v
A FÉNY VÁR RÁD IMÁDSÁGOK s VERSEK s MEDITÁCIÓK ZSOLTÁROK s DICSÉRETEK
v
† Békés Gellért OSB: Csillaghullás
Csillaghullás, nyárvégi éjszaka, szemembe csillan szemed csillaga. Fény száguld át a néma téreken, tán engem is elnyel a végtelen? Hová hull izzó csillagod velem? Nem több-e csönded, mint e szüntelen kábult kerengés, tündöklõ futam? Hát nincs menekvés, nincs többé utam hozzád, te csillaggyújtó szerelem, kiben föllángol minden, s elpihen? Erõd egyre titkosabb mélybe von: beléd hullok, te végsõ nyugalom.
v KALKUTTAI BOLDOG TERÉZ UTAM
ANYA
v
A MENNYBE VISZ
Isten határoz mindenrõl, életünk, halálunk órájáról, sorsunkról. Higgyünk Benne, és végezzük a munkát, amelyet kijelölt számunkra, halálunk napjáig. Egy nõvértársam így válaszolt, amikor a halálról kérdeztük: „Minden nap elõkészület a halálra. Segítségünkre van, ha felismerjük ezt –ami ma a haldoklóval megtörténik, holnap talán engem ér el, ezért kell megtanulnunk Vele egységben élni. A halál azt jelenti, hogy visszamegyünk Hozzá, oda, ahol Õ lakozik, ahová mindannyian tartozunk.“ Mindenki eljuthat a mennybe. A Mennyország az otthonunk. Amikor a halálról kérdeznek, vajon várom-e azt, azt válaszolom: természetesen, hiszen hazamegyek. A halál nem a befejezés, hanem a kezdet. A halál az élet folytatása. Az örök élet értelme, hogy a lélek visszatérjen Istenhez és az Õ jelenlétében éljen tovább, örökké lássa, örökké beszéljen Vele, egyre nagyobb szeretettel szeresse Õt. Csak a Mennyben leszünk képesek teljes szívünkkel és lelkünkkel szeretni az Urat. A halálban a testünk pusztul el, de a szívünk és a lelkünk örökké él. Halálunk után Istennel leszünk, és mindazokkal, akiket ismerünk, s akik elõttünk távoztak: családunk és barátaink várni fognak bennünket. A Mennyország elképzelhetetlenül gyönyörû lehet! Minden vallás beszél az örökkévalóságról, a másik életrõl. Azok az emberek, akik félnek a haláltól, azért rettegnek, mert azt hiszik, az a vég. Akik azonban meggyõzõdhettek Isten szeretetérõl, nem haltak meg félelemben soha. Láttam és tapasztaltam ezt. Meg kell békülnünk Istennel, még 3
életünkben, mert a halál váratlanul jön, bármelyik pillanatban elragadhat. Idejét nem tudjuk elõre. A tegnap elmúlt, a holnap még nem jött el, ezért úgy kell élnünk, mintha a mai nap az utolsó lenne, hogy készen álljunk, és tiszta szívvel haljunk meg, ha Isten elszólítana az élõk sorából.
v Uram, akarod a kezemet, hogy ez a nap a rászoruló szegények és betegek megsegítésével teljen? Uram, neked adom ma a kezemet. Uram, akarod a lábamat, hogy a mai nap azok látogatásával teljen, akiknek barátra van szükségük? Uram, ma neked adom lábamat. Uram, akarod ma a hangomat, hogy a mai nap beszélgetéssel teljen azokkal, akik a szeretet szavát szomjazzák? Uram, neked adom ma a hangomat. Uram, akarod a szívemet, hogy ez a nap a magányosok szeretetével múljon el, mert hiszen õk is emberek? Uram, ma neked adom a szívemet.
4
v HORTOBÁGYI CIRILL
ATYA PRÉDIKÁCIÓJA
v
Elhangzott Csanakon, 2008. szeptember14-én, a templombúcsú ünnepi szentmiséjén
Kedves Testvérek! Két alkalom hozott ma itt össze bennünket, ennek az egyházközségnek a tagjait és a vendégeket, zarándokokat, a csanaki plébánia templomban. Elõször is, az egész kereszténységgel együtt ünnepeljük a vasárnapot, a kereszténység tulajdonképpeni ünnepét. Amikor Isten nagy üdvözítõ tetteire emlékezünk: világunk teremtésére: Isten minden idõk kezdetén belemondta a semmibe: „Legyen világosság!“, és lett világosság, s ezzel létezni kezdett a világ. Továbbá minden vasárnap Istennek még a teremtésnél is nagyobb üdvözítõ tettére emlékezünk: Elküldte Fiát, a názáreti Jézust, akit a hatalmasok gyûlöletbõl és hatalmuk féltésébõl halálra adtak! De Isten erejébõl új életre támadt a halálból, elsõként aratott gyõzelmet az élet nagy ellenségén, a halálon, s nekünk, akik hiszünk benne és az õ nevére keresztelkedtünk meg, már most részt adott és újra meg újra részt ad új életében. Ezért mi most abban a reményben élünk, hogy elnyerhetjük ezt a halálon túli életet, így ebben a tudatban ünnepelhetünk. És a másik alkalom: vasárnap titkának, a teremtés és megváltás titkának, egyik mozzanata, a Szent Kereszt, Krisztus keresztjének ünnepe, templomunk és egyházközségünk titulusának ünnepe! Ez a nap azt a lelkületet idézi fel bennünk, ami õseinkben volt, amikor védõszentül egyházközséget, ezt a templomot a Szent Kereszt oltalmába ajánlották! Ma, amikor Krisztus keresztjére nézünk, annak mindkét oldala elõttünk áll. A korpusszal, a szenvedõ, gyötrõdõ testtel - és a gemmával, a drágakõvel ékesített oldal. Jézus életének két nagyon különbözõ mozzanatát mutatja be: a gyötrelmes haláltusát, és dicsõséges feltámadás! Az oltár elé felállított körmeneti keresztnek a hívek a drágakövekkel díszített oldalát látják most, a ministránsok pedig a gyötrõdõ testet! Ám lássam bár akár az egyiket vagy akár a másikat, mindkét oldal ugyanazt jelenti: a megváltást, a bûnbocsánatot, Isten végtelen szeretetének jóságát, az örök életet.
