A Kelet nyugatjáról, a Nyugat keletjére

A „Kelet nyugatjáról, a Nyugat keletjére” (Magyarország átalakuló politikai földrajzi helyzete) Hajdú Zoltán [email protected] Egy ország geopolitikai helyzetének változásait globális, kontinentális, szomszédsági és belső folyamatok egyaránt befolyásolják. A különböző történeti szituációkban más-más tényező kerülhet előtérbe. A XX. századi Európában a kontinentális és globális folyamatok váltak dominánssá szinte minden ország politikai földrajzi helyzetének meghatározásában. Magyarország geopolitikai helyzete a XX. században többször, és alapvetően újraértékelődött. Az ország területe és államhatárai rendkívül szélsőséges keretek között változtak. Nemcsak az ország népességszáma, területnagysága, de a szomszédsági környezetében elfoglalt státusza, térségi és kontinentális hatalmi alapállása is többször átalakult. A II. világháború után Magyarország kisállamként fokozatosan beilleszkedett a megosztott világ, és a megosztott Európa politikai földrajzi struktúráiba. 1988-tól kezdve a "béketáborba" való beilleszkedés legitimitása belülről fokozatosan megkérdőjeleződött, majd Magyarország elszakadt - a kezdetben alapvetően megváltozó, majd elemeire hulló - korábbi szövetségi rendszerétől. Az ország 1991 nyarára minden tekintetben visszaszerezte szuverenitását. A külső feltételek radikális megváltozása és a belső lehetőségek kedvező kölcsönhatása vezetett az alapvető fordulathoz. 1991 után Magyarország részese lett annak a "szürke zónának" ami a stabil „Nyugat”, és az ismétlődő válságokba jutó "Kelet" - a volt szocialista országok egy része, valamint a szovjet utódállamok - között kialakult. Magyarország saját döntése nyomán szakadt el ettől a zónától, és vált 1999-ben a NATO tagjává, majd 2004 májusában belépett az Európai Unióba is. Az ország szomszédsági környezete lényegesen megváltozott a rendszerváltás időszakában, az egyes szomszédos országokban alapvetően eltérő folyamatok (gyors konszolidáció, stabilizáció, permanens bizonytalanság, polgárháború) játszódtak le. Az ország egyes határszakaszai így alapvetően eltérő sajátosságot mutattak a határokon átnyúló együttműködések szempontjából is. Az ország szomszédsági környezetében pozitív és negatív jellegű geopolitikai folyamatok egyaránt lejátszódnak. A semleges, de EU-tag Ausztria minden szempontból a legstabilabb struktúrákkal rendelkező szomszédos ország maradt. A NATO szövetségbe tartozó szomszédos országokkal (Szlovákia, Szlovénia, Románia) egyfajta nemzetközi érdekközösséget képez Magyarország, de a kétoldalú kapcsolatokban egyes országok felé ennek ellenére megmaradhatnak a feszültségek. Az EU csatlakozás előtt álló országok (Románia, esetleg Horvátország) felé kiszélesedtek a kapcsolatok. Szerbia alkotmányba foglalva kinyilvánította euro-atlanti integrációs törekvéseit, de csatlakozása feltehetően elhúzódik. Ukrajna 2004 nyarán egyértelmű fordulatot hajtott végre „Kelet-felé”, (akkori álláspontja szerint nem kívánt sem az EU, sem pedig a NATO tagjává válni), majd 2005ben egy elhúzódó politikai fordulat kezdődött, melynek következtében „Nyugat felé vette az irányt”, de a 2006-os választások után bonyolult belső képlet alakult ki.

