Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezet 7621 Pécs, Bercsényi u. 3.
A játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendjét rögzítő SZABÁLYZAT
Hatályos: 2014. február 3-től
A játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendjét rögzítő SZABÁLYZAT
A játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendje a Pécs Városi Költségvetési Központi Elszámoló Szervezetnél (továbbiakban: ELSZÁMOLÓHÁZ) az alábbiakban kerül meghatározásra. I. A szabályzat célja, hatálya 1. A Szabályzat célja, hogy meghatározza az ELSZÁMOLÓHÁZNÁL a játszótéri eszközök biztonságáról rendelkező jogszabálynak és szabványnak megfelelő üzemeltetői feladatok rendjét, különösen figyelemmel az ellenőrzésre és a karbantartás dokumentálására. 2. A Szabályzat tárgyi hatálya kiterjed az ELSZÁMOLÓHÁZ alapító okiratában felsorolt telephelyeken (8. számú melléklet) meglévő, valamint újként települő játszótéri eszközökre. 3. A Szabályzat személyi hatálya kiterjed az ELSZÁMOLÓHÁZ szakmailag illetékes szervezeti egységeire (Intézményműködtetési Osztály továbbiakban: IMO), és dolgozóira (koordinátor, műszaki főelőadó, Kincstárnok, gazdasági ügyintéző, fizikai dolgozó). II. Jogszabályok, alapfogalmak
1. Jogszabály: - 78/2003. (XI. 27.) GKM rendelet a játszótéri eszközök biztonságosságáról (továbbiakban: Rendelet) 2. Szabvány: - MSZ EN 1176-7:2008 számú szabvány a játszótéri eszközök ellenőrzésével és karbantartásával kapcsolatosan.
3. Alapfogalmak. E Szabályzat alkalmazása során: a) játszótér: az a külső vagy belső tér, amelyet játszótéri eszközök elhelyezésére (telepítésére), illetve azok használatára létesítettek, függetlenül attól, hogy a létesítés építésügyi hatósági engedély hatálya alá tartozik-e vagy sem; b) játszótéri eszköz: játszótéren elhelyezett olyan eszköz, beleértve az alkotórészeket és a szerkezeti elemeket is, amelyet gyermekek játék céljára egyedül vagy csoportosan használnak; c) forgalomba hozatal: a játszótéri eszköz visszterhes vagy térítésmentes első ízben történő rendelkezésre bocsátása;
d) ellenőrzés: a telepített játszótéri eszköz vizsgálata és megfelelőségének megállapítása a biztonságossági követelmények alapján, elsősorban a vonatkozó szabvány figyelembevételével és szakmai értékítélet alapján értelmezett általános követelmények szerint; e) kijelölt szervezet: a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységéről szóló 2009. évi CXXXIII. törvény 2. § h) pontjában megfelelőségértékelési tanúsításra, valamint 2. § k) pontjában megfelelőségértékelési vizsgálatra meghatározott szervezet, amelynek kijelölt megfelelőségértékelési területe a Rendelet 2. § b) pontjában meghatározott termék; f) biztonságossági követelmények: a Rendelet 1. mellékletben meghatározott követelmények; g) balesetveszélyes játszótéri eszköz: olyan játszótéri eszköz, amely a Rendelet 1. melléklet 2. pontjában meghatározott követelményeket nem elégíti ki; h) üzemeltető: az a természetes vagy jogi személy, aki a játszótéri eszközzel rendelkezni jogosult, vagy akit a játszótéri eszközzel rendelkezni jogosult annak üzemeltetésére feljogosított; - E szabályzat alkalmazásában üzemeltető: az ELSZÁMOLÓHÁZ; i) időszakos ellenőrzés: olyan használatban lévő játszótéri eszközökre vonatkozó megfelelőségértékelési tevékenység, amelyet a megfelelőségértékelési ellenőrzésre a megfelelőségértékelő szervezetek kijelölésének, valamint a kijelölt szervezetek tevékenységének különös