A J Á N D É K TARTALOM

TESTVÉREKNEK

AJÁNDÉK

TESTVÉREKTŐL

2012. KARÁCSONYÁN (Új folyam IX. kötet – bővített kiadás) „Közös dolgaink (KD)”

TARTALOM 0. Bevezetés (Schanda Beáta)

2

1. Önértelmezés (Király Kata)

4

2. KVT

6 Nyitó elmélkedés (Csizovszki Zsóka)

7

2.1. Álmunk a Bokorról – A múlt (Kovács László)

8

2.2. Álmunk a Bokorról – Az élhető és élendő jelen (Szegheő József)

11

2.3. Álmunk a Bokorról – A jövő (felé) (Bajnok Dániel)

13

2.4. A kiscsoportos megbeszélések jegyzetei

16

Záró elmélkedés (Singer József)

21

3. Erőszakmentesség-témában 3.1. Körkérdés katonaság-témában (a kérdőíveket összegezte: Garay András)

22

3.2. Cities for Life – Városok az életért (Kőszeginé Melinda)

24

4. A BNT emlékei – a kiscsoportok jegyzetei

25

0. BEVEZETÉS Kedves Testvérem! Nem tudhatom, hogy a tavalyi Karácsonyi Ajándék bő 160 oldalnyi szövegéből ki mennyit olvasott és hasznosított. De remélem, hogy „kézikönyvként”, „forrásmunkaként” ott van sokunk számítógépén és/vagy polcán-asztalán. Így lehet ez az újabb kötet-sorozattal is, melyet most kapsz meg, Kedves Testvér! Fogadd nyitott szívvel & továbbgondoló értelemmel & kommunikálni igyekvő jószándékkal! Mi történt – és mi nem – a búcsúzófélben lévő 2012-es esztendőben?! Mi történt az adás-eszmény valósulása-táján? Közös, össz-Bokor akciónk, a karácsonyi ételosztás sokéves gyakorlata 2011-ben megszakadt. A hangsúly – legalábbis a KV szándéka szerint – a folyamatosabb, sokfelé irányuló és lehetőség szerint személyessé váló segítségre tevődött, vagy kéne tevődnie. Pálinkás Orsi vezényletével karácsony körül mindig maratoni akciók zajlanak. Orsi 2011-es beszámolója szerint: „10 autós fuvart tudtunk megtölteni, ez több mint 200 doboz ruha és más adomány, nem kevés bútor és háztartási gép. Postán feladtunk még 56 dobozt. Cipősdoboz is készült kb. 70 db. Elosztottunk 1,2 tonna élelmiszert, amit Kecskés-Vincze Eszter koordinálásával gyűjtöttünk. A 2012-es év élelmiszergyűjtése keretében (a Magyar Élelmiszerbank Alapítvány égisze alatt) a budaörsi Metro-ban és a törökbálinti Auchan-ban mintegy 2 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttünk. A fő-koordinátorok Bajnok Juli és Király Kata voltak. A csomagkészítés-dobozolás-kiszállítás dandárja még csak e sorok megírása után következik. A soproni közösségek pedig 2,5 tonna tartós élelmiszert gyűjtöttek össze. De a hajrá-akciókon kívül kéthetente egész évben készülnek a sokfelé eljuttatott ruhacsomagok, szorgos kezeknek és a Hazai Rászorulók Alapítványnak köszönhetően. (Az alapítvány a szükséges postaköltséget fedezi – jószívű adományozóknak köszönhetően.) Jól működött a „hozz egy pár cipőt” felhívás a januári Bokorünnep alkalmával. És ez csak a „központi” helyszín és akció; nyilván sokan és sokfelé adtak időt, pénzt, szeretetet… Több testvér igazán szívügyként segít egy-egy közösséget: Harmat Jóska Baglaspuszta, Molnár Gyuszi Ilk, Zsombok Gyuri Aranyosapáti és Ópályi lakói javára tesz, áldoz, mozgósít, lelkesít. A pécsi Gyurgyóka közösség a pettendiekkel tart már évek óta személyes, lelkiekben és anyagiakban egyaránt segítő kapcsolatot. A soproniak jó gyakorlata szintén követendő: júniusban nyílt jótékonysági bazárjukról a Karácsonyi Ajándékban olvashatunk, a téli hónapokban pedig – egyházi és civi partnerek bevonásával – 12 szombaton tartanak ételosztást. Bizonyára még sokan és sokak javára tevékenykednek, csak róluk még kevesebbet tudunk… Mindezekhez (rendszeresen vagy esetenként) szervezeti és anyagi hátteret is jelent a Bokor Hazai Rászorulók Alapítvány. Áts Bandi beszámolójából idézek: „A HRA támogatja a postaköltség átvállalásával a Pálinkásék-koordinálta csomagküldést évi 600-700 ezer Ft értékben. 2012-ben a Molnár Gyuszi és társai által szervezett adományszállítást és adományosztást 500 ezer Ft körüli értékben, a Kaposfő-Baglaspusztai ingyenkonyhát 500 ezer Ft-al támogattuk. A soproni hajléktalan étkezetést még januárban 156 ezer Ft-al, és most, az év végén 350 ezer Ft-al. Az Ópályi cigány-ügyet az idén 174 500 Ft-al támogattuk. Az ipolytölgyesi fogyatékosok nyaraltatását 180 ezer Ft-al támogattuk.” Noha mindannyian tapasztaljuk, hogy a közvetlen környezetünkben is sokaknak és sokat lehet és kell adnunk, a harmadik világ támogatása is jelen volt az életünkben: Finta Lajos perui indián-missziójához (kollégium-építéshez) mintegy 2 millió forint került átutalásra 2012 során; itt célegyenesbe fordult az építkezés és várhatóan márciustól fogadni tudja a nyomorgó indián gyerekeket. Képes beszámoló lesz majd elérhető a Harmadik Világ Alapítvány honlapján: http://www.bokoralap.hu/hva_index.html . Az indiai iskolahálózatot működtető Cedric Prakash-nak mintegy 4000 Eurot utaltunk át 2011 utolsó napjaiban, 2012 decemberében pedig a diákjaik által készített levélképek értékesítésével igyekszünk számukra újabb támogatást biztosítani.

2

Mi helyzet a szolgálat-eszmény tekintetében? Életünknek talán ez a területe a legkevésbé látható, összegezhető egy ilyen „mérleg-készítéskor”, hiszen kiki napról napra teszi a dolgát, szolgálja a rábízottakat: a családját, a kis- és nagyközösséget, a környezetében lévőket, ellátja a legkülönfélébb vállalt feladatait. Csupán néhány csomópontot emelhetünk ki: Felelős szolgálat a KV-é: az év első felében titkárként Bajnokné Benyhe Jutka, továbbá Bajnok Kristóf, Csizovszkiné Zsóka, Garay András, Kőszegi Júlia, Lepsényi Mária, Miklovicz László, Mlecsenkov Angel, Papp Zoltán, Trásy Éva és Zsombok György látták el ezt a feladatot. Nyártól az új KV-titkár Király Kata (II. régió), a KépViselet további tagjai, azaz a régiófelelősök: Szegheő József (Totya) (I. és VII.), Bajnokné Kiss Gyöngy (II.), Csizovszki Zsóka (III.), Singer József (IV.), Csíky Lajos (V.), Bajnokné Benyhe Judit (VI.), Vargáné Szíjártó Mária (VIII.), Garay András (IX.), Kőszeginé Melinda (X.). A Tájék szerkesztését nyárig Miklovicz Laci végezte, szeptembertől Bajnok Dani vette át. Az, hogy a BOKKE és a Bokorportál folyamatosan működik, hogy a Bokor TV naponta, a Koinónia havonta, az Érted vagyok kéthavonta jelentkezik, hogy a Lélekváró elmélkedések, a Karácsonyi Ajándék „kötetei” összeállnak – ez is sok ember áldozatos, odafigyelő, másokat szolgálni igyekvő munkájának a gyümölcse. Név szerint is köszönetet kell mondanunk Végh Györgyi (BOKKE és Bokorportál), Faragó Feri (Koinónia), Gromon Bandi (Érted vagyok), Dőry Pista (BokorTV) önzetlen szolgálatáért. Lelkünket szolgálják Kovács Laci és Totya (Szegheő József) közösségi miséi, szellemünket a közösségi alkalmak előadói-elmélkedői, testünket a kirándulásvezetők (Kiss Jozsó, Cserei Zsuzsa, Czövek András), a tornáztatók (Polinger Ági, Kiss Gyöngy). Aztán van még hittan és görög (Bajnok Dani), kamasz „komolykodás” (Áts Bandi), Bokorpiac (Kiss Gábor), címlista (Vincze Péter), BTV-tábor (Dőry Pista), Bokorporta (Kovács Laci), Bokorliget (Kaszap-házaspár) – és a sort még folytathatnánk. A rendezvényeink szervezőinek, előadóinak, elmélkedőinek, segítőinek, szolgálattevőinek felsorolása lehetetlennek tűnik számomra – de tudjuk: „nevük fel van jegyezve…”. Részünkről pedig „meg van jegyezve” (értsd: számíthatnak rá, hogy máskor is megkérjük őket hasonló szolgálatra). Azért két csapatot mégis ki kell emelnünk: a januári Bokorünnepet szervező 4. régiót (Székesfehérvár) és a BNT szervező team-jét (erről ld. alább). Köszönet illeti a Bokorporta működtetőit (legfőképp Kovács Lacit), és a BTV-tábor házigazdáit (a Dőry-Kéry házaspárt) is. A szó legszorosabb értelmében vett szolgálat Óbudavár fenntartása. Végh Györgyi kitartása és mozgósító ereje mellé még sok munkáskéz, vállalás kellene. Olyan álom, ami mellett felgyűrt ingujj is van! Mi újság az erőszakmentesség-eszmény tekintetében? Jól tudjuk, hogy a szelídség nem pusztán a katonai erőszak kérdéskörében fontos parancs. Mégis itt a legkönnyebb megragadni, és így aztán az új Honvédelmi törvény kapcsán a téma ismét előtérbe került. Kérdések és vélemények fogalmazódtak meg, született egy kérdőív, majd annak az összegzése a BNT-n. Ezt részletesen olvashatjuk a KD-kötetben, és várjuk a további reflexiókat! Bizonyára igyekszünk békességteremtők lenni mindenhol, ahol csak megfordulunk. Ingerült és erőszakos világunkban ez bizony napi kihívást jelent! A hármaseszmény valósulási kerete, „háttere” a közösség, és a közösségekben élő családok. A családi beszámolóknak nem a KD-kötet a fóruma, de (legalábbis a nagy)közösségi élet főbb csomópontjairól meg kell emlékeznünk: Januárban a Bokorünnepen találkoztunk, ami egyszerre volt a töltekezés és a lazítás alkalma. Augusztus 2-5. között Kaposváron, a BNT-n 370-en vettek részt, és a résztvevők kb. harmada 18 év alatti volt. Az idei BNT különlegessége volt, hogy nem egy közösség, hanem a régiók delegáltjai alkották a szervező csapat magját. A munka dandárját a 3. generáció képviselői, a fiatalok vállalták, Kőszegi Júlia és Orbán Ádám vezetésével. Munkájukat a tartalmas napok igazolták: új ötletként pl. az, hogy a központi témák felnőtteknek szóló előadásaival párhuzamosan a 12-16 évesek ugyanezekről a témákról beszélgettek! (A BNT több anyagát megtaláljátok a Karácsonyi Ajándék-ban.)

3

A novemberi KVT a Bokor legnagyobb „munkaértekezlete”. Az év témája (kérdése): Álmunk a Bokorról. A KVT részletes anyagát (előadások, összefoglalók) ez a kötet tartalmazza – továbbgondolást, reflektálást kérve és remélve adjuk a kezetekbe/képernyőtökre! Ettől lesz igazi KD-téma = Közös Dolgunk! A Bokor-ifjúság kohézióját és épülését szolgálta a tavaszi BIZS (előadó Schanda Bea), a Bokorfoci, a Bokorbál; ez utóbbira idén az idősebbek is meghívást kaptak, így a BNT és a Bokorünnep mellett adódott egy újabb lehetőség, ahol a különböző korosztályok jobban megismerhették egymást. Azt meg aligha kell hangsúlyozni, hogy az egymást-ismerés az egymást-szeretés alapja! A közösségi élet örömünnepei közé tartozott Tarnai Imre gyémántmiséje. Júniusban hálás szívvel emlékeztünk meg Gyurka bácsiról, aki bizonyára kitárt karral fogadta a 2012-ben átköltözött Kovács Terit és id. Dombi Jánost. Valószínűleg hasonló terjedelemben foglalhatnánk össze a hiánylistát is: azt, amit nem sikerült megvalósítani, amiben kritikával vagy szemrehányással illettük egymást. Elfeledkeznünk arról sem szabad, mert a gondjaink megoldásait közösen kell keresnünk! De erőt meríteni az eredményeinkből és az örömeinkből tudunk. Ebből fakad a hála: Atyánk, köszönjük az eltelt esztendőt és annak minden gyümölcsét! az igyekezet: Jézusunk, Te vagy számunkra a példa, akihez hasonlítani próbálunk! és a bizakodás: Szentlélek, tudjuk, számíthatunk a bennünk lévő isteni rész kibontakoztatására! Ezzel nézünk a jövő elébe! 2012. december a KV megbízásából összeállította Schanda Bea

A reflexiókat nevetek, és a KD-kötet vonatkozó részeinek (de akár a Karácsonyi Ajándék más részeinek is) a pontos megjelölésével – lehetőleg e-mailben – küldjétek el ([email protected]) Húsvétig!

1. ÖNÉRTELMEZÉS ? Kedves testvérem, kedves olvasóm! Hosszan gondolkodtam, miről is kellene írnom neked önértelmezés címszó alatt. Nehéz volt, és még most is azt gondolom, hogy nem tettem eleget a felkérésnek. Nehéz az embernek önmagáról, s egy olyan szervezetről írni, mely végigkísérte – meg-megbújva – eddigi életét, és amit nagyon szeret, s egyben nagyon betegnek is lát... Jóval születésem előtt, 1968 környékén apa megismert egy tüzes elmét, mitől kezdve gyökeresen megváltozott az élete, s ennek a változásnak köszönhetem én is, hogy a világon vagyok… Bevallom, sokáig csak a haszonélvezője voltam a Bokor Közösségnek. Eljártam a táborokba, élveztem a programokat, testvéri szolgálatokat… Gyerekként csak annyit észleltem, hogy a szüleimnek sok barátja volt, s ezekkel az emberekkel vagy nálunk, vagy más házában gyűltek össze. A „hol van apa?” kérdésre gyakran kaptam azt a választ, hogy „csopin van, későn jön”. Olyan titokzatos volt nekem ez, olyan misztikus! Volt alkalom, hogy odalopóztam a szárnyas ajtóhoz, hogy egy-két szót elcsípjek, miről beszélnek ezek a titokzatos barátok ezeken a titokzatos üléseken, persze egy kukkot sem értettem az egészből… Tiniként csak annyit tudtam, hogy Gyurka bácsi nagyon komoly ember és „ő a legokosabb a felnőttek között”, de személyesen sosem beszéltem vele. Később kezdtek csak komolyabban érdekelni a gondolatai. S mindközül az Egyház megújítása hívta fel legjobban a figyelmemet. Sokszor éreztem magamon, hogy nem vagyok templomba való, hogy annyi hiba van az Egyház múltjában s jelenében... De ezek mellett éreztem egyfajta ragaszkodást a szertartások iránt, s nemcsak az anyai dorgálás vitt el vasárnaponként a templom falai közé. Egyszer egy barátom fennhangon ócsárolni kezdte a papokat, s akkor olyan hévvel álltam ki a katolikus atyák mellett, hogy utólag magam is meglepődtem… Lassan felfedeztem rejtett hűségem az Egyház iránt. 4

