A hazagondozást hátráltató, illetve segítő tényezők vizsgálata - műhelymunka -
Készítette: Pálócziné Asztalos Ildikó pszichológus Petromán Anikó pszichológus
Hajdúsági Lakásotthonok 4080 Hajdúnánás, Fürdő u. 1. 2009. január 27.
Tartalomjegyzék
1. Vizsgálat leírása
3
2. Módszerek bemutatása
4
3. Vizsgálati eredmények
7
3.1. Hazagondozás iránti attitűdöt mérő kérdőív
7
3.2. Fókuszcsoportos interjú
19
3.2.1. Csoportvélemények összefoglalása
19
3.2.2. Nevelők szerepe a hazagondozásban
25
3.2.3. Nevelők észrevételei a gyermekek hazagondozás iránti attitűdjéről
27
3.3. Intervíziós módszer
29
3.4. Brainstorming (Ötletbörze)
30
4. Összefoglalás
36
5. Kitekintés
37
6. Melléklet
2
A hazagondozást hátráltató, illetve segítő tényezők vizsgálata A vizsgálat célja:
A hazagondozást befolyásoló tényezők vizsgálata, a sikertelenség okainak feltárása
A nevelők hazagondozás, illetve szülők iránti attitűdjének feltérképezése
Helyszín: Hajdúsági Lakásotthonok, Fürdő u. 1. Ideje: 2008. november-december Résztvevők: A Hajdúsági Lakásotthonban dolgozók, akik aktív kapcsolatban állnak a gyermekekkel. 5 csoportot alkottak a résztvevők: 36 fő + 3 fő családgondozó + 3 fő fejlesztőpedagógus = 42 fő. A csoportokra minden lakásotthonból egy-egy főt hívtunk meg, így lehetőség nyílt arra, hogy a team tagok megosszák egymással tapasztalataikat. Csoportvezetők: Alföldiné Ragyák Andrea - pszichológus Pálócziné Asztalos Ildikó - pszichológus Petromán Anikó - pszichológus Program leírása: 1) Vizsgálat célja, keretek tisztázása 2) Bemutatkozás 3) Hazagondozás iránti attitűdöt mérő kérdőív 4) „Mit gondol a hazagondozásról?” – körkérdés: ráhangolódás a témára, egyéni véleményalkotás a kezdés előtt 5) Fókuszcsoportos interjú (téma: hazagondozás és szülők iránti attitűd) 6) Intervíziós módszer (esetelemzés) 7) Ötletbörze – „Az egyes szinteken milyen eszközökkel lehet segíteni a hazagondozás sikerességét?” 8) Záró kör – kérdések tisztázása 3
Módszerek bemutatása: 1) Hazagondozás iránti attitűdöt mérő kérdőív (ld. melléklet) A hazagondozás iránti attitűdöt mérő kérdőívet Jármi Éva gyermekvédelemben dolgozó pszichológus dolgozta ki. A csoportos munka megkezdése előtt került sor a kérdőívek felvételére, segítve ezzel a témára való ráhangolódást. A kérdőívet mindenki egyénileg töltötte ki, így az eredmények a csoportmunkát megelőző aktuális állapotról adnak képet. A kérdőív arra keres választ, hogy az intézményben dolgozó kollégák −
véleményét milyen gyakran kéri ki az intézményrendszer a kapcsolattartási kérdéseket illetően,
−
milyen gyakran találkoznak a gondozott gyermek szüleivel,
−
hogyan ítélik meg a gyermek-szülő kapcsolatot,
−
ezen kívül vizsgálja a nevelő - szülő közötti együttműködés minőségét,
−
valamint a kollégák megfogalmazhatják, hogy véleményük szerint az intézményrendszer egyes szintjein milyen eszközökkel támogatható a szülőgyermek kapcsolat erősítése, illetve növelhető a hazagondozás sikeressége.
2) Fókuszcsoportos interjú A fókuszcsoport egy kvalitatív módszer, mely a motivációkutatás elméletéből, illetve a pszichológiai tanácsadás gyakorlatából nőtte ki magát. A módszer egyre nagyobb teret hódít az antropológiában, a kommunikáció - és a szociológiai kutatásokban, a pedagógiában, a politikatudományban és a pszichológiában. A fókuszcsoport egy olyan kiscsoportos módszer, amelyet egy képzett csoportvezető, az ún. moderátor irányít. A fókuszcsoportban részt vevők száma 8–12 fő, ami biztosítja a csoport átláthatóságát, irányíthatóságát és kezelhetőségét. Vizsgálatunkban a csoporttagok száma 8-10 fő, ami lehetővé tette a még bizalmasabb légkör kialakulását. A fókuszcsoportos interjú nem egyszerű csoportos beszélgetés. A tagok a moderátor által feltett kérdésekre fókuszálnak, teret biztosítva a tagok közötti eszmecserének, csoport-interakciónak. A módszer a csoportfolyamatokra és a tagok között zajló kommunikációra épít. A fókusz elnevezésen azt értjük, hogy az ilyen csoportok fókuszában egy speciális téma áll, és ettől a témától a csoport nem tér el, illetve mindig visszatér rá. A moderátor feladata, hogy a beszélgetés témája mindig a fókuszban maradjon.
4
A fókuszcsoportos interjú témái:
hazagondozás sikerének, illetve sikertelenségének okainak feltárása
a lakásotthonban dolgozók szülők iránti attitűdjének vizsgálata
A fókuszcsoportos interjú kérdései: 1. Milyen tényezők befolyásolják a hazagondozás sikerességét, illetve sikertelenségét? 2. Mi lehet az oka a gyermekek intézménybe kerülésének, illetve annak, hogy nem kerültek vissza a családjukhoz? 3. Véleményetek szerint milyen a lakásotthonban élő gyermekek viszonya a szüleikkel? 4. Mi jellemzi a kapcsolattartást? 5. Hogyan jellemezhető a szülő viselkedése a gyermek látogatása során? 6. Mi járhat a szülő fejében, amikor meglátogatja gyermekét a lakásotthonban? 7. Milyen áldozatokat hoznak a szülők a sikeres hazagondozás érdekében? 8. Milyennek látjátok a szülő-nevelő kapcsolatot? 9. Hogyan ítélik meg a szülők a nevelők munkáját? 10. Kialakulhat-e feszültség a szülő és a nevelő között? Miért?
3) Intervíziós módszer Az intervízió kollegiális szupervíziót jelent. A módszer segítségével (akár) különféle szakterületeken dolgozó szakemberek egy csoportja külső szupervizor jelenléte nélkül keres megoldást az őket foglalkoztató gyakorlati kérdésekre. A módszer segítségével a résztvevők a témával – adott esetben a hazagondozással – kapcsolatos kérdéseiket, problémáikat dolgozzák fel egy moderátor segítségével. Csoportunkban egy önként jelentkezőnek volt lehetősége, hogy bemutasson egy esetet a hazagondozás témakörén belül, amellyel kapcsolatban személyes, illetve szakmai kérdések merültek fel benne. A résztvevők körben ülnek, az önként jelentkező bemutatja az esetet, körülírja a problémát, majd megfogalmazza az őt leginkább foglalkoztató kérdést. Ezt követően a csoporttagoknak lehetőségük van kérdezni a fókuszba került kollégától a probléma mélyebb megértése céljából. A kérdések megválaszolása után a csoporttagok megfogalmazhatják hipotéziseiket a problémával kapcsolatban.
5
A következő szakaszban az önként jelentkező hátat fordít a csoportnak. A csoport ebben a helyzetben dolgozza fel a témát, elmondja, hogy szerinte miről szól a fókuszban lévő kolléga problémája. A csoporttagok által megfogalmazott hipotézisek a problémának különböző értelmezési keretet kínálnak. Ez elmélyítheti, és intenzívebbé teheti a probléma feldolgozását, megértését, illetve új értelmezési keretet nyújthat a problémát hozó kolléga számára, aki eközben jegyzeteli a hallottakat. Ezt követően az önként jelentkező visszafordul a körbe és reagál az elhangzottakra.
4) Brainstorming, ötletbörze Az ötletbörze csoportos feltáró munka, amelynek célja, hogy az egyének csoportos véleményalkotásából származó előnyöket hasznosítsák. Az ötletbörze során a csoport felvet egy problémát, valamint meghatároz egy célt. A moderátor ismerteti a probléma lényegét, felkéri a résztvevőket ötleteik megtételére és irányítja az ötletbörze folyamatát. Az ötleteket a moderátor jegyzeteli, és ez egészen addig folytatódik, amíg a csoportnak vannak újabb ötletei. Az ötletbörze során tilos a másik felvetését kritizálni, értékelni, vitatni annak hatékonyságát. Ezt követően az ötleteket értelmezni és csoportosítani kell. Esetünkben a cél a hazagondozás sikerességének a fokozása, így a csoportosítás aszerint történt, hogy az ötletek az ellátó intézményrendszer egyes szintjén miként valósulhatnak meg. Így az általunk feltett kérdés lényege: „Melyik szinten milyen eszközökkel támogatható a hazagondozás sikeressége? A cél elérésének mikéntje a rendelkezésre álló erőforrások aktivizálásában, illetve az eddig fel nem tárt lehetőségek és eszközök felkutatásában rejlik.
