A Diákhitel Központ Zrt. 2013. évi Éves jelentése A tĘkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény, a 24/2008 (VIII.15.) PM rendelet, valamint a Budapesti ÉrtéktĘzsde ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság Bevezetési és Forgalombantartási Szabályokról címĦ szabályzata alapján a Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság az alábbiakban teszi közzé a 2013. évi Éves jelentését. A Társaság a rendszeres tájékoztatás (Éves jelentés) alá esĘ információkat a Kötvényprogram hatálya alatt a Kibocsátó www.diakhitel.hu és a VezetĘ Forgalmazó www.akk.hu címĦ honlapján, valamint a www.kozzetetelek.hu oldalon teszi közzé. A BÉT által elĘírt közzétételek a BÉT www.bet.hu címĦ honlapján keresztül történnek. A Diákhitel Központ Zrt. 2013. évi Éves jelentésének cégszerĦen aláírt változata 2014. április 30-ától a Társaság székhelyén, 1027 Budapest II. kerület, Csalogány utca 9-11. alatt munkanapokon 9-14 óra között megtekinthetĘ.
BESZÁMOLÓ Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság 2013. december 31.
Budapest, 2014. március 26.
a vállalkozás vezetĘje (képviselĘje)
12657331-6492-114-01 S tatisz tik ai s zám jel 01-10-044593 Cégjegy z ék s zám a
" A" MÉRLEG Esz közök (aktívák) S orsz á m a 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20
A té te l m e gne ve z é se b
21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51
A. Be fe kte te tt e sz köz ök I. IM M A TE RIÁ LIS JA V A K 1. A lapítás -áts zervez és ak tivált értéke 2. K ísérleti fejles ztés ak tivált értéke 3. V agyoni érték Ħ jogok 4. S zellem i term ék ek 5. Üzleti vagy cégérték 6. Im m ateriális javak ra adott elĘleg 7. Im m ateriális javak érték hely es bítés e II. TÁ RGY I E S ZK ÖZÖK 1. Ingatlanok és a kapcs olódó vagy oni értékĦ jogok 2. M Ħsz aki berendez ések, gépek , járm Ħvek 3. E gy éb berendez és ek , felsz erelések , járm Ħvek 4 .B eruház ás ok, felújítások 5. B eruház ás okra adott elĘleg 6. Tárgy i es zk öz ök értékhely es bítése III. B E FE K TE TE TT P É NZÜGY I E S ZK ÖZÖK 1. Tartós rés zesedés kapcs olt vállalk ozásban 2. Tartós an adott k ölc sön k apcs olt vállalkozásban 3. E gy éb tartós rész es edés 4. E gy éb tartósan adott k ölc sön egyéb rés zesedési vis zony ban álló vállalkozás ban 5. E gy éb tartósan adott k ölc sön eb b Ęl: Tartós an adott Diák hitelek 6.Tartós hitelvis zony t m egtes tesítĘ értékpapír 7. B efektetett pénz ügy i esz köz ök érték helyes bítés e B. Forgóe sz köz ök I. K É S ZLE TE K 1. A nyagok 2. Á ruk 3. K ész letek re adott elĘlegek II. K ÖV E TE LÉ S E K 1. K övetelések árus zállítás ból és s zolgáltatás ból ( vevĘk ) 2. K övetelések kapc s olt vállalk oz áss al sz em ben 3. K övetelések egyéb rés zesedési vis zony ban lévĘ vállalkozáss al s zem ben 4. V áltókövetelések 5. E gyéb követelések eb b Ęl: É ven b elül esedék es Diák hitelek III. É RTÉ K P A P ÍROK 1. Rész es edés kapc solt vállalk oz ás ban 2. E gyéb rész es edés 3. S aját rés zvény ek , üz letrés zek 4. Forgatási c élú hitelvisz ony t m egtestes ítĘ érték papírok IV . P É NZE S ZK ÖZÖK 1. P énz tár, c sekk ek 2. B ank betétek C. Aktív idĘbe li e lha tá rolá sok 1. B evételek ak tív idĘbeli elhatárolás a 2. K ölts égek , ráfordítások ak tív idĘbeli elhatárolás a eb b Ęl: E lhatárolt m Ħk ödési k öltségek , ráfordítások Diák hitelek elhatárolt forrás k am ata 3. Halas ztott ráfordítás ok
52
Eszközök össz e se n
K eltez és :
B udapest, 2014.03.26
a da tok m illió forintba n 2012.12.31 2013.12.31 c d 229 512 235 845 296 303 0 0 0 0 296 300 0 3 0 0 0 0 0 0 178 212 58 53 108 98 8 10 4 51 0 0 0 0 229 038 235 330 0 0 0 0 0 0 0 229 038 229 034 0 0 45 195 1 0 1 0 31 822 11 0 0 0 31 811 31 586 13 090 0 0 0 13 090 282 1 281 1 754 84 1 020 0 0 650
0 235 330 235 326 0 0 50 792 1 0 1 0 37 661 0 0 0 0 37 661 37 547 12 676 0 0 0 12 676 454 1 453 956 30 926 455 1 0
276 461
287 593
12657331-6492-114-01 S tatis z tik ai s z ám jel 01-10-044593 Cégjegy z ék s z ám a
" A" MÉRLEG Források (passzívák) S orsz á m a 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68 69 70 71 72 73 74 75 76 77 78 79 80 81 82 83 84 85 86 87 88 89 90 91 92 93 94 95 96 97
98
A té te l m e gne ve z é se b D. S a já t tĘke I. JE GY ZE TT TėK E eb b Ęl: vis s z avás árolt tulajdoni rés z es edés névérték en II. JE GY ZE TT, DE M É G B E NE M FIZE TE TT TėK E III. TėK E TA RTA LÉ K IV E RE DM É NY TA RTA LÉ K V . LE K ÖTÖTT TA RTA LÉ K V I. É RTÉ K E LÉ S I TA RTA LÉ K V II. M É RLE G S ZE RINTI E RE DM É NY E. Cé lta rta lé kok 1. Céltartalék a várható k ötelez etts égek re 2. Céltartalék a jövĘbeni k ölts égek re 3. E gy éb c éltartalék eb b Ęl: Diák hitel k oc k áz ati c éltartalék F. Köte le z e ttsé ge k I. HÁ TRA S OROLT K ÖTE LE ZE TTS É GE K 1. Hátras orolt k ötelez etts égek k apc s olt vállalk oz ás s al s z em ben 2. Hátras orolt k ötelez etts égek egy éb rés z es edés i vis z ony ban lévĘ vállalk oz ás s al s z em ben 3. Hátras orolt k ötelez etts égek egy éb gaz dálk odóval s z em ben II. HOS S ZÚ LE JÁ RA TÚ K ÖTE LE ZE TTS É GE K 1. Hos s z ú lejáratra k apott k ölc s önök 2. Á tváltoz tatható k ötvény ek 3. Tartoz ás ok k ötvény k iboc s átás ból 4. B eruház ás i és fejles z tés i hitelek 5. E gy éb hos s z úlejáratú hitelek 6. Tartós k ötelez etts égek k apc s olt vállalk oz ás s al s z em ben 7. Tartós k ötelez etts égek egy éb rés z es edés i vis z ony ban lévĘ vállalk oz ás s al s z em ben 8. E gy éb hos s z ú lejáratú k ötelez etts égek III. RÖV ID LE JÁ RA TÚ K ÖTE LE ZE TTS É GE K 1. Rövid lejáratú k ölc s önök eb b Ęl: az átváltoz tatható k ötvények 2. Rövid lejáratú hitelek 3. V evĘk tĘl k apott elĘlegek 4. K ötelez etts égek árus z állítás ból és s z olgáltatás ból - s z állítók 5. V áltótartoz ás ok 6. Rövid lejáratú k ötelez etts égek k apc s olt vállalk oz ás s al s z em ben 7. Rövid lejáratú k ötelez etts égek egy éb rés z es edés i vis z ony ban lévĘ vállalk oz ás s al s z em ben 8. E gy éb rövidlejáratú k ötelez etts égek eb b Ęl: Diák hitelez és s el k apc s olatos k ötelez etts ég G. P a ssz ív idĘbe li e lha tá rolá sok 1. B evételek pas s z ív idĘbeli elhatárolás a 2. K ölts égek , ráfordítás ok pas s z ív idĘbeli elhatárolás a eb b Ęl: E lhatárolt m Ħk ödés i k ölts égek , ráfordítás ok Diák hitelek elhatárolt forrás k am ata 3. Halas z tott b evételek
Forrá sok össz e se n
K eltez és : B udapes t, 2014.03.26
a da tok m illió forintba n 2012.12.31 2013.12.31 c d 2 273 2 273 300 300 0 0 0 0 2 200 2 200 -227 -227 0 0 0 0 0 0 24 394 28 252 0 0 0 0 24 394 28 252 24 394 28 252 240 827 248 057 0 0 0 0
198
68 80 49
42 18 3
20
0 0 317 0 0 000 0 425 892 0 0 510 777 0 396 0 231 0 000
175
75 92 7
72 18 4
49
0 0 226 0 0 500 0 226 500 0 0 831 206 0 499 0 157 0 892
0 106 22 8 967 322 5 657 759 0 2 988
0 77 26 9 011 514 8 398 544 4 197 99
276 461
287 593
12657331-6492-114-01 S tatis ztik ai s z ám jel 01-10-044593 Cégjegy zék sz ám a
" A" EREDMÉNYKIMUTATÁS (öss z k ölts ég eljárás s al) S orsz á m A té te l m e gne ve z é se a b 1 01. B elföldi érték es ítés nettó árbevétele 2 02. E x portérték es ítés nettó árbevétele 3 I. Érté ke síté s ne ttó á rbe vé te le (01+ 02) 4 03. S aját term elés Ħ k ész letek állom ány változ ás 5 04. S aját elĘállítás ú es z köz ök ak tivált érték e 6 II. Aktivá lt sa já t te lje sítm é nye k é rté ke (+ ;-03+ 04) 7 III. Egyé b be vé te le k eb b Ęl: -vis s z aírt érték ves z tés 8 -Diák hitel k oc k áz ati c éltartalék felhas z nálás 9 -Diák hitelezés m iatti egyéb b evételek 10 11 05. A ny agk ölts ég 12 06. Igény be vett s z olgáltatás ok értéke 13 07. E gy éb s zolgáltatások érték e 14 08. E ladott áruk bes z erz ési érték e 15 09. E ladott ( köz vetített) s zolgáltatások érték e 16 IV . Anya gje lle gĦ rá fordítá sok (05+ 06+ 07+ 08+ 09) 17 10. B érkölts ég 18 11. S z em ély i jellegĦ egy éb k ifiz etés ek 19 12. B érjárulékok 20 V . S z e m é lyi je lle gĦ rá fordítá sok (10+ 11+ 12) 21 V I. Érté kcsökke né si le írá s 22 V II. Egyé b rá fordítá sok eb b Ęl: -érték ves z tés 23 -Diák hitel k oc k áz ati c éltartalék k épz és 24 -B ehajthatatlan k övetelés ( diák hitel) m iatti ves zteség 25 -MĦk ödés i k ölts égek , ráfordítás ok elhatárolás a 26 27 A ÜZEM I TEV ÉKENYS ÉG EREDM ÉNYE (I+ ,-II+ III-IV -V -V I-V II) 28 13. K apott járó os z talék és rés zes edés eb b Ęl: -k apc solt vállalk oz ás tól k apott 29 30 14. Rész es edés ek érték es ítés ének árfoly am ny eres ége eb b Ęl: -k apc solt vállalk oz ás tól k apott 31 32 15. B efek tetett pénz ügyi es zk öz ök kam atai, árfoly am ny eresége eb b Ęl: -k apc solt vállalk oz ás tól k apott 33 -Diák hitelek k am atb evételei 34 35 16. E gy éb k apott ( járó) k am atok és k am atjellegĦ bevételek eb b Ęl: -k apc solt vállalk oz ás tól k apott 36 37 17. P énzügy i m Ħveletek egy éb bevételei 38 V III. P é nzügyi m Ħve le te k be vé te le i ( 13+ 14+ 15+ 16+ 17 ) 39 18. B efek tetett pénz ügy i es z k öz ök árfoly am ves ztesége eb b Ęl: -k apc solt vállalk oz ás nak adott 40 41 19. Fiz etendĘ kam atok és k am atjellegĦ ráfordítás ok -Diák hitelek forrásk ölts ége 42 eb b Ęl: -k apc solt vállalk oz ás nak adott 43 -Forrásk ölts ég elhatárolás a 44 45 20. Rész es edés ek , érték papírok , bankbetétek érték ves ztése 46 21. P énz ügyi m Ħveletek egy éb ráfordítás ai 47 IX . P é nzügyi m Ħve le te k rá fordítá sa i ( 18+ 19+ ,-20+ 21) 48 B. P ÉNZÜGYI M ĥV ELETEK EREDM ÉNYE ( V III-IX ) 49 C S ZOKÁS OS V ÁLLALKOZÁS I EREDM ÉNY ( + ,- A + ,- B ) 50 X . Re ndkívüli be vé te le k 51 X I. Re ndkívüli rá fordítá sok 52 D. RENDKÍV ÜLI EREDM ÉNY ( X -X I ) 53 E. ADÓZÁS ELėTTI EREDM ÉNY (+ ,- C+ ,- D ) 54 X II. Adófiz e té si köte le ze ttsé g 55 F. ADÓZOTT EREDM ÉNY ( + ,- E - X II) 56 22. E redm ény tartalék igény bevétele osz talék ra, rés zes edés re 57 23. Jóváhagy ott os ztalék, rés zes edés 58 G. M ÉRLEG S ZERINTI EREDM ÉNY ( + ,-F+ 22-23 ) K eltez és : B udapest, 2014.03.26
a da tok m illió forintba n 2012.12.31 2013.12.31 c d 0 0 0 0 0 0 0 0 1 0 1 0 995 1 151 0 0 125 199 728 946 29 29 829 884 175 214 0 0 1 0 1 034 1 127 661 693 179 184 229 231 1 069 1 108 86 138 3 864 4 071 2 0 3 597 4 052 124 199 0 -183 -5 057 -5 293 0 0 0 0 0 0 0 0 18 473 18 475 0 0 18 473 18 475 286 283 0 0 0 0 18 760 18 758 0 0 0 0 13 701 13 484 13 701 13 484 2 173 1 247 0 1 495 0 0 0 0 13 701 13 484 5 058 5 274 1 -19 6 26 6 6 0 20 1 1 1 1 0 0 0 0 0 0 0 0
KIEGÉSZÍTė MELLÉKLET
Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság 2013. december 31.
