2007-ben barátaim egy verseimből álló válogatással leptek meg. A szerkesztő Papp Márió költő, író, műfordító volt és munkahelyemen, a kar „magánkiadásában” jelent meg 30 számozott példányban a könyv. A borító egy korábbi kötetem újragondolása a cím megtartásával: Ahogy a madarak a téren…
A hátsó borítón Papp Márió barátom sorai olvashatók:
Újabb versekkel 2008-ban jelentkeztem. A „Fegyvertelen vétkem” a Széphalom Könyvműhely gondozásában jelent meg. A címadó vers: mondom a magamét, ahogy deszkán a ripacs, mert fegyvertelen vétkem a hit, ha elhiszem, választásom még valamit számít, mikor magának akarja mind……tapsoló pedig akkor is akad, ha nem hódít vérrel, és igazolja tettét a tény, hogy létének értelme csupán egy érv……mondom a magamét, ahogy deszkán a ripacs, és visszhangra várok, mert nem lehet igaz, hogy megadja eladja magát az ember, régen is most is mindörökké…….. A Borítót elképzelésem alapján Zsombori Erzsébet (Zsimbi) festőművész „álmodta meg”.
A következő kötet címét a változások „állandósága” sugallta, de nincs min csodálkozni! Ez az „Évszakok anatómiája”, ha kicsit a dolgok mögé nézünk. (A kötetet a Flaccus Kiadó, 2010 könyvhetére jelentette meg.) Mindezt hogyan látja egy festőművész….. a borítón egy lány, aki
magában
hordozza
az
„évszakokat”:
színekkel,
formákkal,
változatosan……
Alkotótársam most is Zsombori Erzsébet (Zsimbi) volt, aki illusztrációkat is készített az egyes ciklusokhoz.
Házsongárd elnyeli egy végtelen éj után hajnali tüzek fényét a reggeli köd az elmúlásból szertartás lett pedig nem volt arcunkon a halotti maszk éreztem mégis hogy szíved a hontalan sírkövek mértéke szerint dobog tudom elnyeli hajnali tüzek fényét a reggeli köd mégis elég ha a feltámadás képzete helyett egy érintés madárröptét megőrzi nekem az időtlen éj Genezis leplező nyugalom fed míg elválasztanak a fontoskodásból épített falak elkerülnek az elérhetőnél tágasabb terek ahogy sorra válnak le rólam a megélt rétegek még jelen vagyok de észrevétlen a lánc meglazul és óhatatlanul ok-okozat leszek jó lenne ha a „szünetjelekben” legalább érzékelésre maradna erő
Az ámulat ha elmenni szabad inkább a feszes légtér pedig oltalmat se nyújt a testközel fedezék otthonteremtő szigorával a megszorult idő ha jóakaratú tanácsok mellett szoborrá kövül az akarat és türelmünk indája mindent benő hiába a holnap felkínált romantikája a tehetség párhuzamos útjai helyett nem lehetsz folyton a pillanat bolondja a nyitott kalitka ajtó fogva tart míg lefoglalja szívem az ámulat hogy még mindig hódít és vonz az anyai ős erő
Te és én te tudod hogyan kell észrevétlen vándorútra kelni megmutatva magad rejteni mélyed én örök idegen vagyok aki virággal bódít mint a homokba ültetett akác
téged forgószél tépett lombokkal is megtart az édes gyökerű kapkodó élet kedélyes formák játéka együtt ahogy kalmár szellemek között őrizget szemed
Szilánkok (vers helyett; 2009.11.08.) szégyelltem magam hogy semmit sem éreztem amikor elment pontosabban szégyelltem magam hogy most is az történt amit akart szégyelltem magam *** a bizonyítási kényszer elmúlt mától csak magamtól fogok szorongani *** megsérti kezed a kő nem tehet róla ő a keményebb *** embertől sohasem féltem csak tőle *** szigorúbb lett a világ ezentúl nem tudok mire hivatkozni *** az agresszióra bocsánat nincs csak az okokat lehet az idő multával megérteni
Impresszionisták nem játszhatod újra darabod mert amit elengedtél örökre tiéd fényes lelkű bohócok tánca egy tolvaj álom a tudat peremén meg lehet érteni mi az irgalom amikor kezed könnyed és el szabad hinni hogy ott dereng az érthetetlen ismerős és új alakban most is haza vár a cselekedetek kusza halmazán vonalak oldanak és kötnek össze míg sokasodnak a foltok az élet vásznán
Jeltelen csillagok (Anyák napján) megérteni a hihetetlent a testben feszülő erőt hinni hogy a jövőben benne vagy mikor a külön vonalú élet sarjad a sajgó fájdalomtól indulva feltenni minden egy lapra mert nem érdekel többé hogy feneketlen kútba
