EÖTVÖS LORÁND TUDOMÁNYEGYETEM, BÖLCSÉSZETTUDOMÁNYI KAR
DOKTORI DISSZERTÁCIÓ
ZIEGLER BÁLINT ÁGNES
A BRASSÓI EVANGÉLIKUS FŐTEMPLOM (FEKETE TEMPLOM) 18. SZÁZADI ÚJJÁÉPÍTÉSE Felekezeti, politikai, rendi csoportidentitás kifejeződése egy újjászülető épületben
MŰVÉSZETTÖRTÉNET-TUDOMÁNYI DOKTORI ISKOLA Doktori iskola vezetője:
Dr. Kelényi György, DSc., egyetemi tanár
A bizottság elnöke:
Dr. Kelényi György, DSc., egyetemi tanár
Hivatalosan felkért bírálók: Dr. Lővei Pál, a MTA doktora Dr. Papp Szilárd PhD. A bizottság titkára:
Dr. Ágoston Julianna PhD., egyetemi docens
A bizottság további tagjai:
Dr. Farbaky Péter PhD., c. egyetemi docens Dr. Eörsi Anna Dr. Széphelyi F. György
Témavezető:
Dr. Marosi Ernő MHAS., egyetemi tanár
Budapest, 2012
Tartalomjegyzék
1.
Bevezetés
5
Előzetes megjegyzések a módszerről
9
1.1.
Fogalmak
9
1.1.1. A Fekete templom fogalmához
9
1.1.2. Építés, újjáépítés, restauráció, rekonstrukció?
10
1.2.
Kutatástörténet
11
1.3.
Források
20
1.3.1. Képi források
20
1.3.2. Írott források
23
1.3.2.1.
Levéltári források
23
1.3.2.2.
Epigráfia
25
1.3.3. Az épület, mint forrás 2.
A Fekete templom a tűzpusztítás idején 2.1.
2.2.
3.
26 27
A tűzben elpusztult templom rekonstrukciójának kísérlete
27
2.1.1. A 20. századi restaurálások története
27
2.1.2. Az épület leírása
35
2.1.3. Gótikus építéstörténet
62
2.1.3.1.
Elődépítmény
62
2.1.3.2.
Az építés kezdete (1380)
63
2.1.3.3.
Az építés első szakasza (1380–1410)
68
2.1.3.4.
Az építés második szakasza (1440–1477)
74
2.1.3.5.
Az építés harmadik szakasza (1477–1542)
78
2.1.4. A Reformáció mozzanata
80
2.1.5. 17. századi beavatkozások
93
2.1.6. A 19. század újjlenyomata
94
A tűzpusztítás
96
2.2.1. Erdély történelmi helyzete a 17. század végén
96
2.2.2. Iacet in coeno Coronam... Brassó a 17. század végén
99
2.2.3. A tűzvész
103
2.2.4. A pusztítások mértéke
111
A templom újjáépítése
116 2
3.1.
Kezdeti intézkedések (1689–1693)
116
3.2.
A tetőtér újjáépítése (1689–1694)
120
3.3.
A berendezés helyreállítása (1691–1750)
124
3.3.1. Stallumok
124
3.3.2. Szószék
140
3.3.3. Portálok és ablakok újjáépítése
148
3.3.4. Oltár
151
3.3.5. Oszmán török szőnyegek
156
3.3.6. Kelmék, miseruhák
166
3.3.7. Ötvöstárgyak
171
A karzatok (1710–1715)
174
3.4.1. A karzatok részletes leírása
174
3.4.2. A karzattéma helyi vonatkozású és európai kutatása
176
3.4.3. Az oldalkarzatok épülése (1710–1712, 1713–1715)
181
3.4.4. A tűzvész előtti karzatok kérdése
184
3.4.5. A 18. századi karzat lehetséges előképei
186
3.4.6. Kőfaragói tudás és hagyomány
188
A templom újraboltozása (1728–1729, 1762–1772)
197
3.5.1. A szentélypillérek épülése (1728–1729)
197
3.5.2. Az új boltozat megépülése
200
3.5.3. A tűzvész előtti boltozat kérdése
206
3.4.
3.5.
3.5.3.1. A tűzvész előtti boltozat rekonstrukciójának kísérlete
206
3.5.3.2. A csarnoktemplom, mint ideál. Deutsche Sondergotik? 208 4.
Összegzés
210
4.1.
A tér fogalma a művészettörténetben
210
4.2.
Templom a városban, város a templomban
212
4.2.1. A templom szerepének városba való kisugárzása
212
4.2.2. A szekuláris rendnek a templomban való lecsapódása
216
4.2.3. A csoportok elhelyezkedése a templomtérben
219
4.2.4. A városi hagyomány megjelenítése a templomban
222
Konfesszionális aspektusok a templom kialakításában
223
4.3.1. A konfesszionalizáció fogalma és kutatástörténete
225
4.3.2. A lutheránus téralkotás lépései
226
4.3.
3
4.4.
5.
4.3.3. Felekezeti identitás és elhatárolódás
230
Gótizáló tendencia az újjáépítésben
231
4.4.1. A gótizálás jelenségének meghatározása
231
4.4.2. Tudománytörténeti összefoglaló
234
4.4.3. Gótizáló elemek alkalmazásának gyakori okai
239
4.4.4. Gótizálás Brassóban
246
4.4.5. A gótizálás alkalmazásának helyi okai, indíttékai
247
Könyvészet
253
Katalógus
322
Képjegyzék Képek
4
Bevezető Ha Brassó főegyházát tekintjük, távol képzeljük magunkat Erdélytől…mert a többi szegényes erdélyi épületek között ezen egyház – tünemény, mely kábít! Így kiáltott fel némi túlzástól fűtve Schulcz Ferenc az Archaeologiai Értesítő 1869-es számának hasábjain, erdélyi útjáról írt beszámolójának Brassóra vonatkozó részében.1 És valóban, már puszta méreténél fogva is, mely meghaladja délkelet Európa összes középkori templomáét, a brassói templom évszázadokon keresztül lenyűgözte és manapság is letaglózza szemlélőit. A regényes és csodálatos hegycsúcsok és dombok szoros gyűrűt alkotó koronájának bármely pontjáról szemlélnénk a várost, a Templom vitathatatlan méltósággal uralja látképét, mely úgy tűnik maga alá rendelni a városkép meghatározó, a tetőcserepek vörösétől izzó nyeregtetők összevisszaságának tengerét, akár egy bárka a tajtékzó hullámok rengetegét. A lakóházakéhoz hasonló, ám méretében azok több százszorosát kitevő nyeregtető, megépülése óta hangsúlyozza a lakóházakkal adódó egyszerű párhuzamot, vizuálisan is a legnagyobb házzá, Isten házává avatva a templomot. A monumentálissá tett, színpadiasan hangsúlyozott francia gótikus katedrálisokkal, Chartresal vagy a párizsi Notre Damme-al ellentétben, a templom változatlanul őrzi az évszázadok során kialakult városi kontextusát, az alsó részét takaró házak, illetve utcák és terek konstellációját, így teljes pompájában és teljes nagyságában csupán akkor tárulkozik fel szemlélője előtt, ha az a templomudvarra belép. Az egykor falgyűrűvel kerített templomudvar a tanács- és egykori piactér közvetlen szomszédságában, annak délnyugati sarkánál
nyílik,
innen
érkezve,
a
szemlélő
elsőként
a
szentély
lenyűgöző
monumentalitásával szembesül. A kváderfalazású, sokszögzáródású szentély, gazdagon kiosztott, előreugró támpillérek által ritmizált felülete, a keskeny falszakaszokat megbontó magas, csúcsíves, mérműves ablakok, a fiatornyok révén magasan a koronázópárkány fölé nyúló támok láttán, megelevenedni látszik a gótika e remekének egykori reprezentativitása. A belsőbe lépve, szintén főként a szentély az, lebegni látszó, fénytől feloldott pilléreivel, a gótikus falpillérek által tagolt falfelületeivel, a magasság vonzásával, mely a gótikus térérzésnek hatását kelti. Tovább időzve a templomban azonban, lassan oldódni kezd a mindaddig zavartalannak tűnő gótikus hatás. Elvonatkoztatva a szentély örvényként vonzó látványától, felfedezzük a hosszháznak az oldalkarzatok beépítése révén teljesen megváltozott térérzését, a gótikus vonalvezetésű formákhoz rendelt korabarokk, már-már a 1
Schulcz 1869, 177.
5
rokokó formavilágot idéző részletfaragványokat, s egyre erősödik a régi – új – újabb, a gótikus és gótikusnak álcázott, a középkorit restauráló esetlen vagy éppen kiváló 17. századi és korrigáló 19. századi elemek feszültsége. Üresen, a templom, főként helyükön maradt berendezési tárgyainak köszönhetően egy hatalmas város szellemét őrzi, mely visszaköszön a stallumok rendjében, a faragott sírkövekről letekintő nagytiszteletű bölcs urak képmásában, de legerőteljesebben talán abban az Európa szerte egyedülálló hatásban, amit a száznál több kiállított oszmán török szőnyeg kelt. A karzatmellvédeken lógó, stallummellvédre terített színpompás török kelmék, az egykori kereskedővárosnak olyan díszes, elegáns, a tág világnak lába előtt heverő nagyvonalúságával fémjelzett hangulatát idézik, melyet a velencei festők zsibongó városábrázolásairól vagy reprezentatív enteriőrjeiről ismerünk. A régi és új, hagyomány és innováció, gótika és gótikarecepció ellentmondásosan feszülő, mégis a legnagyobb természetességgel vállalt együttléte elevenedik meg akkor is, mikor az Úrvacsora idején a közösség megkerüli az oltárt, a konfirmandusok szájához a hagyomány szerint Honterusnak tulajdonított kelyhet emelik vagy a templom óriási szentélyében majdhogy elenyésző házasulandó pár egy török szőnyegen mondja ki egymásnak az örök hűséget. Ezért számít a Fekete templom, bár minden igyekezetünk ellenére csak fenntartásokkal nevezhető gótikusnak, mégis Középkeleteurópa egyik legbámulatosabb egyházi épületének. Schulcz kezdetben idézett írása egyben a templomot elemző és kutató művészettörténeti tudománytörténetnek is egyik első hozzájárulását jelenti, melybe a brassói épület nem csupán mérete, hanem építészeti megoldásai, stílusa és ingó emlékei miatt nyert méltó felvételt. A gótika keleti végváraként emlegetett Brassónak és ún. Fekete templomának, mind a mai napig nem is sikerült kilépnie a középkori építészet kategóriájából, s bár viszonylag korán tisztázódott, hogy egy 17. századi tűzvész következtében a templomot nagymértékben újjáépítették, az építéstörténetnek eme kései korszaka a kutatásnak klasszikus módon mellőzött témájává lett. A templom gótikus építéstörténetéről és összefüggéseiről szóló, olykor valóban kiváló írások – érthetően – nem lépik át a gótika időküszöbét s az 1689-es tűzvészt, annak pusztító hatását és az újjáépítés kényszerét csak említésszerűen tárgyalják.2 A templom 18. századi építéstörténetének korszaka, a reneszánsz építészetet tárgyaló összefoglalóknak – időpontja szerint – már túl késői,3 a barokk művészet tárgyalóinak, talán a bécsi barokkhoz képest mutatott formai távolsága 2
Vö. például Vătăşianu 1959; Marosi 1969 b; Drăguţ 1979; Entz 1987 a; Entz 1988; Entz 1996. Vö. például legutóbb Kovács 2003, ahol csupán a kötet utolsó mondatában, említésszerűen esik szó a templomról (vö. Kovács 2003, 158). 3
6
miatt, túl idegen;4 az erdélyi építészetet tárgyaló művek általában a szász történetírásnak engedik át, annak pedig – hűségesen Victor Roth meghatározó század eleji véleményéhez – ez a korszak már elemzésre méltatlan hanyatlás.5 Az újjáépítés korszakának elemzésére csak egy esettanulmány szolgáltathat alkalmat, mely a 18. századi építéstörténeten túlmutatóan, számos más kérdés megválaszolásának lehetőségével is kecsegtet. Egyrészt feltárja a templom építésének összességében tekintve második legfontosabb időszakát, mely ma ismert külalakjáért talán a gótikussal egyenrangú mértékben felelős, tisztázhatja a 18. században alkalmazott megoldások eredetét, melyek közül a legizgalmasabb talán a két gótizáló oldalkarzat kérdése, illetve érinti a templom felszerelésének legtermékenyebb időszakát is. Másrészt viszont, a tűzvész utáni újjáépítés történetének megírása magában hordja a tűzvész előtti, feltehetőleg a gótikus eredeti formát nagymértékben őrző templom rekonstrukciójának lehetőségét is, illetve kiterjed a Reformáció korszakának, illetve a 19-20. századi restaurálásoknak hozzájárulására is, így egyúttal a templom egész történetének száz év után első revízióját is jelenti.6 A dolgozat megírásának kezdeti időszakában fő témának tűnt az oldalkarzatok gótizáló modorban való megépítésének kérdése, s ennek az emléknek az erdélyi korai gótizálás jelensége összességében való elhelyezése, cél, melyben az újjáépítés története csupán a stílusválasztás körülményeinek tisztázását segítette volna. A kutatás során azonban, az újjáépítés korszakának rendkívüli gazdagsága tárult fel és összetett korkép alakult ki, melynek a karzatok – bár továbbra is a korszak egészére nézve szimptomatikusak – csupán egy aspektusát képezik. A dolgozat figyelmének középpontjába így a templom újjáépítésének összességében történő vizsgálata került. Szerkezetileg három tartalmi pillérre épül: egyrészt rekonstruálni próbálja a tűzvész előtti templomot, másrészt felfedni a 18. századi újjáépítés történetét, körülményeit, jellegzetességeit és szereplőit, harmadrészt pedig vizsgálja az újjáépítés időszakának döntéseiben közrejátszó komponenseket. Célja a Fekete templom esettanulmánya alapján nemcsak rávilágítani a város korabeli politikai, felekezeti és rendi hovatartozására, ezek kinyilatkoztatására, illetve a mindennapi élet jellemzőire, hanem megragadni azt a módot, ahogyan ezek a templom újjáépítésében művészi kifejeződésre jutnak. Ebben azonban nem csupán az
4
Említésszerűen foglalkozik a kérdéssel Sabău 2002, 25-28; Sabău 2005, 40-53. Vö. Roth 1905; Roth 1906; Roth 1934. 6 A templomról írt egyetlen monografikus jellegű mű Kühlbrandt 1898 és Kühlbrandt 1927. 5
7
újjáépített templom, hanem legalább akkora mértékben, az újjáépítés előtti templom is szerepet játszik. Meglepő módon, a nap végén a Fekete templom 18. századi történetét tekintve is tünemény, mely kábít, ugyanis az újjáépítés számos izgalmas, a művészettörténet kutatásának jelenleg fölöttébb aktuális kérdéséhez tud hozzájárulni. Ilyen például a „használt” épület kérdése (gebrauchte Kirche), melynek figyelme az épülethéj puszta elemzésén kívül a térnek a funkcionalitására is kiterjed,7 a felekezeti hovatartozás kinyilatkoztatásának szerepe a téralkotásban, együtt a lutheranizmus megtartó erejének kérdésével,8 valamint a korstílus ellenében a funkcióhoz, mondanivalóhoz alkalmazott stílusválasztás kérdése.9
7
Példaértékű Moraht-Fromm 2007; Nußbaum 2010. Fritz 2003; Wegmann–Wimböck 2007; Wetter 2008. 9 Suckale 2003, 257-286; Hipp 1990, 159-170; Hipp 2008, 14-46. 8
8
1.
Előzetes megjegyzések a módszerről
1.1.
Fogalmak
1.1.1. Fekete templom? Brassó főtemplomának népszerű ragadványneve a Fekete templom. A nagy tűzvészben megfeketedett falakat idéző elnevezés, már helyesírását tekintve is tulajdonnévvé minősült és számtalan idegen nyelvű változata létezik. Feltevődik azonban a kérdés, mennyire használható egy tudományos igényű szövegben ez a becenév, melynek még megjelenési körülményei sem tisztázottak és mely nem nyújt pontos támpontot tárgyáról. A templomnak azonban, története során, illetve írásos forrásokban rögzítve, nincs egységes, hivatalos neve, s ha van is latin vagy német nyelvű, amiért szükségesnek látszik a dolgozat elején egy konvenciót kötni arról, hogyan nevezzük templomunkat. A 14-16. századi források a templomot jellemzően ecclesia beatae Mariae de Corona-nak vagy Ecclesia parochialis beatae Mariae virginis in Corona-nak nevezik, németül, köznyelven Pfarrkirche.10 Patrocíniuma és egyházszervezeti jogviszonya alapján, a Reformáció előtti időszakot tekintve, brassói Szűz Mária-plébániatemplomnak nevezzük. A Reformáció után a katolikus egyházszervezeti felépítés az evangélikus egyház keretén belül többé-kevésbé változatlanul tovább élt, s az erdélyi evangélikus egyház is megőrizte a plébániákra, dékánátusokra tagolódó szervezetét, mi több az ezzel járó privilégiumokat is, mint amilyen például a szabad papválasztás vagy a tized megtartásának joga. 11 A brassói templom is, azon kívül, hogy elhagyta Mária-patrocíniumára utaló nevét, megmaradt plébániatemplomnak. A latin nyelvű forrásokat egyre inkább felváltó német okmányokban grosse Kirche-nek vagy Parochialkirche-nek nevezik.12 A városi templomok rendszerének differenciálódásával, utalva a templom belvárosi plébániaként betöltött hagyományos szerepére, a 17. századtól egyre inkább elterjed a Stadtpfarrkirche elnevezés, melynek találó magyar megfelelője talán az evangélikus városi főtemplom lenne. Hogy a Fekete templom elnevezést pontosan mikor és ki használta először, nem maradt fenn, leírva azonban, az 1937-ben alapított és a templom restaurálásának finanszírozásáért
10
Ld. Urkundenbuch II, 477, 599; Urkundenbuch VI, 516. Teutsch 1921, 271-300. 12 Például Quellen IV, 80; Quellen VI, 592; Quellen VII, 111. 11
9
kampányoló egylet, a Für unsere Schwarze Kirche előtt, nem találjuk.13 Egyértelmű, hogy az elnevezés a tűzvész pusztítására kíván utalni, az azonban már nem, hogy a falak névadó feketeségét valóban a tűzvész, vagy inkább a 19. század végi iparosodás, a megnövekvő gépjárműforgalommal járó gázkibocsátás okozta. Dolgozatunkban, a templom éppen tárgyalt korszakának függvényében nevezzük majd Szűzmária-plébániatemplomnak vagy evangélikus főtemplomnak azt. 1.1.2. Átépítés, újjáépítés, restaurálás, rekonstrukció? A brassói evangélikus főtemplom, az 1689-es nagy tűzvész után, a tűzvész okozta részleges pusztulás következtében, olyan építési beavatkozást szenvedett el, mely egyszerre volt a tűzvész előtti épülethez képest változtató hatású és ahhoz alkalmazkodó, illetve próbált egy bizonyos eszményt felidézni és megépíteni. Ezért tűnik nehéznek az építés ezen időszakát pontos fogalommal illetni. Az alcímben felsorolt fogalomváltozatok közül, az átépítés annyiban felel meg a brassói helyzetnek, amennyiben itt, a pusztítások következtében a templom valóban átalakításra került, mivel azonban kényszerűen lépett fel és az átalakítás nem elsődleges szándék, ezt a fogalmat kevésbé tartjuk találónak. A szándékot és az eredményt sokkal inkább fedi az újjáépítés kifejezés, mely magában hordozza az újdonságot és a tudatosan a régi formákra alapozó építés szándékát is. A tűzvész után újjáépített részek, már első látásra árulkodnak a régi épület helyreállításának szándékáról, mert egyértelműen utánozzák ennek fennmaradt részeit. Hogy
mennyiben
nevezhetjük
ezt
a
jelenséget
restaurálásnak
vagy
inkább
rekonstrukciónak, az tulajdonképpen a dolgozat következményeinek függvénye: tudnunk kell, mennyiben jelentenek az újjáépített részek tűzben elpusztult részleteknek pontos másolatait, illetve mennyire inkább egy hangulatot próbálnak újjáéleszteni, a barokkgótika általános eszköztárából merítve. Hogy restaurálás vagy rekonstrukció, az annak is függvénye, hogy mennyiben van szó tudatos historizálásról vagy inkább egy természetesen továbbélő hagyományos gyakorlatról. A fogalom és tartalom tehát ebben az esetben is egymásnak, egymást kölcsönösen, döntően meghatározó függvénye, s így válnak a fogalom tisztázására irányuló kérdések a dolgozat
13
Kamner 1964, 39.
10
fő kérdéseivé is. Ami pedig a fogalomhasználatot illeti, úgy áthidaló módon az újjáépítés megjelölést használom.
1.2.
Kutatástörténet
A brassói plébániatemplom magyarországi és európai művészetben elfoglalt helyét az alakuló magyar művészettörténeti tudomány már a 19. század végén helyesen ismerte fel és határozta meg. Tette ezt kezdetben a művészettörténeti irodalom korai időszakára jellemző útleírások nyújtotta szűkös keretben, melyet csak röviddel a századforduló előtt egészített ki monografikus jellegű írás, Ernst Kühlbrandt tollából. A templom első ismert leírása egy útikönyv jellegű műben, Kővári László 1852-ben kelt Erdély régiségei című kötetében olvasható, aki féloldalas ismertetőjében a templom nagyságát, a tűzvész pusztításait, az orgona és a nagyharang kiválóságát említi és felvázol egy rövid építéstörténetet.14 Schulcz Ferenc építész, az Archaeologiai Értesítő egyik első számában közölt erdélyi útleírása rövid Brassónak szentelt részében, találóan tapint rá a templom jellegzetességeire, amikor azt Magyarország egyik legimpozánsabb épületének nevezi és kiemeli rendkívüli gyűjteményeit, a csodálatos középkori miseruha gyűjteményt, az eredeti kromatikájukat őrző sírkövek kvalitását, a gótikus keresztelőmedencét és a délkeleti kapu timpanonjában levő falképet.15 A középkor és a gótika-imádat német romantikában gyökerező szenvedélyének jelei, illetve a műemlékvédelmi motiváció, erőteljesen érezhető Schulcz rövid írásában, főleg az építészeti megoldások majdnem kizárólag a klasszikus gótikához való alkalmazásának mértéke szerint való megítélésében és a középkori miseruhák helytelen tárolási módjáról író felháborodott hangnemében. Az útinapló jellegű, szubjektív interpretáción alapuló Schulcz féle leíráshoz képest a művészettörténeti szaktudomány irányába előrelépve, Henszlmann Imre tíz évvel később megjelenő írása mélyrehatóbban reflektál a brassói evangélikus főtemplom építéstörténeti kérdésein.16 Henszlmann először állít fel – írott források hiányában, epigráfiai források alapján – egy építéstörténeti kronológiát, melynek az épületen található akkor ismert legkorábbi dátum a kiindulópontja. Elmélete szerint a délkeleti portálon szereplő 1477-es évszám a templom építésének kezdetét jelzi, mely egybeesik a város lakosságának a Szent Bertalan templom körül épült óvárosból a Cenk alatti völgybe való felköltözésének 14
Kővári 1852, 228-229; Kővári 1866, 283-284. Schulcz 1869, 177-181, különösképpen 180-181. 16 Henszlmann 1879, 293-303, különösképpen 296-303. 15
11
időpontjával. Henszlmann szerint az építéstörténet a 16. században folytatódik az oldalkarzatok megépítésével. A 18. századi karzaton levő évszámok (1710 (120. kép), 1711 (107. kép), 1714 (119. kép)) hetesének téves ötösként való olvasatát Henszlmann a karzatok stílusával próbálja alátámasztani, az árkádokat díszítő, reneszánsz ornamentikát hordozó vimpergákat a 16. században a reneszánsz túlterhelő pompakedvelésétől megfertőzött hanyatló gótika terméseinek tartva és teljesen kizárva ezek újkori keletkezésének lehetőségét. A szerző először ismeri fel a kassai Szt. Erzsébet templom és a brassói Mária-templom közti összefüggést, hasonlóságokat mutatva ki a két templom hosszházfiáléinak, támpilléreinek, portáldíszének és a koronázó párkányon körbefutó áttört kő mellvédnek megoldásai között. A kassai hatás közvetítését a kereskedelmi utak által meghatározott kapcsolatra vezeti vissza és hangsúlyozza – az eleve későre datált – brassói templom kassaihoz képest mutatott stíluskésését, az ónémet stílus itt megfigyelhető hanyatlását. Bármennyire is haladja meg tehát a brassói plébániatemplom, űrtartalmát és a Henszlmann által az arányelmélet alapján felvázolt méretét tekintve, bármely magyarországi épületét és bármennyire is számít a fennmaradt egyházak ... díszeinek számát illetőleg leggazdagabbjának, a stílushanyatlás miatt nem veheti át Kassa nemzeti művészetet meghatározó szerepét.17 A brassói plébániatemplomról megjelent úti beszámolók sorában a következő Orbán Balázsnak a székelyföldi műemlékeket tárgyaló főművében olvasható.18 Orbán a templom korai építéstörténetével kapcsolatos legfontosabb írott források ismeretében jelentősen tudja korrigálni a Henszlmann által felállított építéstörténeti hipotézist. Az építkezés kezdetét Orbán 1385-re datálja és további történeti adatokkal azt támasztja alá, hogy a templom építésének fő időszaka a 15. század.19 Főérdeme a 19. század végi templom állapotának és részleteinek a kortárs szemtanú hűségével való részletes rögzítése, illetve a templomtörténet egyik legfontosabb kérdésének, az építtetők kérdésének felvetése. Felsorolva a világi, egyházi, birodalmi és városi építtetőket, nem elvitatja Brassótól a templom építésének érdemét, hanem az érdekli, miért volt fontos a templom ilyen formában való megépülése stratégiai szempontból, ami már egy meglehetősen modern kérdésfeltevés.20 Orbán szerint az építkezés befejező, összességében legfontosabb epizódja Mátyás idején és közvetlen támogatásával zajlott. Ekkor épültek szerinte a 16. század 17
Marosi 1999, 333. Orbán 1871, 313-323. 19 Uo. 314. 20 Uo. 315. 18
12
elejére datált és általa a későgótika remekművének tartott oldalkarzatok, illetve készültek el a délkeleti portál timpanonjában levő falkép és a hosszház pillérein levő, többek között Hunyadi címert is ábrázoló, domborművek is.21 Orbán határozottan elutasít minden általa a gótikus építéstörténet utáni korban keletkezettként megítélt építést, javítást, kivéve az 1865-ben készült főoltárt, mely szép gót ízlésű oltár a szemnek kedves nyugpontul szolgál.22 1886-ban, miután 1884-ben egyes sírköveket az északi torony földszinti falába befalaztak, Christoph Gusbeth részletes repertóriumot közölt róluk a gimnázium évkönyvében.23 1898-ban, a brassói reformátor Johannes Honterus (1498–1549) születésének ötszáz éves jubileuma alkalmából jelent meg Ernst Kühlbrandt (1857–1933), az Alois Riegllel is jó barátságban levő brassói rajz- és geometriatanár, az evangélikus főtemplomról írt monográfiájának első kötete.24 A kötetben a szerző részletes leírását adja a templomnak, külön terjedelmes fejezetet szentelve a kőfaragójegyek feltérképezésének, leírásának és rajzos közlésének. A templom építéstörténetével kapcsolatban az 1385-ös évet jelöli meg az építés kezdeteként és több évtizeden keresztül húzódó, a közösség növekedése miatt szükséges tervváltozást és mesterváltozást is implikáló munkálatot feltételez.25 Alapelmélete az, hogy a jelenlegi épület magába foglalja egy román-átmeneti stílű elődtemplom egyes részeit: a két toronynak, a hosszháznak és a hosszház-pilléreknek lábazati részét, a kváderfalazat jellege alapján, a nyugati ajtókat és ablakokat a félköríves záródás alapján sorolja az elődtemplomhoz.26 Kühlbrandt elsőként sorakoztat fel érveket amellett, hogy az oldalkarzatok a 18. században épültek.27 A nagyszebeni templom monográfiáján Henszlmannal korábban már együtt dolgozó Ludwig Reissenberger, a brassói plébániatemplomról, írva Henszlmann elméletét vallja a templom 16. századi építéstörténetével és a karzatok késő gótikus keletkezésével kapcsolatban.28 A Friedrich Wilhelm Seraphin és Ernst Kühlbrandt szerzőpáros által az 1903-as első kiadás után még kétszer, 1913-ban és 1938-ban kiadott Führer durch die Ev. Stadtpfarrkirche című népszerű kötete az első Kühlbrandt monográfiának következtetéseit 21
Uo. 318-319. Uo. 315, 316, 317, 318, 320. 23 Gusbeth 1886, 6-24. 24 Kühlbrandt 1898. Kühlbrandt személyéről ld. Hienz 2001, 316-322. 25 Uo. 43. 26 Uo. 44-46; ld. még Seraphin – Kühlbrandt 1913, 4-7. 27 Ezek a nyugati karzatnak a hozzá csatlakozó oldalkarzatok mögött látható mellvédje, az ablakok és falpillérek karzatoktól független megszakítatlan folytonossága, a címerek barokk és a díszítés reneszánsz jellege, a hetes szám helyes olvasata, illetve krónikás feljegyzések kiértékelése, vö. Kühlbrandt 1898, 38. 28 Reissenberger 1898, 23-24. 22
13
tárta az olvasó elé ismételten. Kiemelkedő érdeme az, hogy részletes leírását nyújtja a sekrestye mára majdnem teljességében elveszett berendezésének is. 1912-ben a Műemlékek Országos Bizottságának kezdeményezésére, felállványozták a templom szentélyét, ám a tervezett restaurálási munkálatok az időközben kitört világháború miatt már 1914-ben félbe maradtak. A háború után, 1924–1926 között, a megváltozott intézményi keretben újrakezdett restaurálás fő feladata volt a szentély statikai megerősítése. Albert Schuller építész vezetésével kivitelezték a szentély tízes években megtervezett vonóvas-szerkezetes megerősítését, megoldották a szentély alatti talajvíz elvezetését, illetve kibővítették a nyugati karzatrészt, az orgonakarzatot. A templomnak a munkálatok során feltárt addig ismeretlen részleteiből kiindulva, illetve a forráskiadás századfordulóval elindult sorozataiban közölt újabb történeti adatok ismeretében, az 1920as években szinte egymást követik a templom történetével kapcsolatos kisebb lélegzetű írások. August Fabritius, Kühlbrandtnak az elődtemplom beépítésére vonatkozó téziseit vitatja.29 A medikus Fabritius elutasítja Kühlbrandt pusztán formai alapon levont következtetéseit, állítván, hogy a félkörív a gótikában is jelen van. Érveit várostörténeti tényekkel támasztja alá: abból a feltételezésből kiindulva, hogy Brassó lakossága a Szt. Bertalan templom körüli óvárosból költözött a Cenk alatti völgybe, elveti a plébániatemplom helyén álló korábbi, román-átmeneti stílusban épült templom létezésének lehetőségét, mivel szerinte a lakosok már nem térhettek vissza egy az óvárosban hátrahagyott, kora-gótikus stílusban épített Szent Bertalan templom előtti stílushoz. Julius Großnak a templom történethez fűzött megállapításainak fő érdeme, hogy – a szerző a Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó forráskiadvány-sorozat szerkesztése révén szerzett tájékozottságára alapozva – először értékesíti az építéstörténet szempontjából releváns írott forrásadatokat. Így viszonylagossá tudja tenni a hagyományosan 1385-re datált építéskezdetet,30 építési számadáskönyvek alapján bizonyítja a szentély pilléreinek és a templomboltozatnak 18. századi keletkezését,31 epigráfiai hitelességgel írja le a templom művészi értékkel rendelkezőnek vélt sírköveit32 és a szentély északi falában talált feliratos kőtáblát.33
29
Fabritius 1923, 3; Fabritius 1930, 33-51. Groß 1924 a, 4. 31 Groß 1924 b, 5; Groß 1924 c, 5. 32 Groß 1925 a, 132-154. 33 Groß 1925 b, 200. 30
14
1925-ben kisméretű album jelent meg a szentély támpilléreinek egy pár szobrának fotójával, rövid kísérőszöveggel.34 A bevezetőben a szerző, Hans Wühr a templom építéstörténetét is felvázolja: szerinte az eredeti terv a Schwäbisch Gmünd-i templomtér tervével egyezett, a 15. század elején épült szentély és a korábbi, románkori építéskorszakból maradt toronypár közé a tervezettnél nagyobb hosszház épült.35 A kis albumba foglalt nyolc fotó az áldó Krisztus, Keresztelő Szt. János, egy püspök, egy plébános és az ún. alapító, azaz Thomas Sander szobrokat jeleníti meg, mely utóbbit Wühr a szobor topografikus elhelyezése és kezében tartott attribútuma, egy vélt templomépület, alapján azonosít a templomot építtető Thomas plébánosként.36 Kühlbrandt monográfiájának 1927-ben megjelent második kötetét, melyben a szerző az első kötet megjelenése óta napvilágra került levéltári forrásokat, illetve a restaurálások folyamán feltárt részeredményeket is feldolgozza, szintén egy Julius Groß által írt építéstörténeti fejezet vezeti be.37 Ebben Groß tulajdonképpen az akkor ismert levéltári forrásokból nyert építéstörténetre vonatkozó adatokat rendezi kronológiává, forrásadatok, melyeket a mai napig alig tudott kiegészíteni a kutatás. Kühlbrandt a monográfia előszavában kiáll az első kötet kiadása óta többszörösen támadott, az elődtemplom beépítésére vonatkozó elmélete mellett.38 Ezen kívül a második kötet érdeme inkább az, hogy a teljesség igényével veszi számba az épület ingóság-értékeit, gyűjteményeit. Az emlékcsoportok szerint rendszerezett és kronológiai rendben felsorolt részletes leírások több esetben egyedüli támpontot jelentenek az azóta elpusztult vagy átalakított részletek megítélésében.39 1937-ben a templom átfogó restaurálása vette kezdetét, melynek első mozzanata a padlófűtés bevezetésével párhuzamosan végzett régészeti ásatás volt, majd a szentély újabb statikai megerősítése és a támpillérek díszének restaurálása. A Fritz Roth, Albert Schuller és Helmut Zeidner vezette munkálatok 1944-ig tartottak. Az időszak feltárást és restaurálást dokumentáló beszámolók és publikációk fontos összetevői a templom
34
Wühr 1925. Ld. Kühlbrandt elméletét a toronypár és a templom nyugati részének románkori eredetéről, Kühlbrandt 1898, 44-46. 36 A szobor főhelyen, a Krisztus és Mária szobor között, a Thomas Sander sírkövének eredeti helye közelében, a szentély észak-keleti oldalán állt, vö. Wühr 1925. [o.n.] 37 Kühlbrandt 1927, 8-20. 38 Kühlbrandt és Fabritius ezt illető vitája még évekig folytatódik, vö. Kühlbrandt 1930 a, 141-145; Kühlbrandt 1930 b, 5; Fabritius 1930, 33-51. 39 Ld. pl. a déli oldal nyugati portáljának oromzatfreskó leírását (Kühlbrandt 1927, 24), az északi támpillérek elveszett szobordíszeinek leírását (Kühlbrandt 1927, 28) stb. 35
15
építéstörténetéről alkotott képünknek.40 Az ásatás eredményeit publikáló, nevét fel nem tüntető szerző vagy szerzőcsoport, a munkálatok alkalmával napvilágra került újabb részletek és információk alapján, egy öt szakaszra osztható építéstörténeti hipotézist vázol fel.41 Első mozzanata egy a 13. század közepétől a 14. század végéig húzódó periódus, melyre az ásatás által feltárt alapfalak és a szentély északi falában talált Lajos kori felirattöredék datálható. Ezt követi a második, 1383–1410 közötti szakasz, mely során megépül a lettnerrel lezárt szentély, a diadalívpillérek és a szentély boltozatát tartó hét pillérpár. A tanulmány szerint az építkezések, tervváltozást követően 1421 után kezdődhettek újra, amikor a lettnert lebontásra ítélik, kiépül a hosszház, a kápolnák és tornyok. 1544 után, a diadalívpillérek megerősítésének igényéből kiindulva bontják el a kápolnákat, s ekkor épül meg a déli előcsarnok és kerül kibővítésre a sekrestye. Gustav Treiber az ásatások eredményeiből kiindulva az elődtemplomot próbálja rekonstruálni. Módszerében visszaköszön a 19. század végén népszerű arányelmélet.42 Az 1937 és 1944 között végzett munkálatok legrészletesebb bemutatását az egyházgondnok Michael Kamner írásaiban olvashatjuk, melyek némiképp kárpótolhatnak a fellelhetetlen restaurátori jelentések hiányáért.43 Ugyanebben az időszakban Csemegi József a szentélykörüljárós csarnoktemplomokkal kapcsolatban tárgyalja a Fekete templom egykori lehetséges szentélyboltozatának kérdését is.44 A templom kutatástörténetében újabb fordulópontot jelent a román művészettörténet kezdeti időszakának egyik meghatározó egyénisége, Virgil Vătăşianu hozzájárulása, aki – nemzeti kisajátítási tendenciáktól sem mentes – a román országok ún. feudális kori művészetét tárgyaló, átfogó művében kitér a műemlék részletes elemzésére. 45 Vătăşianu következtetéseinek jelentősége abban áll, hogy az épületet beilleszti egy stiláris kapcsolatrendszerbe és ezáltal kontextualizálja azt. Párhuzamba állítja a Fekete templom csarnokszentélyét a szászsebesi szentéllyel,46 felismeri, hogy a kolozsvári Sz. Mihály templom egyes építészeti elemei Brassóban fejlettebb kidolgozásban vannak jelen, így a
40
Láczay-Fritz 1934; Láczay-Fritz 1937; Sz.n. 1938, 93-101; Horwath 1938, 103-106; Treiber 1938, 50-53; Hörmann 1938; Roth 1938; Prüfanstalt 1938; Horwath 1940, 50-53; Radocsay 1940, 270-271; Kamner 1942, 14, 15. 41 Sz.n. 1938, 93-101. 42 Treiber 1938, 50-53. Ld. még későbbi közlését, mely szintén majdnem kizárólag csak arányok, méretek közlésére szorítkozik Treiber 1971. 89-92, 207-210. 43 Kamner, 1942. 14. 44 Csemegi 1937, 337-345. 45 Vătăşianu 1959, 69, 228-238, 526-527, 322-323, 732, 763. 46 Uo. 228.
16
brassói templom valószínűleg a kolozsvári után épült.47 Vătăşianu szerint a nyugati portál a legkorábbi az öt gazdag kialakítású portál közül, melynek összetett szerkezeti és díszítő elemeinek részleges átvételével alakították a többit. Feltételezése szerint az Áldozati kaput és az Arany kaput egykor osztósudár tagolta és szobrok díszítették. A délnyugati kaput 1450 körülire datálja, a délkeleti kapu előcsarnokát – a belső portál timpanonjában található falképen feltüntetett Mátyás királyi címere és Aragóniai Beatrix címere alapján – 1476-ra.48 Először vállalkozik a szentély-támpilléreket díszítő szobrok készítőinek elkülönítésére, illetve stílusuk alapján felveti a Parler-műhely hatásának hipotézisét.49 Téziseinek csíráit, fél évszázaddal korábban és egy sokkal laikusabban felépített érvrendszer részeiként, kivétel nélkül megtaláljuk már Kühlbrandtnál is.50 A brassói Fekete templom kassai kapcsolatának a kutatástörténet során ismételten visszatérő elméletét Marosi Ernő tisztázta a kassai Szent Erzsébet templommal kapcsolatos tanulmányában, rámutatva az épületek összefüggéseire és felvázolva kolozsvári szent Mihály templom, segesvári Hegyi templom és brassói Fekete templom közti kapcsolat rendszerét.51 Hans Koepf a bécsi alaprajzgyűjtemény egyik lapját a Fekete templom szentélyének terveként azonosítja,52 melyet Marosi Ernő a Koepf könyvéről írt recenzióban cáfol, Schwäbisch Gmündnek tulajdonítva a tervet.53 Bár 1977-ben a templom újabb átfogó, állami támogatással végzett restaurálásába kezdtek, az eredmények tudományos feldolgozása elmaradt. A restaurálással kapcsolatos eredmények, az esetleg megmutatkozó építéstörténeti összefüggések morzsáit, csupán a nagyközönségnek szánt beszámolókból, újságcikkekből kísérelhetjük meg begyűjteni.54 A publikációk hiányának súlyosságát csak fokozza, hogy a restaurálásokról és az azt ideális esetben megelőző tudományos kutatásokról nem maradt a kor szakmai igényeinek megfelelő restaurátori jelentés, illetve ez nem hozzáférhető. A hetvenes években a templom restaurálási munkálatait vezető Vasile Drăguţ foglalja össze az építéstörténetről alkotott nézeteit, melynek újdonsága, hogy a templomot koronázó négykaréjokkal áttört kőmellvédet is a kassai eredetű mesterek erdélyi csoportjának tulajdonítja és megpróbálja 47
Uo. 236. Uo. 229. 49 Uo. 526. 50 Kühlbrandt 1927. 51 Marosi 1969 b, 107-108. 52 Koepf 1969, 12, Kat. Nr. 108, Abb. 60-61. 53 Marosi 1971, 127-130. 54 Moraru 1973, 6; Schuller 1975, 3; Schuller 1981, 6; Kroner 1975 a, 4; Kroner 1975 b, 6; Keicher 1996, 6; Wittstock 1997, 4. 48
17
beazonosítani
az
északi
támpilléreket
díszítő,
az
időjárás
viszontagságaiban
felismerhetetlenségig rongált szobrokat.55 A Fekete templom kutatásának történetét illetően a 20. század utolsó harmadában Entz Géza munkája a meghatározó.56 A gótikus építéstörténet szempontjából releváns forrásadatokat újra rendszerezve és jelentősen kiegészítve, ill. az épülethez, mint forráshoz visszanyúlva, egy teóriáktól mentes, letisztult és újszerű építéstörténetet rajzol meg, melyet aztán beilleszt az erdélyi, illetve magyarországi gótikus építészet kontextusába. A Fekete templomról megfogalmazott elméleteinek helyet adó egyetemes összefoglaló munkák jellegétől meghatározva, hipotézisei feltételesek, ösztönére, egy kiváló művészettörténész szimatára alapozott elméletek, melyeken a mai kutatás helyenként javítani tud. Már az 1987-ben megjelenő, Magyarország 14-15. századi művészetét összefoglaló tetemes műnek vonatkozó részében helyesen állapítja meg a szentély térkoncepciójának a délnémet csarnoktemplomokkal, s főleg a nürnbergi St. Sebalddal mutatott rokonságát.57 Megállapítja a szentély külső homlokzatán húzódó szoborgalériának a szászsebesi plébániatemplommal és a segesvári Hegyi templommal mutatott hasonlóságát, azaz a szászsebesi szoborgaléria brassóival majdnem teljesen egyező ikonográfiáját és a baldachinok formai hasonlóságát, illetve a segesvári azonos elhelyezését a szobrokat tartó gyámköveknek.58 A szentély 14. század fordulóján zajló építésének forrásadatok által sugallt időpontját így stiláris érvekkel tudja alátámasztani. A tervváltozás után épült hosszház kapcsán a tér- és tömegformálásnak a kolozsvári Szt. Mihály templommal mutatott rokonságát, a kapuzatoknak a kassai Szt. Erzsébet templom műhelyére visszavezethető jellegét emeli ki.59 A Kassával és Kolozsvárral mutatott összefüggéseket az írott forrásokból nyert támpontokkal összevetve elképzelhetőnek tartja, hogy a hosszház építése már az 1420-as években folyamatban volt és a 15. század közepéig tarthatott. 60 Az erdélyi 14-16. századi építészet történetéről írt kötetben az elődtemplomra is kitér, melyet – az 1937-ben kiásott alapfalrészletek alapján – a kerci típusnak megfelelő alaprajzúnak feltételez, épülését pedig a 13. századi tatárjárás utánra teszi.61 A legfontosabb előképnek továbbra is Szászsebest tartja, ami az 1413-ig megépült csarnokszentélyt és ennek külső
55
Drăguţ 1979. 52, 79. Entz 1987 a, 553-563; Entz 1988, 103-109; Entz 1996, 84-87, 125-127, 254-258. 57 Roth 1934, 104-105; Entz 1987, 553. 58 Uo. 553, 555. 59 Uo. 555-558. 60 Uo. 558. 61 Entz 1996, 67-68. 56
18
szoborgalériáját illeti, valamint Kassát és Kolozsvárt a szerinte 1420-1440 körül épülő csarnokhosszház és a toronypár tekintetében.62 Újabb a gótikus építéstörténethez kapcsolódó építési korszakként értelmezi azokat a 15. század végén zajló munkálatokat, melyek során különböző háborús és földrengés által okozott károk kijavítása mellett, a délkeleti portál timpanonjába Máriafreskó kerül, eléje pedig bejárati előcsarnokot emelnek.63 Alapos, de nem tudományos jellegű építészettörténeti összefoglalót nyújt a századvéget megért
Helmut
Zeidner,
a
szentély
egykori
restaurátora,
Harald
Roth
városmonográfiájában.64 A szakirodalom sorába kényszerűen beemelt státuszát indokolja a 20. század folyamán végzett restaurálási munkálatoknak eddig egyedülálló részletes összefoglalója. Magam 2006-ban65 és 2009-ben66 megjelent tanulmányokban foglaltam össze a templom gótikus építéstörténetét és próbáltam korrigálni mai tudásunk értelmében. Miután Roth kimondta az oldalkarzatok 18. századi keletkezését és barokk-gótikának nevezte stílusát, 1927-ben Egon Hajek és Ernst Kühlbrandt foglalkozott részletesebben a karzatok kérdésével, majd 1928-ban először jelent meg kimondottan a templom újjáépítését, 18. századi építéstörténetét tárgyaló tanulmány, Hermann Phleps tollából.67 A szerző részletes leírását nyújtja a karzatoknak, rámutatva a gótikus, illetve gótizáló formanyelv, reneszánsz és barokk elemekkel való keveredésére. A két karzat esetében két mester munkáját különbözteti meg és Johannes Freund nevét említi a karzatok építőjeként.68 Elkészülésüket Kühlbrandt írása, illetve a karzatokon megjelenő feliratok alapján 1710 és 1714 közé datálja. Phleps írása alapján veszi fel a Fekete templom példáját Deutsche Nachgotik című művébe, Engelbert Kirschbaum is.69 A tűzvész után készült berendezés egyik kiemelkedő darabja, a szabók stalluma a témája Nicolae Sabău 1997-ben megjelent tanulmányának.70 Az írás nagy részét a stallummellvédre festett allegorikus nőalakokként ábrázolt erények a szerző által megtalált előképével, Martin Engelbrecht
62
Uo. 51, 84-85. Uo. 126. 64 Zeidner 1999, 150-160. 65 Bálint 2006 a, 659-660. 66 Bálint 2009, 5-19. 67 Roth 1905, 51; Hajek 1927, 118-120; Kühlbrandt 1927, 15; Phleps 1928, 63-66. 68 Uo. 66. 69 Kirschbaum 1930, 113. 70 Sabău 1997, 121-139. 63
19
1710–1715 között kiadott metszetes könyvecskéjével71 való összehasonlítása teszi ki, melyet pár a templom tűzvész utáni helyreállításáról szóló – többnyire Kühlbrandt-tól átvett – megjegyzés egészít ki.72 Ugyanígy a szabók stalluma a témája Silvia Popa munkájának, aki a megrendelés okozatát és az ikonográfiát Brassó politikai és konfesszionális háttere előtt próbálja magyarázni.73 Az erdélyi barokk szobrászatról szóló összefoglaló kötetében, Nicolae Sabău kitér a Fekete templom 18. századi faragványaira, főként az 1695-ben készült szószékre, a gazdagon faragott díszes stallumokra és az 1710–1712 (sic!) között épített oldalkarzatokra.74 Következtetéseiben rámutat az ötvös-mintakönyvekből átvett motívumok felhasználására és brâncovenesc stílusban épült analógiák felsorakoztatásával igyekszik beilleszteni a korszak jelenségei közé.75 Magam egy 2004-ben megjelent szösszenetben76 rövid kronológiai áttekintését adtam a tűzvészt követő újjáépítés történetének, majd egyházgondnoki számadásokon keresztül rekonstruáltam a tetőszerkezet újjáépítését.77
1.3.
Források
1.3.1. Képi források A város egyértelmű ismertetőjegyeként, a Fekete templom a 17. század óta ismert vedutákon minden esetben jelen van, ám a műfaj jellegéből adódóan, a sematikus ábrázolásmód miatt, ezek alapján a templom korai megjelenésére részleteiben következtetni nem lehet.78 Az újkor vedutáinak, a 19. század végén elterjedő képeslapoknak az esetében sincs ez másképp, melyeken általában a Honterus udvar
71
Engelbrecht 1710. A szöveg újra megjelenik Sabău az erdélyi barokk festészetet tárgyaló kötetében (ld. Sabău 2005), ahol a szerző publikálatlan magiszteri dolgozatából vett (ld. Bálint 2003), a templom stallumaira vonatkozó adatokkal egészül ki. 73 Popa 2006, 197-208. 74 Sabău 2002, 25-28. 75 Uo. 27-28. 76 Bálint 2004, 425-430. 77 Bálint 2006 b, 179-204. 78 Legismertebb veduták: Sigismund Rosa metszetei egy réz- és kalapácskovács, illetve egy asztalos mesterlevél díszei (1790 és 1796, közli Burzenland 1928, 109-es és 110-es ábra); A.W. rézmetsző vedutája a Geistliches Kronstädtisches Gesang-buch címlapja (1751, közli Roth 1999, 14); E. Büchner metszete az Erinnerungen an ferne Gegenden kötetben (Prága, 1847, közli Roth 1999, 15); J. Riegl metszete Ludwig Rohbock 1855-ben készült festménye nyomán a Johann Hunfalvy: Ungarn und Siebenbürgen in malerischen Ansichten kötetben (Darmstadt és Pest, 1864, közli Roth 1999). 72
20
épületeinek szoros koszorújából félig kiemelkedő templom látszólag alig változó felső része látható csak.79 Kimondottan a templomot ábrázoló képet legkorábban a 19. századból ismerünk. A Brukenthal múzeumban őrzött kis, erdélyi műemlékeket felsorakoztató, kéziratos könyvecske tízedik oldalára beragasztva található egy a Fekete templomot a Warthe dombról, északnyugati irányból ábrázoló akvarellrajz, mely műfajához képest részletes és a templomot jellegében jól megragadó kép (11. kép).80 Ismeretlen a szerzője annak a szintén a 19. században készült metszetnek, mely az épületet a Lópiac felől, szintén északnyugati irányból ábrázolja, a nyugati és északi homlokzatot kompozíciójába egyaránt nagyvonalúan belefoglalva.81 A meglehetősen aprólékos részletábrázolásnak hála, megfigyelhető rajta a 20. századi restaurálásokkal bekövetkezett változások előtti állapot néhány részlete, mint például a még álló második sekrestyetér, a hosszház oldalkarzatainak szintjén elfalazott ablakok vagy a tornyok koronázó párkánya, illetve cseréppel takart övpárkányai. A templom ugyanezen szögből való ábrázolását választotta 1943-ban készült nagyméretű
festményének
témájául
Hermann
Morres
(1885–1971)
is,
ám
a
részletábrázolás a laza ecsetkezeléssel megrajzolt festmény esetében alulmaradt.82 A 19. században feltűnő fényképek előtti korból, a templom belsejét ábrázoló két grafikát ismerek: az egyik Theodor Glatz rajza nyomán 1844-ben készült litográfia, melyet a Brukenthal múzeum őriz s mely bár támpontot ad a belsőnek egy pár mára nem létező részletéről, pontossága kétséges (13. kép).83 A másik Ludwig Heßheimernek a Karpathen 1914-es számában is megjelent litográfiája, mely a Fekete templom szószékét ábrázolja, s mely bár fontos forrás az oszmán török szőnyegek korai kiállításáról, építészeti szempontból nem sokatmondó.84
79
A legtöbb korai képeslap a templomot a Warthe hegyi kilátóról vagy a főtérről ábrázolja, illetve a déli homlokzatot örökíti meg nyugati vagy keleti irányból. A korai képeslapok kiadója és forgalmazója legtöbbször a Hiemesch vagy Zeidner könyvesház. 80 Album von Skizzen siebenbürgischer Bau und sonstigen Denkmale aus der früheren Zeit gesammelt durch Schlichting. Kézirat, 1858 előtt, 10. Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentumgrafika gyűjtemény, ltsz. 016344. 81 A metszet egy mappának vagy kötetnek része, a képnyomat Römmler és János drezdai műhelyében készült, kiadó F. Michaelis, Nagyszeben; különálló lapként Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, ltsz. 013154. 82 Brassói Á. H. Szász Evangélikus Egyházközség festménygyűjteménye, ltsz. P.01.006. 83 Különálló lap Das Innere des Doms zu Kronstadt felirattal, utólagos datálással (1844), Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 33008. 84 Die Karpathen. Halbmonatschrift für Kultur und Leben. VII (1913), Heft 1, o.n. Levonat a Brassói Á. H. Szász Evangélikus Egyház gyűjteményében is, .ltsz. VI.1939.
21
Annál inkább az két a templombelsőt az 1865–1866-os szentélyrestaurálás előtt ábrázoló korai fénykép, melyen jól kivehetők a szentélynek átalakítása előtti elemei, többek között az egykor feltehetőleg diadalív-keresztet vagy keresztrefeszítés csoportot tartó vízszintes gerenda, a 18. századi oltár, a fecskefészek-orgona és két oldalsó páholy, melyek feltehetőleg az egykori lettner még álló oldalsó részeiből lettek alakítva (12. kép).85 A templom topográfiájának rekonstrukciójában segítségünkre vannak ezen kívül a 18. századi ülés- és temetkezési rendekhez mellékelt ábrák, alaprajzok és egyszerű hosszmetszetek (68-71. kép).86 Fontos és hiteles forrása a külsőnek az a hat felvételből álló fényképsorozat, mely a templomnak a fő nézeteit és portáljait örökíti meg az 1898-as év, illetve a Honterus szobor felállítása előtt (15-18. kép).87 A templomnak a század harmincas-negyvenes éveivel kezdődő nagyfokú átalakítása előtti állapotáról leginkább azok a kereskedelmi forgalomban levő fotómappák nyújtanak tájékoztatást, melyek folytatói a 19. századi veduta-albumoknak, s melyek a templom jellegzetes részleteiről és klasszikussá vált nézeteiről közölt fényképeik révén, fontos forrását képezik a 20. századi restaurálások előtti állapot rekonstrukciójának. Ide tartoznak a Kühlbrandt monográfia két kötetét és a Burzenland füzeteket illusztráló fotók is.88 Az albumok által ismételt képek témája leggyakrabban a templom délnyugati nézete, a szentély déli oldala a szoborgalériával, a nyugati és délnyugati portálok, illetve a két klasszikusnak mondható belső nézet: az orgonakarzatról fényképezett szentély és a diadalív magasságából fényképezett hosszház volt. Ez a két nézet esetenként kiegészült a mellékhajók
képével,
illetve
néhány
válogatott
műtárggyal,
melyek
között
a
keresztelőmedence és a szószék majdnem minden esetben szerepel.89 Helyi források mellett fontos megemlíteni azokat a képi forrásokat, melyek Európában voltak forgalomban, így többek között az ún. Blaue Bücher sorozatban közölt felvételeket. Az 1912-1914-ben végzett restaurálási munkák alkalmával készültek építészeti felmérések, melyeket ma is a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal tervtára őriz és melyek pontos és
85
Ed[uard] Fritsch nagyszebeni fotóműhelyének emblémájával ellátott két fénykép, készítésük időpontja ismeretlen, 1865 előtt. Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015890 és 015891. 86 Br. L. 399; Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Kühlbrandt ülésrend; közölve Kühlbrandt 1927, 54. kép; Ev. Egyh. L. IV.Aa.42; Ev. Egyh. L. IV.Aa.43. 87 Fényképsorozat, szerző és készítési idő ismeretlen, Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015859, 015861, 015863, 015864, 15813, 01860. 88 Ld. Kühlbrandt 1989, Kühlbrandt 1927 és Burzenland 1928 képanyaga. 89 Ld. például Burzenland Mappa Leopold Adler fényképeivel, év és hely nélkül (valószínűleg Brassóban, 1866 és 1895 között; Die Schwarze Kirche zu Kronstadt. Kronstadt, é.n. (1923 és 1935 között).
22
megbízható képet nyújtanak a templom század eleji felépítéséről, ha állapotáról alig vagy nem is.90 Fényképek készültek a szentély második Schuller-féle restaurálása előtt és után is, melyek az eredeti állomány meghatározásának és rekonstrukciójának kísérletében hasznunkra lehetnek (19-21. kép).91 Szintén fontos képi forrás lehet helyenként Ullrich Keicher 1986 és 1998 között készült dia-sorozata, mely a hosszház és a tornyok homlokzatának a legutóbbi restaurálás alkalmával történt átalakulását dokumentálja, sajnos inkább a sikeres eredményre, mint a beavatkozás előtti állapot rögzítésére koncentrálva.92 1.3.2. Írott források 1.3.2.1.
Levéltári források
A templom történetét és építéstörténetét megvilágító írott források legnagyobb része brassói levéltárakban található: a városi közigazgatás iratanyaga a Román Állami Levéltár Brassó
Megyei
gyűjteményében,
a
parókia
közigazgatására,
életére
vonatkozó
dokumentumok pedig a parókia saját levéltárában, illetve részben, az 1971-es államosítás következtében, szintén az állami levéltárban.93 A közép- és újkori anyagot tekintve a nagy tűzvész és a 20. századi háborús időszak idején jelentősen megtizedelt levéltár még így is gazdagnak mondható iratanyagot őriz a templom történetével kapcsolatban. A közép- és koraújkori történet szempontjából jelentős okmánytár nagy része az Urkundenbuch zur Geschichte der deutschen in Siebenbürgen forráskiadvány sorozatban közölt.94 Az oklevelek eme gyűjteményében adománylevelek, privilégiumok, misealapítások és végrendeletek sora tanúskodik az építésnek a folyamatáról, datálási terminusokat nyitva meg, illetve zárva le. A konkrét építési epizódokról leginkább városi, illetve egyházgondnoki elszámolásokból, vagy egyéb aktákból tudhatnánk meg esetleg többet, ám ezek legkorábbi fennmaradt példánya az 1500-as évek első negyedéből való. Az újkori 90
Budapest, KÖH, Tervtár. Ld. Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Fotók vagy Budapest KÖH, Fotótár Brassó anyaga. A fényképek szerzőire és pontos készítési időpontjára vonatkozó adatok nem maradtak fenn. 92 Ev. Egyh. L., feldolgozás folyamatban, leltári szám nincs. 93 Hivatalos megnevezésük: Evangelische Kirche A. B. Kronstadt, Archiv und Bibliothek [Brassói Á. H. Szász Evangélikus Egyházközség, Levéltár és Könyvtár, továbbiakban Ev. Egyh. L.], illetve Direcţia Judeţeană a Arhivelor Naţionale Braşov [A Román Állami Levéltár Brassó Megyei Igazgatósága, továbbiakban Br. L.]. 94 Az Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen 1892 és 1991 között, az első három kötet kiadásáért felelős Franz Zimmermann, illetve a következő négy kötetet szerkesztő Gustav Gündisch szerkesztésében megjelent hét kötete, az 1191-től 1487-ig terjedő időszak okleveleit közli. 91
23
anyag főképp számadásokból és krónikákból álló részének publikálását a Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó című sorozat vállalta fel.95 A forrásgyűjteményekből kimaradt anyag, mely gazdag lelőhelye főleg a templom 18. századi újjáépítésének története szempontjából releváns számadásoknak, szerződéseknek és elméleti írásoknak, részben rendezetlen, mindkét levéltárban átláthatatlan összesítő iratcsomagokban lappang, illetve nem szerepel a hivatalos fondjegyzékben, így a levéltári források teljességre törekvő kimerítése sajnos még most és még több éves kutatás után sem állítható. Szintén feldolgozatlan halmokban hevernek a 19-20. századi restaurálások aktái, melyek közül egy csoport, az Állami Műemlékvédelmi Hivatal Brassó Megyei Osztályán 96 őrzött, az 1968– 1977 között végzett restaurálásokhoz kapcsolódó anyag, teljességben kutathatatlan. Kortársak krónikás feljegyzései képezik az írott források harmadik, a műfaj szubjektivitása miatt talán legmegbízhatatlanabb csoportját, melyben említés történik egyes építkezések kezdeti vagy lezárási momentumáról, de még gyakrabban ezek, a számadásokból és oklevelekből hiányzó, lehetséges kiváltó okáról, legtöbb esetben földrengésekről, tűzkárokról.97 A krónikák egyik számunkra értékes csoportját képezik például a feljegyzések, melyek a templom 1542-es lutheránus hitre való áttérése utáni átalakulását beszélik el,98 illetve számos kisebb építési, berendezési beavatkozásról tudósítanak. Talán merőben a szerencsének tulajdonítható, hogy a templom nagy tűzvészt követő helyreállításának fontos epizódjairól, a tetőszerkezet újjáépítéséről, a karzatok építéséről, a pillérek újjáépítéséről és a templom újraboltozásáról, bár szétszórva, de minden esetben fennmaradtak a munkálatok számadásai.99 Az építkezéseket összefoglaló számadások csoportjába tartoznak még a helyreállítás javára tett bevételek jegyzőkönyvei 95
A Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó 1886 és 1896 között megjelent első három kötete 1503 és 1550 közötti brassói számadásokat és adójegyzékeket közöl, a következő, 1903 és 1926 között megjelent három kötet krónikákat és naplójegyzeteket, az 1926-1998 közötti kettő a brassói káptalan iratait, illetve az utolsó, 1999-es kiadású kötet, céhes iratokat közöl, ld. Quellen I-IX. 96 Direcţia Judeţeană pentru Cultură şi Patrimoniul Cultural Naţional Braşov [A Nemzeti Kulturális és Örökségvédelmi Hivatal Brassó Megyei Igazgatósága]. 97 Ld. az 1471-es földrengésől, ismeretlen utazó levele Mathias Schlicknek, vö. Urkundenbuch VI, 516-517, az 1605-ös földrengésről Kalendaraufzeichnungen von Michael Forgats, vö. Quellen IV, 44, 55, 162 és Liber annalium raptim scriptus per Michaelem Veyss, vö. Quellen V, 195, 336, 420, 437, az 1681-es földrengésről Tagebuch des Johannes Stamm, vö. Quellen VI, 205; Besondere Nachricht vom Burzenland, vö. Quellen IV, 57, 342 és Diarium des Peter Benckner der Ältere, vö. Quellen IV, 206; a sekrestyében 1660-ban kiütött tűzről Kurzgefasste Jahrgeschichte von Siebenbürgen und besonders Burzenland, vö. Quellen IV, 107. 98 Historien von Hieronymus Ostermayer, vö. Quellen IV, 502; Chronikalische Aufzeichnungen, vö. Quellen IV, 41, 79, 100. 99 A tetőszerkezet építéséről ld. Br. L. I/9, közölve Bálint 2006 b, 179-206; a karzatok építéséről ld. Ev. Egyh. L. IV.F.67/I; a pillérek újjáépítéséről ld. Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Számadás 1728-1730; a templom újjáboltozásáról ld. Br. L. XXI/42.
