A historiográfia fogalma és a középkori történetírás:

A történetírás története: 1.) Historiográfia fordítása: a.) Akik a történelmet tudománynak tekintik -> történettudomány története (ennek kialakulása, fejlődése) b.) Akik szerint nem csak a szaktörténészek dolga a történelem; pl. filozófusok, ill. a történelemmel való foglalkozás a művészetekhez, az irodalomhoz közelebb áll, nem tudományos tevékenység -> történetírás története 2.) Témakörök: I.)

A historiográfia fogalma és a középkori történetírás (ókor és középkor történelem ellenes, újkortól kezdve van szemléletváltás)

II.)

16.-18. sz.-i történetírás (átmeneti időszak, ekkor kezdődik a történelem önállósodásának folyamata)

III.)

19. sz.-i német historizmus

IV.)

19. sz.-i angol-francia történetírás, pozitivizmus (Comte, eredeti források alapján)

V.)

A dualizmus kori magyar történetírás

VI.)

Szellemtörténet

VII.)

A két világháború közötti magyar történetírás

VIII.)

Szekfű Gyula, Mályusz Elemér, Szabó István

IX.)

A 20. sz.-i történetfilozófiai iskolák (20. sz.-ban középpontba a társadalomtörténet kerül a középpontba)

X.)

Amerikai történetírás

XI.)

Szcientista történetírás (természettudomány a minta)

XII.)

Francia és angol történetírás a 20. sz.-ban (Annales iskola, gyökeresen átalakítja a történelemről való gondolkodást)

XIII.)

Német és olasz történetírás a háború után

XIV.)

Kelet-európai történetírás (Lukács György, marxizmus)

XV.)

A háború utáni magyar történetírás

1

I.)

A historiográfia fogalma és a középkori történetírás: a.) historiográfia fogalma: -

Akik tudományként fogják fel 4 korszakot különböztetnek meg, mely révén fokozatosan vált tudománnyá: 1.) Ókor és Középkor: A 16. sz. -ig az irodalom és a történelem nem válik el egymástól, történetfilozófia sincs. Ez a korszak ahistórikus, nincs érzéke a történelemhez. A középkori egyetem nem foglalkozik történelemmel.  1809 Humbold egyetemi reformja: a bölcsész fakultás már nem előkészítő, hanem önállóvá válik. (a 17. sz. -ban vannak olyan egyetemek, ahol tanítanak történelmet, de csak a vallásuk történetét) 2.) 16.-18. sz.: átmeneti, kritikai időszak. Ekkor kezdődik a történelem leválása. Kritikai történetírás révén kezdenek eredeti források alapján történelmet írni pl. Bonfini: Magyarország története (ez az első kritikai munka nálunk) Fontosak a jezsuita történetírók: pl. oklevelek olvasása, periodikus történetírás, kezd képzetséggé válni. Megjelenik a történetfilozófia (Vico, Herder, Voltaire, Montesqieu, Condorcet) 3.) 19. sz.: létrejön a professzionális történetírás (mint szakma létrejön). Német történetírás hozta létre az intézményrendszerrel együtt, Humbold, Ranke. Fontos a szemináriumi rendszer: forrásokkal való bánni tudás megtanítása, a segédtudományok alkalmazása (heraldika, diplomatika, ephigraphica pl.) Ekkor alakult ki az egyiptológia, a szakfolyóiratok, amelyekben csak azok publikálhattak, akik eredeti források alapján alkottak valami újat s ellenőrizhetők (hivatkozások). Tudós tanári képzés folyt. Ez gyökeresen szemben állt a pozitivizmussal. o

Pozitivizmus: August Comte. A természettudományokat tekintette mintának, mivel szerinte a tudomány az, ami bizonyos, meghatározott modelleket követ. („A történelem akkor válik tudománnyá, ha matematikává lesz”) Fontosak az általános törtvényszerűségek, Comte szociológiává akarta változtatni a történelmet (törvényszerűségeket keresett a történelemben s meg akarta jósolni azt)

„Der Primat der Außenpolitik”: külpolitika történetének általános elsőbbsége (belpolitika elsőbbsége a 20. sz.-ban lesz) 4.) 20. sz.: modern történetírás. Modern társadalomtudománnyá akarták alakítani a történelmet.  Szcientista történetírás: a természettudományokat tekintette mintának, de ez még mindig nem tudomány, mert elbeszélő jellegű történetírás még mindig, s a tudomány az, amelyik elemez, összefüggéseket próbál feltárni, modelleket alkot (azt keresi a történelemben, ami állandó, így modellt lehet rá alkotni) o Braudel: Földrajzi viszonyokkal foglalkozik, rokontudományokra helyezi a hangsúlyt (a történetírás forrásbázisának kibővítése). Ettől kezdve kezdenek el foglalkozni az előző korok gazdaságával, népességével… stb. -> innen jönnek az elméletek, a történész ezeket használja fel. Írott források mellett nem írott források bevonása (néprajz, antropológia, régészet) 1. idő: hosszú idő 2. idő: konjuktúrális idő (30-40év) 3. idő: felszíni idő (az eseménytörténet ideje) o Földrajzi szemlélet: a történetírás alapvető kerete az állam Földrajzilag és történetileg létrejött egységek: regionalizmus (Franciaország)

2

szekcionalizmus (Amerika története=szekciók küzdelme)  ez már nem politikatörténet, hanem elemző történelem Ez a fajta történetírás 1970-es évekig tart o A belpolitika elsőbbségének elve: baloldali, progresszív, társadalmi konfliktusok a középpontban (nem azt hangsúlyozzák, ami összetartja, hanem ami széthúzza a társadalmat) o 5 szcientista iskola: 1.) „New History” (1912, Amerika) 2.) „Annales” (1929) 3.) „Past and Perfect” (1959, angol, Hobsbaum) 4.) „Geschichte und Gesellschaft” (1975) 5.) néhány marxizáló iskola (a marxizmusból azt vették át, ami ezekkel az elméletekkel rokon) o science: 20. sz., modernista iskola, a természettudományokhoz áll közelebb, elemzőbb, modellek felállítása scholarship: 19. sz., Ranke, scholar=aki forrásokkal dolgozik scientification:

folyamatos

tudománnyá

válás,

párhuzamosan

halad

a

társadalom

modernizációjával o 1970-es évek: posztmodern történetírás, megkérdőjelezi a történelemmel való foglalkozás lényegét, a történelemfelfogást, a modernizációt, a társadalom modernizációját, pl.: Focault: a modernizáció egyáltalán nem hozta meg azt a felszabadulást, amit a felvilágosodástól ígért. A modernizáció az ember soha nem látott elnyomását hozta meg, nem biztos, hogy a polgárosodás mindenkinek pozitív, rámutat a korábbi értékekre, határokra, rámutat, hogy van egy csomó olyan elem, ami kiszorult a modernizációból (pl. Eu.-án kívüliek, kiszorultak a történelemből a nők) Megkérdőjeleződik a történelem tudományosságába vetett hit (tele van szépírói, retorikus elemekkel) White: többféle értelmezése van a történelemnek; a történelem és az irodalom között nincs éles különbség, melyik szeletet választja ki a történész; az teljesen önkényes (egy „story-t” mond el, többféle narratíva létezik)  a történelem nem rekonstrukció, hanem konstrukció: bárminek lehet története, mi hozzuk létre, emberi alkotás, fikció, alapvetően nem tudomány, hanem morális-esztétikai alkotás G. Noiriel: A történetírás válsága EHESS (az egyik csúcsa a történelemmel való foglalkozásnak, Noiriel ennek az egyik igazgatója) 1.

tudás: valamilyen forrást elő kell bányásznia (mi igaz a történelemben)

2.

hat.: milyen intézményeken belül működik, hol?

3.

emlékezés: egy nemzet vagy közösség kollektív emlékezete (nemcsak történészek, hanem a kívülállók, egy közösség is megkonstruálhatja saját történelmét, egy közösség maga dönti el, hogy mit felejt el, mit tart meg, hogy milyen jellegű identitást határoz meg magának

-

Thomas Kuhn tudományfilozófiája: nem korszak, hanem paradigma (vannak olyan átfogó modellek, minták, amelyeket bizonyos ideig követtek)  paradigmaelmélet: nincs fejlődés a paradigmák között, nem modernebbek az új paradigmák, csak mások. Ezeket a paradigmákat Ny. Eu.-ban alakították ki, amelyeket a többi történetírás követett

3

b.) középkori történetírás:  előzmények- az Ókor: A szeminárium-rendszer és az egyetem még elképzelhetetlen, nincs forráskutatás, nem beszélhetünk történetfilozófiáról sem. A legjellemzőbb az uralkodók tetteinek lejegyzése, dicsőítése. Egyetlen filozófiai elképzelés létezik, a körforgásé. Az ókorban nincs általános történelem, saját koruktól írnak, nincs benne perspektíva, változás, fejlődés. Mindig a valóság végső lényegét keresik. (szubsztancionalizmus) A korabeli történetírók az irodalom egy-egy fajtáját művelik: epikus író: a külvilág felé fordul drámai író: saját korának konfliktusairól ír. (pl.: Thükudidész) Ezek a történetírók nem csupán leírják az eseményeket, gyakori közös jellemző a retorikus, moralizáló jelleg.

A

görögöknél

a

történelem csak

vélekedés,

doxa,

művészet.

Polybisz

már

átfogó

történelemszemlélettel rendelkezik. Drámai történelemmel foglalkozik, s Róma felemelkedését, hatalmát abban látja, hogy jól ötvözi az államformákat illetve váltogatja azokat. (Így nála a történelem nem más, mint az államformák váltakozása. Ezt a szemléletet veszi át Vico is: a történelem körforgás)  A középkori történetírás megalapozója- Szent Ágoston: De Civitate Dei című munkája sem igazán történetfilozófiai mű, ennek csak az utolsó 5 könyve foglalkozik történetfilozófiával (össz.25 könyvből áll). Ágoston szerint a történelem valami rossznak a terméke, az igazság nem itt van. Két részre osztja a világot, s ez a két rész harcol: civitate diaboli (az ördög, a változás világa) és civitate Dei (az örök igazság, időtlen nem a változás világa). A földi világ ennek a kettőnek a keveréke (a jónak és a rossznak). Szerinte minden földi állam a rosszhoz tartozik alapvetően (a hatalomért folytatott harc, szenvedélyek mozgatják), ezért pusztulásra vannak ítélve. Ebből vezeti le a birodalmak pusztulását, s egymásutániságát. Szerinte csak a kereszténység felvétele után van esélye az államoknak, hogy megvalósítsák a Civitas Deit.  Firenzei Joachim: a fejlődést az isteni három személyhez köti: Atya: házas ember (munka korszaka) Fiú: világi pap = tanulás (átmeneti korszak) Szentlélek: remete = szemlélődés (történelem végső célja)  Általános jellemzők: a) A középkor mindenesetre egyre világiasabb, így a 11-12. századra jellemző az úgynevezett kettős igazság tétele (hit igazsága, értelem igazsága – ratio – fides). Nem keres okokat, se következményeket pl. évkönyvek, krónikák: felsorolás nincs ok-okozati viszony a 14-15. századtól kezdve valamilyen magyarázat b) ökumenikus, egyetemes: tárgya keresztény közösségek, tehát nem a népek története (majd az újkorban van nemzetszemlélet). Az egyetemesség nem terjed Európán túl. c) gondviselésszerűség: mindent az isteni gondviselés irányít d) apokaliptikus: valamiféle végcél felé halad e) periodicitás: megjelenik valamiféle időbeli elrendezés (alapja a birodalmak egymásutánisága)  Középkori történetírás műfajai: a) krónika, világkrónika: a keresztény egyházatyák kezdték el megírni (virágkor 11.-12. sz.) itt megvalósul a szent Ágostoni elv (a cél Isten országának a megvalósítása, jellemző a 11-12. században az államok körforgása, s a történelem átfogó értelmezése, apostoli jelleg) Fő vonulata a pápaság és a császárság védelme (elsősorban pápaság) pl.: Freisingeni Ottó, Firenzei Joachim

4

b) évkönyv: a legprimitívebbek, mivel csak a közvetlen környezetében történt eseményeket írja le (Európán kívül a 19. századig az évkönyv maradt a legfontosabb műfaj pl.: araboknál, India, Kína, a cél az uralkodó tetteinek dicsőítése)pl.: Sankt Gallen- i évnykönyv c) gesta: gyökeresen ellentétben áll a krónikával, mivel egy-egy nép története. Általában világi személy írja, szélesebb látókörű, többet foglalkozik a nemzet történetével. pl.: Bene Venerabilis, Sacto Grammaticus d) legenda: kifejezetten morális jellegű, szentek életrajza e) vita: életrajz; egy személy vagy szent élete, valamiféle morális jellege volt, pl.: Vita Caroli Magni  A középkori magyar történetírás: Alapvető műfaj a Geszta. Emellett van vita (Nagy Lajosról), néhány évkönyv, viszont nincs világkrónika, a Thúróczy Krónika is a geszta műfajába tartozik, hisz csak a magyarok történetével foglalkozik. A geszták az előző munkák folytatásai (ha valaki neki kezd egynek szó szerint átveszi az előzőt s csak az azóta eltelt időt írja le maga). Bonfini az első, aki eredet források alapján dolgozik (A magyarok története) A társadalom fejlődésével összefüggésben 3 időszakot különböztetünk meg: 1) ősgesta (11. sz. körül) 2) László kori gesta 3) III. István kori gesta A különböző munkák között különbség, hogy szerzőjük, hogy értelmezi a nemzetet, azaz kit értenek magyarok alatt: o első időszakban (11-12. század) a király azonos a nemzettel ld.: ősgesta, László gesztája, III. István korabeli geszta o 13-14. században a gesztákban a király háttérbe szorul, a nemzet története egy szélesebb társadalmi réteg története. (nagybirtokos arisztokrácia+király = nemzet) o 15-16. századtól a rendi országgyűlési nemesek emancipációja (köznemesség) o 13.-14. sz.-i gesták: megfogalmazzák a communitas teóriákat (Gesta Hungarorum, Kézay 1282, V. István kori gesta 1272, Képes Krónika 1358)  Anonymus: törzsgyökeres arisztokrácia=communitas  Ákos mester gestája (V. István kori): megfogalmazza a Communitas teóriát, nála is az arisztokrácia története, de nemcsak a törzsgyökereseké  Kézai Simon: ebbe már beleértődik az arisztokrácia mellett a köznemesség is. Hun-magyar rokonság tézise.  Képes Krónika: I. László a középpontban, mint lovagkirály. Szélesebb társadalmi réteg bemutatása  Thuróczy Krónika (1488): teljesen átveszi a korábbiakat. Mátyás áll a középpontban, mint a köznemesi érdekek megfogalmazója. „fatum, fortuna, virtus,” fogalmak megjelenése: szerinte is a történelmet az eleve elrendelés irányítja, de vannak szerencsés pillanatok, amikor kezébe veheti az ember az irányítást, de csak akkor, ha rendelkezik erénnyel. (de itt ez nem a keresztény erkölcsöket érti, hanem az állam érdekeinek szolgálását, ebből látszik, hogy a földi állam elvei felülkeverednek, lásd később Machiavelli)

5

A 16. -18. sz.-i történetírás:

II.)

a.) 16.-18. sz.-i egyetemes történetírás: -

átmeneti időszak, kritikai jellegű

-

megkezdődik az eredeti források alapján írott történetírás, de még nem válik el teljesen a történelem és az irodalom

-

megkezdődik a történetfilozófia kialakulása (18. sz., a történelemnek a valláshoz, a filozófiához való viszonya)

-

ez a fajta kritikus történetírás nem egyenlő a felvilágosodással, bár a felvilágosodásnak is van kritikus nézete

-

alapvető eszköz a forrás: bizonyítás lábjegyzettel és forrásokkal (nem a Bibliából, nem folytatták az előző munkákat)

-

megkezdődik a források összevetése, a történész az, aki újat alkot

-

az intézményi keretek kialakulásának kezdete

-

5 nagy történeti iskola létezett: 1.

itáliai humanizmus: o

15 sz. vége, 16 sz. eleje

o

Lorenzo Vallace: a filológia megindítása: antik szerzők kiadása lábjegyzetekkel

o

pl. Konstantinuszi adománylevél hamis => nem kell mindent elfogadni

o

Aenas Silvius Piccolomini: nem irodalmi már teljesen, kozmográfia, földrajzi körülmények vizsgálata, aminek alapján a történeti események végbemennek

o

Flavio Biondo: Róma története, Szicília története A régészetnek és az antikvárius iskolának a megalapítója, nem irodalmi művek alapján írt, hanem eredeti források alapján próbált dolgozni (teljesen új szempont, nálunk Bonfini)

2.

francia legisták: o

Cuvads, La Poeliniére, E. Pasquier, Hoteman

o

A francia királyi udvarban szolgáltak, ügyvédek voltak; az ítélet meghozatalához össze kellett szedniük a korábbi ítéleteket, eseteket. Ezeket oklevelekben találták meg, el kellett dönteniük, hogy igaz vagy hamis –e az adott oklevél.

o

J. Bodin: Az abszolutista államról, ő nem legista, de ide tartozik, mert a saját államelméleti munkájának megalapozásához nézte meg a forrásokat. A megismerésnek 3 módszere létezik: 1.) természet megismerése 2.) Isten megismerése 3.) a történelem megismerése

Különbséget tesz elsődleges ok: isteni gondviselés, másodlagos okok: földrajzi körülmények között. Választ ad arra, hogy hogyan befolyásolják a földrajzi körülmények a történelmi eseményeket: minden népnek van valami egyedi adottsága a földrajzi körülmények miatt (a földrajzi körülmények determinálnak) 2000évenként áthelyeződik egy-egy terület hangsúlya 3.

jezsuita történetírás/ forrásgyűjtő iskola: o vallási

mozgalmak

hatása,

ellenreformáció=>

saját

felekezetük

igazságának

bizonyításához hitelesebb, eredeti forrásokat használnak (saját felekezetük története, szentjeik) o Németalföldről: Bollandisták, Franciaországból: mauriusok (Mabillon, Tillemont)

6

o A németalföldi egyetemeken megindítják az egyik legfontosabb forráskiadványt: „Acta Sanctorum” o Kialakulnak a segédtudományok (oklevéltan, paleográfia), már van külön tanszék (a vallási tanulmányokon belül), lábjegyzetek az igazolhatóság miatt o A magyar történetírásban állam- és politika centrikus 4.