2. Magyarország geopolitikai helyzete a "szürke zónában" (A Varsói Szerződésből és a KGST-ből ki - de hova?) Az országon belül végbemenő gazdasági, társadalmi, politikai, hatalmi struktúraváltozásokkal egy időben végbement a korábbi világrendszer globális átalakulása, a lényegesen megváltoztak az európai struktúrák, a megszűnt a korábbi szövetségi rendszer. A kialakuló "szürke zóna" egyszerre jelentett új mozgásteret, egyfajta szabadságot, új felelősséget és kihívásokat, valamint félelmeket Magyarország számára (TUNANDER, O. et al. 1997). Az 1990. évi többpárti országgyűlési választásokon a Magyar Demokrata Fórum győzött, de nem szerzett abszolút többséget, így többpárti koalíciós kormány alakult. Az új Országgyűlés megalakulása után - még az új kormány hivatalba lépése előtt - szinte azonnal napirendjére tűzte Magyarország és a Varsói Szerződés közötti viszony áttekintését, illetve a rendezés szükségességét. Az Országgyűlés elutasította az egyoldalú kilépés lehetőségét, a kilépési tárgyalások megkezdésére kérte fel a megalakuló új kormányt. A kormányprogram külpolitikai része reálpolitikainak volt tekinthető, amennyiben az új kormány kinyilvánította, hogy a korábbi nemzetközi szerződéseket tiszteletben tartja, ugyanakkor az új politikai helyzetnek megfelelően új célokat tűzött ki, elsőbbséget adott az európai integrációs törekvéseknek. Az Adria-Duna térség országainak együttműködése új hangsúlyt kapott a magyar választások után (Pentagonale). A "tömbközi" formáció jelentős szerepet játszott a térség stabilitásának a fenntartásában, a demokratikus átalakulás közvetlen nyugati politikai támogatását jelentette (BIERMAN, D. E. – LOBODA, J. 1992, CARTER, F. W. 1995). Magyarország csatlakozott az EFTA-hoz (1990. június), felvette a diplomáciai kapcsolatokat a NATO-val (1990. július), az Európai Gazdasági Közösség megnyitotta budapesti nagykövetségét (1990. november). A NATO, az EGK és a még mindig a Varsói Szerződéshez és a KGST-hez tartozó Magyarország diplomáciai kapcsolatainak megteremtése egyfajta elismerése és támogatása volt az új magyar kormány külpolitikájának. 1990 szeptemberében a magyar kormány hozzájárult az NDK kilépéséhez a Varsói Szerződésből. A német egység megteremtése következtében ez a kilépés minden tekintetben logikus volt, s egyben megerősítette Magyarország jogi felfogásának alapjait is, hogy lehetséges a szerződésből való kilépés. Októberben a magyar kormány megerősítette, hogy 1991 végéig ki kíván lépni a Varsói Szerződés katonai szervezetéből. (Ekkor tehát még nem vetődött fel a szervezetből való teljes kilépés igénye.) 1991 januárjában Magyarország egészségügyi kontingenssel vett részt az Irak elleni "Sivatagi vihar" akcióban, mely Kuvait iraki megszállásának felszámolását célozta. Az akció az ENSZ égisze alatt, de lényegében az USA katonai erejének az igénybevételével játszódott le. Magyarország demonstrálta az új nemzetközi mozgásterét, s egyben a nyugati értékek iránti elkötelezettségét is (BALOGH A. 1998, BODNÁR K. 1993). Az új kormány minden korábbinál lényegesen nagyobb figyelmet fordított a határokon túl élő magyar kisebbségek helyzetének alakulására. Antall József miniszterelnök azon kijelentése, hogy "lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke kíván lenni” azt jelentette, hogy megkezdődött az új nemzetpolitika kidolgozása, a külpolitika ennek egyik végrehajtójává vált. A szomszédsági politika jelentős részben a magyar kisebbségek ügyének kérdésévé vált, különösen Románia irányába. A diplomáciai kapcsolatok felvétele után az EGK-val és a NATO-val fokozatosan erősödtek az ország kapcsolatai. Nem "kétkulacsos" politikáról volt szó, hanem a rendkívül bonyolult nemzetközi és belső helyzetben a lehetőségek kereséséről (SIPOSNÉ

KECSKEMÉTI K. – NAGY L. 1995). Az USA és Nyugat-Európa maga sem volt felkészülve a keleti változások ilyen jellegű és ilyen gyors menetére. A szomszédsági politikában a magyar-csehszlovák viszonyt továbbra is megterhelte a bősi - nagymarosi vízi erőmű ügye, sőt elmélyítette a nézeteltéréseket az, hogy Csehszlovákia 1991 januárjában bejelentette, hogy saját területén folytatja az építkezést, aminek végeredménye a Duna elterelése lett. (Az ügy a Hágai Nemzetközi Bíróság elé került, de a bírósági határozat önmagában véve nem oldotta meg a két ország eltérő jellegű és célú megközelítésének feszültségeit.) 1991 februárjában együttműködési megállapodást írt alá Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország. A „Visegrádi Országok” együttműködése egy politikaihatalmi vákuum kitöltésének a kísérlete volt, de Lengyelország minden tekintetben gyenge volt ahhoz, hogy a térség nemzetközileg elismert, vezető tényezőjévé váljon. Február 25-én a Varsói Szerződés Politikai Tanácskozó Testületének rendkívüli budapesti ülésén elfogadták a korábbi katonai szerződések érvénytelenségét, valamint kimondták, hogy a VSZ katonai szervezete 1991. március 31-i hatállyal megszűnik. Június 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta az ország területét. 