést követően a rendeltetésszerű használatbavételtől, az üzembe helyezéstől kell alkalmazni. Az üzembe helyezést hitelt érdemlő módon kell dokumentálni. Terv szerinti értékcsökkenést a már rendeltetésszerűen használatba vett, üzembe helyezett immateriális javak, tárgyi eszközök után kell elszámolni addig, amíg azokat rendeltetésüknek megfelelően használják vagy nullára le nem íródnak. Terven felüli értékcsökkenést kell elszámolni az immateriális jószágnál, a tárgyi eszköznél akkor, ha a) az immateriális jószág, a tárgyi eszköz (ide nem értve a beruházást) könyv szerinti értéke tartósan és jelentősen magasabb, mint ezen eszköz piaci értéke b) a szellemi termék, a tárgyi eszköz (ideértve a beruházást is) értéke tartósan lecsökken, mert a szellemi termék, a tárgyi eszköz (ideértve a beruházást is) a tevékenység változása miatt feleslegessé vált, vagy megrongálódás, megsemmisülés, illetve hiány következtében rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan c) a vagyoni értékű jog a szerződés módosulása miatt csak korlátozottan vagy egyáltalán nem érvényesíthető. Az érték csökkentését olyan mértékig kell végrehajtani, hogy az immateriális jószág, a tárgyi eszköz a használhatóságának megfelelő, a mérlegkészítéskor érvényes (ismert) piaci értéken szerepeljen a mérlegben. Amennyiben az immateriális jószág, a tárgyi eszköz, a beruházás rendeltetésének megfelelően nem használható, illetve használhatatlan, megsemmisült, vagy hiányzik, azt az immateriális javak, a tárgyi eszközök, a beruházások közül – a terven felüli értékcsökkenés elszámolása után – ki kell vezetni. Nem számolható el terv szerinti, illetve terven felüli értékcsökkenés a már teljesen leírt, illetve a tervezett maradványértéket elért immateriális jószágnál, tárgyi eszköznél. 2. 1. 3. Eszközök értékvesztése Amennyiben az üzleti év mérlegfordulónapján az eszköz piaci értéke alacsonyabb a könyv szerinti (bekerülési) értékénél, immateriális jószágnál, tárgyi eszköznél a terv szerinti értékcsökkenés figyelembevételével meghatározott nettó értékénél, az adott eszköz elszámolt értékhelyesbítést meghaladó különbözettel a könyv szerinti (bekerülési) értéket kell (a terven felüli értékcsökkenésen túl) értékvesztés elszámolásával csökkenteni. 2. 1. 4. Eszközök értékhelyesbítése Amennyiben a Társaság tevékenységét tartósan szolgáló vagyoni értékű jog, szellemi termék, tárgyi eszköz (kivéve a beruházásokat, a beruházásra adott előlegeket), tulajdoni részesedést jelentő befektetés piaci értéke jelentősen meghaladja az adott eszköznek a könyv szerinti értékét, a piaci érték és a könyv szerinti érték közötti különbözet a mérlegben az eszközök között „Értékhelyesbítés”-ként, a saját tőkén belül „Értékelési tartalék”-ként kimutatható. A könyvekben az értékhelyesbítés összegét és annak változásait egyedi eszközönként elkülönítetten kell nyilvántartani. Amennyiben az egyedi eszközönként meghatározott értékhelyesbítés jelentősen eltér az előző üzleti év mérlegfordulónapján kimutatott értékhelyesbítés összegétől, a leltárral alátámasztott különbözet a) növeli az értékhelyesbítés összegét az értékelési tartalékkal szemben, ha a tárgyévi értékhelyesbítés értéke meghaladja az előző évit; b) csökkenti az értékhelyesbítés összegét az értékelési tartalékkal szemben, ha a tárgyévi értékhelyesbítés értéke alacsonyabb az előző évinél, legfeljebb üzleti év mérlegfordulónapján kimutatott értékhelyesbítés összegéig.
231
Az eszközök könyvekből történő kivezetésekor az egyedi eszközhöz kapcsolódó, elkülönítetten nyilvántartott értékhelyesbítést is ki kell vezetni az értékelési tartalékkal szemben. Az értékhelyesbítések megállapításának, elszámolásának szabályszerűségét a könyvvizsgálónak a kötelező könyvvizsgálat keretében ellenőriznie kell. 2. 2. Befektetett eszközök értékelése 2. 2. 1. Immateriális javak Az immateriális javakat bekerülési értéken, illetve ezen bekerülési értéknek az elszámolt terv szerinti és terven felüli értékcsökkenési leírással csökkentett, a terven felüli értékcsökkenési leírás visszaírt összegével növelt könyv szerint értékén, az immateriális javakra adott előleget az átutalt - a levonható, felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó - összegben, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értékén kell kimutatni. A vagyoni értékű jog és a szellemi termék könyv szerinti értékét meghaladó piaci értéket az immateriális javak értékhelyesbítéseként külön kell kimutatni a saját tőke részét képező értékelési tartalékkal azonos összegben. 2. 2. 2 Tárgyi eszközök A tárgyi eszközt és beruházást a bekerülési értékének az elszámolt terv szerinti és terven felüli értékcsökkenési leírással csökkentett, a terven felüli értékcsökkenési leírás visszaírt összegével növelt könyv szerinti értékén, a beruházásokra adott előleget az átutalt – a levonható előzetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó – összegben, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értékén kell kimutatni. Az eszköz értékét növelő bekerülési (beszerzési) értékként kell figyelembe venni ingatlan beszerzése esetén az ingatlan értékébe – szerződés alapján – beszámított, korábban a bérleti jog megvásárlása címén fizetett, bérleti jogként kimutatott (még le nem írt) összeget. A tárgyi eszköz biztonságos üzemeltetéséhez, rendeltetésszerű használatához szükséges – és a tárgyi eszköz beszerzésével egy időben vagy annak üzembe helyezéséig beszerzett – tartozékok, tartalék alkatrészek beszerzési értéke – függetlenül attól, hogy az a tárgyi eszköz számlázott értékében vagy külön számlában jelenik meg – a tárgyi eszköz bekerülési (beszerzési) értéke részének tekintendő. A tárgyi eszköznél értéket növelő bekerülési (beszerzési) értékként kell figyelembe venni a meglevő tárgyi eszköz bővítésével, rendeltetésének megváltoztatásával, átalakításával, élettartamának növelésével összefüggő munka, továbbá az elhasználódott tárgyi eszköz eredeti állaga helyreállítását szolgáló felújítási munka ellenértékét. A tárgyi eszköz folyamatos, zavartalan, biztonságos üzemeltetését szolgáló javítási, karbantartási munka értékét nem lehet a tárgyi eszköz bekerülési (beszerzési) értékében figyelembe venni. Nem számolható el terv szerinti értékcsökkenés a földterület, a telek értéke után és az üzembe nem helyezett beruházásnál. Nem szabad terv szerinti értékcsökkenést elszámolni a képzőművészeti alkotásnál, valamint az olyan képés hangarchívumnál, illetve egyéb gyűjteménynél, egyéb eszköznél, amely értékéből a használat során sem veszít, illetve amelynek értéke – különleges helyzetéből, egyedi mivoltából adódóan – évről évre nő. Ha a Társaság szempontjából meghatározó jelentőségű tárgyi eszköznél az évenként elszámolásra kerülő értékcsökkenés megállapításakor figyelembe vett körülményekben lényeges változás következett be, akkor a terv szerint elszámolásra kerülő értékcsökkenés megváltoztatható, de a változás eredményre gyakorolt számszerűsített hatását a kiegészítő mellékletben be kell mutatni. 2. 2. 3. Befektetett pénzügyi eszközök A hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírt - függetlenül attól, hogy az a forgóeszközök, illetve a befektetett pénzügyi eszközök mögött szerepel - bekerülési értéken, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értéken kell kimutatni. A hitelviszonyt megtestesítő, kamatozó értékpapír bekerülési (beszerzési) értéke nem tartalmazhatja a vételár részét képező meghatározott kamat összegét. A külföldi pénzértékre szóló befektetett pénzügyi eszközt a bekerülés napjára, illetve a szerződés szerinti teljesítés napjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni. A mérlegben a külföldi pénzértékre szóló befektetett pénzügyi eszközt, az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, amennyiben a mérleg-fordulónapi értékelésből adódó különbözetnek a külföldi pénzértékre szóló eszközökre, illetve az eredményre hatása jelentős. A hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírnál - függetlenül attól, hogy az a forgóeszközök vagy a befektetett pénzügyi eszközök között szerepel - értékvesztést kell elszámolni, ha a
232
hitelviszonyt megtestesítő könyv szerinti értéke és - (felhalmozott) kamatot nem tartalmazó - piaci értéke közötti különbözet veszteségjellegű, tartósnak mutatkozik és jelentős összegű. Az értékpapír piaci értékének meghatározásakor figyelembe kell venni: a) az értékpapír (felhalmozott) kamattal csökkentett tőzsdei, tőzsdén kívüli árfolyamát, piaci értékét, annak tartós tendenciáját; b) az értékpapír kibocsátójának piaci megítélését, a piaci megítélés tendenciáját, azt, hogy a kibocsátó a lejáratkor, a beváltáskor a névértéket (és a felhalmozott kamatot) várhatóan megfizeti-e, illetve milyen arányban fizeti majd meg. A külföldi pénzértékre szóló, tulajdoni részesedést jelentő befektetésnél, illetve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnál az értékvesztés összegét devizában kell megállapítani, majd a nyilvántartási devizaárfolyamon kell azt elszámolni forintra átszámítva a pénzügyi műveletek ráfordításai, illetve bevételei között. Ezt követően kell az árfolyamváltozás hatását megállapítani.
2. 3. Forgóeszközök értékelése 2. 3. 1. Készletek értékelése A mérlegben a készletek bekerülési értéken, illetve az elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értéken, a készletekre adott előleget az átutalt – a levonható, előzetesen felszámított általános forgalmi adót nem tartalmazó – összegben, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értékén kell kimutatni. 2. 3. 2. Követelések értékelése A követelést (ideértve a hitelintézetekkel, a pénzügyi vállalkozásokkal szembeni követeléseket, a pénzeszközöket, a kölcsönként, az előlegként adott összegeket is) – függetlenül attól, hogy az a forgóeszközök vagy a befektetett pénzügyi eszközök között szerepel – az elfogadott, az elismert összegben, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értékén kell kimutatni. A mérlegben az egyéb követelést a járó, az igényelt, a fizetett összegben, az átvett értékén, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értéken kell kimutatni. A külföldi pénzértékre szóló követelést a bekerülés napjára, illetve a szerződés szerinti teljesítés napjára vonatkozó – a számlavezető bank által közzétett - középárfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni. A mérlegben a külföldi pénzértékre szóló követelést az elfogadott, az elismert devizaösszegnek a szerződés szerinti teljesítéskori (illetve mérleg-fordulónapi) árfolyamán, illetve a már elszámolt, devizában meghatározott értékvesztés nyilvántartási árfolyamán csökkentett, az értékvesztés devizában visszaírt összegének a nyilvántartási árfolyamon számított értékével növelt könyv szerinti értéken kell kimutatni. A mérlegben a külföldi pénzértékre szóló követelést, az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozó – a számlavezető bank által közzétett - középárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, amennyiben a mérleg-fordulónapi értékelésből adódó különbözetnek a külföldi pénzértékre szóló eszközökre, illetve az eredményre gyakorolt hatása jelentős. A mérlegben a követelést a könyv szerinti értéken addig kell kimutatni, amíg azt pénzügyileg vagy egyéb módon (a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban Ptk.) szerinti beszámítással, eszközátadással) nem rendezték, váltóval ki nem egyenlítették, illetve amíg azt el nem engedték, vagy behajthatatlan követelésként le nem írták. A mérlegben behajthatatlan követelést nem lehet kimutatni. A részben vagy egészben behajthatatlan követelést - devizakövetelés esetén a devizajogszabályok előírásainak megtartásával - legkésőbb a mérlegkészítéskor - a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján - az üzleti év veszteségeként le kell írni. A vevő, az adós minősítése alapján az üzleti év mérlegfordulónapján fennálló és a mérlegkészítés időpontjáig pénzügyileg nem rendezett követelésnél (ideértve a hitelintézetekkel, pénzügyi vállalkozásokkal szembeni követeléseket, a kölcsönként, az előlegként adott összegeket, továbbá a bevételek aktív időbeli elhatárolása között lévő követelésjellegű tételeket is) értékvesztést kell elszámolni – a mérlegkészítés időpontjában rendelkezésre álló információk alapján – a követelés könyv szerinti értéke és a követelés várhatóan megtérülő összege közötti - veszteség jellegű - különbözet összegében, ha
233
ez a különbözet tartósnak mutatkozik és jelentős összegű, vagyis egy éven túli és meghaladja a 100 000 Ft-ot. 2. 3. 3. Értékpapírok értékelése A hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírt - függetlenül attól, hogy az a forgóeszközök vagy a befektetett pénzügyi eszközök között szerepel - bekerülési értéken, illetve a már elszámolt értékvesztéssel csökkentett, az értékvesztés visszaírt összegével növelt könyv szerinti értéken kell kimutatni. A külföldi pénzértékre szóló értékpapírt a bekerülés napjára, illetve a szerződés szerinti teljesítés napjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni. A mérlegben a külföldi pénzértékre szóló értékpapírt az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, amennyiben a mérleg-fordulónapi értékelésből adódó különbözetnek a külföldi pénzértékre szóló eszközökre, illetve az eredményre gyakorolt hatása jelentős. A hitelviszonyt megtestesítő, rövid lejáratú (éven belüli, illetve egyéves lejáratú) értékpapír beszerzési értéken (a vételár részét képező kamattal csökkentett vételáron) értékelhető mindaddig, amíg a kibocsátó a lejáratkor, a beváltáskor várhatóan a névértéket (és a felhalmozott kamatot) megfizeti. A hitelviszonyt megtestesítő, egy évnél hosszabb lejáratú értékpapírnál – függetlenül attól, hogy az a forgóeszközök vagy a befektetett pénzügyi eszközök között szerepel – értékvesztést kell elszámolni, ha a hitelviszonyt megtestesítő értékpapír könyv szerinti értéke és – (felhalmozott) kamatot nem tartalmazó – piaci értéke közötti különbözet veszteségjellegű, tartósnak mutatkozik és jelentős összegű. Az értékpapír piaci értékének meghatározásakor figyelembe kell venni: a) az értékpapír (felhalmozott) kamattal csökkentett tőzsdei, tőzsdén kívüli árfolyamát, piaci értékét, annak tartós tendenciáját; b) az értékpapír kibocsátójának piaci megítélését, a piaci megítélés tendenciáját, azt, hogy a kibocsátó a lejáratkor, a beváltáskor a névértéket (és a felhalmozott kamatot) várhatóan megfizeti-e, illetve milyen arányban fizeti majd meg. A külföldi pénzértékre szóló, tulajdoni részesedést jelentő befektetésnél, illetve a hitelviszonyt megtestesítő értékpapírnál az értékvesztés összegét devizában kell megállapítani, majd a nyilvántartási devizaárfolyamon kell azt forintra átszámítva a pénzügyi műveletek ráfordításai, illetve bevételei között elszámolni. Ezt követően kell az árfolyamváltozás hatását megállapítani. 2. 3. 4. Pénzeszközök értékelése A mérlegben a pénztár, csekkek értékeként az üzleti év mérlegfordulónapján a pénztárban lévő forintpénzkészlet értékét, a valutakészlet átszámított forintértékét, az elektronikus pénzeszközök értékét, a kapott csekkek értékét kell kimutatni. A mérlegben a bankbetétek értékeként az üzleti év mérlegfordulónapján a hitelintézetnél elhelyezett forintbetét bankkivonattal egyező értékét (továbbá a devizaszámlán lévő deviza bankkivonattal egyező értékének átszámítolt forintértét) kell kimutatni, függetlenül attól, hogy azokat belföldi vagy külföldi hitelintézetben helyezték el. A valutapénztárba bekerülő valutakészletet, a devizaszámlára kerülő devizát a bekerülés napjára, illetve a szerződés szerinti teljesítés napjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni, kivéve a forintért vásárolt valutát, devizát, amelyet a fizetett összegben kell felvenni, és amelynél a ténylegesen fizetett forint alapján kell nyilvántartásba vételi árfolyamot meghatározni. A mérlegben, a valutapénztárban lévő valutakészlet, a devizaszámlán lévő devizát az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, amennyiben a mérlegfordulónapi értékelésből adódó különbözetnek a külföldi pénzértékre szóló eszközökre, illetve az eredményre gyakorolt hatása jelentős. 3. Források értékelése A saját tőkét, a céltartalékot, a kötelezettségeket a mérlegben könyv szerinti értéken kell kimutatni. 3. 1. Saját tőke értékelése Amennyiben a Társaság tevékenységét tartósan szolgáló vagyoni értékű jog, szellemi termék, tárgyi eszköz (kivéve a beruházásokat, a beruházásokra adott előlegeket), tulajdoni részesedést jelentő befektetés piaci értéke jelentősen meghaladja az adott eszköznek könyv szerinti (bekerülési) értékét, a piaci érték és a könyv szerinti (bekerülési) érték közötti különbözet a mérlegben az eszközök között „Értékhelyesbítés"-ként, a saját tőkén belül „Értékelési tartalék”-ként kimutatható.
234
Amennyiben az egyedi eszközként meghatározott értékhelyesbítés összege jelentősen eltér az előző üzleti év mérlegfordulónapján kimutatott értékhelyesbítés összegétől, a leltárral alátámasztott különbözet a) növeli az értékhelyesbítés összegét az értékelési tartalékkal szemben, ha a tárgyévi értékhelyesbítés értéke meghaladja az előző évit; b) csökkenti az értékhelyesbítés összegét az értékelési tartalékkal szemben, ha a tárgyévi értékhelyesbítés értéke alacsonyabb az előző évinél, legfeljebb az előző üzleti év mérlegfordulónapján kimutatott értékhelyesbítés összegéig. Az eszközök könyvekből történő kivezetésekor az egyedi eszközhöz kapcsolódó, elkülönítetten nyilvántartott értékhelyesbítést is ki kell vezetni az értékelési tartalékkal szemben. Az értékhelyesbítések megállapításának, elszámolásának szabályszerűségét könyvvizsgálónak a kötelező könyvvizsgálat keretében ellenőriznie kell. 3. 2. Kötelezettségek értékelése A vevőtől forintban kapott előleget a ténylegesen befolyt összegben, a devizában kapott előleget az átszámított összegben kell a mérlegben kimutatni a szerződés szerinti teljesítést követő elszámolásig, az előleg visszautalásáig, illetve egyéb bevételként történő elszámolásáig. Az áruszállításból, a szolgáltatás teljesítéséből származó, általános forgalmi adót is tartalmazó a) forintban teljesítendő kötelezettséget az elismert, számlázott összegben; b) devizában teljesítendő kötelezettséget az elismert, számlázott devizaösszegnek a forintra átszámított összegében kell a mérlegben kimutatni mindaddig, amíg azt pénzeszközzel, váltóval, eszközátadással, a Ptk. szerinti beszámítással ki nem egyenlítették, rendkívüli, illetve halasztott bevételként el nem számolták. A forintban felvett hitelt, kölcsönt a ténylegesen folyósított, illetve a törlesztésekkel csökkentett összegben, a devizában felvett hitelt, kölcsönt a ténylegesen folyósított deviza, illetve a törlesztésekkel csökkenetett deviza forintra átszámított összegében kell a mérlegben kimutatni. A pénzügyi lízinggel kapcsolatos kötelezettség összegét a megfizetett lízingdíjnak a lízingszerződésben meghatározott törlesztés összegével csökkentetten kell a mérlegbe beállítani. Az ilyen címen felvett kötelezettség összege nem foglalja magában a pénzügyi lízinggel kapcsolatosan fizetendő kamat összegét. A külföldi pénzértékre szóló kötelezettséget a bekerülés napjára, illetve a szerződés szerinti teljesítés napjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell a könyvviteli nyilvántartásba felvenni. A mérlegben a külföldi pénzértékre szóló kötelezettséget az üzleti év mérlegfordulónapjára vonatkozó devizaárfolyamon átszámított forintértéken kell kimutatni, amennyiben a mérleg-fordulónapi értékelésből adódó különbözetnek a külföldi kötelezettségekre, illetve az eredményre gyakorolt hatása jelentős. Ha a kötelezettség visszafizetendő összege nagyobb a kapott összegnél, a visszafizetendő összeget a mérlegben-jogcímének megfelelően-az egyéb kötelezettségek között kell kimutatni a kötelezettség visszafizetésének időpontjáig, és a kiegészítő mellékletben be kell mutatni. A fizetendő kamatként elszámolt különbözetből a tárgyévet követő üzleti év(ek)et terhelő összeget az aktív időbeli elhatárolások között kell állományba venni, és időarányosan elszámolni. Kelt: Esztergom, 2007………………….. ………………………………… ügyvezető Jelen szabályzatot a Társaság ……………………………………-én tartott Taggyűlésén egyhangúlag elfogadta, és ………………………… határozatszámon a Határozatok Könyvébe bevezette.
661/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Kht. Leltározási és selejtezési szabályzatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül
235
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. Székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Adószám: 22254366-2-11 LELTÁROZÁSI ÉS SELEJTEZÉSI SZABÁLYZAT 1. A leltározásra vonatkozó általános szabályok, számviteli előírások A számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.), valamint a végrehajtására kiadott, többször módosított, az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Rendelet) előírásai szerint az év végi záráshoz olyan leltárt kell összeállítani, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. (a továbbiakban: Társaság) mérlegforduló napján meglévő eszközeit és forrásait mennyiségben és értékben. A közhasznú beszámoló mérlegtételeit leltárral kell alátámasztani. A leltárkészítéssel kapcsolatban az Sztv. 69. §-nak előírásait kell alkalmazni. A könyvek üzleti év végi zárásához, a közhasznú beszámoló elkészítéséhez a mérleg tételeinek alátámasztásához olyan leltárt kell összeállítani és az Sztv. előírásai szerint megőrizni, amely tételesen, ellenőrizhető módon tartalmazza a Társaság mérlegforduló napján meglévő eszközeit és forrásait, mennyiségben és értékben. Ha a Társaság a számviteli alapelveknek megfelelő mennyiségi nyilvántartást nem vezet, vagy e nyilvántartást nem folyamatosan vezeti, akkor a leltárba bekerülő adatok valódiságáról - a leltár összeállítását megelőzően - leltározással köteles meggyőződni. Az üzleti év mérlegforduló napjára vonatkozó leltározást mennyiségi felvétellel, illetve a csak értékben kimutatott eszközöknél és kötelezettségeknél, valamint az idegen helyen tárolt - letétbe helyezett, portfoliókezelésben, vagyonkezelésben lévő értékpapírokat és egyéb, a pénzeszközök közé nem tartozó - eszközöknél, továbbá a dematerializált értékpapíroknál egyeztetéssel kell elvégeznie. A leltározás célja A leltározás célja: a közhasznú mérleg valódiságának biztosítása, a helyes eszköz- és forrás állományok megállapításán keresztül; a könyvelés, illetve nyilvántartások ellenőrzése és egyúttal a bizonylati fegyelem megszilárdításának elősegítése; a tulajdon védelme és az anyagi felelősök elszámoltatása; a csökkent értékű készletek, valamint a használaton kívüli eszközök feltárása. A leltározás részletes szabályai A Társaság leltározása fordulónappal történik, minden év december 31-i időponttal. A leltározás időtartama alatt eszközmozgatási tilalom van érvényben. A leltározást végző személyt a Társaság ügyvezetője jelöli ki. A leltározó neve a hatályos Leltározási Utasítás alapján meghatározott leltározási ütemtervben kerül meghatározásra. A leltárellenőr a Társaság mindenkori gazdasági igazgatója. Tényleges mennyiségi felvétellel, illetve megfelelő dokumentáció alátámasztásával kell leltározni az alábbiakat: immateriális javak, tárgyi eszközök, képzőművészeti alkotások, 100. 000 Ft egyedi beszerzési értéket meg nem haladó mennyiségben nyilvántartott eszközök. Idegen helyen tárolt eszközökről a tárolásért felelős személynek kell a leltárt elkészíteni, aláírásával igazolni és megküldeni a Társaság részére. A Társaságnál rendszeresített és személyekre kiadott bélyegzőket évente egyszer leltározni kell. Ha a bélyegző használatára jogosult személy megválik munkahelyétől, mindig leltározni kell. A leltárban minden bélyegzőt szerepeltetni kell akkor is, ha az egyes példányok teljesen azonosak. A tárgyi eszközök leltározása 3 évenként fizikálisán (tételes számlálással), a köztes időszakban pedig egyeztetéssel mely az analitikus nyilvántartások főkönyvvel történő összehasonlításával - történik. A készleteket minden év végén a mérlegkészítést megelőzően fizikálisán mennyiségben és értékben kell leltározni. Az egyéb eszközöket és forrásokat egyeztetéssel kell leltározni, minden év i mérlegkészítést megelőzően. 2. Leltárértékelés A tárgyi eszközök állományeltérésének megállapítása A leltározás befejezését követően a leltározás adatait egyeztetni kell a könyvviteli nyilvántartásokkal, a jegyzőkönyvileg megállapított leltárkülönbözet okát ki kell vizsgálni az anyagilag felelős bevonásával. A kivizsgálást követően jegyzőkönyvet kell felvenni, majd hiány esetén a kártérítési felelősséget meg kell állapítani. A hiányok és többletek miatt alkalmazott felelősségre vonásról vezetői döntést kell hozni, majd utólag csatolni a jegyzőkönyvhöz. A többletként fellelt eszközöket leltári számmal kell ellátni, ezekről kimutatást kell készíteni. Az éves közhasznú mérlegbeszámolóba csak a leltárkülönbözetekkel módosított valós érték vehető fel.
236
Készletek leltárkülönbözetének megállapítása A leltárfelvételi íveken a készleteltérések kiszámítását párhuzamosan végzi a leltárelszámoltató és a leltározott egység anyagilag felelős dolgozója. A készletek értékét soronként a mennyiség és a nyilvántartási egységár szorzataként kell megállapítani, az értékadatokat oldalanként kell összegezni. Az összesített leltári értéket össze kell hasonlítani az analitikus készletnyilvántartással. Az összesítés során meg kell állapítani a leltári különbözeteket. Csak a különbözetek korrigált készletértéket szabad a mérlegben kimutatni. 3. A selejtezés általános szabályai Mind a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (Gt.), mind az Sztv. hangsúlyozza a közhasznú vagyonért való felelősséget. Annak érdekében, hogy a Társaság ügyvezetője az e téren rá rótt felelősséget vállalhassa, célszerű, hogy igen precízen szabályozzák az általa vezetett Társaságnál - a felesleges vagyontárgyak folyamatos feltárásának rendjét; - a feleslegessé válás ismérveit, általános feltételeit; - a feltárt eszközök elkülönítésének, tárolásának és nyilvántartásának rendjét; - az értékesítés lehetséges módját; - a hasznosítási és selejtezési eljárás lefolytatásáért és ellenőrzéséért felelős személyek jogait és kötelezettségeit; - a hasznosítási eljárás lefolytatásának, nyilvántartásának módját, tekintettel arra, hogy a hasznosítás érdekében minden ésszerű intézkedést meg kell tennie - valamint arra is, hogy a selejtezés nem jelent fizikai megsemmisítést vagy használatra alkalmatlanná tételt; - a hasznosítással összefüggő értékelést; - valamint a hasznosítás és selejtezés pénzügyi elszámolásának módját. A hasznosítási és selejtezési eljárást a Társaság ügyvezetőjének kijelölése alapján a mindenkori leltározó személy végzi. A hasznosítási és selejtezési eljárást ellenőrző személy a Társaság mindenkori gazdasági igazgatója. Fenti személyek jogait és kötelezettségeit a konkrét eljárás során a Társaság ügyvezetője határozza meg. A felesleges vagyontárgyak csoportosítása A felesleges vagyontárgyak lehetnek: - immateriális javak, - tárgyi eszközök, - anyagok. A felesleges vagyontárgyak feltárása, hasznosítása A feleslegessé válás ismérvei: feleslegesnek minősül egy eszköz, ha azt a hasznosítással és selejtezéssel megbízott munkatárs megfelelő előterjesztése alapján a Társaság képviselője annak nyilvánítja. Helyes évente legalább egyszer elvégezni a készletek minősítését a leltározást megelőzően: - mely eszközök váltak feleslegessé, - melyek váltak értékesíthetetlenné? A feleslegessé vált vagyontárgyak feltárása folyamatos munka. A jogszabályok előírása szerint a felesleges eszközök és készletek feltárása, hasznosítása, illetve selejtezése a Társaság ügyvezetőjének hatáskörébe tartozik. Eladásnál a felesleges vagyontárgy térítés ellenében, meghatározott feltétel mellett értékesíthető az ügyvezető által kiválasztott körben. A térítés mértékében, az átadás időpontjában, a fizetési módban és határidőben - a pénzforgalmi előírások keretén belül - a felek állapodnak meg. Általános szempont, hogy az eladási ár a hulladékárnál magasabb legyen. A felesleges vagyontárgyak hasznosításának módját és az eladási árat mindig az ügyvezető hagyja jóvá. Értékesítés csak azonnali készpénzfizetés ellenében történhet, az eladásról számlát kell kiállítani, és a vagyontárgy csak a kifizetett számla ellenében, szállítólevéllel adható át. Leértékelt áron való értékesítés A Társaság számára megfelelő áron történő értékesítés esetén a felesleges vagyontárgyak leértékelt áron is értékesíthetőek, ehhez az ügyvezető engedélye szükséges. Az értékesítésről számlát kell kiállítani, amelyből l-l példány - a vevő, - a könyvelő, - a pénztáros, - a selejtezési bizottság példánya. Átadás térítésmentesen Az eszközöket általában akkor helyes selejtezni, - ha azokat szabályos módon nyilvánították feleslegesnek, de az értékesítési kísérlet nem járt eredménnyel; - ha azok rendeltetésszerű használatra alkalmatlanná váltak, vagyis kimerítik a selejt fogalmát; - ha a tárgyi eszközök rendeltetésszerű használat során elhasználódtak; - ha káresemény során váltak selejtté. A selejtezés nem jelent fizikai megsemmisítést, kivéve a kötelezővé tett esetek. A Társaság általában évente egyszer selejtez, de a leltározást megelőzően kötelező az e célból elkülönített, összegyűjtött eszközök selejtezését elvégezni.
237
A hasznosítás és selejtezés pénzügyi-számviteli elszámolása A leírtak alapján lebonyolított hasznosítások és selejtezések eredménye meg kell jelenjen a Társaság számvitelében. A hasznosítási és selejtezési eljárás eredményeként kapott összegek könyvelésénél, valamint az értékesített eszközök állományából való kivezetésnél a számviteli törvény előírásait kell alkalmazni. Kelt: Esztergom, 2007………………….. ………………………………… ügyvezető Jelen szabályzatot a Társaság ……………………………………-én tartott Taggyűlésén egyhangúlag elfogadta, és ………………………… határozatszámon a Határozatok Könyvébe bevezette.
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
1. sz. melléklet
SELEJTEZETT TÁRGYI ESZKÖZÖK JEGYZÉKE __________________________________________________________________________________ Nyilvántartási érték Megnevezés Bruttó érték Nettó érték Selejtté válás oka Hasznosítás módja __________________________________________________________________________________
Összesen Kelt:……………………….. Aláírások:……………………
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
2. sz. melléklet
TÁRGYI ESZKÖZÖK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT ANYAGOK JEGYZÉKE ________________________________________________________________________ Tárgyi eszköz A selejtezésből visszanyert anyagok megnevezése hasznosítás módja megnevezése mennyisége egységára értéke(Ft) ________________________________________________________________________
Összesen: Kelt: ……………………….
238
Aláírások: …………………. Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. 3. sz. melléklet a Társaság neve JEGYZŐKÖNYV készletek selejtezéséről, leértékeléséről Készült:.......... év ...........hó…. napján a …………………hivatali helyiségében. Jelen vannak: Selejtezést végző (név, beosztás): ………………………………………….. ……………………………………………… …………………………………………. ……………………………………………… Ellenőrző (név, beosztás): …………………………………………. ……………………………………………… …………………………………………. ……………………………………………… A selejtezést végző személy megállapítja, hogy jelen eljárás keretében végrehajtandó selejtezés/leértékelés engedélyezése ............................................ hatáskörbe tartozik.. A selejtezést végző, valamint az ellenőrző megtekintette az előkészített készleteket, megvizsgálta selejtezésük/leértékelésük indokoltságát. A selejtezést végző, valamint az ellenőrző 1. sz. mellékletben felsorolt készletek selejtezését, a 2. sz. mellékletben felsorolt készletek leértékelését és a 3. sz. mellékletben felsorolt készletek hulladékként kezelését javasolja. A szükséges intézkedések megtételéért (raktárra vétel, értékesítés, megsemmisítés)................................ felelős. Aláírások: ……………………………… ……………………………… A selejtezési jegyzőkönyvben foglaltakkal egyetértek, az abban felsorolt készletek selejtezését/leértékelését, illetve megsemmisítését jóváhagyom. Elrendelem a változások nyilvántartásokon történő keresztülvezetését, valamint a selejtezésből hasznosítható készletek hasznosításának végrehajtását Kelt:………………………………… …………………………………………..