1974-ben merült fel Gyurka bácsiban, hogy a Bokor közösségnek a saját lábára kell állnia, kellenek olyan emberek, akik képviselik az egész közösséget, melynek gyümölcse lett a KV(KépViselet). Az alapító atya halála előtt nem sokkal voltam először KV-tag, mely kisebb villámcsapásként ért. Nagyon féltem tőle. A sors különlegessége volt, hogy pár évvel később ismét (hasonló körülmények között) elvállaltam az újabb tagságot, de a tény, hogy utána titkárként is megszavaztak, az egyszerűen sokkolt… Kérdezhetnéd, kedves testvérem, hogy miért vállaltam akkor? Miért? Azt hiszem, a választ korábbról kell keresnem… Gyurka bácsi temetése a születésnapommal egy napra esett. Aznap dolgoztam, de a temetésre hivatkozva korábban mehettem el, s így a Ferenciek terén, a katolikus templomban már ott tudtam lenni az emlékező, hálát adó misén. Akkor éreztem valami furcsa nyugtalanságot, hiába láttam rengeteg embert fekete ruhában… Ahogy múlik az idő, egyre erősödik bennem ez a nyugtalanság. Miért van ez? Világunk problémái alattomosak. Ez a bajom, ez a bajunk? Miért nem virágzik úgy a Bokor, mint a kommunizmus alatt? Nem látjuk az ellenséget? Megbújik a multinacionális cégek, és a harácsolásra bíztató média mögött. Ha nem táncolok pengeélen, akkor elmúlik a hősies kiállásom? Minden a holnapról szól, vagy a dicső múltról, s közben elszáll a Bokor jelene s jövője? Miért érzem azt, hogy bajban vagyunk? Meg akarjuk még váltani a világot? Ha valóban hisszük, hogy Jézust kell követnünk, akkor hol van a saját tizenkettőnk, fiatalok? Mi lett ma a Bokorral, s vajon lesz-e ennek folytatása? Szüleim generációja után elsikkadunk? Jó együtt lennünk, s nagy örömünkben nem tudjuk már, mire is alakult ez a szeretetközösség? Kire tudok rámutatni: igen, ő az, akit követni akarok? Hova akarunk kikötni? Ahová az Isten visz? Ahová a környezetünk és szétszéledő nemzetünk sodor? Ha visszahallod, milyen vagy te, akkor majd eldöntöd, igaz-e vagy sem? Vagy csak annak a véleményére adsz, akit szeretsz, vagy becsülsz? S ő vajon nem azt mondja-e, amit te elvársz tőle, vagy nem vakítja-e el a szeretete, amit irántad érez? A napokban furcsa beszélgetésbe keveredtem: egy olyan ember fejtette ki a véleményét, aki nem erkölcsös ember, akit mindez nem érdekel, de a lassan vitába bonyolódó beszélgetésből kigabalyodott, hogy milyennek is látnak azok az emberek, akik pár hónapja ismernek engem, és együtt élnek velem a kollégiumban. Döbbenetes csapás volt az igazság. Lyukat ütött a katolikus, Bokros „ki ha én nem” tudatomon. Lelkiismeretem vizsgálatára szántam el magam aznap este. Ki vagyok én valójában, s mit akarok a Bokorral? Egy hajnalig tartó vívódás, imádkozás következett. Rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen egy senki vagyok. Úgy gondoltam, hogy arra se vagyok méltó, hogy Jézus nevét a számra vegyem. Hát én nevezem magam Jézus követőjének, én merek Bokros lenni? Én merek titkári szolgálatot vállalni, holott arra teljesen méltatlan és alkalmatlan vagyok? Senki vagyok, egy képmutató katolikus ember? Rá kellett jönnöm, hogy hiteles ember sohasem lehetek, amíg nem vagyok biztos, hogy mik a szívből jövő döntéseim, és mi az, amit csak azért teszek, hogy megfeleljek a környezetemnek. Mit akarok egyáltalán, ha életem NEM példázza, hogy szeretet az Isten? És pont én akarok önértelmezést írni neked, kedves testvérem? Olyan lelki vívódásaim vannak, annyira nem érzem a lábam alatt a magabiztosság talaját, hogy féltem szembenézni önmagammal, és féltem ezekre még gondolni is. Korábban azt hittem, írok egy szép, lelkesítő gondolatsort, amit ilyenkor mindenki elvárna. De akkor megint nem lennék őszinte, ha azt írnám, hogy minden rendben van. A lelki világomban semmi sincs rendben, s ha abban nincs rend, hogyan várhatnám el a kisközösségemtől mindezt? Ha én tépelődök a küldetéstudatommal, akkor hogyan várhatom el bárkitől, hogy mutassa az utat? Mióta az eszemet tudom a Bokor tagjának tartottam magam, s talán keveset tudok róla, azért keresek benne még mindig valamit. Számomra még nem hullt le a lepel rólunk. Lesz még lángolása a Bokornak, mint régen, aminek én csak zöldfülű hallgatója vagyok? Hol vagyunk fiatalok? Hol az utánpótlás? Akár egy film végét várom a nagy BUMM-ot. Pedig nem egy moziban ülök, ahol tehetetlenül csak nézhetem a cselekményt. Nem, itt mind részesei vagyunk a történetnek, a Bokor történelmének, és rajtunk múlik, mi lesz most velünk! Bródy János Ne hagyj engem című versének sorai kerülnek most a kezembe: Ahogy a Hold is körbe jár az égen Lehet még erény, ami ma szégyen Lehet még úgy is, ahogyan szeretnénk

5

Aki ma fenn van, lekerülhet Ami ma nem megy, holnap sikerülhet Valóra válhat, ami csak álom ma még Van, aki számít, és van, aki kér Van, aki mindent könnyen ígér De Te, aki szótlan a lelked adod Ne hagyj engem, ne hagyj engem Ami ma fényes, holnap kifakulhat Aki ma bent van, holnap kivonulhat Lehet még úgy is, ahogyan szeretnénk Ami ma szürke, holnap kivirulhat Ami ma nincs még, kialakulhat Valóra válhat, ami csak álom ma még Ezzel a verssel szeretném egy kicsit helyrebillenteni a mérleg nyelvét, hiszen túl sok negatívumot és labilisságot sugározhatnak korábbi szavaim. De úgy gondolom mégis, hogy semmi sincs veszve, míg testvéri jobbot nyújtunk egymásnak. Hiszen hogyan érhetnénk el bármit is, ha nem együtt teszünk érte? Semmit sem szeretnék jobban azon kívül, hogy te is adj számot magadról, magadnak, hogy te is ülj le egy este, és virrassz egy papírral és tollal! Írd le, mit gondolsz magadról és a te hitedről! Ne érts félre testvérem, nem akarok senkit lebecsülni, rábeszélni, vagy lebeszélni valamiről, nem akarok megbotránkozást sem kiváltani. Csak azt nem akarom, hogy ez az önértelmezés csupán szájtépés legyen! S azt sem szeretném, ha csak rólam szólna, és sok megválaszolatlan kérdésről. Én a te önértelmezésedet is ide szeretném írni! Bízom benned, hogy felveszed az elejtett tollamat, s majd saját magadnak teszed fel ezeket a kérdéseket egy hasonló, vívódó estén, amit én is átéltem. Szeretnék biztos lenni benne, hogy továbbmegy ez a perzselő, tisztító tűz, ami most bennem ég, ami feléget minden maszkot, amik mögé szívesen rejtőzködtem, s amit egy olyan ember szított, akinek köze sincs a Bokorhoz, s akit eddig a beszélgetésünkig egy „átlagosan üres embernek” tartottam, s aki most rábírt ezekre a sorokra, s engem üresített ki általuk… S miként jött a hajnal azon furcsa este után, úgy kezdek újra építkezni most az Isten kegyelméből veled testvérbarátom. Az újra építkezés reményében ölellek téged! Király Kata

2. KVT 2012 MEGHÍVÓ Kedves Közösségvezető (Képviselő) Testvérünk! Szeretettel hívunk és várunk a Bokor éves közösségvezetői (képviselői) tanácskozására, melyet 2012. november 17-én, szombaton tartunk 9-16 óráig, a Szemere utcai iskolában (Bp., V. ker., Szemere u.3/5) NAPIREND 9.00 - 9.30 9.30 - 9.45 9.45-10.45

Gyülekező Nyitó elmélkedés (Csizovszki Zsóka) Előadás: Álmaink a Bokorról (múlt, jelen, jövő) Kovács László, Szegheö József, Bajnok Dániel 10.45-12.30 Kiscsoportos megbeszélés 12.30-14.00 Ebéd (hazai csomagból) 14.00-16.00 Plenáris beszélgetés a közös dolgainkról, a jövőről, hirdetések, stb. 16.00 Zárás (Singer József) 6

A KVT „eredeti” szándéka szerint a Bokor közösségvezetőinek tanácskozása, ahol a közösségekben felmerült problémákról, kérdésekről beszélünk, döntéseket hozunk, áttekintjük a Bokor életét. Ezt a szándékot az utóbbi években csak részben valósítottuk meg, és előadás, megbeszélés, ankét jellege lett a találkozóknak, mely elsősorban az év kérdésének témája köré csoportosult. Számos közösségvezetőben merül fel, hogy változtassunk ezen a tematikán, és a KVT az év témájának felvetése mellett hangsúlyosabban legyen tanácskozás, zsinatolás. Több elképzelés merült fel a KVT jövőjéről, melyet szeretnénk november 17-én megvitatni a jelenlévő közösségvezetőkkel, képviselőkkel. Ezért kérjük, gondolkodjatok a következőkön: 1. Jó-e az eddigi rendszer szerint az év rendje? (november: KVT, az év témájának fölvetése, egész évben zsinatolás a közösségekben; tavasszal KD-kötet, reflexiós kötet) 2. Legyen-e két KVT (őszi témafelvetés, zsinatolás, májusi összegzés,lezárás)? Ez esetben szükség van-e a KD-kötetre? Fontos lenne, hogy november 17-ére minden közösségvezető a Bokor ill. közössége életét érintő, megvitatást igénylő témákat összegyűjtse. Ezen témacsokrokat a KV összesítené és súlyozná. November elejéig jelezzétek régióképviselőtöknél, ha a rendelkezésünkre álló két órában fölvetni való témátok lenne! Reméljük, hogy a találkozónkon igazán az életünket érintő, lényeges kérdésekről tudunk majd tartalmasan és szeretetben beszélgetni. Nagy szeretettel várjuk a találkozást Mindnyájatokkal! Budapest, 2012. október 10. A 2012-2013. évi KV megbízásából: Bajnokné Benyhe Judit

Nyitó elmélkedés: ÁLMOM A BOKORBAN Itt heverészek egy bokor árnyékában. Az ég kék, a madarak csicseregnek, méhecskék zümmögnek körülöttem, no meg szúnyogok. Meg se néztem tulajdonképpen milyen bokor az, amit kiválasztottam – ami kiválasztott engem. A levelei zöldek és fényesek, rövid nyélen lengedeznek a szélben. Húsosak, teltek. Sűrűn borítják magasba szökő ágait. Nem is tudom, van-e neve ennek a bokornak?! Milyen lehet, ha virágban áll? És a termése? Kicsi vagy nagy, tápláló, vagy mérgező? Csak heverészek, és közben álmodozom. A világ egyik legjobb dolga ez! Engedni, hogy vigyenek a gondolatok, ahová akarnak. Megszűnik a világ, és csak az a valóság létezik, amelyik a fejemben van. Képek, villanások, vágyak, sodró lendületű események. Álmodom. Álmomban valaki más vagyok – de ki is? Egy önkormányzati lakásban élek, kopott falak, szedett-vedett bútorok között. Otthon ülök, nincs munkám. Kezembe kerül egy doboz puzzle – a gyerek kapta a bolha-piacon valakitől. Megpróbálom képpé összerakni az apró darabokat. Keresem, próbálom, melyik elem melyikhez kapcsolható. Alakul. Már összeállt egy kis kép a képből. Egy részlet az egészből. Ez felvillanyoz! Most már nem hagyom abba! Az ebédért-menés még várhat! Valami sikerélmény-féle tölt el. Valami készül a kezem alatt. Én csinálom! Igen, ez ide való, jó, már a fát is összeraktam. Alakul! Már nem sok hiányzik. Közben elveszett az idő. Valami megmagyarázhatatlan lendület kerít hatalmába, és visz, sodor magával. Jajj, már nem sok hiányzik, ezek a darabok már maguktól találják meg a helyüket. És, és kész!!! Hát ez tök jó! Ügyes vagyok! Összeraktam! Látható a teljes kép. Én alkottam. Egyedül. Ez egy sikeres nap! Más valaki vagyok álmomban. Kevéssel beérő, apró örömöket megtaláló, másokra hagyatkozó. Egyszerű, nem pazarló életet élő. „Száraz kenyérhajból” karácsonyt teremtő. Ebédem felét gyerekemnek meghagyó. Mások jóságát meglátó. Álmodozásomat füstszag, és valami tüzes forróság szakítja meg. Felriadok. Lángol! Hiszen ez a bokor lángol! Már lángolt, mikor odahevertem, – hasít belém. Ezért választottam – ezért választott ki engem ez a bokor. Te jó ég, és én itt vagyok a közelében?! El is égethetett volna ez a tűz. Miért nem tette? Mintha valami szólongatna itt belül! Kiválasztott ez az égő bokor!

7

Ez már a valóság. Ég, de egészen el nem ég. A hang pedig szólít. Szinte felszólít! Már-már parancsol és utasít. Kérdezi, mit állok olyan sután, és nézem a lángokat? Ő van jelen abban a bokorban, vegyem már észre! Aki Van, az van jelen! Véget ért az álmodozás! Aki „Van”, az küld engem. Megkeresni azt az álmomban látott valakit, akinek munka helyett csak a puzzle összerakás jutott. Vagy megkeresni azt, aki gyermekét a jóléti szolgálatra bízza, mert őmaga már adósságai miatt ellátni nem képes. De engem vár, hogy megkeressem az is, aki betegágyán számlálja magánya perceit. Egy szelíd szóra várnak az indulatoktól tüzes ellenfelek, mert felemészti őket haragjuk tüze. Várnak, sokan várnak! Várják az időmet, a pénzemet, a szelídségemet, a meleg kezemet, a jelenlétemet. Az odafigyelésemet. Az a hang onnan a bokorból, vagy belőlem, sürgetően nógat. Nem állhatok tovább tétlenül a lángokat bámulva! Csizovszki Zsóka