Staatenkunde: o Németalföldről indul, Pufendorf, Leibiz o Kezd kialakulni az intézményesülés, az egyes államoknak a különböző szempontokból történő történetleírása (pl. népesség, földrajzi viszonyok, statisztika) o statisztikai módszerek, birtok és nemzetiségi viszonyok vizsgálata, kérdőívek biztosítják az eredetiséget, helytörténeti kutatások, ellenőrizhetőség o Szemben a jezsuitákkal nem csak politikatörténet, hanem ipari, kereskedelmi, technikai… stb.  nemcsak a királynak a története: kollektív jelenségek, pl. civilizációtörténet, technikatörténet

5.

kései német felvilágosodás: o 1734 a Göttingeni Egyetem felállítása: az első történeti tanszék felállítása, de nem állandó o Gatterer, Schölzer, Heeren: képzik a történészeket; forráskritika, az első történeti kézikönyv megjelenése, segédtudományok, az első történeti folyóirat megindulása  irodalom és történelem leválik egymásról, leválik a vallásról és a filozófiáról is, de alapvetően részleges jelenség, a 19. sz. –ban alakul ki a professzionalizmus

-

műfajok, műnemek kérdése: átmenetiség; félig irodalmi, félig történészi művek, ellenőrizhetőbbek, racionálisabbak

-

kortörténet: gyökeresen különbözik a gestától

-

Cumden, Bullinger, Remanus, Tunanus-> a közelmúltnak és a jelennek a története

-

memoár irodalom: egy személy látásmódja

-

világkrónika: egyetemes alapon próbálják összeszedni a történelmet

-

az irodalomtól teljesen különbözőek: Acta Sanctorum, Staatenkunde

-

történetfilozófiák megjelenése, a történelmet valami önálló tárgyú dolognak tekinti

-

Bacon: megpróbálja elkülöníteni, hogy miben különbözik a tudomány, a művészet, a költészet stb.  a legalacsonyabb rendűnek tekinti a történelmet, mert még a költészetnek is alárendelődik.

-

Sokan azt gondolják, hogy a történelemben nincsenek általánosítások, csak egyedi esetekkel foglalkozik

-

Montesqieau: A rómaiak nagysága és hanyatlása, A törvények szellemére Történetírói munka, általános mondanivaló, földrajzi szemlélet (a földrajzi körülmények determinálják egy állam politikai lehetőségeit; pl. Róma földrajzi adottságai a köztársaságra voltak alkalmasak

-

Voltaire: XIV. Lajos százada, Esszé a különböző nemzetek és népek erkölcseiről (nemcsak Eu., hanem Kína, India története is) 4

alapvető korszakot határozott meg: 1.) athéni demokrácia, Periklész 2.) Augusztus 3.) itáliai reneszánsz 4.) XIV. Lajos százada

A kultúra és a tudományok fejlődése szempontjából kiemelkedő korszakok, megalkotja kultúrtörténet fogalmát azért, hogy ne csak politikatörténet legyen

7

-

a felvilágosodás alapvetően ahistórikus

-

Condorcet: Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története 10 korszak van az emberiség történetében (9+1 a jövő), matematikus, azt az általános törvényszerűséget akarja megtalálni, ami körbefogja az egész történelmet, saját korából ítéli meg az eseményeket, a tudomány arra való, hogy törvényszerűségeket keressenek és megjósolják a jövőt: a világ nem lesz más, mint egy világállam, nem lesznek nemzetek, egy nyelv lesz A modellt, a képletet keresi a történelemben, ettől válik tudománytalanná

-

Vico: Az új tudomány, a felvilágosodás optimista hitével szemben álló racionalizmus Megpróbálja megfogalmazni, hogy miben különböznek a természettudományok a történelemtől: a.) természet: valami kész, befejezett, törvényszerűségek, objektum és szubjektum szétválik b.) történelem: fontosabbnak tartja ennek megismerését a természet és az Isten megismerésénél, a történelem az ember saját alkotása, szubjektum és objektum nem válik szét; a történelemnek az ember egyszerre szubjektuma és objektuma, Bennem és a múltbeli cselekvőben van valami közös (szubjektum és objektum azonossága) Azért ragaszkodik ahhoz, hogy a történelem nem kész és alakítható, mert csak így lehet erkölcsi kérdéseket feltenni, nem lehet megjósolni a jövőt 3 alapvető korszak: 1.) istenek korszaka 2.) hősök korszaka 3.) emberek korszaka -> ehhez államberendezkedések: 1.) isteni királyságok 2.) arisztokratikus berendezkedések 3.) demokrácia -> a megismerés módja: 1.) hit által 2.) metafizika, költészet, filozófia által 3.) racionális tudományok Alapvetően nem fejlődést lát, Vico számára ez egy negatív folyamat, felbomlás Egy társadalmat a nyelvek különbözősége tart össze, ha a demokráciában a haszon és a tömeg kerül előtérbe, akkor romlás következik (ez egyfajta körforgás). Ez a fajta pusztulás (körforgás) nem végleges, a történelem egyfajta spirál, ebben nincs jövő, nincs törvényszerűség. Meg kell találni az észszerűséget a történelemben.

-

Herder: Kant nagy ellenfele Minden ismeret, minden igazság kultúrafüggő. A népek individualitásának (a nemzeti géniusz= népszellem fogalma) tétele: minden népnek van valamilyen sajátossága, ezeket kell kifejteni, fejleszteni; nem azt kell keresni, ami közös, ami általános, hanem a különbözőséget. Az a fontos, hogy valami eredetit fejezzen ki, meg kell őriznie minden népnek az egyediségét  nincs jövőkép, se általánosítás (térben s időben egyedi), hagyományok megőrzése Egy valami közös a különböző népekben: a humanitás, mindenki hozzátesz valamit (itt kezdődik a historizmus)  nem ahistórikus, a múltban keresi az igazságot

8

-

Machiavelli: Itália története Politikai szüzsé, a cél szentesíti az eszközt, saját államelmélet

-

Bodin: Ad faviem… Az ismeretek különböző rétegei, K-ről Ny-ra 2000 évenként helyeződik át a kultúra központja

b.) 16.-18. sz.-i magyar történetírás: -

3 alapvető korszak, nálunk nincs felvilágosodás

-

a 18. sz. –ban már vannak történeti tanszékek: Nagyszombat (Pestre költözik) -> jezsuita egyetem; címertan, pecséttan külön tanszék

-

műfajok: kortörténet, históriás ének, memoárok, naplók, emlékiratok (pl. Oláh Miklós, Forgács György)

-

földrajzi szemlélet megjelenése

-

Oláh Miklós: Hungária saját korának természeti viszonyainak leírása

-

itáliai hatás: korábbi források összevetése

-

tacitista: ->

<- liviusi történetírás:

saját korának története

optimista, humanista

drámai, pesszimista -

4 nagy történeti iskola: 1.

humanista iskola: Bonfini és köre

2.

francia legisták: Jacques Bongaos (korábbi nagy történetírókat szedett össze)

3.

Jezsuita forrásgyűjtők: 1635 Nagyszombati egyetem felállítása az alapja Timon Sámuel, Kis Hevenesy Gábor, Katona István, Pray György, Sínai Miklós -> saját felekezetük forrásainak összegyűjtése, segédtudományok professzorai Katona István: Historia Critica regnum Hungariae 145 kötet, magyar királyok kritikai története Résztudományok megindulása Kollár Ádám: intézménytörténet Komoly őstörténet művelése: A magyarság finnugor eredetének felvetése és megtalálása (Sajnovics János és Hell Miksa)

4.

Staatenkunde (protestáns műfaj) Az állam leírása különböző szempontok – néprajz, földrajz, esztétika- alapján. A korábbi történeti műveket újra feldolgozzák, kiadják. Megalapítója Bél Mátyás: Notitia Hungariae antiquae, mediae, novae- statisztikai kérdőívek alapján, helytörténet eredeti forrásokkal. Az országot 4 részre osztva, megyénként vizsgálta. Ebből csak a középső készült el a Dunán inneni kerület. Szintetikus, gazdasági- társadalmi viszonyokat is vizsgál, s Erdélyt is leírja. -> ez már nem irodalom, kevesebb a retorikai jelleg, szélesebb társadalmi rétegek Benkő József: A magyar nép története 1730, erdélyi vonatkozásban készítette el

-

Berzeviczy Gergely: saját korának paraszti viszonyai

-

18. sz. vége- 19. sz. eleje: o

Budai Ézsaiás: a klasszika filológia megindítója

o

Feszler Ignác Aurél, Engel István Keresztély (a göttingeni kései felvilágosodás, nem csak politikatörténet, forráskezelés, diplomáciatörténet, németül írtak)

9

-

1825 Horváth I.: Rajzolatok a magyar nép legrégibb történeteiből A magyar a világ legrégibb népe; szittyák-> székelyek -> magyarok, sumér-magyar rokonság (etimológiai alapon) A történelem fő célja: a múlt iránti lelkesedés felkeltése, valami nagy ős keresése (naív etimologizálás, németellenes tartalom)

-

Horváth Mihály: 1849 a Szemere kormány vallás és közoktatásügyi minisztere Az ipar és kereskedelem története az utolsó három évszázadban Magyarországon reálisabb, nem őstörténet, a történelemnek az a célja, hogy valami reális képet adjon az iparról, kereskedelemről, városiasodásról, civilizációról (sok tekintetben mennyire vagyunk lemaradva)

10

A 19. sz.-i történetírás:

III.) -

új paradigma: a történelem önállósodása, professzionális történetírás, a németek elsőként, s a többi ország csak követi

-

a történelemnek megnő a szerepe, leválik az irodalomról, filozófiáról, teológiáról, ekkor intézményesül

-

történetfilozófia ekkor fogalmazódik meg, a filozófia központi kérdésévé válik a történelem

-

Hegel: egyfajta megalapítója ennek a historizmusnak természet és szellem, természet és kultúra, szellem és kultúrtudományok megkülönböztetése

sein:

werden:

kész, befejezett lét, időhöz nem

a szellem, a történelem, a kultúra

kapcsolható dolgokkal foglalkozik,

időben való létezése, létrejövés, a

a dolgok végső állapotát vizsgálja a

dolgokat

természettudomány,

változásában keresi

az

az

időbeliségben,

állandóságot keresi  másfajta megismerési mód szükséges:

Verstand:

Vernunft:

értelemszerű megismerés: a dolgok

ésszerű

végső

értékekre való rákérdezés, nem

lényegére,

állandóságára

megismerés:

kérdez rá -> ható ok: Milyen külső

lehet

körülménynek engedelmeskedik

törvényszerűséget

célokra.

megfogalmazni (nem

a lehet

megjósolni a jövőt) -> fő kérdések: Mi a változás iránya, mi a célja? A dolgok mögött meghúzódó gondolatok, eszmék megfogalmazása a történelem egyik célja, értelme Hegel szerint a történelem célja, lényege: a szabadság tudatában való előrehaladás (itt a szabadság nem a liberális értelemben vett szabadság, hanem az érzékiségtől, a természeti közvetlenségtől való megszabadulás; visszavezeti a dolgok végső értelmére az öntudat legmagasabb fokát, amikor az ember célokért él=> Hegel szabadságfogalma a tudatában való előrehaladás) A szabadság fokozatai: -> Kelet: egy ember szabad – építészet -> antik: több ember szabadsága -> kereszténység: minden ember szabadsága A kezdeti időszakban a külső körülmények még nagyon meghatározóak Az anyag és szellem egyensúlya-> görög szobrászat A kereszténységben az öntudat legmagasabb foka a költészet, zene -> a legkevésbé korlátozott szellem Az állam: nem az ideális államot fogalmazza meg, hanem a már fennálló megértését és megjavítását. Az államalapítás a kultúrafejlődés egyik foka, ezért fontos lehet egy államnak a története, az állam, mint a kultúra fejlődésének biztosítója 3 fajta történetírást különböztet meg: 1. eredeti: közvetlen résztvevők 2. reflektált: értelmi 3. filozófiai: ésszerű

11

Legfontosabb kérdések Hegel számára: igazság, szabadság, jóság szépség Nem lehet megszerkeszteni, hanem mindegyik létrejön és fokozatai vannak; a történelemnek ezt kell megvizsgálni és értelmezni pl. a középkor a jelenhez vezető út egyik fokozata Hegelnek magához a szaktudományhoz kevés köze volt, de sok olyan dolgot fogalmazott meg, ami kifejezte a történelem értelmét-> motivációt biztosított -

Theodor von Ranke: „a modern történettudomány atyja” Professzionalizmus, professzionális történetírás kezdete: ő volt az első történész, az első, aki eredeti források alapján írta meg munkáit. Létrehozta a történetírásnak az apparátusát, munkáit vissza lehet ellenőrizni 3 korszaka volt: 1.) 1830-as évekig 2.) 1848/49-es forradalomig (középpontban: porosz történelem) 1832 Historische Politische Zeitschrift 3.) 1848 után: poroszpárti, a liberális értékek nem felelnek meg, a 16.-18.sz.-i francia-angol történelemmel foglalkozott o „Wie es eigenltlich gewesen”: a történelmet úgy kell megírni ahogy tulajdonképpen volt-> az objektív történetírás elvének megfogalmazása a történetírásban, a történelemben igaz az, amire van forrás(így lehet bizonyítani) o A történelemben nem az az igaz, ami állandó, ami törvényszerű, mivel a történelemben nincsenek törvényszerűségek, s ha a történelemben a törvényszerűségeket keressük, akkor tudománytalanná tesszük. o „Minden korszak azonos távolságban van Istentől” (Jede Epoche ist unmittelbar zu Gott) Minden kor önmagából kell megérteni, s nem általánosítani (A megértés a fontos) E szerint nincs sötét középkor, nem lehet különbséget tenni a korszakok között, nem lehet alacsonyabb rendű egyik sem. Az eszmék a történelem meghatározói nem a gazdaság vagy nem a társadalom. o „Primat der Außenpolitik”: a politikai eseménytörténetek, nagy egyéniségek története (Ranke porosz párti volt 48-49-ben szerinte is kell egy erős állam). Ez alapvetően egy konzervatív filozófiát jelent, hiszen a történelem a hatalomért való küzdelem, ebből azonban kimaradnak a társadalmi kérdései, a belső problémák. Ranke-nél a történelem a nagy egyéniségek története, s elutasítja a liberalizmust. Fontos a diplomáciatörténet

-

A forráskritika és a lábjegyzet központi jelentőségű.

-

Ekkoriban hozzák létre az egyiptológiát.

-

tudományos apparátus létrejötte.

-

alapvető forráskiadványok létrejötte: „Monumenta Germaniae Historica” Az egész nemzet történelmére vonatkozik; ehhez már képzettség kell, hogy összeszedjék, ezt követte egész Eu., fontos a forrásokkal való bánni tudás.

-

Szakfolyóiratok megindulása: „Historische Zeitschrift” 1859 (máig is létező) Ettől kezdve csak olyan jelenhetett meg, ami új, ellenőrizhető, kell, hogy legyen benne recenziós rész (a történeti irodalom ismerete miatt)

-

Szemináriumi rendszer létrejötte: a forrásokkal való bánni tudás elsajátításának helyszíne, Eredeti forrásokkal foglalkoztak (olvasás, eredetiségének meghatározása)  ettől kezdve a történész az, aki önmaga állít valamit valamiről

12

-

a politikai életet is befolyásolta a történelem-> német egység kérdése: o

vita: Ficker(osztrák) – Sybel (porosz) vita: Középkori Német-római császárság politikája -> porosz pártiak: káros volt az itáliai politika, mert hozzájárult a német egység felbomlásához, a Német aranybullához (kisnémet egység) -> az itáliai politika hasznos volt, mert-> eu.-i univerzalizmus, katolikus egység létrehozása (nagynémet egység)

o

poroszpárti történészek: Sybel, J. Droysen, Freitschke A németeknek a szlávokkal szembeni felsőbbrendűsége, antiszemitizmus

o

ellenirányzat (Rankeval, Hegellel szemben): kialakulása 1860-as, 1870-es évek, legjelentősebb képviselője: Nietsche A történelem hasznáról és káráról A múltnak a jelenből való megítélése, nem kell mindent elfogadni, ami a múltban megtörtént  az előzőekkel szemben Nietsche egy antihistórikus felfogást képvisel, szerinte káros a jelenre a túl sok történeti tudás „A történész az, aki mindent tud a kínai, indiai vallásról, világnézetről, de saját magáról nincsen nézete => pedig ez lenne a legfontosabb, az alkotás lenne a cél, ennek elősegítése kellene legyen a középpontban Nietsche szerint a görögök az igazi nép, mivel nincs érzékük a történelemhez és a cselekvéshez, a szenvedélyek irányítják, a történelem teljesen értelmetlen, az értelmet legfeljebb a tudósok viszik bele. Igazából csak akkor van értelme, ha a múltból le tudnak vonni a jelenre valamilyen hasznos következtetést (valami útmutató, párhuzam kimutatása)

-

a század utolsó harmada: o

résztudományok kialakulása: ókortörténet (a németeknél alakul ki, Mauwsen), szellemtörténet (Drysen, Dilltren, Burkhard, Froetke, a vallás, a filozófia nemcsak függelék, ez a történelem igazi területe)

o

a különböző történeti tanszékek szétválása

o

barokk, reneszánsz… stb. kategóriák megfogalmazása, szintetikus történetírás

o

német alkotmány és jogtörténet: (Belox, Hintze, Echorn) az abszolutizmust ők találták ki, mint modern polgári államberendezkedés előkészítőjét, az eu.-i alkotmányok összehasonlító története

o

német szociológia: valamilyen elméletet, modellt akart megfogalmazni (Max Weber, Töhnie) Elemzővé tenni a történetírást, közösség és társadalom szembeállítása: a közösség sokkal inkább élő kultúrán alapul, az újkor fejlődése inkább a haszon felé mutat

o

német településtörténet: Volksboden és a Kulturboden kategóriái (politikai mondanivaló, történelem és földrajz egyben, statisztika, nyelvészet, demográfia elengedhetetlen)

-

századfordulón: Karl Lamprecht vita: o

A német kultúrtörténet és a német gazdaságtörténet című Lamprecht mű váltotta ki a vitát

o

Lamprecht a pozitivizmus elvét akarta megvalósítani

o

vita: egyéni/ egyedi vagy kollektív jelenségek legyenek a történelem tárgyában => vannak visszatérő jelenségek (pl. gazdaságtörténetben)

o

Ranke követői szerint ez egyfajta materialista nézet (nagy egyéniségek kiszorítása)

o

Lamprecht vereséget szenvedett, mert diszkreditálódott a műve, mivel nem tartotta fontosnak a forráskritikát, ezért pontatlan lett

-

1975-ig a Ranke-i történetírás maradt vezető szerepben, ekkor a német történetírás elvesztette vezető szerepét (elavult volt a többihez képest a 20. sz. -ban)

13

19. sz.-i angol-francia történetírás:

IV.) -

követő jellegű történetírás

-

a francia forradalom kérdésével kezdődik

-

ők is inkább még történetírók; különbség közöttük, hogy milyen szempontból értelmezik a francia forradalmat (egyáltalán meddig tart a forradalom, Napóleon oda tartozik még?)

