Lieber M. Katalin:
A KATOLIKUS MÚZEUMI GYŰJTEMÉNYEK ÉS A KÁNONJOG A hatályos törvénykönyvek egyike se beszél kifejezetten az egyházi múzeumokról, jóllehet egyébként világosak az azokban szereplő művészi, történelmi örökség védelméről és megőrzéséről szóló felhívások.1 A CIC 1254. kánon 1. §-a szerint az egyetemes Egyház, az Apostoli Szentszék és az egyházban levő egyéb hivatalos jogi személyek összes anyagi javai egyházi javak, tehát ezek kezelésére a két kódex előírásai vonatkoznak, valamint az ezek alapján készült egyéb normák. Ennek alapján az egyházi gyűjteményekre vonatkozó jogszabályok három nagy csoportra oszthatók: az első csoportba tartoznak azok a kánonok, amelyek a CIC-ben, illetve a CCEO-ban találhatók. Ezt követik a Szentszék különféle dikasztériumai által kiadott normák, amelyek akárcsak a törvénykönyvek kánonjai, szintén egyetemes erővel bírnak. Végül pedig nem elhanyagolhatók a részleges jogszabályok sem, melyeket az egyes megyéspüspökök, illetve püspöki konferenciák adtak ki a témában. Főleg ez utóbbi előírások sajátja, hogy magába illeszti az adott ország világi törvényeit is. Előadásunkban ezen normákról szeretnénk rövid áttekintést adni. Mivel a részleges jog egyházmegyénként más és más lehet, illetve magába kell, hogy foglalja a jelentős állami jogot is, így elsődlegesen csak a törvénykönyvek és a szentszéki normákra fogunk kitérni. Az egyházi tanítás hagyományosan két csoportja osztja a javakat: elsődlegesen természetes módon a lelki javakról van szó, melyek között az első az istentisztelet végzése, a szentségkiszolgáltatás, valamint az igehirdetés, a tanítói tevékenység. Az anyagi javak pedig ahhoz szükségesek, hogy biztosítsák a fenti lelki javak magvalósulását. Tehát az egyház anyagi javai, így a múzeumi gyűjtemények is a lelki célok megvalósulását kell, hogy szolgálják. Az egyházi gyűjteményekre vonatkozó rendelkezések zömét a hatályos latin kódex ötödik könyvében, illetve a Keleti Egyházak Törvénykönyvének XXIII. címe alatt találjuk, mely az egyház anyagi javait tárgyalja, de ezen a helyeken kívül is, a törvénykönyvekben szétszórva is vannak olyan normák, amelyek az Egyház kulturális javaira vonatkoznak. Az 1983-ban életbe lépett CIC, és az 1990 óta hatályos keleti kódex ezen a téren is a II. Vatikáni Zsinat tanítását tükrözi, amely kijelenti, hogy az Egyház közössége jóllehet nem evilágból való, mégis küldetésének betöltése a világban történik. Tehát szüksége van anyagi javakra, azokat használnia kell. 2 Ezekkel az anyagi 1 2
AZ EGYHÁZI KULTURÁLIS JAVAK PÁPAI BIZOTTSÁGA : Az egyházi múzeumok pasztorális szerepe 2001. VIII. 15. 8.p http://www.okgyk.hu/inc/irasok/Egyh_muz_paszt.pdf L.: PO 17., PC 13.
