WOW KIADÓ 2015
A hölgyeknek Minden igaz nő szívében ott lakozik a mennyei tűz szikrája, amely a jólét fényes napvilágában szunnyad, de felizzik, ragyog és lángol a viszontagságok sötét óráiban. (Washington Irving)
KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Elsőként a férjemnek szeretném megköszönni a rengeteg türelmet és támogatást. Számtalan éjszakát és hétvégét kellett egyedül elviselnie, amíg én bezárkóztam a hálószobánkba, hogy megírjam ezt a regényt. Ígérem, a befektetés meg fog térülni… előbb-utóbb. Hálás vagyok a barátnőmnek, Bekke-nek… mindenért! Nélküled még mindig a Worddel meg a HTML-kódokkal szenvednék, és igen, úgy általánosságban az írással. Nem tudom, hol lenne ez a könyv nélküled! És végül köszönettel tartozom minden olvasónak, aki szeret a könyvek birodalmába menekülni. A regényre szánt időtök és a visszajelzéseitek a legjobb ajándék, amit egy szerző kaphat. Köszönöm, hogy olvastok!
1. FEJEZET Egy évvel ezelőtt – Ne! Itt fordulj be! – sikította K.C. a fülembe. Apám Broncójának kerekei csikorogtak, ahogy egy hirtelen, rövid kanyarral befordultam egy utcába, ahol rengeteg autó parkolt. – Tudod, talán mégiscsak neked kellett volna vezetned, ahogy javasoltam is – böktem ki, bár soha nem szerettem, ha más vezet, amikor én is a kocsiban vagyok. – És nézzem, ahogy minden alkalommal a kezedbe temeted az arcodat, amikor nem taposok a gázra az összes sárgánál? Kizárt! – válaszolta K.C., mintha a gondolataimban olvasna. Magamban elmosolyodtam. A legjobb barátnőm túl jól ismert. Szerettem gyorsan vezetni. Szerettem gyorsan mozogni. Mindig olyan gyorsan sétáltam, ahogy csak a lábam bírta, és olyan sebességgel vezettem, ami még éppen az ésszerűség határain belül mozgott. Száguldottam minden stoptábláig és piros lámpáig. Sietni, aztán várni a kedvező alkalomra, hogy újból elrajtolhassak: ez voltam én. De hallva a távolban lüktető zene ritmusát, nem éreztem magamban semmilyen vágyat arra, hogy továbbszáguldjak. Az út mindkét oldalán kocsik sorakoztak, jelezve a buli nagyságát, ahová tartottunk. Erősen megszorítottam a kormányt, miután leparkoltam egy szabad helyre, úgy egy háztömbnyire a bulitól. – K.C.? Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – jelentettem ki… megint. – Minden rendben lesz, majd meglátod. – Megpaskolta a lábamat. – Bryan meghívta Liamet. Liam engem, én meg téged. A hangja nyugodt volt, de ez egyáltalán nem enyhítette a mellkasomban érzett nyomást. Miközben kikapcsoltam a biztonsági övemet, felé pillantottam. – Csak ne felejtsd el… ha kényelmetlenül érzem magam, elmegyek. Téged meg majd Liam hazavisz. Kiszálltunk a kocsiból, és átfutottunk az úton. A buli ricsaja felerősödött, ahogy közelebb értünk a házhoz. - Nem mész sehova! Két nap múlva elutazol, úgyhogy most jól fogjuk érezni magunkat. Nem számít, mi lesz. – Fenyegető hangszíne csak még idegesebbé tett. K.C. egy kicsit lemaradt mögöttem, miközben végigsétáltunk a kocsifelhajtón. Gondolom, Liamnek írt üzenetet a telefonján. A pasija korábban érkezett, mert a napot a tónál töltötte a barátaival, míg K.C. és én vásárolni voltunk. A füvön vörös papírpoharak hevertek szétdobálva, és emberek jöttek-mentek, élvezve a balzsamos nyári éjszakát. Pár srác, akiket a suliból ismertem, egymást üldözve rohantak ki a bejárati ajtón, piát fröcskölve mindenfelé. – Hali, K.C. Hogy vagy, Tate? – Tori Beckman ült az ajtónál, kezében egy itallal, és egy pasival beszélt, akit nem ismertem. – Dobd a kulcsaidat a tálba! – utasított, majd teljes figyelmével a társasága felé fordult. Beletelt egy pillanatba, amíg felfogtam, amit mondott, és csak akkor esett le, hogy tulajdonképpen azt akarja, hogy átadjam a kulcsaimat.
Azt hiszem, ma este senki nem fog részegen vezetni. – Én nem fogok inni – kiabáltam túl a zenét. – És lehet, hogy meggondolod magad – vetette ellen. – Ha be akarsz jönni, át kell adnod a kulcsaidat. Mérgesen beletúrtam a táskámba, majd belehajítottam a kulcscsomómat a tálba. Átkozottul irritált a gondolat, hogy feladjam az egyik mentőövemet. Ha nincsenek nálam a kulcsaim, akkor nem távozhatok elég gyorsan, ha esetleg akarok. Vagy kellene. Mi van, ha Tori lerészegedik, és elhagyja a helyét? Mi van, ha valaki véletlenül az én kulcsaimat veszi el a sajátja helyett? Hirtelen eszembe jutott az anyám, aki mindig azt mondta, hogy ne tegyek fel állandóan „mi van, ha” kérdéseket. Mi van, ha Disneyland takarítás miatt bezár, amikor odaérünk? Mi van, ha a városban minden bolt kifogy a gumimacikból? Az ajkamba haraptam, hogy elfojtsam kitörni készülő nevetésemet, amikor eszembe jutott, hogy anyát mennyire bosszantotta a rengeteg kérdés, amit feltettem neki. – Hűha – kiáltotta K.C. a fülembe –, nézz be ide! A szobában fiatalok – néhányuk osztálytárs, néhányuk nem – ugráltak a zenére, nevettek és egyszerűen jól érezték magukat. Felállt a szőr a karomon az egész kavalkád látványától. A padló visszaverte a hangszórókból áradó ütemet, és hirtelen megnémultam attól a rengeteg dologtól, amit egyszerre csináltak ebben az egyetlen helyiségben. Fiúk és lányok táncoltak, durván tréfálkoztak egymással, ugráltak, piáltak és fociztak – igen, fociztak – a nappaliban. – Jobban teszi, ha nem rontja ezt el nekem – mondtam, és a hangom jóval erélyesebbnek hangzott, mint általában. Nem kértem túl sokat, csak annyit, hogy hadd élvezhessek egy bulit a legjobb barátnőmmel, mielőtt elhagyom a várost egy évre. Megráztam a fejemet, majd K.C.-re pillantottam, aki mindentudón rám kacsintott. A konyha felé intettem, mire keresztülvágva a zsúfolt tömegen, kéz a kézben elindultunk arrafelé. Belépve a hatalmas helyiségbe, ami minden édesanya álma volt, megláttam a rögtönzött bárt a középen álló konyhaszigeten. Piásüvegek borították a gránitpultot, kétliteres üdítősüvegekkel és papírpoharakkal együtt, sőt még egy vödör jeget is állítottak a mosogatóba. Felsóhajtva beletörődtem, hogy ezen az estén józannak kell maradnom. Pedig nagyon is csábító volt a lerészegedés gondolata. Mit meg nem adnék, hogy elengedhessem magam, legalább egyetlen éjszakára! K.C.-vel hébe-hóba belekóstoltunk a szüleink alkoholkészletébe, és voltam már néhány koncerten is a városon kívül, ahol buliztunk egy kicsit. Ám az nem is volt kérdés, hogy ezen az estén, ezek között az emberek között nem engedhettem le a védőfalaimat. – Hé, Tate! Gyere ide, te lány! – Jess Cullen magához húzott, és szorosan átölelt, mielőtt elérhettem volna az italos pultot. – Hiányozni fogsz nekünk, ugye, tudod? Franciaország, mi? Egy egész évre? Ellazultam, ahogy viszonoztam Jess ölelését; az izmaim már nem voltak olyan merevek, mint amikor besétáltam a házba. Legalább volt még egy ember K.C.-n kívül, aki örült, hogy látott. – Ez a terv – bólintottam, és felsóhajtottam. – Kijelöltek nekem egy vendéglátó családot, és már felvettem az óráimat is. Bár a végzős évre hazajövök. Fenntartasz nekem egy helyet a csapatban? Jess ősszel lett a futócsapat kapitánya, és a versenyzés az egyik dolog, amit hiányolni fogok, amíg nem leszek itthon.
– Ha én vagyok a kapitány, édesem, a helyed biztosítva van – jelentette ki hevesen, és tisztán látszott rajta, hogy részeg. Jess mindig kedves volt velem a rólam terjedő pletykák és megalázó tréfák ellenére is, amik mindenkit emlékeztettek arra, hogy miért is vagyok én a viccek tárgya. – Kösz. Később látjuk egymást? – Közelebb léptem K.C.-hez. – Igen, de ha mégsem, akkor sok szerencsét Franciaországban – kiáltotta Jess, miközben kitáncolt a konyhából. Mosolyogva figyeltem, ahogy távozott, de az arcom gyorsan elkomorult. Rettegés kúszott keresztül a mellkasomon, és haladt lefelé a gyomromba. Ne, ne, ne… Jared lépett a konyhába, mire megdermedtem. Pontosan ő volt az, akit reméltem, hogy elkerülhetek ezen az estén. Ahogy tekintete találkozott az enyémmel, a szemében ülő meglepetést rögtön felváltotta az azonnali bosszúság. Aha. Eszméletlenül ismerős volt már ez a pillantás. A ki-nem-állhatom-a-kibaszott-látványodatúgyhogy-takarodj-a-szemem-elől nézés. Megfeszült az állkapcsa, és észrevettem, hogy egy kicsit feljebb emelte az állát, mintha épp akkor öltötte volna magára a „terrorizáló” álarcát. Képtelen voltam levegőt venni. A mellkasomban érzett ismerős, heves dobogás a fülemben visszhangzott, és legszívesebben minél messzebbre futottam volna onnan… minél messzebbre tőle. Túl nagy kérés, hogy legalább egyetlen este normális tiniként szórakozhassak? Gyerekkorunkban annyiszor gondoltam, hogy a szomszéd fiú, Jared a legjobb. Édes volt, nagylelkű és barátságos. És a leggyönyörűbb srác, akit valaha láttam. Sötétbarna haja tökéletesen illett bronzbarna bőréhez, és kábító mosolya – már amikor mosolygott – osztatlan figyelmet követelt magának. A suli folyosóján a csajok egyfolytában rajta legeltették a szemüket, és annyira belemerültek a bámulásába, hogy sokszor nekimentek a falnak. Szó szerint nekimentek. De az a srác, akit ismertem, már régen eltűnt. Gyorsan elfordultam, tekintetemmel megkerestem K.C.-t, és remegő kézzel próbáltam tölteni magamnak egy italt. Igazából csak Sprite-ot ittam, de a vörös papírpohárban úgy nézett ki, mintha piálnék. Most, hogy tudtam, ő is itt van, muszáj volt teljesen józannak maradnom a seggfej közelében. Jared megkerülte a pultot, és közvetlenül mögöttem állt meg. Nyugtalan forróság árasztotta el a testemet a közelségétől. Izmos mellkasa az ujjatlan felsőm vékony anyagához dörzsölődött, amitől áramütésszerű érzés robbant a mellkasomban, majd cikázott le a gyomromba. Nyugodj meg! Rohadtul nyugodj meg! Kivettem egy kis jeget a vödörből, beletettem a poharamba, és közben kényszerítettem magamat, hogy lassan, egyenletesen lélegezzek. Jobbra léptem, hogy kitérjek az útjából, de ő kinyújtotta az egyik karját, hogy megfogjon egy poharat, és ezzel elzárta az utamat. Ahogy megpróbáltam balról megkerülni, hogy K.C. mellé álljak, Jared a másik karját is kinyújtotta, hogy megragadjon egy üveg Jack Danielst. Tíz különböző forgatókönyv pergett végig a fejemben arról, hogy mit kellene most tennem. Mi van, ha a gyomrába könyökölök? Mi van, ha az arcába öntöm az italomat? Mi van, ha megfogom a…?
Ó, nem számít. Gondolatban sokkal bátrabb voltam, mint a valóságban. Ha az álmaimban lettünk volna, lehet, hogy fogok egy jégkockát, és olyan dolgokat csinálok, amiket Isten nem egy tizenhat éves lánynak szánt, csak hogy lássam, vajon el tudom-e érni, hogy Jared hűvös viselkedése meginogjon. Mi van, ha…? Mi van, ha…? Azt terveztem, hogy egész este távol tartom magam tőle, erre most éppen a hátam mögött állt. Jared szokott ilyen dolgokat csinálni, csak azért, hogy megfélemlítsen. Nem volt ijesztő, de kegyetlen igen. Azt akarta, hogy tudjam, ő irányít. Olykor előfordult, hogy elrejtőztem a bunkó elől, így nem kellett elviselnem a megaláztatást, és nem zaklattam fel magam. Egész nyáron azon igyekeztem, hogy legalább egy bulit nyugodtan élvezzek, erre tessék, megint itt voltam, és újból rettegéssel teli várakozás szorította csomóba a zsigereimet. Miért nem tud csak simán békén hagyni? Megfordultam, hogy szembenézzek vele, és észrevettem, hogy apró mosoly ül a száján, bár a tekintete nem árulkodott jókedvről, miközben nem kis mennyiségű piát töltött a poharába. – K.C.? Önts már bele egy kis kólát, kérlek. – Jared K.C.-hez beszélt, de a szemét nem vette le rólam, miközben kinyújtotta a poharat a barátnőm felé. – Um, oké – hebegte K.C., végre felpillantva. Töltött egy kis üdítőt a pohárba, aztán nyugtalanul rám nézett. Jared soha nem beszélt hozzám, hacsak nem egy fenyegetést vakkantott oda nekem. Most sem szólt egy szót sem, mielőtt azonban az italába belekortyolva elsétált, összevonta sötét szemöldökét, és fenyegető pillantást vetett rám. Némán figyeltem, ahogy elhagyja a konyhát, majd letöröltem a homlokomon kiütközött hűvös verítéket. Semmi nem történt, még csak nem is mondott semmit, de ettől a gyomrom még összeszorult. És most már tudta, hogy én is itt vagyok a bulin. Basszus. – Nem tudom ezt végigcsinálni, K.C. – Fáradt suttogásom ellentmondott az erőnek, amivel a poharamat szorítottam. Hiba volt idejönnöm. – Tate, ne! – K.C. megrázta a fejét, valószínűleg felismerte a szememben tükröződő megadást. A poharamat a mosogatóba hajítottam, és az embereket kerülgetve elindultam kifelé a konyhából, miközben K.C. a hátam mögött lépkedve követett, hogy megállítson. A bejárati ajtóhoz érve megragadtam az üvegtálat, és a kulcsaimat keresve elkezdtem áttúrni. – Tate, nem mehetsz el! – utasított K.C., minden szava csalódottságtól csepegett. – Ne hagyd, hogy ő nyerjen! Én itt vagyok. Liam is itt van. Nem kell félned. – Megfogta a felkaromat, miközben én folytattam a keresést. – Nem félek tőle – mondtam védekezőn, de még én sem igazán hittem magamnak. – Én csak… végeztem. Láttad ott bent. Máris elkezdett szórakozni velem. Tervez valamit. Minden bulin, ahová elmegyünk, vagy minden alkalommal, amikor elengedem magam a suliban, csinál valami szerinte vicceset, vagy kínos helyzetbe hoz, hogy elrontson mindent. Abbahagytam a homlokráncolást, és feszesen K.C.-re mosolyogtam, de közben még mindig a színes, DNS-alakú kulcstartómat kerestem. – Minden rendben. Jól vagyok – biztosítottam a barátnőmet, de a szavak túl gyorsan hagyták el a számat ahhoz, hogy hihető legyen, amit mondtam. – Csak nem vágyom arra, hogy itt maradjak és
végignézzem, ezúttal mit talált ki. A faszfej ma este nem eszik abból, amit kifőzött ellenem. – Tate, Jared azt akarja, hogy elmenj. Ha megteszed, akkor ő győz. Ő, vagy az a bunkó Madoc talán kieszeltek valamit, de ha itt maradsz, és felemelt fejjel helytállsz, akkor te nyersz. – Belefáradtam a kisded játékaikba, K.C. Inkább mennék haza most mérgesen, mint később könnyek között. – Visszafordítottam a figyelmemet a tálra. De akárhányszor túrtam át, mindig üres maradt a kezem. – Nos – kiáltottam túl a zenét, és visszacsaptam a tálat az állványra –, úgy néz ki, amúgy sem mehetek el. A kulcsaim nincsenek benne. – Mi? – K.C. zavarodottnak tűnt. – Nincsenek benne! – ismételtem meg, miközben körbepillantottam a szobában. A pénzem és a telefonom a táskámban volt. Tehát két mentőövem még megvolt. A másik menekülési tervem viszont hiányzott, és hirtelen olyan érzésem támadt, mintha a falak rám omlottak volna. Szitkozódtam, és a fáradtság, ami korábban a hatalmába kerített, most haragba fordult. Ökölbe szorítottam a kezemet. Persze, tudhattam volna, hogy ez fog történni. – Azt hiszem, valaki véletlenül elvihette őket – jegyezte meg K.C. bizonytalanul, de neki is tudnia kellett, hogy ennek sokkal kevesebb az esélye, mint annak, hogy az emberek úgy döntenek, korán lelépnek erről a buliról. Velem soha nem történtek véletlenek. – Nem, pontosan tudom, hol vannak. – A tekintetem összefonódott a szoba ellentétes végében álló Madocéval, aki Jared legjobb barátja és szárnysegéde volt. A srác önelégülten rám vigyorgott, mielőtt figyelmét visszafordította valami vörös csajra, akit a falhoz szorított. Nagy léptekkel felé indultam, a sarkamban K.C.-vel, aki közben gyorsan bepötyögött valamit a telefonjába, valószínűleg Liamnek üzent. – Hol vannak a kulcsaim? – kérdeztem követelőn, félbeszakítva Madoc soron következő egyéjszakás kalandjának becserkészését. A srác lassan felemelte kék szemét a lányról. Nem sokkal volt magasabb nálam, talán csak néhány centivel, szóval nem éreztem úgy, mintha fölém tornyosulna, mint ahogy Jared szokott. Madoc nem félemlített meg. Csak felcseszte az agyamat. Keményen dolgozott azért, hogy bolondot csináljon belőlem, de tudtam, hogy az egész Jared utasítására történt. – Mostanra úgy két és fél méternyi mélységben vannak. Nincs kedved úszni egyet, Tate? – Madoc szélesen elvigyorodott, megmutatva káprázatos mosolyát, ami a legtöbb lányt pocsolyává olvasztotta. Nyilvánvalóan imádta a kínos helyzetem minden egyes másodpercét. - Egy pöcs vagy. – A hangom nyugodt maradt, de a szememben lángolt a harag. Kisétáltam az udvarra, és a medencére néztem. Az időjárás tökéletes volt az úszáshoz, ezért az emberek a vízben is buliztak. Lassan körbejártam a medencét, hátha megpillantom a kulcscsomóm ezüst csillanását a testek tömegében. Jared persze teljesen véletlenül egy közeli asztalnál ült egy szőkével az ölében. Csalódottság rántotta csomóba a gyomromat, de próbáltam úgy tenni, mintha nem lett volna rám semmilyen hatással a látvány. Tudtam, hogy a megaláztatásom minden egyes pillanata örömet okoz neki. Ekkor kiszúrtam a vízben a kulcsaim ezüst villanását, és körbenéztem, hogy van-e a közelben valami bot, amivel kiszedhetem őket. Amikor semmit nem találtam, a lubickolókra pillantottam segítségért.
– Hé, nem hoznád fel onnan a kulcsaimat, légyszi? – kérdeztem. A srác engedélyt kérve Jaredre nézett – aki csendben figyelte a jelenetet –, majd amikor megkapta a válaszát, megfutamodott, mint egy gyáva féreg. Nagyszerű. Se bot, se segítség. Jared látni akarta, ahogy elázok. – Gyerünk, Tate! Vetkőzz le, és ugorj be a kulcsaidért! – kiáltotta Madoc Jared asztalától. – Húzz a faszba, Madoc! Mindenki tudja, hogy te dobtad be őket, úgyhogy miért nem ugrasz be értük te? – Liam, K.C. barátja csatlakozott a barátnőmhöz, és kiállt értem, ahogy máskor is gyakran tette. Levettem a papucsomat, és a medence széléhez léptem. – Tate, várj! Majd én kihozom őket – lépett előre Liam, felajánlva a segítségét. – Nem – ráztam meg a fejem. – De kösz az ajánlatot. – Hálás mosolyt villantottam rá. Egy egész év, emlékeztettem magam, ízlelgetve az ebben rejlő ígéretet. Egy egész évig távol leszek Jaredtől. Beugrottam a medencébe. A víz lehűtötte feszültségtől forró bőrömet. A testem azonnal ellazult az élvezettől, amit a medence vize nyújtott. Itt nem voltak hangok, és senki nem bámult. Békesség vett körül, az a fajta nyugalom, amit futás közben szoktam érezni. Mélyebbre merültem. Két és fél méter semmiség volt, és másodperceken belül elértem a kulcsaimat. Szorosan megmarkoltam őket, aztán vonakodva felemelkedtem. Kidugtam a fejemet a víz alól, majd mély levegőt vettem. Ez volt a könnyű rész. – Hu-hú! – A bámészkodók tapsviharban törtek ki, de valójában nem nekem éljeneztek. Most pedig ki kellett másznom a medencéből, és szembenézni az egész bulizó tömeggel… csuromvizesen. Nevetnek majd és viccelődnek. Elviselek néhány gúnyos megjegyzést, aztán hazamegyek, és megeszem a súlyomat gumicukorban. Lassan a medence széléhez úsztam, kimásztam, majd kicsavartam a vizet a hajamból, és felvettem a papucsomat. – Jól vagy? – sétált mellém K.C., a szél összeborzolta hosszú, sötét haját. – Igen, persze. Ez csak víz. – Nem tudtam a szemébe nézni. Megint itt tartottam. Én voltam a vicc tárgya. A megalázott. De K.C. soha nem hibáztatott. – Tűnjünk innen! – Karját az enyémbe fűzve elindultunk, és Liam követett bennünket. – Csak egy perc. – Megtorpantam, és Jaredre pillantottam, akinek kihívó, barna pillantása még mindig engem vizslatott. Odasétáltam hozzá – ez olyasmi volt, amiről tudtam, hogy rossz ötlet –, összefontam a karomat a mellkasom előtt, és célzatos pillantást vetettem rá. – Két nap múlva elutazom, és ez volt a legjobb, amivel elő tudtál állni? – Mi a fenét csinálok? Jared rosszindulatú mosollyal nézett rám, miközben elkezdte szétosztani a kártyalapokat az asztalon. – Érezd jól magad Franciaországban, Tatum! Én itt leszek, amikor visszajössz. Meg akartam ütni. Provokálni akartam, hogy itt és most foglalkozzon velem. És egyáltalán nem tetszett fenyegető haragjának gondolata, ami a fejem felett lóg majd, amíg távol leszek.
– Gyáva vagy. Csak akkor érzed magad férfinak, amikor belém kötsz. De most keresned kell valaki mást, akibe belerúghatsz. – Az oldalam mellé ejtett kezem ökölbe szorult attól, hogy az asztal körül mindenki, és úgy általában az egész udvar, szem- és fültanúja a szóváltásunknak. – Még mindig beszélsz? – horkant fel Jared, és röhögés harsant fel körülöttem. – Menj haza! Senki nem akarja, hogy a beképzelt picsád itt legyen. – Szinte rám sem nézett, miközben folytatta az osztást. Az ölében ülő csaj kuncogott, és még jobban hozzábújt. A mellkasomban érzett fájdalom egyre erősebbé vált. Gyűlölöm őt! – Hé, mindenki, nézzétek! – kiáltotta Madoc, miközben megpróbáltam visszatartani a könnyeimet. – Megmerevedtek a mellbimbói. Tuti, hogy felizgattad, Jared. – A szavak visszhangoztak az udvarban, és mindenki huhogni meg nevetni kezdett. Megalázva behunytam a szememet, mert eszembe jutott, hogy fehér top van rajtam, és vizesen kissé dideregtem. Ösztönösen össze akartam fonni a karomat a mellkasom előtt, de akkor rájöttek volna, hogy sikerült megbántaniuk. A fenébe, már így is tudták. Az egész arcom égett a szégyentől. Rohadék! Megint könnyek között fogok hazamenni. Efelől már semmi kétségem nem volt. Kinyitottam a szememet, és éreztem, hogy még jobban elvörösödöm, amikor észrevettem, hogy milyen jól szórakozik mindenki a zaklatáson, amit ezen az estén el kellett viselnem. Jared az asztalt bámulta, az orrcimpái kitágultak, és figyelemre sem méltatott. A viselkedése még ennyi év után is rengeteg fejtörést okozott. Régen barátok voltunk, és én még mindig kerestem a tekintetében azt a gyereket, aki egykor volt. De mi jó származott nekem abból, hogy még mindig ragaszkodtam ahhoz az emlékképhez? – Miért áll még mindig itt? – kérdezte a szőke, aki Jared ölében ült. – „Különleges” vagy mi? Nem érti a célzást? – Ja, Tate. Hallottad Jaredet. Senki nem akarja, hogy itt legyél. – Madoc lassan ejtette ki a szavakat, mintha tényleg túl hülye lettem volna ahhoz, hogy megértsem. Összeszorult a torkom. Nem tudtam nyelni, és fájt a légzés. Ez már túl sok volt. Ebben a pillanatban valami összetört bennem. Meglendítettem a kezemet, és orrba vágtam Madocot. Ő térdre esett, és az arcára szorította a kezét, miközben ömlött a vére az ujjai között. Könnyek homályosították el a látásomat, és a zokogás utat tört magának a torkomból. Mielőtt még tovább gyötörhettek volna, olyan gyorsan, amennyire csak tudtam, visszasétáltam a házba, és egyetlen búcsúpillantás nélkül távoztam. Beszálltam a kocsimba, K.C. bemászott az anyósülésre, és Liam is beült hátra. Észre sem vettem, hogy követtek. Már a nyelvem hegyén volt, hogy rákérdezzek Jared reakciójára, de aztán rájöttem, hogy nem kellene érdekelnie. A pokolba vele! Kinéztem az ablakon, és vártam, hogy a könnyek felszáradjanak az arcomon. Liam és K.C. csendben ültek, valószínűleg nem tudták, mit mondjanak vagy tegyenek. Az előbb megütöttem Madocot. Az előbb megütöttem Madocot! A felismerés elsöprő erejű volt, és keserűen felnevettem. Tényleg megtörtént. Vettem egy mély lélegzetet, és lassan kifújtam a levegőt. – Jól vagy? – nézett rám K.C.
Tudta, hogy korábban még soha nem csináltam semmi ehhez hasonlót, de imádtam a hatalom mindent elsöprő hullámát, amit éreztem. A fenébe, egyáltalán nem akartam most hazamenni. Talán a sors tartogatott még valamit számomra ezen az estén, esetleg egy tetoválást, vagy ilyesmit. – Igazából, igen. – Fura volt ezt kimondani, de igaz. Letöröltem a maradék könnyet az arcomról, és a barátaimra pillantottam. – Jól érzem magam. Betettem a kulcsot a gyújtásba, de megdermedtem, amikor Liam közbeszólt. -Azért ne hagyd, hogy a fejedbe szálljon a ma este, Tate! Hiszen előbb-utóbb vissza kell majd jönnöd a városba. Igen. Ez vitathatatlanul így volt.
2. FEJEZET Napjainkban – És milyen érzés megint otthon lenni? – Apával webkamerán keresztül beszélgettünk egymással a laptopon, amit még azelőtt kaptam, hogy elindultam Európába. – Tök jó, apa. Mindenem megvan, amit csak akarhatok. – Az ujjaimon számoltam a tételeket. – Van kajám, pénzem, nincsenek körülöttem felnőttek, és még néhány söröd is maradt a hűtőben. Buliszaga van a dolognak – csipkelődtem. De az apám is nagyon jó volt ebben a játékban. – Van még néhány óvszerem is a fürdőszobában. Használd őket, ha kell. – Apa! – kiáltottam fel döbbenten. Az apáknak nem lenne szabad olyan szavakat használniuk, mint óvszer, legalábbis nem a lányaik közelében. – Ez… ez… átment egy határon. Komolyan. Nevetni kezdtem. Minden barátom olyan apát szeretett volna, mint az enyém. Volt néhány egyszerű szabálya: tiszteld az időseket, viseld gondját a testednek, fejezd be, amit elkezdtél, és oldd meg a problémáidat. Ha jó jegyeket szereztem, a helyes irányban haladtam, és követtem ezt a négy szabályt, ő bízott bennem. Ha viszont elvesztem a bizalmát, elvesztem a szabadságomat. Ilyen egy katonaszülő. Egyszerű. – Tehát mik a terveid erre a hétre? – kérdezte, miközben beletúrt őszülő szőke hajába. Tőle örököltem a színeimet, de szerencsére a szeplőit nem adta át nekem. A régen ragyogó kék szeme most fáradt volt, az inge és a nyakkendője gyűrött. Túl keményen dolgozott. Keresztbe tett lábbal ültem a hatalmas ágyamon, és örültem, hogy végre a saját szobámban lehetek. – Már csak egy hét van a suli kezdetéig, úgyhogy szerdán találkozom a pályaválasztási tanácsadóval, hogy megbeszéljük az órarendemet. Remélem, hogy a pluszórák, amiket tavaly vettem, megdobják a felvételimet a Columbiára. A jelentkezési lapom megírásában is segíteni fog. Aztán még be kell vásárolnom, és persze K.C.-vel is rengeteg időt kell pótolnunk. – Ja, és kocsit is el akartam kezdeni keresni, de erre apa azt mondta volna, hogy várjak, amíg karácsonykor hazajön. Nem mintha nem tudtam volna, hogy mit csinálok. De ismertem őt, és tudtam, hogy szeretne segíteni a kiválasztásban, úgyhogy nem fogom összetörni az álmát. – Bárcsak itthon lennél, hogy segíts a tudományos vásárra szánt kutatásomban! – váltottam témát. – Azt hiszem, meg kellett volna csinálnunk, amíg nálad voltam nyáron. Apa nyolc évvel ezelőtt, anya halála után szerelt le a seregtől, és most egy chicagói cégnek dolgozott, úgy egyórányira az otthonunktól. Repülőgépeket építettek, és világszerte árusították őket. Jelenleg Németországban volt egy hosszabb üzleti úton, tréningeket tartott az ott dolgozóknak. Miután véget ért a tanév Párizsban, nála töltöttem a nyarat Berlinben. Anya örülne, ha látná, hogy ennyit utaztam, és tetszene neki, hogy a gimi befejezése után is olyan gyakran szeretnék világot látni, amennyire csak az időm engedi. Nagyon hiányzott, főleg az utóbbi években. Ebben a pillanatban egy hirtelen szélroham kivágta az erkélyajtómat, és hideg szél fújt be a szobámba. – Várj egy picit, apa! – Leugrottam az ágyról, és az ajtóhoz szaladtam, hogy kinézzek. Szél simogatta a csupasz karomat és lábamat. Kihajoltam a korláton, és láttam, ahogy lent az utcán
falevelek szállnak a szélrohamban, és a felborult kukák ide-oda gurulnak a földön. Az utcánkat, a Fall Away Lane-t szegélyező fák orgonaillatot sodortak a szobámba. A vihar már csak másodpercekre volt, és a levegő megtelt elektromossággal. Megborzongtam, de nem a hidegtől, hanem a közelgő égiháború édes izgalmától. Imádtam a nyári esőt. – Hé, apa! – szóltam közbe, miközben ő a háttérben beszélt valakivel. – Mennem kell. Mindjárt kitör a vihar, és még ellenőriznem kell, hogy zárva vannak-e az ablakok. Holnap beszélünk? – Megdörzsöltem a karomat, hogy elűzzem a bőrömre kúszott hideget. – Persze, édesem. Nekem is rohannom kell. Ne felejtsd el, hogy a pisztoly az előszobaszekrényben van. Hívj, ha szükséged van valamire! Szeretlek. – Én is szeretlek, apa. Holnap beszélünk – búcsúztam el. Kikapcsoltam a laptopot, belebújtam a fekete kapucnis pulcsimba, és megint kinyitottam az erkélyajtót. Az udvaron álló fára néztem, és hirtelen kéretlen emlékek árasztották el a gondolataimat. Sokszor ültem a fa ágán, élvezve az esőt. És többnyire Jared is velem volt… amikor még barátok voltunk. Gyorsan felpillantottam, és láttam, hogy az ablaka csukva, és semmilyen fény nem szűrődik ki a szomszéd házból, ami tíz méterre sem volt az otthonomtól. A fa létraként magasodott a hálószobaablakaink között, ezért olyan volt, mintha a két ház össze lett volna kapcsolva. Amíg távol voltam, kényszerítenem kellett magamat, hogy ne kérdezzek róla semmit K.C.-től. Még azok után is, amiket velem tett, egy részemnek hiányzott a fiú, aki gyerekkoromban betöltötte a gondolataimat és állandó társam volt mindenben. De az a Jared már nem létezett. A helyét átvette egy mogorva, utálatos bunkó, aki egyáltalán nem törődött velem. Becsuktam és bezártam az erkélyajtót, majd összehúztam a fekete csipkefüggönyt. Egy pillanattal később az ég hangos dördülés kíséretében megnyílt, és szakadni kezdett az eső. Éjszaka éberen feküdtem az ágyamban, képtelen voltam figyelmen kívül hagyni a dörgés és a háznak csapódó gallyak kísérteties hangját, ezért végül felkapcsoltam az éjjeli lámpámat, és az erkélyajtóhoz lopóztam, hogy figyeljem a vihart. Még éppen elkaptam egy kocsi fényszórójának villanását, ahogy veszettül gyorsan végighajtott az utcán. Amennyire csak tudtam, oldalra fordítottam a fejemet, és egy fekete Boss 302-est láttam felhajtani Jaredék háza elé. A kocsi kifarolt egy kicsit, mielőtt eltűnt a szemem elől a garázsban. Új modell volt, és egy olyan vastag, vörös csík futott végig rajta, amilyen a versenyautókon szokott lenni. Még soha nem láttam ezt a kocsit. Mielőtt elmentem, Jarednek egy motorja meg egy Mustang GT-je volt, úgyhogy ez az autó bárkié lehetett. Talán új szomszédaink vannak? Nem tudtam, mit éreznék, ha ez így volna. Másrészt a kocsi totál olyan volt, mint amilyeneket Jared szeretett. Kábé egy perccel később felgyulladt a villany Jared szobájában, és halvány fény vetült a padlómra. Láttam, hogy egy sötét árnyék mozog a rolója mögött. Az ujjaim bizseregni kezdtek, és túl gyengék voltak ahhoz, hogy behajlítsam őket. Megpróbáltam visszafordítani a figyelmemet a szél fantasztikus játékára és a zuhogó esőre, de Jared rolójának hangjára nagyot dobbant a szívem, és hirtelen fény árasztotta el a két ház közötti
területet. Összeszűkítettem a szememet, ahogy Jared kinyitotta az ablakát, és kihajolt az éjszakai viharba. A francba! Úgy tűnt, hozzám hasonlóan ő is a dühöngő időjárást figyelte. Alig bírtam kivenni az arcát a sűrű levéltakarón keresztül, de tudtam, hogy mikor vett észre. A karja megfeszült, ahogy megtámasztotta magát az ablakpárkányon, és felém fordította a fejét. Szinte láttam, ahogy azok a csokoládébarna szemek átdöfnek. Nem integetett vagy bólintott köszönésképpen. De miért is tette volna? A távollétem nyilvánvalóan nem lágyította meg a szívét. Régen rettegés és nyugtalanság fogott el, valahányszor a közelében voltam, de most… az idegesség és a várakozás furcsa egyvelegét éreztem. Lassan hátraléptem, hogy becsukjam és bezárjam az erkélyajtót. Nem akartam felfedni az érzelmeket, amelyek a nyugodt külsőm alatt forrongtak. Amíg távol voltam, gondoltam néha Jaredre, de nem időztem rajta túl sokat, és úgy voltam vele, hogy az idő meg a távolság majd lehűti. Talán túl naiv voltam, amiért ebben reménykedtem. De az is lehet, hogy már nem zavart annyira a szaros viselkedése.
3. FEJEZET – Na, láttad már? – K.C. nekidőlt az erkélyajtónak, és Jaredék háza felé pillantott. Nem kellett megkérdeznem, hogy kire gondolt. – Nem… vagyis igen. Valahogy úgy. Tegnap éjszaka láttam egy nagyon király Bosst behajtani a garázsukba. Az ő lehetett? – Nem akartam beszélni K.C.-nek az ablakos közjátékról. Reméltem, hogy van még néhány nap haladékom, mielőtt szemtől szemben látjuk egymást Jareddel, ezért próbáltam belekapaszkodni a nyugalomba, amit a távollétemben tapasztaltam meg. Folytattam a ruháim kicsomagolását. Megnéztem, hogy melyiket kell felakasztani, és melyiket kimosni. – Aha. Nem sokkal azután, hogy elmentél, eladta a GT-t, és megvette a Bosst. Szép kis nevet szerzett magának, amióta a Loopnál versenyez. Ezekre a szavakra erősen megszorítottam a vállfát. Csalódottság árasztott el, amikor ráébredtem, a dolgok mennyit változtak az alatt az egy év alatt, amíg távol voltam. Jared meg én gyerekként arról álmodoztunk, hogy együtt versenyzünk majd a Loopnál. – Nagyon állat az a kocsi. – Gyűlöltem ezt beismerni. Régen ő meg én a garázsunkban segítettünk apának feljavítani az öreg Chevy Nováját. Mindketten lelkes diákok voltunk, és értékeltük a tudást, ami egy kiváló kocsi összeszereléséhez kellett. – Mindenesetre – folytattam –, a versenyzésre és az állására tekintettel, csak remélni tudom, hogy az idén túl elfoglalt lesz ahhoz, hogy engem zaklasson. – Körbe-körbejárkáltam a szobában, elrakosgatva a cuccaimat, de a gondolataim idegesen cikáztak a fejemben. K.C. ellépett az ajtótól, és hasra vetette magát az ágyamon. – Én például nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen arcot fog vágni, amikor meglát. – A kezére hajtotta a fejét, és bosszantón rám vigyorgott. – Miért is? – motyogtam, miközben az éjjeliszekrényemhez sétáltam, és visszaállítottam az órámat. – Mert elképesztően nézel ki. Fogalmam sincs, mi történt kettőtök között, de tuti, hogy nem bír majd figyelmen kívül hagyni. Semmilyen pletyka vagy rosszindulatú vicc nem fogja tőled távol tartani a pasikat, és Jared valószínűleg milliószor megbánja, hogy olyan csúnyán bánt veled. – K.C. incselkedve felvonta a szemöldökét. Nem tudtam, miként értette, hogy „elképesztően nézek ki”. Szerintem pont olyan voltam, mint mindig. Százhetven centi magas, a szemem sötétkék, szőke hajam a hátam közepét verdeste. A konditeremtől hányingerem támadt, de a futást nem hagytam abba, mert formában akartam maradni, hogy visszakerüljek a futócsapatba. Az egyetlen változás a bőröm színében volt. Miután egész nyáron utazgattam, és sokat voltam a napon, elég szépen lebarnultam. Bár ez idővel majd eltűnik, és újra kifakulok. – Ó, eddig soha nem okozott neki problémát, hogy figyelmen kívül hagyjon – sziszegtem, aztán elmosolyodtam. – Annyira fantasztikus évem volt! Csodálatos emberekkel találkoztam, és eszméletlen helyeket láttam. Ez új megvilágításba helyezte a dolgokat. Van egy tervem, és nem engedem, hogy Jared Trent az utamba álljon. Leültem az ágyamra, és felsóhajtottam. K.C. megfogta a kezem. – Ne aggódj, bébi! Ennek a sok szarnak előbb vagy utóbb el kell érnie a tetőpontját. Végül is kilenc
hónap múlva érettségizünk. – Miről beszélsz? – Az előjátékról beszélek, ami közted és Jared között zajlik – felelte komolyan K.C., miközben leugrott az ágyról, és besétált a gardróbomba. – Mégsem folytatódhat örökké – kiáltotta ki. Előjáték? – Parancsolsz? – Az előjáték egy szexszel kapcsolatos szó, és megremegett a gyomrom, ahogy egy mondatban gondoltam Jaredre meg a szexre. – Miss Brandt, ne mondja, hogy még soha nem fordult meg a fejében! – sóhajtotta K.C. déli akcentussal, miközben összevont szemöldökkel kidugta a fejét a gardróbból, és a szíve fölé fektette a tenyerét. Aztán maga elé tartotta az egyik ruhámat, és belenézett a teljes alakos tükörbe, ami a gardróbom ajtaján függött. Előjáték? Újra meg újra elismételtem a szót a fejemben, és megpróbáltam rájönni, hogy miről beszélt, aztán végre leesett. – Azt hiszed, hogy a viselkedése előjáték?! – Majdnem ordítottam. – Igen. Biztos előjáték volt, amikor kilencedikben azt mondta az egész iskolának, hogy irritábilis bél szindrómám van, és aztán mindenki fingó hangot imitált, amikor elmentem mellettük a folyosón. – A szarkazmusom nem rejtette el a haragomat. Hogy hihette, hogy az összes szemétség előjáték volt? – És igen, nagyon erotikus volt, amikor tizedikben elintézte, hogy kiszállítsanak nekem egy tubus gombásodás elleni krémet a matekóra közepén. De amitől totál beindultam, és a legszívesebben azonnal széttettem volna neki a lábamat, az volt, amikor teleragasztotta a suliban a szekrényemet genitális szemölcsökről szóló brosúrákkal. Tudod, rohadt felháborító olyan ember szekrényét [i] kitapétázni STD -s plakátokkal, aki nem is szexel! Az összes neheztelés, amit az elmúlt évben elengedtem, most újult erővel tért vissza. Nem felejtettem el, és nem bocsátottam meg semmit. Lehunytam a szememet, és gondolatban visszautaztam Franciaországba. Trappista sajt, francia kenyér, bonbon… Felhorkantam, amikor rájöttem, hogy talán nem is Franciaországot, hanem a kaját szerettem igazán. K.C. döbbenten meredt rám. – Uh, nem, Tate. Nem hiszem, hogy ez valami kifacsart szexuális előjáték. Szerintem Jared tényleg utál. Csak azt mondom, talán itt az ideje, hogy felvedd a harcot, nem? Hogy beszállj a játékba. Ha beléd köt, vágj vissza. – Próbáltam hagyni, hogy leülepedjenek a szavai, de folytatta: – Tate, a pasik nem szemétkednek minden ok nélkül a vonzó csajokkal. Igazából a legtöbb kamasz srác szeme előtt egyetlen cél lebeg… a szex. Nem akarják lerontani az esélyeiket, úgyhogy ritkán haragszanak a lányokra. kivéve, persze, ha az illető elárulja őket – mormolta. Tudtam, hogy ebben K.C.-nek igaza van. Kellett lennie valami magyarázatnak Jared viselkedésére. Már vagy ezerszer próbáltam rájönni, hogy mi az. A legtöbb emberrel hűvösen viselkedett, de velem egyenesen kegyetlen volt. Miért pont velem? Felálltam, és folytattam a ruháim elpakolását, a sálaimat meg átdobtam a vállamon.
– Márpedig én nem árultam el Jaredet. Már vagy százszor elmeséltem, hogy évekig barátok voltunk, aztán a kilencedik előtti nyáron elutazott néhány hétre, és teljesen más emberként tért vissza. Nem akart már semmit sem csinálni velem. – Nos, nem fogsz megtudni semmit, amíg fel nem veszed a kesztyűt. Mint ahogy az elutazásod előtt tetted. Azon az éjszakán szembeszálltál velük, és pontosan ezt kell folytatnod – kiáltotta K.C., mintha én nem erre gondoltam volna az elmúlt egy évben. Tori Beckman bulijának estéjén eluralkodott rajtam a harag, de semmi jó nem származhatott abból, ha megint lesüllyedek Jared szintjére. – Nézd – kezdtem halkan, és megpróbáltam nyugodtnak tűnni. A francba! Kizárt, hogy még több drámába belefolyjak. – Csodálatos évünk lesz. Remélem, hogy Jared teljesen elfeledkezett rólam. Ha ez így van, akkor nyugodtan figyelmen kívül hagyhatjuk egymást, amíg leérettségizünk. Ha nem, akkor azt fogom tenni, ami szerintem a legjobb. Amúgy is sokkal fontosabb dolgok járnak a fejemben. Ő meg az a seggfej Madoc elmehetnek a fenébe. Nem fogok több figyelmet szentelni rájuk. És azt sem hagyom, hogy pokollá tegyék a végzős évemet. – Megálltam, és K.C.-re néztem. Úgy látszott, nagyon belemerült a gondolataiba. – Oké – jelentette ki önelégülten. – Oké? – Igen, azt mondtam, oké – zárta le a dolgot. Megnyugodtam. K.C. azt akarta, hogy én legyek Dávid Jared Góliátja mellett, én viszont csak arra akartam koncentrálni, hogy bekerüljek a Columbiára, és megnyerjem a tavaszi tudományos vásárt. – Oké – utánoztam gúnyosan, és gyorsan témát váltottam. – Szóval, az apám még három hónapig nem jön haza. Milyen bajba keveredjek addig? Mit gondolsz, szegjem meg a takarodót, amíg nincs itthon? – kérdeztem, és közben folytattam a ruháim szétválogatását. – Még mindig nem tudom elhinni, hogy az apád egyedül hagy három hónapra. – Tudja, hogy nevetséges lenne a nagyinál maradnom és új iskolát kezdenem ősszel, aztán meg visszaköltöznöm ide, amikor karácsonykor hazajön. Ez az utolsó gimis évem. Ami nagyon fontos. Apa megérti ezt. – Nagyi mindig velem maradt, amíg apa távol volt, de a testvére mostanában nem érezte jól magát, és állandó felügyeletre volt szüksége. Ezúttal egyedül maradtam. – Ja, tényleg, a nagyid amúgy is csak kétórányira lakik innen, úgyhogy tuti beugrik majd hozzád néhányszor – mondta K.C. – Szerinted vállaljuk a kockázatot, és szervezzünk egy bulit? – Tudta, hogy mindig mindenen aggódom, úgyhogy a hangja óvatos volt. A szüleim úgy neveltek, hogy gondoljak magamra, de közben használjam a józan eszemet. K.C. elég gyakran csalódott, mert nem volt meg bennem a nemtörődöm hozzáállás. – Így nem szegnéd meg a takarodódat! Mert… itthon lennél – indokolta meg gyorsan. A mellkasom összeszorult, amikor arra gondoltam, hogy tiltott bulit szervezek, de be kellett vallanom, ettől függetlenül meg akartam tenni valamikor. – Azt hiszem, az a szokás, hogy a tinik bulit csapnak, amikor a szüleik nincsenek a városban – ismertem be, de nagyot nyeltem, amikor eszembe jutott, hogy nekem csak egy szülőm van. Bár az anyám halála óta már eltelt nyolc év, még mindig fájt. Az utolsó családi képünkre pillantottam, ami az éjjeliszekrényemen állt. Egy White Sox-meccsen voltunk, a szüleim éppen megpuszilták az arcomat,
én meg összecsücsörítettem az ajkaimat, mint egy hal. K.C. megveregette a hátamat. – Majd lassan haladunk. Először a határokat feszegetjük, és csak utána szegjük meg a szabályokat. Mit szólnál, ha kezdetnek nálad töltené az éjszakát egy pasi, aztán jöhet a hatalmas tömeg is? – Megfogta a fekete selyemfelsőmet, amit Párizsban vettem, és maga elé tartotta. – Van egy olyan érzésem, hogy apa sokkal fenyegetőbbnek tartana egyetlen srácot, mint egy háznyi kamaszt. És néha igenis megszegem a szabályokat. Szoktam például gyorsan vezetni szabálytalanul közlekedni, és… – A hangom elhalt, ahogy a szám mosolyra húzódott. K.C.-vel lehettünk vakmerők, de azt soha nem kockáztattam volna, hogy elveszítsem az apám bizalmát. Általában nem lázadtam a szabályok ellen. Ahhoz túlságosan is tiszteltem őt. – Igen, oké, Teréz anya – mormogta K.C. elutasítón, miközben elkezdte átnézni a fényképeket, amiket az elmúlt évben készítettem. – Akkor most már folyékonyan beszélsz franciául? – Tudok néhány hasznos szót, ami még jól jöhet neked – válaszoltam pókerarccal. K.C. felkapott egy párnát az ágyamról, és felém hajította anélkül, hogy felpillantott volna a kezében tartott fényképekből. Három év szoros barátság után olyan könnyen vágtunk ártalmatlan sértéseket egymás fejéhez, mint ahogy mások a ruháikat váltották. Besétáltam a fürdőszobámba, és kikiabáltam neki: – Maradsz vacsorára? Rendelhetnénk pizzát. – Ma nem lehet. Haza kell mennem – kiáltotta vissza. – Liam átjön vacsorára. Anya kezd egy kicsit aggódni a kapcsolatom miatt, ezért többet akar találkozni Liammel. – Úgy ejtette ki a „kapcsolat” szót, mintha kettős jelentése lett volna. Liam és K.C. két éve jártak együtt, és egy ideje már szexeltek is. Kétségtelen, hogy a barátnőm anyja gyanítani kezdte, hogy a lánya „kapcsolata” magasabb szintre lépett. – Ó-ó, Carter őrmester rátok szállt? – morogtam, miközben betoltam az üres bőröndömet az ágy alá. A basáskodó nevelési stílusa miatt hívtam Carter őrmesternek az anyját. K.C.-nek nagyon kevés magánélete volt, és mindenről be kellett számolnia. Azonban ezzel csak annyit ért el az anyja, hogy a barátnőm még inkább meg akarta tartani a titkait. – Tuti. Megtalálta a szexi hálóingemet, és baromira kiakadt. – K.C. felállt, és a kezébe fogta a táskáját. – Szerettem volna látni, ebből hogy dumáltad ki magad. – bekapcsoltam a villanyt, és követtem K.C.-t lefelé a lépcsőn. – Talán, ha a szüleim olyanok lennének, mint az apád, nem félnék beszélni velük ezekről a dolgokról – dünnyögte. Meglehetősen biztos voltam abban, hogy soha nem fogok a szüzességem elvesztéséről csevegni az apámmal, akármikor következzen is ez be. – Holnap lóghatnánk együtt, vagy valami ilyesmi, mert hamarosan kezdődik a suli, és kevesebb időnk lesz. – Feltétlenül, akkor holnap. – Szorosan megölelt. – Megyek, mert még rendbe kell tennem magam a vacsora előtt. Holnap találkozunk. – És ezzel a búcsúval K.C. kisietett az ajtón.
– Szia! – kiáltottam utána.
4. FEJEZET – A rohadt életbe! – ordítottam a szobám plafonja felé, amit most megvilágított egy újabb érkező fényszórója. Déjá vu kerített hatalmába, ahogy a szomszéd házból üvöltő zenét és kiabálást hallgattam. Szerencsésen elfeledkeztem Jared féktelen bulijairól. Az elmúlt két órában viszont egyfolytában túráztatták a motorokat, meg lányok sikítoztak – remélem, örömükben –, és úgy tűnt, egy darabig még nem fogják abbahagyni a lármázást. Az izmaim minden új hang hallatán megfeszültek. Megint az éjjeliszekrényemen álló órára pillantottam, és azt kívántam, álljon meg az idő. Már elmúlt éjfél, és öt óra múlva fel kell kelnem, hogy találkozzak a futócsapatommal a heti edzés miatt. Fel kell kelnem, gondoltam, feltéve, ha egyáltalán tudok majd aludni. És ez nem fog megtörténni, csak ha teszek érte. Itt az ideje, hogy felvedd a harcot, nem? K.C. szavai visszhangoztak a fejemben. Majdnem esélytelen volt, hogy Jared lehalkítja a zenét, ha megkérem rá, de a diplomatikus részem szerint megért egy próbát. A „régi Tate” egész éjszaka ébren feküdt volna az ágyában, mert túlságosan rettegett volna a zsarnokától ahhoz, hogy megkérje, halkítsa le a zenét. Most viszont a testi és a lelki fáradtság elsöpörte a türelmemet. Talán, de csak talán, Jared kihúzta a karót a seggéből, és végre túljutott a problémán, bármi is volt a baja velem. A remény hal meg utoljára. Az éjszakák egyre hűvösebbre fordultak, ezért vonakodtam kiszállni a meleg ágyamból. Végül, mielőtt megfutamodtam volna, lerúgtam magamról a takarót, belebújtam a fekete tornacipőmbe, és rávettem a fehér trikómra a fekete kapucnis pulóveremet. A hajamat leengedtem, nem volt rajtam smink, és a kedvenc kék-fehér csíkos pizsamanadrágomat viseltem. Jobban is kinézhettem volna, és valószínűleg át kellett volna cserélnem az alsómat valami megfelelőbbre, de nem érdekelt. Túl fáradt voltam, úgyhogy ilyen ziláltan sétáltam le a lépcsőn és léptem ki a bejárati ajtón. Vagy az augusztusi éjszaka, vagy az idegességem miatt, de fel kellett hajtanom a pulóverem ujját, hogy lehűljek, miközben az udvarunkból az övébe slattyogtam. Láttam néhány embert a ház előtt, akikkel még soha nem találkoztam, de a szívverésem lelassult (így kicsit, amikor arra gondoltam, hogy kell itt lenniük olyanoknak is, akiket talán ismerek. Tudtam, hogy Jared baráti körébe beletartoztak más iskolák diákjai, főiskolások, sőt még megkérdőjelezhető hátterű felnőttek is. Mostanra a tömeg annyira kiütötte magát, hogy észrevétlenül elsurrantam mellettük. Bent a házban a buli jóval hangosabb és visszataszítóbb volt. Sokan táncoltak a nappaliban, vagyis inkább néhány kurvásan öltözött lány engedte, hogy a srácok hozzájuk dörgölőzzenek, míg mások a ház különböző részeiben ülve vagy állva beszélgettek, piáltak és füveztek. Felhúztam az orrom, miközben beljebb haladtam a kiskorú züllés és bűz bűnbarlangjában… de beismertem, hogy látszólag mindenki nagyon jól szórakozik, és olyan normális. Most már hivatalos. Én voltam a maradi. Chevelle bömbölt a hangfalakból, amikből úgy tűnt, minden szobába tettek egyet. A Hats Off to the Bull miatt talán máris megérte átjönnöm. Jaredet keresve beléptem a konyhába, és azonnal megtorpantam. Sokan időztek a konyhapultra tett söröshordó és a többi, keményebb pia körül, de ami igazán készületlenül ért, az a konyhaasztalnál ülő Madoc látványa volt, aki éppen kocsmajátékot játszott néhány sráccal meg csajjal. Túl késő volt hátraarcot vágni.
– Mi a faszt csinálsz itt? – Felugrott a székéről, és nagy léptekkel felém indult. Megvető arckifejezése elképesztően műnek látszott. Csak és kizárólag a show miatt csinálta. Tudtam, hogy Madoc élvez minden drámát, ami megfűszerezi az éjszakáját. És én aztán dráma voltam a javából. Úgy döntöttem, játszom a pimaszt. – Hát, nem téged kereslek. – Vigyorogva néztem szét a helyiségben, és közben próbáltam közönyösnek látszani. – Hol van Jared? – Már szerzett magának csajt éjszakára. És amúgy sem hiszem, hogy érdekelnéd. – Az utolsó mondatával az arcomba mászott. Jó néhány lány fel akarta kelteni Madoc figyelmét, de én nem tartoztam közéjük. Jól nézett ki élénk, kék szemével meg a szőke hajával. Izmos teste volt, és a ruhái kihangsúlyozták az alakját. De kétlem, hogy volt már egy éjszakánál hosszabb ideig tartó kapcsolata. Megfordultam, hogy távozzak és folytassam a keresést, de Madoc megragadta a könyökömet. – Igazából ezzel vásárra viszem a bőrömet, de kurva jól nézel ki a pizsamádban. Ha egy kis akcióra vágysz, én is segíthetek. Felfordult a gyomrom, és megmerevedett a testem. Ugye, csak viccelt? Nincs benne semmi büszkeség? Ő meg Jared pokollá tették az életemet a gimi első két évében. Fuldokoltam, bármerre mentem. Még az otthonomban is. És most azt akarja, hogy szobára menjek vele? Már elég jó vagyok neki? – Hé, ember, Jared azt mondta, hogy a csaj tabu – szólt közbe az asztalnál ülő Sam Parker, Jared egyik rendesebb haverja. Madoc pillantása végigsiklott a testemen, elidőzve a lábamon. – Jared az emeleten van, és Pipert dugja. Jelenleg más dolgok kötik le a gondolatait. Kiszáradt a szám. Kéretlen képek bukkantak fel a fejemben a fiúról, akivel régen egy sátorban aludtam az udvarunkon. Jared épp az emeleten van, ágyban, és valami csajjal szexel. Felsóhajtottam, és megfordultam, hogy lelépjek. Azonnal ki kellett jutnom onnan. Madoc hátrarántott magához, és körém fonta a karját. Halványan eljutott a tudatomig, hogy Sam felpattan a székéről és kirohan a konyhából. Összerándultam, majd megfeszültek az izmaim, de egyelőre nem igazán küzdöttem Madoc ellen. Látni akartam Jaredet, és remélhetőleg Sam érte indult. Jobban örültem volna, ha jelentősebb dráma nélkül sikerül kijutnom a házból. De jobb, ha Sam siet, mert Madoc orra mindjárt belefúródik a koponyámba. – Semmiből nem tanulsz, ugye? – Egyenesen előremeredtem. Néhány méterre tőlünk pár srác biliárdozott, de nem figyeltek ránk. Nyilvánvalóan a játék sokkal fontosabb volt, mint hogy egy lányt megtámadtak. – Ja, az orrom? Szépen helyrejött, kösz a kérdést. Amúgy azért még jövök neked eggyel. – A szavai eltompultak, ahogy a szájával végigsimított a nyakamon. Izegve-mozogva próbáltam kiszabadulni a szorításából. – Jó illatod van – suttogta. – Küzdj ellenem, Tate! Beindulok tőle – morogta, és megnyalta, majd a fogai közé vette a fülcimpámat. Rohadék! A szívverésem felgyorsult, de a haragtól, nem pedig a félelemtől. Tűz áradt szét a karomban és a lábamban. Szállj be a játékba! Nem tudtam, hogy ezek K.C. szavai voltak-e, vagy a sajátjaim, de nem is
érdekelt. Lássuk csak, hogy tetszik neki, ha őt molesztálják. A hátam mögé csúsztattam a kezemet, be a testünk közé, és megmarkoltam a golyóit. Elég erősen szorítottam meg őket ahhoz, hogy felkeltsem a figyelmét, de ne fájjon neki… még. Madoc nem engedett el, de mozdulatlanná merevedett. – Engedj! El! – sziszegtem a fogaim között. A kívülállók kezdtek több figyelmet szentelni a jelenetnek, de nem szóltak közbe, sőt inkább úgy tűnt, jól szórakoznak. Senki nem sietett a segítségemre. Fokoztam a szorításomon, mire Madoc végre elengedett. Gyorsan elléptem tőle, mielőtt szembefordultam vele, és közben elfojtottam a haragomat. Addig nem fogok elmenni, amíg Jared le nem halkítja ezt az átkozott zenét. Madoc felvonta az egyik szemöldökét. – Valószínűleg még szűz vagy, igazam van? – Ez a kérdés váratlanul ért. – Persze, sok srác meg akart dugni, de Jared meg én arról gondoskodtunk. Itt az ideje, hogy felvedd a harcot, nem? – biztatott K.C. hangja. – Mi a fenéről beszélsz? – Megigazítottam a pulóveremet, megvetettem a lábamat, és olyan szilárdan álltam, mint egy fal. – Mi a franc folyik kettőtök között? Úgy értem, amikor először találkoztunk kilencedikben, és rávett, hogy segítsek neki szabotálni az összes randidat, azt hittem, azért csinálja, mert beléd van zúgva. Mert féltékeny, vagy ilyesmi. De egy idő után elég nyilvánvalóvá vált, hogy valamiért nem akar becserkészni téged. Mit tettél vele? – Madoc oldalra hajtott fejjel, vádlón meredt rám. Ökölbe szorítottam a kezemet. – Nem csináltam vele semmit. Kezdtünk jelenetet rendezni. Emelt hangom miatt az emberek félreálltak az utamból. Megkerültem a biliárdasztalt, hogy egy kis távolságot teremtsek kettőnk között. – Gondolkodj! – Madoc szemtelen vigyorral noszogatott. Gyönyörű vagy, és ha rólam lenne szó, mostanra már minden lehetséges módon megdugtalak volna. És nagyon sok más pasi is, ha nem lenne Jared. Összeszorítottam a combjaimat. A gondolat, hogy ez a szarházi azt hiszi, bejuthatott volna a bugyimba, rohadt undorító volt. – Hogy érted, hogy „ha nem lenne Jared”? – Felállt a szőr a karomon, és nehezebben vettem a levegőt. – Egyszerű. Valahányszor megneszeltük, hogy valaki érdeklődik irántad vagy randira hívott, elintéztük, hogy olyan gyorsan véget érjen a fellángolása, ahogy elkezdődött. Az első néhány hónapban nagyon bénák voltunk. Kilencedikben Todd Branch elhívott ahhoz az örömtűzhöz, de aztán meghallotta, hogy tetves vagy, és soha többet nem telefonált. Egyszer sem gondolkodtál el rajta, hogy honnan hallotta? Ez a pletyka volt az egyik legártalmatlanabb az évek alatt, de akkor lesújtott. Éppen hogy elkezdtem a gimit, próbáltam barátokat szerezni, és aztán rájöttem, hogy az emberek kiröhögnek a hátam mögött. – Még ugyanabban az évben Daniel Stewart elhívott a halloweeni bulira, de nem ment érted, mert a
tudomására jutott, hogy odaadtad a szüzességedet Stevie Stoddardnak. – Madoc alig tudta befejezni a mondatot, annyira röhögött. Grimaszoltam, miközben forróság kúszott fel a nyakamon. Stevie Stoddard hihetetlenül édes srác, de tele volt pattanással, és ette a fikáját. Minden iskolának megvolt a maga Stevie Stoddardja. – Igen, kezdetben elég elfoglaltak voltunk – folytatta Madoc. – Sok pasi akart bejutni a bugyidba, de tizedikre a pletykáink jóval kifinomultabbak lettek. Az emberek addigra felfogták, mekkora romhalmaz vagy, és elkezdtek kerülni, mintha leprás lennél. És a dolgok könnyebbé váltak Jared meg számomra… végre. Nekem meg egyre nehezebbé. Képtelen voltam megmozdulni. Mi a fenét gondoltam? Hát persze hogy mindenről Jared tehetett! Tudtam, hogy ő állt néhány vicc mögött, mint ahogy ő intézte el azt is, hogy egyetlen buliba se hívjanak meg, de eszembe sem jutott, hogy a pletykákért is ő a felelős. Soha nem tudtam meg, hogy Dániel Stewart miért ültetett fel, és mostanáig nem hallottam a Stevie Stoddarddal kapcsolatos pletykáról sem. Vajon még mennyi mindenről nem tudtam? Viccet csinált belőlem, megszellőztetett rólam néhány hazugságot, és totál pöcs volt végig a gimiben, de soha nem gyanítottam, hogy ennyire aktív résztvevője a boldogtalanságomnak. Minden kibaszott ok nélkül volt ennyire kiakadva rám? Gondolkodj! – Mit keres ez itt? Kiszakadva a belső merengésemből észrevettem, hogy Jared a biliárdszoba és a lépcső közötti ajtónál áll. Kezével a feje fölött, az ajtókeret két oldalán támaszkodott. Elakadt a lélegzetem. Most, hogy szemtől szemben álltam vele, minden másról elfeledkeztem. Madocról, a vallomásáról… basszus! Mi a fenéről beszéltünk az előbb? Nem emlékeztem. Még a neheztelésem ellenére sem tudtam levenni a szemem Jared izmainak játékáról. A testem ösztönösen reagált rá, forróság gyűlt a hasamba, és felkúszott a nyakamon. Egy évig Franciaországban voltam, és most, hogy megint ilyen közelről láttam őt, összeszorult a gyomrom. Sötétbarna haja és szeme szinte izzóvá varázsolta a bőrét. Szigorú, egyenes szemöldöke félelmetessé tette a megjelenését. A bámulásának külön sportágnak kellene lennie. Az nyer, aki a leghamarabb képes levenni róla a tekintetét. Félmeztelen volt, csak egy fekete nadrágot viselt, s az egyik zsebéből lánc lógott, amihez a pénztárcáját erősítette. Bőre napbarnított, míg a haja szégyentelenül kócos volt. A két tetoválása szinte lángolt, az egyik a felkarján, a másik az oldalán. A kék-fehér bokszere kikandikált a nadrágjából, amely lazán lógott rajta a kioldott öve miatt. Kioldott. Behunytam a szememet. Könnyek égtek a csukott szemhéjam mögött, a gondolataimba pedig beáradt szörnyű tetteinek emléke. Látva, hogy ez a srác annyira gyűlölt, hogy mindennap bántott, a szívem majd megszakadt. Nem fogja tönkretenni az utolsó gimis évemet, fogadtam meg némán, és miközben a légzésem lelassult, kipislogtam az el nem sírt könnyeket a szememből. A túlélés a legjobb bosszú, mondaná az anyám. Láttam, ahogy az egyik karja alatt Sam bekukucskál a helyiségbe, és közben nevetségesen úgy nézett ki, mint Dobby, amikor a manó Lucius Malfoy mögött lapult. A másik karja alatt egy szexi
barna – gondolom, Piper – préselte át magát, és úgy nézett ki, mint a macska, ami épp most ette meg a kanárit. Halványan rémlett, hogy láttam már a csajt a suliban. Mélyen dekoltált, testre simuló vörös ruha volt rajta, ijesztő, fekete tűsarkúval. Még a több mint tízcentis sarokkal sem ért fel Jared álláig. Csinos volt a… nos, mindenféle értelemben, azt hiszem. Jared úgy vicsorgott, mintha kész lett volna élve megenni egy kisbabát. Rám sem nézve tette nyilvánvalóvá, hogy Madochoz címezte a mondandóját, nem pedig hozzám. Előrébb léptem, mielőtt Madoc válaszra nyitotta volna a száját: – Ő váltani akart veled néhány szót. Keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt, és összehúztam a szememet, miközben próbáltam keményebbnek látszani, mint amilyen valójában voltam. Jared ugyanezt tette, és bár az ajka merev vonallá préselődött össze, a szemében jókedv csillant. – Fogd rövidre! Vendégeim vannak – utasított. Besétált a szobába, és megállt a biliárdasztal másik oldalán. Madoc meg Sam kapcsoltak, és visszamentek a konyhába. A szemem sarkából azonban még elkaptam, ahogy Madoc fejbe vágja Samet. Az irányítás, amit kétségbeesetten próbáltam fenntartani, összeomlással fenyegetett. A Madoc vallomását követő megvilágosodás után jobban utáltam Jaredet, mint valaha. Ránézni is nehezemre esett. – Vendégeim… vannak… – ismételte meg Jared, miközben bosszúsan nézett rám. – Ja, azt látom. – Az ajtó felé pillantottam, ahol a barna állt. – Egy percen belül visszatérhetsz a kiszolgálásukhoz. Jared arckifejezése elborult. A barna végre vette az adást, odalépett Jaredhez, aki egy pillanatra sem vette le rólam a szemét, és arcon csókolta. – Majd hívj fel! – suttogta. Jared továbbra is engem bámult, a másik lányt figyelmen kívül hagyta. Néhány pillanat habozás után a csaj kihátrált a szobából, majd sarkon fordult, és távozott. Nem csoda, hogy a pasik bunkók. A lányok engedik nekik. Összeszedve magamat, magasra emeltem a fejemet. – Öt óra múlva fel kell kelnem, mert találkozóm van Westonban. Szépen megkérlek, hogy légy szíves, halkítsd le a zenét. – Kérlek, ne legyél seggfej, kérlek, ne legyél seggfej! – Nem. Ennyit az ima erejéről. – Jared. – Elhallgattam, mert már tudtam, hogy úgysem győzhetek. - Barátságosan jöttem ide. Már elmúlt éjfél. Szépen kérlek! – Próbáltam nyugodt hangon beszélni. – Elmúlt éjfél egy péntek estén. – Még mindig karba tett kézzel állt, azt a benyomást keltve, hogy unatkozik. – Ésszerűtlen vagy. Ha azt akarnám, hogy kikapcsold a zenét, kihívnám a rendőrséget csendháborítás miatt, vagy szólnék az anyádnak Tiszteletből jöttem hozzád. – Körbenéztem az üres szobában. – Amúgy hol van az anyád? Nem láttam őt, amióta hazajöttem. – Nem jár erre túl gyakran, és nem fogja levonszolni ide a seggét az éjszaka közepén, csak hogy berekessze a bulimat.
– Nem azt mondom, hogy „rekeszd be”. Csak annyit kérek, hogy halkítsd le a zenét – helyesbítettem, mintha lenne bármi esélye annak, hogy Jared megadja magát. – Menj át K.C.-hez a hétvégéken. – Elkezdte megkerülni a biliárdasztalt, és közben a labdákat begurította a lyukakba. – Már elmúlt éjfél. Nem fogom ilyen későn zavarni. – Engem viszont zavarsz ilyen későn. – Mekkora fasz vagy! – csúszott ki a számon, mielőtt megállíthattam volna magamat. – Óvatosan, Tatum! – Megtorpant, és haragos tekintetet vetett rám. – Egy ideig távol voltál, úgyhogy egyelőre békén hagylak, de emlékeztetlek, a jóindulatom irántad nem terjed túl messzire. – Ó, kérlek! Ne csinálj úgy, mintha akkora teher lenne elviselni a jelenlétemet. Már rengeteg mindent lenyeltem tőled az évek alatt. Ugyan mit csinálhatnál még, amit eddig nem tettél meg? – Megint keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt, és próbáltam magabiztosnak látszani. Régen azért voltam ideges a közelében, mert képtelen voltam kezelni őt. Okos volt, éles eszű, és mindig én vesztettem, amikor szópárbajba keveredtünk. De nem féltem tőle. – Szeretem a bulijaimat, Tatum. – Megvonta a vállát. – Szeretem, ha szórakoztatnak. Ha elveszed a bulijaimat, akkor neked kell majd gondoskodnod arról, hogy jól érezzem magamat. – Fátyolos tekintetét és rekedt hangját valószínűleg szexinek szánta, de inkább fenyegetőnek hatott. – Könyörgöm, mondd el, milyen undorító feladatot szeretnél elvégeztetni velem! – Gúnyolódva meglengettem a kezemet a levegőben, mintha egy herceghez vagy lordhoz beszélnék. Lehet, hogy ez a semmirekellő azt akarta, hogy kitakarítsam a budiját, vagy összehajtogassam a zoknijait. Akárhogy is, csak az arcába mutatott középső ujjamat fogja megkapni. Jared odalépett hozzám, megragadta a pulóverem alját, és megszólalt: – Vedd ezt le, és adj egy öltáncot! A döbbenettől szemem döbbenten elkerekedett. – Parancsolsz? – nyögtem ki elfúlva. Annyira közel állt hozzám, hogy a testemben tombolt a fölös energia. A feje egy szintben volt az enyémmel, de sötét szeme átható pillantással siklott le a testemen. Hiperérzékeny voltam a jelenlétére, a csupasz bőrére, és aztán képek tolakodtak a gondolataimba arról, ahogyan öltáncot adok neki. Ó, édes… Gyűlölöm. Gyűlölöm, emlékeztettem magamat. Jared megpöckölte a Seether emblémát a bal mellem fölött. – Felteszem a Remedyt. Még mindig ez a kedvenc számod? Adsz nekem egy gyors öltáncot, és a bulinak vége. – A szája mosolyra húzódott, de a szemében még mindig fagyos ridegség ült. Megint meg akart alázni. Elvégre a szörnyeteget táplálni kellett. Itt az ideje, hogy felvedd a harcot, nem? Ha elfogadnám az ajánlatát, Jared úgyis találna valami kiutat az egyezségünkből, és kínos helyzetbe hozna. Ha viszont nem fogadom el, holtpontra jutunk. Akárhogy is, tisztában volt azzal, hogy nem kell lemondania semmiről. És a bunkó azt hitte, hogy túl zavart vagyok kitalálni egy harmadik lehetőséget. Itt az ideje, hogy felvedd a harcot, nem?
Csak egy röpke pillanatba került, hogy meghozzam a döntést, de amíg gondolkodtam, vetettem Jaredre egy utolsó pillantást. Akkora szégyen volt. Elképesztően jól nézett ki, és egyszer régen rendes srác volt. Ha a dolgok másképp állnának, az övé lehetnék. Régen azt hittem, az övé vagyok. De nem áldoznám fel érte a büszkeségemet. Soha… többé. A lábam remegni kezdett, de nem hagytam, hogy meginogjon az elhatározásom. Elhátráltam tőle, és bekiáltottam a nappaliba. – Zsaruk! – A táncolók zavartan néztek körbe. – Itt vannak a zsaruk! Mindenki kifelé! A hátsó ajtón jönnek! Futás! – Meglepett, hogy össze tudtam szedni a bátorságomat, és véghezvinni az elhatározásomat, de bejött. A francba, bejött! Elszabadult a pokol, ahogy a tömeg azonnal bepánikolt. A bulizók, legalábbis a kiskorúak, elkezdtek szétszóródni, és továbbadták a hírt a kint lévőknek is. Mindenki megragadta a füvét meg a piásüvegét, mielőtt elrohant. Túl részegek voltak ahhoz, hogy rendesen szétnézzenek a környéken, és ellenőrizzék, hogy tényleg vannak-e zsaruk. Egyszerűen elrohantak. Megfordultam, hogy Jaredre nézzek, és észrevettem, hogy nem reagált. Meg sem mozdult. Miközben mindenki sikoltozva menekült ki a házból, és felbőgtek a motorok, ő csak a harag és a meglepetés keverékével bámult rám. Aztán lassan elindult felém, és az arcán elterülő széles vigyortól cigánykereket vetett a gyomrom. – Semmi perc alatt el fogom érni, hogy zokogj – jelentette ki nyugodt, határozott hangon, és szánakozva felsóhajtott. Vettem egy mély lélegzetet, és összeszűkült szemmel ránéztem. – Már így is megszámlálhatatlan alkalommal sírtam miattad. – Lassan felemeltem a középső ujjamat, és megkérdeztem. – Tudod, hogy mi ez? – Végigsimítottam vele a szemem sarkán. – Én, amint letörlöm az utolsó könnycseppet, amit valaha is érted ejtettem.
5. FEJEZET A következő néhány nap őrült rohanásban telt, ahogy a sulikezdésre készültem. Bármennyire próbáltam magam meggyőzni arról, hogy a Jared felől érkező csend jó, tudtam, csak idő kérdése, mielőtt beüt a ménkű. Meggondolatlanul viselkedtem a buliján, de néha a legrosszabb ötlet tűnik a legjobbnak. Még most, egy héttel később is felgyorsult a szívverésem az emléktől, és muszáj volt vigyorognom azon, ahogy túljártam az eszén. Az önbizalomtól – amit a külföldön töltött évem alatt szereztem – a dolgok, amik régen fenyegetőnek látszottak, most már sokkal jelentéktelenebbnek tűntek. Még mindig idegesség öntötte el a mellkasomat Jared gondolatától, de többé nem éreztem úgy, hogy bármi áron el kell őt kerülnöm. – Szóval, te vagy ma a kirakatban. – Nem kérdés volt. K.C. ugrott mellém, miközben éppen a könyveimet pakoltam el a szekrényembe. A kezével megragadta az ajtó tetejét, ahogy ki kukucskált mögüle. – Félek megkérdezni, hogy miről beszélsz – sóhajtottam fel halkan, anélkül, hogy ránéztem volna. Ez volt a tanév első napja, a végzős évünk első napja. Egész reggel óráim voltak: fizika, matek és tesi. Elővettem egy füzetet franciára, ami az ebéd előtti utolsó órám volt. – Nem vetted észre, hogy ma mindenki téged figyel? Egy iskolában, ahová kábé kétezren járnak, azt hiszem, talán feltűnhetett volna, hogy majdnem mindenki rólad beszél – mondta vihogva. – Megint beleültem a csokipudingba? Vagy lehet, hogy egy új pletyka kering rólam, miszerint a múlt évet bujkálással töltöttem, hogy elrejtsem a terhességemet, és aztán örökbe adtam a babát. Becsaptam a szekrényem ajtaját, és megfordultam, hogy elinduljak franciára, miközben tudtam, hogy K.C. követ. Igazán nem akartam hallani, hogy mit mondanak az emberek, részben, mert nem érdekelt, ezúttal milyen hülyeséget terjesztenek rólam, másrészt, mert ebben semmi új nem volt. Franciaország egy békés pihenő volt, de Shelburne Falls valószínűleg ugyanolyan, mint régen. Jarednek köszönhetően a gimi számomra egyetlen hosszú, pletykákkal, viccekkel, könnyekkel és csalódásokkal teli sorozat volt. Ebben az évben többre vágytam, de azért nem tartottam vissza a lélegzetemet. – Közelről sem. És igazából a pletyka jó. Nagyon jó. – Ó, igen? – kérdeztem szórakozottan, remélve, hogy K.C. érzékeli a közönyösségemet, és befogja. – Úgy látszik, az Európában töltött éved überlúzerből übermenővé varázsolt! – tette hozzá szarkasztikusan, tudva, hogy soha nem voltam überlúzer. Ahogy übermenőnek sem tartottak soha. Mindig is kívülálló voltam, de csak mert Jared Trent elfogadhatatlannak állított be a legtöbb társasági körben. Felszaladtam a lépcsőn a harmadikra, kerülgetve a többi diákot, akik lefelé rohantak a következő órájukra. – Tate, hallottad, amit mondtam? – K.C. mögöttem kocogott, megpróbálta felvenni velem a lépést. – Komolyan, nézz körbe! Megállnál két másodpercre? – erősködött suttogva, és könyörgő tekintettel nézett rám, amikor visszapillantottam rá. – Mi van? – Lenyűgöző volt, mennyire át szerette volna adni a legújabb pletykát, de én csak azt akartam, hogy a láthatatlan páncélom nélkül jöhessek iskolába. – Mi olyan nagy ügy ebben? Hát aztán? Az emberek szerint ma jól nézek ki. Ma! Vajon holnap mit fognak gondolni, miután Jared
megdolgozta őket? Nem meséltem neki Jared bulijáról, vagy arról, hogy mit tettem. Ha tudta volna, nem szemléli ilyen optimistán a lehetőségeimet. – Tudod, nem volt annyira rossz, miután elmentél. Lehet, hogy a semmi miatt aggódunk. Csak azt mondom… – kezdte K.C., de félbeszakították. – Szia, Tate! – Ben Jamison lépett a barátnőm mögé, és a hátam mögé nyúlt. – Engedd meg, hogy kinyissam neked az ajtót. Oldalra léptem, helyet adva neki. Nem volt más választásom, véget kellett vetnem a beszélgetésünknek. Összeszorítottam az ajkamat, és intettem a tátott szájjal bámuló K.C.-nek. – Jó, hogy visszajöttél – suttogta Ben, ahogy beléptünk a terembe, először én, majd szorosan a nyomomban ő. A döbbenettől elkerekedett a szemem, és el kellett fojtanom egy ideges nevetést. Túl bizarr volt, hogy Ben Jamison éppen velem beszélt. A foci- és a kosárcsapat sztárja volt, és az egyik legdögösebb srác a suliban. Korábban is együtt jártunk franciára, de soha nem szólt hozzám. – Köszönöm – motyogtam földre szegezett tekintettel. Ez a beszélgetés kívül esett a komfortzónámon. Gyorsan elfoglaltam egy helyet az első sorban. Fura! Jó, hogy visszajöttem? Mintha valaha is érdekelte volna! Ez biztos Jared egy újabb trükkje. Gondolatban feljegyeztem, hogy bocsánatot kell kérnem K.C.-től, mert ő megpróbált figyelmeztetni a szokatlan figyelemre. Helyes srácok beszélnek velem, ami egyenlő a szokatlannal. Madame Lyon, a francia franciatanárunk, belekezdett az előadásába. Tudtam, hogy Ben mögöttem ül, ettől függetlenül megpróbáltam a tanárra figyelni, de még a Madame csinos, fel-le mozgó frizurája sem tudta elterelni a gondolataimat a belém fúródó merev pillantásokról. A szemem sarkából észrevettem, hogy a teremben néhány diák felém pillant. Mocorogtam a helyemen. Mi a baja mindenkinek? Felidéztem, mit mondott K.C., amikor visszajöttem, de nem igazán hittem, hogy másképp nézek ki. Végül is a külföldön töltött évem alatt nem estem át semmilyen nagy átalakuláson, és a ruhatáramon sem változtattam. A bőröm egy kicsit sötétebb árnyalatú lett, a ruháim újak voltak, de a stílusom nem változott. Feszes farmert viseltem, fekete, lapos sarkú lábszárcsizmával, és egy vékony, fehér, csónaknyakú pólóval, ami olyan hosszú volt, hogy eltakarta a fenekemet. Szerettem a stílusomat, és nem érdekelt, ki mit gondol, én ragaszkodtam hozzá. Egy fájdalmasan hosszú, ötvenperces óra után, amin olyanok mosolyogtak rám, akiktől soha nem vártam volna, végre elővehettem a telefonomat a fekete táskámból. Ebédelünk az udvaron? – üzentem K.C.-nek. Túl szeles az idő! – jött a válasz. Mindig a haja miatt aggódik. Oké. Most megyek az ebédlőbe, majd keress meg. Mihelyst beálltam a sorba, a bőröm lúdbőrözni kezdett. Megfogtam egy tálcát, és behunytam a szememet. Ő ott van valahol. Nem kellett megfordulnom vagy hallanom a hangját ahhoz, hogy ezt tudjam. Talán a helyiség légkörében volt valami, abban, ahogy mások mozogtak, vagy egyszerűen a jelenléte hatott rám. Csak azt tudtam biztosan, hogy ott van.
