A hun üstök. Dobogó MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM 3 HALASY-NAGY ENDRE

3

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

A hun üstök HALASY-NAGY ENDRE Jelen írásunkkal szeretnék tisztelegni Dr. Érdy Miklós, és a hun üstökről írott nagyszerű munkája előtt, amelyet a Két Hollós kiadó rendez nyomda alá. (1.)

„A hun művészet sajátos alkotásai a bronzból öntött nagyméretű áldozati üstök. Magyarországról egy nemrég előkerült példánnyal már négyet ismerünk. Előzményei Belső-Ázsiában és Észak-Kínában találhatók, felületüket mezőkre osztó élesen hangsúlyozott bordázott díszítésükkel és koronaszerű fogófüleikkel a kínai művészet zárt kompozícióját ültetik át a távoli nyugatra” – írta Bóna István az 1959-ben a Gondolat Kiadó és a Képzőművészeti Alap kiadóvállalatának közös gondozásában megjelent „A magyarországi művészet a Honfoglalásig” című művészettörténeti kézikönyvében. Ugyancsak Bóna, „A hunok és nagykirályaik” című,

A kaposvári hun üst

retű, széles szájú, gömbölyded hasú bronzüstök már a Krisztus születése előtti évszázadokban gyakori sírmellékletek voltak az eurázsiai szkíta-szaka kurgánokban, nem véletlen, hogy sokan sokáig szkíta-kori emléknek tartották a hun üstöket is. A hengeres testű, általában nagyobb méretű hun üstök közvetlen előzményei azonban nem a századokkal korábbi szkíta üstök, hanem a Kínában a Nagy Fal vidékén és Mongóliában talált réz- és bronzüstök, az egyik éppen a Nojon-Ul /Noin Ula-hegységben a hunok ázsiai őseinek fejedelmi kurgántemetkezéséből (6. kurgán) került elő. Sajátos készítésmódjuk-…-valamint különös díszítésmódjuk – az üstök peremét szegélyező, testét függőlegesen mezőkre osztó, élesen kiemelkedő 1-3 lécből álló bordák – egytől egyig a kínai bronzművesség sajátosságai. Ez a technika és díszítés jellemzi azt a jelenleg már húsznál több üstöt-üstmaradványt, amely az Ob folyótól Troyes-ig – vagyis a mauriacumi csatatérig – félelmetes pontossággal jelöli azt a két végpontot, ahonnan a hun mozgalom kibomlott, és ahová eljutott.” (Előbbiek olvasása után szinte hihetetlen, hogy amikor a kínai kapcsolatot tényszerűvé tévő, Dr. Érdy Miklós által az ürümcsi múzeumban (Kína, Hszincsiang tartománya) felfedezett hun üst Bóna előtt is ismertté lett, azt a hun szakértő egyszerűen hamisítványnak minősítette. Annak ellenére nyilatkozta ezt szakértői véleményezésében, hogy ezt megelőzően éppen ő írta le, hogy: „az ázsiai és európai bronzüstök összetartozásához tehát kétség sem férhet, a díszítmények megjelenése vagy elmaradása inkább az üstök »rangját« jelzi, semmint időrendet, műhelyt vagy egyebet.”)

Dobogó

Mitikus Magyar Történelem (XIII. évfolyam 4. szám) Megjelenik minden páros hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán Kiadja: Két Hollós kiadó 1081 Budapest, Kenyérmező u. 3/a. Telefon: 299-0032 Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje a Corvina kiadónál 1993-ban megjelentetett összefoglaló nagy munkájában „A hun rézüst” fejezetben így folytatta: „A talprésszel együtt eredetileg 35-100 cm (többnyire 50-60 cm) közötti magasságú, jórészt töredékes vagy töredék hun üstök formája kelet-ázsiai eredetű. Az egy-két kivételtől eltekintve jóval kisebb mé-

Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032 A lap elõfizethetõ bármely postahivatalban és rózsaszínû pos-autalványon a Két Hollós Köny-

vesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 5000 Ft. világháló: www.dobogommt.hu villámlevél: [email protected] HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) HU ISSN 1589-4746 (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!

4

Dobogó

Az eddigi legnagyobb, eredetileg 1 méter magasságú és kb. fél mázsa súlyú, valamennyi között a legdíszesebb hun üstöt a Czakó-halom nevű őskori telephalom lábánál találták, Törtel határában, ahogyan a sziléziai jedrzychovicei (akkor még Höckricht) hun üst is alacsony homok-halomból került elő, még 1831-ben. A hun üstöket általában áldozati üstnek szokás tartani, s ez nagyjából megközelítheti az egykori valóságot. Régóta ismertek olyan sziklarajzok (elsősorban Dél-Szibériából), amelyek hasonló üstöket ábrázolnak, többnyire olyanformán, hogy egy-két ember áll vagy térdel mellettük, s az egyik hosszú kanállal valamit keverget a vésett kétfülű üstökben, főz, vagy áldozatot mutat be. Tuvában és az Altáj vidékén évszázadokon keresztül használt cserép- és faüstök is arra figyelmeztetnek, hogy ez az üstforma mindennapos volt Belső-Ázsiában. A ránk maradt hun üstök drága anyaga, nagy mérete és díszes kivitele azt sugallja, hogy nem közönséges lakomák kellékéül szolgáltak. Ugyanakkor a Bolsaja Bojarskaja melletti sziklarajzokon nagyszámú üstöt ábrázoltak, a faházak és jurták mellett sorozatban állnak a kisebb-nagyobb üstök, amelyeket szemmel láthatóan a telep mindennapi életében általánosan használtak. Bár kétségtelen, hogy egyes üstök temetkezési helyek közelében, esetleg a halotti tor részeként használt leletként kerültek elő, de a lelőhelyek körülményei minden esetben kizárták az urnaként valóhasználat lehetőségét. Így azok a korábbi vélemények, amelyek a hun üstöket koronadíszes temetkezési urnáknak gondolták, mára a tudomány által elavult nézetnek kezeltetnek. Arra sincsen még magyarázat, hogy az üstök legnagyobb része miért törötten illetve töredékben kerülnek elő, igen gyakran erődített helyek romjai közül. Feltűnően gyakoriak a díszes vagy kevésbé díszes üstfül- illetve fül és peremtöredékek. (A morva-sziléziai rázovábenesovi/raase-bennischi, az oltenitai hotarani, a bosneagui és az „olténiai”, valamint a troyesi-nak mondott, de bécsi műkereskedésből vásárolt csak üstfül-töredékek, Intercisa, Celamantia, Suditi-Gheraseni, Hinova lelőhelyekről csak oldalfal-töredékek kerültek elő. Csak találgatták mindezidáig, hogy miért azonos módon töredékes, kitört oldalfalú a várpalotai és a Donyec-vidéki ivanovkai üst, miért lyuggatták ki, tördelték meg s nyomták össze a ionesti üstöt, s miért törték le a kyzyl-adyri üst talpát, s verték ki a fenekét?) A múzeumi tárlóban épnek tűnő törteli üst jelen formája a gondos restaurálásnak köszönhető. Valójában hiányos peremmel, két helyen is lukas aljjal, letört lábbal, összeroncsoltan került elő. Vagy szándékosan megrongálták, vagy olyan módon használták fel, amely súlyos károsodást okozott rajta, olyan rongálódást, amely használhatatlanná tette. Előkerülésekor kétötöde erőszakkal ki volt ütve, egyik füle le volt törve. A Kapos-völgyi hőgyészi üstöt eke szántotta ki a földből. Felbukkanásakor az alja két helyen lukas volt, egyik füle le volt törve. Az intercisai/dunaújvárosi üst-töre-

dék késő-római épület ásatása során bukkant elő. Mikor, miért, hogyan s hová lett a többi része? A várpalotai üstre ép talppal leltek, de az üst oldalának fele hiányzik és a peremdíszeit is letörték. Mindegyik eset hun kori rongálás vagy megrongálódás. A legtöbb vita a hunok által elpusztítottnak mondott késő-római castellumok területén talált üsttöredékek körül alakult ki. Az Al-Duna-menti Sucidava/Celei késő római ellenerődjében egy hun bronzüst négy kis peremtöredékét ásták ki. Nehéz elhinni, hogy az Uldin hun nagykirály és csapatai által 408-ban elpusztított erődöt a hunok védték volna a hunok ellen, s az égett, szétpattogzódó üsttöredékek az erőd feldúlásakor

Hun üst Tokióban

szóródtak volna szét. Az ugyanabban a rétegben talált ázsiai típusú fémtükör-töredékek aligha utalnak a római katonákra. A sucidavai töredékek, valamint a Drobetától délre, az Al-Duna innenső partján fekvő, szintén 408-ban feldúlt hinovai késő római kiserődben talált peremtöredék csak annyit árul el, mint az intercisai (Dunaújváros), celamantiai (Izsa-Leányvár), stb., hogy az elfoglalt-elpusztult Duna-menti római erődökben az ötödik század első felében hunok és családtagjaik éltek. S arról is tanúskodnak, hogy az egész hun koron keresztül a hunoktól elért valamennyi területen készítették és használták őket, különféle méretekben

5

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM és különböző változatokban. Elterjedésük pontosan egybevág a kínai nagy faltól a Kárpát-medencéig tartó hun előrenyomulás szakaszaival és súlypontjaival, ahogyan azt Dr. Érdy Miklós a hun üstökről írott tanulmányában kimutatta (Hun and Xiong-nu Type Cauldron Finds Throughout Eurasia, Eurasian Studies Yearbook, Bloomington, Indiana, 1995.). A hun üstök egyedi díszű voltára, felhasználásukra és elrejtésükkor, elásásukkor való megrongálásukra érdekes párhuzamként továbbgondolható adatra bukkantam az oszmán haderő janicsár alakulatainak történeti leírásában. Bár az alakulatot „jenicseri-”nek, azaz új csapatnak nevezték, de a XIV. század elején elsősorban rabszolgákból alapított gyalogság katonái önmagukat „kapi kulu-odzsaklári”-nak, azaz portaszolgák tűzhelyközösségének nevezték. Hammer (Joseph Hammer: Des osmanischen Reich, Wien 1815.) szerint ez az elnevezés a latin penates szóra utal vissza, ami Rómában a családi tűzhelyet és az államot óvó istenek közös neve volt, és szerinte a janicsárok hitték, hogy „tűzhelyüket” a régi szultánok szellemei őrzik, és ez a fogalom a soha nem ismert családi tűzhely utáni vágyukat is kifejezte. A oszmán birodalom e legszámottevőbb katonai erejét, a török birodalom megteremtésében oroszlán szerepet játszó janicsárság hagyományait a római kultúrkörből eredeztetni mára már elavult nézetnek bizonyult. Palmer (The Origin of the Janissares, Manchester 1953.) találóbb összefoglalást ad a történeti adatokról, s nem szégyelli beismerni, hogy az oszmán török haderő eme fegyvernemének kialakulási folyamata a régmúlt idők és a legendák ködébe vész. A janicsárok elődeinek a jajákat vagy piádékat kell tekinteni. Mindkét

Tuva arzsáni szkíta sír üstjei

A törteli üst

szó gyalogost jelent, csak az előbbi törökül, az utóbbi perzsául. Ennek az ősi oszmán gyalogságnak az alapítását tanulmányozva abból kell kiindulni, hogy Orhán gázi zabolátlan, vad, de rendkívüli vitéz lovas harcosait, akiket a bégek és sejkek vezettek, a „szent harc” eszméje és a zsákmányolás lehetősége tartotta össze a tervszerű haditevékenységekre, kötelékeikkel való manőverezésekre – az ősi lesvetést kivéve – nem lehetett alkalmazni. A nagyszerű lovas sereg nyílt csatákban fergeteges rohamával, egetverő rikoltozásával, ősi hadicseleivel leírhatatlan rémületet keltett az ellenfélben de a zárt hadrendű gyalogos sereget nem tudtak legyőzni, falakkal körülvett városokat nem tudtak bevenni, az elfoglalt területeket nem tudták megtartani, a közigazgatást nem tudták megszerveztetni. Az újonnan megalakuló janicsár harcászati egységekből, az odzsakokból összetevődő ordák (a szó mongol eredetű de végső soron ótörök otak-ra vezetik vissza, jeletése a több alapegységből álló kötelék) átvették a korábbi seregrészek által ősidők óta végzett feladatokat, így például a vezér, később a szultán jobb oldalán haladó „balkezes” testőrség szerepkörét is, csakúgy, mint a vezéri sátor felverésének cseppet sem egyszerű és semmiképpen sem jelentéktelen feladatát. A sátorverő, sorszáma szerint a 17-ik janicsár orda neve a „Cserge”, azaz „A sátor” volt, katonáit pedig „csergedzsik”-nek hívták. (Ez a „szkíta cserge”(sic!) már Bíborbanszületett Konstantin sokat idézett művében is szerepel. Németh Gyula „Egy magyar jövevényszó Bizáncban a X. században.” címmel a Magyar Nyelvőr 89. (1965) számában írt róla.) Ők kezelték azt a hosszú, négyszög alakú elősátrat, amely a mindenkori padisah lakósátrába vezetett, ezért a csergedzsiknek joguk volt a szultán közvetlen közelében táborozni. A janicsár csapatok parancsnokának ősi neve a levesosztó, azaz „csorbadzsi” volt.

6

Dobogó A fellelt hun üstök és üstmaradványok:

Románia: Desa, Craiovánál tóban (magasság: 54 cm., átmérő: 30 cm., súly: 11,4 kg.)

Magyarország: Törtel, Czakó-domb, homokdomb (magasság: 89 cm., átmérő: 51 cm átmérő, súly: 41 kg.) Várpalota, Bántapuszta, homokbánya (magasság 56 cm., átmérő: 38 cm., súly: 20 kg.)

Hinova, a Duna-parti római erőd romjai közt, üsttöredék Celei-Sucidava, római erőd romjai közt, üsttöredékek Craiova környékén üstfül-töredék

Kapos folyó völgye Hőgyésznél (magasság: 52 cm., átmérő: 53 cm., súly: 16 kg.) Dunaújváros, Intercisa római erőd területén üstoldalfal töredék Szőny, Brigetio római erőd területén kis bronzüst Rád-pusztai üst. Az M7-es autópálya építkezését megelőző régészeti feltárás során Balatonlellénél magányos hun üstöt leltek. Bár a környékről került elő szórvány-leletként cikáda fibula is, és a hely rónai kori települést sejtet, amelynek árkában lelték a mellékletek nélkül, de szándékosan megrongált hun üstöt. Ez az ötödik hazai hun üstleletünk.

Hotarani, Craiova környékén, üstfül-töredék Ionesti Arges folyó partján, homokdombban, (magasság: 72 cm., átmérő 38 cm.) Suditi-Gheraseni, Buzau környékén, üst-oldalfal töredéke Bosneagu (Munteniában), a Mostistei tóban üst fültöredéke

Moldáviában: Sestachi, üst (magasság: 53 cm., súly: 29 kg.)

Szlovákia: Izsa-Leányvár, Celamantia római erőd területén üst-oldalfal töredék

A Ciuperceni Gombás hun bronzüst (halász hálója hozta fel a tó mélyéről) Magassága 54 cm., átmérője 30 cm. Hun üst a tokiói múzeumban Tokióban

Ausztria: Bécsi régiségboltban: üst letört füle (a boltos állította, hogy Troyes mellett találták!)

Hun üst az ürümcsi múzeumban Kínában Kínában Bagalingnál talált hun üst.

Csehország: Benesov/Bennish (Opava/Troppau-nál), üst letört füle Münster-Maifeld (Nyugat-Németország) kis bronzüst Kárpát medencén kívül lelt üstmaradványok:

Lengyelország: Jedrzychovice/Höckricht, homokdomb (magasság: 73 cm.,)

A Şestaci-i bronzüst Rezina Moldvai Köztársaság

7

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Hun üstök rajzai. Bóna István könyve alapján

A janicsár katonaság eredete kapcsán Hadzsi Bektas sejk személyével és tanításával szükséges részletesebben foglalkozni, mivel a bektási rend és a janicsár odzsak erősen összefonódott. E „katonatestvériség” saját magát ”Hadzsi Bektas fiai”-nak, illetve „Bektas kertje virágainak” nevezte. A bektasiak hittek a Szentháromság misztériumában, csak Jézus helyére Alit, Mohamed próféta vejét és unokaöccsét, a siíta iszlám legfőbb szentjét állították. Tanításukban keresztény és Alit istenítő motívumok voltak: a szent sírok tisztelete, a hármasság misztériuma, az áldozati vacsorák és kultikus jellegű borivás. A janicsárok a dervisrenden belül mürid-ek (tanítványok) vagy münteszib-ek (laikus testvérek) voltak. A janicsárok rohamát a csapat elején haladó a dervisek vezették. A legyőzött lakosságból és az elfoglalt területekről kiválogatták az erős fiúgyermekeket, mert a próféta szavai szerint: „minden újszülött az iszlámhoz való természetes hajlammal jön a világra”. A belőlük nevelt hithű harcosok lemondván a világ tévelygő örömeiről, mivel országot, oltárt és hitet védenek, a túlvilágon örök boldogságot nyernek. Orhán nem tudván, milyen nevet adjon új katonaságának, felkereste Amászja közelében lévő Zilidzse Kenarijun faluban Hadzsi Bektas sejket, hogy tőle nevet, áldást és zászlót kérjen. A sejk teljesítette Orhán kérését: „Nevük új sereg (jenicseri) legyen, arcuk sima, karjuk

győzedelmes, pengéjük éles, lándzsájuk átütő! A szent harcból mindig győztesen térjenek meg!” Ezért a gyávákat és a megfutamodókat a csapat kivégezte. Bajuszt és szakállt, ami a keleti népeknél a tekintély legfőbb jele, nem növeszthettek. Vérpiros zászlajukon az iszlám ezüst holdja mellett Omár kalifa kétélű kardja, a Zülfikár ragyogott. Fehér fövegükön elől sapkadíszként rézkanalat viseltek. A kanál viselésének magyarázata vezet el az üsthöz. A janicsár orda parancsnokát „csorbadzsi basi”-nak, fő levesosztónak nevezték, mert a zsoldosztás napjain a csorbát (azaz levest) és a piláfot (rizses birkahús mazsolával) ő kóstolta meg és vitette ki az orda részére. Ezért szólították „kasikedzsi”-nek (kanálkezelőnek) is. E névnek megfelelően rézkanál helyett ezüst merőkanalat viselt a fövegén. A nagy és díszes bronzkondérok, a „kazán”-ok minden orda „szentélyei” voltak, melyek köré Bektas fiai nem csak étkezni, hanem tanácskozni is gyülekeztek. Az orda kondérját éppen olyan becsben tartották, mint a zászlót, elvesztése nagyobb gyalázatnak számított, mint az orda zászlajának elhagyása. Az osztaghoz beosztott új janicsárok a kondérra esküdtek fel, amit visszavonulás, menekülés esetén életük árán is elmenekítettek. Amikor a janicsár négyszög csatához felsorakozott a táborukban tisztet hagytak hátra, aki a fejével felelt a kondér „szent” helyének oltalmazásáért, veszély esetén biztos helyre való szállításáért. Az isztambuli Valide-hane laktanyában őrizték a „kazani sarif”-nak nevezett fő kondért, amelyről azt tartották, hogy a szent Hadzsi Bektas főzött benne levest, majd az odzsaknak ajándékozta. A janicsárok szentül meg voltak győződve arról, hogy ha ezt a kondért felmelegítik, majd vizet öntenek a helyére, akkor vége lesz a világnak. (Nahoum Weissmann: Les Janissaires. Etude de l organisation militaire des Ottomans, Paris 1964.) Az üstök ilyeténképpen való megbecsülésének és jelentőségüknek megfelelő díszes kivitelének hagyománya lényegesebben korábbi előzményekre megy vissza, mint az új seregnek, a janicsárságnak a létrehozásának időpontja. (1.) Hun and Xiong-nu Type Cauldron Finds Throughout Eurasia. Eurasian Studies Yearbook, Bloomington, Indiana 1995.