szabályairól szóló jogszabály alapján kiadott engedéllyel rendelkező szervezet végez. j) fizikai dolgozó: az ELSZÁMOLÓHÁZ Szervezeti és Működési Szabályzatában ilyenként meghatározott műszaki dolgozó, portás, udvaros, gondnok, takarító, karbantartó stb. feladatokat ellátó alkalmazott. Feladata a telephely és környezetének tisztán tartása, takarítása, a rendezett környezet biztosítása, az épület nyitása, zárása, a vagyon védelméről való gondoskodás. Karbantartási feladatok ellátása, melyek nem igénylik külső szakember(cég) bevonását. k) karbantartó: az ELSZÁMOLÓHÁZ Szervezeti és Működési Szabályzatában meghatározott fizikai dolgozó, aki munkaköri leírása szerint, vagy külön elrendelés alapján karbantartási feladatot végez. l) Kincstárnok: az ELSZÁMOLÓHÁZ Szervezeti és Működési Szabályzatában ilyenként meghatározott alkalmazott. m) gazdasági ügyintéző: az ELSZÁMOLÓHÁZ Szervezeti és Működési Szabályzatában ügyintéző dolgozóként meghatározott alkalmazott(gazdasági, számviteli, munkaügyi, ügyviteli és teljesítésigazolási feladatokat lát el).
III. Az üzemeltetés feltételei, feladatai
1. A játszótéri eszközt új létesítés, nagyjavítás, csere vagy helyváltoztatás esetén használatba venni a kijelölt szervezet által végzett, a biztonságossági követelményeknek való megfelelést, valamint a megfelelőségi nyilatkozat vagy a megfelelőségi tanúsítvány meglétét ellenőrző vizsgálatot követően lehet. A vizsgálat lefolytatásáért az IMO vezetője felel. 2. A játszótéri eszközt a használati és kezelési útmutató előírásait figyelembe véve kell felszerelni, üzemeltetni, karbantartani. Az előírások betartásért a telephely karbantartója felel. Az ELSZÁMOLÓHÁZNAK a játszótéri eszköz időszakos ellenőrzését az időszakos ellenőrzés végzésére engedéllyel rendelkező szervezettel (továbbiakban: kijelölt szervezet) négyévenként kell elvégeztetni.
Az időszakos ellenőrzés ELSZÁMOLÓHÁZ költségvetésében történő betervezéséért az IMO vezetője a felelős. Az időszakos ellenőrzés megrendelésekor az Elszámolóház közbeszerzési értékhatár alatti beszerzéseinek lebonyolítására vonatkozó szabályzat előírásai szerint kell eljárni. A beszerzési vagy közbeszerzési eljárás igényt az IMO vezetője jelzi a Jogi és Ügyviteli Osztály vezetője részére. 3. Ha a játszótéri eszköz balesetveszélyessé válik, az ELSZÁMOLÓHÁZNAK haladéktalanul intézkedni kell az eszköz használatának megakadályozása és annak egyidejű kijavítása vagy lebontása érdekében. A balesetveszély felderítése a karbantartó feladata a IV. fejezetben 1. a)-c) pontjában meghatározott ellenőrzések végrehajtásakor. A szükséges intézkedések megtételét - a karbantartó jelzése alapján - a Kincstárnok köteles írásban jelezni az IMO vezetőjének. Az IMO vezető legkésőbb az írásbeli jelzés beérkezését követő munkanapon intézkedik a szükséges feladat végrehajtásáról. A feladat műszaki jellegétől függően a végrehajtásért a karbantartó a felelős. Amennyiben az elvégezendő feladat meghaladja a karbantartó szakértelmének szükséges mértékét vagy bonyolultabb műszaki megoldást igényel külső szakembert(céget) kell bevonni. 4. A játszótéri eszközökről, azok állapotáról, valamint az időszakos ellenőrzésekről a Rendelet 6. melléklete szerinti adattartalommal az üzemeltető ELSZÁMOLÓHÁZNAK nyilvántartást kell vezetni. 