Általános iskolában játszottunk mágnesekkel, amik összetapadtak, amikor az ellentétes pólusaikat közelítettük egymáshoz, és eltaszították egymást, amikor az azonos pólusokat fordítottuk egymás felé. Jared volt a mágnes egyik pólusa, és soha nem fordult meg, hogy hozzáigazodjon másokhoz. Ő az volt, ami. Mindenki más vagy vonzódott hozzá és a társaságát kereste, vagy messzire elkerülte, és az ebédlő dinamikája is ezt tükrözte vissza. Volt idő, amikor Jared meg én elválaszthatatlanok voltunk, mint az ellentétes pólusú mágnesek. Észre sem vettem, hogy visszatartom a lélegzetemet, amíg a tüdőm égni nem kezdett az oxigénhiánytól, és akkor fellélegeztem. Miután kiválasztottam egy salátát öntettel, meg egy palack vizet, átnyújtottam a pénztárosnak a kártyámat, hogy lehúzza, és kerestem egy helyet az ablak közelében. Az ebédlő nyüzsgése szórakoztató figyelemelterelés volt, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Néhányan bólintottak, amikor elmentem mellettük, mások odavetettek egy „üdv, újra itt”-et. Az üdvözlések áradata után végül ellazultam. Jess Cullen felém intett néhány asztallal távolabbról, és emlékeztettem magamat a délutáni edzésre. Hol vagy? – üzent K.C. Az északi ablakoknál. Sorban állok. Oké – írtam vissza. Megfordultam a székemben, és megkerestem a sorban. Odaintettem neki, hogy tudassam, hol vagyok, aztán gyorsan visszafordultam, mielőtt engedtem volna a kényszernek, és elkezdtem volna keresni őt az ebédlőben. Lecsavartam a kupakot az üvegemről, nagyot kortyoltam a vízből, és sütkéreztem a megkönnyebbülésben. Az elmúlt egy órában úgy éreztem, mintha a szívem ezerrel vert volna. Hidratál, hidratál, hidratál. A nyugalmam azonban rövid életűnek bizonyult, mert váratlanul meghallottam Madoc Caruthers hangját. – Helló, bébi! – Madoc mellettem az asztalra támasztotta a kezét, és a fülemhez hajolt. Ahogy visszacsavartam a kupakot az üvegre, a vállam kicsit megrogyott. Ne már! Ez a kis fasz soha nem tanulja meg a leckét? Magam elé bámultam, és igyekeztem figyelmen kívül hagyni. – Tate? – noszogatott, és próbált rávenni, hogy tudomásul vegyem a jelenlétét. A veszekedést kerülő énem még mindig nem engedte, hogy a szemébe nézzek – Tate? Tudom, hogy hallasz. Igazából tudom, hogy minden egyes porcikád nagyon is tudatában van a jelenlétemnek. – Végigsimított a karomon. Felszisszentem, és a testem összerándult az érintésétől. – Mmmm, lúdbőrözöl. Látod? – Játszott velem. Lúdbőrözöm? Ha nem émelyegtem volna annyira, elröhögöm magam. – Igen, kiráz tőled a hideg. De ezt már úgyis tudod, igaz? – A megvetésem nem is lehetett volna erősebb. – Nagyon hiányoztál tavaly, és szeretnék fegyverszünetet kötni. Tényleg, miért nem felejtjük el a múltat, és randizol velem a hétvégén? Biztos, hogy álmodik, ha azt hiszi… A keze lecsúszott a hátamon, és gyorsan a hátsómra ereszkedett. Megint felszisszentem. Rohadék! Most tényleg megfogta a fenekemet? Az engedélyem nélkül? Nyilvánosan? Ó, ne! Aztán megszorította.
Ezután minden villámgyorsan történt. Úgy ugrottam fel a helyemről, mintha rugó lett volna a lábamban. A combizmaim megfeszültek, és ökölbe szorítottam a kezemet. Ahogy szembefordultam Madockal, aki felegyenesedett, hogy a szemembe nézzen, megragadtam a vállát, és felrántottam a térdemet az ágyékába. Erősen. Biztos eléggé fájhatott neki, mert felkiáltott, és térdre esve nyögdécselt, miközben a golyóit markolta. Már épp elégszer taperolt. Kizárt, hogy továbbra is ölbe tett kézzel hagyom, hogy azt csináljon velem, amit akar. Nyilvánvaló, hogy nem volt elég, amikor egy évvel korábban betörtem az orrát. Itt volt az ideje új leckét tanítani neki. A szívem eszeveszetten kalapált, és végigfutott a hideg a karomon, de nem álltam meg azon gondolkodni, vajon mi lesz velem holnap vagy a következő héten. Csak meg akartam állítani Madocot. Jared évek óta fenyegetett, de soha nem lépte át azt a határt. Soha nem érintett meg, vagy éreztette velem, hogy fizikailag bántalmaznak. Madoc mindig túlfeszítette a húrt, és azon gondolkodtam, mi a fene lehetett a baja. Ha igaz, amit Sam mondott, és tényleg tabu voltam, akkor miért csesztetett ennyit Madoc? Ráadásul Jared szeme előtt? – Ne érints meg, és ne szólj hozzám! – hajoltam fölé gúnyosan mosolyogva. A szeme csukva volt, és nehezen lélegzett. – Tényleg azt hitted, hogy randiznék veled? Hallottam, miket beszélnek a lányok, és a közhiedelemmel ellentétben, a jó dolgok nem kis csomagban járnak. Az egész ebédlő nevetésben tört ki, és a bámészkodók felé görbítettem a kisujjamat. Kiszúrtam K.C.-t, aki a tömegben állt tálcával a kezében, és „ó, istenem” kifejezés ült az arcán. – De azért kösz az ajánlatot, Madoc – daloltam megjátszott édesen. Megfogtam a tálcámat, és a tengernyi szempár kereszttüzében átvágtam a tömegen, majd kidobtam a kajámat. Csak az számított, hogy kijussak az ebédlőből, mielőtt összeesek. Minden összemosódott előttem, tompán érzékeltem a külvilágot, és féltem, hogy összecsukjanak a lábaim. Mit tettem az előbb? Mielőtt odaértem az ajtóhoz, megtorpantam, mert eszembe jutott valami. Ó, mi a fene, az utóbbi időben halálvágyam lett. Úgyhogy most már bele is fulladhatok. Megfordultam, és a tekintetem azonnal összekapcsolódott azzal a személlyel, aki még Madocnál is jobban felforralta a véremet. Jared teljes figyelmével rám összpontosított, és a világ megállt, miközben mereven bámultuk egymást. Sötét, tépett farmert és fekete pólót viselt. Nem volt rajta ékszer vagy óra, csak a tetoválásai szolgáltak kiegészítőként. Az ajkai enyhén szétváltak, de nem mosolygott. A pillantása azonban kihívónak és átkozottul érdeklődőnek látszott. Úgy nézett rám, mintha méregetne. A faszba! Basszus! Hátradőlt a helyén, egyik karjával a székén, a másikkal az asztalon támaszkodott. Engem bámult, és ettől nem kívánt forróság öntötte el az arcomat. Volt idő, amikor csak rám figyelt, én pedig imádtam. Amennyire akartam, hogy békén hagyjon, annyira élveztem is a meglepett arckifejezését. Tetszett, ahogy rám nézett. Aztán eszembe jutott, hogy utálom.
6. FEJEZET A nap többi részében egyik szürreális pillanat követte a másikat. Folyamatosan azt kellett mondogatnom magamnak, hogy egy álomban vagyok, és ez igazából nem is a suli első napja. Az ebédlős kirohanásom miatt egy csomó elismerést kaptam, és úgy éreztem, ez igazából nem lehet az én életem. Miután az adrenalinszintem lecsökkent, eszembe jutott, hogy az iskola területén ütöttem meg egy másik diákot. Emiatt akár bajba is kerülhetek – nagy bajba. Valahányszor megszólalt a hangosbemondó, vagy kopogtak a terem ajtaján, a kezem remegni kezdett. Miután kijöttem a menzáról, üzentem K.C.-nek, és bocsánatot kértem tőle, amiért cserbenhagytam. Mivel az ebédidő többi részét a könyvtárban elbújva töltöttem, volt időm, hogy kitaláljam, mi a fene van velem mostanában. Miért nem hagytam egyszerűen faképnél Madocot? Jó érzés volt beletérdelni a golyóiba? Igen. De az utóbbi időben gyakran elvesztettem az irányítást a cselekedeteim felett, és talán túlságosan szó szerint vettem K.C. tanácsát a visszavágásról. – Hé, Jackie Chan! – Maci Feldman, az egyik évfolyamtársam, akivel együtt jártam közigazgatástan-órára, leült mellém. Rögtön belenyúlt a táskájába, és kivett belőle egy csillogó, rózsaszín szájfényt, amit fel is kent magára, miközben vidáman rám nézett. – Jackie Chan? – kérdeztem felvont szemöldökkel, ahogy elővettem egy új jegyzetfüzetet az oldaltáskámból. – Ez az egyik új beceneved. A másik kettő az Überribanc és a Golyótörő. Nekem a Jackie Chan tetszik. – Összecuppantotta az ajkait, és visszacsúsztatta a szájfényt a táskájába. – Nekem az Überribanc – motyogtam, miközben Mr. Brimeyer kiosztotta a tanmenetet, amihez egy kérdőív volt csatolva. – Tudod, nagyon sok lánynak tetszett az ebédlőbeli jelenet. Madoc lefeküdt a végzős évfolyam felével, nem is említve néhány harmadikost, szóval megérdemelte, amit kapott – suttogta Maci. Nem tudtam, erre mit válaszoljak, ezért csak bólintottam. Nem voltam hozzászokva ahhoz, hogy az emberek az én oldalamra állnak. Lehet, hogy másként reagáltam Jared meg Madoc bohóckodására, mint korábban, de a célom ugyanaz maradt, az iskolára akartam összpontosítani. Az első napom már így is túl drámaira sikeredett. Ha lehajtom a fejemet, talán észrevétlenül megúsztam volna a legnagyobb részét. De szinte olyan volt, mintha többé nem akartam volna csendben maradni, és a tetteimmel csak még több bajt hoztam a fejemre. Mit csinálok? És miért nem hagyom abba? Iskola után beszéltem Madame Lyonnal, és ez elterelte a gondolataimat a nap eseményeiről. A tanárnő már elvárta, hogy végig franciául beszéljek vele, és bosszantott, hogy a német, amit a nyáron tanultam, összezavart. Folyton „Ich bin bien”-t mondtam a „Je suis trés bien”, és „Danke”-t a „Merci” helyett. De csak nevettünk rajta, és rövid időn belül visszarázódtam a régi kerékvágásba. Robinson edző azt akarta, hogy háromra a lelátókon legyünk, ezért rohantam, hogy átöltözzek a futócsapat edzésére. Egy év távollét után a helyem nem volt biztosítva a csapatban, de szándékomban állt visszaszerezni. – Volt valami következménye az ebédlői akciódnak? – kérdezte Jess Cullen, aki már a csapatkapitányunk volt, miközben az öltöző felé tartottunk edzés után. – Még nem. Bár biztos vagyok benne, hogy holnap megkapom érte a magamét. Remélhetőleg az igazgató nem lesz túl kemény velem. Korábban még soha nem kerültem bajba – feleltem bizakodón.
– Nem, én Madocra gondolok. Az igazgató miatt nem kell aggódnod. Jared azt elintézte – pillantott rám, ahogy végigsétáltunk a padok közötti folyosón az öltözőszekrényeinkhez. Megdermedtem. – Ezt hogy érted? Jess kinyitotta a szekrénye ajtaját, és megállt, hogy rám mosolyogjon. – Mr. Sweeney rögtön azután megjelent, hogy kimentél az ebédlőből, és megkérdezte, mi történt. Jared odament hozzá, és azt mondta, Madoc megcsúszott, és nekizuhant egy asztalnak, vagy egy széknek… vagy valaminek – nevetett Jess. Én sem tudtam visszafojtani a röhögésemet. Ez túl vicces volt. – Megcsúszott, és nekizuhant egy asztalnak? És hitt neki? – Hát, valószínűleg nem, de mindenki megerősítette Jaredet, úgyhogy Mr. Sweeney nem nagyon tehetett semmit. – Hitetlenül rázni kezdte a fejét. – És amikor Madoc végre lábra tudott állni, ő is alátámasztotta a sztorit. Ne, ne, ne! Nem menthették meg a seggemet! Összeomolva leültem a szekrények közötti folyosó közepén álló padra, és a kezembe temettem az arcomat. – Mi a baj? Ez jó hír. – Jess leült mellém, és elkezdte levenni a cipőjét meg a zokniját. – Nem, azt hiszem, inkább lennék bajban a dirinél, mint azoknak a bunkóknak az adósa. – Nem fedeztek volna, hacsak nem maguk akarták kiróni rám a büntetést. – A Columbiára jelentkezel, ugye? Nem hiszem, hogy azok iránt a ragyogó, fiatal, tudós elmék iránt érdeklődnek, akik hajlamosak bántalmazni a fiúkat. Csak mondom, de valószínűleg bármi jobb, mint hogy ez bekerüljön az aktádba. Miután befejezte a vetkőzést, felállt, és a törülközőjével elindult a zuhanyzóba. Én ott maradtam még néhány pillanatig, és fontolóra vettem az utolsó szavait. Igaza volt. Sok dolog szólna mellettem, ha a célon tudnám tartani a szememet. A jegyeim jók voltak, folyékonyan beszéltem franciául, egy évig külföldön tanultam, és volt egy csomó említésre méltó iskolán kívüli elfoglaltságom. Bármi volt is Jared tarsolyában, túl tudtam élni. A Shelburne Falls Középiskolában töltött első napom a visszatérésem után jóval eseménydúsabbra sikerült, mint azt szerettem volna, de legalább pozitív értelemben vettek észre. Lehet, hogy a végzős évemtől tényleg néhány jó emlékkel fogok elbúcsúzni, mint például az Őszi Bál és a szalagavató. Megragadtam a törülközőmet, és a zuhanyzó felé indultam. A forró víz lezubogott a hátamon, és megborzongtam, úgy, mint amikor meghittségbe süppedve élvezel valami kellemes dolgot. Az edzés után azon kaptam magam, hogy mindenki másnál hosszabb ideig ácsorgok az üdítő zuhanypermet alatt. Az izmaim ki voltak merülve. Miután magam köré csavartam a törülközőmet, csatlakoztam a szekrényeknél a lányokhoz, akik már többnyire felöltözve a hajukat szárították. – Mindenki kifelé! Tatum marad. A férfias hangra felkaptam a fejemet, és hallhatóan elakadt a lélegzetem. Jaredre meredtem… aki a lányöltözőben állt. Megmarkoltam a törülközőmet, ami még mindig a testem köré volt csavarva, és [ii] szorosabbra húztam, miközben kétségbeesetten körbenéztem az edzőt keresve. Hideg futott végig a testemen. Jared nem vette le rólam a tekintetét, miközben a többiekhez beszélt,
és undorodtam a saját nememtől, amikor láttam, hogy mindenki elrohan, egyedül hagyva engem egy sráccal, akinek semmi keresnivalója nem volt ott. – Szórakozol velem? – böktem ki émelyegve, ahogy közeledő léptei összhangba kerültek az én hátráló lépteimmel. – Tatum… – Nem használta a Tate becenevet gyerekkorunk óta. – Csak biztosítani akartam, hogy kizárólag rám figyelj. Sikerült? – Nyugodtnak látszott, és gyönyörű pillantása az enyémbe fúródott, amitől úgy éreztem, mintha senki más nem lenne az egész világon rajtunk kívül. – Mondd, amit el kell mondanod! Meztelen vagyok, és sikítani készülök. Ez már sok, még tőled is! – Abbahagytam a hátrálást, de a frusztráltságom nyilvánvaló volt, ahogy megemeltem a hangomat, és felgyorsult a légzésem. Egy pont Jarednek. Meglepett, és ezúttal teljesen védtelen meg sebezhető voltam. Nem voltak mentőövek, és. ruhák sem. Az egyik kezemmel megragadtam a törülközőt a mellemnél, míg a másikkal átöleltem magamat. Az összes fontos testrészem takarva volt, de a törülköző épp a fenekem alatt ért véget, ezzel szinte teljesen felfedve a lábamat. Jared összeszűkült szemmel nézett rám, mielőtt a tekintete lejjebb kalandozott. és még lejjebb. A gondolataim örvénylettek, és az arcom elvörösödött, ahogy tovább stírölt. A megfélemlítési taktikái kiválóak voltak. Ám nem kísérte önelégült mosoly a csesztetését. És nem dugott meg a szemével, mint Madoc. Kalandozó pillantása vonakodó volt, mintha önkéntelenül csinálta volna. A mellkasa kissé megemelkedett, és a légzése akadozó lett. Bizsergés árasztotta el a testemet, és már kezdett elegem lenni abból az érzésből, amelyik megint megtelepedett a lábaim között. Néhány pillanat múlva Jared tekintete újra találkozott az enyémmel. A szája mosolyra húzódott. – A múlt héten szabotáltad a bulimat. És megtámadtad a barátomat. Kétszer. Tényleg próbálsz hatalmat követelni magadnak ebben az iskolában, Tatum? – Szerintem itt az ideje, nem? – Magam is meglepődtem, hogy pislogás nélkül álltam a tekintetét. – Épp ellenkezőleg – folytatta, miközben a vállával a szekrénynek dőlt, és keresztbe tette a karját a mellkasa előtt. – Hiszed vagy sem, sokkal érdekesebb időtöltésekre váltottam a veled való szórakozásnál. Nagyon békés volt az év a rohadt önelégült, mindenkinél-jobb-vagyok pofád nélkül. Metsző hangja nem volt újdonság, de szavai az elevenembe vágtak, és összeszorítottam a fogaimat. Megjátszott aggodalommal gúnyolódtam vele. – Mi van, a nagy, gonosz Jared fenyegetve érzi magát? – Mi a fenét csinálok? Kiutat ajánlott. Szembenézett velem. Meg kellett volna próbálnom beszélni vele. Miért nem kíséreltem meg a lelkére beszélni? Jared egy szempillantás alatt ellökte magát a szekrénytől, és betört a személyes terembe. Odalépve hozzám, a kezét a fejem mellett kétoldalt a szekrény ajtajára fektette, miközben haragos pillantással nézett rám. Hirtelen elfelejtettem, hogyan kell lélegezni. – Ne nyúlj hozzám! – Kiáltani akartam, de a szavak suttogásként hagyták el a számat. Még a padlóra szegezett tekintetem ellenére is éreztem a pillantása perzselő forróságát, ahogy fölém hajolt.
A testem minden idegszála riadót fújt a közelségétől, és minden apró szőrszál felállt a bőrömön. Jared jobbra-balra ingatta a fejét, megpróbálva elkapni a pillantásomat, ajka csupán centikre volt az arcomtól. – Ha valaha rád teszem a kezemet – mondta halkan, rekedten –, akarni fogod. – Még közelebb hozta az ajkát az enyémhez. Forró lélegzete az arcomat simogatta. – Úgy van? Úgy értem, akarod? A tekintetem találkozott az övével, és belélegeztem őt. Volt valami, amit el akartam mondani, de totál elfelejtettem, hogy mi az, mert az illata elködösítette az agyamat. Szeretem, amikor egy pasi kölnit használ, de Jareden nem volt semennyi. Jó. Király. A bunkónak szappanszaga volt. Fincsi, élvezetes pézsmaillata. Basszus, Tate! Szedd össze magad! Merev tekintete kezdett bizonytalanná válni, amiért tartottam a szemkontaktust. – Unatkozom – böktem ki végül. – Elmondod, amit akarsz, vagy mi lesz? – Tudod, mit? – Érdeklődőn nézett rám. – Ez az új hozzáállás, amivel visszajöttél? Meglepett. Régen elég unalmas célpont voltál. Mindig elfutottál vagy sírtál. Most van benned harci kedv. Ebben az évben békén akartalak hagyni. De most… – hagyta félbe a mondatot. – Mit fogsz csinálni? Elgáncsolsz órán? Narancslevet öntesz a blúzomra? Pletykákat terjesztesz rólam, hogy senki ne hívjon randira? Vagy talán magasabb szintre emeled a játékodat, és áttérsz az elektronikus zaklatásra? – Bár ez nem volt vicces, és azonnal meg is bántam, hogy ötletet adtam neki. – Tényleg azt hiszed, hogy ezek bármelyike még idegesít? Nem tudsz megijeszteni. Be kellene fognom. Miért nem hallgatok el? Jared csendben méregetett, miközben én próbáltam megzabolázni a vérmérsékletemet. Ő miért tűnt mindig olyan nyugodtnak, olyan érzéketlennek? Soha nem kiabált vagy gurult dühbe. Megőrizte a hidegvérét, ellenben az én vérem úgy felforrósodott, hogy úgy éreztem, készen állok egy újabb körre Madockal. A szemem egy szintben volt a szájával, ahogy lassan odahajolt hozzám. Egyik karját kinyújtotta a fejem felett, és megtámaszkodott az öltözőszekrényen, így az arca leheletnyire volt csak az enyémtől. Szexi mosoly játszott a száján, és nehéz volt elfordítanom a tekintetemet a telt ajkairól. – Azt hiszed, elég erős vagy ahhoz, hogy legyőzz? – Lassú, csendes suttogása simogatta az arcomat. Ha nem lettek volna félelmetesek a szavai, lehet, hogy a hangszíne megnyugtatott volna… vagy ilyesmi. El kellett volna lépnem tőle, de magabiztosnak akartam látszani azáltal, hogy állom a sarat. Nagyon jó voltam ebben az adok-kapókban. Legalábbis azt hittem, hogy az vagyok. – Játék indul! – A tekintetem találkozott az övével, ahogy a reszelős kihívás elhagyta a torkomat. – Tatum Brandt! – Döbbenten tértem magamhoz a furcsa transzból, amit Jared hozott létre, és felpillantva észrevettem, hogy az edző meg a futócsapat fele minket bámul a szekrények közötti folyosó végéről. - Edző! – Tudtam, hogy mondanom kellene valamit, de a szavak cserbenhagytak. Rémület vert gyökeret a gondolataimban, és megfagyasztotta a nyelvemet, ahogy megpróbáltam előállni valami magyarázattal. Jared hozzám hajolt, és bensőségesen suttogott. Kívülről ez tuti nem nézett ki jól. Néhány lánynak a kezében volt a telefonja, és összerezzentem a vaku hangjától. Ne! A francba!
– Vannak más helyek is, ahol ezt csinálhatjátok. – Az edző hozzám beszélt, de aztán Jaredre nézett. – Mr. Trent? Távozzon! – sziszegte összeszorított fogain keresztül, és a körülötte álló lányok a szájuk elé tett kezük mögött vihogtak. Senki nem nézett félre. Jared önelégült vigyort vetett rám, mielőtt kivonult az öltözőből, és távozás közben rákacsintott néhány nyáladzó lányra. Ahogy megvilágosodtam, a szemem döbbenten elkerekedett. Ezt az egészet kitervelte! – Edző… – kezdtem, és szorosabbra húztam a magam köré csavart törülközőt. – Hölgyeim – szakított félbe az edző –, menjetek haza! Szerdán találkozunk. Tate? Gyere az irodámba, mielőtt elmész! De előbb öltözz fel! – Igen, asszonyom. – A szívem a fülemben dobogott. Korábban soha nem kerültem bajba, a suliban nem. Gyorsan felöltöztem, és kontyba tűztem a vizes hajamat, mielőtt elvonszoltam a seggemet az edző irodája felé. Csak néhány perc telt el, de szerintem azok a képek már fent voltak a neten. Végigsimítottam a homlokomon, hogy letöröljem a kiütközött izzadságcseppeket, és lenyeltem a torkomba gyűlt epét. Jared ezúttal mélyre süllyedt – nagyon mélyre. Amikor visszajöttem a városba, felkészültem egy újabb év bosszankodásra és szégyenkezésre, de még a vér is meghűlt az ereimben, amikor ráébredtem, hogy a kis közjátékunk hogyan nézhetett ki egy külső szemlélő számára. A pletykák korábban csak azok voltak, amik, szóbeszédek, de most szemtanúk és bizonyítékok támasztották alá az összecsapásunkat. Holnapra az iskola felének meglesz a saját verziója arról, hogy mi történik azokon a képeken. Ha szerencsés leszek, a sztori az lesz, hogy rávetettem magamat. Ha viszont peches,akkor sokkal mocskosabb pletyka terjed majd el. Jess lépett ki az edző irodájából, ahogy arrafelé tartottam. – Hé! – állított meg. – Beszéltem az edzővel. Tudja, hogy Jared lesből támadt rád ott bent. és hogy nem te hívtad be. Sajnálom, hogy úgy magadra hagytalak. – Köszi. – Megkönnyebbülés árasztott el. Legalább az edző haragjától biztonságban voltam. – Nem probléma. Csak, kérlek, ne mondd el senkinek, hogy szóltam az érdekedben. Nem jelentene semmi jót nekem, ha mások megtudnák, hogy bajba kevertem Jaredet – magyarázta Jess. – Félsz tőle? – Jarednek elég nagy hatalma volt a suliban. – Nem. – Jess megrázta a fejét. – Jared rendes. Tud bunkó is lenni, ha provokálják, de nekem soha nem okozott gondot. Őszintén szólva, olyan, mintha te lennél az egyetlen, akit meg akar dönteni… képletesen értve, természetesen. Jess összeszűkült tekintete láttán arra gondoltam, hogy valamit forgat a fejében. – Na, persze. Szerencsés én. – Jared fontos ember a környéken, úgyhogy nem akarom, hogy a többiek rám szálljanak, amiért beköptem. – Felvonta a szemöldökét, ahogy a beleegyezésemre várt. Bólintottam, de közben azon töprengtem, vajon mi a fenét csinált Jared, amivel kiérdemelte mindenkinek a hűségét.
7. FEJEZET A következő néhány napon csökkent a rám irányuló figyelem. Néhányan hallották, hogy Jared meg én az öltözőben szexeltünk. Mások azt hitték, én hívtam be őt azért, hogy elcsábítsam. Páran úgy gondolták, ő jött be utánam, hogy megfenyegessen a Madockal történt közjátékom után. Bármelyik sztorihoz is ragaszkodtak, többet bámultak és többször súgtak össze a hátam mögött, mint korábban. – Hé, Tate! Csak dugsz az öltözőben, vagy szopást is vállalsz? kiáltotta a hátamnak Hannah Forest, a szemét csajok méhkirálynője, miközben analízisórára tartottam. Az udvartartása vele együtt nevetett. Megfordultam, hogy szembenézzek velük, és a szívemhez szorítottam a kezemet. – És ezzel ellopjam az összes teendődet? – Egy pillanatig élveztem döbbent arckifejezésüket, aztán sarkon fordultam, és folytattam az utamat az órámra. Ahogy eltűntem a sarkon, meghallottam Hannah és a csicskásai káromkodásának visszhangját, és ez mosolyt csalt az arcomra. Régen ribancnak neveztek, és az nem fájt úgy, mint az, hogy kurvának hívtak. A ribancság lehet túlélési mechanizmus. Tisztelik őket. Abban azonban nem volt tisztelet, ha azt gondolták rólad, hogy kurva vagy. Jared biztos nem kapott túl nagy büntetést, amiért elkapták a lányöltözőben, mert mindennap ott volt a suliban. Nem nézett rám, és máshogyan sem vett tudomást a jelenlétemről, bár volt egy közös óránk. Leadtam a délutáni számítástechnikát, mivel már teljesítettem a végzős tantervet Franciaországban, és átjelentkeztem filmtörténetre anélkül, hogy tudtam volna, ő is jár arra az órára. A szabadon választható tárgy könnyen teljesíthetőnek tűnt a sok filmnézéssel és olvasással. – Tate, kölcsönkérhetnék tőled egy tollat? – kérdezte Ben Jamison, amikor leültünk a teremben. Szerencsére, az aktuális szóbeszéd ellenére ő továbbra is barátságosan meg tisztelettudón viselkedett velem francián, és megkönnyebbültem, hogy volt valaki filmtörténeten, aki elterelte a figyelmemet Jaredről. – Um… – Belenyúltam az oldaltáskámba, hogy keressek egyet. – Azt hiszem, van nálam egy plusz. Itt is van. Ben ragyogó mosollyal jutalmazott meg, ami kiemelte sötétszőke haját és zöld szemét. Amikor átnyújtottam neki a tollat, összeért az ujjunk, mire gyorsan elrántottam a kezemet, és a toll leesett a földre, mielőtt megfogta volna. Nem tudom, miért húzódtam el, de éreztem, ahogy Jared tekintete végigsiklott a tarkómon. – Hagyd, majd én felveszem! – állított meg Ben, amikor lehajoltam. – De ne engedd, hogy óra végén lelépjek vele. – Tartsd meg – legyintettem –, van egy csomó tollam. Amúgy is inkább ceruzát szoktam használni. Muszáj a sok tudományos meg matekóra miatt. Különösen nekem. sokat radírozok. – Próbáltam nagylelkű lenni, de olyan volt, mintha szófosást kaptam volna. – Ó, igen, igaz. Elfelejtettem, hogy te nagyon belevetetted magad azokba. Valószínűleg nem felejtette el. Sőt majdnem biztos, hogy fogalma sem volt róla. Az orrlyukaim kitágultak a haragtól, ahogy eszembe jutott, mennyi kárt okozott Jared. Ő volt az, aki miatt a legtöbb srác nem érdeklődött irántam. – Megpróbálok bejutni a Columbiára, orvosi előkészítőre. Neked mik a terveid? – érdeklődtem.
Reméltem, hogy nem hencegésnek hangzott, amit mondtam, de Ben közelében feszélyezettnek éreztem magamat. A családja egy újságot vezetett, és a nagyapja bíró volt. Valószínűleg ő is egy Borostyán Ligás egyetemre készült felvételizni. – Beadom a jelentkezésem néhány helyre. Matekból és a tudományos tárgyakból nem vagyok jó. Én inkább üzleti irányban fogok továbbtanulni. – Hát, remélem, valamennyire azért szereted a matekot. Ugye, tudod, hogy az üzlet együtt jár a közgazdaságtannal? Ben szeme elkerekedett, és rájöttem, hogy nem tudta. – Uh, igen. – Zavartnak látszott, de gyorsan összeszedte magát. – Természetesen. Nem gond, amíg nincs túl sok belőle. – Idegesen mosolygott, és valaki felröhögött mögöttem. – Szóval… – Megpróbáltam témát váltani. – Az Őszi Bál szervezési bizottságának tagja vagy, ugye? – Igen. Te jössz? – Ben izgatottnak látszott. – Majd meglátjuk. Lefoglaltatok már valami zenekart, vagy DJ lesz? – Zenekar. Zenekar. Zenekar. – Egy banda jó lenne, de ők hajlamosak csak egy műfajt játszani, így nehéz lenne mindenkinek örömet szerezni. Gondolom, egy DJ-t bérelünk fel, legalábbis mindenki erre szavazott. Ö majd megadja a buli alaphangulatát a jó mixekkel, tudod, pop- meg countryzenével. – mosolygott, ahogy elhalt a hangja, én meg küzdöttem, hogy továbbra is vidámnak látszódjak. – Ó… pop és country? Azzal nem lehet mellélőni. – Gondolatban összerezzentem, mert újabb röhögést hallottam magam mögül, ezúttal hangosabbat. Nem akartam megint elengedni a fülem mellett, mint korábban, ezért hátrafordultam és ránéztem Jaredre, akinek a tekintete a telefonjára szegeződött, miközben valamit babrált vele. De láttam, hogy mosolyog, és tudtam, hogy a fényes nagy jókedvét a Bennel való beszélgetésem váltotta ki. Bunkó. Jared tudta, hogy gyűlölöm a countryzenét, és alig bírom elviselni a popot. Akárcsak ő. – Tehát szereted a pop- és a countryzenét? – fordítottam vissza a figyelmemet Benre. Kérlek, mondd, hogy „nem”. Kérlek, mondd, hogy „ nem”. – Inkább a countryt. Uh, ez még rosszabb. Matek és tudományos tantárgyak? Negatív. Zenei ízlés? Negatív. Oké, utolsó kísérlet arra, hogy megpróbáljak valami közös pontot találni a sráccal, aki ebben a félévben két órán is mellettem fog ülni. A tanár mindjárt bejön a terembe. – Hallottam, hogy ebben a félévben megnézzük a Hatodik érzéket. Láttad már? – A telefonom pityegett, jelezve, hogy üzenetet kaptam, de lenémítottam, és a táskámba tettem. – Ó, igen. De már nagyon régen. Nem jött be. Nem vagyok nagy rajongója az ilyen misztikus thrillereknek. Inkább a vígjátékokat szeretem. Talán a tanárnő megengedi, hogy megnézzük a Boratot – válaszolta, és közben játékosan vonogatta a szemöldökét. – Hé, Jamison? – szólalt meg mögöttünk Jared túlságosan udvarias hangon. – Ha kedveled Bruce Willist, A sebezhetetlen nagyon jó. Adnod kéne neki egy esélyt… tudod, ha meg akarod változtatni a
véleményedet a thrillerekről. Hirtelen az asztalom lett a legérdekesebb látvány az egész világon. Nem voltam hajlandó megfordulni és Jaredre nézni. A szavak cserbenhagytak, amikor rájöttem, hogy emlékszik. Ben megfordult a székén, és válaszolt: [iii] – Nem felejtem el. Kösz. – Aztán visszafordult, és rám villantott egy mosolyt. Jared arcátlanul merész volt. Azt akarta, hogy tudjam, még emlékszik arra, hogy Bruce Willis a kedvenc színészem. Egyszer megnéztük a Drágán add az életed!-et, amikor apa nem volt otthon, mert a sok káromkodás miatt nem engedte, hogy lássam a filmet. Jared sok mindent tudott rólam, és ez nem tetszett. Nem volt joga igényt tartani egyetlen részemre sem. – Rendben, osztály – kiáltotta Mrs. Penley, ahogy egy halom papírral a kezében belépett a terembe. – Az általam kiosztott papírokon kívül Trevor ad nektek egy iránytűsablont. Kérlek, írjátok fel a neveteket a tetejére, de az északot, a keletet, a delet és a nyugatot körülvevő területeket hagyjátok szabadon. Elvettük a papírokat, félretettük a Mrs. Penley-től kapott lapokat, és követtük az iránytűre vonatkozó utasításokat. Megkönnyebbültem, amikor elkezdtük az órát. Enyhén szólva is zavaró volt a tarkómba fúródó merev tekintet kínzó súlya. – Oké. – Mrs. Penley összecsapta a kezét. – A tőlem kapott papírok olyan filmek listáit tartalmazzák, amelyekben fontos monológok hangzanak el. Ahogy megvitatjuk ezeket a monológokat és a jelentőségüket a filmtörténetben, szeretném, ha elkezdenétek közülük megnézni néhányat az interneten kutatási célból. Az első feladatotok egy ilyen monológ előadása az osztály előtt, de ezt majd részletesen megbeszéljük a holnapi órán. Szólóelőadás. Pfuj! Eljátszani egy monológot. Kétszeresen is pfuj! – Továbbá – folytatta Mrs. Penley –, ebben az évben különböző témákat fogunk megtárgyalni, ezért mindig mással kell majd együtt dolgoznotok az óráimon. Ahhoz, hogy megtudjátok, ki lesz a párotok, az iránytűt vegyétek alapul. Kaptok öt percet, hogy körbejárjátok a termet, és megtaláljátok az északi, a déli, a keleti és a nyugati partnereteket. Bárkit választotok is ki, hogy betöltse, mondjuk, az északi pozíciót, az illető automatikusan beír titeket is északinak a saját papírján, és így tovább. Tudom, hogy elég dedós módszer, de ez majd segít megkeverni a dolgokat. A csapatmunka alkalmanként jó volt, de én jobban szeretek egyedül dolgozni. Felhúztam az orromat, amikor arra gondoltam, hogy ebben az évben folyamatosan a „Társrafel” kifejezést hallom majd. Félelmetes szavak. – Kezdhetitek! – kiáltotta a tanárnő. Székcsikorgás zaja töltötte be a termet. Megfogtam a papíromat meg a ceruzámat, és keresni kezdtem valakit, aki még nem talált párt magának. Ahogy körbepillantottam, láttam, hogy mások már egymás nevét firkálják rá a papírjukra, míg én még egy partnert sem találtam magamnak. Ben rám vigyorgott, és felém intett a fejével, úgyhogy hozzáléptem, és odamentünk az asztalunkhoz, ahol felírtuk egymás nevét kelethez. Rápillantva mások papírjára kiszúrtam, hogy kinek van még üres helye, így be tudtam azonosítani nyugatot és delet két lány személyében. Kell egy észak! – kántáltam magamban, ahogy körbenéztem egy újabb partnert keresve. Már majdnem mindenki visszarohant a helyére, hiszen az öt perc a végéhez közeledett. Jaredre
pillantottam, aki szerintem fel sem állt a székéről. Valószínűleg mindenki hozzá rohant elsőként. A sulinak ezt a részét utáltam. Összeszorult gyomrom eszembe juttatta az összes kínos pillanatot, amiben Franciaország előtt részem volt, amikor úgy éreztem, hogy engem mindenből kihagynak. Az általános iskola könnyű volt. Ott voltak barátaim, és soha nem kellett magányosnak éreznem magam az ilyen helyzetekben. A középiskola csökkentette a magabiztosságomat, és jóval zárkózottabbá meg befelé fordulóbbá tett. Még mindig hiányzott egy partnerem, és megint én maradtam egyedül. Belefáradtam már ebbe az érzésbe, miután Franciaországban egy évig feltétel nélkül elfogadtak, ezért a kezembe vettem az irányítást, és elejébe mentem a dolgoknak. – Mrs. Penley, hiányzik az északi párom. Nem baj, ha beszállok valahova harmadiknak? Többen felhorkantottak a teremben, míg néhányan az orruk alatt motyogtak valamit. Tudtam, hogy ezzel a kérdéssel öngólt lőttem. - Hé, Tate! Én szívesen csinálom veled hármasban. Az iránytűm mindig északra mutat. – Nate Dietrich összeütötte az öklét a haverjával, a többiek pedig nevettek a beszólásán. Magamat is meglepve visszaszóltam neki: – Kösz, de szerintem a jobb kezed féltékeny lenne. Az osztály Hűha! és Égés! kiáltásokban tört ki. Ilyen egyszerű volt. Néhány éretlen beszólás miatt ma egy kicsit vissza tudtam szerezni az osztálytársaim tiszteletéből. Ki gondolta volna? Büszkeség öntött el, és vissza kellett fojtanom egy mosolyt. – Szüksége van valakinek északra? – szakította félbe Mrs. Penley a hangzavart, mielőtt Nate beszólhatott volna még valamit. Rajtam kívül mindenki a helyén ült, vagyis már megvolt a partnerük. Én továbbra is Mrs. Penley-re szegeztem a tekintetemet, és arra vártam, hogy egyszerűen mondja azt, szálljak be valahová harmadikként. – Lehet az északom. – Jared félelmetes hangja ütötte meg a fülemet, és remegés futott végig a gerincem mentén. A tanárnő várakozón rám nézett. Ez nem történhet meg! Miért nem pattant fel a seggéről, és talált magának egy északot, mint mindenki más? – Nos, Tate. Akkor, hajrá! – sürgetett Mrs. Penley. Sarkon fordultam, és gyakorlatilag fújtatva ültem vissza a helyemre anélkül, hogy akár egyszer is rápillantottam volna az északomra, aztán felvéstem Jared nevét a papíromra… és azt hiszem, véletlenül az asztalomra is.
8. FEJEZET – Szóval, mikor is jössz haza pontosan? – Az analízis-házimmal már elkészültem, a közigazgatástan-könyvem pedig az ölemben volt kinyitva, miközben apával beszéltem webkamerán keresztül. – Huszonkettedikére már biztosan otthon leszek. Az még több mint három hónap. Nagyon fogok örülni, amikor végre hazaér. A napjaim magányosak voltak így, hogy nem oszthattam meg vele azonnal a dolgaimat, és mivel anya nyolc évvel korábban meghalt rákban, az otthonunk még üresebb volt apa jelenléte nélkül. K.C.-vel gyakran lógtunk együtt, de neki pasija volt. Lassan szereztem magamnak barátokat az iskolában, annak ellenére is, hogy Jared újabb csapást mért a hírnevemre, de úgy döntöttem, a hétvégén otthon maradok, és arra összpontosítok, hogy megtervezzem a tudományos vásárra szánt projektemet. Még ki kellett választanom a kutatási témámat. – Hát, már alig várom. Szükségünk van itthon egy rendes szakácsra – csiripeltem, és feltartottam a gőzölgő paradicsomleveses csészémet. Amilyen könnyű volt a vacsorám, úgy megnyugtatta a testemet a meleg folyadék. A végtagjaim még mindig szokták a futócsapat edzéseit. – Az nem a vacsorád, ugye? – De – feleltem olyan hangsúllyal, mintha azt mondtam volna: Kösz, hogy rámutattál a nyilvánvalóra, Sherlock. – És hol vannak a zöldségek, a gabona meg a tejtermékek? Na, már megint itt tartunk. – A paradicsom a levesben zöldség, tej is van benne, de csinálok egy kis grillezett sajtot, ha az boldoggá tesz. – Játékos hangszínem azt üzente apának: „ látod, okosabb vagyok, mint amilyennek látszom ”. – Igazából a paradicsom gyümölcs – felelte apa határozottan, lelökve a magas lóról. Nevetve letettem a csészémet, és megfogtam egy ceruzát, hogy folytassam a Henry Kissingerről szóló esszém vázlatának megírását. – Ne aggódj, apa! Rendesen eszem. Csak ma este jólesik a leves. – Rendben, leállok. Csak aggódom érted. Az én evési szokásaimat örökölted. Anyád kikészülne, ha látná, hogy miket engedek neked megenni. – Összeráncolta a homlokát, és tudtam, hogy most is ugyanannyira hiányzik neki anya, mintha csak tegnap lett volna, hogy meghalt. Mindkettőnknek hiányzik. Egy pillanattal később apa folytatta: – Ugye, kifizetted az összes augusztusi csekket? És van még elég pénz a számládon? – Nem herdáltam el az összes pénzemet egy hét alatt. Mindent kézben tartok. Apa minden alkalommal rákérdezett a dologra, amikor beszéltünk. Teljes hozzáférésem volt az életbiztosításhoz, amit az anyám hagyott rám, de apa mégis mindig megkérdezte, hogy elég pénzem van-e. Úgy csinált, mintha bármelyik pillanatban bekattanhatnék, és elkölthetném a főiskolai alapomat, ha nem figyel rám, pedig ennél jobban ismert. Talán azt hitte, hogy a szülői kötelességének így tesz a legjobban eleget, amíg távol van. Rezgett a telefonom, jelezve, hogy üzenetem érkezett, és lekaptam a készüléket az éjjeliszekrényről, hogy megnézzem, ki írt. Öt perc múlva ott leszek.
– Ó, apa? Elfelejtettem, hogy ma átjön K.C. Befejezhetjük mára a beszélgetést? – Persze, de holnap körülbelül egy napra elutazom. Elviszem a csapatot Nürnbergbe egy kis városnézésre. De reggel, mielőtt elmegyek, beszélni akarok veled, és hallani szeretném, hogy milyen előkészületeket tettél a tudományos vásárra. Uh, basszus! Nem csináltam semmilyen előkészületet, mert még a projektem kiválasztásának közelébe sem jutottam. – Oké, apa – motyogtam, holnapra halasztva ezt a beszélgetést. – Hétkor hívsz? – Hívlak, édesem. Szia! – És megszakította a videohívást. Lecsuktam a laptopomat, és az ágyra dobtam a könyvemet, aztán odaléptem a teraszajtóhoz, és szélesre tártam. Az iskolahét három órával ezelőtt ért véget, de a nap még ragyogó izzásba vonta a környéket. Az udvaron álló juharfa levelei zizegtek az enyhe szellőben, és néhány apró felhő úszott az égen. Megfordultam, kibújtam a sulis cuccaimból, és felvettem egy kockás pizsamaalsót, meg egy fehér és szürke raglán ujjú pólót. Túldramatizáltan felsóhajtottam. Persze hogy péntek délután hatkor én már pizsamában vagyok. A csengő visszhangzott a földszintről, és lekocogtam, hogy kinyissam az ajtót. – Szia! – lihegte K.C., ahogy karjában egy halom csomaggal belépett a házba. Mi a fene? Úgy tudtam, hogy csak a hajamat akarjuk megcsinálni, nem egy egész átalakítást összehozni. Könnybe lábadt a szemem, amikor megéreztem a parfümje szagát. – Milyen illat van rajtad? – Ó, ez új. Titok a neve. Tetszik? – Imádom. – Nehogy kölcsönadd! – Menjünk fel a szobádba! Szeretnék bejárkálni a fürdőszobádba, amikor megcsináljuk a hajadat. K.C. ragaszkodott ahhoz, hogy átjön, és tesz egy mézes hajpakolást a hajamra, amiről a Women’s Dayben olvasott. Állítólag ez jótékony hatású a napszítta, száraz és töredezett hajra, ami K.C. elmondása szerint nálam aktuális probléma a sok nyári városnézés és a futócsapat edzései miatt. Oké, bár – őszintén szólva – engem nem igazán érdekelt ez az egész. Szerintem a hajam jól nézett ki, de a mozgalmas első hét után együtt akartam tölteni egy kis időt a barátnőmmel. – Odavihetem a széket az erkélyajtóhoz? Kellemes szellő árad be rajta. – A méz elég nagy rumlival járhat, de a szobámban sötét keményfa padló volt, így könnyű lesz feltakarítani. – Aha, persze. Csak bontsd ki a hajadat a lófarokból, és fésüld ki. – Egy hajkefét adott a kezembe, én meg az ajtó elé álltam, és élveztem a békés kora estét. – Teszek bele egy kis olívaolajat, hogy felhígítsam, meg egy kevés tojássárgáját a protein miatt. – Ahogy akarod – mondtam. Miközben összekeverte a hozzávalókat, és hozott nekem egy törülközőt, hogy megvédje a ruhámat, megpillantottam, ahogy Jared kitolat a kocsijával a garázsukból a felhajtóra. A gyomrom megremegett, és észrevettem, hogy úgy összeszorítom a fogaimat, mintha összeragasztották volna őket. Jared fekete pólója felcsúszott a testén, ahogy kiszállt a kocsiból és felnyitotta a motorháztetőt. Kikapta a farmerja hátsó zsebébe tűrt rongyot, és kicsavart vele valamit a motorháztető alatt.
- Tetszik a látvány? – bukkant fel mellettem KC., és a hangjától pislogtam egyet, mintha transzból ébredtem volna. Gyorsan kikaptam a tekintetemet Jaredről, és a földre szegeztem. – Kopj le! – motyogtam. – Nem gáz. Seggfej létére nagyon jól néz ki – jegyezte meg, miközben elkezdte benedvesíteni a hajamat, és az ujjait átfuttatta a vizes tincseimen. – De akkor is egy seggfej. – Nagyon témát akartam váltani. – És mennyire rossz? Mármint a pletyka a suliban? – Szándékosan kerültem a Facebookot, a Twittert, sőt még a szurkolócsapat titkos blogját is. Ha látom a képeket, amiken egy szál törülközőben állok, a fotókat, amiket valószínűleg már mindenki látott a városban, valószínűleg erős késztetést éreztem volna, hogy felugorjak egy repülőre, ami visszavisz Franciaországba… vagy hogy meg akarjak ölni valakit. K.C. vállat vont. – Az már lecsillapodott. Páran még terjesztik ezt vagy azt a verziót, de már elvesztette az érdekességét. Mondtam, hogy egyetlen szívatás vagy pletyka sem fogja idén távol tartani tőled a pasikat. És a hajpakolás után meseszép leszel. – Nem láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy ugrat. Eljátszottam a gondolattal, hogy beszámolok neki mindarról, amit Madoc mondott Jared buliján – a randiszabotálásokról és a pletykákról. De kínos volt a dráma, ami minden évben követett. És nem akartam én is olyan barát lenni, aki mindig a saját baja miatt kesereg, úgyhogy inkább megpróbáltam úgy tenni, mintha az egész sokkal kevésbé zavarna, mint valójában. Ahogy elkezdte beledörzsölni a szirupos keveréket a hajamba, a tekintetem Jaredre vetődött, aki éppen akkor húzta át a fején a pólóját. Csodálatosan izmos karja szégyenben maradt, amikor megfordult, és megláttam kidolgozott felsőtestét. Kiszáradt a szám a látványtól, és megborzongtam, mintha tűk szurkálták volna a bőrömet. A szél volt. Tuti, hogy a szél volt. – Ó, te mindennap ezt látod? Az égre emeltem a tekintetem. – Nem, mindennap ezt kell néznem. Különben is, te kinek az oldalán állsz? – A panaszkodásomat viccnek szántam, de nem voltam biztos benne, hogy annak hangzott-e. - Egy srácnak nem kell szerelmes szavakat sugdosnia a fülembe ahhoz, hogy bámuljam. Távolról is értékelem a látványt. – Neked ott van Liam, emlékszel? – Bosszantott, hogy Jared után csorgatta a nyálát, akkor is, ha csak viccből csinálta. A pasi gyönyörű volt, de erre nem kellett rámutatni, mintha számított volna. A személyisége gáz volt. – Egyébként hogy mennek a dolgok közted és Liam között? – Nem találkoztam a sráccal, csak futólag, amióta visszajöttem a suliba. – Ó, jól megvagyunk. Feltuningolta a Camaróját, hogy versenyezhessen a Loopnál, és sokat lóg ott lent. Egyszer én is elmentem, de unalmas volt a karján csüngni, miközben ő egész este a kocsikról beszélgetett. Eddig még egyszer sem versenyzett. Úgy tűnik, várólista van, és még akkor is a már korábban bizonyított kocsik mögött vagy a sorban, mert a közönség elsősorban őket akarja látni. Utáltam megkérdezni, de egyszerűen kibukott belőlem: – A seggfej hogy teljesít? – Miért kell ezt tudnom? – Jared? Ő az egyik, akinek nem kell várnia. Általában akkor versenyezhet, amikor csak kedve van hozzá. Liam szerint péntek vagy szombat esténként van kint, de többnyire nem mind a két nap.
– Elég időt töltesz Liammel? – Észrevettem a változást a hangnemében és a viselkedésében, amikor felhoztam a barátját. Vállat vont. – Azt hiszem, rosszul érzem magam, mert érdeklődnöm kellene a hobbija iránt. Csak arról van szó, hogyha nem versenyez, úgy érzem, mintha egy dísz lennék az oldalán. Nem ismerek ott jóformán senkit, és nem értek ezekhez az autós dolgokhoz. – Hát, talán időnként kimehetnél, nem? Hébe-hóba elviselhetnéd a kedvéért – javasoltam, és közben a fejem elnehezült a rengeteg méztől, amit a hajamra kent. – Nem tudom. – K.C. megkerült, az ajtóhoz lépett, és kinézett. Azon gondolkodom, hogy inkább többször jövök át hozzád. Finoman belerúgtam a lábába. – Mmm. – A szemével szinte felfalta Jaredet, ahogy visszahátrált a hajamhoz. – Utálom ezt kimondani, de kíváncsi vagyok, milyen lenne lefeküdni vele. – K.C.! Hagyd abba! A barátom vagy! – szidtam meg. – Sajnálom, oké? Csak tudod, nem volt olyan rossz, amíg nem voltál itthon. Komolyan. Nem volt az a sátánfattya, mint mielőtt elmentél. – Hogy érted ezt? – Nem tudom. Még azt sem tudom, hogy ennek van-e valami köze hozzád. Egy ideig szeszélyesebbnek tűnt, de aztán helyrejött. Arról van szó, hogy amíg nem voltál itthon, lehetőségem volt más szemmel nézni rá. Korábban mindig az ment, hogy veled hogyan viselkedett… ami szörnyű volt – tette hozzá sietve. – De miután elmentél, másnak látszott. Sokkal emberibbnek. Egy emberi Jared gondolata felfoghatatlan volt számomra. Űzött, magabiztos és rideg volt. Tizennégy éves korunk óta én csak ezt az oldalát ismertem. Évek óta nem láttam boldognak, és biztosra vettem, hogy madarat lehetett volna fogatni vele, amiért megszabadult tőlem egy évre. De akkor miért viselkedett szeszélyesebben, miután elmentem? Ennek semmi értelme nem volt. Nehezen tudta szórakoztatni magát a kedvenc játéka nélkül? Ó, szegény kisbaba!
9. FEJEZET – Uhhh! – nyögtem bele torokhangon a sötétségbe, miközben a szobám plafonját bámultam, amit megvilágított egy újabb, a szomszédba érkező autó fényszórója. Hajnali egy múlt, és a szomszédból érkező buli zajának tombolása nem enyhült. A fülemre szorított párna sem segített elnyomni a hangokat. Üzentem K.C.-nek, hogy szóljon Liamnek, aki írjon Jarednek, de azzal sem értem el semmit. Egy órával ezelőtt felhívtam a rendőrséget, és bejelentettem a csendháborítást, de ez sem jött be. Ha nem a hangos zene vagy az érkező és távozó izomautók kipufogójának folyamatos dübörgése, akkor a Jared udvarából kihallatszó kiabálás vagy nevetés tartott ébren. Szerettem a hangos zenét, de az éjszaka közepén tomboló bulit, ami az egész környéket ébren tartja, fel kellene oszlatni. Lerúgva magamról a takarót kiszálltam az ágyból, és az erkélyajtómhoz léptem. Az egész ház fényárban úszott, és nagy volt a nyüzsgés meg a zajongás. Néhányan a ház előtti udvaron botladoztak, ahol egy csomó vörös papírpohár volt szétdobálva, néhányan meg a hátsó udvarban gyűltek össze, ahol vagy cigiztek, vagy élvezték a jakuzzit. Akkora fasz! Csípőre tettem a kezemet, és erősebben szorítottam meg, mint általában. Milyen ember az, aki nincs tekintettel a másikra? A mellettem lakó önimádó seggfej, azt hiszem. Hat óra múlva videohívásom lesz az apámmal, és nem fogok egész éjszaka ébren maradni, csak mert ők le akarnak részegedni és beszívni. Csesszék meg! Belebújtam a lila tornacipőmbe meg a fekete kapucnis pulcsimba, és elindultam a földszintre. A konyhában kinyitottam az ajtót, ami a garázsba vezetett, és odasétáltam apa munkapadjához, ami ugyanolyan rendezett volt, ahogy hagytuk. Elővettem a szerszámos szekrény legalsó fiókjából a nagy csapszegvágót, és bedugtam a pulcsim ujja alá. A szabad kezemmel kihúztam egy másik fiókot, és kivettem egyet a három pótlakat közül. Azt becsúsztattam a pulcsim zsebébe, és kimentem. Befordultam a házunk sarkánál, és a hátsó udvar felé sétáltam. A szívem minden lépéssel egyre gyorsabban vert. Megkerestem a lyukat, amit évekkel ezelőtt csináltam a sövényben, félrehúztam az újabb hajtásokat, és átcsusszantam a résen. Jobbra fordultam, és továbbmentem, miközben egyre jobban hallottam a sövény túloldaláról átszűrődő bulizok zajongását. Kábé másfél méterre voltam tőlük, de semmiképp nem láthattak meg. Jaredék udvarát, akárcsak a miénket, mindkét oldalról kerítés, a hátulját pedig magas sövény határolta. Amikor odaértem a ház túloldalához, átdugtam a kezemet az ottani sűrű levélzeten. Megpróbáltam félretolni az ágakat, amennyire csak lehetséges volt, de még így is szúrták és felsértették a lábamat a tűszerű gallyak, ahogy átverekedtem magam rajtuk. A buli keményen tombolt, és egy csomó ember volt kint. Gyorsan kellett végrehajtanom, amire készültem. Körbenéztem minden irányban, hogy meggyőződjek arról, senki sem vett észre, aztán odaszaladtam a Jaredék házának oldalán található biztosítószekrényhez. Elég sok időt töltöttem gyerekként az otthonukban ahhoz, hogy a sötétben is meg tudjam találni. Kicsúsztattam a csapszegvágót a pulóverem ujjából, és az összes erőmet felhasználva széttörtem vele a lakatot, ami a biztosítéktáblát védte. Mihelyst zsebre tettem a régi lakatot, kinyitottam a panel ajtaját, és elkezdtem lepöccinteni a kapcsolókat.
Próbáltam figyelmen kívül hagyni, hogy mi történik a ház körül, a zene és a fény hirtelen hiányát, meg a „Mi a fasz?” felkiáltásokat, amik mindenfelől felhangzottak. Befejeztem a kapcsolók lepöccintését, aztán elővettem az új lakatot a pulóveremből, és rákattintottam a becsukott panelre. Jared nem hülye. Amint rájön, hogy a többi házban nem ment el az áram, kijön majd ide, hogy ellenőrizze a biztosítékot. Vagyis el kellett tűnnöm. Gyorsan. Zselatinszerű lábakkal szaladtam el, és zihálva másztam vissza a sövény mögé. Egy izzadságcsepp gördült végig a hátamon, és rájöttem, hogy nevetni akarok, sikítani és hányni ugyanabban a pillanatban. Fogalmam sem volt arról, hogy melyik törvényt szegtem meg az előbb, de abban biztos voltam, hogy bajba kerülnék, ha valaki rájönne, mit tettem. A lábaim kocsonyássá váltak, a térdeim elgyengültek. Félve, hogy elkapnak, görcsös izmokkal visszamásztam a sövényünkön keresztül, és onnan be a garázsba. Nem tudtam levakarni az arcomról a fültől fülig érő vigyort. Rettegtem, hogy elkapnak, de fantasztikus érzés volt metaforikusan seggbe rúgni, még a lábujjaim is begörbültek a gyönyörtől. Ráadásul mindezek után már nem is voltam fáradt. Baromi jó. Megszokásból ellenőriztem, hogy az ajtók zárva vannak-e, aztán kettesével szedve a lépcsőfokokat felszaladtam az emeletre. A villany felkapcsolása nélkül becsuktam a szobám ajtaját, odaléptem az erkélyajtóhoz, és abban a reményben kukucskáltam ki, hogy láthatom feloszlani a bulit. Fürkésző tekintettel körbenéztem az elülső meg a hátsó udvaron is, és szerencsére láttam, ahogy néhányan a kocsijuk felé indulnak. Grimaszoltam, amikor eszembe jutott, hogy talán nem a legokosabb ötlet volt részeg embereket a volán mögé küldeni. Láttam, ahogy egyre többen és többen sétálnak a kocsijukhoz, míg néhányan gyalog indultak el a járdán az otthonuk felé. Jared csak úgy tudta volna visszakapcsolni az áramot, ha levágja a lakatot, vagy ha felhívja az áramszolgáltatót. Ahogy végigpillantottam az első udvartól haladva a hátsó udvar leié, gyorsan visszakaptam a tekintetemet az egyetlen fénypontra, amit láttam. Jared a hálószobája ablakánál állt zseblámpával a kezében, és mindkét karjával a feje fölött támaszkodott az ablakkeretre. És engem bámult. Basszus! A szívverésem újra felgyorsult, és perzselő forróság árasztotta el a testemet. Az áttetsző fekete függönyeim össze voltak húzva, de biztos voltam benne, hogy lát. A feje felém volt fordítva, és mozdulatlanul állt… túlságosan is mozdulatlanul. Ledobtam magamról a pulcsimat, bemásztam az ágyba, és közben elhatároztam, hogy mindent tagadni fogok, ha átkopog hozzám. Vagy talán mégsem, gondoltam. Nem mintha bármit is tehetett volna a történtek ellen. Talán azt akartam, hogy tudja. Mintegy két perce feküdtem az ágyban, és ellenálltam a késztetésnek, hogy kiderítsem, mi folyik odakint. Bár nem volt nehéz kitalálni, hogy a bulinak befellegzett, mivel a motorok egyre halkuló hangja töltötte be a környéket. Izgalom száguldott keresztül a testemen, és a legszívesebben kiugrottam volna az ágyból, hogy táncra pördüljek. Király vagyok! Király vagyok! – énekeltem magamban. De hirtelen megdermedtem a dal közben, és kis híján megfulladtam, amikor egy ajtó csapódásának
hangja száguldott keresztül a házon. A mi házunkon!
10. FEJEZET Mi a…? – A remegés a csontjaimig hatolt. A rázkódás okozta, vagy ennyire reszkettem? Kikászálódtam a takaró alól, előkaptam a baseballütőmet az ágy alól, és kirohantam a szobából. Eszem ágában sem volt lemenni a földszintre, bár én hülye, ott hagytam a fegyvert. Csak ki akartam lesni a korlát fölött, hogy lássam, tényleg jól hallottam-e, hogy valaki bejött a házunkba. A testem azonnal reagált a félmeztelen Jared látványára, ahogy befordult az előszobába és felszaladt a lépcsőn. Határozottan dühös volt, és látszott rajta a gyilkos szándék, ahogy kettesével szedte a lépcsőfokokat. Visszafutottam a szobámba, és halkan felkiáltottam, ahogy megpróbáltam az erkélyajtóhoz szaladni és kimenekülni. Fogalmam sem volt, mit tervez Jared, vagy hogy félnem kellene-e, de rettegtem. Hisz az előbb tört be a házunkba, és ettől állatira frászt kaptam. – Ó, nem, nem szöksz el! – robbant be a szobámba Jared, és ahogy kivágta az ajtót, a kilincs a falnak vágódott, valószínűleg leverve azt. Esélyem sem volt időben eljutni az erkélyajtóhoz. Megfordultam, hogy szembenézzek vele, és közben felemeltem az ütőt. Jared kirántotta a kezemből, mielőtt meglendíthettem volna. – Tűnj innen! Megőrültél? – Megpróbáltam megkerülni, hogy a hálószobaajtóhoz rohanjak, de az utamba állt. Az arcán ülő kifejezés alapján meglepett, hogy még nem kezdett el fojtogatni. Biztos voltam benne, hogy mindjárt füstölni kezd az orra a haragtól. – Kiiktattad az áramot a házunkban. – Az orrcimpái kitágultak, ahogy az arcomtól néhány centire megállt és lebámult rám. – Bizonyítsd be. – A szívem sztepptáncot járt a mellkasomban. Nem is, sokkal inkább Paso Doblét. Jared oldalra döntötte a fejét, és az ajka veszedelmes mosolyra húzódott. – Hogy jutottál be ide? Hívom a rendőrséget! – Megint, gondoltam. Nem mintha bármit is használt volna, amikor korábban panaszt tettem a zaj miatt. Talán akkor felbukkannak, ha meggyilkolnak? - Van kulcsom. – Minden szót lassan és fenyegetőn ejtett ki. – Honnan van kulcsod a mi házunkhoz? – Nem voltam biztos benne, hogy hívhatom-e a rendőrséget, ha van kulcsa. – Te meg az apád egész nyáron Európában voltatok – mosolygott gúnyosan. – Szerinted mégis ki hozta be a leveleiteket? Jared gyűjtötte a postánkat? Majdnem felnevettem. Annak az iróniája, hogy valami ennyire e világi dolgot csinált, lelassította egy kicsit a szívverésemet. – Apád bízik bennem – tette hozzá. – Nem kellene. Összeszorítottam az állkapcsomat. Apa és nagyi nagyon keveset tudtak a Jareddel való kapcsolatomról. Ha sejtették volna, milyen rossz a viszony köztünk, biztosan beszélnek az anyjával, de én nem voltam nyafogógép, és nem akartam, hogy megmentsenek. Fájt, hogy Jared az apámmal rendes volt, miközben velem szörnyetegként viselkedett. – Tűnj innen! – szűrtem a fogaim között. Addig közeledett felém, amíg kénytelen voltam az erkélyajtóhoz tapadni a hátammal. – Tolakodó ribanc vagy, Tatum. Tartsd a kibaszott seggedet a kerítés feléd eső oldalán! – Ha nem hagyod aludni a környéket, az emberek ingerlékennyé válnak – vágtam vissza. Keresztbe tettem a karomat a mellkasom előtt, amikor Jared a két kezével megtámaszkodott a fejem mellett. Nem tudtam, hogy az adrenalin vagy a közelsége okozta-e, de minden idegszálam riadót fújt. Valamelyikünknek engednie kellett.
Mindenhová néztem, csak a szemébe nem. A karjára tetovált égő lámpás fekete és szürke volt. Azon töprengtem, mit jelent. A hasa sziklakemény volt a feszültségtől – legalábbis reméltem, hogy általában nem ilyen merev. A másik tetoválás, ami az oldalán futott végig, valamilyen felirat volt, de ebben a fényben lehetetlen volt elolvasni. A bőre simának látszott, és… A levegő kiszakadt a tüdőmből, miközben megpróbáltam figyelmen kívül hagyni a bizsergő érzést a hasamban. Talán az a legjobb, ha egyszerűen belenézek a szemébe. Már nagyon hosszú ideje nem voltunk ilyen közel egymáshoz, pedig a visszatérésem óla sokszor kerültünk egymással szemtől szembe. Bizonyára ő is ugyanerre jutott magában, mert a tekintete megkeményedett, és a légzése akadozóvá vált. A pillantása lesiklott a nyakamon, és a trikómra vándorolt; a tekintete égette a bőrömet. Végül összeszedte magát, felöltötte a szokásos arckifejezését, és mély lélegzetet vett. – Rajtad kívül senki nem panaszkodik. Szóval miért nem fogod be, és miért nem hagyod annyiban az egészet? – Ellökte magát a faltól, és elindult kifelé. – Hagyd itt a kulcsot! – kiáltottam utána, és már kezdtem hozzászokni a mostanában szerzett merészségemhez. – Tudod. – nevetett az orra alatt, és megfordult. – Alábecsültelek. Még nem sírtál, ugye? – A pletykák miatt, amiket a héten kezdtél terjeszteni? Ki van zárva. – Uralkodtam a hangomon, de egy önelégült mosoly kitöréssel fenyegetett. Élveztem a konfrontációnkat, és rájöttem, hogy végre „közeledik a döntő pillanat” kettőnk között, ahogy K.C. mondta. Nézz csak ránk! Jared meg én nem voltunk egyedül a szobámban több mint három éve. A mostani már haladás volt. Persze, hívatlanul állított be, de nem leszek szőrszálhasogató. – Kérlek, mintha pletykáláshoz kellene folyamodnom. A futócsapatos kis barátaid megtették helyettem. És a képeik – tette hozzá. – Aztán mindenki levonta a maga következtetését. – Felsóhajtott, és megint közelebb jött hozzám. – De azt hiszem, untatlak. Lehet, hogy fel kell turbóznom a játékomat. – A tekintete rosszindulatú volt, és a legszívesebben belerúgtam volna. Miért viselkedik így velem? – Mi rosszat tettem ellened? – A kérdés, ami az elmúlt három évben gyötört, rekedt hangon bukott ki belőlem. – Nem tudom, miért hiszed azt, hogy csináltál valamit. Túl tapadós voltál, és rohadtul belefáradtam a viselkedésedbe. – Ez nem igaz. Nem voltam tapadós. – A védőfalaim omladoztak. Nagyon jól emlékeztem kettőnk múltjára, és a szavai miatt kibaszottul meg akartam ütni! Hogy felejthette el? Gyerekként együtt töltöttünk minden pillanatot, amikor nem voltunk iskolában. A legjobb barátok voltunk. A karjában tartott, amikor megsirattam az anyámat, és együtt tanultunk meg úszni a Geneva-tónál. – Te legalább annyit voltál a mi házunkban, mint én a tiétekben. Barátok voltunk. – Ja, álmodozz csak tovább! – Az egész múltunkat és barátságunkat visszalökte a képembe. Olyan volt, mint egy arculcsapás. – Gyűlöllek! – sikítottam, és komolyan gondoltam. Fájdalom telepedett a mellkasomra. – Jó! – kiáltotta az arcomba, lecsapva rám. – Végre. Mert én már nagyon régóta ki nem állhatom a pofádat. – Tenyerével a falra csapott a fejem mellett, amitől összerándultam.
Meghökkenve kiáltottam fel magamban. Mi történt velünk? Megijesztett, de álltam a sarat, és azt mondogattam magamnak, hogy nem fog bántani, legalábbis nem fizikailag. Ezt tudtam, ugye? Az eszem azt kiáltotta, hogy fussak, kerüljek minél messzebbre tőle. Szerencsére nem sírtam, de a szavai okozta fájdalom miatt majdnem öklendezni kezdtem. Valamikor szerettem Jaredet, de most már nem volt kétségem afelől, hogy az „én Jaredem” eltűnt. Ahogy mély levegőt vettem, a tekintetem találkozott az övével. Úgy tűnt, a pillantásomat kutatja, valószínűleg könnyeket keresett benne. Bassza meg! A szemem sarkából észrevettem a kintről jövő, villogó fényeket, és megfordultam, hogy kinézzek az ablakon. A szám apró, pimasz mosolyra húzódott. – Ó, nézz csak oda! A rendőrség. Azon gondolkodom, vajon miért vannak itt. Jared figyelmét nem kerülhette el a zsarukra tett célzásom, és biztosan rájött már, hogy ki hívta őket. Azt hiszem, végre reagáltak csendháborítási bejelentésemre. Oldalra fordítottam a fejemet, hogy ránézzek, és élveztem a dühét. Szegény srác arca úgy nézett ki, mintha valaki épp most hugyozta volna le a kocsiját. Felemelte az állát, és abbahagyta a homlokráncolást. – Ígérem, hogy jövő héten bőgni fogsz. – Bosszúszomjas suttogása betöltötte a szobát. – Hagyd itt a kulcsot! – kiáltottam utána, miközben távozott.
11. FEJEZET Vasárnap délután a hátsó udvarban napoztam, amikor K.C. megérkezett, és lehuppant egy székbe a kerti asztalnál. – Liam megcsalt – sírta, és a kezébe temette az arcát, miközben szipogott. – Mi van? – visítottam, ahogy felkaptam a fejemet. Feltápászkodtam a hasamról, és odasétáltam az asztalhoz, hogy leüljek a barátnőm mellé. – Tegnap este láttam egy másik csajra tapadva. Úgy tűnik, egy ideje már két vasat tartott a tűzben. El tudod ezt hinni? – Letörölte a könnyeit, de még több foglalta el az előzőek helyét. Hosszú, sötét haja úgy nézett ki, mintha ma még nem is fésülködött volna. K.C. mindig csinosan öltözködött, és soha nem hagyta el a házat gondosan elkészített frizura és smink nélkül. Az arcát vörös foltok borították, úgyhogy tudtam, már egy ideje zokogott. Valószínűleg egész éjszaka. – Mit láttál pontosan? – kérdeztem, miközben körkörösen simogattam a hátát. – Hát – fogott bele, miközben letörölte a könnyeit, és nagy levegőt vett –, a Loopnál voltam, és ő is. Jared azt mondta, hogy Liam versenyezni fog, ezért odamentem, hogy meglepjem… – Várj, mi van? Jared? – szakítottam félbe összezavarodva. – Miről beszélsz? Beszéltél vele? Már két napja nem láttam Jaredet. Ráadásul ő meg K.C. aligha voltak bizalmas viszonyban egymással. Mi a fene? – Igen. nem – válaszolta tétován. – Tegnap összefutottam vele munka közben. A moziban dolgoztam, ő meg bejött, hogy megnézzen egy filmet. Megemlítette, hogy Liam esélyt kapott a versenyzésre, és hogy szívesen elvisz a Loophoz, hogy meglepjem. Uhh! Tényleg ennyire hülye volt? – És ez egy kicsit sem tűnt túl kényelmesnek neked? – Tate, mire akarsz kilyukadni? – K.C. zavartnak látszott, miközben kifújta az orrát a táskájából elővett zsebkendőbe. Azonnal bűntudatom támadt, amiért a beszélgetést Liamről Jaredre tereltem. De nem tudtam annyiban hagyni a dolgot. – Arra, hogy Jared, amilyen kedves srác, felajánlott neked egy fuvart, hogy meglepd a barátodat, akit véletlenül rajtakaptál egy másik csajjal. K.C., Jared tudta, hogy Liam mit csinál. – Biztos voltam benne, hogy volt valami tesókódex a pasik között, ami kimondta, hogy nem keverhetik egymást bajba a barátnőjük előtt. Tehát miért csinálta ezt Jared? A barátnőm az asztalra hajította a zsebkendőjét, és közben tanácstalannak meg bosszúsnak látszott. – Oké, de ez akkor sem változtat a tényen, hogy Liam hűtlen volt hozzám. Úgy értem, komolyan, Jared pont olyan döbbentnek tűnt, mint én. Nagyon rendes volt egész végig. Persze hogy az volt. Jared elintézte, hogy K.C. meg Liam szakítsanak, ami figyelembe véve a tényeket, jó volt, de a tettei nem szívjóságból eredtek. És tuti, hogy nem K.C.-t védte. Tehát mi volt a célja? – Rendben – adtam meg magamat. – De honnan tudod ilyen biztosra, hogy Liam rendszeresen megcsalt? Beszéltél vele? – Igen – suttogta. – Kiszálltam Jared kocsijából. Ő vitt el, mert csak akkor léphetsz be a Loopra, ha valaki meghív, és Liamet keresve körbejártuk a területet. Aztán megláttam őt, ahogy a kocsijának támaszkodott, egy nagyon szexi, szuper ribis ruhába öltözött csajjal. Csókolóztak, és Liam a csajt
taperolta. Ezt nem lehetett félreérteni. – Az álla remegni kezdett, és a szemét újra döntötték a könnyek, így hát benyúltam a táskájába, hogy még több zsebkendőt vegyek elő. Folytatta: – Megzavartuk őket, és magyarázatot követeltem, mire a csaj az orrom alá dörgölte, hogy már hónapok óta kavarnak. Hónapok óta! Rosszul vagyok. Annak a srácnak adtam a szüzességemet, és most le kell teszteltetnem magam STD-re. K.C. folytatta sírást, én meg fogtam a kezét, amíg kiadta magából a fájdalmát. Liam mindig tisztelettudón viselkedett velem, és egy kicsit megszakadt a szívem K.C.-ért. Mekkora bunkó! Évekig lógtunk együtt, és csak néhány ember volt ebben a városban, akit a barátomnak nevezhettem. Mostantól Liam csak egy újabb személy, akiben nem lehet megbízni. Én már megcsömörlöttem az emberektől, de K.C. nem, és gyűlöltem, hogy megsebezték. Őt annyira könnyű volt megtéveszteni. Két dolgot azonban biztosan ki lehetett jelenteni: Jared valószínűleg már egy ideje tudta, hogy Liam megcsalja K.C.-t, de eddig nem avatkozott közbe, és K.C. szakítása Liammel valamilyen célt szolgált Jared tervében, amivel megpróbált szembeszállni velem. – Hát, utálom, hogy egy ilyen ostoba kérdést kell feltennem, de milyen volt a verseny? Liam nyert? – Valószínűleg nem is versenyzett. Egy újabb trükk Jared részéről, hogy K.C.-t a Loophoz csalja. – Maradtunk egy ideig, de Jared versenyzett, nem Liam. Pontosan. – Hogyhogy? Pedig lehet, hogy jólesett volna, ha látod, ahogy a földbe döngölik a seggét. – Próbáltam úgy beszélni, mintha csak fel szerettem volna vidítani, de igazából információt akartam. – Ó, végül kiderült, hogy nem versenyzett tegnap. Jared tévedett – legyintett. Totál… felültetés. – De Jared azt mondta, elintézi, hogy Liam jövő héten felkerüljön a listára, és legyőzi őt értem. – K.C. röviden felnevetett, mintha attól jobban érezné magát. – Rendben leszel? – Tizenhét éves korban egy kétéves kapcsolat vége után el kell telnie egy kis időnek, amíg az ember lánya továbblép. – Biztosan… előbb vagy utóbb. Jared igazán figyelmes volt, és korán hazavitt. Szerintem rosszul érezte magát, amiért olyan szörnyű volt nekem. Komolyan, Tate, még ha tudta is, szívességet tett nekem. – Hátradőlve a székében elővett egy újabb zsebkendőt. K.C. maradt egy darabig. Napoztunk, és megpróbáltuk felvidítani egymást. Nyilvánvalóan fel kell dolgoznia, hogy a szüzességét és két évet az életéből annak a szoknyapecérnek adott, nekem meg nem volt túl fényes első hetem a suliban. Még mindig nem tudtam elhinni, hogy Liam megcsalta K.C.-t. Ha létezett hosszú életű középiskolai románc, akkor Liamé és K.C.-é az volt. De miért foglalkoztatott annyira Jared szerepe ebben az egészben? K.C. egyértelműen hitt az ártatlanságában, de én tudtam, hogy tervez valamit. Vajon a barátnőm hallgatna rám, ha megpróbálnám eltávolítani a közeléből? Miután kikísértem K.C.-t, visszamentem az udvarra, hogy feltakarítsak és meglocsoljam a virágokat. A kis piros bikinimben, amit Európában vettem, de csak otthon mertem felvenni, megragadtam az öntözőcsövet, és feltekertem a hangerőt az iPod dokkolómon. A Chalk Outline
dobhártyaszaggatón üvöltött, én meg a virágokra és bokrokra fordítottam a vízpermetet. A csípőm és a vállam ütemre mozgott, miközben a gondolataim elvesztek a zenében. Néhány gyümölcsfa, bokor és különböző növények meg virágok díszítették a kis hátsóudvarunkat. A macskaköves járda és a rózsák illata nagyszerű menedékké varázsolta az oázisunkat. Amikor az időjárás kellemes volt, apa meg én legtöbbször itt kint éltünk, és gyakran olvastam a függőágyban. A házimat viszont nem tudtam itt írni, mert a madarak, a szél vagy a kutyaugatás időnként túlságosan elterelte a figyelmemet. A kutyákról szólva… Izgatott ugatás ütötte meg a fülemet a hangos zenén keresztül, felkeltve az érdeklődésemet. Közel volt, úgy, mintha csak a szomszédban lenne. Flúgos! Jared meg én tizenkét éves korunkban találtuk ezt az őrült kis Boston Terriert. Az apám sokat volt távol, a nagymamám meg allergiás, úgyhogy Jared fogadta be. A kutya totál bolond volt, de eszméletlenül imádni való. Flúgosnak neveztük el. Esküszöm, szándékosan megvárta, amíg jött egy autó, mielőtt megpróbált átrohanni az úton. Imádott magánál nagyobb kutyákkal verekedni, és elképesztően magasra tudott ugrani, amikor izgatott volt. ami gyakran előfordult. Elzártam a vizet, és odasétáltam a kerítéshez, ami elválasztotta Jaredék udvarát a miénktől. Átkukucskáltam az apró résen a fakerítés paneljei között, és úgy éreztem, mintha belül izzottam volna. A szívem felmelegedett attól, hogy újra láthattam Flúgost. Az „ugrálok, miközben ugatok” dolgot csinálta éppen, amit a kis termetű kutyák gyakran szoktak, és felváltva rohangált az udvaron, meg ugrált fel és le. Bár technikailag már Jared kutyája volt, a szívemben a kis pajtás még részben az enyém volt. Végül találtam egy kicsit nagyobb lyukat, hogy átlessek. oké, átszaglásszak. Ekkor Jared lépett a látóterembe, és összerezzentem, mert eszembe jutott az utolsó találkozásunk. Kis húsdarabokat kezdett dobálni Flúgosnak, hogy kapja el őket. A kutya felfalta, amit kapott, és izgatottan csóválta a farkát egy újabb falatért. A kis állat szeleburdinak és gondozottnak látszott. Jared letérdelt, és a kezéből ajánlotta fel az utolsó húsdarabot. Flúgos odament, és megnyalta a tenyerét, miután lenyelte a falatot. Jared elmosolyodott, és behunyta a szemét, miközben Flúgos a hátsó lábaira állt, hogy megnyalja a gazdája arcát. Jared vigyorgott, és arra gondoltam, milyen rég láttam utoljára ilyen önfeledten boldognak. A mosolyától összeszorult a gyomrom, de nem tudtam levenni róla a tekintetemet. Ahogy a szívem hevesebben kezdett verni a ritka jelenettől, amiben Jared tényleg emberinek látszott, a pillantásom meztelen hátára és a bőrét elcsúfító halvány hegekre villant. Vicces, hogy ezt nem láttam azon az éjszakán, amikor félmeztelenül állt a szobámban, de tompa volt a fény, ezért nem figyeltem fel rájuk. Elszórtan kábé öt hurka szelte át az izmos, egyébként sima hátát. Gyerekkorunkban még nem voltak sebhelyei. Megpróbáltam felidézni, hallottam-e valamit arról, hogy megsérült. De semmi nem jutott eszembe. Ebben a pillanatban az Apocalyptica heves akkordjai áradtak ki a hangszóróimból, és Flúgos feje felém fordult. Egy pillanatra megdermedtem, mielőtt úgy döntöttem, hogy hátrahúzódom. A kutya megint ugatni kezdett, és felgyorsult a szívverésem, amikor meghallottam, hogy a kerítést kaparja.
