A hatalmasok újraformázzák a világot

http://www.magyardiplo.hu/print.php?franciakert=I&full=I&cimkek=I&cikkujlap=I&catid=181

2014. június

A hatalmasok újraformázzák a világot SERGE HALIMI Az amerikai szabadkereskedelmi sas átkel az atlanti óceánon, és rátámad a védtelen európai bárányokra. Az európai parlamenti választási kampány nyomán ezt sugallja a média, ez a kép kezd kialakulni a közgondolkodásban. Erős állásfoglalásnak tűnik, de politikailag visszaüthet. Először is meg sem említi, hogy az amerikai önkormányzatok is áldozatai lesznek az új liberális normáknak, amelyek náluk is megtilthatják, hogy különféle szabályozásokkal védekezzenek a környezet, az egészségügy vagy a foglalkoztatást érintő területeken. Másrészt eltereli a figyelmet azokról a nagyon is európai vállalatokról – mint a francia Veolia vagy a német Siemens –, amelyek legalább annyira érdekeltek, mint az amerikai multik és alig várják, hogy perbe idézhessék a nyereségüket veszélyeztető előírásokat és szabályozásokat bevezetni akaró államokat. Harmadsorban eltereli a figyelmet az európai intézmények és kormányok szerepéről, amelyek pedig saját országaikban aktívan alakítják a szabadkereskedelem további kiterjesztését. A transzatlanti szabadkereskedelmi óriáspiac[1] (TTIP–TAFTA) elleni állásfoglaláskor nem szabad egy államot, így az USA-t sem, egyedüliként a célkeresztbe állítani. A harc tétjének ennél szélesebbnek és ambiciózusabbnak kell lenni: célba kell venni azokat az új privilégiumokat, amelyeket a befektetők, minden

1 / 85

2014.07.11. 17:31


országban maguknak követelnek – esetleg azért, hogy kárpótolják magukat az általuk okozott gazdasági válságért? Ha ügyesek leszünk és sikeresen kiterjesztjük a harcot az egész világra, megerősödhet az a nemzetközi és demokratikus szolidaritás, amely ma erősen lemaradt a tőkepárti erők szolidaritása mögött. Ebben az ügyben tehát óvatosan kell kezelni egy sor olyan fogalmat, amelyeket ma örökre összetartozónak képzelünk. Ez vonatkozik a protekcionizmusra, ugyanígy a haladásra és a demokráciára vagy a határok megnyitására. A történelem már többször megmutatta, hogy a kereskedelempolitikáknak nincs saját, a konkrét [2]

helyzettől független politikai tartalmuk . III. Napóleon összekapcsolta a tekintélyelvű államot és a szabadkereskedelmet. Ugyanabban a korszakban, az USA-ban a republikánus párt az amerikai munkások védelmének jelszavával vámvédelmet követelt a nagy acélipari trösztök, a hírhedt rablóbárók (Robber Barons[3]) érdekében. „A republikánus párt a rabszolgamunka elleni gyűlöletben született, abból a vágyból, hogy minden ember legyen valóban szabad és egyenlő, írta 1884-es kiáltványuk. Ezért visszavonhatatlanul ellenáll annak a törekvésnek, hogy a dolgozókat versenyhelyzetbe hozzák amerikai vagy más országban meglévő kiszolgáltatott [4]

munkahelyeken dolgozó munkásokkal ”. Már akkoriban is a kínaiakra gondoltak. Arra a sok ezer, a kaliforniai vasúttársaságok

által

felfogadott

ázsiai

földmunkásokra,

akiket

nyomorult

bérekért

gyakorlatilag

fegyencmunkára kényszerítettek. Egy évszázaddal később megváltozott az USA nemzetközi helyzete, így a demokraták és a republikánusok teljes egyetértésben dicsérik a szabadkereskedelem előnyeit. 1993. február 26-án, alig egy hónappal azután hogy helyét elfoglalta a Fehér Házban, nagy siker övezte William Clinton elnök programbeszédét, amelyben az Északamerikai Szabadkereskedelmi Egyezményt (NAFTA) dicsőíti. Néhány hónap múlva meg is szavazzák és törvénybe is iktatják. Elismeri, hogy a „világfalu” miatt nőtt az amerikai munkanélküliség és csökkentek a bérek, ennek ellenére sürgeti, hogy továbbra is ezt az irányt kövessék: „A mai kor igazsága az és annak is kell lennie, miszerint minket mint nemzetet a nyitás és a kereskedelem gazdagít. Arra sarkall minket, hogy újítsunk. Arra kényszerít minket, hogy megküzdjünk versenytársainkkal, új ügyfeleket hódítsunk meg. Ez segíti a globális növekedést. Nyereséget garantál termelőinknek, akik maguk is igénybe veszik a szolgáltatásokat és nyersanyagfogyasztók.” Addigra, 1993-ra, már a nemzetközi szabadkereskedelmi tárgyalássorozatok különböző „rounds-jain” az

2 / 85

2014.07.11. 17:31


1947-es átlagos 45 százalékos vámokat 3,7 százalékra vitték le. De nem számít: a béke, a jólét és a demokrácia azt követeli, hogy ennél is tovább lépjünk, messzebb menjünk. „Amint a filozófusok Thuküdidésztól Adam Smithig megállapították – erősködik William Clinton –, a kereskedelem szelleme ellentétes a háborúk szellemével. Hasonlóan azokhoz a szomszédokhoz, akik egymásnak segítettek felépíteni az istállókat, kevésbé lesznek hajlamosak a felgyújtásukra, azok pedig, akik segítették az életszínvonal növekedését egymás országaiban, kevésbé hajlamosak szembeszállni egymással. Ha hiszünk a demokráciában, segítenünk kell a kereskedelmi kapcsolatok erősítését. Na, ez az aranyszabály nem minden országra volt érvényes, hiszen 1996 márciusában a demokrata párti elnök aláírta a Kuba elleni kereskedelmi szankciók további szigorítását. Clinton után tíz évvel a francia szocialista párti európai biztos, Pascal Lamy – később ő lett a WTO, a Kereskedelmi Világszervezet elnöke – így elemezte a helyzetet: „Azt hiszem, a kereskedelem történelmi, gazdasági és politikai okokból is segíti az emberiség haladását. Azt hiszem, hogy azokban a korszakokban, amikor nyitottak voltak a cserére, akkor kevesebb volt a szenvedés és ritkábban feszültek egymás ellen a kereskedelmi partnerek. Ahol aktív a kereskedelem, hallgatnak a fegyverek. Ezt nálam jobban kifejtette Montesquieu. [5]” A 18. században Montesquieu azonban nem tudhatta, hogy száz évvel később a kínai piacok megnyílnak, de nem az enciklopédisták érvei, hanem a hajóágyúk, az ópiumháborúk és a Nyári Palota kifosztása következtében. Pascal Lamynak azonban ezt illene tudnia és nem hagyhatja figyelmen kívül. A kevésbé lelkes és szertelen, mint demokrata elődje – ez főleg alkati kérdés – Barack Obama elnök is folytatja az amerikai (európai is, és valójában minden országban vannak híveik) multik szabadkereskedelembe vetett hitének terjesztését és támogatja a Transzatlanti Megállapodást : „A megállapodás képes lenne több tízezer dollárral növelni az exportot és több százezer új munkahelyet hozna létre az USA-ban és az Európai Unióban is és [6]

felgyorsulna a növekedés az Atlanti óceán mindkét partján .” Elemzésében alig említette meg, hogy a TTIP geopolitikai hatása fontosabb, mint a növekedés, a munkahelyteremtés vagy a jólét várható eredményei. Washington messzire tekint, nem a transzatlanti megállapodástól várja az öreg kontinens meghódítását, sokkal inkább az a célja, hogy elterelje az Oroszországgal való újraegyesüléstől. És főleg, hogy elszigetelje… Kínát. Ezen a ponton is teljes az egyetértés az európai vezetőkkel. „A feltörekvő országok veszélyesek az európai civilizációra – mondja a volt francia miniszterelnök François Fillon. – És egyetlen válaszunk a megosztottság

3 / 85

2014.07.11. 17:31


[7]

lenne? Őrület!

” Így igaz, folytatja Alain Lamassoure európa parlamenti képviselő, a TTIP lehetővé tenné az

atlanti szövetségeseknek, „hogy kidolgozzák a közös szabványokat és normákat, amelyeket majd előírhatnak a [8]

kínaiaknak is .” A Washington által kezdeményezett csendes-óceáni partnerségi megállapodás (TPP), amelyre Pekinget nem hívták meg, célja is ugyanez. Nem véletlen, hogy a TTIP leglelkesebb és elkötelezettebb értelmiségi híve, Richard Rosecrance a Harvardon épp egy USA–Kína-kapcsolatok kutatóközpont vezetője. Tavaly publikált védőbeszédében azt fejtegeti, hogy – az Atlanti-óceán két partján élő nagyhatalmak egyidejű gyengülésére válaszul – össze kellene fogniuk a feltörekvő ázsiai hatalmakkal szemben. „Ha csak a nyugat e két fele nem egyesül, és nem egységesíti erejét a kutatásban, a fejlesztésben, a fogyasztásban és a pénzügyekben, akkor mind a ketten veszítenek, majd kiszorulnak. A keleti nemzetek Kína és India vezetésével növekedésben, fejlesztésben és jövedelemben is le fogják [9]

hagyni a nyugatot – míg végül katonai kapacitásuk is meggyengül. ” Richard Rosecrance álláspontja Walt Whitman Rostow a növekedés szakaszait feltáró elemzésére hajaz: miután egy ország fejlődése beindult, a növekedés üteme lassul, mivel a termelékenység eléri a kor a legmagasabb szintjét (oktatási színvonal, városiasodás stb.). A mai konkrét helyzetben a nyugati országok már több évtizede elérték az érettségi szintet, így nem képesek utolérni Kína vagy India növekedési ritmusát. De még maradt egy fontos ütőkártya, az USA és Európa közötti szövetség. Ezzel az újonnan felzárkózó országoknak – amelyek bár türelmetlenek, viszont nem egységesek – továbbra is előírhatnák a játékszabályokat. Ahogy a második világháború után, egy külső fenyegetettség – akkor a Szovjetunióból jövő ideológiai és politikai veszély, ma a kapitalista Ázsiából érkező gazdasági és kereskedelmi fenyegetés – megteremti a feltételeket, hogy a jó (amerikai) pásztor vezetésével a nyáj összeterelődjön, hiszen mindenki attól tart, hogy a világrend új tartóoszlopa hamarosan már nem Washingtonban, hanem Pekingben lesz. A veszély annál is inkább indokolt, mivel Richard Rosecrance megítélése szerint „a történelemben a hegemónia változások, az átmenet a különböző nagyhatalmak korszakai között általában jelentős konfliktusokkal járt”. De lenne arra mód, hogy „az USA és Kína közötti erőviszonyok megváltozása, Kína mint hegemonikus nagyhatalom felemelkedése ne vezessen háborúhoz”. Ha már a nyugati hatalmak hanyatlása miatt remélni sem

4 / 85

2014.07.11. 17:31


lehet, hogy szövetségesként magukhoz köthetik a két fontos ázsiai nagyhatalmat, a köztük lévő vetélkedést kell kihasználni és Japán támogatásával elérni, hogy Kína a saját régióján belül maradjon. Japán ugyanis annyira tart Kínától, hogy a nyugati szövetségben látja saját keleti határait. Bár ez a nagy ívű geopolitikai cél a fejlődésre, haladásra, demokráciára hivatkozik, egyes felhasznált metaforái más, kevésbé magasztos gondolatokról árulkodnak: „A termelő, aki nehezen talál piacot a termékének – erősködik Richard Rosecrance –, gyakran odáig jut, hogy külföldi céggel olvad egybe, így próbálja meg bővíteni termékpalettáját és növelni piaci részesedését, mint amikor a Procter et Gamble felvásárolta a Gillette-et. Az USA ehhez hasonló erőkkel néznek szembe.” Mivel viszont a nép egyelőre nem képzeli saját nemzetét és területét fogyasztási cikknek, így a TTIP elleni harcnak még csak kezdetén vagyunk.

Fordította: Morva Judit

[1] Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP) vagy Transatlantic Free Trade Agreement (TAFTA).Magyarul leggyakrabban a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás kifejezés vált be, a cikkben a továbbiakban: a TTIP rövidítést használjuk. – A ford. [2] Le Protectionnisme et ses ennemis [A protekcionizmus és ellenségei], Le Monde diplomatique et Les Liens qui libèrent közös kiadásában, Párizs, 2012. Magyarul lásd: Frédéric Lordon: http://www.magyardiplo.hu/2012majus/786-protekcionista-veszely-az-ertelmetlen-teoria

2012.

május,

valamint

Serge

Halimi:

http://www.magyardiplo.hu/2012-aprilis/750-batorsag-vagy-benne-ragadunk18 2012. április. [3]Lásd: Howard Zinn: Au temps des “barons voleurs” [A rablóbárók kora], Le Monde diplomatique, 2002. Szeptember és Serge Halimi: Front antipopulaire, [Népellenes front], Le Monde diplomatique, 2013. január.

5 / 85

2014.07.11. 17:31


http://www.magyardiplo.hu/2013-januar/1014-nepellenes-front [4] Idézi John Gerring: Party Ideologies in America 1828-1996 [Párt ideológiák Amerikában, 1828-1996 között], Cambridge University Press, 2001, 59. old. [5]Le Nouvel Observateur, Párizs, 2013. Szeptember 4. [6] François Hollande és a Fehér Ház közös sajtókonferenciája, Washington, 2014. február 12. [7] RTL, 2014. május 14. [8] France Inter, 2014. május 15. [9] Richard Rosecrance: The Resurgence of the West: How a Transatlantic Union Can Prevent War and Restore the United States and Europe [A Nyugat újjáéledése: hogyan akadályozná meg egy transzatlanti szövetség a háborút és erősítené meg az USA-t és Európát?], Yale University Press, New Haven, 2013. A további idézetek is innen származnak.

6 / 85

2014.07.11. 17:31


Képzeletbeli levél a Tonsanmo részvényeseinek Aurélie Trouvé Kedves Részvénytulajdonosok, Felhívjuk a figyelmüket a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Egyezmény (TTIP[1]) ügyében zajló tárgyalások nyújtotta kiváló lehetőségre. Az egyezmény exponenciálisan fogja növelni az Önök osztalékait, és megerősíti cégünk vezető helyét a vetőmag, a genetikailag módosított termékek (GMO) és a növényirtó szerek piacán. Ez a siker más amerikai és európai multinacionális cégekkel hosszú évek óta közösen folytatott hatékony lobbizásunk eredménye. Először is szeretnénk Önöket megnyugtatni: annak ellenére, hogy François Hollande, a Francia Köztársaság elnöke megígérte 2013 végén, hogy az amerikaiakkal zajló tárgyalásokon „mindent meg fog tenni a mezőgazdaság védelmében” hiszen „termékeinket nem hagyhatjuk kitenni kizárólag a piaci erők kényére”, a mezőgazdaság igenis része a Franciaország által megszavazott tárgyalási felhatalmazásnak. A TTIP alkalmas arra, hogy lebontsa a túlzó európai szabályozásokat az egészségügy és a környezet területén. Ezek eddig megakadályozták, hogy szabadon és többet exportáljunk növényirtó, rovarölő és génmódosított termékeinkből. A tárgyalásokon és lobbiszervezetünkön, a Biotechnology Industry Organizationön keresztül is erőteljesen tiltakozunk az ellen, hogy különböző normák maradhassanak fenn az USA-ban és az Európai Unióban, és azt is követeljük, hogy „szüntessék meg az új biotechnológiai termékeink bevezetését lassító indokolatlan [2]

eljárásokat ”. Szerencsére számíthatunk egyes tagországok, például Nagy-Britannia támogatására, amelynek a miniszterelnöke, David Cameron kijelentette: „Minden témát be kell vonni a tárgyalásokba. Fel kell lépnünk a problémák gyökerét jelentő szabályzások ellen annak érdekében, hogy amikor egy terméket elfogadtak az

7 / 85

2014.07.11. 17:31


[3]

Atlanti-óceán egyik oldalán, azonnal piacra lehessen dobni a másik oldalán is. ” Le kell építeni egy nagyon fontos akadályt: az „elővigyázatosság elvét”. Ez Európában arra kötelezi a gyártókat, hogy egy termék piaci megjelenése előtt bizonyítsák be, hogy az kockázatmentes. Ez az archaikus szabály génmódosított termékeinket engedélyezési, valamint kötelező és nyilvános kockázatértékelési eljárásnak veti alá. Ennek következtében az „öreg kontinens” lakossága alig ötven génmódosított termékünk áldásaiban részesül, míg az Atlanti-óceán túlpartján több mint száz termékből választhatnak a fogyasztók, és hamarosan élvezhetik majd például a genetikusan módosított lazacot is. A TTIP megszüntet majd más korlátozásokat is, mint például a GMO kötelező jelölését a termék címkézésekor, ami ma kötelező az unió egész területén. Épp ideje volt lépnünk, mert ez az elképesztő rendelkezés [4]

kezdett megtetszeni néhány amerikai államnak is. Persze politikailag kicsit túlzás azt várni, hogy az egyezmény aláírásakor minden amerikai normát átvegyenek az európaiak: a néhány amerikai és európai civil szervezet irányította lakossági tiltakozás már így is kezd megerősödni. A tárgyalások titkosítása ellenére a civileknek sikerül tájékoztatniuk a nyilvánosságot. Szerencsére két, a tárgyalások megkezdésére adott megbízási felhatalmazásba beépített mechanizmus is garantálja, hogy az aláírás után is egységesíteni lehessen a normákat és szabályokat. Egyrészt a "befektető-állam vitarendezési mechanizmus" vagyis a beruházók és az állam közötti ellentétek megoldására kidolgozott jogszabályok révén közvetlenül felléphetünk az unió, az államok vagy az önkormányzatok ellen, ha az általuk kibocsátott rendelkezések megtiltanák például a GMO-k termesztését Franciaországban. Másrészt létrehoznak majd az TTIP aláírásakor egy „Szabályzási Együttműködési Tanácsot”, amelyben az amerikai és európai szabályzási szervek képviselői is részt vesznek, és amely felül fogja vizsgálja a már létező szabályokat. Ugyanakkor ez a zártkörű Tanács fogja véleményezni, még mielőtt a törvényhozók elé kerülnének, a jövőben meghozandó szabályokat. A tárgyalások másik témája különösen fontos nekünk: a szellemi tulajdonjogok és szabályozásuk. Célunk, hogy minden termelő vásárolt vetőmaggal dolgozzon és lehetőleg nálunk vegye meg a vetőmagot. Minden mezőgazdasági termelő ellen pert indíthatunk, amennyiben feltételezhető, hogy általunk levédett vetőmag került

8 / 85

2014.07.11. 17:31


a veteményébe. Vagyonát és bankszámláját is zárolhatják. A vevői pedig hamisított termék orgazdaságáért lesznek beperelhetők. Ezzel nagyjából sikerül majd elérnünk, hogy ne érje meg saját vetőmagokat nemesíteni és megszűnjön a kis- és közepes gazdaságok vetőmagtermelése. Ebben a kérdésben egyébként sikeresen léptünk fel kolumbiai termelőkkel szemben is egy, az USA és Kolumbia között érvényben lévő szabadkereskedelmi megállapodás keretében. Nyomást gyakoroltunk a kolumbiai államra, s kénytelenek voltak nagymennyiségben [5]

megsemmisíteni a paraszti gazdaságokban megtermelt vetőmagokat.

Ugyanilyen tulajdonjogokat védő

bekezdés szerepel a ratifikálás előtt álló EU és Kanada közötti szerződésben és a TTIP tárgyalásokon. A transzatlanti partnerség komoly vámcsökkentésekkel jár majd. Általánosságban is elmondható, hogy a mezőgazdasági termékek esetében, az Unióban magasabbak a vámok, átlagosan 13 százalékosak, míg az USA-ban [6]

csak 7 százalékosak . Ezek a vámok védik az érzékeny ágazatokat, így például az állattenyésztést, és egyes [7]

esetekben elérik a 100 százalékot.

Ha megszüntetik ezt a vámvédelmet, egyértelműen kibontakozhat a verseny,

és több búzát, genetikailag módosított szóját tudunk majd exportálni. A paraszti mezőgazdaság kénytelen lesz alkalmazkodni ezekhez az erős versenyfeltételekhez, csökkentenie kell a termelés költségeit, mind jobban gépesíteni a termelést, egyre több növényirtó és rovarirtó szert kell felhasználniuk, és reméljük, egyre több GMO-terméket fognak termeszteni. Mint azt jól tudják, kedves részvényesek, a TTIP-nek hála, tündöklő jövő áll előttünk, így Önök előtt is. Mint azt jól tudják, kedves részvényesek, a TTIP-nek hála, tündöklő jövő áll cégünk előtt és így Önök előtt is. A Tonsanmo vezetése

A szerző közgazdász, egyetemi docens, az Attac – Szervezet a Tőketranzakciók Adóztatásáért az Állampolgárok Céljára – Tudományos Tanácsának társelnöke.

9 / 85

2014.07.11. 17:31


Fordította: Morva Judit

[1]Transatlantic Trade and Investment Partnership – TTIP. [2]Transatlantic Trade and Investment Partnership. Comments Submitted by Biotechnology Industry Organization (BIO) Document USTR-2013-0019, www.bio.org [3] David Cameron: A British-American Tax and Trade agenda [Az angol-amerikai adó és kereskedelmi program], The Wall Street Journal, 2013. május 12. [4] TAFTA as Monsanto’s Plan B: A Backdoor to Genetically Modified Food [TAFTA a Monsanto által bevetett B terv: A hátsó kiskapu a génmódosított élelmiszereknek], www.citizen.org A TAFTA Transatlantic Free Trade Agreement – a TTIP egy másik gyakran használt angol rövidítése – a ford. [5] Accords de libre échange: Droit de propriété intellectuelle sur les semences ou souveraineté alimentaire, les parlementaires européens doivent choisir [Szabadkereskedelemi megállapodás: A vetőmagok szellemi tulajdonjoga avagy élelmiszer szuverenitás, az európai parlamenti képviselőknek választaniuk kell], Communiqué de presse de la Confédération paysanne, 2014. május 25. [6] Lionel Fontagné, Julien Gourdon és Sébastien Jean: Les enjeux économiques du partenariat transatlantique [A TTIP gazdasági következményei], La lettre du CEPII, Párizs, n° 33530, 2013. szeptember, www.cepii.fr [7] J. Berthelot : La folie d’intégrer l’agriculture dans le projet d’accord transatlantique, [Egy őrültség bevonni a TTIP tárgyalásokba a mezőgazdaságot], Solidarité, 2014, március 30. www.solidarite.asso.fr

10 / 85

2014.07.11. 17:31


Az ötödik hadoszlop (első rész) Balázs Gábor "Ugyebár, kedves fiam, mikor Marius visszajött a barbár Afrikából a kulturált Rómába, és diadalmenetet tartott olyan formán, hogy Jugurthát végighurcolta az utcákon, láncra verve és kifestve, ezer ékszerrel felkarikázva, (…) ugyebár ez kétségtelenül az erkölcs és a műveltség, a történelemi igazság és a római jog, az esztétikai magasabbrendűség és a fehér faj elíziumi hivatásának volt igazolása? Lehet itt kétség? Látod, Cicero, azt a félkiklós aranykarikát Jugurtha orrában? Látod azokat a zöldre-kékre mázolt stucctollakat Jugurtha köldökébe tűzve? És a kötélhágcsóknál hosszabb és nehezebb fülbevalókat elálló fülében? Ez a barbarizmus. És a kultúra? - őt láncra verni, kéjelegni a győzelem bestiális mámorában, duplára hízni egy fél óra alatt az érzéstől, hogy Jugurthát megaláztam, kéjelegni Jugurtha szenvedésében, nagyokat bandzsítani a diadalmenet aranykocsijából a római erkélyről lenéző arisztokrata és demokrata, optimata és populista hölgyecskékre..." (Szentkuthy Miklós: Cicero vándorévei) Ahogy a nagy Franz Fanon (aki többek között pszichiáter is volt) mondta egyszer: úgy tűnik, hogy az európai iszlám vallásúak „fobogenikus tárgyai” társadalmunknak. Önmagukban tökéletesen veszélytelenek, azonban nagyon is veszélyes reakciókat válthatnak ki erre hajlamos emberekből. Őket hívjuk fóbiásoknak. Erről a kínos betegségről szeretnénk most szólni. Minden nagyobb szabású elemzést, esszét illett egy időben azzal kezdeni, hogy talán a két legolvasottabb kortárs politikai gondolkodó, Samuel P. Huntington és Francis Fukuyama: tévedett. Kissé árnyalta ezt a dolgot, hogy a tévedés tényét leszögező szerzők maguk két dologról voltak meggyőződve: a civilizációk harcban állnak egymással, és a kapitalizmuson túli horizontok egyszerűen elképzelhetetlenek. A történelem nagyon is véget ért.