-

a 19. sz. első felének jelentős történetírói: a.) francia: Michelet, Thiery, Thiers, Louis Blanc, Miguet, Taine b.) angol: Carclyle, Burke

-

a politikai nézeteiknek megfelelően ítélték meg a francia forradalmat.

-

A politikai eseményekre koncentrálnak, a társadalmi háttér hiányos, vagy teljesen hiányzik.

-

A szabadság szemszögéből tekintik a történelmet, ezért kulcsesemény számukra a francia forradalom világtörténeti szempontjából is. Michelet, Thierry, Miguet, Thiers: liberális szemléletűek, a történelem szerintük a szabadság története, s ebben a francia nemzet különleges szerepet tölt be. A forradalom belső, társadalmi konfliktusaira nem fordítottak figyelmet.  A francia forradalom osztatlan szemlélete (nem a forradalom irányzatai, fázisai között tettek különbséget, hanem ez a francia nemzetnek a különlegessége + a forradalom exportja)

-

Taine, Tocquille: pozitivizmus, kritikusak a jakobinusokkal és a gironde-val szemben, szerintük alapvetően nem volt szükség a forradalomra.

-

Thiers alapvetően nacionalista volt, s Napóleon időszakát állította középpontba.

-

Tocqueville már konzervatívabb, s ő az alkotmányos monarchia (Ancien Regime) időszakát tekintette a legfontosabbnak (vagyis az első időszakát a forradalomnak, azaz az alkotmányos királyságot még elfogadta valamennyire) Vizsgálta a demokrácia problémáit is, s szerinte az amerikaiaké és az oroszoké a jövő. A gond Tocqueville szerint az, hogy a tömegdemokrácia elnyomja a kisebbség véleményét, s a tömegdemokrácia szerinte diktatúrához vezet. Úgy véli, hogy a jakobinus diktatúra megvalósítja a demokráciát, hiszen amikor a tömeg bekerül a hatalomba, az az eredeti célok deformálódását jelenti. Így a jakobinus diktatúra Toqueville szerint kisiklás.

- Taine (1828-1893): még Toquevill-nél is konzervatívabb, szemléletmódja az úgynevezett miliőelmélet: Életmű-elemzés esetén analízis fő szempontja a személyiség irányultsága a faj, a pillanat és a környezet hármasságának meghatározottságában. Szerinte a francia forradalom egyik szakasza sem jelentett pozitív átalakulást. A forradalom szerinte csőcselék uralma, így szégyellni való része a történelemnek. Taine szerint a filozófia, a művészet, s az irodalom a fontos, s ugyanakkor úgy véli, hogy az egyes nemzetek az idő, a faj és a környezet függésében lehet bemutatni. Taine (szerint az emberi tevékenységet az irodalomban, a művészetben kell bemutatni. Be kell mutatni a természeti környezetet az antropológiai feltételeket, a konkrét időbeli tényezőket. Ez a naturalizmus alapja. Taine úgy véli, hogy a társadalmi közeg sok mindent meghatároz, determinál. Szerinte a forradalom a csőcselék megmozdulása, az elit vezetést tartja fontosnak -

Carlyle: A Másokról című munkájában úgy véli, hogy a forradalom nem más, mint nagy egyéniségek története, a történelem=biográfia (ez a vezető műfaj), romantikus beállítódás. Szerinte e történelem célja nem más, mint a múlt iránti lelkesedés felkeltése.

- Edmund Burke: konzervatív kritikát fogalmaz meg, s úgy véli, hogy a polgári átalakulás mintája az angol történelem kell, hogy legyen. Elveti a forradalom dicsőséges voltát. (Az angolok számár a forradalom semmiképp sem jelenthet véres átalakulást. Burke forradalomellenességet fogalmaz meg, s úgy véli, hogy az arisztokráciát sem szabad veszélyeztetni. -

Macalay: első munkája az angol forradalmat dolgozza fel. A legfontosabb mozzanat szerinte az

14

angol polgárosodás, s úgy véli, ezt a whigek valósították meg. Az angol történelem szerinte nem más, mint a középosztály története. Magyarországon Macaulay-nak nagy hatása volt. Legfontosabb műfaj szerinte az esszé, s nem használt sok lábjegyzetet, s a történészi munka közel áll az irodalomhoz. (Szalay Lászlónak is ő volt a példaképe). Anglia története II. Jakab trónra lépésétől c. munkája, úgy fogalmaz, hogy a dicsőséges forradalom a legnagyobb esemény. -

Thierry: a fajok küzdelme a történelem

- Pozitivizmus: 19. században kialakult társadalomtudományi elmélet. Ismeretekre csak tapasztalati tudományok révén tehetünk szert, megjelenik az empirizmus és a természettudományos módszerek. Megteremtőjének A. Comte számít. Az elnevezés pedig Saint Simon-tól származik. Az irodalomtudományi pozitivizmus legnagyobb hatású elgondolása Taine- féle miliőelmélet. A pozitivizmus előbbre mutató irányzat, hiszen

tudományos

módszereket

alkalmaznak.

Fő

céljuk

a

tudományos

történetírás

megteremtése

természettudományos minták alapján. Fontos náluk a gazdaság és a társadalomtörténet. Nem a nagy hősök, történetek bemutatására törekszenek. A tömegre, az események fő vonásaira, a fejlődés történetére koncentrálnak. Gyökeresen más, mint amit Ranke fogalmazott meg. Az irányzat az 1830-as években tűnik fel, legfontosabb képviselők: o

A. Comte (az egyetemi előadásaiban kezdte)

o

Saint-Simon

o

Littré

o

Draaper (amerikai)

o

J. S. Mill (az egyéni szabadság köreinek megvonására koncentrál Mill, akinek az egyéni liberális szabadság a legfontosabb. Mill szerint az állam a szabadság eszköze. Úgy véli, hogy a konkrét tényekből levont általánosítás a lényeg. A természetben az előzményeket és az okokat kell vizsgálni, s ebből magyarázatot találni.)

o

H. Spencer

o

Lecky

o

Hipolit Tain

Megteremtik a szociológiát, mely hosszabb tendenciákra koncentrál. A történelem – mivel csak egyes dolgokkal foglalkozik – szerintük csak akkor lesz tudomány, ha szociológiává válik (ez antihistorizmus). A társadalomban is törvényszerűséget keresnek. Az emberi tevékenységet mutatják be, annak környezetét, az antropológiai hátteret és a konkrét időbeli kezdeteket.  Comte: a pozitivizmus atyja, ő fogalmazta meg lényegét a legradikálisabban: a)

természettudományok a minta

b) a történelemben a törvényszerűségek, az általánosítások a fontosak => meg lehet jósolni a jövőt 3 stádium elmélete (a történelem fejlődésének törvényszerű stádiumai): 1) vallási (Luther): hit, vallás a középpontban, -> hierarchikus társadalom, 2) metafizikai (francia forradalom kora): filozófia, költészet a vezető megismerési mód-> arisztokratikus, feudális berendezkedés

15

3) pozitív stádium (saját kora): a pozitív tudományok előtérbe kerülése, konkrét kérdésekre keresi a választ, végső kérdések helyett előtérbe kerül a társadalom megjavításához szükséges ismeret, intézményrendszer, személyek > demokratikus berendezkedés  A történelem Comte szerint ezen a 3 stádiumon megy végbe, s mindez egy igen racionális folyamat. Így alapvető gondolat a fejlődés feltétezése, s a fejlődést kell szerinte vizsgálni az egész történelemben. Csak a modern kort érdemes vizsgálni. Hódítás helyett pedig a kooperáció, békés termelőmunka kellene, hogy jellemezze a társadalmat. A külpolitika elsőbbsége helyébe a belpolitika elsőbbsége lép. A történelem lényege: a racionalizmus, de ez nem más, mint egy óhaj a történelemmel szemben, mert Comte a társadalom megjavítását akarta (hozzátenni a jelenhez). Nevek és évszámok nélküli történelmet akart. Legfontosabb cáfolója: saját maga, azt jósolta, hogy megszűnnek a nemzetállamok, nem lesznek háborúk, előtérbe kerül a kereskedelem, a tudományok.  Ahistórikus álláspont, szerinte a történelemre nincs szükség Comte a történelem szempontjából egy dilettáns volt, számára a szociológia volt fontos  H. Spencer: A szociológia alapelvei c. munkájában Spencer úgy véli, hogy a természettudomány és a történelem között nincs alapvető különbség, a természettudomány az alapelve a történelemnek. Számára a biológia a legfontosabb tudomány. Nagy hangsúlyt fektet a társadalomtörténetre, s ebben is törvényszerűségeket keres (hatott Jászi Oszkárra). Úgy véli, a társadalom mindig egyre magasabb rendű, s így bonyolultabb s hatékonyabb (integráció – dezintegráció törvénye). Spencer sokat foglalkozott a társadalom vizsgálatával, s 3 fejlődési fokozatot különböztetett meg, de nem konkretizálja, hogy pontosan, melyik társadalomra vonatkozik ez: 1) tribalizmus (törzsi időszak) 2) militarizmus (elvileg egyenlő a feudalizmussal, állami egységek) 3) Indusztrializmus (saját kora, ipar, kereskedelem, munkamegosztás, magával hozza a nemzeti keret lebontását) A nemzet a fejlődésnek csak egy lépcsőfoka, a társadalmi modernizáció megjelenése a történelem fő szüzséje. A történelemből azt akarja kiolvasni, ami közös a népek történetében. A matematika nemzetközi nyelv.  A Buckle- vita: Buckle Az angol civilizáció története c. munkája nyomán kialakuló paradigma- vita, alapvető kérdése, hogy a pozitivizmus vagy Ranke legyen-e a követendő paradigma, azaz hogy mi válik mintává a történettudományban (mi legyen a történetírás mintája). Buckle könyvében megpróbálta lefordítani a Comte-i elveket a történelemre. A pozitivizmus civilizáció történet, a fejlődés fő városainak a bemutatására törekszenek, s szerinte az iparágak történettudományok hordozzák a fejlődés fő alapjait. Buckle nem nemzeti történetírást akar, figyelme az egyetemi történetre irányul, s úgy vélte az angol történelmet is más civilizációk fejlődésével összegezve kell bemutatni. Bemutatja az angol társadalom sajátosságait, és összehasonlítva az angol a legmagasabb rendű lesz alatta vannak pl.: a skót vagy akár a spanyol társadalom is. Összehasonlító történelmet kell írni. Nincsenek lábjegyzetek, hasonló lesz az újságíráshoz. A vitának ugyanaz lett a sorsa mint a Lamprecht – vitának. Buckle ellenfelei közöt van Lord Lacton (v. Axton?) is, aki dilettantizmussal vádolta Buckle-t. A vita más résztvevői: Freeman, Froude, Seeley, Strubbs. A pozitivizmus tele van tehát hibákkal, így dilettáns lett. Miből vezethetők le a törvényszerűségek? Csak másodlagos forrásokra támaszkodnak, pedig történelmileg az igaz, amit forrással igazolnak.  Felerősödik Ranke hatása, módszerei, újításai hatására újra forráskiadványok születnek, az ő irányvonala válik irányadóvá. Vagyis fontos a forrásokkal való bánni tudás, beindul a szemináriumrendszer, nagy hangsúlyt kap – segédtudományok oktatása.  Fő intézmények (német mintára): o

Forráskiadványok:

16



minta: Monumenta Germani Historica



„Rolls, Recueil”: középkori és újkori angol-francia történelemmel kapcsolatos legfontosabb elbeszélő jellegű források  ezek már történészek

o

Szakfolyóiratok: 

minta: Historische Zeitschrift



Revue Historique



English Historical Review: 1886 programadó tanulmány-> Lord Acton, Journal style (Ranke-i minta)



csak olyan cikkek jelenhettek meg, amik újak, megfelelő bizonyító apparátussal rendelkeztek + történeti irodalomról tájékoztató rész

o



Ecole des Chartes (oklevelek iskolája)



Ecole Pratique des hautes études: az első nagy kollektív történeti szintézisek létrejötte

Kézikönyvek: 

Seeignobor



Langbois

o

Szemináriumi rendszer

o

rokon és segédtudományok létrejötte 

sinológia



orientalisztika



G. Maspero: egyiptomi régészeti előadások



Renau: összevetette a Bibliát az eredeti forrásokkal

o

történeti tanszékek létrejötte

o

intézménytörténet: Fustel se Coulanges-> hogyan nézett ki az intézményrendszer, a hadsereg, honnan erednek a városi intézmények stb.

- Seignolos- Seignion vita: o

Seignolos: hagyományos történetírás

o

Seignion: statisztikát, szociológiát kellene használni

- Születik még 2 irányzat:  marxizáló irányzat: A század végén jelenik meg. Aulard, Mathiez, Jaures. Nincsenek források, antropológia, régészet, hanem szerintük a történelem a társadalmi konfliktusok története (a nemzeti szuverenitás helyett a társadalmi szuverenitás története)  szélső jobboldali történetírás: Gobineau: Esszé az emberi fajok egyenlőségéről. (később Chamberlain) Három alapvető fajt különböztet meg: fehér, sárga, fekete. E között a 3 faj között hierarchia van. Minden szinthez különböző értékrend kapcsolódik. A fehérek voltak a germánok, az alacsonyabb rendűek pedig a sárgák és a feketék (a germánok ellentéte).A történelem pedig nem más, mint a fajok keveredése, de pont ez a probléma. Fő feladat a faji higiénia megőrzése, tehát ne legyen keveredés. A francia történelemben ez úgy jön elő, hogy a gall parasztság emancipálódni akart és a fajelméletével az osztályok közötti különbséget akarta felmutatni Gobineau.

17

18

A dualizmus kori magyar történetírás

V.)

-

19. sz. i Eu.-ban: professzionális történetírás: a pozitivizmus vereséget szenvedett a nagyobb vitákban

-

reformkori historiográfiáról nem beszélhetünk, bár vannak történetírók, (Horváth Mihály, Szalay László) és történetírói munkák, de ezeket nem lehet rendszerezni. Eseménytörténetre koncentrálnak, nincs benne általánosítás, társadalmi háttér. Politikai álláspont viszont érződik. Középpontban a nemesség áll s a Habsburg-ellenesség, a Habsburgokkal szembeni függetlenség.

-

a professzionális történetírás intézményei nemzeti keretek között jöttek létre

-

szakszerűség csak félig meddig jön létre (még félig újságírás)

-

1867: kialakul a magyar történetírás intézményrendszere, német minta alapján (ranke- i történetírás). A szakma történész ekkor alakul ki, azelőtt csak történetírók voltak. Fő kérdéssé az eredeti források kezelése volt. Forrásgyűjtemények, levéltárak születnek. A komoly történészek Nyugaton tanultak (Németalföld, Párizs).

-

legfontosabb intézmények: o

Magyar Történeti Társulat: 1867 

történetírói tevékenység, a magyar történelem feltárása



cél: a dicsőséges nemzeti múlt feltárása



összefogja a kialakult történeti kutatásokat



módszeres gyűjtés, kiadások



különböző arisztokrata családok beadják okleveleiket  1875 Országos Levéltár (ig. Bauer Gyula, majd Csánky Dezső)

o

Forráskiadványok: 

Monumenta Hungariae Historica: mintaértékű lesz (Középkori és újkori magyar okleveles források rendi országgyűlések iratai, külpolitikai iratok.) Ez nem irodalmi nem filozófiai, szakszerű folytatása a jezsuiták munkájának, nem egyháztörténeti gyűjtemény, hanem az egész nemzettel foglalkozik. A középkori téma a rendi függetlenségi mozgalom, a közjogi függetlenség kérdése. Ennek hordozója főként a nemesség, így ez lényegében az ő történetírásuk marad. Középpontban lényegében a 16-17. századi rendi országgyűlések, közjogi kérdések, Habsburgoktól való különválás.

o

Szakfolyóiratok: 

Századok: 1867, minta: Historische Zeitschrift Csak bizonyító anyaggal ellátott tanulmányok jelennek meg benne, van külön forráskiadási rész, s rengeteg lábjegyzetet használnak. Középpontban a nemzeti problematika áll.



Magyar Gazdaságtörténeti Szemle: 1894-1906, csak időszakosan működött, utódja: Agrártörténeti Szemle 1954-től

o



Történelmi Szemle: 1912: egyetemes történelemmel is foglalkozik



Levéltári közlemények: 1924, főprofilja a forrásközlés

Szemináriumi rendszer:

19



Elsősorban Maczali Henrik és Fejérpataki László (első diplomatikai szeminárium) nyomán indult be, mely legfontosabb feladatának az elsődleges forrásokban való jártasságot tartotta. Bölcsészkarok, történeti tanszékek jönnek létre Budapesten, Kolozsváron, de nálunk töredékes csak a szemináriumi rendszer. Sokan szerezték képesítésüket Bécsben, az Österreichisches Institut für Geschichtsforschung falai között. Emellett még tanultak: Párizsban, Berlinben.

 c)

Magyarországon részleges volt a szemináriumi rendszer:

paleográfia (Fejérpataki László, Hajnal István - diplomatika)

d) numizmatika (Hóman Bálint – magyar pénztörténet- Árpád-kori, Károly Róbert gazdaságpolitikája 1301-ig) e)

geneológia (Nagy Iván magyar családtörténet 6 kötetben)

f)

történeti földrajz (Csánky Dezső, a Hunyadiak korával foglalkozik, majd munkájának folytatója Győrffy György)

- nagy szintézisek: Az első magyar kollektív szintézis az 1896-os millenáris történet (A magyar nemzet története), Szilágyi Sándor

o

szerkesztésében, de ez nem egységes, birodalmi jellegű, középpontban össztörténeti kérdésekkel, s optimista szemléletű. Írói: Acsády Ignác, Angyal Dávid Marczali Henrik) - Viták: o

Szekfű- vita: A száműzött Rákóczi 1913, Rákóczi álmodozó, realitásokkal nem tisztában lévő figura

o

1871-74: Pauler Gyula 2 cikke a Századokban-> szerinte érdemes lenne megfontolni a pozitívizmus elméleteit a magyar történetírásban. (nem ment át a történetírásba, politikatörténet a meghatározó) ugor-török vita: eredetkérdés, Vámbéry Ármin (ellensúlyozni kell a dákóromán elméletet egy dicső múlttal)

o - Irányzatok:

1) népies realista iskola: Ipolyi Arnold, Ráth Károly, Nagy Iván, Tagányi Károly A parasztság története van a középpontban; mindennapok története, birtokviszonyok  pozitivista elvek: kollektív jelenségek története legyen a történelem Rokontudományokkal való kooperáció (néprajz, nyelvészet, földrajz, statisztika) Ipolyi Arnold: Magyar Mythológia (magyar nép ősi eredete, vita: idealizálás) Helyneveket, személyneveket gyűjtenek, a nemzetiségek történetével is foglalkoznak. Helytörténeti kutatások elindulása, monográfiák írása: birtokviszonyok, településviszonyok, vármegyei monográfiák 2) nemzeti romantikus iskola: lényegében a régies – realista irányzattal szemen jött létre. Nagy egyéniségekre koncentrálnak, céljuk a múlt iránti lelkesedés felkeverése, irodalmi forrásokat használnak. Hősök és árulók keresése, mint pl.: Rákóczi- Károlyi, Kossuth- Görgey. Fontos az alkotmányos függetlenség kérdése, a vármegyék és Erdély története: Nincs munkáiban elemzés, társadalmi háttér, vagy szociológiai vizsgálat. A köznemesség történetírása. Az egyik központ Debrecen. 