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
a Társaság képviselője 4. sz. melléklet
SELEJTEZETT KÉSZLETEK JEGYZÉKE Nyilvántartási szám Megnevezés Mennyiség Egységár Érték( Ft) Selejtté válás oka Hasznosítás módja
Összesen
239
Kelt: ……………….. Aláírások: ………………. Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
5. sz. melléklet
LEÉRTÉKELT KÉSZLETEK JEGYZÉKE Nyilvántartási szám Megnevezés Mennyiség Nyilvántartási egységár/érték (Ft) Leértékelt egységár/érték (Ft) Különbség (Ft)
Összesen: Kelt: …………………. Aláírások: …………………. Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
6. sz. melléklet
A KÉSZLETEK SELEJTEZÉSÉBŐL VISSZANYERT HULLADÉKANYAGOK
Hasznosítás módja
A visszanyert anyagok _______________________________________________ megnevezése mennyisége egységára értéke
Összesen: Kelt:………………….. Aláírások:…………………
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
7. sz. melléklet
MEGSEMMISÍTÉSI JEGYZŐKÖNYV A jelen jegyzőkönyvet aláírók felelősségük tudatában kijelentik, hogy a jóváhagyott selejtezési jegyzőkönyvben szereplő alábbi eszközöket, amelyeket sem haszonanyagként, sem hulladékanyagként felhasználni, sem más módon hasznosítani vagy értékesíteni nem lehet vagy nem szabad, jelenlétükben megsemmisítették a tűzrendészeti és egészségügyi hatósági előírásoknak megfelelően: __................................_______________________________________________________________________________ Megnevezés Mennyiség Egységár Érték (Ft) Megsemmisítés
Összesen:
240
Kelt:…………………………. Megsemmisítette: …………… Hitelesítő aláírások: ………………………………. ……………………………….
…………………………. ………………………….
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
8. sz. melléklet
A leltározásnál használt nyomtatványok MSZ 8154-80 Sz. ny. 14-11 Leltárfelvételi jegy álló tömb ( tárgyi eszközök felvétele) Sz. ny. 14-12 Leltárfelvételi jegy és jegyzőkönyv közúti gépjárművek leltározásához Sz. ny. 14-13 Leltárfelvételi ív gépek, berendezések felvételére Sz. ny. 14-14 Leltárfelvételi ív tartalékmotorok felvételére Sz. ny. 14-15 Leltárfelvételi ív és összesítő gépekhez és berendezésekhez Sz. ny. 14-16 Kimutatás tárgyi eszközök hiányáról vagy többletéről Sz. ny. 14-17 Leltárfelvételi ív és összesítő gyártóeszközök felvételére Sz. ny. 14-19 Leltárfelvételi jegy készletek felvételére Sz. ny. 14-20 Készletek leltárfelvételi íve Sz. ny. 14-21 Leltárfelvételi ív és összesítő készletek felvételére Sz. ny. 14-30 Leltárfelvételi ív áru és göngyöleg felvételére Sz. ny. 14-31 Leltárfelvételi ív és összesítő áru és göngyöleg felvételére Sz. ny. 14-36 Leltárfelvételi ív Sz. ny. 14-40 Leltárfelvételi ív áru és göngyöleg felvételére Sz. ny. 14-68
241
Tárgyi eszközök egységenkénti (körzetenkénti) nyilvántartó lapja Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
9. sz. melléklet
….. ÉVI LELTÁROZÁSI UTASÍTÁS A leltározás lefolytatásának feladatait az alábbiakban határozom meg. l. A leltározás szabályszerű felvételének biztosítása érdekében a leltározás megkezdése előtt minden esetben el kell végezni a szükséges selejtezéseket. Felelős: .................................................................... Határidő: .................................................................. 2. A könyvelő(k) köteles(ek) a leltározás megkezdése előtt a készletmozgásokat a kartonokon rögzíteni, s a kartonokat lezárni. Felelős: .................................................................... Határidő: .................................................................. 3. A leltározás időszakában a raktárakat zárva kell tartani, ott semmiféle készletmozgást rögzítő adminisztráció nem végezhető. A leltározás előkészítéseként a leltározandó eszközöket a leltár időpontja előtt a készletkezelőknek kötelességük rendszerezni és csoportosítani. A leltárt megelőző utolsó bizonylatokat (bevételi, kiadási, visszavételezési) jelölni szükséges. Felelős: ……………………………………………… Határidő: ……………………………………………. 4 . A leltározás alkalmával a leltárfelvételi jegyek kiállítása kötelező. A leltár felvételének szabályosságáért, a leltározási nyomtatványok szabályszerű kiállításáért a leltározó és a leltározási bizottság tagjai felelősek. A leltározási bizonylatokon javítás csak a rontott adat áthúzásával történhet úgy, hogy a hibás adat olvasható maradjon.. Felelős: ……………………………………………. Határidő: …………………………………………... 5. A leltározás során leltározásra kerülnek…………….-i fordulónappal: a) a készletek körében: - anyagok, - munkahelyi készletek; b) az egyéb eszközök körében: - munkavállalók tartozásai, - vevők, - szállítók, - pénztár, - bankszámla, - egyéb aktívák és passzívák; c) tárgyi eszközök körében: ……………………………………………… d) az idegen tulajdonban lévő készletek körében: ……………………………………………….. 6. A leltározás kezdeti időpontja: ………………… A leltározás befejezésének időpontja: ……………. A bizonylatok leadásának határideje:……………... A leltárkiértékelés határideje: ……………………. 7. A leltározást végző személy neve, beosztása: ………………………………. A leltárellenőr neve, beosztása: ……………………………………………….. 8. A leltározás határidőben történő elvégzéséért és a leltározási bizonylatok határidőben történő leadásáért a leltárellenőr, a leltárkiértékelés határidőben való elvégzéséért pedig a könyvelő tartozik felelősséggel. 9. A leltározás eseményeit leltározási záró jegyzőkönyvben kell rögzíteni. 10. Jelen leltári utasítást a leltározási ütemterv egészíti ki, amely rögzíti a leltározás időpontjait, valamint a leltározási bizottságok személyi összetételét. Kelt: …………………………….. ………………………………….
242
a Társaság képviselője
Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. a Társaság neve
10. sz. melléklet
LELTÁROZÁSI ÜTEMTERV A leltározást..... év ............................... hó ..... napján kell megkezdeni és ..... év ............................... hó ..... napján be kell fejezni. A leltározást a következő leltározási körzetben és időpontban kell elvégezni a leltározó és leltárellenőr közreműködésével:
Leltározási körzet, megnevezése
A leltározás időpontja
A leltár kiértékelését..... év ............................... hó ..... napjáig, a záró jegyzőkönyvet ..... év ............................... hó ..... napjáig kell elkészíteni. A leltározás során jelentkező eltéréseket a könyvelésben legkésőbb..... év ......................... hó ..... napjáig rendezni kell. Eltérések miatti felelősség megállapítása: ..... év ............................... hó ..... nap. Kelt: ……………………………………. …………………………………… a Társaság képviselője
662/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Kht. Pénzkezelési szabályzatát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítése a döntést követő 8 napon belül Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. Székhely: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Adószám: 22254366-2-11 PÉNZKEZELÉSI SZABÁLYZAT Jelen Pénzkezelési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) az Ister-Granum Eurorégió Fejlesztési Ügynökség Kht. (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.), (a továbbiakban: Társaság) pénztárában és bankszámláján bonyolítandó pénzforgalom áttekinthető, ellenőrizhető és biztonságos kezelése érdekében került megfogalmazásra. A Szabályzat a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény, a pénzforgalomról, a pénzforgalmi szolgáltatásokról és az elektronikus fizetési eszközökről szóló 232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet, valamint a pénzforgalom lebonyolításáról szóló 21/2006 (XI.24.) MNB rendelkezés figyelembevételével került összeállításra. 1.) Általános szabályok
243
A Társaság házipénztárát úgy kell kialakítani és elhelyezni, hogy a pénzmegőrzés és -tárolás az előírt biztonsági követelményeknek megfeleljen, illetve a pénzkezeléssel kapcsolatos feladatok ellátását úgy kell szabályoznunk, hogy a tulajdon védelme teljes körűen biztosítva legyen. A fenti és a számvitelről szóló jogszabály előírásainak betartása érdekében a házipénztár kezelését az alábbiak szerint szabályozom: A pénztáros felelőssége kiterjed a házipénztár jogszabályi előírásoknak megfelelő működésére, elszámolási és nyilvántartási rendjének kialakítására, valamint ezek betartásának rendszeres ellenőrzésére. A pénzkezeléssel foglalkozó dolgozókkal ismertetni kell a szabályzatot, tudomásukra kell hozni, hogy a rendelkezések megszegéséért felelősséggel tartoznak. A készpénzforgalmat a házipénztár tartalmazza. A házipénztárban csak a vállalkozási folyószámlát vezető banktól – Raiffeisen Bank Zrt.-től – készpénzfizetés céljára felvett és a készpénzben befizetett összegeket lehet kezelni. Idegen pénzek és értékek a pénztárban semmilyen címen, még elkülönítve sem tárolhatók. A pénztárzárlat után a házipénztár készpénzállománya nem haladhatja meg az írásban megállapított, jóváhagyott keretet, mely összeg 50.000,- Ft. A megállapított kereten felüli összeget - ha szükséges naponta is - be kell fizetni a folyószámlára. 2.) Készpénzfizetés és készpénzfelvétel A készpénzfizetés teljesíthető: · készpénz átadásával, · az összegnek a jogosult bankszámlájára teljesített készpénz-befizetéssel, · az összegnek belföldi postautalvánnyal vagy pénzátutalási megbízással a jogosult részére való továbbításával, · az összegnek a jogosult részére kifizetési utalvánnyal történő kiutalásával (amelynek továbbítása távirati úton is történhet), · az összegnek készpénzfelvételi utalvány útján történő kifizetésével, · pénzforgalmi betétkönyv felhasználásával, · postai küldemény utánvételezésével. Készpénzfelvétel a bankszámláról: A számlatulajdonos a bankszámlája terhére kiállított készpénzfelvételi utalvánnyal, illetve az annak adatait tartalmazó levél alapján készpénzt vehet fel a számlavezető pénzintézet, illetve - külön megállapodás alapján más pénzintézet pénztáránál. 3.) Készpénzállomány A működéshez szükséges készpénz és egyéb értékek forgalmának lebonyolítására, a pénzmegőrzés és tárolás előírt követelményeinek betartására biztonságos tárolási lehetőséget kell biztosítani. A pénztáros csak valódi és forgalomban levő pénzeket (bankjegyeket és érméket) fogadhat el a befizetőtől, és kifizetést is csak ilyen pénzben teljesíthet. Nem fogadható el olyan bankjegy vagy érme, amelyről nyilvánvalóan megállapítható, hogy az nem a forgalomban természetes kopás következtében vesztett súlyából vagy sérült meg. Ha a pénztáros a neki átadott pénzek között hamis vagy hamisnak látszó bankjegyet, illetve érmét talál, azt fizetésként nem fogadhatja el, a bankjegyet vagy érmét vissza kell tartania. A befizetőt jegyzőkönyv felvétele mellett meg kell hallgatni arra vonatkozóan, hogy hol, kitől és mikor kapta a hamisítványt. Az átvett pénzről a befizetőnek elismervényt kell adni, amelyen – bankjegy esetén – fel kell tüntetni annak sorozatát és sorszámát. A hamis vagy hamisítványnak látszó pénz átvételéről készült jegyzőkönyvet a pénzzel együtt át kell adni a banknak. A bank a lefolytatott vizsgálat eredményéről a Társaságot és a befizetőt is tájékoztatja. 4.) A pénzkezeléssel kapcsolatos feladatok Pénztáros A pénztárosi teendőket kapcsolt munkakörben külön megbízással kijelölt személy láthatja el – Társaságunknál ezzel a feladattal az ügyvezető az adminisztratív ügyintézőt bízza meg -, helyettesítéséről egyedileg kell gondoskodni. Nem lehet pénztáros, vagy helyettes olyan dolgozó, akinek munkaköre a pénztárosi teendőkkel összeférhetetlen. Ebből a szempontból összeférhetetlennek kell tekinteni a könyvelési, bérelszámolási, anyagbeszerzési dolgozókat, akik utalványozási, vagy ellenőrzési joggal vannak megbízva, a beosztásuk miatt a házipénztárral kapcsolatban ügyintézői tevékenységet látnak el. A házipénztárt a pénztáros önállóan, teljes anyagi felelősséggel kezeli. Ezt a tényt a pénztárossal munkakörének elfogadásakor, írásban nyilatkozattal kell elismertetni. A pénztáros csak büntetlen előéletű személy lehet.
244
A pénztáros fő feladata a pénztárban tartott készpénz előírás szerinti kezelése és megőrzése, valamint a pénztárral kapcsolatos nyilvántartások és elszámolások vezetése, továbbá egyéb értékek (pl. bélyegek, értékjelzéssel ellátott nyomtatványok stb.) és a szigorú számadású nyomtatványok kezelése és megőrzése. A pénztáros nem bízható meg a szigorú számadású nyomtatványok érvényesítésével. A pénztáros az utalványozóval és a pénztári ellenőrrel azonos személy nem lehet, a pénztári ellenőrzés feladatát az utalványozó is elláthatja. Két vagy több személy egy időpontban közösen ugyanazt a pénztárt még kivételesen - kisegítésképpen - sem kezelheti. Pénztári ellenőrzés A pénztári ellenőr a pénztári ellenőrzést, a pénztárzárást követő öt (5) munkanapon belül köteles végrehajtani. A pénztári ellenőr feladata a bizonylatok alaki és tartalmi ellenőrzése, valamint a pénztárjelentés helyességének és a kimutatott pénzkészlet meglétének, egyezőségének ellenőrzése. A pénztári ellenőr csak büntetlen előéletű személy lehet. Az ellenőrzés során ellenőrizni kell, hogy a pénztárjelentésben szereplő adatok megegyeznek-e az alapbizonylaton kiállított adatokkal. Az alapbizonylatokat minden esetben utalványoztatni kell. A kiadási bizonylathoz minden esetben csatolni kell az utalványozott alapbizonylatot. A pénztári számadások, valamint a kimutatott pénzkészlet meglétének ellenőrzése utólagos. A pénztári ellenőr feladatait kapcsolt munkakörben e feladattal megbízott személy látja el.
5.) Utalványozás A pénztárból kifizetéseket csak előzetes utalványozás után teljesíthet a megbízott. Utalványozók azok a személyek, akik a kiadások kifizetését, a bevételek beszedését vagy elszámolását elrendelhetik. Utalványozási joggal az ügyvezető külön írásbeli felhatalmazással ruházhat fel dolgozókat. A felhatalmazás kiterjed arra is, hogy mely kifizetések utalványozására vonatkozik. A Társaságnál - általános utalványozási joggal az ügyvezető rendelkezik; - korlátozott utalványozási joga (50. 000,-Ft összeghatárig) a gazdasági igazgatónak is van; - korlátozott utalványozási joga írásban meghatalmazott dolgozóknak is lehet. Az utalványozó felelős: az utalványozás indokoltságáért, az utalványozott anyag vagy eszköz mennyiségének, illetve a forint összegének szükségességéért, az utalványozási bizonylat szabályos kitöltéséért. 6.) A bankszámlán történő pénzforgalommal kapcsolatos feladatok A társaság pénzeszközeit - készpénzben történő fizetések kivételével - a Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett bankszámlán tartja, pénzforgalmát azon keresztül bonyolítja, s bankszámlaszerződéssel rendelkezni. A bankszámláról egyenlíti ki tartozásait, ill. ezekre folynak be követelései. Bankszámláról való rendelkezése a cégjegyzékbe bejegyzett, illetőleg bejegyzésre bejelentett teljes vagy rövidített név szerinti használata, valamint a banki aláírási kartonon bejelentett személy aláírása szükséges. Ezek a személyek Társaságunknál az ügyvezető és a gazdasági igazgató Amennyiben a Társaság több pénzintézettel kötne bankszámlaszerződést, úgy az új bankszámla nyitásáról a könyvelést végző személyt és az illetékes adóhatóságot is haladéktalanul tájékoztatni kell. A megbízott könyvelő a pénzmozgással járó gazdasági eseményeket – így a banki műveleteket – a Társaság analitikus nyilvántartásaiban rögzíteni. Ezért a banki műveletekről érkező kivonatot a pénzügyeket vezető személy aláírásával igazolja, ezzel is biztosítva a folyamatos áttekinthetőséget, ami megfelel a gazdasági esemény rögzítésével kapcsolatos törvényi és tulajdonosi elvárásoknak. 7.) Pénzintézeti fizetési módok Ha jogszabály a pénztartozás kiegyenlítésének módját kötelezően nem írja elő, a felek a fizetési módban szabadon állapodhatnak meg. A pénzintézeti elszámolásokat a Társaság átutalással teljesíti. Ha a bankszámlán levő pénzügyi fedezet valamennyi esedékes rendelkezés teljesítését nem teszi lehetővé, a pénzintézet a megbízásokat a fedezet erejéig - a szokásos banki gyakorlatnak megfelelően – legjobb belátása szerinti sorrendben teljesíti.
245
Amennyiben a bankszámlán a Társaság által benyújtott pénzforgalmi megbízás teljesítéséhez szükséges fedezet nem áll rendelkezésre, a pénzintézet a megbízást nem teljesíti és jogosult a megbízásra vonatkozó dokumentációt teljes egészében visszaküldeni. A bankszámlát terhelő rendelkezések teljesítése szempontjából érkezésen a megbízásnak a terhelendő bankszámlát vezető pénzintézethez érkezését kell érteni. A számlatulajdonosnak a pénzforgalmi megbízást az erre a célra rendszeresített formanyomtatványokon kell megadnia. 8.) Pénzforgalmi szabályok csődeljárás, felszámolási eljárás esetén Csődeljárás esetén a fizetési haladékot tartalmazó végzés közzétételének napjától a fizetési haladék lejártáig a pénzintézet a csődeljárás alatt álló számlatulajdonos bankszámlájáról bankszámlák közötti elszámolást csak átutalással teljesíthet. A fizetési haladék tartama alatt is köteles azonban a pénzintézet befogadni, illetve teljesíteni a követelések érvényesítése érdekében végrehajtható bírósági és közigazgatási határozat alapján benyújtott azonnali beszedési megbízást. Felszámolási eljárás esetén a bankszámla elnevezését “fa.” Kiegészítéssel kell megjelölni. A bankszámla felett az igazolt felszámolók által bejelentett aláírók “felszámolás alatt” toldattal ellátott megjelöléssel rendelkeznek. Ha a társaság csődeljárás, illetőleg felszámolási eljárás alá kerül, az eljárás közzététele után 5 munkanapon belül köteles a választása szerinti második és további pénzforgalmi bankszámlájára vonatkozó bankszámlaszerződést felmondani, az azokon lévő egyenlegeket egyidejűleg az általa választott pénzforgalmi bankszámlára átutalni.
9.)A házipénztár kialakítása és működése, pénzmegőrzés és -tárolás A napi készpénzforgalom kezelése érdekében házipénztárat kell kialakítani és működtetni. A házipénztár nyitvatartási ideje az adott napi munkaidő időtartamával egyezik. A napi készpénzforgalom megállapításánál a munkabér- és a munkabér jellegű kifizetéseket nem kell figyelembe venni. A pénztárban lévő készpénz megőrzéséről páncélkazettában való tárolással kell gondoskodni. A páncélkazettát és kulcsának első (eredeti) példányát a pénztáros őrzi és kezeli. A pénztári (páncélkazetta) kulcsok másodpéldányát az ügyvezető, az eredeti kulcs kezelője által lepecsételt és aláírt zárt borítékban köteles biztonságosan megőrizni. Tilos a páncélkazetta eredeti és másolati kulcsát olyan helyen tartani, ahol ahhoz illetéktelen személy hozzáférhet. Amennyiben a pénztáros a munkahelyét –akár csak rövid időre is – elhagyja, köteles a páncélkazettát bezárni és a kulcsot magánál tartani. A pénztári kulcsokról a gazdasági vezetőnek olyan nyilvántartást kell vezetnie, melyből bármikor megállapítható, hogy a kulcsok mikor, milyen alkalommal, meddig és kinél voltak. A kulcsok átvételét az átvevő aláírásával igazolja. Ha pénztári kulcs eltörik, vagy elveszik, azt a pénztáros köteles haladéktalanul jelenteni a gazdasági igazgatónak, aki a szükséges intézkedést megteszi. 10.) A pénzszállítás szabályai és egyéb rendelkezések: A pénznek a kifizetőhelyre történő szállításánál a következő szabályokat kell alkalmazni: - 100.000.- Ft-ig 1 fő - 100.000.- - 500.000.- Ft-ig 2 fő - 500.000.- - 3.000.000.- Ft-ig 3 fő - 3.000.000.- Ft felett 2 fő és csak gépkocsival szabad a pénzt szállítani. Riasztó jelzést adó pénzszállító táska használatánál: - 1.000.000.- Ft-ig 1 fő - 1.000.000.- - 3.000.000.- Ft-ig 2 fő - 3.000.000.- Ft felett csak gépkocsival szabad pénzt szállítani. A készpénz felvételével és szállításával megbízott dolgozók felelősek az általuk átvett készpénzért. A pénz felvételével és szállításával megbízott dolgozók felelőssége addig tart, amíg a pénzt a házipénztárban, illetve bankban vagy a jogosult címzettnek át nem adják. 11.) A pénztári nyilvántartás vezetése A pénztárosnak minden befizetést és kifizetést, felmerülésük sorrendjében, pénztárjelentésbe kell feljegyeznie.
246
A pénztári nyilvántartás céljára szigorú számadású nyomtatványnak minősülő időszakos pénztárjelentést kell alkalmazni. A pénztári nyilvántartásban elszámolt kiadási és bevételi tételek bizonylatain az elszámolás tényét feltüntető és el nem távolítható jellel meg kell jelölni. Havonta egy alkalommal pénztárzárást kell készíteni. Pénztárzáráskor meg kell állapítani a pénztárban lévő készpénzállományt és címletenkénti bontásban rögzíteni kell a záró pénzkészletet. A pénztárosnak a záró pénzkészlet helyességét aláírásával igazolnia kell a pénztárjelentésen, melynek tényét a pénztári ellenőr ugyancsak aláírásával köteles igazolni. Ha a záró pénzkészlet egyeztetésekor eltérés mutatkozik, még a pénztárzárás során fel kell deríteni annak okát, és aznap rendezni kell. Amennyiben hiány mutatkozik, a pénztárosnak azt be kell fizetnie, amennyiben pedig többlet, akkor azt be kell vételezni. Ez esetekben jegyzőkönyv felvétele kötelező. Ha a pénztárost bármely okból helyettesíteni kell, vagy ha a pénztáros beosztásából végleg távozik, pénztárzárlatot kell készíteni. A pénztárzárlat alkalmával a pénztári nyilvántartásokat le kell zárni. A pénztárzárlat után a pénzt, értékeket, bizonylatokat és nyilvántartásokat át kell adni a pénztáros helyettesnek vagy az új pénztárosnak, aki az átvétel alkalmával azok helyességéről köteles meggyőződni. A pénztárzárlatnál, valamint a pénztár átadásnál az átadónak, átvevőnek jelen kell lenni, illetve az átadó akadályoztatása esetén a gazdasági igazgatónak kell jelen lenni az átadásnál. A pénztárzárlatnál, valamint az átadásnál jegyzőkönyvet kell készíteni. a) A pénztári bevételek és kiadások bizonylatolása A befizetésekről és kifizetésekről szabványbizonylatot kell kiállítani. A bizonylattömbök szigorú számadású nyomtatványok, tehát ennek megfelelően kell őket nyilvántartani. A bizonylatok felhasználásának ellenőrzése érdekében csak folyamatos sorszámmal ellátott bizonylattömböket szabad felhasználásra kiadni. A pénztáros a be- és kifizetések sorrendjében éves sorszámmal köteles a bizonylatokat ellátni. Ezt a számot a pénztárjelentésben szerepeltetni kell. A bevételi (amennyiben szükséges) és a kiadási bizonylathoz minden esetben csatolni kell az utalványozott alapbizonylatot. Kifizetésre utalványozás nélküli összeg nem kerülhet. A pénztárbizonylatokat értelemszerűen, tintával kell kitölteni (számmal és betűvel is kiírni az összeget), az üres sorokat kihúzni. Egy bizonylatra csak annyi tétel kerülhet, ahány sor azon szerepel. Ha több tétel kerül kifizetésre, az alapbizonylatokat összesíteni kell. Pénztárbizonylaton a mellékletek számát minden esetben fel kell tüntetni. A kifizetést a pénztáros aláírásával, a pénz átvételét a felvevő teljes nevének kiírásával igazolja. A pénztárban ideiglenes jelleggel sem lehet elismerendő nyugta (úgynevezett bon). A pénztáros (a Társaság alkalmazottain kívül) csak személyazonossági igazolvány felmutatása alapján fizethet, ilyen esetben a bizonylaton fel kell tüntetni a pénzt felvevő személyi igazolványának számát. Ha a pénz felvételére jogosult nem személyesen jelenik meg, megbízottja részére az összeg csak szabályszerűen kiállított meghatalmazás ellenében fizethető ki. A meghatalmazást a kiadási pénztárbizonylathoz kell csatolni. Megbízott részére történő rendszeres kifizetéseknél visszavonásig érvényes meghatalmazás is adható. Ezekről a pénztáros köteles külön nyilvántartást vezetni, és a kiadási bizonylat szövegrovatában hivatkozni kell a nyilvántartási számra. A bevételezési bizonylatot három példányban kell kiállítani, az első példányi könyvelésé, a második a befizetőé, a harmadik pedig a tömbben marad. A kiadási bizonylatot két példányban kell kiállítani, az első példány a könyveléssé, a második a tömbben marad. Mindkét bizonylatról kiállított tömböket a pénztáros őrzi. Az elrontott bizonylatot minden esetben át kell húzni, és rá kell vezetni a „RONTOTT” feliratot. b) Elszámolásra kiadott összegek nyilvántartása Pénzt elszámolásra csak az alábbi célokra lehet kiadni: - beszerzésre, - szolgáltatás igénybevételére, - kiküldetési költségre, - kisebb kiadásokra (reprezentációs költség, postaköltség stb.), - egyéb, nem átutalással történő kötelezettségek teljesítése. Az elszámolásra kiadott összeg nem haladhatja meg a cél eléréséhez indokoltan szükséges mértéket. Elszámolásra pénzt csak személyre szólóan, az arra feljogosított személyek utalványozása és csak olyan bizonylat alapján lehet kifizetni, mely bizonylaton az összeg rendeltetése és az elszámolás véghatárideje is fel van tüntetve. Ha ugyanaz a személy elszámolásra újabb összeget vesz fel, a korábban felvett összeggel - az új összeg felvétele előtt - akkor is el kell számolnia, ha az annak elszámolására kikötött véghatáridő még nem érkezett el. A befizetendő és felveendő összeget nem lehet egymással szemben beszámítani. Újabb összeget elszámolásra kiutalni csak akkor lehet, ha az elszámolásra kiadott összegeket nyilvántartó személy igazolja, hogy a pénz felvevőjének - a házipénztárral szemben - elszámolatlan tétele nincs. Az elszámolásra kiadott összegekről nyilvántartást kell vezetni, melynek a következő adatokat kell tartalmaznia:
247
a pénzt felvevő dolgozó neve, a pénz felvételének időpontja, kiadási pénztárbizonylat száma, tétel sorszáma, a felvétel jogcíme (anyagvásárlás, üzemanyag-költség stb.), az elszámolásra felvett összeg, az elszámolás határideje, az elszámolás tényleges időpontja, a ténylegesen felhasznált összeg, a bevételi bizonylat sorszáma. Ha az elszámolásra kötelezett a kitűzött véghatáridőig nem számol el, a pénztáros köteles ezt a gazdasági igazgatónak haladéktalanul jelezni. c)
Szigorú számadású nyomtatványok Szigorú számadású nyomtatványokat nyilvántartásba kell venni: - Pénztárjelentés - Kiadási pénztárbizonylat tömbök, - Bevételezési pénztárbizonylat tömbök, - Szabadságengedély - Útnyilvántartás - továbbá amit jogszabály, vagy a társaság vezetője annak nyilvánít. A szigorú számadású nyomtatványokat nyilvántartásba kell venni, és a beszerzés bizonylatának másolatát a nyilvántartással együtt meg kell őrizni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell a beszerzés idejét, a tömbök sorszámát, az igénybevétel és leadás dátumát, valamint az igénybevevő aláírását.
d) Készpénzfelvételi utalványok füzete Az igénybe vett készpénzfelvételi utalványtömbről részletes nyilvántartást kell vezetni. A nyilvántartásnak tartalmaznia kell - a tömbben lévő csekkről sorszámonként külön-külön - a pénzfelvétel jogcímét (munkabér, vegyes stb.) összegét, az utalványozók aláírását, a felvétel dátumát, a banki terhelés keltét és a pénzfelvevő aláírását. Az elrontott bizonylatot, illetve csekket minden esetben át kell húzni, és rá kell vezetni a „RONTOTT” feliratot. e) A valutakezelés és nyilvántartás rendje A valutapénztárban csak a vállalkozási folyószámlát vezető Raiffeisen Bank Zrt. Banktól, készpénzfizetés céljára felvett és a készpénzben befizetett összegeket lehet kezelni. A Társaság jelenleg mind forint, mind deviza alapú folyószámlával rendelkezik. Amennyiben forint alapú folyószámláról történik a készpénzfelvétel, úgy az ott felvett összeg átváltása kizárólag hivatalos valutaváltó helyen lehetséges. Idegen pénzek és értékek a valutapénztárban semmilyen címen, még elkülönítve sem tárolhatók. 12.) A vevői és szállítói számlák kezelése A Társaság az általa teljesített szolgáltatás nyújtásáról számlát bocsát ki, melyekre a bizonylatokra vonatkozó rendelkezéseket, valamint az általános forgalmi adóról szóló törvény tartalmi és alaki előírásait kell alkalmazni, ezek szigorú számadás alá vont bizonylatok. A számlákon szerepeltetni kell továbbá, hogy hány példányban készült, minden példány sorszámát. Vevői számlákat a szükséges példányban az ügyvezető vagy az erre kijelölt személy, Társaságunknál a gazdasági igazgató készíti el. A számlákat az ügyvezető, vagy a gazdasági igazgató köteles aláírásával hitelesíteni. Az ügyvezető külön utasításban adja ki, hogy ki jogosult a számlát aláírni. Ezen utasítást a vevők részére – külön kérésre nyilvánosságra kell hozni. A szállítói számlák - a készpénzes fizetések kivételével - postán érkeznek a Társasághoz. A számlák a szállítóktól személyesen is átvehetők. A szállítói számlákat az ügyvezető vagy - utalványozási joga erejéig – a gazdasági igazgató saját kézjegyével látja el, ezzel eleget tesz az utalványozás feladatának. Az aláírás a bizonylat jobb felső sarkán történik.(Ez az aláírás későbbi egyszerűbb fellelhetősége miatt kerül meghatározásra.) A Társaság könyvelését külsős cég – a Strigónium Zrt. – megbízott munkatársa végzi a saját szabályzatuk alapján. Az analitikus nyilvántartások szabályszerű vezetéséért a Társaság által megbízott könyvelő a felelős. A könyvelés alapját képező bizonylatokat, szerződéseket, dokumentumokat, bankkivonatokat a megbízott könyvelőnek a Társasághoz történő beérkezés másnapján – mivel minden költség azt az időszakot terheli, amelyben felmerült - , de legkésőbb minden hónap 5-ig kézhez kell kapnia.
248
Záró rendelkezések 1. Jelen szabályzat az elfogadása napján lép hatályba. 2. Az előírt szabályok megsértéséért való felelősségre a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) általános felelősségi szabályait, illetve ezen túlmenően a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény (Btk.), és szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvényben meghatározott felelősségi szabályokat kell alkalmazni. Kelt:……………………………….. ……………………………………….. a Társaság ügyvezetője Jelen szabályzatot a Társaság ……………………………………-én tartott Taggyűlésén egyhangúlag elfogadta, és ………………………… határozatszámon a Határozatok Könyvébe bevezette.
