FRECSKA EDE - NAGY ALEXANDRA'
A hit és a szociális kötődés neurofenomenológiája a rituális gyógyításban BEVEZETES Újabban a pszichológiai antropológiában egyetértés alakult ki a tekintetben, hogy a rituá lis szertartások nagy része a legtágabb értelemben vett gyógyításra irányul. A rítusok jóté kony hatásúak az egyén egészségére, közérzetére, közösségi beilleszkedésére, fokozzák a közösség kohézióját, fenntartjác annak a környezettel és deitással való harmóniáját. Winkelman (2000) ebben a legáltalánosabban meghatározott pszichointegrációban hatá rozza meg a sámánszertartások funkcióját. Az előbbi felsorolás utolsó két elemét spirituális integrációként is felfoghatjuk. A terápiás intézmények és eljárások sokféleségük ellenére az alapvető gyógyászati elveket illetően nagyfokú, kultúrákon átívelő hasonlóságot mutat nak. Az alaptényezők a gyógyító-beteg kapcsolatban és a kulturális hiedelemrendszerek ben rejlenek. Ezek tartalmazzák: 1. a beteg és a gyógyító közösen osztott világnézetét, 2. a gyógyítónak kulturáhsan tulajdonított rendkívüh erőket, 3. a betegség elnevezését, a betegség okának megjelölését, amelyen a gyógyászati eljá rások kiválasztása alapul, 4. a betegek elvárásait és reményeit, 5. a módosult tudatállapotok és a szuggesztió rendkívüh fontosságát, 6. valamint a placebohatást (Prince 1982a). A hag)'om^nyn'; <5^mángya korlat alapvető célja a profán észlelés lerombolása. A monoton énekek, a vég nélkül ismételgetett refrének, a kimerültség, a böjt, a tánc, a hallucinogének és más eszközök olyan észlelési feltételeket teremtenek, amelyek utat nyitnak a módosult tudatállapotok, a transz felé. Természetesen ez nemcsak pszichológiai technikák kérdése: a tradicionáhs ideológia Irányítja és éi Lékeh fel azokat az crőfoszítóeoket, amelyek a profán észlelés vázát hivatottak összetörni. Ami mindenekelőtt elvárható, az a rítus résztvevőjé nek abszolút bizalma abban a szellemi univerzumban, ahová be kíván lépni: hit nélkül semmi sem érhető el (Ehade 1976). A hit egy oltalmazó, „mindenható” másikban, magában a gyógyítóban ésA^agy transzcendentáhs lényekben döntő elem a sámáni gyógyító gyakorlatban. Ezáltal képes a gyógyító gyó gyítani, azaz elősegíteni pácienseinek integrációját mind biológiai, mind pszichés és szociáhs “A szerzők a tanulmány megírásához nyújtott segítségéért köszönetét mondanak Kulcsár Zsuzsanná nak és Csökli Zsoltnak.
A H IT ÉS A SZOCIÁLIS KÖTŐDÉS N EURO FEN OM EN O LÓ GIÁJA A RITUÁLIS GYÓGYÍTÁSBAN_____________ H 5
értelemben. A közösség tagjai szintén jelentős szerepet játszanak a gyógyító folyamatban. A rituális terápiák hatása belső gyógyító mechanizmusokra támaszkodik, amelyek aktiválód nak a betegek és társaik különféle módosult tudatállapotaiban. Ilyenek az áhnok, a mikropszichózisok, a vallásos élmények, a szellemi megszállottság és a különböző transzállapotok stb., amelyeket a gyógyító megtanult irányítani és ellenőrizni. Azonban mégis „az ethnomedicina egyik legsúlyosabb dilemmája annakjnegértése, miképp lehetséges az, hogy a sámán vagy a kuruzsló tényleges hatással van a beteg fiziológiai állapotára” (Moerman 1983). Véleményünk szerint a modem medicinában elfogadott bio-pszicho-szociáhs paradig ma a gyógyítás archaikus formájában ragadható meg a legközvetlenebbül, a maga differen ciálatlan egységében (lásd testi és lelki tünetek kezelése mind fizikáhs, mind pszichés rá hatással szociális közegben), ugyanakkor a paradigma egyes komponensei - amint azt látni fogjuk - külön-külön is jó l demonstrálhatók. A korszerű pszichoterápia fontos elem ei is markánsan megmutatkoznak az archaikus gyógyító gyakorlatban. Ebben a tanulmányban pszichobiológiai megközehtésben vizsgáljuk a gyógyító rituálék néhány jellegzetességét, amelyeket a humán kapcsolatok specifikus, biológiailag is közvetített (ez elkerülhetetien, ha testi gyógyítás is szerepel benne!), de ugyanakkor komplex formáinak tekintünk. Feltételezzük, hogy a gyógyító rítusok a résztvevők biológiai és pszichés mechanizmusai kö zött mély összhangot eredményeznek. Kísérletet teszünk a reménytelen, kiszolgáltatott hely zetben felmerülő hit hátterének értelmezésére is, amelynek lényegét egy intemalizált (belsővé tett), mindenható, védelmező „szignifikáns másik személy” relációjában megnyilvánuló szo ciális kötődésben és annak anticipált (elvárt) jutalmazó erejében próbáljuk megragadni.