24
is, melyben a templom újjáépítéséért adakozók listája mellett az adományok rendeltetése is feljegyzésre került.100 A helyreállítás közel száz évének fontos szereplői a céhes szervezetek, így a céhes akták – elszámolások, végrendeletek, jegyzőkönyvek és kérelmek – is fontos forrásai az újjáépítésnek, de főképp a berendezés helyreállításának.101 A számadások tárgyilagos adatainak kiegészítéseképp ezúttal is a naplójegyzetekből és krónikás
feljegyzésekből,
illetve
újdonságképp
prédikációs
kötetekből
nyerünk
kiindulópontot az építkezés hátterére, illetve a történeti kontextusra nézve. Különös fontossággal bírnak ebben az esetben a nagy tűzvész leírását tartalmazó források, melyek nemcsak adatközlő értékük miatt, hanem a kortársak álláspontjának rögzítése miatt is jelentősek. Ide tartoznak például Markus Fronius parókus lelkész ún. tűzvész prédikációi, melyeket évente a tűz kitörésének napján, április 21-én mondott és melyekkel, a pietista mozgalom szellemében, bűnbocsánatra buzdította a közösséget.102
1.3.2.2.
Epigráfia
Bár kevés példája maradt fenn, az épület is tartogat pár feliratot, írástöredéket, mely az építés történetével kapcsolatba hozható. A feliratos részletek pontos leírására, karakterisztikumainak feltárására és az építési időszak értelmezésében nyújtott szerepére, a dolgozat vonatkozó helyén térünk ki, itt a rendelkezésre álló forrásoknak ezt a csoportját, csak az említés szintjén ismertetnénk. Időben legkorábbi az a Lajos korinak vélt felirat, melyet a szentély északi falában tártak fel, 1925-ös munkálatok alkalmával s melynek csupán rajzos másolatát ismerjük.103 Közvetve a templomépítéssel kapcsolatos, az az 1410-re keltezett, Thomas Sander plébános haláláról hírt adó kőbe vésett felirat is, mely szintén a szentély északi falában volt s jelenleg a főoltár mögötti falba illesztve található (64. kép).104 A 17. századi építéssel kapcsolatos a délkeleti előcsarnok boltozati zárókövére illesztett fából készült, festett évszámmal ékesített pajzs, melyen 1654 áll. Az 1656-os évszám datálja azt a déli diadalív-támpilléren levő feliratot, mely a támpillér 17. században végzett felépítéséről, megerősítéséről szól. Mai formájában a felirat teljes mértékben felújított,
100
Vö. Eichhorn 1937, 48-60; Antoni 1931; Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Adománylisták. Br. L. IV.Hd.5/4; Br. L. 16; Br. L. IV.Hd.14/1; Br. L. IV.Hd.27/1; Br. L. IV.Hd.27/2; Br. L. IV.Hd.5/2. 102 Ev. Egyh. L. I.F.9/I-III; Br. L. I.F.11/4. 103 Sz.n. 1938, 97. 104 Groß 1925 a, 139-140; Killyen-Schuller 1968; Zeidner 1999, 157 101
25
eredetisége nem állapítható meg. A 18. századi karzaton három medaillon található, az 1710, 1711 és 1714 évszámokkal (120, 107, 119. kép).105 Az epigráfiai emlékek gazdag csoportja, a faragott sírköveké, leszámítva a tényt, hogy a 18. századi építéssel kortársak, nem látszanak az építéstörténet számára releváns adatokkal szolgálni. 1.3.3. Az épület, mint forrás A képi ábrázolások szemszöge legtöbbször azonos, az írott források az építés történetének csupán bizonyos aspektusát világítják meg s mindkettőre jellemző a pillanatfelvétel jellege. Elemzésünk fő forrásává így a műtárgy maga, a templom épülete minősül, melynek évszázadokon keresztül alakuló, formálódó teste, egy rendkívül sokrétű, rendkívüli komplexitású egységet alkot. Az autenticitás kérdése és a forrás hitelessége természetesen itt is fontos tényező, de ebben az esetben nem csak a kézzelfogható, jelen lévő anyag, hanem az egész alakulásának megragadható folyamata is forrásértékű és informatív. A több időbeli réteget magában foglaló anyag vizsgálatának módszere éppen ezen rétegeknek,
a
hagyma
hámozásához
hasonló
módon
történő
lefejtésével,
különválasztásával kezdődik, majd ezek egymáshoz való viszonyulását próbáljuk felfedni. A folyamatban az egymásra tevődő rétegeknek nemcsak hozzátevő, hanem elvevő mechanizmusait is figyelembe vesszük, nemcsak a jelen levő anyag tehát, hanem a megsemmisítés sebhelyei is vizsgálatunk tárgyát képezik majd. Az épület vizsgálata általában szemrevételezéssel történik, melyet helyenként kiegészít spontán anyagvizsgálat, illetve az írott források révén rendelkezésünkre álló anyaginformációk.
105
Kühlbrandt 1898, 110. tábla; Kühlbrandt 1927, 37.
26
2.
A Fekete templom a tűzpusztítás idején
2.1.
A tűzben elpusztult templom rekonstrukciójának kísérlete
Ahogyan erre már a bevezető gondolatok során utaltunk, a 18. századi építéstörténet szempontjából fontosnak tartjuk megállapítani és rekonstruálni a tűzvész előtti templom állapotát. Csupán ez alapján állapítható meg mennyiben alkalmazkodtak az újjáépítés során létező előképekhez, mennyire tekinthetőek historizálónak az újjáépítésnél alkalmazott megoldások és határozható meg végeredményben az újkori építési korszaknak a templom egész történetének viszonylatában betöltött szerepe. A tűzvész előtti templomnak a rekonstrukciója azonban korántsem egyszerű feladat. Ennek oka elsősorban az, hogy a tűzvész előtti időből nem ismerjük képi megjelenítését vagy leírását, s ezt a hiányt a tűzvész kortársai, illetve az újjáépítők, a veszteség okán sem pótolják. Másrészt az, hogy magán a rekonstrukció fő forrásának minősülő templomon, a 18. századi újjáépítést követően is jelentős alakításokat végeztek. A rekonstrukció céljából, a templomépület leírásának során, kitérünk az egymásra épült vagy láthatóan módosított részletek relatív kronológiájának megállapítására, majd az építésnek korszakait felvázolva, megpróbáljuk a különböző beavatkozásokat ezekhez hozzárendelni. Az építési korszakok és a restaurálás korszaka közti határvonal, első látásra a húszadik század fordulóján húzódik, amiért első lépésként e múlt század folyamán végzett restaurálások összefoglalóját nyújtjuk. A restauráló beavatkozásokat ismerve, változtató intervencióit már az épület leírása során beazonosíthatjuk, s lehámozva ennek a viszonylag részletesen ismert korszaknak az eredményeit, közelebb kerülünk a történeti épület állapotához. 2.1.1. A 20. századi restaurálások története A brassói főtemplom művészettörténeti méltatásának kezdete nagyjából egybeesik a templom restaurálása történetének kezdetével, mely a húszadik század folyamán közel szünet nélkül próbálta a templom – szakirodalom által megfogalmazott – korszakteremtő nagyságát és magasztosságát alátámasztani, illetve gótikus szellemét feltámasztani, korrigálni és purisztikusan megőrizni. A restaurálások története 1912–1914 között végzett 27
beavatkozásokkal kezdődött és a 20. század végén, 1999-ben zárult le. A majd egy évszázadot felölelő helyreállítások mindvégig hozzávetőlegesen azonos elvek szerint zajlottak, melyek fő jellemvonása a 17. századi nagy tűzvész és az azt követő helyreállítás előtti, eredeti gótikus jelleg visszaállítására való szakadatlan törekvés. Megnyilvánulását láthatjuk például abban a kivétel nélkül minden egyes restaurálási periódusban aktuális törekvésben, mely az 1694-ben épített tetőszerkezetet átalakítaná, szabaddá téve a templom koronázópárkányon körbefutó egykor valóban nyitott galériát. A gótikus jelleg restaurációjának érve lengi be az 1865-ben épített főoltártól az 1998-ban restaurált toronygalériáig számtalan részlet helyreállítását, cseréjét is. A restaurálások kezdeti indítékát minden esetben az épület veszélyeztetett állapota nyújtotta, ami elegendő okot és eléggé megalapozott érvet szolgáltatott a csonka eredetinek minden esetben a teljes másolattal való cseréjére. A beavatkozások főként az időjárás viszontagságainak kitett külsőre vonatkoztak, a belsőben – valószínűleg főképp a 18. századi helyreállítás alkalmával épült két nagyméretű oldalkarzat meghatározó jellege miatt – a gótikus eredeti visszaállításának ambíciója háttérbe szorult. Bár számtalan esetben szükségessé vált az épület statikájának javítása, kevés szerkezetileg releváns újjáépítés történt s a restaurálásokra inkább a részletek megszámlálhatatlanba menő újjáépítése jellemző. Honterus születésének négyszáz éves jubileuma évében, F. W. Fröde javaslatot és árajánlatot tett a templom teljes restaurálására, ami itt főleg a kőanyag javítását jelentette.106 Elképzelhető, hogy az ajánlatban kifejtett javításra a jubileumi év kapcsán végzett munkálatok keretében kellett volna sor kerüljön, melynek folyamán felújították az óratornyot107 és nem utolsó sorban felállították a Honterus emlékszobrot, amikor azonban Fröde a munkálatok elvégzését tíz évre és közel ötszázezer forintra értékelte, elnapolták azt. 1912-ben a Műemlékek Országos Bizottsága kezdeményezésére elkezdődhettek a Fröde ajánlatában is megfogalmazott átfogó helyreállítási munkálatok. A munkálat vezetője Láczay Fritz Oszkár volt, aki kéthetes ritmusban látogatott Pestről Brassóba, hogy a helyszínen dolgozó kőfaragókból és kőművesekből álló építőtelep munkáját ellenőrizze. Az első világháború 1914-es kitöréséig, ami a munkálatoknak kényszerűen véget vetett,108 a Láczay féle restaurálás a szentély talapzatának köveit javította, illetve cserélte jellegzetes rózsaszínes árnyalatáról felismerhető, málnási andezitből faragott kváderekre. 109 Felmerült, 106
Fröde 1898. Keicher 1996, 6. 108 Kühlbrandt 1927, 19-20; Zeidner 1999, 157. 109 Láczay 1937; Killyen-Schuller 1968. 107
28
hogy a talapzat javításakor a Láczay vezette restaurálás tagozatokat változtatott volna meg, ám erre egyértelmű bizonyíték nincs. Jóval a háború után, 1924-ben, egy szakértői vélemény megfogalmazására újból felkért Láczay súlyos statikai problémákat állapított meg a szentély épületén: a felső részeken megfigyelhető ökölnyi repedések, a támpilléreknek a szentély falától való részleges elvállása, az enyhén kifelé hajló falak szemrevételezése után, Láczay arra a következtetésre jutott, hogy sürgős beavatkozás hiányában a szentélyt összeomlás fenyegeti.110 Ennek orvoslására Albert Schuller brassói építész terve alapján és vezetésével beépítették a szentély boltozata alatt ma is látható, a falakat, oszlopokat összefogó és összehúzó, vonóvasas szerkezetet.111 1925 és 1926 folyamán a szentély nedvességének megszüntetése érdekében, a belsőben két méter magasan leverték a vizes vakolatot – napvilágra kopácsolva ezzel a templomtörténeti szempontból releváns, Thomas Sander halálhírét tartalmazó kőtáblát112 – és vízelvezetési rendszerrel, illetve kerámiacsövek beépítésével kívánták a falak és az alap szellőzését, kiszáradását elérni.113 A munkálatok Albert Schuller építész irányítása alatt zajlottak, aki a nyugati karzat kibővítésének – szintén ehhez az építési periódushoz kapcsolható – tervezéséért és kivitelezéséért is felelt.114 Az átépítés előtt a nyugati karzatnak egyenes vonalú mellvédje volt, melynek felületét csak a két hordozó csonka-pillér mellvédig felnyúló teste törte meg. A karzat mellvédje ugyanolyan azsúrozott négykaréjos, ebben az esetben viszont áttöretlenül maradt kődíszek sorozatából állt, mint amit a templom koronázópárkányán is láthatunk. Ehhez kapcsolta Schuller a konzolszerűen, ívelten kilépő karzatbővítést, feláldozva ezzel a gótikus (formájú) mellvéddíszt, melynek maradványai így csak a mellékhajókban fedezhetők fel, a hozzájuk épített oldalkarzatoktól nagyban takarva. Egy szentélyfiatorony darabjának a Honterus udvarra való zuhanása 1934-ben az a momentum, mely a 20. század legnagyobb önerőből szervezett restaurálásának kezdő lökését adta. Az 1935 és 1944 közt zajló helyreállítások az 1937-ben alakult Für unsere 110
Láczay 1924-ben írt szakmai véleménye nem maradt fenn, erről csupán egy 1934-ben írt szakmai véleményébe beleszőtt megjegyzésekből tudunk valamelyest képet alkotni, vö. Láczay 1934; Schuller 1975. 111 Kühlbrandt 1927, 19; Killyen-Schuller 1968; Schuller 1975; Zeidner 1999, 157. 112 Groß 1925 a, 139-140; Killyen-Schuller 1968; Zeidner 1999, 157. 113 Kühlbrandt 1927, 20; Killyen-Schuller 1968. 114 A nyugati karzat kibővítése azután vált szükségessé, miután 1839-ben megépült a nagyméretű Buchholz orgona és a századforduló körül, főképp Rudolf Lassel (1861-1936) kántorsága idején megnövekedett kórus nem fért el a karzaton. Egy a kibővítésre vonatkozó, neogótikus stílusú terv készült már 1901-ben (Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Karzatterv Nekolny), majd a 1923-ban a megvalósult terv, Albert Schuller építész tollából (vö. Ev. Egyh. L. IV.Hd.64/Karzatterv Schuller). Vö. Kühlbrandt 1927, 3; Killyen-Schuller 1968 (1924); Zeidner 1999, 157 (1926).
29
Schwarze Kirche egyesület égisze alatt folytak, mely a restaurálási munkálatok levezetését, igazgatását és – adományokból verbuvált – anyagi hátterét biztosította.115 Az egyesület keretében templomépítési tanács alakult, melynek elnöke Albert Schuller és alelnöke Helmut Zeidner, építészek, valamint Fritz Roth telepvezető mérnök, a munkálatok vezetői is egyben.116 A kihívást ezúttal nem annyira a statikai problémák jelentették, melyekre Schuller 1924-ben beépített vonóvasas szerkezete megoldást nyújtani látszott, hanem a templom homokkőanyagának rohamos és vészes rongálódása, amint ez a szakmai véleményezésre újból meghívott Láczay Fritz Oszkár írásából is kitűnik.117 Láczay tanácsára az első intézkedés a fiatornyok azonnali cseréje. Mivel a töredékesen fennmaradt fiatornyok ilyen formában történő konzerválását értelmetlennek tartották, ezeket az első Láczay féle restaurálás (1912–1914) alkalmával készített gipszmásolatok alapján készített, két-három modell alapján, műkő másolatokkal helyettesítették, az eredetiek kőtárban való megőrzésétől pedig eltekintettek (22-24. kép).118 A helyreállításnak ez a módszere már a kortársak tiltakozását is kiváltotta, mivel az ilyenformán készített másolatok szerintük nem felelnek meg a gótika természetes sokféleségen alapuló építési elvének.119 A fiatornyok helyreállítása az építtetők szerint azonban csak a közvetlen veszélyt hárította el, ezért a fent említett Für unsere Schwarze Kirche egyesület megalapításával átfogó restaurálásra készültek. A Láczay és a Münchenből hívott Hörmann által felállított diagnózis a kőanyag nagyméretű károsodása, mely helyenként már a kő magját is elérte és melynek egyik fő oka a beszivárgó víz és az időjárási viszonyok, 120 másrészt a 17. századi tetőszerkezet által a galériákra és szentélyfalakra gyakorolt nyomás.121 1937-ben elkezdődött a szentély felújítása, ami nagyjából a kőanyag teljes cseréjét jelentette. Hosszas kísérletezések után a kiválasztott kőanyag egy az időjárási viszonyoknak az eredeti tömösi homokkőnél feltételezhetően jobban ellenálló kézdiszentléleki homokkő
115
Kamner 1964, 39. Zeidner 1999, 158. 117 Láczay 1934. 118 Groß 1936, 4; Láczay 1937; Hörmann 1938; Kamner 1964, 37; Zeidner 1999, 157 (1934). Valószínű Láczay Fritz Oszkár javaslatát követve, aki szerint miután a fiatornyok veszélyes részleteit eltávolítják, értelmezhetetlen tömbök maradnak, az élvezhetőség és értelmezhetőség érdekében a helyreállítás javasolt; az anyagiakra való tekintettel a műkőből való helyreállítás javasolt, vö. Láczay 1934. 119 Groß 1936, 4. 120 Víz beszivárgását állapítja meg a szentélyfalakon a 17. századi tető által takart csatornák hiánya miatt, a szobordíszeken, a baldachinok töredékessége miatt, a szentély alapjánál, mivel a belső járószint jóval a külső járószint alatt van, az ablakpárkányoknál, melyeket bádog fed és mely alatt meggyűl a víz, a délkeleti portál timpanonjában levő falképnél az előcsarnok rossz illesztése miatt, vö. Láczay 1934. 121 Hörmann 1938. 116
30
volt.122 1938 és 1944 között a szentély teljes külső homlokzata felújításra került,123 kezdve a déli támpillérek felújításával, s folytatódva az ablakmérművek, osztósudarak és ablakszárak cseréjével.124 Statikai szempontú javítás alá vetették a szentélyzáródás három támpillérét, melyeket betonalapra helyezve, teljes magasságukban újjáépítettek,125 illetve a sekrestye második, keletről hozzáépített helyiségét, melyet lebontásra ítéltek (21. kép).126 A Schuller féle második restaurálás (1935–1944) egyik fő feladatát a támpillérszobrok jelentették, melyek akkorra már majdnem teljesen az enyészet áldozataivá váltak (19. kép). Hosszas viták után, melyben az építtető presbitérium Grote 1937-ben írt szakvéleménye alapján127 a szobrok restaurálását, azaz kiteljesítését, rekonstrukcióját szorgalmazta, a szobrászok pedig, hiteles előképek híján, érthető módon ódzkodtak,128 Hörmann javaslata győzött és a támpillérekre kortárs szobrászegyéniségeknek újonnan készült, az eredeti szobroktól ihletett munkái kerültek, a hiteles másolat igénye nélkül.129 Így, a csonka szobrok végtagjainak, attribútumainak, akkori tudásuk szerinti kiegészítésével, egy a század közepén aktuális ikonográfiai programot rögzítettek. Dicséretükre szóljon, hogy az eredeti szobrok megőrzésre, illetve a templom belsejében kiállításra kerültek, az már kevésbé, hogy számos esetben ezeket az eredeti szobrokat is restaurálták, gipsszel, műkővel kiegészítgették ennek szakszerű feljegyzése nélkül.130 A szobormásolatok 1938 és 122
1938-ban kísérletek a helyreállítások elvégzésére leginkább alkalmas kő megtalálására, vö. Prüfanstalt 1938 és Kieslinger 1938; szóban forog: mész-homokkő Magyarigenből; kvarchomokkő Apácáról; kvarchomokkő Kézdiszentlélekről; andezit Málnásról); a 19. században és Láczay által előszeretettel használt málnási andezit (vö. Láczay 1937) rózsaszínes-lilás árnyalatával színben elüt a templom többi részétől (vö. Hörmann 1938); a kissé világosabb, ám szépen régidő magyarigeni kő is szóba kerül (vö. Hörmann 1938), végül: ún. Muschelkalk a fedlapok, töredezett és időjárásnak kitett részeken, mész-homokkő a baldachinok, szobrok, ablakmérművek és ablakszárak esetében, homokkő a sima falfelületek esetében (vö. Kamner 1942, 4). Kővédőszerek kiválasztása ld. Kamner-Roth 1938. 123 Killyen-Schuller 1968. 124 Hörmann 1938; Killyen-Schuller 1968; Láczay Fritz Oszkár javasolja 1937-ben a javítást a szentély déli támpilléreivel elkezdeni, vö. Láczay 1937; Kettő kivételével minden ablakmérmű, osztósudár, ablakszár helyére másolatok kerültek, vö. Kamner 1942, 4. 125 Roth 1938; Killyen-Schuller 1968; Zeidner 1999, 158. 126 Kamner 1942 a, 4; Kamner 1964, 38; Zeidner 1999, 158. 127 1937-ben Ludwig Grote javaslata a támpillérszobrok helyreállítására (szerinte kettőről – az ún. Kerubról és Szt. Katalinról) kéne másolatot készíteni, a többit (Keresztelő Szt. János, Jakab, Miklós, Plébános, Márk, ifj. Szt. Jakab, Krisztus, Péter, Mária, ismeretlen szent) kiegészíteni Dekosittal – ha ez nem működik, akkor mindről homokkő másolat; eltűnt részletek másolása, kiegészítése, vigyázva arra, hogy ne váljon sematikussá, vö. Grote 1937. 128 Guggenberger 1938. 129 Hörmann 1938; Hans Guggenberger ajánlata a Krisztus szobor helyreállítására Hörmann szellemében, vö. Guggenberger 1938 a. 130 Biztosan tudunk a Krisztus szobor arcának kiegészítéséről (Hans Guggenberger munkája, vö. Guggenberger 1938 a) és a Mária szobor jelentős részeinek kiegészítéséről (Margarethe Depner munkája, vö. Kamner 1942, 4; Schuller 1980. Margarethe Depner az eredeti szobrot jelentős mértékben kiegészítette mielőtt elkészítette volna annak gipszmásolatát, melynek alapján 1983-ban Kurtfritz Handel szobrász készítette el a ma is a támpilléren látható Mária szobrot, mészkőből, vö. Nussbächer 2009, 3).
31
1941 között készültek nagyrészt Hans Guggenberger és Ludwig Boege, brassói szobrászok műhelyében,131 kivételt egyedül a Mária szobor képez, melyet évekkel később Margarethe Depner restaurált és készített másolatot róla.132 A szentélytámpillérek szobrairól már a század elején, az első Láczay féle restaurálás alkalmával (1912–1914) készültek gipszmásolatok,133 a baldachinokról viszont nem, így helyreállításukkor csakis a töredékesen megmaradt részleteik nyújthattak támpontot. A baldachinmásolatokat 1938–1939-ben készítették a fent említett, a szobormásolatok készítésében is tevékeny brassói szobrászok,134 Otto Graditsch tervei alapján.135 Ezen második Schuller féle restaurálás alkalmával a belsőben is jelentős átalakításokat végeztek. 1937-ben kiépítettek egy padlófűtés rendszert Gustav Fabritius és Dr. H. Gröber tervei alapján, Samuel Schiel egykori gondnok adományából.136 Az új padlófűtés beépítésével párhuzamosan végezték a régészeti ásatásokat, jobban mondva ekkor nyílt alkalom a kiásott fűtési kanálisok révén régészeti megfigyeléseket tenni és megbolygatták a hosszházban addig meglehetős hitelességgel fennmaradt ülésrendet. Ez egyrészt a hosszház főhajójában található ún. női ülőhelyek cseréjét jelentette egységesen kialakított, az evangélikus istentisztelet oltárnál és szószéknél lejátszódó helyszíneinek megfelelően, mozgatható háttámlával rendelkező padokra és általában a stallumok alapos javítását, cseréjét, ritkítását.137 Ekkor alakítottak a nyugati hármas előcsarnokból három különálló teret és zárták le ezeket a templom felé is egy-egy üveg-, illetve tölgyfaajtóval, s ugyanakkor alakították ki a most már egyterű sekrestyét.138 Összességében a második Schuller féle restaurálás a szentély homlokzatának egy a korábbitól merőben eltérő, gyakorlatilag teljességében újjáépített változatát eredményezte, melyen ma hiába keressük a gótikus építési periódusnak vagy a 18. századi 131
Richard Boege: Zarándok (id. Szt. Jakab), Arkangyal (Szt. Mihály), Plébános, Szt. Katalin, Szt. Lukács evangélista, Inas szobra; Hans Guggenberger: Krisztus szobor, Keresztelő Szt. János szobor (vö. Elszámolás 1938 és Kamner 1942, 4). 132 Ld. 130. jegyzet. 133 Vö. Láczay 1934. 134 Boege készíti, időrendben a Szt. Katalin szobor baldachinját, a plébános szobor baldachinját, a 14., 13., 10., 8., 7. baldachint, a Krisztus szobor baldachinját, a Mária szobor baldachinját, a Szt. János szobor baldachinját, vö. Elszámolás 1938. 135 Az első baldachint egy passau-i ún. lombfaragó (Laubmacher) készítette. A baldachinok másolatairól ld. Láczay 1934; Kamner-Roth 1938; Kamner 1942, 4; Killyen-Schuller 1968. 136 Fabritius három szempontot tart fontosnak egy új templomfűtési rendszer kiépítésekor: a higiéniai tényezőt, a gazdaságos működtetést, a templom architektúrájával való összhangot, vö. Fabritius 1936; Gröber 1937; Zeidner 1999, 158. 137 Kamner 1942, 4. 138 Möckel 1941; Kamner 1942, 4; Kamner 1942 a, 4; Kamner 1964, 38. A megmaradt sekrestyerész párkányát elbontották és a templom gótikus koronázópárkányát utánzó párkányt alakítottak, a gótikus oromzatot elbontották és barokk tetőt építettek, belsejét átalakították/átrendezték, vö. Kamner 1942, 4.
32
helyreállításnak jellegzetességeit. A belsőben véghezvitt átalakítások miatt nagyban átalakult a hosszház térérzése is, illetve megszűnt az ülésrend és berendezés korábbi jellege. Az 1968 és 1975 között zajló újabb restaurálási periódus kezdeményezője ezúttal a Román állam. Az építtető részéről alakult helyreállítási tanács élén Dr. Otmar Richtert és Günther Schullert találjuk, a román állami műemlékvédelmi hivatal részéről pedig Vasile Drăguţ, Alexandru Greceanu, Mariana Iliescu műépítészeket.139 A munkálatok a tetőszerkezet nagyméretű felújításával kezdődnek, mely során sikerült tehermentesíteni a templomfalakat és a boltozatot a tetőszerkezet nyomásától. 140 Bár tudomásunk szerint kővédő szerek alkalmazásával is kísérleteztek,141 végül mégis a tagozatok, faragványok másolatokkal való cseréje mellett döntöttek. A kolozsvári mészkőből faragott másolatok főleg a déli oldalra, az ablakszárakba, a szentély falpilléreibe kerültek beillesztésre s bár a beavatkozásnak semmilyen dokumentációjával nem rendelkezünk, a tagozatok éles, a templom többi részétől erősen elütő színe és jellege miatt, könnyedén felismerhetők (4-5. kép).142 Az UNESCO és a római Instituto Centrale del Restauro közreműködésével restaurálták a délkeleti portál timpanonjában levő falképet. A restaurátori dokumentáció sajnálatos fellelhetetlensége miatt ma megállapíthatatlan, hogy melyek voltak azok a sikertelen és tehetségtelen átfestések melyektől a restaurátorok a képet, a korom és kosz mellett, az eredeti állapotának visszaadására való törekvésben megszabadították.143 A belsőben folytatódott a stallumállomány ritkítása, melynek során, a déli karzaton található teljes stallumépítményt eltávolították,144 a hátoldalán található céhes jelvényeket kifűrészelték és jobb esetben a templomtérben állították ki, rossz esetben deszka nyersanyagnak használták, amint arról az oltár hátsó szekrényében levő pár festett polc ma is tanúskodik.
139
Schuller 1982 a; Zeidner 1999, 158-159. Schuller 1975. 141 1973-ban Moraru mérnök kísérletez kővédő módszerek alkalmazásával a templom néhány (meg nem jelölt) faragványán – a megrongálódott tagozatok elektróoszmózisos itatása polaroid oldatokkal (elektroosmotische Impregnation der verfallenen Bauelemente mit Polarlösungen), vö. Moraru 1973. 5. 142 Schuller 1980; Schuller 1981; Zeidner 1999, 159. 143 Instituto Centrale del Restauro Roma, Festészeti szekció, Laura Moro, Carmen del Valle, Claudia Cornaggio, Jaklin Burckhardt; Munka előkészítése: Fotók, összehasonlító tanulmányok; Restaurálás: óvatos mosás, korom, mocsok és félresikerült restaurálások eltávolítása, mosás, kazeininjekciók, retus, vö. Schuller 1985. 144 Zeidner 1999, 159. 140
33
A munkálatoknak az az 1977-es rendelet vetett véget, mely megszűntette a román állami műemlékvédelmi hivatalt. 1981 után azonban, az evangélikus egyház saját kezdeményezésére tovább folytatódtak a Schuller és Drăguţ féle, a templom belsejére vonatkozó újítások, melyek – a bevezetőben elhangzottak értelmében – még mindig az eredeti gótikus jelleg helyreállítását tűzték zászlajukra. Így került sor a diadalív mellett álló, két 19. századi lépcsőtorony lerombolására és a hosszház ablakait a karzatok mentén kettéosztó falrész lebontására. Felfrissítették a tagozatok színét, az oltár, a szószék és a domborművek színezését, aranyozását.145
Az
1984-ben
lezárt
belső
restaurálás
folytatásában, a homokkő állandó és feltartóztathatatlan rongálódása és gyengülése miatt, a külső újabb felújításába kezdenek, mely folytatni kívánta az 1944-ben félbe maradt Schuller féle restaurálást a hosszház és a torony homlokzatainak felújításával. Anyagi támogatója a rajnamenti evangélikus egyházmegye, mely Ullrich Keicher műemlékvédő építész vezetése alá helyezi a felújítási munkálatokat, ő felel a módszerért és a nyersanyagok kiválasztásáért és beszerzéséért is.146 Az építtető részéről Hermann Fabini és a telepvezető Rolf Andre, majd Christian Albert van jelen a munkálatoknál. A Keicher által kidolgozott módszert, mely a megrongálódott kőnek az egészséges magjáig való lefaragását, vegyszeres kezelését, majd színre festett műkővel való kiegészítését feltételezte,147 1984 és 1998 között minden egyes a hosszház és torony homlokzatába beépített kövön elvégezték, beleértve a tagozatokat és faragott részleteket is. A Keicher – Fabini féle restaurálás a toronyóra számlapjainak rekonstruktív újrafestésével zárult148 és vele lezárult egy utolsó restaurálási szakasz is, mely beteljesítette a húszadik századi helyreállítások törekvéseit, amennyiben újra megteremteni vélte a Fekete templom eredeti gótikus jellegét, nem is sejtve, hogy pont ettől és utólagos építési periódusainak tanúitól fosztja meg végérvényesen.
145
Schuller 1982; Zeidner 1999, 159. Wittstock 1997, 4. 147 Módszer: az egészséges kőmag a károsodott részektől való megszabadítása, kovasavecettel való kezelés, kiegészítés Mineros műkővel, hidrofobizálás, lazúrozás/színezés Wittstock 1997, 4; U. Keicher hagyatéka, Ev. Egyh. L., Feldolgozás folyamatban, leltári szám nincs. 148 1995-1998 az óralap restaurálása Reiner Neubauer festőművésszel együtt, vö. Keicher 1996, 6. Az óralap restaurálásáról ld. még Wittstock 1997, 4. 146
34
2.1.2. Az épület leírása A templom leírása az épület szerkezeti egységeire bontva történik, a szentély, a hosszház és a nyugati építmény sorrendjében, az általánostól a részletes felé haladva, elsőként a külső, utána a belső kialakítást tárgyalva. Külön figyelmet szentelünk azoknak az épületrészeknek, melyek több korszak egymásra tevődő beavatkozásainak nyomait mutatják, illetve ahol egy korábbi helyzet változásának jeleit találjuk. A részletes leírás folyamán minden esetben jelezzük a 20. századi restaurálások folyamán történt módosításokat, s amennyiben ez már szemrevételezéssel lehetséges, keletkezésük idejét is. A Brassó városi ágostai hitvallású szász evangélikus főtemplom az erődítménnyel védett egykori középkori város főterének délnyugati részéhez kapcsolódó kisebb téren áll. A templomudvart határoló egykori kerítő falnak ma már semmilyen nyoma nincs, helyén, már a templomról ismert legkorábbi ábrázolás, illetve leírás idejében, épületek sorakoznak. A templomudvar őrzi azt a jellegzetes topografikus elrendezést, mely a szász településeknek legkésőbb a 16. század óta jellemzője: a templom mellett sorakozik a – Brassóban 1380 óta a káptalan tanácstermeként is működő – parókiaház, az iskola- és az egykori könyvtár épülete. A keletelt templom hosszanti tengelye 20°-kal tér el északi irányba; a faragottkváder-épület háromhajós csarnokszentélyből és szintén háromhajós csarnokhosszházból áll. A templomhoz nyugatról vaskos toronypár kapcsolódik, mely közül csak a déli torony emelkedik két szinttel a koronázópárkány fölé. A szentély külseje A négy boltszakaszos szentély a tizenhatszög kilenc oldalával zárul (4, 18. kép). A déli oldalnak a diadalív támpillérével bezárt sarkához a tetőtérre vezető csigalépcső, az északi oldalhoz négyszög alaprajzú sekrestye kapcsolódik. Külsejét a lábazatnál 180 cm-rel kilépő, felfelé lépcsőzetesen vissza-visszaugró, hasáb alakú, a szentélyzáradék hat pillére esetében pedig, ék alakú támpillérek tagolják. A körbefutó lábazat a szentélyzáradék hat támpillérének esetében eltérő, egyszerűbb profilozású. A lábazat, a diadalív támpillérével bezárt sarokban lévő, szabálytalan ötszög alapon szerkesztett csigalépcsőház három homlokzati oldalán, magasabbra ugrik. A déli oldal nyugatról számított második falszakaszában, a Láczay féle restaurálás alkalmával cserélt, málnási andezitből készült lábazati profilok a támpillérekről átfutnak az általuk közrefogott falszakaszokra. A többi homlokzati szakasz esetében a lábazat az első Schuller 35
féle restaurálás alkalmával kialakított, szellőzőlyukakkal áttört, egyszerű rézsűs formájú, mely valószínűleg azt az eredeti lábazatot próbálta mintázni, melynek egyedüli tanúja a déli oldal szentélyzáradékkal határos szakaszában maradt fenn. A templom lábazati részének kőanyaga, hozzávetőlegesen az ötödik, hatodik kváder magasságáig, a Láczay féle restaurálások alkalmával beépített, vöröses színű, csíkmálnási andezit.149 A lábazat fölötti falrész kőcseréi a beépített kváderek jellegzetes színe szerint különíthetők el: a támpillérek homlokoldalán többnyire a második Schuller féle beavatkozás alkalmával beépített kézdiszentléleki homokkő, illetve helyenként, főleg a támpillérek felső szakaszában és a szoborfülkék fedőlapján, a Drăguţ féle restaurálás alkalmával használt kolozsvári mészkő.150 A támpilléreket összesen hat vízszintes párkány, illetve vízvető tagolja, melyek fölött ezek különböző elfordításban és alakban ugranak vissza. A középmagasságban futó párkányokon talapzati konzolok, azokon meg szenteket ábrázoló körplasztikus szobrok állnak, az így sugallt szoborfülkéket pedig díszesen faragott baldachinok zárják le. A szoborgaléria fölött, a támpilléreket enyhén rézsűs vízvető tagolja, mely fölött a pillérek homloksíkja újra visszaugrik: a szentélyzáradék hat pillére esetében visszanyeri ék alakú formáját, míg a többi pillérnél hasáb alakú marad. A szentélyzáradék ék alakú támpillérei esetében a baldachin fölötti hasáb sarkaira egy-egy fiatorony támaszkodhatott, melyeknek archív felvételeken is csak csonkjai láthatók, a második Schuller féle restaurálás alkalmával pedig teljesen eltűntek.151 A szobrokat hordozó, nyolcszög alapon szerkesztett konzolok a második Schuller féle restaurálás alkalmával készült replikák, az eredeti gyámok még töredékeikben sem maradtak fenn, így a másolatokat is csak archív fotók alapján lehet hozzávetőlegesen hitelesnek ítélni.152 A szobrok és a szoborfülkéket lezáró baldachinok is a feltehetően eredetileg a 15. század első évtizedében készült eredetikről, 1938–1941 között készült
149
Málnás (Malnaş), Hargita megye; a kiegészítést a Láczay Fritz Oszkár vezette, 1912-1914-es restauráláskor végezték. 150 Kézdiszentlélek (Sânzieni), Kovászna megye; a kiegészítést az Albert Schuller és Helmuth Zeidner vezette 1935-1944-es restauráláskor végezték; Kolozsvár (Cluj), Kolozs megye; a kiegészítéseket a Vasile Drăguţ vezette 1968-1977-es restauráláskor végezték. 151 Ld. pl. Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015859. 152 Ld. pl. Ev. Egyh. L., IV.Be.64/Fotók; Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentumgrafika gyűjtemény, l.sz. 32735-32737, 15343, 015859.
36
kópiák, jelentős tartalmi változtatásokat implikáló kiegészítésekkel, eredetijükről a templombelsőben őrzött szobrok és archív felvételek, nyújtanak tanúságot (19, 67. kép).153 A szentély koronázópárkánya fölött a támpillérek a fiatornyok hasáb alakú, 45°-ban elforgatott lábazatává alakulnak, melyek két oldalukkal a szentélyt koronázó, körbe írt négykaréjokkal áttört, mérműves mellvédbe olvadnak, mely egykor a mögötte lévő galériával együtt szabadon állt.154 E fölött bontakozik ki a fiatornyok, gazdagon indadísszel borított teste (22-24. kép).155 Jellegüket, alakjukat és díszítésüket tekintve a fiatornyok két különböző csoportot alkotnak, melyek a szentély épületszerkezetéhez alkalmazkodva
153
Mivel a baldachinok sem az épület részeként, sem kőtárban nem őrződtek meg, ezekről egyedüli forrásunk egy rend archív fénykép, ld. pl. KÖH Fotótár, 148222, 148234, 148231, 148232, 148228, 148229. Az egykori szobroknak a 20. század eleji állapotát, beleértve a mára elkallódott szobrokat is, szintén archív felvételekről ismerjük. A felvételeken jól látszik, hogy a déli homlokzat diadalívvel szomszédos első támpillérén egy subás szakállas alak szobra állt, melynek mindkét keze letörött, attribútumai elvesztek. A kutatás a szobrot Keresztelő Szent Jánosként azonosította és alkotta meg másolatát, a karok és törött részek kiegészítéseit sajnos a szobor eredetijére is kiterjesztve, mely ma a bejárati előcsarnokban van kiállítva. A következő támpilléren egy rövid hajfürtös, tartásából ítélve átlós tárgyat tartó szent szobra állt, melyet a 20. század közepén dolgozó restaurátorok a szörnyet legyűrő Szent Mihály arkangyalként alkottak újjá. A szobor eredetije nem őrződött meg. A következő támpilléren id. Szt. Jakab apostol ma is kiegészítetlenül megmaradt, a hosszház déli mellékhajójában kiállított szobra állt, jellegzetes kagylókkal díszített zarándok ruhában és kalapban. A másolaton vándorbotot is adtak a kezébe. Ezt követi egy eredetijében szintén változtatás nélkül máig fennmaradt, a hosszház északi mellékhajójában kiállított püspök alakja, melyet korábban nem létező könyvvel és pásztorbottal a kezében állítottak helyre. A legmerészebb helyreállítás talán a soron következő szobor esetében történt, melynek mára elveszett, mellmagasságban törött törzsét Szent Katalinként értelmezték és alkották újjá, miután a szentet egy a talapzaton kuporgó szörny alakjából kiindulva ekként azonosították. A szintén törött következő szobornak az azonosítására csupán jellegzetes fejviselete kínálkozott, melynek alapján a restaurátorok itt egy plébános megmintázását feltételezték, akit siettek is az építtető Thomas Sanderként azonosítani. A szobor restaurált eredetije szintén a templom bejárati előcsarnokában van kiállítva. Ezt követi egy viszonylag jó állapotban megőrzött példa, melyet a talapzaton levő pajzsba foglalt ökör alakjából kiindulva Szent Lukácsként azonosítható. A következő támpilléren álló, idősödő, hosszú szakállú és hajú alakot a kutatás Szent Pál szobraként azonosította és a helyreállításnál az egykor könyékből letört kezébe könyvet és kardot adott. Az eredeti, kiegészítetlen állapotban, a hosszház legnyugatibb boltszakaszában van kiállítva, akárcsak a fent említett, Szent Lukácsot ábrázoló szobor. A következő támpillérre krisztusszobor került, keresztes nimbusszal. A szobor másolatának készítésekor, kezének és teljességében letörött arcának rekonstrukcióját sajnos a ma a nyugati előcsarnokban kiállított eredetire is kiterjesztették. A soron következő szobornak baljában doboz alakú tárgy van, melyet a korai kutatás templomépületként értelmezett, a templom alapítójaként azonosítva a szobrot, később – az igazsághoz valószínűleg közelebb állva – könyvet láttak benne és ennek értelmében Szent Péter alakjaként rekonstruálták, kulcsot tartó jobbal egészítve ki. A szobor kiegészítetlen eredetije a templom legnyugatibb boltszakaszában került kiállításra. A következő támpilléren állt a gyermek Jézust kezében tartó Mária szobra, melynek a nyugati előcsarnokban kiállított eredetije szintén nem úszta meg a restaurátori rekonstrukciós beavatkozásokat. Az utolsó szoborral díszített támpilléren, fiatal férfialak szobra áll, melynek másolatát a restaurátorok kelyhet és könyvet tartó végtagokkal egészítettek ki, Szent János apostol szerepét róva rá. A kiegészítetlen eredeti szintén a hosszház nyugati boltszakaszában van kiállítva. 154 Erről tanúskodik a padlás szintjén megfigyelhető, az egykori galéria felületébe vésett vízelvezető csatorna, illetve az írott források, melyek több ízben a mellvéd mögött meggyűlt hó letakarításáról tudósítanak, vö. Egyházgondnoki számadás (1529), Quellen II, 166. 155 Mivel a jelenlegi fiatornyok a második Schuller féle restauráláskor készült műkő-másolatok, melyek elkészítéséhez két akkor még létező fiatornyot vettek alapul, mellőzve a kópia hitelességének igényét (vö. Groß 1936, 4; Láczay 1937; Hörmann 1938; Kamner 1964, 37; Zeidner 1999, 157), egyedüli hiteles forrásunkat ebben az esetben is archív felvételek képezik, ld. pl. KÖH Fotótár, 80381, 80381, 80381, 80381, 80381, 148216, 148216, 148220, 148225, 148210, 148217, 148224, 148223, 148226.
37
helyezkednek el: a karcsúbb, letisztult indadísszel ellátott, keresztvirággal koronázott fiatornyok a déli és északi homlokzat támpillérein (22. kép), a zömök, dús indadísszel, erősen stilizált ágakkal, metszett sebekkel díszített fiatornyok pedig a szentélyzáradék támpillérein állnak (23. kép). Ez utóbbiak közül egyik sem őrizte meg a keresztvirágot, sőt annak szárát sem, de nem kizárt az sem, hogy ezek egykoron jóval magasabbak voltak az oldalhomlokzatokra került társaiknál. A fiálék formanyelve alapján a kutatásban már felmerült ezek kései, utólagos építésének vagy újjáépítésének lehetősége, talán a tetőszerkezet nagy tűzvész utáni újjáépítésével kapcsolatban.156 A támpillérek szerkezeti felépítéséből az következik, hogy a fiálékat már az eredeti elképzelés alapján megépítették, így a maiaknak a gótikus jellegzetestől eltérő alakja utólagos átalakítás, újjáépítés következménye lehet. A feltételezést megerősítheti, hogy a szentély koronázópárkányának fiáléi, formájuk és díszítésük jellegében, egyezést mutatnak a 18. században épült olalkarzatok árkádjait szegélyező fiálékkal. A szentélyzáradék és az oldalhomlokzatok fiáléi közti különbség, mely formai és szerkezeti jellege mellett, a konzerválás mértékében is megmutatkozik, arra utal, hogy csupán ez utóbbiak lehettek a 18. században újjáépítve, mégpedig a megmaradt oldalsó fiatornyok mintájára, korabeli díszítőmotívumokat alkalmazva. A szentély minden második falszakaszát, illetve a hossztengelyben levő szakaszt, ablak töri át. Kivételt ez alól csak az északi oldal, nyugatról számított második falszakasza képez, mely a hozzákapcsolódó sekrestye miatt, áttöretlen maradt.157 Míg a szentélyzáradék három legkeletibb ablaka majdnem teljes egészében kitölti a támpillérek közti falfelületet, nyugat felé haladva, az ablakok egyre kisebb felületet törnek át a kiszélesedő
falszakaszokon.
Az
ablakok
béllete
szakaszonként
különbözik:
a
hossztengelyben álló ablak béllete egyedülálló, a tőle északra levő ablakhoz igazodnak az északi oldal többi ablakai, a délre levőhöz pedig a déli oldalé. A könyöklők a második Schuller féle restaurálás alkalmával készült másolatok,158 s a különböző restaurálások alkalmával az ablakszárak rétegkövei esetében is történtek kőcserék.159 A kétosztatú ablakok nyílásai orrtagokkal bővített csúcsívben zárulnak, fölöttük ablakonként különböző
156
1689 utáni keletkezésüket állítja Vătăşianu 1959, 230. 1940-ig a sekrestye két helyiségből állt. Az eredeti sekrestyéhez keletről hozzácsatolt építmény kedvéért, a harmadik boltszakaszban nyíló ablakot részben elfalazták és csak a sekrestyerész második Schuller féle restauráláskor történt elbontása után tárták újra fel, ld. Kamner 1942 a, 4; Kamner 1964, 38; Zeidner 1999, 158. 158 Kamner 1942, 4. 159 Uo. 4. 157
38
mérművek bontakoznak ki. A ma látható osztósudarak és mérművek nagy része a második Schuller féle restauráláskor alkalmazott cserék, másolatok, kivéve az északi oldal két ablakának mérműdíszét. A szentélyzáradékkal határos két-két ablak esetében, az eredeti koncepcióhoz és a szentélyablakok szabályszerű kialakításához képest, eltérések figyelhetők meg, melyek formájukkal a 19-20. századi restaurálásokat megelőző, nagy valószínűség szerint a tűzvész utáni helyreállítással kapcsolatos gótizáló újjáépítésre utalnak (24. kép). A déli oldal diadalívtől számított második falszakaszának párkány alatti részét szemöldökgyámos kapu töri át, mely fölött egykor félnyeregtető húzódott.160 Külső kerete csúcsívvel záródik, s az ívmező a kapunyílás fölött timpanonként jelenik meg. A timpanon gyámokra is kiterjedő, feltűnően simára alakított felülete arra utal, hogy ahhoz egykor dombormű kapcsolódhatott vagy – a többi portálhoz hasonlóan – falkép díszíthette. A csúcsíves kereten belül szemöldökgyámos kapu nyílik, mely levéldíszes gyámokra támaszkodik. A kapuszárny a 17. század végének terméke (Kat. 31). A déli szentélyfal és a diadalív erőteljes támpillére által bezárt szögben, a szabálytalan ötszög három oldalával lép ki egy a tetőig felnyúló lépcsőtorony, melynek burkolati kőanyaga legnagyobb felületében 1935–1944-ben, illetve helyenként 1968–1977-ben végzett csere. A szentély belseje A szentély belső tere hat pillérrel osztott csarnok (6. kép). A szentélyzáradéktól a diadalív felé egyre szélesedő oromfalakat, a boltindításig felnyúló falpillérek határolják. A falpillérek profilja mindkét oldal diadalívtől számított első három falpillére esetében, szimmetrikus felépítésű, a szentélyzáradék felé a pálcatagok az elválasztó horony kiküszöbölésével közelítenek egymáshoz majd összetapadnak, úgy, hogy a középső pálcatag váltakozva a keleti, majd nyugati szomszédjához tapad, két-két egymásnak irányított párt alkotva (26. kép). A falpillérek szerkezetében több, a vakolat alatt surlófényben szemrevételezéssel felismerhető, rétegkő csere történt. A szentélyzáradék járószintjének ma három magas lépcsőfokkal megemelt padlózata takarja a pillérek eredeti lábazatát, mely a padlóhoz képest 90 cm mélységben, valószínűleg a templom 14. századi járószintjét is jelöli egyben
160
Ld. Brukenthal-Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 15813.
39
(27. kép).161 A falpillérek felső részének felületén, a pillérszövet újabb változása észlelhető, mely az eredetileg alacsonyabbról induló boltozatok vállszintjének a 18. századi barokk boltozat magasabban fekvő indításaihoz való hozzáemelésére, toldására utal (34. kép). Ilyen formán a szentély négy nyugati boltszakaszának falpilléreit hozzávetőlegesen egy méterrel megmagasították, a szentélyzáradék falpillér-magassága és a diadalíven található boltindítások szintje fölé emelve őket. A Drăguţ féle restaurálás leletei szerint a falpillérek egyes szakaszai stukkóból vannak megformálva.162 Bár erről pontos támpontunk nincs, elképzelhető, hogy ezek a megállapítások pont a pillérek felső kiegészítéseire vonatkoznak. Hogyan lenne rekonstruálható az eredeti, 14. század végi boltozat a falpillérek kiosztása és formája alapján? Ha a falpillérnek minden esetben egy pillér kell megfeleljen, az eredeti boltozati tartóelemeket tekintve, ma legalább két pillérpárral kevesebb van, melyekről elképzelhetően a nagy tűzvész utáni helyreállításkor mondtak le. Az eredeti boltozatról egyedüli írott forrásokon alapuló támpontunk, hogy a bordák kereszteződésénél figurális, illetve címeres zárókövek díszítették.163 Figyelembe véve a falpillérek pálcáinak fent leírt irányítottságát, ha a szentélyzáradék boltozatát értelemszerűen próbáljuk rekonstruálni, kívánkozik a két legkeletibb pilléren túl még egy pár, egymáshoz közelebb álló tartópillér is, mely a brassói szentélyt körüljárós csarnokká alakítaná. A pilléreket a falpilléreken megőrződött pálcák meghosszabbításával összekötve, pontosan a nürnbergi Sebald templom
keleti
szentélyzáradékának
boltozati
rendszerét
kapjuk,
melynek
szentélykörüljárójában a háromszög és négyszög alaprajzon szerkesztett keresztboltozatok váltakoznak egymással (29-30. kép). A szentély boltozatának rekonstrukciónál az eredetileg valamivel szélesebb diadalívből kell kiindulnunk, melynek egykori szárköveit 1938-ban tárták fel, a diadalív nyugati homlokzatának vakolata alatt, a jelenlegi diadalív szárkövétől két méterre (40. kép). A diadalívnek az eredeti fesztávolsága, esetleg az ívbe állított további pillérpár létezését is feltételezi. Ez azt jelentené, hogy az elsődleges boltozatrendszer egy meglehetősen sűrű támrendszerrel rendelkezett, mely – a fent említett példákhoz hasonlóan – bordás keresztboltozatot hordhatott, a körüljárós szentélyfejben 161
A szentélyzáradék szintje legkésőbb a 18. századdal kezdődően három lépcsőfokkal, hozzávetőlegesen egy méterrel meg volt magassítva, amint erről a korai alaprajzokon is feltüntetett lépcsőfokok is tanúskodnak. Vö. Ev. Egyh. L. IV.Aa.42, IV.Aa.43. Ha viszont igaz, hogy a tűzvész előtti boltozat támrendszeréhez még két – a meglévő falpilléreknek megfelelő – pillérpár tartozott, egyik pár pont a 18. század óta létező lépcső helyén állt, így feltehetőleg akkor egyszintű volt a szentély járószintje. 162 Schuller 1981, 6. 163 Egy 1471-es földrengéskor a boltozat megrongálódott és leesett a Magyarország címerét ábrázoló zárókő, vö. Urkundenbuch VI, 516-517.
40
pedig beiktatott háromszögcikkelyekkel bővült. A 16. század első harmadában a templomot újraboltozták.164 Ez az Udalricus Lapicida féle késői boltozat egy összetettebb hálóboltozat lehetett. Az építéséről tanúskodó írott forrásokon kívül egyedüli támpontunk négy tölgyleveles tartókonzol, mely a templom második, jelenlegi diadalívének keleti és nyugati oldalára támaszkodik és melyből négy visszametszett hornyolt borda indul (33-35. kép). A jelenlegi, 18. században épült boltozat a főhajóban borda nélküli, csúcsíves keresztboltozat, a mellékhajókban fiókos donga (25. kép). A pillérek 18. századi fejezete egységes: a homorú oldalakkal szerkesztett négyszög sarkaihoz, lefelé kunkorodó voluták kapcsolódnak, ezek között, a négy homlokoldalt, a voluták gyűrűire felfűzött pántra applikált gazdag virágfüzér díszíti. A korábbi támrendszerből megtartott hat nyolcszögű pillér régi lábazatára épül, a jóval sűrűbb kiosztású falpillérekhez a mellékhajókban úgy kapcsolódik, hogy boltozati szinten a főhajó felől szakaszonként egy, a falpillérek felől pedig két fiók nyílik a mellékhajó középvonaláig (28. kép). A kérdés, hogy mikor mondhattak le az eredetileg a mainál néggyel több pillérpárról, a tűzvész utáni boltozat helyreállításakor, vagy már korábban a 16. század elején végzett boltozás alkalmával, nehezen meghatározható. Tény, hogy a 16. századi boltozat már a mai, leszűkített diadalívre épít, így a diadalívbe állított pillérekre nincs szüksége. A szentélyzáradéktól délre, a negyedik homlokfalon, a homlokív vállának magasságában, a középtengelyhez képest enyhén balra tolva, falkép töredék van feltárva. A négyzetesen kibontott falkép bal alsó sarkán az ábrázolás nem őrződött meg; felső sarkaiból volutásan kunkorodó, piros indák nyúlnak le, míg a hatkaréjos középső mezőben, vörössel hasított pajzsban, lebegő angyalok koronát tartanak egy liliom fölé, a pajzs heraldikai értelemben vett bal alsó sarkában pedig, szárnyát kiterjesztő sas áll. Ettől nyugatra, a harmadik oromfal ablakának jobboldali béllete mellett, újabb feltárt falképtöredék, egy fájdalmas Szűzanya alakjának felső részét ábrázolja. Nyugati irányban továbbhaladva, a második oromfal felső részében feliratrészlet került feltárásra: a fehér alapra fekete antikva betűkkel írt szövegből mára az AN 58 EA töredék olvasható.165 Az oromfal jobboldali falpillérének közvetlen közelében, középmagasságban, elfalazott szegmensíves fülke található, egy korábbi ajtónyílás, mely a 19. században lebontott, 18. századi fecskefészek orgonához
164
Adójegyzék (1532-1534), vö. Quellen II, 286-288; sáfárpolgári számadás (1536), vö. Quellen II, 432. Feltételezések szerint a töredék annak a Breve Chronikon Daciae néven ismert fali krónikának a részlete, mely a nagy tűzvészig a hagyomány szerint a szentély falát borította. A fali krónika szövegét egy 17. századi másolat alapján ismerjük, vö. Quellen IV, 2. 165
41
vezető kijárat volt.166 A mai járószinttől számított közel másfél méteres magasságban, egy faragott ív töredéke van feltárva, mely talán a korábbi sekrestyeajtó részlete lehet. 167 A szárkő a boltváll fölött karéjosan ívelt kialakítást kap: egy-egy karéj belső íve, liliommal díszített orrtaggal bővített. A töredék erősen le van faragva, csupán minimálisan előreugró lemezként maradt fenn s az sem kizárt, hogy ezen a helyen másodlagos elhelyezésben található. Mindkét oldalon, emeleti szinten, a diadalív vastagsága által takarva, nagyméretű csúcsíves ajtók nyílnak, melyektől lépcsők vezetnek a hosszház mellékhajóinak karzataira. A szentély diadalívvel szomszédos boltszakasza A diadalív környéke és a szentély legnyugatibb boltszakasza szintén egy olyan részlete a templomnak, mely láthatóan számos átalakítást ért meg (33-35. kép). A diadalív eredetileg négy méterrel szélesebb volt, azaz a mai szentély szélességében nyílt, a nagy fesztáv áthidalását feltehetőleg két további, ívbe állított pillérrel oldották meg. A jelenlegi hosszház megépülésekor, de legkésőbb a szentély 16. század eleji újraboltozásakor, megépült a jelenlegi diadalív, melynek már szerepe van az új boltozatnak a szerkezetében és máig hordja annak két tartókonzolját. Keletről a diadalívhez kapcsolódhatott az egykori lettnernek egy-egy szakasza, melyhez a 19. századi átépítésig, a szentélyfal mellé rendelt, hosszan a szentély terébe benyúló lépcsők vezettek, s melyek szintén 19. századi elbontásukig, páholyként működtek. 1865-ben épült meg ezek helyén két, a hosszház oldalkarzataira vezető neogótikus lépcsőtorony, ennek tartozékai a viszonylag nagyméretű, csúcsíves nyílások, melyek a lépcsőtornyoknak a 20. századi elbontása után, ma látszólag értelmetlenül nyílnak a szentély felé (14. kép). A sekrestye A szentély északi oldalához kapcsolódik az egyterű sekrestye, takarva a diadalívtől számított két és fél boltszakasz homlokzatának alsó részét (4. kép). Az épülettömböt a szentélyfalra támaszkodó kontyolt fél-nyeregtető fedi. Nyugati oldalával ráépül a diadalívpillérre, úgy hogy ennek az 1656-ban épült támasza, a diadalívpillér pót-pillére, beleépül a sekrestyébe, innen nő ki a tetőt átdöfve. A sekrestye keleti és nyugati 166
A fecskefészek orgona létezését a szentély 19. századi átépítése előtti fotó is igazolja, ld. Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015890. 167 A templom legkorábbi ismert, 1746-ból fennmaradt alaprajza (vö. Ev. Egyh. L. IV.Aa.42) a sekrestye bejáratát a ma ismert helyén, a szentély legnyugatibb, diadalívvel határos boltszakaszában tünteti fel. A bejáratot a 19. századi átépítések alkalmával két boltszakasszal keletebbre költöztették, hogy helyet biztosítsanak a diadalívhez épített neogótikus lépcsőtoronynak (Seraphin – Kühlbrandt 1913, 25; Kühlbrandt 1927, 19), majd az 1968-1977-es restaurálás alkalmával, a torony elbontása és a régi sekrestyeajtó feltárása után helyezték vissza (Zeidner 1999, 159).