zuhan a szeretet és a magukba roskadó szavakra senki se figyel mások vágyába bújsz társakká lesznek öröm és bánat eltéphetetlen láncot alkot ahogy kortalan átfeszül rajtad nem történik már semmi nélküled a valóság elhajlik mert az első mozdulat emléke örökre megmarad
Folytonosság minden látomás adhat újat mert kicsorbult reményed végén az esély megtalál ahogy a kioldott emlékek nyoma a cseppkőbe épül visszatérés az elhagyott múltba Házsongárd csókja a sarokból Balambér figyel sugallatára kékül az idő és szárnyak suhogásától tágul a tér míg kezed nyomvonalában pipacsok hevernek ahogy a távoli lelkek gyertyafénye dereng benned Tétován erőtlenné válnak a szavak mert értetlen arcát mutatja a világ és zavarodottá tesz mikor a test vágya gyengül nem tudom útitárs nélkül mire számíthatok még sóváran nézek így is a csillagok felé ha játékos kedved most és mindörökké csak ártatlan gyereket szeret
Tenyérnyi ajándék Gergely Ágnesnek életünk csupa járvány mert mértéke nincs a számvetésnek és létünk a számjegyek birodalmában lebeg jövőnk a múlt ha sírokat gyalázva sávos lobogók mellett rombol a mítoszhiányos arctalan tömeg alvajáró hittel a szabadság ürügyén biztonság híján cselvetésre tanít egy régi-új elit neveletlen én mégis írok ha Mikulás táján tenyérnyi ajándék lehet Vidámpark szellemvasúton borzong a világ ha a felismerésnek kiterjedése nincs csak súlya van hullámvasúton kényszerű sikoly mikor a tékozlásról nem marad sehol nyom nem lehet tudni hol a határ mert őrizni kell a látszat kettős tornyát
nincs abban semmi meglepő hogy valóság show-ban játszik egy rendező és összefogásra szólít a rejtett habvilág hiszen tudja nekünk kell fizetni most is a „csoda” árát
Történelem (… készül) látni kellene a jelet ami a kétkedés repedéséből látszik az ítélet képzelődése helyett emlékezni kellene csupán nem a megfontolt cselekedetre hanem az érzésre ami előtte jár nem csak a hiány pótlása fontos a fordított képet mutató tükör amelynek igazat ad a megbocsátássá szelídült hazugság el kell vonatkoztatni a konkrét ténytől hogy időtlen legyen a tér elég lenne a naptárt visszalapozni de a védekezés hatalma most is győz és valamit mellélátsz megint Avatás reményeink emléke helyett fenyegető csizmák csattognak egy újratemetés ábrándos helyén újkori szabadság szörnyeket nevel
ha kordonok között elszabadult rögeszmék szelleme kísért megoldatlan a közös akarat így újra és újra fölcsap a pártjelvény hiába érti hírsebzett agyam a morzsákért harcoló szavakat
A menet most megtudtam milyen ha sorsod lefelé taszít és meglódul sikamlós úton a mély vonzásába igyekvő tömeg most talán bőröd ráncaiba akadva a lejtőnél megáll és birtokba vehetnek újra az örömben oldódó ízek illatok de ne feledd felvillan a kétely bármikor mert a kiszámolástól rettegő félelem emléke örökre veled marad
Nagy nemzedék ma másképp szólítja meg az egekbe hullott csillagok vágya van aki most is kísérletezik és szoborrá válik így a dermedés messziről erőnek látszik másokat szépít a köd és a helybejárástól örök fiatal marad be vagy elvándorol de később hazatér megéri túlélni hogy az örvény végül felszínre hoz mert saját lábnyomát keresve életszerűen önmagát válassza ki a pálya eltörpül ahogy a nagy nemzedék hallgatáshoz szoktatott kótyagos bája Alma mater Lator Lászlónak nem hittem akkor a tétova ébredés örökre őrzi az arcokat és áramaival egy életre feltölt
nem sejtettem még hatalmat kap egyszer a gazdátlan közöny ha elborít mindent a zűrzavarban született kényszer engesztelésül csak az eltévedt szél sürget lopózzak újabb és újabb rejtekbe ahol egy láthatatlan forrás nyugtat hogy legyen erőm felismerni a nekem „szabottat”
Megbocsátó lehetsz kezdetben nem hiszed hogy az óvatosság a veszélyérzettel együtt adomány mert a bátorság folyója parttalan ahogy a tettenéréstől vágyott hatalom később tanulhatóvá szűkül a világ és kiderül a fogyatékosságtól független lehet az erő így tökéletes a befejezetlen is mint a szent család temploma egyszer kopogtatnak a nyitott ajtón és érthetővé válik a cinkos üzenet megbocsátó lehetsz másokért ha engedelmessé szelídül benned az idő mert megmaradni most már fontosabb Szükségszerű és véletlen tetten érem néha magam hogy korlátaimtól nyertem el méltó büntetésem a körülményeknek hiszem pedig csak valamely ismeretlen énem a túlélő öntudat határán billeg és az eltitkolt restség árnya
