A CSOMA-AJRCKÉPHEZ
Bethlenfalvy Géza A BENGÁLI ÁZSIAI TÁRSASÁG 1783-ban, amiközben Sir William Jones a „Crocodile" nevű fregatt fedélzetén India felé hajózott, hogy 27 éves fejjel a Legfelsőbb Bíróságon elfoglalja állását (s az út akkor 5 hónapot vett igénybe Londontól Kalkuttáig), - azon tűnődött, hogy mivel is szeretne Indiában foglalkozni. Tizenhat pontban írta le naplójában azokat a kérdéseket, amelyeknek a tanulmányozását a legfontosabbnak tartotta. A témák között ilyeneket találunk: a hinduk és mohamedánok törvényei; Hindusztán modern politikai és földrajzi helyzete; Bengália kormányzásának legjobb módja; az ázsiaiak matematikája, geometriája és egyéb tudományai; indiai gyó gyászat, sebészet, anatómia és vegytan; India természeti kincsei; ázsiai költészet, retorika és erkölcs; a keleti népek zenéje; a Si king, avagy 300 kínai dal; a legjobb beszámolók Tibetről és Kasmírról; India kereskedelme, ipara és mezőgazdasága; a Mogul adminisztráció; a maráthi alkotmány... 1
Amikor 1883 szeptemberében a hajó megérkezett Kalkuttába, már az az elhatározás is megérett benne, hogy a fent említett és hozzájuk kapcsolódó kérdések tanulmányozására tudományos társaságot hoz létre. Az ötletet az is motiválhatta, hogy matematikus édesapja baráti köréhez Isaac Newton mellett Lord Parker is hozzátartozott, aki a tudományokat és művészeteket támogató Angol Királyi Társaság elnöke volt. Az Ázsia iránti érdeklődést pedig oxfordi évei érlelték meg benne: arab tanulmányokkal kezdte, majd perzsát és egyéb ázsiai nyelveket és irodalmakat tanult. Minthogy a nyelvek ismerete nagy örömöt szerzett neki, élete során 16 nyelvet sajátított el alaposan, kevésbé behatóan további 12-vel foglalkozott, ez utóbbiak közé tartozott a páli és a tibeti nyelv is. A Társaság végül is 1784. február 15-én alakult meg (másfél hónappal Csoma születése előtt) a kalkuttai Legfelsőbb Bíróság épületében, ahová Jones 30 olyan honfitársát hívta meg, akiket érdekel mindaz, „amit az ember alkotott és a ter1. E tanulmány fő forrása O.P.Kejariwal: The Asiatic Society of Bengal and the Discovery of India,s Past 1784-1838 (Delhi, Oxford University Press, 1988) c. műve, amit a következőkben „O.P.K." alatt fogok idézni. Jonesről vö. főleg 28-75- lap.
5
meszet létrehozott Ázsia határain belül". A Társaság neve ekkor Ázsiai Társaság (Asiatick Society) lett, amelyet 1832-ben Bengáliai Ázsiai Társaságra (Asiatic Society of Bengal) változtattak, hogy megkülönböztessék a közben Londonban, Bombayban és Madraszban alakult ázsiai társaságoktól. Az elnevezésben 19361951 között a „Királyi" (Royal) jelzőt is használták, de 1951-ben ismét az eredeti formához tértek vissza. 2
Az Ázsiai Társaság a világ első olyan intézménye volt, amely kimondottan Ázsia tanulmányozását tűzte ki céljául. A londoni (1823), a párizsi (1851) és a né met keletkutató társaságok mind később alakultak. A Társaság létrejöttét segítette a korabeli híres főkormányzó, Warren Hastings is, de a Kelet-indiai Kereskedelmi Társaság ("Company") nem vett közvetlenül részt sem az irányításában, sem a finanszírozásában, maga Hastings is finoman elutasította a neki felajánlott elnö ki tisztet A Társaság megalakulásáról értesítették mindazokat, akiknek a közreműkö désére számítani lehetett, és meghívták őket előadások tartására. Az eredeti elképzelés az volt, hogy hetenként tartsanak üléseket, de eleinte még a havonkén ti üléseket - (ami később rendszerré vált) - sem tudták mindig megtartani. A leg első előadást maga Jones tartotta az ázsiai nyelvek átírásának problémáiról; de már 1784-ben több igazán fontos előadásra is sor került, mint például a Társaság elnökének, Chambers-nek a Mahábalipuram történetéről szóló előadására. Az üléseken előadott tanulmányokat és a tudományos jellegű levelezést a Társaság jegyzőkönyveiben kezdettől fogva rögzítették. De már 1787-ben felmerült az a terv, hogy a fontosabb eredményeket valamilyen módon közzéte gyék. A július 6-án tartott ülés Jonest bízta meg, hogy "Asiatick Miscellany" címen adja ki a jegyzőkönyveket a Company anyagi segítségével vagy magánforrásokból szerzett pénzen. Ugyanezen a címen a Társaság egyik tagja néhány év óta már megjelentetett egy időszaki kiadványt, de ennek a szerkesztését nem találták elég jónak. Ezért végül is új folyóiratot indítottak 1789-ben, melynek címe "Asiatick Researches" lett, és amelynek utolsó, 20. kötetében (1836-1839) Csomának a tibeti kánonról szóló ismertetése is megjelent. A későbbiekben a Társaság egy havonként megjelenő folyóiratot indított, amely az ülések jegyzőkönyveit (Procedings...) és kimondottan közzététel céljából beküldött tanulmányokat volt hivatva kiadni. Ezt a kiadványt először „Gleanings in Science" (Tudományos Gyűjtemény) címen jelentették meg J.D. Herbert szerkesztésében 1823-31 között, de 1832. márciusában James Prinsep lett a szerkesztő, és az ő javaslatára Journal of the Asiatic Society of Bengal"-ra változtatták meg az elnevezést. De az 1832-es 2. A „The Asiatic Society 1784-1984, Bicentenary Souvenir, Kalkutta 1984" c. kiadvány a Társaság neveit, főbb kiadványait, szervezetének történetét, gyűjteményeit, elnökeinek és titkárainak neveit, főbb tiszteleti tagjainak névsorát közli (néha nem egészen megbízhatóan, 111. hézagosan).
