A DEBRECENI EGYETEM ALUMNI MAGAZINJA 2015. nyár IV. ÉVFOLYAM 1. SZÁM MEGJELENIK FÉLÉVENTE
Ajánlás
Szerkesztői ajánlás Tisztelt Alumni Tagok, Kedves Olvasók!
AHOL
A NAGYERDŐ ÉLETRE KEL
2015. MÁJUS 1. – SZEPTEMBER 26.
Repül az idő: még most bontogattuk az ajándékokat a karácsonyfa alatt, ma meg már azon kapjuk magunkat, hogy a nyaralást tervezgetjük! Pedig mennyi minden történt azóta, hogy legutóbb találkoztunk a DEja Vu magazin hasábjain! Az iciri-piciktől a nagyokig mindenkire gondoltunk, ezért úgy igyekeztünk megtölteni újabb számunkat, hogy mindenki találjon kedvére valót. Az egészségügyi integrációtól a fesztiválszervezésen át a Legóig, számtalan komoly és könnyedebb témáról olvashatnak. Bízom benne, hogy a következő oldalakon bemutatott tagjainkról, ismerős vagy eddig ismeretlen interjúalanyainknak nemcsak szakmai eredményeiről, hanem személyiségéről, egyéniségéről is sikerül képet adnunk. Továbbra is várjuk javaslataikat, ötleteiket, észrevételeiket lapunkkal kapcsolatban, amelyeket igyekszünk megfogadni, belőlük ötletet meríteni. Ezúton köszönöm eddigi támogatásukat és remélem, ahogy a címlapon látható legifjabb rajongónk, Danika, Önök is gyakran forgatják a szeretettel összeállított és írt magazinunkat!
Rőfi Mónika
Ki lehet Alumni tag?
A Debreceni Egyetem Alumni Magazinja Kiadja: a Debreceni Egyetem Alumni Központja Felelős kiadó: Dr. Szilvássy Zoltán rektor Főszerkesztő: Dr. Rőfi Mónika
$'HEUHFHQL(J\HWHP$OXPQLSURJUDPM£EDQU«V]WYHYēNQHNMHJ\Y£V£UO£VLNHGYH]P«Q\WEL]WRV¯WXQND.¸OFVH\.¸]SRQWMHJ\S«Q]W£U£EDQW¸UW«QēY£V£UO£VHVHW«Q $NHGYH]P«Q\FVDNN«V]S«Q]HVY£V£UO£VHVHW«Q«UY«Q\HV¯WKHWē «VDE«UOHWHNUHQHPDONDOPD]KDWµ
SZÍNHÁZ | KONCERTEK | KERTMOZI | OPERAVETÍTÉSEK | ÚJCIRKUSZ | TÁNC | MUSICAL Programok és online jegyvásárlás: www.nagyerdeiszabadteri.hu Jegyek kaphatók: Kölcsey Központ, Apolló mozi, Tourinform, Interticket hálózat $PijVRUY£OWR]£VMRJ£WIHQQWDUWMXN)HOHOēVNLDGµ %µGRU(GLW¾J\YH]HWē
Lapszerkesztők, szerzők: Balogh Fruzsina, Dávid Orsolya, Dr. Csorján Balázs, Dr. Kozmáné Lőrincz Emese, Kiss Dóra, Pálóczi Alexandra, Pilishegyi Péter, Szabó László, Szabóné Rózsa Judit, Terhes Brigitta Arculat: Barna Ildikó · Grafika: Szabó Balázs Fotók: Alumni Központ, unideb.hu Szerkesztőség: DE Oktatásszervezési Központ 302. iroda 4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 94. Megjelenik 10000 példányban. Nyomdai munkák: Printart-Press Kft. Felelős vezető: Szabó Balázs HU ISSN 2063-6148
A DE Alumni tagja az lehet, aki a Debreceni Egyetem vagy a jogelőd intézményei (Debreceni Agrártudományi Egyetem, Debreceni Orvostudományi Egyetem, Kossuth Lajos Tudományegyetem, Hajdúböszörményi Wargha István Pedagógiai Főiskola) egykori vagy jelenlegi hallgatója, oktatója, kutatója, dolgozója. Azok a magánszemélyek vagy cégek képviselői is lehetnek DE Alumni tagok, akik bár nem voltak, vagy jelenleg nem tagjai az intézménynek, de támogatják a Debreceni Egyetem Alumni tevékenységét. Regisztráció: www.alumni.unideb.hu Elérhetőségek: Cím: DE Oktatásszervezési Központ 302. iroda (4032 Debrecen, Nagyerdei krt. 94.) Levelezési cím: Debreceni Egyetem Alumni Központ (4032 Debrecen, Egyetem tér 1.) Telefon: 52/258-025 • 52/258-028 E-mail:
[email protected] Honlap: www.alumni.unideb.hu
3
DEja vu
Tartalom
Tartalom
24. Hunya Pál
Tehetségek
6–7. Lampé Zsolt
Az egyetemről
8–9. Tallár család Generációk
25. Akikre büszkék vagyunk
22–23. Pászt Patrícia Tehetségek
10–11. Kovács család
Generációk
26–27. Alumni találkozó Találkoztunk
12–13. Kiss család Generációk
28–29. Vokota Találkoztunk
32-33. Iciri-piciri alumni Találkoztunk
30. Biológia-kémia szakosok Találkoztunk
Karrier
16–17. Dr. Liptai Kálmán
14–15. Ujvári Imre Karrier
31. DOKK
Találkoztunk
34-35. Mailáth Mónika Sokszínűség
36-37. Váró Kata Sokszínűség
Karrier Tehetségek
20–21. Lekli István DEja vu
4
18–19. Vető Viktória
38. A kiadó ajánlja 5
DEja vu
Az egyetemről
Az egyetemről bálva magát más területen is – egészségügyi főigazgató-helyettesként, végül 1999 és 2001 között főigazgatóként tevékenykedett az OEP élén. Vezetőként az egészségbiztosítás szolgáltatás-vásárlásának erősítését kívánta elérni, amelyben az a fontos, hogy az igényeket elégítsék ki. Széleskörű ismereteit jól hasznosítja a Kenézy Kórház főigazgatójaként is. Következetes vezetőnek tartja magát, akinek természetes, hogy valaki a legjobb tudása szerint végzi a feladatát, dicséret a többletmunkáért, a plusz befektetett energiáért jár. Ahogy önmagától is a maximumot várja. Következetes, de határok között. Mint mondja, nem lehet 120.000 Ft-os bérért mindent elvárni, de világos szabályok vannak. Nem tartja magát kizárólagos vezetőnek, akit jobbnak érez magánál, azt szívesen követi, ha valaki érti a szakmáját, abban megbízik. Számára a jó orvos az, akinek elégedettek a betegei. Meggyőződése, hogy hosszú távon az őszinte, világos, racionális megközelítés a célravezető. Azt vallja: egy döntéshozatali mechanizmus akkor jó, ha azokat képviseli, akiket szolgál. Sikerült megvalósítania főigazgatóként, hogy a műtőbe jutás sorrendjében a betegség és a beteg életkora játssza a döntő szerepet, ne az operáló orvos beosztása. Mert a minőségi gyógyítás az első.
„Hagyni kell a józan észt érvényre jutni” Ritkán fordul elő, hogy beszélgetőpartneremtől olyan őszinte, nyílt és egyenes válaszokat kapok a legkényesebb kérdésre is, hogy szeretném mindenről megtudni a véleményét. Lampé Zsolttal, a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézet főigazgatójával még mindig beszélgetnék, ha tehetném… n Kiss Dóra Régóta dédelgetett álom Debrecenben a Klinikák és a Kenézy Gyula Kórház összevonása. A felek már 1998 óta próbálkoznak folyamatosan az integrációval, de különböző politikai és szervezeti okok miatt mostanáig nem kerülhetett sor erre. A döntés 2015 elején végre megszületett: a minisztérium támogatja, hogy a Kenézy Kórház fenntartói jogait június 30-ig átadja a jelenlegi ÁEEK a Debreceni Egyetemnek. A kórházi kiszolgáló, támogató funkciókat ellátó szervezeteket ez év december 31-ig integrálják, a szakmai munkát pedig 2016. december 31-ig kell teljesen egységesíteni. Ez tehát az integráció végdátuma, létrejön az ország legnagyobb betegellátó egysége. A Kenézy Kórház főigazgatója ezer szállal kötődik a Debreceni Egyetemhez: szülei, nagynénje, nagybátyja és ő is itt volt diák, itt dolgozott, és most már Nóra lánya is itt tanul. Gyakorlatilag két éves korától második otthona volt a klinika telep, olyan helyeken járt, amiről sokan nem is tudják, hogy létezik. Olyan iskolateremtő egyéniségek mellett cseperedett, mint Alberth Béla vagy Kettesy Aladár professzorok, akiket nemcsak orvosként, hanem magánemberként is megismerhetett. Iskolás korában amellett, hogy bújócskázott és játszott a hatalmas kuvasszal, még dolgozott DEja vu
6
is a klinikai kertészetben segédmunkásként. Nem csoda hát, hogy kimondatlan természetességgel választotta a Debreceni Orvostudományi Egyetemet, az orvosi hivatást. Bár nagyon sokat tanult a sebészeti, ortopédiai gyakorlatok alatt, a szemészet mellett azért döntött, mert rövidebb, két-három év alatt önállósodhatott a gyógyításban. Az Alma Matertől elsősorban szemléletet és nevelést kapott olyan életbölcsességek révén, amiket egykori professzoraitól hallott, s amik évek múltán is visszacsengenek igazolva magukat. Akkoriban a Szemklinika vezetői nagyon magasra tették a mércét, a legjobb szakembereket gyűjtötték maguk köré, igazi szellemi műhely alakult ki, amelyben a munka mellett rengeteget beszélgettek kötetlen formában is. Akkoriban, ha valaki bekerült valamelyik klinikára, az biztosra vehette, hogy nyugdíjba is innen megy. Lampé Zsolt azonban rácáfolt erre. Nagyon szerette az orvosi pályát, a betegekkel törődni, a műtőben lenni, de örömmel vetette bele magát a HBCS (a fekvőbeteg-ellátás finanszírozásában használt betegosztályozási rendszer) világába, amikor akkori főnöke, a rektorhelyettesi tisztséget betöltő Alberth professzor erre kérte. Olyannyira, hogy előbb szakértőként, majd – kipró-
Hogyan tud feltöltődni egy-egy nehéz nap vagy hét után? Szeret tanulni, főleg gyakorlatból, és persze mindenkitől és mindenből. Szeret barkácsolni, fával dolgozni, ezt a szenvedélyt asztalos nagyapjától örökölte. Sokat sportol, sakkozik, focizik, fallabdázik, vitorlázik. Ez utóbbiból is sokat tanult: a hajóra lépve eltűnnek azok a szerepek, amik a mindennapi életben torzulást okoznak, nincs főigazgató vagy professzor, csak a szakértelem számít, és egy főnök van, az, aki a legtapasztaltabb, leginkább ért a vitorlázáshoz. Így és csak így van esély a célba éréshez. Fiatalon tapasztalt vezető, aki felelős posztokat töltött és tölt be. Mi lehet még, amit szeretne megvalósítani, mi a célja, vágya? Mindhárom gyermeke megtalálta a helyét, jó irányba haladnak, ami megnyugvással tölti el, és boldoggá teszi. A szakmai vonalon igazi kihívás az integráció, és felcsillanó szemmel meséli: most egy példa nélküli modell kialakítására van lehetőség! A korábbi integrációs próbálkozások azért lettek sikertelenek, mert olyat akartak összerakni, amit nem lehet. Egy egyetemi klinika elsődleges feladata az oktatás, egy kórház elsődleges feladata pedig a gyógyítás. Más a funkciója, sokszor ezért nem értik egymást a szakmák. A professzori, docensi, adjunktusi cím az oktatói tevékenység elismerése, nem a gyógyítóié. Nagyon fontos, hogy mindkét funkció megvalósuljon, de ne egymás rovására. Ma már nem divat azt mondani valamire, hogy „nem tudom”, hanem mindenki egyedül akar megoldani mindent. Pedig hagyni kell, hogy más is hozzá tegye egy ügyhöz a tudásának legjavát, a tapasztalataiból szerzett ismereteit, mert senki nem lehet mindenből a legjobb. Sokszor azt is nehéz elhitetni, hogy jót akar az ember, és sokakat az is sért, ha – bár nincs teljes rálátásuk a dolgokra – valaki elmondja a véleményét. Azért hagyta abba a szemész hivatás gyakorlását, mert objektív akart maradni vezetőként, és egyforma súllyal képviselni valamennyi szakmát. Egy kórház irányításához kell egészségügyi ismeret, de elsősorban közgazdász, menedzser szemlélet és eszközök. Kórházigazgatóként időről időre járt más kórházakba, minden szakterületet megnézett, rendszeresen egyeztetett a vezetőkkel, így van összehasonlítási alapja, hitelesen tud véleményt formálni. Az évek alatt sok területen kipróbálta magát: gyógyításban, intézményirányításban, menedzsmentben, más-más, jó és rossz oldalról egyaránt látta és figyeli a világot, széles szakmai kapcsolatrendszerrel rendelkezik.
Ez a fajta rálátás az egyetemi klinikák vezetői esetében gyakran hiányzik. A korábban tapasztalaton alapuló egészségügynek több szinten meg kell újulnia, amiben Debrecen most zászlóshajó lehet. Ma már felgyorsult a technika, olyan új eljárások vannak, amelyeket az idősebbek már nem sajátítanak el, így nem tudnak véleményt sem mondani róla. Speciális betegségcsoportok vannak, amik speciális ellátást igényelnek, olyat, amelyben szakértői teamek, több szakma képviselői dolgoznak együtt, és nem a beteget küldözgetik klinikáról klinikára vagy osztályról osztályra. Az interdiszciplináris megoldások korát éljük, ennek megvalósítása pedig például az érbetegségek területén példaértékű lehet. Országosan elismert kardiológia működik, de nincs hozzá kapcsolt rehabilitáció, pedig a környezet adott (gyógyvíz, erdő). Hiányzik a hospice ellátás, amire nagyon nagy társadalmi igény van. A népbetegségekkel (diabetológia, gasztroenterológia, reumatológia) kiemelten kellene foglalkozni. Most itt a lehetőség ezeken a területeken is megújulni. Gyakran az is elég lenne, ha elfogadnánk a külföldön már jól látszó fejlődési irányt, de gyakran ellenállunk. Van feladat bőven, annak ellenére, hogy Debrecen jó helyzetben van! Az itt élők egészségügyi elvándorlása 1-2%-os, míg a más megyéből ide érkezők aránya 20-30%. Ez országosan egyedülálló, ami nem véletlen: minden ellátás elérhető, a tárgyi és technológiai feltételek sokat fejlődtek, nagyon jó mutatóink vannak. Ha a belső szervezettségen is sikerülne javítani, minőségi előrelépés lenne. Az igazi probléma, hogy nincsenek általános szabályok, egyértelmű definíciók az egészségügyben. Az orvosegyetemeken nem azonos tananyagot tanulnak a diákok, más a képzés ös�szetétele, ezért mindenhonnan más alaptudással kerülnek ki a kezdő orvosok. Az egyetemi autonómia fogalma is másként van értelmezve: nem attól vagyok autonóm, hogy a kapott támogatást magam osztom el. A kórházak között 10-20%-os eltérések vannak a belső finanszírozásban, pedig az eltolódást objektív okok vagy mutatók nem indokolják. Az orvoshiány egy része feloldható lenne, ha adminisztráció helyett a műtőben állna a szívsebész, a betegtájékoztatást pedig szakdolgozó végezné. Nem összehasonlítható profillal működnek a megyei kórházak sem, azt próbálják „eladni, ami van, ezért olyan profilok kaptak prioritást, amelyek finanszírozhatók, amelyek valamelyik vezetőnek, mert pl. az a speciális szakterülete, fontosak. Így fordulhat elő, hogy van olyan megyei kórház, ahol nincs reumatológia, pedig ez a népbetegség nem területfüggő. Nonsense, hogy létezik olyan betegségeknél is várólista (szívsebészet), amelyekbe bele lehet halni. Pedig nincs olyan finanszírozási korlát, amely megakadályozná, hogy ezeket a betegeket előre vegyék, csak a belső elosztással van gond, nincsenek prioritások. Sok olyan terület van, amelyben a kormányzatnak a szakmával kellene kidolgoztatni a világos irányelveket, konkrét definíciókat. Most ezen a téren is vannak reményeink. Mindannyiónk érdeke, hogy az egyetem ne maradjon le, jó hírneve ne sérüljön, hanem erősödjön. Debrecenben nincs sok húzóágazat, egyértelmű, hogy az egyetemre kell építeni. Mihez hasonlítható az integráció? Talán olyan, mint a házasság. Az esküvő napján a menyasszony azt reméli, hogy a vőlegény majd megváltozik, míg a vőlegény abban bízik, menyasszonya sosem változik meg. A valóságban pedig pont fordítva történik - mondja nevető szemmel. De ahogy létezik jó házasság, lehet sikeres az integráció is, nemcsak azért mert eldönthetetlen melyik intézmény a menyasszony és melyik a vőlegény, hanem azért is, mert folyamatban van a szakmák közötti párbeszéd, mert mindkét szervezet változhat jó irányba, így kialakulhat egy olyan új modell, amelyben az oktatás és a betegellátás egyformán hangsúlyos!
7
DEja vu
Generációk
Generációk T. M.: Összesen ötszázan voltunk az egyetemen, a délelőttöket mindig együtt töltöttük, akkor mindig eladások voltak, délután pedig a csoportfoglalkozások kezdődtek. Egy héten egy nap pedig a tangazdaságban voltunk gyakorlaton. T. I. E.: Rendkívüli évfolyam volt a miénk, a 1981-86-os. Hat-hét házasság is született abból a csapatból. Ami összehozott minket, az a bridzs volt. Rendszeresen játszottunk a pincében lévő klubszobában, ez adta a közös programokat.
Még a jó cukorrépa is aluszik… Interjú a Tallár családdal, ahol még az altató is „agráros”
Id. Tallár Miklós, Tallár Miklós, ifj. Tallár Miklós – ezt látva a Tallár Pincészet weboldalán kicsit elbizonytalanodtam: melyiküket keressem meg Szerencsen az interjú miatt? Végül kiderült, nemcsak a legifjabb és édesapja, még a felesége is a Debreceni Egyetem agrárkarán szerezte meg diplomáját. Ma pedig már egy híd is viseli a Tallár nevet. n Terhes Brigitta Mióta hagyomány a Miklós név a családban? Tallár Miklós: Igazából csak mi hárman, az édesapám, én és a fiam vagyunk Miklósok. És a mezőgazdaság iránti elhivatottság? T. M.: Édesapám főkönyvelő volt a tsz-ben (termelőszövetkezetben) és mellette a hetvenes években kiegészítő, háztáji tevékenységként kezdtünk el szőlőzni. Így indult a borászkodás a családban, mindig segítünk, de édesapámon kívül igazából egyikünk sem ért a borászathoz. Nem is mezőgazdásznak szántak a szüleim. Édesanyám mindenképpen doktori címet képzelt el nekem, ő azt szerette volna, hogyha jogász vagy valami ehhez hasonló leszek. De végül rám bízta a döntést. Tokajba jártam gimibe és a legjobb barátom már elsőtől agrármérnök akart lenni, de sosem tudta megoldani a feladatait, mindig én csináltam meg neki. Én nem tudtam még igazából, mi akarok lenni. Ő ajánlotta, hogy menjünk az agrárra. Szerencsi születésű? T. M.: Nem, abaújszántói, ahol a pince van, szüleim ott laknak, én ott születtem.