1991. június 28-án Magyarország hozzájárult a KGST megszűnéséhez, ezzel a gazdasági kapcsolatai új feltételek közé kerültek nemcsak a volt tagállamokkal szemben, hanem minden más térség felé is. Néhány nappal később megállapodás született, hogy teljesen megszűnik a Varsói Szerződés, s nemcsak a katonai intézményrendszere. 1991. július 1-jén Magyarország tömbön kívüli, gazdasági integráción kívüli, külföldi katonai jelenlét nélküli, minden tekintetben szabad országgá vált. A délszláv térségben kiéleződő, majd 1991 augusztusától fokozatosan polgárháborússá váló feszültség megterhelte Magyarország és Jugoszlávia viszonyát. Különösen élessé vált a vita a horvátországi fegyverszállításokkal kapcsolatban, majd később a jugoszláv fegyveres határsértések miatt (OWEN, D. 1995, O’LOUGHLIN, J. – WUSTEN, H. szerk. 1993). A szomszédsági környezet átalakulásával egy időben 1991 novemberében Magyarország és az EGK parafálta a társulási szerződést. Magyarország olyan szerződéses kapcsolatra lépett az EGK-val, amely ugyan mechanikusan nem jelentette a tényleges tagság garantálását, de annak első lépéseként volt megfogalmazható. A Szovjetunióban végrehajtott 1991. augusztusi puccskísérlet, majd a Szovjetunió decemberi felbomlása alapvetően új helyzetet teremtett a Magyarország számára. A független Ukrajna létrejöttével, az új Oroszország kialakulásával új államstruktúrák, új erőviszonyok, új érdekrendszerek jöttek létre Magyarország északkeleti határai mentén, illetve annak tágabb keleti térségében (NAGY L. 1995). A szomszédsági politikában az új hangsúlyokat jelezte, hogy Magyarország az elsők között ismerte el 1992. január 15-én Horvátország és Szlovénia függetlenségét, s lépett új szomszédaival diplomáciai kapcsolatba. Magyarország semlegességét hangsúlyozta a délszláv válságban (főként a vajdasági magyarok miatt), de valójában Horvátország és Szlovénia törekvéseivel szimpatizált, ill. lehetőségei szerint azokat támogatta. A magyar-szerb viszonyt nemcsak ezek a lépések élezték ki, hanem a nemzetközi közösség által kezdeményezett büntető intézkedésekhez való kapcsolódás is. A büntető intézkedések ellenőrzése során új kapcsolatok alakultak ki Magyarország és a nyugateurópai integrációs szervezetek között. (Anyagilag Magyarország nagyot veszített, politikailag nagyot nyert az intézkedések betartásával. Az igazi gazdasági nyertesek azonban a határtérségben élő magyar és jugoszláv csempészek voltak.) A magyar kormány alapszerződésekben kívánta rendezni viszonyát szomszédaival, a szovjet utódállamokkal, illetve legfontosabb partnereivel. Az első ilyen jellegű új dokumentum a magyar-német alapszerződés volt, melyet 1992 februárjában írtak alá. Ezt

követte a magyar-litván, magyar-horvát, majd a sokak által alapjaiban vitatott magyarukrán alapszerződés, amely a kormányzó koalíció belső válságához vezetett, a kormány csak ellenzéki szavazatokkal tudta elfogadtatni.) Csehszlovákia 1993-as felbomlásával új állam és új helyzet jött létre Magyarország északi határai mentén is. Az új Szlovákián belül a magyar kisebbség aránya megnőtt, ami nem oldotta, hanem sok tekintetben bonyolította a két ország viszonyát. Az 1990-es évek elején tehát alapvetően újrarendeződött Magyarország szomszédsági környezete. Magyarország pozíciói egyértelműen erősödtek az új utódállamokkal szemben. A magyar társadalom és politikai elit döntő része nagyfokú önmérsékletet tanúsított a szomszédos államokban végbemenő átalakulási folyamatokkal kapcsolatban, s ez az önmérséklet jellemezte a szomszédos országokban élő magyar kisebbség nagy részét is. Magyarország és a magyarság a térség stabilizáló tényezőjeként jelent meg. A szomszédos államok egy részével létrehozott szabadkereskedelmi társulás (CEFTA) egyszerre jelentette az együttműködés új lehetőségeinek és formáinak a megjelenését, valamint - különösen a mezőgazdasági termékek exportja tekintetében - az érdek-összeütközések nyílt színre lépését, majd nehézkes kezelését. Ezzel együtt is a CEFTA pozitív szerepet tölt be a volt szocialista országok kapcsolatrendszerében, mert lehetőséget teremt az EU integráció egyes várható következményeinek megélésére és kezelésére. 3. Magyarország a NATO tagja Az új szocialista - liberális kormány és parlamenti többség az 1994-es választások után a külpolitikai orientáció tekintetében nagyfokú folyamatosságot jelentett, egyedül talán a szomszédsági kapcsolatokban jelentkezett, ha nem is új törekvés, de hangnemváltás. Az új koalíció által megkötött magyar-román és magyar-szlovák alapszerződések (melyek nem minden belső politikai erő számára jelentek meg pozitív tartalommal) egyszerre szolgálták a kétoldalú kapcsolatok rendezését, ill. azt a törekvést, hogy Magyarország a NATO és az Európai Unió tagjává válhasson. Az új kormánykoalíció mind a NATO, mind pedig az Európai Unió tekintetében folytatta, sőt felgyorsította a csatlakozás előkészítését (BOGNÁR K. 1995, BURDAC, J. et al. szerk. 