6
első szára szerkesztésébe még Wilson is beleszólhatott. Meg kell jegyeznünk, hogy néhány Csoma tanulmány 1831-ben és 1832-ben is megjelent H. H. Wilson átdol gozásában és neve alatt. 3
A Társaság két másik korszakalkotó sorozata a "Bibliotheca Indica" (India Könyvtár) az 1840-es évektől jelent meg, a Memoirs of the Asiatic Society of Bengal 1905-től kezdve, de ami ez utóbbinak számunkra különös jelentőséget ad, az az, hogy ebben jelentette meg Csoma szanszkrit-tibeti-angol terminológiai szótárát E. Denison Ross és Durga Charan Chatterjee az 1910., 1916. és 1944-es kötetekben. Az Indiában töltött évek során Jones elsősorban a szanszkrit irodalommal foglalkozott, többek között lefordította a Sakuntalát és Dzsajadéva Gíta Góvindáját is. A Társaságban tartott előadásait 11 „diszkurzusban" jelentette meg. Fontos felfedezései közé tartozik az ókori indiai történelem első megbízható kronológiai fogódzó pontjának megállapítása, amikoris a görög szövegekből is mert Szandrokottoszt azonosította az indiai történetírásból ismert Csandraguptával, a Maurya-dinasztia megalapítójával. 1786. februári előadásában nyelvészeti megfontolások alapján először vetette fel azt a gondolatot, hogy a görög, latin és a szanszkrit nyelv olyan közös ős-nyelvből jött létre, amely már eltűnt. Utolsó diszkurzusában - amit korai halála évében, 1794-ben tartott - az ázsiai filozófiával, metafizikával és etikával foglalkozott, de megállapította, hogy ezek a témák kime ríthetetlenek. Halálával a Társaság első, alapító évtizede is lezárult, a következő két évtized a Társaság munkájának megszilárdulását, kiteljesedését is hozta. En nek a korszaknak mérvadó személyisége Henry Thomas Colebrooke volt. 4
Colebrooke is 1783-ban érkezett Indiába, de az első időszakot sokkal ne hezebb körülmények között töltötte, mint Jones, vidéki városokban dolgozott; amiközben megismerkedett az indiaiak hétköznapi életével és a vallás sorsdöntő jelentőségével a hinduk életében, nem kis nehézségek árán szankszritul is meg tanult. Az ő életművének középpontjában a hindu vallás alapszövegei állnak, és azok a törvénygyűjtemények, amelyek a mindennapi életet meghatározzák. Szótári és nyelvtani munkákat is végzett. Colebrooke elnöksége idején (1794-1815) készült el a Társaság első, ún. régi székháza, amely még ma is áll a Park Street sarkán, és amelyben Csoma is lakott. A székház gondolata először egy 1796-ban tartott ülésen merült fel. Ugyanakkor vezették be a Társaságnál a tagsági és a felvételi díjat is, az előbbi 4 arany mohur, az utóbbi 2 arany mohur volt régi és új tagoknak egyaránt. Azt is tervbe vették, 3. Note on the Literature of Thibet: Gleanings in Science III. 1831,243-8. lap. Abstract of the contents of the Dul-va, or First Portion of the Kah-gyur, from the analysis of Mr. Alexander Csoma de Körös. JASB 1832,1-8; Analysis of the Kah-gyur. JASB 1832,375-92. 4. VÖ. O.P.K. 76-117. lap.
