A katonai szolgálat a székely szabadság jogforrása

Vármegyék és szabad kerületek

213

A katonai szolgálat – a székely szabadság jogforrása

Egyed Ákos

A székelységet a magyar nép egyik ágaként, részeként szokás meghatározni, olyan részeként, amely mintegy ezer év óta Erdély délkeleti csücskében él. A meghatározás történelmére vonatkoztatva is áll: a székely történelem része az egyetemes magyar történelemnek, Erdélybe ágyazottan. Nem egy helyen azt is olvashattuk, hogy a székelység a magyarságnak keleti őrszeme volt. Lehet, hogy ezt a meghatározást többen kissé romantikusnak tartják, de kétségtelenül kifejez valami lényegeset a székelység történelmi szerepéből, hivatásából s történelme sajátosságairól. A székely történelmi sajátosság legfőbb hordozója a székelység katonai hivatása, funkciója volt.1 Írott történelmünkben mint katonanép tűnt fel, s ezt a funkcióját kisebb megszakításokkal az 1848-as forradalomig megőrizte. Ezért a székely história értelmező kulcsa a katonai funkció. Kétségtelen, hogy a hadszervezete, hadi szolgálatai által őrizhette meg a szabadságát, a libertast, s a feudalizmus a maga jobbágyviszonyaival ezért nem hatolhatott be, csak több évszázados késéssel és akkor is csak részben a Székelyföldre, a székely társadalomba.2 A székely társadalomfejlődés és a katonai funkció összefüggéseit vizsgálva, legalább négy történelmi időszakot kell megkülönböztetnünk. Az első szakasz attól az időtől kezdődik, amikor a székelység feltűnt a magyarság történelmében, s szerepet vállalt, hogy a magyar hadban elő- vagy utóvédként küzdjön; a megtelepedés korában egysé1

Képes Krónika, Budapest, 1964.II.159. Egyedi Ákos: A székely hadkötelezettség és hadszervezet különös tekintettel a XVI. századra. Székely felkelés 1595-1596. Szerk. Benkő Samu. Bukarest 1979. 47-58.

2

214

Egyed Ákos: A katonai szolgálat – a székely szabadság jogforrása

ges kontingensben vett részt a hadjáratokba s védte a keleti gyepűt. Ez a korszak a XV. század közepén ért véget. A második a Hunyadiak korától az 1562-es székely felkelésig tartott; a harmadik 1562-től az erdélyi fejedelemség fennállásáig, a negyedik a Habsburg-korszakot /1690-től 1848-ig/ ölelte fel. Röviden az első szakaszról: a székely társadalom még törzsinemzetségi szerveződésben élt, s haderejét a könnyűlovasság adta. Vállalt katonai szerepének köszönhetően a központi hatalom nem avatkozott be belső társadalmi szerkezetébe. Az első időszak végén azonban határozott jelei mutatkoztak a nemzetségi társadalom átalakulásának s a vagyoni rétegződés és a katonai szolgálat alapján megjelent a székely társadalom három rendje, a tria genera Siculorum /1339/, amely a jogi-rendi differenciálódást is elősegítette, s egyben a székely rétegeknek hadszervezetben betöltött helyét is kijelölte: a lovasokból a lófőrend, a szegényebb családok tagjaiból a gyalogrend alakult, s 1407-től már emlegetik a főembereket, a primorokat. Az előkelők s a lovasrend tehetősebbjei viselték a székely nemzetségi szervezet tisztségeit, a bíróságot és hadnagyságot is. A társadalmi rétegződés a XV. század elejére nagyobb méreteket öltött, mint általában tudott, 1437-ben a székelység mint nemzet /natio/ vett részt az erdélyi három nemzet szövetségében, ezt a helyét 1848-ig megőrizte. Két felső rendje képviselte magát a rendi natiót. A második szakaszban előbb Hunyadi János, majd Mátyás kénytelen beavatkozni s védelmébe venni a gyalogokat, a köznépet, kiket az előkelők mind erősebben elnyomtak. Olyan fokú volt ez a védelem, hogy megakadályozta a feudalizmus gyors kialakulását, s Mátyás rendelkezése jogilag, törvényileg rögzítette a három rend státusát. Ez az időszak a székely rendi társadalom kialakulásának a kora. Mátyás 1473. Évi rendelete előírta: a székely ispán külön jegyzékbe írassa össze a lófőket apja is lovas volt, ez a rend lesz a primpilusok rendje; külön írták a gyalogokat (pedites). A főemberek, a primorok a fenti beosztást önkényesen nem változtathatták meg.3 Látható, hogy a leszármazás s nem a vagyon szerint történt a székely rendek első összeírása; ez már az örökölhető sajátos székely rendiség. Mindegyik rendnek pontosan meghatározott katonai kötelezettsége volt. Ez a rendiség, bár királyi beavatkozáshoz rögzítődött, mégis eredeti, mert a belső társadalomszerveződés eredményeit kodifikálta. 3