6
Eredmények 1) Hazagondozás iránti attitűdöt mérő kérdőív a) Milyen feladatot látsz el az intézményben, ahol dolgozol?
1. ábra: A csoportbeszélgetésen résztvevők százalékos megoszlása munkakör szerint A csoportos beszélgetés résztvevőinek 86 százaléka (36 fő) gyermekfelügyelői feladatokat, 7 százaléka (3 fő) fejlesztőpedagógusi -, 7 százaléka (3 fő) család– és utógondozói tevékenységet lát el. b) A gondozott gyermekek/fiatalok hány százalékának ismered a szüleit (legalább az egyiket)? A gondozott gyermekek/fiatalok hány százalékának a szüleivel tartod rendszeresen a kapcsolatot? A résztvevők a gondozott gyermekek 60 százalékának ismerik legalább az egyik szülőjét. Ugyanakkor a résztvevők a gondozott gyermekek szüleinek mindössze 25 százalékával tartják rendszeresen a kapcsolatot.
7
c) Milyen gyakran kérik ki a véleményed kapcsolattartási kérdésekben?
2. ábra: A résztvevők százalékos megoszlása arra vonatkozóan, hogy milyen gyakran kérik ki a véleményüket kapcsolattartási kérdéseket illetően A résztvevők 57 százaléka (24 fő) szerint nem szokták kikérni a véleményét kapcsolattartási kérdéseket illetően. A csoporttagok 36 százaléka (15 fő) szerint ritkán alkothatnak véleményt, míg a tagok 7 százaléka (83 fő) szerint ugyanolyan gyakran kérik ki véleményüket a kapcsolattartásra vonatkozóan, mint bármely más kérdésben.
d) Előfordult-e már olyan eset, amikor a gyermek mélyebb ismerete nélkül kértek fel kapcsolattartással összefüggő vélemény írására, vagy szóban történő kifejtésére? A szülő ismerete nélkül kértek fel kapcsolattartással összefüggő vélemény írására, vagy szóban történő kifejtésére? A válaszadók közül mindenki nemmel felelt a fenti kérdésekre.
8
e) Milyennek
ítéled
az
intézményben,
illetve
az
alapellátásban
dolgozó
családgondozóval való szakmai kapcsolatodat?
3. ábra: A résztvevők százalékos megoszlása az alapján, hogy hogyan ítélik meg a családgondozóval való szakmai kapcsolatukat A válaszadók 12 százalékának (5 fő) nincs szakmai kapcsolata a családgondozóval, 36 százalékuk (15 fő) ritkán konzultál velük. A résztvevők 48 százaléka (20 fő) megfelelőnek ítéli a velük való szakmai kapcsolatot. Mindössze 5 százalékuk (2 fő) szerint nem megfelelő a kapcsolat.
9
f) Milyen gyakran találkozol a gondozott gyermek szüleivel?
4. ábra: A résztvevő százalékos megoszlása az alapján, hogy milyen gyakran találkoznak a gondozott gyermek szüleivel A válaszadók 7 százaléka (3 fő) nem találkozik a gondozott gyermek szüleivel. A résztvevők 2 százaléka (1 fő) heti rendszerességgel, 58 százaléka (24 fő) havi rendszerességgel, 33 százaléka (14 fő) évente 1-2 alkalommal találkozik a szülőkkel.
10
g) Milyen gyakori téma a team-gyűléseken a gyermek-szülő kapcsolat?
5. ábra: A résztvevő százalékos megoszlása az alapján, hogy véleményük szerint milyen gyakori téma a team-gyűléseken a gyermek-szülő kapcsolat A résztvevő 2 százaléka (1 fő) szerint soha nem téma a gyermek-szülő kapcsolat a teamgyűléseken. A válaszadók 17 százaléka (7 fő) szerint ritkán esik szó róla. 2 százalék (1 fő) szerint gyakran, 79 százalék (33 fő) szerint ugyanolyan gyakran téma a team-gyűléseken a szülő-gyermek kapcsolat, mint bármilyen más téma.
11
h) Milyennek látod az intézmény nevelési stratégiáját a vérszerinti szülővel való kapcsolat támogatása tekintetében?
6. ábra: A résztvevő százalékos megoszlása az alapján, hogy milyennek látják az intézmény nevelési stratégiáját a vérszerinti szülővel való kapcsolattartás támogatása tekintetében A résztvevők 2 százaléka (1 fő) szerint az intézménynek nincs nevelési stratégiája, így esetleges a szülővel való kapcsolat alakulása. A válaszadók 72 százaléka (30 fő) szerint vannak jó kezdeményezések az intézmény részéről, a vezetők elismerik a szülővel való kapcsolat erősítésének fontosságát, de még sokat kell fejlődni. A csoporttagok 26 százaléka (11 fő) szerint az intézmény nagy gondot fordít a szülővel való kapcsolat megerősítésére.
12
i) Milyennek látod a saját, illetve kollégáid és a szülők együttműködését, viszonyát?
7. ábra: A résztvevők százalékos megoszlása az alapján, hogy milyennek látják a kollégák és a szülők együttműködését, viszonyát A résztvevők 5 százaléka (2 fő) szerint negatív a kapcsolat, 10 százalék (4 fő) szerint semleges, változó. A válaszadók 74 százaléka (31 fő) szerint a kapcsolat megfelelő. 11 százalék (5 fő) szerint még a nagyon komoly problémákkal szülőkkel is sikeres az együttműködés.
13
j) Tapasztalod-e az alábbi problémákat a gyermek-szülő kapcsolat intézményi/nevelői támogatása terén?
28
Az optimális kapcsolattartásnak objektív akadályai vannak (pl.: megfelelő helyiség hiánya).
Sor 2
7
7. ábra: A résztvevők százalékos megoszlása az alapján, hogy véleményük szerint az 4
optimális kapcsolattartásnak vannak-e objektív akadályai
3
A válaszadók 67 százaléka (28 fő) szerint az optimális kapcsolattartásnak nincsenek objektív Nem
Elvétve Elég Nagyon jellemző akadályai. A résztvevők 17 százaléka (7 gyakran fő) szerint elvétve van akadálya a kapcsolattartásnak.
A csoporttagok 10 százaléka (4 fő) gondolja úgy, hogy elég gyakran ütközik objektív akadályba a kapcsolattartás. 6 százalék szerint (3 fő) nagyon jellemző az objektív akadály megléte az optimális kapcsolattartás szempontjából.
14
23 A kapcsolattartásról visszatérő gyermek zaklatottsága miatt előfordul, hogy nem
javasolják, vagy javasoljuk a kapcsolat fenntartását.
16
Sor 2
8. ábra: A résztvevők százalékos megoszlása aszerint, hogy javasolják-e a szülővel való 3
kapcsolat megszakítását, ha a gyermek a kapcsolattartást követően zaklatott A válaszadók 38 százaléka (16 fő) a gyermek zaklatottsága esetén sem javasolja a szülőNem
Elvétvemegszakítását. A résztvevők Elég gyakran55 százaléka (23 Nagyon gyermek kapcsolat fő) jellemző szerint elvétve javasolt a
kapcsolat megszakítása. 7 százalék (3 fő) szerint elég gyakran előfordul, hogy a gyermek zaklatottsága miatt nem javasolt a kapcsolat fenntartása.
15
A szülő életvitele csökkenti a nevelők pedagógiai hatását (pl.: rossz modellt nyújt a 18 szülő).
13
Sor 2 8
3
9. ábra: A résztvevők véleményének százalékos megoszlása arról, hogy szerintük a szülő életvitele csökkenti-e a nevelők pedagógiai hatását Nem
Elvétve
Elég gyakran
Nagyon jellemző
A résztvevők 7 százaléka (3 fő) szerint a szülők életvitele nem csökkenti a nevelők pedagógiai hatását. A válaszadók 31 százaléka (13 fő) szerint elvétve, 43 százalékuk (18 fő) szerint gyakran tapasztalható, hogy a szülők életvitele csökkenti a nevelők pedagógiai hatását. 19 százalék (8 fő) szerint nagyon jellemző a fentebb leírt jelenség.