hatalmába kerít ahogy a múló pillanat talán temetni kellene a hitet hogy ne várjak több csodát mert szemem láttára mossa el homokváram folyton a dagály mégis a körülményeknek hiszek mert a szükségszerű és a véletlen örök rejtélye holtomiglan a társam marad ezért nem érem tetten magam hogy korlátaimtól nyerem el most is méltó büntetésem Hajnal kísérleteit feladva lassan véget ér a kényszeres sötét és az éj csapdáit feledve hatalmába von a kékség az üresség elfogy alólad és körbefon mint a végtelen ég gyanútlan formáit kibontva tüzet táplál a szárnyak keverte szél az ébredés kupolájában csak a lelkiismeret rezzen és csodálja magát hogy még van
Húsvét ma a vereség súlya nagyobb amikor csak önmagad híve vagy és még az őszinteség is lehet hogy kevés ha a változást tagadva az idő behavaz ilyenkor jönnek a szorgos szavak menteni amit menteni nem lehet mert a leplezett valóság egyszer színre lép és hiába várunk a negyvennapos böjttől csodát nehéz átjutni a bizonytalanság dermedt falán mert a lehetőséget feléli most is egy falánk világ és jönnek a szorgos szavak menteni amit menteni úgysem lehet ha nem magunktól várjuk az újabb megváltást Meghagyom magam (Müller Péternek) tudom hogy nincs külön csak együtt de én nyitott szemmel keresek gyöngyöt
amely láthatatlan volna ha a kagyló zárt marad tudom hogy van együtt mégis külön de én nyitott szívvel várom az örömöt meghagyom embernek magam mert az angyalok jók ezért szeretnek nagyon
Méltó válasz Papp Máriónak kiüresedett szavakból nem épül remény ha megérzed a feleslegesség emlékművének kiszemelnének minket is ahogy a mihaszna időbe dobott verset az elhalasztott ítélet csődje mikor az áldozat még túlontúl eleven és nem adja meg magát a végtelen csöndnek ragaszkodik a lét az egybemosódó fehérnek látott múlthoz amit elcserélni nem lenne érdemes mert a szorongásoktól másnapos zarándokúton az irigység még adhat vigaszt amire megértésünk lehet a méltó válasz
Vigasztalásul … Kocsis Annának céltalan bolyongás mellett felkínáltad egykor a védett kertet de nem kerülheti el
sorsát az ember ha kevés az azonnal és sok a végképp félelem helyett így maradni kell ha tudod hogy csak magadban bízhatsz vigasztalásul ítélet nélkül másképp akartál látni csillagot életedről most mégis lemond a világ de remélem magaddal viszed egy vándor lábnyomát
Új helyzet miért akarnád újra kezdeni így a változást megállítani nem tudod hiába hiszed egyre jobban nélküled valami elvész okosabb megszeretni mint átkozni hogy az új helyzet a megszokott lehetőséget falja és nem adnak neked meleget a kihűlt kráterek
segíteni is sokkal könnyebb ha önmagad folytatását látod a változó szerepben ekkor lelkedbe költözik a végtelen türelem és megérted végre nincs mit veszteni mert vezetni többé nem lehet
A verseny magadra ismersz újra mikor a saját gyártású lélekvesztők a dicsőség vágyával egy cél felé törnek és a győzelem reménye nélkül a kétkedés sötét árnya kudarcok árán megfogan csak állsz a pálya szélén és magadról végképp megfeledkezel mert egy pillanatra azt hiszed benned van még a jövő de a versenynek lassan vége és a tanítványok most is szétszélednek hogy tetteikkel idézzék fel réges-rég elmúlt álmaid
A Számvetés című versben Péreli Zsuzsa egy festményéről írtam: „csak egy kép,csak egy ellesett mozdulat, mintha nem lenne fiatal, ahogy az elsárgult tabló őrzi a múltat….arcokba reked a falvédő világ, miközben égen és földön gyűlik a szemét…..angyal vigyázza létünk vágyát, mert örökre boldog, mint Pompeji utcáján a hamuba dermedt szerelmes pár….nekünk nem jut más, csak a kétkedés vagy a hit, ha a végtelenbe hív és játszik velünk, mint az álmos Isten. Ebből a gondolatiságból született a következő kötet címe, és ezt érzékelteti a borító is. Az „Érzetek karneválja verseit is Zsombori Erzsébet (Zsimbi) illusztrálta amely a Flaccus Kiadónál jelent meg 2012-ben.