5
Szinte el tudjuk képzelni, ahogy a kivégzõ osztag összekészülõdött. A parancsnok körbenézett, hogy meg van-e minden a szögek, a kalapács, talán kardjának élét ki is próbálta a hüvelykujján; ha a tanítványok védekeznek, sor kerülhet talán még tusára is. És Jézus? Lényében, feszült és újra elnyugvó várakozás lehetett. Nem szólt semmit, bevárta szenvedését. Sorsa közeledett felé, hogy megragadja õt. Imádkozik, de kiveri a veríték. Persze mi mást tehetett volna? Kezdjen alkudozó tárgyalásba a fõpapokkal? Mondja, hogy mégsem egészen úgy gondolta mindazt, amit eddig tanított? Gyûjtött volna hadsereget, hogy megütközzön üldözõivel? Kössön békét? Nem tehette, a világot meg kellett váltania, kellett az Áldozat, ez volt az Atya akarata! Õt, Jézust igazában értjük is, így kellett tennie. De talán az Atyát nem értjük! Miért ezt az utat választotta? Izsákot megóvta az utolsó pillanatban! A Fiát miért nem? Minden kor keresztényét gyötörte ez a kérdés! A válaszok afelé tendálnak, hogy az ember szeretetlen bûne annyira összekuszálta a világot, hogy nem lehetett másként rendbe tenni. A szeretetlenségbõl fakadó bûnt, csak a végtelen szeretet tudta eltörölni. Szeretetrõl van itt szó! Vegyük észre, hogy Jézusnak nem a szenvedése, nem a kiontott vére menti meg a világot. Az Ószövetségben állatokat áldoznak fel, de az Írás azt mondja, hogy Isten megutálta, megundorodott ettõl. A hit durva megnyilvánulásainak tartotta ezeket. Nem a szenvedés ment meg, hanem a szeretet. A szenvedés, a fájdalom rossz, nem tulajdoníthatunk mágikus hatalmat neki, nem kereshetjük, nem idézhetjük elõ. Jézus felhasználta a szenvedést, nem menekült ki belõle, mert akkor csodatévõ Isten és nem a szeretet Isten-embere lett volna. Ez a borzalmas esemény, ami vele megtörtént, elõtte, utána megtörténik más emberekkel is és azok az emberek is megtapasztalhatják, hogy velük van az Isten! Megérteni nehéz Jézus szenvedését, de talán segít elfogadni, épp a kereszt másik oldala! A feltámadás öröme és dicsõségének fénye! Látjuk a nagypénteket, de szívünkben ott van a feltámadás öröme és dicsõségének fénye. Ott van bennünk a remény, és hit hogy nem csak földi kategóriák között gondolkodhatunk. Egész életünk során, a halál után is Jézus szeretetére számítunk. Mit kellene tennünk, hogy méltók legyünk erre a szeretetre?! Kedves Testvérek! A válasz egyszerû, nekünk is szeretetben élni! De hogy ez konkrétan mit jelent az én számomra nem tárul fel anélkül, hogy elcsöndesednénk, leülnénk, a fára függesztett Krisztus-test elõtt, a kereszt elõtt.
6
Kérjük az Istent, hogy a külsõ csönd, belsõ megnyílást hozzon, önvizsgálatot. Leplezetlenül végig tudjuk futtatni napjainkat: szavainkat, tetteinket, gondolatainkat. Az igazi önvizsgálat a szenvedés rokona; fölnézhetsz a keresztre, álarcaidat szépen leteheted; ez a csönd tükörnek is jó, megmutatja igazi arcodat, anélkül, hogy leleplezne, lemeztelenítene, megszégyenítene. Inkább fölráz, összeszed, megvilágít. Elfordít az öncsalás mámorától, a bûneidtõl, és érettebbé válsz, és élesebben látod az igazságot. Lehet, hogy arról, amit gazdagságodnak véltél kiderítheti, hogy értéktelen! Az értékeiddel kapcsolatban pedig belátod, hogy másoknak tartozol velük, pedig eddig többé-kevésbé önzõn éltél. Aztán szakíts egyszer idõt, hogy felkészülj a gyónásra, elmodd a bûneidet, és meghalld a pap szavait: „Isten, ami irgalmas Atyánk, aki szent Fiának kereszthalála és feltámadása által kiengesztelte önmagával a világot...“ Mert hiszen ez a lényeg, hogy a kereszt mindkét oldalának üzenete, a bûnbocsánat, Isten végtelen szeretetének jósága; a megváltás eljusson hozzád! Hiszen „nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön általa a világ.“ és persze benne te is! Testvérek! A Kálvárián három kereszt állt. Megszoktuk, hogy csak a középsõt, Jézus keresztjét vesszük komolyan. A másik kettõ mintha nem jelentene semmit nekünk, mintha véletlenül kerültek volna oda. De nem így van. Ez a három kereszt egymáshoz tartozik, mert ezek képviselik az egész emberiséget, Krisztussal, a világ Megváltójával együtt. Álljunk meg elõször egy pillanatra a baloldalon található kereszt elõtt, amelyen a bal lator függ. A mûvészek leginkább sötét színekkel festik meg ezt a keresztet, mivel a bal lator nem keresi a kapcsolatot a középen lévõ kereszttel. Úgy viselkedik, mint Krisztus ellensége. Számára a kereszt értelmetlen, csak a fizikai leszállás a keresztrõl jelentené a menekülést ebbõl az értelmetlen helyzetbõl. De nem szállhat le a keresztrõl. Ez a nem megváltott kereszt, annak ellenére, hogy ilyen közel van Jézus keresztjéhez. Kérdezhetjük magunktól, hány ilyen nem megváltott kereszt van az életünkben? Minden olyan szenvedés nem megváltott kereszt, amelyet nem vagyunk hajlandók elfogadni Isten kezébõl, minden olyan élethelyzet, amelyben lázadunk Isten ellen. A jobboldali keresztet a festõk világos színekkel festik meg. A rajta függõ lator arcvonásai nyugodtak, megbékéltek. Tudatában van
7
annak, hogy megérdemelte büntetését. Elismeri, hogy Jézus ártatlan. Ez a különbség közte és a bal lator között: a jobb lator keresi a kapcsolatot Jézussal. E kereszt elõtt kell elidõznünk, mert ez adja meg a választ a szenvedés fájó kérdésére. Szenvedésünknek csak úgy tudunk értelmet adni, ha felnézünk a kereszten függõ Jézusra. Középen, a két lator között áll Jézus keresztje. Megrendít bennünket ez a kép és a belõle fakadó gondolat: ahol szenvedés van, ott van a közelben Krisztus is. Ha úgy érezzük magunkat, mintha a keresztre lennénk szögezve, elég felemelni tekintetünket és rádöbbenünk arra, hogy ott áll mellettünk Krisztus keresztje is. A Kereszt titkát azonban Krisztus feltámadása tárja fel véglegesen. Krisztus feltámadása elõtt a kereszt a legnagyobb tehetetlenség, reménytelenség és szégyen jele volt. Krisztus feltámadása után a Kereszt a remény, a gyõzelem és a szeretet jelévé vált. Testvérek! Amíg tart a történelem, az emberek végtelen tömege menetel a jobb és a bal lator keresztje irányába. De az idõk végeztével csak egyetlen kereszt marad majd meg, a középsõ, mint az Emberfiának gyõzelmi jele, amely kettéhasítja az eget napkelettõl napnyugatig és bevezeti a benne hívõket az Atya örömébe. De amíg a földön élünk, a kereszt és a szenvedés gyakran titok marad számunkra. Addig az egyetlen megoldás az, hogy felemeljük tekintetünket Krisztus keresztjére. Amikor tekintetünk megáll Jézus szenvedõ arcán, akkor a szenvedések más fényben jelentkeznek: ahelyett, hogy lázadnánk, belenyugszunk, elfogadjuk a szenvedést és felajánljuk azt Istennek. A keresztre szegezett tekintet elcsitítja lázadó lelkünket, amelyet felháborít a világban uralkodó igazságtalanság. Tudatosul bennünk, hogy semmi sincs elveszve, ha az igazságtalanságban is képesek vagyunk meglátni Krisztus keresztjét. Mert ne felejtsük el, hogy Jézus is igazságtalan vádak áldozata volt, hogy õt is gyûlöletbõl szegezték a keresztre. A testi fájdalmak mellett el kellett szenvednie az erkölcsi megaláztatásokat is, a gúnyt és emberi méltóságának lábbal való tiprását. Ellenségei meg akarták semmisíteni Jézust, de Õ, áldozata árán, megváltotta a világot. Ezt a dicsõséget és ezt a fényt akarja adni mindazoknak, akik hisznek benne! Hiszen „nem azért küldte Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön általa a világ.“ és persze benne én is, te is, mindannyian akik bíznak benne! Ámen!