Flúgos szerette a csellón játszott heavy metál zenét, amit évek óta hallgattam. És úgy látszik, emlékezett rá. Felvettem a földről a locsolócsövet, de megint eldobtam, amikor hallottam, hogy a kerítés megrázkódik. Megfordultam, és felnevettem, ahogy megláttam, hogy Flúgos átmászik az egyik kilazult deszkán, és csúcssebességgel felém rohan. – Hé, pajti! – Letérdeltem, és a karomba kaptam a kiskutyát, miközben ő izgatottan izgett-mozgott a kezemben. Ziháló lélegzete felmelegítette az arcomat, és a nyáladzása elég undorító volt. De örült, hogy látott, én pedig megkönnyebbülten elmosolyodtam. Nem felejtett el. Jared hangjának hallatán azonnal megdermedtem. – Nicsak, kit látnak szemeim! A buligyilkos személyesen, aki az egész környéket háborgatja a saját zenéjével. Felforrt a vérem a haragtól. Nem a zenémmel volt baja, hanem velem. Felnéztem, és a tekintetem találkozott a cinikus pillantásával. Megpróbált bosszúsnak látszani a felvont szemöldökével, de tudtam, hogy csak akkor köt belém, amikor élvezetét leli benne. Felállt valamire, amitől magasabbnak látszott, és ráhajolt a kerítésre. Rohadék. Miért kell mindig eltelnie egy vagy két másodpercnek, mire eszembe jut, hogy miért utálom? Fényes, barna haja kócos volt. Amit imádtam. Csokibarna szemében magabiztosság és gonoszkodás izzott. Amit imádtam. Izmos karjának és mellkasának látványától arra gondoltam, vajon milyen érzés lenne végigsimítani a bőrén. Amit imádtam. Elfeledtette velem, hogy milyen rettenetes volt. Ezt gyűlöltem. Pislogva visszafordítottam a figyelmemet Flúgosra, és hosszú, nyugtató mozdulatokkal simogatni kezdtem fekete-fehér bundáját. – Shelburne Falls zajvédelmi rendelete este tízig nem lép érvénybe – tisztáztam, és ránéztem a nem létező órámra. – Látod? Még rengeteg időm van. Flúgos játékosan harapdálni kezdte az ujjaimat, én pedig megráztam a fejemet, mert képtelen voltam elhinni, hogy ilyen hosszú idő után ugyanott folytattuk, ahol régen abbahagytuk. Azok után, ami köztem és Jared között történt, nem erőltettem, hogy lássam a kutyát. Az elmúlt néhány évben csak akkor kerültem kapcsolatba Flúgossal, amikor a mostanihoz hasonló véletlenek történtek. De a hazatérésem óta egyáltalán nem láttam, és még egy év után is úgy reagált rám, mintha csak tegnap lettünk volna utoljára együtt. Jared még mindig a kerítés túloldalán állt, és csendben figyelt bennünket. Nem tudtam megmondani, vajon mire gondol, de egy részem azon töprengett, miért nem próbálja azonnal visszaszerezni a kutyát. Szinte kedves volt tőle, hogy engedte a látogatást. Nem tudtam letörölni az arcomról a hatalmas vigyort, pedig próbáltam. Mi a fene? Az átkozott kutya olyan boldognak tűnt attól, hogy látott, hogy a mellkasom rázkódni kezdett a csendes nevetéstől. Flúgoson kívül soha nem volt semmilyen háziállatom, és miután az elmúlt néhány hetet egyedül töltöttem, azt hiszem, ki voltam éhezve egy kis szeretetre. Ha egy kutya figyelme ezt tudta kiváltani
belőlem, el sem tudtam képzelni, milyen boldog leszek, hogy láthatom az apámat, amikor hazajön. – Flúgos, gyere ide! – kiáltotta Jared, kizökkentve a kis utópiámból. – Vége a látogatási időnek. – Fütyült, és félrehúzta a deszkát, hogy Flúgos át tudjon mászni a résen. – Hallottad? – suttogtam elfúlva, és megremegett az ajkam. – Menj vissza a zárkádba, kishaver! Hagytam, hogy a kutya megnyalja az arcomat, aztán megpaskoltam a hátsóját, mielőtt finoman eltoltam. Jared megint fütyült, és Flúgos átrohant a kerítésen. – Jared, itt vagy kint? – kiáltotta egy nő. Jared a hang felé fordult, de nem bólintott vagy válaszolt. – Tate, te vagy az, édesem? – Katherine, Jared anyja fellépett arra a valamire, amin a fia is állt, hogy átkukkantson a kerítésen. – Helló, Ms. Trent! – intettem lustán. – De jó látni! Katherine jól nézett ki vállig érő, barna hajával és divatos blúzában. Sokkal jobban, mint amikor utoljára láttam. Az elmúlt évben biztos leszokott a piáról. Gyerekkoromban gyakran láttam, ahogy a haját kócos lófarokba fogta, mert túl másnapos volt ahhoz, hogy lezuhanyozzon meg megfésülködjön, és a bőre is sápadt meg élettelen volt az egészséges táplálkozás hiánya miatt. – Téged is. – Szemében őszinte kedvesség csillogott. – És annak is örülök, hogy ti ketten végre megint beszéltek egymással. Persze, fogalma sem volt arról, hogy még mindig rendszeresen egymás torkának ugrunk. Úgy tűnt, ebben ugyanolyanok voltunk Jareddel. Mindketten távol tartottuk a szüleinket a magánéletünktől. – Miért nem jössz át néhány percre? Szívesen beszélgetnék veled, hogy megtudjam, hogy telt az éved Európában. – Ó, ne már! – Jared arca, a legnagyobb örömömre, bosszúsan megvonaglott. – Ez nagyszerűen hangzik, Ms. Trent. Csak felkapok magamra valami ruhát. – Jared pillantása végigsiklott rajtam, mintha csak most vette volna észre, hogy bikiniben vagyok. A tekintete túl sokáig időzött a testemen, de mégsem elég hosszú ideig, és a lábujjaim begörbültek az élvezettől. - Rendben. – Jared felsóhajtott, és félrekapta a pillantását. – Amúgy is indulni készültem. – Ezzel leugrott az állványról, és eltűnt a házban. Mielőtt beértem volna a szobámba, hogy átöltözzek, meghallottam a motorja bömbölését és a kerekek csikorgását.
12. FEJEZET – Hogyhogy nem láttam egyszer sem a két hét alatt, amióta itthon vagyok? – kérdeztem Katherine-t, miután megtárgyaltuk az utazásomat, és hogy mik a terveim a végzős évre. Töltött magának még egy csésze kávét. – Megismerkedtem valakivel néhány hónappal ezelőtt, és sokat vagyok nála. Meglepetten vontam fel a szemöldökömet, és ő biztosan észrevette, mert megrázta a fejét, és bűnbánón rám mosolygott. – Gondolom, ez elég rosszul hangzik – ismerte be. – Hogy olyan sokat hagyom egyedül Jaredet. De legtöbbször nem is futunk össze, mert én dolgozom, ő meg iskolába jár, és dolgozni, ráadásul ott van még az a rengeteg dolog, amiben benne van. Rájöttem, hogy boldogabb, ha egyedül van, és hát… A túlzott magyarázkodása, és az, hogy képtelen volt befejezni a gondolatát, mindennél többet mondott a csalódottságról, amit a fiával való kapcsolata miatt érzett. És miért volt Jared olyan elfoglalt, hogy az anyja jelenléte feleslegessé vált? – Mit ért az alatt, hogy „a rengeteg dolog, amiben benne van”? – kérdeztem. Összevonta a szemöldökét. – Hetente néhány napot az autószerelő műhelyben dolgozik, versenyez a Loopnál, és ott van még a többi kötelezettsége is. Alig van itthon, és amikor mégis, általában csak aludni jön. De rajta tartom a szememet. Amikor tavaly karácsonykor mindkettőnknek új telefont vettem, az övére telepítettem egy nyomkövető alkalmazást, így mindig tudom, hogy hol van. O-oké, ez egyáltalán nem fura. – Milyen egyéb kötelezettségekre gondolt? – faggatóztam. – Nagyjából akkor, amikor tavaly elmentél – mondta idegesen mosolyogva –, a dolgok idehaza elég rosszra fordultak. Jared sokszor hajnalig kimaradt. Néha haza sem jött. Az én… alkoholproblémám… rosszabb lett a viselkedése kiváltotta stressz miatt. – Elhallgatott, és megvonta a vállát. – Vagy talán az ő viselkedése romlott az ivásom miatt. Nem tudom. De egy hónapra elvonóra mentem, és azóta tiszta vagyok. Amióta ebben az utcában laktunk, lassan már nyolc éve, Jared anyjának gondjai voltak az ivással. Többnyire működőképes volt, dolgozni járt, és nevelte Jaredet. Miután azon a három évvel ezelőtti nyáron hazajött az apjától, Jared megváltozott, és az anyja is gyakrabban nézett a pohár fenekére. – Bajba keveredett, aztán összekapta magát. De meg kellett tennünk bizonyos lépéseket. mindkettőnknek. Tovább hallgattam, mert sajnos túlságosan érdekelt ez a ritka lehetőség, hogy bepillanthassak Jared életébe. Katherine még mindig nem magyarázta meg az „egyéb kötelezettségeket”, de nem akartam tovább kíváncsiskodni. – Mindenesetre néhány hónappal ezelőtt találkozgatni kezdtem valakivel, és nála szoktam tölteni a hétvégéket Chicagóban. Jaredet sok minden lefoglalja, és egyszerűen nem érzem úgy, hogy szüksége lenne rám. Hétköznap esténként többnyire itthon vagyok, de tudja, hogy a hétvégéken is távol kell tartania magát a bajtól. Ja, ahelyett, hogy máshol élné a züllött életét, hazahozza magával a kicsapongó haverjait.
Talán néhányan logikusnak tartanák Katherine érvelését, mivel Jared már majdnem nagykorú volt, de nekem megvolt róla a véleményem. Amennyire kedveltem, annyira hibáztattam is, őt téve felelőssé, amiért Jared jórészt boldogtalanul nőtt fel. Nem ismertem az egész történetet, de épp eleget hallottam ahhoz, hogy magamtól is kitaláljam, Jared apja nem volt jó ember. Akkor hagyta el őket, amikor Jared kétéves volt, még mielőtt mi a környékre költöztünk. Katherine szinte teljesen egyedül nevelte fel a fiát, de a házassága alatt alkoholista lett. Amikor Jared tizennégy éves volt, az apja felhívta őket, és megkérdezte, hogy a fia nála tölthetné-e a nyarat. Ő boldogan beleegyezett, és nyolc hétre elutazott. A látogatás után azonban hidegen és kegyetlenül tért haza. Az anyja alkoholproblémája rosszabbodott, ő pedig teljesen egyedül maradt. Valahol mélyen legbelül mindig is tudtam, hogy Jared baja velem ahhoz a nyárhoz köthető. Az igazság az, hogy nehezteltem Katherine-re. És bár soha nem találkoztam Jared apjával, rá is. Vállalnám a felelősséget, ha megbántottam volna Jaredet, de fogalmam sem volt, hogy mivel érdemeltem ki a gyűlöletét. Ugyanakkor a szülei nyilvánvalóan cserbenhagyták. Már a nyelvem hegyén volt, hogy rákérdezek Jared sebhelyeire, de tudtam, úgysem mondaná el. Helyette azt kérdeztem: – Szokott találkozni az apjával? Katherine rám nézett, és azonnal éreztem, hogy szigorúan titkos területre tévedtem. – Nem. – Mindössze ennyit mondott. Másnap első órán ültem, és épp a lineáris közelítésről jegyzeteltem, amikor üzenetet kaptam K.C.től. Lopva végighúztam az ujjamat a képernyőn, hogy elolvassam, mit írt, és amikor megláttam, totál elvesztettem az érdeklődésemet az óra témája iránt. Jared üzent tegnap éjszaka. Nagyot nyeltem. Mielőtt esélyem lett volna válaszolni, újabb SMS-t küldött. Meg akart győződni róla, hogy jól vagyok. Látod? Nem is olyan gonosz. Mi a fenét akarhat tőle Jared? K.C. csinos. Kétségtelenül. Továbbá a legjobb barátom is, és ez tuti, hogy fontos tényező Jarednek. Visszaírtam: Mesterkedik valamiben! Talán, talán nem – jött a válasza. Ekkor hallottam utoljára K.C.-ről ebédig. A fizika-, a tesi- és a franciaóra összemosódott, miközben azzal küzdöttem, nehogy megint írjak neki. – Szia! – mondta, amikor a menzán találkoztunk a sorban, hogy megvegyük az ebédünket. – Szia! Na, mesélj! – Hát, mint mondtam, üzent, hogy megkérdezze, hogy vagyok, aztán váltottunk még egymással néhány SMS-t. Szerintem rendes volt tőle, hogy ellenőrizte, minden rendben van-e velem. Szerinte rendes volt? Kiléptünk a sorból, miután fizettünk, és elindultunk az udvarra, miközben megpróbáltam feldolgozni, hogy a fenébe jutott K.C. arról a véleményről, hogy Jared egy pöcs, arra, hogy azt gondolja, rendes. – Na? – Nagyon erősen próbálkoztam, hogy úgy tűnjön, mintha nem érdekelne. – Utána miről beszélgettetek? – Ó, nem sok mindenről… azonkívül, hogy te kiiktattad az áramot a házában. – Nevetett a dolgon, de láttam, hogy nem szórakozott olyan jól, mint amilyenre számítottam. Talán mérges volt, amiért
nem tőlem hallotta. – Ja, igen. – Küzdöttem, hogy meg tudjak szólalni. Jared panaszkodott rólam neki? – A seggfej bulija túl hangos volt, ezért véget vetettem neki. – Megköszörültem a torkomat. Hangosan kimondva nem hangzott olyan jól. Leültünk egy piknikasztalhoz, és nekiláttunk az ebédünknek. K.C. csendben maradt, de rajtakaptam, ahogy két falat között folyton engem bámul. – Mi van? – kérdeztem bosszankodva. – Te mondtad, hogy szálljak be a játékba, emlékszel? – Legalább először megkérted, hogy halkítsa le a zenét? – Nem. – Inkább vinnyogó kérdésnek hangzott, mint válasznak. – De, igen. Egy másik alkalommal megkértem. – Kezdtem úgy érezni magamat, mintha bírósági tárgyaláson lennék. – És az hogy végződött? – Elhallgatott, és megfogta a vizesüvegét. – Hát, nem halkította le a zenét. Szóval… pánikot keltettem, és azt kiabáltam, hogy „zsaruk”. Az emberek ezután elég gyorsan leléptek – Hátradöntöttem a fejemet, és belekortyoltam a vizembe, hogy ne kelljen a szemébe néznem. Még mindig büszke voltam arra az éjszakára, de K.C. nyilvánvalóan nem tartotta viccesnek. Helyette a szemét forgatta. – Tate, amikor azt mondtam, hogy szállj be a játékába, azt úgy értettem. – Úgy értetted, szálljak be az ő játékába! – törtem ki. – Nem azt mondtad, hogy öljem meg a kedvességemmel. Véded őt? – Mi történt itt? Olyan volt, mintha az Alkonyzónába kerültem volna, és K.C. a testrablók támadásának áldozata lenne. – Csak azt mondom, hogy Jared beszélt veled. – A hangja nyugodt volt, teljes ellentéte az enyémnek. – Ennyi. Most te nézel ki a zsarnoknak. Két buliját tönkretetted, betörted az egyik barátja orrát, és ugyanezt a barátját tökön is rúgtad. Nagyszerű! Kibaszottul nagyszerű! Még a végén úgy jön ki az egészből, mintha ő lenne az áldozat? – Nem meséli el a teljes történetet – vicsorogtam. – Betört a lányöltözőbe, miközben öltözködtem. K.C. összeráncolta a homlokát, és zavartnak látszott. – De csak beszélt veled, ugye? Nem nyúlt hozzád? – Szerencsére, látszott rajta egy kis aggodalom. Mert már készen álltam letépni a fejét. – Természetesen, nem támadott meg – csattantam fel védekezőn. Egy pillanatra fontolóra vettem, hogy közlöm vele, a srác betört a házunkba, de ez csak újabb kérdéseket vetett volna fel, amikkel Jaredhez fordulna, ő meg válaszolna rájuk… a saját nézőpontja szerint. – Vannak problémái – ismerte el K.C. –, de már mondtam, hogy van valami kettőtök között, amin még nem tetted túl magad. Én egyszerűen nem vagyok meggyőződve arról, hogy annyira rossz lenne. Izzadság ütközött ki a homlokomon, és vettem egy mély lélegzetet. – K.C., Jared egy bajkeverő. Ezt te is tudod. Úgy értem, komolyan, ő egy bunkó, és nem akarom, hogy mentségeket keress neki. Nem éri meg. Vállat vont, valószínűleg nem akart veszekedni velem, de láthatóan nem szerette volna beadni a derekát. A vitát berekesztettük, és most először akartam megfojtani a legjobb barátnőmet. Igazából az egyetlen barátomat. – Egyáltalán nem beszéltél Liammel szombat este óta? – váltottam témát, mielőtt beleharaptam a csirkés szendvicsembe.
– Nem, és egyáltalán nem érdekel, mi van vele – jelentette ki, a telefonjára fordította a figyelmét. – Uh-huh – motyogtam nem túl meggyőzve. Liam és K.C. hosszabb ideje voltak együtt, mint bármely másik pár, akit ismertem. Elég nehéz volt elhinnem, hogy K.C.-t nem érdeki a barátja árulása, és az, hogy elvesztette őt. A helyében én valószínűleg soha nem tudnék megbocsátani neki, de ez nem jeleníti te azt, hogy nem fájna. – Helló, Tate. Hogy vagy? – Ben Jamison huppant le mellém a padra, és ugyanolyan jól nézett ki, mint mindig. Az égadta világon semmi közös nem volt bennünk, de aranyos volt, és megnevettetett. – Szia! Jól vagyok. És te? – Az utóbbi időben beszéltem néhányszor Bennel. Úgy tűnt, nem érdekli a pletyka az öltözős kalandomról Jareddel. - Jól vagyok… – Elnyújtotta a „jól” szót, mintha ideges lenne, és így akarna időt nyerni, amíg kitalálja, hogyan folytassa. – Van ez a mexikói étterem, a Los Aztecas, ami akkor nyílt, amikor nem voltál itthon, és azon gondolkodtam, megengednéd-e, hogy bocsánatot kérjek tőled, amiért egy farok voltam, és nem hívtalak már sokkal korábban randira, azzal, hogy elviszlek vacsorázni valamikor ezen a héten? – Felvonta a szemöldökét, és várt. Meglepetten felnevettem. Hát, ez üdítően őszinte volt. – Ó, nos. – kerestem a megfelelő szavakat. – Honnan tudjam, hogy nem leszel farok a randinkön? – kérdeztem kihívón. K.C. kuncogott. Ben szeme mosolygott, és beharapta az alsó ajkát, miközben nyilvánvalóan forgatott valamit a fejében. Kitépett egy lapot a füzetéből, és írni kezdett. Egy perccel később átadta a papírt, és elsétált. Csak egyszer nézett hátra a válla fölött, győztesen elmosolyodott, aztán előrefordult, és eltűnt az ebédlőben. – Mit írt? – K.C. lepillantott a kezemben tartott levélre, mielőtt beleharapott a csirkés tortillatekercsébe. Kinyitottam a félbehajtott lapot, és azonnal elmosolyodtam. Írt egy szerződést. Annak, akit ez aggaszthat ígérem, hogy vacsorázni viszem Tatum Brandtet. Aki csinos, okos és kedves. Szerencsésnek tekinthetem magam, ha igent mond. Ha úgy viselkednék, mint egy farok, akkor hülye, agyatlan barom vagyok. Mindenkinek, aki látja ezt a levelet, engedélyt adok, hogy bármilyen szükséges módon megtorolja az esetleges helytelen viselkedésemet. A legvonzóbb, leghumorosabb, leggazdagabb szuperhős az iskolában, Ben Jamison Továbbadtam a levelet KC.-nek, és figyeltem, mennyire igyekszik nem kiköpni az ebédjét nevetés közben. Nem egészen három másodperccel később üzenetet kaptam. Ma este hétre érted mehetek? Nem adott túl sok időt, hogy átgondoljam az ajánlatát, ugye? Apa kocsiját használtam, amióta hazajöttem, ezért azt válaszoltam neki, hogy ott találkozunk. Megnyugtatott az a tudat, hogy van lehetőségem akkor távozni, amikor akarok. Jól hangzik! – írt vissza azonnal.
Nem tudtam eltüntetni az arcomra szökő mosolyt, és K.C. kíváncsian nézett rám. – Na? – kérdezte tele szájjal. – Ma este vacsorázni visz. – Bár izgatott voltam, hogy igazi randira megyek, a hangomon nem nagyon lehetett hallani. Ben rendes srácnak látszott, de észrevettem, hogy a szívem nem vert gyorsabban, amikor a közelében voltam. Pedig nem úgy kellett volna lennie? – Hétkor találkozom vele. Volt néhány randim, amíg külföldön tanultam, de egyikből sem lett több barátságnál. Bennek és nekem más érdeklődési körünk volt, de a srácok nem igazán dörömböltek az ajtómon az utóbbi időben. Igazán elmehettem vele egy randira. És talán kellemes meglepetés ér. – Ez király! Hívj fel este, miután hazaértél! Hallani akarom, hogy ment. – K.C. valószínűleg tudta, hogy még mindig nyugtalan vagyok a rám irányult figyelem miatt. Miután olyan hosszú ideig nem bíztam az emberekben, és a kis baráti körömön kívül senki nem vett tudomást rólam, a fejem elködösödött a gondolattól, hogy az egyik legjóképűbb srác az évfolyamomból randira hívott. Paranoiás vagy! – ostoroztam magam. Bár úgy tűnt, hogy a legfrissebb pletyka után a dolgok lecsendesedtek körülöttem. Mivel Mr. Fitzpatricket, a drámatanárt rajtakapták a végzős Chelsea Bergerrel, én már lejárt lemez voltam… egyelőre.
13. FEJEZET A vacsora azzal kezdődött, hogy Ben úgyszólván tiszta vizet öntött a pohárba. – Soha nem hittem el rólad a sok szarságot, Tate. Beismerem, először én is azok közé tartoztam, akik röhögtek, de egy idő után elég volt rád néznem, vagy figyelnem, ahogy órán viselkedsz, és tudtam, hogy valami nem stimmelt. – Belekortyolt az italába, és hozzátette: – Plusz, túl tisztának látszol ahhoz, hogy tetves legyél. Megráztam a fejemet, és mosolyogtam a hülye pletykákon. – Akkor te lennél az egyik a néhány ember közül, akik máshogy vélekednek rólam. De légy őszinte! Ugye, az a kép nyert meg, amin a törölközőmben pózolok? Ben majdnem megfulladt, úgy röhögött. Ebben a pillanatban az tűnt a legjobb ötletnek, ha lerázzuk az elmúlt néhány év összes szarságát. Jared dráma volt. K.C. dráma volt. Azt akartam, hogy Ben könnyű legyen. Csak jól akartam érezni magam ezen az estén. Enchiladát ettünk, és Ben azzal viccelődött, ha csinálnának egy mexikói-szusi éttermet, soha többé nem enne máshol, csak ott. Bár nem voltam nagy rajongója a szusinak, felhorkantam ezen a vicces elképzelésen. – És miért hívtál randira? – Belemártottam az egyik megmaradt tortillát a salsába, és beleharaptam. – Őszintén? Már nagyon hosszú ideje el akartalak hívni. Csak soha nem volt meg hozzá a bátorságom. Mondjuk úgy, hogy rajta vagy a bakancslistámon. Nem tudtam biztosan, hogy ez bók vagy sértés volt-e. – Ezt hogy érted? – Lehet, hogy a randi előbb véget ér, mint gondoltuk volna. – Ismered azokat az ezt-egyszerűen-muszáj-megtennem mielőttmeghalok listákat? Muszáj volt jobban megismerjelek. Mindig is érdekeltél. Aztán, amikor visszajöttél Európából, és megláttalak a suli első napján, egyszerűen nem tudtalak kiverni a fejemből. Összeszűkült szemmel hallgattam. A gimi jelentős részében lehajtott fejjel járkáltam, és fogalmam sem volt arról, hogy Ben belém van zúgva. Képtelen voltam nem gondolni arra, hogy mennyire más lett volna az iskola, ha Jared soha nem fordul ellenem. – Ó, tehát az elmúlt években elriasztottak a pletykák? Micsoda gyáva alak vagy! – korholtam szarkasztikusan. Meglepett, hogy a tüskés megjegyzés milyen könnyen szaladt ki a számon. Nem voltam ideges a közelében, és a vállam is ellazult. Az agyam hátsó részében azonban ott motoszkált, hogy ez egyúttal azt is jelentette, hogy egyáltalán nem érdekelt, mit gondolt. Ben előrehajolt, és telt ajka mosolyra húzódott. – Remélem, hogy ma este jóváteszem a vétkemet. – Eddig jól haladsz. Eljöttünk az étteremből, és nevettünk, miközben a főiskolai tervekről beszélgetve körbejártuk a belvárost. Amikor visszaéltünk a kocsinkhoz, élesen beszívtam a levegőt, miközben hozzám hajolt, hogy megcsókoljon. Az ajka meglepően puha és finom volt, és a belőle áradó meleg arra csábított, hogy belesimuljak az érintésbe. A kezemet a mellkasára fektettem, ahogy körém fonta a karját, és nem próbálta meg a számba dugni a nyelvét. Biztonságos volt… kényelmes. Határozottan nem olyan, amilyennek lennie kellett volna. Nem éreztem az izgalmat, amiről K.C. beszélt, és nem remegett meg a gyomrom, mint amikor egy
olyan srác közelében vagy, akihez vonzódsz. Határozottan nem volt meg az a bizsergés, amiről a gimis lányokról és bukott angyalokról szóló könyvekben olvastam. És nem volt jelen az a lüktető forróság, amit akkor éreztem, amikor. ne, ne! Azonnal megfékeztem a gondolataimat. Az nem vonzalom, mondtam magamnak. Csak az adrenalinszintem szökött fel olyankor a vita hevében. Azt nem tudtam irányítani, hogyan reagál rá a testem. – Felhívhatlak? – suttogta Ben. – Igen – bólintottam, és egy kicsit zavarban voltam, amiért a gondolataimat egy másik srác kötötte le. Szerettem volna újra találkozni vele. Lehet, hogy a szikra nem volt meg kettőnk között ezen az estén, de feszült voltam, és Ben megérdemelt egy újabb esélyt. Talán időbe telik, amíg kialakul köztünk valami. Ben megvárta, amíg beszállok a kocsimba, mielőtt elindult. Elővettem a telefonomat, és sietősen írtam egy üzenetet K.C.-nek, mert már alig vártam, hogy elmeséljem neki a randim részleteit. A vonzalmammal kapcsolatos apró kétségem ellenére is jól éreztem magam, és izgatottan vártam, hogy megoszthassam a barátnőmmel a jó híreket. Átmehetek? Jól érezted magad? – kérdezte. Igen, de beszélni akartam veled… személyesen. Nem szerettem volna az egész beszélgetést SMSben lefolytatni. Rendes volt? Igen! Jó volt. Ne aggódj! Csak elég izgatott vagyok, és beszélni akartam veled. A türelmetlenségtől majdnem válasz nélkül elindítottam a kocsit, hogy a házukhoz hajtsak. Sokáig kell dolgoznom. Találkozunk holnap óra előtt? A vállam egy kicsit megroggyant, amikor elolvastam az üzenetét. Közel voltam a munkahelyéhez, de nem akartam ott zaklatni. Oké, rendben. Jó éjt! – írtam vissza. Jó éjt! Örülök, hogy jól szórakoztál. Ekkor meghallottam egy motor hangjának dübörgését, miközben elhajtott a kocsim mellett, és csinált egy U-kanyart. Az út másik oldalán állt meg, mintegy ötven méterre tőlem, a Spotlight Mozi előtt, ahol K.C. dolgozott. Az ujjaim bizseregni kezdtek Jared látványától, és megállt körülöttem az egész világ. Járva hagyta a motort, ahogy hátradőlt, és farmerba bújtatott lábaival megtámasztotta a járművet. Elővette a telefonját a fekete kapucnis pulcsija zsebéből, és úgy tűnt, üzenetet ír valakinek… utána várt. Még egy perc sem telt el, amikor K.C. kiszökellt a mozi épületéből, és odaszaladt hozzá. Felé hajolt, és megérintette Jared karját. Szentséges atyaúris… Alig kaptam levegőt. Mi a fene történik a szemem előtt? Figyeltem, ahogy a barátnőm felmosolyog rá. Ő visszavigyorgott, de nem érintette meg. Annyira bensőségesnek látszott a jelenet! Jared levette a bukósisakját, és néhány szó kíséretében átnyújtotta K.C.-nek. A barátnőmre nem vetett önelégült vigyort vagy fenyegető pillantást, amit rám szokott. K.C.
beletúrt Jared összekuszált hajába, mielőtt elvette a sisakot, és a saját fejére húzta. Jared meghúzta a bukósisak szíját, mielőtt a barátnőm felmászott mögé, és a dereka köré fonta a karját. Rögtön lebuktam az ülésben, ahogy elszáguldottak mellettem. Mindketten ismerték apa kocsiját, de reméltem, hogy nem vették észre. Különben sem olyan volt, mintha meg akartak volna állni és köszönni nekem. Tűk szurkálták a bőrömet, és csengett a fülem. Összeszorult a torkom, ahogy megpróbáltam visszafojtani a könnyeimet. A maga oldalára állította K.C.-t. K.C. hazudott arról, hogy sokáig kell dolgoznia. Átölelte. Nem voltam biztos benne, hogy melyik zaklatott fel a leginkább.
14. FEJEZET Miután jóval tovább ültem a kocsimban, mint azt hajlandó lettem volna beismerni, kellően megnyugodtam ahhoz, hogy elinduljak. A hazafelé vezető úton, és amíg felsétáltam a verandára, számtalan párbeszédet lefolytattam magamban K.C.-vel, és jó néhány Jaredre irányuló monológot elmondtam, amikben felhasználtam az összes kedvenc sértésemet. Minél többet beszéltem magamban, annál mérgesebb lettem. A sikítás, a sírás és pukkasztós fólián toporzékolás – mind nagyon jól hangzott, ebben a pillanatban. Mit gondolt K.C.? Még ha Jared le is nyűgözte őt a sima beszédével, megérte megbántani miatta a legjobb barátnőjét? Azt hiszem, már tudtam, mi volt Jared terve. Megpróbálta ellenem fordítani a legjobb barátomat. K.C. nagyon is tisztában volt azzal, hogy mit tett velem Jared, de a srácnak mégis sikerült őt megnyernie magának. Megmutatta neki, hogy megcsalja a barátja, aztán hirtelen lecsapott, hogy összeszedje a darabokat. Hogy lehetett K.C. ennyire gyengeelméjű? Tudnia kellett, hogy Jared csak kihasználja. De hogy a francba értethetném meg ezt vele? Hogy ne csináljak semmi hülyeséget, elfoglaltam magamat: befejeztem az analízis-házimat, elolvastam a kiadott anyagot közigazgatástanra, kitakarítottam a hűtőt, és kidobtam a lejárt szavatosságú kajákat. Miután annyira kifárasztottam magam a munkával, hogy végre abbahagytam a magamban beszélést, felsétáltam az emeletre, hogy megfürödjek. Körülbelül egy órával azután, hogy kiszálltam a kádból, Jared motorjának búgása hangzott fel az utcáról. Kiugrottam az ágyból, hogy kilessek az ablakon. Az órára nézve láttam, hogy éjfél van, és kiszámoltam, hogy három órával ezelőtt láttam távozni K.C.-vel. Három kibaszott óra! Mit csináltak ennyi ideig? Egyedül jött haza. Ez legalább jó volt. Ahogy beállt a felhajtójukra, megpillantottam egy másik érkező jármű fényszóróját is, ami hirtelen lefékezett az otthona előtt. Jared leugrott a motorjáról, és levette a bukósisakját, de biztosan tartotta a kezében. A járdaszegélyhez sietett, hogy beszéljen a kocsi tulajdonosával. A vezető és az utasa mar kiszálltak a járműből, és most szemtől szemben álltak Jareddel. Mi folyik itt? Jared feléjük tornyosult, nemcsak magasságban, de testfelépítésben is. Tizennégy éves korunkban is magas volt, de mostanra már biztosan meghaladta a száznyolcvan centit. Az alapján, ahogy szinte az arcukba mászott, ezek a srácok nem voltak a barátai. Kinyitottam az erkélyajtót, hogy jobban rálássak a jelenetre. Jared a bukósisakkal mutogatott közöttük, míg a másik két srác ordítozott és megpróbált belemászni a képébe. Elkaptam néhány „baszd meg”-et és „lépj túl rajtá”-t. Tovább üvöltöztek egymással, hangosan és mérgesen. Hirtelen alig kaptam levegőt. Úgy tűnt, a veszekedés kezdett kicsúszni az irányításuk alól. Hívnom kellene a zsarukat? Bármennyire rámásztak, Jared nem hátrált meg. Bár az esélyek ellene szóltak. A rohadt életbe, Jared! Csak tűnj el onnan! Az egyik pasi meglökte, és ettől összerezzentem. Jared azonnal reagált, és az arcába mászva úgy nekiment, hogy a srác kénytelen volt visszavonulót fújni. Ebben a pillanatban érkezett meg Madoc GTO-ja, és csikorgó kerekekkel állt meg az úton.
Mihelyst az idegenek meglátták, hogy kiugrik a kocsijából és feléjük rohan, ököllel nekitámadtak Jarednek. Ő elejtette a bukósisakját, ami a földre esett. Jared rávetette magát az egyik srácra, mire a földre estek, és az egész jelenet úgy nézett ki, mint [iv] valami MMA küzdelem. Mindketten a földön hemperegtek, és ütötték-verték egymást. Felkapva a telefonomat az ágyról, kirohantam a szobámból, és leszaladtam a lépcsőn. Kihúztam az előszobaszekrény fiókját, és kivettem belőle a Glock-17-est, amit apa utasítására tartottam ott, amikor egyedül voltam itthon. Megragadtam a kilincset. Hívjam a zsarukat, vagy menjek ki? A verekedésnek vége lenne, mielőtt a zsaruk kiérnek. Csessze meg! Szélesre tártam az ajtót, és kiléptem a verandára. Mind a négyen Jaredék pázsitján voltak, Madoc meg Jared lovaglóülésben szorították a földre az ellenfelüket, és szinte eszméletlenre verték őket. A szívem őrülten dobogott a jelenettől, de nem tudtam félrekapni a pillantásomat. A sürgető kényszer, ami miatt kirohantam, csökkent, amikor láttam, hogy Jared áll nyerésre. Megbabonázott a szemem előtt lejátszódó küzdelem, és pislogva tértem magamhoz, amikor meghallottam Jared fájdalmas üvöltését. Az ellenfele, egy idősebb, tetovált pasi, előhúzott egy kést, és megvágta a karját. A fegyverrel a kezemben leszaladtam a lépcsőn, még éppen időben ahhoz, hogy lássam, ahogy Jared a bukósisakja után kap, és fejbe veri vele a támadóját. A fickó a földre zuhant, és nyöszörgött, miközben vér csörgött le a homlokáról. A kés a füvön hevert az oldalánál. Jared felállt, és a majdnem eszméletlen alak fölé hajolt. Madoc még egyszer beleöklözött az ellenfele gyomrába, aztán a vállára kapta, és a Hondája közelében a földre hajította a pasit. Jared otthagyta az ellenfele véres, szinte mozdulatlan testét a földön, miközben leszorította a bal bicepszén ejtett vágást. A fekete pulóvere ujját átáztatta a vér, és fénylett ott, ahol elvágták. Aggódó pillantásom a karját szorító kezére esett. Vörös vér szivárgott egyenletesen az ujjai között. Egy rövid pillanatra elöntött a vágy, hogy odamenjek és segítsek neki, de ellenálltam a késztetésnek. Úgyis visszalökné a kedvességet az arcomba. Madockal együtt be kellene menniük a sürgősségire, de mivel iskolanap volt, Jared anyjának is otthon kellene lennie. Jared odalépett a Hondához, a feje fölé emelte a bukósisakját, és egy fülsüketítő csattanással a szélvédőre ütött vele. Aztán megismételte a mozdulatot, újra és újra lesújtott, amíg a szélvédő használhatatlanná nem tört. Utána elindult a ház irányába, de megállt a földön fekvő férfi mellett. – Többé nem látunk benneteket szívesen a Loopnál. – A hangja halk volt, és már-már hátborzongatóan nyugodt. Nem tudtam semmit csinálni, csak álltam ott, mert megbénított a jelenet, aminek az előbb a szemtanúja voltam. Ahogy Madoc lehajolt, hogy felkaparja a földről a második srácot is, a pillantása rám villant. – Jared – figyelmeztette. Jared követte a barátja tekintetét, és rám nézett. Túl későn ébredtem rá, hogy egy fegyverrel a kezemben állok… az utcán… alsóneműben. A Three [v] Days Grace-es pólóm és a piros boyshortom ugyan eltakart minden lényeges dolgot, de nagyon szűkek voltak. A nagy sietségben elfelejtettem cipőt húzni, így mezítláb álltam,
és a hajam szabadon omlott le a hátamon. A Glockot az oldalam mellé engedett jobb kezemben tartottam kibiztosítva. Ugye, kibiztosítottam a fegyvert? Igen, kibiztosítottam… azt hiszem. Madoc orra vérzett, tuti, hogy megint eltört, de rám vigyorgott. Jared… veszélyesnek látszott. Engem méregetett, és sötét tekintete meg összevont szemöldöke miatt sokkal védtelenebbnek éreztem magamat, mint néhány perccel korábban. Ökölbe szorította a kezét, miközben a pillantása lassan lesiklott a testemen, és végül megállapodott a kezemben tartott fegyveren. Szinte éreztem a testéből áradó energia forró lüktetését. Ó, én hülye! Tényleg segíteni akartam neki? Felvontam a szemöldökömet, és összeszorítottam a számat, ahogy megpróbáltam bosszúsnak látszani. Mekkora seggfej, hogy az utcánkba hozta ezt a drámát! Megfordultam, gyorsan felsétáltam a veranda lépcsőjén, és becsaptam magam mögött az ajtót. Amikor aznap éjszaka magammal vittem a fegyvert a szobámba, nem tudtam biztosan, hogy mitől védtem magam. Egy átkozott fegyver nem fogja távol tartani azokat a barna szemeket az álmaimtól.
15. FEJEZET A számítógépemből hallatszó buborékpukkanás hangja korainak tűnt másnap reggel, amikor jelzett, hogy van egy bejövő hívásom. – Szia, apa! – köszöntem álmosan, miután rákattintottam a hívás fogadására. – Jó reggelt, tökmag! Úgy látom, felébresztettelek. Elaludtál? – Aggodalmasnak hangzott. Rápillantottam az órára a laptopomon, és megláttam, hogy fél hét van. – A francba! – Lerúgtam magamról a takarót, és a gardróbomba rohantam. – Apa, nem beszélhetnénk este, miután hazaértem? Harminc percen belül a laborban kell lennem. A kedd és a csütörtök volt a legalkalmasabb dr. Porternek, a mentoromnak és tizedikes kémiatanáromnak, ezért úgy döntöttem, hogy ezeken a reggeleken bemegyek a laborba, hogy túlórázzak egy kicsit a tudományos vásárra szánt kutatásomon. – Jó, persze, de elég késő lesz nekem… vagy igazából inkább korán. Figyelj, csak el akartam mondani, hogy a nagyi átmegy hozzád ma este. Kidugtam a fejemet a gardróbból, és elfojtottam egy nyögést. – Apa, azt hiszed, nem bízhatsz meg bennem? Egyedül is tök jól elboldogulok. – Majdnem olyan volt, mintha hazudnék. Minden beugrott az előző éjszakáról, K.C., aztán a verekedés, és olyan erősen szíven ütött, hogy semmit nem akartam jobban, mint belecsapni valamibe az öklömet. – Én teljesen megbízom benned. de a nagyanyád nem – nevetett fel. – Csak aggódik érted, amiért egyedül vagy, úgyhogy azt mondta, átmegy hozzád néhány napra, valószínűleg egy hétre, és segít neked. Végül is még mindig kiskorú vagy, ő meg egyfolytában a Szexrabszolgák a külvárosokban-hoz hasonló hírműsorokat néz. Aggódik. Az apám és az anyja utáltak arra gondolni, hogy gyakorlatilag három hónapig egyedül éljek, de diadalmaskodott a vágyam, hogy az utolsó gimis évemet a saját iskolámban töltsem. Belebújtam egy feszes farmerbe, és magamra húztam egy hosszú ujjú, ibolyaszínű pólót, aztán kiléptem a gardróbból. – Ha ez megnyugtatja, legyen, de ahogy láthatod, nagyszerűen vagyok – sóhajtottam. – Igazából még abban sem vagyok biztos, hogy mit mond erről az egészről a törvény. Távol tartod magad a bajtól, ugye? – Apa összeszűkült szemmel nézett rám, miközben felvettem egy fekete balerinacipőt. Az apám higgadtan kezelte a legtöbb dolgot, de az megőrjítette, hogy Németországból próbál szülősködni velem. Az elmúlt két hétben ez volt a hetedik alkalom, hogy beszéltünk egymással. Az időeltolódást figyelembe véve, ez igen szép teljesítmény volt. – Természetesen – nyögtem ki. Ha „távol tartani magad a bajtól” azt jelentette, hogy kirohanva a házból talán lelősz néhány gengsztert az utcátokban. – És néhány hét múlva betöltöm a tizennyolcat. Már alig vagyok kiskorú. – Tudom – sóhajtott apa fáradtan. – Rendben, hagyom, hogy csináld a dolgodat. Csak legyél otthon vacsorára a nagyanyád kedvéért. – Igen, uram. Holnap reggel hívlak. Úgy jó lesz? – Igen. Legyen szép napod, tökmag! – És megszakította a hívást. A gyümölcslé és a gyors reggeli, amit azelőtt kaptam be, hogy elhagytam a házat, talpon tartott a labormunka alatt, de az első csengetésre a gyomrom már korogni kezdett az éhségtől. Összeadva ezt
azzal a ténnyel, hogy K.C. nem bukkant fel vagy írt vissza reggel, bosszankodva rohantam végig a folyosón a büféautomata felé a következő órám előtt. Ezúttal a gondolataim öt különböző irányban száguldoztak. Előző este elfelejtettem beugrani a vasáruboltba a kellékekért, úgyhogy a vizsgálat, amit reggel akartam megcsinálni, igencsak rövidre sikerült. Miután eltörtem egy főzőpoharat, és átkozottul közel kerültem ahhoz, hogy megégessem a kezemet egy Bunsen-égővel, inkább leléptem a laborból, mielőtt megöltem volna magamat. Az állkapcsom már fájt attól, hogy egész reggel összeszorítottam a fogaimat. Egyfolytában képek rohamozták meg a gondolataimat arról, ahogy K.C. lábai átölelik Jared csípőjét a motoron. „Mi van, ha…” kérdések tolultak a fejembe arról, hogy mi történhetett volna tegnap este, ha az a kés Jared torkát vagy hasát vágja el a karja helyett. Befordulva a sarkon azonnal megtorpantam. Mi? MI VAN? K.C. a sárga falnak dőlt a menza ajtaja mellett, míg Jared közel hajolt hozzá. A karjával a feje fölött a falhoz támaszkodott, és lehajtotta az arcát, így a szája csupán centiméterekre volt a barátnőmétől. K.C. fehér topja felcsúszott, felfedve a bőrét, amit Jared a hüvelykujjával gyengéden simogatott, miközben a csípőjét fogta. Suttogott valamit az ajkára, és K.C. mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt a mély lélegzetektől. Ne! A szívem veszettül kalapált, és forróság száguldott végig a testemen. Néztem, ahogy Jared végül foglyul ejtette a barátnőm ajkát a sajátjával. Lassan magához húzta a testét, és K.C. a nyaka köré fonta a karját. Elfogott a rosszullét, és könnyek gyűltek a szemembe. K.C. úgy nézett ki, mintha egy megrakott svédasztalnál állna, és lassan falatozná a desszerteket, hogy mindegyik ízét alaposan kiélvezze. A ribanc! Várjunk csak, mi van? Jaredre kellene haragudnom, jobban, mint K.C.-re, de legalább ugyanannyira. Jared üldözte őt, és teljes bizonyossággal tudtam, ez az egész azért van, hogy engem megbántson. De akkor miért azt akartam, hogy K.C. szálljon le Jaredről, és nem fordítva? Szerencsére, már majdnem mindenki órán volt. Különben szép kis jelenetet rendeztek volna. Én voltam az egyetlen közönségük. Ahogy újra rájuk pillantottam, láttam, hogy Jared szája még mindig K.C.-jét falta. Óvatosan beleharapott az alsó ajkába, mielőtt a szájával a nyakára kalandozott, gyönyörteli nyögést kicsalva ezzel K.C.-ből, aki behunyta a szemét és beharapta az alsó ajkát, megmutatva ezzel a világnak, hogy olvadt massza a fiú karjában. Jared úgy nézett ki, mint aki jól csókol, és elakadt a lélegzetem, amikor a mellkasom fájdalmasan összeszorult. Megrándultam azt látva, milyen gyengéden temeti az ajkát K.C. füle mögé. Ó, Krisztusom! Megszólalt a második csengő. Egy percünk volt, hogy beérjünk órára. K.C. összerezzent, és felkuncogott a félbeszakítástól. Jared önelégülten rámosolygott, mielőtt rákoppintott az orra hegyére. Ahogy K.C. megfordult, hogy órára szaladjon, Jared finoman rácsapott a fenekére.
Visszarohantam a sarkon túlra. Ha nem követte K.C.-t, akkor erre fog jönni. Határozottan nem akartam, hogy tudja, szemtanúja voltam a bemutatójuknak. A haragom csak táplálta az éhségét, és nem akartam elveszíteni a közelében a hűvös álarcomat. – Hé, ember! – Madoc hangja hallatszott, ahogy kilépett a menza ajtaján. – K.C. volt az, aki elfutott? Még nem dugtad meg? Jared röviden felnevetett, ahogy a lépéseik egyre közelebb értek hozzám. – Ki mondja, hogy még nem tettem meg? Nagyot nyeltem. – Mert soha nem láttalak egyetlen lánnyal sem, miután megbasztad őket. Kétlem, hogy egyáltalán addig szoktál várni, amíg leveszed a kotont, mielőtt elfelejted a nevüket. Jared megállt a lépcső előtt, keresztben az árnyékos ajtónyílástól, ahol rejtőzködtem. Meglepetten vonta össze a szemöldökét. – Miért, te meg szoktad várni? – kérdezte védekezőn, és zsebre tette a kezét. Fehér pólója és fekete pulcsija lazán lógott a felsőtestén. – Igen, igen. Tudom. – Madoc a szemét forgatta, s az egyik tiszta kék-zöld volt az előző éjszakától. Az orrát nem kötözték be, de volt rajta egy apró vágás. – Csak azt mondom, neked soha nem kellett ennyit dolgoznod, hogy ágyba vigyél egy csajt. – Nem sietek. Lehet, hogy ezzel el akarok játszadozni egy darabig. – Jared megvonta a vállát, ahogy elindult a lépcsőn, de aztán megtorpant, szembefordult Madockal, és úgy nézett ki, mintha mondani akarna valamit, de Madoc megelőzte. – Tate ki fog akadni. – Madoc hangjából ámulat csendült, én pedig a nevemet hallva el akartam rohanni. – Ez az egész lényege – jelentette ki Jared határozottan. – Ó, akkor ez a terv! – Madoc bólintott, mert végre megértette a végjátékot. Összeszorult a torkom, és kiszáradt a szám. Jared tudta, hogy K.C. a legjobb barátom, igazából az egyetlen barátom, és ha elveszíteném őt, akkor nyomorult és boldogtalan lennék. A feszültség átterjedt az állkapcsomra, és undorodva megráztam a fejemet. Ennyire gyűlöl? – Még egyszer kösz, hogy tegnap este segítettél. – Jared Madoc felé intett az állával, mielőtt a lépcső felé fordult. Madoc újra megszólalt. - Ez a dolog Tate-tel… – Jared megint megállt, és újra megfordult. Madoc folytatta: – Miért is csináljuk? Tudom, hogy már kérdeztem korábban, de szart sem mondtál. Egyszerűen nem értem. Jared összehúzta a szemét. – Szerintem túlteljesíted a feladatodat. Akkor is szívatod, amikor nem kérlek meg rá, úgyhogy miért érdekel? Madoc idegesen felnevetett. – Ez nem rólam szól. Én soha nem akartam ellenséget csinálni abból a lányból. Tegnap éjjel úgy rohant ki a házból, mintha kész lett volna fedezni bennünket. Dögös, sportos, szívós, és tud bánni a fegyverrel. Mit nem lehet kedvelni benne? Jared leereszkedett a lépcsőn, és egy fokkal Madoc fölött állt meg. Sötét szemöldökét mogorván összevonta, és fenyegető tekintettel nézett le a barátjára.
– Tartsd magad távol tőle! Madoc feltartotta a kezét. – Hé, ember, ne aggódj! Betörte az orromat, és tökön rúgott. Azt hiszem, az a hajó elúszott. De ha te nem akarod őt, akkor a többiek miért nem kaphatnak egy esélyt? Jared habozott, mintha keresné a szavakat. Aztán felbőszült sóhajt hallatott. – Többé nem állok az útjába. Ha randizni meg dugni akar a suli összes pasijával, csak rajta, szórakozzon jól. Én végeztem. – Akkor jó, mert az a hír járja, hogy tegnap este Ben Jamisonnal randizott. – Madoc túl elégedettnek hangzott, amiért kézbesítette az infókat. Jared még összébb vonta a szemöldökét, már ha ez egyáltalán lehetséges volt. Mogorva arckifejezésétől, amit sötét pillantások kísértek, félelmetesnek látszott. – Nagyszerű – jelentette ki, de továbbra is összeszorította az állkapcsát. – Kevésbé már nem is érdekelhetne. Az övéké lehet. Elakadt a lélegzetem. Jared felvonult a lépcsőn, és eltűnt a szemem elől. Madoc egy pillanatra utánabámult, mielőtt folytatta az útját a folyosón, és ő is eltűnt a látóteremből. Könnyek marták a torkomat. Berohantam a legközelebbi lánymosdóba, és magamra zártam az egyik fülke ajtaját. Hátamat a falnak vetettem, és a földre rogytam. A karommal átöleltem a térdemet, és megadtam magam a zokogásnak. Az összeomlásom csendes volt, a szenvedés a hasamból tört fel, és nem a torkomból. A legrosszabb az volt, hogy nem tudtam, mérges, szomorú, kétségbeesett vagy nyomorult vagyok-e. A mélyről jövő sírás csendes volt, de az arcomon patakokban folytak le a könnyek. Jared úgy rákapott a nyomorúságomra, mintha cukorka lenne. Újra meg újra a farkasok elé vetett, és élvezetét lelte a boldogtalanságban, amit okozott. Jared, a barátom, teljesen eltűnt, és nem maradt a helyén más, csak egy rideg szörnyeteg. Az utolsó szavai felbosszantottak. Szabaddá tett, megengedte, hogy randizzak. Hogy merészelte! Valami beteg, kicsavart módon még kötődtem ahhoz a fiúhoz, aki régen a barátom volt, és nyertem valamennyi vigaszt a figyelemből, amit felém fordított. Még ha az negatív is volt, legalább valamilyen módon tudomást vett a létezésemről. Talán úgy gondoltam, ha még mindig bajlódott azzal, hogy keresztezze az utamat, akkor egy részembe még kapaszkodott. De végzett, mint mondta. Ahogy felálltam, eszembe jutott, hogy Jared megígérte, ezen a héten sírni fogok. Sikeresen elvégezte a munkát, hiszen még csak kedd volt. Megtöröltem a szememet, és el kellett ismernem, hogy a pöcsnek van tehetsége. – Bocs, hogy reggel lógva hagytalak – szabadkozott K.C., miközben átcsúsztatta a lábát a pad fölött, és leült mellém. Az ebédről is késett. – Mesélj el mindent a tegnap estéről! – Erőltetettnek hangzott, mintha kényszerítenie kellett volna magát, hogy izgatottnak látszódjon. A gondolatai máshol jártak. A tegnap estéről, gondoltam. Az első kép, ami felrémlett előttem, az ő és Jared voltak a motoron, és aztán a csók ma reggel. A második dolog, ami eszembe jutott, a verekedés volt, aminek a szemtanúja voltam. Az emberek a suliban a miatt a szuper ijesztő alak miatt sorakoztak fel mögötte, akit Jared előző este alakított, miközben összeverte az ellenfelét. Néhányan azért akartak a baráti
körébe tartozni, hogy élvezzék az előnyeit, míg mások inkább tisztes távolságot tartottak tőle. Néhányan azt akarták, hogy felismerje őket, míg mások szerencsésnek mondták magukat, amiért észrevétlenek maradtak. – A tegnap estéről? Miért nem kezded te? – pillantottam rá a szemem sarkából, miközben belekortyoltam a vizembe. Eljátszottam a gondolattal, hogy úgy teszek, mintha nem tudnék semmiről, de nem fogom hagyni, hogy ő és Jared irányítsák az érzelmeimet. Ezt el kellett rendezni. – Ezt hogy érted? – kérdezte K.C. elkerekedett szemmel. Elkaptalak. – Akkor hazudni fogsz nekem? Láttalak. Láttalak vele a motorján tegnap este, aztán újra, ma reggel a menzánál. – Összeszorítottam az ajkamat, és a használt szalvétámat az asztalra hajítottam. – Tate, ezért nem mondtam el neked… – Elmondani, mit? Hogy azzal a sráccal kavarsz, aki folyton bánt engem? Hogy ti ketten kiröhögtök a hátam mögött? – A hangom megtört, de hálás voltam, hogy nem kezdtem el ordítani. – Nem erről van szó. Tudtam, hogy nem akart megbántani, de egyszerűen nem bírtam meghallgatni. Erre nem volt mentség. Az agyamat elborította a vörös köd, és nem tudtam tisztán gondolkodni. Kibaszottul mérges voltam, és azt akartam, hogy olyan szörnyen érezze magát, mint én. így születnek a zsarnokok, gondoltam, de akkor is jó érzés volt kirohanni ellene, és nem akartam abbahagyni. Röviden, rosszindulatúan felnevettem. – Tudod, azt hiszem, talán meg kellene köszönnöm Jarednek, hogy az évek alatt megmentett ettől az egész drámától. Tudod, az olyan barátoktól, akikben nem lehet megbízni, és a pasiktól, akik csak felcseszik az agyamat. Mit akarsz tőle? Figyelmen kívül hagyta a kérdésemet. – Mitől mentett meg Jared? Hogy érted ezt? Véres pokol. Különben is, miért érdekelte? Egyszerűen faképnél kellett volna hagynom, de nem tettem. – Madoc mindent elmondott arról, hogyan hiúsították meg az összes lehetséges randimat kilencedikben meg tizedikben, ők kezdték az összes pletykát, és tönkretették miden esélyemet arra, hogy barátokat vagy pasit szerezzek magamnak. – Most már hiszel Madocnak? – csattant fel vádló hangsúllyal. – Ésszerűnek tűnik, nem? Madoc nem hazudna a legjobb barátjával kapcsolatban. És nem mondta volna el nekem ezeket, ha azt hiszi, hogy Jared mérges lesz. Szerintem mindketten büszkék magukra. Jared élvezetét lelte volna abban, ha veszekedni kezdek a legjobb barátommal az iránta való gyűlöletem vagy az összegabalyodásuk miatt. Elszorult a torkom. Meg akartam nyugodni és rendbe tenni a dolgokat, de minden csepp hidegvéremre szükségem volt, hogy ne hagyjam faképnél a barátnőmet. K.C. elárult, de ugyanakkor éveken keresztül mellettem állt mindenben. Tartoztam neki annyival, hogy nem rohanok el a gond első jelét látva. – K.C. – folytattam néhány lélegzetvétel után –, nekem ez nincs rendben. Ha Jareddel fogsz randizni… – Gyanítottam, hogy nem kellene amiatt aggódnom, hogy belefutok Jaredbe K.C.
otthonában, vagy hogy megpróbálnak rávenni a dupla randira. Ha sikerrel jár, amúgy is elveszítem a barátomat. El kellene mondanom neki, hogy Jared kihasználja, de ez csak felidegesítené. – Nem bízom benne, és ez nem fog megváltozni. K.C. a szemembe nézett. – És mi barátok vagyunk. Ez soha nem fog megváltozni. Kiengedtem a benntartott levegőt, de még mindig pokoli dühös voltam rá. – Megéri? – kérdeztem. – Randizni vele, amikor tudod, hogy gyűlölöm? – Miért volt ez olyan fontos? Tényleg jelentett valamit a számára Jared? K.C. feszülten rám mosolygott, és lesütötte a szemét. – Megérdemli, amit iránta érzel, de mi jó származik neked abból, ha mindenhová magaddal cipeled ezt a gyűlöletet? Bosszúsan megráztam a fejemet. Higgy nekem, ha meg tudnék szabadulni tőle, megtenném. Utolsó kísérletként, hogy megpróbáljam rávenni, használja a fejét, így szóltam: – Ugye, tudod, hogy Jared nagy játékos? Már egy csomó lány megvolt neki ebben a suliban, és néhány a többi iskolában is. – Igen, anya, tisztában vagyok a múltjával. Nem vagyok könnyű préda, ugye, tudod? – Nem, de Jared jó fogás – jelentettem ki pléhpofával. Egymásra néztünk, és felnevettünk. A szorítás enyhült a mellkasomban, ahogy rájöttem, a barátságunk biztonságban van. erre a napra. – Gyere át vacsorára! Szükségünk van egy csajos estére – kérte K.C., miközben meghámozott egy narancsot. – Nem tudok. – Fáradt voltam, és hogy őszinte legyek, nem akartam úgy viselkedni, mintha minden rendben lenne. – Ma érkezik a nagymamám. Áthívnálak, de biztos vagyok benne, hogy sokat akar majd beszélgetni, hogy pótoljuk a kimaradt időt. Már több mint egy éve nem találkoztam vele. – Igen, megértem. – Ebben a pillanatban üzenetet kapott. Megnyitotta, majd fültől fülig érő vigyor terjedt szét az arcán, mintha egy privát viccen szórakozna. Amikor észrevette, hogy figyelem, bocsánatkérő mosolyt villantott rám, és folytatta az evést. A menza ablakára pillantva észrevettem Jaredet, ahogy kezében a telefonjával kényelmesen és nyugodtan terpeszkedik az asztalánál. Önelégülten rám mosolygott, és tudtam, hogy egész idő alatt figyelt bennünket. Én meg letöröltem egy láthatatlan könnycseppet a középső ujjammal. Megint.
16. FEJEZET Kora délutánra már ötpercenként ásítottam. Az ébresztő telefonhívás, a labor meg a Jared, K.C. és Madoc epizód között, a mosdóbeli zokogás és az ebédidei őszinte beszélgetés után a testemnek pihenésre volt szüksége. Még egy óra, és hazamehetek ledőlni. Ha szerencsés vagyok, filmtörténeten megnézünk egy filmet. Amikor eszembe jutott, hogy arra az órára Jared is velem jár, a feszültség újraéledt a vállamban és a nyakamban. Miután leültem, Nate Dietrich odalépett az asztalomhoz, és lehajolt hozzám: – Hé, Tate, mi lenne, ha ezen a hétvégén eljönnél velem egy randira? Csak nevetni tudtam magamban. Ez a srác a múlt héten elment mellettem a folyosón, és megragadta az ágyékát úgy, hogy jól lássam a mozdulatot. – Nem, kösz, Nate. – Göndör, barna hajával és mogyoróbarna szemével elég aranyos volt, de túl hülye ahhoz, hogy tolerálni lehessen. Ha nem épp valami éretlen viccet sütött el, akkor ő maga volt az éretlen vicc. – Ó, ne már! Adj egy esélyt! – Elnyújtott, éneklő hangsúlya olyan volt, mintha egy kisgyerekhez beszélne. – Nem érdekelsz. – Szándékosan belenéztem a szemébe, és figyelmeztető pillantást vetettem rá. Most már határozottan nem volt titok, hogy meg tudom védeni magamat. Hallgatnia kellene a figyelmeztetésre. Kinyitottam a füzetemet, és a jegyzetemre néztem, miközben abban reménykedtem, hogy veszi az adást, miszerint ennek a beszélgetésnek vége. – Nem értelek. – Nem. Mint mondtam, túl hülye. – A múlt héten beadtad a derekadat Trentnek az öltözőben, aztán hagytad, hogy Jamison randira vigyen. Valószínűleg vele is összeszűrted a levet. – Még közelebb hajolt, és végigsimított a karomon. Minden idegvégződésem életre kelt. Olyan erősen bele akartam térdelni ennek a srácnak az arcába, hogy a kiserkenő vér áramlása versenyre keljen a Niagara-vízeséssel. – Tűnj el! – szűrtem a fogaim között, és még mindig próbáltam a jegyzeteimet tanulmányozni. – Ez az utolsó figyelmeztetés. – Rá sem tudtam nézni, annyira rosszul lettem ettől az összeütközéstől. A gondolattól, hogy mindenki azt hiszi, valami mocskos, eldobható szajha vagyok, úgy éreztem, mintha rám omlottak volna a falak. Bármennyire próbáltam úgy tenni, mintha ez normális lenne, mintha hozzá lennék szokva az ilyesmihez, attól még szarul esett. Igenis számított, hogy mit gondolnak rólam mások. – Jarednek igaza van. Nem éred meg az erőfeszítést – suttogta Nate vicsorogva. – Ülj le, Nate! – A mély, parancsoló hang mindkettőnket megijesztett. Felnéztem, és megpillantottam, ahogy Jared Nate mögött áll, és merev pillantással néz rá. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor ráébredtem, hogy most az egyszer Jared fenyegető tekintete nem rám irányul. Mint általában, Jared most is azt a benyomást keltette, hogy egymaga le tud győzni egy hadsereget. Nate lassan megfordult. – Hé, ember, ne vedd zokon! Ha még nem végeztél vele… – Nate vállat vont, miközben elhátrált Jared útjából. – Ne szólj hozzá még egyszer! – Jared uralkodott a hangján, de fenyegető tekintettel méregette Nate-et.
Mi a fene? – Tűnés! – Jared intett az állával, és Nate lelépett, mintha elbocsátották volna. Keserűen felsóhajtottam. Hogy van mersze megpróbálni helyre hozni egy problémát, amit ő okozott? Mindenki, egyszer vagy akár többször is, azt hitte miatta rólam, hogy lotyó vagyok. Nem ezt akarta? Nem az volt az egész zsarnokoskodás célja, hogy zaklassanak, és kényelmetlenül érezzem magamat? Elegem lett a kínzásából meg a játékaiból, és elfojtottam a kényszert, hogy viszkető öklömmel behúzzak neki. Ekkor jöttem rá, hogy bántani akarom Jaredet. Komolyan bántani. Gyűlöllek! Az érzelmeim tompa zsibbadtságba zuhantak. – Ne tegyél nekem semmilyen szívességet! – vágtam oda neki, és belenéztem a szemébe. Rohadt jó lenne, ha most az egyszer őt bántanák meg. – Nyomorult szarházi vagy, Jared. De, azt hiszem, én is ilyen lennék, ha a szüleim gyűlölnének. Az apád elhagyott, az anyád meg kerül téged. De ki hibáztathatná őket, nem? Jared összerándult, és azonnal éreztem, hogy én is megremegek. Mit csinálok? Ez nem én voltam! Hányingerem támadt. Mit mondtam neki az előbb? Vártam, hogy elöntsön az elégedettség érzése, de nem történt meg. Jared csendben maradt, és összeszűkült szemmel nézett, de a tekintetében árnyalatnyi düh és kétségbeesés csillant. Kizárt, hogy kitörölhessem, amit az előbb tettem vele. Bár elrejtette az érzelmeit, láttam, ahogy összerezzent. Így születnek a zsarnokok. Az előbb szándékosan éreztettem vele, hogy nem szeretik és nem akarják őt. Azt mondtam, hogy egyedül van. Mindannak ellenére, amit velem tett, soha nem éreztem magam elhagyottnak vagy elszigeteltnek. Mindig volt valaki, aki szeretett, valaki, akire számíthattam. – Oké, osztály. – Lépett be a terembe Mrs. Penley, megriasztva engem. Jared nem mondott semmit, csak folytatta az útját a padsorok között a helyéhez. – Kérlek, vegyétek elő az iránytűtöket, és keressétek meg a keleti partnereteket. Amikor azt mondom, „rajta”, fogjátok a dolgaitokat, és üljetek mellé a mai órára. Nyugodtan toljátok össze a padokat, vagy üljetek egymással szembe. Rajta! Kipislogtam a szemembe gyűlő könnyeket, és alig volt időm, hogy visszanyerjem a lélegzetemet, mielőtt a keletem odalépett hozzám. – Hé, gyönyörű! – Felpillantva észrevettem, hogy Ben már mellettem áll, és egy üres padot keres. Ne ma! A fülem mögé tűrtem a hajamat, és nagy levegőt vettem. Nem beszéltem Bennel az esti randink óta, és ez egészen mostanáig fel sem tűnt. – Szia, Ben! Hogy vagy? – Egy órát bírj még ki, ismételtem magamnak folyamatosan. A zenémre, az ágyamra, és határozottan a nagymamámra volt szükségem. – Jól vagyok. Most már. – Ragyogó mosolyt villantott rám, és nem tehettem róla, gyengén felnevettem. Ben vidám srác, és könnyű vele lenni. Ezt a javára írtam. – Rendben, mindenki figyeljen rám egy percre! Ahogy az előző órán a déli párotokkal tettétek, kérem, most is mutatkozzatok be a partnereteknek – utasította Mrs. Penley az osztályt. Mindenki felnyögött, ugyanúgy, mint az előző órán, mert mindannyian elég jól ismertük egymást. – Tudom, tudom – intett a tanár, hogy elhallgattasson bennünket. – Ez jó gyakorlási lehetőség a főiskolai interjúkra, amiken részt fogtok venni. Valamint, miután bemutatkoztatok, azt akarom, hogy ezúttal
osszátok meg a másikkal a kedvenc emléketeket, hogy jobban megismerjétek egymást. Lássatok neki a feladatnak! Mrs. Penley elkezdte körbejárni a termet, ami máris zümmögött a beszélgetéstől. Benre néztem, és mindketten felhorkantottunk, mintha ez lett volna az utolsó dolog, amivel az időnket akartuk tölteni. – Szia! – Kinyújtotta a kezét, amit a szememet forgatva elfogadtam, és bólintottam. – Benjamin Jamison vagyok. A kedvenc emlékem az, amikor megszereztem az első [vi] touchdownomat a gimiben. Hihetetlen érzés volt tudni, hogy az első csapatban játszom, és a tömeg elképesztően lelkes volt. Nehéz volt nem együtt érezni egy ilyen emlékkel. Ahogy az összes néző neki szurkolt, és őt éltette… lefogadom, hogy vérpezsdítő volt. – Helló, Tatum Brandt vagyok – intettem, és olyan volt, mintha egy filmben lettem volna az anonim alkoholisták összejövetelén, ahol én mondanám a következőnek, hogy „Helló, Tatum vagyok, és alkoholista”. – A kedvenc emlékem az, amikor. – A pillantásom azonnal Jaredre villant, utána az asztalomra. Ez a különleges emlék felbecsülhetetlen volt számomra, de nehezen ismertem be magamnak. Talán egyszerűen hazudnom kellene, de miért én legyek az, aki bujkál? – Azt hiszem, ez nem fog olyan nagy számnak tűnni, mint a tiéd, de. Egyszer piknikeztem a temetőben. Bennek elkerekedett a szeme. – Tényleg? – Kíváncsian nézett rám. – Mi volt az apropója? – Nos. – Nagyot nyeltem. – Az anyám tízéves koromban meghalt, és féltem meglátogatni őt a temetőben. Tényleg a frászt hozta rám az a hely. Két évig nem voltam hajlandó odamenni, gyűlöltem arra gondolni, hogy a föld alatt fekszik. És az a srác, aki a barátom volt akkoriban.egy napon összekészített nekünk egy piknikkosarat, és elvitt a temetőbe. Elég dühös voltam, amikor rájöttem, hová tartunk, de azt mondta, boldognak kellene lennem, hogy az anyám ott van. Szerinte az a legszebb, legcsendesebb hely az egész városban. Nagyon megértő és türelmes volt velem. Anya sírjának közelében ültünk le, megettük az ebédünket, és hallgattuk a rádiót, amit hozott. Semmi perc alatt megnevettetett. Még azután is ott maradtunk egy ideig, hogy esni kezdett az eső. Most az az egyik kedvenc helyem. Miatta. – Sajgott az arcom, és rájöttem, hogy az egész történet alatt vigyorogtam. Bármilyen rettenetessé vált Jared, és most már én is, ezt az emléket még mindig kincsként őriztem. Minden alkalommal mosolyogtam, amikor eszembe jutott, hogy mit tett értem azon a napon. Visszaadott egy darabot az édesanyámból. – Hűha. A touchdownos sztorim ezek után elég sekélyesnek tűnik. – Úgy látszott, Bent tényleg érdekelte, amit mondtam. – Nekem tetszett a történeted. Mondhatni, azt kívánom, bár több touchdownom lenne. – És te meg ez a fiú még mindig barátok vagytok? – érdeklődött Ben. Ahogy a terem másik végében ülő Jaredre pillantottam, a tekintetünk összefonódott, és felállt a szőr a tarkómon. Fagyos pillantása Benre vándorolt, aztán vissza rám. Semmi emberi érzelem nem látszódott rajta. – Nem, gyakorlatilag már idegenek vagyunk.
Ahogy suli után az autóm felé sétáltam, észrevettem, hogy K.C. exbarátja támaszkodik neki. – Liam? – kérdeztem, és egy pillanatra kíváncsiság öntött el, hogy miért várt rám, de inkább bosszús voltam, mert végre haza akartam menni. – Helló, Tate! Mi van veled mostanában? – A keze a zsebében volt, és köztem meg a föld között kapkodta a tekintetét. – Megvagyok. Mit akarsz tőlem? – szegeztem neki hirtelen. Nem vallott rám, hogy ne érdeklődjek valaki hogyléte felől, amikor az kérdezett az enyémről, de mérges voltam Liamre. Amennyire engem érdekelt, belerohadhatott a saját könnyeibe. Idegesen mosolygott. – Tudod, nagyon rosszul érzem magam amiatt, ami köztem és K.C. között történt. Megpróbáltam felhívni, beugrottam hozzájuk, de nem akar látni. Ez új volt. Amikor megkérdeztem K.C.-től, hogy hallott-e Liamről, azt mondta, nem. A barátnőm nem volt olyan őszinte, mint régen. – És? – kinyitottam az apám Broncójának az ajtaját, és bedobtam a táskámat az ülésre. – Tate, látnom kell őt. – A szeme vörös volt, és nyugtalanul toporgott. – Elbasztam. Tudom. – Ez a mentséged? – Nem az én dolgom volt, de kedveltem Liamet. Legalábbis azelőtt, hogy megcsalta a legjobb barátomat.. Meg akartam érteni, miért csinálta. – Miért csaltad meg? A kezével beletúrt sötét hajába, és megint nekidőlt a kocsinak. – Mert megtehettem. Mert beszippantott magába a Loop. Ott mindig egy csomó lány vett körül, és hagytam, hogy a fejembe szálljon. K.C. csak nagy ritkán jött ki velem, és akkor sem érdekelte az egész. A fejem már attól elkezdett fájni, hogy megpróbáltam kitalálni, mit mondjak neki. Most nem tudtam ezzel foglalkozni. – Liam, haza kell mennem. Elmondom K.C.-nek, hogy beszélni szeretnél vele, de ebben a dologban nem állhatok melléd. Ha megérdemled, meg fog bocsátani neked. – Igaz, nem voltam biztos benne, hogy én képes lennék valaha is megbocsátani neki, ha K.C. helyében lennék. – Sajnálom. Nem akartalak belerángatni ebbe az egészbe. – De igen – vicceltem vonakodva. A szívem mélyén nem hittem, hogy Liam rossz ember. Bár az igaz, hogy elcseszte, és nem voltam benne biztos, hogy megérte-e a kockázatot megbocsátani neki. Szerencsére, ezt a döntést nem nekem kellett meghoznom. – Ja, tudom. Sajnálom. Te voltál az utolsó reményem. Vigyázz magadra, és… ha számít valamit, sajnálom ezt az egész katyvaszt. – Elhátrált, és odasétált a Camarójához. Felsóhajtva bemásztam a kocsiba, és elhajtottam, mielőtt ez a szappanoperás nap Elfújta a széllé változott volna.
17. FEJEZET – Mmmm… mizujs, csinibaba? – kiáltottam, ahogy kinyitottam a bejárati ajtót. A testem az ágyamért sikoltott, de úgy döntöttem, vidám arcot fogok vágni a nagymamám kedvéért. Hiányzott. És önző módon szükségem volt rá, hogy emlékeztessen, jó ember vagyok. Azután, amit aznap mondtam Jarednek, még tükörbe sem akartam nézni. Nagyi érkezését már a felhajtóról érezni lehetett. Mártás és hús gazdag aromája szállt az orromba, és meleg takaróba burkolt, még mielőtt becsuktam magam mögött az ajtót. – Szia, Barackvirág! – Nagyi szinte táncolva érkezett a konyhából az előszobába, és a karjába vont. Az egy év alatt, amíg távol voltam, nagyon hiányoltam az illatokkal teli öleléseit. A hajlakkja illata összekeveredett a testápolójáéval meg a parfümjéével, amiket használni szokott, és az övéből meg cipőjéből áradó bőrszag az otthon illatát juttatta eszembe. Miután anya meghalt, nagyon sokszor volt szükségem a nagymamámra. – Teljesen elfeledkeztem a Barackvirágról. Apa még mindig Tökmagnak hív. Mi ez veletek, Brandtekkel meg a növénynevekkel? – csipkelődtem, tudva, hogy a becézgetésük szeretetből fakadt. – Ó, ugyan már! Engedd, hadd élvezze egy öregasszony a beceneveit. – Cuppanós puszit nyomott az arcomra. – Nagyi, te lélekben fiatalabb vagy, mint én. – Ledobtam a táskámat a fal mellé, és összefontam a karomat a mellkasom előtt. – Az egyetlen dolog, ami régi veled kapcsolatban, az a zenéd. – Felvontam a szemöldökömet. – A Beatles időtlen. Eltérően attól a visítozástól, amit te zenének nevezel. Miközben az ég felé fordítottam a tekintetemet, ő belém karolt, és a konyhába vezetett. A nagyi az ötvenes évek szülői nevelésének terméke – basáskodó, minden hajszálnak a helyén kellett lennie ugyanakkor a kamaszkora meg a hatvanas évek lázadása alatt kivirágzott. Vágyott arra, hogy aktívan részt vegyen a környezetében, és megtapasztalja a világot, ezért fiatal felnőttként sokat utazott. Amikor megtudta, hogy egy évre Franciaországba megyek, nem is lehetett volna izgatottabb. A tapasztalat a legjobb tanár. Tanácsának visszhangja mindenhova követett. Nem sokkal múlt hatvan, de jóval fiatalabbnak látszott. Vállig erő, világosbarna hajába, amit általában leengedve hordott, helyenként ősz szálak vegyültek. Az egészséges táplálkozás és a rendszeres mozgás fitten tartotta; boldog és energikus volt. A stílusa eklektikus. Láttam már őt nadrágkosztümben és Rolling Stones-os pólóban is. – Mesélj, hogy megy az iskola? – Elvette a salátát a konyhapultról, és elkezdte megmosni a csap alatt. – Jól. – Az ágyam már nem volt messze, és a testem túl erőtlen volt még ahhoz is, hogy eljátszadozzak a gondolattal, hogy igazat mondjak. De a nagyi rám villantotta a tekintetét, és elzárta a csapot. – Mi a baj? – Szinte fújtatva vette a levegőt az orrán keresztül. Ez soha nem jelentett jót. Túl jól ismert. – Semmi baj nincsen. Mondtam, minden rendben. – Kérlek, egyszerűen hagyd ennyiben a dolgot! Összeszűkült a szeme. – Amikor boldog vagy, mindenről mesélsz: a házidról, a tudományos klubról, Franciaországról, a futócsapatról…
– Teljesen jól vagyok – szakítottam félbe, és megdörzsöltem a homlokomat a kezemmel. – Csak kemény napom volt. Későn ébredtem fel, rosszul indult a reggelem, és úgy is folytatódott. Szóval, mikor értél ide? A témaváltásom hallatán felvonta egyik tökéletesen szedett szemöldökét, de annyiban hagyta a dolgot. – Azt hiszem, dél körül. Úgy gondoltam, kicsit korábban jövök, hogy kitakarítsak, és elindítsam a mosást… – Elhalt a hangja, ahogy legyintett egyet. – De úgy tűnik, mindent kézben tartasz. – Hát, a legjobbtól tanultam. Nem mintha nem örülnék annak, hogy itt vagy, de igazán nem kell aggódnod értem. Nagyszerűen boldogulok egyedül is. – Az jó. – Egy kicsit összeráncolta a homlokát, és folytatta: – Igazából nagyszerű. Egy kicsit aggódtam, tudva, hogy jövőre New Yorkba fogsz menni, de most, hogy láttam, milyen jól gondoskodtál magadról meg a házról, jobban érzem magam. Azt hiszem, többé már nem nagyon van szükséged rám vagy az apádra. - Nem is tudom. A főztöm bűzlik, úgyhogy jobban eszem, ha ti körülöttem vagytok – kuncogtam, ő meg megrázta a salátát, és vízcseppek hullottak az arcomra. – Hé! – nevettem, és letéptem egy papírtörlőt a konyhapulton lévő állványról, majd megtöröltem az arcomat. Máris egy kicsit jobban éreztem magam, és leugrottam a székemről, hogy segítsek a vacsora elkészítésében. A nagyi megcsinálta a salátát, a tésztát és a párolt gombát. Én elkészítettem az ínycsiklandozó fokhagymás kenyeret, ami nagyjából az egyetlen dolog volt, amit tényleg a sütőben sütöttem. Az étrendem többi része általában olyan kajákból állt, amiket bedobhattam a mikróba. A [vii] nagyi a hátsó udvarban terített meg, én meg feltettem valami ambient zenét, ami mindkettőnknek megfelelt. – Szerinted bejutok a Columbiára? – kérdeztem, miközben kiszolgáltuk egymást. – Jók a megérzéseim. – Ja, azt is megérezted, hogy az első csókom feledhetetlen lesz. Mindketten tudjuk, az hogyan alakult – viccelődtem vele, és abban a pillanatban tökéletesen elégedett voltam. A vacsora fenségesen nézett ki, miközben enyhe szél keltette életre a fákat, és sodorta az asztalunkhoz a rózsák illatát. Nagyi nevetni kezdett, és majdnem megfulladt a borától, amikor félre nyelt. – Tudod – tartotta fel az egyik ujját –, igazság szerint nem sejtettem, hogy olyantól kapod majd az első csókod, akit alig ismersz. Azt hittem, az a fiú lesz a szomszédból. Jared. Az arcom azonnal elkomorodott az említésére. Ősi álmok halvány emlékképei táncoltak át a gondolataimon, amiket egykor Jaredről szőttem. Gyerekkorunkban annyiszor meg akartam csókolni őt. – Csak mert régen folyton együtt lógtunk, még nem jelenti azt, hogy bele voltunk zúgva egymásba. Csak barátok voltunk – motyogtam, és bosszankodva összeráncoltam a homlokomat. Olyan kellemes volt a beszélgetés, amíg Jared bele nem keveredett. – Nem, de voltak más dolgok is. – Nagyi töprengő arckifejezése láttán megint témát akartam váltani. – Dolgok, amikre felfigyeltem. Ahogy mindig összedugtátok a fejeteket, ahogyan rád nézett, amikor te nem láttad… és ahogyan
éjszakánként besurrant a szobádba, hogy együtt aludjatok. – Az utolsó részt lassan ejtette ki, és sokatmondó tekintete kigúnyolta döbbent arckifejezésemet. Ó, a francba! – Nem hitted, hogy tudok róla, ugye? – kérdezte. Természetesen, fogalmam sem volt arról, hogy a nagymamám tudott róla. Ameddig csak vissza tudtam emlékezni a kapcsolatukra, többször is előfordult, hogy Jared átmászott a hálószobánk közötti fán, és besurrant az erkélyajtómon. Nem rendszeresen, csak amikor az anyja berúgott, és neki el kellett szabadulnia otthonról. Mivel mindig is nagy ágyam volt, kényelmesen elfértünk benne, és mindketten a saját térfelünkön maradtunk, bár végül az éjszaka folyamán a keze mindig megtalálta az enyémet. Hát, emiatt nem kell többé aggódnod. Már nem állunk közel – egymáshoz. – A villámra tekertem valamennyi tésztát, és a számba tömtem, remélve, hogy ezzel lezárul a téma. – Hogy viselkedik veled, amióta visszajöttél? Tele szájjal meresztgettem a szememet, és megráztam a fejemet, mutatva, hogy a dolgok még mindig nem mennek jól kettőnk között, és hogy nem akarok erről beszélni. – Beszéltél már vele, ahogy azt javasoltam? – érdeklődött, mielőtt nekilátott a salátájának. – Nagyi, semmi kedvem megpróbálni. Egyszer barátok voltunk, de most már nem vagyunk azok. Nem szakad meg miatta a szívem – hazudtam. – Tate, tudom, hogy fáj. Seggfej volt veled. – Komolyan, egyáltalán nem érdekel. És még ha fájna is, biztosan nem engedném, hogy ő is észrevegye. Szörnyű dolgokat tett velem, és ha a könnyeim okoznak neki élvezetet, akkor hadd szenvedjen. Nem érdemli meg a figyelmemet. Nagyi letette a villáját, és az el nem fogyasztott saláta bele merült a tésztába. – Tatum, most az édesanyád beszél belőled. – Bosszús hang színe miatt megdöbbenve kaptam rá a tekintetemet. – Édesem, szerettem az anyádat. Mindannyian szerettük őt. És tudom, hogy csak jót akart, amikor megpróbált megtanítani arra, hogy erős legyél, mivel tudta, ő nem lesz itt, hogy átsegítsen téged a nehéz időkön. De édesem, hagyni, hogy sebezhető legyél, nem mindig gyengeség. Néha tudatos döntés, hogy szóra bírj egy másik személyt. Bár ésszerűnek hangzott, amit mondott, hányingerem támadt a gondolattól, hogy egy szívhez szóló, őszinte beszélgetéssel közelítsek Jaredhez. Szörnyen éreztem magam amiatt, amii aznap mondtam neki, de ez nem törölte ki az emlékezetemből a sok szart, amit elkövetett ellenem. Különben is, halálra röhögné magát, ha felkeresném azzal, hogy beszélni akarok vele. Ez pedig egy olyan kép volt, ami egyáltalán nem tetszett. – Nem akarom szóra bírni Jaredet. Tök mindegy, mit dugtak fel a seggébe, az nem lehet annyira rossz, hogy úgy bánjon miatta az emberekkel, ahogy szokott. Nem érdekel. – Barna tekintete felvillant a gondolataimban. – De igen, érdekel – jelentette ki nagyi határozottan. – Tudom, hogy az anyád halála nagy hatással volt rád. Tudom, hogy azért akarsz orvos lenni, mert segíteni szeretnél azoknak az embereknek, akik ugyanúgy szenvednek, mint ő a rákkal, tudom, hogy a szívedre vetted a tanácsát, és azt hiszed, minden jobb lesz, amikor egyetemre mész. De nem csak Jared vétkei okoznak neked fájdalmat. Ledobtam a villámat a tányéromra, és letöröltem a vékony verítékréteget a homlokomról. Hogy
kerültem hirtelen én a beszélgetés középpontjába? – Na, álljunk csak meg egy percre! Már nagyon elegem van abból, hogy mindenki az ő oldalán áll. Ő fordított hátat nekem. – Fújtatva hátradőltem a székemben, és összefontam a karomat a mellkasom előtt. – És te hagytad neki, Tate. – Mi a fenét kellett volna csinálnom? Nem beszélt velem. Én próbáltam ott lenni neki. Agy. Alvás. Menekülés. – Nyugodj meg! Nem azt mondom, hogy nem voltál jó barát. Igenis az voltál. Az ő problémái kezdték ezt az egészet. De könnyű azt mondani, hogy próbálkoztál, és azután egyszerűen elsétálni. Könnyű azt mondani, hogy nem kényszerítheted rá valakire a segítséget, ha az illető nem akarja elfogadni, és azután elsétálni. Azt hiszed, nemes és erős vagy, ha odafordítod neki a másik arcodat, vagy meglapulsz, amíg az iskolának vége. De a teher, amit nem engedsz el, gyengít téged. Néha a sebezhetőség a legjobb gyógyszer; ha mindent kiadsz magadból, és engeded, hogy meglássa, mennyire megbántott téged. Azután mondhatod, hogy te megpróbáltad. Behunytam a szememet, és még egyszer megdörzsöltem a homlokomat. Annyira sok mindennel kellett foglalkoznom, ott volt a tudományos vásár, a futócsapat és K.C. Egyáltalán miért vesztegettem az időmet erre a beszélgetésre? Felbőszülve legyintettem, aztán hagytam, hogy a kezem az ölembe hulljon. – Miért érdekel? Amikor elkezdődött ez az egész, azzal fenyegetőztél, hogy átmész és beszélsz az anyjával. – Amennyire tudtam, nem nagyi volt Jared legnagyobb rajongója. Mindig bátorított, hogy beszéljek vele, ugyanakkor undorodott is a viselkedésétől. Egy idő után már el sem mondtam neki meg apának Jared stiklijeinek minden csúnya részletét, mert nem akartam megoldani a kettőnk közötti problémát, csak akkor, ha Jared kezdeményezi azt. Úgy gondoltam, ha majd készen áll rendezni a dolgokat, megkeres. Soha nem tette. – Mert miután eltávolodott tőled, már nem voltál ugyanolyan, mint azelőtt. És mert azt akarom, hogy amikor elmész egyetemre, a szíved szabad legyen. Szabad. Milyen érzés is az? Már nem emlékszem rá. – Már elengedtem. Szabad vagyok. – Nem tudtam, hogy mit akar tőlem a nagyi. – Úgy viselkedni, mintha nem érdekelne, nem egyenlő az elengedéssel. – Kihívó pillantással nézett rám. Feladtam. Ezek után nem maradt semmi az arzenálomban, amivel visszavághattam volna. Szellemileg és fizikailag is kiszipolyozottnak éreztem magamat, úgyhogy nagyon örültem, amikor nagyi megengedte, hogy felmenjek lefeküdni anélkül, hogy segítettem volna neki a rendrakásban. Amint a fürdőszobámban voltam, levetkőztem, és beléptem a zuhanykabin melegébe és nyugalmába. Ez a lüktető menedék volt az egyetlen hely, ahová az otthonom elhagyása nélkül menekülhettem. Itt gondolkodhattam, és egyszerűen békére lelhettem, akármikor szükségem volt rá, és senki nem ontotta magából a bölcsességeket, és senki nem háborgatott. Csak hat óra volt, és még el kellett olvasnom pár fejezetet a Zabhegyezőből másnapra, illetve meg kellett válaszolnom néhány kérdést fizikára, de nem volt értelme harcolni az álmossággal. Beállítottam az ébresztőt hajnali négyre, hogy elég időm legyen felkelni és megcsinálni a házimat, aztán odaléptem az erkélyajtóhoz, hogy behúzzam a függönyt.