Székely Oklevéltár. I. Szerk. Szabó Károly, Kolozsvár, 1872. 220-222.


215

Mátyás király és a székelység közt egyféle szövetségi viszony jött létre. A székely kontingens önálló része volt az erdélyi haderőnek, amely egyrészt a királyi hadrendben teljesített szolgálatot, másrészt a keleti határok védelmét biztosította. A kérdésre vonatkozó különféle szabályzatokból kétségkívül az derül ki, hogy a székelység hadkötelezettsége a XV-XVI. században – valószínűleg korábban is – általános volt, tehát minden család férfiai katonáskodni tartoztak lóval, vagy gyalogosan. Az 1499-ből II. Ulászlótól származó hadszabályzat megerősíti a korábbi adatokat4 a székelyek a hadjáratban a király sereg előtt mentek, visszavonuláskor pedig az utóvédet képezték. Amennyiben a király személyesen kelet felé vezetett hadat, a székely haderő teljes létszámmal részt vett a hadban; ha déli irányba indultak, a székelység felét kötelezték felkelni, nyugatra pedig csak minden tizedik harcosnak kellett kiállnia. Ezenkívül ők látták el Erdély keleti s déli határainak a védelmét.5 A hadszervezetet illetően: a székelység haderejét falvanként és székek szerint szervezték meg. Több településből került ki rendszerint egy század. Korábbi századokban a szék legfőbb tisztségviselője a széki hadnagy volt. Később a kapitány, majd főkapitány /supremus capitaneus/ kifejezés honosodott meg. Az összes székek hadainak a vezetője a székely ispán volt. Minden székben lovasság és gyalogság szerveződött. A XVI. század második felében a gyalogság szerepe csökkent, ettől kezdve a hadkötelezettség nem volt általános, s emiatt a gyalogrend nem kis részt jobbágysorba süllyedt. Külön nagy kérdése a székely történelemnek az összes székelység nemességének a problémája.6 Sokan a történészek közül egyszerűen átsiklanak e kérdés fölött, holott a székely történelem megértésének ez az egyik nyitja. Ugyanis a katonai szolgálatért az egész székelységet megilletik a nemesi előjogok. Tehát a katonai szolgálat a szabadság jogforrása volt. Éppen úgy, mint a magyar nemesség esetében, amelynek privilégiumai szintén a katonai szolgálatból következtek. Ezért tartotta a székelység önmagát nemesnek, nemesi társadalomnak, és ezt a korabeli történeti források bizonyítják. Az 1514 után keletkezett Hármaskönyv IIIR. címében ez állt: „A székelyek kiváltságos nemesek, akik teljesen külön törvényekkel és szokásokkal él4

Uo. 198. Székely oklevéltár III. 139. 6 Szádeczky K. Lajos: A székely nemzet története. Budapest 1927. 61. 5