2. 1. Álmunk a Bokorról – A múlt – (Kovács László) Megvallom, nehéz most nekem ide kijönni és beszélni. A KV kért föl és nem vonta vissza, elmondom hát a mondandómat. Három előadás született: „Álmunk a Bokorról” címmel. Mi volt a múlt álma, mi a jelené és mi lehet a jövőé? Nekem jutott az a feladat, hogy felidézzem a múltat, azokat a legalapvetőbb elveket és eszményeket, amelyeket az evangéliumokból olvastunk ki, amelyek a reveláció erejével hatottak mindnyájunkra, és amelyekről úgy gondoltuk, hogy életünket tehetjük rájuk. Mindezt a legszemélyesebb módon szeretném felidézni, de feketén-fehéren, szinte tételekbe foglalva, ami vita tárgyát képezheti egyrészt úgy, hogy valóban ez-e a múlt, de főleg úgy, hogy hol vagyunk most, és merre is tartunk. Szeretném elveinket és meghatározásainkat önmagukban és nem másokkal szemben meghatározni, de a „gyökerek” (egyház) és a „forrás” (evangéliumok) szempontjából ez csaknem lehetetlen. Ezért ha itt a katolikus egyház kiemelten szerepel, csak ebből adódik. És ez egyáltalán nem zárja ki, hogy az elvi megállapítások éppen úgy állnak más egyházakra, vallási és világi szervezetekre, politikai rendszerekre is, melyek szemben állnak hit, erkölcs és közösségi forma tekintetében velünk. 2.1.1. Hit Teológiánk szeretetközpontú teológia, melynek alaptétele az egy csúcsértékes Isten: „Isten a szeretet”. „Szeretet az Isten” (1Jn 4,8.16.). A mi Istenünk új Isten, Jézus Istene. Szemben a két csúcsértékes istennel, a jutalmazó és büntető törzsi istennel, Jahvéval. Felszabadító felismerés volt, hogy Istentől nem kell félnünk, csak magunktól, mert bűneinkkel nem ő, hanem mi magunk büntetjük magunkat, és ő bűneink ellenére is szeret, hisz ez a lényege. Lerántottuk a leplet a nagy titokról is, amikor a Szentháromság titkát úgy értelmeztük, hogy a szeretethez három „tényező” kell: aki szeret (Atya), aki visszaszeret (Fiú), és maga a szeretet (Lélek). Így tudtuk elfogadni a teológiai spekulációt a Szentháromságról. A megtestesülés egyházi tanát lojálisan kezelve elfogadtuk, hogy Jézus Isten megtestesült fia, annál is inkább, mert minden ember valamiképp az ő megtestesült mása. A későbbi viták ellenére Jézust ma is Isten fiának valljuk mindnyájan, csak azzal a különbséggel, hogy vannak, akik a kalkedoni dogma értelmében, és vannak, akik erkölcsi értelemben (Jézus egy az Atyával, mert mindig az Atya akaratát teljesítette). A megváltás tanában szereplő eredeti bűnt és a Jézus „vére árán” való megváltás tanát Pálnak tulajdonítottuk, és Jézus megváltó szerepét a bűntől való szabadulás útját megmutató Jézus tanításában és példájában láttuk. A kegyelem és szentségek működését úgy értelmeztük, hogy Isten szeretete minden emberre kiárad, a szentségi jelek viszont nem mágikus eszközök, hanem arra valók, hogy a mi szeretetünket, mellette való döntéseinket pecsételjük meg velük a közösség színe előtt. Az imádságról megállapítottuk, hogy nem varázsige, mellyel Istent manipulálhatjuk, és könyörgéssel arra késztethetjük, hogy ő cselekedjen helyettünk, hanem arra való, hogy megbeszéljük vele, nekünk mit kell tennünk. A misét az utolsó vacsorára emlékezve szövetségújító asztaltársasági lakomának gondoltuk, melyből részesedve erőt meríthetünk Jézus példájának követésére, valamint a Hozzá és egymáshoz való hűségre. Ennek a lakomának elnökéről azt mondtuk, hogy a jézusi szeretet- rend alapján a családban a szülő, 8

kisközösségben a közösségvezető, nagyközösségben a választott közösségvezető lehet. Ez így igaz akkor is, ha az egyházi jogrend ezt tiltja. (Ha igaz, miért ne tehetnénk?!). Papságot (szentélyszolgákat, akik nőtlen férfiak, teológia a tanult szakmájuk, papság a munkaviszonyuk, felülről kinevezettek) nem akart Jézus, és Isten népén belül nem ismert két kasztot: papokat és híveket, hanem csak tanítókat és tanítványokat, az utóbbiakat olyan módon, hogy egyszer ők is az Örömhír tanítói lesznek. A jézusi közösség csak közösségteremtő személyeket ismer, szentélyszolgákat nem. (Fontos ez a jövőt illetően!). A Mennyek Országának elérését nemcsak a túlvilágra céloztuk meg, hanem Jézus legfőbb szándékának megfelelően itt a földön akartuk építeni. Hittük, hogy az Isten Országa megvalósítható a földön! Vajon most mit képviselünk a jézusi hit tekintetében? Amit igaznak tartottunk, valljuk és tesszük? Ha nem, miért nem?! 2.1.2. Erkölcs A legszemélyesebben a jézusi erkölcs kristálytiszta megfogalmazása hatott rám, és gondolom, mindnyájunkra. A kérdés így hangzott: Mit kell kereszténység címén csinálni? A válasz egy szó: szeretni. Ismertük ezt a szót, de sohasem gondoltunk annak radikális tartalmára úgy, ahogy az evangélium elemzéséből kiderült. Ma már a könyökünkön jön ki a három szó: adás, szolgálat, szelídség. A kérdés az, hogy ma is a régi radikális tartalmat értjük-e rajta, vagy valami elvileg is felhígított tartalmat? 2.1.2.1. Adás Vallottuk, hogy a Szeretet–Isten az ADÁS ISTENE, és az Isten Ország etikája az ADÁS csillagzata alatt áll. Teljesen más, mint a közbűntényesek etikája: a vevés, és más, mint a tisztességesek etikája: a szerzés. A mai katolikus erkölcstanban azt olvassuk, hogy „a magántulajdon célja, hogy biztosítsa az egyes személyek szabadságát és méltóságát… A magántulajdonhoz való jog föltételezi, hogy azt jogosan szerezték vagy kapták…”(A Katolikus Egyház Katekizmusa, 2403-2406). Az egyházjogban pedig a vagyonszerzésről ezt látjuk: „A katolikus egyháznak született joga, hogy a világi hatalomtól függetlenül anyagi javakat szerezzen, birtokoljon, igazgasson és elidegenítsen sajátos céljai szolgálatára (Egyházi Törvénykönyv, 1254. kán. 1. §.). Ezzel szemben a mi erkölcstanunkban: Vallottuk, hogy a gazdagoknak nincs helyük az Isten Országában, mert „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni a Mennyek Országába” (Mt 19,24) Vallottuk, hogy az Örömhír a szegényeknek szól, és a szegények a boldogok. Azok a szegények boldogok, akik az adástörvény teljesítése következtében lettek szegények. Vallottuk, hogy senki két úrnak nem szolgálhat, nem szolgálhatunk Istennek és a Mammonnak, nekünk nem urunk a Pénz és Vagyon! Vallottuk, hogy nekünk nem célunk az anyagi javakban való „kettőről háromra” jutás, hanem éppen a „háromról kettőre” jutva kaphatjuk meg a „százannyit”, ráadásként pedig az örök életet (Mk 10,30). Vajon most mit vallunk: A jézusi adástörvényt, vagy a tisztességetika törvényét? A tisztes szegénységet, vagy inkább a tisztes gazdagságot? Változott az elvünk, vagy csak a gyakorlatunk? 2.1.2.2. Szolgálat Aki szeret, szolgál („rabszolgál”). Én és bizonyára Ti is azt gondoltátok: De hát ki akar ma rabszolga lenni? („Rabok tovább nem leszünk!”- szavaltuk). Naggyá lenni akaró vágyaink mind összeomlottak. Mi lesz? Azt tanultuk, hogy ha elismeréséhségünk kielégítetlen marad, vagyis „ha nem simogatják a gerincagyunkat, kiszikkad” (Berne). Micsoda öröm volt megtalálni az igazi nagyság útját Jézus szenzációs paradoxonában: A szolgálatban lehetünk igazán nagyok, Isten előtt elismertek, testvéreink előtt megbecsültek. Képviseltük, hogy a szolgálat a naggyá levés útja. Olvastuk Jézus három nagy rangvitáját tanítványaival: „Aki első akar lenni… legyen mindenkinek a szolgája”(Mk 9,35) – mondja Kafarnaum felé vivő úton. „Aki nagy akar lenni köztetek, az legyen a ti szolgátok” (Mk 10,43) – mondja a Jerikó felé vezető úton. „Aki legnagyobb közöttetek, olyan legyen, mint aki a legkisebb, és aki vezető, olyan, mint aki szolgál” (Lk 22,26) – mondja az utolsó vacsorán. És tanítványai lábát mosva példát is mutat erre. Képviseltük, hogy a társadalmi nagyság és az országbeli kicsiség fordított arányban áll egymással, és e világi kicsiség nélkül nincs országbeli nagyság.

9

Az e világi „nagy” ugyanis, aki uralkodik másokon, nem szeret, és nincs köze az Isten Országához. Ahogy a Zebedeus-fiaknak mondta Jézus: „Tudjátok, hogy azok, akiket a világ urainak tartanak, zsarnokoskodnak a népeken, a hatalmasok pedig önkényüket éreztetik velük. Köztetek azonban ne így legyen” (Mk 10,42). Képviseltük, hogy Jézusnak semmi köze nem volt a hatalom embereihez. Csupán annyi, hogy kötélvégen vitték őt Kaifás főpaphoz, aki eretnekként halálra ítélte, és kötélvégen vitték őt Pilátushoz, aki rabszolgaként kivégeztette. Vajon most mit képviselünk a szolgálat, a társadalmi nagyság és országbeli kicsiség, az uralkodás és a hatalomhoz való viszony tekintetében? Nem lettünk sárosak ezekben? 2.1.2.3. Erőszakmentesség Aki szeret, nem üt, nem üt vissza és megbocsát. Nincs erőszak, sem tettben, sem szóban, sem gondolatban. Nincs erőszakos, jogos önvédelem, honvédelem, államvédelem. Nincs megtorlás, pereskedés, haragtartás. Katonák nélküli világról álmodtunk… Nekem, akinek Kapisztrán János volt a példaképem, három évet kellett vitatkoznom Gyurkával a hegyekben, parkokban és lakáson, míg beadtam a derekam és beláttam az erőszakmenteség igazát. Aztán fennen hirdettem/hirdettük a legradikálisabb evangéliumot: „Ne szállj szembe a gonosszal. Ha megütik a jobb arcodat, tartsd oda a másikat is… Szeressétek ellenségeiteket… (Mt 5,39.44). „Tedd hüvelyébe kardodat!” (Mt 26,52). Hirdettük, hogy jobb világ csak jobb emberekből lehetséges. A verekedés nem jobb világot, hanem poklot teremt a földön. Hirdettük, hogy az erőszak erőszakot szül. Erőszakkal nem lehet gyógyítani az erőszakot. Hirdettük, hogy az a törvény: „Aki öl, az lakoljon halállal!” (Kiv., 21, 14) logikailag hibás. Mert ha elítélem az ölést, én sem ölhetek. Hirdettük transzparenseken is, hogy „A gyilkosok gyilkosai is gyilkosok!” Hirdettük, hogy akik megtorolják az erőszakot, azok számával nő az erőszak-elkövetők száma, vagyis több lesz a földön az erőszak. Hirdettük, hogy az erőszakszervezetek: bíróság, rendőrség, katonaság nem tudja megoldani az erőszak problémáját. Tudati változás kell, csak a szeretet etikája hozhat döntő változást. Ezért minden erőnkkel ezt kell hirdetnünk! Magatartásbeli változás kell, valakiknek el kell kezdeniük megszakítani az erőszak ördögi körét. Mi elkezdtük, tudva, hogy a hatalom (az állami, de egyházi is) megtorolja erőszakmentes szavainkat és tetteinket: ők üldözéssel és börtönnel válaszoltak. A katonaságmegtagadók igenis dicsőséget szereztek a szelíd Jézus ügyének, elszenvedve a gyalázkodást, a rágalmazást, a kiközösítést, a letartóztatást, a fogva tartást, a börtönt is Isten Országáért. Akkor úgy tudtuk, hogy akiket üldöznek, azoké az Ország! Vajon most mit vallunk, mit hirdetünk, és főleg mit teszünk erőszakmentesség ügyben? Mit vállalunk a szebb és jobb világért, az Országért – egyéni, közösségi, társadalmi szinten? A következő nemzedéknek átadtuk hitünket, meggyőződésünket? 2.1.3. Közösségi forma A Bokor előszele engem előbb csapott meg, mint hogy annak valamelyik tagjával is találkoztam volna. Egy vidéki papkolléga látogatott meg (1970), aki beszélt nekem valamiféle „szeretetközösségekről”, ami annyira érdekfeszítő volt, hogy elbeszéltük az időt, és lekéste az utolsó buszt is. Egy brossura is volt nála, amit elkértem, és a pannonhalmi lelkigyakorlatra menve az elmélkedések helyett azt olvastam. Utólag kiderült, hogy a KIO első kötete volt az szamizdatban, és még „forró volt”, mert nemrég készült el (1968). A lelkigyakorlatról hazamenve azonnal megalakítottam az EK-t (egész kisközösség) három taggal. Így hát a közösség formája előbb ragadott meg, mint a később megismert tartalom. Ki gondolta, hogy ez a nagyszerű tartalom és nagyszerű forma, mely a szeretetre épül, és mások javát akarja szolgálni, világbotránnyá válik?! Tudtuk, hogy Jézus közösségét nem a jogrend határozta meg, hanem a szeretetrend. Tudtuk, nevet is adtunk neki, hogy a Bokor közösségi formája a „pándulia”, vagyis a „mindenki mindenkit szolgálók” testvéri közössége, mely nem ismeri az alá-fölérendeltségi viszonyt, magyarán nem hierarchikus (=szent, papi uralom), még csak nem is demokratikus (=népfölségi uralom). Tudtuk, a jézusi közösség meghatározását is. A Bokor az a közösség, melynek célja, hogy a földön élő emberekből szeretetközösséget hozzon létre, segítse kibontakozni a földön az Isten Országát. Ennek a közösségnek egyetlen törvénye a jézusi új parancs: a „Szeressétek egymást…” (Jn.15,12-13). A közösség funkciósainak a szeretetkapcsolatok építésén, és az adás, szolgálat, szelídség szerepköreinek betöltésén 10

kell áradozzanak. A közösség fejlődésének motorja az őszinte elismerés és bírálat a közösség tagjai között. A közösség fenntartásához a közteherviselés, ill. a köztulajdon a szükséges feltétel. Tudtuk azt a szomorú tényt is, hogy mi történt annak idején Jézussal és az ő „kahaljával”. De hogy velünk is megtörténjen?! Megtörtént! Meg kellett tapasztalnunk, hogy egy hierarchikus egyházban és egy akkor diktatórikus, ma demokratikus államban idegen test vagyunk, nem e világból valók. Mi azonban szerettünk volna ebben a világban élni és hatni. A külső támadások mellett belső feszültségek is keletkeztek, főleg hitbeli, vallási, egyházi kérdésekben. Akkor született meg az ún. „számláló – nevező” megoldási kísérlet. A Bokor olyan közösség, melynek tagjai akármit írhatnak a „számlálóba” (akármit hihetnek vagy tagadhatnak), a Bokrot közösséggé az teszi, hogy közös nevezőjüknek a jézusi célkitűzést (eszményeket) vállalják. Ma egyre jobban felmerül, hogy a Bokornak közös számlálóra is kellene jutnia. (És ezt szeretnénk is egymáson bevasalni!). Újra és újra előkerül a „jézushűség és egyházhűség” téma, főleg most, amikor kialakulóban van egy „keresztény kurzus”, és az egyház egyre nagyobb szerepet kap a társadalomban (támogatott, elismert, sőt munkaadó stb.). Felmerülhet az is, hogy Gyurka halála után és egyes radikálisok ráncba szedése után esetleg szóba áll velünk a hierarchia. (Az említett hitbeli, erkölcsi, jogi kizáró ellentétek ellenére elképzelhető egy elvfeladás nélküli megegyezés?!). Belső feszültségek keletkeztek az államhatalom vonalán is, főleg a politika területén. Sokan érzelmileg vagy gyakorlatilag is elköteleződtek pártpolitikai vonalon. Az ebből adódó megosztottság az utóbbi időben talán szűnőben van. De hogyan eshetett meg velünk, hogy a külső hatalomszerzési és birtoklási kérdések így meg tudtak osztani minket?! Vajon most hogyan állunk a mi pánduliás közösségünkkel, melyről egykor megfogalmaztuk, hogy „hatalomtól független a jézusi eszményeket képviselő, erkölcsi megújulási mozgalom”. * Így emlékezem a múltra. Jó volna most ezen a közösségvezetői fórumon a széthúzó kérdésekben valami közös álláspontot kialakítani, és megfogalmazni a jelenről és a jövőről, hogy mit adjunk át az utánunk következő nemzedékeknek. Köszönöm, hogy meghallgattatok…