Időről időre Bertók Lászlónak van amit húsz évig és van mit egy percig sokszor a másodperc hatalma dönt ha nem ismerjük az utat de az akarat uralma fontos hősköltemény vagy képregény lehet a forma mikor a gondolat hite röptébe zuhan és ritmusa nélkül egy akarat forog talán a sejtelem céltalan sarja amely megmutatja egyszer a lényeg másik felét ahol a nézet egy kételyből fakad és nem adja meg az okot később az okozat elragadhat bárkit a korlátlan tér ezért lehet időről időre a „szájtáti népnek” „lobogó pántlikát kötni a szélre” A tigris éve elmentek már a betlehemesek és ilyenkor elfogy a szilveszter álma csak a megmaradt álarcok mögött rejtőzik egy rideg jóslat
amely az ünnepek után másnaposan is velünk marad felnő miattunk egy olyan nemzedék amely nem akarja tudni mit jelenthet a Duna parton felejtett cipők sora ezért a tiszta vízió látszatát keltve akadálytalan ösztöneivel a képtelen újra színre lép vajon ki rakja össze széthordott vágyaink hogy ne csábítson el megint az önhitt imádat ősi románca miközben monoton diszharmóniában a szabadsággal szétharcolt jelen még küzd Az ébredés más jó lenne tartósan élni a változó rendet mikor nem adhat örömöt hogy „kibírtuk ezt is” párja nélkül fél marad mindig az egész ha önmagad felé keskeny az út álmodni egyedül lehet de az ébredés folyton más
mert megváltozott közben a világ blöffölni a kártyában érdemes míg a valóság érintő csupán a görbület helyén részletek helyett a lényeg jó lenne mégis tartósan élni a változó rendet
Úttalan újra… (Gergely Ágnesnek) csak felújításra váró üres falak voltak mikor a káprázatosnak tűnő nyugat alkonyán elestek a bizalom keleti fekvésű támaszpontjai elveszett valahol mégis a szolid mérce mert a régi és új nemzedék hatalmát összeborzolta folyton az októberi szél „úttalan lett újra az út” de nem hiszem hogy lehetett volna másképp mert a gyarmatosításra született csupán egy újabb változat nem lesz könnyű a folytatás hisz’ nem ragyognak másképp a csillagok ha bosszúval indul az összezártságtól szépülő becsvágy másodkézből épül az új világ ezért elveszhet újra a szolid mérce pedig kiment a divatból a kifordítható kabát
A kert riadalmat kelt a megszokott bozótban
hogy sövényvágó akarja most a rendet és nem számít hogy türelmes közönyével csöndesen dacol a föld kirajzolódik lassan az új világ ahol bizonytalan lehet a pályák sorsa birtokba venni a védtelent mégis szerényen szabad mert különben a megtorpant felfedezések dacos mályvabokrai helyén próbálkozni fog újra és újra a konok célszerűség Két sziget közös ütemben elkülönülten személyes érzelem egyedül - veled mintha tengeren nézne egymásra két sziget azt mondtad mindig csak én - meg én pedig csak miattad féltettem tőled önző vágyamat tollas ruhában a csapodár úton mutattam mutatod magad ahogy visszatérni
tanulnak újra tavasszal együtt a vándor madarak nem számít hogy elkülönülten egyedül - veled betörünk lassan egy múltba mert nem fog már rajtunk se szél - se harc
A sziget Barátaimnak nézem a szigetet és nem tudom mi mindent akarok még talán csak elárult gyengeségem hatalma kísért kudarcaink a parton hagyva ráismerünk együtt újra a földre meglopva ezzel a szűkülő időt nem tudom mi mindent akarunk még mikor a levegő mámorával a holtág nyugalmat ígér talán csak az elhagyott létek temploma helyett jó napot kívánni minden kezdetnek
Élvezni akartam… értem a változást de nem hiszem hasznát ha attól függ csupán a siker ki bírja tovább kivágom én is a korhadt fát mikor az unalom elől menekülve nem hagyom magam