R ITU Á LIS T R A N SZ A L L A P O T ES E N D O R F IN O K A Montrealban tartott „Sámánok és endorfinok” című konferencia (Prince 1982a) az endo gén ópiátokban (amelyek a szervezet belső, ópiátdrogokhoz, pl. morfinhoz hasonló hatást ki váltó anyagai; a továbbiakban röviden, bár divatjamúltan: endorfinok) vélte megtalálni azo kat a belső védekező erőket, amelyekre a gyógyító ceremóniák hatnak és a résztvevők konszenzusa szerint a rituális transzállapot feltehetően ezen belső, ópiátszerű anyagok mo bilizációjának az eredménye. Alapos okkal feltételezhető, hogy a gyógyító szertartások bizonyoo folág valóban oa endorfinok fphyqbadítását rélozrák meg, A .szigorii feltételek jó része, a kimerítő, ritmikus testgyakorlatok, az erős fájdalom előidézése, a koplalás és szomjazás, fé lelemkeltés, szociális izoláció, hő- és mozgásingerlés, ezek az állatkísérletekből külön-külön jó l ismertek, mint az endorfinok hatásos stimulusai. Ezeknek a stresszoroknak az együttes al kalmazása - ahogy az a gyógyító szertartások, elsősuibaii a beavatási uciemóniák jó részében megfigyelhető (pl. sziú naptánc vagy a száh szellemtánc) - kiválóan alkalmas az endorfinok extrém fokú felszabadítására. Az endogén ópiátrendszer napokig tartó, elképesztően inten zív (stresszkerülő kultúránkban elképzelhetetlen) serkentése a jól ismert ópiáthatások, ún. fájdalom- és szorongáscsökkenés, eufória (emelkedett hangulat), bódulat, valamint amnézia (emlékezetkihagyás) olyan extrém szintjéhez vezetnek, amit transzként írhatunk le (Jilek 1982), és ahhoz az eksztázishoz áll közel, amit Eliade a sámáni gyakorlat sarkalatos elemének tekintett (Ehade 1968). Még testi panaszok gyógyulása is magyarázható ezen az alapon, ha figyelembe vesszük azt a tényt, hogy egyes belső, ópiátszerű fehérjék fokozzák az immunrendszer működését (Teschemacher és mtsai 1990).