42
homlokzatán korábbi épületrészek lenyomatai olvashatók le: a keleti oldalon a ma ismert sekrestyetérhez képest utólag épített és statikai okokból a második Schuller féle restaurálás alkalmával, az 1940-es évek elején lebontott sekrestyébe vezető egykori csúcsíves nyílás halvány kontúrja, a nyugati oldalon, a sekrestye sarkánál kilépő támpillérnek a homlokzatán, egy sarokboltindítás kifaragott fészke látható. Az archív felvételekről ismert második sekrestyetér a ma ismert sekrestyén keresztül volt megközelíthető, mellyel gyakorlatilag összeépült (103. kép).168 A sekrestye belseje ma, a szentély boltszakaszainak megfelelő kétszakaszos, bordás keresztboltozattal fedett tér, mely kelet felé kiegészül a sekrestyébe beépített támpillér szélességével, illetve az ehhez simuló csúcsíves vakárkád mélységével, mely eredetileg a második sekrestyetérbe vezető átjáró volt, ma elfalazott fülke. A csúcsíves bordás keresztboltozat hornyolt bordái, egyetlen, a falról konzolok közvetítése nélkül kiváló bordatőből nőnek ki. A délkeleti sarokban a bordaindítás eleve a sekrestyébe beépített támpillérről történik, az északnyugati sarok boltozatát takarja a diadalívpillér utólagosan épült támaszának tömbje. A két boltszakasz zárókövén a borda körbefordul, a zárókőgyűrűbe Istenbárány és keresztnimbuszos Krisztusfej ábrázolásai kerültek. A zárókövek valószínűleg egy sekrestyében kiütött tűz alkalmával, talán 1660-ban, erősen megfeketedtek, ehhez képest a boltozati bordák, feltételezhetően alapos tisztítás következtében, minden vakolatmaradványt vagy esetleges festésréteget nélkülöző nyers kőtagozatok.169 A második Schuller féle restaurálás alkalmával elbontott sekrestyerész, amennyiben az archív fotók és korai alaprajzok alapján rekonstruálható, egységes, hornyolt bordás hálóboltozattal fedett helyiség volt, melynek terébe belógott a két beépített támpillér teste (18. kép). A hosszház külseje A hat boltszakaszos hosszház a diadalívnél kapcsolódik a szentély testéhez, nyugatról pedig a két toronytest határolja. A boltszakaszoknak megfelelően a külső homlokzat támpillérekkel tagolt. Az északi és déli homlokzat keletről számított második és ötödik
168
Ld. archív felvételek a lebontás előtt (Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Fotók; KÖH Fotótár 148076; Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015859), a lebontás folyamatában (Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Fotók), a lebontás után közvetlenül (Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Fotók; KÖH Fotótár 47176). 169 Egy 1660-as sekrestyetűzről Joseph Teutsch krónikája számol be, vö. Quellen IV, 107; Quellen VI, 261.
43
homlokoldalán és a nyugati homlokzat középső tengelyében portálok nyílnak. A délkeleti és északkeleti portált előcsarnokok vezetik be, melyek közül ez utóbbi csupán a támpillérek mélységében kialakított nyitott portikusz. A hosszház lábazata a Láczay, Drăguţ és a Keicher féle restaurálás műve. A 19. század végén készült archív felvételeken látható, hogy a templom eredeti lábazata egységesen negyedhoronnyal kilépő tömb lehetett, ahogyan azt a Keicher féle restaurálás az északi oldalon rekonstruálta, a déli oldal mai lábazata teljes mértékben fikció.170 Az északi és déli homlokzat támpillérei felső harmadrészüket tekintve térnek el egymástól. A pillértesteket három övpárkány tagolja, melyek fölött a pillérek lépcsőzetesen visszaugranak. A legfelső szakasz homlokoldalain kis konzolok válnak ki a falból, melyek egykor apró szoborgalériát hordozhattak, a galériamellvéd fölé nyúló gúlákon pedig egykor szintén szobrok ültek.171 A hosszház támpillérei jelentős átalakításokat szenvedtek a 20. század második felében végzett restaurálási munkálatok alkalmával. A déli homlokzat támpilléreinek felújítására az első Drăguţ féle restaurálás keretében került sor, melynek során a támpilléreket, vagy legalábbis azok külső burkát, kolozsvári mészkőből újjáépítették, másolatokkal helyettesítve a pillérek műformáit is. Ennek következtében a déli támpillérsoron, az eredeti faragványokat csak általánosságban mintázó, színben és anyagban az épülethez nem alkalmazkodó, durva gépi faragású műformák sorakoznak, hamisított képét nyújtva a gótikus homlokzatnak. A Drăguţ féle restaurálás teljességben másolatok alkalmazására alapozó módszerétől eltérően, az északi támpillérsor restaurálása során Keicher a meglévő kőanyag stabilizálását és részben műkővel való kiegészítését javasolta. Az északi támpillérek műformái nagyrészt már a módszer első lépését képező intézkedésnek, a károsodott kőanyag eltávolításának áldozatául estek, a csonkok utólagos műkő kiegészítése következtében pedig az egykor csinos fiatornyok a támpillérekre tapadó hízott gilisztákká alakultak. Az eredetiről csupán néhány, a hosszház homlokzatait ábrázoló, általában ugyanabból a széles rálátást engedő szögből készített archív felvétel tanúskodik. 170
Ld. Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 15813, 015857, 015860, 015861, 015862. 171 A feltételezések szerint egy angyalt, egy oroszlánt, egy mélybe tekintő inast ábrázoló szobrok, ma az időjárás viszontagságai következtében a felismerhetetlenségig rongált állapotban, a templom belsejében vannak kiállítva és csupán ez utóbbi másolata került vissza a diadalívtől számított első támpillér csúcsára. Drăguţ szerint a csonkok egykor két pajzsot feltartó harcost, térdelő nőt, oroszlánt, illetve térdelő, a támpillérről a mélybe tekintő inast ábrázoltak, vö. Drăguţ 1979, 79. A templomtér legnyugatibb boltszakaszában kiállított egykori szobrok szerintem, az oroszlán és a mélybe tekintő figurán kívül, melyeknek azonosítása tartható, inkább kettéágazó farkát feltartó szirént, mint pajzsot tartó harcost ábrázol. A negyedik csonk azonosítása teljesen lehetetlenné vált.
44
A koronázópárkányra az egész hosszházon körbefutó, áttört, körbe írt négykaréjokkal képzett mellvéd támaszkodik, mely egykor, legkésőbb a 18. század végéig, a mögötte lévő galériával együtt szabadon állt. Az északi oldalon a támpillérek által közrefogott falszakaszok felső részén, a koronázó párkány alatt, átlósan elhelyezett hasáb alakú, egyszerű kialakítású vízköpők nyúlnak ki, melyek felső felén vízvezető horony húzódik. A hosszház minden falszakaszát két- vagy négyosztatú ablak töri át, úgy hogy a nagyobb ablakok a hosszház oldalhomlokzatain nyíló portálok fölött nyílnak. A hosszház legkeletibb és legnyugatibb boltszakaszának homlokzatán két-két egymás fölé rendelt kisebb ablak nyílik. A déli oldal nyugatról számított második boltszakaszában, az ablak alatt a homlokfalat a templom délnyugati portálja töri át, mely fölé a Keicher féle restaurálás alkalmával újjáépítették a korábban létező félnyeregtetőt. Maga a portál különleges formájú: keretelése ívesen indul, majd fordított trapézban végződik, Entz Géza megítélése szerint a szemöldökgyámos megoldás egy sajátos formáját hozva így létre. A lábazat kétszer megtört tömb, mely fölött a rézsűs felületből nőnek ki a bélletoszlopok egyszerű hengeres lábazati dobjai. A portál fölött a falszövetben jól kiolvasható a teherelhárító ív, mely fölött a homlokfal egész szélességét átfogó, hozzávetőlegesen másfél méter magas sávban, falkép, egy erősen hiányos, kopott felületű királyok imádása jelenetet látható. A fent leírt szemöldökgyámos ívbe utólag, a 18. századi újjáépítés korai szakaszában vagy azelőtt, kisebb, csúcsíves bejáratot alakítottak ki egy élszedéses csúcsíves nyílású, tört kő és téglafal beépítésével. A kőből rakott árkád körül épített téglafal durván vakolt, a csúcsíves nyílása fölött a külső ív trapéz alakú részéhez alkalmazkodó ablakot törtek. A nyílászáró a belső csúcsíves nyíláshoz alkalmazkodó faragott tölgyfa kapu, melyet két négyszögű alsó és két háromszögű felső, profilozott léccel keretelt mező tagol, melybe angyalfejek köré fülkagyló motívumokból komponált ornamens került. A délnyugati portálnak az északi oldalon nyíló pandanja az ún. Áldozati kapu (Opfertor), mely szintén a támpillérek szélességében kinyúló félnyeregtető alatt nyílik. A béllet lábazata félkörívesen kialakított tömb, mely fölött rézsűs felületből nőnek ki a bélletoszlopok egyszerű hengeres, lábazati dobjai. A bélletprofilok a vállvonalnál különválnak: a külső tagozatok felfelé haladva alkotják a portál félköríves, külső keretét, a belsők ívesen befelé kanyarodnak és a karéjos belső ívet alakítják, melynek minden szára liliomban végződik. A karéjos ív legbelső negyedhornya magán viseli az egykori festés sárga és piros színű nyomait. A nyílászáró felső része a karéjos kialakításhoz 45
alkalmazkodik, úgy hogy az egyes cikkelyekbe egy-egy nagyszirmú és kunkorodó levelű virág kerül. A két szárny alsó részét fülkagyló motívumokkal díszített keretbe foglalt tükör díszíti, melyet szintén fülkagyló motívumokkal alkotott füzérek és angyalfejes kompozíciók gazdagítanak. A tükrök belső díszítése hiányos, illetve az egyes ornamensekbe belefoglalt angyalarcok felső része le van faragva. A minden bizonnyal eredetileg festett kapuszárnyak minden addig létező festéknyomot elvesztettek a Keicher féle restaurálás alatt történt beavatkozás alkalmával. Az északi oldal keletről számított második boltszakaszában nyílik az ún. Aranykapu (Goldene Pforte), melyet a támpillérek szélességében kialakított előcsarnok vezet be. A támpillérekkel határolt, főhomlokzatán nyitott előcsarnok félkörívben nyílik, mely a támpillérekről egyszerű visszametszéssel indul. Az ereszpárkány egyenes lezárása és a félköríves nyílás közt keletkező oromfalat négykaréjokkal áttört kőrács tagolja, melynek visszamélyítési profilja negyedhoronyba írt pálca. Az előcsarnokot bordás keresztboltozat fedi. A portál lábazata kétszer megtört, függőleges síkokkal határolt tömb, mely fölött a rézsűs felületből nőnek ki a bélletoszlopok egyszerű hengeres, felfelé pálcával és szimataggal karcsúsított lábazati dobjai. A bélletprofil keresztmetszete a portál széle felé, a béllet alsó részén, vízszintes síkhoz adott pálcával, a felső részen vízszintes síkba mélyített nagyméretű, kis pálcáktól kísért horonnyal egészül ki, mely tulajdonképpen enyhe visszamélyítésű szoborfülke, illetve az azt tartó féloszlop. A konzol tartóeleme, a lábazatig lenyúló, kétszer visszametszett féloszlop, mely egyszerű, pálcából formázott nyakgyűrű közvetítésével, két sorban, hullámos szalaggal jelzett felhőmotívummal díszített konzolt tart. A szoborfülkéket, erősen töredékes állapotban fennmaradt, nyolcszög alaprajzon szerkesztett baldachinok zárják le. A portál rendkívüli gazdagságú ívének legbelső tagozatai a vállvonalnál elválnak a felfelé tartó, a csúcsív vonalát követő profilrészekről és ötkaréjos lapos ívet alkotva, a kapu nyílását képezik. A karéjok szárai liliomokban végződnek, kivéve a balról számított másodikat, ahol a liliom letörött, hátukon pedig szoborkonzolok vannak elhelyezve. Az ívmező a karéjos kapunyílás fölött timpanonként jelenik meg, melynek alsó fele áttöretlen, felső fele pedig világítóablakkal megbontott felület. A nyílászáró az északi oldal nyugati portáljánál leírt nyílászáróhoz nagyon hasonló, ugyanúgy a portál nyílásának karéjos lezárásához alkalmazkodó, húsos, nagy virágokkal díszített felső részből és porcidomos fülkagylómotívumokkal alkotott, dupla ornamentális kerettel díszített alsó részből tevődik össze. 46
A diadalívvel szomszédos boltszakasz és a délkeleti előcsarnok A hosszház diadalívvel szomszédos boltszakaszának déli és északi homlokzatán egyaránt, egyértelműen korábbi épületek lenyomatai olvashatók le, s a déli oldal bejárati előcsarnoka is már első látásra számos átépítésről árulkodik (35-39. kép). A következőkben a részletes leírás után ezen átépítések sorrendjének megállapítását kíséreljük meg. A déli oldal legkeletibb falszakaszának alsó felében, szabálytalan félköríves lezárású ablaknyílás van, melynek keleti szárkövét a diadalív-támpillért támasztó pótpillér takarja. A rézsűsen kialakított ablakbéllethez a nyílás mellett horony és pálcatag kapcsolódik, mely utóbbi az ablak lezárásában, lapos szamárhátívvé alakul. Rézsűs könyöklője és a szárkövek alsó része cementes vakolattal van simítva. Az ablak egy nagyobb, a kváderfalazathoz képest öt centivel bemélyített félkörívbe íródik, mely egy elfalazott árkádra vagy átjáróra utal, illetve annak maradványa. Az ablak középmagasságában, a homlokfal és a déli előcsarnok által bezárt derékszögű falsarokban, sokszögű tölcsérkonzol ül. A konzol három oldalával ugrik ki a falazótömbből, felülete gazdagon profilozott, alján pajzsban végződik. Profilja élszedett fej- és talplemez közé szorított három, homorlatokkal határolt pálcatag. A konzol felülete erősen töredezett, az alján levő pajzsban kőfaragójegy látható. Az ablak fölött, ennek tengelyétől enyhén balra elmozdítva, újabb visszamélyített sáv húzódik, egy egykori csúcsíves boltozat homlokívének helye, melynek a keleti részét – akárcsak az ablak szárkövét – a diadalív pillérnek a pótpillérje takarja és melynek nyugati végén, a homlokfal és a déli előcsarnok által bezárt derékszögű falsarokban, erősen töredékes konzol maradványa található. A csúcsív tengelyében, elfalazott egyenes záródású nyílás nyoma látható, egy egykori kisméretű ajtó lenyomata. Mindez a homlokfalon leolvasható jelzés arra utal, hogy a hosszház diadalívvel szomszédos déli homlokzatához egykor, a templomtérből mindkét szinten megközelíthető emeletes tér kapcsolódott, melyet valószínűleg a diadalív 1656-ban történt megerősítésével kapcsolatban bontottak el, amikor a részben pont ennek a kapcsolódó térnek a helyére az ún. Angstpfeiler megépült. Ha az emeletes helyiség elbontása és a diadalív pótpillérének építése közti összefüggés tartható, akkor a mai ablaknyílás is 17. századi konstrukció. A nyugatról szomszédos boltszakasz homlokzatához kapcsolódik a délkeleti előcsarnok. A homlokzatszakasz felső részét nagyméretű ablak, alsó részét a templom délkeleti portálja töri át. A szélességében a támpillérközhöz alkalmazkodó előcsarnok közel öt méterrel lép ki a homlokzathoz képest. Az előcsarnok homlokzatain utólagos átépítések számos nyoma leolvasható. Az előcsarnok külső sarkait, nyolcszög alaprajzon szerkesztett, három egész 47
és két fél-oldalukkal kilépő pillérek képezik, melyek lábazati profilját rézsű, lemez, rézsű, lemez, pálca, rézsű alkotja. A sarokpillérek lábazati profilja ráfordul a keleti homlokzatra, ahol azonos magasságban, a homlokzat középrészéig folytatódik. Az előcsarnokot egységesen körbeölelő koronázópárkány, fentről rézsű, szímatag, rézsű profilú. Az előcsarnok főhomlokzatán szemöldökgyámos kettős portál nyílik, csúcsíves külső kerettel. A portál faragott kőkeretének lábazata háromszor tört tömb, rézsűs fedőlapjából pálcákkal tagolt, egyszerű hengeres lábazati dobok közvetítésével, illetve esetenként közvetítés nélkül nőnek ki a profilok. A béllet profilja befelé pálca, horony, kis pálca, lemez, horony, lemeztől kísért körtetag, horony, lemezzel kísért pálcatag, horony, újabb lemezzel kísért pálcatag, félhorony. A külső keretrészt a pálca, rézsűs lemez, pálca, félhorony és átlósan elhelyezett körtetag alkotja, mely utóbbi az ív csúcsában profiláthatást gyakorol. A profilkeresztmetszet két külső pálcatagja két kis oszlop. A szegélyező oszlopocskák tölcsér-fejezetét, rézsűs kialakítású korongok közé illesztették, testét szalagként kunkorodó, középeres levélkék borítják. Az oszlopfejezet fölötti rézsűs párkányra támaszkodik a csúcsíves külső keretet szegélyező két, átlósan elforgatott fiatorony, melyek oldalait, orrtagokkal gazdagított csúcsívvel záródó, negyedhomorlattal és pálcával visszamélyített tükör díszíti, sisakjának sarkán pedig kúszólevelek sorakoznak. A fiatorony hiányos: felső részét – feltehetőleg a koronázópárkány magasságának módosítása miatt – lefaragták. A fiatorony ék alakban kilépő éléből, a baloldali sarokvonallal profiláthatást mutatva, válik ki a csúcsív legkülső íve, mely a csúcsív fölött, vimpergaszerűen csúcsosodik, és hátán kúszóleveleket hordoz. Itt is hiányzik a vimpergát koronázni hivatott keresztvirág, melyet szintén a koronázópárkány magasságának módosításából kifolyólag faraghattak le. Az ívmezőt kőrács töri át, melyet azonos mérműformák lépcsőzetes fokozása jellemez: a keretívvel képzett két csúcsívben, melyre körbe írt háromkaréjos dísz támaszkodik, szintén körbe írt háromkaréjokat tartó, orrtagokkal bővített csúcsívek kerültek. Az ívmező középtengelyében, üres szoborfülke áll, melynek
teknőszerűen
bemélyített
fülkerésze
fölé,
kis,
sarkán
fiatornyokkal,
homlokoldalain orrtagokkal gazdagított és apró keresztvirággal koronázott szamárhátívvel díszített baldachin került. A csúcsíves kereten belül a hornyokkal elválasztott, lemezekkel kiegészített két pálcatag alkotja a szemöldökgyámos kettős kapuzat gazdag keretelését. A profilok a vállvonalnál elvállnak, egyrészt egyenesen felfelé tartva átmetsződnek az azonos profilú szemöldökkövön, folytatódva és újra a csúcsíves kerethez kapcsolódva a rézsűs könyöklőpárkány fölött, másrészt a szemöldökgyám vonalát követik és szintén a 48
szemöldökkövön áthatásokat képezve végződnek. A szegélyező kis oszlopok fölött, rézsűs párkány indul, mely derékszögben fordul le az oszlopfejezetek mellett és körülöleli az előcsarnok külső sarokpilléreit. A szemöldökgyámos kettős kaput faragott kapuszárnyak zárják. A gyalult tölgydeszkából alakított, nagyvonalúan a nyíláson túlnövő kapuszárnyak díszét, finom faragással ellátott lécek rácsszerű mustrája adja. A lekerekített élű lécek széldíszét egy-egy horony adja, fődíszét pedig egy lapos, frízként végigvonuló faragás, két, csonkolt ág köré szimmetrikusan tekeredő hegyes levelekkel gazdagított inda. Az összesen hat vízszintes és négy függőleges elemből álló raszter lécei egymáson áthatolnak, úgy hogy mindig a függőleges léc kerül a vízszintes alá. A két legfelső vízszintes léc a többieknél vastagabb, a bal oldali kapuszárny esetében a fentről számított második elem a többinél sokkal díszesebb is. Ornamentikájába a mustrán kívül, fantázialények, unikornis, griff, sárkány kerültek és egy gótikus minuszkulákkal írt felirat: ano m cccc lxx vii. A minuszkulák különleges, szögletesen hajlított szalaggal és masnikkal díszített kialakítást kaptak.172 Mindkét ajtószárny esetében a felső két vízszintes léc csonkított: a felső léceket végeik lefűrészelésével, egy-egy arasszal rövidíthették meg, a felülről számított másodikoknak felső sarkát fűrészelték le, látszólag alkalmazva őket a szemöldökgyámos nyílás jellegzetes ívéhez. A csonkítás aligha magyarázható a kapuk nyílásának az évszázadok folyamán történt csökkenésével vagy a nyílászárók eredetileg a belső szemöldökgyámos nyílásokhoz való tartozásával, ti. ezek méretükben és formájukban a külső kapukkal teljes mértékben egyeznek. Sokkal valószínűbbnek tűnik az a felvetés, miszerint a kapuk későbbi konstrukciók lennének (Kat. 29).173 Az előcsarnok keleti homlokzatát a keleti külső sarokpillér és a templom hosszházának keletről számított első támpillére, az előcsarnok egységes koronázópárkánya és egy a külső sarokpillér lábazatának magasságához igazodó újkeletű lábazati rész szegélyezi. A lábazat kőanyaga, a jellegzetesen rózsaszínű málnási andezit, emennek a Láczay Fritz féle restaurálás alkalmával való épüléséről árulkodik. Az egyszerű rézsűvel kiléptetett lábazatra azonban egy rézsűk közé foglalt szímatag profilú lábazat támaszkodik, mely az előcsarnok keleti homlokzatán a középvonalig végigfut, hogy aztán a támpillérig egyszerű rézsűvel
172
Papp Szilárd egy eddig publikálatlan, 2007-ben tartott előadás keretében mutatott rá arra, hogy a szalagdíszes minuszkulák egy angol gyűjteményben levő 15. századi miniatúra ábécé hű másolatai. Ld. még Dogson Campbell: Two woodcut alphabets of the fifteenth century. The Burlington Magazine for Connoisseurs, XVII (1910), 362-365. 173 Beer 1938, 11.
49
kiléptetett lábazattá alakuljon. A sarokpillér és a hosszház déli homlokzata közti falfelület középtengelyében, csúcsíves ablak nyílik, melynek béllete egyszerű rézsű. Az ablakot a könyöklő magasságáról induló, a homlokzathoz képest enyhén bemélyített, vakolt felületű, csúcsíves vakárkád kereteli, melynek az ablaktól jobbra eső részét a homlokzat támpillérje takarja és csúcsát a koronázópárkány levágja. A homlokzatnak az ablakkereten kívül eső része vakolatlan faragott kőfelület. A külső sarokpillér közelében, a falszövetben enyhén ívelt függőleges sáv tört terméskő figyelhető meg. A magasságában és méretében a hosszház déli homlokzata és a déli előcsarnok által közrezárt derékszögű falsarokban levő konzollal összefüggésben levő rész egy egykori boltozati bordafészek helye. Az előcsarnok nyugati homlokzata, ehhez hasonlóan az előcsarnok külső sarokpillére és a hosszháznak a homlokzatba mélyen benyúló második támpillérének teste közé illeszkedik. Koronázópárkánya az előcsarnok fent leírt egységes párkánya, lábazata pedig negyedhomorlattal enyhén kiléptetett lábazat, melyet arasszal alatta, egyszerű rézsűvel kiléptetett, málnási andezitből faragott lábazati rész dupláz. A falfelület középtengelyében itt is ablak nyílik, ezúttal tompaszögben végződő, két orrtagos lancettára osztott mérműves ablak, melynek feltehető eredeti csúcsíves végződése átalakítást szenvedett. Az ablakot itt is a könyöklő magasságáról induló, a homlokzathoz képest enyhén bemélyített, vakolt felületű, csúcsíves vakárkád kereteli, melynek az ablaktól balra eső részét a homlokzat támpillérje takarja és csúcsát a koronázópárkány levágja. Az előcsarnok mai sátortetejének vonala fölött megfigyelhető egy-egy csúcsíves homlokív részleges lenyomata, mely magasságában és méretében megfelel a keletről szomszédos falszakaszban leírt emeleti ívnek. Az előcsarnok padlásterében ezen kívül megfigyelhető a keletről szomszédos falszakasz emeleti járószintjének magasságában húzódó tartópárkány, illetve a fent említett homlokívhez tartozó boltindítások, melyek szintén a szomszédos falszakaszon látottakhoz hasonlóan, közvetlenül a járószint fölött indulnak. A tetőtől éppen hogy takarva megmaradt a falszakaszban nyitott ablak rézsűs könyöklőjének egy szakasza, mely lentről két rézsű közé foglalt negyedhoronnyal zárul. A megőrzött részletek alapján az előcsarnok esetében öt építési szakaszt lehet elkülöníteni. Az első, feltehetőleg a hosszház 15. század közepére tehető építésének idején, a falszakasznak ablakkal és portállal áttört megépülését jelenthette, ahol az ablakkönyöklő ma a padlásszinten kimutatható rézsűje, folytatódott a falszakasz szélességében és támasztotta a – feltehetőleg a többi portálhoz hasonlóan, a támpillérek szélességében kialakított – félnyereg védőtetőt. Valószínűleg a portál timpanonjába festett, a címerek 50
révén viszonylag pontosan datálható falképpel összefüggésben, a 15. század hetvenes éveiben épülhetett meg második építési szakaszként a boltozott, kezdetben nyitott előcsarnok, amint ezt a sarokpillérek nyolcszögűre való szerkesztése és a homlokzatok kőanyagával való szervetlen összefűzése jelzi. A harmadik építési fázis jelenthette a 15. század végén a külső kapu építését, illetve az oldalhomlokzatok élszedett árkáddal való kialakítását. A negyedik szakaszban, a 16. század harmincas éveiben épülhetett a keleti homlokzathoz a szomszédos falszakasz szélességében épített kápolna, mely a hosszház belseje felé csúcsíves árkáddal nyílt, boltozata pedig az előcsarnok keleti homlokzatához kapcsolódott. Az előcsarnok nyugati falán nyitott árkádot ekkor elfalazhatták, mérműves, csúcsíves ablakot nyitva rajta. Ugyanezen negyedik építési szakasz alkalmával épülhetett meg az előcsarnok és a keletről hozzá kapcsolódó kápolna, kétboltszakaszos emelete. Az utolsó, 17. század közepére, pontosabban az 1654–1656-os évekre tehető ötödik fázis alkalmával, a diadalívpillér megerősítésekor bontották el az előcsarnokkal szomszédos falszakaszban levő emeletes kápolnát, az előcsarnok emeleti részével együtt és boltozták újra – alacsonyabban – az előcsarnok épületét, jelentősen csökkentve az egykori koronázó párkány szintjét is, mely ilyenformán elvágja a homlokzaton lévő ablak és ajtózáródások felső részét. Ugyanígy, az északi homlokzaton is, a diadalívvel szomszédos boltszakaszban, egy korábbi toldaléképítmény nyomai olvashatók le, mely ezúttal földszintes lehetett. Ebben a boltszakaszban az ablak osztatlan, csúcsíves nyílás, melynek bélletprofilja befelé rézsűs lemez, háromnegyed horony, rézsűs lemez, félhorony, mely utóbbi az ívcsúcson lefelé hajlik. A homlokzatnak a jobboldali támpillérrel zárt szögében, csavart díszű, henger alakú konzol áll, melynek felső feléhez tárcsás pajzs kapcsolódik. A konzol fölött a fal üregesen bemélyül, egykor helyet adva a boltozati bordák falazótömbjeinek. A konzoltól csúcsíves, rézsűbe vágott homorlat profilú falív indul, melynek keleti részét a diadalívpillér megerősítésére épített második támpillértest takarja. A csúcsív és a fent leírt csúcsíves ablak közti rész visszamélyül a fal eredeti szintjéhez viszonyítva; restaurátori meggondolásból vakolt felületként emelték ki. A csavart testű konzol és a fölötte levő boltfészeknek magasságban és méretben megfelel a sekrestye nyugati homlokzatával kapcsolatosan már leírt falba vájt boltozati fészek. Minden valószínűség szerint a hosszház e falszakaszához csatlakozó földszintes kápolnaépületet is a diadalívet megtámasztó póttámpillér építésekor bonthatták le, melynek egyértelműen útjában állt.
51
A délkeleti előcsarnok belső tere alátámasztja a külsővel kapcsolatban vázolt rekonstrukciós kísérletet. A portikusz téglalap alaprajzú tér, melynek főhomlokzatait portálok törik át, oldalhomlokzatain csúcsíves ablakok nyílnak. A tér csúcsíves bordás keresztboltozattal fedett, melynek kétszer hornyolt bordája, nyolcszöget alkotva körbefut a körbeírt hatkaréj formájú zárókövön. A boltozat zárókövét nagyban takarja egy fából készült, 1654 feliratot viselő pajzs, mely a boltozatnak a diadalívpillér megerősítése kapcsán
végzett
módosítására
utalhat.
A
hosszházba
vezető
portál
kettős,
szemöldökgyámos kapuzat, melyet egy háromkaréjos és egy lépcsőzetesen kialakított ív ír felül. A zöldre festett kiugró pálcatag a vállvonalnál kettéválik, egyrészt követi az ívek alakját, másrészt függőlegesen folytatódik felfelé és válik a háromkaréjos oromzati rész belső keretévé. A profil pálcája a két kísérő horonnyal együtt, a szemöldök fölött szintén háromkaréjos, szamárhátíves keretté alakul, melynek hátán kúszólevelek sorakoznak és keresztvirágban végződik. A timpanonban falkép látható: a gyermek Jézust tartó Madonna Szt. Katalin és Szt. Borbála társaságában, egy kifejezetten kvalitásos falkép, mely Mátyás országcímerét és Aragóniai Beatrix címerét viseli magán. A középső karéj indításának magasságában egy második keretelő motívum is indul, melynek profilja rendkívül gazdag, pálcatagokból és hornyokból alakított, kialakítása pedig lépcsőzetes. A hosszház belseje A hosszház belseje hat boltszakaszos, háromhajós csarnok, melynek mellékhajóiba, a tartópillérek magasságának hozzávetőlegesen felénél, nagyméretű kőkarzatok épültek be a 18. század elején (7-9. kép). A teret öt pár boltozati pillér tagolja, mely a nyugatról számított első pár esetében a pillérközbe illesztett újabb pillérpárral egészül ki. A hosszház pillérei esetében, a lábazat tagolatlan nyolcszögű dob, mely két negyedhomorlat közé foglalt pálcával és rézsűvel ugrik vissza a pillér vastagságára. Fejezetük egységes, a szentélypillérek fejezetéhez nagyon hasonló: a homorú oldalakkal szerkesztett négyszög sarkaiból lefelé kunkorodó voluták indulnak, ezek között, a négy homlokoldalt, a voluták gyűrűire felfűzött pántra applikált gazdag virágfüzér díszíti. A szentélypillérek fejezetétől eltérő módon, a négyszög sarkainál egy-egy levélfüzér lóg le a pillér nyakgyűrűjére és testére. A hosszház boltozata a főhajóban csúcsíves fiókos donga, a mellékhajóban pedig borda nélküli keresztboltozat. A tűzvész 17. századi pusztítása előtti boltozatról egyedüli támpontunk a diadalívhez kapcsolódó négy boltindítás: két sarokpillér és a jelenlegi 52
diadalívre támaszkodó, délen tölgyleveles, északon apró tölgyleveles, makkos konzol. A sarokpillérekből átlós, a konzolokról három irányba induló egyforma körtetagos borda indul. Az eredeti boltozati rendszer biztos túlélői a falpillérek, melyek több-kevesebb módosítással a belső homlokzatokon, a mai pilléreknek megfelelő kiosztásban megmaradtak. A falpillérek folytonosan nyúlnak fel a boltindításig, a beépített karzatok rájuk épülnek, de nem szakítják meg azokat (53-54. kép). Ugyanígy a karzatok megszakítása nélkül nyúlnak végig a hosszház homlokfalain a magas, csúcsíves ablakok is. A falpillérek a legtöbb esetben csak a karzatok szintje fölött tartották meg eredeti, a falból a hatszög négy oldalával kilépő alakjukat, melynek éleihez egy-egy félpálca kapcsolódik. A lábazat minden esetben rézsűvel kiléptetett tagolatlan dob, melynek rézsűs fedőlapjából közvetítés nélkül nyúlnak ki a pálcák horonnyal és pálcával tagolt lábazati részei. Ezekre a falpillérekre támaszkodnak konzolok közvetítésével az oldalkarzatok boltozatai. A karzat szintje alatt a falpillérek legtöbb esetben a 18. századi újjáépítés alkalmával módosításokat szenvedtek és csupán a déli mellékhajó nyugatról számított első két falpillére és az északi mellékhajó legkeletibb falpillére esetében őrzik a pillértesthez kapcsolódó egykori pálcatagokat, illetve esetenként ezek stukkóból készült másolatát, a többi pillér esetében a pálcatagokat lefaragták és a hatszög éleit újonnan megformázták. Egyes esetekben, például a déli homlokzat legkeletibb, illetve az északi homlokzat legnyugatibb és keletről számított második pillére esetében, a falpillérek a homlokzathoz állított stallum mögé eső részét teljesen lefaragták. A falpillérek a karzatok szintje fölött hiánytalanok, a jelenlegi boltozat indításáig nyúlnak, ahol gúla alakú idomként olvadnak bele a hevederívek indítási pontjába. A hosszház jellegét nagyban meghatározzák a mellékhajókba beépített nagyméretű, aláboltozott karzatok, melyek a hosszház összmagasságának hozzávetőlegesen a felénél húzódnak, a főhajó felé pedig erőteljesen profilozott, félköríves, gazdagon faragott szamárhátívvel felülírt árkádsorral nyílnak. A karzat mindkét oldalon a hosszház tagolásához alkalmazkodó, öt, csillagboltozattal fedett szakaszból áll, mely közül csupán a két legkeletibb, a diadalív szárkövéhez alkalmazott szakasz derékszögű trapéz alaprajzú. Az északi és déli karzat közti számos különbség utal arra, hogy ezek egy részben megváltozott elgondolás vagy terv szerint épültek. A két oldal konzolai és boltozati zárókövei különböznek: az északi oldalon egyszerűbb, a déli mellékhajóban összetettebb, gazdagabb kompozíciójú rozetták képezik. Az északi oldal diadalívvel határos boltozatába, a többitől merőben eltérő zárókő került: egy tárcsás pajzs, melyet az A[nn]o Xsti / 1711 / 53
DIE 29 / OCTOB[ris] tükörírással írt építési felirat borít (107. kép). Az ezzel nyugatról szomszédos boltszakasznak a záróköve egy ovális levélkoszorúba illesztett címerkép, a koronázott gyökeret formázó Brassó címer. A déli oldal középső pillérére támaszkodik az 1695-ben épített szószék és hangvető, fölötte egy a sárkány fölött győzedelmeskedő bárányt ábrázoló dombormű. Az északi oldal középső pillérén egymás fölött Brassónak a koronából kinövő gyökeret ábrázoló címere, illetve egy csőrében gyűrűt hordó hollót ábrázoló Hunyadi címer látható. A 18. században épült részletek bővebb leírására visszatérünk. A diadalívvel szomszédos boltszakasz A külső homlokzathoz hasonlóan a belsőben is a diadalívvel és a tornyokkal határos boltszakaszok azok, melyek a szabványoshoz képest eltérést mutatnak, illetve korábbi átalakító beavatkozások jegyeit viselik magukon. A diadalív szomszédságában levő boltszakaszban az egykori boltozat és a korai diadalív nyomai figyelhetők meg (40. kép). A déli oldalon sarokfalpillér maradt fenn, mely ismételt átalakítás és korrigálás következtében a karzat alatti részen mára egyetlen pálcává egyszerűsödött, a karzat fölötti részen pedig megőrződött a derékszögű falsarokból a hatszög felével kilépő pillérforma, a félhatszög középső oldalához kapcsolódó nagyméretű pálca a boltindítás magasságában átlós boltozati bordát képező körtetaggá alakul. Ugyanígy az északi oldalon is, a karzatszint fölött teljes épségben maradt meg a pálcával tagolt félhatszög alakú pillér. A boltszakasz keleti homlokoldalain, a karzat járószintje fölötti magasságban, a Drăguţ féle második restaurálás alkalmával függőleges sávval és kukucskáló nyílással jelölték az egykori diadalív szárkövét, mely a mai szárkőhöz képest két-két méterrel szélesebben nyílt. Ehhez a diadalív szélességhez alkalmazkodhatott a hosszház egykori boltozata, amint ez a tárgyalt homlokoldal egyértelműen utólag módosított homlokívének aszimmetriájából is kiderül. Ugyanígy a tárgyalt boltszakasz déli homlokoldala esetében is, a csúcsíves homlokív szabálytalansága és a jobboldali falpillér lefaragásról tanúskodó nyomok egy korábbi, kisebb méretű boltszakasz létezéséről árulkodnak. A karzat alatti részen, a boltszakasznak a diadalívvel bezárt falsarkában is megmaradt egy a karzat boltozatánál alacsonyabbról induló, jellegében ettől eltérő boltindítás (41. kép). A határoló falszakaszokra simuló homlokívek negyedpálca, horony, pálca, lemez profilú, illetve az átlós boltozati bordát képző körtetagos bordaindításai, közvetítés nélkül nőnek ki a sarokfalpillérből. A falsarokban meghagyott egykori bordaindító rétegkő fölé, a karzat 54
boltozatát támasztó konzol került, a két bordaindítás összekötésére pedig stukkóból formázott pálca-, illetve bordaimitációval tettek kísérletet, feltehetőleg a 18. század elején. Hasonló jelek olvashatók le a diadalívvel szomszédos boltszakasz északi mellékhajóba eső részén is, azzal a különbséggel, hogy a boltindítás itt egy felismerhetetlenségig lekalapált csonk és a karzat boltozatának konzolja az északi oldalon egy lapított, pálcával tagolt henger, melyet bár beillesztettek az erősen lekalapált boltindítás fölé, nem próbálták azonban meg a két boltindítást összekötni. A déli oldal diadalívtől számított második boltszakaszának homlokzatát a földszinten a délkeleti kapuzat, a karzat szintjén pedig szemöldökgyámos faragott keretű kis ajtó töri át, mely ma az előcsarnok padlására vezet, ahogyan arról az előcsarnok külső leírásával kapcsolatban már szóltunk (42. kép). A gazdagon tagolt faragott kőkeretnek profiljának kiálló tagozatai a vállvonalnál kettéválnak, részben függőlegesen felfelé tovább futnak, részben a nyílás ívét követik, majd a szemöldök profiltagjaival áthatást gyakorolnak. Az ajtókeret lábazata kétszer megtörő függőleges síkokkal határolt tömbből és fölötte rézsűs felületből áll, ebből közvetítés nélkül nőnek ki a profiltagok, kivéve a szárkő pálcatagjait, melyeknek gyémántmetszéses díszű és tagolatlan henger alakú dobjaik vannak. Az ajtón keresztül a padlásra belépve, a sátortető által takart homlokzaton leolvasható a mai karzatszinthez képest magasabban fekvő járószintet tartó kőpárkány, mely fölött a sarkakban bordaindító sarokkonzolok ülnek. Az ezekre támaszkodó ív lenyomata részben a tető fölé nyúlik és ma is jól látható. Egy méterrel a párkány fölött, újabb párkány húzódik, ezúttal rézsűs, mely magasságát tekintve az ablakkönyöklő meghosszabbításában futó övpárkánynak felel meg. A keret profilja több helyen erősen roncsolt. Állapota, illetve a tény, hogy az ismert egykori járószintnek mai elhelyezésében nem felel meg, arra utalnak, hogy a keret itt másodlagos elhelyezésben található. A legkeletibb hosszházboltozatban leolvasott jelek egyrészt azt bizonyítják, hogy az első 14. század végi építési korszakhoz tartozó, nagyobb fesztávú diadalívhez is, boltozott hosszház kapcsolódott, a diadalívet így később, valószínűleg a 16. század harmincas éveiben készült új boltozattal kapcsolatban építették át és nem a hosszház 15. század közepi épülésével egy időben. Másrészt azt jelzik, hogy az első boltszakaszhoz délről és északról egyaránt, a templomhoz csatolt kápolnaterekhez a belsőben is kapcsolódott egyegy boltozott, emeletes egység. Így, az északi oldalon a diadalívvel szomszédos, a déli oldalon a diadalívtől számító két boltszakaszban lehetett karzatszerű csarnok, melynek emeletéről a külső kápolnáknak – a déli oldal esetében egyértelműen létező – emeletére is 55
bejárás nyílt. Elképzelhető, hogy a diadalívvel szomszédos boltszakaszban levő csarnokok, illetve karzatok a lettner mellékhajókba nyúló szárai lehettek, illetve, hogy a lettner építményével valamilyen módon összefüggésben álltak. Nem kizárt azonban az sem, hogy a kápolnák és a csarnokok csupán a feltehetőleg 1530-ban elbontott lettnernek a helyére épültek. Ha a délkeleti emeletes kápolnák közlekedési rendszerét úgy képzeljük el, hogy ezekbe a diadalívvel határos falszakasz emeletén nyitott, a külső homlokzaton leolvasható ajtón keresztül történt a bejárás, elképzelhető az is, hogy a most szokatlan módon az előcsarnok padlására vezető faragott kő ajtókeret korábban egy boltszakasszal keletebbre helyezkedett el. Az emeleti részt a diadalív keleti homlokzatához simuló csigalépcsőn vagy esetleg a lettner lépcsőjén keresztül lehetett megközelíteni.
Nyugati boltszakasz A szabványostól szintén eltérő a legnyugatibb boltszakasz, ahol már a 18. századi újjáépítés alkalmával emelt karzatok beépítése előtt állhatott egy karzat. Amint arra a két karzat öt lépcsőfokkal áthidalt mintegy méteres járószintkülönbsége is utal, illetve a mellékhajók karzatának boltozata alatt kikandikáló egykori négykaréjos mellvéd jelzi, az oldalkarzatok a már meglévő nyugati karzatra gyakorlatilag ráépültek (55. kép). A karzat létezése miatt itt eleve nem egy a homlokzat magasságát átfogó ablak nyílik, hanem két kisebb, a két különböző járószintnek megfelelő. A nyugati karzat aláboltozása is eltér a mellékhajók karzatának boltozatától (56. kép). A hosszház egész szélességét átfogó öt boltszakasz közül a mellékhajók meghosszabbításában levő két szélső boltszakaszt kétszer hornyolt bordás keresztboltozat fedi. A kettő között, borda nélküli keresztboltozat épült, melyre
stukkóból
formázott,
egyszerű
pálca
profilú
keskeny
bordákkal
egy
csillagboltozatot rajzoltak, a boltmezőkbe pedig négykaréjos stukkódíszek kerültek. Az egyes – rajzolt vagy teherbíró – bordák találkozásához kis, pajzs alakú, ágaskodó oroszlánt, illetve rozettákat ábrázoló záróköveket illesztettek, melyeket rendszertelenül, rügyeket és tulipánokat mintázó faragott díszek egészítenek ki. A boltozatokat már létező támokra vezették le (57-58. kép). A keleti oldalon a támokat a hosszház pillérei alkotják, melyek a terhet nagyméretű, tölgyleveles konzolokon keresztül veszik át. A két pótpilléren nyugvó tölgyleveles konzol fejezete eltérő. A délnyugati és északnyugati sarokban a boltozat sarokpillérekre fut le, melyeken egyértelműen leolvasható, hogy a nyugati karzat mindenkori aláboltozása előtt és ettől függetlenül épültek. Míg a sarokfalpillérek a karzat fölötti részen a hosszházpilléreknek sarokra állított 56
változatai, a karzat alatt egyszerűsített formában vannak jelen: a nyolcszög három oldalával kilépő tömb két szabadon álló éléhez egy-egy pálca kapcsolódik. Ez utóbbiak csak a délnyugati sarokban levő falpilléren maradtak meg, az északnyugati párjánál, a lábazati dob kivételével lefaragták őket. Ezekre a falpillérekre támaszkodnak a nyugati karzat szélső keresztboltozatainak kétszer hornyolt körtetagos bordái. A boltszakasz keleti gyámjai azonban már nem a hosszház pilléreire, hanem ezek mellé, a falra illesztett konzolokra futnak le, melyeken műforma nem ismerhető fel. A két nyugati sarokfalpillér közé még négy falpillér illeszkedik: a két szélső a hosszház falpilléreivel azonos, a két középső pedig, erősen lefaragott falpillér, melyen egy-egy pálcatag fut végig. A boltvállnál ez utóbbiak három, egymással 45°-os szöget bezáró bordaindítássá oszlanak, melyek azonban, az első rétegkő után megszakadnak. Ugyanígy a külső, vastagabb falpillérekből is egy-egy borda indul. A meglévő támokhoz való kapcsolódás minden egyes esetében egyértelmű, hogy nem elsődleges boltozással állunk szemben, hanem a megmaradt bordacsonkok alapján ítélve legalább a második boltozati és harmadik építési helyzettel. Az első fázisban, a hosszház 15. század közepén zajló építésének idején, a nyugati boltszakasz karzat nélkül állhatott, belső homlokzataihoz ugyanazok a falpillérek kapcsolódtak, mint a hosszház többi részén. Ezekre épült később – a bordaprofil egyezéséből kiindulva talán a délkeleti kápolnákkal egyidőben, a 16. század elején – a nyugati karzat a maga négyszakaszos bordás keresztboltozatával, melynek középső két szakaszát – a zárókövek és boltozat egyezéséből ítélve, a nyugati bejárat előcsarnokának újraboltozásával egyidőben, feltehetőleg a tűzvész utáni újjáépítés idején – újraboltoztak. A legnyugatibb boltszakasz kapcsolja a hosszházat a nyugati építményhez, melyre a fő- és mellékhajóknak megfelelő, három csúcsíves, rézsű, horony, kettős pálca profilú árkáddal nyílik. A nyugati építmény A hosszház nyugati oldalához, két enyhe kiszögelésű, alaprajzában szimmetrikus kialakítású, masszív torony csatlakozik, melyek közül csupán a déli nyúlik a koronázópárkány szintje fölé (3. kép). A tornyok és a hosszház által bezárt derékszögű falsarokba mindkét oldalon egy a templom koronázópárkányán túllépő lépcsőtorony illeszkedik, melyek közül csupán a délinek van a torony keleti homlokzatán nyitott csúcsíves kis kapu révén külső megközelítése is.
57
A támpillérek a tornyok délnyugati és északnyugati sarkát leszámítva, ahol sarokra állítottak, a homlokzatra merőlegesek. Tagolásuk a lábazat fölött három vízszintes párkányra korlátozódik. A déli és északi torony támpillérei különböznek: míg az északi torony támpillérei rézsűben végződnek, a déli oldalon ezek, a torony lemezekkel határolt öt negyedhorony profillal kiugró erkélyét tartják. A nyugati portált szegélyező déli támpillér felső részén karéjos ív indul, mely az első támpillérhez tartozó rétegkő után megszakad. A nyugati homlokzat középső és déli részének koronázópárkánya a Keicher féle restaurálás alkalmával jelentős változtatást szenvedett: az archív felvételeken látható koronázó párkány helyett, az építők erre a szakaszra is kiterjesztették a templomot egyébként koronázó négykaréjos kőmellvédet. Az északi és északnyugati homlokzatrészen ez alatt megtartották azt a kétlépcsős párkányt, mely a két homlokzat középső harmadán húzódik. A koronázó párkány alatt a homlokzatokat egymás fölé helyezett, tengelybe vágott, háromhárom csúcsíves ablak tagolja, melyek közül a felsők, a két emeleten átívelő egységes ablakkeretbe vannak foglalva. Az alsó ablakok egységesen az első övpárkányhoz kapcsolódó, csúcsíves, rézsűvel visszamélyített ablakok, melyeket különböző mértékben tagolnak mérművek. Ez a három ablak a Keicher féle restaurálásig, vállmagasságig el volt falazva. A réteges felépítésű portál belső kapunyílása a szemöldökgyámos megoldás egy sajátos formájának képviselője, mely ívesen indul, majd trapéz formájú részben folytatódik. A lábazat rézsűsen elhelyezett függőleges síkú tömb, mely fölött a rézsűs felületből nőnek ki a bélletoszlopok egyszerű hengeres, felfelé három vízszintes pálcával karcsúsított lábazati dobjai. A vállvonalon továbbnyúlva, a belső tagozatok ugyanúgy, trapéz alakban záródó szemöldökgyámos ívet alkotnak, rétegesen ismételve a kapunyílás formáját. A profilkeresztmetszeten a legkülső ív, vízszintes lemezhez kapcsolódó pálcájaként megjelenő tagozat, kis, egyszerű hengeres dobon álló oszlopocska. Fejezete, két spirálisan összefont pálcából alakított nyakpánt fölött, három irányba tartó, egymással 30°-os szöget bezáró, pálcákból áll, melyet ívesen elhelyezett, apró tölgylevelekből formált fríz koronáz, majd vízszintes elhelyezésű, szintén ívesen kialakított vízszintes pálca zár le. Közvetlenül e fölött már az oszlop meghosszabbításában emelkedő fiatorony lábazata kezdődik, mely rézsűs felülettel lezárt háromkaréjos dob. A fiatorony alján különváló és ívesen jobbra hajló tagozat képezi a portál trapézban záródó nyílását felülíró szamárhátívnek a külső részét, melyre vastag, metszett ágból kinövő, nagyméretű, púpos, középeres levelek kerültek. A szamárhátív mögött, a kapunyílás trapézidomának egyenes vonalú lezárására 58
támaszkodva, két pálca közé illesztett leveles fríz húzódik, melynek díszítésébe négyszirmú, középeres, enyhén hasasodó leveleket alkalmaztak. A fríz a szamárhátíven túlnyúlva is folytatódik, az álló téglalap alakban áttört, orrtagokkal díszített félkörívekkel tagolt falsík mögött, melyet pártás oromzat zár le. A pártadísz felülete két, horonnyal elválasztott pálcával van visszamélyítve; a téglalap alakú nyílás keretét negyedhornyok közé szorított pálca, a félköríves nyílásét pálca és negyedhorony alkotja. A pártázatos vízszintes lezárás fölött, magas, kőrácsos oromzat húzódik, melynek négykaréjos lezárással kialakított szakaszai között, a falat teknőszerűen kimélyítették. Az oromzat középső tengelyébe felnyúlik a szamárhátív csúcsa, a méretes keresztvirággal. A nyugati portál fölött nagyméretű csúcsíves ablak nyílik, melynek gazdag mérműdíszéből mára csak a csúcsívhez és a szárkövekhez kapcsolódó részek maradtak fenn. A koronázó párkány fölött csupán a déli torony emelkedik két szinttel a templom fölé. A tulajdonképpeni toronytestet három vízszintes sáv tagolja. Alján a már említett áttört négykaréjos dísszel tagolt mellvédű erkély húzódik, melynek mérműi a Keicher féle restaurálásig áttöretlenek voltak, az erkélyt pedig félnyereg tető fedte – részletek, melyeket a restaurálási beavatkozás megszüntetett. A déli és nyugati homlokzatot ajtókeretek törik át, melyeken keresztül a toronytestben folytatódó csigalépcsők megközelíthetők, fölöttük mindkét homlokzati oldalon a toronyóra számlapjai és félköríves lezárású világítóablakok nyílnak. A torony koronázópárkánya fölött a cseréppel héjazott, ácsolt, nyolcszögű toronysisak emelkedik. A nyugati tornyok és az általuk közrefogott szakasz belsejében, egymással és a templomtérrel kapcsolatban levő terek vannak kialakítva, melyek minden valószínűség szerint egykor kápolnaként működtek. A közlekedés a délről és északról a templomhoz kapcsolt két csigalépcsőn keresztül történik. Ezek a földszinten a legnyugatibb boltszakaszban, illetve a déli lépcsőtorony külső homlokzatán nyitott kis ajtókon közelíthetők meg. A toronytestek földszinti tereit csúcsíves árkádok kapcsolják a hosszház teréhez, melyeket a második Schuller féle restaurálás alkalmával kovácsoltvas vázra készült üvegajtókkal zártak le.174 Az emeleti szinteken levő terekbe a toronytestek hosszház felé fordított homlokzatán nyitott kis ajtókon keresztül nyílik bejárás (44-45. kép). A bejáratokat a második emeleti szinten átlósan átvezetett hidak kötik össze. A középső szakaszba iktatott rész tereibe, mindkét emeleti szinten, a tornyok emeleteiről nyílik bejárás, nagyméretű, félköríves, élszedett ajtókon vagy árkádokon keresztül. A 174
Kamner 1942, 4.
59
nyugati építmény egykor kilencterű szerkezete ma, a középső rész emeleteinek egybenyitásával nyolc helyiséget foglal magába. A földszint középtengelyében levő helyiség bejárati előcsarnok, melynek belső homlokzatain, számos korábbi átalakítás jele olvasható le (59-60. kép). Nyugati oldalát a templom főportálja töri át, keleti oldalán pedig csúcsíves árkáddal nyílik a hosszház tere felé, melyet a második Schuller féle restaurálás óta, tölgyfa-üvegajtó zár le. Északi és déli falán a szegélyező, tornyok alatti terekbe vezető elfalazott árkádok nyílnak. Az oldalsó falakon lemérhető, hogy feltehetőleg az épület statikai megerősítésének érdekében, ismeretlen időpontban támaszfalakat húztak, melyek elvágják az északi és déli falon fennmaradt korábbi boltozatok homlokíveit. A két szemközti homlokfalon három-három egyenlőtlen kiosztású és méretű boltív van, úgy, hogy az északi oldalon kelet felé egyre növekvő magasságú és szélességű boltívek, a déli oldalon pont fordítva, egyre csökkenő boltívek találhatók. Azon kívül, hogy az előcsarnok templomhajó felé nyitott árkádjának megerősítésekor a boltívek keleti csücskére ráfalaztak, mindkét oldal nagyobbik bordacsomópontját lefaragták. A bordacsonkok falon megmaradt lenyomatából kiindulva kijelenthető, hogy ezekből – a falíveket alkotó bordákon kívül – nem több mint két boltozati borda indulhatott. A megmaradt részek egy esetleges váltóboltozatra vagy félszakaszos hálóboltozatra utalnak. A tér boltozata ma, feltehetőleg a 18. század folyamán épült borda nélküli keresztboltozat, melynek zárókövét a nyugati karzat alatt levő boltozathoz hasonlóan, ágaskodó oroszlánokat hordozó, valószínűleg másodlagos felhasználásban levő zárkő alkotja. A boltozat két vízszintes pálcával tagolt tölcsérkonzolokra fut le. Alatta, a helyiség déli és északi belső homlokzatán, tartópárkány vonul, mely az emeleti helyiség egykori alacsonyabban húzódó járószintjére utal. Az északi torony földszinti helyiségének boltozata hornyolt bordákkal szerkesztett csillagboltozat, melynek zárköve erősen töredékes címerpajzs, címerképében koronából kiemelkedő, nyílvesszővel átlőtt testű medvével. A boltozat vízszintes lemezzel duplázott pálcákkal és hornyokkal tagolt tölcsérkonzolokra támaszkodik, kivéve a délkeleti sarkat, melynek konzolját bajuszos férfifej alakúra képezték ki és az északkeleti sarkat, ahol a konzolhoz tárcsás pajzs kapcsolódik. A déli helyiség boltozata nem maradt fenn, kivéve a pajzsokkal díszített sarokkonzolokból kinövő hornyolt bordaindításokat, melyek közül három pajzsos, egy tölcséres konzolra támaszkodik. A nyugati építmény első szintje megegyezik a templom hosszházának karzatszintjével. Itt, a középső szakaszban, egy két emelet magasságú térben van ma a 19. századi Buchholz 60
orgona fújtatórendszere. A teret nyugaton a főhomlokzat középtengelyében levő, két emelet magas ablak töri át, keleti irányban tagolatlan falsík zárja le, északi és déli homlokzatait pedig a toronytest emeleti tereiből nyíló ajtók törik át. A bejáratokhoz képest alacsonyabban húzódnak a bejárati előcsarnok kapcsán említett kőpárkányok, melyek emeleti járószinteket hordhattak. Feltételezések szerint ennek a helyiségnek a keleti fala csupán a nagy tűzvész után épült meg, azelőtt nyitott tér lévén, melyet talán nem is zárt helyiségek, hanem két szinten húzódó nyugati karzatépítmények, oratóriumok tagoltak. 175 A toronytestek karzat szinten levő helyiségei közül az északi ma is borda nélküli keresztboltozattal fedett, melynek bordái tölcsér alakú sarokkonzolokra futnak le, ám a déli helyiségben itt is csupán a tölcsér alakú konzolok maradtak fenn, a boltozat nem. A második emeleti szinten levő mindkét helyiség ma boltozatlan, homlokzataikat a tornyok ablakai és a bejárati ajtók tagolják, melyeknek falba vágott rézsűihez lépcsők vezetnek. A nyugati építmény eredetileg egy díszes, reprezentatív térnek épülhetett, mely három szakaszos, nyitott csarnokon keresztül vezetett a templomtérbe, s melynek középső tere ritka és különleges boltozati formát nyert. A nyitott bejárati csarnok fölött, a középső tengelyben, nagyméretű nyugati ablaktól megvilágított homlokzat előtt, emeletes éneklőkarzat
lehetett,
melyet
kétoldalt
a
tornyok
testébe
épített
kápolnaterek
szegélyeztek.176 Talán statikai gondok okozták a tartópillérek megerősítését és a középső csarnok boltozatának ehhez alkalmazkodó átépítését, ami a középső tengelyben levő emeleti beosztás megváltoztatását is magával vonta. Míg a csarnokok egymás- és a templom felé a 20. század harmincas éveiig megmaradtak nyitottnak, a középső tengely emeleti részét már legkésőbb a tűzvész után leválaszthatták a templomtól, majd a 19. században, egybenyitva az emeleteket, itt helyezték el az új orgona fújtatóját.
175 176
Horwath 1938, 103-106. Hasonlóan Kolozsvár, Lőcse, Késmárk példájához, vö. Marosi 1976, 200-201.
61
2.1.3. Gótikus építéstörténet 2.1.3.1.
Elődtemplom
Bár az adatokat szemügyre véve egyértelműnek tűnik, hogy 1383-ban, a brassói plébániatemplom építésének feltételezett időpontjában, nem is egy templom építése, hanem inkább egy előző átépítése kezdődött el, ennek az elődépületnek sem építési időpontját, sem alaprajzi elrendezését, sem elevációját nem ismerjük pontosan és sajnos elég kevés esély mutatkozik arra, hogy valaha is bizonyossággal tudjunk róla beszélni.177 Az egyetlen régészeti feltáráshoz mérhető kutatás 1937-ben történt, amikor a Burzenländer Sächsisches Museum műkedvelő régész-történészei asszisztálhattak a templom fűtését szolgáló csatornák megásásánál.178 A munkálat elsődleges, régészeti ásatástól idegen céljából kifolyólag, a múzeum munkatársainak sommásan közölt megfigyelései nem vonatkozhattak a hajók mentén ásott fő- és az ezeket összekötő merőleges mellékcsatornák raszterén kívül eső részletekre.179 Ezen kívül a templomi temetkezés 18. század közepéig élő szokása, illetve a sírhelyek, sírkőlapok sokasága megsemmisítette a leleteket vagy nehezen értelmezhetővé tette azokat.180 Ami feljegyzésre került, az két 8 m hosszúságú, terméskőalapon nyugvó simára vakolt tufa-alapfal a szentély nyugatról számított második és harmadik boltszakaszában, az északi és déli oldalfalak mentén, melyek – bár mindkét végük kilencvenfokos szögben behajlik – nyugati irányban folytatódnak a szentély első boltszakasza és a diadalív után (63. kép). A szentélyben előkerült még egy enyhén ívelt, rövid, mészkőből rakott alapfalszakasz a szentélyfej délkeleti részében, mely a mai fallal párhuzamos, szerkezeti kapcsolatban viszont nem áll vele. A hosszház mellékhajóiban szintén a mai falazattal párhuzamos alapfalszakaszok kerültek elő, a nyugatról számított második és harmadik pillér magasságában, délen hat, északon kilenc méteren. Ugyanilyen két méteres vastagságú mészkő faltöredékek találhatók ennél nyugatabbra, az orgonakarzat közelében is. 177
Ennek ellenére a kutatást mindig foglalkoztatta, ld. Kühlbrandt 1898, 43-46; Klaiber 1922, 3-4; Fabritius 1923, 245; Rössler 1925, 15-26; Scheiner 1925, 360-363; Kühlbrandt 1927, 6; Fabritius 1930, 33-51; Roth 1934, 105-106; Sz.n. 1938, 98-99; Treiber 1938, 204-205; Radocsay 1940, 270-271; Vătăşianu 1959, 228; Drăguţ 1968, 8-13; Entz 1987 a, 553; Entz 1988, 103; Entz 1996, 67-68, Nussbächer 1981, 118. 178 A múzeum munkatársainak, Sebestyén Józsefnek, Gustav Treibernek, Walter Horwathnak, Albert Eichhornnak és Otto Graditschnak a jelenlétét, a fűtési rendszer bevezetőjének egyetlen anyagi támogatója, az egyházgondnok Samuel Schiel követelte, engedélyezte, azzal a feltétellel, hogy az esetleges leletek a Burzenländer Sächsisches Museum-ban kerüljenek megőrzésre és kiállításra, vö. Sz.n. 1938, 93. 179 Sz.n. 1938, 93-102, mellékelt alaprajzzal és keresztmetszettel; ennek nyomán Radocsay 1940, 270-271. Fennmaradt ezen kívül hat, az ásatások eredményeit részben rögzítő fénykép, ld. Br. L., jelzet nélküli mappa két kartonlappal, melyre a fotók fel vannak ragasztva. 180 Sz.n. 1938, 95.
