Nora Roberts regénye ismét a négy connecticuti barátnő világába vezet minket. A korábbi történetekben már megismerkedhettünk Parkerrel, Emmával, Laurellel és Mackel, a Kézfogó rendezvényszervező iroda alapítóival, akik gyerekkoruk óta elválaszthatatlanok egymástól. Laurel McBane mindig számíthatott barátai támogatására. Ennek köszönhette, hogy a híres New York-i cukrászképző intézetben tanulhatott tovább, pedig a szülei nem tudták volna kifizetni a drága tandíjat. Most Laurel azzal hálálja meg a segítséget, hogy különleges tortákat és cukrászati remekműveket alkot a Kézfogó ügyfeleinek, így növelve a tökéletes esküvők pompáját. A négy nô igazi álomesküvőket szervez a pároknak, de Laurel csak elméletben hisz a szerelemben és a sírig tartó boldogságban. Nem vágyik csillogásra és varázslatra, inkább egy megbízható, erős férfi szeretetét értékelné. Laurel gyerekkora óta titokban szerelmes Parker bátyjába, Delaney Brownba, de a férfi a húgaként kezeli, és gondosan ügyel arra, hogy ne lépje át a barátság határait. Vajon képesek lesznek beismerni, hogy ennél többet éreznek egymás iránt? Eljön-e az idő, amikor Del nem egy családfő atyáskodó szeretetével tekint Laurelre, hanem egy szerelmes férfi szenvedélyével?
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült: Nor Roberts: Savor the Moment Fordította: Gondáné Kaul Éva Gabo Kiadó 2011.
ELŐHANG A középiskola utolsó évében Laurel McBane rájött egy alapvető igazságra. A szalagavató bál maga a pokol. A lányok hetekig csak arról beszéltek, hogy ki hívta el őket a bálba - és ki okozott nekik keserű csalódást és mérhetetlen bánatot, amikor nem őket kérte fel. Laurelt felháborította, hogy a báli készülődés idején a lányok kénytelenek tétlenül feszengeni, és elfojtott izgalommal várni a fiúk ajánlatait. Az előcsarnokokban, az osztálytermekben és az iskolaudvaron szinte tapintani lehetett a feszültséget. Egyesek repestek az örömtől, amikor a kiszemelt Rú megkérte őket, hogy együtt menjenek el erre a túllihegett ünnepségre, mások viszont sírva fakadtak, mert hoppon maradtak. Minden a fiúk körül forgott, és Laurel rendkívül nevetségesnek tartotta az egész felhajtást. Aztán a hisztéria tovább folytatódott, sőt ha lehet még fokozódott. Megkezdődött a hajsza a tökéletes ruha és a hozzáillő cipő után. A lányok heves vitákba bonyolódtak a feltűzött vagy leengedett frizurák előnyeiről és hátrányairól. Meg kellett szervezni a limuzint, az afterpartit és lefoglalni a szállodai lakosztályt... És persze a szex is szóba került. Igen? Nem? Talán? Laurel legszívesebben kihagyta volna az életéből ezt az
időszakot, de a három legjobb barátnője, főleg Parker Brown, nem hagyta békén. Ezért most a kemény munkával megkeresett pénze egy olyan ruhára ment el, amit valószínűleg soha többé nem fog felvenni. Ráadásul vett egy cipőt, egy táskát, meg néhány haszontalan kiegészítőt is. Erről is a barátnői tehetnek! Elragadta a hév, amikor Parkerrel, Emmaline-nel és Mackensie-vel vásárolni indult, és a tervezettnél jóval többet költött. Emma tapintatosan megemlítette, hogy a szüleitől kéne pénzt kérnie a báli ruhára, de Laurel tudta, hogy erről szó sem lehet. Az apja kockázatos befektetési manőverei sorra kudarcba fulladtak, ráadásul az adóhivatallal is meggyűlt a baja. Azóta a pénz kényes téma lett a McBane családban. Egyébként a büszkesége sem engedné, hogy hozzájuk forduljon, mert már megszokta az anyagi függetlenséget. Azzal vigasztalta magát, hogy ez már úgysem számít. Nem tudott annyit összegyűjteni, hogy kifizesse a Konyhaművészeti Intézet tandíját, és fedezze a New York-i megélhetése költségeit. Hiába dolgozott az étteremben minden nap az iskola után, meg a hétvégeken. Semmit sem változtat a helyzetén, ha most egy báli este kedvéért kiköltekezik. És a tükörbe nézve kénytelen volt megállapítani, hogy tényleg jól néz ki. Mind a négyen Parker hálószobájában voltak. Laurel feltette a fülbevalóját, míg a helyiség másik végében Parker és Emma Mac hajával bíbelődött. Nem volt könnyű dolguk, mert Mac egy hirtelen ötlettől vezérelve rövidre vágta lángvörös haját. Ez a döntés súlyos és drámai következményekkel járt, akárcsak Julius Caesar átkelése a Rubicon folyón. A lányok hajtűkkel, csillámporral és ékköves csatokkal próbálták megzabolázni Mac makacs fürtjeit. Közben egyfolytában beszélgettek, míg a CD-lejátszóból az Aerosmith zenéje áradt. Laurel szerette így a háttérbe húzódva hallgatni a többiek csacsogását. Ráadásul most valóban elszigeteltnek érezte magát. Gyerekkoruk óta barátnők voltak, de a felnőtté válás küszöbén minden megváltozott. Ősszel Emma és Parker főiskolára megy, Mac pedig fotósként dolgozik majd, és közben
elvégez még néhány méregdrága fényképésztanfolyamot. Laurel élete másképp alakul. Az anyagi gondok, és a szülei újabb házassági válsága miatt füstbe mentek a továbbtanulási. tervei, ezért be kell érnie azzal, hogy a közelben beiratkozik egy levelező szakmai tanfolyamra. Talán üzleti végzettséget kellene szereznie, mert nagy szüksége lesz a gyakorlatiasságra és a józanságra. De most nem akart erre gondolni. Inkább élveznie kéne a pillanatot, meg ezt a lányos szertartást, amit Parker szervett, a rá annyira jellemző precizitással és figyelmességgel. Parker és Emma a magángimnázium báljára megy, míg ő és Mac a kerületi középiskolában fognak bálozni, de most még itt vannak, együtt öltözködnek és szépítgetik magukat. Parker és Emma szülei a földszinten időznek, és nemsokára elragadtatott kiáltásokkal fogadják őket, miközben szorgosan kattogtatják a fényképezőgépüket. Istenem, milyen csinosak a lányaink, sóhajtoznak majd könnyes tekintettel. Mac anyja túlságosan el volt foglalva saját magával, és nem ért rá a lánya szalagavatójával törődni. Ismerve Lindát, ez nem is baj. És Laurel szülei? A sok problémájuk mellett nem érdekelte őket, hogy aznap este hol van, és mit csinál a lányuk. Laurel már megszokta ezt a helyzetet. Talán jobb is így. Mint egy tündér - jelentette ki Mac, és szemügyre vette a lányok műalkotását. - Olyan vagyok, mint Csingiling a rajzfilmből. Egy nagyon menő Csingiling. - Igazad van - bólintott Parker, és szögegyenes barna hajzuhataga megrezzent a mozdulattól. - Egy különleges tündérlány. Mit szólsz hozzá, Em? - Szerintem a szemét jobban ki kéne hangsúlyoznunk, hogy még kifejezőbb legyen. - Emma álmodozó sötétbarna pillantással méregette a barátnője arcát. - Azt hiszem, meg tudom csinálni. - Akkor láss neki - vonta meg a vállát Mac. - De ha lehet, ne tartson túl sokáig. Még elő kell készítenem a felszerelést a csoportképhez. Parker az órájára nézett. - Időben vagyunk - nyugtatta meg Macet. - Még van egy bő
fél óránk, hogy... Nahát, Laurel! - kiáltott fel Parker, amikor megfordult, és észrevette a barátnőjét. - Csodálatosan nézel ki! - Tényleg! - lelkendezett Emma, és összecsapta a kezét. -Tudtam, hogy ezt a ruhát kell megvenned. A csillogó rózsaszín kihangsúlyozza a szemed kék színét. -Igen. - Valami még hiányzik. - Parker a szekrényéhez sietett, és kihúzta az ékszeres ládika egyik fiókját. - Vedd fel ezt a hajcsatot. Az ezüstösen csillogó rózsaszín ruha finoman simult Laurel karcsú testére, és napsugár színű haja Emma buzgó munkálkodása nyomán hosszú loknikban omlott a vállára. -Rendben - vonta meg a vállát. Parker Laurel hajához tartotta a csatot, és igyekezett megtalálni a tökéletes helyet a kis ékszer számára. - Fel a fejjel! - parancsolt rá a barátnőjére. - Jó lesz, meglátod. Istenem, szedd már össze magad, Laurel! - Tudom. Ne haragudjatok. De sokkal jobb lenne, ha mind négyen ugyanabba a bálba mehetnénk. Együtt még csodásabban festenénk. - Igen, azt én is jobban szeretném - sóhajtotta Parker. Közben úgy döntött, hogy Laurel haját oldalra simítja, és megtűzi csattal. - De majd utána találkozunk, és jót bulizunk. Együtt leszünk, és elmeséljük egymásnak a kalandjainkat. Nézd, milyen szép lettél! A tükör felé fordította Laurelt, és a lányok alaposan szemügyre vették magukat, meg egymást. - Tényleg jól nézek ki - állapította meg Laurel, mire Parker felnevetett. Halkan kopogtak, majd kinyílt az ajtó, és Mrs. Grady, a Brown család régi házvezetőnője lépett be a szobába. Az asszony csípőre tett kézzel végigmérte a lányokat. - Megteszi - mondta, és biccentett. - De ennyi készülődés után nem is csoda. Fejezzétek be a tollászkodást, és gyertek le a fényképezésre. - A nő Laurelre szegezte a mutatóujját, és hozzátette : - Szeretnék néhány szót váltani veled, ifjú hölgy.
- Mit tettem már megint? - háborodott fel Laurel, és méltatlankodva nézett a barátnőire, miközben Mrs. Grady kivonult a helyiségből. - Nem csináltam semmit! - De Mrs. Grady szava parancs volt, ezért Laurel az asszony után sietett. A nappaliban Mrs. G. megfordult, és keresztbe fonta a karját. Olyan, mintha össze akarna szidni, gondolta Laurel, és a szíve hevesebben kezdett dobogni. Kétségbeesetten kutatott az emlékezetében, hátha elkövetett valami apró szabályszegést, ami miatt fejmosást érdemel Mrs. Gradytől. Tizenéves korában a házvezetőnő közelebb állt hozzá, mint a saját édesanyja, ezért nem szívesen dühítette fel. - Nos - kezdte Mrs. Grady, amikor Laurel sietve a helyiségbe lépett gondolom, mind azt hiszitek, hogy már felnőttek vagytok. -Én... -Elárulom, hogy még nem vagytok felnőttek, de ráléptetek az odavezető útra. Pelenkás korotok óta ismerlek titeket, mert állandóan együtt rohangásztatok a házban. Ez most egy kicsit meg fog változni, mert elválnak az útjaitok. Legalábbis egy időre. Azt csiripelik a madarak, hogy te New Yorkba készülsz, abba a puccos cukrásziskolába. Laurel szíve megint nagyot dobbant, és ismét átérezte a meghiúsult álma miatt érzett keserű csalódást. - Nem... Megtartom az állásomat az étteremben, és közben megpróbálok elvégezni egy... - Szó sem lehet róla! - Mrs. G. megint Laurelre bökött az ujjával. - Egy ilyen korú lánynak nagyon okosnak és óvatosnak kell lennie New Yorkban. És azt hallottam arról az iskoláról, hogy keményen megdolgoztatja a hallgatóit. Nem elég, ha szép mázakat és mutatós süteményeket tudsz fabrikálni. -Tényleg az egyik legjobb ilyen intézmény, de... - Akkor te is az egyik legjobb leszel. - Mrs. G. a zsebébe nyúlt, és átnyújtott Laurelnek egy csekket. - Ez elég lesz az első szemeszterre. Fedezi a tandíj meg egy tisztességes lakóhely költségeit, és még arra is futja, hogy némi ételt vegyél magadnak, nehogy éhen halj. Jól használd fel, lányom, mert ha nem, akkor velem gyűlik meg a bajod. Ha megteszed, amire
szerintem képes vagy, akkor majd megbeszéljük, hogy mi legyen a következő félévvel. Majd, ha eljön az ideje. Laurel döbbenten nézte a kezében lévő csekket. - Ezt nem lehet... Én nem tudok... - De lehet, és meg fogod tenni. Csak ennyit akartam mondani. - De,.. - Nem megmondtam, hogy le van zárva a téma? Ha csalódást okozol, akkor megnézheted magad. Parker és Emma főiskolára megy, Mackensie pedig a fejébe vette, hogy minden idejét a fényképezésnek szenteli, és az lesz a hivatása. Neked is van egy utad, és arra fogsz indulni. Te is ezt akarod, nem? - Mindennél jobban! - Laurel szeme könnybe lábadt, és a torkát fojtogatta a sírás. - Nem is tudom, hogy mit mondjak, Mrs. G. Vissza fogom fizetni. Ígérem, hogy... - Hát persze, hogy visszafizeted! Azzal törlesztesz majd, hogy lesz belőled valaki. Most már minden csak rajtad múlik. Laurel Mrs. Grady karjába vetette magát, és szorosan átölelte az asszonyt. - Nem fogod megbánni. Büszke leszel rám. -Biztos vagyok benne. De most már elég legyen a pityergésből. Fejezd be a készülődést. Laurel még egy pillanatig az asszonyhoz simult. - Ezt soha nem fogom elfelejteni - súgta a fülébe. - Soha. Köszönöm. Nagyon szépen köszönöm. A fiatal lány az ajtóhoz sietett, mert égett a vágytól, hogy barátnőinek elújságolja az örömhírt. Mielőtt távozott, még egyszer megállt, és a boldogságtól ragyogó arccal visszanézett. - Már alig várom, hogy belevágjak!
1. CD-lejátszón Norah Jones dalai szóltak, míg Laurel azzal foglalatoskodott, hogy egy vékonyra nyújtott cukormáz táblából leheletfinom ehető csipkét varázsoljon. A zene csak háttérként szolgált, és nem szórakozásképpen hallgatta. Minden figyelmét arra összpontosította, hogy a tábla szépen rásimuljon az emeletes torta második szintjére. Hátralépett, szemügyre vette a végeredményt, majd megkerülte a félig kész művet, hogy apró hibákat keressen. A Kézfogó ügyfelei tökéletes munkát várnak el tőle, és azt is fogják kapni. Elégedetten bólintott, és az ásványvizesüveg után nyúlt. Ivás közben kicsit megmozgatta sajgó hátizmait. -Kettő kész, már csak kettő van hátra. A falra erősített táblára pillantott, ahová feltűzött néhány antik csipkét, hogy a finom anyagok mintaként szolgáljanak a dekoráció kialakításához. Mellette volt a péntek esti menyasszony által jóváhagyott torta rajza is. Még három esküvői tortát kellett elkészítenie: kettőt szombatra és egyet vasárnapra. Ez nem jelentett újdonságot, hiszen a Kézfogóban, a barátnőivel közösen vezetett rendezvényszervező vállalkozásban a június jelentette a legforgalmasabb időszakot. Néhány év leforgása alatt virágzó üzletet hoztak létre egy elképzelésből. Néha túlságosan is jól megy a bolt, gondolta Laurel. Ezért kénytelen most éjjel egykor csipkévé alakítani a tortát borító cukormázat. Ez így van rendjén, gondolta Laurel. Hiszen imádja a munkáját. Mind a négyen szerették a hivatásukat. Emmának a dekoráció, Macnek a fényképészet, Parkernek pedig a szervezés volt a szenvedélye. Neki meg a torták, a sütemények és a csokoládék, gondolta Laurel. Tagadhatatlan, hogy mindig az esküvői torta jelenti az ünnep fénypontját. Laurel nekilátott egy újabb adag fondant kinyújtásához,
Szőke haját hátratűzte, hogy ne zavarja. Lisztfoltos köténye alatt pamutnadrágot és -pólót viselt, a lábán kényelmes szakácscipőt hordott, mert abban könnyebb volt több órán keresztül álldogálni. Keze ügyesen és villámgyorsan mozgott, mert az évek során megerősödött a sok gyúrástól, dagasztástól és emeléstől. Elkezdte kialakítani a következő tortaréteg mintáját, és éles vonalú, szögletes arca megfeszült a figyelemtől. A Marcipán Kézfogónál a tökéletesség nemcsak egy áhított cél volt, hanem alapkövetelmény. Az esküvői torta megalkotása többet jelentett a sütésnél és a díszítésnél. Ahogy Mac fényképei sem közönséges fotók voltak, és Emma csokrai és dekorációi sem csak virágok. Miután Parker összeállította a rendezvény minden mozzanatát, a végeredmény mindig több és nagyszerűbb lett, mint az egyes részletek külön-külön. Az ügyfelek kívánságai és választásai alapján egy feledhetetlen élményt nyújtó szertartást rendeztek, amely méltó módon megünnepli két ember egybekelését, és megörökíti a közös úton tett első lépéseiket. Mindez nagyon romantikus volt, és Laurel hitt a romantikában. Legalábbis elméletben. Még jobban hitt a jelképekben és az ünneplésben. És egy igazán mesés tortában. Az arca ellágyult az örömtől, amikor befejezte a harmadik réteget. Aztán sötétkék szeme barátságosan felragyogott, mert meglátta Parkert az ajtóban álldogálni. -Miért nem vagy még ágyban? - A részletek miatt. - Parker köröző mozdulatot tett az ujjával a feje fölött. - Nem tudok elaludni. Mióta dolgozol ezen? - Már egy jó ideje. Be kell fejeznem, hogy álljon egy éjszakát. Ráadásul van még két szombati tortám, amit holnap kell összeállítanom és feldíszítenem. -Akarsz társaságot? Elég jól ismerték egymást ahhoz, hogy Parker ne vegye sértésnek, ha Laurel nemet mond. Néha előfordult, hogy az ilyen kérdésre nemleges választ adott, mert túlságosan el volt merülve a munkában, és koncentrálni akart. - Hát persze. Jól jönne.
- Tetszik a torta. - Most Parker járta körül az emeletes édességet, akárcsak az előbb Laurel. - Nagyon finom és törékeny ez a fehér minta a fehér alapon. Érdekes, hogy mindegyik szintnek más a magassága. És olyan bonyolult az egész, mintha valóban csipkéből készítették volna. Régimódi és retró, akárcsak a menyasszony alaptémája. Ez majd felteszi a koronát a munkánkra. - Az állványra halványkék szalag kerül - közölte Laurel, és nekilátott a következő rész csipkézésének. - Emma fehér rózsaszirmokkal szórja be az alját. Csodálatos lesz. - Nagyon könnyű volt a menyasszonnyal együtt dolgozni. -Parker kényelmes pizsamát viselt, hosszú barna haja szabadon omlott a vállára. Amikor dolgozott, mindig lófarokban vagy szoros kontyban hordta. Most a pulthoz lépett, és vizet tett a forralóba. Sok előnye van annak, ha az ember a saját otthonában rendezi be a vállalkozását, és a barátnői Is ugyanabban a házban laknak. Illetve Mac és Emma nem a főépületben, de ugyancsak a birtok területén. Így gyakran nyílik lehetőség egy ilyen késő esti látogatásra. - Tudja, hogy mit akar - bólintott Laurel, és a kezébe vett egy különleges szerszámot, amivel levágta a torta szélein kilógó mázat. - Mégis nyitott minden javaslatra, és idáig még nem bolondult meg. Ha a következő huszonnégy órában is ilyen marad, akkor elnyerheti a Kézfogó „Jó Menyasszony” díját, amit eddig nem sokan érdemeltek ki. - A ma esti próbán nagyon boldognak és nyugodtnak tűntek. Ez jó jel. - Hát igen. - Laurel folytatta a munkát, és apró lyukacskákkal meg pöttyökkel díszítette a fehér cukormázat. Tehát? Miért nem vagy még ágyban? Parker felsóhajtott, és közben forró vízzel kiöblített egy kis teáskannát. - Talán azért, mert rám tört egy furcsa érzés. Egy pohár borral kiültem a teraszra, hogy egy kicsit lecsillapodjak az egész napi hajtás után. Láttam, hogy Mac és Emma házában ég a villany, és élveztem a kert illatát. Olyan csendes és gyönyörű volt minden! Aztán a fények kihunytak, először Emmánál,
majd Macnél. Eszembe jutott, hogy most éppen Mac esküvőjét tervezzük, Emmának pedig nemrég tartottuk meg az eljegyzését. Gyerekkorunkban mindig esjcüvőset játszottunk, és most a valóságban is azt tesszük. Ültem a sötétben, a csendben, és azon kaptam magam, hogy a szüleimre gondolok. Bárcsak itt lennének, és látnák mindezt! Hogy mire vittük, és kik vagyunk most. - A nő elhallgatott, és teafüvet tett a kannába. - Szomorúság fogott el, mégis boldog voltam. Mert tudom, hogy büszkék lennének rám. Ránk. -Nekem is sokszor eszembe jutnak. Mind a négyen gyakran gondolunk rájuk. - Laurel folytatta a munkát. - Mert nagyon fontos szerepet játszottak az életünkben, és rengeteg emlék köt hozzájuk ezen a helyen. Ezért jól tudom, hogy mit éreztél a teraszon ülve. -Ugye szerinted is örülnének Macnek és Carternek, meg Emmának és Jacknek? -Igen, biztos vagyok benne. És annak is, hogy milyen sikeresek lettünk. Büszkék lennének a Kézfogóra. -Milyen jó, hogy még fent vagy és dolgozol. - Parker forró vizet öntött a teafűre. - Máris sikerült megnyugtatnod. -Mindig szívesen állok a rendelkezésedre. Elmondjam, hogy ki fog még örülni annak, hogy most fent vagyok? A pénteki menyasszony. -Talán a torta miatt? Laurel kifújt egy kóbor tincset az arcából, és csibészes mosollyal nézett Parkerre. - Azért, mert tökéletesre sikerült. Amikor felteszem csúcsdíszt, még az angyalok is sírva fakadnak örömükben. Parker félretette a kannát, hogy egy kicsit áztassa a teát. - Ne szerénykedj, Laurel. Büszkébb is lehetnél a munkádra. Laurel elvigyorodott. - A csudába a teával! Már majdnem végeztem a munkával. Inkább tölts nekem egy pohár bort. Másnap reggel, hat óra pihentető alvás után Laurel első
útja az edzőterembe vezetett. Edzés után felöltözött az aznapi munkához. Szinte egész idő alatt a konyhában fog raboskodni, de előtte még várt rá egy találkozó, mert minden rendezvény előtt összegyűltek egy utolsó alapos megbeszélésre. Laurel a második emeleti lakosztályából a hatalmas épület földszintjére sietett, és belépett a konyhába, ahol Mrs. Grady éppen egy gyümölcstálat készített nekik. - Jó reggelt, Mrs. G. Mrs. Grady felvonta a szemöldökét. - Nagyon energikusnak tűnsz. - Úgy is érzem magam. Energikusnak és tettre késznek. Laurel ökölbe szorította a kezét, és megfeszítette a karizmait. Kávét akarok, méghozzá sokat! - Parker már felvitte a kávét. Vidd magaddal ezt a gyümölcstálat, meg néhány süteményt. Egyetek egy kis vitamint. Nem kezdhetitek a napot csak kávéval. - Igenis, asszonyom. Van még valami kívánsága? - Egyelőre nincs, de Jack nemrég hajtott el a teherautójával és szerintem Carter is nemsokára felbukkan, hogy bánatos kutyaszemekkel próbáljon reggelit kunyerálni tőlem. - Akkor én nem is zavarok. - Laurel megragadta a két tálcát,és ügyes mozdulatai azonnal elárulták, hogy sokáig dolgozott pincérnőként. Felvitte az ételt a könyvtárszobába, ahol a Kézfogó megbeszéléseit szokták tartani. Parker a nagy íróasztalnál ült, és most is a keze ügyében volt az elmaradhatatlan mobiltelefonja. Az asztal szélén egy kávéskészlet várta a felfrissülni vágyókat. Parker szoros lófarokba fogta a haját, hófehér blúza ragyogott a reggeli fényben. Kávét kortyolgatva tanulmányozta a laptopján az adatokat, és Laurel tudta, hogy semmi nem kerüli el a figyelmét. - Egy kis reggeli táplálék - jelentette be Laurel, és a két tálcát az asztalra helyezte. Aztán a füle mögé söpörte állig érő szőke haját, és vett magának egy kis gyümölcsöt, megfogadva Mrs. Grady tanácsát. - Nem voltál ma reggel az edzőteremben. Mikor keltél? - Hatkor. Éppen időben, mert hétkor már hívott is a
szombat délutáni menyasszony. Az apja átesett a macskán, és lehet, hogy eltörte az orrát. -Ajaj. - Nagyon aggódik miatta, de azért talán még jobban, hogy milyen látványt nyújt majd az esküvőn meg a fényképeken. Felhívom a sminkest, és megbeszéljük, hogy mit tud tenni. - Sajnálom a menyasszony édesapját, de ha hétvégén ez lesz a legnagyobb bajunk, akkor hálát adhatunk az égieknek. Parker figyelmeztető mozdulattal felemelte a kezét. -Ne fesd az ördögöt a falra! Mac lépett be a helyiségbe. Egy kényelmes farmernadrág és egy fekete póló simult magas, vékony termetére. -Üdv, kedves barátaim. Laurel kelletlen pillantást vetett Mac elégedett mosolyára, és ábrándos tekintetű zöld szemére. - Szexeltél ma reggel - állapította meg. - Igazad van. Csodálatos reggeli szexben volt részem. Mac kávét töltött magának, és felkapott egy muffint. - És neked? -Dög! - vetette oda Laurel válasz helyett. Mac nevetve leült egy székre, és kinyújtotta a lábát. - Úgy döntöttem, hogy a futógép és a súlyzózás helyett a reggeli testedzés kellemesebb formáját választom. - Gonosz, aljas dög - jegyezte meg Laurel, és bekapott egy málnát. - Imádom a nyarat, amikor az életem szerelmének nem kell korán elmennie itthonról, hogy ifjakat oktasson. - A nő Kinyitotta a laptopját. - Miután kellőképpen felfrissültem és feltöltődtem, készen állok a munkára. - Lehet, hogy a szombat délutáni menyasszony édesapja eltörte az orrát - közölte Parker. - A csudába! - morogta Mac, és összeráncolta a homlokát. - A photoshoppal csodákat tudok művelni, ha ragaszkodnak hozzá, de... az tulajdonképpen csalás. Szerintem inkább legyen minden igazi, és évek múlva az egész egy mulatságos emlék lesz. De ez csak az én véleményem. - Majd megismerjük a menyasszony döntését, ha az apja
megjött az orvostól. - Parker elhallgatott, és felnézett, mert Emma rontott be a helyiségbe. - Nem késtem el! Még van húsz másodperc. - A nő fekete fürtjei táncoltak a vállán, ahogy ruganyos léptekkel a kávéstálcához sietett. - Egy kicsit elaludtam. Utána. - Téged is gyűlöllek - sziszegte Laurel. - Kéne hoznunk egy új szabályt. A reggeli megbeszélés alatt nem lehet szexszel dicsekedni, amikor a társaság felének nem jut ki a jóból. - Támogatom a javaslatot - vágta rá Parker azonnal. - Jaj, ne! - Emma felnevetett, és egy tálkába kanalazott néhány szem gyümölcsöt. - Lehet, hogy a szombat délutáni menyasszony édesapja eltörte az orrát. - Jaj, ne! - Emma arcán őszinte aggodalom jelent meg Mac bejelentése hallatán. - Majd akkor foglalkozunk ezzel, ha már több részletet ismerünk. De akármi is lesz, az igazából engem éa Macet érint. Majd értesítelek a fejleményekről - nézett Parker Macre. Most beszéljünk a ma esti rendezvényről. Már megérkezett minden olyan résztvevő, rokon és vendég, aki nem a városban lakik. A menyasszonyt, az édesanyját és a szertartás résztvevőit háromra várjuk, hogy a fodrászok és a sminkesek kezelésbe vegyék őket. A vőlegény édesanyja egy ségszalonban készül fel a nagy eseményre, és négykor érkezik, a férjével együtt. A menyasszony édesapja a lányával jön, és az lesz a feladatunk, hogy szóval tartsuk és szórakoztassuk, amíg el nem érkezik a fényképezés ideje. Mac? - A menyasszony ruhája különlegesen szép, és a képeken is ezt a régimódi romantikus stílust szeretném kihangsúlyozni. Amíg Mac vázolta a terveit és a fényképezés menetrendjét addig Laurel felkelt egy második csésze kávéért. Aztán időként jegyzetelt, amit akkor is folytatott, amikor Emma vette át a szót. Az ő munkája ilyenkor már majdnem elkészült, és a rendezvények alatt ott szokott segíteni, ahol éppen szükség van rá. A Kézfogó megalapítása óta eltelt évek során tökéletes összhang alakult ki közöttük.
- Laurel - nézett rá Parker, miután Emma végzett a beszámolójával. - A torta készen van, és csodálatos lett. Nagyon nehéz, ezért szükségem lesz az alvállalkozók segítségére, hogy bevigyük a fogadásra, de nem kell összeállítani a helyszínen. Elég ha Emma átköti szalaggal, és feldíszíti rózsaszirmokkal. Ha a helyére kerül, a felvágásig már nem lesz vele több gondunk. A pár nem kért vőlegénytortát, inkább aprósüteményt és szív alakú süteményt rendelt. Már ezeket is elkészítettem, és fehér porcelántányéron fogom felszolgálni. A zsúrterítő harmonizál a torta mintájával, az áttört csipkés szalvéta pedig halványkék, mint a tortát díszítő szalag. Az evőeszközt és a kínálótálat az ifjú pár hozza. A készlet a menyasszony nagymamájáé volt. ezért nagyon kell majd vigyáznunk rá. Ma szinte egész nap a szombati tortán dolgozom, de négyre szabaddá tudom tenni magam, ha szükség van rám. A fogadás végén az alvállalkozók bedobozolják a maradék tortát, és a dobozokat kék szalaggal kötik át, amelyre ráírtuk a menyasszony és a vőlegény nevét, meg az esküvő dátumát. Ugyanezt tesszük a maradék csokoládéval és a süteménnyel is. Mac, szeretnék egy fényképet a tortáról, mert ilyen mintát még nem készítettem. - Felírtam. Laurel Emmához fordult. - Szükségem lenne a szombat esti torta virágaira. Be tudnád adni őket, amikor jössz a mai rendezvényt dekorálni? - Persze. - Mondhatok valami személyeset? - szólalt meg Mac, és felemelte a kezét, mint az iskolában. - Mint tudjátok, holnap lesz az anyám újabb esküvője, méghozzá Olaszországban, aminek nagyon örülök, mert jó messze van a Connecticut-beli otthonunktól. Ma hajnali ötkor felhívott, mivel Lindának fogalma sincs az időzónákról... és különben sem szokott törődni az ilyesmivel. - Miért nem hagytad csörögni? - mérgelődött Laurel, míg Emma együtt érző mozdulattal megsimogatta Mac lábát.
Azért, mert úgysem hagyna békén, és addig hívogatna, amíg fel nem veszem. Megfogadtam, hogy nem futamodok meg előle, hanem mostantól az én feltételeim szerint fogunk tárgyalni egymással. - Mac beletúrt csibészesen rövidre vágott, égővörös hajába. - Linda az utolsó pillanatban úgy döntött, hogy mégis legyek ott a szertartáson, ezért most is a szokásos módszereihez folyamodott. A könnyeivel zsarolt, és megpróbált bűntudatot ébresztem bennem. Érdekes módon, egy hete még nem ragaszkodott a jelenlétemhez. Közöltem vele, hogy nem fogok felszállni a következő gépre, hogy lássam, amikor kimondja a boldogító igent. Annál is inkább, mert ma este egy, holnap pedig kettő rendezvényem van. Ezért vérig sértődött, és megfenyegetett, hogy többé nem áll szóba velem. -Sajnos, hamar el foga felejteni az ígéretét. -Laurel! - mordult a barátnőjére Parker. - Ez így igaz. Egyszer már te is megmondtad neki a magadét - emlékeztette Parkert. - Én még nem, de már nagyon készülök rá. - Ezt értékelem - jegyezte meg Mac. - Komolyan. De ti is láthatjátok, hogy nem omlottam össze, nem roskadozom a bűntudat terhe alatt, és csak egy kicsit vagyok zaklatott. Most látom, hogy milyen sokat jelent, ha az ember talál egy józan és megbízható férfit, aki nagyon szereti. Ez talán még a kimondhatatlanul jó reggeli szexnél is nagyobb áldás. Mindig mellettem álltatok, amikor összetűzésbe kerültem Lindával, és megpróbáltatok segíteni, hogy elviseljem a követelőzéseit és az örökös hisztériáját. Carter támogatása csak további megerősítést jelentett, és most már képes vagyok elbánni az anyámmal. Csak ennyit akartam mondani - tette hozzá Mac mosolyogva. - Én már csak ezért is szexelnék vele minden reggel. - El a kezekkel Cartertől, McBane! De azért értékelem a véleményedet. - Mac felállt, és a lányokra nézett. - Van még egy kis dolgom, mielőtt készülődni kezdek a mai estére. Majd átjövök, és készítek nhány felvételt a tortáról. - Várj, én is megyek! - szólt utána Emma, és ő is talpra ugrott. - Nemsokára visszajövök a csapattal... és neked is
beadom a virágokat, Laurel. Miután távoztak, Laurel sokat mondó pillantást vetett Parkerre. –Komolyan gondolta! – Igen. Tényleg megváltozott a hozzáállása. – És igaza van. - Laurel élvezte, hogy még egy kicsit üldögélhet a kávéscsészével a kezében, mielőtt nekilát az egész napi kemény munkának. - Carter fordította el a kulcsot a zárban. Vajon milyen lehet, ha az ember életében van egy férfi, aki erre képes? Aki annyira szeret, hogy szeliden és megértően segít megoldani a gondjaidat. Azt hiszem, ezt még a szexnél is jobban irigylem Mactől. Laurel vállat vont, és felállt. –Jobb ha nekilátok a munkának. A következő napokban Laurelnek nem volt ideje a férfiakra gondolni. Energiája sem maradt arra, hogy a szerelemről vagy a romantikáról álmodozzon. Igaz, hogy éjjelnappal esküvőkkel foglalkozik, de az üzlet... és az esküvők szervezése figyelmet és alaposságot igényel. Az „Antik csipke” torta, amelyen majdnem árom napig dolgozott, nem tartott sokáig. Egy darabig diadalmasan ragyogott a feldíszített helyiségben, majd az esküvői vendégek nekiestek, és az utolsó morzsáig felfalták. Szombat délután a „Bolondos szirmok” nevű kreáció következett, több száz domború marcipánszirommal bűvölve el a vendégeket meg az ifjú párt. Szombat este az élénkvörös rózsákkal díszített „Rózsakért” pompázott az asztalon, vaníliás töltelékkel és vajkrémes cukormázzal csábítva az édességre vágyókat. A vasárnap délutáni szerényebb és kötetlenebb szertartáshoz a menyasszony egy „Nyári gyümölcsök” nevű tortát választott. Laurel elkészült a sütéssel, a töltéssel, az összeállítással és a kosárfonatot utánzó díszítéssel. Amíg a menyasszony és a vőlegény a teraszon őrök hűséget fogadott egymásnak, a nő az utolsó simításokat végezte a művén. Friss
gyümölcsöket és élénkzöld mentaleveleket helyezett el a torta emeletein. Mögötte az alvállalkozók is serényen dolgoztak, és az asztalokat dekorálták a fogadáshoz. Laurel kosztümje majdnem ugyanolyan színű volt, mint a málna, amelyből bőségesen került a tortára. Az elegáns kosztüm felett fehér kötényt viselt, hogy megvédje a ruházatát. Hátralépett, és szemügyre vette az összképet, majd néhány szőlőszemet helyezett el a torta oldalán. - Nagyon finomnak tűnik. Laurel összeráncolta a szemöldökét, és tett még néhány meggyet az egyik emeletre. Hozzá volt szokva, hogy munka közben zavarják, de ez nem jelenti azt, hogy örülnie kell a háborgatásnak. Ráadásul nem számított arra, hogy Parker bátyja is felbukkan az eseményen. Pedig nem kéne meglepődnie, hiszen Del úgy jár-kel a házban, ahogy a kedve tartja. Ám amikor észrevette, hogy a férfi az egyik gyümölcsdoboz felé nyúl, azonnal rácsapott a kezére. - Ne piszkáld! - Ugye nem gondolod komolyan, hogy hiányozni fog az a néhány szem málna? - Nem tudhatom, hogy eddig mit fogdostál össze. - Laurel gondosan elrendezett három mentalevelet, és még mindig nem nézett a férfira. - Mit akarsz? Dolgozunk. - Én is, méghozzá ügyvédként. Néhány iratot hoztam. A férfi intézte a vállalkozással kapcsolatos jogi ügyeiket, és egyben a házi jogtanácsosuk volt. Laurel jól tudta, hogy nagyon sokat dolgozik nekik, és a kedvükért sokszor félreteszi a saját munkáját. De ha nem förmed rá, akkor megtör egy régi hagyományt. - És persze úgy időzítettél, hogy kunyerálhass az ételből. - Kell egy kis ösztönzés. Mi lesz a vacsora? Laurel megadta magát a sorsnak, és megfordult. Del még farmerban és pólóban is nagymenő ügyvédnek nézett ki legalábbis Laurel szerint. Delaney Brown, a connecticuti Brownok dicső sarja! Nyúlánk alakján minden ruha jól áll, és
sűrű barna haja egy árnyalattal hosszabb a kelleténél. Ezzel mintha megszegné az ügyvédfrizurákra vonatkozó íratlan szabályokat. Vajon szándékosan teszi? Valószínűleg igen, hiszen Delnek mindig volt terve. Sötétkék szeme zavarba ejtően hasonlított Parkerére, de Laurel soha nem tudta kiismerni a pillantását, pedig szinte egész életében ismerte a férfit. Del túlságosan jóképű, és túlságosan sima modorú volt. Ráadásul megbízható, nagylelkű - és bosszantóan atyáskodó. Most mosolyogva nézett Laurelre. Ez a könnyed és lefegyverző mosoly valószínűleg hatásos fegyvernek számít a tárgyalóteremben. Vagy a hálószobában. - Borban főtt hideg lazac, csirkehúsos szendvics, grillezett nyári zöldségek, burgonyás falatkák, lepények, kaviár, péksütemény és kenyér, valamint gyümölcs- és sajttál. Aztán következik a narancslekvárral töltött mákos torta, Grand Mamier-vel kevert vajkrémes mázzal, a tetején friss gyümölcsökkel. -Akkor bejelentkezem. - Szerintem könnyen be tudod hízelegni magad az egyik konyhásnál - vetette oda Laurel. Mielőtt a következő gyümölcs után nyúlt, egy kicsit megtomáztatta a vállát, és körözni kezdett a fejével. -Fáj valamid? - Ettől a kosárfonástól teljesen elgémberedett a nyakam és a vállam. A férfi felemelte a kezét, majd mégis visszadugta a zsebébe. -Jack és Carter itt van? -Talán. Ma még nem láttam egyiket sem. -Akkor megkeresem őket. -Rendben. Del mégsem távozott, hanem az ablakhoz lépett, és lenézett a virágokkal borított teraszra, ahol a fehér vászonnal bevont széksorok előtt állt a mosolygó vőlegény és a csinos menyasszony. -Most vették elő a gyűrűket - jegyezte meg.
- Ezt már Parker is mondta. - Laurel megtapogatta a fején lévő headsetet. - Be vagyok zsinórozva. Emma, már csak rád vár a torta - szólt bele az apró mikrofonba. Laurel a legfelső rétegen elhelyezett még néhány áfonyát, - Ötperces figyelmeztetés - jelentette be, és nekilátott, hogy visszategye a megmaradt gyümölcsöket a dobozba. - Töltsü ki a pezsgőt, és kezdjük el keverni aBloody Maryket, meg a mimóza koktélokat. Gyújtsátok meg a gyertyákat. - Laurel meg akarta emelni a dobozt, de Del megelőzte. - Majd én viszem. Laurel vállat vont, és a falhoz lépett. Megnyomta a háttérzenét elindító kapcsolót, ami addig szól, amíg a zenekar át nem veszi a szerepét Együtt lementek a hátsó lépcsőn, elhaladtak az egyenruhás pincérnők mellett, akik az előételt hozták a koktélokhoz. Így szokták szórakoztatni a vendégeket és a rokonokat, amíg a beállított fényképeket készíti az ifjú párról. Laurel belépett a konyhájába, amely most a vendéglátósok birodalma lett. Hozzá volt szokva a káoszhoz, és ügyesen átverekedte magát a tömegen. Az egyik szekrényből elővett egy kis tálat, megtöltötte gyümölccsel, és átnyújtotta Delnek. - Köszönöm. - Csak ne kégy láb alatt. Igen, már végeztek - szólt a mikrofonba. - Igen, pontosan félkor. A helyén van. - Laurel a vendéglátósok felé nézett. - Minden a terv szerint halad. És Del is itt van. Jó. A férfi a pultra támaszkodva majszolta a gyümölcsöt, és közben nézte, ahogy Laurel kibújik a kötényéből. - Rendben, máris megyek. Del ellökte magát a pulttól, és követte Laurelt, aki átvágott a nagy előszobán, amelyet nemsokára átalakítanak, hogy legyen még egy hűtőhelyisége és raktára. Kivette a csatot a hajából, megrázta a fejét, és megigazította a frizuráját. Közben az ajtóhoz ért, és távozni készült. - Hová mész? - kérdezte Del. - Segítek bekísérni a vendégeket Te is menj a dolgodra. Szeretek itt lenni.
Most Laurelen volt a sor, hogy mosolyogjon. - Parker azt mondta, hogy rázzalak le, mert csak a rendrakásnál lesz rád szükség. Menj, és keresd meg a kis barátaidat. Ha jő fiúk lesztek, később kaptok valami finomat. - Remek. De ha segítenem kell a takarításban, akkor a tortából is kérek. Elváltak egymástól. A férfi az átalakított fürdőház felé indult, ahol Mac műterme és lakása volt, Laurel pedig a terasz felé sietett, ahol a menyasszony és a vőlegény először csókolta meg egymást újdonsült házasként. Laurel egyszer visszanézett... de csak egyszer. Biztosan a sors akarta úgy, hogy Delt szinte egész életében ismerje. Csak saját magát hibáztathatja, hogy majdnem ugyanannyi ideje szerelmes belé. Ez az ő baja, amiről senkinek sem beszélhet. Elfojtott egy halk sóhajt, aztán vidám mosolyt erőltetett az arcára. Ideje segítenie a többieknek, hogy a fogadás helyszínére tereljék a vendégeket.
2. Már minden vendég régen távozott, és a szállítók furgonjai is elhagyták a helyszínt. Laurel a szalonban feküdt egy kényelmes heverőn, és egy pohár bort tartott a kezében. Megdolgozott érte. Vajon hol lehetnek a férfiak? Talán sikerült zsákmányolniuk egy rekesz sört, és visszavonultak a búvóhelyükre. Nem baj. Most jólesett a barátnői társaságában lazítani. - Micsoda remek hétvége! - lelkendezett Mac, és felemelte a poharát, mintha tósztot mondana. - Négy főpróba, négy esküvő, és egyikben sem volt hiba. Még egy apró baki sem történt ezt rekordnak tekinthetjük. - A torta is mesés volt - tette hozzá Emma. - Csak egy kis kanállal ettél belőle - emlékeztette Laurel. - De azt nagyon élveztem. Annyira meghatott a mai szertartás, ahol a vőlegény kisfia volt a vőfély! Majdnem elsírtam magam. - Szép család lesz belőlük - jegyezte meg Parker, aki lehunyt szemmel üldögélt, ölében az elmaradhatatlan mobiltelefonjával. Sokszor elnézem a másodszor házasodókat meg a gyerekeiket, és arra gondolok, hogy nem tudják, mi vár rájuk. De most látni lehetett, hogy a gyerekek őszintén kedvelik egymást. Valóban kedves látvány volt. Készítettem néhány remek fotót. És a torta is nagyon ízlett - tette hozzá Mac. - Lehet, hogy nekem is mákosat kéne választanom? Laurel megtornáztatta sajgó lábujjait. -Múlt héten még olasz kxémtortát akartál. - Talán mindegyik tortából kérek mintát, hogy megkóstoljam a sokféle ízt, és gyönyörködjek a formákban. Nagyon élvezném a kóstolót, és rengeteg fényképet készítenék. Laurel megfenyegette Macet a mutatóujjával. -Meghalsz, Mackensie!
- Szerintem inkább maradj az olasz krémes mellett, hiszen az a kedvenced - javasolta Emma. Mac összeszorította a száját, és bólintott - Igazad van. Az esküvőn úgyis minden rólam szól. Te milyen tortát szeretnél? - Erre még nem is gondoltam, mert még ahhoz sem szoktam hozzá, hogy eljegyeztek. - Emma leplezetlen büszkeséggel nézegette az ujján csillogó gyémántgyűrűt. - Attól félek, hogy ha egyszer elkezdek esküvői terveket szövögetni, akkor teljesen meg fogok bolondulni. Legjobb, ha erre minél később kerül sor. - Ahogy gondolod - sóhajtotta Laurel. - Először úgyis ruhát kell beszerezned - szólalt meg Parker, aki még mindig lehunyt szemmel pihent. - Mindig a ruha az első. - Na, remek! Most elindítottad a lavinát. - morogta Laurel. - A ruhán sem volt még időm gondolkodni. Csak napjában ezerszer jut az eszembe - tette hozzá Emma. - És csak félmillió fényképet néztem meg. hercegnő szeretnék lenni! Hosszú uszállyal, és egy ejtett vállú, madonna kivágású ruhával, ami kihangsúlyozza a mellem. Mert nagyon jó mellem van. -Ez igaz - bólintott Mac. - És a ruha ne legyen egyszerű, hanem... pazarló és fenséges. A fejemen egy tiara, és mögöttem egy véget nem érő uszály. - Emma sötétbarna szeme felragyogott az örömtől. - És mivel jövő májusban lesz a nagy esemény, ezért egy mesés... és fenséges csokrot fogok készíteni magamnak, világos színekben. Egy romantikus és szívfacsaró csokrot. - És még nem volt időd gondolkodni rajta - húzta el a száját Laurel. - Ti is mind lágy, halvány színekben lesztek - folytatta Emma, akit láthatóan nem zavart Laurel gunyoros megjegyzése. - Mint egy tavaszi virágoskert. - Emma álmodozó arccal felsóhajtott. - És amikor Jack meglát, eláll a lélegzete. Egymásra nézünk, és az egész világ megáll egy pillanatra. A mi kedvünkért. Csak egy pillanatra, de az hihetetlenül csodálatos lesz.
Emma a padlón ült, és most Parker lábára hajtotta a fejét. - Amikor gyerekkorunkban esküvőset játszottunk, nem is tudtuk, hogy mit jelent az a visszahozhatatlan pillanat. Szerencsések vagyunk, hogy ilyen gyakran részesei lehetünk a csodának. -A legjobb munka a világon - bólintott Mac. - Azért, mert mi csináljuk. - Laurel felült, hogy tósztra emelhesse a poharát. - Mi hoztuk össze ezt a céget, hogy az emberek életében lehessenek ilyen pillanatok. Te is át fogod élni, Em. Parker minden részletet megtervez, a csodálatos virágaid vesznek körül, és Mac mindezt megörökíti a képeken. Én pedig egy fenséges tortát készítek neked, hogy együtt ünnepeljünk. Ígérem. Emma szeme könnybe lábadt. - Istenem... Tudjátok, hogy nagyon szeretem Jacket, most mégis úgy érzem, hogy nélkületek nem lennék ilyen boldog. Mac egy papír zsebkendőt nyújtott át Emmának. - Akkor is én jövök előbbi - méltatlankodott közben. Olyan tortát akarok, ami csak az enyém. Nekem is jár a különleges kényeztetés - tette hozzá, és szemrehányó pillantást vetett Laurelre. - Majd apró fényképezőgépekkel és fotóállványokkal díszítem - nyugtatta meg Laurd. - És Carter kedvéért kis könyvespolcok is lesznek rajta? nevetett fel Mac. - Vicces, de ötletes. - Illene az eljegyzési képek témájához - mondta Emma a szemét törölgetve. - Nagyon tetszett az ötlet, ahogy összekulcsolt lábbal ültök a díványon Carterrel. Ő egy könyvet tart a kezében, te pedig úgy teszel, mintha éppen leeresztenéd a fényképezőgépet, miután lefotóztad. Közben egymásra mosolyogtok. Erről jut eszembe! Milyenek legyenek a mi eljegyzési képeink? Mikor, hol és hogyan akarsz megörökíteni minket? - Ennél mi sem egyszerűbb. Jackkel az ágyban hevertek, anyaszült meztelenül. Emma gyengéden megrúgta Macet. - Hagyd abba! -Pedig illene hozzátok - vélte Laurel.
-A szexen kívül mást is szoktunk csinálni! - Hát persze. Olyankor azon töritek a fejeteket, hogy mikor szexeljetek - szólalt meg Parker, és kinyitotta az egyik szemét. Nagyon sokrétű kapcsolat van közöttünk - erősködött Emma. - Ebbe persze beletartozik a szex is. De most tényleg komolyan gondoltam, hogy össze kéne ülnünk, és... - Van néhány ötletem. Nézzük meg a naptárt, és beszéljünk meg egy Időpontot. -Most? - Miért ne? Parks okostelefonján biztosan megvan mindkettőnk időbeosztása. Nem véletlenül őrizgeti olyan féltő szeretettel. - Mac már nyúlt is a készülék felé. Parker kinyitotta mindkét szemét, és fenyegető pillantást vetett a barátnőjére. -Ha hozzányúlsz, véged! - Te jó ég! - hökkent meg Mac. - Menjünk a műterembe, ott van az én határidőnaplóm. Úgyis össze kell szednünk a fiúkat, és Jacket is meg kell kérdeznünk a dátumról. -Rendben. -Hol vannak a fiúk? - kíváncsiskodott Laurel. - Mrs. G.-nél a földszinten - felelte Emma. - Pizzát esznek és pókereznek. Legalábbis ezt tervezték. - Senki sem kérdezte meg tőlünk, hogy akarunk-e pizzát enni vagy pókerezni! - méltadankodott Laurel, és megvonta a vállát, amikor a többiek értetlenül néztek rá. - Rendben van, én sem vágyom rá, mert nagyon jól érzem itt magam. De akkor is. Mac talpra ugrott. - Ha tényleg elmerülnek a játékban, akkor időbe telik, mire begyűjtjük őket. Először szóljunk nekik, aztán nézzük meg a naptárt. - Helyes. További jó szórakozást, lányok! - mondta Emma, és ő is felállt. A két nő távozása után Laurel nagyot nyújtózott. - Szükségem lenne egy masszázsra. Miért nem alkalmazunk egy bentlakásos masszőrt, akit Svennek hívnak? Vagy Raoulnak.
- Majd felírom a kívánságlistára. Addig azonban felhívhatod Serenityt, és megbeszélhetsz vele egy időpontot. - De ha lenne egy saját Svenünk, akkor most is kaphatnék egy masszázst. A Sven jobban hangzik, mint a Raoul. Milyen jó lenne teljesen ellazultan beesni az ágyba, és aludni, mint a tej! Hány nap van még a vakációig? - Túl sok. - Ezt csak most mondod. De fogadjunk, hogy akkor is mindig a kezed ügyében lesz a mindent tudó telefonod, ha végre elszabadulunk innen, és elutazunk Hamptonsba. -Bármikor le tudok mondani róla, ha akarok. Laurel Parkerre vigyorgott. - Venni fogsz egy vízhatlan tasakot, hogy úszás közben is veled legyen. - Nem is lenne baj, ha vízhatlanul gyártanák őket. Biztosan megvan már erre a megfelelő technológia. - Nos, akkor most magadra hagylak az igaz szerelmeddel, és elmerülök egy kád forró vízben. Közben Svenről fogok álmodozni. - Laurel feltápászkodott a heverőről. - Jó látni, hogy Emma és Mac milyen boldog. - Igen. -Viszlát, holnap reggel. A forró fürdő valóban jólesett, de nem álmosította el, hanem felélénkítette. Nem akart éberen hánykolódni az ágyban, és erőltetni az alvást, ezért inkább bekapcsolta a tévét a nappaliban, és a számítógéphez ült, hogy megnézze a heti beosztását. Aztán recepteket böngészett az interneten. E z volt az ő szenvedélye, ahogy Parkernek a mindent tudó okostelefonja. Néhány receptet megjelölt, hogy majd később visszatérjen az oldalra, és egy kicsit átdolgozza őket. Miután még mindig nem jött álom a szemére, magához vette a rajzfüzetet, és beült a kedvenc foteljába. Az öreg bútordarab még Parker anyjáé volt, és Laurel mindig kényelmes biztonságban érezte magát, ha elmerülhetett benne. Keresztbe tett lábbal üldögélt a puha párnák között, az ölében tartotta a
vázlattömböt, és Macre gondolt. Macre és Carterre. Aztán megint maga elé képzelte Macet a mesés esküvői ruhájában amelyet tulajdonképpen Parker talált neki. A tiszta, egyenes vonalak remekül illenek Mac magas, nyúlánk termetéhez. Nagyon visszafogott, mégis egy kicsit Kacér. Pont, amennyire kell. Lerajzolt egy tortát, ami illett ehhez az elképzeléshez. Ám szinte azonnal elvetette a klasszikus és egyszerű modell ötletét. A ruha ugyan letisztult és egyszerű, de Mac csupa szín és vibrálás. Egyedi és merész. Carter többek között ezért imádja. Mert Mac nem hétköznapi. Színpompás őszi esküvő lesz, gondolta Laurel. A hagyományos kerek helyett szögletes tortát fog készíteni, és Mac kedvenc vajkrémes mázával vonja be. A máz legyen színes. Igen! Óarany alapon színpompás őszi virágokat tesz rá. A széles, nagy szirmokat részletesen kidolgozza, hogy szinte vibráljon a sok vörösesbarna, narancsssárga és zöld. Fontos, hogy a torta elnyerje a fotóművész elismerését, mégis elég romantikus legyen a menyasszony számára. A tetején egy hosszú aranyszínű szalaggal átkötött csokor fog pompázni. A széleken itt-ott elővillan a fehér máz is, hogy kihangsúlyozza a színek kavalkádját. Laurel eltartott kézzel szemügyre vette a rajzot, és elégedetten elmosolyodott. - Mindig tudtam, hogy én vagyok a legjobb. Most pedig megéheztem. Felállt, és a vázlatot az olvasólámpának támasztotta. Mihelyt alkalma nyílik rá, megmutatja Macnek, hogy kikérje a véleményét. Elég jól ismerte a barátnőjét, ezért biztos volt benne, hogy egy boldog kiáltással fogja jutalmazni a munkáját. Megérdemel egy kis csemegét - talán egy szelet hideg pizzát, ha maradt még a hűtőben. Tudta, hogy reggel meg fogja bánni a félrelépését, de nem tudott ellenállni a csábításnak. Teljesen éber volt, és korgott a gyomra az éhségtől. Milyen jó, ha valakinek saját vállalkozása van! Így néha megengedhet magának egy kis kényeztetést. Lassan tapogatózva elindult a sötétben. A helyismeretére
és az ablakokon beszűrődő hold fényére hagyatkozott, de nem oltotta fel a villanyt. Elhagyta a saját lakrészét, és elindult lefelé a lépcsőn. Menet közben lebeszélte magát a hideg pizzáról, és egy egészségesebb vacsora mellett döntött. Gyümölcsöt fog enni, és gyógyteát iszik hozzá. Holnap korán reggel már az edzőteremben kell lennie, hogy minél előbb nekiláthasson a hétfői sütésnek. Délután három pár érkezik tortakóstolóra, és addigra végezni akar a munkával. Késő délután konzultációja lesz, ahol mind a négyen találkoznak egy ügyféllel, és megbeszélik a téli esküvője terveit. Az este hátralévő része szabad volt. Végre azt teheti, amit akar vagy amihez kedve van. Hála istennek, egy ideje megfogadta, hogy nem randevúzik többé, így nem kell aggodalmaskodnia a ruhák és a szórakozás miatt. Nem toporog tanácstalanul a tükör előtt, hogy megpróbálja eldönteni, mit vegyen fel. A szex sem okoz neki lejtörést. Nem kell tervezgetni és mérlegelni, hogy lefeküdjön-e a partnerével vagy sem. Mennyivel könnyebb így az élet, gondolta, amikor a lépcső aljához ért. Sokkal egyszerűbb, és kevésbé megerőltető, ha az ember leveszi a szexet az étlapról. Laurel a következő pillanatban egy kőkemény, ráadásul határozottan férfi formájú tárgyba ütközött. A váratlan találkozás erejétől elveszítette az egyensúlyát, és érezte, hogy hanyatt fog vágódni. Közben szitkozódva csapdosott a karjával, hogy lefegyverezze a támadót. Zuhanás közben ösztönösen belekapaszkodott valamibe, és hallotta, hogy egy ing vékony anyaga nagy reccsenéssel elszakad. Aztán hanyatt vágódott, és magával rántotta az idegent. Tehetetlenül hevert a ránehezedő masszív test súlya alatt, és alig kapott levegőt. A feje lüktetett, mert alaposan heverte a lépcsőbe, de még ilyen kábán is azonnal felismerte Delt, az alakja meg az illata alapján. -Jézusom, Laurel! A pokolba! Nem esett bajod? Laurel levegő után kapkodott, és meg sem tudott moccanni. Talán inkább az bénította meg, hogy Del testének egy
bizonyos része nagyon közel kerül hozzá, és pont a lába között nehezedik rá? Ráadásul az előbb éppen a szexre gondolt. Meg arra, hogy mostanában nincs benne része. -Szállj le rólam - nyögte ki végül nagy nehezen. - Azon vagyok. Minden rendben? Nem láttalak a sötétben. - A férfi feltámaszkodott, és tekintetük találkozott a félhomályban, - Jaj. A férfi váratlan mozdulata növelte a nyomást, és a testük még szorosabban simult egymáshoz. Laurel egyre erősödő lüktetést érzett a lába között. -Azonnal szállj le rólam! - Igyekszem. Elveszítettem az egyensúlyomat, ráadásul elszakítottad az ingemet, és magaddal rántottál. Pedig próbáltalak elkapni. Hadd oltsam fel a villanyt. Laurel mozdulatlanul várta, hogy végre lélegzethez jusson, és elmúljon a furcsa lüktetés az Ölében. Amikor a férfi feloltotta a világítást, gyorsan lehunyta a szemét, mert bántotta a hirtelen támadt fény. A férfi megköszörülte a torkát Laurel egy vékony fehér trikóban és piros rövidnadrágban hevert a lépcsőn. A lábujja körmei rózsaszínre voltak pingálva. Del ügy döntött, hogy inkább a lábujjaira koncentrál, és nem a lábára, a mellén feszülő trikóra, vagy... bármi másra. - Hadd segítselek fel. - És hadd adjak rád egy vastag hosszú köntöst, tette hozzá magában. Laurel türelmetlenül ellökte magától, majd félig felült és megdörzsölte a tarkóját. -A csudába, Del! Miért ólálkodsz éjjel a házban? - Nem ólálkodtam, hanem normálisan mentem. És te hová osontál a sötétben? -Én nem... Te jó ég, Del! Itt lakom. - Régebben én is itt laktam - morogta a férfi. - Elszakítottad az ingemet. -Betörted a koponyámat. A férfi morcos arca azonnal aggódó lett. -Tényleg megsérültél? Hadd nézzem!
Mielőtt Laurel tiltakozhatott volna, a férfi leguggolt, és megtapogatta a nő tarkóját. -Elég nagyot estél. De nem vérzik. - Jaj! - Az éles fájdalom legalább eltereli a figyelmét az elszakadt ingről, és a repedésen át elővillanó feszes izmokról. Ne piszkálj. -Szerezni kéne egy kis jeget. - Jól vagyok. Semmi bajom. - Laurel kénytelen volt beismerni magának, hogy felzaklatta ez az esemény. Bárcsak Del ne lenne olyan elragadóan kócos, zilált és lefegyverzően szexi! Mi az ördögöt keresel itt az éjszaka közepén? - Igaz, hogy már elmúlt éjfél, de ez még nem jelenti az éjszaka közepét. A férfi egyenesen Laurel szemébe nézett. Biztosan az agyrázkódás jeleit kutatja, és nemsokára megméri a pulzusát, gondolta a nő keserűen. -Még nem válaszoltál a kérdésemre. - Mrs. G.-vel söröztem. Aztán úgy gondoltam, hogy inkább... - A férfi felfelé bökött az ujjával, - Az egyik vendégszobában alszom, mert nem akarok spiccesen kocsiba ülni. Laurel nem ítélhette el az előrelátásáért. Annyira jellemző Delre ez a józanság! - Akkor mi tart vissza? - A nő utánozta a férfit, és ő is felfelé mutatott. - Állj fel, mert látni akarom, hogy tényleg nem esett bajod. -Nem én öntöttem fel a garatra. - Csak majdnem betörted a koponyádat. Na, gyerünk! -A férfi nem várt tovább, hirtelen Laurel hóna alá nyúlt és felrántotta. Laurel egy lépcsőfokkal feljebb került, és az arcuk majdnem egy szintben volt. - A szemed nem áll keresztbe, és nem keringenek csiripelő madarak a fejed fölött - állapította meg a férfi. -Nagyon vicces. Del Laurelre villantotta ellenállhatatlan mosolyát. - Én viszont hallottam némi madárcsiripelést, amikor
mellbe vágtál. Laurel igyekezett barátságtalan arcot vágni, de most kénytelen volt enyhe mosolyra húzni a száját. - Ha tudtam volna, hogy te vagy az, akkor nagyobb erővel csapok oda. -Ilyen egy igazi nő. Hát persze, gondolta Laurel. Miért érez haragot és csalódottságot az odavetett megjegyzés miatt? Delnek csak egy nő a sok közül, - Aludd ki az alkoholmámorodat, és ne ólálkodj többé a házban. - És te hová mész? - érdeklődött Del, amikor Laurel sarkon fordult -Ahová a kedvem tartja. Mindig azt teszi, amit akar, gondolta a férfi. Ezt a tulajdonságát kedveli a legjobban. Persze a piros rövidnadrág alatt domborodó hátsója is lenyűgözte. De most nem azért néz utána. Nem csak azért. Látni akarja, hogy biztosan áll a lábán. A figyelemreméltóan formás lábán. Del erőt vett magán, és hátat fordított a látványnak. Felment az emeletre, elhaladt Parker lakrésze mellett, és benyitott a régi szobájába. A helyiség most egyáltalán nem hasonlított gyerekkoraés kamaszkora színhelyére, de Del nem bánta. Ha a dolgok nem változnának, akkor minden unalmas és áporodott lenne. A halványzöld falakat ízléses festmények díszítették, és eltűntek róluk a poszterek. Igaz, hogy a hatalmas baldachinos ágy a nagymamájáé volt, de ez folytonosságot jelentett, amit Del fontosnak tartott. Az értékek megőrzése nem ugyanaz, mint amikor az ember megreked egy szinten, és nem változik. Az aprópénzt meg a kulcsait kivette a zsebéből, és az íróasztalra tett tálba dobta. Aztán megnézte magát a tükörben. Az inge elszakadt a vállánál, a haja zilált, és az arccsontján egy halvány folt jelezte, hogy Laurel megütötte a sötétben. Mindig kemény lány volt, gondolta, miközben lerúgta
magáról a cipőt. Kemény, erős és átkozottul bátor. A legtöbb nő sikított volna, de Laurel harcolni kezdett. Amikor meglökték, azonnal visszalökött, ráadásul még keményebben. Del kénytelen volt kalapot emelni előtte. Levette a szakadt inget, és közben arra gondolt, hogy Laurel teste meglepetést okozott neki. Nincsen abban semmi rossz, ha ezt beismeri, nyugtatta magát. Pedig azt hitte, hogy Ismeri minden porcikáját, hiszen a hosszú barátságuk alatt számtalanszor megölelte már. De más egy baráti ölelés, és megint más, ha az ember a sötétben ráfekszik egy nőre. A kettő között óriási a különbség. Jobb, ha most nem foglalkozik ezzel. Levette magáról a többi ruhát, aztán felhajtotta az ágytakarót, ami a dédnagymamája munkája volt. Az ágy mellé állította a régimódi felhúzható ébresztőórát, és leoltotta a lámpát. Lehunyta a szemét, és megjelent előtte a kép, ahogy Laurel a lépcsőn hever. Nem tudta kiverni a fejéből a látványt. Del a másik oldalára fordult, és a másnapi megbeszélésre gondolt. Hiába. Most az a jelenet bukkant fel a képzeletében, amikor Laurel a piros rövidnadrágban elsétál a folyosón. -A pokolba! Ha egy férfi egyedül van a sötétben, akkor arra gondol, amire akar. Hétfő reggel Laurel és Parker szinte egy időben lépett be az edzőterem ajtaján. Parker jógázni kezdett, Laurel pedig a kardió edzés mellett döntött. Mindketten komolyan vették a testgyakorlást, ezért nem sok szó esett közöttük. Laurel a harmadik mérföldnél tartott, amikor Parker áttért a pilates tornára. Ekkor csatlakozott hozzájuk Mac, és savanyú arccal megállt a súlyzógép előtt. Laurel magában mosolygott, és lelassította a futógépet, mert már teljesítette a kitűzött távot. Mac azért fanyalodott a rendszeres edzésre, hogy jól nézzen ki a menyasszonyi ruhában.
- Hajrá, Elliot! - kiáltott oda Laurel a barátnőjének, és
megtörölte az arcát egy törölközővel. Mac válasz helyett elhúzta a száját. Laurel egy keskeny matracot terített a padlóra, Parker pedig abbahagyta a gyakorlatait, és segített Macnek a gép használatában. Aztán Laurel a súlyzópadhoz lépett, Parker pedig az elliptikus trénerhez lökdöste Macet. - Nem akarom! - Egy nőnek nem elég az erőedzés. Most jön tizenöt perc kardió és tizenöt perc nyújtás. Laurel, hol szerezted azt a zúzódást? - Miféle zúzódást? - A válladon. - Parker megérintette a sötét foltot, ami kilátszott Laureí edzőtrikója alól. - Ezt? A bátyád rám esett. - Tessék? - A sötétben botorkált, amikor lementem egy kis teáért, amiből végül hideg pizza és üdítő lett. Belém ütközött, és rám zuhant. - Miért botorkált a sötétben? - Én is pont ezt kérdeztem tőle. Állítólag Mrs. G.-vel sörözött, és az egyik vendégszoba felé igyekezett. - Nem is tudtam, hogy itt aludt. - Még mindig itt van - szólalt meg Mac. - Láttam a kocsiját a ház előtt. - Mindjárt megnézem, hogy felkelt-e már. Tizenöt perc, Mac! - Igenis, kapitány! - morogta Mac, és ingerült pillantást vetett Laurelre. - Mikor érzem már az endorfinok hatását? Honnan tudom, hogy elértem azt a szintet? -Honnan tudod, hogy mikor van orgazmusod? Mac arca felragyogott. -Nahát! Ez is olyan lesz? - Sajnos nem, de ugyanúgy érzed majd, ha közeledik, itt fogsz reggelizni?
- Igen, mert szerintem megérdemlem. Sőt Cartert is
áthívom, mert ő biztosan rá tudja beszélni Mrs. G.-t, hogy süssön bundás kenyeret. -Remek terv. Valamit meg akarok majd mutatni neked. -Mi az? -Csak egy elképzelés. Hét óra után néhány perccel Laurel felöltözve, a vázlatfüzettel a hóna alatt belépett a konyhába. Azt hitte, hogy Del már távozott, de a férfi a pultnak támaszkodva álldogált a helyiségben, és egy gőzölgő kávésbögrét tartott a kezében. Carter Maguire a pult másik oldalán időzött, és úgy festett, mint Del élő tükörképe. Pedig a két férfi sok mindenben különbözött egymástól. Del még szakadt ingben és farmerban is férfias eleganciát sugárzott, míg Carterből szinte áradt a lefegyverző kedvesség. Ez nem negédes meghunyászkodás, mert azt nehezen viselném el, gondolta Laurel. Cartert inkább egyfajta veleszületett jólelküség jellemezte. Del az esti dorbézolás ellenére is tettre kész és sportos volt, míg Carter most is bájosan esetlen. Mégis mindkét férfi egyformán imádni való, állapította meg Laurel. A mindig szigorú Mrs. G. sem tudott közömbös maradni irántuk. Az asszony lelkesen serénykedett a tűzhely körül, és Laurel örömmel látta, hogy bundás kenyér lesz az étlapon. Mrs. G. örül, hogy a fiúk is a közelében vannak, mosolygott Laurel magában. Ekkor Parker bukkant fel a teraszajtóban, és mielőtt belépett a konyhába, gyorsan zsebre vágta a telefonját. Észrevette Laurelt. A szombat esti menyasszony hívott - magyarázta. - Erősek az idegei, és minden rendben van. Nemsokára jön Emma és Jack Mrs G.. - Ha egy hadseregnek főzök, akkor az első hadosztály üljön az asztalhoz. El a kezekkel a szalonnától, fiam! - förmedt az asszony Delre. - Legalább addig viselkedj rendesen, amíg az asztalnál vagy. - Csak megpróbáltam kihasználni a helyzeti előnyömet.
Szia, Laurel! Hogy van a fejed? - Még mindig a vállamon. - Laurel letette a vázlattömböt, és gyümölcslét töltött magának az üvegkancsóból. - Jó reggelt! - mosolygott rá Carter. - Mi történt a fejeddel? -Del beverte az egyik lépcsőfokba. -Miután Laurel megütött, és elszakította az ingemet. -Mert berúgtál, és nekem jöttél. -Nem voltam részeg, és te estél el. -Ez Del változata. - Üljetek le, és viselkedjetek rendesen! - parancsolt rájuk Mrs. G., majd az ajtó felé fordult, mert Jack és Emma lépett be a helyiségbe. - Mostatok kezet? - kérdezte szigorú arccal. -Igenis, asszonyom! - válaszolta Jack. -Akkor fogd ezt a tálat, és ülj asztalhoz. A férfi elvette az asszonytól a bundás kenyérrel megrakott tálat, és elégedetten szimatolta az illatozó ételt. -És a többieknek mit készítettél? A nő felnevetett, és gyengéden meglegyintette Jacket. A férfi az asztalhoz lépett. -Szia! - üdvözölte Delt. A két férfi az egyetemen barátkozott össze, és olyan szoros kapcsolatban álltak egymással, mintha testvérek lennének. Főleg, amióta Jack Greenwichbe költözött, hogy ott alapítsa meg az építészeti vállalkozását. Jack jóképű arcát, hullámos sötétszőke haját, szürke szemét és lefegyverző mosolyát még egy filmszínész is megirigyelhette volna, gondolta Laruel, és nézte, ahogy a férfi helyet foglal az asztalnál. Jack öltönyt viselt. Ez elárulta, hogy egy ügyféllel találkozik az irodájában, és nem az egyik építkezési helyszínen lesz megbeszélése. -Elszakadt az inged, Del - jegyezte meg Jack, és a tányérjára tett egy szelet sült angolszalonnát. -Laurel műve. Jack felvonta a szemöldökét, és Laurelre nézett. -Milyen vad vagy!
- Ostoba fajankó! - nyújtotta ki a nyelvét Laurel, és a két
jó barát egymásra mosolygott. Ekkor lépett be Mac. - Te jó ég! - sóhajtotta. - Ha már ennyit szenvedtem, legyen valami jutalmam érte. Gyere ide! - A nő magához rántotta Cartert, és egy hatalmas csókot nyomott az ajkára. - Ezért megdolgoztam - sóhajtotta elégedetten. - Milyen... felhevült vagy - jegyezte meg a férfi, és lehajtotta a fejét, hogy még egyszer megcsókolja a menyasszonyát. - Hagyjátok abba ezt az ostobaságot, és üljetek le, mielőtt kihűl az étel. - Mrs. G. az asztalra tette a kávéskancsót, hogy megtöltse a bögréket. Amikor elhaladt Carter mellett, anyáskodó mozdulattal megbökte a férfi karját. Laurel tudta, hogy Mrs. G. elemében van. Az asszony nagyon szereti, ha sokan vannak körülötte, és több emberről kell gondoskodnia. Aztán mindenkit kizavar a konyhából, amikor elege van a zajból és a nyüzsgésből, gondolta mosolyogva. Vagy otthagyja a társaságot, és visszavonul a lakosztályába, hogy pihenjen egy kicsit. De egyelőre Mrs. G. remekül érzi magát, és boldogan sü~ rög-forog a konyhában, amelyet megtöltött a kávé, a sült szalonna és a fahéj illata. Élvezi, hogy a tányérokról gyorsan eltűnik az étel, és minden úgy van, ahogy ő akarja. Laurel megértette, hogy milyen nagy örömet jelent másokat táplálni. Ez egyfajta szenvedély, ami elégtétellel tölti el az embert. A szeretet egyik legbeszédesebb kifejezése, ha a háziasszony a saját kezével és szakértelmével készített ételt tesz az asztalra. Ő is ebben a konyhában ismerte meg a gondoskodás örömét, amikor Mrs. G. megmutatta neki, hogyan kell tésztát nyújtani, krémet keverni, és megállapítani, hogy mikor sült meg a kenyér. Az asszony nemcsak a sütés fortélyaiba vezette be, hanem arra is megtanította, hogy a tészta jobban kel, ha szeretettel és büszkeséggel készítik. -Jól van a fejed? - érdeklődött Del. -Igen, bár ez nem neked köszönhető. Miért? -Mert olyan csendes vagy.
- Ki tud itt szóhoz jutni? - kérdezte a nő. Az asztalnál valóban élénk és hangos társalgás folyt. -Mit szólnál egy szakmai kérdéshez? A nő gyanakvó pillantást vetett Delre a bundás kenyér majszolása közben. -Mi lenne az? -Szükségem van egy tortára. -Mindenkinek szüksége van tortára, Del. - Ez ¡gaz, és akár a céged szlogenje is lehetne. Dara visszajön a szülési szabadságról, és arra gondoltam, hogy felköszöntenénk az irodában, gratulálnánk a kisbabájához, meg ilyenek. Milyen kedves gondolat, hogy így akar örömet szerezni a jogi asszisztensének! És nagyon jellemző Delre. -Mikorra kéne? - Csütörtökre meg tudod csinálni? - Mármint most csütörtökre? - Ez is jellemző rá, gondolta Laurel. - Milyen tortára gondoltál? -Egy jó tortára. - Én csak olyat készítek. Adj valami támpontot. Hány embernek lesz? -Talán húsznak. -Egyszintes vagy több rétegű legyen? A férfi kétségbeesett pillantást vetett rá. - Segíts nekem, Laurel, hiszen te is ismered Darát. Olyan legyen, amilyet elképzelsz. -Allergiás valamire? - Nem. Nem hiszem. - A férfi megelőzte Laurelt, és kitöltötte a kávéját. - Nem kell semmi különös, csak egy szép torta egy kis irodai ünneplésre. Elmehetnék a boltba, hogy vegyek egyet, de... akkor ez lenne a jutalmam - mutatott a férfi Laurel komor arcára. - Szerdán munka után érte jövök, ha addigra el tudod készíteni. - Azért fogom soron kívül megcsinálni, mert szeretem Darát. - Köszönöm. - A férfi barátságosan megveregette Laurel kezét. - Most rohannom kell. Szerdán jövők az iratokért - szólt
oda Parkernek. - A többiről pedig majd akkor beszélünk, ha már kitaláltad, hogy mit akarsz. - Del felállt, és Mrs. G.-hez lépett. - Köszönöm a reggelit. Először csak egy lágy csókot nyomott az asszony arcára. Aztán jött az ölelés, és ettől Laurel szíve mindig meglágyult. Az asszony meg a férfi arca összesimult, és lehunyt szemmel ringatták egymást. Del ölelésének súlya van, gondolta a nő, és ettől még ellenállhatatlanabbnak tartotta. -Tegyél úgy, mintha jó lennél! - parancsolt rá Mrs. G. - Azt megígérhetem. Viszlát! - A férfi intett a többieknek, majd a hátsó ajtón át távozott. - Nekem is mennem kell, Mrs. G. - jegyezte meg Jack. - Te vagy a konyha istennője, és az ínyencek királynője. Az asszony elnevette magát. -Eredj dolgozni, Jack. -Igenis. - Mehetünk együtt, mert én is indulok - szólt utána Emma. - Van nálam valami, amiről szeretném hallani a te véleményedet is - nézett rá Laurel, amikor Emma felállni készült. - Akkor iszom még egy kávét. - Emma megigazította Jack nyakkendőjét, aztán lehúzta magához a vőlegénye fejét. -Szia! - mondta, és szájon csókolta. - Viszlát este. Majd beadom azokat az új tervrajzokat, Parker. -Rendben. Nem sürgős. -Én is távozzak? - kérdezte Carter, miután Jack elsietett. - Te itt maradhatsz, sőt megjegyzést is tehetsz - nyugtatta meg Laurel, és a vázlattömb után nyúlt. - Tegnap este támadt egy ötletem, és lerajzoltam az esküvői tortát - Az én tortámat? A mi tortánkat? - javította ki magát Mac, és Carterre mosolygott. - Látni akarom! Azonnal mutasd meg! - Egy pillanat. A Marcipán Kézfogó nagy hangsúlyt fektet a megfelelő prezentációra - jelentette ki Laurel. - Ennek a modellnek az ihletője elsősorban a menyasszony... -Vagyis én! - kiáltott fel Mac.
- A tervező ugyanakkor igyekezett beépíteni olyan elemeket, amelyek remélhetőleg elnyerik a vőlegény tetszését is. Úgy vélem, hogy mind formában, mind ízben sikerült létrehozni a hagyományos és a meghökkentő arányos ötvözetét. Ráadásul a tervező már majdnem két évtizede ismeri és szereti a menyasszonyt, a vőlegénnyel pedig baráti kapcsolatot alakított ki, így könnyű dolga volt, amikor ki kellett dolgoznia az esküvői tortájuk alapötletét. Ettől függetlenül szívesen fogadok bármilyen kritikát vagy módosító indítványt a modellel kapcsolatban. - Mese habbal - húzta el a száját Parker. - Mindnyájan tudjuk, hogy dühös leszel, ha Macnek nem tetszik a műved. - Ez igaz, mert ha nem tetszik neki, akkor rendkívül ostoba. És ez egyben azt jelenti, hogy egy ostoba libával barátkoztam húsz éven át. -Hadd lássam már azt a rajzot! - türelmetlenkedett Mac. - A méretet majd akkor véglegesítem, ha már döntöttél a vendégek számáról. A jelenlegi változat kétszáz résztvevőnek készült. - Laurel kinyitotta a vázlattömböt, és feltartotta a rajzot. Nem is kellett Macre néznie, mert azonnal hallotta, hogy a barátnőjének eláll a lélegzete az izgalomtól. Aztán meglátta az arcán felragyogó örömöt. - A színek a valóságban is ilyenek lesznek, tehát láthatod, hogy többféle anyagot és tölteléket fogok összedolgozni. A kedvenc olasz krémedet és az epres csokoládét is, amit Carter annyira szeret. Még sárga tölteléket is rakok bele, hogy színesebb legyen. - Ha Macnek nem tetszik, én szívesen elfogadom - jelentette ki Emma. - Ez nem lehet a tiéd, Emma, mert kifejezetten Macnek terveztem. Persze csak akkor készítem el, ha tetszik neki. A virágokat még megváltoztathatjuk - tette hozzá Laurel. - Attól függően, hogy Emmával milyen csokor mellett döntőtök. De a színvilágot szeretném megtartani. Hozzád nem a fehér bevonat illik, hanem a színes, Mac.
- Ugye neked is tetszik? - súgta oda Mac Carternek, és
könyörgő pillantást vetett a vőlegényére. - Hát persze, amikor olyan gyönyörű! - A férfi elragadó mosollyal nézett Laurelre. - Ráadásul úgy hallottam, hogy epres csokoládé is lesz benne. Ha szavazni kell, akkor én rá voksolok. -Én is - szólalt meg Emma. -Szerintem rejtsd el - javasolta Parker, és a rajzra bökött. -Ha az ügyfelek meglátják, a menyasszonyok hajba kapnak ezért a tortáért. Nagyon jól eltaláltad, Laurel. Mac felállt, közelebb lépett, és kezébe vette a vázlattömböt. - Teljesen le vagyok nyűgözve. A forma, az anyagok, na és a színek! Istenem, milyen jó képeket fogok készíteni róla! Persze ezt is számításba vetted a tervezésnél - tette hozzá, és Laurelre nézett. - Nehéz úgy gondolni rád, hogy közben nem jut eszünkbe a fényképezés. -Imádom. Te is tudtad, hogy tetszeni fog, mert ismersz. -A nő szorosan átölelte Laurelt, aztán örömében néhány tánclépést tett a konyhában. - Köszönöm! Köszönöm! Nagyon köszönöm. - Hadd vessek rá én is egy pillantást. - Mrs. Grady kivette Mac kezéből a tömböt, és szemügyre vette a rajzot. -Aztán összeszorította a száját, és bólintott. - Ügyes kislány vagy - mondta, és Laurelre nézett. - Most pedig mindenki hagyja el a konyhámat!