663/2007. (IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja a Bajcsy Zs. u. 14. alatt működő Szent István Strandfürdő és az intézmény által üzemeltetett Esztergom-Kertváros, Tópart utcában található Palatinusz-tófürdő (a továbbiakban: tófürdő) időszaki beszámolóját a bevételeiről és látogatottságáról. Az összehasonlítás a 2006. január 1-jétől 2006. augusztus 31-ig, valamint a 2007. január 1-jétől 2007. augusztus 31-ig terjedő időszakokat mutatja be. A beszámoló alapján megállapító, hogy a tófürdő üzemeltetésének átvétele pénzügyi és gazdasági szempontból önkormányzatunk számára rendkívül előnyös volt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követő 10 napon belül Szakmai és pénzügyi beszámoló a Szent István Strandfürdő és a Palatinus-Tófürdő működéséről. Szent István Strandfürdő bevételei és látogatottsága a 2006. és 2007. években Időszak/Megnevezés
Bevételek (Ft) Összesen
Strand
2006.01.01-.08.31
17 693 594
17.693.594
2007.01.01-08.31
36 120 357
18 031 379
Változás (%)
104,1
1,9
2006.06.01-.08.31
12 203 344
12 203 344
2007.06.01-.08.31
28 148 260
10 059 282
Változás (%)
130,7
-17,6
Látogatottság (fő) Tófürdő
Összesen
Strand
41 784
41 784
85 578
32 740
-
104,8
-21,6
-
25 727
25 727
69 861
19 305
171,7
-24,9
18 088 978
18 088 978 -
Tófürdő
52 838
50 556
A Strandfürdő bevétele az év 1-8 hónapjában az előző év azonos időszakához viszonyítva kismértékű 1,9 %- os emelkedést mutat. A szezonális (június- július- augusztus) összehasonlításban a bevételek 17,6 %- os csökkenést mutatnak. Sajnos a vendégforgalom tekintetében az év 8 hónapjában 21,6 %- os, a szezonális összehasonlításban 24,9 %os visszaesés tapasztalható. A jelentős csökkenést négy tényező váltotta ki: - a város és térsége fürdőkultúrájának fejlődése (forgalom elszívó hatás) - a Szent István Strandfürdő általános karbantartási és felújítási munkálatainak hiánya - a rekonstrukciós pályázatok sikertelensége - a 60 %- os belépőjegyár emelés A Palatinus-Tófürdőt az Önkormányzat 15 év után intézményi működésbe adta.
249
A márciusi testületi döntés után nagyon kevés idő maradt a Tófürdő május 19-i nyitásáig. Nulláról induló struktúrát kellett felépíteni, engedélyeztetés, szabályzatok létrehozása, személyi feltételek megteremtése, anyag- és gépbeszerzés, karbantartási és felújítási munkálatok ….Az ÁNTSZ nyitáskor jelezte, hogy a Tófürdőben a 273/2001.(XII.21.) korm. rend. értelmében a WC-k számát növelni kell, és gondoskodni kell a fürdőzők zuhanyozási lehetőségéről. Az idő rövidsége és az anyagi ráfordítás hiánya miatt ez 2007- ben nem teljesült. 2008. évben csak a hiánypótlás esetén kapunk nyitási engedélyt. A Tófürdő iránti igényt az 52.838 fő látogató bizonyította, a 18 M. Ft-os bevétel a kiadások 6,4 M Ft. levonása után 11,6 M Ft. fedezetet nyújt a szociális ellátottság javítására. Esztergom, 2007. 09. 10. Melléklet: Felújítási és korszerűsítési javaslat 2008 évre Tisztelettel: Heer Lajos igazgató PA LA TINUS Z- T Ó F Ü R D Ő Esztergom-kertváros Felújítási és korszerűsítési javaslata 2008. évre 1. KONTÉNERES WC CSOPORT, PÉNZTÁR A főbejáratnál működő jelenlegi konténeres WC csoport női részlege alulméretezett, állandó sorban állást „eredményez” a főbejárati területen. A kapacitás nem felel meg a szabályozás szerinti követelményeknek. A 3 db konténer többszöri átépítés – javítás ellenére – a természetes avulás következményeként – jelentős felújításra és átalakításra szorul. A 3 db konténer felújítása mellett 2 db új konténerrel való bővítést javasolunk (1 db női WC konténer és 1 db iroda-öltöző konténer) Költségek: 3 db konténer felújítása 750.000,- Ft+ÁFA 2 db új konténer 3.000.000,- Ft+ÁFA 2. ÚJ LÉPCSŐ ÉPÍTÉSE A főbejárati területen lévő WC bejáratok ellentétes oldalra a tereprézsű felőli oldalra kerülnek. A rézsűn egy új lépcső, valamint egy burkolt előtér készül. Költség:
180.000,- Ft+ÁFA
3. PARTMENTI SZEGÉLYEZÉS A strand homokos és füves területének elválasztására 150 fm épített szegély kiépítését javasoljuk. A partiföveny kialakításához homokfeltöltés szükséges Költség:
- szegély építés - homok
450.000,- Ft+ÁFA 300.000,- Ft+ÁFA
4. ZUHANYOZÓ ÁLLÁSOK KIÉPÍTÉSE 4 db kültéri zuhanyozó építése szükséges (jelenleg nincs zuhanyozási lehetőség), állásonként felnőtt, gyermek zuhannyal és lábmosóval. A felhasznált víz az ivóvízhálózatra csatlakozással biztosítható. A szennyvíz elvezetése a jelenlegi rendszerbe átemelve a Tópart utcai hálózatba csatlakozva biztosítható. Költségek:
-zuhanyállások, vízvezeték építés -csatornázás (nyomott vagy vákuumos rendszer)
1.250.000,- Ft+ÁFA 1.800.000,- Ft+ÁFA
5. FŐBEJÁRAT KORSZERÜSÍTÉSE A Tófürdő főbejárata nem alkalmas a vendégek fogadására mert összekeveredik a kifelé és befelé irányuló forgalom. A bejárati kapu és kerítés átépítése szükséges. Kétszárnyú bejárati kapu és kijárati forgóajtó kialakításával levezethető a vendégforgalom. Költségek: - kétszárnyú kapu 200.000,- Ft+ÁFA - forgóajtó 220.000,- Ft+ÁFA
250
- kerítés
160.000,- Ft+ÁFA
6. KÖLTSÉG ÖSSZESÍTÉS - konténerek - lépcső építés - szegélyezés, homok - zuhanyállások (víz, csatorna) - kapu, forgóajtó Összesen:
3.750.000,- Ft+ÁFA 180.000,- Ft+ÁFA 750.000,- Ft+ÁFA 3.050.000,- Ft+ÁFA 580.000,- Ft+ÁFA 8.310.000,- Ft+ÁFA
664/2007. (IX.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat 2008. évi költségvetési rendeletében - a határozat mellékletét képező felújítási és korszerűsítési javaslat alapján - bruttó 10 M Ft-ot biztosít az Esztergom-Kertváros, Tópart utcában található Palatinusz-tófürdő korszerűsítésére és felújítására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban szereplő összeg fedezetének tervezéséről az Önkormányzat 2008. évi költségvetési rendelet, tervezett beruházási előirányzatok terhére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a fedezete biztosítására a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje PA LA TINUS Z- T Ó F Ü R D Ő Esztergom-kertváros Felújítási és korszerűsítési javaslata 2008. évre 1. KONTÉNERES WC CSOPORT, PÉNZTÁR A főbejáratnál működő jelenlegi konténeres WC csoport női részlege alulméretezett, állandó sorban állást „eredményez” a főbejárati területen. A kapacitás nem felel meg a szabályozás szerinti követelményeknek. A 3 db konténer többszöri átépítés – javítás ellenére – a természetes avulás következményeként – jelentős felújításra és átalakításra szorul. A 3 db konténer felújítása mellett 2 db új konténerrel való bővítést javasolunk (1 db női WC konténer és 1 db iroda-öltöző konténer) Költségek: 3 db konténer felújítása 750.000,- Ft+ÁFA 2 db új konténer 3.000.000,- Ft+ÁFA 2. ÚJ LÉPCSŐ ÉPÍTÉSE A főbejárati területen lévő WC bejáratok ellentétes oldalra a tereprézsű felőli oldalra kerülnek. A rézsűn egy új lépcső, valamint egy burkolt előtér készül. Költség: 180.000,- Ft+ÁFA 3. PARTMENTI SZEGÉLYEZÉS A strand homokos és füves területének elválasztására 150 fm épített szegély kiépítését javasoljuk. A partiföveny kialakításához homokfeltöltés szükséges Költség: - szegély építés 450.000,- Ft+ÁFA - homok 300.000,- Ft+ÁFA 4. ZUHANYOZÓ ÁLLÁSOK KIÉPÍTÉSE 4 db kültéri zuhanyozó építése szükséges (jelenleg nincs zuhanyozási lehetőség), állásonként felnőtt, gyermek zuhannyal és lábmosóval. A felhasznált víz az ivóvízhálózatra csatlakozással biztosítható. A szennyvíz elvezetése a jelenlegi rendszerbe átemelve a Tópart utcai hálózatba csatlakozva biztosítható. Költségek: -zuhanyállások, vízvezeték építés 1.250.000,- Ft+ÁFA -csatornázás (nyomott vagy 1.800.000,- Ft+ÁFA vákuumos rendszer) 5. FŐBEJÁRAT KORSZERÜSÍTÉSE
251
A Tófürdő főbejárata nem alkalmas a vendégek fogadására mert összekeveredik a kifelé és befelé irányuló forgalom. A bejárati kapu és kerítés átépítése szükséges. Kétszárnyú bejárati kapu és kijárati forgóajtó kialakításával levezethető a vendégforgalom. Költségek: - kétszárnyú kapu 200.000,- Ft+ÁFA - forgóajtó 220.000,- Ft+ÁFA - kerítés 160.000,- Ft+ÁFA 6. KÖLTSÉG ÖSSZESÍTÉS - konténerek 3.750.000,- Ft+ÁFA - lépcső építés 180.000,- Ft+ÁFA - szegélyezés, homok 750.000,- Ft+ÁFA - zuhanyállások (víz, csatorna) 3.050.000,- Ft+ÁFA - kapu, forgóajtó 580.000,- Ft+ÁFA Összesen:
8.310.000,- Ft+ÁFA
665/2007. (IX. 20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom-Kertváros, Tópart utcában található Palatinusz-tófürdő nyitva tartását május 15-től szeptember 15-ig hétvégenként 8 órától 20 óráig határozza meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az intézmény értesítésére a döntést követő 15 napon belül a nyitva tartás bevezetésére 2008. május 15.
666/2007. (IX. 20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Európai Gazdasági Térség Finanszírozási Mechanizmus, valamint a Norvég Finanszírozási Mechanizmus keretében kiírt, „Gyermek és Ifjúság” címet viselő pályázaton a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. „Integrált helyi ifjúsági és tanácsadó központ kialakítása” címen benyújtandó pályázatát támogatja. A beruházás összköltsége: 75.367.647 Ft, a szükséges önerő: 11.305.147 Ft, melyből 9.044.118 Ft – természetbeni (ingatlan), 2.261.030. Ft pénzbeni, a megpályázható összeg: 64.062.500 Ft. Felkéri a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht.-t a pályázat elkészítésére és határidőben történő benyújtására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 982 helyrajzi számú 782 m2 nagyságú, a 983 helyrajzi számú 2196 m2 nagyságú, a 984/1 helyrajzi számú 1375 m2 nagyságú és a 984/2 helyrajzi számú 1442 m2 nagyságú beépítetlen földterület megjelölésű Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában álló ingatlanok tulajdonjogát ingyenesen átruházza „Integrált helyi ifjúsági és tanácsadó központ” kialakítás céljából a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. részére. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a Polgármestert az ingyenes tulajdonjog átruházásáról szóló szerződés aláírására. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő pályázat benyújtásához szükséges önrészt, 2.261.030 Ft-ot, a 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6/A melléklet általános tartalék sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására, 2007. szeptember 24. a szerződés aláírására, 2007. október 30. 667/2007. (IX.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállításról szóló 2004. évi XXXIII. törvény 6. §-a alapján úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képező, az Esztergom Város helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásainak ellátására vonatkozó pályázati felhívás szövegét elfogadja. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert az 1. pontban szereplő pályázati felhívás megjelentetésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázati felhívás megjelentetésére, 2007. október 15. a szerződés aláírására, 2007. december 19. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS
252
Esztergom Város helyi menetrend szerinti személyszállítási szolgáltatásainak ellátására Kiíró: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 667/2007.(IX.20.) esztergomi öh. határozata alapján Az eljárás tárgya, illetőleg mennyisége: Esztergom Város közigazgatási területén helyi menetrend szerinti autóbuszközlekedés üzemeltetése. Pályázhatnak: jogi személyek, gazdasági társaságok, közhasznú társaságok, egyéni vállalkozók. A pályázati dokumentáció beszerzésének határideje: 2007.12.17. 12.00 óra Dokumentáció díja: 100.000 Ft bruttó összeg. Fizetés feltételei és módja: a felhívás ellenértékét a pályázó átutalással teljesítheti a Raiffeisen Bank Zrt.-nél vezetett 12025000-00170092-00100008 számlaszámra. A rendelkezésre bocsátás módja: a pályázati felhívás Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Polgármesteri Kabinetjén vehető át személyesen hétfőtől – csütörtökig 8.00-tól 16.00-óráig, pénteken 8.00-tól 12.00 óráig, illetve kérésre postai úton kerül megküldésre a pályázó részére, amennyiben az ellenérték megtérítését pályázó igazolja. Az eljárásban való részvétel feltétele a pályázati felhívás megvásárlása. A szerződés maghatározása: közszolgáltatási szerződés A szerződés időtartama: 1 év, 2007.12.20. – 2008.12.19. A teljesítés helye: a város közigazgatási területe Alkalmassági követelmények: - a pályázó jogképességének igazolása, - ajánlattételi határidő lejártától számított, 60 napnál nem régebbi valamennyi – cégkivonat szerinti – számlavezető pénzügyi hitelintézet nyilatkozata az alábbi tartalommal: - nem volt 30 napnál hosszabb sorbanállás az elmúlt 1 évben, valamint a számlanyitás időpontjának igazolása, - a pályázó 2006. évi mérleg - és eredmény - kimutatása. (a negatív mérleg hiányának igazolása céljából), - a pályázati határidő lejártát megelőző 60 napnál nem régebbi cégkivonat, eredeti vagy hiteles másolati példánya, a tevékenységi kör meglétének igazolása céljából. A pályázat benyújtásának határideje: 2007.12.17. 12.00 óra Benyújtásának címe: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, Polgármesteri Kabinet (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) Az eredményhirdetés tervezett időpontja: 2007.12.19. 09.00 óra A szerződéskötés tervezett időpontja: 2007.12.19. 12.00 óra. A szolgáltatás megkezdésének határnapja: 2007. 12.20. A pályázattal kapcsolatos kiegészítő tájékoztatás az alábbi címen kérhető: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala Dr. Marosi György jegyző (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) A pályázatra és a tevékenységre vonatkozó előírások: - a személyszállítást a közlekedési előírásoknak megfelelő műszaki állapotú autóbuszokkal kell elvégezni, - az autóbuszokat arra alkalmas telephelyen kell tárolni, - a pályázónak vállalnia kell a szolgáltatáshoz szükséges autóbuszok, autóbuszvezetők, egyéb technikai és személyzeti feltételek biztosítását az aktuális jogszabályi rendelkezésekkel összhangban.
253
-
-
-
-
-
az autóbuszoknak kötelezően meg kell felelni az érvényes műszaki előírásoknak, melyeket dokumentumokkal kell igazolni (forgalmi engedély, zöldkártya, kötelező felelősségbiztosítás). a szolgáltatói, illetve az ellátásért felelős szolgáltatói jogosultság és kötelezettségek: a szolgáltatást érintő legfontosabb eseményekről a szolgáltató megbízó felé értesítési kötelezettséggel tartozik. a szolgáltatás zavartalan biztosítása érdekében nyilatkozat csatolása szükséges arról, hogy a szolgáltató rendelkezik megfelelő számú saját, vagy bérelt autóbusszal. az Önkormányzat a nyertes pályázóval közszolgáltatási szerződést köt 1 éves időtartamra. A felek megállapodnak abban, hogy a szerződést érvényben lévő időtartama alatt negyedévente felülvizsgálják, és a szükséges módosításokat, pontosításokat elvégzik. Felmondással élhet mindkét fél írásban, 3 hónap felmondási idővel. a szolgáltató a teleülésen helyi menetrend szerinti személyszállítóként kizárólagosságot élvez, de a településen áthaladó helyközi autóbuszok nem zárhatóak ki a közlekedésből. a szolgáltató a menetrendszerinti közlekedéshez szükséges, még hiányzó forgalom technikai létesítményeket saját költségén alakítsa ki, mely azt követően az Önkormányzat tulajdonába kerül. Az állag megóvása szolgáltató, míg a tisztántartás Önkormányzati feladat. a pályázónak javaslatot kell tennie a menetjegyek, bérletek árára, valamint az általa nyújtandó kedvezményekre. A kialakított tarifarendszernek meg kell egyeznie a hasonló lélekszámú és nagyságú településeken alkalmazottakkal. A szolgáltatás beindítása előtt Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete rendeletben állapítja meg a viteldíjak összegét. a szolgáltató feladata a menetjegyek és bérletek megvásárlásának biztosítása az utasok részére, a lakosság számára elérhető módon. a szolgáltatónak biztosítania kell továbbá a jogszabály szerinti közforgalmú közlekedéssel kapcsolatos személyszállítási utazási kedvezményeket, a szolgáltató vállalja, hogy a TESCO-nál megépülő új buszpályaudvar üzembe helyezése esetén a menetrendszerinti helyijárati közlekedést az új pályaudvarról indítja, pályázó vállalja, hogy az esztergom-ketrvárosi helyijáratok (3-as, 4-es) teljes útvonala a szerződés megkötése után is megmarad, a járatok továbbra is körjárat jelleggel, pályaudvari végállomással közlekednek, fenntartva azt a lehetőséget, hogy a szükséges egyeztetések után a Szalézi-lakóparkba betérő járatok is üzemeljenek. a pályázónak vállalnia kell, hogy nyertessége esetén közszolgálatási szerződést köt Esztergom Város Önkormányzatával, amiben elfogadja a pályázati kiírásban és a saját pályázati anyagában leírt, a tevékenységre vonatkozó feltételeket, illetve a szerződéses kapcsolat további részleteinek kidolgozását, valamint az e szerződést szabályozó törvény feltételrendszerét. Esztergom Város Önkormányzatának joga van a közszolgáltatást végzőt ellenőrizni a szerződésben rögzített összes feladatra vonatkozóan, különös tekintettel a következőkre: az utasok szállításának körülményei, a menetrend maradéktalan betartása, a járművek állapota, az üzemeltetés szabályossága, a rendeletben megállapított viteldíj alkalmazása.
Kötelezően benyújtandó dokumentumok: A pályázónak a pályázatban az alábbiakban felsorolt dokumentumokat kötelezően mellékelnie kell, ellenkező esetben a pályázata érvénytelennek minősül: 1. Hitelesített éves mérleg és beszámoló a 2006. üzleti évről, 2. Nyilatkozat a pályázati kiírásban foglaltak elfogadásáról, 3. A tevékenység szakmai kidolgozása, 4. Cégbírósági kivonat 30 napnál nem régebbi, 5. Éves üzleti terv 6. Az ajánlatot aláíró cégjegyzésre jogosult személy 30 napnál nem régebbi aláírási címpéldánya, 7. A személyszállításra használni kívánt autóbuszok műszaki leírása. A pályázat érvénytelen abban az esetben, ha: • Azt a pályázati felhívásban meghatározott határidőn túl nyújtották be, • A pályázó nem felel meg a szükséges alkalmassági követelményeknek, • Kirívóan alacsony ellenszolgáltatást nyújt, • Túlzottan magas, vagy alacsony mértékű, illetőleg kirívóan aránytalan kötelezettségvállalást tartalmaz. Pályázat elbírálási szempontrendszere:
254
A beérkezett pályázatokat Esztergom Város Önkormányzatának Közbeszerzési és Ügyrendi Bizottsága véleményezi, a Képviselő-testület elfogadja a legelőnyösebb ajánlatot. A bírálathoz a következő részszempontok és a hozzá tartozó számok kerültek meghatározásra: - pályázó vállalja a menetjegyek és bérletek legelőnyösebb tarifáinak megállapítását, Pontszám: 10 - pályázó minél fiatalabb járművekkel tervezi megvalósítani a szolgáltatást, Pontszám: 8 - pályázó vállalja a menetrend kidolgozását a lakossági igények figyelembevételével, Pontszám: 5 - referenciák a menetrendszerinti közúti személyszállításról, Pontszám: 4 - pályázó biztosítja a feladat ellátásához szükséges megfelelő autóbusz darabszámot, Pontszám: 4 - a pályázó rendelkezik ISO minősítéssel, Pontszám: 5 Az Önkormányzat az ajánlatok pontszámok szerinti tartalmi értékelése során az adható pontszám alsó határát 0 pontban, felső határát 10 pontban határozta meg. Az értékelés az arányosítás elvével történik, azaz a legkedvezőbb ajánlat kapja a legmagasabb pontszámot, a többi ajánlat ehhez képest arányosan kevesebb pontszámot kap. Egyéb információk: A pályázat minden lapját géppel elkészítve, folyamatos sorszámozással, a cégjegyzésre jogosult kézjegyével ellátva, zárt borítékban, magyar nyelven, 3 példányban ( 1 eredeti, 2 másolati) kell benyújtani. A pályázatokon szerepeltetni szükséges az „eredeti” és „másolati” megjelöléseket. A borítékon „helyi tömegközlekedés biztosítása” megjelölést fel kell tüntetni. A pályázat elkészítésével, benyújtásával, valamint az eljárásban való részvétellel kapcsolatos költségeket pályázó köteles megfizetni. Az eljárás során semmilyen tárgyalásra nem kerülhet sor, illetőleg az Önkormányzat felvilágosítást csak írásban nyújt a pályázóknak az esélyegyenlőség elvének betartásával. Amennyiben pályázónak a dokumentációban foglaltakon túl egyéb információra van szüksége, további kiegészítő tájékoztatást kérhet a fent említett módon. Ezt legkésőbb a határidő lejárta előtt 15 nappal teheti meg. Írásos válasz legkésőbb a határidő lejárta előtt hat nappal adható.
668/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy az Esztergom közigazgatási területén lévő, névvel még nem rendelkező közterületeknek a határozat melléklete szerinti elnevezéseket adja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal a nyilvántartáson való átvezetésre: a döntést követő 15 napon belül
A terület leírása 20359/6 (új pszichiátria előtt) Bánomi útról nyíló utca, hrsz.: 0685, 11611/2 0683/16 0683/8 0709 0702 11475/11, 11478/17, 8196 a lakosok által elnevezett Vár köz 8199/3 a lakosok által elnevezett Etel köz 8200/3 a lakosok által elnevezett Szász utca 10510 – a lakosok által elnevezett Szép utca 8213/5 0864, 0907
Javasolt név: Dr. Niedermann Gyula utca * Dr. Bády István utca * Boldog Özséb utca * Gyurgyalag utca (folytatás) Dr. Feichtinger Sándor * Szabó Erna utca * Dr. Jócsik Lajos utca * Orgona utca Ibolya utca Százszorszép utca Hársfa utca Nyírfa köz Beszédes Sándor utca *
Térkép 1. sz. 1. sz. 1. sz. 1. sz. 1. sz. 1. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz.
255
10769/1 10517/3, 10517/4 8258/1 8306/7 8303/1 11055/4 11445/18 11445/29 11432 10419/12 10533/2 10658 a lakosok által elnevezett Nász utca 10683 a lakosok által elnevezett Rövid utca 0721 10328/6 hrsz. 11413/29 11413/52, 11413/49, 11413/4 0784
Bükkfa utca Kosbor utca * Csajkavirág utca * Zanót utca * Harangvirág utca * Sás utca * Barackfás utca Szilvafás utca Venyige utca Len utca * Bíróréti utca Fácán utca Cinege utca Vadlúd utca Tündérkert utca Fakopáncs utca Ökörszem utca Vöröstölgy utca
2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 3. sz. 3. sz. 3. sz. 3. sz.
669/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy az Esztergom közigazgatási területén már névvel rendelkező közterületek elnevezését a határozat melléklete szerint megváltoztatja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal a nyilvántartáson való átvezetésre: a döntést követő 15 napon belül A terület leírása Városház köz Parcella utca Ifjúság útja Űrrakéta utca
Javasolt név: Szent Miklós utca * Cickafark utca * 3. sz. térkép Pálosok utcája Hell József Károly utca *
670/2007.(IX.20.) esztergomi öh. **módosítva a 870/2007.(XII.13.) határozattal*** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a jelenlegi Tabán hídnak az Árpád-házi Szent Erzsébet hídra, valamint a Béke hídnak Szent Miklós hídra történő elnevezése érdekében levélben kérelemmel fordul a Földrajzinév-bizottsághoz. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a kérelem benyújtására: a döntést követő 15 napon belül 671/2007.(IX. 20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88.§ (1) és (3) bekezdései alapján a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom alapító okiratát - a határozat mellékletének megfelelően – módosítja, és egységes szerkezetben adja ki. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az egységes szerkezetbe foglalt alapító okirat kiadására 2007. szeptember 30. Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom alapító okirata a módosítással egységes szerkezetben Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - felülvizsgálva a 41/1989 (XII. 21.) t.sz. létesítési határozatot -, a különböző neveken 1951 májusa óta működő intézmény alapító okiratát a következő szerkezetben és szöveggel fogadja el, azzal a céllal, hogy a helyi társadalom minden korosztálya és rétege, különféle szerveződései és nyilvánossága számára ennek a közszolgálati intézménynek a keretében, az igényeknek megfelelni képes tárgyi és személyi feltételekkel együtt - az önkormányzat kötelező feladataként biztosítsa "a közművelődési tevékenység és szolgáltatások közösségi színteréül szolgáló helyet" (1991. évi XX. tv. 107.§ );
256
- továbbá lehetőséget nyújtson olyan vállalható önkormányzati feladatok teljesítésére, mint a kulturális hagyományok és értékek ápolása, a művelődésre, társas életre szerveződött közösségek támogatása, a művészeti alkotó munka feltételeinek javítása (1991. évi XX. tv. 121.§. a/ és b/). Az intézmény 1./ Elnevezése: Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom 2./ Székhelye: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/a 3./ Típusa, jogállása: szakmailag önálló közművelődési intézmény, szakmai besorolása: művelődési központ; önálló jogi személy 4./ Jogelődjei:1990-től a fenti névvel és címmel, 1982. június 1-től 1989. december 31-ig Petőfi Általános Művelődési Központ (Petőfi u. 20-22.), 1968-tól Művelődési Központ, 1961. január 1-től Művelődési Ház (önálló intézményként), 1959-től címe Petőfi utca 22., 1951. május 1-től Városi Kultúrotthon (Kossuth L. u.). 5./ Alapítója, fenntartója, irányító, felügyeleti szervei: 1990. október 25-ig Esztergom Városi Tanács Végrehajtó Bizottsága, 1990. október 25-től - jogutódként - Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) A fenntartói irányításban és felügyeletben Esztergom Város Képviselő-testületének bizottságai és a Polgármesteri Hivatal vesznek részt. 6./ Illetékességi területe: Esztergom Város egész közigazgatási területe. 7./ Feladatrendszere: 7.1 Alaptevékenysége A közművelődés egyik helyi alapintézménye, amely az egész lakosság gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályainak, különféle rétegeinek - művelődési, közéleti, szabadidős és szórakozási igényeit, - alkotói és befogadói érdeklődését, - értékőrző és értékteremtő tevékenységét szolgálja három alapfunkció teljesítésével. A. Mint közösségi ház, befogadja a helyi társadalom szerveződéseit, az intézmény tárgyi- technikai és személyi feltételeivel rendelkezésükre áll; szervezői, ügyintézői, adminisztrációs munkával támogatja működésüket; módszeres tanácsadással ösztönzi létrehozásukat és fejlődésüket. Ebben a funkcióban kiemelt feladata: - a képzőművészet, különösen a festészet, grafika, a fotóművészet és a kerámiaművesség amatőr és hivatásos alkotóinak, közösségeinek, - továbbá az ún. ifjúsági kultúra körében szerveződő közösségeknek, együtteseknek a befogadása és támogatása. B. Részt vállal a művelődés, a kultúra legszélesebb értelmezésén alapuló, a hagyomány és korszerűség, a szakirányú és közhasznú, a tudományos és gyakorlati értékeket egyaránt tartalmazó ismeretközvetítés folyamatában, e tevékenység minden formájának, változatos módszereinek felhasználásával, főként tanfolyamok, előadássorozatok, kiállítások szervezésével és szakkörök, klubok befogadása, működésük támogatása révén. Ebben az alapfunkciójában kiemelt feladata a vizuális kultúra, főként a fotó- és filmművészet értékeinek népszerűsítése, továbbá a csillagászati ismeretek közvetítése. C. Kulturális-szabadidős szolgáltató intézményként feladata, - hogy befogadjon helyi, regionális, országos és nemzetközi rendezvényeket (koncerteket, színi előadásokat, művészeti találkozókat, fesztiválokat, tudományos konferenciákat, szórakoztató és egyéb alkalmakat stb.); - hogy felkérés, megbízás alapján ilyen rendezvényeket szervezzen vagy előkészítésükben és lebonyolításukban részt vállaljon; - hogy ilyen rendezvényeket helyi vagy regionális körben kezdeményezzen és megszervezzen. - Ebben az alapfunkciójában kiemelt feladata helyi énekkari koncertek, találkozók, amatőr és hivatásos színházi kamara előadások befogadása illetve szervezése továbbá közreműködés olyan idegenforgalmi jelentőségű művészeti nagyrendezvények előkészítésében és lebonyolításában, mint a Gitárfesztivál és a Fotóbiennálé. 7.2. Kiegészítő tevékenysége Szolgáltatásként, amelyhez a szükséges költségfedezettel a megbízó rendelkezik, részt vállal a városi rendezvények előkészítésében, szervezésében. Az intézmény használatában lévő helyiségeket a feladatrendszerén kívüli célokra is hasznosíthatja, amennyiben az alapfeladatok teljesítését az nem veszélyezteti vagy hátráltatja. A helyiségek feladatrendszerén kívüli hasznosítása elsődlegesen a helyiségek társadalmi szervezetek és kisebbségi önkormányzatok részére történő bérbeadással történhet. Saját szolgáltatásként vagy külső vállalkozóval kötött szerződés alapján büfét működtethet.
257
A vállalkozási tevékenységből származó bevétele a ténylegesen befolyt összbevételének a 30%-át nem haladhatja meg. Egyebekben vállalkozási tevékenységet nem folytathat. 8./ Használatában lévő vagyon és a vagyon feletti rendelkezési jog: A 7. pontban meghatározott feladatai ellátásához az intézményre bízott vagyon a 19839 hrsz-ú ingatlan (telek és épület, Imaház u. 2/a) A fenti ingatlan, illetve a nagy értékű eszközök használati jogát a hatályos jogszabályok és az önkormányzat vagyonáról szóló rendelet szabályai szerint gyakorolja. 9./ Gazdálkodási jogköre Az intézmény teljes jogkörrel rendelkező, részben önállóan gazdálkodó költségvetési szerv. Az intézmény pénzügyi-gazdasági feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. A Polgármesteri Hivatal és a részben önállóan gazdálkodó közművelődési intézmény közötti munkamegosztás és felelősségvállalás rendjét megállapodásban kell rögzíteni. 10./ Vezetője Az intézmény igazgatója a fentiekben szabályozott működésért egy személyben felelős vezető, önálló munkáltatói joggal rendelkezik. A közalkalmazotti munkaviszonyra vonatkozó hatályos jogszabályok alapján a Képviselő-testület határozott időre: legfeljebb öt évre nevezi ki. A kinevezés, felmentés és fegyelmi eljárás kivételével az egyéb munkáltatói jogokat a polgármester gyakorolja. Jelen felülvizsgált és módosított Alapító Okirat 2007. október 1. napjától lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti a 471/2006. (XI. 30.) esztergomi öh. határozattal elfogadott Alapító Okirat, melynek eredeti példányait mint nem selejtezhető történeti dokumentumot az intézmény irattárában kell őrizni. Esztergom, 2007. szeptember 20. ………………………….. Meggyes Tamás polgármester
……………………… Dr. Marosi György jegyző
Záradék: Jelen Alapító okiratot Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a ………….../2007. (…………) esztergomi öh.-val hagyta jóvá. 672/2007. (IX.20.) esztergomi öh.**visszavonva a 925/2007.(XII.14.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 23.§ (4) bekezdése alapján úgy dönt, hogy 2008. január 31. napjával a Szent István Gimnázium, Esztergom (a továbbiakban: Gimnázium) intézményében Sitku Pál intézményvezetői (igazgatói) megbízását visszavonja. Indokolás: A Gimnázium székhelyének áthelyezésével kapcsolatban Sitku Pál igazgató olyan magatartást tanúsított, ami a bizalom megrendüléséhez vezetett. Mint az intézmény vezetője nem tett meg mindent, ami a fenntartói döntés zökkenőmentes végrehajtását biztosította volna. Teret adott olyan törekvéseknek, amik súlyosan sértették a fenntartó érdekeit, illetve a polgármester személyiségi jogait (a 24 Óra napilapban megjelent igazgatói interjú, a tanévnyitó körüli anomália, az iskolai honlapon megjelent, a polgármestert sértő szöveg stb.) Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Szent István Gimnázium igazgatójának értesítésére: a döntést követő 15 napon belül 673/2007. (IX.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet 5. § -a alapján – a határozat mellékletét képező pályázati felhívásban foglaltak szerint – nyilvános pályázatot ír ki a Szent István Gimnázium, Esztergom intézményvezetői álláshelyére. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban foglalt pályázati felhívásnak az Oktatási Közlönyben való megjelenéséről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázati felhívás szövegének az Oktatási Közlöny Szerkesztőségéhez való eljuttatására: a döntést követő 15 napon belül Az 673/2007. (IX. 20.) esztergomi öh. melléklete Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének pályázati felhívása intézményvezetői álláshelyre
258
Pályázatot meghirdető szerv
Meghirdetett álláshely
Képesítési feltételek
Egyéb
Esztergom Város Önkormányzatána k Képviselőtestülete
Szent István Gimnázium, Esztergom 2509 EsztergomKertváros, Wesselényi u. 40-42. Tel.: 33/413-255
egyetemi szintű tanári végzettség
Pehi: a véleményezési határidő lejártát követő első képviselő-testületi ülés Áei: 2008. február 1. Illetmény: Kjt. szerint Pótlék: Kjt. szerint Pc: Esztergom Város Polgármesteri Hivatala, 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. A vezetői megbízás 5 évre szól: 2008.02.01. – 2013.07.31. A pályázathoz csatolni kell: szakmai ön., vpr., om., b., A pályázatot zárt borítékban, „intézményvezetői pályázat” feltüntetésével kérjük benyújtani.
