A GYIMESI BABBA MÁRIA... A KUNOK VILÁGA, A VILÁGOK KUNJAI A SZAKRÁLIS MAGYAR KULTÚRA 4. RÉSZ VERSEK... MAGYARORSZÁGI BOLDOG ERZSÉBET

2009 júniusi dobogó 2:augusztus 2009.06.07. 21:47 Page 3

3

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM

Miért pont Makoldi? Újságunk kimodott és vállalt célja, hogy a szerves műveltség és a valódi magyar őstörténet szószólója legyen. Ezen az úton — immár nyolc éve — járva soksok olyan írást tanulmányt adtunk közre, amely e két szellemiség jegyében íródott. Ám észre vettük, hogy nemcsak a múltban kereshetjük a kapcsolatot műveltségünkkel, hanem a jelenben is. Az úgynevezett „rendszerváltás“ — ebből a szempontból nézve — a szellemi és lelki javainknak sem tett jót. Alig-alig van olyan kulturális esemény az országban, melyek érdemes lenne elmenni valamiféle „feltöltődés“ okán. Ha van is ilyen, nem kap elég reklámot, nem jut el mindekihez, akiket valóban érdekel. Valahogy úgy alakították a magyarság szellemi helyzetét, hogy még véletlenül se legyen igénye arra, hogy meglássa saját múltjában a jövőjét. És el kell mondanunk, hogy jó munkát végeztek! Ma már egy olyan kiállítás, mely a szerves műveltség jegyében fogalmazódik meg, nem vonz tömegeket. Csak egy vékonyka réteg az, amelyik felismerte ezeknek jelentőségét. A sokaság inkább egy másodrangú Van Gogh kiállításra megy el — talán mondani sem kell ötszörös, hatszoros beléptidíjért... Már régen sokkal nehezebb helyzetben lenne ez a nemzet, ha nem lennének olyan művészek, akik minden nehézség ellenére a magyarság szellemi értékeit képviselve — s vállalva a mellőztetést, a „szakma“ megvetését — csendben teszik a dolgukat. Nem hőzöngenek, nem kiabálnak. Nem akarják tereken ordibálva, zászlókat lobogtatva, megmenteni az országot, de mégiscsak ők azok, akik valójában meg fogják tenni ezt. Kiáltanak helyettük műveik, s kiált helyette életük. Ilyen művész a debreceni-tokaji illetőségű Makoldi Sándor is. Tanár ember lévén számtalan fiatal szívhatta magába, az elmúlt negyven-ötven év alatt a „Makoldilátásmódot“. Merthogy van ilyen. Első ránézésre képei többsége nehezen érthető. De amint rádöbben az ember, hogy „Jé! Én már ezt a szarvast láttam egy sótartón, ezt a madarat pedig a nagyszentmiklósi aranykincsen...“ már csak egy kérdés marad a néző számára: Mi az amiért ezt a mester fontosnak tartotta megfesteni? Mi az amivel ez több, mint a tárgyi emlékek jelzésrendszere? És akkor kinyílik egy új világ. Mert Makoldi Sándor is pontosan azt teszi, amit Jóna Józsi, vagy Csontváry Kosztka. Üzen. Hiszen közben változott a világ. Lehet, hogy maga az üzenet örökérvényű, de a közlési módnak változnia kellett. És ez Makoldi érdeme. Jó „olvasni“ képeit. Ráhangolódni az általa teremtett „kozmoszra“ (rendre) és hallgatni a megszólaló képeket... A Dobogó pedig annyit tud tenni, hogy ebben az évben minden számában közöl egy-egy írást Makoldi Sándor művészetéről. Nekünk ennyi jutott...

Isten vigyázzon rád Makoldi Sándor! Sárosi Zoltán (főszerk.)

TARTALOMBÓL A

GYIMESI

BABBA MÁRIA..................................

4-7

8-11 ............................VISSZATEKINTŐ

NAP

TRAUBAN 11

A

KUNOK VILÁGA, A VILÁGOK KUNJAI...................

12-14 ..............A

SZAKRÁLIS MAGYAR KULTÚRA

4.

RÉSZ

15 VERSEK....................................................... 16-18 .....................................KIT

KERGET A TATÁR?

19 MAGYARORSZÁGI BOLDOG ERZSÉBET................... 20-23

...............................A

ERŐHÍVÁS (MAKOLDI SÁNDOR 26-28

SZENTISTVÁNI FORDULAT

KÉPSOROAZATA)......

............MINDSZENTY JÓZSEF

VÉDELMÉBEN

24-25

2.

RÉSZ

29 EGY

ÁRPÁDKORI TEMPLOMROM FÉNYTÖRTÉNETE........

32-34

..........AZ

ÉGIGÉRŐ FA

(NÉPMESEELMEZÉS) 4.

RÉSZ

Dobogó Mitikus Magyar Történelem (VIII. évfolyam 3. szám) Megjelenik minden páros hónap utolsó napján Fõszerkesztõ: Sárosi Zoltán Kiadja: Sárosi kiadói- és nyomdaipari Kft 2153 Fót, Vörösmarty tér 2. telefon: 06 (27) 361-036 Felelõs kiadó: a kiadó vezetõje Nyelvi helyesség: Császár László Elõfizetéssel kapcsolatos információk: 299-0032 A lap elõfizethetõ rózsaszínû postautalványon a Két Hollós

Könyvesbolt címén (Bp. Kenyérmezõ u. 3/a, 1081). Elõfizetési díj egy évre: 4000 Ft. világháló: www.dobogommt.hu villámlevél: [email protected] HU ISSN 1589-3677(nyomtatott) HU ISSN 1589-4746 (online) A lapban megjelent cikkekért felelõsséget vállalunk!


4

Dobogó

A gyimesi Babba Mária Népismereti Dolgozatok 1980. Kriterion, Bukarest, 1980. DACZÓ ÁRPÁD (Lukács atya) 1. A gyimesi Kosteleken történt 1973-ban, hogy kenyeret akartam vágni, de nem kaptam a kést. Végül kissé ingerülten kérdeztem a mellettem segédkező csángó leánykától: — Emma, hol a kés? — Tudja a Babba Mária — felelte ő. A meglepetéstől felkiáltottam: — Mit mondtál? A leányka megszeppent az erős hangtól. Most már félve nézett rám, és halkan kérdezte: — Nem jól mondtam? — Jól mondtad, Emma! Ti itt úgy mondjátok, hogy Babba Mária? — Igen, úgy mondjuk. — És mikor mondjátok? — Mindig. — Mindig? Akkor is, amikor nem tudjátok, hogy hol van valami? Babba Mária tudja? — Igen, mert a Babba Mária mindent tud. — Biztosan tudod azt is, ki az a Babba Mária. — A Babba Mária a Szép Szűz Mária. Olyan ő, mint a Jóisten. — Mint a Jóisten? Talán még imádkoztok is hozzája. — Igen, mondjuk az Üdvözletet, a Most segíts meg Máriát, és kérjük, hogy segéljen meg a Babba Mária. 2. A Babba Mária elnevezéssel legelőször Csíksomlyón találkoztam. Egy csíkborzsovai asszony a fiacskájának így mutatta meg a csíksomlyói Mária kegyszobrát: — Né, látod, ott van a Babba Mária. Kíváncsian kérdeztem, hogy mit jelent a Babba Mária. — Azt jelenti, hogy Szép Szűz Mária. Mert a babba azt jelenti, hogy szép. — Azért Babba Mária, mert szép? — Igen. Ha a gyermekeknek azt akarjuk mondani, hogy szép, azt mondjuk, hogy babba, babbás. Mert a babba, az szép. — Mária is azért Babba Mária, mert szép? — Igen. Ő a legszebb. Azért Babba Mária. Egy másik alkalommal akkor találkoztam a babba szóval, amikor új ruhába öltözködtem. Meglátott egy menasági öreg. Kedvesen összecsapta a kezét és úgy mondta: — Jaj, milyen babba! — Babba? — kérdeztem. — Rég voltam én baba. Bár fiatalabb volnék! — Nem baba, hanem babba. Két b-vel — magyarázta az öreg bácsi. — Babba annyi, mint szép. Babba. Babbás. 3. Az előbb említett csángó leánykától való hallomás után először az emberek egymás közti beszédét kezdtem figyelni. Kíváncsi voltam, hogy minden kérdezgetés nélkül, a maguk természetes szóhasználatában hogyan említik Babba Máriát. Egy reggel a buszmegállónál hallom, amint az egyik aszszony ezt mondja: — Most bemegyek a városba. Valami cipőt szeretnék venni, ha megsegít a Babba Mária.

— Én is bemegyek. Beteg a kicsikém. Orvosságot kellene hozzak. Csak segéljen meg a Babba Mária, hogy hamar haza is tudjak jönni — mondta egy másik asszony. Egy estefelé egy asszony a tehenei után indult: — Az oktalanok nem jöttek haza. Meg kell keressem őket. Csak vezetne a nyomukra a Babba Mária, nehogy besötétedjek az erdőn. Egy kaszálóból jövő emberrel találkoztam. — Csak jó üdőt adjon a Babba Mária hónap is, hogy száradjon a rendem — mondta. — Messze van a kaszálója? — Kinn a Borda tetejin. Csak haza kellett jöjjek, mert most kell malacozzék a gőjém. Csak szabadítaná meg hamar a Babba Mária. — A tehenet is Babba Mária szabadítja meg, amikor borjúzik? — kérdeztem. — Az, az áldott. — Hát amikor a felesége szülés előtt állott? Akkor is a Babba Máriához fohászkodott? Magától értetődően felelte: — Hogyne! Hát ő az, aki az asszonyt is megszabadítja a terhétől. Ezek után módszeresen kezdtem kutatni Babba Mária után. 4. Kosteleken az emberek, ha felfohászkodnak, nem annyira Istent emlegetik, mint inkább Babba Máriát. Feltűnő, hogy különösen születésnél ő a fő segítő; mind az állatoknál, mind az embereknél ő szabadítja meg a vajúdót a terhétől. Ő a fő oltalma az állapotos asszonynak is, a magatehetetlen magzatnak is. A 74 éves Oláh Demeterné Bereczki Virággal így beszélgettem: — Ha tehene borjúzás előtt állott, kérte a Babba Mária segítségét? — Hát hogyne kértem volna! Mindenre az ő segítségét kértem, az áldottnak. — Akkor is, amikor maga állott szülés előtt? — Ó, hát hogyne kértem volna! Mind azt mondtam: segéljen meg a felséges Babba Mária! Szabadítson meg az áldott Babba Mária a nagy terütől. — Még mire mondták: Babba Mária? — Hát arra, hogy ő adta az ételt. És őt kértük, hogy rendelje ki mindennapra. Ha szép gúnyát kapott a gyermek, azt mondtuk: köszönd meg a Babba Máriának. Ő küldte a szép gúnyát. Imádkozzál és köszönd meg neki! A gyermekeknek váltig mondtuk a Babba Máriát. Ők kérdezték is: Hol van a Babba Mária? Mi azt mondtuk, az égben. De mindenütt is ott van a Babba Mária. Ő mindent lát, mindent tud, légy jó, hogy megsegéljen a Babba Mária. Egyszer egy férfitól rnegkérdeztem: — Maga ismeri azt a szót, hogy Babba Mária? — Ismerem és mondom is, hogy segéljen meg a Babba Mária. — Mire kéri különösképpen a Babba Máriát? — Tudja, mikor a tehén borjúzik, akkor mondom váltig, hogy szabadítsa meg hamar a Babba Mária. Ez a nyilatkozat azért fontos, mert a kosteleki ember legfőbb gazdagsága az állat. Azért aggódik, imádkozik, imádkoztat a pappal. Időközönként korpát, kukoricalisztet,


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM sót, fokhagymát áldat meg a pappal, és a megáldott ételből kever az állatok kóstjába, hogy ne érje betegség őket. Az állatokról való gondoskodást elébe helyezi sok egyéni érdekének is. Így érthető, hogy ez az ember is elsősorban a tehenére gondolt, amikor Babba Mária felől kérdeztem. Minden más ellő állatért is Babba Máriához fohászkodik. Az állatokkal való kíméletes bánásmódra is Babba Máriával figyelmeztetik a gyermeket (Álmási Demeter, 56 éves): — Az állatokat ne verjed, csak vékony vesszővel terelgesd, különben megharagszik Babba Mária. Még az időjárást is Babba Mária rendezi. — A Babba Mária ha megtartaná az üdőt, estig lefogyatnám ezt a darabot — mondta egy férfi. Különösen vihar esetén menekülnek Babba Máriához. Gerczuly Miklósné Csilip Karolina (71) mondta: — Nagy üdő esetín, amikor jő a fekete felhő, szembe vetünk vele [keresztet rajzol a levegőbe], és ezt mondjuk: „Babba Mária, Vidd el a nagy üdőt, Hol kutyák nem ugatnak, Kakasak nem szólnak, Kovásszal nem sütnek kenyeret.“ — Mit jelent ez a mondás? — Azt, hogy vigye el a Babba Mária ojan hejre a nagy üdőt, hol nem tehet kárt emberben és semmi emberi dologban. Ahol emberi lény nem lakik. — Milyen az a hely? — Háb ojan távoli magas hegy, nagy sziklákkal. — Maga kitől tanulta ezt a mondást? — Oláh Rozáliától, aki 1973-ban hót meg, 90 éves korában. — Amikor dörög és villámlik, mit mondanak? — Görgetéskor ezt mondjuk: Vessünk keresztet, mert haragszik a Babba Mária. Amikor pedig elment a vihar: A Babba Mária megadta, hogy az áldott nap felsütött még egyszer. Nagy esőben, hosszú útról jöttek haza néhányan. Közben behúzódtak; egy fa alá kissé szusszanni. Egy 15 éves leány megázva, megfázva így kezdett esengeni: — Drága Babba Mária, állítsd el az esőt! Áldott Babba Mária, csak addig ne essen, míg hazaérünk! Gerczuly Demeter (41) tanúsága szerint az ártatlanul szenvedő ember is Babba Máriánál keres menedéket. Ő édesanyjától, Csilip Ilonától tanulta, hogy mit mondjon ilyenkor: — Ha megbánt valaki és ártatlannak érzem magam, ezt mondom: a Babba Mária nem alszik, az áldott. Ó tudja és látja. Ha útra indult valaki otthonról, azt is Babba Máriával eresztették el. Gerczuly Andrásné Timár Virág (48) emlékszik, hogy kicsi korában sokszor hallotta, amint az apja útra indult a szekérrel, s az anyja így búcsúzott tőle: — Segéljen meg a Babba Mária! Térjél vissza szerencsésen. A gyermekek jóra intésében szintén Babba Mária a fő pedagógiai érv: — Légy jó, mert lát a Babba Mária! — Ne légy rossz, mert megver a Babba Mária! — Én most itthon hagylak egy kicsikét. Ne félj egyedül, mert veled van a Babba Mária! — Na ugye, rosszalkodtál. Elestél. Megütötted magad. Látod, megvert a Babba Mária. — Megijedtél a kutyától? Ugye nem harapott meg? Megvédett a Babba Mária. — Elvágtad az ujjacskádat! Mondtam, ne járj a késsel! Hadd el, na. Gyere,

5

bekötöm, hogy gyógyítsa meg a Babba Mária. — Most kukulj le szépen és aludjál. Vigyáz rád a Babba Mária. Ha reggel a gyerek mosdatlanul kezd enni, ezt mondják: — Babba Mária haragszik, mosakodj meg! Vagy tréfásabban: — Babba Mária a válura szalasztotta a disznyót — mert a disznó is mosdatlanul áll neki a vályúnak. Ha a leányka fésülködés után nem mosakszik meg, akkor is sír Babba Mária; így akarják tisztálkodásra nevelni, mire ő serényen megmosakszik. Ha valamelyik leányka fütyül, sietve figyelmeztetik: — Ne fütyülj, mert sír a Babba Mária. Nem is hallottam Kosteleken soha nőt fütyülni. Vagyis bölcsőtől a sírig az élet minden vonatkozásában, mindenütt és mindenkor Bábba Mária a fő oltalom, menedék és segítség. 5. Amikor kutatásaimban idáig jutottam, ismét fölmerült a kérdés: Kicsoda ez a Babba Mária? Csakugyan igaza volt-e a leánykának, amikor azt mondta, hogy olyan ő, mint az Isten? Váta Andrásné Csilip Erzsébetet (65) kérdeztem meg egyszer, épp akkor jött haza a menye a szülészetről: — Mondja, Erzsi néni, amikor a menyét elvitte a mentő, imádkozott-e érte? — Már hogyne imádkoztam volna! — Kihez imádkozott? — A Babba Máriát kértem, hogy szerencsésen szabadítsa meg. — A Babba Máriát? Nem a Szép Szűz Máriát? — Én kértem a Szép Szűz Máriát is, az áldott Babba Máriát is, a Jóistent is, hogy szerencsésen szabadítsa meg. — Ki az a Babba Mária, hogy őt külön is kérte? — A Babba Mária? Hát az a Jóisten. — A maga édesanyja is így mondta? — Igen, édesanyám váltig emlegette a Babba Máriát. Most a fiatalok már ritkábban mondják. — Látom, maga is váltig emlegeti. Többször emlegeti, mint a Jóistent? — A Jóisten felett mondjuk a Babba Máriát. — A Jóisten felett? Hogy érti ezt? — Úgy, hogy a Babba Máriát inkább kérjük, mint a Jóistent. Többet kérjük őt. A Jóisten meghallgat, de a Babba Máriát hamarabb kérjük, az áldottat. Vátig hozzá fojamodunk, a Babba Máriához, az áldotthoz. Magyarcsügésen egy öregasszonnyal hozott össze a sorsom: Bodor Fülöpné Antal Erzsébettel (80). Leánykorában egy ügyvédnél szolgált, ezért kissé tudálékos. Annál értékesebb a nyilatkozata: — Gyimesen, az Áldomás patakában születtem. Templomunk messzecske volt a határon, de azért adventben rendesen eljártunk a hajnali misére. Hat-hét esztendős lehettem akkor. Emlékszem, édesanyámat ha valaki megkérdezte, hová mentek, azt mondta, hajnali misére megyünk, ha megsegít a Babba Mária. Mert a régiek így mondták. Csak miután imakönyvünk lett és miután iskolába kezdtünk járni, akkor kezdtük így mondani, hogy ha megsegít az Isten. Addig mind ezt mondtuk: ha megsegít a Babba Mária. Kicsi korunkban mindig így mondtuk. Csak az iskolában tanultuk úgy, hogy ha megsegít az Isten. — Tehát addig úgy tudták, hogy Babba Mária az Isten? — Mi kicsi korunkban más Istent nem is tudtunk, csak a Babba Máriát. Ő volt a gyerekek Istene. Csak később, a hittanórán tanultuk meg, hogy mi Máriát nem imádjuk, csak


6

Dobogó

tiszteljük. Én azonban még most is inkább a Babba Máriához imádkozom. — Tud valami Babba Mária-imát? Olyan imát, amelyikben Babba Máriát emlegeti. — Ojan imát nem mondtunk. Inkább csak fohászkodtunk a Babba Máriához, hagy Babba Mária, légy velem, Babba Mária, ne hagyj el, Babba Mária, segélj meg. — Tehát Babba Máriáról azt tudták, hogy Isten. — Igen, mert váltig őt kértük. Isten volt tehát Babba Mária: a gyermekeknek ő volt az egyetlen Isten, a felnőtteknek pedig egyenlő volt az Istennel. 6. Egyik este Vaszi Gyula (59) családjánál (felesége Vrencsán Viktória, (48) ismét csak Babba Mária után érdeklődtem. Az asszony végül is kissé restelkedve vallotta be, hogy kicsi korában, amikor a hegy mögül feljött a Hold, édesanyja kihívta az udvarra, és úgy mutatta neki nagy örömmel: — Né, felbútt a Babba Mária. — Mit mond? És ez igaz? — Igen — felelte most a házigazda. — Ezt maga még nem hallotta? Kicsi korunkban nem is tudtuk, hogy a Holdat Holdnak hívják. Az a Babba Mária volt. Az ókori nagy népek vallásában a Hold mindig isten-asszony volt, mégpedig fő istenasszony: Izisz az egyiptomiaknál, Szeléné a görögöknél, Luna a rómaiaknál. És Babba? A magyaroknak vagy a magyarok egy részének lett volna az istenasszonya? Ezt kutassák ki a vallástörténészek. Én mindössze annyit tehetek, hagy a néphagyomány nyomán még inkább bebizonyítom: Babba Mária Gyimesben valóban a holdistennőt jelentette. 7. Immár könnyebb volt a dolgom, mert kérdéseimmel egyenesen a tárgyra térhettem: — Igaz, hogy a Hold Babba Mária? A már idézett Gerczuly Miklósné mesélte: — Édesapám, Csilip Péter nem is nevezte a Hódat másképpen, csak Babba Máriának. Feléje fordulva imádkozott este, reggel pedig a felkelő nap felé. Mindig keletre fordulva imádkozott. Mi is így imádkozunk most is az öregemmel. Látja, a keleti falon van a kereszt. Régen mindenki háza keleti falára tette a keresztet vagy a szentképet. A Babba Mária képét is, és arra felé fordulva imádkozott. Kelet felé. Onnan jött fel mindig az áldott nap és a Babba Mária. Régen így mondtuk: Né, felbútt a Babba Mária. A Babba Mária az égen jár. Azért mindent belát, mindent tud. Mindig vigyáz. Mindenre vigyáz. — Azt mondta, hogy a Babba Mária képét is a ház keleti falára tették. Milyen volt az a kép? — Mária a kicsi Jézussal. Az a Babba Mária képe. De minden Mária-kép is Babba Mária. A gyermeknek minden ojan kép, amejiken Jézus van, az már Babba Mária. Mert a gyermek úgy ismeri meg az Istent, hogy az Babba Mária. Bárkit kérdeztem azután, az itt született lakosok nagy része, különösen az idősök, ezt mondják: — Igen, a Hold, az Babba Mária. Annyira bennük él ez a tudat, hogy a legtermészetesebb módon beszélnek róla most is. Egy téli hajnalon szánnal mentünk valahova. A lovas gazdán kívül még egy ember is velünk volt és négy fiúcska. A gyermekek a szánkózás örömében jókedvűen viháncoltak. Végül is az ember így csitította őket:

— Legyetek jók, néz a Babba Mária — és felmutatott a Holdra. A fogyó Hold vékony sarlója épp ott lógott fölöttünk a fenyők hegyén, és valósággal szikrázott a fénye a téli hajnal derengésének tiszta levegőjében. A gyermekek erre hirtelen elhallgattak, és úgy nézték a Holdat. Egyikük aztán meg is szólalt. Mintha engesztelni akarta volna rosszaságáért, ezt mondta: — Né, mijen szép a Babba Mária! Kurbuly Györgyné Bokor Borbála (44) mondta Magyarcsügésen: — Mikor Dezső fiam kicsi vót, hajnalban felkeltünk fonni. A Hold éppen akkor szentült le. Mondom a gyermeknek, né a Babba Mária. A gyermek nézte, nézte. Becsukta az ajtót, aztán megint kinyitotta és úgy nézte, mijen szép a Babba Mária. Aztán a Hold leszentült a hegy mögött. A gyermek még egyszer látni akarta, kinyitotta az ajtót, de már nem látta, mert leszentült vót a Babba Mária. Akkor elkezdett rekegni a gyermek: Édesanyám, lement a Babba Mária. Nincs a Babba Mária. — Hadd el, fiam, hónap reggel visszajön — mondtam neki. — Így vigasztalódott meg aztán. 8. Amint a gyermek értelme nyiladozni kezd, a tátá és a mámá, az édesapám és az édesanyám szavai mellett a Babba Mária nevét tanulja meg legelőször. Ha egyebet nem is tud a gyermek, de kicsi kezével már a falra mutat, a Mária-képre. Az anya is boldog, ha gyermeke már meg tudja mutatni, hol van Babba Mária, s még inkább akkor, ha már fel is fohászkodik, összetéve kicsi kezét: — Babba Mária, segélj meg! Babba Mária, légy velem! Ez a gyermek első imája. Számára nincs is más Isten, mint Babba Mária. Annak bizonyításához, hogy Babba Mária tulajdonképpen a Hold, az újholddal kapcsolatos szokások is hozzájárulnak. Ha valamelyik családtag kinn észreveszi, hogy újhold van, az bemegy és kezdi kihívni a házból a többieket: — Gyertek ki, valamit mutatok. Nem mondja meg, hogy mit mutat, mert ha benn megmondja, akkor abban a hónapban valamit elront, pl. eltör egy tányért. (A már idézett Almási Demetert gyermekkorában megverték a szülei, mert már benn a házban elárulta, hogy miért hívja ki őket.) Csak kinn mondja meg, hogy újhold van. Akkor aztán feléje fordulnak, és összetett kezekkel fohászkodnak. Egyik este Gyepecén voltam. Épp akkor jött fel az újhold, amikor beléptem Kászoni Fekete Tamás (43) felesége Csilip Mária, (40) udvarára. Ismerve már a szokást, bekiáltottam a házba: — Jöjjenek csak ki, valamit mutatok! Erre kijött az ember is, az asszony is. Örömmel nézték az újholdat. Amint vártam, hogy mondjanak valamit, az aszszony hirtelen befutott a házba, kihozta másfél esztendős fiacskáját, férjének a karjára tette, és az újholdra mutatva mondta: — Né, Mihájka, Babba Mária! Felbútt a Babba Mária! A gyermek odanézett. Kicsi karját is felemelte, s most ő is mutatta: — Né, Babba. Né, Babba.


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Erre az asszony örömében énekelve kezdte mondani: — Mihájka már tudja, hol a Babba Mária! Mihájka már tudja, hol a Babba Mária! Közben körültáncolta a férjét. Majd elkapta a gyermek kezét, összecsókolta, és most már ellenkező irányban is körültáncolta a férjét: — Mihájka már meg is mutatta, hol a Babba Mária! Mihájka már meg is mutatta, hol a Babba Mária! Az apa mosolyogva állott ott egy helyben, a Hold felé fordulva. Kezét gyermeke fejére tette, és boldogan nézte táncoló, éneklő feleségét. Közben kijött a házból egy nagyobb, már iskolás leányka. Az ember azt is, asszonyát is magához vonva, közösen kezdték mondani: — Ebben a hónapban is segéljen meg a Babba Mária. 9. Kutatásaim közben az is gyakran feltűnt, hogy egyesek olyan nehezen nyilatkoztak: nem akartak beszélni Babba Máriáról; mintha valami szent titoktartás kötelezné őket. Legjellemzőibb volt az özv. Vaszi Györgyné Ambrus Erzsébettel (79) történt esetem. Amikor tőle is érdeklődni kezdtem, ijedten nézett rám: — Nem tudok én ijesmit. Semmi ijesmiről nem tudok. Pedig tudtam róla, hogy tud. Azt is tudtam róla, hogy ő a Felszeg ismert vízvető és kenőasszonya, aki titkos szavakat suttog, amíg cselekményeit végzi. Hiába bátorítottam, noszogattam, csak hallgatott. Később az egyik leányától tudtam meg, hogy egy pap megfenyegette, amiért babonaságokkal foglalkozik. Valószínű, hogy régebb is ugyanígy történhetett: tiltották nekik a papjaik mindazt, ami a keresztény tanítással nem fért össze. Mivel azonban ezeken a szétszórt erdei településeken papokkal ritkán találkoztak, mélyebben nem ismert keresztény hitük mellett az ősöktől átvett hiedelmeket is zavartalanul gyakorolhatták. Így maradhatott meg ennyire nyíltan és hamvasan Babba Mária tisztelete. Annál is inkább, mert ez a kultusz, amint e1őbb láttuk, egyenesen és könnyen vezette el őket a kereszténység Istenéhez. Volt több olyan esetem is, amikor a kérdezett nyíltan bevallotta, hogy Babba Máriáról nem szabad beszélnie. Legjellemzőbb példa özv. Bereczki Demeterné Csilip Ágnes (94). — Ágnes néni, mit tud Babba Máriáról? Az öregasszony rám nézett, csak nézett, és nem szólt egy szót sem. — Kedves mámá — bátorítottam —, maga sokat kell hogy tudjon Babba Máriáról, hiszen itt született, sokat hallott róla, és biztosan maga is tanította gyermekeit, hogy szeressék Babba Máriát. Magát is biztosan sokszor megsegítette Babba Mária. Az öregasszony tovább is csak nézett, aztán lassan megszólalt: — Róla nem szabad beszélni. — Nem szabad beszélni? Talán csak nem tiltotta meg valaki? — De igen. — Ki tiltotta meg, mondja? — Nem tudom. — Mondja meg bátran, néni, ki tiltotta meg és mikor? Mostanában, vagy már régen? — Már rég. — Ki volt az, aki megtiltotta? Emlékszik reá? — Nem. Rég volt. A Babba Máriáról nem szabad beszélni.

7

És többet egy szót sem szólt az öregasszony. Csak ült némán künn az udvaron, egy fenyőgerenda végén, és majd közel száz esztendő emlékezéseinek tömkelegéből is csak annyit tudott felszínre hozni, hogy Babba Máriáról nem szabad beszélni. Őt szentfélelemmel rejtegetni kell! 10. Közben minden általam elérhető forrást felkutattam, hátha valaki valahol már találkozott Babba Máriával és írt is róla, de sehol semmi följegyzésre nem akadtam. Mindössze a babba került elő néhány szótárban, és pedig: Első adat 1803-ban Baróti Szabó Dávidtól, a gyűjtés helyének jelölése nélkül: „Babba; szép. Tsetse babba, így szólnak a kisdednek."1 A következő adat 1838-ban az akadémiai tájszótárban, Túry Ignác gyűjtése: „Babba: szép a kis galatyló gyerekeknél. Székely szó“2 — de nem tudjuk, hogy a Székelyföld melyik részéből. Czuczor—Fogarasi szótárában 1862-ben, ismét a gyűjtés helye nélkül: „Babba: gyermeknyelven annyi mint szép, csinos, csecse.“3 1863-ban, Kriza János Vadrózsák című székely népköltési gyűjteményének tájszótári részében: „Babba, babbás: szép, csinos. Babbáson felötözött a gyermek.“4 A szótár élén Kriza azt írja, hogy „Hol a táj nincs megnevezve, ott H[árom]szék értendő“ — tehát ez az adat is bizonyára háromszéki eredetű. 1905-ben Hajdó Ödön gyűjtése, ismét Háromszékről: „Babba: szép; kis gyermekekhez intézett kedveskedő megszólítás, Háromszék.“5 Gombocz-Melich etimológiai szótára, 1914—1930 között, Baróti Szabó, Czuczor-Fogarasi és Hajdó adatára hivatkozott: „Babba: szép, kecses. Gyermeknyelvi szó.“6 Ugyanitt találunk utalást egy brassói szász előfordulásra is.7 A mitológiai szótárakat szintén átnézve, mindössze két olyan nevet találtam, amely a Babbával rokon hangzású. Az egyik a sumér Baba, más olvasatban Bawu vagy Bau: a termékenység istennője, vagy földanya, aki életet lehel az élőlényekbe.8 A közisrnert szláv Babának9 semmi olyan tulajdonsága nincs, amely a gyimesi istennővel rokoníthatná. Babba Mária nyomait a Székelyföldön, elsősorban Csíkban kellene tovább kutatni. Talán az a rejtély is megoldódnék, hogy miért lett Babba Mária kultikus központja Csíksomlyó, vagyis hogy századok óta miért épp a somlyói Máriához sereglenek a búcsújáró székelyek és csángók.

JEGYZETEK 1 Baróti Szabó Dávid: A magyarság virági. Komárom 1803. A végén lapszámozás nélkül: Toldalék a kisded szótárhoz. 2 Magyar tájszótár. Buda 1838. 27. 3 Czuczor Gergely-Fogarasi János: A magyar nyelv szótára. Pest 1862. I. 369. h. 4 Kriza János: Vadrózsák. Székely népköltési gyűjtemény. Kolozsvár 1863. 492. 5 Zolnai Gyula: Tájszók gyűjteménye. Magyar Nyelv I(1905) 282. 6 Gombocz Zoltán-Melich János: Magyar etymologiai szótár. Bp. 1914-1930. I. 210. h. 7 „Babba: in der Kindersprache schön, kleidsam (Kronstadt.)“ Siebenbürgisch- sachsische Wörterbuch. Dritte Lieferung. Strassburg 1910. 363. 8 Mitológiai ábécé. 2. kiad. Bp. 1973. 121. (Komoróczy Géza: A sumerek) és Szabó György: Mediterrán mítoszok és mondák. Mitológiai kislexikon: Bukarest 1977. 73. 9 Szabó György: Európai mítoszok és mondák. Mitológiai kislexikon. Bukarest 1977. 24. Baba.


8

Dobogó

Visszatekintő nap Trauban Adalékok Csontváry Kosztka Tivadar képéhez CZEGLÉDI GÁBOR Trau, dalmáciai város az adriai tengerparton. Az ezerkilencszázas években az Osztrák-Magyar Monarchia része, jelenleg a horvátországi Trogir (latinul Traqurium, görögül Tragourion) városa. A kép a Csontváry-albumban Visszatekintő Nap Trauban, 1899 címmel szerepel. A festmény felirata: Trau, 1902 festé Tivadar, az Országháznak ajándékul. (Ma Szegedy-Maszák Mihály tulajdona.) Sokáig azt hittem, hogy ez az egyetlen képe Csontvárynak, amelyen jól felismerhetően a Napot is ábrázolta. Az égbolton láthatunk egy vöröses fényű kerek égitestet. A házfalon és az óratornyon megjelenő árnyékok azonban elbizonytalanítottak, azt illetően, hogy valóban a Napot látjuk-e. Az optikai csalódás lehetőségére maga Csontváry figyelmeztet, egy korabeli írásában: „Nem ismeri az ember a levegő távlatát nem ismerheti a csillagos ég távolságát, s ha mi a csillagok távolát nem ismerjük, úgy a Hold mint a Nap távolában optikailag csalódunk. Mert a távlat nem ismeret, nem tudás nem akadémiai tanulmány, hanem önkívüli érzés útján jut kifejezésre eredményben pedig isteni ihlethez van kötve.“ Az évszak meghatározása újabb nehézséget okozhat, mivel a kép középpontjában egyszerre figyelhetünk fel a dús növényzetre, valamint egy havas háztetőre. Az évszámok, valamint az óratornyon látható időpont alapján azonban, és a pontos földrajzi koordináták ismeretében, ma is képesek lehetünk a festmény-készítés időpontját meghatározni. Rövid keresés után megtudhatjuk, hogy a képen látható óratorony, a város főterén, a Szent Lőrinc katedrálissal egy téren helyezkedik el. A néző a bal oldalon a városházát látja, a kép hátterében pedig a Szent Borbála (Szent Barbara) templom korábbi falának harangtornyát. Az óratorony nagy megbízhatóssággal az északi-, a városháza rá derékszögben a nyugati irányba néz. Ebből következően, a néző az égitestet az óratorony és a városháza épülete között dél-keleti irányban látja. A földrajzi pozícióból következően kijelenthetjük, hogy a kérdéses égitest nem lehet a lenyugvó (visszatekintő) Nap. Ebben az irányban csakis felkelő égitestet láthatunk. Ezt is csak az év bizonyos időszakában, a téli napforduló napjaiban. Ekkor jelenik meg a napfelkelte látszólagos helye, az éves útja során a horizont legdélkeletibb pontján. Amennyiben a Holdat tekintjük a felkelő égitestnek, igazolhatóvá válnak az óratornyon és a városháza falán megjelenő fények, és árnyékok. Dél-keleten kel a telehold, a dél-nyugati égen lenyugvó Nap pedig vörös szín-

nel befesti a házakat, és a Hold korongját. Ha a feltételezésünk helytálló, akkor ezt igazolhatjuk a Stellarium nevű csillagászati szoftver segítségével is. A programnak köszönhetően vissza tudunk menni az időben, és egy adott földrajzi helyről látható bolygókonstellációkat pontosan modellezhetjük. Induljunk ki abból, hogy az óraszámlapot leolvasva a következő időpont jelenik meg: 4 óra és 36, vagy 37 perc. Ami egyúttal lehet 16 óra és 36, vagy 37 perc. Ebben az esetben halad a rövidebbnek látszó mutató a római négyes és ötös szám között. Miután a földrajzi pozíciót (északi szélesség 43, keleti hosszúság 16 fok), és a nagyjából dél-keleti égbolt/horizont irányt beállítottam, bizonyossá vált előttem, hogy a Nap semelyik hónap esetében nem látható az adott irányban 4 óra 37 perc időpontjában. Tehát a felkelő Nap nem lehet. Ezt a megfigyelést 1899 január 21-től 1902 december 21-ig, hónaponkénti lépéssekkel végignéztem. Egyetlen időpont adódik, amikor a dél-keleti irányban megjelenik egy égitest. Ez 1901. szeptember 21-én, az őszi napéjegyenlőség körüli időpontban, és ez a Hold.


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM A Holddal első ránézésre igazolhatónak tűnik, hogy a kérdéses időpont a három éves időszakban, csakis 1901 szeptember 21-e lehet. Ekkor látjuk délután 16 óra 36 perckor a Holdat felkelni, miközben a visszatekintő Nap a dél-nyugati irányból még megvilágítja az óratornyot és a városházát.

9

egyértelmű. Ha ugyanis a mutatók pont fordítva következnek méretben, (amire a kép alapján ugyanolyan joggal következtethetünk), akkor a korábbi időpont így módosul: 7 óra 22 perc, ami egyben 19 óra 22 perc. Ennek az új időpont(ok)nak az ismeretében újra lepörgettem a három év összes 21-ik napját. Reggel és este 7 óra 22 perc óraállásnál. Azért a hó 21-e, mert a nyári- és téli napfordulók, valamint a tavaszi- és őszi napéjegyenlőségek időpontjai, vagyis a természetes fényjárás szélső és kiegyenlített értékei ekkor aktuálisak. Ha valamelyik megadott érték közelében feltűnik egy égitest a képmező adott irányában, még mindig lehet a napok pontosításával „finom hangolást” beállítani. De a hely, az irány, és az óra, perc adott. Végül nem várt eredményre jutottam: A hónapokat léptetve egy számomra (laikus) értelmezhetetlen, de első pillantásra lenyűgöző bolygókonstellációra találtam!

Tovább böngészve a csillagászati programot azonban kiderült, hogy a várakozásommal ellentétben abban az időszakban dagadó és nem a telehold volt látható a dél-keleti égen. Ez pedig egy olyan különbség, amely fölött nem lehet átsiklanunk.

Ezen a ponton, be kell vallanom, hogy igazán én magam sem tudtam, hogy valójában mit keresek. Mi van akkor, ha sikerül meghatározni, hogy melyik év melyik hónapjában melyik napon festette Csontváry a képet? Valószínű, hogy nem is egy konkrét napon készült. Ezt megerősíteni látszik az utólagos datálás. Ugyanakkor, mivel egy olyan képet festett, amelyen jól beazonosítható a földrajzi hely, az évek valamelyike (1899-1902), és a nap egy (két) konkrét időpontja (toronyóra, óra, perc), akkor ezzel, és egy meghatározott helyen megjelenő (dél-keleti irány, 5-15 fok magasság) égitesttel nagyon sokat „segített” rajtunk. A kezdeti csalódottságom akkor vett fordulatot, amikor felismertem, hogy a toronyóra időpontja sem

A már „felkelt” bújdosócsillagok, a Jupiterrel a Holddal, Merkúrral és a Vénusszal felsorakozva egymás után, a Nyilas, a Skorpió és a Mérleg csillagképben tartózkodtak. A sorban a szabad szemmel láthatatlan Uránusz is helyet kapott. A hamarosan fölkelő Nap a 0-vonal, tehát a horizontvonal alatt éppen a „soron következő”. Az égen magasabban, de ugyanebben az irányban, az Oroszlán csillagképben a Mars bolygó látható. A horizont alatt a Napot követve a Szaturnusz zárja a „menetet”. Mely időpontonton következik be ez a különleges sorrend? 1900 december 21-e (reggel 7 óra 22-23 perc)! A lassú bolygómozgásnak köszönhetően, a jelenség még napokig, tehát Karácsony időpontjáig, kissé módosult sorrendben, minden hajnalban megjelent. Azt azonban meg kell jegyeznem, hogy a valóságban, a hamarosan fölkelő Nap fénye, a Vénuszt és a keskeny Holdsarlót leszámítva, mindent beragyog. Így e bolygók valójában láthatatlanok. Nem értek az asztrológiához, de ez a „felsorakozás”, ez a ritka képlet, és pontosan a tizenkilencedik


10

Dobogó

és huszadik század határán, annak téli napfordulóján, elgondolkoztatott. Valamiért olyan érzésem volt, mintha a híres napkeleti bölcsek által követett csillagot, (vagy csillagokat) látnám előtűnni az égen. Erőltetettnek tűnő hasonlat? Lehet. Azonban meghosszabbítva a térképen a Trau városából, annak főteréről dél-keleti irányban elindított képzeletbeli egyenest, az pontosan a palesztínai Szentföldre mutat! Tehát a Csontváry képet néző, miközben a különleges égitest irányába tekint, egyúttal földrajzilag a Szentföld, így akár Betlehem városa felé is „ellát”. Azt se felejtsük el, hogy a kor uralkodója ekkor I. Ferenc József Császár volt, akinek címei között szerepelt nemcsak Dalmátország Királya és Magyarország Apostoli Királya, hanem a Jeruzsálem Királya titulus is, sok egyéb címei mellett. Tehát amikor Csontváry a képet festette, a szószoros értelmében otthon volt, és Trau főterén úgy volt otthon, hogy amikor a képen látható különös vörös korong irányába nézett, vagyis pontosan dél-keleti irányba, akkor is „hazalátott”. Álljunk meg egy pillanatra, és összegezzük a látottakat! Ezek után tehát kijelenthetjük, hogy a képen a betlehemi csillag születését látjuk? A válasz maradjon egyelőre nyitott. Amit mondhatunk, hogy különleges bolygó együttállás szemtanúi lehetünk, ha vesszük a fáradságot, és megpróbálunk „közelebb kerülni” a képhez. Viszont a hagyományos hétbolygó-rendszer teljességének ilyen fokú megidézése, mint amit a kép lehetővé tesz számunkra, több mint megdöbbentő. Megjegyezném, hogy nem vagyok csillagász, tehát a tévedés lehetősége fönnáll. Csak szorgalmazni tudnám a csillagászatban járatos szakemberek további vizsgálatát, és pontosítását. Időzzünk még egy kicsit Trau főterén, a kép által megtalálható földrajzi irányoknál.