Észrevettem, hogy felerősödött a szél, és az eget hamuszürke felhők árnyékolták be. A környék fái még élénkzöldben pompáztak és apró, hálás mosoly terült szét az arcomon, amikor egy villám hirtelen átszelte az eget. Megnyugodtam a tudattól, hogy vihar készülődik, és nyitva hagytam az ajtómat. Kábultan ébredtem fel egy hatalmas csattanásra, és hirtelen felültem az ágyban, miközben megpróbáltam tájékozódni, hol is vagyok pontosan. Ásítás közben kitöröltem az álmot a szememből, és körbenézve a szobában észrevettem, hogy az erkélyajtó még nyitva, és az eső kitartóan esik odakint. Az órára néztem, és láttam, hogy kábé hat órát aludtam. Lehúztam magamról a takarót, kikeltem az ágyból, és odaléptem a korláthoz, hogy gyönyörködjek a dörgésben meg az éjféli égen felszikrázó villámlás látványában. Biztosan ez ébresztett fel. A hideg levegőtől libabőrös lettem, és esőcseppek hullottak a bőrömre. Szerencsére, nem úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Különben a padló biztosan elázott volna. Az ajtó közelében álló fát tanulmányoztam, és észrevettem, hogy az eső alig szűrődött át a levéltakarón. A szívem hevesen kalapált a mellkasomban, ahogy megragadtam az egyik odahajló vastag faágat, majd feltettem a lábamat a korlátra, és felhúztam magam. Megfogtam az egyik ágat, ami a fejem fölött volt, míg a lábamat rátettem egy másikra, ami a korlátra hajlott. Jóleső félelem fűtötte az izmaimat, és emlékeztetett, hogy gyerekként sokkal bátrabb voltam. Centinként húzódtam kijjebb, amíg az ágak vastagabbak nem lettek, aztán imbolyogva elindultam, és a fatörzshöz másztam. Leültem a régi helyemre, és az esőcseppek levelekre hulló ismerős dobolása üdvözölt, amikor hazaértem. A hátamat a fatörzsnek vetettem, a lábaimat feltettem a vastag faágra, amelyiken átmásztam, és sütkéreztem a boldogságban, hogy milyen egyszerűen visszaszereztem az énemnek ezt az apró részét. Évek óta nem voltam idekint. A szemem sarkából fényt láttam, ami valószínűleg Jaredék bejárati ajtajánál gyulladt fel. Másodpercekkel később egy lány szaladt végig a járdán, egy fekete melegítőfelsőt tartva a feje fölé. Nem láttam az arcát, de tudtam, hogy ki ő, amikor megpillantottam, hogy melyik kocsi felé rohan. K.C. Jared házánál. Éjfélkor. Jarednek nyoma sem volt, és a villany az ajtónál lekapcsolt, mihelyst K.C. beült a kocsiba. A szívem eszeveszetten dobogni kezdett, ezért néhány percre behunytam a szememet, és megpróbáltam visszaszerezni a békét, amit alig egy perccel ezelőtt élveztem. – Fán ülni viharban? Hatalmas zseni vagy. – A mély hang úgy megijesztett, hogy majdnem leestem a fáról. Kipattant a szemem, és megfordulva észrevettem, hogy Jared kihajol az ablakán. Legalább fel volt öltözve. Ettől jobban éreztem magam, miután az előbb láttam, hogy K.C. elhagyja a házát. – Igen, szeretem ezt gondolni magamról – motyogtam, és visszafordultam a vihar felé. A haragom csökkent Jared iránt. Jelentős mértékben. A gyűlölettel teli szavak után, amiket a suliban mondtam neki, most zavarban éreztem magam, és szégyenkeztem. – Fa? Villámlás? Nem jut eszedbe erről semmi? Természetesen, tudtam, hogy veszélyes. Ez tette olyan jó szórakozássá. – Korábban soha nem érdekelt – emlékeztettem, de a tekintetemet továbbra is a csillogó aszfaltra szegeztem, ami ragyogott az utcai lámpák fényében.
– Mi? Az, hogy egy fán ülsz a viharban? – Nem, az, hogy megsérülhetek. – Erős kényszert éreztem, hogy ránézzek. Annyira látni szerettem volna a szemét, hogy úgy éreztem, mintha egy láthatatlan kéz erőszakkal akarta volna felé fordítani a fejemet. Azt akartam, hogy lásson engem. Azt akartam, hogy lásson bennünket. Néhány másodpercig nem érkezett válasz, de tudtam, hogy még ott van. A testem reagált a jelenlétére, és éreztem magamon a tekintetét. – Tatum! – A hangja lágy és gyengéd volt, én pedig azonnal éreztem, hogy mindenem felmelegedik. De aztán folytatta: – Nem érdekel, hogy élsz vagy halsz-e. Az összes levegő kiszorult a tüdőmből, és ahogy ott ültem a faágon, úgy éreztem, teljesen legyőztek. Elég volt. Nem tudtam ezt tovább csinálni. Nem volt semmi élet abban, ahogy éreztem magam. Neki ez az egész egy játék volt, de nekem nem volt szívem tovább játszani. Nem vagyok erős. Nem vagyok zsarnok. Nem vagyok boldog. Tudtam, hogy mit kell tennem. Elengedlek. – Jared? – szólaltam meg, miközben még mindig az eső áztatta utat bámultam. – Sajnálom, amit ma mondtam neked. Felé pillantottam, de már eltűnt.
18. FEJEZET – Hé megkaptad az üzenetemet? – Ben a vállamra tette a kezét, ahogy odalépett hozzám, hogy beszéljen velem. – Igen. – Halványan emlékeztem néhány édes szóra arról, hogy milyen nagyon szeretne újra találkozni velem. – De csak sokkal később. Korán lefeküdtem. Végül nagyjából hajnali kettő körül sikerült visszaaludnom, és négykor összeszorult gyomorral ébredtem. Az előző napi undorító viselkedésem után, és mert eltérítettek a céljaimtól, úgy döntöttem, felhagyok a keménycsaj-viselkedésemmel. Jared játéka túl nehéz volt, és kezdtem olyan emberré válni, altit nem kedveltem. Beszélnem kellett K.C.-vel, de nem igazán tudtam, hogyan viselkedjek vele. A vérem még mindig lángra lobbant a gondolattól, hogy ő meg Jared randiznak, de a mondókájából egy dolognak volt értelme. Ez a harag nem vezetett sehová, és tovább akartam lépni. Csak azt nem tudtam, képes vagyoke ezt megtenni úgy, hogy ne maradjon bennem neheztelés. – Tehát, szeretnél randizni velem a hétvégén? Tyler Hitchen-nél lesz egy buli péntek este a verseny után. – Szeretnék, de most el vagyok havazva. Majd meglátjuk, hogy alakul a hetem. – Becsuktam a szekrényem ajtaját, és elindultam. – Segíthetek valamiben? – Ben aggodalmasan összevonta a szemöldökét. Aranyos volt, és megnevettetett. – Nem mehetsz helyettem edzésre, nem csinálhatod meg a matek-és a többi házimat, és a dolgozataimat sem írhatod meg, úgyhogy elég használhatatlan vagy. – Igen, igen, az vagyok. Látom, már beszéltél az anyámmal. – A szeme vidámságtól csillogott, és a vigyora csipkelődő volt. – Próbáld meg szabaddá tenni magad! Jó móka lesz. Hannah, a ribanc sétált el mellettünk a klikkjével, és mindannyian fülledt pillantásokat vetettek Benre, amik azt üzenték: „még vacsorát sem kell venned nekem”. Annyira átlátszó volt a bohóckodásuk! Hajdobálás és ajakharapdálás? Komolyan? Ki csinál ilyet? Hannah az ujjaival „L” betűt formázott, mint lúzer, én meg beintettem neki Ben háta mögött, amikor elhaladtak mellettünk. Azt hiszem, örülnöm kellett volna, hogy egy olyan srác, mint Ben randizni akar velem. Hannah, és valószínűleg a legtöbb lány a suliban, hálás lenne, ha rá irányulna a figyelme. Előzékeny volt, és úriemberként viselkedett. Szerettem vele tölteni az időmet. Csak tovább tartott kialakítani kettőnk között a szikrát, mint gondoltam. – Rendben – válaszoltam. – Megpróbálom. Elvette tőlem a táskámat, és elkísért fizikára. – Ebédnél találkozunk? – nézett rám várakozóan. – Persze. Ma kint fogok ülni. – Szívesen vettem volna, ha ott van. Talán szükség lesz egy ütközőre köztem és K.C. között, hátha megint elveszítem az irányítást az indulataim felett. – Ott találkozunk. – A hangja halk és meleg volt. Ahogy odaértünk a teremhez, átadta a táskámat, majd elhátrált, és elindult a folyosón. Azt kívántam, bárcsak jobban érdekelne ez a srác. Talán csak alaposabban meg kellett volna ismernem. A meglepetés fizikadolgozat azonnal csontig hatoló pánikot lobbantott lángra bennem.
Szerencsére, ez elég volt, hogy elterelje a gondolataimat a magánéletemről. Elolvastam a feladott anyagot, és a reggeli kómás állapotomban válaszoltam a kérdésekre, de akkor is felkészületlennek éreztem magamat. Aztán a futás tesin levezette a reggel feszültségét. Az edző lemérte, hogy milyen gyorsan futjuk le a másfél kilométert, amit én hat perc alatt teljesítettem, és engedte, hogy tovább fussak. Az izmaimban égő fájdalom eltüntette Jared esti szavainak a frusztráltságát és fájdalmát, amik egész reggel a fejemben kavarogtak. Nem érdekel, hogy élsz vagy halsz-e. A sarkammal belevájtam a földbe, miközben magam elé képzeltem, ahogy megásom a sírját. – Sziasztok, srácok! – köszönéssel lépett K.C. a piknikasztalunkhoz, ahol Bennel ebédeltünk. – Helló! – mondtam tele szájjal, és képtelen voltam a szemébe nézni. – Na, és hogy vagy, Ben? Készen állsz a pénteki meccsre? – Jobban aggódom a meccs utáni verseny miatt. Tettem egy kis pénzt Csodasrácra ott bent. – Bökött a hüvelykujjával a menza felé, gondolom, Jaredre utalva. – Ó, az tuti tipp – vigyorgott K.C., és legyintett. – Én is ott leszek. Hozod magaddal Tate-et? – Rám siklott a tekintete. - Nem hiszem, hogy élvezné a versenyt, de megpróbálom rávenni, hogy eljöjjön az utána tartott buliba. K.C. összeszűkült szemmel rám nézett, miközben belekeveri a vizébe egy italport. – Tate sokat tud a kocsikról. Imádná a versenyt – jelentette ki. – Srácok, én is itt ülök. Ne beszéljetek rólam úgy, mintha itt se lennék, idióták! – szóltam rájuk szarkasztikusan, mert olyan volt, mintha ők lennének a szülők, és épp azt vitatnák meg, hogy mit csináljanak a gyerekkel. Ben a fülem mögé tűrte a hajamat, és az intim mozdulattól egy kicsit összerándultam. – Sajnálom, Tate. Mint mondtam, szereted a kocsikat. Tudtad ezt, Ben? – kérdezte K.C. – Nem. Így viszont mindenképp el kell jönnie velem – vigyorgott, miközben bedobott egy csipszet a szájába, én meg úgy éreztem, mintha összenyomtak volna, akárcsak a krémet az Oreo kekszben. Az agyamra mentek. A múltban akárhányszor részt vettünk valamilyen társasági eseményen, Jared tett valamit, hogy tönkretegye. Miért mennék el egy újabbra? K.C.-re néztem, és felkészültem a szóbeli bokszmeccsre. – Azt várod, hogy elmenjek a Loophoz, és szurkoljak Jarednek? – Nem, de szeretném, ha ott lennél velem, mert nem fogok ismerni senkit. Megnézheted a versenyt, csekkolhatod a kocsikat, és elmagyarázhatod nekem az akkumulátor és a motor közti különbséget. Ezt soha nem értettem. Ha van aksid, akkor miért van szükséged motorra? Ben meg én nevetésben törtünk ki. K.C. szándékosan hülyének tettette magát, csak hogy rávegyen, egyezzem bele. El akartam menni, de tudtam, hogy K.C. egész este Jareden fog lógni. Ha vele akartam lenni, akkor Jared közelében kellett lennem. Nem lóghattam szánalmasan Benen egész este. – Már mondtam Bennek, majd meglátom, hogy alakul a hetem. Most nagyon sok dolgom van. Bár a házimmal utolértem magam, előre akartam haladni néhány olvasmánnyal, és be szerettem volna menni a könyvtárba, hogy kutassak egy kicsit a tudományos témák után, és meghozzam a végső
döntést. Nem is említve, hogy szombaton reggel hétre a sulinál kell lennem, hogy elérjem a buszt, amivel a Farley-ban rendezett futóversenyre megyünk. Nem olyan volt, mintha kerülni próbáltam volna Jaredet. – És én tudom, hogy ez mit jelent. – K.C. felkapta a telefonját, és babrálni kezdett rajta valamit, nyilvánvalóan dühös volt. Még ő volt mérges rám? Csessze meg! – K.C.! – A hangulatom úgy elsötétedett, mint a körömlakkom. – Megígértem, hogy megpróbálom. Jézus! – Szerintem meg – közben a tekintetét egyszer sem vette le a telefonjáról – ha Jared nem lenne ott, eljönnél. Meg kell próbálnod, Tate. Azt mondta, őt nem zavarná, ha ott lennél. Zavartan elvörösödtem, és Benre pillantottam. Soha nem teregettem ki a szennyesemet mások előtt. – Ó, őt nem zavarná, ha ott lennék? Gondolom, most, hogy megkaptam a faszfej engedélyét, térdre hullva kellene hálálkodnom. – Nem Jared a versenybíró, és nem ő mondja meg, hogy ki jöhet és ki nem. Azt hívok meg, akit szeretnék – biztosított Ben, miközben felállt. – Hozok magamnak egy Gatorade-et. Szüksége van valamelyikőtöknek bármire? – kérdezte, és valószínűleg menekülőutat keresett, miközben K.C.-vel egyre jobban belemelegedtünk a kis vitánkba. – Én kérek egy üveg vizet. – Belenyúltam a zsebembe, hogy előássam belőle a pénzt. – Nem, nem. Én állom – tiltakozott Ben, majd besétált a menzára. A tekintetemmel követtem a mozgását, és értékeltem, hogy milyen jól néz ki a farmerjében. Hát, legalább ez pluszpont volt. K.C. hangja megtörte a révületemet. – Ha Jared egy faszfej, akkor én mi vagyok, amiért vele randizom? – A hangja nyugodt volt, de merev tekintetéből és összeszorított ajkaiból meg tudtam állapítani, hogy a harag ott forrong a felszín alatt. Jared faszfej. Ez nem feltételezés volt, hanem bizonyított tény. Frusztrált voltam, amiért azzal a seggfejjel lóg, és a feszültség áradni kezdett belőlem. Próbáltam visszafogni a haragomat, mielőtt az kicsúszott volna az irányításom alól, de a francos dolog folyamatosan szivárgott. – Mondd meg te! Ő egy pöcs. Te is tudod, én is tudom. – Mi a fenét csinálok? – De amit nem veszel észre, hogy kihasznál téged. Kihasznál téged, hogy a bőröm alá férkőzzön. Kábé annyira törődik veled, mint Liam, amikor megcsalt. Basszus! Túl messzire mentem. Kész, vége. Elcsesztem. K.C. arckifejezése láttán úgy éreztem, mintha tőrt döftek volna a mellkasomba. Megbántottam, de reméltem, hogy csak rám förmed, és végül belátja az igazságot. A pillantásától azonban kétségek támadtak bennem. Pár pillanatnyi habozás után elkezdte összepakolni a dolgait, és megragadta a tálcáját. – Tudod, Jared megkért, hogy ma üljek vele, és ebben a pillanatban az ő társaságát sokkal jobban élvezném, mint a tiédet – köpte oda a szavakat, mielőtt távozott. És hagytam elmenni, mert megértettem a csalódottságát. Abban a pillanatban én sem kedveltem magamat.
Bármennyire próbáltam részt venni a beszélgetésben, amikor Ben visszajött, túlságosan el voltam foglalva azzal, hogy gondolatban újra lejátsszam a vitámat K.C.-vel. Apa mindig azt hangoztatta, hogy elmondhatom, amit el kell mondanom, mindaddig, amíg szépen mondom. És bassza meg, amiért úgy acsarkodtam rá, mint egy ötéves! Sokkal jobban is kezelhettem volna a helyzetet. Tudod, mit szoktak mondani a legjobban kidolgozott tervekről? Az érzelmeim elszabadultak, K.C. pedig valószínűleg ment, hogy Jared vállán sírja ki magát. Fogadni mertem volna rá, hogy a srác két kézzel kap a lehetőség után. Mire átvergődtem az angolon meg a közigazgatástanon, már ásítoztam a fáradtságtól, és egyáltalán nem volt energiám az edzésre, vagy a vacsorára a városban, amit a nagyi tervezett. – Kérem, mindenki üljön le! – kiabálta túl Mrs. Penley a padok csikorgását és a nevetést. Éppen befejeztük a Zabhegyező kiadott fejezeteinek a megtárgyalását, és most visszafordítottuk a padjainkat a rendes helyükre. Az osztály felélénkült a történettől. Szerintem a társaság fele hálás volt, amiért nem egy farmról szóló, mezőgazdasági sztori volt, mint hitték, és mindenkinek tetszett a lázadó tinédzser, aki túl sok cigit szívott. Számomra a beszélgetés szívás volt. Körbe kellett állítanunk a asztalainkat, hogy bárkivel szemkontaktust tudjunk teremteni, aki megszólal. Jared folyamatosan önelégülten vigyorgott rám, kétségtelenül mindent tudott az „Öljük meg Tate és K.C. barátságát” hadműveletének előrehaladásáról. Higanyszerű érzés kúszott végig a karomon meg a lábamon, és addig akartam sikítani, amíg a zaklatottságom ereje varázslatos módon eltünteti Jaredet. Nem érdekel, hogy élsz vagy halsz-e. Gyűlöltem beismerni magamnak, hogy engem igenis érdekelt, ő él vagy hal-e. Mindennap fájt, amikor nem akart a közelében tudni. A teher, amit nem engedsz el, gyengít téged. Nagyinak igaza volt. Nem voltam jobb helyzetben most sem, mint azelőtt, hogy eldöntöttem, felveszem vele a harcot. – Figyelem, osztály! – utasított bennünket Mrs. Penley a tanterem elejéből. – Mielőtt leírnánk, hogy mi a házi feladatotok, el akarok mondani néhány alapvető dolgot a monológotokról. Ne feledjétek, két hét múlva esedékesek. Óra után adok majd egy jelentkezési lapot, és kiválaszthatjátok, melyik napon szeretnétek előadni. A monológ származhat a listáról, amit én adtam nektek, vagy az engedélyemmel választhattok máshonnan is. Nem Oscar díjas előadásokat várok – nyugtatott meg bennünket –, úgyhogy ne ijedjetek meg. Csak adjátok elő a monológot, és használva az anyagot, amit adtam, írjátok meg a fogalmazást, amiben elmagyarázzátok, hogyan erősíti meg a kiválasztott monológ az adott könyv vagy film témáját – folytatta, miközben kezdtük elővenni a füzetünket, hogy lemásoljuk a házit a tábláról. Úgy viselkedni, mintha nem érdekelne, nem egyenlő az elengedéssel. Talán itt az ideje, hogy felvedd a harcot, nem? Azt akarom, hogy a szíved szabad legyen. Fásultság telepedett a szívemre. Megfordultam, hogy ránézze Jaredre. Ő felemelte a tekintetét a füzetéről, és élesen rám pillantott. Abban a tudatban akartam végigsétálni a folyosón, hogy nem vár rám fájdalom a következő sarkon. Azt akartam, hogy abbahagyja, amit csinált. És igen, ismertem be magamnak, újra meg szerettem volna ismerni.
A teher, amit nem engedsz el, gyengít téged. Mielőtt meggondolhattam volna magamat, előrefordultam, én a levegőbe emeltem a kezemet. Összeszorult a gyomrom, és úgy éreztem, mintha valaki más álmába léptem volna. – Mrs. Penley? – Igen, Tate? – A tanárnő az asztalánál állt, és egy post-itre jegyzetelt valamit. – Már csak öt percünk maradt az órából. Előadhatnám most a monológomat? – Éreztem, hogy többen rám szegezik a tekintetüket, és nem sokkal később már az egész osztály engem bámult. – Nem számítottam rá, hogy máris osztályoznom kell valamit. Kész van a fogalmazásod? – Mrs. Penley a szoros kontyába szúrta a kezében tartott tollat. – Nem, azt majd a leadási határidőre megírom, de nagyon szeretném most előadni a monológomat. Kérem! Figyeltem, ahogy forognak a kerekek a fejében, miközben valószínűleg aggódott azért, vajon fel vagyok-e készülve, de könyörgő pillantást vettem rá, és reméltem, hogy ettől majd észreveszi, mennyire túl akarok esni rajta. – Oké – sóhajtott fel –, ha biztos vagy benne, hogy készen állsz. – Intett, hogy menjek előre, miközben ő oldalra lépett, és neki támaszkodott a falnak. Felkeltem a székemről, a terem elejébe sétáltam, és közben éreztem a hátamba fúródó égő tekinteteket. A szívem úgy vert, mint egy légkalapács, amikor szembefordultam a többiekkel. Tekintetemmel végigsöpörtem a termen, mielőtt belekezdtem. Ha nem nézek bele a szemébe, meg tudom csinálni. – Szeretem a viharokat – kezdtem. – A mennydörgést, a szakadó esőt, a pocsolyákat és a nedves cipőket. Amikor a felhők elborítják az eget, én megtelek szédítő várakozással. Csak így tovább, Tate! Folytasd! Próbáltam elképzelni, hogy apához vagy nagyihoz beszélek. Csak természetesen. – Minden sokkal gyönyörűbb az esőben. Ne kérdezzétek, miért. Megvontam a vállam. – De olyan, mintha a lehetőségek egészen új birodalma nyílna meg előttem. Régen szuperhősnek éreztem magam, ahogy a veszélyesen csúszós utakon hajtottam a biciklimmel, vagy talán egy olimpiai sportolónak, aki kemény megpróbáltatásokat áll ki, hogy beérjen a célba. A mosolyom kiszélesedett az emlékektől. A Jaredről és rólam szóló emlékekről. - Kislányként még napos időben is tudtam erre az izgatott érzésre ébredni. Te töltöttél el szédítő várakozással, ugyanúgy, mint egy felhőszakadás. Vihar voltál napos időben, mennydörgés az unalmas, felhőtlen égen. Emlékszem, hogy amilyen gyorsan csak tudtam, belapátoltam a reggelimet, mert így már mehettem át bekopogni hozzátok. Egész nap játszottunk, csak enni és aludni jártunk haza. Bújócskáztunk, löktél a hintán, vagy fára másztunk. Attól, hogy a barátod lehettem, úgy éreztem, újra van otthonom. Felsóhajtva végre ellazultam, és Jaredre pillantottam, hogy a szemébe nézzek. Láttam, hogy engem figyel, és nehezen lélegzik, majdnem mintha megfagyott volna. Maradj velem, Jared! – Tudjátok – nem vettem le róla a tekintetemet –, tízéves koromban meghalt az édesanyám. Rákja volt, és elvesztettem őt, mielőtt igazán megismerhettem volna. Akkoriban nagyon bizonytalannak éreztem a világomat, és rémült voltam. Te voltál az, aki újra egyenesbe hozta a dolgokat. Veled
bátorrá és szabaddá váltam. Olyan volt, mintha az a részem, amelyik meghalt az édesanyámmal együtt, visszatért volna, amikor megismertelek, és többé már nem szenvedtem. Semmi nem fájt, ha tudtam, hogy te vagy nekem. Könnyek öntötték el a szememet, miközben az osztály egy emberként hajolt előre, hogy jobban halljon. – Aztán egy napon, derült égből villámcsapásként, téged is elveszítettelek. A fájdalom visszatért, és rosszul voltam, amikor láttam, hogy gyűlölsz. A zivatarom elvonult, és kegyetlenné váltál. Nem volt magyarázat. Csak eltűntél. És megszakadt a szívem. Hiányoztál. Hiányzott az édesanyám. – Megtört a hangom, és nem töröltem le a szememből hulló könnycseppeket. – Ám még az elvesztésednél is rosszabb volt, amikor elkezdtél bántani. A szavaid és a tetteid megutáltatták velem az iskolába járást. Miattuk a saját otthonomban is kényelmetlenül éreztem magam. – Nagyot nyeltem, és a csomó enyhült a mellkasomban. – Még mindig fáj minden, de tudom, hogy semmi nem az én hibám. Rengeteg kifejezéssel tudnálak jellemezni, de az egyetlen, ami magába foglalja a szomorú, dühös, nyomorult és szánalmas szavakat, az a „gyáva”. Egy év múlva én elmegyek, te pedig csak egy szerencsétlen lúzer leszel, aki a középiskolában élte a fénykorát. A tekintetemet még mindig nem vettem le Jaredről, és a hangom újból megerősödött. A fájdalom, amiért megpróbáltam visszatartani a könnyeket, csillapodott. – A förgetegem, a viharfelhőm voltál, a menedékem az esőben. Szerettem a közös dolgainkat, és szerettelek téged is. De most? Most csak a kibaszott aszály vagy. Az hittem, minden seggfej német kocsit vezet, de kiderült, hogy a mustangos faszkalapok is hagyhatnak sebhelyeket. Körbenézve a teremben, láttam, hogy mindenki előrehajol a székén, és csendben figyel. Egy lány könnyezett. Letöröltem a könnycseppeket az arcomról, és elvigyorodtam. – És szeretném megköszönni az Akadémiának… Mindenki nevetni kezdett, és miután magukhoz tértek a kábulatból, amibe a komoly és szomorú történetem ejtette őket, tapsolni meg éljenezni kezdtek. Hátradöntöttem a fejemet, hogy felnézzek a plafonra, mielőtt egy drámai és szarkasztikus meghajtást mutattam be, még jobban megnevettetve az osztálytársaimat. A fülsüketítő taps elterelte a gondolataimat a remegő lábaimról. Ennyi volt. Jared ellökhetett magától, fájdalmat okozhatott, elvehetett, amit akart, de azzal, hogy megmutattam neki, csak megbántott, de nem tört meg, én nyertem. Eufória kerített a hatalmába, ahogy az elégedettség hullámokban elárasztotta a testemet. Szabad. – Honnan volt ez a monológ? Mrs. Penley, Tate megríkatta az embereket! Hogy fog bárki is a nyomába érni ennek? És szabad káromkodnunk? – panaszkodott viccelődve az egyik lány, aki rajta volt az iránytűmön. – Biztos vagyok benne, hogy ti is jól fogtok teljesíteni, és Tate, ez csodálatos volt. Igazán magasra tetted a lécet. Bár nem emlékszem, hogy ez rajta lett volna a listán, így hát remélem, hogy a fogalmazásodban minden benne lesz. Bólintottam, miközben visszamentem a helyemre, és arra gondoltam, hogy ezzel a résszel majd
később foglalkozom. Megszólalt a csengő, és mindenki az ajtó felé indult, készen arra, hogy lezárja ezt a napot. – Szép munka, Tate! – Hűha! Olyanok veregették meg a hátamat és dicsértek meg, akikkel még soha nem beszéltem. Jared olyan gyorsan kirohant a teremből, mint ahogy a kanóc ég a dinamitrúdon. Csakhogy ezúttal biztonságban voltam a robbanástól. Elengedtem őt, és meg sem próbáltam úgy tenni, mintha nem érdekelt volna. Lecsupaszítottam a lelkemet az osztály előtt, és most Jared térfelén volt a labda. – Tate! – Ben lépett az asztalomhoz, amikor megfogtam a táskámat. – Ez eszméletlenül jó volt. Biztos, hogy az orvostudományra akarod vesztegetni az idődet, és nem mész inkább színésznőnek, vagy ilyesmi? – Levette a táskát a vállamról, és a sajátjára akasztotta. Az ajtó felé indultam, Ben pedig követett. – Jól vagy? Sírtál. – Úgy tűnt, őszintén aggódik. Megfordultam, hogy szembenézzek vele, és erőfeszítés nélkül rávigyorogtam. – Nagyszerűen vagyok. És szeretnék elmenni veled a versenyre a hétvégén. Meglepettnek látszott a hirtelen témaváltás miatt, de felragyogott a szeme, ahogy megfogta a kezemet. – Oké! De… ugye, tudod, hogy nagyon rövid szoknyát kell felvenned? Ez olyan egyenruhaféle a lányoknak – csipkelődött, és tudtam, hogy flörtöl velem. – Én viszont lázadó vagyok, vagy nem tudtad? Kéz a kézben léptünk ki az ajtón. Hirtelen megpillantottam Jaredet, aki a falnak támasztotta a homlokát. – Szevasz, Jared! – kiáltotta Ben, ahogy elmentünk mellette, aki vagy nem vette észre, vagy figyelmen kívül hagyta, hogy mi játszódott le kettőnk között az előbb a teremben. Jared megfordult, és észrevettem, hogy vörös a szeme. A kezét a fekete kapucnis pulcsija zsebébe dugta, és úgy kapkodta a levegőt, mintha most futott volna le másfél kilométert. Ezenkívül nem látszott rajta semmilyen érzelem. Nem tűnt zaklatottnak vagy boldognak. Semmi. Nem válaszolt, de a pillantását rám szegezte. Ez egyszer nem volt harag vagy kegyetlenség a tekintetében. Vajon mi játszódott le a fejében? És kiderül ez egyáltalán valaha?
19. FEJEZET – Tate! A hang kizökkentett önmagam ünnepléséből, és megpördülve a nagyi várakozó tekintetével találtam szemben magamat. Hupsz. Azon gondolkodtam, vajon mióta állt ott. A CD-lejátszóhoz rohantam, és kikapcsoltam AFI Miss Murder számát. – Bocsi. Csak nagyon jól érzem magamat. – Szégyenlősen elmosolyodtam. Az edzés ellenére, ahol legalább egy újabb órát futhattam, energiával telve értem haza, amitől meg kellett szabadulnom valahogy. Lehullott rólam egy teher, és úgy éreztem, ünnepelni van kedvem. Úgy döntöttem, félreteszem a házimat – amúgy sem volt semmi esedékes azon a héten és néhány borzasztó táncmozdulattal kiugrálom magamból a felgyülemlett energiát. – Lent hagytad a telefonodat. K.C. keresett. – Felém dobta a készüléket, én pedig elkaptam. – És már majdnem hét. Indulhatunk vacsorázni? – Az ajtó felé intett a kezével. – Naná. – Megfogtam a fekete kardigánomat és a fekete tornacipőmet. Miután edzés után hazajöttem, lezuhanyoztam és átöltöztem farmerbe meg pólóba. Jared öltözős húzása után úgy döntöttem, hogy inkább itthon fürdök. – Egy perc múlva lent leszek. Vissza akarom hívni K.C.-t. Nagyi bólintott, és kisétált. Felfordult a gyomrom a bocsánatkérés gondolatától. K.C. olyan sráccal randizott, aki szemét volt velem, és fájt, hogy szemet tudott hunyni efelett. De arra is ráébredtem, hogy ő meg Jared kihasználják egymást. Idővel, valószínűleg inkább előbb, mint utóbb, ez a kaland véget ér. Amíg nem kezd ő is szarul viselkedni velem, úgy döntöttem, nem adom meg Jarednek, amit akar. – Szia! – üdvözöltem félénken K.C.-t, amikor felvette. – Szia! – Gorombának hangzott. Mély levegőt vettem, és felsóhajtottam. [viii] – Remélem, beválthatok egy ingyen szabadulás a börtönből kártyát . Sajnálom, amit ebédnél mondtam. Néhány pillanatig csend volt a vonal másik végén, amíg én idegesen járkáltam fel-alá a szobámban. – Bunkó voltál – motyogta. Majdnem felnevettem. Hát, legalább szóba állt velem. – Tudom. Többé semmi köze hozzám. Ha őt akarod, akkor felnőttként fogok viselkedni, és túlteszem magam rajta. – Bocsánatkérés elfogadva. – Hallottam a hangján, hogy mosolyog. – Rendben. Holnap találkozunk. Most mennem kell. Nagyival vacsorázni indulunk. – Amúgy is hallottam, ahogy az anyja szólította a háttérben. – Érezd jól magad! És szeretlek, Tate – mondta kedvesen. – Én is szeretlek. Később beszélünk. Letettük, és máris jobban éreztem magam. Hála istennek, vége volt. Attól fogva pedig, ha szerencsés vagyok, csak néha kell elviselnem Jared jelenlétét. Ha pedig nagyon szerencsétlen, akkor minden programhoz, amit K.C.-vel fogok csinálni, csatlakozik majd harmadikként. Ugyanakkor egy kicsit még ott munkált bennem az a késztetés, hogy felpofozzam a legjobb
barátomat. De legalább a Jared iránti keserűségemtől megszabadultam. Ha K.C. vele akar randizni, csak tegye. Belefáradtam abba, hogy ott is problémát csináljak, ahol nincs, és annak érdekében, hogy megkíméljem magam a felesleges stressztől, úgy döntöttem, ezentúl csak a saját dolgommal fogok foglalkozni. K.C. tudta, hogyan érzek, én meg tudtam, hogy nem árulná el a bizalmamat. És csak erre volt szükségem. Gyakorlatilag letáncoltam a lépcsőn, és úgy éreztem, mintha a mellkasomon ülő víziló végre odébbállt volna. Úgy látszik, jó kedved van. – Nagyi tekintete követte a mozdulataimat. – Jó volt ma az iskola? Igazából igen. Nagyszerű volt. – Megszabadított a frusztráltságomtól, hogy hagytam, hadd tudja csak meg Jared, mennyire megbántott a viselkedésével. Többé nem éreztem úgy, mintha maga alá temettek volna a tettei, és már nem kellett küzdenem azért, hogy fenntartsam az álarcomat. – Jó. Mihez van kedved? A farmerodból ítélve úgy vélem, az O’Shea kiesett. – A hangjában csalódottság bujkált. Az O’Shea volt a kedvenc étterme a mi igencsak kevés lehetőséget kínáló városunkban. – Mit szólnál a Mario’shoz? – tudakoltam, miközben leültem, hogy bekössem a cipőfűzőmet. Szerettem a bazsalikomos-olívaolajos tésztájukat. Az idős pár, aki az éttermet vezette, kedves és bizalomgerjesztő volt, és a szüleim oda mentek az első randijükön. – Persze. Jól hangzik. Nagyi megfogta a táskáját, én meg kikaptam a kezéből a kocsikulcsot. Mindig nekem kellett vezetnem, kivéve, ha a helyzet nem engedte. Mindenhová az örökkévalóságig tartott odaérni, ha nem én ültem a volán mögött. Szerencsére, a felnőttek az életemben engedékenyek voltak. Amíg nagyi megállt az ajtó melletti tükör előtt, hogy megigazítsa a haját és begombolja a blézerét, belebújtam a kardigánomba, és keresztbe tettem a vállamon a táskámat. – Nagyi, amíg a városban vagyunk, nem bánnád, ha vacsora után körbejárnánk néhány kereskedést, hogy szétnézzek a kocsik között? – Már hetek óta nem járt a fejemben az autóvásárlás, de az ötlet most úgy bukott ki a számon, mintha egész nap a nyelvem hegyén lett volna. Nem csinálhattam úgy, mintha égető szükségem lett volna egy kocsira. Végül is az enyém volt apa Broncója. De attól, hogy aznap bebizonyítottam, irányítani tudom az életemet, úgy éreztem, mintha kicseréltek volna. Minden melegnek, pompásnak és lehetségesnek tűnt. És ha önerőből vennék egy kocsit, azzal csak még inkább megerősödne ez az irányítás. Nagyi összeszűkült kék szemmel nézett rám a tükörből. – Apád tudja, hogy kocsit akarsz venni? – Igen, de most úgyis csak szétnézek. – Édesem, New Yorkban nem akarsz majd kocsit – jelentette ki, miközben megfordult, hogy kinyissa az ajtót. – Nem baj, ha azért körülnézünk? Nem kizárt, hogy szeretnék egyet, amikor hazajövök a szünetekre. – Követtem őt ki a házból. Nagyi megfordult, hogy bezárja az ajtót, és közben bólintott. – Persze, abban nem látok semmi rosszat, ha szétnézünk. Egy jól megérdemelt kimozdulás és egy vidám beszélgetés után a nagyival nyugodtabban értem haza, mint amilyennek hetek óta éreztem magamat.
Az ágyamon ültem és egy Chelsea Cain-thrillert olvastam, amikor ugatást hallottam kintről. Az erkélyajtóm résnyire nyitva volt, így hallottam az esőt. A szitálás akkor kezdődött, amikor nagyival hazaértünk, de most már úgy esett, mintha dézsából öntötték volna. Kitártam az ajtót, kihajoltam, és hallgatóztam. Az ugatás egy percre sem hallgatott el, panaszos volt… és közelről jött. Flúgos! Jaredék udvarára pillantva nem láttam semmi fényt, és a kis kutya nyomát sem. Az egész ház csendesnek és sötétnek látszott. Elmúlt tizenegy, így Jared meg az anyja már biztos aludtak, vagy elmentek otthonról. Belebújtam a tornacipőmbe, lementem a lépcsőn, és egy pere alatt ellenőriztem, hogy a nagyi szobájában ég-e még a villany. Amint a bejárati ajtóhoz értem, felkapcsoltam a világítást a verandán, és kiléptem a házból. Basszus! Esett. Hogy is feledkezhettem meg erről abban a három másodpercben, amíg leértem? Hála az égnek, a veranda fedett volt. Átöleltem magam, és odasétáltam a Jaredék házához eső legközelebbi sarokhoz, és megint szétnéztem. A számhoz kaptam a kezemet, hogy elfojtsak egy halk kiáltást, amikor megláttam, hogy Flúgos vinnyog, és a bejárati ajtót kaparássza. Teljesen elázott, és ebből a távolságból is meg tudtam állapítani, hogy remeg. Szerencsére, volt egy kis ponyvatető felette, ami megvédte a viharos felhőszakadástól. Gondolkodás nélkül belevetettem magam az esőbe, és átrohantam az udvarunkon Jaredék kis ponyvateteje alá. Csak a pizsama-rövidnadrágom és egy top volt rajtam, így Flúgoshoz hasonlóan most már én is reszkettem a lábamra és karomra hulló hideg esőcseppek miatt. - Hé, pajti! Hogy kerültél ki ide? – Lehajoltam, hogy megsimogassam a fejét, mire ő izgatottan megnyalta a kezemet. – Hol van Jared, mi? Remegés futott végig a testemen, és megborzongtam. Egyáltalán nem akartam bekopogni a faszfej ajtaján, de nem tudtam, milyen marhaságra ébrednék holnap, ha most hazavinném magammal Flúgost. Jared valószínűleg megvádolna, hogy megpróbáltam ellopni az ő kedvencét. Flúgos volt a járulékos veszteség a kettőnk között dúló háborúban. Bármennyire szerettem is a kutyát, egyszerűen úgy tűnt helyesnek, hogy Jareddel kell maradnia. Néhány dolog így volt, miután Jared azon a nyáron visszajött az apjától. Az egyik kedvenc helyünk a halastó volt az Eagle Point Parkban. Amikor megszakítottuk a barátságunkat, Jared nem ment ki többet oda. Én megkaptam a tavat. Ő meg a kutyát. – Jared? Ms. Trent? – kiáltottam, miközben megnyomtam a csengőt. Az eső verte a földet, lassan árvizet okozva az utcánkban. Az üvöltő szél miatt szinte vízszintesen esett, eláztatva a cipőmet és a lábszáramat még a ponyvatető alatt is. Kételkedtem abban, hogy hallani lehetett a kiáltást ebben a lármában, ezért bedörömböltem az ajtón, és még kétszer megnyomtam a csengőt. A ház csendes és sötét maradt. – Hát, Flúgos. Lehet, hogy hazajössz velem. A kispajtás megint ugatott, nyilvánvalóan nem tetszett neki, hogy kint vagyunk. Mielőtt elindultam volna haza, megfogtam a kilincset, és elfordítottam. Legnagyobb
meglepetésemre az ajtó kinyílt. Nincs bezárva? Fura. Flúgos olyan gyorsan száguldott be, mintha tűz elől meneküli volna, és közben teljesen belökte az ajtót. A mancsai csattogtak a keményfa padlón, és a hang visszhangzott a folyosón, ahogy a konyhába szaladt, valószínűleg a kajás táljához. Habozva léptem be az előszobába. – Helló? – A házban szinte koromsötét volt, csak az ablakon beáradó utcai lámpák tompa ragyogása adott némi fényt. – Ms. Trent? Jared? – Körbenéztem, és kirázott a hideg. Valami nincs rendben. A ház majdnem kihaltnak tűnt. Nem ketyegett óra, nem zümmögött akvárium. Még abban sem voltam biztos, hogy van-e egyáltalán haluk, de egy olyan házban, ahol emberek laknak, mindig vannak valamilyen zajok, még az éjszaka közepén is. Flúgos ugatott, én pedig tettem egy lépést a konyha felé, de megtorpantam, amikor hallottam, hogy valami megreccsen a talpam alatt. Vetettem rá egy közelebbi pillantást, és ahogy a szemem hozzászokott a sötéthez, észrevettem, hogy törött üveg, vagy… talán agyagedény hevert a padlón. Alaposan szemügyre vettem a házat, és megláttam a rendetlenséget, amire nem figyeltem fel, amikor beléptem. A székeket felborogatták, egy lámpa eltört, és a kanapé párnái a nappali padlóján voltak szétdobálva. Még a Jaredet ábrázoló kép is, amit a lépcső mellett függesztettek fel, össze volt törve és csálén lógott. Jared?! A vérem a fülemben lüktetett. Mi történt itt? Flúgos tovább ugatott, ezúttal jóval kitartóbban. Végigrohantam a folyosón, és beléptem a konyhába. A kutya a nyitott hátsó ajtó előtt ült, és kifelé bámulva nyüszített meg csóválta a farkát. Ahogy én is kinéztem az ajtón, megláttam, hogy Jared a hátsóudvarra vezető lépcsősor legfelső fokán ül. Felsóhajtottam. Háttal volt nekem, és teljesen elázott. A víz végigfolyt a csupasz hátán, és eső áztatta haja a fejéhez tapadt. – Jared? – kiáltottam oda neki az ajtóhoz lépve. Egy kicsit oldalra fordította a fejét, hogy a szeme sarkából – amit majdnem teljesen eltakart az elázott haja – rám pillantson. Anélkül, hogy egyéb módon tudomást vett volna a jelenlétemről, megint előrefordult, és a szájához emelt egy piásüveget. Jack Daniels. Egyenesen az üvegből. Az első gondolatom az volt, hogy elmegyek. Jared biztonságban van. A kutya is. Akármit is csinál, az nem az én dolgom. De a lábaim nem mozdultak. A házat megrongálták, és Jared egyedül ivott. – Jared? – Kiléptem a konyhából, és hálás voltam, amiért a bejárathoz hasonlóan a hátsó ajtó fölött is volt egy ponyva, ami megvédett az esőtől. – A kutya a ház előtt ugatott. Csengettem. Nem hallottad? – Azt hiszem, szükségesnek éreztem, hogy megmagyarázzam, miért vagyok az otthonukban.
Amikor nem válaszolt, lesétáltam a lépcsőn, hogy szembenézzek vele. Esőcseppek peregtek le az arcomon, totál átáztatva a ruhámat és a hajamat. Az izmaim megfeszültek a sürgető kényszertől, hogy visszamenjek a házba, de valamiért maradtam. Jared egyenesen tartotta a fejét, de lesütötte a szemét. A karját a térdén pihentette, és a félig üres üveget biztosan tartotta a bal kezében, miközben előre-hátra lengette az ujjai között. – Jared? Válaszolnál nekem? – kiabáltam. – A ház egy romhalmaz. Nem az én dolgom. Csak menj el. Jared megnyalta az ajkát, és az esőcseppek könnyeknek látszottak az arcán. Figyeltem, ahogy lustán felemeli a tekintetét, es kipislogja a szeméből a vizet. – A kutya elszaladt – motyogta tényszerűen. A hangja nyugodt volt. A rejtélyes választól megdöbbenve majdnem felnevettem. – És hisztirohamot kaptál? Az anyád tudja, hogy te csináltad ezt a házzal? Összevonta a szemöldökét, miközben egyenesen a szemembe nézett. – Miért érdekel? Semmi vagyok, ugye? Egy lúzer? A szüleim gyűlölnek. Nem ezeket mondtad? Egy pillanatra behunytam a szememet, és megint bűntudatom támadt. – Jared, soha nem kellett volna azokat a dolgokat mondanom neked. Nem számít, mit tett… – Ne kérj bocsánatot! – szakított félbe. Megingott, ahogy felállt, és felvette szokásos szadista hangszínét. – A talpnyalástól szánalmasnak látszol. Seggfej! – Nem vagyok talpnyaló! – csattantam fel, miközben követtem a házba. – Csak be tudom ismerni, amikor elcseszek valamit Az ajtónál álltam, miközben az asztalra tette az üvegét, és levette a konyhapultról a konyharuhát. Aztán odasétált Flúgoshoz, aki az egyik szék alatt kuporodott össze, a kutyára borította a törlőrongyot, és lassan megszárította vele. Engem továbbra is figyelmen kívül hagyott, de nem mehettem el addig, amíg el nem mondtam, amit el kellett. – Sajnálom, ha megbántottalak, és nem fog többet előfordulni. – Tessék, kimondtam. Többé már nem kellett ott lennem. De ennyinél nem álltam meg. A tekintetem a majdnem üres jackes üvegre esett, és aggódtam. Az anyja gyógyulófélben léve alkoholista, és a tömény szesz veszélyes lehet nagy mennyiségben. Ráadásul a ház kinézetéből ítélve Jared már nem volt ura a tetteinek. Lekaptam az üveget az asztalról, a mosogatóhoz léptem, és elkezdtem beleönteni a tartalmát a lefolyóba. – És azt sem fogom engedni, hogy te bántsd magad. – Rohadék! – Jared felemelkedett a hátam mögött, én pedig idegesen megráztam az üveget, amikor meghallottam a gyors lépteit közeledni. Az üveg után kapott, amiben még volt néhány kortynyi ital, de én megpördültem, hogy szembenézzek vele, és nem engedtem el. – Ehhez semmi közöd. Csak tűnj el! – morogta. A lélegzete az arcomat súrolta, eső- meg whiskey-szag áradt belőle, és vad tekintetétől elgyengült a karom. Majdnem elengedtem az üveget, mert legyőzött az erő, amivel el akarta venni tőlem. Ahogy megrántotta, az egész testem összerándult. Hát, ez új.
Az a Jared, akit megszoktam, nyugodtan és összeszedetten járkált a világban, de ez kétségbeesett és vakmerő volt. Félnem kellett volna, de valamiért inkább megrészegített a küzdelem. Akartam ezt a konfrontációt vele. Sóvárogtam utána. Mindketten nehezen kaptunk levegőt, ahogy próbáltuk elvenni egymástól az üveget, de egyikünk sem adta meg magát. Jared karja megfeszült az erőlködéstől, és éreztem, hogy az üveg kezd kicsúszni az ujjaim közül. Tudtam, hogy veszíteni fogok. – Hagyd abba! – kiáltottam. Annyira fontos volt az a kibaszott üveg? Szedd össze magad, bunkó! Nyilvánvalóan elveszítette maga felett az irányítást, és valahogy fel kellett ráznom ebből az állapotból. Elengedtem az üveget, őt pedig pofon vágtam. A feje az ütközés hatására oldalra billent, és szúró fájdalom nyilallt a kezembe. Soha nem ütöttem meg őt. Még akkor sem, amikor gyerekkorunkban együtt játszottunk. Jared megdöbbenve és dühösen dobta le az üveget a padlóra, majd rögtön el is feledkezett róla, és elvetemült tekintettel rám meredt. Elakadt a lélegzetem, amikor a derekamnál fogva felemelt, és kíméletlenül a mosogató kemény szélére ültetett. Mielőtt bármit tehettem volna, összeszorította a csuklómat a hátam mögött, és a lábaim közé lépett. Durván magához húzott, és csapdába estem. A mellkasom gyorsan emelkedett és süllyedt, ahogy kétségbeesetten kapkodtam levegőért. Ó, Istenem! – Engedj el! – sikítottam. Hátulról a keze, elölről a mellkasa szorította satuba a testemet. A fogása kellően erős volt ahhoz, hogy mozdulatlanul tartson, de nem annyira, hogy fájdalmat okozzon. Megpróbáltam elfordulni, és tekergőzve kiszabadulni a szorításából, de csak még erősebben magához rántott, és erősebben fogott. – Jared, engedj el! – Próbáltam erélyes hangon megszólalni, de a küzdelem miatt megcsappant az erőm. Pillantása találkozott az enyémmel, és az arcunk mindössze néhány centire volt egymástól. Jó néhány pillanat eltelt úgy, hogy csak tartott engem, és megpróbált legyőzni néma szempár bajunkban. De nem sikerült neki. Amint a tekintetem találkozott az övével, lehetetlen volt másfelé nézni. A szeme olyan volt, mint egy könyvborító: sejteni engedett néhány dolgot, de nem az egész történetet. Márpedig én az egész történetet tudni akartam. Ha elég hosszan és erőteljesen fürkésztem volna a tekintetét, talán kiszivárog belőle az, ami után annyira sóvárgok. A francba! Még a leheletén érződő alkoholszag ellenére is hihetetlen illata volt. Mint valamilyen tusfürdő, amibe örökre bele akartam bugyolálni magamat. A combjaim fáztak, ahol a vizes nadrágja hozzám dörzsölődött, de a testem többi része tűzben égett. Forróság áradt a pórusaimból, és egy verejtékcsepp gördült végig a melleim közötti völgyben, ahogy a mellkasom az övéhez ért. A lábaim között érzett nyomás elködösítette a fejemet. A légzésünk összehangolódott, és az arckifejezése többé már nem volt mérges. Remegve szólalt meg, majdhogynem szomorúan: – Ma jól kibasztál velem. Feltételeztem, hogy a monológról beszélt. – Jó – csattantam fel. Újra megrántott.
- Meg akartál bántani? Élvezted? Jó érzés volt, nem? Rólam vagy magáról beszélt? Próbáltam uralkodni az arckifejezésemen, de a testem mindenhol bizsergett. Az illata teljesen körbevett, ahogy hozzám hajolt. Testünk egybeolvadt, és az ajkaink nagyon közel voltak egymáshoz. Amikor éreztem, hogy megkeményedik a lábaim között, összeszorítottam a szememet, mert túlságosan féltem attól, hogy miért nem küzdöttem tovább. Mély lélegzetet vettem, aztán kinyitottam a szememet, és merészen rámeredtem, a vérem a fülemben dobolt. Semmit nem jelent nekem. Semmit. – Nem, nem élveztem – válaszoltam nyugodtam. – Semmit nem éreztem. Te semmit sem jelentesz nekem. Összerezzent. – Ne mondd ezt! A lélegzetéből áradó forróság körülöttem lebegett, ahogy előrehajoltam. – Semmit – ismételtem meg alig hallhatón. – Most pedig szállj le… A szája lecsapott az enyémre, elfojtva a tiltakozásomat. Az ajka gyorsan és hevesen falta az enyémet, mintha élve akart volna bekebelezni. A nyelve a számba hatolt, és én engedtem, mert mindenét éreznem kellett. A lüktető érzés felerősödött a combjaim között, és a dereka köré fontam a lábamat, mielőtt behunytam a szememet, hogy megízleljem az enyhülést. Próbáltam gondolkodni, de nem tudtam. Nem akartam. Az összes külön töltött év ebben a pillanatban sűrűsödött össze. Jared elengedte a csuklómat, és egyik kezével durván beletúrt a hajamba, míg a másikkal megmarkolta a fenekemet. Erősebben magához húzta a csípőmet, és úgy ostromolta a számat, mintha éhezett volna. Megszívta az alsó ajkamat, aztán az állkapcsomra meg a nyakamra fordította a figyelmét, és forró, őrjöngő csókokkal borította őket. Egy légiónyi pillangó repkedett a hasamban, és felnyögtem a gyönyörtől. Visszacsókoltam. Ó, istenem! Visszacsókoltam! – Jared… – ziháltam. Abba kellene hagynia. Abba kellene hagynunk. De elfelejtettem, miért. Elvesztem. A lábaimat még erősebben a dereka köré szorítottam, majd beletúrtam a vizes hajába, és magamhoz öleltem, miközben a nyakamat szívta. Bal kezével végigsimított a combomon, én meg visszahúztam az ajkát az enyémhez, mert többre volt szükségem. A nyomás egyre elviselhetetlenebbé vált, ahogy egymáshoz szorította az ágyékunkat. Felnyögött, és azt akartam, hogy ne hagyja abba. Soha. Amikor lehajtotta a fejét, hogy a fogai közé vegye a fülcimpámat, képek villantak fel a gondolataimban róla meg K.C.-ről, ahogy előző nap a folyosón falták egymást. Ezt érezte ő is. Minden visszaözönlött a gondolataimba. A szemem kipattant, ahogy a valóság fejbe kólintott. Megbántott. Gyűlölt.
– Jared, hagyd abba! – A hangomat határozottnak szántam, de csak kétségbeesettnek hangzott. Nem figyelt rám, miközben tovább csókolt, majd finoman megharapta a vállamat, és a keze a felsőm alá siklott. – Jared! Azt mondtam, hagyd abba! – A mellkasára tettem a kezemet, és ellöktem magamtól. Botladozva hátrált néhány lépést, miközben nehezen lélegzett, és úgy méregetett, mint egy ragadozó a prédáját. Túl messzire mentünk! Leugrottam a mosogató széléről, és szinte kirohantam a konyhából meg a házból. Olyan volt, mintha gőz szállt volna fel a bőrömről, ahogy a hideg esőcseppek a karomra meg a lábamra hullottak. A szívem majdnem kiugrott a mellkasomból, miközben felszaladtam a verandánkra. Mit csináltál?! – sikoltottam magamban. Tompa sajgás telepedett a hasamba, és szörnyen üresnek éreztem a karjaimat most, hogy Jared már nem volt közöttük. Hagytam, hogy megcsókoljon. És megérintsen. És én is ugyanezt tettem vele. Megpróbáltam lecsillapítani a légzésemet. Hogy engedhettem, hogy ez megtörténjen? Olyan volt, mintha nem is én irányítottam volna a tetteimet. Tudtam, hogy őrültség, amit csinálunk, de az érintése mindent elfeledtetett velem. A testem még most is vágyott rá, és ezt utáltam. A bőröm égett a szégyentől ott, ahol megérintett. Jared mindig előre kiszámította a lépéseit. Vajon ezt is kitervelte? Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen mélyre süllyed. Valószínűleg ebben a pillanatban is rajtam röhög, tudva, hogy megfosztott a büszkeségemtől. Ezernyi kérdés kavargóit a fejemben, de félrelöktem őket. Nem. Egy dolog biztos volt: Jaredben nem lehet megbízni. Még csak el sem kezdte jóvátenni a hibáit. Émelyegtem a megalázottságtól. Ez nem fog még egyszer megtörténni.
20. FEJEZET Másnap egyik óráról rohantam a másikra. A szívem a torkomban dobogott, tudva, hogy bármelyik pillanatban belerohanhatok Jaredbe, ezért egyenesen előreszegeztem a tekintetemet. Szó szerint. Szinte egész francián nem tudtam elterelni a gondolatainál az éjszakáról. A kezéről, az ajkáról, a… Nem. Ne gondolj rá! Tetszett. Ennyit hajlandó voltam elismerni. De miért csókolt meg, ha nem azért, hogy bizonyítsa, megteheti? És mi a francért engedtem neki? Úgy döntöttem, hogy az ő részéről részeg lépésként kezelem a csókot, és érzelmi összeomlásként az enyémről. Ahogy ebédelni indultam, sietősen betömtem a cuccomat a szekrényembe, és szinte futva fordultam be a sarkon a menzánál, miközben próbáltam megakadályozni, hogy a tekintetem elbarangoljon. – Upsz. – A levegő kiszorult a tüdőmből, ahogy a földre estem. Mi a…? Összerezzentem a fájdalomtól, ahogy a hátsóm a hideg kőpadlónak ütközött, és zavaromban a könnyeimmel küszködve próbáltam meg visszanyerni az egyensúlyomat. Valami ledöntött a lábamról. Ahogy felnéztem, élesen beszívtam a levegőt, és éreztem, hogy forróság árasztja el a hasamat, amikor megláttam, hogy Jared hajol fölém. A francba! Muszáj volt éppen őbelé ütköznöm. Pedig annyira próbáltam kerülni, mint a pestist. Ennyit a nagyszerű tervemről. Nem tudtam túltenni magam azon, hogy mennyire elgyengített már az egyszerű jelenléte is. Ostobán bámultam rá, és képtelen voltam elszakítani róla a pillantásomat. Magamba ittam, milyen istenien kiemeli az alakját a pólója, és hogy milyen szexin áll a sötét haja. Ahogy meglátott a földön, önelégülten el kellett volna vigyorodnia, vagy fenyegető tekintettel rám néznie. Zavartan elvörösödtem, mert tudtam, hogy milyen hülyén nézhetek ki. De semmit nem kaptam tőle. Legalábbis semmi rosszat. Odanyújtotta a kezét, mire elkerekedett szemmel ránéztem, és azon gondolkodtam, mi a fenét csinált. Ő… fel akar segíteni? Sima, hosszú ujjú kezét tenyérrel felfelé tartotta felém, és a lábujjaim begörbültek a gesztustól. Hűha! Talán a csók mégsem volt olyan rossz dolog. Talán mostantól elkezd viselkedni. De aztán felvonta az egyik szemöldökét, mintha bosszantotta volna, hogy várnia kell. A régi fennhéjázó magatartása láttán mogorván összeráncoltam a homlokomat. Ó, nem! Te csak ne tegyél nekem semmilyen szívességet, pajtikám! Kapkodva feltoltam magam a padlóról, leporoltam a nadrágomat, és nagy léptekkel elhaladva mellette befordultam a sarkon. Amíg a testem kétségtelenül pozitívan reagált rá, az agyam zéró toleranciát gyakorolt… mostantól. Bennel péntek este találkoztam a meccs után. Meg akartam tartani a randinkat, még akkor is, ha az elmúlt két nap jó részét azzal töltöttem, hogy valaki mást próbáltam kiverni a fejemből. Nem volt semmi Jared és köztem. Úgyhogy nem volt okom lefújni a randit a majdnem-pasimmal, csak mert megcsókoltam egy másik srácot, még akkor sem, ha egy kicsit bűntudatom volt miatta. Ben könnyen kezelhető volt. És nekem szükségem volt erre.
Megérdemeltem. Csak a testemen kellett uralkodnom. Rohadt hormonok. – Szerettem volna megkérdezni tőled valamit. – Benen látszott, hogy jól érzi magát, de egyben félénk is volt, amikor befejeztük a pizzánkat. – Lássuk csak! – Az ajkamra tettem a mutatóujjamat. – Igen, magam csinálom az összes trükkömet, és nem, általában nem eszem ennyit – vicceltem, miközben belekortyoltam a kólámba. – Nem, nem egészen erre gondoltam. – Megrázta felém az ujját, és elővette a hitelkártyáját, amikor a pincérnő az asztalunkhoz lépett. – Hallgatlak. – Említetted azt a srácot a monológodban, akivel a főszereplőd jó barátságban volt. Közel álltak egymáshoz, aztán a fiú a lány ellen fordult. Azt mondtad, Mustangot vezet? Bólintottam, és közben azon gondolkodtam, mi járhat a fejében. – Jared Trentnek egy Boss 302-ese van. Egy Mustang Boss 302-ese – mutatott rá. Izzadság ütközött ki a homlokomon, de megint bólintottam. Már tudtam, hogy mire akar kilyukadni, de nem fog választ kapni a kérdésére, ha esetleg abban reménykedett. Az is elég rossz volt, hogy megcsókoltam Jaredet K.C. háta mögött, de Jared meg én csak egyetlen csókon osztoztunk. És ennél több soha nem is lesz. Nem állt szándékomban elmagyarázni Bennek valamit, amit még én sem értettem. – És? – Az asztalra könyökölt, és összefonta a karját, miközben előrehajolt. – És mi a kérdésed? – Reméltem, hogy a kitérő viselkedésem aranyosra sikerül, és aztán Ben felhagy a kérdezősködéssel. Félrekapta a pillantását, majd újból rám nézett, és halványan elmosolyodott. – Észrevettem, hogy le sem vette rólad a szemét a monológod alatt. Ti barátok voltatok? – Nagy, zöld szemében érdeklődés csillogott. – Hogy érted ezt? – Kiderült, hogy könnyen megy a nehezen kaphatót játszani. Egész este tudtam volna csinálni. Úgy tűnt, mintha Ben próbálná megállni a mosolygást, de tovább noszogatott. – Róla szólt a monológ? Oldalra hajtott fejjel néztem rá. – Azt hittem, hogy a monológoknak egy könyvből vagy filmből kell származniuk. – Melyik könyvből vagy filmből választottad a tiédet? – Kérdezett vissza. A folytatódó játéktól rázott az elfojtott nevetés. Ez jó szórakozás volt. – Minden benne lesz a fogalmazásomban – suttogtam, amikor a pincérnő visszahozta Ben kártyáját és a blokkot. – De… Jared nem jelent nekem semmit, csak hogy tudd. Az ajka mosolyra húzódott, és remélhetőleg megelégedett ennyivel. Megfogva a kezemet, kivezetett az étteremből a kocsijához. Sajnos, ő vezetett, így kinyitotta nekem az ajtót, hogy beüljek az anyósülésre. – Még soha nem voltál a Loopnál, ugye? - Nem. – Bekapcsoltam a biztonsági övemet, és amennyire csak lehetett, lehúztam a combomon a fekete hajszálcsíkos szoknyámat. A három vékony csat a jobb combom fölött megcsillant, ahogy az ablakon beszűrődő utcalámpák fénye rájuk esett.
– Szeretni fogod. És ők is imádnak majd téged. – Pillantása a mellkasomra siklott, mielőtt gyorsan elfordította a tekintetét. Hirtelen azt kívántam, bár egy pólót vettem volna fel inkább. A fehér topom valamivel kevesebbet tárt a bőrömből a kíváncsi tekintetek elé a szürke katonai kabátomnak köszönhetően, amit rávettem, de még így is azt éreztem, hogy közszemlére bocsátottam a testemet. Elöntött a vágy, hogy betakarjam magam. Ben kedvéért akartam jól kinézni ezen az estén, ugye? Vagy talán nem is annyira rá gondoltam, amikor felöltöztem. – Imádni fognak engem? Miért is? – kérdeztem. – Mert úgy nézel ki, mint a cukorka – felelte, miközben megrázta a fejét, és beindította a motort. K.C. szavai visszhangoztak a gondolataimban. Hát, én például nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen arcot fog vágni, amikor meglát! Ökölbe szorítottam a kezemet, és beharaptam az alsó ajkam, hogy elfojtsak egy mosolyt. Igen, beharaptam az alsó ajkam. A francba! A Loop Mr. Benson farmján helyezkedett el a városhatáron kívül. A fia, Dirk – aki két évtizeddel azelőtt érettségizett – kezdte el a heti versenyeket a tó körül. Idővel átvette a farm irányításai, és továbbra is megengedte, hogy a versenyeket a birtokán tartsák, bár ő maga már csak ritkán vett részt rajtuk. Amíg megkapta a tiszteletdíját a kapukon áthaladóktól, mindenki nyugodtan köthetett fogadásokat, és jól érezhette magát, semmitől sem zavartatva. Végighajtottunk a hosszú földúton, ami a farmra vezetett. Általában ilyen későn már koromsötét volt a birtokon, de a beérkező forgalomtól most úgy ki volt világítva, mint egy karácsonyfa. – Ide fogok parkolni. Nem bánod, ha sétálnunk kell egy kicsit, ugye? – kérdezte Ben. Az út mindkét oldalán kocsik sorakoztak, és mivel már majdnem elkezdődött a verseny, alig volt parkolóhely. – Itt jó lesz. – Az ujjaim bizseregtek a levegőben vibráló várakozástól. Kiugrottam az Escaladejából, és azonnal hálás lettem, amiért tornacipőt vettem fel. Nem igazán illett a szoknyához, de nem olyan lány voltam, aki magassarkúban parádézik. A földúton kátyúk, pocsolyák és apró kavicsok nehezítették meg a járást. – Tessék, fogd meg a kezem! – nyúlt felém Ben, miután megkerülte a kocsi elejét, és odalépett hozzám. Aztán megállított, és az autó felé intett. – Nem akarod bent hagyni a táskádat a kocsiban? – Nem, lehet, hogy szükségem lesz a telefonomra. Jól vagyok így. – Beakasztottam a hüvelykujjamat a táskám pántja mögé, amiben a háromból két mentőövem is volt. – Menjünk! – kiáltottam izgatottan, és fürge léptekkel elindultam. Előttünk az út kettévált jobbra és balra. Közvetlenül velünk szemben terült el a tó. A kipufogógáz szaga máris betöltötte az orromat, és nem tudtam abbahagyni az ugrálást. A pillantásom éhesen söpört végig a szemem elé táruló jeleneten, és észrevettem, hogy az út szélénél parkoló kocsik fényszórója befelé néz, megvilágítva a pályát. Dirk családjának szerencséjére a főházból nem lehetett a tóra látni. Többnyire az emberek úgy jöttek-mentek itt, hogy nem zavarták a családot. Mivel a város jelenlegi rendőreinek túlnyomó része nagyjából akkor érettségizett, mint Dirk, a Loopot helyi kincsnek látták, nem pedig nyűgnek. Ráadásul a versenyzés ugyanolyan illegális volt, mint engedni, hogy a birtokodat erre a célra használják; ha bárki megsérült, nem márthatta be Bensonékat anélkül, hogy magával is ne tette volna
ugyanezt. Az egész nagyon kényelmes és jól működő rendszer volt. Ahogy a Loop felé tartottunk, Ben jobbra húzott, a kezdővonal felé. Már leparkolt egymás mellé két kocsi, és a nézők úgy tolongtak körülöttük, mint a szorosan összetömörült molekulák. Az egyik kocsi Madoc 2006-os GTO-ja volt, a másik egy újabb Camaro modell. Liam. – Tate! Megpördültem, hogy megkeressem a sikoly gazdáját, és megláttam, hogy K.C. rohant felém. A nyakamba ugorva átölelt, mire hátratántorodtam néhány lépést, hogy megtartsam az egyensúlyomat. – Hűha! – tört ki belőlem. – Nem találkoztunk olyan régen, ugye? – Megtartottam magunkat, és felnevettem a szeretetkitörésén, amit nyilvánvalóan a sör okozott. Megbeszéltük ugyan a dolgokat, de most mégis kényelmetlenül éreztem magamat, amiért csókolóztam Jareddel, ráadásul még mindig bosszantott a kapcsolatuk. Szándékomban állt betartani az ígéretemet, hogy ezentúl csak a saját dolgommal fogok foglalkozni, de volt valami távolság közöttünk, ami korábban nem volt jelen, és nem tudtam, hogyan térhetnénk vissza a régi kerékvágásba. Talán máshogy néztem rá, vagy lehet, hogy mái nem beszélgettünk olyan könnyedén, mint régen, de tudtam, hogy valami megváltozott. Ben feltartotta az egyik ujját, és odatátogta, hogy „egy perc”, mielőtt elsétált, hogy beszéljen egy sráccal az osztályunkból. – Az Liam Camarója? – A fejemmel a kezdővonal felé intettem, ahol a szívós, vörös színű autó motorja üresben járt. A kocsi illett minden tömegbe, vagy bármilyen útra. Nehéz volt nem tisztelni egy Camarót. És a kerekei olyan szélesek voltak, hogy úgy látszott, mintha segítenének a járműnek lebegni. – Ja – felelte, s közben undorodva felhúzta az orrát. – Madockal versenyez? Egy Shakespeare-tragédiával felérőnek ígérkezett, amit Madoc várhatóan tesz majd Liam kocsijával. Bár még soha nem láttam Madocot versenyezni, hallottam már róla. Nem játszott piszkosan, sokkal inkább annyira vakmerő volt, hogy halálra ijesztette a másik sofőrt. – Úgy tűnik – válaszolta. – Nem azt mondtad, hogy Jared fog bosszút állni érted? – A mellkasomra tettem a kezemet, és megrebegtettem a szempilláimat. – Ó, fogd be! – mondta K.C. megjátszott bosszúsággal, és belekortyolt a sörébe. – Igazából az volt a terv, de Roman hazajött a hétvégére a fősuliról, és Jareddel akar versenyezni. Szóval tudod… – Elhalkult a hangja. Vagyis a legjobbnak a legjobb ellen kellett versenyeznie. Nyugtalanul toporogni kezdtem Derek Roman említésére A pasi világszínvonalú seggfej volt, és mindenkivel ugyanúgy viselkedett. Bunkón. Neki nem számított, hogy férfi, nő vagy gyerek voltál-e. Fiatal, idős, gazdag vagy szegény. Roman úgy csinált, mintha mindenki alacsonyabb rangú lett volna nála, és semmibe vette az erkölcsöt. Aljas szemétláda volt. – Hol van Jared? – Hirtelen nyugtalanítani kezdett, hogy Roman ellen fog versenyezni, és körbenéztem a tömegben a barna haját keresve. – Madockal beszél. – K.C. lenyelte a sörét, és az alapján, ahogy a lábán toporgott, tudtam, hogy
nyugtalan. – Biztos vagyok benne, hogy Madoc nem fog semmilyen hülyeséget csinálni. Nem akarja tönkretenni a kocsiját. Liam rendben lesz – biztosítottam. – Egyáltalán nem érdekel, mi lesz Liammel. – Mindenhová nézett, csak rám nem. Ja, persze. Hirtelen felhangzott egy motor mennydörgő bömbölése, és ijedten kaptam a fejemet a kezdővonal felé, majd lábujjhegyre álltam, hogy egy résen keresztül átlessek a tömegen. Jared Madoc kocsija ajtajának támaszkodott, és a sofőrrel beszélt, aki már benn ült a járműben. A haja a szemébe lógott, és az ajka fesztelen mosolyra húzódott. Ahogy felvidult az arca a ragyogó mosolytól… Ó, valaki acéldobokon játszott a gyomromban. Gyűlöltem, hogy elgyengült a térdem. Elfogadhatatlan volt, hogy vonzódom Jaredhez. A rengeteg ember közül pont hozzá. Bennel vagyok itt, és ő is nagyon jól néz ki, mondtam magamnak. – Hé! – Ben visszajött, és átölelt az egyik karjával. A teste felmelegített, és kölniillata volt. Majdnem könyörögtem a pillangóknak, vagy akármik is szoktak repkedni a hasamban, hogy keljenek életre, de nem történt semmi. Ha Ben a közelemben volt vagy engem nézett, egyszerűen nem úgy hatott rám, ahogy kellett volna. A francba! – Hé! – válaszoltam. – Nem kellene arrébb mennünk, hogy jobban lássunk? – Nagyon odavagy ezért, ugye? – nézett rám Ben, és szórakozott kifejezés játszott az arcán. – Kocsik? Dögös csajok? Naná! – vágtam rá, s közben mindentudó kifejezéssel összevontam a szemöldököm. – Erre gyertek! – mutatott K.C. jobbra. – Jared közvetlenül a pálya szélénél parkolt le. Onnan nézhetjük a versenyt. Jareddel volt itt. Már majdnem elfelejtettem. Természetesen, vele akarta nézni az akciót. És miért ne? Túltettem magam a hülyeségünkön, és ha Jared figyelmen kívül tudott hagyni engem az elmúlt két napban, akkor én is megtehettem vele ugyanezt. Átverekedtük magunkat a tömegen, mert már mindenki elfoglalta a nézőhelyét. Jared a fekete kocsijának motorháztetejére támaszkodott. Egyik lábát feltette a lökhárítóra, és valamivel babrált a kezében. A fehér pólójára vett fekete ingét begombolatlanul hagyta, és ő is meg a kocsi is dühösnek látszott. – Szia! – K.C. odalépett hozzá, és előrehajolt. – Helló neked is! – Csukott szájjal rávigyorgott, mielőtt rám nézett. A mosolya elhalványult, mielőtt összeszűkült szemmel Benre pillantott. – Szevasz, ember! – köszöntötte Ben. – Helló, hogy vagy? – kérdezte Jared udvariasan, de túl korán félrekapta róla a tekintetét. Ben valószínűleg rájött, hogy ez egy költői kérdés volt, mert nem válaszolt. Én csak álltam ott, és próbáltam közönyösnek tűnni, miközben mindenfelé néztem, csak Jaredre nem. Izzadság ütközött ki a homlokomon, amikor a gondolataimba villant egy kép arról, ahogy egymásba gabalyodtunk, és egy kicsit meglegyeztem magam a kabátom hajtókájával. A levegőben sistergő kínos vibrálás miatt fontolóra vettem, hogy kit kellene kitörölni az egyenletből ahhoz, hogy kényelmesebbé váljon a helyzet: Jaredet, K.C.-t, Bent vagy engem?
Végül K.C. törte meg a csendet. – És Jared, ő itt Tatum Brandt. Mondd szépen, „szia” – viccelt, miközben Jared a dereka köré fonta az egyik karját. Elakadt a lélegzetem. Jared a félig lehunyt szemhéja alól rám pillantott, és alaposan megnézte magának az öltözékemet, de csak megrántotta felém az állát, mielőtt visszafordította a figyelmét a kezdővonalra. Én is a verseny felé fordultam. – És készen állunk! – Egy fiatal srác, aki feltehetően a versenybíró volt, odakiáltott a tömegnek, hogy húzódjanak le a pályáról. A tekintetemmel követtem, hogy miközben az emberek megteszik a fogadásaikat, rengeteg pénz cserél gazdát. A motorok bőgése vibrált a talpam alatt, és megborzongtam. A lábujjaim begörbültek. A francba, bárcsak én versenyeznék! Gyűlöltem, hogy csak néző vagyok, de ettől még izgatottan toporogtam. Egy lány rövid, skót kockás szoknyában és apró, vörös felsőben megállt a kocsik előtt, és a levegőbe emelte a kezét. – Vigyázz! – kiáltotta. A motorok felpörögtek, és a tömeg extázisba esve ordítani kezdett. – Kész! – Még magasabbra emelte a karját. – Rajt! Megint lábujjhegyre álltam, hogy lássam, ahogy a kerekek felkavarják a port, miközben a versenyzők elrajtoltak. Fel-le ugráltam az izgatottságtól, és nem tudtam megfékezni a fültől fülig érő vigyort, ami szétterjedt az arcomon. A kocsik villámgyorsan elsuhantak előttünk, a hajsza szele megcsapta az arcomat, és a szívem hevesen kalapált tőle a mellkasomban. – A francba! – A szitkozódás mögülem hallatszott, és megfordulva észrevettem, hogy K.C. az ingét törölgeti. – Kiöntöttem a sört – motyogta. Láttam, hogy Jared néhány lépéssel mögötte még mindig a kocsiján támaszkodik, és még csak nem is a versenyt nézi. A figyelme teljesen rám összpontosult, és volt valami ismerős a tekintetében. Abban a pillanatban a verseny, Ben és K.C. még csak nem is léteztek. Halkan felnyögtem, miközben a szívverésem felgyorsult és a gyomrom megremegett. Ugyanúgy nézett rám, mint szerda este, mielőtt megcsókolt, és tudtam, hogy nem a képzeletem játszott velem. Harag és vágy keveredett össze benne, olyan dögös egyveleget alkotva, ami elgyengítette a térdemet. Abból ítélve, ahogy előző nap meg aznap észre sem vett, és alig nézett a szemembe, már kezdtem azon gondolkodni, hogy nem csak egy erotikus álom volt-e az egész. De nem. Nagy levegőt vettem, és elszakítottam a tekintetemet Jaredről, majd lekaptam magamról a kabátomat, és odadobtam K.C.-nek. – Vedd fel ezt. – Kösz. – Az egyik kezébe fogta a poharát, míg a másikkal felhúzta a kabátot. Még egy futó pillantást vetettem Jaredre, és észrevettem, hogy a mellkasa hevesen emelkedik és süllyed, miközben a tekintete lángra gyúl. Aztán a vágy eltűnt. A pillantását most Benre szegezte, aki, fedeztem fel, szintén engem bámult, de gyorsan elfordult, mintha rajtakapták volna, hogy valami olyat stíröl, amii nem kellene.
Azonnal el akartam takarni magam, megint. A verseny miatt vagyok itt – emlékeztettem magamat, és vissza fordultam a pálya felé. Madoc és Liam egyszer sem haladtak fej-fej mellett. Vagy Madoc volt drasztikusan lemaradva Liam mögött, vagy Liam volt nevetséges távolságra Madoctól. Egy perccel később a tömeg nevetni kezdett, mert rájöttek, hogy Madoc csak játszik az ellenfelével. Nem csoda, hogy Jared nem figyelt. Tudta, hogy könnyű győzelem lesz. Nem mintha Liam Camarója nem ért volna semmit, de Madoc jóval tapasztaltabb volt, és rohadt sok fejlesztést hajtott végre a kocsiján. Az utolsó kanyarban Madoc még egyszer utoljára felgyorsított, és hangos taps meg füttykoncert kíséretében áthajtott a célvonalon. Az emberek odarohantak a kocsijához, és Madoc idióta, önelégült mosollyal az arcán szállt ki a járműből. Valami csaj megragadta a szürke pólóját, és ledugta a nyelvét a torkán. Fúj! Liam lassan kimászott a kocsijából, és azonnal K.C.-re vándorolt a tekintete, aki megint feltűnően Jared köré tekeredett. A lábam görcsbe rándult a kényszertől, hogy belerúgjak valamibe, amikor megláttam, hogy Jared K.C. nyakába temeti az arcát. K.C. felkuncogott az élvezettől, de nyilvánvalóan a show kedvéért csinálta. – Jared a következő. – Ben megdörzsölte az állkapcsát. – Roman félelmetesen jó. Remélem, nem a rossz pasira fogadtam. Őszintén nem tudtam eldönteni, hogy én kire fogadtam volna, ha pénzt akartam volna tenni valamelyik faszfejre. – Mindenki takarodjon a pályáról! Összerezzentem. A versenybíró kihirdette a következő kört. – Trent és Roman, vonszoljátok a seggeteket a kezdővonalhoz. És hirtelen ideges lettem a párosítás miatt.