3. Szerdára Laurelnek sikerült végeznie a sütéssel, és már túl volt a kóstolókon, a konzultációkon és a megbeszéléseken is. A hűtőszekrényben és a mélyhűtőben sorakoztak a töltelékkel, cukormázzal és piskótalappal teli dobozok. Mindegyiket gondosan felcímkézte, hogy tudja, melyik hétvégi rendezvényhez akarja majd felhasználni őket. De még mindig nem végzett az előkészületekkel. Bekapcsolta a tévét, és a Philadelphiai történet mellett döntött, mert szerette a híres film szellemes párbeszédeit hallgatni. A tojás sárgájákat egyenként a turmixgépben lévő vajhoz és cukorhoz adta, majd habosra verte a keveréket. A falitáblán az arra a hétre tervezett torták és sütemények vázlatrajzai lógtak. A tennivalók kinyomtatott listáját is odatűzte, hogy jól látható helyen legyen. A keverékhez hozzáadta a háromszor átszitált, sütőporral kevert lisztet, meg az előre kimért tejet Éppen az enyhén megsózott tojásfehérjét verte fel egy másik tálban, amikor Mac belépett a konyhába. - Dolgozom. - Elnézést, de szükségem van néhány süteményre. Vehetek? -Mrs. G.-nél nincsen? - Abból nem vehetek. Mármint én nem vehetek. De néhány óra múlva jön egy ügyfél, és süteményre lesz szükségem a felvételekhez. Emmától már kaptam virágokat. Laurel a keményre vert tojásfehérje egynegyedét a tésztához adta, és felvonta a szemöldökét, amikor meglátta Mac könyörgő mosolyát. - Milyen sütemény kell? - Csak akkor tudom eldönteni, ha látom a választékot. Neked mindig van tartalékod. Laurel megadó mozdulattal intett a hűtőszekrény felé.
- Ott van. írd fel a leltárlistára, amit kivettél. - Van egy újabb listád? A süteményeket is fel kell írni? Laurel óvatosan az alapanyagokhoz keverte a maradék fehérjét. - Belépett az életünkbe két férfi, és mindkettőről tudjuk, hogy rendkívül édesszájú. Mac félrehajtotta a fejét, és sértődött arcot vágott. - Carternek szoktál süteményt adni? - A szívemet is szívesen neki adnám, ha nem csaptál volna le rá először, kedves húgom. Így csak süteménnyel kényeztetem. Mióta vége van az iskolának, majdnem minden nap itt van, mert a könyvén dolgozik. - És süteményt eszik! Nekem pedig nem hoz haza egy falatot sem. Ez a csokis piskóta pont megfelel - jelentette ki Mac, miután bekukkantott a hűtőbe. - Akkora, mint az öklöm, és egy kicsit régimódi. Remekül mutat majd a képeken. Elviszek fél tucatot. Inkább hetet, mert egyet azonnal meg is eszem. Mac egy szállításhoz használt süteményesdoboz után nyúlt, míg Laurel a tepsikbe öntötte a tésztát. Te is kérsz egyet? - kérdezte Mac, és vállat vont, amikor Laurel megrázta a fejét. - Soha nem értettem, hogyan tudsz ellenállni a csábításnak. Akkor elviszem a műtermi fotózáshoz felhasznált sütiket. -Rendben. Felírom a listára. - Imádom ezt a filmet. - Mac az egyik süteményt majszolva intett a tévé felé, majd a munkapultra nézett. - Mi ez a modell? Nincs benn a könyvemben. Laurel óvatosan megveregette a tepsiket, hogy feloldja a tésztában képződött légbuborékokat. - Ez egy soron kívüli munka. - A nő a sütőbe rakta az edényeket, és beállította az időzítőt. - Del jogi asszisztensének készül, aki visszajött a szülési szabadságról, és Del tortával meg kávéval akarja köszönteni az irodában. -Milyen kedves. -Én készítem a tortát - méltatlankodott Laurel. -Tőled is nagyon kedves, mogorva barátnőm.
Laurel Macre akart förmedni, de leállította magát. - Igazad van, tényleg mogorva vagyok. Talán a szexmentes élet miatt, aminek rengeteg előnye van, de nem tagadhatom, hogy néha hátránnyal jár. - Szükséged lenne egy játszótársra, aki időnként feldob az ágyban. - Remek ötlet. - Laurel reménykedő pillantást vetett Macre. - Megkaphatom Cartert? -Nem. Még süteményért sem. - Milyen önző vagy. - Laurel letakarította a pultot, majd a listára nézett. Most fogja elkészíteni a pénteki torta cukorsziruppal bevont virágait. - Vásárolni kéne mennünk - javasolta Mac. - Mind a négyen elmehetnénk cipőt venni.
Laurel elgondolkodott. - Igen. A cipővásárlás valóban jól helyettesíti a szexet. Ütemezzük be. Meg is érkezett az időbeosztások nagymestere - tette hozzá, amikor meglátta Parkert az ajtóban. - De az arcán látom, hogy most munkáról lesz szó. -Jó, hogy te is itt vagy, Mac. Készítek egy kis teát. Laurel és Mac egymásra nézett. -Ajaj! - sóhajtott fel Mac. -Azért nem olyan nagy a baj - nyugtatta meg Parker. - Kis bajra most nincs időm - jelentette ki Laurel. Rengeteg cukormázba mártott rózsát és violát kell még csinálnom. -Amíg készülődsz, felteszem a teát. Laurel belátta, hogy hiába tiltakozik. Elővett egy sütőrácsot, néhány tálat és a hozzávalókat. - Mia Stowe-ról, a januári menyasszonyról van szó kezdte Parker. - A nagy görög lagzi - bólogatott Mac. - A menyasszony édesanyja görög, és a nagyszülei még mindig Görögországban élnek. Egy nagyszabású, hagyományos menyegzőre vágynak.
- Pontosan. Most derült ki, hogy a nagyszülők rajtaütés- szerű látogatást tesznek, mert a nagymama ellenőrizni akarja az esküvői előkészületeket. Még mindig nem bocsátotta meg a vejének, hogy a lányát az Egyesült Államokba vitte, és nem hiszi el, hogy képesek vagyunk olyan esküvőt szervezni, amilyet az unokája akar. Szerinte erre csak ő alkalmas. - Gondolom, inkább a nagyi akaratáról van szó - vélte Laurel, és elővette a mélyhűtőből az ehető virágokat, amelyeket Emma adott neki.
- Jól látod a helyzetet. A menyasszony édesanyja kétségbe van esve, a menyasszony pedig reszket a félelemtől. A nagymama a hagyományokat követő eljegyzési ünnepséget követei, és egyáltalán nem zavarja, hogy az ifjú pár már fél éve jegyben jár. - Akkor szervezzünk nekik egy eljegyzési szertartást vonta meg a vállát Laurel, és nekilátott, hogy megfelelő méretre vágja a virágok szárát. - Nálunk akarja megtartani, mert közben ellenőrizhet minket, és tesztelheti a szolgáltatásunk színvonalát. És a jövő hétre tervezi. - A jövő hétre? - Mac és Laurel egyszerre kiáltott fel megdöbbenésében. - De hiszen teljesen be vagyunk táblázva! - hüledezett Laurel. - Kivéve a kedd estét. Tudom, hogy mit akartok mondani. - Parker a magasba tartotta mindkét kezét, hogy elhárítsa a felháborodott barátnők heves tiltakozását. - Higgyétek el, hogy én is tisztában vagyok vele. Az elmúlt órát azzal töltöttem, hogy megpróbáltam lelket verni a hisztérikus örömanyába, illetve a menyasszonyt vigasztaltam, aki úgy érzi, hogy két malomkő között őrlődik. Meg tudjuk csinálni. Már megállapodtam a szállítóval, és sikerült egy zenekarral is beszélnem. Felhívtam Emmát, és hajlandó elkészíteni a dekorációt. Néhány családi fotót, és sok pillanatfelvételt akarnak, de a hangsúly a beállított képeken van - mondta Parker Mac felé fordulva, majd Laurelre
nézve így folytatta. - Hagyományos görög desszertet kérnek, és egy esküvői tortára emlékeztető süteményt. - Esküvői tortára emlékeztető süteményt? - kérdezte Laurel gyanakvó arccal. Parker tehetetlenül széttárta a karját. - A menyasszony hallani sem akar arról, hogy lemásoljuk a kiválasztott esküvői tortát. Ráadásul ez egy sokkal kisebb esemény lesz. Körülbelül hetvenöt embert várnak, de a biztonság kedvéért számítsunk százra. Azt mondta, hogy rád bízza, milyen legyen a torta. -Ez nagyon szép tőle. - Szörnyen nehéz helyzetben van, szegény. Sajnálom őt, Laurel. Mindent megszervezek, de rátok is szükségem van. Parker a pultra helyezett egy csésze teát, Laurel pedig vízzel kevert tojásfehérjébe mártotta az első virágot. - Azt mondtam neki, hogy visszahívom, és tudatom vele a válaszotokat. Laurel lerázta a felesleges tojásfehérjét, egy papírszalvétával megtörölte a rózsabimbót, majd finomra őrölt cukrot szórt rá. -Már leszerződtél a zenekarral. -Lemondhatom őket. Mindenki egyért. Laurel a rácsra helyezte az első virágot. - Azt hiszem, baklavát fogok készíteni. - A nő Macre nézett. - Te is vállalod? - Megcsináljuk. Tudom, hogy milyen érzés egy erőszakos anyától rettegni. Egy zsarnok nagymama talán még ijesztőbb lehet. Beírom őket a naptáramba, és megbeszélem Emmával a virágokat. Majd mutasd meg a torta rajzát, ha már van valami elképzelésed. -Köszönöm, Mac. - Ez a dolgunk - mondta Mac, aztán az órájára nézett. Most várnak a műteremben - hadarta, és kisietett a helyiségből. Parker felemelte a teáscsészéjét. - Ha kell, szerzek neked segítséget. Tudom, hogy nem szereted, de hátha most szükséged lesz rá. Laurel bemártotta a következő virágot.
- Össze tudok valamit állítani. A mélyhűtőben vannak alapanyagok az ilyen vészhelyzetekre. Ki fogok tenni magamért, hogy elbűvöljem a görög nagyit, és befogjam a száját. Talán a Kankalin Keringőt vetem be. - Az egyik kedvencem. De úgy emlékszem, rengeteg munkával jár. - Megéri a fáradságot. A fondant bevonat készen van, és menet közben megcsinálom a virágokat. Ha jól tudom, Miának van néhány húga. - Két húga és egy öccse - felelte Parker, és Laurelre vigyorgott. - Igazad van. Én is arra gondoltam, hogy így további ügyfeleket szerezhetünk. Ha írsz egy listát, beszerzem a hozzávalókat. - Rendben. Hívd fel a menyasszony édesanyját, hadd örvendezzen. - Mindjárt megyek. Mit szólnál egy pizsamás, filmnézős estéhez? Beszélgetés közben Laurel rendületlenül mártogatta a virágokat, és arra gondolt, hogy mostanában Parkerrel szokott randevúzni. Laurel becsomagolta és a mélyhűtőbe tette a torta elemeit, hogy a bevonatuk megkeményedjen. Az átlátszó cukros mázzal bevont virágok már mind a rácson száradtak, és ideje volt elkezdeni a készülődést a kóstolóhoz. A konyha előterében kikészítette a modelleket tartalmazó albumokat, és Emma virágait, amelyeket felhasznál hozzájuk, Az asztalra tette a Kézfogó felirattal ellátott koktélszalvétákat, majd elhelyezte a kenőkéseket, a kanalakat, a teáscsészéket, a borosés a pezsgőspoharakat. Minden tortából vágott egy háromszögletű darabot, és a kóstolónak való falatokat egy üvegtálcára rakta. A bevonatok és a töltelékek apró üvegtálakba kerültek. Besietett a fürdőszobába, hogy felfrissítse a sminkjét meg a frizuráját, aztán felvett egy elegáns fekete blézert, és magas sarkú cipőre cserélte a konyhában használt lábbelijét.
Amikor az ügyfelek csengettek, Laurel már készen várta őket.
- Szia Steph. Helló Chuck. Örülök, hogy ismét találkozunk. Hogy ment a fényképezés? - érdeklődött, és betessékelte őket a lakásba. - Nagyon élveztük. - A vidám természetű, barna hajú Stephanie a vőlegényébe karolt. - Ugye, szerinted is jó volt? - Igen. Miután sikerült leküzdenem a kezdeti idegességemet. -Chuck ki nem állhatja, ha fényképezik. - Mert mindig olyan nevetségesnek érzem magam. - A sötétszőke, félénk Chuck szégyenlősen lehajtotta a fejét - Mert valóban az vagyok - tette hozzá félszeg mosollyal. - Mac azt találta ki, hogy egy süteményt dugjak Chuck szájába, mert elmeséltük neki, hogy az első randevúnkon stütit ettünk. Nyolcéves korunkban. -Csak én akkor nem tudtam, hogy az randevú volt. - De én igen. Most, tizennyolc évvel később végre sikerült megkaparintanom téged. - Remélem, hagytatok még helyet a sütemény számára. Mit szólnátok egy kis pezsgőhöz? Vagy inkább bort kértek? - Én szívesen elfogadok egy pohár pezsgőt. Istenem, annyira tetszik ez a hely! - lelkendezett Steph. - Mindent olyan elragadónak találok. Ez a konyhád? Itt szoktál sütni? Laurel szándékosan vezette be a vendégeit a konyhán keresztül. így könnyebben ráhangolódnak a tortakóstolásra, és közben látják, hogy a helyiség ragyog a tisztaságtól. - Igen. Eredetileg ez volt a ház második konyhája, de most már csak az enyém. - Igazán gyönyörű. Szeretek főzni, és azt hiszem, elég jó szakács vagyok, de a sütés... - Steph megrázta a fejét. -Csak gyakorlás és türelem kérdése. -Ezek micsodák? Istenem, de édesek! - Átlátszó cukormázzal bevont virágok. Most készültek el, és ilyenkor még több órán át szobahőmérsékleten kell pihentetni őket. - Nehogy megérintsd, valamelyiket, gondolta Laurel. -És ezeket meg lehet enni?
- Persze. Csak olyan virágot és díszt teszek a tortákra, ami ehető. - Lehet, hogy nekünk is kéne valami hasonló. Nem gondolod, Chuck? Igazi virágok! - Rengeteg olyan modell van, amelyeken felhasználhatjuk őket, ráadásul tetszés szerint alakíthatóak. Gyertek be, és üljetek le. Hozom a pezsgőt, és máris kezdhetjük a kóstolót. Könnyű olyan ügyfelekkel dolgozni, akik ilyen készségesek és jóindulatúak, gondolta Laurel. Minden tetszett nekik, és látszott, hogy egymást is imádják. Az első tíz perc után már látta, hogy mi okozhat mégis némi gondot. Nehéz lesz abba az irányba terelni az ifjú párt, ami igazán illik hozzájuk. - Mindegyik rendkívül ízletes. - Steph fehér csokoládéhabot kent egy darab vaníliás piskótára. - Mások hogyan tudnak választani ennyi finomság közül? - Az a legjobb az egészben, hogy nincs rossz választás. Látom, elnyerte a tetszésedet a kávés töltelék - fordult Laurel Chuck felé. -Mindegyik ízlett. - Jó lenne vőlegénytortának, és remekül illik a csokoládés ganache-krémhez. Igazi férfias választás - kacsintott a fiatalemberre. - Ez a modell olyan, mint egy fatörzsbe vésett szív, és ráírhatjuk a neveteket meg a dátumot is. -Nagyon tetszik! Neked is? - nézett Steph a vőlegényére. - Elegáns. - Chuck jobban szemügyre vette a kezében lévő fényképet. - Nem tudtam, hogy nekem is lesz tortám. -Csak, ha akarod. Ne feledd, hogy nincs rossz választás. - Egyezz bele, Chuck! Ha a te tortád férfias, akkor én egy igazi lányos modellt választhatok esküvői tortának. - Megegyeztünk. Ez a ganach-krém? - A férfi megkóstolta a finomságot, és elmosolyodott. - Igen! Döntöttem. - Remek! - örvendezett Steph. - Ez az egész olyan szórakoztató. Mindenki riogatott, hogy rendkívül megterhelő feladat egy esküvő előkészítése, és figyelmeztettek, hogy mi is marakodni fogunk és kiborulunk. De mi egész idő alatt remekül érezzük magunkat.
- Az a dolgunk, hogy mi aggodalmaskodjunk és ideges-
kedjünk az ifjú pár helyett. Steph felnevetett, majd segélykérő pillantást vetett Laurel-re. - Most nekem is javasolj valamit, kérlek. Látom, hogy Chucknak sikerült megtalálnod az igazit. - Rendben. Szerintem hozzád a Valentin Esküvő illik, mert az a modell csupa romantika és érzelem. Látom, tetszik az átlátszó kristálybevonattal díszített virágok ötlete. Azon a tortán is ehető virágok vannak, csak cukormázzal díszítve. Úgy vélem, hogy telitalálat lenne, mert romantikus, vidám és lányos. Laurel megkereste az albumban a Valentin Esküvő képét, és megmutatta a fiatal nőnek. Steph a szájára szorította a kezét. -Istenem! Ez talált, állapította meg Laurel elégedetten. - Öt rétegből áll, és mindegyik kisebb az alatta lévőnél. Az emeleteket apró oszlopok választják el egymástól, hogy a torta légiesebbnek és könnyebbnek tűnjön. Az oszlopokat cukormázzal bevont szirmok díszítik, és rengeteg szirom meg virág van az egyes szinteken is. Itt hibiszkuszt használtam folytatta Laurel a modell bemutatását. - De ha akarod, más virágot is tehetek rá. Rózsaszirmot, cseresznyevirágot, vagy amit kérsz. Bármilyen színben és árnyalatban. Ezt matt színű fehér mázzal vontam be, és minden emeleten kialakítottam egy kis csúcsot. De itt is van lehetőség a változtatásra. A máz helyett lehet fondant bevonat is, hogy még karcsúbb legyen. Rátehetek fehér szalagokul és gyöngyöket, de ezek harmonizálhatnak a virágok színével is. - A kék és a mályvaszín a kedvencem! Ezt is tudtad, és a tökéletes tortát mutattad meg nekem. Steph ámuldozó sóhajjal nézett a képre. - Istenem, de gyönyörű! - Tényleg az - bólintott Chuck. De nemcsak gyönyörű, hanem bájos is. Pont olyan, mint te. - Chuck... Nekem is ez a véleményem. De még folytathatjuk a ke-
resgélést, hátha találunk valami hasonlót, ami még jobban tetszik. - Én nem akarok tovább keresgélni. Megtaláltam az ideális tortát, ami olyan, mintha nekem készítették volna. Rendelhetünk hozzá csúcsdíszt is? Egy marcipán menyasszonyt és vőlegényt? -Természetesen. - Remek! Mert szeretném, ha tényleg mi lennénk az esemény csúcspontja. Kaphatok még egy pohár pezsgőt? -Persze. - Laurel felállt, hogy kitöltse az italt. -Te nem ihatsz velünk? Tiltják a szabályok? Laurel hátranézett a válla fölött, és elmosolyodott. - Én vagyok a főnök, és szívesen iszom veletek egy pohárral. A pezsgő és a kellemes természetű ügyfelek felvidították Laurelt, ezért a kóstoló végeztével úgy döntött, hogy iszik még egy pohár pezsgőt, és készít magának egy gyümölcsös sajttálat. Aznapra úgyis végzett a munkával. A pulton ülve iszogatott és csipegetett, közben elkezdte írni a beszerezni valók listáját Parkemek. A görög édességhez töméntelen vaj és rengeteg csonthéjas gyümölcs kell. Egészen vékonyra nyújtott rétesszerű tésztát fog készíteni, ami nagyon munkaigényes, de hát ez a dolga. Parkernek hoznia kell mézet, mandulát, pisztáciát, diót és kenyérlisztet. Ha már belefogott, összeírja a következő nagybevásárlás tételeit, meg a nagykereskedőnek elküldendő rendelést is. -Én is ilyen munkát szeretnék magamnak. Laurel felnézett, és Delt pillantotta meg az ajtóban. A híres ügyvéd teljes fegyverzetben, gondolta a nő. Szénfekete hajszálcsíkos öltöny, kifogástalanul megkötött elegáns nyakkendő, és méregdrága bőr aktatáska. -Tiéd lehet, miután tíz órát álltál a lábadon. - Lehet, hogy megéri. Friss a kávé? -Eléggé. A férfi kiszolgálta magát - Parker azt üzeni, hogy válassz a szexi, a sírós és a vicces
közül. Nem tudom, hogy mit jelent, de átadom. Az esti filmről van szó, vélte Laurel. - Rendben. A tortádért jöttél? - Nem sietek. - A férfi közelebb lépett, fogott egy kést, és camembert sajtot kent egy fűszeres kekszre. - Finom - bólintott. - De mi lesz a vacsora? - érdeklődött. - Amit most eszel. A férfi aggódó arcot vágott. - Nem érheted be ilyen kevéssel! Főleg egy tízórás munkanap után. - Bocsánat, apuci. A férfi nem törődött a gúnyos válasszal, elvett egy szelet almát. - Hozhattam volna valamit, mert részben miattam dolgoztál ilyen sokáig. - Nem nagy ügy. Ha éhes lennék, készítenék valamit, vagy megkörnyékezném Mrs. G.-t. Ilyen egy igazi nő, mérgelődött magában Laurel. - Egy igazi felnőtt nő a gondoskodásod nélkül is képes túlélni egy napot. Nem kell aggodalmaskodnod a táplálkozási szokásaim miatt. - Látom, felvidított a pezsgő. - A férfi beleolvasott a listába. - Miért nem a számítógépen készíted el? - Azért, mert kézzel szeretek írni. Mert itt lent nem tartok nyomtatót, és nincs kedvem a számítógéphez. Mi közöd hozzá? A férfinak tetszett a nő válasza, és mosolyogva a pultra könyökölt. -Rád férne egy kis alvás. -Neked meg kéne egy kutya. -Egy kutya? - Igen. Akkor kedvedre aggodalmaskodhatnál miatta. Állandóan vele foglalkozhatnál, és parancsolgathatnál neki. - Szeretem a kutyákat, de itt vagy nekem te. - A férfi elhallgatott, és felnevetett. - Ez most nagyon ostobán hangzott. Ráadásul rossz a megfogalmazásod, mert a túlzott aggodalmaskodás inkább a nagymamákra jellemző. Az a dolgom, hogy vigyázzak rátok, mert ti vagytok az én kis barátnőim. Ami
pedig a parancsolgatást illeti, csak az esetek ötven százalékában járok sikerrel, de szerintem az is elég jó átlag. - Aljas dög vagy, Delaney. - Lehet. - A férfi vállat vont, és megkóstolta a holland sajtot. - Nagyon szeszélyes nő vagy, Laurel, de nem hibáztatlak érte. - Talán ismered a problémámat? - Nem. - Na látod. - A nő a férfinak szegezte a mutatóujját, és leugrott a pultról. - Hozom a tortádat. - Miért haragszol rám? - érdeklődött a férfi, és követte Laurelt a hűtőhelyiséghez. - Nem haragszom, csak ingerült vagyok. - A nő felemelte a tortát, amit már betett egy dobozba. Megfordulhatott volna, hogy a férfi kezébe nyomja a kész művet, de még dühében is vigyázott a munkájára. - Értem. Akkor miért vagy ingerült? -Azért, mert útban vagy. A férfi békítő mozdulattal felemelte a kezét, és odébb lépett, hogy a nő elmehessen mellette. Laurel a pultra helyezte a dobozt, felhajtotta a tetejét, és a tortára mutatott. Most már a férfi is kezdett ingerült lenni, ezért óvatos arccal lépett közelebb, és kukucskált a dobozba. De aztán nem tudta elrejtem a mosolyát. A kétszintes kerek sütemény hófehér volt, és Dara mostani életének a jelképei díszítették. A tortán mindenütt apró aktatáskák, babakocsik, jogi könyvek, csörgők, hintaszékek és laptopok virítottak. A tetején egy fiatal anyát ábrázoló rajz volt, aki az egyik kezében aktatáskát, a másikban pedig egy cumisüveget tart. - Remek. Tökéletes. Darának tetszeni fog. - Az alsó réteget sárga vajkrémmel töltöttem, a felsőt fekete csokoládés svájci habcsókkal. Vigyázz, nehogy felboruljon. - Rendben. Nagyon értékelem az erőfeszítéseidet. Amikor Del a tárcájáért nyúlt, a nő sziszegni kezdett haragjában. - Csak nem képzeled, hogy kifizeted? Mi a fene ütött be-
léd? - Csak azt akartam, hogy... Neked mi a bajod? - Hogy mi a bajom? Mindjárt elmondom. - Laurel a férfi mellkasára tette a kezét, és megtaszította. - Az a bajom, hogy idegesítő, kiállhatatlan, öntelt és atyáskodó vagy. - Nocsak. Mindez azért, mert ki akartam fizetni egy tortát, amit megrendeltem? Ez a munkád, Laurel. Tortákat készítesz, az emberek pedig fizetnek érte. - Az egyik pillanatban még aggodalmaskodsz, hogy nem eszem eleget, aztán le akarsz fizetni, mintha az alkalmazottad lennék. -Nem erről van szó... Az ég áldjon meg, Laurel! - Ki lehet nagyszerűbb nálad? - Laurel az ég felé emelt kézzel szónokolni kezdett. - A nagy testvér, a jogtanácsadó, az üzlettárs, az aggodalmaskodó tyúkanyó. Miért nem választasz egyet a sok szerep közül? - Azért, mert több is illik rám. - A férfi nem kiabált, mint Laurel, de a hangja ugyanolyan szenvedélyes lett. - És nem vagyok aggodalmaskodó tyúkanyó! -Akkor ne irányítsd mások életét. - Senki más nem szokott emiatt panaszkodni. Ráadásul részben az a munkám, hogy segítsek irányítani az életedet. - Jogi és üzleti értelemben igen, de nem a magánéletben. Jó lenne, ha egyszer s mindenkorra felfognád, amit most mondok. Nem vagyok a kedvenc kisállatod, és nem tartozol felelősséggel értem. Nem vagyok a húgod, sem az egyik kis barátnőd. Felnőtt emberként azt teszem, amit akarok, és nem kell hozzá az engedélyedet vagy a beleegyezésedet kémem. - Én meg nem akarok a babzsákod lenni! - vágott vissza a férfi. - Nem tudom, hogy mi a bajod, de jobb lenne, ha elárulnád, vagy más valakin töltenéd ki a mérgedet. -Tudni akarod, hogy mi a bajom? -Igen. -Akkor megmutatom. Talán a pezsgő okozta, hogy egy pillanatra elveszítette a józan eszét? Talán a férfi arcán látható értetlen ingerültség késztette arra, hogy engedjen az évek óta gyülemlő vágynak.
Megragadta a kifogástalanul megkötött nyakkendőt, és egy hirtelen mozdulattal magához rántotta a férfi fejét. A szájára tapasztotta az ajkát, és a szenvedélyesen izzó csók boldogsággal töltötte el a lelkét. Tudtam! A támadás váratlanul érte a férfit, és Laurelnek pontosan ez volt a célja. Del önkéntelenül megragadta a csípőjét, és egy gyönyörűséges másodpercig magához szorította a testét. Laurel átadta magát ennek a pillanatnak, és minden porcikája bizseregni kezdett, ahogy elmerült az ízek és az érzések forgatagában. Minden ott volt ebben a pillanatban, amire olyan régóta vágyott. Most végre elmerülhet benne, és kedvére kiélvezheti. Miután elvette, amit akart, ellökte magától a férfit. - Tessék. - Laurel hátradobta a haját, és látta, hogy Del értetlenül bámul rá. - Nem szakadt le az ég, nem lett vége a világnak, egyikünkbe sem csapott a villám, és nem süllyedtünk a pokol fenekére. Nem vagyok a húgod, Delaney. Talán most már te is belátod ezt. Laurel kiviharzott a konyhából, és nem nézett hátra. Del felzaklatva, megdöbbenve és még mindig ingerülten állt a helyén. -Mi volt ez? Mi az ördög volt ez? Elindult a nő után, aztán mégis megtorpant. Nem lenne jó vége. Vagy az lenne a vége, hogy... Legjobb, ha erre nem is gondol, és igyekszik megőrizni a józanságát. Ha még nem késő. Del a szemöldökét ráncolva nézett a pulton álló pezsgőspohárra, amiben még volt némi ital. Mennyit ivott Laurel az érkezése előtt? Vállat vont, és felhajtotta a pohár tartalmát, mert úgy érezte, hogy teljesen kiszáradt a torka. Most hazamegy, és nem foglalkozik ezzel az üggyel. Majd később átgondolja a történteket. Amikor újra képes józanul gondolkodni, és az agya ismét működik. Csak a tortáért jöttem, emlékeztette magát, és óvatosan becsukta a doboz tetejét. Laurel először veszekedést provokált, aztán megcsókolta, hogy bebizonyítson valamit. Mindössze erről van szó. Most hazamegy, és hagyja, hogy Laurel is lecsillapodjon akármi is a baja.
Del felkapta a tortát, és az ajtó felé indult. Kénytelen volt beismerni magának, hogy szüksége lesz egy hideg zuhanyra.
4. Laurel mindent elkövetett, hogy kiverje a fejéből a konyhában történteket. Még jó, hogy az évnek ebben a szakában egymást érik az esküvők, és nem sok ideje maradt a töprengésre. Csak ötpercenként jutott eszébe, hogy mit művelt. Ám mihelyt magára maradt, azonnal megrohanták a kínos emlékek. Hogyan követhetett el ekkora ostobaságot? Igaz, hogy Del megérdemelte, és már régóta esedékes volt, de tulajdonképpen saját magát büntette meg azzal a csókkal. Mert most már nemcsak álmodozott róla, hanem megtapasztalta, hogy milyen érzés. Egy pillanatig átélte, hogy milyen lenne mindenről megfeledkezni, és Del karjába omlani. Soha többé nem nyugtatgathatja magát azzal, hogy a valóságban biztosan nem lesz olyan jó a csókja, mint a képzeletében. Elindította a lavinát, és már nem vonulhat fedezékbe. Az egész azért történt, mert Del annyira feldühítette, füstölgőit magában, miközben a kél szombati esküvő között segédkezett az előkészületekben. Elviselhetetlenül idegesítő volt, amikor számon kérte, hogy mién nem a számítógépen írja a bevásárlólistát, és megrótta a könnyű vacsora miatt. Aztán a pénztárcája után nyúlni, mintha... Laurel kénytelen-kelletlen beismerte, hogy túllőtt a célon, és igazságtalan volt a férfival szemben. Hiszen ő ingerelte és provokálta, mintha szándékosan vitát akart volna kezdeményezni vele. Összeállította az Aranyozott Álmok fantázianevű fehérarany torta kecses csúcsdíszét. Ezt a lelógó szélű, szalagcsokrokkal díszített remeket tartotta az egyik legfantáziadúsabb alkotásának. Nem az én ízlésem, gondolta, miközben a csillogó aranyszínű terítőn elrendezett még néhány rozettát. Talán azért, mert nem szokott álmodozni, és nem romantikus. Inkább gyakorlatias vagyok, és mindig a valóság talaján
állok, gondolta keserűen. Nem úgy, mint a romantikus Emma, a bohém Mac, vagy az optimista Parker. Laurel megszokta, hogy képletekben gondolkodik. Hiába kísérletezik különböző mennyiségekkel és hozzávalókkal, a végén el kell fogadnia, hogy bizonyos alapanyagok nem keverednek össze. Csak egy gusztustalan massza lesz a végeredmény. Ilyenkor be kell ismernie a tévedését, és továbblépni. - Csodálatos. - Emma elismerő pillantással méregette a tortát, és egy kosarat tett az asztalra. - Meghoztam a gyertyákat, meg a virágokat az asztalra. - A nő az órájára nézett, és elégedetten elmosolyodott. - Időben vagyunk. Kint és bent is végeztünk a díszítéssel, Mac pedig már nekilátott a szertartás előtti fotóknak. Laurel megfordult, és szemügyre vette a báltermet. Meglepődött, hogy ennyi minden történt, míg ő magában borongott. Még több virág, gyertya és terítő került az asztalokra. Minden a menyasszony által hőn szeretett csillogó arany és kék színben tündökölt. -És a nagyterem? - A szállítók nemsokára végeznek, de az én csapatom már kész. - Emma boszorkányos ügyességgel elrendezte a karcsú gyertyákat, a teamécseseket meg a virágokat. - Jack a vőlegény kísérőit szórakoztatja. Olyan jó, hogy ő is hajlandó részt yenni a munkánkban! - Igen. Soha nem gondoltál még arra, hogy ez milyen furcsa? -Micsoda? - Te és Jack. Nem tartod különösnek, hogy hosszú éveken át ismertétek egymást, barátok voltatok, aztán hirtelen jött egy száznyolcvan fokos fordulat? Emma hátralépett, majd visszatért az asztalhoz, hogy néhány milliméterrel odébb tegyen egy rózsát. - Néha engem is meglep. Ugyanakkor félelem fog el, ha arra gondolok, hogy mi lett volna, ha továbbra is egyenesen megyünk, és nem tesszük meg azt a váratlan kanyart. - A nő megigazította az egyik hajtűjét, hogy kordában tartsa a ki-
szabadulni készülő tincseit. - Ugye neked sem furcsa? - Nem. Inkább az különös, hogy nem furcsa. - Laurel elhallgatott, és megcsóválta a fejét. - Ne foglalkozz velem. Kicsit kába vagyok. - Laurel megkönnyebbült, amikor meghallotta Parker hangját a fején lévő fülhallgatóban. - Parker kiadta a kétperces figyelmeztetést. Ha itt tudsz maradni egy kicsit, akkor lemegyek, és segítek a résztvevők felsorakoztatásában. -Rendben. Mindjárt jövök én is. Laurel lesietett a lépcsőn. Menet közben levette magáról a kötényt, kibontotta a haját, és a megszabott időnél harminc másodperccel korábban érkezett a helyszínre. Valóban nem az ő ízlése ez a színvilág, de el kellett ismernie, hogy a menyasszonynak határozott elképzelései voltak. A fél tucat résztvevő Parker parancsának engedelmeskedve már a helyén állt. Mindegyik nő aranyszínű abroncsos szoknyát viselt, és Emma kék dáliából és fehér rózsából kreált csokrát tartotta a kezében. A menyasszony királynői pompában tündökölt a hosszú selyemruhában, amelyen gyöngyök ragyogtak és ékkövek sziporkáztak. Sugárzó jelenség volt, ahogy az apja mellett állt. A fehér frakkot és hófehér nyakkendőt viselő örömapa is lenyűgöző látványt nyújtott. - A vőlegény édesanyja elfoglalta a helyét - súgta oda Parker Laurelnek. - A menyasszony anyját most kísérik a helyére. Hölgyeim! Ne feledkezzenek meg a mosolyról. Elragadóan nézel ki, Caroline. - Úgy is érzem magam. Eljött a nagy pillanat, apa - jelentette ki a lány. - Mindjárt elsírom magam, kislányom. - A férfi az ajkához szorította a fiatal nő kezét. Parker jelt adott, és a vonószenekar rázendített a bevonuló zenére. A zenekar is az ara kifejezett kívánsága volt - Menyasszony és az apa indul - vezényelte az eseményeket Parker. - Fel a fejeket, és mosolyogni! Gyönyörű vagy! Indulnak a menyasszony kísérői. Fel a fejekkel, hölgyeim. Laurel gyorsan eligazított néhány ráncot a szoknyákon, megigazította a fejékeket, és végül Parker mellett állva nézte,
ahogy a menyasszony végigmegy a virágokkal borított szőnyegen. - Látványosnak nevezném - jegyezte meg Laurel. - Azt hittem, hogy túllő a célon, és egy kicsit harsány lesz. A végén mégis sikerült időben visszafognia magát, és elegáns szertartás kerekedett belőle. Egyetértek. De most egy hónapig nem akarok arany színt látni. Húsz percünk van, aztán át kell vezetnünk a vendégeket a nagyterembe. - Akkor tartok tíz perc szünetet, és sétálok egyet. Szükségem van egy kis pihenésre. -Jól vagy? - nézett rá Parker aggódó arccal. -Igen, csak kell egy kis szünet. Hogy kiszellőztessem a fejem, gondolta Laurel. Távol akart lenni az emberektől. A segítők népes csapata már a konyhában volt, hogy egyen néhány falatot, mielőtt visszatér a helyszínre, és folytatja a munkát. Laurel ezért a hosszabb utat választotta, és megkerülte a házat. Szerette volna néhány percig élvezni a magányt és a nyári virágok színpompáját. Emma ládákat és tartóedényeket helyezett el a kertben, hogy még bujább és varázslatosabb legyen. Csodálatos kék lobéliák és bájos rózsaszín nebáncsvirágok virultak mindenütt. A gyönyörű régi udvarház a menyasszony kedvenc színeibe öltözött, mert Emmáék kék dáliával és fehér rózsával borították a bejárati oszlopokat, a sok tüllel és csipkével pedig romantikussá varázsolták az épületet. Laurel szerint az aranysárgával díszített világoskék falú ház minden további dekoráció nélkül is elég romantikus volt. A tetők merész vonalai és a mézeskalács házikóra emlékeztető díszítések meseszerűnek tűntek, mégis méltóságot árasztottak. Amióta az eszét tudja, mindig ezt a házat tartotta a második otthonának, most pedig valóban az otthona lett. És a csodálatos épülettől nem messze volt a fürdőház és a vendégház, ahol a barátnői éltek és dolgoztak. Számára ez az épület jelentette az állandóságot. Pedig most már Carter meg Jack is ott lakott, és majdnem elkészült
Mac műteremlakásának a kibővítése. Erre azért volt szükség, hogy Carterrel kényelmesen elférjenek. Nem tudta volna elképzelni az életét a ház és a birtok nélkül. Ahogy a barátnőivel közösen alapított cég, és a gyerekkoruk óta tartó barátságuk is minden másnál fontosabb volt számára. El kell gondolkodnia azon, hogy minek köszönheti ezt a sok értéket. Természetesen elsősorban a kemény munkának, amit a barátnőivel együtt végzett az utóbbi években. Parkernek, akitől az ötlet származott. A csekknek, amit Mrs. G, sok-sok évvel ezelőtt átnyújtott neki. Az asszony belé vetett bizalmának, ami ugyanolyan értékes volt számára, mint a pénz. Ezek nyitották meg az ajtót. De ennél többről volt szó. A Brown házaspár halála után Delé és Parkeré lett a ház, a birtok, és minden, ami rajta van. Del ugyanolyan hittel és bizalommal volt irántuk, mint Mrs. G., amikor megírta neki a csekket. Ez Del otthona is volt, gondolkodott el Laurel, miközben szemügyre vette a méltóságteljes épület kecses vonalait. Mégis lemondott róla Parker javára. A jogi garancia, az üzleti terv, a költségvetés, a jutalék és a szerződés ellenére a lényeg ugyanaz maradt. A húga meg a három barátnője - vagyis a kedvenc négyes fogata, ahogy mindig emlegette őket - akart valamit, és ő megadta nekik. Del hitt bennük, és segített megvalósítani az álmukat. Nem a jutalék meg a költségvetés járt a fejében. Azért tette, mert szereti őket. - A csudába! - Laurel most már komolyan haragudott magára, és ingerült mozdulattal beletúrt a hajába. Kénytelen volt elismerni, hogy mogorva és igazságtalan volt. És nevetséges. Del nem érdemelte meg a kemény szavakat, amiket a fejéhez vágott. Ráadásul csupán azért zúdította rá a haragját, mert könnyebb volt ingerültséget színlelni, mint bevallani a vonzalmát. Aztán megcsókolta! Ennél nagyobb ostobaságot
nem is tehetett volna. Most ki kell köszörülnie a csorbát, és bocsánatot kell kérnie. Nem lesz könnyű feladat, de nem kerülheti el. Ő vetette el a sulykot, és benne kavarognak ki nem mondott érzelmek, amelyek tisztázásra várnak. Tehát az ő feladata, hogy helyrehozza, amit elrontott Hallotta, hogy Parker kiadja az utasítást az egyesülést jelképező gyertya meggyújtására, és jelez a kórusnak, hogy kezdheti az előadását. Lejárt az idő, gondolta. Majd később kitalálja, hogyan engesztelje ki Delt. Laurel senki másra nem merte bízni a bonyolult torta felvágását, ezért az asztal mellett állva várta, hogy a menyasszony és a vőlegény végezzen az első szertartásos vágással. Nézte, ahogy az ifjú pár megeteti egymást egy-egy falattal, és Mac megörökíti a meghitt pillanatot Utána megkezdődött a tánc, és Laurel átvette az irányítást. Egy éles konyhakéssel eltávolította a torta oldalát borító dekorációt. -Ez nem szép látvány. A nő Jackre pillantott, és közben nekilátott a szeletelésnek. - Azért van, hogy megegyék - válaszolta, és a szeleteket az asztalon sorakozó tányérokra tette. Ilyenkor mindig arra gondolok, hogy én nem szeretnék a közelben lenni, amikor szétverik az egyik házat, amit terveztem. Még a távolban is elmorzsolnék néhány könnycseppet érte. - Eleinte nekem is fájt, de ez nem olyan, mint az építészet. Munka közben te sem gondolsz arra, hogy egyszer úgyis lebontják a művedet. Kérsz egy szeletet? -Persze. - Várj egy kicsit, amíg elviszik az első tálcákat. - Addig legalább kikérdezheti a férfit, gondolta magában. - Del nem jött el, hogy együtt játsszatok ma este? -Azt hiszem, valami dolga akadt.
Nő van a dologban, vélte Laurel. De semmi köze hozzá, és most nem is ez a lényeg. - Gondolom, mostanában nagyon elfoglaltak vagytok, és nem tudtok túl sok időt tölteni egymás társaságában. -Csütörtökön azért összejöttünk egy vacsorára. A „csók” után, gondolta Laurel. - És mi újság? Van valami érdekes pletyka? - Laurel a férfira mosolygott, és közben az arcát fürkészte. - Yankee-nek jó hónapja van - közölte a férfi mosolyogva. Semmi feszengés vagy titkolózás, állapította meg Laurd. Tehát Del nem számolt be a legjobb barátjának az eseményekről. Most sértődjön meg, vagy őrüljön? - Tessék. - A nő átnyújtott egy nagy adag tortát a férfinak. - Köszönöm. - A férfi megkóstolta a süteményt. - Zseniális vagy, Laurel. Tudom. - A nő elégedett arccal folytatta a szeletelést. Ez elég lesz egy darabig, gondolta, és elindult, hogy megnézze a desszertek felszolgálását is. Parker nemsokára csatlakozott hozzá. -A torta hatalmas siker volt - súgta Laurel fülébe. - Örülök neki. - Laurel szemügyre vette a legközelebbi desszertes asztalt, és úgy ítélte meg, hogy a készlet kitart az utolsó táncig. - Az ott a menyasszony édesanyja? - kérdezte Laurel, amikor a táncparkett felé nézett. - Ez a nő aztán tud táncolni! - kiáltott fel meglepetten. -Hivatásos táncos volt, és a Broadway-n lépett fel. -Látszik rajta. - Ott találkozott a férjével, aki az előadás egyik támogatója volt. A férfi egyszer bement megnézni a próbát, és azonnal beleszeretett. A nő egészen a második gyermekük születéséig táncolt, néhány évvel később pedig tánctanárként folytatta a karrierjét. - Kedves történet. Meglep, hogy mindig mindent észben tudsz tartani. Hogy csinálod? Beszélgetés közben Parker sasszeme állandóan a helyiséget pásztázta, hátha észrevesz valami hibát vagy fennakadást.
- Miért csodálkozol? Te is emlékszel a torta minden alkotóelemére. Az ifjú pár szeretne kérni még egy órát. -Jaj, ne! - Tudom, mit érzel. De mindenki remekül szórakozik, és a zenekar is beleegyezett a túlórába. A szokásos időben elvégezzük az ajándékok elszállítását, hogy legalább azzal készen legyünk. Aztán hadd táncoljanak kedvükre. - Hosszú éjszaka lesz. - Laurel megigazította a desszerteket. - Megyek, és hozok még néhány süteményt. Kell segítség? -Valószínűleg igen. - Megcsörgetem Emmát, és Carternek is nemsokára itt kell lennie. Leküldöm őket. Éjjel egy órakor a takarítók brigádja már javában dolgozott a bálteremben, és Laurel is végzett a menyasszonyi lakosztály szemlézésével. Összegyűjtött néhány elhagyott hajcsatot, egy fél pár cipőt, egy rózsaszín bőr sminktáskát és egy csipkés melltartót. Lehet, hogy egy felhevült pár néhány meghitt percet töltött a félreeső helyiségben, vagy valamelyik vendég ki akarta szabadítani a keblét a szoros ruhadarabból. Parker megőrzi ezeket a tárgyakat, és minden kérdezősködés nélkül visszajuttatja őket a jogos tulajdonosoknak. Kifelé menet Laurel Parkerbe ütközött. -Úgy tűnik, minden rendben - közölte a barátnője. - Ezeket majd felviszem, és tartunk egy gyors megbeszélést. Laurel teste görcsbe rándult a kimerültségtől. -Ma este? - nyögött fel kétségbeesetten. -Nagyon rövid lesz. Van egy majdnem teli üveg pezsgőm, ami enyhíti a bánatodat. -Rendben. -Néhány perc múlva találkozunk a szalonban. Semmi értelme a tiltakozásnak, gondolta Laurel, és elindult a szalon felé, hogy még időben elfoglalhassa a heverőt.
Elnyúlt a kényelmes fekhelyen, és elégedetten felsóhajtott.
-Tudtam, hogy te leszel az első - háborgott Mac, amikor látta, hogy lekésett a heverőről. Aztán a padlóra telepedett. - A vőfély udvarolni kezdett nekem, és Carter ezt viccesnek találta. -Ez jelzi, hogy milyen magabiztos férfi. - Biztosan. De az a helyzet, hogy Carter előtt szinte egyetlen rendezvényen sem udvaroltak nekem. Ez nem igazság! Miért most történik meg, amikor már foglalt vagyok? - Pontosan azért vetett rád szemet a vőfély. - Laurel sóhajtva lerúgta magáról a cipőt. - A férfiaknak van egy beépített radarjuk, és a foglalt nőt mindig vonzóbbnak találják. -Aljas kutyák. -Hát persze. - Hallottam ám! - szólalt meg Emma az ajtóból. - Nagyon cinikus és igazságtalan megjegyzésnek tartom. A vőfély azért kezdett udvarolni neked, mert gyönyörű vagy, és amióta Carter felbukkant az életedben, sugárzik rólad a boldogság, és sokkal barátságosabban viselkedsz. Nem csoda, hogy a férfiak vonzóbbnak találnak. - A nő egy fotelba rogyott, és maga alá húzta a lábát. - Aludni szeretnék már - közölte panaszos hangon. - Nem vagy egyedül. Holnap úgyis össze kell jönnünk a vasárnapi rendezvény utolsó átbeszélésére. Nem várhatott volna addig ez a téma? - Nem - jelentette ki Parker, aki most lépett be a helyiségbe. - Van nálam valami, amitől egy kicsit boldogabban fogtok nyugovóra térni. - A nő egy borítékot vett elő a zsebéből. -A menyasszony édesapja adott nekünk egy kis jutalmat. Én persze igyekeztem udvariasan és szerényen elhárítani, de nem tudtam eltéríteni a szándékától. - Parker is kilépett a cipőjéből. - A lányának megadtuk az álmai esküvőjét, és egy feledhetetlen estét szereztünk a feleségének meg neki. Ezzel a gesztussal akarta kifejezni a háláját és az elismerését.
Milyen kedves tőle - ásítozott Mac. - Tényleg. - Ötezer dollárról van szó. - Parker elmosolyodott, mert Laurel hirtelen felült a heverőn. - Készpénzben - tette hozzá, majd elővette a bankjegyeket a borítékból, és meglegyezte velük az arcát. -Ez aztán szép elismerés! - jegyezte meg Laurel. - Megérinthetem a pénzt, mielőtt elteszed, és visszaforgatod a vállalkozásba? - kérdezte Mac. - Szerintem vegyük ki ezt az összeget. Lehet, hogy csak a kimerültség beszél belőlem, de akkor is erre szavazok. Fejenként ezer dollár jutna nekünk, a fennmaradó ezresen pedig Carter és Jack osztozhat. - Parker meglengette a bankjegyeket. - De legyen úgy, ahogy akarjátok. - Én igennel szavazok! - kiáltotta Emma, és feltartotta a kezét. - Legalább több pénzem lesz az esküvőre. -Csatlakozom. Ide a pénzt! - nyújtotta ki a kezét Mac. - Én sem tiltakozom - mondta Laurel, és összedörzsölte a hüvelyk- és a mutatóujját. - Mindig jól jön, ha az embernek az ölébe hullik egy ilyen szép kis summa. - Rendben. - Parker Laurel kezébe nyomta a pezsgősüveget. - Tölts nekünk, addig én kiszámolom a pénzt. - Azzal a padlóra térdelt, és nekilátott a műveletnek. - Micsoda kellemes meglepetés! Pezsgővel és egy kisebb vagyonnal jutalmazzuk magunkat a fárasztó nap után. - Mac átnyújtott Emmának egy poharat. - Emlékeztek az első hivatalos rendezvényünkre? Kibontottunk egy üveg bort, megettük a maradék süteményt, és táncra perdültünk. Del, meg mi négyen. -Megcsókoltam Delt. -Mindnyájan megcsókoltuk Delt - oktatta ki Emma, és koccintott Mackel. - Nem. Én néhány nappal ezelőttt csókoltam meg. Laurel nem hitt a fülének, hogy kimondta ezeket a szavakat. Aztán mégis hatalmas megkönnyebbülést érzett. - Hihetetlenül ostoba vagyok.
- Miért? Ez... - Mac értetlenül pislogott, aztán felfogta a közlés jelentőségét. - Tehát megcsókoltad Delt? Hűha. - Dühös voltam, és jött a tortájáért. És a viselkedése annyira... Del volt! - fakadt ki Laurel, és egy pillanatra fellángolt benne ugyanaz a harag, amit akkor érzett, amikor faképnél hagyta a férfit a konyhában. - Én is haragudtam már Delre, mégsem éreztem a szükségét annak., hogy megcsókoljam - jegyezte meg Emma. - Nem nagy ügy. Legalábbis neki nem az. Még arra sem vette a fáradtságot, hogy elmondja Jacknek, tehát semmit nem jelent számára. El ne áruld Jacknek! - Laurel szigorú pillantást vetett Emmára, majd így folytatta: - Ha fontosnak tartaná, akkor megosztotta volna a legjobb barátjával. De nem. Még egy kicsit sem fontos. -Eddig erről egy szót sem szóltál. Laurel a szemöldökét ráncolva nézett Macre. -Mert... Először át kellett gondolnom. -Neked viszont jelentett valamit - állapította meg Parker. - Nem tudom. Egy hirtelen támadt felindulás volt, egy pillanatnyi elmezavar. Nem jelenti azt, hogy érdeklődöm iránta, csak... A csudába! - morogta Laurel, és a tenyerébe temette az arcát. - És Del visszacsókolt? - érdeklődött Mac. - Ez csak egy ártatlan kérdés! - méltatlankodott, amikor Emma belerúgott a lábába. - Nem tiltakozott. De nem számított rá, ahogy én sem. Inkább csak a harag késztetett rá. - És mit mondott?- firtatta Mac, majd gyorsan Emmára nézett. - Légy szíves, ne rúgj meg még egyszer - figyelmeztette a barátnőjét. - Semmit. Nem adtam neki lehetőséget arra, hogy bármit mondjon. De ígérem, hogy rendbe fogom hozni - nézett Laurel Parkerre. - Az én hibám volt, még akkor is, ha ő viselkedett idegesítően és lekezelően. Ne aggodalmaskodj emiatt.
- Egyáltalán nem aggodalmaskodom, csak azon csodálkozom, hogy eddig nem vettem észre a nyilvánvaló jeleket. Ugyanolyan jól ismerlek, mint a többieket, mégsem jöttem rá, hogy gyengéd érzelmeket táplálsz Del iránt. - Nem igaz! Nos... Lehet, hogy így van, de ez nem jelenti azt, hogy éjjel-nappal utána epekedem. Időnként rám tör, mint az allergia. Azzal a különbséggel, hogy nem tüsszögök tőle, hanem csak rendkívül ostobának érzem magam. - Laurel hangja megremegett, mintha a gyomrában felgyülemlett feszültség akarna a felszínre tömi. - Tudom, hogy milyen közéi álltok egymáshoz, és ez nagyszerű dolog. Mégis azt kérem, hogy ne áruld el neki, amit most elmondtam. Pedig nem akartam, de mégis kicsúszott a számon. Úgy látszik, nem tudok uralkodni a váratlan kitöréseimen. -Hallgatok, mint a sír. - Jó. Egyébként nem volt semmi komoly, csak összeért az ajkunk. - A nyelvetek nem? - kérdezte Mac, és már menekült is Emma közeléből. Ám Emma haragos pillantása még egy rúgásnál is rosszabb volt. - Mi a bajod? - méltatlankodott Mac. -Azért kérdezem, mert érdekel. Mindnyájunkat érdekli az eset, különben nem időznénk itt hajnalok hajnalán. Ötezer dollár van az asztalon, mi mégis erről beszélünk. Igazad van - sóhajtott fel Laurel. - Nem erről kéne most beszélnünk. Csak azért hoztam szóba, mert nem akarok titkolózni előttetek. Most pedig feledkezzünk meg az egészről, fogjuk a pénzt, és feküdjünk le aludni. Miután megosztottam veletek, már nem is tudom, hogy miért zaklatott fel annyira. Hiszen nem történt semmi. A nő legyintett, de rájött, hogy a mozdulata túlságosan mesterkéltre sikerült, és csüggedten az ölébe ejtette a kezét - Egyértelmű, hogy nem jelent semmit, és Delnek nincsenek álmatlan éjszakái emiatt. Egy szóval sem említette Jacknek. Neked sem? - nézett Parkerre. -Nem. A hét eleje óta nem beszéltem vele.
- Úgy viselkedek, mintha még mindig középiskolás lennék - nevetett fel Laurel, de érezte, hogy a hangja erőltetett Pedig középiskolás koromban nem voltam ilyen. Na, most már abbahagyom. Felmarkolom a pénzt, és lefekszem aludni. Laurel felkapta az öt bankjegyköteg egyikét. - Ne is gondoljunk rá többet! Legyünk... normálisak. Minden a legnagyobb rendben van, úgyhogy jó éjszakát. Laurel sietős távozása után a három barátnő összenézett. -Ez nem normális - állapította meg Mac. - De abnormálisnak sem nevezném. Csak más. - Emma letette a poharát, és felvette a pénzét. - Látszik rajta, hogy nagyon zavarban van. Szerintem most hagyjuk békén, és ne kérdezgessük tovább. Csak miután már összeszedte magát, és sikerült napirendre térnie a történtek felett. - Vajon képes lesz erre? - tűnődött Parker. - Ezt hamarosan megtudjuk. Parker valóban békén hagyta - egy ideig. A vasárnapi rendezvényen nem hozta szóba, és még este sem kérdezősködött. De hétfőn szabaddá tette magát egy órára, mert tudta, hogy az utolsó pillanatban bevállalt eljegyzési ünnepség miatt Laurel a konyhája foglya lesz, és nem térhet ki előle. Belépett a helyiségbe, és meglátta Laurelt, aki éppen rétestésztát gyűrt. Valóban jó volt az időzítés, állapította meg elégedetten. -Hoztam egy kis segítséget - mondta köszönés helyett. -Megvagyok. - Ennek a görög hejehujának az oroszlánrésze rád hárul. Hadd ajánljam fel a két kezemet. Legalább a takarításban tudok segíteni. - Parker készségesen felemelte a karját, majd közelebb lépett, és összeszedte az üres tálakat. - Szerezhetnénk neked egy konyhai segítőt. - Nem akarom, mert csak útban lenne. Neked is pontosan ezért nincsen asszisztensed. - Pedig már gondoltam rá. - Parker a mosogatógépbe tette
az edényeket. - Talán felvehetnék valakit, aki kellő betanítás után el tudná végezni helyettem a lótifuti munkát. -Kíváncsi vagyok arra a napra. - El kell döntenünk, hogy úgy dolgozzunk, mint eddig, vagy bővítsük a vállalkozást. Ha nagyobb léptékben gondolkodunk, akkor szükségünk lesz asszisztensekre. Sokkal több szabad esténk lenne. Laurel abbahagyta a munkát, és a barátnőjére nézett. -Ezt akarod? - Nem tudom. Csak időnként eszembe jut. Néha úgy vélem, hogy semmi szükség rá, máskor pedig arra gondolok, hogy ez lenne a helyes irány. Nagy változás és előrelépés lenne. Akkor alkalmazottjaink lennének, és nem alvállalkozóink. Így is remekül megy az üzlet, de egy változás új utakat nyithat meg. - Nem tudom, hogy... Várj csak! - Laurel gyanakvó pillantást vetett Parkerre, de csak a barátnője hátát látta. - Ezt a hasonlatot... Del miatt mondod. Hiába, túl jól ismerjük egymást, gondolta Parker. - Lehet. Időre volt szükségem, hogy átgondoljam, mi lenne, ha kialakulna valami közted és Del között. És mi lenne akkor, ha nem. - És? - Nekem teljesen mindegy. - Parker ismét hátat fordított, és folytatta a mosogatógép rámolását. - Mindkettőtöket szeretlek, és az érzelmeimet semmi sem tudja befolyásolni. Hiába tartom magam a világegyetem központjának, be kell látnom, hogy most nem rólam van szó. De mindenképpen változás lenne. - Nem fogok megváltoztatni semmit. Láthatod, hogy most is szilárdan állok a helyemen, mint egy kőszikla. Nem ingok meg. -Már meginogtál, Laurel. - De azonnal visszanyertem az egyensúlyomat erősködött Laurel. - És minden újra olyan, mint régen. Hiszen csak egy csók volt, Parks! - Ha ez igaz lenne, akkor azonnal elmondtad volna, és még viccet is csináltál volna belőle. - Parker egy pillanatra el-
hallgatott, hogy Laurel szóhoz juthasson. De jól tudta, hogy nem fog tiltakozni, mert tudja, hogy igaza van. - Az esemény felzaklatott, és ez azt jelenti, hogy többről van szó. Legalábbis részedről. Szereted őt. Hát persze, hogy szeretem. - Laurel felhevült arccal lóbálni kezdte a sodrófát. - Mindnyájan szeretjük Delt. És pont ez a probléma. Illetve a helyzet. Mert ez inkább egy helyzet, mint egy probléma. - A nő folytatta a tésztagyúrást, míg a lepény olyan vékony lett, mint a papír. - Mind a négyen szeretjük Delt, és Del is szeret minket. Néha annyira túlzásba viszi, hogy legszívesebben megfojtanám. Főleg, amikor mindnyájunkat egyszerre megölel, mintha egyetlen négyfejű test lennénk. - Néha tényleg... - Igen! Tudom, hogy néha valóban olyanok vagyunk. De idegesítő mindig a négyes fogat része lenni, és tudni, hogy úgy gondol rám, mint az egyik gyámolítandó kishúgára. Nem akarom, hogy gondoskodjon rólam. -Nem tehet arról, hogy ilyen. - Ezt is tudom! - Laurel megpördült, és Parker szemébe nézett. - És ettől még dühösebb leszek. Szoros kapcsolatban állunk egymással, és éppen ez a baj... illetve helyzet. Jobban szeretem helyzetnek nevezni, mint problémának. -Akkor nevezzük helyzetnek. - És ez a helyzet csak az én dolgom. Furcsa lehet neked, hogy így beszélek. -Egy kicsit. De igyekszem alkalmazkodni. - Nem arról van szó, hogy fülig szerelmes vagyok belé, vagy megőrülök érte. Annyira azért nem megalázó ez a... -Helyzet. - Igen. És miután megtettem a nagy lépést, már kezdek is kilábalni belőle. -Annyira rosszul csókol? Laurel tartózkodó arccal nyúlt a tölteléket tartalmazó tál után. Megtettem, és kész. Eleget rágódtam rajta, de már nem érzem magam annyira kínosan. Sokkal jobban vagyok. Az egész veszekedést én provokáltam, és ez lett a vége. Nagyrészt az én
hibám. De nem kellett volna elővennie a pénztárcáját, hogy kifizesse a tortát. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, amikor már amúgy is haragudtam rá. Te biztosan nem akartad volna kifizetni azt az átkozott tortát. - Nem. - Parker feltartotta a mutatóujját. - Nézzük, hogy jól értem-e a helyzetet. Nem akarod, hogy a négyes fogat részeként öleljen át téged, de azt is sértőnek tartod, ha kifizeti a munkádat. -Nem voltál ott, Parker. - Elfeledkezhetnénk egy pillanatra arról, hogy a testvérem? -Nem vagyok biztos abban, hogy ez lehetséges. - Azért próbáljuk meg. - Parker laza mozdulattal a pultnak támaszkodott. - Vonzódsz Delhez. Mindketten értékes, független felnőtt emberek vagytok. Miért ne vonzana téged? -Azért, mert ő Del. -Mi a baj Dellel? - Semmi. Ez az egész olyan furcsa. - Laurel felkapta az ásványvizespalackot, de nem ivott belőle, hanem visszatette a pultra. - Nem tudod megoldani a rejtélyt, mert nincsen benne semmi logika. De ne aggódj, minden rendbe jön majd Dellel. Már túl vagyok rajta, és szerintem ő sem foglalkozott az incidenssel egy percnél tovább. Most pedig hagyj magamra, hogy befejezhessem ezt a baklavát. - Rendben. De ugye elárulod nekem, ha lesz valami mondanivalód? - Mindig be szoktam számolni a magánéletem fejleményeiről. Eddig valóban úgy volt, gondolta Parker, de nem szólt egy szót sem.
5. Del nők és lányok körében nőtt fel, ezért az évek során kialakított magában egy túlélési stratégiát, és úgy vélte, hogy erre most is támaszkodhat. Ha egy férfi nem érti a kialakult helyzetet, de sejti, hogy baja származhat belőle, akkor egy darabig ajánlatos kerülnie mindenféle találkozást. Nőügyekben is ugyanezt a szabályt szokta alkalmazni, és kissé zavartan állapította meg, hogy a módszer erre az esetre is érvényes. Távol tartotta magát Laureltől. Ettől ugyan nem lett okosabb, de remélte, hogy a nőnek lesz ideje lecsillapodni. Pedig nem kenyere a meghátrálás, ha vitáról van szó. Egy kiadós veszekedés élénkítő hatással lehet mindkét félre, és remek alkalmat nyújt a nézeteltérések tisztázására. Ehhez ismernie kell a párbaj szabályait, ám ebben az ügyben teljes sötétségben tapogatózott. Megszokta már Laurel heves kitöréseit, és mindig kiismerhetetlenül szeszélyesnek tartotta. Az sem jelentett számára újdonságot, hogy időnként rátámad. De most megcsókolta! Ilyet még soha nem tett, ezért Del értetlenül állt az új fejlemény előtt. Állandóan ez járt a fejében, mégsem tudott épkézláb magyarázatot adni a nő viselkedésére. Ettől aztán ő is egyre ingerültebb lett. Mindig nagyon tehetséges volt a következtetések, a megoldások, az alternatívák és a kompromisszumok terén, de ebben az ügyben nem tudta összerakni a képet. Mégsem folytathatja ezt a bújócskát a végtelenségig. Egyrészt mindig szívesen beugrott a lányokhoz, ha akadt néhány szabad perce, másrészt Parkerrel rengeteg üzleti megbeszélnivalója volt, amit sokszor csak személyesen lehetett elintézni. Egy hét után ügy döntött, hogy elég időt adott Laurelnek. Már biztosan lecsillapodott, és felkészült arra, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba. Nem lesz nehéz, hiszen csak egy ap-
róságról van szó. Nem nagy ügy, mondogatta magában, miközben befordult a birtokhoz vezető hosszú bekötőútra. Csak szokás szerint veszekedtek egy kicsit, aztán az események váratlan fordulatot vettek. Laurel a tudomására akarta hozni, hogy bosszantónak tartja az atyáskodását. Mindig feldühíti, hogy felelősséget érez iránta. Pedig ez az igazság. Parker bátyja vagyok, és a lányok ügyvédje, méltatlankodott magában Del. Úgy alakult az életük, hogy ő lett a család feje - akár tetszik nekik, akár nem. Ugyanakkor elhatározta, hogy ezentúl tapintatosabban gondoskodik róluk. Pedig nem szokta ötpercenként beleütni az orrát Laurel dolgaiba! Nem baj, mostantól kezdve még jobban háttérbe vonul Nem szállhatott vitába azzal a ténnyel, amit a nő a fejéhez vágott. Valóban nem a húga. De ettől még a családhoz tartozik, és neki minden joga megvan ahhoz, hogy... Hagyd abba, Del! Semmire sem fog jutni, ha továbbra is ezzel a hozzáállással közeledik Laurelhez. Legjobb, ha befogja a száját, és hagyja, hogy a nő irányítsa a beszélgetést. Akkor a helyére kerülnek a dolgok, és minden olyan lesz, mint régen. Csak tapintatosan, figyelmeztette magát. Mit keres itt ez a rengeteg autó? Kedd este volt, és úgy tudta, hogy a Kézfogónak aznap nincsen semmilyen programja. Del elhaladt a parkoló mellett, és Mac műterme előtt állt meg. A szemöldökét ráncolva nézett vissza az udvarházra. Semmi kétség, egy nagyszabású rendezvény zajlik az épületben. A bejárati oszlopokon Emma csodálatos dekorációja díszelgett, és még a távolból is hallotta a mulatozás zaját. Del egy darabig elgondolkodva álldogált a kocsija mellett, és nézte az öreg ház világító ablakait. A látvány őszinte vendégszeretetet és könnyed eleganciát sugárzott. Delnek eszébe jutott, hogy a szülei is szerettek vendégeket fogadni. Akár meghitt összejövetelt rendeztek, akár elegáns partit adtak, mindig nagy sikert arattak, és mindenki jól érezte magát. Talán Parker az ő tehetségüket örökölte. Valahányszor váratlanul beállított a Brown-házba (mert még mindig ezt tartotta az
otthonának), furcsa fájdalmat érzett, és eszébe jutott a nagy veszteség. Mindnyájuk nagy vesztesége. Elindult az ösvényen, és az oldalsó bejáratot választotta, hogy észrevétlenül bejuthasson a családi konyhába. Remélte, hogy Mrs. Gradyt a tűzhelynél találja, de az üres helyiségben csak egyetlen égő égett. A férfi az ablakhoz lépett, és kinézett. A vendégek közül többen a teraszon beszélgettek, mások a kertben sétáltak. Látszik rajtuk, hogy nagyon jól érzik magukat, és teljesen lenyűgözi őket a kellemes környezet, gondolta Del. Parker és a négyes fogat tudja, hogyan kell magas színvonalon szórakoztatni az ügyfeleket. Ekkor megpillantotta Emmát néhány ételszállító társaságában. Asztalterítőket és virágokat hoztak, majd villámgyors mozdulatokkal felállítottak még egy asztalt. Az utolsó pillanatban befutott még néhány ember, és kiderült, hogy nem elég a hely. Munka közben Emma vidáman társalgott az egyik vendéggel. Az arca csupa mosoly és szívélyesség, mert Emmának ilyen a természete. Senki sem sejti, hogy már a következő feladaton jár az agya. Del elgondolkodva nézte a jelenetet. Emma és Jack... Még mindig nem fogta fel, hogy a legjobb barátja meg az egyik fogadott húga egy pár lett. Mintha végszóra érkezne, Jack lépett ki a házból, a karján egy teamécsesekkel megrakott tálcát egyensúlyozva. Segít a lányoknak, ahogy néha ő is szokott. De az ő közreműködése már egészen mást jelent. Delnek eszébe jutott, hogy amióta Emma és Jack együtt van, most figyelheti meg óta először észrevétlenül. A pillantásuk is más volt, amikor egymásra néztek. Jack gyengéden megcirógatta a nő karját. Ez egy olyan férfi mozdulata, aki úgy érzi, hogy szinte minden pillanatban meg kell érintenie a szeretett nőt, állapította meg Del. Jó ez a kapcsolat, bólintott Del. Előbb-utóbb megszokja az új helyzetet. Legjobb, ha csatlakozik a társasághoz, és felmegy a bálterembe, hogy ő is segítsen a többieknek.
Laurel elégedetten nézte, ahogy a vendégsereg jó étvággyal falatozik. Rengeteg munkát jelentett a sok édesség elkészítése, de megérte. Miután felvágták a tortát és elrendezték a tányérokat, Laurel a felszolgáló személyzetre hagyta a továbbiakat, hogy egy kicsit kifújja magát. A helyiségben szólt a zene, és a kevésbé édesszájú vendégek már javában ropták a táncot. Mások ouzót ittak a bárpultnál, és hangos opaf kiáltással csapták le az üres poharat az asztalra. Mindenki boldog, és jól érzi magát, gondolta a nő. Itt az alkalom, hogy öt percre eltűnjön, és levegye a cipőjét. Az ajtó felé menet még egyszer végignézett a helyiségen, hátha valami elkerülte a figyelmét. -Ms. McBane? Pedig majdnem sikerült, sóhajtott fel magában Laurel, de az arca nem árulta el a csalódottságát. Barátságos mosollyal nézett az előtte álló férfira. -Tessék, Miben segíthetek? - Nick Pelacinos vagyok - mondta a férfi, és kezet nyújtott. - A leendő ara unokatestvére. Milyen jóképű, gondolta a nő, miközben kezet rázott az idegennel. Mint egy borostyánsárga szemű, barna bőrű görög isten, akinek egy ingerlő gödröcske van az állán. -Örülök, hogy megismerhetem. Remélem, jól érzi magát. - Bolond lennék, ha nem élvezném ezt a remek estét. Csodálatos ünnepséget szerveztek nekünk. Tudom, hogy nagyon elfoglalt, de a nagymamám szeretne néhány szót váltani magával. Ott trónol az asztalfőn. A férfi a legközelebbi asztal felé intett, ahol egy galambősz hajú, átható tekintetű asszonyság terpeszkedett. Körülötte nyüzsgött az udvartartása, előtte pedig ételek, italok és virágok sorakoztak. Tehát ő a nagymama, gondolta Laurel. - Természetesen. - Laurel elindult a férfi után, és arra gondolt, hogy talán szólnia kéne Parkernek, hátha segítségre lesz szüksége. - A nagyszüleim csak évente vagy kétévente jönnek az Egyesült Államokba - magyarázta Nick. - Általában minket
hívatnak magukhoz, ezért egy ilyen látogatás mindig nagy esemény a családunk életében. -Megértem. - Tisztában vagyok azzal, hogy milyen komoly erőpróba lehetett magának és az üzlettársainak mindössze egy hét alatt megszervezni ezt az ünnepséget. Kudos. Ezt a lehető legőszintébben mondom. Én is besegítek a New York-i családi étterem vezetésében, ezért jól tudom, hogy mennyi munkájukba került mindez. Laurel felidézte magában az utolsó megbeszélésen elhangzottakat. Igen, Parker említést tett erről. - A Papa’s étterem a West Side-on. Egyszer már vacsoráztam ott. - Jöjjön el még egyszer, de előtte szóljon nekem, én fizetem a vacsorát. - Közben az asztalhoz értek, és a férfi a méltóságteljes matrónához fordult: - Yaya, idehoztam neked Ms. McBane-t. Az asszony királynői mozdulattal biccentett. -Látom. -Ms. McBane, ő a nagymamám, Maria Pelacinos. A nő megveregette a mellette ülő férfi karját. -Stephanos, engedd leülni a kislányt. -Kérem, ne fáradjon - mentegetőzött Laurel. - Állj fel, Stephanos! - Az asszony elhessegette a férjét, és a megüresedett székre mutatott. - Üljön ide mellém. Soha ne vitázz az ügyféllel, emlékeztette magát Laurel, és helyet foglalt. - Ouzót! - parancsolta az asszony, és valaki azonnal a kezébe nyomott egy poharat. A nő Laurel elé tolta az italt. - Megünnepeljük a baklaváját. - A nő felemelte a saját poharát, és felvont szemöldökkel nézett Laurelre, aki belátta, hogy nem maradt más választása. Nagy levegőt vett, és fenékig ürítette a poharat, aztán nagy erővel az asztalra csapta, mert ismerte a szokást. - Opa! - kiáltotta. A vendégek megtapsolták, és még Maria is elismerő pillantással nézett rá. - Maga nagyon tehetséges. Egy jó ételt nem elég összeál-
lítani és elkészíteni. Tiszta fej és őszinte szív kell hozzá. A családja netán görög? -Nem, asszonyom. - Ugyan már! - legyintett a nő. - Mindenkinek vannak görög rokonai. Megadom magának az almás pitém receptjét, és azt fogja készíteni az unokám esküvőjére. -Nagy őrömmel venném. Köszönöm. - Szerintem maga nagyon jó lány, úgyhogy most táncoljon az unokámmal. Nick, kérd fel a hölgyet! -Ami azt illeti, éppen... - Ez egy mulatság, ezért magának is táncolni kell. Az unokám jó fiú, és nagyon jóképű. Remek állása van, és még nőtlen. - Nos, ha így van, akkor nem mondhatok nemet... - mosolyodon el Laurel, és sikerült megnevettetnie az asszonyt. - Táncoljatok, fiatalok! Az élet rövidebb, mint gondoljátok. - A nagymamámnak úgysem lehet ellenállni - nézett Laurelre Nick, és a karját nyújtotta. Csak egy táncot, gondolta Laurel. A sajgó talpa azt még talán elviseli. És tényleg nagyon akarta azt a receptet. Hagyta, hogy Nick a táncparkettre vezesse, ahol a zenekar éppen egy lassú számot kezdett eljátszani. - Lehet, hogy nem vette észre, de a nagymamám igen nagy bókot mondott - kezdte a férfi, és átkarolta Laurelt. Minden édességet megkóstolt, és meg van győződve arról, hogy maga görög, mert különben nem tudta volna ilyen tökéletesen elkészíteni ezeket a hagyományos desszerteket. Ráadásul folytatta a férfi, és elegánsan megpörgette Laurelt - a társaival együtt megmentette a családot egy hatalmas viszálytól. Nem volt könnyű meggyőzni a nagymamámat, hogy ez a helyszín megfelelő lesz. -És ha Yaya nem boldog... -Pontosan. Gyakran szokott New Yorkba látogatni? - Nem túl gyakran. - A tűsarkú cipőben Laurel majdnem olyan magas volt, mint a férfi. Jó így táncolni, gondolta. - Az üzlet miatt ritkán mehetünk el otthonról, de biztosan maga is
ismeri ezt a helyzetet. Diákkoromban, meg a közös vállalkozásunk első éveiben sokat dolgoztam különféle éttermekben, és tudom, hogy milyen kemény munka folyik a színfalak mögött. - Csupa váratlan helyzet, megoldandó feladat, és hatalmas káosz. De Yayának akkor is igaza van: az élet rövidebb, mint gondolnánk. Ha legközelebb felhívom, talán mindketten el tudnánk szabadulni a munkából egy kis időre. Nem randevúzom, emlékeztette magát Laurel. Ugyanakkor... Lehet, hogy jó lenne most mégis kivételt tenni, mert akkor nem foglalkozna annyit Dellel. -Talán igaza van. A lassú számnak vége lett, és a zenekar egy hagyományos görög körtánc zenéjét kezdte játszani. Laurel távozni akart a parkettról, de Nick megfogta a kezét. -Ezt nem hagyhatja ki. - Nem maradhatok tovább. Ráadásul idáig csak néztem ezt a táncot, de még soha nem próbáltam. -Ne aggódjon, majd én vezetem. Mielőtt újabb kifogást mondhatott volna, valaki megragadta Laurel kezét, és mire észbe kapott, már be is kapcsolódott a körtáncba. Üsse kő, gondolta magában. Hiszen ma este mindenki mulat. Del a lassú tánc alatt érkezett, és azonnal Parkert kereste a tekintetével. Legalábbis ezt próbálta bebeszélni magának, de szinte azonnal megakadt a szeme Laurelen. Laurel a táncparketten? Nem helyes, hogy egy ismeretlen férfival táncol... Hiszen most dolgozik! Talán találkozgat valakivel, és elhívta a férfit a rendezvényre? A mozdulataiból ítélve úgy tűnt, mintha ismernék egymást. Ráadásul még mosolyog is a táncpartnerére. - Del! Nem számítottam rád ma este. - Parker a bátyjához lépett, és megcsókolta az arcát. -Csak beugrottam, hogy... Ki az? -Kicsoda? -Aki Laurellel táncol. Parker magában mosolyogva nézett a megadott irányba,
és ő is észrevette Laurelt a nagy tömegben. -Nem tudom. - Nem vele jött? - Nem. A férfi az egyik vendégünk. Egy eljegyzés utáni, esküvő előtti ünnepséget tartunk. Hosszú történet. -Mióta szoktatok ti is táncolni a rendezvényeken? - A körülményektől függ. - A nő Delre pillantott. - Jól néznek ki együtt - jegyezte meg ártatlan arccal. A férfi megvonta a vállát, és zsebre vágta a kezét. - Nem bölcs dolog, hogy így bátorítjátok a férfi vendégeket. Ne csodálkozzatok, ha rátok akaszkodnak. Szerintem a bátorítás túl erős kifejezés ebben az esetben. Egyébként Laurel tud magára vigyázni. Imádom, amikor ezt a táncot járják - tette hozzá, mert a zenekar rázendített az új számra. - Olyan vidám! Nézd Laurelt, hogy ropja! -Mindig jó érzéke volt az ugráláshoz - morogta Del. A nő valóban önfeledten kacagott, és látszott rajta, hogy a bonyolult lépések nem okoznak neki nehézséget. Milyen más most, gondolta a férfi. De nem tudta megállapítani, hogy miért. Aztán rájött, hogy csak ő nézi más szemmel Laurelt. A csók mindent megváltoztatott, és ez aggodalommal töltötte el. -Körbe kell még egyszer járnom. -Tessék? - Körül kell néznem - magyarázta Parker, és figyelmes tekintettel tanulmányozta a bátyja arcát. A férfi összeráncolta a szemöldökét. -Miért nézel így rám? - Nem fontos. Ha van kedved maradni, nyugodtan nézelődj, és vegyülj el. Ebben a tömegben senki nem fogja megkérdezni, hogy mit keresel itt. Ha az édességen kívül akarsz még valamit enni, akkor lemehetsz a konyhába. A férfi azt akarta mondani, hogy nincs szüksége semmire, de aztán rájött, hogy ez nem igaz. Csak azt nem tudta, hogy mit akar. - Lehet, hogy maradok egy kicsit. Csak benéztem, mert nem tudtam, hogy dolgoztok ma este. Kivéve persze Laurelt, aki szórakozik - tette hozzá, amikor a nő elsuhant mellettük.
- Az utolsó pillanatban derült ki, hogy meg kell csinálnunk ezt a mulatságot. Még egy óránk van. Ha gondolod, menj fel a szalonba, és ott várj meg. -Szerintem inkább hazamegyek. Ha mégis maradsz, akkor később találkozunk. A férfi úgy döntött, hogy távozás előtt megiszik egy sört. Nem akarta, hogy kiszolgálják, ezért nem ment a rendezvény bárpultjához, hanem a konyha felé vette az irányt. Az lesz a legjobb, ha megiszom egy sört, és hazamegyek, gondolta lefelé menet. Mégsem volt kedve távozni, mert állandóan Laurelre gondolt, aki úgy ropta a görög körtáncot, mintha Korfun született volna. Inkább magához veszi a sört, és megkeresi Jacket vagy Cartert. Férfi társaságra vágyott. Ha az ember nem akar a nőkre gondolni, akkor üljön le a barátaival sörözni. Visszament a családi konyhába, és a hűtőszekrényben talált egy hideg Sam Adamst. Pont ezt írta fel az orvos, bólintott elégedetten. Kinyitotta az üveget, és kinézett az ablakon, hátha meglátja valamelyik barátját. De a gyertyákkal és színes égőkkel díszített teraszon csak idegenek tartózkodtak. A sört kortyolgatva elgondolkodott. Miért ilyen nyugtalan? Millió dolgot tehetne, de ő egy üres konyhában álldogál, sört iszik, és idegeneket bámul az ablakon át. Haza kéne mennie, és befejeznie néhány iratot. Vagy hagyni a munkát, és inkább a sportműsort nézni a tévében. Már túl késő van ahhoz, hogy felhívjon valakit, és megbeszéljen egy randevút. De az az igazság, hogy nincs is kedve hozzá. Laurel a cipőjét a kezében tartva, nesztelenül járva lépett be a konyhába. Egyedül akart lenni néhány percig, de Delt pillantotta meg a helyiségben. A férfi az ablaknál állt, és úgy tűnt, mintha ő lenne a legmagányosabb ember a világon. Persze jól tudta, hogy ez nem igaz. Delt soha nem tartotta magányosnak, hiszen mindenkit ismert, és olyan élénk társasági életet élt, hogy Laurel nem győzött rajta csodálkozni. Ő a helyében biztosan elbújna néha egy lakatlan szigeten, hogy békén hagyják. Most mégis olyan árvának és elhagyatottnak tűnt.