116
FRECSKA ED E - NAGY ALEXANDRA
Az antropológiai megfigyeléseknek ezt a neurobiológiai magyarázatát más olyan adatok is alátámasztják, melyek az endorfinok élettani szerepét jelzik hiányállapotban, a testi erő források és energia elraktározásában vagy felhasználásában (Margules 1979), a stresszel vagy fájdalommal való konfrontációban, különösen a tehetetlenség helyzetében (Maier 1986). Amikor a stressz a viselkedés szintjén kontrollálhatatlan (azaz a stresszor nem eliminálható megküzdéssel vagy nem kerülhető el meneküléssel), a fájdalom és a szorongás mint a menekülés-támadás jelzései* elveszítik adaptív értéküket. Inkább az segíti az alkal mazkodást, ha csillapító hatást sikerül elérni, ha sikerül elfojtani a stressz-szituációk követ kezményeit, és megőrizni az energiaforrásokat addig, anaíg aktív cselekvéssel a megküzdés lehetségessé válik. Éppen ezért a fájdalom vagy egyéb erős stressz passzív elviselése az egyik leghatásosabb módja belső ópiátjaink serkentésének. Meglepő transzkulturális azo nosságokat mutatva ez zajlik markánsan vagy kevésbé markánsan a beavatási szertartások nagy részében. Mindemellett fölmerül a kérdés: hogyan illeszkedik a gyógyító szerepe és a beteg cso porttagként megélt élménye ebbe a neurobiológiai folyamatba. Miért nem tudunk semmit sem elérni hit nélkül, amint azt Ehade (1976) is hangsúlyozta?
RITUÁLIS TRAN SZÁLLAPO T ÉS SZOCIÁLIS K Ö TŐ D ÉS Henry (1982) rámutatott arra, hogy a rituális transzállapot majdnem mindig szociális kör nyezetben fordul elő, és hogy az elvárás a rituális transzállapot indukciójának egyik fő je l lemzője. Azokat a személyeket jellemezve, aldk a legkönnyebben kerülnek transzba, rá mutat, hogy a döntő tényező a szociális pozíció, amely fogékonnyá tesz az élményre. Ez áll fenn a közösségek vezetőinél vagy papoknál, akiktől elvárják, hogy példával szolgáljanak vagy irányítsanak, és akiknél könnyen alakul ki transzállapot. Másoknál személyes okok ját szanak szerepet: így betegség vagy szegénység által előállt kedveződen helyzet, vagy a rossz szellemektől való félelem, esedeg az istenségnek tett fogadalom. Hozzátesszük, hogy a gyógyító erő mindig a szociális elvárások teljesítésével van kapcsolatban: a résztvevők kö zösséggel való azonosulásának, identifikációjának a függvénye. Más szóval a szociáhs kötő dés serkenti a transzállapot kiváltását.
SZOCIÁLIS K ÖTŐD ÉS ÉS EN D O R FIN O K Az endorfinok társas viselkedésben betöltött szerepének legtisztább bizonyítékát az érzel mi válaszoknak az a mintázata jelenti, amelyet az anyjuktól elválasztott, szeparált gyerme kek mutatnak. Gyermekeknél szeparáció alatt bejósolható viselkedésegyüttes jelenik meg. A kezdeti nyugtalan fázis, a „tiltakozás” szinte azonnal hangos sírással, fokozott aktivitással, és céltalan nyugtalansággal társul. Az ezt követő „kétségbeesés” fázisa alatt a gyerekek gá tolt aktivitással, csökkent étvággyal, álmatlansággal, enerváltsággal, ernyedt testtartással járó, egyre fokozódó tehetetlenséget mutatnak (Bowlby 1969). Egyéni variabilitás és fajok közötti különbségek előfordulhatnak ugyan, de a lényeg, sőt sok részlet is hasonló a különböző fajoknál (Seay-Harlow 1965). A kapcsolódás szükséglete alapvető igény, meg jelenéséhez nincs szükség előzetes tanulásra, és valószínű, hogy ezek a reakciók veleszüle
A HIT ÉS A SZOCIÁLIS KÖTŐDÉS NEUROFENOMENOLÓGIÁJA A RITUÁLIS GYÓGYÍTÁSBAN____________
117
