A gabona érése és aratása. Dr A. Nowacki: ,,Anleitung zum Getreidebau auf wissenschaftlicher und practischer Grundlage”. Berlin, 1886.
A gazdák a gabona érésének négy stádiumát különböztetik meg, ú. m. a tejes érést, a sárga érést, a teljes érést és a túlérést. A szerzı e különféle érési stádiumokat következıképen jellemzi: 1. A tejes érésnél, melyet néhol zöld érésnek is neveznek, a szántóföldön az egész vetés még zöldnek látszik. Ha azonban az egyes növényeket tüzetesebb vizsgálat alá veszszük, úgy látni fogjuk, hogy a gabona levelei kivülrıl ugyan még zöldek, belsı oldalukon ellenben már sárgák, sıt a legalsó levelek már majd teljesen elhaltak; a legfelsı három levél lapjának szélén, közepén és hegyén azonban egyes sárgás sávok és foltok mutatkoznak, habár a legfelsı levél lapja legtovább marad zöld. A levélhüvelyek époly relldben, — és pedig az alsók elıbb, aztán a felsık, — de valamivel késıbb, vesztik el zöld szinüket, mint a hozzájuk tartozó levél. A levélhüvely felülrıl lefelé kezd elszáradni úgy, hogy a levélzöld a bütyök körül legtovább tartja magát. A bütykök ilyenkor még teljesen zöldek és duzzadtak. A magvakat a zöldessárga polyvák még szorosan burkolják. A magvak zöldes szinüek és tarlalmuk még tejszerü anyagból áll. A zöld szín azért van még meg, mert a chlorophyll a magvak belsejébıl ekkor vándorol kifelé. A mag belseje azért áll tejszerü anyagból, mert az eddig csak nedvekbıl álló endospermbe a keményitıszemcsék lerakodván, nyulóssá, tejszerüvé teszik azt. A tartalékanyagok lerakodása ekkor még nem szünetel és ez anyagokat a szárból kapja. Bizonyitéka ennek az, hogy a tejes érésekor aratott gabona a levegın sok vizet veszítvén, összeaszik, és pedig — Nowacki kisérletei szerint — 100 szem tejes búza 5·3 c/m3, ugyanezen 100 szem búza kiszáradva csak 2·4 c/m3 térfogatot foglalt el. További kisérletei, a sárga és teljes érésben aratott gabonával összehasonlítva, azon eredményre vezették, hogy emezekhez arányítva, egyharmaddal szárad be több a tejes érésnél aratott gabonából. A chemiai analysis azonban amaz érdekes tényt deriti fel, hogy ezen egyharmadnyi nagyobb beszáradás tisztán a keményitı hiányára vezetendı vissza mert a sárga és teljes éréskor aratott gabona egyharmaddal több keményitıt tartalmaz, mint a tejes éréskor aratott gabona, 100 szem tartalmaz keményitıt: tejes éréskor aratott gabona 2·4 g/ sárga ,, ,, ,, 3·5 ,, teljes ,, ,, ,, 3·5 ,, A tejes éréskor aratott gabona csiraképes ugyan és csirája teljesen ki van fejlıdve, de mégsem annyira, hogy a csirázás mindenkor teljesen biztos lenne, mert a csirának hegye és a pajzsocska között még egy kis üres tér van, késıbb ezt egészen kitölti, sıt a gabonaszem felületén kis dudorodást is képez. És éppen e kidudorodás, mely finomabb szövettel van burkolva, fejlıdik még a tejes érés után is, holott éppen ennek azon nevezetes szerepe jutott a csirázásnál, hogy mihelyt szükséges, felnyiljék és a csira azon át kilépjen; e fölött van a sikérréteg elterülve, mely késıbb a csira körül mintegy felhalmozódik. 2. A sárga éréskor a gabona egészen sárga már. Szár, levelek egészen sárgák. A levélhüvelyek sárgásbarna színt mutatnak. Az egész növény azonban még kissé duzzadt, a legfelsı két vagy három bütyök még-e vastag, fényes és nedvdús, az alsók ellenben már összeszáradtak. A polyvák sárgák vagy barnák, a fajta szerint. Miután a chlorophyll — kivévén a legfelsı leveleket, melyek még kissé zöldesek — az egész növénybıl eltünt; folytatólagos assimilatióról természetesen szó sem lehet, legfeljebb