Laurel szeretett volna odamenni hozzá, hogy átölelje és megvigasztalja, akármi is az oka a szomorúságának. Aztán mégis feltámadt benne az életösztön, és óvatosan kihátrált a helyiségből. Ám a férfi megfordult, és észrevette. -Elnézést, nem tudtam, hogy itt vagy. Parkert keresed? érdeklődött Laurel. - Nem. Fent már találkoztam vele. - A férfi felvonta a szemöldökét, amikor meglátta Laurelt cipő nélkül. - Látom a lábad elfáradt a sok tánctól. - Tessék? Ja, igen. Nem táncoltam olyan sokat, de a nap végére már összegyűlik a fáradtság. - Mivel négyszemközt voltak, Laurel úgy döntött, hogy túlesik a bocsánatkérésen. -Csak néhány percem van, de ha már így összefutottunk, szeretném tisztázni a múltkori esetet. Nem lett volna szabad úgy neked esnem. Rossz megfogalmazás, gondolta a nő. - Tudom, hogy nagyon kötelességtudó férfi vagy - folytatta Laurel, és nehezére esett kinyögni a szavakat. - Szeretném, ha nem lennél ilyen, és nem tehetek arról, hogy bosszant a gondoskodásod. Ugyanakkor felfogom, hogy nem tudsz változtatni a hozzáállásodon, és semmi értelme emiatt ellenségeskednünk egymással. -Értem. - Ha ez minden mondanivalód, akkor úgy veszem, hogy fátylat boríthatunk rá. A férfi kortyolt a sörből, majd feltartotta a mutatóujját. Azért nem egészen. Szeretném tudni, hogy miért éppen abban a formában nyilvánult meg a haragod. - Nagyon idegesített a viselkedésed, ezért a fejedhez vágtam néhány dolgot, amit nem lett volna szabad. De ez mással is előfordul, ha ideges. -Én nem a szavaidra gondolok, hanem arra, amit tettél. - A kettőt nem lehet szétválasztani. Dühös voltam, és most elnézést kérek. Vagy elfogadod a bocsánatkérésemet, vagy hagyjuk az egészet. A férfi elmosolyodott, és Laurel érezte, hogy ismét kezdi
elveszíteni a türelmét. -Máskor is haragudtál már rám, mégsem csókoltál meg. -Ez is olyan, mint a lábam. - Tessék? - Valahogy összegyűlt, és betelt a pohár. Elviselhetetlen, amikor úgy viselkedsz, mintha mindent jobban tudnál. És ez már évek óta így megy, ezért az ingerültség összegződött, és itt volt az ideje, hogy a tudomásodra hozzam. - De mit akartál a tudomásomra hozni? Azt hiszem, nem sikerült felfognom. - Nem értem, hogy miért kerítesz ilyen nagy feneket a dolognak. - Laurel haragja már az arcára is pírt csalt. - Mindketten felnőtt emberek vagyunk. Csak egy csók volt, amit az arculcsapás erőszakmentes alternatívájának szántam. Most már bánom, hogy nem pofoztalak meg. - Akkor tisztázzuk, hogy jól értem-e. Dühös voltál rám, és az évek során felgyülemlett benned az ingerültség. Mégsem ütöttél meg, hanem inkább megcsókoltál. Erről van szó? - Igenis, ügyvéd úr. Valahogy úgy. Akarod, hogy megesküdjek a Bibliára? Szörnyen idegesítő vagy, Del! Laurel kinyitotta a hűtőszekrény ajtaját, hogy kivegyen egy üveg ásványvizet. Voltak más férfiak is, akik az idegeire mentek, de most Delaney Brown állt a lista élén. Dühös mozdulattal lecsavarta az üveg kupakját, és amikor megfordult, a férfiba ütközött. - Menj az utamból! - Laurelt most másfajta érzelem kerítette a hatalmába. Pánik? - Te kezdted! Te nyitottad ki a titkos rekesz ajtaját. - A férfi a nyitott hűtőajtóra mutatott. - Ahogy ezt is. Gondolom, most is ingerült vagy. -Igen! Nagyon. -Remek. Már tudom, hogy ilyenkor mit kell tenni... A férfi a vállánál fogva megragadta, és magához rántotta Laurelt. -Ne is gondolj arra, hogy... Laurel csak ennyit tudott kinyögni, aztán az elméje felmondta a szolgálatot.
A férfi forró ajka a szájára tapadt, a hátára pedig jéghideg levegő áramlott a hűtőből. Laurel ügy érezte, hogy csapdába esett a tűz és a jég között, de egyik irányba sem tudott menekülni, mert a férfi nem engedte. Aztán Del keze a derekára siklott, és Laurel elmerült a lassú, kéjes csókban. A teste elernyedt, és az agya elhomályosodott, amikor a férfi még közelebb vonta magához. Del érezte, hogy egy mély, doromboló hang tör fel Laurel torkából. Ez nem a harag, hanem a megadás hangja, állapította meg csodálkozva. Laurel igazi meglepetést okozott neki, és Delnek az a furcsa gondolata támadt, hogy egy évek óta őrizgetett ajándékot tart a karjában. Szerette volna kinyitni a csomagolópapírt, és felfedezni a váratlan kincs minden rejtett titkát. A nő hirtelen oldalra lépett, kinyújtotta a karját - és magukra zúdította a palackban lévő jéghideg vizet. A férfi hátralépett. - Hoppá! - mondta, és lenézett a vizes ingjére, meg Laurel átázott blúzára. Laurel kábán pislogott. Del elmosolyodott, Laurel pedig merev léptekkel elsietett. Közben a palackot tartó kezével gesztikulált, és a szögletes mozdulataival még több vizet loccsantott a padlóra. - Rendben. Tehát most kvittek vagyunk. Vissza kell mennem. - Laurel törölgetni kezdte a nedves blúzát - A csudába - morogta mérgesen, és elmenekült. - Hé! - kiáltott utána a férfi. - Itt hagytad a cipődet. - A férfi nem kapott választ, ezért becsukta a hűtőszekrény ajtaját, és fölvette a sört, amit a pultra tett. Érdekes, gondolta, és a pultra támaszkodott az üres konyhában. Már sokkal jobban érezte magát Sőt. Remekül volt. Szemügyre vette a padlón heverő magas sarkú cipőt. Nagyon szexi, állapította meg. Főleg egy olyan csinos kosztümmel, ami most Laurelen volt. Vajon gondos mérlegelés alapján párosította a cipőt a ruhához, vagy csak egy hirtelen támadt ötlet szerint öltözött fel? Nem furcsa, hogy Laurel cipőjéről gondolkodik? De ha
már úgyis ezt teszi, akkor... A férfi maga elé mosolygott, és kinyitotta az egyik fiókot, hogy elővegyen egy jegyzettömböt. Tehát Laurel szerint kiegyenlítették a számlát? Majd meglátjuk, bólintott Del, és néhány sort írt a papírlapra. A döntetlen soha nem hozta izgalomba. Reggel Laurel az edzőterem helyett az úszómedencét választotta. Azzal magyarázta a döntését, hogy egy kis változatosságra vágyik, de nem tudta becsapni saját magát. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy elkerülje Parkert. Csak akkor akart a barátnője elé kerülni, ha már kitalálta, hogy mit mondjon neki. Az is lehet, hogy nem fog beszámolni az eseményekről. Talán az lenne a legjobb, ha nem törődne az egésszel, mondogatta magának, miközben elrúgta magát a medence szélétől, és nekivágott a következő hossznak. Semmit nem kéne mondania Parkernek. Delben túlteng a versenyszellem, és kötelességének érezte, hogy visszaadja a csókot. Ráadásul kétszer. Ez az ő módszere. Elhatározta, hogy lepipálja. Jellemző. És az a vigyor az arcán? A következő hossz elején a nő még erősebben lökte el magát a faltól. Az az ostoba, gúnyos, fennhéjázó mosoly! Ez is jellemző Delre. Ostoba férfi. Nevetséges volt azt képzelni, hogy érzelmeket táplál egy ilyen öntelt hím iránt. Egyszerűen elveszítette a fejét egy percre. Illetve egy évtizedre. De mindegy, mert most már kijózanodott. Jól van, és a lelki egyensúlya is helyreállt. Amikor ismét a medence széléhez ért, lehunyta a szemét, és elengedte magát a vízben. A kemény tempózás után nagyon élvezte a súlytalanság érzését. Milyen jó így céltalanul sodródni! Akárcsak a magánéletben. Nem kell az élet minden területén összeszedettnek lenni, és tökéletesen működni. Jó, hogy egy nap végén, vagy munka előtt azt teheti, amit akar, és senki másnak nem kell elszámolnia az idejével. Nem lehet minden rendezett és megállapodott. Nem is akarja. Del, illetve a Dellel kapcsolatban kialakult helyzet csak egy bukkanó
volt az úton, de most már egyenesen halad tovább. Hátrasimította a haját, és a lépcső felé nyújtotta a karját, aztán ijedten felkiáltott, mert Parkert pillantotta meg, egy törülközővel a kezében. - Istenem, Parker! Halálra ijesztettél. Nem tudtam, hogy itt vagy. - Én is megrémültem, mert azt hittem, hogy ki kell mentenem téged. Már készültem beugrani a medencébe. Laurel elvette a barátnőjétől a törülközőt. - Csak sodródtam egy kicsit. Rám fér a lazítás az elmúlt napok rohanása után. Az a baj, hogy nem sodródunk eleget -Rendben. Felírom a listámra. Laurel felnevetett, és a dereka köré csavarta a törülközőt. - Tudom, hogy képes vagy rá. Most látom, hogy már teljesen fel vagy öltözve. Mennyi az idő? - Nyolc felé jár. Ezek szerint elég sokáig sodródtál. -Fárasztó estém volt -Ez igaz. Találkoztál Dellel? -Igen, de miért kérdezed? -Mert itt volt, és egy időre te is elhagytad a fedélzetet. - em hagytam el a fedélzetet, kapitány! Csak tartottam egy kis szünetet. - És blúzt váltottál. Laurel torkát enyhe bűntudat szorongatta. - Leöntöttem valamivel. Mi ez a sok kérdezősködés, Parker? - Kíváncsiságnak hívják. - Parker egy borítékot vett elő a zsebéből. - Ez a konyhapulton volt Mrs. G. adta ide, de neked szól. - Miért nem ő... - Laurel elhallgatott, amikor felismerte Del kézírását. - Nem akarod tudni, hogy mi áll benne? Mert én igen. Parker elállta Laurel útját, és vidám mosollyal nézett rá. Tudom, hogy az udvarias barátnő most visszamenne a házba, és magadra hagyna, hogy egyedül olvasd el. De én nem vagyok ilyen jól nevelt. - Nem baj. - Laurel kicsit kényelmetlenül érezte magát,
miközben kinyitotta a borítékot. Tévedsz; ha azt hiszed, hogy ezzel vége van. Túszul ejtettem a cipődet, és szörnyű sors vár rá, ha nem jelentkezel érte negyvennyolc órán belül. Laurel nem tudta, hogy nevessen vagy mérgelődjön, amikor elolvasta a sorokat, miközben Parker a válla fölött kukucskált. -Elvette a cipődet? - csodálkozott a barátnője. - Úgy tűnik? Most mit tegyek? - Laurel meglengett a papírlapot. - Elhatároztam, hogy szabadon fogok sodródni, ő pedig játszadozni akar velem. Azt a cipőt nemrég vettem! -Hogyan került hozzá? - Nem úgy, ahogy gondolod. Levettem, ő pedig ott volt, és ott felejtettem, miután... Semmi különös. Csak volt egy kis adok-kapok. -Te adtál? És mit kaptál? - érdeklődött Parker. - Ne legyen ilyen piszkos a fantáziád! Bocsánatot kértem, amiért úgy viselkedtem vele, de Del nem érte be ennyivel, és faggatni kezdett. Szó szót követett, és közben a hűtő is nyitva volt. Nehéz röviden elmagyarázni. - Azt látom. - Del már megint okoskodik. Megtarthatja azt az átkozott cipőt! - Tényleg? - Parker átható pillantást vetett Laurelre, és elmosolyodott. - Mert nekem úgy tűnik, hogy félsz foglalkozni az üggyel, illetve vele. Szerintem Del is így gondolja majd, ha nem válaszolsz a levelére. - Nem félek! És ne próbálj befolyásolni. - Laurel lerántotta magáról a törölközőt, és dühösen dörzsölni kezdte a haját. -Csak nem akarom megkeverni a dolgokat. -Mert úgy nehéz lenne sodródni. - Igen. Egyébként van elég cipőm, és nem adom meg neki azt az elégtételt, hogy hagyom magam belerángatni ebbe az ostoba játékba. Parker ismét elmosolyodott. -A fiúk olyan bénák. Laurel elhúzta a száját. - Del a bátyád - morogta, és határozott léptekkel elindult a
ház felé. - Ez igaz - mondta Parker, és elgondolkodva nézett a barátnője után. Vajon mennyi időbe telik, mire beadja a derekát? Huszonnégy óránál több kell, de negyvennyolc órára nem lesz szükség, döntötte el végül. Ekkor megszólalt a telefon a zsebében. Parker a kijelzőre pillantott, és a kerti ösvényen elindult a ház felé. -Jó reggelt, Sybil. Miben segíthetek?
6. Parker jól ismerte az információgyűjtés minden csínjátbínját. Az információ számára nemcsak hatalmat jelentett, hanem a hatékonysághoz vezető utat is lerövidítette. Márpedig Parker a hatékonyságot mindennél többre tartotta. Ha az ember valamit jól akar elvégezni, akkor először mérje fel a tényeket, és tervezze meg a részleteket. És még jobb, ha közben több legyet üt egy csapással. A túszdráma első huszonnégy órája után elérkezettnek látta az időt, hogy rábeszélje Delt egy közös autókázásra. Ezt nem volt nehéz megszervezni, mert már úgyis át akarta nézetni a kocsiját az új autószerelőjével. Igaz, hogy Malcolm Kavanaugh egy kicsit faragatlan volt, és néha pimaszul viselkedett, de nála jobban senki sem értett az autókhoz. Parker remek szakembernek ismerte meg, és ezt a tulajdonságot rendkívül tiszteletreméltónak tartotta. Azt sem bánta, hogy a férfi Del egyik barátja volt. A hétvége tele volt rendezvényekkel, és aznap este még egy főpróba is várt rájuk. Egyik társa sem ért rá, így meggyőző őszinteséggel kérhette meg Delt, hogy vigye el a szerelőhöz. Igaz, hogy legalább fél tucat ismerősét megkérhetné rajta kívül, sőt taxit is hívhatna. De a bátyjának jólesik, hogy szívességet tehet, és kedvére tetszeleghet a gondoskodó nagy testvér szerepében. Ilyen hangulatban könnyedén kiszedheti belőle a történet részleteit, amelyeket Laurel eltitkol előle. Parker ellenőrizte a táskája tartalmát, majd megnézte az okostdefonjába beírt teendőket. Beszélni Dellel, elmenni a kocsiért, ebéd az ügyfelekkel, elhozni a ruhát a tisztítóból, piacra menni, fél ötre visszaérni, és felkészülni az esti próbára. A találkozóval, a tisztítóban lévő ruhákkal és a piaccal kapcsolatos feljegyzések is a telefonban sorakoztak, az egyes teendők pontjai alatt. Parker gyorsan megpördült a tükör előtt. Fontos ügyfelekkel találkozik, akik a saját vidéki klubjukban hívták meg
ebédre, ezért sokat számított a megjelenés. A halványsárga nyári ruha tökéletesen eltalált középút volt az elegáns és a könnyed viselet között. Nagyon szolid ékszereket vett fel, de tudta, hogy a sasszemű édesanya azonnal észreveszi majd az értéküket, és ez is befolyásolja a Kézfogóról alkotott véleményét. Most az egyszer leeresztette a haját, hiszen egy barátságos női ebédre volt hivatalos. Semmi se legyen harsány vagy feltűnő, meit az esküvőszervező soha, semmilyen körülmények között nem ragyoghatja túl a menyasszonyt. Elégedett pillantással bólintott, majd magához vett még egy leheletfinom fehér kardigánt, hátha az ügyfelek úgy döntenek, hogy a terasz helyett a klub éttermében étkeznek. Tíz perccel a bátyja várható érkezése előtt lement a lépcsőn. A délelőtt közepén a ház csendesnek és nagynak tűnt, mert nem zajongtak benne a vendégek, és semmi sem kötötte le a figyelmét. Emma szakavatott kézzel összeállított csokrai díszítették a helyiségeket, és a levegő megtelt virágillattal. A falon, a régi festmények között Mac művészi fotói sorakoztak. Keveset változtatott a berendezésen, és csak néhány személyes tárgyat vitt be a saját lakrészébe. Mégis otthonosnak tartotta, és egy nagyon boldog helynek, amely rengeteg vidám ünnepség szemtanúja volt. De ezek a falak láttak már késhegyre menő vitákat is, gondolta a nő, és megigazította az egyik vázát. Meg önfeledt kacagást, könnyeket, nagy drámákat és vicces jeleneteket. Soha nem volt még magányos ebben a házban, és nem kívánkozott innen sehová. Parker az órájára pillantott, és úgy döntött, hogy van még ideje benézni Laurelhez. A barátnője egy nagy adag fondant-t gyúrt a pultnál, és mellette hat elkészült tortalap várakozott a rácsokon. Zene helyett egy délelőtti beszélgetős műsort hallgatott és Parker szerint ez azt jelentette, hogy nem bánja, ha megzavarják. - Bemegyek a városba - közölte Laurellel. - Kérsz valamit? Laurel megfordult, és szemügyre vette a barátnőjét. -Jól áll ez a szín - jegyezte meg.
- Köszönöm. Olyan vidámnak érzem magam benne, mintha állandóan rám mosolyogna a nap. - Úgy is nézel ki. Egyébként jól jönne három kiló eper tette hozzá Laurel. - De csak akkor, ha nagyon friss, és ne legyen mindegyik teljesen érett. Ha lehet válogass többfélét. Akkor nem kell kimennem délután. - Rendben. - Parker elővette a telefonját, és beírta az újabb teendőt. - Úgyis megyek a piacra, miután együtt ebédeltem Jessica Seamannel meg az édesanyjával. - Remek. - Laurel abbahagyta a munkát, és mindkét kezén keresztbe tette a mutató és a középső ujját. A menyasszony édesanyja meg akarja beszélni a menüt és a zenét. Ez holnap estére készül? - érdeklődött Parker. Laurel kukoricaliszttel szórta meg az elkészült fondant felszínét. - Igen. Hatszintes torta, hajtogatott fondant-nal és marcipánorchideákkal, a menyasszony kedvenc színeiben. - Laurel nekilátott, hogy kinyújtsa az első réteg fondant-t. - Nem azt mondtad, hogy a kocsid szervizben van? -De, de már elkészült. Del elvisz a szerelőhöz. - Értem. - Laurel a homlokát ráncolta. Vajon azért, mert meghallotta Del nevét, vagy csak észrevett néhány buborékot a torta készülő cukormázában? Laurel egy tűvel kiszúrta az apró légbuborékokat. -Nem üzensz neki valamit? Vagy a cipődnek? - Nagyon vicces. - Laurel gyors mozdulattal felemelte a fondant-t, és ráterítette a torta első szintjére. - Megmondhatod neki, hogy hagyja abba a kisded játékát, és adja vissza a cipőmet. -Rendben. - Inkább ne mondj semmit. - A nő vállat vont, majd lesimította a mázat, és kinyomta a többi buborékot is. - Nincs szükségem arra a cipőre, már el is feledkeztem róla. - Értem. - Parker könnyed mosollyal nézte, ahogy Laurel egy szerszámmal levágja a tortalapról a felesleges bevonatot. -Nemsokára itt lesz, úgyhogy mennem kell. Majd felhozom az epret.
- Különféle méretben és színben kérem! - szólt utána Laurel. - Felfogtam. - Parker elindult a kijárat felé, és örült, hogy sikerült a terve. Laurel a nap hátralévő részében úgy fog dolgozni, hogy közben egyfolytában Del meg a túszul ejtett cipő jár majd az agyában. Kilépett az ajtón, felvette a napszemüvegét, és már az ösvényen járt, amikor Del behajtott a parkolóba. -Időben érkeztél - jegyezte meg a férfi. -Te is. - Mert mindketten Brown-leszármazottak vagyunk, és a vérünkben van a pontosság. -Én ezt erénynek tartom. Köszönöm a szívességet, Del. - Nem kell hálálkodnod, mert úgyis arrafelé tartok. Találkozom egy ügyféllel, utána Jackkel ebédelek. Megszerveztem a napot. - Több legyet egy csapásra - bólintott Parker. - Ez a hatékonyság kulcsa. Új cipőd van? - érdeklődött. - Nem. - A férfi kifordult a parkolóból, és közben a húgára nézett. -Miért? - Úgy hallottam, nemrég szert tettél egy pár csinos topánkára. - Igaz. - A férfi halvány mosolyra húzta a száját. - De sajnos nem jó a méret. Ráadásul a magas saroktól megfájdulnak a lábujjaim. A nő barátságosan megbökte a férfi karját. -Elvetted Laurel cipőjét. Mikor nősz fel végre? - Soha. - A férfi a szívére szorította a kezét, mintha esküdne. - Laurel haragszik, vagy mulatságosnak tartja? - Mindkettő, ugyanakkor egyik sem. Inkább úgy fogalmaznék, hogy össze van zavarodva. -Akkor elértem a célomat. -Ez annyira jellemző rád. Miért akarod összezavarni? - Ő kezdte. A nő letolta a napszemüvegét, és a bátyjára nézett. - Szerintem megrekedtél egy nyolcéves gyerek szintjén. Mi az, hogy ő kezdte?
A férfi ismét a húgára sandított. - Lehet, hogy nyolcéves szinten vagyok, de ismerlek téged és a barátnőidet. Te is tudod, hogy mit kezdett el Laurel, és most megpróbálod kiszedni belőlem, hogy én hogyan látom a történetet. - Nem faggatlak tovább, és nem kell elmondanod, ha nem akarod. Elnézést - mondta Parker, amikor megszólalt a telefonja. - Szia, Shawna! Nemrég Laurel konyhájában jártam, és láttam a tortádat. Csodálatos lesz. Rendben. Értem. Nem, ne aggódj. Felhívom az utazási irodámat, és... Ez remek. Tudod az új járatszámát? Igen. Beszéd közben a nő elővett egy noteszt meg egy tollat, és írás közben megismételte az adatokat. - Nemsokára megnézem a pontos érkezést, és megszervezem, hogy egy kocsi hozza el a próbára. Nem, nem okoz gondot. Nyugodtan bízd rám, és este találkozunk. Nyugodj meg, minden a legnagyobb rendben lesz. Most menj a manikűröshöz, és ne aggódj. Igen, én is. Viszlát, este. - Lemondták a vőfély járatát, és egy másik géppel érkezik - magyarázta Parker, és eltette a noteszt. - Este egy kicsit késni fog. - Már aggódtam, hogy valami nagy baj történt. - Laurelnek igaza van. Tényleg elviselhetetlen vagy, Del. - Ezt mondta? Parker vállat vont, és eltette a telefonját. - Rendben - sóhajtott fel Del. - Beismerem, hogy a kínzási módszereid rendkívül kegyetlenek és hatékonyak, ezért mindent bevallok. Laurel új játékba kezdett, és most azon gondolkodom, hogy beszálljak-e a meccsbe. Nem biztos, hogy jó ötlet, de... Neked mi a véleményed? - Szerintem egymás fölé akartok kerekedni, ezért tovább marakodtok a végtelenségig, esetleg egymásba szerettek. Lehet, hogy mindkettő megtörténik, mert erős és régóta tartó érzelmek kötnek össze titeket, amelyek megváltozhatnak és átalakulhatnak, ha... beszálltok a meccsbe. - Nem akarok se harcot, se szerelmet. Csak felfedezek egy új helyzetet. Furcsának tartod? - nézett a húgára a férfi.
Érdekes, hogy mindketten ugyanezt kérdezik, gondolta Parker. - Még nem tudom. De ne legyél túl kárörvendő, ha jelentkezik a cipő miatt. - Majd jól leplezem. - A férfi megállt az autószerelő műhely előtt. - Szerinted jelentkezni fog? - Nagyon szereti azt a cipőt. Ráadásul úgy véli, hogy ha nem veszi fel veled a kapcsolatot, akkor te győztél. - A nő a bátyjához hajolt, és arcon csókolta. - Köszönöm a fuvart. - Ha akarod, megvárlak. Mal itt van a közelben, és szívesen időzök vele, amíg végzel. - Köszönöm, de semmi szükség rá. - Ha Del szóba elegyedik Malcolmmal, akkor elárulja neki, hogy itt van, és a szerelő biztosan beszélni akar vele. Inkább elkerüli a mogorva férfit, és nem kíváncsi a mondanivalójára. - Idetelefonáltam, és tudják, hogy jövök. - Értem. Akkor mondd meg Malnek, hogy várom pókerre. - Rendben. Jövő héten valamelyik nap gyere el vacsorára hozzánk. - A nő kiszállt a kocsiból, és úgy folytatta: - Egy nagy családi összejövetelt tervezünk. Majd megnézem mindenkinek a beosztását, és megmondom, hogy melyik este jó. Persze, csak ha van kedved hozzá. -Lehet, hogy érdekel a dolog. Nagyon csinos vagy, Parker. A nő elmosolyodott. - Nehogy szemet vess a cipőmre! - Parker nevetve becsapta a kocsi ajtaját, és elindult az iroda felé. A helyiségben dolgozó narancssárga hajú, zöld keretes szemüveget viselő, kissé zilált külsejű nő éppen telefonált, de közben intett Parkernek, hogy lépjen beljebb. Némi diszkrét érdeklődés után Parker kiderítette, hogy a hölgy Malcolm édesanyja. Nem mintha fontos lenne, de jobb tudni, hogy kivel áll szemben az ember. - Igen, jól hallotta. Holnap kettő után. Nézze fiatalember, az alkatrész most érkezett meg, és a fiamnak csak két keze van. - A nő Parkerre nézett. Ugyanolyan színű szeme van, mint a fiának, állapította meg Parker. - Gyors munkát akar, vagy
pontosat? - kérdezte a nő, és ivott egy korty üdítőt. - Malcolm mondta magának, hogy az alkatrész megérkezése után egy nappal lesz kész a kocsi. Én is hallottam. Talán amerikai autót kéne vennie. Mihelyt végzett a fiam, felhívom. Megteszem, amit tudok. Igen. Viszonthallásra. Ostoba fajankó - tette hozzá, miután letett a kagylót. - Mindenki azt hiszi, hogy körülötte forog a világ - morogta. - Mindenki a saját világegyetemének központja. - A nő felsóhajtott, és elmosolyodott. Milyen kedves a mosolya! - Nagyon szép ma, Ms. Brown! - Köszönöm. Egy ügyféllel van találkozóm. - Itt van a számlája. A hívása után azonnal megírtam, és kinyomtattam. Már kezdek megbarátkozni ezzel az átkozott számítógéppel. Parkernek eszébe jutott az első találkozásuk, araikor Mrs. Kavanaugh-n kifogott a nyomtató. - Ha az ember kiismeri a programot, rengeteg időt megspórolhat vele. - Azért azelőtt kézzel is elég gyorsan meg tudtam írni egy számlát. Tessék, itt van. - Nagyszerű. - Parker közelebb lépett, és végignézte a tételeket. -Egy kicsit ismertem az édesanyját. -Igen? - Most látom, hogy mennyire hasonlít rá. Mrs. Brownt mindig igazi hölgynek tartottam, akinek nem kellett megjátszania az eleganciát, mert a vérében volt. - Szerintem nagyon örült volna ennek a megállapításnak felelte Parker, és elővette a hitelkártyáját, mert elégedett volt a számlával. - Akkor talán ismeri Maureen Gradyt is. Amióta az eszemet tudom, ő irányítja a háztartásunkat meg az életünket. - Igen, őt is ismerem, futólag. Ha valaki elég ideig él Greenwichben, előbb-utóbb mindenkit megismer. A fiam például a bátyjával szokott pókerezni. - Igen - bólintott Parker, és aláírta a kártya elismervényét. - Most is Del hozott ide. Azt üzeni Malcolmnak, hogy várja a pókeres összejövetelükön. - Feladat teljesítve, gondolta a nő elégedetten.
- Személyesen is megmondhatja neki - intett az asszony az ajtó felé. Malcolm lépett be a helyiségbe, egy piros ronggyal törölgetve a kezét. - Anya, csak azt akartam... - A férfi elhallgatott, és lassan elmosolyodott. - Szia! Csinos vagy. - Ms. Brown a kocsijáért jött. - Az asszony megfogta a kocsi kulcsát, és Parker legnagyobb rémületére odadobta a fiának, aki fél kézzel elkapta a levegőben. - Kísérd oda a hölgyet. - Nem szükséges, majd én... - Ez is a szolgáltatáshoz tartozik. - Malcolm kinyitotta az ajtót Parker előtt. - Köszönöm, Mrs. Kavanaugh. Örülök, hogy ismét találkoztunk. - Bármikor szívesen látjuk. - Nagyon sietek, ezért... - kezdte Parker, amikor kiléptek az épületből. - Randevúd van? - Egy üzleti találkozó. - Kár egy ilyen szép ruhát az üzletre pazarolni, de a kocsi útra kész. A férfiból a munkája illata áradt, ami nem is volt olyan kellemetlen, mint az ember gondolná. Egy lyuk tátongott a farmerja térdén, és a combján is olajfoltos volt. Vajon azért fekete pólót, mert azon nem látszik meg a szennyeződés? A haja is majdnem olyan sötét volt, mint a pólója, és kócos fürtökben keretezte markáns vonalú arcát. Nem borotválkozott, állapította meg Parker. A látvány inkább izgalmassá tette a férfit, és nem tűnt ápolatlannak. –Szép kis járgány. - Amikor a kocsihoz értek, Malcolm meglóbálta a kulcsot a kezében, és tekintetét Parkerre szegezte. - Látszik, hogy szépen gondját viseled. Mivel ez az első szervize nálunk, mindent átnéztünk rajta, de nem sok munkánk akadt. Tisztán és ápoltan tartod a kicsikét. - A szerszámok jobban működnek, ha az ember gondoskodik róluk. - Milyen nagy igazság. Kár, hogy kevesen gondolkoznak így. És mit csinálsz a találkozó után?
- Tessék? Hát... Van néhány elintéznivalóm, meg munkám.
- Van olyan nap, amikor nincs találkozód és elintézniva-
lód?
- Ritkán. - Parker mindig megérezte, ha egy férfi érdeklődik iránta, de nem szokott ennyire zavarba jönni a közeledéstől. - Tényleg szükségem lenne a kulcsra. Az autóm nem indul el nélküle. A férfi a nő nyitott tenyerébe dobta a kulcsot. - Ha mégis előfordul az a ritka eset, hogy nincs semmi dolgod, hívj fel, és elviszlek egy körre az én járgányomon. Míg Parker a válaszon gondolkodott, a férfi a háta mögé bökött a hüvelykujjával. Parker követte a tekintetével, és észrevett egy hatalmas, csillogó motorkerékpárt. - Nem hiszem, hogy erre sor kerül. Tényleg nem hiszem. A férfi elmosolyodott. - Ha meggondolod magad, tudod, hol találsz meg. Malcolm megvárta, míg a nő beszáll a kocsiba. - Most látlak először leengedett hajjal. Illik a ruhához. - Értem. - Parker dühös volt magára. Miért nem tudok kinyögni egy épkézláb mondatot? - Köszönöm a munkát. -Én is. Parker becsukta a kocsi ajtaját, és elfordította a kulcsot. Nagy megkönnyebbüléssel hajtott ki a parkolóból. Ez a férfi teljesen kibillentette az egyensúlyából, állapította meg bosszúsan. Ez az ostoba helyzet nem tartható tovább, mondogatta magában Laurel. Eleinte jó ötletnek tűnt, hogy ügyet sem vet és nem száll be az ostoba játékaiba. Aztán jobban belegondolt, és rájött, hogy Del biztosan megfutamodásnak tartaná, ha megpróbálja elkerülni. Nem akarta, hogy a férfi kerekedjen felül. Elhatározta, hogy a tervét nem árulja el senkinek. A próbán nem volt szükség a jelenlétére, és nem is találkozott a barátnőivel, így nem esett kísértésbe, hogy beszámoljon róla. Konyhájában maradt, hogy a szombat délutáni Eperálom
fantázianevű torta töltelékén és cukormázán dolgozzon. Aztán a falra akasztott táblán megnézte a beosztását, és igyekezett leküzdeni a bűntudatát, amiért észrevétlenül ki akar osonni a saját házából. Levette a kötényét, és bosszúsan felsóhajtott. Nem mehet át izzadtan és kócosán Delhez, hogy megbeszéljék a helyzetet. Az még nem jelent lázas készülődést, ha rendbe szedi magát. A hátsó lépcsőn át besurrant a saját lakrészébe, hogy lezuhanyozzon. A sminkelés sem túlzás, hiszen hozzátartozik az alapvető testápoláshoz. A fülbevalót pedig szereti. Igenis van felvenni egy szép fülbevalót meg egy csinos felsőt! Nem bűn, ha minden körülmények között a lehető legjobban akar kinézni. Miután abbahagyta saját maga győzködését, ismét a hátsó lépcső felé vette az útját, és úgy akart távozni, hogy senki ne vegye észre. A többieknek nem kell megtudnia, hogy meddig volt távol. - Hová készülsz? A pokolba! Laurel megfordult, és Mrs. Gradyt pillantotta a konyhakertben. - Van valami elintéznivalóm. Egy apróság. - Akkor rajta, intézd el. Ez egy új póló? - Nem. Illetve igen. Majdnem. - Laurel haragudott magára, hogy heves bűntudatot érez. - Ha az ember megvett egy felsőt, akkor hordja is, nem? - Igazad van - válaszolta Mrs. Grady szelíden. - Akkor siess, és érezd jól magad. - Nem olyan helyre megyek... Mindegy. Nemsokára megjövök. - Laurel megkerülte a házat, és a kocsijához sietett. Maximum egy óra, és... - Szia. Mész valahová? Az ég szerelmére, ez a ház olyan, mint egy nevelőintézeti Laurel mosolyt erőltetett az arcára, és barátságos pillantást vetett Carterre. - Igen. Van egy kis elintéznivalóm, de nemsokára itt leszek. - Rendben. Megpróbálok kunyerálni Mrs. G.-től egy kis mélyhűtött finomságot ebédre. Csatlakozhatsz hozzánk, ha
érdekel. - Köszönöm, de nemrég ettem egy salátát. Jó étvágyat. - Meglesz. Nagyon csinos vagy. - Na és? - Laurel megrázta a fejét - Elnézést, csak kicsit zavarodott vagyok. Sietnem kell. - Gyorsan beugrott a kocsiba, mielőtt találkozik még valakivel. Kihajtott a birtokról, és arra gondolt, hogy talán napközben kéne meglátogatnia Delt, amikor nincs otthon. Tudta, hogy hol vannak a pótkulcsok, és a riasztó kódját is ismerte. Bár lehet, hogy a biztonság kedvéért Del időnként megváltoztatja. Mégis, megpróbálhat bemenni, és megkeresni a cipőjét. A konyhapulton hagyna neki egy rövid levelet. Milyen szellemes megoldás lenne! Sajnos már késő. De még így is lehet, hogy nem lesz otthon, hiszen élénk társasági életet él. Barátok, ügyfelek, barátnők. Még csak fél nyolc. Egy ilyen szép nyári este valószínűleg randevúzik. Ital, vacsora, csábítás. Nyugodtan bemehet a lakásba, megkeresheti a cipőjét, és hagyhat neki egy vicces üzenetet. Kedves cipőrabló! Sikerült megszöknünk, és értesítettük az FBI-t. Már útban van egy rohamosztag. A cipők. Biztosan jót derülne rajta, gondolta Laurel. Del nem szeretett veszíteni, de ezen akkor is nevetne. És vége lenne kettejük párharcának. És ha megszólal a riasztó, és kénytelen lesz felhívni őt rendőrőrsről, hogy legyen a védőügyvédje? Gondolkodjunk pozitívan, biztatta magát, és vezetés közben egyre jobban megkedvelte az új ötletet. Aztán meglátta Del kocsiját a ház előtt, és a terve összeesett mint egy rosszul sikerült szuflé. Sebaj, akkor térjünk vissza az eredeti elképzeléshez. Laurel lenyűgözőnek tartotta Del házát, és azóta nem tudott betelni a látványával, amióta megépült. Talán túlméretezett egy magányos férfi számára, de Laurel
megértette, ha valaki szereti a tágas helyiségeket. Tudta, hogy a terveket Jack készítette el, Del igényei szerint. Nem túl hagyományos, túl modern, rengeteg fénnyel és sok szabad térrel. A terméskő díszítés és a háromszögletű tető lezser eleganciát sugárzott, ami illett a tulajdonosához. Húzom az időt, ismerte be magának a nő. Kiszállt a kocsiból, határozott léptekkel a bejárati ajtóhoz ment és becsöngetett. Idegesen álldogált egyik lábáról a másikra, és a kezével dobolt a térdén. Izgulok, állapította meg. Azért, mert találkoznia kell egy férfival, akit egész életében ismert? Hiszen gyerekkorukban verekedtek és fogócskáztak. Ráadásul többször összeházasodtak, mert Parkemek néha sikerült zsarolással vagy vesztegetéssel rávenni a bátyját, hogy vegyen részt az esküvős játékaikban. Most mégis remeg a iába. Micsoda gyáva féreg vagyok, gondolta Laurel, és undorodott magától. Még egyszer megnyomta a csengőt, most már hosszabban. - Elnézést, de nagyon gyorsan ideért, és én még... - Del inge nyitva volt, és a mellkasán néhány vízcsepp csillogott. A haja is nedves volt, és csodálkozva nézett Laurelre. - Te nem a Kínai Palota kifutófiúja vagy. - Nem, és azért jöttem, hogy... Ide nem is szállít házhoz a Kínai Palotai - De igen, mert a tulajdonos fiát védem, és elintézem, hogy a börtön helyett részt vehessen egy programban. - A férfi elmosolyodott, és a hüvelykujját a farmerja övébe akasztotta. Laurel látta, hogy a cipzárt már felhúzta, de még nem gombolta be a nadrágot. - Szia, Laurel. Gyere be. - Nem látogatóba jöttem. A cipőmet akarom. Hozd ide, és mire megérkezik a rákos sült rizsed, már itt sem vagyok. - Most édes-savanyú sertést rendeltem. - Jó választás. Kérem a cipőmet. - Gyere be, és megbeszéljük a feltételeket. - Del, ez olyan nevetséges. - Néha szeretem a nevetséges dolgokat. - A férfi
megragadta Laurel kezét, és behúzta az ajtón. - Kérsz egy sört? Hoztam egy kis Tsingtaót a kínaihoz. Hány embert etet ez a nő? Már a második sört töltötte magának, amikor Del belépett a konyhába, a kínai étterem papírzacskóival a kezében. - Látod, itt ülök, és sört iszom. Tehát teljesítettem a feltételeidet. Mire kiürül az üveg, kérem a cipőmet. A férfi arcán sajnálkozó kifejezés jelent meg. - Látom, nem érted a helyzetet. Van nálam valami, ami kell neked, ezért én állapítom meg a feltételeket. - A férfi néhány tányért és szalvétát tett az asztalra, majd evőpálcikákat vett elő az egyik fiókból. - Azt mondtam, hogy nem kérek vacsorát. - Csirkehúsos táska. - A férfi meglengette az egyik papírzacskót. - Tudom, hogy ez a gyengéd. A férfinak igaza volt, ráadásul az izgalom meg a zacskóból áradó ínycsiklandó illatok meghozták Laurel étvágyát. - Rendben. Még egy sör, meg egy csirkés táska. - A nő kivitte a söröket a kertre néző teraszra, és letette az üvegeket az asztalra. A medencében csillogott a víz, és a partján egy hatalmas grillt rejtő ízléses pavilon állt. Amikor Del kerti partit tartott, senkit nem engedett a grill közelébe. A vendégeknek nem volt más dolguk, mint labdázni a gondosan karban tartott gyepen, vagy önfeledten pancsolni a medencében. Del tudta, hogyan kell szórakoztatni a vendégeit. Ez biztosan egy veleszületett képesség, gondolta Laurel. A férfi egy dobozokkal és tányérokkal megrakott hatalmas tálcát hozott ki a teraszra. Legalább már begombolta az ingét, jegyezte meg magában Laurel. Bárcsak ne tetszene ennyire, bosszankodott Laurel! jobban tudna uralkodni az érzelmein, ha nem tartaná olyan vonzónak. Vagy fordítva? - Eredetileg sportműsort nézve és papírmunkát végezve akartam elfogyasztani a vacsorámat. De ez a megoldás sokkal jobb. - A férfi Laurel elé tett egy tálcát, és kinyitotta a do-
bozokat - Szóval ma este főpróba lesz? - érdeklődött, majd helyet foglalt, és minden dobozból vett egy keveset a tányérjára. - Hogy fog menni? - Szerintem remekül. Nincs is rám szükség, úgyhogy egy kicsit előre tudtam dolgozni a hétvégére. - Vasárnap eljövök a fogadalmi szertartásra - közölte a férfi. - Mitchellel együtt jártam egyetemre, és én írtam az élettársi szerződésüket. - A férfi falatozni kezdett, míg Laurel a sört kortyolta. - Milyen tortát készítettél? - Csokoládés piskóta alap, fehér csokoládé töltelékkel, karamellás bevonattal. - Háromszoros merénylet. - Szeretik a csokoládét. A tortát vörös muskátli díszíti, és Emma muskátliból készít majd a tetejére egy díszt Most én is érdeklődjek a napod iránt? -Nem kell ilyen mogorvának lenned. A nő felsóhajtott, mert a férfinak igaza volt. - Elloptad a cipőmet - jelentette ki magyarázatképpen, aztán megadta magát az étel illatának. - A lopás erős kifejezés. - Az enyém, és elvitted az engedélyem nélkül. - A nő beleharapott egy húsos táskába. Igen, valóban ez a kedvencei - Mennyit ér neked? - Csak egy cipőről van szó, Del. - Rendben, ahogy gondolod. - A férfi legyintett. - Nekem viszont van egy húgom, és jól tudom, hogy mennyire odavagytok a cipőkért. - Rendben. Mit akarsz? Pénzt? Süteményt? Vagy házimunkával fizessek? - Mindegyik felmerülhet, mint lehetséges opció. Egyelőre viszont ennyi is elég. Kóstold meg az édes-savanyú sertést. - Micsoda? Ez neked jó? - A nő majdnem félrenyelte a sört. - De most olyan, mintha randevúznánk! - Két ember vacsorázik, és sört iszik egy szép nyári estén. Valóban egy randevú leggyakoribb kellékei. - Csak beugrottam! Ráadásul egy váltságdíj miatt. Ez egy... - A nő elhallgatott, mert érezte, hogy megint izgulni kezd.
- Rendben, tisztázzuk a helyzetet. Úgy érzem, hogy elkezdtem valamit. Valami... -Valami mást - folytatta a férfi. - Rendben. Valami mást. Rossz hangulatban voltam, és meggondolatlanul cselekedtem, ami téged arra késztetett, hogy visszavágót tartsál. Már belátom, hogy felingereltek, amikor azt mondtam, hogy kvittek vagyunk. Nem tudtál beletörődni a döntetlenbe, ezért elvetted a cipőmet. Most pedig kínait eszünk, sört iszunk, és a naplementét nézzük, pedig mindketten tudjuk, hogy idáig soha nem gondoltál rám így. A férfi egy pillanatra elgondolkodott. - Ez nem teljesen igaz. A pontos kifejezés úgy szólna, hogy megpróbáltam nem így gondolni rád. A nő hátradőlt a széken, és látszott rajta, hogy meglepődött. - És hogy bírtad ki idáig? - Hát... Nehezen. - A férfi széttárta a karját. Laurel döbbenten meredt rá. - Az ördög vigyen el, Del!
7. Del nem erre a reakcióra számított, de megszokta már Laurel kiszámíthatatlan viselkedését. - Tulajdonképpen miért vigyen el az ördög? - Azért, mert ez a helyes válasz. Mindig tudod, hogy mit kell válaszolni, és ha rosszul felelsz, akkor is az a volt helyes válasz, csak én nem azt akartam hallani. -Ügyvédnek kellett volna menned. - Azt hiszem, eszem még egy húsos táskát - morogta a nő. Laurel mindig elbűvöl, gondolta Del. Kivéve akkor, amikor idegesít, tette hozzá magában. Lehet, hogy a kettő egy tőről fakad. - Emlékszel, amikor mindnyájan Emma szüleinél voltunk a Cinco de Mayón? - Persze, hogy emlékszem. - A nő haragos pillantással meredt a söröspohárba. - Túl sok tequilát ittam, de ez bocsánatos bűn egy mexikói nemzeti ünnepen. Tudod. „Helló, Cinco De Mayo!" -Szerintem az hola. - Mindegy. Szóval a nagy testvér szerepét játszottad, és leültél mellém a lépcsőre. - Atyáskodó vagyok, ha aggódom az egyik barátomért, alá túl sok tequilát ivott? Mindegy, nem erről akartam vitázni. - A férfi az evőpálcikával egy kis édes-savanyút tett a tányérjára. Korábban Jackkel álldogáltunk, és felmértem a terepet, ahogy te is szoktad. -Ez a te szokásod, Del. - Rendben. Észrevettem egy kék ruhát, a hozzátartozó remekbe szabott lábakat, meg a többit... - A férfi bizonytalan mozdulatot tett a kezével, mintha megpróbálná megmutatni, hogy mire gondol. - Jacknek is megemlítettem, hogy milyen csinos az a nő. Ő hívta fel a figyelmemet arra, hogy téged bámullak, és be kell ismernem, nagyon meglepődtem. - A férfi figyelte a nő arcát, és látta, hogy Laurel őszintén meglepődik.
-Ráadásul nem az volt az első alkalom. Ezért az előbbi válaszom nemcsak helyes volt, hanem igaz is. -Én nem csak egy formás láb vagyok. - Ez igaz, de akkor is nagyon szép lábad van. Az az igazság, hogy gyönyörű nő vagy. Egyesek a húsos táska láttán érzékenyülnek el, másokat a szép nők látványa villanyoz fel. A nő az egyre mélyülő árnyékokat nézte a kertben. -Most haragudnom kéne. - Ugyanakkor az egyik legrégibb és legfontosabb barátom vagy. - A férfi hangjából már eltűnt a tréfás könnyedség. - És ez sokat számít. - Igen. - Laurel eltolta magától a tányért, mielőtt rosszul lesz a túl sok ételtől. - Szerintem az is igaz, hogy valami váratlan dolog történt, amikor azon az estén megfeledkeztél magadról, és a pillanatnyi szeszélyed szerint cselekedtél. A homály egyre sűrűsödött, és a kerti lámpák lágy fénye megvilágította a teraszt. A távolban felhangzott egy búvármadár hátborzongató kiáltása. Ez a helyzet furcsán romantikus, mégis tökéletes, gondolta a férfi. -Nagyon finoman fogalmazol. - Nos, az ember igyekszik az első randevún - válaszolta a férfi, és sikerült megnevettetnie a nőt. -Én csak a cipőmért jöttem. -Ez nem igaz. Laurel felsóhajtott. - Lehet. De akkor is azt terveztem, hogy amíg randevúzol valakivel, észrevétlenül beosonok hozzád, visszalopom a cipőmet, és hagyok neked egy szellemes üzenetet. -Akkor kihagytad volna ezt. És én is. - Már megint kezded - morogta a nő. - Valószínűleg a szexuális önmegtartóztatási fogadalmam miatt keveredtem ebbe a képtelen helyzetbe. A férfi mosolyogva itta a sörét. -És sikerül betartani? - Igen. De mostanában valószínűleg egy kicsit ingerültebb vagyok miatta.
- A barátság kedvéért felvihetnélek a hálószobába, hogy enyhítsem az ingerültségedet De nem tehetem. A nő legszívesebben Del fejéhez vágta volna, hogy nem kér a segítségéből, és foglalkozzon inkább a saját ingerültségével. Aztán úgy döntött, hogy ez még jó barátok között is túl intim megjegyzés lenne, ezért csak vállat vont. - A mi helyzetünk nem olyan, mint Jacké és Emmáé - tette hozzá a férfi. - Ők sem azért vannak együtt, hogy egymás ingerlékenységét csillapítsák, hanem... - Nyugodj meg, nem úgy értettem - csitította Del a felháborodott nőt - Barátok voltak, és még most is azok, de csak körülbelül tíz vagy tizenkét éve ismerik egymást. Ez is hosszú idő, de mi szinte egész életünkben barátok voltunk. Sőt, szinte rokonok. Nem úgy, hogy vérfertőző gondolataink támadnának, de akkor is egy családba tartozunk. Egy törzs tagjai vagyunk. Igen, ez a helyes kifejezés - bólintott a férfi. -Ugyanahhoz a törzshöz tartozunk. - Törzs... - ízlelgette a nő a szót. - Látom, sokat gondolkodtál ezen, és nem szállhatok szembe a meggyőződéseddel. - Ez a helyzet egy kellemes változás. Ami nemcsak minket érint, hanem az egész törzset. - Fogadjunk, hogy te akarsz lenni a törzsfőnök. - Laurel az asztalra könyökölt, és a kezére tette az állát. - Mindig te vagy a főnök. -Te is lehetsz, ha legyőzöl szkanderban. Laurel büszke volt az erejére, de ismerte a korlátait. - Mivel te vagy a törzsfőnök, gondolom, már azt is eldöntötted, hogy most mi lesz. - Van egy vázlatom. Ti is mindig mindent megterveztek, úgyhogy ne csodálkozz. Illetve ez tulajdonképpen még csak egy vázlattervezet. - Annyira hasonlítasz Parkerhez, hogy az már szinte kísérteties. Ha Parker férfi lenne, vagy mindketten leszbikusok lennénk, akkor összeházasodnánk. Ez azt jelentené, hogy soha többé nem kéne randevúznom. Mindenről az az átkozott önmegtartóztatás tehet! Valószínűleg ez a beszélgetés is annak
a következménye. -Akarod hallani a tervezetemet? -Igen. És az utána következő kvízt is. -Adjunk ennek egy hónapot. - Minek? - Az alkalmazkodásnak. Találkozzunk egymással. Menjünk el ide-oda, vagy maradjunk itthon, beszélgessünk, járjunk társaságba és vegyünk részt különféle szabadidős programokban. Tegyünk úgy, mint mások, amikor új kapcsolatot alakítanak ki. Aztán tiszteletben tartva a törzsi kapcsolatokat, és a minimálisra csökkentve a jelenlegi viszonyunk esetleges sérülését... -Most ki az ügyvéd? - Azt javaslom, hogy továbbra is tartsuk fenn a szexuális önmegtartóztatást - folytatta a férfi rendületlenül. - Bár nem szívesen vetem alá magam ennek a szigorú korlátozásnak tette hozzá. -Te is megtartóztatnád magad? -Csak úgy lenne igazságos. - Hm. - A nő ivott egy kis vizet. - Tehát mindent megteszünk, amit két egészséges, független felnőtt szokott, kivéve a szexet Sem egymással, sem mással Jól értettem? -Ez lenne az elképzelésem. -Harminc napig. -Nem kell emlékeztetned. -Miért éppen harminc? - Szerintem ez egy megfelelő határidő, és ennyi idő alatt kiderülhet, hogy valóban el akarunk-e jutni a következő szintre. Ez egy nagyon nagy lépés, Laurel. Túl fontos vagy nekem, ezért nem akarom elsietni. ~ A randevúzás nehezebb, mint a szex. A férfi felnevetett. - Kivel randevúztál eddig? Majd én megpróbálom könnyebbé tenni. Mi lenne, ha a szombati rendezvény után megnéznénk egy filmet? Csak egy film, és semmi más. A nő elgondolkodott. -Ki választja ki a filmet?
- Majd megbeszéljük. De nyálas történetről szó sem lehet. -Horrorról sem. Megegyeztünk. -Talán kéne írnod egy szerződést. A gúnyos megjegyzés hallatán a férfi vállat vont. -Ha van jobb ötleted, szívesen meghallgatom. - Nincs semmilyen javaslatom. Nem gondoltam volna, hogy eljutunk arra a pontra, ahol ötletekre lesz szükségem. Mi lenne, ha lefeküdnénk egymással, és megállapodnánk a döntetlenben? - Rendben. - A férfi felnevetett, amikor meglátta a nő döbbent arcát. - Jól ismerlek, és tudom, hogy mikor blöffölsz. -Nem tudsz még rólam mindent. - Ez igaz. Éppen ezért kell az egy hónap, hogy még jobban megismerjük egymást. Én benne vagyok. És te? Laurel szemügyre vette a vonzó ismerős arcot, a nyugodt tekintetű szemet és a könnyed testtartást. - Szerintem félidőnél már biztosan meg akarjuk gyilkolni egymást. -Az nem lesz újdonság. Áll az alku, Laurel? - Igen. - A nő a kezét nyújtotta, hogy megpecsételjék a megállapodást. - Szerintem most nem elég egy kézfogás. - A férfi felállt, és megragadta a nő kezét, hogy őt is felhúzza magával. Szeretném megtudni, hogy milyen az, amikor egyikünk sem ingerült Laurel gerincén izgatott borongás futott végig. -Talán én az vagyok. - Nem látom a kis ráncot itt. - Del az ujja hegyével megérintette Laurel homlokát a két szemöldöke között - Ez az árulkodó jel. Várj! - kiáltott fel a nő, amikor a férfi megsimogatta a karját. Most zavarban vagyok. Nem jó, ha túl sokat gondolkodom, és... A férfi magához vonta, és lágyan az ajkára tapasztotta a száját. - Mindegy... - sóhajtotta Laurel, és lassan átölelte a férfi nyakát.
Még több meglepetés, gondolta Del, amikor a vad szenvedély helyett kíváncsiság és izgalom ébredt a testében. Milyen kedves és könnyed ez az érintés! Az ismerős és az újdonság bizsergető keveréke. Ismerte Laurel illatát és alakját, de az érett nő csábító íze új meglepetéseket ígért. Nem sietett, kiélvezte a pillanat minden örömét, és az újdonság bódító élményét Laurel elmerült a csókban, és szinte megszűnt körülötte a világ. Amit annyiszor elképzelt, végre valósággá vált. A naplemente lágy fényében állt, haját lágyan borzolta a nyári szellő, és azzal a férfival csókolózott, aki iránt lánykorában gyerekes rajongást, felnőtt nőként pedig ellenállhatatlan vonzalmat érzett. Most minden álma beteljesült, és csók közben érezte, hogy Del vágya is egyre emelkedik. Akármi történik később, ez a pillanat és ez a naplemente mindig az övé marad. Amikor az ajkuk elvált egymástól, a férfi még nem engedte el. -Szerinted mióta készültünk erre? - kérdezte halkan. - Nehéz megmondani. - Laurel képtelen lett volna bevallani a férfinak az igazat. -Igen. A férfi ismét megcsókolta. A felfedezés vágya űzte, és a csókja most sokkal hevesebb volt, mint az előbb. A végén zihálva váltak el egymástól. -Azt hiszem, ideje átadnom a cipődet. - Rendben. - Laurel mégis visszarántotta magához Delt, és felnyögött, amikor a férfi megsimogatta a derekát, majd megragadta a csípőjét. Del majdnem megingott, de sikerült visszafognia magát. - A cipő - nyögte ki nagy nehezen. - Ki kell szabadítani a túszt, és most már ideje hazamenned. Laurel szíve vadul zakatolt, és úgy szédült, hogy meg kellett kapaszkodnia a korlátban. -Mondtam, hogy a randevúzás nehezebb a szexnél. - Nem riadunk meg a kihívásoktól. Csodálatos szád van. Eddig is tetszett, de most már tudom, hogy miért.
Laurel ajka most mosolyra húzódott. -Gyere közelebb, és úgy folytassuk. -Inkább nem. Egy perc múlva itt vagyok a cipőddel. A nő a távozó férfi után nézett, és arra gondolt, hogy egy nagyon hosszú hónap vár rá. A házhoz érve úgy gondolta, hogy visszaosonni sokkal könnyebb lesz, mint kisurranni. Carter és Mac már biztosan visszavonult a meleg családi fészkébe, és valószínűleg ugyanezt tette Emma meg Jack is. Mrs. G. felpolcolt lábbal, forró teát kortyolgatva nézte a tévét, vagy a városban időzött a barátnőivel. Parker pedig? Ő még biztosan dolgozik, de már a saját lakosztályában, és a kényelmes otthoni ruhájában. Laurel megállította a kocsit, és elégedetten nézte a műterem meg a vendégház világító ablakait. Alig várta, hogy hazaérjen, és egyedül átgondolja a történteket. Mennyi minden megváltozott aznap este! Az ajkán még mindig érezte Del csókját, és a bőre is bizsergett az érintésétől. Egész teste lüktetett, és akár táncra is perdülhetett volna a ritmusára. Ha naplót vezetne, a mai napot kis szívekkel és virágokkal díszítené. Aztán persze kitépné, mert szégyellné magát. De akkor is megtenné. Magában mosolyogva benyitott a házba, és óvatosan körülnézett. Nem lábujjhegyen osont fel a lépcsőn, de azért igyekezett minél halkabban közlekedni. -Csak most jöttél vissza? Laurel halkan felkiáltott meglepetésében. Megpördült, és Parkerre nézett, aztán gyorsan leült, mielőtt megbotlik, és legurul a lépcsőn. -Te jó ég! Ijesztőbb vagy, mint egy házőrző kutya. Mit keresel itt? -Szerinted mit? - Parker meglengette a kezében tartott joghurtosdobozt. - Lementem egy joghurtért, és most visszamegyek a szobámba. Te miért osonsz fel a lépcsőn? - Nem osontam, csak halkan mentem. Egyébként a fenti hűtődben is van joghurt.
-Elfogyott a fekete áfonya, és azt kívántam. Baj? - Nem, dehogy. Te jó ég, Parker! - Laurel még mindig szaporán lélegzett. - Halálra ijesztettél. Parker a barátnője felé bökött a kanállal. -Bűntudatot látok az arcodon. -Nem igaz. -Felismerem az áruló jeleket - Nincs bűntudatom. Miért kéne bűnösnek érezni magam? Ha jól tudom, nem voltam szobafogságra ítélve. Látod? Igenis bűntudatod van! - Rendben. - Laurel megadóan felemelte mindkét kezét. -Delnél voltam, hogy elhozzam a cipőmet. -Ezt is látom, Laurel. A kezedben van. - Igen. Mert nagyon szeretem, és vissza akartam kapni. Laurel megcirógatta az egyik cipőt. - Aztán Del kínait rendelt, és húsos táska is volt. -Értem. - Parker bólintott, és leült a lépcsőre Laurel mellé. - Nem akartam ott maradni, mégis ott ragadtam. A verandán ültünk, és arról beszéltünk, hogy megcsókoltam, ő pedig visszacsókolt. Ezt még nem is árultam el neked. Veled kínosabb erről beszélni, mint vele. -Tedd túl magad rajta. - Láthatod, hogy igyekszem. Szóval meg kellett állapodnunk, hogy ezek után mihez kezdünk, és Delnek van egy terve. - Hát persze. - Parker elmosolyodott, és kanalazni kezdte a joghurtot. - Téged nem lep meg, mert egy rugóra jár az agyatok. Azt mondtam neki, hogy ha leszbikusok lennénk, összeházasodnánk. Parker bólintott, és tovább falatozott. -Ezt sejtettem. - Átbeszéltük a dolgot, és megállapodtunk, hogy találkozgatni fogunk, és úgy viselkedünk, mint mindenki más ugyanebben a helyzetben. Csak nem lesz köztünk szex. Parker felvont szemöldökkel kapta be a következő falatot. -Járni fogtok, szex nélkül?
- Harminc napig. Del elmélete szerint addigra megtudjuk, hogy tényleg akarjuk-e a szexet, vagy ez csak egy... Elismerem, hogy ez józan és érett hozzáállás, de mindketten tudjuk, hogy legszívesebben már most lefeküdnénk egymással. - De előbb egy kicsit ismerkedtek, és kiderítitek, hogy utána is kedvelnétek-e egymást. - Igen, ez az elképzelés. Aztán másról is szó esett. A törzsi kapcsolatról, meg a formás lábamról, de a lényeg az, hogy majd meglátjuk, mi lesz. Téged ez tényleg nem zavar? Parker gyengéden megkocogtatta Laurel fejét. - Hát persze, hogy nem. Ha mégis zavarna, akkor nyugodtan mondd meg, hogy menjek a pokolba, és foglalkozzak a saját dolgommal. Kérsz egy kis joghurtot? - Köszönöm, nem. Teleettem magam húsos táskával. Laurel Parker vállára hajtotta a fejét. - Örülök, hogy nem sikerült beosonnom. - Elhatároztam, hogy megbocsátó leszek, és nem sértődök meg. -A legjobb barátnő - mondta Laurel. - Ez igaz. Del jó ember. Tudom, hogy néha atyáskodó, mert egy rugóra jár az agyunk. Azt is tudom, hogy vannak hibái, de akkor is jó ember. - Parker megszorította Laurel kezét. - Megérdemel téged. Most pedig fogadjuk meg egymásnak, hogy ha valaha panaszkodni akarsz rá, akkor őt is úgy kezeljük, mint a többi férfit az életünkben. Ne érezd magad feszélyezve, amiért a bátyámról van szó. Én sem fogok megsértődni miatta. -Rendben. A két nő esküre emelte a kezét. - Most felmegyek, mert még be kell fejeznem néhány dolgot - jelentette ki Parker, és felállt. - Tudod, hogy Emma és Mac megsértődik, ha nem avatod be őket. - Nekik is elmesélem - ígérte Laurel, és elindult Parkerrel az emeletre. Az őszinteség mindennél fontosabb, határozta el magában Del, és megbeszélte Jackkel, hogy reggel találkoznak az edzőteremben. Mivel valóban teljes őszinteségre vágyott,
megkérte Jacket, hogy hozza magával Cartert is. Ő már a futópadon volt, de Carter leplezetlen bizalmatlansággal méregette a szomszédos szerkezetet. - Nem szeretem ezt a masinát. Bármikor sérülést okozhat. - Lassan kezdd, aztán néhány percenként gyorsíts az iramon. -Könnyen beszélsz. - Hiányzott ez a hely - szólalt meg Jack, és elfoglalta a Dél mellett lévő gépet. - Kényelmesebb az otthoni edzőtermet használni, de akkor nincs részünk ilyen kellemes társasági életben. És nem láthatunk ennyi feszes ruhába öltözött csinos nőt. Eljegyeztem magam, de azért még élek - tette hozzá, amikor észrevette Del szemrehányó pillantását, - Nem értem, miért kell egy elektromos futószalagon lépkednünk, amikor odakint rengeteg járda van. - Carter a biztonság kedvéért az egyik kezével megragadta a fogantyút, és úgy indította el a gépet. - És azok nem mozognak az ember lába alatt. - Gyorsabban, Carter! Ilyen tempóban még a csigák is lehagynak. Hogy van az én kis makadámdióm? - Remekül. - Carter összeráncolta a szemöldökét, és egy kicsit fokozta a sebességet. - Ma reggel megbeszélésük van, aztán műtermi felvételeket készít Valószínűig jobb is, hogy néhány óráig nem vagyok láb alatt - Nemsokára meglesz a dolgozószobád - ígérte Jack. Aztán jön Emma új helye, majd Laurelé. - Szeretnék valamit közölni Laurellel kapcsolatban. Járunk. - Del egy fojtott kiáltást hallott a bal oldaláról, és gyorsan odanézett. - Jól vagy, Carter? - Csak eltévesztettem a lépést Amikor azt mondod, hogy jártok, akkor úgy érted, hogy egymással? -Ez a pontos meghatározás. - Most kéne a torkodnak ugranom, és rád förmednem, hogy mit akarsz az egyik kishúgomtól? Del Jackre pillantott, és közben felgyorsította az iramot. - Veled ellentétben, én nem bujkálok, és nem próbálok titkolózni.
- Én sem titkolóztam, csak még nem tudtam, hogyan mondjam el. Most beházasodom a négyes fogatba, ezért vannak bizonyos előjogaim és kötelességeim. Ha lefekszel Laurellel. -Nem fekszem le vele. Csak járunk. - Értem. Tehát egymás kezét szorongatjátok, a holdat bámuljátok, és tábori dalokat énekeltek. - Egy darabig igen, de az éneklést kihagyjuk. Neked nincs hozzáfűznivalód? - fordult Del Carterhez. - Nagyon leköt, hogy talpon tudjak maradni. - Carter a biztonság kedvéért az egyik kezével megint megragadta a kapaszkodót. - De szerintem ez egy rendkívül váratlan fordulat. - Először én is annak tartottam, de most már nem vagyok olyan biztos benne. Egy ideje érlelődött ez a helyzet. Érdekes, hogy én nem vertem észre semmit - csodálkozott Jack, és ő is nagyobb sebességre állította a szalagot. - Hogyan történt? - Veszekedtünk, aztán Laurel a fejemhez vágta, hogy nem vagyok a bátyja, és ezt mindjárt be is bizonyította. Ebben igaza van. Ezért most járunk. Úgy éreztem, hogy közölnöm kell veletek a hírt. -Rendben. Indulhat a négy kilométeres verseny? -Hát persze! Gyerünk, Carter! - kiáltott a barátjára Del. -Istenem, segíts - nyögött fel Carter. Vasárnap reggel Laurel otthagyta a konyhát, és felszaladt az emeletre, hogy előkészítse a rendezvény előtti megbeszélést. Amikor a három társát már a helyiségben találta, mentegetőzve felemelte a kezét. - Nem késtem el. - Mivel aznap már két csésze kávét ivott, csak egy ásványvizet kapott fel az asztalról. - Közlöm, hogy zuhog az eső. - Az előrejelzés szerint délelőtt eláll - nyugtatta meg Parker. - De arra is felkészültünk, hogy mindent bevigyünk a házba. - A dekoráció elég egyszerű - közölte Emma. - Ha délre mégis kiderül az idő, akkor egyre gyorsan feldíszíthetjük a
szabadtéri helyszínt. Ha nem, akkor a nagyteremben tartjuk meg a rendezvényt. Egy szép kandallódíszt és színes gyertyákat állítunk fel. Minden hozzávaló készen áll, és tízre végzünk a két lakosztály dekorálásával is. -A vőlegényeket tizenegyre várjuk. - Én a két helyiségben elkészítem a beállított felvételeket bólintott Mac Parker felé. - Mindkét vőlegénynek van húga, és nagyon szép csoportképeket tudok majd csinálni róluk. Mivel férfiakról van szó, a fodrászat meg a sminkelés kevesebb időt vesz igénybe. Ráadásul mindegyiknek csak egy kísérője van, ezért tizenkettőre vagy tizenkettő tizenötre végezni fogok a fényképezéssel. - A vendégek tizenkettő harminckor érkeznek, és kapnak egy koktélt - olvasta fel Parker a jegyzetét. - A szabadtéri szertartáshoz egy órakor lesz a sorakozó. A résztvevők együtt mennek végig a széksorok között, aztán a két vőlegény kétoldalról lép oda hozzájuk. A szertartás húsz percig tart. Mac készít néhány esemény utáni felvételt, és a szállítók szendvicseket szolgálnak fel. -Ez is elég gyors lesz. Tizenöt percnél nem kell több. - Egy negyvenötkor köszöntjük az újdonsült párt, és a büféasztal meg a tósztok következnek. A DJ kettő óra harminckor kezdi az első számot, és három harminckor felvágjuk a tortát. - A desszertasztal minden süteménye kész van - vette át a szót Laurd. - Tízre befejezem a tortát, és bevisszük a bálterembe. Mi adjuk a kést és az evőeszközöket. Az ifjú pár kérésére a torta felső szintjét levágjuk, és dobozba tesszük, hogy hazavihessék. - Rendben. A tánc három negyvenkor folytatódik, és négy tizenötig tart. Elszállítjuk az ajándékokat, és bejelentjük az utolsó táncot. Négy harminckor már végezni fogunk. Van valami megjegyzés? Lehetséges probléma? - Részemről nincs. Mindketten nagyon kedvesek, és jól fognak mutatni a képeken. - Hatalmas, vidám muskátlicsokrokat rendeltek, ami
gyönyörű lesz - tette hozzá Emma. - Ők írták meg a szertartás szövegét. - Parker a mutatóujjával megkopogtatta a dossziéját. - Hihetetlenül kedves, és biztosan megríkatja majd a résztvevőket. Laurel, van még valami kérésed? - Csak a tortát díszítő virágdíszt kérem Emmától, hogy befejezzem a munkát. -A hűtőben van, majd odaadom. -Akkor minden a legnagyobb rendben. - Azért ne siess annyira - emelte fel az ujját Mac, amikor Laurel fel akart állni. - Az üzleti megbeszélésnek vége, és most térjünk a személyes témákra. Mi a helyzet Dellel? -Nincs semmi újság. Alig nyolc órája beszéltünk erről. - Nem hívott? - érdeklődött Emma. - Nem hagyott üzenetet? - Küldött egy e-mailt a filmek listájáról, hogy válasszak, mit nézzünk meg ma este. - Értem. - Emma igyekezett leplezni a csalódottságát. - Ez nagyon figyelmes. - Gyakorlatias - helyesbített Laurel. - És jellemző Delre. Meg rám. Nem vágyom csábos üzenetekre és érzéki e-mailekre. Mi ilyenek vagyunk. -És mit fogsz felvenni? - kérdezte Mac. - Nem tudom. Csak moziba megyünk, és megnézünk egy filmet. - Del egy esküvői rendezvényhez lesz felöltözve! - emlékeztette a barátnőjét Emma. - Ezért te sem lehetsz túl lezser. Vedd fel a nyakban megkötős kék topodat, mert az remekül áll rajtad. A szűk fehér nadrággal, amit én is nagyon szívesen hordanék, de sajnos túl vastag benne a lábam. Meg a tűsarkú nyári papucsot. -Rendben. Köszönöm, hogy segítesz felöltözni. Nagyon szívesen - vigyorgott Emma, és látszott rajta, hogy nem zavarja Laurel gúnyos megjegyzése. - Fogadást kötöttünk egymással - közölte Mac. - Egyikünk sem hiszi, hogy harminc napig kibírjátok szex nélkül. Carter előlegezi meg neked a legtöbb akaraterőt, ő huszonnégy napra
tippelt. -Arra fogadtok, hogy mikor fekszem le Dellel? - Pontosan. Téged az érdekellentét miatt nem vehetünk be a játékba - vágta rá gyorsan Mac, amikor látta, hogy Laurel mondani akar valamit. - Én tizenhat napot adok neked, de nem az akaraterőd miatt, hanem azért, mert tudom, hogy mennyire konok vagy. Ezt csak azért mondom, hátha úgy döntesz, hogy hozzájárulsz az esküvői költségeimhez. -Ilyet nem ér csinálni! - tiltakozott Emma. -Mennyi a tét? -Mindenki száz dollárt tett a bankba. -Ötszáz dollár gyűlt össze? Ez komoly? -Hatszáz, Mrs. G.-vel együtt. -Te jó ég! - Fejenként tíz dollárral kezdtük - mesélte Emma, és rágcsálni kezdett egy szem epret. - Aztán Mac és Jack versengeni kezdett egymással, és a végén le kellett állítani őket, amikor már a száz dollárnál jártunk. Parkernál van a bank. Laurel felvonta a szemöldökét. - És mi van, ha ágyba bújunk, de nem áruljuk el senkinek? - Ugyan már! - legyintett Mac. - Úgysem tudnád titokban tartam. De akkor is rájönnénk, ha megpróbálnád elhallgatni. - Nem szeretem, amikor igazad van. Tehát senki nem ad nekünk harminc napot? Senki. - Rendben. Viszont állapodjunk meg valamiben. Nekem is van némi beleszólásom a játékba, mert én viszem a bőrömet a vásárra. Nem hagyom, hogy kizárjatok. Én is beteszek. száz dollárt, és ha mégis kibírjuk harminc napig, akkor enyém a nyeremény. Emma és Mac hevesen tiltakozott, de Parker leintett őket. -Laurelnek igaza van. Ez így fair. - Nem ismered Laurelt? Képtelen veszíteni! - panaszkodott Mac. - Csak azért is ki fog tartani harminc napig, hogy az övé legyen a főnyeremény. - Akkor meg is érdemli. Add ide a száz dolcsit, és beszáll-
hatsz a fogadásba. - Rendben. - Laurel elégedetten dörzsölte össze a kezét. Úgy látszik, hosszú távon mégiscsak megérte az önmegtartóztatás. Most pedig be kell fejeznem egy tortát. - A nő vidám tánclépésekkel elindult az ajtó felé. - Viszlát, később, vesztesek! - Majd meglátjuk, hogy ki lesz a vesztes - jegyezte meg Parker, miután Laurel kitáncolt az ajtón. - Rendben van, hölgyeim. Munkára!
8. Szokatlan és érdekes élmény volt a többiek nélkül, egy igazi randevún találkozni Dellel. Laurel sok szempontból kényelmesnek találta, hogy nem kell végighallgatnia a férfi élete történetét, mert már mindent tudtak egymásról. Azért még maradtak ismeretlen részletek, ahogy egy többemeletes tortán is mindig találkozhatunk új ízekkel. Annál nagyobb örömöt jelentett a váratlan felfedezés. Tudta, hogy a férfi a Yale-re járt, az egyetemi újság munkatársa volt, és diákkorában baseballozott. A jog és a labdajátékok jelentették a két legfőbb szenvedélyét. Most meglepetten hallotta, hogy a férfinak annak idején döntenie kellett, melyik területen folytassa a karrierjét. - Nem tudtam, hogy ennyire komolyan vetted a profi baseballt - csodálkozott Laurel a harmadik randevún. Lám, az ember még egy régi ismerősről is hallhat valami újat. - Nagyon elszánt voltam, és annyira komolyan gondoltam, hogy eddig nem is nagyon beszéltem róla. A parkban sétáltak, jégkrémet ettek, és a lemenő nap sugaraiban gyönyörködtek, amelyek ezüstösen csillogtak a tó vizén. Laurel szerint ennél jobban nem is fejezhették volna be ezt a könnyű vacsorával töltött estét. -És mi billentette el a mérleg nyelvét? - kíváncsiskodott. -Nem voltam elég jó. Honnan tudod? Láttalak játszani a középiskolában, és néhányszor a Yale-en is. Később meg szoftballmeccseken gyönyörködhettem a játékodban. - Laurel érdeklődve nézett a férfira. - Igaz, hogy a baseball nem a legfontosabb dolog az életemben, de azért valamennyire értek hozzá. Engem lenyűgöztél. - Persze. Elég jó voltam, de az nem elég. Ha minden energiámat a baseballba fektetem, talán sikerült volna magas szintre jutnom. Beszéltem néhány tehetségkutatóval, akik megkerestek a Yankees utánpótlás csapatából.
- Komolyan? - Laurel megbökte a férfi karját. - Nem is tudtam, hogy a Yankees szemet vetett rád. Miért nem említetted soha? - Senkinek nem árultam el. Döntenem kellett, hogy kiváló ügyvéd legyek, vagy egy közepesen jó baseballjátékos. Laurelnek eszébe jutott, hogy milyen gyakran látta Delt baseballozni. Amióta az eszét tudja. Most is a szeme előtt van a kép, ahogy a kölyökcsapatban játszik. Istenem, de aranyos volt! -Imádtad a baseballt. - Most is szeretem. De rájöttem, hogy nem tudnék mindent alárendelni és feladni a sport kedvéért. Ami azt jelenti, hogy nem voltam elég jó. Laurel elfogadta a férfi érvelését. Vajon ő tudott volna ilyen józan és átgondolt döntést hozni, és feladni azt, amit nagyon szeret? -Soha nem bántad meg? - Dehogynem. Minden nyáron, körülbelül öt percig. - A férfi átkarolta Laurel vállát, és úgy sétált vele tovább. - De ha megöregszem, és a hintaszékben üldögélek a verandán, majd Honnan tudod? Láttalak játszani a középiskolában, és néhányszor a Yale-en is. Később meg szoftballmeccseken gyönyörködhettem a játékodban. - Laurel érdeklődve nézett a férfira. - Igaz, hogy a baseball nem a legfontosabb dolog az életemben, de azért valamennyire értek hozzá. Engem lenyűgöztél. - Persze. Elég jó voltam, de az nem elég. Ha minden energiámat a baseballba fektetem, talán sikerült volna magas szintre jutnom. Beszéltem néhány tehetségkutatóval, akik megkerestek a Yankees utánpótlás csapatából. - Komolyan? - Laurel megbökte a férfi karját. - Nem is tudtam, hogy a Yankees szemet vetett rád. Miért nem említetted soha? - Senkinek nem árultam el. Döntenem kellett, hogy kiváló ügyvéd legyek, vagy egy közepesen jó baseballjátékos. Laurelnek eszébe jutott, hogy milyen gyakran látta Delt baseballozni. Amióta az eszét tudja. Most is a szeme előtt van a
kép, ahogy a kölyökcsapatban játszik. Istenem, de aranyos volt! -Imádtad a baseballt. - Most is szeretem. De rájöttem, hogy nem tudnék mindent alárendelni és feladni a sport kedvéért. Ami azt jelenti, hogy nem voltam elég jó. Laurel elfogadta a férfi érvelését. Vajon ő tudott volna ilyen józan és átgondolt döntést hozni, és feladni azt, amit nagyon szeret? -Soha nem bántad meg? - Dehogynem. Minden nyáron, körülbelül öt percig. - A férfi átkarolta Laurel vállát, és úgy sétált vele tovább. - De ha megöregszem, és a hintaszékben üldögélek a verandán, majd Lehet, de néha akkor is gondolok rá. Pedig tulajdonképpen ugyanazt csinálnám, mint most, ezért igazából nem is kellett döntenem. - Dehogynem. Egyedül vagy társakkal, itthon vagy Európában. Ez is egy komoly döntés. De azt tudod, hogy ha Franciaországba mentél volna, akkor most hiányoznánk? Delnek igaza volt, Laurel mégis ragaszkodott az eredeti ötletéhez, és megrázta a fejét. - Túlságosan lefoglalnának a heves szerelmi románcok, meg a hírnév, ezért nem érnék rá epekedni. Időnként szeretettel gondolnék rátok, és a New York-i utazásaim során villámlátogatást tennék Greenwichbe, hogy elkápráztassalak titeket a felszabadult európai viselkedésemmel. -Most is európai módon szoktál viselkedni. -Tényleg? -Munka közben néha franciául beszélsz és káromkodsz. A nő megállt, és ráncolni kezdte a szemöldökét. -Igen? - Előfordul. Méghozzá tökéletes kiejtéssel. Nagyon szórakoztató. -Eddig miért nem szóltak rám a többiek? A férfi megfogta Laurel kezét, és lassan maguk mögött hagyták a tavat. - Talán azért, mert azt hiszik, hogy te is tudsz róla. Hiszen
te morogsz és szitkozódsz. -Valószínűleg igazad van. - Ha elmentél volna, akkor most azon járna az eszed, hogy milyen lenne az életed, ha itt maradsz. - Igen, biztosan. Máskor meg arról ábrándozom, hogy van egy csinos pékségem egy toszkánai faluban, ahol csak éjjel esik az eső, és bűbájos gyerekek jönnek be hozzám édességet kunyerálni. Ez is jó lenne. -És mégis mindketten itt vagyunk Greenwichben. -Nem is olyan rossz ez a hely. A férfi felemelte a nő állát, és megcsókolta az ajkát. -Most például majdnem tökéletes. - Ez az egész olyan könnyűnek tűnik - jegyezte meg a nő, mikor a kocsihoz értek. -Miért kéne nehéznek lennie? - Nem tudom. Mindent gyanúsnak tartok, ami túl könnyű. - A nő a kocsi ajtajának támaszkodott, és felnézett a férfim. - Ha valami nagyon könnyen megy, akkor tudom, hogy a következő sarkon egy szörnyű baleset vár rám. Talán valahol most engednek le egy zongorát az ablakon. -És te arra tartasz? - Mi van, ha nem nézek fel, és csak akkor veszem észre, hogy a kábelek elszakadtak, amikor már rám esett egy páncéltőkés német Steinweg? -A kábelek nem szoktak elszakadni. - Többnyire - ingatta a fejét a nő, majd megveregette a férfi mellkasát - De elég, ha egyszer megtörténik. Ezért az ember jobban teszi, ha felnéz, amikor az utcán jár. A férfi a nő füle mögé simított néhány kóbor tincset. - Akkor viszont megbotolhatsz a járdaszegélyben, és kitörheted a nyakad. -Ez igaz. Mindenütt balesetek leselkednek. - Jobban éreznéd magad, ha most veszekedni kezdenék? -A férfi mindkét kezével a kocsira támaszkodott, közrefogva Laurelt. Gyengéden megcsókolta a nőt, majd mosolyogva ránézett. - Zaklassalak fel egy kicsit, hogy ne legyen olyan könnyű?
Attól függ, hogyan akarsz felzaklatni. - Laurel egy hevesebb csókra vágyva magához rántotta a férfit. - Még huszonnégy nap - sóhajtott fel halkan, miután elváltak egymástól. - Talán mégsem olyan könnyű ez a helyzet. - Már majdnem eltelt egy hét - biztatta a férfi, és kinyitotta a kocsi ajtaját. - Gondoljunk a nyolcszáz dolláros főnyereményre. Ez igaz, gondolta Laurel, miközben a férfi megkerülte a kocsit, és beült a kormány mögé. Del ragaszkodott ahhoz, hogy ő is beszálljon a fogadásba. - Egyesek biztosan úgy vélnék, hogy a törzsünk tagjai a magánéletünkbe avatkoznak, amikor ilyen kényes témában fogadást kötnek, - Csak azok gondolják ezt, akik nem a mi törzsünkből valók. És ha már a törzsről beszélünk, mi lenne, ha összegyűlnénk negyedikén? - Milyen negyedikén? Hát persze! Mindjárt itt van július negyedike. - Játszhatnánk, hot dogot ehetnénk és megnézhetnénk a tűzijátékot a parkban. Aznap nincs rendezvényetek. - A Kézfogó egyik hagyománya, hogy negyedikén nem tartunk esküvőt, akárhogy is könyörögnek az ügyfelek. Akkor szabadnaposak vagyunk. - Laurel felsóhajtott. - Egy egész nap távol a konyhától! Már alig várom. - Az jó, mert én már szóltam Parkernek, hogy hívja össze a törzsi gyűlést. -És mi lenne, ha nemet mondanék? A férfi Laurelre villantotta ellenállhatatlan mosolyát. -Hiányoznál nekünk. Laurel gyanakodva nézett a férfira, de közben neki is mosolyra húzódott a szája. Azt hiszem, már van egy feladatom. - Jól sejted. Felmerült egy alkalomhoz illő, hazafias díszítésű torta ötlete. Arra gondoltunk, hogy utána átmehetnénk a Gantry’sbe táncolni. - De nem vagyok hajlandó vezetni. Ha dolgozom, akkor iszom is.