tett idegi körök közvetlen megnyilvánulásai. Egyre többet tudunk azokról az agyi mecha nizmusokról, melyek a szociális kötődés fenntartásában játszanak szerepet. Több szerző is felhívja a figyelmet arra a párhuzamra, amelyet a társaktól (elsősorban gondviselőtől) való szeparáció szimptómái és az ópiátdrogok megvonása után jelentkező kétfázisú szindróma analógiája mutat (Insel 2003; MacLean 1990; Nelson-Panksepp 1998). ópiátmegvonáskor könnyezés, ingerlékenység, feszültség-nyugtalanság és vegetatív testi zavarok a kezdeti válaszok, amelyeket letargia, álmatlanság'és étvágytalanság követ. Ezen szerzők szerint az - akár ópiát, akár szociáhs - megvonásra jelentkező distressz fiziológiai szinten közös idegi válaszrendszeren keresztül nyilvánul meg. A tünetek ilyen mértékű átfedése a két folya matban azt jelzi, hogy a kettő neurobiológiai alapja közös lehet. Ezt még megtoldva az ópiátfüggőség és a társas kötődés hasonló dinamikájával (ui. mindkettőt erőteljes függés kialakulása és ennek a büntetéssel való fokozódása jellemzi), az endorfinokat joggal vélhet jük a szociáhs kapcsolatok neurokémiai közvetítésére alkalmas anyagoknak. Az evolúciós beálhtottságúak számára nem lehet meglepő, hogy egy magasabb rendű viselkedéses fo lyamat, mint a szociáhs kötelékteremtés (amelynek a kiválasztódási előnye az, hagy növeh a túlélés esélyét), elemi agyi struktúrákból keletkezett (olyanokból, amelyek vele össze egyeztethető funkciót szolgálnak), esetünkben az endogén ópiátrendszerből, mely a vé delmi és jutalmazó mechanizmusok szolgálatában áll. Ez a gondolatmenet azt a véleményt sugahja, hogy az endorfinok involváltak a szemé lyek közötti szoros, szimbiotikus jellegű (főként gondviselő és gondozott) kötődésben. Az elméletet állatkölykökön kísérletileg eUenőrizték: ópiáthatást kiváltó (agonista) drogok csökkentették, míg az ópiátot blokkoló (antagonista) szerek szelektíven növelték a szepa ráció által okozott distressz tüneteket (Panksepp és mtsai 1978). Kimutatták azt is, hogy a szociáhs izoláció megváltoztatja az ópiátreceptorok (ópiáthatást közvetítő molekulák) sű rűségét (Bonnet és mtsai 1976), és növeh az akaradagos ópiátfogyasztást (Alexander és mtsai 1978). A kötelékteremtés anyai oldaláról is vannak adataink. Panskepp és mtsai (1985) feltéte lezik, hogy a terhesség és szülés alatt bizonyítottan emelkedett endogén ópioidaktivitás elősegítheti a későbbi kötelék kialakulását (Facchinetti és mtsai 1982). Úgy tűnik, a szülés alatti és azt követő belső ópiáthatás kritikus az (emlős) anya gyermek iránti kötődésének meghatározásában. Ha egyszer ez a kötődés megjelent, akkor az életciklus hosszú szaka szában fenn is marad. Kevésbé drámaian, de ugyanez történik humán szinten is. Persze óvatosnak kell lennünk, ha nagy filogenetikus távolságokban próbálunk általáiiüsíianl, mindazonáltal tudjuk, hogy az evolúció konzervatív, felhasználja azt, ami rendelkezésre áll, és bár az új fajokat új jellemzőkkel gyarapítja, a régi adaptív vonásokból sokat megtart. Klaus é<5 KpupÍI (1981) kimutatta, hogy ha az anya órákon vagy esetleg napokon keresztül kénytelen felfüggeszteni újszülöttje gondozását, később nehezebben kötődik hozzá, és vá lik odaadó anyává. A belső feltételek, különösen az emelt endogén ópiátszint a szülés pilla natában, jelentős segítő tényezők az anya későbbi viselkedéséhez. Embernél nem arról van szó, hogy hiányuk Idzáija a kötődés kialakulását, hanem hogy meglétük támogatja azt. Az ópiátreceptorok sűrűsége azokon az agykérgi területeken a legmagasabb, amelyek döntő fontosságúak a társas kötődések fenntartásában. Éppen azokban a struktúrákban, amelyek ugyanakkor szerepet játszanak a szervezet legmagasabb szintű élettani szabályo zásban is (Stekhs-Khng 1985). Ez a párhuzam előrevetíti annak gondolatát, hogy a köte lékteremtés, a társas kapcsolatok hatással lehetnek az alapvető biológiai funkciókra.