16
A szülő nem tartja be ígéreteit, így újra traumatizálja a gyermekét a kapcsolattartás elmulasztásával. 24
Sor 2 11
4
10. ábra: A résztvevők százalékos megoszlása az alapján, hogy tapasztalatuk szerint a szülők megszegik-e 3 ígéreteiket, így traumatizálva újra a gyereket A résztvevők 10 százaléka (4 fő) szerint nem tapasztalható, hogy a szülő nem tartja be
Nem
Elvétve Elég gyakran Nagyon jellemző ígéreteit, így traumatizálva újra a gyereket. A válaszadók 7 százaléka (3 fő) szerint elvétve
tapasztalható a szülők részéről az ígéretek elmulasztása. 57 százalék (24 fő) szerint gyakran előfordul a fenti jelenség. A csoporttagok 26 százaléka (11 fő) szerint nagyon jellemző, hogy a szülő megszegi ígéretét.
17
Addig nem tud beilleszkedni a gyermek az intézménybe, amíg szoros kapcsolatban áll a szülővel.
Elvétve
Nem Sor 2
Elég gyakran
11. ábra: A résztvevők véleményének százalékos megoszlása az alapján, hogy szerintük jellemző-e, hogy a gyermekek addig nem tudnak beilleszkedni az intézménybe, amíg szoros kapcsolatban állnak a szülővel
Nem
Nagyon jellemző
Elvétve Elég gyakran jellemző A résztvevők 36 százaléka szerint (15 fő) nem tapasztalható, hogy a Nagyon gyerekek addig nem
tudnak beilleszkedni, amíg kapcsolatban állnak a szülővel. A válaszolók 50 százaléka (21 fő) szerint elvétve tapasztalható, hogy a gyerekek nem tudnak beilleszkedni addig, amíg szoros kapcsolatban állnak a szülővel. 12 százalék (5 fő) szerint gyakran, 2 százalékuk (1 fő) szerint nagyon gyakran tapasztalható a fenti jelenség.
18
2) Fókuszcsoportos interjú A fókuszcsoportos interjú során elhangzottak tartalmát elemezve kiemeltük az egyes kérdéskörökre adott legtipikusabb válaszokat, melyek mentén értelmezhető válik az intézményben dolgozó kollégák hazagondozás iránti attitűdje, valamint feltárhatók a hazagondozás viszonylagos sikertelenségének hátterében meghúzódó okai – természetesen a teljesség igénye nélkül. A cél elsősorban annak a feltárása, hogy mit gondolnak a témáról a lakásotthonban dolgozó kollégák. A csoportokban a gyerekekkel közvetlen kapcsolatban álló kollégák vettek részt, így észrevételeikkel hiteles képet nyújtanak arról, hogyan zajlik a hazagondozás alapját képező kapcsolattartás a gyakorlatban. Az alábbiakban az egyes kérdéseknél azokat a gondolatokat emeltük ki, amelyek a leginkább meghatározták a csoportgondolkodást:
Milyen tényezők befolyásolják a hazagondozás sikerességét, illetve sikertelenségét? Mi lehet az oka a gyermekek intézménybe kerülésének, illetve annak, hogy nem kerültek vissza a családjukhoz? A résztvevők a hazagondozás sikertelenségének hátterében meghúzódó okokat az egyes szinteken az alábbiak szerint látják: −
Társadalmi szinten: Napjainkban egyre fokozódik a munkanélküliség mértéke, ami az alacsony
szocioökonómiai státusszal rendelkező családokat, illetve az alacsony iskolai végzettségű egyéneket érinti a leginkább. A szakmai végzettség hiánya növeli annak az esélyét, hogy az egyén munka nélkül marad, illetve jellemző körükben az alkalmi munkavállalás. A családfenntartó nem rendelkezik állandó jövedelemmel, az anyagi gondok halmozódnak, és a család a spirált alkotó problémával képtelen megküzdeni. A tehetetlenség és a megküzdési stratégiák hiánya miatt a problémával küzdő egyének gyakran a szenvedélybetegség rabjaivá válnak. A szülők gyakran párkapcsolati problémával küzdenek, illetve jellemző a szociális háló meggyengülése, hiánya. A problémák gyakran halmozódnak, ami növeli a gyermekek intézménybe való bekerülésének kockázatát.
19
Az állam a szülők támogatására elsősorban anyagi juttatásokat (segélyrendszer) biztosít, ami a csoport véleménye szerint önmagában nem alkalmas a probléma okainak orvoslására. Ráadásul a támogató rendszer akár konzerválhatja is a társadalmi szintű problémát, mivel az egyének nincsenek rákényszerítve helyzetük felülvizsgálatára. Szükség lenne a szociálisan hátrányos helyzetbe került egyének számára egy olyan szolgáltató-rendszer kiépítése, amely alkalmassá teheti őket a társadalomba való reszocializációra.
−
Gyermekvédelmi ellátórendszer szintjén:
Alapellátás szintjén:
A családsegítő központokban dolgozó családgondozók megterheltek, ami komoly hátrányt jelent a professzionális munkavégzés szempontjából. A gyermekvédelmi alapellátás nem rendelkezik megfelelő személyi - és eszközrendszerrel, amely hatékonyabbá tehetné a családok gondozását, ezáltal csökkenthetné a gyermekek intézménybe való bekerülésének esélyét. Szülők szintjén: Minden gyermek története más. Vannak, akik kisgyermekkoruk óta az intézményben nevelkednek, és egyáltalán nem ismerik a szüleiket a kapcsolat teljes megszűnése, vagy a szülők halála miatt. Mások bekerülésük óta, illetve bizonyos idő elteltével rendszeresen tartják a kapcsolatot rokonaikkal. Az is gyakran előfordul, hogy a szülő az intézetben nevelkedő gyermekével nagykorúságát megelőző években veszi fel a kapcsolatot, melynek hátterében elsősorban anyagi érdekek húzódnak meg. Látható, hogy a szülők kapcsolattartási kezdeményezésének hátterében különböző motivációk állhatnak. A motivációs háttér, illetve annak mobilizáló szintje különösen fontos a hazagondozás szempontjából. Elsősorban azoknál a családoknál lehet sikeres a hazagondozás, melyeknél a motiváció alapja az érzelem, a gyermekhez fűződő, őszinte kötődés. Amikor a család létbiztonsága veszélybe sodródik, és a gyermek intézetbe kerül, több szinten is változás következik be a családi rendszerben. Minden családtag terhelt érzelmileg. A szülőnek döntést kell hoznia, hogy szembenéz-e a problémával, és megpróbál megoldást találni a helyzetre vagy meghátrál, és beletörődik a helyzetébe. A gyermek új helyzetbe és környezetbe kerül, amihez meg kell tanulnia alkalmazkodni.
20
A nevelők szerint a szülők biztonságban tudják gyermekeiket az intézményben, és emiatt nem szorgalmazzák a gyermekek hazakerülését. A bekövetkezett változásoknak köszönhetően egyfajta egyensúlyi helyzet alakul ki a családi rendszerben, és emiatt csökkenhet a hazagondozás iránti motiváció. A szülők gyakran ígérgetnek a gyerekeknek a kapcsolattartást illetően, ami felelőtlen szülői magatartásra és következetlen nevelési stratégiára utal. Emellett látnunk kell azt, hogy ennek hátterében gyakran saját lelkiismeretük megnyugtatása húzódik meg, illetve nem mernek saját gyermekeik szemébe nézni lelkiismeret-furdalásuk miatt. A szülői éretlenség és a gyermeknevelés felelősségének hárítása befolyást gyakorolhat a szülő hazagondozás iránti attitűdjére.
Szakellátás szintjén:
Gyermek szintjén: Az időszakos kapcsolattartások iránti kedv tekintetében eltérés mutatkozik a gyerekek körében, ami utalhat a szülő-gyermek kapcsolat minőségére, a kötődés milyenségére. A gyermekeknek gyakran ambivalens érzései vannak a hazakerülésükkel kapcsolatban. Megszokottá válik a kényelem, minőségi különbség tapasztalható az otthoni és az intézeti körülmények között, ami szerepet játszhat abban, hogy nem feltétlenül motiváltak a sikeres hazagondozásra. Ha az érzelmi kapcsolat minősége megfelelő szintű, az otthoni kedvezőtlenebb körülmények ellenére könnyebben megvalósítható a hazagondozás.
21
Véleményetek szerint milyen a lakásotthonban élő gyermekek viszonya a szüleikkel? A kapcsolattartás során hogyan ítélhető meg a szülő-gyermek kapcsolat? A gyermek bekerülését követő időszakban a szülő bűntudata hatást gyakorolhat a gyermek-szülő kapcsolat minőségére, illetve a kapcsolattartás rendszerességére. A meghiúsuló kapcsolattartások hátterében a szülőt gyötrő bűntudat állhat, így a látogatás elhagyása egyfajta én-védő mechanizmusként értékelhető. Ehhez szorosan kapcsolódik a szülő hivatalhoz, mint intézményhez fűződő ambivalens viszonya, melyet a korábbi negatív tapasztalatai táplálhatnak (pl.: kisebbrendűségi érzése miatt az ügyintézés akadályba ütközik). Kapcsolattartások alkalmával gyakran tapasztalható szülő-gyermek közötti feszültség, mely abból adódhat, hogy nincs közös élményük és témájuk. Minél több idő telik el a bekerülést követően, annál inkább eltávolodik egymástól a szülő és a gyermek, kommunikációjuk egyre beszűkültebb. Kommunikációjuk általában nem mutat túl az általános érdeklődésen („Mikor jössz?”, „Mit hoztál?”, stb.). A szülő gondoskodását gyakran úgy fejezi ki, hogy a látogatások alkalmával aránytalanul nagy mennyiségű étellel halmozza el gyermekét. A jelenség hátterében tudattalan folyamatok (pl.: bűntudat enyhítése, kötődés hiányának elfedése) húzódhatnak meg.
