■■■ A DOHÁNYZÁS ■ Azokból a dohányhoz fűződő szegedi és temesközi gazdag hagyományokból, amelyeket Kálmány Lajos és Bálint Sándor jegyzett le,153 Gyulafalván nagyon kevés él már. A mai öregek már csak arra emlékeznek, hogy a szajániak mesélték: a dohányzás, a pipa az ördög találmánya, s ezt az asszonynép még ma is erősítgeti. A dohányzás legkedveltebb eszköze a pipa volt, az öregek kezéből sohasem hiányzott. Bele nem trafi kdohányt tömtek, mert annak hírül sem volt olyan íze, mint a pipadohánynak, a vágott szűzdohánynak. A szegényebbek kevésbé díszes pipát vettek maguknak, sőt még a pipaszárat is maguk faragták meggyfából, s felizzított vastag dróttal, a pipaszársütővassal fúrták át. A pipaszár végén a csontból készült szopóka van. A pipát a rézből készült pipakupak zárja le. Egyformán kedvelték a cserép-, tajtékpipát és a fából faragott 153 Kálmány 1891, 179.; Bálint 1975. csibukot. A dohányt kézzel tömték és igazították a pipába, s a szurkálóval lazították fel. A rágyújtáshoz a késséget használták. Az acélt csihóták a kovához, s a kipattanó szikra meggyújtotta a P ip ák a Dohány taplót, amit a dohány tetejére tettek. A taplót a gyékény virágából múzeumb an
■■■
A dohányzás ■
135 ■
■■■
154 Bálint 1977, 202. 155 Höbling 1845, 138. 156 Vö. Bálint 1977, 202.
A cél é s kovakő Dohány tar t ó kos t ökac skó
■ Lábadi Károly ■ 136 ■
készítették. Először megszárították, majd néhány napig lúgos vízben – úgy nyerték, hogy csutkapörnyére vizet öntöttek – áztatták, s napon újraszárították. A kérges kezű öregek kisebb parazsat vettek ki ujjukkal a tűzből, s ezzel gyújtottak a pipára. Később olyan pipákat árultak, amelyeknek egyik ódala smirglis volt, amin meggyújthatták a kingyertyás gyufát. A pipa ugyanúgy, ahogy Bálint Sándor tudósít róla,154 Gyulafalván is néha az egészséget is szolgálta. Az égő pipára beléndekmagot szórtak, hogy belélegzett füstje szüntesse meg a fogfájást. Ilyenkor még asszonyok is szájukba vették a pipát. Erre baranyai adat is ismert.155 A mezei munkák végzésekor – aratáskor, kapáláskor, szénagyűjtéskor – a rövid pihenő neve pipahuja.156 Addig tart, amíg egy pipa dohányt vagy cigarettát elszívnak. A pipálást néhány falusi mesterembernél a szivarozás váltotta fel. Előkelőnek tűnt, ezért a pórnép között nem terjedt el, megmaradt a mesterek kiváltságának. A szivart maguk készítették
Dohányos falu
■■■
■■■ a legjobb minőségű dohánylevelekből. Éles késsel kivágták a vastagabb ereket, lemetszették a levelek vékony szélét is, mert az nem parázslott. Az azonos nagyságú és színű leveleket egymásra fektették úgy, hogy színükkel mindig az asztallap felé forduljanak, majd 14-15 levelet körkörösen, lehetőleg minél szorosabban összesodortak. Egy gyapjú harisnyaszárat vízbe mártottak, kicsavarták, s ebbe dugták a szivarokat. Addig meleg helyen tartották, amíg a harisnya száraz nem lett. Közben a gőz átjárta az összecsavart leveleket, megpárolódtak. Utána a szivarokat azonos hosszúságúra vágták, s fadobozban, fojtott helyen tartották. Az elszívott szivar végének neve szivarcsutka. A cigaretta a férfi nép között általánosan elterjedt. Mindenki maga csavarja, sodorja. A dohányosok a zsebükben bőrből vagy pléhből készült tózniban tartják a dohányt a cigarettapapírral együtt. A régi öregek a dohányt kostökacskóban, a birka megszárított húgyhólyagjában tartották. A papírt nedves ajkukhoz Dohány tar t ó emelik, s egyet a tucatból ajkukra ragasztanak. A papírt a bal kéz t óz nik
■■■
A dohányzás ■
137 ■
■■■
Dohány vágó kés z ülék a s z ük s éges kellékek kel
■ Lábadi Károly ■ 138 ■
hüvelyk és mutatóujja közé fogják, jobb kezük ujjaival dohányt szórnak bele, majd ugyanezzel a kézzel megsodorják, a papír szélét megnyálazzák, ujjukat végighúzzák a cigarettán, hogy a papír minél jobban a dohányhoz simuljon. Gyufával vagy öngyújtóval gyújtanak rá.