Minusinsk Basin bronz üst

8

Dobogó

Egy nagymama „nyelvészeti”megfigyelései MAKOLDI SÁNDORNÉ Nem vagyok nyelvész, de még az én ismereteim szerint is a csángók beszélik ma a magyar nyelv legarchaikusabb formáját. (Az egyszerűség kedvéért így nevezem azt a magyar népcsoportot, aki ma is még a Kárpát-medence keleti részén, Gyímesben, vagy azon túl Moldvában éli életét.) Beszélgetve velük, vagy olvasva a tőlük gyűjtött néprajzi adatokat, a nyelvileg is hiteles feljegyzésekből kitűnik, hogy régies szóhasználatuk: „kanálval, meljikvel” nem igen használja pl.a ragoknál a hasonulást (úgy mint mi: kanállal, melyikkel), akár az első írott, középkori magyar nyelvemlékeink sem. Nemrégen született unokám érdekes módon – mai, városi környezetben növekedvén – kezdetben szintén így használta a ragokat: hogy „botval”, stb, holott ezt sohasem hallhatta tőlünk. Nem keltett különösebb feltűnést – lehet hogy más gyerekek is így kezdik? Barátomék unokájára viszont (az Alföld közepén) az óvónéni kezdett panaszkodni, hogy – kis túlzással – úgy káromkodik, mint egy kocsis. Ez még egyéni probléma lett volna, de a nagyszülők nekem azt is felpanaszolták, hogy a gyermek ösztönösen í-ző tájszólásban kezdett el beszélni (mint régen Debrecen környékén volt szokás), pedig ezt a módot sem hallotta ma már a környezetétől! Ők a családban mindnyájan nagyon is vigyáznak (és gondolom az óvodai alkalmazottak is), hogy mai, irodalmi nyelvet halljon mindenütt. Vajon más nagymamák, szülők is tapasztalták már, hogy gyermekük olyan nyelvi anomáliával kezdi használni a magyar nyelvet, amit nem hallhatott a XXI. századi környezetében? Anyanyelvünk kialakulása kezdetein viszont így beszéltünk! Ha több adatunk lenne – és nem lennénk restek megfigyelni gyermekeink nyelvi fejlődését – arra gondolhatnánk, hogy az archaikus szóhasználat, vagy a tájegységre sokáig jellemző nyelvjárás is a génekben öröklődik, s visszatér, mint egyes antropológiai jegyek. Az állatokat is csodálni valóan irányító ösztönök mellett az embert meghatározó kulturális jegyeket is magunkkal hozzuk? Ha a múltunk így él bennünk, akkor azt nem lehet eltörülni… Mint az „ősképeket” a vizualitásban - amit szintén kevesek méltányolnak - mert ezen a területen is másra neveljük a gyerekeket. Képzőművészek és művészettörténészek (Földi Péter, Makoldi Sándor, Molnár V. József, Pap Gábor) tapasztalataiból is tudjuk, hogy rajzolni nem kell tanítani a kisgyerekeket, mert azonos módon (firkákkal, körkörös mozdulatokkal) kezdik, és fogalmi, a világot magyarázó, anyanyelvi szintű képnyelvet alakítanak ki iskolás kor előtt a rajzaikon. Archaikus módon ott is a lányok – nagyobbrészt – királylá-

nyokat rajzolnak magukból – hosszú „selyem sár’ hajjal”, virágokkal, gyöngyökkel felékesítve, természetistennővé válva a termékenység jegyében. A fiúk lovas-kardos, vagy még régebbi lovas-íjas harci jeleneteit egy időben (amíg újdonság volt) az autók, újabban a technika fejlettebb (így hatékonyabb) eszközeinek, a fantázia-filmek robotjainak, transzformerjeinek harca uralja – de az igazság nevében! Az életet adó és azt védő ősképek ezek, mint az emberiség természetes reflexei. Miért a világ megmentése a kisgyermekek anyanyelvi álma? A magukkal hozott tudást vesszük el azután – legtöbbször – azzal, hogy tanítjuk a rajzot, a látszatot követelve. Pedig az iskolás kor előtti időkben egészen „más nyelven” beszélnek a rajzok is. S hogy magukkal hozzák e tudást – talán a fenti „beszédes” nyelvi atavizmusok léte tudná igazolni tényszerűen – hogy el is higgyük nekik, hogy a múlt tapasztalatai sűrűsödnek rajzaikban, vizuális anyanyelvükben is. A pszihológusok szerint a felnőtteknek is tanulságos, már-már filozofikus szinten! (Nem véletlen, hogy bűnügyekben is a kisgyermekeket rajzaik alapján ítélik meg.) Mindez talán rámutat a gyermekrajzok fontosságára életünkben, de arra is figyelmeztet, hogy a gyermekek magukkal hozott tudását tisztelettel nézzük, kezeljük. A tanításnál értsük meg és értékeljük, mert talán mi „tanítók” egyénileg nem is tudunk olyan sokat hozzáadni. A világ egészéhez – a kollektív emlékezethez képest – nem oly sok, és nem is lehet kiforrott egy ember tapasztalata. Régen nem volt rajzoktatás, s a „tudatlan nép” felnőve – alkotásaiban – a kollektív emlékezet értékeit, világképét valósította meg: ez a népművészet. Amit mára – tanulással – elfelejtünk. De a gyerekek és a művészek – az alkotás révületében – talán éppen ide térhetnek néha vissza. „A beszélni tanuló kisgyermek az anyanyelvével együtt – fogalmi szinten – fejleszti ki vizuális közléseit, gondolatait. Magyarul gondolkodva a gondolatainak képjelei is a magyar kultúrával értelmezve oldhatók fel legteljesebben, a magyar nyelv szóképeinek, szóbokrainak logikája szerint.” (a továbbiakban is Makoldi Sándor: A szerves műveltség oktatási lehetőségei és szükségessége az iskolában. Főnix 3-4. szám, Debrecen, 1997. 17-24.) Az üres papírra először narancssárga filccel rajzolt egy kört – ez a Nap. Szemet, szájat kapott a Nap arca, majd nagy ívű hajzuhatagot. „Ő a Nap lánya” – mondta a gyermek. Én királylányt vártam, de természetesen nem szóltam bele, hiszen megéreztem, hogy itt egy olyan alkotási folyamat részese vagyok, ahol természetes, hogy minden életet a Nap szül. Ő az elsődleges

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

7 éves kislány „királylánya” (Győri Emese)

általánosságban, majd antropomorfizálódva: hajával a lánysága, a kislány saját lénye felé konkretizálódik. Szembe néz velünk, kiteljesedetten, megállapodottan. Kijelentő módban. De ezt is olyan módon, hogy a hoszszú haja íve (mint fölöttünk az ég boltozata) csillagokkal telített. Ebben az ősi napvárta-modellben, – lányságának (ebben a korban) fő jellemzőjeként – hosszú haj-korona „kapuban” tűnik fel a fény-lény, mint egy szentélyben. „Kék a ruhája, mert az ég is kék” – folytatta a gyermek. Az égi lénynek, mint lánynak valóban: felül égszínkék lett a blúza, a fejét keretező csillagokkal egyetemben. A Nap (fej) „működésének” ezzel adta meg a keretét (égbolt), hogy kék (éjszakák) keretében a belső csillagsor (nappali) sárga lett. Fontos, hogy leér a földig: „A haja és a szoknyája is sárga, mert a Nap sugarai a földig érnek.” (A jobb keze felől nyitott e „keret”, ott érhetnek le a földre a fénymagok, amik ott ki is virágzanak – ez tájolja is a Nap-lény központi helyzetét: Keletről nyílik, jut el hozzánk ugyanis a fény – míg a balkéznél sötétbe zárul Nyugaton.) A Föld vízszintesét és a hátteret zölddel húzta meg (az égi energiák: a kék és a sárga keverékével), hiszen a napsugártól kizöldül a föld, kivirul az élet is. „A Naplány haja, szoknyája is sárga, mert, ha a napsugár lejön a földre, megszüli a virágokat.” (Narancs-sárgával virágokat rajzolt a hajába és az ölébe.) Majd: „A gyöngy fülbevalóin gyöngyvirágok nőnek, mert ez az ő titkos neve is: Gyöngyvirág.” A sárga-kék-zöld gyöngyök virágoznak. Fejét még korona is ékesíti – mert „ő szép”, és ékes. A sárga (Nap-arany) korona ismétlődő ékeinek színe sárga-kék-zöld, váltakozva: ahogyan a nappal-éjszaka (világos-sötét) váltakozása hozza létre az életet (zöld). Teteje színes szíves: „színes koronájáról lehet

9

tudni, hogy ő jó (szeret minket), meg királylány is: a magyarok királylánya. Hozzánk jött le az égből a virágokkal, hogy ezután boldogan éljünk!” Termékenység Istenanyánk, gyöngyös magyar Tündér-Ilonánk áll előttünk, belőle árad szét a tavaszi élet. Ölén fölfelé nőnek a virágok, mint a népviseletek hímzett kötényein, melyek befedik a nők termékeny ágyékát. Népmeséink „tünékeny” Ilonája tündér, s az egyik legrégibb népdalunk sem véletlen, hogy őt így idézi: „Sejem sár(ga) haja, Magyar Ilona, haján fölű(l) gyöngykoszorúja gyöngy.” A koszorú is a szüzesség jele a magyar kultúrában, de nem sokáig – mert a menyasszony elbúcsúzhat tőle, hiszen hamarosan asszony lesz belőle: Szűzből anya. Ez a lányok egyetemes sorsa – ha boldogan akarunk élni! Másik gyermek „királylányának” is hosszú haja van, s virág- koszorú van a fején: „hogy szebb legyen!” Aranysárga ruhájában, csodás kertjében sétál virágai közt (profilból – halad). A legnagyobb, szélső virág „háza” a 12 hónap jelét rejti a „12 maggal”, és az 5-ös Nap-párta sugarakkal, amik olyan színűek, mint a királylány). Más virágok – ebben a világban, léptékben – embereket teremnek: „mama és gyerekei.” A zöld füvek bimbóján, közvetlenül a lány előtt – vele érintkezve - azonban egy szárnyas, fehér lény ül a térdénél, mintha az vezetné lépteit erre, az „élet” felé, rá támaszkodna még ez a magasságos királylány is.

Makoldi Gizella (6 éves)

A vitéz, tollkoronás királyfink a szivárvány minden színét (fényét) magán hordja. Természetesen a lova is, akinek hátán nyilazva elsuhan előttünk. A nappal színeiben egyben a tavasz, s „a Nap-vitéz legyőzi az éjszakát, illetve a telet” – ennyi a gyerek magyarázata. De láthatjuk is – filmszalagként – a horizontálisan lezajló történéseket: a színes ló szembe megy a feketével, a sötétséggel. És ő győz, mert rajta ül, vele egylényegű színeiben a vitéz, teljes fegyverzetével: kifeszített íjjal, harci bárddal. Folyamatábrát látunk: ugyanis a bal szé-

10

Dobogó

7 éves fiú rajza: Nap-vitéz (Makoldi Sándor Gyula)

idők teljességét éli meg a pillanat egységében. (A fény beköltözik a vele ellentétesen haladó sötétségbe, fölénybe kerül és megvilágítja azt.) Az iskoláskor előtti gyermekek képi nyelve – látjuk – teljesen eltér minden akadémista várakozástól. De az időben lezajló napjainkat, földi eseményeket, életünk változásait, sőt – végső soron – életünk célját lehetne-e tömörebben jellemezni, más eszközökkel így kifejezni? „Magas”művészeti stílusok melyike lenne alkalmasabb ere? Mit tanítsunk még annak a fiúnak, aki 7 évesen legyőzi a sötétséget – így végülis – megmenti az előző lány-rajzok életet ígérő Nap-királylányait, tündérasszonyait. A férfi sorsa, feladata: megvédeni a fényt, az életet! Ezt az üzenetet hozzák magukkal a múltból gyermekeink. De ugyanazon a nyelven a mai életüket, problémáikat is meg tudják fogalmazni. Az unokáknál maradva tapasztalom, hogy ezen a nyelven – akár csoportosan is – együtt alkotják meg nap, mint nap élményeik lenyomatát. A kicsiknél így közösségépítő is e folyamat, ami a mai világban nem elhanyagolható. Most már csak a mama vagy papa kellene, hogy felfigyeljen erre – s akkor értenénk (alig beszélő), de képnyelven „kommunikáló” gyermekeinket, unokáinkat.

Szerencsés Flótások Hagyományőrzés gyerekeknek Minden hónapban egy alkalommal két-három órányi időtartamban – csak gyerekeknek – a magyar néphagyományból egy-egy éppen időszerű szeletet szeretnénk megmutatni. Rengeteg zenével, sok-sok játékkal. Várjuk olyan gyerekek jelentkezését, akik szeretnének népzenét (furulya), néptáncot, népijátékokat és kézművességet tanulni. és szeretnék magukat jól érezni egy kiváló közösségben. Jelentkezési feltétel: pásztorfurulya megléte (6 lyukú, „C”-s) Amennyiben igénylik, mi is betudjuk szerezni. Csoportos rendelés esetén a furulya ára 5-6000 Ft. Akik tanítanak: SAYTI KRISZTINA – kézművesség, KARAKAS ZOLTÁN – hangszerek, népijátékok, BABINECZ SÁNDOR – néptánc, népijátékok. Makoldi Emese (7 éves) és Makoldi Réka (6 éves) rajza utazásukról 2013.

len tűnik fel először a színes (nappali) ló feje, hogy aztán a vitéz táltosaként szembenézzen a feketével. Fölényben vannak – fejük találkozásánál a táltos magasabb a fekete lónál… (Holott a fekete nagyobb, talán félelmetesebb is!) A nyílvesszőt is a táltos ló „szárnya” repíti, de a vitéz nem öli meg vele a sötétséget, mert az nem ellensége a fénynek, hanem kísérője. Nem megsemmisíteni kell, hanem ártalmatlanítani – itt is eggyé válnak az ember „uralma” alatt. Nem „kétfejű” lovon ül a vitézzel azonosuló fiú gyermek, hanem az

Időpontok: szeptember 26. péntek 17 óra, október 25. szombat 10 óra, november 29. szombat 10 óra december 22-23. hétfő-kedd 9 órától 20 óráig Ára: 2000 Ft/alkalom (kivéve a decemberi időpontot, amelynek árát később adjuk meg)

Játszva megismerni hagyományainkat hogy megmaradhassunk!

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

11

A hét főbűn és az „ügyelő” A második főbűn

PAP GÁBOR Vétkeztek ellenem. Súlyosan és visszatérően. Mit tegyek? Azonnal bocsássak meg, és felejtsem el az egészet? Ha személyemben sértenek meg, lehet, hogy így teszek. De ha magyarságomban?… Vajon járhatok-e el ugyanígy? Azt hiszem, először mindenképpen figyelmeztetni kell a vétkest. Hátha nem is tudja, hogy vétkezett? Esetleg másképp ítéli meg a helyzetet: úgy véli, joga volt megsérteni, és én követek el bűnt, ha tiltakozom… Vagy éppen valami „nagy kutyával” kerültem szembe, akkor meg jobb lesz hallgatni. De – értsük meg! – itt nem rólam van szó, hanem a magyarságomról. Őellene követték el a „hét főbűnt”, nem foghatom hát be „pörös számat”. Lássuk hát! Az elkövető… Természetesen nem fogom őt megszégyeníteni azzal, hogy nevén nevezem. Akik ismernek, úgyis tudják, ha valakiről rosszat kell mondanom, annak mindig elhallgatom a nevét. A bűnt ostorozom, nem a bűnöst. Ezúttal mindenesetre igen magas rangú személyről van szó, de nem a rangja miatt kímélem. Annyit árulhatok csak el róla, hogy… Illetve annyit sem. Nevezzük egyelőre „ügyelőnek”. (Az ügyelő, mint tudjuk, nem a legfontosabb szereplője a színi előadásoknak, de azért nem hanyagolható el az ő szerepe sem.) És ne firtassuk azt se, hogy él-e, hal-e mostanság. Amikor a „hét főbűnt” elkövette a magyarság ellen, nyilván élt még. A „heteket” nem elkövetésük időrendjében kívánom felsorakoztatni az alábbiakban, hanem egyfajta logikai sorba rendezve őket. Mert az elkövetések mögött logikát – eleve elrendeltséget? – sejtek.

Az első főbűn A szentistváni alapítású magyar egyházkormányzati egységek határainak a trianoni határokhoz igazítása. Ezzel a lépéssel az „ügyelő” ország-világ előtt kinyilvánította – hogy joga volt-e hozzá, vagy sem, azt most ne firtassuk! –, hogy érvényesnek, sőt jogosnak ismeri el a Kárpát-medence Isten-áldotta egységét szétdaraboló, lélekvesztő trianoni diktátumot. Magyarán: viszszamenőleg szentesítette azt! Eddig egyedül az ő felügyelete alatt működő egyház kezelte a maga szervezeti rendjében egységesen a kárpát-medencei magyarságot, s tartotta ébren vele a reménységet, hogy ez az egység ismét helyreállhat. Most ennek vége. (De nem a reménységnek!)

Az ugyancsak Szent István által alapított két érsekség átszervezése. Ma már nincs se Esztergomi, se Kalocsai érsekség Magyarországon. Az előbbit Budapesthez, ehhez a kereszténynek éppenséggel nem nevezhető helységhez csatolta, az utóbbit a régen is, ma is inkább protestáns szellemiségű Kecskeméthez. (Megint megkérdezhetnénk: vajon volt-e joga hozzá?) Ettől kezdve a Gresham-törvény gáttalanul érvényesülhet: ha egy zárt rendszerben (ez most az érsekség) egyszerre kétféle normarendszer van forgalomban, az értéktelenebb előbb-utóbb törvényszerűen kiszorítja az értékesebbet. A folyamat – legalábbis a BudapestEsz-tergom viszonylatban – máris „in flagranti” tanulmá- nyozható.

A harmadik főbűn A csángók térden állva könyörögtek hozzá, hogy magyarul misézhessenek. Nem kaptak rá lehetőséget. De magyarázatot sem a döntésre. Manapság ha egy magyar család templomba vonul vasárnap, mondjuk, Pusztinán, tudhatja ő is, mi is, hogy románosodni megy. És a papja minden alkalommal beléjük is sulykolja, hogy a magyar nyelv az ördög találmánya, ha használják, akár otthon is, el fognak kárhozni.

A negyedik főbűn A Krisztus utáni második évezred utolsó évében (apokaliptikus idő!) Romániába látogat „ügyelőnk”. Tudvalevő, hogy a Trianonban összetákolt, Párizsban újra összefércelt országban ha azt mondom, katolikus, magyart (nem-románt!) értek alatta, és ezek a katolikusok túlnyomó többségükben Erdélyben élnek. 1999ben szívrepesve várták az „ügyelőt”. Feléjük se nézett. A kérdést, hogy miért hagyott cserben minket, magyarokat, a szóvivői „magasabb egyházpolitikai szempontokra” hivatkozva hárították el. A csiksomlyói búcsún pedig – szem- és fültanúja voltam! – a küldötte az ő nevében arra szólította fel a magyarságot, hogy „béküljön meg” a románokkal. Mintha mi sértettük volna meg őket…

Az ötödik főbűn A felvidéki magyarság hiába kérlelte őt, nem kaphatott magyar püspököt. Az „ügyelő” utolsó évtizedében már azért imádkoztak felvidéki honfitársaink – ezt biztos forrásból tudom –, hogy vegye őt magához a

12

Dobogó

Teremtő. Mert minden vitás kérdésben (és ilyen elég sűrűn adódott) következetesen a szlávok javára döntött. Isten malmai lassan őrőlnek – az ocsút talán nehezebb is, mint a tiszta búzát –, de azért őrőltek ezúttal is… Tudhatjuk, mert láthattuk: kínhalállal távozott közülünk.