21. FEJEZET Ben meg én szétváltunk, ahogy a tömeggel együtt félrehúzódtunk, hogy Jared kiállhasson a kocsijával. K.C. odajött hozzám, de valamiért nem tudtam ránézni. Amikor Jared beszállt és beindította a motort, a körülöttünk álló lányok ugrálni meg visítani kezdtek. A Papa Roach fülsüketítőn harsogott a hangszóróiból. Megtúráztatta néhányszor a motorját, hogy mozgásra bírja a tömeget, és játékos mosoly terült szét az arcán. A Boss 302-es odagurult a pályára, és szinte úgy éreztem, hogy el akarok tűnni onnan. Jareddel régen arról álmodoztunk, hogy együtt versenyzünk majd a Loopnál, és most csak kívülállóként figyeltem az eseményeket. Nélkülem élte ezt meg, és gyűlöltem, hogy kimaradok belőle. Roman odaállt a kezdővonalra Pontiac Trans Amjével. Bár 2002-es kocsija őskorinak számított Jaredéhez képest, mégis kiváló esélye volt a győzelemre. A rengeteg munka és fejlesztés, amit Roman az autón végzett, félelmetessé tette a járművet. Ám, sajnos, Derek Roman nem egyszerűen a szerelői képességeire támaszkodott a verseny alatt. Rengeteg sérülés történt, amikor gimisként itt versenyzett. – Rendben! – jelentette a versenybíró. – Tisztítsátok meg a pályát az este fő versenyszáma előtt. K.C. szerint tanév közben csak néhány verseny volt hetente a Loopnál, mivel a főiskolások visszamentek a suliba, így ez laza éjszakának számított a két versennyel. Jared zenéje betöltötte a levegőt, és láttam, hogy elővesz valamit, amit felakaszt a visszapillantó tükrére. Nem tudtam kivenni, hogy mi az, csak annyit láttam, hogy vaskos, és úgy néz ki, mint egy nyaklánc. Ugyanaz a lány, aki az előbb Madoc és Liam versenyét indította, most megint odasétált a kocsik elé, és miközben elhaladt a fényszórók előtt, megrázta a seggét. Üzemanyag és gumi szaga töltötte be a levegőt, miközben motorok dübörgése végigszaladt a lábamon. Jared egyenesen előremeredt, az arckifejezése merev volt, és a jelre várt. – Vigyázz! – kiáltotta a kis Miss Nézzetek-rám. – Kész! – A motorok felbőgtek. - Rajt! – A karja erőteljesen az oldala mellé hullott, és a kocsik elzúgtak mellette, port meg kavicsot verve fel indulás közben. Az emberáradattal együtt én is a pályára rohantam, hogy hátulról figyeljem a versenyt. Ezúttal jobban féltem, mint amennyire izgatott voltam. Bármennyire utáltam beismerni, aggódtam. Romantől kitelt a sportszerűtlenség, amivel árthatott volna Jarednek. Mindazok ellenére, amiken keresztülmentünk, nem akartam, hogy Jared megsérüljön. A kocsik hátsólámpája egyre kisebb lett, ahogy közeledtek az első kanyarhoz. Még négy volt hátra, [ix] és a versenynek vége. A kanyarok élesek voltak, és emiatt egy driftversenyző jobban érvényesülhetett volna a Loopnál. A pálya keskeny volt, ezek a kocsik pedig nagyok, és a kanyarok pokoliak. Ezért nem engedték, hogy az autók a fordulók közelében parkoljanak. Jared vállalta magára az úriember szerepét azzal, hogy lelassított, és csak Roman után vette be a kanyart, miközben az utóbbi felgyorsított. Roman vagy nyer, vagy mindkettőjüket megöli. Mindkét kocsi farolva kanyarodott, porfelhőt kavarva i levegőbe a nézők legnagyobb örömére, akik eszeveszetten sikoltoztak. Jared teljes gőzzel előretörve felzárkózott Romanhez, és fej-fej mellett haladtak.
Gyerünk, gyerünk! Összeszorított tenyeremet a mellkasomhoz szorítottam, és olyan szorosan összefűztem az ujjaimat, hogy úgy éreztem, szétreped a bőröm. Elfordultam, hogy kövessem a futamot, és láttam, hogy Jared minden alkalommal türelmesen hátrahúzódik, és engedi, hogy Roman vegye be a kanyart elsőként. A szívem vadul dobogott, és a gyomrom összeszorult az idegességtől. Az utolsó kanyarhoz közeledve Jared behúzódott Roman mögé, de nem lassított le. Ahogy Roman bevette az utolsó fordulót, kissé a pálya szélére csúszott, míg Jared belül haladt. Mindkét kocsi visszanyerte a lendületét, és fej-fej mellett robogtak, ahogy közeledtek a célhoz. A tömeg őrült hajszában tisztította meg előttük az utat,és figyelték, ahogy mindkét jármű eldübörög mellettük. A kocsik olyan közel voltak egymáshoz, hogy nem tudtam megmondani, melyikük a győztes. Miután mindketten lelassítottak, majd megálltak, a tömeg ordítozó, tolongó hordaként odarohant hozzájuk. Úgy tűnt, senki nem tudja, ki nyert. Forgattam a fejemet a versenybírót keresve. Úgy láttam néhány másik emberrel tanácskozik, valószínűleg megpróbáltak döntésre jutni. – Na, láttad, hogy ki nyert? – kérdezte K.C., és zavartunk látszott, miközben a kocsik felé indultunk. – Nem. Te? Megrázta a fejét. – Hát itt vagy! – sompolygott mellém Ben, és megfogta a kezemet. – Szerintem nem tudják, hogy ki nyert. Elképesztő versem volt, nem? Felnevettem. – Tövig lerágtam a körmeimet. – Gyere! Menjünk oda Jaredhez! – K.C. megragadta a csuklómat, és mindhárman felbaktattunk a pályára. Amint közelebb értünk az autókhoz, észrevettem, hogy a sofőrök néhány centi távolságból farkasszemet néznek egymással a két jármű között. Összeszorították a szájukat, és túl közel álltak egymáshoz. Úgy nézett ki, mintha bokszmeccsé készülnének alakítani a versenyt. Ahogy még közelebb értünk, azt is meghallottam, hogy miről beszélnek. – Az utamba álltál – szűrte a fogai között Roman. – Vagy talán csak nem tudod irányítani a kocsidat. – Fekete haja hátra volt nyalva, és a farmerjében meg a fehér pólójában úgy nézett ki, mintha az 50-es évek selejtes másolata lett volna. – Nincsenek sávok a pályán – röhögött Jared. – És hadd ne beszéljünk arról, hogy ki nem tudja irányítani a kocsiját. Roman Jared arcának közelébe bökött az ujjával, miközben megszólalt: – Elmondom, mi lesz, hercegnő. Gyere vissza, miután tököt növesztettél magadnak, és levetted a gyakorló kerekeidet. Utána elég férfi leszel ahhoz, hogy kiállj ellenem. – Elég férfi? – Jared összevonta a szemöldökét, mintha ez lett volna a legviccesebb dolog, amit valaha hallott. A tömeghez fordult, és tenyérrel felfelé széttárta a karjait. – Elég férfi? – kérdezte szarkasztikusan. A kurvás barna Jared bulijáról, Piper, odalépett hozzá, és úgy rátekeredett, mint egy kígyó. Egyik kezét Jared arcára tette, a másikkal belemarkolt a fenekébe. A nyelvét a szájába dugta, és lassan, mélyen csókolta, az egész testét beleadva a dologba.
A kibaszott tömeg nem is sikíthatott volna hangosabban. Szinte füstölt az orrom meg a fülem a haragtól, és szikrázott a szemem, mielőtt elkaptam róluk a tekintetemet. Jared két nappal ezelőtt még engem csókolt így. Bassza meg! K.C.-re pillantottam, akinek a szemöldöke magasra szaladt meglepetésében. – Jól vagy? – kérdeztem. Tényleg érdekelt? Valószínűleg nem, de ezzel legalább eltereltem a figyelmemet a mellkasomban érzett fájdalomról. – Rohadt jól – morogta a fogát vicsorítva. – Liam épp most látta ezt. Nagyszerű. Majdnem felnevettem, amikor rájöttem, hogy az egyetlen dolog, amiért mérges, az Liam reakciója. Ha Liam nem hiszi, hogy Jared komolyan érdeklődik K.C. iránt, akkor nem fogja fenyegetve érezni magát. Jared rohadtul nem érdekelte. Ez biztos volt. És ettől egy kicsit jobban éreztem magamat, amiért a háta mögött megcsókoltam. – Oké. – Vágott át a tömegen a versenybíró. – Félre az útból! Félre az útból! Tekintete végigsöpört a tömegen, és arra várt, hogy mindenki elcsendesedjen. Piper lehámozta magát Jaredről, visszaindult a barátaihoz, és botladozás közben letörölte Jaredet a szájáról. – Figyelem! Van néhány jó és néhány rossz hírünk. A rossz hír az, hogy döntetlent hirdetünk. – Nyögések és káromkodások hangzottak fel a tömegben. Az emberek fogadásokat kötöttek, és most idegesek voltak. – De van jó hírünk is – folytatta. – Van egy ötletünk, hogyan oldjuk meg a patthelyzetet. A vigyora megijesztett. Elengedtem Ben kezét, hogy közelebb menjek, és most már a tömegben álltam. Jared és Roman is a homlokát ráncolta. – Újrajátszás? – kérdezte Jared. – Olyasmi. – Úgy látszott, hogy a versenybíró túlságosan is jól szórakozik. – Ha ti, srácok el akarjátok dönteni, ki a nyertes, akkor a kocsitok újra versenyezni fog, de… nem ti lesztek a sofőrök. Mormogás futott végig a tömegen, és ahogy a tekintetem Jaredre kaptam, megláttam döbbent arckifejezését. – Már megbocsáss, de miről beszélsz? – kérdezte Roman, és közelebb ment a bíróhoz. – Tudjuk, hogy mindketten kivételesen jó sofőrök vagytok. A verseny elég szoros volt ahhoz, hogy ezt bizonyítsa. Lássuk, kinek van jobb kocsija. – Szóval kik fognak vezetni? – kiáltotta Jared, és az arca elsápadt. A versenybíró arca felragyogott, miközben elvigyorodott. – A barátnőitek.
22. FEJEZET Biztos voltam benne, hogy a Loopnál felhangzó nevetést egészen a Benson-házig hallani lehetett. Néhányan éljeneztek a versenybíró újító megoldásának hallatán, míg mások a fogadásaik miatt rinyáltak. De abban látszólag mindenki egyetértett, hogy vicces lenne két buta tinilányt versenyeztetni csúcsteljesítményű autókban. – Haver! Ez nem fog megtörténni! – Roman a barátnőjére nézett, egy aprónak és törékenynek látszó mexikói lányra, akinek több súly volt a mellkasán, mint a teste többi részén összesen. Ismerve Románt, randizhattak akár két hónapja vagy két perce is. Ki tudja? – Zack, nekem nincs barátnőm. Soha nem is volt – közölte Jared határozottan a versenybíróval, és kihangsúlyozta a „soha” szót. – És mi van azzal a csinos kiscsajjal, akivel érkeztél? – tudakolta Zack. Jared tekintete K.C.-re vándorolt, akinek kigúvadt a szeme, és nagyot nyelve felkiáltott: – Ő csak a pótlékom. A tömeg hangos huhúzásba kezdett, és K.C. elmosolyodott a saját merészségén. Jared felvonta a szemöldökét, és „na, látod?” kifejezéssel nézett Zackre. – Senki nem vezetheti a kocsimat rajtam kívül – tisztázta Jared Zackkel. – Egyetértek a hercegnővel – intett Roman Jared felé a fejével. Ez hülyeség. Zack vállat vont. – A tömeg már látott titeket versenyezni. Szórakozni jöttek ide. Ha le akarjátok rendezni a versenyt, hogy az emberek megkapják a pénzüket, akkor az én módszeremmel fogjátok lejátszani. Legyetek a kezdővonalnál öt perc múlva, vagy tűnjetek innen. – Elindult, de pár lépés után megtorpant, és visszafordult: – Ó, és kísérőként ti is beülhettek a kocsiba… tudjátok, hogy erkölcsi támogatást nyújtsatok. Az utolsó szavainál nem tudta visszafojtani a röhögését. Valószínűleg arra számított, hogy a szegény lányok már a verseny befejezése előtt könnyekben törnek ki. Zack elsétált, és suttogás tört ki a tömegben. Roman nagy léptekkel elindult a barátnője felé, Jared pedig odajött hozzánk. – Ez baromság – morogta, és beletúrt a hajába. – Hé, ember. Én vezethetek helyetted – szólt közbe Madoc. Csak szólnunk kell nekik a titkos kapcsolatunkról. – Játékosan Ben válla és az enyém köré fonta a karját, de leráztam magamról Jared figyelmen kívül hagyta, amit mondott. Láttam, hogy forognak a kerekek a fejében, miközben fel-alá járkál előttünk. Valószínűleg megpróbált kitalálni valamit, amivel kimászhat ebből a helyzetből, de amikor megállt és legyőzötten felsóhajtott, tudtam, hogy sarokba szorították. Romanre néztem, aki éppen a kocsijához vezette a barátnőjét, és úgy tűnt, hogy a kézi váltóról magyaráz neki. Ó, ember! Beszívtam az arcomat, miközben próbáltam nem nevetni. – Jared, én nem versenyezhetek helyetted – röhögött K.C. – Kell lennie valaki másnak. Jared felnézett az égre, és megrázta a fejét. Bár nem akartam végignézni, ahogy összetörik a kocsija, szórakoztatónak találtam a helyzetet. Alaposan rászolgált erre. – Csak egyetlen ember van, akiben egy hangyányit is megbízok hogy képes vezetni a kocsimat. – Felvonta az egyik szemöldökét, és felém fordult, hogy a szemembe nézzen.
A levegő hirtelen kiszakadt a tüdőmből. – Én? – Ő? – fakadt ki Madoc, Ben és K.C. pedig visszhangoztak a kérdését. Jared összefonta két karját a mellkasa előtt, és úgy közelített felém, mint egy zsaru a kihallgatószobában. – Igen, te. – Én? – Úgy bámultam rá, minta megőrült volna. Ha azt hitte, hogy bármilyen szívességet teszek neki, akkor tényleg megbolondult. – Rád nézek, nem? – Jared bunkó hanghordozása és leereszkedő pillantása miatt igent akartam mondani, aztán összetörni a rohadt kocsit, abban a reményben, hogy utána ő lesz az, aki könnyekben tör ki. Nem foglalkoztam vele, hanem ránéztem a randipartneremre. – Ben, indulhatunk hamarabb arra a bulira? Itt unatkozom. – Figyelmen kívül hagyva Ben elképedt arcát, megfordultam, és a tömeg széle felé indultam. Egy kéz megragadta a könyökömet, és gyengéden megállított. Felpillantva észrevettem, hogy Jared azon erőlködik, hogy a szemembe nézzen. – Beszélhetnék veled? – A hangja halk volt, a viselkedése Kedves. Jóformán el is felejtettem, mennyire emberi tud lenni. Bár ez még nem tűnt elegendőnek ahhoz, hogy elfeledtesse velem, milyen szörnyen viselkedett. – Nem – vágtam rá ugyanazzal a leereszkedő stílussal, amivel ő válaszolt nekem néhány héttel korábban, amikor megkértem, hogy halkítsa le a zenét. Mély levegőt vett. – Tudod, hogy ez milyen nehéz nekem. – Félrekapta a pillantását, aztán megint rám nézett. – Szükségem van rád – sóhajtotta, és legyőzöttnek hangzott. Élesen beszívtam a levegőt ezekre a szavakra. Szüksége van rám? Abból, ahogy fújtatott, és nem nézett a szemembe, tudtam, milyen kényelmetlen neki kimondani ezeket a szavakat. Egy részem segíteni szeretett volna, de a másik egyszerűen el akart sétálni. Hol volt akkor, amikor nekem volt szükségem rá az elmúlt években? Gyűlöltem magam, amiért, még ha csak egy pillanatra is, de fontolóra vettem, hogy mindenért megbocsátok neki, miután kiejtette ezt a három egyszerű szót. Túl kevés, túl későn. – És holnap, amikor nem lesz rám szükséged? Megint mocsok leszek a talpad alatt? – A válaszom dühösebbre sikerült, mint terveztem. Magamnak sem tetszett, milyen könnyen beadnám neki a derekamat. – Vállalja! – kiáltotta K.C. Jared válla fölött. Észre sem vettem, milyen közel áll hozzánk, de amikor fel néztem, megláttam, hogy Ben és Madoc is a beszélgetésünket hallgatja. A szívverésem megint felgyorsult. – K.C.! – kiáltottam rá mérgesen. – Nem beszélhetsz a nevemben. És nem vállalom! – Az utolsó mondatot Jarednek címeztem. – De akarod – vágott vissza K.C. És igaza volt. Nagyon szerettem volna vezetni Jared kocsiját. Meg akartam mutatni mindenkinek, hogy milyen
fából faragtak. Meg akartam mutatni Jarednek, hogy érek valamit. És pont e miatt a gondolat miatt akartam elsétálni. Nem kellett bizonyítanom neki semmit. Tudtam, mennyit érek, és nem volt szükségem az elismerésére. – Talán – ismertem el. – De van büszkeségem. Rohadtul nem fog tőlem kapni semmit. – Köszönöm – szólt közbe Jared, mielőtt K.C.-nek esélye lett volna válaszolni. – Mit? – kérdeztem. – Hogy emlékeztettél, milyen kiábrándító, önző ribanc vagy – szűrte a fogai között, és szinte a képembe mászott. Vörös köd lepte el az agyamat a haragtól, és kezdtem úgy érezni, mintha a szavak többé már nem lettek volna elegendőek. A karom megfeszült, és az ujjaim ökölbe szorultak. Arról fantáziáltam, hogy Jared bilincsben áll előttem, miközben én a szart is kiverem belőle. Mielőtt előállhattam volna valami elmés visszavágással, Madoc felcsattant. – Ennyi elég volt! Fejezzétek be mindketten! – Közénk lépett, és mérgesen kapkodta közöttünk a tekintetét. – Ebben a pillanatban kibaszottul nem érdekel a kettőtök múltja, de szükségünk van valakire, aki bevonszolja a seggét abba a kocsiba. Különben az emberek rohadt sok pénzt fognak veszíteni. – Feltűrte az inge ujját, mintha arra készülne, hogy személyesen hajít be minket az autóba. – Jared? Sok pénzt fogsz veszíteni. És Tate? Azt hiszed, korábban mindenki szemét volt veled? Az itt lévő emberek kétharmada Jaredre fogadott ma este. Amikor meghallják, hogy az első választottja kikosarazta, az éved fennmaradó része maga lesz a pokol, anélkül, hogy Jared vagy én megemelnénk a kisujjunkat. Most pedig mindketten szállj atok be abba az istenverte kocsiba! Mindenki döbbenten állt. Madoc sosem viselkedett logikusan, de most mégis sikerült elérnie, hogy éretlennek és gyerekesnek érezzem magamat. Sok ember számított Jared győzelmére, és bármennyire utáltam beismerni, Madocnak igaza volt. – Szépen kell kérnie. – Összefontam a karomat a mellkasom előtt, és közömbös kifejezéssel meredtem magam elé. – Mi? – bökte ki Jared. – Azt kell mondania, hogy kérlek – ismételtem meg K.C.-nek, Madocnak meg Bennek, és nem voltam hajlandó hozzászólni Jaredhez, miután az előbb sértegetett. A többiek úgy bámultak minket, mintha arra vártak volna, hogy melyik bomba robban fel először. Jared végül keserű mosollyal az arcán megrázta a fejét, és mély lélegzetet vett, mielőtt válaszolt. – Tatum. – A hangja nyugodt volt, de ott bujkált benne a keserűség. – Versenyeznél velem, kérlek? Egy pillanatig csak néztem rá, értékelve az alázatosság eme ritka megnyilvánulását, még ha ki is lett kényszerítve belőle, aztán felé nyújtottam a kezemet. – Kulcsok? Jared beleejtette őket a tenyerembe. Miközben beleharaptam a szám sarkába, hogy elfojtsak egy mosolyt, Jareddel a nyomomban felszaladtam a pályára. Láttam, hogy Roman kiugrik a kocsijából, miután visszatolatott a kezdővonal mögé a barátnőjének. Odakocogtam Jared autójához, és a pálya körül összegyűlt tömeg suttogni meg fütyülni kezdett, amikor meglátták, hogy én tartok a vezetőülés felé. Jared bemászott az anyósülésre, én meg becsaptam az ajtómat, miután belesüllyedtem a hűvös
bőrülésbe. A lenyűgöző autó majd nem teljesen fekete volt belülről, és azonnal végigfutott a hideg a karomon. Jared kocsijáról ordított az erő, és egy barlang érzetét keltette: hűvös volt, sötét és állatias. Rohadt dögös. Elfordítottam a kulcsot a gyújtásban, és visszatolattam a kezdő pozícióba, miközben a tömeg elindult az oldalvonalak fele. Remegés futott végig a combomon, és bizseregni kezdtem. Azonnal Jaredre néztem, aki engem figyelt. A könyökével az ablaka mellett támaszkodott, a fejét a kezére hajtotta, és kíváncsiság meg szórakozottság keverékével bámult rám. Azon töprengtem, vajon mit gondolt arról, hogy én ülök a volán mögött. – Mosolyogsz – mutatott rá, és szinte vádlón hangzott, amit mondott. Megsimogattam a kormányt, és nem néztem a szemébe. – Ne rontsd el ezt nekem azzal, hogy beszélsz, kérlek! Megköszörülte a torkát, és a kérésem ellenére folytatta: – Az apád mindkettőnket megtanított rá, hogyan kell használni a sebváltót, és a Bronco kézi váltós, úgyhogy gondolom, ezzel a résszel kapcsolatban nincs kérdésed, ugye? - Nincs. – A pulzusom az ujjbegyeimben dübörgött. – Jó. A kanyarok szűkek. Szűkebbek, mint amilyennek látszanak. A terv az, hogy te érj oda először, vagy maradj le, és kövesd őket. Ne próbálj egyszerre fordulni Roman kocsijával, megértetted? Bólintottam. A tekintetemet egyenesen előreszegeztem, és készen álltam, hogy beletapossak a gázba, miközben nyugtalanul doboltam a lábammal. – Minden kanyarnál engedd fel a gázt, mielőtt befordulsz, aztán gyorsíts, miután egyenesbe jöttél. Ha úgy érzed, fékezned kell a kanyarban, akkor tedd azt, de lehetőleg minél kevesebbszer legyen ilyen. Ne gyorsíts addig, amíg be nem vetted a kanyart. Különben ki fogsz sodródni. Megint bólintottam. – A kanyarok között taposs a gázba. Az utolsó szakaszon hajts nagyon gyorsan. – A hangja parancsoló volt. – Jared, felfogtam. – Ránéztem. – Meg tudom csinálni. Nem úgy nézett ki, mint aki hisz nekem, de abbahagyta a kioktatást. – Kösd be magad! Követtem az utasítását, majd balra pillantottam, és láttam, hogy Roman parancsokat vakkant a barátnőjének, miközben a lány idegesen bólogat. Zack a két kocsi között sétált, hogy elfoglalja a helyét előttünk. Szerencsére, úgy tűnt, hogy ő fogja indítani a versenyünket a kurvás börtöncsali helyett, aki korábban csinálta. Ahogy a pillantásomat Zacken tartva kinéztem a szélvédőn, észrevettem, hogy mit akasztott Jared a visszapillantó tükrére. Kinyújtottam érte a kezemet, és megfogtam az ovális agyagdarabot, amit egy világoszöld szalag fogott közre. Forróság kúszott fel a nyakamon, és elszorult a torkom. Az anyák napi nyaklánc volt az, amit anyámnak készítettem a halála után. Jareddel az egyik évben lenyomatot készítettünk az ujjúnkról, hogy azt adjuk ajándékba az anyukánknak. Levegőn száradó agyagot használtunk, megcsináltuk rá a hüvelykujjunk lenyomatát,
aztán ráfűztük a kis ovális agyagdarabot egy szalagra, és már kész is volt a nyakláncunk. Ő odaadta az övét az anyjának, én az enyémet anya sírjára tettem. Mire a következő alkalommal kimentem a temetőbe, a nyaklánc eltűnt. Azt hittem, elveszett, vagy az időjárás tönkretette. Mint kiderült, ellopták. Jaredre néztem, és részben zavart, részben mérges voltam. – Szerencsehozó kabala – suttogta, és nem nézett a szemembe. – Néhány nappal azután vettem el, hogy ott hagytad. Azt hittem, el fogják lopni, vagy tönkremegy. Azóta is nálam van. Elengedtem a nyakláncot, kinéztem az ablakon, és próbáltam egyenletesen lélegezni. Igazából örültem, hogy még megvan. De az anyámnak készítettem, és Jarednek nem volt joga elvenni. És még mindig nála van? Azok után is, ami köztünk történt? Miért? Gondolatban feljegyeztem, hogy vegyem vissza tőle a verseny után. – Készen… állunk? – Zack hangja megijesztett, ahogy odakiabált a tömegnek. Az emberek alkoholmámoros izgatottsággal sikítottak. Jared elindította az iPodon a Bullit for My Valentiné Waking the Demon számát. Megszorítottam a kormányt, és arra használtam a zenét, hogy megtisztítsam a gondolataimat, és az előttem álló versenyre összpontosítsak. – Vigyázz! – kiáltotta Zack, mire felpörgettem a motort, s közben észrevettem, hogy Roman csaja azonnal ugrott, hogy ő is megtúráztassa utánam az övét. – Kész! – Jared a műszerfalra tette az egyik kezét, míg a másikkal felhangosította a zenét. – Rajt! – Zack leejtette a karját az oldala mellé. Rátapostam a gázra, és elrugaszkodva a földútról, kilőttem. A zene betöltötte a pillanatot, és a kezemmel megszorítottam a kormányt, míg a hátam az ülésbe préselődött. A karom tele volt feszültséggel, és az előttünk elterülő útra összpontosítottam. Basszus! Ebben a kocsiban aztán volt erő. – Az első kanyar gyorsan közeledik – figyelmeztetett Jared. Nem láttam, hogy a másik kocsi mellettem vagy mögöttem van-e. Csak azt tudtam, hogy nem előttem haladt, és semmi mással nem foglalkoztam. Ezzel az autóval ellenfél nélkül is versenyeztem volna. Verejtéktől nedves combom csikorgott az ülésen, amikor felemeltem a lábamat, hogy lenyomjam a kuplungot. Finoman fékeztem, felkészülve a kanyarra. Ahogy kiengedtem a féket, és bevettem az első kanyart, a kocsi fara elkezdett kicsúszni Gyorsan jobbra kormányoztam, ahogy a kocsi balra sodródott, hogy megakadályozzam a kifarolást. Porfelhő szállt a levegőbe,elhomályosítva a pályát, és a szívem hevesen dörömbölt a mellkasomban. Ráléptem a kuplungra, és visszaváltottam hármasba. Ahogy javítottam a hibámat, és gyorsulni kezdtem, azonnal négyesbe váltottam, és ekkor megpillantottam a másik kocsit, a visszapillantó tükrömben. – Taposs a gázra! – kiáltotta Jared. – És ne fordulj olyan erősen. Időt vesztesz azzal, hogy korrigálod magadat. Tökmindegy. – Ki áll az első helyen? – emlékeztettem. – Ne szállj el magadtól! – Jared felváltva kémlelte az utat és pillantott mögénk a Trans Amre. Izzadság folyt végig a homlokomon, és olyan erősen szorítottam a kormányt, hogy az ujjaim
elfáradtak. Ellazítva magamat felhangosítottam a zenét, és hatosba váltottam, az ötöst teljesen átugorva. Ez állati jó! A kocsi olyan könnyen és gyorsan száguldott, mint egy űrsikló. Még nem ültem egyben sem, de ilyennek képzeltem. – Közeledik a következő kanyar. Le kell lassítanod! Ja, ja, ja. – Tatum, le kell lassítanod! – Jared hangja valahol az elmém hátsó részében visszhangzott. A kanyar három másodpercre volt, és a lábam remegése megakadályozta, hogy felengedjem a gázt. Szorosabban megmarkoltam a kormányt, és előreszáguldottam. Levéve a lábamat a gázról, de nem fékezve, élesen befordultam, és jobbra faroltam, majd balra rántottam a kormányt, amíg egyenesbe nem jöttem. Még több por kavarodott fel körülöttünk, de gyorsan összeszedtem magamat, és újra beletapostam a gázba. Mögénk pillantva láttam, hogy a Trans Am megpördült annál a kanyarnál, és most próbálta egyenesbe hozni magát. Több mint harminc méterre le voltak maradva tőlünk. Igen! – Ezt ne csináld még egyszer! – morogta Jared, és már mindkét kezével a kesztyűtartót fogta, miközben én az utat bámultam, és készen álltam a folytatásra. A következő kanyar sikeresen jött és ment, nem érdekelt, mennyire jajgatott Jared, hogy lassítsak le. Egy seggfejhez és szabályszegőhöz képest nagyon biztonsági játékot játszott. Rólam pedig, aki mindig is biztonsági játékot játszottam, kiderült, hogy meglehetősen szabályszegő vagyok. Ahogy elég jelentős előnnyel közeledtünk az utolsó kanyarhoz, lelassítottam nagyjából ötven kilométer per órás sebességre, és hármasba váltottam. Kényelmes sebességgel, mindenféle kicsúszás vagy por nélkül vettem be a kanyart, és tágra nyílt szemmel, ártatlan arckifejezéssel néztem Jaredre. – Ez így jó, Nebáncsvirág kisasszony? – Beharaptam az ajkamat. hogy elfojtsam a nevetésemet, és észrevettem, hogy Jared pillantása az ajkamra villan. Tekintetében perzselő forróság gyűlt, és a hasamban kivirágzott bizsergés lefelé haladt a testem érzékenyebb része felé, a lábaim közé. – Tatum? – A szeme vékony réssé szűkült. – Ne játszadozz tovább az ellenfeleddel, hanem nyerd meg végre ezt az átkozott versenyt! – Igenis, Nebáncsvirág kisasszony – feleltem a legjobb déli akcentusommal. Biztonságos és nagyon vicces ötvenöt kilométer per órás sebességgel haladtam át a célvonalon, miközben a visszapillantó tükrömben megpillantottam, ahogy a Trans Am kacsázva bevette az utolsó kanyart. Rengetegen özönlöttek a kocsi köré, de Jared meg én még bent maradtunk néhány pillanatig. Ahogy üresbe tettem az autót és behúztam a kéziféket, a fejtámlának döntöttem a fejemet, és a kormányt masszíroztam. A pulzusom még mindig vadul vert, és hihetetlenül élőnek éreztem magam. Ez volt a legizgalmasabb dolog, amit valaha csináltam. Úgy éreztem, hogy a testem minden idegszála túlpörgött. – Köszönöm, Jared – suttogtam, de nem néztem rá. – Köszönöm, amiért megkértél, hogy versenyezzek helyetted. Kinyújtottam a kezemet, levettem anya nyakláncát a visszapillantó tükörről, és a nyakamba akasztottam. Amikor Jaredre néztem, láttam, hogy az állát az öklére támasztja, és az egyik ujját a szája elé teszi. Mit próbált elrejteni? Egy mosolyt?
Beletúrva a hajába kinyitotta az ajtaját, és az éljenzés meg a sikítozás hangjai beáradtak, mint a víz egy süllyedő hajóba. Lenézett a csizmájára, és megrázta a fejét. – Felébreszteni a démont… – motyogta magában, és nem voltam biztos benne, hogy mire gondol. Mielőtt kiszállt a kocsiból, félig leeresztett szemhéja alól újra rám nézett. – Kösz, Tate – suttogta. Felállt a szőr a nyakamon, és a kezem remegni kezdett. Tizennégy éves korunk óta nem hívott Tate-nek. Azóta nem, hogy megszakadt a barátságunk.
23. FEJEZET Maci Feldman letámadt, amint Bennel megérkeztünk a buliba. – Ez király volt! A testvérem hihetetlenül boldog, hogy megnyerte a fogadást. Az örömtűzzel egybekötött bulit Marcus Hitchens birtokán tartották a Swansea-tó partján, gyakorlatilag minden héten, különösen az autóversenyeket és a focimeccseket követően. A januári és a februári metsző hideg volt az egyetlen időszak, amikor nem nagyon történt semmi sem a tónál, sem a Benson-farm pályáján. – Örülök, hogy segíthettem – feleltem. És igaz volt. A mai verseny volt a legjobb dolog, ami valaha történt velem. – De csak azért nyertem, mert a másik lánynak fogalma sem volt, hogyan kell kézi váltós kocsit vezetni. Miért mondtam ezt? Brillíroztam azon a versenyen, akár tudta a béna csaj, hogy mit csinál, akár nem. Maci belém karolt, míg Ben keze a derekam köré fonódott. Többen odajöttek, hogy üdvözöljenek, néhányan azért, hogy köszönjenek Bennek, mások azért, hogy gratuláljanak nekem. – Hát, én szeretnélek megint versenyezni látni. Te hogy vagy ezzel, Ben? – kérdezte Maci a randipartneremet, amikor az visszafordította ránk a figyelmét a focista haverjairól. – Szerintem szerencsés pasi vagyok. – Ben rám nézett, és nem kerülte el a figyelmemet, hogy kitért a válaszadás elől. Azon töprengtem, vajon zavarta-e, hogy a csaj, akivel randizik, valami olyat csinált, amiben általában csak a fiúk szoktak részt venni. Mivel máris fél tizenegy volt, úgy döntöttem, maradok még egy órát, mielőtt megkérem Bent, hogy vigyen haza. A reggeli futóverseny miatt, tetszett vagy sem, haza kellett mennem pihenni. – Nagyszerű verseny volt ma este, Tate – veregette meg a vállamat egy lány, miközben elment mellettem. – Kösz – sóhajtottam, és nyugtalannak éreztem magam a rám irányult figyelem miatt. – Jól vagy? – Ben közel húzott magához. – Tökéletesen – nyögtem ki, mielőtt a frissítők felé indultam. – Szerezhetnénk valami innivalót? Ben felemelte a kezét, hogy megállítson. – Maradj itt, mindjárt jövök! – És odasétált a söröshordóhoz. Sokan ültek sziklatömbökön vagy álltak a tűz körül, míg mások körbejártak. Láttam, hogy K.C. még nem érkezett meg, és feltételeztem, hogy Jareddel jön majd. Én csak álltam egy helyben, és kényelmetlenül éreztem magamat. Azt hiszem, Jarednek köszönhetően éreztem magamat sokkal jobban egy kis csoportban, mint sok ember között. Miatta nem hívtak meg soha ezekbe a bulikba. Egy kicsit megráztam a fejemet, hogy kitisztítsam a gondolataimat. Abba kell hagynom, hogy mindenért őt hibáztatom. Az ő hibája, hogy a múltban feketelistán voltam, de az nem, hogy én elfogadtam ezt. Most már minden csak rajtam áll. Egy csoport lányt figyeltem, akik a víz közelében vihogtak, és az egyiküket felismertem a futócsapatomból. – Csessze meg! – Megvontam a vállam, és eldöntöttem, hogy elvegyülök. Tettem egy lépést a csoport felé, amikor egy hang megállított. – Mi csessze meg?
Az egész testem csupa libabőr lett, ahogy szembefordultam Jareddel. Egyik kezében egy poharat, a másikban a telefonját tartotta. Úgy tűnt, elküldött egy üzenetet, amíg a válaszomra várt. Aztán becsúsztatta a telefonját a hátsó zsebébe, és rám szegezte a tekintetét. Miközben fel-le dörzsöltem a karjaimat, visszafordítottam a flejemet a tűz felé, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni őt. Még mindig nem tudtam, pontosan hogyan is állunk egymással. Nem voltunk barátok, de többé ellenségek sem. Viszont a normális beszélgetés még mindig nem jöhetett szóba kettőnk között. – Fázol. – Jared mellém húzódott. – Még KC.-nél van a kabátod? Felsóhajtottam, és nem voltam biztos abban, hogy ezúttal mi bosszantott fel. Talán azért voltam mérges, mert valahányszor Jared a közelemben volt, az idegvégződések lüktető forrósággal keltek életre a testemben, ellenben Ben mellett úgy éreztem, legszívesebben összegömbölyödnék a kanapén, hogy American Idolt nézzek. Jared valószínűleg soha nem nézett tévét. Az túl e világi időtöltés volt. Ugyanakkor nevetségesnek találtam, hogy pont ő viselkedik úgy, mintha aggódna miattam, amikor korábban azt mondta, nem érdekli, élek vagy halok-e. Nem kért bocsánatot semmién és ezt nem tudtam elfelejteni. – Az én kabátom volt rajta, amikor idehoztad, nem? – Hirtelen haragú kérdésemet önelégült vigyorral fogadta. – Nem velem jött. Azt sem tudom, egyáltalán itt van-e már. – Elfordította a fejét, és lenézett rám. – Hogy érted ezt? Nélküle jöttél el a versenyről, igaz? – Nem, Liam elvitte. Én egyedül jöttem ide. – Jared halk, rekedt hangja végigsöpört rajtam, és visszafojtottam egy mosolyt az utolsó szavait hallva. Úgy látszott, K.C. és Liam a békülés útjára léptek. Megköszörültem a torkomat. – És ez neked rendben volt? – tudakoltam. – Miért ne lett volna? – kérdezte őszintén, zavart arckifejezéssel. Persze. Mit is gondoltam? Jared nem randizott, és kizárt, hogy komolyan érdeklődött K.C. iránt. Beletúrtam a csípőmön nyugvó kistáskámba, és megkerestem a telefonomat. – Ha látom, majd szólok neki, hogy keressen meg. – Jared elindult, de néhány lépés után megtorpant, és visszafordult hozzám. – Vissza akarom kapni – mutatott a nyakamban lógó láncra. Rájöttem, hogy a kabalájáról beszél. – Az nem fog megtörténni. – És visszafordítottam a figyelmemet a telefonomra. – Ó, Tate! Én mindig megszerzem, amit akarok. Halk, flörtölő hangjától megdermedtem. Az ujjaim megmerevedtek a telefonom kijelzője fölött, mintha hirtelen elfelejtettem volna, hogyan kell üzenetet küldeni. Épp időben néztem fel, hogy lássam, ahogy Jared elmosolyodik, majd elsétál. Miközben figyeltem, ahogy odamegy Madochoz meg a többi haverjához, sokkal zavarodottabbnak éreztem magamat, mint ezen a héten bármikor. Azt akartam, hogy Jared emberibbé váljon, és azt is szerettem volna, hogy rendesen viselkedjen velem. Most, hogy mindkettő valóra válni látszott, szinte belebetegedtem a megválaszolatlan kérdésekbe. A régi érzések átszivárogtak a védőfalam repedésein, amit azért építettem, hogy kizárjam őt. – Hé, hát itt vagy! – lépett mellém Ben két sörrel a kezében, és az egyiket felém nyújtotta.
- Kösz. – Megnyaltam az ajkamat, belekortyoltam a sörömbe, és hagytam, hogy a keserű folyadék benedvesítse a nyelvemet meg a torkomat. Ben beletúrt a hajamba, és a fülem mögé tűrte. Megfeszültek az izmaim. Megsértette a láthatatlan háromlépésnyi személyes teremet, és el akartam húzódni tőle. Miért? Miért nem tudtam kedvelni ezt a srácot? Mérges voltam magamra. Rendesnek és céltudatosnak látszott. De akkor miért nem olvadt el tőle a belsőm, és miért nem álmodoztam róla? Éreztem, hogy a bizonyosság gyökeret ereszt bennem, és nem volt erőm megállítani. Nem akartam Bent. Egyszerűen erről volt szó. Én nem leszek olyan ostoba liba, mint a romantikus regények főszereplői, akik belekeverednek egy szerelmi háromszögbe, és nem tudnak választani. Nem mintha az én esetemben szó lenne bármiféle szerelmi háromszögről, de soha nem értettem, egy lány hogy nem tudja, akar-e egy srácot, vagy sem. Amiatt összezavarodhatunk, hogy mi a jó nekünk, de amiatt nem, amit igazán akarunk És én nem akartam Bent. Ezt biztosan tudtam. – Jareddel beszéltél az előbb? – A poharával a tűz másik oldala leié mutatott, ahol Jared nevetett néhány sráccal a suliból. – Ja. – Még egyet kortyoltam. Ben felnevetett, és nagyot nyelt a söréből. – Még mindig nem vagy túl jó az információ-megosztásban ugye? – Ó, semmiség volt. K.C.-t kerestem, és azt hittem, együtt jöttek ide. – Könnyűvérű, mi? – Ben ezt inkább megjegyezte, mint kérdezte. – Hogy érted ezt? – kérdeztem védekezőn. Az utóbbi időben nem volt zökkenőmentes a kapcsolatom K.C.-vel, de ettől még ő a legjobb barátom. – Liamről továbblépett Jaredre, most meg vissza Liamre. Láttam őket a verseny után. Eléggé össze voltak gabalyodva. – És két srác már azt jelenti, hogy könnyűvérű? – Igazából én megkönnyebbültem, hogy túllépett Jareden, de nem tetszett, hogy Ben vagy bárki más következtetéseket von le róla. Ben bűnbánó tekintettel nézett rám, és témát váltott. Nyilvánvalóan elég okos volt ahhoz, hogy ne feszegesse tovább ezt a vonalat. – Ügyes voltál ma este. Az iskolában egy ideig csak erről fognak beszélni. Úgy néz ki, megütöttem a főnyereményt. – Ben átölelt az egyik karjával, és körbevezetett a tűz körül. A főnyereményt? Mit akar ez jelenteni? Bennel a barátai között keringtünk, míg ő ráadásul ide-oda futkosott a söröshordó és közöttünk. Én kettőt kortyoltam a sörömből, aztán letettem. Annak ellenére, hogy a legjobb célozgatásaimat vetettem be Bennek arról, hogy korán haza kell érnem, már a negyedik sörét itta, és tudtam, hogy nem lesz képes vezetni. Kezdtem azon töprengeni, hogyan fogok hazajutni. Fél órával ezelőtt szúrtam ki K.C.-t és Liamet, akik egy sziklatömbön ültek és beszélgettek. Vagyis inkább Liam beszélt, míg K.C. hallgatta, és sírt egy kicsit. A társalgásuk nagyon intenzívnek látszott, és abból, ahogyan összedugták a fejüket, fontosnak is, szóval inkább úgy döntöttem, nem zargatom őket. Bár próbáltam figyelmen kívül hagyni Jared jelenlétét, mégis azon kaptam magam, hogy képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek, és időnként őt keresem a tekintetemmel. Láttam beszélgetni a haverjaival,
és amikor utoljára ránéztem, Piper épp a nyakába temette az arcát. A csaj olcsónak nézett ki a rövid, feszes, fekete ruhájában és magas sarkú cipőjében. Különben is, ki vesz fel magassarkút a partra? Még csak nem is igazi tengerpartra, hanem egy sziklás és sáros tópartra. Legnagyobb örömömre kábé annyira érdekelte a csaj, mint egy tál zöldség. Elég lopott pillantást vetettem Jaredre ahhoz, hogy lássam, néhányszor megpróbálta lelökni magáról. Piper végül vette a lapot, és duzzogva otthagyta. Jared többször is elkapta a tekintetemet, de minden alkalommal azonnal megszakítottam a szemkontaktust. A másik éjszaka emlékképei összekeveredtek a mélyreható, ködös pillantásaival, és lüktető vágyat ébresztettek mélyen bennem. Zordan felsóhajtottam. Kétségtelenül itt az ideje, hogy eltűnjek innen. Az órámra pillantottam, és félúton találkoztam Bennel, ahogy visszafelé tartott a söröshordótól. – Most már tényleg mennem kell. Holnap versenyem lesz – emlékeztettem. Ben meglepve vonta fel a szemöldökét. – Ó, ne már! Még csak fél tizenkettő. – Megdöbbentett a nyafogása, és határozottan kiábrándultam belőle. – Még maradhatnánk egy kicsit – mondta. – Sajnálom, Ben. Pont ezért ajánlottam fel, hogy a saját kocsimmal jövök. Tényleg mennem kell. Magamra öltöttem a legjobb bocsánatkérő mosolyomat, de nem tágítottam. Nem féltem, hogy mit gondol rólam, mert tudtam, hogy valószínűleg ez volt az utolsó randink. Nem volt meg közöttünk a szikra, és a versenytől eltekintve, boldogabb lettem volna, ha ma otthon maradok egy könyvvel. – Csak egy fél órát maradjunk még! – Megpróbálta a kezembe nyomni a sörét, mintha az lenne a válasz, hogy leitat, de végül oldalra dőlt, és meg kellett kapaszkodnia a karomban, hogy talpon maradjon. – Nem vagy olyan állapotban, hogy vezess – mutattam rá. Kitehetlek otthon, te meg holnap felveszed a kocsidat a házunknál – Nem, nem. – Ben feltartotta a kezét. – Abbahagyom az ivást, és kijózanodok. Hamarosan indulhatunk. – Szerintem viszont nem kellene vezetned. Egyáltalán. – Elfordítottam róla a tekintetemet, mert egyre bosszúsabb lettem. – Tudok vigyázni magamra, Tate – bizonygatta. – Ha most akarsz indulni, akkor keresned kell magadnak egy másik fuvart. Ha velem akarsz távozni, akkor hamarosan kész leszek. Micsoda?! Mégis mit jelent az, hogy „hamarosan ”? Hát ez már kezdett nevetségessé válni, és elfogyott a türelmem. Azt mondta, 23:30-kor indulhatunk haza, és én a szaván fogtam. Ben meghúzta a karomat, hogy visszavezessen a tűzhöz, de én egy rántással kiszabadultam, és nagy léptekkel otthagytam. Nem szólt utánam, gondolom, nélkülem folytatta az útját. Haza kellett jutnom valahogy, és már nem Ben volt a sofőröm. Ez volt az a dolog, aminek annyira a részese akartam lenni, hogy szinte égtem a vágytól? Ben meg a barátai kábé olyan érdekesek voltak, mint a kukoricapehely, a lányokat a vásárláson meg a sminkelésen kívül nem érdekelte semmi, és miután láttam, hogy néznek rám a srácok, erős kényszert éreztem, hogy kiszúrjam a szemgolyóimat. Miután gyorsan körbenéztem a parton, megállapítottam, hogy K.C. már elment. Kihalásztam a telefonomat a táskámból, és megcsörgettem. Nem válaszolt. Kerestem a lányt a futócsapatomból, akit korábban szúrtam ki, de észrevettem, hogy már ő sincs
sehol. Már csak egy lehetőségem maradt. Felhívom a nagyit, akit félek ilyen későn felébreszteni, de legalább örülni fog, hogy telefonáltam a biztonságos fuvarért. Csalódottan szorítottam össze a számat, amikor a nagyi sem vette fel a telefont. Ez nem volt szokatlan, mivel gyakran elfelejtette magával vinni, amikor lefeküdt aludni. És mivel a mobilok használata sokkal kényelmesebbnek tűnt, évekkel korábban kiköttettük a vezetékes telefonunkat. Király. Ennél a pontnál már csak az a lehetőségem maradt, hogy megvárom Bent, és meggyőzöm, hogy engedjen vezetni, vagy elsétálok a parkolóba, és megkérek valakit, akit ismerek, hogy vigyen haza. Ben elmehet a pokolba. Átmásztam a sziklákon, és beléptem a fák közé, hogy végigmenjek a rövid úton, ami a közeli tisztásra vezetett, ahol mindenki leparkolt. Nem volt nálam zseblámpa, ezért a telefonom képernyőjével világítottam meg az utat. Egyenes ösvény volt, de a talajt gallyak és faágak borították. A fák már elkezdték hullatni a leveleiket, de a sok eső, ami idén ősszel ránk zúdult, mindent nyirkosán és rugalmasan tartott. Vízcseppek fröccsentek a bokámra, ahogy rátapostam egy vizes levélre, és néhány gally bökdöste a bőrömet, meg beleszúrt a lábamba. – Nicsak, kit találtam! Ijedtemben ugrottam egyet, ahogy kiszakítottak a nyugalomból és csendből, ami az előbb körülvett. Felpillantva összerezzentem, amikor megláttam Nate Deitrichet… aki szokás szerint levetkőztetett a tekintetével. Úgy látszott, arról jött, amerre tartottam, és most eltorlaszolta az utamat. – Ez a sors keze, Tate – mondta éneklő hangon. – Tűnj az utamból, Nate! Lassan közelítettem felé, de nem moccant. Próbáltam megkerülni, de kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a derekamat, és magához húzott. Megfeszültek az izmaim, és ökölbe szorult a kezem. – Csss! – csitított Nate, miközben próbáltam ellökni magamat tőle. A lélegzete a fülemben visszhangzott, és bűzlött a piától. – Tate, olyan régóta akarlak. Ezt te is tudod. Mi lenne, ha kisegítenél a nyomorúságomból, és hagynád, hogy hazavigyelek? – Orrát a hajamba fúrta, és a kezével megmarkolta a fenekemet. Megdermedtem. – Hagyd abba! – szóltam rá, és megpróbáltam tökön rúgni. De úgy tűnt, már előre számított erre a mozdulatra, mert összezárta a lábait. Nate rázkódott a nevetéstől. Miközben a fenekemet szorongatta, a fülembe súgta: – Ó, ismerem a trükkjeidet, Tate. Ne harcolj ellenem! Ha akarnám, most azonnal a földre teperhetnélek. Száját az enyémre szorította, és hányás savas íze öntötte el a torkomat. Olyan erősen megharaptam az alsó ajkát, hogy éreztem, ahogy a fogam átszúrja a bőrét. Nate fájdalmasan felnyögött, és eleresztett, hogy ellenőrizze, kiserkent-e a vére. Előrántottam a paprikaspray-t a táskámból, amit az apám utasítására tartottam ott, és a szemébe fújtam. Felordított, és hátrafelé botladozva a kezébe temette az arcát. Végül tökön rúgtam, és figyeltem, ahogy a földre rogy, de esés közben megragadta a topom pántját.
Fuss! Csak fuss! – kiáltottam magamra. De nem. Fölé hajoltam, miközben fájdalmasan nyöszörgött. – Miért akkora pöcs minden srác a sulinkban?! Egyik kezével a szemét takarta el, míg a másikkal az ágyékát fogta. – A kurva életbe! Te büdös ribanc! – nyögte Nate, s megpróbálta kinyitni a szemét. – Tatum! – zendült fel mögöttem Jared hangja, és összerándultam, mielőtt megfordultam. A tekintetét dühösen kapkodta köztem meg Nate között, de olyan merev volt, mint egy oroszlán, mielőtt lecsap a zsákmányára. Kapkodta a levegőt, és erősen ökölbe szorította a kezét. Láttam ahogy a pillantása a vállamra vetődik, oda, ahol elszakadt a topom pántja. – Bántott? – kérdezte kimérten, de összeszorította az ajkát, és gyilkos fény gyúlt a tekintetében. – Próbált. – Eltakartam a vállamat, ahol kilátszott a csupán bőröm. – Jól vagyok – közöltem kurtán. Egyáltalán nem akartam eljátszani a bajba jutott lánykát a kedvéért. Levette magáról a fekete ingét, és odahajította, miközben felém indult. – Vedd fel! Most! Elkaptam az inget, ahogy az arcomnak csapódott, és egy részem azonnal vissza akarta neki dobni. Bár a verseny alatt megtaláltuk a közös hangot, ez még nem jelentette azt, hogy akartam vagy szükségem volt a segítségére. De csupasz volt a bőröm, fáztam, és nem vágytam arra, hogy magamra vonjam mások figyelmét. Belebújtam az ingbe, Jared testének forrósága pedig, ami még érződött az anyagon, felmelegítette a karomat és a mellkasomat. Az ing ujja túl hosszú volt, és amikor felemeltem a kezem, hogy felmelegítsem vele a hideg arcomat, éreztem rajta Jared férfias illatát. A tüdőm majdnem szétrobbant, ahogy próbáltam mélyen magamba szívni a pézsmaillat és az autógumi szagának csodálatos keverékét. – Kurva szar memóriád van, Dietrich. Mit mondtam neked? – Jared lehajolt, és Nate arcába morgott. Megmarkolta az inget Nate mellkasán, és talpra rántotta, mielőtt erősen beleöklözött a hasába. Majdnem kiugrott a szemem a helyéről, amikor Jared megtámadta Nate-et. Az ütés az agyagformálásra emlékeztetett. Nate teste összegörnyedt a támadástól, és egy ideig biztos nem fog tudni kiegyenesedni. A zihálása, miközben próbálta visszanyerni a lélegzetét, egy láncdohányos és egy zombi gurgulázása közti határvonalon mozgott. Jared a bal kezével megszorította Nate nyakát, és egy fának lökte. Aztán a jobb öklével újra és újra behúzott az arcába. A térdem elkezdett összecsuklani, miközben figyeltem, hogy Jared addig szorítja Nate nyakát, amíg elfehérednek az ízületei. Fejezd be, Jared! Csak ütötte és ütötte, amíg Nate szeméből és orrából is folyt már a vér. Miután semmi jelét nem mutatta annak, hogy hamarosan abbahagyja, előreléptem. – Elég. Jared, fejezd be! – kiáltottam, és határozott hangom túlharsogta Nate morgását és zihálását. Jared abbahagyta a támadást, de azonnal megrántotta Nate-et a könyökénél fogva, és a földre lökte. – Ennek még nincs vége – biztosította a véres, összerogyott romhalmazt a földön. Mit csinált? Aztán szembefordult velem, a mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, miközben kapkodta a
levegőt. Az erőfeszítéstől a teste kimerültnek látszott, a válla előrerogyott, de a tekintete még dühös volt. Fáradtság és harag keverékével nézett rám. – Hazaviszlek. – Megfordult, hogy elinduljon a parkolóba, és még csak nem is nézett hátra, hogy lássa, követem-e. Hazavisz?! Persze, hogy nagy hősnek érezhesse magát? Engedni Jarednek, hogy úgy érezze, mintha ő húzott volna ki egy szorult helyzetből, miközben tökéletesen az irányításom alatt tartottam mindent, sértette a büszkeségemet. Csessze meg! – Kösz, ne. Van fuvarom – nyögtem ki a hazugságot, mielőtt hagytam volna, hogy bármilyen szívességet tegyen nekem. – A fuvarod – Jared megfordult, és undorral nézett rám – részeg. Most pedig, ha nem szeretnéd felkelteni szegény nagymamádat, hogy jöjjön ki érted a semmi közepére, miután a randipartnered berúgott, és majdnem megerőszakoltak, ami mellesleg biztos vagyok benne, csodákat fog tenni az apád bizalmával, hogy egyedül hagyjon téged, akkor beszállsz abba a rohadt kocsiba, Tate. És megfordulva elindult, mert tudta, hogy követni fogom.
24. FEJEZET Kattanó hang jelezte, hogy az ajtók kinyíltak, és bemásztam Jared meleg kocsijába, ezúttal az anyósülésre. A kezem remegett a Nate-tel történt összetűzés miatt, ezért küszködve próbáltam levenni magamról Jared ingét. – Hagyd magadon! – Egyszer sem pillantott rám, mielőtt elfordította a kulcsot a gyújtásban. Haboztam. A haragja egyértelmű volt abból, ahogy megfeszült az állkapcsa. – De már nem fázom. – Én meg nem tudok most ránézni a szakadt felsődre. Visszahúztam az inget a vállamra, bekapcsoltam a biztonsági övemet, és hátravettem magam az ülésben, miközben kihajtott a parkolóból. Mi a fene baja van? Rám mérges, vagy Nate-re? Nyilvánvalóan nem akarta, hogy megsérüljek, legalábbis nem fizikailag. De miért ennyire tuskó velem? Az autó egy kicsit kifarolt, ahogy elhagyta a kavicsos parkolót, és ráhajtott a betonútra. Jared lenyomta a gázt, és erőteljesen váltott, ahogy felgyorsultunk. Nem szólt a zene, és ő sem beszélt. Az országút elhagyatott volt, kivéve azokat a kísérteties fákat, amik az út széléről fenyegetően fölénk hajoltak. Abból ítélve, hogy milyen gyorsan suhant el minden az ablakon túl, Jared jócskán túllépte a sebességhatárt. A szemem sarkából ránéztem, és láttam, hogy forrong. Megnyalta az ajkát, és vett néhány mély lélegzetet, miközben újra és újra megszorította a kormányt. – Mi a bajod? – kérdeztem, rögtön a lényegre térve. – Az én bajom? – Felvonta a szemöldökét, mintha a világ legostobább kérdését tettem volna fel az előbb. – Azzal az idióta Ben Jamisonnal jöttél a bulira, aki nem tudott elég józan maradni ahhoz, hogy hazavigyen, aztán a fák között bóklásztál a sötétben, és Dietrich letaperolt. Talán te vagy az, akinek baja van. A hangja halk volt, de keserű és rosszindulatú. Rám volt mérges? Ó, a fenébe, ne! Oldalra fordultam az ülésben, és egyenesen ránéztem. – Ha visszaemlékszel, kézben tartottam a helyzetet. – Próbáltam uralkodni a hangomon. – Akármilyen szívességet is tettél nekem szerinted, az csak a saját haragod csillapítására szolgált. Engem hagyj ki belőle! Beszívta az arcát, és továbbhajtott az országúton. Ahogy a sebességmérőre néztem, a szemem majd kiugrott a helyéről, mert megláttam, hogy Jared több mint százharminc km/órával vezet. – Lassíts! – szóltam rá. Mintha meg sem hallotta volna, és erősebben megszorította a kormányt. – Előbb vagy utóbb lesz egy olyan helyzet, amit nem tudsz kezelni. Nate Dietrich nem vette jó néven, amit ma este csináltál vele. Azt hitted, a kis akciód majd véget vet az egésznek? Megint utánad jött volna. Van fogalmad arról, Madoc mennyire törleszteni akart, miután betörted az orrát? Nem akart bántani, de megtorlásra vágyott. Akkor miért nem csinált semmit?
Kétségkívül megaláztam Madocot abban a buliban több mint egy évvel korábban, amikor betörtem az orrát. De ő egyszerűen hagyta, hogy leperegjen róla, és nem fizette vissza a kölcsönt Jarednek köszönhetően. Azt hiszem, Nate Dietrich sem fog megtorlásért kiáltani. Nem, ha Jared is érintve volt. Éreztem, ahogy a centrifugális erő beleprésel az ülésbe, és a szívem vadul vert, amikor láttam, hogy Jared nem lassít le, miközben bevettük az enyhe kanyart. – Le kell lassítanod! Jared felhorkant. – Nem, nem hiszem, Tate. A teljes középiskolás tapasztalatot akartad, nem? Focista pasi, alkalmi szex, vakmerő viselkedés? – piszkált a szarkazmusával. Miről beszél? Soha nem vágytam ezekre a dolgokra. Én csak normális akartam lenni. És aztán lekapcsolta a fényszórót. Ó, istenem! Az út sötét volt, és harminc centinél nem láttam előrébb. Szerencsére voltak prizmák, amik elválasztották a mi sávúnkat a szembejövő forgalomtól, de az országútra kiugorhattak szarvasok vagy más állatok is, nem csak a forgalomra kellett figyelni. Mi a fenét csinál? – Jared, hagyd abba! Kapcsold fel a lámpákat! – Egyik kezemmel megtámaszkodtam a kesztyűtartón, miközben oldalra fordultam, hogy szembenézzek vele. Ijesztő sebességgel száguldottunk az úton, és gombóc gyűlt a torkomba a félelemtől. A karján lévő tetoválás kikandikált a pólója alól, és megfeszültek az izmai, miközben a sebváltót szorította. A lábaim elgyengültek, és hosszú idő óta először, túlságosan féltem ahhoz, hogy gondolkodni tudjak. – Jared, állítsd meg a kocsit! – kiáltottam. – Kérlek! – Miért? Nem élvezed? – A hangja zavaróan nyugodt volt. Nem ijesztette meg, és nem is izgatta fel ez az egész. – Tudod, hány visítozó, üresfejű liba ült abban az ülésben? Mindannyian imádták. – Összevonta a szemöldökét, ahogy megjátszott zavarral nézett rám. Tesztelte a határaimat. – Állítsd… meg… a… kocsit! – sikítottam, és a rettegéstől a szívem majd kiugrott a mellkasomból. Meg fog ölni mindkettőnket. Jared oldalra fordította a fejét, hogy rám nézzem. – Tudod, hogy neked miért nem tetszik? Mert nem vagy olyan, mint ők, Tate. Soha nem voltál. Mégis mit gondolsz, miért tartottam távol tőled mindenkit? – Mérgesnek hangzott, de őszintének. Nem volt részeg, legalábbis nem hiszem, és több érzelmet mutatott most, mint amit az elmúlt években összesen tapasztaltam tőle, kivéve a csók éjszakáján. Mindenkit távol tartott tőlem? Hogy értette ezt? Miért? A kerekek csikorogtak, ahogy bevett egy újabb kanyart, és átsodródtunk a másik sávba. Biztos voltam benne, hogy már olyan gyorsan kapkodtam a levegőt, amilyen gyorsan hajtottunk. El fogunk ütni valamit, vagy felcsavarodunk egy fára! – Állítsd meg a kibaszott kocsit! – üvöltöttem torkom szakadtából, és a combomra csaptam az öklömet, mielőtt karon vágtam őt.
Egyáltalán nem akartam megzavarni, amikor ilyen sebességgel vezet, de bejött. Jared beletaposott a fékbe, és néhány válogatott káromkodással illetett, miközben kisebb fokozatba váltott a sebváltóval, az út szélére húzódott, majd megállt. Sietve kipattantam a kocsiból, és Jared velem együtt ugrott ki. Mindketten ráhajoltunk a tetőre, és farkasszemet néztünk egymással. – Szállj vissza a kocsiba! – vicsorgott. – Meg is ölhettél volna minket! – Összeszorult a torkom, és észrevettem, hogy dühös tekintete elidőzött a szakadt felsőmön, ami kikandikált az ing alól, amit még mindig nem vettem le. – Szállj vissza a rohadt kocsiba! – A tenyerével a tetőre csapott, a szemei tűzben égtek. – Miért? – kérdeztem a sírással küszködve. – Mert haza kell menned – köpte, mintha idegesítette volna, hogy a nyilvánvalót kellett elmagyaráznia. – Nem. – Megráztam a fejemet. – Miért tartottál mindenkit távol tőlem? – Ő kezdte ezt a beszélgetést, és nekem szándékomban állt befejezni. – Mert nem tartoztál közénk. Még mindig nem tartozol. – Jared szeme undorodva összeszűkült, és a szívem lesüllyedt a gyomromba. Szánalomra méltó volt, szokás szerint. Gyűlölöm! Gondolkodás nélkül behajoltam a kocsiba, és kikaptam a kulcsokat a gyújtásból. Azután megkerülve az ajtót néhány méterrel előrébb szaladtam, és széthúztam az ovális kulcskarikát. Lecsúsztattam róla az egyik kulcsot, és a markomban az arcom mellé emeltem. – Mit csinálsz? – közelített felém lassan Jared, feltűnően bosszús tekintettel. – Még egy lépés, és elveszíted az egyik kulcsodat. Nem biztos, hogy ez a kocsikulcs, de előbb vagy utóbb ahhoz is eljutok. – Hátrahúztam a karomat a fejem mögé, és készen álltam bármelyik másodpercben elhajítani a kulcsot. Megtorpant. – Nem szállok be a kocsidba. És azt sem engedem, hogy te elmenj. Addig nem mozdulunk erről a helyről, amíg el nem mondod nekem az igazat. Izzadság gyöngyözött a homlokomon, pedig csak tizennyolc fok körül volt a hőmérséklet. Összeszorítottam az ajkamat, és vártam, hogy beszélni kezdjen. De nem tette. Úgy nézett ki, mintha forgatott volna valamit a fejében, de nem állt szándékomban időt hagyni neki, hogy ktaláljon valami hazugságot, amivel összezavarhat. Amikor meglendítettem a karomat, hogy elhajítsam az első kulcsot, Jared tehetetlenül kapkodta a tekintetét köztem és a markom között, miközben feltartotta a kezét, hogy megállásra intsen. Pillanatnyi habozás után végül legyőzötten felsóhajtott, és a szemembe nézett. – Tate, ne csináld ezt! – Ez nem az a válasz, amit kerestem. – És behajítottam az egyik kulcsát az út szélén álló fák közé. – A francba, Tate! – csattant fel, és idegesen kapkodta a pillantását köztem meg a sötét erdő között, ahol eltűnt a kulcsa. Gyorsan leakasztottam még egyet a karikáról, és hátrahajlítottam a kezemet a fejem mögé, készen állva, hogy bármelyik pillanatban eldobjam a második kulcsot is. – Most beszélj! Miért gyűlölsz?
– Gyűlöllek? – Jared nehezen lélegzett, és megrázta a fejét. – Sosem gyűlöltelek. Mi? Megdöbbentem. – Akkor miért? Miért tetted azokat a dolgokat, amiket tettél? Keserűen felnevetett, mert tudta, hogy sarokba szorítottam. – Kilencedikben véletlenül meghallottam, amikor Danny Stewart azt mondta, elhív téged a halloweeni bulira. Elintéztem, hogy ne tegye, mert azt is mondta a haverjainak, hogy már alig várja, hogy megtudja, a melled nagyobb-e egy tenyérnyinél. Undorodva összerezzentem. – Át sem gondoltam, mit teszek. Elterjesztettem azt a pletykát Stevie Stoddarddal, mert nem illettél Dannyhez. Egy fasz volt. Mind azok voltak. – Szóval azt hitted, hogy megvédtél? De miért tetted volna? Addigra már gyűlöltél. Ez azután volt, hogy visszajöttél az apáddal töltött nyár után. – A zavarom minden szótaggal egyre nőtt. Ha akkorra a barátságunknak már vége volt, és ő nem törődött velem, akkor miért védett meg? – Nem védtelek – mondta tényszerűen, és túlfűtött pillantással nézett rám. – Féltékeny voltam. Pillangók keltek életre a hasamban. Olyan volt, mintha valami körözött volna a gyomromban, és a bizsergés egyre lejjebb haladt. Alig vettem észre, hogy lassan előrébb araszolt, közelebb hozzám, miközben próbáltam visszanyerni a lélegzetemet. – Középiskolába mentünk, és hirtelen ott volt egy csomó srác, akiknek tetszettél. Az egyetlen általam ismert módon kezeltem a helyzetet. – Azzal, hogy terrorizáltál? Ennek semmi értelme. Miért nem beszéltél velem? – Nem tudtam. – Megtörölte a homlokát, mielőtt zsebre tette a kezét. – Nem tudok. – Eddig jól csinálod. Tudni akarom, hogy egyáltalán miért kezdődött el ez az egész. Miért akartál bántani? A szívatások, hogy feketelistára tettél a bulikon? Az nem más srácokról szólt. Mi volt a bajod velem? – kérdeztem vádló hangon. Jared felsóhajtott. – Mert ott voltál. Mert nem bánthattam azt, akit szerettem volna, ezért rajtad vezettem le mindent. Nem lehet ez a válasz. Kell még itt lennie valaminek. – A legjobb barátod voltam. – A frusztráltságtól egyre türelmetlenebbé váltam. – Ennyi év alatt… – elhalt a hangom, és alig tudtam visszatartani a szemembe gyűlő könnyeket. – Tate, szar nyaram volt az apámmal abban az évben. – A hangja közelebbről hallatszott. – Amikor visszajöttem, már nem ugyanaz a gyerek voltam, mint korábban. Közelről sem. Mindenkit gyűlölni akartam. De rád… rád bizonyos tekintetben még mindig szükségem volt. Szükségem volt arra, hogy ne felejts el. – Jared hangja egyszer sem tört meg, de hallottam benne a bűntudatot. Mi történt vele? – Jared, már vagy ezerszer végiggondoltam, vajon mit tehettem, amivel elértem, hogy úgy viselkedj, ahogy tetted. És most azt mondod, az egésznek nem volt semmi oka? – Felpillantottam, hogy a szemébe nézzek.
Még közelebb lépett, de nem érdekelt. Többet akartam hallani. – Soha nem voltál tapadós, vagy nyűg a hátamon, Tate. Azon a napon, amikor beköltöztél a szomszédba, azt gondoltam, hogy te vagy a leggyönyörűbb, amit valaha láttam. Kibaszottul szerettelek. – Az utolsó szavakat alig hallottam, olyan halkan suttogta, miközben a földre szegezte a tekintetét. – Az apád a költöztetőautóból pakolt ki, én meg kinéztem a nappalim ablakán, hogy lássam, mi az a zaj. És ott voltál te, az úton bicikliztél. Kezeslábas volt rajtad, meg egy piros baseballsapka. A hajad a hátadra omlott. – Jared nem nézett a szemembe a vallomása alatt. Az anyám halála után költöztünk új házba a városban. Eszembe jutott, amikor először láttam Jaredet azon a napon. Emlékezett rá, hogy mi volt rajtam? Szerettelek. Egy könnycsepp kicsordult, ahogy becsuktam a szememet. – Amikor előadtad a monológodat a héten, én… – egy sóhajjal elhallgatott – … akkor rájöttem, hogy tényleg megbántottalak, és ahelyett, hogy elégedettséget éreztem volna, haragudtam magamra. Gyűlölni akartalak az elmúlt években, gyűlölni akartam valakit. De nem akartalak bántani, és erre nem igazán jöttem rá, amíg elő nem adtad a monológodat. Hirtelen előttem állt. Oldalra döntötte a fejét, és csillogó tekintete az enyémet kutatta. Nem tudtam, mit keres, és nem tudtam, hogy mit akarok felfedni előtte. Gyűlöltem őt az évekig tartó kínzása miatt. Eldobott mindent, amink volt, mert valaki másra volt dühös. Tűk szurkálták a torkomat, miközben igyekeztem még több könnyet visszafojtani. – Nem mondasz el mindent… – A hangom reszelős volt, amikor a két keze közé fogta az arcomat, és a hüvelykujjával letörölte a könnycseppeket. Hosszú, erős ujjai melegek voltak a bőrömön. – Nem, nem mondok el mindent. – Rekedt hangjától borzongás futott végig a testemen, vagy talán a hüvelykujja okozta, amivel körkörösen simogatta az arcomat. Szédültem attól a sok mindentől, ami aznap este történt. – A sebhelyek a hátadon – nyögtem ki, és pislogva behunytam a szememet érintésének jóleső érzésétől. – Azt mondtad, rossz nyarad volt, és amikor visszajöttél, mindenkit gyűlölni akartál, de senkivel nem bántál olyan rosszul, mint. – Tate? – Az ajka csupán néhány centire volt az enyémtől, és forróság sugárzott a testéből. – Ma este már nem akarok többet beszélni. Pislogtam, és észrevettem, hogy mennyire magához vonzott a teste. Vagy talán én vonzottam magamhoz őt. Megint olyanok voltunk, mint a mágnes két ellentétes pólusa. Már nagyon közel állt hozzám, és úgy tüntette el a távolságot kettőnk között, hogy észre sem vettem. Nem úszod meg ilyen könnyen. – Nem akarsz többet beszélni? – csattantam fel, és nem akartam elhinni, amit hallottam. – Hát, én igen. – Elfordultam hogy még egy kulcsot a levegőbe dobjak, de Jared a testem köré fonta a karját, és a hátamhoz simulva csapdába ejtett. Levegő után kapkodtam, miközben megpróbáltam kiszabadulni. A gondolatok örvénylettek a fejemben, és nehéz volt csak egyre koncentrálni. Sosem gyűlölt. Abszolúte semmit nem tettem ellene! És bár ezt eddig is tudtam, egy részem mindig azt hitte, hogy kell valami oknak megbújnia a viselkedése mögött. És most nem akarja befejezni a történetét? Pedig tudnom kell. Erős karja biztosan tartott, és a lélegzete forrón súrolta a hajamat, miközben küzdöttem, hogy
kiszabaduljak a szorításából. – Csss, Tate! Nem foglak bántani. Soha többé nem foglak bántani. Sajnálom. Mintha ez mindent kitörölne, amit velem tett! – Nem érdekel, hogy sajnálod! Gyűlöllek! – Megszorítottam az alkarját, ami bilincsként fonódott a mellkasomra, és próbáltam lazítani a fogásán. A haragom őrjöngő tombolássá változott az elmejátékai meg a süketelése miatt, és rosszul voltam a látványától. Gyengült a szorítása, ahogy a kezével kihámozta az öklömből a kulcsait. Aztán elengedett, én pedig tettem egy lépést előre, mielőtt szembefordultam vele. – Nem gyűlölsz – jelentette ki. – Ha gyűlölnél, nem lennél ilyen zaklatott. – Pimasz hanghordozásától megmerevedett a testem, de ellazultam, amikor megéreztem a szúró fájdalmat, ahogy a körmöm a bőrömbe vájt. – Baszódj meg! – csattantam fel, és faképnél akartam hagyni. Majd akkor fog fölém kerekedni, ha befagy a pokol! Azt akarta, hogy egyetlen éjszaka alatt megbocsássam neki az évekig tartó szégyenkezést és boldogtalanságot, aztán volt képe azt feltételezni, hogy törődöm vele. Azt hitte, sértetlenül megúszhatja az egészet. Mekkora kolosszális faszkalap! A következő, amit észrevettem, hogy a lábaim elhagyják a talajt, és máris fejjel lefelé lógtam. Jared átvetett a válla fölött, és az összes levegő kiszorult a tüdőmből, ahogy a csontja a hasamba fúródott. – Tegyél le! – A harag lángoló tűzként perzselte a bőrömet. Rúgkapáltam a lábaimmal, és az öklömmel ütöttem a hátát, de egyszerűen szorosabban tartott a térdhajlatomnál fogva, miközben visszasétált arra, amerről jöttünk. Tudtam, hogy a szoknyám ebben a helyzetben nem takar belőlem semmit, de egyedül voltunk ott kint, és amilyen hangulatban voltam, amúgy sem igazán érdekelt. – Jared! Most! – kiáltottam. Mintha a parancsot követte volna, leemelt a válláról, és a kocsija motorháztetejére ültetett. Még mindig meleg volt a combjaim alatt a korábbi vezetéstől, de nem vettem szívesen a hőt, mivel már így is lángoltam a haragtól. Jared lassan hajolt felém, valószínűleg attól tartott, hogy megütöm, és a kezeivel megtámaszkodott az oldalam mellett. A lábaim közé lépett, és azonnal elvörösödtem, mert eszembe jutott a legutolsó alkalom, amikor ebben a pozícióban voltunk. – Ne próbálj elszökni! – figyelmeztetett. – Emlékezhetsz rá, hogy itt tudlak tartani. Élesen beszívtam a levegőt. Igen, emlékeztem. A lábujjaim begörbültek annak a csóknak a gondolatától, de tudtam, hogy nem történhet meg újra. – Tudom, hogyan kell használni a paprikaspray-t, meg betörni valaki orrát. – Szánalmas kisegérnek hangzott a hangom, vinnyogott, és alig lehetett hallani. Hátradőltem a kezemen, hogy akkora távolságot tartsak kettőnk között, amekkorát csak lehetséges volt abban a helyzetben, de a [x] szívem úgy vert, mint a Rakes of Mallow . – Én nem Nate vagy Madoc vagyok – figyelmeztetett. – Vagy Ben. Nagyon is tudtam, hogy értette, amit mondott. Hozzájuk nem vonzódtam, és ezzel ő is tisztában volt. Közelebb hajolt hozzám, és sötétbarna tekintetétől a testem olyan dolgokat akart csinálni, amikről az agyam tudta, hogy nem kellene. A szája csupán egy-két centire volt az enyémtől, és éreztem fahéjillatú leheletét.
Gyűlölöm! Gyűlölöm! – Ne! – suttogtam. A pillantása az enyémet kutatta. – Ígérem, csak akkor, ha te kérsz rá. Oldalra hajtotta a fejét, és ajkával finoman végigsimított az arcomon. Kéretlen gyönyör öntötte el a testemet, és halkan felnyögtem. A francba! Egyszer sem csókolt meg. De nem is szorította össze az ajkát, vagy ízlelt meg. A szája egyszerűen végigsiklott a bőrömön, a vágy és a szükség finom ösvényét hagyva maga után. Az arcomon lefelé haladva bársonyos ajka végigsimított a bőrömön, mielőtt áttért az állkapcsomra, majd leereszkedett a nyakamra. Behunytam a szememet, és élveztem az új érzéseket. Még soha nem szeretkeztem, és kétségkívül soha nem csókolóztam senkivel, aki ilyen érzéseket ébresztett bennem. A fenébe, még meg sem csókolt, és máris küzdöttem, nehogy megadjam magam. Ahogy az ajka a fülemhez vándorolt, megkérdezte: – Most már megcsókolhatlak? Ó, istenem! Nem! Nem! Nem! De nem ezt mondtam. Semmit nem mondtam. Ha beadom a derekamat, az olyan lett volna, mintha hagytam volna győzni. De az sem tűnt járható útnak, hogy leállítsam. Nem akartam, hogy abbahagyja. Túl jó érzés volt. Mint egy hullámvasút, csak épp százszorosáa. Az ajka visszatért az arcomra, és egyre közeledett a számhoz. – Meg akarlak érinteni – suttogta az ajkamra. – Érezni akarom, ami az enyém. Ami mindig is az enyém volt. Ó, édes Jézus! Nem kellett volna felizgatniuk ezeknek a szavaknak. De, uramisten, megtették. A szám remegett a vágytól, hogy magamba igyam. Éreztem a leheletét, és foglyul akartam ejteni az ajkát, hogy az egész lényét megízleljem. Ki akartam elégíteni a vágyamat. De a szemem kipattant, amikor rájöttem, hogy ezzel az övét is kielégíteném. Basszus! Beleharaptam az ajkamba, hogy elfojtsam a lábam közöli lüktető sajgást, és gyenge izmaimmal ellöktem magamtól. Alig bírtam a szemébe nézni. Tudta, milyen hatással volt rám. Tudnia kellett. – Maradj távol tőlem! – Leugrottam a motorháztetőről, és az utasoldalhoz sétáltam. Hallottam a nevetését mögöttem. – Csak utánad!
25. FEJEZET A szemem pislogva kinyílik a hirtelen hidegtől. Agyban vagyok, de hűvös légáramlat simogatja a testemet. Nyitva van az erkélyajtóm? Körbenézek, és a szemem döbbenten elkerekedik, amikor észreveszem, hogy Jared az ágyam lábánál áll, kezében a takarómmal. – Jared? – Megdörzsölöm a szememet, és kérdő tekintettel nézek rá. A karomat felemelem, hogy eltakarjam a mellkasomat, ami aligha marad rejtve a fehér trikóm alatt. – Ne! – parancsolja rekedt hangon. – Ne takard el magad! Nem tudom, miért engedelmeskedem neki. Hagyom, hogy a karjaim mellém hulljanak az ágyra. Jared intenzív pillantása végigsiklik a testem minden porcikáján, s közben leejti a takarót a padlóra. A bőröm lángol a tekintetétől, és úgy érzem, nem kapok elég levegőt. Csupasz mellkasa csillog az ablakon beszűrődő holdfényben. Fekete nadrágja lazán lóg keskeny csípőjén. Lehajolva a bokám köré fonja az ujjait, és finoman szétválasztja őket. A lábaim, amiket egy kicsit behajlítottam, most szét vannak tárva, és nem rejtenek el semmit azonkívül, amit a rózsaszín boyshortom eltakar. Egyik lábával az ágyra térdelve Jared lehajol, és a két kezével megtámaszkodik a csípőm mellett. Miközben a lábaim remegnek az izgatottságtól, figyelem, ahogy lehajtja a fejét, és megcsókolja a combom felső részét. Elakad a lélegzetem, amikor megérzem az ajkát, amely puha és meleg a bőrömön. A gyomrom remegése semmi a lábam közötti lüktetéshez képest. Miért nem állítom meg? Félek engedni, hogy folytassa, de teljesen a testemet elárasztó érzések bűvkörében vagyok. Csendesen figyelem, hogy még több csókot hinta combomra, egyre beljebb haladva. A haja súrolja az ölemet, és megmarkolom a lepedőt, nehogy a teste köré fonjam a lábamat, és magamhoz szorítsam, A következő csóknál a nyelve megérinti a combomat, és szájának perzselő forróságától majdnem leugrom az ágyról. Képtelen vagyok uralkodni magamon, ezért az ujjaimmal a hajába túrok. – Jared… – könyörgök. Fölém hajol, és tűzzel meg vággyal teli szemmel néz le rám. Miközben a feje magasan felettem marad, soha meg nem töri a szemkontaktust, a csípőjét az enyémhez szorítja, és elkezdünk együtt mozogni. A nadrágján keresztül is érzem, hogy meg keményedik, és tetszik, hogy én tettem ezt vele. Behunyom a szememet, mert a gyönyör perzseli a véremet, és egyre nő a Jared iránti vágyam, ahogy hozzám dörzsöli a merevedését. – Ne hagyd abba! – zihálom, miközben a lüktetés egyre intenzívebbé válik mélyen a belsőmben, és pontosan tudom, hol van rá szükségem. Többre vágyom belőle. – Az enyém vagy, Tate. – A jobb kezét a mellkasom mellett tartja, és a hüvelykujjával a mellemet simogatja. – Kérlek! – Ahogy az ujjbegye a mellbimbómon fekszik, és a fokozódó tempónk miatt a lüktetés egyre hevesebbé válik a combjaim között, őrült vággyal összeszorítom a szememet. A testünk vad szenvedéllyel mozdul együtt, és kapkodom a levegőt, hogy tartsam a lépést. Nem tudom, meddig mehet még ez így, de azt igen, hogy valami édeset építünk együtt. – Mondd, hogy az enyém vagy! – parancsolja Jared, és erősebben dörzsölődik hozzám.