5. Dokumentálás, iratmegőrzés: - A játékeszközökön elvégzett karbantartásokat a Karbantartási Naplóban dokumentálni kell. - A játékeszközök ellenőrzéséről vezetett ellenőrzési naplókat, valamint a Karbantartási Naplót 10 évig meg kell őrizni. - A keletkező dokumentumok eredeti példányát azon a telephelyen kell megőrizni, ahol az adott játszó eszköz telepítve van. - A dokumentum megőrzéséért a Kincstárnok felel. A nyilvántartásokat és az intézkedést igazoló dokumentumokat az Elszámolóháznak legalább 10 éven keresztül meg kell őrizni: - Rendszeres (napi) Ellenőrzési Napló; - Operatív (Időszakos) Ellenőrzési Napló; - Éves Ellenőrzési Napló - Időszakos ellenőrzésről vezetett nyilvántartás (a Rendelet 6. melléklete szerinti adattartalommal. – jelen szabályzat 6. sz. melléklete) A Kincstárnok köteles az ellenőrzésének tényéről írásban negyedévente, negyedévet követő hó 3. munkanapig az IMO vezetőjét tájékoztatni. 6. Az ELSZÁMOLÓHÁZ, mint üzemeltető a játszótér és játszótéri eszköz létesítését, telepítését és ezek állapotával kapcsolatos változásokat 30 napon belül köteles bejelenteni a területileg illetékes fogyasztóvédelmi felügyelőségnek a 6. melléklet szerinti adattartalommal. A Kincstárnok köteles e-mailen bejelenteni az IMO osztályvezetőjének az aktuális változást. A bejelentésért felelős az IMO vezetője.
IV. ELLENŐRZÉS (A játékeszközök és részeinek ellenőrzésére vonatkozó előírások)
1. Az eszközöknek és az eszközök részeinek az ellenőrzését a következők szerint kell végezni: a) Rendszeres (napi, folyamatos) ellenőrzés szemrevételezéssel. Ez olyan szemmel látható veszélyforrások felismerésére való, amelyek a vandalizmus, a használat vagy az időjárás hatásának a következményei: például törött alkatrészek, széttört üvegek, szemét, szennyezettség - tisztaság. E vizsgálatok során a látható károkat, veszélyforrásokat és az egyes elemek sérüléseit kell meghatározni, valamint az aljzat vizsgálatakor a kemény tárgyakat és szennyeződéseket. A játékfelületeken, esési felületeken, lengőelemeken és csúszófelületeken a szemrevételezéssel érzékelhető hibákat kell felderíteni. A biztonsági területeket, ha szükséges, fel kell tölteni (pl.: csúszdák környékén). A rendkívüli károkat és töréseket azonnal meg kell szüntetni, hogy a játékok biztonsága és használhatósága az előírásoknak megfeleljen. Időpontja: Ezt a fajta ellenőrzést az iskolai tanítási időszak minden tanítási napján el kell végezni, de az igénybevételtől függően egyéb napokon (tanítási szünetek idején) is szükséges lehet elvégzése. Felelős: A rendszeres (napi) ellenőrzés elvégzése és a Rendszeres Ellenőrzési Napló vezetése a telephely karbantartójának feladata. Dokumentálás módja: A Rendszeres Ellenőrzési Napló vezetése a telephely karbantartójának feladata. A Rendszeres (napi) Ellenőrzési Napló mintáját az szabályzat 1. sz. melléklete tartalmazza. A Rendszeres (napi) Ellenőrzési Napló vezetését ellenőrző személy: Kincstárnok, vagy gazdasági ügyintéző; - koordinátor; A Rendszeres (napi) Ellenőrzési Napló vezetése ellenőrzésének gyakorisága: - minden iskolai tanítási napon (tanítási szünetekben heti egy alkalommal) a Kincstárnok, vagy a gazdasági ügyintéző; - eseti jelleggel – koordinátor, műszaki előadó/főelőadó Az ellenőrzés megtörténtét az ellenőrzést végrehajtó személynek a naplón aláírás, keltezéssel nyugtáznia kell! b) Operatív (időszakos) ellenőrzés (1-3 hónaponként vagy a gyártó utasítása szerint) Ez olyan részletes ellenőrzés, amely az eszköz állékonyságának, stabilitásának és működésének a felülvizsgálatára terjed ki, különös tekintettel a bárhol fellépő