Thaly Kálmán: Rákóczi kori művelődési viszonyok, népdalok hamisítása



Timon Ákos: Szent Korona Tan egyik képviselője (Szent Korona-tana: ez már intézménytörténet, az első magyar alkotmány és történetszintézis létrehozása, szabadság iránti érzelem tana: nálunk sohasem volt abszolutizmus, hisz erős a parlamentünk. A magyar alkotmány fejlődése megelőzi az angolt és a franciát)



Hajnik Imre: összehasonlította a magyar és nyugat-eu.-i alkotmányos fejlődést.

20



Eckhardt Ferenc: alkotmánytörténész, 1939-ben bebizonyította hogy a Szent Korona-tana Werbőczy után jött létre, nálunk később jött létre a parlament mint a francia és az angol és ez csak csonka rendiség, csak a köznemesség érdekeit nézi, nincs polgárság. A magyar rendi fejlődés valamilyen átmenet a nyugati és keleti közt a csehvel és a lengyellel párhuzamos.

3) gazdaság és társadalomtörténeti iskola: Folyóiratuk a Magyar gazdaságtörténeti szemle. A népies- realistákhoz közelítenek. Háttérbe szorul a politikatörténet. Folyóiratuk a Modern Gazdaságtörténeti Szemle. Belső társadalmi konfliktusokra, szélesebb társadalmi rétegek történetére koncentrálnak. Megszületik az első parasztságtörténet. A népesség száma és összetétele, s a művelődés érdekli őket. Alapvetően elemző jellegű irányzat. Létrejön az első művelődéstörténeti tanszék Pesten. Képviselői: 

Acsády Ignác: A magyar jobbágyság története. Első összefoglaló mű, a jobbágyság emancipációja, Magyarország népessége-> elemző történetírás



Takács Sándor: művelődéstörténeti tanulmányok, szerinte a magyar művelődés sok mindent átvett a töröktől



Tagányi Károly: levéltáros volt



Frakói Vilmos: Hunyadi Mátyásról monográfia, Martinovicsról életrajz



Márki Sándor: Dózsa, Rákóczi monográfia



Marczali Henrik

4) bécsi-magyar történeti iskola: Művelődés-, település- és intézménytörténeti írások. Többnyire fontosnak tartották az alkotmányos függetlenséget, de hittek a Monarchia fennállásában, a világtörténeti szükségességében. Foglalkoztak a russzisztikával a Balkán történetével. Pángermánizmus, pánszlávizmus – a magyarok egyedül gyengék ezért együtt kell működni a Habsburgokkal, vagyis a magyar állam szuverenitását csak egy nagyhatalomra támaszkodva érheti el. Részben szembeáll a hazai irányzatokkal. Képviselői: Károlyi Árpád, Tarlóczi, Angyal Dávid, Szekfű Gyula 5) hivatalos történetíráson kívüli irányzatok: c)

polgári radikálisok: Jászi Oszkár, 20. század című folyóirat, célkitűzésük a pozitivista elvek megvalósítása. A nemzetállamok kialakulásával és a nemzeti kérdéssel foglalkoztak. A Habsburg Monarchia keretein belül gondolkoztak. Igazi tudománynak tekintette magát, a szociológia volt a legfontosabb, viszont dilettánsnak minősítették; mivel nem voltak járatosak az elsődleges forrásokban (Jászi a másodlagos forrásokat összeollózta). Munkáik politikai propagandák voltak, pl. Ágoston Péter: a nagybirtok rablás.

d) történeti materializmus: Szabó Ervin, fő műve az 1848/49-es szabadságharcról. A marxizmust akarta meghonosítani, szerinte 48/49 osztályharc. Társadalomtörténtet akart írni, de megmaradt politikatörténetnek/ politikai eseménytörténetnek.

21

VI.)

Szellemtörténet: - a két világháború közötti időszak jelensége, a magyar történetírásban ezt az időszakot hívják szellemtörténetnek (Geistesgeschichte) - Előzmények: 18.sz.: 

Herder->

a

történelemmel

kapcsolatos

nézetei,

filozófiája,

népszellem

fogalma

(nemzetkarakterológiának nevezik a két világháború között) 

Voltaire: különböző nemzetek szellemiségéről, különbözőségéről beszél, a kultúrtörténet fogalmát ő találta ki

19.sz.: 

Hegel: természettudományok és szellemtudományok különbözőségének tétele, állami kérdések központba állítása, a történelemben az eszmék és ezek megvalósulása a legfontosabb



Ranke: a külpolitika elsőbbségének tételével, „wie es eigentlich gewesen” , filológia központba állítása, a minden korszak azonos távolságban van Istenhez (haladás tagadása)



Spengler: a különböző civilizációk felbomlása, hanyatlása



Nietsche: „Kulturkampf”-> az állam nélküli, politika nélküli történelem, saját korának racionalitása, vallás, filozófia hiányzik saját korából

- különböző álláspontok: a)

van egy saját ismeretelmélete:

b) van egy saját lét elmélete c)

van egy saját politikai filozófiája

d) van egy saját kultúrkritikát fogalmazó része

a)

van egy saját ismeretelmélete:

o

természet, természettudományok és a kultúrtudományok elkülönítésére vonatkozó törekvés

o

először itt jelenik meg a történelemnek a természettudományokkal szembeni különbsége

o

a természettudományoknak már megvan a saját megismerési módja, a kultúrtudományoknak még nincs ilyen

o

a legfontosabbnak tekintik a történelmet a kultúr- és a szellemtudományok közül

o

pozitivizmussal szemben álló nézetek

o

a szellemtudományok szerint: 

A természetet magyarázzuk általános törvényszerűségekből, előzményekből



A történelem tárgya: időbeli és térbeli; a történelmet és a kultúrát megértjük, abban van a különbség, hogy hogyan értelmezzük (Erklärung, Verstehen)

o

Wilhelm Diltliey: a természettudományokban a külső oldala, míg a szellemtudományokban a dolgok belső oldala. A cél érdekel bennünket, a beleérzés módszere (Einführung). A korábbi élmények újra átélése, ehhez a

22

pszichológia tud a leginkább segíteni. A biográfiát tekintette a legfontosabbnak (az esemény elbeszélése a különböző történelmi folyamatnak) o

valamilyen új magyarázatot kerestek, nem az események felsorolását (pl. Szekfű)

o

Heinrich Rickert, Wilhelm Windelband: az idiografikus és monotetikus tudományok közötti különbségek megfogalmazói: 

neokantiánus iskola, a természettudományokból jönnek



megközelítésmódjukban különböznek



mindkettő filozófia



idiografikus: leíró jellegű, egyéni, egyedi



nomotetikus: törvényszerűségek

neokantiánus iskola: csak ismeretelméleti kérdésekkel foglalkoztak. Kant: csak egyfajta ismeretet tételez fel.

o

Neokantiánusok: a dolgok lényegére, céljára kérdeznek rá Rickert: van persze a történelemben általánosítás, itt is vannak lényeges és lényegtelen dolgok. A történészi és

o

szellemtudományok feladata az értékvonatkoztatás (eldönteni, hogy mi fontos). Az a fontos, ami általános kultúrértékeket fejez ki és van mondanivalója  óriási viták: ki határozza meg, mi az értékes? Max Weber: a valaha élt legnagyobb társadalomtudós, a szociológiához közelebb lévő álláspontok megfogalmazása.

o

Ideál típus fogalma, a társadalomtudományok sajátossága, fogalmak, a valóságban nem létező fogalmak létrehozása, a fogalmak kozmoszának létrehozása, társadalomtudományok konstrukció ->elősegíti a dolgok megértését, vagy sem? pl. az uralkodó formák megfogalmazása. Nem a valóságot adják vissza, hanem annak megértését segítik elő o

a történelem menetére vonatkozó álláspont, nem a történelem logikájára, hanem a céljára vonatkozó kérdések

o

a magaskultúrára való összpontosítás: 

ekkor találták ki az olyan fogalmakat, mint reneszánsz, barokk stb.



nem politikatörténet, hanem szintetikus történet



Mi az alapja a szintézisnek? szintetizáló erő= világnézetek fogalma

o

a művészettörténetben a különböző korszakok elhatárolása: tudatosság megjelenése (pl. reneszánsz, gótika)

o

a vallást, filozófiát, a művészetet tekintik a történelem igazi mozgatójának

o

Max Weber: A protestáns etika és a kapitalizmus. Kizárólag az eszmékben látja a kapitalizmus kialakításának okát. Kálvinizmus: eleve elrendelés, kiválasztottság, halvány remény a kegyelemre, az állandó szorgoskodás a kiválasztottság jele Ernst Troeltsch: legjelentősebb vallásszociológus, vallástörténész, A protestantizmus jelentősége. A polgári világ és

o

a kapitalizmus összefüggése, a protestantizmus mennyire segítette elő a modern világ kialakulását? c)

politikai filozófiai rész:

o

lényege, alapja: saját korát válságjelenségnek tekinti

o

Friedrich Meinecke:

23



Ranke után a második legnagyobb német történész



Historische Zeitschrift szerkesztője volt sokáig



nem politikai eseménytörténet, hanem politikai eszmetörténet



eszmék elemzésében próbál saját korának kérdéseire választ adni



fő probléma: erkölcs kérdése: a)

Világpolgárság és nemzetállam 1907: azok pozitívak, akik a katonai kérdéseket állították a középpontba

b) A katonai politika: Machiavellivel kezdi c)

az

általános

hadkötelezettség

megteremtette

az

ellenfél/ellenséges

ország

teljes

megsemmisítésére irányuló háborúkat

d) kultúrfilozófiai rész: o

nemcsak német jelenség: óriási hatással volt az angol, francia, orosz, magyar történetírásra

o

kultúrkritikai filozófia: nem politikai filozófiára koncentrál, nem történelem általános menetére vonatkozó kérdések; saját mag kulturális kritikáját fogalmazza meg, a saját kora problémáira keresi a választ, a válság okaira.

-

szellemtörténet kritikája: o

-

túlságosan elitista, esszécista, hiányzik belőle a szociológia

szellemtörténet jelentősége: az 1970-es években visszaköszön a posztmodernben (előtérbe kerül a történelem narratív, irodalmi jellege)

A két világháború közötti magyar történetírás:

VII.)

-

Klebelsberg Kunó: a dualizmushoz képest neonacionalizmus határozta meg o

neonacionalizmus: már nincs Habsburg-ellenesség (Trianon miatt oktalanná vált)  közjogi kérdések helyett: alsóbb társadalmi rétegek problémái

24

 előtérben a konzervatív reform, felülről, állami eszközökkel: Széchenyi kerül a központba Kossuthhal szemben -

Intézményrendszer: o

Collegium Hungaricum (Róma, Berlin, Párizs, Bécs) 2 fő cél: a.) megismerjék az európai kultúrát, nyelveket b.) a magyar kultúrát közvetítsék

o

Bécsi Magyar Kutatóintézet: Feladata: a Bécsben lévő magyar történeti anyag feldolgozása forráskiadványa: Fontes Hungarie… (a Monumenta Hung.-hoz hasonlít) Nem egyszerű forráskiadvány, hanem értelmeztek is

-

a felbomlás okait keresték pl. nemzetiségi kérdés

-

Széchenyi iratai, naplója, kevésbé ismert művei -> ezeket tárta fel a Fontes + Habsburg nádorok életét

-

Folyóiratok: o

1867 Századok: 1867-1929 főleg politikai írások 1929-től irányváltás: társadalomtörténet, technikatörténet, művészettörténet

o

Minerva: 1923-tól, a szellemtörténetet akarja megalapozni (Szerb Antal) Nem politikatörténet, hanem pl. barokk, romantika kutatások

o

Levéltári Közlemények: 1924-től, segédtudományok bevonása, 1936-tól Szerb Antal vezeti Társadalomtörténet és hivataltörténet

o

Összehasonlító Történetírás Szemléje: Külföldi írások recenziója, francia nyelvű a német orientáltsággal szemben (francia, angol támogatást akarta) Kosáry, Benda Kálmán A magyar történetírást nem egyszerű politikatörténetnek akarta bemutatni, hanem összehasonlító történelemként; pl. városiasodás, művelődés szempontjából

-

Nagy Szintézisek: o

Szekfű Gyula -Hóman Bálint (1928-1934) Magyar Történet: nem elsősorban állami történet, a magyarság attól függ, mennyire vette át az európai kultúrát Szellemtörténet jellemzi (barokk, reneszánsz, felvilágosodás), megvalósította a szintetikus történetírást

o

Egyetemes Történet (1934) Többszerzős (pl. Kerényi Károly, Hajnal István…) szerk. Szekfűék

o

Magyar Művelődéstörténet: 1939-től, szerk. Mályusz Elemér, szerzői úgy gondolták, hogy Szekfűék túlságosan németesen írtak, önálló szintézist akartak, de némileg szétesik

o

A magyar történetírás új útjai: (szerk. Hóman Bálint) 1931 Az egész korszak történelemszemléletét akarták meghatározni; a legfontosabb irány szerintük a szellemtörténet, így lesz igazán európai írás

o

Teleki Pál Intézet: Ez az előképe az 1949-ben megalapuló Magyar Történettudományi Intézetnek, ez az első önállóan működő intézet

25

-

Segédtudományok és rokontudományok szerepe: o

1916 Hóman -> pénztörténet, 1921 Károly Róbert gazdaságpolitikája

o

Hajnal I. –> paleografikus munkák  szintetikus történetírás alapjai, részei

o

Györffy -> néprajz

o

Teleki Pál -> földrajz

o

Babits, Szerb Antal, Halász G., Gombocz Zoltán  egész

európai

történetírásban

alapvető

sajátosság,

hogy

a

segéd-

és

rokontudományokra helyeződik a hangsúly A szellemtörténetben nem lehet rokontudományok nélkül elemezni -

Irányzatok: a.) Szekfű- féle szellemtörténeti irányzat: o

Hóman, Eckhard, Joó Tibor, Kosáry Domokos

o

példaképe Szekfűnek: Ranke, Meinecker

o

1942 Állam és nemzet (Szekfű): külpolitika elsőbbsége

o

fogalmak, melyeket Szekfű használ először együtt: patrimoniális állam, rendiség, abszolutizmus

o

a nemzet elsősorban történeti egység (a zsidóság is beletartozik -> a németek ezt kritizálták)

b.) Mályusz Elemér- féle népiségtörténet o

Trianon után Szekfű fogalma a magyarságról alkalmatlan, politikai nemzet-> a határon-túli magyarság miatt  politikai nemzet helyett: népi nemzet (nyelvi, kulturális egység)

o

néptalaj, kultúrtalaj fogalmak

o

fontos a várostörténet: van e önálló, magyar alapítású város

o

fontos a rokontudományok

o

a politika helyett a néptörténelem bemutatása

o

új forrásbázis: nem okleveles (mert a népnek nem volt), hanem személynevek, dűlőnevek, városrajzok

o

nem nagy egyéniségekre koncentrál

o

nyelv, leszármazás -> zsidóellenesség, német középosztály ellen,

c.) Domanovszky Sándor- féle mezőgazdaság-történet: o

Sinkovits István, részben Szabó István

o

mezőgazdasági témákból doktori értekezések, külön tanszéke volt

o

fogalmakat és modelleket próbáltak alkalmazni, következtetéseket levonni

o

Eltér, elkanyarodik Ny.-Eu-tól  a 15.-15. sz. :termelő, adóztató nagybirtok  Ny. Eu: a nagybirtok tóadóztató, kisbirtok bérleménnyé válik  Mo.: termeltető földesúri magánbirtok (nemesség megerősödése, a jobbágyság helyzetének fokozatos romlása

o

1948 Szabó I.: a parasztság történetéről szóló művek, ez szintetizál, szerinte a társadalom azért nem annyira szélsőséges, mint K. Eu. –ban, a jobbágy azért szabadabb, mert nyitva állt előtte a felemelkedés lehetősége, a magyar fejlődés átmenet K. és Ny. között

d.) Eckhard Ferenc- féle alkotmány- és jogtörténeti iskola: o

Szent Korona Tan 1941

o

külön tanszéke volt

26

o

1946 Magyar alkotmány és jogtörténet

o

a magyar alkotmányos fejlődést Európai szempontból kell bemutatni

o

parlament -> van, de csak a 16.sz.-tól, Magyarország fejlődése későbbi, mint a NY. Eu.-i és csonkább is, mert a köznemességé

o

a magyar alkotmánytörténet a cseh és lengyel alkotmánytörténethez hasonló

e.) Hajnal István-féle egyetemes szociológia iskola: o

a középkori technika- és társadalomtörténet

o

célkitűzés: a történelem legyen elemző, modellező, a szociológiához, a pozitivizmushoz közelít

o

elsősorban német forrást alkalmazott (Gemeinschaft und Gesellschaft)

o

azt mondja, hogy a középkor több, mint az újkor, az újkor hanyatlás, a középkor racionálisabb, a céh több, mint a gyár/manufaktúra (nem az a cél, hogy minél többet, hanem hogy minél jobbat csinálj)

f.) hivatalos történelmi irányzatokon kívüli irányzatok: o

Németh László: ő fogalmazza meg a legjobban a népi szemléletet, író, de nála a történelem központi kérdés 1939 Kissebségben: kategorizál (pl. hígmagyar, törzsökös magyar, mély-magyar, jött-magyar) Az igazi irodalmi alkotásokat a mély-magyarok hozzák létre pl. Csokonai, Berzsenyi, Kemény, Ady, Szabó Dezső, Móricz A jött-magyarok erre nem képesek, csak szerveznek pl. Ignotus Megoldás: az idegenek kiszorítása a magyar nemzetből (nagyon németellenes) Az irodalmon keresztül mutatja be a történelmet, a szellemtörténetből építkezett (Dilthey), viszont Szekfűt nem fogadta el

IRODALOMJEGYZÉK OLVASMÁNYOK 

Condorcet: Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története. Bp., 1986.