javakkal azonban nem gazdasági vagy politikai hatalmat akar szerezni magának az Egyház, hanem eszközként él vele, hogy sajátos küldetését teljesítse. Ebből adódóan a javak célja minden esetben vallási cél kell, hogy legyen. A vagyon használatának és megszerzésének a jogát az Egyház céljai korlátozzák, ezért fogalmaz a következőképpen a papi szolgálatról szóló dekrétum: „csak olyan célokra használjanak fel mulandó javakat, amelyekre szabad felhasználni Krisztus Urunk tanítása és Egyházának rendelkezése alapján.”3 A CCEO 1007. kánonja ezt a következőképpen deklarálja: „Az Egyháznak az emberek lelki javairól való gondoskodás során anyagi javakra van szüksége és azokkal él, amennyiben saját küldetése úgy kívánja; ezért született jog illeti meg arra, hogy megszerezze, birtokolja, kezelje és elidegenítse azokat az anyagi javakat, amelyekre sajátos céljai, különösen az istentisztelet, az apostolkodás és jótékonyság cselekedetei, továbbá a szolgálattevők megélhetése érdekében szüksége van.” Hasonlóan sorolja föl a főbb sajátos célokat a latin Egyház törvénykönyve is az 1254. kánonban: „az istentisztelet megrendezése, a klérus és a többi szolgálattevők tisztes ellátásának biztosítása, a szent apostoli tevékenység és különösen a szegényekkel szemben a segítő szeretet cselekedeteinek a gyakorlása.” Az egyházi múzeumokban fellelhető műkincsek is az egyház céljait kell, hogy szolgálják. Az itt található javak egy jelentős része egykor vallóban istentiszteleti célt szolgált, de értéke, állapota, vagy a liturgikus előírások változása miatt mára már kikerültek a használatból. Ezek a tárgyak, mint majd látni fogjuk a későbbiekben sajátos okok miatt nem elidegeníthetők, nem értékesíthetők, ebből adódóan nem szolgálhatják se az Egyház karitatív dimenzióját, se a klérus ellátását. A múzeumokban található javak így az evangelizációt, az apostolkodást kell, hogy segítsék, mint azt a Kulturális Javak Pápai Bizottsága is megfogalmazta: „Az egyházmegyei múzeumok az „egyház missziós szolgálatában álló” eszközök közé tartoznak, ami miatt ezeket az egyházmegye pasztorális tervébe kell beilleszteni.” Ezért az „egyházi múzeum az a hely, amely nemcsak az ember szellemi tehetségét mutatja be, hanem – a jelen biztosítékaként – a fokozatosan fejlődő kulturális és vallási életet dokumentálja. Ebből következik, hogy nem lehet abszolút értelemben – azaz a pasztorális tevékenységtől elkülönítve érteni, hanem úgy kell felfogni, hogy kapcsolatban áll az egyházi élet teljességével, minden kultúra és nemzet történeti-művészeti örökségével. Szükségszerűen illeszkednie kell a pasztorális tevékenység területéhez, azzal a kötelezettséggel, hogy a történelmiművészeti örökség komplex megközelítésén keresztül az egyházi életre reflektáljon.”4 A TÖRVÉNYKÖNYVEK Érdemes megvizsgálni, hogy kánonjogi szempontból milyen javak találhatók az egyházi gyűjteményekben. Az alábbi felosztás melyet még ma is használunk az 1917-ben kihirdetett első 3 4
L.: PO 17. AZ EGYHÁZI KULTURÁLIS JAVAK PÁPAI BIZOTTSÁGA : Az egyházi múzeumok pasztorális szerepe, Vatikán, 2001. augusztus 15. 2., 14. L.: http://www.okgyk.hu/inc/irasok/Egyh_muz_paszt.pdf
Egyházi Törvénykönyv 1497. kánonjának a 2. §-án alapul. Az egyházi múzeumokban található tárgyak forgalomképtelen, vagy forgalmon kívüli (extra commerciális) javak, mivel csak egyházi engedéllyel lehet őket elidegeníteni. Egy részüket eredetileg istentiszteletre szántak, ezeket res sacrae-nak nevezzük. Szent dolgok azok, amelyeket áldással (benedictio) vagy felszenteléssel (consecratio) különleges módon istentiszteleti célra szánt az Egyház, mint a kelyhet, a miseruhát, az oltárképeket, a misekönyvet, a monstranciát. Az ilyen tárgyak a felszenteltségük révén nem idegeníthetők el. Továbbá a kódex előírja, hogy ezeket tisztelettel kell kezelni, nem szabad közönséges, vagy a jellegüknek nem megfelelő célra használni őket.5 A múzeumi tárgyak másik, valószínűleg nagyobb része a becses dolgok, res preciosa körébe tartozik. Három kritérium alapján soroljuk ebbe a csoportba a javakat: vagy művészeti, vagy történeti, vagy anyagi értékük alapján. A művészeti értékét az alkotó adja, történeti értéke nem csak a kora alapján lehet egy tárgynak, hanem azért is, mert egykor valamely kimagasló, szent ember birtokában volt. Az anyagi érték pedig arra utal, hogy milyen értékes anyagból készítették, mint például egy drágakövekkel díszített arany, vagy ezüst feszületet. 6 Természetesen számos olyan műkincs van, amelyik mindegyik kategóriába bele tartozik, ezen felül még a res sacrae-nak is tekinthető, mint például a fojnicai kazula, amely miseruha, tehát istentiszteleti célra készült, eredete a XV. századra nyúlik vissza, számos jelentős történeti személyhez köthető, az alkotója okán is értéket képez. Más felosztás szerint a res sacrae-n és a res preciosa-n kívül megkülönböztethetünk még fogadalmi tárgyakat, kulturális javakat és szent ereklyéket. A fogadalmi tárgyak, amelyek ha művészeti vagy történelmi szempontból értéket képeznek, akkor a törvényhozó szerint maradjanak egyházi tulajdonban.7 Kulturális javaknak nevezzük azokat a javakat, melyek a hit ihlette kultúráról tesznek tanúságot.