62
Az alapfalrészletek tárgyi bizonyossága mellett a forrásirodalomból is ismert néhány, egy plébániatemplom 14. század vége előtti fennállására vonatkozó adat. A legkorábbi 1295-re datált és a brassói székhelyű barcasági káptalanról tanúskodik,181 melyhez 1309, 1336 és 1351-es adatok kapcsolhatók a Brassó plébánosa szerepét is betöltő barcasági dékánról.182 Mivel azonban az elődtemplomról rendelkezésre álló adatok minimálisak és a korai városi kontextus kutatása is gyerekcipőben jár, dolgozatunkban csupán létezése puszta tényének megállapítására szorítkozunk.
2.1.3.2.
Az átépítés kezdete
Az elődtemplom átépítésének kezdeti éve nem ismert. A 20. század folyamán, a forrásfeltárás előrehaladtával párhuzamosan szűkült a templom történetével foglalkozó irodalomban a hagyományosan 1385 és 1425 között feltételezett építéskezdet és vált az 1383-as kezdeti dátum általános érvényűvé.183 Kaplai Demeter esztergomi érsek 1385-ös búcsúlevele a legkorábbi forrásdokumentum, amit a brassói plébániatemplom átépítésével kapcsolatban ismerünk: az érsek búcsút adományoz mindazoknak, akik a nagy felhajtással elkezdett költséges templom építéséhez hozzájárulnak.184 Elvethető tehát az a változat, mely 17-18. századi krónikáknak hitelt adva, 1385-öt az építés, átépítés kezdeteként javasolja.185 Az 1383-as évszám szintén
181
Decanatus Brassoviensis (1295), ld. Urkundenbuch I, 200. Decanus de Brasso (1309), ld. Urkundenbuch I, 259; Csanád, esztergomi érsek biztosítja a brassói és szebeni káptalannakaz önrendelkezési jogot (1336), említi: Michael decanus de Brasso nec non plebanus de Corona, vö. Urkundenbuch I, 482; István herceg elrendeli Miklós brassói ispánnak, hogy a barcasági káptalan plébánosainak hagyja meg a tized felhasználási jogát (1351), említi: Nicolaus decanus ac/et plebanus de Braschaw/Braschou,vö. Székely Oklevéltár I, 60-61. 183 A hagyományos 1385 előttre először Orbán Balázs (Orbán 1871, 314), Julius Groß (Groß 1924, 3) és Ernst Kühlbrandt (Kühlbrandt 1927, 8-9) datálja az építés kezdetét. Az 1383-as évet jelöli meg Ernst Kühlbrandt (Kühlbrandt 1898, 43), Julius Groß (Groß 1925, 200; Groß 1925 a, 140), az 1937-es ásatások eredményeit közlő szerző vagy szerzőcsoport (Sz.n. 1938, 99), Walther Horwath (Horwath 1940, 50), Radocsay Dénes (Radocsay 1940, 271), Virgil Vătăşianu (Vătăşianu 1959, 228-229), Maja Philippi (Philippi 1974, 15). Entz Géza (Entz 1987, 553) 1383 előttre, August Fabritius (Fabritius 1930, 49) 1380 körülre datálja. 184 Demeter esztergomi érsek búcsúlevele a brassói Mária templom javára (1385), említi Cum itaque ecclesia parochialis beatae Mariae virginis in Corona nostrae Strigoniensis diocesis opere sit incepta sumptuoso necnon suis structuris et aedificiis sine fidelium elemosiis commode valeat et possit confirmari, vö. Urkundenbuch II, 598-599. 185 Az egykor a templom szentélyének belső homlokzatára festett fali krónika (Breve Chronikon Daciae) említi: [MCCCXXCV] Eodem Anno Coronensis temple structura urgetur, vö. Quellen IV, 2; 18. századi krónikás feljegyzésben (Kurzgefasste Jahrgeschichte von Siebenbürgen, 1748) említik: wird die grosse Kirche zu Cronen angefangen zu bauen an einem Ort, allwo zuvor ein Fischteich gewesen, welcher ausgegraben worden, vö. Quellen IV, 98. 182
63
újkori krónikára alapul és általános elfogadottsága ellenére, nem rendelkezik nagyobb valóságalappal, mint az előző.186 Kaplai Demeter búcsúlevele mellett hiteles forrás lehet, bár ami a datálást illeti korántsem annyira pontos, az északi szentélyfalban feltárt kőtáblán levő felirat, mely Thomas plébánost nevezi meg a Mária-templom fő építtetőjeként.187 A tábla 68,5 x 218 cm méretű, téglalap alakú mészkő, a hosszoldalakkal párhuzamosan futó, gótikus minuszkulás, vésett felirattal, melyet az északi szentélyfalban tártak fel a falnedvesség megszüntetése céljából végzett munkálatok alkalmával (64. kép).188 Az alatta levő, anyagban és méretben egyező kőszarkofág kézenfekvő közelsége és a szöveg szorosan a plébános elhalálozásával kapcsolatos
tartalma,
egyértelműen
sírkőfeliratként,
sőt
szarkofágfedélként
tette
értelmezhetővé, mely csak másodlagosan – a kőszarkofágról eltávolítva – kerülhetett az északi falszövetbe.189 A plébános haláláról megemlékező gótikus minuszkulával írt szöveg, a római 1410 után helykihagyással adott lehetőséget az elhalálozás pontos évének utólagos bejelölésére. A tábla tehát még Thomas életében elkészült és valószínű az ő megrendelését, szövegkoncepcióját tolmácsolja. Amikor 1938-ban hozzáláttak a sírkőnek vélt tábla áthelyezéséhez, melynek rögzítése módjáról nem maradt fenn adat, fölötte a falba építve felbukkant egy újabb feliratos kőtöredék, melyet azonban rajzos dokumentálása után visszafalaztak.190 A rajzon téglalap alakú kődarab látszik, melynek bal oldala törött, a többi három oldalon viszont – kisebb csorbulásokat leszámítva – egyenesre faragott, ami arra utal, hogy eredeti formájában balra lehetett meghosszabbítva. A baloldalon elszenvedett csonkítása után, a kőtáblán két töredékes sor, a hosszoldalakkal párhuzamos, előrekarcolt segédvonalak mentén vésett, gótikus minuszkulával írt felirat maradt meg. A szöveget még felfedezői, a 186
Ti. az 1383-as évszám említése szintén egy folyamatban levő építkezéssel kapcsolatban történik (Structura templi Coronensis strenue urgetur et a multis juvatur), ld. Auszug aus der Chronik von Simon Massa, Marcus Fuchs u.A.,Quellen IV, 74. 187 Anno Domini M° CCCC° X obiit honorabilis vir dominus Thomas rector parochialis ecclesiae in Corona necnon huius laudabilis basilicae vicarius (?) tam chori quam ecclesiae inchoator principalis cuius anima requiescat in pace amen item supplicavit predictus dominus omnibus ingredientibus hanc ecclesiam, quotiens ob reverenciam virginis gloriose ac pro salute suae anime quivis unum ave Maria dicere non recusabit. Lővei Pál olvasata (1997). Tévesen közli Kühlbrandt 1927, 9, Tafel III; Groß1925 a, 139-140; Groß 1925, 200; majd Dr. Gustav Müller levéltáros megjegyzései alapján, javítva Fabritius 1930, 46-47; Entz 1996, 84; német fordításban Philippi 1974, 11. 188 Groß a, 139; Groß b, 200. 189 Gross 1925 a, 139-140; Fabritius 1930, 46-47; Sz.n. 1938, 97; Radocsay 1940, 271; Philippi 1974, 11; Entz 1987, 553; Entz 1988, 103. Kühlbrandt az egyedüli, aki a feliratot állítva középpontba, eltekint a sírfeliratként való értelmezéstől, vö. Kühlbrandt 1927, 9. A szarkofág ma az északi oldal nyugatról számított ötödik boltszakaszban van, szorosan a fal mellett a járószint magasságában elhelyezve, a feliratos tábla pedig a hossztengelyben levő ablak alatt van befalazva. 190 Sz.n. 1938, 97.
64
Burzenländer
Sächsisches
Museum
munkatársai
sem
kísérelték
meg
átírni,
tanulmányukban rajzát közölték és Lajos korinak titulálták.191 Olvasatunkban a táblán, rajza szerint(...) iallilci · rey · uga · / (...) cepiit · est · tempore · áll, melyben a legnagyobb jóindulattal sem látom a Nagy Lajosra vonatkozó részt. Nem kizárt azonban, hogy a rajz sem hiteles, csupán a megtaláláskor aktuális, tendenciózus olvasatot rögzíti.192 A Thomas plébános haláláról megemlékező feliratos táblához való viszonyulásáról nincs támpontunk, csak annyit tudunk, hogy fölötte volt elhelyezve, hogy közvetlenül fölötte vagy távolabb, illetve annak széléhez igazítva vagy inkább középre, azt nem. Milyen jellegű feliratokkal van itt dolgunk és milyen üzenetértékük lehet az építéstörténettel kapcsolatban? Thomas a neves Sander de Sancta Agatha család sarja volt, melynek további tagjait királyi birtokadományok és magas városi hivatalok betöltése kapcsán egyaránt ismerjük.193 A család ahhoz a patríciusi réteghez tartozott, mely polgári státuszának megfelelően magas városi hivatalokat töltött be, ugyanakkor az uralkodó által ráruházott királyi birtokok révén, nemeseknek kijáró előnyöket is élvezett. Thomas, brassói plébánosi tisztségében, XI. Gergely pápa által nyert megerősítést 1377-ben.194 1379-ben pozícióját az esztergomi érsek tovább erősítette, azzal, hogy – Nikolaus földvári plébános és barcasági dékán ellenében – a barcasági káptalan állandó székhelyeként és pecsétje őrzési helyeként, Brassót nevezte meg.195 1413-ban, Thomas és Antonius Sander a brassói plébániatemplom építése javára tett nagyvonalú adományt, éspedig a Zsigmondtól 1395-ben kapott zernyesti és tohai birtokok fele nyomán szerzett jövedelmüket ajánlották fel a Krisztus teste konfraternitásnak, a templom építése javára.196 1419 után Thomas eltűnik az oklevelekből, helyén brassói plébánosként 1422-ben már Johannes Petrit találjuk.197 A kőtábla szokatlanul sok rövidítéssel komponált, szokatlanul hosszú felirata, illetve jóval a Thomas 191
Sz.n. 1938, 97. A fekete-fehér rajzon a betűk egy része sötétebbre van satírozva, ami egyformán utalhat a biztos olvasatnak a bizonytalantól való elkülönítésének kísérletére vagy egy esetleges színezésmaradvány szemléltetésére. 193 Ld. például Antonius Sander (Stenner 1916, 120; Philippi 1974, 11), Herbord comes fia, Nikolaus (Killyen 1984, 68, 72). 194 XI. Gergely pápa megerősíti tisztségében Thomas brassói plébánost (1377), vö. Urkundenbuch II, 477478. 195 Trausch 1852. 3. 196 Zsigmond a Sander családnak adományozza a zernyesti és tohai birtokok háromnegyedét (1395), vö. Urkundenbuch III, 139-140; Thomas, unokabátyjával Antonius Sanderrel, a Krisztus teste konfraternitásnak ajándékozza a zernyesti és tohai birtokok háromnegyedének felét (1413), vö. Urkundenbuch I, 569-570. 197 V. Márton pápa búcsúlevele a pogányok által elpusztított templom (újjá)építésére (1422), említi Johanni Petri rectore plebano nuncupato parochialis ecclesiae beatae Maria virginis de Corona alias Braschaw, vö. Urkundenbuch IV, 174. 192
65
halála előtti elkészülése, ti. a felirat 1409 és 1420 között bármikor elkészülhetett, arra utalnak, hogy itt nem csupán egy szokásos sírkőfeliratról lehet szó. Elhelyezése és tartalma szerint inkább egy megemlékező felirat lehet, illetve még inkább epitáfium, melynek a kőlap több mint valószínű csak egyik alkotóeleme volt.198 Erre utal elsősorban a hosszúra fogalmazott szöveg tartalma, mely egyaránt tartalmazza az elhalálozás és az alapítás tényét és szólít fel az elhunyt lelkéért mondott imára. Az alapítás, adományozás gondolata az epitáfium alapvető üzenete, melyért cserében az elhunyt a lelki üdvéért mondott imát vár köszönetképpen.199 A sírhely közelében, függőleges pozícióban a templom falába erősítve, elhelyezése is megfelel az epitáfiumok jellegzetes felállításának és nem feltételezi, hogy bármikoris szarkofágfedélként szolgált volna.200 Nem kizárt, hogy a fölötte talált felirattöredék is az epitáfiumkompozícióba tartozott, s az sem, hogy a felirat átfogó falképkompozícióval egészült ki, mely az adományozót térdeplő, áhítati helyzetben ábrázolta, címere és egy választott áhítati ábrázolás mellett.201 Sajnos a kisebb kőtöredékről rendelkezésünkre álló támpontok nem elegendők ahhoz, hogy rendeltetését megállapítsuk, mely alapkőletételi felirattól elkezdve, egy az epitáfium feliratához képest utólag készült, az építés kezdetére vonatkozó feliraton keresztül, egy esetleges kettős epitáfium másik szereplőjére – talán Antonius Sanderre – vonatkozó feliratig, bármi lehetett. A feliratos tábla epitáfiumként való azonosítása látszólag csak árnyalatnyi változást jelent az építés kezdetét amúgy is Thomas plébánoshoz kötő eddigi irodalomhoz képest. Az epitáfium műfaja azonban egy a sírkő puszta emlékeztetni akaró funkcióján túlmutató jelentéssel rendelkezik, éspedig az önként vállalt, szervezett, önmagának való emlék(mű) állítás által sugallt új magabiztosság, önmeghatározás jelentésével. Annál határozottabban jut ez kifejezésre Thomas epitáfiuma esetében, mely a szentély legjelentőségteljesebb pontján, a szentségház közvetlen szomszédságában helyezkedett el.202 Mindez, az új olvasat értelmében vikáriusi státusszal rendelkező Thomas Sander személyének városszinten kiemelkedő jelentőségéről árulkodik és az építés politikai konjunktúrájára tereli a figyelmet, arra a miliőre, ahol a Sander család Lajos és Zsigmond védenceként 198
Megemlékező felirat itt az Untermann féle Memorialinschrift értelemben (ld. Untermann 2003, 1). Az epitáfiumról összefoglaló jelleggel ld. Weckwerth 1957; RDK Epitaph. 199 RDK Epitaph, 877-879. 200 Weckwerth 1957, 155-156. 201 Hasonló a nagyszebeni evangélikus főtemplom északi homlokzatán levő ún. Rosenauer falkép, mely egykoron valószínűleg szintén epitáfium része lehetett, melynek kompozíciójából azonban pont a Brassó esetében megőrzött felirat hiányzik. Vö. Bálint – Ziegler 2011, 39-65, különösképpen 52-54. 202 Sz.n. 1938, 97.
66
jelentős előnyökhöz jutott. Ennek fényében elképzelhető, hogy az átépítés kezdete sem pusztán a városnövekedéssel, településfejlődési okokkal függött össze, hanem hatalmi indíttatása és támogatottsága volt. Thomas plébánosi kinevezését XI. Gergely pápa 1377ben bocsátja ki, majd csupán két év múlva Kaplai Demeter esztergomi érsek Brassóba helyezi a barcasági káptalan fő és állandó székhelyét és itt határozza meg a káptalani pecsét őrzési helyét.203 A döntés közvetve tükrözi Lajos és Zsigmond a városi polgárságra alapozó politikáját, melyben a keleti határon fekvő Brassónak és ezen belül a Sander családnak kiemelkedő szerep jutott. Ebben a közegben, a brassói Mária templom újjáépítése, az ambiciózus döntés, melynek következtében Délkeleteurópa legnagyobb szentélyét kezdték el építeni, nem állhat politikai vagy egyházpolitikai összefüggés nélkül. Tekintve, hogy az átépítés kezdete az 1383 előtti évekre esik, nem kizárt, hogy ez éppen a barcasági káptalan Brassóba költöztetésével függött össze. Az építkezés kezdete lehetett ennek következménye – amennyiben a szentélyt a káptalani igényekhez és az ezáltal időszakosan Brassóban tartózkodó papság megnövekedett számához mérten építették át ebben a formában, de a kontextust ismerve, inkább ennek előzményeként értelmezhető. Thomas plébánosi kinevezése ugyanis egy konfliktusokkal teli időszakban történik, amikor Nikolaus, földvári plébános és barcasági dékán felhagy a káptalan Brassóban tartott üléseinek szokásával és visszaél a káptalani pecsét használatával, ami a káptalan elégedetlenségét és tiltakozását váltja ki (65. kép).204 A konfliktus a káptalan legfontosabb egyházi hatalmai, a püspöki hatalommal felruházott dékán és a brassói plébános közt zajlik, ahol az előbbi a gyulafehérvári kanonok és királyi káplán tisztségek viselője, az utóbbi pedig a legjelentősebb tizedek és egyházi javak élvezője, aki a városi tanáccsal is szoros kapcsolatban áll és ennek támogatását élvezi.205 Így a konfliktus az állami és városi hatalmak harcaként is értelmezhető, ahol a dékán, a székely ispán és az erdélyi vajda a dinamikus fejlődésben levő, függetlenségének elnyeréséért és megtartásáért harcoló Brassó, városi hatalmával száll szembe. Az, hogy a hatalmi harc a káptalan Brassóba való helyezésével ez utóbbiak előnyére záruljon, feltehetőleg a város és a plébánia kimondott célja volt a templom ilyen méretű átépítésével. A Nagy Lajos korában, röviddel 1380 előtt, valószínűleg az elődtemplom szentélyének elbontását követően elkezdett átépítés aztán a Zsigmond korban vett pápai és állami támogatással újabb lendületet. 203
Trausch 1852, 3. Killyen 1985, 65. 205 Az erdélyi szászok lakta területek sajátos szervezetéről, a dékánságról vagy káptalanról ld. Mályusz 2007, 120; Szegedi 2006, 174, 23-as jegyzet. 204
67
2.1.3.3.
Az átépítés első szakasza 1421-ig
Az 1421-es évnek, a brassói Mária templom építéstörténetének megítélői, mindig a fordulópont jelentőségét tulajdonították, amikor a pusztító török seregek támadása következtében, a város, illetve építtetők, a templom eredetileg eltervezett szerkezetén és méretén változtatni voltak kénytelenek. II. Amurát 1421-es hadjárata a krónikák szerint romokban hagyta a Barcaság több városát, így Brassót is; Zsigmond a településeket a folyó évre felmentette az adófizetés terhe alól.206 Az épülő városerődítés mellett, a fiatal templomépület is károkat szenvedett, melyek kijavítására egy évvel később V. Márton pápa adott búcsúlevelet.207 A pusztítás mértékéről nem ismerünk részleteket, ám okunk van feltételezni, hogy a tervváltozás nem is annyira a hadjárattal, mint inkább Thomas plébános 1420 körüli halálával állt kapcsolatban. A brassói Mária templom alaprajzát szemügyre véve, feltűnő a szentély és hosszház egymástól való szerkezeti függetlensége: a hosszház sem arányaiban, sem alaprajzi elrendezésében nem alkalmazkodik a csarnokszentélyhez, így a templom építési folyamatában, kétségtelenül tervváltozást feltételezhetünk.208 Minthogy azonban ez nem csupán méretbeli, hanem határozott stílus- és műhelyváltozást is eredményezett, az okok túlzott egyszerűsítését jelentené ezt a török általi pusztítás kicsengéseként megítélni. A támadásokkal járó pusztítások kétségtelenül lassították, valószínűleg részben el is pusztították az építési vállalkozások munkáját, ám jellemzőbb módon inkább a károk kijavítását, esetleg a műhely leállítását eredményezték, mintsem koncepcióváltáshoz vezettek
volna.209
Nem
idegen
viszont
a
középkori
építési
gyakorlatban
a
generációváltással egyidejű koncepcióváltás, mely a több generációt foglalkoztató nagy műhelyek esetében, az előbbi építtető munkájának lebecsülése, illetve önmaga létjogosultságának kifejezése céljából, gyakran új tervvel állt elő. 210 A tervváltozásnak és az öt portálos hosszház modelljének legközelebbi párhuzama talán a kolozsvári Szt. Mihály plébániatemplom, melynek 14. század harmadik negyedében épült szentélye után, az épületszövetből egyértelműen kiolvasható tervváltozás után épült meg az 1410-es évek
206
Urkundenbuch IV, 148-149. V. Márton pápa búcsúlevelet bocsát ki a brassói templom építése javára (1422), vö. Urkundenbuch IV, 174; Lukcsics 1931, 134. 208 Entz 1987 a, 555; Entz 1988, 105. 209 Marosi 1983, 21. 210 Marosi 1979, 25-32, különösképpen: 26-27. 207
68
és a 15. század közepe között, a háromhajós csarnokhosszház.211 Annak, hogy az alaprajzból kiolvashatóan két nyugati torony helyett csupán egy épült meg, sem annyira a szegénység vagy a földrengésveszély, mint inkább a megváltozott homlokzatkialakítási koncepció, illetve a torony növekvő városi szerepe lehet az oka.212 A kérdést, hogy mikor és pontosan minek a hatására történt tervváltozás a brassói plébániatemplom építési menetében, egyelőre megválaszolatlanul kell hagyjuk, ám adódik, hogy áttekintsük a kutatástörténet által hagyományosan elfogadott első építési periódus (1383–1421) történéseit, hogy megpróbáljunk képet alkotni a templom 1421-es állapotáról. A korszakról viszonylag gazdag forrásirodalom maradt fenn, mely kiindulópontul szolgál. Demeter, esztergomi érsek 1385-ben, IX. Bonifác pápa 1399-ben bocsát ki a templom építésének támogatására szánt búcsúlevelet.213 Az, hogy mindkettő a folyamatban levő építkezés nagyságáról és jelentőségéről beszél, a supplicatio gyakorlata révén, a brassóiak álláspontját tükrözi, mely alátámasztja a templom építésének szándékáról fent mondottakat.214 IX. Bonifác 1399-ben, két héttel a templom építését támogató bulla előtt, kibocsát egy búcsúlevelet a Brassóban élő idegenek hittérítésének támogatására is. 215 A két bulla szövegének a városban tartózkodó idegenekre utaló része, ... in confinibus christianitatis situato, in quo tam Grecorum, Walachorum, Bulgarorum, Armenorum quam aliorum infidelium multitudo ... habitat, majdnem szó szerint ismétlődik a kassai Szt. Erzsébet templom építését támogató 1402-es bullában, ami arra a birodalmi egyházpolitikára utal, melynek a határvidék megerősítésére irányuló törekvéseinek egyik eszköze éppen e monumentális templomok építésének támogatása volt.216 Az említések egy folyamatban lévő építkezésre utalnak. 1408-ban ezzel szemben már a lettneren álló Krisztus teste oltárnál tett miseadományról hallunk,217 egyazon évben László, érseki vizitátor a Brassóban tett útja alkalmával a liturgia gyakorlásában mindent a kánoni rendnek megfelelőnek talált.218 211
Entz 1996, 81-86, 334-345; ld. még Tóth Sándornak, Kolozsváron, 2005. március 31-én, A régi Erdély művészete című konferencián tartott, mindeddig publikálatlan, előadását. 212 Marosi 1976/2, 199-204; Marosi 1969,89-127. 213 Urkundenbuch II, 598-599; Mon. Vat, 163. 214 Kaplai Demeter búcsúlevele (1385), említi: sic incepta sumptuoso, vö. Urkundenbuch II, 599; IX. Bonifác búcsúlevele (1399), említi: ecclesiam … concepta et magnifice inchoata existit, vö. Mon. Vat, 163. 215 Urkundenbuch III, 246-247. 216 Ld. IX. Bonifác búcsúlevele a kassai Szt. Erzsébet templom építésére (1402), említi Marosi 1964, 233235; Marosi 1969, 30. 217 A brassói tanács hitelesíti Simon Reudel és családjának miseadományát (1408), említi ad missam sacri corporis Christi in ecclesia beatae Mariae virginis in lectorio eiusdem, vö. Urkundenbuch III, 444. 218 László, érseki vizitátor tanúsítja, hogy a brassói káptalan templomai, a kanonoki statutumok szerint, rendben működnek (1408), vö. Urkundenbuch III, 467.
69
1409-ben, Zsigmond késztetésére, Miklós, székely ispán, a zernyesti és tohai birtokok maradék egyharmad részéből alapított csütörtöki misét a Krisztus teste oltárnál. 219 János, soltaniai érsek ugyanazon évben búcsút bocsátott ki a lettneren álló Krisztus teste oltár látogatása és díszítése, illetve a konfraternitás javára.220 Az 1410-es évszámot hordja a Thomas plébános epitáfiuma, 1413-ban pedig Thomas, unokabátyjával Antonius Sanderrel együtt, a Krisztus teste konfraternitásnak adományozta a Sander család Zsigmondtól kapott zernyesti és tohai birtokok kétharmadának felét, hogy szolgáljon ad missarum solennitates et ad structuram eiusdem basilicae.221 Mindez arra utal, hogy a szentély és lettner, de a hosszház legalább egy része is, 1408-ban már állt.222 Az akkorra átépült szentély a ma is álló, a tizenhatszög kilenc oldalával záruló, háromhajós, körüljárós csarnokszentély volt. Boltozatát a maihoz képest néggyel több, összesen hét pillérpár tarthatta, szerkezete pedig a zwettli Stift szentélyboltozatával, de méginkább a nürnbergi Sebaldustemplom keleti szentélyének boltozatával majdnem teljességgel azonos lehetett.223 A szentélyboltozat rekonstrukciójánál a gótikus szerkezet egyetlen eredeti helyén és formájában megőrzött elemeiből, a falpillérekből indulunk ki, melyek tagozataik irányítottsága révén árulkodók. Értelemszerűen meghosszabbítva a pálcákat, kirajzolódik, hogy az eredeti boltozat még egy pár, egymáshoz közelebb tolt pillérrel volt a szentélyfejben, illetve még két pár pillérrel a mai pillérek közti térben, gazdagabb. Ez a pillérelrendezés a brassói szentélyt olyan körüljárós csarnokszentéllyé avatja, melynek pillérei a nyolcszög öt oldalával záródó Binnenchort alkotnak, záradéka pedig a tizenhatszög kilenc oldalával zárul, s melynek körüljárójába váltakozóan a négyszög és a háromszög idom váltakozásával szerkesztett boltozat épült. Ennek értelmében, a szentélyben bordás keresztboltozat volt, mely a körüljáróban háromszögű cikkelyekkel bővült. A ma is meglévő falpillérek feltehetőleg fejezetek beiktatása nélkül alakultak át boltozati bordává és feltehetőleg a térben levő támaszok is inkább 219
Ti. a zernyesti és tohai birtokok kétharmadát Zsigmond 1395-ben a Sander család több tagjának adományozza (vö. Urkundenbuch III, 139-140). Nádasdi Mihály székely ispán, Zsigmond megbízásából alapít misét a Krisztus teste oltárnál (1409), vö. Urkundenbuch III, 478. 220 János, soltaniai érsek búcsúlevele a Krisztus teste konfraternitás és a Krisztus teste oltár számára (1409), vö. Urkundenbuch III, 481. 221 Thomas és Antonius Sander adománya a Krisztus teste konfraternitás számára és közvetve a templom építése javára (1413), vö. Urkundenbuch III, 569-570. 222 Entz szerint a csarnok felépülésére nézve a terminus ante quem 1413, vö. Entz 1996, 84, 86. 223 Az egykori boltozat korábbi rekonstrukciós kísérleteit ld. még Roth 1934, 104; Entz 1987 a, 553; Entz 1996, 84-85; Drăguţ összesen öt pillérpár létezését feltételezi, vö. Drăguţ 1979, 49. A Sebalduskirche párhuzamra utal pl. Roth 1934, 104; Horwath 1940, 50-54; Entz 1987 a, 553; a Zwettl párhuzamot említi Csemegi 1937, 7-8, aki azonban a Fekete templomot inkább körüljárós csarnoktemplomoknak a Lorenzkirche (Nürnberg) által meghatározott csoportjába sorolja.
70
pillérkötegek voltak, mint a ma is álló háromhoz hasonló nyolcszögű pillérek. A diadalív a maihoz képest négy méterrel szélesebb ívben nyílott, szárköveit a diadalív falszövetében, a mai szárkőhöz képest két-két méterrel eltolódva tárták fel 1937-ben.224 A maihoz képest négy méterrel nagyobb fesztávot tarthatta – amint korábbi feltételezések erre már utaltak – a diadalív pillérein kívül még két ívbeírt pillér, ezekre épülhetett a szentélyt nyugatra lezáró lettner. Szintén az első építési szakaszban épülhetett meg a sekrestye ma is álló első tere. Ez a rekonstrukció a templom előképeinek az eddigieknél pontosabb meghatározását engedi,225 mivel a körüljárós csarnokszentélyek viszonylag nagy halmazának abba a csoportjába engedi besorolni, ahol a szentélyzáradék nem a Binnenchor kivetülése, s ezen belül is abba az ötnyolcados belső lezárást kilenctizenhatodos záradékkal kombináló csoportba, melynek megszámlálható tagjai a zwettl-i Stift temploma (31-32. kép), a nürnbergi St. Sebald keleti szentélye (29-30. kép) és a berlini Nikolaikirche.226 A három közül csak egy, a St. Sebald nélkülözi Brassóhoz hasonlóan a szentélykörüljáróhoz simuló kápolnakoszorút, ami a nürnbergi templomot a brassói legszorosabb és egyetlen előképévé avatja. A nürnbergi műhellyel való személyes kapcsolat, források hiányában ma bizonyossággal nem kimutatható, azonban a két városnak a 14. század második felében körvonalazódó helyzete bőven szolgáltat okot a feltételezésre, hogy a brassói építkezés esetében Nürnberg tudatos és közvetlen előképet jelentett. A nürnbergi polgárság erejének és identitásának kinyilatkozása szimbólumává vált St. Sebaldus szentélyének építése idejében (1340–1379), a nürnbergiek pont ugyanazon előjogért, a bambergi esperesség papválasztási jogáért küzdöttek, amiért Thomas Sander révén a brassói polgárság is a barcasági káptalanon belül harcba szállt.227 Ami a szentély külsejét illeti, az hozzávetőlegesen a mára örökített formájában épülhetett meg az első építési szakasz alatt, bár kisebb változtatásokat már a 20. századi restaurálásokat megelőző évszázadok is eredményeztek. A koronázópárkányon futó 224
Sz.n. 1938, 96-97. Roth 1934, 104; Horwath 1940, 50-54; Entz 1987 a, 553; Bálint 2006 a, 659-660; Bálint 2009, 14. Ezen kívül korábban felmerült a szentélynek a szintén délnémet forrásból merítő szászsebesi templom, 1382-ig átépített, szintén nyolcszögű pillérekre támaszkodó, ötszakaszos, álkörüljárós csarnokszentélyével való összefüggése (vö.Kühlbrandt 1898, 13; Vătăşianu 1959, 229; Drăguţ 1979, 49; Entz 1987, 213, Entz 1996, 48, 51-52), s ennek alapján a szászvárosi templom szentélyével való rokonsága (vö.Entz 1996, 67). Roth szerint, Szászsebes a Parler műhely legkorábbi, Brassó pedig legkésőbbi erdélyi leszármazottja, melynek profilképzését Stetthaimer és a landshuti Martinskirche, ill.a salzburgi Franziskanerkirche határozta meg (vö. Roth 1934, 26-27). Közvetett módon felmerült a Schwäbisch gmündi Heilig-Kreuz-Münsterrel való párhuzama is, főként a sokoldalas szentélylezárás kapcsán (ld. Koepf 1969, 12, 43; Marosi 1971 b, 127-130). 226 Kunst 1969, 91-99; Nußbaum 1985, 160-161. 227 Lange 1989, 77; Weilandt 2007, 67-85. 225
71
négykaréjos díszekkel áttört galériamellvéd eredetileg valószínűleg szabadon állt.228 A szentélyt koronázó fiatornyok közül legalább a szentélyfej támpillérein álló öt a 18. századi helyreállítások alkalmával kicserélődött, szintúgy az ablakmérművek közül három. A külső homlokzatnak a díszét képezi a támpillérek hozzávetőlegesen középrészén levő szoborgaléria is. Az eredeti szobrok helyén ma kizárólag a 20. század közepén készült másolatok állnak, ám ez előbbiek közül egy pár a templom belsejében megőrzésre került. A letöredezett karok, attribútumok miatt a tizenkét szobor közül a legnagyobb jóindulattal is csak felét lehet bizonyosággal beazonosítani. Köztük apostolok, szentek, evangélisták, Krisztus és Mária szobra egyaránt jelen van, egy összefüggő ikonográfiai programot a kutatásnak
eddig
nem
sikerült
beazonosítani.229
Stilisztikai
viszonyrendszerük
meghatározására való törekvésben a századelő kutatása a szobrokat Veit Stoßnak próbálja tulajdonítani, később Vătăşianu a Parler műhely hatását feltételezi.230 Ami a szobrok datálását illeti, Entz Gézán kívül, aki egyértelműen a szászsebesi szoborgaléria recepciójának vélte és ezáltal keletkezésüket közvetve a 15. század első évtizedére helyezte, eddig csupán Vătăşianu kísérelte meg elkészítésük időpontját meghatározni.231 A szerinte stilisztikai alapon két csoportba sorolható szobrok az 1410–1430, illetve 1430– 1440 évekre datálhatók. A fent vázolt, egymásnak részben ellentmondó és sok esetben megalapozatlan kutatási álláspontok mellett az tűnik biztosnak, hogy a szoborgaléria népszerű szentek szobrait vonultatta fel, s ezek között is kétségkívül elsősorban helyi 228
Erről tanúskodik a padlás szintjén megfigyelhető, az egykori galéria felületébe vésett vízelvezető csatorna, illetve az írott források, melyek több ízben a mellvéd mögött meggyűlt hó letakarításáról tudósítanak, vö. Egyházgondnoki számadás (1529), Quellen II, 166; ld. még Entz 1987 a, 553. 229 A megmaradt eredeti szobrok és archív felvételek alapján, a délnyugati sarokból indulva sorrendben Keresztelő szent János, Jakab apostol, Lukács evangélista, Krisztus, Madonna szobra azonosítható be. Köztük sorrendben egy püspök alakja, egy süveget hordó férfi, egy idős férfiként ábrázolt szent, egy könyvet tartó és egy fiatal férfiként ábrázolt szent szobra nem nyújt elegendő támpontot beazonosítására. Az általános archív felvételeken látszik, hogy valószínű rendkívüli töredékes állapotuk volt az ok, amiért további két szobrot a kortársak nem tartottak megőrzésre, de még lefotózásra sem érdemesnek, így ma nehéz megítélni miért pont Szt. Mihály arkangyalként és Szt. Katalinként azonosították őket és készültek el szabadon kiegészített kópiáik. Wühr korántsem teljes fotósorozatában Krisztus, Keresztelő szent János, Thomas plébános, a templom alapítója szobrokat nevezi meg (ld. Wühr 1925, o.n.); Kühlbrandt egy kerub, Jakab apostol, szent Miklós püspök, Lukács Evangélista, Pál apostol, Krisztus, a templom alapítója vagy építőmestere és a Madonna szobrát véli beazonosítani tudni (ld. Kühlbrandt 1927, 28-29); Vătăşianu Keresztelő szent János, Thomas plébános, Jakab apostol, Szent Miklós, Madonna, Krisztus, egy arkangyal, Pál apostol, Lukács evangélista, Szent Sebestyén és egy plébános szobráról beszél (ld. Vătăşianu 1959, 322); Entz Géza szerint a szoborsorozat Péter apostol, Mihály főangyal, Krisztus, Madonna, a négy evangélista, Keresztelő szent János, Pál és Jakab apostolok szobraiból áll, vö. Entz 1996, 85. 230 Kühlbrandt 1927, 29; Vătăşianu 1959, 322. 231 Entz szerint a Brassóban egysorosra redukált szobordísz stilisztikai és kvalitásbéli továbblépést jelent a jóval archaikusabb megformálású szászsebesi alakokkal szemben, vö. Entz 1996, 51, 85; Vătăşianu szerint a szobrok két csoportra oszthatók: egy lágyabb kifejezésű, gótikus kontraposztban ábrázolt, gazdag, ám finoman mintázott redőkben lehulló ruhát viselő csoportra, illetve az archaikusabb benyomást keltő, merev, párhuzamos redőket vető viseletben előállított alakok csoportjára, vö. Vătăşianu 1959, 322.
72
vonatkozású szenteket. Hogy mennyire szorosan köthető a támpillér lépcsőjére állított konzolon álló, baldachin alá helyezett szobor típusa a szászsebesi és segesvári példákhoz, jelen disszertáció keretében nyitott kérdés kell maradjon, úgy ahogy az is, hogy a szobrok stilisztikai alapon pontosan mikorra datálhatók és ennek értelmében tartozhatott-e a szoborgaléria valóban az 1408-ig terjedő első építési szakaszhoz vagy sem. A Thomas hivatalához köthető délnémet orientációjú, nürnbergi modellt követő szentély tehát már 1408-ban állt, s a mainál szélesebb diadalívvel nyílt a hosszház felé, melytől lettner választotta el. A lettner létezéséről elsősorban a 15. század folyamán kelt misealapítások tanúskodnak, melyeket a Krisztus teste oltár javára tettek. 232 Felépítéséről annyira kevés támpontunk van, hogy veszélyes lenne rekonstrukciójába bocsátkozni. Az 1937-es ásatás alkalmával rábukkantak a lettner feltételezett alapjára és a diadalívre támaszkodó boltindításaira, részletek melyeket azonban az említésen túlmenően nem dokumentáltak.233 A templom 1408-as állapotában, a szentély és lettner a maitól eltérő hosszházhoz kapcsolódhatott. A szentély és hosszház közti szerkezeti eltérés ez utóbbinak egy építési szünet után újrakezdett, tervváltozást követő építésére utal, melyre az 1380– 1408 közti időszakban biztosan nem került sor. A hosszház építési stílusa ezt a kassai eredetű mesterek erdélyi csoportjának tevékenységéhez köti, mely egy 1420 utáni építést feltételez. Mégis 1408-ban a templom kimutathatóan teljes kapacitásában működik, ami arra enged következtetni, hogy az új szentély az elődépület még álló hosszházával kiegészülve működhetett. Az 1937-ben kiásott alapfalak hosszházban levő részletei a mai szentély szélességében helyezkednek el,234 így nem kizárt, hogy az első szakasz munkálatai csupán a szentély és lettner átépítésére korlátozódtak, s hogy a 15. század első évtizedében vagy évtizedeiben a templom, például a nürnbergi St. Sebaldushoz, de számos más példához hasonlóan, az új szentély szélességében folytatódó, ám magasságát tekintve valószínűleg alacsonyabb, esetleg bazilikális jellegű, régi hosszházzal működött.
232
Misealapítások a lettneren álló Krisztus teste oltáron: Simon Reudel (1408), vö. Urkundenbuch III, 444; János, solthaniai püspök (1409), vö. Urkundenbuch III, 481; György, esztergomi püspök (1427), vö. Urkundenbuch IV, 284; Hunyadi János (1444), vö. Groß 1886, 14-15; Petrus Comes (1447), vö. Br. L. 106; Jacobus, bodonyi püspök (1450), vö. Ev. Egyh. L. I.E.49; János, moldvai püspök (1466), vö. Urkundenbuch VI, 229. 233 Feltehetőleg itt a hosszház diadalívvel bezárt sarkában levő boltindításokról van szó, melyek ma is láthatók, vö. Sz.n. 1938, 96-97. Az említett boltindításokat Entz is a lettnerboltozat tartozékainak tartja, vö. Entz 1996, 85. 234 Vö. Sz.n. 1938, 96, 26. ábra. Ld. még Bálint 2009, 14-15.
73
2.1.3.4.
Az átépítés második szakasza 1477-ig
A törökbetörés pusztításairól szóló 1421-es krónika után kronologikusan következő, a templom építéstörténete szempontjából releváns dokumentum V. Márton pápa bullája, melyben búcsút adományoz a templom építése javára.235 A levél újra Brassó hittérítő szerepére helyezi a hangsúlyt és megemlíti, hogy a város nemrég jelentős háborús pusztítást szenvedett. Plébánosként Johannes Petrit említi, Thomas már nem él. 1427-ben György, esztergomi érsek adományoz búcsút a Krisztus teste oltár felszerelése javára, Zsigmond pedig dönt a Sander féle birtokadomány konfliktusának ügyében – levél, melyben újra említi Johannes Clos Petri brassói plébános nevét.236 1444-ben Hunyadi János csekély adományát jegyzik a források, aki a templom építése és a Krisztus teste konfraternitás oltára javára adakozik.237 1447-ben Antonius Sander is halott lehet, helyette fia, Petrus Comes alapít a Krisztus teste oltáron misét.238 1450-ben V. Miklós pápa megújítja elődjének a templom újjáépítésére és felszerelésére kibocsátott búcsúlevelét.239 1451-ben újabb misealapítást jegyeznek a Krisztus teste oltáron.240 1455-ben Szécsi Dénes, esztergomi érsek engedélyezi a Hunyadi János tanácsára lebontott Brasovia vár, Lénárd kápolnájának lebontását is, azt a kikötést téve, hogy a Mária templomban a szent tiszteletére oltárt állítsanak.241 Antonius Sander fia, Petrus Greb, 1463-ben kelt végrendeletében húsz aranyforintot adományoz a templom építésére.242 1466-ban János, moldvai püspök adományoz búcsút a Krisztus teste oltár felszerelése javára.243 Ismeretlen utazó 1471-ben kelt beszámolója szerint egy erős földrengésben, a szentélyben a magyar királyi címert ábrázoló zárkő pajzsa lehullott és a torony megdőlt.244 1472-re datálja gótikus minuszkulás felirata a Johann Reudel plébános
235
V. Márton pápa búcsúlevele (1422), vö. Urkundenbuch IV, 174; Kühlbrandt 1927, 9-10. György esztergomi érsek búcsúadománya a Krisztus teste oltár felszerelése javára (1427), vö. Urkundenbuch IV, 284; Zsigmond döntést hoz a Sander család és a Krisztus teste konfraternitás közti vitában (1427), ld. Urkundenbuch IV, 300-307. 237 Hunyadi János adománya a templom és a Krisztus teste konfraternitás oltára számára (1444), vö. Groß 1886, 14-15. 238 Petrus Comes misealapításáról szóló okirat (1447), vö. Br. L. 106. 239 V. Miklós pápa búcsúlevele a templom építése és felszerelése javára, ld. Urkundenbuch V, 300-301. 240 Jacobus, bodonyi püspök misealapítása a Krisztus teste oltáron (1451), vö. Ev. Egyh. L. I.E.49. 241 Szécsi Dénes esztergomi érsek engedélye a Szt. Lénárd oltár lebontására (1455), ld. Urkundenbuch V, 491. 242 1463: Petrus Greb végrendelete a templom javára (XX florenos pro structura et fabrica ecclesiae parochialis beate virginis in civitate Brassouiensi), vö. Urkundenbuch VI, 192-194. 243 János moldvai püspök adománya a Krisztus teste oltár számára (1466), ld. Urkundenbuch VI, 229. 244 Ismeretlen utazó beszámolója a brassói földrengésről (1471), vö. Urkundenbuch VI, 516-517. 236
74
által adományozott bronz keresztelőmedencét.245 1475-ben újabb pápai és püspöki búcsúban részesülnek a brassói Mária templomot segítők – IV. Sixtus, az előtte járók által kibocsátott bulla szövegét átvéve engedélyez búcsút a templom építése és felszerelése javára, míg Veronai Gábor, erdélyi püspök szintén a templom felszerelését támogatja.246 A felsorolt források közül azok, melyek közvetlenül vagy közvetve a templom javításával, építésével, felszerelésével kapcsolatosak egy az ötvenes és egy a hetvenes évekre koncentrálódó kumulációt mutatnak, melyek közül az utóbbi inkább a templom felszerelésére, mint építésére vonatkozik. Talán nem helytelen tehát kizárólagosan a forrásokból kiindulva egy a második fázisban a század közepén, az ötvenes évek folyamán zajló építkezést feltételezni. Ha az épületből indulunk ki, az átépítés második szakaszának a mai hosszház és a nyugati toronypár kiépülését kell tekintenünk, melyek tervváltozást követően, a szentély eredeti koncepciójától függetlenül épültek meg, pár évtizedes szünet után, feltehetőleg pont nyugatról, a tornyok építésével kezdődően. A hosszház belső kialakításában jelenleg meghatározóbb a 18. századi újjáépítés jellege, mely kulisszaként emelkedik a tűzvészt átvészelt gótikus részletek elé. A mellékhajók félmagasságába beépített oldalkarzatok, a pillérek illetve a barokk ízlésű fiókos dongaboltozat, a 18. századi újjáépítés adalékai. A gótikus építési szakaszból a templomfalak és a hozzá kapcsolódó falpillérek őrződtek meg, melyek a beépített karzat ellenére, folytonosan nyúlnak fel a boltvállig. A nyolcszög négy oldalával kilépő falpillér éleihez oszlopok kapcsolódnak, melyek a lábazatra henger alakú, egyéni lábazati rész közvetítésével támaszkodnak – hasonlóan a kolozsvári Szt. Mihály templom északi falpilléreihez.247 Első fázisban a hosszház valószínűleg karzat nélkül épült meg, illetve a nyugati homlokzathoz kapcsolódó éneklőkarzata lehetett. Az alaprajzból egyértelműen kirajzolódó kéttornyos nyugati homlokzatterv ellenére csupán a déli torony emelkedik két szinttel a koronázópárkány fölé, tervváltozás, melyet gyakran a török nem szűnő veszélyének vagy pénztelenségnek tulajdonítanak. 248 Valószínűbbnek tűnik azonban, hogy Kassához és Kolozsvárhoz hasonlóan, itt is városépítészeti 245
Orbán 1871, 319-320; Kühlbrandt 1927, 37-38; Vătăşianu 1959, 853; Entz 1987a, 257; Benkő 2002, 380384. 246 IV. Sixtus pápa búcsúlevele a templom építése javára (1475), vö. Urkundenbuch VII, 33-35; Veronai Gábor, erdélyi püspök búcsúlevele a brassói Mária templom felszerelése javára (1475), vö. Urkundenbuch VII, 50-51. Ide tartozik II. Gyula pápa búcsúlevele (1512), mely könyvek, kelyhek, miseruhák beszerzésére Ev. Egyh. L. I.E.75. 247 Entz 1996, 85. 248 Kühlbrandt a ki nem épült tornyot Kassa és Bécs esetéhez hasonlítja, vö. Kühlbrandt 1898, 11; Roth feltételezése szerint az északi torony a tűzvészben pusztult el, vö. Roth 1934, 106.
75
meggondolásból tértek el az eredetileg kéttornyos nyugati megoldástól. Az egyedül a koronázópárkány fölé emelkedő torony a város tornyává vált, mely városvédelmi és stratégiai szereppel is rendelkezett, ahogy ezt kívülről, a templomtértől függetlenül történő megközelítési lehetősége is alátámasztja.249 A két nyugati torony emeleti szintjei kápolnák lehettek, melyekhez a külső homlokzathoz simuló csigalépcsők vezettek. A nyugati rész földszinti emelete eredetileg valószínűleg a templom felé nyitott csarnok volt, mely átjárást biztosított a három aláboltozott szakasz és a hosszház tere között. A toronytömegek csarnokhosszházhoz fűződő kapcsolata kolozsvári példakép alapján készülhetett, kialakításában viszont ennél sokkal egységesebb lehetett.250 A nyugati, tornyokat is beépítő, előcsarnokos, zenekarzatos, kápolnarendszeres megoldás, már nem a 14. századra eltűnő kéttornyos, romanikus struktúra, hanem egy városi igényekhez alkalmazott urbanisztikai megoldás, mely az egyetlen torony megépülésében és a déli portál főbejárattá való alakításában is kifejezésre jut.251 A nyugati előcsarnok középső szakaszának mára elpusztult boltozata egy meglehetősen ritka előfordulású, váltóboltozat lehetett, ami arra utal, hogy a bejárat kiemelkedő reprezentatív funkcióval rendelkezhetett.252 A külső leglátványosabb dísze az öt gazdagon faragott portál, melyek változatos kombinációját nyújtják a Kassa, Kolozsvár és Segesvár templomain alkalmazott építészeti elemeknek és megoldásoknak.253 Kassai hatást főként a nyugati és délkeleti belső kapuzat mutat.254 A délkeleti kapu elé később előcsarnok épült, a belső kapu kúszólevelekkel és keresztvirággal díszített háromkaréjos lezárását egy hangsúlyosan profilált, ötlépcsős ív írja fölül, mely a kassai északi kapura emlékeztet és 1440 körülre datálható.255 A legösszetettebb díszítéssel és formaképzéssel a nyugati főbejárat rendelkezik, mely összesíti a többi négy portál individuálisan használt építészeti kelléktárának összes elemét.256 A nyugati portál Segesvár déli kapujához áll a legközelebb, fiatornyok közé 249
Marosi 1976, 201. Brassóban a tanácsháznak csak a 17. század óta van kétszintesnél magasabb tornya. Hasonló esetekkel találkozunk Pozsony, Lőcse, Bártfa, Segesvár, Eperjes, Kassa és Kolozsvár esetében, vö. Entz 1987 a, 162; ld. még Marosi 1969 c, 261-262. 250 Entz 1987, 217; a nyugati rész kialakításáról ld. még Horwath 1938, 103-106. 251 Marosi 1976, 200-201. 252 Hasonló példák: Lincoln (1203), Köln, St. Kunibert, kerengő (13. század első negyede), Klinkenberg, vár, árkád (13. század közepe), Allier, Notre-Dame in Moulins (1468-1507), illetve Troyes, St. Jean-au-Marché (1519 után), ld. Nußbaum-Lepsky 1999, 183, 217, 281; Magyarországon Győr, székesegyház, Szentháromság (Hédervári)-kápolna (14. század utolsó negyede – 1400 körül), ld. Papp 2006, 649-650. 253 Marosi 1969, 107-112; Entz 1988, 103-114; Entz 1996, 85-86; Juckes 2009, 412-415. 254 Marosi 1969, 108; Entz 1996, 85. 255 Vătăşianu 1959, 526; Marosi 1969, 108. 256 Kühlbrandt az addig megépült kapuzatok motívumainak összefoglalójaként, Fabritius inkább kiindulópontjaként értelmezi, vö. Kühlbrandt 1898, 32, ill. Fabritius 1923, 5. A homlokzatkialakítás ezen aspektusáról ld. Marosi 1976, 199.
76
foglalt pártás fríze Kassához kapcsolja, keletkezése pedig a 15. század közepére tehető.257A közlekedési rendszer a maga öt szimmetrikusan kiosztott portáljával is a kolozsvári templom megoldására mutat vissza.258 A portálokon kívül a Kolozsvár és Segesvár által közvetített kassai sajátosságok körébe tartozik a tornyok homlokzatainak néhány részlete is.259 A tornyok által dominált nyugati rész egységes kialakítású, részleteiben eltér a hosszház többi homlokzatának díszítésétől. A tornyok nyugati és déli, ill. északi homlokzatát egyaránt, a két szint ablakait egyetlen keretbe foglaló nyíláskialakítás uralja, mely a különálló ablakok közti részt az alsó keresztrózsás vimpergájával tölti ki. Ez a megoldás már Kassán és Kolozsváron is fellelhető.260 Az északi torony északi homlokzatának egységes keretbe foglalt, egymás fölött elhelyezett ablakai közt levő tizenkét éves Jézus a templomban jelenet kerete esetében, a kassai északi és déli kapuzaton, illetve a kolozsvári északnyugati kapuzaton alkalmazott, a keretelés törési pontjaira helyezett, függő konzolos megoldás köszön vissza. Amint láttuk, a második építési szakasz szoros kapcsolatot mutat a kassai Szent Erzsébet, a kolozsvári Szent Mihály és a segesvári Hegyi templommal. Két kőfaragójegy kassai, kolozsvári és brassói előfordulása bizonyítja, hogy nem csak formai átvételről van szó.261 A műhely Brassóban már alkalmazza és gazdagítja az Erdélyben addig felbukkanó elemeket, itteni tevékenysége is ezek utánra tehető.262 Ennek értelmében a brassói hosszház az 1440-es évektől kezdődően épülhetett, a munkálatok pedig a század közepe folyamán biztosan zajlottak, datálás, melyet a fennmaradt írott források is alátámasztanak. A második építési szakasz meghatározó egyénisége lehetett Johannes Reudel plébános, akit a bronz keresztelőmedence adományozásával kapcsolatban ismerünk. Reudel szintén egy fontos brassói patríciuscsalád sarja, apja Simon Reudel többször szerepel küldöttként Zsigmond és a pápa előtt a város supplicatioit bemutatva, 1408-ban ő alapítja az első ismert misét a Krisztus teste oltáron és 1415-ben városbíra.263 Johannes Reudel első forrásos említéseként egy 1454-es oklevél volt ismert, ám Johannes már V. Miklós pápa búcsúbulláján is szignójával szerepel. Rendkívül hosszú plébánosi tevékenysége 1499-ig kimutatható. 1453 körül magiszterként vált Brassó plébánosává, majd az esztergomi érsek
257
Entz 1996, 85-86. Entz 1987, 217. 259 Entz 1996, 85. 260 Roth 1934, 105; Entz 1996, 85. 261 Marosi 1969, 108. 262 Vătăşianu 1959, 231; Drăguţ 1979, 53; Entz 1987, 212, 217; Entz 1996, 81-82, 85. 263 Ld. Seraphin 1907, 154-189, különösképpen 169-189. 258
77
külön engedélyével plébánosként folytatta jogi tanulmányait Bécsben. Ebből az időből, 1453 és 1455 közöttről ismeretes két, a brassói városi tanácsnak címzett levele, mely tükrözi Bécsben folytatott diplomáciai tevékenységét.264 Brassói plébánosi éveiből számos periraton kívül fennmaradt fontos tárgyi dokumentumok az 1472-re datált bronz keresztelőmedence, mely minuszkulás feliratos díszítése Reudelt mint adományozót nevezi meg, illetve pecsétnyomója, melyen a baldachin alá állított Madonna alatt, adorációs pózban jelenik meg, a körirat pedig szintén őt nevezi meg (66. kép).265 A középkori és koraújkori plébánosok közül személyisége és tevékenysége révén kiemelkedő Johannes Reudel kétségkívül valamilyen módon szerepet játszott a templom második és talán további
építési
szakaszaiban.
Hogy
miben
és
mennyiben,
egyelőre
nehezen
meghatározható. V. Miklósnak a templom építése javára kiadott bulláján szereplő aláírása talán az építkezés újrakezdésében játszott szerepére utal, de elképzelhető, hogy a délkeleti előcsarnoknak az 1470-es évek körüli építésében játszott szerepet, mely kézenfekvő módon bécsi stíluskapcsolatokat mutat.266 A 15. század folyamán megépült hosszház, a maga kápolnákat befogadó nyugati építményével, a délre költöztetett főbejáratával, a toronyépítménnyel, kimondott városi templomként működött, s így az épület és berendezése nemcsak a városi reprezentációs igényeket szolgálta, hanem az előképek is városi, pontosabban a városok közti kereskedelmi kapcsolat révén közvetítődtek.267
2.1.3.5.
Az építkezés harmadik szakasza 1542-ig
A Brassóban 1542-ben fellépő Reformáció pillanatával záruló korszakot harmadik építési szakasznak nevezni, nem teljesen plauzibilis, mivel a korszak egyes kisebb építési vállalkozásai egymástól többnyire elszigeteltek és a meglévő épületnek csupán kisebb átalakítását, bővítését eredményezték. A Reformáció eseménye, mint olyan, kétségtelenül változtató erejű volt a templomépületre, illetve a további építkezések funkcionális és jelentéshordozó jellegére nézve is, anélkül, hogy a gótikus elemek azonnali eltűnését jelentette volna. Az ehhez kapcsolódó átértelmezési folyamatokkal viszont külön foglalkozunk. 264
Seraphin 1907, 169-189. Seraphin 1907, 154-189; Entz 1996, 126; Benkő 2002, 380-384. 266 Buzás 1999, 13-162. 267 Marosi 1976, 200; Juckes 2009, 418-419. 265
78
A hosszházhoz képest utólag épült a délkeleti kapuzat előcsarnoka. A szemöldökgyámos kettős portál egyenes lezárása fölött, háromkaréjos timpanonban a Madonnát Szt. Borbála és Szt. Katalin társaságában ábrázoló falkép található.268 Alsó részén Mátyás országcímere és Aragóniai Beatrix címere látható, melyek együttes előfordulása alapján a falkép keletkezésének időpontja 1476 utánra tehető.269 Az előcsarnok építése feltehetőleg a falkép elkészülésével állt összefüggésben, és mint olyan, meglehetős pontossággal datálható 1477 körülre.270 Az eredetileg minden bizonnyal magasabb és nyitott előcsarnokot valószínű egy keletről hozzá kapcsolódó kápolna a 15. század utolsó negyedére tehető épülésekor zárták le nyugat és dél felé.271 Ekkor épülhetett meg a délkeleti előcsarnok mai külső kapuzata és a nyugati homlokzatát áttörő mérműves ablaka is.272 Az előcsarnokhoz keletről kapcsolódó kápolnának az északi homlokzaton is volt egy azonos méretű pandanja. Az egy-egy megmaradt boltozati tartókonzol alapján ítélve, mely a déli oldalon, gazdagon profilozott, alján pajzsban végződő sokszögű tölcsérkonzol, északon pedig egy csavart díszű, hengeralakú konzol, melynek felső feléhez kapcsolódik tárcsás pajzs, a hozzáépített kápolnák talán a 15. század hetvenes éveire datálhatók. Talán egy ettől elkülönülő további építési szakasz alkalmával a déli oldal kápolnájára és az előcsarnokra emeletet építettek, melynek két szakaszát a járószintről induló boltozatokkal fedték. Az emeleti terembe az első vagy második boltszakaszon keresztül vezető bejárat ajtókerete, másodlagos elhelyezésben, fennmaradt a déli karzat második boltszakaszában. A szemöldökgyámos keret alapján az emeletek építése az 1520-as évek körülre datálható.273 A hosszház dél- és északkeleti sarkában fennmaradt boltindítások körtetagos bordacsonkjai egyeznek a nyugati karzat boltozati bordáival, melynek alapján Entz a hosszház egységes, azonos elképzelés alapján való építésére következtetett.274 Mindkét bordaindítás azonban a hosszházpillérekhez képest másodlagos, tehát a hosszházhoz képest
268
Schulz még 14. századiként ítéli meg, vö. Schulz 1869. 181; továbbá ld. Henszlmann 1879. 301; Kühlbrandt 1927. 22-24; Kühlbrandt 1928. 129; Roth 1934. 34-36; Schuller 1985. 80-82. 269 Kühlbrandt 1927. 34. 270 Marosi 1969. 108; Entz 1988. 106. 271 Az előcsarnok építési korszakolását ld. a templomépület leírásánál. 272 A délkeleti előcsarnokot Buzás Gergely az 1440-ben elkészült bécsi Singertor-tól eredezteti, vö. Buzás 1999, 13-162. 273 Ld. Papp Szilárd publikálatlan, 2007. november 30-án, a Fiatal művészettörténészek konferenciája I. című konferencián, Kolozsváron tartott előadását. 274 Entz 1996, 85.