Dohányos falu
■■■
■■■ A cigarettát szipkából is szívják, amit maguk faragnak meggyfából. Ínséges időben újság- és vécépapírba is csavartak dohányt. Kizárólag csak férfiak dohányoztak. Ha mégis megtörtént, hogy nő is rágyújtott, a fehércselédet megszólták. Az apák akkor engedélyezték, hogy fiaik rágyújtsanak, ha már muhart vagy herét tudtak kaszálni. A gyerekek titkon is dohányoztak. Néha száraz kukoricabajuszból készítettek cigarettát, ha nem sikerült megdézsmálniuk atyjuk dohánykészletét. Az idősebbek biztatták fiatalabb társaikat: „Mejjezd be!” Ha tapasztalatlan volt fiatalabb társuk, szót fogadott, beszippantotta a füstöt, rövid időre elkábult tőle. Ezen jót mulattak. A bagó az elszívott pipadohány, a cigaretta, a szivar maradéka vagy dohánylevél. Némelyek összegyűjtötték, s azt rágcsálták. A dohányosok maguk gondoskodtak a jó vágott dohányról. Már csomózáskor kiválogatták a legszebb sárga leveleket, zsákba rakták, abban vitték el a dohányvágóhoz. A paraszti munkák végzése mellett volt, aki titokban dohányvágást is vállalt. Egyet-
■■■
Vaskas z rób an pörkölésre elő kés z ítet t dohány (rekons t rukció a Dohány múzeumb an)
A dohányzás ■
139 ■
■■■
Fr is s en p ör költ dohány
■ Lábadi Károly ■ 140 ■
len szerszáma a dohányvágó. Részei a favájú, amely pléhvel van bevonva. Használat előtt beszórták fédervajsza, hogy benne jobban csússzon a leveles dohány. A vályú széle a koszorú, amely két centiméter széles, s acélráspojból van hajlítva. A koszorú szélébe illeszkedik a nyéllel ellátott kés, amelyet szecskavágó késéből vagy fűrészélből készítettek. A koszorú és a kés is azért készült acélból, hogy ne rágja egymást. A kést függőlegesen mozgatták, s közben azt az öt-hat levelet, amelyet szivarszerűen összesodortak, a kés felé tolták. A vágást a földön végezték. A kés egyszeri lenyomásával egy cigarettára való dohányt aprítottak, egy kilóból ezer cigarettához szükséges dohányt nyertek. A művelet megerőltető, hiszen egy kila
Dohányos falu
■■■
■■■ dohány vágása egy óráig is eltart, s közben a kéz hamar fárad. Annál jobban vágják, minél vékonyabb szálú lesz a dohány. A vágás díja a dohány árának egy harmadát tette ki. A vágott dohányt a beváltott első osztályú dohány árának a kétszereséért árulták. A vágott dohányt pörkőni kell. A pörkölést vaskaszróban végzik. A katlanba tüzet gyújtanak, a vágott dohányt beleszórják a kaszróba, s a tűz fölé teszik, közben rázogatják. Addig tartják tűz felett, amíg a dohány átmelegszik, közben pár kanál kristálycukrot szórnak a dohányra, hogy jobb ízű legyen. Ha túl barna volt a dohány, hogy szebb sárga színt kapjon, kevés ként hintettek rá, azzal együtt hevítették. Amikor a dohány gőzölni kezd, kiszedik, és szétterítik újságpapírra, hogy megszáradjon. A pörkölés akkor sikerül, ha a dohány szálas és sárgáspiros lesz. Ritka szövésű zsákban, a szergyián átvetve vagy fabőröndben tartják, hogy levegőzzön, ne száradjon ki, s megóvják a penészedéstől. A dohány élvezetének hagyományos módjai az 1960-as évekig teljesen megszűntek, a csavart cigarettát felváltotta a trafi k, s az érdeklődés a szűzdohány iránt teljesen megszűnt.
■■■
A dohányzás ■
141 ■
■■■
■
■■■