8
v VERSEK - IMÁDSÁGOK - FOHÁSZOK v József Attila: Isten Láttam Uram, a hegyeidet S oly kicsike vagyok én. Szeretnék nagy lenni, hozzád hasonló, Hogy küszöbödre ülhessek, Uram. Odatenném a szívemet, De apró szívem hogy tetszene néked? Roppant hegyeid dobogásában Elvész õ gyönge dadogása S ágyam alatt hál meg a bánat: Miért nem tudom hát sokkal szebben? Mint a hegyek és mint a füvek Szívükben szép zöld tüzek égnek Hogy az elfáradt bogarak mind hazatalálnak, ha esteledik S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban Ott állsz az útjuk végén Meg nem zavarlak, én Uram Elnézel kis virágaink fölött.
v ... S te nyitott tenyérrel, térdig csobogó nyugalomban Ott állsz az útjuk végén -
9
József Attila: Keresek valakit Tele vágyakkal zokog a lelkem, Szeretõ szívre sohase leltem, Zokog a lelkem. Keresek valakit, s nem tudom, ki az? A percek robognak, tûnik a Tavasz S nem tudom, ki az. Csüggedõ szívvel loholok egyre, Keresek valakit a Végtelenbe, Loholok egyre. Könnyeim csorognak - majd kiapadnak: Vágyak magukkal messzebb ragadnak Majd kiapadnak! Búsan magamnak akkor megállok, Szemem csukódik, semmit sem látok Akkor megállok. Lelkem elröppen a Végtelenbe, Tovább nem vágyom arra az egyre, A Végtelenbe. v ... a Végtelenbe...
10
Reményik Sándor: Istenarc Egy istenarc van eltemetve bennem, Tán lét-elõtti létem emlék-képe! Fölibe ezer réteg tornyosul, De érzem ezer rétegen alul, Csak nem tudom, mikép került a mélybe. Egy istenarc van eltemetve bennem, Néha magamban látom, néha másban. Néha állok, mint fosztott ág, szegényen, Ha rossz órámban eltûnik egészen Alter-egóm az örök vándorlásban. Egy istenarc van eltemetve bennem, A rárakódott világ-szenny alatt. A rámrakódott világ-szenny alól, Kihûlt csillagok hamuja alól Akarom kibányászni magamat. Egy istenarc van eltemetve bennem, S most ásót, kapát, csákányt ragadok, Testvéreim, jertek, segítsetek, Egy kapavágást ti is tegyetek, Mert az az arc igazán én vagyok. Egy istenarc van eltemetve bennem: Antik szobor, tiszta, nyugodt erõ. Nem nyugszom, amíg nem hívom elõ. S bár világ-szennye rakódott reája, Nem nyugszom, amíg nem lesz reneszánsza. v Ne engedd, hogy az élet hordalékai betemessék mélységeidet! 11
József Attila: Nem emel föl
Nem emel föl már senki sem, belenehezültem a sárba. Fogadj fiadnak, Istenem, hogy ne legyek kegyetlen árva. Fogj össze, formáló alak, s amire kényszerítnek engem, hogy valljalak, tagadjalak, segíts meg mindkét szükségemben. Tudod, szívem mily kisgyermek ne viszonozd a tagadásom; ne vakítsd meg lelkemet, néha engedd, hogy mennybe lásson. Kinek mindegy volt már a kín, hisz gondjaid magamra vettem, az árnyékvilág árkain most már te õrködj énfelettem. Intsd meg mid, kiket szeretek, hogy legyenek jobb szívvel hozzám. Vizsgáld meg az én ügyemet, mielõtt magam feláldoznám.
12
Korzenszky Richárd OSB Húsvéti imádság
Urunk, Te vezetsz ki bennünket a sötétségbõl a világosságra, a fogságból a szabadságra, a halálból az életre. Te oldod le rólunk a halál kötelékeit, miként életre szólítottad a sírban fekvõ barátodat, Lázárt. Tanítványaidat barátaidnak mondtad: add, hogy hûséges hallgatói legyünk a Te igéidnek, és meghalljuk mi is a nekünk szóló Szót, a kihívót, a szabadítót, az életet adót. Krisztus feltámadt a halottak közül, halállal legyõzte a halált és a sírban lévõknek életet ajándékozott. Add, hogy megtisztult lélekkel ünnepeljük az élet gyõzelmét. Add, hogy feloldva bûneink kötelékeitõl a lélek örömével várhassuk az életet!
13
Loyolai Szent Ignác imája: Fogadd el, Uram, szabadságomat!
Fogadd el, Uram, szabadságomat, Fogadd egészen. Vedd értelmemet, akaratomat S emlékezésem. Mindazt, amim van és ami vagyok, Te adtad, ingyen. Visszaadok, Uram, visszaadok Egyszerre, mindent. Legyen fölöttük korláttalan úr Rendelkezésed. Csak egyet hagyj meg ajándékodul: Szeretnem téged. Csak a szeretet maradjon enyém A kegyelemmel, S minden, de minden gazdagság enyém, Más semmi nem kell.
14
22. zsoltár • Krisztus a jó Pásztor
Az Úr nékem pásztorom, semmiben nincs hiányom. Tápláló mezõre terel és csendes vizekhez, s felüdíti fáradt lelkem. Igaz úton vezet engem szent nevéhez híven. Járjak bár a halál árnyékában, ott sem félek semmitõl, hisz te vagy velem. Uram, a te pásztorbotod megvéd és biztonságot ad nékem ott. Asztalt terítesz nékem azok elõtt, kik ellenem törnek. Megkened olajjal homlokom, színültig töltöd serlegem. Jóságod és kegyelmed elkísér engem életem minden napján. Az Úr házában lakhatom hosszú-hosszú idõkön át. Dicsõség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Miképpen kezdetben, most és mindenkor és mindörökkön-örökké. Ámen.
15
29. zsoltár • Hála a megmenekülésért
Magasztallak, mert megszabadítottál engem, Uram, nem hagytad, hogy ellenségem örüljön bajomon. Kiáltottam hozzád, Istenem, és te meggyógyítottál engem, Uram. Kivezetted a halál országából lelkemet, Uram, életben tartottál, nehogy sírba szálljak. Zsoltárt zengjetek az Úrnak, összes szentjei, magasztaljátok együtt szent nevét! Mivel haragja csak egy pillanat, de egész életen át megmarad jósága. Ha sírás látogat este, reggelre itt az ujjongás. Így szóltam, amikor elbíztam magam: „Nem rendülök meg soha többé!“ Uram, te jó voltál hozzám, szilárd hegyre helyeztél engem. De elfordítottad arcodat tõlem, és lelkem megrendült. Tehozzád kiáltok, Uram, Istenem, irgalmadért könyörög szavam: „Mi hasznod lenne vérembõl, hogyha sírba szállnék? Dicsér-e téged, aki porrá lett, hirdeti-e igaz voltodat? Hallgass meg, Uram, légy irgalmas hozzám, segítségem te légy, Uram!“ 16
Örömre fordítottad sírásomat, leoldottad vezeklõ ruhámat, és vígsággal öveztél körül. Ezért neked énekel szívem szünet nélkül, örökké magasztallak, Uram, Istenem. Dicsõség az Atyának és Fiúnak, és Szentlélek Istennek, Miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön-örökké. Ámen.