- Ez érthető. Majd Carterre bízzuk ezt a felelősségteljes feladatot - döntötte el a férfi, megnevettetve a nőt. - Emma furgonjába mindnyájan beférünk. - Támogatom az ötletet. - De még mennyire, gondolta Laurel, miközben a férfi befordult a birtokhoz vezető bekötőútra. Továbbra is ügyelnie kell a zongorákra. Laurel úgy döntött, hogy a tortát tűzijáték-témával díszíti. Ez azt jelentette, hogy a cukorszirupot hosszú szálakban megdermesztette, majd megformázta, mintha fonal lenne. Lehet, hogy nem kéne ennyit bajlódnia egy barátokkal töltött piknik kedvéért, gondolta, miközben a villával egy farácsra tekerte az edényből kiemelt forró szirupot, de nagyon élvezte a munkát. A tortát már piros-fehér-kékre festette, és nekilátott, hogy felrobbanó tűzijáték alakzatokat állítson össze a szálakból. Ehhez egy kevés méhviasszal kente be őket, hogy könnyebb legyen a formázás. Már csak marcipánzászlókat kell készítenie, és kész a mutatós édesség. Hátralépett, hogy szemügyre vegye az első tűzijáték díszt, és majdnem felkiáltott ijedtében, amikor egy férfit pillantott meg az ajtóban. Elnézést. Nem akartam addig megszólalni, amíg dolgozik. Féltem, hogy elront valamit. Nick Pelacinos vagyok, az utolsó pillanatban megrendezett eljegyzési mulatságról. - Hát persze, emlékszem. - A férfi egy csokrot tartott a kezében, és Laurel aggódó pillantást vetett a virágokra. - Hogy van? - érdeklődött udvariasan. - Jól. A társa azt mondta, hogy bejöhetek, mert nem dolgozik, de... -Ez most nem munka. - Pedig biztosan örülnének neki az ügyfelek. - A férfi közelebb lépett. - Nagyon vidám. - Igen. A kinyújtott cukorszirup szálak a cukrászok kedvenc játékszerei. -Látom, a keze is csupa cukor, ezért ideteszem a csokrot.
-A férfi belépett a helyiségbe, és a virágokat távolabb vitte a munkapulttól. -Gyönyörűek. Flörtöltem volna vele? - gondolta Laurel. Igen. Majdnem. -Köszönöm. -Nálam van a nagymamám almáspite-receptje. -Remek. - Megparancsolta, hogy személyesen hozzam el. - A férfi a zsebéből elővett egy receptkártyát, és a csokor mellé tette. -Azt is mondta, hogy hozzak magának virágot. -Ez nagyon kedves tőle. -Megkedvelte magát. -Én is őt. Kér egy kávét? - Köszönöm, nem. A harmadik parancsa az volt, hogy hívjam el vacsorázni Ezt nélküle is meg akartam tenni, de a nagymama szereti mindenkinek megmondani, hogy mit tegyen. Ez mindkettőjüktől nagyon kedves, de nemrég elkezdtem járni valakivel. Illetve régen ismerem, de most járni kezdtünk. Hosszú történet. -A nagymamám és én nagyon csalódottak vagyunk. A nő halványan elmosolyodott. -Azért megtarthatom a receptet? - Csak akkor, ha elmondhatom neki, hogy azért utasított vissza, mert fülig szerelmes valaki másba. -Rendben. - És... - A férfi elővett egy tollat, megfordította a kártyát, és ráírt valamit. - Ez a telefonszámom. Hívjon fel, ha változik a helyzet. - Maga lesz az első. - A nő elvett a rácsról egy cukorcsíkot, és a férfi felé nyújtotta. - Kóstolja meg. -Finom. Ahhoz képest, hogy vigaszdíj. Éppen egymásra mosolyogtak, amikor Del belépett. -Szia. Elnézést, nem tudtam, hogy ügyfél van nálad. Kínos, gondolta Laurel. - Delaney Brown, és Nick...
- Pelacinos! - fejezte be a bemutatást Del. - Először nem
ismertelek meg. -Del! - A két férfi kezet rázott. - Rég láttalak. Hogy vagy? Nem is olyan kínos, állapította meg Laurel, amikor a két férfi barátságosan beszélgetni kezdett. - Néhány hete összefutottam Terrivel és Mike-kal. Esküvői tortát akarsz rendelni? - Én? Nem. Az egyik unokatestvérem itt tartja az esküvőjét néhány hónap múlva. - Nick nagymamája idelátogatott Görögországból - szólalt meg Laurel, mert úgy érezte, hogy a két férfi megfeledkezett róla. - A nagy esemény előtt tartottunk egy hagyományos görög eljegyzést, hogy leellenőrizhesse a helyszínt. -Értem. Itt voltam aznap este. - Csatlakoznod kellett volna a mulatsághoz. Nagyon jó volt. - Egy pillanatra benéztem. Éppen Laurellel roptad a táncot. - Del jelentőségteljes pillantást vetett a nőre. - Nagyszerű este volt. Laurel visszatért a munkájához. - Kaptam egy értékes receptet a nagymamától - mondta bájos mosollyal. - Nekem ezért volt nagyszerű az este. - Most már mennem kell. Megnyugtatom a nagymamámat, hogy elintéztem a házhoz szállítást - Mondja meg neki, hogy nagyon örülök, és mindent elkövetek, hogy büszke legyen az esküvőn. - Átadom az üzenetet. Örültem, hogy ismét láthattam, Laurel. Szia, Del. - Kikísérlek. Most mi a gyenge pontod? - érdeklődött Del kifelé menet. Laurel a szemöldökét ráncolva nézett a két férfi után, aztán rájött, hogy Del a golfról beszélt. Megcsóválta a fejét, és villáját ismét a szirupba mártotta, hogy még több cukorszálat nyerjen. Nem akart kínos jelenetet vagy feszültséget, mert a féltékenységet gyenge, önző és idegesítő viselkedésnek tartotta. De azért nem bánta volna, ha Dd egy kicsit féltékenykedik
- ahogy a cukorcsíkokra is kell egy leheletnyi méhviasz. Hiszen Nick randevút kért tőlel Még a telefonszámát is megadta, ráadásul egy olyan helyre írta. fel, ahol mindig látni fogja, ha előveszi a pite receptjét. Milyen okos, gondolta Laurel. Del erről persze nem tudott, de azért megérezhette volna, és bosszankodhatna egy kicsit. Ám ő barátságosan üdvözölte Nicket, és elkezdett vele beszélgetni a golfról. Férfiak, gondolta Laurel. Nem értenek az árnyalatokhoz, és nem tudják, hogyan kell viselkedni a kényes helyzetekben. Del néhány perc múlva visszajött. - Ez egy igazi remekmű - mutatott a tortára, és kinyitotta az egyik konyhaszekrényt. - Kérsz egy pohár bort? Én innék egyet. Laurel nem válaszolt, de Del kitöltött két pohár pinot noire-t. - Nem tudtam, hogy jössz. - Laurel még nem nyúlt a borért, mert egy újabb tűzijátékot utánzó cukorzuhatagot illesztett a tortára. - Itt alszom, mert holnap mindnyájan innen indulunk. Mrs. G. a barátnőivel megy, de ott találkozunk. Annyi ételt hoz, hogy az egész falut jóllakathatjuk vele. -Ez a szokása. A férfi a bort kortyolgatta, és közben a nőt nézte. -Virágok? Laurel vállat vont, és folytatta a munkát. Del otthonos mozdulattal kivett egy süteményt a pulton álló porcelántartóból. - Nem a te eseted. Laurel felvonta a szemöldökét. - Tényleg? Nem az esetem egy vonzó, figyelmes fiatalember, aki szintén a vendéglátóiparban dolgozik és imádja a nagymamáját? Örülök, hogy tudattad velem. Del beleharapott a süteménybe. - Golfozik. - Te jó ég! Még jó, hogy időben megszabadultam tőle. - Hetente kétszer. Minden héten.
- Hagyd abba, mert halálra rémítesz. A férfi jelentőségteljes mozdulattal Laurelre szegezte a süteményt, majd ismét evett egy falatot belőle. - Ráadásul szereti a művészfilmeket. Tudod, azok a feliratos filmek, amelyek tele vannak jelképekkel. Laurel abbahagyta a munkát, és ivott egy korty bort. - Jártál vele? - érdeklődött gúnyosan. - Csúnya volt a szakítás? - Nagyon vicces. De ismerek valakit, aki járt vele. - Van egyáltalán valaki, akit nem ismersz? - Az unokatestvére, Theresa ügyvédje vagyok, meg a férjéé. Egyébként Nick inkább Parker esete, de soha nem fognak összejönni, mert mindketten hasonló megszállottsággal osztják be az idejüket. - Parker nem szereti a művészfilmeket. - De érti őket. - És én nem? Mert nem a Yale-re jártam? - Azért, mert bosszantanak téged. Ez igaz, de akkor is... - Nem csak a mozi meg a golf határozza meg, hogy valakinek ki az esete. Nick jól táncol - jelentette ki Laurel, és érezte a hangján a dacos védekezést. - Szeretek táncolni. - Rendben. - A férfi a nőhöz lépett, és átkarolta. - Hagyd abba, mert még nem végeztem a tortával. - Nagyon jól néz ki. De te még jobban, és az illatod is fenséges. - A férfi megszagolta Laurel nyakát. - Cukor és vanília. Amikor táncoltatok, nem ismertem fel Nicket. - A férfi gyengéden jobbra-balra forgatta a nőt. - Nagy volt a tömeg, Laurel a képzeletbeli fehérneműpróba közben ismét mély álomba merült. Lemaradtam a nagy lehetőségről, gondolta három órával később, amikor lement a konyhába. Nem baj. Jobb, hogy így alakult, mert a többiek kíméletlenül ugratták volna őket, amiért elveszítették a fogadást. Legalább megmutatták nekik, hogy milyen józanok, és mennyi akaraterejük van. Ki fogják bírni azt a néhány hetet, ami még hátravan. A konyhát a reggeli ínycsiklandó illata, és a vidám be-
szélgetés kellemes zaja töltötte meg. Del már korábban megérkezett. Laurel nézte, ahogy a férfi a kávéját kortyolgatja, és közben Mrs. G.-vel flörtöl. Istenem, milyen ellenállhatatlanul szexi, sóhajtott fel magában. Bárcsak mégis megvalósította volna a kora reggeli ötletét! - Végre Laurel is felébredt! - jelentette be Mac. - Jókor jöttél. Éppen az ünnepi reggelit fogyasztjuk, amihez most kivételesen csokoládés gofri is jár, hála Del rábeszélőképességének. - Nyami! - Szerintem is. Ma egész nap nem csinálunk mást, csak eszünk és lustálkodunk. Aztán elmegyünk a parkba, és ott folytatjuk a lakmározást meg az édes semmittevést. Még te is mutatott Mac Parkerre. - Nem mindenki egyforma. Én rendet rakok az irodámban, mert engem az nyugtat meg. - Az irodádban már minden glédában áll - jegyezte meg Emma. - Azzal töltöm a szabadidőmet, amivel akarom. - Vitatkozás közben terítsétek meg az asztalt - förmedt rájuk Mrs. G. - Nem érek rá egész nap itt tüsténkedni. Ma a teraszon eszünk, mert ünnep van - magyarázta Mac, és felkapott néhány tányért. Megrázta a fejét, amikor Carter el akarta venni tőle az edényeket. - Inkább valami törhetetlent hozzál, drágám. - Jó ötlet. - Mimóza koktélt iszunk, mint a felnőttek. - Emma Carter kezébe nyomta a kenyereskosarat. - Ezzel a nappal felkészülünk a jövő havi vakációnkra, amikor minden nap ünnep lesz. - Hozom az italokat - ajánlkozott Jack, és magához vette a pezsgőt meg a narancslével teli kancsót - Miért nem ébresztettetek fel? Segíthettem volna, Mrs. G.-nek. - Egyedül is boldogultam - nyugtatta meg Mrs. Grady, és megigazította a főkötőjét. - A többit is vigyétek ki. Két perc múlva ehetünk.
- Szép kezdet egy nagyszerű naphoz. - Laurel Delre nézett, miközben kivitték a tányérokat a teraszra. - A te ötleted volt? -Ki akar bent lenni ilyen időben? Laurelnek eszébe jutott, hogy gyerekkorában milyen sokszor vendégeskedett Deléknél. Felrémlett benne a teraszon elköltött vidám nyári reggelik hangulata. A sok virág az asztalon, a kellemes társaság, az önfeledt beszélgetések és a végtelen szabadság érzése. Odakint már összetolták az asztalokat, hogy mindenkinek jusson hely. Csinos abrosszal és színes virágokkal díszítették a terítéket. Az ételek csábítóan illatoztak, és a kristálypoharak sziporkáztak a napfényben. Már el is felejtette, hogy milyen jó egy ilyen semmittevéssel töltött nap, amikor csak szórakozás vár rá, és nem kell a következő feladatra gondolnia. Jack egy poharat nyújtott neki. - Köszönöm - mondta, és megkóstolta az italt. - Hm. Mixerként is remek karriert futottál volna be. A férfi barátságos mozdulattal meghúzta Laurel haját. -Nem árt, ha az embernek van egy biztonsági tartaléka. Ekkor Mrs. G. is megjelent a teraszon, és Del azonnal elvette tőle a tálcát. -A gofrikirálynőnek az asztalfőn a helye. Nem csoda, hogy az asszony imádja Delt, gondolta Laurel. Nézte, ahogy a férfi körberajongja Mrs. G.-t, és csak akkor nyugszik meg, amikor elhelyezte az asztalnál, és egy koktélt nyomott a kezébe. Hogyan tudna neki ellenállni? Laurel Delhez lépett, és arcon csókolta. - Szép munka volt. Mostantól mindig ilyen lenne, gondolta. Nem a goffrira meg a teraszon kortyolgatott koktélra gondolt, hanem a társaságra és a családra. Egész életében ezek a hangok és arcok vennék körül, minden szabadnapon és családi összejövetelen. Reggeli közben önfeledt beszélgetés hangjai töltötték meg a levegőt. Emma egy vékonyka szelet gofrit kért, Parker gyümölcsöt tett a tányérjára, és eszmecserét folytatott Carterrel egy könyvről, amit mindketten nemrég olvastak. Mac tej-
színhabot púpozott a tányérjára, míg Del és Jack egy baseballbírói döntésen vitázott. -Merre járnak a gondolataid, kislány? - kérdezte Mrs. Grady. -Nem érdekes. Csak élvezem a szabadságot. Mrs. Grady Laurelhez hajolt. - Meg kéne mutatnod nekik a remekművedet - súgta a nő fülébe. - Most? - Előbb egyél. Mac egy kanállal megkocogtatta a poharát. - Be szeretném jelenteni, hogy mostantól megtekinthető az új Carter Maguire Könyvtár. Carterrel félmillió könyvet hurcoltunk ide tegnap este, ezért elvárjuk, hogy mindenki megdicsérjen. Persze az építészt is megilleti némi dicsőség. - A nő Jack felé fordulva megemelte a poharát. - Csak negyedmillió kötet volt - helyesbített Carter. - De az igaz, hogy nagyszerű munkát végeztél, Jack. - Az elégedett ügyfeleknél semmi sem okozhat nekem nagyobb őrömet. - A férfi Emmára pillantott. - Kivéve néhány dolgot - tette hozzá mosolyogva. - Ráadásul nem lesz több kalapálás, fűrészelés meg festés. Nem mintha panaszkodnék, de azért jobb így - sóhajtott fel Mac. A kalapácsolás és a többi kellemetlenkedés a jövő héten szomszédban folytatódik - emlékeztette Jack. - Javaslom, hogy vegyetek füldugókat - fordult Mac Emma felé. - El tudom viselni. Egy új hűtőhelyiség és a nagyobb munkaterület kedvéért szívesen hozok áldozatokat. - Ezzel egy időben a te lakrészeden is nekilátunk a munkának, Laurel. - Ő veszekedni fog - lengette meg a villáját Mac. - Én egy szent vagyok, de Laurel egy veszekedős hárpia, aki majd állandóan panaszkodik. - Lehet. - Laurel vállat vont, és tovább ette a gofrit. - A munkaterületet elválasztjuk a konyhádtól - ígérte
Jack. - Igyekszünk a lehető legkevesebb felfordulást okozni. -Akkor is morogni fog, mert ilyen a természete. Laurel barátságtalan pillantást vetett Macre, aztán felállt, és bement a házba. - Mi a baja? Csak tréfáltam. Illetve viccesen fogalmaztam meg az igazat. - Nem haragszik rád. Ha haragudna, akkor leharapta volna a fejed. - Parker a ház felé pillantott. - Nemsokára visszajön. - Igazad van. - Mac Delre nézett. - Ugye te sem haragszol? - kérdezte aggódó arccal. - Ha Laurel mérges rám, akkor neked is haragudnod kell, mert együtt vagytok. - Ha ez egy szabály, akkor csak a lányokra vonatkozik. - Ez nem egy lányos, hanem egy páros szabály. - Mac Emmára nézett, mert tőle várta a megerősítést. - Igen. És ha jót akarsz magadnak, akkor mindig betartod. - Nem haragszom. Ha Laurel neheztel rád, majd túlteszi magát rajta. - Látom, még nem érted, hogyan működnek a dolgok - jelentette ki Mac. - Parker, leírhatnád neki részletesen, pontokba szedve. A szabályok nagyon fontosak a társas kapcsolatokban, és Delnek hiányos a műveltsége. - Ezek lányos szabályok, páros szabályok vagy a négyes fogat szabályai? - kérdezte Del, és érdeklődő pillantást vetett a húgára. - Tulajdonképpen mind ugyanaz - magyarázta Parker. Majd írok egy vázlatot. - A nő az ajtóra nézett, mert Laurel ismét felbukkant, a vázlatfüzetével a hóna alatt. - De most nem aktuális. - Mi nem aktuális? - érdeklődött Laurel. - A harag és sértődés szabályai. - Nem haragszom, és nem sértődtem meg, csak nem foglalkozom Mackel. - Laurel Carterhez lépett. - Ez a tiéd, és az övé. Csak neked csináltam. - Rendben. - A férfi Macre nézett. - Ezt szabad? - kérdezte óvatosan. - Attól függ.
- Nem szólhat bele. A tiéd, ha tetszik. - Laurel kinyitotta a füzetet, és úgy tartotta, hogy Mac ne láthassa a rajzot. - Íme a vőlegénytorta. Figyelte a férfi arcát, és pontosan azt látta rajta, amit akart. Az öröm ragyogását. - Ez fantasztikus! Nem is lehetne tökéletesebb! Nekem soha nem jutott volna ilyesmi az eszembe. - Mi az? Mac érdeklődve közelebb hajolt, de Laurel becsukta a füzetet. Mindenki jót derült az asztalnál, csak Mac morgott valamit az orra alatt. Aztán taktikát váltott, és szomorú arcot vágott. - Kérlek! Nagyon szépen kérlek! Laurel egy kicsit kinyitotta a vázlatfüzetet. - Csak Carter kedvéért mutatom meg neked, és nem miattad. - Rendben. Laurel felfedte a rajzot, és hallotta, hogy Macnek egy pillanatra eláll a lélegzete, mielőtt halk kiáltással fejezi ki a bámulatát. Jack a nyakát nyújtogatta, hogy ő is láthassa a képet. - Ez egy könyv! Nagyon szép, és illik Carterhez. Ez nemcsak egy könyv, hanem az Ahogy tetszik egyik oldala. Ez a mi könyvünk, igaz, Carter? - Ezt tanítottam, amikor járni kezdtünk. Éppen Rosalinda monológjánál van nyitva. Látod, itt? - A férfi a nyitott oldalra mutatott. - „Nem is látták, már szerették egymást.” - Ó! - Emma közelebb hajolt, hogy jobban lássa Laurel művét. - Tetszik a könyvjelző is. Milyen kedves, hogy arra van ráírva a nevük! - Azt hiszem, Mac nevét leveszem, és csak Carterét hagyom meg - tűnődött hangosan Laurel. - Igen. Csak az fog ott állni, hogy dr. Carter Maguire. - Tudom, hogy nem fogsz levenni a tortáról. Mert szeretsz. Laurel elhúzta a száját.
- Igenis szeretsz engem! - erősködött Mac, és felállt a helyéről. - A vőlegényemnek megtervezted a lehető legtökéletesebb tortát. Tehát szeretsz. - Mac megölelte Laurelt, és néhány tánclépést tett vele. - Talán csak Cartert szeretem. - Hát persze, hogy szereted Cartert. Ki nem szereti őt? Köszönöm! - súgta Laurel fülébe. - Remek munka volt. - Majdnem meg is érdemled - súgta vissza Laurel aztán elnevette magát, és ő is megölelte Macet. -Majd én is megnézem azt a rajzot, amíg ti leszeditek az asztalt, és elmosogattok - szólalt meg Mrs. Grady. - Az étel kész van, úgyhogy indulás előtt be lehet pakolni a kocsiba. Kell majd néhány nagy kosár. - Csomagolás a családi konyhában három harminckor! jelentette be Parker. - A konyhai munkák után kiosztom a feladatokat. Négyre már a furgonban lesznek az ételek, a kempingszékek, a takarók, a sportfelszerelések és az utasok. Az útra mindenkinek kijelöltem az ülőhelyét - tette hozzá, és a felháborodott hangok hallatán csitítóan meghajtotta a fejét. -Ezzel elejét vehetjük a vitáknak. Én vezetek. - A nő feltartotta a kezét. ~ Most már csak én vagyok magányos, ezért megérdemlem, hogy kényeztessetek, sajnáljatok és engedelmeskedjetek. - Neked is lehetne társad - méltatlankodott Emma. - Öt másodperc alatt szereznék valakit melléd. - Nagyon kedves vagy, de ne fáradj. Nem fontos. - Parker felállt, és nekilátott, hogy összeszedje a tányérokat. - Minél előbb rámoljuk le az asztalt, mert már vár rám egy kis megnyugtató és kielégítő iratmegsemmisítés. - Ez nagyon szomorú - csóválta meg a fejét Mac, és Ő is megragadott egy tálcát - Kit tudnál szerezni öt másodperc alatt? - érdeklődött Jack. Emma már útban volt az ajtó felé, és nevetve visszanézett a válla fölött, de nem válaszolt. - Mindjárt jövök én is - szólt oda Del Laurelnek. - Csak először el kell valamit intéznem.
- Ha öt percnél tovább időzöl, akkor rád hagyom a serpenyőket Amikor Del elővette a mobiltelefonját, Mrs. Grady felnézett a rajzból. -Mire készülsz? - Csak gondoskodom a húgomról. - A férfi kisétált a kertbe, hogy ott telefonáljon. Olyan ez a jelenet, mintha az ember macskákat próbálna összeterelni, gondolta Laurel. Itt van egy csapat ember, aki sikeresen vezeti a saját vállalkozását, irodalomra tanítja a környékbeli ifjakat és a tárgyalóteremben képviseli az állampolgárok érdekeit - de most egyiktik sem tudott egyszerre egy helyen lenni. Több nélkülözhetetlen holmit az utolsó pillanatban hoztak ki a házból, mert akkor jutott az eszükbe, hogy szükségük lesz rá. Parázs vitába kezdtek, hogy milyen rendszer szerint rámolják be a tárgyakat a csomagtartóba, és végül hajba kaptak Parker ülésrendje miatt. Laurel az egyik hűtőtáskából kivett egy üdítőt, kinyitotta a palackot, majd az egyik alacsony kerti falra ült, és onnan nézte az egyre jobban eluralkodó káoszt. - Miért nem mész oda, és teszel rendet? - kérdezte, amikor Parker letelepedett mellé. - Nem akarom zavarni őket, mert olyan jól érzik magukat. - A nő kinyújtotta a kezét, és kért az italból. - És a biztonság kedvéért beszámítottam még húsz percet a pakolási időbe. - Hát persze. Tényleg egész délután iratokat semmisítettél meg? -Mások keresztrejtvényt fejtenek. -Hány hívásod volt közben? - Öt. -Szép kis szabadnap. -Nekem így jó. De látom, neked is jól alakul a napod. Laurel követte Parker tekintetét, és figyelte, ahogy Del akkurátusán átrendezi néhány kosár, meg szék helyét a
csomagtartóban. -Még nem veszekedtünk. Ez olyan idegesítő. - Majd annak is eljön az ideje. - Parker megveregette Laurel térdét, aztán felállt. - Rendben, emberek! A kocsi nemsokára indul. Mindenki foglalja el a kijelölt helyét. Del becsapta a furgon hátsó ajtaját, aztán Laurelhez lépett, és megfogta a kezét. -Mellettem ülhetsz. A húgom elintézte. -Nagyon szűk lesz a hely. Lehet, hogy csak az öledben férek el. A férfi mosolyogva szállt be a járműbe. -Reménykedjünk.
9. Hála Parker szervezésének, időben érkeztek a parkba, és sikerült egy jó helyet lefoglalniuk. Ez lesz a törzsünk táborhelye, gondolta Laurel. Villámgyorsan kinyitották a kempingszékeket, leterítették a takarókat és a hűtőládákat kivették a furgonból. Del egy baseballkesztyűt dobott Laurel ölébe. -Tiéd a jobb külső mező. - Mindig a jobb külső mezőben rostokolok - panaszkodott a nő. - Az első bázisnál szeretnék játszani. Del szánalommal vegyes megvetéssel nézett le rá, és nem törődött azzal, hogy a barátnőjével beszél. - Viseld el, McBane! Úgy dobsz, mint egy lány. A legtöbb lövés úgyis a belső mezőn fog maradni, ezért Parker lesz az első bázisnál. -Parker is lány! - De a visszadobása nem olyan. Jack már lecsapott Emmára és Macre, Carter pedig csak hümmögni fog, mert nem akar senkit sem megsérteni. Ráadásul ragaszkodik a tisztességes játékhoz. A többi helyet kívülállókkal töltjük fel, akiknek a képességeit nem ismerem, úgyhogy amíg... És itt jön a csapat erőssége! - kiáltott fel a férfi vidáman. Laurel a rét felé pillantott. -Malcolm Kavanaugh-t is meghívtad a csapatba? Del szeme harciasan megvillant. Remekül játszik, ráadásul kiegyenlíti a páratlan felállást. - A csapatban? - Nem. Parkerrel. - Parkerrel? - A nő arcán először őszinte megdöbbenés, aztán gonosz mosoly suhant át. - Szereztél Parkernek egy fiút? Del, ezért meg fog ölni! - Miért? - A férfi szórakozott arccal dobálta a labdát a kesztyűjével. - Nem arra kérem, hogy menjen hozzá feleségül.
Csak jól akarjuk érezni magunkat. -Ez lesz az utolsó napod ezen a földön! - Miért? - értetlenkedett a férfi ismét. - Parkernek talán valami problémája van... Szia, Mai! - Sziasztok. - A férfi elkapta a labdát, amit Del odadobott neki. - Hogy s mint? - kérdezte Laurelre nézve, majd visszadobta a labdát Delnek. -Majd meglátjuk. - Labdajáték, ingyen kaja. - Mal nyűtt farmerban, fehér pólóban és sötét napszemüvegben álldogált előttük, és a magával hozott baseballütővel játszott. - Jó kis nap. Az anyám a házvezetőnőtökkel, meg néhány barátnőjével lóg. - A férfi a vállára tette az ütőt. - Mi a felállás? - A harmadik bázison vagy, a legjobb ütő helyén. - Az jó. - Laurel lesz a jobb külső mezőn, és ő kezd. Pocsék elkapó, de jól dob. - Nem igaz! - A nő megütötte Delt a baseballkesztyűvel. - Ha így folytatod, nem lesz nehéz megnyerned a fogadást, Brown. Miután a nő elszáguldott, Mal könnyedén meglengette az ütőjét. Miféle fogadást? Laurel egyenesen Machez rohant. - Szeretnék cserélni veled, és Jack csapatában játszani. - Ilyen csélcsap vagy? Én nem bánom, de azért szólj Jacknekis. Laurel Jackhez lépett. A férfi a földön ült, és a sorrendet állította össze. - Cseréltem Mackel, és a te csapatodban játszom. - A vörös helyett a szőke áll játékba? Nézzük csak... Megkapod a jobb mezőt, és te kezdesz. Aljas disznó, gondolta Laurel. Ezek Dellel képesek olvasni egymás gondolataiban? Gyanakvó pillantást vetett a férfira. - Miért éppen a jobb külső mező? - kérdezte fenyegetően. A férfi felnézett, és látszott rajta, hogy alaposan megfon-
tolja a válaszát, nehogy rosszat mondjon, -Azért, mert erős karod van. A nő Jackre szegezte a mutatóujját. -Jó válasz. - És miért... Az ott Mal? Del beszervezte Malt? - Jack elvigyorodott. - Tehát ennyire komolyan veszi a játékot. -Verjük ronggyá őket. Jack felállt, és Laurel tenyerébe csapott. - Én nyertem a pénzfeldobásnál, tehát mi vagyunk a hazai csapat. Foglaljuk el a mezőt. Laurel megállta a helyét a jobb külső mezőn. Nemcsak azért, mert senki nem dobta neki a labdát, hanem azért, mert igenis fel volt készülve. Miután sikerült három outot szerezniük, a nő a kesztyűjét ütőre cserélte, és farkasszemet nézett Dellel a dombon. A férfi rákacsintott, de Laurel barátságtalanul elhúzta a száját. Aztán a levegőt találta el az ütővel, mert rosszul számította a ki a labda röptét. Del megpróbálta becsapni egy alacsony lengetéssel, de a nő nem mozdult a helyéről. A harmadik labdát elkapta, és sikerült szereznie egy bázisdobást. Elégedetten vette le a sisakot a fejéről. - Del azért hívta ide Malt, hogy ne legyél egyedül - közölte Parkerrel. - Micsoda? - Parker felegyenesedett a labdaváró testtartásából, és Laurelre meredt. - Ez komoly? Szánalomból beszerezett nekem egy fiút? - Ráadásul Mal ördögien jó játékos. Csak azért árultam el, mert gondoltam, jobb, ha tudod. - Nagyon helyes. - Parker megsemmisítő pillantást vetett Delre, aki a következő dobására készült. - Ezért még megfizet! A negyedik játékrész után Del öt háromra vezetett. Laurel kénytelen volt beismerni, hogy a férfi igazat mondott Malcolmmal kapcsolatban. Mal már másodszor juttatta Delt hazai bázishoz. A csapattársak és az összegyűlt nézők éljenzéssel és tapssal jutalmazták a játékát. Laurel figyelte és látta, hogy Jack megrázza a fejét a tizenkét éves elkapó játékos
javaslatára. Jack egyenes, gyors labdát ütött. Legalábbis Laurel számára nagyon gyorsnak tűnt. Még gyorsabb lett, amikor Del eltalálta, és a labda felszállt az égig. És egyenesen felé tartott. - A csudába! Laurel hallotta, hogy valaki izgatottan felkiált - talán ő volt az? Visszarohant, hogy elérje a labdát, és a szíve olyan gyorsan dobogott, hogy majdnem kiugrott a helyéből. Felemelte a kesztyűjét, és magában imádkozott. Ő lepődött meg a legjobban, amikor a labda a kesztyűbe talált. Feldobta a labdát és a kesztyűt, hogy megköszönje a nézők elismerő kiáltásait. Ekkor észrevette, hogy Mal már a harmadik bázis felé fut. Laurel az integető Emma kezébe dobta a labdát. A dobása kemény volt, mégis pontatlan, és kicsúszott Emma kesztyűjéből. Az öt másodperccel korábban szerzett dicsőségnek hamar vége lett, és a nézők elégedetlenül hujjogtak. A baseball pocsék játék. - Jó kapás volt, Laurel. - Ne próbálj vigasztalni, Jack - morogta a nő, amikor vége lett a játékrésznek, és Mal megszerezte a harmadik bázist. - Nem vigasztallak, de Del tényleg nagyon megpörgette a labdát. Ha nem kapod el, akkor most több futással hátrább lennénk. Így legalább sikerült megtartani a helyünket. - A férfi barátságosan megveregette Laurel vállát. - Igazad van, jó kapás volt. - Laurel elégedetten bólintott. Talán mégsem olyan pocsék játék ez a baseball. Később megint elment tőle a kedve, amikor hét négyre veszítettek, de legalább mindenkinek bebizonyította, hogy nem is olyan rossz a mezőjátéka. - Derekasan álltad a sarat. - Del egy dobozos üdítőt dobott Laurel felé. - Két bázisütést szereztél, és egyszer ponthoz juttattad a futót. Ráadásul megfosztottál egy kétpontos hazafutástól. - Nem kellett volna rossz mezőjátékosnak nevezned. - Pedig többnyire az vagy. - A férfi megpöckölte Laurel sapkáját, és a mozdulata ugyanolyan atyáskodó volt, mint
néhány másodperccel korábban Jacké. Laurel megfordította a sapkát, és megragadta Del ingét. - Azt hiszem, elfelejtettél valamit. A nő egy szenvedélyes, hosszú csókkal lepte meg Delt, és elmosolyodott, amikor az előadását megtapsolták a többiek, akik már lerogytak a takaróra, meg a székekre. - Ezt nem lehet elfelejteni. - Del átölelte Laurel derekát. De azért köszönöm az emlékeztetőt. - Nocsak, ez aztán a meglepetés! - kiáltott fel Hillary Babcock, Mrs. Grady egyik barátnője, és mosolyogva nézett a párra. - Nem tudtam, hogy ez a helyzet! Maureen, miért mesélsz el nekem soha semmit? - Amit nem mondok el, arra előbb-utóbb magadtól is rájössz. • - De ez tényleg nagy újság! Mindig fogadott testvéreknek tartottalak titeket, és most tessék. Kivirágzott köztetek a szerelem. - Laurel kivédett egy hosszú ütést - Del átkarolta Laurel vállát, és közben gyengéden megmasszírozta a karját, mintha ki akarná engesztelni. - Ezért jutalmat érdemelt. Hillary felnevetett. - Legközelebb én is beszállok a játékba! De most komolyan kérdezem: mióta tart ez? Nem tudok napirendre térni felette. - A nő ismét elmosolyodott, és könnybe lábadt szemmel folytatta: - Nemrég még a négy kislány meg Del a többi gyerekkel rohangászott itt a parkban, most pedig komoly felnőttek lettek. Ráadásul hárman már megtalálták a párjukat! Maureen, rá kéne beszélned a lányokat egy tripla esküvőre. Milyen remek lenne! - Hilly, egy csók még nem jelenti azt, hogy máris az esküvői fogadás terítékét tervezik - rótta meg a barátnőjét Mrs. Grady. - Inkább vedd ki a burgonyasalátát a hűtőtáskából. - Rendben. A te Malcolm fiad is már kész férfi, Kay! És ő meg Parkerrel van. Hát nem aranyos? Mal Parkerre nézve válaszolt. - Ő is keményen küzdött a győzelemért, de én nem csókoltam meg. Egyelőre.
-Mal igazából nem...
Parker haragos pillantása Delbe fojtotta a szót, és a férfi abbahagyta a magyarázkodást. Parker Malhez lépett. Tudta, hogy Del látja őket, ezért a férfihoz simult, és egy hosszú, lassú csókot nyomott az ajkára. Aztán elhúzódott tőle, és megnyalta a száját. -Ez talán megteszi. Mal megragadta Parker csípőjét. -Szerintem kéne játszanunk egy visszavágót. Parker halványan Malre mosolygott, hűvös pillantást vetett Delre, majd odébb ment, hogy segítsen kipakolni egy nagy kosarat. - Ez mi volt? - förmedt rá Del, és a húga mellé guggolt Mi az ördög volt ez? - Micsoda? ja, a csók? Csak megpróbáltam kiegyenlíteni a létszámot, hogy ne legyek pár nélkül. Nem ez volt a terved, nagy testvérem? - Az ég áldjon meg, Parker, én csak... Ő az egyik barátom. Miért ne hívtam volna él? Ráadásul te magad mondtad, hogy már csak neked nincsen párod. - Nagyon kedves tőled, hogy megszervezted, és meg sem kérdeztél, hogy akarom-e. - A nő fenyegetően felemelte a mutatóujját, amikor a férfi meg akart szólalni. - jobban teszed, ha nem avatkozol a magánéletembe, különben képes leszek lefeküdni Mallel, hogy pokollá tegyem az életedet. A férfi elsápadt. - Azt úgysem tennéd meg! - Ne akard megtudni, hogy mire vagyok képes, Delaney! A nő ismét megfenyegette a bátyját. - Ne kísérletezz! Laurel megragadta Del karját. - Ideje sétálnunk egyet - jelentette ki határozott hangon, Vannak olyan helyzetek, amelyekből még te sem tudod kimagyarázni magad - súgta a férfi fülébe, miközben elvonta a helyszínről. - Mi ütött Parkerbe? - Dühös rád. Én megmondtam, hogy ez lesz a vége.
A férfi kitért egy arra repülő frizbi útjából, aztán megállt, nőre nézett. -Nem lenne ilyen, ha nem mondtad volna el neki. Miért kellett elárulnod? - Mert a barátnőm, és én még előtte megharagudtam rád. Egyébként mindenképpen elmeséltem volna neki, de ez most már mindegy. A megkérdezése nélkül nem tukmálhatsz rá egy randipartnert. Ha mégis megteszed, akkor kutya kötelességem figyelmeztetni őt. -Egy újabb szabály, amit nem ismerek. Talán tényleg jobb lenne, ha Parker küldene egy listát. A nő ingerült mozdulattal megrázta a férfi kezét. -Igazán lehetnél egy kicsit megfontoltabb. -Én legyek megfontoltabb? Ő csókolta meg Malt mindenki szeme láttára. -Ez igaz. Szerintem is lehetett volna egy kicsit diszkrétebb. A bokrok közé kellett volna lökdösnie, hogy ne lássa a fél világ. De Parker már csak ilyen. Nem törődik mások véleményével. -Te ezt humorosnak tartod? - A férfi megtorpant, és döbbenten nézett Laurelre. - Nyilvánosan rávetette magát Malre, mert megharagudott rám. Ezek után mindenképpen beszélnem kell Mallel. Egyáltalán nem vicces a helyzet. - Nem kell beszélned vele, és ne akarj mindig mindent rendbe hozni. Felnőtt emberekről van szó. -Nekem is vannak szabályaim, nem csak nektek. - Istenem, néha meg tudnálak... - A nő megcsóválta a fejét, aztán hirtelen Delhez fordult - Hány férfival beszéltél, és riasztottál el, amikor rólam volt szó? - kérdezte gyanakodva. Del zsebre vágta a kezét. -Ami elmúlt, az elmúlt -Szerintem inkább magaddal kéne tárgyalnod. - Hidd el, hogy már megtettem, de nem sokat használt. Rólad sem tudtam lebeszélni magam, és most már nem tudom elfelejteni az ízedet. - Az ízemet?
- Igen. Vannak olyan ízek, amelyeknek nem lehet ellen-
állni. Ilyen vagy te is. A nő halkan felsóhajtott, és két kézzel megfogta a férfi arcát - Félig megbocsátottam. Tegyünk egy hosszú sétát, hadd jöjjön meg az étvágyunk.
Negyedóra múlva Laurel rájött, hogy túl sok embert ismernek. Az egyszerű sétából egy soha véget nem érő üdvözlési és társalgási szertartás lett. Ráadásul mindenkin látszott a kíváncsiság, amikor először látták meg őket együtt. Szinte hallotta az emberek izgatott suttogását a háta mögött. Olyan zavaró volt ez a hang, mint egy szúnyog zümmögése a fülében. Legalább Mrs. Babcock egyenesen rákérdezett. Del érdeklődő pillantást vetett rá, miközben elindultak visszafelé. -Mire? - Mi van köztük? Járnak? Lefeküdtek? Mit köze van Delaney Brownnak Laurel McBane-hez? Mikor történt? Azt hiszem, ki kellett volna adnunk egy hivatalos közleményt, hogy megnyugodjanak a kedélyek. - Az emberek szeretik beleártani magukat mások dolgába, főleg ha szexről vagy botrányról van szó. - Szinte érzem, ahogy összenéznek a hátam mögött. - A nő megmozgatta a vállát, mintha le akarná rázni magáról a kellemetlen érzést. - Téged ez egyáltalán nem zavar? - Miért zavarna? Inkább adjunk nekik valamit, amiről sugdolózhatnak. A férfi maga felé fordította, és megcsókolta a nőt. - Tessék. Ezzel minden kérdést megválaszoltunk. Most pedig együnk egy kis burgonyasalátát. Laurel rájött, hogy Del könnyebben kezeli ezt a helyzetet, mert az emberekkel is könnyedebben tud bánni. Ráadásul ő a connecticuti Brownok közül való Delaney Brown, és Greenwichben ez sokat jelentett. Laurel csak ritkán szokott így
gondolni rá, és úgy vélte, hogy a férfi is csak akkor gondol így magára, ha hasznosnak tartja. De a többiek mindig így néztek rá. Delnek neve, rangja és vagyona volt. Az első közös nyilvános megjelenésük most megint eszébe juttatta, hogy a férfi több, mint a gyerekkori barátja és - talán - a leendő szeretője. Szex és botrány, mélázott el a férfi szavain. Nos, az ő családjában mindkettőből akadt bőven. Biztosan sokan emlékeznek még rá, és most elgondolkodnak. Aztán az elegáns koktélpartikon meg az exkluzív teniszpályákon arról beszélnek, hogy a név, a rang és a vagyon miatt vetett szemet Délre. Kit érdekel, vonta meg a vállát Laurel. Nem szabad az efféle pletykákkal törődni. Az viszont nem lenne jó, ha ezek a kellemetlen gondolatok megzavarnák a barátságát Parkerrel vagy Dellel. - Nagyon el vagy mélyedve a gondolataidban - lépett hozzá Mac, és megbökte a könyökét. - Egy nemzeti ünnepen nem szabad ilyen komoly dolgokkal foglalkozni. - Annyira nem komoly - hárította el Mac érdeklődését Laurel, de aztán mégis úgy érezte, hogy be kell avatnia a barátnőjét. - Neked még soha nem jutott eszedbe, hogy tulajdonképpen mit keresünk itt? Mac a fagylaltot nyaldosta az ujjáról. -Újabban érdekel a zen buddhizmus? - Nem. Az tényleg túl mély lenne. Én most kifejezetten ránk gondoltam. A helyi állami középiskola diákjaira, akik zűrös családi körülmények között nőttek fel, és nehéz gyerekkoruk volt. -Az enyém nehezebb volt. -Igen, ebben a kategóriában valóban téged illet a fődíj. - Hurrá. - Mac elgondolkodva nézegette a kezében tartott műanyag limonádés poharat. - Ha már a zűrökről beszélünk, akkor közlőm, hogy Linda tegnap visszajött -Nem is mondtad. Mac vállat vont.
- Már nem zaklat fel annyira. Ráadásul most New York-
ban él az új férjével, és egyelőre még haragszik rám. Így megfelelő távolságban vagyunk egymástól. -Csak maradjon így minél tovább. Nem érdekel, mert már elnyertem az igazi fődíjat is. Mac Carterre nézett, aki éppen néhány diákjával beszélgetett. - Nagyszerű tanár - állapította meg Laurel. - Mi találkoztunk ilyen kedves tanárral? - Mr. Zimmermannal, aki történelmet tanított nekünk. Ő aranyos volt. - Igen, a Zimmermann. Nagyon aranyos, de homoszexuális. Mac zöld szeme tágra nyílt a meglepetéstől, és leengedte a poharát. -Nem mondod! - Pedig igaz. Lehet, hogy az anyád pont akkor íratott vissza a magángimnáziumba, amikor kiderült. - Sok jóból kimaradtam, amiért hol, ide hol oda járatott. Akár meleg, akár hetero, sokszor álmodoztam róla kamasz koromban. Igyunk Mr. Zimmermannra! - Zimmermannra - ismételte meg Laurel, és Mac műanyag poharához koccintotta az üdítősdobozát. - Mit is kezdtél el mondani rólunk? - kíváncsiskodott Mac. - Ott van Emma, aki egy hatalmas, mégis rendkívül összetartó családban nőtt fel. Ráadásul világéletében kiváltságos helyzetben volt. Aztán Parker, a greenwichi Brownok sarja. Erről a pozícióról nem is kell többet mondanom. Aztán itt vagy te. Szeszélyes anya, nemtörődöm apa. Soha nem tudhattad, hogy a következő hónapban mi vár rád, és éppen fent vagy lent leszel. Aztán itt vagyok én. Az apámnak állandóan meggyűlt a baja az adóhivatallal, és szeretőt tartott. Időnként majdnem csődbe mentünk, és senki nem állt szóba senkivel. Kis híján elárverezték a házunkat, és az anyámat jobban megviselte a személyzet elvesztése, mint az, hogy az apámnak szeretője van. Nehéz idők voltak.
Mac együtt érző mozdulattal átkarolta Laurelt. - De túléltük. - Igen, és még mindig itt vagyunk. Pedig akkor nem hittem volna, hogy eljutok idáig. Sokat szenvedtem, mert nem értettem a helyzetet, és tele voltam haraggal. Úgy képzeltem, hogy mihelyt betöltőm a tizennyolcat, lelépek innen. - Tulajdonképpen így is történt, mert New Yorkba mentél tanulni, és kiharcoltál magadnak egy saját helyet a világban. Én nagyon örültem, hogy az egyik barátnőmnek van egy New York-i lakása. Ráadásul te is fiatal és egyedülálló voltál, és még pénzed is volt. Átéltünk néhány emlékezetes kalandot a nagy New York Cityben. Amikor éppen nem dolgoztuk magunkat halálra. Laurel felhúzott térdére fektette az arcát, de közben nem vette le a szemét Macről. - Mi mindig dolgoztunk. Nem azt akarom mondani, hogy Parker és Del csak tétlenkedett, de... - Ki voltak párnázva - bólintott Mac. - Mi meg nem. Persze valamennyire mi is, mert ismerjük őket. -Igen, igazad van. Mi is védve voltunk. - Talán ezért nem szoktam erről túl sokat gondolkodni. Az a lényeg, hogy eljutottunk idáig. És látom, neked is jutott egy szép díj. Laurel felemelte a fejét, és Delre nézett. -Még nem jelentettem ki azt, hogy az enyém. - Tudom, hogy most magam ellen beszélek, mert fogadást kötöttem rátok. De hadd kérdezzek valamit, McBaine. Miért nem? -Én is ugyanezt kérdezem magamtól. Amikor az égen felvillant a tűzijáték első fénycsóvája, Del Laurel mögé ült, és átölelte. A nő így kényelmesen nekitámaszkodhatott. Laurelt körülvette a fény, a hang és a látvány, miközben kellemesen elmerült a férfi közelségében. Mindegy, hogy kerültem ide, az a lényeg, hogy ott vagyok, ahol lenni akarok.
A visszarámolás közben majdnem ugyanolyan káosz keletkezett, mint a bepakolásnál, de mihelyt végeztek, Parker elvitte őket egy közeli szórakozóhelyre. Az ajtónál Carter kezébe nyomta a kocsi kulcsát. -Del fizeti az első kört - jelentette be. - Én? - Igen, és ezt a feladatot nem háríthatod a sofőrünkre. - A nő hátranézett, és észrevette Malt, aki most lépett be mögöttük. - Foglaljunk le néhány asztalt, hogy legyen helyünk. Összetoltak két asztalt, és miután megrendelték az italokat, a nők a mellékhelyiség felé vették az útjukat. -Miért mennek csapatostul a vécére? - érdeklődött Mal. - Hogy kibeszélhessenek minket - világosította fel Jack. És kidolgozzanak egy stratégiát. - Most van egy szabad percünk, ezért közlöm veled, hogy Parker csak azért esett neked, mert megharagudott rám. Mal a barátjára mosolygott. - Rendben. Akkor nem bánnám, ha megint felbosszantanád. - Nagyon vicces. Nem tudta, hogy idehívtalak, és félreértette a helyzetet. Mal hátradőlt a székén, és érdeklődve nézett a barátjára. -Miféle helyzetet? Hogy a mai napra össze akartalak hozni titeket. -A húgodnak nehezére esik fiút találni magának? -Nem. Dehogy. -Akkor én nem aggódnék emiatt. Az italok megérkeztek, a zenekar rázendített, és a nők is visszatértek a mosdóból. - Táncoljunk! - kiáltott fel Emma. - Gyere, Jack. - Emma megragadta a férfi kezét, és felrántotta a helyéről. - De itt a sör! -Előbb táncoljunk, aztán jöhet a sör. - Ez is egy megoldás. - Del felállt, és Laurelre nézett. Régen táncoltunk együtt. -Akkor nézzük, mire megyünk.
-Gyere te is, Carter - unszolta Mac a vőlegényét. -Én szörnyen táncolok - figyelmeztette Carter. - Az esküvőn is táncolnod kell, úgyhogy legalább gyako-
rolhatsz. -Nos, rendben. Mal egy pillanatig tétovázott, majd felállt, és Parker felé nyújtotta a kezét. -Igazán nem kell... - mentegetőzött Parker. -Tudsz táncolni, nem? -Persze, hogy tudok, de... -Félsz velem táncolni? - Ugyan már, ez nevetséges! - Parker bosszús arccal felállt. - Ez nem egy randevú, és elnézést kérek a parki jelenet miatt, de nagyon... - Dühös voltál Delre. Értem. Úgyhogy iszunk, táncolunk, és nem foglalkozunk tovább az egésszel. A zene gyors volt, és a férfi váratlanul megpörgette, majd magához rántotta a nőt Aztán táncolni kezdett. Nagyon jó ritmusérzékkel mozgott, és eltelt néhány másodperc, mire Parker követni tudta a lépéseit. Kénytelen volt elismerni, hogy a férfi megint meglepetést okozott neki. -Úgy látom, táncórákat vettél - jegyezte meg egy idő után. - Nem. Csak rájöttem, hogy a nőket könnyebb felszedni tánc közben. - A férfi megpörgette Parkért, majd ügyesen visszafordította, hogy a testük összeérjen. - És munkát is lehet szerezni. A verekedős jeleneteknek szigorú koreográfiája van, és sok akciófilmben kaszkadőrködtem. -Tehát munka és nők. -Igen. Az élet sokkal kellemesebb velük. A közelben táncoló Laurel megfenyegette Delt a mutatóujjával. - Azonnal hagyd abba! Nem veszed észre, hogy egyfolytában őket bámulod? -Én csak... ellenőrzőm a helyzetet. - Nézz rám. - A nő a két ujjával a saját szemére irányította
Del tekintetét. Del magához vonta Laurelt. - Túl messze voltál. - Értem. - Laurel átkarolta a férfi nyakát, és a csípőjét az ágyékához szorította. - Ez hogy tetszik? - Sokkal jobban. - A férfi ajka megtalálta a nő száját. - De hiába jobb, mégis elviselhetetlen. - Ki fogod bírni. - A nő megharapdálta a férfi felső ajkát. - Nem sokáig. Gyere, üljünk inkább le. Laurelnek eszébe jutott az este, amikor a három barátnőjével elment egy klubba. Csak ők négyen, egy elegáns New York-i szórakozóhelyre. Mind a négyen függetlenek voltak, és táncolni akartak. Néhány hónap múlva sok minden megváltozhat, gondolta. Most nyolcan vannak, és a hangos zenét túlkiabálva próbálnak beszélgetni az asztalnál. Del időnként megsimogatta a haját vagy a hátát Valószínűleg nem is tudja, hogy ezek a szórakozott érintések milyen vihart kavarnak a testében. Legszívesebben összegömbölyödött volna a férfi ölében, hogy boldog dorombolásba kezdjen. Vagy kiráncigálja a helyiségből, és a furgonhoz vonszolja, ahol egyedül lehetnek. Szánalmas, hogy mennyire vágyakozik utána, és a férfi közelsége ilyen nagy hatással van rá! Ha Del sejtené, hogy milyen szerelmes belé... Biztosan nem akarná megbántani, és kedves lenne, gondolta a nő. És azt nem tudná elviselni. Sokkal jobb, ha lassan és könnyedén haladnak előre. Úgy, ahogy Del az elején javasolta. Talán közben egy kicsit lecsillapodnak a benne dúló érzések. Talán egy idő után egyformán éreznek majd, és ő nem kerül hátrányba a vonzalma miatt A férfi ránézett, és elmosolyodott. Laurel érezte, hogy megremeg a szíve. Annyi minden megváltozhat, gondolta. Kivéve a saját érzelmeit Valamivel éjfél után mindnyájan visszakászálódtak a fur-
gonba, és Carter ült a volán mögé. Laurel hallgatta a halkuló beszélgetést, az egyre fáradtabb hangokat. De az égen még ragyogott a hold, sziporkáztak a csillagok, és előttük állt a hosszú éjszaka. - Holnap egy ügyféllel ebédelek - szólalt meg Del. - Aztán este pókerezünk a fiúkkal. Mi lenne, ha most te találnád ki, hogy legközelebb hova akarsz menni, és mit akarsz csinálni? - Rendben. Remélem, addig hiányzom neked. - Lehet. Amikor Carter Del háza elé kanyarodott, a férfi gyengéden megcsókolta Laurelt. - Majd szólj, hogy mire jutottál. Kiszállás közben megveregette Parker vállát. - Ugye, már nem haragszol? A nő a bátyja szemébe nézett. - Csak azért nem harapom le a fejed, mert megnyertük a meccset, és Mal jól táncol. De ne merészelj még egyszer ilyet tenni! - Pedig jól érezted magad. - Del megpuszilta a testvérét. - Köszönöm a fuvart. Viszlát. Titeket meg várlak holnap a pókerpartira - nézett a férfiakra. Del kiszállt, még egyszer búcsút intett, és elindult az ajtaja felé. Laurel legalább negyed mérföldön át vívódott magában. -Állj! - kiáltott fel végül. - Állítsd meg a kocsit. - Rosszul vagy? - Emma azonnal kiegyenesedett, és aggódva fordult Laurel felé. - Nem. Csak ez az egész olyan gyerekes. - A nő feltépte a furgon ajtaját, és kiszállt. - Nem érdekel a fogadás, elmegyek Delhez! Ti pedig menjetek haza. Nem törődött a szavait követő üdvrivalgással, becsapta maga mögött a jármű ajtaját. - Várj! - Carter kidugta a fejét az ablakon. - Odaviszlek, hátha... - Köszönöm, de nem kell. Menjetek csak.
Laurel sarkon fordult, és futásnak eredt.
10. Del a komódon álló tálkába dobta a kulcsait, a mobiltelefonját a töltőbe dugta, aztán arra gondolt, hogy lefekvés előtt úszik egyet. Fizikai erőfeszítésre volt szüksége, hogy megszabaduljon a szexuális gerjedelemtől, és el tudjon aludni. Levette az ingét és a cipőjét, majd elindult a konyha felé, hogy magához vegyen egy üveg ásványvizet. Akkor is helyénvaló a várakozás. Laurel fontos szerepet játszik az életében, ezért nem szabad elsietnie ezt a fontos lépést kettejük kapcsolatában. Ő nem csak egy izgalmas és vonzó nő. Ő Laurel. A kemény, mókás, okos és sokoldalú Laurel McBane. Megvan benne minden tulajdonság, amit a nőkben értékel. Ráadásul rendkívül szexi csomagolásban. Ismeretségük hosszú évei során mindig tiltott gyümölcsnek tartotta, és nem gondolta, hogy ilyen heves vágyat fog érezni iránta, miután Laurel lerombolta ezt az akadályt. Persze ő is segédkezett ebben. Egy újabb indok arra, hogy várjanak. Más körülmények között Del szerette a váratlan fordulatokat, de nem most, amikor egy olyan személyről van szó, aki ennyire fontos, és akivel ilyen bonyolult kapcsolatban áll. Csak lassan és józanul, figyelmeztette magát. Hiszen eddig nagyon jól működött a terve. Rövid idő alatt olyan dolgokat tudtak meg egymásról, amire a hosszú ismeretségük alatt egyszer sem derűit fény. Máskor is töltöttek együtt egy egész napot, de most mindent új színben és más megvilágításban láttak. Minél több ilyen felfedezésre van szükség, mielőtt megteszik a következő lépést. Semmi kifogása nem volt a további várakozás ellen. Vajon vége lesz valaha ennek a hónapnak? Gyerünk a hideg vízbe, parancsolt magára. Ám ekkor va-
laki dörömbölni kezdett a bejárati ajtón, és a mobiltelefonja is megszólalt Del visszarohant az előszobába. Páni félelem szorította össze a szívét, amikor meglátta a felhevült arcú, tágra nyílt szemű Laurelt. - Baleset történt? Parker! - Megragadta a nőt, és gyorsan szemügyre vette, hátha sérüléseket lát a testén, de közben az agya már a következő teendőn járt. - Hívd a 911-et, addig én... - Nem történt baleset, és mindenki jól van. - A nő visszarántotta az elrohanni készülő férfit, és nagy levegőt vett. - Elmondom, miről van szó. A mai napot nem kell beszámítani, és már tulajdonképpen holnap van, tehát azt sem. És az elsőt sem, mert az meg az első. -Micsoda? Jól vagy? Hol vannak a többiek? Mi történt? - Nem történt semmi, csak visszajöttem. - A nő felemelte az egyik kezét, mintha meg akarná nyugtatni a férfit, a másikkal pedig idegesen a hajába túrt. - Egyszerű matematika az egész, és ma tulajdonképpen holnap van, mert már elmúlt éjfél. Tehát ez a helyzet. A hétvégeket sem kell figyelembe venni. A hétvégéket nem szoktuk beszámolni, mert mindenki tudja, hogy egy héten csak öt munkanap van. A férfi már megnyugodott, de egy kukkot sem értett Laurel hadarásából. -Most miről van szó? - Mindenről. Miért nem figyelsz arra, amit mondok? - A nő figyelmeztetően felemelte a mutatóujját. - Próbáld felfogni. - Szívesen megtenném, ha tudnám, hogy mi a csudáról beszélsz. - Csak figyelj. - A nő kibújni készült a szandálból, amit a baseball után visszavett, de most megállt. - Elmagyarázom, hogyan működik a számolás. Vonjuk ki az első napot, meg a mait, meg a hétvégéket. Az tíz nap, de más szóval két hétnek is nevezhetnénk. - A nő izgatottságában két kézzel hadonászni kezdett. - Ráadásul egy hónap nem harminc nap, csak négy hét. Huszonnyolc nap, hétszer négy. Egyszerű matematika. Ha levonjuk a két hetet, ami nem számít a hétvégék meg a többi miatt, akkor kiderül, hogy tulajdonképpen már túl vagyunk a
határidőn. - De milyen... ja! - A férfi hirtelen megértette, miről beszél Laurel. Őröm, megkönnyebbülés és hála árasztotta el a szívét. Nem biztos, hogy követni tudtam az okfejtésedet. Elmondanád még egyszer? - Nem. Én már kiszámoltam, és nyugodtan elhiheted nekem. Tehát visszajöttem, mert már késésben vagyunk. -Az nem lehet. - Pedig ilyen a matematika. Most három választásod van. Hazaviszel, hívok egy taxit, vagy itt maradok. - Hadd gondoljam át. Azt hiszem, megvan a megoldás. - A férfi megragadta a nőt, és vadul megcsókolta. - Helyes válasz. - A nő felugrott, és a lábával átkulcsolta a férfi derekát. - Ez a legjobb döntés. Majd ráérsz később megköszönni, hogy ilyen ügyesen kiszámoltam. - Laurel ajka forrón és mohón tapadt a férfi szájára. - De most megőrülök, és jobban tennéd, ha te is elveszítenéd az eszedet. - Éppen rád gondoltam, meg arra, hogy mennyire kívánlak. - A férfi elindult felfelé a lépcsőn. - Csak ez járt a fejemben. Éljen az ötnapos munkahét! - És ez minden munkahelyen érvényes - zihálta a nő, és a fülében hallotta a saját szívverését. - Túl nagy terhet helyeztünk magunkra a szex miatt. Állandóan az jár a fejemben, hogy veled akarok lenni. Már alig várom, hogy megtudjam, milyen lesz. Ugyanakkor el akarom hessegetni a gondolatot, de nem lehet Látod, hogy milyen sokat fecsegek? Összevissza beszélek, mintha nem lennék normális. -Akkor tegyük meg, és legyen vége a találgatásnak. Del az ágyra helyezte Laurelt, és fölé hajolt. A nő megsimogatta a férfi hátát, és a combjával még mindig szorosan átölelte a derekát Araikor ajkuk összeért, egész testét elárasztotta a forróság, és olyan heves vágy fogta el, hogy elállt a lélegzete. Túl régen vártam erre, és túl sokat álmodoztam róla, gondolta kábán. Laurel megragadta a férfi csípőjét, és megfeszítette a derekát, hogy közelebb kerüljön hozzá. A férfi gyengéden
megharapdálta a nyakát, és érintése nyomán Laurel bőre bizseregni kezdett Megpróbált lenyúlni, és elérni a férfi cipzárját, de Del megragadta a kezét, és a hüvelykujjával megcirógatta Laurel lüktető pulzusát. -Ez túl gyors. -Már egy örökkévalóság óta tart. - Akkor nem számít, ha még várunk egy kicsit. - A férfi hátrahajolt, és nekilátott, hogy kigombolja a nő blúzát A hold ezüstös sugarai megvilágították őket, és sejtelmes fénnyel árasztották el a helyiséget. - Sok időt töltöttem azzal, hogy igyekeztem elfojtani az érdeklődésemet, és mindent elkötettem, hogy ne úgy nézzek rád. Most ki akarom élvezni a látványt, a bőröd érintését és a tested ízét. - A blúz szétnyílt, és a férfi gyengéden megcirógatta Laurel vállát. Olyan volt ez az érintés, mint amikor az ember végre megfejt egy kirakós játékot, és első alkalommal látja meg a szépségét, meg az összetettségét. Elragadtatott pillantással nézte Laurel arcának vonalait és teste ingerlő idomait. Most minden arra vár, hogy felfedezze! A nő kitárta a karját, és Del egy kicsit felemelte, hogy le tudja róla venni a blúzt, és ajkával megérintse a selymes bőrét. Kikapcsolta a melltartót, és lassan lesimította a pántokat Laurel válláról. A nő fojtott hangon felnyögött, és hátrahajtott a fejét. Az ajka félig kinyílt, és csókot kért. Del lassan, érzékien, de remegő mohósággal csókolta meg a forró ajkakat. Aztán elengedte a nőt, és belenézett merész pillantású kék szemébe. Finom mozdulatokkal megcirógatta a mellét, és látta, hogy Laurel megborzong. Készséges odaadása forró, kemény vágyat gerjesztett Del testében. -Végre! - sóhajtott fel, és ajkát a nő mellére tapasztotta. Laurel egész testén ficánkoló gyönyörűség söpört végig, miközben átadta magát a férfi kezének és ajkának. Del gyötrő lassúsággal haladt centiméterről centiméterre, hogy felfedezze és megszerezze, amire vágyik. Laurelnek az a furcsa érzése támadt, hogy a férfi ismeri a teste minden porcikáját, és tudja a titkot, amit olyan régen tartogat magában.
- Annyira vágytam erre! Annyira kívántalak! - súgta a
férfi fülébe. - Most végre együtt vagyunk - nyögte a férfi, és lehúzta Laurel farmernadrágját. Ajka végigsiklott a nő hasán és combján. Laurel számára egy másodpercre megállt az idő. Most! Ez az a pillanat, gondolta magában. Delnek úgy tűnt, hogy Laurel teste forrón és készségesen megnyílik előtte. Csak lassan, mondogatta magában, pedig érezte, hogy már nem bírja sokáig. Kezével juttatta el a csúcsra, és nézte, ahogy gyönyörű kék szeme felragyog, mint a kristály. Száját az ajkára szorította, hogy érezze a halk nyögéseket. Amikor végül ismét egymás szemébe néztek, a férfi gyorsan megszabadult a ruháitól, és egyetlen heves lökéssel a nő ölébe hatolt. Egy pillanatig nem mozdult, és mindketten némán élvezték a testükön végigfutó remegést. A nő Del nevét sóhajtotta, és készségesen felemelte a csípőjét. Nincs több képzelődés! Megtörtént a csoda, és a testük együtt mozog a kéj ritmusára. Végre, gondolta Laurel, és ismét elárasztották a gyönyörűség lüktető hullámai. Erőtlenül és kimondhatatlanul boldogan feküdt a férfi alatt, mosolygó ajkát a vállára szorította. Hallotta, hogy Del szíve vadul ver felette. Örömmel töltötte el, hogy a férfi is ziláltan és kielégülten hever rajta, tehát nem csak őt kavarta fel az együttlét. Megsimogatta a hátát és formás fenekét. Most már megtehetem, gondolta ujjongva. - Az én ötletem volt - jelentette ki meggyötört, de büszke hangon. - Jó ötlet - nevetett fel a férfi, majd az oldalára fordult, és magához ölelte a nőt. - Igen. Nagyon jó. - Az én számításaim és képleteim szerint tulajdonképpen nem is veszítettük el a fogadást. Szerintem ne foglalkozzunk a fogadással, mert mindenképpen mi nyertünk.
A nő úgy érezte, hogy ha ennél boldogabb lenne, akkor rózsaszín szívecskék és csiripelő madarak keringenének a szeme előtt. - Igazad van - sóhajtotta elégedetten. - Holnap tényleg nagyon korán kell kelnem. - Rendben. - Del a nő köré fonta a karját, és így adta a tudtára, hogy egy darabig még nem engedi el. Laurel egy újabb csókra emelte a száját. -Megérte a várakozás? -Határozottan. Laurel lehunyta a szemét, és elaludt Del karjában. Bárcsak lenne egy elemlámpája meg egy fogkeféje! Most is ugyanolyan nehéz a másnap reggeli botorkálás, mint régen, amikor még randevúzott. Végre megtalálta a melltartóját és az egyik cipőjét. Elégedetten felsóhajtott, amikor a bugyija is tapogatózó keze ügyébe került. Már megvolt a blúz, egy fél pár cipő és a bugyi. A táskáját a földszinten dobta le, majd abban talál leheletfrissítő tablettát, meg viteldíjat a taxira. Rettenetesen vágyott egy kávéra. A puszta gondolattól majdnem kicsordult a nyála. Négykézláb folytatta a kutatást a padlón, és majdnem felkiáltott örömében, amikor rábukkant a másik cipőjére. -Mit csinálsz ott? - Elnézést - mentegetőzött Laurel, és a térdére ereszkedett. - A többi ruhámat keresem. Mondtam, hogy korán kell kelnem. Mennyi az idő? Te jó ég, még öt óra sincsen! - Ilyen a cukrászok élete. Ha egy fél percre feloltanád a villanyt, akkor összeszedem a holmimat, és már itt sem vagyok. Te meg nyugodtan aludhatsz tovább. - Nincs itt a kocsid. - Majd lentről hívok egy taxit. Mindenem megvan, kivéve a... - A fény elárasztotta a szobát, és Laurel a szeme elé kapta a kezét. - Figyelmeztethettél volna, hogy mikor oltod fel. Csak egy pillanatot kérek.
-Olyan... Érdekesen nézd ki. - Képzelem. - Teljesen meztelen volt, a haja pedig úgy állt,
mintha madarak fészkeltek volna benne. Ráadásul a padlón guggolt, és a kezében tartotta a fehérneműjét meg a fél pár cipőt. Miért nem alszik Del mélyebben? - Két pillanat! - A nő észrevette a blúzát, és azon töprengett, hogyan menjen érte. Kúszva vagy felállva? Végül úgy döntött, hogy a kúszás méltatlan lenne hozzá. A meztelenség nem számít, hiszen a férfi már látta meztelenül. De reggel még nem, amikor a lehető legpocsékabban néz ki. Bárcsak ne mosolyogna így rá! -Fordulj meg, és aludj tovább. A nő felállt, és odalépett a padlón heverő blúzhoz. A cipő kiesett a kezéből, amikor a férfi elkapta, és magához rántotta az ágyba. -Del, mennem kell! - Nem tart soká. - A férfi ránehezedett, és bebizonyította, hogy egyáltalán nem vette el a kedvét a rendetlen frizura. Amikor a férfi felemelte Laurel csípőjét, és az ölébe hatolt, a nő úgy döntött, hogy a frissen főzött kávén kívül létezik kellemesebb reggeli élmény is. -Talán mégis van még néhány percem. A férfi felnevetett, és az arcát a nő vállára hajtotta. Laurel hagyta, hogy lassan, lágyan és édesen emelkedjen benne a vágy és a feszültség. A pulzusa egyre szaporább lett, míg végül megkönnyebbült sóhajtással érte el a csúcsot. Minden tagját forróság és kellemes ernyedtség járta át. Del betöltötte a testét, a lelkét és a szívét. A szédítő zuhanás ugyanolyan gyengéd volt, mint az emelkedés, és Laurel szerette volna, ha ismét összegömbölyödhetne és álomba merülhetne Del karjában. -Jó reggelt - súgta a férfi. - Szia. Elnézést akartam kérni, amiért felébresztettelek, de már nem bánom.
- Én sem. Szerintem minél előbb keressük meg a ruháin-
kat, hogy hazavihesselek. -Hívok egy taxit. -Szó sem lehet róla. - Ne butáskodj. Semmi értelme felkelned, felöltöznöd és odavinned, amikor csak egy taxit kell hívnod. - Dehogynem. Az ágyamban töltötted az éjszakát, ezért kutya kötelességem hazavinni téged. - Üdvözöllek a huszonegyedik században, Sir Galahad. Én jöttem ide, tehát... - Nem vagy most abban a helyzetben, hogy vitát kezdeményezz - mosolyodott el a férfi, és felkönyökölve lenézett rá. Ha tudsz maradni tíz percig, akkor még egy okot adok arra, hogy én vigyelek haza. -Ez egy nagyon elbizakodott kijelentés. Akarod látni, hogy kinek van igaza? - Hadd keljek fel. Ha már ilyen gáláns vagy, nem tudnál szerezni egy fogkefét? - Megtehetem. És még két hordozható poharat is megtöltök kávéval. -Ha kávét kapok, akkor bárhová elvihetsz. Negyedórán belül Laurel egy kávéspoharat tartva a kezében kilépett a házból. - Esik az eső. Illetve zuhog - javította ki magát. Ez nem hiányzott! - Del, nem kell... - Ne vitázz tovább! - A férfi megragadta a nő karját, és magával húzta a kocsihoz. Laurel csuromvizesen beszállt, és megcsóválta a fejét, amikor a férfi beült a volán mögé. - Nem kéne ragaszkodnod a fuvarhoz. Nincs kedvem vitázni veled. -Rendben. Akkor inkább beszéljük meg. - Ez már jobban hangzik - enyhült meg a nő. - Nem lenne jó, ha ezentúl mindig úgy éreznéd, hogy kötelességed hazavinni. Ha meggondolatlan tettre ragadtatom magam, akkor vállalnom kell a következményeket. Mint például a közlekedés
nehézségeit. - Nagyon élveztem a meggondolatlan tettedet, de ettől függetlenül mindig hazaviszem azt a nőt, akivel együtt vagyok. Vedd úgy, hogy ez az első számú Brown-szabály. A nő is pont erre gondolt, miközben idegesen dobolt a térdén. - Ezek szerint én is hazavigyelek, ha te törsz rám váratlanul? Nem. Nem azért, mert nő vagy, én meg férfi. Ez egy alapelv. - A férfi álmos pillantással nézett Laurelre, miközben a zuhogó esőben vezetett. - Egyenlő jogok, egyenlő fizetés és szabad döntések. Pártolom az egyenjogúságot, mégis hazaviszem a nőt, akivel járok. Nem szívesen gondolnék arra, hogy egyedül vezet az éjszaka közepén, és nem vagyok mellette, ha valami történik. -Mert te férfi vagy. -Igen. És ragaszkodom ehhez a szerephez. - Talán a jelenléted megvéd a balesetektől vagy egy defekttől? - Mindig érdekesnek, bár néha idegesítenek tartottam azt a képességedet, hogy a legegyszerűbb dolgokat is meg tudod bonyolítani. Laurel belátta, hogy Delnek igaza van, de ettől nem változott meg a véleménye. -És ha itt lenne a kocsim? -De nincs itt. -És ha mégis? - Majd meglátjuk, ha egyszer úgy alakul. - A férfi a birtokhoz vezető bekötőútra fordult. -Ez nem egyenes válasz. - Lehet. Mit szólnál ahhoz, ha nem kísérnélek el az ajtóig? Így nem érhet az a vád, hogy túl gáláns vagyok. A nő a férfira nézett. -De addig itt fogsz ülni, amíg be nem lépek? - Igen. - Del két kézzel megfogta a nő arcát, és megcsókolta a száját. - Menj, és süss egy szép tortát.
A nő megmozdult, hogy kiszálljon, de aztán visszaült, és egy hosszabb, sokkal kielégítőbb csókkal búcsúzott. -Viszlát. Az ajtóhoz szaladt, de ott megfordult, és visszaintett, mielőtt belépett a házba. Az előszobában az ajtónak támaszkodott, és egy percig élvezte a magányt meg a kora reggeli csendet. Szeretkezett Dellel! Az ágyában aludt, és mellette ébredt. Egyetlen éjszaka alatt a régóta dédelgetett álmai mind valósággá váltak, ezért megengedheti magának, hogy egy kicsit ünnepeljen, boldogan mosolyogjon maga elé, két kézzel átölelje a vállát, és élvezze a mindent elsöprő boldogság csodálatos érzését. Senki nem zavarta, és ismét átélhette a felejthetetlen pillanatokat. Nem tudhatta, hogy később mit hoz a sors, de abban a percben minden az övé volt, amire valaha vágyott. Szinte lebegve ment fel a lépcsőn a szobájába. Nehéz nap várt rá, de legszívesebben ledobta volna magát az ágyra, hogy elmerüljön a boldogságban. Ezt sajnos nem tehette meg, de úgy döntött, hogy egy forró zuhannyal kényezteti magát. Az egyik törülközőtartóra akasztotta a vizes ruháit, kivette a hajából a csatot, amivel a reggeli frizuráját próbálta kordában tartani, és még mindig boldogan vigyorogva lépett be a zuhany alá. Elmerült a kellemes illatokban, és élvezte a forró gőzt, amikor a szeme sarkából mozgást látott az üvegajtón át. Kész csoda, hogy az éles sikolyától nem repedt meg az üveg. - Csak én vagyok, Laurel! - Mac méltatlankodva dugta be a fejét a zuhanyozó ajtaján. - Kopogtam, kiabáltam, de olyan hangosan énekeltél, hogy nem hallottad. - Sokan dalra fakadnak a zuhany alatt. Mi a csudát akarsz? - De kevesen éneklik az I've got rythm című számot zuhanyozás közben. Nem is azt énekeltem? - Vagy mégis? Akkor most egész nap ez a dallam lesz a fülében. - Kimegy a meleg. Csukd be az ajtót, és hagyjál békén.
- Mi tart ilyen sokáig? - hangzott fel Emma türelmetlen
hangja az ajtóban. -Parker hol van? -Az edzőteremben - felelte Emma. - De már szóltam neki. - Az ég áldjon meg titeket! Nem látjátok, hogy zuhanyozom? - Jó illata van - jegyezte meg Mac. - Most már tiszta vagy, ezért nyugodtan kijöhetsz a zuhany alól. A szexi reggeli történet tiszteletére palacsintát fogunk enni. -Nincs időm palacsintát készíteni. -Mrs. G. vállalta a feladatot. -Gofri is lesz. - Meg omlett. Szexi reggeli történet, omlettel. Tíz percet kapsz! - parancsolt Laurelre Emma. - A fiúk ki vannak tiltva a konyhából. -Nem akarok... Mac nem várta meg a mondat végét, becsukta az ajtót. Laurel hátrasimította vizes haját. Hiába próbálna meg leosonni a saját konyhájába, úgyis utána jönnének, és tovább nyaggatnák. Megadó sóhajjal kilépett a fülkéből, és felkapott egy törülközőt. Amikor húsz perc múlva belépett a konyhába, Macet és Emmát már ott találta. Az asztal meg volt terítve, és Mrs. Grady a tűzhelynél tüsténkedett. -Nagyon nehéz nap vár rám, ezért... -A reggeli a legfontosabb étkezés - jelentette ki Mac. Te mondod, aki csak néhány kekszet kapsz be reggel? Most már tényleg neki kell látnom a munkának. -Úgysem tudod magadban tartani - emlékeztette Emma. -Mi is elmeséltük a történetünket, és Mrs. G. már készíti a szexi reggeli omlettet. Ugye, Mrs. G,? - Igen. Jobban teszed, ha asztalhoz ülsz, mert nem fognak békén hagyni - figyelmeztette Laurelt. - Nemrég tudtam meg, hogy alig félórája érkeztél haza, ezért én is kíváncsi vagyok a történetedre. Laurel megivott egy pohár gyümölcslét, és közben az ar-
cokat tanulmányozta. - Van egy titkos képességetek, amivel mindent kiszimatoltok? - Igen - válaszolta Parker az ajtóból. - És ha a barátnőim a jól megérdemelt reggeli zuhanyozásom előtt lehívnak a konyhába, akkor nagyon remélem, hogy jó sztorit hallok. - A nő feszes tornanadrágban és egy bő pólóban a pulthoz lépett, hogy töltsön magának egy kávét. - Gondolom, Del nem zavart el, és nem reteszelte be az ajtót. -Ez olyan kínos. - Laurel elvette Parker kezéből a kávét. -Ugye te is érzed, hogy furcsa a helyzet? -A hagyomány az hagyomány, még akkor is, ha kínos. -Parker vidám arccal megtöltött egy újabb csészét. Tehát? Mi történt? Laurel leült, és megvonta a vállát. -Elveszítettem a fogadást. Emma Laurel mellé telepedett, és vigasztaló arccal nézett rá. -Én is. De a pénznél fontosabb dolgok is vannak. -Ki nyert, Parker? - kíváncsiskodott Mac. Parker is leült, és haragos arccal meredt a csészéjébe. Malcolm Kavanaugh. - Kavanaugh? - Ha már ott volt, Laurel elvett egy pirítóst a rácsról. - Ő honnan szerzett tudomást erről? - Valaki elárulta neki, és baseball közben sarokba szorított. Én persze nemet mondtam, mert a fogadást már lezártuk, de olyan erőszakos és kitartó volt, hogy... Ráadásul azt mondta, hogy a késői csatlakozás miatt kétszáz dollárt fizet, és július ötödikére szavazott. - Tehát pontosan eltalálta! - kiáltott fel Mac - Szerencsés fickó. - Igen. Nagy mázlija volt. Pedig azt hittem, hogy nincsen semmi esélye, hiszen mindnyájan egész nap együtt voltunk, és este együtt mentünk haza. Nem számítottam arra, hogy Laurel kiugrik a kocsiból, és futásnak ered. - Olyan romantikus volt! - mosolyodott el Emma. - Mint a
filmekben. Mi történt, amikor odaértél? -Del kinyitotta az ajtót. -Mesélj! - unszolta Mac. - Ne zavarjon, hogy a bátyám. Téged is majdnem olyan régen ismerlek, mint Delt, és gyerekkorunk óta barátnők vagyunk. Semmi okod a feszengésre. - Egyetek! - parancsolt rájuk Mrs. Grady, és az asztalra tette az omlettes tányérokat. Laurel engedelmesen falatozni kezdett. - Az egészet kiszámoltam, mert mindig jó voltam matekból. -Hogy jön ide a matematika? - értetlenkedett Emma. - Rájöttem, hogy a harmincnapos határidőbe nem számít bele minden nap. Egy bonyolult képletet használtam, Del mégis megértette, és belátta, hogy igazam van. Aztán úgy döntöttünk, hogy nem törődünk a fogadással, és ennek megfelelően cselekedtünk. - A hétvégékre gondolsz? - kérdezte Mac, miközben mohón kanalazta az omlettet. - Nekem is megfordult a fejemben, hogy a hétvégék nem számítanak. - Pontosan. És az első meg az utolsó nap sem. Ez tovább bonyolítja a képletet, de mindegy. Kár, hogy ezeket a feltételeket nem tisztáztuk előre. Aztán... Akár kínos, akár nem, ez a négy nő áll hozzá a legközelebb az egész világon. - Csodálatos volt! Attól tartottam, hogy ideges leszek, és zavarban érezzük majd magunkat. De nem így volt. Nem sietett, és nem hagyta, hogy én siettessem, ezért az egész lassú és fantasztikusan meghitt volt. Del egyszerűen... Amikor Laurel elhallgatott, Parker felsóhajtott. - Tévedsz, ha azt hiszed, hogy kényelmetlenül feszengek, amikor meghallom, hogy a bátyám jó szerető. Ez nemcsak egy képesség, hanem a partner iránti tisztelet és gyengédség jele. - Úgy éreztem magam, mintha semmi más nem számítana. Csak mi ketten, akkor és ott Minden megtörtént, aztán teljesen természetesen el tudtam aludni a karjában. Számomra
mindig ez a legnehezebb. Nem érzek olyan bizalmat, hogy együtt tudjak aludni egy férfival. Emma megsimogatta Laurel combját az asztal alatt. -Ez egy igazán jó szexi reggeli történet volt. -Reggel támadt egy kis összetűzésünk. -Egy szexi összetűzés? -Az is. Nem tudsz másra gondolni? - rótta meg Laurel Macet. -Meg kellett keresni a ruhámat a sötétben, hogy hívhassak egy taxit, mert ma nehéz napom lesz. De Del felébredt, és a szörnyű hajam ellenére visszarántott az ágyba. - Én is gyűlölöm, hogy reggel mindig olyan a fejem, mint egy szénaboglya - panaszkodott Emma. - Fel kéne találni valami azonnali megoldást a kócosságra. - Aztán Del minden áron haza akart hozni. - Ez természetes. Laurel a fejét csóválva nézett Parkerre. - Ugyanaz a konok felfogás! Miért kéne felkelnie, felöltöznie, és hazahoznia, amikor egyedül is el tudom intézni? - Először azért, mert az otthonában voltál. Másodszor az ágyában aludtál. Ez csak jó modor, ami nem fenyegeti a függetlenségedet. - Az első számú Brown-szabály? Parker halványan elmosolyodott. - Hívhatjuk annak. - Ő is ezt mondta. Most be kell érnetek ennyivel, mert mennem kell dolgozni. - Mindnyájunkra rengeteg munka vár. Ma reggel félmillió liliom érkezik, amit mind fel kell dolgoznom. És az építkezés is ma kezdődik. - Itt is? - riadt meg Laurel. - Jack szerint igen. - Emma az órájára nézett. - Bármelyik percben itt lehetnek a munkások. - Izgalmas idők várnak rád - figyelmeztette Mac Laurelt. - És rengeteg zaj. - De megéri. Legalábbis ezzel próbálom majd vigasztalni
magam. Köszönjük a reggelit, Mrs. G. - Jó történet volt, úgyhogy én is élveztem. - Persze. Emmaline és Mackensie! Ti kértétek a történetet, úgyhogy ti szeditek le az asztalt. Sétálok egyet a kertben, mielőtt a munkások nekilátnak a kalapálásnak. -Parker Laurellel együtt hagyta el a konyhát. - A boldogság mindennél fontosabb. Ha furcsán érzed magad, gondolj arra, hogy örülök annak, ha boldogok vagytok Dellel. - Igyekszem nem megfeledkezni erről. Te pedig figyelmeztess, ha úgy látod, hogy elrontom. - Ne aggódj. - Parker telefonja megcsörrent. - Már kezdődik is a nap! Majd később találkozunk, Laurel. Jó reggelt, Sarah. Hogy van a menyasszonyunk?