A hatodik főbűn Az országvesztő Habsburg-uralkodó, IV. Károly boldoggá avatása. Utolsó háborús miniszterelnökünk, Wekerle Sándor emlékirataiból tudjuk, mennyit könyörögtek neki, adja már ki a parancsot a Magyar Honvédségnek – amely nem azonos a K. u. K. hadsereggel, és amelynek csakis ő, mint magyar király adhatott (volna) ki, fő hadúri minőségében, ilyen parancsot –, hogy vonuljon fel az ezeréves határok védelmére. Nem adta ki. Egyszemélyben felelős a trianoni tragédiáért! Ha fanyarul akarunk fogalmazni, azt kell mondanunk: ártott ő annyit és olyan eredményesen a magyarságnak, hogy az „ügyeletes” tettestárs méltán nyilváníthatta boldognak.

A hetedik főbűn Hivatalos formában megerősített egy régebbi keletű, kifejezetten ellenünkre fogalmazott hazugságot. Azt, hogy a Szent Koronát II. Szilveszter pápa küldte (volna)

Rómából az első ezredfordulón Szent Istvánnak. A nyilatkozat a Korona Esztergomba szállításakor hangzott el, a saját fülemmel hallottam. Abban az időpontban éppen a Duna TV stúdiójában ültem. A riporter megkérdezte, mit szólok ehhez a bejelentéshez. Azt válaszoltam – egyenes adásban! –, nem áll módomban, hogy megítélhessem, mi késztet egy páratlan rangú és befolyású személyt ilyen kijelentésre, de én a magam véleményét csak az igazsághoz szabhatom. 1000-ben az akkori pápa se nem csináltatta, se nem küldte a magyar Szent Koronát a mi királyunknak. Koronaküldésre egyetlen alkalommal került sor a történelmünkben. 1308-ban, amikor V. Kelemen pápa készíttetett koronát védence, Károly Róbert számára. Meg is koronázták vele, de ezt a koronázást a nemzet egy pillanatig sem ismerte el érvényesnek. Kifogytunk a „főbűnökből”? Legyünk szerényebbek! Csak a számozottakból. Mi lehet erre a magyarság válasza? Elítélés? Netán bosszúállás? Ha engem kérdeznek, a feleletem egyértelnű: semmiképpen! Az ítélkezés nem a mi dolgunk. A „bosszú népe” pedig – nem mi vagyunk. De ez nem azt jelenti, hogy hallgatnunk kellene a bűnökről. Igenis szóvá kell tennünk azokat! Íme… Az elkövetőnek pedig – ugye, most, befejezésül sem kell őt megneveznem? – csak azt kívánhatom, de azt a szívem közepéből, hogy az Úristen legyen hozzá irgalmasabb az Ítéletkor, mint amilyen éltében ő volt hozzánk, magyarokhoz.

Fizessen elő a Dobogóra! Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünk megszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog „sok apró színes hírt“, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló kutatásokat múltunkról, hagyományainkról.

Állandó szerzőink: Pap Gábor, Molnár V. József, Halasy-Nagy Endre, Makoldi Gizella, Miklósvölgyi János, dr. Végvári József, dr. Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Szabó Antónia, ifj. Durkó Zsolt és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: nemzeti könyvesboltok, magánterjesztők Előfizetési díj — 5 éve változatlanul! — egy évre: 5000 Ft, postaköltséggel együtt!. Európába: 7000 Ft, Tengeren túlra: 12000 Ft. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Előfizethető rózsaszín postautalványon, személyesen, vagy az ország összes postahivatalában, Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

13

Ötödik evangélium – a beszélő művészet, avagy a cserkúti Krisztus üzenete MIKLÓSVÖLGYI JÁNOS XXI. századi világunk az Isten megtagadásának és Paradicsomból való kiűzésének periódusát éli, függetlenül attól, hogy az emberiség hány százaléka tekinti magát Istenhívőnek, illetve vallásgyakorló kereszténynek. Értsük meg jól: az Istenhit igazolásánál nem az a döntő szempont, hogy hányan vallják magukénak az Evangélium, Sziddhárta, a Korán, vagy a Tóra tanítását, hanem az, hogy hogyan viszonyul az ember az önzetlenség és a feltétel nélküli szeretet kérdésköréhez. Mert nem az a lényeg, hogy a keresztlevelemet fel tudom-e mutatni, hanem az, hogy a keresztemet fel tudom-e vállalni. A kereszt felvállalása: az önzetlenség gyakorlása. Az önzetlenség ezért Istent igazoló kereszt, míg annak elutasítása Isten következetes tagadása. Hogy ez az alapjaiban érték-tagadó alapállású társadalom milyen veszélyeket rejt magában, hogy e veszélyeket a művészet milyen eszközökkel tudja érthetővé tenni, és hogyan tolmácsolja a csapdahelyzetbe került emberiség menekülésére tett Isteni javaslatokat, arra egy igencsak szemléletes példával szolgál bizonyítékul a Pécs melletti Cserkút 1270 és 1290 között épült román stílusú, fazsindelyes katolikus templomának „Ítélő Krisztus”- ábrázolása. Jómagam szervezett kirándulás keretében látogattam el a fent nevezett helyre, ahol egy idősödő úriember vázolta néhány mondatban a templom és a falon látható freskók történetének főbb vonatkozásait. „Jól informált” vezetőnk – aki kedves ember volt – a hallottak tükrében méltán érdemelte ki a „kedves vezető” titulust. No, nem azért, mert egyszerre volt vezetőnk és kedves is, hanem azért, mert a „kedves vezetők” működésrendjéhez hasonlóan professzionális szinten művelte a mellébeszélés „tudományát”. Állítása szerint ugyanis az „Ítélő Krisztus” mestere, ábrázolásához „bizonyosan” külföldi (valószínűleg Itáliai) példát vett alapul, vagyis olyan tudásanyagot vetített a falra, amelyet „nyilvánvalóan” nem saját kútfőből merített. A magyar művészet önállótlanságát, a függetlenül gondolkodni képtelen „szellemiségét” hirdető retorikát szolgaian követő hang a „kétszerkettő négy” természetességével felmondott leckéjének hitelessége azonban már a helyszínen megdőlni látszott, ugyanis a művészet egyetemes története sem itáliai, sem semmilyen más „külföldi” előképet, analógiát nem tud arra szolgáltatni, hogy az Ítélő Krisztust a cserkúti ábrázoláshoz hasonlóan jelenítették volna meg bárhol is a történelem folyamán. Teljesen páratlan és egyedülálló az ábrázolás, ennek ellenére mégis „import-tudás” eredményéről, egyfajta önállótlan reproduktivitásról szól a hivatalos „szakvélemény”. Érthető, ugye? Olyan képjelet

importált Itáliából a cserkúti Ítélő Krisztus mestere, mely képjelnek nyoma sincs Itália szerte… Ez a hang természetesen közel sem ismeretlen, hisz a művészet iránt érdeklődő emberfia lépten-nyomon szembetalálkozik azzal a hivatalos deklarációval, mely egy-egy hazai műkincs ismertetése kapcsán, annak vélt és feltételezett külföldi „származáselméletét” hitelesíti, illetve egyértelműen idegen mesterek keze munkájaként, vagy azok által behozott szellemiség félreértelmezett derivátumaként állít be minden olyan Magyarországon fellelhető kulturális kincset, melyek nemzetközi összevetés tekintetében is tagadhatatlanul komoly intellektuális értéket képviselnek. Teszi ezt úgy, hogy az olyan dokumentumokkal igazolható ellenpéldákról (Gerevich László: A Magyarországi művészet története, 1970, negyedik, átdolgozott kiadás) nagyvonalúan elfelejt beszámolni, mint amilyet a francia Villard d’ Honnecourt esete is képviselt, akit miután a gótikus építészet egyik legjelentősebb mestereként Magyarországra küldtek, a Pilisszentkereszti ciszterci apátságban olyan általa soha nem tapasztalt építészeti megoldásokkal találkozott az „önálló gondolkodásra képtelen”, fantáziátlannak beállított magyar mesterek által kivitelezve, amelyet nyilvánvalóan a tanulás egyértelmű szándékával híres jegyzetfüzetében is dokumentált. E rövid kitérő után azonban elérkezett az ideje, hogy visszatérjünk alapfelvetésünkhöz, és feltegyük a kérdést: miben is rejlik a cserkúti Krisztus egyedülállósága? Mindenekelőtt rögzítenünk kell a következő tényt: amennyire páratlan a formaképzés, ugyanannyira döbbenetes a hatás is. Az első és legfontosabb tétel a kép elemzésével kapcsolatban az a következő megállapítás: ennek az Ítélő Krisztusnak a teste csontváz! A másik ugyancsak lényeges felvetés: teljesen biztosra vehető, hogy nem a ma látható formájában készült el a kép, az ugyanis erősen lekopott állapotban fogadja a látogatókat. No, de akkor miért indokolt ezt a mindenki számára egyértelmű, valóban triviális tényt külön megemlíteni? Azért, mert meg kell értenünk: a mi szempontunkból most nem az a leglényegesebb feladat, hogy kizárólag feltételezésekhez vezető bonyolult elemzések segítségével megállapítsuk, hogy a születés pillanatában milyen formában volt látható a vizsgálat alá vont Krisztus-ábrázolás, hanem tudomásul kell vennünk, hogy a ma embere számára elsősorban a mai állapotában üzen a képjel, tehát valóban tökéletesen másodlagos szempont, hogy megfestésének időciklusában hogyan nézett ki az ábrázolt motívum, azt kell vizsgálni, hogy ebből, a ma látható állapotból kiolvasható-e olyan szimbolika, melynek segítségével felfejthető olyan üzenet, amely valóban segítséget jelenthet

14

Dobogó

az ezredforduló emberisége számára? Ha kiolvasható, akkor sérülés ide, eredeti állapottól való eltérés oda, nincs mit tenni, az üzenetek jelen vannak, és ezen üzenetek jelenvalóságát nem írhatja felül a képjel eredeti állapotának megváltozása.

Lássuk hát a kép leírását, egyelőre csak vázlatosan: az erősen sérült állapotban látható Krisztus-ábrázolás minden bizonnyal ülő pozícióban lett megjelenítve, hisz a medence vonaláig felhúzott térd mindenképpen erre enged következtetni. Az alsó végtagok további „elemei”, vagyis az öv-vonal alatti testrészek az erős kopás hatására gyakorlatilag teljesen láthatatlanná váltak. A középső testrész alkotja a jellegzetes, sehol sem fellehető egyediséget: Krisztus teste ezen a ponton kizárólag a csontváz borda elemeivel van jelezve. A két felkar lefelé (de nem a testhez szorítva), míg a két alkar felfelé irányul, olyan pozíciót felvéve, mint amilyet az áldást osztó pap kéztartása jelenít meg. A kézfejek mindkét oldalon teljesen hiányoznak. A sérülés ugyanakkor a fej-részt sem kímélte: az Egyetemes Megváltó vonásait ezen a ponton már csupán egyetlen szem és az orr motívumai jelzik. Rendelkezünk tehát egy olyan testiségét „elvesztett” Üdvözítő-ábrázolással, akinek csak bordái, fel- és alkarjai, valamint egyetlen szeme és orra látható, a fejét körbeölelő glória kontúrjaival lezárva. Nos, ahhoz, hogy a rendelkezésünkre álló motívumokból a mának kódolt üzenetet megfejthessük, azt a középkori, de még a reneszánszban is jelenlévő alapállást kell figyelembe vennünk, miszerint az em-

bert három alapvető minőség – a testiség, a lelkiség és a szellemiség – formálja valóban élő minőségű létezési formává. Ha ezen rendszer alá vonva vizsgáztatjuk képjelünket, akkor a következő megállapítássá alakíthatjuk át eddigi információinkat: a szellemiség „egyszemű”, a lelkiség „csontváz”, a testiség eltűnt. Vegyük hát sorra, az ebben a pillanatban még kissé elvontnak tűnő képjelek és fogalmak rendszerét, egyenként átgondolva és a lehetőségekhez képest érthetővé formálva. Kezdjük az „egyszemű” szellemiséggel: tény, hogy esetünkben egyetlen szem „áll rendelkezésünkre”, ezzel a szimbolikával kellene most hatékonyan sáfár-

kodnunk. Ha túlságosan gyakorlatias, vagyis a hírekből és egyéb híradásokból kölcsönzött tapasztalatok alapján választunk megoldást az értelmezéshez, akkor azt mondjuk, megjelenített „emberünknek” minden bizonnyal kiverték a szemét. Itt azonban templomról és Krisztusról lévén szó, nyilvánvalóan magasabb szinteken kell keresnünk a megoldás kulcsait. Lássuk hogyan. Amikor rögzítettük a tényt, hogy a cserkúti Ítélő Krisztusnak egyetlen szeme maradt meg viszonylagos épségben, míg a másik maradéktalanul törlődött, mindenképpen fel kell tennünk azt a kérdést, hogy melyik szem az, amelyik napjainkban is jelen van az arcon, és melyik az, amely megsemmisültnek tekinthető? Hogy miért annyira lényeges ez a kérdés, arra a választ az agyféltekék feladatkörének ismerete fogja megadni. Az emberi nagyagy két agyféltekéből, a jobb és a baloldaliból épül fel. Mindkét agyféltekének rendelt feladata van az emberi életben. A bal agyfélteke az analitikus látást képviseli, azt az emberi magatartásformát, mely racionálisan gondolkodik, a tudomány egzakt módszereivel érvel és bizonyít. A jobb agyfélteke ezzel szemben intuitív, vagyis a szabadabb, a szárnyalóbb, a magasztosabb, az emelkedettebb érzékelésére van hangolva. Fontos ugyanakkor megemlíteni azt a teljes hitelességgel bizonyított evidenciát is, melynek értelmében ameddig a bal agyfélteke a test jobb, addig a jobb agyfélteke a test bal oldalát irányítja. Ebből a törvényszerűségből az is világosan következik, hogy mi-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM vel a cserkúti „ítélő Krisztusnak” jelenlegi állapotában a jobb szeme maradt sértetlenül, ezért értelemszerűen a hozzá teljes jogalappal rendelendő bal agyfélteke funkciói kerülnek előtérbe, meghatározó pozícióba. Ha most ebből a szimbólumok által felrajzolt helyzetből korunk világlátására szándékoznánk következtetni, akkor legnagyobb hitelességgel a következő diagnózist írhatnánk fel: ez az állapot nagyon komoly, ha úgy tetszik, egzakt látleletet ad XXI. századi mindennapjaink gondolkodásmódjáról, és hangsúlyos kérdések megválaszolásához szükséges szellemi alapállásáról, ugyanis a bal agyfélteke a racionalitásra hangoltsága okán, nem hogy tagadja, hanem egész egyszerűen nem is érti mindazon lelki folyamatokat, amelyek az embert végső soron mégiscsak érző emberré teszik. Nem tud ráhangolódni az érzelmi frekvenciákra, nem érti a művészetet, a zenét, nem látja Istent, vagyis e „szem” funkciójának felerősödése eredményezte a racionalitás győzelmét, a szekularizált világlátást, ez szülte a francia forradalmat, ez ünnepli diadalként a heliocentrikus világkép győzelmét a geocentrikus felett, miközben a Föld-központú tudományosság mellett az Isten-centrikus világképet is törölte, és ez az, amely nem látja, és így nem is érti a lelket. Ő az, aki a csodálatos kenyérszaporításnál kétkedik (lehetetlen ennyi embert jóllakatni – mondja), mert számol, mert racionális alapon zár ki hitbéli törvényszerűségeket, ellentétben a másik szem „világképével”, amely csak annyit mond: éhes a tömeg, Mester, és odébbáll, mert tudja, hogy működik az Isteni kegyelem. Mert a másik szem a lélek nyelvén beszél, ezért tudja azt is, hogy nincs lehetetlen, mert él az Isten. Számára a világ, és annak lehetősége nem véges, de leginkább nem matematikai egyenlet, hanem emberi és Isteni szövetség, ahol egymásba olvadnak a profanitás és szakralitás „komponensei”, és ebből a „vegyületből” építi fel az embert. A „jobb szem” azonban ennek belátására egész egyszerűen alkalmatlan és képtelen. Nos, mindezek tükrében bátran tehetjük fel a kérdést: napjaink szellemisége melyik szem működésrendjének tipizálható jegyeit viseli magán inkább? Innentől kezdve azt hiszem, érthetővé, és mindenféle megerőltetés nélkül megválaszolhatóvá is válik a kérdés: miért az Ítélő Krisztus jobb szeme maradt sértetlen és működésképes állapotában századunkra a cserkúti templom román-kori freskórészletén? E felvetésünk megfontolását követően az „egyszeműség” állapota után kutatva a szimbólum egy másik (hangsúlyosan nem utolsó) olvasati lehetősége is kézzelfogható közelségbe kerül. A görög hagyományt segítségül hívva ugyanis biztosak lehetünk abban, hogy az egyszemű képjel motívumára olyan jól „kamatoztatható” analógiát fogunk találni, amelynek beazonosítása bizonyosan tovább fogja pontosítani a képjel valódi üzenetének megértését szolgáló kísérletek tartalmi vonatkozásit. A görög hagyományban az „egyszeműség” egyértelműen a legismertebb mitológiai szereplőkhöz, a Küklópszokhoz kapcsolható. Ugyanakkor

15

a hitelesség kedvéért mindenképpen alá kell húznunk, hogy a nevezett mitológiai lények egyetlen szeme homlokuk közepén helyezkedett el, ellentétben a cserkúti Ítélő Krisztus épen maradt szemével, mely az arc jobb oldalán látható. E törvényszerűséget figyelembe véve megállapíthatjuk, hogy a „küklopszság” (bár tökéletes pozícióazonosság nem lelhető fel, de) a látószervek számosságának megegyezése okán nyomaiban mindenképpen jelen van a cserkúti Megváltó-ábrázoláson, ezért ezen rímelés hiteles jogalapot szolgáltat arra, hogy az elemzés kapcsán ha nem is jellegadó hangsúllyal, de mindenképpen számításba vegyük szimbolikájának az ítélő Krisztusság ábrázolásával kapcsolatos összefüggéseit. E bevezető néhány gondolat után a további konzekvenciák leszűrésének reményében tegyük is fel a következő kérdést: kik voltak valójában ezek a furcsa, mitológia által jelölt lények? Nos, a Küklopszoknak két generációjuk ismert. Az első generáció három tagja Kronosz által a Tartaroszba, vagyis az Alvilág legmélyebb szakadékába vetett óriások voltak, akiket Zeusz kiszabadított. Bosszútól fűtve megmentőjük mellé szegődtek, hogy segítségükkel Kronoszt legyőzhessék. A második generáció tagjai pedig, olyan – az isteneknek sem engedelmeskedő – óriások voltak, akik felfalták az embereket. A Küklópszok jellemrajza által tehát két alapvető, az emberi mentalitásban is jelenlévő magatartásformát tudunk bemérni: a bosszúvágyat és az embertelen pusztítás ösztönét, vagyis a gátlástalanságot. Amennyiben pedig képesek vagyunk arra, hogy ha csupán minimális mértékben is, de elvonatkoztassunk a konkrét szereplőktől, és azokat ne mint „testi” (illetve legyünk pontosak: mint mitológiai „valóságot”), hanem sokkal inkább, mint szimbólumot értékeljük, akkor csakhamar egy másik olvasati lehető-ség is a felszínre emelkedik az új, és legújabb kor haladónak mondott vívmányaival és nem utolsó sorban szellemiségével összefüggésben: a felvilágosodás, az ateizmus és egyáltalán nem mellékesen a globalizáció is a Küklopszokhoz hasonlóan olyan Istennek sem engedelmeskedő féktelen „óriások”, akik egész egyszerűen – ha nem is testi valójukban, de a lelkiség szintjén mindenképpen – felfalják az embert. Mivel azonban nem felejthetjük, hogy fenti tételeinket egy szakrális hajlékban megjelenő spirituális szimbólumból bontottuk ki, ezért nem spórolhatjuk meg azt a feladatot sem, hogy az imént vázolt szellemiség pozícióját vallási összefüggésekben is megvizsgáljuk. Ekkor viszont azt fogjuk tapasztalni, hogy a mindennapi életre kivetíthető, bosszúra és gátlástalanságra épülő gondolkodásmód, bizony vallási dimenzióban is egészen konkrét formában fog megjelenni. Ebben az esetben pedig nem másról, mint arról az ószövetségi értékrendről van szó, amely már a Sixtus-kápolna képrendje által is világosan bizonyította, hogy a bosszúra és a gátlástalanságra építette világlátásának alaptételeit. Mindez tehát azt jelenti, hogy a cserkúti „Ítélő” Krisztus portréábrázolásából az egyszemű küklopszság szimbolikájá-