Ha a csillagbölcselet közismert történelmi kultuszhelyeire vagyunk kíváncsiak, akkor a festmény további tanulságokkal is szolgál. A városháza szélével jelölt (vagy elrejtett) irányban az ősi mezopotámiai városok, a harangtorony irányában pedig Egyiptom valóságos térbeli elhelyezkedése felé látunk. Pontosabban látnánk, ha nem lennének takarásban, és a szemünk is képes lenne mérföldekre ellátni. Joggal merül fel bennünk a kérdés, hogy tudatos lehet-e Csontváry helyszín és irányválasztása, vagy ez pusztán a véletlen műve? Eligazodásul ismét Csontváryt kell idéznem. ...a nagy próbára való tevés fatálissá tett. Közelebb hozott azután az Istenhez, aki elém tárta a világ fejlesztésének a titkát, amiből aztán mindent megfestettem. Ez oknál fogva azt mondom a világnak, emberek vigyázzanak magukra és vigyázzanak a világraszóló alkotásokra, amelyeket csak úgy hozhatják létre, ha a megpróbáltatáson keresztülestünk, és Isten segélyével magból fejlesztettük. Mert isteni segély nélkül hiábavaló a küzdelmünk. A teljes életművét figyelembe véve, nem tűnik véletlenszerűnek az egybeesés. Mindhárom nevezetes helyszín megfestése (Baalbek, Jeruzsálem, Kairó) szerepel az életműben! Foglalkozzunk még egy kicsit az irányokkal! Ha figyelembe vesszük, hogy az imént meghatározott, délkeleti irányú egyenes vonal, az a mindenkori néző szeméből indul ki, akkor a „hátunk mögötti”, a valóságban észak-nyugati irány is elárulhat valamit. Ez a hátunk mögötti irány egy 180 fokos fordulat következtében szintén látható lenne. Ennek az egyenesnek a nyomvonalán, az Alpokon „átkelve”, Párizs környékét érintve ellátnánk a Csatornához (régebbi térképeken a neve Oceanus Britannicus). Itt szigeteket látnánk, (Guernsey és Jersey) melyeken szentekről elnevezett települések sorakoznak, köztük egy St. Peter Port nevű kikötő. Végül az angliai szigetország legdélnyugatibb csücskéig láthatnánk. Ennek a területnek, a sokat sejtető földrajzi neve: Land's End, ami magyarul világvége. Nem különös? A szemünk előtt a betlehemi születés, a csillagokkal és az új évszázaddal. A hátunk mögött pedig Szent Péter kikötője és a világvége. De mi lesz velünk, egyszerű földi halandókkal, ha a tér-idő „varázslata” megtréfál bennünket, a múlttal állunk szemben, és a hátunk mögött a reánk „leselkedő” események sorakoznak? Egy biztos, Csontváry mestere volt az anamorfózisnak, vagyis a térbeli torzításoknak. Erről tanúskodik az Almát hámozó öregasszony című képe. Ha az öregasszonynak csak a bal kezét figyeljük, nem igazán tudjuk, hogy milyen irányból nézzük. Ennek nyomán joggal feltételezhetjük, (a hermetikus bölcsességet kissé átfogalmazva) hogy „amint a térben, úgy az időben”, képes a nézőt az „idő-elhajlítás” részeseivé tenni. Így válhat a forrásvidék (az örök születés), az eljövendő „égi ország” látomásának meg-


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM idézőjévé. De ennek a „nem evilágból való birodalom”nak, bennünk nézőkben kell megszületnie! A tér többi irányának részletezése most túl meszszire vezetne. Hiszen csak most kezdtünk el ismerkedni, az életmű egy kiragadott részletével! Egy olyan képpel, amelyet talán maga az alkotó sem sorolt az életmű legfontosabbjai közé. Valószínűleg a Csontváry-életmű teljes összefüggésrendszere nélkül, a konkrét festmények „üzenete” is csak részleges ismeret marad. Végezetül még néhány idézet, amelyben a teljes életmű fontossága hangsúlyozódik, az egyes képekkel szemben. Ha ez a munka, mely magasabb rendű tudáshoz van kapcsolva méltó helyen és módon a világnak bemuKunok Világtalálkozója 2009.

A kunok világa, a világok kunjai, az elveszett írás, a megtalált írás Immáron 770 esztendeje annak, hogy a kunok elfoglalták jelenlegi szálláshelyeiket e Kárpát-hazában, IV. Béla királyunk hívására, ki nagy, és erős súlyt érzett abban, hogy a két testvérnép egy földön, egy hazában éljen, hogy Kötöny vezér elé maga lovagolt a Radnai-hágóhoz, s Kötöny vezér, királynak kijáró tiszteletet kapott. A hívásra a kun nép maradéka, mintegy negyvenezer család, megindult az ország belsejébe, az ígért földre, mi akkor vízjárta, mocsaras, és gyéren lakott volt. Az a föld a kunoknak hazát, szállást adott, a kunok meg nevet e földnek, mit ma is Kunságnak hívunk, megkülönböztetve a Kis-, és Nagykunság síkját, melynek értes, acélos kalászait Kölcsey is megénekelte nemzeti imádságunkban, a Himnuszban. Hétszázhetven év, az emberi emlékezetnek végtelen sokaság, a történetírás terminusában is jelentős idő. Ez az emlékezet, emlékezés indította arra a kun településeket, hogy a behívás, a letelepü-

11

tatható volna, megszűnne minden kétely szellemi presztízsünkkel szemben.(…) Mert: példának is szép példa az, hogy a szellemi téren vívott küzdelem 30 évet vett igénybe, de senkiben és semmiben kárt nem okozott, s mégis a jövőnek egy új irányt hozott, az ember művelődéstörténelmében egy új korszakot van hívatva kifejleszteni. A munka nem közönséges emberi tudás- és kézügyességre vall, hanem egy felsőbb rendű szellemi oktatásnak a kinyilatkoztatásából fejlődött ki, úgy színben, mint távlatban teljesen új utat nyitott a festőművészetben: megvalósította azt, amit az egész világ keresett, de nem talált meg, a napút távlatot. (Csontváry Kosztka Tivadar: Visszatekintő nap Trauban című képét hátulsó belső borító oldalunkon találhatja meg.)

lés hétszázhetvenedik évfordulójára nagyszabású kulturális programokat szervezzenek idei esztendőnk szeptemberétől. A rendezvénysorozat középpontjában a kunság régiségbeli, és mai kultúrája áll, az ősök tisztelete, a mai ember főhajtása a nagy elődök előtt. Lehetőség a Kunok Világtalálkozója arra, hogy az elszármazott, s a kun síkon ma is élő kunok újra egy földet lépjenek, egy levegőt szívjanak, még ha csak néhány hét, nap, óra erejéig is. Elveszett írás, megtalált írás. Volt-e a kunoknak írásbelisége, s ha volt milyen? Maradtak-e fenn erről az írásbeliségről emlékek? A jelenleg ismert tárgyi emlékek, mely egy övcsat, és egy kard írásos jelei, arra mutatnak, hogy a kunok egyfajta rovásírást használtak, mely írásnak gyökere, használata, úgy eltűnt, mint maga a kun nyelv. Mégis ez a csekély írásos emlék arra bíztatott, hogy legyen itt a kunságban egy rovásírásos találkozó, amelynek központi témája maga a rovásírás, az íráson keresztül maga a nyelv, a nyelv, mely összeköt, és önazonosságunk egyik kikezdhetetlen oszlopa, míg a nyelv hűséges szolgája maga az írás. Az írás, mely itt született a Kárpát-hazában, melyet Árpád népe visszahozott bölcsőjébe, melyet bírt, és viselt, mely kevés jellel sok értelmet adott, mely a kunok sajátja is lehetett.

A rovásírás emlékezete, a megtalált írás, a rovásíró találkozó központi témája lesz, a Kunok Világtalálkozójának rendezvénysorozatában. A találkozónak Kisújszállás ad otthont szeptember 19-én, a XII. Lovasíjász versenyen belül, — maga a Kunviadal szeptember 18-20-ig tart itt hagyományosan a Horváth tanyán. Így a rovástalálkozó résztvevői nem csak az ősök írásával találkozhatnak, hanem egy harcmodorral is versenyszerűen, sőt a vásári portékák is e régi korra mutatnak. A rovásírás találkozó gerincét három előadás adja, az alább következő előadókkal, és témakörökkel: Az elveszett írás, a megtalált írás Rovásíró találkozó előadásai Hosszú Gábor: A magyar rovásírás titokzatos világa Tisza András: Rovásírás — ma Hervay Tamás: Teremtés ismeret, Isten ismeret, önismeret Befejezésül már csak annyi dolgom maradt, hogy arra kérjem a nyájas olvasót, látogassa rendezvényeinket itt a Kunságban, ez év szeptemberétől, jöjjön jó szívvel, mert jó szívvel fogadják, nem is mehet el innen másként a látogató, mint jól feltarisznyázva.


12

Dobogó

A szakrális magyar kultúra kapcsolata az ősi csillaggyógyászattal, valamint ezek mai társadalmi vetületei (befejező rész) Dr. TÚRI GÁBOR (folytatás előző számunkból)

„...Mert a gyógyulás idöpontja akkor következik be, amikor befejeződik a beteg (Istentől rendelt) tisztítótüze.” Ha most így az előzőek értelmében olvastuk a paracelsus-i „tisztítótüz” fogalmat, akkor ez így számunkra azonnal érthetővé lesz és a mai természettudományon nevelkedett gondolkodásunk számára is rögtön elfogadhatóvá is válik.. Mert mit is mond itt nekünk Paracelsus? Egyszerűen azt, hogy ebből a meghatározásból, azt az elméleti következtetést vagyunk kénytelenek levonni, hogy a mai orvostudomány ugyan képes az egyes tünetek és tünet komplexusok (szimptomák) kezelésére, de gyógyszereivel, sebészeti-, radiológiai- és egyéb módszereivel valójában, saját erejéből nem képes egy beteg embert, a teljesség igényével egészségessé tenni. És ez így van valóban a mindennapi orvosi gyakorlatban is, amikor például egy stressztől megtépázott ember, a saját hibája, vagy mások hibájának vélt okok miatt, elveszti a saját mikrokozmosza és a környezet makrokozmosza közötti egyensúlyát és ekkor, például az így fellépő gyomorpanaszai miatt felkeresi orvosát. Az orvosától ezután kapott gyógyszer, ideig óráig segíteni is tud panaszain, ami nem bizonyít mást mint, hogy a modern orvostudomány a tüneteket képes elmulasztani, de ha maga a beteg nem változtat a roszszul beidegzett szokásain, amely igy a stresszhez vezetett, akkor egy új betegség képében jelentkezik a fentemlített figyelmeztetés, például egy fejfájás formájában… Ezt persze ismét gyógyíthatjuk gyógyszerrel, de szinte törvényszerű, hogy jelentkezni fog egy súlyosabb betegség, ami például egy szívritmuszavar, esetleg magasvérnyomás vagy szívinfarktus képében mutatkozhat meg. Ez „végre” ágynak fogja dönteni a beteget, kiemelve öt a hibás társadalmi szerepéből, vagyis helyreállítódik így, egy másik minőségi szinten az egyensúly a beteg külvilága és belső világa között. A beteg számára így, súlyos betegsége után, létrejön egy új értékrend, mások lesznek azok, amiket ezentúl fontosnak tart, élete így alapjában megváltozik. Ennek során tudomásul veszi — mint ezt az előzőekben már leírtuk — azt a számára és csakis az

ő számára érvényes kozmikus törvényt, amit előtte önként sem elismerni, sem követni nem akart. Tehát itt ugyanakkor érvényesül a 2. Hermetikus törvény is , ami kimondja: „ahogy fennt úgy lennt” (németül: „wie oben so unten”) Tehát a mi anyagi létünkbe zárt mikrokozmoszunkat meghatározza, a minket körülvevő és mindenütt jelenlevő makrokozmosz. De ez meglepő módon fordítva is igaz: mert a mi „kis“ mikrokozmoszunk ugyanígy befolyásolja azt a makrokozmoszt, amelynek ugyanakkor a részei is vagyunk. Mivel a makrokozmosz, mint tudjuk Teilhard de Chardin munkája alapján, egy állandó és feltartóztathatatlan fejlődésben van a tökéletesség, pontosabban — az általa megfogalmazott — ún. „abszolút isteniség“ irányába, ebből következően igy mikrokozmoszunk, vagyis saját egyéniségünk, lelkünk és szellemünk, szintén ezt a fejlődést kell hogy kövesse. A különbözö fejlődési szintek mindegyike egy egy lépcsőfok az egyéni megvalósulás, pontosabban az egyéni megváltás útján.

Mi a megváltás? A megváltás a magyar táltoshagyományok alapján: egy, az általunk felvállalt feladat megoldásának és tökéletes megvalósításának az útján megszenvedett vagyis megtanult szabályok és nehézségek megélése, és megélése ugyanakkor az így megszenvedett nehézségektől való megszabadulás örömének is, földi életünk végén. Ez tulajdonképpen a jutalom, azért a fáradozásért amit önként magunkra vettünk, hogy ezáltal egy magasabb dimenzióba, a fejlődés következő fokára juthassunk, amivel követhetjük a világmindenség, a makrokozmosz fejlődését. De mint láttuk ez fordítva is igaz és így a sok kis mikrokozmosz, vagyis egyéniség és emberi sors, együttes fejlődése rávetül egy magasabb dimenzióra, mint annak ilyen formán tökéletesedő tükörképe és ezáltal elősegíti a makrokozmosz univerzális fejlődését. Így tehát a makrokozmosz az egyéntől, nemcsak mennyiségileg, de minőségileg sem függetleníthető. Úgy mint a buddhista filozófiában, ugyanúgy a magyar népmesékben és a magyar néptudatban, még ha rudimentálisan is, de megtalálható az az élö lélekván-


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM dorlás eszméje, amely szerint az egyes fejlödési szintek a halál utáni ujjászületés után továbbfejlödhetnek. Ezen archaikus magyar filozófia szerint, tehát minden embernek, legyen az a legprimitívebb gonolkodású vagy a legképzettebb, legyen az a legönzőbb vagy a legönzetlenebb, legyen a legemberibb vagy a legembertelenebb, a saját mikrokozmoszában, a saját fejlődési szintjén egyenlő nagyságú feladattal kell megbirkóznia. És ha esetleg ennek megvalósítása a jelenleg folyó életében nem sikerülne neki, akkor ezt a feladatteljesítést, az újraszületése után kell folytatnia. (És itt a „kell“ szóval nem csak egy lehetőséget, hanem egy kötelességet fejezünk ki.) Tehát a feladatteljesítés megoldása alól nem tud „kibújni“, mert csak így kerülhet el arra következő fejlődési fokozatra, amelyet tőle a mikro- és makrokozmosz egyidejű és feltartóztathatatlan fejlődése megkövetel. Ez az ősi tanítás mutatkozik meg magyar mesevilágunk hőseinél, akik céljaik megvalósítását nem agresszióval, hanem a szeretetteljes segítéssel, a másiknak, a kisebbnek, az elesettebnek a támogatásával érik el. Ez lényegében a tulajdonképpeni mondanivalója és ősi üzenete mese-mondáinknak, ami teljességgel ellenkezik az indoeurópai népek gondolat- és mondavilágával. Véleményem szerint ez a fent említett „egyenlőnagyságú feladat” a legkomplexebb, a legtisztább és egyben a legmegrázóbb megfogalmazása az emberi egyenlőségnek, amelyet még csak meg sem tudott közelíteni vívmányaival, a sokak álltal oly nagyra tartott francia forradalom (amely pedig az egyenlőség jelszavát tűzte a zászlajára). Ezt az egyenlőséget jól reprezentálta a magyar szakrális nemzetfelépítés a királlyal az élén. Ő, a király valójában csak annyiban volt több az alattvalóinál, hogy a saját fejlődési szintjén több feladattal és bölcsességgel volt felruházva, de ezáltal azonban több felelősséggel is tartozott annak a közösségi makrokozmosznak, amelyből ő tulajdonképpen kinőtt, de amely így őt ugyanakkor befagadta, elismerte és éltette. Így érthető az a hermetikus filozófiából levezethető tétel, hogy csak az az igazán bölcs, aki a tudását a mások javára szeretettel és érthetően tudja alkalmazni. Aki ez ellen vét, az diktátorrá válik, és az teljesen mindegy, hogy ez ténylegesen az egyén egy alacsonyabb, vagy magasabb fejlődési szakaszán következik be (a családban, a társadalomban,vagy egy ország élén). Így torkollott és torkolhatott, a polaritás nélküli európai történelem az elnyomó, egyeduralkodó despoták szánalmas világába, ahol már az uralkodó és az alattvaló között, — a magyar szakrális társadalomtól élesen különböző — alá és fölérendelési viszony alakult ki. Ez az így létrejött egypólusú társadalom, annak el-

13

A lelkemet, száműzni innen nem lehet! A lelkemet, tudjátok a lelkemet, száműzni innen nem lehet, mert ott van minden fűszálban, gyümölcsben, bokorban, fában, a házak piros tetejében, az édesanyák fénytejében, víg gyermekek zsivajában, búzakalász szakállában, az izgatott méherajban, a kiszűrődő báli zajban, arczordító téli szélben, falra kitett oklevélben. Ott van a vad ősménesben, elmélázó vadászlesben, a rotyogó húslevesben, szerelem-csillagos estben, a szilajul, szép pusztában, halkan szóló orgonában, rést reccsentő rianásban, álmos bagolyhuhogásban. S benne van a szürke ködben, ahogyan a szarvas szökken, a mámoros pillantásban, száguldásban, rohanásban, bússzavú tárogatóban, pikkely-kincsű kicsiny tóban, fadobozban, bicskatokban, a megszentelt népdalokban. S benne van sok pohár borban, mikor kortyolgatod sorban, a hosszúhaj-fésülésben, fészekrakó ölelésben, a végtelen vágyódásban, hiszen reggel kertet ástam, ott van bíz’ a héthatárba’, ahogy a MAG szökken szárba… A lelkemet, tudjátok a magyar lelkemet, száműzni a Kárpát Hazából nem lehet, soha nem lehet! SZŐKE ISTVÁN ATILLA lenére, hogy magát kereszténynek vallotta, valójában egyoldalúan materialisztikus beállítottságúvá vált. És itt láthatjuk, hogy a hermetikus princípium a társadalom szintjére is kiterjed és látható az is, hogy az itt érvényesülő egypólusúság, legyen az a feudalizmus, a kapitalizmus vagy a szocializmus szintjén, éspedig a


14

Dobogó

makrokozmosz dimenziójában, azt az egyensúlyát vesztett társadalmat hozza létre, amely az egyén szintjén, vagyis a mikrokozmosz síkjában — mint már az előzőekben láttuk — MINDIG ÉS MINDENKOR A BETEG EMBERT JELLEMEZTE !!! Tehát a fentiek alapján, az így kialakult és BETEGNEK MONDHATÓ TÁRSADALOMBAN pedig, értelemszerűen csakis egy olyan orvostudomány tudhatott kialakulni, amely megfelelt annak a társadalmi alapnak, amelyből kifejlődhetett. Így valójában napjainkban, úgy a társadalom, mint a tudomány és az orvostudomány terén nem lehet egy tényleges fejlődést felfedezni . Az a fejlődés amit látni vélünk az csak egy álfejlődés, csak egy egyirányú elburjánzása annak a tudásnak, ami egy látszólagos anyagi jóléten és a mindennapi élet felgyorsulásán kívül, semmit sem tud e társadalom tagjainak nyújtani. Ez pedig egyre messzebb és messzebb visz az emberiség valódi érdekétől, a komplex valóság megismerésétől és megélésétől, amelynek elérését pedig a „modern tudomány“ céljáúl tüzte ki. Mert csak ez tehetné lehetővé az emberi társadalom valódi integrálódását a természet makrokozmoszába, amely az így kialakult harmóniája léven előfeltétele lenne az ember igaz boldogulásának. Ez a mai társadalom azonban végül is — az említett hibás és egyoldalú fejlődése során — valójában olyan körülményeket és felgyorsult élettempót teremt a tagjai számára, amellyel ezek a saját szintjükön már nem birkózhatnak meg és így szükségszerűen, mikrokozmuszukon keresztül, belső válságba kerülnek és így életük szükségszerűen betegségbe torkollik. Ez nem történhet máshogy, mert ez egy törvényszerűség, amely az egyik embert hamarabb, a másikat később éri el, de mindenki kivétel nélkül át kell hogy essen rajta. Ezt próbálja meg a mai, modernnek mondott, de a régi ókori gyökereitől teljességgel elszakadt orvostudomány gyógyítani. Ez a gyógyítás azonban, amely társadalmi bázisa folytán mint láttuk szükségszerűen egyoldalú, nem is tudhat mást, csakis egy egyoldalú kezelést a betegei számára nyújtani. Ebböl viszont, mint egy axioma következik, hogy betegeinél egy tartós gyógyulást elérni nem tud, mint ahogy a hermeszi princípiumok alapján, nem is tudhat. Az így kitermelődött krónikus betegek milliói pedig nemcsak hogy a gyógyulás legkisebb reményétől vannak így megfosztva, hanem személyükben ugyanakkor egy nemkivánatos, megoldhatatlan anyagi problémát jelentenek a társadalom számára. Ez egy iszonyatos feszültséget eredményez, ami természetesen így visszavetül ismét magára a társadalomra is és ez így egy tökéletes zsákutcába jutva, előbb vagy utóbb az összeomlás veszélyébe sodródik. Ezáltal a „kör bezárul”! És ezután, e helyzet elérésekor fog érvénybe lépni a hermeszi principium, mint egység.