2. 2. Álmunk a Bokorról – Az élhető és élendő jelen – (Szegheő József) JÁTÉK-SZABÁLY Mihelyt csatának tekinted az életet: el is veszítetted. FÁ A múlt nosztalgia (?) – a jövő álom (?) – a jelen valóság (?) 2.2.0. Elöljáróban Később ismerkedtem meg a kereszténységgel – leginkább a piaristák szemüvegén keresztül diákkoromban. Egy hamis Magnificat-éneklés és Chiara Lubich vezettek el periférián élő Rendtársamhoz. Nyitott szívvel és szellemmel tanultam a rendi teológiát és a KIO-t. Rendezgettem magamban az eszméket, és egyre inkább elköteleződtem a BOKOR-hoz… De majd’ 40 éven keresztül piarista középiskolás diákok közt éltem: küszködve, hogy megtanulják a matematikát – és főképpen az ÉLETet. Ezért a BOKOR belső életének és külső kapcsolatainak zajlásairól csak áttételesen értesültem: nem mint idegen, csak mint távolabb élő. Így nagy tisztesség most számomra, hogy a jelen problémáihoz hozzászólhatok. Szándékom az elmondandókkal elsősorban az engem is érintő jelen problémáira úgy reflektálni, hogy abból valami indítást kapjunk az előrelépéshez. Két elv vezetett áttekintésemben. Az egyik a nyitottság: világra, másként gondolkodókra, még az ellenfelek iránt is. A másikat – Gyurka bácsival együtt – egy öreg piaristától, Schütz Antaltól olvastam frappánsan megfogalmazva: az eretnek kötőszó a vagy-vagy, a katolikus a nemcsak-hanem-is. Mindkét elv félreérthető és magyarázható. Pontosan itt a bökkenő… (Tudtam, hogy nehézre vállalkozom az előadásommal, de hogy ennyire…) 11

2.2.1. Fejlődik-e (még) Istenképünk? Izrael (és az emberiség) nemcsak időben és térben vándorolt, hanem Isten-képe fejlődésének útját is bejárta. Ábrahám még gyermekáldozatot mutatott be Urának. Később Isten (a szomszéd istenek között legnagyobb) Hadúrként segítette népét. Aztán jött Jézus, és megpróbálkozott változtatni a kortárs (vallásos) Isten-képen: egy mindenkit szerető Atyát mutatott be környezetének. Tanítványai-barátai (úgy-ahogy) megértették, elfogadták, és próbálták továbbadni ezt az új látásmódot. Krisztus közössége innen indult, de (sajnos) a történelem során nem sikerült az útját töretlenül és egyenesen járnia. Mélypontok, tántorodások – és persze hősök és szentek alkotják az egyház történetét. Ignace Lepp szerint az a különbség a kommunisták és a keresztények között, hogy ha a kommunisták meg akarnak újulni, akkor kiadják a Lenin összes-t más-más kihagyásokkal. Míg a keresztényeknek nem kell mást tenniük, mint visszatérni ugyanahhoz az Evangéliumhoz… A történelem folyamán mindig voltak – a kicsik és a nagyok közt – olyanok, akik meg tudták hűségüket őrizni, vissza tudtak térni a jézusi tanításhoz. Ezek közé tartozónak érzem mimagunkat is. Magának az Egyháznak a története is mutat ilyen megújulni-tisztázni akarásokat. Tanban is és szervezetben is újra meg újra vannak próbálkozások. Egyik ilyen utóbbi – körülbelül a Bokor indulásával egyidőben – a II. Vatikáni Zsinat. Szomorúan vesszük tudomásul, hogy a félszázados történetben a konzervatív, fundamentalista erők ellehetetleníteni próbálják a progresszív, újat kereső kezdeményezéseket. Az évforduló egyik feladata, hogy ezt a folyamatot értékeljük, és továbbépítsük. Érdeklődve/aggódva/bizakodva figyeljük ezeket a változásokat? 2.2.2. Nem (csak) mi fedeztük fel az evangéliumok sajátos (újszerű) mondanivalóit Voltak, vannak, és valószínűleg lesznek is az Egyházban (és persze rajta kívül) más megújulási mozgalmak. Ezekkel (újra) keresnünk kellene a közös hangot. Amikor még nem volt ekkora a szabadság(?), könnyebben tudtunk kezet fogni más közösségekkel… Nagyon fontosnak érzem jelenünkben a máshonnan jövőkkel (más vallásúakkal, az emberiség jövőjéért nem vallásilag elkötelezettekkel) való gyakorlati együttműködést. Jó lenne felmérni és értékelni más közösségekkel való szellemi és élő kapcsolatainkat. Van-e ehhez elég erőnk és nyitottságunk? 2.2.3. Rossz, ha létünket egy nem működő, régi (sokszor hibás) rendszerrel szemben határozzuk meg Én még a (latin) Schütz Dogmatikát tanultam (mint Gyurka bácsi). De ma nem ennek az egyházképével szemben akarom meghatározni/megfogalmazni/odaigazítani az enyémet/mienket, hanem lelkesen olvasom a régebbi (KarAj-ok, Conciliumok, KIO, stb.) és újabb (Congar, Yancey, Balthasar, Zink, Küng stb.) „szak”irodalmat, teológiát. Ezek segítségével egyre árnyaltabban és pontosabban tudjuk pozitívan megfogalmazni elveinket, gondolkodásunkat, életünket. Régi, de nagyon fontos pontosítás a teológiában: a sitzende(=ülő) és kniende(=térdeplő) Theologie. Van egy íróasztal melletti okoskodó tudomány, és emellett (vagy ezzel szemben) egy imádságos teológia (Balthasar). Belső, lelki életünkből fakadnak elveink? Egyáltalán elegendő figyelmet szentelünk (szellemi életünk fejlődése mellett) lelki előrehaladásunknak is? 2.2.4. Kísérlet: adás – szolgálat – szelídség a mai teológia tükrében Hiányosnak és elfogultnak érzem ismereteinket. Elsősorban amikből a mai emberek megismerik a keresztény tanítást (hittankönyvek, biblia-magyarázatok stb.) jószándékú, kritikus (meg)ismerését tartom fontosnak. Hisz így tudunk rámutatni, hogy mi miben gondolunk másképpen… De ugyanilyen hasznos lenne az (egyház)történelem megújulni és megújítani akaró mozgalmainak, személyiségeinek az ismerete is. Hál’Istennek most már lényegesen könnyebb jó könyvekhez (filmekhez, előadásokhoz) hozzájutni, mint fél-századdal ezelőtt… Az új teológiának is vannak – számunkra különösen sokat mondó – vonulatai. A XX. század nagy eredménye, hogy a protestáns biblia-kutatás begyűrűzött a katolikus egyház teológiájába is. Talán ennek is köszönhető Gyurka bácsi Szentírás iránti érzékenysége. Van-e bennünk elég érdeklődés és vállalkozó kedv, hogy a köröttünk hullámzó szellemi életben keressük és felfedezzük a velünk rokon értékeket?

12

2.2.5. Végére, de nem befejezésül Könyvtáros barátom mondta, hogy egy igazán jó könyvtár egy idő után alig növekszik. Gyarapodik ugyan, de (a tartalmilag és egyéb megfelelő okok miatt) már nem használható könyveket időnként selejtezni kell. Ezt a nem könnyű feladatot kell a szakembernek megcsinálnia. Néha hajlamosak vagyunk drasztikus nagytakarítást végrehajtani életünkben. Ha nem vagyunk elég körültekintőek, a kiöntött fürdővízben a gyerek is benne marad… Úgy érzem ahogy elveinkről, különállásunról, teológiai gondolkodásunkról nyilatkozunk, ez a veszély fenyeget bennünket… Németh László szerint csak azt a könyvet érdemes elolvasni, amelyet másodszor is érdemes… Ezeket a könyveket/írásokat kell megtalálnunk a régi és kortárs gondolkodók, teológusok és lelki írók művei között. Jézus Lelke segítsen bennünket ezeket megtalálni és sokszor elolvasni – sőt: életté váltani! A tágasságra, a befogadó-készségre nagyon nagy szüksége van egy élni akaró közösségnek. Szívesen említek néhány nevet és művet, amelyeket még harmadjára is szívesen olvasok… A múltból néhány szép zsoltár, Izajás Ebed-Jahwe énekei, az evangéliumok megfelelő ismerettel olvasva… Pálnak is akad egy-két lelkesítő szövege: szemléletesen ügyes az efezusi levél házasság-szentháromság párhuzama, Szent Ágoston vallomásai megdobogtatták szívemet… De mehetek tovább: Avilai Teréz hogy rendbeszedte kolostorait (még Tetű-űző litániát is írt lányainak – lásd. I. mellékletet). Gyurka bácsi is sokat tanult Kalazanci Szent Józseftől. Legfrissebben: nagy örömmel vettem elő Hankiss Elemér Tízparancsolat – ma beszélgetéssorozatát: ügyesen szólít/szólaltat meg (számomra) értékes szellem- és korformáló embereket a zsidó decalogus-sal kapcsolatban. És – ami érdekes – sok számomra továbbgondolható problémát vetettek fel. Alapszabályok A vendégnek minden jár. A vendég mindent mástól, ajándékba kap. A vendégnek előbb-utóbb el kell mennie innen. A vendég magával semmit nem vihet. Mindenki vendég. Fodor Ákos

2. 3. Álmunk a Bokorról – A jövő (felé) (Bajnok Dániel) Bevallom, hogy nem vagyok elfogulatlan szemlélő. Fontos nekem a Bokor. Nem tudok érzelemmentesen viszonyulni hozzá. Érdekel a múltja, a jelene, és még inkább a jövője. Szeretném, ha én is részese lehetnék e jövőnek, s ugyanígy a gyerekeim is, no meg közösségi barátaim gyermekei is. Az alábbiakban megpróbálom sorra venni, hogy szerintem mire kell odafigyelnünk azért, hogy Bokrunk évről évre virágozzon és ne fonnyadozzon, gyümölcsöt teremjen és ne szúrós töviseket. Gyurka bácsi halála után két évvel, úgy érzem, kritikus helyzetben vagyunk. Most nincs fölöttünk olyan külső állami vagy egyházi nyomás, mint a hetvenes-nyolcvanas években volt, amikor az egyébként oly különböző gondolkodású nagyjaink is vállt vállnak vetve küzdöttek együtt a Bokorért, és nincs szimbolikus vezetőnk sem, akire minden hibája ellenére mindnyájan fölnéznénk. Ebben a helyzetben kell most helytállnunk, sőt, megerősödnünk. Remélem, az alábbi gondolatok az egységet fogják szolgálni, és nem a széthúzást.

2.3.1. Differentia specifica Amit nem szeretnék: ha a Bokor a lángoló, utat mutató fáklyából halványan pislákoló, saját viaszában fuldokló gyertyácskává válna. „Régi dicsőségünk” újra- és újra fölelevenítése, Gyurka bácsi szellemi hagyatékának őrzése, a „közösségesdi” formájának fönntartása – mindezek szükséges, de nem elégséges föltételei annak, hogy lángoló fáklyák maradjunk, vagy legyünk újra. A Bokor akkor maradhat fönn, illetve akkor van értelme a fönnmaradásának, ha meg tudja fogalmazni, hogy miben más, mint az őt körülvevő világ, és különösképpen: miben más, mint az egyház, amelyben megszületett. Szakszóval: mi a differentia specificája? Úgy érzem, ma a fiatalok körében nehéz megfogalmazni, hogy miben különbözik a Bokor sok más lelkiségi mozgalomtól. (Azon kívül, hogy itt sokkal nagyobb a rendetlenség abban, hogy ki mit gondol Istenről, Jézusról, stb.) Az egyházak és a lelkiségi mozgalmak is szerveznek karitászakciókat, sőt, sokkal nagyobb 13

léptékűket, mint mi. Ők is igyekeznek színvonalas szabadidős programokat nyújtani: sport, kirándulás, torna, önképzőkör, kultúra, nyaralás, stb. Nem baj, ha mi is megtesszük e téren, ami tőlünk telik, de vegyük tudomásul, hogy náluk jóval nagyobb a rendelkezésre álló anyagi potenciál. (Mindez azonban nem ok arra, hogy feladjuk a „versenyt”!) De mi az, amiben valóban különbözünk, ami „köztünk nem így van”? (ld. Mk. 10, 43) A Bokrot a Bulányi-féle exegézis és teológia, valamint az ebből következő erkölcstan tette különlegessé a ’60-as évektől kezdve (ld. Kovács Laci dolgozatát). A teológia és az erkölcs egymásra épültek. A későbbi évtizedekben bebizonyosodott, hogy más teológiai háttérből is el lehet jutni ezekhez az erkölcsi következtetésekhez (pl. ateista, agnosztikus, keleti vagy éppen hagyományos katolikus vagy protestáns megközelítések). Mindebből a Bokor harmadik nemzedéke számára az következett, hogy mindenféle teológiai (vagyis inkább szentírástudományi) háttér nélkül szembesült a lényegi következtetéssel: adás, szolgálat, szelídség. Kicsit úgy alakult ez, mintha mi úgy tanultuk volna a matekot, hogy minden egyenlethez előre oda van írva a megoldás is, aztán ha veszed a fáradságot, ellenőrizheted, hogy jó-e. Sokan nem vették a fáradságot, hanem így vagy úgy bemagolták az eredményt. Bár vannak köztünk, akiknek valóban részévé vált ez a tudás, vannak, akiket ez a fajta „matektanulás” nem hozott lázba, és ma egészen másban élnek, és alig-alig akad köztünk, aki valóban érti a „levezetést” is. Kovács Laci előadása remekül kiemelte a Bokor egyedi vonásait a kereszténységen belül. Ezek azok az eszmények, amelyek megkülönböztethetővé, azonosíthatóvá tesznek minket. Lehet, hogy egy-egy közösség vagy felekezet vallja a felsoroltak egyikét vagy másikát, de összességében nálunk alkot mindez koherens rendszert, mert hitünk szerint ezen alapul Jézus tanításának követése. Hiszünk az egy csúcsértékes Istenben, aki nem büntet, hanem csak szeret, és aki nem „igazságos”, hanem kinek-kinek ugyanazt a jót (az „egy dénárt”) szeretné adni: Isten az adás, a szolgálat és a szelídség Istene. Hisszük, hogy Jézus erről az Atyáról tanított élete végéig, és hogy a „vére árán” történő megváltás tana nem tőle, hanem az üzenetét csak részben megértő Pál apostoltól származik. Pállal ellentétben mi azt valljuk, hogy Jézus életének nem célja, hanem következménye volt a Golgota. Jézus célja ugyanis az volt, hogy már itt a földön építsük az Isten Országát, az egymás szolgálatán alapuló rendet, amelynek formája a trón és oltár szövetségén alapuló világi vagy egyházi hierarchia helyett a pándulia, azaz az egyetemes szolgálat rendje. A hatalom azonban rendszerint nem tűri el, hogy működésének alapját kétségbe vonják, ezért – amint azt Jézus nemcsak megjósolta, de meg is tapasztalta – rendre üldözés és elnyomás jut osztályrészül e tanítás követőinek. (Magatartás-azonosság → sorsazonosság.) De ismét hangsúlyozni kell: mindez nem cél, hanem szükségszerű következmény mindaddig, amíg a világban többségre nem jutnak Jézus tanítványai.