26. zsoltár • Az Úr az én fényességem Az Úr fényességem, üdvösségem: kitõl félnék? Az Úr életem oltalma: kitõl remegnék? Ha vesztemre törnek a gonoszok, hogy gyötörjék testemet, szorongatóim és ellenségeim meginognak és földre hullanak. Ha egész tábor áll is szemben velem, nem fél akkor sem szívem; Ha harcra kelnek is ellenem, én akkor is remélek. Egyért könyörgök az Úrhoz, csak egyet kérek: hogy lakhassam az Úr hajlékában, amíg csak élek; Hogy élvezhessem az Úrnak jóságát, és láthassam ékes templomát. Mert sátorába rejt el engem a csapások napján, megvéd hajlékában és sziklára állít engem. 17
Ezért magasra emelem fejem ellenségeim fölé, kik körülvesznek. Ujjongva mutatom be áldozatomat az Úrnak sátrában, zsoltározok és éneket zengek. Halld meg, Uram, kiáltó hangom, könyörülj rajtam, halld meg szavam! Szívem a szavadra gondol: „Keressétek az én arcomat!“ Uram, én arcodat keresem! Ne rejtsd el elõlem arcod, haragodban ne vesd el szolgádat! Ne taszíts el, hisz te vagy oltalmam, Istenem, megmentõm, el ne hagyj engem! Elhagyna bár apám, anyám, az Úr magához fogad engem. Uram, mutasd meg utadat nékem, ellenségeim miatt vezess sima ösvényen! Ne szolgáltass ki ellenségeim kezébe, mert hamis tanúk lépnek föl ellenem, és olyanok, akik bosszút lihegnek. Hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élõk országában. Hagyatkozz az Úrra és erõs légy, szíved legyen szilárd és bízzál az Úrban! Dicsõség az Atyának és Fiúnak, és Szentlélek Istennek, Miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön-örökké. Ámen. 18
v
TANÍTÁS
A SZENT IDÕRÕL
v
ÉS A NAP MEGSZENTELÉSÉRÕL
Romano Guardini: A szent idõ In: Örökmécs, SzIT Bp. 1983. A nap minden órájának megvan a maga különleges arca. De három idõpont különösen határozott vonásokkal jelenik meg elõttünk: a reggel, az este és kettejük között a dél. És mindezek meg vannak szentelve. A reggel – A reggel arca minden más idõnél jellegzetesebb, tisztábban ragyog. A reggel a kezdet. Az alvásból jövünk, amelyben életünk megifjodott, és határozottan, erõsen érezzük: „Élek! Élek!“ És ez az átélt lét imádsággá válik. Afelé fordul, Akitõl jön: Istenem, Te teremtettél engem, köszönöm Neked, hogy élek. Köszönetet mondok neked, hogy élek. Köszönetet mondok Neked mindazért, amim van, és ami vagyok.“ És ez az új élet érzi az erejét, és tettre tör. Az elõtte álló nap felé, annak feladatai felé fordul. Ez is imádsággá válik: „Uram, a Te nevedben és a Te erõdben kezdem meg a napot. Legyen, amit teszek, Érted végzett munka!“ Ez a reggel szent órája. Az élet felébred. Mélyen átérezve saját létezését, a teremtmény tiszta háláját viszi az Úr színe elé. Istentõl jõve, és Isten erejében, új, teremtõalkotásra kél föl, napi munkájához fog. Látod, mi miden függ a nap elsõ órájától? A nap kezdete ez. Az ember belefoghat a napba kezdés nélkül is, belelódulhat anélkül, hogy gondolkozna, hogy akarna. Csakhogy 19
akkor ez nem „nap“ többé, hanem egy darab értelmetlen, kifejezéstelen idõ. Ezzel szemben a nap út, amely irányt akar. A nap munka, mely határozott akaratot követel. Egy nap egész életedet magába foglalja. Életed olyan, mint egy nap. Ennek azonban arculattal is kell bírnia. Akarat és irány és Isten felé tekintõ arc, – mindez együtt adja a reggelt. A dél – Reggel fölkel az élet. Fölfelé emelkedik: elõször gyorsan és örömmel, azután növekszenek az akadályok és a haladás egyre lassabbá válik. Végre eléri a delelõt, és egy kissé megpihen. Rövidesen aztán megindul lefelé. Egyre fáradtabb lesz, míg végre egy újabb, rövid ideig tartó föllendülés után bevonul az éjjel csöndjébe. Az elmélkedés és a hanyatlás között azonban, a nap legmagasabban álló választópontjánál van még egy rövid, csodálatos pillanat, lélegzetvétel, a nap közepe: a dél. Ekkor az élet nem a jövõbe tekint, mert nem halad elõre. A hanyatlás még nem indul meg, és így nem is tekint vissza az elmúlt idõre. Áll, de nem tétlenül. Ez az állás még tele van a pályafutás teljes lendületével. A tiszta jelenben áll. És tekintete a messzeségbe vész. De nem, egyáltalán nem irányul térre vagy idõre, hanem az örökkévalóságra. Milyen mélységes a dél pillanata! A városban, ahol minden zajlik, ahol nincs hallgatás és megállás, nem érzed ezt. De menj csak ki a gabonaföldekre, vagy nyáron a csendes rétre, amikor a Nap éppen a választóponton áll, s a lég izzik, – milyen mélyen meg fogod érezni akkor ezt! Te állsz, és elsüllyed körülötted minden idõ. Az örökkévalóság tekint le rád. Az örökkévalóság minden órába beleszól, a déllel azonban szomszédságban áll. Akkor az idõ vár és kitárul. A dél tiszta jelen, a nap teljessége.
20
A nap teljessége… az örökkévalóság közelsége… várni és megnyílni… Távolról hangzik az Úrangyalára szólító déli harangszó, és belemondja a néma délbe a megváltó szózatot: „Kezdetben vala az Ige, és az Ige Istennél vala, és Isten vala az Ige… Az Úr angyala köszönté a boldogságos Szûz Máriát, és õ méhébe fogadá Szentlélektõl Szent Fiát… Íme, az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a te igéd szerint… És az Ige testté lõn és miköztünk lakozék.“ Egyszer eljön az emberiség napjának dele, „Az idõk teljessége.“ És vala egy ember, akiben megvolt a teljesség, és várt. Ez az ember: Mária. Nem sietett. Nem nézett sem elõre, sem hátra. Az idõ teljessége volt õbenne, a tiszta jelen, nyitva az örökkévalóság számára, és várt. És az örökkévalóság lehajolt, a híradás megjött, és az örök Igeteste öltött az õ tiszta méhében. A harang belemondja ezt a titkot a mi napunkba. A keresztény nap delében mindig újra megelevenedik az emberiség napjának titka. Minden idõkön át zeng az idõk teljessége. Egész életünknek az örökkévalóság közelségében kellene állnia. Mindig meg kellene lennie bennünk annak a csendességnek, amely nyitva áll az örökkévalóság felé, és figyel. Az élet azonban hangos, és túlkiabálja azt. Ezért nekünk meg kellene állnunk legalábbis a szent déli órában, Úrangyalakor, félre kellene tolnunk mindent, ami odatolakodik, csendben kellene maradnunk és figyelnünk a titokra, amelyben „amikor mindenre mély csönd borult, az örök Ige leszállt királyi trónjáról“, egykor a külsõ, történeti valóságban, de mindig újra és újra az egyes lelkekben. És az ember mennyire egynek érezheti magát ebben a csendes pillanatban mindazokkal ott künn a temetõben, akik hasonló csendben nyugosznak! Milyen mély közösségbe juthatunk ily módon velük, hogyan köszönhetünk így ki feléjük, hogyan küldhetjük így nekik áldásunkat… 21