kopásokra. Különös figyelmet kell fordítani azokra a szerkezeti részekre, amelyek zárt kialakításúak. Időpontja: Ezeket az ellenőrzéseket 1-3 hónaponként vagy a gyártó utasítása szerint kell elvégezni. MEGJEGYZÉS: Például a szemrevételezés és az operatív ellenőrzés tárgya: a tisztaság, a talaj feletti szabad távolság, a talajfelület állapota, szabadon lévő alap, éles élek, hiányzó alkatrészek, túlzott kopás (a mozgó alkatrészeken) és a szerkezeti szilárdság. Felelős: Az operatív (időszakos) ellenőrzés elvégzése a telephely karbantartójának feladata.
Dokumentálás módja: Az Operatív (Időszakos 1-3 havi) Ellenőrzési Napló vezetése a telephely karbantartójának feladata. Az Operatív (Időszakos 1-3 havi) Ellenőrzési Napló mintáját az szabályzat 2. sz. melléklete tartalmazza. Az Operatív (Időszakos 1-3 havi) Ellenőrzési Napló vezetését ellenőrző személy: - Kincstárnok, vagy a gazdasági ügyintéző; - koordinátor; Az Operatív (Időszakos 1-3 havi) Ellenőrzési Napló vezetése ellenőrzésének gyakorisága: - az ellenőrzés végrehajtásának napján - a Kincstárnok, vagy a gazdasági ügyintéző; - eseti jelleggel – koordinátor, műszaki előadó/főelőadó Az ellenőrzés megtörténtét az ellenőrzést végrehajtó személynek a naplón aláírás, keltezéssel nyugtáznia kell! c) Éves átfogó ellenőrzés Az éves átfogó ellenőrzések során meg kell állapítani az eszköz, az alapok és a felületek általános biztonsági állapotát, például az EN 1176 szabványsorozat megfelelő részével/részeivel való egyezést, beleértve bármilyen változást a biztonsági intézkedés értékelésének következményeként, az időjárás hatását, a meglévő korhadást vagy korróziót, továbbá az eszköz biztonságának minden változását az elvégzett javítások vagy beépített, illetve cserélt alkatrészek következményeként. Különös figyelmet kell fordítani azokra a szerkezeti részekre, amelyek zárt kialakításúak. Időpontja: Évente legalább egyszer (a tanévkezdés előtt) az operatív ellenőrzéseknél meghatározott szempontok mellett vizsgálni kell a berendezések, alapozások, és felületek üzembiztos állapotát, a játékeszköz használatát befolyásoló változások (rozsdásodás, korrózió, korhadás, javítások alkatrészcserék, beépítések, átépítések) jelenlétét, jellegét, mértékét. MEGJEGYZÉS: Az éves átfogó ellenőrzésekkor szükségessé válhat bizonyos szerkezeti részek feltárása. Pótlólagos intézkedésekre lehet szükség azért, hogy a szerkezeten más lehetséges károkat állapítsanak meg. Az eszköznek ezt az ellenőrzését illetékes személynek kell elvégeznie, legalább a gyártói utasítás szigorú betartásával. MEGJEGYZÉS: Az illetékes személy – jelen szabályzat alkalmazásában: a karbantartó szükséges szakértelmének a mértékét az elvégezendő feladat határozza meg. Felelős: Az éves átfogó ellenőrzés elvégzése a telephely karbantartójának feladata. Dokumentálás módja: Az Éves Ellenőrzési Naplóvezetése a telephely karbantartójának feladata. Az Éves Ellenőrzési Naplómintáját az szabályzat 3. sz. melléklete tartalmazza. Az Éves Ellenőrzési Napló vezetését ellenőrző személy: - Kincstárnok, vagy a gazdasági ügyintéző; - koordinátor; - műszaki előadó/főelőadó; Az Éves Ellenőrzési Napló vezetése ellenőrzésének gyakorisága: - az ellenőrzés végrehajtásának napján – a Kincstárnok, vagy a gazdasági ügyintéző; - eseti jelleggel – koordinátor, műszaki előadó/főelőadó; Az ellenőrzés megtörténtét az ellenőrzést végrehajtó személynek a naplón aláírás, keltezéssel nyugtáznia kell!