11 / 85

2014.07.11. 17:31


A két neves szerző szerencsésen kiment a divatból, de persze a helyzet mit sem változott: a kapitalizmus örökkévalósága (a maga ontológiai jellemzőivel) éppúgy vitathatatlan tény, mint a dzsihád és a nyugati, univerzális [sic!] értékek engesztelhetetlen küzdelme. Ennek a háborúnak jelentik az ötödik hadoszlopát az Európában élő muzulmánok, akik így értelemszerűen veszélyforrásként értékelődnek.

A fenyegető iszlám Az európai iszlámról (és a dolgok logikájából következően a „bevándorlásról”) szóló minden képet, leírást, esszét és a legtöbb „szociológiai” tanulmányt alig tagadhatóan mintegy eleve determinál maga a „veszély” létének a feltételezése. Az ezt megoldani hivatott javaslatok variálódhatnak az állampolgárságtól való [1]

megfosztástól a tömeges kiutasításon át egészen a fizikai erőszakig . A feltételezett „muzulmán problémából” közvetlenül eredő iszlamofóbia legfontosabb következménye az [2]

agambeni

értelemben értett „rendkívüli állapot” – azaz a rendes jogrend felfüggesztése egy meghatározott

társadalmi csoport esetében. Akik minimális mértékben sem tudják elviselni tőlük különböző emberek közelségét, azok általában a „kulturális relativizmus” ellen való harccal kezdik végtelen litániájukat, amelynek tartalmát gyakran illetik az „univerzalizmus” jelzővel. Ne tévedjünk: mindez nem másról szól, mint saját felsőbbrendűségi érzésük szánalmas kifejeződéséről. És persze milyen jól is hangzik ez hogy: „olyan emberekkel kell tömegével együtt élnünk, akik nem hasonlítanak ránk” Vagy: „még csak nem is igyekeznek azon, hogy ránk hasonlítsanak, azaz más identitásúak, kultúrájúak, mint mi vagyunk”.„Kommunitarizmus”, „a köztársaság, a laicitás, az univerzális értékek vége”. Fantasztikus. Az ilyen hülyéskedésnek mindig az a vége, hogy úgy maradnak. Az ország iszlamizációjáról szóló mítosz, [3]

melyet terjesztenek, valódi kollektív kényszerképzetté válik . Liogier beszél egyébként „metafizikiai muzulmánról”, azaz arról, hogy az európaiak az iszlám hit legkisebb külső jelét is azonnal „túlzónak” és

12 / 85

2014.07.11. 17:31


„inzultálónak” ítélik meg, ezzel is kompenzálva saját hitetlenségüket és az ebből fakadó félelmeiket. Végül is a muzulmánok gyűlölete válik minden csalódásuk, elsősorban egzisztenciális frusztráltságuk forrásává. A média-ipar mindebben játssza a maga szokásosan sötét szerepét: alájátszanak az emberekben kialakult káros fixációknak. Ez üzleti értelemben igen rentábilis, épp ezért a médiának nincs is nagy skrupulusa az ügyben. Néhány francia hetilap-címlap az utóbbi egy-két hónapból: „A hódító iszlám”; „Franciaország, a jövő iszlám köztársasága?”, „Az iszlám, a francia identitás fenyegetője”, „A jövő nélküli ifjúság az integrizmus felé fordul”, „Az iszlám, a laicitás aláásója”, „Az iszlám, az asszimiláció akadálya”... E címeket csak az írott sajtóból idéztük, és még nem is szóltunk az elképesztő televíziós reportage-okról, az internetről, a facebook-csoportokról stb.

Franciaország, bevándorlás, iszlám Európa számos országában az „iszlám jellemzők” sok alkalommal „problematikusnak” értékelődnek, és magyarázatként szolgálnak azokra a társadalmi problémákra, melyeket a „muzulmánok” okoznak - legyenek ezek valóban iszlám vallásúak, vagy éppen csak „iszlám külsővel bírók”. Hogy az uniformizáló és egyszerűsítő képet megcáfoljuk, tényeket hozunk nyilvánosságra a franciaországi bevándorlásról és az iszlámról. Ennek a köztudomású hiedelemvilágnak két alapvető eleme van: Franciaországban egyre több a bevándorló, és ezek egyre kevésbé „integrálódnak” a társadalomba. Mondanunk sem kell, hogy mindkettő hamis. Franciaország (Japán és Csehország után) a legzártabb ország az OECD-tagállamok közül. A francia hatóságok a kétezres évek eleje óta minden évben 200.000 tartózkodási engedélyt (carte de séjour) állítanak ki (Németországban 300.000-t, Nagy-Britanniában 320.000-t), ehhez jön még hozzá nagyjából évi 55.000 főre tehető unión belüli bevándorlás. Ez azt jelenti, hogy például 2011-ben a bevándorlók aránya a francia összlakosságon belül 0,33 százalék volt, mely az OECD országok közül az egyik legalacsonyabb adat. Svájcban ez

13 / 85

2014.07.11. 17:31


az arány 1,57 százalék, Norvégiában 1,22 százalék, de még Portugáliában (0,35) vagy éppen Írországban (0,75) is magasabb ez az érték. Ráadásul jól tudjuk, hogy az emberek nem csak bevándorolnak egy országba, hanem el is hagyják azt. Hogy jól érzékeljük az arányokat: a 65 milliós Franciaország népességének migrációs többlete 2012-ben 62.000 főre volt tehető... Ha másik szempontból nézzük a kérdést, azaz nem az aktuális folyamatokra vagyunk figyelmesek, hanem [4]

magára a fennálló helyzetre, akkor sem mondhatunk nagyon mást. A 2010-es Insee-felmérés

szerint

Franciaországban 5,5 millió bevándorló él, mely a népesség 8,5 százaléka. (Bevándorló alatt értünk mindenkit, aki nem az országban született, tehát még az elvesztett gyarmatokról érkezőket is, így például az Algériából repatriált fehér franciákat is.) Csak példaként említenénk, hogy a bevándorlók országos népességen belüli aránya az Egyesült Királyságban 12 százalék, Spanyolországban 14,6 százalék; még Ausztriában is 16 százalék, nem beszélve Svájcról (27,3), vagy Luxemburgról (42,1). Röviden: a mai Franciaország nem célpontja valamiféle masszív bevándorlásnak. Másként volt ez a két [5]

világháború között és a Trente gloireuse idején. Túl a rosszindulaton, a politikai érdekeken, és a rasszizmuson, vajon mi az oka, hogy a masszív bevándorlásról szóló fantazmagória ilyen életképes? Érdekes kérdés az is, hogy a franciák kit gondolnak bevándorlónak? Vérlázító dolog, de a francia identitást a külvárosi utcagyerekektől féltő Alain Finkielkraut-t senki sem tartja lengyel zsidónak, a roma-táboroktól rettegő párizsi főpolgármestert, Anne Hidalgo-t spanyolnak, a bevándorlófaló nizzai polgármestert, Christian Estrosi-t olasznak - és így tovább. De egy Saint-Denis-ben született, az országot soha el nem hagyó, csak franciául beszélő fekete srác „bevándorló”. Lehet találgatni miért... Ebben a tekintetben Franciaország valóban olyan ország, ahol a bevándorlás nagyon is komoly szerepet játszott. Ha nem a bevándorlókról beszélünk, hanem a bevándorlókról és a bevándorlók leszármazottairól együtt, akkor az országos arány 27 százalék. Ez ugyan Európában a legmagasabb, de nem kiugró. (Összehasonlításként: ez az arány Spanyolországban 20 százalék, Nagy-Britanniában 22 százalék, Németországban 24 százalék, és az EU-átlag 17 százalék).

14 / 85

2014.07.11. 17:31


Ma már a második, harmadik generáció jóval népesebb mint a szó szoros értelmében vett bevándorlók csoportja. A francia modellt évtizedeken át húzódó lassú, ámde folyamatos bevándorlás jellemzi, és nem egy sokkszerű tömeges betelepedés. Kostrowitskytől (talán Appollinaire-ként ismertebb) Vasarelyn, Platinin és Lino Venturán át egészen a besszarábiai Copelovici-ig, akinek az unokája Jean-Francois Copé, a nagy jobboldali párt az UMP vezetője, határozottan állították: „a bevándorlás veszélyezteti a nemzet identitását”. Ha nem vagyunk egészen nyíltan rasszisták (azaz nem teszünk bőrszín alapján különbséget bevándorlók gyerekei között), akkor ki kell jelentenünk, hogy franciaországi „bevándorló-probléma” távolról sem olyan jelentős, mint azt hinni szokás. Ugyanez a helyzet a másik bevett a „bevándorlásról szóló igazsággal” is, azaz hogy „a bevándorlók integrációja egyre rosszabbul működik”. Ezzel szemben az Insee adatai szerint az első generációs bevándorlók 61 százaléka franciának tartja magát. Ez a szám a második-harmadik generációnál egyenesen 91 százalék! Ezt azért talán már nevezhetjük integrációnak! Ugyancsak sokat mondó, hogy az országban tartózkodó nem francia állampolgároknak majdnem a fele franciának tartja magát. A médiában állandóan szereplő „kommünotarizmus”, „a nemzetet veszélyeztető iszlám integrizmus” szemmel láthatóan csak egy nagyon szűk kisebbségre jellemző. Aki járt vagy élt már párizsi külvárosban az pontosan tudja, hogy radikális, integrista iszlámra utaló jeleket szinte sohasem lehet látni. A külvárosokban bőrszínek, nemzetiségek elképesztő kavalkádja uralkodik, ahol a vitathatatlan közös nyelv a francia. Figyelemre méltó, hogy az első generációs bevándorlók házastársai csaknem felerészben nem ugyanabból az országból származnak, mint maguk az első generációs nemzedékek. Azaz a fő vádpont, az etnikai kommunitarizmus, nem is lehet érvényes. Igazolhatóan 68 százalékuk beszél „jól” vagy „nagyon jól” franciául és a statisztikák rácáfolnak arra a rosszindulatú hazugságra is, hogy a „bevándorlók szülik tele az országot”. A bevándorló asszonyok és az „eredeti” francia nők szülési hajlandósága igen gyorsan konvergál egymáshoz. Tény, hogy folyamatosan nő Franciaország népessége, de ez elsősorban a nagyon bőkezű gyermek- és családtámogatási rendszernek köszönhető. Persze ettől még igaz, hogy maga az „integráció” egy igen összetett folyamat: az út a diszkriminációkon, a társadalmi egyenlőtlenségeken, az iskolázási problémákon át vezet. A válság (meg a „válságkezelés”) persze nem

15 / 85

2014.07.11. 17:31


sokat segített a dolgon: a nem európai bevándorlók körében a munkanélküliség a 2007-es 19 százalékról 2013-ra 25 százalékra nőtt. Vagy vegyük például az iskolát. Ha a bevándorlók 30 és 49 év közötti leszármazottjai 18 százalékának nincs érettségije (ez a népesség egészében 14 százalék), akkor az jóval kevésbé etnikai származásuknak köszönhető, mint szociális helyzetüknek. Például azok aránya, akiknél egyik szülő sem rendelkezik érettségivel, de ők mégis megszerzik azt, 37 százalék a teljes népesség körében éppúgy, mint mondjuk [6]

a magreb-i bevándorlóknál... Mit mondhatnánk? Természetesen azt, hogy a bevándorlók gyermekei esetében az iskolában a társadalmi helyzet játssza a legnagyobb szerepet – éppúgy mint a teljes társadalomban. És hát ők bizony gyakrabban jönnek szegény családból. Erre azt mondani, hogy „nem működik az integráció” (sőt: „nem is akarnak integrálódni”) egyszerű ostobaság, vagy rasszista ízű rosszindulat. A társadalmi mobilitás nem működik, éppen ezért akik alul vannak, jobban megszenvednek mindent, legyenek azok bevándorlók, vagy sem.

A két generáció Az Európában élő mintegy 16 millió muzulmán mintegy harmada él Franciaországban, mely az összlakosság 7 százaléka. Nagyjából három millióan vannak Németországban, Olaszországban valamint Hollandiában pedig egy-egy milliónyi iszlám vallású embertársunkkal számolhatunk. A franciáknál ez a szám 4 és 6 millió között ingadozik. Hogy melyik számot említik, az függ a megszólaló érdekeitől... Pontos kimutatás nem létezik, mert az országban tilos etnikai vagy vallási eredetre utaló hivatalos statisztikákat készíteni. Ez persze elég erős metodológia kételyeket is magában rejt: hogyan különböztethetnénk meg egymástól a kulturális identitást és a vallási hovatartozást? Muzulmánnak nevezhetünk-e valakit az etnikai gyökerei miatt? Egy ezredvégi nem hivatalos családi kutatásokra alapozódó becslés 3,7 millióra teszi az iszlám vallásúak számát. Ez kiegészül a nem ilyen családi gyökerekkel rendelkező áttértekkel, mintegy 4 milliós számot kiadva. Ezek fele lehet francia állampolgár. A bevándorló népesség országon belüli eloszlása távolról sem egyenletes. Nyugat-Franciaországban például – Normandiától Bretagne-on át Aquitániáig – elenyésző a muzulmánok száma. Mintegy 35 százalékuk él

16 / 85

2014.07.11. 17:31


Ile-de-France-ban (azaz a nagy-párizsi agglomerációban), 20 százalékuk Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban, 15

százalékuk

Rhône-Alpes-ban,

míg

10

százalékuk

Nord-Pas-de-Calais-ban.

A

két

déli

régió

felülreprezentáltságát az észak-afrikai Maghreb térség közelsége magyarázza, míg a másik kettő az iparosodás fellegvára volt, amely az első esetben kiegészül a főváros sokrétű vonzerejével. A Franciaországban élő iszlám vallásúak között nem kevesebb mint 123 nemzetiség található. 80 százalékuk a kevert etnikumú Maghreb térségből származik, ezen belül is főleg Algériából, Marokkóból, és kevesebben Tunéziából. Az iszlám bevándorlás már az első világháború előtt megkezdődött, de a bevándorlás oroszlánrészét az ún. Trente gloireuse (a második világháborút követő nagymértékű iparosítást magával hozó gazdasági felfutás harminc éve) hozta magával. Az ekkor bevándorlók többnyire fiatalok voltak, erős többségükben férfiak, és igen kevéssé iskolázottak. Ők adták a fentebb említett iparosodás munkaerejének egy jelentős részét. Integrációjukban a fő szerepet a helybéli francia szakszervezetek játszottak, (mindenekelőtt a kommunista CGT), valamint a saját szociológiai jellemzőik szerinti munkás szervezetek. A vallás szinte teljesen visszaszorult a privát életükbe. A hetvenes évekig az iszlám jelenléte a francia közterületeken szinte észrevehetetlen volt. A kultusz máig legfontosabb helyének, a párizsi Nagy Mecsetnek (Grande Mosquée de Paris) 1926-os felépítése inkább [7]

hommage

volt a Franciaország mellett harcoló gyarmati csapatoknak, mint valamiféle elismerés, vagy éppen

meglevő igény jelzése. Az iszlám vallási gyakorlatok színhelyei sokáig lakások, hotelszobák, kisboltok hátsó szobái („l’islam des arrières boutiques”) voltak. Éppen ezért e korszakról nem sok információ áll rendelkezésünkre, inkább a személyes beszámolók utalnak arra, hogy viszonyuk a valláshoz nem volt túl szoros. A nagyon kemény munka, és a meggyőződés, hogy franciaországi tartózkodásuk csak átmeneti, nem alakították ki bennük az igényt, hogy nyilvános tereken is jelenlevővé tegyék az iszlám vallást. A hit gyakorlása amúgy sem jelentett prioritást számukra. Az arab világ országaiban ez idő tájt köszöntött be az arab nacionalizmus és a modernizáció korszaka, mely ott sem kedvezett a vallásosságnak. A helyzet gyökeresen változott meg a hetvenes években. Először is az igazi „munkavállalói” bevándorlás 1974-ben (jogilag is) megszűnt, helyét átvette az ún. családegyesítő bevándorlás. (A korábban érkezettek lehetőséget kaptak arra, hogy Franciaországban együtt éljenek a hátrahagyott családtagjaikkal). Ezzel egyszerűen

17 / 85

2014.07.11. 17:31


megváltozott a „környezetükhöz” fűződő eddig elég passzív viszony: Franciaország az otthonukká vált. A családtagok itt leltek újra egymásra, már Franciaországban születtek a gyermekeik. Mindez szintén teljesen természetesen a vallási kérdéseket is érintette, ráadásul az addig háttérbe levő iszlám - nem függetlenül a nemzetközi jelenségektől - újra a felszínre került. A vallás most már a véglegesen hátrahagyott szülőföld iránti nosztalgia megjelenési formája lett. A gazdasági válság idején egyre súlyosbodó szociális problémák közepette pedig vigaszt jelentett. A kerületi, külvárosi imaház jó szolgálatot tett bizonyos közösségi kötelékek újraszövésére, a társadalmi kapcsolatok megélésre. Az egyre keményebb világban az iszlám vallás identitásképző erővé vált, egyfajta ellenállást testesített meg a környezettel szemben. Nem véletlen, hogy elsősorban az első generáció fordult (persze csak kisebbségében) a vallás felé. Szociális vigasz volt ez, és egyfajta „helyettesítő nemzettudat” (une nationalité de substitution) - ahogy a francia szociológusok emlegetik. Franciaország többé nem ideiglenes állomáshely volt, hanem a közösséghez tartozás teljesen természetes terepe, a második generáció számára pedig egyenesen a szülőföld. Jól jelzi mindezt az egyre hangosabb követelés a temetőkben kialakítandó „iszlám parcellákra”, mely az ország „földjében” való végleges meggyökerezés szimbólumává vált. Komoly gondot jelentett az iszlám vallási építmények felállításában, hogy ez a bevándorló-népesség igen szegény volt. A híres francia laicitás (az állam és az egyház elválasztását kimondó törvény) 1905-óta előírja, hogy mindez a hívők ügye, az állam ebben nem vállal szerepet. (Azaz: nem adnak rá pénzt). Ennek az lett a következménye, hogy a mecsetek, imaházak iránti igényt többnyire külső segítséggel, jórészt az Öböl-államok pénzén kellett kielégíteni. Mindez persze nem maradt hatástalan arra, hogy Franciaországban mely iszlám vallási irányzatok jelentek meg. Később más megoldásokkal is próbálkoztak: kulturális központokat létesítettek a mecsetek mellett, melyekre már igényelhető volt állami támogatás. Akik úgy gondolják, hogy egységes iszlám társadalomról beszélhetünk Európában, hatalmas tévednek. A feltételezett „európai (mondjuk: francia) iszlám közösség” nem csak a végtelen etnikai nyelvi sokszínűség terepe, hanem mindenekelőtt a lehető legváltozatosabb egyéni és csoportos stratégiáké. Létrejött egy közösség, amelyben az emberek valamiképpen megélhetik az iszlám vallásukat. Minden kutatás arra mutat, hogy a valláshoz való

18 / 85

2014.07.11. 17:31


viszonyuk ezerféle: az iszlám külsőségek megjelenítésétől az egyszerű hiten, vagy a tradicionális szokások betartásán át a spirituális istenkeresésig. Józan ésszel aligha lehet meglepő, (persze az iszlámhoz való viszonyulásban éppen a józan ész a hiánycikk), hogy ezzel a vallással is ugyanaz történik, mint más hitekkel. A vallásos meggyőződés beleszületett automatizmusból egyéni döntéssé vált - a mai társadalmakra jellemző modern individualizmus jegyében. Kereszténynek sem születünk, hanem azzá válunk, ha van erre indíttatásunk. A veszett iszlamofóbia éppen ezt akadályozza meg. Ahogy a XIX-XX. századi antiszemitizmus idején a többség mondta meg ki a zsidó, manapság azt mondja meg, hogy ki a muzulmán. Mivel egy történelmi folyamatról beszélünk, amely az európai iszlám esetében nem is olyan régi, ezért a valláshoz való viszonyulásban generációs különbség is létezik. A fiatalabb nemzedékek számára már más mindennek a logikája mint szüleiknél. Nincs szó valamiféle kulturális és szimbolikus patrimónium megőrzéséről, vagy éppen a származási országhoz való kötelékek (erősen fiktív) megőrzéséről. Ezek a fiatalok, akár részesítették őket vallásos nevelésben akár nem; akár őrizte a családi közösség az iszlám hagyományokat akár nem, már [8]

választják az iszlám vallást, és nem egyszerűen beleszületnek . Az iszlám tehát individuális választás ügye lett. Ez egyben azt is jelenti, hogy az iszlám társadalmi szokások sokszor háttérbe kerülnek a vallási meggyőződéssel szemben. A származási ország nemzeti kereteiből érkezett „etnikai” iszlám, amely a szülők esetében volt fontos, most teljesen eltűnik.

[1]Túl a konkrét fizikai erőszakon (muzulmán temetők, mecsetek, halal éttermek elleni akciók, iszlám fejkendőt viselő nőket ért támadások stb.) a szimbolikus erőszak is tetten érhető. Ilyenek a külvárosokba szervezett nagyon tréfás „saucisson-pinard; kolbász-bor” vagy „soupe au porc; disznóhús-leves” „apéro;kupica” partik... De tulajdonképpen egész (az interneten és a valóságban is létező) szubkultúra épült ki az iszlámgyűlölet talaján: a szélsőjobboldali szervezetektől a laicitás akár baloldali védelmezőin át a feminista mozgalmak egy részéig (például a „történelmi” Ligue du droit des femmes stb.). [2]

19 / 85

Giorgio Agamben (1942- ) olasz filozófus, munkái a filozófiai fogalmak kialakulásával és jelentéseivel

2014.07.11. 17:31


foglalkoznak, így a jog és a rendkívüli állapot, mint a jog tagadása, vagy a náci korszak szélsőségesen jog- és embertagadó helyzete. [3]

Vö: Liogier Raphaël: Le mythe de l’islamisation. Essai sur une obsession collective [Az iszlamizációs

mítosz. Tanulmány egy kollektív rögeszméről], Párizs, Seuil, 2012. [4]

INSEE – Institut National de la Statistique et des Etudes Economique – a magyar statisztikai hivatal, a

KSH francia megfelelője. [5]

Trente glorieuse-nek, dicsőséges harminc évnek nevezik a második világháború utáni éveket, amikor

kiépült a jóléti állam, a szociális ellátó rendszer, az általános egészségügyi ellátással, a nyugdíjjal, a szociális lakásokkal és a különféle segélyekkel és támogatásokkal. [6]

A Nílustól nyugatra és a Szaharától északra elterülő terület Afrikában. Franciaországba sokan vándoroltak

be a volt gyarmatokról, főleg Algériából, Tunéziából és Marokkóból, őket hívják összefoglalóan maghrebieknek. A szó arabul nyugatot jelent. [7] [8]

Tisztelgés, elismerés Ezért is lehet olyan rémisztő a többségi társadalom számára az iszlám: ezek az obskúrus középkori

barbárok egyszerűen hisznek istenben! Noha van némi keresztény (és zsidó) reneszánsz is Európában, ez azonban aligha jelent valódi vallási újjászületést. Inkább valamiféle hagyományhoz való fokozottabb ragaszkodásról lehet szó, azaz tulajdonképpen identitás-keresésről. (Lásd például a több százezres melegházasság-ellenes tüntetéseket Franciaországban, melyekben kulcsszerepe volt a katolikus szervezeteknek, „a hagyományos keresztény család védelmében”.)