DEja vu
8
Akkor hogyan jött a Debreceni Egyetem a képbe? T. M.: Akkor még DATE-nak (Debreceni Agrártudományi Egyetem) hívták, és az volt a legközelebb. Általános agrármérnöki diplomát szereztem, majd elvégeztem a növényvédő szakmérnökit is, de akkor már dolgoztam. Gondolom ott ismerkedtek meg a feleségével? Tallárné Illés Erika: Igen, én üzemszervező szakon végeztem. Én is teljesen véletlenül kerültem az agrárra. A szüleim pedagógusok voltak, én nyíregyházára jártam matek tagozatra, de végül a biológia-kémia ment jobban, így jött az ötlet, hogy akkor legyen az agrár. A szüleim teljesen kiborultak, „majd amikor a gumicsizmában jársz a sárban…” mondogatták. Majd később mindig azt mondtam, nekem azért kellett odamenni, hogy megismerkedjünk, hiszen a mezőgazdasághoz akkor sem és most sincs sok közöm. Milyen volt akkor Debrecenben egyetemre járni? T. I. E.: Nagyon jó, akkor még sokkal összetartóbb volt a csapat, hétvégi programokat is szerveztünk, összekovácsolódott kis csoportok voltak.
Az egyetem után is sikerült a közös utat megtalálni a feleségével, hiszen vállalkozást indítottak együtt. T. M.: 1986-ban ide kerültünk Szerencsre a Lenin tsz-hez, és amíg azt fel nem számolták, addig én ott dolgoztam 1999-ig, majd a jogutód vállalatnál. Ugyanaz maradt a munkahely, csak a „gazdák” változtak. T. I. E.: Én nem maradtam konkrétan a mezőgazdaságban, mert irodai munkát végeztem. Hamar teherbe estem, majd jött a második gyermekünk, és amíg én otthon voltam 6 évig fiainkkal, addig lezajlott a privatizáció és nem volt hova visszajönni. Úgyhogy előbb a munkaügyi központban, majd a bankszektorban helyezkedtem el. T. M.: 2007 januárjában azt gondoltuk, hogy van már annyi ismeretségünk és tapasztalatunk, hogy belevágunk egy vállalkozásba. 1992-ben már elkezdtünk önállóan is foglalkozni a mezőgazdasággal, a privatizáció alatt vásároltunk pár hektár földet, és elindítottuk az első vállalkozásunkat, ami azóta is működik. Ez a Kétkettős Kft., ami 480 hektáron gazdálkodik. A legklasszikusabb növényeket termesztjük: búza, kukorica, repce, napraforgó, cirok, szója, mustár. Ezeket nem dolgozzuk fel, csak értékesítjük, ezért alakítottuk meg a másik két vállalkozásunkat 2007-ben a Hegyalja-Tár Kft.-t és a Szerencs-Szárító Kft.-t. Majd 2014 áprilisában vásároltunk egy újabb vállalkozást, ami Tiszakeszin működik, azt vezeti a fiam, Miki. Ez tudatos volt, hogy a fiát is ebbe az irányba tereli? T. M.: Nem igazán. ifj. Tallár Miklós: Viszont gyerekkoromtól folyamatosan ezek az élmények értek. Apával jártam tranzitolni, még az IFA-ban is aludtam, mentünk, vittük a brokkolit a hűtőházba. T. I. E.: Sőt, az altatót is úgy mondta két évesen, hogy a jó cukorrépa is aluszik… ifj. T. M.: Volt egy kis érdeklődésem a gimiben az állatorvosi felé, de harmadik, negyedik évben már tudatosan az agrárra készültem. És miért pont Debrecenbe? ifj. T. M.: Nekem evidens volt, hogy ha szüleim ott végeztek, akkor én is oda megyek. Nagyon sok ismerősön oda ment tanulni, mert nagyon jó volt akkor is és most is a híre az egyetemnek. Azért gondolom, már jóval másabb volt az elmúlt pár évben hallgatónak lenni, mint a szülei idejében? ifj. T. M.: Másabb teljesen, viszont én is nagyon-nagyon szerettem oda járni. 2010-ben végeztem az általános agrármérnök szakon, 2013-ban pedig a növényvédő szakmérnökin. Én egy társasházi lakásban laktam, így nekem nem volt meg az a kolis élmény, mint a szüleimnek. Viszont én kézilabdáztam, úgyhogy egy kiterjedt baráti köröm lett ezáltal. És hogyhogy nem a kézilabdát választotta? ifj. T. M.: a DEAC-cal NBII-ben játszottunk. Lehet, hogy meg tudtam volna ebből élni, de biztosabbnak láttam a szakmámat.
Volt esetleg közös tanáruk? ifj. T. M.: Pepó Péter, Pepó Pál, sőt több oktatóm még tanársegéd volt, amikor a szüleim az agrárra jártak. T. M.: Igen, Lévai László és Nagy János is. Juhász Csabával pedig először katonatársak voltunk, még egy rajba is kerültünk, majd csoporttársak lettünk, végül a fiamat tanította. És az tervezett volt, hogy az egyik cég vezetését átadja a fiának? T. M.: Én már korábban is gondolkodtam azon, hogy Mikit bevegyem-e a vállalkozásba, mert nem akartam, hogy a közös munka megrontsa a jó kapcsolatomat a fiammal. ifj. T. M.: A növénytermesztésben már nyáron részt vettem, de miután végeztem az egyetemen júniusban, és ültem a meleg traktorban, akkor gondoltam, hogy csak nem ezt kellene csinálni, ha már van egy diplomám is. Elkezdtem önéletrajzot írni. T. M.: De aztán nem sikerültek jól az önéletrajzok, és így augusztustól felvettem, mint üzletkötőt. Ott egész szépen felépítette magát, majd mikor lehetőségem nyílt megvásárolni a Tiszakeszi céget, az jól jött mind a kettőnknek. Neki megvan az önálló feladata, közös területen dolgozunk, de még sincs szoros kapcsolódás. Nehéz nem beleszólni a fia dolgába? Hagyni önállóan dönteni őt? T. M.: Egyáltalán nem. Első perctől kezdve úgy állunk hozzá, hogy én ott vendég vagyok. Ha kell, legfeljebb a nagyobb élettapasztalatommal vagy a már kialakult kapcsolatrendszeremmel próbálok neki segíteni. Önnél nagy a bizonyítási vágy édesapja felé? ifj. T. M.: Elég ambiciózus vagyok, mindig keresem az új lehetőségeket, de nemcsak apa miatt. Ön pedig, mint édesanya - gondolom - tartja az egyensúlyt kettőjük között. T. I. E.: Igen, főleg az elején kellett egy kicsit koordinálni kettejük viszonyát, közelebb hozni, megértetni a másikkal egymás vezetői stílusát, döntését. Igaz, hogy egy hidat is elneveztek Önről? T. M.: Annak idején még a tsz épített egy hidat a Szerencs-patak felett, ami nagyon rossz állapotban volt már. Nekem megadatott a lehetőség, hogy felújíttassam. Az ünnepélyes átadón az egyik képviselő javasolta, hogy mivel a hidat el kell nevezni, viselje a támogató nevét. Így lett ez Tallár-híd. De nekem nem ez a fontos, hanem az, hogy most már bárki biztonságosan használhatja. Szoktak még kártyázni? T. I. E.: Sajnos már nem, bár egyre többet gondolkodunk rajta. T. M.: Az nem egy egyszerű játék. Négyen játszunk párban, és úgy kell összedolgoznunk, hogy nem látjuk egymás lapjait. Ráadásul úgy kell megértetnünk egymást, hogy a másik két játékos is hallja. Pedig majdnem ugyanezt csinálják a fiával a való életben is, nem? T. M.: Igen, de itt a lapokat jobban ismerjük, a jelentéseket pedig mi alakítjuk.
9
DEja vu
Generációk
Generációk
Multidiszciplináris család a kelet-magyarországi régió szolgálatában Négy gerundium – egy család: Állam- és Jogtudományi Kar (ÁJK), Általános Orvostudományi Kar (ÁOK), Bölcsészettudományi Kar (BTK), Gyermeknevelési és Felnőttképzési Kar (GYFK) – az Apáczai Csere János-díjjal kitüntetett Kovácsné Bakosi Éva, a GYFK dékánjának és családjának élete e négy kar által határozódik meg. A mikrofont fiatalabb fiával, Kovács Árpáddal, aki jelenleg az ÁOK-n doktorjelölt és az ÁJK hallgatója, valamint Árpád menyasszonyával, Becánics Adriennel, végzett bölcsésszel, az ÁJK doktorandusz tanársegédjével együtt ülték körül. n Pilishegyi Péter Az óvodapedagógia úttörője a kelet-magyarországi régióban Kovácsné Bakosi Éva 2007-ben elhunyt férje, Árpád édesapja Kovács György. A neve mindenki által jól ismert Hajdúböszörményben, hiszen neki köszönhető, hogy 1970-ben megalakult a Hajdúböszörményi Óvónőképző Intézet, mely akkor még a Nyíregyházi Tanárképző Főiskola részeként működött, az évek során az intézet többször működött önállóan, illetve más felsőoktatási intézmény részeként. 2000. január 1-jétől vált a Debreceni Egyetem részévé, ahol 2009 óta egyetemi karként működik. Alapfilozófiája volt a kisgyermekkel való foglalkozás, azért is hozta létre szülővárosában, Hajdúböszörményben a képzési helyet, hogy a keleti régióban a szegényebb sorsú gyerekekkel is nagy hozzáértéssel bíró szakemberek foglalkozzanak. Úttörő munkát végzett a játékpedagógia és az óvodapedagógia önálló tudományterületként való kidolgozásában és elismertetésében. „Férjem a családi életben is a kitűzött célok elérése érdekében kemény munkát végzett, a hivatás szeretetét, a tudás érték mivoltát tartotta elsődlegesnek”- idézi fel Kovácsné Bakosi Éva. Kovács Árpád hozzáteszi: „Nagyon büszke vagyok a családomra és arra a közegre, azokra az értékekre, amiket otthonról hoztam. A családban láttam, akár legyen szó nagyszüleim kétkezi munkájáról, akár szüleim szellemi munkájáról, hogy ha valaki becsülettel, szor-
DEja vu
10
galommal, lelkiismerettel végzi hivatását, akkor igenis lehet boldogulni, szakmai sikereket elérni és szép családi életet lehet élni.” Hajdúböszörmény és Debrecen között napi 34 km Kovácsné Bakosi Éva büszke arra, hogy támogatója, segítője lett férje gazdag alkotópályájának, és mindemellett önállóan is sikerült ezen a területen új eredményeket felmutatnia. Férje indította el a szakmai tudományos pályán, az ő ösztönzésére végezte el a Kossuth Lajos Tudományegyetem BTK pedagógia szakját (kitüntetéses diplomával), és szerzett ugyanitt kisdoktori, majd PhD fokozatot. „Szakmai életutam kezdetei Hajdúböszörményhez kötődnek, mint ahogy a pályám Hajdúböszörményben fejeződik is be” – emeli ki. Nyíregyháziként 1971-ben az intézmény első évfolyamának hallgatójaként került Hajdúböszörménybe, ahol olyan tanítómesterei voltak, akik hivatásszeretetén keresztül egy életre meghatározó lett számára az óvodapedagógia mint tudományág. A család 1983 óta lakik Debrecenben, de a város inkább a gyermekei városa, ő Hajdúböszörményben töltötte az aktív évei túlnyomó részét. A debreceni kapcsolat szakmai téren a 2000-ben lezajlott integráció idején erősödött meg. Fésüs László, az új egyetem első rektora felkérte rektorhelyettesnek, valamint a hallgatói szervezetekkel való kapcsolattartással, a hallgatói szolgáltatások felügyeletével
bízta meg. „Érdekes megjegyezni, hogy ha minden igaz, akkor a Debreceni Egyetem történetében eddig az első és egyetlen női rektorhelyettes voltam két és fél évig” – teszi hozzá. 2002-től kezdve különböző vezető beosztásokban segítette a rektor munkáját, szerepet játszott a hallgatói szolgáltatási rendszer egységes működtetésének kialakításában. „Kiváló kapcsolatom alakult ki a Hallgatói Önkormányzattal” – hangsúlyozza. „Az együttműködésünk nagyon régre nyúlik vissza, és azt hiszem, hogy egy olyan kölcsönösen jó együttműködés volt, amiből én is sokat tanultam. Azután eljött az idő, amikor megfontolhattam, hogy visszatérek a karra vezetői pozícióba, és erre került sor 2008-ban. Visszatekintve úgy érzem, hogy az elmúlt 15 évben az egyetemi vezetőként végzett tevékenységemmel, majd a kar működésével hozzá tudtam járulni a Debreceni Egyetem elismertségéhez, eredményeihez.” A dékáni megbízatásának lejárata után is szeretné folytatni a szakmai munkát. „Két olyan szakkönyv áll előttem, amely a dékáni feladatok miatt egy kicsit magasabbra került a könyvespolcon és a következő időszakra vár. Szeretném, ha lenne lehetőségem ennek a két könyvnek a megújítására, újraírására.”
Debrecenben több tudományterületet megismerve, úgy döntött, hogy a jogi tanulmányokat is megkezdi. Nem családi vagy ismeretségi kapcsolatai hatására kezdett el az ÁJK-n tanulni, hanem maga a jogtudomány érdekelte nagyon. Már másodéves korában beleásta magát egy-egy jogesetmegoldó versenybe, nagyon tetszett neki a felszín mögött az a logika, amely mentén a jogesetek végül összeállnak egy teljes egészé. Hallgatóként tudományos tevékenységet folytatott, s másodévesként a nemzetközi jogi tanszéken keresztül különböző versenyeken is kipróbálhatta magát. A kezdeti lelkesedés azóta sem múlt el, jelenleg az Európa-jogi és Nemzetközi Jogi Tanszéken dolgozik tanársegédként, ezzel párhuzamosan ugyanitt kutat, levelező tagozaton elsőéves PhD hallgató. Doktori témája a magyar állampolgárok konzuli védelme külföldön. Árpádhoz hasonlóan Adrienn is úgy gondolja, ahhoz, hogy itthon teljes értékű kutatómunkát tudjunk végezni, mindenképpen külföldön is meg kell próbálnunk tapasztalatot szerezni. Kipróbálva magát három hónapot töltött el Brüsszelben Magyarország nagykövetségén. A gyakorlat során döntötte el véglegesen, hogy a konzuli védelem területét szeretné kutatni. „Lehet, hogy ebben is egy picit hasonlítunk Árpival. Talán merész párhuzam a segítségnyújA családi támogatást azzal szolgáljuk meg, ha itthon kamatoz- tás mint közös pont említése. Ő a betegeket szeretné gyógyítani, de tatjuk tudásunkat nekem is az tetszett meg a konzuli védelem trémájában, hogy azoKovácsné Bakosi Éva idősebbik fia, ifj. Kovács György a GYFK-n kat az állampolgárokat segíti külföldön, akik valamilyen indoknál andragógia szakot végzett, neki is van kötődése tanulmányai révén fogva magukra maradtak és támogatásra szorulnak. Tudományos a Debreceni Egyetemhez. „A fiatalabb gyerekem pedig kicsi korá- tevékenység, kutatómunka nélkül a gyakorlatban sem lehetne hatól kezdve orvos szeretett volna lenni. Azt a precizitást, pontossá- tékonyan dolgozni. Arra törekszem, hogy a PhD éveim alatt az elgot, tervszerűséget, előrelátást, célratörést már akkor megmutatta, méleti alapot megszerezzem, és onnantól kezdve, akár az egyetemi ami a mai napig jellemző rá.” oktatói tevékenység mellett, a gyakorlatban is tevékenykedhessek” Árpád érdeklődő, aktív gyerek volt, már az általános iskola felső – teszi hozzá. tagozatában kialakult az az elhatározása, hogy orvosi pályára készül. Cél volt, hogy Debrecenben tanuljon és dolgozzon. Hallgató- És mi köti össze a két fiatalt a jogi tanulmányok mellett? ként jelentkezett a Kardiológiai Intézetben tudományos diákköri „Az egyik egyetemi bálon történt 2008-ban, hogy éppen egyedül ülmunkára, hogy az egyetem végeztével PhD hallgató lehessen az tem az asztalnál, és akkor odaült mellém ez az akkor még számomintézetben, majd később praktizáló orvosként ott dolgozhasson és ra teljesen idegen – Árpád: „De annál szimpatikusabb” – fiatalemmegvalósíthassa azt az elképzelését, hogy részt vállaljon az orvos- ber.” Szóba elegyedtek és rögtön felmerült, hogy ki merre folytatja tudomány fejlesztésében, a mindennapi beteggyakorlatot az okta- a tanulmányait. Adrienn elmesélte Árpádnak, hogy a BTK-n tanul, tással és a tudomány művelésével kiegészítve. Orvosi tanulmányai és abban a félévben kezdte meg a jogi tanulmányait is, de a kettőt mellett elkezdett áthallgatni a jogi karra is. Jelenleg a jogi karon ne- párhuzamosan elég nehéz összeegyeztetni, és felkészülni mindkét gyedéves, az orvosi karon doktorjelöltként jövőre tervezi a doktori szakon. „Akkor Árpitól megkaptam azt a bölcs megjegyzést, hogy védést. márpedig aki meg akarja tanulni, meg fogja tudni tanulni mindkét A családban sosem volt konfliktus abból, hogy más pályát választott, szak tantárgyait” – meséli Adrienn. „Már akkor is tetszett benne ez mint a szülei. Úgy véli, a családi hagyatékot maximálisan tisztelet- a határozottság, eltökéltség. Egyébként igaza is volt, mert azóta már ben tartva, de más úton elindulva, elsőgenerációs orvosként vagy elvégeztem a jogi kart és megszereztem a bölcsész diplomámat is.” jogászként mindenért meg kell dolgozni, de kitartással és szorga- Évekkel később lettek egy pár, és immáron több mint két éve töltik lommal igenis lehet itthon boldogulni. „A magyar emberekért, ma- együtt a mindennapjaikat. gyar betegekért tanulunk itthon, és amíg felnövünk, befejezzük a Adrienn úgy érzi, hogy Árpád családjába a beilleszkedés a vártnál tanulmányokat, addig otthon és az egyetemen a támogatást rész- sokkal gördülékenyebben történt. „Már az első találkozásunkkor ben azért is kapjuk meg, hogy ezt a tudást itthon kamatoztassuk, minden családtag éreztette velem, hogy teljes mértékben szeretetés az itthoni munkánkkal viszonozzuk” – hangsúlyozza. Ugyanak- tel fogadnak, várnak engem, nyitottak voltak felém. Ezzel a hozzákor a külföldi résztanulmányokat nagyon fontosnak tartja, hiszen állással és ezzel a támogatással az első pillanattól fogva kölcsönös „inas” korában mindenki járja a világot, tapasztalatot szerez, de a szimpátia alakult ki közöttünk, ami később ugyanúgy megvalósult cél az, hogy térjen haza, és itthon használja tudását. az én szüleim és Árpi között is. A két szülői közösség is ugyanúgy egymásra talált, azonos értékeket képviselünk és mindkét család Hivatásuk a segítségnyújtás a közös értékrend mentén szorgalmas, kitartó munkával éli a mindennapjait. A bizalom a gyeA Kárpátalján született Becánics Adrienn 14 éves volt, amikor csa- rekek iránt, hogy jól választottak, nagyon fontos volt. Ahogy megisládja a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kemecse településre költö- merték a szüleim Árpit, az ambícióit, és azt, ahogy a környezetével, zött. Azért választotta a Debreceni Egyetemet, mert már akkor úgy az emberekkel bánik, onnantól kezdve éreztem én is, hogy ha egy hallotta, hogy az igen nívós intézmény, ahol színvonalas oktatás fo- nap ki szeretnénk mondani az igent, akkor maximálisan mögötlyik. Biztos volt benne, hogy bölcsészetet szeretne tanulni, és mivel tünk állnak majd.” nagyon szerette az irodalmat, a könyveket, a BTK szabad bölcsé- Az „egy nap” 2015. június 27-én jön el a Református Nagytempszet alapszakjára jelentkezett 2006-ban. lomban.