1998, DEÁK P. 1997, DEÁK P. 2004). Az új globális és kontinentális viszonyok között a NATO kibővítésének kérdése természetes módon vetette és veti fel Ukrajna és Oroszország biztonságának kérdéskörét. A "Partnerség a békéért" program egyfajta átfogó bizalomerősítési igényt jelentett 1994 januárjában. Ha a szövetség bizonyítani akarta, hogy nem tekinti ellenségnek a katonailag legerősebb két volt szovjet utódállamot, akkor be kellett őket kapcsolnia valamilyen módon a közös biztonsági rendszer keretei közé. A két országgal kialakított különleges szerződéses viszony egyfajta minimális garanciát adott a két szovjet utódállamnak EHRHARDT, H-G. 1997). A volt kis szocialista országok között egyfajta természetes verseny bontakozott ki a NATO bővítés első körébe való bekerülésért. A tagság alapvetően a biztonság külső garanciájaként, másrészt egyben a belső demokratizálódás magas szintű elismeréseként jelent meg a belépni akarók számára (JANNING, J. – WEIDENFELD, W. szerk. 1993). A NATO 1997 júliusi döntése Csehország, Lengyelország és Magyarország meghívása tekintetében alapvetően a tagállamok belső kompromisszumának a kifejezése, de egyben valamilyen mértékben a három országban végbement demokratikus fejlődés elismerése is volt.

Magyarország NATO taggá válása - a megtartott sikeres magyar népszavazás után, és a tagállamok ratifikációs eljárás befejeződésével – 1999 tavaszán megtörtént. A kialakult politikai, katonai konstellációban, bonyolult gazdasági érdekrendszerben így Magyarország előbb lett a NATO tagja, mint az Európai Unióé. (A belső átalakulási folyamat kezdetén a fordított szituáció volt inkább az elképzelhetőbb.) Magyarország a NATO területi struktúrájában rendkívül sajátos helyzetbe került, "szárazföldi szigetország" lett, ami azt jelentette, hogy egyetlen más tagállammal sem volt közös szárazföldi határa. Ez a szigetfekvés akkor nem jelentett nagy gondot, mert tovább folytatódott Szlovénia NATO orientációs politikája, s az 1998-as szlovákiai választások után felgyorsultak Szlovákia taggá válási törekvései is. (Ausztria belső politikai vitája az örökös semlegesség és a NATO tagság előnyei - hátrányai tekintetében feltehetően még hosszú évekig eltart.) A NATO 1999 tavaszi Szerbia elleni légi háborúja rendkívül sajátos helyzetbe hozta az újonnan taggá vált Magyarországot. Egy szomszédos ország ellen indított katonai akció (gyakorlatilag hadüzenet nélküli, ENSZ felhatalmazás nélkül folytatott légi háború) közvetett (NATO tagságát nézve akár közvetlennek is nevezhető) részesévé vált. Területéről, illetve légterén keresztül indítottak légi hadműveleteket egy szomszédos ország ellen. Az esemény világosan jelezte, hogy az új szövetségi rendszer is hordozhat az ország számára nemkívánatos és kiszámíthatatlan eseményeket. Magyarország a NATO déli parancsnokságához került - ez Szlovénia jelentőségét növelte - s ez a kapcsolat feltehetően más tekintetben is éreztetni fogja hatását. Magyarország NATO tagállamként, az elhúzódó boszniai válságtér közelében fekszik, s a taszári légibázis fontos logisztikai központként szerepelt a Boszniában tevékenykedő nemzetközi katonai erők ellátásában. A NATO tagság formálisan nem érinti az ország szuverenitását, (nem automatizált az ország szövetségi elkötelezettségének minden katonai-politikai következménye) de a gyakorlatban új módon vetődik fel a szövetségi rendszerben minden kapcsolat és biztonságpolitikai kérdés. A NATO 2004 tavaszi bővítése során Szlovénia, Szlovákia és Románia is belépett a szövetségbe. Ezzel egyrészt megszűnt Magyarország „szövetségi szárazföldi szigetjellege”, másrészt az ország határainak többsége „szövetségi belső határrá vált” (ismét). Az ország biztonsága ezáltal tovább nőtt, a határokon túl élő magyar kisebbség döntő része egy szövetségi rendszerbe, s ugyanazon demokratikus politikai értékrendbe került. 4. Az Európai Unió tagja Az Európai Unió történetének új szakaszához érkezett az 1990-es évek végére. Választ kellett adnia az integráció elmélyítésének, s a közös pénz bevezetésének, eddigi működési tapasztalatai minden kérdésére. Mindezt olyan körülmények között kellett megtennie, amikor felszínre kerültek az EU-n belüli nemzeti érdekek érvényesítésének új törekvései (HARGITAI Á.-NÉ et. al. szerk. 1995, INOTAI A. 1998, IZIKNÉ HEDRI G. szerk. 1995). Az EU bővítésének többféle koncepciója (kis-, közép-, nagycsoportos) alakult ki (WEIDENFELD, W. szerk. 1995, URWIN, D. W. 1999). Kezdetben a kiscsoportos (Csehország, Lengyelország, Magyarország) bővítési forgatókönyv tűnt valószínűnek. Az EU 1997. decemberi luxembourgi csúcsértekezlete kialakította a csatlakozási tárgyalásra meghívott országok körét, s Magyarország részese lett az 5+1-es formációnak. (Ekkor a középcsoportos bővítési koncepció látszott befutónak.)