a már elıbb assimilált anyagok vándorolhatnak a növény felsı részébıl a magvakba; azonban a sárga éréskor ez is megszünik, mert a szállitóanyag — a víz — már hiányzik. A növény egyes részei alulról fölfelé szárádnak el. A magvak megérésének legjobb ismertetıjele: a növény eihalt vegetativ szervei. A sárga éréskor a magvak szine sárgává változik. A zöld szín legelébb a mag hátának legfelsı részén, azután a hasi részen; legutóljára pedig a magon levı bevágásról tünik el. Azt, hogy a magból minden chlorophyll eltünt, úgy tudhatjuk meg legjobban, hogy ha a magot széjjelvágjuk és még belsejében sem látunk zöldszinü anyagot. A sárga éréskor a mag belsejét többé már nem, tejszerü anyag tölti ki, hanem szilárdabb anyag. Ez annak a jele, hogy a keményitıszemcsék között levı protoplasma vizének legnagyobb részét elvesztvén, összeállóbb, nyulós lett, éppen mint a megolvasztott enyv, midın kihőlni kezd. A protoplasma megszilárdulása szintén a mag külsıbb sejtjeiben, és pedig a mag felsı részén kezdıdik. Ugyanakkor vesztik el a sejtfalak is vizüket, azonban a protoplasma elıbb szilárdul meg, mert a víznek a sejtfalakon kell a protoplasmából eltávoznia. Ekkor beáll amaz idıpont, hogy a mag ugyan még lágy, de már relative kiszáradt; a magot szétkenni lehet, s ha az elég hosszu, hossztengelye irányában könnyen széttörhetı. Ezen állapotot nevezi szerzı sárga érésnek. A magnak a köröm általi széttörése legjobb ismertetıjele a sárga érésnek. Ekkor van meg azon állapot, midın a keményitıszemcsék gyarapodni már megszüntek; mert csak akkor törhetı szét ily könnyen a mag, midın a protoplasma s a keményitı már száraz, de a sejtfalak még puhák és nedvdusak. Ezen állapotban legcsekélyebb a magvak absolut és ellenálló szilárdsága. Ez azon alapszik, hogy a lágy és nedvdús sejtfalak az összenyomáskor könnyen felpattannak, minek következtében a sejtekben levı szilárd testek könnyen kinyomhatók. Miután beható kisérletek azt mutatták, hogy a takaró felszakitása után az endospermtest sejtjei egymástól szépen elválnak, hogy a keményitıszemcsék annyira kiszáradtak, miszerint belsejökben levegı van, s hogy benne a protoplasma már teljesen szilárd: következik, hogy abba többé, új anyag nem rakodhatik le, mert a vándorlás csak akkor lehetséges, midın a protoplasma s a keményitı még vízzel átitatott állapotban van. A protoplasma csak addig mőködik míg hígfolyó. Vajjon a csira teljesen kifejlıdött-e már, vagy csak a teljes éréskor lesz-e olyallná? — könnyen kitünik abból, ha figyelembe veszszük, hogy ekkor a csira még vizet tartalmaz, következıleg anyagokat még fölvehetne, ha ez mechanikai okokból lehetetlen nem volna. Ugyanis a csira a pajzsocska által a legbensıbb összefiiggésben áll az endosperm-testtel s azzal együtt közös takaró alatt nyugszik; következıleg minden száradási processus, mely azokat éri, rajta is változásokat fog elıidézni, amennyiben