11. Emma liliomai bódító illattal és vidám nyári színekkel árasztották el a termet. Az élénkvörös, halványsárga, rózsaszín és vakítóan fehér szirmok látványa megörvendeztette a szemet. A menyasszony nemrég még a manikűrje miatt idegeskedett, de most már a pompázatos ruhájában pózolt Mac fényképezőgépe előtt, míg Parker a vőlegény mellényét és nyakkendőjét igazgatta. Laurel úgy ítélte meg, hogy nincsen vészhelyzet, ahol szükség lehet rá, ezért a tortaasztalhoz vitte a csúcsdíszt, egy miniatűr liliomokkal megtöltött, cukorból készült hatszögletű vázát. Emma liliomai kevesebb munkát igényeltek, mint az ő virágai, állapította meg a nő. Egy csíkos mintázatú ripsz szalagot tekert a sodrófára, és azzal nyújtotta ki a marcipántésztát. Ezután minden egyes szirmot aprólékos munkával ki kellett vágnia, és hozzáilleszteni az áttetsző cukormázba mártott huzalból készült szárat. De megérte! A torta elragadóan bájos, mégis légies és elegáns lett. Nem törődve a bálteremben nyüzsgő emberekkel, és a lázas készülődés zajával, szakértő pillantással szemügyre vette a művét. Az emeletes alkotás szintjeit a terem igazi virágaival harmonizáló színű szirmok díszítették. A torta alapját is marcipánból készült liliomözön borította. Amikor kiemelte a csúcsdíszt a dobozból, valaki nagy robajjal felborított egy széket. Laurel meg sem rezzent. Del lenyűgözve figyelte a nőt. Mintha nem is létezne a zaj, a kiabálás és a nagy felfordulás. Nézte, ahogy a torta legfelső szintére helyezi a virágos tálat, majd hátralép, hogy ellenőrizze a helyzetét. Aztán a dobozából elővesz egy szerszámot, és néhány kacskaringós vonalat húz az edény körül, hogy tökéletes alapot adjon neki. Már ismerte ezeket a moz-
dulatokat, és mindig csodálta, hogy Laurel olyan biztos kézzel dolgozik, mint egy sebész. Megkerülte az asztalt, és a tortára mutatott. - Nagyszerűen néz ki. A nő hátranézett. - Nem tudtam, hogy te is itt vagy. - Csak így tudok megbeszélni veled egy szombati randevút. - Ez kedves. A férfi a hüvelykujjával megcirógatta Laurel arcát. - Krémes lettem? - Nem. Csak meg akartam érinteni az arcodat. Hány virág van ezen? - Körülbelül ötven. A férfi körülnézett a helyiségben. - Úgy tűnik, összebeszéltetek Emmel. Nem veszek észre semmilyen különbséget a marcipán és az igazi virágok között. - Ez volt a célunk. Eddig minden nagyon simán megy, úgyhogy néhány percre talán el tudok... - Vörös riasztás! - harsogta Emma a fülhallgatóban. - A pokolba! Hol? - A nagyteremben. Mindenkire szükségünk van. - Már úton vagyok. Vörös riasztás - magyarázta a nő Delnek, és a lépcső felé rohant. - Az én hibám. Azt mondtam, hogy minden rendben van. Tudhattam volna, hogy nem szabad ilyen kijelentést tenni. -Mi a gond? - Még nem tudom. - Parkerrel egyszerre érkeztek az emeleti lépcsőfordulóhoz, mert ő az épület másik szárnyából rohant a helyszínre. - A menyasszony édesanyja összeveszett a menyasszony mostohaanyjával. Mac és Carter leköti a menyasszony figyelmét, hogy ne szerezzen tudomást az incidensről. Laurel kikapta a hajából a csatot, és a kosztümkabátja zsebébe rejtette. - Azt hittem, hogy már sikerült elsimítanunk az ellenségeskedést.
- Valóban úgy tűnt, hogy megszűnt a veszély. Jó, hogy itt
vagy, Del. Lehet, hogy rád is szükségünk lesz. Már hallották a nagyteremből kiszűrődő kiabálás zaját. Aztán valami összetört, és valaki fölsikoltott. - Lehet, hogy inkább a rendőrséget kéne hívni - jegyezte meg Del. Berontottak a helyiségbe, és megpillantották Emmát, aki zilált hajjal próbált szétválasztani két acsarkodó, elegánsan öltözött nőt. A menyasszony mostohaanyja csuromvíz volt, és már látták is az okát. A menyasszony édesanyja lelocsolta egy pohár pezsgővel, és a poharat még most is a kezében tartotta. -Tűnj innen, te átkozott szuka! A csapkodó, hadonászó karok erdejében Emma elveszítette az egyensúlyát, és a padlóra huppant, mire a két nő azonnal egymásnak rontott. Emma elszánt arccal feltápászkodott, és Parker meg Laurel is akcióba lendült. Laurel megragadta és visszarántotta a hozzá közelebb eső fúriát: Közben cifra szidalmak röpködtek a levegőben. - Hagyják abba! Csillapodjanak le! - Laurel elkerült egy öklöt, majd az alsókarjával kivédett egy könyöktámadást. Még jó, hogy a sok gyúrás és dagasztás megerősítette. - Azt mondtam, hogy abbahagyni! Az ég szerelmére, hölgyeim! A lányuk esküvőjén vannak. - Az én lányom esküvője! Az enyém, és nem ezé az ostoba cafaté. - Még hogy ostoba? Letépem az arcodról a felvarrt ráncaidat! Emma egyszerűen ráült a menyasszony édesanyjára, és így próbálta megfékezni, míg Laurel teljes erőből a másik felbőszült hölgyeményre csimpaszkodott. Del a testi épségét kockáztatva a két nő közé lépett, és Laurel észrevette, hogy megérkezett az erősítés. Meglepődött, amikor Jackkel együtt Malcolm Kavanaugh rontott be a csata helyszínére. Parker a padlón térdelt, és halk szavakkal nyugtatgatta a
menyasszony édesanyját. A hölgy már nem dühöngött, hanem hangosan zokogott, és hullott a könnye, mint a záporeső. Laurel közben a mostohaanya fülébe duruzsolt. - Higgye el, hogy ezzel nem old meg semmit. Ha fontos magának Sarah, akkor félreteszi az ellenségeskedést, és mosolyogva végigcsinálja ezt a napot. Hall engem? Ha verekedni akarnak, akkor válasszanak egy másik időpontot és egy másik helyet. Én nem tettem semmit, és ez a nő mégis pezsgőt öntött az arcomba. Nézze a hajamat és a sminkemet. És a ruhámat! - Mindent elintézünk. - Laurel kérdő pillantást vetett Parkerre, aki egy alig észrevehető bólintással válaszolt. - Dell Légy szíves, vigyél fel néhány pohár pezsgőt a szobámba, aztán... Elnézést, elfelejtettem a nevét. - Bibi vagyok - siránkozta a mostohaanya. - Minden tönkrement Minden! - Ne aggódjon, rendbe tesszük. Del, vidd le Bibi ruháját Mrs. G.-hez, és kérd meg, hogy hozza rendbe. Jöjjön velem, Bibi. Mindenről gondoskodunk. Laurel elvezette Bibit, és Parker ugyanezt tette a menyasszony édesanyjával. - Emma elviszi valahová, ahol felfrissítheti magát Néhány perc múlva én is ott leszek. - Ne mondják el Sarah-nak - szipogta az asszony. - Nem akarom felzaklatni. - Persze, hogy nem. Most menjen Emmával. Méghogy nem akarja felzaklatni a lányát! - morogta Parker, amikor az asszony hallótávolságon kívül került. -Eddig nagyon tetszik a buli - jegyezte meg Mal. Parker megigazította a blézerét, és lesimította a szoknyáját. - Mit keresel itt? -Csak benéztem, hogy felmarkoljam a nyereményemet. - Erre most nincs időm. - A nő elment a férfi mellett, és az egyik segítőhöz fordult. - Gondoskodjanak róla, hogy az üveget és a kiömlött pezsgőt takarítsák fel. Ha még valami eltörött
vagy megsérült, akkor közöljék Emma egyik emberével, hogy intézkedhessen. Jack! Légy szíves, keresd meg a menyasszony édesapját.. Beszélni akarok vele az irodámban. Mégpedig azonnal. - Igenis. Elnézést, hogy ilyen későn értem ide, de éppen a kertben voltam, amikor megkaptam a riasztást. - Amíg Los Angelesben laktam, kidobóemberként dolgoztam másodállásban - mondta Mal Parkernek. - Szólj, ha valakit ki akarsz penderíteni. - Vicces, de nem teljesen kizárt. - Parker Jackre nézett. Tehát a vőlegény édesapját kérem az irodámba - adta ki a parancsot még egyszer, és elviharzott. - Micsoda mozgás! - Mal elismerő pillantással nézett a nő után, aki villámgyorsan végigrohant a helyiségen, és kiviharzott az ajtón. - És ez még nem minden - bólogatott Jack. - Menjünk és keressük meg az örömapát. -Milyen furcsa ez a kifejezés az adott helyzetben! A szobájában Laurel szemügyre vette a barackszínű selyemruhát, amit levetetett Bibivel. A fürdőszoba ajtaján és a zuhany csobogásán át is hallotta a nő zokogását. Néhány folt, egy elszakadt varrás, rosszabb is lehetne, gondolta. Mrs. G. el tudja intézni. És az ilyen vészhelyzetekre mindig van egy készenléti terv, ezért biztos volt abban, hogy Parker már értesítette a tartalék fodrászok és sminkesek csapatát, akik nemsokára ideérnek. Akár tetszik, akár nem, az a feladata, hogy megnyugtassa Bibit, Meg kell hallgatnia a siránkozását, a szitkozódását, a panaszait, és segítenie kell, hogy össze tudja szedni magát. És ami a legfontosabb: meg kell esketnie, hogy a rendezvény hátralévő részében normálisan fog viselkedni. Éppen a saját zilált haját igazgatta, amikor kopogtak. - Két pohár, ahogy rendelted - jelentette be Del, és az asztalra tette a poharakat. - Hogy megy? - érdeklődött, a fürdőszoba felé intve a fejével.
- Már nem zokog, csak szipog. Itt van a ruha, nem is olyan
vészes. Parker már biztosan riasztotta Mrs. G.-t úgyhogy azonnal neki fog látni. - Rendben. - A férfi megigazította a nő bal oldali fülbevalóját, ami félrecsúszott a harc hevében. - Van valami, amit még tehetek? - Megnézhetnéd Macet, hogy sikerült-e a menyasszonyt teljesen elszigetelni ettől az incidenstől. Parker majd kitalál valamilyen magyarázatot a késlekedésre. - Laurel elgondolkodva masszírozta a nyakát, hogy enyhítse a feszültséget Húsz perc a biztonsági tartalék, ezért szerintem csak tíz vagy tizenöt percet fogunk késni. Jók vagyunk. Elzárta a zuhanyt súgta oda a férfinak. - Most jobb, ha elmész. - Már itt sem vagyok. Mondhatok valamit? Ügyes emberfogás volt. - A férfi felemelte a karját, hogy bemutassa, Laurel melyik mozdulatára gondol. A nő nevetve kilökdöste a szobából, és becsukta mögötte az ajtót. Nagyot sóhajtott, és bekopogott a fürdőszobába. -Minden rendben? Bibi kinyitotta az ajtót. Laurel legjobb köntösét viselte, vállig érő sötétszőke hajából csöpögött a víz. A szeme vörös és dagadt volt, ráadásul látszott rajta, hogy bármelyik pillanatban újra elsírhatja magát. -Szörnyen nézek ki. Borzalmasan. -Ez majd segít. -Rajtam csak egy puska segít. A pezsgő is megteszi. Üljön le, és lélegezzen mélyeket. A ruháját most hozzák rendbe, és néhány perc múlva itt lesz a fodrász meg a sminkes. - Hála istennek! - Bibi nagyot kortyolt a pezsgőből. - Hála istennek, és magának. Szörnyen érzem magam. Olyan perverznek és ostobának. Tizenkét éve vagyok Sam felesége. Ez nem számít semmit? - Dehogynem. - Megnyugtatni, megnyugtatni gondolta Laurel, és felidézte magában a Kézfogó alapszabályát. Az ügyfél nyugalma és elégedettsége mindennél fontosabb.
- Nem dúltam szét senkinek sem a családját. Már külön
éltek, amikor találkoztam Sammel. Nos, még nem hivatalosan, de gyakorlatilag igen. Azért gyűlöl engem, mert fiatalabb vagyok nála. Ő az első feleség, én pedig a trófea. Ő szokott ezekkel a címkékkel dobálózni. Pedig már tizenkét éve... Istenem. - Nem könnyű kezelni az ilyen viszonyokat és kapcsolatokat. - Pedig én megpróbáltam. - Bibi kivörösödött szemével esdekelve nézett Laurelre. - Tényleg igyekeztem. Már elváltak, mielőtt eljegyeztük egymást. Illetve majdnem. És nagyon szeretem Sarah-t, Bradet pedig nagyszerű fiatalembernek tartom. Csodásan festenek együtt. Azt akarom, hogy boldogok legyenek. -Most semmi más nem számít. - Igen. - A nő sóhajtott, és kortyolt még egyet. - Aláírtam egy házassági szerződést. Én ragaszkodtam hozzá, mert a kapcsolatunk soha nem a pénzről szólt, ahogy ő állítja, és útonútfélen emlegeti. Csak egymásba szerettünk. Erről nem tehet az ember, nem igaz? Nem tehetünk arról, hogy kibe, mikor és hogyan szeretünk bele. Egyszer csak megtörténik. Azért dühös, mert neki nem sikerült a második házassága, mi pedig még mindig együtt vagyunk. Nagyon sajnálom, hogy ilyen felfordulást okoztam. Ugye Sarah nem fogja megtudni? -Nem. Legalábbis nem ma. - Már nem is feküdtek le egymással! Amikor megismertem Samet, külön hálószobában aludtak, és a saját életüket élték. Ez olyan, mintha már elváltak volna, nem? Laurelnek eszébe jutottak a saját szülei. -Azt hiszem, igen. - Talán Sam valóban miattam tette meg a végső lépést, és adta be a válókeresetet, de nem én voltam az oka a boldogtalanságuknak. Jobb ezt tenni, mint az örökös boldogtalanságot választani, és folytatni a közös életet. Nem gondolja? - De igen. - Tizenkét év, gondolta Laurel. Igen, ez sokat számít. Bibi, maga jó házasságban él, és a mostohalányával is jó viszonyban
van. Igazán megteheti, hogy megbocsátó legyen. - Kiabált velem! Pezsgőt locsolt az arcomba! Elszakította a ruhámat! - Tudom. Tudom. - Nyugtatni, nyugtatni, gondolta Laurel. - Most maga lehet az okosabb, aki enged, és a mai napra félreteszi az ellenségeskedést, és csak Sarah érdekeit tartja szem előtt. Segítsen, hogy ez lehessen az élete legboldogabb napja. - Igen. Igaza van. - Bibi a két öklével megdörzsölte a szemét, mint egy gyerek. - Igazán sajnálom a történteket. - Ne aggódjon miatta. - Laurel felállt, mert valaki kopogott az ajtón. - És körülbelül negyedóra múlva tökéletesen fog kinézni. -Én még... Meg sem kérdeztem a nevét. Laurel. - Laurel. - Bibi ajka reszketeg mosolyra húzódott. - Köszönöm, hogy meghallgatott. - Ez természetes. Most pedig kezdjük el a készülődést. Laurel ajtót nyitott a fodrásznak és a sminkesnek. A sugárzóan boldog menyasszonynak sejtelme sem volt a színfalak mögött zajló drámáról. A fiatal nő az apja mellett állt, míg a szertartás résztvevői a virágokkal borított pergola felé sétáltak. Vannak menyasszonyok, akik szinte ragyognak a szépségtől, állapította meg Laurel. Ez az ara is ilyen. Királynői jelenségként tündökölt az apja oldalán, miközben a játékos nyári szellő meglebegtette a fátyla szegélyét. Mac a szeméhez emelte a fényképezőgépet, és Laurel szinte látta az elkészült képet, amely megörökíti az örömet és az izgalmat, ahogy Sarah az édesapjára pillant -Istenem! Most mi jövünk, apa! A zenekar a menyasszony bevonulási indulóját kezdte játszani. Laurel látta, hogy Sam Parkerre pillant, és alig észrevehetően bólint. Elismerés és hála - talán mindkettő - volt a tekintetében. Aztán a várakozó vőlegényhez kísérte a lányát. -Eddig minden rendben - súgta Del Laurel fülébe.
- Most már nem lesz baj. Talán jobb is, hogy még az es-
küvő előtt kaptak hajba. Így legalább kitombolták magukat. - Nem lesz több gond - jelentette ki Parker, és a hangja olyan hideg volt, mint a jég. - Ők már nem okoznak fennakadást. -Mit mondtál az apának? - érdeklődött Del. Parker hűvös mosolya még a tüzet is megfagyasztotta volna. - Elég, ha annyit mondok, hogy a menyasszony édesanyja és mostohaanyja civilizáltan fog viselkedni, és a Kézfogót kártalanítják a fodrász, a sminkes, a ruhajavítás és a károk költségei miatt. - A nő megveregette Del mellkasát. -És nem lesz szükségünk a segítségedre a behajtásához. - Mennem kell, még be kell fejeznem a torta felállítását szólalt meg Laurel, és az órájára nézett. - Ahhoz képest nem is vagyunk nagyon lemaradva. -Segítsek? - ajánlkozott Del. - Nem. Menj, és igyál egy sört, vagy keresd meg a barátaidat. A nő visszament a konyhájába, ahol csend és nyugalom honolt. Le akart ülni néhány percre, mert nagyon lehangolta a Bibivel való beszélgetés, és szüksége volt egy kis időre, hogy lerázza magáról a rosszkedvet. Szerelem nélküli házasságok, boldogtalan családok, és egy másik nő váratlan felbukkanása. Pontosan tudta, hogy milyen keserű főzetet érlelnek ezek az összetevők - és milyen sokáig megkeserítik az ember életét. Sarah is biztosan megízlelte ezt az italt, talán nem is egyszer. Most mégis ragyogott a boldogságtól az apja oldalán. Azzal az apával, aki hűtlen volt az édesanyjához, és megszegte azt az esküt, amire most ő készül. Igen. Megérti a boldogtalan házasságokat, de nem érti, és nem fogadja el, ha valaki a hűtlenségére a boldogtalanságot hozza fel mentségként. Miért nem vetnek véget az emberek az elrontott házasságuknak? Ha valaki - vagy valami - mást akarnak, akkor a
megcsalás, a hazudozás, a néma törés és a közönyös vegetálás helyett miért nem választják a szakítást? A színlelésnél és a felszín alatt izzó haragnál egy válás sem okozhat nagyobb fájdalmat vagy megrázkódtatást a házaspárnak, és a velük együtt szenvedő gyerekeknek. Talán ezért szeretné még most is, annyi év után, ha a szülei elválnának, ahelyett, hogy még mindig házaspárnak tettetik magukat, - Én meg sietek, hogy segítsek a nagy felfordulásban. Mrs. Grady csípőre tett kézzel megállt Laurel előtt. - Te pedig itt üldögélsz? -Mindjárt nekilátok. Mrs. Grady összeszorított szájjal odalépett Laurelhez, és az állánál fogva felemelte a fejét. -Mi a bajod? -Semmi. Semmi különös. Mrs. Grady értett ahhoz, hogy kell a szemöldökét úgy felvonni, hogy az ezer szónál is többet fejezzen ki. Az ismerős mozdulat most elárulta, hogy nem hisz Laurelnek. -Csak megérintett ez az incidens. De jól vagyok. - Nem ez az első eset, hogy egy rendezvényen hajba kapnak a résztvevők. És nem is az utolsó. - Igazad van, és tulajdonképpen nem is a verekedés volt a baj. Azt még szórakoztatónak is találtam. Parker ezt csak néhány nap múlva fogja beismerni, de szerintem voltak ragyogó pillanatok. -Kerülgeted a forró kását. - Mert tudom, hogy ostobaság. Az a feladat hárult rám, hogy a mostohaanyával foglalkozzam. Ilyen az én formám. Nagyon kínosan érezte magát, ezért magyarázkodni kezdett, és elmesélte, hogyan került össze a menyasszony apjával. A férfi akkor már külön élt a feleségétől, bár még nem hivatalosan, de tulajdonképpen idegenként éltek egy fedél alatt. - A legtöbb férfi ezt állítja, amikor egy másik nőre fáj a foga. - Igen. Ez egy gyenge kifogás, én mégis hittem neki... A
mostohaanyának. De mit számít ez? Miért tartja mindenki helyénvalónak, ha olyasvalakivel jövünk össze, aki éppen kifelé tart egy házasságból? Attól még mindig házasok, nem? - Ez igaz - bólogatott Mrs. Grady. - De az életben ritkán fordul elő, hogy valami fekete vagy fehér. Az igazság inkább szürke, valahol a kettő között. - Akkor miért nem vetnek véget a házasságnak, ha valaki mással akarnak élni? Mrs. Grady inkább gyakorlatias, mint vigasztaló mozdulattal végigsimította Laurel haját. - Az én tapasztalatom szerint az emberek a legaljasabb tetteikhez is találnak magyarázatot és indokot. - A menyasszonyt ez egyáltalán nem zavarja. Emlékszem a konzultációkra, a kóstolókra és a próbára. Látszik rajta, hogy rajong a szüleiért, és a mostohaanyját is szereti. Hogyan lehet erre képes valaki? -Nem kell mindig állást foglalni, Laurel. - Nem. De nekem nem is volt esélyem arra, hogy állást foglaljak, mert egyiküknek sem volt igaza. - A nőnek nem kellett megmagyarázni, hogy kiről beszél, mert Mrs. Grady tudta, hogy a saját szülei jutottak az eszébe. - Inkább úgy érzem, hogy ők vannak az egyik oldalon, és én a másikon. Lehet, hogy butaság, de a lelkem mélyén még mindig haragszom rájuk, amiért nem gondoltak bele a tetteik következményeibe. - Dühös vagy rájuk, pedig sajnálnod kéne őket- Hiszen ők jártak pórul. - Szerintem elégedettek az életük alakulásával - vonta meg a vállát a nő. - Egyébként meg már semmi közöm hozzájuk. - Laurel Anne! - Mis. G. megragadta Laurel arcát, és maga felé fordította. Ritkán nevezte Laurelt a teljes nevén, és ezt a szigorú mozdulatot is már régen használta már. - Akkor is a szüleid maradnak, ezért mindig közöd lesz hozzájuk. -És mindig csalódni fogok bennük? -Ez tőled függ.
- Talán igen. - A nő nagyot sóhajtott. - Rendben. Vége a
szomorkodásnak, mert most a vőlegénytortával meg a többi desszerttel kell foglalkoznom. -Ha már itt vagyok, segítek neked. A két nő együtt vitte be a dobozokat a bálterembe. - Mindig elkápráztatnak a virágok - áradozott Mrs. Grady, amikor körülnézett a helyiségben. - A mi Emmánknak aranyból van a keze, és ezeket a színeket különösen szeretem. Minden csupa ragyogás és merészség. Nézzük csak. - Az asszony az esküvői tortához lépett. - A te kezedet is aranyba kéne foglalni. Felülmúltad magad, Laurel. - Azt hiszem, ez a kedvenc nyári tortám. Félreteszek neked egy darabot. -Nem bánom. Az esküvői torta szerencsét hoz. - Én is úgy tudom. Mrs. G., soha nem gondoltál arra, hogy még egyszer férjhez menjél, vagy... Mrs. Grady jókedvűen felnevetett. - Időnként megfordul a fejemben, sőt még a vagyis... Hiszen nem vagyok olyan vén. De a házasság? - Az asszony az asztalhoz lépett, hogy segítsen a desszertek elrendezésében. Nekem már volt féljem. Az én Charlie-m, az egyetlenem. - Te hiszel ebben? - kíváncsiskodott Laurel. - Szerinted csak egyetlen személy van? Csak egy? - Néhányunk számára igen. Vannak, akik találnak maguknak egy másikat, ha az egyikkel nem sikerül, vagy elveszítik a párjukat. De sokan kitartanak az egyetlen mellett, az elejétől a végéig. Annak senki más nem veheti át a helyét, mert nem tud úgy a szívünkbe férkőzni, és örök időkre ott maradni. - De nem biztos, hogy a másik is így érez. - Laurelnek eszébe jutott Del, de elhessegette a gondolatot. - Még mindig hiányzik neked Charlie? - Minden nap. Idén novemberben lesz harminchárom éve, és még mindig minden nap hiányzik. De örülök, hogy rátaláltam, és az enyém volt. Nem mindenki mondhatja el ezt magáról. Laurel lassan felemelte a tekintetét, és az asszony szemé-
be nézett. - Az elejétől fogva a tiéd - mondta Mrs. Grady. - Sokáig tartott, mire rájöttél. Laurel úgy vélte, hogy felesleges lenne tiltakoznia. Miért akarná félrevezetni azt, aki mindent tud és ért? -Ez ijesztő. Mrs. Grady jót nevetett. - Hát persze! Biztonságot akarsz? Akkor vegyél egy kiskutyát, aki minden lépésedet lesi. A szerelem mindig ijesztő. -De miért? -Mert félelem nélkül nincs izgalom. Ha ez igaz, akkor most halálra izgulom magam. - Laurel félrefordította a fejét, és a fülhallgatójához nyúlt - Parker jelt adott. Kezdődik a koktél és a vacsora. -Menj, és segíts neki. Majd én befejezem ezeket. -Biztos, hogy boldogulsz nélkülem? -Időnként szeretek én is segíteni. Eredj. - Köszönöm. Nagyon köszönöm. - Laurel megszorította Mrs. Grady kezét. - Gondoskodom arról, hogy maradjon neked a tortából. Amikor egyedül maradt, Mrs. Grady megcsóválta a fejét, és felsóhajtott. Az ő lányai mindent tudnak az esküvőkről, de a szerelem mégis a feje tetejére állítja őket. De hát a szerelem már csak ilyen. Amikor a ház kiürült, Laurel csatlakozott a többiekhez, akik már a teraszon pihentek. Del egy pohár pezsgőt nyomott a kezébe. -Megérdemled. -Az biztos. Köszönöm. Hol van Parker? - Még akadt valami dolga. - Mac kinyújtotta a lábát, és megtornáztatta a fáradt lábujjait. - Mindjárt ő is lejön. Sajnálom, hogy lekéstem a szörnyek csatájáról. Úgy hallottam, hogy belépőjegyet lehetett volna szedni rá. - Rövid, de brutális összecsapás volt - ásította Laurel, és puha párnákra meg hűvös ágyneműre gondolt. - Sokszor tör ki verekedés az esküvőkön? - érdeklődött
Mal.
- Egyszer ököllel állon vágtak - jegyezte meg Carter, és megtapogatta az állkapcsát. - Ettől felpezsdül a lélek - vigyorgott Mal. - A finom étel és a csodálatos torta mellé egy kis műsor is dukál. - Elismerő mozdulattal megemelte Laurel előtt a sörét, aztán a teraszajtóra nézett, ahol Parker bukkant fel. A nő úgy festett, mint aki egész nap kényelmesen teázott, és nem kellett volna egy több száz fős vendégsereget kordában tartania. -Itt a nyereményed - egy borítékot nyomott Mal kezébe. - Köszönöm. - A férfi felemelkedett a széken, hogy a zsebébe gyömöszölje a pénzt. - És holnap megint ezt fogjátok tenni? - Nagyjából - nyögött fel Emma. - Vasárnap általában kisebb rendezvényeket szoktunk tartani, de az idén rengeteg a nagyszabású esküvő. Ezért megyek is aludni. - Hazakísérem a barátnőmet! - Jack felállt, és megfogta Emma kezét. - Hétfőn beviszem a teherautómat, Mal. -Rendben. Jobb, ha én is megyek. - Köszönjük a segítséget - nyújtózkodott Mac. - Gyere tanár úr, rúgjuk ki a macskát az ágyból. - Még nem tudok megmozdulni. - Laurel örült, hogy Del válla a közelében van, és ráhajthatja a fejét. - Hadd üldögéljek még egy kicsit. Szia, Mal - tette hozzá, és lehunyta a szemét. - Kikísérlek - szóit a férfi után Parker. - Veletek meg holnap találkozunk. - Ezzel megfordult, hogy elinduljon Mallel a kijárat felé. Laurel feje még mindig Del vállán nyugodott, de most kinyitotta a szemét. - Lám, Parker nem tudja meghazudtolni a jó modorát. - Tessék? - Ha itt maradok veled, akkor kötelességének érzi, hogy kikísérje Malcolmot. Jól néznek ki együtt. - Micsoda? Ugyan már! A nő megpróbálta összeszedni a kusza gondolatait, de aztán feladta, és ismét lehunyta a szemét.
- Elnézést, megfeledkeztem arról, hogy kivel beszélek.
Természetesen nincsen szexuális bizsergés, és semmi sem izzik a felszín alatt. Egyáltalán semmi. - Mal nem az ő esete! - Pontosan. Ne is foglalkozz semmi mással, csak velem. Légy szíves, segíts felállni. - Ha nem az ő esete, akkor miért beszélsz bizsergésről meg izzásról? - Biztosan magamra gondoltam. - A nő felnevetett, amikor a férfi talpra rántotta. - A közeledben azonnal bizseregni és izzani kezdek. -Ez jó. Így könnyű elterelni a figyelmemet Parkerről. - És igaz. - A nő gyengének érezte magát, és a kimerültségtől úgy tántorgott, mintha be lenne rúgva. - Itt maradsz éjszakára? -Úgy terveztem. Amikor a lépcsőhöz értek, a férfi az ajtó felé nézett, és Laurel tudta, hogy ki szeretne menni Már megint a régi Del, gondolta. Aggódik a húga miatt. - Látod? Már megint bizsergek és izzok. - A nő a férfi elé lépett, és csókra nyújtotta a száját. -Drágám, mindjárt elalszol álló helyzetben. -Igaz. Rossz szombat esti randevúpartner vagyok. -De már alig várom a vasárnap reggelt. - Egy vasárnap reggeli randevú remekül hangzik - súgta a nő a lépcsőn felfelé menet. - Ráadásul akkor nem kell hajnalig fent lennem. Mi lenne, ha megállapodnánk nyolc órában? - Az jó. - És mit szólnál ahhoz, ha a zuhanyozóban találkoznánk? -Egy vasárnap reggeli zuhanyozós randevú? Még jobb! A nő a hálószobába vonta a férfit, aztán gyorsan becsukta az ajtót. Felsóhajtott, és a teraszajtóhoz lépett. - Szeretem nyitva tartani a nyári éjszakákon. Nem zavar? - Dehogy. Nem hallottam visszajönni Parkert. Lehet, hogy még mindig kint van? Laurel megcsóválta a fejét, és tanakodott, hogy mit te-
gyen. Végül a férfi felé fordult, kigombolta a blézerét, és lehúzta a szoknyáján a cipzárt. - Talán mégsem vagyok annyira fáradt. - A következő pillanatban egy testre simuló bodyban, bugyiban és magas sarkú cipőben állt a férfi előtt. - És te? -Most valahogy feléledtem. - Biztosan a friss levegő miatt. - Laurel közelebb lépett a férfihoz, és mindent elkövetett, hogy elterelje a figyelmét a húgáról. Ez a legkevesebb, amit megtehet a barátnőjéért.
12. Parker bekukkantott a konyhaajtón. - Van egy perced? - Igen. Úgy tudtam, hogy ma van egy konzultációd, meg egy helyszínbemutató sétád. - Már végeztem is. Laurel a lábosban lévő cukros tejbe kaparta a vaníliababszemeket, majd a termés hüvelyét is a keverékbe dobta. - Hogy ment? - A konzultáción véglegesítettünk néhány részletet, de felmerültek új ötletek is, amelyeket majd később beszélünk meg. A séta pedig egyértelműen eredményes volt, mert az ifjú pár lefoglalta a jövő május utolsó vasárnapját, vagyis az egyetlen szabad időpontunkat. - A nő az előszobában felhúzott furnérlemez falra nézett. Ez a hevenyészett barikád választotta el a konyhát az építkezési területtől, ahonnan bősz kopácsolás és fűrészelés hallatszott. - Nem is olyan zajos, mint gondoltam. - Ha bekapcsolom a tévét vagy a rádiót, akkor úgy érzem, mintha csak a szokásos háttérzaj lenne. Rosszabbra számítottam. Az elején még hangosabbak voltak, de most szinte csönd honol odaát. - Megéri ez a kis kellemetlenség, hiszen így sokkal több helyed lesz. - Én is ezt mondogatom magamnak. Mit készítesz? - Egy finom krémet. - Kérsz egy hideg italt? - Nem jönne rosszul. - Laurel előkészítette a jeges fürdőt, amibe majd az elkészült krémet teszi, közben Parker két pohárba limonádét töltött. - Ma este nincs randevúd?
- Nincs. A fiúk elmentek a Yankeesnek drukkolni és hot
dogot enni. - Laurel felnézett, és kérdőn felvonta a szemöldökét. - Csapjunk egy lánybulit? - Én is pont erre gondoltam. Főleg azért, mert szerintem megtaláltam Emma esküvői ruháját. Laurel keze megállt a levegőben. - Ez komoly? - Pontosan tudom, hogy milyet akar, és úgy tűnik, Mac ruhájával hagyományt teremtettem. Szeretném, ha ma este meglepnénk, és csinálnánk egy ruhapróbát. - Benne vagyok. - Van még valami, amiről beszélni szeretnék. - Ki vele. - A tűzhelyen lévő krém felforrt, és Laurel kavargatni kezdte. - Megtudtam, hogy Jack meghívta Malcolm Kavanaugh-t a tengerparti nyaralásunkra. - Igen? - Laurel elgondolkodott. Közben levette az edényt a tűzről, és lefedte. Ezután négy egész tojást és négy tojássárgáját tett egy tálba. - Mostanában nagyon összemelegedtek, és bőven elférünk a nyaralóban. Már alig várom, hogy lássam azt a helyet, és elkezdjem a lustálkodást. Laurel egy habverőt vett a kezébe, és erőteljes mozdulatokkal verni kezdte a tojásokat. - Végre kipihenhetem magam, és nem kell... Elnézést - mentegetőzött, amikor Parker felemelte a kezét. - Nagyon bele tudok melegedni az álmodozásba, ha arra gondolok, hogy milyen jó lesz ott. - Ha megengeded, folytatom. Tehát nemrég beszéltem Dellel, aki váltig esküdözik, hogy ehhez a meghíváshoz nincsen semmi köze. - Nos, akkor most meglakolt a július 4-i húzásáért. - Igen. De lehet, hogy Jack is büntetést érdemel. - Tényleg? - Laurel magában mosolygott, és a tojáshoz adta a keményítőt meg a cukrot, majd folytatta a keverést. - Nem fárad el a karod? - De igen. - Jack sorsa attól függ, hogy... A csudába! - A nő elhall-
gatott, és bosszús arcot vágott, amikor megszólalt a telefonja. Várj egy percet. Laurel megszokta, hogy a beszélgetéseiket mindig megszakítják, és úgy látta, hogy a cukros tojáskeverék már kész. Kihalászta a tejből a vaníliahüvelyeket, majd a lábost visszatette a tűzhelyre. Megvárta, hogy újra felforrjon, és közben ivott egy kis limonádét. Fél füllel hallgatta, ahogy Parker megoldja egy leendő menyasszony gondjait. Nem is egyet. Miután a tej felforrt, a felét a tojásos tálba öntötte, és folytatta a habosítást. - Ezt bízza csak rám - nyugtatta meg a beszélgetőtársát Parker. - Természetesen. Vegye úgy, hogy már el is van intézve. Huszonegyedikén várom önt és az édesanyját. Kettőkor. Nem gond. Viszonthallásra. - A nő befejezte a beszélgetést, és Laurelre nézett. - Ne kérdezz semmit. - Nem állt szándékomban. - Laurel az edényben lévő keveréket a lábasba öntötte, és ismét nekiesett a habverővel. Most nem hagyhatom abba, mert ilyenkor folyamatosan kell keverni, de csupa fül vagyok. - Hol is tartottam? - Jack sorsánál. - Igen. A mi szeretett Jackünk sorsa attól függ, hogy mi a szerepe ebben a kialakult helyzetben. Vége van, ha kiderül, hogy összeesküvést szőtt. - Tényleg azt hiszed, hogy a mi szeretett Jackünk képes lenne téged szándékosan összehozni Malcommal? - Nem, de Emma igen. - Ha úgy lenne, elmondta volna nekem. - Laurel elgondolkodott, és határozottan bólintott. - Biztosan beavatna, mert nem tudná magában tartani. Esetleg előtte megesketne, hogy hallgatok róla, és én tiszteletben tartanám a kérését. De a hazugságellenes szabály minden esküt felold, ezért kénytelen lennék elárulni az igazat, ha rákérdeznél. - Akkor most rákérdezek. - A válaszom egyértelműen nem. Emma nem szólt nekem, ezért neki is, és Jacknek is megadom az ártatlanság vélelmét.
Valami gondod van Mallel? - Ki mondta? Csak nem szeretem a megrendezett helyzeteket. - Egyikünk sem kedveli, ezért nem is próbáltunk meg soha egymás háta mögött szervezkedni. Ezt te is jól tudod, Parker. Parker felállt, az ablakhoz lépett, és az ujjával dobolni kezdett az üvegen. - Mindig előfordulhatnak kivételek, főleg amikor néhányunkat elvakít a szerelem, meg az esküvő tervezgetése. Kényelmetlenül feszeng, gondolta Laurel. Parker nem szokott idegesen babrálni. - A legjobb tudomásom szerint most sincs ilyesmiről szó. Képzeld el, hogy esküre emelem a kezem, de nem hagyhatom abba a keverést. - Rendben. Akkor Jack megmenekült. És gondolom, azért is több hely lesz, mert Dellel egy hálószobában fogtok aludni. Parker a szemöldökét ráncolva meredt a poharába. Laurel végre abbahagyta a keverést, és levette az edényt a tűzről. - Mi a következő probléma? - érdeklődött, amikor meglátta a barátnője bosszús arcát. - Most talán beszélnem kéne Malcolmmal, nehogy félreértsen valamit. Vagy hagyjam, hogy magától jöjjön rá? Laurel a jeges vízbe helyezett tálba szűrte a krémet. - Kíváncsi vagy a véleményemre? - Igen. - Ha minden áron tisztázni akarod a helyzetet, akkor felébreszted az érdeklődését, és ez arra indíthatja, hogy akcióba lendüljön. Nekem olyan fickónak tűnik, aki szereti a kihívásokat. Én inkább hagynám. - Van benne valami. - Hát persze. - Laurel apró vajdarabokat kevert a krémhez. - Rendben. Malcolmot a többi fiú játszótársának fogom tartani, és nem foglalkozom azzal, hogy mire gondol. - Bölcs döntés. - Laurel végre letette a habverőt, és meg-
dörzsölte a karját. - Én kedvelem Malt. Tudom, hogy te nem ismered olyan jól, de én szeretem. - Elég szeretetreméltónak tűnik. - Ráadásul szexi is. - Úgy tudom, hogy jelenleg a bátyámmal jársz. - Igen, és szeretném, ha ez a jövőben is folytatódna. De az ember azért észreveszi a szexi férfiakat. És ha be akarod mesélni, hogy neked még nem tűnt fel, akkor a nadrágodba öntöm ezt a jeges vizet. - Nem az én esetem - vonta meg a vállát Parker, - Most meg miért vigyorogsz? -Del is pontosan ugyanezt mondta. Parker arcán bosszúság és dac jelent meg. -Tényleg? - Méghozzá a rá annyira jellemző módon. Senki sem elég jó az ő húgához. De ebben az esetben kénytelen voltam egyetérteni vele. Ezért is kedvelem Malcolmot. Parker ivott egy korty limonádét. -Azokat a férfiakat nem kedveled, akik illenek hozzám? - Ne butáskodj, Parker! Malcolm szexi, érdekes, és egészen más, mint akikkel eddig jártál. Élvezetes változatosságot jelentene. Talán hagynod kéne, hogy félreértse a helyzetet. - Téged megvakított a szerelem. - Sajnos lehet, hogy igazad van. - És ez miért aggaszt téged? Laurel abbahagyta az ujjai masszírozását, és Parkerre bökött. - Most témát váltottál! - Igen, de a kérdésem jogos. - Lehet, hogy tényleg megvakultam - ismerte be Laurel. - Rajta kívül még soha nem szerettem senkit. Tudom, hogy én mit érzek iránta, de a viszonzást illetően csak abban lehetek biztos, hogy fontos vagyok neki, és kedvel. Márpedig nagyon nagy különbség van a szerelem és a szeretet között. Ez ijesztő. Valaki nemrég azt mondta, hogy ennek így kell lennie,
de ettől még ugyanolyan ijesztő. - Del még soha nem bántott meg téged. Elnézést, ezt nem kellett volna mondanom - mentegetőzött Parker. - Nem akarod tudtára adni az érzelmeidet? - Nem tehetem. Pontosan azért, mert még soha nem bántott meg, és nagyon igyekezne, hogy most se okozzon fájdalmat. - Ami annál jobban fájna - bólogatott Parker. - Hát igen. Egyelőre mindent elkövetek, hogy magamban tartsam, és azt hiszem, elég jól csinálom. Többnyire sikerül. De közben állandóan figyelem a csapdákat és a tőröket. - Meg a fejem felett lebegő zongorákat, tette hozzá magában. - Hadd adjak most én egy jó tanácsot. Aki mindig a csapdákat lesi, könnyen a falnak rohanhat. - Sajnos tudom, hogy igazad van. Rendben! - Laurel felemelte a kezét, és úgy tett, mintha letörölne egy láthatatlan táblát. - Mostantól a pillanatnak fogok élni, mint a zen buddhisták. - Csak vigyázz, hogy be is tartsd az ígéretedet. Felhívom Macet, és megszervezem az estét. Hat órakor jó lesz? - Tökéletes. Parker felállt, és nagyot sóhajtott. - Hadd kóstoljam meg ezt a krémet! Kegyetlenség lenne, ha nem engednéd meg. Laurel elővett egy kanalat, belemártotta a meleg krémbe, és átnyújtotta Parkernek. - Isteni! - Parker lehunyta a szemét. - Megérte az a sok keverés. A pokolba! - morogta, amikor megszólalt a telefonja. - Soha nem jutott még eszedbe, hogy nem veszed fel? Dehogynem. De nem futamodok meg. - A konyhából kifelé menet Parker megnézte a kijelzőt, majd a füléhez emelte a mobilt - Parker vagyok a Kézfogóból. Hogy van, Mrs. Winthrop? Alig távozott Parker, amikor a másik irányból Del lépett a helyiségbe. -Milyen népszerű ma ez a hely. - Eddig miért nem vettem észre, hogy ellenállhatatlanul
szexi vagy ebben a köténykében? - A férfi lehajolt, és megcsókolta a nőt. Laurel látta, hogy a keze közben a tál felé nyúl, ezért még az utolsó pillanatban félrelökte. - Azt akarod, hogy meggyűljön a bajom az egészségügyi ellenőrökkel? -Egyetlen ügynököt sem látok a közelben. A nő elővett egy kanalat, és a férfinak is adott egy kóstolót, ahogy az előbb Parkernek. -Jó. Nagyon jó. De neked még jobb az ízed. - Hiába hízelegsz, nem kapsz többet - A nő biztonságos távolságra tolta a tálat a pulton. - Azt hittem, hogy te is elmentél szurkolni a kis barátaiddal. - Itt találkozom Jackkel és Carterrel, aztán együtt elmegyünk Malért - Már megint limuzinnal mentek a meccsre? - Ez annyira jellemző Delre! - Mi a baj abban, ha limuzinnal megyünk? Kedvünkre sörözhetünk, és nem kell idegeskednünk a nagy forgalom, meg a kevés parkolóhely miatt. Tiszta haszon. - Bocsánat hogy nem ezüstkanállal adtam a kóstolót húzta el a száját Laurel, és a mosogatóba dobta a kanalat amit elvett a férfitól. - Ha ilyen vagy, akkor lehet, hogy nem adom oda az ajándékodat. A nő kíváncsi és gyanakvó arccal nézett Delre. -Miféle ajándékot? Del kinyitotta az aktatáskáját, és elővett egy dobozt. -Ezt. De talán túl okoskodó vagy, és nem érdemled meg. - Az okoskodóknak is szükségük van kedveskedésre. Miért hoztál nekem ajándékot? - Azért, mert szükséged van rá, okoska. - A férfi átnyújtotta a dobozt. - Nyisd ki. Laurel megcsodálta a díszes papírt meg a hatalmas piros masnit, majd letépte a csomagolást, és értetlen arccal nézegette a dobozon lévő képet. Egy kézi számítógép vagy egy túlméretezett diktafon? - Mi ez?
- Valami, amivel sok időt spórolhatsz meg. Tessék. Már
beállítottam. - A férfi kinyitotta a dobozt, kivette az eszközt, és a tekintetén látszott, hogy legszívesebben saját magát lepte volna meg ezzel az ajándékkal. - Ezentúl nem kell listákat körmölnöd. Elég, ha megnyomod a felvétel gombot - magyarázta a férfi, és mindjárt meg is mutatta, hogyan kell. - Tojás - mondta a készülékbe, majd Laurel felé fordította a kijelzőt. -Nahát! Az áll rajta, hogy tojás! - csodálkozott a nő. - Most megnyomod a kiválaszt gombot, és a szó máris a listára kerül. Rendben, gondolta Laurel. Ez tényleg érdekes. -Miféle listára? - Arra, amit el akarsz készíteni. És ha végeztél, megnyomod ezt. - A férfi egy újabb gombra mutatott. - Ha akarod, kinyomtathatod a listát. De van egy sokkal hasznosabb funkciója is: kategóriákba rendezheted a tételeket. Például tejtermékek, fűszerek, vagy ilyesmi. Laurel egyre nagyobb érdeklődéssel nézte az okos kis kütyüt. -De hogyan csinálja? - Nem tudom. Van egy beépített szótára, amit bővíthetsz, és beleírhatsz olyan szavakat, amelyek hiányoznak belőle. Tudom, hogy rengeteg szokatlan alapanyagot használsz. - Hadd próbáljam ki. - A nő a kezébe vette a szerkezetet, és megnyomta a felvétel gombot. - Vaníliabab - mondta, és összeszorította a száját, amikor megnézte a kijelzőn megjelenő szöveget. - Itt az áll, hogy vaníliapuding. - Valószínűleg nincsen vaníliabab a szótárában, mert a legtöbb ember készen vásárolja a vaníliát. -Ez igaz. De beírhatom? - Persze. És akkor legközelebb az jelenik meg. Bediktálhatod a mennyiséget is. Például három tucat tojás, vagy valamennyi vaníliabab. Tényleg létezik vaníliabab? - Az egy hüvelyes termés - magyarázta a nő, és közben az ajándékát tanulmányozta. - Tehát vettél nekem egy konyhai
diktafont, ami egyben listaíró eszköz is. - Igen. Mágneses, Úgyhogy felteheted az egyik hűtőszekrény oldalára, vagy ahová akarod. -A legtöbb férfi virággal állít be a barátnőjéhez. Laurel látta, hogy a férfi egy pillanatra elbizonytalanodik. -A virágnak jobban örültél volna? - Nem. Ezt akartam. Igazán nagyszerű ajándék. - A nő a férfira nézett. - Nagyon örülök neki, Del. - Akkor jó. Ugye nem leszel féltékeny, ha elárulom, hogy Mrs. G.-nek is vettem egyet? -Mrs. G. egy gátlástalan nőszemély. A férfi elmosolyodott, és megcsókolta Laurelt. Most rohanok, hogy átadjam neki, aztán mennem kell, mert késésben vagyok. Amikor a férfi az ajtóhoz ért, Laurel utánaszólt: - Del! Del vett neki egy konyhai eszközt, ami hasznos és szórakoztató egyben. Milyen jó lenne most elárulni neki a szíve titkát! Szeretlek. Csak ezt az egyetlen szót. De úgy érezte, hogy nem képes megtenni. - Érezd magad jól a meccsen. -Úgy lesz. Majd később beszélünk. Laurel sóhajtva leült egy székre, és várta, hogy a krém kihűljön. Közben az új játékszerével babrált. A lányos este az egyik kedvenc programjuk volt, és még gyerekkorukban kezdődött. Ilyenkor többnyire filmet néztek, pattogatott kukoricát majszoltak, pletykálkodtak, és élvezték a nyugalmat meg egymás társaságát. Most különös izgalmat jelentett Emma esküvői ruhapróbája. Laurel is nagy örömmel készült az estére, és éppen a konyháját takarította, amikor Emma belépett. -Tudtam, hogy még itt talállak. - Már végeztem, csak rendet rakok - mentegetőzött Laurel. - Két tucat tündértortát szeretnék rendelni, de csak egy hét múlva - tette hozzá gyorsan Emma. - Legalább nem mondhatjuk, hogy az ügyfél az utolsó pillanatban szólt. Az unokatestvérem babaköszöntőt rendez a kolléganőjének. Csak
azt kéri, hogy aranyos legyen. -Fiú vagy lány lesz a baba? - Még nem tudják, mert meglepetést szeretnének. Tehát olyan süteményt készítesz, amilyet akarsz. -Rendben. Írd fel a táblára. Nagyon köszönöm. - Emma felírta a rendelést és a dátumot Laurel feladattáblájára. - Ez mi? - kérdezte, és megtapogatta a hűtőre erősített elektronikus listakészítőt. -Del vett nekem egy ajándékot. -Milyen kedves tőle. És mit vett? - Azt, ami az orrod előtt van. Nagyon okos szerkezet. Nézd csak. - Laurel odalépett, és megnyomta a felvétel gombot. - Sótlan vaj. Most beprogramoztam. Látod, itt van. Ha ezt megnyomom, máris a listámra került. Emma nem győzött csodálkozni. -Ez az ajándék? - Igen. Tudom, hogy neked csak az számít ajándéknak, ami csillog. Ráragaszthatok néhány matricát, ha úgy jobban értékeled. - Nem ragaszkodom a csillogáshoz. Az is elég, ha olyat kapok, aminek jó illata van. Del nagyon kedves, és látom, hogy sikerült örömet szereznie neked. És milyen alkalomból kaptad? -Nem volt semmilyen alkalom. -Tehát egy meglepetés? Ez még becsesebbé teszi. - De biztosan sokat veszít az értékéből, ha elárulom, hogy Mrs. G.-nek is vett egyet. - Fúj! - Emma felháborodott arcot vágott, és csípőre tette a kezét. - Sajnálom, de akkor ez csak egy apró figyelmességnek számít. Egy ilyen kapcsolatban személyes ajándékot kell adni, de ez csak egy jelképes tárgy. Látod? - A nő felemelte a karját, és meglengette a karkötőt, amit Jacktől kapott. - Ez ajándék! Meg az a fülbevaló, amit Mac Cartertől kapott Valentin-napra. Attól tartok, Delt még meg kell tanítanod néhány dologra. -Miért? Nem a te fiúd. - Del a fiúd! - Emma nevetve megragadta Laurelt, és táncolni kezdett vele.
- Ez olyan középiskolás kifejezés. Biztosan létezik egy másik szó is. - Miért kell táncolnunk? - érdeklődött Parker, amikor belépett a helyiségbe. - Del Laurel fiúja, és vett neki egy jelképes apróságot. Nagyon sajnálom, de azt a tárgyat nem lehet ajándéknak nevezni. Nézd meg, és belátod, hogy igazam van. Parker közelebb lépett, és kezébe vette az elektronikus eszközt. - Már én is nézegettem ezeket. Akarok venni egyet. - Hát persze - sóhajtott fel Emma. - Hiszen a húga vagy. Szerinted igazi ajándéknak számít? Ráadásul Mrs. G. is kapott tőle egy ilyen kütyüt! - Hm. - Parker elgondolkodott. - Határeset. De válóban figyelmes, és nagyon praktikus. - Tessék! - Emma diadalittas arccal felemelte a mutatóujját. - Én is pontosan ezt mondtam. Itt van Mac is, majd ő eldönti a vitát. - Mit kell eldönteni? - kérdezte Mac, aki akkor érkezett. És mit keresünk a konyhában, amikor úgy volt, hogy lányos estét tartunk? - Először ezt kell tisztáznunk. Szerinted ez egy igazi ajándék, vagy csak egy apró figyelmesség? - kérdezte Emma, és a szerkezetre mutatott. - Mi az ördög ez? - Látod? Nem ajándék! Egy ajándékról soha nem kell kérdezni, hogy micsoda. Parker, mondd meg Delnek, hogy szép dolgokat vegyen Laurelnek. Hagyd már abba! - Laurel meglökte Emmát, de közben elnevette magát. - Nekem tetszik, és ilyenkor nem számít semmilyen szabály. Ami tetszik, az ajándék, és kész. -Mi az ördög ez? - ismételte meg Mac a kérdését. - Egy elektronikus rendszerező, amit bevásárláshoz meg különféle feladatok beosztásához lehet használni - magyarázta Parker. - Nekem is kell egy ilyen! Del engem is meglephetett volna vele. Szeretem az ajándékokat. -Ez nem ajándék! - erősködött Emma.
- Nincs szükséged még egy szervezőre - emlékeztette
Laurel a barátnőjét. Mac továbbra is értetlen pillantással forgatta a kis eszközt a kezében. - Nehogy megmutassátok Carternek! Mert akkor ő is beszerez egyet, és azt akarja, hogy használjam. - Mrs. G. is kapott egy ilyet, úgyhogy mindenképpen látni fogja - jegyezte meg Emma. - Ajaj! - Túl nagy felhajtást csaptok az új játékszerem körül. Én most felmegyek. - Mrs. G. csinál nekünk pizzát? - érdeklődött Emma. Egész nap Mrs. G. pizzája járt az eszemben. És bort is akarok! - Majd arra is sor kerül, de előbb van még egy kis dolgunk. - Ugye nem munka? - Emma kétségbeesetten megragadta Parker karját - Már annyira felkészültem a pizzára, a borra és a lányok társaságára. - Nem munkáról van szó, éppen ellenkezőleg. Mutatni akarok valamit, amit ma szereztem be, és kíváncsi vagyok a véleményedre. - Mit szereztél... Ó, te jó ég! - Emma most Parkerrel perdült táncra. - Csak nem az esküvői ruhámat? Ugye azt? - Bizony. És a legújabb hagyományaink szerint erre az eseményre a menyasszonyi lakosztályban kerül sor. - Ez a legjobb meglepetés a világon! - Ha nem tetszik, akkor... - De Emma már vonszolta is Parkert a lépcső felé. - Akkor is a legjobb meglepetés. Istenem, annyira izgulok! - A nő megállt a menyasszonyi lakosztály ajtaja előtt. - Tényleg nagyon izgatott vagyok. Rendben, menjünk be. - Az ajtó felé nyúlt, de a keze félúton megállt a levegőben. - Nem tudom kinyitni. Valaki más nyisson be. Laurel kitárta az ajtót. - Lépj be - mondta, és gyengéden belökte Emmát a helyiségbe.
A nő felkiáltott, aztán mindkét kezét a szájára tapasztotta. Parker soha nem téved, gondolta Laurel. Ez a ruha maga Emma. A csupa fodor habos szoknya, a karcsú derékrész és a szexi ejtett váll egyszerre volt romantikus és kacér. Hátul selyemből készült virágok díszítették, és a virágözönből egy olyan hosszú uszály omlott alá, amit bármelyik mesebeli hercegnő megirigyelt volna. - Ez egy tündérmese - nyögte ki Emma. - Istenem, Parker! Egy igazi tündérmese. - Igyatok - szólalt meg Mrs. Grady, aki a pezsgővel várakozott a szobában, és egy poharat nyomott Emma kezébe. Ne sírjál bele az italba, mert felhígítod. - Ez a leggyönyörűbb ruha az egész világon! Fel kel! próbálnod. Vetkőzz, Em! - parancsolt a nőre Laurel. - Parker és én segítünk, Mac pedig megörökíti az eseményt. - Ez a szoknya... - Emma megilletődött arccal simogatta a ruha finom anyagát. - Olyan, mintha felhőkből lenne. Hullámozni fogok benne. És a háta! - Apró fehér rózsabimbók sorakoztak a ruha hátán, hogy elrejtsék a cipzárt. - Lehetne egy virágkötőnek ennél tökéletesebb ruhája? - Amikor megláttam, megszólalt és azt mondta: „vigyél Emmához” - magyarázta Parker, miközben Laurellel együtt az elragadtatott menyasszonyra segítették a ruhát. - Nem lesünk! - förmedt rá Laurel, amikor a barátnője a tükör felé sandított. - Csak akkor láthatod, ha elkészültünk. - Egy kicsit igazítani kell rajta. - Mrs. Grady közelebb lépett a tűpárnával, míg Mac rendületlenül csattogtatta a fényképezőgépét. - Laurel, az uszályt egy kicsit... Igen, ez az! - motyogta Mac munka közben. - Istenem, Em! Csodálatos! -Látnom kell. - Várj egy percet - morgolódott Mrs. Grady. Amikor befejezte a tűzést, hátralépett, és elégedetten bólintott. - Kész van? - Emma visszatartotta a lélegzetét, és a tükör felé fordult.
Mac most is elkapta a pillanatot, gondolta Laurel. Örök emlék lesz Emma elragadtatott pillantása és az örömtől könnybe lábadt szeme. - Egész életemben... - rebegte Emma. - Kislánykorom óta erről álmodtam. És most itt állok az esküvői ruhámban. És pontosan olyan érzés, mint amilyennek elképzeltem. Úgy nézel ki, mint egy hercegnő - állapította meg Laurel. Komolyan, Emma. Egyszerűen lenyűgöző vagy. Emma az ujja hegyével megérintette a tükröt. -Ez én vagyok. Ez a ruha lesz rajtam, amikor feleségül megyek a férfihoz, akit szeretek. Hát nem bámulatos? -Remek munka. - Laurel átkarolta Parkert. - Gratulálok. Elvette Parkertól a feléje nyújtott papír zsebkendőt, és megtörölte a szemét. - Most pedig igyunk a menyasszony egészére. -Mackensie, add ide azt a fényképezőgépet - rendelkezett Mrs. Grady. - Hadd fényképezzelek le titeket együtt. Tessék. Hát nem gyönyörű? - Az asszony megörökítette a pillanatot. Később, pizzaevés és pezsgőivás közben elmerültek az esküvői részletek megbeszélésében. -Az anyámat és a húgomat elhívom a menyasszonyboltba, hogy ott legyenek az első ruhapróbán. Tudom, hogy akkor is sírni fogok. Mindnyájan zokogunk majd. -Félretettem két fejéket. Az egyiket feltűzött frizurához, a másikat pedig leengedett hajhoz. Majd az anyukád segít eldönteni, hogy melyiket válaszd. -Parker! Te mindenre gondolsz. - Emma szaporán pislogott, és szipogni kezdett. - Nem akarok megint pityeregni. Inkább arra gondolok, hogy milyen csokrot fogok készíteni magamnak. Meg a három koszorúslánynak. Illetve két lánynak és egy asszonynak. - Még nem tudom magam asszonyként elképzelni - jeltette ki Mac tele szájjal. -Levendulalilára gondoltam. Különféle stílusú csokrok, ugyanabban a színárnyalatban. Igen. A fehér meg a levendulalila olyan lágy és romantikus. És mindenütt fehér
gyertyák lesznek. - A tortán pedig selyemből, marcipánból és igazi virágból készült díszítések - mondta Laurel elgondolkodva. - Igen! Nézzétek, Parker már jegyzetel. Parker az én esküvőm részleteit írja le! - Hát persze. - Jövő héten szeretnék veletek megbeszélni egy időpontot az eljegyzési képek elkészítéséhez - csatlakozott a tervezgetésbe Mac. - Egy szexi és hangulatos éjszakai felvételsorozatot akarok csinálni. Méghozzá itt a kertben. - Ez tökéletes! Nekem vannak a világon a legjobb barátnőim. - A próbákon is szeretnék ott lenni - folytatta Mac. - Le akarom fotózni, ahogy az anyukáddal készülődsz. - Itt is megcsinálhatod - javasolta Laurel a pezsgőt kortyolgatva. - Itt is megszervezhetjük az első ruhapróbát, és idehozathatjuk a fejékeket. Igazam van, Parker? - Miért ne? - Parker arca felragyogott, és látszott rajta, hogy tetszik neki az ötlet. - De még mennyire! - Mac elkészítené a fotókat, az anyukád pedig részt venne az első hivatalos konzultáción, és megbeszélnénk az elképzeléseidet. -Ez tényleg ragyogó ötlet - bólogatott Parker. -Időnként nekem is lehetnek jó ötleteim. - Anyukád igazi VIP ügyfélnek érezheti majd magát - tette hozzá Mac. - El fogjuk kényeztetni. - Nagyon élvezné, és én is örülnék neki. Istenem, már megint sírnom kell. - Gondolj a cipőre - mondta Laurel, és egy újabb zsebkendőt nyújtott át Emmának. Miféle cipőre? -Amit a ruhához veszel. - Egy cipő nem fog annyira meghatni, hogy elsírjam magam. Valami visszafogott, mégis szexi és meseszerű lábbelit szeretnék. - El kell mennünk vásárolni. Ha jól tudom, még neked
sincs meg az esküvői cipőd, Mac. -Tényleg nincs. - Egy esküvői cipő utáni hajtóvadászat! - kiáltott fel Emma. - Micsoda remek szórakozás lesz! - És még nem beszéltünk a meghívókról, az ültetőkártyákról, meg a többi apróságról. Aztán jön a betűtípus kiválasztása. Soha nem gondoltam volna, hogy még álmomban is ezen fogok töprengeni. - Mac megcsóválta a fejét. - De olyan ez, mint a drog. Látom a szemedben gúnyos és fensőbbséges pillantást, McBane. - Mac megfenyegette Laurelt a mutatóujjával. - Mintha biztos lennél abban, hogy te soha nem fogsz ilyen mélyre süllyedni. De tévedsz. Jegyezd meg, amit most mondok. Eljön majd a nap, amikor a betűméretek miatt te sem fogsz tudni aludni. - Nem vagyok gúnyos, csak nem hiszem el, hogy ez velem is megtörténhet. Egyébként én nem készülök férjhez menni. - De nem gondolod, hogy te és Del... Egyszer majd... kezdte Emma. -A múlt hónapban kezdtünk el járni? - Ez nem jó válasz - jelentette ki Mac. - Hiszen már ezer éve ismeritek egymást. -És szerelmes vagy belé - tett hozzá Emma. -Erre nem gondolok. Mire? Arra, hogy szerelmes vagy belé, vagy arra, hogy vele éld le az életedet? - érdeklődött Parker. -Ez még nem... Nem tervezek olyan messzire. -Hagyd abba! - förmedt rá Parker. -De tényleg nagyon nehéz! - Mit hagyjon abba? - Emma értetlenül nézett a két barátnőjére. - És mi nehéz? - Laurel most úgy beszél, mintha egy idegen férfiról lenne szó, és nem a bátyámról. Nem érzed, hogy ez milyen sértő rám nézve? -Parker, ez nem ér! - Én csak kifejeztem a véleményemet. Menjek el, hogy őszintén tudj válaszolni?
- Most te hagyd abba! - Laurel haragos arccal felhajtotta a
pezsgőjét. - Soha nem riadtál vissza a tisztességtelen eszközöktől. Rendben van. Beismerem, hogy egész életemben szerelmes voltam Delbe. Mindig igyekeztem küzdeni ellene, de sikertelenül. Ezért bevallom, hogy örömmel igent mondanék, ha megkérdezné, hogy vele akarom-e leélni az életemet. De sajnos jól tudjuk, hogy kettőn áll a vásár. -Miért ne szeretne téged? - értetlenkedett Emma. - Persze, hiszen mindnyájunkat szeret. Engem most már másképpen is, de ez még nem... - Istenem, de megalázó! Laurel még a legjobb barátnői előtt is kényelmetlenül feszengett. Nagyon rossz, amikor te szeretsz jobban, és nem vagy biztos a másik érzelmeiben. Ehhez hozzá kell szoknom. Vállalnom kell a következményeket. - Ezt meg tudom érteni. - Mac megszorította Laurel kezét. - Én is ilyen kétségek között hagytam Cartert. Nem akartam szerelmes lenni, féltem megtenni a nagy ugrást, ezért nem léptem előre a kapcsolatunkban. Tudom, hogy fájdalmat okoztam neki. - Nekem nem fáj, inkább csak a büszkeségemet sérti. Egyelőre boldog vagyok, és örülök annak, ami most van, mert még ez is több, mint amire számítottam. - Csodálkozom, hogy ilyen alacsonyak az elvárásaid - jegyezte meg Parker. - Mindig magasra szoktad tenni a mércét. - Csak akkor, ha olyasmiről van szó, amiért meg kell dolgoznom. De a szerelmet nem lehet elnyerni. Nem olyan, mint egy díj vagy egy sportesemény. Annak idején esküvőset játszottunk, és most ez a munkánk. De ha a saját esküvőnkről van szó, akkor nem játékról vagy munkáról van szó. Nem érdekel a ruha meg a gyűrű. Még a meghívó betűtípusa sem - tette hozzá, Macre mosolyogva. - De tudnom kell, hogy én vagyok az egyetlen. És ezért a címért nem küzdhetek meg. Vagy így van, vagy nem. -Ez logikusan hangzik - jegyezte meg Emma halkan. - Nem volt még senki, akit az egyetlennek tartott volna nézett a barátnőjére Parker. - Arról tudnék.
-Még Cherise McConelly sem? - Istenem! - Parker gúnyosan felkacagott. - Hogy lehetett
olyan ostoba? Vajon mit evett rajta? Azon kívül - tette hozzá vigyorogva, amikor Laurel jelentőségteljes pillantással felvonta a szemöldökét. - Szerintem Cherise óta sokat javult az ízlése, ha most velem van - vélte Laurel, és vett még egy szelet pizzát. Úgyhogy még van remény.
13. Jack és Del alig foglalta el a helyét a Willows bár pultjánál, a pultosnő azonnal hozzájuk lépett. - Na végre! Együtt a két nagyágyú - mondta mosolyogva. -Hogy megy az üzlet, Angie? - Nem panaszkodhatom. De vannak vendégek a helyiségben, akiknek nem örülök ennyire. Mit kértek, fiúk? -Egy ásványvizet - mondta Del. -Én pedig egy Sam Adamset. - Értem. Csak benéztetek egy italra? - érdeklődött a nő, miközben a söröscsap alá helyezett egy félliteres poharat, és néhány jégkockát tett a talpas vizespohárba. -Én igen - válaszolta Jack. - De neki randevúja van. -Igen? És ki a szerencsés hölgy ma este? -Laurellel vacsorázom. - McBane-nel? - Angie szemében enyhe csodálkozás tükröződött. - És ez egy igazi randevú? -Igen. - Micsoda váratlan fordulat! - A nő ismerte Del ízlését, ezért egy szelet lime-ot tett a szénsavas vízbe, mielőtt a két poharat a pultra helyezte. - Hallottam valamit, de azt hittem, hogy csak szóbeszéd. - Miért? Mert már évtizedek óta ismered Laurelt, és még soha nem jártál vele. Régen nem láttam itt, de tudom, hogy nagyon jól megy az üzlete, és rengeteget dolgozik. -Így igaz. - Voltam már náluk néhány esküvőn, és igazán első osztályú munkát végeznek. Hiába, a húgod utolérhetetlen - tette hozzá Angie, és egy fehér ruhával letörölte a pultot. - Mindent
tökéletesen csinálnak. De Laurel még most is nagyon hiányzik nekünk, és azóta sem sikerült olyan jó cukrászt találnunk. Jack, hogy van Emma? Hogy álltok az esküvői előkészületekkel? - Remekül. Beszerezte a ruhát, és most már tudom, hogy erre fog épülni minden részlet. - Jók az értesüléseid, mert a ruha a legfontosabb. Talán a Brown-házban van valami az ivóvízben? Először Mac, aztán Emma! - A nő Delre kacsintott, és megveregette a pohár oldalát. - Légy óvatos, hogy mit iszol - Jack felnevetett, a pincérnő pedig a bárpult másik végéhez lépett, hogy kiszolgáljon egy újonnan érkező vendéget. - Ne vágj ilyen csodálkozó arcot, kedves bátyám - mosolygott Jack, és Del felé emelte a poharát. - Ez teljesen érthető feltételezés. - Érthető, hogy még egy hónapja sem járunk, és máris az esküvőt emlegetik a jelenlétemben? Jack vállat vont. - Először Mac, aztán Emma, végül Laurel. Mint egy hármas esküvői játék. - Laurel nem így gondolja. - Ezt meg tudja ítélni, hiszen éppen az előbb hívták fel a figyelmét arra, hogy már több évtizede ismerik egymást. - Számára az esküvő üzletet jelent, és ő egy üzletasszony, aki komolyan veszi a munkáját. Akárcsak a többiek. Ők is komolyan veszik az üzletet, és közben egymás után férjhez mennek. - Jack figyelmes pillantást vetett Delre a pohara fölött. - Ez tényleg nem jutott még soha eszedbe? - Nem erről van szó - tért ki Del a válasz elől. - Még csak most kezdünk hozzászokni a kapcsolatunkban beállt változáshoz. Nem vagyok a házasság ellen. Tulajdonképpen nagyon támogatom azt az intézményt, csak még nem gondoltam rá komolyan. - Talán itt az ideje egy kis szerepcserének kettőnk között. Még most is sajog az állam, ha arra a jobbhorogra gondolok, amit tőled kaptam, amikor összejöttem Emmával. Mik a szándékaid a fogadott húgommal kapcsolatban, Del?
-Vacsorázni szándékozom vele. -És utána az ágyában aludni? - Bolond lennék, ha nem tenném meg, mert nagyon él-
vezzük ezt az új időszakot. Az egész olyan új és izgalmas! lelkendezett a férfi. - Mindkettőnk számára. Te is tudod, hogy Laurel mindig nagyon fontos volt nekem, de újabban másképpen is fontos. De még nem jutott eszembe, hogy a húgomat megbízzam az esküvő megszervezésével. -Egyelőre vagy soha? - Az ég szerelmére, Jack! - Del torka hirtelen kiszáradt, és gyorsan ivott egy korty ásványvizet. -Szerintem teljesen jogos a kérdésem. - Neked most csak az esküvőn jár az eszed - morogta Del. - Lehet, hogy tényleg van ott valami az ivóvízben. Egyébként pedig nem tudom, mert még tényleg nem gondoltam rá. Ismerem Laurelt, és tudom, hogy nem áll szándékában férjhez menni. Akkor sem, ha Mac és Emma nemsokára az oltár elé vonul. Ne feledd, hogy ő az a lány, aki New York-ba és Párizsba ment tanulni. Komolyan fontolgatta, hogy Párizsba költözik, és éppen ott dolgozott, hogy összegyűjtse a pénzt, amikor... - Igen, tudom. - Jack szeméből eltűnt a vidám csillogás. Mindez megváltozott, amikor a szüleid meghaltak. - Azonnal félretette a párizsi terveit. - Del ezt soha nem felejtette el. - Nem akarta magára hagyni Parkert, és most már tudom, hogy engem sem. Aztán jött Parker ötlete az esküvőszervező vállalkozásról. -Megváltoztak a tervek. - Igen. De szerintem Laurel mindig a saját útját járja, és az ösztöneit követi. Ha a dolgok másképpen alakulnak, akkor most egy bohém párizsi lakásban lakna, és a saját, elegáns cukrászdáját vezetné. - Nem hiszem. - Jack megrázta a fejét. - Szerintem ők négyen túlságosan összetartanak. Talán New Yorkba még elköltözött volna, de Európába biztosan nem. Túl erős az a kötelék, ami összefűzi őket. - Nemrég én is majdnem ugyanezt mondtam neki, de félig
tréfásan. Jack kivett egy mandulát a tálból, amit Angié a bárpultra helyezett. - Eddig azt hittem, hogy értem a köztük lévő kapcsolat mélységét. De amióta közöttük élek, rájöttem, hogy sokkal többről van szó. Valami mágikus kapcsolat van köztük. Az igazat megvallva, ezt néha már hátborzongatónak találom. Jack az ajkához emelte a söröspoharat. - Ilyen a szeretet, barátom. Mérhetetlen. - Mindig ilyen volt. - Del egy pillanatra elgondolkodott. Én most is azt mondom, hogy Laurelnek nincsenek házassági tervei. Ha mégis lennének, akkor a másik három tudna róla. Megkérdezhetnéd Emmát. - Szó sem lehet róla! Még a te kedvedért sem. Ha megteszem, az lenne a vége, hogy nekem is információt kéne gyűjtenem rólad. - Jack bekapott még egy mandulát. - Nem akarok belegabalyodni. - Igazad van. Csak azt érnénk el vele, hogy ők is tanakodni kezdenének. Egyelőre az a lényeg, hogy jól megvagyunk Laurellel. Semmi szükség arra, hogy veszélyes kitérőket tegyünk. Jack kaján mosollyal nézett a barátjára. - Annak idején én is pontosan így vélekedtem Emmáról és magamról. -Nem hagynád már abba? - Beismerem, hogy nagyon jólesik piszkálni az érzékeny pontokat. De ha már Emmáról és rólam beszéltünk, eszembe jutott egy fontos kérdés. Elvállalnád a vőfély szerepét? -Hát persze. Különben nem is lenne esküvő. - Remek. Akkor én végeztem is a rám bízott feladattal, mert csak ennyi volt a dolgom az esküvő szervezésében. Minden más felmerülő részletnél csak mosolyognom és helyeselnem kell. Parker szerint az én feladatom lesz majd a nászút megtervezése, de már megadta egy utazási iroda elérhetőségeit, ami szerinte a legjobb. És közölte, hogy válasszam Bora-Borát, mert Emma mindig szeretett volna
odamenni. Ráadásul az a hely egzotikus és romantikus. Tehát valószínűleg ott töltjük a mézesheteket. Del érdeklődő pillantást vetett Jackre. -Bora-Borára akarsz utazni? Hát persze. Mihelyt átnéztem a prospektusokat, azonnal tudtam, hogy a hely tökéletes. A húgod egy kicsit ijesztő, Del. -Igen, néha én is annak tartom. - Carter egy toszkánai prospektust kapott, néhány olasz nyelvoktató CD-vel. Del felnevetett. -Tehát róluk is gondoskodott. - Úgy tűnik. Most viszont rohannom kell, mert kaptam Emmától egy e-mailt, mielőtt elindultam az irodából. Főzőcskézni támadt kedve. -Kifizetem a sörödet. -Köszönöm. -Jól áll neked ez az esküvői készülődés. - Jól is érzem magam. Ki hitte volna? Na, szia, majd később találkozunk. Del elgondolkodott. Nemcsak a házasság illett a barátjához, hanem az Emmával tervezett közös élet is. Jó alapot jelentett az építkezéshez. Otthon és család, közös étkezések egy hosszú nap után. Nemsokára több helyiségre lesz szükségük a takaros kis vendégházban. Ismerte Jacket, és tudta, hogy hamarosan elkészíti a tervrajzokat. Egyre többen laknak a birtokon. Mennyire örülnének a szülei, ha ezt látnák! - Kész az asztala, Mr. Brown. - Delt a pulthoz lépő főpincér hangja riasztotta fel az álmodozásból. - Helyet foglal, vagy itt várja meg az asztaltársát? A férfi az órájára nézett. Laurel késett. Mac hozza kocsival, és biztosan elhúzódott a fotózás. - Bármelyik percben megérkezhet, úgyhogy elfoglalom az asztalt. Úgy döntött, hogy addig megrendeli a bort. Miután kiválasztotta az italt, egy női hangot hallott.
-Szia, Del! -Szia, idegen! -Deborah vagyok.
A férfi felállt, hogy egy barátságos csókkal üdvözölje a nőt, akit már évek óta ismert. -Deborah! Remekül nézel ki. Hogy vagy? - Mesésen. - A nő hátrasimította dús vörös haját. - Most jöttem meg Spanyolországból, ahol két hónapot töltöttem. Ebből az utolsó két hetet Barcelonában. -Üzlet vagy nyaralás? - Mindkettő. Most az anyámmal és a húgommal találkozom, hogy beszélgessünk egy kicsit, mert van mit bepótolni. Korán jöttem, mint mindig, ők pedig szokásukhoz híven késnek. -Ülj le, és várj velem. - Jó ötlet, Delanev. - A nő ragyogó mosolyt villantott rá, és kihúzta az egyik széket. - Nem láttalak már... Mióta is? Azt hiszem, a tavaszi bál óta. Mi van veled? - Semmi, ami felérne Barcelonával. - Amikor a borpincér megmutatta Delnek a palackot, a férfi a címkére nézett, és bólintott. - Meséld el a legújabb híreket. Ki kivel van, és mit csinál? Mi a legújabb pletyka a városban? Del elmosolyodott, és megkóstolta az italt, amit a pincér a poharába töltött. - Szerintem ehhez várjuk meg az anyádat és a húgodat. Tökéletes - nézett a pincérre, és a Deborah előtt lévő pohárra mutatott. Most is olyan tapintatos vagy, mint régen. - A nő megkóstolta a bort. - És a borokhoz is értesz. Gyerünk, mesélj valamit. Azt hallottam, hogy Jack Cooke vőlegény lett. Ez igaz? -Igen. Jövő tavasszal lesz az esküvőjük Emmaline Granttel. - Emmával? Tényleg? Nos, akkor igyunk az egészségükre! - A nő felemelte a poharát. - Bár most biztosan sok egyedülálló nő gyászol. Úgy tűnik, kicsit lemaradtam az eseményekről,
mert azt sem tudtam, hogy együtt vannak. -Elég gyorsan történt. - Örülök nekik. Nem találod furcsának a helyzetet? Emma majdnem a húgod, Jack pedig a legjobb barátod. - Először valóban szokatlan volt - ismerte be a férfi. - De összeillenek. Most pedig te mesélj Barcelonáról. Még soha nem jártam ott. - Mindenképpen el kell menned. A tengerpart, az étel és a bor! A levegőben érezni a romantikát - tette hozzá a nő, és Delre mosolygott. Éppen egymás felé hajolva nevettek, amikor Laurel belépett. Megtorpant, mintha egy láthatatlan üvegfalba ütközött volna. Milyen önfeledt és felszabadult Del, gondolta Laurel. Mindketten önfeledtnek és felszabadulnak tűnnek, és remekül néznek ki együtt. Ha Mac most itt lenne, csodás felvételt készíthetne két vonzó külsejű emberről, akik együtt boroznak és nevetgélnek a gyertyafényben. Mindenki azt hinné, hogy egy összeillő párt lát, akik tökéletesen megértik egymást. -Szia, Laurel. Szia, Maxié. - Laurel mosolyt erőltetett az arcára, és a mellette elhaladó pincérnőre nézett. - Nagy a forgalom. - Nekem mondod? - panaszkodott a nő. - Nem tudtam, hogy ma itt leszel. Mindjárt szerzek egy asztalt. -Tulajdonképpen találkozom valakivel. - Értem. De vigyázz, nehogy Julio meglásson. - A nő Laurelre kacsintott, amikor a séfet emlegette. - Egy ilyen zűrös estén azonnal bevonszolna a konyhába. Nagyon hiányzol nekünk. -Köszönöm. -Most mennem kell, de majd még beszélünk. Laurel bólintott, és besurrant a mosdóba, hogy összeszedje magát. Ostoba vagy, rótta meg a tükörképét Ennyire felzaklat, ha látod Delt egy ismerősével inni az asztalnál? Miért érzed kevesebbnek magad? Azért, mert néhány évvel ezelőtt
ebben az étteremben nem az asztalnál ültél, hanem a konyhán tüsténkedtél? És ilyen pároknak készítettél desszerteket, mint Delaney Brown és Deborah Manning. - Nincsen ebben semmi rossz - morogta maga elé, és elővette táskájából a szájfényt Szigorú pillantást vetett a tükörképére. Igenis büszke lehet arra a munkára, amit ebben az étteremben végzett, és az itt keresett pénzzel hozzá tudott járulni a Kézfogó beindításához. Büszke a tehetségére, és a vállalkozására, amivel valami különlegeset hozhatott létre, és boldoggá teheti a hozzá forduló, embereket. A saját erejéből boldogult, és megvalósította az álmait. Ez a legfontosabb. Mégsem tudott megfeledkezni arról, hogy bizonyos értelemben mindig az üvegfal másik oldalán maradt. Bosszantotta, hogy ennyire faj ez az érzés. Nem számít. - Laurel eltette a rúzst, és mély lélegzetet vett. - Egyszerűen nem foglalkozom vele. A magabiztosság olyan, mint az ajakfény, gondolta. Azonnal látszik a különbség. Laurelt egy kicsit megvigasztalta, hogy Del szeme felragyog, amikor meglátja őt. A férfi azonnal felállt, és a kezét nyújtotta felé. Erre Deborah is megfordult, és felnézett rá. Laurel látta, hogy a nő nehezen ismeri fel. Nem ugyanazokban a körökben forgunk, állapította meg magában. -Laurel, ugye emlékszel Deborah Manningre? -Persze. Szia, Deborah. - Laurel! Ezer éve nem láttalak. Del éppen most mesélt Emmáról és Jackről. Biztosan egy fantasztikus tortát tervezel nekik. -Van néhány elképzelésem. - Szeretném, ha mesélnél róla, mert imádom az esküvői előkészületeket. Ülj ide hozzánk! Del, szükségünk lesz még egy pohárra. A nő a következő pillanatban elvörösödött, és Laurel kénytelen volt elismerni, hogy meglepő gyorsasággal ismerte fel a helyzetet.