216


nek.”7 Mire utal az erdélyi s a székely viszonyokat jól ismerő Werbőczy? Részben az általa leírtakból, részben más történeti forrásokból rekonstruálható, hogy mit is jelentett 1562 előtt a székelység kollektív nemességéhez kapcsolódó székely szabadság. De hivatkozhatunk Dózsa Elek XIX. századi erdélyi jogtörténész kutatásaira is.8 A székelység először is birtokképességet jelentett, mint maga a Tripartitum írja: „A székely ember a maga örökségét semmiképpen el nem veszítheti, ha fejét hűtlenségért elveszítené is, hanem a birtok az atyjafiaira marad.”9 Másodszor a székelység adómentességet jelentett, továbbá saját keblű igazságszolgáltatást, s a XVI. század közepéig saját keblű törvényhozást is; az utóbbit kétségkívül bizonyítják az 1505-ös udvarhelyi, illetőleg az 1506-os agyagfalvi konstitúciók, amelyek megfogalmazták, hogy székely ember felett még pártütés esetében is székely bíróság dönt.10 Jelentette továbbá azt a közkiváltságot, hogy Székelyföldön nem érvényesült a királyi birtokadományozási jog, auis regium.11 S talán elsőként kellett volna említeni, hogy ez a kollektív nemesség egyben a székely ember személyi szabadságát is biztosította, miszerint a katonáskodó székely nem volt más ember szolgálatába kényszeríthető. Ezen privilégiumokért viszont minden székely család a saját költségén - tehát nemesi módra – katonáskodni volt köteles. Kétségtelen, hogy a libertas csak abban az esetben volt megvédhető a központi hatalommal szemben, ha a székelység összességében eleget tett katonai hivatásának, és ezáltal fennmaradhatott a székely társadalom belső önigazgatása is. Mivel Mátyás király óta a székelység jogai és kötelezettségei törvényhozás tárgya voltak, s 1499-ben szabadságlevélbe foglalták a székely privilégiumokat, rendkívüli módon megnőtt a székelység öntudata, önbecsülése. A XVI. század közepén egyszerre került kritikus helyzetbe a székely közigazgatás és a sajátságos társadalomszerkezet. A központi hatalom erősen korlátozta az autonómiát: a főkirálybírót s a főkapitányt /a korábbi székbíró és hadnagy helyetti a fejedelem kezdi kine7

Corpus Juris Hungarici 1000-1895. Werbőczy István Hármaskönyve. Budapest 1897. 383-384. 8 Dózsa Elek: Erdélyhoni jogtudomány. Kolozsvár 1861. 112-113. 9 Corpus Juris Hungarici i.m. 385. 10 Székely Oklevéltár I. Kolozsvár, 1872. 314-315 11 Időnként megkísérelték bevinni a székely székekbe is a királyi adományozási jogot, de a székelység mindig ellentmondott.


217

vezni; s az adómentesség privilégiumát is elvesztette a székelység. A központi hatalom most már nem akart más mértékkel mérni a székely székekben, mint az erdélyi vármegyékben. Magyar modell szerint erősíteni kívánta a székelység felsőbb társadalmi rendjeit: ennek érdekében adományozásokat hajtott végre, létrehozván ezáltal egy új nemesi rendet, az adományos birtokos nemességet. Paradoxális módon maga a székely hadszervezet is hozzájárult a feudalizmus terjedéséhez, a földesúri nagybirtok képződéséhez, a jobbágyosításhoz, amenynyiben az elszegényedő közszékelyek egy része katonai szolgálat helyett jobbágyul kötötte le magát a katonai vezetőknél,12 akik rendszerint az előkelőkből kerültek ki. Az egységes székely libertas és nemesi egyenlőség egyre inkább csak vágy a közszékely számára, mert mind a katonai vezetés, mind a polgári társadalom vezetése az előkelők, s hovatovább a magyar nemességgel azonosuló adományos nemesség kezébe került. Az úri rétegek viszont egyre több szolgálatot követelnek a lesüllyedő néptől. A székely nemzetségi társadalom belső válsága a század közepén tetőződött. Politikai síkon ez a korszak Magyarország három részre szakadásának az ideje, illetőleg az erdélyi fejedelemség kialakulásának valamivel több mint első fél évszázada. Az erdélyi fejedelemség állampolitikája a XVI. század második felében megnyirbálta a székely privilégiumokat: a katonai rendeket is megadóztatta, ugyanakkor birtokés jobbágyadományozásokat hajtott végre. Erre a székelység 1562-ben nagy felkeléssel válaszolt. Ezt János Zsigmond kegyetlenül elnyomta.13 Emiatt a székelység elbizonytalanodott és amellé állt, aki a régi szabadság visszaadását ígérte. Az 1562-es felkelés is az elszegényedő köznép, a székely gyalogrend kétségbeesett kísérlete volt szabad állapotának megőrzésére, de éppen ellenkező eredményre vezetett. Határkő a székely társadalomtörténetben, főleg azért, mert leverése után mintegy négy évtizednyi időszakra a hűbéri elemek túlsúlyba kerültek a székely társadalomban; úgy tetszett, hogy a katonai rendek társadalma teljesen széthull. A székely társadalomfejlődés fenti vonásait erőteljesen hangsúlyozni szeretném; voltaképpen a székely szabad társadalom és a feu12