Nem csak a csatlakozók potenciális köre lebegett hosszabb időn keresztül, hanem a csatlakozás dátuma is. Az európai uniós csatlakozási tárgyalások időszakában többféle „belépési munkahipotézis-dátum” jelent meg, míg végül 2004 májusa tekintetében „szállt fel a füst”. A dátumhoz kötötten a gyakorlatban a nagycsoportos bővítésre került sor, tíz ország csatlakozhatott az EU-hoz egyszerre. Magyarország államhatárai sajátos kettősség szerint alakulnak a belépés után. A határaink jelentős része EU-belső határrá vált (magyar-szlovén, magyar-osztrák, magyarszlovák), ugyanakkor a magyar-ukrán, a magyar-román, a magyar-szerb és a magyarhorvát határ az EU külső határa lett annak minden jogi, gazdasági és politikai következményével. Románia ígéretet kapott a 2007-es belépésre, s nem kizárt Horvátország rövid időn belüli csatlakozása sem, így ezek következtében erőteljesen lecsökkenhet az EU külső határok súlya Magyarország esetében. Az EU tagságról Magyarországon népszavazás döntött, így a szavazópolgárok akarata, s nem egyszerűen a politikai elit törekvései legitimálták a csatlakozást. Lényegében társadalmi konszenzus volt a politikai folyamatok iránt érdeklődő szavazópolgárok többsége körében, ugyanakkor az alacsony részvétel a népszavazáson elgondolkodtató kell, hogy legyen a későbbieket illetően. Magyarország külkereskedelmi kapcsolatai már a belépés előtt is EU túlsúlyosak, így a csatlakozás - mindkét fél látható és nem látható kockázatai ellenére - ebből a szempontból már nem fordulatot hozott, hanem stabilizálta a kialakult struktúrákat. Az EU alkotmányozási folyamata 2004 tavaszára elakadt, de nyárra létrejött a kompromisszum a szavazati súlyok tekintetében. (A több országban kibontakozó népszavazási vita az alkotmányról új bizonytalansági tényezőket hozott a folyamatba.) Magyarország hosszú távú érdekei is azt diktálják, hogy egy letisztult struktúrájú, világos célú-, szerkezetű és működőképes EU-integrációs folyamataiba kapcsolódjon be. A NATO tagsággal, valamint az európai uniós tagsággal Magyarország egyértelműen részévé vált az euro-atlanti integrációs szervezeteknek, ill. folyamatoknak. Ezzel Magyarország mintegy a "Kelet Nyugatjából a Nyugat Keletjévé" vált, s nem csak topográfiai értelemben (1. ábra). A szomszédos államok történetileg kialakult geopolitikai meghatározottságaival, sajátosságaival (Ausztria EU-tag, de semleges, Horvátország elindult az EU és a NATOfelé, de csatlakozása időben még bizonytalan, Szerbia-Montenegró kinyilvánította euroatlanti csatlakozási törekvéseit, de csatlakozása elhúzódhat, Ukrajna 2004-2006 között többször belső és külső orientációs váltást hajtott végre, az ország estében a jövőben is számolni kell bizonytalan folyamatokkal. 5. Összegzés A magyar külpolitikának mindenkor szembe kellett néznie az ország abszolút földrajzi helyzetéből fakadó tényekkel, ill. a globális, kontinentális, szomszédsági átrendeződési folyamatokkal. A XX. század állami, nemzeti, külpolitikai történeti kudarcaiból, ill. tragédiáiból akár azt a következtetést is levonhatnánk, hogy a magyar külpolitika szinte minden időszakban „tévedett”, rosszul ítélte meg a külső feltételek hosszú távú alakulását, de ez az ítélet csak részigazságokat tartalmazna. A szomszédos államok jó része is megélte a XX. század ugyanazon tragédiáit, tehát sokkal inkább térségi, kontinentális sajátosságokról, semmint egyéni (egy-egy ország politikusainak, esetleg külpolitikusainak hozzá nem értéséről, avagy tehetetlenségéről) problémákról van szó.