79
utólag épült, és mint olyan a nyugati karzat kiépülésének és a lettner az új hosszházhoz való kiszélesítésének összehangolt vállalkozására utalhat. A legrégebbi fennmaradt egyházgondnoki számadás az 1529 és 1532-es évek elszámolását tartalmazza, mely különböző kisebb karbantartási munkálatok mellett, a templom 1532-ben kezdett újraboltozásának előkészületeit is tartalmazza.275 A hosszház és szentély boltozatának újjáépítését valószínűleg a Brassóban gyakran fellépő erős földrengések sorozata által okozott károk indokolták. A boltozást Udalricus Lapicida – korábban kisebb munkákra is bevont – brassói kőfaragó, illetve Vicentio Sartori és Georg Blesch végezte. Az írott forrásokból úgy tűnik 1533-ra elkészült a szentély új – valószínűleg összetett bordahálót hordó – boltozata, a hosszház boltozása pedig 1534-ben még tartott. Minden valószínűség szerint ekkor módosíthatták a diadalív fesztávolságát is, melyet összesen négy méterrel szűkítettek és lemondtak az ívbe állított pillérpárról is. Ehhez a boltozathoz tartoztak a mai diadalív keleti és nyugati oldalához tapadó tölgyleveles konzolok, a maguk visszametszéses, 45°-ba állított bordaindításaival. Az írott források arról tudósítanak, hogy a Krisztus teste oltár 1522-ban más helyszínen állt.276 Lehet, hogy az oltár költöztetése már a lettner részleges lebontásával függött össze, mely a diadalív mai formájára való – statikai szempontból egyszerűbb, földrengésbiztosabb – módosításának is szabad utat engedett. Szintén a 16. század fordulóján, talán a templom újraboltozásával kapcsolatosan épülhetett meg mára lebontott második sekrestyetér a maga, hornyolt bordás hálóboltozatával. 2.1.4. A Reformáció mozzanata
[1542] Hat man in Monath Octobris angefangen Ewangeleschen Mess zu halten in der Croner Kirch, und die papistische Weggeschaft, Gott und seinen heiligen Nahmen zu ehren. Amen.277 Ez az 1542-es évi bejegyzés Hieronymus Ostermeyer brassói orgonista naplójában az egyetlen kortárs írásos emléke a brassói reformáció momentumának.278
275
Sáfárpolgári számadás (1529, 1532), ld. Quellen II, 165-171. Entz 1996, 179. 277 Hieronymus Ostermayer: Historien, vö. Quellen IV, 504. 278 Arról, hogy az ostermayeri mű valójában utólag foglalja össze a kortársként megélt eseményeket és a puszta naplójegyzeten túlmenően, elemzi a történteket, ld. Szegedi 2002, 166-167. 276
80
A reformáció erdélyi szászok körében lejátszódó folyamatának már a század húszas éveiben jelentkeznek előzményei.279 Nagyszebeni kereskedők már 1519-ben magukkal hozhatták Luther korai írásait Lipcséből, melyek a város polgársága körében népszerű olvasmánnyá váltak.280 A lutheri tanok új követői a városi tanácsos Johannes Hecht házában gyűltek össze, ahol Georg, domonkos szerzetes német nyelven mondott lázító prédikációit hallgatták és német nyelven énekelték az egyházi énekeket. A húszas évek közepére a helyzet addig fokozódott, hogy a hívek nagy része megtagadta a szentségek gyakorlását, a tized fizetését és nyilvánosan pellengérezték ki a babonás szertartásként megbélyegzett körmeneteket és a papok romlott, bűnös életét.281 Ezek a korai radikális megnyilvánulások azonban már pár év után lecsengtek és a harmincas évekig nem is találtak folytatásra. A harmincas évek közepén aztán Erdély szerte újabb előjelek tűntek fel: a besztercei ferences kolostor bevételei nyolcadrészükre csökkennek, az esperességek nem tudták kifizetni az érsekségnek tartozott járadékokat, a nagyszebeni domonkosok Segesvárra menekülni kényszerülnek, ahol azonban a rend szintén a lutheri tanok gyors terjedéséről számolt be.282 Brassóban a reformáció szorosan összefügg a humanista Johannes Honterus (1498– 1549) nevével.283 A brassói születésű Honterus bécsi és krakkói tanulmányok és hosszabb regensburgi, krakkói, bázeli tartózkodás után, elismert fametszőként és geográfusként tért vissza Brassóba 1532-ben, ahol a város értékes ajándékokkal fogadta és beválasztották a százak tanácsába.284 1538-ban nyomdát alapított Brassóban, ahol sorra jelentek meg földrajzi, hittudományi munkái és tankönyvei, többek között Szent Ágoston írásai is két kötetben, 1539-ben.285 Ez utóbbinak Honterus által írt előszavában fedezhetők fel az erdélyi reformátornak a lutheri eszmék szellemében kelt első megnyilvánulásai, amennyiben az evangéliumhoz való visszatérés fontosságáról ír.286 1540-ben és 1541-ben a 279
Az erdélyi szászok körében lejátszódó Reformációról ld. Teutsch 1921; Schullerus 1928; Klein 1935; Roth 1954; Roth 1962; Reinerth 1979; Csepregi 2002; Csepregi 2004; Wien 2005; Szegedi 2006. 280 Ld. II. Lajos és Szalkai László, esztergomi érsek elégedetlenségüknek hangot adó figyelmeztető leveleit, vö. Teutsch 1921, 197-198. 281 Teutsch 1921, 198-200. 282 Teutsch 1921, 206. 283 Honterusról ld. Klein 1935; Hauptmann 1986; Nussbächer 1987; Zimmermann 2000. 284 Teutsch 1921, 210-211; A kutatás feltételezi, hogy Honterus már bécsi tanulmányai után, 1527-ben hazatért, azonban ferdinandista nézetei miatt, Valentin Wagnerrel együtt, Lukas Hirscher polgármestersége idején száműzetésbe kényszerült, ahonnan 1532-ben, nézetei megváltoztatásának köszönhetően és a Brassóban fellépő szükségállapot orvoslására hívták vissza. Karl Kurt Klein szerint ennek fényében kell a százak tanácsába való felvételét és ajándékokkal való elhalmozását is tekinteni, vö. Klein 1935, 59; Wien 2005, 97-98. 285 Klein 1935, 66; Wien 2005, 98. Közli: Netoliczka 1898, 3-11. 286 Teutsch 1921, 215; Klein 1935, 133.
81
változásra hangolt város tanácsi irataiból a reformáció pillanatának számos előjelét lehet kiolvasni, mint például a misékre fordított városi összegek látványos csökkenése vagy a fokozott érdeklődés, mellyel a két szín alatt kiosztott úrvacsora feltételezett nagyszebeni fejleményeit kísérték.287 Az evangélikus rítusra való áttérés tényleges 1542-re tehető momentuma, a külpolitikai körülményeken kívül valószínűleg Johannes Fuchs 1541-es városbíróvá választásával függött össze, aki elődje, Lukas Hirscherhez képest, nemcsak politikai orientációját tekintve hozott változást, hanem vallási beállítottságában is. Míg Hirscher politikája még Ferdinándtól vár segítséget a Szapolyai párt és a török ellen és nem mer az új tanok terjedésének utat engedni, Fuchs, a szász nemzet belpolitikai szerepe tudatának hátterével, sokkal magabiztosabban dönt és válik az evangélikus tanok legeltökéltebb támogatójává.288 1542 májusában Jeremias Jeckel plébános megnősült, majd októberben, minden nagyobb felhajtás nélkül, előbb Brassóban majd az egész Barcaságban, áttértek az evangélikus rítus gyakorlására. Honterus sokáig a reformáció kiindulópontjaként és kiváltójaként tekintett, programiratnak vélt írása, a Reformationsbüchlein-ként elhíresült Reformatio ecclesiae Coronensis ac totius Barcensis prouinciae csak utólag, 1543-ban jelent meg és inkább tekinthető számadásnak a már végrehajtott reformokról, mint programiratnak.289 Erre utal, a reformáció momentumához képest nyomtatásban való utólagos megjelenésén kívül, például feltűnő önigazolásra törekvő jellege, beleértve a reformáció fontosságának Brassó földrajzi helyzetével való magyarázatát is. Álláspontja szerint Brassó szószékként emelkedik a keleti és nyugati kereszténység határán és az itteni történéseket, döntéseket a keleti egyház figyelemmel kíséri, megkérdőjelezi. Mivel a város a keletiekkel folytatott mindennapos hitvitában nem maradhat alul, föltétlenül szükséges az egyház keretén belül a visszaélések megszüntetése.290 Az írás teológiai irányzata és előképe máig vita tárgya. A Honterus-kutatók egy része wittenbergi vagy nürnbergi egyházi szabályzatoknak, Luther, illetve Melanchton írásainak hatását vélik felfedezni benne, mások svájci teológiai befolyást feltételeznek, nem utolsó sorban bázeli tartózkodása, illetve Bullingerrel való 287
Teutsch 1921, 218-219. Utal erre már Teutsch 1921, 211-212; kifejti Csepregi 2001, 19, 24; Csepregi 2004, 4-5. 289 Ld. Hieronymus Ostermayer: Historien (1542), említi: Eodem anno. Hat man im Monath October angefangen Ewangelische Mess zu halten in der Croner Kirch, und die Papistische Weggeschaft, Gott und seinen heiligen Namen zu Ehren. Amen. Item hat H. Johannes Fux durch den hocherleuchten und rechtgelehrten Mann M. Johannem Honterum die Reformation der Kirchen aufgericht in Burzenland, und im Druck lassen ausgehen, vö. Quellen IV, 504. A Reformatio ecclesiae Coronensis...műfaji jellegéről ld. még Csepregi 2001, 20-21; Csepregi 2004, 5. 290 Csepregi 2004, 6-7; Szegedi 2006, 140-141. 288
82
levelezése miatt.291 Annak ellenére, hogy tényleges átfedéseket nem lehet a kettő között felfedezni, a Reformatio ecclesiae Coronensis sok párhuzamot mutat a nürnbergi Verzaichnus der geenderten misspreuch und ceremonien című, feltehetőleg 1525 körül kelt írással is: mindkettőt egy hívő városi tanácsos, egy humanista polgár írja, nem teológus vagy pap, mindkettő a városi tanács nevében és megbízásából jelenik meg, akik a reformációt irányítják, egyik sem programirat, hanem számadás, mely egy megtörtént tényt hoz ezúton a nyilvánosság tudomására.292 A Reformationsbüchlein tehát egy polgári indíttatású reformációról tanúskodik. Amint Csepregi Zoltán erre kiválóan rávilágított, Honterus írásának címében a reformáció szó még középkori értelmében használatos, és mint olyan az eredeti normákhoz való visszatérést jelölő jogi terminus technicus. Vallási értelemben, illetve a humanista körökben – az irodalmi reneszánsz párhuzamaként – a múlt példáinak követésével elért újjászületést jelöl.293 Honterus újítása még a katolikus egyház belső megújításának kísérleteként értelmezhető, ezért fontos része az integrációra és kontinuitásra való törekvés. Emellett szól a Reformatio ecclesiae Coronensis hasábjain kifejtett elmélet a keleti kereszténység határán vállalt hittérítő szerepről, mely Brassónak évszázadok óta pápák és királyok által támogatott feladata és melynek hagyományába Honterus a reformáció momentumát is beemelni kívánja. A megújított vallásnak ugyanerről a meglévő struktúrákba való beilleszkedésének törekvéséről árulkodik az a körülmény is, hogy a brassói egyházközség még 1555-ig fizeti az esztergomi érsekségnek az egyházadót és az érsekséghez tartozó megyének tartja magát.294 Honterus írása az ország többi részében eleinte részben visszatetszést váltott ki mérsékelt hangneme miatt. Mathias Ramser, nagyszebeni plébános elégedetlenségét fejezi ki azzal szemben, hogy Honterus nem tiltja a képek használatát, az ostya elevációját és a magán feloldozás gyakorlatát és elküldi az írást Luthernek és Melanchtonnak, akik azonban kritika helyet inkább dicsérettel illetik a művet, mitöbb, Melanchton még ugyanazon évben, saját előszavával, a wittenbergi Klugnál újra kiadja.295 1543-ban a gyulafehérvári országgyűlés számadásra szólította fel a brassóiakat, akiknek Honterus nélkül Fehérvárra érkező küldöttsége, Johannes Fuchs, Jeremias Jeckel és Mathias Glatz, eléri az erdélyi 291
A Honterusi mű teológiai irányultságáról szóló kutatási eredmények kiváló összefoglalóját ld. Szegedi 2008, 59, 14. jegyzet; ld. még Szegedi 2006, 134-135, 136-138. 292 Ld. Roth 1962, 197-207; Reinerth 1979, 93-121; Csepregi 2001, 21; Csepregi 2004, 8-9. 293 Csepregi 2001, 21-22. 294 Teutsch 1921, 268-270; Csepregi 2004, 13. 295 Teutsch 1921, 229-231; Csepregi 2001, 20; Csepregi 2004, 14.
83
reformátor
engesztelését.296
Annak,
hogy
a
beidézett
brassóiakkal
Martinuzzi
Gyulafehérváron csupán ártatlan hitvitát folytatott, mely messzemenően eltekintett a korábban eretneknek kikiáltott Honterus büntetésétől, főképp politikai okai voltak: az ország helyzete nem engedte, hogy a királyné, vallási indokkal maga ellen fordítsa a szász városokat, Brassót, Nagyszebent, Besztercét.297 Az, hogy a Reformatio ecclesiae Coronensis-t Gyulafehérváron egy a városbíra, Johannes Fuchs vezette küldöttség képviselte, melynek Honterus nem is lehetett tagja, újabb jele annak, hogy a brassói reformáció világi kezdeményezésű volt és Honterus írását tulajdonképpen a közösség művének, együttes állásfoglalásnak tekintették. A brassói reformáció világi jellegéről tanúskodik ezen kívül, Ostermayer félmondatban megfogalmazott közlése, miszerint Honterus, Johannes Fuchs megbízásából foglalta össze az új rítus alapelveit, illetve hogy az 1542-es barcasági vizitációkat nem kizárólag egyházi személyek, hanem a városi tanácsosok részvételével végezték.298 Az egyházlátogatás fő célja a reformációnak az egész Barcaságban való megvalósításra segítése, műveletlen papok elkergetése és az egyházi javak számbavétele, illetve kiválogatása volt. Mindez nemcsak a reformáció világi jellegét határozta meg, hanem jelzi azt a szekularizációs folyamatot, mely a reformációval összefüggésben zajlott és melynek következtében a világi elem az evangélikus egyház életében egyre nagyobb szerepet játszott. A városi tanácsnak az egyházügyekben gyakorolt hatalma a papválasztás révén és a városnak alárendelt szervezet révén nyilvánult meg s csupán erősödött azáltal, hogy a lutheránus egyházszervezet laikus elemét rendszerint a városi elit képezte. 1544-ben, egy konfliktusos helyzet következtében, melyet a források éreztetnek, de részleteibe nem engednek mélyebb betekintést, a plébániatemplomból kirámolták a mellékoltárokat, a három pap, köztük a plébános Jeremias Jeckel, Prázsmárra távozott és Johannes Honterust választották a város új lelkészévé.299 1547-ben, Honterus írása alapján megszületik a Reformatio ecclesiarium Saxonicarum in Transsilvania, melyet maga Honterus nyomtat és fordít németre, Kirchenordnung aller Deutschen in Sybembürgen címmel, s melyet a Nagyszebenben tartott első evangélikus zsinaton, mint általános érvényű irányadó iratot fogadnak el, a lutheranizmus egész
296
Teutsch 1921, 237, 241. Köpeczi 1986, 260; Csepregi 2001, 20. 298 Teutsch 1921, 261; Csepregi 2001, 19-20. A reformációnak az egész Barcaságra történő kiterjesztését a káptalan 1542 év novemberi ülésén fogadta el, ld. Csepregi 2001, 19. Ld. még Szegedi 2006, 138-139. 299 Teutsch 1921, 221; Csepregi 2001, 20. 297
84
szászok lakta területre való programatikus kiterjesztésének és az új rítus ceremóniájának az egész országra kiterjedő egységesítésének céljával.300 Az itt megfogalmazott hitvallást és az ebben szabályozott rítust és rendet a szász egyetem 1550-es ülésén avatták törvényerejű rendeletté, majd 1553-ban választották meg az első szász evangélikus püspököt, szuperintendenst, Paul Wiener személyében.301 Összegezve, a brassói és ennek hatására az erdélyi szászok körében elterjedt Honterus féle reformáció, egy világi, mitöbb politikai támogatással és megbízásból létrejött, hangsúlyosan humanista beállítottságú és irányultságú mozgalom volt, mely alapjában véve, a humanista irodalomtudománnyal analóg módon a régi egyházat megújítani, megtisztítani akarta, az elődökhöz, esetünkben az evangéliumhoz, való visszatérés révén.302 A reformáció számos és szerteágazó következményei, hozadékai közül, számunkra a képrombolás és a párhuzamosan megszülető szász nemzettudat alakulása érdekes, melyek brassói vonatkozásának rövid kifejtésére vállalkozom. Az evangélikussá vált erdélyi szász templomok esetében különböző mértékű képrombolásról számolnak be a források. Brassón kívül Besztercén (1542) és Medgyesen (1545) tudunk az oltárok és képek lerombolásáról és templomból való eltávolításáról.303 Nagyszebenben a képek és oltárok megőrzése mellett döntenek ezek művészi és illusztratív kvalitása miatt, illetve hogy a Karlstadt féle radikális mozgalmaktól tudatosan elhatárolódjanak.304 Ami a képekhez való viszonyulást illeti az erdélyi reformáció írott forrásaiból összességében egy toleráns álláspont olvasható ki. Honterus Reformatio ecclesiae Coronensis-e az istentisztelet egyetlen oltárra való koncentrálását írja elő.305 Az 1547-es Kirchenordnung aller Deutschen in Sybembürgen elrendeli, hogy minden fölösleges oltárt, békésen távolítsanak el a templomokból, majd az 1557-es zsinat rendeletei között már azt olvashatjuk, hogy minden olyan ábrázolás, mely tanító, illusztráló
300
Reformatio ecclesiarium Saxonicarum in Transsilvania/Kirchenordnung aller Deutschen in Sybembürgen (1547), közli Netoliczka 1898, 55-125. A zsinatról ld. Teutsch 1921, 243-245; Roth 1962, 174-192; Csepregi 2004, 14. 301 Köpeczi 1986, 462; Csepregi 2004, 14. 302 A katolikus egyház megújulásaként értelmezett céljáról ld. Csepregi 2001, 23-24; Csepregi 2004, 10-11; a humanista jellegről ld. Csepregi 2001, 23; Csepregi 2004, 11; Wien 2005, 92-95; a világi kezdeményezésről ld. Roth 1962, 118f; Csepregi 2001, 21; Csepregi 2004, 9. 303 A besztercei és medgyesi képrombolásról Machat nyomán, ld. Machat 1985, 311. A besztercei képrombolással kapcsolatosan felmerült, hogy itt Rareş Péter csapatai és egy városi tűzvész végezték a tulajdonképpeni rombolást, az evangélikus szellemiségű besztercei polgárok képrombolása csak abban állt, hogy az oltárokat nem állították helyre, vö. Wetter 2004 a, 22. 304 Roth 1962, 160; Machat 1985, 311; Wetter 2004 a, 26-27. 305 Machat 1985, 311.
85
jellegű, megtartható.306 A zsinaton, a liturgia különböző eszközeit és a képeket adiaforaként határozták meg és használatukat – ha átmeneti megoldásként is – engedélyezték.307 Az 1565-ös zsinat a hagyomány tiszteletét és a rend fenntartását rendeli el felsőbbrendű követelményként és odáig megy, hogy felszólítja a lelkészeket, hogy a korábban lebontott oltárokat – a hagyományok fenntartása érdekében – felhajtás és lárma nélkül helyreállítsák.308 A hitvallás jellegű, 1572-ben kiadott Formula pii consensis már világosan különbséget tesz az adiaforák és a haszontalan és ártalmas ceremóniák közt.309 Mindezzel az erdélyi reformáció abba a lutheri hagyományba íródik, mely a képeknek, liturgiai eszközöknek nem tulajdonít a hit szempontjából változtató jelentőséget, ezért létezésüket megtűri, sőt esetenként támogatja. A lutheri hatáson kívül szerintem a képekkel és liturgiai eszközökkel szemben tanusított toleráns, sőt egy bizonyos kontinuitást hirdető magatartás pont abban a honterusi szándékban gyökerezik, mely a reformációt a katolikus vallás megújulási törekvésének tekinti és keresi az eszmék integrálhatóságát. A német szakirodalom tudatosan differenciál a szándék és alkalmazás módja szerint elkülöníthető képrombolás (Bildersturm), képcsúfítás (Bilderfrevel) és képeltávolítás (Bildentfernung) között.310 Az erdélyi reformáció hivatalos, képekhez és egyéb liturgikus eszköztárgyakhoz való viszonyulása, mint láttuk inkább toleránsnak, sőt a kontinuitást inkább támogatónak tekinthető és nem ismerünk olyan forrást, mely arra utalna, hogy a képek eltávolítása a templomból bárholis feldühödött, pusztítási, megsemmisítési vágyból történt volna, ezért helyesebbnek tartjuk ebben az esetben inkább képeltávolításról, mint képrombolásról beszélni.311 Brassóban a képek eltávolítása a templomból abban az 1544-ben játszódott le, amikor Jeremias Jeckel elhagyta a brassói lelkészi hivatalt és átigazolt Prázsmárra a város pedig Johannes Honterust választotta új parókus lelkészéül. A képek és oltárok templomból való eltávolításának körülményeit a források – egyes feltételezések szerint tudatosan – nem világítják meg, ezért kérdéses, hogy ez milyen mértékű volt és kinek a kezdeményezésére történt. Hieronymus Ostermayer orgonista korábban idézett krónikája, az oltároknak a városi tanács jóváhagyásával végzett lerombolásáról beszél és a főoltár
306
Machat 1985, 312. Szegedi 2008, 60. 308 Machat 1985, 312; Szegedi 2008, 60-61. 309 Szegedi 2008, 61. 310 Michalski 1990, 69-72. 311 A brassói képeltávolítás jellegérő ld. Szegedi 2006, 161-171. 307
86
eltávolítását is említi.312 Más források csupán a mellékoltárok lerombolását említik, megjegyezve, hogy a templomban csak egy nagy feszület és a főoltár maradt érintetlenül.313 Helyesen mutatott rá Evelin Wetter, hogy Hieronymus Ostermayer krónikájában valószínűleg a krónikát átíró Hegyes András olvasati hibája miatt jelenik meg, hogy a főoltár is lerombolásra került.314 Valószínűnek tűnik, hogy Honterus Reformatio ecclesiae Coronensis-e által előírtak értelmében és Nagyszebenhez, Medgyeshez és számos más erdélyi szász településhez hasonlóan, Brassóban is megőrizték a főoltárt, mely köré az új rítusú istentisztelet koncentrálódhatott, úgy ahogy az is, hogy a városban egyaránt jelen volt a szenvedélyes képrombolók aktív csoportja és a hagyomány és a rend fenntartását szorgalmazó passzív csoport is, mely esetünkben az elit. Hogy mennyiben volt ez – Evelin Wetter feltételezése értelmében – a töredékeiben ma a templomban kiállított, ún. Földvári oltár, számomra inkább kérdéses. Evelin Wetter, Gisela Richter érvelését eleveníti fel, miszerint az oltár „emberemlékezet” óta a Fekete templomban volt és földvári kapcsolatáról, ahol a 18. században épült a ma is álló oltár, nincs adatunk.315 Bár Wetter felsorolja a forrásokat, melyek arra utalnak, hogy az oltár a Burzenländer Sächsisches Museum-ból került a Fekete templom birtokába, mely múzeumi kiállításra a földvári közösség kölcsönözte, mégis annak a lehetőségnek ad inkább hitelt, mely az oltárt a 20. század előtt is a Fekete templomban lokalizálja. További érvként hozza fel, szintén Richterre utalva, hogy az oltáron égésnyomok fedezhetők fel, melyek arra utalnak, hogy az átvészelt egy tűzvészt – utalva itt az 1660-as brassói sekrestyetűzre vagy az 1689-es nagy tűzvészre – illetve, hogy a restaurálás előtti állapoton, látható módon az oltárt megcsúfították, a szereplők szemét kikaparva, ami az oltárnak reformációt követő helybenhagyásáról tanúskodik.316 Bár kétségtelen, hogy a tényen kívül, miszerint az oltár a 20. század elején a földvári közösség tulajdonában volt és ők adták át a Brassói
312
Hieronymus Ostermayer († 1561) krónikája, említi: Eodem (anno 1544) den 16. Tag Februarii hat unser Pfarr[er] zu Cron Hieremias Jekel die Pfarr aufgeben und die Tartler Pfarr angenommen und dahin gezogen, aus was Ursach, ist unnötig zu erzählen. [...] Item sein mit Willen der Obrigkeit die Bilder aus den Kirchen, auch der große Altar in der Pfarrkirch abgebrochen worden, vö. Quellen IV, 504-505. 313 Joseph Teutsch (1702–1770) krónikája írja Ostermayer nyomán: 1544 mense Februario werden mit Willen der Stadt-Obrigkeit die Bilder aus der Kirche geschafft, die Nebenaltäre abgebrochen, daß nur ein großes Kruzifix bei dem Taufstein und der große Altar blieben. Hgs. Osterm, vö. Quellen IV, 100; Markus Fuchs (1557–1619) és Simon Massa (1536–1605) krónikája írja: Eodem anno imagines ex templis voluntate senatus eiectatae et altaria demolita sunt, uno tantum summo retento, vö. Quellen IV, 79. 314 Wetter 2004 a, 22-25. 315 Vö. Richter 1992, 114; Wetter 2004 a, 24-25, 16. és 17. jegyzet. 316 Mitöbb, Wetter erre építi hipotézisét, miszerint Brassóban egy ún. szenvedélyes képrombolás (schwärmerische Bewegung) játszódott le, melynek során a helyükön hagyott oltárak és képek radikális egyének károsító cselekedeteinek estek áldozatául, vö. Wetter 2004 a, 25-26.
87
Múzeumnak, nincs az oltár földvári létezésének megfogható bizonyítéka, ugyanúgy hiányzanak viszont annak brassói létének bizonyságára utaló támpontok is.317 Az, hogy a földvári új oltár építésekor nem történik említés az előző oltár sorsáról még nem zárja ki létezését és egy új oltár építése még nem jelenti föltétlenül a régi teljes vesztét. 318 Ami az égésnyomokat illeti, úgy ezek – további jellegzetes károsodási nyomok hiányában – inkább tekinthetők gyertyák okozta égéseknek, mint egy nagyobb méretű tűzvész okozta károknak, a kép szereplőinek megcsúfítása pedig – ahogy ezt Evelin Wetter is előrevetíti – csupán a Krisztust kínzó alakok szemének kikaparása esetében bizonyítható egyértelműen, ami a csúfítást nem föltétlenül köti a reformáció pillanatához vagy Brassóhoz, ami azt illeti. Sokkal inkább feltételezhető szerintem, hogy az oltár három megmaradt, kétoldalán festett táblája valóban a földvári templomban állhatott legalább a 18. századi oltár elkészültéig s a közösség tagjai az esetleg lomtárban őrzött töredéket bocsátották a múzeum rendelkezésére, elképzelhetően azt követően, hogy a múzeum munkatársai ennek értékes voltára felhívták figyelmüket. A települések közelsége miatt ezt a lehetőséget még az az újonnan latolgatott feltételezés sem csorbítja, miszerint a brassói délkeleti kapuzat timpanonjában levő falkép szerzője ugyanaz a Jonas Pictor, aki a földvári oltárt szignálja.319 Aláírom viszont, hogy a brassói templom oltárának patrocíniuma – a földvárihoz hasonlóan – a templom védőszentjéhez igazodva, mariológikus lehetett.320 A főoltár, bizonyos változtatásokkal, melyek jellegükben esetleg a nagyszebeni főoltáréhoz hasonlíthatók, valószínűleg legalább 1662-ig állt, amikor a közösség egy új oltár építtetéséről, illetve a meglévőnek átfestéséről döntött.321 Hogy a régi oltárnak a sorsa ezután mi volt, arról nincs támpontunk. A brassói képeltávolítás alkalmával lebontott mellékoltárok közé tartoztak azok az oltárok, melyek 16. század közepe előtti létezéséről írott források alapján tudunk. Ilyen például a lettneren álló Krisztus Szent Teste oltár, a Szűzmária oltár, a Tízezer szent szűz tiszteletére 317
Az oltárnak a Burzenländer Sächsisches Museum-ban való kiállításáról ld. Prox 1997, 60; Führer BSM, 11; a földvári közösség kölcsöneként való említését ld. Teutsch 1936, 5, mindez Wetter 2004 a nyomán. 318 Ld. például a lebontott régi oltárok tudatos vagy véletlenszerű megőrzésének számos hazai és európai példáját, Michalski 1990, 69-124, itthon például Székelyzsombor esetét, ahol a 17. századi oltárt az új oltár megépülése után szétszedett állapotban a padláson őrizték vagy Szászhalom esetét, ahol a 15. századi oltárképek a vártemplom tornyaiba vezető ajtóként találtak másodlagos felhasználásra. 319 Ciprian Firea és Sarkadi Nagy Emese szíves szóbeli közlése (2010). 320 Egy Szűzmária oltár létezéséről tudunk pl. az 1529-es év egyházgondnoki számadásából, vö. Quellen II, 168. 321 A nagyszebeni oltár reformációval összefüggő átalakításairól ld. Wetter 2004 a, 28-30. Arról, hogy az átalakított nagyszebeni oltár nem a templom főoltára, hanem a Szent Kereszt oltár lehetett, ld. Firea. A Brassóban épített új oltárról ld. Johannes Stamm (1658–1697) krónikája, említi: [1662] den 5. November ist das erst der neu Aelter in der Kirch aufgerichtet worden, vö. Quellen VI, 187.
88
szentelt oltár, a Keresztelő szent János oltár, a Szent Lénárd oltár és a Szent Lukács oltár.322 A templom kápolnáinak számából és a reformáció pillanatában a templom tulajdonában levő kelyhek számából ítélve ennél sokkal több mellékoltárról lehetett szó, melyek teljességre törekvő rekonstrukciója azonban mindenféle támpont hiányában, lehetetlen. Ami a képrombolásról beszámoló források által említett a keresztelőmedencénél található nagy keresztet illeti, melyet a mellékoltárokat leromboló reformátorok megkíméltek, úgy szerintem itt egy diadalív keresztről lehet szó, mely a további évszázadokban is helyén maradt, sőt tartógerendája a 19. század harmadik negyedében került csak lebontásra.323 Írott források tanúskodnak arról is, hogy 1544-ben, Honterus és a városi tanács tagjainak jelenlétében, a templomi kincstár kiválogatására is sor került, melynek következtében hat kehely és a hozzá tartozó paténák, egy ezüst tál, egy pár ezüst gyertyatartó és egy ezüst bot kivételével a templomi kincset a városi tanácsnak adták át.324 Az evangélikussá vált templomban csupán az új rítus követelményeinek megfelelő tárgyakat, a kelyheket, paténákat, egy pár gyertyatartót tartottak meg, az ereklyetartók, pyxisek, monstranciák és pacifikálék sokaságát átadták a városi tanácsnak, ezüst nyersanyagként. A mára öröklődött tárgyak jellegéből és a számadásban megadott ezüstsúly értékekből ítélve, a reformáció után a legnagyobb, legdíszesebb kelyheket tartotta meg a közösség, melynek egyik oka talán a kelyhek két színben osztott úrvacsoránál szükségeltetett mérete volt. A városi tanácsnak átadott kincsek már csupán ezüst-értékük alapján kerültek a számadás 322
Krisztus Szent Teste oltár említései: 1408-ban, vö. Urkundenbuch III, 444; 1409-ben, vö. Urkundenbuch III, 478, 481; 1427-ben, vö. Urkundenbuch IV, 284; 1444-ben, vö. Groß 1886, 14-15; 1447-ben, vö. Br. L. 106; 1451-ben, vö. Ev. Egyh. L. I.E.49; 1466-ben, vö. Urkundenbuch VI, 229; Szűzmária oltár említései: 1529-ben, Quellen II, 168; Tízezer szent szűz oltár említései: 1511, vö. Ev. Egyh. L. I.E.175; Szent Lukács oltár említései: 1520-ben, 1521-ben, 1523-ban, vö. Ev. Egyh. L. IV.E.90, hivatkozás BSM 1940, 53; Keresztelő Szent János oltár említése: 1511-ben, vö. Ev. Egyh. L. I.E.175; Szent Lénárd oltár említései: 1455-ben, vö. Urkundenbuch V, 491. 323 Daniel Nekesch Schuller krónikája említi: [1654] 22. Maii wird das Crucifix in der grossen Kirch verneuert und in Chor und sonst viel gebessert, vö. Quellen IV, 237-238; A tartógerendát eredeti helyén ld. Ed[uard] Fritsch nagyszebeni fotóműhelyének emblémájával ellátott fénykép, készítése időpontja ismeretlen, 1865 előtt. Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015891. Ma is hasonló helyzetben álló diadalívkeresztek például Halberstadt, Goslar, Loccum, Berlin esetében. 324 A templomi kincs felhasználásáról szóló elszámolás (1544), említi: 26 kelch mit sampt den Patenen wigen Mark 81 / Das Maria Bild wigt Mark 29 / Das Bild Salvatoris wigt Mark 44 / Dy Gros Monstrancz wigt Mark 34 ½ / Dy klein Monstrancz wigt Mark 19 ½ / Das Creycz, das nicht aller ist bereit, wigt Mark 18 ½ / Dy 2 Brost Bilder wigen Mark 27 ½ / Dy 4 Sylberen Hend wiegen Mark 20 / Dy 2 Silberen lychtert wigen Mark 8 ½ / Das Roch fasz mit den Horen vn ein klein Silberen Leffel wigen Mark 10 / In einem Grossen Peytel Pacifical vnd ander sylberen gerompel Mark 11 / Fünf Creucz vnd 2 Pacifical wigen Mark 21 / 4 Paar Ampullen vnd 1 Heftlen Mark 9 ½ / Funf Communicant Pixen, dy Öl Pix mit eingerechnet Mark 14 / Mer haben mein herren bey der kirchen gelossen (on dieses geschmeid): Sex kelch mit Patenen vnd 1 Schissel Mark 29 ½. Mehr sein in der Trwnen 2 lang Sylberen Leichtert mit holcz inwendig vnd ein Sylberen Stab auch mit holcz inwendig, wigen mit sampt dem holcz Mark 10, vö. Quellen III, 249-250.
89
felsorolásába és értékalappá váltak, olyan nyersanyagforrássá, melyből szukcesszíve vett el a város, protokoll ajándékok készítésére.325 Hogy a tanácsot a templom kincstárának kiszelektálása során elsődlegesen a fölöslegessé vált liturgiai eszközök ezüstnyersanyaga érdekelte és nem az, hogy a hátramaradó kincstár ne őrizze a katolikus rítus semmilyen emlékét, jelzi az is, hogy a Fekete templom kincstárában a 20. századig fennmaradt egy nagyméretű ereklyetartó kereszt és két kisméretű monstrancia, melyek azonban aranyozott rézből készültek. A legjelentősebb változás a kincstárral kapcsolatban azonban nem ennek megritkítása, hanem az a folyamat, melynek révén a korábban egy-egy oltár felszerelését képező klenódiumok, a közös templomi kincstár részeivé váltak. Az írásos emlékek nem beszélnek továbbá az oltárok és a templomi kincstáron kívüli liturgikus eszköz- vagy berendezési tárgyaknak a reformáció körüli státuszáról, de a fennmaradt emlékek arról tanúskodnak, hogy ezeknek nagyrészét megtartották és az evangélikussá vált rítusban tovább használták. A következőkben röviden elemzem a templom reformáció előtti esetleges berendezését, illetve megpróbálom meghatározni, hogy a veszteségek közül mi írható föltétlenül a reformáció számlájára és mi pusztult el a nagy tűzvész idején. A sort a máig fennmaradt tárgykategóriák nyitják. A brassói Fekete templom őrzi az európai szinten ötödik legnagyobb egyházi gyűjteményben
maradt
középkori
miseruha-gyűjteményt
Halberstadt,
Stralsund,
Brandenburg és Gdanszk után.326 A gyűjtemény hat pluviálét, tizenkét kazulát és két kazulakeresztet őrzött meg, azaz kizárólag a papi felsőöltözethez tartozó darabokat, melyeknek folyamatos használata a 19. századig kimutatható. A kollekció ilyetén összetételét és a ruházatok mai állapotát és képét döntően befolyásolták a konfesszionalizáció századai, azok közül is a leginkább a nagy tűzvészt követő 18. század, amiért a paramentumok tárgyalását is inkább a későbbi fejezetekbe foglalom. A tárgyakon a késői konstrukciók és barokkosítások mellett számos olyan javítás figyelhető meg, melyekhez egy tetemes, ám kvalitásában korántsem lebecsülendő, foltnak való szövet- és hímzésállományból merítettek.327 Mindez arra utal, hogy az ötvöstárgyak kiválogatásához hasonlóan, a paramentumok esetében is azon tárgyakat tartották meg, melyek az evangélikus
rítus
kontextusában
tovább
használhatók
voltak,
a
többit
pedig
értékállományként kezelték. A használat körülményeit és legitimitását pedig a zsinatok normatív iratai szabályozták, melyek egyrészt a papi ruházatot a hit szempontjából 325
Quellen III, 250-252. A témához ld. Wetter 2004 a, 31-33. Ld. Wetter 2004 b, 257-315; Wetter [2013]. 327 Wetter 2004 b, 267-272. 326
90
semleges adiaforák csoportjába sorolták, másrészt a használatot a szokás felsőbbrendű törvényének rendelték alá, így nemcsak, hogy tolerálták, hanem egyenesen követelték azt.328 A miseruhákon kívüli textíliákról csupán halvány utalásokkal rendelkezünk: a tűzvészben elpusztult tárgyak felsorolásában a krónikaírók kitérnek két feltehetően középkori textília, talán fali kárpit leírására, melyeket Teppich, azaz szőnyeg megnevezéssel illetnek. Egyikük a hagyomány szerint Szent Pál apostol keze munkája volt, a másikba bele volt szőve minden királynak és fejedelemnek a címere, aki a templom épülését segítette.329 Hogy az 1472-ben, Johannes Reudel plébános adományából készült keresztelő medencét megtartották, talán nem is meglepő, tekintve, hogy a keresztség az evangélikus vallásban is szentség. Ami némiképp szokatlan, az a keresztelő medencét díszítő minuszkulás felirat mariológikus szövegének tolerálása. Egyértelműen a reformátorok itt is a tárgy használati és anyagértékét tartották elsősorban szem előtt, esetleg az adományozó személyének hagyományát330 és eltekintettek a feliratnak jelentőséget tulajdonítani. A képrombolásról beszélő krónikák a diadalívkereszt helyét a keresztelő medence viszonylatában határozzák meg, ami ez utóbbinak a reformáció pillanatában a diadalív közelében levő elhelyezését is implicit feltételezi.331 Hogy a keresztelő medence helyét a reformáció előtti feltételezett hagyományos helyéről, a hosszház legnyugatibb boltszakaszából esetleg a rítus 1542-es megújításával kapcsolatosan költöztették a diadalív közelébe vagy már előtte, teljes bizonyossággal nem válaszolható meg.332 Szintén meglepő, hogy a templom falait egykor biztosan díszítő falképek közül sem egy bibliai jelenetet illusztráló falképrészlet került megőrzésre, az 1557-es zsinat határozatának és ajánlásának értelmében, hanem egy Máriát két női szent, Borbála és Katalin társaságában megjelenítő Sacra Conversatione, mely akár áhítat tárgyát is képezhette. A választ itt is szerintem az öröklődés körülményeiben kell keresni. A reformáció idején kelt 328
Wetter 2004 b, 263-267. Lukas Joseph Marienburgs Abschriften und Auszügen, említi daß an der Orgel ein von Paulus selbst gewirkter Teppich gehangen sey, később kostbare Teppiche unter welchem der an der Orgel gehangen die Wappen der Könige und Fürsten angesteckt enthalten hat, welche zum Bau dieser Kirche etwas beygetragen, vö. Br. L. I.F.63, 134 és 305. 330 Nürnberg esetében a képrombolás kimaradását egyes szerzők azzal magyarázzák, hogy az oltárok és egyéb berendezés a város pátríciusainak adományai voltak, akiknek sokkal fontosabb volt a családi múlt emlékműveinek fenntartása, mint vallási okokból való eltávolítása, vö. Seebaß 1997, 34-52; Litz 2000, 93. 331 Az ismert 18. századi sír- és ülőhelytopografikus rajzokon a keresztelő medence a középső padsor baloldali egységének elejére van berajzolva a diadalív közelében, vö. Br. L. 399; Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Kühlbrandt ülésrend; közölve Kühlbrandt 1927, 54. kép; Ev. Egyh. L. IV.Aa.42; Ev. Egyh. L. IV.Aa.43. 332 A keresztelőmedence helyének változtatásáról Erdélyben ld. Crăciun 2008, 109-110. 329
91
krónikák nem véletlenül nem említik a falképek lemeszelését, ez ugyanis az evangélikus környezetben valószínűleg csak a 18. században fellépő pietizmussal válik követelménnyé. Wesselényi István még a 18. században is arról ír, hogy az evangélikus templomok falát képek díszítik, mint a pápistákét.333 Az ok, amiért a Máriafreskó megmaradt az valószínűleg nem a képeltávolítási akcióból, hanem a tűzvészből való szerencsés kimenetelének köszönhető. A falképek lemeszelésének döntése Brassóban a tűzvész okozta károk következtében születhetett meg, mely a helye miatt a lángoktól megkímélt, valószínűleg jó állapotban levő falképet, a meszelőpamacstól is megkímélte. Az orgona már 1529-ben említett javítása előtt létezhetett.334 Feltehetőleg már a reformáció előtt egy fecskefészek típusú hangszer volt, mely a szentély északi falán helyezkedhetett el úgy, hogy fújtató rendszere a sekrestye emeleti terébe nyúlt és onnan lehetett megközelíteni manuáléját is.335 Az orgonát a reformáció után is megtartották, sőt még a 16. században áthozták a főtemplomba az egykori domonkos kolostortemplom orgonáját is.336 Az 1937-es ásatások kimutatták egy szentségtartó egykori létezését is a szentély északi falán, melynek lebontása szintén nem egyértelműen a reformációt követő képrombolással függ össze.337 Az ásatásról szóló beszámoló tekintélyes méretű szentségháznak a falon és alaprajzi szinten feltárt maradványairól beszél, ezek bővebb leírására vagy rajzos megjelenítésére azonban nem vállalkozik.338 Ezen kívül biztosan volt a reformáció előtti templomban szószék, stallumok és síremlékek, illetve epitáfiumok, melyekről azonban semmiféle tárgyi töredék, illetve írott forrás sem tanúskodik, így reformáció körüli sorsukat nem tudjuk meghatározni. Szintén nyom nélkül maradt, de minden bizonnyal a Reformáció által kiváltott téralakítással áll összefüggésben az oldalkarzat(ok) 16. századi épülése, miként erről a későbbiekben szó lesz. Összegezve a képeltávolítás jelenségét a brassói plébániatemplom esetében egyértelműen nem egy érzelmi indíttatású, pusztításról, purifikálásról van szó, hanem a városi tanács irányításával, a Honterus-i katolikus megújulás szellemében végzett átalakulásról, mely 333
Crăciun 2008, 97. Egyházgondnoki számadás (1529-1530), említi: item dem iohannes payr das her dy orgel gepesert hat vas ab ist gegangen vnd fyer seher dy ab gegangen seyn asp. 25, vö. Quellen II, 168. Egy csupán 19. századi közlése révén fennmaradt levélben Valentin Kraus magiszter ír a bécsi Conrad Celtesnek a brassói plébániatemplomban épült orgonáról (1499), vö. Teutsch 1881, 227-277. 335 Weisz 2008, 21-38. A szentély északi falán, a sekrestye második emeletének magasságában ma is látszik egy elfalazott ajtóra utaló fülke. 336 Joseph Teutsch krónikája, vö. Quellen IV, 408. 337 Az erdélyi lutheránus szellemiségű reformációra nem jellemző a szentségtartók lebontása, ld. Germán 2008, 125-132. 338 Sz.n. 1938, 97. 334
92
lehetővé tette a reformáció előtti tárgyi hagyaték egy részének továbbélését, más részének pedig anyagszerűségére alapozó újrahasznosítását. A katolikus megújulásként felfogott reformáció integratív igénye mellett, történt ez a lutheri hagyományba való illeszkedés igényéből, illetve az erdélyi reformáció általánosan mérsékelt jellegéből adódóan. 2.1.5. 17. századi beavatkozások A 17. század krónikái és naplófeljegyzései, kisebb incidensek mellet, mint amilyen legalább két erős vihar339 és a sekrestyében kitört tűz,340 tele vannak brassói földrengésekről szóló híradásokkal.341 Ez, még ha leszámítjuk az ismétlődéseket és a krónikairodalom 17. században megnövekedett érdeklődését a földrengések iránt is, még mindig jelentős számú és ehhez mért károsodásokkal járhatott. A feltehetőleg különböző kisebb károk kijavítására irányuló beavatkozások,342 a század hatodik és hetedik évtizedében, összefüggő, nagyobb munkálatokra utaló epizóddá nőnek, feltehetőleg Petrus Mederus lelkészsége alatt. 1653-ban javítják a feltehetőleg a lettner fennmaradt részeihez tartozó, illetve a hosszház diadalívvel szomszédos boltszakaszában álló karzatokhoz vezető lépcsőket.343 1654-ben, a kádárok, az ősi szokásjogra hivatkozva, kérik a szószékkel szembeni karzaton levő stallumukat,344 ami a karzat újjá- vagy átépítésére, esetleg kibővítésére utal. 1654-ben javítják a diadalívkeresztet345 és szintén az 1654-es évszám áll
339
1620. november 27, vö. Quellen IV, 49; 1684. szeptember 18, vö. Quellen VI, 63. 1660. november 26, vö. Quellen IV, 107; Quellen VI, 261. 341 1598. november 21, vö. Quellen V, 376; 1598. december 22, vö. Quellen IV, 43, 54, 159; 1599. május 23, vö. Quellen V, 376; 1599. december 17, vö. Quellen V, 434; 1600. július 26, vö. Quellen V, 377; 1604. május 3, vö. Quellen IV, 161; 1605. december 25, vö. Quellen IV, 44, 55, 162; Quellen V, 195, 336, 420, 437; Quellen VII, 209; 1606. január 2, vö. Quellen IV, 44; 1606. január 13, vö. Quellen IV, 44, 162; Quellen V, 195-196; Quellen VII, 209; 1607. január 22, vö. Quellen IV, 44; Quellen V, 420; 1612. április 25, vö. Quellen IV, 153, 166; 1612. december 5, vö. Quellen VI, 11; 1617. szeptember 14, Quellen IV, 48; Quellen V, 371; 1617. szeptember 25, vö. Quellen V, 371; 1620. november 8, vö. Quellen IV, 40, 48, 56, 103, 184; Quellen V, 267, 444, 445; Quellen VII, 209; 1628. április 4, vö. Quellen IV, 50; Quellen VI, 43; 1637. február 1, vö. Quellen IV, 329, 342, 406; 1639. április 9, vö. Quellen IV, 51; 1644. február 20, vö. Quellen VI, 66; 1644. február 22, vö. Quellen VI, 66; 1649. május 24, vö. Quellen VI, 74; 1658. április 3, vö. Quellen VI, 132; 1660. február 8, vö. Quellen IV, 254, Quellen VI, 141; 1660. március 13, vö. Quellen VI, 142; 1660. november 26, vö. Quellen IV, 107; Quellen VI, 261; 1661. május 13, vö. Quellen IV, 265; 1661. december 12, Quellen IV, 268; 1662. június 17, vö. Quellen IV, 272; 1671. november 3, vö. Quellen VI, 20; 1679. január 29, vö. Quellen IV, 108; 1681. augusztus 19, vö. Quellen IV, 57, 206, 342; Quellen VI, 205; 1681. november 24, vö. Quellen IV, 207, 208, 342; 1681. december 6, vö. Quellen IV, 342; 1682. november 24, vö. Quellen V, 121; 1682. december 6, vö. Quellen V, 121. 342 1642-ben Matthias Seibriger és Michael ötvösök felújítják a toronyóra számlapját, vö. Kühlbrandt 1927, 11; 1673-ban az orgona kibővítése, vö. Quellen VI, 198. 343 Vö. Quellen IV, 237. 344 Vö. kádárok céhének levele, Br. L., IV.Hd.5/3. 345 Vö. Quellen IV, 238. 340
93
a délkeleti előcsarnok boltozati zárókövéhez illesztett pajzson. Az előcsarnok kapcsán végzett munkálatok már összefüggésben lehettek a diadalív támpillérének megerősítésével, mivel az 1655–1656-ban épült póttámpillér a délkeleti előcsarnokkal összekapcsolt kápolnaépület helyére emelkedett.346 1662-ben egy új oltár készítéséről is beszámolnak a források.347 2.1.6. A 19. század ujjlenyomata A földrengések sorozata a 18. és 19. században is folytatódott,348 úgyhogy már 1804-ben, harminc évvel a boltozat újjáépítése után, a közösség a szentély kijavítására gyűjt.349 Végül 1822-ben a kormány 2000 forintot utalt ki a szentély tetőszerkezetének javítására, 350 ám a munka tényleges elvégzéséről, illetve mértékéről, lefolyásáról nincs adatunk. 1836–1839 közt épült meg a nyugati karzatra a nagyméretű orgona, a berlini Carl August Buchholz műve.351 1858-ben elkészült az újabb nagyharang is, a kolozsvári Johannes Andraschowski műve, akit fia és unokaöccse segít.352 1865–1866 között a szentély alapos átépítésére került sor, melynek lefolyása többnyire a történelmi idők burkába vesz – a szentély akkori átalakításáról nem készült, illetve nem maradt fenn egyetlen fénykép, rajzos vagy írásos dokumentáció, összefoglaló sem. Jellemző módon, a legbővebb leírása egy laikus tollából való, annak az Elise Petersbergernek a tollából, aki a szentély átépítésének szenzációját, Vajdahunyadon tanuló fiának írja meg, 1865. július 30-án kelt levelében.353 1864-ben egy új főoltár készítésével kapcsolatosan születik meg a presbitérium döntése a szentély gyökeres átalakításáról. A munkálatok vezetése valószínű ugyanannak a Peter Bartesch építészmérnöknek tiszte, aki az oltárépítményt is megtervezte.354 1864-ben megszüntetnek egy a szentély lezárásánál
346
Vö. Quellen IV, 243; Quellen VI, 241; ld. még a diadalív keleti támpilléren levő feliratot: Tempore Michaelis Hermanni et Michaelis Goldtschmidt 1656. 347 Vö. Quellen VI, 187. 348 1802. október 26, vö. Quellen IV, 63, 326; Quellen V, 409; Quellen VI, 87; 1803. április 2-án, vö. Quellen VI, 173; 1805. március 21-én, vö. Quellen VI, 174; 1821. február 9-én, vö. Quellen IV, 332; 1829. november 26-án, vö. Quellen IV, 334; Quellen V, 414; 1830. november 25-én, vö. Quellen IV, 335; 1838. január 23-án, vö. Quellen IV, 339; Quellen VI, 90; 1847. december 31-én, vö. Quellen IV, 341. 349 Kühlbrandt 1927, 19. 350 Uo. 19. 351 Uo. 41-45. 352 Uo. 39-40. 353 Petersberger 1865. 354 Bár erről konkrét adattal nem rendelkezünk, Bartesch neve többször felmerül a helyreállítással kapcsolatos különböző kérdések kapcsán. Ő tervezi meg és tesz árajánlatot a szentélyben épült
94
levő vízszintes gerendát,355 lebontják a Schobeln és Tartler család páholyát és az egyéb szentélyben található stallumokat, például a diákok stallumát.356 Szintén ekkor mondanak le két, a szentélyfalnak épített, hosszan kelet felé elnyújtott, a hosszház oldalkarzataira vezető lépcsőről és építenek helyette két, keletről a diadalív száraihoz simuló, sokszög alapra helyezett, neogótikus szellemű lépcsőtornyot.357 Emiatt a sekrestye bejáratát is elmozdították egy boltszakasszal keletebbre. A szentély padozatát is teljesen felújítják, feltárva ezzel az ott lévő régi kriptákat.358 Ezzel az alkalommal kiemelték és a sekrestyében, majd megosztva az északi torony alatti helyiségben és a takácsok bástyájában tárolták azokat a faragott sírköveket, melyeket kiemelkedően művészinek, illetve megőrzésre érdemesnek tartottak.359 A szentély már korábban is feljegyzett360 statikai gondjainak kijavításával is megpróbálkoztak, megerősítették a sekrestyébe benyúló diadalívtámpillért, javításokat végeztek a szentély falpillérein és boltozatán.361 Az ilyenformán a nagy tűzvész után kialakult, főképp a főoltár, keresztelőmedence, a jellegzetes ülésrendet jelentő stallumállomány és az elöljáróság síremlékeinek sokasága alkotta, szakrális topográfiájának elemeitől megfosztott szentélybe monumentális új főoltár és neogótikus ízlésű stallumsor került,362 a falakat pedig sötétre színezték.363 A neogótikus szellemben restaurált szentély után következett volna a hosszház berendezésének lépcsőtornyokra (vö. Kühlbrandt 1927, 19) és végez kiegészítéseket a későbbi restaurálások folyamán használt málnási andezittel (vö. Láczay 1937). Az oltár tervezéséről ld. Kühlbrandt 1927, 71-72. 355 Auf Grund der wiederholten diesfälligen Untersuchungen solle der die Kirche am Ende des Chores oben quer durchziehende Balken entfernt werden, vö. Kühlbrandt 1927, 19. Elképzelhető, hogy ez a diadalívben vagy a szentélyzáradékban, illetve ennek közelében levő vízszintes gerenda az egykori diadalív kereszt, illetve keresztrefeszítés csoport tartógerendája lehetett, főleg hogy egy nagy kereszt reformáció utáni, a nagy tűzvészig tartó létezéséről, több forrásból tudunk (vö. pl. Quellen IV, 110 és 238). 356 Petersberger 1865; Kühlbrandt 1927, 19. A Schobeln és Tartler családok ún. páholyai abban különböztek a többi stallumtól és egyúttal az indokolja eltérő megnevezésüket (Loge a Gestühl helyett), hogy emeletesek voltak és több mint valószínű nem fából készültek, ld. az ülőhelyek 18. századi ábrájának másolata, Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Kühlbrandt ülésrend. Nem kizárt, hogy ezek a diadalívhez tapadó emeletes páholyok az egykori lettner maradványai lehettek, annál is inkább, hogy ezeket – akárcsak Szászsebesen vagy Nagyszebenben – a szentélybe mélyen benyúló, fal mellett vezetett, szintén 1864-ben elbontott lépcsőkön lehetett megközelíteni. 357 An Stelle der beiden an der Chorwand hängenden ungleich langen und weit in das Chor hineinragenden Treppen mögen zwei ... [Treppentürme] errichtet werden, vö. Kühlbrandt 1927, 19. Ld. még Petersberger 1865. 358 A templom belsejében II. József 1788-as rendelete után csak ritkán, 1807 után pedig egyáltalán nem temettek (vö. Kühlbrandt 1927, 66). 359 Petersberger 1865; Kühlbrandt 1927, 66; Groß 1925 a, 5. A feltárást követően a sírkövek válogatására, felújítására és kiállítására csak 1884-ben került sor, vö. Kühlbrandt 1927, 66; Gusbeth 1885, 6-24. 360 1804-ben és 1822-ben, vö. Kühlbrandt 1927, 19. 361 Petersberger 1865; Kühlbrandt 1927, 19. 362 Az oltár tervezője Peter Bartesch, kivitelezője Franz Schönthaler, bécsi szobrász, a központi kép festője Friedrich Martersteig, weimari festő, vö. Kühlbrandt 1927, 71-72. A neogótikus stallumokról ld. Kühlbrandt 1927, 73. 363 Petersberger 1865.
95
átalakítása is, amint erről Peter Bartesch a szószék neogótikus átépítésére készült tervrajza tanúskodik, ám erre ismeretlen okból kifolyólag már nem került sor. Honterus születése négyszáz éves jubileumának évében, 1898-ban, F. W. Fröde javaslatot és árajánlatot tesz a templom teljes restaurálására, ami itt főleg a kőanyag javítását, restaurálását jelenti.364 Elképzelhető, hogy az ajánlatra a jubileumi év kapcsán került volna sor, melynek folyamán felújították az óratornyot 365 és nem utolsó sorban felállították a Honterus emlékszobrot, amikor azonban Fröde a munkálatok elvégzését tíz évre és közel ötszázezer forintra értékelte, elnapolták azt.
2.2.