- Milyen ostoba vagyok! - mondta zavart nevetéssel, és
talpra ugrott. - Hiszen Del rád várt! Nagyon kedves volt tőle, hogy eddig szóval tartott. - Semmi baj. - Laurel úgy döntött, hogy felnőtt módon viselkedik. - Maradj nyugodtan, és idd meg a borodat. Hozatunk még egy széket. - Nem akarok zavarni. Egyébként az anyámra meg a húgomra várok, de most felhívom őket, mert nem tudom, miért késnek ennyit. Köszönöm a bort, Del. -Jó volt látni téged, Deborah. - Téged is. Jó étvágyat a vacsorához. A nő távozott, de Laurel látta, hogy értetlenül néz maga elé. -Késtem - szólalt meg vidám hangon. - De erről kizárólag Mac tehet. - Megérte a várakozás. - A férfi kihúzta a széket, hogy Laurel kényelmesen leülhessen. - Nagyon jól nézel ki! -Én is pont erre gondoltam, amikor az előbb néztelek. Egy pincér lépett az asztalukhoz, és az étteremre jellemző tapintatos eleganciával elvitte Deborah poharát, majd egy másikat hozott, és kóstolót töltött Laurelnek. A nő belekortyolt, és elégedetten bólintott -Nagyon finom. Elvette a pincértől az étlapot, de még nem nyitotta ki. -Szia, Ben. -Szia, Laurel. Hallottam, hogy itt vagy. -Mit ajánlasz a ma esti választékból? - Fehérboros mártásban párolt vörös aligátorteknőst, rákkal, jázmin rizzsel és spárgával tálalva. - Meggyőztél. És kérek még egy salátát, a ház specialitását. - Én is beszállok a játékba - szólalt meg Del. - Mi jót ajánl nekem? - Sertés szűzpecsenyét, mézes-gyömbéres mártásban, sült burgonyával, roston sült zöldségekkel körítve. -Nagyon jól hangzik. És én is kérek egy salátát.
-Mind a kettő remek választás.
A férfi távozása után egy újabb pincér lépett hozzájuk, és az étterem híres olívaolajjal készült kenyerét, meg egy tál mártást helyezett az asztalra. Itt mindig remek a kiszolgálás - jegyezte meg Del. - Most, hogy te is itt vagy, talán még a szokásosnál is jobb. - Mindenki szeret kitenni magáén. - A nő letört egy darab kenyeret, és a tálba mártotta, majd megkóstolta. - Amikor ezt az éttermet javasoltam, megfeledkeztem arról, hogy régebben itt dolgoztál. Vacsora után desszertet is kérünk, úgyhogy meg fogod látni, hogyan dolgozik a helyettesed. -Szerintem ez már a helyettesem helyettese. - Nehéz helyzetben van az étterem, hiszen a tökéletes után kénytelen kevesebbel beérni. Nem hiányzik ez a munka? A csapat, a közös lendület és a szervezett káosz? - Nem volt mindig olyan szervezett - nevetett fel a nő.Egyébként nem hiányzik. Szeretek otthon dolgozni, és egy ilyen helyen embertelen az időbeosztás. -Mintha most olyan sok szabadidőd lenne. - De én osztom be, és ez nagy különbség. Úgy látom, megérkezett Deborah anyja és húga. - A nő egy közeli asztal felé intett a poharával, és Del is odanézett. A három nőt éppen leültették a helyére. - Valószínűleg nem is késtek, csak Deborah érkezett túl korán. Ez a szokása. - Te már csak tudod. - Laurel örült, hogy sikerült könnyed hangon beszélnie erről. Tényleg felnőtt vagyok, biztatta magát. Hiszen együtt voltatok. - Csak egy rövid ideig, és az is régen volt. Még a házassága előtt. - Sejtettem, hogy nem jársz egy férjes asszonnyal. Na, és a válás után? - érdeklődött Laurel. A férfi megrázta a fejét. Én képviseltem a válóperben, és soha nem járok az ügyfelemmel. Azokkal sem, akikkel régebben dolgoztam.
Nagyon rossz ötletnek tartom. - Penny Whistledown - bólintott Laurel. - Emlékszem, hogy te intézted a válását, és néhány év múlva járni kezdtél vele. -Ezért tudom, hogy rossz ötlet. - Az a nő rendkívül erőszakos volt. Ha az irodádban vagy otthon nem tudott elérni, akkor felhívta a birtokot, és Parkert nyaggatta, hogy hol vagy. - Laurel ivott egy kortyot, majd szigorú pillantást vetett a férfira. - Ez egy komoly tévedés volt, kedves ügyvéd úr. Rosszul mérte fel a helyzetet. - Elismerem a bűnösségemet, de neked is volt néhány baklövésed. - Nem. Én mindig távol tartottam magamtól a tolakodó férfiakat. - A baklövésekre gondolok. Hogy is hívták? Drake, vagy Deke? Hány tetoválása is volt? - Azt hiszem, nyolc. Talán kilenc. De nem érdekes. Tizenhat éves voltam, és bosszantani akartam a szüleimet. -Engem mindenesetre sikerült felbosszantanod. A nő felvonta a szemöldökét. -Tényleg? - Igen. Egész nyáron itt lebzselt a szakadt ujjú pólójában meg a motoros csizmájában. Fülbevalót viselt, és szerintem a tükör előtt gyakorolta a gúnyos mosolyát. -Jobban emlékszel rá, mint én. A nő elhallgatott, míg Ben felszolgálta a salátát, és teletöltötte a poharukat. -Túl sokat tudunk egymás múltjáról. Ez veszélyes lehet. Én nem fogok semmit felhozni ellened, ha megígéred, hogy te sem. - Ez egy tisztességes megállapodás - ismerte el a nő. - Az emberek oldalát már így is fúrja a kíváncsiság, hogy mi van köztünk. -Milyen emberekre gondolsz? - Például azokra, akik itt vannak ma este, és ismernek téged. - A nő a fejével a közeli asztal felé intett, ahol a három nő
úgy tett, mintha nem róluk beszélne. - Meg akik ismernek engem. -Ez zavar téged? - Nem. Talán egy kicsit. - A nő vállat vont, és a salátára fordította a figyelmét. - Érthető ez az érdeklődés, hiszen az egyikünk a híres connecticuti Brown-dinasztia sarja. - Szerintem inkább azért lesnek minket, mert te vagy a legszebb nő az egész helyiségben. -Nagyon jó válasz. Ez mindig bejön. A férfi megfogta a nő kezét. -Én tudom, hogy kit látok. A nő megenyhült, és összekulcsolta az ujjaikat -Köszönöm. Hadd csodálkozzanak, gondolta. Hadd beszéljenek. Miért foglalkozik másokkal, amikor megkapta, amire egész életében vágyott? Önfeledten falatoztak, és egymás ételét is megkóstolták. Közben kortyolgatták a finom bort, és mindenféléről beszélgettek, ami az eszükbe jutott. Mindig jól el tudtak beszélgetni, gondolta Laurel. Végül sikerült egy láthatatlan üvegfalat emelnie maguk köré, nem foglalkozni a tolakodó pillantásokkal, és az együtt töltött időt ugyanúgy élvezni, mint az ételt. Ben ismét hozzájuk lépett, és három apró szuflét helyezett az asztalra. - Charles, a desszertséf így szeretne kedveskedni neked magyarázta a férfi. - Meghallotta, hogy itt vagy, és elkészítette ezt a különlegességet Egy kicsit izgul - tette hozzá súgva és közelebb hajolva. -Komolyan? - Nehéz téged túlszárnyalni, Laurel. Ha inkább valami mást akarsz, akkor... - Nem, hagyd csak itt nyugodtan. Gyönyörűek! - lelkendezett Laurel, és először a tejszínhabbal ízesített csokoládés szuflét kóstolta meg. Aztán lehunyta a szemét, és elmosolyodott. - Egyszerűen mesés! Kóstolt meg te is - unszolta Delt, és vett a vaníliás süteményből is. - Ez is csodálatos.
-Nagyon szeretne kijönni, és találkozni veled. - Majd én hátramegyek, miután elfogyasztottuk ezeket a
finomságokat. -Nagy örömet szerezné neki. Köszönöm, Laurel. Ben távozott, és Lauel megkóstolta a harmadik édességet is. - Ez a citromos szuflé valami egészen különleges. Az édes és a csípős tökéletes keveréke. - Az előbb a híres connecticuti Brown-dinasztiát emlegetted. - A férfi együtt falatozott Laurellel. - Én sokkal díszesebb társaságban ülök az asztalnál. Abban a kiváltságban van részem, hogy a desszertek királynőjével vacsorázhatom. - A desszertek királynője? - Laurelből először kitört a nevetés, aztán elhallgatott, és szelíden elmosolyodott. - Ez tetszik. Leveszel a lábamról, Del. - A nő az órájára nézett. - Holnap rengeteg munka vár rám, de nem akarom megsérteni a desszertséf érzéseit - magyarázta, és még egyszer belekanalazott a citromos szufléba. - Csak néhány percet leszek a konyhában. -Veled megyek. -Biztos vagy benne? - A világért sem hagynám ki - felelte a férfi, majd felállt a helyéről, és kézen fogta a nőt - Most már kezd csendesedni a hely, mert lassan vége az esti csúcsforgalomnak - magyarázta Laurel. - De ne nyúlj semmihez, mert Julio nagyon indulatos. És ne ijedj meg, ha megfenyeget, hogy kifiléz, mint egy pisztrángot. - Ismerem Juliót - nyugtatta meg Del a nőt, miközben a konyha bejáratához értek. - Már többször találkoztam vele, amikor kijött az asztalomhoz. - Akkor nem ismered őt - jelentette ki Laurel, és belökte az ajtót. Ez lenne a nyugalom? Del meghökkent, amikor beléptek a zajos helyiségbe, ahol edények csörömpöltek, ventilátorok zúgtak, kések csattogtak és húsok sisteregtek a serpenyőkben, meg a grillezőben. Úgy látszik, más fogalmaik vannak a
csendről, mert számára ez maga volt a káosz és a hangzavar. A levegő sűrű volt a forróságtól, és a szinte tapintható feszültségtől. A hatalmas tűzhely egyik részén Julio kötényben és hófehér szakácssapkában tevékenykedett, közben egyszerre több nyelven szitkozódott - Még hogy nem tud dönteni? - mennydörögte. - Több időre van szüksége? - A férfi cifra spanyol káromkodásba kezdett, és indulatos dühkitörése tovább fokozta a konyhában uralkodó feszültséget. - Nem akar gombát sárgarépával! Ostobák! Hol a pokolban van a tálcám, a fene egye meg! - Semmi sem változott - állapította meg Laurel, és nem zavarta, hogy a tűzhelynél álló férfi meghallja. Julio megfordult, és éjfekéte szemöldöke alól gyilkos pillantást lövellt a nő felé. -Ne merészelj hozzám szólni! - Nem azért vagyok itt, hogy veled beszéljek. - A nő elfordult, és egy fiatalabb férfi felé indult, aki egy szelet csokoládétortát díszített eperszósszal. A fiatalember abbahagyta a munkát, és felkapta a fejét. - Maga bizonyára Charles. - Csak akkor zavard, ha már befejezte a munkát! Azt hiszed, hogy ez egy teadélután? Charles felvonta a szemöldökét, és Laurelre emelte sötétbarna szemét. -Egy perc, és készen vagyok - hadarta. A férfi gyorsan szétszórt még pár szem gyümölcsöt, majd néhány aprósüteményt helyezett a torta köré. A következő pillanatban felbukkant egy pincérnő, mintha egy titkos jelre vált volna. Felkapta a tálcát, és eltűnt vele a csapóajtóban. - Annyira örülök, hogy találkozhatok magával! Nagy megtiszteltetés ez nekem. - A szufléi csodásak voltak, főleg a citromos. Köszönöm szépen. A fiatalember arca felragyogott. Mintha Laurel szavai bekapcsolták volna a világítást, gondolta Del. - Tényleg ízlett? Amikor meghallottam, hogy itt van, ké-
szíteni akartam valamit magának. Tehát a citromos elnyerte a tetszését? - Mindegyik nagyon jó, de a citromos telitalálat. Krémes és friss egyszerre. - Nem szerepel az étlapon, mert új termék, és még dolgozom rajta. - Szerintem már tökéletes. Gondolom, nem akarja elárulni a receptet. - Maga... - a férfi hangja elcsuklott. - El akarja kérni a receptemet? Azonnal leírom magának, Ms. McBane. -Laurel. -Laurel. A férfi úgy ejtette ki a nő nevét, mint egy imát, csodálkozott Del. Amikor a férfi indulni készült, hogy elhozza a receptet, a nő Delhez fordult. -Mindjárt jövök. Laurel elkísérte Charlest, Del pedig zsebre dugta a kezét, és körülnézett. Julio mohó kortyokkal ivott egy ásványvizespalackból és közben őt bámulta. -Sertésszűzérme - vetette oda elgondolkodó arccal. -Igen. Remek volt. - Mr. Brown - biccentett Julio, aztán Laurelre nézett, majd ismét vissza Delre. - Hm. A séf visszacsavarta az üveg kupakját, és Laurelhez lépett, aki éppen barátságosan megölelte Charlest. -Még mindig haragszom rád! - förmedt a nőre. Laurel nem válaszolt, csak vállat vont. - Elhagytad a konyhámat! - De előre szóltam, és a szabadidőmben bejártam, hogy betanítsam az utódomat. - Az utódodat? - A férfi káromkodott egy cifrát, és nagyot legyintett. - Használhatatlan volt. Elsírta magát. -Sokan sírva fakadnak, ha állandóan sértegeted őket. -Nincs szükségem bőgőmasinákra a konyhában. - Charlesszal jól jártál. De csak akkor, ha továbbra is itt marad, és elviseli a modorodat.
- Megjárja a fiú - húzta el a száját a séf. - Legalább nem sír. És nem beszél vissza. - Adj neki időt - tanácsolta Laurel, majd Charleshoz fordult - Nemsokára elhozom azt a receptet Charles. Szerintem jó üzletet csináltunk. - Laurel a táskájába tette a cukrász receptjét. - Köszönöm, hogy hátrajött. Nekem ez nagyon sokat jelent - Majd még találkozunk. - A nő megrázta a fiatalember kezét, aztán ismét Juliohoz fordult. - Az étel mesés volt. - Laurel megcsókolta a séf komor arcát - Te aljas disznó - tette hozzá mosolyogva. A férfi felnevetett, és a kacagása ugyanolyan harsány volt, mint a szitkozódása. -Talán egyszer mégis megbocsátok neked. -Talán engedem. Jó éjszakát, Julio. Del megsimogatta Laurel hátát, miközben kimentek az étteremből. -Nagyon kedves volt tőled, amit most tettél. -Néha kedves is tudok lenni. - Olyan vagy, mint a citromos szuflé, Laurel. A csípősnek és az édesnek a tökéletes keveréke. - A férfi a szájához emelte a nő kezét, és Laurel meghatottan pislogni kezdett - Nos, valakinek megengedem, hogy ma este velem aludjon. -Ebben reménykedtem.
14. Laurel a sötétben tapogatózva, egy macska nesztelenségével osont be a fürdőszobába, hogy felvegyen egy sportmelltartót meg egy biciklisnadrágot Már nem felejtette el este kikészíteni a felszerelését, amikor Del nála aludt. Parker is megirigyelné ezt az összeszedettséget, gondolta elégedetten, miközben beletornászta magát a szoros ruhadarabokba. Feltűzte a haját, felvette a zokniját, aztán úgy döntött, hogy a cipőjét a kezében viszi. Óvatosan kinyitotta a fürdőszoba ajtaját, és majdnem felkiáltott ijedtében. Del az ágy szélén ült, és az éjjeli lámpa fénye megvilágította a helyiséget. - Olyan hallásod van, mint egy hiúznak - mérgelődött a nő. - Ennél halkabban nem tudok közlekedni. - Nem tehetek róla. Edzeni mész? Jó ötlet. Én is előkeresek egy megfelelő öltözéket, és csatlakozom hozzád. Mivel a férfi már ébren volt, Laurel az ágy szélére ült, és ott húzta fel a cipőjét. -Legközelebb itt hagyhatsz néhány holmit. A férfi elmosolyodott. -A törzsünk néhány tagját érzékenyen érinti ez a téma. -Engem nem. - Az jó, mert engem sem. Így sokkal könnyebb az élet. - A férfi az órára nézett, és összerezzent. - Többnyire - tette hozzá, amikor meglátta, hogy mennyi az idő. - Visszaaludhatsz, ha akarsz. Nem foglak elkényeztetettnek vagy puhánynak tartani. Lustának se. A férfi a nőre nézett. - Találkozunk az edzőteremben - mondta sejtelmes mosollyal. -Rendben.
Laurel távozás közben arra gondolt, hogy milyen jó így kezdeni a napot. Tréfálkozni Dellel, aztán egy órát edzeni, majd a forró zuhany alá állni. Végül jöhet a kávé meg az egész napi kemény munka. Az élet majdnem tökéletes. Az edzőteremben Parker már szorgosan taposta az elliptikus trénert, és közben a CNN hírműsorát nézte. -Szia! - kiáltott fel Laurel vidáman. - Jó reggelt. Nagyon friss és üde vagy. - Úgy is érzem magam. - Laurel a padlóra terített egy vékony matracot, és nekilátott a bemelegítő nyújtásnak. - Del is jön edzeni. - Ez megmagyarázza, hogy miért vagy olyan virgonc. Milyen volt a vacsora? -Remek. Tényleg. Kivéve egy apróságot. - Mit? Laurel az ajtó felé pillantott. - Nem tudom, mikor bukkan fel, úgyhogy inkább majd később. - Nyújtás közben szemügyre vette Parker tornatrikóját és feszes elasztikus nadrágját. A csokoládébarna alsó és a virágmintás felső nemcsak praktikus volt, hanem nagyon nőies is. - Nekem is be kéne szereznem néhány csinos holmit az edzéshez. Az enyémek már mind olyan elnyűttek. Miután végzett a bemelegítéssel, a másik trénerhez lépett. -Mióta vagy rajta? -Már majdnem fél órája. -Akkor csipkedem magam, hogy utolérjelek. - Semmi esélyed, mert már a negyedik kilométert csinálom, és utána pilatesszel folytatom. - Én is négy kilométert futok, és jógával fejezem be. Bár lehet, hogy hatot kéne tepernem, mert este szuflét ettem. -És megérte a plusz két kilométert? - Még többet is. A Willowsnak sikerült szereznie egy nagyon jó desszertséfet. -Charles Bakert. -Te mindenkit ismersz?
- Igen - mosolygott Parker. - És már meg is van a négy
kilométer! - tette hozzá elégedett arccal. Parker leállította a gépet, kikapcsolta a híreket, és zenét állított be a CD-lejátszón. - Jó reggelt, hölgyeim! - szólalt meg Del az ajtóban. Egy régi short meg egy kifakult póló volt rajta, és azonnal a hűtőhöz lépett. Kivett két ásványvizet, és elindult Laurel gépe felé. - Köszönöm - mondta Laurel, amikor a férfi a gép tartójába helyezte a palackot. -A folyadék nagyon fontos. Ő mit csinált? -Parker? Négy kilométert, de én hatot fogok. A férfi a gépre lépett, és beállított egy programot. - Én hetet, de nem foglak puhánynak tartani, ha te csak hatot bírsz. Lustának sem. - Tehát hét kilométer? - A nő bólintott. - Benne vagyok. Micsoda versenyszellem, gondolta Parker, miközben nekilátott a hasizomgyakorlatoknak a tornamatracon. Nem hibáztatta Laurelt és Delt, hiszen ő is szeretett versenyezni. Már bánta, hogy nem futott többet a tréneren. Vajon tudják, hogy milyen jól néznek ki együtt? Annyira szerette volna, ha tényleg összeillenének! Ugyanezt kívánta Macnek és Emmának is, de Del és Laurel kapcsolata még többet jelentett számára, hiszen a bátyjáról és a legjobb barátnőjéről volt szó, akit szinte a vér szerinti húgának tartott. Ők voltak a legfontosabb emberek az életében, és tiszta szívből kívánta, hogy boldogok legyenek. Ő is csodálatos ajándéknak tartaná, ha megtalálnák a boldogságot egymás oldalán. Parker meg volt győződve arról, hogy minden személynek és minden szívnek van egy igazi párja, akivel tökéletesen összeillik. Ez a megingathatatlan hite segített még jobban végezni a munkáját. -Egy kilométer már kész! - kiáltott fel Laurel. -Előbb kezdted, mint én! -Nem az én bajom. - Remek. - Parker nézte, ahogy Del nekiiramodik. - Hová
tűnt az udvarias lovag? A fejét csóválva folytatta a gyakorlatait. Már a harmadik mérföldnél jártak, és Del átvette a vezetést, amikor Mac bevánszorgott a helyiségbe. - Itt van az ellenség - morogta, és mogorva pillantást vetett a súlyzógépre. Aztán Parkerre emelte a tekintetét, aki nyújtó jógagyakorlatokkal fejezte be az edzését. -Te már végeztél is. Látom az önelégült arcodon. Parker összetette a kezét, és meghajtotta a fejét. - Az arcom a szellemem és a testem végtelen békességét tükrözi. - Menj a csudába, Parks. Ne nézz oda, de egy férfi van a helyiségben! -Hét kilométeres versenyben vannak egymással. - Te jó ég! De miért? Miért akarja valaki hét kilométeren át taposni azt a szörnyeteget? Mit szólsz hozzá? - A nő megfordult, és megmutatta Parkernek a sporttrikóját meg a rövid jóganadrágját. - Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, és vettem néhány dögös holmit, hogy doppingoljam magam. - Csinos és nagyon hasznos. Ügyes vagy, Mac. - Parker egy kézenállással fejezte be a tornát, és Macnek megfájdult a feje a látványtól. - Szerinted most már én is meg tudom ezt csinálni, ha ilyen szerelés van rajtam? -Szívesen segítek, ha meg akarod próbálni. - Inkább nem. A végén még megsérülök, pedig az öngyötrés után el akarom hívni Cartert úszni. Láttad már úszni? Parker egy elegáns lendülettel talpra állt. - Egyszer, amikor a teraszon időztem. De eszem ágában sem volt leskelődni! - Pedig érdemes meglesni. Egyrészt nagyon aranyosan fest úszónadrágban. De az még figyelemreméltóbb, hogy mihelyt a vízbe lép, az esetlen professzorból egy kecses tornász lesz. - Mac beállította a gépet, és a bicepszgyakorlatokkal
kezdte. - Vajon miért van ez? - Talán azért, mert a vízben nincsenek szilárd tárgyak, így nem tud semmibe beleütközni, vagy átesni valamin. - Lehet. Mindenesetre az itteni szenvedéseim után úszunk egy jót Carterrel. Szerintem az úszás az egyetlen civilizált testmozgás. - A nő az elliptikus trénerek felé pillantott. Egyébként ők is aranyosak - jegyezte meg halk hangon, és a versenyzők felé bökött az állával. Parker bólintott, majd a nyaka köré tekert egy törülközőt, és mohón itta az ásványvizet. - Az előbb én is pont erre gondoltam. - A nő az órájára nézett. - Van még annyi időm, hogy ússzak egyet, mielőtt elkezdem a napot. Tíz órakor teljes konzultáció lesz, amin mind a négyen részt veszünk. -Tudom. - Akkor viszlát. - A nő kifelé menet visszanézett. - Mac, a karod egyszerűen bámulatos! - Komolyan? - Mac arca felragyogott az örömtől és a reménytől. - Nem csak azért mondod, mert szeretsz és megsajnáltál? - Bámulatos - ismételte meg Parker, és távozott, hogy magához vegye a fürdőruháját. - Bámulatos - sóhajtotta Mac, és nekilátott az erősítésnek. - A hatodik kilométer jön! - Del megragadta az ásványvizespalackot, és ivott néhány nagy kortyot. - Le vagy maradva. - Erőt gyűjtök a hajrához. - Laurel letörölte az izzadságot az arcáról. Tudta, hogy nem éri utol Delt, de legalább jól megdolgoztatja a győzelemért. Oldalra fordította a fejét, és nézte a férfit. Észrevette, hogy a pólóján egy V-alakú izzadságfolt sötétlik, és hirtelen elfogta a vágy. Az öléből felfelé kúszó gerjedelmet arra használta, hogy még keményebben tapossa a gépet. A férfi haja csapzott lett, és a halántékánál begöndörödött. Istenem, de szexi! A karján megfeszültek az izmok, ahogy hajtotta magát. Most biztosan sós a bőre, gondolta Laurel. És síkos. Mi-
lyen érzés lenne, ha a testén érezné ezt az energiát, erőt és elszántságot, amellyel a trénernek feszül? Laurel lélegzete már nem csak az erőfeszítéstől gyorsult fel, amikor nekilátott a hatodik kilométernek. A férfi is ránézett, és Laurel ugyanazt a lüktető, követelőző vágyat pillantotta meg a szemében, amely benne is izzott. Érezte, hogy a bőre felforrósodik, a pulzusa felgyorsul és átveszi a zene ritmusát. Már nem tudta, hogy a fülében zúg a vére, vagy a gépek monoton hangját hallja, ahogy a lába ütemesen veri a pedált. Laurel lassan elmosolyodott. -Mindjárt utolérlek - lihegte, a férfi szemébe nézve. -Nincs már benned annyi erő. - Még sok van. -Már kezdesz lassulni. - Te is. De én a végén felgyorsulok. Te tudod még fokozni az iramot? -Meg fogsz lepődni. A helyiség másik felében Mac felvonta a szemöldökét, és úgy döntött, hogy vannak olyan dolgok, amiket még a legjobb barátnőnek sem illik látni. Ezért inkább csendesen kiosont a teremből. Laurel és Del észre sem vette a távozását. Nem tudtak másra figyelni, csak egymásra. A férfi lassított, és Laurel megértette, hogy a versenynek vége, és egy egészen másféle játék veszi kezdetét. Ezt a futást együtt fogják befejezni. - Hadd lássam a hajrádat - unszolta a férfi. - Akarod? -Igen. - Akkor megkapod. - Laurel nekiiramodott, és minden erejét megfeszítve taposni kezdte a trénert. Egyszer csak csodálkozva vette észre, hogy az ölében ficánkoló gyönyörűség kiteljesedik, és elárasztja az egész testét. Amikor a férfi ismét nagy erővel hajtani kezdte a gépét, Laurel felnyögött a váratlanul rátörő vágytól.
Lehunyta a szemét, és lihegve átadta magát a kimerült izmain végigsöprő kéjnek. Együtt értek be a célba. Laurel zihálva és levegő után kapkodva kinyitotta a szemét, és a férfira nézett. A torkában olyan szomjúság égett, amit a víz nem csillapíthatott. Remegő lábbal lépett le a gépről. -Azt hiszem, most kihagyom a jógát - motyogta. - Nagyon jó ötlet. - A férfi a sportmelltartó pántjánál fogva magához rántotta a nőt Az ajka olyan forró volt, mint a tűz, és Laurel szinte önkívületi állapotba került a csókjától. Érezte, hogy a férfi vágya ugyanolyan hevesen lobog, mint az övé, és ez tovább korbácsolta az érzékeit. Forróság árasztotta el a testét, és nem tudott tovább ellenállni. - Sietnünk kell. - Kitépte magát a férfi karjából, és egy pillanatig zihálva farkasszemet néztek egymással. - Kapj el! Laurel nevetve kirontott az edzőteremből, és a szobája felé iramodott. A férfi az ajtóban elkapta, és berántotta a hálószobába. Laurel megpördült, és az ajtónak lökte a férfit. Az ajtó nagy csattanással becsapódott mögöttük. - Édes istenem! - sóhajtotta, és letépte a férfi pólóját, hogy megsimogassa a mellkasát. - Tiszta izzadtság vagy, és... Laurel megnyalta a férfi bőrét. - Sós! Ettől megőrülök. Gyorsan! - unszolta a férfit, és nekilátott, hogy lehúzza a rövidnadrágját. - Annyira azért ne siessünk. - A férfi megfordult, és most ő szorította Laurelt az ajtóhoz. Lehámozta a válláról a szoros sportmelltartót, és megmarkolta a mellét. Laurel feje hátracsuklott, amikor a férfi a hüvelykujjával cirógatni kezdte a mellbimbóját. - Nem bírom tovább. - Dehogynem. A versenynek még nincs vége. Fogalmad sincs, hogy milyen hatással vagy rám, Laurel. Nem tudok betelni veled, és mindig úgy érzem, hogy nem elég, amit kapok. Még többet akarok belőled.
A nő két marokra fogta a férfi arcát, és megcsókolta. - Mindent megkaphatsz, amit akarsz, csak ne hagyd abba, kérlek. Ne hagyd abba. Nem is lennék képes elengedni téged, gondolta a férfi, és a keze mohón siklott végig Laurel izmos testén. Laurel halkan nyöszörögve biztatta, hogy vegye el, amire vágyik. Delt még egyetlen nő sem izgatta fel ennyire. A szíve vadul vert, és úgy érezte, hogy mindjárt felforr a vére. Ez már nem vágy vagy szenvedély, hanem egy sokkal erősebb érzés. Két kézzel megragadta és a feje fölé emelve az ajtóhoz szorította Laurel csuklóját. Az ajka mohón ostromolta a száját meg a nyakát, de egy idő után már ez sem volt elég, és elindult lefelé Laurel testén, hogy újabb területeket hódítson meg. A szoros tornanadrág ingerlően feszült a csípőjén és a combján, de a férfi lassú mozdulatokkal lehámozta róla. Az ajka meg a nyelve ízlelni és érezni akarta a teste minden rejtett zugát. Laurelt váratlanul érte a beteljesülés, és úgy érezte, hogy szétszakad a rátörő kéjtől. A világ elsötétült előtte, a lába megbicsaklott, de a férfi erősen tartotta. Del megtette, amit akart, és elvette, amire vágyott. Laurel zihálva kapkodott levegő után, és igyekezett összeszedni magát, hogy visszanyerje az egyensúlyát az érzékek vad rohama után. Ugyanakkor készen állt a következő támadásra. A férfi még egyszer felemelte és az ajtóhoz szegezte a nő kezét. Közben mélyen a szemébe nézett, és lassan az ölébe hatolt. Laurel ismét elveszítette az önuralmát, és az egész teste megremegett, amikor a férfi mozogni kezdett. Az egyre hevesebb lökések nyomán újra gyönyörűség ébredt az ölében, és feltámadt benne a szenvedély. Két kezével görcsösen kapaszkodott a férfi vállába, mert úgy érezte, hogy kicsúszik a lába alól a talaj. Egymás szemébe nézve fordultak be a célegyenesbe, és ugyanarra az ütemre haladtak a beteljesedés felé. Egyszerre szakították át a célszalagot, és a kéj hullámai
elárasztották őket. A vihar elmúltával a padlóra rogytak, és a gyengeségtől meg a kielégültségtől mozdulni sem tudtak. - Nagyon gazdagok leszünk - sóhajtott fel Laurel egy idő után, amikor végre szóhoz jutott. -Tessék? - Bocsánat, elfelejtettem, hogy te már így is gazdag vagy. Tehát inkább úgy fogalmazok, hogy én gazdag leszek, te pedig még gazdagabb. - Értem. - Komolyan beszélek. Éppen most fedeztük fel, hogy mivel lehet rávenni a tömegeket a testmozgásra. A vad dzsungelszexszel. Olyan gazdagok leszünk, mint Bill Gates. Írni fogunk egy könyvet, és DVD-ket meg reklámfilmeket készítünk a témáról. Amerika és az egész világ nekünk köszönheti majd, hogy fitt és kielégült lesz. - A DVD-ben és a reklámfilmekben be is mutatjuk, hogy mi ez a vad dzsungelszex? - Csak a felnőtteknek szóló változatban. De bizonyos részleteket elhomályosítunk, és rafinált megvilágítást meg ügyes kameraállásokat alkalmazunk, hogy elfogadható legyen. - Édesem, a vad dzsungelszex egyik előnye éppen az, hogy fittyet hány a jó ízlésre. - Akkor sem lehet ízléstelen, mert mi nem pornófilmet készítünk. Gondolj a milliókra, Delaney! - A nő a hasára fordult, hogy láthassa a férfi arcát. - Az elpuhult és kielégületlen emberek tömegei elolvassák a könyvet, megnézik a DVD-t vagy a reklámfilmet, és elgondolkodnak. Én is átélhetem ezt, ha edzeni kezdek? Felépítjük a McBane-Brown Motivációs Egészségcentrumot, hogy egy biztonságos és tiszta helyet biztosítsunk a klubtagoknak. Később franchise rendszerben működünk tovább, és bezsebeljük a profitot. Sokan fognak fizetni az ötletért. - Miért a te neved van elöl a Motivációs Egészségcentrumban? -Mert az én ötletem volt.
- Igaz. De azért támadt ez az ötleted, mert alapjaiban megrendítettem a világodat. -Én is a tiédet! - vágott vissza a nő. - Ebben igazad van. Gyere ide. - Del a mellkasára vonta Laurelt. - Megengedem, hogy a te neved legyen elöl. - Akkor megállapodtunk. Természetesen többféle DVD-t kell készítenünk, mert nem mindenki van egy szinten. Ahogy a jógát is lehet kezdőknek, középhaladóknak és haladóknak oktatni. Nem lenne jó, ha valaki lesérülne. -Nekilátok a hivatalos dokumentumok elkészítésének. - Helyes. Hét kilométer és vad dzsungelszex! Kimerültnek kéne lennem, mégis úgy érzem, hogy ismét meg tudnám tenni, és... Te jó ég! - Mi van? - Az idő! Ez a verseny tovább tartott, mint négy kilométer és egy kis jóga. Mennem kell zuhanyozni. -Nekem is. A nő megcsípte a férfi vállát. - De csak zuhanyozásról lehet szó, mert késésben vagyok! - Minden férfinak megvannak a korlátai, és ma reggel elértem a teljesítőképességem határát. A nő feltápászkodott, és hátrasimította a haját. -Nyápic - mondta, és a zuhanyozó felé iramodott. A reggeli sütés végeztével Laurel utolérte magát. A Cingár férfi, című 1934-es filmet tette be a DVD-lejátszóba, és Nick meg Nora párbeszédét hallgatta, miközben egy szép tálra helyezte az elkészült mutatós süteményeket. A levegőben vaníliás cukor és frissen főzött kávé illata terjengett, a pulton pedig Emma virágcsokra pompázott. Laurel éppen levette a kötényét, amikor Parker belépett. - Már végeztél is? Azért jöttem, hogy segítsek a készülődésben. -Öt perccel tíz előtt? Ez nem a parkeri időszámítás. - Az ügyfelek felhívtak, és fél tizenegyre tették a találkozót.
Laurel lehunyta a szemét. - Kezem-lábam törtem, hogy időben elkészüljek. Igazán szólhattál volna! - Csak nemrég telefonáltak. - Parker az órájára nézett, és bűnbánó arcot vágott. - Illetve húsz perccel ezelőtt közölték. De így legalább senki sem fog elkésni. -Tehát a többieknek sem szóltál? - Nagyon tetszik ez a szín - lelkendezett Parker, és megtapogatta Laurel blúzát. - Kár, hogy szinte teljesen eltakarja a kosztümkabát - Ez a módszer csak az ügyfeleknél válik be - jegyezte meg Laurel, és a fogasra akasztott blézer után nyúlt, amit a sütés közben levetett - De tényleg jó anyag. - Nem késtünk el! - rontott be a helyiségbe Mac és Emma. - Ti nem, de az ügyfél igen - közölte Laurel. - A sötét lelkű Brown nem árulta el nekünk ezt a tényt. -Csak húsz perce telefonáltak! - tiltakozott Parker. - Nem is tudom, hogy most haragudjak vagy örüljek. Szükségem van egy kis frissítőre. - Mac kinyitotta a hűtőszekrényt, és kivett egy diétás kólát. Felnyitotta a dobozt, ivott egy nagy kortyot, és közben Laurelt nézte. - Gondolom, most teljesen lazának és nyugodtnak érzed magad. Jól vagyok. Miért? - érdeklődött Laurel. - Egy olyan edzés után biztosan csodás hangulatban vagy. Bár az „edzés” szót inkább idézőjelbe teszem. - Mac a két kezével idézőjeleket rajzolt a levegőbe. -Mi van? Rejtett kamerát állítottál fel a szobámban? - Nem rossz ötlet, de sajnos képtelen lennék olyan mélyre süllyedni. Egyébként nem volt szükség rejtett kamerára. Úgy vibrált körülöttetek a levegő, hogy távoznom kellett, nehogy rátok vessem magam, és beszálljak harmadiknak. -Tényleg? - nézett rá Parker szemrehányó arccal. - Nos, lehet, hogy mégsem. Del nem az esetem. Tudod, hogy csak érted égek, kis szextündérem. - Mac buja pillantással Parkerre kacsintott. - Eddig azt hittem, hogy én tetszem neked - méltatlanko-
dott Emma. - Nem tehetek róla, hogy ilyen csélcsap lotyó vagyok. Szóval Del és Laurel elborult arccal taposta az elliptikus trénert, és a hőmérséklet egyre emelkedett a teremben. Közben kódolt szextársalgást folytattak. -Ez nem igaz! - Dehogynem. Feltörtem a kódot. „Nemsokára utolérlek. Erős lesz a hajrám.” Még most is elönt a forróság, ha rágondolok. -Tényleg lotyó vagy - jelentette ki Emma. - De szerencsére van egy vőlegényem. Tulajdonképpen meg kéne köszönnöm Laurelnek a reggeli műsort, mert az úszás után Carteren vezettem le a felgyülemlett feszültséget. Egyébként ő is köszöni. -Szívesen, máskor is. - Ez valóban nagyon érdekes, de... - Parker megkocogtatta az óráját. - Be kell rendeznünk a szalont. - Várj! - Emma felemelte a karját, mint egy közlekedési rendőr. - Fel szeretnék tenni egy kérdést, mielőtt a furgonhoz rohanok a virágokért. Tényleg van erőd szexre edzés után? -Olvasd el a könyvet, és nézd meg a reklámfilmet. -Miféle könyvet? - értetlenkedett Emma, miközben Laurel a konyhaajtó felé indult, a süteményestálcával a kezében. És miféle reklámfilmet? -Virágok! - emlékeztette a barátnőjét Parker, és kitolta a zsúrkocsit, amin a kávéskészlet várakozott. -Jól van, megyek már. De addig ne beszéljetek semmi jóról amíg vissza nem érek. Tulajdonképpen segíthetnél behordani a virágokat. - De én... -Rendben, megcsinálom egyedül. - Emma türelmetlen mozdulattal intett, és elviharzott. A szalonban Laurel és Parker előkészítette a frissítőket. -Tehát később? -Mit később? - nézett Laurel a barátnőjére. -Amiről reggel azt mondtad, hogy később.
-Igen. Majd később. - Laurel a szalvétákat rendezgette,
hány ügyfél érkezik? -A menyasszony, az édesanyja, az édesapja, a vőlegény, vőlegény mostohaanyja. Az összesen öt. -Értem. A vőlegény apja özvegyember. Ő nem jön? -Nincs a városban. Egyébként nem bánom, ha nem akarod elmondani. Illetve bánom, de mégis ezt mondom, mert a barátnőm vagy, és nem szívesen hozlak kellemetlen helybe. - Milyen ravasz kígyó vagy, Parker! - nevetett fel Laurel. -Nem akarok semmit eltitkolni előled, csak olyan ostobának érzem magam miatta. Főleg most, a vad dzsungelszex után. - Vad dzsungelszex volt? - érdeklődött Emma, aki egy doboz liliommal lépett be a helyiségbe. - Milyen edzést tartottatok? És mennyi ideig? Részleteket akarok hallani! Parker, légy szíves, jegyzetelj. -Hét kilométer az elliptikus tréneren. - Édes istenem! - Emma bánatos sóhajjal nekilátott, hogy kivegye a dobozból a vázákat, és mindegyiket a helyére tegye. Ez reménytelen. Hét kilométer után biztosan szörnyet halnék, és Jack kénytelen lenne valaki mással szexelni. Nincsen egy kevésbé megerőltető mód, ami a vad dzsungelszexhez vezet? - Van egy olyan érzésem, hogy ma reggel a szokásosnál többet foglalkozunk a szexszel - szólalt meg Parker. - Ő tehet róla! - mondta Mac, és segített Emmának elrendezni a virágokat. - Te is megértenéd, ha ott lettél volna az edzőteremben, és érzed a belőlük áradó buja vibrálást. -Nem is a szexről beszélünk! - erősködött Laurel. -Mikor hagytuk abba? - csodálkozott Emma. -Mielőtt bejöttél. Most valami másról van szó. - Nem is bánom. Úgysem tudnék hét kilométert taposni azon az átkozott masinán. Mi a másik téma? - A tegnap esti vacsora, illetve a vacsora előtti események. Késtem, és ez a te hibád. - Laurel szemrehányó pillantást vetett Macre. - Micsoda? Nem tehettem róla! Elhúzódtak a műtermi
felvételek, és nem találtam a cipőmet. Mármint azt, amelyiket fel akartam venni. De nem hiszem, hogy tíz vagy tizenöt percnél többet késtél. - Ez elég idő volt ahhoz, hogy Deborah Manning leüljön Dell az asztalunkhoz, és megigyon vele egy pohár bort. - Azt hittem, hogy Deborah Manning Spanyolországban van. - Tehát még te sem tudsz mindent. - Laurel fanyar mosollyal nézett Parkerre. - Nem lehet Spanyolországban, ha tegnap este együtt borozott Dellel. - Delt nem érdekli Deborah. - De régebben igen. - Az évekkel ezelőtt volt, és csak néhányszor találkoztak. - Tudom. - Laurel felemelte a kezét, mielőtt Parker folytathatta volna. - És ettől még ostobábbnak érzem magam. Nem voltam féltékeny, illetve nem úgy... Ha az lettem volna, rosszabb lenne, mert Delen tényleg látszott, hogy nem foglalkozik a nővel. Egyébként ő sem Dellel. - Akkor mi a gond? - kérdezte Emma. - Amikor beléptem az étterembe, és megláttam őket együtt nevetgélni és borozgatni, úgy éreztem, hogy összeillenek. - Ez nem igaz - rázta meg a fejét Parker. - Te nem voltál ott! Olyan gyönyörűen, elegánsan és tökéletesen néztek ki. - Tévedsz. Lehet, hogy szépek és elegánsak voltak, de illenek össze és egyáltalán nem tökéletesek. Azért mutatnak jól együtt, mert külön-külön is vonzó külsejűek. Ez nem jelenti azt, hogy összeillenek. - Így van - bólogatott Mac. - Pontosan tudom, hogy mire gondolsz. Néha fotózok párokat, és közben tudom, hogy nagyon szépek lesznek a felvételek, mert remekül néznek ki együtt. De nem arra gondolok, hogy összeillenek. Azt nem lehet beállítani a képeken, mert vagy megvan az összhang közöttük, vagy nincs. -Így van. -Rendben. Akkor fogalmazzunk úgy, hogy jól néztek ki
együtt, én pedig egy rövid ideig kirekesztettnek és kívülállónak éreztem magam. - Laurel ideges mozdulattal megigazította a haját. - Mintha egy üvegfal választana el minket egymástól. - Ez a megállapítás tulajdonképpen mindenkire nézve sértő - jelentette ki Emma, és megbökte Laurel vállát. Egyikőtök sem érdemli meg, hogy így gondolkozz. Deborah nagyon kedves nő. -Ki az a Deborah? - húzta el a száját Mac. - Te nem igazán ismered - magyarázta Emma. - De hidd el, hogy nagyon aranyos. - Nem mondtam, hogy aljas, hiszen én sem ismerem igazán. Csak látszik rajta, hogy még soha nem szolgált ki vendégeket, és nem izzadt egy étterem konyhájában. -Ez visszájára fordított sznobság - vélte Parker. Laurel megvonta a vállát. - Biztosan igazad van. Ezért említettem az előbb, hogy ostobának érzem magam miatta. De már túl vagyok rajta. Tudom, hogy ez az én hibám, és nem örülök, hogy ilyesmi egyáltalán megfordul a fejemben. Akkor is ezt éreztem, amikor Deborah rájött, hogy Del rám várt, és együtt fogunk vacsorázni. Távozás közben láttam az arcán a döbbenetet, amit nehezen sikerült lepleznie. Egyébként nagyon kedves volt - nézett Emmára. - Nem az ő hibája, hogy ilyen érzéseket ébresztett bennem, és ettől még rosszabb az egész. Aztán Dellel nagyon jól éreztük magunkat, és a vacsora is fantasztikus volt. De a lelkem mélyén mindvégig ott motoszkált a kirekesztettség érzése. Pedig nem szeretem, ha ostoba vagyok. - Az jó - bólintott Parker. - Mert ha az ember valamit nem szeret, akkor azt előbb-utóbb abbahagyja. -Igyekszem. - Egyébként pedig... Ezek az ügyfelek lesznek - jelentette ki Parker, amikor megszólalt a csengő. - A csudába, teljesen megfeledkeztem róluk. Emma, vidd ki azokat a dobozokat! Laurel, még mindig a konyhai cipődben vagy. - Tényleg. Mindjárt jövök. - A nő kirohant a szalonból, Emma pedig felkapta az üres dobozokat, és követte a ba-
rátnőjét. Parker megigazította a kosztümkabátját. -Nagyon nagyokat hallgattál - nézett Macre. - Azért, mert én is voltam már az üvegfal mögött - vallotta be Mac. - Tudom, hogy milyen érzés. Sok időbe és erőfeszítésbe telik, mire le tudja dönteni, de biztosan képes lesz rá. -Nem akarom, hogy falak legyenek köztünk. - Köztünk soha nem voltak falak, Parks. Dellel más a helyzet, de Laurel át tudja tömi az akadályt. - Rendben. Majd szóljál nekem, ha úgy látod, hogy megint ez bántja. -Megígérem. - Köszönöm. Most pedig kezdődik a munka. - Parker kisietett a helyiségből, hogy ajtót nyisson az érkezőknek.
15. A hét közepén Laurel leült Carter húgával és Nickkel, a vőlegényével, hogy megbeszéljék az esküvőjük részleteit. Sherry Maguire ragyogott a boldogságtól, és úgy pezsgett, mint az ital, amelyet Laurel behűtött nekik. Ellenállhatatlanul bájos volt. Az első konzultációra Nick helyett Carter kísérte el a fiatal nőt, és akkor találkozott Mackel, akivel a középiskola óta nem látták egymást. Már a legelső alkalommal kiderült, hogy az esküvő kulcsszava a vidámság lesz. Laurel gondoskodni akart arról, hogy a torta is hozzájáruljon a derűs hangulathoz. - Annyira izgatott vagyok! - lelkendezett Sherry. - Minden remekül alakul. Nem is tudom, mit tennék Parker nélkül. Illetve négyetek nélkül. Valószínűleg megőrjíteném Nicket. A fiatalember a menyasszonyára mosolygott -Még ennél is jobban? A nő felnevetett, és megbökte a férfit. - Pedig csak naponta százszor beszélek az esküvőről. Az anyukám megvette a ruháját, és nagyon jól áll neki! Először néhány unalmas örömanyaruhát próbált fel, de nekem egyik sem tetszett, és végül beadta a derekát. - Sherryből ismét kibuggyant a nevetés. - Most egy dögös piros ruha lesz rajta, ékköves pánttal és lenge szoknyával, ami remekül fest majd a táncparketten. Mert az anyukám hihetetlenül jó táncos. Holnap elkísérem Nick édesanyját, hogy neki is megvegyük a ruhát. Nem engedem, hogy beérje egy átlagos ruhával, és már alig várom, hogy ráerőltessem az akaratomat. Laurel mosolyogva csóválta meg a fejét. -Más menyasszony aggódik, nehogy túlragyogják. Sherry legyintett.
- A mi esküvőnkön mindenki csodásan fog kinézni. De
arról gondoskodom, hogy én legyek a legszebb! -Ez nem is lehet másképp - jegyezte meg Nick. Sherry a fiatalemberhez fordult. -Ugye megérted, hogy odavagyok a vőlegényemért? - Persze - mosolygott Laurel. - Kértek egy pohár pezsgőt? - javasolta. - Én nem ihatok, de köszönöm szépen - felelte Nick. - Ma este dolgoznom kell. - A sürgősségi osztályon zokon veszik, ha az orvosok pityókásak - magyarázta Sherry, majd így folytatta: - De nekem nem kell aggódnom a vezetés miatt, mert Nick hazavisz a kórházba menet Laurel töltött egy pohár italt. -Kávét? - kérdezte Nicket. - Az remek lenne. Laurel felszolgálta a kávét, majd hátradőlt. - Bevallom, mind a négyen nagyon élvezzük, hogy veletek meg a szüleitekkel dolgozhatunk. Szerintem mi is ugyanolyan lelkesedéssel várjuk a szeptembert, mint ti. - Akkor nagyon várjátok, mert mi már annyira izgulunk! Ráadásul decemberben lesz a második Maguire-esküvő! Sherry izgatottan fészkelődött a helyén. - Carter megnősül! Mackel tökéletesen kiegészítik egymást. Nem igaz? - Amióta az eszemet tudom, Mac barátnője vagyok, és bátran állíthatom, hogy még soha nem volt ilyen boldog. Már csak ezért is hálás lennék Carternek, de a bátyád mindenképpen imádnivaló. - Ő tényleg a legjobb közülünk. - Sherry szeme könnybe lábadt. - Elég egy korty pezsgő, és máris érzelgős leszek ismerte be szégyenlősen, és szaporán pislogni kezdett. - Akkor beszéljünk a tortáról. - Laurel a füle mögé simította a haját, és töltött magának egy csésze teát. - Itt vannak a kóstolók. A torták, a töltelékek és a mázak. A hosszú vendéglista miatt fokozatosan csökkenő méretű, ötszintes tortát javasolok. Az egyes szinteken alkalmazhatunk más-más ízeket
meg színeket, de lehet az egész egyforma is. Ahogy akarjátok. - Nekem az a bajom, hogy soha nem tudok dönteni. Mire végzünk, már nem fogod annyira várni az esküvőt - figyelmeztette Laurelt Sherry. - Nem hiszem. Hadd mutassam meg a rajzot, hogy mit szántam nektek. Ha nem tetszik, akkor addig nézelődünk, amíg rá nem találunk a tökéletesre. Laurel nem minden ügyfelének tervezett saját tortát, de Sherry már családtagnak számított. Kinyitotta a vázlatfüzetét, és megmutatta a képet. - Istenem! - Sherry a füzetre meredt, és ismét pislogni kezdett. - A szintek, vagyis az emeletek nem kör alakúak, hanem... Milyen forma is ez? - Hatszögletű - sietett a menyasszonya segítségére Nick. -Nagyon elegáns. - Olyanok, mint a virágokkal díszített gyönyörű kalapdobozok, és mindegyik más színű. Akárcsak a résztvevők ruhái. Nem fehér és hivatalos, pedig azt hittem. De ez annyira... -Vidám? - sugallta Laurel. - Igen! Vidám és gyönyörű egyszerre. Egészen különleges. Ezt nekünk tervezted? -Csak akkor, ha tetszik. -Imádom! Neked is tetszik? - kérdezte Sherry Nicket. - Szerintem is nagyszerű. És ez az egész sokkal könnyebb, mint gondoltam. - Fondant bevonatot tervezek. Először arra gondoltam, hogy az túlságosan merev és hivatalos, de aztán eszembe jutott, hogy minden szintet olyan színűre festek, amilyet a szertartás résztvevői választanak maguknak. Így már sokkal jobbnak tűnt, és szerintem illik hozzátok. Sherry elragadtatott mosollyal nézegette a rajzot, Laurel pedig elégedetten hátradőlt, és keresztbe tette a lábát. Nicknek igaza volt. Minden sokkal könnyebb, mint gondolták. - A virágok még több színt visznek bele, ezért a végeredmény merész és vidám lesz. Emmával majd összedolgozunk,
hogy a tortán lévő virágok összhangban legyenek a csokrokkal meg a süteményesasztal díszítésével. A torta díszeit aranyszínűnek képzeltem el, de ezen is változtathatunk, ha mást akartok. Azért szeretem az aranyat, mert kihangsúlyozza a színeket. Így a tortaasztal terítője is aranyszínű lenne, de ha... - Hagyd abba, Laurel! - Sherry felemelte a kezét. - Ne mondj több lehetőséget, mert imádom ezt a tortát, és minden részlet tetszik rajta. Pont olyan, mint mi. Nagyon eltaláltad, hogy mi illik hozzánk. A gyönyörűséges tortánkra! - Sherry Nick csészéjéhez koccintotta a pezsgőspoharát. Rendben. Akkor most forduljatok el egy percre, mert ez a viselkedés nem hivatalos. - Laurel a levegőbe emelte mindkét öklét. - Igen! - kurjantotta el magát. Sherryből kitört a kacagás. -Látom, tényleg komolyan veszed a munkádat. - Tényleg. Nagyon szerettem volna, ha tetszik a tervem, és már alig várom, hogy elkészítsem. - Laurel elégedetten dörzsölte össze a kezét. - Ezzel meg is volnánk, úgyhogy folytathatjuk a hivatalos konzultációt. - Nagyon megkedveltelek téged - jelentette ki Sherry váratlanul. - Eddig nem ismertelek olyan jól, mint Emmát vagy Parkert. Mióta Mac összejött Carterrel, már ő is közel áll hozzám, de most téged is egyre jobban kedvellek. - Köszönöm. - Laurel a nőre mosolygott. - Ez az érzés teljesen kölcsönös. Most pedig együnk egy kis tortát. - Ez lesz a kedvenc részem - jelentette ki Nick, és az egyik tányér után nyúlt. A torta belsejével kapcsolatban sokkal nehezebben egyeztek meg, mint a megjelenésével. Laurel alig észrevehetően irányította őket, de nem volt erőszakos. Végül sikerült összeállítaniuk az ízek élvezetes sokszínűségét, ami megfelelt a vidám külsőnek. - Honnan fogjuk tudni, hogy melyik milyen ízű? - érdeklődött Sherry kifelé menet. - Hogy melyik a karamellel töltött almatorta, a csokoládé, a barack, vagy a... - Arról majd én gondoskodom. A felszolgálók minden
ízből tesznek a vendégek tányérjára, amikor sor kerül a torta felvágására. És nyugodtan szóljatok, ha bármilyen változtatást akartok. - Ilyet ne mondjál a menyasszonyomnak, mert megbánod - figyelmeztette Nick Laurelt, és Sherry gyöngyöző kacajjal nyugtázta a vőlegénye megjegyzését. - Nicknek igaza van. Nem szívesen ismerem el, de igazat kell adnom neki. Jobb, ha úgy gondolok a tortára, mint egy megváltoztathatatlan tényre. Már alig várom, hogy anya és apa is megkóstolja a mintákat! - A nő megrázta a dobozt, amit Laurel adott neki. - Nagyon köszönök mindent - hálálkodott Sherry, és megölelte Laurelt - Sietnünk kell, de még be akarok köszönni Carterhez és Machez. - Nem hiszem, hogy itthon vannak - mondta Laurel, és az órájára nézett. - Úgy hallottam, hogy Macnek egy helyszíni fotózása van, és útközben kiteszi Cartert a Coffee Talkban. Egy barátjával találkozik, akit Bobnak hívnak. Ha jól emlékszem. -Nos, nem baj. Akkor majd legközelebb. Laurel kikísérte a párt, és a lépcsőről integetett nekik, amikor távoztak, úgy érezte, hogy eddig ez volt az egyik legsikeresebb konzultációja. Ő is élvezni fogja a torta elkészítését és a párnak is sikerült örömet szereznie vele. Egymásnak is nagyon örülnek, állapította meg, amikor észrevette, hogy a kocsi felé menet egy gyors csókot váltanak. Tökéletes az összhang, gondolta Laurel. Annak ellenére, hogy Sheny csapongó és szeszélyes, Nick pedig visszafogott és megfontolt. Remekül kiegészítették egymást. A szerelem már önmagában is csodálatos, de még jobb, ha a pár össze is illik. Ez az igazi hosszú távú kapcsolat záloga. Vajon ők összeillenek Dellel? Lehet, hogy csak egy kívülálló tudná megmondani. Az biztos, hogy megértik egymást és nagyon élvezik az együttléteiket. De vajon képesek lesznek valaha odáig jutni, hogy kiegészítik egymást? - Lekéstem róluk? - Parker kisietett a házból, de Nick kocsija már a főútra fordult. - A csudába. Feltartottak telefonon, és...
-Nahát! Ez hogy fordulhatott elő? - Legalább te ne idegesíts. A péntek esti menyasszony
most tudta meg, hogy a hányingere nem az idegességtől van. - Terhes? - Igen. Kicsit meg van ijedve, de azért örül neki. Igaz, hogy egy éven belül szerettek volna gyereket, de azért még nem most. - És a vőlegénynek mi a véleménye a váratlan fejleményről? - érdeklődött Laurel, mert sejtette, hogy a menyasszony mindenről beszámolt Parkernek. - Egy darabig meg sem tudott szólalni, de most már nagyon izgatott. És remekül viseli a reggeli hányingereket. - Sokat jelent, ha egy férfi akkor is kitart melletted, amikor éppen öklendezel. - Ez a vőlegény csillagos ötöst érdemel. Mindketten elmondták a szülőknek, és most a tanácsomat kérte, hogy elárulja-e a koszorúslánynak, a vőfélynek vagy valaki másnak. És rengeteg időbe telt, mire mindent megbeszéltünk. Pedig szerettem volna ideérni, mielőtt Sherry és Nick távozik. Hogy ment a kóstoló? - Ennél jobban nem is mehetett volna. Ilyenkor úgy érzem, hogy a világ mégis tökéletes, és nem is tudnék más munkát elképzelni magamnak. Szerintem menjünk be, töltsünk magunknak egy pohár pezsgőt, amit kinyitottam nekik, és gratuláljunk magunknak, hogy milyen jók vagyunk. - Szívesen megtenném, de nem lehet. Tegyél nekem félre egy pohárral. Találkozóm van Greenwichben, és néhány órát távol leszek. - Rendben. Én mára végeztem. Talán úszom egyet, aztán iszom egy pohár pezsgőt. -Ha a szívemet akarod fájdítani, akkor elérted a célodat. -Egy újabb siker ezen a szép napon. -Aljas vagy. Laurel mosolyogva nézett Parker után. Milyen csinos ebben a vajszínű nyári kosztümben, és a rózsaszín magas sarkú szandálban!
Vajon Emma is befejezte már az aznapi munkát? Úszhatnának együtt, és megihatnának egy pohár pezsgőt, mielőtt Jack hazaér. Ilyen jó hangulatban nem akart egyedül lenni. Lenézett a saját magas sarkú cipőjére, amit a konzultációhoz vett fel. Legjobb, ha elsétál a vendégházhoz, és meglepi Emmát. Ha még nem végzett a munkával, akkor személyesen jobban rá tudja beszélni egy kis szünetre. De előbb bemegy a házba, és cipőt vált. Aztán elcsábítja Emmát egy kis pezsgőzésre a medence partján. Bement a házba, felvette a konyhai cipőjét, és a hátsó ajtón át távozott. A meleg nyári este valóban úszásra csábított. A kertben esti bogarak zúgtak, a levegőt betöltötte a reggel lenyírt fű és a hőségben kókadozó virágok bódító illata. Minden lustának és végtelennek tűnt. Holnap ilyenkor megtartják a pénteki esküvő főpróbáját, aztán napokig nem lesznek tétlen pillanatai. Ezért most ki kell élveznie az ölébe pottyant szabadidőt, a nyár kékjét és zöldjét, az illatokat és a hangokat. És azt az érzést, hogy mindez örökké fog tartani. Talán fel kéne hívnia Delt, hátha van kedve átjönni. Felállítanák a grillt a kertben, kiülnének a teraszra, és élveznék a nyári estét meg a barátok társaságát. Később a hálószobában szeretkeznének, míg a nyitott ablakokon át beárad az éjszaka balzsamos levegője. Még mindig van ideje összeállítani egy epertortát. A fejében ilyen kellemes terveket szövögetve fordult be a ház sarkán. Először Mac műtermét pillantotta meg, aztán az előtte parkoló csinos kis sportkocsit. A következő pillanatban észrevette a szőke nőt is, aki éppen arra készült, hogy benyisson az ajtón, amit Mac soha nem szokott bezárni. - Linda! - kiáltott fel Laurel, és jóleső kárörömmel nyugtázta, hogy a nő ijedten összerezzen. Linda lenge nyári ruhát, meg egy hihetetlenül magas sarkú bokapántos szandált viselt, és a hang irányába fordult. Az asszony arcán átsuhanó bűntudat újabb örömet okozott Laurelnek.
- Laurel! Halálra rémítettél. - Linda megrázta szélfútta
aranyszínű haját, hogy csinosan keretezze tagadhatatlanul szép arcát. Milyen kár, hogy a tartalom nem áll összhangban a csomagolással, gondolta Laurel, és elindult a nő felé. - Idejöttem New Yorkból, hogy találkozzam néhány ismerősömmel. Mivel már ezer éve nem találkoztam Mackel, úgy gondoltam, visszafelé benézek hozzá. A nő bőre aranybarnán ragyogott. Valószínűleg egy olaszországi tengerparton vagy az új férje jachtján tett szert erre a csodálatos színre. A tökéletes sminkje elárulta Laurelnek, hogy volt ideje megállni és felfrissíteni magát, mielőtt beugrik a lányához. -Mac nincs itthon. - Nem baj, akkor üdvözlöm Cartert. - A nő egy begyakorlott mozdulattal meglengette a kezét, hogy a nap fénye megcsillanjon a jegygyűrűjén sziporkázó hatalmas gyémánton. Megnézem, mit csinál a leendő vöm. - Carter Mackel van, és nincs itthon senki, akihez beugorhatnál, Linda. Menj vissza New Yorkba. - Van még néhány percem. Milyen komoly ez az öltözék. -Linda végigmérte Laurel kosztümjét. - Érdekes cipő. - Parker egyértelműen a tudomásodra hozta, hogy nemkívánatos személy vagy a birtokon. - Az csak egy pillanatnyi szeszély volt - vonta meg a vállát Linda, de a szemét haragosan összehúzta. - Ez a lányom otthona! - tette hozzá ellenséges hangon. - Ez igaz, és amikor utoljára itt voltál, megmondta neked, hogy távozz. Nem hallottam, hogy azóta megváltoztatta volna a véleményét. És tudom, hogy Parker sem. Linda dühösen fújt egyet. -Bent várok - jelentette ki. - Ha kinyitod azt az ajtót, azonnal felborítalak. Ebben biztos lehetsz. - Mégis kinek képzeled magad? Egy senki vagy. Valóban azt hiszed, hogy az utamba állhatsz az olcsó kosztümödben
meg a ronda cipődben, és megfenyegethetsz? -Éppen most tettem meg. - Csak azért lehetsz itt, mert Parker kötelességének érzi, hogy tetőt adjon a fejed fölé. Nincs jogod megmondani nekem, hogy menjek vagy maradjak. - A jogok nem sokat számítanak majd, amikor fel kell tápászkodnod a földről. Menj vissza New Yorkba a legújabb férjedhez. Majd megmondom Macnek, hogy itt voltál, és ő eldönti, hogy akar-e találkozni veled. - Mindig hideg és gyűlölködő voltál. Már gyerekkorodban is. -Értem. - Nem csoda, hiszen az anyád is egy savanyú uborka, aki mindig úgy tett, mintha mindenkinél különb lenne. Még akkor is, amikor az apád megpróbálta átverni az adóhivatalt, és minden útjába kerülő nőt megdöntött, aki nem az anyád volt. Linda elmosolyodott. - Benne legalább volt némi tűz. - Szerinted érdekel engem, hogy az apámmal egy mocskos motelszobában szexeltél? - Igen, érdekel, gondolta Laurel, és érezte, hogy a gyomra összeszorul. Tényleg zavarta. - A Palace egyik lakosztályában - vágott vissza Linda. Természetesen ez még azelőtt volt, hogy az adóhatóság zárolta a számláit. - Ami mocskos az mocskos, akárhol is történik. Nem foglalkozom veled, Linda. Soha nem érdekeltél. Csak Mac miatt viseltünk el téged, de hála istennek, többé már nem kell alakoskodnunk. Nos, mi legyen? A kocsidhoz segítselek, vagy sántikálás nélkül akarsz beszállni? - Azt hiszed, hogy közéjük való lettél, mert sikerült ágyba vonszolnod Delaney Brownt? - Linda éles kacaja szinte belehasított a nyári este csendjébe. - Bizony, hallottam róla! Sokan tudják, és imádnak beszélni róla. - Már nagyon unhatod a legújabb zsákmányodat, ha azzal töltöd az idődet, hogy az én szexuális életemmel foglalkozol. - Ki törődik veled? - Linda szemében olyan tömény szánalom tükröződött, hogy Laurel vére forrni kezdett. - Te senkit
sem érdekelsz. De egy Brown mindenkinek felkelti az érdeklődését. Főleg, ha úgy dönt, hogy játszadozni kezd az egyik cseléddel. Tulajdonképpen elismerésre méltó az ügyes kísérleted. Akinek nincs se neve, se vagyona, kénytelen minden alkalmat megragadni, hogy megszerezze. Ebben hasonlítunk egymásra. -Tényleg? - kérdezte hűvösen Laurel. - Nem nagy dicsőség, hogy egy olyan férfi, mint Del lefekszik veled. A férfiak minden nővel ágyba bújnak, aki ismeri a dörgést. Ezt biztosan az apádtól tanultad. De ha azt hiszed, hogy ki fog tartani melletted, vagy esetleg elvesz feleségül, akkor szánalmas vagy. Egy Brown nem házasodik a rangján alul. És neked, drágám, nincsen semmi rangod. - Nos, ebben az egyben valóban hasonlítunk egymásra... Laurelnek össze kellett szorítania a térdét, hogy ne remegjen a lába. - Még egyszer megkérlek, hogy távozz innen! Ha nem teszed meg, szívesen segítek. Tulajdonképpen remélem, hogy nem hallgatsz rám, és a kocsihoz cibálhatlak. - Nincs itt semmi, ami érdekelne. - Linda ismét megrázta a fejét, és peckes léptekkel az autóhoz sietett, majd beült a kormány mögé. - Az emberek kinevetnek téged - vetette oda Laurelnek, és beindította a motort. - Még jobban fognak nevetni, ha Del rád un. - A nő gázt adott, és elhajtott. Szőke haja lobogott a szélben. Laurelnek elment a kedve az úszástól, és a pezsgőt sem kívánta. A barátokkal sem akart már főzőcskézni. A műterem előtt állva nézte, hogy Linda tényleg eltűnik-e a birtokról, és csak akkor nyugodott meg, amikor a csinos sportkocsi kikanyarodott a főútra. A feje megfájdult, és furcsa hányingert érzett. Inkább lefekszem, és kialszom magam, gondolta. Semmit jelentősége a sok rosszindulatú megjegyzésnek, amit az a nő rázúdított. Akkor miért érzi magát ilyen nyomorultul? A sírás kerülgette, ezért igyekezett összeszedni magát, és elindult vissza a ház felé. Alig tett néhány lépést, amikor Emma a nevét kiáltotta. Laurel lehunyta a szemét, és mélyeket lélegzett, remélve, hogy Emma nem veszi észre a könnyeket.
- Istenem, végre meleg van! Imádom! - lelkendezett Em-
ma, és széttárta a karját. - A nyár a barátom. Azt hittem, hogy soha nem tudok egy kis szünetet tartani a munkában. Mi a baj? - kérdezte, amikor meglátta Laurel arcát, és azonnal lehervadt a mosolya. Megszaporázta a lépteit, és megragadta Laurel kezét. - Mi történt? - Semmi, csak fáj a fejem. Éppen arra készülök, hogy beveszek valamit, és lefekszem, amíg elmúlik. Emma sötétbarna szeme aggódó pillantással fürkészte Laurel arcát. - Ismerem ezt a kifejezést. Itt nem csak fejfájásról van szó, fel vagy zaklatva. -Persze, felzaklat a fejfájás. Emma átkarolta Laurel derekát. - Akkor együtt megyünk vissza, és addig nyaggatlak, amíg el nem árulod, hogy mi történt, és mitől fájdult meg a fejed. - Az ég áldjon meg, Emma! Mindenkinek lehet fejfájása. Ezért gyártják a fájdalomcsillapítókat. Menj, és foglalkozz a virágaiddal, ne engem macerálj. - Azzal nem segítek. - Emma nem törődött Laurel barátságtalan pillantásával, és továbbra is szorosan átölelve lépkedett vele a ház felé. - Összevesztetek Dellel? - Képzeld el, hogy nem csak Delaney Brown körül forog az életem! Akkor valami vagy valaki más. Jobb, ha elárulod, mert addig úgysem hagylak békén, amíg ki nem szedem belőled. Ne kelljen sokáig könyörögnöm. Laurel legszívesebben felnevetett volna, de inkább felsóhajtott. Ha Emma úgy vélte, hogy valamelyik barátnőjének fajdalma van, akkor olyan levakarhatatlan lett, mint egy kullancs. - Csak találkoztam Lindával, és ettől mindenkinek megfájdulna a feje, - Itt volt? - Emma megtorpant, és Mac műterme felé nézett. - Úgy tudom, hogy Mac és Carter elmentek itthonról. - Igen. De Lindát ez nem akadályozta volna meg abban,
hogy bemenjen a házukba. - Nem bizony. Volt képe idejönni azok után, hogy Parker kidobta? Vagy Parker... -Parker egy találkozón van a városban. - Tehát egyedül kellett szembeszállnod vele. Bárcsak előbb kijöttem volna! Megtudta volna, hogy milyen Emmaline haragja. Laurel egyetértően bólogatott, mert Emma ritkán jött ki a sodrából, de akkor valóban félelmetes tudott lenni. -Sikerült megfutamítanom. - De látom, hogy felzaklatott. Most ülj le az árnyékban a teraszon, én meg hozok neked egy aszpirint és egy hideg italt. Aztán részletesen elmeséled, hogy mi történt. Laurel belátta, hogy felesleges tovább ellenkeznie. Ha tovább titkolózik, úgy tűnik, hogy túl nagy jelentőséget tulajdonít a találkozásnak. -Inkább a napra vágyom. -Akkor ülj ki a napra. Itt vannak még a munkások? -Nemrég mentek el. - Remek! Végre csend van. Csak akkor kezdtem értékelni Mac és Carter hősies viselkedését az építkezés alatt, amikor az én házamban, meg a te raktárhelyiségedben is elkezdtek dolgozni. Gyere, ülj le. Laurel engedelmeskedett, Emma pedig besietett a házba. Amíg a barátnője az aszpirinnel meg a hideg itallal foglalatoskodott, maradt néhány perce, hogy lecsillapodjon. Bolond lyukból bolond szél fúj, mondogatta magában. Linda imád viszályt szítani, főleg akkor, ha meghiúsítják a terveit. Hiába tudta, hogy igaza van, mégsem nyugodott meg. Amikor Emma visszajött egy jeges teával meg néhány süteménnyel, Laurel még mindig borús hangulatban volt. - Megdézsmáltam a készleteidet - jelentette be Emma. - A süteményeknek nem lehet ellenállni. - Egy üveg aszpirint nyújtott át Laurelnek. - Vegyél be kettőt, és mesélj. -Nagyon jól sikerült a konzultáció Sherryvel meg Nickkel.
-Annyira aranyosak együtt. - És nagyon boldogok. Tényleg jó hangulatba kerültem
tőlük. Éppen hozzád indultam, hogy elhívjalak úszni meg pezsgőzni, amikor megláttam Lindát, aki Mac házához igyekezett. -Ennyit a jó hangulatról... és a pezsgőmről. - Igen. Linda a szokásos modorában kezdte. Széles mosoly és csupa ártatlanság. Csak be akart ugrani a lányához, mivel a városban találkozott a barátaival. - Laurel beleharapott egy süteménybe. - Remélem, megfenyegetted, hogy kitéped a haját! heveskedett Emma. - Bárcsak ott lehettem volna! Mit mondott? - Azt, hogy nekem itt nincsen semmi jogom, mert csak Parker jóindulata miatt élhetek a birtokon. -Micsoda ostobaság! - Aztán a szüleimet kezdte ócsárolni. A fejemhez vágta, hogy kemény és hideg vagyok, mint az anyám, és az apám ezért feküdt le vele... többek között. -Szegény Laurel! - Mindig sejtettem, hogy Linda az apámmal is összeszűrte a levet, hiszen a megye minden hűtlen férje megfordult az ágyában, de... -Akkor is fáj - jegyezte meg Emma halkan. - Nem tudom, hogy ez fájdalom-e. Inkább feldühít, és becsapottnak érzem magam. Ami persze ostobaság. -De Linda már csak ilyen. - Igen. - Nincs is jobb egy olyan barátnál, aki mindent azonnal megért! - Nem törődtem vele, és nem voltam hajlandó összeomlani miatta, ezért felszólítottam, hogy távozzon, különben a kocsihoz rugdosom. - Nagyon helyes. -Aztán Del miatt kezdett el sértegetni. -Ezt hogy érted? - Hogy mindenki rólam és Delről beszél, és köznevetség tárgya vagyok, mert Del soha nem fog komolyan venni egy
olyan nőt, mint én. Nem tartozunk egy kategóriába, mert nekem nincs rangom. - Gonosz ribanc. - Emma az ég felé emelte az öklét. Legszívesebben orrba vágnám. Ugye nem akarod azt mondani, hogy elhitted akár egyetlen szavát is? Különben téged is meg kell, hogy üsselek. - Most rettegek tőled, Emma. - Laurel bánatosan felsóhajtott. - Nem arról van szó, hogy elhittem a szavait. Tudom, hogy Linda milyen ember, és milyen rugóra jár az agya. Akkor is a fejemhez vágta volna ezt, ha maga sem gondolja komolyan. De az a helyzet, hogy Del valóban Delaney Brown, és az emberek tényleg beszélnek rólunk. Ráadásul néhányan valószínűleg mulatnak rajtam. -És mi van akkor? - Én is ezt mondogatom magamnak. - Laurelnek ismét könnyek szöktek a szemébe, és most már végigcsorogtak az arcán. - Többnyire így is érzem. Máskor viszont... -Ez sértő Delre és rád nézve is. - Lehet. Még soha nem beszéltünk arról, hogy mennyire komoly a kapcsolatunk, és milyen hosszú távra tervezzük. Igazából csak a pillanatnak élünk. Ez többnyire elég is nekem, mert a pillanatok valóban nagyon kellemesek, de... - Szerinted csak azért van veled, mert könnyen megkaphat? - Nem. - A nő türelmetlen mozdulattal letörölte a könnyeit. - Persze, hogy nem. -Szerinted csak szexet akar? - Nem. - Esetleg zavarja, hogy a te vezetéknevednek nincsen olyan szép csengése ezen a környéken? Laurel megrázta a fejét. - Emma, én is tudom, hogy ostoba vagyok, de még ez sem ment meg attól, hogy az legyek. Én is szeretném, ha nem lenne ez az érzékeny pontom! Akkor Linda nem tudta volna megpiszkálni, és fájdalmat okozni nekem. Nem tehetek róla, hogy sebezhető vagyok.
- Mindnyájunknak vannak gyenge pontjai. - Emma meg-
fogta Laurel kezét. - Főleg akkor, ha szeretünk valakit. Ezért kellenek a barátok. - Linda miatt sírva fakadtam. Ilyen szánalmasan gyenge vagyok? Ha nem állítasz meg, most a szobámban zokognék. Emlékszem, mennyire dühös voltam Macre, amikor hagyta, hogy az anyja érzelmileg zsarolja és kihasználja. - Laurel dühösen fújt egyet. -Az a nő egy áspiskígyó! - mérgelődött Emma. -Ez igaz. De legalább kirúgtam a birtokról. - Legközelebb rajtam a sor, mert már mind a hárman megtettétek, csak én maradtam le erről a szórakozásról. -Valóban úgy lenne igazságos. -Jobban érzed már magad? -Igen. -Akkor menjünk úszni! - Rendben - bólintott Laurel. - Fojtsuk a vízbe a bánatomat. Laurel később megnyugodva ült le az irodájában az asztalhoz. Ideje elvégezni a felhalmozódott papírmunkát, gondolta. Mivel volt egy kis szabad ideje, azonnal neki is látott. Átnézte az iratokat, a számlákat, és elintézte a szükséges utalásokat, közben Bon Jovi dalait hallgatta. Aztán a beszállítói weboldalait kezdte el böngészni. Szüksége volt néhány dresszírzsákra, süteményes dobozra, tárolóedényre és teflonfóliára. Filctollak és papírcsipkék is kellenek. Miután végzett a szükséges beszerzésekkel, szemügyre vett néhány eszközt és bemutató kelléket, ami nem volt nélkülözhetetlen, mégis jólesett gyönyörködni bennük. Végül úgy döntött, hogy a Marcipán Kézfogó költségvetésébe belefér néhány kevésbé alapvető holmi. Például azok a szép kivágók, kiszúrok és formázok. És már régen vágyik egy süteményvágó gitterrácsra. A józan gyakorlatiassága mégis arra késztette, hogy először hátradőljön, és megfontolja az árat. Ha elkészül az új
tárolóhelyiség, akkor lesz elég helye egy nagyobb vágóasztal számára. Tényleg praktikus lenne, mert kétszer annyi apró formát és süteményt tudna felvágni egyszerre, mint most. És ennek a rácsnak négy kerete van! A mostani vágót pedig felrakhatná az eBayre. Minek ennyit morfondírozni? Igenis megérdemli! A vágót egy kattintással a kosarába tette, és a következő pillanatban összerezzent a bűntudattól, mert Mac toppant be a helyiségbe. - Ne settenkedjél körülöttem, amikor éppen olyasmire költök pénzt, amire nem kéne! - förmedt a barátnőjére. - Mi az? - kíváncsiskodott Mac, és vállat vont, amikor meglátta a sütőfelszerelések weboldalát. - Szerszámokra mindig szükség van. Figyelj, Laurel... - Emma elmesélte? - sóhajtott fel Laurel. - Remélem nem azért jöttél, hogy bocsánatot kérj Linda miatt. - Azért kifejezhetem a sajnálatomat, nem? - Mac zsebre vágta a kezét. - Az első gondolatom az volt, hogy felhívom, és alaposan összeszidom. De aztán letettem róla, mert így sikerülne elérnie, hogy vele foglalkozzunk. A pénzen kívül ez a legnagyobb vágya. Ezért inkább nem törődök vele, mert azzal sokkal jobban fel tudom bosszantani. Nagyon mérges lesz. -Az jó. - Mégis kötelességemnek érzem, hogy elnézést kérjek, mivel nem állok bosszút miattad. - Rendben. Kezdheted. - Laurel feltűnő mozdulattal az órájára nézett, és tízig számolt. - Most már abbahagyhatod a bocsánatkérést. - Jó. Tudod, mi lenne a legjobb? Ha nem kéne meghívnom az esküvőmre. De sajnos, ezt nem tehetem meg. -Majd elviseljük valahogy. - Tudom. Az is lehet, hogy csoda történik, és normálisan fog viselkedni. - Mac elnevette magát, amikor Laurel kételkedve ingatta a fejét - Egy menyasszonynak szabad álmodoznia - mentegetőzött. - Soha nem fog megérteni téged. És minket sem. És ezt sajnálhatja. - Igen. - Mac lehajolt, és megcsókolta Laurel feje búbját.
-Majd később találkozunk.
Mac távozása után mintha a szél fújta volna el Laurel önsajnálatát és bánatát. Vége, gondolta Laurel, és boldog volt, hogy vett magának egy vadonatúj gitterrácsot.
16. Laurel nem tudta, miért támadt az az ötlete, hogy benézzen Del irodájába. Ritkán látogatott oda, de azért jól ismerte a helyet. Az impozáns épület főbejárata egy méltóságteljes előtérbe nyílt, ahol a recepciós pult előtt zöld növények, antik asztalok és kényelmes fotelek várták az ügyfeleket. A világos helyiséget visszafogott színek uralták. Innen nyíltak az irodák, ahol nyugodt körülmények között zajlottak a megbeszélések. Az időtől megfakult, de remek állapotban megőrzött szőnyegek halvány árnyalatai szépen kihangsúlyozták a régi fapadló mély tónusát. Laurel tudta, hogy Del kedveli a hűvös elegancia és a meghitt egyszerűség ízléses ötvözetét. A perzselő hőségből a kellemes hűvösbe lépett, és a régi iskolatársát, Annie-t pillantotta meg a recepciós pultnál. Annie felnézett, és a hivatalos mosolya barátságos vigyorrá szélesedett. -Szia, Laurel! Ezer éve nem láttalak. - Azért, mert a tűzhelyhez vagyok láncolva. Levágattad a hajad? Nagyon jól áll. Annie megrázta a fejét. -Tetszik? -Tökéletes. - És az a legjobb, hogy reggel öt perc alatt elkészítem a frizurámat. -És egyébként hogy vagy? - Remekül. Egyszer össze kéne ülnünk egy italra, hogy beszélgessünk egy kicsit. - Jó ötlet. Hoztam valamit Delnek. - A nő felemelte a kezében tartott süteményes dobozt.