Az 1980-as évek végére kialakult új helyzetben alapvetően megváltoztak Magyarország lehetőségei. 1990-től kezdve fokozatosan új szituáció alakult ki Magyarország körül és számára. Varsói Szerződés felszámolásával, a szovjet csapatok kivonulásával, a KGST megszűnésével, valamint a belső társadalmi, gazdasági, politikai átalakulással, a korábbi politikai intézményrendszer felszámolásával, a rendszerváltással, Magyarország számára új lehetőségek nyíltak meg mind a belső viszonyai, mind pedig a nemzetközi kapcsolatai formálásában. Az évtized alatt magyar államszocialista rendszer a külső és belső átalakulások következtében először megkérdőjeleződött, majd az 1990. évi demokratikus, többpárti választásokon megbukott. E dátum a korszak történetének egyik legfontosabb fordulópontja, mert megteremtette Magyarország függetlenségét, katonai tömbökön kívüliségét. Nemcsak Magyarország világpolitikai környezete változott meg alapvetően, hanem döntően átalakult európai viszonyrendszere és lényegileg megváltoztak szomszédsági kapcsolatai is. Az ország már korábban is kapcsolatokat épített ki a nyugat-európai integrációs szervezetek felé, az új helyzetben alapvető célként és értékként fogalmazta meg a magyar politikai vezetés és a közvélemény az átalakuló Európai Unióhoz történő csatlakozást, s kezdte meg a csatlakozási folyamatra és a várható tagságra való tudatos felkészülést. Magyarország szomszédsági környezetében végbemenő változásokat elsősorban a korábbi szocialista föderációk felbomlásával, a független szomszédállamok számának növekedésével jellemezhetjük. Az újonnan függetlenné vált szomszédok (Szlovákia, Ukrajna, Horvátország, Szlovénia) sok tekintetben kisebb súlyt képviselnek, mint államelődeik, s így Magyarország mozgástere megnőtt a szomszédsági környezetében. Bizonytalanságokkal járt a szomszédsági környezet államosodási folyamata, különösen a délszláv térségben lejátszódó polgárháborúk jelentettek biztonsági kihívásokat Magyarország számára, s ugyanakkor ezek a véres események gyorsították fel Magyarország és a NATO közeledését. Az euro-atlanti katonai szövetséghez való csatlakozás alapvetően megváltoztatta az ország külső, biztonságpolitikai feltételrendszerét, Magyarország az európai stabilitás keretei közé kerül, ugyanakkor a Szerbia elleni légiháború azt is bebizonyította, hogy az új szövetségi rendszer is hordoz politikai kockázatokat, s programozott az érdekérvényesítési korlát. Az európai uniós tagság elérésével Magyarország integrációs pályái új tartalmat kaptak, ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy a belépéssel egy hosszú alkalmazkodási, illeszkedési, tanulási folyamat is elkezdődik, s az új strukturális változásoknak rövid távon ágazati, réteg és csoport-vesztesei is lehetnek. A magyar társadalom történeti tapasztalatai szempontjából a két szervezethez való csatlakozás módja alapvető történelmi fordulat mentén játszódott le: modern történelmében az ország nem mintegy kényszerből csapódott egy új szövetséghez, lépett be egy új integrációba, hanem saját akaratából, népszavazáson legitimálva szándékait.