118_____________________________________________________________________FRECSKA ED E -
NAGY ALEXANDRA
SZOCIÁLIS K Ö T E LÉ K E K M INT FIZIOLÓGIAI SZABÁLYOZÓK Hofer (1981) megpróbálta meghatározni az anya-gyerek kapcsolatnak azokat a speciális történéseit, amelyeket a szeparáció kiiktat. Átfogó és szisztematikus eredmények egész so rát közölte az anyának a gyermek élettani folyamataira gyakorolt sokoldalú hatására vonat kozóan (Hofer 1996). Munkacsoportjának vizsgálataiból az tűnik Id, hogy a gyermek homeosztatikus rendszere viszonylag'’nyitott, és a biológiai szabályozást részben az anya végzi. A testhőmérséklet, vérkeringés, oxigénfogyasztás, alvásminták, aktivitásszint, növe kedés, immunfunkció mind olyan anyai tényezők függvénye, mint a tej, a testmeleg, vala mint bőringerlés, ringatás és szaghatások. Úgy tűnik, hogy a szeparáció tünetei ezeknek a rejtett szabályozóknak a megvonásából adódnak (Hofer 1994). Például a korai elválasztás anyagcserére gyakorolt káros hatásai patkánykölykök esetében csökkenthetők a bőringer lés olyan formájával, amely utánozza a patkányanya gondoskodó viselkedésének egyes összetevőit (Schanberg és mtsai 1984). Azonban a szeparáció egyéb tüneteinek, pl. csök kent testhőmérsékletnek a rendezéséhez más anyai tényező kell - a jelen példában anya tej, amely önmagában nem volt elég minden tünet megszüntetésére. Azonban a szeparációs reakciók nem korlátozódnak gyerekekre, ellenkezőleg, minden életkorban előfordulnak. Felnőttnél tárgyvesztéskor pl. változások állnak be a hormonális szabályozásban, szívműködésben, keringésben és immunfunkciókban, ugyanakkor alvás-, testhőmérséklet-, izomtónus- és testsúlyzavarok lépnek fel. Hofer szerint az anyai stimulá ció azon vonásai, melyek az emlős kölykök szabályozó funkcióit szervezik, a fejlődés során egyre komplexebbé válnak (és ezért azonosításuk nehezebb). Azok a szeparációs hatások, melyek az egyszerű ingerek elvesztésének tulajdoníthatók fiatal szervezeteknél, időseb beknél az ingerek egyre komplexebb konfigurációi által közvetítettek, miközben ez a köz vetítés egyre inkább szociális jellegűnek tűnik. Hofer arra következtetett, hogy a független önszabályozás még a felnőttkorban is korlá tozott lehet, és a homeosztatikus szabályozó mechanizmusok - legalábbis bizonyos mérté kig - környezeti ellenőrzés alatt maradnak. A „szignifikáns másik személlyel” való szociális interakció az egész élet folyamán fontos szerepet játszhat a biológiai rendszerek szabályozá sában, és - legalábbis főemlősöknél - h o z z á j^ l a belső biológiai óra beállításához. Vagyis biológiai óránk szociálisan meghatározott (Hofer 1984). Belső ópiátjaink itt is szerepet ját szanak, ui. az endorfinok hatással vannak a belső órák működésére (Meck-Church 1984). Felmerült az a gondolat is, hogy valójában a kötelékképzés egyik, ha nem a legfontosabb komponense a pszichológiai összehangolódás elősegítése az egymással kapcsolatban levő szervezetek között, és a résztvevők ritmusainak ez a szinkronja lényeges az egyedek integrált (testi óo loUd) funkoióinolc fönntartásában (Reite Ó£ Capitanio 1985). Habár ez a szinkrnnicitás az anya-gyermek interakcióban a legegyértelműbb, úgy tűnik az egész életen át fenn marad (Field 1985). Az emberi kapcsolatok eredetileg az egyszerű ingerek szintjén zajlanak, de az egyedfejlődés folyamán a belső reprezentációk szerepe jelentőssé válik, és mentális képzetek, szimbolikus jelek vehetik át az aktuális személyek helyét. Ily módon lehetséges nek tűnik, hogy a fontos társas kapcsolatoknak a biológiai rendszerekre gyakorolt szabá lyozó hatása nemcsak az aktuális tranzakciók ingermintái révén érvényesül, hanem a kapcsolat belső reprezentációi, szimbólumai által is (Hofer 1984). A szociális viszonyok intemalizációjának (belsővé tételének) komplex folyamatát az ,4dentifikáció” terminussal jelöljük, és szerintünk ez tarthatja fent az említett pszichobiológiai szinkronicitást.