2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. Tel: 33/542-000
igazgató
5 év szakmai gyakorlat Előnyt jelent a pedagógus szakvizsga vagy az azzal egyenértékű végzettség.
Esztergom, 2007. szeptember 20. Meggyes Tamás polgármester 674/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az Arany János Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 228/2007.(IV.19.) esztergomi öh., a Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 229/2007.(IV.19.) esztergomi öh., a József Attila Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 230/2007.(IV.19.) esztergomi öh., a Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 231/2007.(IV.19.) esztergomi öh., valamint a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 232/2007.(IV.19.) esztergomi öh. határozatok végrehajtása érdekében – kijelenti, hogy az Önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatellátás következtében az Önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak – munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására nincs lehetőség. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Tárcaközi Bizottság értesítésére: a pályázatok benyújtásával egyidejűleg 675/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalában történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 233/2007.(IV.19.) esztergomi öh., a József Attila Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 575/2007.(VIII.30.) esztergomi öh., valamint a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés tárgyú 579/2007.(VIII.30.) esztergomi öh. határozatok végrehajtása érdekében – kijelenti, hogy az Önkormányzat költségvetési szerveinél a meglévő üres álláshelyeken, az előreláthatólag megüresedő álláshelyeken vagy a tervezett új álláshelyeken, illetve szervezeti változás, feladatellátás következtében az Önkormányzat fenntartói körén kívüli munkáltatónál a létszámcsökkentéssel érintett álláshelyen foglalkoztatottak – munkaviszonyban töltött ideje folyamatosságának megszakítása nélküli – foglalkoztatására nincs lehetőség. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Tárcaközi Bizottság értesítésére: a pályázatok benyújtásával egyidejűleg
259
676/2007.(IX.20.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 1.§ (9) bekezdés b) pontja alapján az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodását – a határozat mellékletét képező tartalommal - módosítja, azt egységes szerkezetbe foglalva fogadja el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal Az Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás Társulási megállapodása Az Esztergomi kistérség önkormányzatai – a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 41. § (1) bekezdésben foglalt felhatalmazás, valamint a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 1.§ (1) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján – a kistérség összehangolt fejlesztésének előmozdítása és az önkormányzati közszolgáltatások színvonalának emelése érdekében – a képviselő-testületek döntése alapján társulási megállapodást kötnek. Az Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás jogutódja az Esztergom és Nyergesújfalu Kistérségi Területfejlesztési Társulásnak. A területfejlesztésről és a területrendezésről szóló módosított 1996. évi XXI. törvény 10/G.§ (1) bekezdése alapján a kistérségi fejlesztési tanács feladatait a többcélú kistérségi társulás látja el. I. ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK 1) A megállapodás 3.) pontjában felsorolt települési önkormányzatok önálló jogi személyiséggel rendelkező többcélú kistérségi társulást hoznak létre határozatlan időre. A többcélú kistérségi társulás nem költségvetési szervként működik, azonban gazdálkodására a költségvetési szervek működésére vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. A társuló önkormányzatok vállalják, hogy a megállapodáson alapuló együttműködést a megállapodás aláírásának napjától kezdődően legalább 3 évre szólóan fenntartják. 2) A Társulás neve Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás. A Társulás tagja a kistérséghez tartozó összes önkormányzat. 3) A Társulás székhelye: 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. A Társulás tagjai, azok székhelye és lakosságszáma: (lakosságszámokat az 1. sz. függelék tartalmazza) Bajót Község Önkormányzata (2533 Bajót, Kossuth L. u. 69.) Dömös Község Önkormányzata (2027 Dömös, Táncsics M. u. 2.) Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) Lábatlan Város Önkormányzata (2541 Lábatlan, József A. u. 60.) Mogyorósbánya Község Önkormányzata (2535 Mogyorósbánya, Szőlősor 1.) Nyergesújfalu Város Önkormányzata (2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104.) Pilismarót Község Önkormányzata (2028 Pilismarót, Rákóczi u. 15.) Süttő Község Önkormányzata (2543 Süttő, Templom tér 9.) Tát Nagyközség Önkormányzata (2534 Tát, Kossuth L. u. 15.) 4.) A Társulás működési területe: a 3.) pontban szereplő települési önkormányzatok közigazgatási területe. 5.) A Társulás bélyegzője: Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás felirattal ellátott körbélyegző, közepén a Magyar Köztársaság címerével.
260
6.) A Társulás pénzügyi-gazdasági feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el mint munkaszervezet. 7.) A Társulás képviseletét a Társulás elnöke, akadályoztatása esetén a két elnökhelyettes, az elnök és az elnökhelyettesek akadályoztatása esetén a Társulás Tanácsa által megbízott tag látja el. 8.) A Társulás induló vagyonát az 1. számú melléklet tartalmazza. 9.) A társulási megállapodásban meghatározott önkormányzati feladatok ellátásáról a Társulás gondoskodik. 10.) A Társulás vállalkozási tevékenységet nem végez. 11.) a.) A Társulás egyes tagjai – a Társuláson belül – a Társulás feladatai célzott ellátása érdekében mikro-társulást hozhatnak létre. b.) A mikro-társulás létrehozására vonatkozó megállapodást véleményezésre a Társulási Tanács elé kell terjeszteni. c.) A mikro-társulás elsődlegesen az egymással szomszédos települések lakosságának alapellátását biztosítja. d.) A mikro-társulás működésének szabályait, az ellátandó feladatokat a Társulásban résztvevők külön megállapodásban szabályozzák, azonban a mikro-társulás része a többcélú társulási rendszernek. II. A TÁRSULÁS CÉLJA ÉS FELADATAI 1.) A Társulás az alábbi térségi feladat- és hatáskörök ellátásáról gondoskodik: a) oktatási és nevelési b) szociális, ezen belül gyermekjóléti szolgáltatás, szociális alapszolgáltatás és szakosított ellátás c) egészségügyi ellátás d) területfejlesztés e) állategészségügyi (ebrendészeti) és gyepmesteri feladatok ellátása Esztergom Város Polgármesteri Hivatala útján 2) A Társulás az e megállapodásban foglalt feladatokat a megvalósíthatóságtól függően fokozatos bevezetéssel végzi. 3.) A térségi feladat- és hatásköröket részben a székhely település önkormányzatának hivatala mint munkaszervezet útján, részben mikro-társulások útján biztosítja a társulás. III. A TÁRSULÁS RÉSZLETES FELADATAI Oktatási-nevelési feladatok A Társulás: 1.) Biztosítja a térségi település lakossága számára pedagógiai szakszolgálat igénybevételének a személyi és tárgyi feltételeit az alábbi területeken: • Nevelési tanácsadás; • Logopédiai ellátás; Az alábbi intézményi társulások útján: Pedagógiai Szakszolgálat, 2536 Nyergesújfalu, Irinyi u. 1. (Komárom-Esztergom megye, Nyergesújfalu város, Lábatlan város, Süttő és Bajót községek társulásában; Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Bajót területi lefedettséggel) Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat, 2500 Esztergom, Baross G. u. 3. (Komárom-Esztergom megye és Esztergom város társulásában; Esztergom, Tát, Mogyorósbánya, Pilismarót, Dömös területi lefedettséggel) 2.) Kistérségi közoktatási intézkedési tervet készít. 3.) Koordinálja a kistérség településein az óvodai nevelést és az általános iskolai nevelést, oktatást. A Társulás Tát nagyközség és Mogyorósbánya község települések vonatkozásában a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 24. § (1) bekezdése szerinti óvodai nevelést Tát Nagyközség Önkormányzata és Mogyorósbánya Község Önkormányzata társulásában működő Tát-Mogyorósbánya Intézményfenntartó Társulás (2534 Tát, Kossuth L. u. 15.), valamint Nyergesújfalu és Bajót települések vonatkozásában a Nyergesújalu-Bajót Intézményfenntaró Társulás (2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104-106.) útján biztosítja. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 26. § (1) bekezdése szerinti általános iskolai nevelésről-oktatásról a Társulás Tát nagyközség és Mogyorósbánya község településeken Tát Nagyközség Önkormányzata és Mogyorósbánya Község Önkormányzata társulásában működő Tát-Mogyorósbánya
261
Intézményfenntartó Társulás (2534 Tát, Kossuth L. u. 15.) útján gondoskodik. A közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 26. § (1) bekezdése szerinti általános iskolai nevelésről-oktatásról a Társulás Nyergesújfalu város és Bajót község településeken a Nyergesújfalu Város Önkormányzata és Bajót Község Önkormányzata társulásában működő Nyergesújfalu-Bajót Intézményfenntartó Társulás (2536 Nyergesújfalu, Kossuth L. u. 104-106.) útján gondoskodik. 4.) Szakmai napokat szervez. 5.) Tanulmányi versenyeket szervez. 6.) Információs hálózatot működtet. 7.) Közös pályázatokat készít. Szociális, ezen belül gyermekjóléti szolgáltatás A Társulás: 1.) Biztosítja a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 39-40. §-ai szerinti gyermekjóléti alapellátási feladatok közül a gyermekjóléti szolgáltatást az alábbi mikro-társulások útján: Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, 2541 Lábatlan, Piszkei ltp. 10. (Komárom-Esztergom megye, Lábatlan, Nyergesújfalu városok és Bajót, Süttő községek társulásában, Lábatlan, Nyergesújfalu, Bajót, Süttő területi lefedettséggel) Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat, 2534 Tát, Móricz Zs. u. 1. (Tát nagyközség és Mogyorósbánya község társulásában; Tát és Mogyorósbánya területi lefedettséggel) Majer István Nevelési Tanácsadó, Logopédiai Intézet és Gyermekjóléti Szolgálat, 2500 Esztergom, Baross G. u. 3. (Komárom-Esztergom megye és Esztergom város társulásában; Esztergom, és társulási megállapodás alapján Pilismarót, Dömös működési területtel). 2.) Szervező tevékenységével segíti, hogy a kistérség területén kizárólag olyan társulások működjenek, amelyek biztosítják az integrált feladatellátást. 3.) Közös gyermekvédelmi pályázatokat nyújthat be. Szakmai tanácskozásokat szervez a kistérség gyermek- és ifjúságvédelmi szakemberei számára. Szociális, ezen belül szociális alapszolgáltatási feladatok A Társulás: a) •
a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, módosított 1993. évi III. tv. 57. § (1) bekezdésében foglalt családsegítés szociális alapszolgáltatási feladatot Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Bajót települések vonatkozásában a Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat (2541 Lábatlan, Piszkei ltp 10.), Tát és Mogyorósbánya települések vonatkozásában a Táti Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálat (2534 Tát, Móricz Zsigmond u. 1.) útján, • Esztergom, Pilismarót és Dömös települések vonatkozásában a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, módosított 1993. évi III. tv. 120-122. §-a alapján a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.) kötött ellátási szerződés útján, • a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, módosított 1993. évi III. tv. 57. § (1) bekezdésében foglalt nappali ellátás (fogyatékosok nappali ellátása) feladatot - a kistérség területén - az Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért (2500 Esztergom, Petz testvérek u. 56.) szervezettel ellátási szerződés útján, • a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, módosított 1993. évi III. tv. 57. § (1) bekezdésében foglalt nappali ellátás (hajléktalanok nappali melegedője) feladatot - a kistérség területén - a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.) ellátási szerződés útján, b) a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, módosított 1993. évi III. tv. 57. § (1) bekezdésében foglalt támogató szolgáltatás szociális alapszolgáltatási feladatot - a kistérség területén - a Kuckó Gyermekjóléti és Családsegítő Szolgálattal (2541 Lábatlan, Zalka Máté ltp. 5.) együttműködési megállapodás és a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal (1125 Budapest, Szarvas Gábor út 58-60.) ellátási szerződések útján látja el. Szociális, ezen belül szakosított ellátási feladatok A szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló, módosított 1993. évi III. tv. (a továbbiakban: tv.) III. fejezetében foglalt szakosított ellátási formák közül a tv. 85/A. § (2) bekezdés a) pontja szerinti fogyatékos személyek lakóotthona feladatot - a kistérség területén - 2008. január 1-jétől az Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért (2500 Esztergom, Petz Testvérek út 56.) szervezettel ellátási szerződés útján látja el.
262
Egészségügyi ellátás A Társulás: 1.) Biztosítja a térségben az összehangolt hétközi, illetve hétvégi, az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 152. § (1) bekezdés szerinti alapellátáshoz kapcsolódó ügyeleti ellátást, az Országos Mentőszolgálattal közös diszpécserszolgálatot, és működteti azt, várhatóan 2007. november 1-től Esztergom, Hősök tere 17609 hrsz. alatt kialakított egészségügyi centrumban. 2) Kihelyezett szakmai konferenciákat szervez az egészségügyi ellátásban résztvevő dolgozók számára. 3) Egyeztető fórum szerepét tölti be az egészségügyi alapellátás biztosítására kötött megállapodások során a kistérség önkormányzatai között esetlegesen felmerülő viták elintézésében. 4) Vállalja együttes pályázatok benyújtását.
Területfejlesztés A Társulás: vizsgálja és értékeli a kistérség társadalmi, gazdasági és környezeti helyzetét, adottságait; kidolgozza és elfogadja a kistérség területfejlesztési koncepcióját, illetve ennek figyelembevételével készített területfejlesztési programját, ellenőrzi azok megvalósítását; 3. a kistérségi területfejlesztési program figyelembe vételével előzetesen véleményt nyilvánít a meghirdetett központi és regionális pályázatokra az illetékességi területről benyújtott támogatási kérelmekkel kapcsolatban, feltéve, ha ez a jogkör a pályázat felhívásában is szerepel; 4. megállapodást köthet a helyi önkormányzatokkal, az önkormányzati társulásokkal, a megyei területfejlesztési tanáccsal és a regionális fejlesztési tanáccsal a saját kistérségi fejlesztési programjainak finanszírozására és megvalósítására; 5. Pénzügyi tervet készít a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében; elősegíti a fejlesztési források hatékony, a települések szoros együttműködését erősítő felhasználását; 6. Közreműködik a kistérségben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében; 7. Koordinálja a kistérség területfejlesztésben érdekelt szervezetek együttműködését, együttműködik az állami és civil szervezetekkel; 8. A kistérségben összegyűjti és további előkészítésre alkalmassá teszi a gazdasági és társadalmi szervezeteknek a fejlesztési programokkal, projektekkel kapcsolatos elképzeléseit; 9. Folyamatos kapcsolatot tart a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében; 10. Vállalja, hogy a Társulás a 2., 3., 4. pontjaiban meghatározott ügyekben egyhangúlag dönt. Ennek hiányában a tanács 30 napon belül megismételt ülésen a Társulás szavazati jogú tagjai minősített többségének támogató szavazatával dönt. 11. Vállalja a térség településének sajátos, a térség helyzetéből adódó érdekének megjelenítését, képviseletét, érvényesítését. 1. 2.
12. Vállalja a térség települései problémáinak feltárását, fejlesztési stratégiai terv készítését, amelynek megvalósítása révén az ipar, az idegenforgalom, a mezőgazdaság, az infrastruktúra összehangolt fejlesztése válik lehetővé. 13. Vállalja a településközi együttműködés elősegítését, közös megoldások koordinálását, szakmai támogatását, pályázati finanszírozási források feltárását és megpályázását. 14. Közreműködik a környezetvédelmi teendők (pl. hulladékgazdálkodás, hulladékkezelés) térségi összehangolásában, az épített és természeti környezet érdekeinek megóvásában, rehabilitációjában. 15. Közreműködik a vállalkozási lehetőségek feltárásában, megvalósulásuk elősegítésében. 16. Közreműködik a szociális gondok megoldásában. 17. Állategészségügyi (ebrendészeti) és gyepmesteri feladatok ellátása: a Társulás az Esztergomi Önkormányzat 69/2006. (XII.21.) ör. rendeletének 3 § (2) bekezdés d.)-e.) pontjaiban foglalt ebrendészeti és gyepmesteri feladatok ellátásáról Esztergom Város Polgármesteri Hivatala útján gondoskodik a 99/2007.(III.9.) esztergomi öh. határozatban foglalt díjszabás szerint.
263
18. Kötelezettséget vállal arra, hogy a területfejlesztéssel összefüggő feladatok ellátását legalább 3 évre vállalja a kistérséghez tartozó valamennyi települési önkormányzat részvételével, kilépés vagy a társulás megszüntetése nélkül. A Társulás vállalja, hogy az oktatási-nevelési, szociális (ezen belül gyermekjóléti szolgáltatás), egészségügyi ellátás és a területfejlesztési feladatok ellátásához elnyert pályázati támogatást kamattal növelt összegben visszafizeti a központi költségvetésbe, ha a támogatást nem a támogatási célra és nem a feltételeknek megfelelően használja fel. Amennyiben egy vállalt feladat a Társulás keretén belüli ellátása a pályázat benyújtásától számított 3 éven belül megszűnik – kivéve, ha a feladat jogszabály által kerül megszüntetésre -, úgy az adott feladatra jóváhagyott támogatást kamattal növelten a Társulás visszafizeti a központi költségvetésbe. A Társulásból a pályázat benyújtásától számított 3 éven belül történő kilépés esetén – a kilépő önkormányzatra lakosságszám szerint jutó – támogatásnak megfelelő összeget kamattal növelten kell a központi költségvetésbe visszafizetni. Amennyiben a Társulás valamely tagja a pályázat benyújtásától számított 3 éven belül nem teljesíti a vállalt feladatra vonatkozóan előírt feltételeket, úgy az adott feladatra jóváhagyott – a feltételt nem teljesítő önkormányzatra lakosságszám szerint jutó – támogatásnak megfelelő összeget kamattal növelten kell a központi költségvetésnek visszafizetni. A visszafizetési kötelezettség esetén a kamat az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 64/B. § (2) bekezdése szerint számított összeg, amely a támogatás igénybevétele napjától a visszafizetés napjáig kerül felszámolásra IV. A TÁRSULÁS TAGSÁGI VISZONYAI, SZERVEZETE A tagsági jogviszony létrejötte és megszűnése 1. 2. 3.
4) 5) 6) 7) 8)
A Társulás a kistérségi önkormányzatok önkéntes akarat elhatározásán alapuló megállapodás szerint működik. A Társulásban résztvevő települések önkormányzatának képviselő-testületei határozattal mondják ki a Társulásban való részvételüket. A Társulásban résztvevő Önkormányzatok Képviselő-testületének mindegyike minősített többséggel meghozott határozata szükséges a társulási megállapodás: • jóváhagyásához, • módosításához, • megszűntetéséhez, • év közbeni felmondásához, valamint • a Társuláshoz történő csatlakozáshoz. A társulási megállapodást felmondani a naptári év utolsó napjával lehet. Az erre vonatkozó döntést az érintett tagönkormányzat képviselő-testülete legalább hat hónappal korábban köteles meghozni és a társulás tagjaival közölni. A társulási megállapodás módosítását, megszűntetését és felmondását bármelyik tag kezdeményezheti, a kezdeményezésről a társulás tagjainak 60 napon belül kell dönteni. A társulási tagság megszűnik, ha a település megszűnik, összeolvad, vagy egyesül, a tagok kimondják a Társulás megszűnését, és azt a Társulást képező települések képviselő-testületei határozatba foglalják. Kizárás esetén, a társulási tagság megszűnésére akkor kerülhet sor, ha valamely tag a megállapodásban meghatározott kötelezettségének ismételt felhívásra határidőben nem tett eleget, elmulasztja a megállapodásban megállapított összeg befizetését, és a késedelem meghaladja a hat havi időtartamot. Nem szűntethető meg a tagság mindaddig, amíg az a tag, amely visszatérítendő támogatásban részesült, a visszafizetési kötelezettségét nem teljesíti. Kiválás és kizárás esetén a társulás tagja által a többcélú kistérségi társulásba bevitt vagyonnal el kell számolni. Annak kiadására a társulás tagja csak akkor tarthat igényt, ha az nem veszélyezteti a többcélú kistérségi társulás feladatának ellátását. A társulás tagnyilvántartása
264
1) A Társulás tagjait nyilvántartásba kell venni, amely a határozatképesség és szavazati jog megállapításának is alapja. 2) A megállapodás 3. számú függelékét képező tagnyilvántartás a következőket tartalmazza: • az önkormányzat megnevezését, székhelyét, • a belépés időpontját, • a befizetendő évi összeget, • a szavazati jogosultságot és mértékét. • Tagság megszűnésének időpontját 3) A tagnyilvántartást a Munkaszervezet vezetője végzi. A tagok részvétele a társulás munkájában 1.) A tagok a Társulásban tagsági jogaikat – a belépés-kilépés, módosítás kivételével – képviselőjükön keresztül gyakorolják. 2.) A tagok képviselői a települési tagönkormányzatok polgármesterei. 3) Szavazni a polgármester, az őt általános jogkörrel helyettesítő alpolgármester, illetve akadályoztatásuk esetén a képviselő-testület meghatalmazott tagja jogosult. 4) A polgármester évente legalább két alkalommal beszámol a képviselő-testületének a Társulás tevékenységéről, a társulási cél megvalósulásáról. A Társulás szervei 1.) A Társulás szervei: • Társulási Tanács • Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság • Eseti munkabizottság • Munkaszervezet 2.) A Társulás tisztségviselői: • Elnök • 2 fő Elnökhelyettes • Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság Elnöke • Munkaszervezet vezetője Társulási Tanács 1.) A Társulás vezető szerve a Társulási Tanács, amely jogosult a Társulás feladatkörébe tartozó ügyekben dönteni. 2.) A Tanács tagjai a társult önkormányzatok mindenkori polgármesterei. Ha a polgármester akadályoztatva van, a Tanácsban külön megbízás, illetve felhatalmazás nélkül az adott település képviselő-testületének alpolgármestere jár el. A helyettesként eljáró alpolgármester jogai és kötelezettségei azonosak a polgármester jogaival és kötelezettségeivel. A Tanács tagja a mindenkori polgármester, saját és az alpolgármester egy időben történő akadályoztatása esetén meghatalmazással, képviselettel az adott település képviselő-testületének tagját megbízhatja. A meghatalmazás teljes körű, és részleges körű lehet. A részleges meghatalmazást írásban kell benyújtani, s annak a meghatalmazás terjedelmét egyértelműen és konkrétan tartalmaznia kell. 3.) Tanácskozási joggal a tagönkormányzat delegáltjaként más, az adott ügyben szakértelemmel rendelkező személy is rész vehet az ülésen.
Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság A Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság a Társulási Tanács és a Társulás általános ellenőrző szerve, amely a gazdálkodás jogszerűségét ellenőrzi. 3 főből áll, tagjait a Társulási Tanács választja meg tagjai közül titkos szavazással. Eseti munkabizottság
265
1.) A kistérség sajátos, egy vagy több konkrétan meghatározott feladatának előkészítésére és végrehajtására a Társulási Tanács munkabizottságot hozhat létre. 2.) A munkabizottság tagjainak száma az 5 főt nem haladhatja meg. Feladatait és működését a létrehozó társulási tanácsi határozatban kell megállapítani. Társulás Elnöke 1.) Az elnököt a Társulási Tanács saját tagjai sorából az önkormányzati választási ciklus idejére minősített többséggel választja meg titkos szavazással. Az elnök személyére a Tanács bármely tagja javaslatot tehet. 2.) A Társulás elnöke képviseli a Társulást. Összehívja és vezeti a Társulási Tanács üléseit. Távolléte vagy akadályoztatása esetén a Társulás képviseletét külön meghatalmazás nélkül a Társulás elnökhelyettesei látják el. 3.) Az elnök részletes feladatait és hatáskörét a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata határozza meg. Társulás Elnökhelyettesei A Társulási Tanács az önkormányzati választási ciklus idejére saját tagjai sorából kettő elnökhelyettest választ. A két elnökhelyettes személyére az Elnök tesz javaslatot. A Társulás elnökhelyetteseinek megválasztásához a Tanács minősített többségű döntése szükséges. A Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság Elnöke A Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság üléseit összehívja, vezeti. A Bizottság döntéseiről beszámol a Társulási Tanácsnak. Munkaszervezet Vezetője A Munkaszervezet vezetője: Esztergom Város Jegyzője A Társulás munkaszervezete 1) A társuló önkormányzatok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az ellátandó feladatként meghatározott közszolgáltatások és a területfejlesztési feladatok ellátására közös szakmai munkaszervezetet működtetnek. 2) Az 1. pontban megjelölt munkaszervezet feladatait Esztergom Város Polgármesteri Hivatala látja el. 3) A munkaszervezet feladatai különösen: o A Társulási Tanács üléseinek előkészítése. o A Társulási Tanács döntéseinek végrehajtása. o Folyamatos kapcsolattartás a megyei területfejlesztési tanács munkaszervezetével, a regionális fejlesztési ügynökséggel, a kistérségi megbízottakkal, a kistérségben működő közigazgatási szervezetekkel, intézményekkel a fejlesztési szükségletek és a bevonható helyi források feltárása érdekében. 4) A Társulási Tanács határozza meg az ellátandó feladatokhoz szükséges foglalkoztatottak számát és azok működési költségeit. 5) A Társulás működésével kapcsolatos feladatokat ellátó foglalkoztatottak felett a munkáltatói jogokat a kistérség székhely önkormányzatának jegyzője, mint a munkaszervezet vezetője gyakorolja. 6) A munkaszervezet részletes feladatait a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. V. A Társulási szervek működése A Társulási Tanács ülései 1.) A Tanács a Társulás döntéshozó szerve. A Társulási Tanács alakuló ülését a Többcélú Kistérségi Társulás székhely települése önkormányzatának polgármestere hívja össze. 2.) Az 1.) pont szerinti szerv üléseit az elnök hívja össze. 3.) Rendkívüli ülést kell összehívni, ha a tagok egynegyede – a napirend megjelölésével – indítványozza, a kézhezvételtől számított 15 napon belül.
266
4.) Az elnök köteles a Társulási Tanács ülését összehívni a Közigazgatási Hivatal kezdeményezésére is, a kézhezvételtől számított 15 napon belül. 5.)A Társulási Tanács összehívására, az ülés előkészítésére, az előterjesztések tartalmi és formai elvárásainak meghatározására vonatkozó szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 6.) A Tanács üléseit az elnök, távolléte és akadályoztatása esetén az elnökhelyettes vezeti le. A határozatképességet a tagnyilvántartásba bejegyzett szavazati jog és mértéke, valamint a jelenléti ív alapján kell megállapítani. A Társulási Tanács minden tagja egy-egy szavazattal rendelkezik. 7.) A Társulási Tanács ülése határozatképes, ha a társulási tagok több mint fele jelen van és a jelenlévő tagok által képviselt települések lakosságszáma meghaladja a többcélú kistérségi társulást alkotó települések lakosságszámának egyharmadát. 8.) A Társulási Tanács üléséről jegyzőkönyvet kell készíteni, amelyet az elnök és a Társulási Tanács által felhatalmazott 1 tag írja alá. A jegyzőkönyvet az ülést követő 15 napon belül meg kell küldeni a Közigazgatási Hivatalnak, és a Társulási Tanács tagjainak. A jegyzőkönyvre vonatkozó részletes szabályokat a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata tartalmazza. 9.) A Társulási Tanács ülése nyilvános. A Társulási Tanács a. zárt ülést tart választás, kinevezés, felmentés, vezetői megbízatás adása, illetőleg visszavonása, fegyelmi eljárás megindítása, fegyelmi büntetés kiszabása és állásfoglalást igénylő személyi ügy tárgyalásakor, ha az érintett a nyilvános tárgyalásba nem egyezik bele, továbbá önkormányzati hatósági ügy tárgyalásakor; b. zárt ülést rendelhet el a vagyonával való rendelkezés és az általa kiírt pályázat tárgyalásakor, ha a nyilvános tárgyalás üzleti érdekeket sértene. A Társulási Tanács döntései 1.) A Társulási Tanács döntése: határozat. A határozat elfogadásához legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely meghaladja a jelenlévő tagok számának a felét és valamint az általuk képviselt települések lakosságszámának egyharmadát. A tagok szavazati jogosultságát a 3. számú függelék tartalmazza. 2.) A határozat általános érvényű döntés. A működés, egyes feladatok ellátása, pénzügyi forrást és vagyoni hozzájárulást igénylő, továbbá szervezeti és személyi döntések megjelenési formája. A Társulási Tanács döntése meghozatalához szükséges szavazati arányok 1.) Minősített többségű döntés szükséges: • A Társulás Tanácsa hatáskörébe utalt választáshoz, kinevezéshez, felmentéshez, vezetői megbízáshoz, illetve visszavonáshoz, fegyelmi eljárás megindításához, fegyelmi büntetés kiszabásához, • nettó 500.000,- Ft-ot meghaladó pénzügyi kötelezettséggel járó Társulási Tanácsi döntéshez, • a Társulás éves költségvetésének meghatározásához, elfogadásához, • a kistérség fejlesztését szolgáló – pénzügyi hozzájárulást igénylő – pályázat benyújtásához és ahhoz szükséges települési hozzájárulás meghatározásához, • zárt ülés elrendeléséhez, • a Szervezeti és Működési Szabályzat elfogadásához, • a Szervezeti és Működési Szabályzatban meghatározott ügyekben. 2.) A minősített többséghez legalább annyi tag igen szavazata szükséges, amely eléri a jelen lévő tagok számának kétharmadát és az általuk képviselt települések lakosságszámának a felét. 3.) Egyéb kérdésekben a Tanács egyszerű többséggel dönt. 4.) A többcélú kistérségi társulás Szervezeti és Működési Szabályzatát a Társulási tanács a megalakulást követő 3 hónapon belül fogadja el. A Társulás más szerveinek ülései a) A Pénzügyi-Ellenőrző Bizottsága, eseti munkabizottsága határozatképes, ha tagjainak többsége jelen van. Döntései javaslatok, amelyet a jelenlévő tagok egyszerű többségű szavazatával hoznak meg.