Az este – Az estének is van titka, éspedig a halál titka. A Nap leáldozóban van, az ember pedig készül, hogy bevonuljon az alvás csendjébe. A reggel tele volt a megújult élet elõérzetével, este azonban az élet fáradt és nyugalmat keres. És keresztül cseng rajta a halál titka. Sokszor észre sem vesszük ezt, mert bensõnk még egészen tele van a jelen élet képeivel, és következõ nap vágyától, terveitõl feszül. Némelykor egészen csendesen megszólal, mint valami távoli sejdítés. De vannak olyan esték is, amikor nagyon is érezzük, hogy hajlik az élet a nagy homály felé, „amikor már senki sem munkálkodik.“ És minden attól függ, hogy megértjük-e a halál titkát? A halál nem csak annyit jelent, hogy az élet a vég felé közeledik. A halál az élet utolsó felszólítása, az élet utolsó dönt tette. Ami az egyes ember vagy egyes nép történetében végbemegy, soha sincs készen, soha sincs befejezve. Minden attól függ, hogy mit csinál belõle az ember vagy a nép. Attól függ, hogy’ helyezkedik el vele szemben, hogy valami újat alkot-e a már megtörténtbõl, éspedig jót-e vagy rosszat? Gondoljunk például arra, hogy egy népet nagy szenvedés ér. A dolog megtörténik, de még ezzel nincs befejezve. A nép kétségbe eshetik, de meg is térhet, és újra kezdhet. És csak ekkor válik teljessé az, ami már régen megtörtént. Ezért a halál legmélyebb értelme: ez az a végsõ szó, amelyet az ember intéz saját elmúlt életéhez, az a végsõ arckifejezés, amelyet életének ad. Arról a nagy elhatározásról van szó, hogy az ember még egyszer kezébe ragadja-e egész életét? A bánat megragadja, és tüzében megtisztítja azt, amit elhibázott; a véghezvitt jókért a hála és az alázat megadja Istennek a neki járó tiszteletet, és minden belevetve az Isten iránti feltétlen odaadásba, vagy pedig az ember elcsügged, és engedi, hogy élete méltóság nélküli, erõtlen végbe csússzon át. Akkor nin22
csen tulajdonképpen vége, hiszen egyszerûen csak megszûnik. Nincs formája, nincsen arculata. Ez „a halál nagy mûvészete“: a mûvészet, mely az elmúlt életét egyetlen igenben Istennek szenteli. Lásd, minden este gyakorolnunk kellene ezt a nagy mûvészetet, hogy az életnek valódi befejezést adjunk, mert csak az kölcsönöz az elmúlt dolgoknak végleges értéket, örök arculatot. Az est órája a befejezés órája. Isten elõtt állunk, megsejtve azt, hogy egykor majd szemtõl-szembe fogunk állni Vele, hogy megtegyük az utolsó számadást. Megérezzük, mi van ebben a szóban: „megtörtént“. A jó, a rossz, az elvesztés, az elpocsékolás. Isten felé állíthat be minket, Õ feléje, „Akinek minden él“, az elmúlt épp úgy, mint a jövendõ, és Aki még az elveszettet is vissza tudja adni a bûnbánóknak. És Õ elõtte adjuk meg az elmúlt napnak a végleges arckifejezést. Ami abban hibás volt, megragadja a bánat, „jóváteszi“, ami pedig jó volt, arról az õszinte hála lehánt minden hiúságot. És a feltétlen bizalom minden bizonytalant, minden elégtelent, szegényest és homályosat belemerít Isten mindenható szeretetébe.
„MARADJ MIVELÜNK, URUNK, MERT MÁR ESTELEDIK, S A NAP IS LEMENÕBEN VAN!“ (Az emmauszi tanítványok szavai Jézushoz)
23
v
A
NAPOT MEGSZENTELÕ HIMNUSZOK
Reggel 1. Mikor reggel lelkem újra ébred Isten elõtt hajtok elõbb térdet, Édes nékem, Uramat dicsérnem Ki éjt, napot engedett megérnem. 2. Homlokomra kereszt jelét írom, Hálaszóval õrangyalom hívom, Gyermekmódra bízom magam erre, Hogy egész nap gondomat viselje. 3. Hallgatom a friss madarak hangját, Víg dalaik szívemet meghatják. Sietek az Úr házába menni, Imádkozni s új malasztját venni. 4. Két kezemet összeteszem kérve, Föltekintek a jóságos égre, Istenemet magasztalom, áldom, Hiszen annyi kegyességét látom. 5. Embereknek könyörülõ Atyja, Kitõl lelkem minden napját kapja, Ez új napért néked hálát mondok, S kérlek, viselj ma is reám gondot.
24
v
Délben 1. Hûséges Isten, nagy király, Törvényed él és írva áll: Hogy lágyan keljen hajnalfény, S lángoljon forrón tûzõ nap. 2. Viszálynak, pernek oltsd tüzét, Szüntesd az ártó szenvedélyt, A testet tartsd meg erõben, A szívet tápláld békéddel. 3. Hallgass meg, kérünk, jó Atya, Atyának mása, egy Fia, És Lélek, lelket gyógyító: Egy szent Fölségként trónoló. Ámen. Este 1. Krisztus, te Nap vagy és világ, Ki megtörsz éjt, sötét homályt, Atyád világossága vagy, Add boldogító fényedet! 2. Urunk, most együtt kérlelünk: Ez éjszakán maradj velünk, Békéd nyugalma töltsön el, Így testünk, lelkünk megpihen. 3. Takarja álom bár szemünk, A szívünk itt virraszt veled. Õrizd, jobboddal támogasd A benned bízó híveket! 25
4. Oltalmazd néped, Istenünk, A cselvetõ gonoszt letörd; Ne hagyd magára népedet, Hisz érte adtad véredet! 5. Dicsérünk téged, szent Atyánk, És Krisztust, az örök királyt; S a Szentlelket, ki éltetõnk, Szép ének áldja szüntelen! Ámen. Lefekvés elõtt Uram, tebenned remélek, kezedbe ajánlom lelkem! Megváltottál engem, Uram, hûséges Istenem. ... kezedbe ajánlom lelkem! Dicsõség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek. Uram, tebenned remélek, kezedbe ajánlom lelkem! Antifóna: Ments meg, minket, Urunk, mikor ébren vagyunk, õrizz meg minket, ha alszunk, hogy Krisztus Urunkkal virrasszunk és békességben nyugodjunk. Bocsásd el most szolgádat, Uram, szavaid szerint békességben. Hiszen már látta szemem az üdvösséget, melyet minden népnek készítettél, Hogy felragyogjon világosságára a pogányoknak, és dicsõségére népednek Izraelnek.û Dicsõség az Atyának és Fiúnak és Szentlélek Istennek, miképpen kezdetben, most és mindenkor, és mindörökkön-örökké. Ámen. Antifóna
26
v IMÁDSÁGOK
KÜLÖNFÉLE ALKALMAKRA
v
Imádságok az Evangélikus imakönyvbõl
Imádság jó halálért
Luther Márton
Édes Mennyei Atyám! Ha bármely órában vagy pillanatban – nappal vagy éjszaka – jössz is, és kopogtatsz lelkemért, hogy elvigyed azt, amit te leheltél belém, arra kérlek: lelkemet és életemet hadd ajánljam a te szeretett Fiad, Jézus Krisztus véréért, szenvedéséért és haláláért a te kezedbe. Vond szívünket magadhoz!