Milyen körülmények között tudnak találkozni a szülők gyerekeikkel? A kapcsolattartások tekintetében gondot okoz a lakásotthonokban a megfelelő helyiség hiánya, amely az intim légkör kialakulásának egyik alapvető feltétele. Nehezíti a kapcsolat elmélyülését, hogy a szülő a gyerekkel csak a közös helyiségekben tartózkodhat, ahol gyakran jelen van a nevelő és az ott élő gyerekek is. A fent említett helyzet a nevelő diszkréciója és a gyerekek tapintatos viselkedése ellenére is igen gyakori. A másik problémaforrás a kapcsolattartás hétvégi időpontja, amikor a gyermekfelügyelők egy személyben felelősek 10-12 gyermekért. Ebben a helyzetben a kapcsolattartásra érkező szülők jelenléte feszültséget generálhat a lakásotthon lakói körében (A látogatás érzelmileg felzaklathatja a gyerekeket, pl.: gyermek elmulasztja kötelességét. Itt kell megjegyeznünk, hogy azoknak a gyerekeknek, akikhez évek óta nem érkezik látogató, gyakran komoly bánatot okoz a társához érkező szülő jelenléte; a stb.).
22
Hogyan jellemezhető a szülő viselkedése a gyermek látogatása során? A gyermekfelügyelők beszámolója alapján a szülők viselkedésrepertoárja széles skálán mozog. A skála két végpontján a nevelőkkel együttműködő, illetve támadó magatartást mutató szülők állnak. Az együttműködő magatartás megnyilvánulása, hogy a szülő és a gyermekfelügyelő partnerként tekint egymásra a gyermeknevelést illetően. Támadó magatartású szülők utasítgatják a nevelőket, kritizálnak, a nevelőre hárítják a felelősséget. A felelősséghárítás egyik leggyakoribb példája a nevelők tapasztalata szerint az időszakos kapcsolattartáshoz fűződik. A szülő későn vagy nem kér gyámhivatali engedélyt, a gyermekének pedig azt mondja, hogy a gyám nem engedélyezte a szünidei kapcsolattartást. Ez a szituáció komoly feszültséget szülhet az érintett felek között.
Vannak-e sztereotípiák a fejünkben, melyek mentén értékeljük a lakásotthonba bekerülő gyermekek szüleit? Hogyan ítéljük meg a lakásotthonban élő gyermekek szüleit? Jelen társadalmunkban a lakásotthonba bekerülő gyermekeket és szüleiket gyakran negatívan ítélik meg. Kifejezetten negatívan ítélik meg azokat a szülőket, akiknek gyermekei elhanyagolás, szenvedélybetegség, bántalmazás miatt kerültek gyermekvédelmi gondoskodás alá. Ezek az előítéletek intézményünkbe is gyakran begyűrűznek – óhatatlanul. A nevelők nem feltétlenül vannak tisztában negatív előítéletekkel, amelyek hatást gyakorolhatnak viselkedésükre, megnyilvánulásaikra. Az előítéletek megszüntetése érdekében fontos a tudatosítás, illetve a megfelelő kezelési mód megtalálása, ami mély önismeretet és komoly önreflexiót igényel. A szülők megítélése nagymértékben függ attól, hogy látogatásuk alkalmával milyen állapotban jelennek meg. Gyakran megterhelő, ambivalens érzés a nevelő számára az alkoholos állapotban lévő, rendezetlen külsővel megjelenő szülő pozitív fogadása. Ebben a helyzetben a nevelő számára komoly kihívást jelent a megfelelő magatartás tanúsítása. Meg kell őrizniük higgadtságukat, és éreztetniük kell a szülőkkel, hogy a „kitessékelés” nem a személyüknek, hanem az állapotuknak szól. Tehát szükség van a határok felállítására, mert a nevelők véleménye szerint a szülőknek gyakran gondot okoz a szabályok felismerése és a hozzájuk való alkalmazkodás (pl.: alkoholfogyasztás kerülése kapcsolattartás idején).
23
Hogyan ítéli meg a szülő a nevelő munkáját? Milyen a szülő-nevelő kapcsolat? Kezdeményez-e beszélgetést a szülő a nevelővel? A szülő lakásotthonba tett látogatása aszimmetrikus helyzetet teremt a szülő és a lakásotthonban dolgozók között. A szülő a lakásotthont, mint intézményt a hivatallal azonosíthatja, ami a fentebb leírt érzelmeket még inkább felerősítheti. Ebből következhet, hogy a látogatások során ritkán veszik magukhoz a kezdeményezés lehetőségét. A nevelők kezdeményezőkészsége és a szülőkhöz való pozitív, nyitott hozzáállása feszültségoldó, leveszi a kezdeményezés olykor nyomasztó terhét a szülő válláról. Viselkedésükkel tehermentesítik a szülőt, ami gördülékenyebbé teheti a felek közötti kommunikációt. Ez fontos szempont, mivel a felek közötti kommunikáció jelenti a további együttműködés alapját. A beszámolók (és a tapasztalataink) alapján a nevelők a legtöbb esetben megpróbálnak a lehető legpozitívabban viszonyulni a szülőkhöz. A szülők bátran kérhetnek tanácsot a lakásotthonban dolgozóktól nevelési és más kérdésekben egyaránt. Megerősítést jelenthet a szülő számára a nevelő visszajelzése pozitív viselkedéséről, az életében bekövetkező előremutató változásokról. A kapcsolatteremtés módjának megválasztása nem egyszerű feladat, mivel eltérő a felek nyelvhasználata, iskolázottsági és társadalmi szintje. A gyermekvédelmi dolgozók feladata, hogy megtalálják azt a hangnemet, kommunikációs szintet, amellyel megszólíthatja a másik felet. A szülő-nevelő kapcsolatot mindkét fél részéről belső, tudattalan folyamatok befolyásolják, ebben segítséget nyújthatnak az intézményben dolgozó pszichológusok. A szülő nevelői szerepe ideiglenesen szünetel, ami némelyekben frusztrációt indukálhat. Az egyén frusztráció-tűrésének - és a helyzetfelismerő készségének szintjétől függ, hogy milyen módon fog reagálni a fennálló szituációra. Előfordulhat, hogy ezzel kapcsolatos negatív érzéseit a nevelőre vetíti, ami ok nélküli harag, düh, féltékenység formájában mutatkozhat meg. A szülők részéről gyakoriak a nevelő iránti ellenséges megnyilvánulások, emiatt a nevelők gyakran érzik úgy, hogy a szülők „ellenfélnek” tekintik őket a gyermek szeretetéért való küzdelemben. A szülő gyakran irányítói szerepre kíván törni, ami a tehetetlenség-érzése miatt kellemetlen érzéseket indukálhat a nevelőben. Az adott helyzetben nehezített a valós kommunikáció kialakulása a felek között. A fentebb leírtak ellenére gyakoriak a pozitív példák is, amikor a szülő kifejezi a nevelő iránti tiszteletét és háláját.
24
A nevelőben is intenzív lelki folyamatok zajlanak. A nevelői munka szívet melengető sikere a nevelő és gyermek közötti kötődés kialakulása. A kötődés kialakulásával a nevelőben megfogalmazódik a féltés érzése. Tapasztaljuk, hogy a gyermekből milyen intenzív érzelmeket vált ki a szülők látogatása, illetve annak elmaradása a szülő miatt. Ebben az esetben a nevelőben féltéséből fakadóan negatív érzések alakulhatnak ki a szülő iránt, ami viselkedéses és metakommunikációs szinten egyaránt tükröződhet. Ezt a szülő észleli, és a percepció alapján ad válaszreakciót. A közöttük zajló kommunikáció a két fél közötti interakció eredménye, tehát egymás viselkedésére adott válaszok. Ha a tudattalan folyamatoknak köszönhetően negatív színezetű a kommunikáció, félreérthetik egymást a felek, kialakul egy ördögi kör. Szerencsésebb a helyzet, ha a felek között valódi párbeszéd alakul ki, ami előrevetíti a félreértések tisztázását, a szülő-nevelő kapcsolat minőségének és a közöttük zajló kommunikációs szint megváltozását.