A francba, annyira jó érzés! Az ajkát az enyémhez közelíti, és belélegezzük egymást. Szél-, eső- és tűzillata van. – Én… – Elvész a hangom. Csak néhány másodpercre van még szükségem. Ó, istenem! – Mondd ki! – súgja esedezve az ajkamra, és a testünk már teljesen összesimul. Megragadom a csípőjét, és amennyire a ruhánk engedi, magamra húzom. A testem elkezd görcsösen összerándulni, és visszatartom a lélegzetem, amíg arra várok, hogy elélvezzek. – Mondd ki! – súgja Jared a fülembe. Az övéhez nyomom a csípőmet, és elakadó lélegzettel kibököm: – A tiéd vagyok. Borzongás fut végig a gerincem mentén, és ösvényt húz maga után a hasamba meg a testem alsóbb régióiba. Gyönyörhullám árasztja el a testemet, mint apró remegések a bőröm alatt. Még soha nem éreztem semmi ehhez hasonlót. És többet akarok belőle. Ahogy az édes lüktetés kiteljesedett a lábaim között, a szemem pislogva kinyílt. Jobbra-balra forgattam a fejemet, mielőtt hirtelen felültem az ágyamban. Napfény áradt be a hálószobám ablakán, és rájöttem, hogy egyedül vagyok. Mi a fene? Oldalra fordultam, és biztos voltam benne, hogy ott találom Jaredet. De nem. Semmi. Jared nem volt ott. És holdfény sem áradt be az ablakon. A pizsama rövidnadrágomban és a fekete pólómban feküdtem le aludni. A takaróm a testemen feküdt, Jared egyáltalán nem volt ott. De az orgazmus valódi volt. Még mindig éreztem, ahogy a testem remeg a gyönyörtől, amit ő, vagyis inkább az álombéli ő okozott. Az izmaim olyan gyengék voltak, hogy alig bírtam ülve maradni az ágyban. Visszaomlottam a párnámra, és hatalmasat sóhajtottam. Ez csodálatos volt, de nem tudtam elhinni, hogy tényleg megtörtént. Hallottam már, hogy a fiúknak szoktak erotikus álmaik lenni, de nem a lányoknak. Tate, hibbant vagy. Beteges arról a bunkóról fantáziálni. Hosszú, mély lélegzetet vettem, hogy lenyugtassam magam. Csak azért történt, mert annyit jár mostanában a fejemben. Semmi többről nincs szó. Hónapok óta nem csókoltak meg rendesen, az óta a néhány randi óta nem, amin Franciaországban voltam. Este viszont Jared a bőröm alá férkőzött, de nem számít, hogy mennyire beindított, emlékeznem kell rá, hogy tabu. Nem elég, hogy bocsánatot kért, amiért bunkón viselkedett velem. Nem bízom benne, és nem is fogok. Addig semmiképp, amíg el nem mondja az egész történetét. Ráadásul túl nagy hatalma van a testem felett, és ennek meg kell változnia. Éjszaka a majdnem csók után egyetlen további szó nélkül hozott haza. Miután kirakott, elhajtott valahova, és most fáradt voltam, amiért hajnali kettőig éberen feküdtem az ágyban az utolsó szavain töprengve. Csak utánad. Úgy értette, hogy nem tudom távol tartam magam tőle? Merész rohadék. – Tate, fent vagy? – dugta be nagyi a fejét a szobába. Mocorogtam a takaró alatt, amikor bejött, és
magamban grimaszoltam, miközben azon gondolkodtam, vajon kiadtam-e valamilyen gyanús hangot az álmom közben. – Uh, igen. Az előbb ébredtem fel. – Felültem, és ártatlan mosolyt ragasztottam az arcomra. – Akkor jó. De jobb lesz, ha felöltözöl. Csináltam neked reggelit. Sietned kell, ha időben oda akarunk érni a versenyedre. Bólintott, és szállj-ki-az-ágyból mozdulattal intett, miközben próbáltam kitalálni, hogy miről beszél. A versenyemre? – Gyerünk! Ki az ágyból! Aktivizáld magad! – Összecsapni a kezét, mielőtt megfordult és elhagyta a szobámat. Az órámra néztem, és rájöttem, hogy elfelejtettem beállítani az ébresztőt. A futóversenyem! Csak ezért hagytam, hogy Jared hazahozzon. Fél órával ezelőtt fel kellett volna kelnem! Szerencsére, a nagyi fog elvinni, és ott is marad megnézni a versenyt, mielőtt ma hazamegy a saját otthonába. Holnaptól megint egyedül leszek. Lerúgtam magamról a takarót, berohantam a gardróbba, és magamra kaptam egy rövidnadrágot, egy sportmelltartót meg egy topot. A csapatpólómat majd akkor veszem fel, amikor odaérünk, ezért betömtem a sporttáskámba a zoknimmal együtt. Megfogtam a cipőmet meg egy hajgumit, aztán leugráltam a lépcsőn, és egy papírtányérra tettem pirítóst meg egy kevés szeletelt gyümölcsöt. – Ülj le, és egyél! – Mutatott nagyi egy székre. – Majd a kocsiban eszem. Utálok késni. – Beraktam néhány müzliszeletet és egy üveg vizet a táskámba, mielőtt az ajtó felé indultam. – Menjünk! – mondtam, figyelmen kívül hagyva nagyi mérges tekintetét. Egyáltalán nem akartam ezen a reggelen a nagyival szemben ülni és megpróbálni reggelizni, miközben tudtam, hogy néhány perccel azután lépett a szobámba, hogy orgazmusom volt. Bár nagyon keveset aludtam, a lehetőség, hogy kiadjak magamból valamennyi energiát és frusztrációt, hasznosnak bizonyult. A csapatom második lett a futóversenyen, valamint indultam egyéniben is, amin néhány kilométert kellett lefutni a közeli szabadidőközponton keresztül. A rengeteg fától meg a kőfejtő magas falaitól, amik körbevettek minket, a futóösvény zsúfoltnak és szűknek tűnt. És ezúttal pont így szerettem. Mert emiatt nem tudtam elképzelni, hogy egyedül vagyok, így a gondolataim nem igazán bírtak elkalandozni a versenyről. Ismét másodiknak értem célba, és mosolyogtam, mert nagyi egyik képet készítette a másik után. Örültem, hogy eljött megnézni a versenyemet, valószínűleg utoljára a középiskolás karrieremben. Apa viszont lemaradt róla, és ettől még jobban hiányzott. Nehéz volt megbirkózni azzal, hogy az anyám nem lehet ott a fontosabb eseményeken, de nagyon szerettem volna, ha ezen a napom apa is velem van. Miután ettünk egy-egy chilis dogot a Mulgrew’sban, nagyi hazavitt bennünket. – Hiányozni fogsz. És már szóltam apádnak, hogy karácsonyra visszajövök. – Összecsomagolta az utolsó holmijait is, és mindent a bejárati ajtóhoz tett. – Már alig várom. És nekem is hiányozni fogsz. – Akarsz mesélni a tegnap estéről? – pillantott fel rám, miközben ellenőrizte, hogy biztosan minden benne van-e a táskájában.
A szívem kihagyott egy ütemet. – A tegnap estéről? – Töredelmesen bevallhattam volna, hogy mi történt, de inkább úgy döntöttem, játszom a tudatlant. Fogalmam sem volt, hol kezdjek bele a történtekbe. – Igen. A veszélyesnek látszó fekete kocsi, ami nagyon hasonlít a szomszéd fiúéhoz, és ami kirakott tegnap este takarodó után? – kérdezte nevető szemmel. Szemmel láthatóan nem aggódott túlságosan. – Iiiigen – nyújtottam el drámaian a szót. – Jared hazahozott. Ugyanabban a buliban voltunk. Nem nagy ügy. A pillantásomat a cipőmre szegeztem, mert bűntudatom támadt, amiért kihagytam pár dolgot. Még lett volna mit mondanom neki, nagyon sok minden, de mint mindig, most is azt választottam, hogy megtartom magamnak a Jareddel kapcsolatos problémáimat. És most volt egy csomó egészen új, amit meg kellett oldanom: a csókjai és a piszkos álmaim. Nagyi néhány pillanatig csendben tanulmányozott., miközben én továbbra is játszottam a tudatlant. – Oké, ha te mondod. – A vállára vette a táskáját. – Emlékszel a szabályokra a bezárásról? Bólintottam. - Jó. Hát, akkor kérek egy ölelést. Kinyújtotta a karjait, és én köré fontam az enyémeket, még egyszer belélegezve a parfümjének és a testápolójának az illatát. Aztán felvettem az egyik táskáját, és elindultam a kocsijához. – Hamarosan találkozunk – biztosítottam, amikor láttam hogy egy zsebkendőt emel a szeméhez. – Hamarosan – szipogott. – Tegyél fel néhány halloween dekorációt. Az majd felvidít, ha magányosnak érzed magadat. – Máris? – Október van – nevetett. – Ilyenkor szokott halloween lenni, Tate. Október? Észre sem vettem. Közeledett a születésnapom. Miután nagyi elment, írtam K.C.-nek. A mozgalmas este után nem volt alkalmam beszélni vele. Mi a helyzet? Minden oké. Bocs, hogy nem tudtam elmenni a versenyedre. Elfoglalt vagyok – üzent vissza egy perccel később. Szóval… te és Liam? Tudakoltam. Egy részem remélte, hogy ő meg Liam kibékültek. Bűntudatom volt. Csak egy hitvány alak csókol meg egy srácot, akivel a legjobb barátnője randizik, és aggódtam amiatt, hogyan mondjam el neki. Ha ő meg Liam megint összejöttek, akkor lehet, hogy nem kell majd bevallanom? Ne ítélkezz! írta vissza. Megkönnyebbülés öntött el. Kibékültek. Soha. Ha boldog vagy… Az vagyok. Csak remélem, hogy megbízhatok benne. Még voltak kétségei, és jogosan. Nem hiszem, hogy én vissza tudnék fogadni egy srácot, aki megcsalt, csakhogy én még soha nem voltam szerelmes. Azt hiszem, addig semmit nem tudhatok, amíg meg nem tapasztaltam. Lehet, hogy soha nem fogod biztosan tudni, de amíg megéri. írtam. Azt hiszem, megéri. Szóóóval Jared csak a tiéd.
Mi?! A szívem úgy dörömbölt a mellkasomban, hogy az már tényleg fájt. Úgy látszott, túl sokáig főttem a saját levemben, mert megint írt. Ne aggódj, Tate! Amúgy sem volt soha az enyém. Nem tudtam válaszolni. Mit írhattam volna? Kösz? Jared nem volt az övé, és kétségtelenül az enyém sem. Egyértelműen nyilvánvalóvá tette, hogy ő nem tartozik senkihez. Jared visszafogta magát vele miattam? Ezért mondta K.C. azt, amit? A hétvége fennmaradó részében mindent megtettem, hogy eltereljem a gondolataimat Jaredről. Szombaton és vasárnap kitakarítottam a házat, lemostam a Broncót, megírtam a házimat, begépeltem a kísérletemmel kapcsolatos eljárásokat, és figyelmen kívül hagytam Ben meg K.C. üzeneteit. Egyedül kellett lennem, és nem voltam biztos abban, hogy titokban tudnám tartani, mi történt köztem meg Jared között. K.C. megérdemli, hogy tudja, csókolóztam vele, de nem akartam, hogy bárki tudjon róla, ezért úgy döntöttem, hogy mindenkit elkerülök. Még az apámat is, amikor hívott. Ben megérdemelte, hogy nem szóltam hozzá, még ha egy csomószor hívott meg üzent is, hogy bocsánatot kérjen. Ha egyszerűen hazahozott volna, ahogy ígérte, akkor nem keveredtem volna bele abba az összetűzésbe Nate-tel. Őszintén, Ben valószínűleg nagyon rendes srác, a bulin tanúsított viselkedése ellenére is. De a probléma akkor is megmaradt: nem éreztem tűzijátékot robbanni a hasamban, amikor megcsókolt. Valójából nem éreztem semmit. [xi] Jared persze olyan volt, mint a július negyedike … az egész testemben. Ahogy hétfőn délelőtt kiléptem franciáról, azonnal megtorpantam. Madoc állt a folyosó másik oldalán a szekrényeknek dőlve, és bárgyú vigyorral stírölt. – Szia, kis versenyőrült! – Felém ballagott, miközben néhányan a hátamba ütköztek, ahogy megpróbáltak kijutni a teremből. Grimaszoltam, mert nem volt kedvem egy újabb csipkelődéshez. Ezen a reggelen már amúgy is késve értem a suliba, mert amikor indulni akartam, észrevettem, hogy a Bronco egyik kereke defektes lett. Aztán dr. Porter e-mailben értesített, hogy másnap délután nem használhatom a labort. És egész nap mindenki a péntek esti versenyről akart beszélni velem. Bármilyen pozitív is volt ez a figyelem, úgy éreztem, mintha valaki a villáját csikorgatta volna a tányérján. Nem akartam, hogy eszembe juttassák, hogyan vált a péntek este jóból rosszá, majd megint jóvá, és aztán még rosszabbá. A hét durván indult, és nem volt hangulatom a seggfej Madochoz. – Mit akarsz? – morogtam, ahogy elmentem mellette a folyosón. – Hát, téged is jó látni. – Úgy tűnt, visszafogja a szokásos gonosz énjét. Nem tett burkolt célzásokat, és nem próbált letaperolni. Csak bámult rám azzal a nevetségesen játékos mosolyával, és már-már félénknek látszott. Nem foglalkoztam vele, és légvonalban megközelítettem a szekrényemet, de közben erős kényszert éreztem, hogy belerúgjak valamibe, amikor Madoc egyszerűen felgyorsított, hogy lépést tartson velem. – Figyelj, csak azt akartam, hogy tudd, komolyan lenyűgözött a péntek esti teljesítményed. És azt is hallottam, hogy második lettél az öt kilométeres futásban. Úgy tűnik, jó hétvégéd volt. Nem, igazából merő görcs vagyok. Egyáltalán nem láttam Jaredet péntek óta. A házuk elhagyatottnak
látszott előző nap késő éjszakáig, amikor hallottam, hogy a motorját bőgetve beáll a felhajtójukra. Ma sem találkoztam vele. Pedig kerestem. És ez jobban idegesített, mint bármi más. – Bökd ki, mit akarsz, Madoc! Milyen undorító, lealacsonyító szívatást találtál ki nekem mára? – A szekrényemhez érve még csak rá sem pillantottam, ahogy bedobtam a táskámat meg a könyveimet. – Egyáltalán nincs semmi a tarsolyomban, Tate. Igazából azért jöttem, hogy a bocsánatodért könyörögjek. – Megfogta a kezemet, én meg oldalra fordítottam a fejemet, hogy ránézzek. A szíve fölé fektette a tenyerét, és mélyen meghajolt. Ó, most meg mi van? Körbenézve láttam, hogy a folyosóra özönlő diákok mind Madoc Caruthers nagystílű gesztusát bámulják, ezért a hátára csaptam. – Állj fel! – förmedtem rá suttogva, miközben a körülöttünk állók mind nevettek és mormogtak egymásnak. Mire készül?! Rettegés rántotta csomóba a gyomromat. – Őszintén sajnálok mindent, amit veled tettem. – Madoc felegyenesedett, hogy a szemembe nézzen. – Nincs rá mentségem. Nem szokásom gyönyörű lányokból ellenséget csinálni. Ahogy mondod. – Tökmindegy. – Összefontam a karomat a mellkasom előtt, és készen álltam, hogy elinduljak ebédelni. – Ennyi? – Valójában, nem. – Felvonta a szemöldökét. – Abban reménykedtem, hogy eljössz velem az Őszi Bálra.
26. FEJEZET Megfeszültek az izmaim. Rögtön a folyosót kezdtem fürkészni, hogy lássam, nevet-e valaki, és kerestem a jelét, hogy ez az egész csak egy vicc. De Madoc egyik haverja sem tartózkodott a közelben, hogy szemtanúja legyen a szívatásnak, és Jaredet sem láttam sehol. Visszafordultam Madochoz, és ellenséges tekintetet vetettem rá. – Komolyan azt hitted, hogy bedőlök ennek? – Bedőlni minek? A sármomnak és a csodálatos testemnek? Természetesen. A szarkazmusa egy cseppet sem csökkentette a bizalmatlanságomat. Meresztgettem a szememet, és már azon gondolkodtam, mi a fenéért állok ott és hallgatom őt. – Elég. Most megyek ebédelni. Mondd meg Jarednek, hogy nem vagyok ennyire hülye. Megfordultam, és az ebédlő felé indultam. – Várj! – Madoc mellém kocogott. – Azt hiszed, ez csapda? Figyelmen kívül hagytam, és továbbsétáltam. Persze hogy ez csapda. Miért akarna Madoc velem menni az Őszi Bálra? És miért gondolná, hogy igent mondok neki? Évek óta rendszeresen egymás torkának ugrottunk. – Tate, Jared valószínűleg felgyújtaná a hajamat, ha tudná, hogy beszéltem veled, nemhogy randira hívtalak. Nagyon is komoly vagyok. Semmi szívatás. Semmi vicc. Tényleg el akarlak vinni a bálba. Továbbsiettem a menza irányába, és reméltem, hogy a srác veszi az adást. Kezdtem úgy érezni, mintha fuldokolnék. El kell tűnnie a közelemből. – Tate, kérlek, állj meg! – Madoc megérintette a karomat. Megpördültem, hogy szembenézzek vele, és forrt bennem a harag. – Még ha komolyan is beszélsz, tényleg azt hitted, hogy megbíznék benned valaha is? Megfogdostál, én meg betörtem az orrodat. Erre randira hívsz? Komolyan? Ez volt az események legostobább fordulata, amire soha nem számítottam volna. És hogy mi volt még? Időpocsékolás. – Felfogtam, hogy elég érdekes múltunk van – kezdte Madoc, és feltartotta mindkét kezét –, és biztosítani akarlak, hogy nem romantikus értelemben hívlak el. Jared kiherélne, ha úgy lenne. Bunkó voltam, és jóvá akarom tenni a hibáimat. Ha nincs még partnered, szeretnélek elvinni a bálba, és megmutatni, hogy tudok rendes srác is lenni. Ó, milyen aranyos kis beszéd! – Nem – feleltem. Rám nem hatott úgy a bűbája, mint másokra, de a döbbent arckifejezésétől egy kicsit megtorpantam. Egyik részem nevetni akart, mert tényleg csalódottnak látszott. A másik viszont rosszul érezte magát, mert tényleg csalódottnak látszott. Nem tartozom Madocnak semmivel – mondtam magamnak. Azok után, amiket velem tett, még szóba állnom sem kellett volna vele. Másfelől viszont, amikor az előző héten kihallgattam a beszélgetését Jareddel a folyosón, úgy tűnt, mintha ő soha nem értett volna teljesen egyet azzal, hogy megpróbáltak bántani engem. Talán tényleg jóvá akarta tenni a hibáit. Nem számít. Nem fog megtörténni. Megfordultam, és újból a menza felé indultam, pedig igazából szívesebben kirohantam volna az ajtón a suliból. Még csak hétfő délelőtt volt, de máris a falat kapartam, hogy kijussak onnan.
Bár az igaz, hogy el akartam menni a bálba, és még nem volt partnerem. És ha Madockal mentem volna, azzal féltékennyé teszem Jaredet. Talán látni akartam, ahogy eszi a féltékenység miattam. De kivertem ezeket a gondolatokat a fejemből. Ne is gondolj rá, Tate! – Nem gondoltál még arra, hogy megpályázz egy sportösztöndíjat? – kérdezte Jess, miközben kidobtuk az ebédünk maradékát. – Nem igazán. Szeretek futni, de nem hiszem, hogy ennyire el akarok köteleződni, amíg főiskolára járok – válaszoltam. K.C. és Liam csatlakoztak hozzánk ebédre, de egy ideje már eltűntek, valószínűleg a focipályához közeli lelátó alatt beszélgettek. K.C. boldognak látszott, és Liam még édesebb volt, mint általában. Hosszú időbe fog telni, mire úgy tudok majd Liamre nézni, hogy nem gondolok az árulására, de örültem, hogy megint együtt voltak. Miután elmentek, alig ettem valamit a csirkés burritómból. Madoc folyamatosan vigyorgott rám az ebédlő túloldaláról. Ben is egyfolytában üzengetett. Beszélni akart velem, mielőtt vége az ebédnek, de a barátaimnak köszönhetően volt ürügyem, hogy ne maradjak kettesben vele. Hülye volt, és bár bosszankodtam, tudtam, hogy valamikor beszélnem kell vele. Még ha azért is, hogy közöljem, legyünk csak barátok. – Elképesztő voltál szombaton. – Jess kiitta az utolsó csepp gyümölcslevét is, mielőtt kidobta az üveget. – Ó, és pénteken is. Nem láttam a versenyt, de az egész iskola erről beszél. Rengeteg pénzt kerestél az embereknek. Úgy hallom, Derek Roman baromi dühös volt. – Biztos vagyok benne, hogy az volt. – Lófarokba fogtam a hosszú hajamat, és a tarkóm bizseregni kezdett, amikor megéreztem, hogy egy perzselő tekintet fúródik belé. Őrültség, hogy mennyire tudatában voltam Jared jelenlétének, de elég biztosra vettem, hogy ott van bent valahol. Egész reggel színét sem láttam, nem volt jele sem a kocsijának, sem neki. Továbbra is Jessre figyeltem, bár az egész testemben vibrált a vágy, hogy megforduljak. A két csók és az álom után, hogy a bocsánatkérését már ne is említsem, nagyon sokat gondoltam rá a hétvégén. Mielőtt megadhattam volna magam a kísértésnek, és keresni kezdtem volna őt, elindultam Jess-szel az ajtó felé. Egy pillanattal később megtorpantam, mert meghallottam, hogy valaki a nevemet kiáltja. – Tatum Brandt! Összerándultam, és azonnal zavarba jöttem attól, hogy a kiáltozó alak az egész ebédlő figyelmét rám irányította. – Eljönnél velem az Őszi Bálra, kérlek? – kérdezte mögülem az idióta hangja. Behunytam a szememet.Meg… fogom… ölni. Lassan megfordultam, és megláttam, hogy Madoc néhány méterre térdel tőlem. Nagy, kék kölyökkutyaszemekkel nézett fel rám, és észrevettem, hogy az ebédlő nagyon elcsendesedett, a többiek lepisszegték egymást, és tágra nyílt szemekkel, lélegzetvisszafojtva néztek bennünket. – Most szórakozol velem – motyogtam, és bocsánatkérőn Jessre mosolyogtam. Madoc rövid, vicces lépésekkel térdelve odamászott egészen a cipőmig, és teljesen hátradöntötte a fejét, hogy felnézzen rám. A kezébe fogta a kezemet.
A lányok kuncogtak, és mindenki minket bámult. Csak Madoc csinálhatta meg ezt a hivalkodó közjátékot úgy, hogy közben mégis férfias maradt. – Kérlek, légyszi! Ne mondj nemet! Szükségem van rád. – Drámai hanghordozása miatt nevetés és kurjongatás zsivaja hangzott fel az ebédlőben, tovább bátorítva őt. A szívem hevesen kalapált. Most már bármelyik másodpercben elszabadulhattak az indulataim, és valószínűleg másodjára már nem lettem volna elég szerencsés ahhoz, hogy megússzam az igazgató irodáját. – Kelj fel! – csattantam fel, és kihúztam a kezemet az övéből. A fejemben kavarogtak az ötletek, hogyan fogom bántani ezt a gyereket. Soha nem találják meg a holttestét. – Kérlek, próbáljuk meg! Mindent sajnálok. – Szándékosan úgy beszélt, hogy a nevetéstől is hallani lehessen, amit mond, így mindenki tudta, miről beszélünk. – Azt mondtam, nem. – De a gyereknek szüksége van apára! – könyörgött. A szívem kihagyott egy ütemet a szavaitól. Ó, istenem! Ne, ne, ne… Huhogás és kiabálás tört ki az ebédlő minden szegletében, miközben forróság kúszott fel a nyakamon, és éreztem, ahogy elvörösödöm. Úgy éreztem, mintha testen kívüli élményben lenne részem. Ez nem történhet meg. Így teszi jóvá a hibáit? Hogy még jobban zavarba hoz, és megaláz? Megfogta a csípőmet, és a hasamhoz szorította az arcát. – Ígérem, hogy szeretni fogom a gyerekünket – suttogta úgy, hogy csak én halljam. – Mondhatom hangosabban is, ha akarod. – Jó, elmegyek veled a bálba. Egyelőre – sziszegtem összeszorított fogaimon keresztül. – De ha előrukkolsz még valami szarsággal, eltöröm a karodat. Madoc felpattant a földről, körém fonta a karját, és átölelve felemelt a lábaimról. Ahogy megpördült velem, mindenki tapsolt és fütyült, én meg úgy éreztem, mindjárt hányok. Amint újra a saját lábamon álltam, karon vágtam Madocot, és nagy léptekkel elhagytam az ebédlőt, mert tudtam, hogy nem akarom látni Jess vagy Jared arckifejezését.
27. FEJEZET Szerencsére, mire a sulinak vége lett, mindenki tudta, hogy Madoc poénja csak… egy poén volt. Legalább a köcsög becsületesnek bizonyult, és kiigazította a pletykát. Még mindig nem tudtam megbarátkozni a ténnyel, hogy igent mondtam neki. Az Őszi Bálig még volt két hét, így reméltem, hogy addig találok valami kibúvót. Ahogy az az előző hónapban bebizonyosodott, nagyon sok minden történhet igen rövid idő alatt. Jared nem volt filmtörténeten, ezért ahelyett, hogy azzal küzdöttem volna, nehogy ránézzek, kénytelen voltam Ben felém vetett pillantásait kerülgetni. Az élet igazi ribanc tud lenni. Azzal a személlyel fogok az Őszi Bálra menni, akitől a hideg futkározik a hátamon, egy helyes sztárfocista hajtott rám, aki kevésbé már nem is érdekelhetett volna, és egy potenciális szociopatáról vannak erotikus álmaim, aki legtöbbször úgy viselkedik, mintha gyűlölne. Még nyolc hónap. – Jó napot, doktor Porter – mosolyogtam fáradtan, amikor tanítás után beléptem a laborba. Mivel a terem következő nap nem lesz elérhető, úgy döntöttem, elfogadom az ajánlatát, és aznap dolgozom a projektemen. Az edző szabaddá tette a délutánunkat, úgyhogy minden megoldódott. – Szia, Tate! – dr. Porter egy középkorú exhippy volt, aki gyakran hagyta leengedve hosszú, rozsdabarna haját, hogy szabadon szálljon az arca körül, és kávécseppek ültek a bajuszán meg a szakállán. Az első néhány órám irritáló volt vele tizedikben. Folyamatosan szalvétát akartam nyomni az arcához. – Meddig maradhatok ma? – Ledobtam a táskámat a szokásos asztalom alá a padlóra, és dr. Porterre néztem. – Legalább még egy óráig a közelben leszek, valószínűleg tovább. – Összegyűjtött néhány mappát és papírt, miközben próbálta a kávéscsészéjét is megfogni. – Szükséged van valamire? – Megyek, kihozom a rekeszemet a szertárból, és tudom, hol van minden, amire szükségem van. – Jó. Nekem értekezletem van a tudományos tanszéken, de azt egy másik teremben tartjuk. Nyugodtan gyere értem, ha szükséged van valamire. Komolyan gondolom. 136B terem. – Elindult az ajtó felé. – Oké, köszönöm. – Levettem egy nehéz PVC-kötényt a fogasról, átbújtattam rajta a fejemet, és megkötöttem a derekam körül. A csomó karcolta a hátamat ott, ahol a farmerem meg a topom nem takarta a bőrömet. Előkotortam a szertárból a felszerelésemet, és majdnem elejtettem a nehéz rakományt, amikor visszaértem a terembe. Jared ült a tanári asztalnál a terem elejében. A fenébe! Feje mögé tett kézzel hátradőlt a széken, és az egyik lábát feltette az asztal szélére. A pillantásából semmit nem lehetett kiolvasni, de merev tekintete teljesen rám összpontosított. Ez egyedül elérte, hogy forróság kússzon az arcomra, és hűvös verejték ütközzön ki a bőrömön. A fene essen belé! Miért kell így néznie? Eszembe jutott, milyen érzés volt puha ajka és forró, mennyei nyelvének érintése a nyakamon. Sóvárgó nyilallás kezdődött a lábaim között, és nagyon szerettem volna lovagló ülésben az ölébe telepedni azon a széken. Basszus! Az idegek sétáló időzített bombája voltam.
Megráztam a fejemet, és elfordítottam róla a tekintetemet, miközben az asztalomhoz vittem a rekeszemet. – Ne most, Jared! Elfoglalt vagyok. – Tényleg ez volt az igazság. Összpontosítanom kellett, és egy részem bármennyire is át akarta adni magát ennek a drámának, most egyedüllétre volt szükségem. – Tudom. – Bársonyos hangja furán nyugodt volt. – Azért jöttem, hogy segítsek. Abbahagytam a rekesz kipakolását, és tágra nyílt szemmel bámultam rá. – Segíteni? – A hangomból csöpögött a szarkazmus, és biztos voltam benne, hogy ez vagy vicc a részéről, vagy megpróbálja szabotálni a kísérletemet. – Nincs szükségem segítségre. Leeresztette a karját, és a fekete kapucnis pulcsijának zsebébe tette a kezét. – Nem kérdeztem, szükséged van-e rá – felelte gyorsan, és ellentmondást nem tűrő hangon. – Nem, csak feltételezted. – Folytattam az eszközök kipakolását, és közben kerültem a tekintetét. Az az átkozott álom folyamatosan a gondolataim között keringett, és féltem, hogy elárulok valamit, ha ránézek. – Egyáltalán nem. Tudom, mire vagy képes. – Nevetés bujkált a hangjában, és nem kerülte el a figyelmemet a kétértelmű megjegyzése. – Arra gondoltam, ha barátok leszünk, akkor talán ez egy jó kezdet lenne. Felállt a székről, és felém indult. Lassan beszívtam a levegőt, majd kifújtam. Csak vedd ki a főzőpoharat meg a lombikot a rekeszből, és óvatosan tedd le őket. Szépen és lassan. – Úgy értem, nem igazán térhetünk vissza a famászáshoz meg az ottalvós bulikhoz, nem? – kérdezte sokatmondón, ahogy az ujjaival végigsimított a laborasztalon. Ottalvós buli? A lüktetés hevesebbé vált, és tudtam, hogy a testem készen áll arra, amire vágyott. Éreztem. Felizgatott az ötlet, hogy nálam aludjon, bár csak viccnek szánta a dolgot. A francba, szerettem volna hagyni, hogy egész éjszaka ébren tartson, és olyan dolgokat csináljon velem, amiket gyerekként biztos nem tettünk. Azt akartam, hogy rám tegye a kezét, közel húzzon magához, és a szája minden porcikámat bebarangolja. De azt is akartam, hogy törődjön velem. És nem bíztam benne. Pislogtam, és összevont szemöldökkel néztem rá. – Mint mondtam, nincs szükségem segítségre. – Mint mondtam, nem kérdeztem. Azt hitted, Porter engedni fogja, hogy egyedül végezz kísérleteket a tűzzel? – Keserűen felnevetett, és mellém lépett. – Honnan tudsz a kísérletemről? És ki mondta, hogy barátok leszünk? – tudakoltam, mielőtt lehajoltam, hogy kivegyem az iratrendezőt a táskámból. – Tudod, lehet, hogy már túl nagy a kár. Tudom, hogy bocsánatot kértél, de ez nem könnyű nekem. – Nem mész át lányosba velem, ugye? – kérdezte gúnyosan. Átfutottam az iratrendezőmet, és kivettem belőle a jegyzeteimet meg az eljárásokat, amiket kutattam. Próbáltam átolvasni az anyagot, de nehéz volt koncentrálnom attól, hogy Jared ilyen közel áll hozzám. Balra fordultam, és a legjobb unott arckifejezésemet vetettem rá. Nem akartam, hogy azt higgye, egy kicsit is érdekel a jelenléte. – Jared, értékelem az erőfeszítésedet, de szükségtelen. Azzal szemben, amit az egód mond,
nélküled is pont jól túléltem az elmúlt három évet. Jobban szeretek egyedül dolgozni, és nem értékelem a segítségedet sem ma, sem bármelyik másik nap. Nem vagyunk barátok. Hűvös álarca megingott, és pislogott. Sötét tekintete az enyémet kutatta. Vagy talán azon gondolkodott, mit mondjon. Egy kicsit bűntudatom támadt, miközben visszafordultam az iratrendezőm felé. Véletlenül lelöktem az asztalról. A tartalma szétszóródott a padlón, mert nem volt összecsukva a három gyűrű. Zavarba jöttem, amiért a kemény csajos beszédem ilyen ügyetlen felfordulásban végződött. Jared a másik oldalamra sietett, és velem együtt hajolt le. hogy felvegye az iratrendezőt és a kiborult tartalmát. – Autókat nézel? – Az internetről kinyomtatott papírjaimat figyelte, amiket azért csináltam, hogy felkészült legyek, mire apa hazajön. – Ja – válaszoltam kurtán. – Születésnapi ajándékot keresek magamnak. A kezében fogta a lapokat, és nem igazán nézett semmire, de úgy tűnt, gondolkozik valamin. – Jared? – Kinyújtottam a kezemet, hogy visszavegyem tőle a papírokat. – Elfelejtettem, hogy közeledik a születésnapod – mondta szinte csak magának, miközben elvettem tőle a lapokat, és visszatettem mindent az iratrendezőbe. Azon töprengtem, vajon igazat mond-e. A születésnapunk nagy dolog volt, amikor még barátok voltunk, de azt hiszem, az utóbbi években elfeledkezhetett róla. Én nem felejtettem el az övét. Október másodikán volt. Előző nap! Uh, mondanom kellett volna valamit? Az utóbbi néhány évben nem készültem semmivel a születésnapjára, de most, hogy a téma szóba került, fogalmam sem volt, mit tegyek. Csessze meg! Ő is elfelejtette volna az enyémet. – Az apád tudja, hogy ilyen hamar kocsit akarsz venni? – szakította félbe a gondolataimat. – Az anyád tudja, hogy alkoholt adsz a kiskorúaknak, és fűvel-fával összefekszel a hétvégéken? – A visszavágásom élesebbre sikerült, mint amilyennek szántam. – Sokkal jobb kérdés lenne, hogy érdekli-e. – A szarkazmusával fedte el a bosszúságát, de én láttam, hogy forrong a felszín alatt. Összeráncoltam a homlokomat, ahogy Jared életére gondoltam. Apa nélkül, és egy rendszeresen eltünedező anyával nőtt fel. Nem volt megfelelő példakép vagy szeretet az életében, legalábbis olyan, amiről tudtam. Erre nem volt megfelelő visszavágásom, ezért csendben maradtam, miközben ő lassan segített kipakolni a rekeszemből. Főzőpoharak, lombikok, kémcsövek és folyadékok meg száraz anyagok gazdag választéka borította az asztal tetejét. Nem volt szükségem az összesre, de mindenesetre összegyűjtöttem őket, amikor még próbáltam kiválasztani a projektemet. Három különböző bolti égésgátló és néhány hozzávaló egy házi készítésű előállításához szintén a pulton zsúfolódott, különböző pamutszövetekkel együtt. A kísérletem abból állt volna, hogy tesztelem, hogyan reagál a pamut a különböző ellenállóspray-kre. Már felállítottam a hipotézisemet, és megvolt az elképzelésem a bizonyításhoz, valamint az ehhez szükséges állandók, változók és anyagok is a rendelkezésemre álltak. Úgy terveztem, hogy aznap összeállítom az eljárásokat, és elkezdem a tesztek első körének futtatását. Mintha ez nem volna elég, az idegeim most pattanásig feszültek.
Volt idő, amikor Jared jelenléte megnyugtatott, és elérte, hogy biztonságban érezzem magam. Most hiperérzékenyen reagáltam, valahányszor a karja az enyémhez ért, vagy amikor azt hittem, hogy a tekintete felém villan. Ködösnek éreztem a fejemet, és ökölbe szorult a kezem. Bosszankodva megfordultam, hogy kivegyem a jegyzeteimet az iratrendezőből, és közben levertem a pultról a lombikot. Forróság öntötte el az arcomat, miközben megpróbáltam elkapni, de helyette végignéztem, hogy összetörik a padlón. Az asztalnak háttal állva a felfordulást bámultam, és nagy levegőt vettem. Ennél a pontnál már nem érdekelt, hogy azt hiszi-e rólam, hogy őrült vagyok, vagy csak túlreagálom az egészet. Azt akartam, hogy elmenjen. Jared elém lépett, és lenézett a törött üvegre. – Idegessé teszlek – mondta anélkül, hogy rám nézett volna. A kijelentése halálpontos volt. Én is tudtam, meg ő is. – Csak menj el! – suttogtam kétségbeesetten könyörögve, miközben nem voltam hajlandó a szemébe nézni, ami már biztosan engem fürkészett. – Nézz rám! – Az arcomra tette az egyik kezét, az ujjai a hajamhoz értek. – Sajnálom. – Az ismételt bocsánatkérése hallatán rákaptam a tekintetemet. – Soha nem kellett volna úgy viselkednem veled, ahogy tettem. Égő szemmel kutattam az arcát a szarkazmus vagy a hazugság jelét keresve, de nem találtam semmit. A kifejezése teljesen komoly volt, és mélyen beszívta a levegőt, amíg a válaszomra várt. Aztán a másik tenyerét is az arcomra fektette, és közelebb lépett hozzám. A keze a tarkómra csúszott, és a hüvelykujjával súrolta a fülemet. A légzésem felületessé vált, ahogy a teste finoman az enyémhez préselődött. A tekintete most az ajkaimra tapadt, miközben az arcával az enyém felé közelített. Alig két centire volt a számtól, de így is éreztem őt. Nagyon lassan kezdte, de meglepetten felnyögtem, amikor villámgyorsan megszüntette a köztünk lévő távolságot, és az ajkával foglyul ejtette az enyémet. Tűzijáték robbant a számban, elködösödött az agyam, és forróság kúszott le a nyakamon. Elvesztem, ahogy az egyik karja a derekam köré fonódott, míg a másik kezét beletemette a hajamba. Szorosabban magához ölelt, és lábujjhegyre húzott. Belélegeztem őt, szél és eső illatát éreztem a bőrén, és egy rövid pillanatra otthon voltam. Csak erre volt szükségem. Őt akartam mindenhol – rajtam, körülöttem, bennem. A hormonjaim teljesen megbolondultak. Le akartam tépni róla a ruháit, és meztelen mellkasát az enyémen érezni. Addig akartam csókolni, amíg forró és őrült nem leszek a szenvedélytől. Kit akartam hülyíteni? Máris sajogtam a vágytól. Összegyűlt a hasamban, és az ágyékomba sugárzott, mint egy átkozott tornádó. A nyelve a felső ajkam alá siklott, és borzongás futott végig rajtam. A karomat szorosan a nyaka köré kulcsoltam, és hozzápréselődtem. A kezével végigsimított az oldalamon, és megmarkolta a fenekemet. A testem imádott minden érintést. Hozzáigazodtam, mint egy agyagdarab. Ahol végigsimított rajtam, elolvadtam. Ahol húzott, követtem. A szája elképesztően forró volt, és csak arra tudtam gondolni, milyen jó lenne a teste többi részét is érezni. – Olyan régóta akarlak – suttogta, s a lélegzete olyan volt az ajkamon, mint a drog, még többre vágytam. – Akárhányszor láttalak a szomszédban… megőrjített. A lábujjaim begörbültek a szavaitól. Egész idő alatt akart engem.
Tetszett ez a tudat. Tetszett, hogy vágyott rám. Újabb mély csókba vonta a számat, és a hátam a laborasztalnak préselődött. Ahogy megharapta az alsó ajkamat, a fejem szédülni kezdett. Imádtam megtudni, hogy soha nem gyűlölt, és mindig vágyott rám. De mi történt kettőnk között? Összejöttünk? Vagy Jared csak megvakart egy viszketést? – Ne! – suttogtam zihálva, és elhúzódtam tőle. Nem akartam mozdulni, és nem akartam sehol máshol lenni, csak vele. De tudtam, miért álltam meg. Nem győzhet. Nem viselkedhet bunkón velem, és aztán nem kaphat meg a következő pillanatban. Jared nehezen lélegzett, és úgy bámulta felduzzadt ajkamat, mintha még messze nem végzett volna. A tekintete az enyémre vándorolt, és láttam benne a heves csillogást, mintha vagy nagyon mérges lett volna, amiért leállítottam, vagy annyira felizgult volna, hogy lekötöz, ha kell, csak folytathassa, amit elkezdett. Elengedett, és visszaejtett a lábamra; a kifejezése közömbössé vált, ahogy elhátrált tőlem. – Akkor nem fogom – ígérte hűvösen. Azt hiszem, nem várhattam, hogy vitába szálljon a kérésemmel. Jared nem volt koldus. De kibillentett az egyensúlyomból, hogy milyen gyorsan ment át lángoló forróságból metsző hideggé a viselkedése. Néhány pillanatig csendben tanulmányoztam, és azon gondolkodtam, vajon sikerül-e valaha megkerülnöm ezt az arrogáns közönyösségét. – Miben mesterkedsz? – kérdeztem, és összeszűkült szemmel néztem rá. Szárazon felnevetett. – Azt akarom, hogy barátok legyünk – ismerte be némiképp őszintén. – Miért most? – Miért teszel fel ennyi kérdést? – tért ki a válasz elől. Ezt most komolyan gondolta? Volt néhány dolog, amit meg kellene magyaráznia. – Nem gondoltad, hogy ilyen egyszerű lesz, ugye? – De, reméltem, hogy hátratekintés nélkül továbbléphetünk. – Bosszús hanghordozása tökéletesen illett elsötétedő, mogorva tekintetéhez. – Nem léphetünk tovább – mondtam határozottan. – Az egyik nap még fenyegetsz, a következőn már csókolsz. Én nem tudok ilyen gyorsan váltani. – Csókollak? Viszonoztad… mindkét alkalommal. És most Madockal mész a bálba. Nehogy már az én nyakamba zúdíts minden szart! – Zsebre tette a kezét, és nekidőlt az ablakpárkánynak. A tekintete kihívó volt, én pedig nem igazán tudtam visszavágni erre a megjegyzésre. Igaza volt. Bennel randiztam, Madockal megyek a suli bálra, és Jareddel csókolóztam. – Nem kell megmagyaráznom neked a tetteimet. Szánalmas volt a válaszom. – Nem kellene elmenned. – Akarok – hazudtam. – És elhívott. – Ezzel a válasszal lezártnak tekintettem a beszélgetést, és visszafordultam a munkámhoz. Jared mellém lépett, miközben próbáltam elfoglaltnak látszani, ahogy a papírjaimat rendezgettem. – Ő jár a fejedben, Tate? – A lélegzete a hajamat legyezte. Kezeit az oldalam mellé támasztotta, körbezárva a testem, és gúnyolódott velem. – Őt akarod? Vagy rólam álmodsz?
Behunytam a szememet, miközben eszembe jutott az álmom a másik reggelről. Hogy mit tett velem, ha rá gondoltam, és most épp itt áll mögöttem. – Azt mondtam, hogy amikor rád teszem a kezemet, akarni fogod. Emlékszel? Megfordultam, hogy ránézzek. Felemelte a fejét, hogy a szemembe nézzen. – Nem hiszem, hogy titok, mennyire tetszik, amikor megérintesz. Amikor készen állsz elmondani nekem mindent, amit elhallgatsz, akkor talán újra bízni fogok benned. Addig is… Összeszűkült szemmel nézett rám, és a harag fekete felhőként ereszkedett az arcára, miközben elhátrált. Kihúzta magát, és ökölbe szorította a kezét. Tudva, hogy pontosan elmondtam, amit el kellett, visszafordultam a munkámhoz. A szívem sóvárgott utána, és nem tudtam tovább ránézni, mert féltem, hogy beadom neki a derekamat. Ha barátként vagy valami másként akart engem, akkor többet kell nyújtania. Bármilyen csábítónak hangzott is az ajánlata, hogy hátratekintés nélkül lépjünk tovább, tudtam, hogy a története tette őt azzá a férfivá, amilyen most. Ismernem kell őt. – Jared? – nyafogta egy női hang az ajtó felől. – Hát itt vagy. Felnéztem, és észrevettem, hogy Piper áll az ajtóban, szurkolólányszoknyáját lehúzta, hogy megmutassa a csípőjét és a lapos hasát. Azt hiszem, épp most hánytam egy kicsit a számba. – Nem úgy volt, hogy ma hazaviszel? – Hátrasöpörte hosszú, sötét haját a válla mögé, és beharapta az alsó ajkát. Ó, kérlek. – A motorommal jöttem ma, Piper. – Jared harapósnak hangzott mögöttem. Mérges volt. Kire? Nem voltam benne biztos, de volt egy tippem. – Ki fogom bírni – jelentette ki. – Menjünk! Amúgy sem látszol túl elfoglaltnak. – A tekintete rám villant, és a harag felmelegítette az arcomat. Jared néhány pillanatig csendben maradt, és éreztem a hátamon a tekintetét, miközben folytattam az anyagok rendezgetését. Minden mozdulatom lassú és módszeres volt, ahogy küzdöttem, nehogy elejtsek még valamit. De úgy tenni, mintha nem figyeltem volna rájuk, olyan lehetetlennek tűnt, mint nem figyelni rájuk. – Ja, nem vagyok elfoglalt – felelte végül hűvösen, ahogy elsétált mellettem az ajtó felé. – Te, Terrance… – Az idióta liba úgy csinált, mintha nem tudná a nevemet. – Nem húztál be annak a srácnak, aki elvisz az Őszi Bálra, ugye? Alig lát. Igazán abba kellene hagynod a pasik verését, vagy az emberek lassan elkezdik azt gondolni, hogy leszbi vagy. Próbálta elérni, hogy ráharapjak a csalira, de tanácstalan voltam. Fogalmam sem volt, miről beszél. Valaki behúzott egyel Madocnak, amióta ebédnél utoljára láttam? – Nem ő adott Madocnak monoklit. Én voltam. – Jared elsétált mellette, és kinyitotta az ajtót; most már egyikünknek sem nézett a szemébe. – Miért? – Piper felhúzta az orrát, ahogy megfordult, hogy kilépjen az ajtón, amit Jared nyitva tartott. Jared felvont szemöldökkel rám nézett, és olyan erősen becsapta maga mögött az ajtót, hogy a rengést a lábamban éreztem. Néhány pillanatig a csukott ajtót bámultam, és végül leesett, hogy Jared miattam húzott be Madocnak.
Mi a fene? Akkor ez kétségtelenül nem valami poén volt kettejük között. Madoc tényleg szeretett volna egy kis időt velem tölteni, és ez az őrületbe kergette Jaredet. Hangosan felnevettem. Nem akartam semmit Madoctól. De ha ez zavarta Jaredet, akkor talán mégiscsak szerettem volna egy kicsit szórakozni vele. Bedugtam a fülembe a fülhallgatómat, és a délután további részét nagyszerű hangulatban töltöttem.
28. FEJEZET – Szia, apa! – köszöntem vidáman, miután rákattintottam a Hívás fogadása gombra a laptopomon. – Mit csinálsz még fent ilyen későn… vagy korán? – Németország kilenc órával előrébb járt nálunk. Nemrég értem vissza a futásból, amivel ki akartam verni a fejemből Jaredet, Madocot és mindenki mást is. Elmúlt hat, és már melegítettem magamnak egy sonkás-sajtos tekercset vacsorára. – Szia, Tökmag, nemrég szálltam le a müncheni gépről, és most indulok lefeküdni. Gondoltam, felhívlak, hogy meggyőződjek róla, jól boldogulsz a nagyi nélkül. Fáradtnak és ziláltnak látszott. Ősz haja fél tucat különböző irányba meredezett, mintha az elmúlt huszonnégy órát azzal töltötte volna, hogy egyfolytában beletúrt, és kék szemei táskásak voltak. Fehér ingének felső gombját kigombolta, és meglazította kék nyakkendőjét. – München? Nem tudtam, hogy oda mentél – mondtam tele szájjal. – Csak egy spontán egynapos út volt egy találkozó miatt. A késő éjszakai járattal már vissza is jöttem Berlinbe. A mai napom szabad, úgyhogy sokáig fogok aludni. Apa elképzelése a sokáig alvásról reggel hét volt. Ha addigra nem bukkant elő a szobájából, valami baj volt. – Oké, akkor tényleg sokáig aludj. Túl keményen dolgozol, és ez meglátszik rajtad. Hogy fogsz találni valakit, aki elmegy veled randizni, ha így nézel ki? Tréfának vette, amit mondtam, és nevetett, de szomorúság bujkált a mosolyában. Azonnal bűntudatom támadt, amiért szóba hoztam a randizást. Amióta anya meghalt, apa amennyire csak lehetett, lefoglalta magát. Nagyon sokat dolgozott, és amikor szabad volt, folyton úton voltunk. Soha nem maradtunk otthon a szünidőben, és ritkán töltötte a szabadidejét a házban. Mindig egyik eseményről a másikra jártunk: kosármeccsekre, vacsorákra, kempingtúrákra és koncertekre. Soha nem akarta, hogy túl sok ideje legyen gondolkodni. Biztos voltam benne, hogy az évek alatt voltak alkalmi „barátnői” az utazásain, de egyikből sem lett semmi komoly. – Helló, Mr. Brandt! – kiáltotta K.C., ahogy kilépett a fürdőszobámból, és lehuppant a székembe az erkélyajtó mellett. Rögtön azután átjött, hogy hazaértem, és könyörgött, áruljam el neki a részleteket arról, hogy Madoc hogyan és miért hívott el ma az Őszi Bálra, de megmentett apa hívása. – K.C.? – kérdezett apa, mivel nem láthatta, hogy ki az. – Ja – motyogtam, ahogy megint beleharaptam a vacsorámba. Még mindig a fekete kompressziós futó rövidnadrágom volt rajtam egy fehér toppal és kék dzsekivel. A belőlem áradó szag kétségtelenül visszataszított volna minden srácot. Most azonnal meg kellett volna látogatnom Madocot, és köré fonni a karomat, de még én sem voltam ilyen kegyetlen. Az izmaimban érzett fáradtság azonban megkönnyebbüléssel töltött el. Most még akkor sem tudtam volna gondolkodni vagy aggódni valami miatt, ha akarok. – Tatum Brandt. Az nem a vacsorád. – Apa döbbent tekintetét látva grimaszt vágtam. – Étel. Most pedig hallgass! – utasítottam tréfásan. Oldalra néztem, és láttam, hogy K.C. mosolyogva rázza a fejét. – Két és fél hónap múlva otthon leszek. Szerinted képes vagy addig életben tartani magad? –
érdeklődött apa szarkasztikusan. – Az emberek hetekig életben tudnak maradni csak vízen. – Próbáltam komoly maradni, de elnevettem magam, amikor apa szeme elkerekedett. Még beszélgettünk néhány percig. Meséltem neki a kísérletemről, de azt kihagytam, hogy mostanában mennyire bele vagyok merülve a gondolataimba. Figyelmesen hallgatott, miközben a közelgő versenyeimről beszéltem neki, és emlékeztetett, hogy állítsam össze az összes főiskolai jelentkezési anyagomat hálaadásra. Bár nem tudtam elképzelni, hogy nem jutok be a Columbiára, mindketten egyetértettünk abban, hogy okos dolog más iskolákba is jelentkeznem. Javasoltam néhány helyet, ő pedig felvetette a Tulane-t, ahová anya járt. Beleegyeztem, hogy hozzáadom a listához. – Szóval… – kezdte K.C., mihelyst befejeztem a hívást apával –, Madoc, mi? Amint bekopogott az ajtómon, tudtam, ég a vágytól, hogy elárasszon a kérdéseivel. Nagy szemeket meresztett rám, miközben hosszú, sötétbarna haját lófarokba fogta. Lemásztam az ágyamról, és levettem a dzsekimet. – Nem arról van szó, és ezt te is tudod. Látnod kellett volna, hogy támadt rám lesből az ebédlőben. – Bementem az újonnan átalakított fürdőszobámba. Nagyi csinálta meg nekem az előző héten. A valaha fehér falak most nyugtató sötétszürkék voltak. A fekete zuhanyfüggönyt kihangsúlyozták a hozzáillő kiegészítők, amik a fürdőben voltak. Csupasz fák fekete-fehér képei díszítették a falat a tükörrel szemben, és egy iPod-dokkolós rádió állt a mosdókagyló pultján. Az illatgyertyám lángja a kedvenc illatommal melegebbé és bensőségesebbé varázsolta a helyiséget. Ez volt az oázisom. Akármilyen ostobán hangzik is ez, jobban kellene tisztelni a fürdőszobát. Ez az egyetlen hely, ahol tiszteletben tartják az egyedüllétet. Legtöbbször. – Igent mondtál neki? – kiáltotta K.C. a hálószobámból. – Igazából, azt hiszem, azt mondtam, jó. Higgy nekem, sehova nem akarok menni Madockal. Valahogy ki fogok bújni az ígéretem alól. De talán mégsem. Most, hogy tudtam, nem Jared rendezte meg, hogy elhívjon, sőt tulajdonképpen zavarta őt a meghívása, fontolóra vettem a ravasz lépést, hogy tényleg elmegyek Madockal a bálra. – Simán tökön rúghattad volna megint – dugta be K.C. a fejét a fürdőszobába. – Talán, talán nem. – Felvontam a szemöldökömet, és K.C. ennyiben hagyta a témát, miközben odaállt mellém a mosdókagylóhoz. Elvette az egyik rúzsomat a pultról, elkezdte felkenni magának, és megszólalt, miközben a tükörben rám nézett. – Elmehetnénk együtt ruhát venni – javasolta. – És te Liammel jössz? – kérdeztem, miközben kiszabadítottam a hajamat a lófarokból. – Elhívott, de nem egyeztem bele. – Legyintett egyet a kérdő tekintetemet látva. – Ó, végül igent mondok majd neki. Csak azt akarom, hogy szenvedjen egy kicsit. – Biztos vagy benne, hogy nem akarsz egy ideig távol maradni tőle? Hiszen mégiscsak megcsalt. K.C. okos volt, és bár kedveltem Liamet, nem akartam, hogy a barátnőm megint megsérüljön. Ha egyszer megcsalta, lehet, hogy újra megteszi. – Nem kell aggódnod, Tate. Nem mondasz semmi olyat, amit én nem mondtam magamnak már
vagy százszor – sóhajtott, és tépelődő kifejezéssel nézett rám. – Szeretem. És hiszem, hogy sajnálja. Bízom-e benne? Természetesen, nem. És ezt ő is tudja. Visszament a hálószobába, én meg nekidőltem a fürdőszobaajtó keretének. Tehát akkor a kapcsolatának Jareddel vége. Milyen messzire juthattak? – töprengtem. – És Jared? – Nem tudtam magamban tartani. – Ti ketten… – Elhalt a hangom, mert nem voltam biztos abban, hogyan kérdezzem meg, amit tudni akartam. K.C. olyan pillantással nézett rám, hogy zavarba jöttem, amiért rákérdeztem a dologra, de azért válaszolt. – Nem olyan volt. Elterelte a gondolataimat Liamről, ennyi. – Vagyis ti ketten nem. – Pillantásomat a sötét keményfa padlómra szegeztem, és hihetetlenül kínosan éreztem magamat. – Nem! Mégis mit gondolsz, mi vagyok én? – Döbbent volt. Ez jó jel. Kiengedtem az eddig bent tartott levegőt, és hirtelen sokkal ellazultabbnak éreztem a testemet, mint korábban, legalábbis addig, amíg a következő gondolat fel nem merült bennem. – Lett volna lehetőséged rá? – Talán ő meg Jared nem tette meg a végső lépést, de lehet, hogy csak azért, mert K.C. elutasította. Ha Jared akarta, az az én szememben olyan, mintha megtették volna. – Úgy érted, le akart-e feküdni velem? – Önelégülten elvigyorodott, és közben próbálta kitalálni, hogyan nyújtsa el a pillanatot és játszadozzon velem. – Talááán. Miért érdekel? – Nem érdekel. Természetesen. – Körbenéztem a szobában és mindenhová pillantottam, csak rá nem. Miért érdekelt? – Szóval rá voltál indulva Benre, most Madoc jön be, de titokban Jared után sóvárogsz? – Abból, ahogy összeszorította az ajkait, meg tudtam állapítani, hogy próbálja visszatartani a nevetését. – Most cseszegetsz. Hagyd abba! – figyelmeztettem játékosan és témát váltottam. – Rendben, ruhavásárlás hétvégén. Lehetőleg szombaton, a futóverseny után. K.C. a szeme sarkából vigyorogva nézett rám, aztán felkapta a kabátját az ágyamról, és odalépett az ajtóhoz. – Később találkozunk, Tüzes Csajszi. Felvettem a padlóról a futócipőmet, és hozzávágtam az ajtóhoz, miközben K.C. távozott. A barátnőm sikított, miközben nevetve leszaladt a lépcsőn. – Szerintem tudnod kellene… – Egy affektáló női hang hangzott fel mellettem másnap reggel a szekrényemnél. Megfordulva láttam, hogy Piper, akinek a vezetéknevét még ki kell derítenem, ellenszenves tekintettel méreget, épp mielőtt becsapja a szekrényem ajtaját, csupán centiméterekkel hibázva el az orromat –, …hogy nem érdekled Jaredet. Úgyhogy szállj le róla! – A figyelmeztetését felvont szemöldökkel és nevetséges ajakcsücsörítéssel toldotta meg. Komolyan? Túlságosan megkönnyíti a dolgomat. – Alapból bizonytalan vagy, vagy csak Jareddel kapcsolatban? – érdeklődtem ártatlanul, és a kelleténél jobban élveztem, hogy gyengébb ellenféllel akadtam össze. – Nem vagyok bizonytalan. Csak megvédem, ami az enyém. – Olyan magasra tartotta a hegyes orrát, hogy láttam az orrlyukait. A kezét a farmerje hátsó zsebébe dugta, ezzel még jobban az arcomba nyomva D kosaras melleit. Ahogy végignéztem rajta, én éreztem magam bizonytalannak. Szexi volt a feszes farmerjében meg
vörös, nyakba akasztós topjában. Az én szűk, de nem túl szoros farmeremről meg fekete parasztblúzomról ordított, hogy jó kislány vagyok. Ő divatosan festett az ezüst karkötőivel és magas sarkú szandáljában. Komolyan? Szandál októberben? Az én csuklómat gumikarkötők díszítették. Nem változnék meg egyetlen srác kedvéért sem, de láttam, hogy a fiúk miért találták vonzónak a hozzá hasonló lányokat. A bőröm égni kezdett, amikor arra gondoltam, hogy lefeküdt Jareddel. Jared rajta volt, és járt a testében. Megfájdult a fejem. Harcoltam a késztetéssel, nehogy megadjam magam a féltékeny haragomnak, mert szívem szerint kitéptem volna a haját. Felvettem a táskámat a padlóról, és beletömtem a fizika- meg a franciakönyvemet. Úgy döntöttem, aznap a könyvtárban töltöm az ebédidőt, hogy elkerüljem Madocot, és hagyni akartam, hogy K.C. együtt lehessen egy kis ideig Liammel. Amikor nem mondtam semmit, Piper folytatta: – Minden alkalommal, amikor elfordulok, látványosságot csinálsz magadból, hogy felkeltsd a figyelmét. – A tiéd? – kérdeztem nyugodtan, és eszembe jutott a két-majdnem-három csók, amit Jareddel váltottam. – Ezt ő is tudja? Magabiztos kifejezése megingott, de gyorsan összeszedte magát. – Jared egy igazi rosszfiú. Ő az, ami, és meg tudok birkózni vele. De ha tovább nyomulsz rá, velem kell majd szembenézned. – Ő az, ami? – Most az egyszer nem éreztem idegességet. A támadásom illett az övéhez, és látni akartam, mi sül ki belőle. – Mi a kedvenc színe? Hogy hívják az anyját? Mi a kedvenc kajája? Mikor van a születésnapja? Miért utálja a fehérítőszer szagát? Melyik bandát tudná élete hátralévő részében minden nap hallgatni? Piper összeszűkült szemmel nézett rám. Nyilvánvalóan fogalma sem volt ezekről. Ráadásul mérges lehetett, mert arra céloztam, hogy én tudom a válaszokat ezekre a kérdésekre, míg ő nem És tényleg tudtam. Felemeltem a kezemet, mielőtt visszavághatott volna valamivel. – Nyugi, cicamica! Nem hajtok rá. De soha többé ne fenyegess meg, vagy igazán nagy látványosságot fogok csinálni magamból. Megértetted? – Nem vártam meg, amíg magához tér, hanem megpördültem a piros balerinacipőmön, és a könyvtár felé indultam. – Tudom, hová szokott menni a hétvégéken – kiáltotta mögöttem. – Te tudod? Visszafordultam, és a szőrszálak a tarkómon érdeklődve bizseregni kezdtek. Piper elégedettnek tűnt a zavart arckifejezésemet látva, és önelégülten rám vigyorgott, mielőtt megfordult és elsétált. Ez igaz. Jared a legtöbb hétvégén elment valahova. De hová? Amennyire tudtam, a legtöbb péntek estét a Benson-farmon töltötte, de a hétvégéjének többi része rejtély maradt. Általában rendezett egy bulit péntek vagy szombat este a házukban, azaz nem arról volt szó, hogy egész hétvégére eltűnt. De Piper fején találta a szöget. Fogalmam sem volt, hogy napközben merre jár. Azt hittem, dolgozik. A francba, Piper! A nap további részében csak árnyékként voltam jelen az óráimon, miközben a gondolataimat folyamatosan lefoglalták a különböző ötletek, hogy vajon merre jár Jared a hétvégéken, honnan
vannak a sebhelyei, és mi történt azon a nyáron három évvel ezelőtt. Az egyetlen elterelést Jared folyamatos bámulása nyújtotta filmtörténeten, miközben gondolatban próbáltam egy listát készíteni arról, amit tudtam, és arról, amit nem. És amit valóban tudtam Jaredről, már egyáltalán nem volt sok. Aztán eszembe jutott valami, és izgatott forróság terjedt szét a mellkasomban. De mivel kedd volt, suli után bent kellett maradnom a laborban. Valamelyik délután azonban végeznem kell egy kis felderítő munkát. Remélhetőleg Jared még mindig nyitva tartja az ablakát.
29. FEJEZET – Elmegyünk Chicagóba ruhát venni a hétvégén? Már így is le vagyunk maradva. A választék mostanra valószínűleg elég gáz – mutatott rá K.C., amikor péntek délután hazavittem őt iskola után. Úgy készültem, hogy aznap kimegy a Loophoz, és bár Madoc hívott, hogy legyek a „másodpilótája”, más terveim voltak. – Van egy versenyem holnap reggel, de helyi. El tudsz jönni? Utána bekaphatunk egy késői reggelit, és bemehetünk a városba. – Visszaváltottam kettesbe, ahogy lelassítottam, és befordulttam az utcájukba, és észrevettem, hogy Liam kocsija parkol az emeletes, vörös téglás házuk előtt. – Aha, ez jól hangzik. Később küldd el az időpontot, és ott leszek. És vörös ruhát veszel magadnak, Tate. – Rám mutatott fényes kék körmével, és önelégülten vigyorgott. Szerinte a szőkék állati dögösek vörösben, szerintem viszont én feketében nézek ki a legjobban. – Ó, igen? – kérdeztem kihívóan. – Majd meglátod – trillázta, mintha máris megnyerte volna a közelgő vitánkat. Üresbe tettem a kocsit, behúztam a kéziféket, lehalkítottam a rádiót, amiben a Five Finger Death Punch szólt, és megkérdeztem: – Tudtad, hogy Liam itt lesz? K.C. kinézett az ablakon a házuk előtt parkoló Camaróra. – Aha. Nálunk vacsorázunk, mielőtt elindulunk a versenyre. A szüleim nem igazán tudják, mi történt kettőnk között. Csak annyit, hogy összevesztünk és egy időre szétmentünk. Ha tudnák… – Ja – szakítottam félbe. Csak elképzelni tudtam Carter őrmester reakcióját. – Rendben. – K.C. kinyitotta az ajtót, és kiszállt. – Később üzenj, oké? – Persze. Később találkozunk – kiáltottam, ahogy becsapta az apám Broncójának ajtaját. A hazaút kevesebb, mint két percig tartott. Néhány fordulás meg kanyar, és máris a saját felhajtónkra felhúzódva álltam be a garázsba. Feltűnt, hogy Jared kocsija a garázsukban parkol, aztán észrevettem, hogy két másik sráccal nagyon bütykölnek valamit a motorháztető alatt. Nehéz sóhajjal betrappoltam a házba, figyelmen kívül hagyva a bizsergést, ami a gyomromban kezdődött és lefelé sodródott a testemben. A délután többi részét azzal töltöttem, hogy mindenféle szolgai tevékenységgel lekötöttem magam, amit csak ki tudtam találni, és elütöttem az időt, amíg arra vártam, hogy halljam Jared kocsijának dübörgését, miközben elhajt a Benson-farmra. Már felsöpörtem, kiporszívóztam, kimostam a szennyest, és megvacsoráztam. Épp a merevlemezem töredezettség-mentesítésére készültem, amikor Jared Bossának dübörgése miatt felugrottam. Végre! Csupasz lábamat vörösre dörzsölte a szőnyeg, ahogy felszaladtam a lépcsőn. Kinéztem az erkélyajtómon, és láttam, hogy a kocsija kifordul a felhajtóról az útra. A fekete jármű végigszáguldott az utcán, a szívem pedig vad dörömbölésbe kezdett attól, amire készültem. Jared otthona sötét volt, így feltételeztem, hogy az anyja már elment a barátjához a hétvégére.
Kiléptem az ajtón, átmásztam a fára, és a csupasz lábaimmal kapaszkodtam az ágakba. Déjá vu árasztott el, ahogy a fán himbálóztam. Nagyon régen tettem meg utoljára ezt az utat. Nehezebb lettem az elmúlt három évben, az ágak megreccsentek alattam. Igyekeztem mielőbb elérni az ablakot, mivel nem volt túl nagy a lombkorona. A legtöbb levél már lehullott a tél közeledtét jelezve, és biztos voltam benne, hogy észrevesznek az utcáról, ha túl sokáig időzöm ott. Az ujjaimmal megragadtam az ablakpárkányt, és a körmeimtől lepattogzott a fehér festék, miközben az izmaim megfeszültek, hogy felhúzzam az ablakot. Igen! Kinyílt. Ahogy áttoltam magam az ablakperem fölött, belendítettem az egyik lábam a szobába, és átmásztam az ablakon. Amikor talpra álltam, hagytam, hogy a szemem hozzászokjon a majdnem koromsötéthez, ami a szobában uralkodott. A pulzusom olyan erősen dobolt a fülemben, hogy azt hittem, mindjárt vérezni kezd, és remegtem az idegességtől. Nyitva hagytam az ablakot arra az esetre, ha szükségem lenne egy gyors menekülési útra. Ahogy körbenéztem a szobában, észrevettem, hogy megváltoztatta a bútorokat, amióta utoljára itt jártam. A helyiség tisztának tűnt, de rendetlen volt. Ruhák kevertek szétszórva a padlón és az ágyon. A komód tetejét random vacakok, pénz és blokkok borították. De a falak még mindig éjkékre voltak festve. Amikor fiatalabb volt, az anyja hajós stílusban rendezte be a szobát. A látványból ítélve Jared az összes hajó- és világítótorony-díszítéstől megszabadult. Most a falat néhány együttes posztere és a közelgő környékbeli események szórólapjai fedték be. Elkezdtem lábujjhegyen körbejárni, de néhány lépés után megtorpantam. Miért vagyok csendben? Senki nincs itthon. Valószínűleg bűntudatom volt. A kisangyal a fejemben a rosszallását fejezte ki a tisztességtelen ólálkodásom miatt. De a kisördög kiabálva sürgetett. Ne állj meg! Folytasd! Odaléptem a szekrényéhez, és kitártam a faajtót. Ha volt itt bármi érdekes, azt valószínűleg ide rejtette. Még mindig nem tudtam biztosan, mit is keresek, de ennél a pontnál már bármi érdekelt, ami betekintést nyújthat az életébe. Behunytam a szememet, amikor hirtelen elborított Jared illata. Szél, eső és férfi. Gyorsan végighúztam az ujjaimat az ingujjain és melegítőfelsőin, mielőtt lehajoltam, hogy keressek valami nyomravezetőt a padlón. A szekrény alja cipős dobozokkal volt telezsúfolva, és néhány doboz fotókkal volt tele. Ahogy átnéztem őket, belefutottam egy csomó képbe, ami gyerekként készült Jaredről, és észrevettem, hogy én egyiken sem vagyok rajta. Ez nem helyes. Jareddel négy évig össze voltunk nőve, mielőtt tönkrement a barátságunk, és készültek rólunk képek. Rengeteg. Nekem még mindig megvolt néhány. Ő megszabadult az övéitől? Miután mindent visszatettem oda, ahol találtam, a szükségesnél jóval nagyobb erővel csuktam be a szekrényajtót, és megfordultam. Jared komódja a szoba másik oldalán állt, úgyhogy odasétáltam hozzá, és elkezdtem átnézni az összegyűrt benzinkúti blokkokat, amiket a tetejére halmozott. Észrevettem, hogy több közülük Crest Hill-i, ami nagyjából egyórányira volt a chicagói külvárosunktól. Crest Hill? Mit keresett volna ott?
A fiókjait átkutatva nem találtam semmi érdekeset, ezért odasétáltam az ágyához, és letérdeltem, hogy bekukkantsak alá. Főnyeremény! Kihúztam egy fedél nélküli lapos dobozt, amibe egy csomó dossziét meg papírt tömtek. Felemeltem a karomba, majd ahogy leültem az ágyára, az ölembe tettem. Az ágyára. Régen egyáltalán nem volt fura Jared szobájában tartózkodni, de most olyan volt, mint egy vidámparkban lenni zárás után: helytelen, de izgalmas. A dobozban áttúrtam néhány dolgot, mindegyik érdekesebbnek tűnt, mint az előző. Az egyik egy hiteles okirat volt Jared nagyapjától. A férfi ráhagyott egy tóparti házat Wisconsinban, egy romhalmazt a képek alapján. De a táj gyönyörű volt. Rábukkantam még több hónapnyi Crest Hill-i blokkra, az elmúlt évből. Találtam egy bírósági végzést Jared nevére, amiben felszólították, hogy jelenjen meg a városi bíróságon testi sértés vádja miatt. A határozatot nem sokkal azután küldték, hogy elmentem Franciaországba. Láttam még néhány blokkot vacsorákról meg szállodai szobákról, amiket csak úgy bedobtak a dobozba, és ahogy mélyebbre ástam, a kezem egy vastag, sima dossziét tapintott meg a doboz alján. De elengedtem, mert elállt a lélegzetem, amikor ajtónyitódást hallottam a folyosóról. Ó, basszus! Gyorsan visszadugtam a dobozt az ágy alá, és beugrottam a szekrény meg a Jared ágya közötti kis rejtekhelyre. Már nem hallottam semmit, olyan hangosan dübörgött a szívem a fülemben, de épp időben tűntem el szem elől. Jared belépett a szobába, egy törülköző a dereka köré volt csavarva, egy másikkal meg a haját törölgette. Miért van itthon?! Láttam a kocsiját elhajtani, és nem hallottam visszatérni. Tehát mi folyik itt? Felkapcsolta az asztali lámpát, ami tompa fénybe borította a szobát, és tovább szárította a haját. Nyúlánk testével az ablakhoz lépett, ahol egyik kezével rátámaszkodott a keretre, és kinézett. Figyeltem őt, és azon gondolkodtam, hogy mi a fenét fogok csinálni. Bármelyik percben megfordulhat, és akkor lebukom. A dereka köré csavart törülköző a térdéig takarta. A gyomrom olyan volt, mintha hullámvasúton ültem volna, és a szám úgy kiszáradt, mint a Mojave-sivatag. A bőrét fürdető halvány fénytől úgy tűnt, mintha a mellkasát borító vízcseppek ragyognának. Félre kellett tolnom a vágyat, hogy csak üljek ott, és megvárjam, amíg ledobja a törülközőt. Kizártnak tűnt, hogy lebukás nélkül kijussak ebből a szobából. Két lehetőségem maradt. Vagy engedem, hogy elkapjon, és sarokba szorítson, vagy előállók valami történettel. Mielőtt megfordult, felálltam a sarokból, és mély, fájdalmas lélegzetet vettem. – Jared – suttogtam halkan. Felém kapta a fejét, és összeszűkült tekintettel nézett rám. – Tate? – Egy pillanatig hallgatott. – Mi a francot csinálsz a szobámban? A kezeim remegtek, úgyhogy összeszorítottam őket a hátam mögött, miközben közelebb léptem hozzá. – Hát, átgondoltam, amit arról mondtál, hogy próbáljunk meg barátok lenni, és azzal akartam kezdeni, hogy boldog születésnapot kívánok neked. Kitűnő, Tate! Nagyon ügyes.
Jared jobbra döntötte a fejét, ahogy végiggondolta, amit mondtam, és tudtam, hogy nem hisz nekem. Én sem hittem volna magamnak. Béna kifogás volt. – Tehát betörtél a szobámba, hogy boldog születésnapot kívánj egy héttel a születésnapom után? A szarkazmusát nem lehetett nem észrevenni. Fulladoztam benne, és harcolnom kellett, hogy levegőt tudjak venni. Basszus! – Átmásztam a fán, mint ahogy régen csináltuk – magyaráztam, de lángolt az arcom. Csak elképzelni tudtam, milyen vörös vagyok. – A te születésnapod holnap lesz. Én is átmászhatok a te szobádba? – kérdezte leereszkedőn. – Mit csinálsz itt igazából? Nem hátráltam meg, miközben felém közelített, és szigorú pillantása lyukat égetett belém. Basszus, basszus, basszus. – Én… um… – Küszködtem a szavakkal, de álltam a tekintetét. Mitől fogná be a száját? Frissen mosott haja összevissza állt, és hihetetlenül szexinek látszott a szemében tükröződő kihívástól. A szobájában álltam. Ő félmeztelen volt. És olyan kérdéseket tett fel, amikre nem tudtam válaszolni. Azt a két dolgot kellett használnom, ami kibillenthette az egyensúlyából: a meglepetés erejét, és a. testemet. - Igazából van valamim a számodra. Vedd úgy, hogy ez az én ajándékom is tőled. Óvatosan méregetett, amikor odahajoltam hozzá, és megcsókoltam. Ahogy megérintettem puha ajkát, bizseregni kezdtem. Szorosan hozzásimultam, és amikor éreztem, hogy a szája együtt mozdul az enyémmel, a nyaka köré fontam a karjaimat. Az ajkaim elváltak, és megnyaltam a felső ajkát, hogy ingereljem őt. Amikor a fogaim közé vettem az alsó ajkát, ő is átölelt. A korábbi alkalmakkal ellentétben most lassan haladtunk. Máskor, amikor csókolóztunk, az inkább olyan volt, mint egy támadás. De most minden érintés lassan táplálta a tüzet. Jared szorosan magához ölelt, erős karjai a hátam köré fonódtak, és az ajkaink éhes csókokban forrtak össze. A vágy, hogy kijussak a szobájából anélkül, hogy rájönne, miért voltam ott igazából, el lett felejtve. Most már csak őt láttam és éreztem. Ellenállhatatlanul jó illata volt, és arra vágytam, hogy lássam, vajon mindenhol ilyen-e. Magamhoz szorítottam, és a nyakába temettem az arcomat, miközben csókoltam meg harapdáltam a bőrét. – Jézus, Tate! – lehelte kifulladva. A tábortűz a hasamban futótűzzé vált. A kezem lesiklott a hátán – éreztem a bőre egyenetlenségét a sebhelyeinél –, becsúszott a törülköző alá. Az ujjaim bizseregtek sima bőrének érintésétől, és a gyomrom sajgott az éhségtől. Csókokat hintettem a fülétől a kulcscsontjáig, és időnként kidugtam a nyelvemet, hogy megízleljem. Jared élesen beszívta a levegőt a fogai között, és erősebben szorított magához, ahogy finoman hozzádörzsöltem a csípőmet az övéhez. Még! A karjai még mindig körülvettek, de a kezemmel a hátát és sziklakemény hasfalát simogattam. Nem kaphattam belőle eleget, és többé nem érdekelt, hogy miért is jöttem ide. Mindennél jobban szükségem volt rá.
– Nem állok meg – suttogtam a fülébe, aztán újra foglyul ejtettem az ajkát. Ezt végszónak vette, és felemelt a földről. A dereka köré fontam a lábamat, miközben az ágyhoz vitt. Ahogy leeresztett bennünket, magammal húztam. Abba kellene hagynom. Csak még egy perc, és megállók. Feltolta a topomat a melltartóm alá, és az ujjai végigsiklottak a bőrömön, miközben engem bámult. – Annyira gyönyörű vagy! – Féloldalas, elgondolkodó mosollyal nézett rám. A szívverésem felgyorsult, amikor az ajka a hasamra simult. Felnyögtem, és felé homorítottam. – Jared – leheltem fojtottan. A szája végigperzselte a bőrömet a mellkasomtól a csípőmig, és éreztem, ahogy lüktet az ágyékom. Folyamatosan csókolt, miközben kigombolta a farmeremet. A törülközőjén keresztül is éreztem, hogy készen áll. De én is? Annyira akartam Jaredet. Be akartam adni a derekamat, és engedni, hogy megtörténjen. Elakadt a lélegzetem, amikor megéreztem a száját épp a bugyim fölött. A nyelve könnyedén végigsúrolta a bőrömet, miközben éreztem, ahogy lecsúszik rólam az alsóneműm. Alig vettem észre, mert a szája a hasamon és a combomon siklott közben. A lüktetés a lábaim között fájni kezdett, és megkönnyebbülésre vágytam. – Jared… – súgtam, miközben próbáltam visszaszerezni az irányítást a testem fölött. – Ne állíts meg, Tate! Kérlek, bébi, ne állíts meg! Behunytam a szememet. Megpróbáltam küzdeni ellene, ugye? Most már nyugodtan megadhattam magam. Átrántottam a felsőmet a fejemen, és Jared lehúzta a melltartóm pántját a vállamon, hogy kiszabadítsa a mellemet. A nedves ösvény, amit a szája hagyott a bőrömön, olyan volt, mint az égő kanóc egy dinamitrúdon. És a dinamit a combjaim között volt. – Ó! – Kipattant a szemem és összerándult a testem, amikor megéreztem, hogy végighúzza a nyelvét az ágyékomon. – Mit csinálsz? – Ó, istenem. Elképesztő volt. Ha nem lettem volna annyira zavarban, a hajánál fogva ragadom meg, hogy ott tartsam. Jared oldalra döntötte a fejét, miközben magában rájött valamire. – Szűz vagy – jelentette ki halkan. Ja, azt hiszem, ezt mostanra már elég nyilvánvalóvá tettem. De mielőtt feszélyezve érezhettem volna magam a tapasztalatlanságom miatt, Jared megcsókolta a belső combomat, és ezzel újra elszédített. – Fogalmad sincs, hogy ez mennyire boldoggá tesz. – És visszatapasztotta a száját a csiklómra. Ó… édes… istenem! Minden annyira fantasztikus érzés volt. Alig bírtam elviselni. A nyelvével végignyalta az ágyékomat, és megszívta a csiklómat. A testemben minden csepp energia és vágy a lábaim közé gyűlt, és tudtam, hogy valami épül bennem. A mellbimbóim merevek voltak, és Jared az egyik kezével a mellemet masszírozta, miközben a lábaim között dolgozott. – Jézus Krisztus, ha látnád magad az én szemszögemből! Kibaszottul gyönyörű – súgta az ágyékomra. A nyelvével körkörösen simogatott, és hirtelen úgy éreztem, vissza kell tartanom a lélegzetemet.