S. Kierkegaard
Mennyei Atyánk! Vond szívünket magadhoz, hogy minden vágyunk oda irányuljon, ahol a kincsünk van, és minden gondolatunk ott idõzzön, ahol hazánk, a te országod van. Így, ha egyszer majd magadhoz szólítasz bennünket, e világból való távozásunk nem lesz fájdalmas elszakadás, hanem boldog egyesülés veled. Nem ismerjük sem a napot, sem az órát, s talán még hosszú idõ áll elõttünk. Ha eközben sokszor elhagy erõnk, ha a fáradtság elködösíti szemünket, és hirtelen sötét éjszakába zuhanunk, bizonyára megérted, hogy legbensõnkben mohó kívánság, nyugtalan és vad vágy tör fel. Szívünk szorongó, aggódó várakozással tekint a jövendõ felé. 27
Istenünk, taníts meg bennünket arra, hogy már ebben az életben a tieid vagyunk. Életem célja
Járosi Andor
Uram, Jézusom! Szívembõl kereslek, mert nem akarok nálad nélkül élni. Meg akarlak találni téged. De hogyan juthatnék el hozzád, ha nem adnál hírt magadról? Ha az igére figyelmezek, és szent engedelmességgel megindulok a parancsszóra, eljutok tehozzád. Milyen jó vagy, hogy megtaláltatod magad! Te vagy a cél. Irgalmadból és szánalmadból hazaérek. Ó, én édes Otthonom, elvehetetlen Békességem, pusztában Édesvizem, sivatagban Mennyei Kenyerem! Hogy eljutottam hozzád, most látom, hogy életemnek egyetlen célja, öröme és legfõbb boldogságom, hogy én veled lehetek. Mindig útra készen Élet-halál Ura, jó Istenem! Ne engedd felednem, hogy utas vagyok e világon, vándorló néped egy tagja. Ne engedd felednem, hogy nekem is át kell mennem a halál szoros kapuján egyedül. Tégy késszé az elmenetelre, Uram! Tégy szabaddá földi kincsek imádatától, hogy könnyû szívvel távozhassam. Tégy függetlenné, hogy ne ragaszkodjam senkihez jobban, mint tehozzád. Segíts elrendeznem dolgaimat, amíg idõm van itt. 28
Adj erõt a bocsánatkéréshez és a bocsánatadáshoz. Szabadíts meg a félelemtõl, hogy ne rettegjek az ismeretlentõl, és a döntõ pillanatban is rád, ismerõsömre gondolhassak. Adj türelmet, hogy elviseljem mindazt, ami halálomat megelõzi itthon vagy a kórházban. Adj bátor hitet, tág ölelésû szeretetet, jó reménységet, ha halálomra gondolok. Köszönöm, hogy itt lehettem, járhattam szép világodban. Köszönöm, hogy velem jártál, és útitársakat is adtál. Köszönöm, hogy hozzád készülhetek, s majd örökké veled lehetek a mennyei hazában. Köszönöm, hogy munkatársad lehettem itt, és örökké dicsérhetlek az örökkévalóságban. Emlékeztess halálomra gyakran, és kérlek, emlékeztess örök életemre még gyakrabban. Jézusért, aki meghalt, de újra él, aki a halálnál is nagyobb Úr: kezedbe ajánlom én is lelkemet, Atyám! Haldoklóért Élet és halál Ura, mennyei Atyánk! Segíts nekünk most, amikor nagy útra készül az, akit nagyon szeretünk, akitõl most búcsúznunk kell. Te ismered õt igazán, ne feledkezz meg róla haláltusájában sem. Te ismered az õ erõtlenségét és a mi tehetetlenségünket. Szánj meg minket! Maradj közelünkben irgalmasan, hogy ne érezzük magunkat elhagyottan, egyedül.
29
Tartsd kézben a távozót az ismeretlen mélységek felett, és tarts kézben minket is, hogy kételkedésbe ne essünk, kétségbeesésbe ne zuhanjunk. Õrizd meg hitünket. Ûzz ki belõlünk minden félelmet, tedd élõvé reménységünket e nehéz órán is. Tarts erõsen, Urunk! Légy irgalmas nekünk, bûnösöknek!
A sír mélye sötét, de a feltámadás hite beragyogja: mi úgy búcsúzunk, hogy találkozni fogunk, és úgy halunk meg, hogy teljesebb életre születünk. 30
v MEDITÁCIÓK
A SZENTATYÁKTÓL
v
Szent Odiló apátnak a föltámadásról mondott beszédébõl Nagyon erõs a keresztények hite a holtak feltámadásában, amelyet Isten megígért. Ezt ugyanis az Igazság ígérte meg: az Igazság pedig nem képes hazudni. Hitelt érdemlõ tehát az Igazságnak a testek feltámadásáról szóló ígérete, s az Igazságnak pedig, amely nem képes hazudni, be kell teljesítenie azt, amit megígért. A testeknek e feltámadását az Úr a saját maga testében volt kegyes megmutatni, hogy biztosak legyünk abban, hogy megtörténik. Krisztus feltámadt, hogy a keresztény ember ne kételkedjék abban, hogy õ is fel fog támadni. Ami ugyanis megtörtént a fejben, bekövetkezik a testben. Tudnunk kell tehát, szeretett testvéreim, hogy két halál és két feltámadás van. Beszélünk ugyanis elsõ halálról, s beszélünk másodikról is. Továbbá az elsõ halálnak két szakasza van: az egyik, amikor a bûnös lélek vétke által eltávozik Teremtõjétõl, a második, amikor Isten ítéletére a bûnhõdés következményeképpen eltávozik testébõl. A második halál pedig nem más, mint a test halála és a lélek el nem múló büntetése. Az elsõ halálban a jó és a rossz ember lelke egy idõre elválik testétõl. A második halál révén pedig egyedül a rossz ember lelke gyötrõdik mindörökre testével együtt. Mindkét halál teljesen gúzsba kötve tartotta tehát az embert, mivel a természet átlépése a bûn folyományaként mindenkit vétkesnek tartott. Eljött tehát Isten halhatatlan és igaz Fia, és közülünk való testet vett föl, hogy meghaljon értünk. 31
Krisztus e testben, mivel semmilyen bûnre nem volt képes, bûnösség nélkül viselte el a bûn büntetését. Így az elsõ halál második részét, azaz egyedül a test halálát vette magára az Isten Fia értünk, s ezzel levette rólunk a bûn hatalmát is, és eltörölte az örök büntetés gyötrelmét is. Ezt végzi Krisztus most a világban irgalmasan, hitet ajándékoz azoknak, akiket buzdít a helyes életre, hogy helyesen higygyenek, megajándékozza õket szeretettel, hogy örömmel járjanak nyomában jó cselekedeteikkel. A legvégsõ napon pedig feltámasztja õket, hogy örök boldogságot ajándékozzon nekik. Szeretett testvéreim! Miután feltámadtunk tehát a hit révén lelkünkben, éljünk az igazságban, hogy testünkben is feltámadjunk az örök boldogságra.