pedig élvezni akartam még nyugalmas árnyát semmi se igazodik őszintén hozzám mert a kétely mint anyám gyöngülő testében a félelem parttalan Lehetne más Vásáry Andrénak irányváltások áldozatai vagyunk mintha az akaratlan cselekvések halmazának se lenne metszete mikor a szétszéledt gondolatok helyüket vesztik és az igazmondások szavatossági ideje lejár az égbolton azonosíthatatlan tárgy közegellenállás nélkül az üdvözült hatalmi talár haladunk tapogatva a foglyul ejtett rögeszmék erdejében fától a fáig de őszinte marad egyben az egy törékeny férfi testben a szoprán Régi családi fénykép az idő együttállása szakadékából tör elő
ahogy összekulcsolt kezem félti a jövőt szememben a szomorú jelen és mögöttem magasodik a tékozló múlt árnya aminek folytatása lesz de még nem tudom hogyan ártatlanságot mímel gyermekkorom színtelen leple ahogy fehérbe öltözött velem a félelem és kéretlen voltunk együtt sokáig jeltelen észrevétlen társam talán nagyapám aki régóta tudta milyen a páros magány anyám mosolya mintha őszinte volna egyedül ő lehet aki azt hitte valami változni fog Érzetek hava idelöktek az istenek erre a földre biztonság nélkül a szabadnak látszó semmibe amit a tudatlan tömeg vonzása összetart akkor is ha a változó hatalom régi-új nézetet kínál amely egyetlen életed alatt csupán egy látomás aranykorodban
a lemondás arcoddá válik de beleborzong a lét ahogy a téli fák ha megérzed a hamis érzetek havát szaporodtak az idővel a csábító mérgek ezért nem tudhatott mindenről Homérosz kölcsönhatásban él folyton az ember mégsem cserélheti fel belső világát külsővel
Közelebb (Édesanyámnak) célok helyett az elmúlás mikor a végtelen tágul és a jövő csak annyi hogy lehet bizonytalan a hogyan de nem szabad azt mondani minek mert nem a valóság szeszélye csupán hogy látható vetülete lehetsz a térnek nem csak árnyéka van mert fényben úsznak az elmúlt percek együtt de külön parttalan ahogy keresi anyám a szavakat talán az arányokkal van a baj hogy a sehol sincs egyre nagyobb és szűkül a valahol amíg létezel a véletlen kegyes mert mosolyt varázsolt rád egy váratlan találkozás és egy pillanatra nem kellett félni attól hogy halál és születés kézen fogva jár
Hiába készül nem szeretem a mézet és tótágast állni se tudtam ezért ellenzéki vagy párthű nekem egyre megy mindig lyukas a zsák hiába készül újra és újra a folt kimaradni olykor a legjobb mert a véletlen vak mikor árnyékot rajzol a fény és ész nélkül marad végül a szív Maradjunk önként Márai Sándornak meg kell tűrni a valóságot magunk mellett mert emléket kölcsönvenni sosem érdemes ezért nézd el másokkal paktál a siker korlátainkkal együtt élni szabadságot is adhat és erénnyé válik a kényszer ha nem félünk folyton hogy a kudarcok
titkolt zárványa lelkünkbe ül üres papíron a végtelen gondolat ezért maradjunk önként míg rendben mennek a dolgok és folyó a tengerbe tart Megőrzi talán (Tímea és Bence) nem könnyű megtalálni a kétfelé fonódó bizalom ágát együtt maradni nyár és tél között miközben meg kell tartani önmagad határidőket feledve váltogatni a felhajtó erőt könnyedén hogy az emlékek visszaszóljanak egyszer ezek még mindig mi vagyunk a tökéletesben csupán hinni szabad mert a részek halmaza mindig egy halandó pillanat naptárotok mégis csak tőletek bővül amely megőrzi talán nektek a körbejárt áhítat álló csillagát Tükör és kép nehezebb mint hittem
az elsápadt tüzek árnyában megmaradni a magamnak képzelt házak udvarán ahol az elhalt csókokhoz mérik a súlytalan csöndet a mindentudás hézaga okán néha úgy érzem félrerepülnek a madarak most is ha elragadtatásom önként hátrahagyva múlandó bennem az igazság tétje egymást védi majd tükör és kép ha ráismer magára egyszer a megtalált nyugalom hangtalan vétke