Budapest, 2014. március 26.
a vállalkozás vezetĘje (képviselĘje)
1
Tartalomjegyzék I.
Általános kiegészítések ___________________________________________________ 4 I.1. I.1.1 I.1.2 I.1.3 I.1.4 I.1.5 I.1.6 I.1.7
I.2.
A Társaság rövid bemutatása ______________________________________________ 4 A könyvvezetés módja és a mérlegkészítés idĘpontja__________________________________ 6 A Beszámoló készítésének rendje _________________________________________________ 6 A mérleg és eredménykimutatás tagolása ___________________________________________ 7 A mérlegtételek értékelése ______________________________________________________ 8 Az eszközök minĘsítése, besorolása, átsorolása ______________________________________ 8 Az értékcsökkenés elszámolása, a Társaság amortizációs politikája ______________________ 9 Az üzleti jelentés tartalma ______________________________________________________ 10 A vagyoni - pénzügyi helyzet fontosabb mutatói______________________________ 10
II. Specifikus rész ________________________________________________________ 11 II.1.
A mérleghez kapcsolódó általános kiegészítések _____________________________ 11
II.2.
Eszközök _____________________________________________________________ 18
II.2.1 Az immateriális javak és tárgyi eszközök bruttó értékének valamint értékcsökkenési leírásának alakulása mérlegtételenként ____________________________________________________________ 18 II.2.1.a Az immateriális javak és a tárgyi eszközök bruttó értékének alakulása __________________ 18 II.2.1.b Az immateriális javak és a tárgyi eszközök halmozott értékcsökkenésének alakulása ______ 19 II.2.1.c Az immateriális javak és a tárgyi eszközök nettó értékének alakulása___________________ 20 II.2.1.d Az immateriális javak és a tárgyi eszközök tárgyévi értékcsökkenésének alakulása ________ 21 II.2.2 Az elszámolt terven felüli értékcsökkenési leírás ____________________________________ 22 II.2.3 Az elszámolt és visszaírt értékvesztés bemutatása mérlegtételek szerinti bontásban ___________ 23 II.2.4 A tárgyi eszközök értékcsökkenési leírásának megváltoztatásából adódó eredménymódosulás ismertetése _________________________________________________________________________ 24 II.2.5 Tájékoztató adatok a tárgyidĘszakban befolyt törlesztésekbĘl, a hitel tĘke részének törlesztésére beérkezett összegekrĘl ________________________________________________________________ 25 II.2.6 Aktív idĘbeli elhatárolások részletezése ___________________________________________ 26 II.2.6.1 Elhatárolt mĦködési költségek, ráfordítások aktív idĘbeli elhatárolásának alakulása _________ 27
II.3.
Források ______________________________________________________________ 29 29 30 31 32 33 34 35 36 37
II.3.1 A saját tĘke üzleti éven belüli változása ___________________________________________ II.3.1.a Kibocsátott részvények állományának alakulása ________________________________ II.3.1.b A Diákhitel Központ Zrt. részvényeseinek adatai _______________________________ II.3.2 A lekötött tartalék jogcímenkénti bemutatása _______________________________________ II.3.3 Céltartalék képzés és felhasználás részletezése ______________________________________ II.3.4 Kötelezettségek hátralévĘ futamideje _____________________________________________ II.3.5 Zálogjoggal vagy hasonló jogokkal biztosított kötelezettségek _________________________ II.3.6 Kapcsolt vállalkozásokkal kapcsolatos követelések és kötelezettségek részletezése _________ II.3.7 Passzív idĘbeli elhatárolások részletezése__________________________________________ II.3.7.1 Kamatbevételekben megtérült mĦködési költségek, ráfordítások passzív idĘbeli elhatárolásának idĘbeli alakulása ____________________________________________________________________ II.3.7.2 Forrásköltségek passzív idĘbeli elhatárolásának alakulása ______________________________ II.3.8 Mérlegen kívüli, a mérlegben meg nem jelenĘ jelentĘs pénzügyi kötelezettségek bemutatása _
III.
38 39 40
Az Eredménykimutatáshoz kapcsolódó kiegészítések ________________________ 41
III.1. A diákhitelek állománya és a tĘkésített kamatok alakulása_____________________ 41 III.2. A bevételek alakulása fĘbb tevékenységenkénti megbontásban _________________ 42 III.3. A 2013. évi költségek bemutatása __________________________________________ 43 III.4. Egyéb ráfordítások bemutatása ___________________________________________ 44 III.5. Társasági adó módosító tételeinek ismertetése _______________________________ 45 III.6. Rendkívüli bevételek és ráfordítások részletezése ____________________________ 46
2
III.7. Rendkívüli bevételek és ráfordítások társasági adóra gyakorolt hatása __________ 47
IV.
Tájékoztató kiegészítések ______________________________________________ 48
IV.1. A tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók létszámának és javadalmazásának bemutatása ___________________________________________________________________ 48 IV.1.1 A tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók létszámának bemutatása _____________________ 48 IV.1.2 A tárgyévben foglalkoztatott munkavállalók javadalmazásának bemutatása ________________ 49 IV.2. VezetĘ tisztségviselĘk, az igazgatóság, a felügyelĘ bizottság tagjaival kapcsolatos adatok 50
V. Cash flow-kimutatás ____________________________________________________ 51
3
I. ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK A kiegészítĘ melléklet a számviteli törvény (2000. évi C. törvény) elĘírásainak megfelelĘen bemutatja mindazokat az adatokat, amelyek a Diákhitel Központ Zrt. (a továbbiakban esetenként Társaság) vagyoni, pénzügyi helyzetének, mĦködése eredményének, megbízható és valós képének kialakításához – a mérlegben, az eredménykimutatásban szereplĘkön túlmenĘen – szükségesek. A Diákhitel Központ Zrt. tevékenységét a 1/2012. (I. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban Rendelet) szabályozza. A Társaság alaptevékenysége hitelek nyújtása, azonban nem tartozik a HitelintézetekrĘl és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény hatálya alá, ezért a Diákhitel Központ Zrt. könyvvezetése, és éves beszámoló készítése során a számviteli törvény és a Rendelet elĘírásait lehet figyelembe venni. A diákhitelezés jogi szabályozásában a szükséges módosítások megtörténtek. I.1. A TÁRSASÁG RÖVID BEMUTATÁSA 2001. április 27. Az Oktatási Minisztérium megalapította az egyszemélyes zártkörĦ mĦködési formájú 100 millió forint alaptĘkéjĦ DHK-Szervezési Rt-t. Összesen 100 db, egyenként 1 millió forint névértékĦ névre szóló törzsrészvény került kibocsátásra, amelyet az Alapító 500%-os kibocsátási értéken jegyzett le, és a Társaság számlájára 500 millió forintot befizetett. 2001. augusztus 16. A Postabank és Takarékpénztár Rt. megvásárolta a Kincstári Vagyonigazgatóságtól a Diákhitel Központ Rt. összes részvényét, ezzel 100%-os tulajdonossá vált. 2001. december 5. A Magyar Fejlesztési Bank Rt. 2001. december 5-én 2 milliárd forint értékben tĘkét emelt a Diákhitel Központ Rt-ben, amely alapján Társaság jegyzett tĘkéje 300 millió forintra, míg a tĘketartalék 2 200 millió forintra növekedett. A tĘkeemelést követĘen a Postabank és Takarékpénztár Rt. 33,33%-os, a Magyar Fejlesztési Bank Rt. 66,67%-os tulajdonossá vált. 2002. december 30. A Diákhitel Központ Rt. részvényeinek tulajdonosa a Magyar Állam, a vagyonkezelĘi szerzĘdés alapján a tulajdonosi jogokat a Pénzügyminisztérium gyakorolja. 2006. április 4. A gazdasági Társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény rendelkezéseinek megfelelĘen a tulajdonos döntött a Társaság nevének Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaságra történĘ módosításáról is, amelyet a Cégbíróság 2006. április 4-én bejegyzett. 2007. szeptember 25. Az állami vagyonról szóló 2007. évi CVI. törvény értelmében tulajdonosi jogok és kötelezettségek összességét 2007. szeptember 25-étĘl az Állami Privatizációs és VagyonkezelĘ Zrt. (székhely: 1133 Budapest, Pozsonyi út. 56.), majd 2008. január 1-jétĘl a Magyar Nemzeti VagyonkezelĘ Zrt. (székhely: 1133 Budapest, Pozsonyi út 56.) gyakorolta.
4
2010. június 17. Az állami vagyonnal való felelĘs gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvények megállapításáról szóló 2010. évi LII. törvény rendelkezései alapján 2010. június 17-tĘl a Diákhitel Központ felett a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (MFB) gyakorolja. Az új tulajdonos megszüntette az Igazgatóságot, annak jogkörét a Vezérigazgató gyakorolja, aki a Társaság tevékenységének, munkaszervezetének operatív irányítását is ellátja. A Társaságnál az Alapító Okiratban meghatározott egyes feladatkörök tekintetében ügydöntĘ FelügyelĘbizottság mĦködik, az ügydöntĘ határozatok meghozatalát az Alapító Okirat a FelügyelĘbizottság elĘzetes jóváhagyásához köti. Ezen ügyvezetés körében ellátott funkciók tekintetében a FelügyelĘbizottság elnöke és a FelügyelĘbizottság tagjai is vezetĘ tisztségviselĘknek minĘsülnek. 1. táblázat: A Diákhitel Központ tulajdonosi szerkezete a cégbírósági bejegyzések szerint 2001. június 14. 2001. sze pte mbe r 2001. de cember mFt % mFt % mFt % Oktatási M inisz térium 100 100% Postabank és T akarékp énztár Rt. 100 100% 100 33% M agy ar Fejlesz tési Bank Rt. 200 67% M agy ar Állam Je gyze tt tĘke össze sen 100 100% 100 100% 300 100% Tulajdonos
2002. dece mber mFt %
300 300
100% 100%
A tulajdonosi szerkezet 2002. december óta változatlan. A Diákhitel Központ Zrt. a hallgatói hitelrendszer mĦködtetését, és a hallgatói hitelek folyósítását, nyilvántartását végzi. A hitelnyújtáshoz szükséges források biztosítása a Rendelet elĘírása szerint az Államadósság KezelĘ Központ (ÁKK) bevonásával történik, ennek keretében a Diákhitel Központ szerzĘdés keretében megbízta az ÁKK Zrt-t, hogy a pénz- és tĘkepiacon eljárjon, és az állam által garantált források biztosításában közremĦködjön. A Magyar Állam készfizetĘ kezesként felel a Diákhitel Központ Zrt. azon fizetési kötelezettségeiért, amelyek a belföldrĘl és külföldrĘl, a diákhitelezési rendszer finanszírozása érdekében felvett hiteleibĘl, illetve kötvénykibocsátásaiból erednek. A Diákhitel Központ Zrt. számviteli politikájának fĘbb vonásai A számviteli törvény meghatározza a beszámolás és könyvvezetés formáit, tartalmát, az érvényesítendĘ értékelési elveket és eljárásokat, valamint a nyilvánosságra-hozatalra, a közzétételre és a könyvvizsgálatra vonatkozó követelményeket. A Diákhitel Központ számviteli nyilvántartási rendszere biztosítja a teljesség, valódiság, világosság, összemérés, folytonosság, következetesség, óvatosság, bruttó elszámolás, egyedi értékelés, az idĘbeli elhatárolás, a tartalom elsĘdlegességének, továbbá a lényegesség és a költség-haszon összevetésének elvét. A Diákhitel Központ által a könyvvezetés során, valamint az éves beszámoló elkészítésénél és közzétételénél alkalmazott számviteli elveket, eljárásokat, értékelési módszereket a Társaság hatályos számviteli politikája tartalmazza. 2013. évben – a beszámolóban is - a Társaság számviteli politikájában tartalmi és technikai jellegĦ változások történtek. Az