267
b) Az a) pontban felsorolt szervek üléseit elnökük hívja össze. Összehívását a szervek bármely tagja a napirend megjelölésével kezdeményezheti. c) A Társulás működésének részletes szabályait a Szervezeti és Működési Szabályzatban kell megállapítani. Az Szervezeti és Működési Szabályzat nem tartalmazhat ellentétes rendelkezést a Társulási megállapodásban szabályozott kérdésekkel. VI. A TÁRSULÁS TAGJAINAK JOGAI ÉS KÖTELEZETTSÉGEI A Társulás tagjainak jogai 1.) Képviselője útján részt vehet a Társulás tevékenységében, rendezvényein, céljainak, feladatainak meghatározásában, a Szervezeti és Működési Szabályzat megalkotásában, a Társulás szervezetének kialakításában. 2.) Képviselője választhat és választható a Társulás szerveibe, tisztségeire. 3.) Igényelheti a Társulás érdekképviseletét, érdekérvényesítési tevékenységét. 4.) Igényelheti és igénybe veheti a Társulásba tömörült tagok szakértelmét, tapasztalatait, és információit. 5.) Igényelheti a Társulás szolgáltatásait, amely szolgáltatásokra megállapodást kötött. 6.) Igénybe veheti a Társulás és a tagok által megállapított és biztosított kedvezményeket. 7.) Javaslatot tehet a Társulást érintő bármely – tagságának megfelelő – kérdésben, jogosult a Társulás törvénysértő határozatának észrevételezésére és megtámadására. 8.) Kérdéseket, javaslatokat, indítványokat tehet a Társulás tisztségviselőihez és szerveihez, felvilágosítást kérhet tőlük a Társulás bármely tevékenységéről, amelyre a címzettek 30 napon belül kötelesek választ adni, betekinthet a Társulás irataiba. 9.) A Társuláson belül egy-egy kérdésben kisebbségben maradt tagnak joga van a kisebbségi vélemény rögzítésére és képviseletére. A Társulás tagjainak kötelességei 1.) A Társulási Megállapodás és a Társulás Szervezeti és Működési Szabályzatának betartása. 2.) Képviselője útján rendszeres részvétel a Társulás szerveinek munkájában, elősegítve a társulási célok és feladatok közös megvalósulását. 3.) Az önként vállalt feladatok maradéktalan teljesítése. 4.) A Társulás határozatainak végrehajtása. 5.) Befizetési kötelezettségek teljesítése. 6.) A Társulás feladatkörébe tartozó és a településen keletkező ügyekhez a szükséges adatok és információk továbbítása a Társuláshoz. VII. A TÁRSULÁS MŰKÖDÉSÉNEK PÉNZÜGYI FEDEZETE, VAGYONA 1.) A Társulás tagjai a többcélú társulás feladatai megvalósítása érdekében közös pénzügyi alap létrehozását határozzák el. 2.) Az alap a Társulás vagyona. A Társulás vagyonát gyarapítja és a vagyon részét képezi a Társulás döntésével szerzett, vagy a Társulás tevékenysége révén keletkezett vagyon. 3.) A Társulás vagyona felett a Társulási Tanács rendelkezik. 4.) A közös pénzügyi alap elősegíti: • az önkormányzati közszolgáltatások biztosítása érdekében anyagi eszközeik hatékonyabb felhasználását, • egyes gazdasági, fejlesztési műveletek finanszírozását, közös céljaik gyorsabb elérését, • a települések összehangolt fejlesztéséhez és működtetéséhez anyagi eszközeik hatékonyabb felhasználását. • a Munkaszervezet működtetésének költségeit. 4.) A közös pénzügyi alapban lévő összeget a Társulási Tanács által meghatározott céltól eltérően felhasználni nem lehet. A pénzügyi alap forrásai
268
A működés költségeihez a résztvevő önkormányzatok lakosságuk számának arányában az alábbiak szerint járulnak hozzá: 1.) Kötelező befizetés: a. Évenként a tag az önkormányzat folyó évi költségvetési tervében szereplő népesség- szám után számított minimum 129 Ft/fő/év összegű hozzájárulást fizet, amely évente a KSH által közreadott infláció mértékével emelkedik. Ezt minden évben, két részletben – az első részletet március 31-ig, a második részletet szeptember 30-ig kell befizetni az Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás számlájára. A számla elnevezése: Esztergomi Többcélú Kistérségi Társulás b. A feladat-ellátási költségek Társulási Tanács által megállapított összege. A már működő társulási megállapodások alapján az abban érintett településéket, az ott meghatározott befizetési kötelezettség mindaddig terheli, amíg a Társulási Tanács erre vonatkozóan új döntését nem hozta meg. Azon települések, amelyek ezeket a feladatokat önállóan, nem társulási formában látták el – a Társulási Tanács döntésének meghozataláig – a többi településnél alkalmazott módon megállapított befizetési kötelezettséget teljesít. 2.) Saját elhatározáson alapuló befizetés: A tag önkormányzatok átmenetileg szabad forrása meghatározott időre szóló átengedése, meghatározott idejű forrásátadás a Többcélú Társulás feladatainak teljesítése érdekében. 3.) Egyéb: • Állami támogatás, hozzájárulás, • Állami pályázati forrás, • Gazdálkodó vagy más szerv által biztosított támogatás vagy forrás, • A Társulás vagyonának hasznosításából, vagy pénzbeli befektetéséből származó, az adott évben fel nem használt tőke pénzpiaci elhelyezéséből származó hozadéka. Az alapban az adott évben fel nem használt tőkét csak az állami vagy garantált 1 évnél nem hosszabb lekötésű állampapírba (állami kibocsátású értékpapírba) lehet befektetni. Az alapba elhelyezett kötelező befizetés után kamat nem jár. A számla feletti rendelkezési jogot a Társulás Tanácsának elnöke, akadályoztatása esetén az általa felhatalmazott személy, és a munkaszervezet vezetője – vagy az általa felhatalmazott személy együttesen gyakorolják. A Társulás költségvetése 1.) A Társulás költségvetését a Társulási Tanács az államháztartási törvény előírásai alapján önállóan, költségvetési határozatban állapítja meg. 2.) A Társulás önálló könyvvezetést folytat és elkülönült költségvetési beszámolót készít, amelyet a Társulási Tanács fogad el. 3.) Az alap kezelése, az alap felhasználására vonatkozó döntések meghozatala a Tanács feladata. Ennek körében a Tanács: • Meghatározza a befizetések összegét, idejét. • Gondoskodik az alapban lévő pénzek kezeléséről. • Az alap fel nem osztható tőkéjét évenként %-osan meghatározza. • Meghatározza a közös alapból finanszírozandó és finanszírozható kiadásokat, fejlesztési célokat. • Elbírálja a konkrét támogatási igényeket. • Odaítéli a vissza nem térítendő támogatásokat összegszerűen, cél megjelöléssel. • Dönt a visszatérítendő támogatások odaítéléséről, meghatározza a visszatérítendő támogatások folyósításának részletes szabályait és a visszafizetés feltételeit és szabályait. • Pénzpiaci műveletek végzésére felhatalmazást ad. 4.) A gazdálkodás jogszerűségét a Pénzügyi-Ellenőrző Bizottság ellenőrzi. Az ellenőrző bizottság jelentése mellett a Tanács elnöke évente írásban minden tagnak beszámol az alapban lévő pénz felhasználásáról, a gazdálkodó szervezet gazdálkodásáról, a vissza nem térítendő és a visszatérítendő támogatások felvételéről és törlesztéséről, az alapból teljesített közös célú kiadásokról, az alap teljes működéséről. 5.) A Társulás bankszámlájáról történő utalás jogát az aláírás-bejelentésben megjelölt személyek együttesen gyakorolják. 6.) A Társulás nevében az elnök egy személyben, önállóan jogosult kiadmányozni, oly módon, hogy a Társulás kézzel vagy géppel írt, előre előnyomott vagy nyomtatott alábbi megnevezés fölé:
269
ESZTERGOMI TÖBBCÉLÚ KISTÉRSÉGI TÁRSULÁS a saját nevét írja, a hiteles aláírási címpéldánnyal egyezően. A kiadmányozási jog átadására vonatkozó részletes szabályokat a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. VIII. A TÁRSULÁS MEGSZŰNÉSE A Társulás megszűnik: a) ha a megállapodásban meghatározott időtartam eltelt, vagy más megszűnési feltétel megvalósult, b) ha a társulás valamennyi tagja elhatározta a társulás megszüntetését, c) a bíróság jogerős döntése alapján. IX. A VAGYON FELOSZTÁSA A TÁRSULÁS MEGSZÜNTETÉSEKOR 1.) A Társulás megszűnése esetén a kötelezettségek kiegyenlítése után megmaradó vagyont a tagok a társulás és a pénzügyi alap fennállása alatt teljesített hozzájárulásai arányában a végleges támogatások, juttatások arányos részének betudásával kell felosztani. 2.) A Társulás megszűnése esetén a Társulás tagjai a Társulás közös vagyonát vagyonfelosztási szerződésben osztják fel. 3.) A felosztás elvei a következők: • Vizsgálni kell a Társulás tagjai saját vagyoni hozzájárulásának mértékét a vagyonszaporulat létrejöttéhez. (saját vagyon, állami források, egyéb támogatások). • Meg kell határozni a teljes értéken belül az összes saját forrást, és azokat egymáshoz arányosítani kell, ez a tulajdon az arányosított részben illeti meg a megszűnéskor az önkormányzatot. 4.) A Társulás megszűnésekor a vagyon felosztása és a közös tulajdon megszűntetése nem történhet olyan módon, hogy az a közfeladatok és a közszolgáltatások ellátását veszélyeztesse. 5.) A közös tulajdon megszűntetése és az ebből származó vagyoni igények kielégítése során, a Társulás tagjai olyan polgári jogi megoldásokat alkalmaznak (pl. későbbi, halasztott fizetés, csere), amelyek a közfeladat ellátását nem veszélyeztetik, a célvagyon a közfeladat ellátását biztosítja. 6.) A közös tulajdonban történő elszámolásig a közfeladatok ellátása érdekében biztosítják a feladatot ellátó és átvállaló használati jogát. A tulajdonjog rendezése során a folyamatos működtetés és feladatellátás biztosítása érdekében a használati jog gyakorlás átengedése feltételeiben állapodnak meg. X. A TÁRSULÁS TAGJÁNAK KILÉPÉSE ESETÉN A VAGYONI KÉRDÉSEK RENDEZÉSE 1.) Amennyiben a társult és kilépő önkormányzat a közös pénzügyi alap befizetésére vonatkozó részén belül bármilyen cél vagy más központi alapból vagy forrásból megvalósuló közös beruházásban vesz részt, a kilépés őt nem jogosítja fel arra, hogy a közös tanácsi döntéssel megvalósuló beruházásban az önkormányzati támogatást ne fizesse meg. 2.) Ha a tagönkormányzat a Tanács döntése alapján visszatérítendő támogatásban részesült, és visszafizetési kötelezettsége még nem járt le, vagy azt nem teljesítette, úgy a Társulásból való kilépés jogával mindaddig nem élhet, amíg a fizetési kötelezettségét nem teljesítette. A teljesítést követően a kilépés lehetősége számára az általános szabályok szerint nyílik meg. 3.) A kilépő tagot megilleti az általa teljesített hozzájárulásoknak és az alaptőke elhelyezési pénzpiaci műveletekből származó bevételeinek a kapott végleges juttatásokkal és az alapkezelő kezelési költségeivel csökkentett összege. Végleges juttatásnak minősül: a vissza nem térítendő támogatás, valamint a Tanács döntése alapján valamennyi tag közös céljait szolgáló kiadások, pl.: közös tervek készítésének költségei, közös kiadványok költsége stb. XI.
270
ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK 1.) Jelen megállapodás akkor lép hatályba, ha valamennyi társult önkormányzat képviselő-testülete az elfogadásáról határozattal döntött. 2.) A Társulási Megállapodás mellékletei: • 1. sz. melléklet: A Társulás induló vagyona 3.) A Társulási Megállapodás függelékei: - 1. sz. függelék: A Társulás költségvetése tervezése szempontjából irányadó lakosságszáma - 2. sz. függelék: A Társulás Szervezeti és Működési Szabályzata - 3.sz. függelék: A Társulás tagnyilvántartása 4.) A társuló önkormányzatok rögzítik, hogy ezen megállapodásból eredő vitás kérdéseket elsődlegesen tárgyalásos úton, egyeztetéssel kívánják rendezni. 5.) A megállapodásban nem szabályozott kérdésekben a vonatkozó jogszabályok és a Szervezeti és Működési Szabályzat rendelkezései az irányadók. Egységes szerkezetben a záradékban szereplő módosítással.
ZÁRADÉK A Társulási megállapodás módosítását az alábbi Képviselő-testületek hagyták jóvá és fogadták el: Bajót Község Önkormányzata Dömös Község Önkormányzata Esztergom Város Önkormányzata Lábatlan Város Önkormányzata Mogyorósbánya Község Önkormányzata Nyergesújfalu Város Önkormányzata Pilismarót Község Önkormányzata Süttő Község Önkormányzata Tát Nagyközség Önkormányzata Aláírások: Bajót Község Önkormányzata polgármester
jegyző Dömös Község Önkormányzata
polgármester
jegyző Esztergom Város Önkormányzata
polgármester
jegyző Lábatlan Város Önkormányzata
polgármester
jegyző Mogyorósbánya Község Önkormányzata
polgármester
jegyző Nyergesújfalu Város Önkormányzata
polgármester
jegyző Pilismarót Község Önkormányzata
271
polgármester
jegyző Süttő Község Önkormányzata
polgármester
jegyző Tát Nagyközség Önkormányzata
polgármester
jegyző
677/2007.(IX. 21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert és a jegyzőt, hogy reprezentatív közvélemény kutatás elvégzése útján 2007. december 1-jéig vizsgálja meg, hogy az érintettek többsége kívánjae, hogy a családi házas övezetben – az így felmerülő többletköltségek áremelés útján történő fedezése mellett ismételten bevezetésre kerüljön-e a heti kétszeri hulladékelszállítás. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Dr. Marosi György jegyző Határidő: azonnal 678/2007.(IX. 21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az ESZKÖZ Kft. ügyvezető igazgatóját, és a jegyzőt, hogy a hulladékkezelési szolgáltatási díjhátralékok behajtása érdekében a Hgt. 26. §-ában foglaltak szerint intézkedjen. Felelős: ESZKÖZ Kft. ügyvezető igazgatója; jegyző Határidő: azonnal 679/2007. (IX. 21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy vizsgálja meg, hogy a hulladékgyűjtő eszközök közterületre kihelyezése kapcsán történő közterület-szennyezésnek mik a lehetséges jogi szankciói (bírság, rendeltetésellenes közterület-használat, stb.); a szankciók érvényesítésére készítsen intézkedési tervet, és azt – amennyiben szükséges, önkormányzati rendelet alkotására/módosítására vonatkozó javaslattal egyetemben – terjessze a Képviselő-testület soron következő rendes ülése elé. Felelős: jegyző Határidő: soron következő rendes testületi ülés 680/2007.(IX. 21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármester útján a jegyzőt, hogy a társasházak által felhalmozott hulladékkezelési szolgáltatási díjhátralékok behajtása kapcsán dolgozza ki a korábbi Közigazgatási Hivatal által kifogásolt jogi helyzet miatt kialakult díjhátralék behajtásának eljárásrendjét, mely ki kell, hogy térjen a részletfizetésre, és a kamatok esetleges elengedésére, a lakosság anyagi viszonyaira különös tekintettel. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Dr. Marosi György jegyző Határidő: a Képviselő-testület következő rendes ülése 681/2007. (IX. 21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a hulladékgyűjtő konténerek elrejtése érdekében I. ütemben az alábbi társasházak konténerei számára kíván zárt tárolókat kialakíttatni: Bánomi ltp. 1-8. Bánomi ltp. 14-19. Béke tér 20-24. és 37/a-c. Irinyi u. 14, 16, 11/a, 18 Kölcsey u. 4/a, 2/a, 6/a, Irinyi u. 9/b, 9/c Móricz Zs. u. 7-11. Budai N. A. u. 5/a-d. Schweidel u. 2/c-d, 4/a-b.
272
A fennmaradó társasházak számára további ütemezésben 2009. tavaszáig bezárólag kívánja a zárt tárolókat megépíttetni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft.-től árajánlat és írásos visszaigazolás kérésére: 2007. október 15. 682/2007. (IX. 21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a kialakításra kerülő tároló építmények műszaki kialakításukban zárhatóak, felülről fémhálóval fedettek legyenek. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az Esztergomi Zöldfelület-gondozó és Útfenntartó Kft. értesítésére 2007. október 15. 683/2007. (IX. 21.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 56/2007. (II. 16.) esztergomi öh. határozat 1. és 2. pontjai helyébe az alábbi rendelkezések lépnek: 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Önkormányzata kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződést köt Göb Sándorral és Gábor Jánossal a 19412 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Petőfi S. u. 18/1. szám alatt található, kivett lakóház, udvar megnevezésű, 145 m2 telekterületű, és a 19413 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Petőfi S. u. 18/2. szám alatt található, kivett lakóház, udvar megnevezésű, 197 m2 telekterületű ingatlanra 28.043.000,- Ft-os vételáron. 2. A határozat 1. pontjában meghatározott összeg fedezete a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. rendelet 7/B/1 számú mellékletének Vagyongazdálkodási Alap megnevezésű sora terhére rendelkezésre áll. 3. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a kisajátítást helyettesítő adásvételi szerződés aláírására: a jelen határozat kézhezvételét követő 30 napon belül
703/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 161/2007. (III. 22.) esztergomi öh. határozatban szereplő 2 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 1 fő művelődési szakember és 1 fő technikai dolgozó munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 704/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 162/2007. (III. 22.) esztergomi öh. határozatban szereplő 1 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 1 fő népművelő munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 705/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Balassa Bálint Múzeum, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 163/2007. (III. 22.) esztergomi öh. határozatban szereplő 3 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 3 fő muzeológus munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 706/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Polgármesteri Hivatalban történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 164/2007.(III.22.) esztergomi öh. határozatot módosító 227/2007.(IV.19.) esztergomi öh. határozatban szereplő 7 fő munkavállalót, valamint a 2006. évi döntésből 2007. évben végrehajthatóvá váló 21 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – a jegyző javaslata és
273
munkáltatói döntése alapján – a 7 fő munkavállaló esetében 5 fő ügyintéző munkakör, 1 fő ügykezelő munkakör, 1 fő technikai dolgozó munkakör, a 21 fő munkavállaló esetében 9 fő ügyintéző munkakör, 12 fő technikai dolgozó munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 707/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az „Arany János Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 228/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. határozatban szereplő 3 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 3 fő pedagógus munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 708/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Babits Mihály Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 229/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. határozatban szereplő 3 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 3 fő pedagógus munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 709/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „József Attila Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 230/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. határozatban szereplő 3 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 3 fő pedagógus munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 710/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Petőfi Sándor Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 231/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. határozatban szereplő 2 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 2 fő pedagógus munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 711/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 232/2007. (IV. 19.) esztergomi öh. határozatban szereplő 3 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 3 fő pedagógus munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére azonnal 712/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „József Attila Általános Iskola, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 575/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. határozatban szereplő 4 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 1 fő pedagógus munkakör és 3 fő technikai dolgozó munkakör leépítésével hagyja jóvá. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére a 2008. évi pályázat benyújtásával egyidejűleg 713/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézményben történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntések” tárgyú 579/2007. (VIII. 30.) esztergomi öh. határozatban szereplő 5 fő munkavállalót érintő létszámcsökkentést – az intézmény igazgatójának javaslata és munkáltatói döntése alapján – 5 fő technikai dolgozó munkakör leépítésével hagyja jóvá.
274
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Magyar Államkincstár értesítésére a 2008. évi pályázat benyújtásával egyidejűleg 714/2007. (X.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a hivatásos önkormányzati tűzoltóságok műszaki-technikai fejlesztése szakmai programjának kialakításáról szóló 2/2006. (Bk.2.) BM utasítással módosított 5/2001. (Bk.2.) BM utasítás 4. pontja alapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a tűzoltóságok több évre szóló technikai fejlesztésének biztosítása érdekében közzé tett felhívásra benyújtja pályázatát (4000 liter űrtartalmú gépjárműfecskendő, 1 db Drager UFC 1600 hőkamera, 40 db öltöny VEKTOR 07 bevetési kabát és nadrág, 35 pár Haix FLORIAN Pro tűzoltó védőcsizma, 20 db Schubert-AUER F200 tűzoltó sisak, 10 db AUER 6,5 literes kompozit palack). Felhatalmazza a Polgármestert a pályázat elkészíttetésére és benyújtására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban szereplő pályázat benyújtásához szükséges önrészre, 21.050.000 Ft-ra (18.000.000 Ft + 3.050.000 Ft), előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére. Felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a fenti összeg fedezetének a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendeletbe történő beterveztetéséről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására: 2007. október 31. a fedezet biztosításra: a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 715/2007. (X.18.) esztergomi öh 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ által kiírt, az országos főutak átkelési szakaszain a forgalom csillapítására, a gyalogosok védelmének növelésére, a járművek sebességének csökkentésére alkalmas beavatkozások címet viselő kiírásra benyújtja pályázatát a Táti út (11. számú főút) – Csatay Szabó János utca kereszteződésénél a gyalogosok védelme érdekében a főúton középszigettel ellátott kijelölt gyalogátkelőhely kiépítésére, valamint a Táti út – Verseghy utca kereszteződéséhez egy sebességkijelző berendezés felállítására. Felhatalmazza a Polgármestert a pályázat elkészíttetésére és benyújtására. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1. pontban szereplő pályázat benyújtásához szükséges önrészt: 549.962 Ft-ot a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. általános tartalék sorából biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására: 2007. október 31. 729/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy elfogadja az esztergomi Helyi Vidékfejlesztési Iroda vezetőjének a 2007. május 15. és 2007. október 12. közötti időszakra vonatkozó beszámolóját. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 730/2007. (X.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Bártfai Tamás okl. építészmérnök által a Bajcsy – Zsilinzsky utca 22. és a Liszt Ferenc utca között a gyalogos kapcsolat (passzázst) kialakítására elkészített - a határozat mellékletét képező - tanulmánytervet elfogadja azzal, hogy a megvalósítás lakóépület bontással ne járjon. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban elfogadott tanulmánytervet a 490/2007.(VI.15.) esztergomi öh. 2. pontjában megfogalmazottak alapján Esztergom, Királyi város (Királyi város, Hévíz, Szentanna, Csutimonostor városrészek) helyi építési szabályzatáról és szabályozási tervéről szóló 43/2006. (VII.14.) ör. rendelet módosítása során beépíti a szabályozási tervbe. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 731/2007.(X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy - a határozat mellékletét képező – Királyi város (Királyi város, Hévíz, Szentanna, Csutimonostor városrészek) Rendezési Terve (településszerkezeti terv, valamint a helyi építési szabályzat és szabályozási terv) módosításának egyezetési munkarésze a szakhatóságok felé véleményezés céljából megküldésre kerüljön.
275
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: hatóságoknak való megküldésre a döntést követő 15 napon belül 732/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy - a határozat mellékletét képező – Ipari Park helyi építési szabályzata és szabályozási terve módosításának egyezetési munkarésze a szakhatóságok felé véleményezés céljából megküldésre kerüljön. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: hatóságoknak való megküldésre a döntést követő 15 napon belül Melléklet Esztergom város Önkormányzata döntött a (41/2004. (IX. 30.) ör. rendelettel jóváhagyott Ipari Parkja szabályozási tervének és helyi építési szabályzatának módosításáról Tervező: Viriditas Bt. (dr. Balogh Ákos) A szabályozási terv módosítása az alábbi területrészekre terjed ki: a) A TESCO áruház térsége: autóbusz-pályaudvar, benzinkút létesítése és áruházbővítés, a Gksz-8 és az AUT területek összevonása, a terület átsorolása b) Bem József tér (vasútállomás térsége) a Schweidel út tehermentesítésére útfejlesztés c) A Schweidel út és a Mátyás király út közötti átkötő út kamionforgalomra alkalmas gyűjtőúttá fejlesztése összhangban a Mátyás király út és Dobogókői út közötti útfejlesztéssel, körforgalmi csomópont kialakításával d) A Mátyás király gyűjtő út szabályozási szélességének adottságokhoz igazítása (20-22méter) e) A Mátyás király út és a Dobogókői út közötti területen e/1) Új forgalmi út létesítése (a közműsávnak fenntartott területen, a Gksz-3 és a Gksz-2 jelű területek között), a Dobogókői úton csomópont kialakításával, e/2) A Gksz-1 és a Gksz-2 jelű területek között húzódó út közút funkciójának megszüntetése, a Dobogókői úti csatlakozás felszámolása e/3) A Gip-14 és a Gip-13 jelű területek összevonása, az új tömb Dobogókői úti kicsatlakozásának megtartásával e/4) A 9 jelű út Dobogókői úti kicsatlakozásának megszüntetése f) a Dobogókői út mentén fekvő, elővásárlási joggal illetett lakóingatlanok területének (Gksz-1 jelű terület) központi vegyes területté történő átminősítése, g) A Dobogókői út kanyarjának mérséklése (15 és 19 jelű utak térségében h) A Mátyás király út és az 1117 jelű utak körforgalmi csomópont kialakítása, az 1 jelű út csomópontba kötése, gyűjtő úttá fejlesztése i)
Az 1 jelű út gyűjtő úttá fejlesztésével a 11 jelű gyűjtő út átminősítése, szabályozási szélességének mérséklése (22 m)
j) A Tyco mögötti út egy szakasza (12 jelű út) közúti funkciójának megszüntetése, közmű szerviz úttá minősítése k) a Magyar Suzuki Rt. területének nyugati határán fekvő véderdő (Ev) sáv iparterületen belülre csatolása. l)
A Gip-1 és a Gip-2 tömbök minimális telekméretének 5000 m2-re csökkentése
m) A szerkezeti terven szereplő temető területén belül ravatalozó területének kijelölése (a Dobogókői út és a 15 jelű utak közötti véderdő, a felhagyott dögkút térsége) A szabályozási tervmódosítással érintett területeket a mellékelt térkép szemlélteti.
276
733/2007.(X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy - a határozat mellékletét képező – Esztergom Város Településszerkezeti Tervének módosítása az Ipari Park helyi építési szabályzata és szabályozási terve módosításának egyezetési munkarészével együtt a szakhatóságok felé véleményezés céljából megküldésre kerüljön. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: hatóságoknak való megküldésre a döntést követő 15 napon belül 734/2007. (X. 18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 88. § (3) bekezdése, valamint 90. § (1) bekezdés c) pontja alapján a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézményt 2007. december 31. napjával megszünteti. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a – a határozat mellékletét képező – megszüntető okirat aláírására. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézmény vezetőjét, valamint a Nyári Fesztivál Kht. ügyvezetőjét az Intézmény megszűnésével kapcsolatos munkáltatói intézkedések megtételére. Felelős: 1-3. pont: Meggyes Tamás polgármester 3. pont: Kollár Györgyné megbízott igazgató Ambrus Regina ügyvezető igazgató Határidő: a megszüntető okirat kiadására a döntést követő 8 napon belül a munkáltatói intézkedések megtételére a döntést követő 15 napon belül Melléklet MEGSZÜNTETŐ OKIRAT Az intézmény neve: Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom Székhelye: 2500 Esztergom, Imaház u. 2/A Irányító (felügyeleti) szerve: Esztergom Város Önkormányzata A megszüntető szerv neve: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Jogutód: Esztergom Nyári Fesztivál Kht. (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) - a cégbírósági bejegyzést követően: Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. (2500 Esztergom, Imaház u. 2/A) A megszűnés oka: az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 90. § (1) bekezdés c) pontja. A költségvetési szerv megszűnése után az Önkormányzat által ellátott kulturális és közművelődési feladatok, amelyek eddig három különböző szervezeti formában – költségvetési szerv, közalapítvány és gazdasági társaság - működő szervezet által történt, más szervezeti formában hatékonyabban folytatódnak. A szervezeti átalakítás alapelve, hogy a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom, a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására, valamint az Esztergomi Nyári Fesztivál Közhasznú Társaság által ellátott közfeladatok az átszervezést követően is magasabb színvonalon kerüljenek ellátásra. A fent említett szervezetek által ellátott hasonló feladatok egy szervezet keretében (gazdasági társaság) elláthatók, egyszersmind a szervezeti egyszerűsítés révén átláthatóbban, hatékonyabban és eredményesebben teljesíthetők. Vagyon feletti rendelkezési jog: A költségvetési szerv használatában lévő 19839 hrsz-ú ingatlan (telek és épület, Imaház u. 2/A) Esztergom Város Önkormányzatának tulajdona. A fenti ingatlan és a megszűnt intézmény ingó vagyonának használatára a jogutód jogosult. A megszűnés időpontja: 2007. december 31. A foglalkoztatottak jogviszonyára: a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 25/A. és 25/B. §-ában előírtak vonatkoznak. Esztergom, 2007. október 18.
277
Meggyes Tamás polgármester
Dr. Marosi György jegyző
735/2007. (X. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy amennyiben a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. cégbírósági bejegyzése 2007. november 30-a után történik meg, úgy a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására közalapítvány megszűnésének időpontja a Kft bejegyzésének napjával azonos. Felelős: Meggyes Tamás Határidő: a cégbírósági bejegyzés ideje 736/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy felvételét kéri a Magyar Szőlő- és Borvárosok és Borfalvak Szövetség Egyesületébe, elfogadja annak Alapszabályát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 737/2007. (X.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 95/A. § (9) bekezdése alapján felhatalmazza a polgármestert, hogy az Aranyhegyi Óvoda, Esztergom valamennyi csoportja részére a határozat mellékletét képező adatlapon kérje meg a maximális létszámtól való eltérést az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatóságától. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága által megküldött engedély birtokában hozzájárul ahhoz, hogy az Aranyhegyi Óvoda, Esztergom intézmény valamennyi csoportjában a 2007/2008. nevelési évben a maximális gyermeklétszámot az engedélyező határozatban foglaltak szerint túllépje. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a kérelem benyújtására az Oktatási Hivatal Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Középdunántúli Regionális Igazgatóságához: a döntést követő 8 napon belül, az óvoda értesítésére a határozat kézhezvételétől számított 3 napon belül 738/2007. ( X.18.) esztergomi öh. 1.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a rendelési időn kívüli központ orvosi ügyelet (háziorvosi (felnőtt), házi gyermekorvosi ügyeleti szolgálat működtetetése érdekében, az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001. (V.24.) KT. számú rendelet 9. § (5) bekezdése alapján a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom intézménynek ingyenes használatába adja a határozat 1. számú mellékletét képező listán szereplő eszközöket 2007. november 1től 2009. október 31-ig (illetve az ügyeleti szolgálat ellátására irányuló szerződés megszűnéséig). 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert az 1. pontban szereplő eszközök ingyenes használatára vonatkozó – a határozat 2. számú mellékletét képező – használati szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati szerződés aláírására a döntést követő 8 napon belül 1.
SZ. MELLÉKLET
ESZKÖZLISTA Esztergom Város Önkormányzat vagyonleltárában szereplő a háziorvosi (felnőtt) ügyeleti szolgáltatás ellátását szolgáló berendezések, műszerek Orvosi műszerek Heine Laryngoscop felnőtt, gyerek, csecsemő sorozat, akkumlátoros nyél, NT 200 töltő, 3db lapoc Kézi lélegeztető ambu ballon (AMBU Mark IV)
1 - 1 db 1 - 1 db
278
gyermek, csecsemő maszkkal Taposó szívó (AMBU TWIN, 600 ml tartállyal)
1 db
Kettesy féle látásvizsgáló
1 db
EKG készülék (Heart Screen 80 GL) Vérnyomásmérő felnőtt gyermek mandzsettával (Riester/Diplomat) Defibrillátor (PowerHeart AED)
1 db 1 - 1 db 1 db
Vizsgálóasztal belgyógyászati)
1 db
Műtőzsámoly 2 lépcsős
1 db
Mindegyik készülék vadonatúj
Egyszerhasználatos eszközök
db
vérvételi csövek: lila, piros sárga, fehér
100-100 1-1
vérvételi tű
doboz
vérvételi harang
3
db
kémcsőtartó
1
db
infúziós szerelék
10
db
1/2
1
doboz
injekciós tű 22 G 11/2
1
doboz
fecskendő 5 ml
1
doboz
fecskendő 10 ml
1
doboz
bőrfertőtlenítő / Kodán
1
Pur – Zellin
1
csomag
veszélyes hulladék tároló 2l doboz
4
db
veszélyes hulladék tároló 10l doboz
4
db
leszorítógumi
2
db
injekciós tű 18 G 1
spatula
5
csomag
inf. állvány
1
db
ágytál / kacsa
1-1
db
vesetál
5
db
nyakrögzítő gallér
2-2
db
véralkohol vizsg. doboz
1
db
Bútorok db 3
Heverő
3
Ruhás szekrény (Öltöző)
1
Konyha szekrény, bükk, szereléssel
1
Fix asztal bükk 80 x 40
279
3
Ülőke bükk
2
Dohányzó asztal bükk
1
beteg fekvő ágy műbőr 1
Íróasztal fehér
1
Számítógép asztal fehér
1
Műszerszekrény fehér
1
Irattartó polc
1
Karnis zuhany függönyhöz
1
Zuhany függöny
1
Karnis betegágy elválasztóhoz
1
Betegágy elválasztó függöny
2
Álló fogas fém
1
Sorolható szék váróba, műag. Ülőke
5
Szék váróba műag. Ülőke, fém láb
1
Takarítószer szekrény (polcos)
2
Szeméttároló edény
5
Karnis
5
Függöny + sötétítő függöny
2
Irodai szék karfás
Egyéb tárgyak 1 db Zanussi Zrd 27 JB fagyasztós hűtőszekrény 1 db Zanussi Zrt 16 JBC hűtőszekrény 1 db Samsung 62711 N mikrohullámú süttő 2 db személyi számítógép 1 db HP laserjet 3390-es multifunkcionális nyomtató 3 db Videoton C”1S’’-AM 21 tv 2 db Daewoo TP-501 G Hordozható Cd, Mp3 lejátszó 2. sz. mmelléklet HASZNÁLATI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) képviseli Meggyes Tamás polgármester mint használatba adó (továbbiakban: Használatba adó), másrészről a Vaszary Kolos Kórház, Esztergom (2500 Esztergom, Petőfi u. 26-28.) képviseli dr. Sólyom Olimpia főigazgató, mint használó (továbbiakban: Használó) (továbbiakban együttesen: Felek) között az alulírott napon és helyen az alábbiak szerint: 1.