A tűzpusztítás
2.2.1. Erdély történelmi helyzete a 17. század végén A brassói tűzvész és a templom helyreállításának időszaka Erdély történetének egy jelentős politikai fordulópontjára esett, mely meggyőződésünk szerint meghatározó hatással volt a templom újjáépítésének módjára, alapelveire is, ezért a történeti kontextusnak egy külön fejezeten belül történő felvázolását fontosnak tartjuk. A fordulatot a tűzvészt két évvel megelőző 1687 jelenti, amikor – leegyszerűsítve fogalmazva – a 16-17. századi laza török függőségből Erdély a Habsburgok magas fokú szervezettséggel igazgatott, abszolutisztikus birodalmába került.366 A mohácsi vész után 1570-ben megalakult erdélyi fejedelemség 1657-ig élvezhette a boldog békeidőt, amikor a török, rendszeres adójának behajtásán kívül valóban független, szabad életet engedett az országnak. A 17. században a Porta trónjára lépő ambiciózus vezetők, Köprülü Mehmed és Ahmed nagyvezír, de főleg Kara Musztafa pasa ideje alatt, az oszmán birodalom újra megerősödött és a nyugati hatalmakkal szembeni terjeszkedésbe kezdett, ambíció és erő, melyet Erdély is határozottan megérzett.367 II. Rákóczi György a Porta tudta nélkül indított lengyelországi hadjáratára a török 1657-ben büntető hadjárattal válaszolt, mely szimbolikus kezdetét képezi egy évtizedeken át tartó háborús, ínséges korszaknak. 368 Apafi Mihály 1661-es fejedelemmé választásától 1690-ben bekövetkezett haláláig egy rendkívül bizonytalan
és
kifürkészhetetlen
politikai
helyzetben
folytatott
diplomáciai
364
Fröde 1898. Keicher 1996, 6. 366 Köpeczi 1986, 974. 367 Gündisch 1998, 102. 368 Uo. 102. 365
96
egyensúlypolitikát, a Habsburg, a török, saját belső ellenzéke, illetve néha a lengyel és a román országok részéről fellépő ajánlatok és az állandó veszélyeztetettség kereszttüzében. Apafi diplomáciai módszerekkel küzdött az ország államiságának elismeréséért, mely implicit függetlenségét és előjogait is biztosította volna.369 1683-ban a pápa védnöksége alatt működő Szent Liga, a Habsburg birodalom, Lengyelország és Velence közreműködésével, megállította a törököt Bécs alatt és 1687-ig Mohácsig vissza is verte. 1686-ban aláírták a balázsfalvi egyezményt, mely az osztrák csapatok eltartása és Szeben város átadása fejében garantálta volna a fejedelem önállóságát, a vallás- és kereskedelmi szabadságot és nem utolsó sorban azt, hogy az Erdélyben állomásozó katonaság nem hatalmaskodik a lakosság fölött.370 Bécs nem fogadta el a szerződés politikai részét és csupán a hadsereg érdekeit szolgáló tételeket tartották be. Az ország politikáját – tagadva Erdély önálló államiságát – Magyarországgal együtt, a pozsonyi országgyűlés értelmében kívánták rendezni, mely kimondta a Habsburgdinasztia örökös jogát Szent István király koronájára. Ennek megvalósítására Caraffa generálist küldték Erdélybe.371 1688-ban, a nemzetközi helyzet és a Habsburg katonai túlerőnek engedve, az erdélyi vezetők és a rendek képviselői kénytelenek aláírni a fogarasi nyilatkozatot, mellyel felmondják a török védnökséget, a pozsonyi országgyűlés értelmében I. József oltalma alá helyezik az országot, az ország váraiba bebocsátják a katonaságot és beleegyeznek az évi 700 ezer forint készpénz adó fizetésébe.372 A vallásszabadságra és a katonaság megfékezésére tett császári ígéret betartásáról az osztrák fél nem gondoskodott, így az indulatok hamar elszabadultak. A fogarasi deklaráció aláírásának hírére az ország különböző csoportjai ellenállásba léptek, a nagybányai, besztercei és brassói polgárok a városfalakra és bástyákba vonulva próbálták védeni városukat a bevonuló osztrák csapatokkal szemben.373 Apafi halála után 1690-ben a keresztényszigeti országgyűlés fejedelemmé választja a törökbarát Thököly Imrét, aki azonban hatalmát már nem tudja megerősíteni.374 1691-ben a Habsburg kormányzat és az erdélyi főurak aláírták az álláspontjaik kompromisszumaként tekinthető Diploma Leopoldinum-ot, mely 1848-ig számít majd az ország alkotmányának.375 A diploma
369
Köpeczi 1986, 791-805, 846-878. Köpeczi 1986, 875. 371 Köpeczi 1986, 876. 372 Köpeczi 1986, 876-877. 373 Köpeczi 1986, 877. 374 Köpeczi 1986, 878. 375 Gündisch 1998, 106. 370
97
biztosítja Erdély belső közhatalmi önállóságát, korlátlan kereskedelmi szabadságát és vallásszabadságát, megszabja, hogy II. Apafi Mihály fejedelem nagykorúságáig az országot a három nemzet tagjaiból választott Gubernium vezesse, hogy az országba katonai őrség vonuljon és Erdély békeidőben 50, háborúban 400 ezer forint adót fizessen évente a birodalomnak.376 A századforduló éveire kialakult az osztrákellenes földalatti szervezkedések egy egész tömege. Az egységesen kuruc mozgalomnak nevezett megmozdulás azonban, indíttatásai különbözősége miatt szétszórt volt és nem tudta komolyan felvenni a harcot az osztrákok ellen. Összefogásuk 1704-ben, II. Rákóczi Ferenc a magyar állami önállóságért indított háborújának Erdélyre való kiterjesztésével valósult meg, melynek értelmében Rákóczit az utolsó fejedelemválasztó országgyűlésen, Gyulafehérváron, egyhangúlag fejedelemmé választották.377 Rákóczi a fejedelemség múltbeli gyakorlatát követve kormányozta az országot, elismerte a rendek és a három nemzet jogait és önkormányzatát. A szabadságharc az 1711-ben aláírt szatmári békével lezárult és megbukott, az erdélyi helyzet ezután 1848ig viszonylag nyugodt maradt.378 A Habsburg birodalomba beépített Erdély az osztrák felfogás szerint sokáig puszta katonai bázis maradt, ahol az osztrákoknak a katonaság fenntartásához szükséges adókövetelményei és az ellenreformáció jelentették a belpolitikai aktualitást.379 Az erdélyi szászság pozíciója a változás évtizedeiben meglehetősen ellentmondásos volt. Egyrészt kitartott hagyományosan Habsburg párti álláspontja mellett, másrészt féltve kiváltságait és előjogait, ellenállásba lendült. 1687-ben Beszterce lakosai lázadtak fel az osztrák csapatok bevonulása ellen, 1688-ban a brassói polgárok.380 A Szász Egyetem vezetői Valentin Franck von Franckenstein (1643–1697) és Johannes Zabanius, Sachs von Harteneck (1664–1703) a Habsburg pártot támogatják, de a tárgyalások során harcba szállnak a szászságot hagyományosan illető előjogokért, a vallásszabadságért, önálló kormányzatért, a városbíraválasztás szabadságáért és elérik azt is, hogy megtagadják a magyar nemesség nemzetségének a városokban való letelepedés előjogát.381 A következő évtizedekben a szász városokat terheli a Habsburg birodalomnak fizetendő adó nagy része, mely a beszállásolással együtt óriási terhet ró az egykor dinamikusan fejlődő gazdag 376
Köpeczi 1986, 881. Köpeczi 1986, 898-900. 378 Köpeczi 1986, 918-920. 379 Köpeczi 1986, 972-974, 1004-1009. 380 Gündisch 1998, 109-110. 381 Gündisch 1998, 110-111. 377
98
városokra is.382 A Rákóczi szabadságharcban, annak legnagyobb hatalma és kiterjedése idején is, Brassó és Szeben a Habsburgok fennhatósága alatt marad. 383 Az 1711 utáni évtizedekben az osztrák abszolutista állam kereteiben folytatódik a szászság harca az előjogaik megtartásáért, a leglátványosabban azonban a vallásszabadságért.384 2.2.2. Iacet in coeno Corona... Brassó a 17. század végén Brassóban a fogarasi nyilatkozat és Caraffa bevonulásának hírére, 1688 májusában a polgárok egy része a fellegvárba és a városfalakra vonult, hogy az osztrák csapatok bevonulását megakadályozza.385 A kézművesekből verbuválódott csoport motivációjába valószínűleg szociális elemek is vegyültek a polgári büszkeség és a város jogainak védelmén kívül, és bár az ellenállás nem tekinthető az egész város politikai álláspontjának, az akció jelentős méreteket öltött.386 A zendülés harmadik napján a felkelők maguk között új városvezetést választottak,387 később a tanács tagjait és Michael Filstich bírót a fellegvárba hurcolták.388 Az ellenállásnak a városba vonuló Veterani tábornok és Teleki Mihály csapatainak tűzereje vetett véget,389 a felkelőkre pedig a következő év őszén súlyos megtorlás várt. Az öt hangadót a Macskásy Boldizsárból, Kálnoky Sámuelből, Kálnoky Farkasból, Gabriel Hendlerből és Georg Simonisból álló törvényszék fejvesztésre ítélte, a kezdeményezőnek tekintett suszter céh tagjaitól pedig megvonta a százak tanácsába való
382
Gündisch 1998, 112. Köpeczi 1986, 910. 384 Köpeczi 1986, 1006-1009; Gündisch 1998, 115-116. 385 Ld. Herrmann 1883, 1-15; Fogarasi nyilatkozat aláírása 1688. május 9, a felkelés kezdete 1688. május 10. Alte Siebenbürgische Kronic (1652–1692), Ev. Egyh. L. IV.F.147/III/3; Stephan Filstichs Beschreibung der Kronstädter Begebenheiten in den Jahren 1688 und 1689, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/29; Kurzgefasste Jahrgeschichte, vö. Quellen IV, 110-111; Asarela Mederi Fragmenta, vö. Quellen VI, 304ff; Simon Christophori wahrhaftiger Bericht, Br. L., I.F.169/3; Fuchsii Chronica 1848, 487-488; Hermann 1883, 2-5; Philippi 1878, 3-38; Philippi 1984, 232-233. 386 Marcii Fronii fatalis urbis exustio, vö. Quellen VI, 439; Kirchturmknopfschrift 1694, vö. Quellen VI, 573; Philippi 1984, 238-239, 242, 251, 253-256, 280-310. 387 Arról, hogy az újonnan választott városvezetésnek csupán a felkelők körében volt legitimitása, tanúskodik, hogy a pénzeket és döntéseket mindvégig Michael Filstich bíró és a régi tanácstagok igazgatták, ld. Philippi 1984, 241, 248. 388 Kirchturmknopfschrift 1694, vö. Quellen VI, 573; Hermann 1883, 3; Philippi 1984, 251. 389 Zwei Auszüge aus dem General Veterani Feldzug in Ungarn von 1683 – 1694 zur Geschichte von Siebenbürgen, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/26; Aus des Grafen Veterani Feldzügen in Ungarn und den angrenzenden Provinzen (1683 – 1694). Aus dem italienischen Übersetzt (Dresden, 1788), Ev. Egyh. L. Tq.101/39; Hermann 1883, 4-5; Philippi 1984, 250, 258-265. 383
99
választhatóság jogát.390 A felkelés leverése után megindult a beszállásolás, Brassó polgárai kénytelenek
voltak
az
osztrák
katonákat
befogadni
házaikba
és
ellátásukról
gondoskodni.391 1689-ben lángolt fel a nagy tűzvész, mely háromszáz ember halálát és a város pusztulását okozta, lakóházak és gazdasági épületek mellett számos középület és a bennük található javak, gyűjtemények is a tűz martalékává váltak. Az újjáépítés azonnal megkezdődött, 1691-ben már a középületeken is megindultak a javítások és a városnak sikerült fél évszázad alatt kilábalni a károkból. A szerződések értelmében Brassónak is viselnie kellett az országra kirótt adóterhet, mely 1688-ban például közel háromszázezer aranyforintot jelentett, továbbá mázsaszámra gabonát, húst, bort, takarmányt.392 A kuruc háborúk idején Brassó újra két tűz közé került: mivel Nagyszeben és Fogaras mellett, II. Rákóczi Ferenc fejedelemsége alatt is mindvégig Habsburg uralom alatt maradt, számtalanszor a székelyföldi kuruc csapatok célpontjává vált, így bármennyire is szimpatizált a szabadságharc Habsburg ellenes eszmei oldalával, a kurucok pusztításai miatt ellenszenvvel kísérte azt.393 A 17. század fordulója mai napig a város történetének legnagyobb katasztrófájaként, melypontjaként, hanyatlásának kezdeteként és kiváltójaként él a köztudatban és a historiográfiában egyaránt.394 A földrengéses gócban fekvő, határvidéki város évszázados története során számos járványt, tűzvészt, háborút megélt történetében a 17. század végén és a 18. század elején fellépő jelenségek sem föltétlenül a többiek közül kiemelkedő súlyosságuk miatt váltak egy világvége hangulat együttes összetevőivé. Brassó fekete
390
Ev. Egyh. L. Tq.121/II/29; Klag- und Valet-Lied von Casparus Kreisch, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/30; Hermann 1883, 13-15; Philippi 1984, 272-273, 327. 391 Zur Geschichte von Kronstadt und Hermannstadt 1637 – 1688 – 1646, und von Excessen des Kaiserlichen Militairs im Ungarn und Siebenbürgen im 17. Jahrhundert, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/28; Hermann 1883, 9; Philippi 1984, 326. 392 Hermann 1883, 9, 55-57; Philippi 1984, 299-301, 326; Gündisch 1998, 112. 393 M[agister] Marcii Fronii Pastoris Coronensis „Kuruzo-Labanzologia“. Eine Geschichte des letzten Malkontentenkrieges, da die Rákoczischen Mißvergnügten, wahrscheinlich von den alten Cruciatis, Kurutzen genannt werden, die ungrischen Hussaren aber, welche für den Kaiser Leopold fochten, Labanzen, Ev. Egyh. L. Tq.87; Simon Christophori Hundertmanns und Burgers in Cronstadt unparthaischer Bericht von denjenigen Dingen, welche durch des malcontenten Fürstens Francisci Rakoczi veranlassete Unruhe, Br. L., IV.F.55/1; Köpeczi 1986, 904. 394 David Hermann: Ruina Transylvaniae descripta, Ev. Egyh. L. Tq.121/I/2; Moribunda Transylvania ad pedes Sacratissimi Imperatoris Leopoldi injecta, Br. L., IV.F.50/18; Marcus Fronius: Iacet in coeno Corona, quis putasset? Immo cuis non putavisset?, Ev. Egyh. L. Tq.101/35; Klagen der Kronstädter von ihre bedrängten Tage aus dem Anfang des 18. Jahrhunderts, Br. L., IV.F.39/15; Verfallenes Burzenland vorgestellt von Josef Teutsch, Ev. Egyh. L. Tf.66/1; Fatales Burzenland, nach allen Ständen im Jahre 1756 und 1757 beschrieben von Josepho Teutsch, Ev. Egyh. L. Tf.66/2; Hermann 1883, 1-15; Philippi 1984, 273274, 280; Zikeli 2002, 58-64, 78-96.
100
korszakának ilyetén tudatosításában a historiográfia – a 17. század fordulójának krónikaés történetíróitól a 21. századi szerzőkig – kimutathatóan döntő szerepet játszott. A Habsburg erdélyi hatalomra kerülése az erdélyi szászok számára fájdalmas kettősséggel járt együtt: egyszerre jelentette a németség, a felmenőiknek tekintett birodalom és egy a politikai létüknek ellentmondó abszolutisztikus, illetve protestáns identitásukat nem tűrő katolikus hatalom győzelmét. Abban, hogy a hagyományosan Habsburg-hű szászságnak a 17. század végén a második összetevő többet nyomott a latban, valószínűleg nem kis szerepe volt a század közepén lejátszódó paradigmaváltásnak, mely egy új származási elméletet vezetett be a köztudatba: Valentin Franck von Franckenstein kimondta, hogy a szászok nem a gótok leszármazottjaiként ezen a térségen élő autochton elem, hanem a magyar király által érdemeikért meghívott entitás.395 Ez az új szemléletű diskurzus a szászság önmeghatározásába, előjogaiknak védelmébe egy újabb lendületet hozott, mely ellentmondásba került a Habsburgok arrogáns valláspolitikájának – egyelőre – hírével.396 A vallásszabadságért folytatott küzdelem pedig egyaránt volt a rendek megmaradásáért folytatott küzdelem is, úgy ahogy itt az ellenreformáció is egy kifejlett politikai és vallási kultúra elleni támadásaként értelmezhető.397 Módjától és konkrét következményeitől függetlenül, maga a változás gondolata a kor emberében félelmet keltett.398 Ez a végeredményben a rendetlenségtől való félelemből eredő gátlás volt az, mely már a reformáció idején a képrombolás ellentétes erejeként lépett fel és mely egyrészt a változást okozó tényezők elkerüléséhez, feltartóztatásához, másrészt ezek megvetéséhez, utálatához vezetett. A 17. század végén kialakuló pietizmus a bűnbánatot és az igaz, tiszta hithez való megtérést prédikálja, a vallásosság megújulását a hagyományokhoz való visszatérés révén látja megvalósíthatónak. A megtérésre való serkentést azonban a bűnben megélt jelen
395
Szegedi 2002, 361-370; Recepció a paradigmaváltoás bizonyságaként: Fides saxonum, das ist der Sachsen in Siebenbürgen Treue und Beständigkeit, aus historischen Gründen von denen 2 nächst verflossenen Seculis 16. und 17. hier vorgestellt durch einen historischen Liebhaber 1697. / Valentin Franken v. Frankenstein gewidm, Ev. Egyh. L., I.F.12/6 (másolat itt is: Br. L. IV.F.50/15). 396 Az ellenreformáció és Caraffa tábornok protestánsellenes intézkedéseinek híre korán eljutott Erdélybe, pánikhangulatot keltve a protestáns csoportok körében, ld. Köpeczi 1986, 876; Hermann 1883, 5-6; Philippi 1984, 324-325. 397 Szegedi 2002, 32; Szegedi 2006, 155, 159. Az ellenreformáció Brassóban végzett első intézkedéseiről és a lakosság reakciójáról ld. Hermann 1883, 9-10. 398 Szegedi 2002, 37.
101
elítélésével teszi, mely diskurzusban az isteni jelzések, a különböző természetű csapások felsorolása, hangsúlyozása, fontos eszközeivé válnak.399 Ez a három tényező, az identitás megőrzéséért folytatott küzdelem, a változástól való félelem és a pietizmus voltak azok az egymást kölcsönösen meghatározó, összefonódó intellektuális tendenciák, melyek az időszak eseményeit egy apokaliptikus hangulat összetevőiként értelmezték és a historiográfiába jutva a kor szemléletét tartósan befolyásolták és meghatározták. A 17-18. század esetében a történetírást itt tágabb, inkább közvéleményt jelentő értelmében használjuk, mely kategória magába foglalja az emlék- és krónikaírók munkáit, a helytörténeti szempontból releváns prédikációirodalmat, az elmélkedéseket és hivatalos állásfoglalásokat, mint például esetünkben a torony gombjába helyezett korképleírást. Ezek az írások váltak részben már a kortárs társadalom köreiben hangadóvá és a későbbi történetírás alapköveivé. A 19. század végi irodalom a monarchiaellenes álláspont kendőzött megnyilvánulási lehetőségét látta a témában,400 a 20. század harmadik negyede a szocializmus jegyében az elnyomott kézműves réteg lázadásának motívumát ragadta ki, 401 a 21. századi irodalomban pedig a korábbi eszmék egyszerűen továbbhagyományozódnak.402 Ezek a célzottan kialakított diskurzusok hatással voltak az egyes történések megítélésére is. Így a fogarasi országgyűlésről hazatérő brassói küldöttek kiábrándulása végeredményben a brassói szász történelmi irodalom Apafi- és Filstich-képére van romboló hatással, mely a fejedelem minden diplomáciai és vezetői érdemét megtagadja és az ország hanyatlását az ő személyi gyengeségének tulajdonítja.403 A város többsége és értelmiségi hangadói által ellenzett 1688-as lázadás utólag minősül hősies ellenállássá, illetve annak kivégzett vezetői hősökké,404 a tűzvész pedig válik – főleg a város emblematikus helyeinek pusztulása miatt – a nagybetűs tűzvésszé, kiemelkedő jelentőségű veszteséggé.405 Bár a város politikai diplomáciai szinten támogatja Thökölyt és a szabadságharcot, az 1704 és 1711 közti nyugtalanság, szintén isteni csapásként vonul be a történelembe.406 A tűzvészek,
399
Zikeli 2002, 183-187; Ld. még Marcus Fronius a tűzvész évfordulóján tartott ún. Tűz-prédikációit, Ev. Egyh. L. I.F.9/I, Br. L. I.F.11/4. 400 Philippi 1878, 34-38; Philippi 1984, 274. 401 Crăciun 1956, 200-201; Philippi 1984, 227, 254-256. 402 Zikeli 2002, 19, 58-64, 78-96. 403 Hermann 1883, 1-2; Hermann 2010, 278; Philippi 1878, 7; Philippi 1984, 229-231. 404 Marci Fronii fatalis urbi exustio, vö. Quellen VI, 439-442; Philippi 1984, 243-244, 276. 405 Az elővárosok már 1612-ben és 1688-ban is leégnek, vö. Joseph Teutsch’s Kurzgefasste Jahrgeschichte, Quellen VI, 103. 406 Ev. Egyh. L. Tq.87.
102
földrengések, pestisjárvány sorozata, kométákkal és egyéb megmagyarázhatatlan jelenségekkel kísért isteni csapásokként éltek és élnek a köztudatban.407 A legtöbb esetben a tárgyilagos valóság és ennek szubjektív recepciója és közvetítése az utókor számára minden elkülönítést kizáróan összefonódik. Anélkül, hogy ezek újra elválasztására törekednénk, fontos az uralkodó diskurzusok tendenciózus jellegére rámutatni, mivel az újjáépítésben szerepet játszó döntések mögött is ugyanezek az álláspontok munkálnak. 2.2.3. A tűzvész 1689. április 21-én a délutáni és esti órákban Brassó városát nagy erejű tűzvész pusztította. A város délkeleti sarkában felcsapó lángokat a szél hamar elterjesztette az egész 17. század végi településen. A tűzben elpusztult több száz – addig minden valószínűség szerint zsindellyel fedett – ház, a város iskolája, tanácsháza a benne levő levéltárral, Honterus híres humanista könyvtára, a vásárcsarnok, illetve a város templomai, köztük a plébániatemplom is. Következtében a város elvesztette középkori arculatát, megnyitva az utat a barokk, klasszicista és modernista építkezéseknek, a tűz előtti várost visszaszorítva a gangokba, pincékbe. A tűzvész emléke nemcsak félméteres fekete talajrétegként él tovább, mely a belváros egész területén felbukkan egy-egy építkezés alkalmával, hanem beégett a köztudatba is: a város nagybetűs tűzvészévé, legnagyobb katasztrófájává minősült. Hogy hogyan válik egy városi tűzvész nagy tűzvésszé abban a 17. században, mely átlagosan évi hatvan városégéssel számol például Németország szintjén,408 az kétségkívül nemcsak a pusztítás mértékének, hanem a kortársak és a historiográfia közvetítő szerepének is függvénye, amint erre már az előző fejezetben utaltunk. A brassói nagy tűzvészről viszonylag gazdag emlékirodalom tudósít, képi emlékei, ábrázolásai viszont teljességgel hiányoznak. A szemtanúk feljegyzései, olykor részletes és plasztikus leírásai közül néhány a hangadó szintjére emelkedett, tézisei átvételek révén a 20. századi történetírásig perpetuálódtak. Három ilyen kortárs írásnak a hatása kimutatható, melyek – talán nem véletlenül – a tűzvésznek legrészletesebb leírásai is. Ezek közé tartozik 407
Graffinus Lucas: Kurzes Bedenken über die Frage Pest (1717), Ev. Egyh. L. IV.F.185/6; Johann Albrich: Kurzer historischer Bericht von der in Kronstadt grassierenden Seuche, Ev. Egyh. L. Tf.18/I (másolata még Ev. Egyh. L. Tq.101/48); Bemerkungen eines ungenannten Kronstädter Bürgers aus den Jahren 1718 und 1719 in welchen die Pest in Kronstadt grassierte (1718), Ev. Egyh. L. Tq.101/71; Hermann 1883, 109-110; 164-170; Hadry 2005, 57-69. 408 Zwierlein 2011, 192-194.
103
első sorban a tűzvész után helyreállított templomtorony-gömbjébe illesztett írás, az ún. Kirchturmknopfschrift, melyet Martin Seewaldt írt és mely a város hivatalos álláspontjának is tekinthető.409 Hivatalosságára utal egyrészt elhelyezése a városban elsőként helyreállított torony gömbjében, másrészt a megbízó szerepében fellépő városi tanács implikációja.410 Hivatalos jellegét megerősíti az a feltűnően sok korabeli másolat is, mely 18. századi kézirat-kompilációkban fennmaradt.411 Számos másolata miatt nemcsak a kortársak véleményére, illetve emlékeire volt feltehetőleg meghatározó hatással, hanem az utókor historiográfiájára is.412 Főként a kortárs közvéleményre lehettek hatással Markus Froniusnak a tűzvészhez kapcsolódó írásai. Fronius a századforduló valóban kiemelkedő értelmiségi egyénisége volt, kinek gondolkodásmódja a több évtizedes tanítói, prédikátori, majd lelkészi tevékenysége, nem utolsó sorban pedig rendkívül termékeny írói hagyatéka révén vált Brassó városi szinten meghatározóvá.413 A tanítóként és prédikátorként megélt tűzvészről, melyben saját házát és javait is elvesztette, szemtanúként ír többször is. A fennmaradt írások közül a legismertebb a forráskiadványokban ismételten publikált Magister Marci Fronii fatalis urbis exustio anno 1689,414 mely műfaját tekintve a nyilvánosságnak szánt naplójegyzet, mellyel a szerző pszichológiai és vallásos igényét elégíti ki a történtek megörökítésével, illetve az utókornak állít önigazolást.415 További két írás szintén naplójegyzet, krónika, melyekben az ismert Fatalis urbis exustio-hoz hasonlóan, a történtek tömör és tárgyilagos feljegyzésén kívül Fronius elidőz a tűzvész lehetséges 409
Martin Seewaldt: Kirchturmknopfschrift. Beschreibung der großen Feuersbrunst in Kronstadt 1689, ld. Quellen VI, 570-578; AVfSL 1(1853), 118-127. Martin Seewaldt (1660–1721) az írás keltezésének idején, 1694-ben, városi titkár (1691–1708), később kútőr (1704–1706), majd jegyző és törvényszéki esküdt (1709– 1721), Újfaluban tiszt (1720–1721), 1692-től országgyűlési küldött, 1702-ben I. Lipót nemesi címet adományoz neki. Vö. Stenner 1916, 135. 410 Als hat ein Amplissimus Senatus hiesiger Respublik … vor rathsam und notig erachtet, diese schreckliche Feuersbrunst samt dero wahrhaftigen Ursachen, und beigefügten nötigen Erinnerungen der Nachwelt zum ewigen Denkmal und embsiger Behutsamkeit, teutscher Muttersprach zu Papier bringen zu lassen, vö. Kirchturmknopfschrift, Quellen VI, 570. 411 . Ld. a szöveg számos kortárs másolatát, melyek 18. századi kéziratkompilációkban maradtak fenn, vö. Ev. Egyh. L. I.F.12/11; Ev. Egyh. L. IV.F.147/VI/11, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/24, Ev. Egyh. L. Tq.180/5, 6; Br. L. I.F.11/3; Br. L. I.F.36/14; Br. L. I.F.169/2; Br. L. IV.F.12/12; Br. L. IV.F.39/10; Br. L. IV.F.55/6; Br. L. IV.F.143/6. 412 A másolatokon kívül recepciójáról tanúskodik szószerinti idézése különböző, a krónikától eltérő jellegű írásokban a tűzvész felidézésének céljával. Ld. például Br. L. IV.Hd.5/4. 413 Markus Fronius (1659–1713), wittembergi tanulmányok után (1680–1686), Brassóban lett lektor, tanító és prédikátor (1686–1695), Höltövényen és Rozsnyón lelkész (1701, illetve 1703-ig), majd 1713-ban bekövetkező haláláig Brassóban parókus lelkész és esperes. Vö. Zikeli 2002, 64-120. Markus Fronius írásainak jegyzékét ld. Uo. 125-140. 414 Magister Marci Fronii fatalis urbis exustio annis 1689, ld. Quellen VI, 408-570; Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 143-164; kortárs másolata fennmaradt, Ev. Egyh. L. Tq.180/4. 415 A műfajról ld. Szegedi 2002, 151-153, itt Memorialistik.
104
kiváltó okainak és következményeinek ismertetésén is.416 Míg a naplójegyzetben a személyes élményre, emlékekre alapozó tudósítás szubjektív hangnemét a szerző – a tárgyilagos hitelesség növelése céljával – tudatosan kordában tartja, a tűzvészről beszélő szövegek másik csoportjában, az ún. tűzprédikációk esetében, Fronius a szubjektív, hangsúlyosan hatásvadász elemekkel gazdagított szónoklat mintapéldáit nyújtja (163. kép).417 A tűzprédikációk (Brandpredigt) műfaja elterjedt eszköze a 17. században a tűz kiváltó okainak teológiai magyarázatára és egyben – az okozat meghatározása révén – a társadalmi rend és nyugalom helyreállítására.418 A műfaj szokásos alkalmazásától eltérően, tudomásom szerint egyedülálló módon, Fronius nemcsak négy-öt nappal a tűzvész után mondott tűzprédikációt, hanem évekig, kimutathatóan 1711-ig, a tűzvész évfordulóján az események
rövid,
főleg
a
károk
felsorolására
szorítkozó
felelevenítése
után,
prédikációjában a tűznek a teológiai értelmezésével foglalkozik, Brassó esetét biblikus pusztítástörténetekkel állítja párhuzamba és a próféták szavával szólítja a gyülekezetet a bűnbánatra, megtérésre. Számos kortárs értelmiségi is megörökítette a tűzvészt krónikás feljegyzésekben, illetve naplójának hasábjain. Részletes leírásokat ismerünk Asarela Mederus,419 Cserei Mihály420 és Stephan Filstich421 tollából, továbbá említésszerű feljegyzéseket Martin Zieglertől422 és Andreas Guneschtől.423 Kimutathatóan a kortárs generáció leírásait veszik át a későbbi krónikások, történetírók, úgymint Joseph Teutsch,424 aki Asarela Mederus és Markus
416
Iacet in coeno Corona, quis putasset? Immo cuis non putavisset? (1689), vö. Quellen VII, 249-259; kortárs másolata fennmaradt, Ev. Egyh. L. Tq.101/35, illetve Narratio vera de urbis nostrae Coronensis conflagratione posteritati consignata (1689), Quellen VII, 259-272. 417 Fronius prédikációi, vö. Ev. Egyh. L. I.F.9/I; Br. L. I.F.11/4. 418 Allemeyer 2011, 285-288. 419 Asarelae Mederi Fragmenta 1687–1689, ld. Quellen VI, 300-311. Asarela Mederus (1660–1689), 1687 és 1689 között városi titkár. Vö. Stenner 1916, 94. 420 Excerpta e Diario Michael Cserei, vö. Quellen VI, 257-270; kortárs másolata fennmaradt, Ev. Egyh. L. Tq.101/37. Cserei Mihály (1667–1756), történetíró, Teleki Mihály inasa, majd Apor István titkára; a kuruc szabadságharc idején Brassóban keres menedéket, utána haláláig birtokán gazdálkodott. Vö. Ma. Irod. Tört. 433-434. 421 Stephan Filstichs Beschreibung der Kronstädter Begebenheiten in den Jahren 1688 und 1689, vö. Quellen VII, 291-295; kortárs másolata fennmaradt: ld. Ev. Egyh. L. Tq.121/II/29. Stephan Filstich (1657–1737), brassói tanácsos (1693–1700), szenátor (1696–1708), városbíra (1714–1737); ezen kívül különböző városi hivatalokat tölt be, illetve tiszt Vledényben (1707–1709), majd Zernyesten (1711–1714), várnagy Törcsváron (1718–1736) és a Gubernium tagja (1735–1737). Vö. Stenner 1916, 39-40. 422 Calendaricum historicum von Martin Ziegler (1526–1715), vö. Quellen IV, 530; Martin Ziegler: Virorum Coronae eximiorum ac illustrium vita, honores et mors, vö. Quellen V, 125. Martin Ziegler 1694-ben városi tanácsos. Vö. Stenner 1916, 163. 423 Andreas Gunesch: Continuatio Historiae Bethlenianae (1687–1689), vö. Quellen VI, 296-300. 424 Joseph Teutsch: Kurzgefasste Jahrgeschichte von Siebenbürgen, besonders Burzenland (1345–1748), vö. Quellen IV, 110-111.
105
Fronius szövegeit másolja, illetve George Michael Gottlieb von Hermann,425 aki szintén Asarela Mederus leírását illeszti a tűzvészről szóló fejezetének helyére. Összeolvasva a brassói tűzvészről szóló beszámolókat más elhíresült tűzvész leírásokkal, egyértelműen kitűnik, hogy a szerzők elterjedt toposzokhoz folyamodnak a tűzvész leírásához. Ilyenformán a beszámolónak nem feltétele a személyes élmény, a leírás Brassóra alkalmazott toposzokból áll össze, egy égő várost ábrázoló festmény fényárnyékainak és kompozícióinak elterjedt és általánosan elfogadott toposzaihoz hasonlóan.426 Ugyanúgy érvényes ez a tűz leírására, mint a tűz kitörése okának megállapítására. Tekintve, hogy a leírások nagy része három szöveg átvételén alapszik, álljon e három közül a Fronius és Seewaldt féle leírás a szövegkonstrukció említett módszerének példájául. Markus Fronius leírásában a tűzvészhez való viszonyulás mindhárom klasszikusnak mondható toposza, ti. a Lót felesége, az Aeneas, illetve Néró által szimbolikusan képviselt viselkedésmód
megjelenik.427
Lótnak sóbálvánnyá változott
felesége
a látvány
döbbenetétől megdermedt szemlélőt, egyúttal a leírhatatlant képviseli,428 Froniusnál: welchen Anblick die Schwangeren und die kleinen Kinder boten, konnte ich wohl sehen, beschreiben kann ich es nicht.429 Ugyancsak erre a Szodoma pusztulása toposzra utal a városi katasztrófának a városi kollektív bűnösséggel való magyarázata is, mely Froniusnak a tűzvész okait magyarázó diskurzusát is áthatja: ... so als hatten wir den Kelch des göttlichen Zornes schon ganz ausgetrunken, wir prahlen mit unserem Vermögen und fluchen,430 de jelen van Seewaldt-nál is: Fragst du nach den Ursachen all dieses ergangenen Übels, so ist dieselbe zwar anfänglich unsere grosse übermachte himmelschreiende Sünde, vornehmlich der Veracht Gottes und seines Wortes, der große Hochmut in Kleider, Geberden und Werken, die allzuoftmalig prächtige Zusammenkünfte der Zechen, wollüstiges Pankettieren und dergleichen Schand und Laster mehr, davon man nur durchaus nicht ablassen wollen....431 A városból menekülők képével, de főleg az évszázados örökség csapásszerű elvesztésével történik utalás Trója pusztulásának toposzára, melyet Fronius retorikus felkiáltással ki is 425
Hermann 1883, 10-12. Koppenleitner 2011, 45-59. 427 A toposzokról ld. Koppenleitner – Rößler 2011, 9-21, különösképpen 12-21. 428 Uo. 12-15. 429 Magister Marci Fronii fatalis urbis exustio annis 1689, ld. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 147. 430 Uo. 159. 431 Martin Seewaldt: Kirchturmknopfschrift. Beschreibung der großen Feuersbrunst in Kronstadt 1689, ld. Quellen VI, 572. 426
106
fejez: Was von den Großvätern, Vorfahren und Ahnen angehäuft worden ist, endlich durch Erbschaft in den Besitz eines einzelnen gekommen war, ist in einem Augenblick zerstört worden. Wir haben das Schicksal Trojas erlitten!432 Rejtett kifejezése ez az álláspont már a gyújtogatókkal, Froniusnál implicit az osztrákokkal szemben támasztott territoriális igényeknek is. A Róma pusztulását szemlélő Nérónak az élvezete, a katasztrófa esztétikájának toposza, melytől Fronius több ízben határolódik el: Daß ich mir vom übrigen ein Bild machen ... konnte, daran hinderten mich die Kaiserlichen,433 később Ich hatte nicht Gelegenheit mir das übrige anzusehen, weil ich damit beschäftigt war meine Frau hinauszuführen,434 előszeretettel állítva viszont a fényűző, bűnös gazdagokat a mások szenvedésén szórakozók szimbolikus szerepébe: ... ich habe gesehen, wie sie zu Hause ihre Dinge geordnet hatten und die Stadt verließen und wie sie dann, als sie die Trümmer der Stadt und das Wüten der Flammen sahen, beim Wehklagen der Unglücklichen und beim Anblick der bleichen und notdürftig bekleideten Frauen nur lächelten. Ich füge nichts hinzu. Genug des Frevels.435 Feltűnő módon folyamodik Fronius az égő város és a romok leírásánál az elbeszélés folyamatából valamelyest eltérő módon plasztikus, hangsúlyosan képi leírásokra, mely a tűzvész-tájak és rom-kompozíciók festői műfajának szövegbe ültetett változatának tűnik. A höchst erbärmlich war das Aussehen der Stadt; nur das Feuer erhellte die mondlose Nacht, während zwischendurch Männer und Frauen und unmündige Kinder hin und her liefen, ihr Hab und Gut vergaßen, jammernd und wehklagend mit den Armen fuchtelten...436 passzus a 17. századi égő városábrázolásokat juttatja eszünkbe, melyek következetesen ismétlik az éjben vöröslő lángok, a kékes Hold sápadt fénye, a romos város és az előtérben háza javát és népét menekítő emberek motívumait.437 Ugyanígy idézi a leégett város hatalmas, félelmetes, ugyanakkor méltó romjainak festői képét a die Kirche liegt offen da, und häufige und fast unaufhörliche Regenfälle strömen in die Ruinen, das Gewölbe fällt mal hier, mal da in Brocken herunter438 bejegyzés. Valóban nehezen eldönthető, hogy mennyire játszottak ezen leírások esetében a szemtanú élmények vagy
432
Magister Marci Fronii fatalis urbis exustio annis 1689, ld. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 157. Uo. 143. 434 Uo. 144. 435 Uo. 150. 436 Uo. 146. 437 Koppenleitner 2011, 45-59. 438 Uo. 156. 433
107
inkább a szerző olvasmány-, de még inkább képzőművészeti élményei döntő szerepet, ahogy ez az európai gyakorlattól sem idegen.439 Számos ikonikus kép járul hozzá ahhoz, hogy a tűzvész katasztrofális erejét kifejezze, illetve megteremtse a tűzvészábrázolás átvehető s a maga nemében már átvett kánonját: ... gelangte das Feuer auch ins Innere der Kirche und wütete dort so, daß es nicht nur alles was aus Holz war, völlig verzehrte, sondern auch die Steine ausbrannte und unbrauchbar machte... die Steine aber und die Säule waren halb verbrannt und zusammengeschrumft, zum Staunen derer, die es sahen vagy die Glocken fielen halb geschmolzen herunter...und blieben auf dem letzten Gewölbe liegen.440 A leírást illető toposzokon túl azonban jelen vannak az okozat meghatározásának – esetenként kísértetiesen ismétlődő – toposzai is. Természetes emberi tulajdonság egy katasztrófa okának fürkészése, mely a 17. századi társadalomban, talán jobban mint bármikor, a megnyugvásnak, újrakezdésnek alapfeltétele volt.441 Katasztrófák, így tűzvészek okának magyarázatára is, a 17. században legelterjedtebb az isteni büntetés toposza. A gyakori tűzvészek, illetve – akárcsak Brassó esetében – a katasztrofális események egész csoportja, ahol a járványok, háború, éhínség és természeti csapások mellett a tűzvész csak a sorozat egy eleme, pietista teológusok kezében váltak a bűnbánatra, megtérésre felszólító fegyverekké.442 Fronius és Seewaldt egyértelmű közvetítői ennek a gondolatnak. Előbbi a tűzvészről szóló beszámoló hasábjain utalásszerűen tett kijelentései, de még inkább fent említett tűzprédikációiban von egyértelmű párhuzamot Brassó és Jeruzsálem, illetve Szodoma között és sorolja fel tintát és papírt nem kímélve a brassóiak bűneit.443 A templomok, iskolák, könyvtárak pusztulását Istennek ezek mellőzése miatti figyelmeztetéseként értelmezi, a város tartalékainak pusztulását pedig a fényűzés és hálátlanság büntetéseként.444 Tömörebben, de egyértelműen fogalmaz Seewaldt tűzleírása, melyben az isteni büntetés mellett utalást tesz a mellőzött (égi) előjelekre is: Demnach der gerechte eifrige Gott nach vielen unterschiedlichen Vorbotten seines feuerbrennenden Zorns (als da waren schröckliche 439
Ld. Koppenleitner 2011, 45-59. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 144. 441 Allemeyer 2011, 286. 442 Heyl 2011, 33; Allemeyer 2011, 286-288. 443 Markus Fronius tűzprédikációi, ld. Ev. Egyh. L. I.F.9, XII. szöveg. 444 Wenn nun so die Kirchen, die Schulen, das Pfarrhaus, die Bücher und die Orgel verbrannten, müssen wir da nicht glauben, daß Gott, unser Gottlosigkeit übrdrüssig, wegzunehmen beschlossen hat? Wende das Vorzeichen von uns ab Jesus! Wir haben die Schriftwerke verachtet, und sie sind uns genommen worden. Vö. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 146; uns sind Hab und Gut mehr wert als der alleinige, gütige Gott, vö. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 157. 440
108
Kometen, feuerspeiende Strahlen, Blutballen und dergleichen ungewöhnlichen HimmelsAspecten mehr) endlich das Feuer selbst vor weniger Zeit als eine Flut über unsere ganze liebe Vaters-Stadt Cronen sampt dem meisten Teil der Ober-Vorstadt auf eine grausame und vormals nieerhörte Weise ausgeschüttet und also uns, jedes Standes und Ordens Einwohner, insgesamt in einen sehr kläglichen und unaussprechlichen Kummer gesetzt; illetve Fragst du nach den Ursachen all dieses ergangenen Übels, so ist dieselbe zwar anfänglich unsere grosse übermachte himmelschreiende Sünde, vornehmlich der Veracht Gottes und seines Wortes, der große Hochmut in Kleider, Geberden und Werken, die allzuoftmalig prächtige Zusammenkünfte der Zechen, wollüstiges Pankettieren und dergleichen Schand und Laster mehr, davon man nur durchaus nicht ablassen wollen....445 Hogy az isteni büntetés toposza nem korlátozódott a hivatalos diskurzusokra és a puritanista teológusok írásaira, bizonyítja a gondolatoknak a céhes iratokban kimutatható recepciója. A szűcsök céhének 1720-ban kelt kérése egy céhes stallum felépítésére Ámós próféta szavait idézve mondja: Amos, C. 8. v. 11. Siehe es kompt die Zeit, spricht der Herr, daß ich einen Hunger ins Land schicken werde, nicht einen Hunger nach Brodt, oder Durst nach Wasser, sondern nach dem Wort des Herren zu hören. Da erfuhren wir es recht, daß das Wort Gottes theuer ward, denn in keiner Kirchen kunte die Predigt Göttliches Wortes angehöret werden, sondern musten uns anders wohin wenden ....446 Az okozat isteni és természeti oka mellett léteznie kell egy emberi aspektusnak is, mely a tűzvész okának kortárs magyarázatakor leggyakrabban az aktuális ellenség számlájára kerül. Nem volt ez másként például a londoni nagy tűz esetében sem, ahol a tűzvész kirobbanásának okát különböző elméletek a katolikus franciák, a Londont megtámadni készülő hollandok, illetve a protestáns világot véglegesen megsemmisíteni kívánó jezsuiták gyújtogatásának tulajdonították.447 Brassóban a korábbiakban kifejtett politikai kontextus kétségkívül az osztrák csapatokat látta és állította a gyújtogatók szerepébe, akik így álltak volna bosszút a protestáns városnak a Habsburg bevonulás ellen tanúsított ellenállásáért.448 Felmerült ugyanakkor Thököly lehetséges felelőssége is, aki a Barcaság felégetésével akart volna az ellenségnek gátat szabni.449
445
Martin Seewaldt: Kirchturmknopfschrift. Beschreibung der großen Feuersbrunst in Kronstadt 1689, ld. Quellen VI, 570 és 572. 446 A szűcsök céhének kérése egy stallum felállítására, vö. Br. L. 16. 447 Heyl 2011, 23-43. 448 Ld Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 143, 151-154. 449 Uo. 151-152.
109
Seewaldt szövegében az okok megnevezése során felbukkan egy forradalmi kontextusokra jellemző toposz, mely majdnem változatlanul szerepel a londoni tűzvész okozatának meghatározási elméletei között is. Gleichwohl ... unserer Bürger ein Teil, zumalen der Schuster freventliches, tollsinniges, halsstarriges und vermessenes Beginnen, indem sie alle treuherzige, väterliche und wohlmeinende heilsame Consilia sowohl der geistlichen als weltlichen Obrigkeit hindan gesetzet und ihres eigenen Kopfes gelebt, nicht wissend (oder vielmehr nicht wissend wollend), dass, wer der Obrigkeit widerstrebet, Gott selbsten wiederstrebt írja Seewaldt, a tűzvész felelősségét, implicit a császári gyújtogatást, a fellázadt brassói suszterek számlájára írva, akik felelőtlen viselkedésükkel nemcsak Isten ellen vétettek, hanem a rend ellen is, elindítva az isteni büntetések sorozatát.450 Majdnem szó szerint ismétlődik ez az érvelés Thomas Vincent God’s Terrible Voice in the City (1667) egy példányának lapszéljegyzeteiben, miszerint a magát meg nem nevező szerző a forradalom hátterében álló puritanista prédikátorokra hárítja a felelősséget a tűzvészért, mely szerinte a király lefejezése, a hierarchikus rend megbontása, s egyben a forradalom miatt kiszabott isteni büntetés volt.451 Függetlenül a tűz megjelenítéseinek módozatától és a felelősök megnevezésétől, a tűzvész által okozott anyagi károk valósága, ha nem is szó szerint a forrásokban leírt módon vagy mértékben, de fennállt. Érezhető, hogy a hivatalos iratok által kiemelt városi középületekben esett kár és a lakosság szempontjából veszteségként megélt lakóházak, gazdasági javak elvesztése közt diszkrepancia lehet. A lakóházak, gazdasági épületek, iskolák, templomok égető hiánya mellett a parókiatemplom pusztulása nemcsak a forrásokban oly képszerűen megjelenített kényszerhelyzetet teremtette, melynek folyamán az istentiszteletet a templomudvaron, majd a könyvtár és iskola nagyobb termeiben kellett tartani, hanem – ugyancsak általános toposzoknak megfelelően – a város épített együttesének és lakosságának jelképeként, ez utóbbi pusztulásának szimbólumává vált.452
450
Vö. Martin Seewaldt: Kirchturmknopfschrift. Beschreibung der großen Feuersbrunst in Kronstadt 1689, ld. Quellen VI, 571. 451 Heyl 2011, 37. 452 A templom városi jelképszerűségéről ld. Koppenleitner 2011, 46.
110
2.2.4. A pusztítás mértéke A tűzvész leírásához hasonlóan, a kortárs szemlékben a pusztítás és a veszteségek felsorolása is retorikai módszerekkel, toposzok alkalmazásával történik, így sokszor – műfajtól függetlenül – nehéz meghúzni a határvonalat a valódi, személyes élményre alapozó beszámoló és a történteket metaforává komponáló szónoklat közt. A templom városégés alkalmával elszenvedett veszteségeinek viszonylag pontos megállapítása számunkra azért fontos, hogy az elpusztult épületrészek vagy tárgyak veszteségét a helyreállítottakkal összehasonlítva, leolvashatók legyenek az újjáépítés folyamatában szerepet játszó mechanizmusok, a mit és a hogyan tekintetében egyaránt. Ha elsődlegesen arra keressük a választ, hogy a kortársak mit tekintettek a templommal kapcsolatban veszteségnek, első címünk az ismert elmékirodalom, a kortárs krónikák, mégpedig Marcus Fronius, Asarela Mederus és Martin Seewaldt, sok más kortárs és későbbi beszámoló alapjául szolgáló, közvélemény formáló írásai.453 Ezek révén a városi főtemplom pusztulása az 1689-es brassói tűzvész szempontjából jelképessé vált: jelentette egyrészt a városnak, mint értékes épített örökségnek a pusztulását, szimbóluma volt a szellemi tulajdon elvesztésének és metaforája a közelgő ellenség támadásának. Minden kortárs szerző a főtemplom pusztulását tartotta városszinten a legnagyobb veszteségnek, ami az építészeti értéket illeti. Doch war kein grosserer Jammer zu sehen, als der verwüstete, vor diesem berühmteste Tempel vieler Orten, welcher von Quadersteinen aufgeführet, den ganzen Stadt ein Ansehen erregte. Er selber war alt anzuschauen, doch sehr kostbar erbauet, denn dazu fast alle Länder und Provinzien der Christenheit Beisteur gegeben und ist doch in Jahren nicht können ausgefertigert werden írja Asarela Mederus,454 Martin Seewaldt pedig, az új toronygömbbe szánt írásnak hasábjain így siratja: ...gedenke ich an das herrliche und in Europa unsers Wissens nicht dergleichen befindlichen grosses und prächtiges Quadersteinerne Gebäude (daran etliche dreissig Jahr gearbeitet worden).455 Hogy az építészeti és végeredményben esztétikai érték a kortársak megítélése szerint nem az alaprajzi elrendezés kifejezőerejében vagy a részletek minőségében rejlik, ahogy azt ma értékelnénk, hanem a nagyságban és az építkezési vállalkozás jelentőségében, mit sem változtat a tényen, hogy a kortársak számára a templom az egyetlen épület, ahol a funkcionalitást szolgáló körülmény mellett, 453
Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 143-164; Quellen VI, 300-311; Quellen VI, 570-578. Quellen VI, 311. 455 Kirchturmknopfschrift, vö. Quellen VI, 571. 454
111
az épített szubsztancia elvesztése is fájó. Ez a körülmény nemcsak abban a tekintetben fontos, hogy kinyilatkoztatja a templomépületnek a központ szerepét, hanem azért is, mert fontosságát az elődök teljesítményével, a városnak virágkorában elért megvalósításával azonosítja. Elsőként Markus Fronius írásaiban érezhető ezen túl a szellemi értékek elvesztésének fájdalma is, mely szintén a templomépület pusztulásának metaforájában jut kifejezésre. A froniusi értelmezés szerint a templom pusztulásával az Isten szavához való hozzáférés lehetősége veszett el, wir haben die Schriftwerke verachtet, und sie sind uns genommen worden írja.456 Nézete hamar népszerűvé válik és a krónikás irodalmon kívül például a céhes oklevelekbe is belefoglalják. A szűcsök céhének oklevelében, ahol a tűzvészről a stallumuk helyreállítása kapcsán írnak, egy Ámós próféta könyvéből vett sor kíséretében hangzik el, hogy da erfuhren wir es recht daß das Wort Gottes theuer ward, denn in keiner Kirchen kunte die Predigt Göttliches Wortes angehört werden.457 Marcus Fronius a parókiatemplom pusztulását ezen kívül bizonyítéknak tartja arra vonatkozólag, hogy gyújtogatás történt. Fronius szerint a tetőszerkezet mintha magától kapott volna lángra, anélkül, hogy a tűzvész az elkülönülve egy udvaron álló templom közvetlen közelébe jutott vagy juthatott volna, illetve a külső és belső egyaránt, egyidejűleg égett, annak ellenére, hogy a boltozatok nem sérültek meg. 458 Asarela Mederus átveszi ez előbbi érvet és kizártnak tartja, hogy a templom a környező épületekről kapott volna lángra, mivel salva guardia-ként volt házaktól és közintézményektől körülvéve,
456
Wenn nun so die Kirchen, die Schulen, das Pfarrhaus, die Bücher und die Orgel verbrannten, müssen wir da nicht glauben, daß Gott, unser Gottlosigkeit überdrüssig, wegzugehen beschlossen hat? Wende das Vorzeichen von uns ab, Jesus! Wie haben die Schwriftwerke verachtet, und sie sind uns genommen worden, vö. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 146; máshol Zu den öffentlichen Gottesdienst versammelten wir uns vor dem Hause des Rektors unter den verkohlten Linden und unter freiem Himmel... Ein paar Tage später strömte die Gemeinde in das Auditorium zusammen, das unter der Bibliothek lag, und drängte sich an den Fenstern und Türen zusammen... Als aber Regen fiel und das Wasser durch die Deckentäfelung tropfte, ging man in den Hörsaal der Knaben, der unter der größeren Schule liegt, doch auch da war man nicht sicher vor dem tropfenden Wasser, vö. Uo. 154. 457 Br. L. 16. 458 In eben der gleichen Nacht geriet auf irgendeine Weise die erhabene und prächtige Kirche in Brand. In ihrer Nachbarschaft war alles schon mehr Asche als Feuer, und soweit ich es bei dem dichten Qualm beobachten konnte, hatte es nicht den Anschein, daß das Feuer aus den benachbarten Gebäuden auf die Basilika übergriff, sondern in der Mitte und wo das Dach am höchsten ist zuckte der Brand zuerst auf, verwüstete nach und nach jenen bemerkenswerten Bau, und – es klingt wie ein Wunder – obwohl so das Kirchendach mit seinen gewaltigen Ausmaßen in Flammen stand, wurde das Gewölbe der ganzen Kirche, das wegen seiner großen Weite und Höhe sehr schlank ist, doch nirgends beschädigt. Nichtsdestoweniger gelangte das Feuer auch ins innere der Kirche und wütete dort…, vö. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 145.
112
anélkül hogy bármelyik is túl közel lett volna hozzá.459 Ez az érvelés a gyújtogatásról szóló elmélet egyik toposzává válik, melyet Seewaldt például a fehér torony, mások a tanácsház példájára alkalmaznak.460 A templom pusztulásának mértéke mára teljes bizonyossággal aligha rekonstruálható. Ha egy pár biztosnak gondolt körülményből indulunk ki, úgy kimondhatjuk, hogy a tetőszerkezet biztosan leégett. A zsindellyel borított óriási faszerkezet könnyen lángra kaphatott a kortársak véleménye ellenére akár a környező épületekről, az égést pedig nem volt mi megállítsa. Tudjuk, hogy a boltozat is a tűzvészt követően romokban hevert, teljesen használhatatlan volt, ez tette szükségessé 1762 és 1772 között egy teljesen új boltozat építését. Hogy a gótikus boltozat valóban a tűzvész alkalmával omlott be vagy az elpusztult héjazat alatt inkább az időjárás viszontagságai végeztek vele, még a szemtanúk közt is vita tárgya volt, szempontunkból valószínűleg mindkettő igaz. Fronius – az egyedüli krónikás, aki a tűzvészt oly részletesen írja le, hogy figyelme a tűznek a templomon belüli mozgására is kiterjed – állítja, hogy a boltozat épen maradt, a tüzet a belsőben gyilkos kezek gyújtották, a boltozat pedig a brassói városvezetés bűnös hanyagsága miatt omlott be.461 Ezzel szemben, a templom pusztulásának elterjedt narratívája szerint, a tűzvész során az elégett tetőgerendák törték be a boltozatot, megszüntetve a templom tűzvédelmét, ezután terjedt el a tűz a templom belsejében is. E második elképzelést, ti. a boltozatnak az elégett és összeomló tetőgerendák súlya alatti, legalább részleges beomlását, mi is valószínű lehetőségnek tartjuk, azzal együtt, hogy a hatalmas égő gerendák így a templomtérbe hullva, akár egy kemencében, tovább égtek, majd napokig izzottak, elpusztítva, illetve használhatatlanná téve a templom berendezését. Hogy Fronius leírása itt csupán két kulcsmetaforájának – a gyújtogatás elméletének és az elhanyagolt helyreállítás toposzának – létjogosultsága miatt említi a boltozat sértetlenségét, azt ő maga fedi fel, azzal, hogy pár sorral később relativizálja a mondottakat és így ír: die Kirche liegt offen da, und häufige und fast unaufhörliche Regenfälle strömen in die Ruinen, das Gewölbe fällt mal hier mal da in Brocken herunter. Das Gewölbe des Chores war noch ganz und konnte wie unbeschädigt erscheinen; während es von den Walachen
459
… denn er war auf ein erhobenen Ort gegen der Stadt gelegen, hatte um sich die Bibliothek, Schulen, Pfarrhof und andere gemeine Häuser, als die Apotheke, Wage etc. mit welchen er gleichsam als mit einer salva guardia umgeben war, vö. Asarelae Mederi Fragmenta 1687–1689, ld. Quellen VI, 311. 460 Und ist sich darüber fast zu wundern, wie das Feuer den entfernten weissen Turn (welcher auf der sogenannten Raupenberg stehet) hat erreichen können, vö. Kirchturmknopfschrift, ld. Quellen VI, 570. 461 Ld. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 145, 154-155.
113
gereinigt wurde, zerbrach es beinah unter ihren Füßen und stürzte ein.462 A hosszház boltozata tehát már a tűzvész idején beomlott, s bár a szentélyboltozat még hetekig helyén állt, az is csak épnek tűnt, minthogy az első takarításkor menthetetlenül beomlott. A lezuhanó boltozat magával sodorhatta a tartópilléreket is, melyeket később alapjaikból újjáépítettek. Az összeomló tetőszerkezet károsíthatta ezen kívül a kerítőfalakat a koronázó párkány szintjén, megrongálva a szentély fiatoronykoszorúját és egyes ablakokat, a lángok pedig károsították a berendezésen kívül a nyílászárókat is, valamint a nyugati építményt a délnyugati toronnyal együtt. Ami a templom elpusztult berendezési tárgyait illeti, úgy erről majdnem minden kortárs beszámoló egyszerűen felsorolást közöl. A kanonikus lajstromhoz tartozik az oltár, az orgona, az aranyfényű epitáfiumok, a sírkövek, a harangok, a templomban őrzött könyvek említése.463 Fronius kiemeli ezen kívül a szószék pusztulását és ír a kvádereknek a templombelsőben megfigyelhető, hő hatására történt rongálódásáról, zsugorodásáról.464 Seewaldt két óramű pusztulásáról beszél, egy toronyóráról és egy a templom belsejében őrzött óráról,465 Joseph Teutsch pedig az elpusztult szőnyegeket, kárpitokat és a diadalívkeresztet is említi.466 Sehol nem esik szó a tűzvész előtt valamilyen formában biztosan létező karzatépítményről, sem a falképekről, sem mentési akciókról, melyeknek a gótikus keresztelőmedence és a kincstár létezését ma köszönhetjük. A következő fejezetekből egyértelműen kitűnik majd, hogy egyaránt pusztult el olyan berendezési liturgiai tárgy, melynek helyreállítása a templom további működése szempontjából szükséges volt és azonnal újjá is építették, mint például a főoltár, a szószék, az orgona, illetve olyan is, mely bár a templom építésének idejéből a Reformáció ellenére átöröklődött a késői 17. századba, helyreállításától a tűzvész után eltekintettek. Ilyen lehetett például az a templomban őrzött óra, egy esetleges korábbi lettneróra, a diadalívkereszt vagy a falképek, fali kárpitok sokasága. Az elpusztult állománynak a helyreállított épületrészletekkel és tárgyakkal való összevetése pedig, mint látni fogjuk, felfedi a helyreállítás igényeinek és szempontjainak rendszerét. Akár okozták a veszteségeket és a pusztulást közvetlenül a lángok, akár a tűzvész utáni helyzet, beleértve az időjárási viszonyokat vagy a helyreállítás kezdetének késlekedő 462
Uo. 156. Kirchturmknopfschrift, ld. Quellen VI, 570; Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 145; Asarelae Mederi Fragmenta, ld. Quellen VI, 311; Joseph Teutsch: Kurzgefasste Jahrgeschichte, ld. Quellen IV, 110-111. 464 Ld. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 145. 465 Kirchturmknopfschrift, ld. Quellen VI, 571. 466 Joseph Teutsch: Kurzgefasste Jahrgeschichte, ld. Quellen IV, 110-111. 463
114
időpontját, a brassói plébániatemplom használhatatlanná és életveszélyessé vált, belső berendezését
kevés
kivétellel
elvesztette.
A
templom
újjáépítésének
hivatalos
befejezéseként az újraboltozást tekintjük, mely 1772-es beteljesedésével, a tűzvészt követő 83. évben zárja a helyreállítás, mitagadás nem folyamatosan zajló, de valamelyest összefüggő folyamatát. A közel száz éven keresztül húzódó nagyfokú helyreállítást, változtató hatása miatt is méltán tekinthetjük a templom 18. századi építéstörténeti fejezetének, melynek művészettörténeti szakirodalmi feldolgozása csekély.
115
3.
A templom újjáépítése
3.1.
Kezdeti intézkedések
Már esett szó arról hogyan vált a tűzvészt követő években a fedetlen, az időjárás minden veszélyének kitett, égbe emelkedő fekete romépület, a szellemi hajléktalanság jelképévé. Fronius tollából vagy nyomán számtalan leírás maradt a szabad ég alatt vagy túlságosan kis termekben, kényszerűen tartott istentiszteletekről, miközben a hívők egyre jobban szomjazták Isten szavát.467 1691 májusában, a boltozat takarítása, lomtalanítása folyamán leomlott a tűzvészben megrongálódott, azóta pedig az időjárás viszontagságainak kitett boltozat hátramaradt része, magával sodorva a még álló pilléreket és maga alá temetve az oldalkarzatot.468 A tényeken túl, a saját anyagi javak biztosításának, helyreállításának elsőbbsége és az ésszerűség és gazdaságosság eszményének, a templom befedése kapcsán tanúsított mellőzése, a társadalom romlottságát képviselték például Markus Fronius és Thomas Tartler írásaiban, és ebben látják az okot, amiért az isteni büntetés Brassót a tűzvésszel sújtotta.469 A templomnak és az ezt jelképesen, pars pro toto képviselő boltozatnak pusztulásáért a felelősséget, a keresztény és politikai értékrend szempontjából egyaránt romlottnak tekintett városi tanácsra hárítani, uralkodó nézetté vált a századfordulón. Olyannyira meghatározó volt, hogy miután 1691-ben leomlott a boltozat addig valamelyest ép része, a tanács úgy érezte magyarázkodnia kell, s a megkésett javítást a város tűzvész utáni anyagi helyzetével, a kurucveszéllyel és a boltozatok egyébként is menthetetlen állapotával okolják.470 A maradék, menthetetlennek számító boltozatokat aztán 1691-ben
467
Br. L. 16; Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 156; Joseph Teutsch: Kurzgefasste Jahrgeschichte, vö. Quellen IV, 111; Stephan Filstich’s Beschreibung der Kronstädter Begebenheiten 1686–1690, vö. Quellen VI, 295. 468 1691. május 16-án leomlik a szentély boltozata és maga alá temet két oszlopot, vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, ld. Quellen VI, 230; 1691. Május 17-én leomlik a hosszház boltozata és maga alá temeti a karzatot, vö. Alte und neue siebenbürgische Chronik 1652–1695, ld. Quellen VI, 123. 469 Ld. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 156-158; Allein jedermann sorgete zuerst für das Seine, sowohl Obere als Gemeine. Kauften die Bürger Dillen oder ander Bauholz, so nahmen es ihnen die Obersten auf Kirchenund Stadtration vor der Nase hinweg, brauchten es aber doch zu ihren eigenen Notdurft. Also blieb die Kirche und das Gewölbe unter freiem Himmel und im Regen stehen, bis endlich das Magistrat aus Furcht und Beisorge, es möchte verweichet sein und einmal nur unversehens hereinfallen, selbiges mit Fleiß und großer Mühe, aber mit noch viel größerem Schade unsere Stadt zerschmeißen, zerschlagen und einreißen lassen, vö. Martin Tartler krónikája Kühlbrandt nyomán, ld. Kühlbrandt 1927, 13. 470 Kühlbrandt 1927, 13. Markus Froniusnak a városi hatalomellenes diskurzusáról ld. Zikeli 2007, 102.