Ez a princípium pedig itt ugyanúgy fog hatni, mint azt az előzőekben azt már a beteg embernél is láttuk, vagyis az így kórossá vált társadalmat — gyógyulása folyamán — egy más nézőpontra fogja kényszeríteni, amelyben más célok és társadalmi ideálok lesznek a mérvadóak. Ezen így kialakult új társadalmi célok és normák által fog csak lehetőség nyílni arra, hogy a társadalom megújúljon, vagyis egyensúlya a makrokozmosz és a mikrokozmosz szintjén ismét helyreállhasson, ami így végülis, az ősi magyar gyógyítási- és betegszemlélet alapján, az egész emberi társadalom gyógyulását fogja jelenti. Ezáltal és csak ezután fog megkezdődni, úgy a társadalomban, mint a tudományban az a valódi fejlődés, ami a „hároszor magasztos Hermész” filozófiájából kényszerítően következik…. Ezt a lehetőséget tartogatja számunkra a Vizöntő periódusa, amelybe igy lassan belépve részesei vagyunk és részesei lehetünk ennek a mindent megváltoztató folyamatnak.

Irodalom [1] Badinyi Jós Ferenc: A magyar Szent Korona c. művéből 114 old. [2] Végvári József : „És mégsem mozog” c. műve 2005. [3] Die Bibel 1994 Lechner Eurobooks (Switzerland) 241. old. Jósua 8:1-2 [4] Mesterházi Zsolt: „A magyar ókor“ c. könyve (Bp. 2002) [5] Z.Sitchin: „Der zwölfte Planet“ 151 old. „Die Tatsache,dass sowohl Hipparch als auch Eudoxos in Kleinasien lebten, legt die Wahrscheinlichkeit nahe, dass sie ihre Kentnisse aus hethitische Quellen bezogen, Villeicht besuchten die hethitische Hauptstadt und ...“ „....In seinen Schriften bestätigt Hipparch tatsächlich, dass seine Studien auf Kenntnissen beruhten, die in vielen Jahrtausenden zusammengetragen und verifiziert worden sind“ „...von Erech,Borsippa und Babylon“ [9] „Deutsches Ärzteblatt“ 2005 Ápr. 8. (14. szám) A borítólap nagyméretű képe. A képen Landgraf Philipp von Hessen látható 1542-ből, aki Németországban elsőként, Hessenben megalapította az országos betegellátást és munkájában Szent Erzsébet példája és módszere segítette. Ezért találjuk az Árpádházi királylány képét is az emléktáblán. (Der „Philippstein“ in der Klosterkirche in Haina 1542) [10] Ennek a felosztásnak,amely a két népcsoport eszmeiségéből és alapvető különbözöségéből adódik, következik szerintem az a nagy horderejű következtetés, hogy míg a „turániak“ mindig integrálták a legyőzötteket és megőrizték azok kulturális értékeit, addig az indogermánok a legyőzött nép történelmi nyomának teljes megsemmisítésére törekedtek, annak ellenére, hogy kultúrájuk elemeit (később sajátjuknak vallva!) átvették. Tehát itt látható az oka annak, hogy miért találunk több történeti és őstörténeti nyomot az asszír, az akkád, a sémita és az indogermán népek esetében. Így elhamarkodott véleménynek látszik a megmaradt leletek alapján, ezen indogermán népeket magasabb kúltúrfokon állónak posztulálni, csak azért, mert több lelet áll tőlük rendelkezésünkre. Mert ellenkezőleg, e leletek megléte bizonyítja számunkra egy másik, egy magasabb erkölcsi és szellemi fokon álló népnek a meglétét, amely ezeket a leleteket megörizte, nem pedig brutális módon eltüntette, mint ahogy pedig ezt az indogermán népek megtették az adott helyzetben, a turániak kúlturemlékeivel. Ez a sajnálatos tény okozza hivatalos történelmünk egyoldalúságát és a Földünkön, még ma is meglévő nemzeti és társadalmi egyenlőtlenségeket. [12] „Das große Buch der Heiligen, Geschicte und Legende im Jahreslauf“ (Südwestverlag München 1980 von Erna und Hans Melchers) [ 13 ] Langenscheidt Wörterbuch Lateinisch-Deutsch (2001 Berlin-München) [ 14 ] utalok itt Mesterházy Zsolt magyar-kelta-latin témájú müveire (Pl. Magyar ókor) [15 ] Itt meg kell említeni,hogy Géczy Gábor fiatal kutató és egyetemi előadó ,ezt a „szusz“ magyar szóra vezeti vissza. [16 ] A képeket és az adatokat a „Weltgeschichte der abendländishen Kultur“ c. műből idéztem, Hermann Boekhoff és Fritz Winzer szerkesztéséből. E témában itt társszerzők voltak: Friedrich Heer és Gerd Betz. Kiadás: 1963 Braunschweig [17] Dévai Elemér Attila írja a „Bevezetés a magyar pásztorasztrológiába“ c.1999-ben kiadott művében a Dr.Eőry Ajándok orvoskutatóval kapcsolatban, a 68.oldalon: „A Szarvas közelében talált tűtartó, amely az újabb kutatások és felirata szerint gyógyító eszköz lehetett, mint akupunktúrás eszköz“


15

MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM SZŐKE ISTVÁN ATILLA:

JÓZSEF ATTILA:

(TRIANON OKÁN)

Gyönyörűt láttam

Fáj, fáj, mint mikor… Fáj, fáj, mint mikor sót szórnak élő sebre, vagy húzzák kínzatásul szélesebbre, vagy égő, parazsas fát nyomnak belé tövig, hogy beletörik. Fáj,fáj, mint mikor a sebbe keményedett rongyot kitépik, hogy kínod földuzzad az égig, vagy üvegreszeléket szórnak bele, s a nyers hús tűz-szilánkkal lesz tele. Fáj,fáj, mint mikor éles késsel, rozsdás pengével vakarják a vart. Fáj,fáj mikor bántják a magyart! Fáj, mikor nem tudják e Honban, hogy mi történt Trianonban, és alázkodva köpik szembe önmagukat, s bennük rothad a holnap, s a múlt is mellé roskad, eltörölve, ölve, bántva, meggyalázva, örökké a semmit magyarázva, mert itt már nem értik a szót, amely mondaná az igazát, hogy óvni kell a hazát, s óvni kell a nemzetet, mert a Fény felé csak az vezet, nem vakon kell botorkálni azok között, akikbe a magyargyűlölet beleköltözött, ’kik elzárják a lélekcsapot, gyaláznak tegnapot, mát, holnapot, mert nékik nem volt olyan, hogy „még”, mert náluk nem létezik a „rég”, s nincs, mint nékünk olyan ősgyökerük, és Istennel van folyton-folyvást perük, de véle sem szemközt állnak, csak néki háttal kiabálnak, s nem merik a lelkét megidézni, nem mernek a szemébe nézni, mert a szem a tükre a léleknek, s a lélek a magva az életnek, s ez a MAG, mely a nevünkben hordatik, élni fog még évszázadokig, sőt, még annál is tovább, addig, amíg Isten szeme lát, addig, míg lesz a világ. Lám már nem fáj, ha reám bármit mondanak, az összképen semmit sem rontanak, s akármilyen rosszat akarnak, mi megmaradunk magyarnak!

Gyönyörűt láttam, édeset, elképzeltem egy gyenge rózsát. Elbámészkodtam s rám esett, mint nagy darab kő, a valóság. Ám ez a kő is képletes. A legjobb, ha mindent kimondok. Igy oktatnak ügyeletes és tanulságos napi gondok. Lám, ösztönöm helyes nyomon járt, amikor bejött az ember. „Kikapcsolja a villanyom” — ez zúgott bennem, mint a tenger. A kés ott volt az asztalon — éppen a ceruzám hegyeztem — ha ezt az embert leszurom, tudom, mindennel kiegyeztem. El voltam keseredve. Hát. Minden sötét és szomorú lesz. Állat védheti otthonát; hanem másfajta háború ez. Fegyvert ragadni gyengeség: megöl az ellenség és megver s elszáll rólam a kedves ég. Jogállamban a pénz a fegyver. A hadviselés itt ma más. A hős a kardot ki se rántja. Bankó a bombarobbanás s mint fillér, száll szét a szilánkja. Igy okoskodtam s jónapot kivánva elhuzódtam oldalt s este a nyájas csillagok rámnevettek a teli holddal. 1937. július


16

Dobogó

Kit kerget a tatár? avagy, a kötelező testvérgyalázás iskolapéldája „Hányféle dúlás volt Magyarországon? Háromféle: törökdúlás, tatárdúlás és felszabadúlás.”

TÓTH FERENC „Most rabló mongol nyilát zúgattad felettünk, Majd töröktől rabigát vállainkra vettünk.” (Kölcsey Ferenc: Himnusz) A tatár szóról legtöbbünknek az 1241—42-es mongol hódítási kísérlet, azaz a „tatárjárás” jut eszébe. A tatárjárás szó pedig kísértetiesen hasonlít a sáskajárásra, azt sugallva, mintha nem is emberi lények törtek volna az országra... Vajon miért nincs németjárás, franciajárás, osztrákjárás, csehjárás, vallonjárás is a szókincsünkben? És a Himnuszban miért pont a mongol kapta meg a „rabló” jelzőt? A nyugat-európai seregek nem raboltak? A németek, osztrákok és más nyugati népek ellen évszázadokon át vívtuk szabadságharcainkat a tatárjárást megelőzően is, azt követően is, és meg sincsenek említve a Himnuszban. A tatárjárás nem egész két évig tartott, és a támadók kudarcával ért véget (lásd Molnár Géza — írói álnevén Petry Csaba — 1997ben kiadott Fehér ló című történelmi regényét), mégis lépten-nyomon beleütközünk a felemlegetésébe. Arany Jánosnál az ifjú Toldi Miklós így sóhajt fel, amikor a leventék közé kívánkozik:

„Mentek-é tatárra, mentek-é törökre, Nekik jó éjszakát mondani örökre?” Petőfi Sándor János Vitézének Tatárországon kell átvergődnie, mielőtt a törökök markából megmentené a francia király lányát és országát.

„Kutyafejű tatár népek fejedelme A magyar sereget ekkép idvezelte: „Hogy mikép mertek ti szembeszállni vélünk? Tudjátok-e, hogy mi emberhússal élünk?“ (Máté Imre: Yotengrit I. c. könyvében a kutyafejűt félreértésnek nevezi, eredetileg kutyafejő volt a kecsketartó népek gúnyneve.) Egy közismert felvidéki népdalban, amit baranta edzések végén is el szoktunk énekelni, szintén előjön a tatárok kárhoztatása:

„Tatár, török, s más ellenség minket meg ne rendíthessék” De utalhatnék éppen a szocializmus egyik jellegzetes viccére is:

A példáknak se szeri, se száma, nem is sorolom tovább. Közös vonása mindegyiknek, hogy a tatárt a törökkel együtt emlegetik, más nép neve viszont nem jelenik meg az ellenségek sorában. Mi lehet ennek a magyarázata? Kertész Manó: Szokásmondások című könyvében a következőket olvashatjuk: „Első tekintetre azt hihetné az ember, hogy a 13. századi tatárdúlás emlékét idézzük e szólásmondással: hordjon el a tatár! vagy: ne siess, nem hajt a tatár! Pedig itt is a török idők nyomorúsága szól hozzánk. Nem gondolhatunk a IV. Béla idejéban lett tatárjárásra, mert még ha lehetségesnek tartanók is azt a nem valószínű nyelvi jelenséget, hogy annyi pusztító vihart látott nemzetünk történetének egy tragikus eseménye szólásmondás alakjában hét évszázad után is közszájon forog, gondolkodóba kell esnünk azon, hogy a tatárnak fenyegetésképpen való emlegetése régi írásainkban a 18. század előtt elő nem fordul. (...) Viszont a budai basák leveleinek számos adata bizonyítja, hogy a hódító töröknek legfélelmetesebb katonasága a tatár lovasság volt; ha a szultán és Bécs között súlyosabb természetű nézeteltérés támadt, sokszor fenyegetőztek a budai basák néhány ezer tatárnak az országra bocsátásával. (...) E magyarázat helyessége mellett szól az is, hogy a török nyelvnek is van a magyaréhoz hasonló szólása: a tatár hajt hátul?” Kertész Manó véleményét nem tudom, nem is akarom megkérdőjelezni, csak kiegészíteni. Mindez ugyanis nem magyarázza az európai népek neveinek kerülését a szitkokban. Pedig a százötven évnyi török uralommal szemben a Habsburgok négy évszázadon át sanyargatták népünket. Nem a muzulmán török szultán romboltatta le az eredeti Fehérvárt keresztény templomaival együtt, hogy megtévesztésül átnevezhessen egy másik várost „Székesfehérvár”-nak, nem ő robbantatta fel a magyarlakta területek várait, nem ő tiltotta ki a Pálos rendet az országból, hanem a „keresztény” Habsburg. És pont itt gyanítom a magyarázatot. A Habsburgok, mint új hódítók, minden aljas pusztításukat rá akarták kenni az előző hódítókra. Ebben készséges segítőjük volt a keresztény Egyház, aki szíves örömest sulykolta bele a népbe, hogy a muzulmánok milyen embertelenek, hátha ezáltal elhalványodik a keresztes hadjáratok iszonyatos szégyenfoltja. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy az oszmán had ne kegyetlenkedett volna. De vessünk csak egy pillan-


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM tást a „törökök” népi hovatartozására! Még az erősen birodalmi szemléletű hivatalos történelemoktatás is szolgáltathat meglepetéseket: „A helyzetet jól jellemzi Redinger Jakab története. Ez a svájci vallási fanatikus a 17. században élt. Szent küldetésének tartotta a törökök megtérítését, így Magyarországra utazott, ahol 1663-ban az éppen Érsekújvárt ostromló nagyvezírt kereste fel, hogy megmentse a lelkét a pokoltól. Nem tudni miért, de a nagyvezír nem végezte ki a svájcit, hanem több hónapi fogság után szabadon engedte. A fogság unalmas hetei alatt Redinger összeállított egy török szótárt a leggyakoribb szavakkal. Később kiderült, hogy ez a „török szótár” kizárólag szerb szavakat tartalmazott!” (A Kárpátmedence etnikai és demográfiai változása 895 és 1920 között. Érettségi tétel, 2005) Szóval amit a „török korban” követtek el, azt mind rákente a korabeli tömegtájékoztatás a törökre. Mára csak annyi változott, hogy az egyház sulykoló szerepét átvette a televízió, a rádió és a sajtó. Az „emberiség ellensége” továbbra is az iszlám, csak most nem Róma, hanem Izrael vétkeit kell halványítani a rágalmak sulykolásával. Nézzünk meg, mit is jelent a „tatár” szó Czuczor Gergely és Fogarasi János 1862-ben megjelent, „A magyar nyelv szótára” című művében (elérhető CD-ROMon az Arcanum Adatbázis Kft kiadásában): „TATÁR, fn. és mn. tt. tatár-t, tb. ~ok. Ingadozó jelentésü népnevezet, melyet a keleti és nyugoti történetírók és ethnographok most szűkebb majd tágabb értelemben használnak; amely név illetőleg népség pedig bennünket sokkal közelebb érdekel, mint többnyire vélik, ha tudni fogjuk, hogy e név a régi korban a görög skütha névvel azonos, hogy a sínai annalisok a húnok bírták ázsiai fennsíkságot tatárságnak is hívják, s a sínaiak ma is a mongolokat, mandsukat és rokon népeket általában tatároknak nevezik stb. stb.” „Eredetileg mongol néptörzset jelentvén és e névvel néprajzi tekintetben azonos levén, a mongoloknak hóditásai folytán a XIII. században a tatár név gyűnév lett, melylyel (éppen úgy, mint a frankok neve Nagy Károly és a frankok uralma után a nyugot-európai népek általános jelölésére szolgált) nemcsak a tulajdonképeni tatárokat vagy mongolokat, hanem a hatalmok alatt állott rokon és hasonló népeket is jelezték. (Csakhogy Európában szójátékból a régiek ,Tartarus’ [=alvilág] szava után őket tartároknak vagyis alvilágiaknak, alvilágból jötteknek nevezték el. De Magyarországon tisztán megmaradt a ,tatár’ név). Innen történt, hogy főleg testi alkat tekintetében ugyan különböző, de nyelvre nézve bensőleg rokon három nép: a mongolok, tungúzok és turkok, a tatárok neve alatt értve, azok történetében a tatárok története is bennfoglaltatik. Mai korban a tatár név kettős vonatkozásban használtatik: egyszer a felső ázsiai (altaji) népség- és nyelvtörzs jelölésére, aztán különösen mint egyes meghatározott népségek nevezete. A tatár vagy altai nyelvtörzs, máskép uralaltaji, ugor-tatár (Müllernél is), vagy (északi) turáni a ragozó

17

nyelvekhez számittatik. Őshazájául az Altai hegység tájékán létező fennsikságot gyanitják. E nyelv birodalma, az indógermán által többképen megszakasztva, a japáni tengertől egész Bécsig (értve a magyarokat) és Chistianiáig (értve a finneket, lappokat), és az északi jeges tengertől Tibetig s a kisázsiai tengerpartig terjed.” Ha valaki eddig nem értette volna, hogy hivatalosaink miért hallgatnak mélyen erről a szótárról, annak valószínűleg most összeállt a kép. A történelem iránt érdeklődő magyar embereket fondorlatosan két táborra osztották még a 19. század végén: a finnugor rokonságot vallókra és a szkíta-hun-avar-magyar folytonosság híveire. Errefel kiderül a szótárból, hogy nincs is ellentmondás a kétféle nézet között. Oda a mesterséges megosztottság, ha ez széles körben ismertté válik! No de ne érjük be ennyivel! Lapozzunk bele a másik agyonhallgatott műbe, az 1550-es években keletkezett Tarihi Üngürüszbe, amit Jozef Budenz annak idején zárolt, nehogy a magyarság tudtára jusson annak a tartalma. „Dzsiddija fejedelme segítségül Hunor népéből, akik tatárok voltak, húszezer katonát gyűjtött össze”. Hasonlót olvashatunk „Az 1740. évi Névtelen Magyar Történet”-ben (Mindkét idézet forrása: Terdzsümán, Mahmud: A magyarok története Tarih-i Üngürüsz Madzsar Tarihi. Magvető Kiadó, Budapest, 1982.): „A madzsar nép történelmi könyveiben meg van írva, hogy a madzsar nép a tatár nép-fajták közül eredő népfajt alkot.” Történelemórán megtanulják gyermekeink, hogy Batu kán hódítási kísérletét csak tévedésből nevezzük tatárjárásnak, valójában mongol betörésről van szó. Megszokhattuk már, hogy történelemkönyveink állításait fenntartással kell kezelnünk, hisz minden korban áthatja valamilyen politikai sugalmazás, esetleg félrevezető szándék. Amit azonban félrevezetésnek szán a hatalom, az gyakran nyomravezetőnkké válik — ha tudunk olvasni a nyomokban. Vegyük elő megint Czuczor és Fogarasi szótárát, és vegyük sorra a honviszszafoglalók neveit Attila és Árpád idejéből! (Az idézetek különböző címszavak alól lettek összeválogatva, így nem a megadott neveknél keresendők.) Aladár: „a magyar krónikákban Atilla egyik fia a mongolban aldar am. dicsőség” Árpád: „tekinthető mongol eredetünek, mert e nyelvben arbid igető am. sokasodjál v. sokasodó” Etele: „Mongol nyelven a Volga folyó neve Edsil ghool. Ez utóbbi am. folyó, az első kétségen kívül azonos edzele igetörzszsel (ds és dz a mongolban ugyanazon betűvel fejeztetik ki, és csak i előtt ds, egyebütt rendesen dz), mely igetörzs az uralkodás fogalmát fejezi ki s tulajdonképen am. uralkodjál v. uralkodó, fejedelem, (,edzen’ ugyan ezt jelenti), tehát Edsil ghool am. fejedelmi folyó, mint legnagyobb folyó Európában. Edsil szó pedig, mint látjuk legeslegközelebb áll a Névtelen jegyző Ecil szavához. Innen az Etele név, vétessék akár a Volga folyótól, akár az edzele igétől, az ,uralkodó’ vagy ,fejedelem’ fogalmát foglalja magában.”