a kiszáradás által mind az endosperm-test, mind, pedig a pajzsocska összeszorulván, maguk közé zárják a csirát. Ennek a külsı és belsı nyomás ellen védenie kell magát, mire legalkalmasabb a víz, mely benne foglaltatik s mely duzzadt állapotban tartja, nehogy széjjelnyomassék. Ez okból találunk tehát a csirában még akkor is meglehetıs sok vizet, midın már a protoplasma s a keményitı is jóformán egészen száraz. A fentebbiekbıl következik tehát, hogy ekkor a csira már teljesen kifejlıdött és csak kiszáradnia kell még, hogy a továbbtenyésztésre eltartható legyen. 3. A teljes érés nagy melegben 3 — 4 nap mulva következik be a sárga érés után. A legfeltünıbb ismertetıjele, hogy a szár csomói teljesen barnák és ránczossá aszottak. A kalászon azonban még nevezetesebb a változás, t. i. a magvak nagyon könnyen leválnak a kalászról és a polyvákból; a magvak többé már nem törhetık szét körömmel, azonban még mindig kissé lágyak, mert most már nemcsak a protoplasma s a keményitószemcsék, hanem a sejtfalak is mind jóformán egész vizüket elvesztették; ennélfogva a sejtfalak is jobban egymáshoz szorulván, a mag szilárd.
A mag szine is egészen megváltozott. Az integumentum szine szerint sötétebb vagy világosabb. A szín által befolyásolt ,,aczélos” vagy ,,üveges” tulajdonsága a magvaknak, habár már a sárga éréskor is némileg megkülönböztethetı volt, most válik egészen felismerhetıvé. 4. A túlérés beálltakor is eltörhetı még a mag, de ehhez már nagyobb erı kell, mint a sárga éréskor. A törés most már nem egyedül a sejtfalakat választja el egymástól, hanem protoplasmát, keményitıszemcsét és sejtfalat egy képen keresztültör. A törés merev, míg sárga éréskor egészen könnyü volt. Az esıvel váltakozó napsugaras idı érvényesiti befolyását: a szalma fénytelen; sötét, piszkossárga vagy szürke színt vesz fel és már nyolcz nap alatt oly törékenynyé lesz, hogy kıtéllé fonni lehetetlen. A kalász is ily törékenynyé lesz, és még a legnagyobb vigyázattal sem kerülhetı el, hogy az aratáskor sok kalász egészen vagy félig le ne törjék száráról. A magvak, száraz állapotuknál és keménységüknél fogva, ellenállóbbak a szalmánál, azonban polyvájukból maguktól is igen könnyen kipörögnek, mert a természet önmagától gondoskodik, hogy a mag elszórassék, ha azt idejében összegyüjteni elmulasztottuk. A kipörgés általi veszteség nem ritkán kétszerese, sıt háromszorosa a betakaritott termésnek. A magvaknak minısége sem jobb. Tartós szárazságnál a minıség ugyan nem változik, de igenis a rosz idıjárásnál. A változó idınek kitéve a magvak, fényükbıl sokat veszitenek sıt esıs idıben könnyen ki is csiráznak. Azonban az, amit Rosenberg-Lipinsky mond, hogy a külsı takaró a belsı tartalom rovására gyarapodik, és hogy ennélfogva a túlérésbıl semmi hasznunk, sıt csak kárunk lehet; továbbá, hogy a külsı takaró sokkal inkább megvastagszik semhogy az arra való anyagot máshonnét, mint a lisztes endospermbıl vehetné; nem áll, mert — amint fentebb is láttuk — már a sárga éréskor annyira ki van száradva mind a protoplasma, mind pedig a keményitı, hogy azokból anyag el nem távozhatik; hozzávéve most még a sejtfalak kiszáradását és elfásodását is, semmifélekép sem lehetséges, hogy azon valamely anyag egyáltalában átdiffundáljon. Annak bizonyitására, hogy csakugyan nem vastagszik, legyen szabad a számos górcsövi vizsgálatnak végeredményét közölni. Ugyanis a maghéj minimális vastagsága az utó érett, légszáraz magvaknál volt: tejes éréskor m