116
szisztematikusan lerombolták, vállalkozás, melynek nehézségéről számos krónika beszámolt, hangot adva egyetnemértésének is.471 A kizárólag krónikákból rekonstruált történet azonban, a legújabb kutatások révén kiegészíthető azzal a Michael Jüngling segesvári áccsal kötött szerződéssel, mely tanúsítja, hogy a szentély tetőszerkezetének újjáépítése már 1689 júniusában elkezdődött.472 Bár a munkálatok részleteiről nem maradt fenn több forrásanyag, a templomtól adott esetben távol végzett kezdeti munkálatok, ti. a fa kiválasztása, kivágása, beszállítása, megmunkálása, az ácsszerkezetnek a műhelyben való kifaragása és összerakása, valószínűleg felemésztette az első építési idényt. A fedélszék helyszíni felépüléséről ismét csupán krónikás feljegyzések állnak rendelkezésünkre, melyek azonban rendkívül ellentmondásosak. Míg Martin Ziegler városi tanácsos összefüggőnek tűnő naplójegyzete szerint a szentély gerendázására 1691. március 14-vel kezdődően került sor, a szentélytető április 24-ig készült el és április 26. után cserepezték,473 más források szerint a tetőszerkezet építésének kezdete pont egy évvel korábbra, 1690. március 8-ra tehető.474 Egyes feljegyzések arról tanúskodnak, hogy a templomnak egy ideiglenes, deszkákkal történő lefedése 1689 decemberéig megtörtént,475 mások szerint pont egy ilyen deszkatető jelenthette volna a boltozatok megmentését, ám ez soha nem készült el.476 Szó esik a toronyról is, melyről egyesek tudni vélik, hogy lefedését 1691. április 28-én kezdték és május 16-án fejezték be,477 mások szerint a toronytető építésének kezdete 1689. szeptember 26, a toronygömb és kereszt felhelyezésének ideje 1689. december 10,478 megint mások szerint ez utóbbi inkább 1690. december 10-én történhetett.479 Ha szemügyre vesszük ezt az eseményeket napra pontosan meghatározni akaró számháborút, úgy tűnik, hogy az ellentmondások a másolók elírásaiból, az utólag írt krónikák pontatlanságából adódik, s talán nem tévedünk, ha az eseményekkel kortárs, azokat testközelből, a tanács soraiból figyelemmel kísérő Martin Ziegler krónikájának adunk hitelt. Ez annyiban összeillene a történet ismert elemeivel, hogy a szentély boltozatának 471
Tartler Collectanea, 86. Michael Jünglinggel kötött szerződés (1689), Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Jüngling szerződés 1689. 473 Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, Quellen VI, 230. 474 Virorum Coronae eximirorum ac illustrium vita..., ld. Quellen V, 126. 475 Alte und neue Siebenbürgische Chronik, ld. Quellen VI, 122. 476 1691. Május 16-án leomlik a szentély boltozata és maga alá temet két oszlopot, vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, ld. Quellen VI, 230; 1691. Május 17-én leomlik a hosszház boltozata és maga alá temeti a karzatot, vö. Alte und neue siebenbürgische Chronik 1652–1695, ld. Quellen VI, 123. 477 Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, Quellen VI, 230. 478 Kühlbrandt 1927, 12. 479 Stephan Filstich’s Beschreibung der Kronstädter Begebenheiten 1685–1690, ld. Quellen VI, 295. 472
117
májusi takarítása, melynek következtében emez összeomlott, értelemszerűen a Ziegler szerint
április
végén
elkezdett
cseréprakás
után
következhetett.
A
szentély
tetőszerkezetének 1691 tavaszán való befejezése időben passzol ahhoz az adathoz is, miszerint 1691. október 22-én tartották itt a tűzvész utáni első templomi istentiszteletet.480 Némiképp zavaró, hogy a szerződés megkötésének pillanatától a helyszíni munka elkezdéséig nem egy, hanem két építési idény is eltelt, melyre talán magyarázatot adhat a torony – ha csak ideiglenes – lefedésének körülménye, mely, annak ellenére, hogy a szerződésbe nem foglalták bele, szükségessé válhatott. A templom szakaszosan történő lefedése nyilván a templomi tevékenységek kontinuitását célozta. A fedett szentély, ha az egész templomhoz képest kisebb, mégis méltó helyet biztosított az istentisztelet ünneplésére, a torony pedig a város továbbra is legmagasabb pontjaként, a harang és az óra helyeként egyházi és városi szerepét egyaránt újra betölthette. Nincs tudomásunk arról, hogy a kezdetlegesen lefedett szentélybelső hogy nézhetett ki, mennyire őrizte a pillérek, szentségház, oltár, illetve a stallumok és sírkövek által meghatározott korábbi topográfiát, de azzal, hogy az új oltár elkészítése, a szentély ideiglenes fedésével összhangban, már 1691 áprilisának végén elkezdődött, elindult a liturgikus tér újonnan történő definíciója is.481 Mit sem csorbít ezen az oltár végleges befejezésének mélyen a 18. századba benyúló időpontja, melynek következtében, az oltárt, mint műtárgyat, mi is egy későbbi fejezetben tárgyaljuk. Közvetlenül a topografikus központ meghatározása után, a városi tanácsosoknak a stalluma épült meg, majd 1693-ban először szólalt meg a még befejezetlen, Nagyszebenből hozott orgona.482 Az új orgona megépülése előtt az istentiszteleteket trombitások és egy hordozható kis orgonán játszó kántor kísérte, illetve a tűzvészben károsodott nagy orgonából tákolt ideiglenes kis hangszer.483
480
A leégett templomban tartott első istentisztelet napja 1691. október 22, vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, Quellen VI, 232. 481 Újjáépítés kezdete 1691. április 26, vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678– 1718, ld. Quellen VI, 231; más források szerint 1691. május vége, ld. Kühlbrandt II, 14. 482 A tanácsosok stalluma felállításának napja 1691. november 29, vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, Quellen VI, 233; Az új orgonáról ld. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, ld. Quellen VI, 235; Tartler Collectanea, 122. 483 Am Himmelfahrtsfest jedoch begleiteten die Trompeter und der Organist die Gottesdienstlieder. Und hatten ein sehr kleines Positivchen, vö. Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 160; A tűzben megrongálódott orgona töredékeiből Fest, bártfai orgonakészítő állított össze egy kisebb orgonát, melyet a szentélyben állítottak fel, vö. Kühlbrandt 1927, 42-43.
118
A torony lefedésével megteremtődött az új harang, illetve harangok méltó elhelyezésének és egyúttal elkészítésének lehetősége is.484 A tűzvész előtt a brassói plébániatemplom tornyában öt harang lógott, melyek között egy ún. Nagyharang. A harangoknak a tűzvészben való pusztulásának leírásánál a szerzők ismét elterjedt toposzokhoz folyamodnak: a hőtől megolvadt harangokról azt írják, hogy ezek cseppfolyós állapotban csepegtek az alattuk levő boltozatra egy második, bronzból készült boltozatot képezve.485 A plasztikus képi megjelenítés valóságértékétől függetlenül, a nagy hő, melyet a torony zárt, kandalló szerű aknájában tomboló tűz okozhatott, kétségkívül károsította a harangokat is, újraöntésük elkerülhetetlen volt. Egy kis harangnak a templom előtti hársra való erősítése egyik első intézkedés, mely a templom tágabb értelemben vett helyreállításához sorolható.486 Mivel hangja ezen a helyen alig volt hallható, a kis harangot hamarosan felhúzták a még fedetlen toronyba. 487 A harangszó biztosításáról való korai gondoskodás is jelzi fontosságát, úgyhogy nem meglepő, hogy a torony lefedésével, az ácsszerkezet elkészítésével egy időben a nagy harang újraöntése is megindult. A nagyharang többszöri zuhanás és repedés miatt mára új, 1858-ban öntött formájában létezik, az 1691-ben készült 130 centneres, hét láb átmérőjű harangot csak leírásokból ismerjük. A hildesheimi mester Heinrich Lampe által öntött harang leírása egy a kifizetés kapcsán adódó félreértés okán maradt fenn.488 A harang költségét ugyanis Simon Drauth, uralkodó városbíra vállalta át s nagyvonalú ajánlatának értelmében, családi címere és egy általa meghatározott, illetve őt adományozóként megnevező felirat került a harangra. A fizetés pillanatában azonban Drauth viszakozott és az adományozást a város vele szemben felgyűlt tartozásainak elengedése formájában kívánta véghezvinni. A város rövid ellenkezés után kénytelen volt más forrásból összegyűjteni a szükséges összeget, az elkészült harangon azonban ott maradt a Drauth féle címer és az adományozási felirat. Ez a példa, illetve az 1691-ben öntött és az első
484
Az új harangot 1691. október 6 és 10-e között húzták fel helyére a toronyba, vö. Joseph Teutsch, Historische Zugabe, ld. Quellen IV, 347; más források szerint 1691. január 16-án, vö. Virorum Coronae eximiorum ac illustrium vita..., ld. Quellen V, 127. 485 Kurzgefasste Jahrgeschichte von Joseph Teutsch, vö. Quellen IV, 110. 486 Philippi–Wirth-Poelchau 1989, 159. 487 1689. december 7-én, vö. Alte und neue Siebenbürgische Chronik, ld. Quellen VI, 122. 488 A harangöntő mester nevét ld. Kurzgefasste Jahrgeschichte von Siebenbürgen, besonders Burzenland von Joseph Teutsch, vö. Quellen IV, 111. Itt valószínűleg ugyanarról a hildesheimi származású Jobst Heinrich Lampenről van szó, aki egy 1695-ös tűzvészt követően a Hildesheim melletti Bad Salzdetfurth harangját is újraöntötte 1697-ben. A Simon Drauth féle botrányról ld. Paul Benckners Consignation etc. 1682–1698, vö. Quellen VI, 282-283; Kühlbrandt 1927, 39.
119
világháború idején rekvirált kis harangnak a példája, melyet sokáig adományozójáról csak Lukas Baum féle harangnak neveztek,489 is sugallja az adományozással járó társadalmi presztízs erejét.
3.2.
A tetőszerkezet újjáépítése (1693–1694)
A templom mai tetőszerkezete feltehetőleg a tűzvész után épült fedélszékkel azonos, ennek jelentős utólagos átépítésére utaló adatokkal nem rendelkezünk. Bár 1822-ben a kormány jelentős összeget engedélyezett a tetőszerkezet javítására,490 mert amaz feltehetőleg a gyakori földrengések szeizmikus károsításai révén rongálódhatott, a javítás tényleges kivitelezése kétséges, erre ugyanis nem utalnak sem írott források, sem a fedélszéken leolvasható nyomok. A szentély nagyméretű sátorteteje, illetve a hosszházat fedő, nyugat felé kontyolt nyeregtető, a diadalívnél fonódik össze (72-73. kép). A torony független ácsolata sokszögű hegyes süveget alkot. A tetőtér megközelíthetősége a tornyok és a hosszház által bezárt sarkakba, illetve a diadalív délkeleti oldalához illesztett lépcsőtornyokon keresztül történik, a tetőszerkezet és héjazat karbantartására pedig három szinten emeleteket és folyosókat alakítottak ki. A brassói templom fedélszéke teljes mértékben fenyőfából készült, gótikus jellegű, a templom külső falaira támaszkodó, függesztőműves, síkszerkezetű tetőszerkezet. A hosszház és szentély haránt irányú síkrendszerei, szögletkötőkkel, vízcsendesítőkkel, torokgerendákkal, ferdedúcokkal és függesztőfákkal ellátott rendszert alkotnak, a különbség abban áll, hogy a szentélyben egyetlen középső függőfa van, míg a hosszházban ez hat továbbival egészül ki, illetve, hogy a szentélyben a mellszorítón is alkalmaznak sarokszorítókat. A hosszanti síkrendszert a hosszanti talpgerendák, ferdedúcok, könyökfák és a függesztőfák alkotják, a ritmusa pedig a főszaruállással indul és azzal zárul, illetve főés mellékszaruállások egyenkénti váltakozásával alakul. A tetőszerkezet újjáépítését viszonylag gazdag forrásanyag világítja meg. Fennmaradt az ácsmesterrel kötött két szerződés, az ácsnak a munka befejeztével tett nyilatkozata és egy 1693-as egyházgondnoki számadás, melyeknek köszönhetően ismerjük az ács nevét, az építkezés idejét és hozzávetőlegesen a vállalkozás nagyságát is. 491 Miután 489
Raussische Familienchronik 1613–1806, Quellen VI, 31; Kühlbrandt 1927, 39. Kühlbrandt 1927, 19. 491 A fennmaradt források közül kettőnek őrzési helye a Br.L., másik kettőnek pedig az Ev. Egyh. L. Michael Jünglinggel kötött szerződés a szentély tetőszerkezetének megépítésére (1689), Ev. Egyh. L. 490
120
az 1689 júniusában kötött szerződés értelmében Michael Jüngling, segesvári ács valószínű 1691-ig újjáépítette a szentély tetőszerkezetét és esetleg a toronysisakot is, 492 1693 októberében újra őt szerződtették a templom és a környező épületek fedélszékének megépítésére.493 A szentélyen végzett korai munkálatokkal ellentétben, a második építési szakasz első évének számos aspektusát világítja meg egy szerencsés módon fennmaradt egyházgondnoki számadás. Ebből tudjuk, hogy az ács 1693. szeptember 28-án kezdte el munkáját,494 melyet a következő évben, 1694. október 10-én zárt le.495 A szerződésben Jünglinget arra alkalmazták, hogy alles, Was Vorhin an der Kirchen gedecket gewesen, Wiederumb in das gedeckte Bringen, als Thurn, Kirchen Umblauff (Summa, alle Repuisita, so an die Kirche gehörig), azaz hogy újra tető alá hozza mindazt, amit egykor tető fedett, nemcsak a templomot, hanem a templom körül található összes az egyházhoz tartozó épületet is.496 Az ács öt héten keresztül járt a helyi erdőre megjelölni az építkezéshez szükséges fákat, melyet aztán többszörös szállítmánnyal hoztak Brassóba.497 A fa mennyisége jelzi, hogy a megbízás nem csak a héjazásra, hanem a fedélszék megépítésére is vonatkozott. Jüngling öt saját inasával dolgozott, munkáját alkalmanként brassói ácsok, napszámosok segítették. A munkálat 1693-ban, a számadás tanúsága szerint, szeptember végétől december elejéig tizenegy héten keresztül tartott. Ehhez hozzáadva a dokumentálatlan 1694-es év munkálatait, ami az építési időszak hagyományos Szt. György napi kezdésétől a Jüngling nyilatkozatában szereplő záró dátumig, október 10-ig tarthatott, egy összesen harmincöt hét tartamú építkezést kapunk. A szerződéses és számadásiratok vitathatatlan autoritásával szemben itt is fennáll a krónikairodalomból ismert néhány ellentmondásos adat, melyek feloldása egyelőre IV.Be.64/Jüngling szerződés 1689; Michael Jünglinggel kötött szerződés a hosszház tetőszerkezetének megépítésére (1693), Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Jüngling szerződés 1693, részleteiben közli Eichhorn 1937, 59; Johann Retsch egyházgondnoki számadása (1693), Br.L. I/19. A számadás szerzője Johann Retsch, 1679-től haláláig, 1708-ig fontos tisztségeket töltött be a brassói városvezetésben. 1679–1680 között orator Centumvirorum, 1680-tól 1708-ig városi tanácsos, szenátor, 1693-tól 1708-ig a zernyesti és tohai birtokok adminisztrátora. Közben 1680-ban a kutak, 1686-ban és 1687-ben a városi kassza, az 1694–1696-os, illetve 1705–1706-os időszakban a borospince gondnoka, melyet 1702–1704 között a sörkiadás felügyelete is kiegészít. 1680-ban és 1682-ben országgyűlési küldött, 1693-ban egyházgondnok (Stenner 1916, 112). Bár Stennernél Retsch egyházgondnokságának ideje kiterjed az 1694-es évre is, a gondnokok választását dokumentáló jegyzőkönyv, (Br.L. I/21, 114), valamint a tény, hogy az 1694-es templomi költségek Retsch számadásában már nem szerepelnek, azt bizonyítja, hogy 1694 Retsch feladta a tisztséget, helyette Johannes Rosenauer lett egyházgondnok; Michael Jüngling nyilatkozata a munka befejeztéről, a fizetség átvételéről (1694), közli Bálint 2006, 204. 492 Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Jüngling szerződés 1689. 493 Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Jüngling szerződés 1693; Eichhorn 1937, 59. 494 Br. L. I/19, 74. 495 Bálint 2006, 204. 496 Vö. Eichhorn 1937, 59. 497 Br. L. I/19, 69, 83.
121
megoldhatatlannak tűnik. Érthetetlen például, hogy az 1693-ban aláírt egyébként szűkszavú szerződés miért tér ki specifikusan a torony fedésére, amikor pont a toronysisak az, mely biztosan 1691 októberéig, a nagyharang felhúzásáig elkészült, sőt az 1693-as számadás márciusban újabb harang felhúzását is említi.498 Szintén ellentmondásosak a híradások a héjazatról is. Számadásunk 1693 januárjában említi laßen auff der Kirch über der Orgell unter dem Ziegell Dach mit Schindlen decken,499 egy májusi vihar után pedig egyértelműen zsindelyhéjazást pótoltak a templomon: nagymennyiségű zsindely vagy zsindelyszeg vásárlását jegyzik, cigányokat alkalmaznak zsindelyszegek egyengetésére, ácsokat, illetve napszámosokat az elmozdult vagy károsult zsindelydarabok pótlására.500 Nincs tudomásunk arról, hogy a jelenlegi, barcasági hódfarkas cseréppel héjazott fedélszerkezetet a 17. század vége után újra átépítették volna, ami azt jelenti, hogy az már akkor a zsindelynél jóval nehezebb, rögzítésében is különböző cseréphéjazásnak is megfelelő ácsszerkezet kellett legyen. Az egyházgondnokok számadásában, a kilencvenes években és a későbbi évtizedekben egyaránt szereplő, zsindelyhéjazással kapcsolatos adatok, pl. zsindelyek beszerzése, zsindelyszegek beszerzése vagy egyengetése, zsindelytető javítása, említett zsindelyhéjazatok, egy esetleges vegyes héjazási megoldásra utalnak, mely a fedélszék esetében tetőcserép, az előcsarnokok, a párkányereszek vagy torony erkélyének fedése esetében zsindely lehetett. Némiképp zavaró, hogy bár a számadásban szó van gerenda, deszka, szeg vásárlásáról, tetőcserepet nem vásárolnak, melyre talán megint az ácsmunka szervezése ad magyarázatot, mely viszonylag hosszadalmas munkát feltételez az épülettől függetlenül. A nyár folyamán kivágott fának a megfaragásán, összeillesztésén, megjelölésén túl nem is jutott Jüngling az 1694-es év előtt, így a héjazat beszerzése és felhelyezése is csak a második építési évben lehetett aktuális. A tűzvész előtti tetőszerkezetről minimális támpontunk van és az 17. századi fedélszék csak annyiban látszik eltérni tőle, hogy nem a szentélyt koronázó, korábban szabadon álló mérműves mellvéd és a mögötte húzódó csatorna mögül indul, hanem a mellvédre támaszkodik, megváltoztatva ezzel a templom arányrendszerét, fiatornyos lezárásának légiességét s nem utolsó sorban megszüntetve a galéria eredeti szerepét.501 Az 1710-es évek egyházgondnoki számadásaiban, állandó tétel a téli hónapok idején a hónak a 498
Br. L. I/19, 60-61. Uo. 59. 500 Uo. 64, 65. 501 Az 1980-as évek elején végzett restaurálások alkalmával Hermann Fabini építész kezdeményezésére felmerült a tető feltételezett eredeti állapotának visszaállítása, mely aztán a presbitérium ellenkezése miatt meghiúsult. (H. Fabini szíves szóbeli közlése, 2006). 499
122
tetőről való letakarítása, melyre csak egy szabadon álló galéria esetében lehet ilyen rendszerességgel szükség.502 Elképzelhető, hogy a galériákat jelenleg fedő vízcsendesítőket egy utólagos beavatkozás alkalmával, tán pont a 19. század húszas éveiben építették be, a galéria lefedésének vagy a szeizmikus mozgásoktól gyengített tetőszerkezet további stabilizálásának céljával. A rendelkezésre álló forrásokból egyértelműen kiderül, hogy a fedélszéket egy segesvári mester építette, aki minden valószínűség szerint csak a munkálat idején tartózkodott Brassóban. A számadásban előforduló többi mester mind brassói; Simon Zimmerman, Hannes Schindler, Georg Bartesch, Michael Greff ácsok, illetve Andres Raab, ifj. Andres Erckeder kőművesmesterek, a templom helyreállítása körüli években a Fellegvár újjáépítésén is dolgoznak, Kőfaragó János pedig szerepel egy 1698-as utcajegyzékben. Forrásaink a segesvári mesterek alkalmazását a tűzvész utáni ácsmesterhiánnyal magyarázzák.503 Kétségtelen, hogy a több mint kétszáz lakóházát és középületét vesztett Brassóban az ácsmunka felhalmozódott, mégis valószínűbbnek tűnik, hogy a templom fedélszékének megépítésénél inkább a hozzáértő, egy közel huszonöt méteres fesztávot áthidaló óriási tetőszerkezetet megépíteni képes mestert hiányolják.504 Az építési vállalkozás meglehetősen magas összeget emésztett fel: Jüngling mesternek a templom és a környező épületek lefedéséért 1689-ben 500, 1693-ban 1100 forint volt a fizetsége és mintegy évi 250 forint, amit a brassóiak a mester és inasainak eltartására fizettek. Bár a faszerkezet nyersanyagáért a város nem készpénzben fizetett, hanem a tanács a város erdőbirtokainak használatát ajánlotta fel ennek beszerzésére, a deszkák, szögek, vasalatok, kötél és cserép tetemes összegeket adott a költségvetéshez. A fedélszék megépítését, ahogyan ez az áccsal kötött szerződésből, a fizetéséről tett nyilatkozatból kitűnik, a városi tanácson keresztül Brassó városa fizette. Azt, hogy a templom építésével, karbantartásával és használatával kapcsolatos költségek is a város számláját terhelték, az is jelzi, hogy az elszámolás az egyházgondnoksági hivatalt betöltő tanácsos feladata.
502
Ev. Egyh. L., IV.F.67.I. …zumalen es auch anfangs an tüchtigen Zimmerleuten gemangelt hat, bis hernacher von Schässburg ihrer drei (als 1. Michael Jüngling, der vornehmste Meister, 2. Hannes Leonard, 3. Hannes Hutter) sich funden, welche sich im Namen Gottes resolviert, diese fast schwere und sehr gefährliche Bau anzufahen; wie denn auch Gottlob ein glücklicher Anfang deren mit Erbauung des Kirchen-Turn-Daches gemachet den 26. Septembris dieses 1689. Jahres, vö. Quellen 1915. 578-579. 504 A „tüchtig” szó jelentése rátermett, ügyes. Egy templom tetőszerkezete megépítésének folyamatáról és nehézségeiről ld. Déry 2002. 146-153; Pech-Hollinsky 2005. 503
123
Az 1693-as számadáskönyvben hetente jegyzett karbantartási munkálatok rendszeressége is arra utal, hogy a fedett szentély teljes értékű templomként működött, melyben takarítottak, havonta mosták a kelméket, fűtésre szolgáló szenet, viaszt, kanócot vagy kanócnak való gyapottat szereztek be, gyertyát csináltattak, kereszteltek és filcet vásároltak az egyházi és városi elöljáró urak stallumhelyének kibélelésére. A számadáskönyv által felölelt kezdeti periódus alatt végzett javítások elszigetelt mozzanatok, apró lépések, melyek legtöbbször nem hordozzák magukban a későbbi javítások elképzelését. Ilyen a felgyülemlett törmelék és föld templomból való kihordása, ajtó vasalásához szükséges bádog vásárlása, ajtókeret és zár készíttetése,505 valószínűleg kisebb felületek vakolása a szentélyben és szószék mellett.506 Az egyházgondnok megrendelést tesz a toronyóra elkészítésére, ablakszemöldököt rendel, üveglapot szerez be507 s nem utolsó sorban a támpillérek mögött fedett csatornarendszert vezettet, lépcsőket faragtat és láttat el korláttal.508
3.3.
A berendezés helyreállítása
3.3.1. A stallumok A brassói evangélikus templom ma csak töredékeiben őrzi a tűzvész után helyreállított berendezés állományát és jellegét. A templom szentélyében levő bútorzat 1865 és 1867 között, a szentély 19. századi felújítása alkalmával készült.509 A neogótikus főoltár és stallumok, kései elkészítésük miatt, nem képezik tanulmányunk tárgyát, úgy ahogy a hosszház főhajójának, 1937-ben készült, mozgatható háttámlás padjai sem. A templom hosszházában, körös-körül a fal mellett és a pillérek közt állnak a 18. századi stallumok. Az északi karzaton, annak teljes hosszában, lépcsőzetesen egymás fölé emelkedő padsorok helyezkednek el, melyek szintén a 18. század elején készültek (74. kép). Az ilyenformán tribünt alkotó padok a karzatról közelíthetők meg, hátoldalukat pedig, két egymás fölötti sorban, különböző céhek jelvényeit ábrázoló pannók díszítik. A karzaton levő padsorokon, eltekintve az elszenvedett jelentős ritkítástól, tudniillik az eredetileg a karzaton levő padoknak csupán egyharmada maradt fenn, eredeti állapotukban őrződtek meg. A
505
Br. L. I/19. 71, 79. Uo. 62, 63, 71. 507 Uo. 68, 71, 84. 508 Uo. 67, 70, 71, 83, illetve 65–67. 509 Kühlbrandt 1927, 73. 506
124
templomtérben ezzel szemben csupán egyről, a hosszház délkeleti sarkában levő asztalosok stallumáról mondható el ugyanaz (Kat. 3). Részben őrzi még az eredeti elképzelést a szabók céhének az orgonakarzat alatt elhelyezett, szintén eredeti helyén álló stalluma, kivéve, hogy a mellvéden lévő allegorikus nőalakokat ábrázoló festett pannók eredetileg a stallum dorzálrészét képezték (Kat. 4). A tanácsos uraknak, illetve a professzoroknak a 19. században a szentélyből a hosszházba költöztetett stallumai, új helyükön számos hiányosságot mutatnak: első soraik kicserélődtek, részleteik letöredeztek, elvesztek. Némiképp zavarba ejtő és téves következtetésre vezethet a déli és nyugati karzaton elbontott padok festett háttámláinak aktuális kiállítási módja.510 Az 1984-ben lebontott padok céhes pannói a mellékhajókban levő stallumok mellvédjére, illetve a pillérek közt elhelyezett stallumok hátoldalára vannak erősítve, az eredeti ülésrend félrevezető benyomását keltve. Szintén a 20. század utolsó negyedének a muzeális koncepciója az oszmán török szőnyegeknek a történelmi realitástól idegen állandó kiállítási módja a mellékhajókban levő stallumok háttámláján, a stallumok fölött, illetve a pillérek közt elhelyezett stallumok esetében a mellvédre erősítve.511 Hogy a festett és faragott bútorok mikor és milyen körülmények között tűntek el a templomból, nehezen rekonstruálható. Biztos, hogy a korábbi javítások, építkezések alkalmával a templomban levő bútorzat védelme nem volt figyelemre méltó szempont. A szűcsök céhe például 1767ben kénytelen a stallumát megjavíttatni, mert az bey der Kirchenbau war ruinieret worden,512 de az 1937-es munkálatokról való fényképeket nézegetve is felmerül a pusztulás legalább egy részét a 20. századi beavatkozásoknak tulajdonítani.513 Összegezve megállapítható, hogy a stallumok és ülőhelyek mai felállítása néhány epizodikus kivételtől eltekintve, nem őrzi, és nem tükrözi a 18. századi, de még a 19. század végi ülésrendet sem, amiért ennek rekonstrukciójára a következőkben kísérletet teszünk.
510
A nyugati karzatrészen levő padokat a Buchholz orgona megépülésekor, 1839-ben bontották le, a lebontáskor a pannókat nem őrizték meg. A déli karzat tribünjeit 1984-ben bontották le, azért, hogy a templomba több fény áradhasson. Ezek elbontásakor a hátlapon és a mellvédrészen levő pannók érdekesebbnek ítélt darabjait a hosszházban álló stallumokra erősítették, másokat fa nyersanyagnak használták és elégették vagy polcokat építettek belőle – amint erről a főoltár szekrényében levő polcok a mai napig tanúskodnak. A karzatokon álló padok lebontásáról nem tesznek említést sem a presbitériumi akták, sem a resturálásról szóló dokumentáció, csupán egykori presbiterek személyes beszámolójából tudunk ennek okáról. 511 A szőnyegek kiállításának korai koncepciójáról ld. Ev. Egyh. L. IV. Be.64/Kühlbrandt leltár; ld. Era Nussbächer hagyatékát, Ev. Egyh. L. feldolgozása folyamatban, leltári szám nincs. 512 Br. L., IV.Hd.14/1. 274. 513 Leltári szám nélküli fényképmappa, Br. L.
125
A 18. századi ülésrend rekonstrukciója Az ülésrend rekonstrukciójában kiindulópontként egy a 18. század közepére, 1746-ra datált ülésrend szolgál, mely már a 19. században két részre szakadhatott és ma is különböző helyen őrzik. A templom földszintjén megváltott helyeket leíró lajstromnak összefoglaló következményeit Julius Gross közölte 1925-ben, miután a parókia levéltárában rábukkant a ma is ott őrzött kéziratra.514 Tőle függetlenül Ernst Kühlbrandt a karzaton levő helyek lajstromára bukkant rá ugyanott, ő viszont – az időközben a román állami levéltár brassói fiókjába átkerült töredéknek – csupán mellékletét, az ülésrendet illusztráló rajzának másolatát közölte monográfiájában (71. kép).515 Mivel a húszas években közlő szerzők a források fellelhetőségét nem tüntették fel, a kutatásnak mindeddig sommás közléseikre kellett hagyatkoznia, mely messzemenő következtetéseket kizárt. A nemrégiben beazonosított, az eredeti ülésrendre vonatkozó források mellett hasznunkra van egy másik ülőhelyekről szóló lajstrom is, melynek főleg melléklete, egy hiteles, a stallumok összességét feltüntető templomalaprajz, fontos támpontot jelent a listaszerűen felsorolt ülőhelyek lokalizálásában (70. kép).516 Ezen jegyzékek ismeretében a korábban kényszerűen használt források, mint például a sírhelyek jegyzékének vagy a templom boltozásáról
szóló
számadásnak
topografikus
vonatkozású
bejegyzései,
csupán
alátámasztják a főforrások alapján levont következtetéseket (68-69. kép).517 Hogy a stallumok és padok felállításában a templom a maihoz képest sokkal zsúfoltabb volt, nem meglepő. A középső padsorok, a jelenlegi mozgatható háttámlás padok előtti időben, jóval keskenyebb és sűrűbben kiosztott sorokat alkottak. Ehhez hasonló keskeny padok sorakoztak azonban a mellékhajókban, a falak mentén álló stallumok előtt, azokra merőleges sorokban.518 Ezek a keskeny padok a nőknek, illetve a „köznépnek” voltak fenntartva, ún. Communitätsstellen, szabad helyek voltak, melyek esetében az egyes ülőhelyek megváltása nem volt kötelező.519 A stallumok a hosszház mellékhajóiban, a falak mentén, illetve a hosszház pillérei közt voltak felállítva, úgy hogy a ma üvegajtóval
514
Beschreibung der Manns Stellen A[nn]o 1746, Ev. Egyh. L. IV.Be.64; a forrásra alapozott következtetéseit közli Groß 1925 c, 155. 515 Br. L. 399; a karzatokon álló padok ábráját közli Kühlbrandt 1927, 54. ábra. 516 Register derer Frauen so in die grosse Pfarkirchen in Cronstadt pflegen zu gehen, mit ihren Bäncken und Stellen in richtiger Ordnung beschrieben damit eine jede an ihrem Orth bald aufzufinden seÿ. Beschrieben im Jahr 1737. D[ie] 8. Decemb[is], Ev. Egyh. L. IV.Ab.1. 517 Sírhely jegyzékek: Ev. Egyh. L. IV.Aa.41; AHG IV.Aa.42; Ev. Egyh. L. IV.Aa.43; Br. L. XXI/42. 518 Ld. Ev. Egyh. L. IV.Ab.1. 519 Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Ülésrend 1746; Ev. Egyh. L. IV.Ab.1.
126
lezárt északi előcsarnokban is ültek, a déli osszárium volt, az üres maradt.520 A tanács a hosszház északi mellékhajójában foglalt helyet, a szószékkel pont szemben (75. kép).521 Az ellentétes oldalon, a déli mellékhajóban is egy hivatalhoz kötött ülőhely volt, a lelkészek és a legénytanítók helye.522 A diákok és tanítók állandó helye a szentélyben volt, akárcsak a presbitériumé (Chorherren), a pillérek közt, a szentély főhajója felé fordított stallumokban, a papi szék pedig az északi diadalívnek támasztva.523 A hosszházban a különböző céhek és céhes alakulatok csoportosan megváltott stallumai álltak, melyen belül a helyek leosztása az egyletek belső döntése volt. A 18. század közepén céhes stalluma volt – az ülésrend szerint az óramutató járásával egyező sorrendben olvasva – az asztalosmestereknek, a borbélyoknak, a mészáros, a szűcs, a takács, a gombkötő, szabó, erszénykészítő, gyapjúfonó, lakatos, bőrcserző, kötélfonó, ötvös és cipész mestereknek. 524 A legények a karzaton ültek, kivéve az asztalos legényeket, akiknek a mesterek mellett volt egy padja a hosszház délkeleti sarkában.525 Egyes kisebb céhek szintén csak a karzaton kaptak önálló stallumot. Itt sorrendben a csipkeverők céhe, az erszénykészítő és kovács legények, a lakatos, a cipész és az ötvös legények, a vászonszövők céhe, a mészáros, szűcs, kötélverő, szabó és takács, bőrcserző, illetve szíjgyártó legények ültek.526 Számos ülőhely a hosszházban felállított stallumokban üres, azaz megváltható maradt; ezek főként a főhajó hátsó felében, az északi, nyugati és déli oldal belső sorait alkották és – a szószékhez való közelségük miatt – keresett, a lajstrom tanúsága szerint előkelő polgárok által elfoglalt helyek voltak.527 Csupán írott és képi források őrzik azonban azoknak a páholyoknak a helyét, melyek a nyugati karzat teljes hosszában és a déli mellékhajó első karzatszakasza alatt helyezkedtek el, félmagasságban, illetve melyekből a diadalív mellett és a szentélyben is állt egy pár (13, 71. kép).528 Ezek nyom nélkül eltűntek, használatukról még a hagyomány szintjén sincs tudomásunk. Megközelíthetőségükről és kialakításukról vajmi keveset tudunk. A diadalív mellett lévők szerintem az egykori lettnernek a mellékhajókba benyúló oldalsó száraiba lehettek berendezve, így használhatták a lettner egykori feljáróját 520
Ld. Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Ülésrend 1746; Ev. Egyh. L. IV.Ab.1; Ev. Egyh. L. IV.Aa.43. Ld. Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Ülésrend 1746, számozatlan oldalak, 3v. 522 Ld. uo. 5. 523 Ld. Ev. Egyh. L. IV.Aa.41, 22-23; Ev. Egyh. L. IV.Ab.1. 524 Ld. Ev. Egyh. L. IV.Be.64. 525 Uo. 4v. 526 Br. L. 399. 527 Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Ülésrend 1746. 528 Ld. a karzatokon levő helyek kiosztásának ábrája, Br. L. 399; ld. még különálló lap Das Innere des Doms zu Kronstadt felirattal, utólagos datálással (1844), Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentumgrafika gyűjtemény, l.sz. 33008. 521
127
is, hasonlóan Szászsebes esetéhez (43. kép).529 A 19. században a Tartler és Schobeln családok ültek itt.530 A karzatok alatt függő páholyok fából készülhettek, mellvédjük a rajzos ábrázolások tanúsága szerint lécrácsozat volt, feljáratukat valószínűleg fa lépcsőként kell elképzelni. Itt foglaltak helyet a városi hivatalnokok.531 Újabb pillantást vetve a rekonstrukciós alaprajzra, az ülésrendből egyértelműen kitűnik, hogy a tűzvész utáni templomtér fókuszpontja a szószék, központja a hosszház, ahol a közösség az istentisztelet ideje alatt helyet foglal. A legtehetősebb, legfontosabb céhek és a közösség legelőkelőbb, legbefolyásosabb tagjai egyúttal a szószékhez viszonyított legelőnyösebb helyeken ültek. A templomtér második fókuszpontja, az úrvacsoraosztás helye, az oltár és ezzel együtt a szentély, az ülésrend szempontjából másodrangú, háttérbe szorul. A szentélyben felállított kevés számú stallum elrendezése letisztult, gazdaságos, tudatosan helyet hagy a középhajóban és a mellékhajókban is az úrvacsorához járuló hívek felvonulására. A templom stallumainak tűzvész utáni újjáépítése Elképzeléseink szerint a tűzvész után, a templom részleges majd teljes befedését követően, az ülésrend csak fokozatosan alakulhatott (újra) ki. Kezdetben a közösség padokon, improvizált ülőalkalmatosságokon foglalt helyet, míg aztán fokozatosan meg nem épültek a stallumok.532 Ezek elkészülése fontossági sorrendben történhetett és a folyamat egyes esetekben a 18. század közepén sem tekinthető lezártnak. Tudjuk például, hogy az 1689– 1691-ben befedett és elkülönítve használt szentélyben elsőként a tanácsosok stallumát állították fel,533 a hosszházban pedig, a tetőszerkezet 1694-es befejezése után, 1696-ban a susztereknek, 1697-ben az ötvösöknek, 1699-ben a szűcsöknek már biztosan volt stalluma.534 Ezzel szemben a csizmadiák például, miután 1696-ban erre irányuló gyűjtést szerveztek, csupán 1716-ban tudták újra felépíttetni stallumukat ennek eredeti helyén, melyre 60 forintot költöttek.535 A szíjgyártók 1768-as leveléből úgy tűnik, hogy a céhek 529
Varga 1984, 46; Salontai 2010, 53-60. Kühlbrandt 1927. 74. 531 Uo. 74. 532 Egy krónikás feljegyzés arról tudósít, hogy 1700-ban a templom stallumai elkészültek, vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, Quellen VI, 242. 533 A tanácsosok stallumának felállításának napja 1691. November 29, vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, Quellen VI, 233. 534 A tűzről, mely 1697-ben az ötvösök stallumában lángolt fel ld. uo. 239; jegyzőkönyvi bejegyzés a suszterek stallumának jóváhagyásáról a keresztelő medence mellett (1696), Chronik der Schusterzunft (1689–1827), Quellen VI, 587; jóváhagyás a szűcsök céhes stallumának megépítéséről, vö. Br. L. 7/1699. 535 A csizmadia céh jegyzőkönyve, Br. L., IV.Hd.24/19/59-104, 103v-104. 530
128
még akkor sem elégedettek az ülésrenddel: Zu welcher Unternehmung hat uns die Vielheit derer Meister/ in der Zunft genöthiget inderer noch mehr als 20 Meister hin und wo/ in der Kirchen sich müsten auftheilen... Also/ ergehet auch unser sehnliches Bitten, uns auch wie andere/ Zünfte gnädig anzusehen, und uns hierzu zu helfen./ Wofür wir E[tliche] N[ahmhafte] F[ürsichtige] und Wohl Weißheiten lebenslang/ in allem Respect und hoch achtung zu aller Erckantlichkeit/ verbindlich achten.536 A karzaton levő, céhes legényeknek szánt tribünöket értelemszerűen csak a karzat megépülése, az északi részen 1712, a délin 1715 után tudták kialakítani. 537 Ezt tükrözi a kádárok céhének fennmaradt kérése, akik az északi karzat megépülése után azonnal kérelmezték a stallumnak hagyományos helyén, a szószékkel szembeni karzatrészen való felállítását.538 A kialakult ülésrend természetesen az évtizedek során, a változó igényeknek megfelelően alakult, változott. A szűcsök céhe 1720-ban egyesítette tagjait egyetlen céhes stallumban,539 az asztalosok pedig csak 1748-ban készítenek maguknak új stallumot és költöznek a hosszház délkeleti pillére mellől a délkeleti sarokban felállított monumentális stallumukba.540 Számos változás követhető nyomon azonban a karzatok tribünjein is, főként az egyes mesterségek és céhek feloszlása, mások látványos növekedése miatt, amint erről a későbbiekben szó lesz. A
tanácsosok
stalluma
(Ratsherrengestühl)
és
az
ún.
tanítók
stalluma
(Professorengestühl vagy Chorherrengestühl) a mai állományban az egyetlenek, melyeknek magas háttámlája, baldachinja és gazdag faragott díszítése van, 541 a tanácsosoké tizennyolc, a tanítóké tizenhat ülőhellyel, mely az északi, illetve déli oldal kétkét boltszakaszához alkalmazkodva, két elkülönített egységből tevődik össze. Mindkettő elé újabb, alacsony ülősor került, melynek székkarfáin porcidomos fülkagylódísz ül. Mindkét nagyméretű, faragott stallumhoz tartozik egy egyszemélyes, különálló stallum is.
536
A szíjgyártó céh kérése további stallumhelyek kiutalására (1768), Br. L. IV.Hd.19/22 és IV.Hd.19/36/16. Az 1712-es és 1715-ös év végén megválltott karzati stallumhelyekről ld. Ev. Egyh. L. IV.F.67/I, 292-293, 353-354. 538 Ev. Egyh. L., IV.Hd.5/4. 539 Br. L., 16. 540 Az asztalosok korábbi ülőhelyéről ld. IV.Be.64/Ülésrend 1746, 4v. 541 Bár 19. századi ábrázolásokon látszik még pár magas stallum a pillérek mellett, itt inkább váz-szerű, háttámla nélküli meghosszabításról van szó, mely valószínűleg fogasként szolgált, kimondott baldachin a maga rangjelző szerepével csak a tanácsosok és ún. tanítók stalluma esetében létezhetett. Vö. Theodor Glatz rajza nyomán készült litográfia, különálló lap Das Innere des Doms zu Kronstadt felirattal, utólagos datálással (1844), Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 33008. Kühlbrandt is közli egy baldachinos stallumnak rajzos ábrázolását, melyet a szabók stallumaként azonosít, vö. Kühlbrandt 1927, XXXII. tábla. 537
129
Az egyes stallumok ismertetése A magisztrátusnak az ülésrend rekonstrukciós sémájából levezethető helyén, a szószékkel szemben, az északi mellékhajóban, méretéből és kvalitásából kiindulva, minden valószínűség szerint ma is az eredetileg ide készített bútordarab áll (Kat. 2).542 Készítési évét és adományozójának nevét egy fülkagylódíszből font medaillonról ismerjük, melyen a Sumptibus propriis instauratae sedes hae domini Johannis Mankesch Judicis Coronensis 1696 körirat állt,543 Mannkesch családi címerének főmotívuma, a hármas rózsacsokor, kíséretében. A medaillon a századelő óta elkallódott, ám Kühlbrandt még látta és 1927-es monográfiájában rajzon közölte is.544 A faragott baldachinok mellett a halántékok díszítése a leggazdagabb, továbbá a székek közti válaszfalak finom modellálása tagolja a stallumot. Uralkodó motívuma a fülkagylódísz, mely a profilált, de simára modellált párkányrész alatt, a baldachin fülkerészét gazdagon tagolja (82-83. kép). A stallum halántékoldalait és válaszfalait csúcsíves, stilizált mérműves ablakok törik át, elülső végükhöz a baldachint tartó filigrán oszlopocskák kapcsolódnak (80. kép). A század végén kétségkívül rendkívül elterjedt és kedvelt díszítőmotívum, a porcidomos fülkagyló, továbbá az angyalfejek, de esetenként a halántékfalakat áttörő kis csúcsíves ablakok, nemcsak formai, hanem kivitelezésében, megmunkálásában is felmutatott hasonlósága révén, a brassói stallumokat számos más korabeli, környékbeli emlékkel rokonítja. Ide sorolhatók elsősorban a brassói főtemplomban található portálok, a hangvető és az egykori oltár is (Kat. 26, 27, 28, 30, 25, 32). Nagyobb körben a prázsmári templom szószékének hangvetője (101. kép), a kerci, altorjai, kézdiszentléleki templom oltárai,545 de a kőhalmi templom értékes, egységesen a 18. század elején készült berendezésének elemei, az oltár (1709), szentélystallum (1712), karzatépítmény és orgona (1726) is (84-85. kép).546 Hasonló jellegű bútorzat maradt fenn továbbá nagyszebeni főtemplom esetében, ahol az ajtószárnyak és az orgona (1672) hordják a jellegzetes stílus díszítőelemeit, de ide sorolhatók a nagydisznódi és medgyesi hangvetők, a szászörményesi és szászhalmi oltárok, a táblási oltár és orgona és nem utolsó sorban a segesvári kolostortemplom oltára is. Ez utóbbiak nemcsak a Brassóhoz képest mutatott távolságuk miatt, hanem a részletképzés és az egyes rendszeresen alkalmazott
542
Kühlbrandt közli a stallumnak rajzos ábrázolását és a szabók stallumaként azonosítja, vö. Kühlbrandt 1927, XXXII. tábla. 543 Gross 1925, 146 nyomán. 544 Kühlbrandt 1927, XXXII. tábla. 545 Roth 1916, 210; Fabini 2002, 350. 546 Fabini 2002, 592. Az oltárról ld. még Roth 1916, 208.
130
motívumok közti eltérés miatt is feltételezhetően inkább egy másik, talán segesvári vagy nagyszebeni műhely munkái lehettek.547 A szemközti oldalon, a déli mellékhajóban a szószék háta mögé került stallum méretében, felépítésében a magisztrátus stallumával egyezik, faragásának gazdagságában, kvalitásában viszont majdhogynem felülmúlja azt (Kat. 1). A lajstrom szerint ezen a helyen városi hivatalnokok és a legény-tanítók ültek. Bár a szószék háta mögötti rész kétségkívül előnyös, jó helynek számított, a fennmaradt stallumok minőségét tekintve indokolatlannak tűnik a hivatalnoki stallum ilyen mértékű felhajtással végzett díszítése. Kühlbrandt ún. kanonoki stallumnak (Chorherrengestühl) nevezi, amikor arról számol be miként költöztették a szentély 1866-ban végzett átalakításakor a hosszház mellékhajójába, a tanítók addigra romossá vált stalluma helyére.548 Feltételezésem szerint ez a stallum volt az, mely a szentélyben a pillérek között volt felállítva s mely – a 18. század közepén legalábbis – a tanítóknak és esetleg a presbitériumnak adott helyet. Erre a pozícióra utal nyitott, csupán egy-egy esztergált oszlopocskával osztott háttámlája is.549 A látványos stallum, melyben a tanítók és a presbiterek, a tetőszerkezetnek az 1694-es megépülése és az istentiszteletnek az egész templomtérre való kiterjesztése után a szentélyben helyet foglaltak, az valójában a szentélyre korlátozódó ülésrend idején a városi tanács számára, írásos források alapján 1691-ben elkészült, majd 1694 után helybenhagyott stallum lehetett.550 Hogy 1696-ban miért csináltathattak egy teljesen új stallumot a tanácsosoknak, a régi stallum kétségkívül kevesebb felhajtással járó átköltöztetése helyett, annak csak egyik oka lehetett a nyitott háttámla, illetve az új helyszín alkalmatlansága. Valójában minden valószínűség szerint Johann Mannkesch adományozói vágya játszott ebben döntő szerepet, akit kevéssel korábban választottak meg a város bírájává.551 A két stallum készítési ideje közt eltelt csekély idő szolgálhat magyarázatul a kettő közti finom stiláris eltérésre is, mely ugyanúgy megfigyelhető a templom szintén két ütemben elkészített kapuszárnyainak példáján is, amint erről alább szólunk.
547
Az anyag csupán epizódikus feldolgozása miatt ezen a helyen nem tudunk a stiláris, formai hasonlóságokon túlmenően kapcsolatokat, összefüggéseket megállapítani. Szőcs Miriamnak az erdélyi 17. századi oltárok témájában nemrég megvédett disszertációja egyelőre nem hozzáférhető. 548 Uo. 73-74. 549 Vö. Ev. Egyh. L. IV.Ab.1. 550 Vö. Auszug aus Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri 1678–1718, Quellen VI, 233. 551 Johann Mannkesch (1635–1699), 1680-tól 1693-ig szenátor, adószedő hivatalnok 1681-ben, Teilherr 1690-től 1693-ig, sáfárpolgár 1691-től 1693-ig, országgyűlési képviselő 1680, 1683, 1686, 1687, 1689, 1690 években. 1690-ben I. Lipót császár nemesi címet adományoz neki. 1694-ben választják városbírává, hivatal melyet 1699-ben bekövetkező haláláig tölt be. Vö. Stenner 1916, 92-93.
131
A magisztrátus első, 1691-ben készült stallumának fő díszét a halántékoldalakat és a baldachint borító gazdag faragvány képezi: Az S-alakban kunkorodó, csokros akantuszlevelek és -virágok, virág- és gyümölcsfüzérek, maszkok, leveles fríz formavilága a templom kapuzatainak karéjos felső részének díszítésével, illetve a nyugati portál szárnyainak faragványával rokonítja (77, 76. kép). Az északi oldal ajtószárnyait hosszú szárú, nagyvirágú rózsa és napraforgóvirágok és bimbók díszítik. A faragott díszű bútorcsoport, formavilága révén illeszkedik a századvég ipaművészeti alkotásainak körébe, ennek ellenére rokon-emléke a környéken nem maradt fenn (78-79. kép). Az akantuszok, nagyszirmú virágok ilyen jellegű megformálását leginkább korabeli mintakönyvekből ismerjük. Nyomtatott metszeteken jelen vannak például Johann Unselt augsburgi mintakönyvének hasábjain,552 de skiccek, másolatok formájában számos ilyen jellegű tollrajzot találunk a nagyszebeni Brukenthal Múzeum gyűjteményében őrzött két festőasztalos mintakönyvben553 vagy a kolozsvári asztalosok, illetve Tar András ötvös mintakönyvében is,554 melyből az következik, hogy a század második felének kedvelt díszítőmotívumát képezték, műfajtól függetlenül. A stallumok használata A hivatali ülőhelyeken, illetve a szabad padokon kívül, a közös stallumhelyek megválthatók voltak. Egy stallumhely megváltási ára 1700 körül egy forint volt, 1826-ban egy rajnai forint.555 A stallumhely örökölhető volt, és csak ha az elhalt tulajdonos családtagjai nem tartottak igényt rá, szállt vissza a templom tulajdonába. 556 A közös helyek karbantartását, takarítását, világítását és esetenként díszítését a templom végezte, a sírásó, illetve a templomi takarítók vagy asztalos révén.557 A megváltható helyeken a templomtér fókuszát képező szószék körül, patríciuscsaládok férfitagjait találjuk, a Filstich, a Drauth, Seulen, Benckner, Schobel, Czacko, Himesch, Plecker, Closius, Fronius stb. családokét, egytől egyig az említett időszak körül hivatali tisztségeket betöltő, tehetős polgárok.
552
Unselt 1695. Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, ltsz. Ms 311 és Ms 447. 554 Ld. B. Nagy 1970, 128-134. kép. 555 Szűcsök céhének számadási jegyzőkönyve, Br. L., IV.Hd.14/1, 108 v; Stallumdíjak szabályzata és árszabása (1826), Br. L., IV.Hd.12/1/12-13. 556 Ld. pl. Br. L., IV. Hd. 12/1/12-13. 557 Ld. pl. Br. L., IV.Hd.14/1, 116, 266 verso, 274; a brassói asztalosok legényegyletének 18. századi jegyzőkönyvében tett bejegyzés, Br. L. IV.Hd.27/4, 65. 553
132
Míg a tanács, a lelkészek vagy a tanítók, hivataluk alapján kiosztott helye vitathatatlan volt, a tehetős patríciusok pedig magas összegekért váltották meg a stallumban elfoglalt helyüket, a céhek stallumainak felállítása, annak helye és mérete, alkudozáson múlott. Számtalan forrás maradt fenn arról, ahogy különböző céhek a mesterség fontosságával, illetve a céh nagyságával érvelve próbálnak előnyös helyhez jutni. Sokan a tűzvész előtti szituációra hivatkozva, a céhet ősidőktől megillető jogra hivatkoztak, mint például a suszterek céhe, aki 1696-ban feljegyzi: nu haben wir in der Grossen Pfarr-Kirche Gestühle, welches von uralten Zeiten die Ältesten aus ihrem eigenen Fundo erkaufet und bis itzo von Herrn Kirchenvater aus der Proticollo beweisen können.558 Szintén a tűzvész előtti jogaira hivatkozik a kádárok céhe, amikor az északi karzat megépülése után a stallumhelyét visszaköveteli.559 Mások, mint például a szűcsök céhe 1699-ben, a céh fontosságával érvelnek és megjegyzik: demnoch aber da es nachteilig scheinet diese Zech ohne ein allgemeines Zech Gestühl zulassen: Zumaln viel andere von geringern rang bestehende Zechen diesesfalls versehen sind.560 Hogy a helyfoglalás nem csupán a tűzvész utáni helyreállítás folyamán téma, azt jól tükrözi a szíjgyártók céhének késői, 1768-ban kiállított leírása az új stallum elfoglalásáról, melyben megjegyzik: Da wir aber nicht alleine sind, welche mehrere Stellen/ bey das bisherige Zunft Gestühl suchen, sondern auch andere/ Zünfte sich Mühe gegeben auch für die Gemeinde etliche Stellen/ anzuschaffen.561 A céhes stallumokat a céh csoportként csináltatta, illetve egységesen váltotta meg közös költségen. Szintén céh- és nem egyéni költség volt a stallum megvilágítására szánt viaszra, a takarításra, karbantartásra, javításra vagy díszítésre kiadott pénz. A kádárok céhének jegyzőkönyvében például 1695-ben említik a templomi stallumba való viasz vásárlását, 1714-ben a stallum készítésének dátumát íratják fel, 1729-ben megváltottak egy szőnyeget, 1730-ban, 1738-ban, később 1768-ban kőművessel és asztalossal javíttatták a stallumot, 1738-ban pedig szíjakat, valószínű bőr akasztókat, varrattak a stallumot díszítő oszmán török szőnyegre.562 A szűcsök számadásukba 1700-ban és 1702-ben a stallumra járó 558
Vö. Chronik der Schusterzunft (1689–1825), Quellen VI, 592. Ld. még IV.Hd.5/3. 54-55, 57. (...) Kirchen Gestüeles auffm Glatorchen dem Predigt Stuel gerade gegen über, mit dem Stadt Insigill ertheilten Brieff, einheilig in vigore erhielten, ist uns praecise der Binder Zeche das erwehnte Kirchen Gestühle und Lösung bey dem F[ürsichtige] Und H[och] W[eise] H[erre]n. Georgio Schnell dem ältern, alß Verordneten H[erre]n Kirchen Vater im Jahr 1712. den 18. Nov[ember] wiederumb heimgefallen, vö. Br. L. IV.Hd.5/4. 560 Br. L. 7/ 1699 és Br. L. 16. 561 Vö. Br. L. IV Hd 19/ 22. 562 Ld. Br. L., IV.Hd.5/2, 5v, 18v, 26v, 30v, 33, 35v, 50v. 559
133
szőnyeg, 1701-ben a stallumba járó szőrmék, köztük egy rókaprém vásárlását, 1705-ben, 1707-ben, 1745-ben, 1765-ben a stallum javíttatását, illetve többek között 1757-ben és 1759-ben viasz vásárlását jegyezték fel.563 A suszterek céhe már a stallum megépülésekor vett két szőnyeget.564 Az egyes céheknek a templomban levő stalluma, a céhes oltárok reformáció előtti használatához hasonlatos lehetett, nem puszta ülőhely, hanem a templomban helyet foglaló városi közösségben való helyük kifejezése is, a műhely és a céhszoba mellett a céh közösségi gyülekezési helye, melyet a fent említettekhez hasonlatosan a céh jelvényével, zászlajával és egyéb – a helynek megfelelő díszítőelemekkel – ruháztak fel.565 A céhes stallumok eme reprezentációs követelményeknek eleget téve váltak faragásukban, festett díszükben művészi értékű iparművészeti tárgyakká, ám jelentőségük megítélésében a használati nyomokból leolvasható történeti, ideológiai érték még így is legtöbbször felülmúlja a kivitelezés művészi kvalitását. A Fekete templom esetében a két, viszonylag eredeti állapotában fennmaradt céhes stallum, illetve a karzaton levő tribünök részben eredeti helyükön, részben egy legújabb kori kiállítás keretében látható céhes pannói azok, melyek példáján a céhes stallumok művészi kialakításának, illetve díszítésének jellemzőit összefoglalhatjuk. A festett díszítésű stallumok közül két példa, az asztalosok és a szabók stalluma maradt fenn. Pár elvétett forrás jelzi, hogy a hosszházban ennél sokkal több festett bútor lehetett: a sírhely-topográfia 18. századi leírásában szó van például az asszonyok kék stallumáról,566 muzeális gyűjteményekben pedig fennmaradtak olyan díszítőelemek, melyek egy gazdag festett díszű stallumra utalnak és a mai állományhoz nem társíthatók. Bár az asztalosok stallumának elkészülését, működését bőséges források világítják meg és maga a stallum is többé-kevésbé eredeti állapotában maradt fenn, a kutatás figyelmét teljesen elkerülte, ellenben a szabók stalluma, annak ellenére, hogy elkészülésének kontextusa teljességében ismeretlen, ikonográfiája miatt több tanulmány tárgya volt már.567 Az asztalosok stalluma 1746 és 1748 között készült a céh megbízásából, minden valószínűség szerint a brassói asztalos céhen belül (Kat. 3).568 Díszítése szempontjából 563
Br. L., IV.Hd.14/1. 108v, 110v, 114, 116, 121, 210, 214v, 238v, 264. A suszter céh jegyzőkönyve, Br. L., IV.Hd.24/19/59-104. 103v-104. 565 Reininghaus 1998, 429-463. 566 Reihe unter dem blauen Frauenstuhl hinüber, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.43, oldalszámozás nélkül. 567 Sabău 1997; Popa 2006. 568 Löseten noch 3. Stellen zum Gestiel damit auf einer Seiten des Feilers so wiel Platz sey wie auf anderen und geben fl. 3. – § Laßen sie das Gestiel machen von Holz und geben dem Meister der es gemacht hat fl. 14. 564
134
felvonultat mindent, ami egy 18. századi festőasztalos mesterségéhez tartozhatott: van rajta festett fűrészelt díszű oromzat, figurális ábrázolásokat hordó pannó, festett céhcímer, flóderezett és faberakást utánzó felületek, vasalt ajtócskák, esztergált, festett gyertyatartók és dekoratív gömbök. Az asztalosok stalluma előtt állva még ma is az az érzésünk, hogy a céh ezzel a művel valóságos reklámtáblát állított mesterségének. A stallum ornamentális díszítése mellett, feltüntették rajta a céh jelvényét, az elkészítés dátumát, a háttámlák pannóit pedig apostolalakokkal díszítették, melyhez a grafikai előképet Jeremias Wolff Apostelserie nevű, Augsburgban kiadott kiadványa szolgáltatta (86-88. kép).569 Bertalan, Máté, Simon és Mátyás apostolok megjelenítése a céh stallumának háttámláján nem a szentkultusz kései megnyilvánulásának tekinthető vagy a céhes oltáron megjelenített védőszent szokásának felelevenítéseként értelmezhető, hanem valószínűleg csupán az apostolszentek által tartott attribútumok, szerszámok szolgáltatták az okot kiválasztásukra, azok ugyanis ismétlik a céh jelvényét összetevő szerszámokat. Apostoltábláknak stallumon való ábrázolására más Erdélyi példát nem ismerek, hacsak a kisdisznódi templom karzatának alsó táblái akként nem minősíthetők, legközelebbi párhuzamai talán a bergenhuseni stallumok dorzállapjai. Típusát tekintve az ilyen jellegű ábrázolások elterjedt műfajt
képeznek
az
evangélikus
templomok
berendezésében,
ahol
főként
karzatmellvédként alkalmazzák, de előfordul mennyezeti kazettákon is, pl. Hintz vagy Paniz esetében.570 A brassói apostol pannók ilyen, tipológiai párhuzamait találjuk a brassói mártonhegyi kis templom későbbi, mai formájukban a 18. század második felére datált karzatmellvédjeiben, de az oroszi és kistoronyi templomok karzatfestményeiben is.571 Az asztalosok stalluma a használatát tekintve is kiválóan dokumentált. Tudunk például a stallumot díszítő két török szőnyegről, melyet Hannes Mühsam mester testamentumában hagyományozott a stallumra,572 de feljegyzésre kerültek a stallumnak rendszeres takarító és
– Anno 1748 Lassen sie die Knöpf machen auf das gestiel und geben dafür 1,,44 § Für die Zieraten oben am Gestiel 2,,04. § Laßen sie das Gestiel von mahlen und geben dem Mahler fl. 18 § Für die an die thüren angeschlagene Bänder und das Schloß an die trugel 1,,40. In Sum(m)a dieses sind die völlige Unkosten die man hat gehat bis das Gestiel gantz ist fertig worden nemlich fl. 74,,28, vö. Br. L., IV.Hd.27/2, 3. 569 Jeremias Wolff: Apostelserie, Augsburg, 1701/1715. Idézett előképek a Germanisches Nationalmuseum Nürnberg grafikai gyűjteményében, l.sz. HB 6769, Kapsel 1235a (Szt. Bertalan), HB 6772, Kapsel 1237 (Szt. Máté), HB 6771, Kapsel 1237 (Szt. Simon), HB 6773, Kapsel 1237 (Szt. Mátyás). 570 Schöntube 2008. 571 Az oroszi karzatfestményekről ld. Sabău 2005, 62-67. 572 Vö. Hannes Mühsam végrendelete (1704), Br. L. IV.Hd.27/8. Ld. még az erre vonatkozó bejegyzést az asztalos céh jegyzőkönyvében, vö. Register der Tischler Zunft (1520–1863), Br. L. IV.Hd.27/1. 116.