18

Dobogó

Géza: „Geysa szó (a Névtelen jegyzőnél), és Geyche vagy Geycha (a későbbi krónikákban) megfelel a mongol geikcsi szónak, mely fénylőt, vagy geikszen szónak, mely világosodottat jelent” Tarcal: „Turzol kún vezértől vette nevezetét, kit Árpád a föld kikémlése végett küldött, és a föntebbi hegyre legelső lovagolt fel. Turcsighol a mongolban csakugyan azt teszi: kémlés végett küldött követ” Zolta: „Mongol nyelven zoltai v. dzoltai v. Bálinti szerént az ai ikerhang a kiejtésben á-vá olvadván öszsze, zoltá am. szerencsés” „Nem szólunk vala ezekről, ha meg nem volnánk győződve, hogy a hún és régi magyar nevek nagy része s némely fennmaradt szók a mongol nyelvből értelmezhetők; mit egy külön értekezés tüzetesen fog tárgyalni.” Ez több mint kínos a mai szokványos történelemszemléletre nézve. Akkor kik is voltak a „honfoglalók”? Hogy is került a ma magyarnak nevezett nyelv és népesség a Kárpát-medencébe? Móra Ferenc: Hun sírok, hun nem azok című írásában arra a következtetésre jut, hogy a föld népét, aki itt változatlan volt, meghódította három úri rokon: a hun, az avar és a magyar. Mi pedig ezt kiegészíthetjük azzal, hogy a negyedik úri rokon is megkísérelte, csak hiba csúszott a számításába. Hunornak, Atillának, Árpádnak és Batunak ugyanazt a küldetést kellett volna teljesítenie: az íjfeszítő népek újraegyesítését. Érdemes lenne szétnézni mind IV. Béla, mind Batu kán környezetében, kik lehettek a tanácsadóik, hogy mindkét félre nézve balul ütött ki a kísérlet. A tatárjárás pusztításait minden bizonnyal eltúlozza a mai történetírás. Érdekes belegondolni, hogy miközben Batu egyre fogyó serege üldözi IV. Bélát, a baráti „keresztény” Európa területszerző és elrettentő hadjáratokat indít a Magyar Királyság ellen, amiket a király nélküli ország egytől egyig visszaver. Batu seregeinek elvonulása után pedig hatalmas „nagyberuházások”, várépítések indulnak. Bizonyára nem a kiirtott lakosság kísértetei vitték mindezt végbe… De hogy is tudta volna kiirtani a lakosság harmadát-felét két év alatt a tatár sereg? Különösen a kisközösségekben élő vidéki lakosság felkutatása lenne lehetetlen feladat ennyi idő alatt. Az ilyesfajta népirtás még ma, a légi és műholdas felderítés korában is meghaladta mind a Szovjetunió, mind az Egyesült Államok képességeit Afganisztánban. Pedig több idejük is volt rá, mint Batu kánnak, és a műszaki fölényük is nagyobb volt szegény éhező afgá-

nokhoz képest, mint Batu hajszolt seregének a jómódú és jóltáplált vidéki magyarsághoz képest. A tatárjárás pusztításait valószínűleg nem a tájban (lápokban, erdőkben, ártéri szigeteken) könnyen elrejtőző vidéki lakosság szenvedte meg elsősorban, hanem a városlakók. Nézzük csak, mit ír a városok nemzetiségi összetételéről a hivatalos tudomány egyik képviselője: „A külföldi utazók arról számoltak be, hogy Magyarországon a városokat (azaz azokat a helységeket, amelyek otthoni városaikhoz hasonlítottak) németek lakják. Ez a sommás vélemény túlzás ugyan, ám annyi igaz belőle, hogy a nagyvárosok lakóinak tekintélyes hányadát e nemzet tagjai alkották.” „Arra is törekedtek, hogy a zsidó vallás gyakorlói csak püspöki székhelyeken telepedjenek le. A korlátozó intézkedéseket általában nem tartották be, és Nyugat-Európához képest kedvezőbb viszonyok között éltek, élvezték a király védelmét. A pénzügyigazgatás vezető tisztségviselői közülük kerültek ki. Az uralkodók elősegítették, hogy a zsidók városokba települjenek.” (Draskóczy István: Kisebbségek az Árpád-kori Magyarországon. Kisebbségkutatás, 2000, 3. szám) A városok befolyásos lakossága tehát főként németekből és zsidókból állt. Történelmi tapasztalataink szerint az ő utódaikból kerülnek ki később a Habsburgokhoz, szovjetekhez és az EU-hoz, tehát a mindenkori birodalmi központhoz hű értelmiségiek, köztük sok egyházi méltósággal, miniszterrel, tanárral, történésszel, nyelvésszel, íróval, költővel és újságíróval, tehát a közvélemény alakítóival. Mai történelemszemléletünk az ő nézőpontjukat tükrözi. Gyógyszerként mindenkinek forrón ajánlom Grandpierre K. Endre műveit, például „Őshonos-e a magyar a Kárpátmedencében?” vagy „A magyarok istenének elrablása”. A címben feltett kérdésre tehát ezt válaszolhatom: az őseit megtagadó, a tájjal való békés együttélés szabályait felrúgó, a városi jövevények életmódját és értékrendjét követő idegenszívű helytartókat, hazaáruló „européer” értelmiségieket és a tudatlanságot választó fogyasztókat kergeti a tatár minden Árpád-sávos zászlóban, minden turulszoborban, minden rovásírásos feliratban, még a „szlovák” címerben is, azaz mindenben, ami ősi és magyar. És kergetni is fogja mindaddig, amíg vissza nem tér a becsület útjára. Kelt Máriabesnyőn, 2009. Napisten (nyárelő) havának harmadik napján



19

Szentek legendái — legendák szentjei

Magyarországi Boldog Erzsébet domonkos apáca, szűz született: 1292 vagy 1294 meghalt: Töss(Svájc) 1338 május 6. Úgy tartják nyílván szentjeink között, mint „az Árpád-ház utolsó aranyágacskáját”. Édesapja az Árpádház utolsó királya III. András (1290-1301), édesanyja a lengyel Kujáviai Fenenna hercegnő volt. Nagynénjei között ott találjuk Szent Erzsébetet, Szent Margitot, Boldog Kingát és Boldog Jolánt. Amikor édesanyja megszülte második gyermekét, belehalt a szülésbe. Apja egy év múlva újra házasodott. De a Habsburg házból származó asszony, nem szült gyermeket. Így alakult ki az a helyzet, hogy a kis Erzsébet lett a magyar trón örököse. Apja Bécsben neveltette. 1298. február 12.-én eljegyeztette II. Vencel cseh király fiával, IV. Béla egyik késői leszármazottjával, akit szintén Vencelnek hívtak. 1301. január 11-én meghalt az édesapja. Az özvegy, aki neki mostohája volt, kincsekkel megrakodva hagyta el Magyarországot, és őt is magával vitte Bécsbe. Minden vágya az volt, hogy Erzsébet által majd országunkat is a Habsburg Birodalomhoz kapcsolja. Ám terve füstbe ment. Erzsébetet mostohája, saját öccsével, Henrik herceggel akarta összeházasítani. Ő ehelyett, a kolostort választotta. A svájci Töss domonkos kolostorba kérte felvételét, s többé soha nem látta édes hazáját, sem rokonságát. Csupán egy alkalommal kereste fel egy magyar küldöttség, és arra kérte, hogy térjen vissza velük Magyarországra. Nem volt könnyű a döntés, de nem tágított. Mint Jézus jegyese arra kérte a küldötteket, hogy óvakodjanak minden pártoskodástól, de szívében győzött az égi szerelem, s ezért nem tért velük haza. Két példakép ragyogott előtte. Mindkettő rokona volt. Az egyik Szent Erzsébet, akinek nevét kapta, és kolostorának is égi védőszentje volt. A másik Szent Margit, akinek a ruháját hordozza szerzetében. Példájukból tanulta az alázatosságot és állhatatosságot. Halála előtt 4 ével teljesen lebénult. Így imádkozott: „Hálát adok neked, Uram és Istenem, hogy szent akaratod megfosztott testem és tagjaim használatától, úgy, mint Te voltál a kereszten.” S amikor szerzetesnővér társai vigasztalták, így szólt hozzájuk: „Hagyjátok abba, lelkeim, hadd küldjek néhány gyöngyöt szálláskészítésre az örök hazába!” Halálos ágyán, az égi haza küszöbén, földi hazája felé sóhajtott. Nővértársai ekkor sejtették meg, hogy a köztük élő magyar királyleány legnagyobb szenvedése a külső és belső megpróbáltatásokon túl a számkive-

tettség és a honvágy volt. 1336-ban vagy 1338-ban hunyt el. A tössi kolostor lakói nagyon szerették és tisztelték. Szent élete és a közbenjárására történt csodák miatt biztosak voltak abban, hogy Isten gazdagon megjutalmazta, azaz megadta neki az Élet koronáját, melyet egy látomásban megígért mindhalálig hű szolgálóleányának. Sírjánál sok csoda történt. De a reformáció viharaiban vad emberek a sírját szétszórták, kolostorát elpusztították, s ma csak sírjának fedőlapja látható a zürichi Landesmuseumban. Mária Terézia osztrák császárnő ereklyéi felkutatására 1770-ben tett kísérlete sem járt eredménnyel.

„Isten kegyelme megőrizte nekünk ezt a tiszteletreméltó kincset, amiért állandóan dicsérnünk kell Őt és hálát adnunk a mindenható Istennek; ő ugyanis világosan megmutatta csodái által, hogy őt (Erzsébetet) a maga dicsőségére és nem a világ örömeiért teremtette. Most tehát Annak dicsőségére és tiszteletére beszéljük el életét, aki a földön az erények tanítója volt, most pedig az égben megjutalmazója, hogy ily módon mindenki, aki csak hall róla, jobbá legyen.“

A domborművön látható ábrázolás: halála óráján kis madár jelent meg az ablakban, melynek éneke mosolyt fakasztott a haldokló ajkán. Szobrász: Csíkszentmihályi Róbert


20


A szentistváni fordulat (2. rész) Csaba Zsuzsa riportja Szántai Lajossal a Pannon Rádióban, 2002. május 4-én (folytatás az előző számból)

— Milyen vallás volt Szent István előtt és az ő koronázása után, amikor is kissé, hogy úgy mondjam, furcsán viszonyult a Vatikán az apostoli minőségben uralkodó Árpád-házi királyainkhoz. — Ha én megfigyelem, mondjuk a magyar királyság és a római egyház viszonyát, vagy a magyar királyság és Európa kapcsolatát, akkor egy döbbenetes eredményre kell sajnos jutni. Ez egy elég kínos és keserves eredmény, de végül mégiscsak tényként könyvelhető el. Európa bármelyik irányából érkező támadás, amely Magyarországot éri, nem a szentistváni térítés és fordulat előtt történik meg, hanem utána. Innentől kezdve nincs miről vitatkoznunk azokkal, akik úgy gondolják, hogy Szent István a nyugat-európai, latin rítusú kereszténységet vette fel. Vissza lehet kérdezni: akkor az a kereszténység, amelyet ő felvett, miért akart hol pápai segédlettel, hol német-római császári segédlettel, hol bizánci segédlettel mindenáron a kereszténység zsenge ültetvényét Európa kellős közepén kigyomlálni? A válasz pedig egyszerű: azért, mert ez nem az a kereszténység volt. Egy magyar király pontosan tudja, hogy az ő királysága Európa kellős közepén van. Pontosan tudja, hogy Magyarországhoz és a magyar nemzethez képest minden európai ország és minden európai nép egyre külsőbb peremvidéken jelenik már csak meg. A lényeg, hogy a központi mag itt van a Kárpát-medencében. Márpedig egy rendszert csak a központból lehet táplálni és működtetni. Tehát az, hogy a magyar királyság elismeri a keletrómai rítusú kereszténységet, elismeri a nyugat-római rítusú kereszténységet, nem jelenti azt, hogy felvette ezt a kereszténységet. Itt egy olyan kereszténység van, amely ismeri a periférián lévő szellemi értékeket is. Viszont a periférián lévő szellemi értékek nem biztos, hogy ismerik a forrást, amely a központból táplálja az ő életútjukat és életpályájukat is. A szentistváni térítés főszereplője nem Róma, hanem a Magyar Szent Korona. Itt a Szent Korona által képviselt szertartásrend és vallás indul el. Az a vallás — amit éppen Révay Péter koronaőr nyomán haladva nevezhetünk Szent Korona vallásnak — magában egyesíti azoknak a vallási alakulatoknak az értékeit is, amelyek a Szent István előtti időkből származnak, majd tovább menve a mai napig hatnak. Tehát, ha föltesszük a kérdést, hogy milyen vallás volt Szent István előtt, és milyen vallás volt Szent István után, akkor erre úgy lehet válaszolni, hogy a

Szent Korona által begyűjtött és továbbsugárzott vallás — a szeretetvallás. A szeretetvallás működött a honfoglalás kori magyar kereszténység értékrendjében is, és működött a szentistváni „térítés“ után is. De mit tehetünk akkor, hogyha Európa erre a magaslatra nem tudott fölemelkedni? Európa nyugati fele csak Rómáig tudott emelkedni vagy süllyedni. Dümmerth Dezső kiváló történész figyelmeztetett arra, hogy Európában a királyok Isten kegyelméből való uralkodók voltak. Természetesen a magyar király is. Dümmerth Dezső egyházi jogra és okleveles gyakorlatra hivatkozva nagyon szépen feltárta azokat az adatokat, amelyek azt bizonyították, hogy a magyar király istenfiúi jogkörrel gyakorolta a hatalmat, és a magyar király élő, működő apostolként jelent meg a világban. Ugyanakkor a magyar király minden esetben az apostoli szerepkör fölött álló fiúi szerepkört is betöltötte. Ez a középkori jogrendnek a gerincét képezte. Azok a magyar királyok, — akikről sejteni lehetett, hogy a római rítusú kereszténységet nem szívelik — ha Szent István király tényleg a római kereszténységet vette volna föl, és nyugat-európához akarta volna felzárkóztatni a magyar népet, ezek a magyar királyok Szent Istvánon átléptek volna vagy egészen egyszerűen megfeledkeznek róla. Ezzel szemben a 22 éves Kun László, egy gyönyörű oklevélben éppen az édesanyját, Kun Erzsébetet figyelmezteti, hogy vigyázzon, mert bár tudja, hogy neki fiúi kötelessége van az édesanyja felé, de ő elsősorban magyar király aki népének érdekeit kell hogy képviselje, és pontosan tudja, hogy országát egységben, függetlenségben a szent királyok, kiváltképp Szent István érdemei révén tudja megtartani.

A magyarok Istenasszonya — Ezek hallatán azt hiszem nem kérdés senki számára sem, hogy miért akarták minden időben elfoglalni ezt a Kárpát-medencét. Most térjünk vissza még Szent István augusztus 15-én, Szűz Mária mennybemenetelekor ajánlja fel a Koronát. Erről hallhatnánk néhány szót? — Szent Istvánnak tulajdonképpen a leggyakrabban emlegetett, ugyanakkor a képzőművészet, vagy az egyházi művészet vonalán a legtöbbet ábrázolt cselekedete, hogy felajánlja a Magyar Szent Koronát Szűz Máriának. Ha én elkezdem azt vizsgálni, hogy Szent István király idejében Szűz Mária milyen súllyal jelenik meg a magyarság életében, akkor eléggé meglepő



következtetésekre juthatunk. Ugyanis már Szent Gellért legendájában olvasható a következő: „a magyarok rendkívüli módon tisztelnek egy olyan Istennőt vagy Istenanyát, amely Istennőt vagy Istenanyát a magyarok a saját nyelvükön csak egyszerűen Királynőnek, Királynénak vagy Nagyasszonynak neveznek.“ Majd ezután elvégzi azt az azonosítást, amely révén Európa megismerkedik a Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony kultusszal. Ebből az következik, hogy Szűz Máriát a magyar királyság által ismeri meg Európa. Minden valószínűség szerint Szent István király nélkül, vagy az általa képviselt kereszténység nélkül Szűz Máriáról Európa nagyon keveset tudna. Ha az ember megvizsgálja azt, hogy a legtöbb nagy egyházi ünnep, ami Máriához kötődik, honnan származik, kiderül, hogy ősi magyar ünnepek ezek. Számtalan ünnepet lehetne megemlíteni, amely előbb van meg a Kárpátmedencében, az Árpád-korban, és csak utána jelentkezik a bizánci kereszténység területén, vagy a latin rítusú kereszténységnek a területén. Megint újra és újra fel lehet tenni a kérdést, hogy lehet megtéríteni kívülről azokat, akik Európának egy teljes, szerves, egységes Szűz Mária képzetkört adnak? Gellért írja le, hogy a magyarok ismerik Szűz Máriát már a Szent István előttről is, és ő javasolja az egyetlen megoldásként és lehetséges változásként, hogy a magyar ősvallás istenasszonyát fogadják el, hogy azonosnak tekinthető Szűz Máriával. Hol hallottunk olyat, hogy bármely európai nép által tisztelt ősanyát valaki azonosítani merte volna Szűz Máriával? Ez azt jelenti, hogy a magyarságot a kereszténységre nem kellett téríteni! A magyarság kereszténységgel rendelkezett. Ennek a kereszténységnek a működésében koronázódott meg az a küldetés, amit magunkkal hoztunk. Szent István óta a kereszténységünknek a

21

foglalata a Magyar Szent Koronában és az ő működésében jelenik meg. — Van bizonyítékunk is, különböző festményeken, szobrokon látjuk, hogy Szűz Máriát a Magyar Szent Koronával ábrázolják. — Igen, ez is rendkívül ismert ikonográfiai jellegzetesség. De tudni kell azt, hogy a világon egyetlenegy valódi, valóban megjelenő, valóban fizikai formával megidézhető koronával lehet Szűz Máriát ábrázolni és ez a Magyar Szent Korona. Az összes többi korona, ami Mária fején megjelenik az tulajdonképpen a fantáziának a terméke. Visszatérve Szent Istvánra, 1038. augusztus 15-én ajánlja fel Szűz Máriának a Magyar Szent Koronát. Nem tudták az egyházi naptárukat annyira átszűrni, és anynyira átprogramozni, hogy augusztus 15-e mind a mai napig ne úgy szerepeljen a magyar egyházi naptárakban, mint Nagyboldogasszony napja. Tehát bármennyire hihetetlen ez azt jelenti, hogy a Szent István előtti magyar ősvallás érdekes módon nem volt hajlandó tudomást venni a szentistváni „vágányátállításról” és még a XXI. században készített naptárakban is augusztus 15-én mi Nagyboldogasszony napjával találkozunk. Viszont Szűz Máriát a magyar nép soha nem nevezte Nagyboldogasszonynak. Tehát itt nagyon közel vagyunk ahhoz a valláshoz, amely Szent István előtt is megvolt és utána sem szűnt meg. Hiszen gondolom, mindenki tudja, hogy Boldogasszony és ezen belül is Nagyboldogasszony ténylegesen ismeretlen a bizánci és a római rítusú kereszténységben. Jelentése sincs ennek a fogalomnak és meghatározásának. Kálmán Lajos, Szeged környéki plébánost idézem, aki az 1800-as évek végén írt egy nagyon szép és rövid tanulmányt. A címe: Boldogasszony, ősvallásunk Istenasszonya. Kálmán Lajos, aki római katolikus pap volt, észrevette, hogy az a vallás, amit ő megtanult a teo-