A székely lustrajegyzékekben nem ritkaság, hogy ilyen esetekre hivatkoznak /Magyar Országos Levéltár Budapest, F.136. 5. Köt./ 13 Egyed Ákos: Im. 52-53. Demény Lajos: Az 1562. évi felkelés . L.Székely felkelés 1595-1596. 59-71.

218


dalizmus között folyt a harc, de az előbbire nézve rosszabb feltételek között, mint korábban. Az 1562-es felkelés leverése után végbement társadalmi átalakulások egyik szembetűnő jellegzetessége, hogy nem teljesen „organikus”, természetes úton mentek végbe. Mert ha korábban a feudalizmus elemeinek előbb lassú, majd a XVI. század ötödik évtizedétől felgyorsuló terjedése mindenekelőtt a belső erők harcának eredménye volt, a felkelés után a fejedelmi hatalom a felülről való, erőszakos társadalmi formaképzés eszközéhez folyamadott, nevezetesen a jobbágyosítás, birtokadományozás, egy új katonai rend /darabontság/ létesítése, tömeges lófősítések módszere révén. Csupa olyan jelenségek voltak ezek, amelyeknek mását 1562 előtt csak szórványosan, mondhatni csírájukban találhatjuk meg. A felkelés /és a korábbi székely zendülések/ mintegy megtorlásaként felbomlott a központi hatalom és a székely katonai rendek “szövetsége”, amelyről a bevezetőben szóltunk. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a székely gyalogrend egy ideig saját vezetőrétege és a fejedelmi hatalom nyomása alá került; érthető, hogy e súly alatt össze kellett roppannia. A felkelés után a fejedelmi hatalom és a nemesség sietett kimondani a gyalogrend szabadságának elvesztését, azt, hogy jogilag a fejedelem hatalma alá helyezték. Néhány év múlva, 1566 után a királyi /fejedelmi/ birtokadományozás jogának a Székelyföldön való általános gyakorlata következett be; ennek eredményeként a fejedelmi hatalom alá vetett közszékely családok nagy számát székely előkelőknek és egyes lófő-családoknak adományozták.14 A birtok- és jobbágyadományozások nem szűntek meg a század végéig, ami a régi közszékelyek sorait meggyöngítette, a jobbágytartó rétegek helyzetét viszont megerősítette. A régi katonai rendek oldaláról közelítve a kérdéshez: két, korábban elsősorban katonai rend gyors bomlásnak indult – az előkelők rendje, amely nemesi réteggé vált, és a gyalogoké, amelynek romjain kialakul egy új jobbágyosztály, illetőleg egy új katonai rend, a drabantoké. Ez utóbbi azonban semmiképpen sem volt azonos a régi gyalogrend újjászületett változatával. Az átalakulások méreteinek és mélységének illusztrálására idézzük az 1562-es segesvári országgyűlés végzéseit: „Az főnépek az ő főségekben és az lófejek az ő lófőségekben minden székben szabadon éljenek, úgy mint az nemesség az ő 14

Magyar Országos Levéltár. Királykönyvek.