7
hogy múzeumot és könyvtárat is létesítenek. Mindez az épület elkészültével, 1808-tól kezdve megvalósíthatóvá is vált. Addig az ajándékba kapott könyveket, régiségeket a titkár őrizte a lakásán, az üléseket pedig a Bíróság épületében tar tották. A Társaság 1815-től kezdődő korszaka Horace Hayman Wilson nevéhez fű ződik, aki már Colebrooke utolsó éveiben is titkár volt, de a távozása után ő ját szotta a meghatározó szerepet az irányításban is, 1832 telén történt hazautazá sáig. 5
Wilson 1786-ban született Londonban, 1808-ban érkezett Indiába sebészor vosként. Hamarosan a kalkuttai pénzverdéhez került mint J. Leyden jeles orien talista asszisztense. Elsősorban kémiai analízissel és a fémek ötvözésével foglalko zott ebben az időszakban. Mestere hatására hamarosan szankszrit tanulmányok ba mélyedt, jól tudott a panditokkal dolgozni, mert már a hajón megtanult hindusztániul egy indiai útitársától. Első fordítását is jól választotta meg: a legnagyobb indiai költő, Kálidásza „Felhőhírnök"-ét fordította angol költői formában, s ezzel olyan nagy sikert ara tott, amely Jones-ét is felülmúlta. A következő években szankszrit-angol szótár összeállításán fáradozott, amely 1819-ben készült el, és jelentős szerepet játszott az európai szanszkrit tanulmányokban. Mint előszavában megjegyzi, 30-40000 szótő és származék szerepel benne. A szótár készítésénél nagymértékben tá maszkodott a panditok segítségére. A következő években Wilson figyelme a törté neti művek felé fordult, 1821-ben egy rövid ismertetést írt az egyetlen igazán fontos indiai történelmi munkáról, Kalhana: RádzsaTaranginí c. művéről, amelylyel Moorcroft is foglalkozott, és amit később Stein Aurél adott ki és fordított le. 6
Jelentős volt szervező tevékenysége is, sokat foglalkozott a Társaság gyűjte ményeinek fejlesztésével, a könyvtárral, ill. a múzeummal. A kiadási tevékenység is közel állt érdeklődéséhez, folytatta az Asiatick Researches kiadását és támogat ta a új folyóirat megindítását. Mint közismert, Kőrösi Csoma Sándor indiai tartózkodásának első fele arra az időszakra esik, amikor Wilson volt a Társaság titkára, 1832 végéig kapcsolata a Társasággal gyakorlatilag Wilson közvetítésével zajlott. Ezen a ponton némileg módosítanunk kell a Duka Tivadar és az őt követő Csoma-biográfusok felfogását. Eddig is nyilvánvaló volt, hogy Csoma többször írt sértődötten a Társaságnak, viszszautasította ill. nem vette fel a Társaság által felajánlott támogatást, fizetést - de ezt általában Csoma túlzott érzékenységének tulajdonították. Azonban ha a körül ményeket és Wilson szerepét alaposabban vizsgáljuk meg, nyilvánvalóvá válik, 5. \ő. O.P.K. 118-161. lap. 6. A.Stein: Kalhana's Rájataranginí, London 1900, repr. Delhi, 1979-
8
hogy Csoma jogosan érezte magát mellőzve, és indokoltan tartott attól, hogy a Társaság nem becsüli meg a munkáját. A téves megítélés egyik forrása az volt, hogy az életrajzírók szívesen állították be Csomát a tibetisztikát a semmiből megteremtő hősként, és nem vették figye lembe, hogy Csoma jelentősége inkább az, hogy a már korábban elkezdett és folyamatban lévő munkákat valóban eredeti kutatásaival és a kor legfejlettebb filológiai képzettségével olyan módon kerekítette le, hogy eredményei hosszú időre meghatározókká váltak. A Tibet és a tibeti nyelv megismeréséért folytatott vetélkedés századokkal korábban indult meg. Az első szakasz a jezsuita rend és a kapucinusok hittérítő tevékenységéhez kapcsolódik. A jezsuiták 1624-44 között tevékenykedtek DélTibetben (Guge), de 1703-tól a pápai hitterjesztés kongregációja a kapucinusok nak adta Lhaszát (nem tudván, hogy a jezsuiták által végzett munka is ugyanab ban az országban folyik). így történt, hogy amikor F. Horatio dela Penna (más ként: Fra Francesco Orazio dela Penna di Billi), a tudományos teljesítmény szem pontjából legjelentősebb kapucinus szerzetes 17l6-ban megérkezett Lhaszába, már egy jezsuita hittérítőt, H. Desiderit talált ott, aki 6 évet töltött Tibet fővárosá ban. A Propaganda végül is a kapucinusoknak adta ezt a területet, akik 1745-ig működtek Tibetben. Különböző bibliai szövegeket fordítottak le tibeti nyelvre, tibeti műveket olaszra ül. latinra, nyelvtant és szótárt készítettek. Horatio dela Penna összesen 20 évet töltött Tibetben, és ő a szótár szerzője is. A helyszínen dolgozó misszionáriusok által Rómába küldött, a tibeti nyelvvel, irodalommal, helyi szokásokkal foglalkozó jelentésekből 1762-ban páter A. A. Georgi össze foglaló munkát írt Alphabetum Tibetanum címmel, amelyet Moorcroft és Csoma is használt. 7
8
Csoma idejében a Kalkuttától néhány mérföldnyire, a dán fennhatóság alatt álló Szerámpur (Serampore) városkájában letelepedett baptista misszió foglalko zott Biblia-fordításokkal Indiában. (A Kelet-indiai Kereskedelmi Társaság 1813-ig nem engedte meg misszionáriusok működését.) 1816-ban, a nepáli háború idején, egy angol kapitány Patnában rábukkant Horatio dela Penna tibeti-olasz és olasz tibeti szótárának kéziratára, és ezt a szerámpuri missziósoknak adta, ahol F.C.G. Schroeter az eredeti tibeti szótári rendet megváltoztatva lefordította azt, de 18207. A szakirodalom szerint az első európai, aki Tibetbe jutott, szintén olasz szerzetes volt, Fra Odoric dela Pordenone, aki 1316-30 tájt Kína (Kathay) felől jutott el Tibet fővárosába, vö. Colonel C. .B. Yule, Cathay, and the Road Thither, p. 146, idézve Markham könyvének bevezetőjében, p. xlvi, lásd alább. 8. Vö. Fr. Furgentius Vannini: The Bell of Lhasa, Delhi 1976,425-442. Desideriről vö. 176 ff. lapokat. A szótárról vö. 438-439, és Fr. Félix Finck O.F.M. Cap.: Remarks on the Tibetan Manuscript Vocabularies in Bishop s College, Calcutta. In: Journal and Proceedings of the Asiatic Society of Bengal, new series, Vol. MII. No. 10,397 ff. lapok.