Egyszerű Daniel Glattauer-nek ha valakit komolyan szeretsz engedd el repüljön szabadon ahogy az északi szél meglátod együtt vagy külön de örökre veled marad
Mohács, Trianon Ormos Máriának tudom hogy a ritmus fontos és hegyet mászni is érdemes de nem könnyű észrevenni mások erényét magunkban sem kavarog a régi nóta mintha érthető volna pedig csak a képzelgés hatalma vezet mikor a lehetetlen előttünk mélyül és magyarázható lesz tőle a múlt egyszer majd felmérik pontosan mi lett volna de a hősiesség időhöz kötött
és a hitelességet nem a pontosság adja csak megvalósultnak gondolt álmaink Vonalak Végh Józsefnek nem baj hogy a képtelen jövőben előbb csak magányos pontok vannak melyek az irányt nem mutatják csak előre jelzik a célt és lehet a virtuális tér észrevétlen ebben is segít mikor a vonalak egy mozgásban alakká válnak eljutva magadban egyre beljebb megtalálod végül a dolgok szintézisét nekem és neked úgy hiszem épp elég ha a zsoldos hétköznapok ütéseit állva megmarad a lelkek homokjában egy apró nyom Mindörökké (a „Szegények iskolája” írójának) papírra kerül a rejteni való ha erkölcsös minden ami haszonnal jár
és az áldozat harca nem lehet más mint a gyengék jutalma bohócruhán egy fényes gomb aminek láttán mosolyog csupán az emberiség fejlettebb fele menekülni ezért nincs hová mert lelkünkbe engedtük a súlyos stigmát amitől titkuk érdeme a végtelen álom leple így az utókor ezentúl is csak jeles arcképeket láthat a falon A holnap asztalán személytelen a lét mikor a félbehagyott mondatok sora egy gondolat foglya látszólag értem még de élvezni nem fog kiterjedés nélküli tér a holnap asztalán láthatatlan lesz ami volt mert a mozdulatok ismerik csupán a tárgyak történetét és ízetlen felejtés se pótolja tovább az álarcos szokást megismeréstől az elfogadásig se zászló
se jelvény csak levedlett önmagam keresi a határt a rutin kátyúit kerülve egy zegzugos úton ha testőrnek fogadja a kétkedő tudást
Mutatványosok kora (konferenciák emlékére) kiterjedése nincs se vége ahogy előtted halad a kényszer és csak az akarat miatt kerül utadba újabb alkalom meg lehet szokni, hogy a helyzet idegen mert senki se tudja az egészből mennyit értesz nem leplez le felvállalt álruhád mikor a súlytalan szó a szerepből kikacsint tiéd a látszat amely lehet hogy hanyatló de áthatolhatatlan míg jelképek erdejében bolyong az eltitkolt vágy töltsd ki a teret mintha az alakzat megvalósult volna közlekedő edényben az egyenlő szint mert félelem nélkül a végtelen mindig befogad mérlegelésre nincs esély mert fölösleges lehetsz mielőtt lemegy a nap Fajsúly nélkül ki tudja vajon mit hord a szél
hozza vagy viszi az álmot ha igazságlátó kedved elragad forog és kavarog a por de mintha a véletlen játéka volna csupán kiből lesz bűnös vagy ártatlan halandó fajsúly nélkül áldozat lehet bárki mert hozza és viszi az álmot az esztelen szél
Én abból élek magamra maradok egyre inkább a barátom elhagyni készül a lányom esküvőt tart a rend magába kövül és nem vagyok benne biztos hogy valaki a létben még vár főnök se lehetek már de nyugdíjba menni vétek mert hiába nem divat délután most is tőletek ébred a reggel nézem a változást és nem érdekel hogy mitől lesz vesztes egy csapat a királydomb romokból épült
de „István a király” és én most is abból élek amit nem érthet más
Ezen vers „folytatása” 2015-ben megjelent könyvem
Megvásárolható a Flaccus Kiadó boltjában, vagy WEB könyvesboltján keresztül