Szent Ágoston püspök beszéde A szent Apostol arra int bennünket, hogy az elaludtak, vagyis kedves halottaink miatt ne szomorkodjunk, mint azok, akiknek nincs reményük. Tudniillik a feltámadás és az örök romolhatatlanság reményét nem birtokolják. Azért nevezi õket alvóknak a Szentírás igazmondó és szokásos szóhasználata, hogy amikor azt halljuk alvók, a legkevésbé vonjuk kétségbe, hogy fel fognak támadni. A zsoltárban is ezt énekeljük: Vajon aki alszik, nem áll szándékában, hogy felkeljen? Mindenesetre, akik halottjaikat szeretik, egyfajta természetes szomorúsággal szomorkodnak. A haláltól bizonnyal nem a róla alkotott felfogásunk, hanem a természetünk szerint borzadunk. Az ember számára a halál nem osztályrész, hanem büntetés, amit a bûn elõz meg. Ezért kell, hogy szomorkodjunk, mikor szeretteink halálukkal elhagynak minket. Még ha tudjuk is, hogy minket, 32
akik itt maradtunk, nem örökre hagytak el, hanem csak elõttünk kissé elõre mentek, mégis a halál, amely szerettünket hatalmába keríti, megszomorítja bennünk az iránta táplált szeretetünk érzelmét. Ezért az Apostol nem is arra int bennünket, hogy ne szomorkodjunk, hanem, hogy ne úgy, mint a többiek, akiknek nincs reményük. Nem kétséges, hogy az Anyaszentegyház imái, üdvösségszerzõ áldozatai és jótéteményei, amelyeket a holtak lelkéért felajánl, segítenek halottainkon. Ezt ugyanis azért teszi, hogy az Úr velük irgalmasabban bánjon, mint ahogy bûneik miatt megérdemelnék. Ugyanis az egész Egyház azt az atyáktól örökségbe kapott gyakorlatot követi, hogy akik Krisztus testének és vérének közösségében hunytak el, azokról a szent áldozatban (saját helyén) megemlékezik, értük imádkozik, és emlékeztet arra, hogy ezt a szent áldozatot értük is mutassuk be. Amikor pedig az irgalmasság cselekedeteit értük ajánljuk fel, ki kételkedne, hogy ez segít azokon, akikért nem hiába imádkoztunk az Isten elõtt. Abban se kételkedjünk, hogy halottainknak ezek javukra válnak; de csak azoknak, akik úgy éltek haláluk elõtt, hogy haláluk után mindez használhat nekik. Mert akik testüktõl a szeretetben tevékeny hit és annak szentségei nélkül váltak meg, azokért övéik hiába teljesítik az ilyen természetû kegyelet cselekedeteit; hiszen a megholtak ezek zálogát, amíg idelenn éltek, nem használták, mivel Isten kegyelmét nem fogadták be, vagy rosszul fogadták be, és így a maguk számára nem irgalmat, hanem haragot szereztek. Tehát a megholtaknak, ami-kor övéik valami jót felajánlanak, nem valami új érdemet szereznek, hanem korábbi érdemeiket növelik. Semmi egyéb nem történik, mint ami akkor lenne, ha itt élnének, ha ezek vala33
miképpen segítenek rajtuk, ha már itt megszûntek élni. Ezért bárki, aki befejezi földi életét, nem részesülhet más érdemekben, mint amit életében kiérdemelt. Legyen tehát szabad a szeretõ szívnek övéi halálát gyógyítható fájdalommal gyászolni, és halandóságunk miatt vigasztalni tudó könnyeket ejteni, de ezeket a hit öröme hamar fojtsa el, hiszen hitünk azt tanítja, hogy halálukkal a hívõk csak egy kis idõre távoznak el tõlünk, és egy jobb állapotba mennek át. Vigasztalják meg õket azok a testvéri szolgálatok is, amelyeket akár temetésük alkalmával nyilvánítanak ki, akár a fájdalomba merülteknek nyújtanak, hiszen a Szentírás ezeket is a jócselekedetek eszközei közé számítja. Teljesítsék az emberek övéik iránt a végtisztesség kötelességét is, de egyszersmind saját emberi fájdalmuk enyhítésére is gondoljanak. Mindazon dolgokat viszont, amik a megholtak lelkét segítik - áldozataikat, imáikat, könyörgéseiket - sokkal gondosabban, szorgosabban és bõségesebben tegyék azok, akik a testileg, de nem lelkileg elhunytjaikat nemcsak test szerint, hanem lelkileg is szeretik.
Ne csak imádkozzunk halottainkért, küldjük utánuk azt a köszönetet is, mellyel oly sokszor adósak maradtunk.
34
v
ÉNEKEK
v
1. Ó, maradj vélem, az est közelget...
2. Sebten elmúlik rövidke idõm, Földi fény tûnik, fakul az öröm, Változik, pusztul minden körülem, Te, ki nem változol, maradj velem! 3. Többet kívánok röpke szavadnál: Mint tanítványid között lakoztál Otthonos, meghitt, szent közösségben, Jöjj, ne vendégnek, de maradj velem! 4. Ne rettegéssel, mint urak Ura: Jöjj irgalommal, életet hozva! Légy sebre balzsam, bûnre kegyelem! Bûnösök barátja, maradj velem!
35
5. Jól láttad minden tévelygésemet, Mennyiszer lázadt szívem ellened! Én lettem hûtlen, de te sohasem. Most már mindhalálig maradj velem! 6. Nincs óra, melyben rád ne szorulnék. Kísértõ ellen hû kegyelmed véd. Támaszom, utam, ki lehet nekem? Fényben, borúban te maradj velem! 7. Véled nem rémít többé semmi vész, Áldott a könny és könnyû a nehéz. Sír és halál sem árthat már nekem. Gyõzök, Uram, csak te maradj velem! 8. Tartsd oda hunyó két szemem elé, Szent keresztfádat! Mutass ég felé! Tûnnek az árnyak, virrad reggelem. Életben-halálban maradj velem!
36
2. Mint szép hûvös patakra...
2. Éjjel-nappal hulló könnyem énnekem a kenyerem, Amikor azt kérdik tõlem: Hol van az én Istenem? Ezen mélyen bánkódom, és házadat óhajtom, Hol a hívek seregében örvendek szép éneklésben. 3. Mért csüggedsz hát, ó én lelkem, mért keseregsz oly nagyon? Bízzál, nem hagy el az Isten, megvigasztal egy napon! Szent arca, ha rád tekint, bízzál, megsegít megint. Ó kegyelmes, jó Istenem, mért kesereg az én szívem? 4. Sebessége árvizeknek és a zúgó nagy habok Fejem felett megütköznek, S már-már összeroskadok. Uram, hozzád esdeklek, mert gyógyulást szívemnek Bármilyen nyomorúságban csak te adhatsz, én kõszálam.