22

Dobogó

lógián, a hívei előtt teljesen ismeretlen. Tehát neki mint gyakorló papnak szembe kellett néznie azzal a ténnyel, hogy a templomhajóban összegyűlt hívek teljesen más vallási képzetekkel rendelkeznek, mint ő. Kálmán Lajos erkölcsi nagyságra jellemző, hogy szembe mert nézni ezzel a ténnyel és feltűnt neki, hogy a templomba járó sokaság beszél Nagyboldogasszonyról, Kisboldogasszonyról beszél. Amikor megkérdezte, hogy hány Boldogasszonyt ismer a magyar nép, akkor a válasz nagyon egyszerű és tömör volt: hetet. Viszont ha összeszámoljuk a Boldogasszonyokat akkor nem hét, hanem tíz fölé is eljuthatunk a számolás útján. És amikor Kisboldogaszonyt mondanak, valójában Szűz Máriára gondolnak. Nagyboldogasszony működési rendje egy nagyobb keretben valósul meg, míg Kisboldogasszony működési rendje egy kisebb keretben valósul meg. Egy nemzet keretrendszere az úgynevezett „nagy év“-ben mutatkozik meg. Ez a „nagy év“ viszont kisévek sorozatában, de végső soron a nagy precessziós év mentén jelenik meg. Tehát Nagyboldogasszony lényegét tekintve a precessziós világévnek a keretét határozza meg a „nagy év“-ben, amelyben egy világhónap 2160 évig tart. Ezt személyünkben nem tudjuk megélni, de

nemzetünkben, népi voltunkban, ekkor, ki tudunk teljesedni. Az egyén a kiséves keretben éli saját életét. Ez 365 napot jelent. Ebben a keretben jelenik meg Kisboldogasszony. A két Boldogasszonyság fogaskerék szerűen váltja át a „kis életet“, a „kis évet“ a „nagy év“be, vagyis a nemzetnek a nagy számontartási rendjébe. Szent István érdeme az, hogy ő Nagyboldogaszonynak ajánlja fel a Koronát, tehát ő nem a saját életére gondol elsősorban, nemcsak a saját kortársaira, hanem az előtte, és az utána következőkre, vagyis ránk is gondolt. Mert mi Szent Istvánnal a nagyéves számontartási rendben tudunk találkozni. Tudni kell erről a napról, hogy ennek tényleg rendkívüli a jelentősége, hiszen Nagyboldogasszonyként találjuk meg a naptárban, viszont az egyházi szertartásrendben ez Szűz Mária mennybe emelkedésének a napja. Minden jel szerint itt a két Boldogasszonyság találkozik. Szűz Mária itt emelkedik fel a mennybe, és ott megkoronázódik. Ezen a napon hal meg Szent István. Itt el lehet gondolkozni, van egy olyan tengelyünk, ahol az elsőnek tételezett magyar király felajánlja a Magyar Szent Koronát saját halálának napján. Viszont ezen a napon Jézus Krisztus édesanyja kiválik a földi lét forgatagából, felemelkedik a mennybe és ott Jézus Krisztus megkoronázza. Szent István érdemei felbecsülhetetlenek. Őneki köszönhetjük, hogy ameddig van világ és még két nap, addig a magyarságot a világból kiiktatni nem lehet, akármilyen politikai, társadalmi berendezkedés történik. Nem szabad elfelejteni, hogy ezt a népet — most a magyarságról van szó —, már nagyon sok esetben kihaltnak vélték. A török kiűzése után, Mátyás király ideje alatt, és 1526 előtt a Kárpát-medence magyar születésű és magyar nyelvű lakosságának a létszáma 6-7 millió fölött van. És akkor most a nemzetiségiek és a társországok lakosságáról nem beszéltünk. Ezt nevezik tulajdonképpen színmagyar lakosságának. A török kiűzése után 1 millió magyar sincs a Kárpát-medencében. Ez a nép még is meg tudott újulni. Utána pedig jönnek a Habsburg évszázadok… Ha nem tűnt volna fel, tőlünk a nagy távlatokat, a nagy ügyeket, a jövőképet próbálják elvenni, és azt próbálják meg előidézni, hogy saját magunktól roppanjunk össze. Ők ugyanis ezt a nemzetet nem tudják félre állítani. Mégis mi hogyan tudunk saját magunktól összeroppanni? Úgy hogy nem hiteles történelmi forrásokból táplálkozunk. 1038. augusztus 15-én Szent István felajánlja a Magyar Szent Koronát, s a Szent Koronán keresztül az egyetemes magyarságot. Innentől kezdve a nemzet jövője biztosítva van. Szent István felajánlása semmit nem ért volna, ha nem saját magát áldozza fel. Az István név kétféle változatból közelíthető meg, az egyik a magyar névváltozat hangalaki megfelelőjéből olvasható ki, a másik, pedig egy ismertebb, általánosabb jelentésrétegből, amelyet maga Szent István legendája is elmond. Szent István születésére


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM vonatkoztatva mondja el a legenda, hogy amikor megszületik István, „akkor az István nevet kapta, hisszük, hogy az Isten is ezt akarta, mert ami István a görög nyelvben az, koronázott a latin beszédben.“ Már a legendája elmondja, hogy az ő neve koronát jelent. Tehát ha Szent István térden állva felajánlja Szűz Máriának a Magyar Szent Koronát, akkor lényegében először saját magát ajánlja fel a Magyar Szent Koronának, a Magyar Szent Koronát pedig saját magán keresztül Szűz Máriának. Ezt az áldozatot el lehet fogadni. Innentől kezdve Szent Istvánnak egy átlényegült léte követhető nyomon. Szent István a felajánlás műveletét a legendája szerint a következő mondatok közepette végezte el, tehát mint egy testamentumot a magyarságra a következő gondolatokat hagyta: „Az igazságot szeressétek, az égi szeretet láncait kedveljétek, és gyakoroljátok a szeretetet!“ Az ő üzenete a magyarság felé: a szeretet! Érdemes itt megemlíteni a legelső pontot, az igazságot szeressétek. Vajon ennek milyen üzenete van 2002-ben? Milyen üzenete van ennek a mondatnak, hogy az igazságot szeressétek? Ha megvizsgáljuk ezt a felszólítást, akkor arra is rá lehet jönni, hogy a magyar történelemnek nincsenek negatív alakjai, szereplői. Szent Istvánból nem érdemes Koppány-gyilkost fabrikálni, Szent Istvánból nem érdemes olyan uralkodót gyártani sorozatszalagon, aki bennünket Európához felzárkóztat. Nem Szent István akart bennünket Európához felzárkóztatni, hanem most Brüsszelből próbálnak bennünket Európához lesüllyeszteni. Ezt most már tudomásul kell venni. Olyan időkben élünk, amikor még mindig több értékkel rendelkezik a mai magyarság, még ilyen megnyomorított helyzetben is, mint az az Európa, amelyhez bennünket állítólag fel akarnak emelni.

Magyarország első királya Még egy jelzőjét Szent Istvánnak érdemes körbejárni. Őt a magyar források első magyar királynak nevezik. Igen ám, de ugyanazok a magyar források, krónikák és okleveles adatok, leírják azt is, hogy Magyarország első királya Atilla volt. Szent István első magyar királysága, nem számnévi értelemben jelenik meg. Ez nem azt jelenti, hogy eddig nem volt király és ő az első. Szent István az, aki már titulusában, méltóságban a leghatározottabban fordul ahhoz az eszmekörhöz, amit mi Atillában tudunk megszemélyesíteni. Az Atilla király által elképzelt Európa-kép egészen máshogy fest, mint az, amelyet idestova pár száz éve megpróbálnak Európára rákényszeríteni. Atilla idejében Európa azt jelentette, hogy országainak népei saját országukban, saját helyükön vannak. Atilla király a római birodalom által összekuszált és összezavart Európát a szó legteljesebb értelmében egy ostorcserdítéssel helyreigazította. Ahogy mondani szokták a Isten ostorával vágott végig a zűrzavaros Európán.

23

Atilla jelzője, ez a bizonyos Isten ostora, ez ne lepjen meg senkit. Isten ostora jelzője adott esetben akár Jézus Krisztusra is vonatkozhat, mert ha a János evangélium fejezeteit megvizsgáljuk, akkor kiderül, hogy Jézus közvetlenül az első csodatétel után, amikor ő a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatja, elmegy egy templomba. Belép, és ott mivel találkozik? Azt látja, hogy a templomban nem imádkozó emberek vannak, nem papok vannak, akik az oltárnál szolgálatot teljesítenek, hanem kufárok, kalmárok és pénzkereskedők. Jézus a kötélből ostort fon és Isten fia ezzel az ostorral a szélhámosokat, a kereskedőket, a kufárokat kiűzi a templomból. Ha ezt Európára vonatkoztatjuk, akkor ezeket a kufárokat, kereskedőket, szélhámosokat először Atilla űzte ki. Ez gyakorlatilag azt jelentette, hogy végig vágott a római birodalmon. Ha az ember megnézi a római birodalom történetét, pontosan tudja, hogy vérengzések története. Nem szabad elfelejteni, hogy például Julius Ceasar hadai a kelta népek körében micsoda vérengzéseket hajtottak végre. Európa őshonos népeit Európa egyik széléből a másik területére telepítik át. Tulajdonképpen megpróbáltak egy olyan Európa-házat csinálni, ahol minden nép gyökértelenné vált volna. Atilla király ezt akadályozta meg. Hősies, véres küzdelmek árán a népeket eredeti lakhelyükre visszatelepítette, minden népnek önrendelkezési és szabadságjogot adott. Az egységes Európa képe ekkor fogalmazódik meg először. Ezt képet próbálja meg tovább formálni Szent István király. Tudjuk, hogy van nyugat-római és kelet-római rítusú kereszténység és ameddig csak lehet, egy éltető központból ellátjuk őket éltető szellemi- és lelkitermészetű javadalmakkal. Végeredményben Szent István, Atilla művét folytatta. De Atilla után azért valóban eltelik néhány évszázad. Itt az évszázadok azok, amelyek látszólag ezt a szoros összefüggést nem kellőképpen világítják meg. Atilla, Bendegúz fia, a nagy Nimród unokája. Viszont Atilla semmilyen kronológia által nem válhat a nagy Nimród unokájává. Ez csak akkor történhet meg, ha tudom, hogy közöttük a legszorosabb szellemi, lelki, eszmei kapcsolat jelenik meg. Atilla a maga idejében azt a küldetést valósítja meg, amit Nimród megvalósít a világ népeinek indulásánál. A hős Nimród ugyanis a földkerekség legelső királya. Tehát a földön az emberiség Nimród révén ismeri meg a szakrális királyság képzetkörét. Ez a Nimród viszont a magyaroknak az őse. Tehát amikor „szentistváni térítésről“ beszélünk, akkor illene tudomásul venni, hogy vissza lettünk térítve, a lehető legjobb úton szent őseinkhez, Atillához és Nimródhoz. A magyarság jövőképe dinamikus jövőkép! Nimród nem bálványként, nem egy becsontosodott eszmekör képviselőjeként, hanem eleven hatóerőként jelenik meg. Olyan hatóerőként, amely a maga idejében a Szent Korona által indított magyar királyságban fogalmazódott meg.


24

Dobogó

Erő-hívás PAP GÁBOR „Michelangelo, mily pokol lehet Szűd Istenének, hogy nem bír teremteni.“ Ádám sopánkodik így Az ember tragédiájában, amikor rádöbben, hogy a falanszter veszélyességre — csakis arra — épülő rendjében a zseni, fogyasztási cikkek sorozatgyártására kárhoztatódik. Ha a művészetek jelenkori helyzetét és (közel) jövőbeli esélyeit elfogultságoktól mentesen mérlegeljük, könnyen olyan belátásra juthatunk, hogy — bizony falanszteresedünk, falanszteresedünk... Malkoldi Sándor például párját ritkító adottságokkal rendelkezik az építészettel összefüggő monumentális festészet irányában. Képi közlendője ezer éveket fog át, ősi bölcsességeket menekít és teremt újjá kultikus keretek között, hallatlan formabiztonsággal és színérzékenységgel. Mármost tudván tudjuk: az elmúlt évtizedben gomba módra nőttek ki a hazai földből a különféle vallásfelekezetek és felekezeten túli csoportosulások templomai Falaikra, olykor a mennyezetükre is, az esetek jó részében monumentális dekoráció kerül... Rövidre fogva: a Makoldi-álmoknak mindmáig nem jutott életre indító falfelület. A művész azonban nem dohog, nem átkozódik. Huszáros elszántsággal fordít egyet a dolgok menetén: ha a templom nem hívja őt magához, ő varázsol templomot maga köré egy ízig-vérig szakrális elkötelezettségű, kilenc táblából álló festménysorozattal. Erőhívás — a teremtés pillanatától az „új ég és új föld“ ígéretéig — ez lehetne a Makoldi-féle sajátos ikonográfiai program összefoglaló címe. Az egyes állomások pedig így következnek sorban: 1. „Kezdetben vala“ — természetesen az Ige. A festő kezén azonban az ige hogyan is válhatna másként testté, mint fény-törés révén? És máris előttünk áll a színek „szent“ háromsága, a piros, a kék és a sárga egyetlen gombolyagban, a teremtő örvénylés elindítójaként. (belső borító oldal 1. kép) 2. „Az Ige testet ölt“ — és a test máris abba a helyzetbe került, hogy a megkülönböződés során egyike, a ragadozó fajta kis híján — végképp múlt időbe fordítva az ige működését — egy másik testet ölt. Amennyiben szelídebb énjének megtestesült valóját a pusztulás szélére sodorhatta. A végveszély azonban csak látszólagos. Valójában az egyjáratú szellemi működés fellazításáról — a nyuszifül dámaganccsá történő átszabásáról — van szó, amint azt a felhasznált minta, a noszvaji mennyezetkazetta ábrája már a XVIII. század derekán példás szabatossággal elénk rajzolta. (belső borító oldal 1. kép)

3. „Elhívás“ — A kétség megharcolta a maga harcát, kibontakozhat immár egy földközelibb hármasság. Ennek a forrásvidéke műszeresen is megközelíthető kozmikus formáció: a saját Tejútrendszerünk. A központjából kiinduló hármas út pedig: szarvasút. Az agancsok a szellemiség kiáradását példázzák, a virágbeszéd a lelkiséget, a nyaknál induló, alább kifehéredő, majd viszszaszínesedő vérzuhatag pedig a testiséget. A folyamatot énekesmadár — a teremtő ige származéka és egyszersmind továbbmondója — sarkallja, bagoly fékezi szabályozza. Akárcsak eszmei előképén, a debreceni Déri Múzeum Markócról (Somogy megye) származó sótartóján. (a címoldalon lévő kép) 4. „Az íj és a Nyíl ösvénye“ — Az Erő-hívás a történetiség síkjára érkezett. Az ihlet forrása ezúttal a nagyszentmiklósi kincs 2. Számú aranykorsójának „Égi vadászat“ néven elhíresült jelenete. Az események közege — a hordozó állat (= állapot) — a szemünk láttára egyértelműsödik szarvasból lóvá. Az íj és a nyíl nem öldöklés, hanem a távolba mélyedés eszközlője, mondhatnánk úgy is: szív-erő tovaröppentője. (poszter 1. kép) 5. „Lehajtom fejemet...“ — A cím népdalt idéz, a kép altaji szkíta arany övcsat ábráját, a középkori magyar Szent László-legenda ábrázolásának végjátékát, illetve a híres-szép Molnár Anna-ballada sorsfordító „fejbenézés“ jelenetét. Az „Elhívás“-kép szarvas szülte fénycsecsemője itt a Tejút-fa oltalmában tegezburokban várja a további emberesedés lehetőségét. (belső borító oldal 2. kép) 6. „A születés háza“ — A földet érés alkalma a hózuhatagos téli napforduló, segítői: a Jóna Józsi „verekedő betyáraiból“ subás-csákós pásztorokká szelídült betlehemezők. „De amikor megszületett, / Fény borító bé az eget“ — halljuk az éneküket és csak nagy sokára áll rá a szemünk az alant terpeszkedő sötét bárkaformára, amely az újjászületés felé igyekvő fényt idáig menekítette. (belső borító oldal 3. kép) 7. „Boldoganyánk“ — A testet adás kifejezetten nőügy. Maga az Élő Szellem nő itt ki az anya(g)i lehetőségek hálóként ráfonódó burkából. Az anyává nemesedett kalászos Szűznek akár a testiség (Halak), akár a lelkiségét (Ikrek) nézzük, mindenképpen páros képletekhez jutunk, amelyek — minthogy a saját Tejútrendszerünkből nem tudunk kitörni — szükségképpen meg kell, hogy idézzék a Lovat (Nyilas csillagkép) is, meg a Napútfölötti Sast (Aquila) is. (belső borító oldal 4. kép) 8. „Égberagadás“ — Fény-pártás Halleányunk — a Halak világhónapjának Szűztestben földet ért képvise-



25

lője — beteljesítvén e világi küldetését, itt és most dicsőségteljesen vitetik föl a mennybe. Amit önigazolásul föl tud mutatni, az a kigondolható és elmondható (más megvilágításban: elfogyasztható) dolgok teljessége, két végső töménységű képjelbe sűrítve. Az egyik a szőlőre emlékeztető formakép lett a teremtő erők fürtszerű életbontakoztatásának, a másik a maga dinnyeformájával az oltalmazó burokképzésnek az egyetemes működésrendjét idézik elénk. A kettő így, együtt a szkíta kereszténység fényfelszabadítási szertartásának két legfontosabb gyümölcskellékét is eszünkbe hozza. (poszter 2. kép) 9. „Az úr színe előtt“ — Hová is vezethetne a Teremtő Ige útja magyar földön máshová, mint a Szent Koronához? A két Pantokrátor-lemezt egyszerre idéző kép főtengelyében többjelentésű formaképződmény testesedik. Oltár? Kehely? Homokóra? A téridő kettős fénykúpja?... Mindössze annyit árul el magáról félreérthetetlenül, hogy a fényfelszabadítás művelete elképzelhetetlen nélküle. De ítélethelyzet is ez egyben, hiszen a kehely a Vízöntő képjelének is tekinthető, ennek pedig napjainkra éppen a Mérleg dekanátusa aktualizálódik. S hogy ezért a Halak-tendenciák sem évültek még el, arra a „megméretett“ ciprusok kakassá válni kész koronái utalnak a képmező két szélén. (belső borító oldal 5. kép) De hát mire jó ez a sok idézet? Egyáltalán: minek a múltat fölhánytorgatni? — kérdezheti az ez irányban módszeresen félretájékoztatott, még mindig a „múltat végképp eltörölni“ jelszó bűvöletében élő naiv néző. A választ két lépésben adhatjuk meg. Először is: itt egyetlen egyenes idézettel sem találkozunk! Csakis a művész — kortárs művész! — egyéniségén átszűrt, kifejezetten a mának és rajta keresztül a holnapnak szóló üzenetekkel. Másodszor: a távolugrás eredményessége szempontjából nem mindegy, hogy helyből rugaszkodunk-e el, vagy nekifutásból. De az sem, hogy milyen irányból futunk neki...

Idézet a Makoldi című katalógusból (2005. magánkiadás)

Életrajz Makoldi Sándor 1945-ben született. A budapesti Képzőművészeti Gimnázium befejezése után Egerben rajz, majd Debrecenben a Kossuth Lajos Tudományegyetemen néprajz szakot végzett. Debrecenben és Tokajban él. Több mint harminc éve a debreceni Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola művészeti tanszélkén tanít, jelenleg mint docens. Tagja a MAOE és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége szervezeteinek. 1971 óta állít ki önállóan, de a régió közös kiállításain is többnyire részt vesz. Az utóbbi időben önálló kiállításai mellett a tanítványokkal Közös szereplések és a családi tárlatok is gyakoriak. Művészeti írásai mellett néprajzzal és pedagógiaelmélettel is foglalkozik a szerves vizuális örökség szempontjából, melyeket könyvekben, folyóiratokban publikál. Festészete tükrözi elméleti munkásságának eredményeit. A kezdetben akadémista, szürrealista táblaképek hamarosan a XX. századra jellemző expresszív-dinamikus nonfiguratív alkotásokká váltak, majd kialakult a magyarságra jellemző jelképfestészete. A magyar nemzeti hagyományok tovább vitele erősen kolorista, szimbolikus képvilágban teljesedett ki. Az immáron több évtizede felvállalt nemzeti hagyományok (képírás) tudatos tovább vitele mellett a hasonló vizuális törekvések ösztönzését is ügyének tartja. Csoportos kiállításai gyermekeivel, tanítványaival, kollégáival a magyar festészet új irányát jelölik, egyetemességét bizonyítják.