219

nemességökben, és az földön-lakókat, kiket jó igazsággal bírnak, úgy mint a nemesség az ő jobbágyokat, ők is jobbágyul bírják.”15 Tehát az eddigi primorok nemesi renddé, s a „földön-lakóik” jobbágyokká váltak. S ha itt csak az 1562 előtti ún. ősjobbágyokat kell is érteni, a folytonos jobbágyadományozások révén ebbe a kategóriába került az 1562-ben fejedelmi hatalom alá jutott székelység jó része is. Milyen átalakulások következtek be a hadrendszerben? A felkelést követően a segesvári országgyűlés határozott az új hadrendről is. Eszerint „Az fő népek és lófejek minden dézmának fizetéséből kivétessenek, de úgy, hogy ők is jó lovakkal, páncéllal, sisakkal, paissal, kopjákkal, hadakozóképpen jó móddal készen legyenek mindenkor úgy, hogy minden lófő az ő lófőségekről /családi gazdaság/ az mű parancsolatunkra és országunk szükségére, valamikor kelletendenek, egy-egy lóval indulhassanak.”16 Mivel ez a paragrafus jórészt a már korábban is meglévő katonai kötelezettségeket ismétli meg, bár azt erőteljesen, paradox módon az igazi változás abból tűnik ki, amit elhallgat. Mert a segesvári országgyűlés az 1562 előtt legnagyobb katonai erőt képviselő harmadik rend katonai kötelezettségeiről szót sem ejtett. Ellenben félreérthetetlenül kimondta: „A székely község a mi szabad birodalmunk alatt legyen." Ezt a határozatot a régi történetírás úgy értelmezte, hogy a régi gyalogrendet fejedelmi függőségbe, afféle kincstári jobbágyságba helyezték. S hogy ebben sok volt az igazság, az abból is látszik, hogy a fejedelmek jobbágyként adományozták el egy részüket, míg másik részükből létrehozták a puskás gyalogok rendjét, de ugyancsak teljesen önkényes eszközökkel. Eltűnt tehát a XVII. század fordulójáig a régi székely gyalogrend mint kollektív katonai erő. És lehanyatlott társadalmi szabadsága is. A segesvári országgyűlési határozatok jól példázzák, hogy a hadrendszer változása milyen nagy mértékben függ a gazdasági- társadalmi rendszer átalakulásától. Ebben az esetben a székely előkelők s még inkább az erdélyi nemesség számára a gyakori lázadásai miatt megbízhatatlanná vált közszékelység mint fegyveres katona nemkívánatossá: veszélyessé vált. Mi sem mutatja ezt jobban, mint az az eset, amikor 1571-ben a volt gyalogrend képviselői /csak képviselői/ fegyveresen gyülekeztek Tövis alatti táborukban, hogy a Gyulafehérváron 15 16

Székely Oklevéltár. II. 161-162. Io.