2.3.2. Feladjuk-e az elveinket? Lehet, hogy e fentiek már mind a könyökünkön jönnek ki, de mégis újra meg újra hangsúlyozni kell, különben bedarál minket a világ. És ha valami igazán fenyegeti a Bokor felnövő és fiatal felnőtt nemzedékét, akkor az éppen ez: hogy nem akarunk vagy nem tudunk különbözni a világtól, amely ostobaságokban akarja megcsillogtatni az egyéniséget, és minden lényeges dologban nihilista konformitásra nevel. Ha tudatosítottuk az elveinket, akkor nem adhatjuk föl azokat. Nem mondhatunk le az elveinkből következő elméleti célunkról: arról, hogy jobbá szeretnénk tenni a minket körülvevő világot. Mindez persze elméletben tárgyalva világosnak és egyszerűnek tűnik, és a gyakorlati megvalósulás okozza a bökkenőt. De ahhoz, hogy ez utóbbihoz hozzáfogjunk, tisztázzuk az elméletet: vajon még mindig az a célunk, hogy jobbá tegyük a világot? (Remélem, hogy igen!) Ha a jövőre gondolok, egy olyan Bokorról álmodom, amely tisztában van saját értékeivel és helyzetével, és vállalja, hogy „a világ világossága”, „a föld sója”, azaz „a hegyre épült város akar lenni.” Mindezek megélésének és építésének vitathatatlanul egyik legjobb módszere a az összejáró kisközösség. Ebben a formában a csoport tagjai nem pusztán jól érzik magukat együtt (noha ez sem elhanyagolható szempont), hanem képesek együtt tanulni, együtt imádkozni, és együtt dolgozni is, legyen szó kétkezi munkáról, karitászról vagy programok szervezéséről. Az előző nemzedékek példát adtak nekünk: megszületett és írásos formát is öltött egy csomó fontos gondolat, amely azt kutatta, hogy mit vár, vagy mit remél az Isten az embertől. Ezen írások közt nyilván a legfontosabb Gyurka bácsi KIO-ja. Az együtt-gondolkodás során kikristályosodó erőszakmentesség gondolata tetteket szült: a csoportok tagjai közül többen vállalták a börtönt is a szolgálatmegtagadásért. Az adástörvény pedig arra indította a közösségeket, hogy megtalálják a módját, miként támogassák az itthoni és a harmadik világbeli rászorulókat is. Ezeket a példákat azonban nemcsak ismerni kéne (ismerjük-e?), hanem a mai korba ágyazottan folytatni is: a KIO átírása vagy modernizálása helyett meg kéne írnia a maga KIO-ját mindenkinek, akinek erre tehetsége van. Ha kell, ismét ellene kell mondanunk az erőszaknak és a katonaságnak. És az otthonteremtés, a hitelválságok és a munkahelyi leterheltség jelentette kihívások nem válhatnak olyan kifogássá, amelynek örve alatt nullára csökkenthetnénk az adásunk mértékét.

14

A csoportok tagjait összekötő barátságot pótolhatatlan kincsnek tartom a jövőre nézvést is, hiszen Jézus követői arról ismerszenek meg, hogy „szeretettel vannak egymás iránt” (Jn. 13, 35), és emellett nyitottak mások barátságára is. Elsősorban belül kell „rendben lennünk”, de mégsem fordulhatunk kizárólag önmagunk felé, tudomást sem véve a környező világról. Fel kell tudnunk mutatni az értékeinket a külvilág felé is, de ugyanígy észre kell vennünk mások értékeit és igyekezetét is. Fontos megismernünk minél több jobbító szándékú közösséget, akciót, de nem csukhatjuk be a szemünket-fülünket a szerető Isten arcát hozzánk hasonlóan fürkésző modern teológiai irányzatok előtt sem. Ne higgyük, hogy „rajtunk kívül nincs üdvösség” („extra ecclesiam nulla salus”), de lássuk tisztán és vállaljuk büszkén értékeinket. Az elmélet és a gyakorlat szintjén egyaránt nyitottnak kell lennünk a párbeszédre, az együttműködésre – és az ezáltal bekövetkező fejlődésre is. Mindez hasznára válik a világnak – és nekünk magunknak is. 2.3.3. Egyházon kívül vagy belül? A Bokor történetében évtizedek óta vissza-visszatérő kérdés a Bokor és az Egyház viszonya. Ezt a kérdést fontosnak tartom ugyan, de nem hiszem, hogy ennek meghatározó erejűnek kéne válnia a Bokor jelene vagy akár jövője szempontjából. Mégsem azt fájlalom, hogy ez a probléma újra és újra felszínre kerül, hiszen erről valóban beszélni kell, hanem azt, hogy ez olyan feszültségeket szül egymást egyébként szerető testvérek között, hogy időnként végképp nyoma vész a testvéri szeretetnek, és a személyes sértések és sérülések robbanásig feszítik a helyzetet. Örültem volna, ha megúszhatjuk ezt a KVT-t a Bokor vs. Egyház problémájának érintése nélkül, ám az előadásra készülődve, az előadótársakkal beszélgetve lassacskán ráébredtem, hogy a jelenleg tapasztalható feszült helyzetben ez nem megkerülhető, ezért nem szeretnék megfutamodni a feladat elől, hogy ebben a kérdésben a nemzedékem tagjaként határozottan állást foglaljak. Csak azt remélem, hogy szavaim nem olajat öntenek a tűzre. A Bokor az Egyházból nőtt ki, „mint fatörzsből gyönge ága”. Gyurka bácsit lénye legmélyéig meghatározta ez a körülmény, hiszen piarista szerzetes volt. Ennek ellenére felismerte az egyház hibáit, és sosem rejtette véka alá a véleményét. Időnként bizony keményen kritizálta egyházát, „fejjel ment a falnak”, de sosem azért, mert ostoba módon gondolkozott, hanem mert ezt parancsolta neki lelkiismeretének a közösségi körben kiforrott hangja. Igen, elment a falig, sőt, nem átallotta bontogatni, odébb lökögetni azt, vállalva az ezzel járó állami és egyházi (!) büntetést is. Nem akart belesimulni az egyház kényelmes sodrába (mely, apósom szavajárása szerint, „ápol s eltakar”), de nem is volt hajlandó kilépni belőle, mert szerinte még mindig itt volt a legtöbb esélye szót érteni azokkal, akiknek Jézus neve jelentett valamit. Gyurka bácsi életéből és tanításából azt szűrtem le, hogy bár az egyes emberek szintjén igen változatos lehet az egyházhoz tartozás formája, a Bokor egésze és az Egyház kapcsolatát a „dinamikus egyensúlyi állapotnak” kell jellemeznie. Azaz: nem szabad sem belesimulnunk, sem végképp elszakadnunk tőle. Úgy érzékelem, hogy manapság mindkettőre volna igény, de azt tartom, hogy mindkettő végzetes volna a Bokor elvi és gyakorlati túlélése szempontjából. Mi, egyes emberek tarthatjuk magunkat ide vagy oda tartozónak, de mi, a Bokor nem lehetünk sem kint, sem bent. Az ajtóban kell állnunk, a jézusi Országra nyíló kapuban, és oda hívni mindenkit az egyházból és az egyházon kívülről is. Ha belesimulunk, vagy „visszatérünk”, végünk lesz, mert ezzel fel kell adnunk valamit abból, ami minket másoktól megkülönböztet (lásd fent): mikrofont, széles nyilvánosságot csak az kaphat, aki nem „irritál”, hanem „ápol s eltakar”. Ha viszont végleg szakítunk, akkor vagy szekta leszünk, vagy n-plusz-egyedik egyház, vagy civil mozgalom (?) valami istenes beütéssel (?). A Hűségimában ez áll: „Ígérem, hogy hűséges leszek Egyházadhoz. Tőle kaptam mindent: általa ismertelek meg Téged, Jézusom. Mindig a Te arcodat keresem benne, és egész életemet szolgálatára szentelem.” Mindez bizonyosan nem vallható már mindenkinek. Bevallom, nekem sem, hacsak nem tágítom ki jelentős mértékben az „Egyház” szó jelentését, hogy ne a szervezetet, a hierarchiát értsük rajta, hanem az istenkereső emberek összességét, felekezetektől lényegében függetlenül. De vajon van-e olyan felekezet, amely vállalná ezt az egyház-értelmezést? Az ember életében vannak „is-is” helyzetek, és vannak „vagy-vagy” döntések. Erre találunk példát az evangéliumokban is: a gazda felfogadja szőlőjébe, és egy dénárral jutalmazza a reggeltől estig dolgozókat és a csak délután érkezőket is („is-is”); viszont világosan kijelenti, hogy nem szolgálhatunk két úrnak („vagyvagy”). Az életünk egyik fontos feladata, hogy megtanuljunk különbséget tenni a kétféle döntés között, azaz hogy hol lehet megengedőnek mutatkozni, és hol kell bekeményíteni. Azt hiszem, egyéni szinten a hivatalos egyházhoz való viszonyunkat „is-is”-helyzetnek kell tekinteni, amelybe sokféle megoldás belefér. Az elveink viszont mindenképpen „vagy-vagy” helyzetek legyenek, és ezekben bizony nem engedhetünk sem egyházi, sem világi elöljáróinknak (pl. főnök) sem. Ne várja tőlünk senki, hogy az együttműködésért, s akár a látszólagos sikerességért és hatékonyságért cserébe föladjunk bármit is az elveinkből. És mi se várjuk azt, hogy megbecsült tagjai legyünk bármilyen egyházi vagy világi szervezetnek. 15

Nekünk nem ez a feladatunk, hanem az, hogy jót tegyünk – a Bokor logója alatt, vagy éppen anélkül. De ne azért, hogy elismerjenek minket, mint hivatalos katolikus (vagy bármilyen) lelkiségi mozgalmat! A hivatalos, szervezeti elismerés nem lehet cél – mondom ezt én, aki minden másnál jobban vágyik az „elismerő szavakra” (G. Chapman). Tehát: legyünk tisztában elveinkkel, értékeinkkel, legyünk hajlandók küzdeni a céljainkért (egyházközségen belül vagy éppen azon kívül), de semmiképp ne felejtsük el, hogy miben különbözünk a „világ fiai”-tól, és miért vagyunk mi Bokor! Ehhez meg kell tartanunk a jövőben is a közösségi formát, amely segít megerősíteni és ébrentartani eszményeinket, amelyeknek a valóságba való átültetése az igazi feladatunk. Ez talán a létünk alapjait meghatározó döntésekre késztet minket (gondoljunk a szolgálatmegtagadókra), de nekünk mégis ez, az eszményeink gyakorlatban való megélése a valódi feladatunk, és nem a „kintről” vagy „bentről” való civakodás. Abban bízom, hogy képesek leszünk egyrészt arra, hogy felnőjünk az elődökhöz, másrészt pedig arra is, hogy az eszményeinket szilárdan képviselő, és a saját útját megtaláló utódokat neveljünk. 2.3.4. Kérdések: 1.3.4.1. Célunk-e még, hogy jobbá tegyük a világot? 1.3.4.2. Vágyunk-e arra, hogy elismerően nyilatkozzon Bokrunkról az egyházi vagy világi hatalom? 1.3.4.3. Kötünk-e elvi kompromisszumokat, hogy elfogadjanak minket a munkahelyünkön vagy az egyházközségünkben?

2. 4. A kiscsoportos megbeszélések jegyzetei Az előadásokat követően színeket húztunk, és az így „összesorsolt” emberek a KV tagjainak vezetésével beszélgettek. A csoportok vezetői ebéd után röviden beszámoltak az elhangzottakról. Az alábbiakban a kiscsoportos megbeszélések nyomán készült jegyzeteket találjátok. 2.4.1. Bajnokné Kiss Gyögy (sötétzöld csoport, 7 fő) Első kör a múltról: a) az első előadásból kicsit hiányoltuk egy múltbeli fontos célkitűzést: a Róm. Kat. Egyház belső megújítási szándékát. b) Civilek bevonása nélkül az egyházak nem fognak tudni működni c) Hit, erkölcs nem változott semmit a múlthoz képest, akkor ezek komoly felismerések voltak. Ha a közösségi formát elengedjük, szétesünk. d) Az élet = változás, ennél fogva a hűségimát újra kell értelmezni e) Azok a főbb, magas rangú egyházi személyek, akiknek személyes konfliktusuk volt Gyurka bácsival, lassan mind meghalnak – új lehetőségek nyílnak? f)

Gyurka bácsi hasonlósága Kolumbusz Kristóffal: ahogy az utóbbinak esze ágában sem volt felfedezni Amerikát, úgy Gyurka bácsi sem akart az egyházból kilépni.

g) Egyház célja: önmaga fenntartása (nekünk ne csak ez legyen!) h) A múltban nagy volt a külső nyomás – ez hatalmas összetartást eredményezett –; ma nincs külső nyomás, a Bokor kezd „terebélyesedni” – azaz egyre széttartóbbá válik. i)

Régen egyház-központú közösségek alakultak – most kapcsolatunk se igen van plébániai csoportokkal.

j)

Állítólag 17 pap van a Bokorban – meg kéne találni a szerepüket, meg kell szólítani őket, feladatot bízni rájuk.

Második kör, összevonva a jelen és jövő: a) Kezd érzékelhetővé válni Gyurka bácsi hiánya (és diktatúra sincs, ami összetartásra kényszerítene). b) Jó a sok gyerek, de nem elég: a gyerekek nem viszik tovább automatikusan a Bokrot.

16

c) Akar-e a következő generáció Bokorral, Istennel szóbaállni? Sokszor igazából nem is Istenre vágynak az emberek, hanem közösségre. d) III. generáció veszélye: bedarálja a világ, túl ingergazdag, túl sok lehetőség – de vajon jól tudnak-e élni vele? e) Minőségre kell törekedni, nem a mennyiségre! f)

Elképzelhető, hogy a jövőben más formák lesznek, nem feltétlenül ugyan olyan kiscsoportok, mint régen.

g) „Tanuljunk könnyen, gyorsan Bokoridentitást!” – ez sajnos (vagy nem sajnos) nem megy. Ez a folyamat lassú és fáradságos, de csak így nem darál be a világ. Védekezés: tudatossággal, tanulással, régi értékek újból előtérbe állításával (idő-, pénzelszámolás) h) A dolgainkat nem megőrizni, hanem fejleszteni kell! Mert amit csak őrzünk, az bizony pusztul. i)

Nagyon fontosak (lennének) a gyerektáborok. Több, szervezettebb formában.

j)

Mai, újonnan alakult közösségeknél jellemzően első a barátság, a „nózitörlés”, és csak második a tanulás, elvek, Isten Országa.

k) Igenis tegyük oda a közös asztalra a szellemi termékeinket: lelkigyakorlatok, előadások vesznek a semmibe. l)

Nincs sajnos energiánk közösség-építésre. Pedig kulcskérdés maga a közösség!

2.4.2. Király Kata (rózsaszín csoport, 8 fő) a) Akkor lehet elhagyni egy régi utat, ha már van új ösvény. Az egyház a régi út. De mi az új? Jó lenne a radikálisokhoz felzárkózni, sok téveszmét helyére állítani, tüzesebben élni, és megvallani a hitet, de a radikális elszakadástól, széthúzástól félek. b) Közösségi létünk a sajátságunk, erre lehet építeni, és ezzel lehet megújítani. c) Sokakat a Bokorból is munkával lát el az Egyház. d) Nem vagyok radikális, mert nem vagyok olyan alkat, de helyem van a Bokorban. e) Mindenki nem válhat tanítóvá. Az Egyháznak szüksége van ránk, és nekünk is az egyházra. Belőle nőttünk ki, mint fatörzsből gyönge ága. Fontos kompromisszumokat kötnünk. f)

A multiknak dolgozzunk, vagy az Egyháznak? Melyik a nagyobb baj?

g) Kit hívhatok meg misézni egy Bokros szervezésű adventezésre, Karácsonyra, ahova külsősöket is meghívtam? Mi lesz velünk, ha nem lesz több Bokros papunk (felszentelt, működő-hivatását gyakorló, közösségben élő pap)? h) Mielőtt másokat akarnánk megreformálni, magunkat kellene. Kezdve a KIO átírásával, hogy ne csak az értelmiséghez szóljon, hanem olvashatóbb legyen egy egyszerű embernek is. i)

Rengeteg közös álmunk van az egyházzal; hatékonyabbak lennénk, ha együttműködnénk (adás, rászorulók segítése).