minimum 0·024 /m maximum 0·053 ,, közép 0·037 ,,
sárga éréskor m
0·024 /m 0·042 ,, 0·029 ,,
túléréskor
0·021 m/m 0·038 ,, 0·027 ,,
A tejes éréstıl a sárga érésig növekedik ugyan a vastagsága, de a sárga éréstıl kezdve jóformán változatlan marad. E megvastagodástól azonban megkülönböztetendö a sejtfalak megvastagodása, melyek anélkül, hogy a pajzsocska megvastagodnék, vastagabbakká lehetnek; bizonyítja ezt a chemiai analysis, mely a tejes éréskor
sárga éréskor
0·0609 g/
0·0658 g/
túléréskor
0·0639 g/
sejtanyagot és farostot mutat ki 100 szemnél. Az sem áll, hogy a polyvában levı magvak üvegesek vagy szaruszerüek lesznek. Erre csak egy példát hozunk fel: Egy ıszi búzatáblán két parcella hasíttatott ki, azok különbözı idıben lettek learatva és magvaik lisztesség és üvegesség tekintetébıl pontosan megvizsgálva. Az eredmény a következı:
1000 magban volt:
julius 1) 20-án a sárga éréskor ,, 23-án ,, teljes ,, ,, 28-án ,, túl,, augusztus 2-án ,, ,, ,,
lisztes
401 476 414 431
üveges
599 524 586 569
Mint a fenti számok mutatják, a lisztes és üveges magvak száma jóformán minden stádiumkor ugyanaz. E jelenségnek az éréshez egyáltalában semmi köze, mert csupán a protoplasma s a keményitıszemcsék számán, nagyságán, alakján és elhelyezésén alapul. Ezek pedig túléréskor változást már nem szenvedhetnek; ekkor már nyugodtan fekszenek az anyagok és csak akkor ébrednek új életre, midın tartós nedvesség éri a kepékben, vagy midın rendeltetésükhöz képest a talajra elvettetnek, hogy utánuk új generatio fejlıdjék. Az eddig elmondottak után könnyünek látszik az aratás idejének meghatározása, azonban ez a gyakorlatban nem egészen fog bebizonyulni. Egy gabonatáblán számtalan növényen még több kalász van, melyek magvainak a fent emlitett fejlıdéseken egyenkint keresztül kell menniök, és csak az neheziti meg az aratási idı meghatározását, hogy nem minden mag érik meg egy idıben. Nagyobb kalászon hamarább, mint a kicsinyen, és magán az egy kalászon levı magvak közül is a kisebb magvak korábban érnek meg, mint a nagyok. Bajos volna tehát az aratást akkorra halasztanunk, mire minden mag már megérett, de igen korán sem szabad azt végeznünk. Legészszerőbben teszünk, ha akkor kezdünk aratni, midın az erısebb kalászok magvai a sárga érésbe lépnek, és pedig tekintet nélkül arra, vajjon a nyerendö termést vetımagnak vagy egyéb czélra akarjuk-e használni? Ezen idıpont meghatározására a legpractikusabb eljárás a következı: Minden tüzetesebb keresés nélkül kiválasztunk egy erıs kalászt, középen ketté törjük és a legnagyobb magot, mely éppen szemünkbe ötlik kiválasztjuk; ezen magot aztán ketté vágjuk és a metszlapot pontosan megvizsgáljuk. Ha a héj alatt a mag belsejében már zöldes szinü anyagot nem látunk, úgy az sárgaérett. E próbát ismételjük a tábla különbözı helyein többször, s ha mindenütt ugyanezen eredményre jutunk, úgy az aratást megkezdhetjük. E próbát a búzánál, a rozsnál s az árpánál alkalmazhatjuk, míg a zabnál csak igen