11
DEja vu
Generációk
Generációk
Pataki
Egy hivatás több generáción át Nagymama, nagypapa, apa, anya, lányuk, vejük, de még az agrárkaron végzett fiuk is orvos lesz valamilyen formában. Ráadásul mindannyian a Debreceni Egyetemen tanultak, és kisebb megszakítással szinte azóta is itt szolgálják a betegek, a hallgatók és a tudomány érdekeit. Kiss Csongorral, a Gyeremkhematológiai-Onkológiai Tanszék vezető professzorával, feleségével, Márton Ildikóval, a Konzerváló Fogászati Tanszék vezetőjével, és fiukkal, Kiss Csongorral beszélgettem. n Terhes Brigitta Kiss Csongor: A szüleim itt ismerkedtek össze egyetemi éveik alatt. Édesapám az Élettani Intézetben kezdett, azután a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán dolgozott, édesanyámmal pedig közvetlen kollégák is voltunk, 12 éven át együtt dolgoztunk a Gyermekklinikán.
Önnek egyértelmű volt, hogy az orvosi pályán indul el? KCS: Nem volt az olyan egyértelmű. Sok mindenféle akartam lenni, és aztán végül is belső kompromisszum volt. Ha valaki orvos lesz, az olyan széles lehetőséget kínál az ember önkiteljesedése számára, amire én is vágytam.
Milyen volt ez az időszak? KCS: Érdekes volt, de ennél is különösebb volt, amikor államvizsgán édesapámmal együtt vizsgáztattunk, ő szülészetet kérdezett, én gyermekgyógyászatot. Emlékszem egyszer kérdezett egy valami számára nagyon egyszerű dolgot az egyik vizsgázótól, aki nem tudta a választ. Apám eléggé emocionálisan próbált segíteni neki, én pedig közben minden szavánál húzódtam az asztal alá egyre lejjebb, mert én sem tudtam volna rá válaszolni.
Itt ismerkedtek meg az egyetemen? Márton Ildikó: Igen, az akkori Szovjetunió területén Rigába mentünk Csongorral egy nyári gyakorlatra, és ott ismerkedtünk meg.
Ki volt a szigorúbb? KCS: Igazából nem tudom, én is egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hány hallgatót buktattam meg egyetemi pályafutásom alatt. DEja vu
12
Ön is orvos-családból származik? MI: Nem, de van egy ikertestvérem, aki mindig is orvos szeretett volna lenni, engem inkább a nyelvek érdekeltek. De ’72-ben mikor dönteni kellett, megriadtam egy kicsit, és nem szívesen mentem volna el Pestre, akkor úgy döntöttem, hogy mégis ide felvételizem, és fel is vettek. Gyerekgyógyász szerettem volna lenni a végzés után, de ott nem volt állás. Adler professzor úr hívott meg a Stomatológiai Klinikára dolgozni, és később nagyon szép feladatokat kaptam. Úgyhogy én vagyok a példa arra, hogy „ne azt csináld, amit szeretsz, hanem azt szeresd, amit csinálsz”.
Ezek szerint a gyermekgyógyászat volt a közös érdeklődési kör Önök között? KCS: Igazából nem emiatt lettünk egy pár, de azóta is tényleges munkakapcsolat van közöttünk. És természetesen a feleségem a fogorvosom, ez nem is lehetne másként. De a kutatási területünk is részben közös, publikálunk is közösen. Arra is büszke vagyok, hogy a lányommal is van közös közleményünk. A fiam esetében pedig apaként próbáltam meg javasolni, hogy tegyen át egy ves�szőt jobbról balra a diplomamunkájában. Ezt nagyon szerényen fogalmazom meg, mert azokhoz a területekhez, amikkel a fiam foglalkozik, én nem értek. Ifj. Kiss Csongor: Itt viszont a közös az, hogy a nevünk azonos, úgyhogy, ha az édesapám neve nem is jelenik meg közvetlenül az anyagokban, az én nevemen keresztül mindig ott virít a cikk tetején. Sőt, hamarosan megszületik a kisfiam, aki ugyanezt a keresztnevet viszi tovább. Viszont Ön nem az orvosi pályát választotta, miért? Ifj. KCS: Belőlem hiányzott ez a meggyőződés, az orvosi szakma irányába való elköteleződés. Másrészt úgy látom, hogy annyi az orvos a családban, hogy nem is baj, ha a családtagok egyszerre több lábon tudnak állni, úgyhogy én így választottam az agrárpályát. Azon belül mivel foglalkozik? ifj. KCS: Magyarország legnagyobb műtrágyagyártó cégének vagyok a szaktanácsadási és kísérleti osztályának a vezetője. Környezetkutató ökológusként végeztem, majd növénytermesztési és kertészettudományi doktori iskolában PhD-ztam. Három évet töltöttem el még az agáron, egyetemi tanársegédként, majd átnyergeltem a versenyszférába. Ön a fiatalabb vagy a testvére? Ifj. KCS: Nővérem van, aki másfél évvel idősebb. Ő is tovább vitte az édesanyja keresztnevét? MI: Nem, ő Flóra de ő is orvosegyetemet végzett, majd a Bőrklinikára került dolgozni. KCS: A Laboratóriumi Medicina Intézetben szerzett PhD fokozatot, Kappelmayer professzor úr volt a témavezetője, de mivel leukémia sejtekről szólt a munkája, így természetes volt, hogy együttműködünk. MI: Jelenleg a Cardiff-i Egyetemen dolgoznak a férjével együtt, aki transzplantációs sebész, Flóra pedig a bőrgyógyászaton kutat, beteget lát el, rendel, de fő tevékenysége a posztgraduális oktatás. Ebben a családban biztosan nem esik kétségbe senki, ha beteg, mert valamelyikük biztosan tud segíteni! KCS: Kétségtelen, ám pszichiáter nincsen köztünk. Ráadásul mindannyian igen sikeresek saját szakterületükön. MI: Igen, én karalapító dékán vagyok a Fogorvostudományi Karon, a férjem dékán-helyettesként segítette az Általános Orvostudományi Kar munkáját, mindketten voltunk a saját szakterületünkön tudományos tárasági elnökök, szakmai kollégiumi elnökök, szóval sok hasonló feladatunk volt, amiben igyekeztünk a tőlünk telhető legjobb teljesítményt nyújtani. De az egyetemtől nem szakadtak el. Mi az, ami itt tartja Önöket? MI: Közel öt évig éltünk külföldön, ebből hármat az USA-ban,
egyet Németországban, egyet pedig több helyen. Amikor arról kellett döntenünk, hogy hazajöjjünk vagy maradjunk, akkor hiába marasztaltak minket, ’93-ban hazajöttünk, hátha valami hasznosat és jót tudunk tenni. Jó döntést hoztunk, szép feladatokat kaptunk, ami miatt megérte hazajönni. KCS: Van azért tagadhatatlanul egy érzelmi kötődés. Egyrészt a családi szálak, másrészt pedig mégiscsak ebbe a hazába születtünk. Feltettem a kérdést, hogy miért Amerikában gyógyítsak gyerekeket leukémiás vagy egyéb daganatos betegségekkel másik 8-10 ezer nagyon jól minősített amerikai kolléga mellett, mikor itthon ezen a szakterületen mindössze 24-en vagyunk ilyen jellegű szakképesítéssel. Azt gondolom, tehettünk valamit azért, hogy a magyar gyerekek is épp úgy gyógyulhassanak, mint az amerikaiak. Oktatóként és egykori hallgatóként hogyan látják, másabb volt régen a Debreceni Egyetemre járni, mint most? MI: Igen, mások voltak a szabályok akár az oktatásban, akár a vizsgáztatásban, nagyon sokat változott a világ azóta. Azt gondolom, hogy sokkal több lehetőségük van a hallgatóknak, hogy a tudásukat gyarapítsák, szélesítsék és sokkal könnyebb életük van. Nagyon sok kedvezményt kapnak most már, ami talán jól is van így. Áthallgathatnak más karokra, sokkal több tudáshoz hozzájutnak, mint a mi időnkben, ahol csak a könyv volt és nagyon megbecsült professzoroktól kaphattuk a tudást. Most az információ áramlás idejét éljük. KCS: Az, hogy egyetemi környezetben maradtunk, ez azért egyfajta szakmai igényességet is jelez, nem a mi oldalunkról, hanem az a követelmény, amit egy egyetem támaszt, az valóban kihívás, hogy folyamatosan megfeleljen az ember. Nem furcsállták, hogy a fiuk az agrárra jelentkezett? Ifj.KCS: Én azért éreztem, hogy szerették volna, valamilyen szinten, hogy orvos legyek. Már csak azért is, hogy jobban tudják segíteni a pályafutásomat. Engem azonban világ életemben a természetnek egy más aspektusa vonzott, de ebben is támogattak, amit ezúton is köszönök nekik. Nem volt ebben a döntésben egy kis lázadás? Ifj.KCS: Nem. Emlékszem rá, hogy egyszer édesapám vérvételre vitt és ettől az egésztől olyan rosszullét fogott el, hogy szerintem nem is lettem volna alkalmas erre a területre. KCS: Csongort az egészséges természet mindig jobban érdekelte, mint a beteg ember. De a fiam szakválasztása is nagyon szerencsés volt, mert a környezettudományi szak nagyon sokféle tekintetben erre a bizonyos élő-mozgó természetre adott rátekintési lehetőséget, hiszen fizikát éppúgy tanultak, mint kémiát, biológiát, vagy ökológiát, tehát nagyon széles spektrumot nyitott ki előtte, mint nekünk az orvostudomány. Ifj.KCS: Ráadásul tavaly ismét egyetemista lettem, növényvédelmi szakmérnöki másoddiplomás képzésre járok, ami tulajdonképpen a növényorvos megfelelője. Úgyhogy, ha nem is a humángyógyászatban, de a növényorvoslásban mindenképpen otthonosan fogok mozogni. És mit szól hozzá majd, ha a kisfia is orvos szeretne lenni? Ifj. KCS: Örülnék neki, de az még legalább 20-25 év, mire megérik benne, hogy milyen irányban indul el. De biztos vagyok benne, hogy találunk a családban olyat – bármelyik generációban keresgélnénk -, aki jó tanácsokkal tud majd neki szolgálni.
13
DEja vu
Karrier
Karrier elég sokféle munkát kipróbáltam – a gyári munkától kezdve, a nyomdai munkán át, a kérdezőbiztosi munkáig. Az egyetem nem csak azt jelenti szerintem, hogy valaki bekerül az intézménybe, beül az iskolapadba és onnantól kezdve csak tanul és majd lesz valami. Az egyetemen jól be lehet kapcsolódni a vérkeringésbe, pezsgésbe. Ahhoz tudnám hasonlítani, hogy olyan ez a néhány év nálunk, mint Amerikában a gimnáziumok. Szinte minden ifjúsági amerikai film a gimnáziumról szól. Véleményem szerint Magyarországon ezeket az igazán emlékezetes éveket az egyetem jelenti.
Élmények, szemléletmód, tapasztalat
Ujvári Imre 2014 őszétől Tiszafüred polgármestere, azonban az egyetemi pályafutásától kezdve egy hosszú, tartalmas és tapasztalatokban gazdag út vezetett idáig. Történelem tanárként végzett, dolgozott piackutatási területen és most jelenleg egy tizenkétezer fős város első embere, akinek sohasem ér véget a munkaideje, de mindig szívesen végzi a munkáját. n Pálóczi Alexandra Milyen szakra járt a Debreceni Egyetemre és annak idején miért ezt a képzést választotta? A történelem szakot választottam, 2000-2005 között voltam hallgatója a Debreceni Egyetemnek. Ifjúkori érdeklődésem miatt jelentkeztem erre a szakra, mert a történelem a hobbim volt, főleg a régészet és a hadtörténet érdekelt, szóval a tanári képzés mellett hadtörténeti specializációt is végeztem. Hogyan emlékszik vissza az egyetemi létre? Miért szeretett idejárni? A Debreceni Egyetem egy fogalomnak számít, van egy sajátos varázsa, ahogy Debrecennek is. Az egyetemi éveim alatt megkedveltem a cívis városi hangulatot, felfogást, a debreceni mentalitást és összességében az itteni életet. Ezeken felül, azért volt jó itt tanulni, mert nagyon sok barátra tettem szert, s a mai napig is a két meghatározó település az életemben Tiszafüred, majd Debrecen.
DEja vu
14
A tanulmányaim befejezése után még maradtam a városban, itt alapítottam családot, itt volt az első komoly munkahelyem. Ki tudna emelni az egyetemi éveiből egy olyan történetet, amelyre a mai napig szívesen emlékszik? Nagyon sok emlék köthető Debrecenhez, az egyetemi évek alatt volt néhány igazán jó buli, de szívesen emlékszem vissza a nagy előadókban tartott érdekes előadásokra és a kollégiumi életre. A kolik között megrendezett Kollégiumi Napok is mindig nagyon jól sikerültek. Összességében mit kapott az egyetemtől, amelyek a mai napig meghatározzák a mindennapjait és hasznosítani tudja a munkája során? Az élményeken túl, egy szemléletmódot kaptam, sőt élettapasztalatot is. Az egyetemi évek alatt dolgoztam diákmunkásként és
Az egyetem elvégzése után hogyan alakult a pályája? Mikor végeztem az egyetemen 2005-ben, akkor már dolgoztam egy ideje kérdezőbiztosként a Szinapszis Kft-nél. Beváltam munkaerőként és felajánlottak egy álláslehetőséget, hogy terepmunka koordinátor legyek a cégnél. Ez azért is volt megtiszteltetés, mert az ország egyik legnagyobb egészségügyi piackutató cége volt és ezt a pozíciót ma is tartja. Kérdezőbiztosi koordinátorként kezdtem tehát, majd egy rövidebb idő elteltével humánerőforrás vezető lettem 2007-ig. Érdekes tapasztalat volt, hogy nagyon sok csoporttársamat foglalkoztattam diákként, sőt volt, akinek később sikerült munkát adnom. Például két csoporttársamat felvettem és miután már nem én dolgoztam a cégnél, ők lettek az utódaim, az egyik terepmunka vezető, a másik pedig terepmunka koordinátor lett. Bár történelem tanár hivatalosan a végzettségem, de egy percet sem tanítottam, teljesen más ívet vett a pályám. 2007től elkerültem egy fejvadász céghez, a HSA Kft.-hez, és ott dolgoztam munkaerő-közvetítési üzletágvezetőként. Ez azt jelenti, hogy magasan kvalifikált munkaerőt kellett felkutatni, közvetíteni multinacionális cégekhez. Egészen 2010-ig dolgoztam itt, de már eközben is folyamatosan kétlaki életet éltem, mert 2006-ban Tiszafüreden is létrehoztuk a Fidelitast, aminek a gyökereivel még Debrecenben ismerkedtem meg. 2010-ben visszajöttem Tiszafüredre, s elindultam az önkormányzati választásokon. 2014ig önkormányzati képviselő voltam, amíg meg nem választottak polgármesternek.
Hogyan tudja a munkáját összeegyeztetni a magánéletével? Mikor tud kikapcsolódni? A sport a hobbim, emellett az olvasás, utazás, ami segít kikapcsolódni, pihenni. Szeretek kirándulni és a családommal lenni, s bár ezekre nem mindig jut elég idő, igyekszem úgy beosztani a napjaimat, hogy ne csak munkából álljon. Milyen tanácsokat adna a mostani egyetemistáknak, hogy töltsék el ezt a néhány évet? Biztos sokszor hallották már, de ezt nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy használjanak ki minden percet, mert az egyetemről kilépve, bekerülve a munka világába, sokkal több hétköznapi problémával fognak találkozni, amik addig elkerülték őket. Emellett jól gondolják meg, hogy milyen pályát választanak, mert az egy dolog, ha az ember a hobbiját tanulja, később abból lehet a hivatása, de az élet sokszor hozhat váratlan helyzeteket – mint ahogy a példám is mutatja. A bölcsész diplomámmal dolgoztam piackutatási területen, munkaerő-közvetítői üzletágban, most pedig már politikai pályán vagyok a közigazgatásban 5 éve. Ami végigkísérte a pályámat, az a humánerőforrással való foglalkozás és összességében a humán terület. Ha valaki jól tud kapcsolatot teremteni, kommunikálni, akkor több területen is meg tudja állni a helyét.
Polgármesterként hogy telik egy napja, milyen a munkarendje és véget ér-e a munkaidő a nap végén? A polgármesterség nem ér véget soha a nap végén és hétvégén sem. Egy település első emberének lenni egy tizenkétezres városban elég nagy feladat, hiszen nem csak a hivatali munkát jelenti ez a tisztség, hanem meg kell felelni a protokollrendnek, rendezvényeken kell részt venni, az emberek között kell lenni, ismerkedni. Ugyanúgy meg kell hallgatni egy idősebb néninek vagy bácsinak a hétköznapi problémáit, mint ahogy adott esetben a minisztériumban kell tárgyalni egy államtitkárral, akivel a várost érintő több százmilliós beruházások kérdéseiről egyeztetünk. Azonban örömmel tölt el a munkám, szeretem benne ezt a sokszínűséget. Milyen aktuális eseményekre, programokra készül most? Ami jelenleg nagyon aktuális és egy kiemelkedő projekt, hogy Debrecen és Tiszafüred egy írásbeli együttműködési megállapodást készül aláírni turisztikai témában. Nem gondoltam volna egyetemistaként, hogy így térhetek vissza Debrecenbe, hogy valami igazán fontos ügyet képviselek, amely az egyetemet is érinti, hiszen a városok közös terve – a Magyar Kajak-Kenu Szövetséggel egyeztetve –, hogy egy Kutató-Fejlesztő Központot hozunk létre, amely Tiszafüred természeti értékeinek kutatásával és azoknak a megőrzésével is foglalkozna az egyetem több karát bevonva.