16

Dobogó

val megidézve, voltaképpen az ószövetségi törvény korának mai korszakra kivetíthető szellemisége idéződik meg, amely az Egyetemes Megváltó eljövetele által egyértelműen felülíratott. Ennek ellenére az emberiség mégis visszazuhant egy olyan állapotba, amely a kegyelem korát megelőző „erkölcsi” alapvetések – a bosszú és a gátlástalanság – diktátumaira építi társadalmának kollektív értékítéletét. De mi a helyzet a lelkiség felségterületén? Nos, ezzel a kérdéskörrel összefüggésben a következő megállapítás tehető: a két oldalsó bordasor által határolt középső terület (vagyis a gerincoszlop helye), a csigo-

lyák ábrázolásának látványos elhagyásával egy szabályos boltív-formát rajzol körül, egy olyan boltív-formát, amely felépítését tekintve tökéletesen rímel a korabeli egyhajós templomok – így egészen pontosan a szóban forgó képjelnek is otthont biztosító cserkúti templom szentélyének szerkezetére. Teljes hitelességgel állapíthatjuk tehát meg a következő tényt: a bordák a vizualitás nyelvén legnagyobb érvénytartammal egy precízen megrajzolt szentély kontúrjait formázzák. No, de miért szentélyét, és miért nem csupán egy közönséges boltívét? – teheti fel kérdését az alapos indoklást igénylő hang. A válasz a következő: Ne feledjük: e „boltív” hordozóközegét azért mégiscsak az Egyetemes Megváltó „teste” alkotja, így a kétségtelenül spiritualitással töltődő geometriai forma sokkal nagyobb jogalappal jelenhet meg szakrális szentély, mint közönséges boltív szerepkörben. És hogy miért fontos egyáltalán a szentély-motívum felvetése? Kérdésünkre a választ annak minősége fogja megadni. Ha ugyanis a bordák által közrezárt formát valóban szentélyként

értékeljük (a vizuális megjelenítés erre egyértelmű felhatalmazást ad!), akkor megállapítható, hogy a lelkiség felségterületén megjelenő szentély jól láthatóan üres. Teljesen üres! De mit jelent ez az üresség? Válaszképpen két olvasat is lehetséges. Az egyik jelentésréteg tulajdonképpen mindenféle asszociációs készség nélkül, bárki számára azonnal felfejthető: ha ugyanis hangsúlyozottan a lelkiség pozíciójában megidézett szentély üres, akkor teljesen világos, hogy maga a lelkiség is üres, vagyis kiüresedett. A másik jelentésréteg megértéséért (a gerinc ábrázolásának látványos hiányából kiindulva) a biológia törvényszerűségeinek felszínes ismeretéhez is elegendő fordulnunk. Tisztáznunk kell ugyanis a gerinc funkcióját. Ez pedig nem más, mint a tartás. Az emberi test megtartása. Nos, ezen alapvető ismeretek birtokában a következő megállapítást tehetjük: az üresen maradt – tehát „gerinctelenített” – lelkiségnek nincs tartása. Ez az egyszerű meglátás azonban már korunk lelkiségére is következtetni enged: ha a lélek kiüresedik, az ember elveszíti tartását. Beszélhetünk-e az élet minden területén megjelenő, kiüresedett lelkületű, emberi tartással nem rendelkező magatartásformák „hatalomátvételéről” most, a XXI. századunk hajnalán? A nyilvánvaló költői kérdésre ne is válaszoljunk, a helyzet olyannyira egyértelmű… E két olvasat felvázolása azonban a lelkiség kérdéskörének csupán egyik oldala. Az ugyanis, hogy lelkiségünk üres, mindössze egy állapot rögzítése. Csakhogy az üres szentély kérdésköre a lélek kiüresedésének okaira is válasszal fog szolgálni, méghozzá olyan páratlanul gyönyörű „eszközökkel”, melyeket minden bizonnyal csak mi, magyarok érthetünk meg teljes valóságukban. Ebben az esetben ugyanis már nyelvünk csodálatos jelentésrétegeit is segítségül kell hívnunk. A következőről van szó. A lélek kiüresedésének állapotára szimbolikusan ugyan, de egy valódi szentélyt formáló képlet – ha úgy tetszik, geometriai forma – bemérése, illetve azonosítása segítségével hívtuk fel a figyelmet. A szentély tehát ebben az esetben, mint épületszerkezeti egység is megjelent. Csakhogy a szentélynek létezik egy másik jelentésrétege is. Ebben az esetben a szó utolsó „ly” betűje „pontos j”-vel, a két szó pedig külön írandó. Így: szent éj! Ha pedig már nem csak a szentély, de a szent éj is „lakatlanná válik”, akkor pillanatokon belül megkapjuk válaszunkat a lélek kiüresedésének okaira is. Szent Éj ugyanis a keresztény hagyományban teljesen egyértelmű, hogy kizárólag ama nevezetes Betlehemi Szent Éjre vonatkoztatható, arra a Szent Éjre, amikor az Egyetemes Megváltó testet öltve egy ócska kis jászolban megkezdte földi küldetésének beteljesítését. Ha azonban mi, a szellemiség témakörében tárgyalt bosszúnak és gátlástalanságnak engedve éljük mindennapjainkat, akkor valójában nem teszünk mást, mint lelkiségünk tulajdonképpeni megtagadásával egész egyszerűen kiüresítjük a Szent Éjt, vagyis nem adunk lehetőséget arra, hogy pontosan a bosszú és a gátlástalanság ellen a szeretet hirdetésének eszközével fellépő Egyetemes

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Megváltó leszülethessen mindennapjaink életterébe. Önzésre és gátlástalanságra épülő magatartásformánkkal tehát ugarrá aljasítjuk a mindenkori jelen betlehemi jászolját, ezzel küldve halálba az üressé vált jászol Szent Fiát. Az Egyetemes Megváltó ilyen értelemben vett halálba küldésével pedig nem történik más, mint egész egyszerűen elhallgattatásra kerül az emberiség túlélését biztosító és garantáló szeretet ősképe – a Krisztusi Ige. Hogy az általam valósnak vélt veszélyek (és egyáltalán a következtetések) a fent tárgyalt képjelből hitelt érdemlően lettek-e kiolvasva, annak megítélését tizenegy éves kisfiamra bíztam, ezért hát megmutattam Neki a vizsgálat alá vont freskórészletet, és kikértem véleményét: mit lát rajta, és a látottak milyen érzéseket keltenek benne? Az első reakciója az volt, hogy furcsa ez a kép ezzel a csontvázzal. Megkérdezte, kit ábrázol? „Hogy most kit, az egy külön kérdés, de közel ezer éve még Krisztus vonásait tükrözte” – válaszoltam. Láthatóan kissé értetlenül fogadta a „hírt”, nem is nagyon mondott a továbbiakban semmit. „Ennyivel nem érhetem be” – gondoltam – kell, hogy legyen még a gyerekben valami, ezért sajnos kissé befolyásolva Őt, irányítottan vetettem fel a „szentély” kérdéskörét. „Tényleg apa, ez pont olyan” – válaszolta fellelkesülve, majd hozzátette, hogy „ez de izgalmas”! Próbáltam a befolyásoltságot kissé helyrebillenteni, ezért elbizonytalanítása céljából a következőket mondtam: ezt csak én gondolom így, de egyáltalán nem biztos, hogy jó úton járok. Erre Ő a következőket válaszolta: „De apa, ahová járunk az iskolával templomba, ott is ilyen formája van a szentélynek. Pont ilyen!” Rendben - gondoltam, de akkor mi célt szolgálhat ez a „szentély” egy csontvázban – tettem fel a teljesen logikusan adódó kérdést. Meglepően gyorsan és magabiztosan jött a válasz: „Ez a szentély út a Mennyországba Krisztusban. Csakhogy…” – és itt elgondolkodott egy kicsit, mire én kissé türelmetlenül közbevágtam: „csakhogy…csakhogy, mi?”, majd rövid szünet után így folytatta: „az arcán csak egy szem látható és az rémisztő. Aki ezt festette – mondta – biztos nem nagyon szerette Krisztust, mert a tekintete inkább egy ördögére hasonlít. És akkor viszont – itt ismét elhalkult, de csakhamar folytatta –, akkor viszont nem is a Mennyországba, hanem a pokolba vezet az a szentély.” Nos, ezek azok a pillanatok, amikor az emberen átfut a hidegrázás. De legalább is rajtam biztosan. Ugyanis megint csak arról volt szó, hogy a gyerek három mondatban mondta el azt, amit én már többször egész kötetekben próbáltam megfogalmazni, ki tudja, milyen sikerrel? Rendkívül súlyos kijelentést hallottam ugyanis: POKOLBA VEZETŐ SZENTÉLY. Erről van szó: a lelkiség és a Jászol kiüresítése ugyanis valóban a pokolba vezet. Így működik, erről szól XXI. századi „szentélyünk”, Krisztust vesztett lelkiségünk. És nem tudtam szabadulni kisfiam másik mondatától sem: „aki ezt a képet festette, nem nagyon szerethette Krisztust.” A kijelentés azért volt rendkívül szíven ütő, mert a képet Krisztusról már mi, az ezred-

17

forduló emberei „festjük” tovább nap, nap után. És bizony, „ecseteink” által ördögi erő vette át a hatalmat a Megváltói minőség felett. De mi az ördögivé válás lényege? Egy magatartásforma. Egy olyan magatartásforma, mely a megtévesztésre alapozódik, s ezáltal elterel Istentől. Hogyan éri el ezt az eltávolítást? A következőképpen: őszinteséget színlel, de hazudik. Szembe néz, de hátba támad. Hűséget fogad, de megcsal. Gyereket vállal, de felelősséget érte nem. Jobbra indexel, de balra fordul. Demokráciát épít, de hitet rombol. Jogot követ, de nem értéket. Méltányosságot prédikál, de alattomosan prejudikál. Tisztálkodik, de sarat dobál. Felfelé mutat, de lefelé kutat. Csillagokról beszél, de csak a csillogás érdekli, vagyis tendenciózusan mást mutat, mint ami, tehát vizet prédikál, de mérget itat, és ezzel az álarcot húzó mentalitással, ezzel a hamisságra építkező életszemlélettel mind az embert, mind a társadalmat nagyon komolyan megvezeti, mely társadalomnak ezek után teljesen érthető módon rendül meg az Igazságba vetett hite, ezért életét már nem köti valódi értékekhez. Egy elértéktelenedett, igazságérzetében kiüresedett társadalom pedig egész egyszerűen nem fogja igényelni Istent sem, mert nem csak hogy annak léttörténetét, de az emberi minőségben elfoglalt helyét és szerepét sem ismeri. A kérdés ezek után most már csak az, hogy találunk-e a cserkúti Krisztus-ábrázoláson olyan utalást, mely jelezné azt az állapotot, mely szerint az emberiség tulajdon arcára álarcot húzott, és ezen álarccal építi fel szentélyét, mely szentély (lelkiség) ilyen keretek között tökéletesen alkalmatlanná válik a Krisztusi érték befogadására? Nos, ha jobban megfigyeljük a freskó Krisztusának „szentélyt” határoló és tulajdonképpen azt felépítő bor-

A cserkúti Krisztus bordája és egy lárva képe

18

Dobogó

dáinak „szerkezetrajzát”, akkor azok gyűrűs felépítésükből, valamint szélesség-hossz arányukból következtetve mindenképpen indokoltan hozhatóak összefüggésbe (bármennyire is merésznek hat a párhuzam) egy átmeneti létezési forma képviselőivel – a lárvákkal. A megközelítés első pillanatban valóban riasztónak, illetve visszataszítónak is tűnhet, de hangsúlyozom, ebben az esetben a látvány szintjén megidéződő szimbólumokról beszélünk, ezért ha a képi párhuzam felvethető a Krisztusi borda és a lárvák megjelenítési képlete között, akkor a tagadhatatlanul megjelenő azonosságok vizsgálatát egész egyszerűen nem seperhetjük ízlésbeli kifogásokra hivatkozva a szőnyeg alá. A bordázat és a lárva bizonyos szintű azonosságáig tehát eljutottunk. No, de hogyan lesz ebből a párhuzamból az emberi mentalitást átszövő, mást mutató és mást cselekvő „álarc”? A válasz világos: sehogyan sem, hiszen ezen átmeneti létformát megjelenítő életminőség már maga az álarc. A lárva ugyanis (larva, larua) latin eredetű szó, jelentése: álarc. És pontosan ez a „maszk” lesz az a „mentalitás”, amely a bordák képében közrezárja, felépíti azt a hazugságból emelt szentélyt, mely a fent leírtak tükrében már tökéletesen alkalmatlan arra a feladatra, hogy otthont biztosítson az Egyetemes Megváltó szellemiségének. Azt azonban mindenképpen érzékelnünk kell, hogy a lárva nem csak nevének jelentésében, de működésrendjének tekintetében is hasonló a megvezetésre programozott emberi mentalitáshoz. Mert mit csinál a lárva? Élete első szakaszában mást mutat, mint ami. Önemésztő, önmagából táplálkozó létezési forma jegyeit mutatja a kezdetekben. Ám ez az önemésztő, önmagát feláldozó életminősége csupán egyetlen célt szolgál: elérve egy magasabb szintű fejlettségi állapotot, fék nélkül elkezdhesse környezete felélését, vagyis egy ragadozóparazita életmód fokozatára eljutva, önmaga életfeltételeit biztosítandó, más életminőségeket egész egyszerűen elpusztítson. Szükségeltetik egyáltalán erre a magatartásformára bizonyítékokat citálni a történelmünk lapjairól? Alig hiszem, hogy ebben az esetben indokolt lenne megnevezett konkrétumokkal szolgálnom, a helyzet túlságosan egyértelmű ahhoz, hogy bármiféle igazolást igényelne. Ugyanakkor tisztában vagyok azzal a helyzettel is, hogy a két képjel azonossága nem 100%-osan egyértelmű, de, hogy lehetőségként jelen van, az nehezen cáfolható. Ennek a nem tökéletes „lefedettségi állapotnak” is megvan ugyanakkor az üzenet értékű jelentése: az emberiség még nem teljesen lárvásodott el, vagyis az álarc még nem teljesen fedi le valódi tekintetét. Útban vagyunk, de az átalakulás talán még nem ért el egy visszafordíthatatlan, végzetes pusztítást előidéző szintet. És valóban kijelenthetjük, hogy még a vészterhes XX–XXI. századunkban is van remény. Méghozzá nem is elenyésző. Hogy tisztán átláthassuk az ébredés lehetőségének realitását, vissza kell térnünk a kiüresedett-kiüresített szentély szimbolikájához. A szentély