Arra gondoltam, ha megfosztanám magam a levegőtől, az növelné a lent érzett nyomást. És igazam volt. Így összpontosítani tudtam mindenre, amii csinál. A lüktetés egyre hevesebbé vált bennem, és hihetetlenül nedves voltam. Jared belém hatolt a nyelvével, én pedig hátravetett fejjel ívbe hajlítottam a testemet, még többért könyörögve. Orgazmus közben visszatartottam a lélegzetemet, amíg a gyönyör hullámai fölforrósították a testemet, és a nevét kiáltottam. Jared nem hagyta abba, amíg az utolsó remegések is el nem hagyták a testemet. – A francba, Tate! – Felemelkedett, hogy a szemembe nézzen, és a merevedése hozzám ért. – A szépséged semmi összehasonlítva azzal, hogy milyen vagy, amikor elélvezel. – Ez… – Nem tudtam gondolkodni. A testem még soha nem tapasztalt ilyen csodálatosat, és azt akartam, hogy ő is ugyanezt érezze. Jared mélyen a szemembe nézett, és a csípőjét az enyémnek szorította. Az izmaim megfeszültek, és szenvedtem a lassú dörzsölésétől. Készen állt. Egyik kezét az arcomra tette. – Olyan régóta akarlak! Feltoltam magamat, és foglyul ejtettem az ajkait az enyémekkel. A kezemmel lefelé kalandoztam a testén a lábai közé, és az ujjaimat a merevedése köré fontam. A nyelve, meg amit az előbb csinált velem, semmi volt az erekciójához képest. Egyszerre ijesztett meg és izgatott fel. Kikapcsolva a melltartómat, az utolsó ruhadarabomat is levette rólam, és az ajkával az egyik mellbimbómra tapadt. Borzongás futott végig a bőrömön, ahogy a gyönyör végigszáguldott a testemen, és magamhoz szorítottam a fejét, élvezve forró szájának érintését. Egyik mellemről áttért a másikra, én pedig a csípője köré fontam a lábaimat, mert olyan közel akartam tudni magamhoz, amennyire csak lehetséges volt. Többre vágytam. Mindketten megriadtunk, amikor kopogást hallottunk a hálószoba ajtaján. – Jared, kész vagy már? – kérdezte egy férfihang. Mi? Ki volt ez? – Meg fogom ölni – morogta Jared halkan. – Menj le! – kiáltotta az ajtó felé, de rajtam maradt. – Már így is késésben vagyunk, ember. A kocsi feltankolva. Menjünk! És ekkor belém vágott a felismerés. Nem Jaredet láttam korábban elhajtani. Az egyik barátja, aki itt volt nála, elvitte tankolni a kocsit, ő pedig itthon maradt, hogy lezuhanyozzon meg átöltözzön. – Azt mondtam, várj lent, Sam! – ordította Jared, és szorosabbra húzta a dereka körül a törülközőt, ahogy leszállt az ágyról. – Rendben! – Sam biztosan vette az adást, mert hallottam, hogy a lépései elhalkultak, miközben eltávolodott az ajtótól. Megragadtam a felsőmet, és eltakartam magamat; a vágy zümmögése lassan eloszlott. – Nem, ne öltözz fel! – szólt rám Jared. – Megyek, megszabadulok tőle, és befejezzük, amit elkezdtünk. – Lehajolt, hogy megcsókoljon, és megint forróság öntötte el az arcomat. – Versenyzel ma? – Már nem. – Felkapott magára egy farmert a törülközője alatt. Belebújtam a felsőmbe, és felálltam, hogy felvegyem a bugyimat meg a nadrágomat. – Jared, menj! Semmi baj. – A nyomozómunkám váratlan fordulatot vett ma, és a „szülinapi
csókja” sokkal több lett, mint amire számítottam. Össze kellett szednem magam, bár bűntudatom támadt, amiért lógva hagytam. Jared azonban nem fogadott el nemleges választ. Megint felemelt a lábamról, leültetett a komódja szélére, és a számra szorította az ajkát. A lábaim közé lépett, és egy lassú, mély csókkal láncolt magához. – A verseny nem fontos, Tate – súgta az ajkamra. – Sehol máshol nem lennék szívesebben, mint veled. Azt hiszem, a szívem kihagyott egy ütemet, és összeszorult a torkom. Pontosan ugyanígy éreztem én is. De le kellett higgadnom. A dolgok túl gyorsan haladtak, még mindig nem bíztam benne. – Akkor vigyél magaddal! – javasoltam. Imádtam a versenyek izgalmát, és nyilvános helyen lehetnénk együtt, szóval biztos nem fogdosnánk egymást. Az egyetlen hátránya a dolognak, hogy nem tudom átkutatni a szobáját, ha vele vagyok, de ezt többé már nem is éreztem helyesnek. – Vigyelek magammal? – Szkeptikusan nézett rám, de aztán elgondolkodóvá vált az arckifejezése. – Rendben, menj, vegyél fel valami melegebbet, és érted megyek, amikor elkészültünk. Az ajtó felé indult, de néhány lépés után megállt. – És a verseny után visszajövünk ide, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. Az ígéretétől akaratom ellenére elmosolyodtam. Miután kiment a szobából, leugrottam a komódról, és eldöntöttem, hogy egyszerűbb lesz visszamászni a fán, mint szégyenkezve szembenézni a barátjával, de megtorpantam, amikor észrevettem valamit a padlón. Lehajoltam, hogy felvegyem a fényképet az ajtó közeléből, és a szívverésem felgyorsult, amikor rájöttem, hogy biztosan akkor eshetett ki, amikor átkutattam a dobozt. Basszus! Ahogy vetettem rá egy gyors pillantást, hányingerem támadt. A képen egy kisfiú vagy egy kamasz felsőteste látszott, de a bőr véres volt, és tele zúzódással. Kék és lila foltok borították a mellkasát meg a bordáit, és vágások húzódtak végig a hasától egészen a nyakáig. Ó, istenem! Valaki nem egyszerűen bántotta ezt a gyereket. Valaki megpróbálta megölni.
30. FEJEZET A farm tele volt. Abból ítélve, ahogy mindenki izgatottan tisztította meg az utat Jared kocsija előtt, épp időben érkeztünk a versenyére. Az emberek lassan leléptek a pályáról, és kíváncsian figyeltek engem meg Jaredet. A legtöbben valószínűleg azt hitték, hogy Jared gyűlöl, ezért biztos nagyon összezavarodtak. Nem érdekelt. A kocsi vibrált alattam, és irányíthatatlan energiával meg egy kis megmaradt feszültséggel doboltam a lábammal a padlón. A képet, amit Jared szobájában találtam, a pulcsim zsebébe gyömöszöltem. Nem akartam vállalni a kockázatot, hogy rajtakapjon, miközben megpróbálom visszatenni a dobozba az ágya alá. Nem tudtam biztosan, hogy ő van-e a képen, de szerintem igen. Mi másért lett volna nála a fotó? Hacsak… hacsak nem ő tette ezt a gyerekkel. Összeszorítottam a fogamat. Egy kicsit sem tetszett ez az elképzelés. – Hé! – kiáltottak az emberek, többnyire lányok, a kocsi felé. Vettem egy mély lélegzetet, és meg sem próbáltam elrejteni a bosszúságomat. Szerencsére, Jared nem köszönt vissza nekik, és ettől ellazultak az izmaim. Az arca szobormerev volt, miközben a hangszórókból a Sick harsogott az Adelita’s Way-től. Ahogy Jared elfoglalta a helyét egy ’8o-as Camaro mellett, amit nem ismertem fel, kikapcsoltam a biztonsági övemet, hogy kiszálljak a kocsiból, de Jared megfogta a kezemet. – Figyelj! – mondta halkan, és megfordultam, hogy ránézzek. – Szeretem a gondolataimat a versenyre összpontosítani. Ha nem viselkedek veled túl barátságosan, annak semmi köze hozzád, oké? Lefordítva: Nem csinálom a barátnős dolgot, különösen nem nyilvánosan. Nem mintha mi ketten együtt jártunk volna, de értettem, mit próbál a tudomásomra adni. Megvontam a vállamat. – Nem kell fognod a kezemet. – És azzal kiszálltam a kocsiból. Zavart, hogy Jared álarcot hordott, vagy talán csak nem érezte jól magát az emberek között, de átkozott legyek, ha kirekesztettnek érezve magamat egész este az oldalvonalon fogok állni. A tömeg széléhez sétálva észrevettem, hogy sokan összesúgnak mögöttem, és féloldalas pillantásokat vetnek rám. A „Mit keres Jared vele?” és „Talán ő is versenyezni fog?” csak néhány megjegyzés volt abból, amit hallottam. Figyeltem, ahogy Jared kiszáll a kocsijából, miközben a tekintetét nem veszi le rólam, majd megkerüli az autót, hogy beszéljen Zackkel meg a másik sofőrrel. – Tate, hogy vagy? – Ben lépett mellém. Felsóhajtottam. Bár senki mást nem láttam itt, akit igazán ismertem volna, azért még nem akartam vele csevegni. Nem voltam biztos abban, Jareddel hogyan is állunk egymással, de ki akartam deríteni. – Szia, Ben! – Jareddel jöttél? – érdeklődött. – Ja – feleltem tömören, és nem néztem a szemébe. – És Madockal mész az Őszi Bálra? – Bár nem néztem rá, hallottam a hangján, hogy mosolyog. Mekkora gyökér! – És lehet, hogy a szalagavatóra Channing Tatum visz el. Én már csak ilyen lány vagyok. Nem hallottad? – Belenéztem a szemébe, és merészen kihívó pillantást vetettem rá. Ben felhúzta a vállát, és idegesen elnevette magát.
– Rendben, ha te mondod. De én a helyedben nem Channing Tatummal mennék a szalagavatóra. A név miatt. Channing Tatum, mint Tatum Brandt kísérője? Nem hangzik jól. Beletelt egy percbe, mire rájöttem, de a játékos hangszíne végül megpecsételte a dolgot. Viccelt. Nem próbált meg bocsánatot kérni, én meg nem próbáltam elkerülni őt. Csak élveztük a barátságos évődést, és egy kicsit jobban éreztem magam attól, hogy kezelni tudtam a helyzetet. Ben nem nyomult, hogy információkat szedjen ki belőlem a kapcsolati állapotomról – ami kérdéses volt –, és éreztem, hogy nem hajt már rám. Elvigyorodtam a poénján, s úgy néztem rá, mintha az előbb dugott volna ceruzát az orrába, és tudtam, hogy a feszültség végre eloszlott kettőnk között. Lehet, hogy soha nem leszünk barátok, de visszakerültünk oda, ahol az év elején álltunk, a könnyedséghez. Amíg meg nem láttam, hogy Jared szeme szikrákat szór. Zack beszélt mindkét sofőrhöz, de Jared rajtam meg Benen tartotta hűvös pillantását. A tekintete összeszűkült, és a fújtatásából tudtam, hogy mérges. Tökmindegy. Vágtam egy grimaszt. – Tisztítsátok meg a pályát! – kiáltotta Zack, és mindannyian az út oldalára csoportosultunk, porfelhőt kavarva fel a lépéseinkkel. Jared anélkül, hogy még egyszer rám pillantott volna, beszállt a kocsijába, és felpörgette a motort; a basszus vibrált a talpam alatt. Összerezzentem, amikor a lányok izgatottan sikítozni kezdtek. Olyan volt, mintha valaki fogpiszkálót szúrt volna a fülembe. De ez semmi volt ahhoz a süllyedő érzéshez képest, amit a gyomromban éreztem, amikor Piper fellépett a pályára, hogy elindítsa a versenyzőket. Jared kocsija előtt lelassított kék, iskoláslány – szoknyájában meg fekete, mélyen kivágott, nyakba akasztós topjában. Némán szitkozódtam magamban. Csillogó tekintete Jareden állapodott meg. Innen nem láttam Jared arcát, de tudtam, hogy Piper őt méregeti. A csaj ide-oda billegett, és kidüllesztette a mellkasát, vagy talán csak alapból így nézett ki. Biztos voltam abban, hogy a kocsik fényszórójának világításában igazi látványosság. A közönség férfitagjai fütyültek meg kiáltoztak, én pedig beletúrtam a hajamba, hogy felemeljem forró nyakamról, mert hirtelen nagyon melegem lett. Ökölbe szorítottam a kezemet, amikor láttam, hogy Piper odalép a vezetőülés melletti ajtóhoz. Jarednek le volt engedve az ablaka, és Piper behajolt rajta, tökéletes rálátást nyújtva neki a mellére, a másik sofőrnek pedig a fenekére. A tekintetem lángolt, és a szemem majdnem kiesett a helyéről. – Bocsáss meg! – motyogtam Bennek, mielőtt felsétáltam a pályára. Megkerülve Jared kocsiját odaléptem Piperhez, és megragadtam a hajánál fogva. Erővel elhúztam az ablaktól, és meglöktem. Túl extrém, mondtam magamnak. De nem gondolkodtam. És tetszett, hogy milyen érzés nem gondolkodni. – Mi a franc? – kiáltotta Piper, és megfordult, hogy rám nézzen. – Tate! – szólt rám Jared, de nem figyeltem rá. A tömeg felbolydult a háttérben, és felgyorsult a szívverésem, amikor meghallottam, hogy azt kántálják, verekedjünk össze. Alig hallottam valamit az értelmetlen zajongásuk miatt, ami betöltötte a levegőt.
– Te ribanc! – mondta Piper a fogát vicsorítva. – Mi a franc bajod van? De nem várta meg a válaszomat. Helyette nekem rontott a magassarkújában, én meg majdnem felnevettem. Ahogy hozzám trappolt, elgáncsoltam, és ő a földre esett. Miután fenékre ült, kétszer összecsaptam a kezemet az arca előtt, és rákiáltottam: – Hé! Most, hogy rám figyelsz, csak azt akarom, tudd, nem érdekled őt. – Úgy vágtam a képébe a saját korábbi szavait, mint egy tál pitét. Aztán nagy levegőt vettem, és felnéztem Jaredre, aki időközben kiszállt a kocsijából, és a döbbenet meg a szórakozás keverékével nézett rám. – Nem dísz vagyok – tisztáztam, ahogy hozzáléptem. Kihúztam a pulcsim zsebéből a nyakláncot, amit az anyámnak csináltam, és beleejtettem a tenyerébe. – Ne rejtőzz el előlem, és ne kérd, hogy elbújjak! – suttogtam úgy, hogy csak ő hallja. Jared bólintott, felemelte az államat, és a hüvelykujjával végigsimított az állkapcsomon. Belesimultam az érintésébe, mire pillekönnyű csókot lehelt az ajkamra. Azonnal megkönnyebbültem. Még több gúnyos megjegyzés meg fütty hangzott fel a tömegben, de engem csak az enyémhez közeli test melege érdekelt. – Khm! – jelzett nekünk a srác hangosan a másik kocsiból. – Jared, ha nem bánod, szeretném ezt a versenyt még ma letudni. Megráztam a fejemet, és boldogan felsóhajtottam. – Sok szerencsét! – mondtam Jarednek, ahogy elhúzódtam tőle, és a tömeg felé indultam. – Fáradt vagy? – kérdezte Jared, amikor hazafelé tartottunk. Válaszul megráztam a fejem. Természetesen, megnyerte a versenyt, és egyetlen karcolás sem esett egyik kocsin sem. Volt egy újabb buli a verseny után, de Jared fontolóra sem vette, hogy elmenjünk, és engem sem kérdezett meg róla. Bár ezt nem bántam, és szédítő bizsergés terjedt szét a testemben, amikor arra gondoltam, hogy valószínűleg csak haza akar menni, hogy befejezzük, amit korábban elkezdtünk. Egy részem meg volt ijedve. Korábban majdnem szexeltünk, és ha Sam nem szakított volna félbe minket, valószínűleg megtesszük. Együtt akartam lenni Jareddel? Csak egy másodpercig kellett gondolkodnom rajta, mielőtt tudtam, hogy a válasz igen. De ő készen áll rá, hogy velem legyen? Ebben nem voltam olyan biztos. Még mindig utáltam az emlékeket, amiket az elmúlt néhány évben hagyott bennem, és nem tudtam, hogy tényleg megbocsátottam-e neki. Biztos lehettem abban, hogy többé nem fog bántani? Megérdemelt engem? Nem. Még nem. Kétségtelenül tudtam, hogy még nem érdemelte ki a bizalmamat. – Jared? – törtem meg a csendet. – Hová szoktál menni a hétvégéken? Megszorította a kormányt, és nem nézett rám. – Csak el a városból – motyogta. – De hová? – erőltettem. Ha fontos vagyok neki, akkor itt az ideje, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba mindennel kapcsolatban. Bosszankodva felvonta a szemöldökét. – Mit számít az? – Befordult az utcánkba, és erősebben lépett a gázra, mint kellett volna. Kis híján bevertem a fejemet a tetőbe, amikor durván áthajtott a mélyedésen, ami a felhajtójuk előtt volt.
Megfogtam az ablak feletti kapaszkodót, hogy megtámasszam magamat. – Piper miért tudhatja, és én miért nem? – Baszd meg, Tate! – Kikapcsolta a biztonsági övét, és kipattant a kocsiból. – Nem akarok beszélni róla. – Az él a hangjában most már mérgesebb és hangosabb volt. Kiszálltam utána a kocsiból. – Te semmiről nem akarsz beszélni! Mégis mit gondolsz, mi fog történni? Az autó maga felőli oldalán maradt, nagyon távoli meg zárkózott volt, és úgy nézett rám, mintha én lennék az ellenség. Láttam a szemében, ahogy felhúzta a falat. A falat, ami azt mondta, hogy végeztünk egymással. – Hogy mit csinálok a szabadidőmben, az az én dolgom. Vagy bízol bennem, vagy nem. Azta! – Bizalom? – köptem felé. – Nagyon hosszú idővel ezelőtt elvesztetted az enyémet. De ha te megpróbálsz bízni bennem, akkor talán megint lehetünk barátok. – Vagy többek, reméltem. Megvető tekintettel nézett rám. – Szerintem már túlléptünk a barátságon, Tate, de ha ezt a játékot akarod játszani, akkor rendben. Ott aludhatunk egymásnál de baszás is lesz a dologban. – Durva szavai megsebeztek, és élesen levegő után kaptam. Semmit nem jelentek neki? A látásom elhomályosult, ahogy könnyek gyűltek a szemembe. Biztosan észrevette a fájdalmat az arcomon, mert kemény kifejezése megingott, és lesütötte a szemét. – Tate… – Elindult felém, és a hangja lágyabb volt, mint korábban, de én kirántottam a képet a zsebemből, ahová belegyűrtem és a mellkasához hajítottam. Aztán gyorsan megkerültem, és hazarohantam. Alig értem be a házba, mielőtt összeomlottam Itt a vége. Nincs tovább. Miután bezártam az ajtót, a hátamat nekitámasztva lecsúsztam a földre, és sírtam az ő kegyetlensége meg az én butaságom miatt. Tényleg készen álltam nekiadni a szüzességemet néhány órával korábban? Könnyedén belevertem a fejemet az ajtóba, de ez nem segített semmissé tenni a büszkeségemen esett csorbát. Jared nem érdemelt meg engem, pedig kis híján megkapott. Itt a vége. Nincs tovább.
31. FEJEZET – Szeretem a születésnapokat. Csak ilyenkor engedem meg magamnak, hogy süteményt egyek – motyogta K.C. mentás-csokikekszes fagylalttortával teli szájjal, amit ő vett nekem. – Én nem tudnék így élni. – Beletúrtam a villámmal a jeges édességbe. – Megbolondulnék a kalóriákat számolva. – Neked nem kell számolnod a kalóriákat, Tate. Talán, ha én is futni kezdenék… – Elhalt a hangja, mintha nem tudta volna befejezni a mondatot. K.C. élvezte a tesiórákat, de gyűlölt arra gondolni, hogy a szabadidejében saját magát motiválja. A Mario’sba vitt születésnapi vacsorára, és a pincér épp az előbb hozta ki a meglepetéstortát. Rosemary Clooney Mambó Italianójának távoli hangja hallatszott a hangszórókból, és végre ellazultak az idegeim. Egész nap feszült voltam az előző esti veszekedés miatt Jareddel. Miután beszaladtam a házba, kitolatott a felhajtójukról, és amennyire tudtam, egész nap nem volt otthon. Hétvége volt. Gondolom, azt csinálta, amit ilyenkor szokott. Egész nap különböző ötletek jutottak az eszembe. Lehet, hogy drogot árul Chicagóban? Vagy a maffiának dolgozik? Esetleg önkéntes egy idősek otthonában? De minden hülye gondolat jobban megőrjített, mint az előző. – Tate? – K.C. abbahagyta a rágást, és rám nézett. – El fogod mesélni, mi történt tegnap éjszaka? A szívem olyan veszettül kalapált, hogy azt hittem, mindjárt kiugrik a helyéről. Arról beszél, hogy betörtem Jared szobájába? A majdnem szexről? De honnan tudna ezekről? – A tegnap estéről? – A versenyről. Hallottam, hogy felbukkantál Jareddel, és… hogy úgy mondjam, kifejezted rá az igényedet. – A vigyorától én is elmosolyodtam. – Ó, igen – válaszoltam tétován. A Jareddel való veszekedés után zavartabb voltam, mint valaha azzal kapcsolatban, hogyan is állunk egymással. Nem magyarázhattam el ezt K.C.-nek, ha még én magam sem értem. - Nos? – Körbe-körbeforgatta az ujját a levegőben, hogy folytassam. – Nincs túl sok minden, amit mondhatnék róla, K.C. Azt hiszem, Jareddel fegyverszünetet kötöttünk. Ezenkívül nem igazán tudom, mi folyik kettőnk között. – Még több tortát tömtem a számba. – Érzel iránta valamit? Többet, mint egy barát iránt? – A villája megállt a levegőben, és várakozón nézett rám. Éreztem valamit Jared iránt. Nagyon is. De mi jó származott eddig belőle? – Igen – sóhajtottam. – De ő nem érez irántam semmit, K.C. Hagyjuk ennyiben a dolgot. Szomorúan rám mosolygott, és azt tette, amit a legjobb barátok szoktak: adott egy második szelet tortát. A Mario’s után hazavitt, ahelyett, hogy elmentünk volna moziba, mint eredetileg terveztük Jobban szerettem volna pótolni a Kemény motorosok kihagyott részeit, mint megnézni a romantikus vígjátékot, amit ő akart látni. – Mi az?! – kiáltott fel, és valamit bámult a szélvédőn keresztül. Követtem a tekintetét, és élesen beszívtam a levegőt, amikor megpillantottam az udvarunkat, ami tele volt a szomszédokkal. Valami
hihetetlenül ragyogó látványosságot bámultak a házunknál. Mi? Őrülten felgyorsult a szívverésem. Tűz van nálunk? Gyorsan kiugrottam a kocsiból, és az elülső udvarra szaladtam. Elakadt a lélegzetem attól, amit láttam. A Jaredék meg a mi házunk között álló fa égőkkel volt kivilágítva. Több… száz… égővel. Ó, istenem! Ki csinálta ezt?! Nem tudtam uralkodni az arcomon elterülő mosolyon. A fát ragyogó égők gazdag választékával díszítették fel. Fehér fények, kis és nagy izzók, valamint különböző stílusú és méretű lámpások váltakoztak rajta. Az ágakon belüli lenyűgöző, mágikus világa túl intenzív volt ahhoz, hogy szavakkal ki lehessen fejezni. Biztos voltam benne, hogy soha többé nem fogom igazán élvezni a fa látványát az égők nélkül. Jared. Remegni kezdett az ajkam. Ahogy közelebb sétáltam a fához, megértettem, miért lézeng ennyi ember idekint. Gyönyörű látvány volt. Rengeteg időt töltöttem ezen a fán: felmásztam rá, olvastam rajta, és Jareddel beszélgettem itt, amíg a csillagok elhalványultak a reggel fénye miatt. Ezt ő tette értem. Nem tudtam, ki más lehetett volna. Ez volt a különleges helyünk – egy a sokból –, és ő varázslattal meg csodával világította ki. A remegés a mellkasomban egyre erősebb lett, és néhány könnycsepp végiggördült az arcomon, ahogy csendesen magamba szívtam a látványt. – Tudod, mit jelent ez? – kérdezte K.C. mellettem állva. – Van egy tippem. – A hangom rekedt volt az elfojtott érzelmektől. Amikor észrevettem, hogy valamit rátűztek a fatörzsre, elsétáltam a szomszédaim mellett, és letéptem a papírlapot a kapocsról. A tegnap örökké tart. A holnap soha nem jön el. Nélküled. Lélegzet-visszafojtva néztem Jared ablaka felé, de koromsötét volt. Vajon merre jár? – Miért van felkapcsolva a villany a szobádban? – szólalt meg K.C., mire a pillantásom az emeletre villant, ahol csakugyan világított a lámpám. Soha nem hagytam felkapcsolva a villanyt, amikor elhagytam a házat, kivéve a verandán. – Biztos elfelejtettem lekapcsolni – motyogtam hadarva, miközben a ház felé siettem. – Később találkozunk. Kösz a vacsorát! – kiáltottam magam mögé, miközben felrohantam a lépcsőn. – Uh… oké. Boldog szülinapot! – dadogta K.C., mielőtt becsaptam magam mögött az ajtót. Kétségtelenül nagyon goromba voltam, de máshol jártak a gondolataim. Ledobtam a kabátomat és a táskámat a padlóra. Láttam, hogy a szobámból fény szűrődik ki a nyitott ajtón keresztül, és lassan felmásztam a lépcsőn. Nem féltem, de a szívem hevesen kalapált, és remegett a kezem. Ahogy beléptem a szobába, észrevettem, hogy Jared az erkélyem korlátján ül. Gyönyörűen ziláltnak látszott, a farmerje lazán lógott keskeny csípőjén, és szexin kócos volt a haja. A karom sajgott, hogy átöleljem. Itt és most meg akartam neki bocsátani és elfelejteni mindent, amit valaha tett, de a büszkeségem
visszatartott. Szerencsére, nem adott választási lehetőséget. – Ezt kerested a szobámban tegnap este? – A vastag dossziéra mutatott, ami az ágyamon feküdt. Ebben a pillanatban biztosan tűzvörös voltam. Egész nap a viselkedésén gondolkodtam, meg azon, hogy mit fél annyira elmondani nekem, és közben elfeledkeztem arról, hogy amikor hozzávágtam a képet, amit találtam, hagytam, hogy megtudja, előző nap kutakodtam a szobájában. Azt hiszem, csak azt akartam, hogy tudja: tudom, hogy valami nem stimmel. – Rajta – nógatott gyengéden. – Vess rá egy pillantást! Csak egy pillanatig töprengtem magamban azon, vajon komolyan mondja-e, vagy sem, aztán odaléptem az ágyhoz és lehajoltam, hogy kinyissam a dossziét. Elakadt a lélegzetem, és kis híján megfulladtam, amikor megláttam a tartalmát. Képek voltak benne, ugyanolyanok, mint az, amit találtam egy fiúról – illetve most már biztos lehettem benne, hogy Jaredről –, tele zúzódásokkal és véresen. Ahogy átnéztem a nagyjából harminc képet, néhányon megpillantottam a tizennégy éves Jared arcát is. A többi fotón csak a teste különböző részei voltak. Szétterítettem a fényképeket az ágyon, és gondosan áttanulmányoztam mindegyiket. A fotók részletesen dokumentálták a különböző sérüléseket a testén: a lábán, a karján, de főleg a felsőtestén és a hátán. Az egyiken megláttam friss állapotukban a Jared hátán lévő, most már halvány sebhelyeket. A számhoz emeltem az egyik ökölbe szorított kezemet, hogy elfojtsak egy felháborodott nyögést. – Jared, mi ez? Mi történt veled? Lesütötte a szemét, és tudtam, hogy keresi a szavakat. Nem szerette a szánakozást, azt meg különösen nem, ha őrá irányul. Tehát vártam. – Az apám… ő tette ezt velem – mondta halkan, mintha még magának sem akarta volna beismerni. – És az öcsémmel. Felkaptam a tekintetemet. Mi?! Az öccsével? Jarednek, akárcsak nekem, nem volt testvére. – Mielőtt elkezdtük a gimit – folytatta –, fel voltam dobva, hogy egész nyáron veled lóghatok, de mint emlékszel, az apám váratlanul felhívott, és látni akart. Úgyhogy elmentem hozzá. Akkor már több mint tíz éve nem láttam, és meg akartam ismemi. Bólintottam, és leültem az ágyra. Forgott a fejem az értetlenségtől, hogy egy szülő hogy tud ilyet csinálni a gyerekével – vagy gyerekeivel , de mindent hallani akartam, a testvéréről is. – Amikor odaértem, megtudtam, hogy az apámnak van még egy fia. Egy gyerek, egy másik kapcsolatból. A neve Jaxon, és csak egy évvel fiatalabb nálam. Jared elhallgatott, és úgy látszott, belemerül a gondolataiba. De felcsillant a szeme, amikor Jaxon nevét mondta. Nem bírtam elhinni, hogy van egy öccse. Olyan jól ismertem őt, mivel együtt nőttünk fel, hogy bár fogalma sem volt erről a titkos testvérről tizennégy éves koráig, mégis rossz érzés volt, hogy ezt nem tudtam róla. – Folytasd! – unszoltam halkan.
– Jaxon meg én nagyon jól kijöttünk egymással. Bár megdöbbentett, hogy van egy öcsém, akinek a létezéséről ilyen sokáig fogalmam sem volt, hálás voltam, hogy van családom. Korban közel álltunk egymáshoz, mindketten imádtuk a kocsikat, és egyfolytában körülöttem akart lenni. A fenébe, én is folyamatosan vele akartam lenni. Azon töprengtem, vajon szokta-e még látni Jaxont, de úgy döntöttem, egyelőre befogom, és majd később teszem fel a kérdéseimet. – Az apám háza igazi szemétdomb volt – folytatta. – Mocskos volt, és soha nem volt elég kaja, de szerettem a testvéremmel lenni. Csak hárman voltunk. Az első néhány hét nem volt rossz. Nem volt rossz? – Aztán kezdett feltűnni, hogy valami nem stimmel. Az apánk sokat ivott. Másnaposan ébredt fel, ami nem volt újdonság az anyám miatt, de aztán észrevettem a drogokat is. Ez már új volt. A házibulijai tele voltak rohadt bunkó emberekkel, akik úgy beszéltek velünk, ahogy gyerekekkel soha nem lenne szabad. – Jared szemébe el nem sírt könnycseppek gyűltek, és a hangja alig volt suttogás. Kezdtem megijedni. Mi a fene történt? Néhány másodpercnyi szünet után hatalmasat sóhajtott. – Olyan érzésem volt, hogy talán ezek az emberek szórakoztak Jaxonnel. Vagyis nem csak cseszegették. Szórakoztak? Élesen beszívtam a levegőt, amikor felfogtam, mire gondol. Ne! Kérlek, ezt ne! Jared leült mellém az ágyra, és még mindig nem nézett a szemembe. – Egy éjszaka, nagyjából három héttel azután, hogy megérkeztem oda, hallottam Jaxont sírni a szobájában. Bementem, és láttam, hogy összegömbölyödve fogja a hasát az ágyán. Amikor rávettem, hogy forduljon meg, megpillantottam a zúzódásokat végig a hasfalán. Az apám belerúgott, nem csak egyszer, és Jaxnek rohadt nagy fájdalmai voltak. Összeszorítottam a szememet, és próbáltam nem elképzelni a fiatal fiút. – Nem tudtam, mit csináljak – folytatta Jared. – Kurvára megijedtem. Az anyám soha nem ütött meg. Fogalmam sem volt arról, hogy vannak emberek, akik ilyesmit tesznek a gyerekeikkel. Sajnáltam, hogy elmentem, de hálás is voltam Jax miatt. Ha az apám azt tette vele, amíg ott voltam, el sem tudtam képzelni, mit csinált akkor, amikor nem voltam a közelben. Jax erősködött, hogy jól van, és hogy nincs szüksége orvosra. – Jared válla meggörnyedt, és éreztem, ahogy a feszültség legördült a testéről, miközben lassan és halkan beszélt. – Az apám céltáblának használta Jaxet. Úgy tűnt, hogy ő volt a fattyú és a kevésbé tiszteletre méltó az apám szemében. Engem csak később ütött meg. – Meséld el! – Tudnom kellett. Mindent tudni akartam. – Egy napon, nem sokkal azután, hogy rájöttem, hogyan is bánik valójában Jaxszel, az apám megkért minket, hogy csengessünk be egy házba, és csináljunk úgy, mintha árulnánk valamit. Be akart törni, és kirabolni a helyet. – Mi? – tört ki belőlem hirtelen. – Abból, amit elmondtak, tudtam, hogy pénz szűkében vannak, főleg az apám költséges szokásai miatt. Jax azt mondta, hogy ez normális, ő már sokszor megtette apámnak. Soha nem tagadta meg a kérését. Apa minden apróság miatt megverte: az odaégetett vacsora, a rendetlenség miatt… és Jax tudta, hogy nem származna semmi jó abból, ha nemet mondana. Akkor is el kellett volna végeznünk a
munkát, csak éppen tele horzsolásokkal. De én ennek ellenére ellenálltam. És akkor apa elkezdett ütni. Émelygés égette a gyomromat. Amíg én egész nyáron emésztettem magam és haragudtam rá, amiért nem telefonál és nem ír, ő szenvedett. – Megpróbáltad felhívni anyádat? – préseltem ki magamból. – Egyszer. – Bólintott. – Még azelőtt, hogy apa bántalmazni kezdett. Persze, részeg volt. Ő nem látta súlyosnak a helyzetet, úgyhogy nem jött értem. Próbáltam szólni neki Jaxről, de nem tartotta az ő problémájának. Gondoltam rá, hogy egyszerűen lelépek onnan, hogy megszököm. De Jax nem jött volna velem, és nem tudtam otthagyni. Hála istennek, hogy az anyja összeszedte magát, és felhagyott az ivással, különben kénytelen lennék bántani őt. – Úgyhogy végül beadtam a derekamat az apámnak – vallotta be Jared tompán, és rám nézve várta a reakciómat. – Segítettem neki meg Jaxnek elvégezni a munkákat. Házakba törtem be, és drogot szállítottam neki. – Visszasétált az ablakhoz, és kinézett a fára. – Egy napon, több hétnyi pokol után, nem voltam hajlandó tovább hallgatni rá, és követeltem, hogy hazamehessek. És Jaxet is vinni akartam magammal. – Áthúzta a pólóját a fején, és megmutatta a hátát. – Övvel esett nekem, a csatos végével. Végighúztam az ujjamat a sebhelyein. A széleik merevek voltak, de a hurkák mélye sima. Nem volt nagyon sok, és a bőre még így is káprázatos volt. Egy pillanatig habozott, aztán megfordult, hogy a szemembe nézzen, a fájdalmának szelleme még mélyen a tekintetében ült. – Végül elszöktem. Elloptam ötven dolcsit, és felültem egy hazafelé tartó buszra. Jax nélkül. Láttam a gyötrődést a tekintetében. Mi történt a testvérével? Jared azt hitte, hogy az élet Katherinenel rossz, de az apja igazi horrornak bizonyult. És meg kellett hoznia a döntést, hogy cserbenhagyja az öccsét. – Elmentél a rendőrségre? – kérdeztem. Megrázta a fejét. – Először nem. Egyáltalán nem akartam foglalkozni vele. Csak szerettem volna elfelejteni az egészet. De amikor anyám meglátta, hogy mi történt velem, kényszerített, hogy elmenjek a rendőrségre. Soha nem mondtam el nekik, hogy mi történt velem, de jelentettem, hogy mit tett a testvéremmel. Anya azonban ragaszkodott ahhoz, hogy a biztonság kedvéért készítsünk rólam fényképeket. A rendőrség elvette a testvéremet az apámtól, és betették a gyermekvédelmi rendszerbe. Én azt akartam, hogy velünk éljen, de az anyám alkoholproblémája nem keltett túl nagy bizalmat az államban. – Láttad azóta az apádat? – Hányni akartam attól, hogy egy ilyen emberre használtam az „apa” szót. – Ma találkoztam vele. – Jared megdöbbentett ezzel a kijelentésével. – Minden hétvégén látom. – Micsoda?! Miért? – Szóval oda szokott menni… de hogy tud egy légtérben lenni egy ilyen szörnyeteggel? – Mert az élet egy ribanc, azért. – Keserűen rám mosolygott és félrekapta a pillantását. – Tavaly, miután elmentél Franciaországba, egy kicsit megőrültem. Piáltam és sokszor verekedtem. Madockal mindketten marha sokat buliztunk egy ideig. Gyűlöltem, hogy elmentél, ráadásul rájöttem, hogy Jaxet áthelyezték egy másik nevelőotthonba, miután a korábbi családnál megütötték. Nehéz időszak volt
számomra. – Felkelt, odalépett az ablakhoz, és észrevettem, hogy ökölbe szorítja a kezét. Már nem volt könnyes a szeme. Dühös volt. – Lenyomoztam a korábbi nevelőapját, és összevertem. Úgy értem, nagyon megvertem. – Felvonta a szemöldökét, de nem volt megbánás a hangjában. – Egy hétig feküdt kórházban. A bíró úgy döntött, hogy bár az érzelmeim érthetők voltak, a reakcióm nem. Szerinte költői igazságszolgáltatás volt, hogy arra kényszerített, látogassam meg az apámat a börtönben, aki a testvérem bántalmazásáért meg a drog miatt ül, amit a zsaruk a házában találtak. Úgy látszott, ugyanazon az úton haladok, mint ő, ezért a bíró elrendelte, hogy egy éven át heti egyszer látogassam meg őt. – Szóval oda szoktál menni. A Crest Hill-i Stateville Börtönbe. – Nem kérdés volt, csak tisztáztam. Emlékeztem a blokkokra, amiket a szobájában találtam. – Igen, minden szombaton. Bár ma volt az utolsó látogatásom. Hálásan bólintottam. – Hol van most az öcséd? A mosoly első jele játszott Jared ajkán. – Westonban. Épen és egészségesen, egy jó családnál. Vasárnaponként szoktam találkozni vele. De az anyámmal próbáljuk elérni, hogy az állam hozzánk helyezze. Anya már egy ideje tiszta. Jax meg majdnem tizenhét, szóval nem olyan, mintha még gyerek lenne. Sok volt ennyi mindent megemészteni egyszerre. Örültem, hogy végre a bizalmába avatott. Csúnyán megsebezték, amitől valószínűleg úgy érezte, hogy cserbenhagyták azok, akiknek meg kellett volna védeniük. De egy dolog még mindig zavart. – Miért nem mondtad el nekem mindezt évekkel ezelőtt? Ott lettem volna neked. – Felkeltem az ágyról, és odasétáltam hozzá. Beletúrt a hajába, és elhúzódott tőlem, hogy nekidőljön a korlátnak. – Amikor végre hazaértem azon a nyáron, te voltál az első gondolatom. Nos, persze azonkívül, hogy megpróbáltam kitalálni, mivel segíthetnék Jaxnek. Látnom kellett téged. Anya elmehetett a fenébe. Csak téged akartalak. Szerettelek. – Megszorította a korlátot az oldalánál, és megmerevedett a teste. – Elmentem a házatokhoz, de a nagyid mondta, hogy nem vagy otthon. Megpróbált rávenni, hogy maradjak. Szerintem látta, hogy nem nézek ki túl jól. De én elrohantam, hogy megkeresselek. Egy idő után a halastónál találtam magam a parkban. – Felemelte a fejét, hogy belenézzen a szemembe. – És ott voltál… az apáddal meg az anyámmal, és játszottátok a kis családot. A kis családot? – Jared. – kezdtem. – Tate, nem tettél semmi rosszat. Most már tudom. Csak meg kell értened az én gondolkodásmódomat. Megjártam a poklot. A bántalmazástól gyenge voltam, és fájdalmaim voltak. Éhes voltam. Azok az emberek árultak el, akikre mindig számítanom kellett volna: az anyám, aki nem segített, amikor szükségem volt rá, és az apám, aki bántott engem meg a gyámoltalan öcsémet. Aztán megláttalak a szüléinkkel, és a boldog, tökéletes család mintaképének látszottatok. Amíg Jaxon meg én szenvedtünk és harcoltunk azért, hogy minden napot egy darabban éljünk túl, te láthattad anyát, akire én soha nem számíthattam. Az apád piknikezni meg fagyizni vitt téged, míg az enyém megkorbácsolt engem egy övvel. Úgy éreztem, senkinek nem kellek, és az élet nélkülem is megy tovább. Senki nem törődött velem. Jared anyja tényleg eljött velünk néhány kirándulásra azon a nyáron. Apám mindig próbált segíteni
neki, hogy egyenesbe jöjjön és felhagyjon az ivással. Apa szerette Jaredet, és tudta, hogy Katherine jó ember a szíve mélyén. Próbálta rávenni, hogy kimozduljon a házból, és megmutatni neki, miről maradt le a saját fiával. – Célponttá váltál, Tate. Gyűlöltem a szüleimet, aggódtam a testvéremért, és pokoli biztos voltam abban, hogy magamon kívül senkire nem számíthatok. Amikor téged utáltalak, jobban éreztem magam. Sokkal jobban. Még azután is, hogy rájöttem, semmi nem a te hibád, nem tudtam abbahagyni, hogy megpróbáljalak utálni. Jó érzés volt, mert nem bánthattam azt, akit igazán akartam. Csendes könnyek peregtek végig az arcomon, mire Jared odalépett hozzám, és a két kezébe fogta az arcomat. – Sajnálom – suttogta. – Tudom, hogy kárpótolni tudlak mindenért. Ne gyűlölj! Megráztam a fejemet. – Nem gyűlöllek. Úgy értem, egy kicsit mérges vagyok, de főként az elvesztegetett időt utálom. – A derekam köré fonta a karját, és közel húzott magához. – Azt mondtad, szerettél. Utálom, hogy ezt elveszítettük – mondtam szomorúan. Lehajolva megfogta a combomat, és felemelt. Elakadt a lélegzetem, és belekapaszkodtam a nyakába. Meleg testétől csak össze akartam gömbölyödni a karjában. Átkulcsoltam a lábaimmal, amikor az ágyhoz sétált és leült. Egyik kezét az arcomra fektette, és az övével egy szintbe emelte a tekintetemet. – Soha nem veszítettük el. Bármennyire is próbáltam, soha nem tudtalak kitörölni a szívemből. Ezért voltam akkora seggfej, és tartottam távol tőled a pasikat. Mindig is az enyém voltál. – Te az enyém vagy? – kérdeztem, ahogy letöröltem a könnyeimet. Jared lágyan megcsókolta a szám sarkát, és éreztem, hogy forróság kúszik fel a nyakamon. – Mindig az voltam – suttogta az ajkamra. Köré fontam a karomat, és szorosan ölelt, miközben a nyakába temettem az arcomat. A testem ellazulva simult az övéhez, és kétségek nélkül tudtam, hogy a nehezén már túlvagyunk. Nem bántana meg még egyszer, és tudtam, hogy olyan szükségem van rá, mint a vízre. – Jól vagy? – tudakoltam. Úgy éreztem, meglehetősen elkéstem ezzel az ostoba kérdéssel, de tudni akartam. – Te jól vagy? – kérdezett vissza. Ezt szerettem benne. Bántalmazták, cserbenhagyták, és nem tudta megvédeni a testvérét. Az a szégyenkezés, amit miatta kellett elszenvednem, semmiségnek tűnt ezekhez képest. De azt is tudtam, hogy a trauma, amin átesett, nem mentség arra, hogy olyan rosszul viselkedett velem az elmúlt években. - Jól leszek – ígértem. Ha ő meg tudja tenni a lépést, hogy megbízzon bennem a múltjával kapcsolatban, akkor én is megpróbálhatok továbblépni. – Szeretlek, Tate. Hátradőlt az ágyon, és engem is magával húzott, mivel szorosan kapaszkodtam bele. Aztán ott maradtunk, csak öleltük egymást, amíg meg nem éreztem a mellkasa egyenletes emelkedését és süllyedését, ami jelezte, hogy elaludt. Éjfél után ébredtem fel. Félig Jared mellkasán fekve aludtam el. A lábam összefonódott az övével, a
fejem a nyakánál nyugodott, és a karomat átvetettem a mellkasán. Pézsma- és szélillata betöltötte a világomat, és behunytam a szememet, miközben lassan beletúrtam a hajába. Az ajkamat végighúztam a nyaka bársonyos bőrén, mert vágytam arra, hogy a kezemen kívül mással is megérintsem. A francba! Aludt. És békésnek látszott. Egyetlen aggodalmas ránc sem redőzte a homlokát, és morcos tekintet sem torzította el az arcát. Megráztam a fejemet, és úgy döntöttem, békén hagyom, ezért óvatosan lemásztam az ágyról. Ahogy az erkélyajtó felé indultam, hogy összehúzzam a függönyt, észrevettem, hogy könnyű eső veri az ablaküveget. Tökéletes. Az enyém volt Jared és a zivatar is. Nem tudtam elfojtani a mosolyomat. Levettem a zoknimat, és hagyva Jaredet aludni, lábujjhegyen kilopóztam a szobából. A konyhaajtón keresztül csupasz lábbal kiléptem a verandára. Az ujjaim bizseregtek, és ökölbe szorítottam a kezemet az újjáéledt energiától, ami máris száguldozott a testemben. A levegőnek olyan illata volt, mint az ősznek. Mint az almának és az égett faleveleknek. A tető megvédett attól, hogy elázzam, ezért lesétáltam a lépcsőn a téglaudvarra. Esőcseppek hullottak a lábamra, folytak végig a lábujjaim között, és az elektromosság ismerős zümmögése feltöltötte a bőrömet. Összefontam a karomat a mellkasom előtt, hogy melegen tartsam magamat, és éreztem, hogy csupa libabőr lesz a karom meg a lábam, miközben hallgattam az esőcseppek békés kopogását a fákon meg a földön. Hátrahajtottam a fejemet, hogy a szitálás az arcomat érje, és máris évekkel fiatalabbnak éreztem magam, mint az utóbbi időben bármikor, miközben a Ms. Trent hátsó udvarán csilingelő szélcsengők hangja békés nyugalomba ringatott. Az eső rákezdett egy kicsit hevesebben, és behunytam a szememet, miközben a könnyű szél simogatta az arcomat. Gondolatok úsztak át a fejemen, mint felhők az égen, és nem létezett semmi, csak a távoli mennydörgés moraja, és ahogy a hajam röpködött az arcom körül a szélben. Amikor a szitálás elkezdett felhőszakadássá alakulni, kinyitottam a szememet, és megfordultam, hogy visszamenjek a házba. Nyugalom telepedett rám, de majdnem felsikítottam, amikor megláttam, hogy Jared a ház falának támaszkodik az ajtónál. – Jared! Megijesztettél. Azt hittem, alszol. A mellkasomhoz szorítottam a kezemet, mert úgy éreztem, mintha a szívem megpróbálna kiugrani a helyéről. De Jared nem mondott semmit, és kihúztam magam, amikor elindult felém. A tekintete ijesztően intenzív volt. Nem látszott mérgesnek, de attól még úgy tűnt, mindjárt felrobban. Ha meg tudtam volna mozdulni, akkor félúton találkozom vele. De földbe gyökerezett a lábam. Átható tekintete perzselt, és… éhesnek látszott. Amikor odaért hozzám, a két kezét a csípőmre fektette, és egy percig csak mereven bámult a szemembe. Általában, ha valaki túl hosszú ideig nézett közvetlenül a szemembe, kényelmetlenül éreztem magamat, de Jared úgy nézett rám, mintha én lettem volna az utolsó vacsorája. És átkozott legyek, ha nem élveztem ezt a pillantást. A fogai enyhén előbukkantak, miközben lélegzett, és a tekintete keresztülhatolt rajtam. Tudtam, mit akar. És amikor eszembe jutott, hogy korábban milyen jó íze volt a bőrének, nem tudtam megállni, hogy meg ne érintsem. Ahogy a nyaka köré fontam a karomat, lábujjhegyre emelkedtem, és a szájára szorítottam a
sajátomat. És itt ért véget az irányításom a helyzet fölött. Jared olyan volt, mint amikor egy állat belesüllyeszti a fogát egy szaftos prédába. Egyik karjával átölelt, míg a másik kezével az arcomat fogta. Ő irányította minden mozdulatunkat. Amikor nyomult, én megadtam magamat. A nyelvétől az egész világom seggen csúszott. Nagyon erotikus volt, és amikor a fogaival belekapott az ajkamba, én is tudtam, mit akarok. A vérem száguldozott, és kétségbeesett sajgást éreztem a lábaim között. Szükségem volt rá. Szükségem volt rá magamban. – Fázol – mondta, ahogy az eső eláztatta a ruhánkat. – Melegíts fel! – könyörögtem. Lágy csókokat hintettem a nyakától az állkapcsáig, és hallottam, hogy élesen beszívja a levegőt, amikor a nyelvemmel megint megízleltem a bőrét. – Szeretlek, Jared! – mormoltam a fülébe. Két keze közé fogta az arcomat, és foglyul ejtette a számat egy mély csókban. Lélegzete forrón érte az ajkamat, és esőíze volt. Mint egy emlék, amibe örökre bele akartam bugyolálni magamat. – Várhatunk – ajánlotta fel, de inkább kérdésnek hangzott. Lassan megráztam a fejemet, és a vágy tűzként terjedt szél a hasamban. Nem fogunk még több időt elvesztegetni. Megfogtam a pólója alját, áthúztam a fején, és a kezemmel a bőrén kalandoztam. Az ujjbegyeim végigsiklottak a hátán, és Jared megfeszült, amikor szándékosan végigsimítottam az egyik sebhelyén. Vágytam rá. Minden részére. Azt akartam, hogy tudja, nem félek, és minden részét szeretem. A szemébe nézve áthúztam a fekete selyemblúzomat a fejemen, kikapcsoltam a melltartómat, és hagytam, hogy mindkettő a földre hulljon. Jared légzése elnehezült, és felnyögtem, amikor az ujjai lesiklottak a mellemen. Az érintésétől forróság száguldott keresztül a véremen, és a kezem ökölbe szorult a várakozástól. Elázott hajamat a vállam mögé söpörte, és a szemével beitta a látványomat. Általában mindennel kapcsolatban feszélyezett voltam. Soha nem mászkáltam meztelenül az öltözőben. De Jared tekintetét szerettem magamon érezni. Szorosan magához húzott, mindenünk összesimult, és a lüktetés erősebb lett az ágyékomban, amikor a bőre a fedetlen mellemhez ért. Ajkunk őrjöngő csókban forrt össze, és amikor éreztem, hogy megkeményedett a farmerjében, felnyögtem. Biztos voltam benne, hogy nem fogom tovább bírni. Szükségem van rád. Kihámoztam magam a farmeremből, és halkan felsikkantottam, amikor váratlanul felemelt. A lábammal átkulcsoltam a derekát, és ő átvitt az udvaron a szófához, ami fölött volt tető. Miután lefektetett, fölém hajolt, és a testem minden porcikáját alaposan megnézte, amit csak láthatott belőlem. Aztán lehajtotta a fejét, és megcsókolta a mellkasomat a szívem fölött. Homorítottam, ahogy a szájába vette az egyik mellbimbómat, magamhoz szorítottam a fejét, és már egyáltalán nem fáztam. – Jared… – A mellkasom remegett a túláradó gyönyörtől. Ahogy megszívta a bimbót, a keze lesiklott a testemen, és végigsimított a csípőmön meg a
lábamon. A nyomás az ágyékomban gyötrelmes volt, és tudtam, hogy mire van szükségem. – Jared, kérlek! Otthagyta a mellemet, és folyamatosan csókolgatva lefelé haladt a hasamon. Minden alkalommal összerándultam, amikor a nyelve megérintette a bőrömet. – Légy türelmes – parancsolta. – Ha továbbra is így könyörögsz, most azonnal el fogom veszíteni az önuralmamat. Miközben csókokat hintett rám, lehúzta a bugyimat a lábamon, és a földre dobta. Felállva kivett egy óvszert a pénztárcájából, kigombolta a farmerjét, és egyetlen sima mozdulattal letolt magáról mindent. Ó, istenem! Kétségtelenül ugyanolyan készen állt, mint én. Felém feküdve a combjaim közé helyezkedett, és remegni kezdtem, amikor a merevedése hozzám dörzsölődött. Behunytam a szememet, és ahogy hozzáért az ágyékomhoz, izgalomhullámok söpörtek végig a testemen. Ez volt az. Magamban akartam érezni. Most. Azonnal. Jared a szemembe nézett, miközben a csípője köré fontam a lábaimat. Felíveltem a testemet az övéhez, és éreztem, hogy a bejáratomhoz siklott. Vágytól telve felnyögött… vagy talán a gyötrelemtől, és imádtam a hangot. Minden tökéletes volt. Ő. Az esőben. És szeretett. Kibontotta az óvszert a csomagból, felhúzta magára, és lehajolt, hogy megcsókoljon. – Szeretlek! – súgta, mielőtt belém hatolt. – Áú… – nyögtem fel hangosan, és a testem mozdulatlanná merevedett. Jared megállt, és hátrahajolt egy kicsit, hogy a szemembe nézzen. Alig kapott levegőt, és kipirult, miközben törődéssel és szerelemmel telve nézett rám. Tudtam, hogy egy kicsit szúrni fog, de ez fájt! Mély lélegzetet vettem, és próbáltam engedni, hogy a testem hozzászokjon az új érzéshez. – Jól vagy? – kérdezte. Bólintottam, miközben éreztem, ahogy a fájdalom lassan elhalványul. – Jól vagyok. Ne hagyd abba, de lassan csináld! Amikor Jared látta, hogy ellazulok, óvatosan mélyebbre hatolt, amíg teljesen bennem volt. – A francba! – nyögte. – Annyira jó érzés! Tökéletes. A karjára támaszkodott, hogy ne nehezedjen rám túlságosan, én pedig a csípőjét fogtam, érezve lassú lökéseit. Egy idő után elkezdtem vele együtt mozogni, és remegtem attól, amit a teste csinált az enyémmel. Minden találkozásnál egyre erősebben húztam magamba. Már nem fájt. A testemnek tágulnia kellett, hogy be tudja fogadni, de már éreztem az ismerős lángolást a hasamban, és a lüktetést a combjaim között. Nem hosszan és lassan szeretkeztünk. Aznap nem. Megfogtam az arcát, hogy az ajkait az enyémekre húzzam. A testének minden részére szükségem volt rajtam vagy bennem. – Mindenhol érezlek – súgtam az ajkára. Reszketegen felsóhajtott. – Ne mondj ilyeneket, bébi! Vagy túl korán befejezzük. A testünk egy ütemre mozgott, és a csípőm felemelkedett, hogy találkozzon az övével. Elvesztette a fejét. Tekintete fátyolossá vált, és nehezen lélegzett.
Végighúztam az ujjamat a hátán, ami nedves volt az izzadságtól meg az esőtől, és közben éreztem a lökései erejét. Egymásnak támasztottuk a homlokunkat, és Jared összeszorította a fogát, miközben figyelte, ahogy a testem együtt mozog az övével. Az orgazmusom gyorsan jött, ahogy a csípője megállíthatatlanul dolgozott, és felkiáltottam a gyönyörtől, miközben Jared keményebben, hevesebben mozgott Néhány másodperccel később megfeszült a teste, és behunyta a szemét, ahogy ő is elélvezett. Azután csak feküdtünk mozdulatlanul, és próbáltuk visszanyerni a lélegzetünket. A világon semmi nem volt jobb annál, mint amit az előbb tettünk. Örökké akartam őt. Még mindig éreztem, hol voltunk összekapcsolódva, és nem létezett nagyobb boldogság annál, hogy tudtam, miattam izzadt és remeg. Miután a testünk megnyugodott, lehajtotta a fejét, és megcsókolta az ajkamat. – Tényleg szűz voltál. – Nem kérdezte. – Igen – válaszoltam gyengén. – Nem volt nagy randiéletem, tudod? Felemelkedve fölém hajolt, és megpuszilta az arcomat meg a homlokomat. – Szóval igazán az enyém vagy. – Rekedt volt a hangja. Mindig, mondtam magamban, de amikor válaszoltam, a szokásos szarkazmusom mellett döntöttem: – Csak amíg boldoggá tudsz tenni. Mindentudó mosollyal nézett rám, mert mindketten tudtuk, hogy épp az előbb tett nagyon boldoggá. Megfordított bennünket, hogy rajta feküdjek, és fel-le simogatta a hátamat. – Ne aludj el! – utasított. – Úgy öt percen belül megint boldoggá tudlak tenni.
32. FEJEZET – Igen, apa, ígérem, hogy óvatos leszek – nevettem, miközben próbáltam nem nagyon mozogni, nehogy elrontsam a hajamat vagy a sminkemet. – Különben meg, K.C. és Liam is ott lesznek, így lesz, aki hazahozzon, ha túlságosan elázom. A laptopom hangszórói rezegtek, ahogy apa hangosan felsóhajtott. – Tate! – Ó, nyugi! Tudod, hogy bízhatsz bennem. Azt hiszem, még mindig mondhattam ezt, de valamiért úgy éreztem, kevésbé igaz, mint korábban. Nyugtalanul babráltam az ujjaimmal. Be kell fejeznem ezt a hívást, hogy belebújhassak a ruhámba. Jared és Madoc kompromisszumot kötöttek az Őszi Bállal kapcsolatban. Mindketten a kísérőim lesznek. Bármennyire csak Jareddel akartam tölteni minden másodpercet, úgy döntöttem, adok Madocnak egy lehetőséget, hogy megpróbálja helyrehozni a múltbeli viselkedését. Ha ő Jared legjobb barátja, akkor kibírom, hogy adok neki még egy esélyt. Csak egy utolsót. – Nem miattad aggódom – morogta apa. Összehúztam a szememet. – De kedveled Jaredet, apa. – Ő egy kamasz fiú, édesem. Bízom benne, csak nem a lányommal kapcsolatban. Forróság kúszott az arcomra, és reméltem, apa nem látja, ahogy elvörösödöm. A sejtései túl közel jártak az igazsághoz. Ha csak tudná. Bűntudat árnyékolta be az amúgy izgalmasnak ígérkező éjszakát. Jareddel kétszer szeretkeztünk a születésnapomon egy héttel korábban, és egyszer másnap reggel. Azóta teljes munkaidős állássá vált, hogy távol tartsam magamtól, ha végezni akarok valamennyi iskolai feladattal. Élvezetes és vicces állássá. Tetszett, hogy milyen hatással voltam rá, és milyen könnyen fel tudtam izgatni, csak hogy utána nemet mondjak. Tegnap este zsarnoknak nevezett ezért, de én csak nevettem, mert eléggé élveztem a hatalmat. Ha apám tudta volna, hogy Jared most már az összes éjszakát nálam tölti, azonnal felugrik egy hazafelé tartó gépre. Én is ugyanezt tettem volna, ha a lányomról lenne szó, de egyszerűen nem akartam, hogy Jared nélkülem legyen valahol, és úgy tűnt, ő is ugyanígy érez. Nem tudtunk uralkodni magunkon. Vagy talán meg sem akartuk próbálni. – Nos, eddig hogy nézek ki? – kérdeztem, és nyaktól fölfelé értettem. Apa szomorúan rám mosolygott, és tudtam, hogy sajnálja, amiért nem lehet itt velem. – Gyönyörű vagy. Nagyon hasonlítasz anyukádra. Könnybe lábadt a szemem. – Köszönöm – suttogtam alig hallhatóan. Anya és én nem igazán hasonlítottunk egymásra. Neki vörös haja volt, és jóval alacsonyabb meg törékenyebb volt nálam, de büszke voltam, hogy apa szerint éppolyan gyönyörű vagyok, mint ő. Azt akartam, hogy anya itt legyen ma este, és igazgassa a hajamat, vagy segítsen felhúzni a ruhám cipzárját. Mézszínű hajamat középen választottam el, és vad hullámokban omlott le a hátamon. A smink, amit a ruhával együtt vettem, nem bizonyult olyan rettenetesnek, mint eredetileg gondoltam. Habár általában minimális festéket vittem fel az arcomra meg a szememre, úgy döntöttem, hogy ezen az
estén nem aprózom el, és az eredmény megdöbbentő volt. A szemem ragyogott, az ajkam pedig úgy nézett ki, mint a cukorka. – Rendben, menj, öltözz fel, és üzenj, amikor este hazaérsz! – Megdörzsölte a borostáját az állkapcsán. – Szeretlek! Később beszélünk – feleltem. – Én is szeretlek. Érezd jól magad! – És megszakítottuk a hívást. Levettem a fehér ingemet, és lecsúsztattam a ruhámat a vállfáról. Belelépve a bőrszínű, ezüstflitteres anyagba, éreztem, hogy remegés fut végig a karomon meg a lábamon, miközben szédülés kerített hatalmába. A karcsúsított, rövid, pánt nélküli ruhának szív alakú nyakrésze volt. A lábamon, a karomon és a dekoltázsomon volt a fő hangsúly, mivel a ruha egyiket sem takarta. Mély lélegzetet vettem, miközben felhúztam a cipzárt, és eligazgattam magamon a ruhát, hogy az pont a megfelelő helyeken öleljen körbe. Az áttetsző réteg kiemelte a flittereket, amiktől valósággal ragyogtam. Földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam magam a tükörben. Hűha! Még soha nem néztem így ki. Miután elvégeztem az utolsó simításokat a sminkemen, feltettem a fülbevalót meg a karkötőket, és elindultam lefelé, hogy kivegyem a magassarkúmat a Broncóból. A tűzzel játszottam, amikor aznap délutánig vártam, hogy megvegyem az utolsó kiegészítőt a szerelésemhez, de a cipő volt az utolsó, ami a gondolataimban járt a héten. Kivettem a dobozt a kocsi anyósüléséről, megfordultam, és megláttam, hogy Jared mozdulatlanul áll a felhajtójukon, és mereven bámul rám. Nyeltem egyet a hirtelen döbbenettől, hogy kiöltözve látom őt. Természetesen, fekete öltöny volt rajta, fekete inggel meg cipővel. A zakó nem lógott rajta, hanem karcsúsítva volt a derekánál. A haját levágatta, és tökéletesen beállította, hogy ne lógjon a szemébe, így az hihetetlenül ragyogónak tűnt. Legszívesebben berángattam volna a házba, és elfeledkezem a bálról. Mély tekintete végigkalandozott a testemen, és a légzése egyre nehezebbé vált minden eltelt másodperccel. Igen! Pontosan ez az a reakció, amiben reménykedtem. A tetőt a doboz alá tettem, és egyesével felhúztam a cipőt csupasz lábaimra. Jared nem vette le rólam a pillantását, minden mozdulatomat követte. – És a ruha neki van? Vagy nekem? – csipkelődött, miközben átsétált az udvarunkra. – Neked? – Felvontam az egyik szemöldökömet. – Miért lenne ez a ruha neked? – A cinikus megjegyzésemmel játszottam vele. Ebben nagyon jó lettem. Jared a hátam alsó részére tette a karját, felemelt, és hevesen „ezt kapd ki” csókot nyomott a számra. – Olyan az ízed, mint a Starburst cukorkának – nyögte az ajkamra. – És úgy nézel ki, mint a nap. Jókedv söpört rajtam végig a szavaitól. – Te is nagyszerűen festesz. Madoc GTO-jának távoli dübörgése visszhangzott a környéken, mire elhúzódtam Jaredtől. Biztos voltam benne, hogy a ruhám felcsúszott egy kicsit, amikor megragadott, és nem akartam, hogy a barátja meglásson valamit, amit nem neki szántam.
Madoc leparkolt a házam elé, és kimászott a kocsiból egy majdnem ugyanolyan fekete öltönyben, mint Jaredé, csak ő lila nyakkendőt kötött. Szőke hajával és jóképű arcával lovagiasnak és káprázatosnak látszott. A zúzódások, amiket a néhány héttel korábbi verekedésben szerzett, már jórészt eltűntek. Noha Jared úgy nézett ki, mint egy filmsztár, Madoc simán elmehetett volna modellnek. Túl helyes volt az én ízlésemnek, de mindenképpen helyes. Másnap rólam fog beszélni az egész város, amiért ezzel a kettővel jelenek meg a bálban. Nagyszerű! Madoc lelassított, amikor felnézett, és meglátta az előttem álló Jaredet. Bármit is látott a tekintetében, az megtorpanásra késztette. A vigyor minden jele eltűnt az arcáról. – Nem fogsz újra megütni, ugye? – kérdezte félig félénken, félig viccelődve. – Baszódj meg! Szerencsés vagy, hogy egyáltalán a közelébe mehetsz ma este – sóhajtott Jared, és elindult az otthona felé. – Hozom a kulcsomat. Az én kocsimmal megyünk. Madoc Jared után mosolygott, miközben figyelte, ahogy a barátja eltűnik a házban, és becsapja maga mögött a bejárati ajtót. Halk füttyöt hallottam, és visszafordítottam a tekintetemet Madocra. – Nagyon… étvágygerjesztően festesz. – Megrázta a fejét, mintha képtelen lett volna elhinni, hogy szépen ki tudom csípni magamat. Grimaszt vágtam, és figyelmeztető tekintettel néztem rá. – Nyugi – mosolygott, és feltartotta a kezét. – Jól fogok viselkedni. ma este – tette hozzá az utolsó két szót fenyegető vigyorral. Megráztam a fejemet, és a ház felé fordultam. – Hozom a táskámat. Miután elvettem a kistáskámat az előszobaszekrényről, megnéztem magam a tükörben, bezártam a bejárati ajtót, és amikor megfordultam, észrevettem, hogy Madoc egy csuklóbokrétát tart a kezében. Egy kicsit kényelmetlenül éreztem magam, mert azt hittem, Jared lesz az, aki virágot ad nekem, és gyanakodva néztem rá. Ő elgondolkodó kifejezéssel indult felém. – Ha nem bánod, megkértem Jaredet, hadd adjam ezt én neked. Széthúzta a csuklókötőt, és átcsúsztatta rajta a kezemet. – Sajnálom, hogy seggfej voltam veled az elmúlt években. Bár volt egy tervem. Összezavarodva kérdeztem: - Ami pedig az volt, hogy…? Szórakozottan elmosolyodott. – Jared a legjobb barátom. Egy ideje már tudtam, hogy érez valamit irántad. Amikor először jöttem át hozzá kilencedikben, találtam egy halom képet kettőtökről. Az éjjeliszekrényében tartotta őket. A szívverésem felgyorsult, de megkönnyebbültem. Gyűlöltem, hogy nem láttam magunkról egy fotót sem a fényképes dobozaiban azon az éjszakán, amikor átkutattam a szobáját. Most már tudtam, hogy máshol tartja őket. Közelebb magához. – Mindenesetre – folytatta Madoc – soha nem értettem, miért bánt veled úgy, ahogy, és ő kábé annyira közlékeny, mint egy remeterák.
Olyan, mint azok a malacperselyek, amiket össze kell törnöd, hogy bármit is kiszedj belőlük. Nem rázhatod meg egyszerűen, hogy kiadja magából az érméket. Kalapácsot kell szerezned, hogy feltörd. – Egyenesen rám nézett. – Te voltál a kalapács. – Még mindig nem tudlak követni. Összeszorította a száját, mintha bosszantotta volna, hogy tovább kell magyaráznia. – Többet szívattalak, mint amire megkért, mert ki akartam csikarni belőle valami reakciót. Soha nem volt különösebben boldog srác, és elegem lett a rágódásából. Miután elmentél Franciaországba, totál bekattant, és rájöttem, hogy az önpusztító viselkedésének biztos köze van hozzád. Mintha elveszett lett volna nélküled, vagy ilyesmi. Szóval, amikor hazajöttél, eldöntöttem, hogy megpróbálom féltékennyé tenni, és megnézni, hogy mi történik – És azt hiszed, ettől jó barát vagy? – Miért akarta volna Madoc felbosszantani Jaredet? Miért nem beszélt egyszerűen vele? – Nem tudom – mondta szarkasztikusan. – Rohadt boldognak látszotok. Boldogok voltunk. De kételkedtem abban, hogy Madoc azért hívott el az Őszi Bálra, hogy rávegye Jaredet a cselekvésre. Bár azt hiszem, ez már nem számított. Jared meg én megint összejöttünk, s reméltem, hogy erősebb a kapcsolatunk, mint korábban, és Madoc meg majd elszórakoztatja magát. – Tehát boldognak akartad őt látni. Miért törődsz ennyire Jareddel? – kérdeztem. Madoc zsebre tette a kezét, és megpróbálta elrejteni a vigyorát, - Hallottál valaha arról, hogy kilencedikben bezárt néhány végzős srác meztelenül a szekrényembe? Madocot terrorizálták? – Ó, nem – nevettem, és egy szavát sem hittem. – Senki nem tud róla. És ezért Jared a legjobb barátom. – Nyugodt volt a hangja, és tudtam, hogy komolyan beszél. Jared tényleg segített neki. Nem tudtam, mit mondjak, de mindketten Jared felé fordítottuk a figyelmünket, ahogy kilépett a házból. Amikor odaért hozzánk, megfogta a kezemet, és megpuszilt a fülem alatt. – Bocs, hogy ilyen sokáig tartott. Anyám kioktatást tartott. Madoc a másik oldalamra lépett, és kinyújtotta a karját, hogy belekaroljak, amit meg is tettem. – Miről? – kérdeztem kíváncsian, és egy kicsit ideges voltam amiatt, hogy vajon milyen szülői kártyát húzott elő Katherine ezen az estén. – Arról, hogy ne ejtselek teherbe – suttogta anélkül, hogy rám nézett volna. Megköszörültem a torkomat. Teherbe? Óvatos mosolyt váltottunk egymással, nem tudtuk, hogy erre mit mondjunk. Védekeztünk, de úgy véltem, el kellene kezdenem szedni a gyógyszert is. – Indulhatunk? – szólalt meg Madoc mellőlem. Madocba karolva álltam, és a bicepszénél fogva közel húztam magamhoz Jaredet. Míg egy hónappal ezelőtt meg sem fordult volna a fejemben, hogy itt leszek ezzel a kettővel, most nyugodtnak éreztem magamat. – Naná. Ez egy nagyszerű barátság kezdete. – Játékosan meglöktem Madoc karját. – Lehetne egy nagyszerű pornó kezdete is – jelentette ki pókerarccal Madoc, aztán röhögésben tört ki. – Rohadék! Ma este megkapod a magadét – fenyegette meg Jared, és nevetve megráztam a fejemet.
33.FEJEZET A bál sokkal élvezetesebb volt, mint vártuk, még a lagymatag zene és annak ellenére is, hogy két partner között próbáltam bűvészkedni. New York, New York volt az Őszi Bál témája, és a tornatermet királyul feldíszítették a New York-i égbolt kivágott mintájával meg a villogó fényekkel. Madoc és Jared olyanok voltak, mint a jin és a jang. Madoc mindent és mindenkit szeretett. Jared – akit meg én szerettem – alig tolerált bármit. Nagyszerű képek készültek Madocról meg rólam, ahogy nekidőltünk a retro New York-i taxinak a báli fotónkon. Együtt bohóckodtam vele, bár ő folyamatosan próbált úgy pózolni, mint egy nagymenő. Jaredet erőszakkal kellett a kamera elé rángatni, és biztos voltam benne, hogy végül csak az én kedvemért tette meg. Kezdetben fura volt, hogy igazi randin vagyunk, de egy idő után Jared meg én is ellazultunk, és egy kicsit szórakoztunk. Megismertem néhány barátját, és túljutottunk a K.C. közelében jelentkező kellemetlen érzésen is. Azt hiszem, a barátnőm sokkal jobban érezte magát Jared közelében, mint Liam. De egy idő után minden elrendeződött. – Gyerünk, rúgjunk be! – Madoc kalauzolt be bennünket a Beckman-házba, hogy keressen valami piát. Épp akkor érkeztünk Tori after partijára, amikor a többiek is odaértek, és megálltam, amint beléptem az ajtón. Ahogy eszembe jutott az utolsó alkalom, amikor ott jártam, több mint egy évvel korábban, felgyorsult a szívverésem. Csessze meg! Jared megtorpant előttem, valószínűleg azért, mert haboztam. A légzésem felgyorsult, és megszorítottam a kezét. Még én sem tudtam, miért reagáltam így. Nem féltem. Tudtam, hogy semmi rossz nem fog történni ezen az estén. – Tate, jól vagy? – Jared aggódó tekintettel nézett rám. – Igen, csak kell egy ital. – Átkozott legyek, ha engedem, hogy csapdába ejtsen a múltam. A testem a legmagasabb készültségi szinten volt jelenleg, és élvezni akartam a bulit. Amikor beértünk a konyhába, és odaléptünk a rögtönzött bárhoz, ugyanúgy, mint legutóbb, Madoc nekilátott elkészíteni az italainkat. Jared visszautasította, mert ő vezetett, és büszke voltam rá, amiért felelősségteljesen viselkedik. Madoc meg simán boldog volt, amiért van egy kijelölt sofőrje, ő meg szabadon ihat. Kikaptam a vörös poharat Madoc kezéből, és olyan gyorsan lenyeltem a kólával kevert égető folyadékot, amennyire csak tudtam. Az alkohol minden korttyal egyre jobban égetett, és a keserű íztől megkívántam egy kekszet, egy cukorkát vagy valami édeset. Végül sikeresen megittam az utolsó cseppig, bedobtam a poharat a mosogatóba, és beleköhögtem a tenyerembe, miközben Madoc kiröhögött. – Ó, majdnem olyan vörös, mint a paradicsom – mondta viccesen Jarednek. – Dugulj el! – motyogtam. Jared átölelte a derekamat az egyik kezével, és közel húzva magához megpuszilta a hajamat. Behunytam a szememet, és hagytam, hogy az alkohol felforrósítsa a véremet és ellazítsa az izmaimat. – Sziasztok, srácok! – lebbent a konyhába K.C., maga mögött húzva Liamet. Ő bólintott Madocnak meg Jarednek, és láthatóan nem tetszett neki, hogy Jared meg K.C. randiztak egy ideig. Liam volt az, aki megcsalta a barátnőmet, de zavarta, hogy KC. elment néhány randira egy
másik sráccal. Lépj túl rajta, haver! – Mit iszunk? – kérdezte K.C. – Én az előbb ittam egy kis folyékony bátorságot, úgyhogy egyelőre jól vagyok. – A hangom még rekedt volt az alkoholtól. Amíg a többiek italt kevertek maguknak, Jared lehajolt, hogy a fülembe súgjon. – Gyere velem! Libabőrös lett a karom, ahogy a lélegzete a fülemet csiklandozta. Megfogta a kezemet, és engedtem, hogy kihúzzon a konyhából és felvezessen a lépcsőn az emeletre. A Beckman-ház hatalmas volt, ezért voltak olyan népszerűek az itt tartott bulik. Jared meg az én otthonom középméretű volt, de Tori és Bryan Beckman fényűző, tágas, emeletes házban lakott, aminek berendezték az alagsorát, és hatalmas, gondozott hátsó udvaruk volt, amin még egy szerény golfpálya is elfért volna. Ebben a házban valószínűleg hét vagy nyolc hálószoba is található. És úgy nézett ki, hogy Jared éppen az egyikbe tart. Ó, édes… Kopogott az ajtón, hogy meggyőződjön, üres-e a szoba, aztán bevezetett. Mihelyst az ajtó becsukódott mögöttünk, nekitolt, és meg kellett kapaszkodnom a karjában, nehogy elveszítsem az egyensúlyomat. Elakadt a lélegzetem a meglepetéstől, de viszonoztam a csókját, amikor a szája lecsapott az enyémre. A keze a fenekemre vándorolt, és felemelt, hogy a csípőm az övéhez simuljon. Elszakítottam a számat az övétől, hogy levegőhöz jussak, és ő közben a nyakamhoz hajtotta a fejét. – Istenem, Tate! Ezt a ruhát el kellene égetni. – Forrónak éreztem a leheletét a fülemen, amikor szopogatni kezdte a cimpámat. – Miért? – kérdeztem, és vágy lángolt az altestemben, túlságosan megnehezítve a koncentrációt. Jared felnevetett. – Minden rohadt pasi téged bámult ma este. Le fognak tartóztatni. A két kezem közé fogtam az arcát, és kényszerítettem, hogy a szemembe nézzen, miközben összeérintettem az orrunkat. – A tiéd vagyok. Mindig rólad szólt az életem. – Az ígéretem a levegőben lógott, miközben Jared csokibarna szeme vággyal telve vizslatott. – Gyere ide! – A hatalmas szoba közepére húzott, ami a fényképek és személyes tárgyak hiánya miatt vendégszobának látszott. Elővette a telefonját, és megnyomott rajta néhány gombot, mielőtt megszólalt a Broken a Seethertől. Aztán letette a készüléket a komódra, visszasétált hozzám, és a karjába vont, miközben én átöleltem a nyakát. Elkezdtünk együtt mozogni a zene ütemére, és arra gondoltam, hogy ez volt az első közös lassúzásunk. – Sajnálom, hogy nem táncoltam veled ma este. – Nem nézett a szemembe, és bűntudatot hallottam a hangjában. – Nem szeretek nyilvánosan ilyen dolgokat csinálni. Azt hiszem, túl személyesnek érzem. – Nem akarom, hogy megváltozz – mondtam. – De lehet, hogy valamikor majd szeretnék veled mások előtt táncolni, vagy megfogni a kezedet.
Közelebb húzott magához, és szorosan átölelt, bilincsként fonva körém a karját. – Próbálkozni fogok, Tate. A tegnap elmúlt. Tudom. Vissza akarom kapni a komfortérzetet, ami régen volt egymás közelében. Felemeltem a fejemet, hogy a szemébe nézzek, és közben tovább ringatóztunk a zenére. – A tetoválásod… A tegnap örökké tart, a holnap soha nem jön el… igen, ez az. Mit jelent? – Az egyik reggel végre el tudtam olvasni a feliratot az oldalán, miközben ő még aludt. Végigsimított a hajamon. – Csak azt, hogy a múltban éltem. Ami az apámmal meg veled történt. soha nem tudtam túllépni azon a haragon. A tegnap folyamatosan követett. És a holnap, az új nap, úgy látszott, soha nem jön el. Nélküled, írta a jegyzetre. – És a lámpás a karodon? – Ó, túl sokat kérdezel! – panaszkodott játékosan, és tudtam, hogy zavarban van. De vártam, nem engedtem, hogy megússza a dolgot. Végül lemondó mosollyal nézett rám. – A lámpás te vagy, Tate. A fény. Azután csináltattam, hogy tavaly bajba kerültem. Össze kellett szednem magam, és anya is eldöntötte, hogy leszokik a piáról. Mindketten kiválasztottunk egy gondolatot, ami átsegít minket a napon. Egy álmot vagy egy vágyat. – Megrázta a fejét, és elhallgatott. Elakadt a lélegzetem a vallomásától. Mindennap gondolt rám? – Engem? – kérdeztem. A szemembe nézett, és a hüvelykujjával megsimogatta az arcomat. – Mindig rólad szólt az életem. – Az én szavaimat használta, és nem tudtam nyelni a torkomban keletkezett gombóctól. – Szeretlek, Tate! – Jared úgy nézett rám, mintha én lettem volna a legfontosabb dolog a világában. Behunytam a szememet, és a szájához érintettem az enyémet. – Én is szeretlek! – súgtam az ajkára, mielőtt lepecsételtem egy csókkal. A testünk összeolvadt, és Jared beletúrt a hajamba, miközben szorosan öleltük egymást. Az ajka puha, de határozott volt az enyémen, és az ujjaim a hátába vájtak, ahogy a kezével birtokba vette a testemet. Mindenhol érezni akartam. Kielégíthetetlen voltam, és bűntudat ütötte fel bennem a rusnya fejét. Itt és most akartam, de egy jó kislány nem szexel valaki más szobájában, miközben a földszinten buli tombol. Hozzápréseltem a csípőmet az övéhez, és a csókok közötti szünetekben mindketten levegő után kaptunk. – Húzd le a ruhám cipzárát! – leheltem. Felnyögött. – Tűnjünk el innen! Most többre vágyom egy gyors dugásnál. – Hát, nekem még soha nem volt részem gyors dugásban – mutattam rá. – Húzd le a cipzárat! Engedelmeskedett, és a szája szexi mosolyra húzódott. – Hová tűnt a jó kislányom? – Költői kérdés volt. Tudtam, hogy imádja, mennyire féktelenül akarom őt. Éreztem, hogy hűvös légáramlat siklik végig a bőrömön, amikor Jared mögém nyúlt és lehúzta a cipzárt a ruhámon, Én felnyögtem, ahogy a keze végigsimított a hátamon. Az érintése olyan volt, mint
a drog, és majdnem olyan függőséget okozott, mint a szája. Lehámoztam róla a zakóját, míg ő hagyta, hogy a ruhám a derekamra hulljon. Lágy csókokat hintett a szájával a nyakamra, míg kigomboltam az ingét. Élesen levegő után kaptam, amikor a keze a mellemre tévedt. Bizsergés terjedt szét a bőrömön, és többre vágytam. – Jared – suttogtam, és az egyik karomat a nyaka köré fontam, miközben az ajkamat az övére tapasztottam. – Tényleg jó kislány vagyok. De ma este nagyon-nagyon rossz akarok lenni. Forró lélegzete a számat perzselte, aztán heves csókba vonta az ajkamat. Istenem, akart engem. Megborzongtam az izgalomtól, és nem akartam megvárni, amíg hazaérünk. Jared széttépte magán az ingét, és gombok pattogtak mindenfelé a szoba keményfa padlóján. Hagytam, hogy a ruhám a lábamhoz essen, aztán levettem a bugyimat, de a magassarkúmat magamon hagytam. – Bassza meg, Tate! – Jared összeszorította az állkapcsát, és magába itta a szeme elé táruló látványt. Megint a számra tapasztotta a száját, és szinte felfalt az ajkával meg a kezével. – Sajnálom. Lassan akarom csinálni. Csak annyira nehéz. Szerinted tíz év múlva eljutok arra a pontra, hogy már tényleg szükségem lesz előjátékra ahhoz, hogy felálljon a közeledben? Kérdő tekintettel nézett rám, de csak mosolyogni tudtam. Egyszerűen volt valami abban, ahogy vágyott rám, ahogy a tekintete elfojtott bennem minden kétséget, és hatalmasnak meg erősnek éreztem magamat. Jared, abból, amit korábban láttam, az egyéjszakás kalandokat szerette. Nem aludt ott egy lánynál sem, és nem kérte el a telefonszámukat. Aggódtam, hogy idővel elveszíti irántam az érdeklődését, vagy befejezettnek tekinti a küldetését, miután először lefeküdtünk egymással, de helyette egyre mohóbbá vált. Az elmúlt héten minden érintésnél, minden csóknál, minden alkalommal, amikor szeretkeztünk, úgy viselkedett, mintha, amit csinálunk, új lett volna neki. Nevetséges, tudom. Több tapasztalata volt, mint nekem, úgyhogy miért lett volna bármi másabb annál, amit korábban megtapasztalt? Kivéve, ha tényleg szeretett. Biztos voltam benne, hogy ezt egyetlen másik lány iránt sem érezte. Legalábbis reméltem. Merész akartam lenni, bár az agyam azt sikította, hogy meneküljek innen minél messzebbre. De mindent meg akartam tapasztalni Jareddel. Rejtőzködés és félelem nélkül. Minden vágyamat hangosan ki fogom mondani, és bátor leszek ezzel a helyzettel kapcsolatban. Most vagy soha. Jared inge a padlóra hullott, és gyorsan követte a nadrágja is. Légy merész! Kezemet duzzadt férfiasságára fektettem, ami bizonyította, hogy mennyire vágyik rám. Jared megrándult, és élesen beszívta a levegőt, ahogy köré fontam az ujjaimat, és simogatni kezdtem. Arra számítottam, hogy behunyja a szemét. Nem ezt kellett volna csinálnia? Arra összpontosítania, hogy jobban érezze és élvezze, amit vele teszek? De helyette csak nézte, ahogy kényeztetem. Keményebb lett a kezemben, és összeszorítottam a combjaimat, mert nagyon felizgatott a bársonyos szerszáma, ami már volt bennem korábban, és ami hamarosan újra belém hatol. Jared sötét, túlfűtött pillantással méregetett. Figyelte, ahogy megérintem, és arra gondoltam, hogy már attól is el tudnék élvezni, ha egyszerűen tovább kényeztetném. Ahogy a keze ökölbe szorult és az
erekciója megrándult, amikor egy bizonyos módon simogattam, és ahogy a légzése egyre felszínesebbé vált, annyira lüktetni kezdtem, hogy nem bírtam tovább. Jared elővett egy óvszert a zsebéből, és az éjjeliszekrényre tette, miután teljesen megszabadult a nadrágjától, majd magára húzta a gumit. Hála istennek! A testéhez simultam, és a mellem a mellkasa sima bőréhez dörzsölődött, miközben mélyen, hosszan megcsókoltam, és a kezemmel a hátát simogattam. Légy bátor! – Most én jövök – súgtam a fülébe. Jared szeme döbbenten elkerekedett, amikor rájött, mire célzok. Finoman hátralöktem az ágyra, és fölé másztam. Tökéletes. Adrenalinlöket száguldott keresztül a véremen, amikor megéreztem a kezét a csípőmön, és az erekciója a bejáratomhoz siklott. – Tökéletes vagy. Tökéletes vagy nekem. – Fel-le simogatta a combomat. Megmozdultam, s végighúzva a farka hegyét a nyílásomon, ingereltem. Amikor ráereszkedve magamba vezettem, a lábujjaim begörbültek a hihetetlen érzéstől. Sokkal mélyebben éreztem magamban ebben a pozícióban, sőt egy kicsit még hátra is hajoltam, hogy minden centijét magamba tudjam fogadni. Tele voltam, teljesen kitágított, és azt akartam, hogy ő is olyan teljesnek érezze magát, mint én. Jared a mellemre tette az egyik kezét, míg a másikkal irányította a csípőmet, ahogy lassan meglovagoltam. – Mondd, hogy tetszik, Tate! – Én… – Erősebben szorítottam a combjaimat az oldalához, és inkább előre-hátra mozogtam, mint fel-le. Ó… édes… istenem! Elérte azt a pontot mélyen bennem, és hátravett fejjel felnyögtem. A francba! Semmi nem volt jobb annál, mint magamban érezni őt. Szerettem, hogy még másnap is éreztem, hol volt bennem korábban. És holnap is érezni akartam. Jared erősen fellökte a csípőjét az enyémhez, és az egész testemen borzongás száguldott végig. – Mondd ki! – Imádom. – Elvesztettem az irányítást magam felett. A gyönyör fodrozódása mindent elsöprő hullámmá változott, és erősebben, gyorsabban mozogtam rajta. – Imádom veled. Később összeroskadva feküdtünk az ágyon, mert túl fáradtak voltunk még mozogni is, csak össze akartam bújni Jareddel a takaró alatt. Nem tudtam elhinni, hogy ezt tettem egy idegen házában. El kellett tűnnünk onnan, mielőtt mindenki rájön, hogy mit csináltunk. És el kellett kezdenem jóval megfontoltabban viselkedni. Apám megbízott bennem, de ez nem fog sokáig tartani, ha folyamatosan felelőtlen döntéseket hozok. Persze, apa kedvelte Jaredet. És már tizennyolc voltam. Tudta, hogy előbb-utóbb elkezdek szexuális életet élni. Ebben a tanévben azonban már elég sok ballépést elkövettem, és egy bulin szexelni egy idegen házában határozottan nem volt rajta a legnagyszerűbb ötleteim listáján.