ovatosan. A rozsnál, ahelyett hogy szétmetszenık, körmünkkel is megtehetjük a fenti probát; ugyanis mihelyt a magot körmünkkel könnyen és biztosan széttörhetjük, úgy a mag sárgaérett. A rozsnak keményitıje sem kemény, sem puha, hanem mint a viasz elkenhetı. A szalmának zöldbıl sárgává való átváltozása csak hozzávetıleges számitásra jogosíthat, és Schwerz joggal mondja: ,,hogy sohasem szabad a szalma külseje után, hanem csakis a magvak pontos megvizsgálása után magunkat elhatározzuk. Azon idıpontban, melyet szerzı az aratás megkezdésére ajánl, a legerıteljesebb kalászok magvai már teljesen kifejlıdve vannak; természetesen a kivételek itt sem ritkák. A kalász hegyén ülı magvak már teljesen érettek, ha a kalász közepén levık, melyek után az aratás idejének meghatározásában indulnak, már a sárga érésben vannak, s így már bátran aratható. Ezen idıben a közepes nagyságu kalászok magvai legnagyobb része sárga érésben vagy éppen a tejes és sárga érés közti átmeneti stádiumban van. A nagyszámu kisérletek szerint valószinüleg ez azon idıpont, midın az anyagok lerakodása már itt is megszünt. 1
) Megjegyzem, hogy a kisérlet Németországban lett végrehajtva, hol a gabona — mint a fenti számok is mutatják — körülbelül egy hóval késıbb érik, mint nálunk, s ezért van, hogy a sárga érés itt azon idıben van jelezve, mikor nálunk a gabona jóformán már el is csépeltetett.
Ennélfogva az aratásnak ezen idıben való végzése e kalászoknál sem jár kárral, annál is inkább, mert a többi kalászoknak érési stádiuma az aratás idejének meghatározására befolyással nem lehet, miután, ha még azoknak a megérésére várakoznánk az aratással, úgy a legjobb esetben talán több és jobb ocsút nyernénk, a jó mag pedig azalatt a szántóföldre pörögne ki. Azonban nem mindenkor lesz lehetı az aratást mindenütt egyszerre kezdeni. Esıs idı nagyon hátráltatja az érést, míg a nagy szárazság olyannyira sietteti, hogy sokszor egy-két nap alatt az aratás legalkalmasabb idején már túl vagyunk és a legtöbb esetben — különösen nagy gazdaságokban — nem lesz lehetséges, hogy az érés gyorsaságának megfelelı gyorsan arassunk. Ily körülmények között nincs egyéb hátra, mint az aratást a kelleténél hamarább kezdeni és utóbb végezni, hogy a termés legnagyobb része mégis idejében legyen letakaltható. Hamarább azonban sohasem szabad kezdenünk az aratást azon átmeneti stádiumnál, mely a tejes és sárga érés közé esik, ami addig tarthat el, míg a közepes nagyságu kalászok teljesen, de nem túlérnek; ily módon leginkább közelítjük meg a tökélyt. Az iránt azonban tisztában kell lennünk, hogy a fent leirtakat egész präcisióval betartani lehetetlen, s azért nagy átlagban azt mondhatjuk, hogy legészszerőbb az aratást a tejes és a túlérés között kezdeni és befejezni. Csak egy idı lehet a legalkalmasabb, s éppen ezen idınek a helyes megválasztása az, amit a tapintatos és gyakorlati gazda mindig a maga viszonyaihoz mérten a legjobban fog kiválasztani. Minél inkább közeliti azonban ez meg a normális aratási idıt, annál nagyobb a nyeresége; azért, ha az alkalmas idı bekövetkezett, minden erınkkel azon kell lennünk, hogy az aratást mihamarább bevégezzük, mert a közmondás szerint is legfıkép ekkor: ,,az idı pénz”.