d) Időszakos ellenőrzés (négy évente) Időszakos ellenőrzését az időszakos ellenőrzés végzésére engedéllyel rendelkező szervezettel (kijelölt szervezet) négyévenként kell elvégeztetni. Az időszakos ellenőrzésekről a Rendelet 6. melléklete szerinti adattartalommal az ELSZÁMOLÓHÁZNAK nyilvántartást kell vezetni.
2. Különleges előírások Megerősített anyagok - Az üvegszál-erősítésű műanyagból készült részeket cserélni, illetve javítani kell, ha kopás vagy sérülés miatt az üvegszál láthatóvá válik. Ez különösen a csúszdák esetén szükséges. Egy oszlopon álló eszközök - Ha a játszóeszköz állékonysága csak egy oszloptól függ, akkor a karbantartást különös gondossággal kell elvégezni, például az eszköz korának megfelelő vizsgálattal, ha szükséges, az élettartama vége előtti leszereléssel. Ha az ellenőrzés során a biztonságot befolyásoló súlyos hiányosságot állapítanak meg, azt azonnal meg kell szüntetni. Ha ez nem lehetséges, úgy az eszközt a használatból ki kell zárni, például leállítással vagy leszereléssel. Ha az eszköz egy részét leszerelik, például karbantartás céljából, úgy a talajon maradó összes rögzítést, alapot el kell távolítani vagy le kell takarni, és a leszerelés helyét biztonságba kell helyezni. E feladatok elvégzésének felelőse: a karbantartó. Ellenőrző személy: Kincstárnok, vagy a gazdasági ügyintéző;
V. KARBANTARTÁS (A játékeszközök és részeinek karbantartására vonatkozó szempontok, és intézkedések - különösen, de nem kizárólag!) 1. Rendszeres karbantartás Figyelembe kell venni a helyi feltételeket és a gyártó előírásait, amelyek befolyásolhatják a szükséges ellenőrzési gyakoriságot. Megelőző intézkedések például a) az összekötő alkatrészek megszorítása; b) a felületek után festése és kezelése; c) az ütéscsillapító burkolatok karbantartása; d) a csapágyak kenése; e) a laza töltőanyag töltési magasságának jelölése az eszközön; f) tisztaság; g) az üvegdarabok és más hordalékok vagy szennyeződések eltávolítása; h) a laza töltőanyag feltöltése a megfelelő töltési magasságra; és i) a szabad terek karbantartása. 2. A javító karbantartás A javító karbantartás során intézkedni kell a hibák megszüntetésére vagy a játszótéri eszközök és a felület szükséges biztonsági szintjének helyreállítására. Ezek az intézkedések: a) az összekötő alkatrészek cseréjére/pótlása;
b) hegesztés vagy a hegesztések javítása; c) az elhasználódott vagy hibás alkatrészek cseréje/pótlása; és d) a meghibásodott szerkezeti részek cseréje/pótlása. A személyek biztonsága Az eszközök működés közbeni javítását, amelyek a karbantartó személyzet vagy a használók biztonságát veszélyeztetik, kerülni kell. MEGJEGYZÉS: Más biztonsági szabályok is érvényesek lehetnek.