5
eredménykimutatásban a számviteli törvény szerinti tagoláson túl továbbrészletezésre került sor, új informatív sorok kerültek felvételre. VII. Egyéb ráfordítások EbbĘl: MĦködési költségek, ráfordítások elhatárolása 19. FizetendĘ kamatok és kamatjellegĦ ráfordítások EbbĘl: Diákhitel forrásköltség elhatárolás. A kamatbevételben meg nem térülĘ -, vagy többletként megtérülĘ mĦködési költségek és ráfordítások elhatárolása – annak érdekében, hogy az eredménykimutatás a tényleges tárgyévi költségeket mutassa - a költségek helyett az egyéb ráfordításokkal szemben történik. A Mérlegben sorok közötti átsorolásokra került sor. Az elhatárolt forrásköltségek bemutatása eszköz oldalon a C.3. Halasztott ráfordítások sor helyett a C.2. Költségek, ráfordítások aktív idĘbeli elhatárolása soron történik. Forrás oldalon az elhatárolt forrásköltségek bemutatása a G.3. Halasztott bevételek sor helyett a G.2. Költségek, ráfordítások passzív idĘbeli elhatárolása soron történik. A forrásköltségek kamatbevételben meg nem térülĘ-, vagy többletként megtérülĘ részét a pénzügyi mĦveletek ráfordításaival szemben határoljuk el. A korábbiakban a forrásköltségek kamatbevételben meg nem térülĘ részét a ráfordítások csökkentésével, a többletként megtérülĘ részét a bevételek csökkentésével határoltuk el. A Diákhitel Központ Zrt. számviteli politikájának része: − a Leltározási szabályzat; − az Eszközök és a források értékelési szabályzat; − a Pénz- és értékkezelési szabályzat; − a Számlarend; − a Selejtezési szabályzat; − az Önköltségszámítási szabályzat. I.1.1 A KÖNYVVEZETÉS MÓDJA ÉS A MÉRLEGKÉSZÍTÉS IDėPONTJA A könyvvezetés választott módja: a Diákhitel Központ Zrt. a számviteli törvényben meghatározott határértékek figyelembevételével, kettĘs könyvvitel rendszerében tesz eleget könyvvezetési kötelezettségének. A Diákhitel Központ Zrt.-nél a mérleg fordulónapja tárgyév december 31., a mérlegkészítés idĘpontja a tárgyévet követĘ év január 31. I.1.2 A BESZÁMOLÓ KÉSZÍTÉSÉNEK RENDJE A Diákhitel Központ Zrt. az éves beszámolóját a hatályos jogszabályban meghatározott szerkezetben és elĘírt részletezésben, bizonylatokkal alátámasztott, szabályszerĦen vezetett kettĘs könyvvitel adatai alapján, világos, áttekinthetĘ formában, magyar nyelven, millió forintban készíti el. A mérleget a számviteli törvény 1. számú melléklet „A” változata szerint készítjük. Az eredménykimutatást a számviteli törvény 2. számú mellékletének „A” változata szerint készítjük el. A gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 40.§ (1) bekezdése értelmében a Társaság a számviteli törvény szerinti beszámoló valódiságát és jogszabályszerĦségét könyvvizsgálóval köteles ellenĘriztetni. A számvitelrĘl szóló 2000. évi C. törvény 153.§ (1) bekezdése szerint a Társaság köteles a jóváhagyásra jogosult testület 6
által elfogadott éves beszámolót, valamint az adózott eredmény felhasználására vonatkozó határozatot az adott üzleti év mérlegforduló napjától számított 150 napon belül letétbe helyezni ugyanolyan formában és tartalommal, mint amelynek alapján a könyvvizsgáló az éves beszámolót felülvizsgálta. A számviteli törvény 154. § (1) bekezdése értelmében a Társaság köteles az éves beszámolót a könyvvizsgálói záradékot vagy a záradék megadásának elutasítását is tartalmazó független könyvvizsgálói jelentéssel együtt közzétenni. A Társaság a 2013. évi beszámolóját a kormányzati portál útján elektronikusan teszi közzé. A Társaság könyvvizsgálatát az Ernst & Young Könyvvizsgáló Kft. végzi. Címe: 1132 Budapest, Váci út 20., cégbejegyzési száma: Cg. 01-09-267553, kamarai bejegyzési száma: 001165. A Könyvvizsgálói jelentés aláírója Virágh Gabriella bejegyzett könyvvizsgáló, igazolvány száma: 004245. Az éves beszámoló részét képezĘ mérleget, eredménykimutatást, valamint a kiegészítĘ mellékletet, és az üzleti jelentést a hely és dátum feltüntetésével a részvénytársaság vezérigazgatója, Bugár Csaba (lakcíme: 1118 Budapest, Otthon u. 23/B I/4) írja alá. A Diákhitel Központban a könyvviteli szolgáltatás körébe tartozó feladatok irányításáért, vezetéséért felelĘs személy Hajasné Turai Ibolya pénzügyi és számviteli igazgató (2030 Érd, Gyöngyvirág u. 48.), nyilvántartásba vételi száma: 141981. A Diákhitel Központ Zrt. 2013. évi auditált beszámolója és üzleti jelentése a www.diakhitel.hu honlapon megtekinthetĘ. A rendelkezések szerint be kell mutatni a könyvvizsgálatért a könyvvizsgáló által felszámított díjat, valamint az egyéb, nem könyvvizsgálati szolgáltatásokért felszámított díjakat. Az Ernst & Young Könyvvizsgáló Kft. által felszámított számviteli törvény szerinti 2013 évi beszámoló könyvvizsgálati díja 6,4 millió forint. A Társaság 2013. évi IFRS szerinti beszámolójának könyvvizsgálati díja 3,8 millió forint. Az egyéb szolgáltatásokért 2013. évi költségként az Ernst & Young 0,404 millió forintot számított fel. I.1.3 A MÉRLEG ÉS EREDMÉNYKIMUTATÁS TAGOLÁSA A Diákhitel Zrt. mérlegének és eredménykimutatásának a számviteli törvény általános elĘírásai szerinti formában kell elkészülnie, azonban a diákhitelezéssel kapcsolatos tevékenységre vonatkozó információk közlése érdekében egyes sorok továbbrészletezésére, új sorok felvételére került sor az alábbiak szerint: Mérleg A. III. 5. Egyéb tartósan adott kölcsön EbbĘl: - Tartósan adott Diákhitelek B. II. 5.
Egyéb követelések
EbbĘl: - Éven belül esedékes Diákhitelek C.2.
Költségek ráfordítások aktív idĘbeli elhatárolása EbbĘl: - Elhatárolt mĦködési költségek, ráfordítások - Diákhitelek elhatárolt forráskamata
E. 3. Egyéb céltartalék EbbĘl: - Diákhitel kockázati céltartalék F. III. 8.
Egyéb rövid lejáratú kötelezettségek
EbbĘl: - Diákhitelezéssel kapcsolatos kötelezettség 7
G. 2.
Költségek, ráfordítások passzív idĘbeli elhatárolása EbbĘl: - Elhatárolt mĦködési költségek, ráfordítások - Diákhitelek elhatárolt forráskamata
A Diákhitelezés miatti követelés (B.II.5.) soron mutatjuk ki a hallgatói hitelek éven belül esedékes becsült állományát. A Diákhitelezéssel kapcsolatos kötelezettség (F. III. 8.) sor tartalmazza az ügyfeleknek visszajáró, vagy be nem azonosított összegeket. Eredménykimutatás III.
Egyéb bevételek EbbĘl: - Diákhitel kockázati céltartalék felhasználás - Diákhitelezés miatti egyéb bevételek
VII.
Egyéb ráfordítások EbbĘl: - Diákhitel kockázati céltartalék képzés - Behajthatatlan Diákhitel követelések miatti veszteség - MĦködési költségek, ráfordítások elhatárolása
VIII. 15. Befektetett pénzügyi eszközök kamatai, árfolyamnyeresége EbbĘl: - Diákhitelek kamata IX. 19.
FizetendĘ kamatok és kamatjellegĦ ráfordítások EbbĘl: - Diákhitelek forrásköltsége - Diákhitel forrásköltség elhatárolás
I.1.4 A MÉRLEGTÉTELEK ÉRTÉKELÉSE Az értékelés szabályai és módszerei a mérleg szerkezetét követik. Az eszközök értékelése során a Társaság a forgóeszközöket beszerzési, bekerülési áron tartja nyilván. A Társaság a befektetett eszközöket év közben, állományba vételkor beszerzési áron veszi számba. A befektetett pénzügyi eszközök között kimutatott diákhiteleket szerzĘdés szerint, folyósítási értékükön kell nyilvántartásba venni. A Diákhitel Központnál 2013–ban értékhelyesbítés elszámolására nem került sor. A források a mérlegben könyvszerinti értéken kerülnek kimutatásra. I.1.5 AZ ESZKÖZÖK MINėSÍTÉSE, BESOROLÁSA, ÁTSOROLÁSA A Társaság a beszerzett eszközöket rendeltetésszerĦ használatuktól függĘen minĘsíti, illetve sorolja be a befektetett eszközök vagy a forgóeszközök közé. Befektetett eszközként azokat az eszközöket mutatja ki a Társaság, amely a vállalkozási tevékenységet tartósan, legalább egy éven túl szolgálja. Befektetett eszközök csoportjába az immateriális javakat, tárgyi eszközöket és befektetett pénzügyi eszközöket soroljuk. A Diákhitel Központ Zrt. a mérlegben a Befektetett pénzügyi eszközök, ezen belül a Tartósan adott kölcsönök között mutatja ki a diákoknak folyósított, és vissza nem fizetett hitelkövetelések összegét, amely tartalmazza a tárgyidĘszakra járó, de pénzügyileg ki nem 8
egyenlített kamatkövetelések tĘkésített összegét is. A kamatok tĘkésítésére tárgyév végén, a december 31-i állapotnak megfelelĘen kerül sor. Forgóeszközök csoportjába a készleteket, a követeléseket, a forgatási célú értékpapírokat, részesedéseket és a pénzeszközöket kell besorolni. A Társaság a tartósan adott kölcsönök – hallgatói hitelek – éven belül esedékes törlesztéseit az egyéb követelések között mutatja ki. A Társaság által beszerzett eszközök minĘsítését a beszerzést végrehajtó szakterület végzi, szükség esetén a számviteli terület bevonásával. Az eszközök besorolásának módosításáról (átsorolásáról) szintén a felhasználó területek döntenek, de azt a döntést hozó terület vezetĘjének kell jóváhagynia. I.1.6 AZ ÉRTÉKCSÖKKENÉS ELSZÁMOLÁSA, A TÁRSASÁG AMORTIZÁCIÓS POLITIKÁJA Az értékcsökkenés a tárgyi eszközöknek és immateriális javaknak használatba vétele óta bekövetkezett elhasználódásának, korszerĦtlenné válásának pénzben kifejezett értéke. A Társaság az immateriális javak és tárgyi eszközök terv szerinti értékcsökkenését a bruttó értéken alapuló lineáris értékcsökkenés elszámolási módszer alkalmazásával állapítja meg, mégpedig úgy, hogy az elhasználódás éveire évenként azonos összegĦ értékcsökkenés kerül elszámolásra. JármĦvek esetében beszerzéskor maradványérték kerül meghatározásra. A Társaságnál alkalmazott eszközcsoportonként megállapított értékcsökkenési leírási kulcsok (amortizációs normák) az alábbiak szerint alakulnak: Eszközcsoport:
Értékcsökkenési leírás: (%)
Immateriális javak: - vagyoni értékĦ jogok - szoftverek
20,0 20,0
Tárgyi eszközök: Ingatlanok - idegen ingatlanon végzett beruházás
6,0
Gépek, berendezések, felszerelések, jármĦvek - mĦszaki berendezések
14,5
- ügyviteltechnikai berendezések
14,5
- számítástechnikai berendezések
20,0 - 33,0
- jármĦvek
16,0*
- Egyéb berendezések és felszerelések
14,5
* JármĦvek esetében a maradványérték a bruttó érték 20%-a, ami a hasznos élettartam végén a jármĦ várhatóan realizálható értéke. A Társaságnál a terv szerinti értékcsökkenés elszámolása a rendeltetésszerĦ üzembe helyezés napjától az eszköz nettó értékének 0-ra csökkenésének napjáig, illetve a selejtezés, értékesítés napjáig történik. A Társaság 2013. évben a kisértékĦ, 100 000 forint egyedi érték alatti tárgyi eszközök értékcsökkenését használatba vételkor egy összegben számolta el. Az egyösszegĦ értékcsökkenésként elszámolt tárgyi eszközökrĘl a Társaság – a tulajdon védelme érdekében – nyilvántartást vezet. 9
I.1.7 AZ ÜZLETI JELENTÉS TARTALMA A Diákhitel Központ Zrt. éves üzleti jelentése az éves beszámoló adatainak értékelésével mutatja be a Társaság vagyoni, pénzügyi, jövedelmi helyzetét. A jelentés tartalmazza a mérleg fordulónapja, és a mérlegkészítés idĘpontja között bekövetkezett lényeges eseményeket, a gazdasági környezet várható hatásait, a foglalkoztatás politika elemeit, a kockázatkezelés módját, valamint a visszavásárolt saját részvényekre vonatkozó adatokat. A Társaság visszavásárolt részvénnyel nem rendelkezik.
I.2.