20 / 85

2014.07.11. 17:31


Az ötödik hadoszlop (második rész) Balázs Gábor A hittől az identitásig A kilencvenes évek elejétől egy új jelenségre figyelhettünk fel. A francia társadalom peremére vetett, a szüleik és nagyszüleik révén maghrebi származású (állítólagosan) „integrálódott” fiatalok, identitásuk iszlám összetevőjét kezdték egyre inkább hangsúlyozni. A látens, vagy kevésbé látens rasszizmust és társadalmi kirekesztést személyük, identitásuk elleni támadásként élték meg, így a védekezésük is ennek megfelelő volt. Sokszor halljuk külvárosi fiúk és lányok szájából a „respect” szót, ha társadalmi témákra terelődik a szó. Ezzel azt fejezik ki: respektáljátok személyünket és választott identitásunkat! El kell fogadni: az iszlám az ő alapvető kulturális és szociális identitásuk, egyben a kulturális tőkéjük, amellyel az „eredeti” franciák nem rendelkeznek. A társadalmi kirekesztés egyik eleméből tehát így lesz büszkén viselt megkülönböztető jegy. A kör így zárul be. Az identitásjegy egyben az ellenállás egyik összetevője, mely - mondjuk így - „baloldali” szempontból sem [i]

mindegy . Ezt nem voltak hajlandók megérteni azok, akik a legócskább érvekkel támadták a szélsőbaloldali NPA-t (pl. hogy „olvassátok újra Marxot”, „az imámok pártján álltok”...), amikor a párt egyiszlám fejkendőt viselő fiatal lányt indított az egyik külvárosban. Az igencsak emancipáltnak tűnő hölgy hiába mondta, hogy senki sem [ii]

kényszeríti arra, hogy foulard-t

viseljen. Hiába magyarázta, hogy maga is a laicitás híve, hogy számára a

fejkendő egy hagyományhoz, egy helyhez (nem Mekkához, hanem az adott külvároshoz...) való kötődést jelenti, valamint az ellenállás egyfajta formáját. Semmi sem számított. Józan ésszel a fejkendő ügyet valamiféle integrista vallási jelnek tartani, elképesztő idiótaság. Lehet erre úgy tekinteni, mint a „nőket rabszolgaságban tartó”

21 / 85

2014.07.11. 17:31


obskúrus vallás” szimbólumára? Ki ne látott már fejkendőben, de miniszoknyában, testhez álló farmerben, átlátszó blúzban lányokat? Nem beszélve arról, hogy a foulard szexi, és ezzel a fejkendőt viselő lányok is tisztában vannak. Viselését2004-ben betiltották a francia iskolákban. A rendelkezést a baloldal is megszavazta, mint hivalkodó „ostensible” vallási jelképet. Ilyen tényleg csak paranoid társadalmakban fordulhat elő! De a lényeg mégiscsak ez: az iszlám (nagyon is viszonylagos) „előretörése” nem elsősorban vallási kérdés, hanem identitás-ügy. Ez természetesen azt is jelenti, hogy az „iszlám öntudat” legalább annyira külső körülmények hatására erősödik, mint valamiféle egyéni belső meggyőződésből. Ráadásul a „fenyegetett többségi nemzeti kultúra” szemszögéből gerjesztett „iszlám-probléma”, és az ekörül zajló közéleti vita, erősíti az iszlám szolidaritást. Az iszlámhoz való tartozás, melynek külső jeleit néhányan viselik is, nagyon kevéssé írható le a „vallás felé fordulás”, az „iszlamizáció”, vagy a „kommünotarizmus” kategóriáival. Inkább egy diszkriminált identitással való természetes szolidaritásról van itt szó. Ez persze ennek a dolognak a határait is jó körülírja. Bármilyen erős legyen ez a szolidaritás (mögötte esetleg valódi vallásos érzülettel), a legtöbb „bevándorló” számára az iszlám mégiscsak magánügy. Erre utal az is, hogy a feltűnő iszlám külsődleges jegyek igen ritkák a francia társadalomban.

Franciák, ahogy mások? A probléma nem is bennük van, hanem a társadalomban, amelyben élnek. Minden probléma, amellyel az európai muzulmánok találkoznak, rögtön az ő specifikus problémájukká válik, és azonnal kapcsolatba kerül a vallásukkal. Ezt a poszt-”szeptember 11” szindrómát mindenki ismeri: az iszlám idegen test, és „ötödik hadoszlop” a civilizációk harcában, a mohamedán állampolgárok lojalitása megkérdőjelezhető, hiszen a [iii]

külvárosokban iszlám lázadásokra került sor

- és így tovább.

A valóság ezzel szemben az, hogy ezek a másod-, harmadgenerációs „bevándorlók” igen kevéssé különböznek a társadalom többi részétől. Arról pedig egyszerűen szó sincs, hogy teljesen szakítanának az európai (ez esetben a francia) társadalommal, melynek „tagadnák az alapvető értékeit”. Ez gonosz, rosszindulatú, tragikus következményekkel járó, ostoba előítélet, és nem az integrációjuk kudarca.

22 / 85

2014.07.11. 17:31


Minden szociális felmérés azt támasztja alá (ha nem vagyunk teljesen eszementek), hogy a nemzeti identitás és a vallási hovatartozás nem kizárja, hanem kiegészíti egymást. E kettő egész egyszerűen más dimenzióban játszik szerepet, de semmiképpen sem egymás alternatívájaként jelentkezik. Ahogy a származási országban maradt családtagokkal való szorosabb kapcsolattartás sem zár ki más nagyon is közeli kapcsolatokat „eredeti” franciákkal, úgy egy kerülethez, vagy egy külvárosi részterülethez való tartozás sem megy szembe a nemzeti identitással. (Ez utóbbi legtöbbször nem is etnikai karakterű.) És persze abban is biztosak lehetünk, hogy a vallási hovatartozás ezeknél a fiataloknál „identitás-karakterű” jellemző, azonban távolról sem kizárólagos. Az iszlámhoz való tartozás bonyolult egyéni élettapasztalatok eredője, a kívülállóknak pedig tanácsos nem mindent vallási jelenségnek látni, még ha az elsőre annak is tűnik. Ahogy egy francia kutató megfogalmazta: „manapság muzulmánnak lenni Franciaországban [és Európában] nem egy program, vagy egy koherens gyakorlat”. Mert hát maga az integráció, a társadalomba való befogadtatás nem két véglet. Nem az asszimiláció és a marginalitás között írható le, hanem folyamatként: a megőrzés, az új létrehozásának és az idegen dolgok befogadásának folyamataként. Ebben nincs egységes modell. Szinte bizonyos, hogy ezeknek a másod-, harmadgenerációs „bevándorlóknak” sajátos társadalmi tapasztalata van: úgy élnek mint mindenki más, azonban mások másnak látják őket... A bennük lévő, nagyon is létező feszültség a kulturális asszimiláció, és a szociális kirekesztés kettősségéből adódik.

Az iszlamofóbia sötét titkai Ha a mainstream véleményekre vetünk egy pillantást a kép elég egyértelmű: iszlámofóbia egyszerűen nem létezik, vagy ha mégis, az a nép sara. Azoké az alsóbb néposztályoké, akik „retardáltak, nacionalisták és idegengyűlölők”. Az „integristák” pedig áldozati szerepben folytathatják az európai nemzetek megsemmisítésére irányuló aknamunkájukat, igyekeznek elhallgattatni az iszlám reformereket - legfontosabb szövetségesükkel az islamo-gauchiste baloldallal - akik vagy „hasznos idióták”, vagy egyszerű nemzetárulók. Idehaza az un. „baloldali” politikusok, közírók, szavazók nálunk is hasonló panelek mentén működnk. Elég egy pillantást vetnünk a magyar balliberális sajtóra, honlapokra, amikből kiolvasható, hogy a nép ostoba

23 / 85

2014.07.11. 17:31


gyűlölködő fajankók gyülekezete, amely megérdemli a sorsát. Demokráciánk egyetlen „védőbástyája” a fehér, nagyvárosi, tanult, jólnevelt középosztálybeli, aki ATV-t néz és Élet és Irodalmat vagy galamus.hu-t olvas. No de vissza Franciaországra és az iszlámgyűlöletre! Aligha tagadható, hogy ha van igazi felelőse a mai elképesztő helyzetnek, az maga a politikai elit (azaz maga az állam), és persze az értelmiség. Nem egy műveletlen beborozott touloni melós, hanem maga a korabeli baloldali miniszterelnök Pierre Mauroy mondta az 1983-as nagy Renault-sztrájk idején: „a bevándorló dolgozókat vallási és politikai csoportok lázítják, mégpedig olyanok, amelyeknek vajmi kevés köze van a mai francia valósághoz”. (Mondta, miközben a sztrájkoló munkástömeg nagy részét az algériaiak és marokkóiak alkották.) A belügyminiszter pedig integrista muzulmán, siíta sztrájkolókról beszélt. (utóbbi Khomeini miatt szitokszó volt akkoriban.) E történések folytatása és egyenes következménye lett az a politikai irányvonal, melyet a bevándorlók szociális juttatásainak lefaragásáról elhíresült mai szocialista kormány képvisel, élén Manuel Valls miniszterelnökkel. Nem kell hozzá nagy jóstehetség: iszonyatos bukás lesz ebből is! Serge Halimi, a nem is radikális Le Monde diplomatique kitűnő vezérpublicistája hónapok óta sikoltja az éterbe: „Ássátok a saját sírotokat!” Mindenki meg fog lepődni a 2017-es elnök- és parlamenti választások előtt vagy után, mert bekövetkezik a teljes katasztrófa... Azok, akik arról döntöttek, hogy minden ellenállási jogot kivesznek a munkások kezéből pusztán azért mert „idegenek”, még mindig ott vannak a politikai élet környékén. Mert nem egy elzászi proto-fasiszta, hanem Laurent Fabius volt szocialista miniszterelnök (ma külügyminiszter), az emberi jogok fáradhatatlan harcosa jelentette ki már 1984-ben, hogy a Nemzeti Front „helyes kérdéseket tesz fel, csak rossz válaszokat ad rá”. [iv]

(Érdemes megjegyezni: más „baloldaliaktól” is hallottuk már ezt ). És persze a jobboldal és a szélsőjobboldal hamar eltanulta: a nagypofájú melósokat muzulmánoknak kell hívni, az segít.

24 / 85

2014.07.11. 17:31


A népellenes erőszak [v]

Végül is ez az iszlamofóbia legfontosabb funkciója: a rasszizmus elfogadhatóvá tétele . Az illegális bevándorlókat sem a nép javaslatára tartják szerte Európában még a börtönöknél is rosszabb körülményeket nyújtó helyeken, ahol bűnözőkként, emberalatti lényekként, „illegális emberekként” kezelik őket. (SENKI SEM LEHET ILLEGÁLIS!- vö. G. Agamben, homo sacer). Nem a „populista nép” [sic] a bűnös az elképesztő kitoloncolási kvótákban, a kényszer charter-járatokban, és abban sem, hogy a nyugati országokban dolgozó milliókat megfosztják a szabadságtól és egyenlőségtől... Legalább annyit elvárhatnánk a mostani baloldaltól, hogy ezt ne tegye... De erről szó sincs! A „baloldal érti a nép biztonságra, és a rendre való igényét” - ugye ismerős a kijelentés... A forrás a „halhatatlan” Anthony Blair, akinek háládatlan hívei épp most újítják meg a magyar baloldalt. (Az eredmények jól láthatók...) A „rendet” persze a papírok nélküli bevándorlók fenyegetik, különösen ha arabok, pakik, feketék stb. Mi kelet-európaiak is sorra kerültünk - ahogy nagyon is várható volt. A bajok gyökerét tekintve véletlenül se jut eszükbe olyasmi, mint a kapitalizmus őrületeinek megfékezése, az országokat, osztályokat, generációkat kétségbeesésbe és nyomorba taszító „válságkezelés”... (Bár most már ez az elnevezés sem létezik, csak egy egyszerű magyarázat: „ilyen az élet és kész!”...) Talán ismerős a régi mondás: „az antiszemitizmushoz nem kellenek zsidók”. Magyarországon az iszlámgyűlölethez nem volt szükség még iszlám vallásúakkal való érintőleges kapcsolatra sem. Az a gondolat, hogy a bevándorlással, és az iszlámmal nem stimmel valami, a nyolcvanas évekre vált politikai közhellyé. Előzménye a hetvenes évek „új filozófiájából” a reakciós eszme-forradalomból jött. Napjaink előítélet-gyűjteményét, hogy az arabok és a feketék teszik tönkre a francia oktatási rendszert, hogy ők verik szét az egyébként teljesen rendben levő külvárosokat, hogy ők jelentik a veszélyt szabadságunkra, hogy ők akarják [vi]

rabságba vetni asszonyainkat – nem a végtelenségig kizsákmányolt elkeseredett petites blanches

pénztárosnők

találták ki, hanem értelmiségiek. Talán ez is ismerős: „túl sokan vannak a foci-csapatunkban”, „idejöttek a saját ostoba szokásaikkal és itt is akarnak maradni.” (Ahogy valaha mondták ugyanezt a zsidókról és a jöttmentekről...) Folytathatnánk a sort.

25 / 85

2014.07.11. 17:31


Kik találták ki az iszlám veszélyt, az „Euarábiát”, a fenyegető „iszlamizációt”? Nem más, mint a fent említett értelmiség. Elsősorban ők szégyelljék magukat, ne a megint becsapott, a népellenes erőszak ópiumával elkábított szegény szerencsétlen nép. Mert a népellenes erőszak - ez az iszlamofóbia igazi sötét titka.

A neokonzervatív-neoliberális ellenforradalom sikere Persze most már vannak arab miniszterek (egyébiránt mindkét politikai oldalon), afféle „dísz-zsidók”. Franciaországban például a híres beur-meneteket szervező, később az SOS Rascisme élén álló Harlem Désir: [vii]

maga a katasztrófa... Szimbóluma annak, hogy egy arab akkor lehet sikeres („bien intégré”

), ha mindent elfelejt

abból, amiért valamikor harcolt. A hatalmi pozícióba kerülő színes bőrű bevándorlók szociológiai profilja igencsak specifikus. Igen gyakran nők, középosztálybeliek, diplomások, és semmiféle külső vallási jelet nem viselnek magukon. Sőt: elleneznek minden ilyesmit, támogatják a foulard iskolai tiltását, és a laicitás lelkes hívei. Egyszóval a megfelelő bevándorló politikus az, aki pontosan az antitézisét nyújtja mindazoknak az előítéleteknek, melyek a politikai- és média-elitben léteznek róluk. A fő kérdés abban áll, vajon ki és mi idézte elő ezt a helyzetet? Az értelmiség, a politikai elit sokadik árulása, mely közhellyé, azaz „többségi véleménnyé” vált? (Persze hogy többséginek nevezhető-e, ebben még lehetnek kételyeink.) [viii]

Ha ez így van, akkor ne háborogjunk cinikus módon a „populistákon”

.

Akik harminc éve etetik a szélsőjobboldali szörnyet, most széttárják a karjukat és nem értik mi történik. Mindez a „populisták” hibája, vagy persze magáé a populusé, az iszlám integristáké, a válságé... Mindenkié, leszámítva magát a politikai és média elitet. Az „iszlám” és a bevándorlás-kérdése a politikai jobboldalon a helyezkedés alapvető eszköze lett. (Attól

26 / 85

2014.07.11. 17:31


függetlenül, hogy Franciaországban a második, harmadik generáció már nem is „bevándorló” - a szó valódi értelmében.) Manapság azok a pártok népszerűek, akik a lehető legtöbb rosszat tudják elmondani az Európai Unióról. (Ki állítaná, hogy nincs – persze csak máshogy – igazuk?) Egyre gyakoribb, hogy a nagy jobboldali [ix]

(„mérsékelt”) pártok személyi állományának jó része egyenesen a szélsőjobbról érkezik . Mindez azt mutatja, hogy egyre kevesebb a különbség a mérsékelt jobboldal és a szélsőjobboldal között. Lényegében csak az unióhoz való viszonyban különböznek. Persze az unió egyre népszerűtlenebb, tehát további „szélsőjobboldali előretörésre” lehet számítani mindenfelé. A jövőben széles körben várható a szélsőjobboldali gondolatok társadalmi térnyerése. Mindez elválaszthatatlan a baloldal nagy vereségétől, minden emancipatorikus terv feladásától, bármely progresszív reform lehetetlenségétől, a szellemi állomány tragikus zülléséről, a neokonzervatív-neoliberális ellenforradalom sikerétől. Ettől még persze alakulhatnak baloldali kormányok (noha egyre ritkábban történik majd meg), merthogy az inga időnként kileng. Sőt, lehet hogy a jövőben a mérsékelt jobboldal is ritkábban jut kormányzati szerephez (már most sem népszerűek, mert EU-barátok) - de e jelenség elemzése most messzire vezetne.

Az elit osztályegysége ténykérdés A kérdés végül is rém egyszerű: ha a társadalom- és a gazdaságpolitikában lényegében megszűnt a különbség a két oldal között, akkor logikusan kerülnek más jellegű problémák a politika középpontjába. Az is igaz lehet, hogy a „bevándorlás”, az „integráció” maradt a kevés területek egyike, ahol az államok még kiélhetik teljes hatalmukat. Ez néha erősen kompenzációs jellegűnek tűnik: az államok úgy küzdenek kevéssé lényeges kérdésekért, mintha az életük múlna rajta. (Az Európai Unió gazdaságpolitikai béklyója a tagállamokat kemény korlátok közé szorítja, úgyhogy valódi választásuk alig van. ) A közgazdasági bűvészkedés által meghatározott „hiánycélok”, és az ezekből következő megszorítások azt [x]

eredményezik, hogy a politika fókuszába a „kulturális” (franciásan : sociétales) kérdések kerülnek . A homoszexuálisok jogai, a női egyenjogúság kérdései, de elsősorban és mindenekelőtt a bevándorlás kérdése és az

27 / 85

2014.07.11. 17:31


iszlám (mint „tőlünk eltérő kultúrájú emberekkel való együttélés”). Azonban azt is nehezen lehetne tagadni, hogy ezeknek a kulturális kérdéseknek a kezelése és képviselete is meglehetősen osztályszempontú: a homoszexuálisok és a nők jogainak előtérbe helyezése (vagy legalábbis annak módja) elsősorban középosztályi probléma, míg az iszlámmal, a „bevándorlással”, kitűnően lehet „lefelé rúgni”. Utóbbi mindig egy irányba mutat: a bevándorlás kérdése szociális harc is, „fordított osztályharc”, ahol az elit osztályegysége nagyon is szemmel látható ténykérdés.

A társadalmi modernitás lehet-e bevándorló ellenes? [xi]

A problémát az okozhatja, hogy ebben a nagy egységükben is fogy a talaj a lábuk alatt . Mivel a teljesen irracionális gazdaságpolitikában valóban nincs különbség baloldal és jobboldal között, ezért a szélsőjobboldal (és halkabban a szélsőbal is) azt mondja: ezek egykutyák... [xii]

Tényleg egykutyák

, és igazuk van.

Ma már nagyon kevéssé bizonyos a közhely, hogy a szélsőjobboldali szavazat csak az idegengyűlöletből ered. Ez valóban kevéssé bizonyított, noha a politikai kommentátorok így hiszik, a pártok és a média is, szóval a dolog vitán felül áll. Ami ma fontos szerepet játszik, az az elit-ellenesség, az unió erőteljes bírálata, a neoliberális gazdaságpolitika elvetése - és így tovább. Azonban ezeket a szociális kérdéseket a mérsékelt jobb- és baloldali elit képtelen megoldani, ezért lesz a szélsőjobboldali szavazat mindenképpen „rasszista” voks, és ezért lesz a baloldal [xiii]

„kulturális kérdés”

.

A nem is olyan nagyon titkolt szociális háború, az iszlám elleni támadás nem is oly nagyon titkos fegyvere. Ez a rassz nélküli rasszizmus, ez a széles körben immár elfogadott, respektált gyűlölet a fejünkbe táplálja, hogy egy „fenyegetett”, „ostrom alatt lévő” társadalomban élünk, amely allergiás mindenre ami idegen. Ez egy kevert társadalomban lényegében állandó polgárháborút jelent, melyet respektálható elvek

28 / 85

2014.07.11. 17:31


[xiv]

(laicitás, republikanizmus, „a nők jogai”

… stb.) nevében vívnak. Gyomorforgató. Csak semmi rasszizmus, ezek

az emberek egyszerűen „problémát jelentenek”, fenyegetik a köztársaságunkat, a laicitásunkat, a nők jogait, a békés együttélést. Ez a „humanista” (sőt, egyenesen antirasszista!) maszk alatti gyűlölet nem csak az iszlámot érinti, hanem a romákat, a kelet-európaiakat, a szociális rendszer „parazitáit”. Ebből a gyűlöletből épülnek fel a schengeni határok, a bevándorlók szempontjából börtönként működő „ideiglenes központok”, ebbe a gyűlöletbe fulladnak bele az afrikaiak Lampedusánál, vagy éppen a görög szigeteknél. Pedig nincs másról szó, mint hogy az európai társadalmak a bevándorlás tömegessé válása után megváltoztak. Nem működhetnek tovább olyan írott és íratlan szabályok szerint, melyek egy teljesen más társadalomban számítottak természetesnek. Meg kell szoknunk: ezek az emberek ide érkeztek, itt vannak és itt is fognak maradni. És ők is itthon vannak. Az iszlám elleni keresztes háború vitézeinek, akik mindenkit a „bevándorlókkal” riogatnak, valójában a kevert társadalmakkal van gondjuk. De hát ez legyen az ő gondjuk. Ha vannak igaz ”antimodernisták”, azokat nem a külvárosokban kell keresnünk, hanem belvárosi értelmiségi lakásokban, TV-stúdiókban, egyetemi tanszékeken és újság-szerkesztőségekben. Ez a New Age-rasszizmus szeret azzal riogatni, hogy a civilizációk háborújában, a „bevándorlók” az ötödik hadoszlop tagjaiként belülről fenyegetik civilizációnkat. Mit mondhatnánk? Bár igaz lenne.

[i]

A történetről, a francia iszlamofóbiáról l. Balázs Gábor: „Irtsátok ki a gyalázatost!”, Beszélő, 2011. július-

augusztus. [ii]

29 / 85

Fejkendő, a muzulmán nők hagyományos viselete, amely elfedi a hajat.

2014.07.11. 17:31


[iii]

Ennek a tarthatatlan voltáról, magukról a lázadásokról: Balázs Gábor: „Allo la France, ici la banlieue...”,

Kritika, 2006/4. [iv]

És persze szerencsétlen sorsú hazánkban ezt halljuk a Jobbikról is (immár az egyre inkább a teljes

talajvesztés állapotában levő magyar baloldalról): mintha a „cigánybűnözés” emlegetése lenne a „valós problémafelvetés”, vagy a „rend” hiánya lenne az igazi gond a magyar falvakban, nem tragikus szegénység... [v]

Másutt, Franciaországban különösen, a nyílt rasszizmus nem divat. Ha egy franciának megmutatnák, hogy

mit írt a magyar balliberális sajtó például a 2005-ös külvárosi lázadásokról (a köztiszteletben álló Váncsa István, az elképesztő Tóta W. Árpád stb. ) alighanem meglepődne, hogy ezek a sötét figurák még mindig „baloldali” lapokba írnak, erkölcsi értelemben még léteznek, nincsenek kiközösítve stb. [vi]

Kis fehér

[vii] Integrálódott, elfogadott és sikeres [viii]

A kifejezés példátlan diadalútja, mely régóta elszakadt minden valós történeti-ideológiai jelentésétől

(különösen persze Európa fekete lyukában, Magyarországon), nem véletlen. A mindent (így semmit sem) jelentő kategória egyrészt szolgál a nép megvetésének kifejezésére, másrészt természetesen a szélsőjobb és az (igen mérsékelt, szintén mélyválságban levő – vö.: „pénzügyi tőkézés”, „bankározás”, fehér, nyugat-európai osztályönzés, „munkahelyvédelem” stb.) szélsőbaloldal összemosására. Erről is írtunk már: „Görögország és a két szélsőség

teóriája”,

http://www.rednews.hu/hirek-a-frontrol/default/gorogorszag-es-a-ket-szelsoseg-

teoriaja.html . [ix]

Franciaországról ezzel kapcsolatban vö.: Balázs Gábor: „A francia Tea Party születése”, Új Egyenlítő,

2013/4. Magyarországon sincs ez másként: érdemes lenne egy kutatóintézetnek egyszer megvizsgálnia, hogy a Fidesz hány helyi kádere, önkormányzati képviselője, polgármestere érkezett a MIÉP-ből vagy ifjúsági szervezeteiből. Valószínűleg elég megdöbbentő képet kapnánk: ma már az is látszik, hogy tulajdonképpen ez volt a polgári körök értelme.