- Ha ez is olyan, mint a torta, amit Darának készítettél, akkor a puszta látványától is legalább három kilót fogok hízni. Del egy ügyféllel van, de... - Ne zavard. - Laurel megfogta a nő karját, aki már nyúlt volna a telefon után. - Itt hagyom nálad. -Kecskére káposztát? Laurel felnevetett, és a pultra helyezte a dobozt. - Van elég, úgyhogy mindenkinek jut. Be kellett jönnöm a városba, és gondoltam előbb idehozom, mielőtt... - Ne felejtsd el, hogy mit akartál mondani - szólalt meg a nő, és felkapta a megcsörrenő telefont. - Jó reggelt. Brown és Társai ügyvédi iroda. Amíg Annie a telefonálással foglalkozott, Laurel odébb sétáit, és szemügyre vette a falon lógó műalkotásokat. Tudta, hogy mindegyik kép eredeti, és a környékbeli művészek készítették. A Brown család mindig komolyan támogatta a művészetet, és fontosnak tartotta a helyi érdekek képviseletét. Vajon eddig miért nem gondolt arra, hogy Del mikor és hogyan indította be a praxisát? Pedig tudta, hogy erre a szülei halála után, és nem sokkal a Kézfogó megalapítása előtt került sor. Valószínűleg ők voltak az első ügyfelei. A Kézfogó első rendezvényei idején Laurel még a Willows-ban is dolgozott, mert nagyon sok pénz kellett az induláshoz. Annyira elfoglalt és kimerült volt, hogy nem is gondolt bele, Delnek milyen nehéz lehetett beindítani a vállalkozását, ugyanakkor kezelni a szülei birtokával és a Kézfogó megalapításával járó üzleti és jogi ügyeket. Mindnyájan lázasan tervezgettek, rengeteg kötelezettségnek kellett megfelelniük, közben már próbarendezvényeket tartottak, és kénytelenek voltak részidős munkát vállalni, hogy feltöltsék a cég kezdő tőkéjét. Delen azonban soha nem látszott a kétségbeesés vagy a kapkodás. Milyen érdekes. Ez valószínűleg a Brown-hidegvér eredménye, gondolta Laurel. Meg a veleszületett Brown-magabiztosságé. Szentül hiszik, hogy amit elterveztek, azt meg is tudják majd valósítani. Laurel visszaemlékezett arra a nehéz időszakra. Együtt
gyászoltak, és az életük nem volt könnyű. De a gyász és a sok nehézség még jobban összekovácsolta őket. Aztán ő Parkerhez költözött, és többé soha nem nézett vissza. Del mindig mellettük állt és intézte az ügyeiket, amiből mindig sok volt. Laurel akkor is megértette, hogy rengeteg segítséget kapnak tőle, de vajon tényleg értékelte a férfi erőfeszítéseit? A nő az ajtó felé pillantott, mert egy fiatal pár lépett be a helyiségbe. Kéz a kézben érkeztek, és sugárzott róluk a boldogság. Milyen ismerősek, tűnődött Laurel. Hát persze! Ennek az ifjú hölgynek készítette tavasszal azt a gyönyörű csipketortát, a Csipkés Álmot. - Cassie? - szólította meg a fiatalasszonyt. - Szia! Te pedig biztosan... - Te jó ég, elfelejtette a vőlegény nevét. - Szia, Laurel. - A nő barátságosan kezet nyújtott. - Milyen kellemes meglepetés, hogy találkozunk! Zackkel valamelyik este az esküvői képeinket mutogattuk néhány ismerősnek, és arról beszéltünk, hogy már alig várjuk Fran meg Michael esküvőjét, ami néhány hónap múlva szintén nálatok lesz. Nagyon kíváncsi vagyok, mit találtok ki nekik. Parker pontosan emlékezne Franre és Michaelre, és az esküvő minden részlete a fejében lenne. Laurel azonban nem rendelkezett Parker természetfeletti képességeivel, ezért csak mosolyogni tudott. -Remélem, Ők is olyan boldogok lesznek, mint ti. - Nem tudom, hogy ez lehetséges-e, mert mi a mennyekben járunk. - Éppen most foguk megvenni az első házunkat - közölte Zack. -Gratulálok. - Csodálatos, de ijesztő is egyben. Szia, Dara. Úgy látom, mindenki időben érkezett. Biztosan Annie adott jelt Darának, gondolta Laurel, és ő is a nő felé fordult, hogy üdvözölje. - Istenem, az a torta! - Dara nevetve megölelte Laurelt. Annyira aranyos volt! És milyen finom! -Hogy van a baba?
- Remekül. Több száz fényképet tudnék mutatni róla, úgyhogy
jobb, ha elmenekülsz a közelemből. - Én nagyon szeretném látni a képeket! - lelkendezett Cassie. Imádom a kisbabákat - tette hozzá, és vágyakozó pillantást vetett Zackre. -Először a ház, aztán a baba - jelentette ki Zack. - Az első részben tudok segíteni, de a másodikban nem. -Dara Laurelre kacsintott, és elvezette az ügyfeleket. Laurel hallotta, hogy Annie telefonja ismét csörögni kezd. Nagy a forgalom, állapította meg, és úgy döntött, észrevétlenül távozik. Már éppen indulni akart, amikor meghallotta Del hangját. - Ne aggódjon, mert helyesen cselekedett. Mindent elkövetek, hogy sikerre vigyem az ügyét. - Annyira hálás vagyok, Mr. Brown. Nem is tudom, mit tennék a segítsége nélkül. Ez az egész annyira... - A nő hangja megbicsaklott. Laurel már elindult az ajtó felé, de mégis megpillantotta Delt meg az ügyfelét a folyosón. A férfi átkarolta a könnyeivel küszködő asszony vállát. - Elnézést. Azt hittem, hogy az irodában már kisírtam magam. - Nem kell mentegetőznie. Menjen haza, és próbáljon meg mással foglalkozni. A férfi megsimogatta a nő karját. Laurel számtalanszor látta és érezte már ezt a jellegzetes vigasztaló mozdulatot. - Most a családjával kell foglalkoznia, Carolyn. Ezt az egészet hagyja rám, és megígérem, hogy nemsokára jelentkezem. -Rendben. Még egyszer köszönök mindent. - És ne feledje, hogy mit mondtam magának. - A férfi az ajtóhoz kísérte az ügyfelét, és ekkor észrevette Laurelt. Az arcán meglepett kifejezés jelent meg, majd ismét az asszony felé fordult, és valamit súgott a fülébe. A nő ismét szaporán pislogni kezdett, majd bólintott, és távozott. -Szia! - szólt oda a férfi Laurelnek.
- Elnézést. Látom, hogy útban vagyok. Csak hoztam ne-
ked valamit, aztán egy pár érkezett Darához, akiket ismertem, és... - Zack és Cassie Reinquist. Nálatok volt az esküvőjük. - Te jó ég! Nektek Parkerrel egy számítógép van az agyatok helyén. Ez ijesztő. Egyébként már itt sem vagyok, úgyhogy... - Gyere be egy kicsit. A következő ügyfél érkezéséig van még néhány percem. Mit hoztál nekem? - Mindjárt megmutatom. - A nő a pulthoz lépett, ahová a dobozt tette. - Elnézést - súgta Annie, és eltartotta a kagylót a szájától. - Tiszta bolondokháza. Laurel egy barátságos mozdulattal megnyugtatta a nőt, és magához vette a dobozt. -Egy tortát hoztál? - Nem. - Együtt léptek be a férfi irodájába, amelyet elárasztott a hatalmas ablakokon át beragyogó napfény. A helyiségben még több antik tárgy díszelgett, és Laurel tudta, hogy a tiszteletet parancsoló íróasztal Del apjáé volt, aki szintén az apjától örökölte. Laurel az asztalra tette a dobozt, és kinyitotta a tetejét -Tündértortákat készítettem neked. - Tündértortákat? - A férfi zavart ábrázattal nézte a dobozban sorakozó vidám díszítésű muffinokat - Jól néznek ki. -Jókedvű sütemények. A nő tanulmányozni kezdte a férfi arcát. Ő is ugyanúgy ismerte ezt az arcot, ahogy Emma az övét. - Úgy látom, nem árt egy kis vidámságot csempészni az irodádba. - Igen? - A férfi lehajolt, és egy szórakozott csókot nyomott Laurel ajkára. - Akkor máris felvidítottál. Mit szólnál, ha a sütemény mellé innánk egy kávét? Laurel nem akart sokáig időzni, mert az ő időbeosztása is nagyon szoros volt. De most tényleg úgy látta, hogy Delre ráfér egy kis vidámság.
- Rendben. Az előbbi ügyfeled nagyon elkeseredettnek
tűnt - jegyezte meg, miközben a férfi a kávéfőzőhöz lépett. Gondolom, nem beszélhetsz róla. - Általánosságban igen. Az ügyfelem édesanyja nemrég halt meg egy hosszú és súlyos betegség után. -Sajnálom. - Ő volt az ápolója, és mindkettejüknek az volt a kívánsága, hogy az idős nő otthon haljon meg. Amikor az állapota egyre több időt igényelt, az ügyfelem fizetés nélküli szabadságot vett ki, hogy gondoskodni tudjon az anyjáról. -Egy ilyen döntéshez sok szeretet és odaadás kell. - Igen. Az asszonynak van egy bátyja Kaliforniában. Néhányszor ő is eljött, és segített neki. Az Oyster Bayben élő húga is annyira elfoglalt volt, hogy havonta csak egyszer vagy kétszer látogatta meg az anyját. A férfi átnyújtott Laurelnek egy csésze kávét, és az íróasztalhoz ült. Kivett egy tündértortát, és szemügyre vette a színes süteményt. -Nem mindenkiben van szeretet és odaadás. - Ez igaz - bólintott a férfi. - Az idős hölgynek természetesen volt biztosítása, de az nem fedezett mindent. Amire nem jutott pénz, azt az ügyfelem a saját zsebéből fizette ki. Amikor az édesanyja tudomást szerzett erről, ragaszkodott ahhoz, hogy a lánya nevére írassa a folyószámláját. -Ehhez szintén sok szeretet és bizalom kell. -Igen. - A férfi halványan elmosolyodott. - Így igaz. - Biztosan sok szörnyűségen mentek át, mégis nagyszerű emberek maradtak. Most az ügyfeledre meg az édesanyjára gondolok. - Így igaz. A fizetés nélküli szabadság nagy anyagi terhet jelentett, de az ügyfelem és a családja vállalta a nehézségeket. A férje és a gyerekei is segítettek a betegápolásban, amikor csak tudtak. El tudod képzelni, milyen lehet egy haldokló szülőt ápolni, aki a végén már fel sem tud kelni az ágyból, és pelenkázni kell, ráadásul speciális diétára meg állandó felügyeletre van szüksége?
Ez nemcsak szomorú, hanem elkeserítő, állapította meg Laurel. - Valószínűleg szörnyű fizikai és érzelmi megerőltetést jelent. - Két évig tartott, és az utolsó hat hónapban az idős nő huszonnégy órás ápolásra szorult. Az asszony fürösztötte, pelenkázta, mosott rá, etette, intézte a pénzügyeit, takarította a házát, ült az ágya mellett és felolvasott neki. Az édesanya megváltoztatta a végrendeletét, és a lányára hagyta a házát, minden ingatlan vagyonát, valamint az ingóságait, néhány kivételtől eltekintve. Miután meghalt, és az ügyfelem a kaliforniai öccsével együtt elintézte a temetést, a húguk megtámadta a végrendeletet. Azzal vádolja az ügyfelemet, hogy befolyásolta az édesanyját a végrendelet megírásában. Nagyon dühös, és már azzal is meggyanúsította a nővérét, hogy pénzt, ékszert és háztartási cikkeket lopott az idős asszonytól. Amikor Laurel nem szólalt meg, Del félretette a kávéját. - Az ügyfelem először mindent oda akart adni neki, amit kért. Úgy érezte, hogy a gyász meg a sok megpróbáltatás közepette nem tudná elviselni ezt az ellenségeskedést. De a férje, és az öccse, akibe azért szorult némi emberség, nem hagyta. -Ezért fordultak hozzád. - A húga felbérelt egy ügyvédet, aki pont olyan, mint ő. De én legyőzöm őket. -Drukkolok neked. - A nőnek volt lehetősége. Tudta, hogy az anyja haldoklik, és nincs sok ideje hátra, de nem használta ki az alkalmat, hogy vele legyen, és elbúcsúzzon tőle. Most mégis követeli a jussát, és a testvéreivel való kapcsolatot is képes tönkretenni. Még nagyobb terheket rak a nővére vállára, és tovább szomorítja. És mindezt miért? A pénzért. Nem tudom megérteni, hogy... Ne haragudj, hogy ezzel fárasztalak. - Ne mentegetőzz. Az előbb éppen arra gondoltam, hogy nem is ismerem a munkádat. Mindig azt hittem, hogy a szokásos ügyvédi dolgokkal foglalkozol.
A férfi arcán halvány mosoly jelent meg. -Ügyvédi dolgokkal is szoktam foglalkozni, - Én olyasmire gondoltam, ami az embereket bosszantja. Aláírandó dokumentumokat dugsz az ügyfelek orra alá, de mindegyik olyan bonyolult nyelven van megfogalmazva, hogy senki sem érti. -Az ügyvédek valóban szeretik a szabatos kifejezéseket. - Most már látom, hogy nem csak a nyakatekert kifejezésekről van szó, mert elsősorban emberekkel dolgozol. Az ügyfeled gyásza ugyan nem enyhül még, de leveszed a válláról a terhek egy részét, és számíthat arra, hogy mellette állsz. Nem is gondoltam még arra, hogy milyen sokat teszel az ügyfeleidért. A nő megsimogatta a férfi arcát. -Egyél egy tündértortát. A férfi a kezébe vett egy süteményt. Csak miattam teszi, gondolta Laurel, amikor a férfi a muffinba harapott. De amikor elmosolyodott, már a szeme is vidámabban csillogott. - Ez jó. És tényleg vidám. Most érzem, hogy mennyire nyomaszt ez az ügy. Eddig nem vettem észre, csak most, hogy rád zúdítottam. -Tegnap este is ezen dolgoztál? -Főleg. - És ezért voltál ma olyan fáradt. Pedig nem szoktál fáradtnak tűnni. Ha akarod, átmegyek ma este, és főzök neked vacsorát. - Ma este főpróbátok lesz, holnap pedig egy rendezvényetek. -A ma estét megoldom, a holnap pedig még odébb van. - Gyakrabban kéne fáradtnak tűnnöm. Mi lenne, ha én mennék át hozzád? Már napok óta nem mozdultam ki itthonról, és nem ártana egy kis levegőváltozás. Szeretnék már veled lenni. Nagyon hiányoztál. A nő érezte, hogy a szíve olvadozni kezd, és a férfi karjába vetette magát. Del csókja most nem volt szórakozott, hanem odaadó és alapos. A csók után a férfi a nő fejére hajtotta az arcát, ám ekkor megszólalt az íróasztalon álló telefon.
-Jön a következő ügyfél - sóhajtotta fáradtan. -Akkor megyek. Adj neki is egy tündértortát. -Lehet. - Ha mind a tizenkettőt megeszed, nem marad hely a va-
csorának. De ne feledd, hogy cukrásznak jobb vagyok, mint szakácsnak. - Vihetek egy pizzát - kiáltott a férfi Laurel után, és hallotta, hogy a nő vidáman felnevet távozás közben. A férfi még elüldögélt a kávé meg a tündértorta mellett, és Laurelre gondolt. Nem akart ennyit mesélni az ügyfeléről, és eddig nem is érezte, hogy ennyire dühíti ez a helyzet. Pedig az asszony nem azért fizeti, hogy dühös legyen, hanem azért, hogy az érdekeit képviselje. Illetve csak akkor fog fizetni, ha sikerül legyőznie a húga ügyvédjét. Egyébként lemondott a tiszteletdíjáról. Megengedheti magának, és nem tartotta volna igazságosnak, ha pénzt fogad el egy olyan nőtől, aki ennyi nehézségen ment át. Most ő is tanult valamit. Rájött, hogy milyen nagy segítséget jelent, ha valaki meghallgatja, és megérti, hogy miért zaklatta fel ennyire ez az ügy. Laurelnek nem kellett magyarázkodnia, mert anélkül is tudta. Milyen felbecsülhetetlen értékű ajándék, gondolta a férfi. És volt valami abban az egyszerű, vigasztaló mozdulatban, amikor megérintette az arcát. Del úgy érezte, mintha megmozdult volna a lelke. Nem tudta, hogy mi ez, és mit jelent. Azt sem értette, hogy miért lát mindig valami újat, valami mást Laurelben, valahányszor ránéz. Hogy lehet ez? Ezer éve ismerik egymást, és mégis újdonságokat fedez fel benne. Végül úgy döntött, hogy erről még gondolkodnia kell. A kávégép mellé tette a vidám süteményeket tartalmazó kartondobozt, és kimenta helyiségből, hogy fogadja a következő ügyfelét. Hagynom kellett volna, hogy hozzon egy pizzát, gondolta
Laurel, miután körülnézett a nagy konyhában. Még mindig rengeteg tortát és egyéb desszertet kellett befejeznie a saját konyhájában, és az építkezés zaja is most csúcsosodott. Így nem lehet vacsorát főzni. -Én összeállítom neked - ajánlkozott Mrs. Grady. - Az csalás lenne. Szinte hallom a kimondatlan szavaidat. - Azt hallasz, amit akarsz. De én csak azt mondom magamban, hogy akkor lenne csalás, ha úgy tennél, mintha te főzted volna a vacsorát. Nagy volt a csábítás, hogy elfogadja az asszony segítségét. Tényleg megmondhatná Delnek, hogy Mrs. G. főzte a vacsorát, mert neki még túl sok dolga volt, és nem maradt rá ideje. Del biztos nem bánná, de... - Azt mondtam neki, hogy én fogok főzni. Ráadásul ma este a barátnőiddel találkozol. - Laurel nagyot sóhajtott. Tehát zöld salátát készítek egy finom balzsamecetöntettel, aztán tenger gyümölcseit, amihez lepényt sütök. Szerintem ez elég egyszerű. - Szerintem is. Mégis látom rajtad, hogy reszketsz az izgalomtól. Miatta. - Én is tudom, hogy csak egy vacsoráról van szó, és nem tehetek róla, hogy így érzek. Tökéletesnek kell lennie! A tálalásnak is. - A nő szórakozott mozdulattal megigazította a csatot a hajában. - Tudod, Mrs. G., ha valaha gyerekeim lesznek, legalább húsz percbe telik majd, mire a mogyoróvajas szendvicset elrendezem a tányérjukon. Szerintem terápiára lesz szükségük. - Szerintem meg remekül fogsz boldogulni azzal a feladattal. - Még soha nem gondoltam erre. Mármint arra, hogy gyerekeim lesznek. - A nő kivette a hűtőből a salátát, a koktélparadicsomot és a répát. Ezeket mind meg kell mosni, szárítani és be kell hűteni, mielőtt nekilát a saláta elkészítésének. Mindig olyan elfoglalt voltam, hogy nem gondoltam a jövőre. - És most igen? - Mrs. G nekilátott, hogy megszárítsa a zöldségeket, amiket Laurel megmosott.
- Azt hiszem, mostanában sokszor eszembe jut. Talán
ketyeg a biológiai órám. -Talán ez is hozzátartozik a szerelemhez. - Lehet. De ahhoz két embernek kell a jövőt tervezgetni. Ma láttam azt a párt, akinek tavasszal tartottuk az esküvőjét. -Munka közben Laurel kinézett az ablakon, és a nyár kék meg zöld színeiben gyönyörködött. - Del irodájában voltak, hogy az első házuk vásárlásával kapcsolatos jogi ügyeket intézzék. A menyasszony, illetve most már feleség, teljesen elérzékenyült, amikor szóba kerülték a kisbabák, de a férje azt mondta, hogy először a ház, aztán a baba. Vagy valami ilyesmit. Ezt nevezem józan tervezésnek. - A babák nem mindig akkor jönnek, amikorra tervezik őket. - Igen. Ezt már a holnapi menyasszonyunk is a saját bőrén tapasztalja. De arra gondoltam, hogy azért igyekeznünk kell józanul gondolkodni, és megtervezni az egyes lépéseket. És a legfontosabb a türelem. - Nem az erényed - jegyezte meg Mrs. G. és megsimogatta Laurel hátát. - Néha azért igen. Nekem nincs szükségem nagy felhajtásra, sok apró részletre és rengeteg díszre. Tulajdonképpen nem kell az, amit a menyasszonyainknak nyújtunk. Tudom, hogy Emmának fontos. Egyszer talán Parkernek is az lesz, és most már Macet is elkapta a gépszíj. -Szerintem ezen ő lepődött meg a legjobban. - De én nem ilyen vagyok. Számomra nem az esküvő, a gyűrű, a hivatalos papír vagy a csodálatos fehér ruha a fontos, hanem az ígéret. Tudni akarom, hogy valaki az életem része szeretne lenni, és elfogad olyannak, amilyen vagyok. Ez nemcsak elég nekem, hanem ez a leghőbb vágyam, és mást nem is kívánok. -Szerinted Del kivel akar ma este lenni, ha nem veled? Laurel megvonta a vállát. - Nem tudom. Azt viszont igen, hogy boldog lesz velem. Ez talán nem minden, de elég. - Megszólalt a beállított konyhai
időzítő. - A csudába! Vissza kell mennem a konyhámba. Ne főzz semmit! - Csak segítek neked. Befejezem a mosást, és megszárítom a saláta alapanyait. Az még nem csalás. -Igazad van. Köszönöm. Laurel elviharzott, hogy máshol folytassa a munkát, és Mrs. Grady elgondolkodott. Miért nem jut eszébe ennek a lánynak, hogy talán Del is azt a mindent akarja, amit ő? - Szerelem - csóválta meg a fejét, miközben a salátát mosta. - Aki benne van, soha nem tudja, hogy mit tegyen. Laurel most az egyszer tényleg nagyon szerette volna, ha a próbán minden simán megy. Ám az események egy cirkuszi előadáshoz kezdtek hasonlítani. A menyasszony állandóan elsírta magát, valószínűleg a hormonok miatt. A vőlegény édesanyja kábán kókadozott a hőségtől, a vőlegény kísérője pedig valószínűleg a túlzásba vitt esküvő előtti ünnepléstől volt bágyadt és másnapos. Mindezek tetejébe a virágos kislány és a gyűrűhordozó fiú úgy döntött, hogy ez az esemény remek alkalmat nyújt az erőviszonyok eldöntésére, és gyűlölködő testvéri rivalizálásba kezdett. A két gyerek rohangált és sikítozott, a menyasszony az anyja karjában zokogott, a vőlegény édesanyja az árnyékban legyezte magát, és ájuldozott. Laurel nem hagyhatta ott az eseményt, ahogy tervezte. Parker most is bámulatos érzékkel kezelte a káoszt. Mindnyájan derekasan állták a sarat, de úgy tűnt, hogy Parker mindenütt ott van. Vízzel kínálta a vőlegény édesanyját, jeges kávét hozott a vőlegény tanújának, összeterelte a gyerekeket, és megpróbálta elterelni az aggódó vőlegény figyelmét. A két megvadult gyermek édesanyja, a menyasszony tanúja is igyekezett megtenni mindent tőle telhetőt, hogy segítsen helyreállítani a rendet. Laurel jeges teával kínálta a résztvevőket, és elkeseredetten látta, hogy a nő nem bír a létszámfölényben lévő gyerekekkel. -Hol van az apjuk? - súgta oda Emmának.
- Üzleti úton, és késik a gépe. De nemsokára megérkezik.
Én elviszem a kislányt, hátha sikerül rábeszélnem egy koszorú készítésére. Neked addig a fiút... -Carter a tanár, csinálja ő! - Őt teljesen leköti a spicces tanú. Azt hiszem, a koszorúslányra ráfér egy kis pihenő. Talán inkább segítenie kéne a menyasszony édesanyjának, hogy lelket verjen az arába, és hagyja végre abba a zokogást. A többit Mac és Parker elintézi. - Rendben. - Laurel otthagyta Emmát, az üvegasztal tette a jeges teát, és a kisfiúhoz lépett. - Gyere velem. -Miért? - Csak. Úgy tűnt, hogy a fiú érti a választ, de azért dacosan ráncolta a szemöldökét. Kelletlenül indult Laurel után, és közben bosszúszomjas pillantásokat vetett a kishúgára. - Nem akarok szmokingot viselni! - jelentette ki ellenségesen. - Én sem. A fiú megvetően felhorkantott -A nők nem is hordanak szmokingot. - De igen, ha akarnak. - Laurel lenézett a gyerekre. Körülbelül ötéves lehet, állapította meg. És nagyon aranyos. Kár, hogy most ilyen fáradt, ideges és durcás. - De a holnapi esküvőn minden férfi szmokingot fog hordani. Talán te még nem vagy elég idős hozzá? - Dehogynem! - háborodott fel a kisfiú. - Már ötéves vagyok. - Micsoda megkönnyebbülés - sóhajtott fel Laurel, miközben a tó felé vezette a gyereket. - Mert nagy baj lenne, ha másik gyűrűhordozót kéne találnunk holnapig. A gyűrűk nélkül nem házasodhatnak össze. - Miért nem? - Mert nem. Ezért nehéz lenne másvalakit találni ilyen rövid idő alatt. Nagyon fontos feladatod van. -Fontosabb, mint Tissyé? Tissy valószínűleg a gyerek kishúga, gondolta Laurel. - Az ő dolga is nagyon fontos. Neki lányos feladata van, neked pedig fiús. Ő nem fog szmokingot viselni.
-Még akkor sem, ha akar? - Akkor sem. Nézd csak! - A nő a vízililiomok felé mutatott Az
egyik terebélyes levélen egy nagy zöld béka sütkérezett a napon. Amikor Del megérkezett, azonnal észrevette Laurelt. A nő tónál álldogált, a szomorúfűzek alatt, és egy kisfiú kezét fogta, akinek majdnem olyan szőke volt a haja, mint neki. Meglepődött, és furcsa rándulást érzett a gyomrában. Már máskor is látta Laurelt kisgyerekekkel, mert az esküvőkön gyakori szereplők voltak. De ebben a képben most volt valami furcsa és álomszerű. Ahogy kézen fogva álldogáltak a tó partján, Del nem látta az arcukat, csak a két aranyszőke fejet, meg az összekulcsolt kezet. A két alak elindult a ház felé. A fiú a nőre emelte a tekintetét aki lenézett rá. - Szia, Del. A férfi felriadt a furcsa álomszerű képből, és Carterre nézett. - Szia. Hogy áll a helyzet? Most már jól, de tíz perccel ezelőtt elég kemény volt. Nemsokára újrakezdjük a próbát. Már sokadszorra. - Néha előfordulnak gubancok. - Igen. Szerintem Laurel.. már itt is van. Laurel megállt egy asszony mellett, aki egy kislányt tartott a karjában, és gyorsan váltott vele néhány szót. A két nő felnevetett. Laurel lehajolt, és valamit súgott a kisfiú fülébe. A gyerek úgy vigyorgott, mintha Laurel egy kocsideréknyi süteményt ígért volna neki. Del elindult feléjük. - Szereztél egy új barátot? - Úgy tűnik. Kicsit le vagyunk maradva. - Hallottam. - Parker nemsokára úrrá lesz a nehézségeken - nyugtatta meg a férfit. És tényleg. A következő pillanatban felhangzott Parker utasítása, hogy mindenki foglalja el a helyét. Del Carterrel együtt a háttérbe húzódott, és nézte, ahogy Parker vezényszavakat kiált, a három nő pedig segít a résztvevőknek felsorakozni, és teljesíteni a feladatukat. Úgy tűnt, hogy az egész olyan simán és olajozottan
működik, mint egy tökéletes gépezet. Mindenki vidáman mosolygott. Azt is észrevette, hogy a kisfiú és Laurel cinkos pillantással összenéz, amikor a gyerek a gyűrűket tartó párnácskával a kezében elindul a sorok között. Néhány pillanat múlva Laurel intett Delnek, és besurrant a házba.
17. Del a nagy konyhában talált rá a tűzhely előtt sürgő-forgó Laurelre. - Egy kicsit le vagyok maradva - magyarázta. - Ez nem a Parker-féle időbeosztás, de... A férfi a nőhöz lépett, és gyengéden magához ölelte. Hosszan, lágyan csókolta, és csak akkor engedte el, amikor érezte, hogy a feszültsége oldódni kezd. -Szia. - Szia. Hol is tartottam, mielőtt az agyam felmondta a szolgálatot? -Az időbeosztásról beszéltél. - Igen, már emlékszem. A hűtőben van egy üveg sauvignon blanc. Nyisd ki, és kóstoljuk meg. Mindjárt kész lesz a vacsora. - Szeretem ezt a feladatot. Mi volt a gond a próbán? - érdeklődött Del, és a hűtőszekrényhez lépett. -Inkább azt kérdezd meg, hogy mi nem. - A nő a válla fölött a férfira nézett. Micsoda gyönyörű kék szempár, gondolta Del. - A menyasszony a héten tudta meg, hogy terhes. - Ajaj. - Nem bánják. Inkább kellemes meglepetésnek tartják, mint problémának. -Ez mindenkinek jó. - Igen, de azért ma okozott némi feszültséget, mert a nő most sokkal érzelgősebb, és könnyebben kimerül. Egyfolytában sírdogált, a két gyerek pedig kiásta a csatabárdot, és testvérgyilkosságot akart elkövetni. A vőlegény édesanyját nagyon megviselték az események, ráadásul rosszul lett a hőségtől. Valószínűleg az idegállapota is közrejátszott ebben. A vőlegény tanúja egy kicsit korán kezdte az ünneplést, és nem
volt teljesen beszámítható. És már csak egy napunk van hátra az esküvőig. Laurel vizet tett fel a tésztához, olívaolajat öntött egy serpenyőbe, aztán a hűtőhöz lépett, hogy elővegye a saláta alapanyagait, amit Mrs. Grady segítségével készített elő. - Jó, hogy sikerült egy kicsit előre dolgoznom. Pedig abban reménykedtem, hogy leléphetek a próbáról, de nem lehetett. Köszönöm - tette hozzá, amikor a férfi a kezébe nyomott egy poharat. Ivott egy korty bort, majd nekilátott, hogy meghámozzon és felvágjon néhány gerezd fokhagymát. - Bűntudatot kéne éreznem, hogy egy ilyen hosszú nap után még főzöl nekem. Ne vágjak én is valamit? Elég tapasztalt vagyok ezen a téren. -Nem kell. Mindent el tudok intézni. Del beletörődött, hogy nem kell semmit tennie, és a pultnak támaszkodva nézte, ahogy Laurel fokhagymát és pirospaprikát tesz az olajba. -Ez új. - Micsoda? -Az, hogy főzni látlak. - Pedig időnként szoktam a tűzhely körül tüsténkedni. Mrs. G.-től sokat tanultam, és az étteremben is ellestem néhány trükköt. Kikapcsolódást jelent a főzőcskézés, persze csak akkor, ha jól sikerül az étel. - Mindig katonásan mozogsz a konyhában. Ezt bóknak szántam - mentegetőzött a férfi, amikor a nő haragos pillantást vetett rá. -Rendben. Csak nehogy egy kalap alá vegyél Julióval. - Te egészen más vagy. Nem is lehet titeket egy lapon említeni. A nő vajat tett az olajhoz, majd elővette a hűtőből az apró rákokat. - Helyes. Igaz, hogy általában nem szeretem a társaságot a konyhában, de azért nem szoktam késekkel dobálózni. Laurel a rákot is a serpenyőbe szórta, majd a tésztát
beleöntötte a forró vízbe. - Honnan tudod, hogy mikor és mit kell beletenni? Mindig megjegyzed a receptet? -Többnyire. Megtanítsalak rá? -Isten Őrizzen! Egy igazi férfi csak grillezni tud. A nő felnevetett, és az egyik kezében a kanalat, a másikban a tésztavillát tartva egyszerre megkeverte a serpenyőt és a tésztát. -Ideadnád a bort egy pillanatra? A nő letette a tésztavillát, és egy bögrényi vörösbort öntött a rákra. Del elképedt. -Ez nagyon jó bor! - méltatlankodott. -Akkor a főzéshez is jó. - Az nem kétséges. - Milyen ügyesen dolgozik, gondolta a férfi. Eddig miért nem vette észre, hogy ilyen tehetséges szakácsnő? - Mit eszünk? - A főfogásra gondolsz? Tenger gyümölcseit olasz tésztával. Mellé zöldsalátát, és fűszeres kenyeret, amit én sütöttem. A desszert vaníliás crème brûlée lesz. A férfi letette a poharat, és a nőre meredt. Az ő Laureljére, akinek a haja most is fel volt tűzve, mint mindig, amikor dolgozott. A gyors, ügyes kezére. - Most viccelsz? - Tudom, hogy imádod a créme brulée-t. - A nő vállat vont az ínycsiklandó illatokat árasztó tűzhely előtt. - Ha már főzök, akkor olyat készítek, amit szeretsz. A férfinak eszébe jutott, hogy illett volna virágot vagy bort hoznia. Vagy valami mást. Csak azért nem gondolt rá, mert annyira megszokta, hogy idejön. Mindig úgy érzi, hogy hazajön, és Laurelt az otthonában találja. Legközelebb nem fogja elfelejteni. Amikor a bor forrni kezdett, a nő lejjebb vette a lángot, és lefedte a serpenyőt. Aztán megnézte a tésztát, és úgy döntött, hogy elég puha, ezért gyorsan leszűrte a csap alatt. A hűtőből elővett egy olívabogyókkal teli tálat - Mindjárt kész lesz - mondta, majd a salátának szentelte a figyelmét.
- Tudod, mire gondoltam, amikor azt mondtam, hogy ka-
tonás vagy a konyhában? - Mire? - Annyira jól áll neked a konyha, hogy gyönyörű leszel tőle. A nő felnézett, és zavartan pislogni kezdett. Del még jobban bánta, hogy nem hozott neki virágot, vagy valami ajándékot - Nem kell hízelegned, anélkül is megkapod a créme bruléedat - mondta a nő, és látszott rajta, hogy zavarba jött a bóktól. - De tényleg gyönyörű vagy. Mindig is az voltál. - Eddig miért nem mondta ezt neki? - A főzés még jobban kihangsúlyozza a szépségedet, ahogy a táncost megvilágítja a rivaldafény, vagy az atléta mozdulatait jobban láttatja a közeli kameraállás. Eddig nem vettem észre, mert megszoktam, hogy mindig sütés közben látlak. Természetesnek vettem a szépségedet, de mostantól vigyázni fogok, hogy ez többé ne forduljon elő. -Nem kell óvatoskodnunk egymással. -Szerintem viszont igen. Annál is inkább, mert már annyira megszoktuk egymást. Talán tényleg nem óvatoskodniuk kell, hanem gondoskodniuk egymásról, tűnődött Del. Hiszen Laurel is éppen ezt teszi. Gondoskodik róla, és főz neki egy finom vacsorát, mert tudja, hogy nehéz napja volt. Ráadásul a kedvenc ételeivel kényezteti. Nem csak az jelenti az újdonságot a kapcsolatukban, hogy randevúznak és ágyba bújnak. Vigyázni kell, hogy ne ebben merüljön ki az ismeretlen területek felfedezése. Nem tudta, hogy merre tartanak, de ideje lenne odafigyelnie a részletekre, mert nem mindegy, hogyan jutnak el oda. -Megterítsem az asztalt? - ajánlkozott. - Már kész van. - A férfi csodálkozva látta, hogy a nő enyhén elpirul. - Az étkezőben. Úgy gondoltam, hogy... -Nagyon jó. És Parker? - Mint jó barátnő, megteszi nekem azt a szívességet, hogy ma este távol marad.
-Még jobb.
A nő a tűzhelyhez lépett, még egy kis vajat meg néhány kagylót tett a serpenyőbe, majd egy egész citromot facsart az ételbe. -Isteni illata van. - Szerintem sem rossz. - Laurel friss fűszernövényeket, sót és borsot szórt az edénybe, majd megkavarta az ételt. Néhány percig még össze kell főnie, aztán egy kicsit pihentetjük. Nem nehéz elkészíteni. -Én másképp látom. - Én meg nem tudnék megfogalmazni egy hivatalos levelet, mert fogalmam sincs, hogy kell. Szerintem mindketten olyan munkát választottunk, amire mindig szükség lesz. - A nő Del szemébe nézett, miközben összerázta a salátát. - Az embereknek mindig kell enniük, és ügyvédek nélkül sem boldogulnak. -Bár ez utóbbit sokan bosszantónak tartják. - Ezt nem mondtam - nevetett fel Laurel, és elővett egy öngyújtót a fiókból. - A gyertyákhoz - magyarázta a férfinak. Beviheted a salátát, a többit én elintézem. Nagy gonddal készült erre a vacsorára, állapította meg a férfi, miközben a salátástállal az étkezőhelyiségbe ment. Lehet, hogy Laurel nem így gondolja, tette hozzá magában. Szemügyre vette a szép tányérokat, a karcsú tartókban díszelgő gyertyákat és a kék üvegvázában pompázó sárga napraforgókat. Az életében szereplő nőknek mind olyan hivatásuk van, amellyel csinossá és kényelmessé teszik a környezetüket. Minden apró részletre ügyelnek, és tökéletes összhangot teremtenek maguk körül. Ebből is látszik, hogy milyen szerencsés ember vagyok, gondolta elégedetten. Még annál is szerencsésebb, gondolta, amikor leültek az asztalhoz a salátával, a megmelegített kenyérrel meg a borral. - Ha a tengerparton leszünk... - A férfi elhallgatott, amikor a nő halkan felnyögött. - Mi a baj? - Semmi, csak mindig van egy kis orgazmusom, amikor a
nyaralásra gondolok. - Tényleg? - A férfi mosolyogva nézte a nő csillogó szemét. - Akkor majd gyakrabban fogom emlegetni - jelentette ki, és nekilátott a salátának. - Szóval, ha ott leszünk, egy remek steaket fogok sütni neked. Sőt, megbeszélem a fiúkkal, hogy egy komolyabb ételt is készítsünk nektek. Nem lesz más dolgotok, csak gondtalanul falatozni. - Benne vagyok. Az irodámban van egy falinaptár, amelyen mindig bejelölöm, hogy hány nap van még a nyaralásig. Mint kiskoromban, amikor a vakációt vártam. Pont úgy érzem magam. - A legtöbb gyereknek nincsen orgazmusa, ha a nyári vakációra gondol. Legalábbis én nem úgy tapasztaltam. - Te sokkal jobban szeretted az iskolát, mint én. - A férfi, felnevetett, Laurel pedig mosolyogva ivott egy kortyot a poharából. - A munkámat jobban szeretem az iskolánál, mégis alig várom, hogy néhány hétig ne kelljen vele foglalkoznom. Addig akarok aludni, amíg a hasamra süt a nap, és elnyújtózva olvasgatni egy jó könyvet, anélkül, hogy bármiféle tennivalóra kéne gondolnom. Se kosztüm, se magas sarkú cipő, se megbeszélés. Te is várod már? - Igen. A magas sarkú cipővel nincsen gondom, de én sem akarok döntéseket hozni. Legfeljebb azon fogom majd törni a fejem, hogy sört igyak vagy aludjak egyet. Nagyon jó lesz. -Alvás! - sóhajtott fel a nő, és lehunyta a szemét. -Egy újabb orgazmus? - Csak egy kis bizsergés. Már alig várom! Mindnyájan nagyon meglepődtünk és ujjongani kezdtünk, amikor Parker bejelentette, hogy megvettétek azt a helyet. Ugye szép? - Igen. Parker még nem látta, csak az elbeszélésem alapján tetszett meg neki az ötlet. Nagyon jó befektetésnek számít, főleg ha figyelembe vesszük a jelenlegi gazdasági helyzetet Ráadásul jó áron jutottunk hozzá. - Most az ügyvéd beszél belőled. Engem csak az érdekel, hogy szép-e. - A hálószobákból hallani lehet a tenger morajlását, és
minden ablak a tengerpartra néz. A kertben van egy tó, és az embernek az az érzése támad, hogy távol van a civilizációtól. - Rendben. Ne is beszélj róla többet, mert nem tudom elviselni. - A nő megborzongott, aztán felállt, hogy elvigye a salátástányérokat. - Mindjárt visszajövök. -Majd én... -Nem! Ez az én dolgom. Katonás vagyok, emlékszel? A férfi teletöltötte a nő poharát, és kényelmesen hátradőlt a széken. Laurel egy rozmaringgal és bazsalikommal díszített, ínycsiklandó ételtől gőzölgő tállal tért vissza. - Laurel, ez tényleg csodálatosan néz ki! - ámuldozott Del. - Soha nem szabad alábecsülni a prezentáció fontosságát jelentette ki a nő, és mindkettejüknek szedett az ételből. - Nahát - mondta a férfi az első falat után. - Ez nagyszerű. Máris elmúlt a bűntudatom. Talán egy kicsit bánt, hogy Parker kihagyja ezt a különlegesen finom vacsorát. - Hagytam neki egy adagot a konyhában. Nemsokára leoson érte. - Akkor a bűntudat szikrája is megszűnt. - A férfi evett még egy falatot. - Sőt, nem bánnám, ha gyakrabban kényeztetnél. - Megállapodhatunk, ha időnként te is felállítod a grillsütőt a kertben. -Részemről semmi akadálya. - Tudod, tegnap este majdnem felhívtalak. Kedvem támadt a kertben főzőcskézni, aztán volt egy kis összetűzésem Lindával, és... -Miféle összetűzés? - Parker elment egy találkozóra, én meg végeztem a napi munkával, és átmentem Emmához, hogy rábeszéljem egy úszásra. És megláttam Lindát Mac ajtajánál. Éppen be akart menni a házba, pedig láthatta, hogy egyikük sincs otthon. Nagyon feldühített az arcátlansága. A férfi szeme összeszűkült a haragtól. - Parker egyértelműen a tudomására hozta, hogy többé ne tegye be ide a lábát.
- Linda nem szokott engedelmeskedni a felszólításoknak.
Szóval egy csúnya jelenet után sikerült megszabadulnom tőle. - Miféle jelenet? - A férfi látta Laurelen, hogy mondani akar valamit, aztán mégis elhallgat, és vállat von. - Egy Linda-féle jelenet. De az a lényeg, hogy én nyertem. -Mit mondott neked? - Hogy nincs jogom kitessékelni őt a birtokról, meg ilyesmit. Mindig csodálkozom, hogy egy ilyen embernek mi köze lehet Machez. Vajon felfogta már, hogy Mac többé nem fog úgy táncolni, ahogyan ő fütyül? Del megérezte, hogy a nő valamit elhallgat előle, vagy el akarja terelni a figyelmét. Megfogta a kezét, hogy bátorítsa. -Látom, hogy felzaklatott. - Persze, hiszen Linda bárkit képes felzaklatni a puszta létezésével. Nem lehetne távoltartási végzést kérni ellene, arra hivatkozva, hogy elviselhetetlen nőszemély? -Miért nem hívtál fel? -Miért? Egyedül is elbántam vele. -De előbb felzaklatott. - Ha mindig felhívnálak, amikor valaki felidegesít, akkor le sem tudnád tenni a telefont a kezedből. Linda elment, én pedig úsztam egyet Emmával, de a közös főzőcskézéstől sikerült elvennie a kedvemet. Ne hagyjuk, hogy ezt a vacsorát is elrontsa. - Azt úgysem tudná. De azért szóljál nekem, ha még egyszer felbukkan. -Rendben. - Ígérd meg. Ha még egyszer beteszi a lábát, én szeretnék beszélni vele, de ehhez tudnom kell, hogy itt van. - Megígérem. Tényleg nem lehet távoltartási végzést kérni? - Vannak más módszerek is. Annak idején Mac nem akarta, hogy közbelépjek, de most megváltozott a helyzet. - Lehet egy jogi kérdésem? Gyakorlatilag birtokháborítást követett el. Ha megverem, akkor feljelenthet garázdaságért? A férfi nem tudta elfojtani a mosolyát
-Határeset De ne aggódj, vállalnám a védelmedet. - Ezt jó tudni, mert legközelebb nem leszek ilyen udva-
rias. Most pedig beszéljünk valami vidámabb témáról. A tortakóstolón találkoztam Sherry Maguire-rel meg a vőlegényével. Nagyon kellemes élmény voltAz étkezés hátralévő részében önfeledten beszélgettek, de a férfi agyában mindvégig ott motoszkált a kérdés: vajon mit mondott Linda Laurelnek, ami ennyire felzaklatta? Vacsora után úgy döntöttek, hogy sétálnak egyet, de előbb jót mosolyogtak a levélkén, amit Parker hagyott a konyhában. Minden elismerésem a szakácsnőé. A vacsorát majd mosogatással fizetem meg, úgyhogy ne bajlódjatok vele. P. A lenyugvó nap lágy sugaraiban sétáltak a kertben. Még meleg volt, de a hőség már enyhült, és a virágok illata sokkal erősebbnek tűnt a kellemesebb hőmérsékletű levegőben. Már a csillagok is fent hunyorogtak az égen, amikor Laurel a tóhoz vezette a férfit, hogy megmutassa neki a békát. A férfi azonnal leguggolt, hogy jobban lássa. A nő megcsóválta a fejét. - Látom, hogy ugyanúgy lenyűgöz a látványa, mint Kentet, a kisfiút az esküvői próbáról. - Egy férfi soha nem nő ki abból, hogy megcsodáljon egy termetes békát. Ez minden fiú álma. Ha el tudnám kapni, most is megkergetnélek, mint gyerekkorunkban. - Megpróbálhatod, de most már gyorsabb vagyok. Egyébként inkább Emmát szoktad üldözni a békával a kezedben. - Mert ő volt a leglányosabb közületek, és hangosabban sikítozott, mint ti. Azok voltak a szép idők! - A férfi leült a fűbe, és szemügyre vette a környéket, a sok zöldet meg a hűvös árnyékokat. - Nyáron mindig szerettem idejönni sötétedés előtt, és csak üldögéltem itt. Mély gondolatokba merültem a kutyám társaságában, és néztem, ahogy a házban felgyulladnak
a fények. Látod, ott van Parker szobája. De azelőtt ott lakott mutatott a férfi egy másik ablakra. - Emlékszem rá. Sok boldog órát töltöttem abban a szobájában. - A nő a férfi mellé telepedett. - Most az a menyasszonyi lakosztály. Ezért most is egy nagyon vidám helyiség, amelyben mindig nők hemzsegnek. Emlékszem, amikor felköltöztél a második emeletre, hogy önállóbb lehessél. - Nagyon örültem, amikor a szüleim beleegyeztek, mert ez azt jelentette, hogy bíznak bennem. Aztán persze fel kellett költöznöm, pedig egy kicsit féltem. Szerencsére a kutyám hajlandó volt velem aludni az emeleten. Nagyon hiányzik Rover. Laurel bólintott. -Remek társ volt. - Igen. Néha arra gondolok, hogy veszek egy kutyát, aztán eszembe jut, hogy szinte alig vagyok otthon. Nem lenne igazságos. -Akkor vegyél kettőt. -Kettőt? - csodálkozott el a férfi. - Nem unatkoznának, amíg távol vagy. Együtt játszanának, és jól kibeszélnének a hátad mögött. A férfinak tetszett az ötlet. - Megfontolom. Megfordult, átkarolta és lágyan megcsókolta Laurelt. - Amikor egy kicsit nagyobb lettem, idehoztam a lányokat csókolózni. -Tudom. Kémkedtünk utánad. -Nem igaz! - Dehogynem. - A férfi döbbent arcot vágott, és látszott rajta, hogy nyugtalanítja ez a hír. Laurel felnevetett. - Nagyon szórakoztató volt, és sokat tanultunk belőle. Legalább tudtuk, hogy mire számítsunk, ha mi kerülünk hasonló helyzetbe. -Te jó ég! - nyögött fel Del. -Itt érted el a második bázist Serena Willcottal. -Szerintem most hagyjuk abba a nosztalgiázást. - Már akkor is nagyon ügyesen tudtad becserkészni a lá-
nyokat. Fogadjunk, hogy itt velem is el tudtál volna jutni a második bázisig. - A nő megfogta és lágyan a mellére szorította a férfi kezét. - Látod? Még mindig nagyon ügyes vagy. -Serena Willcott óta sokat finomodtak a módszereim. - Tényleg? Akkor most rajtam is kipróbálhatnál néhány fogást. A férfi felnevetett. Közelebb hajolt, megcsókolta a nőt, és az ujja hegyével gyengéden megcirógatta a mellbimbóját. -Ez például nagyon jó. - Akkor megpróbálok bevetni egy másik trükköt. - A férfi megcirógatta a nő nyakát, majd a keze a blúz nyílásához siklott, és kigombolta az első gombot. - Nem túl gyorsan - súgta Laurel fülébe. - De nem is túl lassan. - Kigombolta a második majd a harmadik gombot, és felfedezte a lecsupaszított területeket. - Tényleg sokat fejlődtél. - Laurel szíve egyre hevesebben vert, és halkan felnyögött, amikor a férfi megcsókolta a nyakát. Aztán meglepetten felkiáltott, mert a férfi egy hirtelen mozdulattal kikapcsolta a melltartóját. -Szerintem bent kéne folytatnunk - zihálta Laurel. Del a csók közben a fűre fektette a nőt. -Itt akarom. - De... - Szerintem a házban ma nem leselkedik négy kislány. Itt akarlak, a víz partján, a csillagok alatt, a füvön és a szabadban. A férfi nyelve a megoldott melltartó alá siklott, és ajka a nő mellbimbójára tapadt. Laurel megborzongott. Teljesen elgyengülve átadta magát a férfinak. A meleg fű, a balzsamos esti levegő és a férfi gyengéd érintése csodálatos érzéseket gerjesztett benne. Még az égen hunyorgó csillagok is életre keltek, és fényesebben ragyogtak. Milyen érzéki és csábító az illata, gondolta a férfi. Annyira ellenállhatatlan és felkavaró az íze! A keze felfedezőútra indult a nő testén, hogy felizgassa és örömet adjon neki. Az este lágy hangjai körülvették őket, és valahol felkiáltott egy bagoly. A hold fénye a tó vizén táncolt, és ezüstös csillogással vonta be Laurel testét, amelyen már nem maradt ruha.
A nő fel akart ülni, hogy kigombolja a férfi ingét, de Del visszanyomta. - Még ne - súgta, és a vágytól homályos szemmel nézte a nő meztelen idomait - Fogalmad sincs, hogy milyen gyönyörű vagy. El sem tudod képzelni, milyen hatással vagy rám. Del már nem bírt tovább várni, annyira vágyott az érintésére és az ízére. Végtelen örömmel és izgalommal töltötte el, hogy az övé ez a gyönyörűség amit lát. Elvette, ami után sóvárgott, és hagyta, hogy eluralkodjon rajta a mohóság. Laurel fojtott kiáltásai és érzéki nyögései tovább tüzelték a szenvedélyét. A nő a vállába mélyesztette a körmét, és a teste megrándult, de Del még nem csillapította az éhségét. Laurel úgy érezte, hogy az összes csillag felrobban az égen, és vakító fény árasztja el a környéket A kéjtől zihálva kapkodott levegő után. Csodálatos és izgatóan bűnös érzés volt tehetetlenül, meztelenül feküdni a fűben, kiszolgáltatva a férfi szenvedélyének, és hagyni, hogy azt tegye vele, amit akar. Szerette volna érezni a bőre érintését, mégis izgató volt a tudat, hogy Del teljesen fel van öltözve, míg ő anyaszült meztelenül hever a karjában. Laurel lehunyta a szemét, és érezte, hogy ismét zuhanni kezd. -Most! - kiáltott fel rekedten. - Gyere! Istenem, Del... Reszkető kézzel gombolni kezdte a férfi ingét, és közös erővel sikerült megszabadítaniuk a ruháitól. A nő megfordult, és lovagló ülésben helyezkedett el a férfin. Lassan leereszkedett, és érezte, ahogy a teste az ölébe hatol. A szenvedély a hatalmába kerítette, egyre hevesebb mozdulatokra ösztökélte, és Laurel a fejét hátrahajtva átadta maiját a gyönyörnek. A férfi megfogta a mellét, majd végigsimította a derekát, és megragadta a csípőjét. Együtt emelkedtek és zuhantak a kéj hullámain. Laurel úgy tervezte, hogy séta közben egy kicsit kacérkodik Dellel, majd a hálószobában folytatják az együttlétet. Most pedig meztelenül és felhevülten fekszik a tó partján, és hallgatja a hatalmas termetű béka elismerő kuruttyolását.
Istenem? A tónál szeretkezett Dellel! Ott, ahol olyan sokat játszottak gyerekkorukban. Milyen furcsa, mégis csodálatos érzés. - Azt mondtad, hogy sikerül elérnem a második bázist? A férfi megsimogatta Laurel kerek fenekét. - Ez egy igazi grandslam volt. Laurel még mindig nehezen kapott levegőt, ezért egy kicsit zihálva nevetett. - Te jó ég, Del. Meztelenek és ragacsosak vagyunk. Mi lett volna, ha Mac és Carter, vagy Emma és Jack úgy dönt, hogy sétál egyet a tó partján? -Nem döntöttek úgy. -De mi lett volna... - De nem jöttek erre. - A férfi lusta mozdulatokkal simogatta Laurelt. - Egyébként úgyis meghallották volna a szexi nyögéseidet, és tapintatosan odébb állnak. És megeszi őket a sárga irigység. -Nem is nyögtem! - Dehogynem. Első osztályú pornófílmhangokat hallattál. Nagy karriert csinálhatnál a pornóiparban. -Ez nem igaz! A férfi a nőre hengeredet!, és az ajkát a mellére szorította. Laurel nem tudta elfojtani a torkából feltörő kéjes nyögést. - Hallod? Ez nem én voltam. - Del elégedett mozdulattal a nő mellére hajtotta a fejét. - Igazad van - sóhajtott fel Laurel. - Megnyugtat a tudat, hogy akkor sem halnék éhen, ha a Kézfogó netán csődbe menne. Pornófilmeket fogok szinkronizálni. -Igazi sztár lennél. - Talán be kéne tömnöd a számat. - Amikor a férfi felemelte a fejét, és elvigyorodott, a nő érezte, hogy forróság önti el a testét. - Nem gondoltam komolyan, csak úgy mondtam. - Majd meglátjuk. - A férfi Laurelre nézett. - Ha lenne sátrunk, most itt tölthetnénk az éjszakát Laurel felnevetett. -Mikor sátoroztál utoljára?
-Szerintem tizenkét éves koromban. - Igen, nem a te stílusod. Egyébként az enyém sem. Sze-
rintem ideje felöltöznünk, és visszamennünk a házba. - Az előbb mondtad, hogy csupaszok vagyunk és ragadunk a kosztól. Ez utóbbin könnyen segíthetünk. - A férfi átölelte Laurelt, és gurulni kezdett vele. Laurel figyelmét annyira lekötötte a férfi közelsége, hogy csak későn vette észre, miben mesterkedik. -Ne! Del! Nehogy... Összekapaszkodva csobbantak bele a tó hűvös vizébe, Laurel meglepetésében lenyelt egy korty vizet, és kapálózva Igyekezett a felszínre, hogy kiköpje. A férfi leplezetlen kárörömmel hahotázott. - Del, neked elment az eszed! Itt békák vannak! Meg halak. Te jó ég, halak! - A nő felsikoltott, amikor egy síkos test érintését érezte a lábán. Kétségbeesetten úszni kezdett a part felé, de a férfi visszatartotta. -Olyan jó érzés! -Halak! - Laurel félrelökte a férfi kezét. - Békák! - Csak te meg én. Meztelenül fürdök a tóban Laurel McBane-nel! És csúszós az egész teste. Hoppá! - A férfi huncut mosollyal felkiáltott, és keze a nő lába közé siklott. - Del... - Laurel már zihálva kapaszkodott a férfiba. - Meg fogunk fulladni. -Majd kiderül. Nem fulladtak meg, de Laurelnek alig maradt annyi ereje, hogy kievickéljen a vízből, és levegő után kapkodva elnyúljon a füvön. -Ilyet nem láttunk a távcsőben. A férfi megdöbbenve támaszkodott a könyökére. -Látcsövetek is volt? - Hát persze. Nem mehettünk közelebb, ezért szükségünk volt egy látcsőre. De ez a béka már így is túl sokat látolt. -Hallgatni fog, különben rántott békacombként végzi. A nő oldalra fordította a fejét, és a férfi szemébe nézett. Most meztelenek és vizesek vagyunk.
-De boldogok.
Laurel elmosolyodott. -Ezt nem vitatom. De most hogy megyünk be a házba? -Egy Brownnak mindig van terve. Végül Laurel a férfi ingét viselte, Del a saját nadrágját vette fel, a többi ruhát pedig a hónuk alatt vitték. Még mindig vizesen, és halkan kuncogva osontak be az oldalsó bejáraton, majd a nő szobája felé iramodtak. - Ezt megúsztak - jelentette ki Laurel, miután az ajtó becsukódott mögöttük. - Most fázom, és egy forró zuhanyt szeretnék. - Szerintem is rád fér. Úgy nézel ki, mintha a tóban szeretkeztél volna. A férfi átölelte a nőt, hogy felmelegítse, és együtt indultak a zuhanyozó felé. - Egy kicsit nagyobb hangsúlyt kell fektetnem az úszásedzésre, ha legközelebb vacsorát főzök neked. Úgy aludt, mint akit fejbe vágtak. Kábán és értetlenül ébredt fel, amikor megszólalt az ébresztőóra. - Ez valami tévedés. Még nem lehet reggel. - Kinyitotta az egyik szemét, és megnézte az óra kijelzőjét. Megadó sóhajjal nyomta le a gombot. Mellette Del mormogott valamit, és megpróbálta visszahúzni az ágyba. -Fel kell kelnem. Te maradj még, és aludj tovább. -Jó ötlet - motyogta a férfi, és a másik oldalára fordult. Laurel irigy pillantást vetett rá, és felkelt, hogy felöltözzön a sötétben. A konyhában főzött magának egy kávét, és az első bögrét forrón és tej nélkül itta meg. Közben a napi beosztását böngészte, de mintha kínai írásjeleket látott volna. Töltött magának egy újabb bögre kávét, de abba már tejet és cukrot is tett. Hátha úgy sikerül magához térnie. Kivett a dobozból egy muffint, és kiment a teraszra, a friss levegőre. Ez volt a kedvenc napszaka.
A hajnal előtti pillanatok, mielőtt a fény áttör a sötétségen. Ilyenkor még minden mozdulatlan, és úgy érzi, hogy az övé az egész világ. Fáradt volt, szívesen aludt volna még néhány órát, de ez a látvány mindenért kárpótolta, és lenyűgözte a hajnal zavartalan békessége. Ette a süteményt, kortyolgatta a forró kávét, és ahogy az ég alján megjelent az első rózsaszín derengés, az agya is kezdett kitisztulni. Végignézett a teraszokon meg a kerten, ahol Emma és a csapata nemsokára lázas igyekezettel díszíti majd a rózsalugast, az aznapi szertartáshoz. A fény megcsillant a tó vizén, amelyben a fűzfa tükörképe ragyogott. Az éjszakára gondolt, amikor Dellel együtt aludtak el. Laurel elmosolyodott. Csodálatos napra ébredt.
18. Laurel úgy érezte, hogy a vakáció karnyújtásnyira van tőle, és már csak ez a rendezvény választja el a régóta várt nyaralástól. A vasárnap délutáni alkalmak általában kisebb összejövetelek voltak, mert ebben az időpontban olyan ügyfelek tartottak esküvőt vagy házassági évfordulót, akik kevesebb ünnepléssel is beérték. A hangulatos vagy elegáns délutáni étkezés után a vendégeknek még maradt ideje arra, hogy megnézzenek egy meccset vagy elmenjenek moziba. Ám ez az esküvő soha nem akart véget érni. Pedig ez volt az utolsó rendezvényük, mielőtt megkezdhetik a jól megérdemelt pihenésüket. Délután négykor a bálteremben még javában folyt a mulatozás, meg a pezsgő. A másodszor házasodó, nem is olyan ifjú pár tizenéveseket megszégyenítő lelkesedéssel ropta a táncot a lemezlovas által pörgetett régi dalokra. - Miért nem mennek haza, és bújnak végre az ágyba? súgta oda Laurel Emmának. - Már három éve együtt járnak, és az utóbbi egy évben közös lakásban laknak. Valószínűleg akkor szexelnek, amikor akarnak. - De most van az esküvőjük napja! Ma lesz a nászéjszakájuk, de éjfél után már elszalasztják a soha vissza nem térő alkalmat. Talán fel kéne hívnunk a figyelmüket erre a tényre. Emma megveregette Laurel vállát. - Csábító gondolat, de sajnos ki kell bírnunk ötig. - A nő lopva az órájára nézett. - Egy Csingiling tündér van a ragtapaszodon - figyelmeztette Laurel a barátnőjét. Emma a komolytalan tapaszra sandított. - Ugye milyen édes? Ezzel kárpótolom magam a nyaralá-
sért. Nem baj! Az én órám szerint már csak negyvenkilenc percet kell várni. Gondolj bele, Laurel! Két hét! Tizennégy csodálatos nap a tengerparton. - Könnybe lábad a szemem az örömtől, ha eszembe jut. De nem baj, ha elsírom magam, mert az emberek azt hiszik, hogy az esküvő hatott meg ennyire. - Laurelnek minden akaraterejét össze kellett szednie, hogy ne álljon egyik lábáról a másikra. - Még az a jó, hogy már mindnyájan becsomagoltunk. - Laurel gyanakvó pillantást vetett Emmára. -Én is. Én is - nyugtatta meg a nő. - Akkor jó. Tehát negyvenkilenc perc múlva mindent berakunk az autókba. Szerintem a strandfelszerelés elhelyezése meg a veszekedések miatt ez húsz percet vesz majd igénybe. Az hatvankilenc perc. Aztán Parker még tíz percig ellenőriz, és kipipálja a listáját. Tehát hetvenkilenc perc múlva már úton leszünk. Szerintem a vakáció akkor kezdődik, amikor az ember elindul. - Így igaz. - Emma néhány vendégre mosolygott, akik a bárpult felé igyekeztek. - Hetvenkilenc perc. Néhány óra múlva pedig már behűtött margarita koktélt iszogatunk a tengerparton. Remélem, Del koktéllal vár minket. - Ajánlom neki. Annál is inkább, mert ő már most a parton henyél. - Valakinek előre kellett mennie, hogy kinyissa a házat, feltöltse a hűtőket, és meggyőződjön arról, hogy minden rendben van. - Igen. Valószínűleg egy nyugágyban sörözik éppen, de nem haragszom rá, mert százkilencvennyolc perc múlva mi is ott leszünk. Most jut eszembe, hogy még át kell öltöznünk, és ez újabb húsz perc lesz. Tehát kétszáztizennyolc.. . - Tizenhét! - vágott a szavába Emma. - Pedig nem is lessük az órát - tette hozzá mosolyogva. - Koktélt szürcsölgetünk, és az lesz a legnagyobb gondunk, hogy mit együnk vacsorára. - Laurél belecsípett a mellettük elhaladó Parker karjába. - Jaj!
- Csak meg akartam győződni arról, hogy egyikünk sem
álmodik. Emmával már megkezdtük a visszaszámlálást Csak kétszáztizenhét perc választ el minket a tengerparti koktélozástól. - Kétszázhetvenhét. Az ifjú pár éppen most kért tőlünk még egy órát. Emma hatalmas barna szeme olyan bánatos lett, mint egy kiskutyáé, aki nem kapott vacsorát. -Parker! - Tudom. De ez az ő döntésük, az ő pénzük, és nem mondhattam nemet. - Mi lenne, ha egy ismeretlen telefonáló miatt bombariadót jelentenénk be? Csak egy javaslat volt - vonta meg a vállát Laurel, amikor észrevette Parker hűvös pillantását. - Elkezdem az ajándékok átszállítását a limuzinba. Azzal is telik az idő. Ha szükséged van rám, csörgess meg. A nőt egy időre lefoglalta az ajándékszállítás irányítása meg a cipekedés, majd bement a menyasszony és a vőlegény lakosztályába, hogy ellenőrizze a takarítást. Ezután a konyhába sietett, hogy dobozokat szerezzen a maradék tortának és a süteménynek. -Kétszázhuszonkilenc perc - biztatta magát. Pontban hat órakor már a lépcsőn álltak Jackkel meg Carterrel együtt, hogy búcsút intsenek a távozó párnak és az utolsó vendégeknek. - Most már tűnjetek el - suttogta Laurel. - Üljetek be a kocsikba, és viszlát. - Lehet, hogy valamelyikük tud szájról olvasni - jegyezte meg Jack. - Nem érdekel - legyintett Laurel, de azért megragadta a férfi karját, és félig a háta mögé bújva folytatta. - Menjetek végre haza. Ők az utolsók. Miért álldogálnak és beszélgetnek olyan sokáig? Több órájuk volt erre! Jól van, öleljétek és csókoljátok meg egymást, aztán induljatok, az ég szerelmére! - Most szállnak be az autókba - szólalt meg mögötte Mac. - Végre! Elindulnak. És elmennek! - Mac megragadta Laurel
vállát. - Már majdnem elérték a főutat, és... Igen! Vakáció! - kiáltott fel Laurel. - Mindenki szedje össze a holmiját! - harsogta, és berontott a házba. Negyedóra múlva Laurel rövidnadrágban, ujjatlan pólóban, szandálban és egy szalmakalappal a fején vonszolta le a lépcsőn a bőröndjeit. Az ajtóban megállt, és haragos pillantást vetett Parkerre. Hogy tudtál hamarabb végezni nálam? Olyan gyors voltam, mint egy tornádó. Majdnem elértem a fénysebességet. - Nagyon sokoldalú a tehetségem - közölte a barátnője. Megyek, és idehozom a kocsit. Míg a két nő sietős mozdulattal pakolta a táskákat a csomagtartóba, Mrs. Grady jelent meg az ajtóban, és egy kis hűtőtáskát tett a vezetőülésre. - Útravalónak - közölte. - Hideg víz, gyümölcs, sajt és keksz. - Te vagy a legjobb, Mrs. G.! - Laurel megölelte az asszonyt. - Még meggondolhatod magad. Gyere velünk! - Eszem ágában sincs. Alig várom, hogy két hétig nyugtom legyen. - A nő átkarolta Laurelt, és Parkerre nézett. - Lám, ti már el is készültetek. És milyen csinosak vagytok. - A southamptoni tengerparti lányok - vigyorgott Parker, és kecsesen megpördült Mrs. Grady előtt. - Hiányozni fogsz. - Dehogy fogok. - Mrs. Grady elmosolyodott, amikor Parker megcsókolta az arcát. - De majd örültök nekem, ha visszajöttök. Itt jön a következő csapat - mondta az asszony, amikor Mac és Carter kocsija megállt mellettük. - Vigyázz, hogy Mac ne felejtse el vastagon bekenni magát napvédő krémmel! - figyelmeztette Cartert. - A mi vörös szépségünk hamar pecsenyére sül. -Felszerelkeztünk, Mrs. Grady. Az asszony Carternek is a kezébe nyomott egy hűtőtáskát. - Élelem az útra. -Köszönjük. - Emma természetesen most is késik - türelmetlenkedett Parker, és az órájára nézett. - Carter, te haladsz középen, hogy
ne maradj le. -Igenis, kapitány. -Megvan az útvonal a GPS-en, a biztonság kedvéért? - Igen. Mindenre felkészültünk. - Mac megigazította a baseballsapkáját. - Útra készen állunk - jelentette katonásan. - Körülbelül két óra tíz perc az út - kezdte az eligazítást Parker, Laurel nem a barátnője szavaira figyelt, hanem Emma házát nézte, mintha telepátiával akarná rávenni a barátnőjét, hogy siessen. - Bevált a módszer! Már jön is. Viszlát, Mrs. G. Ha egyedül érzed magad, pattanj be a kocsiba, és látogass meg minket. - Nem valószínű. - És ne legyenek vad házibulik! - Parker Mrs. G. vállára tette a kezét, és komoly arccal az asszony szemébe nézett. - A fiúk nem alhatnak itt, és drogról meg alkoholról sem akarok hallani. - Akkor nem sok lehetőségem maradt a szórakozásra nevetett fel Mrs. G., és megölelte Parkert - Ne legyél mindig olyan jó kislány. Évezd a vakációt - súgta a fölébe. - Ez az első tétel a listámon! - ígérte Parker. Laurel beült a kocsiba, Mrs. G. pedig Emmának is a kezébe nyomott egy elemózsiástáskát. Néhány utolsó ölelkezés után Laurel izgatottan fészkelődni kezdett a helyén, amikor Parker beült a kormánykerék mögé. - Ez az! Végre! - Végre! - bólintott Parker, és beindította a kocsi motorját, majd bekapcsolta a GPS-t - Indulás. Laurel boldogan felkiáltott, amikor elindultak a főút felé. - Már érzem a homokot a szandálomban, és a sós levegőt az arcomon. Biztosan te is alig várod, hogy odaérjünk! Tiéd a ház, és még nem is láttad. - Nem csak az enyém, Dellel közösen vettük, és rengeteg képet láttam már róla. Az ingatlanügynökség sok fotót mutatott, és Del is készített néhányat. - El sem tudom képzelni, hogy telefonon meg az interneten keresztül bútoroztátok be a házat.
- Másképpen nem tudtuk volna elintézni, mert nem
értünk rá odamenni. Egyébként ez egy nagyon praktikus megoldás, főleg akkor, ha az ember egy elsősorban befektetésnek szánt ingatlant rendez be. Sok bútort a tulajdonostól vettünk meg, aki nem akart bajlódni a szállítással. Majd alaposan körülnézünk a házban. Nagy öröm lesz beszerezni a szükséges apróságokat, és eldönteni, hogy melyik helyiséget kell átfesteni. - Mit akarsz először csinálni, amikor holnap reggel felébredsz? - Kipróbálom az edzőtermet, aztán egy nagy bögre kávéval sétálni indulok a tengerparton. Az is lehet, hogy edzés helyett futok egyet a homokon. A tengerparton! - És nem viszed magaddal a telefonodat. - Nem hiszem, hogy képes lennék ilyen gyorsan megválni tőle. A végén még elvonási tüneteim lesznek. És neked mi lesz az első dolgod? - Éppen az a jó az egészben, hogy fogalmam sincs. Nem tudom, hogy mit akarok majd csinálni. Mac biztosan fényképezni fog, Emma pedig elnyúlik a strandon, bámulja a tengert, és közben ujjongó hangokat hallat. Te pedig az edzés meg a séta után azonnal bekapcsolod a laptopodat, és megnézed az üzeneteidet. Parker vállat vont. - Valószínűleg. De azért én is fogom majd a tengert bámulni, meg ujjongó hangokat hallatni. - És listát írsz arról, hogy mit szerzel be, és milyen változtatásokat akarsz a házon. - Mindenki a maga módján pihen. - Ez igaz. És előre is köszönöm. - Mit? - A két hetet a southamptoni tengerparti házban. Igaz, hogy társak és barátnők vagyunk, de nyugodtan mondhattad volna, hogy egy kicsit egyedül akarsz lenni. - Mihez kezdenék nélkületek? - Erre a kérdésre még soha nem kellett válaszolnunk - A
nő kinyitotta a hűtőtáskát, és kivett két palack ásványvizet. Mindkettőről lecsavarta a kupakot, és Parkerét a pohártartóba helyezte, aztán koccintott vele a saját üvegjével. - Egészségünkre. A southamptoni tengerparti lányokra. - Éljenek a tengerparti lányok. - Zene? - Jöhet. Laurel bekapcsolta a rádiót. Minden megváltozott, amikor maguk mögött hagyták New York keleti részét, és nekivágtak a szigetnek. Laurel leengedte az ablakot, és beleszimatolt a levegőbe. - Szinte érzem a sós víz szagát. - Még félúton sem járunk - emlékeztette Parker, és beleharapott egy almaszeletbe. - Felhívhatnád Delt. Figyelmeztesd, hogy hamarosan megérkezünk. - Jó ötlet, mert farkaséhes leszek, mire odaérünk. És margaritát is akarok inni. Megmondjam neki, hogy gyújtsa be a grillt? Van egyáltalán grill a kertben? - Ennyire nem ismered még Delt, Laurel? - Hát persze, hogy van grill És mit készítsen? Hamburgert, csirkét vagy steaket kérsz? - Te is tudod. A vakáció első estéjén mindenkinek egy hatalmas szelet steak dukál. - Akkor leadom a rendelést. - A nő elővette a telefonját, és benyomta Del számát. - Szia. Hol vagytok? Laurel a GPS-re nézett, és megadta a helyzetüket. - Nagy a forgalom? - Nem. A munka miatt vagyunk késésben. Olyan jó esküvőt szerveztünk, hogy a vendégek nem akartak hazamenni, és még egy órát maradtak. De most jól haladunk. Parker ráparancsolt Carterre, hogy középen menjen, ezért most kénytelen lépést tartani velünk. Szeretnék rendelni sok-sok jéghideg margaritát és rengeteg szaftos steaket. - Örömmel szolgállak ki titeket. Figyelj csak. Laurel zúgó hangot hallott a telefonban
- Ez a tenger! - kiáltott fel örömmel. - Parker, hallgasd! -
A barátnője füléhez tartotta a telefont - Ez a mi tengerünk! lelkendezett. - A parton vagy? - kérdezte Delt, amikor ismét meghallotta a hangját. - Most sétáltam le. - Akkor élvezd a tengert, de ne túlságosan. Azzal várj meg minket. - Visszafogom magam. Mal is elindult már? - Fogalmam sincs. Ő is ma este jön le? - Még nem tudta megmondani, de majd felhívom. Viszlát. - Már alig várom! - A nő becsukta a telefont. - Lehet, hogy Mal is ma este érkezik - Remek. - Nincsen vele semmi baj, Parker. - Nem mondtam, hogy baj van vele. Csak még nem szoktam meg, hogy megváltozott a csapat összetétele. - Ráadásul Malnek mindig olyan a tekintete, mintha azt mondaná: „Lenne kedved hetyegni egyet, bébi?” - Igen! - Parker egyik kezével elengedte a kormányt, és Laurelre szegezte a mutatóujját. - Pontosan. És ez nem tetszik benne. Olyan, mint egy két lábon járó szexuális kihívás. - De legalább őszinte. Emlékszel arra a fickóra, akivel néhányszor találkoztál? Azt hiszem, Geoffrey-nak hívták, és mindig hangsúlyozta, hogy brit helyesírással kell írni a nevét. Valami borbáró volt. - Befektetései voltak néhány szőlőültetvényben. - Folyékonyan beszélt franciául és olaszul, és mindent tudott a filmszínházakról, amelyeket soha nem hívott mozinak. Ráadásul San Moritzban szokott síelni. Aztán kiderült, hogy egy korlátolt macsó rejtőzik a kulturált és kifinomult álarc mögött - Ez igaz. - Az emléktől Parker megcsóválta a fejét, és nagyot sóhajtott. - Általában felismerem őket, de ő valahogy átjutott a radaromon. Nézd! Laurel kinézett az ablakon, és megpillantotta az óceánt. - Itt van! - ujjongott. - És nem álmodom. Annyira sze-
rencsések vagyunk, Parker! Laurelnek ugyanez a gondolat jutott az eszébe, amikor először meglátta a házat. - Ez az? - kérdezte ámulva. - Igen. - Ez a tengerparti házatok? De hát ez egy kastély, Parker! - Valóban nagy, de sokan vagyunk. - Csodálatos! Úgy néz ki, mintha már időtlen idők óta itt állna, olyan tökéletesen belesimul a környezetébe. Pedig új és elegáns. - Valóban szép - bólintott Parker. - Reméltem, hogy nem csak a képeken mutat jól. És annyira félreeső helyen van. Nézd a homokot, a tavat, meg mindent. Együtt bámulták az impozáns épület hatalmas tömbjét, a nagy ablakokat, a bájos teraszokat és a romantikus kupolákat. Míg Parker végighajtott a főbejárathoz vezető úton, Laurel észrevett egy teniszpályát és egy úszómedencét a kertben. Laurelnek ismét eszébe jutott, hogy Del és Parker nemcsak gazdag, hanem kifejezetten vagyonos. - Nagyon tetszik az elrendezése - jelentette ki. - Minden helyiségből valamilyen vizet látunk. Vagy a tengert vagy a tavat. - A telek egy része természetvédelmi területen fekszik, de Delnek és nekem nagyon tetszett ez a megoldás. Azt sem bánjuk, hogy meg kell őriznünk az épület eredeti állapotát, mert védelem alatt áll. Del találta, de én is pontosan erre vágytam. - Már alig várom, hogy a többi részét is lássam. - Laurel még be sem fejezte a mondatot, amikor megjelent a verandán Del, és elindult feléjük. Attól a pillanattól kezdve Laurel minden másról megfeledkezett. A férfi khakiszínű sortban, pólóban és mezítláb volt, és látszott rajta, hogy nagyon jól érzi magát. Még a napszemüveg sem tudta elrejteni, hogy az örömtől felragyog az arca, amikor meglátja őket. Elsőként Laurel ugrott ki a kocsiból, a férfi odalépett hoz-
zá, és megragadta a kezét. - Végre itt vagy! - Del lágy csókkal üdvözölte Laurelt. - Csinos kis tengerparti viskó. - Szerintem is. Parker is kiszállt a kocsiból. Alaposan szemügyre vette az épületet, majd megfordult, és végigmérte a tengert meg a tájat. - Ügyes vagy - bólintott elismerően. A férfi felemelte a karját, és Parker is odabújt hozzá. Mind a hárman némán álltak a tengeri szélben, és a ház méltóságteljesen magasodott előttük. - Megteszi - jelentette ki Del. A többiek is megérkeztek, és a levegő megtelt zajjal, mozgással és elragadtatott kiáltásokkal. A társaság izgatottan nyitotta ki a csomagtartókat, és már alig várta, hogy felvihessék a táskákat a lépcsőn. Az épület a belsejével is lenyűgözte őket. A rengeteg napfény, a tágas terek, a fényes fa felületek és a lágy színek mindenkinek azonnal elnyerte a tetszését. Minden ablakon át vizet és homokos partot láttak. A hely magányt és biztonságot sugallt, ahol számtalan meghitt zug és barangolásra csábító ösvény várta őket. Az egyszerűen elegáns bútorokat meghitté és barátságossá tette a nagy belmagasság és a helyiségek ügyes kialakítása. Egy ilyen helyen az ember szívesen heverészik a dohányzóasztalra tett lábbal, de azt sem bánja, ha elegáns ruhában kell pezsgőt kortyolgatnia. Hiába, a Brown család tudja, hogyan kell élni. A konyha hosszú világos pultja láttán Laurelt izgatott öröm fogta el. Még lelkesebb lett, amikor észrevette, hogy a metszett üvegajtós szekrények vidám színű tányérokat és csillogó kristálypoharakat rejtenek. Az alsó ajtókat is kinyitotta, és elégedetten hümmögött a serpenyők, fazekak és lábasok széles választéka láttán. A mosogató és a pult előtt húzódó ívelt ablakok a tengerpartra néztek. Az önfeledt szemlélődése közben hallotta Jack ujjongó kiáltását. - Egy flipperjáték!
Tehát még egy játékszoba is van, gondolta Laurel. Ám őt most teljesen lekötötte a konyha, a tágas étkező és az onnan nyíló terasz. Remek! Kint is könnyedén meg lehet teríteni. Del lépett oda hozzá, és egy jeges margaritát nyomott a kezébe. - Ahogy ígértem. - Ó, istenem! - Laurel boldogan belekortyolt a jéghideg italba. - Akkor ezennel hivatalosan is kezdetét veszi a vakáció. - Lefoglaltam egy hálószobát. Meg akarod nézni? - Persze. Del, ez a hely egyszerűen csodálatos. Egészen más, mint ahogy elképzeltem. - Jobb vagy rosszabb? - Le vagyok nyűgözve tőle. Végigmentek a folyosón, és közben Laurel gyorsan bekukkantott a csupa üveg reggelizőhelyiségbe, a nappaliba, meg a mosdóba. A falépcső az emeletre vezette őket, és beléptek egy hálószobába, aminek az egyik fala csupa ablak volt, és a tengerre nézett. Laurel elképzelte, ahogy a hatalmas kovácsoltvas ágyban hever a nyitott baldachin alatt, és a bőrén érzi a friss ágynemű selymes érintését. A vékony függönyt meglebegtette a nyitott erkélyajtón beáradó friss szellő. - Ez gyönyörű. Lélegzetelállító. Hallgasd csak! - A nő lehunyta a szemét, és hagyta, hogy a hullámok morajlása betöltse az egész lényét. - Ezt még nem láttad. A férfi az egyik ajtóra mutatott, és a nő belépett a fürdőszobába. - Rendben, döntöttem. - Laurel megveregette a férfi karját. - Én itt fogok lakni. Ki sem jövök ebből a szobából. A helyiségnek szintén üvegből volt a fala, és egy hatalmas kád terpeszkedett az ablak előtt. A padló az aranyló homokot utánozta a színével. Laurel megcsodálta az üvegből készült zuhanyozót, a masszírozó zuhanyfejeket és a kényelmes márványpadot. - Ez egy gőzzuhany - magyarázta a férfi, és a nő majdnem felkiáltott örömében. A fal mentén kagyló formájú és színű méretes mosdótálak
sorakoztak, és a kád mellett még egy kis kályha is elfért. Egy lapos tévékészülék tette teljessé a képet, és Laurel már nem az ágyban lustálkodva képzelte el magát, hanem arra gondolt, hogy milyen jókat fog időzni a kád pezsgő vizében. A tükrös szekrények még nagyobbá varázsolták a helyiséget, és a falakat hangulatos vízfestmények díszítették. Ez a fürdőszoba nagyobb, mint az első lakásom - rontott be a helyiségbe Mac, és álmélkodva nézett körül. - Micsoda luxus! Istenem, de gyönyörű! Ne törődjetek velem, már itt se vagyok - hadarta Mac, és már szaladt is tovább. - Azt hiszem, sikerült mindenkit elbűvölnöd - jegyezte meg Laurel, és Delre mosolygott. Egy óra múlva már a kertben füstölgött a grill, és az egész társaság a teraszon gyűlt össze. Illetve Laurel csak akkor vett észre, hogy valaki hiányzik, amikor körülnézett. - Hol van Parker? - Körüljárja a házat - magyarázta Emma, és közben egy édes koktélt kortyolgatott. - Biztosan jegyzetel is. - Én semmit sem változtatnék rajta. - A hatalmas napszemüveget és széles karimájú kalapot viselő Mac vidáman megmozgatta csupasz lábujjait. - És ki sem mozdulnék innen két hétig. Csak akkor, ha még van a környéken ilyen remek hely, ahol kedvemre lustálkodhatok. - Még meg kell néznünk a partot is - javasolta Jack, és megcsókolta Emma kezét. - Bizony. - Ez a környék remek a madárfigyeléshez - jelentette ki Carter. - Nemrég észrevettem egy különleges sirályt, meg néhány... - A férfi elhallgatott, és enyhén elpirult. - Nyugodtan lőjetek le. - Én szeretem a madarakat - nyugtatta meg Emma, és megveregette a férfi kezét. - Nemsokára segítek neked elkészíteni a vacsorát, Del. - Inkább én - ugrott fel Laurel. - Így legközelebb ti jöttök Jackkel. Megyek, és csinálok valamit a steak mellé. Laurel már alig várta, hogy kedvére tevékenykedhessen a konyhában.