2.4.3. Singer József (sötétkék csoport, 8 fő) a) A radikalizmus a múltban is jellemzett bennünket, és meg is kell maradnunk radikálisnak. b) Az elveinkből nem szabad leadni semmit sem, küzdeni kell a felhígulás, a világgal azonosulás ellen. c) Kovács Laci előadásával mind egyetértünk. d) Fontos hogy a Bokorhoz tudunk igazodni, megmaradtak az elveink, ez nagyon fontos, mert a gyakorlat automatikusan elmarad egy lépéssel az elvektől. e) Fontos a pozitívumokról beszélni: régi közösségek összetartozásáról, újak alakultak, nagycsaládok, táborok, rendezvények, szolgálatok, adás, és más sok jó dolog történik a közösségekben. f)

Az erőszakmentesség még nem minden közösségben kiforrott téma, mivel a katonai szolgálat most 17

nem aktuális, sokat fogunk még róla beszélni. g) Bizonyos kínos kérdéseket – amik régebben napirenden voltak – ma nem feszegetünk. Ilyen például a gazdagodás, vagy a társadalmi előrejutás. h) Fontos a Bokor jövője, ami részint a fiatalságon múlik, bár az nyilvánvaló, hogy sok minden át fog alakulni, át kell alakuljon a Bokorban is. i)

Fontos, hogy többen vállalják – a fiatalok közül is – a közösség-gyűjtéssel, vezetéssel járó fáradalmakat, áldozatokat.

j)

Kihívás a Bokor számára a sokféle mozgalom, lehetőség másfelé, ezért fontos az összetartás erősítése, a jó élmények.

k) Komoly veszély lehet a Bokor atomizálódása, mert sok közösségben csak a kisközösségi összetartás fontos, de a nagyközösség, a Bokor már másodlagos. Talán mert nem szükséges az összefogás a hétköznapok folyamán. l)

Többekben nincs igény egymás életében részt venni, és így a közös dolgok intézése iránti igény sem jön belülről.

m) Az egyházkérdés megosztó, nem kell az egyház ellen harcolni, de nem is szabad az egyházban, mint üdvözítő jóban bízni. Lehet, hogy jobb az egyéni megoldás az egyház vonatkozásában, mint a közös állásfoglalás. n) Fontosak azok az alkalmak, ahol megbeszélhetjük az elveinket, és tovább is fejleszthetjük azokat. Ki kell, hogy alakítsuk a belső indíttatást ezek megbeszélésére, megélésére.

2.4.4. Csíky Lajos (sötétlila csoport, 8 fő) A kérdéseket külön-külön beszéltük meg: a) Annak idején hitünket, erkölcsi elveinket és közösségi életünket is lényegesen meghatározta a történelmi szituáció, a meglátott jézusi tartalmak mellett. Az akkori radikális mondanivaló ma sem változott, ma sem ködösíthetünk. A Kovács Laci előadásában elhangzottakkal mindenki egyetért, van, aki túl keménynek tartja. Kihívást jelent azonban az, hogy mai nyelven is meg kellene fogalmazni ugyanezeket az eszményeket. b) A „Nagy Álomból” az elvek megmaradtak, bár a fiatalok egy részénél ez nem egyértelmű. Az életközösség felé alig sikerült lépéseket tennünk; az apostolkodás, mint a Bokor alapvető jellemzője, elhomályosult, belterjesség jellemzi. Nagyon fontos lenne, hogy a fogyasztói társadalommal szemben sikerüljön megfogalmazni gondolatainkat, eszményeinket. c) A fiatalabb nemzedékek Bokor-identitásának megőrzése komoly, és nehezen megválaszolható kérdés. Talán nem is elsősorban Bokor-identitás, hanem Jézus-hűség és Istenfiú-identitás a fontos. A fejlődőképességen van a hangsúly, akár mindenki megírhatná a maga KIO-ját. A régről ismert idő, pénz- és szeretet-elszámolás is segíthet. Hasznos lehetne, ha a lelkigyakorlatokon fiatalok és idősebbek együtt lennének. Fontos lenne a periférián lévőkkel célzottan foglalkozni.

2.4.5. Bajnokné Benyhe Judit (világoszöld csoport, 8 fő) a) Nem jó, hogy a közös számláló-nevező kérdése újra éleződik! b) Ne kergessük azt az illúziót, hogy lehetséges közös számláló és nevező kialakítása! Félő, hogy ez inkvizícióhoz vezet! c) Jó a múltról szóló összefoglaló, de nem jó, hogy békességteremtés helyett pusztán erőszakmentességről beszélünk; fizikai erőszak alatt csak a katonai erőszakot értjük. d) Jézus nem akart misztikát! Egyszerű, logikus utat mutatott. Minden rajtunk múlik! e) A múltról szóló előadás nagyon jó volt, sokat adott! f)

Minden ember boldog akar lenni! A boldogság = egy tudatállapot, a lelkiismeretünk békéje. Az élményeink nagyon meghatározóak!

g) Magyarországon nincs modern teológia, de növekvő igény van a sámán-hitre, az ezotériára. 18

h) A KVT-t munkaértekezletté kellene tenni! i)

A Bokorban az elveink megmaradtak, de a gyakorlatunk kopik.

j)

A nagycsalád és a Bokor megtartó erő.

k) A 3-ról 2-re jutás már nem eszmény. A tanítás-profil kopik, helyébe lép a szolgálat. Az erőszakmentességről már nem is beszélünk! l)

Ne a lúzerségből csináljunk erényt! Tudatos döntés legyen a szegénység! Az a legértékesebb szegénység, ha lehetnék gazdag is! Az a legértékesebb erőszakmentesség, ha erős vagyok, de nem bántok!

m) Nem biztos, hogy baj, hogy a gyerekeink készen kapták az eszményeinket! A tudományos felfedezéseket sem kell mindig újra fölfedezni. Lépjenek tovább a fiatalok a pándúlia felé! Ne bánjuk, ha a fiataljaink másféle közösségeket hoznak létre! Jó értelemben vett megszállottaknak kell lennünk! n) Ha nem lesz szellemi megalapozottság, elvész a tanítás lényege! Fontos a gondolkodás átalakítása! Ne csak az legyen fontos, hogy mit ne, hanem, hogy miért ne! o) Hűség és hitelesség fontossága! p) Tudnunk kell, hogy miben különbözünk másoktól! Ez szellemi élet nélkül nem fog menni! Differencia specifica megtalálása!

2.4.6. Vargáné Szíjártó Mária (bézs színű csoport, 6 fő) a) A múltban megfogalmazott alapokkal és célokkal egyetértettünk. b) Továbbra is gyökerünk az evangélium legyen. c) KIO-alapú, jézusi gondolkozású, nem begyepesedett apostoli kisközösség vagyunk. d) A célok megvalósítását nagymértékben befolyásolja a személyiség és körülmény. e) A célok megvalósításához az erőfeszítéseket nem szabad abbahagyni. f)

A belső kapcsolatok ápolása mellett a külső kapcsolatokat is célszerű fenntartani – természetesen az alapelvek feladása nélkül.

g) Felelösek vagyunk a Bokor közösségért, mivel tetteink alapján ítélik meg azt. h) Célkitűzéseinket célszerű pozitívan megfogalmazni, hogy vonzó legyen. i)

Sok a belső harc a Bokor közösségben.

j)

Az egymás iránti tiszteletben és toleranciában növekednünk kell.

k) Mások felé irányuló elvárásainkat rugalmasan kell kezelnünk. l)

Senkinek sem kell megfelelnünk, csak az Istennek.

m) A fiatalok nincsenek megfertőzve a Bokortól való félelemmel. n) A mai körülmények között nagyon vonzó a „fesztivál jellegű élmény-kereszténység”. o) Sokféle tekintély áll előttünk, mindent meg kell vizsgálni, különben káros lehet. p) Az újdonságként megjelenő tanításokat célszerű csak megfelelő mérlegelés után elfogadni. q) A jézusi hármast másként is meg lehet fogalmazni: adás, szolgálat, békességteremtés. r)

A továbbadás bizonytalan, mert a gyerekek között kevés a közösség.

s) A fiatalok majd a maguk módján akarják megváltoztatni a világot. t)

Probléma a szellemi táplálék iránti igény hiánya.

u) Csapda lehet a mise helyetti imádság. v) Fontos, hogy az adás a fiatalok körében is egyre jobban megvalósuljon: pl. közösségi pénz. 19

w) A közéletben, ahol lehet, és ameddig lehet, tegyük a jót. x) Az Egyházban csak idegen test lehetünk, és ez következmény.

2.4.7. Kőszeginé Melinda (citromsárga csoport, 7 fő) A három kérdést – múltunk, jelenünk, jövőnk – nagyjából együtt tárgyaltuk, a felmerült gondolatokat csak vázlatosan tudom közreadni. a) Stílusunk gyakran sarkos, elvágólagos, amely elhatárolódást sejtet. Ez azért is nehezíti a párbeszédet, mert a másik oldal legalább ilyen „kocka”. b) Jó lenne sokkal jobban ismerni a magyar és nemzetközi teológia jelenét, sok mindenben előrelépett, vagy ha úgy tetszik: vissza az Evangélium felé. c) Bátran kellene nyitnunk mások felé, hiszen van „tiszta búzánk, tiszta vizünk”. Alulról kell szerveződni. d) Céljainkat világosan meg kell fogalmazni, mi az, amiben mi a mai magyar társadalmon segíteni tudunk? e) Új lehetőségeket – Bokor TV, honlap, stb. – jobban kihasználni. f)

Fontos lenne egy nagyobb mértékű kulturális kitekintés is a Bokor számára.

g) Ne teljesítményorientáltak, hanem szeretetorientáltak legyünk! Képességeink és lehetőségeink szerint vállaljunk, akkor leszünk boldogok. h) Beszélgetéseinkben ne a szellemi harc, hanem a szabad párbeszéd legyen a jellemző. Nyitottság, tolerancia, egymásra hatás. i)

Fontos Istent megtapasztalni a mában, és erről tanúságot is tenni!

j)

Önmagunknak akarjunk megfelelni, ne másnak. Világosak legyenek az értékek, de ezek ne legyenek elvárások, hiszen mindenkinek más a múltja, jelen helyzete stb.

k) Önismeretünket, önfejlesztésünket folytatni kell! l)

Az imádságban sokkal több lehetőség van, mint amit ’Bokrilag” gondolunk, újra körbe kell járnunk ezt a témakört!

m) A Bokor korosztályi horizontalitása nagy baj! Strukturális átgondolás kell, a 2. régiót és a fehérvári régiót leszámítva elöregszünk. n) Tudomásul kell vennünk, hogy egészen más helyzetben élünk jelenleg, mint a KIO megírásának idejében. Munka, anyagiak, idő, lehetőségek stb. Ezért szinte minden kérdéskört újra kell gondolnunk! o) Minden közösségnek legyen gyakorlati közös szolgálata is. p) Foglalkoznunk kell azzal a gondolattal is, hogy a Bokornak pénzügyi hátteret teremtsünk (terembérlet, öregeink ellátása, Bokron belüli rászorulók stb.) Adásaink irányát is át kell gondolnunk. q) Minél több nyitott alkalom, karitászmunkák, előadások, fórumok, filmklub, sportprogramok stb. kell, hogy legyen hová hívni embereket, ne legyünk belterjesek. r)

Bátrabban hívjunk – persze szűréssel – külső előadókat is.

s) Át kell gondolni a magyar falvak helyzetét, s hogy ebben mi lehet a teendője a Bokornak? t)

Munkahelyteremtésen is kell gondolkodnunk, ez már rövid távon is komoly gondokat fog jelenteni közösségen belül is.

u) A fiatalok minden kérdésre újra fogalmazzák meg a saját válaszaikat! v) Minden találkozási lehetőség nagyon fontos, hogy a fiatalok barátokra találjanak a Bokorban, akkor várható, hogy nekik maguknak Bokor identitásuk lesz. Ezért nem lebecsülendő egyetlen összejövetel (bokorkosár, bokorbál stb.) sem! Ha ők maguk idetartozónak érzik magukat, akkor természetesen ezt sugározzák kifelé is.

20

Záró elmélkedés Ti szomjazók, gyertek a vizekre mind, és bár nincsen pénzetek, siessetek ide! Vegyetek ingyen gabonát és egyetek, vegyetek pénz nélkül bort és tejet. Miért költitek a pénzt arra, ami nem kenyér, és a keresetet arra, ami jól nem lakat? Hallgassatok ide, figyeljetek rám, akkor jót esztek, és kövér falatokban lesz részetek. Fordítsátok ide a fületek és gyertek ide hozzám; hallgassatok rám, és élni fog lelketek. Nézd, tanúul rendeltelek a népeknek, vezérül és parancsolóul a nemzeteknek. Olyan nemzeteket hívsz majd meg, amelyeket nem ismertél, és olyanok sietnek hozzád, amelyek nem ismertek, az Úrért, a te Istenedért, Izrael Szentjéért, aki majd megdicsőít. Keressétek az Urat, amíg megtaláljátok, hívjátok segítségül, amíg közel van! Hagyja el útját a gonosz, és gondolatait a bűnös; térjen vissza az Úrhoz, mert megkönyörül rajta, Istenünkhöz, mert bőkezű a megbocsátásban. Hiszen az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és az én útjaim nem a ti útjaitok - mondja az Úr. Igen, amennyivel magasabb az ég a földnél, annyival magasabbak az én útjaim a ti útjaitoknál, az én gondolataim - a ti gondolataitoknál. Amint az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi, hogy magot adjon a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek, éppen úgy lesz a szavammal is, amely ajkamról fakad. Nem tér vissza hozzám eredménytelenül, hanem végbeviszi akaratomat, és eléri, amiért küldtem. Azért örömmel vonultok majd ki, békében vezet utatok. A hegyek és halmok örömujjongásban törnek ki előttetek, és a mezőnek minden fája tapsol majd. Ciprusfenyő sarjad a tövisbokor helyett, és a bogáncs helyett mirtusz fakad. Az Úr dicsőségére következik ez be mind, eltörölhetetlen örök jelül. (Izaiás 55)

Istenem, Ma itt az álmainkról beszéltünk. Ha álmokról van szó, először is szeretnék mindnyájunk nevében hálát adni Gyurka Bácsiért, aki a Bokrot megálmodta, egybeszerette. Aztán hálát adok Neked Istenem, hogy ma egybe hívtál bennünket, hogy szerethessük egymást. Hálát adok az előadásokért, a hozzászólásokért, bízva benne, hogy mind a szeretet szolgálatában születtek. Istenem, segíts, hogy erőnket összeszedve az álmaink valósággá váljanak, és országodat építsük magunkban, és magunk körül is. Hiszen már a próféta is megmondta, hogy tanúul rendeltél bennünket. Ezért is keresünk téged Uram, és hívunk segítségül. Amen. Singer József

21

3. ERŐSZAKMENTESSÉG-TÉMÁBAN 3.1. Körkérdés katonaság-témában Már a tavalyi (2011-es) KD-ban is olvashattunk arról, hogy az új alkotmány (Alaptörvény) módosította a honvédelemre vonatkozó törvényt, és ezt követően a honvédelmi törvény az eddigi polgári szolgálat helyett a fegyver nélküli katonai szolgálat bevezetését foglalta törvénybe. Az akkori megbeszélések rávilágítottak arra, hogy a katonai szolgálat témakörében a mai Bokorgondolkodás talán mégsem annyira egységes, mint amilyennek azt korábban feltételeztük. Így 2012. első felében egy körkérdéses felmérés készült, melynek összefoglalását Garay András mutatta be a BNT-n, most * pedig itt olvashatjátok Összesen 110 kitöltött kérdőív érkezett; az egyes kérdéseknél zárójelben szereplő szám pedig azt jelzi, hogy az adott kérdésre hányan válaszoltak. a) Válaszadók nemek szerint (106) Válaszadók

52% férfi

48 % nő

b) Válaszadók életkor szerint (107) 18-24 év

9%

10 fő

24-40 év

23 %

25 fő

41-60 év

46 %

49 fő

61+ év

22 %

24 fő

c) Válaszadók Bokorhoz tartozásának ideje (88) 00-10 év

5%

10-20 év

11 %

20-30 év

26 %

30-40 év

49 %

40+ év

9%

d) Egyetértesz-e azzal, hogy a Bokor tiltakozott a Honvédelmi Törvény ellen? (106) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

60 %

91 %

90 %

87 %

Nem

10 %

--

2%

3%

Bizonytalan

30 %

4%

5%

7%

Nem hallotta

--

5%

3%

3%

e) Egyetértesz-e azzal, hogy a jézusi erőszakmentesség a katonai erőszakra is vonatkozik? (107)