Használatba adó ingyenes használatba adja Használónak a rendelési időn kívüli központi orvosi ügyelet háziorvosi (felnőtt), házi gyermekorvosi ügyeleti szolgálat ellátására a jelen szerződés elválaszthatatlan mellékletét képező vagyonleltár szerinti berendezéseket, műszereket. Jelen szerződés aláírása napján lép hatályba és az ügyeleti szolgálat ellátására irányuló szerződés megszűnésével egyidejűleg szűnik meg.
280
2.
Használó a berendezéseket, műszereket kizárólag az 1. pontban leírtaknak megfelelő célra használhatja, azt harmadik személy használatába nem adhatja, és egyéb tevékenységre nem használhatja.
3.
Használó a berendezéseket, műszereket az ügyeleti szolgálat helyszínén köteles használni. • A felnőtt háziorvosi ügyelet helyszíne: 2500 Esztergom, Hősök tere 1. (17609 hrsz.). • A gyermek háziorvosi ügyelet helyszíne: 2500 Esztergom, Petőfi S. u. 26-28., Vaszary Kolos Kórház Szülészet-Nőgyógyászati épülettömb földszintjén kialakított gyermek szakrendelő.
4.
Használó a 100 000 Ft-ot meghaladó berendezésekre, műszerekre köteles vagyonbiztosítási szerződést kötni, a Használatba adó kedvezményezetti megjelölésével.
5.
Használó köteles a használat fennállása alatt a berendezéseket, műszereket rendeltetésszerűen használni a szükséges karbantartási és javítási munkálatokat saját költségén elvégeztetni, és felelős minden olyan kárért, mely rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat következménye és amit a biztosító nem térít meg.
6.
Használó köteles vezetni a szükséges nyilvántartásokat. A nyilvántartások nem, vagy nem megfelelő vezetéséből eredő kárt és költséget Használó köteles viselni.
7.
Használó köteles az 1. pontban szereplő feladat ellátásának megszűnését követő 5 napon belül a mellékletben szereplő berendezéseket, műszereket Használatba adónak leltár szerint hiánytalanul visszaadni.
8.
Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. vonatkozó rendelkezései az irányadóak.
Felek a jelen szerződést – annak elolvasása és értelmezése után – mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá. Esztergom, 2007. október ......
…………………………………….. Esztergom Város Önkormányzata Meggyes Tamás polgármester Használatba adó
………………………………………. Vaszary Kolos Kórház dr. Sólyom Olimpia főigazgató Használó
Ellenjegyezte: Dr. Marosi György jegyző 739/2007. (X. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a nehéz élethelyzetűek támogatásáról szóló 24/2007. (IV. 26.) számú rendeletére a 12-671/2007. ügyszámon tett törvényességi észrevételt elfogadja, és intézkedik a rendeletnek a törvényességi észrevételben foglaltaknak megfelelő módosításáról. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a rendeletalkotásra: azonnal a Közigazgatási Hivatal értesítésére: 2007. november 10. 740/2007.(X.18.) esztergomi öh. 1.
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007. évi önkormányzati költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6. sz. mellékletében jóváhagyott általános tartalék keretből 1.500.000.-Ft, azaz Egymillió-ötszázezer forint
281
támogatást nyújt az „Esztergomi Játszva Megelőzni” Közalapítvány részére, az Alapítvány 2007. év november és december havi működési költségeire. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a támogatási szerződés megkötésére 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri az „Esztergomi Játszva Megelőzni” Közalapítvány kuratóriumát, hogy az éjszakai őrzés módját gondolják újra, azt riasztó és reflektor alkalmazásával oldják meg. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés megkötésére: 2007. október 31. 741/2007. (X.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 505/2005. (VIII. 25.) esztergomi öh. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat utolsó mondatának helyébe a következő szöveg lép: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a fenti ingatlant a pályázati kiírásban foglaltak szerint Az élet íze Kft. (2510 Dorog, Hősök tere 1. 2/6.) részére adja bérbe.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bérleti szerződés aláírására a döntést követő 30 napon belül 742/2007. (X. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy visszavonja Esztergom Város Önkormányzatának 163/2003. (V.6.) esztergomi öh., 390/2003. (IX.18.) esztergomi öh., 536/2003.(XII.11.) esztergomi öh., 175/2005.(III.10.) esztergomi öh., 297/2005.(V.19.) esztergomi öh. számú határozatát, a 301/2005.(V.19.) esztergomi öh. számú határozatából az alábbi mondatrészt: „a 20377/26 hrsz.-ú 53.300 m2 területű és a 18200/31 hrsz.-ú 4.182 m2 területű”, továbbá a 447/2005. (VI.30.) esztergomi öh., 274/2006.(VI.22.) esztergomi öh., 20/2007.(I.18.) esztergomi öh., 145/2007. (III.14.) esztergomi öh. számú határozatait. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 763/2007. (X.30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom, Prímás-szigetre tervezett, az élményfürdővel összeépülő szálloda Finta Stúdió által készített és bemutatott tervét elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 764/2007. (X.30.) esztergomi öh.: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 512/2006. (XII.14.) esztergomi öh. mellékletét képező 2007. évi munkatervében a közmeghallgatás napját november 15-éről 29-ére módosítja. A határozat módosítással nem érintett része változatlanul hatályban marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 765/2007. (X. 30.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Szelektív hulladékgyűjtés Esztergomban” tárgyú, 561/2005. (IX.15.) esztergomi öh. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat 1. pontjának hetedik francia bekezdése helyébe a következő szöveg lép: „Esztergom – Kertváros, 632/6 hrsz.-ú szervizút Damjanich u. 42-44. sz. előtti szakasza” A határozat módosításokkal nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Ezzel egyidejűleg a „Szelektív hulladékgyűjtés Esztergomban” tárgyú 561/2005. (IX.15.) esztergomi öh. határozat módosítása” tárgyú, 447/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. határozat 1. pontjában szereplő szöveg törlésre kerül. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: Eszköz Kft. értesítésére: a döntést követő 8 napon belül
766/2007.(X.30.) esztergomi öh.
282
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja Esztergom Város Önkormányzatának az „Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért” egyesülettel fogyatékos személyek lakóotthona ellátásra kötendő – a határozat mellékletét képező – ellátási szerződését. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására a döntést követő 15 napon belül ELLÁTÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyfelől Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.), a továbbiakban Önkormányzat, képviseli: Meggyes Tamás polgármester, másfelől az Életút Egyesület a Sérült Fiatalokért (Komárom- Esztergom Megyei Bíróság által kiadott társadalmi szervezet nyilvántartási száma: 1238; címe: 2500 Esztergom, Petz Testvérek út 56.), képviseli: Németh György elnök, a továbbiakban Egyesület között a mai napon az alábbiak szerint: 1. A felek megállapodnak abban, hogy a mai napon ellátási szerződést kötnek egymással, amely alapján az Egyesület határozatlan ideig vállalja a szociális ellátás tevékenységi körébe tartozó, a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. tv. (Sztv.) 85/A. § (2) bek. a) pontjában foglalt fogyatékos személyek lakóotthona szakosított ellátást. 2. A fogyatékos személyek lakóotthona 14 fő ellátását biztosítja. 3. Az Egyesület a 1. pontban foglalt feladatot az áltata közvetlenül igényelhető normatívából biztosítja, melynek igényléséhez az Önkormányzat hozzájárul. 4. Az Egyesület kijelenti, hogy ismeri a jelen szerződésben meghatározott szolgáltatásokra vonatkozó külön jogszabályokat és szakmai követelményeket, nyilvántartási kötelezettségeit és az azok betartására vonatkozó szabályokat. 5. Az ellátottak panaszaikat az Egyesület által kijelölt vezetőnél érvényesíthetik. A panaszokat beérkezésüket követő három napon belül a vezetőnek ki kell vizsgálnia és intézkednie kell az esetleges hiányosságok megszüntetése felől. Az írásban beérkezett panaszokról az Egyesület a vizsgálat lefolytatását követő 15 napon belül tájékozatja az Önkormányzatot. 6. A külön jogszabályokban meghatározott adatszolgáltatási és nyilvántartási kötelezettség az Egyesületet terheli. Az adatszolgáltatásokról az Egyesület az Önkormányzatot az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését követő 15 napon belül tájékoztatja. Az. Önkormányzat jogosult adatot kérni a feladatok ellátásához kapcsolódó nyilvántartásokból. 7. A szerződést a felek rendes felmondással hat havi felmondási idővel szüntethetik meg. A felmondást a feleknek írásban közölve, ajánlott levélben kell egymás székhelyére elküldeniük. 8. Szerződésszegés esetén az Önkormányzat jelen ellátási szerződést azonnali hatállyal, írásban közölve, ajánlott levélben felmondhatja. A szerződésszegésből eredő felmondás esetén a szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében az Önkormányzat az Egyesület költségére a rendes felmondási idejéig más szolgáltatóval jogosult az ellátásokat elvégeztetni, az Egyesületet egyéb kártérítési kötelezettség nem terheli. 9. Az Egyesület az Önkormányzat Képviselő-testületét évente egyszer, a tárgyévet követő év március 31éig írásbeli beszámoló keretében tájékoztatja az általa a szerződés 1. pontjában vállalt feladat teljesítéséről. 10. Az Egyesület a szerződésben meghatározott feladatokra fordított kiadásait egyéb pénzeszközeitől elkülönítetten köteles nyilvántartani és kezelni. 11. Az Önkormányzat az Egyesület által vállalt feladatok teljesítését évi egy alkalommal ellenőrizheti. 12. A felek tudomásul veszik, hogy jelen szerződést Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének 766/2007.(X.30.) esztergomi öh. alapján köti meg Esztergom Város Polgármestere. 13. A felek megállapodnak egymással abban, hogy vitáikat először tárgyalásos úton kívánják rendezni, ennek eredménytelensége esetén jogvitáik rendezésére az Esztergomi Városi Bíróság illetékességét kötik ki. Felek jelen szerződést átolvasás és közös értelmezés után mint, akaratukkal mindenben megegyezőt jóváhagyólag írták alá. Esztergom, 2007 ………………………. ……………………………. Németh György elnök
…......................................... Meggyes Tamás polgármester
283
777/2007. (XI.15.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint a programban érintett önkormányzat (és mint a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. alapítója) úgy dönt, hogy a Szociális és Munkaügyi Minisztérium által kiírt Téli – tavaszi közmunkaprogram elnevezésű pályázati felhívásra az „Esztergomi kistérség hátrányos helyzetű emberek foglalkoztatásáért” című közmunka pályázatot a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. (2500 Esztergom, Angyal u. 2.) nyújtsa be. 2. A Képviselő-testület egyetért azzal, hogy az 1. pontban foglalt pályázatot a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. készítse el, továbbá, hogy az önkormányzati tulajdonú területeken a program keretében foglalt feladatokat annak támogatottsága esetén elvégezze. 3. A Képviselő-testület 1-2. pontban foglalt döntése akkor lép hatályba, ha az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa (a továbbiakban: Társulási Tanács) úgy dönt, hogy az 1. pontban megjelölt pályázatot a Társulási Tanács nevében Esztergom Város Önkormányzata útján a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. (2500 Esztergom, Angyal u. 2.) nyújtsa be, továbbá ha a Társulási Tanács egyetért azzal, hogy a program keretében az önkormányzati tulajdonú területeken a program keretében foglalt feladatokat annak támogatottsága esetén a Roma Foglalkoztató és Oktatásszervező Kht. elvégezze. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Kht. értesítésére: a döntést követő 3 napon belül
779/2007. (XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja Esztergom Város Önkormányzata tulajdonát képező, Esztergom, Hősök tere 25. szám alatti, 17609 helyrajzi számú, 1889 m2 alapterületű, volt Kossuth iskola ingatlanból a kialakított új mentőállomás épület-és a hozzá tartozó földterület 173/393 tulajdoni hányadának a Magyar Állam tulajdonában álló, és az Országos Mentőszolgálat kezelésében lévő, Esztergom, Dózsa Gy. tér 1. szám alatti, 15932 helyrajzi számú, 2970 m2 alapterületű, mentőállomás ingatlan 1/1 tulajdoni hányada egyenértékű, értékarányos cseréjére vonatkozó, a határozati javaslat mellékletét képező csereszerződés szövegének jóváhagyására, és felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot a végleges csereszerződés szövegének jóváhagyására, és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására a döntést követő 30 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 780/2007. (XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja az Önkormányzat, az Országos Mentőszolgálat és a Komárom-Esztergom Megyei 104. Mentőalapítvány között az új mentőállomás működtetéséhez szükséges berendezések (bútorok) vásárlására irányuló, a határozati javaslat mellékletét képező együttműködési megállapodást, és felhatalmazza a Polgármestert annak aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására a döntést követő 7 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 781/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete – a határozat melléklete szerinti tartalommal – jóváhagyja az Esztergomi Fürdő (SPA) Szolgáltató Zrt. Felügyelő Bizottságának módosított ügyrendjét. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 782/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja a Strigonium Zrt. közgyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá a Strigonium Zrt. Felügyelő Bizottságának módosított ügyrendjét. Felhatalmazza a polgármestert a döntés közgyűlés elé terjesztésre.
284
Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés közgyűlés elé terjesztésére a döntést követő 15 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 783/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés e) pontja alapján úgy dönt, hogy csatlakozik a Magyar Önkormányzatok Szövetségéhez, elfogadja annak Alapszabályát. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 784/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy amennyiben az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás, mint a Süttő-Dömös közötti kerékpárút Esztergom-Szamárhegy Dömös közigazgatási határa közötti kerékpárút szakaszának (Tervezési szakasz: 11. sz. főút mellett 47+864 km 60+200 km szelvénye között) tervezője (későbbi beruházója) akként határoz, hogy a megépítendő kerékpárút Esztergom Város közigazgatási területét érintő szakaszának kezelését/fenntartását át kívánja adni Esztergom Város Önkormányzatának, úgy Esztergom Város Önkormányzata vállalja az Esztergom-Szamárhegy - Dömös közigazgatási határa közötti kerékpárút Esztergom Város közigazgatási területét érintő szakaszának kezelését, fenntartását. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 785/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy hozzájárul ahhoz, hogy az Esztergom és Térsége Közbiztonságáért Alapítvány az Esztergom Város Önkormányzata tulajdonában álló, 17355 hrsz-ú, természetben 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., fszt. 1. alatt fekvő irodahelyiséget alapítványi tevékenysége székhelyeként, térítésmentesen használja, azzal, hogy a szerződést bármelyik fél 60 napos felmondási idővel felmondhatja. Felkéri a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 786/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 50.000 Ft, azaz ötvenezer forint összeg erejéig a Média a Családért Egyesület részére támogatást biztosít a Családbarát Média-díj finanszírozásához. Az összeg fedezete a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. Általános tartalék sora. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a támogatási szerződés aláírására a határozat mellékletét képező tartalommal. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására: a döntést követő 15 napon belül Ikt. sz.: K- … … … /2007 T- … … … /2007 Forrás: 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. Általános tartalék sora Ügyintéző: Takács István TÁMOGATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom, Széchenyi tér 1.) képviseletében Meggyes Tamás polgármester mint Támogató, másrészről a Média a Családért Alapítvány (1114 Budapest, Villányi út 5-7.), képviseletében Szám Katalin, a kuratórium elnöke mint Támogatott között a mai napon, az alábbi feltételek mellett: 1. Támogató vállalja 50.000,- Ft, azaz ötvenezer forint erejéig a Támogatott támogatását, amelyet egyszeri, vissza nem térítendő támogatásként bocsát a Támogatott rendelkezésére. 2. A támogatás célja a Támogatott által minden hónapban átadott Családbarát Média-díj pénzügyi hátteréhez történő hozzájárulás. 3. A támogatás kizárólag a 2. pontban megjelölt célra használható fel.
285
Támogató az 1. pontban megjelölt összeget 2007. november 30. napjáig utalja át a Támogatott CIB Bank ZRtnél vezetett 10700347-44872502-51100005 számú számlájára. 4. A Támogató a támogatás felhasználását a helyszínen is jogosult ellenőrizni. 5. A szerződéskötés feltétele, hogy Támogatott a szerződés aláírását megelőzően Támogató képviselőjének benyújtja a következő dokumentumokat: - a számlavezető bank 30 napnál nem régebbi igazolását arról, hogy a Támogatott által megadott számlaszám valós, - Támogatott nyilatkozata arról, hogy adó-, és egyéb köztartozása nincs. 6. Támogatott vállalja, hogy a mellékletben szereplő támogatási céloknak a jelen szerződésben foglalt támogatási összeg erejéig történt megvalósulását követően 2008. november 30. napjáig Támogató részére a 8. pontban meghatározott tartalmú szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást készít, és a fel nem használt támogatást 2008. december 31. napjáig visszautalja Támogató Raiffeisen Bank Rt.-nél vezetett 1202500000170092-00100008 számú számlájára. 7. Az elszámolásnak szakmai beszámolót és pénzügyi elszámolást kell tartalmaznia. - Szakmai beszámoló: Rövid – maximálisan három oldal terjedelmű – beszámoló, szakmai értékelés a támogatás céljának megvalósításáról. - Pénzügyi elszámolás: A felmerült költségek a felhasználás jogcíme szerint tételesen felsorolva; számlák, pénztári és bankbizonylatok alapján, költségnemenként összesítve.(Jelen szerződés melléklete szerint összeállítva.) 8. Az elszámolási határidő módosítását a Támogatott írásbeli kérelme alapján a Támogató maximálisan egy alkalommal engedélyezheti, amelynek időtartama legfeljebb 30 nap. Az írásbeli kérelmet az elszámolás határidején belül kell benyújtani. 9. Támogatott fentieken túlmenően kötelezi magát arra, hogy: - a támogatás összegét egyéb pénzeszközeitől elkülönítetten kezeli, illetve tartja nyilván, - a támogatás felhasználásáról az elszámolást fentiek szerint Támogató részére határidőre eljuttatja, - a tevékenységről szóló tájékoztatásban feltünteti Támogató támogatását. 10. A beszámolót Támogató képviselője értékeli a benyújtástól számított harminc napon belül. A nem, illetőleg nem teljesen megfelelő beszámolóról Támogató képviselője értesíti a Támogatottat azzal, hogy milyen módon és határidőre kell a beszámolót kijavítva ismételten benyújtani. Az ismételten hibásan benyújtott, illetve a ki nem javított beszámoló jogkövetkezményei megegyeznek a jogosulatlanul igénybe vett támogatás jogkövetkezményeivel. 11. Jogosulatlanul igénybe vett támogatás esetén a támogatási összeget Támogató felszólítása alapján vissza kell fizetni annak járulékaival (késedelmi kamat, költségek, stb.) együtt a Támogató részére. A visszafizetési kötelezettség kezdő időpontja a jogosulatlanul történt igénybevétel, illetőleg az igénybevétel jogosulatlanná válásának napja. A Támogatótól jogosulatlanul igénybe vett támogatás esetén a Támogatott az adott költségvetési évtől számított két teljes naptári évig nem kaphat Támogatótól semmilyen jogcímen költségvetési támogatást. 12. Jogosulatlannak minősül a támogatás igénybe vétele abban az esetben, ha a Támogatott - nem a meghatározott célra használta fel a támogatást, - a szakmai, és a pénzügyi beszámolót késedelmesen nyújtotta be, - a hiánypótlási felhívásnak nem tett eleget, illetve beszámolóját ismételten hiányosan nyújtotta be. 13. Jelen támogatási szerződés Támogatott általi megszegése jogosulatlan igénybevételnek minősül. 14. Ezen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadók. Szerződő Felek jelen megállapodást elolvasás és közös értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt, jóváhagyólag írták alá. Esztergom, 2007. november …………………………………………. Esztergom Város Önkormányzata Meggyes Tamás polgármester Támogató
Budapest, 2007. ………………………………. Média a Családért Alapítvány Szám Katalin kuratóriumi elnök Támogatott
Ellenjegyezte: dr. Marosi György jegyző 787/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának köztisztviselőire vonatkozó 2008. évi teljesítménykövetelmények alapját képező célokat, szempontokat és elvárásokat az alábbiak szerint határozza meg:
286
-
a polgármesteri, a polgármesteri - jegyzői, a jegyzői utasítások, maradéktalan, pontos határidőre történő végrehajtása; - a munkaköri leírásban, és annak függelékét képező feladatlistában, valamint a szóban adott - de a munkaköri leírásban rögzített jelentésbeli kötelezettség betartásával megkezdett - feladatok végrehajtása; - Esztergom Város Önkormányzata Gyarapodás Programjának ismerete, végrehajtása; - Az „Önkormányprogram” 2008. évre tervezett feladatainak ismerete, végrehajtása; - a költségvetési rendelet ismerete és végrehajtása; - a képviselő-testületi és bizottsági előterjesztések határidőben történő előkészítése, a döntések folyamatos, határidőre történő végrehajtása; - ügyfél-elégedettség, hatékony és eredményes ügyintézés, a hivatali összkép javítása; - országos, illetve helyi népszavazás kitűzése esetén annak sikeres lebonyolítása; - a Polgármesteri Hivatalban 2007. január 1-jétől beindításra került elektronikus ügyintézés alkalmazása; Felelős: Meggyes Tamás polgármester, Dr. Marosi György jegyző Határidő: folyamatos 788/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóságára vonatkozó, a 2008. évi teljesítménykövetelmények alapját képező célokat, valamint szempontokat és elvárásokat az alábbiak szerint határozza meg: - a tűzvédelmi szakmai feladatok színvonalas végrehajtása a rendelkezésre álló éves költségvetési kereten belül; - a készenléti állomány heti 48 órás szolgálati idejének bevezetése, az év közben keletkező létszámhiány folyamatos feltöltése; - a személyi állománytábla módosítása a 2008. január 1-jei három fő létszámnövekedés következtében; - a 2007. évi átfogó ellenőrzésből adódó feladatok maradéktalan végrehajtása, a 2008. évi utóellenőrzésre történő felkészülés; - a pályázati úton elnyert technikai eszközök (erdőtüzes gépjármű, magasból-mentő gépjármű) zökkenőmentes készenlétbe állítása, kezelésének készség szintű elsajátítása; - az Esztergomi Hivatásos Önkormányzati Tűzoltóság megalakulásának 140. évfordulójáról történő ünnepi megemlékezés; nemzetközi szakmai kapcsolatok fenntartása, illetőleg fejlesztése, kiemelten az IsterGranum Eurorégión belüli és testvérvárosi kapcsolatokra; - az Esztergom - Kertvárosi sporttelep felújítási feladatinak befejezése; - folyamatos és eredményes kapcsolattartás a társszervekkel; Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 789/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Zöld Óvoda, Esztergom intézmény törvényességi ellenőrzéséről készült - a határozat mellékletét képező - vizsgálati jelentést, egyben felkéri a polgármester útján az óvodavezetőt az alábbi hiányosságok megszüntetésére: 1. Az adatfelvételi lapokat a munkavállalókkal írassa alá. Határidő: 2007. december 5. 2. Pótolja a személyi anyagból hiányzó felsőfokú végzettséget igazoló tanúsítványokat és az erkölcsi bizonyítványt. Határidő: 2007. december 14. 3. Az óvodavezető több példányban készítse el a munkaköri leírásokat, és az elfogadó záradékkal, a dátummal és a kölcsönös aláírással való hitelesítés után annak egy példányát adja át a munkavállalónak, egy másik példányát pedig a személyi anyagában helyezze el. Határidő: 2007. december 5. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Buzási Lászlóné óvodavezető Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 5 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 790/2007.(XI. 22.) esztergomi öh.
287
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom törvényességi ellenőrzéséről készült - a határozat mellékletét képező - vizsgálati jelentést, egyben felkéri a polgármester útján az óvodavezetőt az alábbi hiányosságok megszüntetésére: 1. A Szervezeti és Működési Szabályzathoz mellékelje az azt jóváhagyó önkormányzati határozatot. Határidő: a határozat beszerzésére: 2007. december 5. 2. A szabadság-nyilvántartás vezetése a kiíró tömbben több helyen hiányos. Határidő: a hiányosságok megszüntetésére 2007. december 5. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Marosi Miklósné óvodavezető Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 5 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 791/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete tudomásul veszi a Kertvárosi Óvoda, Esztergom törvényességi ellenőrzéséről készült - a határozat mellékletét képező - vizsgálati jelentést. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Buzásné Pusztai Judit óvodavezető Határidő: az intézmény értesítésére: a döntést követő 5 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 792/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a „Javaslat az önkormányzati könyvvizsgálói feladatok ellátására vonatkozó szerződés megkötésére” tárgyú 450/2007. (VI.15.) esztergomi öh. határozatát a következőképpen módosítja: A határozat 3. pontja helyébe a következő szöveg lép: „A Képviselő-testület a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 92/A-B.§-ai alapján úgy dönt, hogy 2007. július 1-től 2012. június 30-ig a BÉTA-AUDIT Könyvvizsgáló, Pénzügyi és Üzleti Tanácsadó Kft.-t (1033 Budapest, Sorompó u. 1., a könyvvizsgálatot elvégző természetes személy: Dr. Benedek József) bízza meg Esztergom Város Önkormányzata könyvvizsgálói feladatainak ellátásával, 95.100 forint+20% ÁFA/hó összegért, és felhatalmazza a polgármestert a szerződés aláírására. Fenti összeg 2007. évi fedezete a 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. 6.sz. mellékletének 1. sora. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a fenti összeg fedezetének a 2008-2012. évi költségvetési rendeletekbe való tervezéséről.” A határozat módosítással nem érintett része változatlanul hatályban marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 793/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 92. § (6) bekezdése alapján a határozat mellékletét képező 2008. évi belső ellenőrzési tervet elfogadja. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: a terv végrehajtására: az ellenőrzési ütemterv szerint 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy az 1. pontban szereplő terv teljesítéséről szóló összefoglaló ellenőrzési jelentést – a tárgyévet követően, a zárszámadási rendelettervezettel egyidejűleg – terjessze be a Képviselő-testület elé. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2009. április 30. A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 802/2007.(XI.22.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete elfogadja – a határozat mellékletét képező – az épületek házszámozásának felülvizsgálatára és aktualizálására vonatkozó ütemtervet. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ütemterv végrehajtására: 2009. január 31.
288
2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az ütemterv 1. pontjában szereplő határidőig fel kell mérni, hogy a házszámozás mely közterületek esetében indul a külterület felől a belváros irányába. Jelentős számú közterület esetén – amennyiben a számozással más jellegű probléma nincs – a Képviselő-testület dönt arról, hogy szükséges-e a rendelet szerinti (belvárostól induló házszámozás) előírást alkalmazni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: előterjesztés készítésére a 2008. júniusi rendes képviselő-testületi ülés 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, felülvizsgálja, hogy a házszámok rendelet szerinti megváltoztatásából adódóan, milyen költségei jelentkeznek a vállalkozóknak, és megvizsgálja egy egyszeri támogatási rendszer kialakításának lehetőségét az esetleges kiadásaik csökkentésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: előterjesztés készítésére a 2008. februári rendes képviselő-testületi ülés A 802/2007.(XI.22.) esztergomi öh. melléklete Az épületek házszámozásának felülvizsgálatára és aktualizálására vonatkozó ütemterv 1. Helyszíni bejárás keretében - a szükséges dokumentumok birtokában (térkép, tulajdoni lap) - felül kell vizsgálni, hogy Esztergom 418 közterületének, mely épületei esetében van szükség a házszámok módosítására. A változtatások esetén pontos feljegyzést szükséges készíteni, hogy adott helyrajzi számához, melyik házszám tartozik. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2008. május 31. 2. A házszám megállapításáról szóló döntések kézbesítése az ingatlan-tulajdonosok, valamint az illetékes szervek részére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2008. július 1. napjától 2008. október 31. napjáig folyamatos 3. A házszámváltozások okmányirodai nyilvántartásban történő átvezetése. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: 2008. augusztus 1. napjától 2008. november 30. napjáig folyamatos Esztergom, 2007. november 22. 803/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy az Esztergom közigazgatási területén lévő, névvel még nem rendelkező közterületeknek a határozat melléklete szerinti elnevezéseket adja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a nyilvántartáson való átvezetésre: a döntést követő 15 napon belül A 803/2007.(XI.22.) esztergomi öh. melléklete Névvel még nem rendelkező közterületek elnevezése A terület leírása 21/0 hrsz. 0373/1 hrsz. 0372 hrsz 568 hrsz. 1644 hrsz. 1539 hrsz. 1078 hrsz. 1523/3 0546/1 hrsz. 300054 hrsz., ipari park bemenő útja Új hrsz., a 300054 Juhász Antenna felé lévő elágazása 30036 hrsz. és 30056 hrsz. 30043 hrsz. 30018 hrsz. 30013 hrsz. 30010 hrsz.
Javasolt név: Zágon utca Reptér utca Eperfa utca Zsemberi Berta utca Hajdú Sándor köz Eperjesi út Palatinus utca Öböl utca Démusz-villa utca Matus Gyula utca Henryk Feit utca
Térkép 1. sz. 1. sz. 1. sz. 1. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 2. sz. 3. sz. 3. sz.
Jarosik Jakab utca Puskás Tivadar utca Lengyel utca Tüzér utca Levente utca
3. sz. 3. sz. 3. sz. 3. sz. 3. sz.
289
30008 hrsz. 10338/1 hrsz.
Czuczor János utca Borostyán köz
3. sz.