G. W. F. Hegel: Bevezetés a világtörténet filozófiájába. In: Előadások a világtörténet filozófiájáról. Bp., 1979.



Friedrich Nietzsche: A történelem hasznáról és káráról. Bp., 1989.



José Ortega y Gasset: A történelem mint rendszer. In: Két történelmi esszé. Bp., 1979.

TOVÁBBI OLVASMÁNYOK 

Georg G. Iggers: A német historizmus. Bp., 1988. 102-141.o., 268-349.o.



Irinyi Károly: Hajnal István szociológiai történetszemléletéről. Acta Universitatis Debreceniensis, 1963.



Mályusz Elemér: A Thuróczy-krónika és forrásai. Bp., 1967.



Németh László: A magyarság és Európa. In: Sorskérdések. Bp., 1989.



Gerard Noiriel: A történetírás válsága. Bp., 2001. 69-189.o.; 237-263.o.



Rathmann János: Herder eszméi. A historizmus útján. Bp., 1983. VAGY Kelemen János: Herder historicista nemzetfoglma. In: Az ész képe és tette. Bp. 2000. 51-62. o.



R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. Bp., 1973. 13-163.o.



Tóth Zoltán: A régi társadalomtörténet sajátos kérdéseinek kialakulásáról. In: Bevezetés a társadalomtörténetbe. (Szerk: Bódy Zs.-Ö. Kovács J.) Bp. 2003. 57-112. o.

27



Wilhelm Windelband: nomotetikus és idiografikus tudományok. In: Történelemelmélet II. (Szerk. Gyurgyák J. Kisantal Tamás) Bp. 2006. 121-133. o.



Max Weber: A társadalomtudományos és társadalompolitikai megismerés „objektivitása”. In: Történelemelmélet II. (Szerk. Gyurgyák J. Kisantal Tamás) Bp. 2006. 281-323. o

ÖSSZEFOGLALÓ MUNKÁK: 

Ernst Breisach: Historigoráfia. Bp. 2004.



Gunst Péter: A magyar történetírás története. Debrecen, 1995.

28

A történetírás/tudomány története 1.

I. A historiográfia fogalma: A fogalom többféle értelemben használható. Lehet egy esemény illetve lehet a történetírás története (történettudomány története). 1. A történelem tudomány volta persze megkérdőjelezhető kérdés, hogy nem művészet-e csupán. Az irodalom művészetéhez áll közel eszerint nincs benne haladás. Az idő mindenesetre nagyon fontos tényező benne. A kérdés tehát az, hogy a történettudomány művészet, filozófia vagy irodalom. Mindegyik mellett lehet érvelni – művészetként pl. egy korszak világképét tükrözi vissza (ld. barokk történetírás). Az ilyen periodizálással, a szellemtörténeti kategóriákkal az a gond, hogy nem lehet őket végigvinni. Lehet úgy értelmezni a történelmet, mint ami közel áll a művészethez, mindig van politikai előfeltétele, s másképpen tudományos mint a fizika. A történettudomány szubjektív de benne van a kívülálló is. 2. A történelmet tudománynak tekintik, fokozatok (paradigmák) során válik tudománnyá. Tehát ha elfogadjuk, hogy tudomány, akkor a historiográfia ennek a tudománynak a története, s a történelem fokozatos tudománnyá válását tekinti át. Ez alapján az ókori történetírás nem tartozik a historiográfia fogalmába. Négy korszakról beszélnek, mindegyik paradigma, a paradigma pedig konstrukció. A 4 korszak azt vázolja fel, hogy vált a történelem tudománnyá. Paradigmák: - a, minta - b, hosszú idő keresztül meghatározták a történetírás menetét - c, meghatározott jellemzői vannak - d, egy nagy tudós személy hozza létre II. 4. korszak 1.Ókor, középkor Ez még lényegében csak történetírás, anakronisztikus történetírásról beszélhetünk. Van egy felfogás, mely szerint a középkor nagy visszaesés az ókorhoz képest. Ám a történetellenség miatt egy csoportba sorolják őket. (történetellenesség: a Földön, a változóban nincs igazság, csak doxa, vélekedés) Ekkor még nem beszélhetünk történelmi filozófiáról. Ami örök az igaz, a változóról csak vélekedés létezett. A történelem nem része a hét szabad művészetnek sem, csak a retorikának eleme. A cél tehát a morális és retorikus jelleg, nem az hogy bemutassák úgy a dolgokat, ahogy valójában történt. A történelem tehát nem válik le az irodalomról, ezt mutatják a műfajok pl.: geszta, legenda. A történelem tehát nem önálló, az egyetemeken nem tanították, majd csak a 12. sz -tól Európában. Nincsen történet elmélet/filozófia (Szent Ágostoné sem történetfilozófia). A filozófiában az számít igaznak ami állandó és nem statikus egy kivétel: Hérakleitosz: nem léphetsz kétszer ugyanabba a folyóba, de! a változó nála sem a történelem. 2. 16-18. század: Átmeneti, kritikai periódus szinonimájaként használt a kritikai történetírás fogalma. A történelem leválik más tudományokról. A forráskritika által a történelem leválik az irodalomról, a filozófiáról, a teológiáról (Voltaire: Isten nélkül is működik a történelem), bár nem teljesen, az irodalmi műfajok is megmaradnak. Kezdenek kialakulni a forráskritika eszközei, alakulnak a segédtudományok: a heraldika, a diplomatica. A történelem eredeti tényeken alapuló ellenőrzése, ezáltal meg jelennek a forrásgyűjtemények: a. 1681: ?: De diplomatica, b. Bonfini története a magyar történelemről-nála is lábjegyzetek, 29

c. Bél Mátyás munkáit máig lehet használni – korszakának történeti földrajzát írja le. Sok falvat, települést lehet rekonstruálni ez alapján. Megjelenik a lábjegyzet = ellenőrizhetőség. Egyre szükségesebb a képzettség. Megjelenik a történelemfilozófia, melyben a történelem egy új megismerési mód, egy új tárgy (novum). Megindulnak a kérdések feltevése: mi a történelemfilozófia tárgya/mozgatója. Emblematicus figurája ennek Vico (Nova scientia: Új tudomány), aki azt fogalmazza meg Descartes-tal (szte egy igazság van geometriai/matematikai igazság) szemben, hogy a természettudományi igazságokból nem lehet történelmet levezetni, forrást kell használni. A történelem megismerése különbözik a többi tudomány megismeréséről. A történelmi igazság is különbözik a tudományoktól általános igazságokat keresnek a történelemben. Leibnitz szerint a történelemnek nem a tárgya a matematikai általánosítás. A történelemben azt vizsgálják, hogy mik az államok szerepe az adott időben és térben és ezt nem lehet általános állításokkal megfogalmazni, csak a forrásokból lehet megtudni. A történelemből tehát nem lehet kiolvasni a jövőt, nincsenek általános törvényszerűségek. Tudomány-e a művészet? Melyik a történész? - -erudita, eruditus = olvasottság, forráskutatás - -trattatisit = szépírás - -erudizioni = oklevélhez A történelemkutatás ekkor még függ, a vallástól. Gyakoriak a királytörténetek. A tört. Egyik legfontosabb területe az egyháztörténet. 3. 19. század-professzionális történetírás A történelem tehát önállóvá válik, ekkor jön létre a szakma: 1. Ranke az első történész, publikál, lábjegyzetel, de csak azt lehet publikálni, ami eredeti azaz: „A történelemben az igaz, amire van forrás”- Ranke német történetírás: összes munkáját eredeti források alapján írta: „wie es eigentlich gewesen” Berlini Egyetem kezdte 1809 humboldti reform, ezóta létezik a bölcsésztudományi (emberről való tudás) kar, tehát nem előkészítő, hanem egyenrangú a többi karral. Ekkor születik meg irodalom, nyelvészet, klasszika-filológia. 2. Professzionalizmus: Ekkor jönnek létre az első szakfolyóiratok: - -Historische Zeitschrift 1859 - -Englisch Historical Review 1886 - -Századok 1867 A 19. században önálló válik a forrásokkal való foglalkozás, forráskiadványok születnek, kialakul a szemináriumi rendszer, amely tehetővé teszi, hogy vizsgálják a forrásokat, s megtanuljanak bánni vele. Champolion ekkor fejti meg a Rosetti kő alapján a hieroglifákat, s ettől kezdve létezik az egyiptológia. Történész az, aki a forrásokkal tud bánni. Elválik a kutatás és a tanítás. Megjelenik a lábjegyzetelés. 3. Pozitivizmus A ranke-i történetírás legnagyobb kihívása a pozitivizmus, amely a természettudomány módszereit kívánta alkalmazni a történelemben. Szerintük a történelemben is vannak általánosítások és követhet természettudományos elveket, eszközöket, modelleket nem pedig források alapján elemez. A pozitivisták rendszerint leértékelik a történelmet, úgy 30

vélik alsóbbrendű szociális kategóriáktól függ. (A pozitivizmus dilettantizmust jelentett a 19. sz-ban. Ám a történelmet máig nem sikerült szociológiává alakítani.) Comte, olyan történelmet akar, ahol nincsenek évszámok és nevek. 4. 20. század – szcientista történetírói iskolák: Elfogadja a természettudományos elveket modern társadalomtudománnyá próbálják átalakítani a történelmet. Több tekintetben folytatják a természettudományos elveket. Fő kérdése a fogalmak szembeállítása, azt mondják, hogy Ranke még mindig nem tudomány mert beszél, elmesél. A szcientista iskola szerint a ranke-i történetírás narratív, politikai eseménytörténet. A kérdés szerintük: „warum es eigentlich gewesen?”, amiből kitűnik, hogy analitikussá kívánják tenni a történelmet. Magyarázatot várnak, általánosítás kell, igaz a történelemben, ami állandó, ismétlődő, ilyen elméletekkel van tele a modern történetírás. Elveik tehát máig érvényesek, s legfőbb céljuk a modernizálás. Igaz, ami hosszútávon kimutatható. A szcientista iskolának 5 irányzata van, tipikus folyóirattal együtt. New History (amerikai) James Harvey Robinson könyve nyomán (1912) indul az iskola Annales (1929) (francia) Legfontosabb irányadók: Marc Bloch, Ferdinand Braudel c, Past and Present (1959/1962) (angol) Kiemelkedő alak: E. Hobsbaum d, Geschichte und Gesellschaft (1975) (német) Fontosabb képviselők Koch, Mommsen, Weber (Úgy vélték, hogy a történelem és a szociológia ugyanaz, a történelemnek szociológiává kell lennie) - e, Egyesek szerint ide sorolhatóak a marxizáló iskolák is, ők nem fogadják el az ideológiákat, a marxizmusnak csak a módszerét fogadják el. Elsősorban gazdasággal, társadalommal foglalkoznak. Összehasonlító és elemző történetírás:Braudel: A Földközi-tenger és a Mediterránneum -

Szerinte: 3 történeti idő létezik: rövid idő (felszíni idő) hagyományos történelmi idő 40-90 éves ciklus (konjunktúrális idő) hosszú idő/évszázados struktúrák (a történelem igazi ideje, nehezen változó – földrajzi idő), mozdulatlan azt tartotta a legértékesebbnek (longue duvée) Véleményük szerint a rokontudományokban való jártasság fontos a történész számára, alapvető az interdiszciplinaitás (földrajz, pszichológia, antropológia, szociológia, közgazdaságtan). Erre szükség van az elméletalkotáshoz, a modernitáshoz, s a nem írásos emlékezet(régészet, antropológia) vagy az írásost (de nem okleveles, választói védjegyzékek, térképek, urbárium, személynevek) is bevonják. Jellemző erre az iskolára a földrajzi szemlélet (regionalizmus = francia iskola), nem az állam történetére koncentrálnak. Az amerikai iskolára emellett jellemző a szekcionalizmus. A történésztől nem várják el, hogy semleges legyen, szociológiailag érzékenyen kell szemlélődni. -

A társadalomtörténet/civilizáció történet kifejezetten jobboldali beállítottságú és nem ér véget az államhatároknál valamiféle politikai filozófiát is megfogalmaz. Általános történeti megfogalmazás: a ranke-i történetírás konzervatív jellegű, a külpolitika elsőbbsége:” Der Primat der Ausserpolitiek” ez toposszá válik. A történésznek és a politikusnak is a külpolitikával (nagyhatalmi pol.) kell foglalkoznia. A 20. századi történetírás nem a fennálló hatalmat igazolja, hanem kritizálja és előtérbe helyezi a társadalmi haladást. Felmerül a modernizáció-polgárosodás kérdését illetve a társadalmi csoportok emancipálását. „Der Primat der Innerpolitiek”- belpolitika elsőbbsége társadalmi haladás. Progresszivista baloldalhoz közelálló vagy kifejezetten baloldali történetírók. A szcientista történetírás egyesek szerint csak az 1970-es évekig tart. Ezután beszélünk – nem paradigmaként – posztmodern történetírásról. (Hayden White, Foucault) Eszerint nincs történelem haladás, az ideológiák nem tudják 31

igazolni magukat, s a történelemről való tudás mindig ideológia, a történelem sok tekintetben csak fikció (metahistory). A történetírás a valósághoz való viszony, s nem a valóság rekonstrukciója! A posztmodern történetírás szerint a történelem nem tudomány, inkább irodalmi ékesszóló. A modernitás kifejezetten Európa-centrikus. A posztmodern ugyanakkor apokaliptikus nem választ társadalmi témákat, elhatárolódik az ideológiától hangneme többnyire, ironikus. Főbb témái: nők, prostitúció, homoszexualitás. A történelem séance, párbeszéd a múlt és a jelen között. (Mindent nem lehet tanítani, ez is kritizálhatóvá teszi a történettudományt, hiszen kiszolgáló). Foucault: nem biztos, hogy a modernizáció az emberiség végső céljait jelenti. A célja lerántani a leplet. C. Geentz: egyes népek történetét csak le lehet írni pl.: csendes-óceáni népek -

biztos, hogy a fejlődés nem üt vissza? a történelmi fikció és konstrukció nem rekonstrukció morális nevelői funkciója van- megértés nem az elemzés a cél új műfajok: kis történetek, kisebbségek története Európán kívüli történelem ironikus hangnem előtérbe kerül – provokatív – megkérdőjelezi a dolgokat a történelem antropológiai műfaj a nők kimaradtak a történetírásból és a női történészek is a 80-as évektől jelennek meg - depolitizálni a történelmet-nem identitás történelme his-story her-story

- vesztesek története - gyerekek története Soierel- Eht’SS „a történelem nem más, mint a nemzet kollektív emlékezete. III. A középköri történetírás 1. Az ókorban a szeminárium-rendszer és az egyetem még elképzelhetetlen, nincs forráskutatás, nem beszélhetünk történetfilozófiáról sem. A legjellemzőbb az uralkodók tetteinek lejegyzése, dicsőítése. Egyetlen filozófiai elképzelés létezik, a körforgásé. Az ókorban nincs általános történelem, saját koruktól írnak, nincs benne perspektíva, változás, fejlődés. Mindig a valóság végső lényegét keresik. (szubsztancionalizmus) A korabeli történetírók az irodalom egy-egy fajtáját művelik: - epikus író: a külvilág felé fordul - drámai író: saját korának konfliktusairól ír. (pl.: Thükudidész) Ezek a történetírók nem csupán leírják az eseményeket, gyakori közös jellemző a retorikus, moralizáló jelleg. A görögöknél a történelem csak vélekedés, doxa, művészet. Polybisz? már átfogó történelemszemlélettel rendelkezik. Drámai történelemmel foglalkozik, s Róma felemelkedését, hatalmát abban látja, hogy jól ötvözi az államformákat illetve váltogatja azokat. (Így nála a történelem nem más, mint az államformák váltakozása. Ezt a szemléletet veszi át Vico is: a történelem körforgás) 2. A középkori történetírást Szent Ágoston alapozza meg: De Civitate Dei c. munkájával, annak is utolsó e könyvével. Ez nem történetfilozófiai mű, 25 könyvből áll. Ágoston ahistorikusan írja le a civitate diabolit és Deit. A jó és a rossz küzdelme A civitate diaboli, az ördög, a változás világa, míg a civitate Dei az örök igazság, időtlen nem a változás világa. Az emberi élet fő célja a civitate Dei megvalósítása. Civitas Mixta: az emberben van jó és rossz is. Az Isten országa a történelemben is megvalósítható, a korábbi birodalmakat egymás mellé állítja, de mindegyiket rossznak találja- az államok egymásutánisága pedig a történelem, azaz minden rossz állam pusztulásra van ítélve és ezt követi egy jobb. Az államok úgy kapnak értelmet, ha felveszik a kereszténységet, így nem saját érdek, hanem cél Isten országának megvalósítása. 32