15
DEja vu
Karrier
Karrier tam diplomát, majd PhD fokozatot. Ami a múltam volt, és ami a jelenem, azt Debrecennek köszönhetem. Ha odamegyek tárgyalni, most is azt érzem, hogy hazamegyek. Amikor pedig az életemben nagy választások elé kerülök, vagy nehéz időszakot élek meg, mindig elutazom a cívisvárosba, sétálok az utcákon, és a régiek szellemét keresem, akik nekem mindig segítettek.
„A tanárképzés számomra nagy szerelem” Inkább tartja magát tanárembernek, mint rektornak Dr. Liptai Kálmán, az egykori matematika-fizika szakos debreceni egyetemista, akinek szívügye a tanárképzés megreformálása. Emellett arról is álmodik, hogy egyetemmé fejlessze az általa vezetett egri Eszterházy Károly Főiskolát. A cívisváros ma is fontos szerepet tölt be életében: ha válaszút elé kerül, mindig szívesen jön vissza útmutatásért. n Dávid Orsolya Az általános iskolában, a középiskolában és az egyetemen is matematika szakra járt. Tudatos volt a szülei részéről az életre szóló reál érdeklődés kialakítása vagy Ön választott így? Elsőgenerációs értelmiségi vagyok, a szüleim nem végeztek egyetemet, bár kiváló emberek. Édesapám nagyon szerette a matematikát. Valójában egy véletlennek köszönhetem, hogy a matematika mellett köteleztem el magam. Amikor iskolás lettem, akkor indult Egerben a főiskola gyakorló általános iskolájában egy matematikaének-zene osztály. Mivel ez az iskola volt a legközelebb hozzánk és jó ritmusérzékem is volt, így ide írattak be a szüleim. Az már ott derült ki, hogy matematikából is ügyes vagyok. Nagyon érdekes, ami kicsit keretet is ad a pályámnak, hogy Dienes-módszerrel tanultuk a matematikát, és Dienes-kockával játszottunk majdnem minden nap, most pedig a főiskolánk hamarosan Dienes-konferenciának ad otthont. Így tisztelegünk a nagy módszertani gondolkodó előtt, valamint igyekszünk minél többet megőrizni az életművéből.
DEja vu
16
Milyen emlékei vannak a debreceni egyetemi évekről? Erről nagyon nehéz nem szuperlatívuszokban beszélni. Amikor az élményeimről meséltem a más városban tanuló barátaimnak, olyan káprázatról szóltam, hogy nem hittek nekem. Ritkaság egy hallgató életében, hogy már akkor és ott tudja, nagyon szerencsés. Általában utólag szokták ezt felismerni. Olyan elképesztő professzorok jutottak nekem osztályrészül, mint Győry Kálmán, Daróczi Zoltán vagy Csikai Gyula professzor, akik meghatározták a pályámat. Mindig eszembe jut, amikor írok a táblára, hogy mint mondana erre a nem túl szép táblaképre Daróczi tanár úr vagy Bába Gusztáv tanár úr. Ők nagyon igényesek voltak erre is. De vannak fiatalabb professzorok, akikre ugyancsak jó szívvel gondolok, például Pintér Ákos és Hajdu Lajos barátaimra, akik a PhD időszakában és utána is segítették a munkámat. Minden, ami fontos volt velem az életben, az Debrecenben történt. Ott ismertem meg a feleségemet – egy évfolyamra jártunk –, ott kap-
Melyek voltak az ilyen sorsfordító események, amikor azt érezte, hogy útmutatásra van szüksége? Például, amikor a pályát kezdtem. Felajánlották, hogy a Tótfalusi Kollégiumban legyek kollégiumi igazgató, de akkor ezt nem vállaltam el mondván, hogy tanár vagyok és tanítani szeretnék, illetve visszakívánkozom a szülővárosomba, Egerbe. Így egykori középiskolámban, a Gárdonyi Géza Ciszterci Gimnáziumban tanítottam rövid ideig, amikor megkerestek az egri főiskoláról, hogy nem lenne-e kedvem ott tanítani. Ekkor visszacsengetek a fülembe Arató Mátyás tanár úr szavai, akinél írtam a szakdolgozatomat, és úgy értékelte a munkámat, hogy „a fiatalember annyira jó dolgozatot írt, akár egy főiskolán is megállná a helyét”. Lassan három évtizede itt dolgozom. Ez is egy sorsfordító esemény volt. Vagy az is, amikor elvállaltam, hogy egy Matematikai és Informatikai Intézetet fogok vezetni 2003-ban, és amikor a dékáni pozíciót pályáztam meg néhány évvel később. Mindig mellettem állt egy-egy professzorom, aki bábáskodott a továbblépésem mellett. Vagy említhetném a habilitációmat is. Győry Kálmán professzor úr minden lehetséges alkalommal megkérdezte, hogy mikor habilitálok már. Ha Ő nem ilyen kitartó és segítőkész, egészen biztosan nem habilitálok, és akkor most nem is rektorként nyilatkozok a lapjuknak. Nagyon hálás vagyok neki az emberi és szakmai támogatásáért.
mányokat ötvözte „nem középiskolás fokon”. A tanárképzésnek kicsit ebbe az irányba kellene elmozdulnia. A szakmódszertant is meg kellene erősíteni. Azt szeretném, ha kialakulhatna a következő évtizedben egy tipikusan egri, nagyon színvonalas tanárképzési iskola, ami kicsit más, mint a többi. Szeretném megélni azt, hogy Finnországból jönnek hozzánk tanulmányútra és nem mi megyünk hozzájuk. A tanárképzés számomra a nagy szerelem, amikor a tükörbe nézek, nem a rektor néz rám vissza. Én inkább egy alázatos tanárnak érzem magam, és remélem, hogy ebben még sok örömöm lesz. Heti négy órát most is tanítok, nem lennék meg a katedra nélkül. Hogyan kapcsolódik ki egy elfoglalt rektor és tanárember? Ha a feleségemet kérdezné erről, ő azt mondaná, hogy sehogy. De nyilvánvalóan nem lehet 12-14 – vagy még több – órát dolgozni aktív pihenés nélkül. A kikapcsolódás teniszt, kirándulást, jógát, vagyis leginkább mozgást jelent számomra, hiszen ez kell a feltöltődéshez. Emellett az olvasás is pihentet. Általában nem regényeket, hanem inkább pszichológiai, filozófiai témájú könyveket veszek kézbe, és a családdal való együttlét is nagyon fontos számomra. Két gyermekem van: a lányom közgazdász, és a fiam is annak tanul. Őrizgetem ugyan a matematika és fizika témájú könyveimet, de úgy tűnik, hogy legfeljebb majd az unokáim fogják hasznukat venni. A gyermekeim távol tartják magukat a lineáris rekurzív sorozatoktól. Ám mivel a feleségem is matematikát tanít, így előfordul, hogy a vacsoraasztalnál matematikáról és tanításról is társalgunk. A gyerekek ilyenkor ránk szólnak, hogy beszélgessünk végre rendes témákról.
Melyek a legfontosabb feladatai az Eszterházy Károly Főiskolán? Egy olyan főiskolának vagyok a rektora, aminek 250 éves történelme van, hiszen Eszterházy Károly püspök egyetemet építtetett, de az akkori politika nem tette lehetővé, hogy valóban akként is működjön. Kis túlzással mondhatom, hogy 250 éve mindenki, aki ebben a székben ült, arról álmodozott, hogy egyetemi rektor lesz, és megvalósítja a püspök álmát. Ez az én fejemben nem csak azt jelenti, hogy kicseréljük az intézmény feliratát. Olyan igazi, nagybetűs, színvonalas, európai egyetemet szeretnénk létrehozni, és jelenleg mindent ennek rendelek alá. Mindehhez persze sok tényező kell: tudomány, kiváló oktatás, elnyert pályázatok, jó csapat és dolgos kollégák, egyetemi kapcsolatok országon belül és kívül, külföldről érkező, illetve külhonban tanuló diákok, valamint rengeteg innovációs ötlet. Az Eszterházy Károly Főiskola az öt karával, két doktori iskolájával, kétharmados tudományos minősítettségével megfelel az egyetemi elvárásoknak. Úgy gondolom, hogy itt vagyunk ennek a nagy lehetőségnek a kapujában. Persze ahhoz még sokat kell dolgozni, hogy az intézmény olyan legyen, mint amilyen kép az egyetemről bennem él. Magasra teszem a mércét. A felsőoktatás és a pedagógusképzés átalakításáért is sokat dolgozott: 2008-ban Magyar Felsőoktatásért Emlékplakettet is átvehetett. Elégedett az elért eredményekkel? Úgy gondolom, hogy a mai magyar tanárképzésben számos innovációra van szükség. A tanárokat meg kellene tanítani másra is, mint a szakmájuk kiváló művelésére. Én a többdimenziós tanárképzésben hiszek. Egerben van egy Kepes Intézet; Kepes György kiváló szakember volt, aki a művészeteket és a természettudo-
17
DEja vu
Karrier
Karrier
Fesztiválkommunikáció első kézből
Ebben a szakmában mi számít jó gyakorlati tapasztalatnak? Annak, aki kommunikációval foglalkozik fontos, hogy legyen akkora tapasztalata, hogy bármilyen váratlan helyzetben feltalálja magát, megtalálja a hangot mindenkivel. Nagyon sok olyan szituáció adódik, amikor a szabályokat, illetve a protokollt alaposan ismerni kell, és aszerint kell alakítani a kommunikációnkat, de természetesen rátermettség nélkül ez nem működik. Szóval azok az igazi jó gyakorlatok, amikor a rátermettséget és a kommunikációs készséget tesszük próbára. Mire éles helyzetbe kerül az ember, meg kell tanulnia, hogy nem lehet hibázni, hiszen egy kisebb bakinak is komoly következményei lehetnek. Már elég régóta a Sziget Kulturális Menedzser Iroda sajtósaként dolgozik, előtte mivel foglalkozott? Tizenhat fesztiválszezont dolgoztam már végig ebben a munkakörben, és az ezelőtt megszerzett tapasztalatok sokszor segítettek. Egyetemi tanulmányaim mellett diákmunkát végeztem, gyakornokoskodtam egy pártnál is, ami más típusú fegyelmzettséget és kommunikációt igényelt, majd pályakezdőként egy filmes stáb tagjaként filmes kommunikációval foglalkoztam. A Sziget sajtósaként milyen feladatai vannak, hogy néz ki egy év „felépítése”? Nehéz leírni egy év ívét, mert folyamatosan kommunikáljuk a fellépőket és az új információkat a fesztiválokról. Természetesen vannak intenzívebb időszakok, ez valahogy úgy néz ki, hogy az év elején még csak „kicsit sok” a feladat, és ahogy közeledünk a fesztiválszezonhoz, úgy lesz egyre több munkánk. A web2.0 kommunikációs formái miatt azonban folyamatosan készenlétben kell lennünk, hiszen az információáramlás sosem áll meg, az állandó online jelenlét nagyon fontos. A tervezés időszakát a médiapiaci szereplők kiválasztása, mérése jellemzi, ekkor döntjük el, hogy hol szeretnénk mindenképpen megjelenni, de ezzel párhuzamosan folyik az aktív kommunikáció is, hiszen tényleg egész évben érdekesnek kell maradnunk.
Vető Viktória, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft. PR- és Sajtóirodájának sajtófőnöke, aki már az egyetemi évei során fontosnak tartotta a gyakorlati tapasztalatok gyűjtését, az elméleti tudás megszerzése mellett. A befektetett munka, tanulás meghozta a gyümölcsét: még több munkát és egy sikeres pályafutást, tizenhat fesztiválszezont és egy teljes koncertélményt.
Amikor a nagy előkészületek után ott vannak a fesztiválokon, milyen kihívásokkal találkoznak? Számtalan kihívás jön velünk szembe, amellett, hogy az újságírók-
nak folyamatosan össze kell gyűjteni a legérdekesebb naprakész információkat, az interjúkérelmeiknek vagy bármilyen más kérésüknek eleget kell tennünk. A legnagyobb kihívás mindig az, hogy gyorsnak és pontosnak kell lennünk, sőt érdemes megelőznünk a dolgokat és megtalálnunk azokat a helyzeteket, amikor proaktív kommunikációt tudunk folytatni. A fesztiválok tehát sohasem a bulizásról szólnak számunkra, általában a színpad körül dolgozunk és halljuk, hogy épp milyen koncert megy, de az eddigi fesztiválos pályafutásom során egy koncertet tudtam az elejétől a végéig megnézni. Az eddigi beszélgetésünkből is kiderült, hogy nagyon sokat dolgozik és nem mindig olyan egyszerű ez a munka, mint ahogy az sokszor elsőre tűnik. Egyetemistaként így képzelte el az életét, megtalálta számításait? Sosem volt konkrét elképzelésem, hogy mit is szeretnénk csinálni, mindig az vitt előre, hogy azzal szeretnénk foglalkozni, amit szeretek csinálni. Volt valamilyen elképzelésem, hogy mi érdekel és aszerint választottam szakot, és később is mindig azt csináltam, amiben akkor jól éreztem magam. Emiatt szerencsésnek mondhatom magam, mert úgy alakult az életem, hogy azt csinálom, amit szeretek és ami érdekel. Nem pont ezt képzeltem, de azt hiszem, ezt a helyzetet láttam egyetemistaként magam előtt. A Média Szakhéten a fesztiválkommunikáció aktuális kérdéseit vitatták meg egy kerekasztal-beszélgetés során Miklósvölgyi Péterrel, a Campus Fesztivál főszervezőjével, valamint Balogh Balázzsal a MEEX alapítójával és ügyvezetőjével. Mi lehetett ennek a beszélgetésnek a legfőbb tanulsága? Nyilván mindannyiunknak más a helyzete, de hasonló problémáink vannak a piacon. Nagyon ügyesen és okosan tudunk egymás mellett, szimbiózisban élni a különböző fesztiválokkal. Amely minden fesztiválszervezéssel foglalkozó kérdés során kiemelt szerepet kapott, az a személyes kapcsolatok fontossága és a kommunikáció, amely nem is feltétlenül mindig a nagy céges kommunikációt jelenti, hanem az emberek között interakciót. Az emberi tényező sokszor visszaköszön, akármilyen nagy stratégiában gondolkodunk, a legfontosabb tényező mindig ez marad.
n Pálóczi Alexandra Milyen érzés volt visszatérni a Debreceni Egyetem falai közé a Média Szakhétre? Érdekes volt visszatérni ide. Mostanában elég sok a munkánk, de az érzelmi kötődés miatt vállaltam a felkérést, hiszen nem sűrűn adódik lehetőségem újra az egyetem falai között lenni. Nagyon sok emlék eszembe jutott és el is gondolkoztam, hogy ha újra kezdeném az egyetemi pályafutásom, vajon mit tanulnék itt. Mit tanult a Debreceni Egyetemen, illetve az itt megszerzett tudását hogyan hasznosította a későbbiekben? Kulturális menedzser, valamint politológia szakon végeztem és még abban a szerencsés helyzetben voltam, hogy az, amit tanultunk, kicsit a mostani kommunikációs képzésekhez hasonlóan DEja vu
18
többféle tudományterületből állt össze. Ezután még elvégeztem a marketing szakközgazdász posztgraduális képzést, amely során szintén volt egy ilyen tapasztalatom, hogy több tudományágból hoztunk ismereteket és azokat szintetizáltuk. Nagyon erős társadalomtudományi ismereteket kaptunk, s ma már talán a képzések másabb jellege miatt ez nem annyira jellemző, hiszen más lett a hangsúlyos. Ez az erős háttérismeret azonban nagy hasznomra volt pályafutásom során és emellett pedig a gyakorlati tudást is igyekeztem folyamatosan megszerezni. Ma már sokkal több gyakorlati tudás szükséges, mint annak idején, de természetesen nem az elmélet rovására, sőt! Úgy látom, hogy nagyobb elméleti tudásra és több gyakorlati tapasztalatra van szüksége a pályakezdő fiataloknak, hiszen magasak az elvárások.
19
DEja vu
tehetségek
tehetségek
Meggymaggal a szívinfarktus ellen
Szívinfarktus során a szívizom károsodásait és a növényi vegyületek infarktusmegelőző szerepét is vizsgálja kollégáival Lekli István a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Kar Gyógyszerhatástani Tanszékén. A fiatal kutatót tavaly Junior Príma díjjal is kitüntették. n Dávid Orsolya Miért éppen a szívinfarktust választotta kutatási területként? A szív- és érrendszeri megbetegedések jó témát szolgáltatnak a kutatásokhoz, hiszen nagyon sok ember szenved kardiovaszkuláris megbetegedésben, így népegészségügyi szempontból is hasznos eredménye lehet a kutatásoknak. Emellett a saját családomban is többen érintettek. Mit vizsgálnak pontosan? A tanszéken alap- és alkalmazott kutatásokat is végzünk. Növényi anyagokkal kezeljük az állatokat és arra keressük a választ, hogy az infarktus következményeit tudjuk-e csökkenteni. Állatkísérletek már alátámasztják, hogy annál az állatnál, amelyet előzetesen meggymag-kivonattal kezeltünk, enyhébb következményekkel járt az infarktus. Ezek mellett a lipidháztartást is kedvezően befolyásolja. Azt tapasztalom, hogy aki infarktuson átesik, az próbál alternatív gyógymódokat keresni, ez összefügghet a mi kutatásainkkal. Hiszen mi nemcsak a meggymagban lévő anyagok szerepét vizsgáljuk, hanem más növényi vegyületekkel, például a béta-karotinnal is foglalkozunk. Az egyetem Agrártudományi Központjával együtt elemezzük például a fekete fokhagyma jótékony hatását is. Több olyan, a keleti gyógyászatban már felfedezett növényt is tanulmányozunk, amelyet ott már használnak megelőzésre, de sok esetben tudományos eredmény még nem erősíti meg a hatásukat. Mi ezt tesszük hozzá a kutatásainkkal, melyek mellett természetesen alapkutatásokat is végzünk, azonban ezek eredményeinek a DEja vu
20
humán gyógyászatban való felhasználásához jóval több idő szükséges.