Irodalom AGNEW, J. - CORBRIDGE, S. 1989: The new geopolitics: the dynamics of global disorder. In: JOHNSTON, R. J. - TAYLOR, P. (szerk.) A World in crisis?: geographical perspectives. Oxford etc. Basil Blackwell, pp. 266 - 288. ANKLER G. 1997: Nyugat van, kelet nincs. - Valóság, Vol. XL. No. 8. pp. 1 - 125. BALOGH A. 1998: Integráció és nemzeti érdek. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. BARANYI B. 2003: A határmentiség dimenziói. (Magyarország keleti államhatárai.) Budapest – Pécs, Dialóg Campus. BELUSZKY P. 1995: Közép-Európa - merre vagy? - Földrajzi Közlemények, Vol. CXIX. (XLIII.) No. 3-4 pp. 223 - 232. BERNEK Á. (szerk.) 2002: A globális világ politikai földrajza. Budapest, Nemzeti Tankönyvkiadó. BIERMAN, D. E. - LOBODA, J. 1992: East-Central Europe. (Land and its people in historical prospective.) NORDIC. BOGNÁR K. 1993: A biztonság és a biztonságpolitika hazánkban. - Társadalmi Szemle, Vol. XLVIII. No. 1. pp. 39 - 48. BOGNÁR K. 1995: Reálisan a NATO-tagságról. - Hadtudomány, No. 1. pp. 3 - 14. BORSODY I. 1998: Az új Közép-Európa. Szombathely, Savaria University Press. BOZÓKI A. 1998: Regionalizmus, államközi verseny és geopolitika: az európai integráció és KözépEurópa. - Politikatudományi Szemle, Vol. II. No. 2. pp. 131 - 153. BURDAC, J. et al. (szerk.) 1998: The political geography of current East-West relations. Leipzig, Beiträge zur Regionalen Geographie, No. 47. Institut für Länderkunde. CARTER, F. W. 1995: Közép-Európa: valóság vagy földrajzi fikció? - Földrajzi Közlemények, Vol. CXIX. (XLIII.) No. 3 - 4, pp. 232 - 250. CZIRBUSZ G. 1919: Geopolitika. Budapest, Franklin-Társulat. CSIZMADIA S. 1998: A geopolitika mint a nemzetközi kapcsolatok elemzésének módszere. - Külpolitika, Vol. 4, No. 1. pp. 3-31. DEÁK P. 1997: Uniós biztonságpolitika: egységes, közös vagy egyeztetett? - Európai Tükör, Vol. II. No. 1. pp. 47 - 59. DEÁK P. 2004: EU- és NATO-kapcsolatok - a megegyezések és viták tükrében. - Európai Tükör, Vol. 9. No. 1. pp. 24-45. DIÓSZEGI I. 1991: Szuverenitás, biztonság, integritás. Meditáció a külpolitika természetéről. - Társadalmi Szemle, Vol. XLVI. No. 3. pp. 3-14. EHRHART, H-G. 1997: Ukrajna és a Nyugat. - Európai Szemle, Vol. VIII. No. 3. pp. 25 - 37. ENYEDI GY. 1978: Kelet-Közép-Európa gazdaságföldrajza, Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. FEHÉR F. – HELLER Á. 1990: Jalta után. (Kelet-Európa hosszú forradalma Jalta ellen.) Budapest, Kossuth Könyvkiadó. FISCHER F. 1992: A megosztott világ. (A kelet-nyugat, észak-dél nemzetközi kapcsolatok fő vonásai, 1945-1989. Budapest, Ikva. FISCHER F. 1996: A megosztott világ történelmi-politikai atlasza, 1941-1991. Pécs-Budapest, Janus Pannonius Tudományegyetem, Pedagógus Szakma Megújítása Projekt Programiroda. HAJDÚ Z. 1995/a: Political restructuring of East-Central Europe: Hungary as an example. In: Tykkylainen, M. (szerk.) Local and regional development during the 1990’s transition in Eastern Europe. Aldershot, etc. Avebury, pp. 5 - 18. HAJDÚ Z. 1995/b: A magyar államtér változásainak történeti és politikai földrajzi szemlélete a magyar földrajztudományban 1948-ig. - Tér és Társadalom, Vol. 9. No. 3-4. pp. 111 -132. HAJDÚ Z. 1998: Changes in the Politico-geographical Position of Hungary in the 20th Century. Pécs, Centre for Regional Studies of Hungarian Academy of Sciences, Discussion Papers, No. 22. HANKISS E. 1989: Kelet-európai alternatívák. Fehéren feketén. Budapest, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó. HARGITAI Á-NÉ - IZIKNÉ HEDRI G. – PALÁNKAI T. (szerk.) 1995: Európa zsebkönyv. (Az Európai Unió és Magyarország.) Budapest, EURATION, Hanns Seidel Alapítvány. INOTAI A. 1998: On the way. Hungary and the European Union. Budapest, Belvárosi Könyvkiadó. IZIKNÉ HEDRI G. (szerk.) 1995: Magyarország úton az Európai Unióba. Budapest, Aula Kiadó. JANNING, J. - WEIDENFELD, W. (szerk.) 1993: Europe in global change. (Strategies and options for Europe.) Gütersloh, Bertelsmann Foundation Publishers. KALMÁR G. é. n. Magyar geopolitika. Budapest, Stádium.