26

Dobogó

Mindszenty József védelmében Gondolatok Somorjai Ádám és Zinner Tibor köteteihez (2. rész) Dr. TÓTH ZOLTÁN JÓZSEF Elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, ahhoz az egyik vádhoz, amit az elmúlt évtizedekben, különböző formában elmarasztalóan ismételten a fejére olvasnak. Az érthetetlenség és értetlenség üzenetét hordozó botrány, hogy Mindszenty József nem haladt a korral és nem ismerte el az államforma változásokat, illetve megrögzött királyság párti volt. Továbbá, hogy ez az álláspontja a kibontakozás gátja volt és a prímás tragikus sorsának egyik előidézője. Somorjai Ádám hangsúlyozottan is idézi állításának igazolására a bíborostól: „A Szentszék vitatott keleti politikájának folyománya képpen és az otthoni kommunista rendszer nyomására…elmozdításomat az esztergomi érseki székből tudomásul kell vennem az indok elfogadása nélkül…Az elmozdítással nem szűntem meg Magyarország prímása lenni… Elérkezik majd a nap, amikor a Nemzetgyűlés visszavonja az 1974. évi döntést, azt alkotmányellenesnek, törvényen kívülinek és a hagyomány megerőszakolásának ítéli, mert a Nemzetet egyáltalán nem kérdezték meg egy olyan fontos kérdésben, amely pedig őrá tartozik.” (Ezt a levelet, mint a műből kiderül, véleményem szerint ezzel is alázatát mutatva, nem küldte el a Szentszéknek.) A bíboros által ebben az írásában felvetett kérdés egy olyan alapvető probléma, ami a mai alkotmányos helyzetet is érinti. Azt gondolom, hogy Mindszenty József nagyon jól ismerte a magyar közjogot és reálisan értékelte a körülötte bekövetkező változásokat. A magyar közjog, illetve a nemzetközi közjog, (bizonyos kivételektől eltekintve) nem ismeri el azokat a rendszereket törvényesnek, amit egy külső hatalom saját katonai kényszerítő erejével egy másik országra kényszerít. Alkothatnak azok akármilyen közjogi rendszereket, állam és kormányformákat, a külső katonai megszállás miatt az még megmarad törvénytelen rendszernek, és ahogy Deák Ferenc erre a helyzetre is mondja: törvénytelenségre nem lehet jogot alapítani. A törvényességet, az azt gátló tényező megszűnésével helyre kell állítani, mert ha nem történik meg, az a nemzet a végzetét idézi elő. Nos Magyarországot 1944 márciusában megszállták, és ez az állapot 1991-ig tartott. Sőt hazánk a fegyverszüneti egyezmény értelmében a párizsi békéig (1947) a nemzetközi jog alanya sem volt. Ebben az értelemben az 1946-os köztársasági alkotmány — tekintettel a megszállásra, törvénytelen. Ez nem a bíboros magánvéleménye, ez sajnos tény. Az ő kinevezése, és felszentelése csak azért tekinthető törvényesnek, mert a Szentszék, a megszállás előtti magyar alkot-

mány erejénél fogva, annak következtében saját hatalmánál fogva megtehette ezt. Az esztergomi érsek pozíciója a történeti közjog szerint az ország egyik első közjogi méltósága, így miután az ő kinevezése tekinthető egyedül törvényesnek, ő tölt be egyedül Magyarországon törvényesen pozíciót 1944—45 után. Az ő álláspontja elsősorban nem királyságpárti, hanem az, hogy egy független, megszállás alól felszabadult ország és nép tud törvényesen állam és kormányformát választani, amit ő is elfogad. Erre utal többek közt az előbbi idézet is. (Megjegyzem: biztos, hogy olyan anakronisztikus ma királyságról beszélni Magyarországon? A választójoggal rendelkezők negyede szerint a felmérés szerint, biztos nem.) Az esztergomi érseki pozíció a történeti, az utolsó törvényes jog szerint, egyszerre egyházi és közjogi. Az egyházi pozícióból a pápa eltávolíthat, de a magyar közjogiból, csak az arra hivatott szerv, így egy szabad nemzetgyűlés. Tehát tévedés Mindszenty József gallikanizmusáról beszélni. Meg kell jegyezni, a volt úgynevezett szocialista országok nemcsak politikailag, hanem alkotmányjogilag is szakítottak a korábbi megszállt rendszereikkel. Új alkotmányokat fogadtak el, és a megszállás előtti rendszereikkel jelentették ki a jogfolytonosságot. Magyarországon ma a törvénytelen diktatúra országgyűlése által elfogadott 1949-es, és az ugyanazon törvénytelen diktatúra által 1985-ben módosított alkotmány a hatályos alkotmány. Igaz, hogy a szöveget teljesen kicserélték, de a korábbi törvénytelen rendszer alkotmányának elfogadása, hatályossá tételes azt jelenti, hogy a korábbi törvénytelen rendszerből úgymond törvényeset csinálunk. A gyakorlatban: így törvényessé tesszük utólag az államosítást, a spontán privatizációt, az addigi államadóságot, a rendszer által elkövetett bűncselekmények elévülnek és így tovább. Ezt kerülték el a volt megszállt államok, amikor is felhatalmazták magukat arra (rendszerváltás!), hogy a korábbi törvénytelen rendszerből, amit nem akarnak nem fogadnak el. Ez Magyarországon elmaradt. Sőt, marcipán a tortán: miközben a 49-es rezsim szakít az ezeréves magyar állammal, jogelődjének 1919-et teszi meg! A mai rendszer ma ezért „lebeg” és ez alapvető oka a mai közéleti bizonytalanságoknak és az alapvető igazságtalanságoknak. Tehát Mindszenty József álláspontja kristálytiszta és megalapozott. Más kérdés a Szentszék keleti politikája és sietése. Somorjai Ádám szemére veti Mindszenty Józsefnek, hogy nem bízta ügyét a Gondviselésre és saját igazának bizonyítására, kiadta az „Emlékirataim”at. Maga a mű — ne feledkezzünk el erről — hozzájárult a kommunista diktatúra bomlásához, sokaknak


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM magyaroknak, nem magyaroknak, papoknak és hívőknek adott lelkierőt. Miért, a Vatikán a Gondviselésre bízta Mindszenty József ügyét? Elmozdította posztjáról néhány hónappal a halála előtt. Ezzel is legitimizálva az egyébként törvénytelen rendszert. (Mintha általános gyakorlat lenne a nyugdíj korhatárt betöltött püspökök nyugdíjazása.) Azt gondolom, hogy egyébként a prímásnak ebben is sajnos igaza volt. Ki tudja, ki adták-e volna az emlékiratait, és nem fektetnék ma is, ezt az írását is, egy cipős dobozban? Nem vagyok teljesen biztos benne, hogy nem így lenne. Ugyanis máig nem adták ki lelki naplóját, további feljegyzéseit, sőt: Mindszenty József a nagykövetségen töltött éveiben írt egy monumentális történeti munkát nemzetének történetéről, „Egy különös nemzet története” címen. Ugyan, miért nem adják ki ezeket az írásokat is a „teljes” és „árnyaltabb kép” kialakítása érdekében? Én abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy a műből 50 oldalnyi fénymásolt szöveget elolvashattam. Jogászként, (jogtörténészként) politológusként, és olvasó emberként el kell mondanom, hogy megdöbbentem. Azt már korábbról tudtam, hogy Mindszenty József veszprémi püspök elődjéről írt történeti munkája a szakma számára fontos alapmű. Ez a magyarság történetéről írt munka, a kortárs amerikai, német és más külföldi forrásokra, valamint magyar, kiemelten a népi írók munkájára alapozott alkotás. Tárgyszerűen írja le a korszak viszonyait, tárgyszerű kritikával ír a korszak szereplőiről, akkor is, ha katolikus főpapról, vagy Habsburg családhoz tartozók politikai cselekményeit elemzi. Meggyőző és hiteles adatok felhasználásával írt munka. Soraiból kiderül, nagyon is érti, nagyon is ismeri a finom politikai játékokat, összefüggéseket és érdekeket, érdekérvényesítési mechanizmusokat. Tisztán látja korszakonként a meghatározó érdekcsoportokat és azok céljait, eszközeit, a történések összefüggéseit. Izgalmas, tárgyszerű, pontos képet adó olvasmányos műről van szó. Illik Mindszenty József egyházszervező, gazdaság és közösség építő profizmusához, a mártíromságot is vállaló, a rábízottak kárára kompromisszumnak nevezett kollaborálást nem vállaló magatartásához. Önfegyelme,

27

következetes szigorúsága, puritánsága, pontossága, összegzően: „ke-ménysége” feltétele egy ilyen hatalmas hitvallás megtételéhez. Alázatára jellemző, hogy emlékirataiban sem magáról, hanem az esztergomi érseket, vagyis az országot ért megaláztatásáról ír, amit történetesen ő szenved el, neki kell elszenvednie. Mindszenty József nem ment el „pihenni”, „szabadságra”, hanem életének minden része a hitből fakadó tudatos áldozat vállalás. Élet Krisztusért. A szerző Somorjai Ádám írja, hogy a bíboros „lépéskényszerbe került” és „az önigazolás kényszerébe vitték.” Valóban, ez a kikészítés egyik rég bevált módszere. Ha valakit állandóan támadunk, illetve nem megalapozott állításokat teszünk, részigazságokat mondunk, akkor az érintett, vagy hallgat, vagy válaszol. Mindenképpen előnytelen, védekező helyzetben van. Nézetem szerint is ez a különös helyzet, vele kapcsolatban is előállt, főleg Magyarországról történő távozásával, és máig tart. Igaza van a bíborosnak, nem lehet mindig csak hallgatni! Miért? Kinek? Ha a magam sorsát Isten kezébe teszem, az igazságért való küzdelem ugyan, kinek árt? Csak akinek takargatni valója van. Miért kell cinkosnak lenni? Azt gondolom, hogy az ismertetett források alapján és helyzetét tekintve, 1956ban megnyilatkozása tárgyilagos, megfontolt és biztató és együttműködő volt mindazokkal, akik a szabad nemzeti élet elkötelezettjei voltak. A nagykövetségről írt levelei, így a Kennedy elnöknek írt, lelkiismeret ébresztő, országáért és nemzetté szenvedve aggódó személy írásai, aki nagyon jól ismerte a kommunista embertípust és tudta, hogy hatalmuk pusztulást hoz. Ez bűn, amit a bíboros fejére kell olvasni? (És ma, mi a helyzet itthon? Mindszenty József személye és intelmei nem időszerűek-e most is?) 1971 után, pedig kimondottan önmérsékletet és alázatot mutató főpap volt, akit azok hoztak váratlan és méltánytalan helyzetbe, akiktől legkevésbé várta. Azt gondolom, hogy a katolikus egyház számos szentje került szembe a gonosz játékaként, időlegesen az egyházi hatalommal, vált tevékenysége „gyanússá”, kétségbe vonhatóvá. Ez szinte a szentek sorsa, amely lényegtelenné válik az egész életszentség tükrében. (A tavaly elhunyt Dr. Molnár Gyula mariológus mondta, hogy Szőkefalván, ahol az elmúlt években Gyula bácsi


28

Dobogó

szerint is jelenések történtek, van egy festmény, amely a hazahozatalakor exhumált bíboros romlatlan testét ábrázolja…) Alapvetően leszögezhetjük: Mindszenty József, mindig alávetette magát és elfogadta a pápa egyházfői hatalmának jogköréből következő rendelkezéseit, és ez a legfontosabb. Egy püspöknél sem, így Mindszenty Józsefnél sem merülhet fel, hogy nincs egységben Péter utódával. Ez azonban, nem azt jelenti, hogy egyet kell érteni egyes politikai lépésekkel, amelyek lehetnek elhibázottak, illetve „kényszerpályásak”, még ha maga a pápa lépi is meg azokat. Mindszenty József — mint ahogy a kötetekből következtetni lehet — nem támadta a nyilvánosság előtt és személyes körben sem a pápa személyét és elhatározásait, viszont őszintén kiállt álláspontja mellett, nem a színfalak mögötti álságos intrikát „művelte”, amit később jobb, ha titkosítanak. „Huzakodása” a pápával akkora bűn? Szent László is vitatkozott a kortárs pápával. Szent Lászlóból szent lett, de ki emlékszik arra a pápára? Sőt Szent Pál is huzakodott Szent Péterrel (Gal. 2. 11-14.), de ettől csak gyarapodott az egyház. Meg kell még jegyezni, hogy Mindszenty Józsefet püspökké, majd esztergomi érsekké és bíborossá kinevező XII. Pius pápa boldoggá avatása folyamatban van, de VI. Páléról még nem hallottam… Jó volt-e következményeiben, illetve és jó-e ma a Vatikán magyarországi politikája? Erre a választ nyilvánvalóan egyedül a Gondviselés tudja. Az is igaz, azonban, hogy gyümölcséről ismerhető meg a fa. Ez a másik kritikus kérdés, mert Mindszenty József ezzel kapcsolatos állásfoglalásai, magatartása miatt sokak számára ezért nem tekinthető példaképnek, illetve kimondottan zavaró, a figyelem középpontjából kiiktatandó tényező. Alapvető kérdésként merül fel ma is, hogy a mai egyházi vezetés tekintettel a püspökök kinevezésére, és külföldi tanulási lehetőségekre, mennyire követik, mennyire részesei az 1960-as, 70-es években, a korábbi prioritásokkal szakító mechanizmusnak, az újonnan kialakított kapcsolatrendszereknek? Történt-e alapvető változás, rendszerváltás 1989 után ezen a területen? Helyes-e ha az egyházi vezetés szellemisége inkább csak internacionalista, „nemzetközi” és nem magyar? Nem került-e szemben az elmúlt évtizedekben a szellemi és a hitéletben a katolikus és a magyar? Lehet-e valaki öntudatos magyar és katolikus egyszerre? Nem vezet-e lelki meghasonláshoz ez a kétértelműség, vagy inkább nagyon egyértelműség? Sajnálatosan ez a hazai uralkodó egyházi szellem közvetve táplálja azokat a népszerű mozgalmakat, amik a magyarság öntudatból kizárni kívánják a kereszténységet, a keresztény-katolikus hitet, szembe állítva ezen az oldalon is a magyar és keresztény öntudatot. Ez a két oldalról jövő nyomás, sőt támadás, nézetem szerint, jelenleg a legveszélyesebb történések közé tartozik, amelyek még jobban aláássák a magyarság egészségesnek nem mondható lelkiállapotát.

Mit szolgál továbbá, ha a hagyományos, latin és népi egyházi életet szembe állítom az úgynevezett új közösségi és térítési formákkal? Van-e magyar karakterük ezeknek a közösségeknek? Nem hamis-e a szociális igazságosság közéleti és gyakorlati képviselete helyett a hallgatás racionalitásról beszélni? Mit szolgál ez? Van félni való? Felmerül a kérdés: akiknek ezekben a kérdésekben az egyházon belül meghatározó súlyú döntési lehetősége van, azoknak esetlegesen múlt béli okok miatt, a nyilvános megszégyenülés, vagy a karrier a választási lehetőség? Ki lehet-e ebből törni? És az üdvösség? Legutóbb, például miért nem lépett a budapesti diplomácia és a magyar(?) katolikus egyház a szlovák egyházmegyei rendezés ellen? Helyette, utána, mintegy azt helyben hagyva, spongyát rá, közös ima valahol a Mátrában? Jogfeladás itt is, mint a közélet és a nemzetközi jog más területén is? Miért nem lehet a magyar katolikus egyház legalább annyira nemzeti, vagy szociálisan érzékeny és aktív, mint Európa túlnyomó részében az ottani helyi egyházak? Az a kérdés is válaszra vár, hogy van-e magyar szempont a XII. Pius pápa utáni évtizedekben, a Vatikán egyházpolitikájában, vagy mi mindig csak a nemzetközi egyház helyi egyháza vagyunk? Elfogadható-e ez az álláspont a magyarországi egyházi vezetés részéről? Gondolok itt az egyházmegyék határainak a trianoni határhoz igazítására; a felvidéki magyar püspök(ök) kérdésére; a romániai ortodoxiának, a magyarság megbántásával, tudatos háttérbe helyezésével tett gesztusok, magyar eredetű és tevékenységű szentek más népek szentjeivé avatása, és így tovább. Melyik egyházpolitikai álláspont a hitelesebb, a mai, vagy a korábbi? Egy bizonyos: Mindszenty Józsefet (aki akkor sem törődött a személyes fenyegettetéssel, amikor fellépett, mindig az aktuális rezsimmel szemben, az üldözött zsidók, majd németek és magyarok érdekében is) az a helyi egyház és az a politikai rezsim csak tudja nehézség nélkül vállalni, amely elveivel és gyakorlatával, személyes példáival nem áll szemben a bíboros, hercegprímás érsek életszentségével. Mindszenty József küzdelmei, alkotó munkája és mártíromsága — a történelem így hozta — szimbólumává vált mindazoknak, akik 1918—1919 óta máig, ismertként, vagy ismeretlenként életüket szentelték, áldozták és ajánlották egymástól elválaszthatatlanul keresztény hitükért, magyarságukért és az igazságért. Nemzeti példakép. Ezért hatalmas fontossággal bír, hogy mit írunk róla. A Vatikán álláspontját régóta ismerjük és talán értjük. Reméljük, hogy egyszer eljön az idő, amikor Mindszenty József álláspontját is megértik, meg szeretnék érteni, illetve megértetik velük.

http://kethollos.hu


29


Egy Árpád-kori templomrom fénytörténete Bár 1930-as években az Alföld legjelentősebb Árpád-kori templomromának nevezték a mai Soltszentimre határában található építészeti emléket, mára szinte teljesen a feledés homályába került. A pusztatemplom manapság Szent Imre halálának csillagászati pillanatában bekövetkező érdekes fénybevetülésével hívja fel újra a figyelmet. Ha az ember egy pusztába vetett templomra bukkan, mely az építészeti jegyei alapján nyugodtan lehet majd ezer éves is, akkor egy pillanatra elgondolkodik. Valaha itt nyüzsgő életnek kellett lenni! A középkorban az előrenyomuló török sereg szinte a földdel tette egyenlővé Vadkert-Szentimre térségét. A felgyújtott nádfödeles házak agyagfalát néhány évtized alatt szétmosta az eső. S az maradt meg, ami időtálló, ami tömör: egy kőépület. De immár ez is boltozat nélkül élte túl a nehéz időket. Pusztába vetett rommá vált, s nem maradtak meg mások mellette, mint akik pásztorkodással foglalkoztak a vidéken. Az írott emléket fölváltotta az élőszó, az emlékezet, amely a megszentelt hely történetét továbbadta nemzedékről-nemzedékre. A legenda szerint a ma látható szépen helyreállított templomot „maga Szent István király építette Imre fia emlékére“. Ezen közlés megértéséhez tudni kell, hogy az ifjú herceg a koronázása előtt pár nappal halt meg (1031. szeptember 2-án), még apja életében, tehát a legenda a történelmi tények alapvető vonatkozásban nem téved. Nagyon érdekes az is, hogy egy Szent Imre titulust tartalmazó templom egy hajdani Szentimre településnek adott nevet. A hely papjának mindenképpen ismernie kellett Szent Imre történetét, de ismerte-e ugyanezt az a templom, amely nevét róla vette? A mai ember, ha Szent Imre halálának csillagászati napján, szep-

tember 7-én elzarándokol ide, akkor a késő délutáni órákban egy érdekes fényjelenségre lehet figyelmes. (Megjegyzés: a dátumeltérés a hajdani Julián-féle és a mai Gergely pápa-féle naptár eltéréséből adódik.) E román stílusú templomokat keskeny lőrésszerű ablakaik miatt sötét templombelső jellemzi. A nyugvó Nap irányából, a nyugati torony irányából csak egyetlen ilyen fénybeeresztő ablak van, melyet a szentély felől szemlélve érdekes módon egy nagyobb méretű belső ablaknyílás közepén találhatunk. De hiába láthatunk ki innen közvetlen az ég boltozatára, ha a Nap fénye nap-napot követve közvetlen nem jut el ide. Majd hirtelen változás: eljön Szent Imre halálának csillagászati napja, és a kettős ablakzaton keresztül a templomtestbe bevetül a Nap közvetlen fénye egy fénysugár formájában. A korábbi sötétséget a Fény váltja fel. A „fény“ a születés, a feltámadás, az élet hordozója, s hogy mindez az ifjú herceg halála napján történik, így ez nem az elmúlásunkba, hanem az örök életbe vetett hitről mesél a keresztényi logika szerint is. Emlékeztek mások is e hely kü-

lönös történetére? Az ún. „első katonai felmérés“ (1782-1785) ide vonatkozó térképszelvénye „Rudera Sz. Imre“, azaz Szent Imre romjai néven említi a ma Csonka-toronynak nevezett épületmaradványt. De a legérdekesebb az egészben az, hogy amikor a Magyar Királyság teljes területére vonatkozó 965 nagyfelbontású térképszelvényéből egy országtérképet alkottak, akkor rajta „Rudera Sz. Imre“ ismételten szerepelt, de a környező nagyvárosok feltüntetése az átfogó jelleg miatt elmaradt! Különös jelentősége lehetett tehát e helynek az emberek szemében. Valamikori neves történészünk, Hóman Bálint közlése szerint jó száz évvel ezelőtt országos zarándoklat folyt itt, annak ellenére, hogy az emlékezet templomának nem volt papja, és a messziről idejövők lényegesen romosabb állapotot találtak, mint ma. Ha az ember egy kicsit is utánanéz, akkor számtalan írott emlékre bukkan, de maga az építészeti környezet is beszédes. Szinte minden megszólal. A templomnak egyetlen faragott köve van, mely a jelképek nyelvezetén a liliomos Imre hercegre utal. Imre herceg attribútuma a liliom, „ez volt a napi felajánlása a boldogságos szűznek“. S milyen érdekes, amikor az ember májusban elvetődik ide, akkor a templom előtti ősi út mentén — több mint száz méter hosszan — természetes liliomok virágzásában gyönyörködhet. Szöveg: Péli Zoltán Gábor Fotó: Daróczi Csaba


30

Dobogó

ELÕADÁSOK - PROGRAMOK a KÉT HOLLÓS Könyvesboltban Bp., 1081 Kenyérmezõ u. 3/a., telefon: 299-0032, http://www.dobogommt.hu

július-augusztus A műsorváltozás jogát fenntartjuk!