Tósaki Árpád professzor tanszékére kerültem, ahol akkor már kutatták a szív- és érrendszeri betegségeket, illetve a meggymag hatásait is. A tanszék piacra is bocsátott egy meggymag olaj tartalmú arc- és testápoló krémet. Hogyan lesz ezekből a kutatásokból kézzel fogható termék vagy gyógyszer? Ehhez először állatkísérletes, majd természetesen humánvizsgálatok is szükségesek. A gyógyszerfejlesztés egy hosszú folyamat, amelyben a humán és egyéb kiegészítő vizsgálatoknak óriási költségvonzatuk van. Mindez számunkra anyagilag nem elérhető. Az étrend-kiegészítők vagy biokozmetikumok fejlesztése kisebb anyagi ráfordítást igényel. A már meglévő meggymag-olaj tartalmú készítményünk fejlesztése során először az olajat vontuk ki, és vizsgáltuk annak összetételét. Ezt teszteltük később állatok bőrén, amit humán vizsgálatok is követtek, és közben fejlesztettük a krémeket. Végül engedélyezték a terméket, és elindulhatott annak gyártása. Az alkalmazott kutatások az alapkutatások évtizedes nagyságrendben mérhető konkrét eredményeihez képest viszonylag hamar, akár 5 éves távlatban is hozhatnak sikert, olyan formán is, hogy a piacon étrend-kiegészítőkkel megjelenjünk. A gyógyszerekhez ennél jelentősebb idő szükséges. A kutatás hosszabb távú befektetés a jövőbe. Milyen módszerekkel dolgoznak? Kísérleti állatokat - főként egereket és patkányokat – táplálunk a kísérleti anyaggal gyomorszondán keresztül, vagy a tápjukba keverve néhány héten vagy hónapon keresztül. Majd elaltatjuk őket, kives�szük a szívüket, infarktust idézünk elő, két óra után pedig megvizsgáljuk az infarktus következményeit. Kutatóként hogyan viszonyul a kísérleti állatokhoz? Az első állat, amivel dolgoztam egy patkány volt. Amikor kivettem a szívét, nagyon rossz érzés volt. Később dolgoztam tengerimalaccal, még nevet is adtam neki. De aztán rájöttem, határt kell húzni a háziállat és a kísérleti állat szerepe között. Ez egyébként egy érzékeny kérdés. Jól szemlélteti a hozzáállásbeli különbségeket, hogy míg az angol a kísérleti állatokkal kapcsolat-
ban a „feláldoz” igét használja, a magyar a „megöli” kifejezést. A kísérleti állatok kérdésköre jogilag körültekintően szabályozott. Ezek az állatok kísérletre születtek, a kutatói munka szerves részét képezik. Azért használjuk fel őket, hogy a kérdéseket meg tudjuk válaszolni, az emberiség számára felhasználható tudományos eredményeket nyújtsanak, és hogy a betegek meggyógyulhassanak. Mindemellett az a célunk, hogy az állatok ne érezzenek fájdalmat és félelmet, valamint a lehető legkisebb szenvedést okozzuk nekik. Ezért olyan kísérletek során, ahol az állatokat meg kell műteni, az operáció után rögtön fájdalomcsillapítót kapnak. Milyen más kutatási területek iránt érdeklődik még? Kombinációs készítményeket szeretnék kifejleszteni, amelyek segítenek például a cukorbetegeknek, és ezzel párhuzamosan a túlsúllyal küzdőknél pedig késleltetik, hogy kialakuljon az inzulin rezisztencia. Mit jelent önnek a Junior Príma díj? Nagyon megtisztelőnek tartom, hiszen olyan emberekkel együtt kaptam meg az elismerést, akik a saját szakterületükön jelentős eredményeket értek el. Ez a kitüntetés azonban nemcsak nekem szól, hanem annak a kollektívának, akikkel együtt dolgozom. A díj pedig megerősít minket abban, hogy jó irányba haladunk, még ha ez néha küzdelmes is. Vonzó ma egy fiatal gyógyszerész számára a külföldi kutatómunka? Nemcsak egy fiatal kutatónak, hanem mindenkinek. Egy külföldi tanulmányút mindenképpen segíti, hogy belelássunk egy más típusú rendszerbe. Én például több mint 2 évet tölthettem az USA-ban. Ott annyival könnyebb egy kutató élete, hogy csak egy dologra kell koncentrálnia. Míg mi itthon részt veszünk a hallgatók farmakológiai oktatásában, kutatunk, továbbképzést tartunk a már végzett kollégáknak, ott vendégkutatóként csak kutatni kell. Emellett egy ilyen külföldi út alkalmat teremt a kapcsolatépítésre is. A magam részéről három gyerekkel már nem vagyok olyan mobilis, de ha lehetőséget kapnék egy újabb tanulmányútra, annak a gyerekek számára is hasznos hozadéka lenne a nyelvtanulás szempontjából.
Egy kutató gyógyszerész, aki tisztában van a növények egészségmegőrző szerepével tudatosabban vásárol, jobban odafigyel a táplálkozásra? Nálunk ez a feleségem feladata. Szándékosan alakítottam úgy, hogy otthon férj és apa legyek, tehát megmarad a klasszikus szerep. Ez egyébként szükséges is, mivel három kisfiam van. A legnagyobb 5 éves, a középső 4, a legkisebb 8 hónapos. A gyerekek otthon azt igénylik, hogy együtt játsszunk és nem a kutatóra kíváncsiak. A legnagyobb gyermekem egyébként rendkívül jó memóriával rendelkezik, mindent megjegyez, minden érdekli, biztos vagyok benne, hogy sok lexikális tudást szív majd magába. A középső fiam az a típus, aki a jég hátán is meg fog élni. Ha mondhatom így, „olaszos” család vagyunk, mindenki hangosan szeret véleményt nyilvánítani, és lehetőleg egyszerre. Tudatosan készült kutatói pályára? Nem. Szabolcsi legény vagyok. Napkoron születtem, a nyíregyházi Szent Imre Katolikus Gimnázium elvégzése után kerültem a Debreceni Egyetem Gyógyszerésztudományi Karára. Érdekelt a biológia és a kémia, így lehettem volna akár tanár is. 2004-ben végeztem a Gyógyszerésztudományi Karon, és akkor feltettem magamnak a kérdést, hogy közforgalmú patikát válasszak vagy valami mást. Aztán néhány hónapot eltöltöttem a Biofarmácia Tanszéken, majd
21
DEja vu
tehetségek
tehetségek év után azonban ismét mehetnékem támadt (budapesti születésű vagyok), úgyhogy felvételiztem az ELTE-re is, hogy haza tudjak járni hetente. Mivel Debrecenben nagyon megtetszettek a filozófia órák, Pesten viszont felvettek a lengyel szakra, így végül utóbbit az ELTE-n végeztem el, a Kossuthon pedig filozófus-magyar irodalmár diplomát kaptam 1996-ban.
„Lengyel, magyar – két jó barát” – és ami a mondás mögött rejlik –
Az álmainkért vívott küzdelemben mindannyiunk életében eljön a bizonyos sorsfordító pont, amikor ugyan látjuk, hogy akadályokkal övezett, ingovány talajra kell lépnünk, de nem torpanunk meg, és belevágunk a lehetetlenbe. A Debreceni Egyetem volt hallgatója, Pászt Patrícia ezt a célt a magyar-lengyel kulturális együttműködésben látta meg. Áldozatos munkájáért számos civil és állami elismeréssel jutalmazták már, idén pedig átvehette a Lengyel Köztársaságért Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést. Az interjúban elárulja, ő miben is látja megvalósulni a mondásban rejlő igazságot. n Balogh Fruzsina Több egyetemen is folytatta tanulmányait: hogyan emlékszik vissza a Debrecenben töltött éveire? Miként tudná jellemezni a ’80-as évekbeli hallgatói életet? Lengyel származásom okán érettségi után Krakkóban kezdtem meg tanulmányaimat a Jagelló Egyetem lengyel-pszichológia szakán. Azonban 1989-at írtunk, Lengyelországban akkor még elég rossz volt a gazdasági helyzet, és jöttek a változások, a honvággyal együtt – úgyhogy egy év után felvételiztem itthon a Kossuth Lajos Tudományegyetem magyar-lengyel szakára. Emlékszem, Bitskey István professzor úr felvételiztetett, nagyon szimpatikus beszélgetés volt. A debreceni tanulmányokat a magas színvonal mellett mindvégig meghatározta egyfajta személyes odafigyelés, családiasság is – a felvételitől kezdve egészen a diplomaosztóig. A tanárok évekkel később is emlékeznek a diákjaikra, akárhányszor visszatérek mind a mai napig mosoly fogad, emlékeznek a nevemre – ez
DEja vu
22
a személyesség ma már nagyon kevés helyen jellemző. A magyar szak óráit nagyon élveztem, lengyel szakon pedig egyedül voltam az első évfolyamom, úgyhogy az előadások is igen közvetlen hangulatban zajlottak. Kovács Csaba, Nagy László Kálmán tanár urak és Porcsalmy Éva óráit sosem felejtem el. Meghatározóak voltak számomra ezek az évek – és a mai napig hálás vagyok érte tanáraimnak, az egyetemnek. Hallgatói éveimet szinte teljes egészében az egyetemen és a kollégiumban töltöttem, mivel a ’80-as években a városban nem igen akadt színvonalas szórakozóhely vagy programkínálat, a legérdekesebb események – koncertek, filmklubok – az egyetemen zajlottak. Óriási diákélet volt és meghatározó a helyszín is: szinte össze voltunk zárva egymással a Nagyerdő szívében, így mindenki ismert mindenkit, a német, angol szakosokat, biológusokat, pszichológusokat és néprajzosokat. Nagyon értékes kapcsolatok, barátságok születtek, amelyek mind a mai napig tartanak. Első
Miként formálódott tanulmányai mellett mostani tevékenysége? Vállalt-e már a diákévek alatt is aktív szerepet a magyar kultúra ápolásáért, népszerűsítéséért? Pesten közel kerültem a színház világához – nem volt nehéz, ugyanis az akkori Nemzeti Színház közvetlen közelében születtem és lakom mind a mai napig – de itteni tanáraim Király Nina és Spiró György közvetítésének köszönhetően itt kaptam első színházi munkáimat is. Negyed-ötödéven már aktívan tolmácsoltam lengyel színházi társulatoknak, és készítettem műfordításokat irodalom-, és színházelméleti cikkekből. Életem első megbízása egyébként a debreceni filozófia szakon talált meg: a Hiány című folyóirat számára készítettem el Jan Kott egyik írásának fordítását. Ez akkoriban nem volt „tudatos karrierépítés”, inkább rengeteg minden érdekelt, fűtött a tettvágy és tele voltam kíváncsisággal, úgyhogy minden alkalmat megragadtam, hogy részt vehessek az érdeklődési köröknek megfelelő programokban. Így „fedezett fel” a budapesti Lengyel Intézet akkori igazgatója, aki elhívott dolgozni programszervezőnek, így már ötödévesen munkába álltam – s ebből egyenesen következett mindaz, amit „életpályájának” hívnak. Az embernek már tanulmányai során érdemes érdeklődési körében aktívnak lennie, mert ez a kezdeti lelkesedés meghatározó további életünkben. Már pályája elején számos olyan kezdeményezésben vett részt, melyek a magyar és lengyel kulturális kapcsolatokat kívánják erősíteni. Hogyan alakították az ekkor szerzett tapasztalatok későbbi munkáját? A budapesti lengyel intézetben végzett munkám során alkalmam nyílt megismerni a lengyel és magyar kulturális élet számos kiváló képviselőjét, s mindemellett a programszervezés és kultúrdiplomácia rejtelmeit is elsajátítottam. Dolgoztam többek közt a Krakkói Magyar Főkonzulátus és a lengyel Krakkó 2000 Fesztiváliroda programszervezőjeként is, valamint részt vettem a budapesti Polonia Expressz Lengyel Művészeti Fesztivál és a krakkói „Magyar Évad” koordinálásában és lebonyolításában. Ez idő tájt jöttem rá arra is, hogy bármennyire is ismételgetjük elcsépelésig a mondást, miszerint „lengyel magyar – két jó barát”, valójában nagyon keveset tudunk, és leginkább sztereotípiákban gondolkodunk egymásról. És mint minden olyan fiatal, aki forradalmakban gondolkodik, én is változtatni szerettem volna a dolgokon, szerettem volna, ha a szlogenek mögött mi, magyarok és lengyelek valóban közelebb kerülünk egymáshoz. Az élet eleinte állami intézményekhez sodort, ám hamarosan rájöttem, hogy álmaikat nem mindig tudom megvalósítani ilyen adminisztratív keretek között. Így hát belevágtam a lehetetlenbe és megalapítottam a világ első civil külföldi magyar kulturális intézetét Krakkóban (Krakkói Magyar Centrum). Itt bíztatnék mindenkit, aki lehetetlennek tűnő, merész álmokat dédelget, hogy soha ne adja fel, ezekből a kihívásokból születnek sokszor a legnagyobb csodák. A centrum a külföldi magyar kulturális intézményrendszer gyökeresen új működési modelljét képviseli. Hogyan jellemezné a szervezet létrejöttét: miért volt szükség a magyar kultúra efféle bástyájára Krakkóban, illetve miben is rejlik újszerűsége?
Ez az újfajta elgondolás egyrészről azt takarja, hogy az intézmény alapítványi formában működik, tehát leveszi a terhet az államigazgatásról, másrészről, olyan civil kezdeményezés, mely nem a diaszpóra kisebbségi szervezeteként, vagy baráti egyesülésként, hanem a magyar kultúra professzionális igényű népszerűsítése érdekében jött létre. Krakkóban azért volt szükség egy új modellű kulturális telephelyre, mivel a hivatalos varsói Magyar Kulturális Intézet tevékenysége nem képes lefedni egész Lengyelországot, másrészt Krakkóban teljesen más jellegű kulturális közvetítésre van szükség, mint a fővárosban. Mi egy kicsiny, naprakész és igen rugalmas irodát vezettünk a Főtérhez közel, és elsősorban lengyeleknek szerveztünk magyar művészeti bemutatkozásokat. 15 év alatt több mint 300 igen rangos programban vettünk részt, és tevékenységünk annyira szerteágazó lett, hogy már nem csupán Krakkóban, de egész Lengyelországban, sőt Erdélyben és a Visegrádi országokban is jelen voltunk hazánkat népszerűsítő programjainkkal, valamint számos kitüntetésben is részesültünk. Ha jól tudom, a centrum virtuális közegben folytatja tovább működését, míg a magyar konzulátus újranyitotta kapuit Krakkóban. Mi tette szükségessé ezeket az átalakulásokat? Mint tudjuk, senki sem lehet próféta a saját hazájában: nekem sem sikerült 15 év alatt meggyőznöm a mindenkori hazai kormányzatot, hogy működésünk óriási hiányt pótol, ráadásul példátlanul gazdaságos. Rá kellett jönnöm, hogy mások a prioritások: például a mi kulturális diplomáciánk a hatalmas épületek és állami intézmények fenntartását egyszerűen fontosabbnak tartja külföldön, mint a magas színvonalú magyar programok – akár független szervezetek által történő – lebonyolítását, és hogy sajnos nem mindig a szakmai megfontolások döntenek. Úgyhogy tavaly úgy döntöttem, lecserélem valami másra ezt az egyoldalú szerelmet, és júliusban bezártam a Krakkói Magyar Centrumot. Az ember ne adja fel soha az álmait, de ha úgy érzi, a küzdelemre rámegy az élete, lépjen tovább és keressen magának más célokat, ötleteket. Tele van velük a világ, úgyhogy én nem aggódom. Felmerültek a Debreceni Egyetemen olyan hírek, miszerint kihasználatlanság miatt szüneteltetnék a lengyel szak működését. Hogyan értékeli a tanszék munkáját, milyen kapcsolatot ápol egykori egyetemével? Nagy László Kálmán tanár úrral sokszor találkozom, mivel ő volt a doktorim témavezetője és a krakkói magyar tanszék vezetője is, így az évek során személyes jó kapcsolat alakult ki köztünk. Szomorúan hallottam a lengyel tanszék problémáit a Debreceni Egyetemen. Minden ilyen döntés mögött emberek, érzelmek és egyéni érdekek is állnak, ez minden szakmában így van hazánkban, és most is csak remélni merem, hogy a szakmai kérdések felül tudnak emelkedni a személyes indíttatású küzdelmeken. A DEja vu magazint sok jelenlegi hallgató is olvassa: mit tudna üzenni nekik, milyen lépések szükségeltetnek a tanulmányok alatt és azt követően egy sikeres pályamodellhez? Ugyanezt üzenném: mindig a szakmaiság legyen a fontos, más minták elsajátítása, a horizontok tágítása, a személyes fejlődés. A jó külföldi minták eltanulása nem szégyen. S mindemellett megveszekedett hit: hinni önmagunkban, az Életben, a Jóistenben, hogy jót akar nekünk, és legfőképp abban, hogy széllel szemben nem csupán lehet, de olykor kell is. Nálunk az egyéni becsvágyat nem mindig értékelik megfelelő módon, pedig személyes ambíció nélkül nem megy. Ám amint észrevesszük, hogy kezd rajtunk elhatalmasodni és emberségünket veszélyezteti, engedjük el.