3. Firenzei Joachim: a fejlődést az isteni három személyhez köti: - Atya: házas ember (munka korszaka) - Fiú: világi pap = tanulás (átmeneti korszak) - Szentlélek: remete = szemlélődés (történelem végső célja) 4. Általános jellemzők A középkor mindenesetre egyre világiasabb, így a 11-12. századra jellemző az úgynevezett kettős igazság tétele (hit igazsága, értelem igazsága – ratio – fides ). Nem keres okokat, se következményeket pl. évkönyvek, krónikák: felsorolás nincs ok-okozati viszony a 14-15. századtól kezdve valamilyen magyarázat Általános jellemvonás, hogy a középkori történetírás egyetemes, ökumenikus, (tárgya tehát a keresztény közösségek, nem népek története ez fejlődik majd az újkori nemzetszemléletig).Az egyetemesség nem terjed Európán túl. Fontos szerepet kap a gondviselésszerűség. (Ez azonban az ókorhoz képest visszaesésnek értelmezhető, mivel nem keresnek magyarázatot.) A középkor legfontosabb műfaja a krónika. A krónika felsorolás, írójának nincs más dolga, mint lejegyezni az eseményeket. Nincs benne okozati szál, s apokaliptikus jellegű, mivel cezúrát tételeznek fel a történelemben, valami végkifejlet felé halad. Periodikusság is jellemzi ugyanakkor, hiszen a történelmet birodalmak egymásutániságaként értékelik. (translatio imperii) 5. Középkori történetírás műfajai:  világkrónika (a cél Isten országának a megvalósítása, jellemző a 11-12. században az államok körforgása, s a történelem átfogó értelmezése, apostoli jelleg) pl.: Freisingeni Ottó, Firenzei Joachim  évkönyv, annales (minden fontosabb kolostorban, monostorban feljegyezték, a 6-8. századi eseményeket, primitív, kezdetleges forma, Európán kívül a 19. századig az évkönyv maradt a legfontosabb műfaj pl.: araboknál, India, Kína, a cél az uralkodó tetteinek dicsőítése) pl.: Sankt Gallen- i évnykönyv  geszta (egy-egy nép története Átfogóbb, nemzeti jellegű, általában világi pap írja, 6-8. század, királyi udvarban születik) pl.: Historia Frankorum, Historia Langobardum Beda: az angolokét írta meg  legenda (kifejezetten morális jellegű, szentek életrajza)  vita (a legenda alműfaja, világi, életrajz, morális és retorikus) pl.: Vita Caroli Magni 6. A magyar történetírás A magyar történetírásban nincs világkrónika, a krónikáink is inkább geszták: Bár léteznek évkönyvek (pl.: pannonhalmi, pozsonyi), de nem túl nagyszámban. Közös jellemzője a gesztáknak, hogy - egy-két munka kivételével – egymást folytatják a szerzők (pl. Képes Krónikát a Thuróczy Krónika követi) . Ez a folyamat Thuróczyval fejeződik be. Bonfini az első, aki eredet források alapján dolgozik, s az ő munkáját nem folytatja senki. A különböző munkák között különbség, hogy szerzőjük, hogy értelmezi a nemzetet, azaz kit értenek magyarok alatt  első időszakában (11-12. század) ekkor a király azonos a nemzettel ld.: ősgeszta, László gesztája, István korabeli geszta  13-14. században a gesztákban a király háttérbe szorul, a nemzet történet egy szélesebb társadalmi réteg története. (nagybirtokos arisztokrácia+király = nemzet)  15-16. századtól a rendi országgyűlési nemesek emancipációja  Anonymus már önálló munkát készít, s bár a honfoglalás történetét írja meg, III: Béla korának számos elemét tükrözi műve (1272)  1282 körül íródott az V. István kori Ákos mester gesztája, amely megfogalmazza a Communitas teóriát, amellyel a király közösen gyakorolja a hatalmat.  Hasonlóképpen megfogalmazza a communitast Kézai Simon is, akinél ebbe már beleértődik az arisztokrácia mellett a köznemesség is. Hun-magyar rokonság tézise.  Az 1358-ra datált Képes Krónikában Kálti Márk lovageszményt fogalmaz meg. I. László, mint lovagkirály  Budai Krónika 1473-ban nyomtatott!, nem önálló 33

 A Thuróczy Krónika (1488) már világi történetíró műve, s politikai teóriát is megfogalmaz: „fatum, fortuna, virtus,” Nagy Lajos haláláig átveszi és onnantól önálló krónikát ír Mátyásig, aki a középpontba kerül és köznemességre támaszkodik. Fatum: az isteni eleve elrendezés irányítja a dolgokat Fortuna: ebben a folyamatban azonban vannak olyan pillanatok, amikor az ember kézbe veheti saját sorsa irányítását Vitus: aki erkölccsel rendelkezik, az ragadhatja meg a szerencsét (ő az aki az állam érdekében cselekszik, s akár csalhat is az államért, azaz a cél szentesíti az eszközt) A földi állam felébe kerül a túlviláginak. IV. A 16-18. századi történetírás: Ez a korszak a középkorhoz képest minőségileg újat hoz, s mindenek előtt átmenetet jelent, irodalmias jelleg megmarad. Ennek fő tartalma, hogy előkészíti a 19. századi professzionalizmus lényeges jegyeit. A kritikai történetírás a retorikus középkorihoz képest leválik a vallásról, az irodalomról és más tudományokról. A legfontosabb új elem a forráskritika, legfőbb eszköze a segédtudományok kialakulása. Ez a kritikai szemlélet nem a felvilágosodásé, mert azt a múltat kritizálja saját jelenünk alapján. Ezzel szemben a jezsuiták nem kritizálják, vagy dicsőítik a múltat, s a fennállót hanem tényszerűségre törekszenek azaz, a múltat úgy kell bemutatni, ahogyan az volt. Új műfajok jelennek meg és történelemfilozófiák (államismeret, forrásgyűjtemények). Novum a kritikai történetírói iskolák megjelenése, eredeti munkákat írtak, nem folytatják az előzőeket. (ezek szemben állnak a felvilágosodás racionalizmusával). A történetírók önálló kutatásokat végeznek, elsődleges forrásokat dolgoznak fel. Ehhez persze már tényleges képzettségre volt szükség. 5 alapvető történetírói iskola létezett: 1. Itáliai humanizmus (klasszika-filológia megszületése)     

Bonfini Aeneas Silvius Piccolomini: Cosmographia (földrajzi viszonyok) Flavio Biondo: Italia Illustrata (régészet megteremtője, felveti a forráskritika fontosságát) Lorenzo Valla: Falsa Donatio Constantini (földrajzi determinizmus valamilyen szinten, régészeti leletek) Machiavelli: politikai és történeti írások is pl.: Firenze története de! irodalmias jellegű és retorikai vonások is megjelennek, cél valamilyen eszme: pl. morális  Scaliger: Kronológia (különböző időszámítási rendszerek hogyan hozhatók közös nevezőre pl.: a zsidó, kínai, ortodox 2. Francia legisták  16. század Richelieu: feliratok akadémiája  1532 College de France (történelmi tárgyú előadások) Alapvetően nem történelemmel foglalkoztak, hanem jogászok, a jog történetét vizsgálják, s a precdens miatt kell eldönteniük, valódi-e egy oklevél vagy sem. Mindenhez segédtudományos ismert kell, s kialakul a kronológia is, hiszen próbálják rögzíteni a korábbi igazságszolgáltatást is. Mivel lehet ellenőrizni, hogy eredeti-e egy oklevél. (Etienne Pasquer, Cuyads, La Popelinier ők jogászok voltak) Próbálják rekonstruálni a középkori francia intézményrendszert. Honnan ered? – germán, frank - gall  Jean Bodin: metodikai könyvet írt a legistáknak „De facile historium cogritionem” (A történelem megismerésének könnyű módszere) A 3 megismerési mód (Isten = hit, természet = értelem, történelem = bölcsesség) a történelem a forrás. A természet megismerése különbözik Isten megismerésétől. A természet 34

megismerés is különbözik a történelem megismerésétől. Az első földrajzi szemlélet megfogalmazója. Isteni gondviselés az első ezt nem kérdőjelezi meg, viszont fontosak a földrajzi különbségek. Szerinte 2000 évenként változik a történelem középpontja: - kínai - görög és római birodalomépítés - Európa, keresztény világ A történelmet folyamatként fogja fel. Az ő műve a 6 kötetes De re publica, amely a francia abszolutizmus ideológiájának megteremtésében játszott fontos szerepet.  F. Bacon: az értelem szerepe fontos. Szerinte általános értékek léteznek, a központok pedig kétszer évenként változna.  Elkezdenek gondolkodni a történeti megismerésről, amelynek alapja Leibniz szerint nem a matematikai, axiómaként nem levezethető. A történészt az egyes érdekli, azt pedig általánosításokból nem lehet levezetni. Ekkor már a források gyűjtése és kezelése tesz valakit történésszé. Fejlődni kezd az intézményesülés is. 3. Jezsuita forrásgyűjtők (16-17. sz. reformáció – ellenreformációból nő ki) Egyetlen történetírót sem fogadtak el forrásként. Megmaradnak a politikatörténetnél, s kitalálják a lábjegyzetelést, hogy ellenőrizhetőek legyenek a művek. Kialakul az oklevéltan, a paleográfia (görög szövegek), pecséttan, s a kronológia is állandósul. A protestánsokkal szemben felmutatták, hogy sokkal erősebb, ha eredeti források alapján dolgoznak. Saját egyházukon belül, saját szentjeik vannak.  Bolland (16-17. sz. bollandisták)  Leghíresebb forráskiadvány az Acta Sanctorum, amelyet alapos kutatással állítanak össze, kollektív munka máig sem fejezték be.  Saját szentjeikkel kapcsolatos források összegyűjtése  Püspökségi anyagok összegyűjtése  Retorikus jelleg, saját nemzeti történettel nem foglalkoznak  Katolikusok pozitív bemutatása ezzel szemben negatívan jelennek meg a protestánsok  Mabillon: De re diplomatica (1681) – diplomáciatörténet  Tillemond  Pray György, Katona István jellemző a magyar történetírásban is 4. Staatenkunde (17. sz.) államismeret Csak és kizárólag forrásokra támaszkodnak, gazdasági viszonyok alapján, kérdőíves módszerrel. Egyes államokat különböző szempontok alapján írtak le pl.: gazd-i, viszonyok, ásványkincsek, népesség, egyház, nemzetiségek. Ez a történeti iskola indukálja fontos rokontudományok mint, a statisztika, a történeti földrajz, a néprajz létrejöttét. Esetükben nem felétlenül fontos a filológiai kritika  Bél Mátyás: nép története - mezőgazdaság, parasztság is benne van  Pufendorf  Leibniz 5. Göttingeni iskola (német kései felvilágosodás 18. sz.) 1734-ben Göttingenben egyetem jött létre. Létrehozzák az első történeti tanszéket, a képzés alapja a forrásokban, segédtudományokban való jártasság. Az oktatás szemináriumi rendszerben folyik. Folyóiratot indítanak, csak forrás kritikusan átnézett cikkek. Megjelennek egyes résztudományok mint, társadalomtörténet. A felekezeti szempont már mellékes, igen fontos azonban a filológia, a filológiai kritika - Gatterer

mindkettőnél nagy 35

- Schlözer (russzisztika megalapítója)

mértékű specializálódás

- Heeren A korszak műfajai igen sokrétűek: - kortörténet: a 16. század műfaja. Túlságosan előtérbe kerül a nemzet, univerzalitás. Saját korát írja le, de retorikus is. (pl.: Bousset) Irodalmi jellegű, forrásoknak. Nem teljes nemzettörténetet ír le, hanem a közelmúlt vagy a jelen történetét, egyes uralkodókat mutat be, elmélyültebb mű Lábjegyzeteknek esetlegesen másodlagos szerepük van, gyakoriak a burjánzó körmondatok. - memoár: Egyéniség, egyéni szempontból mutatja be az eseményeket, szubjektív élmény. Egyedi dolgoknak, cselekedeteknek van jelentősége. Mely félig irodalmi. (Emlékiratok: Bethlen Miklós, Kemény János) - levelek - útleírások - forrásgyűjtemények pl.: Acta Sanctorum - Staatenkunde: az egyénnek másodlagos szerepe van, a tudományosság felé fordul a műfaj Önálló történetfilozófiák megjelenése: Ez új elemként értékelhető, korábban nem létezett, a 18. századra összpontosul. Találkozhatunk vele már a 16. században is, Bodin kapcsán. Bodin megkülönböztet elsődleges és másodlagos okokat: gondviselés és földrajzi adottságok. Szerinte a történelemnek 2000 éves periódusai vannak, ezek centrumai pedig egyre inkább Ny- felé mozdulnak el. (indiai-kínai, közel-keleti, nyugati kultúra) Fontos tényező a hódítás. Bacon: természettudománnyal és a filozófiával is foglalkozott, szerinte fontos az ismeretek megismerésének sorrendje. A tudományok legmagasabb rendűje a költészet, a legalacsonyabb a történelem A 18. században a francia felvilágosodás lényegében a 19. sz. megelőlegzésést jelenti. A francia felvilágosodásra általában a történelemellenesség a jellemző. Redukcionizmus (matematikai irányzat)- csak a természettudományok számítanak, ugyanúgy működnek, mint a történelem pl.: Holbach, Helvetius. S bár antihistorikusok, Voltaire a kultúrtörténet megfogalmazója. (ezért találták ki a sötét középkort) Történeti munkákat és életrajzokat is írt. (XIV. Lajos százada) Esszé: A különböző nemzetek erkölcseiről – egyes nemzetek történetében van szellemiség. Szerinte a történelemhez hozzákapcsolódik az Európán kívüli népek történelme is. Ő abszolút ellene volt a keresztény felfogásnak. A felvilágosodás szerint tehát: - a vallás káros - racionalizmus, a múltnak a józan ész alapján történő megismerése, megítélése - a történelem csak a jelen viszonyok megmagyarázására szolág - ítélkezik a múlt felett - mindig másodlagos munkákból tájékozódott, nem eredeti forrásokból XIV. Lajos százada kultúrtörténet szempontjából volt nagyon kiemelkedő a periklészi, augusztuszi, és az itáliai reneszánsz korszakaihoz hasonlítják, amikor is a filozófia, művészetek, tudományok területén kiemelkedő korszakokat 36

éltek meg. Ezek a munkák dilettánsnak tekinthetők, mert nem mások mint a múlt kritikája, hiszen saját korán tartották a fejlődés csúcspontjának. Montesquieu pedig a politikai berendezkedés általános elveit fejti ki, műve: Törvények szelleméről (államformakörnyezeti adottságok összefüggése). Montesquieu csatlakozott Bodin-hez, szerinte is a rómaiak nagyságát és hanyatlását a földrajzi tényezők a környezet határozta meg. Amit a francia felvilágosodás megfogalmaz, az alapvetően a történelem elvetése. Ezzel szemben Vico és Herder úgy véli, nem elítélni kell a műfajt, hanem megítélni, s ebből következtetni a jövőre. Vico „Új tudomány” c. munkájában az ésszerűséget a múltban keresi (A mű címe magára a történelemre utal) Vico szembehelyezkedik Descartes-sel, hiszen megfogalmazza a ciklikus történetszemléletet. (istenek – hősök – emberek kora). Önálló a történelem megismerése, független Isten és a természet megismerése. A történelem és a természet megismerésének különbsége: szubjektum és objektum szétesése, azaz a természet kész van, befejezett, megteremtett Isten által, a történelem viszont nem befejezett az ember teremti meg. „a történelem az objektum és szubjektum” hiszen egybeesik a tárgya és az alakítója – az ember. Vico az emberiség fejlődését racionalizációs folyamatnak tekinti. Nincsenek általánosítások: a kultúra összetevői: a vallás, a művészet, tudomány és a történelem nem lineáris, hanem körforgás (spirálszerű). Vico nem fest jövőképet, számára az a fontos, mi ésszerű a múltban, de nem akarja megmagyarázni a múltat, mint Hegel. A nemzeti egyéniség fogalma Herdernél, a német Rousseau (nacionalizmus) születik meg. Eszerint nincs általános értékmérő, minden népnek van saját tehetsége, sajátossága. A történelem pedig így nem más, mint hogy a népek egyéniségüket kifejlesszék. Minden nép eredetiségét fejezi ki a művészetben. A népek mindenképpen egyenrangúak, s fontos a kisebb népek története, öntudatra ébredése is. Fontos a nyelv, a hagyomány megőrzése. Herdernél a költészet a kultúra hordozója, a kultúrában keresi a géniuszt, minden nemzetnek van egy szelleme és ennek az önálló szellemnek a kifejlesztése a történelem. A népi egyéniségek a nyelvben fejeződnek ki, ezért elsődleges cél a nemzeti nyelv megőrzése, szótárak, néprajz, népdalok gyűjtése (pl.: a szlávok öntudatra ébredése) Az erkölcsök kinevelése szempontjából Herder fontosnak tartja a vallást. Megérteni nem magyarázni kell a történelmet. A matematikus Condorcet általános törvényszerűségeket keresett a történelemben, s a tudományok fejlődését is a történelemhez tartozónak véve Condorcet az 1793-as (girondista) alkotmány megfogalmazója, liberális, racionális fejlődést kell bemutatni a történelemben – fontos a babona háttérbe szorítása, az ipar, s a kereskedelem fejlődése. Műve: Az emberi szellem fejlődésének vázlatos története lábjegyzet nélkül! 10 korszakra bontja az emberiség történetét, az utolsóban megjósolja a jövőt. (előtérbe kerül az ipar, kereskedelem, tudomány, megszűnnek a háborúk meg a nemzetek is általános jólét, boldogság – ez nem más mint madárjóslás, béljóslás) Concordet törtvényszerűséget keres, s ha talál, abból általánosít. Be kívánja azt is bizonyítani, hogy a vallás káros. Matematikai eszközöket használ, s mindenképpen tudománnyá akarta tenni a történelmet – s pont ő teszi ezzel tudománnyá. (öngyilkos lett.) A 16-18. századi magyar történetírás Az előbbiekben ismertetett európai vonulatok nagyrészt nálunk is felfedezehtők Műfajok:  kortörténetek: számost ilyen mű készül, többnyire mind erősen retorikus jellegű s ez függ a pártállástól. A retorika tárgya lehet Habsburg-ellenes, Habsburg-párti, erdélyi, vagy vallási hovatartozástól függő. (Forgách Péter) Jelennek meg magyar nyelven is, nincs benne társadalomtörténet, népesebb szemlélet.  memoár: szubjektív, én értékelések, igen népszerű. Pl. Apor Péter, Csere Mihály, Rákóczi Ferenc, Kemény János emlékiratai  napló (Károlyi Sándor, Thököly naplója)  levelek  útleírások 37

 forrásgyűjtemények: főként egyházhoz kapcsolódóan (Pray kódex  államismeret: Bél Mátyás Magyarországon 4 nagy irányzat bontakozott ki: 1. humanista iskola - Bonfini 10 kötetes műve már nem folytat semmilyen korábbi krónikát, a kezdetektől eredeti források alapján dolgozik. Megjelenik a földrajzi szemlélet, feszegeti a politikai eseménytörténet kereteit. - Oláh Miklós (pap, történetíró): birodalmi történetíró

velük szemben ellen-

- Istvánffy Miklós (főúri érdek): kortörténetíró

pont Heltai Gáspár

2. Jezsuita forrásgyűjtők Európai példa alapján az ellenreformációból indul ki. Fontos pont Pázmány Péter egyetemalapítása 1635-ben Nagyszombaton  Timon Sámuel  Heveneczy Gábor  Katona István  Pray György Püspökségek, felekezetek történetét írták meg oklevelek alapján, forráskritikai szempontok segítségével. Megjelennek a segédtudományi tanszékek (pl.: pecséttan, címertan), a munkák tele vannak lábjegyzettel. Forráskiadások születnek az Árpád- és Anjou- korból. Katona István: Historia critica regnum Hungariae, ez az első nemzeti történet megírása azonban még mindig politikatörténet. Alapvetően elsődleges forrásra építenek. A protestánsok is megkezdik a történetírást, saját felekezetükben, megjelennek a protestáns egyháztörténetek. (Debrecenben is) 3. Staatenkunde (protestáns műfaj) Az állam leírása különböző szempontok – néprajz, földrajz, esztétika- alapján. A korábbi történeti műveket újra feldolgozzák, kiadják.  Bél Mátyás: Notitia Hungariae antiquae, mediae, novae- statisztikai kérdőívek alapján, helytörténet eredeti forrásokkal. Az országot 4 részre osztva, megyénként vizsgálta. Ebből csak a középső készült el a Dunán inneni kerület. Szintetikus, gazdasági- társadalmi viszonyokat is vizsgál, s Erdélyt is leírja.  Benkő József: Erdély leírása – kérdőíves, ez nem politikai eseménytörténet, a nemzetiségi viszonyokat, a közigazgatást jellemzi - civilizációtörténet 4. Göttingeni iskola Kritikai- filológiai módszereket használnak ugyan, de nincs sem történelmi tanszék, sem folyóriat.  Kovachich Márton György: Vestigia Comitiorum: a rendi országgyűlés, a közigazgatás történelmének leírása. A magyar alkotmányosság jogosságát igyekszik bizonyítani. Egyes vármegyei rendeleteket is összegyűjt. Megkísérli létrehozni az első Magyar Országos Levéltárat, de ez nem sikerül A 18. század vége: Segédtudományok kialakulása:  címertan  pecséttan  numizmatika  archeológia Rokontudományok kialakulása: 38

 statisztika (német hatásra)  intézménytörténet (Hajnóczy József)  társadalom kritika volt Nem magyar nyelvű történelmi munkák:

Berzeviczy Gergely: parasztság története,

 Engel János, Keresztény Aurél, Fessler Ignác: nem magyar nyelvűek, de magyar témában írnak: iskolázás, vallási viszonyokra koncentrálnak Reformkor:  Horváth István: Rajzolatok a magyar nép legrégibb történetéről (1825). Tipikus magyarkodó történelmet mutatott be. Célja a múlt iránti érdeklődés felkeltése, magyar őstörténet, nagy ősök keresése, mindenki magyar volt- etimologizálás, a magyar sokkal régebbi és magasabb rendű nép a németnél- németellenes tartalom. Ez a nép története, nemcsak a nemességé ez pl. a palócok, jászok története is(szittya és hun rokonság, Jézus is magyar volt, Karthago =Kard- hágó, Szicíliát székelyek alapították, sumérrokonság- Barát Tibor, aki a Bibliából indul ki)  Horváth Mihály: Az ipar és kereskedés története az utolsó 3 évszázadban Magyarországon: célja a reális viszonyok bemutatása, felhívja a figyelmet a lemaradásra pl.: városiasodás, polgárosodás  Teleki József: A Hunyadiak kora Magyarországon: településtörténet – történeti földrajzi munka, nem politikai V. A 19. századi német történetírás Szakszerű történetírás: A német historizmus A németeknél, Ranke nyomán kialakuló 19. századi történetírás professzionális, historizmusnak nevezik. A történelem emancipálódik, történelmet pozitívan látják. 1. Georg Wilehlm Friedrich Hegel Hegelnél már a történelem áll a középpontban, minden kérdést történeti alapon közelít meg, a vezér- forradalmár a „sein” (to be) és a „werden” (to become), amelynek nyomán kétféle megismerés létezik:  Verstand: természetes megismerés éve (matematikai), állandóságot keres  Vernunft: végső cél, megismerésére irányul, a változásnak van iránya. A megismerésnél alapvetően különbözik a természet és a történelem megismerése: a történelemnél a filozófia a szellem játszik fontos szerepet, alapvető közege az idő, nem kész, nem befejezett, hanem változó (werden- Vernunft) A természet pedig kész, befejezett – sein, lehet a matematika a megismerés alapja, a természet ismétlődik, a matematika számára alárendelt a tér és az idő-általánosság (Verstand) Az eszmék megismerése ettől gyökeresen különbözik. A történelem megismerésének alapja erkölcsi. A történelemben nincsenek törvényszerűségek, célja van, a jövőbe mutat, de nem lehet megjósolni. Van-e valami közös a nemzetek történetében, merre tart? A történelem Hegel szerint autonóm lényege a szabadság tudatában való előrehaladás (nem a jólétben való előrehaladás), a történelem tart valamerre. Az ismétlődés pedig a lényeg állandósága, hiszen valami azért ismétlődik, mert fontos. Az előrehaladásnak 3 fokozata van:  keleti kultúrák (1 ember szabad)  antikvitás (többen szabadok)  keresztény- germán kultúra (minden ember szabad) 39

A szabadság Hegelnél az érzékiségtől való megszabadulást jelenti. Az a szabad, aki általános célokat szolgál. Hegel a fejlődés gondolatát elutasítja, a vallás, a filozófia és a művészet fontosak, ezek jelentik az öntudatra ébredést. A szabadság létrejön, az igazság is létrejön a történelemben szépség is létrejön – fokozatai vannak: hegeli esztétika: A művészet fejlődését Hegel 3 fokozatúra bontja:  kelet: az eszmét az érzék/anyag korlátozza (vezető művészet: építészet)  antikvitás: görög-római érzéki és szellemi, ezek egyensúlyban vannak (szobrászat)  saját kora: keresztény- germán: érzékitől való megszabadulás (zene, költészet) A szabadság megvalósításainak eszköze Hegelnél az állam, s az államot kultúrértéknek tekinti, s az állam létét a történelmiség feltételének tartja. A filozófia célja a létező államok kialakulásának megértése, jobbá tétele (porosz reformok), ez nem egyszerű hatalomimádat. Az állam arra is szolgál, hogy a műveltséget, filozófiát és a művészetet elősegítse. Hegel úgy véli, végcélt a történelemben nem lehet megfogalmazni, mivel annak nincs realitása. Hegel a történetírás 3 fajtáját különbözteti meg:  eredeti (a leíró részese az események (pl.: Caesar), az érzékiség fogja, nem tud általánosítani)  reflektált (általános szempontból közelít, ez általában különös speciális szempont pl.: gazdaságtörténeti vagy művészettörténeti)  filozófiai (eszméken alapuló, legmagasabb szintű, ezt használja ő maga is) Hegelnél jövőképről nem beszélhetünk, az igazság nem a jövőben van, hanem a történelemben valósul meg. Minden történeti alakzatot az igazság fokozataként kell vizsgálni. Kell valami általánosítás- általános mondanivaló – minden nagy történésznek van. Hegel munkája: Bevezetés a világtörténet filozófiájába, kiváló filozófiatörténetet ír le és ez hozzátartozik a történelemhez. „Minden ami valóságos az ésszerű, minden ami ésszerű, az valóságos” Nem a jövőbe kell tehát helyezni, nem ítélkezni kell, hanem meg kell érteni a történelmet. Hegel a kiindulópont a historizmusban, s hozzá kötődik a historizmus másik szellemi atyja: Humboldt is. 2. Alexander von Humboldt Az erkölcsi és az emberrel kapcsolatos tudományokat vizsgálta. Szerinte a történetírás feladata az általános eszme leírása, felismerése. Humboldt úgy vélte, az egész historia idealista. Humboldt 1809-es reformja Berlini Egyetemen, melynek lényege, hogy a bölcsészkar más karokkal egyenrangú és ezért létrejönnek a történelem, irodalom, nyelvészet, klasszika-filológia tanszékek. 3. Leopold von Ranke Az igazán kiemelkedő történész ebben a korszakban, a historizmus atyja Leopold von Ranke. Ranke kifejezetten empirikus, ő az első, akinek már a foglalkozása is történész. (Hegel mellett tanított, de nem voltak jó viszonyban) Termékeny volt Ranke, máig maradandó érvényes műveket írt, s mindent eredeti forrásból vizsgált, „wie es eigentlich gewesen”. Ranke megírta a pápák történetét is, s ő az, aki úgy vélte, hogy az a történész, aki az eredeti forrásokkal bánni tud. Igaz, amire forrás van, nincsenek törvények, s filozófiákat sem fogalmaz meg. 1830-ig tartó korai időszaka után 1830 és 1848 között a porosz történelemmel kapcsolatos kérdésekkel foglalkozik, majd 1848-tól pedig angol és francia egyetemes történelemmel. Ranke- nél rendkívül fontos szerepet játszik a forráskritika hiszen mindent úgy kell megírni, ahogyan az történt. Szerinte ez a történész szakma alapja, s ezért nem lehet a történelemben természettudományos módszereket alkalmazni. Ranke nyomán megindul a Monumenta Germaniae Historia (német történelemmel kapcsolatos források gyűteménye) kiadása.

40

Ranke szerint a szociológia nem fontos, a lényeges a segédtudományokban való fontosság. Fontos a szemináriumi rendszer bevezetése, ami mindezt fejleszti (lényegében innentől van történészi szakma). Megjelennek a szakfolyóiratok is, 1859-ben elindul a Historische Zeitschrift. Természetesen csak olyan cikkek jelenhettek meg, amelyek el voltak látva filológiai jegyzetekkel. Az a történész, aki ír is. A filológiai kritika mellett jellemző a külpolitika elsőbbsége (der Primat der Aussenpolitik) a politikai eseménytörténetek, nagy egyéniségek története (Ranke porosz párti volt 48-49-ben szerinte is kell egy erős állam). Ez alapvetően egy konzervatív filozófiát jelent, hiszen a történelem a hatalomért való küzdelem, ebből azonban kimaradnak a társadalmi kérdései, a belső problémák. Ranke-nél a történelem a nagy egyéniségek története, s elutasítja a liberalizmust. Ranke ugyanakkor egyértelműen haladásellenes: Jede Epoche ist unmittelbar zu Gott (Minden kor egyenlő távolságra van Istentől) Minden kor önmagából kell megérteni, s nem általánosítani ( A megértés a fontos) E szerint nincs sötét középkor, nem lehet különbséget tenni a korszakok között, nem lehet alacsonyabb rendű egyik sem. Az eszmék a történelem meghatározói nem a gazdaság vagy nem a társadalom. A történelem a politikát alakítani akarja: vita a század közepén kisnémet és nagynémet egység Heinrich von Sybel, Ficker, Droysen, Waitz, Wallenbach ők a poroszpártiak, főleg ők foglalkoztak a német egység kérdésével. 4. Friedrich Nietzsche A század második harmadára kialakul egy új irányzat, ami elvezet az antihistorikus felfogáshoz. Ez jellemző Nietzsch-re is: A történelem hasznáról és káráról írt, fontos tézise, hogy van monumentális, antikvárius és kritikus történetírás, s hogy az embert az állattól a történeti emlékezet különbözteti meg. A történelemnek az életet, a cselekvést kel szolgálnia. Nietzsche elfordul a történelemtől, hanyatlást lát benne. Alapvetően a többi munkája történelemellenes. Alapja és mondanivalója a történet tudás az káros, túl sokat tudnak, de önálló világnézetük nincs. Szerinte azok a boldogok, akik nem rágódnak a múlton. Szerinte a történelemben nincs fejlődés- körforgás, van. 5. A század utolsó felében megjelennek a történelem különböző résztudományai: Jacob Burkhardt Burkhardt nevéhez a reneszánsz (rinasimento) fogalma kötődik. (A reneszánsz Itáliája) Burckhardt a magas szintű műveltséget tartotta nagyon fontosnak s körforgást, fogalmaz meg, s szerinte a 19. század történelme a pusztulás felé tart. Három potenciált fogalmaz meg a történelembe:  vallás  művészet  politika Ezek a történelem hajtórugói. Saját kora problémájának azt tartja, hogy túlságosan a politika kérdései kerülnek előtérbe.  szellemtörténet (Dilthey, Meinecke, Burkhardt)  művelődéstörténet (Burkhardt)  vallástörténet (Burkhardt)  filozófiatörténet  alkotmányos jogtörténet (Below, Otto Hintze, Eichorn, Haller) Egyre mélyebbre ásnak a történészek, analitikus jellegű lesz a történelem. Megjelenik a német szociológia (Max Weber) Kiemelkedő történész a korszakban az ír Nobel-díjas (Római történelem c. munkájára kapta) Mommsen (NTA külső tagja), aki egyben az epigráfia (latin feliratok gyűjteménye) megalapozója is. Vele kezdődik el a szakszerű ókortörténeti bontás. Mommsen eszménye Bismarck volt, Caesarral hozta őt összefüggésbe, s az erős állam megteremtőjének tartotta. 41

Megjelenik a történeti földrajz és a településtörténet is. (Németország keleti terjeszkedése a kiindulópont.)  Volksboden (Lebensraum)  Kulturboden (ahol a németek nincsenek többségben, de érződik a hatásuk, az a kultúratalaj) A kibontakozó Karl Lamprecht (eretnek történész)- vita folyamán Rankéval szemben pozitivista szempontokat próbált megvalósítani a történetírásban. Ezek főként gazdaság- és társadalomtörténet. A vita eredménye, hogy bebizonyították, hogy Lamprecht műve tele volt tárgyi hibákkal, hiszen a fejlődés főbb vonulatait akarta bemutatni, s így nem tartotta fontosnak a pontos évszámokat, neveket. Ranke a vitában az individuális történelem mellett érvelt, míg Lamprecht a kollektív mellett. Lamprecht Rankéval szemben alulmaradt a vitában. Ám a német történetírás fokozatosan elvesztette jelentőségét, a társadalomtörténet pedig Ny- Európában alakult ki. VI. Francia és angol történetírás a 19. században A század első felében jelentős a történetírásnak ez a vonulata, fontosabb képviselők: Franciák:  Michelet  Thierry  Mignet  Tocqueville  M. Tainé  Luis Blanc  Thiers Angolok:  Carlyle  Macaulay  E. Burke Ők nem történészek inkább még csak történetírók. Ebben a korszakban a politikai hozzáállás a kulcs, s valamennyien valamilyen pozícióba helyezkednek a francia forradalmat illetően. Műveinek politikai jellegű üzenet is van. A politikai eseményekre koncentrálnak, a társadalmi háttér hiányos, vagy teljesen hiányzik. A szabadság szemszögéből tekintve a történelmet, ezért kulcsesemény számukra a francia forradalom világtörténeti szempontjából is. Michelet, Thierry, Miguet, Thiers: liberális szemléletűek, a történelem szerintük a szabadság története, s ebben a francia nemzet különleges szerepet tölt be. A forradalom belső, társadalmi konfliktusaira nem fordítottak figyelmet. Thiers alapvetően nacionalista volt, s Napóleon időszakát állította középpontba. Tocqueville már konzeratívabb, s ő az alkotmányos monarchia (Ancien Regime) időszakát tekintette a legfontosabbnak. Vizsgálta a demokrácia problémáit is, s szerinte az amerikaiaké és az oroszoké a jövő. A gond Tocqueville szerint az, hogy a tömegdemokrácia elnyomja a kisebbség véleményét, s a tömegdemokrácia szerinte diktatúrához vezet. Úgy véli, hogy a jakobinus diktatúra megvalósítja a demokráciát, hiszen amikor a tömeg bekerül a hatalomba, az az eredeti célok deformálódását jelenti. Így a jakobinus diktatúra Toqueville szerint kisiklás. Még Toquevill-nél is konzervatívabb Taine szemléletmódja az úgynevezett miliőelmélet: Életmű-elemzés esetén analízis fő szempontja a személyiség irányultsága a faj, a pillanat és a környezet hármasságának meghatározottságában. Szerinte a francia forradalom egyik szakasza sem jelentett pozitív átalakulást. A forradalom szerinte csőcselék uralma, így szégyellni való része a történelemnek. Taine szerint a filozófia, a művészet, s az irodalom a fontos, s ugyanakkor úgy véli, hogy az egyes nemzetek az idő, a faj és a környezet függésében lehet bemutatni. Taine (1828-1893) szerint az emberi tevékenységet az irodalomban, a művészetben kell bemutatni. Be kell mutatni a természeti környezetet az antropológiai feltételeket, a konkrét időbeli tényezőket. Ez a naturalizmus alapja. Taine úgy véli, hogy a társadalmi közeg sok mindent meghatároz, determinál. 42