37
v
SZENTÓRA
OLAJFÁK-HEGYÉN SZENVEDÕ JÉZUSSAL AZ
v
Jézus, valóban jelen vagy itt nálunk emberi léteddel is; testeddel és véreddel, szíveddel és lelkeddel. Jelen van itt közöttünk olajfák-hegyi arcod és szenvedésed órája, amit ebbe az órában hittel, szeretettel, komolyan, hálával és engesztelõ együttérzéssel akarunk tisztelni. Emberi lelked most is, a mennyország dicsõségében látja az Atya megmásíthatatlan akaratát, mely számodra életedben az olajfákhegyi órákat elhozta. Szíved most imádja Atyádnak ezt az akaratát. Szíved és lelked most itt van közöttünk. Te vagy közöttünk. Az Apostol mondja rólad (Zsid 5,7), hogy földi életedben hangosan kiáltozva, könnyek között imádkoztál és könyörögtél ahhoz, aki a haláltól meg tudna menteni és így tanultad meg testedben az engedelmességet. És így imádunk téged és neked mondjuk, aki pont az Olajfák-hegyén lettél ilyen: könyörülj rajtunk! A fohászok után imádkozzuk: könyörülj rajtunk, Urunk! – Jézus, az Olajfák hegyén tanult engedelmességedért... – Jézus, az Olajfák hegyén kiharcolt megadásodért… – Jézus, az Olajfák hegyén tanúsított készséges szenvedésedért… – Jézus, az Olajfák hegyén a le nem gyõzött irántunk való szeretetedért… – Jézus, az Olajfák hegyén se megkeseredett jóságodért… – Jézus, az Olajfák hegyén se megingó türelmedért… – Jézus, az Olajfák hegyén végzett imádságodért… 38
A fohászok után imádkozzuk: irgalmazz nekünk, Urunk! – Jézus, annak az órának félelméért és szomorúságáért: – Jézus, azért a rettegésedért és halálfélelmedért, melyet átéltél… – Jézus, a te földre borulásodért… – Jézus, a te mindig megújuló, bensõséges imádságodért… – Jézus, a te lelked mindhalálig való szomorúságáért… – Jézus, a keserûség kelyhének elmúlásáért mondott kérésedért… – Jézus, a te kimondott szavadért, „de ne az történjék, amit én akarok“… – Jézus, azért, mert az Atyát említetted… – Jézus, azért, mert az Atya akaratára háromszor igent mondtál… – Jézus, azért, mert apostolaid alvásukkal magadra hagytak téged… – Jézus, azért, mert az angyal megerõsített…. – Jézus, a te félelembõl kicsorduló véres verítékedért… – Jézus, azért, mert elõre láttad és elõre átélted késõbbi szenvedésedet… – Jézus, azért, mert tudtad az én bûneimet is az Olajfák hegyén… – Jézus, minden idõk bûneitõl való undorodásodért… – Jézus, a te szívednek bûneim miatti szomorúságodért… – Jézus, azért a készségedért az Olajfák hegyén, hogy mindent magadra vállalsz… – Jézus, a te Istentõl elhagyatottságod miatt hegyén… – Jézus, Atyád érthetetlen akarata iránti engedelmességed miatt… – Jézus, Isten iránti engedelmességed miatt…
39
A fohászok után imádkozzuk: bocsáss meg nekünk, Urunk! – Olajfák-hegyi Jézus, minden szenvedõ elõimádkozója... – Olajfák-hegyi Jézus, az elhagyatottak legelhagyatottabbja… – Olajfák-hegyi Jézus, félelmükben Istent keresõk szószólója… – Olajfák-hegyi Jézus, miden kísértést szenvedõnek példaképe… – Olajfák-hegyi Jézus, a halálfélelem gyötrelmeit szenvedõk vigasztalója… – Olajfák-hegyi Jézus, az egész világ nyomorúságának és kétségbeesésének testvéri részese… – Olajfák-hegyi Jézus, aki minden szenvedést megértesz… – Olajfák-hegyi Jézus, aki minden elhagyatottságot átéltél… – Olajfák-hegyi Jézus, aki minden bûnöst szeretsz… – Olajfák-hegyi Jézus, aki még a legbûnösebbet is magadhoz akarod ölelni… – Olajfák-hegyi Jézus, aki halálfélelmeddel a mi halálunkat is boldog hazatéréssé változtatod… A fohászok után imádkozzuk: ments meg minket, Urunk! – Az Olajfák-hegyén megsiratott bûnösöktõl... – Szereteted iránti hálátlanságtól... – Szenvedésed iránti közönytõl... – Halálfélelmed iránti érzéketlenségtõl... – Az Olajfák-hegyén megszerzett kegyelmek semmibevételétõl
40
– Olajfák-hegyi éjszakáinkon az Isten szeretetének kétségbevonásától... – Olajfák-hegyi keserveinkkor az elkeseredéstõl... – Elhagyatottságunkban a kétségbeeséstõl... A fohászok után imádkozzuk: Hallgass meg minket, Urunk! – Mi bûnösök... – Bocsásd meg bûneinket… – Hogy szenvedésedet megértsük… – Hogy Atyád olajfák-hegyi akaratát hozzád hasonlóan elfogadjuk… – Hogy az olajfák-hegyi éjszaka imádságának bensõségébõl minket is részesíts… – Hogy az olajfák-hegyi órákban szíved érzelmeiben minket is részesíts… – Hogy a bûnbánatot és engesztelést megértsük… – Hogy szenvedéseinket a te szenvedésedben való részesedésnek tekintsük… – Hogy a bûn utáni utálatoddal tölts el bennünket… – Hogy bajainkban és elhagyatottságunkban a te erõdet és türelmedet add nekünk… – Hogy halálfélelmünkkor a te bátorságod álljon mellettünk… – Hogy halálunk óráján a te olajfák-hegyi angyalodat küldd el hozzánk… – Taníts meg, hogy az Olajfák-hegyén mindig virrasszunk és együtt imádkozzunk veled… – Taníts meg minket imádkozni, amikor gyengének és letörtnek érezzük magunkat… – Add ajkunkra és szívünkben az Atya nevét, amikor Isten távolinak tûnik számunkra… 41
– Isten Báránya, te elveszed a világ bûneit kegyelmezz nekünk. – Isten Báránya, te elveszed a világ bûneit hallgass meg minket. – Isten Báránya, te elveszed a világ bûneit irgalmazz nekünk. Könyörögjünk! Urunk, Jézus Krisztus, te a halál sötétségébe elküldted világosságodat. A legmélyebb magány örvényében most és mindenkor szereteted elrejtett hatalma lakik, s titkaid közepette a megváltottak allelujáját énekelhetjük. Add meg nekünk a hit alázatos egyszerûségét, mely nem hagy tévelyegni minket, s ha a sötétség és az elhagyatottság óráiba hívsz, amikor minden bizonytalannak látszik, adj abban az idõben is, amikor ügyed halálküzdelmet vív, elegendõ fényt, hogy téged el ne veszítsünk, elegendõ fényt, hogy másoknak is fény lehessünk, azoknak, akik még jobban rászorulnak erre. Hadd világítson be húsvéti örömöd titka, mint a hajnalfény, napjainkba, hadd legyünk igazán húsvéti emberek a történelem nagyszombatjain. Add, hogy a világos és a sötét napokban egyaránt, a mai idõkben is, vidáman járjuk utunkat, eljövendõ dicsõséged felé. Amen. Josef Ratzinger: Húsvéti imádság forrás: Internet
42
v
TA RTA L O M J E G Y Z É K
v
Békés Gellért OSB: Csillaghullás . . . . . . . . . . . . . 2 Kalkuttai Teréz anya: Utam a mennybe visz . . . 3 Cirill atya homiliája a templombúcsún . . . . . . 5 Versek, imádságok . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 József Attila: Isten . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 9 József Attila: Keresek valakit . . . . . . . . . . . . . . . . . 10 Reményik Sándor: Istenarc . . . . . . . . . . . . . . . . . . 11 József Attila: Nem emel föl . . . . . . . . . . . . . . . . . . 12 Korzenszky Richárd OSB: Húsvéti imádság . . . . . . 13 Loyolai Szent Ignác imája . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 14 22. zsoltár • Krisztus a jó Pásztor . . . . . . . . . . . . . 15 29. zsoltár • Hála a megmenekülésért . . . . . . . . . . 16 26. zsoltár • Az Úr az én fényességem . . . . . . . . . 17 Romano Guardini: A szent idõ . . . . . . . . . . . . . . 19 A napot megszentelõ himnuszok . . . . . . . . . . . . 24 Imádságok különféle alkalmakra . . . . . . . . . . . 27 Meditációk a szentatyáktól . . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Szent Odiló apát prédikációja . . . . . . . . . . . . . . . . 31 Szent Ágoston püspök szentbeszéde . . . . . . . . . . . 32 Énekek . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 35 Ó maradj vélem, az est közelget... . . . . . . . . . . . . . 35 Mint a szép hûvös patakra... . . . . . . . . . . . . . . . . . 37 Szentóra a szenvedõ Jézussal . . . . . . . . . . . . . . . 38 XVI. Benedek Pápa (J. Ratzinger) imája . . . . . . . . 42
43
Ne feledd el: az élet nagyobbik része a halál után következik.