A HIT ÉS A SZOCIÁLIS KÖTŐDÉS NEUROFENOMENOLÓGIÁJA A RITUÁLIS GYÓGYÍTÁSBAN
119
IDENTIFIKÁCIÓS ÉLM ÉNYEK ÉS ENDORFINOK Panskepp koncepciójából és követőinek eredményeiből (Panksepp és mtsai 1997) azt a kö vetkeztetést vonhatjuk le, hogy az endogén ópiátaktivitás szociális (és mindenekelőtt anyai) indukciója mintegy megalapozza a bizalom élményét, amely a szociáhs jutalmazás (a törődés) elvárásában gyökerezik. Ez a köiai élmény kognitív szinten reprezentálódik, és alapvető szerepet játszik a személy világszemléletének alakulásában. A korai (és így köz vetlenebb módon érvényesülő) pozitív szociáhs tapasztalatok alakítják Id az identitás élmé nyét, és megfelelő kultúrkömyezetben vallásos hitet határozhatnak meg, azaz bizalmat egy intemahzált, mindenható, védelmező „másik”-ban. Az endogén ópiátfelszabadulás szociáhs konnotációja felmerülhet akkor is, amikor ezek az anyagok más módon mobihzálódnak, pl. hiperstressz vagy stresszel és fájdalommal való konfrontáció esetén tehetetlenség állapotában vagy transzban. Ugyanez történik halálközeh élményekben, a „mindenható beavatkozása” (Prince 1982b) esetében, amikor a fenyege tett és tehetetlen egyén hirtelen a halálba való passzív belenyugvás, a nyugalom élményét éh meg, és magányát az oltalmazó másik jelenlétének érzése oldja fel. Áz egyén ezeket az élményeket a természetfeletti beavatkozás gondolatával kapcsolja össze, és az isteni gond viselésnek (az Úr kegyelmének) vagy kulturáhs hiedelemrendszerétől függően spirituáhs erőknek tulajdonítja. Másfelől feltételezhető, hogy endogén ópiátmobihzáció könnyebben jelentkezik olyan valós személyre adott válaszként is, akit védelmezőnek és mindenható nak tekintünk, mivel ez a szituáció a kapcsolat regresszív, szimbiotikus formáját képviseli, így közel áll a korai anya-gyerek kapcsolathoz. A szociáhs kötődésnek ez a típusa különös képpen a rituáhs élmények esetében valószínű. Összegezve, feltételezzük, hogy az endorfinok aktivációja és a szociáhs konnotációk az ontogenezis korai szakaszában feltételes kapcsolatba kerülnek egymással, így a későbbi életkorban valahányszor az endogén ópiátrendszer stressz és fájdalom által aktiválódik, szociáhs konnotációk jelenhetnek meg a paradox megkönnyebbülés! állapottal együtt. A visszájáról közehtve: az ópiátok által közvetített transzállapotok fokozódhatnak az intenzív szociáhs kötődés igényének hatására (Kulcsár és mtsai 1987). Az identifikáció szükségessége és lehetősége összefonódik pszichobiológiai szinten: a regresszió elősegíti az endorfinok felszabadulását, míg az endorfinok az énhatárok fellazulásakor és további fellazításával erősí tik a kötődést, és pozitív élettani szabályozás - a gyógyítás - kialakulását segítik elő.