A nevelők szerepe a hazagondozásban A csoportbeszélgetések során körvonalazódott egy olyan tendencia, amely felhívta a figyelmünket arra, hogy a nevelőkben munkálkodó érzelmek közvetve hatást gyakorolhatnak a hazagondozás kimenetelére. A csoportokban felmerülő érzelmi színezetű gondolatok közül a leggyakoribbak: -
„Évekig gondozzuk a gyerekeket, ennek ellenére a hazagondozás után semmiféle visszajelzés nincs arra vonatkozóan, hogy a gyermek milyen életkörülmények között él.”
-
„Nem vagyunk mi boszorkányok. Miért vágják el a kapcsolatot, amikor a gyerek kikerül innen?”
-
„Mi mindent megteszünk azért, hogy a gyermek hazakerüljön, a szülő semmit. Azért nem, mert a szülő nem tudja, mit tegyen.”
-
„A szülők motivációjával van baj, nem is akarják hazavinni őket.”
-
„Még nem láttam olyat, hogy a szülő foggal-körömmel ragaszkodna a gyermekhez”.
-
”Megtanítja az állam, hogy mindent megkap ingyen. Gyakorlatilag mindent megkap, anélkül, hogy az ujját mozdítaná.”
-
„ Nem rajtunk múlik a hazagondozás.”
-
„A szülő külön büszke arra, hogy munkát ad a lakásotthonban dolgozóknak.”
25
A fent leírtak tükrében nagyobb figyelmet kellene fordítanunk a lakásotthonban dolgozó gyermekhez fűződő viszonyának értelmezésére, illetve a munkája során fellépő ambivalens érzelmek megértésére. Erre azért van szükség, mert a gyakran évekig tartó nevelés során mély kötődés alakul ki a gyermek és a nevelő között, melynek megszakadása érzelmi terhet ró a felekre. Ambivalens érzelmek fogalmazódhatnak meg a nevelőkben a szülők iránt a gyermekek bekerülése, illetve adott esetben a hazagondozás sikeres kimenetele miatt. A lakásotthonban dolgozók veszteségként élhetik meg a gyermekek hazakerülését, kapcsolatuk megszakadását. Nagyfokú érzelmi érettséget és kontrollt igényel a fent említett helyzet kezelése, az esetlegesen megjelenő indulatok pozitív lereagálása. Az intenzív érzelmek kezelése egyszerűbbé válik, ha a benne lezajlódó folyamatok értelmezésre kerülnek, amelyet nagymértékben segít az egyén önismerete, helyzetfelismerő képessége. Komoly önismereti munkát és érzelmi kihívást jelent annak a megértése, hogy a gyermek ellátásával kapcsolatos feladatunk addig tart, amíg a gyermek ki nem kerül az intézményből. A csoportbeszélgetések alkalmával a nevelők rossz érzéseiket fogalmazták meg azzal kapcsolatban, hogyan élik meg egy-egy gyermek hazakerülését, illetve a hosszabb időre történő hazalátogatásokat. A nevelő megélése szerint a szülő mintegy „lerombolja” azt a gyermekben, amit ő „felépített”. Tartanak attól, hogy a „befektetett munka” értelmét veszíti, a gyermek „visszafejlődik”, újra felveszi régi szokásait. Be kell látnunk, hogy a hozzánk bekerült gyerekek egy adott genetikai háttérrel és vérmérséklettel rendelkeznek, melyet alapvetően megváltoztatni nem lehet. A nevelőket foglalkoztatja a kérdés, hogy mi történik azokkal a gyerekekkel, akik visszakerülnek családjukba. Megfogalmazzák félelmeiket arra vonatkozóan, hogy milyen sorsuk lesz neveltjeiknek. Véleményük szerint az esetek többségében komoly esély van arra, hogy elkallódjanak, képességeiknek nem megfelelő irányt vegyen életük alakulása. A nevelők által megfogalmazott gondolatok komoly súlyként nehezednek a vállukra, amelyek ha nem nyernek értelmezést, hosszú távon akár kiégéshez is vezethetnek. Az ember alapvető igénye, hogy az általa végzett tevékenység hatékony és eredményes legyen. A nevelőkben is ez az igény fogalmazódik meg, amikor látni kívánják „munkájuk gyümölcsét”, a neveltek fejlődését, testi-lelki-szellemi gyarapodását. Érthető tehát a nevelő frusztrációja kielégítetlen igénye, a gyerekről hallott szegényes információk miatt. Enyhítheti a csalódottság érzését, ha a gyermekekkel foglalkozó egyén tudatosítja magában, hogy a közösen végzett tevékenységek komoly személyiség-fejlesztő hatást gyakoroltak a neveltekre az intézményben való tartózkodásuk idején. Ez már önmagában is felbecsülhetetlen érték. 26
Nevelünk, értékeket közvetítünk, mintát nyújtunk. Tesszük ezt annak ellenére, hogy számtalanszor úgy tűnik a visszacsatolás hiánya miatt, hogy munkánk értelmetlen, hiábavaló. A gyermekvédelmi munka egyik legnagyobb nehézsége talán éppen a visszajelzés, a megerősítés hiányának elviselése. Tudatosítanunk kell azonban, hogy az igény, miszerint tudni akarunk a gyermek további sorsáról, a mi belső igényünk, a mi kívánságunk. Az arról szóló döntés, hogy a gyermek a későbbiekben élni szeretne-e a nevelő-gyermek közötti kapcsolattartás lehetőségével, nem elsősorban rajtunk múlik. A fentiekből is kiolvasható, hogy milyen sokrétű, komoly érzelmi megterhelést jelentő tevékenység a gyermekvédelmi munka. A csoportbeszélgetések során több alkalommal kitértünk a munka jellegéből fakadó jelenségre, a kiégés veszélyére. Újra nyilvánvalóvá vált, hogy milyen fontos a gyermekvédelemben dolgozók lelki egészséggondozása. Ezen kívül az egyén szintjén ki kell hangsúlyozni a folyamatos önmonitorozás, a fejlődni akarás, illetve fejlődni tudás képességét, amely a professzionális munka alapját képezi.
A nevelők észrevételei a gyermekek hazagondozás iránti attitűdjére vonatkozóan A gyermek család iránti érzelmei gyakran ambivalens színezetet ölt. A gyermek szülők iránti érzelmei az adott helyzetben természetesnek mondható reakciókban nyilvánulnak meg. Megfogalmazzák szüleikkel szemben érzett dühüket, megbántottságukat, olykor úrrá lesz rajtuk az elkeseredettség – és az elesettség érzése, ugyanakkor megfogalmazódik bennük a remény érzése. A fentebb leírtak csupán egy szeletét jelentik a bennük zajlódó érzelmeknek. A gyerekekben zűrzavaros gondolatok fogalmazódnak meg a szülőkkel való kapcsolattartást, illetve a hazakerülésüket illetően is. Megfogalmazódik bennük a szülői gondoskodás és a szeretet hiánya, ugyanakkor tisztában vannak vele, hogy az otthoni életkörülmények nem feltétlenül megfelelőek, az esetek többségében a szülők viselkedése nem teszi lehetővé a hazakerülésüket. A gyermekek a lakásotthonban zajló magas szintű szakmai munkának és a munkájuk iránt elkötelezett kollégáknak köszönhetően testi - lelki - szellemi vonatkozásban komoly fejlődést mutatnak. A lakásotthonban adott a gyermek számára a lehetőség, hogy új információk birtokába jusson, izgalmas tevékenységekben vegyen részt, amelyek fejlesztő hatást gyakorolnak a gyermek személyiség-fejlődésére. A lakásotthonokban minden feltétel adott a gyermek megfelelő szintű testi, lelki és szellemi fejlődésére.