9
ban meghalt. Ekkor került a kézirat W. Carey és J. Marshman kezébe, akik a szük séges tibeti betűk elkészítése után 1826-ban kinyomtatták ezt a magyar szakiro dalomban „Szerámpuri szótár"-ként ismeretes művet Sok, a nyomtatás során be került hiba ellenére ez egy rendkívül gazdag anyagot tartalmazó szótár, amelyet Csoma is felhasznált, szótári rendjét átvette, és utolsó útjára is magával vitte. 9
A Kelet-indiai Kereskedelmi Társaság térhódítása során már a XVIII. század ban felmerült az Indiát északról határoló Himalája hegységen túli területek kérdése, különösen amikor ez a terület Kína felől is a kereskedelmi forgalom érdekkörébe került. Ez az érdeklődés konkrétan először Warren Hastings főkormányzósága idején (1772-85) jelent meg, aki kísérletet tett arra, hogy közvetlen kapcsolatot vegyen fel a tibeti kormányzattal. 1774-ben indult útjára George Bogle, aki Bhután fővárosán keresztül Tasi Lhumpo-ig jutott, és bizalmas barát ságba került a Pancsen Lámával. Már Hastings érkelődését is felkeltette a pasmina néven ismert különleges finomságú gyapjú, és kísérletet tett arra, hogy a tibeti fennsíkon élő, ezt az anyagot adó állatokból néhány példányt megszerezzen. Az indiai angol kormányzat a későbbiekben is mindent megtett, hogy a Tibettel és Bhutánnal való kapcsolatokat erősítse, a kereskedelmet kiterjessze, és az orszá gokról szóló információkat, így a nyelv ismeretét is gyarapítsa. Az ismertebb események közé tartozik Thomas Manning küldetése is, aki 1811-12-ben járt Lhasszában, ahol a Dalai Lámával is találkozott. 10
Az angol kormányzat bengáli tisztviselői közül is többen folytattak felderítő és kutató munkát a tibeti területeken, ezek közül Sadhu Purangir Gossain, és Krisnán Kant Bose \égzett kiemelkedő munkát, az utóbbinak két fontos műve maradt fenn: egy Bhutánról szóló tanulmány, mely az Asiatick Researches 1825ös számában jelent meg, és egy tibeti-bengáli szótár és társalgó, amelynek kézi ratát az Indiai Nemzeti Könyvtár őrzi Kalkuttában. Ennek a hagyománynak foly tatója volt Csoma idejében Brian Houghton Hodgson (1800-1894), aki már 1819-20-ban beutazta Nepált, ahol később a brit követség helyettes vezetője, majd vezetője (Resident) lett Már angliai tanulmányai során megtanulta a bengáli nyel vet, majd a Fort William College-ben" alapos szanszkrit, bengáli és perzsa isme retekre tett szert, amit a helyszínen nepáli nyelvtudással egészített ki. Minden 9. Vö. F. Vannini id. mű 437-442 lap. A Szerámpuri misszió történetére vö. The Story of Serampore and its College, (szerző nélkül) Serampore 1961 (korábbi kiadások: 1918,1927). A szótár eredeti címe: A Dictionary of Bhotanta or Boutan language printed from a manuscript copy made by the late Rev. Frederic Christian Gotthelf Schroeter, edited by Joshua Marschman, to which is prefixed a grammar of the Bhotanta language by F.C.G. Schroeter and edited by William Carey. A szótár 475 lap, közel 30 ezer szót tartalmaz, a nyelvtan 35 lap. 10. Vö. Clements R. Markham, Narratives of the Mission of George Bogle to Tibet, and of the Journey of Thomas Manning to Lhasa, Calcutta 1876,1879, repr.: Delhi, 1989.
10
érdekelte: ásványok, növények, madarak, vadállatok; néprajzi jellegű anyagok, helyi vallások, nyelv és irodalom. Jó kapcsolatot alakított ki a helyi tanult pánditokkal, és a velük folytatott célzott beszélgetések anyagait írta le ma is érdekes olvasmányt nyújtó tanulmányaiban. 12
Hodgson és Wilson között szoros barátság alakult ki, amely abban is kife jezésre jutott, hogy Hodgson egyre-másra küldte adományait az Ázsiai Társaság hoz, amelyek a buddhizmus szanszkrit és tibeti nyelvű irodalmának tanulmányo zását voltak hivatottak elősegíteni. Többek között két teljes tibeti buddhista ká nont is küldött Kalkuttába, amelyek közül az egyiket a Fort William College-nak adományozta, ahonnan az 1830-ban az Ázsiai Társaság könyvtárába került át, ezt használta és katalogizálta Csoma is, amikor annotált katalógusát készítette. A másik példány Londonba került, de sok kéziratot továbbítottak a tibetisztika és buddhizmus iránt érdeklődő más társaságokhoz is, főként persze Párizsba. Csoma feltűnésével Hodgson bizonyos mértékig veszélyeztetve látta a saját elsőbbségét a buddhizmus és Tibet felfedezése terén, amit tanulmányaiban is többször bizonygat (vö. id. mű 65. lap). Feltehetőleg a Londonba visszavonult Warren Hastingstól hallott először William Moorcroft a Himalája fennsíkjain tenyésző pasmina-kecskékről, és ennek az állatnak a megszerzéséért indult ő is álruhában a nyugat-tibeti fennsíkokra 1812-ben, miután a Kelet-indiai Kereskedelmi Társaság ménesének felügyeletével megbízták. Ez az útja végül is sikertelen volt, de ez őt csak arra sarkallta, hogy még nagyobb szabású expedíciót indítson, amelynek céljai között a kereskedelem megnyitása mellett a lóállománynak a belső-ázsiai lovakkal való nemesítéséhez szolgáló lehetőség megteremtése is szerepelt. Moorcroft is gazdag néprajzi és egyéb tudományos ismereteket leíró tanulmányok tömegét küldte Kalkuttába és az Ázsiai Társasághoz, de úgy látszik, hogy az ő kapcsolatai korlátozottabbak voltak, legalábbis a főkormányzónál és Wilsonnál, aki csak több éves késéssel adott hírt a Társaság ülésein ezekről a levelekről.