220


ülésező országgyűléstől elvesztett jogaik visszaadását kérjék; ekkor Báthori István parancsára a nemesek siettek szétzavarni a közszékelyeket, ők aztán kérelmüket csak írásban nyújthatták át.17 Hogy az állandósult anarchikus állapotok s a háborúk mégsem vezethettek a székely társadalom teljes széteséséhez, a nép elpusztulásához, az két tényezőnek: a székely falurendszernek, valamint a nagy koncepciójú erdélyi fejedelmek székelymentő politikájának volt köszönhető. A falu írott és íratlan törvényei oly módon szabályozták az életvitelt, hogy az az egyén és a közösség számára is elfogadható legyen. Szinte megható, ahogyan például az elvetett gabonamagot védik: a vetést, a kenyérnek való gabonát, a csatangoló állat elől gondosan karban tartott falukapuk és kerítések torlaszolják el az utat. S ha mégis kárt tesz az állat, a gazda rögtön megfizeti az okozott kárt. Nem szükséges költséges perlekedést folytatni messze a falutól. A falusbíró s az esküdtek meghozzák az ítéletet. Súlyosabb esetben pedig szabad felsőbb fórumokhoz fellebbezni.18 A földművelő életmód egyszerű: örökletes, sok gonddal jár, szegényes is, de nem színvonaltalan. A közösség gondoskodását mindenki élvezi, ha maga is hozzájárul ehhez. A mindennapi munka nem robot, rituálék teszik színessé. Nem elég megtermelni a betevő falatot, a ceremóniákra is gondolni kell. A székely ember vidám alaptermészetű, lakodalmai, keresztelői, sőt a temetési ceremóniák is mind ezt mutatják. Ezekre illik meghívni a rokont, szomszédot, ismerőst. Tehát annyit kell termelni, hogy a családi szükséglet mellett a társadalmi élet kellékei is rendelkezésre álljanak. S ennek a közösségnek gondja van arra is, hogy a bajba jutott gazda, ha leég a csűre, háza, ne maradjon egyedül; mindenki tudja, hogy a sor rája is következhet, könnyen lobot vet a szalmafedél, pláne, ha bosszúálló kéz helyezi oda a tüzet, mert sok a bosszú, pedig az egyház, a vallás fékez és nevel, keresztényi szellemet visz az életbe... Van foganatja, de nem egyszerre. A másik székelymentő tényező a fejedelmi politika volt; gondolunk itt Bocskai, Bethlen Gábor s I. Rákóczi György székelypolitikájára. Bocskai István közelebbről ismerte a székelységet mint katonát a harctéren, s otthonában mint a szabadságára rátarti földművelőt. S 17 18

Uo. 328. Imreh István: A törvényhozó székely falu. Bukarest 1983.


221

mert felismerte a benne rejlő értékes tulajdonságokat az egész magyarság szempontjából, megpróbálta megállítani a szabad székely társadalom pusztulásának folyamatát, megpróbálta megvédeni a székely katonanépet. Bocskai politikájában erőltetés nélkül is felfedezhető a tudatos nemzeti gondolkodás. A korabeli Gyulafi Lestár lejegyzése szerint a Bocskai üzenetét tolmácsolók azt mondták a székelyeknek: „az Istenre kényszerítünk fejenként benneteket, úgy mint vérszerint való atyánkfiait, hogy jól meglássátok, mit cselekesztek... vigyázzatok, magatokat velünk együtt el ne veszesszétek.” Bocsaki azt ígérte, nem engedi, hogy a székely jobbágy legyen. Érhető, hogy a székelység mellé állt. De Bocskai csak epizód volt Erdély történelmében, korán bekövetkezett halála miatt. A konszolidációt Bethlen Gábor uralma hozta el. Milyen állapotban volt a székely társadalom Bethlen Gábor idején? Ezt mutatja az itt következő táblázatunk.19 Szabad Főember/primor/ 392 1,94 % Lófő 4131 20,45 % Gyalog 2877 14,25 % Libertinus 3778 18,71 % Nem szabad Jobbágy 5068 25,10 % Zsellér 3000 14,85 % Egyéb 950 4,70 % A társadalmi struktúra legfőbb elemei a hagyományos székely katonai rendek: a primorok /majdnem 2 %/, lófő /20,45 %/, gyalogok /14,25 %/. Új fogalom viszont a libertinusoké, ez a viszonylag szélesebb réteget felölelő társadalmi kategória az 1562 után jobbágyi sorba süllyesztett köznép felszabadítása által jött létre, tehát ez is a szabad 19

Imreh István, Pataki József: A székely falu gazdasági-társadalmi szerkezete a XVI. század végén és a XVII. század elején. L. Székely felkelés i.m. 146-178.