27
Tény, hogy a gyermekvédelemben dolgozók minden igyekezetük ellenére sem tudják megadni neveltjeinknek azt a szeretetet, feltétel nélküli elfogadást, amit egy megfelelően funkcionáló családban a szülő tanúsít gyermeke iránt. A lakásotthonban eltöltött bizonyos idő után a neveltek szembesülnek az intézményi és az otthoni életkörülmények közötti minőségi különbséggel. A nevelők megfogalmazása szerint „hatalmas szakadék tátong az intézményi és az otthoni életkörülmények között, amelyet nem lehet nem észrevenni”. A fiatal látja, tapasztalja, hogy a lakásotthonban adottak a feltételek nevelkedésükhöz. A gyermekek érzékelik a nevelők gondoskodását, elfogadását, és tulajdonképpen kialakul a gyermekekben egyfajta igény a jólét iránt, amelyről nehéz lemondani. Megszokottá válik az internet, a számítógép használata, a kulturális rendezvények látogatása, külföldi kirándulásokon való részvétel, igényes ruházat viselése, tápláló, finom ételek fogyasztása. Bizonyos idő elteltével a gyermekek intézménybe való kerülése miatt átélt veszteségélmény halványodik. Ezt követően már kevésbé érzelem-vezérelten, racionálisabban ítélik meg helyzetüket. A felismerés ambivalens érzésekhez vezet: vágynak a szülői házba, ugyanakkor a többség számára a lakásotthon jelenti a biztonságot. Feltételezhető, hogy a fentiek miatt a gyerekek motiváltsága jelentősen csökken a hazakerülésüket illetően. Igaz, a hazagondozás témájához nem tartozik szervesen, de érdemes említést tenni az egyik csoport észrevételéről. A közösség számításba vette az intézményből kikerülő fiatalok megélhetési lehetőségeit. A nevelők megfogalmazása nagyon szemléletes: „királyokat és királynőket nevelünk, majd visszadobjuk őket a kolduslétbe”. A felvetés nem ok nélküli. Gyakran tapasztaljuk, hogy a kikerülő fiatalok nehezen boldogulnak a nagybetűs életben, problémát okoz számukra a társadalomba való harmonikus beilleszkedés. Az észrevétel újra felhívta a figyelmet arra, hogy a gyermekeket ért veszteség társadalom által történő maximális anyagi kompenzálása mellett fontos lenne a „nagybetűs életre való felkészítés”, az életvezetési tanácsadás és az önállóságra bátorítás.
28
3) Intervíziós módszer A csoportos beszélgetés alkalmával sor került önként jelentkezők által hozott történetek feldolgozására. Olyan történeteket oszthattak meg az önként vállalkozók a csoporttal, amelyekben valamilyen oknál fogva személyesen megérintődtek, kérdések maradtak bennük. Az önkéntesek a hazagondozással kapcsolatos történet felvázolását követően kérdést fogalmazhattak meg a csoport számára. 5 történet meghallgatására és feldolgozására került sor, melyeknek központi témája a hazagondozás hatékonysága. Magát a történetet nem közöljük, tiszteletben tartva az alapvető személyiségi jogokat, ehelyett a történetek tanulságának, konklúziójának leírására kerül sor. A beszélgetés középpontjában a hazagondozás sikere/sikertelensége állt. Sikeresnek mondható a hazagondozás, ha a gyermek a hazagondozás után nem kerül vissza ismét a gyermekvédelmi rendszerbe. Nem véletlen a témaválasztás. A nevelők megfogalmazták aggodalmaikat azzal kapcsolatban, hogy milyen hatást gyakorolhat a gyermek lelki egészségére az, ha a gyermek hazagondozást követően az otthoni életkörülmények, a szülők magatartása, illetve egyéb okok miatt ismét visszakerülnek a rendszerbe. A csoport által hozott történetek két problémaforrás köré csoportosultak. Az egyik, amikor a fogadó család szembesül a gyerekek hazakerülését követően az új helyzetből fakadó nehézségek súlyával. A másik, amikor a gyermekben fogalmazódik meg, hogy nem akar kikerülni a rendszerből. Ebből kitűnik, hogy a sikeres hazagondozás egyik alapvető feltétele a szóban forgó felek hazagondozás iránti elköteleződése és egyértelmű szándéka. Az első történet tanulsága szerint a hazagondozást megelőzően különösen oda kell figyelni a fogadó család felkészítésére. Előfordulhat, hogy a fogadó család (ha nem az eredeti család a fogadó, vagy ha különösen hosszú idő telt el a gyermekek bekerülésétől számítva) nincs tisztában az általuk fogadott gyerekek szokásaival, neveltségi szintjével, valamint az ebből fakadó anyagi terhekkel és ez a későbbiekben konfliktusokhoz, a kapcsolat megszakadásához,
illetve
esetenként
akár
a
gyermekvédelmi
rendszerbe
történő
visszakerüléshez vezethet. A második történetben a probléma – hasonlóan az előzőhöz – abból adódott, hogy a fogadó család (nem az eredeti) az előzetes információk, a lakásotthonban dolgozó kollégák felvilágosítása ellenére a gyerekek hazaköltözését követően szembesült a „valósággal”. A gyerekekkel problémák adódtak, amelyek csak bizonyos idő elteltével kerültek felszínre. A család nem tudott megbirkózni a rájuk nehezedő terhekkel, melynek végeredménye ebben az esetben is az lett, hogy a gyerekek visszakerültek a gyermekvédelmi rendszerbe. 29
A történetek tanulsága szerint az is előfordulhat, hogy a gyermek kezdeményezésére kerül sor a származási családdal való kapcsolatfelvételre, azonban a fiatal részéről megszűnik a szándék, miután szembesült a valósággal. Az intézményben élő fiatalok gyakran fantáziálnak családjukról, sokak fejében irreális kép él az otthonról. A felek közötti intenzív kapcsolattartás során tisztázódhatnak az egyének valódi szándékai, illetve egyfajta átmenetet biztosít a hazagondozás gyakorlati megvalósulása felé. A rendszerbe történő visszakerülés komoly érzelmi terheket ró a résztvevő felekre. A gyermekek számára újabb traumát jelent annak a megélése, hogy ők ismét „rosszak” voltak, újból átélik a kitaszítottság, az „én senkinek sem kellek” - élményét. Stressz-forrás a lakóhely és a közvetlen környezet megváltozása, ami érthető, hiszen a gyerekek számára alapvető a biztonság, az állandóság iránti igény. A hazakerülés, majd a rendszerbe történő visszakerülés törést jelent a gyermek számára, mivel kikerül abból a környezetből, amelyben nyugalomra, bizalmasokra
talált
a
gyermekfelügyelőkben,
kortársaiban.
A
gyermekvédelmi
gondoskodásban élő gyermekek érzelmileg különösen sérülékenyek, akikre egy-egy új helyzet bizonytalansága destruktív hatást gyakorolhat. Ezért különösen fontos lenne az óvatosság, a fogadó család alkalmasságának vizsgálata, az alapos információszerzésen alapuló, felelősségteljes döntéshozás, a gyermek szempontjainak, érdekeinek súlyozottabb figyelembevétele, valamint a hazagondozási folyamatban a fokozatosság betartása.
4) Ötletbörze Az ötletbörze segítséget nyújtott a probléma megoldásának több szempontú áttekintésére. A résztvevő felek egyéni gondolkodásmódjának, empátiaszintjének, személyiségének, probléma-érzékenységének megfelelően vettek részt a csoportos tevékenységben. A sikeres hazagondozást támogató ötletek összegyűjtésére az ötletbörze, mint módszer választásának indoklása: az „ötletelés” során nem megengedett a másik kritizálása, ami utat biztosít
a
fantázia
szabadon
engedésének,
a
kreativitás
kibontakoztatására.
Így
összegyűjtöttünk egy csokorravalót a javaslatokból, melyek megvalósíthatóságnak realitását nem elemeztük. Tehát az ötletbörze célja: az intézményben dolgozó kollégák javaslatainak összegzése arra vonatkozóan, hogy szerintük „melyik szinten milyen eszközökkel támogatható a hazagondozás sikeressége?”
30
− •
Társadalmi szinten: Nem elsősorban az anyagi segítségnyújtás a megoldás a szülők helyzetére, mert így az alapprobléma (pl.: munkához szükséges készségek hiánya, beilleszkedési probléma, életvezetési gondok, stb.) nem szűnik meg. Fontosabb lenne, hogy a szülők képessé váljanak a problémák önálló megoldására, a munkavállalási készségek elsajátítására, ne okozzon gondot számára a társadalomba való zökkenőmentes beilleszkedés. Ezek alapján elmondható, hogy a hazagondozás alapja a család számára nem az anyagi juttatás, hanem valódi segítségnyújtás.
•
Szülők számára támogató program kidolgozása, melynek célja a problémák forrásának felkutatása, a kommunikációs -, problémamegoldó -, konfliktuskezelési -, munkavállalási – és életvezetési készségek fejlesztése.
•
Az állam részéről a család intézményének aktívabb védelme.
•
Társadalmi szinten felhívni a figyelmet arra, hogy a bajba jutott családok feletti ítélkezés helyett a segítségnyújtás, empátia kapjon helyet.
−
Gyermekvédelmi ellátórendszer szintjén:
•
Hatósági szinten
Szükség lenne a 1997. évi XXXI. számú gyermekvédelmi törvény átgondolására, a rendszerbe történő bekerülés feltételeinek szigorítására. Nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a lejtőn elindult családok támogatására, megsegítésére, a probléma gyökerének a feltárására.
•
A gyermek bekerülését követő szenzitív időszakban lehet a legeredményesebb a hazagondozás.