30 / 85

2014.07.11. 17:31


[x]

Ezért van az, hogy a nyugat-európai országokban is kultúrharc folyik (még ha erről a fáradt „bezzeg

Európa”- litániába menekülő magyar ballib sajtó nem is igen tud), mely lassan valóban a fő politikai törésvonalat jelenti a baloldali és a jobboldali pártok között. Pár gondolatot idézünk a mérsékelt jobboldali „Le Figaro” című napilap (egyébként az ország legnagyobb országos napilapja, a médiamágnás-fegyverkereskedő és jobboldali szenátor Serge Dassault tulajdona) 2014 május 16-i számából: „Conchita Wurst: a mai európai férfi egy szakállas nő, a mai, divatos ideológia terméke, amely nem hajlandó tudomást venni a nemek, a kultúrák és a népek közti különbségekről”; „az európai elit… már deklarálta a nemzetek halálát az univerzalizmus és a hódító iszlámmal való megbékélés nevében”; „a civilizációk harca elképzelhetetlen ezen Európa-hívők számára, akik készek minden megalázkodásra, hogy békét vásároljanak maguknak”, „az európai civilizáció veszélyben van” (ezt maga François Fillon volt miniszterelnök mondta nagyinterjújában), „az iszlám világ egyre nehezebben rejti véka alá a Nyugat iránt érzett gyűlöletét, amelyet a muzulmán közösségeinkben rejtőzködő dzsihádista csoportok is terjesztenek”; „Christiane Taubira igazságügyminiszer nem énekelte a Marseillaise-t”; „Mely adónem árt a legtöbbet a termelés növekedésének? A progresszív jövedelemadó”; „az elmúlt 15 évben Franciaországban a munka termelékenysége kevésbé gyorsan nőtt, mint a bérek: magában a termelési rendszerünk szívében van tehát a probléma, amely lerombolja versenyképességünket”... Ennek a másik oldala természetesen, hogy a két oldal gazdaság- és társadalompolitikájában lényegében egyre kevesebb különbség fedezhető fel. Azaz: az „osztályharc” frontvonalai nem esnek egybe a politikai törésvonalakkal. Főleg ennek köszönhető a szociális fordulatot végrehajtó szélsőjobboldal sikere. (Ne feledjük, a tíz évvel ezelőtti szélsőjobboldali pártok többnyire liberális gazdaságpolitikát vallottak). A francia Nemzeti Front átalakulásról l.: Balázs Gábor: „Egy perc néma csend: a francia szélsőjobboldalról”, Egyenlítő, 2012/4. [xi]

A valóban botrányos magyar választási rendszert azért sem érhették komolyan vehető kritikák Nyugatról,

mert ott pedig évtizedek óta példátlan igazságtalansággal tartják távol a szélsőjobboldalt a törvényhozásokból (vagy csökkentik minimálisra befolyását). Például a húsz százalék körüli francia Nemzeti Frontnak két képviselője van a majd 600 fős Nemzetgyűlésben. [xii]

[xii] Jellemző volt erre a joggal teljes érdektelensége fulladt Junker-Schultz-vita mindenki számára

nyilvánvaló vált tanulsága: alapvetően semmi különbség nincs a két amúgy is konszenzusos jelölt között.

31 / 85

2014.07.11. 17:31


(Juncker körülbelül a legkevésbé őrült jobboldali, Schultz pedig a legjobboldalibb baloldali technokrata.) Mindketten elsősorban európai bürokraták, minden fantázia, minden ötlet, minden mondanivaló nélkül. [xiii]

A francia Terra Nova nevű think tank remek – és persze megvalósított – ötlete volt a 2012-es

kampányban, hogy a francia Szocialista Párt forduljon a menthetetlenül „retrogárd fehér alsó középosztály” felől a „kulturálisan nyitott” középosztály felé. Voilà, ma magasan a Nemzeti Front a legnagyobb munkáspárt. (Egyébként a parlamentarizmus kiüresedésének további jele, hogy már a pártok programalkotása is kikerült a párttagság

demokratikus

ellenőrzése

alól,

hogy

semmilyen

demokratikus

legitimációval

sem

bíró

„kutatóintézetek” kezébe kerüljön. Ezek javaslatai minden alaposabb elemzést, ideológiai elkötelezettséget nélkülöznek, és minden pártnál éppen hogy csak 50 százalékos arányban jönnek be.) [xiv] Ezt próbáltuk bemutatni említett iszlám cikkünkben: a „meghamisított laicitás” („la laicité falsifiée”, hogy Jean Baubérot híres, nagyszerű könyvének a címét idézzük), aligha véletlenül ma már elsősorban a szélsőjobboldal szlogenje.

32 / 85

2014.07.11. 17:31


A szarajevói merénylet ürügyén újraértelmezik a történelmet: a Balkánt hibáztatják Jean-Arnault Dérens és Laurent Geslin Napjainkban terjedőben van egy olyan történelemszemlélet, amelyben az Osztrák–Magyar Monarchia trónörököse elleni merényletet okolják az I. világháborúért. E szemlélet alapvetően a szerb politikát hibáztatja, befeketíti a balkáni népeket, és elkeni a tizennyolc és fél millió halottal járó vérengzés valódi okait. A merénylet 100. évfordulójához közeledve gyakran teszik fel a kérdést: Európa sorsa tényleg 1914. június 28-án dőlt el? Aznap egy fiatal „jugoszláv” nacionalista Gavrilo Princip, a titkos Ifjú Bosznia mozgalom tagja meggyilkolta Ferenc Ferdinánd főherceget, az osztrák–magyar császári és királyi korona várományosát, és feleségét Chotek Zsófia grófnőt. Az ifjú merénylőt a szerb királyság egyes titkosszolgálati szervei befolyásolták. A gyilkos cselekmény történelmi értékelése ellentmondó. A náci katonatisztek, amikor 1941-ben elfoglalták Szarajevót, levették az eseményről megemlékező kőtáblát, és az éppen születésnapját ünneplő Hitlernek ajándékozták. A szocialista Jugoszlávia egy új emléktáblát állíttatott, melybe bevésték Gavrilo Princip lábnyomait. A fiatal forradalmárt a szocialista Jugoszlávia „hősként” és „felszabadítóként” ünnepelte. Ma Szarajevó polgármestere új emlékművet állít fel a meggyilkolt főherceg emlékére. Gavrilo Princip mellszobrát pedig Belgrádban, a Kalemegdan téren készülnek felállítani.

A Nyugat ideológiai bosszúja Az angol történész, Christopher Clark a gyilkos merénylet újfajta értelmezését adta közre világszerte

33 / 85

2014.07.11. 17:31


sikeres bestsellerében, Az alvajárókban. (Alcíme: Hogyan indult Európa a háborúba 1914-ben?). Megítélése szerint a szarajevói merénylet nem csupán ürügyként szolgált az Osztrák-Magyar Monarchia Szerbia elleni hadüzenetéhez. Maga a merénylet lett a gyújtózsinór, amely az akkori szövetségi rendszereken keresztül, az első világháború valódi indító oka lett. A szarajevói merénylet újraértékelése és felértékelése után az angol történész arra a következtetésre jutott, hogy a szerb politikának központi szerepe volt Európa háború felé sodródásában. A déli szláv népek esetleges egyesítésének gondolata akkoriban megmozgatta a Balkánt, valamint az Osztrák–Magyar Monarchia érintett területeit. A Belgrád és Bécs közötti kapcsolatokat elsősorban az mérgezte, hogy a Monarchia 1878-ban ellenőrzése alá vonta, majd 1908-ban annektálta Bosznia-Hercegovinát. Christopher Clark megközelítése enyhíti az imperialista nagyhatalmak szerepét a Balkánon. Nem foglalkozik a meggyengült Oszmán Birodalom maradékának nagyhatalmi felosztásával, ugyanakkor hosszasan kitér az 1903-as tragikus puccs körülményeire, amikor is a szerb Obrenovics dinasztia helyére a Karagyorgyevics-ház került. A trónfosztott királyi család tagjainak meggyilkolása – Clark interpretációja szerint – példa a szerb „barbárságra”, „királygyilkos hajlamra”, ami végső soron magyarázatot ad a szarajevói merényletre is. A szerb történészek „történelmi revizionizmusnak” nevezik Christopher Clark munkáját. Egyes nacionalisták a nyugatiak ideológiai bosszúját látják e szemléletben, ami azt célozza, hogy a szerbek nyakába varrjanak mindent, így az 1990-es évek balkáni háborúit is. De Clarkot még mások is kritizálják. Így például a bosnyák író és újságíró, Muharem Bazdulj. Ő a történelem újraértelmezésének tartja ezt a felfogást, amelyben [1]

szándékosan keverik össze a szerb nacionalizmust és a jugoszláv egyesítési törekvéseket . Megítélése szerint az Osztrák–Magyar Monarchia jelenlegi rehabilitálásának az a célja, hogy visszamenőlegesen is megtagadjanak minden legitimitást a jugoszláv modelltől. A 2014. június 28-i „Szarajevó, Európa szívében” projekt, amit a százéves évfordulóra terveznek, és amit az Unió finanszíroz, a francia–osztrák megbékélési modellt ünnepli. Amit azonban a centenáriumi rendezvényeken igyekeznek mélyen elhallgatni, az a múltban gyökeredző jugoszláv álom, ami a délszláv népek közös életéről szólt volna. Clark elemzése megerősíti a média által is széles körben terjesztett „sötét Balkán” képet. Az 1990-es évek 34 / 85

2014.07.11. 17:31


[2]

elején Robert D. Kaplan újságíró publikálta a Balkan Ghosts című könyvet, ami erősen befolyásolta az amerikaiak Balkán megítélését. Ebben a szerző nem kevesebbet állított, miszerint az első világháború gyökereit a balkáni régióban kell keresni. A második világháború pedig csak következménye volt az elsőnek, így itt is megtalálhatjuk a 20. századi Európa minden bajának okát: a szerb és az ehhez hasonló horvát nacionalizmust, amelyek aztán megteremtették a fasizmus és a kommunizmus „ideológiai alapjait”. [3]

A bolgár történész, Maria Todorova szerint a Nyugat ilyenfajta képzelődése a „vad Balkánról ” arra szolgált, hogy ellenfényt vetítsen a „valódi” Európára, amely modern és civilizált. Pedig 1914-ben, az első világháborúban történt meg először, hogy a szerb és horvát fiatalok parancsra ölték egymást a lövészárkokban. A horvátok az Osztrák–Magyar Monarchia egyenruháját viselték, míg a szerbek a szövetségesekét. A történelmi átértékelés egy olasz újságíró Domenico Quirico elemzésével vált teljessé: „Szarajevó, a sötétség szíve. Szarajevóban immár száz éve összedőlt az európai öntudat és csak nyög a romok alatt. El kell jönni [4]

a Balkánra, hogy megértsük ezt a korlátolt önzést, ami megölte Európát .” Ez az értelmezés, olyan „apróságokat” került ki, mint az imperialista hatalmak ütközése, a gyarmatosítás, a fasizmus és a nácizmus. A 20. század minden bajának okát sikerült megtalálni: a „vérrel átitatott Balkánban”…

A szerző újságíró, a Le Courrier des Balkans [Balkáni Szemle - http://balkans.courriers.info ] honlap főszerkesztője. Fordította: Morva Judit

[1]

Lásd Muharem Bazdulj: Attentat de Sarajevo: Gavrilo Princip, Hitler et l’idée yougoslave. Entretien

avec Vuk Mijatović [A szarajevói merénylet: Gavrilo Princip, Hitler és a jugoszláv elképzelés. Interjú Vuk

35 / 85

2014.07.11. 17:31


Mijatoviccsal], Le Courrier des Balkans, 2013. november 25. [2]

Robert D. Kaplan: Balkan Ghosts: A Journey Through History [A Balkán árnyai: történelmi utazás],

réédition Picador, New York, 2005. [3]

Maria Todorova: Imaginaire des Balkans [A balkáni képzelgések], francia kiadás, Párizs,Editions de

l’EHESS, 2011. [4]

Domenico Quirico: À Sarajevo, la conscience de l’Europe râle sous les décombres [Szarajevóban, a

romokban hever az európai öntudat], La Stampa/ Le Monde, supplément Europa, 2014. január 16.

36 / 85

2014.07.11. 17:31


Bíróságtól bíróságig – végül mindig a népek fizetnek Benoît Bréville és Martine Bulard A

kedvező

erőviszonyok

kierőszakolására

és

„jogaik”

érvényesítése érdekében a multinacionális óriáscégek már több mint ötszáz esetben pereltek be különböző államokat. 31 euróért már érdemes lehajolni! A francia Veolia, a víz és csatorna ágazatban aktív óriáscég csatába indult az egyiptomi „arab tavasz” szinte egyetlen eredménye ellen: a minimálbért havi 400 fontról 700-ra emelték (41-ről 72 euróra, úgy 12 ezer forintról majd 22 ezerre[1]). A multi ezt elfogadhatatlannak ítélte és 2012. június 25-én panaszt emelt Egyiptom ellen a Beruházási Viták Nemzetközi Központjánál (ICSID[2]), ami a Világbank egyik hivatala. Az ok? Az „új munkaügyi törvény” nem felel meg egy, az Alexandriai Városi Tanáccsal a hulladékkezelés kiszervezésére aláírt „private public [3]

partnership” típusú szerződés feltételeinek . A jelenleg tárgyalt transzatlanti szabadkereskedelmi megállapodás (TTIP[4]) egyik rendelkezése lehetővé tenné, hogy a vállalatok bepereljék az államokat – legalábbis az USA és a munkáltatók érdekvédelmi szervezeteinek elképzelése szerint. Így az egyiptomi malőr minden, a TTIP-t aláíró kormánnyal előfordulhatna. Az „államok és befektetők közötti viták szabályozásának” jövedelmező ötlete már számos magáncégnek jelentett jó üzletet. 2004-ben az amerikai Cargill például 90,7 millió dollárt (66 millió eurót avagy 20 milliárd forintot) fizettetett ki Mexikóval, amelyet egy új, a szódavízre kivetett adó miatt ítéltek meg. 2010-ben a Tampa Electric Company kapott 25 millió dollárt Guatemalától, amikor megnyerte az áramár maximálása ellen indított perét. Nem sokkal később, 2012-ben, egy olajipari szerződésmódosítás ürügyén Sri Lankát ítélték 60 millió dollár kifizetésére, a kedvezményezett a Deutsche Bank volt[5]. Most van folyamatban a Veolia panasza, amelyet egy Franciaország és Egyiptom között megkötött beruházási szerződés alapján indított.

37 / 85

2014.07.11. 17:31


Kétoldalú, vagy szabadkereskedelmi szerződésekből több mint háromezer van a világon.Ezek a külföldi befektető cégek érdekeit védik, így minden olyan, a közösség döntése alapján megszületett törvény, norma, szabályozás, stb., amely befolyásolhatja a külföldi cégek beruházásainak nyereségességét, jogi fellépésre nyújt lehetőséget. A nemzeti törvények és szabályozások, illetve a helyi bíróságok már nem számítanak, a hatalom átkerült egy nemzetek feletti bíróság kezébe, amely attól erős, hogy az államok legyengültek és leépülnek. A beruházásvédelem nevében a kormányokat arra ítélték, hogy három fő alapelvet garantáljanak: a külföldi és hazai cégek közötti egyenlőséget (megtiltva például, hogy a foglalkoztatottság érdekében előnyt kapjanak a hazai cégek); a beruházások biztonságát (a közhatalom nem változtathatja meg a működési feltételeket, nem sajátíthat ki ellentételezés nélkül, vagy nem folytathat „közvetett kisajátítást”); valamint azt, hogy a vállalkozás szabadon mozgathassa tőkéjét (egy vállalat távozhat, joga van elvinni mindent, ami leszerelhető, de az állam nem követelheti, hogy távozzon!). A multinacionális cégek pereit erre szakosodott szervek intézik: az ICSID bírálja el a legtöbb ügyet, azután van az Egyesült Nemzeteknek a Nemzetközi Kereskedelmi Jogi Bizottsága (UNCITRAL), majd pedig a Hágai Állandó Választott Bíróság, illetve bizonyos kereskedelmi kamarák, stb. Az államok és a vállalatok legtöbbször nem fellebbezhetnek ezeknek a szervezeteknek a döntései ellen: ellentétben a bíróságokkal, a választott bírósági döntések esetén ez a jog nem áll fenn automatikusan. Márpedig az országok nagy többsége úgy döntött, hogy a szabadkereskedelmi vagy bilaterális államközi egyezményeiknél nem kötöttek ki fellebbezési lehetőséget. Amennyiben a TTIP keretében lehetőséget adnak az állam és a beruházó közötti ellentét peresítésére, akkor ezek a bíróságok mindenesetre bőven el lesznek látva munkával. Az európai vállalatoknak huszonnégyezer leányvállalata van az Amerikai Egyesült Államokban, és ötvenezer-nyolcszáz amerikai leánycég települt meg az öreg kontinensen; mindegyiknek lehetősége lenne megtámadni az érdekeiket sértő szabályokat és állami döntéseket. Aratnak majd a nagy ügyvédi irodák Közel hatvan éve, hogy a magáncégek perelhetik az államokat. A módszert hosszú ideig alig vették igénybe. Az egész világon körülbelül ötszáz peres ügyet jegyeztek fel az 1950-es évek óta, ezek 80 százalékát 2003 és 2012 között indították[6]. Lényegében az északi vállalatoktól indulnak a perek – az ICSID által vizsgált reklamációk

38 / 85

2014.07.11. 17:31


háromnegyede az Amerikai Egyesült Államokból és az Európai Unióból érkezik – és a Dél országait veszik célba (az esetek 57 százalékában). Azok a kormányok, amelyek szakítani akarnak a közgazdasági ortodoxiával, mint Argentína és Venezuela, különösen veszélyeztetettek.

A Buenos Aires által foganatosított intézkedéseket, amelyekkel a 2001-2002-es válsággal szemben próbálták felvenni a harcot (árellenőrzés, tőkekivitel korlátozása...) rendszeresen elítélték a bíróságok. A halálos áldozatokat követelő zavargások után hatalomra került elnökök, Eduardo Duhalde, majd Nestor Kirchner semmiféle forradalmi változást nem vittek véghez, céljuk a vészhelyzet elhárítása volt. A német Siemens csoport azonban, amelyről feltételezik, hogy korrupt politikusokat vesztegetett meg, az új hatalom ellen fordult – 200 millió dollárt követelt –, amikor az új kormány nem akarta elismerni a régi kormánnyal kötött egyik szerződésüket. Ehhez hasonló eset a Saur-é, a Bouygues egyik leányvállalatáé, amely tiltakozott a vízár befagyasztása ellen, azzal az indokkal, hogy ez „aláássa a beruházásaik értékét”. Negyven panaszt nyújtottak be Buenos Aires ellen a pénzügyi válságot követő években (1998-2002). Ezek közül tíz végződött a vállalatok győzelmével, amelynek az összesített számlája 430 millió dollár. És a forrás nem

39 / 85

2014.07.11. 17:31


apadt el: 2011 februárjában Argentína további huszonkét panasszal szembesült, amelyek közül tizenöt a válsághoz kapcsolódott[7]. Három éve Egyiptom került a befektetők célkeresztjébe. Egy szakfolyóirat szerint[8], az ország 2013-ban a multinacionális cégek pereinek első számú célpontjává vált. Ez ellen a rendszer ellen tiltakozván egyes országok, így Venezuela, Bolívia és Ecuador felmondták és megszüntették a szerződéseiket. Dél-Afrika azt fontolgatja, hogy követi ezt a példát, mivel kétségtelenül megégette magát azzal a hosszú perrel, amelyet a Piero Foresti olasz cég indított a „Black Economic Empowerment Act” (Feketék Gazdasági Megerősítése) törvény ürügyén. A törvény preferenciát biztosít a feketéknek a bánya- és földtulajdon megszerzésében, amit az olaszok ellentétesnek ítéltek a „külföldi és nemzeti vállalatok egyenlő bánásmódjával[9]”. Elég furcsa „egyenlő bánásmód”, amit az európai tulajdonosok a maguk javára követelnek, egy olyan országban, ahol a lakosság 80 százaléka fekete, miközben csak a földek 18 százalékát tartja kezében, és melynek 45 százaléka a szegénységi küszöb alatt él. Hát ilyen a beruházásvédelmi törvény. A per végül nem jutott el az ítéletig: 2010-ben Pretoria elfogadta, hogy megnyitja a koncessziókat a transzalpin igénylők előtt. Így minden esetben az "én nyerek-te vesztesz" játékszabály alapján zajlik a folyamat: a multinacionális vállalatok vagy jelentős kártérítést kapnak, vagy arra kényszerítik az államokat, hogy kompromisszum keretében lazítsák fel normáikat, hogy elkerüljék a pert. Nemrégiben Németországnak is le kellett nyelnie a keserű pirulát. 2009-ben a svéd állami Vattenfall cégcsoport panaszt tett Berlin ellen, 1,4 milliárd eurót reklamálván azzal az indokkal, hogy a hamburgi városvezetés új környezetvédelmi követelményei „gazdaságtalanná” (sic!) tették a tervezett szénerőművüket. Az ICSID a tiltakozást elfogadhatónak ítélte és több vita után 2011-ben egy „jogi megállapodás” született, amely a „szabványok fellazítását” eredményezte. A Vattenfall viszont tovább pereskedik és Angela Merkelnek azt a döntését támadja, miszerint az ország 2022-re megszünteti az atomenergia felhasználását. Hivatalosan még semmilyen összegről nem volt szó, de a Vattenfall 2012-es éves jelentésében 1,18 milliárd euróra teszi azt a veszteségét, amely a német döntésből ered. Néha persze a multinacionális cégek is veszítenek: a 2012 végéig ítélettel zárult esetek 42 százalékában az

40 / 85

2014.07.11. 17:31


államok nyertek, 31 százalékában a befektetők, és 27 százalék végződött kiegyezéssel[10]. Ilyenkor is milliókat elköltött már az állam magára a jogi eljárásra. De az „igazságtalanság haszonélvezői”[11], hogy a Corporate Europe Observatory (CEO) nevű egyesület egyik jelentésének címét idézzük, mindig arra számítanak, hogy megszerzik a zsákmányt. Ebben a méretre szabott rendszerben a nemzetközi ügyek bírái és az ügyvédi irodák gazdagodnak meg igazán, függetlenül a perek kimenetelétől. Minden peres ügy esetén a két felet ügyvédek egész ütegei veszik körül, akiket a legnagyobb cégektől kérnek fel és akiknek az óradíjai 350-700 euró közé esnek. Azután az ügyeket három „bíró” ítéli meg: az egyiket a beperelt kormány, a másikat a vádló multinacionális cég, a harmadikat (az elnököt) ketten, közösen választják ki. Nincs szükség arra, hogy az ilyen típusú esetek bíráit egy bírói testület minősítse vagy habilitálja. Ha kiválasztották, a bíró óránként 275-510 euró közötti díjat kap (néha még többet is), és mivel az ilyen ügyek gyakran ötszáz óránál is többet vesznek igénybe, ez ösztönzi a jelentkezést. A bírák (96 százalékban férfiak) lényegében a nagy európai vagy észak-amerikai ügyvédi irodákból jönnek, és ritka, hogy csak egy szenvedélynek hódoljanak. Harminc éves működésével a chilei Francisco Orrego Vicuña egyike a legkeresettebb tizenöt választott bírának. Mielőtt a kereskedelmi ügyekre specializálódott volna, fontos kormányzati funkciókat látott Augusto Pinochet diktatúrája idején. Ennek a Top 15-nek a tagja a kanadai jogász és korábbi miniszter, Marc Lalonde is, aki a Citibank Canada és az Air France igazgatótanácsában is szerepet töltött be. Ami honfitársát, Yves Fortier-t illeti, ingázott az ENSZ Biztonsági Tanácsának elnöksége, az Ogilvy Renault ügyvédi irodája, illetve a Nova Chemicals Corporation, az Alcan, valamint Rio Tinto igazgatótanácsai között. „Az, hogy tagja voltam egy tőzsdén jegyzett társaság igazgatótanácsának – és több más cégnél is igazgatósági tag voltam – segített abban, hogy gyakorlatom legyen a nemzetközi bíráskodásban is” – vallotta egy interjúban[12]. „Ez rálátást biztosított nekem az üzleti világra, amit nem szerezhettem volna meg egyszerű ügyvédként”. Ez a függetlenség igazi garanciája! Vagy húsz ügyvédi iroda, főleg amerikaiak látják el ügyvédekkel és választott bírákkal az állam és a beruházó

közötti

viták

választott

bírósági

pereit.