23
DEja vu
tehetségek
Akikre büszkék vagyunk
Akikre büszkék vagyunk
„Ösztönözni és fejleszteni a holnap építőit!” Hunya Pál, a nyíregyházi LEGO Manufacturing Kft. toborzás-kiválasztásért felelős HR munkatársa a Debreceni Egyetem pszichológia szakán végzett, tudatosan erre a pályára készülve már gimnáziumi évei alatt. n Balogh Fruzsina Miért épp a debreceni képzést választotta? Milyen élményei kötődnek az egyetemhez? Veszprémi születésű vagyok, így talán nem meglepő, hogy egykori osztálytársaim közül egyedül én jelentkeztem Debrecenbe, korábban nem is jártam a városban. Viszont az akkor 30 éves pszichológia képzés országszerte ismert és elismert volt már, így eleinte - bár tartottam az új környezettől -, már az első pár hét után éreztem, hogy jól döntöttem. Nem csak az egyetem, a város miatt is nagyon szerettem itt tanulni. Akkor még osztatlan képzésben folyt az oktatás, harmadév után specializálódtunk, engem a szociál- és munka-, valamint a szervezetpszichológia érdekelt. Számtalan emlékem kötődik az egyetemi évekhez, például első évben volt egy igazi „szórótantárgyunk”, az Anatómia, Tarsoly Emil professzor úrral, aki igen szigorú, ám korrekt oktató is volt. Nála ismertem meg az elégtelennél is rosszabb jegyet, a nullást, illetve a duplanullást, szerencsére részem egyikben sem volt. Mindig az irodájában tartotta a szóbeli vizsgákat, telis tele régiségekkel: végzéskor ugyanebből az irodából költöztettük professzor urat, ahol elmesélte az ereklyék történetét; azóta is őrzök tőle egy régi kolompot. Hogyan került kapcsolatba mostani munkahelyével? Mely tapasztalatok vezették idáig? A pszichológia oktatásnak igen erős a gyakorlati oldala, izgalmasak voltak a szociálpszichológiai kurzusok kapcsán bemutatott kísérletek, illetve a gyakorlati feladatok a munka- és szervezetpszichológiai tárgyaknál, ahol elismert HR-szakemberektől ismerhettünk meg technikákat. Már az egyetem végén lehetőségem nyílt szakmai gyakorlatra a TEVA Gyógyszergyár HR osztályán; majd PhD képzésben folytattam tanulmányaim, ahol az elméleti tudás mellett gyakorlati tapasztalataimat is növelhettem. A LEGO Csoport nyíregyházi gyáránál levő állásra egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmem: a pozíció hirdetése azonnal megtetszett, megpályáztam és fel is vettek. Kezdetben toborzási- és szervezetfejlesztési konzultánsként dolgoztam, fél éve pedig kizárólag toborzás-kiválasztással foglalkozom. DEja vu
24
A LEGO Manufacturing Kft. nemcsak térségének népszerű munkáltatója, sok alkalmazottja érkezik a környező nagyvárosokból, így Debrecenből is. Volt egyetemistaként, főként toborzási oldalról, hogyan látja a vállalat és a Debreceni Egyetem kapcsolatát? A cég többek között az Informatikai Karral működik együtt: gyárunk rendelkezik egy Global Service Desk csapattal, akik világszerte nyújtanak IT támogatást kollégáinknak. Ez egy folyamatosan bővülő terület, épp ezért az év jelentős részében kínál nyitott pozíciókat. Természetesen a DE Állásbörzéjén is képviselteti magát a vállalat, de ezen kívül az IK nyílt napjain több előadást is tartunk, bemutatva a munkaköröket. Korábban gyárlátogatásra is volt lehetőség, ahol a Service Desk csapat munkáját ismerhették meg az érdeklődő hallgatók, ezzel is segítve döntésüket. Talán ebben a gyakorlatban is érvényt nyer a vállalat küldetése, miszerint célja, hogy „Ösztönözze és fejlessze a holnap építőit”, mely nem csak elsődleges célcsoportjára, tehát a gyerekekre, hanem minden érintettjére vonatkozik. Mindezek mellett aktív együttműködést jelent, amikor gyakornokokat keresünk: ezeket a lehetőségeket természetesen meghirdetjük az egyetemen is. A HR gyakornoki pozícióink különösen népszerűek a pszichológus hallgatók körében, kiknek teljesítményével elégedettek is vagyunk, így ezt mindenképpen egy gyümölcsöző kooperációnak tekintjük. Miként tartja a kapcsolatot egykori évfolyamtársaival, oktatóival? A közösségi média ma nagy segítséget jelent a kapcsolattartásban, az évfolyam saját felületén beszélgetünk aktualitásokról: jó tudni, ki hol tart a pályáján. Tavaly nyáron volt az 5 éves találkozónk, ezek az alkalmak mindig nagyon népszerűek. Volt már példa arra is, hogy az intézettel együttműködve, mi, alumnik tartottunk előadást a jelenlegi hallgatóknak szakhéten, vagy épp tombolán ajánlottunk fel LEGO terméket. Egyik legkedvesebb emlékem egy évfolyamgyűrű, melyet néhány volt hallgatótársammal készíttettünk; s melyet ma is viselek: rajta a pszichológia (tudomány) jelével, a görög pszí betűvel.
n Akadémiai kitüntetés Kiemelkedő tudományos munkássága elismeréseképpen Akadémiai Díjat kapott Patonay Tamás, az MTA doktora, a Természettudományi és Technológiai Kar Szerves Kémiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára a szerves kémiai kutatásban elért kimagasló eredményeiért, az oktatásban és a fiatal kutatók nevelésében kifejtett közel negyvenéves eredményes teljesítményéért, valamint a tudományos közéletben nyújtott munkájáért.
n Rangos állami elismerések • Március 15-e, az 1848/49-es forradalom és szabadságharc 167. évfordulója alkalmából rangos állami elismeréseket vettek át a Debreceni Egyetem professzorai és tanárai. Széchenyi-díjat kapott Márkus Béla József Attila-díjas debreceni irodalomtörténész, kritikus, a Bölcsészettudományi Kar Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet nyugalmazott egyetemi docense. • Ybl Miklós-díjat vehetett át Kovács Péter DLA ProArchitectura díjas építész, a Műszaki Kar egyetemi docense. • Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést vett át Berta András, az orvostudomány doktora, a Szemklinika professzora. • Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült Balla József belgyógyász, az MTA doktora, az Általános Orvostudományi Kar Belgyógyászati Intézet Nephrológiai Nem Önálló Tanszék vezetője. • Liszt Ferenc-díjat vehetett át Ordasi Péter, karnagy, a Zeneművészeti Kar oktatója. n Elismerés a Magyar Kultúra Napján A Debrecen Kultúrájáért Alapítvány Kuratóriuma 9 pályázónak adományozott alkotói ösztöndíjat, köztük a Zeneművészeti Kar művésztanárának és doktorandusz hallgatójának, Boda Balázsnak. Debrecen Kultúrájáért Alapítvány kuratóriuma posztumusz Debrecen Kultúrájáért díjat adományozott Görömbei Andrásnak, Kossuth-díjas magyar irodalomtörténésznek, kritikusnak, egyetemi tanárnak, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjának. n Díjazottak a Debrecen város napján Díszpolgári címet kapott Imre László irodalomtörténész, akadémikus, professzor emeritus, a Debreceni Egyetem korábbi rektora, akinek fő kutatási területei a XIX. századi, valamint a kortárs magyar irodalom, továbbá a kelet-közép-európai irodalmak összehasonlító vizsgálata. Debrecen tudományos, kulturális és művészeti életében hosszú évtizedeken keresztül játszott meghatározó szerepet. n Rangos szakmai elismerés Mihók Sándor, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar professzor emeritusa kapta a Magyar Állattenyésztők Szövetségétől a Horn Artúr-díjat. Mihók Sándor tudományos munkája elsősorban a lótenyésztés és a baromfitenyésztés kérdéseire, valamint egyre inkább a veszélyeztetett hagyományos fajták genetikai értékének védelmére terjedt ki.
n Szakmai elismerés • Antal László hidrobiológus április 23-án a Földművelődésügyi Minisztérium a Föld napja alkalmából tartott ünnepségén vette át a Pro Natura emlékplakettet. • Horváth József, a Debreceni Egyetem fiatal rákkutatója kapta idén először az Aranypánt-díjat a Roma Sajtóközponttól. Kutatócsoportjával jelenleg azon dolgozik, hogy korábbi fázisban diagnosztizálható legyen a betegség. • Pelyvás Péter nyelvész, a Bölcsészettudományi Kar Angol Nyelvészeti Tanszék nyugalmazott egyetemi docense Országh László-díjat vett át. A díjat nemzetközileg elismert, angol nyelven publikáló tudós kaphatja, aki méltó képviselője a hazai anglisztikának. • Rédei Károly, a Debreceni Egyetem tanára a Magyar Erdőkért Díjban részesült az erdők világnapja alkalmából. • Tóth Csaba, a Debreceni Egyetem urológus professzora Diploma a kiválóságnak kitüntető oklevelet vehetett át az Aradi Egyetemen.
n Kitüntetett orvosok A Debreceni Egyetem egykori professzorairól elnevezett emlékérmeket és jutalomdíjat a diagnosztika, a klinikum és a kísérletes orvostudomány területén maradandót alkotó orvosoknak ítélte oda az Általános Orvostudományi Kar Kari Tanácsa. • Gergely Lajos, az Orvosi Mikrobiológiai Intézet profes�szor emeritusa a diagnosztikai orvostudomány területén elért magas szintű eredményeinek elismerésére Elischer Gyula-Emlékérem és Jutalomdíj kitüntetést vehetett át. • Balla György egyetemi tanár a belgyógyászati, nem műtéti klinikai orvostudományban elért kimagasló eredményeiért Fornet Béla-Emlékérem és Jutalomdíjat kapott. • Szöllősi Jánost, a Biofizikai és Sejtbiológiai Intézet igazgatóját a Went István akadémikus emlékét őrző díjjal, a kísérletes orvostudomány területén elért magas szintű tudományos eredményeiért ismerte el az Általános Orvostudományi Kar. n Elismerés a római kor kutatásáért Az első alkalommal meghirdetett Petőfi S. János Publikációs Díjat Takács Levente, a Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének adjunktusa vette át The Social Status of Roman Land Surveyors című könyvéért. n Az év rendezvénye, az év embere: A Dehir.hu voksoláson a 2014-es év meghatározó debreceni személyiségeit kereste az internetes hírportál. Az év rendezvénye a Campus Fesztivál, az év embere Miklósvölgyi Péter, a rendezvény főszervezője lett. n Felfedezett tehetségek A Debreceni Egyetem két hallgatójának prezentációját is közönségszavazásra bocsátotta a „Felfedezettjeink 2015-es” pályázat szakmai zsűrije. A beérkezett 128 Prezi közül két korcsoportban ös�szesen húsz pályázatot választottak ki és töltöttek fel a tehetseg.hu honlapra, ahol a közönség szavazhat a legjobb anyagokra. A DE két hallgatója, Katona Tamás (Informatikai Kar) és Varga Tamás Antal (Műszaki Kar) prezentációja is bekerült a válogatásba.
25
DEja vu
Találkoztunk
Találkoztunk
Öregdiákok találkozója a Debreceni Egyetemen – jövőre, veled ugyanitt! Bográcsozással, index aláírással, valamint Alma és Dió Klubos "bulival" várták május 16-án este az egykori egyetemistákat az Alumni találkozón a Klinika moziban. Volt, aki az ország másik végéből kelt útra, hogy rég nem látott barátaival találkozzon. n Dávid Orsolya Tanárok és diákok, idősek és fiatalok, bölcsészek, biológusok, orvosok, vegyészek és közgazdászok, néhány éve és több évtizede végzettek is ellátogattak a múltidéző programra, ahol a sokféle embert egy közös cél hozta össze: az Alma Mater szeretete és az egyetemi évek szép emléke. Az Alumni Központ első alkalommal, ám hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a programot, hiszen a szervezet egyik legfontosabb célkitűzése a rendszeres kapcsolattartás biztosítása a Debreceni Egyetemen végzett hallgatók számára. A 2011 novemberében alakult közösség létszáma napról napra gyarapszik, hamarosan eléri a tízezret – mondja Rőfi Mónika, az Alumni Központ vezetője, a találkozó főszervezője, aki magyar nyelvész, valamint művelődési és felnőttképzési menedzser szakon szerzett diplomát a Debreceni Egyetemen. Már hallgatóként is aktívan bekapcsolódott az egyetemi életbe, hiszen tagja volt a Hallgatói Önkormányzatnak és dolgozott a Pont Irodában is. A gyermekkor és a felnőttkor határán az egyetemi évek nemcsak az ő, a kortársai életében is meghatározóak voltak, ám esetében olyannyira, hogy azóta is ide köti a hivatása. A szervezők a ’90-es évek elejének hangulatát idézték meg a rendezvényen, hiszen ők maguk is ekkor voltak egyetemisták. Miközben a régi barátok üdvözölték egymást, a nosztalgiázáshoz a híres Alma és Dió Klub hangulatának jegyében DJ Doki keverte a zenét. A közös élmények felelevenítése közben bográcsban készített pörkölt és slambuc indította be az ízlelőbimbókat, a hangszórókból szóló Petróleum lámpa, a Csókkirály és a Bye bye Szása pedig valóban visszarepített a múltba.
DEja vu
26
Hamarosan megjelent az Alma és Dió trió: "Alma", alias Almási László, "és" Danyi Zoltán, illetve "Dió" Nusser Péter személyében. A fiúk, akik ma már komoly családapák, ugyanott folytatták, ahol húsz éve abbahagyták, tehát a jó hangulat garantált volt. Ugyan azzal kapcsolatban kisebb közvélemény-kutatást tartottak, hogy pontosan 1992-ben vagy 1993-ben indult útnak az öntevékeny csoportjuk, amelyet Alma és Dió Klub névre kereszteltek. Abban azonban mindenki egyet értett, hogy ez a kezdeményezés volt az első olyan programsorozat az egyetemen, amely komplex marketingre épült logóval, plakátokkal, reklámpólókkal. A koncepció pedig azt volt, hogy az akkoriban nagy népszerűségnek örvendő rave és techno korában dallamos tánczenét szolgáltassanak a fiataloknak – az LGT-től a Padödőig – az Egyetem kávéházban. A hely akkori bérlője, Gede István pedig maga bocsátotta a fiatalság szórakoztatására az épületet. Kapva kaptak ezen az egyetemi Ifjúsági Irodában tevékenykedő tettre kész nebulók, és eleinte heti egy, majd heti két alkalommal várták a táncolni vágyó diákokat. A buli elengedhetetlen része volt akkor a tombola, amelyen marcipán almával és dióval díszített torta, pezsgő és pizza talált gazdára. A hamisítatlan nosztalgia buli érdekében természetesen az Alumni találkozón is kisorsolták mindezeket, a csoki tortát pedig közösen fogyasztották el az örökifjú vendégek.
mindig nyitva állt, és ha valamit kérni akartak a fiatalok, ő arra biztatta őket: „Győzzetek meg!” Szász tanár úr 1966-ben végzett ábrázoló geometria szakon, majd közgazdaságtant hallgatott. Később politikai gazdaságtanra és matematikai módszerekre oktatta diákok ezreit, köztük jogászokat, vegyészeket, mérnököket, történészeket. A most 73 éves oktató még ma is tart előadásokat, szeret a hallgatók között lenni, és különösen jó kapcsolatot ápol a fiatalokkal. Úgy véli, minden szakon más a diákok mentalitása. A jogászokat vagányságuk, a közgazdászokat szorgalmuk miatt kedveli, a történészekkel jókat lehet vitatkozni, míg a matematikusok a tényeket szeretik, így ragaszkodnak a táblára írt képletekhez. Szász Tibor 1987 és 2000 között volt az egyetem gazdasági főigazgatója, de közben sem szakadt el a katedrától. Arra ma is büszke, hogy megválasztásakor csak igennel voksoltak rá, és a minisztériumi felülvizsgálatokon mindig mindent rendben találtak. Ez nem meglepő, hiszen a főigazgatót az vezérelte, hogy nyugodtan tudjon aludni. A ma már kétszeres nagypapa a nyarakat Cserépfalun tölti, és szívesen tanítja az unokákat gombászni az erdőben.
A jó hangulatú találkozón a régi hallgatók felelevenítették az ikonikus tanárok névsorát, az emlékezetes vizsgákat, a feledhetetlen bulikat, a diákcsínyeket és a pezsgő közösségi élet legfontosabb eseményeit, köztük a gólyatábort, a szakesteket és a diákrektor választást. Ez utóbbi eseményt komoly kampány előzte meg, ahol neves pártok vetélkedtek egymással. A tét komoly volt: a nyertes egy egész napra megkapta az egyetem kulcsát, és persze rögtön tanításmentes napot rendelt el, hogy közösségi, kulturális és szórakoztató programoknak adhasson otthont az intézmény. Az éjszakába nyúló összejövetelen egy húsz évvel ezelőtti farsangi mulatságról készült filmet is levetíttek, mely mindenki arcára mosolyt csalt. A fiúk és a lányok ugyanis kézzel készített jelmezekben kánkánoztak, és interjút is adtak a riporternek. Az est tanulsága, hogy bármennyire szétszéledtek az egykori csoporttársak, néhány évtized után is úgy folytatták, mintha tegnap találkoztak volna utoljára. A rendezvény sikerén felbuzdulva a szervezők a tervek szerint jövő májusban újabb nosztalgia estre hívják majd az Alumni Közösséget. A jelszó tehát: jövőre, veled, ugyanitt!
Az este során előkerültek az indexek, melyeket Végső János írt alá, és örömmel gondoltak vissza a jelen lévők a közös emlékekre Szász Tibor egykori gazdasági főigazgatóval is, aki sokszor támogatta az akkori diákvezetőket a programok megvalósításában. Az ajtaja
27
DEja vu
Találkoztunk
Találkoztunk
VoKoTa 2015 Második alkalommal rendezte meg a Debreceni Egyetem Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma a Volt Kossuthosok Találkozóját, ahol több száz egykori diák idézte fel a gimnáziumhoz kötődő emlékeit.
n Szabó László Osztálytalálkozókkal, múzeumlátogatással, közös főzéssel és baráti beszélgetésekkel telt május 30-án a Kossuth gimnáziumban a második alkalommal megrendezett Volt Kossuthosok Találkozója, amelyen több száz egykori diák vett részt. „Ez az év egészen biztosan része lesz az iskola történetének: év elején elindult a menza a gimnázium területén, sikeresen szerepeltek diákjaink az OKTV-n (első, második, harmadik, hatodik és kilencedik hely) és átalakulóban vannak az egyetemi gyakorlóiskolák is – ez azonban a jövő, a Volt Kossuthosok Találkozója viszont most a múltidézésnek biztosít kiváló lehetőséget” – köszöntötte a rendezvény látogatóit Kovács István igazgató. A résztvevők között több generáció képviseltette magát, Jávor And-
DEja vu
28
rás rektorhelyettes éppen a negyvenötödik évfordulóra szervezett osztálytalálkozóra igyekezett május 30-án. „1970-ben érettségiztem, életem végéig „kossuthos” lelkem marad, a két gyermekem is itt végzett és szeretném, ha az unokáim is ide járnának” – fogalmazott az egyetemi vezető a VoKoTán, akitől azt kérdeztem, ha alkalma nyílna rá, mit helyezne el az iskola intézménytörténeti múzeumában. „Nekünk az osztály volt az egység, osztályfőnökünk, hiába volt fiatal, nagyon rendben tartott bennünket. Mi csináltuk a pinceklubot a Kossuth utcán, sajátos tablónk is volt, csak úgy tolongnak az osztálykirándulások emlékei, miközben a tanárok személyisége átragyog az egészen. Minden megfog, ami ideköt, nem tudnék egyet, de három vagy öt emléktárgyat sem kiválasztani.”