GYÓGYÍTÓK NAPJA Kezdési időpont: 2009. július 11. szombat, 14 óra

Meghívott előadók: SZABÓ GYURI bácsi (a bükkszentkereszti füves ember) Dr. CSÓKAY ANDRÁS agysebész Dr. EŐRY AJÁNDOK természegyógyász KERCSELICS IMRE (szellemgyógyász) Helyszín: Két Hollós Könyvesbolt (Bp. 1081 Kenyérmező u. 3/a. telefon: 299-0032) Belépőjegy ára: 1500 Ft

Szeretettel hívunk és várunk mindenkit!

Ha még többet szeretne tudni a magyar őstörténetről és -hagyományról látogasson el honlapunkra

http://dobogommt.hu Előadások, írások, rejtvények, az újság teljes archívuma, rendezvények programjai, képek a magyar kultúra és műveltség gazdag tárházából

http://dobogommt.hu



31

Fizessen elő a Dobogóra! Hisszük, valljuk, hogy csak a nemzet emlékezetében élő tudás mentheti meg hosszú távon hazánkat a világ számára. Ezért mi csak olyan kutatókat engedünk megszólalni, akiknek tudását megkérdőjelezhetetlennek tartjuk. Nálunk nem fog „sok apró színes hírt“, olvasni, annál inkább tanulmányokat, tényeken alapuló kutatásokat múltunkról, hagyományainkról.

Állandó szerzőink:

Molnár V. József, Szelestey László, Tóth Zoltán József, Tóth Ferenc, Born Gergely, Fellegi Béla, dr. Végvári József, Harangozó Imre, Bradák Károly, Grandpierre Attila, Vetráb József, és akiknek tanításait követjük: Pap Gábor, Molnár V. József és Szántai Lajos Megjelenési időpontok: február, április, június, augusztus, október, december, az adott hónap utolsó napja. Terjedelem, formátum: 36 oldal, A/4, színes borítóval Terjesztés: interneten és a nemzeti könyvesboltokban Előfizetési díj — 5 éve változatlanul! — egy évre: 4000 Ft, ami tartalmazza a postaköltséget is. Európába: 7000 Ft, Tengeren túlra: 10000 Ft. Minden esetben kérjük tüntesse fel pontosan lakcímét! Előfizethető rózsaszín postautalványon, vagy személyesen is, Két Hollós Könyvesbolt, 1081. Budapest, Kenyérmező u. 3/a. Bármilyen előfizetéssel kapcsolatos kérdéssel hívja a Két Hollós Könyvesboltot (299-0032).

Szellemgyógyászat tanfolyam Kercselics Imre vezetésével Az előadások helye: Hotel Platánus, Budapest, VIII. ker. Könyves Kálmán krt. 44. Az előadások időpontjai: 2009. szeptember 5 - 6. I-II. rész, 2009. október 3 - 4. III-IV. rész, 2009. november 7 - 8. V-VI. rész, 2009. december 5 - 6. VII-VIII. rész Az előadások 9-től 16 óráig tartanak. Szervező: Fóris Mária 06 30/685-7900, Internetes elérhetőség: www.szellemgyogyaszat.hu


32

Dobogó

Az égigérő fa

(4. rész)

Népmeseelemzés BŐSZ IMRE ÁDÁM (folytatás az előzőszámból)

Mennek, repülnek hegyen-völgyön át, országról országra, erdőkön, síkon, mezőn keresztül, de sehol nyomát nem látják, hol, merre lehet? — Nézz csak, édes gazdám, a földre — mondja a ló. — Látok ott egy kis házikót, egy asszony ül az ajtaja előtt. Nézd meg, nem ő-e az. Teknő van a kezében, véres ruhával van tele. Megy ki a kúthoz, mosni. Rögtön leszálltak. Hát János felesége volt. Azonnal egymás nyakába borultak, megcsókolták egymást, és sírtak örömükben is, meg bánatukban is. Azt kérdi a fiú: — Van-e egy kis idő, hogy egy kicsit kipihenhessem magam a lovammal együtt? — Van — azt mondja — egy kicsi, mert a sárkány minden pillanatban itt lehet. Azt mondja a fiú: — Ne töltsük az időt. Csomagolj, ülj föl a lovamra, és menjünk! — Fölülök én a lovadra — mondja az —, de úgyis tudom, hogy feleúton utolér; mert annak a lova még a tiédnél is jobb. — Ne törődj vele! Csak ülj fel, és menjünk. Fölült a lovára, és útnak indultak hazafelé. Ahogy a sárkánynak a lova észrevette, hogy viszik a gazdaszszonyát, rögtön elkezdett rúgni, kapálni és nyeríteni. Azon nyomban hazajött a sárkány. Ráförmedt a lovára szigorúan: — Kutya egye májadat, holló vájja ki a szemedet! Szép széna előtted, szép zab előtted, szép patak előtted, mi bajod még? — Viszik a feleségedet! Azt kérdi a sárkány: — Ehetek-e, ihatok-e, egy zsák diót megtörhetek-e, megehetek-e? — Még azt is megteheted, mert úgyis utolérjük. A sárkány nyugodtan evett-ivott, egy zsák diót megtört, és egy mázsa dohányt elpipált. Utána felpattant a lovára, utánuk eredt. Egypár órai repülés után utolérte őket. Kivette az asszonyt János öléből. Azt mondta a fiúnak: — János fiam, egy ország oda van. János búslakodik: mit csináljon most? Azt mondja a lova: — Édes gazdám, most elrepülök haza, és felülsz a húgomra. Az fiatalabb, erősebb, mint én, jobban kitart. Talán azon sikerül. Úgy is tett János, szépen elment haza. De nem volt neki nyugta. Alig várta a hajnalt, ismét útra kelt. A ló az utat jól ismerte, mert a nénje jól megmagyarázta. Mert három testvér volt ez a három ló. Elindultak olyan sebességgel, hogy még aznap délben oda is értek a sárkányhoz. Meglátta János a feleségét, hogy sírva mos a kútnál. — Gyere, édes feleségem — mondja neki —, visszajöttem érted. Ülj a lovamra, máris indulunk.

— Elmehetünk — mondja az asszony —, de úgyis tudom, hogy hiába, mert megint csak utolér a sárkány. — Édes gazdasszonyom — feleli a ló —, hacsak lehet, amíg az inam bírja, addig nem! Felugrottak a ló hátára, és azonnal megfordultak hazafelé. Nyomban rúg-kapál a sárkány lova, s nyerít. Jön a sárkány nagy széllel-lobbal. Ráförmed nagy haragosan: — Kutya egye meg a májad, holló vájja ki a szemed! Szép széna előtted, szép zab előtted, szép patak előtted, mi bajod még? — Viszik a feleséged! — Ehetek-e, ihatok-e, egy zsák diót megtörhetek-e, megehetem-e, és még rá egyet alhatok-e? — Mindent tehetsz egy keveset, mert azért utolérjük. Evett-ivott gyorsan a sárkány, aztán felpattant a lovára, és utánuk eredt. Hamarosan utolérte a fiút. S elvette Etelkát. — No, János — azt mondja —, most már két ország oda van! Már közel voltak a határhoz, de hát hasztalan. Nem értek át. Megint elröpült János haza, a harmadik, a legfiatalabb lóért. Másnap reggel korán, alig pitymallott a hajnal, elindultak az útra. Azt mondja a lova: — Élet vagy halál, gazdám, de most olyan utat próbálunk, amit még nem csináltunk. Elindultak, repülnek, csak repülnek, hol a földön, hol a levegőben. Megtalálták megint a házat. Az aszszony újra csak véres ruhát mosott a kútnál. — Na, kedves feleségem, eljöttem harmadszor is érted! Ülj fel a lovamra! — Felülök, de úgyis tudom, hiába! Fel is ültek, el is indultak hazafelé. Nyomban tombol a sárkánynak a lova. Jön a sárkány nagy haraggal haza: — Miért nem hagysz nyugton a vendégeim között? Nem hagysz békével soha! Kutya egye a májadat, holló vájja ki a szemedet! Szép széna előtted, szép zab előtted, szép patak előtted, mi bajod még? — Viszik a feleségedet! Azt mondja a sárkány: — Ehetek-e, ihatok-e, egy zsák diót megtörhetek-e, megehetem-e? — Megeheted, mert még van időnk. Azzal a sárkány hozzáfogott evéshez, iváshoz. De mi az: hét szájnak egy zsák diót megtörni, megenni, egy percet szunnyadni?! Rögtön felpattant a lovára, és utánuk eredt. De ezek már közeledtek az utolsó ország széléhez, mert a sárkánynak tizenkét országa van. Az utolsó ország határának közelében fogta őket el. — Na, János fiam, most már mind a három ország lejárt. Mondtam, háromszor eltűröm, hogy eljöjj a feleségedért. Ha még egyszer eljössz, az életedbe kerül! Elvette az asszonyt, és elrepült vele vissza.


MITIKUS MAGYAR TÖRTÉNELEM Azt mondja a fiúnak a lova: — Édes gazdám, ha meghalunk is, de visszamegyünk még egyszer szerencsét próbálni. — Nem bánom, édes lovam — mondja a fiú —, ha mindjárt meghalok is. Élet vagy halál, de az asszonynak haza kell jönnie! Alighogy a sárkány hazaért, letette az asszonyt, és elment vissza a vendégeihez. A fiú azonban akkorra már ismét odaért. Könyörgött a feleségének: — Kedves feleségem, ülj föl még egyszer a lovamra! Nem bánom, ha meghalok is, de akkor nem fáj a szíved utánam. Az asszony könyörgött, hogy ne tegye, mert úgyis tudja, hogy a halálba megy. — Nem bánom, ha meghalok is, csak ülj fel, és menjünk! Azzal felült a lovára, és nyomban megfordult hazafelé. Azt mondja az úton a lova: — Édes gazdám, most kapaszkodj meg, mert most vagy meghalunk, vagy hazaérünk. Alighogy elindultak, nyomban tombol megint a sárkány lova. Jön újra a sárkány nagy mérgesen: — Kutya egye májadat, holló vájja ki a szemedet! Szép széna előtted, szép zab előtted, szép patak folyik előtted, mi bajod még? Miért nem hagysz engem békében? Azt mondja a lova: — Viszik a feleségedet! — Mit?! — azt mondja. — Már megint el mert érte jönni?! Ehetek-e ihatok-e, egy zsák diót megtörhetek-e, megehetem-e, és még egyet alhatok-e? — Ne sokat beszélj, az utolsó ország felé közelednek már! Megharagudott erre a sárkány, nyomban a lovára pattant, és utánuk eredt. Az utolsó ország árokpartján fogta el őket. Már csak pár méter választotta el őket a szabad országtól, akkor már nem lett volna a sárkánynak hatalma, hogy utánuk menjen. — Megmondtam — azt mondja —, gazfickó, hogy háromszor megkegyelmezek, de negyedszer már nem! Azzal lerántotta az asszonyt János öléből. Feldobta a saját lovának a hátára, és rárivallt: - Hogy mertél a lovára ülni, mikor megparancsoltam, hogy még egyszer elő se hozd őt? Azzal nekimegy Jánosnak, és apróra szétszaggatja. Volt a lova hátán egy zsák. Ráparancsolt az asszonyra, hogy János minden darabját szedje össze, abba a zsákba tegye bele, kösse a lova hátára, hadd vigye haza. — Hadd lássák meg otthon, így jár az, aki utánad mer jönni! Azzal Etelka Jánosnak minden porcikáját a zsákba rakta, feltette a lova hátára, és a lovat eligazította haza. — Vidd a gazdádat haza, és mondd a többinek, hogy utánam többet soha senki se jöjjön! Evvel a sárkány fölkapta az asszonyt a lovára, és elrepült vele haza.

* A sárkány elrepült kedvesünkkel: odavan lelkünk fénye; a legény magára maradt. Profán történetekben talán azt mondaná hősünk: „Na és, akkor mi van? Majd keresek másikat, nagy a világ, csak nem

33

leszek bolond megöletni magam egy nő miatt?!” Azonban ez nem egy profán történet, nem modern novella, amely akár patthelyzettel is végződhet, amikor is a szerző ránk bízza a befejezést. A magyar táltosmese szakrális alkotás, melyben mindig szellem és lélek küzd egymásért az ösztönerők ellen, mígnem a legmagasabb szinten, királyságukat elnyerve egyesülnek. Jánosunk esetében a valódi egyesülés még várat magára, a sárkány legyőzésére még nem vagyunk felkészülve. Vannak mesék, melyekben a hős már úgy születik, hogy képes emberfeletti küzdelmeit megvívni, más esetben hosszabb-rövidebb felkészülés, beavatási út végigjárása szükséges ehhez. Most a mi Jánosunk is egy ilyen útra lép. Meg kell valósítanunk azt a tudatállapotot, amikor érzelmeinket nem uralják az ösztönös indulatok, hiszen csak így válhatunk gyógyítóvá, így hozhatjuk le végül a fa gyümölcsét beteg királyunknak. Át kell esnünk azokon a próbákon, melyek során megtanuljuk megelőzni, uralni ösztönös reakcióinkat, indulatainkat. A feladat hihetetlenül nehéz, ugyanis agyunknak a hüllőagyként, vagy sárkányagyként (!) is emlegetett része által vezérelt ösztönös megnyilvánulásaink sokkal gyorsabbak a tudatos cselekvésnél. Ha egy asztalról lepottyanó poharat hirtelen mozdulattal elkapunk, ez ösztönös cselekvés, melyet időben követ az érzelmi reakció, az ijedtség, s csak végül tudatosul a dolog, leglassabban tehát tudatunk mozdul. Racionális elmeműködésünk sokkal ifjabb képződmény, mint ösztönvilágunk, talán ezért van, hogy a sárkány gyakran fiamnak szólítja a mesehőst. Amíg képzeletünk folyton a vágyak világában kalandozik, nem ismerjük lehetőségeink korlátait, nem vagyunk tisztában képességeinkkel, és nehéz helyzetekben nem tudunk a jelen pillanatra összpontosítani, addig a sárkány újra és újra elragadja lelkünk fényét, s könnyedén teszi ezt. Legtöbb mesében, amikor a sárkány elrabolja a leányt, csupán önerejét használja, repül, s nem lovon jön. Lóra csak akkor ül, amikor a fiú táltos-lován szökteti a lányt. Ekkor már a sárkány is táltos-erejét mozgósítja, ekkor már táltos-küzdelem zajlik, a beavatás folyamata! A sárkány lovánál gyorsabbat beszerezni azonban majdnem lehetetlen. Jánosunk próbálkozásai is sorra kudarcot vallanak; a megfelelő szintű táltos-erő híján öngyilkos vállalkozás a sárkánnyal való küzdelem. A negyedik, reménytelen próbálkozás után a sárkány darabokra szaggatja Jánost: a sok kudarc végül oda vezet, hogy tudatunk széthull, már semminek nem látjuk értelmét, a minden-mindegy állapotában világunkat végképp eluralták az irányítatlan, immár teljes kontroll nélküli ösztönerők. A szűz a sárkány asszonyává lett, nélküle pedig nem lesz megújulás. Az érzelmek nélküli ráció, a magára maradt férfierő elhal az ösztönök, indulatok mindent elsöprő rohamaitól. Pontosan ez korunk rákfenéje, hogy intuitív elmeműködésünk gátolva van, nem tudja kifejteni hatását: a királylány a sárkány foglya lett!


34

Dobogó

Talán nem kell nagyon részleteznem, hogy a „korszellem” napjainkban mennyire sárkányos-boszorkányos jellegű, hogy az érzelmi-értelmi tisztaságnak, szűzségnek már semmi értéke nincs és bizony alantas, boszorkányos erők uralkodnak felettünk. Szerencsére — meséink szerint — mindig van egy százaléknyi esélyünk, hogy egyszer csak megérkezik az a bizonyos kis kanász, legkisebb testvér, vagy királyfi, akin a boszorkány hatalma megtörik. Egyelőre azonban még csak ott tartunk mesénkben, hogy hősünket darabokra szaggatta a sárkány.

* Jánosnak a lova búsan ballagott haza. Búslakodott, szomorkodott, mert a gazdáját halva vitte a hátán. Hogy lehetne ebből még egyszer embert faragni? Amint ballag a gyalogúton, meglátott egy kis kígyót. Egy szép szál fű van a szájában. Azt kérdi tőle: — Mit viszel, te kis kígyócska? Azt mondja a kígyó: — Élesztőfüvet. Átment a kocsi a fiamnak a derekán, hát meg akarom vele gyógyítani. — Add nekem egy kicsit! Van nekem egy jó gazdám, föl akarnám éleszteni. Itt van — azt mondja — a zsákban, a hátamon. — Nem bánom — mondja a kígyócska. — De a kisfiam ott hentereg az úton, jön egy kocsi, eltöri a derekát máshol is. Hadd gyógyítsam meg előbb azt! — No — azt mondja a lovacska —, gyere, majd én segítek. Megfogom a fogammal a farkát, nem harapom meg, csak elteszem az útról, hogy több kocsi el ne gázolja. Úgy is tett. A kígyó pedig meghúzta egy párszor azt a füvet a seb helyén. Azonnal meggyógyult a fiacskája, fürgén csúszott tovább. A ló keresett közben egy kis tisztást. Kettőt nagyot rúgott, a hátáról a zsák leesett. Kibontotta a zsák száját, és a húst belőle kiszórta. Elkezdte az orrával olyan emberformára igazítani. Ő azt igazgatta, a kis kígyócska meg a füvet húzogatta. Ahol a táltos megigazította, a kígyócska meg a füvet húzogatta, ott a test azonnal begyógyult. Amikor készen volt, látta, hogy a gazdája csak alszik, és hétszerte szebb, mint volt. Azzal gyengén a vállába harapott. Talpra állította, majd gyengéden megrúgta. — Gazdám, kelj fel, ne aludjál! Rögtön felébredt a fiú. — Ej, édes lovam, de jót aludtam! — A világ végéig aludhattál volna, ha nincs ez a kis kígyócska, aki ezt az élesztőfüvet nekem ajándékozta, hogy téged újra talpra állíthassalak. — No most, édes lovam, egyszer már fölébredtem, de most gyerünk újra vissza. Vagy menjünk elébb haza? Azt mondja a lova: — Menjünk elébb haza. Három nap múlva induljunk útra, gazdám. Legalább a sárkány elfeledi, ami vele történt, és nem gyanakodik.

Úgy is tettek. Elmentek haza. Kipihenték magukat. Harmadnapon újra elindultak. Amint mennek, azt mondja a lova: — Édes gazdám, most hallgass a szavamra. Most nem szabad nekünk egyenesen odamenni a sárkányhoz, hanem egy kis kerülőt kell tennünk a kastély körül. Mert neki még a halottai is megmondják, hogy idegen jár az országában. De úgy vigyázz, úgy menj oda, hogy a sárkány ne legyen odahaza. A feleségétől kérdezd meg, hogy a sárkány hol vette a lovát, mert másképp sose kerül haza az aszszony. Megkerülték a kastélyt, egy domb mellett elbújtak, és ott meghúzódva hallgatóztak. Mikor a sárkány elment hazulról, János rögtön az asszonyhoz ment. Etelka megijedt, amikor meglátta. Nem hitt a szemének, hogy csakugyan ő. János megszólal: — Kedves feleségem, ne ijedj meg tőlem, mert én vagyok az. Csak bújtassál el, hogy senki meg ne tudja! — Hát a lovad hol van? — Az jó helyen van! Etelka megölelte, megcsókolta, bevezette a szobába. János azt mondta neki: — Kedves feleségem, arra kérlek, kérdezd meg a sárkánytól, hogy hol vette a lovát! Ha megmondja, és elmegy hazulról, akkor én máris itt leszek. És akkor elmegyek oda, én is szerzek egy lovat, különbet, mint az övé. Csak azt nem tudom, hogy hol van olyan ló. Avval ott kellett hagyni a feleségét, mert a sárkány jött haza. Visszamegy, mondja a lovának: — Édes lovam, megkérdi majd, de meg kell várnunk. Lehet, hogy az éjjel meglesz. Megjött a sárkány a vendégségből. — Na, készen van-e már az ebéd? — kérdezi a feleségét. — Készen lesz rögtön — mondja a felesége. — Gyere, férjecském, gyere, ebédeljünk! Ez a szép szó feltűnt a férjének, hogy most nem sír, hanem nagyon hízelgően beszél. Leültek az első tál ételhez. Azt mondja az asszony: — Mondd meg, édes férjem, ha nem bántanálak meg szavammal: ugyan hol vetted a lovadat? Erre a szóra úgy csapta pofon a sárkány az aszszonyt, hogy az csak az ajtóban állt meg. — Mi közöd hozzá? — ordibál. — Mit akarsz te avval, hogy én hol vettem a lovamat? Különben majd megmondom — csak várj! Majd rákerül a sor. Menj, hozd a másik ételemet is! Hadd egyek. (következő számunkban folytatjuk) Ha jó könyvet szeretne olvasni:

http://www.kethollos.hu Igaz magyar történelem, valódi magyar hagyomány, valódi magyar könyvesbolt

A GYIMESI BABBA MÁRIA... A KUNOK VILÁGA, A VILÁGOK KUNJAI A SZAKRÁLIS MAGYAR KULTÚRA 4. RÉSZ VERSEK... MAGYARORSZÁGI BOLDOG ERZSÉBET

Recommend Documents