IDENTITÁSÉLM ÉNYEK RITUÁTJS HETYZETEKBEN A fenti áttekintés alapján elképzelhető, hogy a szociáhs identitás élménye - az elfogadott ság, valald(k)hez tartozás élménye - mozgósítja az endorfinokat és fordítva, a rituáhsan in dukált endogén ópiátaktivitás támogatja a szociáhs identitást. Ennek megfelelően Hemy (1982) megjegyzéseit a transzra való fogékonysággal kap csolatban a következőképp értelmezzük. A vezetők vagy papok, akiktől híveik és követőik elvárják, hogy példaként szolgáljanak és útmutatást adjanak, fokozott kötelességtudatot s így a csoporttal való nagyobb mértékű identitást élnek meg. Azok, aldk a rituális élmény ben személyes okokból vesznek részt, főképpen aldk fogaddmuknak tesznek eleget, volta képpen a csoport lelkiismeretét jelképező istenségnek adóznak, és ez a fajta azonosságéi-
120___________________________________________________________________ FRECSKA E D E -
NAGY ALEXANDRA
mény segíti elő náluk a megváltozott tudatállapot átélését, A hátrányos helyzetűeknél, azoknál a tehetetlen egyéneknél, akik betegségtől, nyomortól vagy tárgyvesztéstől szen vednek, az endorfinok termelését a kontrollálhatatlan helyzet indukálja, és ez a belső me chanizmus segíti elő az identifikáció és a transz létrejöttét.
A RITUÁLIS ÉS A SZIMBOLIKUS GYÓGYÍTÁS ÖSSZEFÜGGÉSEI Moerman (1979) a rituáhs gyógyítást a „szimbohkus gyógyítás”-nak nevezett terápiás eljá rás egy verziójának tekintette. A szimbolikus gyógyításról (idetartozik a dinamikus pszi choterápiák jó része is!) és annak univerzáhs szerkezetéről írt összefoglalójában Dow a kö vetkezőket állítja: 1. Általános szintre emelt kulturáhs mitikus világot hoz létre azáltal, hogy a gyógyítók, a beavatottak vagy a próféták tapasztalatait általánosítja, vagy úgy, hogy más módon ál talánosítja az emocionális élményeket. 2. A gyógyító meggyőzi a beteget arról, hogy meg lehet határozni a beteg viszonyát a mi tikus világ egy részéhez, és megadja a meghatározást. 3. A gyógyító a páciens emócióit tranzakcionáhs szimbólumokhoz kapcsolja ebben a pontosan meghatározott mitikus világban. 4. A gyógyító manipulálja a tranzakcionális szimbólumokat, hogy elősegítse az érzelem tranzakcióját (Dow 1986). Dow az emóciókat általánosított közegnek tartja, amely összeköti a pszichés szférát a szo matikus rendszerrel. Az emóciók révén a tranzakcionáhs szimbólumok gyógyító hatást eredményezhetnek. Határozottan álhtja, hogy a szociáhs környezet szimbohkus áttétel út ján nemcsak a páciens gondolkodására, hanem a biológiai rendszerére is hat. A szociális kötelékek endogén ópiátvonatkozása és ennek a kognitív struktúrákhoz való kondicionálása magyarázatot adhat áUításaira. Például a beavatási szertartás ceremóniája során Idváltódó endogén ópiátfelszabadulás erőteljes megerősítő hatásának következtében a kulturáhsan meghatározott „tranzakcionáhs szimbólumok” (itt értsd: a szertartás beavatott résztvevői ál tal a transzban levő novíciusnak kántált énekei az elődök hőstetteiről, a törzs regéinek rediálásával) érzelmi énékkel telítődnek, megszilárdul a beavatandő viszonya a „mitikus világ"-hoz. Megvalósul egy keresztkondicionálás (pozitív értelemben vett agymosás) a kognitív és emocionáhs szférák között. Ily módon történhet meg a kulturáhs normák haté kony átörökítése, amelyre - lássuk be - a nyugati pszichoterápia nem váhalkozik.
IRODALOM Alexander, B. K. - Coambs, R. B. - Hadaway, R F. 1978. The effect of housing and gender on morphine self-administration in rats. Psychopharmacology (Berl), 58, 175-179. Bonnet, K. S. - Miller, J. M. - Simon, E. J. 1976. The effects of chronic opiate treatraent and social isolation on opiate receptors in the rodent brain. In Kosterlitz, H. W. (ed.): Opiate and Endogenous Opioid Peptides. Amsterdam, Elsevier, 335-343. Bowlby, J. 1969. Attachment and Loss. Vol. 1. New York, Basic Books.