*

18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

80 %

100 %

99 %

97 %

Nem

10 %

--

--

2%

Bizonytalan

10 %

--

1%

1%

A grafikonokkal-képekkel gazdagított anyagot a Karácsonyi Ajándék ill. a KD elektronikus változatában találjátok; a nyomtatott változatba csak a szöveggé és egyszerű táblázatokká „csupaszított” változat került. 22

f) Jónak tartod-e, hogy a Bokor fiatalok anno megtagadták a katonai szolgálatot? (109) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

30 %

64 %

97 %

83 %

Nem

10 %

--

--

1%

Bizonytalan

60 %

36 %

3%

16 %

g) Helyes cselekedet megtagadni a katonai szolgálatot? (107) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

40 %

95 %

96 %

91 %

Nem

20 %

--

1%

2%

Bizonytalan

40 %

5%

3%

7%

h) Te megtagadnád a katonai szolgálatot korodtól, nemedtől függetlenül? (107) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

30 %

82 %

68 %

71 %

Nem

40 %

--

4%

5%

Bizonytalan

30 %

18 %

28 %

26 %

i) Készülsz megtagadni a katonai szolgálatot, ha hadköteles vagy? (58) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

40 %

54 %

54 %

52 %

Nem

30 %

14 %

14 %

17 %

Bizonytalan

30 %

32 %

31 %

31 %

j) Helyes megtagadni a fegyver nélküli katonai szolgálatot? (101) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

30 %

82 %

65 %

65 %

Nem

20 %

5%

6%

7%

Bizonytalan

50 %

13 %

29 %

28 %

k) Készülsz megtagadni a fegyver nélküli katonai szolgálatot nemedtől és korodtól függetlenül? (109) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

10 %

46 %

60 %

52 %

Nem

50 %

13 %

4%

10 %

Bizonytalan

40 %

41 %

35 %

38 %

23

l) Készülsz megtagadni a fegyver nélküli katonai szolgálatot, ha hadköteles vagy? (63) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

Igen

20 %

32 %

45 %

36 %

Nem

50 %

18 %

19 %

24 %

Bizonytalan

30 %

50 %

36 %

40 %

m) Mit kell megtagadni? (103) 18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

nyilvántartásba vételt

20 %

33 %

46 %

41 %

behívót

50 %

43 %

36 %

39 %

sorozást

20 %

15 %

11 %

13 %

katonakönyv átvételét

10 %

9%

7%

7%

n) Milyen büntetést vállalnál a katonai szolgálat megtagadásáért? (107)

börtönt

18-24 év

25-40 év

40+ év

teljes válaszadók

2 fő

2 fő

26 fő

30 fő

20 %

8%

36 %

28 %

A téma továbbzsinatolásához várjuk a reflexiókat!

3.2. Cities for Life = Városok a halálbüntetés ellen A Bokor közösség annak idején komoly erőfeszítéseket tett, hogy Magyarország is bekerüljön azon országok közé, ahol eltörölték a halálbüntetést. Ez a büntetésfajta éles ellentétben áll az emberi méltósággal, és számos okból elfogadhatatlan: - az élet egyszeri és megismételhetetlen, nem mi teremtettük, nincs jogunk elvenni sem, - sosem zárhatjuk ki azt, hogy egy ember élete során megtér, gondolkodása, élete átalakul, - a koncepciós perek és a jelenleg is előforduló és később kiderülő téves ítéletek önmagukban is elég indokot szolgáltatnak arra, hogy a halálbüntetés szóba se kerülhessen, - a halálbüntetés minden esetben nagyobb százalékban sújtja a politikai ellenfeleket, az etnikai, vallási kisebbségeket, a szegényeket (akiknek pl. nem telik ügyvédre), - sokszorosan bizonyított tény, hogy a halálbüntetésnek nincs elrettentő hatása a bűnelkövetőkre, - ha halállal büntetjük a gyilkosokat, akkor szervezetileg ugyanazt a bűnt követjük el, erőszakra erőszakkal válaszolunk, - a büntetésvégrehajtás célja a rehabilitálás lenne, a hosszas halálsoron tartás viszont mentális kínzás, - a halálbüntetés semmilyen módon nem segít a sértett családján. - ………..és még számos okot lehetne felsorolni. A Szent Egyed közösség aláírásgyűjtésbe kezdett világszerte, s 5 millió – köztük rengeteg bokorbéli – aláírását tette le az ENSZ asztalára. Az ENSZ 2007-ben fogadta el szavazati többséggel, hogy cél lenne, hogy az egész világon eltörlésre kerüljön a halálbüntetés. Jelenleg 156 országban nincs halálbüntetés, 44-ben – köztük Kínában, Japánban, Indiában, az USA egyes államaiban – viszont még mindig van. 2010-ben 5946, 2011-ben kereken 5000 embert sújtottak halállal (a bevallások szerint, félő, hogy valójában jóval többet).

24

November 30. – a Városok a halálbüntetés eltörléséért gondolatának a napja. 2002-ben a Szent Egyed közösség kezdeményezésére megalakult a „Cities for Life” mozgalom, melynek keretében egy-egy város hitet tesz amellett, hogy ellenzi a halálbüntetést. Ennek érdekében kivilágítja egyik prominens épületét ezen a napon, jelezvén, hogy a szeretet fénye terjedjen az erőszak sötétje helyett. Jelenleg 130 szervezet és 1600 város tartozik a mozgalomhoz. Fénybe borul ezen a napon a párizsi Diadalív, a római Colosseum, a brüsszeli Atomium stb. Magyarországon elsőként 2012-ben az önkormányzattal egyeztetve, a pécsi Szent Egyed közösség kezdeményezésére, kivilágításra került az újjáépített Zsolnay-negyed Czifra-tornya. Filmvetítéssel, halálra ítéltek leveleinek felolvasásával, előadással, beszélgetéssel emlékeztünk meg ezen a napon azokról, akiket a büntetés-végrehajtás kivégzésre ítélt, s osztottuk reményünket az élet védelmében. Azt gondolom, hogy a mai, egyre jobban terjedő, gyakran bosszúért kiáltó társadalmi helyzetben, nagyon fontos lenne ezügyben is hallatni a hangunkat! Kérdések: 3.2.1. Helyeselnéd-e, hogy a Bokor csatlakozzon a halálbüntetés világméretű eltörlését szorgalmazó szervezetekhez? 3.2.2. Tudnál-e segíteni abban, hogy valamelyik újabb magyar városban is fény gyúljon 2013. november 30án? Kőszeginé Melinda (Pécs)

4. A BNT EMLÉKEI 4.1. Faragóné Bircsák Márta: Személyi érettség, közösségi megosztás Az előadás diái (ppt formátumban) érhetők el a Karácsonyi Ajándék 2012 elektronikus anyagai között, valamint a www.bokorportal.hu honlapon.

4.2. A kiscsoportos beszélgetések jegyzetei Elöljáróban Kedves Testvérek! A 2012-es kaposvári BNT-n a kiscsoportos beszélgetések két témakört érintettek. Az egyik Faragóné Bircsák Márta előadását követően a személyi érettségről és közösségi megosztásról szólt. A második, Tarnai Imre bácsi, Magyar Lackó, Dombi Jánosné és Bajnok Kata tanúságtételét követően az egyéni és közösségi spiritualitás témakörét járta körbe. Minden kiscsoportot közösen vezetett egy idősebb és egy fiatalabb testvér. Őket kértük meg arra, hogy az elhangzott gondolatokat vázlatszerűen rögzítsék. Köszönjük munkájukat! Ezeknek az írásoknak az összefoglalóját olvashatjátok az alábbiakban. Mivel a vélemények szerencsére nagyon sokrétűek, ezért nem lenne szerencsés (és nem is tudnék) egy fogalmazást, tanulmányt készíteni belőle. Tehát fogadjátok szeretettel az alábbi gondolatfoszlányokat testvérektől testvéreknek, hiszem, hogy így is sok továbbgondolni valót találunk benne! Szeretettel a szerkesztő Kőszeginé Melinda

25

Személyi érettség – közösségi megosztás Amit nem adunk tovább tényleg „megkukacosodik”? Az érettségről A szülők értékítélete és példamutatása meghatározó, legalább ekkora szerepe van az életünkben a későbbi hiteles életet élő embereknek. Az érettségbe „bele lehet születni” (legalábbis a bölcs családi növelés jelentősen elősegíti), de bele is lehet „esni”. Egyes élethelyzetek – néha a nagy pofonok átélése – éretté tehet. Teher alatt nő a pálma. Születésünkkel lehetőséget kapunk arra, hogy életszentség felé menjen az életünk, vagy csak sodródunk. A döntéseink a mi kezünkben vannak! A személyi fejlődés nem lineáris folyamat, nem szabad az egyes szakaszokat túl mereven kezelni. A személyi érettség manapság egyre későbbre tolódik. Ennek egyik oka, hogy a gyerekeknek nincs koruknak megfelelő saját feladatuk, munkájuk, felelősségük. Érett személyiség az, aki tele van még érdeklődéssel, vannak céljai és ezek megvalósulásáért határozott lépéseket is tesz. Ugyanakkor mindent alaposan megvizsgál, megkérdőjelez, tud bizalmatlan is lenni. Az érett embernek személyes élményen alapuló életképes, felnőtt Isten- és embertárs-kapcsolatai vannak. Tudja, hogy honnan jött, hol a helye és mit akar. Tetteinek vállalja a következményeit. Érett az, aki tud hallgatni is, és érzi azt, hogy minden emberhez másképpen kell hozzáállni. Különbséget tud tenni értékes és értéktelen, erkölcsös és erkölcstelen dolgok között. Az érett ember gerinces és tud védekezni a figyelem szétszórtsága ellen. Személyi érettségünket erőteljesen befolyásolja genetikai örökségünk, gyermekkorunk milyensége, környezeti hatásaink. Már csak ezért sem szabad soha az embereket egymáshoz méregetni. Az érett személy helyes önismerettel rendelkezik. Kicsi kortól tanítani kellene a gyerekeinket, hogy mit kezdjenek gondolataikkal, érzéseikkel, személyiségük titkaival. Helyes önszeretet jellemzi az érett embert, aki befelé mélyül, egyre teljesebben tud szeretni, de tud lemondani is. A mai fiatalok sok mindent kipróbálnak, keresik a határaikat; mellettük kell állni biztonságot adóan. A közösség egyértelműen segíti a jellemformálódást. Fontos lenne a Bokorban a vertikális tapasztalatátadás is, erre nagyon jó a BNT. Érett személyiség az, aki úgy érzi, hogy szabadságában áll önállóan gondolkodni, érezni, viselkedni, függetlenül szüleitől, házastársától, vagy bárki mástól. Az érett ember nyitott az új gondolatokra, elfogadja, hogy mások másképpen vélekednek, párbeszéd-képes, észreveszi a lehetőséget arra, ha valami új értékkel gazdagodhat. Akkor sikerült érett személyiséggé nevelni gyerekeinket, ha boldog felnőttek lettek belőlük. A látszólag „felesleges körök” sem értelmetlenek az életünkben. Néha csak utólag ébredünk rá arra, hogy mit miért is tettünk. Fontos, hogy tudjuk életünk történéseit értelmezni. A Bokor-eszmények nagyon egy kaptafára íródtak, nem személyre szabottak. Hagyni kell, hogy az adott életszakaszt lelkiismeret-furdalás nélkül élvezhessék az egyének, családok. Nem szabad túlterhelni őket elvárásokkal, tudomásul kell venni, hogy esetleg későbbi élethelyzetben több energiájuk lesz a szolgálatokra. Az érett személyiség ezt nem kibúvónak használja! Az biztos, hogy mindenkinek folyamatosan fejlődnie kell! Jó lenne azt valósítani, amit a Jóisten elképzel rólunk! A közösségi megosztásról Minden csoport kiemelte a szülők és a család felelősségét, példamutatását, értékorientált nevelését/növelését, valamint a gyerekekre személyesen fordított idő fontosságát! Minden kornak megvannak a nehézségei, minden eszköz használható jóra is meg rosszra is, meg kell tanulni bánni velük. Ha van életfilozófiánk, akkor elvileg semmi sem zavarhat be. Ezért vannak nagy veszélyben a gyerekek és kamaszok, mert ők még ezzel nem rendelkeznek. 26

Mindenképpen hat ránk ez a reklámokkal telített világ, a városban lakók talán még nagyobb kísértésnek vannak kitéve. Minimalizálni kell azt az időt, amit az ember a virtuális térben tölt. Közösségi élményekkel tudunk konkurálni, de egyre nehezebb ilyeneket szervezni, hiszen azalatt a facebookon rengeteg minden történik. Nagy ötlet a számítógépes időelszámolás! Valós információhoz nem tudunk jutni, mert nincs objektív tájékoztatás. Még a Wikipédiában is rengeteg hamis adat van. A statisztikák hitelessége is kérdéses, hiszen már a kérdésfeltevés, illetve az adott mérőszám meghatározása befolyásolja az eredményt. Ha kihúznánk az egymásnak ellentmondó híradásokat, akkor alig maradna valami. Csúsztatásokat, politikai oldaltól függő hangsúlyozásokat nehéz kiszűrni. (Moszkvában Mercedeseket osztogattak, bár a valós hír, hogy Vlagyivosztokban Ladákat fosztogattak). Vagy ld. pl. Geréb Ágnes ügyét, amely a híradásokban meglehetősen egyoldalúan került bemutatásra, miközben számos bokorbéli tesz hitet személyes szakmai és emberi nagyszerűsége mellett. A média öncélú marketinget szolgál, akkor is, amikor kicsit mást mond, akkor is, ha hallgat valamiről. A médiának jelenleg nincs közösségi kontrollja. Nem is biztos, hogy fontos, hogy mindenről tudjunk! Ami két hét múlva már nem hír, azt kár is volt meghallgatni. Óriási paradoxon: szükségünk van az információkra, de tudnunk kell, hogy nem valósak. Amellett azzal is tisztában kell lennünk, hogy becsaphatóak, manipulálhatóak vagyunk. El kell gondolkodni azon, hogy mennyire akarunk részt venni a közéletben makroszinten? Ha nem, akkor felesleges az információ-áradaton átrágni magunkat, inkább törődjünk a közvetlen környezetünkkel. Az információk mennyisége jóval több, de valósságuk aránya nem változott az idők folyamán. Fontos, hogy a világi dolgok egy részétől távol tartsuk magunkat. Azt mondják az internettel sok időt lehet spórolni, mégsem volt még ilyen kevés idejük az embereknek. Úgy tűnik, inkább időrabló lett az internet. Sokan azért vállalnak egyre több munkát, mert az internet segítségével gyorsabban lehet dolgozni, így még jobban felgyorsul az amúgy is hajtós életünk. Megszokjuk, hogy rövid idő alatt sok minden történik, így egyre nehezebb pl. odaülni egy nagymama lábaihoz meghallgatni a gyerekkori emlékeit, pedig ez az igazi információ és élettapasztalat-szerzés. A kézzel írt levélnek, a könyv illatának és tapintásának pótolhatatlan varázsa van. Tudomásul kell vennünk, hogy a „nagy testvér” folyamatosan figyel bennünket, elektronikus tevékenységeinket nyomon követi. Tetteink visszakereshetőek. A szülők generációja nem ismeri a virtuális tér veszélyeit, megóvni sem tudja a fiatalabb korosztályt. Talán a jelenlegi fiatalok már hatásosabban tudnak majd segíteni a gyerekeiknek ez ügyben. Facebook jellegű oldalak veszélye: ismerősöm ismerősének ismerőse már alvilági körökhöz is tartozhat, aki más célra is felhasználhatja adataimat. Fontos, hogy a családban minden fontos hírt átbeszéljünk, így van mód arra, hogy a gyerekek kritikai érzékét is fejlesszük. Nincs olyan lényeges dolog, amit a szépírók ne írtak volna le! (Babits, Tolsztoj, Hugo stb.) Inkább ilyen forrásból tájékozódjunk! A kreativitás a legjobb gátja az agymosásnak. Személyes kapcsolatok, irodalom, zene, sport, természetközeli élmények egyre fontosabbak. A legnagyobb baja a virtuális térnek, hogy úgy veszünk részt dolgokban, hogy nem teszünk érte semmit. Az az igazán jó dolog, amiért személyesen megdolgozunk. Hiába gyűjtünk be millió infót, ha nem csinálunk vele semmit. Ha nincs részvétel, semmit sem ér az egész! Lassan nem érdemes híradót sem nézni, mert az a valós, ami a közvetlen környeztemben történik. A feldolgozatlan sok információ megterhel érzelmileg-lelkileg. El kell dönteni, hogy a saját környezetem, vagy a világ dolgai fontosabbak. Fontos a tudatosság: miből mennyit akarunk? Facebook nélkül lehet élni, de nem egyszerű. Sok mindenből kimarad az ember (tananyagok, programok stb.). A számítógép meg kell maradjon az „eszköz”-kategóriában. Nem telepedhet rám! Komoly a függőség veszély is! Ha vannak közös céljaink a barátokkal, akkor a lényeges tennivalók kiszorítják a lényegtelent. Az élet kérdései, problémái ugyanazok, csak a kommunikációs csatornák változtak. 27