A Volt Kossuthosok Találkozóján adták át a közönségnek az iskolamúzeumban a gimnázium legendás igazgatójáról, Titkó Istvánról elnevezett emléksarkot. Titkó István, aki maga is a Kossuth diákja volt, 1981-2008 között vezette az intézményt, négy évvel ezelőtt hunyt el. „Életének egyik legnagyobb értéke, hogy mindannyiunkban személyesen nyomot hagyott, úgy gondolom, hogy mindenkinek vannak olyan élményei Pistáról, amelyek megörvendeztetik, ha eszébe jut valakinek vagy beszélnek az iskola egykori igazgatójáról. Titkó István a játszva tanításnak volt a mestere, vezetőként pedig mindig figyelt arra, hogy innovatív legyen, olyan döntéseket hozzon, amelyek az iskola talpon maradását segítik elő” – idézte fel Titkó igazgató úr alakját a kiállítás megnyitóján
Görömbei Andrásné, a gimnázium volt igazgatóhelyettese. „Diákot nem hagyunk bántani” – így szólt Titkó István, amikor még a KISZ Bizottságból érkezett kérdőívet kellett a diákokkal a tanároknak kitöltetni, majd a feldolgozás után újra megkereste az iskolát a KISZ, hogy kik voltak azok, akik a Szovjetunió eszméit nem támogató válaszokat adták. „Nem hagyta őket bántani, azt írta nyilván vis�sza, hogy nem lehet kideríteni, kik voltak” – mesélte a történetet Görömbei Andrásné. Iskolaidőben a Kossuthban bárkit szívesen látnak, aki szeretné megnézni a tárlatot, felidézni az iskolához és a szeretett pedagógusokhoz fűződő emlékeit. A Volt Kossuthosok Találkozója késő délutánig tartott a gimnáziumban, legközelebb két év múlva, 2017-ben rendezik meg.
29
DEja vu
Találkoztunk
Találkoztunk
Legendás terepgyakorlatok
Színre lép a DOKK
Ahogy Varga Zoltán professzor úr visszaemlékezett: „40 éve annak a felvételi vizsgának, ahol bent ülhettem a bizottságban, s ahol a diákság már akkor is kitűnt felkészültségével és sugárzó lelkességével. Szinte önként jelentkeztem, hogy évfolyamfelelős tanáruk lehessek, nagyon vártam őket.” Az 1980-ban végzett biológus és biológia-kémia szakos hallgatók május 30-án tartották meg immáron 35 éves évfolyam-találkozójukat.
A DOKK Debreceni Okleveles Közgazdász Klub célja, hogy a volt Közgazdaságtudományi Kar és a jelenlegi Gazdaságtudományi Kar öregdiák szervezeteként a végzett hallgatók közötti kapcsolatokat ápolja, valamint támogassa a frissdiplomások pályakezdését.
n Balogh Fruzsina Az egykori diákok történeteit hallgatva a további öt évet is ez az élmény határozta meg. Egyikőjük mesélte el, amikor állatismeretet kezd tanítani, a mai napig beviszi a diákoknak a könyv egy Varga professzortól kapott dedikált példányát, és azokat a francia kockás lapokat, amelyeken számtalan lepkefaj precíz ábrája látható, minden egyes jellegzetességével. Rögtön fel is idézik az öregdiákok egy hór-völgyi terepgyakorlatukat, ahol hosszú kilométereken át túráztak már, amikor professzor úr igen messziről, még a félhomályban is észrevett egy lepkét a fatörzsön, ezt tanulmányozva tovább baktathatott a fáradhatatlan társaság. Több mint 40 éve egy igen hosszú és sokfelé ágazó átalakuláson ment keresztül az intézet, melynek eredményéül végül létrejöhetett egy széles spektrumú biológia oktatás. Ennek korábban már része volt a biológia-kémia és biológia-földrajz szak, Jakucs Pál profes�szor úr kezdeményezésére pedig elindulhatott a szakbiológus képzés is e csokorban. Varga professzor úr úgy fogalmazott: Jakucs Pál a kellő pillanatban ismerte fel, hogy összeállt az a szellemi erő, mely lehetővé teszi a nem tanári jellegű, ökológiai szakirányú szakbiológus képzés elindítását, mely a korábbi hidrobiológia szakot is magába olvasztotta. Az induló új szak pedig mintha csak magával rántotta volna a másik kettőt, így a teljes évfolyam szintjén egy igen erős közösség alakult ki. Varga professzor mellett Dévai György professzor is jelen tudott lenni az idei találkozón, ő épp a következő évfolyam felelős tanára lett egykor. Mint mondják, a terepgyakorlatok voltak a legemlékezetesebbek: megcsodálni minden évben miként borul őszbe, majd rügyezik tavasszá az ország. Bejárták többek között a Kiskunságot, a Hortobágyot, a Bükköt, a Zemplént, a Villányi hegyeket, egyszer Szlovákia neves tájait is bebarangolták. A találkozó egyik szervezője, Dr. Fuxreiter Margit emlékezett vissza, hogy időnként megmérkőzött a túrákon a későn fekvők és korán kelők csapata. Előbbiek éjjel 1 óra-
DEja vu
30
kor még nagyban énekeltek, utóbbiak hiába csitították őket; majd mikor hamarosan elcsendesedtek, hajnali négykor már ébresztette is a társaságot a korán kelők víg dala. Az egyhetes utakra együtt tartott az említett három szak tábora, s a hosszadalmas munkát ugyanolyan anekdoták is kísérték végig. Ezek az egyhetes utak kiváló terepéül szolgáltak az életre szóló barátságoknak is, hiszen ennyi idő elteltével is ugyanolyan végeláthatatlan beszélgetésekbe merülnek találkozáskor. A társaság ugyan szétszéledt – Debrecenben mindössze hárman maradtak – de így is figyelemmel tudják kísérni egymás pályáját: sokszor találkoznak tanulmányi versenyeken diákjaikat kísérve, és többen szerveznek is a cívisvárosba osztálykirándulásokat, megmutatva az elkövetkező biológus generációnak ők maguk honnan indultak. Molnárné Borbás Katalin és férje, Molnár Tamás kezdetektől a gyöngyösi Berze Nagy János Gimnázium tanárai, számos tanítványuk ért el kiváló helyezést országos tanulmányi versenyen. Az intézmény az országos toplistán a legjobb Heves megyei gimnáziumként szerepel. Gimnáziumi tanárként egyben tudományos pályán is haladva, diákjaikkal bekapcsolódtak többek között a Sárhegyi tanösvény kiépítésébe. Az intézmény és a szemközti Mátra Múzeum közötti sikeres együttműködés eredményeként pedig a diákok több alkalommal múzeumi keretek közt, kiváló szemléltető- és segédanyagokkal bővíthetik természettudományos ismereteiket. Az idei volt az első alkalom, hogy a három szak találkozását egy tető alá kívánták hozni, már januárban elkezdték a szervezést, végül a földrajzosok sajnos nem tudtak részt venni. Viszont 5 év múlva újra eszerint vágnak bele a szervezésbe. Az egyes szakok egyébként külön-külön is tartottak találkozókat korábban, a volt biológia-kémia szakosok az 5, 10 és 20. évfordulón is találkoztak, de mind mondják, mégiscsak a teljes csapattal együtt a legjobb. A volt csoporttársak elérése maradéktalanul működött a közösségi oldalon keresztül, kifejezetten üdvözölték ezt a lehetőséget a vendégek, hiszen minden évfolyamtársukat el tudták érni általa. Mint mondták, az Alumni Központ adatbázisa csak még tovább segítheti az elkövetkező alkalmak sikerét; jó kezdeményezésnek tartják, hogy ezáltal nem szakadnak el alma materüktől, hiszen ahogy idősebbek lesznek, úgy válik egyre fontosabbá ez a kötelék. Fuxreiter Margit úgy fogalmazott: izgatottan várták a találkozást, mondhatni szívesebben tekintenek vissza, mint előre. Ő maga a Debreceni Egyetem munkatársaként nagy örömmel osztotta meg az egyetemen végbement változásokat, bővüléseket és fejlesztéseket: például a találkozó vendégeit az Ökológia Tanszék mögött már a megújult Amfiteátrum várta. De ugyanilyen, ha nem nagyobb derűvel meséltek egymásnak gyermekeikről, unokáikról, titkon kissé remélve, hogy ők is ezt a pályát választják majd maguknak.
n Dr. Csorján Balázs Valahol azt olvastam, hogy a nyugati világban az összes (vagyis nem csak a meghirdetett, hanem a meg nem hirdetett) frissdiplomás álláshely betöltésénél a legnagyobb elosztási csatornát (döntő tényezőt) az adott munkaadónál dolgozó öregdiákok jelentik. Vagyis nem a fejvadászok, rokonok, hanem az azonos egyetemi háttérrel rendelkező közösség. Arról lehetne vitázni, hogy jól van-e ez így, mindenesetre a DOKK amellett tette le a garast, hogy ezt a jelenséget intézményesen is támogassa. Az 1999-ben alakult egyesületet a Kar egykori hallgatói alapították. 2005 óta közhasznú szervezet is vagyunk, elsősorban a frissdiplomások pályakezdésének támogatása okán. Legfőbb szolgáltatásunk az évente egyszer megrendezett “Business Faculty Alumni Summit”. A minden közgázos évfolyam előtt nyitva álló rendezvény általában a kari vezetés köszöntőjével indul, melyet néhány szakmai előadás követ. Az előadások után tematikus szekciókban beszélgetnek az öregdiákok az érdeklődő frissdiplomásokkal, esetenként akár nevekkel és telefonszámokkal támogatva munkába állásukat. A DOKKnak jól működő csoportja van a LinkedIn.comon, ahol különféle témákban vitákat folytatunk le - az egyre több külföldi kolléga miatt egyre inkább angol nyelven. Elindultak havi találkozóink is azokban a városokban, ahol nagyobb közgázos kö-
zösségek élnek (DOKK Debrecen Talk, és DOKK Budapest Talk). A célunk ezzel az, hogy az adott városba újonnan érkező kolléga könnyen tudjon értékes kapcsolati hálóhoz jutni, az üzleti és munkavállalási lehetőségeit ezzel is tágítva. 2014 decemberében is megrendeztük az éves Business Faculty Alumni Summit találkozónkat, ahol bemutatkozott a DOKK tagság által nyáron megválasztott új elnökség: Dr. Grasselli Norbert, Póser Zoltán, Rab Máté. Komoly elvárással néztünk az idei Summit elé. A befektetett energia meghozta gyümölcsét és erős alapot adott a következő éveknek: elsőnek van fizetős partnerünk (HSA Kft. – HR szolgáltató); intenzív több csatornás kampányt folytattunk (Facebook, Linkedin, e-mail, plakát, WOM, új honlap – mindenhol ügyelve a csatorna sajátosságaira); havi rendszeres debreceni és budapesti találkozókat (Talk) szervezünk. A találkozón a GTK nevében Dr. Pethő Károly dékán tartott köszöntőt, bemutatva az egyesüléssel létrejött Kart az öregdiákoknak. Majd a szakmai kerekasztal beszélgetésre invitált sikeres alumni vezetők arról beszéltek, hogy mi szükséges az előremenethez. Szabados Richárd (CIB Bank), Lakatos Gergely (Panyolai Pálinka) és Lupsán Róbert (Hortobágyi Halgazdaság) is egyet értett abban, hogy a szerencse mellett nagyon fontos a kitartás, a céltudatosság és az alázat.
31
DEja vu
Találkoztunk
Találkoztunk
Iciri piciri Alumni Második alkalommal rendeztük meg május 30-án az egyetemi dolgozók számára szervezett családi nap keretében az Iciri-Piciri Alumni programunkat. A családbarát pályázat keretében, hagyományteremtő szándékkal indította el 2012-ben a Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja a Családi Napot, amelyet minden évben a gyermeknap idején rendeznek a Nagyerdei Kultúrparkban. Jávor András rektorhelyettes, az Alumni Bizottság elnöke a rendezvény megnyitóján hangsúlyozta: a Debreceni Egyetem fontosnak
DEja vu
32
tartja, hogy a volt és jelenlegi egyetemi polgárok számára tartalmas programokat rendezzen, amely az egész család kikapcsolódását tudja biztosítani. A május 30-i, nyárias időjárású Családi Napon több százan vettek részt, a programok között aszfaltrajzverseny, arcfestés, Tompeti és barátai koncert és szakvezetéses állatkert-látogatás is szerepelt. Az Alumni Központ munkatársai gyerekfigurákkal díszített zászlókkal lepték meg a programra ellátogató apróságokat.
33
DEja vu
Sokszínűség
Sokszínűség nére sem választják a pszicho-onkológiát. Az látszik, hogy kevés a tudás róla, egyáltalán nem ismerik, mivel foglalkozik egy pszichológus vagy pszichiáter. Van viszont egy rétege a pácienseknek, aki morfondírozik: ők azt a belső munkát nem szívesen vállalják, ami itt zajlik, hiszen tudják, hogy szóba kerül majd a konfliktusos életük, a problémás családjuk, a szokásaik. Nehezen veszik rá magukat a változtatásra, nem tudják elképzelni, hogy pont a rák miatt forduljon az életük jobb, egészségesebb irányba. Ezt a réteget egyébként jobban tudjuk motiválni, a belső ellenállást kell megérteni és megküzdeni a változáshoz kapcsolódó félelmekkel. Ha az első csoportfoglalkozásra eljönnek, akkor általában maradnak. Nagyon szerencsés helyzetben vagyunk a klinikán, ugyanis a mi pszicho-onkológiai munkacsoportunkban mentálhigiénikus, klinikai szakpszichológus, egészségpszichológus, egy dietetikus, egy gyógytornász és személyemben egy pszichiáter is együtt dolgozik, sőt még lelkészi segítségnyújtás is elérhető. Ritka az ennyire komplex pszicho-onkológiai csapat. Lehetőségünk van használni a tornatermet, a konyhában együtt főzünk, rendelkezésünkre állnak külső helyszíneink, pl. a jóga foglalkozásaink is a klinikán kívül zajlanak. Mindezek mellett, ha valaki úgy rézi, hogy mégsem szeretne részt venni ezekben a közösséghez kötődő foglalkozásokon, akkor az egyéni terápia lehetősége is adott számára.
„Mindenki fut az életéért” Negyedéves koráig szemész szeretett volna lenni, ám a pszichiátria gyakorlat hatására eldöntötte, módosít az elképzelésein: Mailáth Mónika először felnőtt betegekkel foglalkozott, majd tizenhárom éven át gyermekpszichiáterként dolgozott. 2004 óta dolgozik az Onkológiai Tanszéken, tavaly jelölték a Richter Aranyanyu díjra, amelyet az egészségügyben, az oktatásban vagy a szociális területen dolgozó nők munkájának elismerésére alapítottak. n Szabó László Élesnek tűnik a váltás a gyerekpszichiátria és az onkológia között. Megviselte? A gyerekpszichiátria sokkal szomorúbb hely volt, új szülőt nem lehet adni senkinek… Ráadásul, ha már van saját gyereke az embernek, nagyon nehéz nem bevonódni, hiszen a gyermek a maga módján gyámoltalanabb és önkéntelenül is beindul az emberben a szülő. Az onkológián viszont azzal szembesültem, hogy itt mindenki fut az életéért és meg akar gyógyulni. A halálfélelem komoly nyomóerő a változtatás irányába. Hihetetlen dolgokra képesek az emberek, melyek hatással vannak a túlélésre, az életminőség megváltoztatására. Mégis gyakran kell szembesülnie azzal, hogy elveszti a betegeit, hiába küzdenek. Ez feldolgozható? Ez a legnehezebb része, ugyanis bármennyire is törekszik az ember, hogy a terapeuta szerepében maradjon, vannak olyan betegek, akikkel akár kilenc-tíz éven át is foglalkozunk, és ennyi idő alatt bensőségesebb emberi kapcsolatok alakulnak ki. Ez a terület együtt jár azzal a tapasztalattal, hogy elveszítjük a betegeket, ugyanakkor a siker fogalma „átíródik”, a picinek is tudunk örülni. Ha valaki meggyógyul, rehabilitálódik, visszamegy a munkájához és a családjához, azok nagy örömök, rendszeresen kapok leveleket öt éve
DEja vu
34
tünetmentes páciensektől. Ha valaki viszont gyorsan hanyatlik és terminális állapotba jut, akkor egy fájdalom nélkül végigcsinált nap, vagy egy olyan apróság, hogy például ki tudott ülni a kertbe, szintén sikerként könyvelhető el. Bízom benne, hogy nem csak onko-pszichológia lesz a jövőben, hanem minden súlyos, krónikus betegség mellett ott lesz a beteg lelkével való foglalkozás, hiszen egy autoimmun vagy egy többször műtött kardiológiai betegnek semmivel sem könnyebb az élete, mint egy rákbetegnek. Az onkológián egy egészen sajátos világot teremtettek meg. Amikor feljöttem ide az emeletre, ezen a szinten már egyáltalán nem volt olyan érzésem, hogy kórházban vagyok. Ez a hely adottságaiból is adódik: a földszinten az ambulancián megszúrják az embert, csöpög az infúzió, az első emeleten a fekvőbeteg osztály van, és ott a második emelet, a csoportszoba, ágyak nélkül, képekkel a falon, ahol másképp érezhetik az emberek magukat, kevésbé kiszolgáltatott helyzetben, ahova szabad akaratukból jönnek, ez az ő egyéni döntésük. Mégsem használja ki mindenki ezt a lehetőséget, vajon miért nem? Erről még kutatás is folyik, hogy kik azok, akik a megajánlás elle-
A Richter Aranyanyu díjra Dallos Csaba, egy páciense jelölte, akinek elmondása szerint is megmentette az életét. Súlyos depresszióban, magánéleti és munkahelyi, teljes egzisztenciális válságban keresett meg, még öngyilkossági gondolatai is voltak. Fiatalon rákban elveszítette az édesapját, és közeledve ahhoz a korhoz, amikor ez az apja életében megtörtént, súlyos szorongást élt át. Nagy munkát végeztünk el együtt, ma kiegyensúlyozott helyzetben, boldog párkapcsolatban él és dokumentumfilmeket készít többek közt rákbetegekről, akik vallanak saját magukról, arról, milyen hatással volt a személyiségükre a betegség és hogy élték meg annak folyamatait. Érzékeny, szép filmeket forgat hazai és határon túli szereplőkkel.
erejű, hanem egy alávetett helyzet eredménye, amit nem tudunk kontrollálni, legyen az egy olyan rossz munkahely vagy egy olyan párkapcsolat, amiből nem lépünk ki vagy nem teszünk ellene, csak tűrünk, szenvedünk, azok megbetegítő szerepében hiszek. De ha ezeket megpróbáljuk kiiktatni, már nagyon sokat tettünk az egészség érdekében. Önnek van szüksége arra, hogy ventiláljon? A munkacsoportban oda-vissza ventilálunk. Aki idejön és őszinte velünk, egyaránt megajándékoz az élettörténetével és meg is terhel vele. Ezért hiszem, hogy itt vagy elhivatottságból dolgozik valaki és hiszi, hogy jót tesz, vagy tényleg jobb, ha nem itt dolgozik, mert segíteni annyi helyen lehet. Hogyan lehet mégis megbirkózni a terhekkel, mi lehet a kilépés? A művészetnek tulajdonítanak egy ilyen szerepet. Ezért is indult el a kreatív-művészetterápiás csoportunk. Az önkifejezés boldogságot, elégedettséget okoz. Mindenki keresi a kikapcsolódási formákat, egyikünk táncos, vezet is táncterápiás csoportfoglalkozásokat, de a kirándulás családunkkal vagy a háziállataink közelsége is lehet az, amivel tudjuk saját magunkat építeni. Én nagyon szeretek erdőben, természetben futni, olvasni, színházba járni, verset írni, beszélgetni a számomra fontos emberekkel. Kellenek színterek, amelyek az átélt élményeket oda emelik, ahol a szenvedés átalakul és a közösen végzett munka elnyeri értelmét.