222


székely társadalomhoz sorozható, amely így összesen közel 55 % -os arányt mutat. De szembetűnően nagy arányt képvisel a nem szabad kategória, a jobbágy és a zsellér rend, együtt mintegy 40 %-ot. Mennyiben változtatott a székely társadalmi struktúrán Bethlen Gábor politikája? És milyen okok álltak ennek hátterében? Az utóbbi kérdéssel kapcsolatban elégséges, ha utalunk a fejedelem nagyszabású terveire, amelynek az önállósága védelme állt a tengelyében, mind a török, mind a Habsburg-hatalommal szemben. Természetesen szüksége volt a székely katonai erőre is, de említésre méltó szubjektív okok is közrejátszottak Bethlen székely politikájának alakulásában; akárcsak Bocskai, ő is ismerte ezt a bátor katonanépet, annak idején részt vett az 1595. évi török ellenes hadjáratban, egy ideig csíki székely főkapitány is volt, de ismerte a „vérs farsang” pusztításait,20 a székely köznép meghasonlását, a társadalomban dúló küzdelmet az urak és a nép között. De Bocskai székely politikájának a tapasztalatai is befolyásolhatták döntéseiben. Lássuk, hogyan alakult politikája! Először is megerősítette a székely jogokat biztosító szabadságlevelet. Országgyűlés előtt tett esküjében megfogadta a székely jogok védelmét. Anyagi természetű könnyítéseket is bevezetett /a juh- és túródézsma eltörlése, szabad só-használat/. Megtiltotta a székely szabadok eljobbágyosítását, egyszersmind bőkezűen jutalmazta, mégpedig adományokkal, azokat a székely főembereket, akik őt támogatták. Erre célozhatott Szekfű Gyula, amikor azt mondta, hogy Bethlennek nem minden intézkedését fogadták a székelységben minden morgás nélkül. Már az 1614-es medgyesi országgyűlés megtiltotta a katonai szolgálatra kötelezett székely családok eljobbágyosítását. Aztán az 1619-es országgyűlési határozat értelmében megkezdődött a szabadságukat elvesztett jobbágyok felszabadítása I. Rákóczi György méltó utódja volt Bethlen Gábornak, s gyakorlatilag ugyanazt a politikát folytatta, amit nagy elődje, bár talán bőkezűbben osztogatta a birtokot a kialakuló, erősödő nemesi rétegnek. Nem volt annyira nagyvonalú egyházpolitikája sem, kiváltképpen az unitáriusok irányában. Az ő idejében is konszolidált volt a székely társadalom, s nem kezdődött rosszul II. Rákóczi György uralma sem. Sajnos, nagyratörő lengyel politikája miatt az ismert lengyelországi hadjárat tönkretette azt, amit 20

Erdély rövid története. Szerk. Barta Gábor, Budapest 1993. 260.


223

az elődöknek sikerült megvalósítani, a belső nyugalmat. A török-tatár beütés nyomában elnéptelenedett vidékek, elpusztított falvak látványa fogadta az odalátogatókat. Ennek nyomán Erdély etnikai struktúrája is lényegesen megváltozott, mert az elpusztított vidékekre tömegesen telepítettek Kárpátokon túli népelemeket. Bár a pusztulás nem kímélte a székelységet sem, hiszen majdnem az egész székely kontingens odaveszett, de a kedvezőbb földrajzi helyzet, s mindenekelőtt a védelmi rendszer mégis megakadályozta az oly mérvű pusztítást, mint az erdélyi részeken. Viszont a társadalom átalakulása a feudalizálódás irányában felgyorsult. Apafi Mihály kora különösen kedvezett ennek. Uralkodásának végén a székely előkelő réteg már alig különbözött a vármegyei nemességtől, s egyre szaporodott az adományos nemesi elem száma is. A köznép eljobbágyosítása ugyancsak folytatódott. A székely társadalomfejlődésben – amit a bevezetőnkben említettük – a negyedik korszak a Habsburg-uralom idejére esett. A Habsburg-hatalom még a Leopoldi-diplomában elismerte s régi székely jogokat, de a Rákóczi Ferenc által vezetett szabadságharc után nagy átalakításokba kezdett. Mivel a székely haderő Rákóczi mellé állt, 1711-ben rendeletileg megszüntették a Székelyföld katonai rendszerét, s elvették privilégiumaikat, adózás alá fogták, birtokot adományoztak híveinek. Erőteljes beavatkozást jelentett a: határőrvidék megszervezése is, amelyre Mária Terézia idejében került sor.

A katonai szolgálat a székely szabadság jogforrása

Recommend Documents