A VAGYONI - PÉNZÜGYI HELYZET FONTOSABB MUTATÓI
Mutatók % -ban M e gne ve zé s
2012.12.31
Saját tĘke aránya (Saját tĘke / Idegen tĘke * 100)
2013.12.31
0,94
0,92
10 595,12
10 913,20
0,82
0,79
Likviditási mutató (Forgóeszközök / Rövid lejáratú köt. * 100)
106,32
69,74
Likviditási gyorsráta (Forgóeszközök - Készletek / Rövid lejáratú köt. * 100)
106,31
69,74
TĘkearányos jövedelmezĘség (Adózott eredmény / Saját tĘke * 100)
-
-
Eszközarányos jövedelmezĘség (Adózott eredmény / Eszközök * 100)
-
-
97,67
100,00
Eladósodottsági mutató (Kötelezettségek / Saját tĘke * 100) TĘkeerĘsség (Saját tĘke / MérlegfĘösszeg * 100)
Kamathatékonysági mutató (Eredménykimutatásban elszámolt mĦködési költségek / Tárgyévi mĦködési költségek * 100)
10
II. SPECIFIKUS RÉSZ II.1.
A MÉRLEGHEZ KAPCSOLÓDÓ ÁLTALÁNOS KIEGÉSZÍTÉSEK
− A Diákhitel Központ Zrt. speciális elszámolásai A Diákhitel Zrt. számviteli politikájában foglaltak szerint a Társaság mérlegének és eredménykimutatásának a számviteli törvény általános elĘírásainak megfelelĘ formában kell elkészülnie, mivel azonban a Társaság alaptevékenysége hitelnyújtás, így a vagyoni, pénzügyi és jövedelmi helyzet bemutatására a hitelintézetek számára elĘírt mérleg és eredménykimutatás séma megfelelĘbb lenne. Annak érdekében, hogy a Társaság számviteli törvény szerinti beszámolója megfelelĘen tartalmazza a diákhitelezéssel kapcsolatos tevékenységre vonatkozó információkat, egyes mérleg- és eredménykimutatás sorok továbbrészletezésre kerültek, továbbá új sorok kerültek felvételre, amelynek felsorolását az I.1.3 pont tartalmazza. Diákhitel kihelyezésekbĘl származó követelések: A diákok részére folyósított kölcsönt a mérlegben a Befektetett pénzügyi eszközök, ezen belül a Tartósan adott kölcsönök között, valamint a Követelések, ezen belül a Diákhitelezés miatti követelés sorokon tartjuk nyilván. Szabad és kötött felhasználású diákhitelek 2012-ben bevezetésre került az önköltséges és állami részösztöndíjas hallgatók számára kialakított diákhitel konstrukció, a kötött felhasználású Diákhitel 2. A hallgatók által felvehetĘ hitelösszegek a Diákhitel 2 konstrukcióban jelentĘs mértékben emelkedhetnek. Az ennek következtében emelkedĘ törlesztések mérséklését általános kamattámogatás biztosítja. A kötött felhasználású képzési hitel folyósítása közvetlenül a felsĘoktatási intézmény számlájára történik.! A hallgatói hitelrendszer indulásától 2013. december 31-éig a szabad felhasználású Diákhitel 1 termékbĘl összesen 338 554 fĘ részesült 263 milliárd forint hitelösszeg került összesen folyósításra. 2013. évben összesen 15,6 milliárd forintot folyósítottunk közel 49 ezer Diákhitel 1 ügyfél részére. A kötött felhasználású Diákhitel 2 termékbĘl a 2012-es indulástól 10 067 ügyfél részére összesen 4,1 milliárd forint került folyósításra. 2013-ban összesen 10 ezer Diákhitel 2 ügyfél részére 3 milliárd forintot folyósítottunk. A számviteli törvény szerint az éven túli lejáratú követelésekbĘl az éven belül esedékes követelések átsorolása megtörtént, a 2014-ben esedékes törlesztések várható értékének meghatározásával. Az átsorolás mérlegsorok között valósult meg, az analitikus és fĘkönyvi számlákon könyvelés nem történt. Kamatelemek, mĦködési költségek: A diákhitelek kamata a következĘ elemek – százalékos mértékben kifejezett – értékébĘl áll: − súlyozott, átlagos forrásköltség, − kockázati prémium, − mĦködés költséget és egyéb, bevételekkel nem ellentételezett ráfordításokat fedezĘ prémium.
11
A tárgyévben ténylegesen felmerült mĦködési költségeket és ráfordításokat a Társaság felosztja a szabad és kötött felhasználású Diákhitelek között. A költségek költségviselĘkre történĘ felosztása a Diákhitel 2 bevezetésének idĘszakáig felmerült költségeket termékenként külön gyĦjtve, ezt követĘen a Diákhitel 1 és Diákhitel 2 hóvégi záró állományainak aránya alapján történik. A költségek költségviselĘre történĘ felosztása után a költségek elhatárolása termékenként kerül meghatározásra. Az elhatárolt mĦködési költségek, ráfordítások a soron következĘ kamatperiódusban kerülnek feloldásra. A Társaság a szabad felhasználású Diákhitel 1 hitel kamatában a 2013. január-június idĘszakban 0,73%-pontnyi, 2013. július-december idĘszakban 0,90%-pontnyi mĦködési költség kamatelemet érvényesített. A mĦködési kamatelembĘl származó bevétel az idĘszakban felmerült Diákhitel 1-re jutó mĦködési költségekre fedezetet nyújtott, továbbá 544 millió forint kamatbevételekben megtérült mĦködési költség, ráfordítás elhatárolásra került, a passzív idĘbeli elhatárolások között. Az elhatárolást a következĘ kamatperiódusban oldja fel a Társaság. A kötött felhasználású Diákhitel 2 kamatában a Társaság 2013. január-június között 1,84%pontnyi 2013. július-december idĘszakban 2,58%-pontnyi mĦködési költség kamatelemet érvényesített. A Diákhitel 2 mĦködési kamatbevételei a Diákhitel 2- re jutó mĦködési költségekre nem nyújtanak fedezetet, ezért a rendelet 27. §-ában foglaltak alapján a kamatbevétellel nem fedezett költségeket, 455 millió forintot, aktív idĘbeli elhatárolásként mutatunk ki, feloldása a következĘ kamatperiódusban történik. A Diákhitel 1 és Diákhitel 2 forrásköltség kamatelemének mértéke azonos. A hitelek kamatlábában a forrásköltség fedezetét képezĘ kamatelemet elĘre, az elĘzĘ idĘszak tényadatai alapján számítjuk. Az idĘszak tényleges költségei ettĘl eltérnek, a különbséget elhatároljuk. Amennyiben a forrásköltség magasabb, a különbözetet a forrásköltség csökkentésével aktív idĘbeli elhatárolásaival szemben kell elhatárolni, illetve amennyiben a felszámított kamatbevétel a magasabb, a különbözetet a forrásköltségek növelésével a passzív idĘbeli elhatárolásokkal szemben határoljuk el. Az elhatárolást annak érdekében, hogy a piaci kamatok változása ne okozzon túl nagy ingadozást, 10 kamatperióduson keresztül oldjuk fel. A forrásköltség korrekció az elhatárolt összegekbĘl a számítási idĘszakra jutó összeg. A kamatelem mértéke mindkét termék esetében 2013 elsĘ félévben 5,59%, a második félévben 4,93%. A mérlegben a forrásköltségek aktív idĘbeli elhatárolásának összege 2013. december 31-én 808 ezer forint, a forrásköltségek passzív idĘbeli elhatárolásának értéke 4 197 millió forint. Források: 2013-ban a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) által biztosított, a korábbi években teljesen kihasznált forrásállomány közel 70 milliárd forintos összegébĘl 20 milliárd Ft hitel járt le. Ennek kiváltására közbeszerzési eljárás eredményeképpen a Társaság 10-10 milliárd forint keretösszegĦ hitelkeret megállapodást kötött az MFB-vel és a Magyar Takarékszövetkezeti Bankkal (MTB). A két új hitelkeretbĘl összesen 17,5 milliárd összegben történt lehívás 2013ban. Az MFB és az MTB által biztosított hitelek után összesen 1,422 milliárd forint kamat került megfizetésre.
12
Az Európai Beruházási Bankkal (EIB) 2010. október 7-én aláírt harmadik, 38 milliárd forint összegĦ finanszírozási szerzĘdés rendelkezésre tartási ideje 2013-ban módosításra került 2015. június 30-ára, illetve 2013. március 21-én a Társaság új, 100 millió euró keretösszegĦ, 2017 végéig rendelkezésre álló finanszírozási szerzĘdést kötött az EIB-vel a Diákhitel 2 termék finanszírozásához kapcsolódóan. Ezen keretekbĘl 2013-ban összesen 6,3 milliárd forint hosszú lejáratú hitel került lehívásra, illetve az elsĘ két, EIB-vel kötött szerzĘdés alapján lehívott részletek törlesztése is folytatódott, összesen 3,396 milliárd forint értékben. Ezzel év végére a Diákhitel Központ tartozásállománya az EIB felé 86,725 milliárd forintra növekedett. Az EIB hitelek után a 2013. év során összesen 4,289 milliárd forint kamatot fizetett a Társaság. 2013 elején a Diákhitel Központ Zrt. a Budapest Banknál, a Magyar Fejlesztési Banknál és a Magyar Takarékszövetkezeti Banknál rendelkezett összesen 12,5 milliárd forint keretösszegĦ készenléti hitel megállapodással. A 2013. március 11-én lejáró, összesen 5 milliárd összegĦ MTB keretek egy pótlásaként a Társaság 12,5 milliárd forint keretösszegĦ készenléti hitel beszerzésére irányuló közbeszerzési folytatott le, melynek alapján a legkedvezĘbb ajánlatot tevĘ bankkal, a Magyar Fejlesztési Bankkal került aláírásra a szerzĘdés 2013 márciusában. Ez utóbbival a rendelkezésre álló készenléti hitelkeretek összege 20 milliárd forintra nĘtt, majd szeptember 14-étĘl – két korábbi hitelkeret lejártával – 12,5 milliárd forintra csökkent. 2013. során összesen 7,130 milliárd forint készenléti hitel került lehívásra, melyeket a Diákhitel Központ teljes egészében vissza is fizetett. A 2013. évben összesen 0,044 milliárd forint kamatot fizetett a Társaság az igénybevett készenléti hitelek után. A korábbi évek kötvényprogramjai során kibocsátott, forgalomban lévĘ Diákhitel kötvények névértéke 2013. január 1-jén 86,777 milliárd forint volt. 2013-ban a 40 milliárd forint keretösszegĦ kötvényprogramja keretében a Társaság hat alkalommal bocsátott ki DK2016/01 jelĦ kötvényt összesen 27,500 milliárd forint névértékben. A Diákhitel Központ a lejáró kötvénysorozatok megújításának könnyítése céljából kötvény-visszavásárlásokat kezdeményezett, a DK2014/01 jelĦ kötvénybĘl összesen 1,974 milliárd forint névértékĦ kötvény került visszavásárlásra. 2013 februárjában 18,777 milliárd forint névértékĦ DK2013/01 jelĦ kötvény járt le. A 2013. év végén forgalomban lévĘ Diákhitel kötvények állománya névértéken 93,706 milliárd forint volt. Az év során a kötvények után 7,381 milliárd forint kamatot (esedékes kamatfizetések és visszavásárláskor megfizetett kamat) fizetett meg a Társaság.