Mivel

többszörösen

érdekeltek

az

ilyen

ügyek

megsokszorozásában, a legkisebb lehetőséget is keresik, hogy perelni lehessen valamelyik államot. A líbiai polgárháború idején a brit Freshfield Bruckhaus Deringer cég például tanácsokat adott ügyfeleinek, hogy pereljék

41 / 85

2014.07.11. 17:31


Tripolit, azzal az indokkal, hogy az ország instabilitása által okozott problémák károkat okoznak a befektetőknek. A szakértők, a bírák, az ügyvédek, illetve egyéb járulékos költségek végül és átlagosan, ügyenként 6 millió euró jogi költséget jelentenek. Az eddigi csúcsot, 58 millió dollárral a Fülöp-szigeteknek kellett kifizetni egy hosszú perben, a német repülőtér-üzemeltető Fraport elleni védekezésre – az összeg megfelel tizenkétezer-ötszáz tanár éves fizetésének[13]. Érthető, hogy bizonyos, nem túl gazdag országok nem akarnak ekkora összeget elkölteni és minden áron a kompromisszumot keresik és tetszik, nem tetszik, lemondanak a szociális és környezetvédelmi ambícióikról. Egy ilyen rendszer nem csupán a leggazdagabbaknak kedvez, de a számukra kedvező szabályok alapján hozott ítéletek olyan irányban fejlesztik az igazságszolgáltatást és a nemzetközi jogi rendszert, amely kívül kerül minden demokratikus ellenőrzésen, egy olyan univerzumba, amelyet az „igazságtalanság ipara” ural. Fordította: Hrabák András

[1]Magyarul lásd: Simon Gergely: Jönnek a rákkeltő anyagok és a GMO-k? Magyar Nemzet 2014. május 30. http://mno.hu/magyar_nemzet_belfoldi_hirei/jonnek-a-rakkelto-anyagok-es-gmo-k-1231521 [2]International Centre for Settlement of Investment Disputes [3] Fanny Rey: Veolia assigne l’Egypte en justice [A Veolia bíróság elé idézi Egyiptomot], Jeune Afrique, Párizs, 2012. július 11. [4] Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP) vagy Transatlantic Free Trade Agreement (TAFTA). Magyarul leggyakrabban a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás kifejezés vált be, a cikkben a továbbiakban: a TTIP rövidítést használjuk. – A ford. [5] Table of foreign investor-state cases and claims under NAFTA and other U.S. “trade” deals [Külföldi

42 / 85

2014.07.11. 17:31


befektetők és államok peres ügyeinek táblázata a NAFTA és más amerikai “szabadkereskedelmi” egyezményekben], Public Citizens, Washington, 2014. február; Recent developments in investor-state dispute settlement (ISDS) [A legutóbbi fejlemények a befektető-állam vitákban], United Nation Conference on Trade and Development, New York, 2013. május. [6] Shawn Donan: EU and US pressed to drop dispute-settlement rule from trade deal [Az EU és az USA nyomást gyakorol a viták rendezési szabályainak a szerződésből való kivonására], Financial Times, 2014. március 20. [7] Luke Erik Peterson: Argentina by the number: Where things stands with investiment treaty claims arising out of the Argentina Financial crisis (Aux sommes avancées s’ajoutent les intérêts) [Argentina számokban: Az argentin pénzügyi válságból eredő beruházói követelések (a törlesztésekhez még hozzá kell adni a kamatokat)], IAR, New-York, 2011. február 1. [8] Richard Woolley: ICSID Sees drop in cases in 2013, Global Arbitration Revue (GAR), London, 2014. február 4. [9] Andrew Friedman: Flexible arbitration for the developping countries: Piero Foresti and the future of bilatéral investment traities in global South [A fejlődő országok rugalmas bíráskodása: Piero Foresti és a kétoldalú kereskedelmi szerződések a globális Délen], Brigham Young International Law and Management Review, Clark (New Jersey), vol 7, n° 37, 2011. május. [10] Recent developments in investor-state dispute settlement (ISDS), United Nation Conference on Trade and Development, New York, (A legutóbbi fejlemények a befektető-állam vitarendezési ügyekben) 2013. május [11] Profiting from injustice, Corporate Europe Observatory/Transnational Institute, Bruxelles, 2012. november. Les données fournies dans ce rapport s’appuient sur les cas jugés par le Cirdi. [Hasznot húzni az igazságtalanságból ; A jelentésben szereplő adatok az ICSID által tárgyalt ügyekből származnak]

43 / 85

2014.07.11. 17:31


[12] Global arbitration review, London, 2010. február 19. [13] „Fraport v Philippines”, International Investment Arbitration, www.iiapp.org

44 / 85

2014.07.11. 17:31


Az amerikai népet fenyegető tíz veszély Lori M. Wallach A transzatlanti szabadkereskedelmi megegyezés tárgyalásait, a „nemzetek nevében” tárgyaló delegációk – az USA és az Európai Unió hivatalnokai – folytatják le, az óriáscégek lobbi szervezeteinek aktív jelenléte mellett. Így szinte természetes, hogy se az amerikai nép, se az európai népek érdekvédelme sincs biztosítva. Két cikkben kiemeljük a legérzékenyebb veszteségeket. 1. Az Európai Unió nevében tárgyaló delegáció követeli a Barack Obama elnök által bevezetett, a pénzügyi szektort szabályozó reformok felülvizsgálatát és például a banki tevékenységek korlátozásának feloldását. Lebonthatják a pénzpiacok rendszabályozására újonnan bevezetett intézkedéseket. A reformok fő célpontjai: a „Volcker szabály”, amely korlátozza a kereskedelmi bankok spekulatív tevékenységét, valamint a Federal Reserve által javasolt, a külföldi bankokra is kiterjedő törvények, illetve a biztosítók és biztosítások állami ellenőrzése. Az amerikai tárgyalócsoport – a Wall Street-i bankároktól kapott tanácsok alapján – javasolta, hogy a TTIP-szerződésbe építsenek be az amerikai szabályozással ellentétes intézkedéseket. Például az amerikai törvények próbálják betiltani a származékos „mérgező” bankügyleteket és korlátozni a bankok méretét: a too big to fail, vagyis túl nagy ahhoz, hogy az állam hagyja csődbe menni hatás kivédésére. Ezenkívül próbálják megadóztatni a pénzügyi tranzakciókat, illetve újra be akarják vezetni az 1933-ban, a válság csúcsán elfogadott Glass–Steagall-törvényt, amelynek lényege az volt, hogy elkülönítette a kereskedelmi bankokat a tisztán pénzügyi tevékenységekre specializálódott bankoktól. 1999-ben William Clinton kormányzása idején helyezték hatályon kívül. 2. A kergemarhakór, valamint a szennyezett tej forgalmazása. 2011-ben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) tudomására jutott: huszonkilenc szivacsos agyvelő-gyulladásos (bovine spongiform encephalitis, BSE) esetből huszonnyolc az Európai Unióból eredt. Válaszul több mint ötven ország korlátozta az európai eredetű marhahús behozatalát. Az Európai Üzleti Lobbiban tömörülő vállalatok (BusinessEurope) azonban

45 / 85

2014.07.11. 17:31


az európai marhahúsnak a BSE-járvánnyal összefüggő amerikai importtilalmát kereskedelmi akadályként mutatják be, és próbálják feloldani. Az európai agrobiznisz óriáscégei az amerikai tejre vonatkozó élelmiszer-minőségi normákat is „kereskedelmi akadályként” értékelik, és a TTIP-tárgyalásokon próbálják felhígítani. 3. Az olajfüggés súlyosbodása. A BusinessEurope, amely olyan olajtársaságokat képvisel, mint a British Petroleum (BP), azért harcol, hogy a TTIP tiltsa meg a fosszilis üzemanyagokat helyettesítő és kevesebb széndioxidot kibocsátó üzemanyagok (pl. algákból származó vegyületek) előállítását ösztönző támogatásokat. 4. Kevésbé megbízható gyógyszerek. Az európai gyógyszeripari cégek azt akarják, hogy a gyógyszerek engedélyezéséért felelős US Food and Drug Administration mondjon le az amerikai területen eladott gyógyszerek független értékeléséről. Azt javasolják, hogy az amerikai kormány automatikusan ismerje el az európai hatóságok jóváhagyta gyógyszereket. 5. Drágább gyógyszerek. Az amerikai gyógyszeripari egyesülés (Pharmaceutical Research and Manufacturers of America – PhRMA) – az olyan amerikai gyógyszeripari cégek, mint a Pfizer nagyhatalmú lobbiszervezete – nyomást gyakorol azért, hogy a TTIP korlátozza az amerikai és az európai kormányok hatáskörét a népegészségügyi programok költségeinek csökkentésére indított tárgyalásokra. A Fehér Ház már tárgyalt a veterán katonák kezelési költségeiről, és az Obama-kormányzat megígérte, hogy a Medicare program költségeit is újra fogja tárgyalni. 6. A magánélet megsértése. Amerikai vállalatok követelik, hogy hozzáférhessenek személyes információkhoz (mobiltelefonok helyzete, személyes, informatikai és off-line adatok), hogy fogyasztói profilokat készíthessenek. 7. Munkahelyek megszűnése a közbeszerzésekkor alkalmazott nemzeti preferencia megtiltása miatt. Az európai tárgyalók és az Öreg Kontinens nagyvállalatai remélik, hogy a TTIP keretében betilthatják az amerikai termékvédelmi politikát, amely előnyben részesíti a nemzeti és helyi szállítókat a közbeszerzéseknél („Buy American” és „Buy Local policies”). Ezek a rendelkezések garantálják, hogy az adófizetők pénzét az amerikai munkahelyek növelésére fordítják. 8. A genetikailag módosított termékek (GMO) jelzésének eltörlése. Az USA-ban az államok közel felében megkövetelik, hogy külön jelöljék a GMO-t tartalmazó élelmiszereket. Az ilyen típusú vetőmagok gyártói, mint a Monsanto, nyomást gyakorolnak azért, hogy a szerződés törölje el ezt a rendelkezést.

46 / 85

2014.07.11. 17:31


9. Veszélyes játékok piacra juttatása. Az Európai Játékipari Szövetség (Toy Industries of Europe) képviselte európai játékgyártók elismerik az amerikai és európai egészségügyi normák közötti különbségeket (a tűzveszélyességgel, a vegyszertartalommal és a mikrobiológiai követelményekkel kapcsolatban). Mindamellett azt akarják, hogy győzzék meg az amerikai szülőket a külföldön megvizsgált játékok biztonságosságáról. 10. Az a követelés, hogy az államokat olyan jogrendnek vessék alá – a befektető-állam vitarendezési mechanizmus –, amelyet a multinacionális vállalatok érdekei szerint dolgoztak ki. A szerző a Public Citizen’s Global Trade Watch (a világkereskedelem alakulását megfigyelő civil szervezet) igazgatója, Washington, DC, www.citizen.org Fordította: Hrabák András

47 / 85

2014.07.11. 17:31


Az európai népeket fenyegető tíz veszély Wolf Jäcklein 1. A munkások alapvető jogainak semmibevétele. Az Egyesült Államok az

Egyesült

Nemzetek

Szervezete

(ENSZ)

Nemzetközi

Munkaügyi

Szervezetének (ILO) nyolc alapvető, a munkások védelmét szolgáló normája közül csak kettőt ratifikált. Az Európai Unió tagországai pedig elfogadták az ENSZ kezdeményezte szabályozást. A történelem azt mutatja, hogy a szabadkereskedelmi

egyezmények

következményeként

kialakult

„harmonizálás” a legkisebb közös nevező mentén jön létre. Az európai munkavállalók tehát joggal félhetnek jelenlegi jogaik visszavonásától. 2. A munkavállalók kollektív képviseleti jogainak leépítése. A Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás (TTIP[i]) logikája alapján meg kell szüntetni azokat az „akadályokat”, amelyek fékezik az áruk áramlását a két kontinens között. Ez megkönnyíti a vállalatok számára, hogy termelési helyüket a „költségek” – ez alapvetően a munkabérhez tapadó szociális költségeket veszi figyelembe – alapján választhassák meg. Márpedig a dolgozói részvétel jogai – például a vállalati tanácsokban való konzultáció és információ joga – továbbra is megáll a határon. A transzatlanti közeledés így egyenértékű a munkások jogainak meggyengítésével, még ha azokat az Európai Unió Alapjogi Chartája garantálja is. 3. Technikai normák és standardok gyengítése. Ezen a területen az európai szabályozás megközelítése nagyban különbözik az Egyesült Államokétól. Európában az elővigyázatosság elve érvényesül: egy termék kereskedelmi forgalomba hozatala előzetes kockázatelemzéstől függ. Az Egyesült Államokban fordítva: az értékelés utólagos, és az okozott károkért (csoportos perindítás, vagyis class action, pénzbeli kártérítés) kárpótlást nyújtó garancia kíséri. Ráadásul Európában a figyelembe vett kockázatok nem korlátozódnak a fogyasztókat fenyegető veszélyekre. Magukban foglalják a munkafeltételekkel kapcsolatosakat is, például az egészségügyi vagy a munkahelyi biztonságot, még ha nem is mindig tartják tiszteletben azokat. Az Egyesült

48 / 85

2014.07.11. 17:31


Államokban ezeket nagyvonalúan semmibe veszik. A harmonizáció, ami annyira elbűvöli a tulajdonosi lobbikat, számos veszélyt hordoz: az elővigyázatossági elv gyengítését (ám az utólagos kárpótlási lehetőségek nélkül), kettős rendszer kialakulásának lehetőségét, amelyben a vállalatok választhatnak a különböző szabályok között, a munkahelyi munkavédelmi és munkabiztonsági feltételek gyengítését. A minden demokratikus ellenőrzés lehetősége nélkül létrehozandó transzatlanti „szabályozási együttműködési tanács” egyáltalán nem megnyugtató megoldás a szakszervezetek szempontjából. 4. A személyek szabad mozgásának korlátozása. Az emberek mozgását csak az úgynevezett 4-es típusú kölcsönzési szolgáltatásként vizsgálják, azaz „egy országból származó természetes személyek másik ország területén való jelenlétével kapcsolatban[ii]”. Egy másik emlegetett jogi lehetőség, amely az unión belül már eddig is hozzájárult a szociális dömpinghez, a „dolgozók kiküldetése[iii]”. A folyamatban levő tárgyalásokon a mobilitás és a migráció csak a gazdasági érdekek szemszögéből került szóba; a tervezett dokumentum az egyén alapvető jogát a szabad mozgáshoz meg sem említi. Pedig szeretnénk remélni, hogy a munkajogi és törvényi harmonizáció eredményeként az egyéni szabadság is eléri azt a fokot, amit az áruk és a tőkék szabad mozgásának garantálnak. 5. A visszaélésekkel szembeni szankciók hiánya. A szabadkereskedelmi szerződések hagyományosan tartalmaznak egy fejezetet az úgynevezett fenntartható fejlődésről, amely magában foglalja a szociális és munkajogot, a környezetvédelmet, a klímavédelmet és az állatok jogait, illetve a vidéken élők jogaira vonatkozó rendelkezéseket. Más szerződésekkel ellentétben a TTIP ezen fejezetei nem tartalmazzák sem a konfliktusok megoldásához szükséges mechanizmusokat, sem szankciókat, amelyek megsértésük esetén alkalmazhatók. Miközben a gazdasági és műszaki témákat érintő cikkelyeket nagyon pontos jogi előírásokkal és a szankciók pontos meghatározásával dolgozták ki, a szociális jogok rendkívül bizonytalan, minden precizitás nélkül kerültek a TTIP-be, és a kilátásba helyezett szankciók alapján alig van lehetőség a bíróságokhoz fordulni. 6. A közszolgáltatások fokozatos leépítése. A tárgyalások olyan irányba haladnak, amely a privatizáció előtt megnyitja a közszolgáltatásokat egy úgynevezett negatív lista segítségével. Ez felsorolná azokat a közszolgáltatásokat, amelyek nem privatizálandók, ami azt jelenti, hogy minden más igen, és a

49 / 85

2014.07.11. 17:31


magántulajdonban működő közszolgáltatás a norma. A tapasztalatok szerint a meghatározások és megfogalmazások problémái kiskapukat nyitnak megkönnyítve a privatizációt azon túl is, ahogyan eredetileg szánták. Ezen kívül minden, újabb szükségletek kielégítésére irányuló szolgáltatást automatikusan a magánszektor vadászterületének tekintenének. 7. A munkanélküliség növekedése. Az Európai Unióban a nem európai vállalatok is részt vehetnek a közbeszerzésekben. Sokkal kevésbé, mint az Egyesült Államokban, ahol a minimális „helyi tartalmat” garantáló szabályok sokkal elterjedtebbek és elfogadottabbak. Az eredmény: az amerikai vállalatok betörhetnek az európai közbeszerzések piacára, ám az európai vállalatok nem kapnak semmilyen ellentételezést. Ez negatív következményekkel járhat az Európai Unión belüli foglalkoztatásra. 8. Elvész a személyes adatok védelme. Az európai népek hagyományosan ragaszkodnak személyes adataik védelméhez. Az amerikai szabályozás arra utal, hogy az óceán túl partján a lakosság számára ez kevésbé fontos érték... A szolgáltatások liberalizálásával az Európában jelenleg érvényes garanciák helyére rendkívül feltételes szabályozás lép: hogyan lehet meghatározni az adattárolás „helyét” és az alkalmazható jogot, ha az adatokat egy „felhőbe” helyezik ki? 9. A lakosság kiszolgáltatása a szellemi tulajdonvédelem jogi szabályainak. Félő, hogy a TTIP keretében visszahozzák azokat a szabályokat, amelyeket az európai szakszervezetek, politikai szervezetek és civil egyesületek közös erőfeszítéseként sikerült kivédeni az ACTA (Anti-Counterfeiting Trade Agreement – Hamisítás Elleni Kereskedelmi Megállapodás) tárgyalásakor. Jelenleg zajlanak a megbeszélések a szellemi és ipari tulajdonjogok védelméről, ami veszélyt jelent az internet szabadságára, a szerzői művek szabadon megválasztott terjesztésére, sőt korlátozhatja a hozzáférést a generikus gyógyszerekhez... 10. Az államok alávetése olyan jogrendnek, amelyet a multinacionális vállalatok érdekei szerint dolgoztak ki. A szerző Confédération générale du travail (CGT – Általános Munkásszövetség) nemzetközi bizottságának szervezője. Fordította: Hrabák András

50 / 85

2014.07.11. 17:31


[i] Transatlantic Trade and Investment Partnership (TTIP) vagy Transatlantic Free Trade Agreement (TAFTA).Magyarul leggyakrabban a Transzatlanti Szabadkereskedelmi Megállapodás kifejezés vált be (a továbbiakban: TTIP). – A ford. [ii] Direction générale du commerce honlap. [iii] Lásd: Gilles Balbastre: Travail détaché, travailleurs enchainés [Kiküldetés, láncravert dolgozók], Le Monde diplomatique, 2014. április

51 / 85

2014.07.11. 17:31


Franciakert

Állatnevek a francia nyelvben I. Ádám Péter [1] „Az állat ősidők óta – az idézet Rapajcs Raymundnak a magyar egykötetes Brehm elé írt előszavából való – nemcsak mint táplálék, mint vadászzsákmány, hanem mint földi életünk osztályos társa is érdekelte az embert. Kevesebbet látott benne, mint embertársaiban, de élettársának ismerte meg, és a maga sokféle tulajdonságai közül egyiknek vagy másiknak a megtestesülését fedezte fel benne.”[2] Nem csoda, hogy az állatnevek – megnevezési funkciójukon messze túlmutatva – annyira át meg átszövik a különböző nyelveket, így természetesen a franciát is, és hogy olyan nagy számban vannak jelen a különböző szólásokban, szókapcsolatokban, kifejezésekben. Az alábbiakban először alaktanilag vizsgáljuk a francia állatneveket, majd azt vesszük szemügyre, hogy megnevező funkciójuk mellett milyen más (elvont vagy metaforikus) jelentések tapadhatnak még hozzájuk, és milyen szólásoknak, szóláshasonlatoknak vagy közmondásoknak lehetnek az elemei.

I. Hímnem – nőnem

A francia állatnevek alaktanilag legalább olyan izgalmasak, mint a jelentés szempontjából. A nőnemű alakváltozatok nyelvtani neme például túlnyomó többségük esetében független az állat nemétől. Az állatnevek sorában kizárólag azoknak az állatoknak a nyelvtani neme egyezik az állat nemével, amelyek közeli kapcsolatban állnak az emberrel, vagy úgy, hogy tenyésztik őket, vagy úgy, hogy vadásznak rájuk. Mindamellett néhány

52 / 85

2014.07.11. 17:31


egzotikus állat is beletartozik ebbe a csoportba: lion – lionne (hím- és nőstényoroszlán); singe – guenon (hím- és nősténymajom); ours – ourse (hím- és nősténymedve); tigre – tigresse (hím- és nősténytigris) stb.

Egyes francia írók gyakran használnak olyan nőnemű állatneveket, amelyek ismeretlenek a francia köznyelvben (a rossignol[3]). Ilyen Colette-nél és Giraudoux-nál az écureuille [nősténymókus], Michel Tournier-nál az une éléphante vagy Maurice Genevoix-nál (sőt, már Alfred de Musset-nél[4] is) a merlette [nőstény feketerigó][5]. nőnemű alakját pl. Émile Littré híres szótára szerint is legfeljebb tréfásan lehet használni

Más nőnemű állatnevek szerepelnek ugyan a szótárakban (pl. la rate [nősténypatkány], la merlesse [nőstény feketerigó], la moinelle [nőstényveréb], une oiselle [nősténymadár, tojó], une aigle [nősténysas], la buflesse, la bufflone [nősténybivaly] stb.), a köznyelvben viszont szinte alig fordulnak elő, ha ugyan előfordulnak egyáltalán.

Nagy általánosságban elmondhatjuk, hogy legtöbb állatra csak egy szava van a franciának; ez a szó azonban hol hímnemű, hol nőnemű, függetlenül az állat nemétől.

Hímneműek hanneton [cserebogár], brochet [csuka], saumon [lazac]; corbeau [holló], hérisson [sündisznó], faucon [sólyom], escargothippopotame [viziló], chacal [sakál], écureuil [mókus], dromadaire [egypupú teve] léopard [leopárd], lynx [hiúz], rossignolvison [vidramenyét], zèbre [zebra], porc-épic [tarajos sül], rhinocéros[6] [orrszarvú], phoque [fóka], moineau [veréb], dauphin [delfin] etc. [csiga]; [fülemüle],

Nőneműek anguille [angolna], alouette [pacsirta], autruche [strucc], mouche [légy], truite [pisztráng], grive [fenyőrigó], couleuvre [sikló], loutre [vidra], panthère [párduc], girafe [zsiráf], baleine [bálna], bécasse [szalonka], caille [fürj], carpe [ponty], cigogne [gólya], corneille [varjú], gorille [gorilla], grue [daru], grenouille [béka], morue [tőkehal]; perdrix [fogoly], hirondelle [fecske]; souris [egér], tourterelle[7] [gerle], truite [pisztráng] stb.

53 / 85

2014.07.11. 17:31


A gyűjtőnév, illetve fajtanév általában hímnemű (pl. bovidé [páros ujjú patás kérődző(k)], bovin [szarvasmarha(félék)], insectemammifère [emlős], serpent [kígyó] stb.), kivéve ha a nőstény valamilyen oknál fogva fontosabb a hímnél: pl. vache [tehén], abeille [méh], poule [tyúk], chèvre [kecske] stb. [rovar],

A franciában általános szabály, hogy a szó nőnemű alakját a hímnemű formából képezzük. Mindez az állatnevekre is érvényes. Ennek ellenére előfordul, hogy nem a nőnemű szóalak keletkezett a hímnemű formából, hanem megfordítva, a hímnemű a nőneműből, mint ahogyan a dindon [hímpulyka] a dinde [nősténypulyka] szóból vagy a tourtereau [hímgerle, gerlefióka] a tourterelle [nősténygerle] szóból stb.