üressége ugyanis nem kizárólag egy állapotot (a lélek kiüresedését), de egy igen komoly lehetőséget is vázol. Miért? Mert az üres szentély jelentéstartalma legalább kétirányú: egyrészt jelöl kiüresedést, de ugyanilyen hitelességgel „feltöltésre várást” is. Arról van tehát szó, hogy ami üres, ebbéli állapotából adódóan befogadásra is kész. Kizárólag az emberen múlik tehát, hogy ismét betölti-e szakralitással, értékkel, lélekkel életterét. És erre a lehetőségre – bármilyen meglepően is hat – de ismét a „borda-lárva” képi azonosságának szimbolikája fogja felhívni a figyelmünket. Hogyan és milyen formában? Tudnunk kell, hogy a lárvák – bár az esetek döntő többségében kártékony életminőségeket szülnek, ez az általánosság nem jelent kizárólagosságot. Amennyiben a méhek lárváira gondolunk, kénytelenek vagyunk belátni, hogy a Földünk egyik leghasznosabb kis élőlénye életének kezdeti fázisában még lárva formájában jelenik meg a teremtett világ színterén. Mindez azt is jelenti, hogy a cserkúti Krisztus „lárva-bordái” által közrefogott üres szentélyt a lehetőség szintjén valójában egy életet szolgáló minőség is körbefonja, vagyis az is tartóelemének minősül. A lehetőség tehát adott az ember számára: választhatja ugyan a pusztító lárvák útját is, kiüresítve, meddővé és halottá téve tulajdon lelkiségét, ám ezzel ellentétben a méhek működésrendjét felvállalva az élet szolgálatába is állhat, és ebben az esetben az évszázadok óta üresen tátongó szentély ismét lélekkel, vagyis élettel fog töltődni, aminek következtében, a cserkúti fazsindelyes kis kőkápolna falát vizsgálva már nem az ítélő, hanem egy új életre ébredt, feltámadt Krisztusról és a Vele sorsközösséget vállaló emberről kell majd értekeznünk. E reményt adó gondolattal zárva elemzésünket, öszszegezve a tanulságokat, a következő üzenetet olvashatjuk le a cserkúti „ítélő” Krisztus-ábrázolás szimbolikájából: ha egy bosszúállásra és gátlástalanságra programozott, valamint kizárólag az analitikus látásra és a törvény diktátumaira hangolt szellemiség (egyszemű fej) válik jellegadó magatartásformává, akkor a Krisztusság szentélyből – tehát szakralitást felismerő mindennapi életünkből – való kiűzése hatására a lélek kiüresedése (bordák által határolt üres felület) elkerülhetetlenné válik, a lelketlenné vált életminőség elveszíti tartását (gerinc hiánya), elnémítja a Krisztusi tanítást (száj törlődése), mely elnémítás, kiüresedés és gerinctelenné válás sajnálatos következményeként az ember képtelen lesz kiszolgáltatni azt az önzetlenséget és szeretetet képviselő áldást (kézfejek törlődése), melynek megélése elengedhetetlen feltétele lenne a testiség szintjén is megnyilvánuló létezési forma evilágra való megszületésének (alsó végtagok hiánya). Ugyanakkor, ha a cserkúti ítélő Krisztust, „keresztségéhez” hűen nem egy jelenkori, spiritualitásától megfosztott szimbolikus társadalomképként, hanem Egyetemes Megváltóként értelmezzük, akkor viszont az ószövetségi és újszövetségi Isten-kép működésrendje között feszülő kardinális különbségre kaphatunk telje-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM sen világos, tökéletesen olvasható magyarázatot. Ahogy azt a fentiekben már tárgyaltuk, ez az ítélő Krisztus a kezét egyértelműen áldásra emeli. Visszaidézve a Sixtus-kápolna ítélő Krisztusát viszont azt látjuk, hogy az a „Megváltó” karját lesújtásra lendíti, tehát nyilvánvalóan nem meg, hanem elítélni szándékozik az embert. Mindez pedig a következőket jelenti: míg az újszövetség Istene az ítéletet is megáldja, addig az ószövetség istene az áldást is ítéletként és nem kegyelemként fogja fel. A különbség döntő. Nos, a fent tárgyalt képjel elemzéséből jól látható tehát, hogy a lelkiségből táplálkozó, a szakralitást felvállaló művészet valóságos konfliktusokra, nagyon is létező problémákra ad teljesen világosan értelmezhető, egyenes, mindenki számára befogadható válaszokat. És nem csak felismeri a rendkívüli jelentőséggel bíró sorskérdések mibenlétét, de képes arra is, hogy azokat az ember elé tárja úgy, hogy közben megoldási alternatívákat is kínáljon. Ha ugyanis (a tárgynál maradva) megmutatja a lélek kiüresedésének okait, és ezen okokat a Krisztusi tanítás elhagyásában jelöli meg, akkor ezzel a diagnózissal voltaképpen azt is elmondja, hogy napjainkban már ténylegesen az számít a legkardinálisabb kérdésnek, hogy feleszmél-e az utolsó pillanatban a Földet benépesítő emberi faj, mely ébredés hatására rádöbben az elűzött Isten okozta lelki sérülések kezelésének szükségszerűségére, és viszszatalálva Istenéhez – a Világ Világosságának szellemiségéhez – rendezni kezdi végre közös dolgait. A cserkúti Ítélő-Krisztust megidéző freskórészlet jelenkori állapotából kiolvasható lehetséges jelentésrétegek egyikének vizsgálatát ezen a ponton befejezettnek tekinthetjük. Egyetlen megtárgyalandó tétel azonban még kibontásra vár. Nem ejtettünk ugyanis ez idáig egyetlen szót sem arról a kérdésről, hogy kopásoktól és sérülésektől mentesen – vagyis az eredeti állapot és szándék szerint – a csontváz-testűnek megfestett Krisztus-ábrázolás milyen tanulságokat vet fel. Nos, a kérdést tisztázandó egyvalamit egészen nagy bizonyossággal megállapíthatunk mindjárt az első pillanatokban: egy olyan csonttá „aszott” egykor volt életminőség, amilyen napjaink emberét megszólítva viszszaköszön a cserkúti templom faláról, nyilvánvalóan nem három napja „adta fel” életfunkcióit, hanem annál sokkal régebben. Éppen ezért ebben az esetben már közel sem arról van szó, hogy a Megváltó teste oszlásnak indult, hanem teljesen jól láthatóan maradéktalanul törlődött, hiszen kizárólag csontváza emlékezteti letűnt emberi mivoltára. Krisztus vetületében tehát mindez ez azt jelenti – mert esetünkben végső soron mégiscsak a Világ Világosságának testéről van szó –, hogy nem támadt fel harmadnapra, vagyis ez a világ (eredeti olvasatot kutatva már az akkori, 1200-as évek világa is) egész egyszerűen képtelen (és képtelen volt) megteremteni a feltámadás esélyét. Ez tehát az egyik – a freskó születésének pillanatában is minden bizonnyal teljes jogalappal olvasható – üzenete a csontváz-Megváltó szimbolikának. De létezik egy másik

19

– ugyanilyen érvénytartamú, ám messze nem ilyen jelentésrétegű – „megfejtés” is. A tovább bontás lehetőségének megoldási kulcsát Krisztus keresztútja, annak is a tízedik (Krisztust megfosztják ruháitól) stációja fogja szolgáltatni. Hogyan vethető fel a párhuzam a „Csontváz-Krisztus” és a ruháktól való megfosztás keresztúti állomás jelentéstartama között? A válasz nevezett stáció szöveg-értelmezésében rejlik. A Passiótörténetben Krisztus ruháktól való megfosztásáról értesülhettünk, míg a cserkúti Krisztus-ábrázolás esetében az Egyetemes Megváltó „bőrruhájától” – vagyis hús-vér mivoltától – való megfosztottságának állapotával szembesülhetünk. Amikor az emberi keresztút (vagyis élettörténet) végén Isten hasonlatosságát megfosztják „ruháitól”, akkor voltaképpen nem történik más, mint hogy az élet folyamán rárakódott negatív hatásoktól megszabadítják, hogy aztán elérve egy megtisztult állapotot már felkészült lelkiséggel hangolódhasson rá e világból történő eltávozására. Ruháktól megfosztani annyi jelent, mint visszakerülni egy tiszta, eredet-közeli állapotba. Krisztus „bőrruháitól” való megfosztása kapcsán pedig nem arról van szó, hogy az Egyetemes Megváltó kerülne vissza egy teremtés-közeli állapotba (Neki erre semmi szüksége, hisz Ő maga a Forrás), hanem mivel „lebomló” emberi jelmeze alatt ott a csont, ezért a legplasztikusabban e megjelenítés által lehet megérttetni, hogy földi minőségű tartóvázának megidéződésével ténylegesen valóságos emberként volt és van jelen mindennapjaink életterében, vagyis a Megváltói eszmerendszer a leganyagibb valóság szintjén is szerves része életünknek. A csontvázban tehát nem a feltámadni képtelen elbomlott holttestet, hanem az Istenfiú valóságos emberi minőségét kell felfedeznünk, tudatosítva, hogy hús-vér valóságában ott van az emberben az Isten, és Krisztus által már az Istenben is nyilvánvalóvá vált mindannyiunk számára: az ember. Vallomás ez a javából, – felismerése annak az igazságnak, hogy míg a test „megállását” a csontváz, addig a lélek helytállását a csontváz Krisztusi-Isteni eredete biztosítja számunkra. Ez a felismerés pedig egyértelműen jelzi, hogy a Világ Világossága annyi elhiteltelenítési akció, annyi mocskolódás és gyalázás ellenére ismét elindult irányunkba. Csak legyünk elég érettek a fogadásához! Csak legyünk eléggé felkészültek a találkozáshoz!

Ha értékes könyvet szeretne olvasni, ha a legjobbak előadásait szeretné megnézni, vagy ha csak érdeklik a magyar múlt valódi gyökerei, látogasson el honlapunkra!

http://www.kethollos.hu

20

Dobogó

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

21

Az Arvisura egy magyarellenes gúnyirat FRIEDRICH KLÁRA Szeretném leszögezni, hogy ezzel az írással nem célom senki hitét megsérteni. Célom a magyar őstörténet megtisztítása a mindenféle rendeletekkel és cselvetésekkel ránk erőszakolt finnugor elmélettől és őseink sértegetésétől. A szkítapártus-hun-avar-magyar őstörténetet nem manysi sámánok írták és nem szovjet partizánok hozták az égből. Ha az Arvisurákat nem magyar őstörténetként, hanem finnugor népmeseként terjesztenék, akkor fel sem emeltem volna a tollat. Tehát 1997 szeptemberében a következőket gondoltam az Arvisuráról és az eltelt évek csak megerősítettek ebben: Őstörténetünk még ismeretlen mélységeket rejtő tengeréből időről – időre felmerül egy szörnyeteg, az Arvisurák. A terjesztés kétes dicsőségét vállaló ózdi illetőségű Paál Zoltán előszava szerint az Arvisurákat 1944-ben ejtőernyőn(!) hozta le nekünk a német megszállók ellen hősiesen harcoló Szalaváré Tura, aki nem volt kisebb személyiség, mint egy manysi fősámán unokája. Ez az unoka ebben a hősies harcban el is esett, de még előtte, a hősies harcok közepette átadta nagyapja örökségét Paál Zoltánnak és az egész magyar nemzetnek. Ez az örökség pedig 347 (!) fő-, illetve rovósámán elbeszélése volt őstörténetünkről. A dolog már itt az előszónál nem stimmel, mert a szüleim szerint a megszállók az oroszok voltak. Hogy a szovjet felszabadítás és 46 évig tartó megszállás milyen borzalmakat jelentett, azt most már meg lehet írni, de a tankönyvekre még mindig a borzalmak elhallgatása és nem tényszerű közlése a jellemző. Azt meg nem csak a szüleimtől, hanem hazaszerető történészeinktől is tudom, hogy a manysikhoz csupán annyi közünk volt, hogy néhány északra vándorolt hazánkfia tanította meg őket vadászni, halászni, ruhát varrni, sőt beszélni is. Ettől ők még nem a rokonaink, legfeljebb a tanítványa-ink. De vissza az Arvisurákhoz. A magyar őstörténettel foglalkozó könyvek ismerete alapján (legyen az hazaszerető, vagy magyargyűlölő) arra a következtetésre jutottam, hogy az Arvisurák egy magyarellenes gúnyirat. Szerzője, vagy szerzői történészek, esetleg valamely társtudomány művelői, erre utalnak olyan nevek, évszámok, adatok, amelyekhez az ejtőernyős manysi sámánok a legmélyebb vodkás révületben sem jutottak hozzá. Tippelnék Ligeti Lajosra vagy Zsirai Miklósra, akik rögeszmés aprólékossággal gyűjtötték össze és kárörömmel vágták arcunkba a legyőzöttek krónikásainak minden hazug mocskolódását. Elképzelhető szerzőként Diószegi Vilmos is, aki megszállottan bizonygatta, hogy tudós, orvos, tanító, pap táltosaink azonosak voltak az általa a helyszínen tanulmányozott szibériai, írástudatlan, részeg, vagy bolondgombától

kábult sámánokkal, akik még Diószegi látogatása idején is kőkorszaki szinten éltek. Az Arvisurák célja: a finnugor-manysi rokonság és a szovjet partizánok népszerűsítése, az igazi magyar őstörténet nevetségessé tétele a medvetoros évekkel, Góg furmányosaival, hasonló idétlenségekkel és sértésekkel. Őseink asszonyait és leányait szinte minden oldalon többször rimalányoknak nevezik. Vajon tudják-e az Arvisura rajongói, hogy mit jelent ez a szó? Czuczor-Fogarasi: A magyar nyelv szótára (1862). Rima: Kurva, szajha, lotyó, czurhó stb. Eredeti értelme: ringy v. rongy. Ballagi Mór: A magyar nyelv teljes szótára (1873). Rima: kéjhölgy, örömleány. Magyar Értelmező Kéziszótár (1972). Rima: szajha. Gúnyiratot a Biblia Ószövetségi részéről is lehetne, de ezt nem merik megtenni azok, akik a magyarok őstörténetét csúfolják. Befejezésül idéznék egy jellemző részletet: „A garaZúgon túl lévő Kuszkó birodalmában, Artupi asszonynak Kecső kabar nyílkovácstól négy fia származott: Ragyolc, Miskolc, Rohonc és Tiszolc.” Ezek a fiúk bonyolult úton tüzet loptak (!) és azt csuporba rejtették. Az Arvisurák szerzői szerint azonban a magyarok még egy csuporra sem képesek vigyázni: „Rohonc a folyóba beleesett, s a tüzes csupor odaveszett.” Nagy kár, hogy nem ennek a Rohonc gyereknek adta az ejtőernyős sámán-unoka az Arvisurákat. Legalább az is odaveszett volna. Az Arvisurák azonban mégsem vicces, inkább veszélyes. Hátha valaki komolyan veszi. (A Sámánrajcsúr c. írás, 1997-ből) Ez a Sámánrajcsúr című írásom tíz évig hevert íróasztalom fiókjában. Nem tudtam eldönteni, mi a tisztességesebb, tekintettel lenni az Arvisura rajongók érzékenységére, vagy rámutatni, hogy az Arvisura, célját nem is leplezve a finnugor rokonság elmélet egyik bástyája és őstörténetünk kigúnyolása. 30-40 évvel ezelőtt még nem voltak nemzeti könyvesboltok és könyvterjesztők. Akkoriban a Nemzeti Múzeumban működő Széchényi Könyvtárba jártam 1945 előtt írt történelmet vagy a tiltott írókat, pl. Hamvas Bélát olvasni. Így került a kezembe a Magyarság őstörténete című Ligeti Lajos nyelvész, keletkutató által szerkesztett, 1943-ban a Pázmány Péter Tudományegyetem és a Franklin Társulat által kiadott gyűjteményes munka. Ne tessenek azt hinni, hogy valami szkítahun-avar-magyar rokonság lehetősége felmerült benne. Nagyon finnugor, nagyon magyargyűlölő, nagyon sértő, nagyon gúnyolódó munka volt ez. Két szerzőt lehetett elviselni benne, László Gyulát és Czeglédy Károlyt. A többiek, Ligeti Lajos, Kniezsa István, Nemeskéri János, de különösen Zsirai Miklós mintha köpködték, pofozták volna az embert soraik olvasása köz-ben.

22

Dobogó

Az 1970-es években egy barátunktól titokban terjesztett 50-60 oldalnyi gépelt szöveget kaptunk, ez volt, ennyiből állt akkoriban Paál Zoltán Arvisurája. Átolvasva, felmerült bennem a kérdés, miért kellett ezt ilyen titokban terjeszteni, hiszen teljesen megfelelt a hivatalos történelmi és politikai elvárásoknak: a manysik rokonaink, a szovjet partizán jó ember, a német katona rossz ember, régi vallásunk papjai szibériai sámánok és nem táltosok. Azonnal „bekattant” a Ligeti Lajos által szerkesztett Magyar őstörténet is, ebből különösen Zsirai Miklós Őstörténeti csodabogarak című gúnyirata. Vagy Ligeti és Zsirai köre, vagy e könyv alapján néhány magyarokon élősködő magyargyűlölő hozta össze a manysi sámán unoka Arvisuráit. Ne tessenek azt hinni, hogy csalással vádolom Paál Zoltánt! Ő szovjet partizánoktól készen kapta az iratokat, amelyeket eredetileg nem is neki, hanem a Szőnyi Márton nevű „híres ellenállónak” hoztak, aki a szovjetek oldalán harcolt. Paál Zoltánt azért sem lehet csalással vádolni, mert az Arvisurában szereplő történelmi nevek és helyszínének többségét sem ő, sem a manysik nem ismerhették. A finnugor népeknek pedig, köztük a manysiknak még a XIX. században sem volt saját írásuk, főként nem rovásírásuk, csupán az egyszerűbb számrovást ismerték. (Dr. Sebestyén Gyula és Zichy István gróf alapján) Így rovó sámánjaik sem lehettek. Az Arvisurákban szereplő történelmi nevek többsége megtalálható a már fenn említett Magyarság őstörténeté-ben és a Németh Gyula által szerkesztett Attila és hunjai című könyvben. (1940, Reprint Akadémiai Kiadó 1986) Ebben Ligeti Lajos két dolgozata is olvasható, az Attila hunjainak eredete és az Ázsiai hunok. Véleményem szerint az Arvisurát e két mű alkotói közül írta valaki, valakik. Hangsúlyozom, hogy közülük kizárható László Gyula és Czeglédy Károly. A gúnyirat szerzőinek kezdetben talán nem is volt más céljuk, mint jót nevetni a magyarokon, akiknek Nemeskéri János szerint: „…testarányaik durván tagoltak, homlokuk alacsony, az orrgyökük széles és benyomott, az arcuk nagy fokúan lapos, az arcuk fogmedri része pedig előreálló”. (Mint a majmoknak) Talán az antropológus szerző egy tükör előtt ült, amikor ezeket írta... A tréfás kedvű magyargyűlölők később úgy gondolhatták, hogy a háború borzalmait és zűrzavarát kihasználva, a „hős ellenállóval” összefogva, a szovjet ejtőernyős partizánokat használják fel a gúnyirat szibériai eredetének hitelesítésére. Még arra is ügyeltek, hogy az „égből” érkezzen az Arvisura, mintegy a finnugor panteon főistene, Numi Tórem ajándékaként. Ez az ajándék végül a palóc Paál Zoltán, ózdi kohász ölébe hullott, aki becsületesen igyekezett megfelelni a regényes nevű Szalaváré Tura sámán unoka elvárásainak. Sikerült. Az ország nagyobb része behódolt a hivatalossá, kötelezővé, államvallássá tett finnugor származás és nyelvrokonság elméletnek. Az ország kisebbik részének nagyobb része pedig fanatikus hívévé vált a kezdetben látszólag üldözött, manapság megtűrt, szintén

finnugor őstörténetnek, az Arvisurának. Ügyes, nagyon ügyes. De végül is lehet, hogy ezek az emberek azért váltak a finnugor elmélet követőivé, mert ők valóban a finnugor, helyesebben obi ugor népek utódai, azaz manysiké, hantiké, osztjákoké, voguloké és még néhány szerencsétlen, elmaradott népcsoporté, akiket Zichy István gróf még a XIX. században is kőkorszaki állapotban talált. 2010-ben újabb adatokat tudhattunk meg az Arvisuráról, Mandics György jóvoltából. Néhány gondolat az ekkor megjelent Róvott múltunk c. kötetéből tömörítve: Otto Kuusinen finn költő (1881-1964) megbízásából Paál Zoltán felvette a kapcsolatot Szalaváré Tura szovjet felderítővel. Kuusinen személyisége Kun Bélára emlékeztető, hiszen a finn „tanácsköztársaság” kommunista vezére, majd Moszkvába menekül, onnan szervezi a „világforradalmat” s még Hruscsov alatt is tevékenykedik. Valószínű azonban, hogy Paál Zoltán csak költői tevékenységéről tudott. Mandics hivatkozik Vándor Anna: Zsirai Miklós és a manysi sámánok c. írására (Finnugor világ, 2003/1/623). Ebből megtudható, hogy Paál és barátai a valóban működő kijevi partizán iskolával hozhatók kapcsolatba. A Szalaváré Turaként szereplő személy feltehetően azonos Ilja Ivanovics Kosztyinnal a manysik közül. 2011-ben Czakó Gábor író közölt véleményt az Arvisuráról, melynek záró gondolata: „Az Arvisura a magyar múlt, a történelmi tudat és a józan ész ostobaságra váltása. Nem holmi nemzetközi összeesküvők bütykölték, hanem tudatlanságszomjas magyari rajongók, akik szeretnék megúszni a műveltség megszerzésével járó fáradalmakat, és amcsi barbik módjára tablettában kívánják bekapni az egész világot.”