11. A kalkuttai erődről (amely akkor az angol uralom katonai központja volt) kapta nevét ez az 1800ban létesített „főiskola", amely az India kormányzásához szükséges adminisztrációs szakemberek kiképzését végezte. Az európai képzés alapjai (irodalom, nyelv, tudományok) mellett hangsúlyosan tanították a helyi nyelveket (szanszkrit, bengáli, maratni, urdu, perzsa) és jogot. Jó könyvtára, kézi ratgyűjteménye is volt, aminek zöme az Ázsiai Társasághoz került, amikor a Colleget bezárták. A Csomával kapcsolatba került tisztviselők közül többen végeztek itt, pl. Swinton, Frazer, Hodgson, etc. Vö. H.E.A. Cotton, Calcutta Old and New, Calcutta 1909, repr. 1980, pp. 271,296, és aCollege értesítőit az Indiai Nemzeti Könyvtárban. 12. Ezeket összegyűjtve 1874-ben adta ki, és 1972-ben jelentek meg újra New Delhiben reprint kiadás ban: Essays on the Languages, Literature and Religion of Nepál and Tibet, Bibliotheca Himalayica, Series II. Volume 7, ed. by H.K. Kulöy and Philip Denwood.
11
Amikor tehát Csoma Moorcroft segítségével tibeti tanulmányaiba kezdett, tudtán kívül egy már folyamatban lévő vetekedés részese lett (amelynek egyéb ként nemzetközi dimenziói is voltak, hiszen Párizsban és Pétervárott is dolgoztak a témán), és nem csodálhatjuk, hogy arra a levélre, amelyet 1823. áprilisában Moorcroft küldött a Társasághoz, hogy Csoma részére a szótár és nyelvtan készí téséhez szükséges könyveket kérjen, sohasem kapott választ. A Társaság kéziratos jegyzőkönyveiben Csoma csak 1825. július 13-án jelenik meg, amikor Szubáthuba (Subathu) érkezése után beszámol eredményeiről. Ezt a levelet Wilson az Orientál Quarterly-ben közzé is teszi, de a saját buddhizmussal és a tibeti irodalommal kapcsolatos nézeteinek csak egyik forrásaként említi. Viszont még ugyanebben az évben részletesen ismerteti a Társaság egyik ülésén Hodgson tanulmányát Nepál és Tibet nyelveiről, irodalmáról és vallásáról. A Csoma-szakirodalomban Csomának az a megjegyzése, hogy „az elküldött cikkből azt látom, hogy Kalkuttában még nem tudnak semmit a tibeti irodalom ról", úgy van beállítva, mintha ebben Csoma a szerámpuri szótárról írna, pedig a valóságban ez a megjegyzés Wilson és Hodgson írásaira vonatkozik, amelyben a Csoma által közölt adatokat sem pontosan közölték. Bár a kormány eredetileg azt ajánlotta, hogy Csoma tevékenységét az Ázsiai Társaságnak kellene irányítania, azt látjuk, hogy Csoma továbbra is az angol-indi ai kormányhivatalokhoz fordult kéréseivel. Amikor 1827-ben Kennedy kapitány a további munka támogatására a Társaságot is felhívja, Wilson maga azt írja neki, hogy „Csoma nem tarthat igényt a Társaság anyagi forrásaira, forduljon kérésével a kormányhoz". Ezt nem a Baktay Ervin által feltételezett érdektelenség diktálta, mely a szerámpuri szótár megjelenése miatt következett volna be, hanem Wilson személyes ellenségessége, és az, hogy Csoma nem akart semmit kérni a Társa ságtól. Az 1827-es krízishelyzetet végül lord Amherstnek, a Brit-indiai kormány veze tőjének szimlai látogatása oldotta meg, amikor is Kennedy kapitány (aki egyéb ként ezt a himalájai üdülőhelyet, a kormány későbbi nyári székhelyét alapította) bemutatta Csomát a főkormányzónak. Ekkor minden további nélkül engedé lyezték munkája három éves folytatását a brit protektorátus alatt álló Besharh tartományban. Itt, Kanamban, havi 50 rupiás kormánytámogatással fejezte be fő műveit Csoma 1827 és 1830 között. Ekkor merül fel újra az Ázsiai Társasággal való együttműködés kérdése. Csoma ugyanis 1830 telén azt kérte a kormánytól, hogy Kalkuttába utazhasson, hogy elkészült szótárát és nyelvtanát, s egyéb, a tibeti irodalommal és a buddhiz mussal kapcsolatos műveit kiadásra átadja, s a nyomtatási munkálatokban közre működjön. A kormány ekkor ismét a Társaságoz fordult, véleményt kérve Wilson-
12