(lásd munkavédelem, munkabiztonság és tűzvédelem szabályai) Az eszközök megváltoztatása Az eszközök részein vagy a szerkezeten tervezett olyan változtatások, amelyek az eszközök alapvető biztonságát befolyásolhatják, csak a gyártóval vagy erre illetékes személlyel folytatott megbeszélés után végezhetők el. A változtatást írásban rögzíteni kell! Dokumentálás Követelmény, hogy az elvégzett intézkedéseket, munkálatokat megfelelően dokumentálnia kell a karbantartónak a Karbantartási Naplóban. A Karbantartási Napló mintáját a szabályzat 4. sz. melléklete tartalmazza. A Karbantartási Napló vezetését a Kincstárnok, és a gazdasági ügyintéző folyamatosan ellenőrizni köteles. Az koordinátora Karbantartási Napló vezetését, valódiságát legalább negyedévente egyszer ellenőrizni köteles. A Karbantartási Napló vezetésének hiányossága, pontatlansága esetén a koordinátor az IMO vezetőjét tájékoztatni köteles.
VI. Ellenőrzési és Karbantartási Terv
1./ Minden játszótérre vonatkozóan ellenőrzési és karbantartási tervet kell készíteni. Az Ellenőrzési és Karbantartási Terv dokumentum mintája a jelen szabályzat 7. sz. melléklete. Az ellenőrzési és karbantartási terv tartalmazza az alábbi dokumentumok mintáit: - Játékeszközlista, - A játszótér-és játszótéri eszköz felülvizsgálatának meghatározása és periódusa (ez egyben a vizsgálandó alkatrészeknek a jegyzéke); - Rendszeres (napi) Ellenőrzési Napló - Operatív (Időszakos) Ellenőrzési Napló - Éves Ellenőrzési Napló - Baleseti jegyzőkönyv Az ellenőrzési és karbantartási terv tartalmazza: - Az olyan megelőző intézkedéseket, amelyek a biztonság és a játéklehetőség szintjének az EN 1176 szabványsorozat vonatkozó részével (részeivel) való egyezését fenntartják. A játszótéri eszközök ellenőrzését, karbantartását minden esetben agyártó/forgalmazó által meghatározottak szerint kell elvegezni, abban az esetben, ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a következőkben leírtakat kell alapul venni. • Szerkezeti elemek épsége; • Csavarok ellenőrzése, szükség esetén meghúzása; • Kötelek, kötélhálók vizsgálata;
• Ütéscsillapító felületek mennyiségi-minőségi ellenőrzése (Pl. a csúszda aljánál rendszeres pótlás); • Az alapok és rögzítések ellenőrzése; • Fa-, fém- és felületkezelések ellenőrzése; • Az eszköz használata során (esetleg vandalizmusból) bekövetkező károk. VII. Baleset esetén A balesetekre vonatkozó információkat baleseti jegyzőkönyvben kell rögzíteni. A baleseti jegyzőkönyv mintáját a szabályzat 5. sz. melléklet tartalmazza. A baleseti jegyzőkönyv felvételéért felelős személy: Kincstárnok, vagy a gazdasági ügyintéző. A baleseti jegyzőkönyvet az Elszámolóház IMO –nak haladéktalanul meg kell küldeni. A baleseti jegyzőkönyv IMO vezetőjének történő haladéktalan megküldésért a Kincstárnok a felelős. Az IMO vezetője a jegyzőkönyvet továbbítja tűz és munkavédelmi szolgáltatás ellátására szerződött cégnek. VIII. Záró rendelkezések Jelen szabályzat 2014. február 3. napján lép hatályba. Ezzel egy időben a korábbi hasonló tárgyú szabályzat érvényét veszti. 2014. február 3. ………………………… Borbás Károly igazgató