8
Az ereklyék tiszteletre méltó tárgyak vagy szenteknek, boldogoknak a földi
maradványai, illetve tágabb értelemben idesorolják a rájuk emlékeztető tárgyakat is. A hatályos kódex szerint az ereklyéket eladni tilos, a kiemelkedő ereklyéket, és azokat, amelyek a nép részéről nagy tiszteletnek örvendenek elidegeníteni és más helyre vinni se lehet az Apostoli Szentszék engedélye nélkül.9 Kiemelkedő ereklyének számít az 1917-es CIC 1281. kánonjának 2. §-a szerint „testük, fejük, felkarjuk, szívük, nyelvük, kezük, lábszáruk, vagy testük azon része, ahol a vértanúságot elszenvedték, amennyiben ez a rész egész”. Ugyanezek az előírások érvényesek azokra a képekre is, amelyek a nép nagy tiszteletének örvendenek. 10 A szent ikonokat, vagy értékes képeket csakis az illetékes egyházi hatóság írásbeli engedélyével lehet restaurálni, akinek az
5 6 7 8 9 10
CIC 1171. kánon BÁNK J.: Kánoni Jog II. Budapest, 1963. 370-371. L.: CIC 638. kánon 3§ Communicationes 16 (1984) 34. L.: 1190. kánon 1. 2. §, CCEO 888. kánon 1-2. §§ L.: 1190. kánon 3. §, CCEO 887. kánon 1-3. §§
engedély megadása előtt ki kell kérnie szakértők véleményét.11 Mint fentebb elhangzott ezek a javak egyházi javak, tehát az Egyház tulajdonában vannak. A javak tulajdonjoga a római pápa legfőbb fennhatósága alatt azt a jogi személyt illeti, aki az illető javakat törvényesen megszerezte12. Ez a jogi személy az egyházi múzeumok esetében általában az egyházmegye, kivétel, ha a gyűjtemény az adott részegyházon belül önálló egyházi jogi személy. Az első esetben a javak kezelője a megyéspüspök, vagy aki az adott részegyházban annak élén áll. (Magyarországon a pannonhalmi főapát.) Amennyiben az illetékes főpásztor a múzeumot önálló jogi személyiséggel ruházta fel, akkor az ő felügyelete alatt kezeli a javakat annak a vezetője. Nézzük, hogy milyen előírások vonatkoznak ezen vagyonkezelőkre! A vagyonkezelés alatt sok jogügyletet, tevékenységet értünk, de nem tartoznak ide a szerzéshez, elidegenítéshez kapcsolatos ügyletek. Szoros értelemben azon intézkedések összessége, melyek a már megszerzett egyházi vagyon megőrzését, javítását, élvezését szolgálják. A vagyonkezelést meg kell különböztetni a felügyelettől, mivel a vigilancia magába foglalja a látogatási jogot, a vagyonkezelés módjának az előírását, megkövetelheti a számadást, de ezek egyike se a javak kezelése.13 Amennyiben egy múzeum önálló hivatalos egyházjogi személy, a javainak a kezelését az a személy végzi, aki igazgatja. Ha „az alapító okmány vagy a saját szabályzata alapján nincs meg a maga vagyonkezelője, az az ordinárius, akinek alá van rendelve”, ki kell, hogy nevezzen egy erre alkalmas személyt. A kinevezés három évre szól, amelyet az ordinárius megújíthat. 14 Vagyonkezelő bárki alkalmas személy lehet: laikus is és nő is. Aki részt vesz a vagyonkezelésében, annak kötelessége a feladatát az Egyház nevében és a jog előírásai szerint végezni.15 Az „Egyház nevében végezni” kifejezés azt jelenti, hogy az Egyház küldetésének megfelelően cselekszik az illető. Ez az alapvető szándék jogilag az Egyház jogszabályai szerinti cselekvésben mutatkozik meg. 16 A jog előírásai alatt pedig az egyetemes és részleges normák összességét értjük. Mielőtt valaki hivatalba lép, köteles esküt tenni az illetékes ordinárius előtt, hogy a vagyonkezelést jól és hűségesen fogja ellátni. Ennek a célja, hogy felhívja a figyelmet a munka lelkiismeretes végzésére. Ezen felül leltárt kell készítenie, az ingatlanokról, az értékes vagy bármiképpen a kulturális javakhoz tartozó és az egyéb ingóságokról, azok leírásával és becsértékével, ezt felül kell vizsgáltatni. Ennek egyik példányát az illetékes szerv saját levéltárában, 11 L.: CIC 1189. kánon és CCEO 887. kánon 3. § 12 L.: CIC 1256. kánon CCEO 1008. kánon 2. § Ezen kánon első paragrafusa azt is deklarálja, hogy A római pápa az Egyház összes anyagi javainak legfőbb igazgatója és kezelője, akárcsak a CIC 1273. kánonja. 13 KUMINETZ G.: Az egyházi vagyonjog alapjai Veszprém, 1995. 81 14 CIC 1279. kánon 2. § 15 CIC 1282. kánon 16 KUMINETZ G.: im. 91.
