A 2013-2014-es generikus juttatások elemzése A Magyar Közlöny 2011. évi 161. számában, december 28-án jelent meg az „Egyes egészségbiztosítási és egészségügyi tárgyú kormányrendeletek módosításáról” szóló 325/2011. (XII. 28.) Korm. rendelet, amely bevezette a gyógyszertári generikus ösztönző rendszert. A rendelet szerint a közforgalmú gyógyszertárat működtető vállalkozás, valamint a közvetlen lakossági gyógyszerellátást végző intézeti gyógyszertár a gyógyszer-gazdaságossági törvény (Gyftv.) 44/A. §ában foglaltak alapján az Egészségbiztosítási Alap „Gyógyszertárak juttatása” jogcím előirányzata terhére juttatásra jogosult naptári negyedévente az alábbi feltételek mellett: A gyógyszertárakat az OEP a hatóanyag-alapú fix csoportba tartozó gyógyszerekre elszámolt vények száma alapján négy kvartilisbe (négy egyenlő gyógyszertárszámú csoportba) sorolja. A rendelkezésre álló összeg 15-20-30-35% arányban kerül felosztásra a négy kvartilis között. Az egyes kvartilisekben az egy vényre jutó támogatás összege a vények számának a preferált referencia ársávba tartozó gyógyszer, ennek hiányában a referencia-gyógyszer vagy a referencia-gyógyszer napi terápiás költségével megegyező, illetve annál alacsonyabb napi terápiás költségű gyógyszer kiadási arányával súlyozott átlagában kerül megállapításra. Az adott kvartilisre jutó összeg a preferált készítmények kiadási arányával súlyozott vényszámok alapján az alábbi súlyszámok szerint kerül felosztásra: o 35,1–50% esetében 1,00 o 50,1–70% esetében 1,15 o 70%-nál magasabb esetében 1,30 A gyógyszertárnak járó juttatást az OEP a tárgynegyedévet követő második hónap 20. napjáig utalja át. A juttatásban azok a gyógyszertárak részesülhetnek, amelyek esetében a hatóanyag-alapú fix csoport esetén a preferált referencia ársávba tartozó gyógyszer, ennek hiányában a referenciagyógyszer vagy a referencia-gyógyszer napi terápiás költségével megegyező, illetve annál alacsonyabb napi terápiás költségű gyógyszer kiszolgálásának aránya az elszámolt vények alapján meghaladja a 35%-ot. A juttatás számítása során azok a vények kerülnek figyelembevételre, amelyekre a hatóanyagalapú fix csoport esetén preferált referencia ársávba tartozó gyógyszert, ennek hiányában referencia-gyógyszert vagy a referencia-gyógyszer napi terápiás költségével megegyező, illetve annál alacsonyabb napi terápiás költségű gyógyszert szolgáltak ki. A költségvetési törvény szerint a „Gyógyszertárak juttatása” jogcím 2012-ben 2,7 milliárd, 2013-tól minden évben 3,6 milliárd forintot tartalmaz, mely összeget négy negyedévre vonatkozóan kell 2525%-os arányban ösztönzésre felhasználni. (Az áthúzódó elszámolás miatt a IV. negyedéves juttatás fedezetét mindig a következő évi költségvetésben biztosítani.) (forrás: www.mgyk.hu) Az alábbi négy ábra (1-4. sz. ábrák) a 2013-as, majd a következő négy ábra (5-8. sz. ábrák) a 2014es év generikus juttatásainak összefüggéseit ábrázolja megyénkénti bontásban.
1. sz. ábra: Generikus juttatás összege 2013-ban megyénként
2. sz. ábra: Ösztönzött vények számának megyénkénti átlaga 2013-ban Az 1. sz. ábra alapján elmondható, hogy Budapest és Pest megye kapja a legtöbb generikus juttatást, az összes kifizetett juttatás értékének közel egynegyedét. A többi megye a generikus juttatásra címzett 3,6 Mrd Ft háromnegyedén osztozik, ezek közül Nógrád, Tolna, Vas és Zala megye gyógyszertárai együttvéve megyénként 100 millió Ft alatti összegben részesültek.
A 2. sz. ábra alapján az ösztönzött vények arányát tekintve a megyék közötti átlagos eltérés 10%-on belül mozog. Ezt az arányt nézve Vas megyében a legkevesebb az ösztönzött vények átlagos aránya (47%), míg kiemelkedik a sorból Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, ahol a 20 megye közül a legmagasabb az arány (kb. 58%).
3. sz. ábra: Az ösztönzött vények számának szélsőértékei és középértéke megyénként 2013-ban
4. sz. ábra: Az egy gyógyszertárra jutó átlag generikus juttatás megyénként 2013-ban
A 3. sz. ábra szerint a szélsőértékek közül elsősorban a maximumértékek szolgálnak információértékkel, hiszen a minimum 35%-os támogatási küszöb majdnem minden megyénél jellemzően megjelenik. A maximumértékek tekintetében a megyéknek több mint felében van olyan gyógyszertár, amely az ösztönzött vények arányával belép a legmagasabb szorzóval rendelkező ösztönzött sávba. Pest megyében van olyan gyógyszertár, amely 93%-os ösztönzött aránnyal expediál(t). A 4. sz. ábra szerint egy gyógyszertárra jutó évi átlagos generikus juttatást figyelve a megyék közti különbség 100 ezer Ft-os tartományban mozog. Kiemelendő Baranya, Nógrád és Szabolcs-SzatmárBereg megye, ahol a legmagasabb az egy gyógyszertárra eső juttatás (430-440 ezer Ft/év). Veszprém és Csongrád megye, valamint Budapest gyógyszertárai átlagban 340 ezer Ft körüli juttatásban részesültek 2013-ban.
5. sz. ábra: A generikus juttatás összege 2014-ben megyénként
6. sz. ábra: Az ösztönzött vények számának megyénkénti átlaga 2014-ben
7. sz. ábra: Az ösztönzött vények számának szélsőértékei és középértéke megyénként 2014-ban
8. sz. ábra: Az egy gyógyszertárra jutó átlag generikus juttatás megyénként 2014-ben
9. sz. ábra: Az egy gyógyszertárra jutó átlag generikus juttatás megyénként 2013-2014-ben (összehasonlítás)
A 9. sz. ábra a 2013-as és 2014-es évek közti összehasonlítást mutatja az egy gyógyszertárra jutó átlag generikus juttatás megyénkénti értékeit tekintve. A legtöbb megye esetében közel azonos
átlagértékek adódnak 2014-ben is. Békés és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében közel 20 ezer forinttal kevesebb, Nógrád megyében azonban nagyjából 15 ezer forinttal több a generikus juttatás átlagértéke 2014-ben.
Budapest, 2015. február 16. Dr. Nagy Vilmos