Állami támogatás 2013. évben a Társaság költségvetési támogatásban nem részesült. Diákhitel kockázati céltartalék képzés, felhasználás A Diákhitel Központ Zrt. a diákhitelek kockázati céltartaléka képzésekor aktuáriusi számításokra támaszkodik. A kockázati prémium kamatelem becsült értéke a Diákhitel 1 esetében 2013. elsĘ félévben 1,43%, a második félévben 1,67%. A Diákhitel 1 kockázati céltartalék összege 2013.12.31-én a modell becslése alapján 27 450 millió forint, az átlagállomány alapján számítva 28 217 millió forint. A Diákhitel 2 esetében a kockázati prémium becsült értéke 2013. elsĘ félévében 1,57%, a július-december idĘszakban 1,24%. A Diákhitel 2 kockázati céltartaléknak az 13
aktuárius által kalkulált kockázati prémiumból megképzett és a mérlegben szereplĘ értéke (35 millió Ft) elmarad az aktuáriusi modell által javasolt céltartalék állománytól (169 millió Ft). A modellezés sajátosságai miatt azonban a 2012-ben induló kockázatközösségre képzett céltartalék mérlegértéke nagyobb ütemben növekszik, mint az aktuárius által rendszeresen újraszámított javasolt céltartalék összeg, így a várakozások szerint néhány féléven belül az Önköltségszámítási szabályzat 4.2 pontjában meghatározott 5%-os sávon belülre kerülhet az eltérés. Emellett az állományok még annyira alacsonyak – összehasonlítva pl. a Diákhitel 1 kockázatközösségével – hogy az arányaiban jelenleg jelentĘsnek tĦnĘ különbözet összegszerĦségében nem jelentĘs tétel. A modell szerkezete és mĦködése A modellek havi bontásban jelzik elĘre a diákhitel szerzĘdésekbĘl várható nyereség és veszteségtételeket. A modellek számolják a havonta várható hitelkihelyezéseket, bevételeket a visszafizetésekbĘl, a célzott kamattámogatásból befolyó bevételeket, a túlfizetések visszatérítését, a finanszírozási költségeket és egyéb mĦködési költségeket, a felmondott szerzĘdésekbĘl megtérülĘ összegeket valamint a mérlegtételek (teljes hitelösszeg, tartalékok stb.) változását. Az így elĘrevetített nyereségek és veszteségek segítségével meghatározható a szükséges tartalékszint és a kockázati díj megfelelĘ mértéke. A modellek a Diákhitel 1 esetén 199 295, a Diákhitel 2 esetén 10 048 élĘ szerzĘdést különbözĘ ismérvek szerint homogén csoportokba sorolják és így 9 814, illetve 3 792 modellpont segítségével végzik a számításokat. Végül az egyes típusok állománybeli súlya szerint nettó jelenértéket számolva összegzik az éves kiadási és bevételi adatokat. A törlesztés a modellekben addig folytatódik, amíg a tartozás nullára csökken, vagy a hitelfelvevĘ eléri a 65 éves nyugdíjkorhatárt, vagy ezt megelĘzĘen meghal, illetve rokkant nyugdíjassá válik. A nemfizetési esélyek, hátralékosok vizsgálata A modellekben a szerzĘdések különbözĘ állapotokba sorolódnak: hitelkihelyezés, törlesztésre vár, törleszt – nem hátralékos, hátralékos (csoportosítva a hátralék mértéke szerint), felmondott (behajtás vagy fizetéskönnyítés), GYES, rokkantság, visszafizetett, elhalálozott vagy nyugdíjkorhatárt elért. Az egyes állapotoktól függenek az adott szerzĘdés várható pénzáramai. Az egyes állapotok közti átmenetek a jellegük szerint lehetnek determinisztikusak illetve sztochasztikusak adott bekövetkezési valószínĦséggel (átmenet-valószínĦségek). A használt átmenet-valószínĦségek részben országos statisztikák, részben a Diákhitel Központ tapasztalati adatai alapján kerültek megállapításra. A hátralékos állapotokba és onnan törlésbe illetve fizetĘ állapotba történĘ átmentek valószínĦségei a tapasztalati adatok alapján többváltozós elemzéssel kerültek megállapításra. Az átmenet-valószínĦségekre olyan paraméterek vannak hatással, mint pl. a nem, a jövedelem, a kor és a havi folyósított összeg. Az átlagos hitel A Diákhitel 1-nél a folyósítási szakaszban lévĘknél 2012-ben 33 221, 2013-ban 41 253 forint a hallgatói hitel havi átlagos nagysága, a Diákhitel 2-nél 2012-ben 219 847, 2013-ban 224 969 forint az átlagos féléves hallgatói hitel. A leggyakoribb összeg a folyósítási szakaszban lévĘ szerzĘdéseknél a Diákhitel 1 esetében 50 000 forintos, a Diákhitel 2-nél a medián 200 000 forintos igénylés. Az átlagéletkor 2012-ben 29,7, 2013-ban 30,5 illetve Diákhitel 2-nél 2012-
14
ben 21,3 év, 2013-ban 22,0 év. A nĘk aránya 56% a hatályos szerzĘdések esetében, mind a két modellben. Használt feltételezések A tartalékoláshoz használt feltételezések prudens módon - kockázati pótlék alkalmazásával kerültek meghatározásra. A halandóságra vonatkozóan a Diákhitel Központ 2010-12-es portfoliója alapján a halandósági tapasztalat az országos adatok 55%-a körül alakult. Hosszú távon az országos adatok és a diákhiteles adatok közti különbség csökkenésére számíthatunk. Ezen várakozásunkat figyelembe vevĘ valamint kockázati pótlékot is tartalmazó becslésünk egységesen a 2009-es országos néphalandóság 90%-ával számol. A rokkantságra vonatkozó tapasztalati adatok alapján a kockázati pótlékot is tartalmazó feltevésünk az országos adat 70%-a. A reálbér növekedése a reálbér népességre vonatkozó átlagos növekedésének és az életkorral, karrierben történĘ elĘrehaladással járó bérnövekedés kombinálásából adódik. Ezen feltételezések a NYIKA (Nyugdíj és IdĘskori Kerekasztal) és az OECD elĘrejelzések alapján kerültek megállapításra. A behajtási ráta alakulását több szempont szerint elemeztük, a tĘketartozás nagysága szerint három kategóriát különít el a modell, ezekre az összegnagyságától függĘ behajtási ráta nagyságok: 60,0% / 58,5% / 33,0%. − A Diákhitel Zrt. KiegészítĘ mellékletében nem szereplĘ adatok A Diákhitel Központ Zrt. tevékenységi köre, speciális terméke miatt nem végzi az alábbi feladatokat, amelyeket a Sztv. 88.-94/A. §-okban elĘírtak szerint be kell mutatni a kiegészítĘ mellékletben. A kiegészítĘ melléklet nem tartalmazza a következĘket: − a 89. § (1), (2), (3) bekezdés, továbbá a (4) bekezdés b)-c) pontja szerinti adatszolgáltatás, − a 89/A § valamennyi bekezdése, − a 90. § (4) c) pontja és az (5), (8), (9) bekezdés szerinti adatszolgáltatás, − a 92. § (3) bekezdése − a 93. § (1) bekezdése a) pont, (2), (3), (4), − a 94. § valamennyi bekezdése, − a 94/A. §.
15
-
Az össze nem hasonlítható adatok bemutatása, indoklása
2013. évben a Számviteli politika módosítására került sor. Ennek keretében új sorok felvételére, továbbá mérleg-és eredménykimutatás sorai között átsorolásokra került sor alábbiak szerint: "A" Mérleg Eszközök Me g n e ve z é s C . Ak tí v i dĘbe l i e l h atárol á sok 1. Bevét elek akt ív idĘbeli elhat áro lása 2. Költ ségek, ráfordít ások akt ív idĘbeli elhat árolása eb bĘl: Elhatárolt m Ħködési költségek, ráfordítá sok Diákhitelek elhatárolt forráska m ata 3. Halaszt ot t ráfordít ások eb bĘl: - elhatárolt m Ħködési költségek rá fordítások - elhatárolt fo rráskö ltség
2012. é vi adatok 2012. é vi be s oro l ás sz e ri n t 1 754 84 1 020
Me g n e ve z é s
84 1 670 487 163
2012. é vi adatok 2012. é vi be s oro l ás sz e ri n t 8 967 322 5 657 759 2 988 2 864
adat o k m illió forint ban 20 13. é vi be sorol á s 2013. é vi adatok 2013. sz e ri n t é vi be s orol ás sz e ri n t 8 967 9 011 322 514 8 521 8 398 759 544 2 864 4 197 124 99
"A" Eredm énykim ut at ás Me g n e ve z é s II. Ak ti vál t saját te l je s í tm é n ye k é rté k e 05. An yagkölt ség 06. Igénybe vet t szolgált at ások ért éke 07. Egyéb szo lgált at ások ért éke 08. Eladot t áruk beszerzési ért éke 09. Eladot t ( közvet ít et t ) szolgált at ások ért éke IV. An yagje l l e gĦ ráfordí tás ok (0 5+06+07+08+09) 10. Bérkölt ség 11. Szem élyi jellegĦ egyéb kifizet ések 12. Bérjárulékok V. S z e m é l yi je l l e gĦ rá fordí tások (10+11+12) VI. Érté k cs ök k e n é s i l e í rás VII. Egy é b ráfordí tá sok EbbĘl: ért ékveszt és Diákh it el kockázat i célt art alék képzés Behajt hat at lan követ elés Diák hit el m iat t i veszt eség MĦködési költség ek, ráford ítások elhatárolása
30 926 455 1
650 487 163
"A" Mérleg Források
G . Pas sz í v i dĘ be l i e l h atáro l ás ok 1. Bevét elek passzív idĘ beli elhat árolása 2. Költ ségek, ráfordít áso k passzív idĘbeli elhat árolása eb bĘl: Elhatárolt m Ħködési költségek, ráfordítá sok Diákhitelek elhatárolt forráska m ata 3. Halaszt ot t bev ét elek - Forrásköltségek passzív idĘbeli elha táro lása
adat o k m illió forint ban 2 012. é vi adatok 2013. é vi adatok 2013. 20 13. é vi be sorol á s é vi be s orol ás sz e ri n t sz e ri n t 1 754 956
2012. é vi adatok 2012. é vi be s oro l ás sz e ri n t 1 29 829 175 0 1 1 034 661 179 229 1 069 86 3 864 2 3 597 124 0
1 37 826 142 0 1 006 705 192 244 141 93 813 2 597 124 -52
adat o k m illió forint ban 2013. é vi adatok 2013. é vi be s orol ás sz e ri n t 0 29 884 214 0 0 1 127 693 184 231 1 108 138 4 071 0 4 052 199 -183
20 13. é vi be sorol á s sz e ri n t
1
1 3 3
15. Befek t et et t p énzügy i eszkö zök kam at ai, árfolyam nyeresége EbbĘl: kapcso lt v állalkozást ól k apot t Diákhit el kam at bevét ele 16. Egyéb kapot t ( járó) kam at ok és kam at jellegĦ bevét elek VIII. Pé n z ü gyi m Ħ ve l e te k be vé te l e i ( 13+14+1 5+16+17 )
1 8 473 0 1 8 473 286 1 8 759
18 601 0 18 601 286 18 887
18 475 0 18 475 283 18 758
19. Fizet endĘ kam at ok és kam at jellegĦ ráfordít ások -Diákhit elek forráskölt sége EbbĘl: -k apcsolt vállalk ozásnak adot t - Diákhitel forrásköltség elhatá rolás 20. Részesedések, ért ékpapírok , bankbet ét ek ért ékveszt ése 21. P énzügyi m Ħvelet ek egyéb ráfordít ásai IX. Pé n z ü gyi m Ħ ve l e te k ráfordí tás ai ( 18 +19+,-20+21)
1 3 701 1 3 701 2 173 0 0 0 1 3 701
13 573 13 573 2 173 362 0 0 13 573
13 13 1 1
16
484 484 247 495 0 0 13 484
-
ÖnellenĘrzés
A Diákhitel Központnál az adóellenĘrzés, az önellenĘrzés során jelentĘsnek minĘsülnek azok a korrekciók, ahol az elkövetett hiba összege – elĘjeltĘl függetlenül – eléri a mérlegfĘösszeg 2%-át, illetve abban az esetben, ha a mérlegfĘösszeg 2%-a meghaladja az 500 millió forintot, akkor az értékhatár alapja 500 millió forint. 2013-ban jelentĘs összegĦ önellenĘrzésre nem került sor.
17
II.2.
ESZKÖZÖK
II.2.1 AZ
IMMATERIÁLIS JAVAK ÉS TÁRGYI ESZKÖZÖK BRUTTÓ ÉRTÉKÉNEK VALAMINT ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁSÁNAK ALAKULÁSA MÉRLEGTÉTELENKÉNT
2013. december 31.
II.2.1.a Az immateriális javak és a tárgyi eszközök bruttó értékének alakulása 2013. december 31. Megnevezés
I.
II.
adatok millió forintban A br u t t ó é r t é k vá l t o z á s a Mérlegs or Évk özi Évk özi Egyéb Egyéb 2012.12.31 2013.12.31 növek edés cs ök k enés növek edés cs ök k enés
Immateriális javak ös s zes en:
A. I.
a/ A lapítás -áts zervezés b/ Vagyoni értékĦ jogok ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök c/ Szellemi termékek d/ Immateriális javakra adott elĘleg
A . 1. 1. A . 1. 3.
1 081
73
-1
19
1 172
1 078
72
-1
19
1 168
3
1
Tárgyi es zk özök ös s zes en:
A. II.
619
202
-152
669
a/ Ingatlanok és kapcs olódó vagyoni értékĦ jogok b/ M Ħs zaki berendezés ek, gépek, jármĦvek ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök c/ Egyéb berendezés ek, fels zerelés ek, jármĦvek ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök d/ KépzĘmĦvés zeti alkotás ok e/ Beruházás ok, felújítás ok f/ Beruházás okra adott elĘlegek
A . II. 1. A . II. 2.
87 462
36
-36
87 462
A . II. 3.
65
5
-2
68
A .II.2.3. A . II. 4. A . II. 5.
1 4
161
-114
1 51
A . 1. 4. A . 1. 6.
18
4
II.2.1.b Az immateriális javak és a tárgyi eszközök halmozott értékcsökkenésének alakulása 2013. december 31.
Megnevezés
I. Immateriális javak ös s zes en:
II.
adatok millió forintban A halmozott érték cs ök k enés érték ének változás a Mérlegs or Évk özi Évk özi Egyéb Egyéb 2012.12.31 2013.12.31 növek edés cs ök k enés növek edés cs ök k enés A. I.
785
a/ A lapítás -áts zervezés b/ Vagyoni értékĦ jogok ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök c/ Szellemi termékek d/ Immateriális javakra adott elĘleg
A . 1. 1. A . 1. 3. A . 1. 4. A . 1. 6.
0 784 0 1 0
Tárgyi es zk özök ös s zes en:
A. II.
a/ Ingatlanok és kapcs olódó vagyoni értékĦ jogok b/ M Ħs zaki berendezés ek, gépek, jármĦvek ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök c/ Egyéb berendezés ek, fels zerelés ek, jármĦvek ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök d/ KépzĘmĦvés zeti alkotás ok e/ Beruházás ok, felújítás ok f/ Beruházás okra adott elĘlegek
A . II. 1. A . II. 2. A . II. 3. A .II.2.3. A . II. 4. A . II. 5.
85
-1
85
-1
439
53
-35
28 353 0 58 0 0 0 0
6 44
-33
3
-2
19
0
0
869 0 868 0 1 0
0
0
457 34 364 0 59 0 0 0 0
II.2.1.c Az immateriális javak és a tárgyi eszközök nettó értékének alakulása 2013. december 31.
Megnevezés
I.
adatok millió forintban A n e t t ó é r t é k vá l t o z á s a Mérlegs or Évk özi Évk özi Egyéb Egyéb 2013.12.31 2012.12.31 növek edés cs ök k enés növek edés cs ök k enés
Immateriális javak ös s zes en:
A. I.
296
-12
0
19
0
303
a/ A lapítás -áts zervezés b/ Vagyoni értékĦ jogok ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök c/ Szellemi termékek d/ Immateriális javakra adott elĘleg
A . 1. 1. A . 1. 3. A . 1. 4. A . 1. 6.
0 294 0 2 0
0 -13 0 1 0
0 0 0 0 0
0 19 0 0 0
0 0 0 0 0
0 300 0 3 0
A. II.
180
149
-117
0
0
212
A . II. 1. A . II. 2.