Egyszer jó szórakozás volt, de emlékeztettem magam, hogy ne próbáljam ki újra. Megcsókoltam Jaredet, és mosolyogtunk meg nevettünk, ahogy segítettünk egymásnak felöltözni. – Van egy kérdésem. – Végül megtörtem az örömteli csendet, miközben megigazítottam a haját. Ugyanaz a kérdés volt, amit már korábban is próbáltam feltenni neki. Már csak egyetlen darab volt a Jared-kirakósból, amit tudnom kellett. – Ki vele. – Nem akartál beszélni nekem az apádról meg a testvéredről. De Piper tudta, hogy hová szoktál menni a hétvégéken. Ő miért tudhatta, és én miért nem? – Felidegesített a gondolat, hogy Jared elég közel állt ahhoz a lányhoz, hogy megbízzon benne. – Tate, semmit nem mondtam el Pipernek. Az apja zsaru. Ő tartóztatott le tavaly, amiért megtámadtam Jax nevelőapját. Rajta keresztül tudta meg. – A derekam köré fonta a karját, és közel húzott magához. – És teljesen véletlenül randiztál annak a zsarunak a lányával, aki letartóztatott? – Válasz nélkül is tudtam, hogy ez több volt, mint véletlen. Valami őrült bosszú miatt szúrta ki Pipert. Megdugni a lányát, „baszd meg” üzenet volt a zsarunak. Jared vállat vont. – Ja, erre nem vagyok büszke, de jobban éreznéd magad, ha tényleg kedveltem volna őt? Félrekaptam róla a tekintetemet. Nem. Nem érezném jobban magam.
34. FEJEZET Ismered a kifejezést, hogy a felhők fölött járni? Nos, ez voltam én, amikor hétfőn végigsétáltam a suli folyosóin. Minden annyira nagyszerűen alakult – K.C. meg Liam, én meg Jared, és a suli –, hogy úgy éreztem, mintha boldogságdrogot vettem volna be, és soha nem akartam lejönni a szerről. Jared megcsókolt búcsúzóul vasárnap reggel az Őszi Bál után, mert elutazott egy napra Westonba, hogy meglátogassa a testvérét. Céloztam rá, hogy szívesen csatlakoznék hozzá valamelyik hétvégén, hogy megismerkedjem Jaxszel, de nem akartam erőltetni a dolgot. Az volt a benyomásom, hogy Jared nagyon élvezte a kettesben töltött időt az öccsével, úgyhogy én várhattam a találkozással, amíg megfelelő lesz az idő. Egész nap nem hívott, és üzenetet sem küldött, úgyhogy kezdtem aggódni, amikor nem hallottam felőle. De olyan este tíz körül végül bemászott az ablakomon, és bebújt mellém az ágyba. Ahogy átölelt, mindketten jóleső, mély álomba zuhantunk. A reggeli ébresztő csikizés és a suliba rohanás között alig beszéltem vele arról, hogy sikerült a látogatás az öccsével. – Ma rögtön suli után vonszold ki a segged a parkolóba – mondta Madoc, ahogy mellém lépett, miközben épp franciára tartottam. Fültől fülig érő vigyor terült szét az arcán. – Gyakorolni fogjuk a versenyzést az ötös úton. Ott sok a földút meg a domb. Feltoltam a vékony, fekete kardigánom ujját, amit az Avenged Sevenfold pólóm fölé vettem fel. Pokoli melegem volt, ahogy átküzdöttem magam a folyosón tolongó tömegen. – Miért akarnám gyakorolni a versenyzést? És pont veled? – Mert Jared azt mondta, hogy egy G8-at akarsz venni magadnak. Télen feltuningolhatnánk a kocsit a tavaszi versenyekre. És Jarednek suli után dolgoznia kell, úgyhogy ez azt jelenti, szabad vagy, és szorosabbra fűzhetjük a kettőnk közötti köteléket – bólintott erkölcstelenül flörtölősen, mintha nagyon izgatottnak kellett volna lennem az ajánlata miatt. Nem hazudhattam, hogy nem érdekel a kocsivásárlás, mert Jared látta a netről nyomtatott papírjaimat. Egy chicagói srác árulta a Pontiac G8-át, ami után csorgattam a nyálamat, de még nem döntöttem el, hogy megveszem-e. Madoc felvonta a szemöldökét. Világoskék inge kigombolva lógott a sötétszürke pólója fölött, és kisfiús viselkedése miatt nehéz volt haragudni rá. Végül is ő csak próbált barátságos lenni. De szigorú hangot kényszerítettem magamra. – Heti kétszer a laborban vagyok, beleértve a ma délutánt is. A futócsapat tagja vagyok. Nem is említve, hogy jövő hét elejére le kell adnom egy-egy dolgozatot filmtörténetre meg franciára, és matekból meg kémiából tesztet írok halloween előtt, pénteken. Majd valamikor máskor… talán. – Az utolsó szót már leheltem, miközben kinyitottam a franciaterem ajtaját. – Ne legyél már ekkora buligyilkos! – Madoc követett a terembe, és elég hangosan kiabált ahhoz, hogy mindenki hallja, amii mond. – Azok a képek, amiken meztelenül fürdünk, csak az én szememnek készültek. Megtorpantam, és behunytam a szememet, miközben érzékeltem, hogy a teremben mindenki megfordult, hogy engem bámuljon. Komolyan megint ezt csinálta velem? Röhögés harsant fel, én meg vártam egy pillanatot, mielőtt, kihúztam magam és továbbhaladtam a
helyem felé. A szemem sarkából megpillantottam Bent, aki a bokájánál keresztbe tette a hosszú lábait, és a kezében tartott tollal dobolt a füzetén. Lesütötte a szemét, de lerítt róla, hogy próbálja visszatartani a nevetését. – Mr. Caruthers. – Madame Lyon kilépett az asztala mögül, és összefonva a karját a mellkasa előtt angolul szólította meg Madocot. – Felteszem, magának most valahol máshol kellene lennie. Madoc a mellkasára tette az egyik kezét, míg a másikkal felém mutatott. – Sehol, csak az ő oldala mellett az idő végezetéig – válaszolta. Megköszörültem a torkomat, ahogy leültem. – Húzd el innen a beled! – tátogtam felé. Madoc megjátszott ajakbiggyesztéssel kihátrált az ajtón, és eltűnt. Mihelyst becsukódott mögötte az ajtó, hallottam, ahogy megszólal körülöttem néhány telefon, míg mások csak rezegtek, köztük az enyém is. Fura. Miért kaptunk mindannyian egyszerre üzenetet? – Mettez vos telephones off, s’il vous piait! – szólt ránk a tanárnő, hogy kapcsoljuk ki a telefonjainkat. Iskolai szabály volt, hogy tartsuk teljesen lenémítva a készülékeket a tanórák alatt, de mindenki magánál hordta a sajátját, és sokan nem vették le a hangot. Gyorsan benyúltam a táskámba, hogy lenémítsam az enyémet, míg mások elég merészek voltak ahhoz, hogy lopva megnézzék, mit kaptak. Ahogy teljesen le akartam némítani, megláttam, hogy Jared küldte az üzenetet. Forróság száguldott keresztül a mellkasomon, és az asztal alá rejtettem a telefonomat, hogy elolvassam az üzenetet. Amikor megnyitottam a videót, amit küldött, majdnem megfulladtam. Nem tudtam mozdulni. Nem tudtam levegőt venni. Remegett a kezem, ahogy néztem a telefonomon a videót, amin Jareddel szexelünk szombat éjjel. Tudtam, hogy akkor készült, mert az Őszi Bálon volt így fésülve a hajam. Mi a fene? Felfordult a gyomrom, és epe leúszott a torkomba. Azt hiszem, hánytam is volna, ha a torkom nem szorult volna össze, próbálva megakadályozni az oxigén beáramlását. Mi. Ahogy szexelünk. Felvettek bennünket. És ott voltam én, tökéletesen láthatóan, és teljesen meztelenül, ahogy meglovagolom Jaredet. Ó, istenem! Sikítani akartam. Ez nem lehet a valóság! Mi folyik itt? Röhögés, horkantás meg suttogás ütötte fel a fejét körülöttem a teremben, és oldalra kaptam a fejemet, amikor a mellettem ülő lány hangosan felnevetett. Aztán gúnyosan rám vigyorgott; a telefonjával a kezében, és rettegve bámultam, amikor felém villantotta a kijelzőjét. Ne, ne, ne! Ugyanaz a mocskos videó ment rajta, mint az enyémen. Ahogy tágra nyílt szemmel körbenéztem, tudtam, hogy a többi osztálytársam is ezt a videót nézi. Ez nem történhet meg! Kényszerítettem magam, hogy újra és újra levegőt vegyek, miközben az agyam azon dolgozott, hogy kitalálja, mi a fene történt. El nem sírt könnyek égették a szememet, és úgy éreztem magam, mintha egy másik bolygón lettem volna. Nem, ez nem a valóság. Ez nem… Megráztam a fejemet, és próbáltam felébredni ebből a rémálomból. Nem tudtam megállítani az ujjaim remegését. Megint lepillantottam a telefonomra, és kiléptem a
videóból. A hozzá csatolt üzenetben ez állt: „Kurva jó numera volt. Ki akarja következőnek megkapni?” A mellkasom remegett a száraz zokogástól. Jared. Az üzenet az ő telefonjáról jött. Mindenkinek elküldte. Madame felkiáltott, próbálva visszaterelni a figyelmünket az órára. – Écoutez, s’il vous plait. Reszketve felálltam, átvetettem magamon a táskám pántját, és kirohantam a teremből. A mögülem érkező nevetés és gúnyolódás olyan volt, mint a fehér zaj. Nem lehetett előle elmenekülni. Rohadtul mindig ott volt. Bassza meg, hogy elkényelmesedtem, és leengedtem a védőfalaimat! Miért nem hallgattam az ösztöneimre? Tudtam, hogy nem bízhatok benne. Miért voltam ilyen gyenge? A hasamra szorítottam a kezem, és próbáltam visszatartani a zokogást, nyöszörgést meg sikítást, ami ki akart szakadni belőlem. Úgy éreztem, szétfeszítették a tüdőmet a mély, gyors légvételek. A videó mindenhol ott volt! És estére nem lesz olyan ember Shelburne Fallsban, aki nem látta vagy hallott róla. Jared. A fejem szinte széthasadt, ahogy próbáltam felfogni az árulást, amit elkövetett ellenem. Türelmes volt, okos, és várt a bosszújára. Tönkretett. Nemcsak a gimiben, hanem örökre. Most már egyfolytában a hátam mögé fogok nézni, és azon gondolkodom majd, hogy ki fogja felfedezni a videót valami mocskos weboldalon, és ez mikor fog bekövetkezni. És szerettem. Hogy tehetett ilyet velem? Úgy éreztem, összetört a szívem. Ó, istenem! A gyomrom kiüresedett, és nem tudtam tovább visszafojtani a zokogást. – Tate! – kiáltotta egy hang zihálva. Megtorpantam, felnéztem, és könnyáztatta tekintetem találkozott Madoc pillantásával. Akkor ért fel a lépcsőn, és láttam a telefonját a kezében. – Tate, Jézusom! – Kinyújtotta felém a karját. – Maradj távol tőlem! – vetettem oda neki mérgesen. Jobban is tudhattam volna. Madoc pont olyan volt, mint Jared. Ő is a bolondját járatta velem. És egyikükben sem bízhattam. Most már tudtam. – Tate… – Megint felém nyúlt, ezúttal lassabban, mintha egy sebzett állatot közelített volna meg. Azt akartam, hogy tűnjön el a közelemből. Nem bírtam elviselni több fájdalmas sértést vagy rosszindulatú célozgatást. Nem, nem fogok többet meghallgatni. – Csak hagyd, hogy elvigyelek innen, oké? – Madoc közelebb lépett hozzám. – Nem! – kiáltottam, és a könnyek elhomályosították a látásomat. Félreütöttem a kezét, és pofon vágtam. Gyorsan elém lépett, körém fonta a karját, és erősen tartott, miközben zokogva küzdöttem ellene. – Hagyd abba! – Megrázott néhányszor. – Csak nyugodj meg! – A hangja határozott és őszinte volt. – Nem foglak bántani. Hinni akartam neki. – Mindent láttak – zokogtam, és a mellkasom hevesen emelkedett meg süllyedt a kapkodó légzésem miatt. – Miért tette ezt velem? – Nem tudom. Most az egyszer fogalmam sincs, mi a fene folyik itt. Beszélnünk kell vele. Beszélni. Rohadtul elegem volt a beszélgetésből. Idén bármit is próbáltam csinálni Jareddel, nem
segített. Semmi nem tette jobbá az életemet. A végén a terrorizálása elpusztított minden reményt a boldogságomra. Valamiért tévedtem, amikor azt hittem, hogy tényleg érez irántam valamit. Amikor azt hittem, valóban szeret. Elhittem minden hülye hazugságot, ami elhagyta a száját. Lehet, hogy soha nem is bántalmazták. Valószínűleg még öccse sem volt. Végül olyan mélyre taszított, hogy már csak menekülni akartam. Menekülni valami másba, mint a remény, a szerelem és az összes többi marhaság. A haragom és a fájdalmam összeolvadt valami mássá, valami erősebbé. Zsibbadtság. Közöny. Hidegség. Akármi is ez, jobb volt, mint amit egy perccel ezelőtt éreztem. Vettem egy mély lélegzetet, szipogtam, és megszólaltam: – Engedj el! Hazamegyek. – A hangom rekedt, de határozott volt, amikor elhúzódtam Madoctól. Ő elengedett, és lassan elsétáltam. – Nem hiszem, hogy ilyen állapotban vezetned kellene – kiáltotta utánam. Csak megtöröltem a szememet, és mentem tovább. Le a lépcsőn, keresztül az üres folyosókon, és ki a bejárati ajtón. Reggel Jared mellé parkoltam, és amikor megláttam a kocsiját, szárazon felnevettem. Nem a jókedvtől, hanem mert elképzeltem, milyen képet vág majd, amikor kijön a suliból, és meglátja, mit tettem. Kivettem a feszítővasat a Broneo hátuljából, és végighúztam az éles végét Jared kocsijának oldalán, miközben az elejéhez sétáltam. A fém hangos csikorgása a fémen jóleső érzéssel árasztotta el a testemet, és elmosolyodtam. Aztán lecsaptam a szélvédőjére. A becsapódás száz darabra törte az üveget. Olyan volt, mintha egy csomó pukkanós fólia durrant volna ki egyszerre. Ezután megőrültem. Újabb és újabb horpadást ütöttem a motorháztetőre, az ajtókra és a csomagtartóra. A kezem zsibbadt az ütések erejétől, de nem hagytam abba. Nem tudtam. Minden csapással egyre jobban és jobban éreztem magam. Tetszett, hogy ott csaptam le rá, ahol fáj neki. Senki nem tud igazán megsebezni, ha én is tudom őket bántani, igaz? Így születnek a zsarnokok – suttogta egy hang a fejemben. Nem figyeltem rá. Én nem fogok zsarnokká válni. Mondtam magamnak. Egy zsarnoknak hatalma van. Márpedig nekem semennyi nem volt. Bevertem a feszítővassal a sofőrülés felőli ablakot, ami ezer darabra tört. Üvegszilánkok borították be az ülést. Mielőtt megint felemelhettem volna, hogy még egy ablakot betörjek, valaki hátulról megragadott, és elfordított a kocsitól. – Tate, fejezd be! Jared. Kitéptem magam a szorításából, és szembefordultam vele. Felemelte a kezét, mintha megpróbált
volna megnyugtatni, de már nyugodt voltam. Nem vette észre? Ura voltam a cselekedeteimnek, és nem érdekelt, hogy mit gondolnak mások. Madoc Jared mögött állt, a kezével a fejét fogta, és a Jared kocsiját ért kárt tanulmányozta. Úgy elkerekedett a szeme, hogy azt hittem, mindjárt kiesik a helyéről. Az iskola ablakai tárva-nyitva voltak, a diákok odatolultak, és derékig kihajoltak, csak hogy vethessenek egy futó pillantást a közjátékra. Basszál meg! – Tate… – mondta Jared óvatosan, miközben a kezemben tartott fegyvert méregette. – Maradj távol tőlem, vagy legközelebb nem csak a kocsidat fogom összetörni – figyelmeztettem. Nem tudom, hogy a szavaim vagy a színtelen hangom lepte-e meg, de habozott. Úgy nézett rám, mintha nem ismert volna.
35. FEJEZET Eltűntem onnan, mielőtt bárkinek esélye lett volna tovább kínozni. Mihelyst beugrottam a kocsimba és elhajtottam, a telefonom villogni kezdett a hívásoktól és az üzenetektől. K.C. harminc másodpercenként megcsörgetett, de Jaredtől nem kaptam semmit. Jó. Tudta, hogy köztünk mindennek vége. Megkapta, amit akart. Megszégyenített és megalázott, úgyhogy elvégezte a munkáját. Az üzenetek random emberektől érkeztek, akiknek a legtöbbjét alig ismertem. Jó dugásnak látszol. Ráérsz este? – írta az egyik, és olyan erősen megszorítottam a telefonomat, hogy hallottam, ahogy megroppan a kezemben. Vállalsz hármast is? Ez Nate Dietrichtől jött, és éreztem, hogy a gyomrom forogni kezd. Mindenki rajtam röhögött, és azon a szörnyű videón lógott, minden bizonnyal elterjesztve a cybertérben, hogy bárki láthassa. A perverz öregurakra, akik ezt nézve élveznek el, vagy az iskolatársaimra gondolva, akik ha ezentúl rám néznek, pontosan tudják majd, hogy nézek ki ruha nélkül, megfájdult a fejem és égtek a szemeim. Újabb két undorító üzenet után lehúzódtam az út szélére, és kinyitottam az ajtót, hogy hányjak. A gyomrom erősen összerándult, és kiadtam magamból mindent, amit aznap ettem. Köhögve összegörnyedtem, kiköptem a gyomortartalmam utolsó maradékát, és becsaptam az ajtót. Kivettem néhány papírzsebkendőt a kesztyűtartóból, letöröltem a könnyeket az arcomról, és meredten kinéztem a szélvédőn, mert nem igazán akartam hazamenni. Aki meg akar találni, az ott keresne először. És most nem tudtam senki közelében lenni. Igazából csak fel akartam pattanni egy istenverte repülőre, és az apámhoz rohanni. Az apám. Kifújtam a levegőt, a kormányra hajtottam fájó fejemet, és kényszerítettem magam, hogy mély lélegzetet vegyek. Rohadék! Kizárt, hogy az apám nem fog tudomást szerezni erről. A videó mostanra már valószínűleg mindenhová eljutott. Az iskola meg a többi szülő hamarosan rá fog jönni, és valaki felhívja apát. Hogy lehettem ennyire hülye?! Feledkezzünk el egy pillanatra arról, mennyire nevetséges volt tőlem, amiért egy percig is hittem Jarednek, és megbíztam benne, de vitathatatlanul lefeküdtem vele egy bulin egy idegen házában. A rohadt telefonja. A komódra tette, hogy zenét szolgáltasson vele, de igazából csak azért csinálta, hogy felvegye, ahogy szexelünk. Valószínűleg arra számított, hogy el kell csábítania ahhoz, hogy a Beckman-házban csináljam vele, pedig valójában én másztam őrá. Vagy legalábbis ezt hittem. Minden hazugság volt. Ahogy olyan közel engedett magához a múlt héten, ahogy megérintett és átölelt. Minden alkalommal, amikor az ajka végigsiklott a nyakamon, miközben átkarolt, és valahányszor megpuszilta a hajamat, amikor azt hitte, hogy alszom. Minden… kibaszott… hazugság… volt. Kifújtam az orromat, és visszahajtottam az útra. Csak egyetlen ember volt, akinek most el tudtam viselni a közelségét. Az egyetlen ember, aki szeretett, és nem nézett rám szánalommal vagy szégyennel a tekintetében.
Az anyám. A Concord Hill temetőbe vezető út keskeny volt – majdnem olyan, mint egy járda –, így csak egy kocsi fért el rajta. Szerencsére, hétfő délután az egész hely üres és csendes volt. Megkönnyebbülten és fáradtan felsóhajtottam, amikor megláttam anya sírját. Senki nem volt a közelben. Egyedül lehettem, legalábbis egy rövid ideig biztosan, hogy elmeneküljek a világ meg a reggel történései elől. Kiszálltam a kocsiból, és felhúztam a felsőm cipzárját, hogy megvédjem magam az októberi hidegtől. Bár a hűvös szél kellemesen simogatta az arcomat, ami még égett a letörölt könnycseppektől. Nem kellett látnom az arcomat ahhoz, hogy tudjam, valószínűleg foltos a sírástól, a szemeim meg püffedtek. Átvágtam a szépen nyírt gyepen, és csak néhány sír mellett kellett elhaladnom, mielőtt odaértem anyáéhoz. A fényes, fekete márvány sírkő oldalát három, kézzel faragott rózsa ölelte körbe. Apa meg én együtt választottuk ki, arra gondolva, hogy a három rózsa a családunkat jelképezi. Már nyolc évvel ezelőtt is szerettem a feketét, és a virágok anyára emlékeztettek bennünket. Szerette behozni a természetet az otthonunkba. Elolvastam a sírkő feliratát. Lillian Jane Brandt 1972. február 1. – 2005. április 14. „A tegnap elmúlt. A holnap még nem ért ide. Csak a ma van nekünk. Kezdjünk élni. ” Teréz anya A tegnap elmúlt. Anya kedvenc idézete. Ő azt mondaná, hogy mindenki követ el hibát az életben. Ez elkerülhetetlen. De venni kell egy mély lélegzetet, kihúzni magunkat, és továbblépni. A holnap örökké tart. Jared tetoválása jutott eszembe, és olyan gyorsan elűztem a gondolatot, mintha megégetett volna. Most nem akartam rágondolni. Vagy talán soha. Letérdeltem a nyirkos földre, és próbáltam visszaemlékezni mindenre, amire csak tudtam az anyámról. A kevés idő, amit együtt töltöttünk, végigpergett a gondolataimban, de az évek alatt az emlékeim elhalványultak. Egyre kevesebb és kevesebb emlékem maradt róla, és ettől megint sírni akartam. A haja. Egy képre összpontosítottam a hajáról. Halvány vörös és hullámos volt. A szeme kék, és volt egy apró sebhelye a szemöldökén, amit még gyerekkorában szerzett, amikor elesett korcsolyázás közben. Szerette a csokis-mogyoróvajas jégkrémet, és imádott teniszezni. A kedvenc filmje A nyugodt férfi volt, és ő csinálta a legjobb Hershey Kiss sütit a világon. Fojtottan felzokogtam, ahogy eszembe jutottak azok a sütik. Pörölyként vágott belém, milyen illatokat árasztott a konyhánk a karácsonyi sütés idején, és a szívem fájdalmasan összeszorult. Átöleltem a hasamat, előrehajoltam, és a homlokomat a földre fektettem. – Anya – suttogtam, és a torkom elszorult a szomorúságtól. – Hiányzol. Összeomolva az oldalamra feküdtem, és hagytam, hogy a nyomorúságos könnyeim a földre hulljanak. Hosszú ideig így maradtam, csendben voltam, és próbáltam nem gondolni arra, ami aznap történt velem. De ez lehetetlennek bizonyult. Túl nagy volt a hatása. Semmit nem jelentek Jarednek. Újból elhajított, mint a szemetet, és minden, amit azért mondott
meg tett, hogy elcsábítson – hogy beleszeressek –, hazugság volt. Hogy fogom túlélni a rosszindulatú gúnyolódásokat? Hogy tudok majd végigsétálni a suli folyosóin, vagy belenézni az apám szemébe, amikor mindenki látta azt a videót? – Látod, Tate? – Mit? – A léggömböt. – Jared megfogta a kezemet, és keresztülvonszolt a temetőn. Próbáltam nem gondolni arra, hogy mi van a lábam alatt, miközben átvágtunk a sírkerten, de csak azt láttam magam előtt, ahogy ijesztő zombik ugranak ki a földből. – Jared, nem akarok itt lenni! – nyafogtam. – Minden rendben lesz. Velem biztonságban vagy – mosolygott, és végigpillantott a sírkövek mezején. – De… – Halálra rémülten néztem körbe, – Fogom a kezedet. Mit akarsz, mit csináljak? Cseréljem ki a pelenkádat is? – kérdezte gúnyosan, de nem vettem a szívemre. – Nem félek – mondtam védekező hangon. – Csak… nem tudom. – Nézz rá erre a helyre, Tate! Zöld és csendes. – Sóvár tekintettel nézett körbe a területen, és féltékeny voltam, amiért ő látott benne valamit, amit én nem. – Virágok meg angyalszobrok vannak itt. Nézz rá arra a sírkőre! – Rámutatott az egyikre. – Alfred Mclntyre 1922-ben született és 1942-ben halt meg. Csak húszéves volt. Emlékszel, hogy Mrs. Sullivan azt mondta, a második világháború 1939 és 1945 között volt? Lehet, hogy a háborúban halt meg. Az összes embernek, aki itt nyugszik, volt élete, Tate. Volt családjuk, és voltak álmaik. Nem akarják, hogy félj tőlük. Csak azt szeretnék, hogy emlékezzenek rájuk. Megborzongtam, amikor beljebb húzott a temetőbe. Egy fényes, fekete sírkőhöz értünk, amit egy rózsaszín lufi díszített. Tudtam, hogy apám szokott kijárni ide, de ő mindig virágot hozott. Ki hagyta itt a léggömböt? – Én hoztam a lufit tegnap anyukádnak – vallotta be Jared, mintha olvasott volna a gondolataimban. – Miért? – Remegett a hangom. Nagyon rendes volt tőle, hogy ezt tette. – Mert a lányok szeretik a rózsaszínt. – Megvonta a vállát, hogy elbagatellizálja a gesztusát. Nem akart figyelmet. Soha. – Jared! – korholtam, és vártam az igazi válaszra. Elmosolyodott. – Mert életet adott neked. – Egyik csontos karját a nyakam köré fonta, és magához húzott. – Te vagy a legjobb barátom, és köszönetet akartam mondani neki. A testemet elárasztotta a meleg, a földet bontó áprilisi fagy ellenére is. Jared betöltötte bennem az űrt, és úgy csökkentette a fájdalmamat, ahogy apa nem tudta. Szükségem volt rá, és egy pillanatra átjutott a fejemen, hogy szeretném, ha megcsókolna. De az ötlet gyorsan semmivé vált. Korábban egyszer sem akartam, hogy egy fiú megcsókoljon, és valószínűleg nem a legjobb barátommal kellene megtennem. – Tessék, veddfel ezt! – Jared áthúzta a fején a szürke pulóverét, és odaadta. – Fázol. Belebújtam, és hagytam, hogy a rajta maradt testmelege pajzsként bontson be. – Köszönöm – mondtam, miközben felpillantottam rá.
Jared kihúzta a hajamat a gallér alól, és az ujjaival elidőzött rajtam, miközben mereven engem nézett. Végigfutott rajtam a hideg, de nem a hűvös levegőtől. Mi volt ez az érzés a gyomromban? Mindketten gyorsan félrekaptuk a tekintetünket, és egy kicsit zavarba jöttünk. Felültem, és megtöröltem az orromat a felsőm ujjával. A történtek ellenére egy dolognak örültem. Legalább olyannak adtam a szüzességemet, akit szerettem. Bár kettőnk kapcsolatának vége, szerelmes voltam belé, amikor odaadtam magam neki. Amit elvett tőlem, az tiszta és őszinte volt, még akkor is, ha neki az egész csak egy vicc volt. – Tate… – suttogta egy erőtlen hang mögöttem, és elakadt a lélegzetem. Anélkül, hogy megfordultam volna, tudtam, ki az, és fűcsomókat téptem ki a földből, ahogy ökölbe szorult a kezem. Nem voltam hajlandó megfordulni. És átkozott legyek, ha meghallgatom az újabb marhaságait. - Nyertél, nem, Jared? Miért nem hagysz egyszerűen békén? – A hangom nyugodt volt, de a testem erőszakért sikított. Neki akartam rohanni. Meg akartam ütni. Bármit megtettem volna, hogy fájdalmat okozzak neki. – Tate, ez az egész kurvára el van cseszve. Én. – kezdte ontani magából az ostobaságait, de félbeszakítottam. – Ne! Elég volt! – Hevesen megfordultam, hogy szembenézzek vele, és képtelen voltam megindokolni a viselkedésemet. Azt mondtam, hogy nem fogok veszekedni vele, de nem tudtam megállni. – Hallod, amit mondok? Tönkrement az életem. Senki nem fogja hagyni, hogy elfeledkezzek erről. Nyertél. Nem fogod fel? Te. Nyertél! Most már hagyj békén! Elkerekedett a szeme, valószínűleg azért, mert sikítottam, és mérgesebb voltam, mint valaha. Mikor lesz már elég? Nem tud megelégedni ennyivel? Belemarkolt a hajába, mintha át akarná fésülni az ujjaival, de félúton megszakította a mozdulatot. A mellkasa hevesen emelkedett és süllyedt, mintha ideges lett volna. – Csak egy percre hagyd abba, oké? – Már meghallgattam a meséidet. A kifogásaidat. – Ezzel elindultam a kocsim felé, de közben éreztem, hogy összetörik a szívem. A közelemben volt, és a karom még bizsergett a vágytól, hogy átöleljem. – Tudom – kiáltotta mögöttem. – A szavaim nem elég jók. Nem tudom megmagyarázni a történteket. Nem tudom, honnan jött az a videó! Tudtam, hogy követ, így nem fordultam meg. – A telefonodról jött, seggfej! Nem, nem számít. Befejeztem. Nem beszélek veled többet. – Továbbsétáltam, de ólomsúlyúnak éreztem a lábaimat. – Felhívtam az apádat! – tört ki belőle, én pedig megtorpantam. Összeszorítottam a szememet. – Hát persze hogy felhívtad – motyogtam inkább magamnak, mint neki. Épp amikor azt hittem, hogy a dolgok már nem fordulhatnak rosszabbra. Azt hittem, lesz még néhány napom, hogy összeszedjem magam, mielőtt szembe kell néznem apámmal. De a vihar hamarabb ereszkedett le, mint gondoltam. – Tate, nem küldtem el azt a videót senkinek. Még csak nem is én vettem fel magunkat. – Kétségbeesettnek hangzott, de még mindig nem tudtam megfordulni, hogy ránézzek. – Két napja nem láttam a telefonomat – folytatta Jared. – Fent hagytam az emeleten Tori buliján, amikor zenét
hallgattunk. Amikor később eszembe jutott, visszamentem érte, de már eltűnt. Nem emlékszel? Valami rémlett arról, hogy említette, elhányta valahova a telefonját azon az estén, de mindannyian táncoltunk, és túl nagy volt a zaj. Biztos elfelejtettem. Megráztam a fejemet. Nem. Ebből nem fog kimászni. Azon az éjszakán a telefonja az ágy felé nézett, pontosan abban a szögben volt, ami egy videó elkészítéséhez kellett. – Hazug vagy – vágtam oda neki. Bár nem láttam az arcát, éreztem, hogy felém közelít, és nem tudtam mozdulni. Miért nem voltam képes egyszerűen eltűnni onnan? – Azért hívtam fel apádat, mert mindenképpen megtudta volna. Az a rohadt, kurva videó felkerült a netre, és azt akartam, hogy tőlem halljon róla először. Hazajön. Megroggyant a vállam. Akkor apa valamikor holnap ér majd haza. A gondolat egyszerre melegített fel és ijesztett meg. Ennek a tréfának a következménye – utáltam így nevezni, mert jóval több volt egy ártatlan viccnél – kínos lesz apának. De most szükségem volt rá. Nem számított, mi lesz, tudtam, hogy ő szeret. – Jobban szeretlek, mint magamat, az isten szerelmére, jobban, mint a saját családomat. Nem akarok még egy lépést tenni ebben a világban, ha nem vagy mellettem – mondta lágyan. Édes szavai megszállták a gondolataimat, de olyanok voltak, mint egy felém nyújtott kéz, amit nem tudtam elérni. Láttam. El akartam fogadni. De képtelen voltam rá. – Tate. – A keze a vállamra nehezedett, de megfordultam és leráztam magamról. Könnyek, harag és fáradtság égette a szememet, miközben leforráztam a pillantásommal. Megint beletúrt a hajába, és láttam, hogy aggódva összeráncolja a homlokát. – Minden jogod megvan rá, hogy ne bízz bennem, Tate. Tudom. A rohadt szívem ebben a pillanatban is veszettül fáj. Ki nem állhatom, ahogy rám nézel. Soha többé nem tudnálak bántani. Kérlek… próbáljuk meg együtt rendbe hozni a dolgokat. – A hangja megtört, a szeme vörös volt. Százszor elmondtam már magamnak ezen a napon, hogy nem lehet megbízni benne. Hiszen hazug. Egy zsarnok. De a szavai elértek hozzám. Zaklatottnak látszott. Vagy nagyon jó színész… vagy az igazat mondja. – Rendben. Belemegyek a játékba. – Elővettem a telefonomat, és bekapcsoltam. Jared pislogott, valószínűleg összezavarta a hirtelen pálfordulásom. – Mit csinálsz? – Felhívom anyádat. – Nem fejtettem ki részletesebben, csak tárcsáztam Katherine számát. – Miért? – kérdezte vontatottan, és még mindig zavart volt. – Mert telepített egy GPS nyomkövető alkalmazást az Androidodra, amikor megvette. Azt mondod, elhagytad a telefonodat? Akkor menjünk, keressük meg!
36. FEJEZET Felsóhajtottam, és megráztam a fejemet, miközben letettem a telefont. Az iskola. Nem az a hely, ahova szívesen betenném a lábam. Soha többé nem akartam odamenni. – Na? – kérdezte Jared, ahogy közelebb lépett hozzám. – A suli. A suliban van – motyogtam, miközben a földet tanulmányoztam. – Rohadék. Okosabb, mint gondoltam. – Jaredet szinte lenyűgözte az anyja. Mit jelent ez? Lehet, hogy a suliban hagyta a telefonját, és most próbálja menteni a seggét. Lehet, hogy Madocnál vagy valamelyik haverjánál van, akik fedezik őt. Vagy talán tényleg ellopták. Inkább levágnám a hajamat, mint hogy ma szembenézzek azokkal az emberekkel. Vagy bármely másik napon az elkövetkezendő száz évben, ami azt illeti. Sokkal jobban hangzott a tintahalevés, vagy hogy rácsapjam a kocsiajtót az ujjamra, mint bemerészkedni azokra a folyosókra. Néhány óra közel sem volt elég, hogy továbblépjenek egy új pletykára. Még hosszú ideig én leszek a beszédtéma a városban. Hogy vehettem egyáltalán fontolóra, hogy megint betegyem a lábam a suliba ezen a napon? – Ismerem ezt a kifejezést a szemedben. – Jared rám nézett, és szelíden beszélt. – Akkor szoktál így nézni, amikor el akarsz rohanni. Vagy épp mielőtt úgy döntesz, hogy maradsz, és felveszed a harcot. – Miért harcolok? – kérdeztem rekedt hangon, kihívón. Jared összeráncolta a homlokát. – Semmi rosszat nem tettünk, Tate. Igaza volt. Nem kellett szégyenkeznem semmi miatt. Természetesen, gyűlöltem, hogy az emberek látták, amit csináltunk, de olyannak adtam a szívemet és a testemet, akit szerettem. Ebben semmi mocskos nem volt. – Menjünk! – Odaléptem a kocsimhoz, és kinyitottam az ajtót. Jared előttem parkolt, és összerezzentem, amikor megláttam, mekkora kárt tettem az autójában. Basszus! Ha tényleg bűnös, akkor csessze meg ő is, meg a hülye kocsija is. De ha ártatlan, akkor nem is akartam arra gondolni, milyen mérges lesz az apám, amikor meglátja a számlát a javítási költségekről. – A kocsid… um… a kocsid biztonságos? – tudakoltam félénken. Jared ajka fáradt mosolyra húzódott. – Ne aggódj! Ez kiváló ürügyet ad arra, hogy még több fejlesztést csináljak rajta. Mély lélegzetet vettem, és úgy éreztem, mintha egész nap fuldoklottam volna. A hűvös szél simogatta az arcomat, és egy kis pluszenergiával töltött fel. – Állj meg anyád irodájánál, és hozd el a telefonját! A suliban találkozunk. – Ezzel bemásztam a kocsiba, és elhajtottam. Még mindenki az utolsó óráján ült, így Jareddel csendesen sétáltunk keresztül a folyosókon, senki nem zavart meg bennünket. – Még villog? – Az anyja telefonjára pillantottam, amit a kezében tartott. – Igen. Nem tudom elhinni, hogy a telefonom még két nap után is működik. A GPS sok akut fogyaszt. – Körbenézett, de nem tudom, minek. – Hát, a videót ma reggel küldték. Ha igaz, amit mondasz, akkor bárki használta is a telefonodat,
valószínűleg feltöltötte szombat este óta. – Ha igaz, amit mondok… – ismételte meg suttogva a szavaimat, mintha bosszantotta volna, hogy nem bízom benne. Egy részem hinni akart neki. Kétségbeesetten. De a másik azon töprengett, mi a fenéért vagyok ott. Komolyan eljátszottam a lehetőséggel, hogy semmi köze nem volt az egészhez? Nem volt egy kicsit túl erőltetett, hogy mindent Jared segítsége nélkül hoztak össze? – Nézd. – mondtam, próbálva témát váltani. – Ez a nyomkövető csak ötven méteren belül működik. Szóval… – Szóval kezdd el csörgetni a telefonomat! Lehet, hogy meghalljuk. Kihúztam a mobilomat a hátsó zsebemből, tárcsáztam a számát, és hagytam, hogy kicsöngjön, miközben hegyeztük a fülünket, hátha meghalljuk a zaját. De a sulink hatalmas volt, és szinte alig volt időnk az utolsó óra vége előtt, amikor a diákok elözönlik majd a folyosót. Valahányszor átváltott hangpostára, megszakítottam a hívást, aztán újra tárcsáztam. – Váljunk ketté! – javasoltam. – Én tovább csörgetlek. Te figyelj a hangra! Szerintem egy szekrényben van. – Miért? Valaki el is vihette magával. – Úgy, hogy én tíz másodpercenként hívlak? Nem, akkor kikapcsolták volna a telefont, és ebben az esetben egyből a hangposta jelentkezne. Be van kapcsolva, és egy szekrényben van – bólintottam. – Rendben. – A hangja hezitáló volt, és egy kicsit harapós. – De ha megtalálod, azonnal hívd anyám telefonját. Nem akarom, hogy egyedül legyél a folyosón, ma nem. Elkezdtem reménykedni, amikor láttam, hogy aggódik értem. Ez az a Jared volt a múlt hétről. Az, amelyik átölelt és gyengéden érintett meg. Az, amelyik törődött velem. Ebben a pillanatban meg akartam ragadni és szorosan átölelni. De aztán megint meghallottam a röhögésüket a fejemben. És eszembe jutott, hogy nem bízhatok benne. Megnyomtam az újratárcsázást, aztán megfordultam, és kettesével szedve a lépcsőfokokat felszaladtam az emeletre. A csizmám hangosabban koppant a csempepadlón, mint azt szerettem volna. Próbáltam könnyíteni a lépteimen, és végiglopóztam a főfolyosó mindkét oldalán, fülemet a szekrényekre tapasztva. De valahányszor felhívtam Jared számát, nem hallottam sem rezgő zajokat, sem csengőhangot. Elhaladtam két diák mellett a folyosón, és mindketten megtorpantak, amikor megláttak. Ja, tudták, hogy ki vagyok, és semmi perc alatt mindenki más is megtudja, hogy a suliban tartózkodom. A szívverésem felgyorsult, miközben egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy hibát követtem el azzal, hogy visszajöttem ide. A telefon egy szekrényben lehet, valószínűleg Jaredében, lenémítva. Ez csak egy újabb trükk. Összeszorult a torkom. Nehezen kaptam levegőt, ahogy végigsétáltam mindegyik folyosón, és folyamatosan újratárcsáztam. Minden alkalommal, amikor megszólalt a hangpostája, újra sírni akartam. Kérlek, kérlek… Azt akartam, hogy ártatlan legyen. Azzal együtt tudnék élni, hogy mindenki rólam beszél és
megbámul, tudva, hogy látták a videót. Együtt élnék vele, mert nincs más választásom. De nem akartam Jared nélkül lenni. Szükségem volt arra, hogy ártatlan legyen. Mert életet adott neked. A szavai visszhangoztak a gondolataimban. Nem akarok még egy lépést tenni ebben a világban, ha nem vagy mellettem. Én sem. Reméltem, hogy hátratekintés nélkül továbbléphetünk. Elkaptam a hüvelykujjammal egy könnycseppet, mielőtt legördült volna, aztán befordultam a sarkon, és megint megcsörgettem a telefonját. És megdermedtem. A Behind Blue Eyes visszhangzott a folyosón a Limp Bizkittől, közel dr. Kuhl osztályterméhez. Összeszűkítettem a szememet, és a zene felé fordítottam a fejemet. Amikor elhallgatott, megint megnyomtam az újrahívás gombot. Kérlek, kérlek, kérlek! Amikor a vonal kicsöngött, a lassú, szomorú ballada újra megszólalt a folyosón. Majdnem eldobtam a telefont, ahogy a hang felé rohantam. Rátettem a kezemet az 1622,-es szekrényre. Reggel óta most először mosolyodtam el, és remegő ujjakkal küldtem egy üzenetet Jared anyjának telefonjára. 2. emelet, Kuhl terme mellett!!! Felkaptam a fejemet, amikor megszólalt a csengő, összeszorult a gyomrom. A termek ajtaja kivágódott, és diákok özönlötték el a folyosót, de inkább gyilkos varjaknak hangzottak, mint embereknek. Gyilkos. Ja, ez fog most történni. De azt nem tudtam, hogy én a vad leszek-e, vagy a vadász. Arccal a szekrények felé álltam, a hátamat mutatva a többieknek, és azt reméltem, hogy így észrevétlen maradhatok, ameddig csak lehetséges. Ösztönösen lehajtottam a fejemet, és próbáltam láthatatlanná válni. A szívem a fülemben dobogott, és úgy éreztem, mintha ezer tekintet égetett volna lyukat a tarkómba. De aztán a gyávaság lángja megégetett. Jobban utáltam, hogy ez a népség elérte, hogy be akarjak bújni egy lyukba, mint a szégyent, amit reggel éreztem. Régen szerettem az embereket. Szerettem a dolgok részese lenni, és szerettem összejámi a diáktársaimmal. Most csak egyedül akartam lenni. Mert kizárólag így éreztem magam biztonságban. Semmi rosszat nem tettem. Azoknak kellene szégyenkezniük, akik körbeadták a videót, vagy pletykáltak róla. Nem nekem. Mégis én voltam az, aki bujkál. Itt az ideje, hogy felvedd a harcot, nem? Mély levegőt véve megfordultam, nekidőltem az 1622-es szekrénynek, és felpillantottam, kihívva őket, hogy nekem essenek. Nem kellett sokáig várnom. – Szia, Tate! – Valami szálkás, szőke hajú gyerek elsétált mellettem, és közben levetkőztetett a
tekintetével. – Hűha, visszajött! – gúnyolódott egy másik. Többen lelassítottak, amikor a közelembe értek, és összenevettek a barátaikkal. A lányok nem úgy csipkelődtek, ahogy a fiúk. Ők sokkal csendesebben terrorizáltak, a szájuk elé tett kezük mögött sugdolóztak. Lenézően bámultak. De mindenkinek volt valami mocskos megjegyzése. Amíg Jared meg nem érkezett. Akkor mindenki megállt. Jared köztem meg a tömeg között kapkodta a tekintetét, aztán a két keze közé fogta az arcomat. – Jól vagy? – kérdezte. A tekintete tele volt szerelemmel. – Igen. – Most már szelídebben beszéltem hozzá. – A telefon itt van, az 1622-ben. De nem tudom, hogy kinek a szekrénye. Jared vékony vonallá préselte össze az ajkát, és komor kifejezés suhant át az arcán. Ő tudta, hogy kié a szekrény. – Ilyen hamar visszajöttél? Máris megbukott a pornós karriered? – Egy rosszindulatú hang emelkedett ki a mormogásból, és behunytam a szememet. Piper. Éreztem, hogy Jared ajka megérinti a homlokomat, mielőtt elhúzódott tőlem. Kinyitottam a szemem, és láttam, hogy megfordul, pajzsként védve engem, de megrántottam a karját, és előreléptem. Tudnom kellett volna, hogy Piper benne van a dologban. Nem tudtam, hogyan csinálta, de ő volt a felelős mindenért, és én akartam leszámolni vele. A pokolba is, nagyon élvezni fogom! Halványan észleltem, hogy mindenki összetömörült a folyosón, és türelmesen vártak valamire. – Igazából pont rád vártunk – mosolyogtam, és uralkodtam a hangomon. – Hallottál a videóról, amit ma reggel küldtek Jared telefonjáról? Amit mindenki látott? Nem ő küldte. A telefonját ellopták szombat este. Esetleg nem tudod, hol van? – A legjobb leereszkedő pillantásomat vettem rá, és felvontam a szemöldökömet. Piper pislogott, de kihúzta magát, és felemelte az állát. – Miért kellene tudnom, hol van a telefonja? – Ó, mert… – Elhallgattam, és megnyomtam a telefonomon az újrahívást. A Behind Blue Eyes megszólalt a szekrényében, és feltartottam a telefonomat, hogy ellenőrizhesse a kijelzőn, tényleg Jaredet hívtam. És mindenki más is láthatta. – Ez a te szekrényed, Piper – mutatott rá Jared, miután megszakítottam a hívást. – Tudod, nagyon szeretem ezt a számot. Hallgassuk meg újra. – Ahogy megcsörgettem a telefonját, mindenki hallotta, amikor a dal újra megszólalt Piper szekrényében. Most már semmi kétség nem volt a bűnössége felől. Jared tett egy lépést előre, és az arcához hajolt. – Nyisd ki a szekrényedet, és add vissza a rohadt telefonomat, vagy elmegyünk az igazgatóhoz, és ő majd kinyitja. Az A lehetőséggel bebizonyítaná az egész iskolának, hogy egy hazug tolvaj. A 5-vel ugyanezt bizonyítaná, de pluszban még bajba is kerülne. Piper úgy állt ott, mintha lenne választása.
– Nate ötlete volt… – szakadt ki belőle, és megtört a hangja. – Te hülye ribanc! – morogta Nate a tömegből, és felé pillantva láttam, hogy előrelép. – A te ötleted volt. Jared hátrahúzta a karját, és orrba vágta Nate-et, amitől a srác a földre esett, mint egy nedves mosogatórongy. A bámészkodók egy emberként kaptak levegő után, és hátrébb léptek, míg én próbáltam ellenállni a késztetésnek, hogy ugyanezt tegyem Piperrel. Ebben a pillanatban Madoc átverekedte magát a tömegen, és döbbenettől elkerekedett szemmel nézett a padlón heverő, vérző Nate-re. – Jól vagy? – kérdezte tőlem, és dühösnek látszott, ahogy mellém lépett. Bólintottam, és Piperre fordítottam a figyelmemet. – Hogy csináltad? Összeszorította az ajkát, és nem volt hajlandó a szemembe nézni. Értem, ma makacsak leszünk. – Az apád zsaru, ugye? Mi a telefonszáma? – Felemeltem a telefonomat, és az ujjaimmal felkészültem a tárcsázására. – Ó, igen. 911. – Ó, jól van! – sziszegte. – Nate elvitt az Őszi Bálra, aztán Tori bulijára utána. Amikor megláttuk, hogy Jareddel felmentek az emeletre, Nate fogta a kamerás telefonját, és felmászott az erkélyre. Amikor később megmutatta nekem a videót, láttam, hogy Jared a komódon hagyta a telefonját, úgyhogy visszalopóztam a szobába, és elhoztam. – Tehát a videó Nate telefonjáról jött. Átküldtétek Jarednek, mielőtt szétterjesztettétek. – Piperhez beszéltem, de a tekintetemet Jaredre szegeztem. Ő is engem figyelt, de nem mérges volt, aminek lennie kellett volna, hanem megkönnyebbült. Most már tudtam, hogy nem tenne velem ilyet. Azt hiszem, mindig is tudnom kellett volna. Basszus! Nagyon szétvertem a kocsiját. – Add vissza Jared telefonját, Piper! Most – parancsolta Madoc, és olyan mogorva arcot vágott, amit nem szoktam látni rajta. Piper fújtatott, de odalépett a szekrényéhez, beütötte a kombinációt, és a lakat kattanva kinyílt. Aztán kitárta az ajtót, és elkezdte áttúrni a táskáját, míg mi, többiek vártunk. A tömeg nem oszlott fel. Sőt, inkább megnőtt. Meglepett, hogy a tanárok még nem jöttek ki a tantermekből. Jared Nate fölé hajolt, aki még mindig a földön feküdt, és az orrát fogta. Biztos emlékezett arra az éjszakára, nem is olyan régről, amikor ugyanebben a helyzetben volt Jareddel, és valószínűleg úgy döntött, hogy jobb, ha egyszerűen a földön marad. Piper végre kivette a telefont a táskájából, és nekem dobta. Reflexből felemeltem a kezemet, hogy elkapjam, de tompa fájdalom támadt a mellkasomban, ahol megütött. Piper bosszús ábrázattal nézett rám, és szinte nevetni akartam. Szinte. – Végeztünk – csattant fel, és intett a kezével, hogy elhessegessen. – Elmehetsz! Ja, nem. – Piper? Tegyél magadnak egy szívességet, és kérj valami segítséget. Jared nem a tiéd, és soha nem is lesz az. Valójában soha többet nem fog rád nézni, de ha mégis, akkor sem fog benned semmi jót látni, már ha egyáltalán valaha is látott bármi jót. Piper résnyire szűkítette a szemét, és a felhangzó suttogásokból tudtam, hogy a tömeg már inkább
az én oldalamon áll, mint az övén. Azt hiszem, az sem ártott, hogy mindenki megtudta, nem Jared küldte azt a videót. A fenébe, azt hiszem, igazából Jared oldalán álltak. Nos, nem kellett kedvelniük, de segített, hogy nem voltak ellenem sem. Megfordultam, hogy odaadjam Jarednek a telefonját, de hátrarántottak a hajamnál fogva. Fájdalom nyilallt a fejbőrömbe, ahogy hátracsaptak a szekrényeknek. Elvesztettem az egyensúlyomat, és botladoztam, hogy megint egyenesbe hozzam magamat. Basszus! Ez fájt. Mégis mit gondolt, mit csinál? Láttam, ahogy Piper felkészül, hogy megüssön. A szemem majdnem kiugrott a helyéről, de reagáltam. Lebuktam, így az ökle a hajamat érte az arcom helyett. Ellöktem magamtól, aztán meglendítettem a kezemet, és pofon vágtam. Mielőtt még esélye lett volna megbotlani, a másik kezemmel is lekevertem neki egyet, és ettől a földre zuhant. Észrevettem, hogy a nézősereg élesen levegő után kap és döbbenten felnevet, de nem érdekelt. Dühösen bámultam Piperre, aki egyszerre próbálta fogni az arcát és felállni. Ahogy hátrahúztam a kezemet, hogy bevigyek neki egy újabb ütést – hé, megérdemelte –, éreztem, hogy valaki felemel a földről. Próbáltam kiszabadulni a szorításból, de amikor meghallottam, hogy Jared pisszeg a fülembe, leeresztettem. – Mi folyik itt? – szakított félbe bennünket egy férfi hangja. Oldalra fordítottam a tekintetemet, és megpillantottam dr. Portert a kávémaszatos szakállával meg mindennel, ahogy a padlón heverő két romhalmaz között kapkodja a pillantását. Grimaszoltam. Kizárt, hogy mindent megússzak, amit ma tettem. És köszönöm Jarednek, hogy megállított, mielőtt dr. Porter meglátta volna, mit csinálok. Madoc megköszörülte a torkát. – Doktor Porter. Nate és Piper összeütköztek. Ó, istenem! Most már biztos voltam benne. Madoc egy idióta. - Mr. Caruthers, nem vagyok hülye. – Dr. Porter körbenézett, és próbált szemkontaktust létesíteni valakivel, aki beszélne. – Most pedig mondjátok el, hogy mi történt itt! Senki nem szólalt meg. Azt hiszem, levegőt sem vettünk. A folyosó néma maradt, és csupán arra vártam, hogy Nate vagy Piper megtörje a csendet. Akkora bajban leszek! – Én nem láttam semmit, uram – szólalt meg egy srác, és üres tekintettel nézett dr. Porterre. – Én sem, doktor Porter – ismételte meg egy másik diák. – Valószínűleg csak egy baleset. Totál megdöbbentett, hogy mindenki vagy hazudott, vagy csendben maradt, fedezve minket. Oké, Jaredet fedezték, de nem fogok panaszkodni. Dr. Porter megint körbenézett, és még mindig arra várt, hogy valaki elmondja az igazat. Igaza volt. Nem volt hülye, és tudta, hogy valami nem stimmel. Csak reméltem, hogy nem engem kérdez meg. Kedveltem őt, és valószínűleg nem tudtam volna hazudni neki. Felsóhajtott, és megdörzsölte elhanyagolt szakállát. – Rendben, ti ketten – intett Nate-nek meg Pipernek. – Keljetek fel a földről, és menjetek az orvosi
szobába! Mindenki más… Induljatok haza! Piper megragadta a táskáját, becsapta a szekrénye ajtaját, és elindult a folyosón, míg Nate a vérző orrát fogva követte dr. Portért. Miközben eloszlott a tömeg, senki nem szólt hozzám. Senki nem vetett rám rosszindulatú pillantást, és nem nevetett kegyetlenül. Jared a nyakam köré fonta a karját, és magához húzott, mellkasának biztonságos, meleg falába burkolva. Becsuktam a szememet, és beszívtam az illatát, ahogy elárasztott a megkönnyebbülés. Visszakaptam. – Sajnálom, hogy nem bíztam benned. És azt is, amit a kocsiddal tettem – mormogtam a pulcsijába. Jared a fejem tetejére fektette az arcát. – Tate, az enyém vagy, és én a tiéd. Mindennap egyre jobban és jobban rá fogsz ébredni erre. Amikor kétkedés nélkül elhiszed, akkor nyertem vissza a bizalmadat. - A tiéd vagyok. Csak… nem voltam biztos abban, hogy te tényleg az enyém vagy-e. – Akkor be fogom bizonyítani. – Megpuszilta a hajamat, és a teste remegni kezdett a nevetéstől. – Most nevetsz? – néztem fel rá összezavarodva. – Hát, meglehetősen nyugtalanított a dühkezelési problémám, de most már inkább a tiéd aggaszt. Szereted megütni az embereket. – Tökéletes szája büszke vigyorra húzódott. A szememet forgatva lebiggyesztettem az ajkamat. – Nem vagyok dühös. Azt kapta, amit megérdemelt, és ő támadott először. – Igazából elég könnyen megúszta. A szarság után, amit csinált, Piper szerencsés volt, hogy nem vettem elő egy lángszórót, és égettem el az összes nyakba akasztós felsőjét. Jared felemelt a combomnál fogva, én pedig köré fontam a karomat meg a lábamat, miközben elindult velem kifelé a suliból. – Ez a te hibád, tudod? – Mi? – kérdezte. Lélegzete forrón érte a fülemet. – Aljassá tettél. És most a szegény, védtelen lányokat. meg fiúkat püfölöm. – Próbáltam vádlónak és ártatlannak hangzani egyszerre. Erősebben megszorított. – Ha elég sokáig vered a fémet, acéllá válik. A hajába temettem az orromat, csókokat hintettem a fülére, és viccesen megjegyeztem: – Mondogasd csak magadnak, ha ez segít elaludni éjszakánként, te nagy zsarnok.
37. FEJEZET Hűvös levegő simogatta a hátamat, és megborzongatta a karomat. A szemem pislogva kinyílt az érzéstől, és az ajkam öntudatlan mosolyra húzódott.– Jobban teszed, ha nem alszol. – Jared mögöttem susogott, valószínűleg a cipőit vette le. Halkan felnevettem, ahogy a hátamra fordulva ránéztem. Fölém hajolva, a holdfény rávetült gyönyörű arcára, és a haja csillogott az odakint szitáló esőTől. Nem tudtam betelni a látványával. – Átmásztál a fán… viharban – suttogtam, miközben besiklott az ágyamba, és azonnal rám feküdt. Még rajta voltak a ruhái. Apa előző héten ért haza, és bár nem beszéltünk róla, tudtuk, hogy Jared többé nem szívesen látott vendég éjszakára. Persze, gyanítottuk, hogy így lesz. Tudtam, hogy apa szereti őt, de ettől még nem akarta a szobámban találni. Ami persze érthető volt. Jared megtámaszkodott a két kezén a fejem mellett, és mélyen a szemembe nézett. – Igen, régen mindig azon a fán ültünk, amikor esett. Olyan, mint a biciklizés. Soha nem felejtem el, milyen jó volt. Könnyek gyűltek a szemembe. A külön töltött évek fájtak, de gyorsan elteltek. És most újra együtt voltunk. Soha nem felejtettük el, milyen volt együtt lenni. – Tetszik a kocsid? – Elmosolyodott, és lágy, ingerlő csókokat hintett a számra. Csak bólintani tudtam, amikor hagyott egy kis szünetet. Múlt hétvégén, miután apa hazajött, mindhárman beutaztunk Chicagóba, és megvettük a G8-omat. A fényes, sötétszürke kocsit még csak néhány napja birtokoltam. Apa úgy döntött, hogy a németországi projekt fennmaradó részét a társára bízza, így ő itthon maradhat velem. Nehéz volt a szemébe nézni, miután a videó nyilvánosságra került, de néhány nap és egy csomó beszélgetés után megbirkóztunk a helyzettel. Leszidott, amiért ilyen ostoba döntést hoztam egy bulin, és egy kicsit kényelmetlenül érezte magát attól, hogy Jared szerepe megváltozott az életemben. De beismerte, hogy valószínűleg bármikor bárki iránt így érezne, aki az egyetlen lányával randizik. Jared meg én egyfolytában a neten lógtunk, és mindenhonnan levettük a videót, ahol megtaláltuk. Úgy tűnt, az osztálytársaink is abbahagyták a pletykálást. De biztos voltam benne, hogy ezt inkább a Jared iránti tiszteletüknek köszönhettük, nem pedig az illendőségnek. Egy héttel ezelőtt azt hittem, soha nem fogom kiheverni ezt a vihart, de máris más dolgokra összpontosítottam. Készítettem egy listát a módosításokról, amiket meg akartam csinálni a kocsimon, és reméltem, hogy Jared, apa meg én dolgozhatunk rajta a télen. Úgy tűnt, Madoc azt hiszi, ő is beleszámít a csapatunkba, én pedig nem tettem semmit, hogy véget vessek a kis agymenésének. Apa beleegyezett, hogy kivegyem a pénzt a számlámról Jared kocsijának megjavítására, de szereznem kellett egy állást, hogy pótoljam az összeget. Nagyon szigorúan vette, hogy a főiskolai alapom nem egy édességes tál, amibe akkor dugom a kezem, amikor akarom. És ez rendben volt így. Egy állás különben is jó ötletnek tűnt. Kellett valami, amivel elfoglalhatom magamat most, hogy apa korlátozta a Jareddel töltött időmet. Nem hiszem, hogy a köztünk lévő intimitás miatt aggódott, inkább attól tartott, hogy Jared miatt kevesebb figyelmet fogok szentelni a tanulásra. Jared lassan mozogni kezdett a lábaim között, miközben lágy harapdálása gyorsan átváltozott simogatássá és őrjöngő szenvedéllyé. A hideget, ami vele együtt jött a szobába, felváltotta a verejték
és a forróság. Ó. Nehezen lélegeztem, és a dörzsöléstől egyre erősebb lett a lüktetés az ágyékomban. – Tudod – leheltem elakadó lélegzettel –, mindennél jobban akarom, hogy itt legyél, de apám fel fog ébredni. Olyan, mintha még mindig a seregben lenne. Úgy alszik, hogy az egyik szeme nyitva van. Jared hirtelen abbahagyta a mozgást, és úgy nézett rám, mintha őrült lennék. – Nem leszek képes távol maradni tőled. Úgy nem, hogy közben tudom, az édes kis tested ebben a szép, meleg ágyban gömbölyödik össze nélkülem. – Soha nem lennél tiszteletlen az apámmal. Ezt még én is tudom. – Nem, igazad van – ismerte el, aztán tágra nyílt szemmel rám nézett. – Nem akarsz te átjönni hozzám? Ráharaptam az ajkamra, hogy elfojtsam a nevetést. Ahogy felhúztam a lábaimat, és a dereka köré kulcsoltam őket, erősebben megcsókolt, aztán az ajkamra súgott. – Szeretlek, Tate! És örökké itt vagyok neked. Együttalvással, vagy anélkül. Csak látnom kellett téged. A tarkóját fogtam, miközben ő felemelkedett, hogy lenézzen rám. – Én is szeretlek! A testének felső része lecsúszott rólam, és az ágy oldala felé hajolt, ahogy keresett valamit az éjjeliszekrényemen. Végighúztam az ujjaimat a hátán, és alig vettem észre a sebhelyeit az inge alatt. Egy dobozzal a kezében bukkant fel újra felettem. – Mi ez? – kérdeztem. – Nyisd ki! – nógatott gyengéden. Felültem, mire ő hátradőlt a lábára, miközben engem figyelt. Lecsúsztattam a doboz fedelét, és kihúztam belőle egy charm karkötőt. Nem olyan ormótlan, himbálózó fajtát, ami hangos zajt kelt, hanem egy ízléses ezüstláncot, amin négy charm lógott. A tekintetem Jaredre villant, de ő csak csendben ült, és várt valamire. Közelebbről is szemügyre vettem a karkötőt, és láttam, hogy egy telefon, egy kulcs, egy érme és egy szív a négy charm. Egy telefon, egy kulcs, egy érme és egy… – A mentőöveim! – tört ki belőlem, amikor végre belém hasított a felismerés. Jared felnevetett. – Igen. A Chicagóba tartó úton elmesélted, hogy amikor az elmúlt években kénytelen voltál elviselni a bunkóságomat, mindig magadnál akartad tartani a mentőöveidet, én pedig többé nem akartam, hogy olyannak láss. – Én nem… – kezdtem. – Tudom – sietett megnyugtatni. – De biztosítani akarom, hogy soha többé nem veszítem el a bizalmadat. Az egyik mentőöved akarok lenni, Tate. Azt akarom, hogy szükséged legyen rám. Szóval. – a karkötő felé intett – a szív én vagyok. Az egyik mentőöved. Elvittem ma magammal Jaxet, hogy segítsen kiválasztani. – Hogy van az öcséd? – Végigsimítottam az ujjammal a karkötőn, és soha nem akartam elengedni
sem ezt, sem őt. Jared vállat vont. - Elvan. Anyám fogadott egy ügyvédet, hogy megpróbálja megszerezni a felügyeleti jogot. Találkozni akar veled. Elmosolyodtam. – Nagyon szeretnék megismerkedni vele. Nem tudtam, mi mást mondjak. Az ajándék gyönyörű volt, és szerettem, amit jelképezett. De amit ennél is jobban szerettem, hogy újra megismerhettem Jaredet. Rengeteg időt elveszítettünk az évek alatt, de a testvérében családra lelt, és láttam, hogy mennyire szereti őt. Egy könnycsepp gördült végig az arcomon, de gyorsan letöröltem. – Felteszed rám? – Átnyújtottam neki a karkötőt, és még több könnyet pislogtam vissza. Kinyitotta a kapcsot, majd a csuklóm köré fektette a láncot, bekapcsolta, és nem engedte el a kezemet, miközben visszaült és magára húzott, hogy lovagló ülésben az ölébe telepedjek. Kisöpörte a hajamat az arcomból, és lehajoltam, hogy az ajkam találkozzon az övével. Forróság meg férfiíze volt, és átöleltem, miközben egyszerűen élveztem, hogy együtt vagyok vele. – Jared. – Apám kopogott az ajtón, és mindketten felkaptuk a fejünket. – Most azonnal haza ^kell menned! Holnap este várunk vacsorára. A szívem olyan erősen kalapált a mellkasomban, hogy már fájt. Basszus! Jared horkantva felnevetett, és az ajtó felé fordítva a fejét, így válaszolt: – Igen, uram. Zavartan elvörösödött az arcom, a karom, a lábujjaim – a fenébe, mindenhol tiszta vörös voltam, miközben láttam, hogy apám árnyéka eltűnik az ajtó alól. – Azt hiszem, mennem kell. Megmarkoltam a fekete pólóját, és hozzáérintettem az orromat az övéhez. – Tudom. Köszönöm a karkötőt. – El foglak kényeztetni. – Megsimogatta a hajamat. Elmosolyodtam. – Ne merészeld! Csak tegyél meg egy szívességet. Hagyd nyitva az ablakodat. Lehet, hogy megleplek valamelyik éjszaka. Jared élesen beszívta a levegőt, és az övére tapasztottam a számat. A nyelve megérintette az enyémet, és az ujjait a csípőmbe vájta, ahogy szorosan átölelt. Máris éreztem, hogy készen állok rá. A francba! Vissza kell nyerned az apád bizalmát – ismételtem magamban a mantrámat. – Gyerünk! Tűnj el innen! Kérlek – könyörögtem, és leszálltam az ágyról. Jared is felkelt, de még egy csókra magához húzott, mielőtt az erkélyajtóhoz lépett. Figyeltem, ahogy biztonságosan visszamászik az ablakához, ahol még egyszer utoljára rám nézett, mielőtt elvigyorodott és lekapcsolta a villanyát. Egy percig nem mozdultam, csak álltam ott, és figyeltem, ahogy az eső kopog a fán. Mennydörgés morajlott az éjszakában, emlékeztetve a monológomra, és arra, hogy Jared meg én hogy tettünk meg egy teljes kört. Megint barátok voltunk. Az övé voltam. És ő az enyém. Soha nem távolodtunk el egymástól igazán. Mindketten formáltuk a másikat, bár nem vettük észre.
És most teljesek voltunk.
PENELOPE DOUGLAS NÉLKÜLED F A L L A W A Y 1, 5 MEGJELENIK OKTÓBERBEN ÜZENET A SZERZŐTŐL Ezt a könyvet nem terveztem. De miután megjelent a Szívatás, ráébredtem, hogy Jared története éppolyan fontos, mint Tate-é, ráadásul az olvasók közül is sokan felvetették, hogy milyen jó lenne az ő szemszögéből is megismerni az eseményeket. Tudni akarták, hogy mi az ő sztorija. És ezért örökké hálás leszek nekik. Nagyon szerettem írni ezt a könyvet, és figyelni, ahogy Jared karaktere fejlődik. Bár a Nélküled önmagában is megállja a helyét, nem javaslom, hogy ezzel kezdjétek, ha el szeretnétek olvasni a Fall Away sorozatot. Sokkal jobban fogjátok élvezni ezt a regényt, ha először Tate nézőpontjából ismeritek meg az eseményeket, ráadásul a Szívatás után jobban vágytok majd arra, hogy Jared oldaláról is felfedezzétek a történetet. Ugyanakkor szeretném megnyugtatni azokat, akik már olvasták a Szívatást. Nagyon trükkös, amikor ugyanazt a történetet akarjuk megírni egy másik szereplő nézőpontjából, mert egyetlen olvasó sem szeretné, hogy félrevezessék, és kétszer vegye meg ugyanazt a regényt. Nagyon keményen dolgoztam, hogy valami mást adjak a kezetekbe. Ez NEM a Szívatás újramesélése. Hanem Jared története. PROLÓGUS A nevem Jared. A nevem Jared. Ismételgettem magamban újra meg újra, miközben próbáltam lelassítani a szívverésemet. Át akartam menni, hogy megismerkedjek az új szomszédjainkkal, de ideges voltam. Most költözött a mellettünk lévő házba egy gyerek, ő is tízéves lehet, mint én. Elmosolyodtam, amikor megláttam, hogy lány létére baseballsapkát meg tornacipőt visel. A környékünkön egy csaj sem öltözködött így, ráadásul még szép is volt. Az ablakpárkányra támaszkodva figyeltem a szomszéd házat, amely megtelt zenével és fénnyel. Hosszú ideig senki nem élt ott, és amikor mégis, akkor is csak idős emberek. Hatalmas fa állt a két ház között, de még így is átláttam a zöld levelek közti réseken. – Hé, édesem! Oldalra fordítottam a fejemet, és láttam, hogy anyám az ajtókeretnek támaszkodik. Mosolygott, de a szeme könnyes volt, a ruhái meg gyűröttek. Megint rosszul volt. Mindig így érezte magát, amikor túl sokat piált. – Láttam, hogy új szomszédjaink vannak – folytatta. – Találkoztál már velük?
– Nem – ráztam meg a fejem, és megint kinéztem az ablakon, miközben azt kívántam, hogy menjen már ki a szobámból. – Van egy lányuk. Fiúk nincsenek. – És egy lánnyal nem barátkozhatsz? – Megbicsaklott a hangja, és hallottam, ahogy nyel egyet. Tudtam, hogy rövidesen mi történik, és összeszorult a gyomrom. – Nem, nem barátkozhatom. Nem szerettem anyámmal beszélni. Igazából azt sem tudtam, hogyan szóljak hozzá. Sokat voltam egyedül, és egyébként is csak feldühített. – Jared… – kezdte, de aztán hallgatott. Egy pillanattal később hallottam, hogy elsétál, majd becsap egy ajtót a folyosó végén. Biztos a fürdőszobába ment hányni. Anyám nagyon sok ivott, főleg a hétvégéken, és hirtelen már nem is akartam annyira megismerkedni a szomszédban lakó szőke hajú lánnyal. És akkor mi van, ha menőnek látszik és szeret biciklizni? Vagy, hogy az Alice in Chains szól a hálószobájából? Legalábbis úgy gondoltam, az az ő szobája. A függönyök ugyanis össze voltak húzva. Felegyenesedtem, és már épp el akartam feledkezni az egészről, és csinálni magamnak valami vacsorát – gyanítottam, hogy anyám aznap nem fog főzni –, de akkor megláttam, hogy elhúzzák a függönyt a szomszédban, és megtorpantam. Ott állt a lány. Mégiscsak az az ő szobája! És valamiért elmosolyodtam. Tetszett, hogy a szobánk szemben van egymással. Hunyorítottam, hogy jobban lássam, miközben kinyitja az erkélyajtót, de aztán döbbenten elkerekedett a szemem, amikor észrevettem, mit csinál. Mi? Megbolondult? Felrántottam az ablakomat, és kidugtam a fejem az esti levegőbe. – Hé! – kiáltottam oda neki. – Mit csinálsz? A lány felkapta a fejét, nekem pedig elakadt a lélegzetem, amikor megingott az ágon, és kapálózva próbálta visszaszerezni az egyensúlyát. Jobbra-balra csapkodott a karjaival, én meg azonnal kimásztam az ablakomon, és elkezdtem felé kúszni a fán. – Óvatosan! – kiáltottam, amikor lehajolt és megfogott egy vastagabb ágat. Beljebb merészkedtem a fán, és közben erősen kapaszkodtam egy ágba a fejem mellett, nehogy leessem. Hülye csaj! Mit csinált? Tágra nyílt kék szemekkel nézett rám, miközben négykézláb kapaszkodott az ágba, ami rázkódott alatta. – Nem mászhatsz csak így egyedül fára! – háborogtam. – Majdnem leestél. Gyere ide! – Lehajoltam, hogy megfogjam a kezét. Az ujjaim rögtön bizseregni kezdtek, ahogy megérintettem, pont úgy, mint amikor elzsibbad valamelyik testrészünk. A lány remegő lábakkal felállt, én meg erősen kapaszkodtam az ágba a fejemnél, miközben a fatörzshöz vezettem magunkat. – Miért csináltad ezt? – panaszkodott mögöttem. – Tudom, hogyan kell fára mászni. Megijesztettél,
és ezért estem le majdnem. Ahogy leültem a fa vastag, belső részére, rápillantottam. – Persze, hogy azért… – mormogtam, és megtöröltem a kezemet a khaki cargo nadrágomban. Az utcánkat, a Fall Away Lane-t bámultam, de nem tudtam elfelejteni, milyen érzés volt fogni a kezét. A bizsergés felkúszott a karomon, és beborította az egész testemet. Olyan volt, mintha minden szőrszálam égnek meredne, és nevetni akartam, mert csikizett. A lány először csak állt, feltehetően duzzogott, de néhány másodperc múlva leült mellém. Együtt himbáltuk a lábunkat a levegőben. – Szóval. – kezdte, és a házunk felé mutatott. – Ott laksz? – Igen. Anyámmal – feleltem, és amikor ránéztem, észrevettem, hogy lesütötte a szemét, és elkezdett babrálni az ujjaival. Néhány másodpercre szomorúnak tűnt, aztán összevonta a szemöldökét, és úgy nézett ki, mintha próbálná visszatartani a könnyeit. Mi rosszat mondtam? Még mindig az a kezeslábas volt rajta, amelyikben korábban láttam, amikor a költöztető kocsiból pakoltak ki az apjával. A haját leengedte, és eltekintve a néhány folttól a nadrágján, tisztának látszott. Néhány percig csendben ültünk egymás mellett, az utcát bámultuk, és hallgattuk, ahogy a levelek zizegnek körülöttünk a szélben. Nagyon aprónak tűnt mellettem, mintha bármelyik percben leeshetne az ágról, mert képtelen megtartani magát. Az ajka legörbült, és fogalmam sem volt, hogy mitől olyan szomorú. Csak annyit tudtam, hogy nem akarok sehova menni, amíg jobban nem érzi magát. – Apukádat már láttam – szólaltam meg. – Hol van anyukád? Megremegett az alsó ajka, és felpillantott rám. – Anya tavasszal meghalt. – Könnybe lábadt a szeme, de vett néhány mély lélegzetet, mintha megpróbálna erős maradni. Még soha nem találkoztam olyan gyerekkel, akinek meghalt az anyja vagy az apja, és hirtelen rosszul éreztem magam, amiért én nem kedvelem anyámat. – Nekem nincs apám – árultam el neki, próbálva jobb kedvre deríteni. – Elhagyott minket, amikor kisbaba voltam. Anya szerint nem jó ember. Legalább a te anyukád nem önszántából hagyott el téged, nem igaz? Tudtam, hogy hülyeség, amit mondtam. Nem azt akartam elérni, hogy úgy tűnjön, ő jobban járt, mint én. Csakúgy éreztem, mondanom kell neki valamit, amitől jobban érzi magát. Szívem szerint megöleltem volna. Igazából abban a pillanatban azt szerettem volna a legjobban. De nem mertem megtenni. Úgyhogy inkább témát váltottam: – Láttam, hogy apádnak van egy öreg kocsija. A lány nem nézett rám, de grimaszolt. – Az egy Chevy Nova. Nem pusztán egy öreg kocsi. Tudtam, hogy milyen autó. Csak kíváncsi voltam, ő tudja-e. – Szeretem a kocsikat. – Lerúgtam magamról a cipőmet, majd figyeltem, ahogy a földre esik, és a lány is ugyanezt csinálta a piros tornacipőjével. Csupasz lábunk előre-hátra lengett a levegőben. – Egy napon a Loopnál fogok versenyezni – jelentettem ki.
Felcsillant a szeme, és felém fordult. – A Loopnál? Mi az? – Egy versenypálya, ahová a nagyok járnak. Mi is mehetünk majd, amikor gimisek leszünk, de csak akkor, ha van kocsink. Eljöhetsz, és szurkolhatsz nekem. – Én miért nem versenyezhetek? – Mérgesnek látszott. Komolyan kérdezte? – Nem hiszem, hogy engedik a lányokat versenyezni – válaszoltam, és nagyon kellett igyekeznem, hogy ne röhögjek a képébe. A lány összehúzta a szemét, és megint az utcát bámulta. – Te majd ráveszed őket, hogy engem engedjenek. A szám felfelé görbült, de visszatartottam a nevetést. – Talán. Tuti biztos. Kinyújtotta felém a kezét, hogy megrázzam. – Tatum vagyok, de mindenki Tate-nek hív. Nem szeretem a Tatumot. Értetted? Bólintottam, megfogtam a kezét, és megint éreztem, ahogy a forróság végigszalad a karomon. – Jared vagyok.
[i]
STD: Szexuális úton terjedő betegség. Őszi Bál: az első estély, amit Amerikában a tanévben tartanak. Ezen a bálon a már végzett diákok is meg szoktak jelenni, ezért is „Homecoming” az eredeti angol elnevezése, ugyanis a „cominghome” „hazatérést” jelent. [iii] Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerika c. film egy 2006-os áldokumentumfilm-vígjáték a brit komikus, Sacha Baron Cohen főszereplésével. [iv] Az MMA (Mixed Martial Arts) más néven kevert harcművészetek. Az MMA egy úgynevezett Full Contact szabályrendszer, amely igen széles skáláját engedélyezi a harcművészeteknek, ezáltal vegyítve a tradicionális, illetve az „újabb” küzdősportokat. [v] Boyshort: a férfi alsókhoz hasonló fazonú bugyi. A csípő körül egyenes, a comboknál rövid szárban végződik. [vi] Touchdown: 6 pont szerzését jelenti az amerikai futballban, amikor egy játékos az ellenfél célterületére viszi a labdát. [vii] Ambient zene: nem önálló zenei irányzat, hanem sok eltérő stílus (jazz, elektronikus zene, klasszikus és New Age-irányzatok) keveredésének az eredménye. [viii] A Monopoly egyik eleme, ami népszerű metafora lett az olyan kényelmetlen helyzetekben, amikből ki akar valaki keveredni. [ix] Drift: vezetéstechnika, illetve egy autós sportág. A sofőr szándékosan túlkormányozza az autót azért, hogy a hátsó kerekek tapadását elveszítve haladjon a kanyarokban, mialatt tökéletesen uralja az autót, és megtartja a magas tempót a kanyarokból kifelé. [x] Rakes of Mallow: tradicionális ír népdal és polka [xi] Július 4. a függetlenség napja az USA-ban, amit mindenütt tűzijátékkal ünnepelnek. [ii]
Table of Contents KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS 1. FEJEZET 2. FEJEZET 3. FEJEZET 4. FEJEZET 5. FEJEZET 6. FEJEZET 7. FEJEZET 8. FEJEZET 9. FEJEZET 10. FEJEZET 11. FEJEZET 12. FEJEZET 13. FEJEZET 14. FEJEZET 15. FEJEZET 16. FEJEZET 17. FEJEZET 18. FEJEZET 19. FEJEZET 20. FEJEZET 21. FEJEZET 22. FEJEZET 23. FEJEZET 24. FEJEZET 25. FEJEZET 26. FEJEZET 27. FEJEZET 28. FEJEZET 29. FEJEZET 30. FEJEZET 31. FEJEZET 32. FEJEZET 33.FEJEZET 34. FEJEZET 35. FEJEZET 36. FEJEZET 37. FEJEZET