tói a tervvel kapcsolatban. Az 1830. december 11-én kelt levélben Wilson egyetértőleg nyugtázza Csoma tervét és megjegyzi, hogy Kalkutta az egyedüli olyan hely, ahol tibeti nyelvvel és irodalommal kapcsolatos segítséget és kiadási lehetőséget találhat. Felhívja a kormány figyelmét arra, hogy akármennyire is szerények Csoma igényei, Kalkuttában legalább 250 rúpiába kerül majd életének fenntartá sa, de ezt a Társaság nem tudja megadni. A Kőrösitől várható eredményekkel kap csolatban a levélben a következő megállapítás található: „Mr. de Kőrös munkáinak értékét különböző személyek különbözőképpen értékelik. Én nem hiszem azt, hogy a tibeti irodalom, akármilyen terjedelmes is, sok olyant nyújthat, ami a tudás tárházát jelentősen gazdagítaná". Véleménye szerint egyes orientalisták találhatnak benne kíváncsiságukat felkeltő témákat, és hogy a nyelv megismeré sének lehet később valamilyen kereskedelmi értéke is, minthogy manapság sem milyen megbízható leírása nem létezik. Levelét így fejezi be: „Amennyiben a fenti megfontolások után is ajánlatosnak találja a kormány, hogy Mr. de Kőrös kalkut tai tartózkodásának és a könyvkiadás költségeit vállalja, a magyarral mindenkép pen meg kell értetni, hogy milyen feltételek mellett érkezik a fővárosba." A kormány titkára, G. Swinton ettől függetlenül engedélyezte Csoma Kalkuttába jövetelét, de ismét csak a Társaság gondjára bízta őt. 1831. május 6-án értesíti Wilson a kormányt, hogy Csoma megérkezett, és rövidesen azt a javasla tot teszi, hogy Csoma a Társaság birtokában lévő, Hodgsontól érkezett tibeti könyvekről készítsen egy annotált katalógust („catalogue raisonné"). Minden jel szerint itt a tibeti kánonról van szó, amelynek Narthangban nyomtatott példányát Hodgson ajándékozta a Társaságnak ebben az időben, és amelyről Csoma sok tar talmi ismertetéssel ellátott részletes katalógust készített. A cím-katalógus már Kanamban kész volt. A Társaság könyvtárában kéziratban megmaradt, s a Tár saság folyóirataiban csak részben közzétett jegyzőkönyvek szerint a katalogizálási munka mellett Csoma rövidesen nyomdakész állapotba hozta a szótárt és a nyelv tant, a buddhista terminológiai szótárt és néhány kisebb közleményt s ezeket, ahogy írják, „letette a Társaság asztalára". Ennek ellenére a két fő műről, a szótárról és nyelvtanról legközelebb csak 1832. decemberében hallunk, amikor Wilson Angliába indul, hogy elfoglalja az Oxfordi Egyetemen megkapott új indológiái katedrát. Ekkor, elutazása előtt néhány nappal felajánlotta a kormánynak, hogy amennyiben az nem kívánja vál lalni a két mű kiadási költségeit, amit mintegy 3-4 ezer rúpiára becsült, akkor ő szívesen elviszi azokat magával Angliába, ahol talán talál megfelelő kiadót. (Szegény Moorcroft hátrahagyott iratait magával is vitte, és hosszú késlekedés után 1837-ben adta csak ki jelentősen megkurtítva. A sok érdekes részlet, me lyeknek leírásában Moorcroft olyan nagy mester volt, mind áldozatul esett a
13
Wilson „stilizálásnak".) A kormány emberei szerencsére átlátták Wilson szándé kait, és azt válaszolták, hogy akármennyire előnyös is lenne az, hogy Wilson gon doskodna a két mű kiadásáról Angliában, inkább azt látják helyesnek, hogy Csoma művei, amelyek a kormány támogatásával készültek, Kalkuttában jelen jenek meg, ahol a szerző irányíthatná a nyomdai munkálatokat. Ennek költségeit és Csoma fizetését a kormány továbbra is vállalta, s kérte Wilsont a kéziratoknak az átadására. Megjegyezzük, hogy Csoma a Társaságtól 1830-ban felajánlott pénzt visszautasította, és a Kalkuttába érkezése után folyósított fizetést sem vette fel ezideig. 1832 őszétől kezdve James Prinsep lett a Társaság főtitkára. Az egyik bátyja, Henry Toby Prinsep már előtte a Kelet-indiai Társaság alkalmazottja volt, és kü lönböző vezető posztokon szolgálta a kormányt, sok esetben segítve Csoma ügyeit is. Maga a „tudós" Prinsep 1819 szeptemberében érkezett Indiába, és elő ször Kalkuttában a pénzverdénél dolgozott, ahol Wilson keltette fel az érdek lődését a kelet kutatása iránt. A nyelvek iránti érdeklődése a régi pénzérmék feli ratainak megfejtése kapcsán alakult ki. A numizmatika vezette India régi történe tének kulcsfontosságú kérdéseihez is, az összegyűjtött pénzérmékből jött rá India régi görög, perzsa és római kapcsolatainak kiterjedt voltára. Legfontosabb tudományos eredménye a pénzérméken és az abban az időben felfedezett szikla- és oszlop-feliratokon található bráhmi írás megfejtése volt, amelynek révén rekonstruálni lehetett India egyik legnagyobb uralkodójának, Asókának a