egy másikat pedig az egyházmegyei hatóság levéltárában kell őrizni.17 A CIC 1284. kánonja, illetve a CCEO 1028. kánonja sorolja fel a vagyonkezelő főbb kötelezettségeit, akinek feladatát „a jó családapa gondosságával kell ellátnia”. Először is ügyelnie kell, hogy a rábízott egyházi javakat nehogy kár érje, vagy elvesszenek. Ennek érdekében biztosításokat kell kötnie. Meg kell tartania nem csak az egyházjog előírásait, hanem a világi jog normáit is, ügyelve arra, hogy a világi jog meg nem tartása miatt az Egyházat kár ne érje. A jövedelmeket és bevételeket időben beszedni és megfelelően felhasználni, a bevételeket és kiadásokat gondosan vezetni, és minden év végén számadást készíteni. Ezen felül köteles a vagyonkezelő rendezni és levéltárban őrizni azokat az okmányokat, amelyeken a javakra vonatkozó jogok alapulnak. A legfőbb törvényhozó ajánlást tesz az éves költségvetés elkészítésére, melynek formáját, módját a részleges jogalkotás területére utalja. A vagyonkezelőjének feladata még, hogy munkaadóként betartsa az adott országban hatályos munkaügyi és szociális törvényeket is, szem előtt tartva az Egyház szociális tanítását.18 A SZENTSZÉKI DOKUMENTUMOK Az egyházi múzeumok ügyei a szentszéki dikasztériumok közül az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottságára tartoznak. Ez a pápai bizottság, amely a nevelési kongregációval és az istentiszteleti és szentségi kongregációval szorosan együttműködik csak 1988-ban jött létre a Pastor Bonus apostoli konstitúció kihirdetésével. Eredeti elnevezése a Művészeti és Történeti Örökség Megőrzésének Pápai Bizottsága volt. Feladataként a konstitúció az egyház művészeti és történelmi örökségének a védelmét jelölte meg.19 1993-ban az Inde a pontificatus motu proprió megváltoztatta a bizottság nevét, azóta hívják az Egyházi Kulturális Javak Pápai Bizottságának. Ez a dikasztérium adja ki azokat a dokumentumokat, amelyek különféle műfajokban szabályozzák az egyházi gyűjtemények életét. A pápai bizottsághoz kötődő valamennyi dokumentumot 2002-ben adták ki az Enchiridion dei beni culturali della Chiesa címet viselő kötetben.20 Az ebben szereplő előírások szoros értelemben nem tekinthetők jogszabálynak, azaz törvénynek, mégis tekintélyüknél fogva olyan ajánlásokat tartalmaznak, amelyek alapján a részleges jogalkotó, azaz a megyéspüspök, vagy a jogban vele egyenlő elbírálás alá eső törvényhozó ezek alapján, az adott részegyház sajátosságait, elsősorban a világi jog normáit is figyelembe véve valódi törvényt alkothat. Ezért ezen megnyilatkozások címzettei elsődlegesen a püspökök, illetve a megszentelt élet intézményeinek az elöljárói, akik ugyan nem bírnak valódi törvényhozói hatalommal, de a statutumaik valódi jogszabálynak tekinthetők. Utóbbiak számára két dokumentumot adtak ki. Az első Az Egyház és a szerzetescsaládok 17 18 19 20
kulturális
öröksége
címmel
megjelent
rövid
útmutatás
a
szerzetesi
CIC 1283. kánon, CCEO 1025-1026. kánonok. Ez az előírás szerepelt már az első Kódexben is 1522. kánon CIC 1286. kánon és CCEO 1030. kánon Pastor Bonus 99. Enchiridion dei beni culturali della Chiesa Bologna, 2002.