Az
idő
múlásával
a
családban
fellépő
problémák
egyre
súlyosbodhatnak, ami valószínűsíti a fennálló helyzet állandósulását. Szükség lenne a szülők életében bekövetkező pozitív változások kritikusabb vizsgálatára, így csökkentve azoknak az eseteknek a számát, amikor a gyerekek visszakerülnek a gyermekvédelmi intézménybe. Esetleg ösztönzőként hathat a szülő számára egy idői keret meghatározása, amikor lehetősége van a változtatások megvalósítására. •
Bürökratikus rendszer megszüntetése, az ügyintézési intervallum leszűkítése.
31
Alapellátás szintjén
− Intézmény szintjén: •
Családterápia biztosítása, melynek célja a családi rendszer stabilizálása, a szülői szerep megerősítése, illetve a szülők párkapcsolati problémáinak rendezése.
•
Hazagondozás gondos előkészítése (pl.: környezeti feltételek biztosítása, szülők megküzdési – és munkavállalási készségének fejlesztése, szülői szerep megerősítése, stb.).
•
Szülőkonzultáció biztosítása konkrét helyen és időben, melynek célja a szülők hatékony pszichológiai támogatása és információnyújtás.
•
A gyermekvédelmi rendszer intézményeinek szorosabb együttműködése, a közöttük lévő
hatékony
információ-áramlás
biztosítása
előrevetíti
a
hazagondozás
sikerességének fokozódását. Az alap- és szakellátás családgondozóinak szoros együttműködése
jelentősen
elősegíthetné
a
szakellátásba
bekerült
gyerekek
hazagondozását. − •
Szülők szintjén: Érzelmi megterhelést jelent a gyerekek számára és komoly indulatokat vált ki a nevelőből, ha a szülő nem tartja be ígéretét. Fontos lenne, hogy a szülők megértsék, csak akkor lehetséges a szülő-nevelő közötti együttműködés, ha a kapcsolattartással kapcsolatos szabályokat (időpont, ígéretek betartása, alkohol mellőzése a látogatási időben, stb.) betartják.
•
Fontos lenne, hogy tudatosuljon a szülőben a gyermek intézménybe kerülésének, illetve ott tartózkodásának súlya, így mozgósítva a szülő rendelkezésére álló erőforrásait.
•
Fontos lenne, hogy a szülő megértse a hazagondozás alapja a folyamatos, aktív kapcsolattartás, melynek kimenetele az ő felelőssége is.
•
A szülőnek meg kellene tanulni segítséget kérni, illetve elfogadni.
32
•
Szakellátás szintjén:
A gyermek-szülő kapcsolattartás minőségét, illetve a hazagondozás valószínűségét nagymértékben fokozza a felek közötti interakció jellege. A kapcsolat elmélyülését segítheti, ha a kapcsolattartás során a lakásotthonban biztosítjuk az intim légkör megteremtésének körülményeit, az ún. vendégszobát. Mivel a lakásotthon lehetőségei területi és anyagi tekintetben egyaránt korlátozottak, a vendégváró szoba a kapcsolattartás idejére ideiglenesen is kinevezhető.
•
Betekintés nyújtani a szülők számára a lakásotthonban zajló mindennapokba, megismertetni velük az itt érvényben lévő szabályokat. Ez segíthet abban, hogy a szülőben tudatosuljanak az intézmény vele szemben támasztott követelményei (pl.: kapcsolattartás idején alkoholos állapot elkerülése, kapcsolattartási időpontok betartása, gyermeknevelés terén együttműködés a nevelőkkel, stb.). Ezáltal a szülő számára egyértelművé válnak a lakásotthonban dolgozók szerepei, feladatkörei. Ha a szülő tisztában van azzal, hogy a probléma jellegétől függően kihez fordulhat, nagyobb valószínűséggel kér segítséget a gyermeknevelési kérdéseket illetően. Könnyebb segítséget kérni, ha konkrét személyhez fordulhatunk problémánkkal.
•
A lakásotthonban zajló, közös programok segíthetik a feszültség oldását a szülő és nevelő, illetve szülő és gyermek között. A szülő számára biztosított a lehetőség, hogy részt vegyen gyermeke jelentősebb életeseményein.
•
Bizalom fokozása a szülőben, mely az együttműködés alapját jelenti. Fontos, hogy tudja a szülő, számíthat a lakásotthonban dolgozók segítségére, támogatására, empátiájára, kikérheti véleményüket a gyermeknevelési kérdésekben. Ha a szülőnevelő kapcsolat bizalmon alapul, kisebb az esélye a kommunikációs problémák előfordulásának.
•
Megszüntetni a lakásotthonban dolgozók szülővel szembeni negatív előítéleteit. Az egyénben a negatív előítélet nem minden esetben tudatosul, ennek ellenére metakommunikációs szinten közvetíthetjük gondolatainkat mások irányába. Ez egy ördögi kör kiindulópontjává válhat: a másik fél észleli előítéletünket, percepciójának megfelelően reagál, és a folyamat egyre inkább felerősödik. Ezért van szükség arra, hogy a lakásotthonban dolgozók, mint professzionális segítők tudatosítsák magukban
33
a szülőkkel kapcsolatos előítéleteiket, illetve megtanulják ezeket megfelelő módon kezelni. •
A szülő iránti pozitív, támogató, előítéletektől mentes attitűd képviselete az intézményben dolgozó valamennyi kolléga részéről, és ennek kommunikálása a szülő és a gyermek irányába. A pszichológus feladata az esetleges előítéletek megszüntetésének segítése, a szülő iránti pozitív attitűd kialakítása mintanyújtással, a résztvevő felek közötti dinamikai folyamatok tolmácsolásával, tudatosításával, illetve tréningekkel.
•
Nevelők aktívabb bevonása a döntési helyzetekbe, hiszen ők töltenek a legtöbb időt a gyerekekkel, így hiteles információval rendelkeznek az eseményekről. Ezen kívül a véleményformálás egyfajta igényként is megfogalmazódott a nevelőkben. Az intézményen belül (elsősorban az eltérő státuszú és pozíciójú) kollégák közötti hatékonyabb információáramlás feltételeinek biztosítása (pl.: szakmai napok rendezése, nevelők véleményformálásának biztosítása, stb.).
•
Gyakran előfordul, hogy a gyermek maga kíván megoldást találni a család helyzetének megoldására, ami komoly lelki terhelést jelent számára. Mindannyiunk feladata, hogy a megoldáskeresés súlyát levegyük a gyermek válláról.
•
Mintanyújtás a gyermek számára a szülővel töltött idő tartalmas kihasználására.
•
Szülőkonzultáció biztosítása állandó helyen, állandó fogadóórával (pl.: Fürdő u. 1.; minden hónap első hétfőjén 13-15-ig). A lakásotthonban dolgozó, a gyerekekkel aktív kapcsolatban álló szakemberek elérhetővé tétele a szülő számára. Célja a bizalom kiépítése a szülővel, támogatás és információ nyújtása.
•
Az egyik csoport véleménye szerint szükség lenne az intézményben dolgozók hazagondozással kapcsolatos gondolkodásának megváltoztatására, az egyénekben élő negatív sztereotípiák megszüntetésére.
•
A lakásotthonban dolgozó kollégák részéről alapvető fontosságú a család, a szülők elfogadása, a velük szemben tanúsított empátia megléte a sikeres együttműködés és hazagondozás szempontjából. Ennek alapjául szolgál a társadalmi-kulturális különbségek megértése és elfogadása.
•
Alapvető cél, annak az elfogadása, hogy nem minden gyermek hazagondozható.
•
Aktívabb segítségnyújtás a családok számára a kapcsolattartás megszervezésében.
•
Telefonos kapcsolattartás lehetőségének biztosítása.
•
Levélírás, akár mint ventillálási lehetőség népszerűsítése a gyermekek körében.
34
•
Az otthoni élmények gyakoribb felidézése a hagyományok őrzése, ápolása és a szülők iránti pozitív érzelmek fenntartása érdekében.
•
Lehetőség biztosítása a gyermekek számára az otthoni szokások, hagyományok gyakorlására (természetesen csak olyan szokásokra értendő, ami a lakásotthonban élők és dolgozók számára egyaránt elfogadható).
•
A gyermekek, illetve a dolgozók lelki felkészítése a hazagondozásra, illetve ezt követően támogatás biztosítása a felek részére.
•
Gyermek realitás-érzékének fejlesztése, melynek hosszú távú célja, hogy az esetleges kudarcokkal és az elmaradt látogatásokkal képes legyen szembenézni, illetve feldolgozni azokat.
•
Mintanyújtás a szülők számára, melynek célja a helyes nevelési elvek átadása, közvetítése.
− •
Gyermek szintjén: A gyermek ösztönzése arra, hogy átgondolja a származási családhoz fűződő érzelmeit, a hazakerülésével kapcsolatos gondolatait, motivációit. Erre szükség van az egyértelmű szándék kialakítása, illetve megőrzése miatt. A tisztázási folyamatot segítheti az objektív kérdésfeltevés, az értő beszélgetés.