Egyes állatnevek esetében ugyanaz a szó áll hímnemben és nőnemben: pl. vipère [vipera], aigle [sas] stb. Az utóbbi kapcsán nem árt megjegyezni: ha a szót átvitt jelentésben használjuk (ilyenkor ’lángelme’, ’lángész’ a jelentése), akkor is megmarad hímnemben, ha nőre értjük (nemkülönben a loup akkor is megmarad hímnemben, ha becéző szóként nőre alkalmazzuk, l. lejjebb (pl. mon petit loup): Cette femme n’est pas un aigle. [Ennek a nőnek sincs valami sok sütnivalója.] Heraldikai, vagyis címertani jelentésben viszont az aigleles aigles impériales[8] ’császári sasok’; les aigles romaines ’római sasok’. mindig nőnemű:

Ami a francia állatnevek nőnemű alakváltozatát illeti (a ritkábbakat csillaggal jelöljük), képezhető a nőnem

a. Néma -e toldalékkal un ours – une ourse [hímmedve – nősténymedve]; un éléphant – une éléphante* [hímelefánt - nőstényelefánt]; lapin – lapinecrapaud – crapaude [hím varangyosbéka – nőstény varangyos béka]; renard – renarde [hímróka – nőstényróka]; rat – rate* [hímpatkány – nősténypatkány]; faisan – faisane [fácánkakas – fácántyúk]; manchot – manchoteserpent – serpente* [hímkígyó – nősténykígyó]; turbot – turbote* [hím rombuszhal – nőstény rombuszhal] stb. [hímnyúl – nőstény-nyúl]; [hímpingvin – nősténypingvin];

54 / 85

2014.07.11. 17:31


b. -esse/-ette/-onne nőnemképző toldalékkal buffle – buflesse [hímbivaly – nősténybivaly], tigre – tigresse [hímtigris – nősténytigris]; âne – ânesse [hím-szamár – nőstény-szamár]; merle – merlette [hím- és nőstény feketerigó] (létezik merlesse* alakváltozat is); buffle – bufflonne [hímbivaly – nősténybivaly] stb. Vigyázat! A singesse nem (csak) nősténymajom (guenon), hanem ’nő(személy)’, ’nőci’, régebben ’a tulaj felesége’: „C’était vraiment une délicieuse petite singesse.” (A. DAUDET)

c. A szóvégi mássalhangzó megkettőzésével plusz néma -e-vel (kivéve az –an/-in/-ain végződésű állatneveket): lion – lionne [hím- és nőstényoroszlán]; chien – chienne [hímés nősténykutya, szuka]; bison – bisonne* [hímbölény – nősténybölény]; chat – chatte [hím- és nősténymacska]; rat – ratte* [hím- és nősténypatkány]; hérisson – hérissonne* [hím sün – nőstény sün]; pigeon – pigeonne [hímgalamb - nősténygalamb]; DE: faisan – faisane [fácánkakas – fácántyúk];

d. A szóvégi mássalhangzó megváltoztatásával loup – louve [hímfarkas - farkasszuka];

e. Mássalhangzó plusz néma -e hozzáadásával (azok az -eau végződésű állatnevek is ide tartoznak, amelyek -elle toldalékkal képezik nőnemű alakpárjukat): faisan – faisande*chameau – chamelle* [hímteve – nőstényteve]; oiseau – oiselle [hímmadár – nősténymadár]; agneau – agnelle [hímbárány – nősténybárány] stb. [fácánkakas – fácántyúk];

f. A végződés elhagyásával vagy megváltoztatásával canard – cane [hímkacsa – nősténykacsa]; dindon – dinde [pulykakakas – pulykatyúk]; mulet – mule

55 / 85

2014.07.11. 17:31


[hímöszvér – nőstényöszvér]; loup-cervier – loup-cerve [hímhiúz – nőstényhiúz]; chevreau – chevrette [hímgida – nősténygida]; chevreuil – chevrette [hím őz – nőstény őz]; perroquet – perruche [hímpapagáj nősténypapagáj]; lévrier – levrette [hímagár – nőstényagár]; moineau – moinelle* [hímveréb- nőstényveréb]; maquereau – maquerelle [hím makréla – nősténymakréla]; oiseau – oisellepouliche-t sokan a poulin nőnemének hiszik, holott a szónak a poulain-nél idősebb, de még fiatal kanca a jelentése); [hímmadár – nősténymadár] stb. (A hímnemű

g. A hímnemű és nőnemű egyedet két különböző szó jelöli A franciának a nőstény meg a hím megkülönböztetésére a morfológiai-grammatikai eszközök (vagyis nőnemképző toldalékok) mellett vannak lexikális-szemantikai eszközei is. Külön szó jelöli a nőstényt az alábbi esetekben: singe – guenon [hímmajom – nősténymajom]; bélier – brebis [(tenyész)kos – anyajuh]; bouc – chèvre[9] [kecskebak – nősténykecske]; cerf – biche [hímszarvas – szarvasünő]; coq – poule [kakas – tyúk]; étalon – jument [csődör – kanca]; jars – oie [gúnár – (nőstény)liba, lúd]; lièvre[10] – hasematou – chatte [kandúr – nősténymacska]; sanglier – laie [hímvaddisznó – nőstény vaddisznó, vademse]; toreau – vache [bika – tehén]; verrat – truie [kan disznó – emse] stb. [hím (kan) vadnyúl – nőstény vadnyúl];

Bár a chat gyűjtőnév, ’kandúr’ jelentésben is használatos. A köznyelv a chèvre f. mellett a bique f. szót is gyakran használja ’nőstény kecske’ jelentésben. Nemkülönben a cheval m. [ló] gyűjtőnév is jelölhet hímnemű állatot. A kan sertést a verrat vagy a porccochon [disznó] szónak ugyanis ’herélt hím’, a chapon-nak ’hízlalt kappan’ a jelentése. jelöli, a

e. Hímnemű és nőnemű egyedek jelölése körülírással ez egyes madaraknál a coq [kakas], illetve poule [tyúk] megjelöléssel történik, általában pedig a femelle [nőstény] és mâle [hím] szó jelzői használatával, vagy birtokos szerkezetbe illesztésével: pl. coq faisan [fácánkakas], poule perdrix [fogolytyúk], coq perdrixmarmotte femelle [nőstény mormota], tourterelle mâle [hím gerle], la femelle de l’éléphant [nőstény elefánt] stb. [fogolykakas];

56 / 85

2014.07.11. 17:31


II. A kicsinyek neve

Az állatok kicsinyeinek neve mindig hímnemű; ez a hímnem azonban független az állat nemétől, és afféle „semlegesnemként” a hím- és nőnemű egyedet egyformán magában foglalja (csak az -ette kicsinyítő képzős állatnevek nőneműek). A kicsinyek nevét a francia általában toldalékkal képezi: ezek közül a kicsinyítő képzők közül az -eau és -on képző a leggyakoribb, de ritkábban az -ette, -et-ot is előfordul. Megjegyzendő, hogy a kicsinyítő képzős alak egyszerre jelöli az utódot meg a fiatal egyedet, tehát a fauconneau és az nemcsak ’fiatal sólymot’, hanem ’sólyomfiókát’ is jelent.

-eau chevreau [kecskegida], lionceau [kisoroszlán], éléphanteau [kiselefánt], baleineau [bálnabébi], cigogneau [gólyafióka], bisonneau [kisbölény], chevreau [kecskegida], dindonneau [pulykafióka], faisandeau [fácánfióka], girafeau [kiszsiráf], lapereauléopardeau [leopárdkölyök], lézardeau [kis gyík], merleau [rigófióka], hirondeau [fecskefióka], louveteauperdreau [fogolyfióka], delphineau [kisdelfin], pigeonneau [galambfióka], pintadeau [gyöngytyúk csibéje], renardeau [rókakölyök], tourtereau [gerlefióka], souriceau [kisegér], cailleteau [fürjfióka], saumoneau [kis lazac], vipereaupourceau [kismalac], couleuvreau [kissikló], tigreau [kistigris] stb. [kölyöknyúl], [kölyökfarkas, farkaskölyök], [kisvipera],

-on caneton [kis kacsa, kacsafióka], chaton [kismacska, kiscica], ânon [kis szamár], chamelon [kis teve], oison [kismadár], girafonaiglon [sasfióka], raton [kis patkány], autruchon [struccfióka], grenouillon [kis béka], gorillon [gorillabébi], marmotton [kis zsiráf], [mormotakölyök], loutron [kis vidra] stb.

-ette poulette [csirke], biquette [kecskegida], chevrette [kecskegida], canette [kacsafióka], bufflette [kisbivaly], bichette [kis szarvasünő], vachette [kis tehén] etc.

57 / 85

2014.07.11. 17:31


-et rossignolet [fülemülefióka], porcelet [malac], moinet [verébfióka], coquelet [kiskakas], poulet [csirke], crapelet [a varangyosbéka kicsinye], agnelet [kis bárány], cochonnet [malac], biquet [kecskegida], oiselet [madárfióka] etc. -ot chiot [kutyakölyök, kölyökkutya], merlot [rigófióka], bourricot [kis szamár, csacsi], colinot [a fekete tőkehal kicsinye], corbillot [hollófióka]

Az állat kicsinyét jelentő szó többféle helyesírással vagy eltérő toldalékkal, esetleg toldalékkal és külön szóval is előfordul: merleau – merlot – merlesse [rigófióka], canette – canneton [kacsafióka], girafeau – girafon [kis zsiráf], ânon – bourricot [csacsi], baleineau – baleinon [kis bálna], agneau – agnelet [] stb. Főleg a háziállatok terén sok a konkurrens alakváltozat, pl. a kecskegida esetében: bicot, biquet, biquette, cabri, chevreau, chevrette stb. A vadászati és mezőgazdasági szaknyelv különösen sok szinonímát, alakváltozatot ismer, amelyeknek jó része teljesen ismeretlen a köznyelvben.

Megjegyzendő, hogy a bécasseau nem(csak) ’szalonkafióka’, ’szalonkacsibe’, hanem a szalonkafélék családjába tartozó ’sárjáró’ (Limicola falcinellus). Nemkülönben puceron nem a puce [bolha] kicsinye, hanem másik rovar [levéltetű], ahogyan a moucheron sem a mouche kicsinye, vagyis nem ’apró légy’, hanem ’muslica’.

A kifejlett egyednek és kicsinyének megkülönböztetésére a franciának a morfológiai-grammatikai eszközök (vagyis a toldalékok) mellett vannak lexikális-szemantikai eszközei is. Egyes állatok kicsinyeit a francia külön szóval jelöli: marcassin [vadmalac], guenuchepoulin [csikó], un faon [őzgida], pouliche [fiatal kanca], poussin [kiscsibe], veau [borjú], cabri [kecskegida], génissebroutard [anyjától elválasztott kisborjú], asticot [légylárva], stb. Egyes esetekben jelölhetők a bébé szóval is az állat kicsinyei: bébé phoque [fókabébi] stb. [kölyökmajom], [borjúüsző],

Egyik-másik esetben az állat kicsinyeinek neve metaforikus vagy egyéb jelentéssel is gazdagodhat. Így jelent a 58 / 85

2014.07.11. 17:31


louveteaumoucheron [apró légy] ’kisfiú’-t, a poulette [csirke] (kedveskedve) ’fiatal lány’-t vagy ’fiatalasszony’-t, a poulet [csirke] – a flic pejoratív szinonimájaként – ’zsaru’-t (ez utóbbi jelentés a magyarázata az olyan kettős jelentésű – és épp ezért lefordíthatatlan – francia filmcímeknek, mint a Tendre poulet, Adieu poulet vagy a Claude Chabrol rendezte Poulet au vinaigre). [farkaskölyök] ’kiscserkész’-t, a

Az Aiglon [sasfióka, Sasfiók], nagybetűvel írva, II. Napóleonnak, Napóleon fiának (1811–1832) ragadványneve, amit Edmond Rostand azonos című verses darabja (1900) tett híressé (az elnevezés azonban nem tőle, hanem Victor Hugótól való, ő használta többször is az 1851-es államcsíny után keletkezett verseiben). Végül – vigyázat! – a minou [kiscica] tabuszó, ’női nemi szervet’[11] is jelent; ismételve viszont (minou ! minou !) a cica hívószava.

Előfordul, hogy néhány ide tartozó főnév egy-egy állandó szókapcsolatnak is része: mint pl. a poulet fermier [tanyasi (szabad tartásban nevelkedett) csirke] vagy a francia gasztronómia két ismertebb kifejezése: a sauce poulette [vajas-citromos-tojásos mártás[12]] meg a Poulet Marengo [fehérboros, fokhagymás-paradicsomos csirkesült[13]]. Ami a cabri [kecskegida], illetve a vele kapcsolatos sauter comme un cabri [(feleslegesen) ugrál, mint a kecskegida] kifejezést illeti, ez de Gaulle-nak az Európai egyesüléssel kapcsolatos híres kijelentésében is szerepel: ”Bien entendu, on peut sauter sur sa chaise comme un cabri en disant l’Europe ! l’Europe ! l’Europe !... mais cela n’aboutit à rien et cela ne signifie rien ![14]” [Persze, ugrálhat az ember a székén mint egy kecskegida, és szajkózhatja, hogy Európa, Európa, Európa, de ezzel még semmire se jutunk.]

III. Állathangot kifejező francia igék

Jó néhány köznyelvből ismert igét állathangok kifejezésére is használ a francia: ilyen pl. a mugir [bőg (tehén)], a crier [sivalkodik (majom)], a grommeler [morog (vaddisznó)], gémir [turbékol (galamb)], a ricaner [röhög (hiéna)], a rugir [üvölt (oroszlán)], az hurlerchuchoter [csiripel (veréb)], a râler [üvölt (tigris)] stb. Megjegyzendő, hogy francia nem egy esetben több igét is használ ugyanannak az állathangnak a kifejezésére. Bárdosi Vilmos és Karakai Imre A francia nyelv lexikona c. nagyszerű kézikönyvében úgyszólván minden olyan ige megtalálható, amellyel a francia nyelv az állatok által hallatott hangokat jelöli[15]. A franciául tanulók azonban csak elvétve kerülnek olyan beszédhelyzetbe, hogy használniuk kellene az ilyen igéket, azt viszont egyáltalán nem árt tudniuk, milyen más – elvont vagy metaforikus – jelentésben lehet még alkalmazni őket. Az

59 / 85

2014.07.11. 17:31


alábbiakban azokból az állathangokat kifejező igékből mutatunk be néhányat abc sorrendben, amelyek más jelentésben is sűrűn előfordulnak vagy az irodalmi nyelvben, vagy a köznyelvben. [üvölt (farkas)], a

aboyer [ugat (kutya)] ● ’vmi (pl. lőfegyver) ugatáshoz hasonló hangot hallat’ Les canons ne cessaient d’aboyer [Az ágyuk folyamatosan bömböltek/dörögtek] ● ’kiabál’, ’sérteget’ (contre q vagy après q) ● ’vmit dühös/ingerült hangon közöl’ Le commandant aboyaient ses ordres. [Az őrnagy üvöltve közölte, hogy mi a parancs.] beugler [bőg (ökör, bivaly)] ● ’fület sértően ordít, bömböl, kiabál’ Le chanteur a commencé à beugler. [Az énekes bömbölni kezdett.] Pl. Beugler une chanson [Elbömböl egy dalt] bourdonner [zümmög, döngicsél (méh, darázs)] ● ’zeng’, ’zsong’ „La musique du bal bourdonnait encore à ses oreilles.”Tout ce qu’il faut savoir sur les oreilles qui bourdonnent. [Amit a fülzúgásról tudni kell.] (FLAUBERT) [A báli muzsika még ott zsongott a fülében.] ● ’zúg’ (fül) brailler [rikoltoz, rikácsol (páva)] ● ’fület sértően rikoltoz, hangosan beszél, torka szakadtából üvölt (pejoratív)’ (telefonáláskor) Ce n’est pas la peine de brailler comme ça, je t’entends parfaitement. [Nem kell így üvölteni, nagyon jól hallom, hogy mit mondsz.] Les manifestants braillaient des slogans [A tüntetők jelszavakat üvöltöztek.] ● (kisbaba) sír Ce bébé braille sans arrêt [Állandóan bőg ez a baba.] braire [bőg, ordít (szamár)] ● faire braire ’untat’ (a bizalmas nyelvhasználatban) Tu nous fait braire avec tes plaisanteries. [Halálra untatsz minket ezekkel a viccekkel.] bramer [bőg (szarvas)] ● átv. ’hangosan kiabál vagy panaszkodik’ caqueter [kotkodácsol (tyúk)] ● ’trécsel’, ’locsog’, ’pletyizik’ criailler [rikoltozik, rikácsol (páva, fogoly, fácán, gyöngytyúk)] ● ’idegesítő hangon panaszkodik’ glousser [kotkodácsol (tyúk)] ’hangosan nevet’ grésiller [ciripel (tücsök)] ● ’serceg’, ’recseg (rádió)’ L’omelette grésille dans la poêle. [Serceg a rántotta a serpenyőben.] grogner [brummog (medve)] ● elégedetlenül dörmög, méltatlankodik ● Il grogne, mais il obéit. [Morog, de engedelmeskedik]

60 / 85

2014.07.11. 17:31


jacasser [csörög (szarka)] ● ’hangosan cseveg’ Les femmes n’arrêtaient pas de jacasser [Az asszonyok megállás nélkül trécseltek.] jargonner [gágog (gúnár)] ● ’érthetetlenül (érthetetlen kiejtéssel) beszélni’ pl. jargonner une langue étrangère ’egy idegen nyelvet konyhanyelven beszélni’ jaser [csörög (szarka, szajkó)] ● cseveg, pletykál ● Les visites continuelles qu’elle reçoit font jaser les voisins. [Annyian járnak hozzá, hogy már a szomszédok is pletykálnak.] piailler [csipog (tyúk)] ● ’sirdogál’, ’pityereg’ (kisgyerek) ● Le marmot piaillait dans son lit. [A kisgyerek az ágyban sirdogált.] ronronner [dorombol (macska)] ● ’búg’, ’zúg’ (motor) roucouler [turbékol (galamb)] ● turbékol (szerelmespár) Des amoureeux qui roucoulent Turbékoló szerelmespár vagir [makog (mezei nyúl)] ● sír (csecsemő) Dans la chambre voisine un bébé vagissait. [A szomszéd szobában egy csecsemő sirdogált.]

IV. Állathang-utánzó szavak a franciában

A francia ugyan nem különösebben gazdag hangutánzó szavakban, az állathangokat azonban ez a nyelv is megpróbálja visszaadni, bár nem feltétlenül ugyanolyan hangalakkal, mint a magyar; nyilván azért nem, mert a francia a saját artikulációs rendszerének megfelelően (és ezért a magyar fültől eltérően) hallja az állathangokat:

Coq [kakas] cocorico [kukurikú] Grenouille [béka] coâ coâ [brekeke] Chien [kutya] (h)ouaf (h)ouaf, ouah ouah, wouf wouf [vau vau]

61 / 85

2014.07.11. 17:31


Chat [macska] miaou [miáúú] Vache [tehén] meuh meuh [múúú] Grillon [tücsök] cri-cri [cirip cirip] Canard [kacsa] coin coin [háp-háp] Cochon [disznó] groin-groin [röf röf] Corbeau [holló] croa-croa Chèvre [kecske] bêêê [mek mek] Poule [tyúk] cot cot codac, cotcotcodet [kot-kot-kotkodács] Oiseau [madár] cui cui [csip csip] Cheval [ló] hiiiii [nyihaha] Dinde [pulyka] glou glou Poussin [kiscsibe] piou piou [csip csip]

Ezek közül a hangutánzó szavak közül a cocorico a legismertebb és leggyakoribb, nyilván azért, mert – célzásként Franciaország nem hivatalos jelképére, a kakasra – más jelentésben is használatos, egyrészt a sportban a nemzeti büszkeség kifejezésére, másrészt (nem ritkán pejoratívan) a politikában és a közéletben, a naiv nemzeti gőg és a hazafias büszkeség megnevezésére: pl. les cocoricos de M. X. [X. úr nacionalista kirohanásai]. Chanter cocorico, pousser (un grand) cocorico, faire cocorico, (vagy szerényebben: faire un petit cocorico) (’győzelmével dicsekszik’ / ’kérkedik’ / ’henceg’) pl. Cocorico : un Français remporte le titre de champion du monde ! ’Éljen/hurrá, francia lett a világbajnok!’ Les spectateurs français ont poussé des cocoricos. Kb. A francia nézők lelkesen bíztatták csapatukat.

Ezeknek a hangutánzó szavak különösen a francia gyermeknyelvben gyakoriak; a gyermeknyelvnek egyébként

62 / 85

2014.07.11. 17:31


külön szava is van néhány állatra: ilyen a toutou vagy a pitou ’vau-vau’; a dada ’paci’ és a minou ’cica’, cocotte [csirke, csibe] mon petit toutou l. becéző állatnevek.

V. Becéző állatnevek

A francia gyakran használ állatneveket becézésre, gyöngéd érzelmek kifejezésére. Ezek a főnevek általában (de nem mindig) egy szótagúak, és általában háziállatot jelölnek. Mindenesetre, szerepelnek olyan állatok nevei is a listán, amelyeket magyar anyanyelvűnek legvadabb álmában sem jutna eszébe becézésre használni (pl. puce, crevette, rat, souris, loup etc.). A francia ezeket az állatneveket az esetek túlnyomó többségében személyes névmással használja (előfordul, hogy csak a hímnemű forma áll becéző jelentésben, a nőnemű alakváltozat nem). A becéző állatnevek mellett állhat jelző is; a főnév előtt általában a grand, gros, petit, cher, bon és vieux, a főnév után pedig általában a chéri meg az adoré a leggyakoribb. A becézésben természetesen a nyelvi leleménynek is igen nagy a szerepe, ezért a francia sok olyan állatnevet is használhat, amelynek becéző jelentését hiába is keresnénk a szótárakban (ma grenouille, mon crapaud [(’varangyos) békám’] etc.).

agneau m. [bárány] Általában többes számban, kizárólag felnőtt gyereknek: mes petits agneaux [báránykáim] Tous au lit, mes petits agneaux ! Egy-kettő, báránykáim, nyomás lefeküdni! biche f. bichette, bibiche [szarvasünő] pl. ma (petite) biche ; férfi nőnek, esetleg nő nőnek vagy gyereknek. A beszélt nyelvben nagyon gyakori. Mais ce soir tu voulais aller au cinéma, ma biche. De hát, drága szívem, ma este moziba akartál menni. Allez, bibiche, vas-y, c’est ton tour. biquet f. [(kecske)gida] l. biquette ironikusan (testvérek közt pl.), esetleg feltőtt gyereknek vagy nála fiatalabbnak (irónia nélkül) Birtokos névmás nélkül is. Nincs nagy különbség a hímnemű és nőnemű alak között (mindkettő használható erősen affektív, pl. szülő-gyerek kapcsolatban), bár a nőnemű forma ritkább. Nagyon gyakori. Alors, mon biquet, t’as fait tes devoirs ? Pauvre biquet! T’as très mal ? Felnőtt kislánynak. Alors, ma biquette, tu as bien travaillé ? caille f. [fürj] ma petite caille ironikusan, munkatársak, barátok között. canard m. [kacsa] mon petit canard Házastársak között, esetleg felnőtt gyereknek. Tu as été un (très) villain

63 / 85

2014.07.11. 17:31


petit canard. chat m. chatte f. [macska] Mon (petit/gros) chat Nő férfinak vagy férfi nőnek (intim kapcsolatban), felnőtt (vagy szülő) gyereknek. Ne t’inquiète pas, mon petit chat ! Bonjour, mon petit chat ! (kislánynak is) Bonjour, ma chatte ! (A chatte-tal vigyázni kell, mert – akárcsak a minou – ’női nemi szerv’-et is jelent!) chaton m. [kiscica] Mon petit chaton ; mon chaton chéri Felnőtt gyereknek. Házastársak közt. Tu es prête, mon petit chaton ? cocotte f. [pipi] Ma cocotte Ne t’inquiète pas,ma cocotte ! felnőtt gyereknek, Párizsban egy kicsit divatjamúlt, de vidéken változatlanul gyakori. Fiatalok (főleg barátok vagy kollegák között). Főleg az idősebb és az egészen fiatal nemzedék nyelvében gyakori. Ça va, cocotte ? crevette f. [garnélarák] Ma petite crevette; férfi nőnek vagy fiatal lánynak. lapin m. lapinou [nyúl] Mon (petit/gros) lapin, mon p’tit lapinou mon lapin chéri ; mon vieux lapin Nő férfinak, férfi nőnek, felnőtt gyereknek. Egyik legelterjedtebb becéző szó. Gyakori, de vigyázni kell vele, mert akárcsak a chatte-nak meg a minou-nak, a lapin szónak is van szexuális konnotációja. loup m. loulou [farkas] Mon (petit/gros/grand) loup Férfi nőnek, házastársak között (mindig hímnemben!) Felnőtt gyereknek. Allez, mes petits loups, dépêchez-vous ! Ma loute ; ma louloute Főleg nőnek vagy gyereknek. „Mon bon louloup” (Balzac Mme Hanskának írt levelében szóvégi p-vel írja, de a mai franciára p nélküli írásmód jellemző). loutre f. [vidra] Ma loutre. Ironiquement. Ritka. matou m. [kandúr, kismacska] Mon (gros) matou Házastársak vagy régi barátok között. minou m. [(kis)cica] Mon petit minou ; mon (pauvre/joli) minou [kiscicám] Általában felnőtt gyereknek (mon gros minou – nő férfinak (intim kapcsolatban) moineau m. [veréb] mon petit moineau Szülők gyereknek, többes számban is. piou-piou m. [pipi] Felnőtt gyereknek, gyakran többes számban (kötőjellel vagy kötőjel nélkül). Mes (petits) pioux-pioux poule f. [tyúk] ma poule (chérie) ; ma grosse poule Fiatal lánynak, nőnek, de ironikusan lehet férfinak is. Erősen köznépi. Ça roule, ma poule (Coluche egyik könyvének címe). Pejoratív, barátok közt is elképzelhető.

64 / 85

2014.07.11. 17:31


poulet m. [csirke] mon poulet Pl. nagymama az unokának. poulette f. régies ma (petite) poulette. Je suis très fier de toi, ma poulette ! poussin m. [kiscsibe] mon petit poussin Szülő, nagyszülő gyereknek, nő férfinak. Gyakori. puce f. pupuce [bolha] ma (petite) puce [(kis) bogaram] Általában felnőtt (kis)gyereknek. Nagyon gyakori. Fiatal férfi fiatal nőnek birtokos névmás nélkül. Használják határozott névelővel is. Alors la puce ! Tout va bien ? rat m. [patkány] mon (petit/gros) rat Férfi nőnek vagy gyereknek, tréfálkozva. Nő nem mondhatja férfinak. Viens ici, mon petit rat ! souris f. [egér] Ma petite souris Szülő, nagyszülő gyereknek, férfi nőnek. Köznépi.