Eloszlatható azokban a daganattól való félelem, akiknek volt már a családjában rákbeteg? Egyszerű lenne azt mondani, hogy igen. Azonban aki több családtagot is elvesztett így, annak ez „beég” az emlékezetébe. Nap mint nap szemtanúja vagyok a klinikai onko-team tagjaként, hogy amikor egy beteggel először közöljük, mi a baja és milyen terápiát javaslunk, akkor azokat látjuk nagyon mélyre kerülni, akiknek a családjában több tragédia is volt, akik már hozzátartozóként megfáradtak a harcban. Nagyon komoly munkát kell ekkor végeznünk, hogy segítsünk legyőzni a félelmet, vállalni a kezelést; ugyanis minden félelem az életminőséget rontja, legyen az a ráktól vagy bármi egyébtől való rettegés. Ha létezne egy injekció, amivel orvosolható lenne a rákbetegség, akkor vállalva, hogy a munkája véget ér, beadná mindenkinek? A rák annyira heterogén, hogy nem lehet ellene egyetlen vakcinát beadni, nem lesz egyféle megoldása, de ha lenne, akkor természetesen beadnám. Én azon dolgozom, hogy szűnjön meg a munkám, az lenne a jó, ha egy idő után feleslegessé válna, de azt látom, hogy ez nem lesz ilyen egyszerű. Már akkor nagyot lépünk előre, ha kiküszöböljük az életünkből a megbetegedést elősegítő hatásokat. Hiszek a például a stressz „trigger” szerepében, nem biztos, hogy feltétlenül az okozza, de beindíthatja a negatív folyamatokat, amik a rák kialakulását segítik. Az a fajta stressz, ami nem ösztönző
35
DEja vu
Sokszínűség
Sokszínűség
Élete forgatókönyve a film Órákig beszélgetett Sean Conneryvel, imád utazni, volt, hogy egy évben tizenegy filmfesztiválról tudósított – Váró Kata Anna a Kossuth Lajos Tudományegyetemen szerzett angol nyelvtanári diplomát, majd az ELTE BTK Mozgóképkultúra és Médiaismeret szakát is elvégezte. Jelenleg a Debreceni Egyetemen tanít és továbbra is innen utazik a film nemzetközi fővárosaiba, januárban ráadásul színházkritikusi munkáját is elismerték. n Szabó László • Fotó: Nagy Gábor Amennyiben megvalósítja gyermekkori álmát, akkor most Váró Kata cápakutatóval beszélgetnénk. Egész kicsi korom óta érdekelt a film és a színház, a nagyapám nyugdíjas egyetemi tanárként az agrár moziját szervezte. Matematikát tanított, de nagyon szerette az irodalmat, a nyelveket, sokat fordított és a filmekért is rajongott. A Mokép filmes leírásait rendszeresen hazahozta, én azokat olvasgattam, ugyanakkor nagyon érdekelt a biológia is. A magyartanárok kevésbé tudták a figyelmemet az órákon felkelteni, mert előrébb jártam az olvasmányaimmal az órainál. A biológia viszont nagyon érdekelt, különösen a cápák. Egy különös világ az övék, amiről mindig azt gondoltam, hogy rendkívül izgalmas lehet velük foglalkozni. Néhány éve azonban Edinburghban találkoztam a nyári egyetemen egy sráccal, aki cápakutatónak tanult és épp a városi akváriumban figyelte a cápákat. Egész nap az volt a munkája, hogy strigulázta, hányszor mennek körbe és merülnek alá a cápák. Azt mondta, hogy ennél unalmasabb munka nincs a világon. A cápa című filmet mikor látta először? Anyukám csempészett be a moziba, akkor 10-11 éves lehettem. Az utolsó pillanatig rizikós volt, hogy be tudok-e jutni. Nagyon kíváncsi voltam a filmre, abszolút én akartam megnézni, nem is ezzel a filmmel kapcsolatban volt rossz mozis élményem. Még általános iskolában, karácsony körül elvittek minket moziba megnézni a Diótörőt, annak is egy japán animációs feldolgozását, és annál félelmetesebb filmet akkoriban nem láttam. Elvileg gyerekeknek készült, de többen pánikrohamot kaptak, volt, aki hónapokig nem merte utána a villanyt esténként lekapcsolni. Cannes, Velence, Karlovy Vary filmfesztiváljairól rendszeresen tudósít, mikor és mivel indult ez a karrier? A 2000-es évek elején lehetőségem volt kijutni Edinburghba nyári egyetemre, ahol filmes kurzuson vettem részt, áttekintettük a filmDEja vu
36
történetet, majd egy héten keresztül az edinburghi filmfesztivál alkotásait elemeztük. Óriási élmény volt látni a tanárok munkáját, akik azonnal olyan filmekre reagáltak, amiket ott láttak először. Ekkor rájöttem, hogy egy fesztivál állandó kihívás és tanulási lehetőség is egyben, hiszen tudni kell azonnal és elsőként reagálni. Cannes-ban például sokszor előfordul, hogy a rendezők is ott látják először összevágva nagy vásznon a filmjüket. Habár Cannes, Velence és Karlovy Vary a legnagyobb A-listás fesztiválok, nekem Edinburgh jelentette a tanulópályát, ez a brit filmek első bemutatkozó fóruma, ahol kevesebb a nagy név, de közelebb lehet hozzájuk kerülni. Christopher Nolannel például az interjú után még másfél órát, Sean Connery-vel is órákat beszélgettünk. Erre például Cannes-ban nincs lehetőség, az olyan, mint egy futószalag, egy interjúra kapunk jó esetben húsz percet, de inkább a kerekasztalinterjúk dominálnak, amikor négy-öt újságíróval közösen kérdezhetünk. Melyik a kedvenc fesztiválja? Nem említettük még a Sundance filmfesztivált, amelyen sokáig én voltam az egyetlen magyar tudósító. A Sundance Utah államban Robert Redford védnökségével működik, csodálatos helyen van, fenn a hegyekben hatalmas sípályák között, ahol január közepén is még a karácsonyi díszvilágítás dominál és az egész környezet olyan, mint egy tündérmesében. A fesztivál arról ad képet, hogy hol tart jelenleg az amerikai független film, a jövő nagy rendezőit ott lehet felfedezni, Tarantinonak, Nolannek, Soderberghnek is ott indult a karrierje. A Sundance fesztiválon előfordul, hogy a közönség beletapsol a filmekbe vagy hangosan fújol, ami egyébként Cannes-ban is így van. A szívemhez a Sundance áll a legközelebb és rettentően hiányzik, mert nem voltam az elmúlt években, hiába harminc óra az út és előfordul, hogy mínusz 26 fok van, nagyon szeretem. A másik szerelem pedig Cannes, az egy leírhatatlan hangulatú fesztivál.
Egy kicsit azért próbáljuk meg, hogy néz ki ott a tudósítói munka? Kőkemény sorban állás van, még úgy is, hogy felülről a második legjobb akkreditációban vagyok. Minimum fél órával előadás előtt oda kell állni a sorba a vetítőtermekhez, de két és fél órás várakozásra is volt már példa. A munka abszolút feszített, lépést kell tartani a versenyfilmekkel. Az első pár év Cannes-ban úgy telt, hogy ahol laktam, ott a házinéni mesélte el, milyen sztárt látott a vörös szőnyegen, mert én a vetítőtermeken és a sajtótájékoztatókon kívül nem láttam belőle sokat. Nem a sztárokért és nem az interjúkért vagyok elsősorban ott, hanem a filmekért, mivel világpremierek vannak és sokszor ott van egyedül lehetőség megnézni egy filmet az adott formában, mert gyakran a cannes-i vetítés után a rendezők újravágják. Wong Kar-Wai a 2046 bemutatója után szétszedte és más formában rakta össze újra a filmjét. Azért vagyok ott a fesztiválon, hogy lássam a filmeket és halljam, mit mondanak az alkotók azokról, számomra az érdekes, aki a film mögött van. Szívesen emlékszem vissza arra, amikor Michael Winterbottommal interjúztam, aki épp a Tristram Shandy-feldolgozását, a Cock and Bull Story-t készítette, kiderült, hogy olvastam az eredeti művet, akkor ennek nagyon megörült, elmondta ugyanis, hogy az egész stábból senki nem olvasta el. Teljesen meg volt lepve, hogy jön valaki Magyarországról és ismeri a regényt – teljesen más hangulatban telt utána az interjú is. Ezt például az angol szaknak is köszönhetem. Az egyetemi oktatói munkájába ezek a tapasztalatok hogyan szűrődnek be? A Műszaki Karon szaknyelvet és angol nyelvet tanítok, de úgy gondolom, hogy nyelvet kultúra nélkül nem lehet tanulni, úgyhogy próbálom becsempészni, viszek be filmeket, sorozatokat. Az utazásaimból angoltanárként is sokat profitálok, állandóan fejlesztem a tudásom, Cannes-ban a hosszú várakozás idején a filmes szakírók krémjével vitatkozok, beszélgetek angolul. A filmes oktatásba óhatatlanul beszűrődik, amit látok és hallok a fesztiválokon, ezzel teszem színesebbé az órákat. A Műút című folyóirat művészeti írás-kategória nívódíját vehette át év elején, ami viszont a színházhoz köti. Ez az érdeklődés mindig megvolt Önben? A családom nagyon szerette a színházat, engem egész kicsiként is
már vittek magukkal. Elsősorban a balettot szerettem, gyerekként balettoztam is, de láttam japán no színházat, pekingi operát egész fiatalon, vittek szüleim Szegedre a szabadtéri színpad előadásaira. A színházkritika egy debreceni előadáshoz kötődik: Viktor Rizsakov rendezte a Fodrásznőt, amit úgy mentem el megnézni a cannes-i fesztivál előtt pár héttel, hogy nem gondoltam, hogy nekem az tetszeni fog, annyira nem fogott meg a tájékoztató. Végül teljesen lenyűgözött és elvarázsolt. Megnézte újra? Nem is egyszer, nagyon sokszor! Szűcs Nelli, aki a fodrásznőt játszotta, szokta is kérdezni, hogy be merem-e vallani, hányszor láttam a darabot, de még neki sem. Háromszor vagy négyszer láttam már, amikor megfogalmazódott bennem, hogy erről szeretnék írni, lennének hozzá gondolataim. Megkerestem annak a folyóiratnak a szerkesztőjét, ahol dolgoztam, aki átirányított a kritika rovat szerkesztőjéhez. Mondták, írjam meg és a színházkritikai rovat szerkesztője majd eldönti, mi legyen vele. Pont akkor jött ki a cikk, amikor a POSZT-on tarolt a Fodrásznő, és a meglátásaim egybecsengtek a szakmai zsűri véleményével. Nagyon izgalmas kirándulás ez, mert nagyon szeretem a filmeket, az az első számú szerelem, de a színházkritikámban is benne van a filmes szemléletmódom. Nyáron interjúvoltam egy rendezőt, akin láttam, hogy van benne egy tartás velem kapcsolatban, hogy filmkritikusként mit akarok én vele kezdeni. Az előadásával kapcsolatban eszembe jutott viszont pár film és rendező, melyek említésére hatalmas mosoly áradt szét az arcán, mert kiderült, hogy a filmből szerzi az inspirációját és eddig senki nem vette észre és nem kérdezett rá a filmes utalásokra.
Helyreigazító közlemény A DEja Vu Magazin III. évfolyam 2. számában (2014. tél) „A határnyitás negyedszázada” című cikkben tévesen közöltük Dr. Szekanecz Zoltán nyilatkozatát. Ezúton is szíves elnézést kérünk Professzor Úrtól és az olvasóktól! Szerkesztőség
Támogassa Ön is Alma Materét
A tavalyi évhez hasonlóan idén is lehetőség nyílt arra, hogy az SZJA 1% felajánlásával támogassa az Alumni Közösséget. Örömmel vettük a sok szóbeli és írásbeli érdeklődést, hogy az 1 %-on kívül hogyan tudnák támogatni Közösségünket, így létrehoztunk egy olyan bankszámlaszámot, mely erre lehetőséget ad. Adományaikat az alábbi bankszámla számra köszönettel fogadjuk: MÁK 10034002-00282871-00000000. A közlemény rovatban kérjük, tüntessék fel: „Alumni támogatás”. (Postai csekkes befizetéseket sajnos nem tudunk fogadni.) A Központ a támogatásokból befolyt összeget az alábbiakra szeretné fordítani: • Jelenlegi, tehetséges hallgatók számára alumni ösztöndíj létrehozása • Végzettek számára ingyenes továbbképzések nyújtásának lehetősége a szakmai fejlődés elősegítése érdekében • DEja Vu magazin megjelentetése, eljuttatása a tagok részére
Ezúton is köszönjük önzetlen támogatását! 37
DEja vu
A kiadó ajánlja
Könyvajánló Lapis József: Az elmúlás poétikája Miképp hozza létre, hogyan közvetíti, módosítja, kérdőjelezi meg a költői beszéd a halálról való fogalmainkat? Mi mutatkozik meg a lírai médiumban akkor, amikor úgy véljük, hogy a halálról beszélünk (illetőleg: miért véljük úgy)? Hogyan alkotják meg a különböző retorikai és poétikai alakzatok a halálhoz kapcsolódó tapasztalat-együttest? Hogyan történik a távollévő megszólítása, a jelenlét megteremtése, az idegenség közvetítődése az eltérő lírai formációkban és a költői életművek egyes darabjaiban? Hogyan beszél a vers, amikor a halálról beszél, és arról beszél-e vajon? A nyelvi konfigurációk közül
Imre László
BARTA JÁNOS (1901–1988)
Imre László
BARTA JÁNOS (1901–1988)
yetem kiemel]WHOJQNXWROVy WpEĘOYDODPLQW
Magyar Irodalomra az egyetem kiæȱà¤ȱ ¤ǰȱ£ȱ ããȬ·¤¤ȱǻȱȱ ȱ ȬÇ¢ǰȱ ·¢ǰȱǯȱ Ȅȱ¤ȱ ¢ã¢Ȭ ¤¤¤ǰȱ·ȱĴȱŗşŘŖȬȱ·ȱȱ ŖȬȱ·ȱȱȱ¤ȱæȱ£·¢£Ĵȱ £ȱ¤·ȱ ban már nemcsak ¤ǰȱȱ Ǽǰȱ£¤ȱ¤¢Ǽȱȱ £ȱøǯȱ¡ȱ¤àȱ ¤Ȭ ·ǯ
talán a képi sűrítettséggel, retorikával, figurativitással és érzéki (hangzóssági) hatáspotenciállal leginkább fölvértezett költészet az, mely a racionális megismerés számára elzárt terrénumok fölfedezője lehet. A költői nyelv varázsa abban áll, hogy a sehogyan másképpen nem elmondhatót létrehozza, s a halál sem olyan formában létezett addig, amíg és ahogyan a figuratív nyelv azt megteremtette, s teremti újra mind a mai napig. A nem jelenlévő másik megszólítása, a tulajdonképpeni idegenségként elgondolható halál tapasztalatának reflexiója, színre vitele gyakorta előhívja a költői szó, a nyelv teremtő vagy világlétesítő potenciáljának kérdéskörét (igenlését, vágyát, kételyét) is. A kötet arra a kérdésre keresi választ, hogy a két világháború közötti magyar irodalomban jelentett-e újszerű költészeti problémát a halálnak – a jelen nem lévőnek és megismerhetetlennek – a megjelenítése.
C
Imre László: Barta László (1901-1988) a Debreceni Egyetem 1914-ben alapított Bölcsészettudományi Karának irodalomtörténet-professzora 1951 és 1972 között Jelen kötettel Barta Jánosnak, a A DEBRECENI EGYETEM TUDÓS PROFESSZORAI Debreceni Egyetem kiemelkedő irodalomprofesszorának emléke előtt tisztelgünk utolsó pályaszakaszának értékelésével, életéből képekkel, valamint teljes személyi bibliográfiájával. Dr. Imre László, a Debreceni Egyetem Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézetének tanára az egyetem kiemelkedő, korszak-meghatározó és iskolateremtő tudósának utolsó pályaszakaszát mutatja be. Barta Jánosnak, az egykori Horváth János-tanítványnak, Eötvöskollégistának, utóbb a Nyugat esszé- és kritikaírójának (akit Babits előbb Baumgarten-jutalomban, utóbb Baumgarten-díjban részesí-
tett) fő témái: Madách, Arany, Kemény, Vajda. Az ’50-es években bátran szállt vitába az „örök realizmus” Lukács György-féle teóriájával, kezdeményezte a romantikus Jókai rehabilitálását, tanulmányok sorában értelmezte, méltatta a forradalomellenessége miatt megbélyegzett, háttérbe szorított Kemény Zsigmondot. Az 1920as években a szellemtörténet, Spranger karakterológiája hatott rá, a ’30-as években Magyarországon elsőként ismerteti Heideggert, Jasperset, s mutat rá jelentőségükre. Ezen „polgári”, „idealista” szerzők szellemében kezdeményezett értékelméleti vitát a 60-as években, s állította előtérbe az alkotás lélektani és karakterológiai szempontokat. Ekkor és a továbbiakban már nemcsak egykori „debreceni iskolája” (Kiss Ferenc, Kovács Kálmán, Bata Imre), hanem a szakma más nagyjai (Németh G. Béla, Szegedy-Maszák Mihály) is a legtöbbre tartották nemzedékéből. Kétségtelen, hogy az ún. marxista irodalomszemlélet korszakában szüntelenül opponáló, korrigáló koncipiálásával nemzedékeket inspirált és bátorított autonóm útkeresésre.
Rózsa Erzsébet, Kőmüves Sándor, Kovács József: Humán embrionális őssejtkutatás Ez a kötet a humán embrionális őssejtkutatás multidiszciplináris sajátosságából kíván felmutatni néhány metszetet. E metszetek a tárgykör egy-egy kulcsterületét alkotják: az orvosbiológiai kutatások, a filozófián belül az individualitás és a morális státusz
kérdése, jogtudományi kontextusban pedig az embrió alapjogi státusza a monográfia külön fejezeteiben kerülnek tárgyalásra. A mű szerzőinek intézményi-kutatói háttere szakmai garanciát jelent e sajátos multidiszciplinaritás színvonalát illetően: Szatmári István, a Debreceni Egyetem Biokémiai és Molekuláris Biológiai Intézetének egyetemi docense, Tóth Gábor Attila, a Debreceni Egyetem Alkotmányjogi Tanszékének egyetemi docense, Kőmüves Sándor, a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézetének egyetemi tanársegéde. Jelen könyv e három oktató-kutató közös vállalkozásának terméke.
DEja vu
38
M
Y
CM
MY
CY
CMY
K
39
DEja vu
Feladó: DEBRECENI EGYETEM Alumni Központ 4032 Debrecen, Egyetem tér 1.
Debrecen 2 4002
40
DEja vu