intézményeknek az általuk birtokolt történeti javak megőrzésével, az Egyház céljainak megfelelő hasznosításával kapcsolatban. 2006-ban pedig az olaszországi megszentelt és apostoli élet társaságainak adott a bizottság gyakorlati útmutatást a kulturális javak leírásához, amelynek szomorú apropója az egyre szaporodó kolostor bezárások voltak. Az egyházi múzeumi gyűjtemények vonatkozásában a püspökök számára a következő dokumentumokat adta ki a pápai bizottság: 1992-ben jelent meg a Leendő papok képzése az Egyház kulturális javai irányában című körlevél, amely elsősorban azon püspökökhöz szól, akik a papképzés irányításáért felelősek. A mű célja, „hogy a papok abba a helyzetbe kerüljenek, hogy a rájuk bízott közösséget képesek legyenek nevelni az általuk gondozott kulturális értékek védelmére, tudjanak tisztességesen és eredményesen együtt dolgozni a társaságokkal, a közigazgatással, a közintézményekkel és magánszemélyekkel a művészet és a kultúra különböző formáinak védelmére és fellendítésére.”21 Ezt követte 1999-ben Az Egyházi kulturális javak leltározásának és katalogizálásának szükségességéről és sürgősségéről szóló körlevél, ami nem csak történeti visszatekintést ad, hanem részletes irányelveket is arra nézve, hogy a modern katalogizálás milyen egymásra épülő mozzanatokon keresztül kell, hogy megvalósuljon. Kiemeli, hogy az itt leírtak megvalósulásával a műkincseink nem csak a „globalizálódó világ” kultúrájának a részévé válnak, hanem az Egyház saját egyetemességéről is tanúságot teszünk.22 2001-ben jelent meg a következő körlevél Az egyházi múzeumok pasztorális szerepe címmel. Ebben a dokumentumban találhatjuk meg az egyházi művészeti gyűjteményekre vonatkozó pápai jogalkotás történetét is, amely egészen a XV. századig nyúlik vissza. A körlevél meghatározza az egyházi múzeum sajátosságait és célját, gondos útmutatást ad a szabályos alapítást, felügyeletet és igazgatást illetően, bemutatja annak szervezeti, szerkezeti felépítését. Kifejezett célja, hogy az abban leírtakat a megyés főpásztorok átültessék a részleges jogalkotásukba a helyi sajátosságok figyelembevételével.
Megállapíthatjuk,
hogy
a
dikasztérium
által
kiadott
valamennyi
megnyilatkozás közül ez a legfontosabb, előírásainak az alkalmazása elengedhetetlen ahhoz, hogy az egyházi múzeumok teljesíthessék küldetésüket. Végezetül álljon itt néhány gondolat a fenti dokumentum befejezéséből: „Az egyházi múzeumok mint a hívek lelkesítésének és a művészeti-kulturális örökség felértékelésének és hasznosításának helyei, egyesítik az emlékezés értékét a próféciával, miközben 21 AZ EGYHÁZI KULTURÁLIS JAVAK PÁPAI BIZOTTSÁGA : Leendő papok képzése az Egyház kulturális javai irányában 1992. X. 15. 11. http://www.okgyk.hu/inc/irasok/papkepzes.pdf 22 AZ EGYHÁZI KULTURÁLIS JAVAK PÁPAI BIZOTTSÁGA : Az egyházi kulturális javak leltározásának és katalogizálásának szükségessége és sürgőssége 1999. XII. 8. Budapest, Szent István Társulat 2006. 41.
meg őrzik az Egyházi hagyomány tapintható jeleit. A történeti-kulturális örökség által ezek nyújtják az üdvösség történetének Krisztusban való beteljesedését; a keresztény evangelizáció művét újra felajánlják; a művészet szépségével „az új eget és új földet” mutatják meg; jelei minden dolog Krisztus főségében való egyesülésének. Mindaz, amit az egyházi múzeumok létrehoznak, lehetővé teszi az emberségben és a lelkiségben való növekedést.”23
23 AZ EGYHÁZI KULTURÁLIS JAVAK PÁPAI BIZOTTSÁGA : Az egyházi múzeumok pasztorális szerepe 2001. VIII. 15. 6. http://www.okgyk.hu/inc/irasok/Egyh_muz_paszt.pdf