A H IT ÉS A SZOCIÁLIS KÖTŐDÉS NEUROFENOMENOLÓGIÁJA A RITUÁLIS GYÓGYÍTÁSBAN____________
121
Dow, J. 1986. Universal aspects of symbolic healing: A theoretical synthesis. American Anthropologist, 88, 56-69. Eliade, M. 1976. Myths, Dreams and Mysteries: The Encounter Between Contemporary Faiths and Archaic Reality. London, Collins. - 1968. Shamanism: Archaic Techniques o f Ecstasy. Princeton, Bollingen. Facchinetti, F. - Centini, G. - Parrini, D. et al. 1982. Opioid plasma levels during labour. Gynecologic and Obstetric Investigation, Í 3 , 155-163. Field, T. 1985. Attachment as psychobiological attunement: Being on the same wavelength. In Reite, M. - Field, T. (eds.): The Psychobiology o f Attachment and Separation. New York, Academic Press, 415-454. Henry, J. L. 1982. Circulating opioids: Possible physiological roles in Central nervous function. Neurosdence Biobehavioral Reviews, 6, 229-245. Hofer, M. A. 1981. The Roots o f Humán Behavior. San Francisco, WH Freeman. - 1984. Relationships as regulators: A psychobiologic perspective on bereavement. Psychosomatic Medidne, 46,183-197. -1 9 9 4 . Hidden regulators in attachment, separation, and loss. Monography ofthe Sodety fó r Re search in Child Development, 59, 192-207. - 1996. On the natúré and consequences of early loss. Psychosomatic Medidne. 58, 570-581. Insel, T. R. 2003. Is social attachment an addictive disorder? Physiology Behavoir, 79, 3 5 1 ^ 5 7 . Jilek, W. G. 1982. Altered States of consciousness in North American indián ceremonials. Ethos., 10, 326-343. Klaus, M. H. - Kennell, J. H. 1981. Parent-Infant Bonding. St. Louis, GV Mosby. Kulcsár, Z. - Frecska, E. - Varga, 1 .1987. Endogenous opioid fimctions and personality. European Journal o f Personality, 1, 45-58. Maclean, P. 1990. The Triune Brain in Evolution: Role in Paleocerebral Functions. New York, Plenum Press. Maier, S. F. 1986. Stressor controllability and stress-induced analgesia. Annals o f the New York Academy o f Sdences, 467, 55-72. Margules, D. L. 1979. Beta-endorphin and endoloxone: Hormones of the autonomic nervous System fór the conservation or expenditure o f bodily resources and energy in anticipation of famine or feast. Neurosdence and Biobehavooral Reviews, 3,155-162. Meck, W. H. - Ghurch, R. M. 1984. Opioid effects on timing behavior in the rat: Possible actions on dopaminergic and GABAergic neurons. Abstracts-Sodty fó r Neurosdence, 10, 1103. Moerman, D. E. 1979. Anthropology of symbolic healing. Current Anthropology, 20, 59-66. 1983. Phj'finlogjf ctnd «)nmhnl
122
FRECSKA ED E - NAGY ALEXANDRA
Reite, M. -Capitanio, J. R 1985. On the natúré of social separation and social attachment. In Reite, M. - Field, T. (eds.): The Psychobiology o f Attachment and Separation. New York, Academic Press, 223-255. Schanberg, S. M. - Evoniuk, G. - Kuhn, C. M. 1984. Tactile andnutritional aspects of matemal care: Specific regulators of neuroendocrine function and cellular development. Proceedings o f the Societyfor Experimental Biology and Medicine, 175,135-146. Seay, B. - Harlow, H. F. 1965. Matemal separation in the rhesus monkey. The Journal ofNervous and Mentái Disease, 140, 434—441. Steklis, H. D. - Kiing, A. 1985. Neurobiology of affiliative behavior in nonhuman primates. In Reite, M. - Field, T. (eds.): The Psychobiology o f Attachment and Separation. New York, Academic Press, 93-134. Teschemacher, H. - Koch, G. - Scheffler, H. et al. 1990. Opioid peptides. Immunological significance? Annals o f the New York Academy o f Sciences, 594, 66-77. Winkelman, M. 2000. Shamanism: The Neural Ecology o f Consciousness and Healing. Westport, Bergin and Garvey.