À suivre/Folytatjuk

[1] A cikkhez nagy segítséget adott a neves belga lexikográfus, Henri Van Hoof „Un bestiaire linguistique – ou les animaux dans les images du français et de l’anglais” c. háromrészes közleménye, l. Translators' Journal, vol. 47, n° 3, 2002, p. 403-427.; vol. 51, n° 3, 2006, p. 570-584.; vol. 52, n° 3, 2007, p. 542-555. [2] Brehm Alfréd, Az állatok világa egy kötetben, átdolgozta Rapajcs Raymund, Budapest, Maceanas Reprintsorozat, 1990, IX. o. [3] Littré ezt a példamondatot idézi: „Le miracle est qu’un rossignol fasse un rossignolet à sa rossignole et non pas à une fauvette.” VOLTAIRE. A továbbiakban a ritkább alakváltozatokat csillaggal jelezzük. [4] L. az író Histoire d’un merle blanc c. novelláját. [5] L. Maurice Grevisse, Le bon usage, 12eme édition, Duculot, 1993, 789. o. [6] rhinocère, rhinocéron

65 / 85

2014.07.11. 17:31


[7] A tourtereau m. nemcsak a hímet, hanem a gerle kicsinyét is jelöli. [8] Napóleon idejében az aigle szó zászlót, lobogót is jelentett, mint ahogyan Victor Hugo Expiation [Vezeklés] c. versében (1853) is (l. „jetant shakos, manteaux, fusils, jetant les aigles…”). [9] A köznyelvben a bique is elterjedt. [10] A lièvre [hím vadnyúl] helyett a francia vadász-szaknyelv a bouquin szót is sűrűn használja. [11] A Bárdosi-Szabó szótárban és a Pálfy Miklós-féle szótárban „csak” cica. [12] L. Larousse gastronomique, Paris, Larousse, 1997, 952. o. [13] L. Ádám Péter, Francia-magyar kulturális szótár, Budapest, Corvina, 2004, 154. o. [14] A mondat abból az interjúból való, amelyet a francia köztársasági elnök 1965. december 14-én az elnökválasztás második fordulója előtt adott. [15] Erről l. Bárdosi-Karakai, A francia nyelv lexikona, Budapest, Corvina kiadó, 1996, 19–21 o.

Hogyan káromkodnak a franciák? Ádám Péter

„– Comment (dit Ponocrates), vous jurez, frère Jean ? – Ce n’est (dit le moine) que pour orner mon langage.” (Rabelais, Gargantua[i])

„Après tout, merde ! […] Voilà, avec 66 / 85

2014.07.11. 17:31


ce grand mot on se console de toutes les misères humaines ; aussi je me plais à le répéter : merde, merde ! (G. Flaubert, Correspondance)[ii]

Mert káromkodni káromkodnak, mi több, még cifrázzák is, ráadásul ugyanannyi nyelvi leleménnyel, mint a káromkodás hazai professzionalistái. Jelen van a káromkodás a művelt és műveletlen beszédben, jelen az irodalomban, sőt, a sanzonban is (Brassens La ronde des jurons c. dala például valóságos katalógusa a francia káromkodásoknak). Franciaországban sokáig csak a csiszolatlan köznyelv meg az argó merészelt úgy istenigazából szentségelni (innen a francia szólás: jurer comme un charretier ’káromkodik, mint egy kocsis’), mára azonban a káromkodás annyira demokratizálódott, hogy nem is kell hozzá különösképpen mocskos szájúnak lenni. Ma már egy zaftos sacré nom de Dieu de bordel de merde vagy egy Bon Dieu de Bon Dieu (persze, megfelelő társaságban és megfelelő alkalommal) ugyanúgy elhangozhat a tanult vezérigazgatónak, mint trágár sofőrjének szájából.

Hogy hány káromkodást ismer a francia, csaknem lehetetlen megmondani. Pierre Enckell Dictionnaire des jurons c. hézagpótló szótára[iii] nem kevesebb, mint 750 szócikket tartalmaz. Persze, ennek a 750 káromkodásnak csak elenyésző része eleven a mai köznyelvben; bár az is igaz, hogy az elavultnak tekintett káromkodások sem teljesen ismeretlenek a franciák előtt, hála azoknak a klasszikus irodalmi műveknek, amelyek megőrizték őket. Érdekes, hogy időnként az irodalminak tekintett és a mai köznyelvből kikopott káromkodások is fel-felbukkannak a nyomtatott sajtóban, és korántsem csak a Canard enchaîné-féle vicclapok, hanem nagyon is komoly újságok hasábjain[iv]. Mi több, az sem megy ritkaságszámba, hogy a nagyszülők nemzedékével szorosabb kapcsolatban

67 / 85

2014.07.11. 17:31


levő fiatalok újra bedobják a köztudatba az idősebb nemzedék egy-egy elavultnak vélt káromkodását (mint például a scrogneugneu-t). Ami a köznyelvből kikopott káromkodásokat illeti, érdekes, hogy az 1600 előtti szentségelések úgyszólván kivétel nélkül eltűntek a nyelvből, ami annyit jelent, hogy az irodalmi nyelvben megőrzött káromkodások egytől egyig 1600 utániak. (Különösen sok példát találunk a káromkodásra Molière-nél, valamint Alexandre Dumas regényeiben.) A merde szó, amelyet kiváltságos hely illet meg a káromkodások sorában, először a XIII. századi Róka-regényben bukkan fel, de a XVI. században Rabelais, a XVII.-ben Scarron, sőt, Voltaire sem rühelli tollára venni – ezután jó egy évszázadra eltűnik a francia szövegekből, bár sok adat utal búvópatakszerű jelenlétére. Végül, jó egy évszázados lappangás után, szinte vulkánszerűen tör felszínre a csiszoltan választékos stílusú Gustave Flaubert levelezésében, hogy azután – már a XX. században – egyik leggyakoribb szitok- és indulatszója legyen a modern francia köznyelvnek. „Ezzel az öt betűs szóval – írja a költő Jacques Réda – ma szinte mindenhol találkozhat az ember, olyan gyakori lett, hogy minden kapcsolatát elvesztette anyagi referenciájával.” A káromkodásokat általában intenzívebb jelentésük, illetve használatuk különbözteti meg az indulatszavaktól. A legtöbb káromkodás (nyíltan vagy rejtetten, illetve eufémisztikusan) istenkáromlás is. A káromkodás – írja Émile Benveniste – „olyan nyelvi elem, amely egy hirtelen jött és heves érzelem (türelmetlenség, düh vagy csalódás) nyomására szinte akaratlanul jön az ember szájára. De itt nem közlésről van szó, csak egy érzelem kifejezéséről […]. A káromkodás nem vonatkoztatható sem a beszélgető partnerre, sem harmadik személyre. Nem közvetít semmilyen üzenetet, nem kezdeményez semmilyen párbeszédet, és nem vár semmi választ, sőt, nincs is szükség beszélgetőpartner jelenlétére.[v]” Az mindenképp közös a káromkodásokban, hogy mindegyik erős feszültség, intenzíven átélt – nemritkán negatív – érzelem szülötte. Mivel a káromkodáson igen nagy az érzelmi nyomaték, hamar elkophat, elgyöngülhet, elhasználódhat. Ezt a folyamatot ellensúlyozza a káromkodások nyomatékosítása. Ennek két módja van: a káromkodást vagy de prepozícióval rózsafüzérszerűen összekapcsolják[vi] (sacré nom de Dieu de bordel de merde, putain de bordel de merde, putain de chiasse de crotte de flute de zut stb.), vagy valamilyen jelzői értékű nyomatékosító előtaggal támogatják meg (pl. mille milliards de sabords). Nyomatékosításra általában a következő szavak és összetételek használatosak: double, triple, double millions de, cent, cinq cent, mille, mille milliards, millions, sacrémille stb. Az is előfordul, hogy a káromkodás nyomatékosító szó lesz, aminthogy az sem ritka, hogy – mint tic de langage – erejét vesztve csak a beszédet tarkító, ha ugyan nem tagoló rossz szokássá válik. A putain például a nem túl választékos köznyelvben ugyanúgy tagolhatja a mondatot, mint a vessző, mi több, játszhat ugyanolyan szerepet is, mint írott nyelvben a felkiáltójel. Ami a káromkodások magyar ekvivalenciáit illeti, egy kicsit zavarban vagyok. Egyáltalán nem könnyű ugyanis egy francia káromkodást valamelyik hazaival megfeleltetni. Ha valahol, itt bizony nincsenek egzakt ekvivalenciák.

68 / 85

2014.07.11. 17:31


Elég belenézni a hazai szótárakba, rögtön látni, mennyire reménytelen vállalkozás a francia káromkodásokat valamilyen ízesebb hazai káromkodással megfeleltetni. Ennek nemcsak az lehet az oka, hogy nem egy magyar káromkodás már teljesen kikopott a nyelvből; az is sokat nyomhat a latban, hogy a káromkodás mindig mélyen be van ágyazva a szövegkörnyezetbe, és jelentését is legtöbbször ettől kapja. Másrészt, sok magyar káromkodás jelentése nagyon közel áll egymáshoz, ahogyan nem egy francia káromkodás is szabadon felcserélhető egy másikkal... Az is szaporítja a káromkodások számát, hogy a legerősebb szentségeléseknek keletkeznek enyhébb, eufemisztikus változatai is. Ekként lett a mordieu-ből a morbleu, a sacredieu-ből a sacrebleu, a vendredieu-ből a ventrebleu és így tovább. (Később ez az eljárás az úgynevezett tabuszavakra is kiterjedt, és egy sor nyelvi trágárságnak keletkezett enyhébb változata, mint például a merde-nek a mince, a putainnek a purée vagy a punaise, a bougre-nak a bigre, a foutre-nak a fichtre stb.) Érdekes, hogy a XVII. és a XVIII. században minden gond nélkül használták ezeket az eufemisztikus káromkodásokat, holott a blaszfémiát tiltó törvények még igen szigorúak voltak. Molière Dom Juanjának parasztjai például, alighogy megjelennek a színen, éktelen káromkodásba kezdenek[vii]. Amikor azonban a III. felvonás 2. jelenetében Dom Juan egy lajos aranyat ajánl egy szerencsétlen koldusnak, ha káromkodik egy zaftosat, a koldus azt válaszolja, inkább éhen hal, de káromkodni nem hajlandó[viii]. Ha a fent említett eufemisztikus formákkal szentségelt volna, aligha kapta volna meg az ígért jutalmat… Az alábbiakban egy csokorra való káromkodást szeretnénk bemutatni, abc sorrendben, a legismertebbek és leggyakoribbak közül:

barbe la barbe, quelle barbe (általában határozott névelővel, bosszúság, unalom, türelmetlenség kifejezésére, esetleg kellemetlen esemény hírére; gyakori) La barbe ! (felszólítás valamilyen unalmas tevékenység abbahagyására) „Ah ! Beethoven, la barbe !” (M. Proust) Quelle barbe ! ’Micsoda dögunalom!’ „La barbe ! se disait Juliette. Et tous les jours la même chose.” (J. Vautrin) bigre bigre de bigre (a >bougre enyhébb szinonimája, ámulat, csalódás, csodálat vagy félelem kifejezésére; ismételhető; nyomatékosító határozót is lehet képezni belőle: bigrement) Bigre, il fait bien froid ce matin ! Bigre, quelle aventure ! „«Bigre de bigre !» fait le professeur de langue.” (Bernanos) bon dieu bon dieu de bon dieu, sacré bon sang de bon Dieu (méltatlankodás, felháborodás, bosszúság kifejezésére, lehet provenszál módra is: boun Diou) „Bon dieu de bon dieu que j’ai envie d’écrire un petit poème.” (R. Queneau)

69 / 85

2014.07.11. 17:31


bon sang bon sang de bon sang, bon sang de bon sang de bon sang, sacré bon sang, satané bon sang, sacré mille bon sang de bon dieu (méltatlankodás, felháborodás, bosszúság kifejezésére; előtagként is: bon sang de misère) Mais de quoi as-tu peur, bon sang ! Bon sang ! vous n’écoutez jamais ! „Bon sang, la belle fille ! Siffle admirativement mon compagnon.” (L. Malet) „Ah que n’ai-je vécu, bon sang ! / Entre quatorze et quinze cent.” (G. Brassens) bordel sacré bordel (de merde), bordel de bordel, tonnerre de bordel, bordel de Dieu, bordel de merde (méltatlankodás, felháborodás kifejezésére, használható magában is, összetételben is, nagyon gyakori, felkiáltó mondat bevezetésére is) Qu’est-ce que c’est encore, bordel de dieu ?! Bordel, que tu es belle ! Bordel, je t’ai dit mille fois de fermer la porte ! „Nom de Dieu de nom de Dieu de bordel de Dieu ! Je veux savoir ! Je veux savoir !” (M. Aymé) „Nom de Dieu de nom de Dieu de bordel de Dieu, c’est-y pas malheureux de voir ça.” (Drieu La Rochelle) „Bordel de bon Dieu de nom de Dieu de merde” (L.-F. Céline) „Mais, bordel, où c’est qu’j’ai mis mon flingue ?” (Renaud) bougre (enyhébb alakja a >bigre; régies; meglepetés, csodálat, düh, harag kifejezésére; határozó is képezhető belőle: bougrement) Bougre, c’est haut ! Tu aurais dû me prévenir. ’Hű, de magas (pl. fa, amiről le kell vágni egy ágat), miért nem szóltál előre?’ Bougre, que c’est cher ! Bougre, mais c’est très réussi ! Bougre oui, bougre non. cadedis cadediou (a gascogne-i tájnyelvből, főleg a XVII. században volt divatban) ciel juste ciel, ciel de Dieu (különösen gyakori, általában meglepetés kifejezésére, a meglepetés lehet kínos is: Ciel, mon mari ! ’Te jó Isten, a férjem!’ – a szállóige a bulvárdarabokból jól ismert jelenetre utal, amikor váratlanul rányit a férj a szeretőjével bizalmas kettesben levő feleségre) cornegidouille (Ubu király kedvenc káromkodása, ironikusan használják, a >saperlipopette szinonimájaként is) „Cornegidouille ! le féroce Père Ubu, roi de Pologne, a échappé à son créateur, Alfred Jarry, pour se réincarner doublement en ce début de XXIe siècle…” (A Le Monde c. párizsi napilap blogjából) crénom cré nom, cré mille couillons, cré nom de nom, crédieu, crédié, crénom de Dieu (a sacré nom de Dieu rövidítéséből) – „Cré nom de nom ! Vous voyez bien que je suis occupé !” (J. Anouilh) crotte crotte ! crotte de crotte, crotte de bique ! (egy kicsit gyerekes; türelmetlenség bosszúság kifejezésére, a >merde>flûte, >zut) „Crotte. Une heure. Qu’est-ce que je vais faire en attendant.” (R. Queneau) Crotte de crotte ! Pour une fois que tout marchait sur des roulettes, nous avons la guigne ! enyhébb változata, szinonimái: damnation enfer et damnation! Mille damnations ! mort et damnation ! (ironikusan irodalmi, jobb társaságban is elfogadott; dühöt és kétségbeesést is kifejezhet)

70 / 85

2014.07.11. 17:31


diable cent diables, cinq cent diable, mille diables, mort d’un diable, mort de tous les diables, mordiable, tonnerre de diable, que diable, grand diable, tonnerre du diable, tous les diables, sang du diable, ventrediable (irodalmi, de a csiszoltabb beszédben is előfordul. Enyhébb változata a >diantre) Diable, c’est un peu chère ! Où diable est-il caché ? Que diable veut dire tout ça ? „Que diable allait-il faire dans cette galère ?” (Molière) diantre que diantre (a >diable enyhébb változata; régies és irodalmi; csodálkozást fejez ki, de nyomatékosíthat kérdő mondatot is) Diantre ! Et il s’en est tiré sans une égratignure ? ’A kutyafáját! És minden sérülés nélkül megúszta?’ Et comment diantre pensez-vous réussir ? ’És hogy a pitvarba szeretné a dolgot sikerre vinni?’ Dépêchez-vous que diantre ! Diantre, que c’est cher ! „Comment diantre se trouvait-il que Tartarin de Tarascon n'eût jamais quitté Tarascon ?” (Daudet) Jelzőként is használható, de prepozícióval: c’est un diantre d’homme ’furcsa, különös egy ember’... Dieu nom de Dieu, triple Dieu, ventre Dieu, mille Dieux, milliard de Dieux, vingt Dieux, foutredieu (ritka), grand Dieu de Dieu de tous les Dieux, sacré nom de Dieu, bon Dieu de bon Dieu (gyakori) „Nom de Dieu de merde, c’est quand même trop con !” (J. Laurent) fichtre (a ficher és a foutre kereszteződéséből; régies, inkább a csodálkozás, csodálat, mint a bosszúság, ingerültség kifejezésére; nyomatékosító határozószó is képezhető belőle: fichtrement) „Une belle opération, fichtre, la vente de son hôtel à des Américains !” (Colette) Fichtre ! Quel beau cadeau ! Fichtre ! Tu m’as fait peur ! Fichtre non. flute (nagyon gyakori, társaságban is elfogadott, mert eufemisztikus. Kifejezhet kritikát, haragot, de csodálatot, türelmetlenséget és visszautasítást is; indulatszóként „háztető” nélkül is előfordul; főleg nők szájából; a >zut és a >mince szinonimája) Flute alors! Il a réussi! Il pleut encore. Ah flûte, on ne va pas pouvoir sortir. Flute ! J’ai oublié mes cigarettes à la maison. Flûte alors ! J’ai perdu mon stylo. foutre mille foutres, millions de foutres, nom de foutre, foutredieu, foutrebleu (trágár, inkább összetételekben gyakoribb, meglehetősen sértő; düh és meglepetés kifejezésére; ahogyan a foutre a >bougre meg a >fichtre, a belőle képezhető nyomatékosító határozó, vagyis a foutrement a bougrement meg a fichtrement szinonimája) Foutre ! Que c’est beau ! Je n’en crois foutre rien ! „Foutre ! Quelle distinction. Il a dû claper dans le monde, probable.” (R. Queneau) jarnicoton (a Je renie Dieu, azaz a jarnidieu enyhébb változata[ix], ritka és a régi paraszti világot idézi; a jarnidiable, jarnibleu változat is ismert) „Jarnicoton, je ne suis point ivre.” (R. Queneau); „Jarnibleu ! Tous ces visages à la bouche tordue, ces milliers et ces milliers d’yeux (…)” (Bernanos) merde nom d’une merde, merde et contremerde, merde et remerde, merde et reremerde, et puis merde, merde

71 / 85

2014.07.11. 17:31


alors (Talán a legelterjedtebb indulatszó, de vigyázni kell vele, „úri társaságban” faragatlanságnak számít; gyengébb szinonimái: >crotte, >mince, >zut; Jókívánságként: cent fois merde ! un millions de fois merde !) „Merde, dit l’un des hommes avec admiration.” (G. Arnaud) Eh b(i)en merde ! Pour une surprise, c’est une surprise ! Merde ! J’ai oublié mes lunettes. „C’est moi qui commande ici, oui ou merde ?” (J.-L. Bory) merdre (elég gyakori, és furcsamód értelmiségi körökben is elfogadott, mert Alfred Jarry Ubu roi c. kultuszdarabjára utal; Jékely Zoltán fordításában: ’szahar’) mince (csodálkozás, meglepetés, bosszúság kifejezésére, többnyire nők szájából) Mince alors ’hű a kutyafáját!’, Mince, je n’ai plus d’essence ! ’Hű, a csuda vigye el, kifogyott a benzin!’ Mince alors, je me suis encore trompé de route ! Mince ! J’ai perdu mon sac ! Mince alors ! Qu’est-ce qu’il te faut ! morbleu (a mordieu eufemisztikus változata; inkább csak XVII. századi szövegekben; irodalmi, méltatlankodást, felháborodást fejez ki) Morbleu ! Que faites vous ici ? ’Maguk meg mit keresnek itt, a rosseb egye meg?’ >palsambleu nom de Dieu triple nom de dieu (viszonylag gyakori, düh, ingerültség, harag kifejezésére; több enyhébb szinonimája is van: nom d’un chien, nom d’une pipe, nom d’une merde) Dépêche-toi, nom de Dieu ! Mais qu’est-ce que tu fais, nom de Dieu ! Nom de Dieu, quelle saleté ! palsambleu ventrebleu, morbleu (a par le sang de Dieu-ből, főleg a XVII. századi vígjátékokban szereplő parasztok szájából) parbleu (a pardieu enyhébb változata; helyeslés, beleegyezés, valamilyen magától értetődő dolog vagy evidencia néha ironikus kifejezésére, a >pardi szinonimája; inkább idősebbek szájából) – Il n’a pas protesté. Parbleu, ça lui ferait plutôt plaisir ! Maintenant, il est content, parbleu ! Il a trouvé la fille qui lui convenait. „Oh ! parbleu ! je sais bien que j’en parle à mon aise, tranquillement assis loin du combat (…).” (A. Gide) pardi (a pardieu-ből; nyomatékosításra, valamilyen végkövetkeztetés vagy tanulság levonásakor, magától értetődő evidencia erősítésére; ilyenkor a bien sûr vagy a naturellement szinonimája) Il n’est pas là, pardi ! Il aura encore oublié le rendez-vous. ’Nincs itt, a fene egye meg. Ide a rozsdás bökőt, hogy megint elfelejtette a találkozót!’ Il a trouvé porte close. Pardi, il s’était trompé d’adresse. Distrait comme il est, il aura encore oublié le rendez-vous, pardi ! Pardi ! Si je m’en souviens ! ’Hát hogy a kutyafülébe ne emlékeznék rá!’, ’Hát hogy a fenébe felejtettem volna el !’ pasquedieu (régies, irodalmi) „Pasquedieu, maître Claude, reprit le compère Tourangeau après un silence, vous me gêner fort.” (V. Hugo)

72 / 85

2014.07.11. 17:31


pétard mille pétards, nom d’un pétard, pétard de dieu, pétard de nom de dieu, sacredieu pétard, pétard de pétard de pétard (bosszúság, ingerültség, csodálkozás kifejezésére; önállóan is használható, de összetételekben gyakoribb; durvának és közönségesnek számít) Ça tombe des cordes, pétard ! On pourra pas sortir; „Nom d’un pétard, est-ce beau!” (Flaubert) peuchère pechère, péchère (meglepetés, elérzékenyülés, csodálkozás, csodálat vagy a sajnálkozás kifejezésére) „La Sainte Vierge, peuchère, elle n’en a eu qu’un [c’est-à-dire enfant] et regarde un peu les ennuis qu’il lui a fait!” (M. Pagnol) punaise (a >putain enyhébb szinonimája; harag, türelmetlenség kifejezésére) Punaise! Cette affaire commence à m’énerver ! purée purée de purée de purée (a >putain enyhébb, szalonképesebb változata; határozott névelővel is; kifejezhet haraggal vegyes – néha örömteli – meglepetést, de türelmetlenséget is; de prepozícióval összefűzött összetételben is használatos) putain putain de bordel, putain de merde Oh, putain ! (nagyon durva; ritkábban csodálat és elégedettség, gyakrabban düh, bosszúság kifejezésére; a kiejtésben néha ’tain-né is rövidülhet; a >punaise meg a >merde szinonimája; de-vel kapcsolódó előtagként is, bosszúság, düh kifejezésére) Quel putain de temps ! Oh ! Putain ! ça, c’est du sport ! „Il prit une outre en peau, la leva au-dessus de sa tête, et laissa couler un jet mince sur ses dents à peine entrouvertes. – Ah ! Putain ! fit-il.” (P. Mac Orlan) sabord[x] triple sabords, mille sabords, mille milliards de mille sabords (kalandregényekből ismert matrózkáromkodás; az Hergé-féle Tintin képregény-sorozat Haddock kapitánya is sűrűn használja) „C’est fini, mille millions de sabords ?” (J. Anouilh) >Tonnerre de Brest sacrebleu crébleu (türelmetlenség, csodálkozás kifejezésére, esetleg kijelentés, közlés nyomatékosítására) Laissez-moi tranquille, sacrebleu ! saperlipopette (a >sapristi enyhébb, ironikusabb, a társadalmi elit által is elfogadott, bár egy kicsit régies változata, enyhe bosszúság kifejezésére) ”Vous êtes tous des vieux croutons […], saperlipopette ...” (elhangzott a FranceInter rádióadón) Saperlipopette, quel chouette roman ! Saperlipopette, quelle pluie ! „Ah ! saperlipote de saperlipopette ! sapristi ! moi, je serai rentier…” (A. Rimbaud) saperlotte (régies; >saperlipopette) Mais dépêche-toi, saperlotte ! sapristi sacristi (csodálkozás, csalódás, csalódottság, tanácstalanság, ingerültség, düh, méltatlankodás,

73 / 85

2014.07.11. 17:31


türelmetlenség, elkeseredés kifejezésére) Sapristi ! On a encore dérangé mes papiers sur mon bureau. Alors, sapristi, dépêchez vous de terminer votre travail. Sapristi, je me suis encore fait avoir ! „Ah ! Sapristi ! on distribue les billets !...” (E. Labiche) scrognieugnieu tonnerre de scrogneugneu (a Sacré nom de Dieu-ből; morgolódó öreg katonatiszteknek tulajdonítják; főnévként is: un vieux scrogneugneu) Apprendre à marcher au pas, ça n’est pourtant pas très difficile, scrogneugneu ! Scrogneugneu, je suis en retard ! „Oh ! Scrogneugneu ! Vous n’avez pas honte !” (H. Montherlant) tonnerre de Brest mille tonnerres de Brest, sacré tonnerre de Brest (a Tintin képregény-sorozatból ismert Haddock kapitány kedvelt káromkodása) >sabords tonnerre de Dieu tonnerre de foutre, mille tonnerres (gyakori, főleg dühöt és fenyegetést fejez ki) „Tonnerre de Dieu, n’allons pas fumer sur le tonneau de poudre, citoyens !” (Balzac) „…je vous prêche la patience, la modération, mille tionnerres ! et vous ne m’écoutez pas, ventrebleu !” (Labiche) Jelzőként: „Ah ! Ces tonnerres de Dieu de femmes !” (Zola) vache Ah la vache ! (általában határozott névelővel; meglepetés kifejezésére, gyakran olyankor, amikor a látvány magáért beszél.) Oh la vache! Vous arrivez à lire cette écriture ? ’A kutyafáját! Ezt a krikszkrakszot is ki tudja silabizálni?’ ventrebleu ventre-bleu (régies, harag, meglepetés kifejezésére, főleg XVII. századi szövegekben gyakori, de később is előfordul) Ventrebleu, la coquine m’a berné ! „Ventrebleu, je vous avalerais…” (A. de Musset) ventre-saint-gris (régies és irodalmi; IV. Henrik kedvenc káromkodása; történelmi regények szerzői gyakran szövik a dialógusba a korhangulat érzékeltetésére) zut zut de zut, rezut, quinze fois zut (a >merde enyhébb változata, a >crotte, >flûte és a >mince szinonimája; bosszúság, harag, méreg, csalódás, felháborodás, visszautasítás, meglepetés vagy közöny kifejezésére) Ah, zut alors ! Zut ! Allez vous promener !Quand ça ma plaît, je dis oui tout de suite, mais quand ça ne me plaît pas, je dis zut. „Ah ! et puis zut, à la fin du compte ! il est bien plus simple de ne point songer à tout cela…” (Huysmans, Là-bas)

A francia káromkodásokat lehet többféleképpen is osztályozni. Pierre Enckell például tematikus rendezést választott, vagyis tartalom szerint sorolta őket (1) a vallással (Istennel, a szentekkel, illetve az ördöggel stb.)