59 109 0 7 0 1 4 0
-6 -8 0 2 0 0 161 0
0 -3 0 0 0 0 -114 0
0 0 0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0 0 0
53 98 0 9 0 1 51 0
II. Tárgyi es zk özök ös s zes en: a/ Ingatlanok és kapcs olódó vagyoni értékĦ jogok b/ M Ħs zaki berendezés ek, gépek, jármĦvek ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök c/ Egyéb berendezés ek, fels zerelés ek, jármĦvek ebbĘl: Vagyonkezelés be vett es zközök d/ KépzĘmĦvés zeti alkotás ok e/ Beruházás ok, felújítás ok f/ Beruházás okra adott elĘlegek
A . II. 3. A .II.2.3. A . II. 4. A . II. 5.
20
II.2.1.d Az immateriális javak és a tárgyi eszközök tárgyévi értékcsökkenésének alakulása 2013. december 31. adatok millió forintban M egnevezés
2013. évbe n költsé gké nt elszámolt é rté kcsökke né s
I.
Immate riális javak ebbĘl : Vagyonkezelésbe vett eszközök
85
II.
Tárgyi eszközök 1/ Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékĦ jogok 2/ MĦszaki berendezések, gépek, jármĦvek ebbĘl : Vagyonkezelésbe vett eszközök 3/ Egyéb berendezések, felszerelések, jármĦvek ebbĘl : Vagyonkezelésbe vett eszközök 4/ Beruházások, felújítások
51 6 44
III. 100e Ft alatti tárgyi e szközök é rtékcsökke né se
Ös s ze s e n :
1
2
138
21
II.2.2 AZ ELSZÁMOLT TERVEN FELÜLI ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁS 2013. december 31. adatok millió forintban 2013. évi te rven felüli értékcsökkenés
M egnevezés I.
Immate riális javak ebbĘl : Vagyonkezelésbe vett eszközök
0
II.
Tárgyi eszközök 1/ Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékĦ jogok 2/ MĦszaki berendezések, gépek, jármĦvek ebbĘl : Vagyonkezelésbe vett eszközök 3/ Egyéb berendezések, felszerelések, jármĦvek ebbĘl : Vagyonkezelésbe vett eszközök 4/ Beruházások, felújítások
0
III. 100e Ft alatti tárgyi e szközök é rtékcsökke né se
Ös s ze s e n :
0
0
22
II.2.3 AZ ELSZÁMOLT ÉS VISSZAÍRT ÉRTÉKVESZTÉS BEMUTATÁSA MÉRLEGTÉTELEK SZERINTI BONTÁSBAN 2013. december 31. adatok millió forintban Elszámolt értékvesztés M érle gsor
Eszközök me gne ve zé se
2012.12.31
2013.12.31
A. III.
Befektetett pénzügyi eszközök
0
0
B.I.
Készletek
2
0
B.II.
Követelések
0
0
B.III.
Forgatási célú hitelviszonyt megtestesítĘ értékpapírok
0
0
2
0
Össze se n:
23
II.2.4 A TÁRGYI ESZKÖZÖK ÉRTÉKCSÖKKENÉSI LEÍRÁSÁNAK MEGVÁLTOZTATÁSÁBÓL ADÓDÓ EREDMÉNYMÓDOSULÁS ISMERTETÉSE 2013. december 31. Értékcsökke né si leírás %
M e gne ve zé s
2012 I. Tárgyi e szközök 1/ Ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékĦ jogok 2/ MĦszaki berendezések, gépek, jármĦvek
adatok millió forintban Érté kcsökke né si Érté kcsökkenési le írás % leírás % változásának 2013 e re dmé nyhatása
6%
6%
14,5% 20-33% 20%
14,5% 20-33% 20%
4/ Beruházások, felújítások
14,5% 14,5% 0% 0%
14,5% 14,5% 0% 0%
II. 100e Ft alatti tárgyi e szközök é rté kcsökke né se
100%
100%
Gépek, berendezés ek, mĦs zerek, s zers zámok Számítás technikai es zközök, hírközlĘ berendezés ek JámĦvek és s zállító es zközök (A maradványérték a bruttó érték 20%-a)
3/ Egyéb berendezések, felszerelések, jármĦvek Egyéb gépek, mĦs zerek, s zers zámok Irodai, igazgatás i berendezés ek és fels zerelés ek KépzĘmĦvés zeti alkotás ok
Összese n:
0
24
II.2.5 TÁJÉKOZTATÓ ADATOK A TÁRGYIDėSZAKBAN BEFOLYT TÖRLESZTÉSEKBėL, A HITEL TėKE RÉSZÉNEK TÖRLESZTÉSÉRE BEÉRKEZETT ÖSSZEGEKRėL
2013. december 31.
adatok millió forintban IdĘszak 2013.01.01-2013.12.31 Befolyt törlesztések DH1 DH2 Befolyt elĘtörlesztések DH1 DH2 Össze se n:
Be folyt összeg össze sen
Befolyt összegbĘl Befolyt összegbĘl Befolyt összegbĘl Befolyt össze gbĘl tĘke törlesztés kamat törle szté s kése de lmi kamat visszautalás
20 187 24
11 233 24
7 978 0
946 0
30 0
4 599 14 24 824
4 564 13 15 834
10 1 7 989
0 0 946
25 0 55
25
II.2.6 AKTÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSOK RÉSZLETEZÉSE 2013. december 31. adatok millió forintban M egnevezés
2012.12.31
Értékpapírok árfolyamnyeresége
2013.12.31
84
30
0
0
84
30
995
450
25
20
Elhatárolt mĦködési költségek, ráfordítások
0
455
Elhatárolt forrásköltség
0
1
1 020
926
Elhatárolt mĦködési költségek, ráfordítások
487
0
Elhatárolt forrásköltség
163
0
Halasztott ráfordítások össze se n:
650
0
1 754
956
Egyéb bevétel Bevé te le k aktív idĘbe li elhatárolása össze se n: Kibocsátott kötvények árfolyamvesztesége Egyéb nem anyagjellegĦ szolgáltatás
Költsé ge k, ráfordítások aktív idĘbe li elhatárolása össze sen:
Aktív idĘbe li elhatárolások össze se n:
26
II.2.6.1 ELHATÁROLT MĥKÖDÉSI KÖLTSÉGEK, RÁFORDÍTÁSOK AKTÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSÁNAK ALAKULÁSA 2013. december 31. Diákhite l 2
Sorszám
M e gne ve zé s
1.
Anyagköltség
2.
Igénybe vett szolgáltatások értéke
3.
2012. é vi e lhatárolt 2012.12.31 költsé g visszave ze té se 14 0
adatok millió forintban 2013. é vi e lhatárolt 2013.12.31 költsé g 0 0
163
0
0
0
Egyéb szolgáltatások értéke
2
0
0
0
4.
Eladott áruk beszerzési értéke
0
0
0
0
5.
Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke
0
0
0
0
179
0
0
0
175
0
0
0
7.
Anyagje lle gĦ ráfordítások össze se n /1 + 2 + 3 + 4 + 5/ Bérköltség
8.
Személyi jellegĦ egyéb kifizetések
48
0
0
0
9.
Bérjárulékok
61
0
0
0
10. 11.
Sze mélyi je lle gĦ ráfordítások / 7 + 8 +9 / Érté kcsökke nési leírás
284 24
0 0
0 0
0 0
12.
Aktívált saját te ljesítmé ny é rté ke
0
0
0
0
13.
Egyéb ráfordítások (mĦködé si költsé ge k ráfordítások e lhatárolása)
0
-487
455
455
14.
Kamatbe vé te lekbe n me gté rült mĦködési költsé ge k, ráfordítások e lhatárolása össze se n / 6 + 10 + 11 + 12 + 13 /
487
-487
455
455
6.
27
II.2.6.2 FORRÁSKÖLTSÉGEK AKTÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSÁNAK ALAKULÁSA 2013. december 31.
Diákhite l 1 adatok millió forintban Sorszám 1. 2.
M e gneve zé s Forrásköltségek aktív idĘbeli elhatárolása Forrásköltségek aktív idĘbeli elhatárolásának visszavezetése Forrásköltségek aktív idĘbeli elhatárolása összese n:/1-2/
2012.12.31
2008 é v
2013.12.31
324
162
162
162
162
162
162
0
0
Diákhite l 2 adatok millió forintban Sorszám
M e gne ve zé s
2012.12.31
2012 é v
2013.12.31
1.
Forrásköltségek aktív idĘbeli elhatárolása
1
1
1
2.
Forrásköltségek aktív idĘbeli elhatárolásának visszavezetése
0
0
0
Forrásköltségek aktív idĘbeli e lhatárolása össze sen:/1-2/
1
1
1
28
II.3.
FORRÁSOK
II.3.1 A SAJÁT TėKE ÜZLETI ÉVEN BELÜLI VÁLTOZÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban M e g ne v e zé s Saját tĘke ré sze i: I. Jegyzett tĘke II. Jegyzett, de még be nem fizetett tĘke III. TĘketartalék IV. Eredménytartalék V. Lekötött tartalék VI. Értékelési tartalék VII. Mérleg szerinti eredmény
2012.12.31
Növe ke dé s
Csökkenés
2013.12.31
2 273
0
0
2 273
300
0
0
300
0
0
0
0
2 200
0
0
2 200
-227 0 0 0
0 0 0 0
0 0 0 0
-227 0 0 0
Az Eredménytartalék a Mérleg szerinti eredmény Eredménytartalékba helyezésével változott.
29
II.3.1.a
Kibocsátott részvények állományának alakulása 2013. december 31.
M e g ne v e zé s
Részvé nytípus Névérték (Ft)
Darab
Névé rté k össze sen (Ft)
Az állomány részletezése: Törzsrészvény:
Névre szóló
30
1 000 000
300
300 000 000
II.3.1.b
A Diákhitel Központ Zrt. részvényeseinek adatai 2013. december 31. adatok millió forintban
Részvénye s neve é s címe
Az állami vagyonnal való felelĘs gazdálkodás érdekében szükséges törvények módosításáról, valamint egyes törvények megállapításáról szóló 2010. évi LII. törvény rendelkezései alapján 2010. június 17-tĘl a Diákhitel Központ felett a tulajdonosi jogokat a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. (1051 Budapest, Nádor u. 31.) gyakorolja.
Ré szvényes je gyzett tĘké je
Részvé nye s tulajdoni hányada
A társaság irányítását biztosító be folyásolás formája
300
100,00%
közvetlen irányítást biztosító
31
II.3.2 A LEKÖTÖTT TARTALÉK JOGCÍMENKÉNTI BEMUTATÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban JOGCÍM
A lekötés idĘpontja
A le kötés fe loldásának idĘpontja
Nemleges!
32
Nyitó egye nle g
Feloldás
Záró e gye nleg
II.3.3 CÉLTARTALÉK KÉPZÉS ÉS FELHASZNÁLÁS RÉSZLETEZÉSE 2013. december 31.
M e gneve zé s
1. Diákhitelekkel kapcsolatos hitelezési kockázat
Cé ltartalék felszabadítás
2012.12.31
24 394
adatok millió forintban Hitele zési 2013.12.31 vesztesé g leírás
Cé ltartalék ké pzé s 0
4 052
194
28 252
2. Garanciális kötelezettség
0
0
0
0
3. Korengedményes nyugdíjazás
0
0
0
0
4. Végkielégítés miatti kötelezettség
0
0
0
0
5. Környezetvédelmi kötelezettség
0
0
0
0
6. FüggĘ kötelezettség
0
0
0
0
7. Biztos jövĘbeni kötelezettség
0
0
0
0
4 052
194
28 252
Összese n:
24 394
33
0
II.3.4 KÖTELEZETTSÉGEK HÁTRALÉVė FUTAMIDEJE 2013. december 31. adatok millió forintban M e gne ve zé s
HátralévĘ le járat ese dé ke sség sze rint 3 hónapon 3 hónapon túl é s 1 é ve n túl és
Össze sen 1=2+3+4+5
Hitelfelvé te lbĘl eredĘ köte le ze ttségek - Éven belüli - Éven túli Kötvénykibocsátásból eredĘ köte le ze ttségek - Éven belüli - Éven túli Egyéb kötelezettségek
Ö s s z e s e n:
be lül 2
1 é ve n be lül 3
54 391
1 171
5 é ve n túl
5 é ve n be lül 4
5
53 220
99 726
57 873
41 853
18 206
18 206
0
0
0
75 500
0
0
75 500
0
234
234
0
0
0
248 057
19 611
53 220
133 373
41 853
34
II.3.5 ZÁLOGJOGGAL VAGY HASONLÓ JOGOKKAL BIZTOSÍTOTT KÖTELEZETTSÉGEK 2013. december 31. adatok millió forintban Megnevezés
Ügyfél megnevezése
Összesen 1=2+3+4+5
Látra szóló állomány 2
Kötele ze ttségek: - Éven belüli
Nemle ge s!
- Éven túli Összese n:
35
3 hónapon 3 hónapon túl belül 1 éven belül 3 4
1 éven túl 5 éven belül 5
II.3.6 KAPCSOLT VÁLLALKOZÁSOKKAL KAPCSOLATOS KÖVETELÉSEK ÉS KÖTELEZETTSÉGEK RÉSZLETEZÉSE 2013. december 31.