Gyorsan lehet kapcsolatokat teremteni egyszerre sok emberrel is, hatásosan lehet programokat – jó célra is – szervezni. Hajlunk arra, hogy démonizáljuk korunkat, és sajnáljuk magunkat. Az internet nem veszélyesebb, mint az utcán egy csomó dolog. Az internet hihetetlen nagy segítség lehet pl. tanulmányok írásánál stb. Az internetet pasztorális célokra is lehet használni, pl. BTV, Bokor-honlap. A teljes elzárkózás nem jó; a legszerencsésebb, ha jó kritikai érzékkel belenézünk mindenbe. Kérdés, hogy erre mennyi időt szabad áldozni? Mikor lesz idő szeretni? A virtuális világban két arcunk van: az, amit megosztunk másokkal, és van a névtelen énünk. Számtalan cég most már munkaerő-alkalmazás előtt megnézi az illető képeit, közléseit a közösségi oldalakon. Kiszolgáltatottá tehet egy sok évvel ezelőtti hír is. A közösségi oldal a védettség és intimitás illúzióját adja. A levelezőlisták némileg biztonságosabbak, mint a facebook-jellegű kapcsolatok. Komoly lelkiismereti kérdés, hogy ha valami olyanról szerzünk tudomást, ami rossz, veszélyes, akkor arról tájékoztassunk-e, vagy hallgassunk? Gyakori, hogy minél több információt tud valaki, annál jobban elbizonytalanodik, félő, hogy személyes kapcsolataiban is bizalmatlanabb lesz. Egyre több olyan van, aki interneten keresztül talál házastársra, ami jó lehetőség is lehet, de többnyire veszély arra, hogy kihasználnak. Tanárként, illetve fiatalokkal foglalkozóként fontos lenne, hogy nyelvi és kommunikációs csatornáikon is eltájékozódjam. Gyakran tapasztalom, hogy a facebookon levő üzenet a gyerek segélykiáltása: szeress! Erre az ő csatornáján kell válaszoljak. Nagy előny a gyors és ingyenes kapcsolattartás lehetősége (pl. külföldön élő családtagokkal, barátokkal). A virtuális világot el kell fogadnunk, meg kell tanulnunk, ki kell bányásznunk kincseit és kritikusan, időt kímélően használnunk. Fontos lenne azt is továbbgondolni, hogy közösségünk köreiben milyen információkat és tartalmakat osztunk meg, mik hasznosak, mik terhelnek feleslegesen másokat. Tetszett a jövő tanórája, de addig, amíg a tanár és a diák egy teremben ülnek, bizakodó vagyok. Nem azért vagyok értékes tanár, mert tájékozott vagyok a világ dolgaiban. Talán majd azt más nyújtja nekik. Érdemes olyan tapasztalatokat átadni, hogy mobil és internet nélkül is élet az élet (pl. mobil-mentes tanítási napok, táborok stb.) Fontos, hogy munkára tanítsuk a gyerekeket, fiatalokat, s arra, hogy nem a legkönnyebb út a legsikeresebb. Az információ nem csak hír, lehet illat, íz, tapintás. Ezek nem tapasztalhatóak az interneten. Félő, hogy a Z nemzedék egészen infantilis lesz a testbeszéd, metakommunikáció értelmezésében. Közelről – élőben – lehet csak „megtanulni” egymást. Ez közösségi és párkapcsolataikat is negatívan befolyásolhatja. A veszélyek csökkenthetőek, ha a gyerekeket minél később engedjük gép elé, korlátozásokat alkalmazunk, pl.: oldalak letiltása, használati idő. A teljes tiltás nem jó út. Azt kell megmutatni, hogy mi mindenre mondhat igent a gyerek, és ezt vonzóan kell kínálni neki. Félő, hogy az internet világa sok esetben menekülés is, nem akarunk egyedül maradni a gondolatainkkal. Szüksége van az embernek a csendre, mélázásra, ezeket az állandó háttérzaj nagyon zavarja. Érdemes megnézni a „Közösségi háló” c. filmet Veszély: nincs következménye annak, amit csinálok (hazudok, rágalmazok, pletykálok, másnak adom ki magam stb.). Azt a látszatot kelti, hogy vannak barátaim, fontos vagyok. Itt sikeres lehetek, ha az életben nem is törődik velem senki. Fontos lenne a generációk kölcsönös egymást tanításának elősegítése: nagymama hogyan főz be lekvárt, unoka megtanítja hová kattintson, ha a menetrendet akarja megnézni. 28

Eszköz lehet az internet személyes kapcsolatok kialakításában (pl. hasonló érdeklődésű csoportok létrehozása). Lehetőséget ad arra, hogy megmutassam magam. Ez gyakran kompenzálás, mert másképpen nem figyelnek rám. Nem hallgatnak meg otthon, valahol ki kell mondanom. Gyakran tragikus családi helyzetekből érkeznek a mai iskolás gyerekek. Ha van szeretet és kölcsönös tisztelet az XYZ nemzedékek között, akkor lesz – van – közös pont is. Tanításnál ijesztő tapasztalat, hogy a gyerekek azt hiszik, hogy ha valami tananyagot letöltenek, akkor már tudják is. Nagyobb szerepet kap a „trendiség”, egyre nagyobb a nyomás, hogy ehhez alkalmazkodjanak. A jól tájékozottság szellemi önkielégítés is lehet. A mobil és az internet nyelvi igénytelenségre szoktat (rövidítések, rövid/hosszú mássalhangzók stb.) Igénytelenné tesz a megbeszélt dolgainkban, hiszen utolsó percben is oda lehet csörögni, hogy kések, nem megyek stb. (Szomorú tapasztalat pl. a közösségi találkozóknál is.) Azt érzed közösségben vagy, pedig végig egyedül vagy. Napi döntéseket kell hoznunk, hogy mennyi időt fordítunk a valós, és mennyit a virtuális térben lévő tartózkodásra.

Egyéni és közösségi spiritualitás (Természetesen az ezzel kapcsolatos gondolatokat nem lehet igazán három pontba rendezni, ezért gyakran átfedések vannak. Mivel itt sokszor személyes vallomásokról volt szó, ezért vegyesen szerepelnek az egyes és többes számban megfogalmazott gondolatok.) Mi jelent nekem az ima? önmagam rendezése egy külső erő segítségével a létegység megélése és tudatosítása, az Istennel való kapcsolat fenntartása végiggondolom, mit akar velem az Isten, állandó újratervezés ima nélkül nincs hit választ várok, de pont ezt nem várhatom el megnyugvás „Isten néha felenged a Tábor-hegyre, hogy aztán le lehessen menni a hétköznapokba” a szeretet motiváló- és katalizátor-szerepének tudatosítása az életemben az együttlét a fontos Isten feltétel nélkül elfogadó, ölelő szeretetének megtapasztalása a közösségi ima gyakran fontosabbá válik, mert élményszerűbb, ugyanakkor a közösségi imák kiüresednek, ha nincsenek mögötte egyéni istenkapcsolatok gyermekek számára nagyon fontos, hogy kimondhassák aktuális érzéseiket, az aznapi történéseket Isten hallgatása is lehet válasz a közösségi ima mélyíti az egymással való kapcsolatot, erőt ad, átéljük az adás – kapás dialektikáját sok fajta félelem van bennünk, ezeket is le tudjuk tenni Isten lába elé Isten jelenlétében élve nagyobb empátiával, a másik belső érzéseire, rezdüléseire is jobban odafigyelve tudunk létezni nagy gond esetén megtapasztaltuk, hogy sokak imádkoznak értünk „imaburokban”, teljes védettségben éreztük magunkat. Az egymásért mondott ima nem csak arra való, hogy jobban szeressem a másikat, nem is Isten bíztatására – hiszen Ő mindig maximálisan szeret –, mégis valahogyan (ki tudja hogyan?), de az biztos, hogy hat. a kötött ima biztonságot, a spontán ima intimitást ad gyógyít testileg – lelkileg nem céllal, hanem okkal imádkozom ez a keresztény közösség, kiscsoport „lelke”

29

Milyen nehézségeid vannak? nagycsaládban nehéz összehozni az időpontot, kis gyerek, nagy gyerek más-más igényeit fáradtság, kapkodás – elmarad a reggeli, vagy az esti elcsendesedés nehéz megélni dialógusként nehéz időt teremteni, s a rövid idő gyakran csak felszínes kapcsolatot eredményez gyakran a közösségi körima is ellaposodik nehéz összehangolni házasság esetén a két fél hazulról hozott imagyakorlatát nem szerettem a gyermekkoromban való otthoni imákat, s ez még ma is hat nagyon kell vigyáznunk a másokról szóló imánál, hogy véletlenül se legyen kioktató hajlamosak vagyunk csak a nagy események, tevékenységek alkalmából imádkozni, pedig Istennek egész életünket, apró eseményeinket is át kell járnia imádkozom, de nem érzem, hogy megérint az Isten nem tudjuk, hogy a családi imát mennyire szabad „erőltetni”, mikor hasznos, mikor káros, ha akár csak gesztusokban megnyilvánuló „elvárás” van a szülők részéről („Az ima nem kötelező, de láttad volna csak anya szemét, amikor kimentem. Ez érzelmi zsarolás.”) idegennek érzem a mise és a Hozsanna énekek nyelvezetét közösségi imából néha kimarad az Isten, egymásnak üzengetünk nem könnyű komoly dolgokat elmondani a közösségi imában mindig csak ugyanazok az emberek imádkoznak a közösségben hangosan, a másik fele hallgat, ez nem könnyű nem tapasztalom Isten segítségét még tartós kérésre sem, egyre inkább a magam erejében bízhatok csak nehezen fogadom el, hogy nem úgy, nem akkor és nem azt a választ kapom, amire várok több a kérésem, mint a hálaadásom nehéz elég bölcsnek lenni ahhoz, hogy a gyermekeim egy életre szóló spirituális igényét megalapozzam a gyerekek növekedésével elmaradnak a családi imádságok kevés az olyan alkalom, ahol több korosztály együtt van, pedig sokat tanulhatnánk egymástól ezen a téren is Milyen spirituális módszered van, hogyan újulsz meg spirituális gyakorlatodban? esti ima, reggeli átgondolás, keretet adás a napomnak Szentírás, napi evangélium olvasása napi szentmise, liturgikus események, zsolozsma napközbeni megállások, röpimák lelkivezető imanapló vezetése, amibe minimum egy mondatot írok minden napról, ami valamiért megragadott étkezések előtti/utáni ima (ez utóbbi gyakran elmarad) szemlélődés a természetben „Mit tenne Jézus a helyemben?” „csak úgy” bemenni a templomba rózsafüzér a metrón megpróbálok mindenért hálát adni közösen és egyénileg kérni Isten Lelkét, hogy ő vezesse a közösségi találkozókat, ne kalandozzunk el, épüljünk minél többet egymás által keleti vallások tanulmányozása, fizikailag is jelen lenni az imában (pl. testhelyzetek, légzéstechnika) nagyon figyelek az emberekre, olvasmányokra, hátha éppen rajtuk keresztül üzen ma nekem Isten Lélekvárók olvasása (nem sikerül minden nap, mindig az aznapit olvassuk, s aztán az év többi napján a kimaradtakat, sajnos így elég egy egész évre is) 30

próbálok „isteni módon” gondolkodni, pl. nem sértődök meg „jel” a lakásban, munkahelyen, ami csak nekem szól (egy fénykép, egy gyertya stb.), és figyelmeztet, hogy minél gyakrabban legyek Isten jelenlétében gépkocsivezetés közben ima, keresztény énekek hallgatása a pillanat imája (flow élmény) a jelenben megtapasztalni a szépet az Élet játéka (mindenben megkeresni, hogy minek lehet örülni) „Kincseskör”, milyen kincset találtál, kaptál ma cselekedeteinkkel is lehet imádkozni pl baráti beszélgetéssel, vagy bármilyen szeretet-áramlást közvetítő tettel zenehallgatás, kertészkedés, gyertyagyújtás, kocogás konkrét fizikai szolgálat, pl. fogyatékkal élő emberek, hajléktalanok, magányos idősek segítése merek sírni a bűneim miatt az ember abban éli meg az istenkapcsolatát legjobban, amelyik érzékszerve leginkább erre hangolt kikapcsolom a verbalitást, mert az valamennyire mindig önközpontú, a csendben tudom átélni leginkább a találkozást Istennel felülemelkedni a helyzeten, Isten perspektíváját próbálni követni, ilyenkor gyakran a mindennapi bajok, sértettségek stb. jelentéktelenné válnak mindig bocsánatot kérek Istentől és a jelenlévő családtagoktól is az imában, ha vétettem szépirodalom olvasása, átélése Nagycsütörtökön bűnök felírása, közös elégetése (ebbe még a nem imádkozó nagy gyerekek is néha bevonhatóak) kóruséneklés összhangja kiengesztelődés áldott pillanatai születés és halál pillanatainak mély átélése rácsodálkozás a világ rendjére adventi gyertyagyújtás barátokkal együtt ha lelkiismeret-furdalásom van, akkor Isten üzen, dolgoznom kell rajta időnként megvizsgálom, hogy kinek nem örülnék, ha becsöngetne („Ha az ember csak egy valakit is nem szeret, akkor olyan, mintha léket kapott volna a hajója, s előbb-utóbb elsüllyed.” Halász Bandi bácsi) „lazaság”. Nincs bennem elvárás, hogy mikor, mennyit kell imádkoznom. Csak leülök és élvezem az életet Istennel. közösségben egymásért mondott imák, valamilyen közös időponthoz, tevékenységhez (pl. esti fogmosás) kötve közösségi misehallgatás – részvétel Istennel munkatársi kapcsolatot ápolok, esténként azt kérdem, hogy „Tudtam-e segíteni az Ő munkáját?” a saját magunk megújítása az első lépés figyeljünk azokra, akik által kaphatunk megtartani megújítással lehet, ha rutinná válik, tovább kell lépni, de: a rutin segíthet komoly elhatározás kell néha a negatív életélmények erősítik a hitből fakadó imádság kialakulását meditáció, szemlélődés megtanulása, gyakorlása belefeledkezni Isten csodáiba, egy virágba, egy gyerekszembe, egy szép műalkotásba stb. tudomásul kell vennünk, hogy a személyi fejlődésünkkel az imamódunk is változhat bátran keressünk új, akár nonverbális utakat (mozogjuk el, fessük le, dudorásszuk el Istennek, ami éppen bennünk van, Neki a szavak úgysem olyan fontosak, mint nekünk) kérjük a Szentlelket, s ezen belül a nyelvima ajándékát, amely segít dicsőíteni Istent, átmelegíti szívünket és lecsökkenti azt az időtartamot, amíg valóban Isten jelenlétébe tudjuk helyezni magunkat

31