KÉRI L. 1992: Between two systems. Seven studies on the Hungarian political changes. Budapest, Institute for Political Science of Hungarian Academy of Sciences. KENNEDY, P. 1992: Nagyhatalmak tündöklése és bukása. Budapest, Akadémiai Kiadó. KIRÁLY B. – ROMSICS I. (szerk.) 1998: Geopolitics in the Danube region. (Hungarian reconciliation efforts, 1848-1998.) Budapest, Central European University Press. KISSINGER, H. 1996: Diplomácia. Budapest, Panem-Mcgraw-Hill-Grafo. KOCSIS K. – HODOSI E. 1998: Ethnic Geography of Hungarian Minorities in the Carpathian Basin. Budapest, Geographical Research Institute, Research Centre for Earth Sciences, Minority Studies Programme Hungarian Academy of Sciences. KOVÁCS Z. 1989: Border changes and their effect on the structure of Hungarian society. - Political Geography Quarterly, Vol. 8. No. 1. pp. 79-86. LENDVAI L. F. 1997: Közép-Európa koncepciók. Budapest, Áron Kiadó. NAGY I. – KUGLER J. (szerk.) 2004: Lehet-e három arca e tájnak? Békéscsaba – Pécs, MTA RKK. NAGY L. 1995: Oroszország és a NATO. - Hadtudomány, No. 3. pp. 15 - 28. O'LOUGHLIN, J. - WUSTEN, H. (szerk.) 1993: The new political geography of Eastern Europe. London, OWEN, D. 1995: Balkan Odyssey. London, Victor Gollanz. PAP N. – TÓTH J. (szerk.) 1997: Európa politikai földrajza. Pécs, Janus Pannonius Tudományegyetem. PÁL Á. 2003: Dél-alföldi határvidék. Pécs, Borus nyomda. PÁNDI L. 1995: Köztes-Európa, 1763-1993. (Térképgyűjtemény.) Budapest, Osiris-Századvég. RING É. (szerk.) 1986: Helyünk Európában. (Nézetek és koncepciók a 20. századi Magyarországon). Budapest, Magvető Könyvkiadó, I-II. kötet. ROMSICS I. 1996: Helyünk és sorsunk a Duna-medencében. Budapest, Osiris Kiadó. ROMSICS I. (szerk.) 1997: Integrációs törekvések Közép- és Kelet-Európában a 19. és 20. században. Budapest, ROURKE, J. T. 1991: International politics on the World stage. Guilford, DPG. Third edition. RÓNAI A. 1947: Területi problémák Közép-Európában. In: A Magyar Földrajzi Társaság Zsebkönyve 1947. Budapest, Magyar Földrajzi Intézet Rt. pp. 65-85. RÓNAI A. 1945: Atlas of Central Europe. Balatonfüred, Budapest. Államtudományi Intézet. SALLAI J. 2004: Az államhatárok. Változó Világ, No. 58. Budapest, Press Publica. SCHÖPFLIN GY. 1992: Föderációs törekvések a második világháború után. - Politikatudományi Szemle, Vol. II. No. 2. SHAFIR, M. 1985: Romania. (Politics, economics and society.) Marxist Regimes Series. London, Pinter etc. SIPOSNÉ KECSKEMÉTHY K. – NAGY L. 1995: A magyar katonaföldrajz alapkérdésének változása és vizsgálati mutatói. - Földrajzi Értesítő, Vol. XLIV. No. 1-2. pp. 71-89. STORY, J. (szerk.) 1993: The new Europe. (Politics, government and economy since 1945.) Oxford, etc. Blackwell. SÜLI-ZAKAR I. 2003: Az új Közép-Európa. – Limes, No. 4. pp. 5-25. SÜLI-ZAKAR I. (szerk.) 2004: Határon átnyúló kapcsolatok, humán erőforrások. Debrecen, Debreceni Egyetem Kossuth Egyetemi Kiadó. SWAIN, N. 1992: Hungary. The rise and fall of feasible socialism. London, etc. Verso. SZÖRÉNYINÉ KUKORELLI I. – DANCS L. – HAJDÚ Z.- KUGLER J. – NAGY I. 2000: Hungary’s Seven Border Regions – Journal of Borderlands Studies, Vol. XV. No. 1, pp. 221-254. SZŰRÖS M. 1985: Hazánk és a nagyvilág. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. SZŰRÖS M. 1987: Hazánk és Európa. Budapest, Kossuth Könyvkiadó. TUNANDER, O. - BAEV, P. - EINAGEL, V. I. 1997: Geopolitics in post-wall Europe. (Security, territorry and identity.) London etc, PRIO, SAGE Publication. URWIN, D. W. 1999: A Közös Európa. (Az európai integráció 1945-től napjainkig.) Budapest, Corvina. WEIDENFELD, W. (szerk.) 1995: Central and Eastern Europe on the way into the European Union. (Problems and prospects of integration.) Gütersloh, Bertelsmann Foundation Publishers. WOLCHIK, S. L. 1991: Czechoslovakia in transition: politics, economics and society. London, New York, Pinter.

1. NATO tag 2. EU tag 1. ábra. Magyarország politikai földrajzi helyzete 2006 elején