nevét és érdemeit Prinsep nevével szokták összekapcsolni az ún. „orientalista-anglicista" vitát is. Ez arról folyt, hogy az indiai, az indiaiak számára folyó közoktatást a helyi nyelveken és a helyi indiai tradíciónak megfelelően foly tassák-e, avagy csakis az angol típusú és angol nyelven folyó oktatást fejlessze a kormányzat Prinsep és a legtöbb, az indiai kultúrát és irodalmat tanulmányozó európai tudós is az első elgondolást támogatta. (A kormány végül a másik megoldás mellett döntött) Érdekes dokumentumot vett észre Marcell Péter az Ázsiai Társaság folyóiratában. Csoma végső, északi útja előtt egy sor könyvet aján dékozott a Társaság könyvtárának. Ezek között több olyan francia nyelvű könyv is van, amely a franciaországi elemi oktatással foglalkozik. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy Csoma az anyanyelvi oktatás gondolatának támogatására szerzett be francia anyagokat, minthogy nyilvánvalóan az „orientalisták" ügyét érezte magá hoz közelállónak. Amint 1832-33 telén a szótár és a nyelvtan kézirata az új titkárhoz került, azonnal el is kezdődtek a nyomtatási munkálatok. Először a szótár majd a nyelv tan készült el 34-35 telén. Ez a két mű a Bengáliai Ázsiai Társaságnak nagy elis merést hozott, példányaiból Európa minden tudós társasága és fontosabb egye-
14
teme, könyvtára kapott A Társaság levéltára tucatnyi levelet őriz ma is, amelyek ben ezek az intézmények megköszönik az adományt, és elismerésüket fejezik ki. A kiadás költségei nem sokkal haladták meg azt az összeget, amit a kormány Csoma támogatására az eltelt években költött. 1834-ben a Társaság tiszteleti tagjává választotta Csomát, aki ekkor már telje sen magáénak tekintette a Társaságot, és három éves észak-bengáliai tanulmány útja után, amelyet a magyar és szanszkrit nyelv rokonságának elméletéről végzett kutatásokkal töltött, elfogadta a Társaság felkérését és a könyvtár-vezetői állást. Ezekből az évekből (1838-41) egy sor levél maradt fenn az Ázsiai Társaság levél tárában, amelyek Csoma könyvtárosi tevékenységéről tanúskodnak. A Társaság ülésein is rendszeresen beszámolt a beérkezett könyvekről, adományokról. Az egyik levélben a Társaság épületének javítási munkálataira tesz javaslatot, de foglalkozott a Társaság másik intézményének, a Múzeumnak a gondjaival is. Kü lönböző kagylókat leltároz, és listát készített a Társaság tulajdonába kerülő pénz érmékről is. Ebben az időszakban készült el a Társaság régi folyóiratának, az "Asiatic Rcsearches"-nek a XX. kötete. Ebben jelent meg Csomának a tibeti buddhista kánonnal kapcsolatos ismertető katalógusa, amelyet még első kalkut tai évei idején készített. Amikor Csoma 1941-42 telén elhatározta, hogy mégis elindul Tibetbe, a „ké zikönyvtárához" tartozó könyveken kívül birtokában levő európai és tibeti köny veket magára a Társaságra ül. S. C. Malanra hagyta. Formális végrendeletet készí tett, amelyben halála esetére minden értékpapírját, könyvét a Társaságra hagyo mányozta, hogy annak céljait ilyen módon is támogassa. A sors iróniája, hogy halála után a kalkuttai hagyatéki bíróság a levelet formai követelmények miatt nem találta érvényesnek végrendeletként, és a könyvek kivételével a letétbe helye zett vagyont, amelyben többféle pénz- és államkötvény volt, átutaltatta Erdélybe, hogy a törvényes örökösök, rokonok között kerüljön szétosztásra. Az Ázsiai Társaság méltóképpen ápolta Csoma emlékezetét, a halálát követő években emlékművet helyeztek el sírjára, amelyen sokáig csak a Társaság már ványtáblája hirdette a magyar tudós emlékét. Az általa megkezdett kutatások je lentősége az idők folyamán csak növekedett. A század utolsó évtizedeiben Kalkutta ismét a tibeti kutatások egyik központjává vált, és most már újonnan öntött tibeti ólombetűkkel tudták nyomtatni a szakmai könyveket. A magyar tudós emlékéről Sarat Chandra Das vagy Rajendra Lal Mitra melegen emlékeztek meg. Ez utóbbit a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. Sokat tett Csoma emlékéért még Sir Denison Ross is, aki a Társaság elnökeként és a tibeti irodalom iránti érdeklődésből a század elején újra megjelentette Csoma összes tanulmányát, amelyeket először a Journal közölt.