804/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy az Esztergom közigazgatási területén – a határozat mellékletét képező - már névvel rendelkező közterület elnevezését a határozat melléklete szerint megváltoztatja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a nyilvántartáson való átvezetésre: a döntést követő 15 napon belül A 804/2007.(XI.22.) esztergomi öh. melléklete Névvel rendelkező közterület átnevezése A terület leírása Vasút sor
Javasolt név: Székely Mihály utca
807/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a gyermekek napközbeni ellátása keretében biztosított gyermekétkeztetésnél a külső szolgáltatótól igénybe vett, valamint a Kőrösy László Középiskolai Kollégiumtól külső étkezők által igénybe vett étkeztetési szolgáltatás eladási árát 2008. január 1-jei hatállyal az alábbiakban állapítja meg: az óvodai tízórai, ebéd, uzsonna (háromszori étkezés) eladási ára 369,-Ft+ÁFA/fő/nap az általános iskolai tízórai eladási ára
120,-Ft+ÁFA/fő/nap
az általános iskolai ebéd (menza) eladási ára
307,-Ft+ÁFA/fő/nap
az általános iskolai uzsonna eladási ára a középiskolai ebéd (menza) eladási ára Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a határozat megküldésére: a döntést követő 15 napon belül
63,-Ft+ÁFA/fő/nap 307,-Ft+ÁFA/fő/nap
808/2007.(XI.22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy tudomásul veszi a Közigazgatási Hivatal 12-702/2007. ügyszámon, a „2007. augusztus 30-án megtartott képviselő-testületi ülés 23-29. napirendi pontjainak tárgyalása során alkalmazott döntéshozatali eljárásának megsértése” tárgyban tett törvényességi felhívását, egyúttal a kifogásolt eljárásrendben hozott döntéseit érvényben és hatályban tartja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére a döntést követő: 8 napon belül 809/2007. (XI. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a köztisztaság fenntartásáról, parkok és fák védelméről, valamint az avar és kerti hulladékok nyílttéri égetéséről szóló 45/2003. (X. 22.) esztergomi ör. módosításáról szóló 48/2007. (VI. 28.) számú rendeletével kapcsolatos, 12-694/2007. ügyszámon tett törvényességi felhívásával nem ért egyet; felkéri a polgármestert, hogy erről a Hivatal vezetőjét tájékoztassa. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal vezetőjének tájékoztatására: 2007. november 30. 810/2007.(XI. 22.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, a helyi önkormányzatokról szóló, többször módosított 1990. évi LXV. törvény 91. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében eljárva - figyelemmel az államháztartásról
290
szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 70. §-ában foglaltakra – Esztergom Város Önkormányzatának 2008. évi költségvetési koncepcióját a következő tartalommal alkotja meg: Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. évi költségvetés elkészítéséhez az alábbi prioritási sorrendet határozza meg: 1. A Szent Miklós Alapba 191,2 MFt biztosítása (a tervezett születésszám alapján 500.000 Ft/fő, plusz a 2005., 2006., illetve a 2007. évben jogosultak után 50.000 Ft/fő az 52/2004. SzMR szerint). A Szent Miklós Programmal elindított kedvezmények, támogatások biztosítása (pl.: tanévkezdési támogatás, kismamák kedvezményes helyijárat-bérlete stb.). 2. Az „Önkormányprogramban” megfogalmazott feladatok véghezvitele. 3. Az adósságszolgálati kötelezettségek teljesítésére forrás biztosítása. 4. A dologi kiadások mértéke nem haladhatja meg a kötelezően biztosítandó minimum mértéket. 5. A foglalkoztatottak a jogszabályban meghatározott kötelező bérigényének és járulékainak biztosítása. 6. A szorosan vett intézményüzemeltetés feltételrendszerének megteremtése, ezen belül a közüzemi díjak, étkeztetés szükségletei. 7. Veszélyek elhárítása. 8. A szakmai munka valós szükségleteinek kielégítése. 9. A kiemelt fontosságú beruházások megvalósítása (az Önkormányprogram szerint). 10. Kiemelt feladatként kell kezelni a pályázati lehetõségek kiaknázását, a saját erõ biztosítására céltartalékot kell képezni. 11. A nem várható kiadások fedezetére általános tartalékot és beruházási tartalékot kell képezni. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. évi költségvetés tervezése során alkalmazandó szempontokat az alábbiak szerint határozza meg: A személyi juttatások körében a törvényi minimumokkal kell számolni. A közoktatási törvény 118. §-ának (10) bekezdésében meghatározott, kiemelt munkavégzésért járó kereset-kiegészítés számítási alapja 5.250 Ft/fő/hónap. Az Áht. 93/A. §-ában foglaltak szerint a kereset-kiegészítés mértéke a keresetbe tartozó juttatások 2007. évi bázis-előirányzatának 2 %-a. A pedagógusok szakkönyvvásárlásához 14.000 Ft/fő/év. Pedagógus-szakvizsga és -továbbképzés 11.700 Ft/fő/év. Szociális továbbképzés és szakvizsga 9.400 Ft/fő/év. A muzeális intézményekről, a nyilvános könyvtári ellátásról és a közművelődésről szóló 1997. évi CXL. törvény 94. § (5) bekezdése szerinti hozzájárulás 2008. évi összege 10.000 forint/fő. A köztisztviselők részére hideg- vagy meleg-étkezési utalvány az adómentes mértékig tervezhető, a közalkalmazottak részére étkezési utalvány nem tervezhető. Az Extra-Fit egészségpénztári tagoknak 2.500 Ft/fő/hó hozzájárulás tervezhető. Az élelmezési kiadásokat a hatályban levő önkormányzati rendelet alapján kell tervezni. A dologi kiadások tervezése során nem vehető figyelembe automatizmus, illetve csak az ismert, a közüzemi díjakat érintő árváltozás kiadásnövelő hatása építhető be a költségvetésbe. A társadalombiztosítási járulékot 29 %-kal kell megtervezni. A munkáltatót terhelő járulék 3 %. Az egészségügyi hozzájárulás 1.950 Ft/fő/hó. Felelős: Meggyes Tamás polgármester, Intézményvezetők Határidő: a költségvetési rendelet előkészítésére 2008. január hó 811/2007. (XI. 23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete „A Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Rendszer Kohéziós Alap pályázatának keretében megvalósuló, Esztergom közigazgatási területét érintő szelektív hulladékgyűjtő-szigetek és hulladékudvar helyének kijelölése, létesítésének elvi elfogadása” tárgyú, 113/2006. (III. 16.) esztergomi öh. számú határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat 1. számú, „Nyilatkozat hulladékudvarról” című melléklete helyébe jelen határozat melléklete lép. A határozat módosításokkal nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Társulás értesítésére: a döntést követő 8 napon belül
291
A 811/2007.(XI.23.) esztergomi öh. melléklete NYILATKOZAT -HulladékudvarrólAlulírott, Meggyes Tamás polgármester, Esztergom Város Önkormányzata képviseletében nyilatkozom, hogy a Közép-Duna Vidéki Hulladékgazdálkodási Rendszer Kohéziós Alap pályázat keretében a település közigazgatási területén a 20377/26 hrsz-on 1 db hulladékudvar létesítését az Önkormányzat elfogadja és támogatja, mely telepítés egyezik a település rendezési tervében foglaltakkal. Esztergom, 2007. november 23. Meggyes Tamás polgármester 812/2007. (XI. 23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Strigonium Zrt. tőkeemelése” tárgyú 405/2007. (VI. 14.) esztergomi öh. határozatát visszavonja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 813/2007. (XI. 23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a 20377/26 hrsz.-ú ingatlanon létesítendő hulladékudvar tervdokumentációja 1.500.000,- Ft-os költségének Esztergom Város Önkormányzata felé történő továbbszámlázása tárgyában Polgárdi Város Önkormányzatával kötendő megállapodás aláírására, amely összegre a 15/2007. (II. 22.) esztergomi ör. 6. sz. mellékletének 13. sora biztosít fedezetet. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő a megállapodás előkészítésére: a döntést követő 30 napon belül 814/2007. (XI. 23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Széchenyi téren díszkút elhelyezése” tárgyú 11/2001. (I.25.) sz. képviselő-testületi határozatát a következők szerint módosítja. A határozat szövege helyébe a következő szöveg lép: „1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Czuczai Ádám esztergomi vállalkozó által felajánlott díszkutat a Mindszenty hercegprímás terén, a jelenlegi nyomós kút helyén kívánja elhelyezi, a téren esedékes díszburkolati felújítással egy időben. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármester útján a Jegyzőt, gondoskodjon arról, hogy a Mindszenty hercegprímás tere kiviteli terveinek elkészíttetése során a díszkút tervekbe illesztése a határozat 1. pontja szerinti helyszínen megtörténjék.” A határozat melléklete törlésre kerül. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 815/2007.(XI.23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 0548/2 helyrajzi számú, természetben Esztergom-Kertvárosban található 41 hektár 1131 m2 területnagyságú, az ingatlan-nyilvántartásban „gyep (legelő)” megnevezéssel szereplő ingatlan 63.000 m2 területnagyságú, a határozat mellékletét képező térképen részletesen jelölt részét az Esztergom-Kertvárosi Horgász Egyesület (2500 Esztergom-Kertváros, Sátorkői út 93., képviseli Nacsa Lajos elnök) részére ingyenes használatba adja határozatlan időre az alábbi lényeges feltételek mellett: - Az Esztergom-Kertvárosi Horgász Egyesület vállalja fenti terület saját költségén történő rendben tartását és azon szeméttárolók, illemhelyek elhelyezését. - Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete hozzájárul a fenti területen kialakult bányató halászati célú hasznosításához. A horgászati jog gyakorlója az Esztergom-Kertvárosi Horgász Egyesület. - Az Esztergom-Kertvárosi Horgász Egyesület köteles saját költségén a halászati tevékenység folytatásához szükséges valamennyi engedélyt (vízjogi létesítési és egyéb szakhatósági) beszerezni, valamint a határozat mellékletét képező térképrészleten jelölt terület megosztásáról és művelési ágának átminősítéséről gondoskodni. - Az Esztergom-Kertvárosi Horgász Egyesület tudomásul veszi, hogy amennyiben fenti ingatlanrészt nem horgászati célra, vagy nem rendeltetésszerűen használja, vagy más részére bérbe adja, úgy az Önkormányzat jogosult a használati szerződést 30 napos, rendeltetésszerű használat esetén pedig indokolás nélkül bármikor, 9 hónapos határidővel felmondani.
292
- A fenti feltételek és az ingatlannal kapcsolatos valamennyi jövőre vonatkozó beruházás megvalósítását az Egyesület köteles minden év októberében rendes testületi ülésen Esztergom Város Önkormányzata Képviselőtestületének írásban beszámolni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati szerződés aláírására a döntést követő 30 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 816/2007.(XI.23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 20377/31 helyrajzi számú, kivett ipartelep megjelölésű 28.117 m2 nagyságú Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában álló ingatlanból 5.637 m2-t elcserél a 18168 helyrajzi számú, kivett telephely megjelölésű 5.637 m2 nagyságú Pilisi Parkerdő Zrt. (a továbbiakban: Parkerdő) tulajdonában álló ingatlanért. A cserélő felek a 18168 helyrajzi számú ingatlannak és a 20377/31 helyrajzi számú ingatlan cserével érintett részének értékét egyenértékűnek tekintik. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a fentiekkel kapcsolatos előszerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az előszerződés aláírására döntést követő 30 napon belül 817/2007. (XI. 23.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete megállapítja, hogy az Esztergom Város Önkormányzata által a 17339 helyrajzi számú, természetben Széchenyi tér 7. szám alatt található ingatlan bérbeadás útján történő hasznosítására kiírt pályázaton érvényes pályázatot kizárólag Molnár Erika (8230 Balatonfüred, Noszlopy Gáspár u. 12/c) nyújtott be. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a fenti ingatlant a pályázati kiírásban és a benyújtott pályázatában foglaltak szerint Molnár Erika (8230 Balatonfüred, Noszlopy Gáspár u. 12/c) részére adja bérbe. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottságot, hogy amennyiben a pályázat nyertese a többségi tulajdonában lévő cégével (cégén keresztül) kívánja bérelni az ingtlant, akkor azt a Pénzügyi Ellenőrző és Tulajdonosi Bizottság jóváhagyásával megtehesse. Felelős: a bérleti szerződés megkötéséért: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bérleti szerződés aláírására: a Képviselő-testület döntését követő 30 napon belül 818/2007.(XI.23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a volt zsinagóga (19839 hrsz., Esztergom, Imaház u. 2/B) melletti, 19836, 19840, 19841, 19842, 19843 és 19844 hrsz-ú ingatlanokon megvalósítandó közoktatási és kulturális közfunkciók megvalósítására a kisajátítási határozat jogerőre emelkedésétől számított maximum 3 éven belül kötelezettséget vállal. Felelős : Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 819/2007. (XI. 23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001. (V. 24.) KT. számú rendelet 9. § (5) bekezdésében foglaltak alapján az Esztergom, Szent István tér 4. szám alatti, 16236 hrsz-ú, Medicor megnevezésű ingatlanban 2008. április 30. napjáig ingyenesen biztosít legfeljebb 150 m2 alapterületű helyiséget Nagy Zoltán részére dr. Nagy Zoltán és dr. Nagy Zoltánné Kovács Mária hagyatékának elhelyezése céljára. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a használati szerződés aláírására: a döntést követő 30 napon belül 820/2007.(XI.23.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy hozzájárul a 16433, 16434, 16435, 16436, 16437, 16438, 16439, 16440, 0413, 0414, 0415/2, 0415/4, 0415/5 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Prímás-szigeten található Nagy-Duna sétány és Gesztenye fasor által körülhatárolt, valamint az úgynevezett Kutyaszorító elnevezésű területen található térképi melléklet (mely a határozat melléklete is) szerinti ingatlan-együttes fejlesztésére készítendő elvi engedélyezési tervi szintű szakhatóságokkal egyeztetett megvalósítási tanulmányterv készítésére és annak megvalósítására vonatkozó pályázat kiírásához valamint a nyertes pályázó részére történő maximum 99 éves használatára/bérletére kötendő szerződéskötési jog nyilvános versenytárgyaláson történő értékesítéséhez.
293
2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 0415/5 helyrajzi számú ingatlan tervezett területkialakítási koncepciója szerint az újonnan kialakuló és az ingatlan-nyilvántartásba 5035 m2 területtel bejegyzésre kerülő ingatlant, valamint a 0414 helyrajzi számú ingatlan tervezett területkialakítási koncepciója szerint az újonnan kialakuló és az ingatlan-nyilvántartásba 6348 m2 területtel bejegyzésre kerülő ingatlant a Prímás-sziget Szabályozási Tervének módosításával kivonja a korlátozottan forgalomképes vagyonkörből és hozzájárul az értékesítéshez. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 16440 helyrajzi számú ingatlant a Prímás-sziget Szabályozási Tervének módosításával kivonja a forgalomképtelen vagyonkörből és hozzájárul az értékesítéshez. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 16433, 16434, 16435, 16436, 16437, 16438, 16439, 16440, 0413, 0414, 0415/2, 0415/4, 0415/5 helyrajzi számú, természetben Esztergom, Prímás-szigeten található Nagy-Duna sétány és Gesztenye fasor által körülhatárolt, valamint az úgynevezett Kutyaszorító elnevezésű területen található térképi melléklet szerinti ingatlan-együttes fejlesztése érdekében megkezdi a Prímás-sziget Szabályozási Tervének módosítását. 5. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja a határozat mellékletét képező versenytárgyalási kiírás szövegét azzal, hogy felhatalmazza a polgármestert és a jegyzőt az időközben esetlegesen felmerülő – a kiírás érdemi részét nem érintő – módosítások jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az ingatlanok megpályáztatására: 2007. november 30. A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 821/2007.(XI.23.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy módosítja a 605/2007. (VIII.31.) esztergomi öh. számú határozattal módosított 20355/3 hrsz-ú ingatlan versenytárgyaláson történő értékesítéséről szóló 104/2007. (III.9.) esztergomi öh. számú határozatot az alábbiak szerint és jóváhagyja a mellékletben szereplő versenytárgyalási kiírás szövegét: A határozat első mondatából a „az Ipari park szabályozási tervének módosítása” szövegrész törlésre kerül. A határozat első mondata kiegészül a „valamint a 20359/1 hrsz-ú, 117.422 m² területű, beépítetlen terület megnevezésű, valamint a 20358 hrsz-ú 3323 m² területű, patak megnevezésű ingatlanból 2667 m² nagyságú területet ” szövegrésszel. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a versenytárgyalás kiírására: 8 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozat mellett megtekinthető. 867/2007. (XII.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 563/2004. (XII. 9.) esztergomi öh. határozattal elfogadott Esztergom Város Településszerkezeti Tervét – a határozat mellékletének megfelelő tartalommal - módosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 868/2007. (XII.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának az Esztergom, Szenttamás városrész építési szabályzatáról szóló 40/2005. (XI. 5.) ör. rendeletének módosításáról szóló 43/2007. (VI. 21.) ör. rendelettel kapcsolatos 12-731/2007. ügyszámon tett törvényességi felhívásával egyetért; felkéri a polgármestert, hogy erről a Hivatal vezetőjét tájékoztassa. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal vezetőjének tájékoztatására: 2007. december 20. 869/2007. (XII. 13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a változtatási tilalom elrendeléséről szóló 52/2007. (VII. 10.) ör. rendelettel kapcsolatos 12-727/2007. ügyszámon tett törvényességi felhívásával nem ért egyet; felkéri a polgármestert, hogy erről a Hivatal vezetőjét tájékoztassa. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
294
Határidő: a Közigazgatási Hivatal vezetőjének tájékoztatására: 2007. december 20. 870/2007. (XII. 13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom közigazgatási területe közterületneveinek felülvizsgálatáról szóló 670/2007. (IX.20.) esztergomi öh. határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat „Árpádházi Szent Erzsébet hídra” szövegrész helyébe a következő szöveg lép: „Szent Erzsébet hídra”. A határozat módosítással nem érintett része változatlanul hatályban marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a nyilvántartáson való átvezetésre: a döntést követő 15 napon belül 871/2007. (XII.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy az Esztergom közigazgatási területén, a rendezési terv szerint a Déli városrészben megépülő új lakópark „Tabán-lakópark” nevet, a közepén kialakításra kerülő utcának Tabán utca elnevezést adja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a nyilvántartáson való átvezetésre: a döntést követő 15 napon belül 872/2007. (XII.13.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 10. § (1) bekezdés h) pontja alapján úgy dönt, hogy az Esztergom közigazgatási területén lévő Esztergomi Ipari Park nevét Rubik Ernő Ipari és Vállalkozási Övezet névre változtatja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a nyilvántartáson való átvezetésre: a döntést követő 15 napon belül 873/2007. (XII. 13.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 471/2007. (VI. 14.) esztergomi öh. határozatát úgy módosítja, − hogy Búbánatvölgy, Szamárhegy, Északi városrész közlekedési és parkolási koncepciója 2007. novembere helyett 2008. márciusára készüljön el. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 471/2007. (VI. 14.) esztergomi öh. határozatát kiegészíti az alábbi bekezdéssel, − a Dobó Katalin Gimnázium előtti parkoló területén keresztül, a Martsa Alajos utca és Bánomi út összekötése, valamint a Rudinai utca és a Bánomi út összekötése tekintetében készüljön tanulmány terv úgy, hogy a Rudinai utca kétirányú forgalmat ellátó utcaként funkcionáljon. A Hild József utca és a Várfok utca tartsa meg zsákutca jellegét. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a következő helyszíneken létesüljön gyalogátkelőhely: - a Dobogókői úton, a Mély út és a Sugár út becsatlakozása közötti szakaszon, - a Terézia utcán, a Honvéd utca kereszteződésének közelében, - a Táti úton a Mindszenty József Katolikus Általános Iskola sportcsarnokánál (melyre sárgán villogó közlekedési lámpa is felhívná a figyelmet), - Csatay Szabó János utca becsatlakozása felett, a város határának irányába. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon a terveztetési és kivitelezési költségek beterveztetéséről a 2008. évi költségvetési rendelet készítésekor. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 874/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Ister-Granum Eurorégió tevékenységéről szóló beszámolót elfogadja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 875/2007. (XII.14.) esztergomi öh.
295
1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a határozat mellékletét képező tartalommal elfogadja a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft-vel kötendő közszolgáltatási szerződést. 2. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a közszolgáltatási szerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására a döntést követő 8 napon belül KÖZSZOLGÁLTATÁSI SZERZŐDÉS amely létrejött egyrészről Esztergom Város Önkormányzata (2500 Esztergom Széchenyi tér 1., képviseletében: Meggyes tamás polgármester) mint átadó (a továbbiakban: Önkormányzat) másrészről a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. (2500 Esztergom, Imaház u. 2/a, Cg.1109-013060, képviseletében: Ambrus Regina ügyvezető) mint átvevő (a továbbiakban: Közszolgáltató) az alulírott napon és helyen az alábbi feltételek szerint: I. Előzmény 1. Tekintettel arra, hogy Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete − 158/2007. (III. 22) esztergomi öh. határozatával és 734/2007. (X. 18.) esztergomi öh. határozatával döntött a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézmény (a továbbiakban: Intézmény) megszüntetéséről 2007. december 31. nappal; − 158/2007. (III. 22) esztergomi öh. határozatával és 735/2007. (X. 18.) esztergomi öh. határozatával döntött a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására elnevezésű közalapítvány (a továbbiakban: Közalapítvány) megszűnéséről a Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. bejegyzése napjával a megszűnő Intézmény és Közalapítvány által biztosított közfeladatok ellátását az Önkormányzat az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2006. évi LXV. törvény 1. §-ának (4) bekezdése értelmében a Közszolgáltató keretei között kívánja ellátni, a Szerződő Felek egymással kötött megállapodása alapján. 2. A Várszínház és Kultúrmozgó Esztergom Nonprofit Kft. által ellátandó tevékenység célja a helyi önkormányzatokról szóló 1990. évi LXV. törvény 8. § (1) bekezdésében foglalt helyi közszolgáltatás (közművelődési és művészeti tevékenység támogatása), jelen megállapodás célja az önkormányzati tulajdonú társaság alapító okiratában meghatározott feladatainak részletezése, azaz a közfeladat ellátására irányuló feladatainak meghatározása, a munkavégzés feltételeinek rögzítése jelen ún. közszolgáltatási szerződésben. II. A szerződés tárgya, a közszolgáltatás leírása 1. A Közszolgáltató vállalja a Bajor Ágost Művelődési Ház és Kultúrmozgó, Esztergom intézmény alapító okiratában felsorolt alábbi közszolgáltatások nyújtását: Az egész lakosság gyermek, ifjúsági és felnőtt korosztályainak, különféle rétegeinek művelődési, közéleti, szabadidős és szórakozási igényeit, alkotói és befogadói érdeklődését, valamint értékőrző és értékteremtő tevékenységét szolgálja. Befogadja a társadalom szerveződéseit, az intézmény tárgyi- technikai és személyi feltételeivel rendelkezésükre áll; szervezői, ügyintézői, adminisztrációs munkával támogatja működésüket; módszeres tanácsadással ösztönzi létrehozásukat és fejlődésüket. Ebben a funkcióban kiemelt feladata: a képzőművészet, különösen a festészet, grafika, a fotóművészet és a kerámiaművesség amatőr és hivatásos alkotóinak, közösségeinek, továbbá az ifjúsági kultúra körében szerveződő közösségeknek, együtteseknek a befogadása és támogatása. Részt vállal a művelődés, a kultúra legszélesebb értelmezésén alapuló, a hagyomány és korszerűség, a szakirányú és közhasznú, a tudományos és gyakorlati értékeket egyaránt tartalmazó ismeretközvetítés folyamatában, e tevékenység minden formájának, változatos módszereinek felhasználásával, főként tanfolyamok, előadássorozatok, kiállítások szervezésével és szakkörök, klubok befogadása, működésük támogatása révén. Ebben az alapfunkciójában kiemelt feladata a vizuális kultúra, főként a fotó- és filmművészet értékeinek népszerűsítése, továbbá a csillagászati ismeretek közvetítése. Kulturális-szabadidős szolgáltatóként feladata, hogy befogadjon helyi, regionális, országos és nemzetközi rendezvényeket (koncerteket, színi előadásokat, művészeti találkozókat, fesztiválokat, tudományos konferenciákat, szórakoztató és egyéb alkalmakat stb.). Felkérés, megbízás alapján ilyen rendezvényeket szervezzen vagy előkészítésükben és lebonyolításukban részt vállaljon, valamint regionális körben kezdeményezzen és megszervezzen. Eben az alapfunkciójában kiemelt feladata helyi énekkari koncertek, találkozók, amatőr és hivatásos színházi kamara előadások befogadása illetve szervezése továbbá közreműködés idegenforgalmi jelentőségű művészeti nagyrendezvények előkészítésében és lebonyolításában. 2. A Közszolgáltató vállalja a Közalapítvány a Várszínházi Nyári Játékok Támogatására alapító okiratában felsorolt alábbi közszolgáltatások nyújtását:
296
Elsőrendű célja, hogy a művészeti főiskolák végzős, azaz pályakezdő művészei számára koncentrált bemutatkozási lehetőséget biztosítson, továbbá befogadó színházként a helyi sajátosságokat figyelembe vevő produkciókat mutasson be, valamint gazdag folklór programmal járuljon hozzá a város idegenforgalmának fejlesztéséhez, amelyek a módosított 1990. évi LXIV. tv. (Ötv.) 8.§ (1) bekezdésben foglaltak figyelembe vételével a Ptk. 74/G.§ (2) bekezdés alapján közfeladatnak minősülnek, tehát az 1997. évi CLVI. törvény 26.§-ának c) 5. pont értelmében közhasznú tevékenységet folytat. 3. Ezen feladatok ellátását Esztergom Város Önkormányzata képviselőtestülete …/2007. (……..) öh. számú határozata alapján 2008. január 1. napjától határozatlan időre a Közszolgáltató végzi az Önkormányzat számára. 4. Jelen szerződés tárgya a közhasznú szervezetekről szóló 1997. évi CLVI. törvény 26. § c.) pontja alapján közhasznú tevékenységnek minősül, mely alapján az Önkormányzat, mint a társadalmi közös szükséglet ellátásáért felelős szerv a jelen szerződésben meghatározott közhasznú tevékenységet a Közszolgáltatón keresztül biztosítja. III. Pénzügyi fedezet 1. Szerződő Felek megállapodnak, hogy a jelen szerződés szerinti köszolgáltatások nyújtásának fedezete biztosításáról minden évben a tárgyév január 31. napjáig egymással írásban megállapodást kötnek. 2. A megszűnő Intézmény 2007. december 31-én meglévő vagyona - mint jogutódnak - a Közszolgáltató részére átadásra kerül. 3. A megszűnő Közalapítvány zárómérlegében szereplő vagyona a Közszolgáltató részére átadásra kerül. IV. A Közszolgáltató kötelezettségei 1. A Közszolgáltató önállóan gazdálkodva folyamatosan biztosítja az I. fejezetben meghatározott közszolgáltatásokat. 2. A Közszolgáltató vállalja, hogy a szükséges működési engedély(ek)et – az Önkormányzat közreműködésével – megszerzi a szükséges tárgyi és személyi feltételeket biztosítja. A működési engedély megszerzésével járó költségek a Közszolgáltatót terhelik. 3. A Közszolgáltató kijelenti hogy az I. fejezetben meghatározott feladatok ellátására vonatkozó jogszabályokat és szakmai követelményeket, nyilvántartási kötelezettségeket ismeri, betartja és betartatja. 4. Szerződésszegés esetén az Önkormányzat jelen szerződését azonnali hatállyal írásban felmondhatja. Szerződésszegésnek minősül különösképpen a feladat ellátására biztosított fedezet jogszabályokban, illetve jelen szerződésben és az ennek alapján Felek között létrejövő szerződésekben foglaltaktól eltérő felhasználása, továbbá az I. fejezet szerinti szolgáltatás azonnali és indokolatlan megszüntetése. 5. Szerződésszegésből eredő felmondás esetén az Önkormányzat - a szolgáltatás folyamatos biztosítása érdekében - a Közszolgáltató költségére más szolgáltatóval jogosult az ellátásokat biztosítani. V. Az Önkormányzat jogai és kötelezettségei 1. Az Önkormányzat részéről kapcsolattartó és a feladat teljesítését ellenőrizni jogosult: Sturm Alexa kulturális felelős (06-33-542-030). 2. Az Önkormányzat kötelessége minden a közszolgáltatás hatékony és folyamatos ellátásához szükséges információ megadása, szolgáltatása a Közszolgáltató számára. A közszolgáltatás ellátásához szükséges, Közszolgáltató által kért dokumentumokat az Önkormányzat az igény felmerülését követően lehetőség szerint 15 napon belül Közszolgáltató rendelkezésére bocsátja. VI. Záró rendelkezések 1. A Közszolgáltató évente egy alkalommal az átadott feladatok tekintetében tevékenységéről írásban beszámol az Önkormányzat Képviselő-testületének. Az írásos beszámolót minden év március 15-ig eljuttatja az Önkormányzat kijelölt kapcsolattartójához. 2. A Közszolgáltató a mindenkori jogszabályokban előírt adatszolgáltatási kötelezettségének eleget tesz, a statisztikai adatgyűjtéshez szükséges adatokat az Önkormányzat kérésére rendelkezésre bocsátja. 3. A Közszolgáltató tudomásul veszi, hogy az átadott feladatot tovább nem adhatja. 4. Az Önkormányzat jogosult rendkívüli felmondással élni, ha: − a feladat-ellátáshoz szükséges működési engedéllyel a Közszolgáltató nem rendelkezik, és azt 120 napon belül megújítani nem tudja, − a Közszolgáltató a beszámolási és tájékoztatási kötelezettségének a felszólítást követő 15 napon belül nem tesz eleget, − a Közszolgáltató jogutód nélkül megszűnik. 5. A szerződés megszűnését követően a feladat ellátását az Önkormányzat biztosítja. 6. Szerződő Felek a jelen szerződésből eredő esetleges jogvitáikat elsősorban tárgyalásos úton kötelesek rendezni; ennek eredménytelensége esetére kikötik az Esztergomi Városi Bíróság kizárólagos illetékességét. 7. Jelen szerződésben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv és egyéb vonatkozó hatályos jogszabályok rendelkezései az irányadók.
297
Szerződő felek jelen szerződést, elolvasás és értelmezés után, mint akaratukkal mindenben megegyezőt négy eredeti példányban jóváhagyólag aláírják. Kelt: Esztergom, 2007. december hó „ „ nap Esztergom Város Önkormányzata Meggyes Tamás polgármester
Várszínház és Kultúrmozgó Nonprofit Kft. Ambrus Regina ügyvezető
876/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Képviselő-testület állandó bizottságainak létszámáról, valamint összetételéről szóló 448/2006.(X.10.) esztergomi öh. határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: A Városfejlesztési Bizottság tagjai sorából 2007. december 31. napjával Miavecz Jenő képviselőt visszahívja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 877/2007. (XII. 14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2008. január hónapra vonatkozó munkatervét a határozat mellékletét képező tartalommal fogadja el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 878/2007. (XII. 14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Babits Mihály emlékév méltó megünneplésével kapcsolatosan az alábbi munkacsoportot hozza létre: Dr. Horváth István Pásztó András Nagyfalusi Tibor Tóth Franciska Tóth Sándor Szabó Judit Horányi László Dr. Osvai László Szállási Árpád Pálmai József Bánhidy Vajk 2. A Képviselő-testület felkéri a munkacsoportot, hogy 2008. január 31-ig nyújtsa be az emlékév megünneplésével kapcsolatos programok tervezetét a Képviselő-testületnek. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 879/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Polgármesteri Hivatalban az MSZ EN ISO 9001:2001 szabvány alapján működő minőségirányítási rendszert 2007. december 31. napjával megszünteti. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 31. 880/2007. (XII.14.) esztergomi öh.**módosítva a 935/2007.(XII.18.) határozattal** 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatalban kiépíti az MSZ EN ISO 14001:2004 szabványnak megfelelően működő környezetközpontú irányítási (minőségirányítási) rendszert. 2. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert az 1. pontban szereplő rendszer kiépítéséhez szükséges intézkedések megtételére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2008. december 31. 881/2007. (XII.14.) esztergomi öh.