Mérlegsor
Kapcsolt fél megnevezése
Köve telése k: - Éven belüli
A.III.2
MFB*
- Éven túli
B.II.2
MFB*
Megnevezés
Összesen
Látra szóló állomány 1=2+3+4+5 2
3 hónapon belül 3
adatok millió forintban 3 hónapon túl 1 éven túl 1 éven belül 5 éven belül 4 5
0 0
Összese n:
0
Összesen
Látra szóló állomány 1=2+3+4+5 2
Mérlegsor
Kapcsolt fél megnevezése
- Éven belüli
F.III.6
MFB*
49 892
- Éven túli
F.II.6
MFB*
7 500
Megnevezés
3 hónapon belül 3
adatok millió forintban 3 hónapon túl 1 éven túl 1 éven belül 5 éven belül 4 5
Kötele ze ttsége k:
Összese n:
57 392
* Az Magyar Fejlesztési Bank Zrt. részére 2013 évben kifizetett kamat: 1.290mFt
36
49 892 7 500 49 892
7 500
II.3.7 PASSZÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSOK RÉSZLETEZÉSE 2013. december 31. adatok millió forintban M e gneve zé s
2012.12.31
2013.12.31
Kibocsátott kötvények árfolyamnyeresége
322
514
Bevé telek passzív idĘbe li elhatárolása
322
514
20
33
153
166
43
47
4 391
3 225
62
19
229
148
Vállalkozások, munkavállalók részére történĘ kifizetések Prémium, jutalom Prémium, jutalom után fizetendĘ adók, járulékok Kötvények után járó kamat MFB-nek járó hitelkamat EIB-nek járó hitelkamat Takarékbanknak járó hitelkamat
19
Kamatbevételekben megtérült mĦködési költségek, ráfordítások elhatárolása
759
Forrásköltségek passzív idĘbeli elhatárolása
544 4 197
Költsé gek, ráfordítások passzív idĘbe li elhatárolása Ingyenesen átvett eszközök halasztott bevétele
5 657
8 398
124
99
Forrásköltségek passzív idĘbeli elhatárolása
2 864
Halasztott bevé telek passzív idĘbe li elhatárolása
2 988
99
Passzív idĘbe li e lhatárolások össze sen:
8 967
9 011
37
II.3.7.1 KAMATBEVÉTELEKBEN MEGTÉRÜLT MĥKÖDÉSI KÖLTSÉGEK, RÁFORDÍTÁSOK PASSZÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSÁNAK IDėBELI ALAKULÁSA
2013. december 31.
Diákhitel 1 adatok millió forintban Sorszám 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13.
M egne vezés
12 263 54 0 0
12 263 54 0 0
2012. é vi e lhatárolt költség visszave ze tése 0 0 0 0 0
329
329
235 65 79 379 52 -1 0
2012.12.31
Anyagköltség Igénybe vett szolgáltatások értéke Egyéb szolgáltatások értéke Eladott áruk beszerzési értéke Eladott (közvetített) szolgáltatások értéke Anyagjelle gĦ ráfordítások összese n / 1 + 2 + 3 +4+5/ Bérköltség Személyi jellegĦ egyéb kifizetések Bérjárulékok Sze mé lyi je llegĦ ráfordítások / 7 + 8 +9 / Értékcsökkenési leírás Aktívált saját teljesítmény értéke Egyéb ráfordítások (mĦködési költségek ráfordítások e lhatárolása)
38
2012. é vi e lhatárolt költsé g
2013. évi e lhatárolt költsé g
2013.12.31 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0
0
0
0
235 65 79 379 52 -1
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0 0 0 0 0 0
0
-759
544
544
II.3.7.2 FORRÁSKÖLTSÉGEK PASSZÍV IDėBELI ELHATÁROLÁSÁNAK ALAKULÁSA 2013. december 31. Diákhitel 1. S ors zám 1. 2.
adatok millió forintban Megnevezés
2012.12.31
Forrás költs égek pas s zív idĘbeli elhatárolás a Forrás költs égek pas s zív idĘbeli elhatárolás ának vis s zavezetés e Forrás k ölts égek pas s zív idĘbeli elhatárolás a ös s zes en: /1-2/
Diákhitel 2. S ors zám 1. 2.
2008 év
2009.év
2010.év
2011. év
2012. év
2013. év
2013.12.31
3 683
12
346
959
654
893
2 402
5 266
819
12
196
368
177
190
140
1 083
2 864
0
150
591
477
703
2 262
4 183
Megnevezés Forrás költs égek pas s zív id Ę beli elhatárolás a Forrás költs égek pas s zív id Ę beli elhatárolás ának vis s zavezetés e Forrás k ölts égek pas s zív idĘbeli elhatárolás a ös s zes en: /1-2/
2012.12.31
39
adatok millió forintban 2013. év 2013.12.31
0
15
15
0
1
1
0
14
14
II.3.8 MÉRLEGEN KÍVÜLI, A MÉRLEGBEN MEG NEM JELENė JELENTėS PÉNZÜGYI KÖTELEZETTSÉGEK BEMUTATÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban M e gnevezé s
2013.12.31
Diákhitelek fedezetére igénybe vehetĘ BB stand by hitelkeret Diákhitelek fedezetére igénybe vehetĘ MFB stand by hitelkeret
Lejárat 0
2013.09.14
12 500
2014.03.11
2 500
2014.02.21
0
2014.02.21
9 900
2015.06.30
27 900
2017.12.31
Diákhitel 1 folyósítható hitelkeret nyilvántartási számla
1 679
2014.01.15
Diákhitel 2 folyósítható hitelkeret nyilvántartási számla
29
2014.01.15
0
-
Diákhitelek fedezetére igénybe vehetĘ MFB hitelkeret Diákhitelek fedezetére igénybe vehetĘ TakarékBank hitelkeret Diákhitelek fedezetére igénybe vehetĘ EIB III. hitelkeret Diákhitelek fedezetére igénybe vehetĘ EIB IV. hitelkeret
Peres ügyek miatti függĘ kötelezettség
54 508
Össze sen:
40
III. AZ EREDMÉNYKIMUTATÁSHOZ KAPCSOLÓDÓ KIEGÉSZÍTÉSEK III.1. A DIÁKHITELEK ÁLLOMÁNYA ÉS A TėKÉSÍTETT KAMATOK ALAKULÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban Sorszám
M e gne ve zé s
1.
Diákhitel 1 állománya
2.
Diákhitel 1 tĘkésített kamata
3.
Diákhitel 2 állománya
4.
Diákhitel 2 tĘkésített kamata
2012.12.31
Összese n: /1+2+3+4/
41
2013.12.31
193 541
199 140
66 023
69 648
1 052
4 036
4
49
260 620
272 873
III.2. A BEVÉTELEK ALAKULÁSA FėBB TEVÉKENYSÉGENKÉNTI MEGBONTÁSBAN 2013. december 31. adatok millió forintban Sorszám
M egne vezé s
2013.12.31
1.
HiteligénylĘ nyomtatványok értékesítési bevétele
0
2.
Értékesíté s nettó árbe vé te le
0
3.
Egyéb bevéte lek
4.
Diákhitel 1 utáni kamatbevétel
18 270
5.
Diákhitel 2 utáni kamatbevétel
205
6.
Egyéb kapott (járó) kamatok és kamatjellegĦ bevételek
283
7.
Pé nzügyi mĦvele tek bevéte lei / 4 + 5 + 6 /
8.
Ös s ze s e n :
1 151
/2+3+7/
42
18 758 19 909
III.3. A 2013. ÉVI KÖLTSÉGEK BEMUTATÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban Sorszám
M egne vezés
1.
Anyagköltség
2.
Diákhite l 1
Diákhitel 2
Össze sen
29
0
29
Igénybevett szolgáltatások költségei
876
8
884
3.
Egyéb szolgáltatások költségei
212
2
214
4.
Bérköltség
687
6
693
5.
Személyi jellegĦ egyéb kifizetések
182
2
184
6.
Bérjárulékok
229
2
231
7.
Értékcsökkenési leírás
137
1
138
8.
Aktívált saját teljesítmény értéke
0
Össze sen: /1+2+3+4+5+6+7+8/
2 352
43
21
2 373
III.4. EGYÉB RÁFORDÍTÁSOK BEMUTATÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban Sorszám
M e gneve zé s
2013.12.31
1
Értékvesztés
0
2
Diákhitel kockázati céltartalék képzés
3
Behajthatatlan Diákhitel követelés miatti veszteség
4
Értékesített immateriális javak, tárgyi eszközök könyv szerinti értéke
2
5
Bírságok, kötbérek, késedelmi kamatok, kártérítések
0
6
Egyéb ráfordítások
1
7
Halasztott egyéb ráfordítás
-183
8
Ö s s ze s e n :
4 071
4 052
44
199
III.5. TÁRSASÁGI ADÓ MÓDOSÍTÓ TÉTELEINEK ISMERTETÉSE 2013. december 31. adatok millió forintban S ors zám
Megnevezés
2013.12.31
1
Adózás elĘtti eredmény
1
2
Számviteli törvény alapján költs égként els zámolt értékcs ökkenés i leírás
3
Vállalkozás i tevékenys éggel nem ös s zefüggĘ költs ég
0
4
Immateriális javak terven felüli értékcs ökkenés e
0
5
Immateriális javak, tárgyi es zközök értékes ítés ekor ráfordítás ként els zámolt ös s zeg
2
6
Behajthatatlannak nem minĘs ülĘ, elengedett követelés (kis értékĦ, 1000 forintot meg nem haladó követelés )
0
7
Végleges en átadott pénzes zköz, térítés nélkül nyújtott s zolgáltatás
6
8
JogerĘs határozatban megállapított bírs ág
0
9
Adózás elĘtti eredményt növelĘ tételek /2+3+4+5+6+7+8/
144
10
Társ as ági adótörvény s zerint figyelembe vett értékcs ökkenés
138
11
Immateriális javak, tárgyi es zközök értékes ítés ekor a társ as ági adótörvény s zerinti nyilvántartás i érték
0
12
Elengedett kötelezetts ég ( kis értékĦ, 1000 forintot meg nem haladó túlfizetés ek)
0
13
Adózás elĘtti eredményt cs ök k entĘ tételek /10+11+12/
138
14
Társ as ági adóalap általános s zabályok s zerint /1+9-13/
7
Társ as ági adó 10%
1
45
136
III.6. RENDKÍVÜLI BEVÉTELEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK RÉSZLETEZÉSE 2013. december 31. adatok millió forintban Sorszám 1.
Be véte le k
2013.12.31
Térítés nélkül átvett eszközök halasztott bevétel feloldása
26
Ös s ze s e n :
26 adatok millió forintban
Sorszám 1.
Ráfordítások Véglegesen átadott pénzeszköz
2013.12.31 6
Ös s ze s e n :
6
46
III.7. RENDKÍVÜLI BEVÉTELEK ÉS RÁFORDÍTÁSOK TÁRSASÁGI ADÓRA GYAKOROLT HATÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban Sorszám 1.
M egnevezés Véglegesen átadott pénzeszköz az adózás elĘtti eredményt növeli Ö s s ze s e n :
2013.12.31 6 6
47
IV.
TÁJÉKOZTATÓ KIEGÉSZÍTÉSEK
IV.1. A TÁRGYÉVBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK LÉTSZÁMÁNAK ÉS JAVADALMAZÁSÁNAK BEMUTATÁSA 2013. december 31.
IV.1.1 A TÁRGYÉVBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK LÉTSZÁMÁNAK BEMUTATÁSA 2013. december 31.
Átlagos statisztikai állományi létszám / fĘ / I D ė S Z A K 2013.01.01-2013.12.31
Fizikai
Sze lle mi
0
115
48
Össze sen 115
IV.1.2 A TÁRGYÉVBEN FOGLALKOZTATOTT MUNKAVÁLLALÓK JAVADALMAZÁSÁNAK BEMUTATÁSA 2013. december 31. adatok millió forintban M egne ve zé s
Á llo má ny c s o po rt fizik a i
2013.12.31
s ze lle mi
1. Bérköltség
527
527
2. Prémium, jutalom
166
166
3. Személyi jellegĦ egyéb kifizetések
184
184
Összese n:
877
877
49
IV.2.
VEZETė TISZTSÉGVISELėK, AZ IGAZGATÓSÁG, A FELÜGYELė BIZOTTSÁG TAGJAIVAL KAPCSOLATOS ADATOK 2013. december 31. adatok millió forintban M egnevezés
Fe lügyelĘ Bizottság
Igazgatóság
Korábbi ve ze tĘ tisztsé gvise lĘk
Összese n
Üzleti év után járó járandóság
0
Folyósított elĘlegek és kölcsönök
0
Nevükben vállalt garanciák
0
Egyéb kötelezettségek
0
50
V.
CASH FLOW-KIMUTATÁS 2013. december 31. adatok millió forintban S orszám I. 1. 2. 3. 4. 5. 6. 7. 8. 9. 10. 11. 12. 13. II. 14. 15. 16. III. 17. 18. 19. 20. 21. 22. 23. 24. 25. 26. 27. IV.