Az amerikai E. Burke konzervatív kritikát fogalmaz meg, s úgy véli, hogy a polgári átalakulás mintája az angol történelem kell, hogy legyen. Elveti a forradalom dicsőséges voltát. (Az angolok számár a forradalom semmiképp sem jelenthet véres átalakulást. Összegzően megállapítható, hogy ők inkább történetírók, mint történészek.) Burke forradalomellenességet fogalmaz meg, s úgy véli, hogy az arisztokráciát sem szabad veszélyeztetni. Carlyle Másokról c. munkájában úgy véli, hogy a forradalom története nem más, mint nagy egyéniségek története. Szerinte e történelem célja nem más, mint a múlt iránti lelkesedés felkeltése. Macaulay első munkája az angol forradalmat dolgozza fel, s a using-csoportot tartotta a történelem végpontjának. A legfontosabb mozzanat szerinte az angol polgárosodás, s úgy véli, ezt a whigek valósították meg. Az angol történelem szerinte nem más, mint a középosztály története. Magyarországon Macaulay-nak nagy hatása volt. Legfontosabb műfaj szerinte az esszé, s nem használt sok lábjegyzetet, s a történészi munka közel áll az irodalomhoz. (Szalay Lászlónak is ő volt a példaképe). Anglia története II. Jakab trónralépésétől c. munkája, úgy fogalmaz, hogy a dicsőséges forradalom a legnagyobb esemény. Guizot: Európai polgárosodás története c. műve: szüzsé: polgárosodás története – a fejlődés ne eseménytörténet legyen, városiasodás, tudományok kialakulása. (átmenet – egyházi püspökségek, államok létrejötte, reformáció) A század első felében a történelem irodalmias, a fent említettek inkább történetírók. A történelem szerintük az irodalom egy fajtája, s az elemzés sem jellemző rájuk. A század második felében velük szemben alakul ki egy új irányzat, a pozitivizmus. Pozitivizmus: 19. században kialakult társadalomtudományi elmélet. Ismeretekre csak tapasztalati tudományok révén tehetünk szert, megjelenik az empirizmus és a természettudományos módszerek. Megteremtőjének A. Comte számít. Az elnevezés pedig Saint Simon-tól származik. Az irodalomtudományi pozitivizmus legnagyobb hatású elgondolása Taineféle miliőelmélet. A pozitivizmus előbbre mutató irányzat, hiszen tudományos módszereket alkalmaznak. Fő céljuk a tudományos történetírás megteremtése természettudományos minták alapján. Fontos náluk a gazdaság és a társadalomtörténet. Nem a nagy hősök, történetek bemutatására törekszenek. A tömegre, a fejlődés történetére koncentrálnak. Az irányzat az 1830-as években tűnik fel, legfontosabb képviselők:  A. Comte  Saint-Simon  Littré  Draaper (amerikai)  J. S. Mill  H. Spencer  Lecky Megteremtik a szociológiát, mely hosszabb tendenciákra koncentrál. A történelem – mivel csak egyes dolgokkal foglalkozik – szerintük csak akkor lesz tudomány, ha szociológiává válik (ez antihistorizmus) A társadalomban is törvényszerűséget keresnek. Az emberi tevékenységet mutatják be, annak környezetét, az antropológiai hátteret és a konkrét időbeli kezdeteket. Comte – pozitivizmus atyja – szerint 3 stádiumot különböztethetünk meg:  vallási (Luther) – hierarchikus társadalom – túlvilági kérdések  metafizikai (francia forradalom kora) – a megismerés fő kérdése nem a túlvilág – a filozófia áll a középpontban  pozitív stádium – végső kérdések helyett előtérbe kerül a társadalom megjavításához szükséges ismeret, intézményrendszer, személyek Az utolsónak saját korát véli, s ebben a matematika, a kémia és a természettudományok fontosak, a vallás káros. A történelem Comte szerint ezen a 3 stádiumon megy végbe, s mindez egy igen racionális folyamat. Így alapvető gondolat a fejlődés feltétezése, s a fejlődést kell szerinte vizsgálni az egész történelemben. Csak a modern kort érdemes vizsgálni 43

a ezért pl.: középkort nem. Hódítás helyett pedig a kooperáció, békés termelőmunka kellene, hogy jellemezze a társadalmat. A történelem lényege: a racionalizmus, de ez nem más, mint egy óhaj a történelemmel szemben, mert Comte a társadalom megjavítását akarta. Nevek és évszámok nélküli történelmet akart. Legfontosabb cáfolója: saját maga, azt jósolta, hogy megszűnnek a nemzetállamok, nem lesznek háború, béke lesz. Az egyéni szabadság köreinek megvonására koncentrál Mill, akinek az egyéni liberális szabadság a legfontosabb. Mill szerint az állam a szabadság eszköze. Úgy véli, hogy a konkrét tényekből levont általánosítás a lényeg. A természetben az előzményeket és az okokat kell vizsgálni, s ebből magyarázatot találni. A szociológia alapelvei c. munkájában Spencer úgy véli, hogy a természettudomány az alapelve a történelemnek. Számára a biológia az igazán fontos. Nagy hangsúlyt fektet a társadalomtörténetre, s ebben is törvényszerűségeket keres (hatott Jászi Oszkárra). Úgy véli, a társadalom mindig egyre magasabb rendű, s így bonyolultabb s hatékonyabb (integráció – dezintegráció). Spencer sokat foglalkozott a társadalom vizsgálatával, s 3 fejlődési fokozatot különböztetett meg, de nem konkretizálja, hogy pontosan, melyik társadalomra vonatkozik ez:  tribalizmus (törzsi korszak)  militarizmus (elvileg egyenlő a feudalizmussal) kialakulnak a nemzetek, de ennél magasabb rendű forma is van – meg fognak szűnni  Indusztrializmus (saját kora) - a békés termelés előtérbe kerülése, háborúk megszűnése Buckle: Az angol civilizáció története c. munkája nyomán kialakuló paradigma- vita, alapvető kérdése, hogy a pozitivizmus vagy Ranke legyen-e paradigma. Azaz hogy mi válik mintává a történettudományban. A pozitivizmus civilizáció történet, a fejlődés fő városainak a bemutatására törekszenek, s szerinte az iparágak történettudományok hordozzák a fejlődés fő alapjait. Buckle nem nemzeti történetírást akar, figyelme az egyetemi történetre irányul, s úgy vélte az angol történelmet is más civilizációk fejlődésével összegezve kell bemutatni. Bemutatja az angol társadalom sajátosságait, és összehasonlítva az angol a legmagasabb rendű lesz alatta vannak pl.: a skót vagy akár a spanyol társadalom is. Összehasonlító történelmet kell írni. Nincsenek lábjegyzetek, hasonló lesz az újságíráshoz, a vitának ugyanaz lett a sorsa mint a Lamprecht – vitának. Buckle ellenfelei közöt van Lord Lacton is, aki dilettantizmussal vádolta Buckle-t. A vita más résztvevői: Freeman, Froude, Seeley, Strubbs. A pozitivizmus tele van tehát hibákkal, így dilettáns lett. Miből vezethetők le a törvényszerűségek? Csak másodlagos forrásokra támaszkodnak, pedig történelmileg az igaz, amit forrással igazolnak. Felerősödik Ranke hatása, módszerei, újításai hatására újra forráskiadványok születnek, s ezért máig hitelesnek lehet venni, pl.: Rools, Recuelis gyűjtemény (fr.), sok az okleveles jellegű forrás és meg kell tehát tanulni bánni a forrásokkal. Beindul a szemináriumrendszer, nagy hangsúlyt kap – segédtudományok oktatása. o Ecole de Chartses (oklevelek iskolája)  legfőképp a diplomatikára képzett  első metodikati kézikönyvek megjelenése (Lanlois és Slignobos: Bevezetés a történelem tanulmáynozásához)  résztudományok megjelenése (ókor, középkor, újkor szétválasztása és a tanszékeke létrejötte)  Ecola Pratiqie dés Hautes Études- elsődleges forrásokkal való báná)  Ebben az időszakban alakul ki az egyháztörténet, arabisztika, indológia, sinológia (Maspero), egyiptológia (Champollion)  múzeumok pl.: Louvre Megindulnak a szakfolyóiratok (fr. Revue Historique, ang Englisch Histroical Review.) Olyan cikkek jelennek meg – szintén Ranke nyomán – amelyek forrásokkal vannak alátámasztva. Slignobos

Simaine vitája

Hagyományos

társadalmi szempontokat

ranke-i

kellene érvényesíteni

politika centrikus

gazdasági dolgok 44

egyedi vagy kollektív? Itt nem győzött a hagyományos irányzat, mint a németeknél. Születik még 2 irányzat:  marxizáló irányzat: A század végén jelenik meg. Aulard, Mathiez, Jaures. A francia forradalom története, melyet úgy mutatnak be, mint társadalmi osztályok küzdelmét.  fajelmélet: A történelem a fajok harca. Gobineau: Esszé az emberi fajok egyenlőségéről. (később Chamberlain) Három alapvető fajt különböztet meg: fehér, sárga, fekete. E között a 3 faj között hierarchia van. Minden szinthez különböző értékrend kapcsolódik. A fehérek voltak a germánok, az alacsonyabb rendűek pedig a sárgák és a feketék (a germánok ellentéte).A történelem pedig nem más mint a fajok keveredése, de pont ez a probléma. Fő feladat a faji higiénia megőrzése, tehát ne legyen keveredés. A francia történelemben ez úgy jön elő, hogy a gall parasztság emancipálódni akart és a fajelméletével az osztályok közötti különbséget akarta felmutatni Gobineau. VII. Történettudomány a dualizmus korában. A pozitivizmus hatása A 18. század és a két világháború között a magyar történetírás európai színvonalú, szakszerű professzionális történetírás kezdete. Reformkori történetírásról nem beszélhetünk, bár vannak történetírók, (Horváth Mihály, Szalay László) és történetírói munkák, de ezeket nem lehet rendszerezni. Eseménytörténetre koncentrálnak, nincs benne általánosítás, társadalmi háttér. Politikai álláspont viszont érződik. Középpontban a nemesség áll s a Habsburgellenesség, a Habsburgokkal szembeni függetlenség. Az 1867 körüli időszakban kialakul a magyar történetírás intézményrendszere, német minta alapján (ranke- i történetírás). A szakma történész ekkor alakul ki, azelőtt csak történetírók voltak. Fő kérdéssé az eredeti források kezelése volt. Forrásgyűjtemények, levéltárak születnek. A komoly történészek Nyugaton tanultak (Németalföld, Párizs). Mintaértékű lesz az 1850-es években kiadott Monumenta Hungariae Historica. (Középkori és újkori magyar okleveles források rendi országgyűlések iratai, külpolitikai iratok.) Ez nem irodalmi nem filozófiai, szakszerű folytatása a jezsuiták munkájának, nem egyháztörténeti gyűjtemény, hanem az egész nemzettel foglalkozik. A középkori téma a rendi függetlenségi mozgalom, a közjogi függetlenség kérdése. Ennek hordozója főként a nemesség, így ez lényegében az ő történetírásuk marad. Középpontban lényegében a 16-17. századi rendi országgyűlések, közjogi kérdések, Habsburgoktól való különválás. 1867-ben elindul a Századok című folyóirat (nyugat-európai mintára). Csak bizonyító anyaggal ellátott tanulmányok jelennek meg benne, van külön forráskiadási rész, s rengeteg lábjegyzetet használnak. Középpontban a nemzeti problematika áll. 1894-ban (-1906-ig) elindul a Magyar Gazdaságtörténeti Szemle, amely Európában az első ilyen jellegű folyóirat. (Agrártörténeti Szemle és az utódja 1957-től) Ekkoriben indulnak az Ethnographia, a Turul című folyóiratok, majd 1912-ben a Történelmi Szemle, amely egyetemes történeti kérdésekkel, elméleti problémákkal foglalkozik. A szakfolyóiratok mellett az intézményi rendszer is kialakul: 1867-ben felállítják a Magyar Történelmi Társulatot, majd 1875-ben az Országos Levéltárat. Elsősorban Maczali Henrik és Fejérpataki László (első diplomatikai szeminárium) nyomán beindul a szemináriumirendszer, mely legfontosabb feladatának az elsődleges forrásokban való jártasságot tartotta. Bölcsészkarok, történeti tanszékek jönnek létre Budapesten, Kolozsváron. Sokan szerezték képesítésüket Bécsben, az Österreichisches Institut für Geschichtsforschung falai között. Magyarországon részleges volt a szemináriumi rendszer:  paleográfia (Fejérpataki László, Hajnal István - diplomatika) 45

 numizmatika (Hóman Bálint – magyar pénztörténet- Árpád-kori, Károly Róbert gazdaságpolitikája)  geneológia (Nagy Iván magyar családtörténet 6 kötetben)  történeti földrajz (Csánky Dezső, a Hunyadiak korával foglalkozik, majd munkájának folytatója Győrffy György) Mindezeket szintézisbe kellett foglalni. Az első magyar kollektív szintézis az 1896-os millenáris történet, Szilágyi Sándor szerkesztésében, de ez nem egységes, birodalmi jellegű, középpontban össztörténeti kérdésekkel, s optimista szemléletű. Írói: Frankó Vilmos, Márki Sándor, Marczali Henrik) Viták: Európában is döntenek a legfontosabb paradigmákról. Pauler Gyula 2 tanulmányt ír a Századokba, szerinte érdemes lenne megfontolni a pozitívizmus elméleteit a magyar történetírásban. Ő csak politikatörténete ír. Ugor-török háború: eredetkérdés, beleszól a néprajz és a nyelvészet is és ezen máig is vitatkoznak „halszagú sokaság”. Magyar rokonság valamilyen dicső múltat kellene találni, mint a románok a dákó-román elméletet nálunk hun- magyar vagy sumér- magyar. Az 1913-as Szegfű-vita alapja, hogy a történetírás politikai tényező is akart lenni. (a száműzött Rákóczi vitája) A közjogi függetlenséget Rákóczi alakja képviselte a korszakban, s fő cél volt ekkoriban a múlt iránti lelkesedés felkeltése Thaly Kálmán azt állította, hogy ő Rákóczi történetírója, de Szekfű bebizonyította, hogy Thaly még forrásokat is hamisított. Thaly Rákóczit úgy mutatta be mint egy esendő embert, aki nem a nemzettel foglalkozott, hanem kicsit nevetséges figuraként állítja be, aki nem látta át a politikai eseményeket. Óriási vita a parlamentben is róla, Jászi Oszkárék is Szekfű mellé álltak. A korszak irányzatai hazánkban: 1. népies - realista (e Várkonyi szerint ez az irányzat az európai pozitivista elveket próbálta meghonosítani nálunk, ám ez nem igaz.) A középpontban parasztság, vagy nemzettörténet: nem idealizálnak, kollektív jelenségekre koncentrál az irányzat. Vármegyék történetét is feldolgozták, alapvetően elemző jellegű. Szoros az irányzat kapcsolata a demográfiával, földrajzzal, néprajzzal, ill. a nyelvészettel. Helyneveket, személyneveket gyűjtenek, a nemzetiségek történetével is foglalkoznak. Helytörténeti kutatások elindulása, monográfiák írása: birtokviszonyok, településviszonyok, vármegyei monográfiák Nagykőrösi iskola tanárai:  Nagy Iván  Pesti Frigyes  Ipoly Arnold (néprajztudós – mitológiával foglalkozik)  Szabó Károly  Frakrói Vilmos  Mályusz Elemér  Csengery Antal  Dagányi Károly 2. nemzeti – romantikus Lényegében a régies – realista irányzattal szemen jött létre. Nagy egyéniségekre koncentrálnak, céljuk a múlt iránti lelkesedés felkeverése, irodalmi forrásokat használnak. Hősök és árulók keresése, mint pl.: Rákóczi- Károlyi, KossuthGörgey. Fontos az alkotmányos függetlenség kérdése, a vármegyék és Erdély története: Nincs munkáiban elemzés, társadalmi háttér, vagy szociológiai vizsgálat. A köznemesség történetírása. Az egyik központ Debrecen  Thaly Kálmán (Rákóczi, Bocskai- a 18. század leértékelése – nemzeti hanyatlás kérdése)  Timon Ákos (Szent Korona-tana: ez már intézménytörténet, az első magyar alkotmány és történetszintézis létrehozása, szabadság iránti érzelem tana: nálunk sohasem volt abszolutizmus, hisz erős a parlamentünk. A magyar alkotmány fejlődése megelőzi az angolt és a franciát)  Hajnik Imre? 46

 Eckhardt Ferenc (alkotmánytörténész: bebizonyította hogy a Szent Korona-tana Werbőczy után jött létre, nálunk később jött létre a parlament mint a francia és az angol és ez csak csonka rendiség, csak a köznemesség érdekeit nézi, nincs polgárság. A magyar rendi fejlődés valamilyen átmenet a nyugati és keleti közt a csehvel és a lengyellel párhuzamos. 3. társadalom és gazdaságtörténeti iskola:  Takács Sándor (Török kori művelődéstörténet, nők története)  Marczali Henrik (társadalomtörténeti munka, európai műveltségű, az 5 legjobb magyarországi történetíró egyike, Ranke követője)  Acsády Ignác (történeti demográfia – a 18. századi népességi viszonyok a török kiűzése után)  Tagányi Károly (A földközösség története Magyarországon, ősközösség? A népies- realistákhoz közelítenek. Háttérbe szorul a politikatörténet. Folyóiratuk a Modern Gazdaságtörténeti Szemle. Belső társadalmi konfliktusokra, szélesebb társadalmi rétegek történetére koncentrálnak. Megszületik az első parasztságtörténet. A népesség száma és összetétele, s a művelődés érdekli őket. Alapvetően elemző jellegű irányzat. Létrejön az első művelődéstörténeti tanszék Pesten. 4. bécsi-magyar történetírók  Thallóczy Lajos (?Antal?) (Bosznia történetét írta meg)  Károlyi Árpád (a Habsburg Birodalom Levéltár igazgatója Batthyányi Lajos illetve Széchenyi István iratainak kiadása)  Angyal Dávid  Kállai Benjámin Művelődés-, település- és intézménytörténeti írások. Többnyire fontosnak tartották az alkotmányos függetlenséget, de hittek a Monarchia fennállásában. Foglalkoztak a russzisztikával a Balkán történetével. Pángermánizmus, pánszlávizmus – a magyarok egyedül gyengék ezért együtt kell működni a Habsburgokkal Részben szembeáll a hazai irányzatokkal. 5. hivatalos történetíráson kívüli irányzatok: Polgári radikalizmus  Jászi Oszkár (20. század című folyóirat, nemzetségi és társadalomtörténeti kérdések) Spencer hatása. Fő célja a pozitívizmus elveinek megvalósítása, nem forráskritika. A természettudományok, szociológia, közgazdaság nem tartották igazi tudománynak a történelmet. Fő kérdés a nemzetiségek. Mi lesz a Habsburg Monarchia felbomlása után, nézeteit befolyásolja Spencer: integráció- dezintegráció elmélete. A nemzet meg fog szűnni, mert csak akadály, a nemzetnél nagyobb kereteknek kell létesülnie: európai Egyesült Államok képe. Keleti-Svájc gondolata Dunai államok konföderációja Jászi programja politikai, történeti szempontból másodlagos, mivel saját korának politikai nézeteit fejti ki.  Ágoston Péter be akarta bizonyítani, hogy a nagybirtok káros  Szabó Ervin (történelmi materializmus megfogalmazása, munkásosztály története, szociáldemokrácia. Társadalmi osztályharcok története, fő műve: Társadalmi és pártharcok az 1848- 49-es szabadságharcban – bemutatja a köznemesség és a főnemesség évszázados küzdelmének eredményét, azaz a köznemesség győzelmét, saját érdekeit nézi és visszaveszi a márciusi vívmányokat)  Szende Pál  Somló Bódog (A Huszadik Század bevezetőjét H. Spencer írta, s a pozitívizmus és szociológia fontosságát hangsúlyozta.)

47