Éppen az újburgonya-szeleteket párolta a fokhagymáskapros vajban, amikor Parker belépett a helyiségbe. - Segítsek? - Nem kell. Úgy látom, Del idefelé jövet megállt egy piacon, és bevásárolt. Nagyon bölcs gondolat. - Mert Del bölcs. - Parker szemügyre vette a konyhát. Máris beleszerettem ebbe a házba. - Én is. A kilátás, a remek levegő és a morajló tenger! A ház pedig hihetetlenül szép. Mennyit fogsz változtatni rajta? - Nem sokat. Inkább csak kihangsúlyozok rajta bizonyos részleteket, de nem akarom megváltoztatni. - A nő az ablakhoz lépett. Vidám beszélgetés és nevetés hallatszott a szélben. Ezek például nagyon kellemes hangok. Fogadjunk, hogy télen is gyönyörű itt minden. - Én is pont erre gondoltam. Az ünnepek után mindig van egy időszak, amikor alig tartunk rendezvényeket. - Igen, nekem is eszembe jutott. Talán lehet róla szó. Del is nagyon boldog, és ez részben miattad van. Laurel keze megállt a levegőben. - Gondolod? - Igen. Olyan jó nézni, ahogy a grillnél tüsténkedik, te pedig köretet készítesz a steakhez. - A nő a barátnőjére nézett. - Örömmel tölt el ez a látvány, akárcsak a teraszon felhangzó nevetés. - Én is boldog vagyok. - Az jó. Mert mindkettőtöket nagyon szeretlek. - A nő ismét az ablak felé fordult. - Kint vagy bent eszünk? - Egy ilyen szép estén? Hát persze, hogy kint. - Akkor megterítem az asztalt. Később a tengerparti homokon sétálva járták le a kiadós vacsora kalóriáit, és közben a távolban elhaladó hajók fényeit nézték az éjszaka sötétjében. Amikor a levegő lehűlt, Laurelnek kedve támadt egy forró fürdőhöz, és elhatározta, hogy begyújt a fürdőszobai kandallóba. De a séta után még várt rájuk egy újabb kihívás: a játékszoba. A nyugalomból egy szempillantás alatt hangzavar lett, ahogy a társaság a csilingelő flippergép köré gyűlt.
Jack és Del vérre menő küzdelmet folytatott, és Laurel úgy döntött, hogy nem bírja tovább. Magukra hagyta őket, és visszament a hálószobába, majd elmerült a kád forró vizében. Amikor egy hálóinget magára öltve kilépett a teraszra, rájött, hogy már régen nem nézett az órájára. Ez az igazi vakáció. - Nem tudtam, hová tűntél. Laurel megfordult, és Delre pillantott. - Sokat kell még gyakorolnom, ha fel akarom venni a versenyt veled meg Jackkel. Inkább fürödtem egy jót, és közben gyönyörködtem a kilátásban. Úgy érzem magam, mint a saját regényem hősnője. - Ha tudtam volna, hogy mit csinálsz, akkor én is beszállok a kádba, és írhattunk volna egy szerelmi jelenetet. - A férfi átölelte, Laurel pedig a vállára hajtotta a fejét. - Jó napod volt? - Szerintem még soha nem éreztem magam ilyen jól. A hely fantasztikus, a táj csodálatos, a levegő remek, és a legjobb barátaimmal lehetek Kell ennél több? - Mihelyt megláttam, azonnal tudtam, hogy erre van szükségünk. Nem szükségem, jegyezte meg Laurel. Del soha nem magára gondol, hanem mindig a mi jár a fejében. - Nem kérdeztem még meg Parkert, de mindig szerettem volna tudni, hogy miért adtátok el a házat East Hamptonban. - A greenwichi házat nem adhattuk el, mert az az otthonunk. De a másikat nem tarthattuk meg, mert mindketten éreztük, hogy ott már soha nem tudnánk önfeledten nyaralni, anya és apa nélkül. Itthon valahogy más. A greenwichi házban megszelídültek az emlékek, de East Hamptonban nem éreztük volna jól magunkat. Ez viszont egy új hely, és itt új emlékeket tudunk gyűjteni. - De előbb ki kellett várni a megfelelő időt és meg kellett találni a tökéletes helyet. - Pontosan. Szerintem ez a megfelelő idő, és a tökéletes hely. - Parker máris beleszeretett. Ezt azért mondom, mert tudom, hogy ez fontos számodra. Egyébként ő is bevallotta, hogy
imádja a házat, de én akkor is láttam volna rajta a lelkesedést, ha nem árulja el nekem. Mindnyájan el vagyunk bűvölve. Köszönöm, hogy megtaláltad nekünk a tökéletes helyet a megfelelő időben. - Nagyon szívesen. - A férfi megcsókolta a nő nyakát. Milyen finom illatod van - súgta a fülébe. - Jól is érzem magam. - A nő elmosolyodott, amikor Del megsimogatta a hátát. - Tudod, mit? - Felnézett a férfira, és lágy csókot lehelt az ajkára. - Szerintem most írhatnánk egy szerelmi jelenetet. - Remek ötlet. - A férfi a karjába kapta a nőt. - Kezdjük így - javasolta. - Ez egy klasszikus - mosolygott Laurel. Laurel el sem tudta képzelni, hogy létezhet ennél tökéletesebb érzés. A belső órája hajnalban felébresztette, de azzal a kellemes tudattal hunyta le ismét a szemét, hogy nem kell felkelnie. Tovább maradhat a meleg ágyban, Delhez simulva, és hallgatja a parti fövenyt ostromló hullámok moraját. Egy ideig félálomban szundikált, és ezt is nagyon élvezte. Akárcsak a keleti égen a víz fölé emelkedő napkorong látványát. Amikor az ablakhoz állva csodálta a tájat, úgy érezte, hogy a nap miatta pompázik vörösben és aranyban a látóhatár felett. A teraszajtó vékony függönye lágyan lengedezett a friss hajnali szélben. Hirtelen ötlettől vezérelve felvett egy trikót meg egy rövidnadrágot, és leszaladt a lépcsőn a ház elé. Parker a lépcső alján állt, ugyancsak trikóban meg sortban. Hosszú sötétbarna haját lófarokba fogta, és egy csinos fehér kalap volt a fején. - Te sem tudsz aludni? - Nem. Laurel megcsóválta a fejét. - Mi a baj velünk? - Semmi. Mások átalusszák a vakációt, de mi minden cseppjét ki akarjuk élvezni. - Igazad van. A tengerpart futásra csábít, ahogy azt már
korábban megbeszéltük. - Én is pont erre gondoltam. A ház előtti járdán bemelegítettek, aztán könnyű iramban futásnak eredtek a homokon. Nem kellett megbeszélniük, hogy merre menjenek, csak felvették egymás tempóját, és követték a partot nyaldosó hullámok vonalát. A sekély vízben vidáman rikoltozó madarak halásztak. Carter biztosan meg tudná őket különböztetni egymástól, gondolta Laurel. Ő beéri azzal, hogy a víz tükrén szikrázó nap fényében látja őket szárnyalni és a vízbe bukni. Egy idő után megfordultak, és ugyanabban az egyenletes iramban indultak vissza a ház felé. Amikor megpillantották az épületet, Laurel lassított, és megérintette Parker karját. - Nézd! Csodálatos látvány. - Ne haragudj meg rám, de éppen arra gondoltam, hogy milyen hangulatos esküvőket lehetne tartani a parton. - Vigyázz, mert meg foglak verni. –Nem tehetek róla. Egyébként ismerd be, hogy igazam van. – Hány hívásod volt, amióta itt vagyunk? – Csak kettő. Illetve három. De mindegyiket könnyen el tudtam intézni. Most pedig élvezem a napfelkeltét a tengerparton, és alig várom, hogy igyak egy kávét. Amit az utolsó fog megfőzni! –Parker nekiiramodott. Laurel utána eredt, de már beletörődött, hogy neki kell elkészítenie a kávét. Parker olyan gyors volt, mint egy gazella. –Miután végre odaért a teraszra, a térdére támaszkodott, és zihálva kapkodott levegő után. – Úgyis csináltam volna kávét. – Persze. – Haragszom rád, hogy ki se fulladtál. De azért készítek kávét meg omlettet. – Komolyan? – Jókedvem van. –A többiek csak most jöttek le a hálószobákból. Valószí-
nűleg a kávé illata meg a lejátszóból áradó kellemes zene csalta le őket. –Del a pultra támaszkodott, és beletúrt a kócos hajába. – Miért nem vagy még mellettem az ágyban? – Mert már négy kilométert futottam a parton, és megittam az első kávémat. - A nő Delnek is átnyújtott egy gőzölgő bögrét. - Nemsokára reggelizni fogok, de neked is adok belőle, mert ma nagylelkű vagyok. –A férfi mohón kortyolta a kávét. – Rendben - bólintott, és kiment a teraszra, hogy elnyúljon egy napozóágyon. –Emma abbahagyta a gyümölcsök szeletelését, és megcsóválta a fejét. Férfiak, mondta a tekintete. - Ma megbocsátom neki, mert tényleg nagyon jó a hangulatom. - Laurel felkapta a fejét, mert meghallotta egy közeledő motorkerékpár zúgását. - Ki lehet az? - csodálkozott, és közelebb lépett az ablakhoz. A teraszon Parker éppen egy kancsó gyümölcslét tett az asztalra, amikor lenézett, és meglátta Malcolm Kavanaugh-t. A férfi levette a sisakját, megrázta a haját, és leszállt a motorról. - Szép kis házikó! - kiáltotta oda Delnek, és elindult felfelé a lépcsőn. Menet közben Parkerre vigyorgott. - Hogy vagy, szép lábú? Látom, éppen időben érkeztem a reggelihez. Beleillik a társaságba, gondolta később Laurel. Lehet, hogy Parker egy kicsit bosszantónak találja, de akkor is közéjük tartozik. Délelőtt székekkel, napernyőkkel, takarókkal és hűtőládákkal felszerelkezve elfoglalták a helyüket a parton. A levegő megtelt a tenger és a napkrém illatával. Laurel majdnem elbóbiskolt olvasás közben, amikor Del felborította a székét. - Mi a bajod? Mit művelsz, Del? - Ideje megmártózni. - Ha mártózni akarok, bemegyek a medencébe. Hagyjál békén. - Ha az ember a tengerparton nyaral, akkor illik a tenger-
ben is megfürödnie. - A férfi felkapta Laurelt, és a hullámok közé gázolt vele. Mielőtt a vízbe dobta, Laurel még gyorsan a fejéhez vágott valami gorombaságot, de a következő pillanatban össze kellett szorítania a száját. A hűvös víz összecsapott a feje felett, és minden porcikája homokos lett, amikor a lába talajt fogott, és fellökte magát a felszínre. Kidörzsölte a szeméből a sós vizet, és látta, hogy a férfi a derékig érő vízben áll, és vigyorogva nézi. - A pokolba, Del. Ez hideg! - Frissítő - javította ki a férfi, és egy közeledő hulláin alá bukott. Laurel nem vette észre a közeledő víztömeget, ami ledöntötte a lábáról. Ismét a felszínre vergődött, és még több homok jutott a fürdőruhája alá. Levegő után kapkodva próbálta megvetni a lábát, amikor a férfi átölelte. - Nagyon erőszakos vagy, Brown. - Elértem, hogy bent vagy a vízben, és ez a lényeg. - A tengert csak nézni szeretem, és inkább a medencében úszom. - Otthon nincs tenger - oktatta ki a férfi. - Itt jön egy újabb hullám! Laurel most résen állt, és időben ráfeküdt a víz színére. Közben sikerült fellöknie a férfit, akit beborított a víz, de néhány másodperc múlva nevetve bukkant a fel. Mivel már úgyis vizes, homokos és sós volt, Laurel úszni kezdett a hullámtörő felé. Amikor a teste felmelegedett, belátta, hogy Delnek igaza van. - Otthon nincs tenger. - Ismét lebukott, de már csak élvezetből. - Már nagyon messzire jutottunk a parttól - figyelmeztette a férfi, és átölelte a derekát. - Erőszakos vagy - jelentette ki a nő. - Lehet - ismerte be Del, de közben nem engedte el, és együtt sodródtak a vízben. Egy idő után Laurel érezte, hogy íi férfi erőteljes karcsapásokkal halad a part felé. Elengedte magát, és hagyta, hogy a férfi átvegye az irányítást. -Nézte a parton időző barátait, hallgatta a rádióból áradó
zenét, és a vidám nevetést, amit még a hullámok morajlása sem nyomott el. - Egyedül is vissza tudnék úszni - jelentette ki. - A vízbe is bejöttem volna, ha kedvem szottyan rá. -- De akkor nem tehetném meg ezt. - A férfi a nő felé fordult, és az ajkát a szájára szorította, amikor a következő hullám beborította őket. -Laurel megint kénytelen volt elismerni, hogy Delnek igaza van.
19. Laurelnek sütni támadt kedve. Talán a partot ezüstös vízfestménnyé varázsoló szemerkélő reggeli eső miatt lett ilyen a hangulata, vagy megunta, hogy a konyhában már napok óta csak kávét főz, és pattogatott kukoricát készít. Parker is biztosan ezért tűnik el minden nap néhány órára, hogy a laptopja felett görnyedezzen. Mac is rendszeresen eljár fényképezni, Emma pedig talált egy virágüzletet, ahonnan rengeteg palántával tért vissza, és azonnal nekilátott, hogy feldíszítse a házat meg a kertet. A többnapos lustálkodás, sétálás és a játékszobában zajló vidám Összecsapások után Laurel arra vágyott, hogy végre ismét tésztát gyúrhasson. Már ellenőrizte a kamra tartalmát, és elégedetten állapította meg, hogy Del beszerezte a szükséges alapanyagokat, örömmel látta, hogy a férfi jól megfigyelte, mit tart otthon a tárolóhelyiségében, mert a polcokon nemcsak az alapvető cikkek sorakoztak, hanem a bonyolultabb cukrászati remekművekhez is talált hozzávalókat. De még Del sem tudhat mindent, gondolta mosolyogva. Mert most pitét akart sütni. Összeállított egy bevásárlólistát, de minden attól függ majd, hogy mit talál a piacon. Parkernek hagyott egy levelet a konyhában. Elmentem a piacra. Elvittem a kocsidat. L. Magához vette a kulcsokat meg a táskáját, és már alig várta, hogy felfedezze a standok árukínálatát. Az edzőteremben Parker már a kardió edzés végén járt, és a kitartóan szemerkélő esőt nézte futás közben. A nyaralásra való tekintettel most nem kapcsolta be a híreket. Akármi is zajlik a nagyvilágban, ráér akkor értesülni az eseményekről, ha
hazament. A menyasszonyokról azonban nem feledkezhetett meg. Mégis elégedett volt magával, mert azt a néhány hívást és a felmerülő problémákat a távolból is el tudta intézni. Jóleső érzéssel töltötte el a tudat, hogy akkor is képes minden feladatát teljesíteni, ha elutazik otthonról. Elmosolyodott, amikor észrevette Macet. A barátnője egy baseballsapkával, meg egy világoskék viharkabáttal próbálta szárazon tartani magát, miközben az esőáztatta part felé igyekezett, fényképezőgéppel a kezében. Hiába utaznak el otthonról, akkor sem tudnak kibújni a bőrükből, gondolta Parker. A nő még egy darabig nézte Macet, aztán a lejátszóhoz lépett, hogy az edzés levezetéséhez valami nyugalmasabb zenét keressen. Nagyon jó volt annyi időt tölteni az edzőteremben, amennyit akar. Nem kellett állandóan az órát lesni, nem volt szigorú napirend, és váratlan vészhelyzetek sem bukkannak fel. Parker úgy döntött, hogy a rúdnál végez néhány nyújtást. Amikor Mal a helyiségbe lépett, az egyik lába éppen a rúdon volt, és az orrával megérintette a térdét. - Nagyon hajlékony vagy - jegyezte meg a férfi, és felvonta a szemöldökét, amikor a nő barátságtalan pillantással meredt rá. - Zavar, ha én is bejövök egy kicsit? - Nem, dehogy. - Parkert bosszantotta, hogy mindig ideges és zavart lesz a férfi társaságában, ezért most igyekezett barátságosan viselkedni. - Nyugodtan szolgáld ki magad. Ha akarod, tegyél be más zenét. Nekem mindegy. - Nem fogom zavartatni magam, gondolta Parker. -A férfi vállat vont, és a súlyzókhoz lépett, hogy beállítsa a fekve nyomó padot. - Nem tudtam, hogy más is fent van már. - Mac a parton van a fényképezőgépévé. - Semmi okom arra, hogy mogorva legyek, emlékeztette magát Parker. - Az esőben? - Nem tudunk kibújni a bőrünkből. - A nő a férfi felé fordult, mert sejtette, hogy Mal figyeli.
- Ez érthető. Egyébként láttam már a munkáit, és szerintem néhány képét ki lehetne tenni a falra. A nő meglepődött, mert ő is pont erre gondolt. - Igen, tényleg. Nos... Mennyit nyomsz? - Hetvenet. - A férfi szemügyre vette Parker karját. - Te is erősnek tűnsz. Mennyit szoktál nyomni? - Negyvenet, negyvenötöt. Attól függ, hogy milyen a hangulatom. - Nem rossz. A nő a szeme sarkából nézte, ahogy a férfi nekilát a bemelegítő nyújtásnak. Lenyűgöző látvány, semmi kétség. Mal izmai látványosan megfeszültek, de nem dagadtak ki túlságosan, ahogy a súlyokat emelgette. A jobb oldali bicepszén egy kelta férfiszövetséget jelképező tetoválás díszelgett. Csak kíváncsiságból nézte meg a mintát a Google-ön. Tisztelte az olyan férfiakat, akik formában tartják magukat, és már látta Mait félmeztelenül a parton, ezért tudta, hogy ő is közéjük tartozik. Nem mintha ez különösebben érdekelné. Parker felülésekkel folytatta az edzést, a férfi pedig emelgetni kezdte a súlyokat. Amikor Parker pilates tornára váltott, a férfi mellizomigyakorlatokat végzett. Annyira észrevétlen volt a jelenléte, hogy Parker majdnem feledkezett róla, miközben levezetésképpen néhány jógagyakorlattal nyújtotta ki az izmait. Megfordult, hogy magához vegyen egy üveg vizet, és majdnem beleütközött a férfiba. - Elnézést. - Semmi baj. Izmos vagy, Ms. Brown. - Csak feszes - javította ki Parker. - Az izmos jelzőt inkább te érdemled, Mr. Kavanaugh. A férfi két üveg vizet vett elő a hűtőből, és az egyiket a nőnek nyújtotta. Aztán egy ügyes mozdulattal a hűtő ajtajához szorította Parkert, majd megfogta a csípőjét, és megcsókolta. Parker azzal hitegette magát, hogy csak a meglepetés miatt késlekedett, és hagyta, hogy a forró, érzéki csók az egész testét megbizsergesse. Aztán ellökte a férfit, és levegő után kapkodott. - Várj egy kicsit - zihálta, mert még nem tudott
megszólalni. - Rendben. Parker igyekezett megsemmisítő pillantást vetni rá, de a férfit nem tudta zavarba hozni. Mégsem támadta le újra, csak állt, és nyugodtan nézett rá a zöld szemével. Macska-egér játék, gondolta a nő. Mindig így érzi magát a férfi közelében. Márpedig ő nem lesz senkinek sem az egere! - Figyelj, ha azt hiszed, hogy én... Hogy mindenki párban van, ezért nekünk... - Nem hiszem azt. Egyébként te kezdted, még július negyedikén. Nagyon jól emlékszem rá. - Az csak... semmi nem volt. - Én akkor is élveztem. Egyébként nem a páros számok miatt tettem ezt, hanem azért, mert tetszik a szád, és kíváncsi voltam, hogy jól emlékeszem-e rá. Most kiderült, hogy igen. - Akkor ezt tisztáztuk. - A nő a könyökével félrelökte a férfit, és kisétált a helyiségből. Mal vidáman mosolyogva a lejátszóhoz lépett, hogy más zenét tegyen be. Jobban szerette a gitárt és a dobot. Laurel nagyon meg volt elégedve a helyi piaccal, és jóleső érzéssel pakolta ki a csomagtartóból a szatyrokat. Lehet, hogy egy kicsit túlzásba esett, de nagyon élvezte a vásárlást, és nem baj, ha többet vett a kelleténél. Most már volt elég alapanyaga, hogy nekilásson a piték, a kenyér és a kávétorta előkészítésének. És bármi egyébnek, ami még az eszébe jut. - Azt hiszem, hamarosan eláll az eső. Megfordult, és meglátta Macet, aki egy csuromvizes esőkabátban közeledett a part felől. –Aha. - De tényleg. Nézd! - Mac a keleti égre mutatott. - Ott már látok néhány apró kék foltot Optimista vagyok - És vizes. - Csináltam néhány remek felvételt - A nő is kivett egy szatyrot a csomagtartóból. - Drámai, álmodozó és borongós képeket. Hú, de nehéz. Mit vettél? - Sok mindent.
Mac bekukkantott az egyik szatyorba, és ravasz mosollyal Laurelre nézett - Sütni fogsz! Te sem tudsz kibújni a bőrödből. - És te mit csinálsz? Ott van a fényképezőgép a kezedben! - Még nem láttad a mi kis kertészünket. Emma azt tervezi, hogy kertet varázsol a partra. Pampafüvet, meg az ég tudja, még mit akar ültetni. Ez nem munkamánia? - Nem. Pontosan ettől vagyunk sikeresek. - Ez sokkal jobban hangzik - bólintott Mac, miközben felcipelték a szatyrokat a lépcsőn. - Remekül érzem magam, és már alig várom, hogy számítógépre mentsem a képeket. Egyébként filmet is vittem magammal. Vajon rá tudnám venni Parkert és Delt, hogy berendezzenek egy sötétkamrát? - Parker szerint ez a hely tökéletes lenne tengerparti esküvők szervezésére. Mac elgondolkodva összeszorította a száját. - Azért ez már túlzás! - állapította meg szigorú arccal. Bár igaza van, mert tényleg remek lenne. - Nehogy bátorítsd! - förmedt a barátnőjére Laurel, és a kilincs felé nyúlt. Del megelőzte. Hát itt vagytok! - kiáltott fel vidáman, és mindkettőjüktől elvett egy szatyrot, - Jó reggelt, lányok. Veled mi történt, Makadámdió? Leöntöttek vízzel? - Már tisztul az ég - erősködött Mac, - Megyek kávét inni. Nem láttad valahol Cartert? - De igen. Egy ilyen vastag könyv volt nála. - Del arasznyira nyújtotta a hüvelykujjat meg a mutatóujját. - Akkor azzal ellesz egy darabig - vélte Mac, és töltött magának egy kávét, majd a bögrével búcsút intve elhagyta a helyiséget. - Hiányoztál az ágyban ma reggel - nézett Del Laurelre. Az eső meg a hullámok hangjára ébredtem, és arra gondoltam, hogy a lehető legtökéletesebb helyen vagyok. Aztán észrevettem, hogy nem vagy mellettem, és már nem tűnt olyan csábítónak az ágy.
-Fontos dolgom volt. - Azt látom. - A férfi az egyik szatyorból kivett néhány
citromot. - Limonádé lesz? - Citromos pite, meg cseresznyés pite. Azt hiszem. És kenyeret is akarok sütni, meg talán egy kávétortát. Az esős reggeleken nagyon szeretek sütögetni. - Úgy látszik, mindketten mást szeretünk csinálni az esős reggeleken. A nő felnevetett, és kirámolta a szatyrokat. - Ha hamarabb felébredsz, akkor mindkettőre sort keríthettünk volna. Most egyedül szeretnék kirámolni, mert akkor tudom, hogy mit hova tettem. A férfi letette a kezében tartott citromokat. - Akkor meglátogatom az edzőtermet. Keményen kell edzenem, ha pitével kényeztetsz. Ha megvan a blokk, vagy emlékszel, hogy mennyit költöttél, akkor kifizetem a számlát. A nő keze megállt a levegőben, -Miért? - Nem a te feladatod, hogy feltöltsd a készleteket - felelte a férfi, és kivett a hűtőből egy üveg szénsavmentes sportitalt. - Hanem a tiéd? - A nő érezte, hogy az arcát elönti a forróság. - Igen, mert ez... -Ez a te házad? - fejezte be a nő a mondatot. - Azt akartam mondani, hogy ez így méltányos, hiszen te fogsz megdolgozni a finomságokért. - Múlt héten egyikünk sem dolgozott meg az éttermi vacsoráért, mégis te álltad a számát. - Az csak... Mi ebben a rossz? Legközelebb majd más fog fizetni. - Szerinted engem a pénzed érdekel? Azért vagyok veled, mert kifizeted a vacsoraszámlát, és ilyen házad van? Del leengedte az üveget. -Te jó ég, Laurel! Ezt meg honnan veszed? - Nem akarom, hogy kifizessenek, és azt sem, hogy gondoskodjanak rólam. És a méltányosságot is felejtsd el! Én is ki
tudok fizetni egy számlát, és megvehetek néhány dolgot, ha kedvem támad pitét sütni. - Rendben. Ha ennyire felbosszantott, hogy ki akarok fizetni néhány citromot, akkor visszavonom az ajánlatot. - Nem érted a lényeget - morogta Laurel, és eszébe jutott Linda epés megjegyzése a cselédről. - De hát miért is értenéd? -Akkor magyarázd el. A nő megrázta a fejét - Inkább nekilátok a sütésnek, mert az boldoggá tesz. - A nő a távirányító után nyúlt, és bekapcsolta a zenét. - Te pedig menj edzeni. - Oda készültem. - A férfi mégsem indult, hanem a pultra tette az üveget, és két kézzel megfogta Laurel arcát. Olyan figyelmesen nézte, mintha megpróbálná kitalálni, mi jár a fejében. - Legyél boldog - mondta végül, és megcsókolta. Aztán felkapta az üveget, és távozott. - Idáig az voltam - morogta a nő. - És megint az leszek tette hozzá, és nekilátott, hogy a maga kedve szerint rendezze át a kamra polcait. Éppen a zsiradékot keverte a liszthez, amikor Mal belépett a helyiségbe. -Szeretem, ha egy nő ügyesen mozog a konyhában. -Örömmel teszem, A férfi a kávéfőzőhöz lépett, és úgy döntött, hogy a kancsóban lévő kávé nem elég friss. -Készítek egy kis kávét - közölte. - Te is kérsz? -Nem, én már eleget ittam. -Mi lesz a menü? - Pite. - Laurel érezte, hogy a hangja még mindig ingerült, ezért igyekezett tompítani az élét. - Citromkrémes és cseresznyés pite. - Imádom a cseresznyés pitét - A férfi feltette a kávét, és a pulthoz lépett. - Igazi citromot használsz? - Igen, mivel nem kaptam mangót a piacon. - A nő Malre nézett, és jeges vizet öntött a keverékhez. - Mi mást használnék?
- Egy kis doboz tartalmára gondoltam, amin egy szelet
pite képe van. A nő nem bírta megállni nevetés nélkül. - Az én konyhámban ilyesmi nem fordulhat elő. Én igazi citrom levét és héját teszem bele. - És mi ez? - A férfi töltött magának egy kávét, és benézett az egyik szekrénybe. - Keksz! Nem bánod, ha nézem, hogyan csinálod? A nő meglepődött. -Érdekel, hogyan csinálom a pitét? - Szeretem nézni, hogyan működnek a dolgok, de ha zavarok, akkor már itt sem vagyok. -Csak ne nyúlj semmihez. - Rendben. - A férfi egy magas konyhaszékre ült a pult másik oldalán. -Szoktál főzni? A férfi felbontotta a kekszes dobozt. - Amikor először Los Angelesbe mentem, meg kellett tanulnom kotyvasztani, különben éhen haltam volna. Nagyon jó spanyol mártást tudok készíteni. Talán ma este meg is csinálom. Főleg akkor, ha továbbra is esik. -Mac szerint már tisztul az ég. Mal kinézett az ablakon. - Nem úgy tűnik - húzta el a száját, amikor meglátta a kitartóan szemerkélő esőt - Én is ezt mondtam neki. - Laurel elővette egy márványból készült sodrófát. Az ügyes szerszám elárulta, hogy Del rá is gondolt, amikor beszerezte a szükséges holmikat a nyaraláshoz. Hirtelen aljasnak érezte magát, amiért úgy a torkának ugrott. Nagyot sóhajtott, és lisztet szórt a gyúródeszkára. -Nehéz dolog gazdagnak lenni. Tessék? - A nő felkapta a fejét, és csodálkozó pillantással nézett Malre. - Persze szegénynek lenni még nehezebb - folytatta a férfi, és nem törődött Laurel meglepett tekintetével. - Mindkettő
voltam már, és tudom, hogy a szegénység keményebb. De a gazdagságnak is megvan a hátránya. Los Angelesben elég jó anyagi körülmények között éltem. Jó munkám volt, és szakmai körökben sikerült némi hírnevet szereznem. Volt mit a tejbe aprítanom, amikor az egyik mutatványom során megtörtént a baleset. Ezzel lőttek a pályafutásomnak, de a végén egy csomó pénzt kaptam a sérülésemért. -Mennyire volt komoly? - Alaposan összetörtem magam. Olyan porcikáim is eltörtek, amelyek addig megúszták a baleseteket. - A férfi vállat vont, és beleharapott az egyik kekszbe. - Az a lényeg, hogy a körülményeimhez képest rengeteg pénz hullott az ölembe, és sokan úgy gondolták, hogy nekik is jár valami a nagy gazdagságból. A spájz hirtelen tele lett egerekkel, akik mind meg akarták rágcsálni a sajtot, és megharagudtak, ha nem jutott nekik, vagy nem annyit kaptak, amennyire számítottak. Ez a helyzet segített megértetni, hogy mi fontos az életben és mi nem. -El tudom képzelni. - Delnek mindig rengeteg pénze volt, ezért neki egy kicsit más a helyzete. A nő abbahagyta a tésztanyújtást. -Hallgatóztál? - Erre jártam, és meghallottam a beszélgetés végét. Nem dugtam be a fülem, és nem kezdtem el hangosan fütyörészni. Talán nem is érdekel a véleményem. -Miért érdekelne? A férfit egyáltalán nem hűtötte le a nő hűvös hangja. - Mert én megértem, hogy mit érzel. Tudom, milyen az, amikor az ember be akarja bizonyítani, hogy egyedül is boldogul. Nekem más a családi hátterem, de azért nem vagyunk olyan messzire egymástól. Az anyám szokott beszélni errőlarról, úgyhogy ismerem a történetet - tette hozzá. -Nem titok - vonta meg a vállát Laurel. - De azért dühítő, ha pletykálnak az emberről. Főleg akkor, ha a történet már elég régi, és nem is igazán rólad szól,
hiszen a szüleid szúrták el az életüket. - Most vissza kéne vágnom azzal, hogy én is ismerem a történetedet. Az apádat elveszítetted, az anyád pedig idejött, hogy a nagybátyádnak dolgozzon. És ez neked nem tetszett. - Az a férfi egy vadállat. Mindig is az volt. - A férfi felvette a kávéját, és a bögrével a pult felé intett. - Ezt hogy csinálod? Hogy ilyen kerek lesz a széle? -Gyakorlat kérdése. - Mint minden. - A férfi csendben nézte, ahogy Laurel kettéhajtja a tésztát, beteszi az első piteformába, majd kihajtogatja. - Ügyes - mondta bólogatva. - Tehát... - Ha már meg kell hallgatnom a véleményedet, akkor tedd hasznossá magad, és magozd ki a cseresznyét. -Hogyan? A nő egy hajtűt nyomott a férfi kezébe, és ő is felvett egyet. - Így. - A nő a cseresznye száránál a gyümölcsbe szúrta a tűt, és a mag kiesett a tetején. A férfi zöld szeme felragyogott az érdeklődéstől. -Milyen eredeti! Hadd próbáljam meg. A férfi a vártnál sokkal ügyesebben végezte el a mutatványt, ezért a nő két edényt tolt elé. -A magokat ebbe, a gyümölcsöt pedig abba - magyarázta. Értem. - A férfi munkához látott. - Del nem ügy gondol a pénzre, mint mi. Az igaz, hogy nem lehet becsapni, de úgy hallottam, hogy nagyon nagylelkű és adakozó. Ezt valószínűleg a szüleitől örökölte. -Valóban bámulatos emberek voltak. - Igen, ez a hír járja. - Mai szaporán dolgozott, és Laurel elismeréssel adózott az ügyességének. - Del megértő és igazságos. Nem könnyelmű, de a fontos dolgokra mindig hajlandó pénzt áldozni. Méghozzá nemcsak a saját kényelmére és kedvtelésére, hanem igyekszik mások életét is jobbá tenni. Remek fickó. -Valóban az. - Ráadásul nem egy öntelt hólyag, ami szintén nagy do-
log. Ugye most nem fogsz pityeregni, vagy ilyesmi? - kérdezte aggodalmasan Mai. -Nem szoktam pityeregni. - Helyes. Szóval csak azt akarom mondani, hogy megvette ezt a házat - illetve a szép lábúval együtt vásárolták meg. -Tényleg szép lábúnak fogod hívni Parkert? - Miért, nem az? Persze befektetésnek, meg nyaralónak szánták, ahol kipihenhetik magukat. Mégis megnyitják ennyi ember előtt. Szerintem nyugodtan mondhatták volna, hogy most mindenki menjen el nyaralni, és két hét múlva találkoztok. De ők nem ezt tették. - Nem. - A nőn látszott, hogy még jobban értékeli Del nagylelkűségét. - Ezért a ház tele lett emberekkel. Egy kicsit furcsának éreztem, hogy még én is idejövök, de ez az én bajom. Del úgy gondolja, hogy ha itt van ez a hely, akkor használjuk ki. Minden ellenszolgáltatás és hátsó szándék nélkül a rendelkezésünkre bocsátotta. - Igazad van. A férfi olyan megértő pillantással nézett a szemébe, hogy Laurel mégis majdnem elpityeredett. - Del nem érti, hogy bennünk milyen hátsó gondolatok merülnek fel, mert ő nem érzi, és nem látja őket. De ha tudná... - Nagyon dühös lenne, vagy megsértődne - fejezte be a mondatot Laurel. - Igen. Egy lány viszont néha kerülhet olyan hangulatba, hogy ki akarja fizetni a saját citromjait. Ezért Del kénytelen lenyelni a dühét és a sértődöttségét. A nő a következő pite tésztáját is megformázta, és egy másik tálba tette. - Meg kell magyaráznom neki. Azt hiszem, ez az én feladatom, és nem bízhatom másra. -Egyetértek. - Pedig már kezdtelek megkedvelni - mosolygott Laurel a férfira. Amikor Emma belépett, Laurel éppen a krémkészítés
módját magyarázta Malnek. - Egy óra múlva kezdődik egy világraszóló bajnokság a játékszobában! - jelentette be. -Póker? - kérdezte a férfi felcsillanó szemmel. - Most beszélik meg a részleteket. Jack és Del egy tízpróbát állít össze, és a póker is az egyik versenyszám lesz. Most a pontozás rendszerén vitáznak. Pite lesz? - Ezt még be kell fejeznem, aztán kenyeret sütök, míg Mai elkészíti a spanyol mártást. -Tudsz főzni? - Emma csodálkozó pillantást vetett Malre. Inkább pókereznék. -Nos, akkor majd én... - ajánlkozott Emma. Laurel Malre szegezte a mutatóujját. -Van egy megállapodásunk! - Rendben. De a bajnokság nem kezdődhet el addig, amíg itt nem végzek. És nem fogok mosogatni! - tette hozzá szigorú arccal. - Elfogadom a feltételeket - enyhült meg Laurel. - Kilencven percre van szükségünk - mondta Emmának. - Ha a többi versenyző ma este vacsorázni akar, akkor megvár minket. Laurel magával hozta a konyhai időzítőjét, és beállította rajta a kenyér keléséhez szükséges időt. A piték már a rácson hűltek, és Mal szósza a fedő alatt rotyogott. Nagyon jó szórakozást talált magának egy ilyen esős napon. Amikor belépett a játékszobába, észrevette, hogy Del és Jack sem unatkozott. A két férfi állomásokat helyezett el a szobában, és meg is számozták őket. Az akadálypálya a pókerasztalból, az Xbox konzolból, a dance dance revolution nevű táncolós videojáték szőnyegéből és a rettegett csocsóból állt. Laurel pocsék csocsójátékos volt. A társaság tagjai italért és harapnivalóért többször is bementek a konyhába. A bárpulton már kis tálkákban állt a sült krumpli, a salsa szósz, a sajt, a gyümölcs és a keksz. Közben elkészült a pontozótábla, amire felírták a neveket.
-Ez nagyon komolynak tűnik - ismerte el Laurel. - Nyápicoknak való verseny - legyintett Del. - Parker meg-
próbálta kitiltani a szivart a pókerasztal mellől, de leszavazták. Úgy hallom, Mal besegít a konyhában. - Igen. A vacsora már készül, de néhányszor időt kell kérünk, hogy megnézzük az ételt. -Ez így fair. Del mindig igazságos, gondolta Laurel. Nagylelkű, ahogy mondta. Most is mennyit fáradozik értük, bár igaz, hogy szeret játszani. Mégis fontosnak tartotta, hogy rajta kí- a többiek is jól érezzék magukat. Laurel egy félreeső helyre hívta a férfit, míg Mac és jack a :ojátékok választékán vitázott. -Elnézést szeretnék kérni. Nem a tartalom, hanem a köznódja miatt. -Rendben. -Nem várjuk el tőled, hogy mindig kinyisd a pénztárcádat. A férfi arcán ingerült kifejezés suhant át. -Én nem gondolom, hogy... -Akkor most semmi sem fontos, csak ez. - A nő lábujjhegyre állt, és megcsókolta a férfit. - Fátylat rá. Éppen elég bajod lesz, amikor legyőzlek a bajnokságban. -Semmi esélyed, McBane. Az enyém lesz az első Strand kupa. -Kupa is van? -Hát persze. Jack és Parker készítette. A nő arra nézett, amerre a férfi mutatott. A kandallópárkányon egy uszadékfának vagy hulladéknak tűnő szoborféleség állt, amelyre egy kagylókból készült bikinit ragasztottak. A fejét megszáradt tengeri hínár díszítette, a szája vicsorgott, és elszánt arcot vágott. A nőből kitört a nevetés, és közelebb ment, hogy alaposabban szemügyre vegye a művet. Nagyon jó, gondolta Del. Akármi is bántotta Laurelt, úgy tűnik, már kiadta a mérgét, és nem kell attól tartania, hogy ismét belemar.
Így lesz ideje elgondolkodni, és egyszer biztosan rájön, hogy mi bántja. Ki fogja deríteni. Del a bárpult felé nézett, ahol Emma tüsténkedett. Csak időre van szüksége, és megtalálja a módját. - Kezdődik a játék! - jelentette be Jack, és egy kalapot tartott a magasba. - Mindenki húzzon egy számot, hogy eldöntsük az első menet sorrendjét. Laurel tényleg olyan ügyetlen volt a csocsóban, hogy még Carter is megverte. Ez megalázó, gondolta elkeseredetten. A flipperben viszont olyan jól teljesített, hogy megelőzte Jacket és Delt is. A két férfi nehezen viselte a vereséget, és Laurelt ez mélységes elégedettséggel töltötte el. Remélte, hogy a pókerben sem hagyja el a szerencséje, de egyre növekvő kétségbeeséssel nézte, ahogy Mal és Parker fáradhatatlanul ugrándozik a zene ritmusára a dance dance revolution szőnyegén. Ha azt akarja, hogy legyen még esélye a kupára, akkor egyetlen felvillanó nyilat sem téveszthet el. A borát iszogatva ráncolta a homlokát, amikor Parker és Mal a második kört is hibátlanul teljesítette. Nekem befellegzett, gondolta szomorúan. Lehet, hogy mégsem kellett volna meghívni Malt, hogy kiegyenlítsék a nemek arányát. Parker bármikor képes társat szerezni magának, ha akar. Bár igaz, hogy így izgalmasabb az élet. Ráadásul nagyon jól néznek ki együtt. Ideje leállítania magát, mert kezd beleavatkozni Parker magánéletébe. Semmi szükség arra, hogy felcsapjon kerítőnek. Megvonta a vállát, ivott még egy kortyot, aztán felkészült, mert ő következett Xboxban. Az utolsó körben az ötödik helyen állt, holtversenyben Mackel, miután megverte Jacket a táncos videojátékban. - A csudába ezzel a modem masinával! - mérgelődött Jack, az Xbox-ra célozva. - Teljesen lerontotta a pontjaimat. -Most a negyedik helyen vagy - közölte Emma, és megbökte a férfi hasát. - Én pedig utolsó. Valami baj van a
flippergéppel, és szerintem az Xbox-távirányítóm is hibás volt. - A nő kikapta a szivart a vőlegénye kezéből. - Hátha szerencsét hoz - mondta, és nagyot szippantott belőle. - Fúj, ez nem éri meg! Már negyven perce pókereztek, amikor Laurelnek sikerült összeszednie egy szép kis flösst. Ezzel még átveheti vezetést, és az összesítésben talán maga mögött hagyja Emmát, Macet és valószínűleg Cartert is. Laurel egyre nagyobb izgalommal figyelte, ahogy az asznál ülők sorban dobják be a kártyáikat. Kivéve Cartert. A férfi sokáig tanakodott és mérlegelt. Laurelnek úgy tűnt, hogy soha nem hozza meg a döntését. -Mutassuk a lapjainkat - szólalt meg végül. -Kör flöss! - jelentette be Laurel büszke arccal, és kiteregette a lapjait -Nagyon szép - bólintott Del elismerő arccal. Carter megigazította a szemüvegét, és szánakozó pillantást vetett Laurelre. -Nekem fullom van. Három dáma és két hetes. Nagyon sajnálom. A pokolba! Mac vidáman felkiáltott. - Ne haragudj, Laurel! - mentegetőzött, amikor a barátnője szemrehányóan nézett rá. - Szabad együtt örülnöm Carterrel, mert nemsokára összeházasodunk -Talán meg kéne nézned a szószt - szólalt meg Mal. - Igazad van - bólintott Laurel, és felpattant a helyéről. Az az ostoba csocsó tehet mindenről! Megkavarta a spanyol mártást, de nem sietett vissza a játékhoz, hanem kilépett a teraszra. Mac jóslata végül igaznak bizonyult: az ég valóban tisztulni kezdett. Talán egész nap erre várt, hogy ismét kéken ragyogjon. Nemsokára feljön a hold meg a csillagok, esti tengerparti sétára csábítva őket. Emmához lépett, aki egy diétás kólát töltött magának a bárpultnál.
-Te is kiestél? -Igen. -Akkor legalább nem én leszek az utolsó. - Ezért most haragudhatnék rád, de ma nagylelkű vagyok.
Jack már elhasználta az utolsó zsetonjait is. Hiába szárnyal a szerelmünk, ma nem hozott nekünk szerencsét. De akkor is jól éreztem magam. Ott van Jack! Megyek és megvigasztalom. Még harminc percbe telt, mire összesítették a pontokat, és eldöntötték a végső sorrendet. Végül Del ellépett a táblától, és a trófea után nyúlt. - Hölgyeim és uraim, kihirdetem a végeredményt. Holtverseny alakult ki Parker Brown és Malcolm Kavanaug között, akik mindketten százharmincnégy pontot gyűjtöttek össze. Mal Parkerre vigyorgott. - Úgy tűnik, osztozkodnunk kell a zsákmányon, szép lábú. - Játszhatnánk még egy utolsó menetet, de túlságosan fáradt vagyok. - A nő kezet nyújtott Malnek, - Inkább osztozkodjunk.
20. Delnek sikerült alkalmat találnia arra, hogy négyszemközt beszéljen Emmával. Könnyű volt rávennie, hogy menjenek el egy közeli kertészetbe, és nézzenek körül, milyen növényeket telepíthetnek a ház köré. Emma olyan lelkesen és boldogan egyezett bele a kirándulásba, hogy Delnek egy kis bűntudata támadt. Végül sikerült megnyugtatnia magát, és úgy tervezte, hogy hálából nagyon engedékeny lesz, Emma azt választ, amit csak akar. Azt sem bánja, ha a kert rendben tartásához fel kell vennie egy kertészt. Ám nem sokáig nyugtatgathatta ezzel a lelkiismeretét. - Az olcsó fenntarthatóság a legfontosabb szempont közölte Emma, mihelyt beült mellé a kocsiba. - Rengeteg színt és fajtát el tudnék képzelni, de nem laktok itt, ezért nem lenne értelme túl igényes növényeket beszerezni. Nem akarom, hogy fizetnetek kelljen a fenntartásért, amikor évente csak néhányszor látogattok ide. - Értem. - Bármit megveszek, ami megtetszik neki, határozta el a férfi. Bármit. - A következő szempont, hogy csak olyan növényeket és díszfüveket ültessünk, amelyek illenek a parthoz, és természetes hatást keltenek. Nagyon jó szórakozás lesz! -Az biztos. Tudom. - A nő felnevetett, és megbökte Delt. - Nagyon fogom élvezni! És legalább így fizethetek a csodálatos nyaralásért. Olyan gyönyörű ez a hely, Dell Mindnyájan remekül érezzük magunkat itt. - Fizetni érte? Ugyan már, Emma. - Jólesik valamit tenni, amivel kifejezhetem a hálámat. Ezt nem fogod elvenni tőlem, úgyhogy ne akadékoskodj. Milyen szép ez a nap! Már alig várom, hogy elkezdjem a munkát.
- Jó dolog egy kicsit elszabadulni otthonról, és lazítani.
Mindenkinek jót tesz. -Nem vitatom. - Megfeledkezni a stresszről, amitől mindnyájan szenvedünk néha. Ráadásul nemcsak a munka, hanem az élet is hozhat megpróbáltatásokat. Laurelnek sem lehetett könnyű feldolgoznia a Lindával való találkozás stresszes pillanatait. - Tehát elmesélte neked? Nem voltam biztos benne, hogy beszámol róla. - Emma hátradőlt az ülésen, és az arca elkomorodott. - Még jó, hogy meg tudta állítani Lindát, mielőtt bemegy Mac és Carter házába. De annak nem örülök, hogy egyedül kellett szembeszállnia vele - folytatta a férfi, és remélte, hogy sikerül kiugrasztania a nyulat a bokorból. - Szerencsére ügyesen megoldotta a helyzetet, és kipenderítette azt a hárpiát. De tudom, hogy mire gondolsz. Teljesen védtelenül állt vele szemben, és nagyon felzaklatta az eset. Az a nő mintha megérezné, hogy hol kell megforgatni a kést az emberben. - Linda szavait nem szabad komolyan venni - jegyezte meg a férfi. A szavak akkor is fájnak, és Linda mindig tudja, hogy mit kell mondania. A gyenge pontokat keresi, mint egy igazi ragadozó. Laurelt is nagyon aljas módon támadta meg. Először az apjáról tett epés megjegyzéseket, aztán veled kapcsolatban kezdte el gyötörni. Minden szava egy gyilkos döfés volt. - Sok ember számára jelenthet támadási felületet a szülei élete vagy viselkedése, de Laurel büszke lehet arra, amit ennek ellenére elért. - Igazad van, de nekünk könnyebb volt a helyzetünk, mert nem valaminek ellenére kellett idáig eljutnunk. Mindig megkaptuk a szüleink szeretetét és támogatását. Laurelnek nehéz lehet lenyelnie, hogy az apja lefeküdt Lindával. Ez nemcsak gyengeségről, hanem rendkívül rossz ízlésről árulkodik. És szegény Laurel még magához sem tért a kegyetlen megjegyzés után, amikor Linda figyelmeztette, hogy ne táp-
láljon illúziókat veled kapcsolatban, mert úgysem fogsz komolyan venni egy olyan nőt, mint ő. A fejéhez vágta, hogy az emberek szerint csak a Brown-dinasztia vagyonára és társadalmi helyzetére fáj a foga, majd hozzátette, hogy ő ezt megérti, mert egy ilyen alacsony származású nő esetében ez megbocsátható, de mások nevetségesnek tartják az igyekezetét. Emma elhallgatott, hogy úrrá legyen a felháborodásán, ami ismét feltámadt benne. Del is csendben maradt, és elgondolkodott a hallottakon. - Csúnya jelenet lehetett, és biztosan nagyon megviselte szegény Laurelt - folytatta Emma. - Linda szerint ő csak egy szánalmas haszonleső, te meg egy aljas fráter, aki kihasználod a helyzetet, és lefekszel a húgod barátnőjével. Mivel Lindának valóban ez a véleménye, ezért még hitelesebbnek tűnik a vádaskodása. Sikerült Laurelt megríkatnia, pedig te is tudod, hogy nem sírós fajta. Ha Linda nem hordja el az irháját, mire odaérek, akkor én... Te jó ég! - Emma a homlokára csapott. Laurel nem is mesélte el neked az egész történetet! - Megemlítette, hogy összetűzése volt Lindával, de kihagyott néhány fontos részletet. -A csudába, Del! Rávettél, hogy kikotyogjam a többit. -Szerinted nincs jogom tudni róla? - Nem volt jogom ahhoz, hogy elmondjam! Csapdát állítottál nekem, hogy eláruljam a barátnőmet. - Nem árultál el senkit. - A férfi befordult a kertészet parkolójába, és a nőre nézett. - Hogyan hozhatnám helyre, ha nem tudom, hogy miről van szó? -Ha Laurel azt akarná, hogy... - Laurelt mindig felbőszíti, ha valamit helyre akarok hozni. Pedig Linda mindnyájunk életét megkeseríti. Te nem védted volna meg a barátnődet, ha tudod, hogy rátámad? -Dehogynem. De... - Szerinted csak azért vagyok Laurellel, mert könnyű prédának tartom? Kényelemből fekszem le vele? -Dehogyis! -És ő ezt hiszi?
- Erre nem válaszolhatok! Nem ér, hogy engem kérdez-
getsz.
-Rendben van, akkor másképpen teszem fel a kérdést. A nő levette a napszemüvegét, és haragos pillantást vetett a férfira. - Ne játszd a simaszájú ügyvédet, Delaney! Most nagyon haragszom rád. - Tudnom, kell! Laurel nem enged be az életének erre a területére. Egyrészt büszkeségből, másrészt azért, mert a szíve mélyén elhiszi Linda szavait. Lehet, hogy részben én is hibás vagyok. Szerintem tegnap is emiatt kaptunk össze, de nem vagyok biztos benne. Megerősítésre lenne szükségem. - Ügyes trükk. - A nő ki akarta nyitni a kocsi ajtaját, de a férfi megfogta a kezét. - Emma! Ha nem tudom, hogy mi a baja, és nem hozom helyre a hibákat, akkor megbántom. Márpedig nem akarok fájdalmat okozni neki. -Akkor tőle kéne megkérdezned, hogy mi a gond. - Úgysem mondaná el. Te is tudod, hogy csak akkor árulná el, ha sarokba szorítanám. Most azt fogom tenni. Tegnap megsértettem, mert felajánlottam, hogy kifizetem a bevásárlás számláját. Nem gondoltam volna, hogy baj lehet belőle. Itt már régen nem Lindáról van szó, hanem rólam és Laurelről. - Ebben igazad van - sóhajtott fel a nő. - De akkor is szörnyen kínos helyzetbe hoztál, Del. - Sajnálom. Mégis szeretném tovább nehezíteni a helyzetedet. Jó lenne, ha Laurelnek csak akkor szólnál erről, miután már beszéltem vele. Ha nem hisz abban, ami köztünk van, akkor semmire sem jutunk, és nem működik a kapcsolatunk. Mivel részben én is hibás vagyok, az én feladatom, hogy rendbe hozzam. Adj nekem esélyt arra, hogy tisztázzuk a félreértéseket Laurellel. - Nagyon meggyőző vagy, Delaney. Ki képes nemet mondani neked? - Komolyan gondoltam. Le kell vetnünk a páncélt meg az
álarcot, hogy megtudjuk, mi van alatta. Szeretném, ha segítenél nekem. - Mindkettőtöket szeretlek, és azt akarom, hogy boldogok legyetek. Ezért jobb, ha mindenre magadtól jössz rá. Tovább nem segíthetek. -Megértem. Továbbra is haragudni fogsz rám? -Majd tudatom veled, ha már beszéltél Laurellel. A férfi megcsókolta a nő arcát, és Emma ismét felsóhajtott. -Menjünk, és vegyünk néhány növényt. Vásárlás közben Delnek minden türelmét össze kellett szednie, mert úgy tűnt, hogy a nézelődés és a válogatás soha nem ér véget. Valahányszor odébb akarta vonszolni Emmát, a nő hűvös pillantással meredt rá. A végén a zsákmány egy részét begyömöszölték az autóba, és intézkedtek, hogy a többit szállítsák házhoz. - Vidd le Laurelt a partra - szólalt meg Emma visszafelé menet. - Ne a házban vagy a ház környékén beszélj vele, mert ott nagy a nyüzsgés, és megzavarhatnak. Akkor van ideje átcsoportosítani az erőit, és megfutamodni. -Ez jó ötlet. Köszönöm. - Ne nekem köszönd. Lehet, hogy nem is érted teszem, hanem miatta. -Mindegy. Akkor is köszönöm. - Tegyetek egy hosszú sétát. De vigyázz, mert ha felzaklatva jön vissza, akkor átharapom a torkodat. Vagy megkérem Jacket, hogy ő intézzen el. -Nem biztos, hogy Jack meg tudná tenni. De te igen. - Akkor ezt tartsd a fejedben, és ne ronts el semmit. - A nő egy pillanatra elhallgatott. - Szereted? - kérdezte váratlanul. -Hát persze. Emma villámló szemmel nézett a férfira. - Ez a lehető legrosszabb válasz, Delaney. Ennyire nem lehetsz ostoba! Most tényleg át kéne harapnom a torkodat. - De miért? A nő megcsóválta a fejét, és az útra szegezte a tekintetét.
- Nem adok több támpontot. Magadtól kell rájönnöd, kü-
lönben nem az igazi. Mostantól kimaradok a dologból. Azonnal nekilátok az ültetésnek, és nem leszek az utatokban. Most ez a legtöbb, amit mindkettőtökért tehetek. - A nő az ajkába harapott, és hozzátette. - De soha többé ne mondd azt, hogy „hát persze!” -Rendben. Amikor a férfi megállt a ház előtt, Emma betartotta a szavát. Kivette a kocsiból az újonnan vásárolt szerszámokat, és a szó szoros értelmében beleásta magát a munkába. Del viszont kénytelen volt elhalasztani a tervét, hogy elcsalja Laurelt a házból. - Laurel vásárolni ment Parkerrel - közölte Jack. - Parker be akar szerezni néhány holmit a házhoz, és egy végtelennek tűnő listát tartott a kezében. Fülbevalókról is beszéltek. Mac a medencében van, Carter pedig a parton időzik egy vaskos könyv társaságában. Mal eltűnt valamerre, és én is a partra igyekszem. -Nem mondták, hogy mikor jönnek vissza? - Vásárolni mentek, ember! Ez lehet egy óra, de akár több nap is. - Igaz. - Valami gond van? - Nem. Csak kérdeztem. Jack felvette a napszemüvegét. -Jössz a partra? -Igen. Majd később. - Megnézem, hogy nem kell-e Emmának segíteni. Köszönöm, hogy elvitted a kertészetbe. - Várd meg, amíg a többi cucc is ideér, ami már nem fért be a kocsiba. - Jó. Amikor a nők egy óra múlva sem jöttek vissza, Del egyre növekvő ingerültséggel járkált fel s alá a teraszon. Közben a mondanivalóját fogalmazta, mintha egy tárgyalásra készülne. Hallotta Emma, Jack, Carter, Mac és Mal vidám hangját,
ahogy a kis társaság a parton, a vízben és a parti sétányon időzött. Később bejöttek a házba, valószínűleg vacsorát akartak készíteni. Del úgy döntött, hogy elmegy egyedül úszni, és tovább töri a fejét. Telt-múlt az idő, és egy idő után arra gondolt, hogy felhívja Laurelt. Majdnem engedett a kísértésnek, amikor végre meglátta, hogy Parker kocsija befordul a házhoz vezető útra. Lement a lépcsőn, hogy segítsen a két nőnek, aki már kinyitotta a csomagtartót, és elkezdte kirámolni a bevásárlószatyrokat. Hallotta, hogy közben vidáman kacarásznak, mint két kisgyerek, aki kirámolt egy játékboltot. Maga sem értette, hogy miért, de nagyon idegesítette ez a jókedv. -Emma, ez gyönyörű! - kiáltott fel Parker. - Szerintem is, de még nem végeztem - felelte Emma munka közben. - Tarts egy kis szünetet, és nézd meg, hogy mit vettünk. Remekül éreztük magunkat. Szia! - Laurel megállt, és Delre mosolygott. - Éppen jókor jöttél! Segíthetsz becipelni ezt a rengeteg holmit. Aztán elővehetnéd a mixert, mert nagyon megszomjaztunk ebben a nagy vásárlásban, és innánk néhány margarita koktélt. - Már kezdtem aggódni. - A férfi döbbenten hallotta, hogy milyen ingerült a hangja. - Ne aggodalmaskodj, apuci. Inkább gyere cipekedni. - A nő Del kezébe nyomott néhány szatyrot. - Em, találtunk egy mesés ajándékboltot, ahová mindenképpen vissza kell mennünk! - Ezek szerint maradt még valami abban a boltban? - lépett oda Mal, és felkapott néhány szatyrot. - Szerintem ötvenmérföldes körzetben minden boltot megszálltunk, de azért hagytunk még néhány dolgot. Ne nézz rám ilyen mérgesen! - nevetett Laurel Delre. - Neked is vettem valamit. A férfi megadta magát a sorsnak, és a szatyrokkal a kezében elindult felfelé a lépcsőn. Közben többször meg kellett
állnia, mert a nők minduntalan kivettek valamit, hogy megmutassák a többieknek. - Mi lenne, ha lemennénk sétálni a partra? - javasolta Laurelnek. - Viccelsz? Legalább ötszáz kilométert gyalogoltam. Most egy margaritára van szükségem. Ki a mixerfelelős? - kiáltott fel a nő. -Majd én - ajánlkozott Mal, és eltűnt a konyhában. Del segélykérő pillantással nézett Emmára, de ő csak vállat vont, és visszament a többiekhez, hogy szemügyre vegye a sok új szerzeményt. Ennyit a háláról, gondolta a férfi. - Tessék. - Laurel egy dobozt nyomott a férfi kezébe. Hoztam neked egy szuvenírt Del belátta, hogy a sétával várnia kell. - Ez egy üvegből készült szélcsengő - magyarázta Laurel, amikor a férfi kinyitotta az ajándékot rejtő dobozt. A nő feltartotta a díszt, és meglökte az egyik színes üvegdarabot. Gondoltam szívesen felakasztod valahol a lakásodban, hogy a hangja jó emlékeket ébresszen. - Nagyszerű. - A férfi is megütögette az egyik laposra csiszolt üvegkorongot, mire az összes táncolni és csilingelni kezdett a levegőben. - Tényleg nagyon szép. Köszönöm. - Én is vettem egy kisebbet, amit a nappaliban akasztok majd fel. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek. Később margaritát iszogattak, a vacsoráról beszélgettek, és a férfi belátta, hogy nem sürgetheti Laurelt. Türelem, figyelmeztette magát. Egészen napnyugtáig sikerült megfogadnia a saját tanácsát. Akkor viszont nem bírta tovább, és megragadta Laurel karját. - Gyere sétálni a tengerpartra. Csak te meg én - tette hozzá, és az ajtó felé vonszolta a nőt. -De most fogunk... -Majd később. - Erőszakos vagy - morogta a nő, de azért megfogta a férfi
kezét. - Istenem, de jó érzés végre a friss levegőn lenni. Nézd az eget! Tartozom a tengerpartnak egy sétával, mert egész nap vásárolni voltam. - A nő megpöckölte az új fülbevalóját. - De most olyan sok szép holmim van, ami majd erre a két hétre emlékeztet. Amikor eljön a tél, elég lesz körülnéznem a lakásban, és máris visszajön a nyári hangulat. -Azt akarom, hogy boldog legyél. -Akkor a kívánságod parancs, mert tényleg az vagyok. -Beszélnem kell veled, és szeretnék kérdezni valamit. - Rendben. Emmának igaza volt. Ezek a füvek és növények pont ideillenek. -Laurel, szeretném, ha figyelnél rám. A nő megtorpant. -Jól van. Mi a baj? -Nem tudom. Azt szeretném, ha te mondanád el nekem. -Akkor nincsen semmi baj. - Laurel. - A férfi megfogta a nő mindkét kezét. - Nem mondtad el, hogy Linda miattam is rád támadt. Nem mesélted el, hogy miket mondott rólad és rólam. - A férfi érezte, hogy a nő keze megmerevedik az övében. - Mondtam, hogy elbántam Lindával. Emmának nem volt joga ahhoz, hogy... - Nem az ő hibája, mert én szedtem ki belőle. Azt hitte, hogy mindent tudok, és tényleg el kellett volna mesélned. Sőt azt is el kellett volna mondanod, hogy részben igaznak tartottad Linda szavait. Ha valaha bármit tettem vagy mondtam, amitől így érzel, akkor... -Nem tettél semmit. Felejtsük el az egészet. - Nem. - A férfi nem engedte, hogy a nő elhúzza a kezét. -Megsértett téged, és így közvetve én is megsértettelek. Nem tudom elfelejteni, hogy akaratomon kívül fájdalmat okoztam neked. - Felejtsd el, Del. Már vége. És semmi kedvem Lindáról beszélni. - Most nem róla beszélünk, hanem kettőnkről. A csudába Laurel, miért nem tudsz őszinte lenni velem? Nem lehetnénk
teljesen őszinték egymással? -Én az vagyok, és azt mondtam, hogy semmiség. - De ez nem igaz! Akkor miért háborít fel annyira, ha ki akarok fizetni néhány tétel élelmiszert? Vagy egy tortát, amit megcsináltattam veled. Egyébként nem is erről van szó, hanem arról, ami mögötte van. - Én őszintén megmondtam, hogy nem kell mindig elővenned a pénztárcádat Nem akarom, hogy megvásároljál... - Laurel! - A férfi józan hangja elhallgattatta a nőt. - Soha nem állt szándékomban. Soha. Ezt tudnod kéne. Azt mondtad, hogy játsszunk nyílt lapokkal, de ez lehetetlen, ha nem árulod el nekem, hogy mit akarsz, mire van szükséged és mit érzel. -Ennyire nem tudod? - fakadt ki a nő. -Azért tudom, mert nem mondod el. - Ennyi idő után még mindig el kéne mondanom? Velem vagy, látsz engem, megérintesz, és még mindig nem tudod? A nő elrántotta a kezét, és hátat fordított a férfinak. - Rendben van. Az én hibám, hogy ostoba módon várok és reménykedek, abban bízva, hogy egyszer észreveszed. Ha azt akarod, hogy mondjam el, akkor elmondom. Hogyan játszhatnánk nyílt lapokkal, amikor te csak kedvelsz engem, én pedig reménytelenül szerelmes vagyok beléd? Mindig szerelmes voltam beléd, de te soha nem vetted észre. -Várj egy kicsit... - Most már nem hallgatok tovább. Mindent tudni akartál? Hát tessék. Számomra te vagy az igazi, és mindig is te voltál. Csinálhattam bármit, semmi nem változtatott ezen. New Yorkba költöztem, keményen dolgoztam, hogy a saját utamat járjam, és legyen belőlem valaki, akire büszke lehetek. De akkor is téged szerettelek, és tudtam, hogy te vagy az igazi. Akármit teszek, akármit is érek el az életben, téged nem kaphatlak meg. Megpróbáltam komolyan venni más férfiakat, de csak felszínes viszonyokat vagy keserű csalódásokat jelentettek. Mert egyik sem te voltál. A nő kisimította az arcából a haját, amit a szél felborzolt. - Hiába mondogattam magamnak, hogy ennek semmi
értelme, mégsem tudtam megszabadulni az érzéseimtől. Nagyon fájdalmas, megalázó és bosszantó volt. Aztán én voltam az, aki megváltoztatta a kapcsolatunkat. Mert megváltoztattam, Del. - Igazad van. - A férfi gyengéd mozdulattal lesimogatta a könnyeket Laurel arcáról. Ritkán látta sírni. - Figyelj, Laurel... - Még nem végeztem. Megváltoztattam a kapcsolatunkat, de te még most is gondoskodni akarsz rólam, ahogy mindenki másról. Nem akarom, hogy felelősséget érezz irántam, vagy úgy gondold, hogy kötelezettségeid vannak velem kapcsolatban. Nem vagyok a kutyád vagy a kis kedvenced. Azt nem tudnám elviselni. - Az ég áldjon meg, Laurel! Én egyáltalán nem így gondolkodom rólad. Szeretlek téged. - Persze, hogy szeretsz. Mindnyájunkat szeretsz, és a szüleid halála után át kellett venned a családfő szerepét. Amióta veled vagyok, még jobban látom, hogy milyen nagy felelősséget vettél a válladra. -Nem erről van szó. - Pedig mindig erről volt szó. De most a kettőnk kapcsolata más lett, és én elégedett vagyok vele. Hiszen éppen az előbb mondtam, hogy boldog vagyok. Tudni akarod, hogy mire van szükségem és mire vágyom? Ha el kell mondanom, és össze kell állítanom a listát, akkor valami baj van. Nem kérem tőled, hogy kötelezd el magad, vagy nagy ígéreteket tegyél. Örülök a pillanatnak, és megelégszem azzal, amit a pillanattól kapok. De érthető, hogy felzaklat, ha egy Linda-féle ember megkaparja a fájó sebemet. És jogom van magamban tartani, amíg be nem heged. Nincs szükségem arra, hogy a gondomat viseld. Ne nyaggass, hogy eláruljam az érzéseimet, mert én sem kérdezősködöm. - Tényleg nem szoktad megkérdezni - mondta a férfi csendesen. - Vajon miért? - Talán azért, mert nem akarom hallani a választ? Igen, azért! - tette hozzá, mielőtt a férfi megszólalhatott volna. Most mindent bevallottam, és szánalmasnak érzem magam.
Ezek után nem akarom hallani, hogy mit mondasz. Nem tudnám elviselni, és nem is kényszeríthetsz rá. Egy kis magányra van szükségem, hogy összeszedjem magam. Kérlek, menj el. A férfi nézte, ahogy a nő végigrohan a parton. Nem mehetek utána, gondolta. Hiába erősködne, ilyen idegállapotban úgysem hallgatná meg. Úgy döntött, hogy jobb, ha most elengedi Laurelt. Itt már a szavaknál sokkal többre van szükség, és ő is többet akar neki adni. Laurel vallomása Delben furcsa érzéseket keltett. Rájött, hogy mit érez a nő iránt. A hosszú rohanás után Laurelnek sikerült megnyugodnia. Igazság szerint tudta, hogy ez a pillanat előbb-utóbb bekövetkezik, és nem halogathatja őrökké. Jobb is, hogy most történt, mint később. Túl fogja élni, ha szakítanak Delid. Megszokta már, hogy fájnak a sebei, és együtt tud élni a hegekkel. A férfi persze nagyon kedves lesz hozzá, és ezt szörnyen bosszantónak fogja találni. Aztán majd valahogy továbblépnek. A hátsó lépcsőn ment fel a házba, és remélte, hogy másnapig nem találkozik senkivel. Ám a barátnői már a szobában vártak rá. Emma felállt. - Sajnálom - mentegetőzött. - Annyira sajnálom, hogy beszéltem neki Lindáról. -Nem a te hibád, és nem is baj. -Dehogynem. Ne haragudj. - Az anyám robbantotta fel a bombát - vette át a szót Mac. - Úgyhogy én sajnálom. - Az én bátyám - nyújtotta Laurel felé a kezét Parker. Sajnálom. - Nos, akkor mindenki sajnál mindent - jelentette ki Laurel, és leült az ágyra. - Pedig senki nem tehet semmiről. Azt hiszem, ma este kihagyom a játékot. Ugye ki tudtok menteni? Mondjátok, hogy fáj a fejem, kimerített a vásárlás vagy több margaritát ittam a kelleténél.
- Rendben. De... - Mac elhallgatott, és Parkerre meg Em-
mára nézett -Mi van? - kérdezte gyanakodva Laurel. - Del elment - mondta Parker, és leült Laurel mellé. -Elment? Hogyhogy elment? - Azt mondta, hogy valamit el kell intéznie, és reggel jön vissza. Úgy hangzott mintha munkáról lenne szó, de... - Ez csak egy kifogás. - Laurel a két kezébe temette az arcát. - Hát ez remek. Én mondtam neki, hogy hagyjon magamra, de nem gondoltam volna, hogy szót fogad. Most minden el van rontva, mert nekem kellett volna elmennem, hiszen ez az ő háza. - Vissza fog jönni. - Emma vigasztalóan megsimogatta Laurel hátát - Biztosan azért ment el, hogy higgadtan át tudja gondolni a történteket, és nem akar zavarni. Ki fogtok békülni. - Nem a békülésről van szó. Olyan dolgokat mondtam el neki... - Mindenkivel előfordul, hogy csúnya dolgokat mond mérgében - nyugtatta meg Mac. - Bevallottam, hogy szeretem, mindig is szerettem, és rajta kívül nem volt soha senki más. Tulajdonképpen feltálaltam neki a szívemet. -És Ő mit mondott? - érdeklődött Parker. - Ezután közöltem vele, hogy nem vagyok kíváncsi a válaszára. Aztán elrohantam, és ott hagytam. - És nem ment utánad? - háborodott fel Emma. - Hogy lehet ennyire ostoba? - Nem ostoba, csak jól ismer engem, és tudta, hogy komolyan beszélek. Mégsem gondoltam volna, hogy tényleg elmegy. Furcsa, hogy egész életedben ismersz valakit, és mégis tud meglepetéseket okozni. De ne hagyjuk, hogy ez mindent elrontson. Akkor tényleg nagyon rosszul érezném magam. Most pedig le akarok feküdni -Veled maradunk - jelentette ki Emma. - Nem szükséges. Lefekszem egyedül, ti pedig kimentetek a többiek előtt, és úgy tesztek, mintha minden rendben lenne.
Mintha nem történt volna semmi különös. Ugye megteszitek ezt nekem? - Rendben - bólintott Parker, mielőtt Emma megszólalhatott volna. - Ha társaságra vagy bármi egyébre van szükséged, csak kopogj az ajtómon. -Tudom. Jól elleszek, és reggelre kiheverem. - Ha mégsem tudod kiheverni, és haza akarsz menni, akkor mindnyájan veled megyünk. - Parker megölelte a barátnőjét. -Vagy kirúgjuk a fiúkat, és maradunk - tette hozzá Mac. -Ti vagytok a legjobb barátnők. Nem lesz semmi baj. Amikor magára maradt, Laurel sokáig csak ült a helyén. Tudta, hogy egy őrá múlva a barátnői bekukkantanak a szó- bájába, ezért egy idő után felállt, és készülődni kezdett a lefekvéshez. Megvolt a nyár, megvolt a szerelem, gondolta. Ezt az élményt nem vehetik el tőle. Egy évszakra megkapta az élete nagy szerelmét, és ezt nem mindenki mondhatja el magáról. Túl fogja élni. Ha nem lehetnek már szeretők, akkor is barátok, sőt családtagok maradnak, és valahogy megtalálják majd a módját, hogy áthidalják a tátongó réseket. Laurel dermedten feküdt a sötétben, és úgy érezte, hogy nem bír elviselni ennyi fájdalmat Próbálta azzal vigasztalni magát, hogy idővel jobb lesz. Aztán a párnába fúrta a fejét, és sírni kezdett, mert ezt maga sem hitte. Arra ébredt, hogy a tengeri szellő lágyan simogatja az arcát. Halkan felsóhajtott, és szeretett volna ismét elaludni, hogy ne érezze a fájdalmat. -Kelj fel! A nő kinyitotta a szemét, és Del arcát pillantotta meg. -Tessék? -Kelj fel, és gyere velem. - Micsoda? - A nő ellökte a férfi kezét, és gondolkodni próbált. A szobában már a pirkadat lágy és ezüstös fénye derengett. - Mit művelsz? Hova mentél? Miért jöttél vissza? -Kelj fel.
Laurel megpróbálta megragadni a takarót, amit a férfi lerántott róla, de elkésett. -Itt hagytad a barátaidat. Elmentél, amikor... - Hallgass el, Laurel. Én is meghallgattalak, úgyhogy most rajtad a sor. Menjünk. -Hová? -Le a partra, hogy befejezzük, amit elkezdtünk. - Nem megyek veled a partra. Már megvolt a nagyjelenetünk, és mindent befejeztünk. - Nagyon nehéz veled zöldágra vergődni, Laurel. Ha nem jössz, akkor én viszlek le. És ne kérdezd, hogy miért, mert tényleg a vállamon foglak kivinni. -Először fel kell öltöznöm. A férfi szemügyre vette a nő trikóját és rövidnadrágját. - Van rajtad ruha. Ne tedd próbára a türelmemet, McBane. Egy szemhunyást sem aludtam, és sokat vezettem. Nincs jó kedvem. - Tehát nincs jó kedved? Hát ez vicces! - A nő kipattant az ágyból. - Rendben! Ha olyan fontos neked, akkor menjünk a partra, és ott fejezzük be. A férfi a kezét nyújtotta, de Laurel ellökte magától. - Nekem sem volt valami jó az éjszakám, és még a kávémat sem ittam meg. Te se tedd próbára az én türelmemet, Delaney Brown. A nő átvágott a teraszon, és elindult a lépcső felé. - Nyugodtan lecsillapodhatsz - javasolta a férfi. - Semmi okod arra, hogy haragudj rám. -Azért én találok némi okot. - Mint mindig. Még jó, hogy én kiegyensúlyozottabb természetű vagyok. - Ez nem igaz. Ki fenyegetett meg azzal, hogy kirángat az ágyból az éjszaka kellős közepén? - Már majdnem pirkad, és szerintem tökéletes az időzítés. Egy új kezdet egy új nap hajnalán. - A férfi a lépcső aljára érve lerúgta a cipőjét. - Ennél tegnap este sem jutottunk sokkal messzebb. Mármint földrajzi értelemben. Talán most másképp
kéne kezdenünk. Például így. Del maga felé fordította és megcsókolta a nőt. Laurel megpróbált tiltakozni, de a férfi erősebb volt. Ám egy idő után elengedte, mert érezte, hogy a nő teste megmerevedik -Ne csináld ezt, Del - kérlelte a nő. - Nézz rám, és hallgass meg, Laurel. - A férfi gyengéden megragadta a nő vállát. - Lehet, hogy én nem látok dolgokat, de te meg nem vagy hajlandó figyelni rám. Kérlek, hogy hallgass most meg. - Rendben. Semmi értelme megharagudnunk egymásra, hiszen ez csak... -Ha nem hallgatsz el, akkor nem tudsz figyelni. - Ne merészeld még egyszer azt mondani, hogy hallgassak el! - A nő kihívó pillantással meredt a férfira. A férfi egyszerűen a nő szájára szorította a kezét. - Rendbe fogom ezt hozni, mert ez a dolgom, és értek hozzá. Ha szeretsz, akkor ezt is elfogadod. A férfi leengedte a kezét. - Azt sem bánom, ha veszekedni akarsz - folytatta nyugodt hangon. -Milyen engedékeny vagy - jegyezte meg Laurel. - Ugyanakkor nagyon fáj, hogy megbántottalak, mert egyrészt meggondolatlan voltam, másrészt túlságosan gondoskodó. Nem tehetek arról, hogy mindig mindent egyensúlyba akarok hozni. Ez talán egy kevésbé előnyös Brown vonás. -Az én bajom, hogy mit érzek, és... -A saját érzéseiddel tényleg nem kell elszámolnod. Én nem tudom, hogy nekem mindig te voltál-e az igazi. Hozzá szoktam, hogy másképpen nézek és gondolok rád, ezért ezt nem tudom megállapítani. -Megértelek, Del. Tényleg. Én nem akarom, hogy... -Hallgass, és figyelj rám. Megváltoztattad a kapcsolatunkat. Megtetted a nagy lépést, amit én nem láttam előre. Nem mondhatom, hogy sajnálom, mert hálás vagyok érte. Nem tudom, hogy mindig te voltál-e az igazi, de azt
tudom, hogy most az vagy. És az leszel holnap és a jövő hónapban is. Te leszel az egyetlen és az igazi az egész hátralévő életemben. -Micsoda? - Jól hallottad. Vagy fogalmazzak egyszerűbben? Te vagy az én választottam. A nő a férfira nézett. Az ismerős arcban meglátta azt, amire olyan régen várt, és érezte, hogy a szíve szárnyalni kezd. - Egész életemben szerettelek, és megszoktam, hogy mellettem vagy. Most szerelmes vagyok beléd, és nem ment könnyedén a váltás. De már tudom, hogy csak téged akarlak. - Azt hiszem... - A nő zavartan felnevetett. - Nem tudok gondolkodni - csóválta meg a fejét. - Az jó. Ne is gondolkozz. Csak hallgass meg, és most az egyszer ne próbáld megmagyarázni, hogy mit akarok mondani, és mit érzek. Azt hittem, hogy jobb, ha lassan haladunk előre, mert úgy mindkettőnknek van ideje alkalmazkodni, és megszokni a megváltozott helyzetet. És nekem is időre volt szükségem, hogy megértsem, mi zajlik bennem. A férfi a szívére szorította a nő kezét - Azt hittem, hogy neked is kell egy kis idő, és tényleg nem vettem észre az érzéseidet. Pedig illett volna. De te sem láttad, hogy mennyire szeretlek, akarlak, és szükségem van rád. Ha kedvenc állatot akarok, veszek két kutyát. Húgom is van már. Rád nem így gondolok, és nem akarom, hogy a bátyádnak tarts. Tehát ebben egyetértünk, és nyílt lappal játszunk. Mindketten ugyanarra vágyunk, Laurel. - Komolyan gondolod? - Mióta ismersz engem? A nő szeme könnybe lábadt, és gyorsan pislogni kezdett, hogy tisztán lásson. - Már jó ideje. - Akkor tudod, hogy komolyan gondolom. - Annyira szeretlek! Azt mondogattam magamnak, hogy túl leszek rajta, de közben tudtam, hogy ez hazugság. Soha nem heverném ki, ha elveszítenélek.
- Még nem végeztem - mondta a férfi. A zsebébe nyúlt, elővett
egy kis dobozkát, és kinyitotta. Laurel szeme tágra nyílt a csodálkozástól. - Ez az édesanyámé volt - mondta a férfi. - Tudom. Istenem, Del. - Néhány hete kivettem a széfből. - Néhány hete? - nyögte ki a nő. - A tónál töltött este után. Igaz, hogy akkor már egy ideje együtt voltunk, de azon az estén rádöbbentem valamire. Illetve később, amikor bejöttél az irodámba. Rájöttem, hogy nit érzek irántad, és merre akarok haladni veled. - A férfi a gyűrűre nézett, és így folytatta: - Átalakíttattam a méretedre. Lehet, hogy atyáskodónak tartasz, de meg kell tanulnod együtt élni ezzel a tulajdonságommal. - Del... - A nő nem tudott szóhoz jutni. - Ezt nem teheted... Az anyád gyűrűje. És Parker... - Már őt is felébresztettem, és beleegyezett. Azt üzeni, hogy ne légy ostoba. A szüléink nagyon szerettek téged. -Istenem! - Laurel érezte, hogy a könnyek végígcsorognak az arcán. - Nem akarok sírni, de nem tudom visszatartani. -Te vagy az egyetlen, akin látni szeretném ezt a gyűrűt, ezért elmentem érte Greenwichbe, hogy idehozzam neked. Mert te vagy az igazi és az egyetlen. Gyere hozzám feleségül, Laurel. - Nem leszek ostoba, de először csókolj meg még egyszer. Mert nemrég még azt kívántam, hogy bárcsak ne szeretnélek! Amikor az ajkuk találkozott, Laurel érezte, hogy a lágy tengeri szellő megsimogatja a haját. Érezte a férfi felgyorsult szívverését, aztán megriadt, amikor a ház felől vidám füttyszó és éljenzés hangzott fel. Oldalra nézett, és a férfi mellkasára hajtotta a fejét A teraszon ott volt mindenki. - Parker az egész társaságot felébresztette? - A mi kapcsolatunk mindig családi ügy volt. - A férfi hátrahajolt, és a nőre nézett. - Készen állsz rá? - Igen! A férfi Laurel ujjára húzta a gyűrűt, amin megcsillantak a felkelő nap első sugarai. Ezt a pillanatot soha nem fogom el-
felejteni, gondolta Laurel, és egy újabb csókkal pecsételte meg az emléket. - Ez a megfelelő idő - jelentette ki - És a tökéletes helyszín. Mondd még egyszer, hogy én vagyok az igazi. - Te vagy az igazi és az egyetlen - mosolyodon el a férfi, és mélyen a nő szemébe nézett. - Örökké - tette hozzá komoly arccal. Egy új nap, egy új kezdet, sóhajtott fel a nő magában. Kéz a kézben indultak a lépcső felé, hogy a megosszák a családdal a boldogságukat.