74 / 85

2014.07.11. 17:31


kapcsolatos, (2) az élő (személyek, állatok), valamint (3) élettelen referenciát tartalmazó káromkodások kategóriájába[xi]. De elképzelhetők más osztályozások is. Mint például a nyelvi szintek szerinti kategorizálás, amely pontosan megadná, hogy egy-egy káromkodás milyen stílusrétegben, milyen nyelvi és társadalmi környezetben használható. És elképzelhető olyan rendszerezés is, amely a kifejezendő érzelmek szerint csoportosítaná a káromkodásokat, pontosan jelezve, hogy az ingerült, dühös, felháborodott vagy csalódott nyelvhasználó milyen – gyönge, középerős vagy erős – káromkodások közt választhat, ha alkalomadtán hangot akar adni indulatainak. Mert akárhogyan is, káromkodni muszáj! A kételkedőknek ajánlom, nézzenek bele három angol kutatóorvos, R. Stephens, J. Atkins és A. Kingston Swearing as a response to pain c. tanulmányába, amely egy komoly orvosi szaklapban látott napvilágot[xii]. A tanulmányból kiderül, hogy a káromkodást „az agykéreg meghatározott része irányítja, ez tiltja és ellenőrzi a használatukat. Mindamellett, bizonyos esetekben, amikor trauma ér minket, vagy heves fájdalommal kell szembenéznünk, hirtelen felnyílik a nyelvi jólneveltség agyi zára, és a bennünk szunnyadó ösztönös trágárság felszínre tör. A nyelvi parancsnak ez a megszegése rendkívül erős emócióval jár, ami a fájdalomérzést jelentősen enyhíti.” A szentségelés tehát lehet fájdalomcsillapító is, és mint minden gyógyszer csak körültekintéssel és mértéktartással alkalmazható, máskülönben erejét veszti, hatástalanná válik. Mint annyi másban, itt is a mértékletesség, az arányérzék meg a jó ízlés az irányadó. Utóvégre nem vagyunk az őserdőben! Nom d’une pipe, on n’est pas des sauvages !

[i] Paris, coll. Le Livre de Poche, 1994, 361. o. [ii] À Ernest Chevalier [Croisset] Dimanche, 15 juin [1845] [iii] Paris, Presses Universitaires de France, 2004. [iv] Mint pl. a mille pétards, a sapristi vagy a saperlipopette. [v] Problèmes de linguistique générale, Paris, Édition de Minuit, tome II, 256. o. [vi] Ezeket a káromkodás-fűzéreket nevezi a francia un chapelet d’injures-nek. [vii]Molière, Dom Juan, coll. Nouveau classiques illustrés Hachette, Paris, 1976, II. felvonás, első jelenet, 36–41. o. Természetesen az eufemisztikus formákat használják.

75 / 85

2014.07.11. 17:31


[viii] Ugyanott, 58–60. o. [ix] IV. Henrik gyóntatópapjának nevéből: Coton atya (1564–1626) a legenda szerint arra kérte a királyt, hogy Isten neve helyett az övével káromkodjon. [x] A szó azt a nyílást jelöli a régi hajók oldalában, amelyeken kikandikál az ágyúcső vége. Míg a sabord hn mindig négyzet alapú és üvegezetlen nyílás, az hublot hn (hajóablak) kör-alakú és mindig üvegezett. [xi] Pierre Enckell, id. mű, 21–24. o. [xii] Neuroreport, 2009 20 (12), 1056–1060. o.

Színnevek a franciában (I.) Ádám Péter

Színre színt Általában csak a festők „színvilágáról” szokás beszélni. Holott megvan a nyelveknek is a maguk „színvilága”. A franciáé különösen gazdag. Nemcsak mert viszonylag sok szava és nyelvi eszköze van a legkülönbözőbb színárnyalatok kifejezésére, azért is, mert a színnevek sok jelzős szerkezetnek és idiómának lehetnek alkotóelemei. A francia nyelv leggyakoribb színnevei: blanc, blanche (fehér), bleu, -e (kék), brun, -e (barna), jaune (sárga), noir, -e (fekete),

orange

(narancssárga),

rouge

(piros),

rose

(rózsaszín), vert, -e (zöld), violet, violette (lila). [Vigyázzunk, a

76 / 85

2014.07.11. 17:31


brun használata nem egészen azonos a magyaréval! A barna színt a köznyelv nem ezzel, hanem a hímnemben és nőnemben változatlan marron jelzővel fejezi ki, a brun inkább csak hajjal 1

kapcsolatban használatos . Így például ’barna tehén’ vache marron, ’barna szem’ des yeux marron, 'egy pár barna cipő' une paire de chaussures marron, de: Le grand brun que tu as remarqué hier, c’était mon frère, ’a magas barna hajú fiú, akit tegnap láttál, a testvérem’, une belle brune ’csinos barna lány’.]

I. A színnév helye. A színnevek, amelyeket számban és nemben egyeztetünk (a kivételekről lejjebb), általában a jelzett szó mögött állnak (une pomme verte), de előfordul, főleg régies kifejezésekben vagy összetételekben, hogy a főnév elé kerülnek: ilyen például a veretes se faire (vagy avoir) de noirs soucis ’sötét gondok gyötrik’, az avoir de noirs pressentiments ’rossz előzérzete van’, vagy az egyszerre régies és ironikus faire (gyakrabban écrire) quelque chose de sa blanche main ’saját kezűleg ír vagy csinál vmit’, például A. de Musset-nél: Voilà votre thé, fait de ma blanche main… ’Itt a teája, én magam főztem…’, donnez-moi votre 2

blanche main ’nyújtsa ide a hófehér kacsóját’ stb. Még néhány példa: la blanche colombe (fehér galamb), la 3

blanche hermine (hófehér hermelin) , la verte jeunesse, les vertes années (kamaszkor), la blanche Ophélie (a 4

Hamletben), Blanche-Neige (Hófehérke), le Vert-Galant (IV. Henrik kedveskedő ragadványneve) . Az előre helyezett szinnév a költői nyelvben sem megy ritkaságszámba: "Enfants, voici les boeufs qui passent, / Cachez vos rouges tabliers !" (V. Hugo, Odes et ballades)

II. Színnévből ige. A leggyakrabban használt színnevekből képezhetünk igét is, ezek az igék (a ’besatíroz’ 5

jelentésű griser kivételével ) -ir végződésűek, és a második igeragozási csoportba tartoznak: blanchir, bleuir, brunir, jaunir, noircir, rosir, rougir, verdir. Ezek az igék általában egyszerre tárgyasak és tárgyatlanok, egyszerre

77 / 85

2014.07.11. 17:31


jelölnek tevékenységet (faire) és átalakulást (devenir). Három példa: blanchir – A. (faire) fehérít, fehérre fest, meszel, mos (főleg fehérneműt), (átvitt jelentésben) vkit (bűnügyben) tisztára mos; B. (devenir) el/kifehéredik, megőszül (régies); noircir – A. sötét/fekete színt ad vminek, megbarnít (például nap), (elvontan) befeketít, bemocskol; B. bepiszkolódik, bekoszolódik, elsötétül (ég); rougir – A. megpirosít, pirosra színez/fest, piros anyaggal kever (pl. vérrel, vörösborral); B. (meg)pirosodik, (meg/el)vörösödik, (el)pirul, irul-pirul, (el)vörösödik (dühében, szégyenében).

Ezekből az igékből (-ment vagy egyéb toldalékkal) főnév is képezhető: blanchir > blanchiment ’fehérre festés’, blanchiment d’argent ’pénzmosás’, blanchissement ’elfehérülés’ (pl. hajé), blanchissage ’nagymosás’ (többnyire fehérneműé); bleuir > bleuissement ’kékre festés’, ’elkékülés’ (pl. ajaké); brunir > brunissement ’lebarnulás’, brunissage ’ropogósra sütés’ (pl. ételé); jaunir > jaunissement ’sárgítás’, ’meg/elsárgulás’, ’sárgára festés’; noircir > noircissement ’feketére/sötétre festés’, ’megfeketedés’ stb.

Négy színnévhez járulhat még -oyer végű toldalék is: blanchoyer, brunoyer, rougeoyer, verdoyer (az első 6

kettő csak az irodalmi nyelvben fordul elő, ott is – c’est le cas de le dire – ritka, mint a fehér holló ): az ige a szótőben kifejezett szín ragyogását, fényét fejezi ki. Két irodalmi példa, egyik Ch. Perrault Barbe-Bleue (Kék Szakáll) c. meséjéből: Je ne voie rien que le soleil qui poudroie, et l’herbe qui verdoie „Nem látok mást csak a porzó napot meg a smaragdzölden tündöklő rétet’, másik V. Hugótól: Sous le ciel qui rougeoie ’A vöröslő (esetleg ’rőt fényben izzó’) égbolt alatt’ (Année terrible).

A valóságban szinte végtelen a színárnyalatok száma, a nyelv hét-nyolc leggyakoribb színneve ezt nyilván

78 / 85

2014.07.11. 17:31


nem tudja mind pontosan visszaadni. A franciának azonban nem is egy nyelvi eszköze van a különféle árnyalatok jelölésére. Ilyen például

III. az -âtre tompító képző (suffixe d’atténuation), ami nagyjából megfelel a magyar -s melléknévképzőnek, amely színnévhez kapcsolódva szintén a tulajdonság kisebb fokát-mértékét fejezi ki (pl.: barnás, feketés, zöldes stb.). Az -âtre képző, a leggyakoribb színnevekkel kapcsolódik össze (de nemcsak színnevekhez 7

illeszkedik ). Jelentését legegyszerűbben a tirer à (’valamilyen színbe hajlik’, ’valamilyen színben játszik’) kifejezéssel lehet körülírni (pl. un bleu tirant sur le violet). A toldalék a nőnemű alakhoz járul (a vert esetében a szóvégi t zöngésedésével van dolgunk): blanchâtre – ’piszkosfehér’ pl. une brume blanchâtre ’piszkos fehér köd’; bleuâtre – ’piszkos kék’, ’kékes’ pl. une fumée bleuâtre (kékes füst); rougeâtre – ’pirosas’ pl. une lumière rougeâtre (vöröses fény); verdâtre – ’piszkos zöld’ pl. des eaux verdâtres (piszkos zöld víz); brunâtre – ’barnás’ pl. une sauce brunâtre (barnás színű mártás); grisâtre – ’piszkos szürke’ pl. un ciel grisâtre (piszkos szürke ég);

79 / 85

2014.07.11. 17:31


noirâtre – ’piszkos fekete’ pl. des perles noirâtres ’piszkos fekete gyöngyök’ jaunâtre – ’piszkos sárga’ pl. une peau jaunâtre ’sárgás bőr’ violâtre – ’lilás’, ’piszkos lila’ pl. des lèvres violâtres ’elkékült (lila) ajak roussâtre – ’vöröses’ pl. une barbe roussâtre ’rőt (vöröses) szakáll’ olivâtre – ’olajbarna’ pl. un visage, un teint olivâtre ’olajbarna arc, arcszín’

Az -âtre végződésű színnevek összetételekben is előfordulhatnak, pl. gris noirâtre (feketés szürke), gris brunâtre (barnás szürke), blanc jaunâtre (sárgás fehér). Az -âtre képzős színnevekkel, amelyek erősen pejoratív jelentésűek, gyakran találkozni az irodalmi nyelvben: J’aime de vos longs yeux la lumière verdâtre – olvassuk Baudelaire Chant d’automne c. versében. Az idézett verssornak különleges erőt ad a pozitív aimer ige meg a pejoratív verdâtre összeszikráztatásával kifejezett érzelmi ambivalencia.

V. Az -aud/-aude melléknévképző; Míg az -âtre elvesz a színnév jelentéséből, az -aud/-aude nem elvesz, hanem hozzáad a színnév jelentéséhez, vagyis (általában pejoratív jelentésben) növeli a szín intenzitását. Ez a képző azonban csak két színnévhez illeszthető.

80 / 85

2014.07.11. 17:31


noiraud, noiraude (une femme noiraude) rougeaud, rougeaude – (un visage rougeaud)

VI. Kifejezhetjük összetétellel is a különböző árnyalatokat.

8

(1) Összekapcsolhatunk két színnevet kötőjellel : brun-roux, brun-rouge, bleu-vert, vert-jaune, gris-bleu, gris-blanc, gris-jaune;

(2) A színnévnek bizonyos árnyalatot vagy színt felidéző főnévvel vagy főnévi csoporttal való helyettesítése: des yeux noisette (mogyoróbarna szempár), des cheveux poivre et sel (őszbe csavarodó haj), des gants beurre frais (vajszínű kesztyű), des chemisettes marron (gesztenyebarna blúz), un tissu feuille morte (avarszínű szövet), une robe cuisse-de-nymphe (hússzínű ruha), des rubans gorge-de-pigeon (galambszürke szalag) stb. stb.

(3) Hozzátehetünk a színnévhez jelzői funkciót betöltő de elöljárós főnevet is: blanc d’argent (ezüstfehér), bleu de nuit (mélykék, sötétkék), noir de velours, brun de cachou, brun de noix (dióbarna), noir de suie (koromfekete), jaune d’or (aranysárga), blanc de plomb (ólomfehér) stb. Két színnév ritkán kapcsolódik de 9

elöljáróval, bár előfordul: vert de gris (szürkés zöld, rézrozsda).

(4) Előfordul, és nem is ritkán, hogy a jelzői funkcióban álló főnév prepozíció nélkül áll a színnév mellett: 10

jaune paille (szalmasárga), bleu ciel (égszínkék), bleu horizon (égszínkék ), bleu ardoise, gris anthracite, jaune citron (citromsárga), jaune pipi, rouge sang (vérpiros), gris ardoise (palaszürke), gris tourterelle, vert bouteille,

81 / 85

2014.07.11. 17:31


11

vert tilleul, vert pistache (pisztácia-zöld), vert épinard (spenótzöld), vert pomme, (almazöld) stb .

(5) A couleur de szókapcsolat különféle változataival: jaune de la couleur de la paille (de az olyan rövidebb alakok, mint a jaune couleur de la paille, illetve a jaune couleur paille sokkal gyakoribbak, az említett jaune paille-t nem is számítva).

(6) Az intenzitást fokozó vagy gyengítő jelzős szókapcsolattal. Az intenzitás gyengítésére a cassé, clair, éteint, délavé, mate, pâle, terne, terni az erősítésére az brillant, chaud, éclatant, foncé, obscure, sombre, vif használatos leggyakrabban (de a flamboyant, rutilant és a voyant is elképzelhető): blanc cassé (törtfehér), bleu pâle (halványkék), rouge sombre (sötétpiros), vert foncé (sötétzöld), vert clair (világos zöld), vert pâle (halványzöld) stb.

HELYESÍRÁS – az összetett jelzők (színnév plusz színnév, színnév plusz főnév) sem többes számban, sem nőnemben nem illeszkednek: des robes bleu pâle vagy bleu foncé, des rubans vert clair, des jupes vert bouteille. A jelzői funkcióban álló (vagyis színnévként használatos) főnevekkel is ugyanez a helyzet: des yeux marron (gesztenyebarna szem), des yeux marron foncé (sötétbarna szem), des rubans saumon (lazacszínű szalagok), des rubans saumon fumé (füstölt lazac színű szalagok), etc. Mindamellett akadnak kivételek: az écarlate (bíbor-, skarlátvörös), mauve (lilás rózsaszín), pourpre (bíborvörös), rose (rózsaszín), fauve (vöröses sárga), ha jelzőként állnak, nőnemben és többes számban egyeztetjük őket: des robes pourpres, des chemisettes écarlates stb. Az -s toldaléknak néha jelentés-megkülönböztető szerepe is lehet: des drapeaux bleu-blanc-rouge (nemzeti színű zászlók), des drapeaux bleus, blancs, rouges (kék, fehér és piros – vagyis egyszínű – zászlók).

VII. Nagyon sok az olyan főnév is a franciában, amely alkalmas önállóan is valamilyen szín,

82 / 85

2014.07.11. 17:31


színárnyalat vagy tónus jelölésére. Használhatja a francianyelv színnévként egyes növények, virágok gyümölcsök, élelmiszerek, állatok vagy ásványok nevét is. Például: abricot (barackszínű), ardoise (palaszürke), argent (ezüst), brique (téglavörös), amarante (bíborvörös), anthracite (szürkés fekete), aubergine (sötétlila), azur (azúrkék), caca d’oie (sárgás zöld), café (kávébarna), cerise (cseresznyepiros), châtaigne (világosbarna), chocolat (csokoládébarna), citron (citromsárga), coquelicot (pipacspiros), corail (korallpiros), émeraude (smaragdzöld), 12

feulle-morte (avarszínű), garance (tulipiros) , gorge-de-pigeon (színjátszó), grenat (gránátvörös), jonquille (sárga), marron (gesztenyebarna), moutarde (mustársárga), noisette (mogyoró barna), orange (narancssárga), paille (szalmasárga), parme (lila), pervenche (szürkés kék), pistache (pisztáciazöld), prune (szilvakék), rouille (rozsdabarna), tabac (dohánybarna), turquoise (türkizkék, esetleg türkiz zöld), etc.

Ezt a nagyon gazdag szókészletet főleg a festékboltokban, illetve (gondoljunk csak az autókarosszériák, bútor-szövetek, ajakrúzsok és körömlakkok színmegnevezéseire) a kereskedelemben és a divat világában használják. Emellett rengeteg olyan fantázianévvel is találkozunk, amit sokszor hiába keresünk a szótárakban. Ha például bemegyünk egy francia illatszerboltba, és megnézzük, milyen rózsaszín körömlakk (vernis à ongle) kapható, ilyen árnyalatokat találunk: rose caprice, rose éclat, rose fou, rose passion, rose satin, rose tendre, rose turbulent, rose de Venise etc. Az Yves Saint-Laurent márkájú rúzsokon például mostanában ilyen színjelölések olvashatók: prune frappée, prune vertige, cerise givrée, framboise gelée, rose savoureux, rose cannelé, rose 13

Paris, brun vibrant, brun beaubourg, miel naturel, beige douceur, pourpre interdit.

1 DE: ours brun ’barnamedve’, tabac brun ’barna dohány’, cigarettes brunes ’erős cigaretta’, bière brune ’barnasör’. 2 Blanche colombe – egy 1993-ban forgatott francia játékfilm címe. 3 Ma főleg vendéglők, éttermek neveként (leginkább Bretagne-ban). A hófehér hermelin az 1532-ig önálló Bretagne-nak volt a jelképe. A bretagne-i hercegség jelszava (Plutôt la mort que la souillure ’Inkább meghalni 83 / 85

2014.07.11. 17:31


mint hogy folt essen a becsületen’) is erre az állatra céloz: a legenda szerint egy vadászok elől menekülő hermelin megállt egy sáros patak előtt, és inkább a halált választotta, csakhogy a prémjét be ne sározza. Ugyancsak a legenda szerint Anne de Bretagne (1477–1514) is tanúja volt az esetnek, és parancsot is adott, hogy az állatot azonnal engedjék szabadon. La blanche hermine – Gilles Servat 1970-ben született híres dalának címe. 4 A kifejezés, amelynek 'öregedő, de még ereje teljében levő férfi' az eredeti jelentése, ma IV. Henriknek azt a bronz lovasszobrát jelöli, amely az île de la Cité alsó csücskében áll. 5 A griser-nek ezt a jelentését nem ismeri sem Pálfy Miklós Francia-Magyar szótára (Grimm Kiadó, Szeged, 2006), sem Bárdosi Vilmos és Szabó Dávid francia-magyar kéziszótára (Akadémiai kiadó, 2007). 6 A Littrében a blanchoyer meg a brunoyer még megtalálható, a Petit Robert viszont már nem is vette fel őket. 7 L. douceâtre (édeskés), follâtre vagy folâtre (bolondos), blondâtre (piszkos szőke), bellâtre (bájgúnár). 8 Az et kötőszóval összekapcsolt két színnév viszont nem színárnyalatot, hanem két különböző szín együttes jelenlétét fejezi ki, pl. des films en noir et blanc ’fekete-fehér filmek’. 9 Írják kötőjellel is: vert-de-gris. Ilyen színű volt a hitleri német hadsereg egyenruhája. 10 1915 áprilisától 1935-ig ilyen színű volt a francia hadsereg egyenruhája. 11 A jelzői funkcióban álló főnév nemritkán kötőjellel kapcsolódik a színnévhez: gris-fer (acélszürke), gris-perle stb. 12 Ilyen színű volt 1914 előtt a sorkatonaság pantallója. 13 Amint látható, egyeztet a francia akkor, amikor a jelzői bővítmény nem színnévhez, hanem színnévként használt nőnemű főnévhez (pl. gyümölcsnévhez) társul: framboise foncée, fraise claire stb.

Impresszum

84 / 85

2014.07.11. 17:31


Szerkesztőbizottság Ádám Péter Czöndör Gyula Ferwagner Ákos Hajdú János Hegyi Gyula Hrabák András Lugosi Győző Morva Judit Simon Gergely Sipos János Tamás Gáspár Miklós Képszerkesztő: Drechsler Ágnes Olvasószerkesztőink: Gerle Éva - Modok Bernadett - Posváncz Etelka - Róna Judit Technikai munkatárs: Fogler Tibor e-mail: [email protected] Kiadó: Közép-Európai Fejlesztési Egyesület ISSN 2061-3083

85 / 85

2014.07.11. 17:31

A hatalmasok újraformázzák a világot

Recommend Documents