Magyar kincsek és ősi vallások nyomában október 23-24. (csütörtök-péntek) ÚTVONAL: 1. nap: Fertőrákos (Mithrasz-szentély) – Kismarton (Esterházy kastély) – Bécs (Kunsthistorisches Muzeum – Nagyszentmiklósi aranykincs) 2. nap: Bécs (Schatzkammer – Bocskai István fejedelem koronája, ún. Atilla kard) – Fraknó vára A túra meghívott vezetője:

SZÁNTAI LAJOS magyarságkutató Utazás: Légkondícionált, kényelmes autóbusszal. Elhelyezés: 3*-os szállodában, reggelivel Jelentkezés: Két Hollós könyvesbolt, (Budapest, 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

23

Melly vitéz szív lakott hajdon Eleinkben, avagy a jeles karú férfiakról Sajnovics bizonyítása végre magyarul is olvasható Néhány keresetlen szó az előzményekről, Sajnovics demokratája kapcsán… A hazugságot számon nem kérni éppolyan bűn, mint onnan, egyetemi katedra magasából hazudni! Márpedig, mit finomkodjunk, mondjuk ki kereken: a nyelvelész társaság hazudott. Az egyetemen Sajnovicsot mindmáig alapigazságként tanítja többek között az a bájos néni is, aki 1994-ben maga-magának leferdítette. A Két Hollós nem kis kockázatot vállalva, és számos nehézlovassági becsületsértést elszenvedve mindenki számára elérhetővé tette, követ dobott a marxista alapképzettségű, hazudozó toronyőrök vizesárkába. Mert a valóságot még most is egyetemi szinten igyekeznek leplezni. A Két Hollós pedig a jól végzett nemzetmentő munkáért kiérdemelte méltó büntetését. A könyvüket valamelyik candidatenyészet (ny)ál-nyelvelész visszavonatni, sőt bezúzatni akarta. Nem én voltam, aki rájöttem az átverésünkre. De talán én voltam, aki a legkitartóbban igyekeztem közreadni. Se szeri, se száma a írásaimnak, amelyek nem jelentek meg, és az elutasító válaszoknak, amelyből kiemelendő vélemény-mondat volt az, hogy: „Nyelvi lektorunk, aki végzett szaknyelvész, ellentétben önnel aki nem az, véleménye szerint írása valótlanságokat tartalmaz, sőt neves tudós személyeket rágalmaz, így azt nem közölhetjük.” A hajdan volt nyomorult akadályozók, alattomos kerékkötők ittmaradt materialista őskövületei ma is itt élnek velünk, csak nem eredeti pokrócukkal takarózva, hanem takaros európaiaknak álcázva, demokrata külsőbe bugyolálva. Takargatva három-per-hármas múltjukat, védve egykori katedrájukat, óvva jó nyugdíjukat, titkolva egykor elkövetett gazemberségeiket, tagadva becstelenségeiket. Egyik ittmaradt nyakunkon élősködője, az MSZMP hívő szárnyának oszlopos agitpropinkája. (Mert a Mocsok Szarháziak Mindenreképes Pofátlanjainak gyülekezetébe ilyen frakció is volt! Ők – pontosabban: ezek – tartották azokat az ateista szeánszokat, ahol a Mindenhatót kérték óhajaik teljesítésére. De rajtuk maga az Isten se tudott segíteni, mint azt korábban hinni sem mertük, de most már hál istennek, tudjuk.) Nos, az egyik ilyen itt maradtjuk, ha már megakadályozni a megjelenést nem tudta, hát a megjelentbe jó komcsi szokás szerint belerondított. Szövegem végére odarittyentett egy bagatellizáló mondatot, kérdésessé téve az egésznek komolyságát. Írásom utolsó mondata ez volt: Sajnovics Bizonyításának ott a helye valamennyi magyar nyelvű iskola könyvtárában, és minden gondolkodó magyar ember könyvespolcán. Ez a diabéteszes macerialista utánabiggyesztette, hogy: De azért nem kell előre tenni. Mert neki nem fontos. Az elhallgatás lenne a kívánatos, hogy ne is beszéljünk az ő múltjáról, múltban elkövetett disznóságairól. Mert őt, az ilyeneket ez zavarja. Hát kulturemberek vagyunk mi, hogy állandóan felhánytorgatjuk a múltat? Miért nem a jövővel foglalkozunk? Írásom címéül ezt a mondatot adtam meg: Melly vitéz szív lakott hajdon Eleinkben, avagy a jeles karú férfiakról. Sajnovics bizonyítása végre magyarul is olvasható. Annak savanyú betyárnak a bébije erre cserélte fel: A lappok, akik kínaiak, azok magyarok. Jó kis figyelemelterelő bevezetés, nemde? Mert ő még mindig harcol. Az ő munkásmozgalmi temetőjének a felirata is az, hogy Fel! Támadunk! Ugor-török háború? Frászt. Neki örök háború. Neki nem ez a sarc lesz a végső.

Művének De diversitate dialectorum in genere fejezetében (A nyelvjárások sokféleségéről általában) Sajnovics világosan kimondja, hogy: a lappok valamikor a kínaival egy népet alkottak. Ha pedig ugyanazon nép voltak, a lappok nyelvének is ugyanazon kellett hogy legyen a kínaiakéval. Mivel a lapp nyelv egyezése a magyarral bizonyított, tehát a magyarnak is valahogyan egyeznie kell a kínaival. Sajnovics egy olyan nyelvjárásláncban hitt, amely Eurázsia hatalmas területeit foglalja magába egészen Kínáig, s nem javasolt, de még csak el sem képzelt semmiféle finnugor, vagy uráli nyelvcsaládot. Megdöbbentő, hogy milyen nagy az eltérés Sajnovics művéről elterjesztett szakvélemények és a valós tartalom között. Az is elképesztő, hogy a nyelvész szaktársadalom mindezt elfelejtette közreadni. A most megjelent kétnyelvű kiadás végre lehetővé teszi bárki számára a lapp-magyar nyelvazonosság fikciójának újragondolását. Talán az új százmilliós költségvetésű Magyar

Nyelvstratégiai Intézet kutatóközpont figyelmét is felkelti. Végre, immár magyarul is, és eredetiben is tanulmányozható a kiváló matematikus és csillagász egyik műve, melynek címe: Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapponum idem esse. Azaz: Bizonyítása annak, hogy a magyar és a lapp nyelv azonos. Művében bizonyítja ezt aki nyelvész sosem volt, Sajnovics János fejér vármegyei tordasi magyar, a koppenhágai és a trondheimi tudós társaság tagja. A könyvet kinyomtatták Koppenhágában, 1770-ben (első kiadás) és még ugyanazon évben némileg kibővítve Nagyszombatban (második kiadás). Sajnovics korában lefordították dán nyelvre, és 1970-ben megjelent német nyelven is. Magyarul több mint kétszáz éven keresztül nem volt hozzáférhető. A magyar összehasonlító nyelvészet bibliáját, minden magyar összehasonlító nyelvész apostolának sokat idézett alapművét magyarra csak 1994-ben ültették át.

24

Dobogó

A Magyar Tudományos Akadémia történettudományi osztályának – nem akárkikből álló – hallgatósága előtt felolvastatott Reguly Antal ügyvéd úrnak tudósítása Hell Miksa azon históriai kéziratairól, amelyek a magyar-finn kérdést tárgyalták. Summázata: „...Hell nézetei az általa legnagyobb hévvel vitatott finn-magyar hypotésissel függenek szorosan össze; természetes tehát hogy, miután ezt, legalább azon alakban, mint HellSajnovicsi állításokban foglaltatik, ma alig fogja valaki többé magáévá tenni, a magyarok régi lakhelyeiről való nézetei is, mellyek egyébiránt is többnyire csak, mint puszta, minden indoklást nélkülöző állítások olvastatnak kézirataiban, figyelmet nemigen igényelhetnek. Tehát hogy eziránti eljárásom semmi kifogás alá ne essék, csak röviden azt említem, miképp kéziratainak több helyéről kitetszik, hogy Hell a húnok őshazájának Dániát tartotta; hogy Dentümogériát, mellyet Anonymus mint a régi magyarok őslakhelyét ír le, ő Karéliába helyezi. Mindkét nézete magában olly gyönge alapon nyugszik, hogy róluk vagy csak szólani is felesleges, s hogy, mint jelenleg állnak tárgyuk iránti tudományos ismereteink, czáfolásra sincs többé szükség.” Gondolnánk, hogy ezután az egész elméletet a kéziratokkal együtt a könyvtár raktárának mélyére süllyesztették. Tévedünk. A magyar nyelv ápolására alapított Akadémia, a magyar összehasonlító nyelvészet alapkövévé emelte, bízva abban, hogy sem az eredeti szöveget, sem az eredeti szándékot, mely életre hívta, nem ismeri senki. Kétszáznegyvennégy éve rendremásra hivatkoznak rá, idézik széltében-hosszában, magyaráznak vele, és elhitetni próbálják azt, amit ép

elmével senki sem hihet, ami nem állja ki, nemhogy a tudományosság, de a józan ész kritikáját sem! A finnugrisztika őseinek tekintett Sajnovics, Reguly és Budenz mellett a nyelvkoncepció igazi alapjait lefektető Franz Miklosich és Gregor Dankovszky neve legfeljebb csak Arany Jánosnak az Ortológusokra írott verseiből ismerhető. Az 1833-ban megjelentetett Magyaricae Linguae lexicon critico-etimologicum a szerzők számára a Magyar Tudományos Akadémia tagságát jelentette. Munkásságuk fő mondanivalója, és a finnugor származáselmélet lényege, hogy az úgynevezett finnugor népek művelődésre, politikai, társadalmi, műszaki alkotásokra csakis más népek hatására és vezetésével képesek. Erre alapozva lett a XIX. században a magyarugor összehasonlító nyelvészetnek tanszéke, s rajta elsőként Budenz a „magyar-ugor összehasonlító nyelvészet” magántanára. A magyart nyelvén keresztül is elnyomni akarták. A magyar nyelvet innen-onnan összelopkodottnak igazoló, plagizált nyelvnek tituláló, zömükben idegen származású nyelvtudósok bizonygatták. Paul Hunsdörfer és Josef Budenz a Habsburg érdekeknek megfelelő „új magyar történet” kiagyalói. Támadhatatlanságukat a magyar Akadémia biztosította. Visszakérdezni nem, csak elfogadni lehetett. A kétkedéseket elhallgatták, a kétkedőket elhallgattatták. Arany Jánosnak, az Akadémia titoknokának is feltűnt, hogy a több mint 30 nyelvet beszélő nyelvész Szentkatolnai Bálint Gábor munkái gyanúsan eltűntek az Akadémiáról. Az „égető” gúnynévvel illetett Hunfalvyra gyanakodott, hogy elhamvasztotta Bálint Gábor kutatási eredményeit, melyek a finn-ugor elméletet nem igazolták. A másik nagy turkológus Vámbéry tevékenységét Hunfalvyék egyszerűen csak „szellemi betyárságnak” minősítették, adósok maradva mindmáig a Vámbéry téziseinek cáfolatával. De nem tudtak Fischer Károly Antal: „A hunok és magyarok, fekete és fehér elnevezése” című tanulmányával sem boldogulni, csak elhallgatni. Szegény Fischer jogos felháborodását érdemes idézni: „Én, aki a történet-tudományt nem kenyérkeresetből gyakorlom… joggal kérdezhettem és kérdezhetem: miért nem méltatták bírálatra könyvemet, mely kézzel fogható, szemmel látható igazságokat tartalmaz. A felelet az volt, hogy ellenkezik mindenben, mit valónak hisznek. S mi ez a »való«? Ez a »való« a finn-ugor leszármazás elmélete, melyet az 50-es évek elején, Schlözer nyomán, az importált német és cseh professzorok csempésztek be hozzánk, akiknek buzgó apostolaik a mostani finn-ugor atyafisággal ellenkező véleményt lábra kapni nem engednek…” Vélhetnénk, ez a szigor, a finnugrizmus diktatúrája mára már enyhült, lévén a néperedetben a nyelvészet egyeduralmát a társtudományok megcáfolták. Nem így történt. Az ideje múlt ideológia egyik itt maradt darabja 2001-ben, a legolvasottabbnak titulált napilap vezércikkében arra figyelmeztetett, hogy: „A tudomány ott végződik, ahol a magyar nyelv finnugor eredetét elkez-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM dik kétségbe vonni. Eddig a pontig tart a tudomány. Ami ezen túl van, az a politikai és szellemi alvilág.” Bárczy Géza 1970-ben mondta: „Van a magyar nyelvtudósoknak egy soha ki nem magyarázható közös vétkük, éspedig az, hogy Sajnovics Jánost a Finn-ugor nyelvrokonság megteremtőjének kiáltják ki, holott Sajnovics a már említett Demonstráció c. dolgozatában a magyar, lapp, finn, török, kínai nyelvrokonságot mutatja be. Ezek szerint Sajnovics nem a neki tulajdonított Finn-ugor rokonság hanem a turanizmus megteremtője volt. Ezért a szégyenletes zűrzavar nyelvtudományunk terén.” Ugyanezt már 1936-ban megfogalmazta Nagyfalusy Lajos a Kalocsai Sajnovics János Gimnázium értesítőjében: „Sajnovics János emlegetése során nemigen ejtenek szót arról, hogy ő korántsem állt meg a lapp-magyar hasonlításnál, hanem szorgalmazta a magyar nyelvnek más északi vagy keleti nyelvekkel való összehasonlítását: bizonyos értelemben tehát a turanizmus előfutárának is tekinthető.” Budapesten, 2002-ben, a Magyar Tudományos Akadémia akadémiai konzultatív szerkesztőbizottsága szerkesztésében, az Akadémia elnökének felügyeletével és a Soros Alapítvány támogatásával kiadott Új Magyar Nagylexikon szócikkében Sajnovics Jánosról ez áll: „Egyéb, csillagászati, meteorológiai és biológiai megfigyelések mellett tanulmányozta a Vardö sz.-i lappok nyelvét is, és meggyőződött a magyar és a lapp nyelv rokonságáról. Koppenhágában írta meg és adta ki fő művét Demonstratio. Idioma Ungarorum et Lapporum idem esse (1770. m. 1994) c., amelyben az összehasonlító nyelvészet előfutáraként kísérelte meg nemcsak szókincs, hanem ragozás- és szóképzésbeli egyezések alapján is bizonyítani a finnugor nyelvrokonságot. Hazatérése után a Budára áthelyezett nagyszombati egy. matematikatanára lett (1770), ill. a várbeli csillagvizsgálóban dolgozott.” Az uráli nyelvészet címszónál: „Sajnovics a magyar és a lapp nyelv rokonságát bizonyította, mégpedig módszeresen.” Pusztay János nyelvészprofesszor szerint is: „A finnugor összehasonlító nyelvészet határköve Sajnovics Demonstraciója.” Sajnovics 150 szópár összehasonlítása után bizonyította, hogy a lapp és a magyar nyelv azonos. Pedig mint írja, a tengermelléki lapp nem érti a hegyvidékit, de ha egy szó, ami hegyvidéki nyelvjárás szerint kiejtve eltér a magyartól, egy kissé megváltoztatjuk, hogy áttérjen a tengermelléki nyelvjárás használatára, teljesen megegyezik a magyarral. Ezekből a megfigyelésekből néhányat használva, habár semmi mást sem tettem, mintsem a szót az egyik nyelvjárásból a másikba átalakítottam, és láttam, hogy e munkával a lapp szavak megfelelő állapota, a mai magyarhoz illő szóformát kap. Magyarul: a legteljesebb értetlenségű szavak odagörbíttetnek a mai magyarhoz. Ilyen ügyes tudományossággal lesz a lapp bouvs-ból bausz, ami lappul ajakot jelent, így egyezik a magyar bajusszal, ami az ajak fölött van, tehát nem esik egymástól messze.

25

Kívül állónak vagy kívül rekesztettnek nehéz észrevenni, hogy a finnugor összehasonlító nyelvészeti bizonyítások egyszerű körkörös érvelések tipikus és egyértelmű halmaza, ahol az egyik mondvacsinált érvvel erősítik a másik csak sejtést, az egyik elképzelt nyelvi fejlődéssel bizonyítják a másik hipotézist. Így lett a lapp abom (syder ower=felforrok jelentésű) lapp szóból a magyar habzom, hiszen a víz ha felforr, akkor habzani kezd. A magyarság szélesebb rétegeihez mindmáig nem jutott el az annyiszor idézett, és annyi félreértésre, félremagyarázásra okot adó, nemzeti önérzetünkben sértő, a megértést és elismerést elnyerni nem képes tanulmány. Itt a kínálkozó lehetőség, hogy a lehető legkevesebb kiegészítő magyarázattal közrebocsátott Bizonyítás ösztönözze az érdeklődő olvasót, hogy maga vonja le a következtetéseket, és alakítsa ki álláspontját a mű komolysága, hitelt-érdemlősége iránt. A Nagyszombatban kinyomtatott latin nyelvű eredeti hasonmása, és a magyar fordítása alkalmas rá, hogy okulhasson belőle mindenki, íme így voltunk mind ezidáig nyelvtudományosan vezetgetve. A Demonstratio tanulmányozása során a magyar nyelv csodája iránti érdeklődésünk, és édes anyanyelvünk szeretete is erősödni fog. Sajnovics Bizonyításának ott a helye valamennyi magyar nyelvű iskola könyvtárában, és minden gondolkodó magyar ember könyvespolcán. HALASY-NAGY ENDRE Az írás megjelent a Demokrata X. évfolyam 11. számában

26

Dobogó

ELŐADÁSOK - PROGRAMOK a KÉT HOLLÓS Könyvesboltban Bp., 1081 Kenyérmező u. 3/a., telefon: 299-0032, www.dobogommt.hu, www.kethollos.hu A műsorváltozás jogát fenntartjuk! Kérjük a biztonság kedvéért – mielőtt elindulna hozzánk – hívja a Két Hollós könyvesboltot, vagy iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy az esetleges változásokról időben értesüljön!

SZEPTEMBER KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: szeptember 4. csütörtök, 18 óra: A pilisi máguspapok és a Pálosok KÖNYVBEMUTATÓ!!! 2014. szeptember 05. péntek, 18 óra: TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF: Végkifejlet előtt – végveszélyben című könyvének bemutatója. Közreműködik: BOGÁR LÁSZLÓ közgazdász-politológus és dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF jogtörténész SZÁNTAI LAJOS előadása: szeptember 9. kedd, 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt! Kérjük hívja a 299-0032-es telefonszámot! OBRUSÁNSZKY BORBÁLA előadása: szeptember 10. szerda, 18 óra: Azerbajdzsán-Grúzia (az utazásra felkészítő előadás) RAFFAY ERNŐ előadása: szeptember 11. csütörtök, 18 óra: XX. századi magyar miniszterelnökök – SZÉLL KÁLMÁN és TISZA ISTVÁN gróf BORN GERGELY előadása: szeptember 12. péntek,18 óra: A Nap engedelmeskedik akaratának... – NIKOLA TESLA tudományos világa (2. rész) BOGÁR LÁSZLÓ előadása: szeptember 15. hétfő, 18 óra: Háború a nemzet ellen (1. rész) MOLNÁR V. JÓZSEF: szeptember 16. kedd, 18 óra: KALENDÁRIUM – az esztendő körének szokásrendje (7. rész) ifj. TOMPÓ LÁSZLÓ előadása: szeptember 18. csütörtök, 18 óra: Tényleg ,,sötét” volt-e a középkor? TÓTH FERENC előadása: szeptember 19. péntek, 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt! Kérjük hívja a 299-0032-es telefonszámot! ARADI LAJOS előadása: 2014. szeptember 23. kedd, 18 óra: Mágia és népi varázslás az ókortól napjainkig 1. rész – Egyiptom (túlvilághit és mágia) PAP GÁBOR könyvbemutató előadása: szeptember 25. csütörtök, 18 óra: Tündérszép Ilona vár – Barangolás a Napúton Árgyélus királyfival és Csongor úrfival KISFALUDY GYÖRGY előadása: szeptember 30. kedd, 18 óra: A Teremetés és az Univerzum felfedezése

OKTÓBER KOCSIS G. ISTVÁN előadása: október 2. csütörtök, 18 óra: Nicola Tesla és az Univerzum titkai (1. rész) TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: október 03. péntek, 18 óra: Végkifejlet előtt – végveszélyben

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

27

ARADI LAJOS előadása: 2014. október 7. kedd, 18 óra: Mágia és népi varázslás az ókortól napjainkig 2. rész – Távol-Kelet (India, Kína, stb.) dr. MOLNÁR ALBINA előadása: október 9. csütörtök, 18 óra: Agresszív medicina a népcsökkentés éles fegyvere RAFFAY ERNŐ előadása: október 10. csütörtök, 18 óra: XX. századi magyar miniszterelnökök – WEKERLE SÁNDOR BOGÁR LÁSZLÓ előadása: október 13. hétfő, 18 óra: Háború a nemzet ellen (2. rész) MOLNÁR V. JÓZSEF: október 14. kedd, 18 óra: KALENDÁRIUM – az esztendő körének szokásrendje (8. rész) KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: október 16. csütörtök, 18 óra: Mao-Tun az ázsiai hunok királya SZÁNTAI LAJOS előadása: október 17. péntek, 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt! Kérjük hívja a 299-0032-es telefonszámot! TÓTH FERENC előadása: október 21. kedd, 18 óra: Védtelenek e a növények?