•
Az ember alapvető igénye származásának ismerete és a gyökerek felkutatása. Ez az önismereti igény fogalmazódik meg a fiatalokban, amikor származási családjuk után érdeklődnek,
illetve
kezdeményezik
a
kapcsolattartást.
A
kezdeményezését
támogatnunk kell, hiszen a „honnan jöttem” kérdésre keresi a választ, ami jelentős hatást gyakorolhat arra, hogy az egyén „hová jut” élete során. Tehát a gyermekvédelmi munka egyik alapvető feladata a gyermek hovatartozásának erősítése.
35
Összefoglalás Az 1997. évi XXXI. A gyermekek védelméről és gyámügyi igazgatásról szóló törvényben megfogalmazott célkitűzések - miszerint a gyermeknek joga van vérszerinti családjában nevelkedni - megvalósulása gyakran akadályozott. A jelenség hátterében húzódó tényezők vizsgálatát tűztük ki célul. A hazagondozás sikerességét/sikertelenségét befolyásoló tényezők feltárására irányuló vizsgálatunk a várt eredményeken kívül számos további információval szolgált, amelyek a későbbiekben a hatékony gyermekvédelmi, illetve pszichológiai munkát segíthetik. A vizsgálati eredmények alapján világossá vált, hogy a hazagondozás sikertelenségének hátterében húzódó okokat számos tényező párhuzamos jelenléte befolyásolja. Ezek a tényezők a vizsgálat eredményeit tekintve megjelennek társadalmi szinten, illetve a gyermekvédelmi alap- és szakellátás szintjén egyaránt. A probléma mélyen gyökerezik, amelynek megoldása nem elsősorban a gyermekvédelmi intézményrendszer feladata, hiszen társadalmi szintű jelenségről van szó. Feladatunk annak a vizsgálata, hogy intézményi szinten (a Hajdúsági Lakásotthonok dolgozói személyes szinten) milyen eszközökkel járulhatunk hozzá ahhoz, hogy a jövőben a hazagondozás aránya növekvő tendenciát mutasson. A gyermek intézménybe utalásával a fizikai együttlét megszűnésén kívül különválik a gyermek és a szülő támogató rendszere. Az alapellátásban dolgozó szakemberek számára korlátozottak a rendelkezésre álló lehetőségek a hatékony családgondozás területén. A szakellátásban dolgozó családgondozók szűkös anyagi lehetőségei korlátozzák a gyermek és családja közötti minőségi kapcsolat támogatását. Szükség lenne az alap- és a szakellátás célkitűzéseinek finomabb összehangolására, a munkatársak aktívabb együttműködésére a gyermek mielőbbi családba történő visszahelyezése érdekében. Ennek kezdeményezése az alap- és szakellátás közös felelőssége. Jelen vizsgálatunk célja az volt, hogy közelebbről áttekintsük az intézményünkben dolgozók hazagondozás iránti attitűdjét. Ennek érdekében közvetlenül a gyerekekkel foglalkozó szakemberek véleményét kérdeztük meg, melynek tanulsága szerint változás kell, hogy történjen a nevelő és szülő közötti kapcsolat minőségében. A csoportok által megfogalmazott ötletek és megoldási lehetőségek széles skáláját figyelembe véve, helyi szinten is hatékonyan elősegíthető a hazagondozás sikeressége. Ebben külön figyelmet kell 36
szentelnünk a lakásotthonban dolgozók egyéni felelősség-vállalásának hangsúlyozására, mely a Hajdúsági Lakásotthonokban a professzionális munka szerves részét képezheti. Ennek értelmében jelszavunk legyen az egyéni felelősségvállalás. Kitekintés A csoportos beszélgetéseken elhangzott ötletek megvalósíthatóságának lehetőségeit a realitás szintjére emelve érdemes továbbgondolnunk. Célunk egy komplex program kidolgozása, amely segíti a gyermekekkel közvetlenül foglalkozó munkatársakat abban, hogy a professzionális segítő munkát külön tudják választani személyes érintettségüktől. Ez a kiégés megelőzésének egyik alapvető feltétele és egyben a gyermek érdekét szolgálja. Személyi szinten a határok felállítása válhat hosszútávon a sikeres hazagondozás egyik alappillérévé. Bízunk
abban,
hogy
kezdeményezésünk
követőkre
talál,
és
a
gyermekvédelmi
intézményrendszer egyes területein bekövetkező finom változások együttesen meghozzák a hazagondozás terén várt sikert.
37
Melléklet Hazagondozás iránti attitűdöt mérő kérdőív 1. Milyen feladatot látsz el az intézményben, ahol dolgozol? a) Gyermekfelügyelői feladatok b) Gyám c) Lakásotthon-vezető d) Fejlesztőpedagógus e) Család- és utógondozó f) Pszichológus 2. A gondozott gyermekek/fiatalok hány százalékának a) ismered a szüleid (legalább az egyiket)?
%
b) a szüleivel tartod rendszeresen a kapcsolatot?
%
3. Milyen gyakran kérik ki véleményed kapcsolattartási kérdésekben? a) Soha b) Ritkán c) Ugyanolyan gyakran, mint egyéb kérdésekben (pl. éves felülvizsgálat, fejlesztési terv, áthelyezés, gondozás megszüntetése, iskolaváltás, stb.) d) Minden esetben 4. Előfordult-e olyan eset, amikor − A gyermek mélyebb ismerete nélkül kértek fel kapcsolattartással összefüggő vélemény írására vagy szóban történő kifejtésére? a) Igen b) Nem − A szülő ismerete nélkül kértek fel kapcsolattartással összefüggő vélemény írására vagy szóban történő kifejtésére? a) Igen 38
b) Nem − Ha előfordult, mit tettél? 5. Milyennek
ítéled
az
intézményben,
illetve
az
alapellátásban
dolgozó
családgondozóval való szakmai kapcsolatot? a) Nincs szakmai kapcsolatom a családgondozóval b) Ritkán konzultálok a családgondozóval, így nehezen tudok véleményt mondani c) Megfelelő a szakmai kapcsolatunk, bizalommal fordulunk egymáshoz d) Nem megfelelő a szakmai kapcsolat 6. Milyen gyakran találkozol a gondozott gyerekek szüleivel? a) Nem találkozok velük b) Heti rendszerességgel találkozok a szülőkkel c) Havi rendszerességgel találkozok a szülőkkel d) Évente 1-2 alkalommal találkozok a szülőkkel 7. A team-gyűléseknek milyen gyakran témája egy-egy gyermek/fiatal és szülőjének kapcsolata? a) Soha nem kerül szóba ez a téma b) Ritkán, csak különleges esetekben esik szó a szülő-gyermek kapcsolat c) Ugyanolyan gyakori ez a téma, mint bármi más d) Gyakori téma a szülő-gyermek kapcsolat 8. Milyennek látod az intézmény nevelési stratégiáját a vérszerinti szülővel való kapcsolat támogatása tekintetében? a) Nincs stratégia, esetleges a szülővel való kapcsolat alakulása b) Vannak jó kezdeményezések, a vezetés és a dolgozó elismerik a szülővel való kapcsolat erősítésének fontosságát, azonban még szükség van változásra, fejlődésre c) Az intézmény nagy gondot fordít a szülővel való kapcsolat erősítésére 9. Milyennek látod a saját, illetve kollégáid és a szülők együttműködését, viszonyát? a) Negatív, nincs együttműködés b) Semleges, illetve változó 39
c) Túlnyomórészt megfelelő d) Még a komoly problémával küzdő szülőkkel is megvalósítható 10. Tapasztalod-e
az
alábbi
problémákat
a
gyermek-szülő
kapcsolat
intézményi/nevelői támogatása terén? a) Az optimális kapcsolattartásnak objektív akadályai vannak (pl. megfelelő helyiség hiány) Nem
Elvétve
Elég gyakran
Nagyon jellemző
b) A kapcsolattartásról visszatérő gyermek zaklatottsága miatt előfordul, hogy nem javasolják a kapcsolat fenntartását Nem
Elvétve
Elég gyakran
Nagyon jellemző
c) A szülő életvitele csökkenti a nevelők pedagógiai hatását (pl.: rossz modellt nyújt a szülő) Nem
Elvétve
Elég gyakran
Nagyon jellemző
d) A szülő nem tartja be ígéreteit, újra traumatizálja a gyermekét a kapcsolattartás elmulasztásával Nem
Elvétve
Elég gyakran
Nagyon jellemző
e) Addig nem tud beilleszkedni a gyermek az intézmény csoportjába, amíg szoros kapcsolatban áll a szülővel Nem
Elvétve
Elég gyakran
Nagyon jellemző
11. Milyen egyéb problémát tapasztalsz a gyermek-szülő kapcsolattartásának támogatása terén az intézményben? 12. Véleményed szerint milyen eszközökkel segítheted a szülő-gyermek kapcsolat fenntartását, erősítését? Köszönjük az együttműködést!
40