298
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Szentgyörgymezői Olvasókör, Esztergom intézményben végrehajtandó létszámnövelés” tárgyú 561/2007.(VIII.30.) esztergomi öh. határozat harmadik mondatát a következők szerint módosítja: A határozat harmadik mondatában az „1689 főről” szövegrész helyébe „1694 főről” szövegrész, az „1690 főre” szövegrész helyébe az „1695 főre” szövegrész lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: 2007. évi költségvetési rendelet következő módosításakor 882/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „József Attila Általános Iskola, Esztergom intézményben végrehajtandó létszámcsökkentés” tárgyú 575/2007.(VIII.30.) esztergomi öh. határozat második mondatát a következők szerint módosítja: A határozat második mondatában az „1690 főről” szövegrész helyébe „1695 főről” szövegrész, az „1686 főre” szövegrész helyébe az „1691 főre” szövegrész lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: 2007. évi költségvetési rendelet következő módosításakor 883/2007.(XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézményben végrehajtandó létszámcsökkentés” tárgyú 579/2007.(VIII.30.) esztergomi öh. határozatát a következők szerint módosítja: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézményben a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007.(II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott 64 főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 6 fővel csökkenti, a részfoglalkozású munkavállalók létszámát 2 fővel növeli 2007. szeptember 15. napjától, és utasítja a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézmény vezetőjét a létszámváltozásokkal összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1691 főről 1685 főre csökken, a részfoglalkozású munkavállalók létszáma 77 főről 79 főre emelkedik, és a külsős létszámkeret változatlan marad.” A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: 2007. évi költségvetési rendelet következő módosításakor 884/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a „Helischer József Városi Könyvtár, Esztergom intézményben végrehajtandó létszámcsökkentés” tárgyú 592/2007.(VIII.30.) esztergomi öh. határozat második mondatát a következők szerint módosítja: „A létszámcsökkenéssel összefüggésben az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1685 főről 1680 főre, a részfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 79 főről 78 főre csökken, a külsős létszámkeret változatlan marad.” A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: 2007. évi költségvetési rendelet következő módosításakor 885/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az „Esztergom Város Polgármesteri Hivatalában történő létszámcsökkentéssel kapcsolatos döntés” tárgyú 233/2007.(IV.19.) esztergomi öh, valamint az azt módosító 590/2007.(VIII.30.) esztergomi öh. határozatát visszavonja. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Esztergom Város Polgármesteri Hivatalának, a 2007. évi önkormányzati költségvetésről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 10. számú mellékletében meghatározott létszámát 2007. december 1. napjától –– tekintettel arra, hogy a 164/2007.(III.22.) esztergomi öh. határozat végrehajtása során 6 főfoglalkozású és 1 részfoglalkozású munkakör szűnt meg – a főfoglalkozású munkavállalók esetében
299
144 főben, a részfoglalkozású munkavállalók esetében 3 főben határozza meg. Az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 1681 főben, a részfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 77 főben határozza meg, a külsős létszámkeret változatlan marad.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a költségvetési rendeletben való átvezetésre: 2007. évi költségvetési rendelet következő módosításakor 886/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Polgármesteri Hivatala főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2007. december 1-jétől 1 fővel 144 főről 145 főre, 2008. január 1-jétől további 1 fővel 145 főről 146 főre növeli. Az önkormányzati szintű létszámkeret főfoglalkozású munkavállalóinak létszáma 1681 főről 1683 főre változik, a részfoglalkozású és a külsős létszámkeret változatlan marad. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a határozat 1. pontjában szereplő munkavállalói létszámnövekedéshez szükséges fedezetet a 2008. évi önkormányzati költségvetésében biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 887/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy Esztergom Város Polgármesteri Hivatala főfoglalkozású munkavállalóinak létszámát 2008. február 1-jétől 4 fővel, 146 főről 142 főre csökkenti, és utasítja a jegyzőt a létszámcsökkentéssel összefüggő munkáltatói intézkedések megtételére. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az 1. pontban szereplő 4 fős létszámcsökkentést - a jegyző javaslata és munkáltatói döntése alapján – 4 fő ügyintéző munkakör leépítésével hagyja jóvá. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Esztergom Város Polgármesteri Hivatalában történő létszámcsökkentési intézkedések kiadásainak fedezetére pályázatot nyújt be a Magyar Államkincstár Közép-dunántúli Regionális Igazgatósága útján az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által létrehozott Tárcaközi Bizottságához. Felelős: az 1. és 2. pont tekintetében: Dr. Marosi György jegyző a 3. pont tekintetében: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az 1. és 2. pont vonatkozásában: a felmentési okmányok átadására 2008. január 31. a 3. pont vonatkozásában: a pályázat benyújtására 2008. I. félév 888/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Képviselő-testülete felkéri a Jegyzőt, hogy a 2008. március havi képviselő-testületi ülésre készüljön beszámoló a telekadó bevezetésének tapasztalatairól. 2. Esztergom Város Képviselő-testülete kívánatosnak tartaná, ha a telekadó ellenőrzése fokozódna 2008. évben annak érdekében, hogy az eljáró hatóság az adókivetéshez szükséges pontos adatállományt kaphasson. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: 2008. március 889/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint Fenntartó úgy dönt, hogy a részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézményei körében, a vezetékes- illetve a mobiltelefonok magáncélú használata után fizetendő közterhek mértékét az intézmények a 2008. évi költségvetésükben betervezhetik. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint Fenntartó úgy dönt, hogy a részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézményei a helyi és távbeszélő-szolgáltatás (SZJ 64.20.11 és 64.20.12) illetve a mobiltelefon-szolgáltatás (SZJ 64.20.13) használatára vonatkozó Szabályzatot fogad el, melyben a hálózatos magánhívások megtérítése során követendő eljárás, illetve a hivatali mobiltelefonokhoz hasonlóan havi keretösszeg kerül meghatározása. A Szabályzat 2009. január 1. napján lép hatályba. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint Fenntartó utasítja valamennyi részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény vezetőjét, hogy az intézmény alkalmazotti közösségének, az iskolaszéknek, az iskolai szülői szervezetnek, valamint az iskolai diákönkormányzatnak bevonásával és egyetértésével, legkésőbb 2008. június 30-ig nyilatkozzon, hogy 2009. január 1.-től melyik alternatívát választja az alábbiak közül:
300
3.1. A Szabályzatban meghatározott módon - vállalva az adminisztrációs többletterheket - az intézménynél vezetett nyilvántartás segítségével megvalósítja a hivatali célú hívások szétválasztását a magánbeszélgetésekétől. 3.2. A magán és hivatalos hívások szétválasztását mellőzve, a telefonszámla értékének 20 %-át, vélelmezett magánhasználat címén kiszámlázza a magánhasználóknak és a kiszámlázott összeget a Kincstár számlára megfizeti a telefonszámla beérkezését követő 15 napon belül. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete, mint Fenntartó, úgy dönt, hogy az önállóan gazdálkodó költségvetési szerveknél, valamint a Polgármesteri Hivatalban is meg kell valósítani a hivatali célú hívások szétválasztását a magánbeszélgetésektől, mind a vezetékes, mind a mobiltelefonok használata során vagy a telefonszámla értékének 20 %-át, vélelmezett magánhasználat címén ki kell számlázni a magánhasználóknak. Felelős: Valamennyi részben önállóan gazdálkodó költségvetési intézmény Határidő: A nyilatkozat benyújtására 2008. június 30. Felelős: a 4. pont tekintetében: Meggyes Tamás polgármester, Dr. Marosi György jegyző, valamint az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek vezetői Határidő: a feladat végrehajtására legkésőbb 2009. január 1. 890/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2007. évi önkormányzati költségvetéséről és a költségvetés végrehajtásának szabályairól szóló 15/2007. (II.22.) esztergomi ör. rendelet 6. sz. mellékletében jóváhagyott általános tartalék keretből 500.000.-Ft, azaz Ötszázezer forint támogatást nyújt a KomáromEsztergom Megyei 104 Mentőalapítvány részére, az esztergomi Mentőállomás eszközparkjának bővítése céljából. A Képviselő-testület felhatalmazza a Polgármestert a támogatási szerződés megkötésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés megkötésére: 2007. december 20. 891/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete - a Szent Miklós Program részeként - a városban élő gyermekeket nevelő szülők terheinek enyhítése érdekében helyi rendeleteinek módosítását kezdeményezi az előterjesztésben írtak, valamint az alábbi szempontok figyelembevételével: - Az Esztergom Város Önkormányzata által biztosított támogatások megállapításakor elsődleges szempont legyen a gyermekek nevelése, ezen belül a 3 vagy több gyermeket nevelők fokozott támogatásban részesítése. - Az Esztergom Város Önkormányzatának helyi rendeleteiben meghatározott közterhek fizetésének szabályait, a gyermeket nevelők szempontjából kedvezményesen kell megállapítani. 2. Az 1. pontban szereplő szempontok érvényesítése érdekében a következő rendeletek módosítása szükséges: - a közoktatási intézményekben fizetendő térítési díj és tandíj összege megállapításának szabályairól szóló 22/1994. (IX.8.) KT. rendelet - az adósságkezelésről, valamint az adósságkezelési szolgáltatás részletes szabályairól szóló 22/2005.(IV.28.) esztergomi ör. - a családok és gyermekek támogatásáról, valamint a Szent Miklós Program elemeiről szóló 30/2007.(IV.27.) esztergomi ör. - a települési szilárdhulladék kezelési közszolgáltatásról szóló 10/2004. (IV.1.) esztergomi ör. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergomban élő nagycsaládosokról készüljön egy folyamatosan aktualizálandó adatbázis. Az Önkormányzat által biztosítandó támogatás alanyi jogon történő megállapításának egyik feltétele, hogy a család segítse az adatbázis felállítását és az adatok rendszeres frissítésében működjön közre. A nagycsaládosok élethelyzetének javítása utalvány (kupon, jegy) formájában valósulna meg, melyet a szülő(k) - a kapcsolattartás érdekében - személyesen vehetnének át a Polgármesteri Hivatalban. 4. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert, hogy a 2. pontban szereplő rendeletek módosítására vonatkozó rendelettervezeteket terjessze be a Képviselő-testület 2007. december 18-i ülésére, továbbá a 3. pontban szereplő feladatok elvégzéséről a Jegyző útján gondoskodjon. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: 2007. december 18. 892/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Polgármesteri Hivatal állományában lévő – kivéve a közcélú,- közhasznú foglalkoztatott – dolgozók részére, valamint
301
Esztergom Város Önkormányzatának valamennyi intézményében dolgozó közalkalmazottak, a hivatásos állomány tagjai, valamint a Munka Törvénykönyve alapján foglalkoztatottak részére az ExtraFit Egészségpénztár tagság esetén a havi tagi befizetésből (5.000,- Ft/fő/hó) 2.500,- Ft/fő/hó összeget 2008. január 01-től 2008. március 31-ig átvállal, mely összesen 2.025.000,- Ft. 2. A Képviselő-testület a határozat 1. pontjában szereplő összegek fedezetét a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendeletében biztosítja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a fedezet biztosítására a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 893/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 129.§ (5) valamint a 85. § (4) bekezdésében foglalt kötelezettségét teljesítette, elkészítette a Települési Közoktatási Esélyegyenlőségi Programját. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete jóváhagyja - a határozat mellékletét képező Esztergom Város Települési Közoktatási Esélyegyenlőségi Programját. Felelős: az esélyegyenlőségi program eljuttatása az érintetteknek: Dr. Marosi György jegyző Határidő: a döntést követő 15 munkanap 894/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény végrehajtásáról rendelkező 138/1992. (X. 8.) Kormányrendelet 5. § -a alapján – a határozat mellékletét képező pályázati felhívásokban foglaltak szerint – nyilvános pályázatot ír ki a Honvéd Utcai Óvoda, Esztergom, a Szentgyörgymezei Óvoda, Esztergom és a Dobó Katalin Gimnázium, Esztergom intézményvezetői álláshelyeire. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a polgármestert, hogy a jegyző útján gondoskodjon az 1. pontban foglalt pályázati felhívásoknak az Oktatási Közlönyben való megjelenéséről. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázati felhívások szövegének az Oktatási Közlöny Szerkesztőségéhez való eljuttatására: a döntést követő 15 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 895/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a szakképzéssel összefüggő oktatásszervezési és fejlesztési feladatok társult formában történő ellátására, illetve új típusú térségi szakképzési központ közös létrehozására - az előzetes egyeztetéseknek megfelelő - megállapodást köt Kisbér Város Önkormányzata Képviselő-testületével, valamint a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat Közgyűlésével a jogi személyiséggel rendelkező Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás 2008. január 1jétől történő létrehozására, és elfogadja az 1. számú melléklet szerinti tartalommal a társulási megállapodást, valamint a Társulás alapító okiratát a 2. számú mellékletben foglalt tartalommal. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert az elfogadott társulási megállapodás aláírására. 3. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Komárom-Esztergom Megyei Szakképzésszervezési Társulás Társulási Tanácsába Meggyes Tamás polgármestert és Knapp János Pál alpolgármestert delegálja. 4. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Komárom-Esztergom Megyei Szakképzésszervezési Társulás működési költségeire a 2008. évi költségvetésben 666.667 Ft-ot biztosít az oktatási feladatok között. 5. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kéri, hogy a Komárom-Esztergom Megyei Szakképzés-szervezési Társulás működésében a kétközpontúság elve érvényesüljön. A társuláson belül a két központ Tata-Komárom (1962 fős szakképzési létszám – kiegészülve Kisbérrel és Kömlőddel + 406 fő) és Esztergom (2403 fős szakképzési létszám – kiegészülve Doroggal + 126 fő) szakmakínálata, létszámai, fejlesztései (beruházások, központi gyakorlóhelyek kialakítása, eszközbővítés, pályázati részvétel, stb.) mindkét központban azonos mértékben történjenek. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a társulási megállapodás aláírására: 2007. december 31. a fedezet biztosítására a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje
302
896/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy kezdeményezi az esztergomi Géza Fejedelem Ipari Szakképző Iskola legkésőbb 2009. július 1-jei átvételét a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzattól úgy, hogy az intézmény közös fenntartására intézményi társulást hozzanak létre, amelyben a fenntartás költségeiben, a normatív állami finanszírozás fölötti rész egyenlő mértékű kiegészítésében kíván megállapodni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a tárgyalások megkezdésére a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzattal: 2008. július 31. 897/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, a Közigazgatási Hivatal 12-728/2007. ügyszámon tett törvényességi felhívását elfogadja; felkéri a polgármestert, hogy erről a Közigazgatási Hivatal vezetőjét tájékoztassa. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal értesítésére: azonnal 898/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzata Képviselő-testületének 373/2007. (V. 25.) öh. határozatával kapcsolatos 12/722/2007. ügyszámon tett törvényességi felhívását részben elfogadja, és a Határozat 2. pontjának „a folyamatban lévő építkezés leállításával, a kiadott engedély visszavonásával” szövegrészét hatályon kívül helyezi; felkéri a polgármestert, hogy erről a Hivatal vezetőjét tájékoztassa. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal vezetőjének tájékoztatására: 2007. december 20. 899/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Közép-dunántúli Regionális Közigazgatási Hivatal Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének vezetője által az Esztergom Város Önkormányzatának a közterületek használatáról szóló 3/2007. (I. 25.) ör. rendeletét módósító 39/2007. (V. 31.) ör. rendelettel kapcsolatos, 723/2007. ügyszámon tett törvényességi észrevételével nem ért egyet; felkéri a polgármestert, hogy erről a Hivatal vezetőjét tájékoztassa. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Közigazgatási Hivatal vezetőjének tájékoztatására: 2007. december 20. 900/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 475/2007. (VI. 15.) esztergomi öh. számú határozatát visszavonja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 901/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a hulladéklerakóra történő ingyenes lakossági törmelék- és lom-lerakás (havonta 1 m3) lerakási és ártalmatlanítási költségét az Önkormányzat megtéríti az Eszköz Kft. számára. Ennek várható összege évente kb. 3.300.000,- Ft, mely a 2008. évi költségvetésbe betervezésre kerül. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos 902/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az egyes háztartások tényleges lakosszáma és a lakcímnyilvántartás különbségéből eredő lakossági hulladékkezelési díjhiány összes költségét az Eszköz Kft. számára megtéríti, kéthavonta, utólagosan kiállított számla és kimutatás ellenében, mely összeg ezt követően adók módjára behajtásra kerül. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: folyamatos
303
903/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a 2008. február havi rendes képviselő-testületi ülésen számoljon be a lakossági hulladékártalmatlanítási díjtartozások adók módjára történő behajtásának eredményéről. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: 2008. februári képviselő-testületi ülés 904/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy a 2008. február havi rendes képviselő-testületi ülésen számoljon be az esztergomi telephellyel/székhellyel rendelkező gazdálkodó szervezek hulladékártalmatlanítási díjtartozásainak 2003-ig visszamenőlegesen adók módjára történő behajtásának eredményéről. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: 2008. februári képviselő-testületi ülés 905/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a PROMTÁVHŐ Kft. távhő díjmódosítási javaslatát nem fogadja el, mert az esztergomi felhasználókat hátrányos helyzetbe hozza. A Képviselő-testület felkéri a PROMTÁVHŐ Kft. képviselőjét, hogy a díjszámítási képletet dolgozza át úgy, hogy a fogyasztókat ebből hátrány ne érje, plusz fizetési kötelezettségük ne keletkezzen. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: Promtávhőnek való megküldésre 8 nap 906/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzata által a 20355/3 helyrajzi számú, természetben a Magyar Suzuki Zrt. mellett található ingatlanból, 25.220 m2 területnagyságú, az ingatlan-nyilvántartásban „kivett, beépítetlen terület” megnevezéssel szereplő ingatlant, a 20359/1 helyrajzi számú, természetben a Magyar Suzuki Zrt. mellett található, 117.422 m2 területnagyságú, az ingatlan-nyilvántartásban „kivett, beépítetlen terület” megnevezéssel szereplő ingatlan, és a 20358 helyrajzi számú, természetben a Magyar Suzuki Zrt. mellett található, 2667 m2 területnagyságú, az ingatlan-nyilvántartásban „kivett patak” megnevezéssel szereplő ingatlan értékesítésére kiírt versenytárgyaláson az egyedüliként részvett Magyar Suzuki Zrt.-t tekinti győztesnek, és felhatalmazza a polgármestert a mellékletben szereplő előszerződés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: az előszerződés aláírására a döntéstől számított 15 napon belül 907/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja a határozat mellékletét képező, az Esztergom, Jókai u. 1. szám alatti, 17155 helyrajzi számú, 881 m2 alapterületű, lakóház, udvar, gazdasági épület megnevezésű – közismert nevén Sándor Palota – ingatlan hasznosítására vonatkozó pályázati kiírás szövegét azzal, hogy felhatalmazza a polgármester és a jegyzőt az időközben esetlegesen felmerülő – a kiírás érdemi részét nem érintő – módosítások jóváhagyására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat kiírására: a döntést követő 30 napon belül A melléklet a Jegyzői Osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 908/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az esztergomi 19491 helyrajzi számú, 1285 m2 térmértékű, Esztergom Város Önkormányzatának tulajdonában lévő, természetben Esztergom, Petőfi S. utcában található kivett munkásszálló megnevezésű ingatlant felajánlja a református egyházközségnek, és ellenszolgáltatásként elfogadja a református egyházközség tulajdonában lévő 2 db Kerektó dűlőben lévő – 11330/2 helyrajzi számú, 4980 m2 térmértékű és a 0787/39 helyrajzi számú, 3723 m2 térmértékű – ingatlanokat, valamint a Petőfi S. utcában lévő 19492 helyrajzi számú, 1208 m2 térmértékű, kivett templom megnevezésű ingatlan egy részét, mely részt a forgalmi terv határoz meg.
304
A Képviselő-testület felkéri a polgármestert, hogy a fenti ingatlanok cseréjére vonatkozó megállapodás szövegét készítse elő, és azt terjessze be jóváhagyásra a Képviselő-testület elé. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a megállapodás szövegének Képviselő-testület elé terjesztésére: a döntést követő 60 napon belül 909/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat megvizsgálja a Bánomi áttörés folytatásához elkészült tervek módosításának lehetőségét, oly módon, hogy megvalósítható-e a 19492 helyrajzi számú ingatlan előtt a Siszler út és a Petőfi S. u. kereszteződésének átalakítása az alábbi szempontok figyelembe vételével: - a Siszler utca szélesítése a 19492 helyrajzi számú ingatlan terhére - a református templom előtti járdaöböl kialakítása - a belvárosi temető felől a Siszler útra való könnyebb jobbra kanyarodást segítő kanyarodósáv kialakítása. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 910/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzat Képviselő-testülete egyetért azzal, hogy az Önkormányzat bérbe adja a Szent György utca 2. szám alatti, 15736/A/7 hrsz-ú üzlet-, valamint a 15736/A/8 hrsz-ú raktárhelyiséget az ErMa Pharma Bt. részére. A bérbeadás a szerződéskötéstől számított 2 év határozott időtartamra szól, és feltétel bekövetkeztéig, mint az Önkormányzat által történő városfejlesztési érdek szerinti hasznosításig. A bérleti díj mértéke az üzlethelyiség tekintetében 1188,- Ft + ÁFA/m2/hó, a raktárhelyiség esetében 792,- Ft + ÁFA/m2/hó. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: bérleti szerződés megkötésére: a döntést követő 30 napon belül, 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 15736 hrsz.-ú természetben a Szent György utca 2. sz. alatt található ingatlan magántulajdonban lévő egységeit (lakás, helyiség) meg kívánja vásárolni. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: vételi ajánlat megküldésére: a döntést követő 60 napon belül 911/2007. (XII. 14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjáról szóló 157/2003. (IV. 22.) esztergomi öh. határozatát az alábbiak szerint módosítja: A határozat három új bekezdéssel kiegészül, valamint az első bekezdés pontosításra kerül. A határozat bekezdéseinek számozása az alábbiak szerint módosul: 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az 1.1 pontban felsorolt, kiemelt területen elhelyezkedő önkormányzati tulajdonú helyiségek bérleti díjának legalacsonyabb mértékét az alábbiak szerint állapítja meg: Használati cél Üzlet, raktár Garázs vendéglátó, Iroda, egyéb megnevezése ipari, egység Bérleti díj Ft/m2/hó 1.980 + ÁFA 1.760 + ÁFA 1.320 + ÁFA 1.100 + ÁFA 1.1. A város kiemelt területei: Bajcsy-Zs. utca, Kossuth L. u. 1-29-ig, és a 2-34. házszámig, Lőrinc utca, Rákóczi tér, Széchenyi tér, Vörösmarty utca. 1.2. Az 1.1 pontban nem szereplő területen elhelyezkedő helyiségek bérleti díj minimuma az 1. pontban rögzített díj 60 %-a. 2. A nem lakás célú helyiségek bérleti díjai évente felülvizsgálatra kerülnek. A 200 m2-nél nagyobb alapterületű, nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díjának összege a 200 m2 felett eső részre a bérleti díjnak 40 %-a. 4. A nem lakás célú helyiségek rendezvény céljára történő bérbeadásának bérleti díjai: Használati cél Kulturális rendezvények Esküvő Egyéb megnevezése ( estek) Bérleti díj 1 nap Több nap 3.
305
80.000,-Ft+ÁFA /alkalom 5. Az orvosi rendelők bérleti díja 100,- Ft+ÁFA/m2/hó 20.000,Ft+ÁFA /alkalom
2000,-Ft+ÁFA/
óra
3000,-Ft+ÁFA /nap
6. A belterületen elhelyezkedő önkormányzati tulajdonú földterületek bérleti díja a 3/2007. (I.25.) esztergomi ör. rendelet 2. mellékletében meghatározott díj. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Önkormányzat tulajdonában álló, a 157/2003. (IV. 22.) esztergomi öh. számú határozatában megállapított, a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díját 2008. évben nem változtatja. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 912/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Déli városrész szabályozási tervének elfogadását követően a forgalomképtelen vagyonkörből kikerülő, 18688 hrsz-ú, természetben Esztergom, Ady E. utcában található, 282 m2 alapterületű, kivett játszótér megnevezésű telket értékesítésre jelöli ki lakóház felépítésének céljára. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Déli városrész szabályozási tervének hatályosulását követő 30 napon belül 913/2007. (XII.14.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Feichtinger Sándor Idősek Otthona átvételével, illetve az intézmény épületével kapcsolatos döntések tárgyú 451/2006.(X.10.) esztergomi öh. határozat második bekezdését az alábbiak szerint módosítja: „Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy amennyiben a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat valamely okból elzárkózna fenti ingatlanok cseréjétől, úgy az Önkormányzat térítésmentesen a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat tulajdonába adja – a feladatellátáshoz kapcsolódóan – a 19271 hrsz-ú, természetben Esztergom, Simor J. u. 128. szám alatti, valamint a 19272 hrsz-ú, természetben Esztergom, Simor J. u. 126. szám alatti Feichtinger Sándor Idősek Otthona ingatlanát - a kápolna kivételével – azzal, hogy amennyiben a Komárom-Esztergom Megyei Önkormányzat a feladatot nem vagy másutt látja el és az ingatlan értékesítésre kerül, úgy a kapott vételár 50 %-a az Önkormányzatot illeti.” Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés-módosítás aláírására: a döntést követő 30 napon belül 914/2007. (XII.14.) esztergomi öh. A Képviselő-testület úgy dönt, hogy a Dunakanyar Fejlesztési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság részére az Esztergom Város Önkormányzata tulajdonában álló, 17355 hrsz-ú, természetben 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1., szám alatt fekvő ingatlanában a Társaság székhelyeként egy irodahelyiség térítésmentes használatát biztosítja azzal, hogy a szerződést bármelyik fél 60 napos felmondási idővel felmondhatja. Felkéri a polgármestert a megállapodás aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 915/2007. (XII.14.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzata fenntartásában működő intézményekben, a 2007. december 17-i szolidaritási sztrájkban részt vevő közalkalmazottak tekintetében hozzájárul a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény 6.§ 3. bekezdése szerinti megállapodás megkötéséhez, amiben a sztrájk miatt kiesett munkaidőre is megillesse a dolgozót a díjazás és a munkavégzés alapján járó egyéb juttatás. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a közoktatásról szóló 1993. évi LXXIX. törvény 1. számú melléklete Harmadik részének II/6. pont felhatalmazása alapján úgy dönt, hogy az Esztergom Város Önkormányzata fenntartásában működő nevelési-oktatási intézményekben a 2007. december 17-i szolidaritási sztrájkban részt vevő közalkalmazottak tanítási időkeretének a sztrájk miatt kiesett napokra számított óráinak csökkentéséhez hozzájárul. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
306
926/2007.(XII.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program „Közoktatási infrastrukturális fejlesztés” című kiírásra benyújtja pályázatát a Babits Mihály Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésére. Elszámolható költség: 280.000.000 Ft, saját forrás: 30.000.000 Ft, támogatás: 250.000.000 Ft, a támogatási arány: 10,71 %. 2. A Képviselő-testület a pályázati önrész (saját forrás), 30.000.000 Ft-os összegének biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére. Felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon fenti összeg fedezetének a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendeletbe történő betervezéséről. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert a pályázat elkészíttetésére és benyújtására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására: 2008. január 28., a fedezet biztosítására: a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 927/2007.(XII.18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Közép-dunántúli Regionális Operatív Program „Közoktatási infrastrukturális fejlesztés” című kiírásra benyújtja pályázatát a Arany János Általános Iskola infrastrukturális fejlesztésére. Elszámolható költség: 280.000.000 Ft, saját forrás: 30.000.000 Ft, támogatás: 250.000.000 Ft, a támogatási arány: 10,71 %. 2. A Képviselő-testület a pályázati önrész (saját forrás), 30.000.000 Ft-os összegének biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére. Felkéri a Polgármestert, hogy a Jegyző útján gondoskodjon fenti összeg fedezetének a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendeletbe történő betervezéséről. 3. A Képviselő-testület felkéri a Polgármestert a pályázat elkészíttetésére és benyújtására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a pályázat benyújtására: 2008. január 28., a fedezet biztosítására: a 2008. évi önkormányzati költségvetési rendelet elfogadásának ideje 928/2007.(XII.18.) esztergomi öh.**visszavonva a 8/2008.(I.17.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a települési önkormányzatok többcélú kistérségi társulásáról szóló 2004. évi CVII. törvény 1.§ (9) bekezdés b) pontja alapján az Esztergom és Nyergesújfalu Többcélú Kistérségi Társulás társulási megállapodását – a határozat mellékletét képező tartalommal - módosítja, azt egységes szerkezetbe foglalva fogadja el. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal A melléklet a jegyzői osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 929/2007.(XII.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Esztergomi Köztisztasági Szolgáltató Kft. taggyűlésének, hogy a határozat melléklete szerinti tartalommal hagyja jóvá az Esztergomi Köztisztasági Szolgáltató Kft. 2005. évi beszámolóját 239.619, eFt mérlegfőösszeggel, 113.123 eFt saját tőkével és 20.046 eFt mérleg szerinti eredménnyel, és egyben az eredmény eredménytartalékba helyezésről döntsön. Felhatalmazza a polgármestert a döntés taggyűlés elé terjesztésre. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztésre a döntést követő 15 napon belül A melléklet a jegyzői osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 930/2007.(XII.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete javasolja az Esztergomi Köztisztasági Kft. taggyűlésének, hogy a Kft. új székhelye a 2500 Esztergom, Széchenyi tér 1. szám alatt legyen. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert a döntés taggyűlés elé terjesztésre, valamint a határozattal kapcsolatos okiratok aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a döntés taggyűlés elé terjesztésre a döntést követő 8 napon belül 931/2007.(XII.18.) esztergomi öh.
307
Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felkéri a jegyzőt, hogy 2008. január 15. napjáig közérthető formában tájékoztassa az érintetteket a települési szilárdhulladék kezelési közszolgáltatásról szóló 10/2004.(IV.1.) esztergomi ör. rendeletben szereplő változásokról és a kedvezmények igénybevételéhez szüksége tennivalókról. Felelős: Dr. Marosi György jegyző Határidő: az érintettek tájékoztatására 2008. január 15. 932/2007.(XII.18.) esztergomi öh.**visszavonva a 33/2008.(I.17.) határozattal** Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a Bánomi áttörés II.: Kölcsey utca, Petőfi utca és Vörösmarty utca közötti útszakasz megépítése címet viselő pályázat benyújtása tárgyú 520/2007.(VIII.9.) esztergomi öh. határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: Az „Elszámolható költség: 411.568.630 Ft, saját forrás: 161.568.630 Ft, támogatás: 250.000.000 Ft, a támogatási arány: 60,74 %. A Képviselő-testület a pályázati önrész (saját forrás), 161.568.630 Ft, biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére.” szövegrész helyébe az alábbi szövegrész lép: „Elszámolható költség: 411.568.630 Ft, saját forrás: 163.026.467 Ft, támogatás: 248.542.163 Ft, a támogatási arány: 60,39 %. A Képviselő-testület a pályázati önrész (saját forrás), 163.026.467 Ft, biztosítására előzetes kötelezettséget vállal a 2008. évi költségvetés terhére.” A határozat módosítással nem érintett része változatlanul hatályban marad. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 933/2007.(XII.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy az Esztergomi Vízmű Szolgáltató és Kereskedelmi Korlátolt Felelősségű Társasággal a mellékelt tervezet szerinti tartalommal közszolgáltatási és együttműködési megállapodást köt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a szerződés aláírására: azonnal A melléklet a jegyzői osztályon lefűzött határozatnál megtekinthető. 934/2007.(XII.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Önkormányzat vagyonáról és a vagyontárgyak feletti tulajdonosi jog gyakorlásáról szóló 16/2001.(V.24.) KT. számú rendeletének 10. § (1) bekezdése alapján a Magyar SUZUKI ZRt. által a Balassa Bálint Gazdasági Szakközépiskola és Szakiskola, Esztergom (2500 Esztergom, Szent István tér 7-9., a továbbiakban: Balassa Iskola) számára nyújtott 31 millió Ft, a Montágh Imre Általános Iskola és Speciális Szakiskola (2500 Esztergom, Dobogókői út 29., a továbbiakban: Montágh Iskola) számára nyújtott 2 millió Ft, valamint a Mol Nyrt. által a Balassa Iskola számára nyújtott 5.500 E Ft, a Raiffeisen Bank Zrt. által a Balassa Iskola számára nyújtott 7. 000 E Ft és a Montágh Iskola számára nyújtott 1.500 E Ft, a Zwack Unikum Zrt. által a Balassa Iskola számára nyújtott 1.500 Ft, a Borsodi Sör Zrt. által a Balassa Iskola számára nyújtott 2.000 E Ft fejlesztési támogatás elfogadásával egyetért, és hozzájárul fenti összegek ingyenes vagyonszerzéséhez. Felhatalmazza a Polgármestert a szakképzési támogatásról (fejlesztési támogatás) szóló megállapodások fenntartói ellenjegyzésére. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal, a megállapodások fenntartói ellenjegyzésére: a döntést követő 15 napon belül
935/2007.(XII.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az „Esztergom Város Önkormányzatának és Polgármesteri Hivatalának minőségirányítási rendszerével kapcsolatos döntések” tárgyú 880/2007.(XII.14.) esztergomi öh. határozatát az alábbiaknak megfelelően módosítja: A határozat 1. pontjában az „MSZ EN ISO 14001:2004” szövegrész helyébe az „MSZ EN ISO 14001:2005” szövegrész lép. A határozat módosítással nem érintett részei változatlanul hatályban maradnak. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
308
936/2007. (XII. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2007. november 12-én elfogadott, általános forgalmi adóról szóló törvény 88. § (1) bekezdése alapján 2008. január 1-től az ingatlan (ingatlanrész) bérbe és haszonbérbe adását adókötelessé teszi, és felhatalmazza a polgármestert az ehhez szükséges adóhatósági bejelentkezés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bejelentkezés megküldésére: 2007. december 31. 937/2007. (XII. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy a 2007. november 12-én elfogadott, általános forgalmi adóról szóló törvény 88. § (1) bekezdése alapján 2008. január 1-től a beépített ingatlan (ingatlanrész), és az ehhez tartozó földrészlet értékesítését adómentessé teszi, és felhatalmazza a polgármestert az ehhez szükséges adóhatósági bejelentkezés aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a bejelentkezés megküldésére: 2007. december 31. 938/2007.(XII. 18.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a helyi buszközlekedés körjárati rendszerének kialakítása, továbbá a megállóhelyek kijelölésének vizsgálatára a következő személyekből álló testületet, ideiglenes bizottságot hozza létre: Név (cím): Dobosi Tivadar közlekedési szakember (2092 Budakeszi József Attila utca 113/b) Dr. Vörös Attila közlekedési szakember (1025 Budapest, Vöröstorony lejtő 1. b. ép.) Zsichla László közlekedési szakember (1221 Budapest, Orsovai utca 10/A) Kovács Sándor (2509 Esztergom – Kertváros, Mikes Kelemen u. 20.) Pataki István (2509 Esztergom – Kertváros, Temesvári u. 75.) Bodrogai Sándor (2500 Esztergom, Kossuth L. u. 73.) Debnárik Gézáné (Vár u. 1/a) Szenczi Sándorné (Ady Endre u. 18.) Erős Miklós (Esztergom és környéke Nyugdíjasok Érdekvédelmi Kulturális Egyesülete) Dr. Tolnai Domonkos (Városi Rendőrkapitányság) 2. A Képviselő-testület felkéri az 1. pontban szereplő bizottságot, hogy munkájáról 2008. január 17-ig, írásban számoljon be a Képviselő-testület előtt. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal 944/2007. (XII. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy 2008. január 1. napjától nem emeli a helyi autóbusz közlekedési díjakat. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a Vértes Volán Zrt. tájékoztatására azonnal 945/2007. (XII. 18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a kedvezményes diákbérletek 2008. évi támogatására a 2008. évi költségvetésében 17.300.000 Ft fedezetet biztosít, 405 Ft/ hó/tanuló mértékben. A Képviselő-testület a polgármester útján felkéri a jegyzőt, hogy a fenti összeg fedezetének tervezéséről a 2008. évi költségvetés összeállítása során gondoskodjon. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: a 2008. évi költségvetés elfogadása 946/2007.(XII.18.) esztergomi öh. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Nagycsaládosok Oktatási, Kulturális és Sport Támogatási Alapjára a 2008. évi költségvetésben 2.000.000.- Ft fedezetet biztosít. A Képviselő-testület a polgármester útján felkéri a jegyzőt, hogy a fenti összeg fedezetének tervezéséről a 2008. évi költségvetés összeállítása során gondoskodjon. Felelős: Meggyes Tamás polgármester
309
Határidő: a 2008. évi költségvetés elfogadása 947/2007. (XII.20.) esztergomi öh. 1. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete úgy dönt, hogy jóváhagyja a Párkány és Esztergom város schengeni rendszeren belüli tervezett együttműködéséről szóló memorandumot. 2. Esztergom Város Önkormányzatának Képviselő-testülete felhatalmazza a polgármestert a határozat 1. pontjában szereplő memorandum aláírására. Felelős: Meggyes Tamás polgármester Határidő: azonnal
310