MAGYAR KINCSEK ÉS ŐSI VALLÁSOK NYOMÁBAN október 23-24. (csütörtök-péntek) ÚTVONAL: 1. nap: Fertőrákos (Mithrasz-szentély) – Kismarton (Esterházy kastély) – Bécs (Kunsthistorisches Muzeum – Nagyszentmiklósi aranykincs) 2. nap: Bécs (Schatzkammer – Bocskai István fejedelem koronája, ún. Atilla kard) – Fraknó vára A túra meghívott vezetője:

SZÁNTAI LAJOS magyarságkutató Utazás: Légkondícionált, kényelmes autóbusszal. Elhelyezés: 3*-os szállodában, reggelivel Jelentkezés: Két Hollós könyvesbolt, (Budapest, 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032)

BORN GERGELY előadása: október 22. szerda,18 óra: A Nap engedelmeskedik akaratának... – NIKOLA TESLA tudományos világa (3. rész) KISFALUDY GYÖRGY előadása: október 28. kedd, 18 óra: A Teremetés és az Univerzum felfedezése 2. rész ifj. TOMPÓ LÁSZLÓ előadása: október 30. csütörtök, 18 óra: Szűz Mária és alakja történelmünkben

NOVEMBER KOCSIS G. ISTVÁN előadása: november 3. hétfő, 18 óra: Nicola Tesla és az Univerzum titkai (2. rész) ARADI LAJOS előadása: 2014. november 4. kedd, 18 óra: Mágia és népi varázslás az ókortól napjainkig 3. rész – Mi magunk (magóc, garabonc) KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: november 6. csütörtök, 18 óra: BUDA és ATILLA hun nagykirályok RAFFAY ERNŐ előadása: november 7. péntek, 18 óra: XX. századi magyar miniszterelnökök – KÁROLYI MIHÁLY, HUSZÁR KÁROLY, SIMONYI-SZEMADAM SÁNDOR

28

Dobogó BOGÁR LÁSZLÓ előadása: november 10. hétfő, 18 óra: Háború a nemzet ellen (3. rész)

RETKES TAMÁS előadása: november 13. csütörtök, 18 óra: 1945 – Hazánk gyarmatosításának kezdete SZÁNTAI LAJOS előadása: november 14. péntek, 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt! Kérjük hívja a 299-0032-es telefonszámot! MOLNÁR V. JÓZSEF: november 18. kedd, 18 óra: KALENDÁRIUM – az esztendő körének szokásrendje (9. rész) ifj. TOMPÓ LÁSZLÓ előadása: november 20. csütörtök, 18 óra: A kommunizmus igazi története BORN GERGELY előadása: november 21. péntek,18 óra: AJTONY vezér lázadása KISFALUDY GYÖRGY előadása: november 25. kedd, 18 óra: A Teremetés és az Univerzum felfedezése (3. rész) TÓTH FERENC előadása: november 7. csütörtök, 18 óra: Mérgek az állatvilágban TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: november 28. péntek, 18 óra: Végkifejlet előtt – végveszélyben (2. rész)

DECEMBER ARADI LAJOS előadása: 2014. december 2. kedd, 18 óra: Mágia és népi varázslás az ókortól napjainkig 4. rész – Mágia a mindennapokban KOCSIS G. ISTVÁN előadása: december 4. csütörtök, 18 óra: Nicola Tesla és az Univerzum titkai (3. rész) SZÁNTAI LAJOS előadása: december 5. péntek, 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt! Kérjük hívja a 299-0032-es telefonszámot! MOLNÁR V. JÓZSEF: december 9. kedd, 18 óra: KALENDÁRIUM – az esztendő körének szokásrendje (10. rész) KISS MAO-TUN ISTVÁN előadása: december 11. csütörtök, 18 óra: ATILLA legidősebb fia ALADÁR és a hun sárkány nemzetség RAFFAY ERNŐ előadása: december 12. péntek, 18 óra: XX. századi magyar miniszterelnökök – GRÓF BETHLEN ISTVÁN BOGÁR LÁSZLÓ előadása: december 15. hétfő, 18 óra: Háború a nemzet ellen (4. rész) KISFALUDY GYÖRGY előadása: december 16. kedd, 18 óra: A Teremetés és az Univerzum felfedezése 4. rész TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF előadása: december 17. szerda, 18 óra: Végkifejlet előtt – végveszélyben (3. rész) ifj. TOMPÓ LÁSZLÓ előadása: deceember 18. csütörtök, 18 óra: Szabadkőműves szerepvállalások BORN GERGELY előadása: december 19. péntek,18 óra: VATA fia, JÁNOS lázadása TÓTH FERENC előadása: december 22. hétfő, 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt! Kérjük hívja a 299-0032-es telefonszámot!

HAGYOMÁNYOS ÉVBÚCSÚZTATÓ ELŐADÁSUNK! SZÁNTAI LAJOS előadása: december 30. 18 óra: Az előadás címe egyeztetés alatt! Kérjük hívja a 299-0032-es telefonszámot

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

29

Kísérlet TAMÁSI ÁRON: ÉNEKES MADÁR című drámájának asztrálmítoszi elemzésére SZAJKÓ ATILLA

Műelemzést számtalan módszer alapján végezhetünk. Az asztrálmítoszi keretek között történő vizsgálódás célja feltárni, hogy milyen lényegi összefüggés van a mű egésze, részei és a csillagjegyek, bolygók által hordozott tulajdonságok között. Az ilyen irányú kutatások a közelmúltban elsősorban Pap Gábor művészettörténész munkássága nyomán kaptak új lendületet. E sorok írója is az ő nyomán irányította figyelmét a témára, s mint Tamási Áron írásainak gyakori és lelkes olvasója, kézenfekvőnek látta az ötletet, kísérletet kell tenni, vajon az, ami Petőfinél, Aranynál, Madáchnál, Katonánál stb. már igazolást nyert – miszerint műveik vagy műveik egy jelentős része kozmikus nagyságrendekben szól – a székely literátornál is bizonyítható-e. Az Énekes madár nem tudatos kiemelés vagy rendszerező válogatás után lett példának választva, még csak az sem mondható, hogy ez került legfrissebben a kézbe, hanem maga ajánlkozott vissza nem utasítható határozottsággal a feladatra, amennyiben olvasása közben nem engedett másra gondolni, mint a benne szereplő csillagjegyek és bolygók beazonosítására. Hiába volt a próbálkozás azután, elhárítani a kihívást újabb és újabb drámák felütésével, nem engedett. Vissza kellett térni hozzá, és alaposabban elmélyülni benne. Lássuk hát, miről énekel az Énekes madár. Keletkezéséről Tamási 1956. tavaszán a rádió Esti

Híradója számára így nyilatkozott: „1933-ban írtam, ősszel. Úgynevezett fiatal író voltam. A művészi kifejezés formáival viaskodtam: s igen sokat foglalkoztam a társadalmi helyzet bírálatával, amiről tanúskodik az Ábel az országban című könyvem is, melyet éppen akkor fejeztem be. Gondoltam hát, viaskodás és bírálat közben megpihenek egy kicsit. S mivel gyönyörű ősz volt abban az esztendőben, kifeküdtem a napra. Néztem abban az arany fényzuhatagban a megszelídült eget és a madarakat. Így született meg az Énekes madár.” Nyomtatásban először 1933. karácsonyán a Brassói Lapok ünnepi mellékleteként jelent meg. 1934. október 18-án a Magyar Rádióban hangjátékként került adásba, színpadon 1935. november 17-én a budapesti Royal Színházban volt az ősbemutató. Szereplő személyek: GONDOS ESZTER vénleány, GONDOS REGINA vénleány, GONDOS MAGDOLNA fiatal leány, BAKK LUKÁCS vénlegény, az Eszter vőlegénye, PRÉDA MÁTÉ vénlegény, a Regina vőlegénye, KÖMÉNY MÓKA fiatal legény, KÖMÉNY IGNÁCNÉ a Móka anyja, KATOLIKUS PAP, BOSZORKÁNY, HÁROM VÉNASSZONY, DOBOS EMBER, VALAKI,

„Történik akármelyik székely faluban, akármikor” – adja meg a látszólag semmi kézzelfoghatóval nem szolgáló tér-idő koordinátát a szereplők felsorolása után Tamási Áron (a továbbiakban: T. Á.), de ezzel mindjárt a magyar népmesékből is ismerős „hol volt, hol nem volt”, minden időben újra és újra megtörténő és tanulságaiban az örökérvényűséget célzó mezőkre lép fel. A darabot a DOBOS EMBER kétszeri megjelenése és hirdetménye keretezi. Általa az elején elmondottakkal T. Á. minden kétséget kizáróan kijelöli a cselekmény kozmikus helyét és idejét. A kapott üzenet eligazít bennünket, hogy a Napút mely szeletéről fogja a tanítást közvetíteni, és ebből következően főbb vonalában arról is, milyen hatások lesznek a meghatározók. A legfontosabb információ: a varjak elszaporodtak, és gyéríteni kell őket. Vegyük komolyan, hogy a varjak (és természetesen mindaz, amit jelképi szinten hordoznak) fogják a lényegét adni az egész drámának, különben a szerző nem állítaná ki egy szál magában ezt a szereplőt a színre e mottószerű szövegnek az elmondására. Így hát nem árt, ha kissé – akár a finom művészettől elkanyarodva is – teszünk egy termé-

30

Dobogó

szetismereti kitérőt a madarak eme népes fajtájának megismerése felé. A varjak mezőgazdasági értelemben vett hasznossága vagy veszélyessége tárgyában ősidők óta folyik a vita. A küzdelem eldöntetlenül áll, hiszen mind a népi megfigyelések, mind a modern bonctani vizsgálatok azt mutatják, hogy nagyjából egyenlő arányban fogyasztják az állati eredetű (rovarok, rágcsálók stb.) és az agrokultúrákból beszerzett növényi eredetű (magvak, hajtások stb.) táplálékot. Nem lehet eldönteni, hogy az ember barátai, földjének kártevőitől való megszabadítói, avagy kemény munkájának pusztító ellenségei. (A népnyelvben előbbire húsfogyasztása okán a „kálvinista varjú”, utóbbira a böjtöt tartó „pápista varjú” elnevezés terjedt el.) A tapasztalatok azt mutatják, hogy az év egy jól meghatározható időszakában hasznosak, egy másikban pedig károsak. Bár T. Á. 1933-ban írta művét, ám egy későbbi, 1959-9. számú minisztertanácsi rendelet világosan eligazít bennünket, hogy a varjakat augusztus 15-től november 15-ig lehet gyéríteni, máskor védettek. A lassan változó, meggyökeresedett népi szokásokra alapozva nyilvánvalóan nem állunk messze az igazságtól, ha azt mondjuk, hogy a bő 25 esztendővel korábban született Énekes madár cselekménye is időben többékevésbé erre a sávra esik majd. Némileg persze tovább kell pontosítanunk, ha már népi szokásokról beszéltünk, és nem a bürokratikus rendeletalkotás szabályai, hanem a természet és a hagyomány bensőségesebb viszonyai szerint fogunk időhatárokat szabni. Így kijelölhetjük a Kisasszony napjától (szept. 8.) a Szent Márton napjáig (nov. 11.) terjedő közt. Az indító pont az őszi vetés hagyományos kezdete, míg a második a mezei munkák évi zárónapja. Értelemszerű, hogy az éhes varjak elől addig kell védeni a frissen elvetett magokat, amíg nincsenek télire betakarva. Hogy csillagmítoszi keretekben tudjunk vizsgálódni, nézzük meg mely jegyérvénytartamokat érinti a behatárolt időszak:

egy szeletét fogjuk bejárni, pontosan az egynegyedét, de – ahogyan látni vagy sokkal inkább érzékelni fogjuk – a spirituális teljesség nem szenved csorbát. Az utazás megkezdése előtt nélkülözhetetlen lesz még néhány asztrológiai komponens bemutatása. A tizenkét állatövi jegy a horoszkópi ábrázolásokon 30-30 ívfokot foglal el (12 x 30 = 360). Egy-egy állatövi jegy további három, tízfokos szeletre osztható, ezek a dekádok. A dekádok bizonyos szabályok szerint másmás zodiákus jegyet kapnak, aszerint milyen elemi erők jellemzik őket. Egy jegyérvénytartalmon belül tehát van három kisebb szakasz, amelyekre egyéb tulajdonságok nyílnak meg, de a fő tényezők nem vesznek el. A könnyebb érthetőség kedvéért képzeljünk el egy katonai századot, ahol van három szakasz. A szakaszparancsnokok a saját szakaszukban adhatnak saját parancsokat, de a századparancsnok utasításait nem írhatják felül. A Tamási mű asztrológiai szerkezete így alakul:

I. FELVONÁS – SZŰZ 1. szakasz – a SZŰZ dekádja 2. szakasz – a BAK dekádja 3. szakasz – a BIKA dekádja

II. FELVONÁS – MÉRLEG 1. szakasz – a MÉRLEG dekádja 2. szakasz – a VÍZÖNTŐ dekádja 3. szakasz – az IKREK dekádja

III. FELVONÁS – SKORPIÓ 1. szakasz – a SKORPIÓ dekádja 2. szakasz – a HALAK dekádja 3. szakasz – a RÁK dekádja

szeptember 8 – november 11. SZŰZ (augusztus 23 – szeptember 23.)

I. FELVONÁS

MÉRLEG (szeptember 23 – október 22.)

Mivel ez a SZŰZ-ben játszódik, úgy is mondhatnánk, most ebben a jegyben vagyunk otthon. A szín ennek az elemeit kell, hogy megidézze, a kozmikus időt, amely törekvéseket, viselkedési mintákat hordoz, át kell fordítania az érzékelhető valóság szintjére, így lesz Tamási mestermunkája révén az idő minőségéből a hely minősége. A mű írott változatában rögtön kiderül, a játszott darabban kinek-kinek később, de gondolkodni nem sokat kell azon, hogy a két vénleány, ESZTER és REGINA otthonában vagyunk, azaz (még ha csak az alkalmatos partnerek hiánya miatt is) két köztudomásúlag szűz leány házában. Bár a történet szerint itt él MAGDOLNA is, aki szintén szűz (ő fiatal életkora miatt), ráadásul testvéri kapcsolat fűzi őt az előbbi két

SKORPIÓ (október 23 – november 22.) A drámai mondanivaló, a szereplők tulajdonságai tehát a SZŰZ – MÉRLEG – SKORPIÓ zodiákus jegyeiben fognak érvényre jutni. Minden mű egy utazás. Az epikus és drámai művekben a főhős vagy főhősök spirituális utazását figyelhetjük meg. Eljutnak valahonnan valahová, miközben a szerző szándéka szerint az olvasó/néző is ugyanezt teszi. Hogy csak arra a kis időre, amíg a művel foglalkozik, vagy a mindennapi életben is, az már a befogadón múlik. A segítség, a minta mindenesetre adott. Az Énekes madár -ral a Napútnak csak

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM szereplőhöz, T. Á. gondosan ügyel arra, hogy „leválaszsza” róluk. Ennek olyan határozott formákat ad, mint MAGDOLNA és a nővérei közötti jelentős korkülönbség, valamint a házban elfoglalt, szinte cselédsorba illő helye. Az író ezzel tudatosan villantja meg a SZŰZ tulajdonságokban rejlő kettősséget. Ahogyan utaltunk rá, a szűzség nem csak önként vállalt őrizkedést jelenthet az ártó erőktől, nem csak a testi-lelki tisztaság megóvását, átmentését egy megszentelt alkalomra, hanem a sötétség elemeinek ismeretét, az alantas ösztönök kiélésének vágyát is. Az első jelenet „ijesztős” játéka is ezt sulykolja. Még az is tetten érhető, hogy T. Á. ennek érdekében hajlandó a még el sem kezdődött cselekményt kizökkentve, azt egy járatlan kerékvágásban elindítani. LUKÁCS és MÁTÉ, a vénleányok udvarlói ezért jelennek meg egyszerre, „túl korán”, prológusszerűen a színen, hogy aztán majd lényeges időeltéréssel felvéve helyüket kapcsolódjanak be a valódi történetbe. Mindkettejük szerepe kronologikusan később indul. Ez az előrehozott belépő a fent leírt kettősséget kell, hogy érzékeltesse. Zseniális a megjelenítés is. A nézővel szemben (ahogyan a szín leírását akkurátusan megadja a szerző) szimmetrikusan két ablak helyezkedik el, amelyben megjelenik a két férfi puskával a kezében. Később – az ijedtség okán – egy sarló is feltűnik REGINÁNÁL. A sarló jelképi szinten az élet és a halál elválasztója, az idő hatalma az ember felett. Alakjából kiindulva és a Holddal megfeleltetve holdsarlóként is emlegetjük, így egyértelmű női attribútum. A női erőt jelzi, míg a puska a férfiasságot, a férfierőt. A jelen élet és az amögötti láthatatlan tartomány működésének rendszere a SZŰZ számára egyaránt ismerős lehet. A kettősség érzete itt tovább fokozható, hiszen Szent Pál is felhívja rá figyelmünket „most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre” (I. Kor. 13.12.). Vagyis, nem biztos, hogy a jelen világ az igazi. De ha már az élet túloldaláról van szó, onnan is lehet ártó avagy áldásos erőket előhívni. A SZŰZ ezekre szólóan is hordoz ismereteket. Ilyen titokról számol be az alábbi párbeszéd is, még mindig a felvonás elején: „LUKÁCS (Reginához): Hát ennek mi a fene baja van? REGINA: Látott valamit, amitől megborzadott! LUKÁCS (megfogja az Eszter állát, felemeli s a szemébe): Mondtam örökké, ugye, hogy ne nézzél a tükörbe?” A teljes mű szerkezetének ismertetésekor azt mondtuk, az első felvonást a SZŰZ-BAK-BIKA dekádjai osztják három részre. Állításaink igazolására további asztrológiai szabályt veszünk igénybe. E szerint minden zodiákus jegynek van uralkodó bolygója. E helyen nem célunk a bolygók és csillagok által megfejthető égi üzenetekkel foglalkozó tudományág részletes bemutatása. (Kívánjuk, hogy írásunk adjon kellő indíttatást ennek tanulmányozásához mindenkinek!) Így

31

mindössze a tényt rögzítjük: ha amellett, hogy a megfelelő állatövi jegyekben rejlő statikus tulajdonságokat ki tudjuk mutatni a darab meghatározott helyein, az ezekhez kapcsolható dinamikus bolygótulajdonságokat is ugyanígy, akkor nem kisebbet állíthatunk a végén, mint hogy az Énekes madár kozmikus nagyságrendben fogalmazott mű. E szempontrendszer alapján a következő uralkodó bolygókat keressük:

Az I. felvonás egészére SZŰZ – uralkodó bolygója a Merkúr Az 1. dekád SZŰZ – uralkodó bolygója a Merkúr A 2. dekád BAK – uralkodó bolygója a Szaturnusz A 3. dekád BIKA- uralkodó bolygója a Vénusz Megfigyelésünk szerint a csillagjegy tulajdonságok a külsőségekben, a díszletben, a szituációkban, az adott cselekményi szakasz minőségében, míg a bolygótulajdonságok egy-egy szereplő domináns viselkedésében lesz tetten érhető. (Ami nem azt jelenti, hogy egy-egy szereplő egy-egy bolygótulajdonság hordozója lenne!) Lássuk hát, hogy ki lesz Merkúr. A tipikus tulajdonságai ezek: híreket hoz, titkos tudás birtokosa, mozgékony, a semlegesség elvét képviseli, és maga is semlegesít. A kapcsolódás és kötődés elősegítője, változások hordozója. Kétféle arca van! Tud játékos, elvekkel kísérletező lenni, de precíz, pontos, következetes is. Jó a humora, kiváló szónok és előadó, találékony. Könnyen keveredik hazugságba, magyarázkodásba, hűtlenkedésbe, verekedésbe. Ez a személy LUKÁCS. A felvonás első harmadát egyértelműen ő uralja híreivel, tréfáival. Ebben a részben ő alakítja a dolgok folyását. Ötletei, kísérletezőkedve később is fontos részét adják a történéseknek akkor, amikor már mások kerülnek ideiglenes vezető szerepbe. A BAK-ba akkor térünk át, amikor színre lép MAGDOLNA. Ezt jelzi a bezárkózás. Ablakokat, ajtókat zárnak be. Szaturnusz fogja átvenni az uralmat. Ő – ESZTER. Igazi Szaturnuszként csak fokozatosan, lépésrőllépésre halad előre. A felfele jutáshoz be kell hajlítania a térdét. A térd e bolygó egyik otthonának, éppen a BAK-nak a területe testünkön az ősi tudás szerint. A térdhajtás alázatot jelent. Ennél szemléletesebben talán egy esetben sem dolgozik T. Á. ESZTER alázatosan letérdel LUKÁCS előtt. A Szaturnusz igényli az elvonulást, ESZTER egy időre el is hagyja a színt, amikor átöltözik, hogy azután erőben térjen vissza. A későbbiek során felszínre kerül alacsonyabb rendű énje: kisebbrendűségi érzés, zárkózottság, merevség, túlzott szigor, keménység, önzés, gyűlölet, kíméletlenség. Mindez a MAGDOLNÁVAL való bánásmóddal, a tojástöréssel, a REGINÁVAL való acsarkodással, verekedéssel kerül felszínre. Végül áttérünk a következő dekádba. Jól megfigyelhető, ahogyan a teljes felvonás elsődleges uralkodó

32

Dobogó

bolygólya Merkúr-LUKÁCS mögött hogyan kerül a középpontba itt a BIKA uralkodója, Vénusz-MAGDOLNA. A szerelmi próba „tesztjét” ugyan LUKÁCS találja ki és vezeti le, szavaival és tetteivel tökéletesen irányítva a többiek tevékenységét, ám a végére MAGDOLNA győzelmével mindenkit háttérbe szorít. Meglehetősen rövid időre ugyan, de annál egyértelműbben. Nézzük csak, mit tudunk a vénuszi tulajdonságokról: A harmónia, a béke sajátja, de ezzel törvényszerűen idézi meg a harcot, vitát és ütközetet. A fény erejével igyekszik megtisztítani a harcos energiákat, e megnyilvánulás tengelye a Föld. Ide vezet a fal is, amit a tenyerével elnyom a próba során MAGDOLNA. Saját példájával mutatja, hogy fény által megvalósul az egyensúly. Egyensúly, biztonság, szépség. Ez MAGDOLNA, akinek neve azonos az evangéliumban Jézus személyéhez legközelebb került asszonyéval. Az üdvtörténet szerint a Szűzanya és János apostol mellett ő volt az, aki a végső percekig tanúja volt a Megváltó keresztáldozatának. Az Énekes madár MAGDOLNÁJÁRA is ez a szerep vár MÓKA mellett. A BIKA dekanátusban vagyunk, a feladat, a Fényt belehelyezni az anyagba (falnyomás tenyérrel)! A BIKA második holdháza Keleten a Galamb, ő a lélek, a szerelem, a jó hírek hordozója.

MÁSODIK FELVONÁS

Az II. felvonás egészére MÉRLEG – uralkodó boly-gólya a Vénusz. Az 1. dekád MÉRLEG – uralkodó bolygója a Vénusz A 2. dekád VÍZÖNTŐ – uralkodó bolygója a Szaturnusz A 3. dekád IKREK- uralkodó bolygója a Merkúr A MÉRLEG ideje. A felvonás kezdetén megjelenő kecske-BOSZORKÁNY a BAK felé irányozná figyelmünket, de ez az irány téves. A szín leírásában T. Á. hangsúlyossá teszi a sötétséget. Míg az előző felvonásnál kezdődő alkonyatra, addig most már az éjszakára tesz javaslatot. Mindez erősödik is az elején, amikor a szerző utasítása szerint még egy felhő is eltakarja a holdvilágot. A MÉRLEG az őszi nap-éj egyenlőség idejére esik, tőle számítjuk a sötétség növekedését. Ez a boszorkány darabbéli mesterkedéseivel a belső, lelki sötétségre is érvényes lesz. A MÉRLEG régi nevén MÉRTÉK, tehát valami megmérettetik ebben a fejezetben. Más megközelítéssel Szent Mihály (szept. 29.) arkangyal és a végítélet ideje jön el, küzdelem a sötétség sárkányával. A keleti zodiákusban az első holdház pont a Sárkány, a bennünk is jelen lévő rosszakarat. Ő jelenik meg a BOSZORKÁNNYAL. Ebben a jegyben a Vénusz van otthon. Az egész felvonásban MAGDOLNA helyeződik ebbe a pozícióba. Bár történetesen nővérei házában vagyunk még mindig, – ahol ő is megtűrt lakos – az első felvonáshoz

képest érzékelhető a változás, ahogyan a fiatal nőhöz kezd összefutni minden szál. Szinte körülötte forog minden szereplő. Látszólag nem ő irányít, hiszen csapdát állítanak szerelmének, mások aktivizálódnak, de ő az, aki a végeredményt befolyásolja. Kitessékeli MÓKÁT a kapun, ezzel áthúzva az ármánykodó számításokat. Az már más kérdés, hogy az ifjú visszalóg, hiszen neki ez is egy döntési helyzet. MÓKA a MÉRLEGBEN valóban meg kell, hogy mérettessen, ezért oson vissza, döntenie kell, elfogadja-e a LUKÁCS és MÁTÉ által provokált harcot, vissza meri-e utasítani ESZTER és REGINA felkínálkozását. Ő pedig dönt, bátran szembeszáll a megmérettetésekkel. MAGDOLNA-Vénusz kikerül a tornácra, ezzel uralmi helyzete látványosabbá válik, mert a cselekmény további része már a házon kívül játszódik, őhozzá hajol le MÓKA, LUKÁCS, MÁTÉ, hogy hódoljanak neki. A második felvonás egészében tehát a MÉRLEGBEN vagyunk, melynek három részre osztható periódusai rendre a MÉRLEG, a VÍZÖNTŐ és az IKREK dekádját adják. Az előző felvonás vizsgálata folyamán az már bizonyossá vált, hogy LUKÁCS Merkúr, ESZTER Szaturnusz, míg MAGDOLNA Vénusz tulajdonságokat hordoz. Kézenfekvőnek látszik, hogy, a második felvonás közepén, azaz a VÍZÖNTŐ dekádjában keresett Szaturnuszt, mint uralkodó bolygót ismét a már jelzett ESZTERRE testáljuk. Ez azonban azért lehetetlen, mert a darab e részében szinte nem is szerepel, uralkodó jellemként még a háttérből sem érezzük. A helyzet úgy oldható fel, hogy ha azt vélelmezzük, a második felvonás szerkezetében egy rejtélyes okból kifolyólag az első és a második dekád felcserélődött. Ez persze az asztrológiai szabályoknak ellene mond, de be kell látni, a felvonás első részében ESZTER-Szaturnusz az uralkodó. Létrehozza azt a helyzetet, hogy MAGDOLNA-Vénusz kikerüljön a tornácra illetve, hogy LUKÁCS és MÁTÉ felkészüljenek a MÓKÁVAL történő leszámolásra. A második szakaszban pedig MAGDOLNAVénusz az uralkodó azzal, ahogyan körülötte forgódik a három férfi szereplő. Mindezzel a második felvonás asztrológiai szerkezete így alakul át:

A II. felvonás egészére MÉRLEG – uralkodó bolygója a Vénusz Az 1. dekád VÍZÖNTŐ – uralkodó bolygója a Szaturnusz A 2. dekád MÉRLEG – uralkodó bolygója a Vénusz A 3. dekád IKREK – uralkodó bolygója a Merkúr Még egyszer rögzítsük, ez így nem illik az asztrológia rendjébe. Ha csak nem… az idősíkok egy olyan szétesésével, keveredésével van dolgunk, amely csak a VÍZÖNTŐ jegyére jellemző. Talán nem véletlen, hogy éppen a VÍZÖNTŐ dekádja a renitens, a kijelölt helyét elcserélő és az sem, hogy Szaturnusz nem tetten érhető, hiszen a Vízöntőben általában ő is megfogha-

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

33

versengés. Ez nem csak abból áll, hogy ki lesz az első, – gondoljunk LUKÁCS és MÁTÉ egyezkedésére MAGDOLNÁRÓL – hanem abból is, hogy itt most a jó és a rossz csap össze. A MÓKA-MAGDOLNA és velük szemben a LUKÁCS-MÁTÉ-ESZTER-REGINA csoport. Itt lép ismét előre Merkúr-LUKÁCS, az IKREK uralkodója. A férfi szó szerint ki is jelenti: „– Átveszem a parancsnokságot!”. MÓKA a csodálatosképpen megnövő fán fizikailag elérhetetlenné válik ellenségei számára, szimbolikusan is fölibük nő. A fa régi hagyományunkban a Tejút jelképe, amely éppen itt, az IKREKBEN metszi az állatövet. Ez a változás kora, a fiúnak új minőségbe kell lépnie. Ezen kell dolgoznia. Ezért próbálja a két idősebb férfit először a játék eszközeivel, incselkedve, szavakkal legyőzni. A szavak, a lélek erejének tesztelése után jön a testi erő megpróbálása is, lejön a fáról és vállalja a küzdelmet! A váll szintén az IKREKRE utal testünk zodiákusában. Hősiességével, váll-alásával befejeződik érési folyamata. Felkészült a győzelemre, de az áldozatra is, amit majd a következő felvonás tartogat.

Harmadik felvonás

Az III. felvonás egészére SKORPIÓ – uralkodó bolygólya a Mars Az 1. dekád SKORPIÓ – uralkodó bolygója a Mars A 2. dekád HALAK – uralkodó bolygója a Jupiter A 3. dekád RÁK- uralkodó bolygója a Hold Magdolna alakja Tamási Áron síremlékén. Székelyföld, Farkaslaka

tatlan. Az idővel való problémánkat az is erősítheti, ahogyan a darab jelzett helyén a fiatal MÓKÁNAK az egy generációval idősebb ESZTER és REGINA, míg MAGDOLNÁNAK a szintén más korosztályhoz tartozó LUKÁCS és MÁTÉ versenyt udvarolnak. Az oda-vissza folyó idő, de éppen ezáltal inkább a kereteit és jelentőségét is elhagyó idő a személyes, belső tartást próbálja meg. A VÍZÖNTŐ és a MÉRLEG dekádjainak előbb feltárt keveredése nem engedi meg, hogy a két szakasz közé egyértelmű határt vonjunk a darab cselekményében. E kettős blokkban a szabadság és az egység újjáépítésének a vágya válik jellemzővé. Itt forrhat egységgé az egymással folyton évődő LUKÁCS-MÁTÉ-REGINA-ESZTER négyes gonoszsága. A léleknek a VÍZÖNTŐBEN kell megértenie, hogy a szabadság csak tisztulás útján érhető el. Ez a folyamat játszódik le az ifjú legény lelkében is. Ezért jön le a MÉRLEGelés után búvóhelyéről, a fáról. Ez a tisztulás vár rá majd a kútban is, amely e zodiákus jegy nyugati, a Majom pedig a keleti jelképe. Nem véletlen, tehát hogy a fiú éppen a fára kapaszkodik. A harmadik szakasz az IKREKÉ, LUKÁCS és MÁTÉ dulakodásával kezdődik. E jegy legfőbb jellemzője a

Ebben a fejezetben a SKORPIÓBAN vagyunk. A jegy a teljes elvonulás idejére utal. Csökken a világos órák száma, a lélek a jelenségek láthatatlan oldala felé fordul. Tamási igen hangsúlyossá is teszi ezt azzal, hogy az elején MAGDOLNA eloltja a lámpát. A halállal való szembesülés, az elmúlás perspektívája kerül előtérbe és a léleknek erre kell a válaszokat megadnia. Nem véletlen, hogy MÓKA tettetett halottként viszi végig szinte az egész felvonást. Minden átminősül, végső értelmét keresi. A halál ezért lesz a darab végére manipuláció helyett felvállalt sors. Ezúttal tehát végig a SKORPIÓ uralkodó bolygólya, Mars lesz a meghatározó, a Jupiter és a Hold egészítik ki őt. Mars a férfiakarat, az energikusság jelképe. A Naprendszerben a Föld szomszédja, de már nem a Nap felől, hanem az ellenkező oldalról. Ezért a Mars-tulajdonságok hordozója távolodik a földi dolgoktól. Fontos lesz hát, hogy MÓKA-Mars már a testi élet letételét előlegezze meg, de új utakat is keres. Ő az, aki lelkes, lendületes, lelki-szellemi magaslatokba tör (2. felvonás diófa jelenetek), lovagias, erősíti a gyengébbet, bátran vállalja a harcot. Képes a társért való küzdelemre, egyensúlyt alkotni a partnerrel, ez a második felvonásra is különösen jellemző volt, ahol a MÉRLEG idejében jártunk, de most is folytatódik.

34

Dobogó

A következő dekádra a HALAK minőség lesz jellemző és akkor veszi kezdetét, amikor MÓKA kettesben marad édesanyjával. A HALAK keleti megfelelője az ébredést szimbolizáló Kakas. MÓKA először édesanyjával, majd a PAPPAL van négyszemközt. Most a szellemi tisztulás által kell, hogy emelkedjék a lelkiség. Ezt szolgálják ezen szereplők a fiú útján. A jegy vizes elemű, tehát a lelki folyamatok lesznek meghatározóak. Ez is történik. Az igaz szerelembe, a halálon és a múlandóságon túlmutató állapotba kap beavatást a legény. A belső rend megalkotásának vágya jön el. Az ösztönök, érzelmek helyét és rendelt idejét kell a beavatók bölcsessége által megtalálni. A lélek tisztul, ezért a megrendezett gyónás is, hogy a befejezés majdani áldozata valójában áldás lehessen. Az egész felvonás Mars-MÓKA körül forog, de most előlép Jupiter-PAP is. Jupiter képviseli ugyanis az Isten felé fordulást, a kozmikus törvények keresését, a jogot, becsületet, hitet, a megváltás útjának felmutatását. Beavató tanító (fő)pap, a magas igazságok hordozója. Megvizsgálja, hogy az adott gondolat vagy tett mennyire szolgálja az egész teremtés ügyét. Fellépésével mindig változásokat indukál. A Tamásinál szereplő PAP is ezeket a feladatokat látja el. Pontosan észleli, hogy MÓKÁNAK mire van szüksége, és irányt mutat. Nemcsak neki, de a mellettemögötte lévőknek is. A harmadik dekád a RÁK-é. A világosság győzelmét ünnepeljük. A darab így akár véget is érhetne ott, ahol a szerelmesek, MÓKA és MAGDOLNA, összeboronáltattak, ám az év leghosszabb napja (jún. 21.) nem csak a fény mindenható erejét jelzi, annak folyamatos zsugorodását is elindítja. Egyszerre jelenik meg tehát két véglet, fény és sötétség, élet és halál. Itt kell megértenünk, győzelem és vereség egy. Ezért lép be a boldogság tetőfokán a SIRATÓASSZONYOK triásza és hirdetik az elmúlást. Ebben a szakaszban az alázat és az áldozat lesz a legfőbb üzenet. Fontos szerepet kap az elengedés képessége. Ez jelenik meg LUKÁCS és MÓKA dialógusában utóbbi „halálos” ágyánál a megbocsátással és MAGDOLNA „áttestálásával”. Hasonló történik MÁTÉVAL szemben is. Uralkodó bolygó a Hold-KÖMÉNYNÉ lesz. Nem csak a fiatalok számára, hanem ESZTER és REGINA számára is spiritualitásával, fantáziájával nyújt vigaszt. A védő, óvó édesanyában jelenik meg a Hold, láthatatlan lelki birodalmakat mutat meg fényével, illetve praktikáival. A darab végkifejlete előtt ismét sötét lesz, MAGDOLNA leoltja a lámpát. Ez már a többször is jelzett áldozathozatal idejét vezeti be. Sötétség – halál. A két fiatal útja itt teljesedik be. Jézusi szerepet vesznek fel. Intim kettősükre úgy törnek rá, mint a Megváltóra a Getsemáné kertjében. Hasonlóképp, igaztalan vádakkal illetik őket, összecsődítik a környék népét, ítéletet mondanak felettük. Eljött az önként vállalt áldozat ideje. Később az üresen maradt ágy Jézus üres sírkamráját idézi. A többi szereplő ugyanazzal az értetlen csodálattal keresi őket, mint Isten fiát keresték az embe-

rek a temetőben. A záró képben a feltámadás, a halálon való győzelem, az örökkévalóság üzenete, a megszentelt lét, Isten világossága tárul elénk. Minden a helyére kerül. A gonoszok elnyerik méltó büntetésüket, az örök kárhozatot, a jók megdicsőülnek. Ez a Nap bolygóminőség színrelépése. Ezúttal nem beszélő, emberi arccal, hanem szimbolikusan, földöntúli fénnyel, a MADÁRRAL. A darab eleji károgó varjú tehát, így nemesül énekes madárrá. A varjú a VÍZÖNTŐ második holdházaként is ismeretes keleten, fenti elemzésünk szerint pedig a VÍZÖNTŐ, mint dekanátus, a második felvonás középső harmadában, (még pontosabban, abból kissé előre kúszva) a dráma tengelyében helyet foglalva hordozza a legfontosabbat, a megújulás ígéretét mind az egyénnek, mind Tamási népének, a nemzetnek.

Források: Petőfi Irodalmi Múzeum Digitális Irodalmi Akadémia: Tamási Áron színjátékai (Budapest, 2011.) Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei (Budapest, 2003.) Pap Gábor: Asztrálmítoszi keretek - mai sorsok (Fõnix 1. szám. Debrecen, 1995. december) Pap Gábor: Az Atilla-kincs vallomása (Budapest, 2010.) Pap Gábor: Bánk Bán a világdráma színpadán (Budapest, 2010.)

A szerző külön köszönetét fejezi ki a Magyar Honvédség. 86. Szolnok Helikopterbázis könyvtárának. Hagyomány, ősműveltség, előadások, kirándulások, őstörténet. kiadványok, könyvbemutatók, régészet és a VEZÉR TV felvételei

www.dobogommt.hu Amennyiben időben szeretnél értesülni eseményeinkről, kérjük iratkozz fel a „Főoldal”-on található lehetőségen Hírlevelünkre. És ha rendelni szeretnél több száz könyvünkből, több ezer órányi DVD-inkből, ajándéktárgyainkból, játékainkból

www.kethollos.hu