M e g n e ve z é s
2012.12.31
S z okásos tevé kenységbĘl származ ó pénze sz köz -változás (M Ħködési cash flow, 1-13. sorok) Adózás elĘtti eredmény +Elsz ámolt amortiz áció + Elsz ámolt értékvesz tés és vissz aírás +Céltartalék kép zés és felhasz nálás különböz ete +Befektetett esz közök értékesítésének eredmény e +Szállítói kötelez ettség változása +Egy éb rövid lejáratú kötelezettség változ ása +Passzív idĘbeli elhatárolások változ ása +VevĘkövetelés változása +Forgóeszközök (vevĘkövetelés és p énzeszköz nélkül) változása +Aktív idĘbeli elhatárolások változása +Fizetett, fiz etendĘ adó (ny ereség után) Fizetett, fiz etendĘ osztalék, részesedés Be fekte tési te vé ke nységbĘl származ ó pé nze szköz-változás (Befektetési cash flow, 14-16. sorok) Befektetett esz közök besz erz ése Befektetett esz közök eladása + Kap ott osztalék, rész esedés + Pé nz ügyi mĦve lete kbĘl származó pé nze szköz-változás (Finanszíroz ási cash flow, 17-27. sorok) Részvény kibocsátás, tĘkebevonás bevétele + Kötvény , hitelviszony t megtestesítĘ értékp ap ír kibocsátásának bevétele + Hitel és kölcsön felvétele + Hosszú lejáratra ny újtott kölcsönök és elhely ezett bankbetétek törlesztése, megsz üntetése, beváltása + Véglegesen kap ott p énzeszköz + Részvény bevonás, tĘkekivonás (tĘkelesz állítás) Kötvény és hitelvisz ony t megtestesítĘ értékp ap ír visszafiz etése Hitel és kölcsön törlesztése, vissz afizetése Hosszú lejáratra ny újtott kölcsönök és elhely ezett bankbetétek Véglegesen átadott p énz esz köz Alap ítókkal szembeni, illetve egy éb hossz ú lejáratú kötelezettségek változ ása +Pé nz eszközök változása (I+II+III. sorok)
51
2013.12.31
-11 572
-700
1 93 0 3 475 3 70 35 2 130 -11 -17 031 -336 -1 0 -363
1 138 0 3 858 1 -90 -29 44 11 -5 431 798 -1 0 -162
-498 135 0 11 977
-164 2 0 1 034
0 38 000 16 990
0 27 500 32 930
0 0 0 -24 223 -8 256 -10 408 -6 -120 42
0 0 0 -20 571 -32 526 -6 292 -6 0 172
VEZETėSÉGI JELENTÉS Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság 2013. december 31.
Budapest, 2014. április 30.
1/4
A vállalkozás üzleti környezete A magyar hallgatói hitelrendszert mĦködtetĘ Diákhitel Központ Zrt. piaci pozícióját 2013-ban is a makrogazdasági események és a felsĘoktatásban tapasztalható tendenciák befolyásolták. A felsĘoktatás finanszírozási formáinak átalakításával a korábbi szabad felhasználású Diákhitel 1 termék mellett 2012 októberétĘl bevezetésre került a Diákhitel 2. Ez egy olyan kötött felhasználású, kizárólag a képzési önköltség finanszírozására igénybe vehetĘ hallgatói hitel, amely állami kamattámogatással mĦködik, és amelyet a Társaság közvetlenül a felsĘoktatási intézménynek utal. A hallgatói hitelrendszer alapelvei azonban – mind az önfinanszírozó, mind az önfenntartó jelleg tekintetében – továbbra is változatlanok maradtak. A gazdasági válság negatív hatásai az ügyfelek fizetési fegyelmében a pénzügyi szektorban jellemzĘnél kisebb mértékben mutathatók ki, azonban a gazdasági környezet bizonytalansága miatt a Társaság továbbra is jelentĘs figyelmet szentel e fizetési fegyelem fenntartásának. A 2008-tól kibontakozó pénzügyi-gazdasági válság elsĘ idĘszakában a Társaság finanszírozása számára kihívást jelentĘ pénz- és tĘkepiaci folyamatok konszolidálódása 2013. évben alapvetĘen folytatódott, az év során a hallgatói hitelrendszer piacról történĘ finanszírozásának biztosítása a tervek szerint történt. A forrásszerkezet összeállításában azonban a pénzügyi piacokon tapasztalható nagyfokú bizonytalanság következtében továbbra is az óvatosság elvét tartja szem elĘtt a Társaság. A vállalkozás céljai, stratégiája A Diákhitel Központ Zrt. mĦködésének célját az 1/2012. (I.20.) Kormányrendelet határozza meg. E Kormányrendelet szerint: „A hallgatói hitelrendszer célja, hogy minden fiatal számára esélyt teremtsen a felsĘoktatásban való részvételre, függetlenül az egyén, illetve családja anyagi teherviselĘ képességétĘl, valamint, hogy a Kormány hosszú távon biztosítsa az általánosan hozzáférhetĘ, tömeges és minĘségi felsĘoktatás fenntarthatóságának feltételeit a magyar gazdaság fejlesztése érdekében.” A Társaság jövĘképe szerint „a Diákhitel Központ a felsĘoktatási rendszer szerves részeként a hallgatók elismert és megbízható partnere. Mindenki számára elérhetĘ, korszerĦ pénzügyi megoldásaival, hatékony ügyintézéssel és alkalmazkodóképességgel segít a továbbtanulás és a diplomaszerzés feltételeinek biztosításában és ezzel elĘsegíti az esélyegyenlĘséget és a társadalmi mobilitást.” A Diákhitel Központ stratégiai céljait a fenti jogszabály által kijelölt küldetés és a jövĘkép figyelembe vételével határozta meg, ezek: a hallgatói hitelrendszer pénzügyi szempontú stabilitásának megĘrzése, az ügyfeleknek nyújtott érték maximalizálása, a Társaság imázsának fejlesztése és a mĦködési és költséghatékonyság folyamatos javítása. FĘbb erĘforrások és kockázatok, az ezekkel kapcsolatos változások és bizonytalanságok A Társaság a magyar hallgatói hitelrendszer modellje alapján piaci finanszírozású, így a mĦködéséhez szükséges forrásokat – állami készfizetĘ kezességvállalás mellett – a pénz- és tĘkepiacokról vonja be. 2013-ban a Társaság adósságportfoliója nettó 7,3 milliárd forinttal nĘtt, az ezen felül szükséges finanszírozási igényeit a saját bevételeibĘl, azaz ügyfelei befizetéseibĘl fedezte, így részben önfinanszírozó módon mĦködött. 2013-ban az ügyfelektĘl visszafizetésként befolyó pénzáramlások 138%ban fedezték az új hallgatói hitelfolyósításokat. A külsĘ forrásbevonás kockázatai habár csökkenĘek, a 2008-as piaci események óta jelentĘsnek nevezhetĘk. A Társaság ezért a finanszírozásra vonatkozó stratégiáját, terveit, illetve a rendelkezésre álló eszköztárát úgy alakította, hogy a lehetĘ legrugalmasabban tudjon reagálni a piaci változásokra. A hallgatói hitelrendszer hosszú távú stabilitásában jelentĘs szerepet játszik a hitelkockázatoknak, és az ügyfelek törlesztési fegyelmének alakulása. A hallgatói hitelportfolió minĘségét a Társaság rendszeresen független külsĘ aktuárius szakértĘvel ellenĘrizteti, a hallgatói hitelek kamatának kockázati prémium kamatelemére, illetve a tartalékolás mértékére a külsĘ független aktuárius tesz javaslatot. A 2012. évi adatok alapján kalkulált 2013. évi eredmények jelentĘs változást nem mutattak a Társaság kockázati kitettségében.
2/4
A Diákhitel Központ Zrt. mĦködésének fĘ erĘforrásai közé sorolható a Társaság speciális szakmai ismeretekkel rendelkezĘ humán tĘkéje. Az év végén foglalkoztatott létszám 112. Az Éves jelentés idĘszakában elért eredmények és kilátások; a teljesítmény mérésének mennyiségi és minĘségi mutatói, illetve jelzĘi A hallgatói hitelrendszert mĦködtetĘ Diákhitel Központ Zrt. 2001. évi indulásától 2013. december 31-éig összesen közel 339 ezer fĘ részesült szabad felhasználású hallgatói hitelben (Diákhitel 1). A 2012 Ęszén induló új, kötött felhasználású Diákhitel 2 terméket a Társaság 2013. év végéig 10 ezer fĘ számára folyósította. A Társaság 2013-ban összesen bruttó 18,6 milliárd forint összegben folyósított hitelt, ennek jelentĘs részét márciusban és októberben (Diákhitel 1: 15,6 milliárd Ft, Diákhitel 2: 3 milliárd Ft). A 2013as naptári év összes folyósítása így mintegy 5%-kal elmarad a megelĘzĘ év folyósítási adatától. A hitelrendszer 2001. évi indulásától 2013. december 31-éig mintegy 267 milliárd forint hitelösszeg került folyósításra, miközben a mérleg fordulónapján – a mérlegfĘösszeg 95%-át alkotó – Diákhitel állomány összege megközelítette a 273 milliárd Ft-ot. Az ügyfelek részére folyósított hallgatói hitelek után elszámolt kamatbevétel, valamint a pénzügyi mĦveletek egyéb bevételei 2012-höz képest 2013-ban változatlan, 18,8 milliárd Ft, az adósságállománnyal kapcsolatos kamat- és kamatjellegĦ ráfordítások összege 13,5 milliárd Ft-ra változott, ami mintegy 2%-os csökkenést jelent. A két tétel különbözete nyújtott fedezetet alapvetĘen a hitelezési veszteségeket fedezĘ céltartalék képzésére, illetve a Társaság mĦködési ráfordításaira. A Diákhitel Központ Zrt. speciális hitelezési tevékenységet végez, alapítói szándék szerint nyereségcél nélkül mĦködik. A Társaság mérleg szerinti eredménye 2013-ban 0 Ft. A Társaság 2013. január 1-jével 25 bázisponttal, 7,75%-ra, majd 2013. július 1-jén további 25 bázisponttal 7,50%-ra mérsékelte a Diákhitel 1 kamatát, amely a mĦködés kezdete óta a legalacsonyabb mértékĦ volt. A Diákhitel 2 termék ügyfelek felé felszámított kamata 2,00%, az ezen felüli kamatrészt az Állam kamattámogatás formájában az ügyfelek helyett megfizeti. A Diákhitel Központ Zrt. FelügyelĘbizottságának 77/2012. (XI.21.), a Diákhitel Központ Zrt. tulajdonosi jogait gyakorló MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt. 9/2012 (2012.XII.20.) számú alapítói határozata valamint a nemzetgazdasági miniszternek a 2012. évi költségvetési törvény 44. §-a alapján kiadott, 2012. december 21-én kelt engedélye alapján kezdĘdött meg 2013-ban a kötvények nyilvános kibocsátása. A Társaság 2013. március-december idĘszakban 6 alkalommal, összesen 27,5 milliárd forint névértékben hozott forgalomba állami készfizetĘ kezességgel biztosított DK2016/01 jelĦ kötvényeket. Az értékpapírok a Budapesti ÉrtéktĘzsdére bevezetésre kerültek. A Társaság tĘkepiaci jelenléte 2013-ban is folyamatos volt, év végén összesen négy kötvénysorozata, mintegy 93,7 milliárd forint névértékben volt jegyzett a Budapesti ÉrtéktĘzsdén és az MTS Hungary kereskedési rendszeren. Az Éves jelentéshez kiegészítésként fontos megjegyezni, hogy az Éves beszámolóban az Eredménykimutatásban bemutatott, a mĦködéshez kapcsolódó ráfordítások (AnyagjellegĦ ráfordítások, Személyi jellegĦ ráfordítások, Értékcsökkenési leírás) elszámolásában 2013 során változás következett be. 2012. évben az Eredménykimutatásban szereplĘ ráfordítások nem az idĘszakban a mĦködéssel kapcsolatban ténylegesen felmerült költségeket tükrözték. A Diákhitel Központ Zrt. az adott idĘszakban a Diákhitel kamatában a mĦködési költségekre képzĘdĘ fedezet, illetve a ténylegesen felmerülĘ ráfordítások egymáshoz viszonyított nagysága alapján – amennyiben azok nem egyeznek meg – azok különbözetét elhatárolja. A korábbi Számviteli politika alapján amennyiben a ténylegesen felmerülĘ mĦködési ráfordítások meghaladták a Diákhitel kamatában a mĦködési költségekre képzĘdĘ fedezetet, akkor csak a fedezet összegéig szerepeltek e ráfordítások az Eredménykimutatásban, a fennmaradó költségek elhatárolás formájában elhalasztásra kerültek. Ha azonban a ténylegesen felmerülĘ mĦködési ráfordítások elmaradnak a Diákhitel kamatában a mĦködési költségekre képzĘdĘ bevételtĘl, akkor egyrészt a ténylegesen felmerülĘ mĦködési ráfordítások kerültek az Eredménykimutatásban feltüntetésre, másrészt a többletbevétel erejéig további, elĘzetesen elszámolásra kerülĘ költségek, ráfordítások kerültek beállításra passzív idĘbeli elhatárolással szemben. Természetesen minden idĘszakban az elĘzĘ idĘszaki elhatárolások feloldása befolyásolta a fenti számokat, az elhatárolás elĘjelétĘl függĘen. 2013-tól az elhatárolások és azok feloldása az Egyéb ráfordításokkal szemben történnek, így a 2013-as évben az Eredménykimutatásban szereplĘ ráfordítások ténylegesen az idĘszakban a mĦködéssel kapcsolatban
3/4
felmerült költségeket tükrözték. Ezt a két év Eredménykimutatás adatainak összehasonlításakor figyelembe kell venni Budapest, 2014. április 30.
Bugár Csaba vezérigazgató Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság Kibocsátó
4/4
KIBOCSÁTÓI NYILATKOZAT
A tĘkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvénynek, illetve a 24/2008. (VIII.15.) PM rendeletnek megfelelĘen a Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság (a továbbiakban: Kibocsátó) képviseletében nyilatkozom, hogy az alkalmazható számviteli elĘírások alapján, a legjobb tudásunk szerint elkészített 2013. évi Éves beszámoló valós és megbízható képet ad a Kibocsátó eszközeirĘl, kötelezettségeirĘl, pénzügyi helyzetérĘl, valamint nyereségérĘl és veszteségérĘl; illetve a VezetĘségi jelentés megbízható képet ad a Kibocsátó helyzetérĘl, fejlĘdésérĘl és teljesítményérĘl, ismertetve a fĘbb kockázatokat és bizonytalansági tényezĘket. Budapest, 2014. április 30.
Bugár Csaba vezérigazgató Diákhitel Központ ZártkörĦen MĦködĘ Részvénytársaság Kibocsátó