15
Wilson „stilizálásnak".) A kormány emberei szerencsére átlátták Wilson szándé kait, és azt válaszolták, hogy akármennyire előnyös is lenne az, hogy Wilson gon doskodna a két mű kiadásáról Angliában, inkább azt látják helyesnek, hogy Csoma művei, amelyek a kormány támogatásával készültek, Kalkuttában jelen jenek meg, ahol a szerző irányíthatná a nyomdai munkálatokat. Ennek költségeit és Csoma fizetését a kormány továbbra is vállalta, s kérte Wilsont a kéziratoknak az átadására. Megjegyezzük, hogy Csoma a Társaságtól 1830-ban felajánlott pénzt visszautasította, és a Kalkuttába érkezése után folyósított fizetést sem vette fel ezideig. 1832 őszétől kezdve James Prinsep lett a Társaság főtitkára. Az egyik bátyja, Henry Toby Prinsep már előtte a Kelet-indiai Társaság alkalmazottja volt, és kü lönböző vezető posztokon szolgálta a kormányt, sok esetben segítve Csoma ügyeit is. Maga a „tudós" Prinsep 1819 szeptemberében érkezett Indiába, és elő ször Kalkuttában a pénzverdénél dolgozott, ahol Wilson keltette fel az érdek lődését a kelet kutatása iránt. A nyelvek iránti érdeklődése a régi pénzérmék feli ratainak megfejtése kapcsán alakult ki. A numizmatika vezette India régi történe tének kulcsfontosságú kérdéseihez is, az összegyűjtött pénzérmékből jött rá India régi görög, perzsa és római kapcsolatainak kiterjedt voltára. Legfontosabb tudományos eredménye a pénzérméken és az abban az időben felfedezett szikla- és oszlop-feliratokon található bráhmi írás megfejtése volt, amelynek révén rekonstruálni lehetett India egyik legnagyobb uralkodójának, Asókának a nevét és érdemeit Prinsep nevével szokták összekapcsolni az ún. „orientalista-anglicista" vitát is. Ez arról folyt, hogy az indiai, az indiaiak számára folyó közoktatást a helyi nyelveken és a helyi indiai tradíciónak megfelelően foly tassák-e, avagy csakis az angol típusú és angol nyelven folyó oktatást fejlessze a kormányzat Prinsep és a legtöbb, az indiai kultúrát és irodalmat tanulmányozó európai tudós is az első elgondolást támogatta. (A kormány végül a másik megoldás mellett döntött) Érdekes dokumentumot vett észre Marcell Péter az Ázsiai Társaság folyóiratában. Csoma végső, északi útja előtt egy sor könyvet aján dékozott a Társaság könyvtárának. Ezek Kőzött több olyan francia nyelvű könyv is van, amely a franciaországi elemi o k t a s s á l foglalkozik. Ebből nyilvánvalóvá válik, hogy Csoma az anyanyelvi oktatás &°ndolatának támogatására szerzett be francia anyagokat, minthogy nyilvánvaló az „orientalisták" ügyét érezte magá hoz közelállónak. Amint 1832-33 telén a szótár és a ^ I v t a n kézirata az új titkárhoz került, azonnal el is kezdődtek a nyomtatási n i gálatok. Először a szótár majd a nyelv tan készült el 34-35 telén. Ez a két mű ^ ^ngáliai Ázsiai Társaságnak nagy elis merést hozott, példányaiból Európa m i h tudós társasága és fontosabb egyel)
11
14
teme, könyvtára kapott A Társaság levéltára tucatnyi levelet őriz ma is, amelyek ben ezek az intézmények megköszönik az adományt, és elismerésüket fejezik ki. A kiadás költségei nem sokkal haladták meg azt az összeget, amit a kormány Csoma támogatására az eltelt években költött. 1834-ben a Társaság tiszteleti tagjává választotta Csomát, aki ekkor már telje sen magáénak tekintette a Társaságot, és három éves észak-bengáliai tanulmány útja után, amelyet a magyar és szanszkrit nyelv rokonságának elméletéről végzett kutatásokkal töltött, elfogadta a Társaság felkérését és a könyvtár-vezetői állást. Ezekből az évekből (1838-41) egy sor levél maradt fenn az Ázsiai Társaság levél tárában, amelyek Csoma könyvtárosi tevékenységéről tanúskodnak. A Társaság ülésein is rendszeresen beszámolt a beérkezett könyvekről, adományokról. Az egyik levélben a Társaság épületének javítási munkálataira tesz javaslatot, de foglalkozott a Társaság másik intézményének, a Múzeumnak a gondjaival is. Kü lönböző kagylókat leltároz, és listát készített a Társaság tulajdonába kerülő pénz érmékről is. Ebben az időszakban készült el a Társaság régi folyóiratának, az "Asiatic Researches"-nek a XX. kötete. Ebben jelent meg Csomának a tibeti buddhista kánonnal kapcsolatos ismertető katalógusa, amelyet még első kalkut tai évei idején készített. Amikor Csoma 1941-42 telén elhatározta, hogy mégis elindul Tibetbe, a „ké zikönyvtárához" tartozó könyveken kívül birtokában levő európai és tibeti köny veket magára a Társaságra ill. S. C. Malanra hagyta. Formális végrendeletet készí tett, amelyben halála esetére minden értékpapírját, könyvét a Társaságra hagyo mányozta, hogy annak céljait ilyen módon is támogassa. A sors iróniája, hogy halála után a kalkuttai hagyatéki bíróság a levelet formai követelmények miatt nem találta érvényesnek végrendeletként, és a könyvek kivételével a letétbe helye zett vagyont, amelyben többféle pénz- és államkötvény volt, átutaltatta Erdélybe, hogy a törvényes örökösök, rokonok között kerüljön szétosztásra. Az Ázsiai Társaság méltóképpen ápolta Csoma emlékezetét, a halálát követő években emlékművet helyeztek el sírjára, amelyen sokáig csak a Társaság már ványtáblája hirdette a magyar tudós emlékét. Az általa megkezdett kutatások je lentősége az idők folyamán csak növekedett. A század utolsó évtizedeiben Kalkutta ismét a tibeti kutatások egyik központjává vált, és most már újonnan öntött tibeti ólombetűkkel tudták nyomtatni a szakmai könyveket. A magyar tudós emlékéről Sarat Chandra Das vagy Rajendra Lal Mitra melegen emlékeztek meg. Ez utóbbit a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai közé választotta. Sokat tett Csoma emlékéért még Sir Denison Ross is, aki a Társaság elnökeként és a tibeti irodalom iránti érdeklődésből a század elején újra megjelentette Csoma összes tanulmányát, amelyeket először a Journal közölt.
15