135
karbantartó munkálatai is, melyet minden esetben a céh, illetve a testvériség tagjai végeztek.573 Korántsem ilyen gazdag a szabók stallumának történetét megvilágító adatállomány és a stallum is megváltoztatott állapotban maradt ránk (Kat. 4). A nyugati bejárat két oldalán elhelyezkedő
stallumpár
egyedüli
dísze
a
mellvédre
erősített
tíz,
allegorikus
erényábrázolásokat hordó pannó, mely egykor a stallum hátlapját képezte.574 A hagyományon kívül nincs semmilyen támpontunk arra, hogy ez valóban a szabók céhének stalluma volt vagy sem. Az ülésrend 18. század közepi lajstroma szerint a szabó mestereknek csak egy része foglalt a hosszház északnyugati sarkában helyet, másik részük, az ötvös mesterek szomszédságában, a hosszház északkeleti sarkában ült. 575 A funkcionalitást illető bizonytalanságok megnehezítik az erénytáblákkal való díszítés okozatának értelmezését is. Miután 1997-ben Nicolae Sabău rátalált az erényábrázolások grafikai előképére Michael Engelbrecht augsburgi metszetkészítőnek egy művében,576 Silvia Popa próbálta meghatározni az ikonográfiai választás okát (89, 91. kép).577 Popa – Markus Fronius prédikációit véve alapul – a századelő pietista mozgalmának az erényekre irányuló figyelmével érvel és magát Froniust tekinti az ikonográfiai koncepció szellemi szerzőjének. A stallumok elkészítésének kontextusában valószínűbbnek tűnik azonban, hogy egy céhes stallum tartalmi és ornamentális hivatkozásai a céhre vonatkozzanak, hasonlóan az asztalos céh példájához. Ez abban az esetben, ha a stallum valóban a szabók céhének ülőhelye volt. A bejárattól jobbra és balra elhelyezett két stallumrészen felállított öt-öt tábla közt határozott stiláris törés figyelhető meg: míg szemből tekintve a jobboldali rész táblái részletgazdag kompozíciókat, figyelmesen kidolgozott, elegáns kontraposztban álló alakokat fest, a baloldali rész esetében ez csak egy, a szorgalom erényét ábrázoló, táblára igaz, a többiek statikusabbak, alakjaikat teljesen más póz, más jellegű gesztusok jellemzik. Míg az engelbrechti előképet szorosan követő táblákon, az egyes kompozicionális elemek elhagyása, feltehetőleg technikai okokból történik, a fent említett stiláris eltérést mutató táblák Engelbrecht grafikáit egyáltalán nem is követik. Az augsburgi grafikai lapokat a
573
Br. L., IV.Hd.27/4. 59, 65. A táblák eredeti elhelyezéséről ld. Kühlbrandt 1927, 25. Kühlbrandt a század elején arról ír, hogy a szabók stallumának halántékoldalai, akárcsak a tanácsosok stallumának esetében, csúcsíves, mérműves ablakokkal vannak áttörve, vö. Uo. 74. Mára ennek semmi nyoma nem látható. 575 Ev. Egyh. L., IV.Be.64/Ülésrend 1746, 3v, 4. 576 Sabău 1997, 121-139. 577 Popa 2006, 197-208. 574
136
brassói pannókkal egyenként összehasonlító Nicolae Sabău megállapítja, hogy a baloldali rész szemérmesség, mértékletesség, bölcsesség és remény táblái eltérnek az előképtől, ám ennek okaira különösebben nem tér ki, az eltérést a brassói mester művészi szabadságának tudja be.578 Kérdése inkább arra vonatkozik, hogy miért maradtak ki a brassói sorozatból az Engelbert könyvecskéjében jelen levő igazság és igazságosság táblák.579 Ez foglalkoztatja Silvia Popát is, aki azt a tézist állítja fel, hogy a két tábláról a pannóknak dorzálból mellvéddé alakításakor mondhattak le, ám arra, hogy miért pont ezekről, nem tud választ adni.580 2004-ben írt magiszteri dolgozatomban, a táblák közti stíluskülönbséget mesterváltásnak véltem tulajdonítani, illetve egyszerűen két különböző kéz munkájának tartottam, mely akár egyazon asztalosműhely keretén belül is elképzelhető. 581 A felismerés, hogy a mértékletesség és remény tábla határozottan egy másik előképet követnek, éspedig Hendrik Goltzius erények és bűnök sorozatának megfelelő tábláit, módosíthatja korábbi feltevésemet (90, 92. kép).582 Úgy tűnik a kvalitást, illetve a stílusbeli eltéréseket nem annyira a festőasztalosok készsége, mint inkább az előképek különbözősége, esetenként ennek hiánya határozhatta meg. Korántsem biztos ugyanis, hogy az asztalosok grafikai előképeket tömörítő tárában teljes művek voltak, hanem inkább elterjedt a leginkább kompilációkhoz hasonlító munkafüzet, melyekbe skiccek, vázlatok vagy másolt részletrajzok mellett, egyenként grafikákat ragasztottak,583 melyek aztán helyenként előképként szolgáltak. A Goltzius féle előképeket követő táblák mestere már biztosan ismerte Engelbrecht grafikáit, ugyanis Goltzius alakjait az engelbrechti kompozícióba állítja be. Ez is amellett szól, hogy a stílusváltásért az előképváltás okolható és hogy valószínűleg Brassóban nem állt rendelkezésre az augsburgi metsző teljes műve, így más erényábrázolásokhoz folyamodtak, illetve azok teljes hiányában, saját szerzeményű kompozíciókkal pótolták a sorozatot. A mellékhajókban a fal mellett felállított stallumok mellvédjén, a pillérek közti stallumok hátoldalára erősítve és a karzaton levő tribünök hátoldalán, céhes jelvényeket ábrázoló festett pannók helyezkednek el. Ezek eredeti helye minden esetben a karzaton levő tribünök hátoldala, illetve mellvédje volt, szerepük pedig értelemszerűen az ülőhelyek
578
Sabău 1997, 125-130. Uo. 136-137. 580 Popa 2005, 23-24. 581 Bálint 2004, 28-30. 582 Hendrick Goltzius: Tugenden und Laster (1576–1638), ld. Bartsch, 242, 247, illetve Nr. 265 és 270. 583 Brukenthal Múzeum Nagyszeben, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, ltsz. Ms 311 és Ms 447. 579
137
megjelölése. A pannók kompozíciója egyszerű sémát követ: címertartó alakok által feltartott koszorúban a céh jelvénye van feltüntetve, a feliratok a dátumot és a céh aktuális elöljáróságának nevét vagy monogramját örökítik meg. A kompozíció a céhek és a táblák elkészítési idejének függvényében csak részleteiben variál: a címertartók angyalok, griffek, oroszlánok, a kompozíció helyenként architektonikus elemekkel egészül ki, bibliai idézetekkel vagy a kompozíciót keretelő drapériával. A céh jelvénye, hagyományos módon mindig a céh szerszámait és termékeit vonultatja fel, úgy ahogyan az a céh pecsétjéből kiindulva az összes egyéb céhes terméken megtalálható volt, a zászlótól, a ládán, edényeken vagy behívótáblán keresztül a sírkőig.584 Csupán két tábla esetében ismerjük annak szerzőjét: a takácsok legénységének padján levő, 1747-ben készült táblát egy ismert nevű kortárs brassói festő, Johann Oelhann szignálja (Kat. 21),585 a vászonszövők 1791ben festett tábláját pedig az a Sigismund Rosa, akinek számos vedutája legénykísérő leveleket díszítő metszeteken maradt fenn.586 Hogy a pannók 1712-től 1826-ig több időszakban készültek egyértelmű az évszámok szemügyrevétele alapján, de a táblák kvalitása, elkészülésük időpontjának függvényében szintén nagyon változó. A fennmaradt darabok nagy része, a tribünök megépítésének idejéből származik, amikor a frissen megépült északi oldalkarzatot elsőként berendezték. Ezek közül a legkorábbinak valószínűleg az az in situ megőrzött keltezetlen pannó számít, mely a posztókészítők jelvényeit hordozza, két pár, oroszlánokból és angyalokból álló, címertartó alakot vonult fel, jellegében pedig jobbára a paraszti környezetből ismert bútorfestésre emlékeztet. A takácsok, bádogosok, kádárok, kötélverők, tímárok 1712-re datált táblái is mutatnak részletkülönbségeket, melyek közül a legszembetűnőbb a jelvényeket magába foglaló koszorú formája. A korábbi példákon alkalmazott, elvontságig sematizált, szalaggal lazán körbefont koszorút, egyazon évben egy rozettákkal kombinált, ún. Olaszkoszorú váltja fel. A címertartók tekintetében, az ágaskodó oroszlán és a levegőben lebegő angyal hagyománya egyaránt folytatódik, ezen kívül a bádogosok tábláján griff alakú címertartók vannak. Az 1712-es évszámot viselő táblák közül, jelenleg négy található eredeti helyén, az északi karzat padjainak eredeti hátlapján (Kat. 5, 8, 9, 10) és nyolc, melynek elsődleges helye a nyugati karzat lehetett, a templomhajókban (Kat. 6, 7, 11, 12, 13, 14, 15, 16). Az 1714–1715 között épített, déli oldalkarzat berendezésének első szakaszából, csak az 1715-ös évszámot magán viselő, jelenleg a déli mellékhajóban 584
Bielz 1936, 5-20; Eichhorn 1969, 72-79. Oelhannról ld. Popica 2010, 25-37. 586 Ld. pl. az asztalos céh két legénykísérő levelét, közli Burzenland 1928, 109 és 110 ábra. 585
138
elhelyezett, a kovács-lakatosok két táblája maradt fenn (Kat. 17, 18). A tábla lombkoszorúja és a céhjelvény jelképes tárgyai is kiváló minőségűek, a címertartó angyalok azonban elnagyolt, vázlatszerű kidolgozásúak. Az 1731–1747 között készült pannók mondhatók a legmagasabb művészi színvonalú kompozícióknak. Ide tartozik, a szűcsöknek, egy 1731-re datált, illetve egy évszám nélkül hagyott, ám az előbbivel szoros stílusrokonságot mutató, táblája (Kat. 19, 20), illetve a takácsoknak két, 1747-re datált pannója, melyeken a koszorú helyét, koronával vagy kagylóval koronázott kartus veszi át, a címertartó angyalok pedig elegáns pózban álló, vértet, hermelinbundát viselő, pálmaágat és babérkoszorút tartó, nőalakok (Kat. 21, 22). A több évtizedet felölelő időszak, mely a szemlélődésünk tárgyát képező perióduson túlmenően is folytatódik, nem annyira a pannók elkészülésének ritmusát tükrözik, sokkal inkább utólagos átfestéseknek tulajdoníthatók, melyek a céhes stallumok dinamikus használatáról tanúskodnak. Átfestették a pannókat, ha a céh vagy legényegylet helyet változtatott, számában megfogyatkozott vagy növekedett, illetve, ha az egylet megszűnt és más került helyébe (94. kép). Így a mára öröklődött állományban nem találjuk például a kötélfonók vagy a bőrcserzők tábláit, a susztereknek, csizmadiáknak viszont aránytalanul sok táblája maradt fenn és megjelent a 18. századi lajstromban egyáltalán nem szereplő kalapkészítő céhnek a táblája is. Minden jel arra mutat, hogy nemcsak a legények, hanem a mesterek stallumai is hordozták a céh jelvényét valamilyen formában. Ma is létező kevés példája közül a fennebb tárgyalt asztalos stallumot emelném ki, illetve azt az archív fotókról ismert stallumdíszt, mely a szűcsök céhének jelvényét tartó kis alakokat ábrázol (93. kép).587 Továbbá, az északi mellékhajó, pillérek közt elhelyezett legkeletibb stalluma, valószínűleg a csizmadiák eredeti helyén fennmaradt ülőhelye, melynek hátoldalán a céhjelvényt architektonikus keretbe foglalták.588 Az erdélyi emlékanyagra minden esetben a céhjelvény egyetlen elemének a stallum- vagy karzatmellvéden való megjelenítése jellemző, pl. a berethalmi templom vagy a segesvári kolostortemplom esetében, csupán Brassóban, a főtemplomban és a Márton hegyi filiáléban maradtak fenn címertartós, a céhpecséthez hasonlóan komponált céhjelvények.
587
A díszek egykor a Burzenländer Sächsisches Museum-ban voltak kiállítva, ma a megyei történelmi múzeum kiállításának részét képezik. Fotót közöl róluk Kühlbrandt 1927, 64. kép. 588 A suszter mesterek helye már 1696-ban itt van, vö. Chronik der Schusterzunft (1689–1827), Quellen VI, 587.
139
3.3.2. A szószék Az újjáépített szószék a templom hosszházának déli oldalán, a középső pilléren található (Kat. 24). A faragott, festett kőből készült szószékkosár a nyolcszög öt oldalával képzett, mellvédkazettáit aranyozott kartusok és rozetták díszítik, alsó peremén szintén domborművesen alakított, aranyozott akantuszfríz húzódik. A kosár félig a falba süllyesztett pilléren áll, melyhez kőtáblákat és könyvet tartó Mózes alak kapcsolódik szorosan, mintegy a vállán hordozva az építményt. Feje fölött, a pillér fejezetén négy kerek medaillonban evangélistaszimbólumok találhatók, balról olvasva az angyal, az oroszlán, a bika és a sas, fölöttük a szimbólumokat feloldó feliratok, piros majuszkulával, S MATH: / S MARC: / S LUC: / S JOH: . Efölött, a szószékkosarat mintegy noduszként alulról lezáró részen, két lebegő, harsonáját maga mellett tartó angyal ovális medaillont tart, melyben aranylombozatú, gyökerét láttató fa és a fához közelítő fejsze van ábrázolva. Az ábrázolást az LB monogram, illetve a Math. 3 V.10. bibliai hivatkozás kíséri (98. kép).589 A szószékkosárba a pillérre tekeredő kőlépcső vezet, melynek áttöretlen mellvédjét nagyméretű, plasztikus, aranyozott akantuszlevelekkel díszített balluszterek tagolják. A korlát alatt szintén domborművesen alakított, aranyozott akantuszfríz vonul. A mellvédet a feljáró alján kis kapuőrző oroszlánok díszítik, melyek közül egyik üres felületű kartust tart (96. kép). A feljárót kis faragott fa ajtó zárja, melynek félkörívesen lezárt, kerubok által őrzött tükrében Jeremiás elhívatásának ábrázolása látható – a felhőkből kiemelkedő, sugárkoszorúval ábrázolt Úr, jobbját a gesztusaival szerénységét és megalázkodását kifejező Jeremiás szájára helyezi, miközben kinyújtott baljával a kép felső peremén, szintén felhők között ábrázolt üstre és mandulavesszőre mutat.590 A déli karzat szószéket
589
Máté evangéliuma, 3.10: A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik. 590 Jeremiás könyve, 1.4-19: 4. Szóla pedig az Úr nékem, mondván: 5. Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, már ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé 6. És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én! 7. Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd ezt: Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, a kikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, a mit parancsolok néked 8. Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr 9. És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba! 10. Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj! 11. Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én 12. És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt 13. És másodszor is szóla hozzám az Úr, mondván: Mit látsz te? És felelék: Forró fazekat látok én, és pedig a szája észak felől van 14. És monda nékem az Úr: Észak felől támad a veszedelem e földnek minden lakosára 15. Mert ímé, előhívom én az északi országok minden nemzetségét, mondja az Úr, és eljőnek, és kiki felállítja az ő királyi székét Jeruzsálem kapui előtt, és köröskörül minden kerítése ellen, és Júdának minden városa ellen 16. És kimondom ítéleteimet felettök az ő mindenféle gonoszságukért, minthogy
140
határoló árkádjainak vállkövei angyal alakúra vannak faragva, akik nyitott könyveket tartanak és harsonákba fújnak, melyekből írásszalag formájában terjed a hang. A keleti angyal könyvének oldalain a Rufe / getrost / schone / nicht / Erhebe / dein Stim / wie eine / Posaune,591 harsonájából előbújó írásszalagon pedig a Wache auf der du schläfst felirat található (95. kép). A nyugati angyal könyvében a wer Oh / ren hat / der höre / was der / Geist / der Ge / meine / sagt,592 írásszalagján az Auf daß dich Christus erleucht feliratokat hordozza.593 A kőszószék fölé, a falból a nyolcszög hat oldalával kilépő, fából faragott, festett hangvető emelkedik (Kat. 25). A szószékkorona alsó részének minden oldalát gazdagon kiképzett, aranyozott, angyalfejeket keretező fülkagyló-kompozíciók és virágfüzérek díszítik, valamint az evangélisták álló alakjai. A korona lanternáján, mely szintén fülkagyló-kompozíciókkal gazdagon díszített, a győzedelmes Krisztus szobra áll. A szószék, a hozzá tartozó kis ajtóval együtt, Lörenz Bömches adományából készült, 1696-ban,594 1698-ban Georgius Abraham adományozta a hangvetőt.595 A szószékkel kapcsolatosan tudomásunk van azonban számos kelmeadományról is, melyek közvetlenül a szószék építésével párhuzamosan,
ezzel kapcsolatosan történtek,
összehangolt adományok voltak. A források által jegyzett és az egyház leltárában fellelhető és azonosítható darabok közül kétségkívül a legértékesebb az a szószéktakaró, melyet Martha Abraham, a szószékkoronát adományozó Georgius Abraham neje ajánlott fel (Kat. 79).596 E szószéktakaró esetében egy oszmán-török dísznyeregtakaró (cafrag) került átdolgozásra, amennyiben ezt egy vörös bársonytakaróra applikálták, fémszálas csipkével szegélyezték és a szószékre való felfüggesztés érdekében bőrszíjakkal erősítették, felső szegélyén pedig gyűrűkkel látták el. A tárgy jobb felső sarkában hímzett felirat található, Martha Abra / geb. Imin 1695.
elszakadtak tőlem, és idegen isteneknek áldoztak, és tulajdon kezeik munkáit imádták 17. Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök! 18. Mert ímé én erősített várossá, vasoszloppá és érczbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen 19. Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged. 591 Biblia idézet: Rufe getrost, schone nicht, erhebe deine Stimme wie eine Posaune, Jes. 58,1. 592 Biblia idézet: Wer Ohren hat, der höre, was der Geist den Gemeinden sagt! Offenb. 2,29, 3,6, 3,13, 3,22. 593 Az írásszalagokon levő felirat egy bibliai idézetnek a rövidített változata, eredeti: Wache auf, der du schläfst, und stehe auf von den Toten, so wird dich Christus erleuchten, Jes. 6.1. 594 Tartler Collectanea, 124-125; Kühlbrandt 1927, 14, 32; Eichhorn 1937, 56. 595 Uo. 125. Tartler ezen a helyen említést tesz arról is, hogy a hangvetőt 1842-ben Georg Traugott Trepches, szíjgyártó javíttatta. Ld. még Kühlbrandt 1927, 14, 32; Eichhorn 1937, 56. 596 Eichhorn 1937, 56.
141
A fenti mellvédtakarón kívül Martha Albrich adományozott a szószék dorzálrészét díszítő, szintén vörös bársony terítőt, melyet fémszálas csipkeszegély és arany koszorúba foglalt agnus dei ábrázolás díszít (Kat. 68).597 A fenti két tárgyon kívül számos további kelme és szőnyegadományról tudunk, melyeket a szószék megépítése alkalmával, a Bartesch-Hirscher, Schoppel és Jacob családok asszonyai tettek.598 Bár ami a figurális elemeket illeti, a brassói szószék nem föltétlenül képvisel egy gazdagon díszített típust, ikonográfiája beilleszkedni látszik a 17. századi gyakorlatba. 599 Tartópillérét egy nyolcszög alaprajzú pilaszterhez simuló Mózes alak képezi, a pillér fejezetén
evangélistaszimbólumok
láthatók.
A
16-17.
század
folyamán,
német
nyelvterületen készített szószékek nagy részének lábazata Mózes alakúra van kiképezve. Korai példái a Dessau-i Máriatemplom (1540), a Strehla-i (1565) és Lübeck-i (1568) templomok szószékei. 1590 után egyre inkább elterjed a Mózes alakú tartópillér alkalmazása, Georg Steyer Helmstedt-i szószéke (1596), Michael Schwenke Lauenstein-i szószéke (1594 / 1602), a Ziegler szobrászcsalád Messelhausen-i szószéke (1600 / 1718) vagy Andreas Schulze Luckau-i szószéke (1664–1666) egy pár jellemző példa ebből az időszakból. Magyarországon jóval kevesebb példát ismerünk, melyek közül a 16. században készült borbándi szószéket és a lőcsei Szent Jakab templom 1625–26-ban készült Mózes-alakra támaszkodó szószékét említeném, mely utóbbi Kollmitz Kristóf munkája.600 A kőtáblákat tartó Mózes alak a szószéktartópillér szerepébe helyezve egyértelmű jelentéstöltetet hordoz: a törvényt jelképezi, melyen az evangélium nyugszik és az Ószövetséget, mely az evangélisták képviselte Újszövetség és a keresztény Egyház alapja.601 Kezében a kőtáblákat tartja, melyeken jól látható római számok utalnak a tízparancsolatra. Baljában – a Mózes-ikonográfiában páratlan módon – bőrkötéses kötetet hord, mely feltehetőleg az Újtestamentumra utal, tágítva a szószék alappillérének szimbolikus jelentéstartalmát. Szintén szokványos ikonográfiai helye az evangélistáknak vagy evangélistaszimbólumoknak a szószékkosár, ahol vagy az alsó konzolrészen jelennek meg – akárcsak esetünkben – vagy a sokszögű kosár élein, mellvédmezőiben. Kézenfekvő ikonográfiai értelmezése a biblikus tartalmak közvetítésével áll kapcsolatban, s mint olyan az
597
Uo. 56. Uo. 56. 599 Poscharsky 1963. 102-212. 600 Baranyai 1975, 412-417. 601 H. Schlosser: Moses. LCI 1971. 3. 282-298, különösképpen 294. 598
142
Újszövetség szövegét jelképezik, úgymint a prédikáció szövegének alapját, keretét. A brassói szószék a szokásostól eltérő módon az evangélistaszimbólumokat önállóan, az evangélisták nélkül ábrázolja, akiknek figurális alakjait csupán a rájuk utaló felirat helyettesíti. Az evangélistaszimbólumokra szorítkozó ábrázolás a gótikus szószékek esetében a korai itáliai munkákra jellemző, esetenként feltűnik német nyelvterületen is, például a bázeli Szt. Theodor szószékének esetében, Kaňk, Rakonicz, Strassburg, Armsheim vagy a híres freibergi tulipánszószék hangvetőjén. Ezt a meglehetősen ritkának számító megoldást Brassóban valószínűleg inkább a megbízott kőfaragó felkészültsége és a megbízás jellege határozhatta meg. A Mózes alak kivitelezésének részleteiből ítélve, a kőfaragó nem figurális ábrázolásra iskolázott mester lehetett, ami elképzelhetően a körplasztikus, figurális motívumok mellőzéséhez, leépítéséhez vezetett. Tartalmilag a brassói szószék tartópillérének ábrázolását abba az ikonográfiai csoportba sorolnám, mely Mózest és az Evangélistákat együttesen állítja a szószék hordozói közé s melynek kiemelkedő példái Klaus Gabrielnek Breklum (1646) és Bredstedt (1647) templomaiban állított szószékei. Főhelyre került az a lebegő angyalok által tartott koszorú, melyben a szószék építését adományozó Lörenz Bömches monogramja van feltüntetve. A koszorú mezejében ábrázolt fa és balta jelentésére a feltüntetett bibliai hivatkozás utal. A bibliai bekezdés jelentése hasonló az emblémaként való értelmezéshez; mindkettő a bűnösök, az árulók, a rosszakarók szimbolikus irtására vonatkozik. Felmerült, hogy az ábrázolás személyes összefüggésben állhat Lörenz Bömchessel, devizája vagy családi címere lehet, mivel a szász Bömches jelentése adott esetben lehet Bäumchen, azaz fácska, ahogy az is, hogy a Mózes alakban talán a mészárost formázta volna meg mesterünk, az adományozó személyének ilyenforma hangsúlyozása azonban a brassói polgári környezetben nem jellemző. Nyilván Brassó mintájára, az emblémát átveszik a szászvolkányi, jóval később, a 19. század elején készült szószéken is, ahol a kosár mellvédjén annak egyetlen figurális díszévé válik.602 A szószékkosárba vezető lépcső alján található kis faragott ajtó az írott források szerint a szószékkel egy időben, szintén Lörenz Bömches megrendelésére készült.603 A faragvány szintén ótestamentumi jelenetet, Jeremiás próféta elhívatását és látomását jeleníti meg, melynek szószékajtón való ábrázolására nem ismerünk párhuzamot, sőt 602 603
Fabini 2002, 817. Eichhorn 1937, 56.
143
egyáltalában ritka témának számít a gyakrabban felkarolt Jeremiás gyásza vagy megkövezése mellett. Ritkaságát tekintve abból indulunk ki, hogy a témának ezen a helyen való megjelenítése a megrendelő személyes elképzelésével, személyes akaratával áll összefüggésben. Előképe valószínűleg augsburgi grafikai kiadások közt keresendő, ahonnan a brassói festőasztalos mesterek egyébként is gyakran választottak előképet munkáikhoz, ám pontos azonosítása így sem egyszerű. A téma ismert grafikai ábrázolásai pl. Sebald Beham, Egenolph Christian ún. Beham-Bibliájának lapján (1533),604 egy 1575– 1600 körüli ismeretlen szerzőjű metszeten,605 egy ismeretlen F kezdőbetűs metszetkészítő mester későbbi lapján (1751-1775),606 hasonló ikonográfiai szerkezetet, de eltérő képszerkesztési elveket követnek. A szószék morfológiájában a szószékajtó jól meghatározott szerepet tölt be. Ábrázolása, ikonográfiája szempontjából a lelkészre, prédikátorra vonatkozik, mint egyedülire, aki átlépi, átlépheti küszöbét s mintegy szellemi útravalót, bátorítást, töltetet kíván adni a szószékbe és egyben a prédikációhoz vezető útján.607 Sokszor kerül erre a helyre például Krisztus, a jó pásztor szerepében vagy a diligite veritate et pacem és ehhez hasonló jelmondatok, devizák. Jeremiás elhívatása, a prédikáció feladatával való felruházása, mellyel az Úr az Ő szent szavát adja szimbolikusan a próféta szájába, a szószékajtón találó és értelmezésében kézenfekvő szimbolikát hordoz. Jeremiás történetéhez azonban az Úr szava hirdetésének feladata mellett Jeruzsálem pusztulásának története is társul, mégpedig a hűtlenség és a bűnös életvitel miatt elrendelt isteni büntetésnek tulajdonítható pusztulása, melyet az ajtócska ábrázolása mellett az is hangsúlyoz, hogy az angyalok által tartott könyvekbe is Jeremiás idézet került. Ezt a diskurzust a brassói értelmiség és köztük is főleg Markus Fronius előszeretettel használta az aktuális helyzet értelmezésére. Nemcsak a tűzvész leírásában, hanem naplójegyzeteiben és főleg prédikációiban visszatérő gondolat, hogy a tűzvész a közösség bűneire küldött isteni figyelmeztetés. A tűzvész után tartott első istentiszteleten, a templom udvarán, improvizált pultnál, Jeremiás siralmait olvasták fel,608 de Ézsaiás és Ámós példái mellett, a Jeremiás-hasonlat a katasztrófaprédikációk
604
Sebald Beham, Engenolph Christian: Jeremias Vision der Bestrafung Jerusalems (1533), Herzog AntonUlrich Museum, Braunschweig. L.sz. HSBeham AB 3.33rH. 605 Der Prophet Jeremia sieht einem dampfenden Kessel als Vorboten des Unheils (1576–1600), Herzog August Bibliothek, Wolfenbüttel. L.sz. Graph. Res. A:435. 606 Jeremias zum Himmel schauend vor Stadtkulisse (1751–1775), Herzog August Bibliothek, Wolfenbüttel. L.sz. Graph. Res. A: 427. 607 Poscharsky 1963, 137-140. 608 Philippi–Wirth-Poelchau 1989. 154.
144
leggyakrabban idézett toposza is.609 A szószék építésének évében, a nagy tűzvész hatodik évfordulóján tartott prédikációjában, Fronius már szónoklata elején tiszta párhuzamot von Jeruzsálem és Brassó között és Jeremiás próféta szavait képletesen a brassóiak szájába adja. A tűzvész isteni büntetésének okát a város bűnösségében látja, a csapások elkerülését egyedül a bűnbánatban. Patetikus modorban számba veszi a tűzvész okozta károkat, miközben Brassót páratlan szépségű, Jeruzsálemhez mérhető jelentőségű és gazdagságú városként írja le, melynek múltja, műveltsége messze meghaladja az egész ország városait.610 Ilyen formán elképzelhető, hogy a szószék tartalmi koncepciójának szerzője valóban az a Markus Fronius, aki a szószék építésének idején a templom főlelkésze, s aki – kimutathatóan 1711-ig – pont erről a szószékről harsogta szenvedélytől fűtött, megtérésre, alázatra és bűnbánatra szólító prédikációit évente a tűzvész napjának tragikus évfordulóján. Fronius műveltsége, rajztudása és ikonográfiai konstrukciók készítésében való jártassága és hajlama, szinte egyedüliként minősítette erre kortársai közül.611 A hangvető Georgius Abraham megrendelésére készült a szószék felállítása után három évvel. Ezúttal fából készült festőasztalosmunkáról van szó, mely a hangvetők klasszikus ikonográfiai felépítését követve a mennyezeten a szentlélek galambját, a peremén a négy evangélista alakját, lanternáján pedig a győzedelmes Krisztust ábrázolja. A hangvető szerepe bár elsősorban gyakorlati célokat szolgál és az akusztika, a prédikáció hallhatóságának segítésében van szerepe, megőrzi a gótikában ráruházott szerepet is a szószék helyének kiemelésében. Felfelé terjeszkedő szerkezete egyértelműen kiemeli a szószék templomtérben második súlypontként betöltött szerepét. Ikonográfiája – mint esetünkben is – az újszövetségre utal, kompozícióját a világ fölött is győzedelmeskedő Krisztus alak koronázza. Ami a szószék elkészítésének helyét illeti, úgy itt helyi, brassói produkciót feltételezünk, melynek hatása a Székelyföld, Erdővidék és a kőhalmi járás területéig érezhető. Maga a hangvető majdnem teljes egyezést mutat a közeli, ismeretlen építési idejű prázsmári templom hangvetőjével (101. kép).612 Bár ez utóbbi jelentős veszteségeket és átfestéseket szenvedett el az idők folyamán, a hangvető felépítése, a kis porcidomos fülkagylódíszekből
609
Ld. Markus Fronius prédikációit, Ev. Egyh. L. I.F.9/I, 39-43; Br. L. I.F.11/4, 5, 11. Ld. Ev. Egyh. L. I.F.9, 39-43. 611 Arra, hogy Fronius a szószék ikonográfiájának szerzője lehetett, helyesen érez rá Kühlbrandt, bár forrásait nem tűnteti fel. Vö. Kühlbrandt 1927, 32. Froniusnak a különböző tartalmak képi megjelenítésére törekvő ténykedéséről ld. Zikeli 2007, 99. 612 Fabini 2002, 592. 610
145
komponált, angyalfejekkel díszített háromszög-oromzatok, de még a hangvetőt koronázó győzedelmes Krisztus alakját tekintve is azonosak. A szószékkosár kőfaragómunkája látszólag egy építészeti részletek faragásában jártas mester munkája. A kosár és a lépcsőfeljáró igényes, pontos kőfaragói munka, a lépcsőkorlát balluszterei, a báb középtengelyéből kinövő, rásimuló akantuszlevelekkel, szoros párhuzamot mutatnak a vargyasi Dániel kastély loggiájának tartóoszlopai (1687) kialakításával (131-135. kép).613 A faragványok azonban szoros rokonságot mutatnak a faragott sírkövek jellegével, részletformálásával is, így legközelebbi párhuzamai helyileg is közel, a templom északnyugati előcsarnokában vannak. A medaillont tartó angyalok például azonosak a Michael Hermann (†1679) és Bartholomaeus Seuler (†1715) közös sírkövén levő címertartó angyalokkal, sőt a Mózes alak is, bár kvalitásában azoknak messze alulmarad, Michael Hermann, Bartholomaeus Seuler és Andreas Rheter (†1707) sírkövön megmintázott büsztjeit idézi (Kat. 106-108). Alsócsernátonban és Nagyajtán, a brassóihoz jellegében és formai kialakításában is nagyon hasonló faragott kőszószékek találhatók, melyek közül az 1700-ban készült csernátoni szószéken, a 20. századi felújítás rút körvonalai ellenére is egyértelmű az akantuszlevelekkel díszített balluszterek, a levélfrízekkel és virágfüzérekkel díszített tagozatok Brassóval mutatott hasonlósága (100. kép). Hasonló szószék készült Nagyajtán is 1710-ben, Donáth György megbízásából, akinek címere itt is a kosár mellvédjére került. Az alsócsernátoninál magasabb szószék ugyanúgy követi a brassói szószék felépítésének jellegzetességeit és az egyes tagozatok, a balluszterek, kosár pereme, lábazat nodus részének akantuszlevelekkel és indafűzérekkel való díszítését (99. kép). Készítője J. Köfa abbreviációval szignálta munkáját, többet kilétéről, működéséről nem tudunk. A Fekete templom újjáépített szószéke tudatosan komponált, zárt koncepciójú műnek tűnik, melynek esetében az építtetés és felszerelés összehangoltan, egy közös koncepció és elképzelés jegyében történt. A templomtér berendezésének eme kényszerűen adódó új lehetőségét kihasználva, megtörténik a protestáns, lutheránus tér programatikus megteremtése, a Reformáció idején csak adaptált és alkalmazott elemek lutheránus eszmék szerinti újjáteremtése.614 A lutheránus térkoncepció két alappólusa az oltár és a szószék, az Úrvacsora és a Prédikáció színhelye. A szószéket, az Úr szava hirdetését megillető helyszínt az oltárral egyenrangúvá téve a lutheránus térrendezés eltér a katolikus templom 613 614
Fehér 2004, 22-26. A Reformáció utáni templomtéradaptációkról ld. Crăciun 2008, 97-124; Machat 1985, 309-326.
146
oltárcentrikus egyirányú terétől, illetve a református térkoncepciótól is, mely az oltárt teljesen mellőzve, kizárólag a szószék köré építi a teret.615 A szószék tehát esetünkben a templomtér egyik súlypontja, a lutheránus gyakorlat és eszmék egyik alapszimbóluma, és mint olyan a térkoncepció és struktúra egyik alapvető rendezőelve. A szószéknek térsúlypontként betöltött szerepét alátámasztja az is, hogy a templomi ülőhelyek és a sírhelyek fontossági mutatója egyformán ehhez viszonyítva változik: a tulajdonosok nevéből következtethetve legelőkelőbb ülő- és sírhelyek a szószékhez viszonyítva alakulnak.616 Hogy mennyire követte az újjáépített szószék a tűzvészben elpusztult elődjét, nehezen meghatározható, a források nem tesznek sem elhelyezésére, sem külalakjára utalást. Egyetlen a szószék újjáépítéséről szóló bejegyzés, Martin Ziegler krónikájában olvasható, aki szerint Martin Harnung lelkész az új szószék megépülését követő első prédikációt ugyanarról a szent helyről mondta, ahonnan anno felszentelése utáni prédikációját tartotta.617 Hogy ez mennyiben vonatkozik egy valóságos topográfiai egybeesésre és mennyire inkább a bezáruló kör illusztrációjának toposza, nehezen eldönthető. A tűzvészben elpusztult szószék minden valószínűség szerint a reformáció előtt épült, gótikus szószék lehetett. Erdélyszerte a szászsebesi, a berethalmi, szászmuzsnai, nagyszebeni és riomfalvi templom őrzi még középkori szószékét, ez utóbbi kettő esetében csak a szószékbaldachin van eredeti helyén, a szószékkosár másodlagos elhelyezésben. Minden esetben faragott, festésnyomokat őrző kőszószékről van szó, melynek mellvédjét vakmérművek, illetve kőbe faragott bibliai jelenetek díszítik. Elhelyezésük szempontjából aligha lehet egységes sémát felállítani: a szószék helyenként a hosszháznak a diadalív melletti első pillérén található, a déli oldalon, máshol a mélyebben a hosszház közepe felé benyúlva, az északi oldal egyik pillérére építve. Hogy Brassóban hol lehetett a tűzben elpusztult szószék, a jelenleg rendelkezésre álló adatok birtokában nem meghatározható.
615
Poscharsky 1963, 89-90. Vö. Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Ülésrend 1746; Br. L., 399; Ev. Egyh. L., IV.Ab.1; Ev. Egyh. L. IV.Aa.42; Ev. Egyh. L. IV.Aa.43. 617 Kühlbrandt 1927, 16. 616
147
3.3.3. A portálok és ablakok újjáépítése A tűzvész utáni adományozók lajstromában helyenként ablak- és portálújjáépítésre szánt adományokra bukkanunk. 1698-ban például Petrus Bartesch megcsináltatta a nyugati portált (Kat. 26) és a délnyugati, ún. Introitus kaput (Kat. 30), lánya, Catharina Czakin, ugyanazon évben az északkeleti, ún. Aranykaput (Goldene Pforte, Kat. 28) és az északnyugati, ún. Áldozati kapu (Opfertor, Kat. 27) szárnyait.618 1707-ben Johann Rosenauer csináltatta újra a szentély déli kis kapuját, az ún. esküvői portált (Hochzeitstor), melynek díszes kovácsoltvas kilincsét és zárát Merten Gust hozzájárulásából állták (Kat. 31).619 Szintén 1707-ben Johann Mannkesch, városbíra, a tanácsosok stalluma fölött levő ablakok felső részét adományozta, összesen 3500 ablakszemet,620 az alsó részt Simon és Georg Weissbecker, illetve Simon Pittersberger és Thomas Welther fizették.621 Martha Schneeweissin vállalta az áldozati kapu fölötti ablak helyreállításának költségét, az aranykapu fölöttit Johannes Fuchsin Weydenbacher, Johann Czieglerin és Martin Ziegler vállalták.622 A déli oldalon, a portikusz fölötti nagyablak helyreállítását Hannes Pertsch fizette, az ún. introitus portál fölöttit pedig Petrus Pertsch.623 A felső nagy ablakokat itt Michael Theilisch, illetve Michael Weiss, Thobias Simonis, Hannes Wadin állta, az alsókat Andreas Raussin.624 A hosszház legkeletibb boltszakaszában levő ablakok Martha Lasselin adományai, a legnyugatibb boltszakaszban levő felső ablakok Daniel Hermannin, az alsók Gregersch Paul adományából készültek.625 Egyedül a szentélyablakok és a délkeleti portikusz
kapuja
marad
így dokumentálatlanul,
ami
egy eltérő
időben
való
helyreállításukra utal.
618
Eichhorn 1937, 56; Petrus Bartesch 1690 és 1705 között városi tanácsos, 1695–1696-ban borgondnok, 1705-ben egyházgondnok, ld. Stenner 1916. 7. 619 Eichhorn 1937, 54-55. 620 Uo. 54; Johann Mannkesch (1635–1699), 1680-tól 1693-ig szenátor, adószedő hivatalnok 1681-ben, Teilherr 1690-től 1693-ig, sáfárpolgár 1691-től 1693-ig, országgyűlési képviselő 1680, 1683, 1686, 1687, 1689, 1690 években. 1690-ben I. Lipót császár nemesi címet adományoz neki. 1694-ben választják városbírává, hivatal melyet 1699-ben bekövetkező haláláig tölt be. Vö. Stenner 1916, 92-93. 621 Eichhorn 1937, 55. 622 Uo. 55; Johann Czieglerin, Johannes Cziegler özvegye, aki 1675 és 1692 között városi tanácsos, 1689– 1692 közt egyházgondnok, 1676, 1678, 1687, 1689, 1690-ben országgyűlési képviselő, 1692-ben hal meg, ld. Stenner 1916. 163; Martin Ziegler 1694-ben tanácsos, ld. Stenner 1916, 163. 623 Eichhorn 1937, 55. 624 Uo. 55; Michael Theilisch 1680 és 1705 között városi tanácsos, ld. Stenner 1916. 149. 625 Eichhorn 1937, 55.
148
Az ablakok esetében látszólag csupán az üvegezés kicserélését képezte az adomány, mely egy ablak felének esetében körülbelül 30-50 forint nagyságú lehetett.626 Valóban, ahogy ezt korábban láthattuk, a hosszházablakok elpusztult, kitöredezett mérműit nem állították helyre, hanem megtartva az ablak keretéhez tartozó műformákat, az ablakok osztósudarát az első kapcsolódási pontig vezették. A nagyobb ablakok esetében a gondnokság mindig az ablak felső vagy alsó részére vonatkozik, ami azt jelzi, hogy a hosszházablakok már a 17. század végén, középtájon el voltak falazva. Mivel az elfalazást csak oldalkarzatok indokolhatták, mindenképpen abból kell kiindulnunk, hogy ezek már a tűzvész előtt is léteztek. Ha az adományozók névsorát tekintjük, feltűnő a sok ismeretlen, a városi hivatalnokok köréből, a szenátusból vagy a százak tanácsából nem ismert név, illetve a nők és özvegyek által tett adományok sokasága. Láthatóan az ablakok adományozásában inkább egy a szokásos okiratokból ismeretlen, kézműves polgári réteg vette ki a részét, s a donációt olykor testvérpárok, mint Simon és Gerg Weissbecker vagy Hannes és Petrus Pertsch, családok, mint Johann Czieglerin és Martin Ziegler, illetve özvegyek tették. Hogy mennyire történt az ablakok adományozása tudatosan megkomponált topografikus elvek szerint, ahogyan az a középkori ablakadományozás esetében, például a nürnbergi St. Sebald templom esetében ismert,627 itt csak sejthető. Johann Mankesch, a tanácsosok stallumának adományozója, pont a stallum fölött levő két monumentális ablak helyreállítását vállalja át, Gregersch Paul pedig lakónegyede felé néző ablakot csináltatja újra az orgonakarzat alatt, az északi részen.628 A legtöbb esetben azonban ez a feltevés, az adatok hiányossága miatt csupán megalapozatlan spekuláció kell maradjon. Az északi oldal két portálja esetében, a karéjos felső rész és a mozgatható ajtószárnyak alsó részének kialakításában megfigyelhető eltérések, különböző, pár éves eltolódással végzett munkafolyamatra utalnak. A felső részt az ún. erdélyi virágos reneszánsz stílusában faragott, nagyszirmú, csokros levelű, húsos virágok díszítik, ami a tanácsosok 1691-ben megépült stallumával rokonítja. Az alsó részen, az ajtószárnyakat csupán porcidomos fülkagylókból font kettős keretdísz gazdagítja, illetve szintén fölkagylókkal keretezett angyalfejek, melyek ezt a részt a tanácsosok 1694-ben készült új stallumával és a hangvetővel egykorúnak minősítik. Ide tartoznak az ún. introitus kapu szárnyai is, az 626
Vö. Johann Mankesch adományával, aki két ablak felső részét csináltatta újra, ahol 3500 ablakszemet használtak 105 forint értékben. Eichhorn 1937, 54. 627 Weilandt 2007, 111-132. 628 Johann Mankesch stallumadományáról ld. Kühlbrandt 1927, 74; Gregersch Paul adományáról ld. Eichhorn 1937, 54. Gergers Pálként előfordul az új utcai városnegyed tízek tanácsában, vö. Eichhorn 1937, 51.
149
esküvői és a nyugati kapu teljességgel külön kategóriát képviselnek. A kapuk mai állapotukban, az 1990-es években végzett felújításuk után, mely során – feljegyzések szerint – savval és drótkefével távolítottak el róluk minden esetleg fennmaradt és beszédes nyomot és végeztek minden elképzelhető, részleteiben dokumentálatlan változtatást, nem tekinthetők a datálást segítő tanúknak.629 Csak spekulálni tudunk hát, hogy a kapurészek közti különbségek, akárcsak a tanácsosok két stalluma esetében, az ornamentális előképnek, esetleg a műhelynek a váltásával magyarázhatók. Az asztalos gyakorlattól azonban az sem lenne idegen, hogy a két stílusforma egyszerre lenne jelen a műhely palettáján, és hogy az egyik vagy másik alkalmazását gyakorlati és ikonológiai követelményekből következő megfontolások határozták meg. Az adományozók és adományok listájáról feltűnően hiányzik a délkeleti portikusznak az említése, ahol jelenleg egy 1477-es felirattal ellátott kapu található (Kat. 29). A kapuszárnyak egyszerű, téglalap alakú, deszka szárnyak, melyeknek külső részére, faragott lécek rasztere van erősítve, úgy, hogy a felső részen a lécek a szemöldökgyámos ajtó alakjára vannak fűrészelve. A metszett ágra tekeredő levélindákkal díszített lécek közül csupán a vízszintes részek teljesek, a függőlegeseket a metszés helyén elfűrészelték. A gótikus szalagminuszkulákkal kelt dátum, ano·m·cccc·lxxvii, fantázialényekkel, metszett faágra tekeredő levelekkel körülvéve, a nyugati szárnyat díszíti. A kapuszárnyaknak a szemöldökgyámos nyíláshoz egyáltalán nem alkalmazkodó formája és a lécek egyértelmű módosítása okán, nemrég felmerült a kapuzatnak a feltűntetett 1477-es dátumhoz képest későbbi elkészülése. A hipotézisnek, miszerint a jelentős átalakításra utaló nyomok a kapuszárnyaknak a belső kettős szemöldökgyámos
kapuzatról
a külsőre való
alkalmazásának tulajdonítható, ellentmond, hogy a kettő, formájában és méretében is pontosan egyezik. Felmerült, hogy a két ajtószárny különböző, nem is biztosan kapuzathoz, hanem esetleg stallumokhoz tartozó részletekből épített, minden bizonnyal gótizáló szándékú konstrukció lenne, bár ebben az esetben sem a mikor sem a miért kérdések nem tűnnek megválaszolhatónak. A délkeleti portikuszt is érintő, a diadalív megerősítésére irányuló, 1665-ben végzett munkálatok mellett, a tűzvész, illetve a tűzvész utáni időszak nyújthatott egy ilyen jellegű átalakításhoz alkalmat. A 17. század végén a délkeleti portikusz kapuja számított a templom főbejáratának, a nyugati bejáratot hátsó
629
Ld. U. Keicher hagyaték, 16. mappa (12.01.1995), Ev. Egyh. L. feldolgozása folyamatban, leltári szám nincs.
150
kapunak, hintere Tür-nek nevezik a források.630 Így nem kizárt, hogy míg a hosszház többi kapuját, 1698-as újjáépítésükig ideiglenesen bedeszkázták, a délkeleti portikuszt elsőként állították helyre, esetleg a károsodott, megégett kapuzatokon fennmaradt gótikus lécek felhasználásával. 3.3.4. Az oltár A templom újrafedett és használatban levő szentélyében az oltár, mint a tér fókuszpontja és működésének központja, volt az első berendezési tárgy, amit újjáépítettek. A krónikások arról számolnak be, hogy 1691-ben mensarii nostri fecerunt initium altaris in templum maius gratis conficiundi,631 a megbízott mesterek Hannes Hiemesch és Andreas Tartler voltak.632 Thomas Tartler krónikája az oltárral kapcsolatos későbbi intézkedéseknek is valóságos kronológiáját nyújtja. Eszerint 1721-ben Simon Drauthné 700 forintot adományozott az oltár javára, majd ugyanazon évben egy Raab nevű kereskedő ajánlatot tett, hogy az addig fehér (festetlen) oltárt önköltségen aranyoztatná, neve feltüntetésének feltétele mellett.633 Ajánlatát az elöljáróság azért utasította el, mert a szándék őszintetlenségét, érdekirányultságát sejtette. Stephan Schuller festő is ajánlatot tett egy stukkóból készült propren Altar elkészítésére, amiért 1000 forintot kért és tervét be is mutatta Simon Drauth bírának.634 Az elutasítást a tanács azzal indokolta, hogy az oltárt csak a szentély boltozása után kívánják felépíteni.635 1734-ben Jacob Repser adományozott 100 forintot az oltár javára, 1738-ban pedig Georgius Tartler önköltségén festtette és aranyoztatta azt.636 Három új szoborról tesznek említést, melyeket egy nagyszebeni szobrász készített, 3 dukátért. Dávid király és Szt. János festett szobrai 1741-ben készültek el és 5 forint volt az áruk. 1743-ban elkészült egy Mózes és egy Áron szobor is, melyeknek összköltsége 60 forintra rúgott.637 Amikor 1866-ban elkészült az új neogótikus főoltár, a
630
1698 lasset Herr Petrus Bartesch die hintere große Tür gegen die Liberey … verfertigen, vö. Eichhorn 1937, 56. 631 Auszug aus der Annotata Historica ex scriniis Martini Ziegleri (1678–1718), Quellen VI, 231; Kühlbrandt 1927, 70. 632 Tartler Collectanea, 122. 633 Uo. 124. 634 A Brassó mártonhegyi templom stukkóból készült oltára is feltételezések szerint Stephan Schuller festő műve (1730), ld. Morres 1928, 154. 635 Uo. 124. 636 Uo. 123. 637 Uo. 123.
151
régi oltárt a sekrestyébe költöztették,638 ahonnan a sekrestye második terének elbontásakor, 1943-ban, a bolgárszegi evangélikus templomba került, ott áll ma is. Ez az oltár mai állapotában egy profilált, gazdagon díszített koronázó párkánnyal lezárt szekrényből áll, melyet négy, szőlőfürtökkel, illetve gyöngysorokkal díszített, magas angyalfejes talapzatokon álló oszlop tagol három függőleges egységre (Kat. 32, 103. kép). A középső mezőben szemöldökgyámos, a szélső fülkékben szamárhátíves lapos szoborfülkék nyílnak, melyekben egy-egy körfaragású szobor áll: Szt. Péter, az Áldó Krisztus és Szt. Pál alakja. A predella középső mezejébe, egy medalionra a Verbum domini manet in aeternum felirat, Honterus devizája, került. Az oltár merev szárnyait porcidomos fülkagylómotívumok alkotják és minden áttöretlen, szabadon hagyott felületre is rendkívüli gazdagsággal kerülnek fülkagylók, szárnyas angyalfejek és különböző ornamentális frízek sokasága. Az oltár egyenes lezárású attikáján ma a négy evangélista, sorrendben Máté, Márk, Lukács és János, szobra áll, ám már ránézésre is egyértelmű, hogy ezek nem tartoznak szervesen az oltár többi részéhez. Az oltáron, 19. századi költöztetésekor számos módosítást kellett a sekrestye szűk helye és főleg alacsony boltja miatt véghezvinni, melyet a 20. században csak részben tudtak visszafordítani. Eltávolították például hátlapját, oromzati részét és a két oromzati szobrot is melyek jelenléte a 19. századi átalakítás előtti állapotot dokumentáló fényképen még egyértelműen felismerhető.639 Mialatt az oltár a sekrestyében állt, a koronázópárkányon ma álló négy evangélista szobra közül kettő, Lukács és János, az oltár előtt a földre volt állítva,640 ám a korai fényképen az látszik, hogy míg az oltár a templomban volt, nem ezek a szobrok álltak oromzatán, hanem valóban egy a kőtáblákat a magasba emelő Mózes és egy füstölővel álló Áron. Miután az oltár a sekrestyéből a bolgárszegi templomba került, oromzatára a négy evangélistának a fülkékbe helyezett szobrokkal egyező nagyságú szobrai kerültek. Hogy hová került ezután a Mózes és Áron szobor, illetve honnan jött a négy apostol szobra, nem tudjuk. A parókia 1968-as leltárában szó van egy felirat révén 1685-ra datált barokk oltárnak a rendkívül rossz állapotban levő részleteiről, melyek mára nem őrződtek meg.641 Ezek között a leltár említi egy-egy 1,30 m magas király és másik szent szobrát, illetve egy-egy 1,20 m magas
638
Kühlbrandt 1927, 71. Ed[uard] Fritsch nagyszebeni fotóműhelyének emblémájával ellátott két fénykép, készítésük időpontja ismeretlen, 1865 előtt. Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015890 és 015891. 640 Ld. Johann Netoliczka két fényképe, 1920 előtt. Á. H. Szász Evangélikus Parókia Brassó, Műemlékvédelmi osztály, l.sz. F.0.00.5-7. 641 Brassói Á. H. Szász Evangélikus Parókia, ltsz. III/5. 639
152
apostolszobrot, és ceruzabejegyzés rögzíti két szobornak Rozsnyóra adott kölcsönét. Bár ezek elképzelhetően a Fekete templom egykori főoltárával kapcsolatban lehettek, a szűkös információkból kiindulva aligha lehet a puszta feljegyzésénél többet tenni. Összeolvasva a forrásadatokat az archív felvételekről ismert állapotokkal és a fennmaradt tárgyak bizonyosságával, számos ellentmondásba ütközünk. Ha valóban már 1691-ben elkészült, illetve elkezdődött az új oltár építése, mit szolgáltak az 1720-as–1730as években tett jelentős oltáradományok? Miért merül fel szükségletként az oltár festése, aranyozása, sőt egy új, proper, azaz alkalmasabb, méltó oltár készítésének kérdése? És miért ilyen nagy az eltérés az oltár elkészítésének szóban forgó és valós ára között? Ha az nem is, hogy mikortól kezdődően, az, hogy a 19. századi felújításig a ma a bolgárszegi templomból ismert oltár állt a brassói evangélikus főtemplom szentélyében, az írásos tanúságokból és az archív felvételekről egyaránt, egyértelműen kiderül.642 Az oltár szobrainak ikonográfiája, ti. Krisztus Péter és Pál kíséretében, illetve Mózes és Áron alakja, többé-kevésbé meg is felelne a Tartler által leírtaknak, illetve a rekonstrukciós elméletnek. Ez felépítését, díszítését, motívumkincsét tekintve, megfelel annak, amit ma 17. századi oltártípusként tartunk számon. A porcidomos fülkagyló és a szárnyas angyalfejek alkalmazása itt még sem formáját sem koloritját tekintve nem lépett át a 18. századra jellemző kialakítási formákra. Ezen a viszonylag gazdag emlékanyagon belül a brassói oltár legközelebbi párhuzamainak a kőhalmi (1709), a kézdiszentléleki (1685) és a kerci (18. század eleje, felújítva 1751) oltárok tekinthetők, de ide tartozhatott az altorjai templom egykori oltára is, melynek mára csupán két gyümölcsfüzérre biggyesztett angyalfej közé ékelt feliratot őrző maszkjának részlete maradt fenn. A brassói templom viszonylag egységes berendezése és a faragványok igényes, kvalitásos megmunkálása egy városi, valószínűleg brassói műhely tevékenységét engedi feltételezni a tárgycsoport mögött, talán éppen a forrásunk által említett Andreas Tartler és Hannes Hiemesch munkáját. Mivel a rokonítható emlékek, készítési idejük tekintetében közel két évtizedre terjednek ki, a brassói oltár ezekkel való kapcsolatba állítása nem alkalmas a keletkezési év pontos meghatározására. Az 1721–1738 közti adatokból azonban úgy tűnik, hogy a század harmadik, negyedik évtizedében új oltár készült. Ám az adatok hiányossága miatt lehetetlen bizonyossággal megállapítani, hogy valóban két oltárról van-e szó vagy egynek 642
Ed[uard] Fritsch nagyszebeni fotóműhelyének emblémájával ellátott két fénykép, készítésük időpontja ismeretlen, 1865 előtt. Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015890 és 015891.
153
a két, egymástól szokatlanul távol eső időszakban való elkészítéséről. Tartler szerint az újjáépítés első hullámának hevében elkezdett, illetve épített oltár, nach dem Modell des alten készült, azaz a tűzben elpusztult oltár mintájára.643 Ez utóbbiról azonban szintén kevés támpontunk van, nem feltételezhető egyértelműen, hogy a reformáció előtti gótikus főoltárról lett volna szó. Egy rövid és meglehetősen pontatlan krónikás feljegyzés 1662ben arról tudósít, hogy den 5. November ist das erst der neu Aelter in der Kirch aufgerichtet worden.644 Ez az 1660-as évek elejére datálható esemény összefüggésben lehetett a Petrus Mederus lelkészsége idején645 végzett építkezésekkel, melynek során – közvetlenül Mederus hivatalba lépését követően – 1654-ben felújították a diadalívkeresztet und in Chur und sonst viel gebessert,646 1655-ben elbontották a diadalívvel szomszédos, emeletes kápolnákat, részben átalakították a délkeleti előcsarnokot és megépítették a diadalívet erősítő pót-támpilléreket.647 Nem kizárt, hogy az oltár felújítása, esetleg átfestése vagy egy új oltár készítése szintén az ambiciózus lelkész koncepciójához tartozott, akinek gazdag költői és írnoki munkássága révén ismert például az evangélikus hit megtisztítására irányuló, katolikus ellenes álláspontja is. Elképzelhető, hogy Mederus a reformáció előtti oltár átfestését vagy egy új oltár állítását kezdeményezte, ahogyan ez a 17. század közepén Erdélyben számos egyéb helyen is megtörtént. 1650-ben festetik át például jelentős mértékben a nagyszebeni Kálvária-falképet és alakítják ezzel protestáns hitvallássá, tanító jellegű képpé,648 de számos gótikus oltár is valamilyen átfestés áldozata lesz. Kelecel, Nagyszeben, Sorostély oltárain felfrissítik a körvonalakat, színeket, Berethalom, Brulya, Nagysenk, Sövénység és Zsidve oltárait pedig evangelizálják, szentjeiket, áhítati képeiket a protestáns vallás által is elfogadott jelenetekkel takarva.649 A korszakban viszont legalább ugyanannyi esetben épült új oltár is a 17. századra jellemző barokk stílusban és protestáns ikonográfiával.650 Mivel esetünkben csak az új oltár felállításának tömören közölt tényéről tudunk, mely nem pontosít, hogy egy átfestett, 643
Tartler Collectanea, 122. Vö. Tagbuch des Johannes Stamm, Gemeinen Wortmanns, wie auch Cronstädtischen Leinwebers (1658– 1697), Quellen VI, 187. 645 Petrus Mederus (1602–1678), költő, brassói főlelkész. Tanulmányait Torunban, Danszkban, Rostockban végezte, ahonnan poeta laureusként tért vissza. 1638-tól Brassóban volt gimnáziumi tanító, 1640-től rektor, 1649-től Szászhermányban, 1653-től Feketehalomban lelkész majd 1654-től brassói főlelkész és barcasági dékán. Írói munkásságából hat mű ismert, mely szépirodalmi, történeti és teológiai munkákat egyaránt tartalmaz, vö. Friedenfels 1885, 167-168. 646 Chronik von Daniel Nekesch-Schuller (1421–1664), Quellen IV, 238. 647 Uo. 241. 648 Bálint – Ziegler 2011, 56-59. 649 Ld. Richter 1992, 58-91, 123-132, 199-204, 224-248; Bálint – Ziegler 2011, 56. 650 Sabău 2005, 38-47. 644
154
felújított oltárról vagy egy egészen új megrendelésről van-e szó, illetve nem hivatkozhatunk tárgyi bizonyítékra sem, a feltevések többnyire spekulatívak. Talán érdemes kitérni a szász evangélikus parókia raktárában fennmaradt nyolc nagyméretű passióábrázolásra is, melyeknek egységes mérete, formája és tematikája, ha pusztán hipotetikusan is, de felveti annak lehetőségét, hogy ezek egykor egy óriási szárnyasoltár részeiként készülhettek (Kat. 33). A képekről első forrásos említést 1772-ben hallunk, amikor egy Fronig nevű ember 40 ft.-ért javítja őket, a rámákat feketére keni, részben aranyozza,651 akkor tehát, ahogy ezt a megformálás módjából már sejthettük, pár évtizede létezhettek. Szárnyas passióoltároknak a 17-18. században való készítésére, bár inkább a kivételt, mint a szabályt képezik, számos példát ismerünk környékünkön is. Talán legismertebb és legkvalitásosabb példája a szentágotai templom 17. századi szárnyasoltára (1650), mely nyitott állapotában keresztrefeszítést és Jézus életének jeleneteit ábrázolja, csukott állapotában passiójeleneteket, predelláján pedig az utolsó vacsora képe látható,652 de ezek közé tartozik a csíkdelnei oltár is, melynek keletkezési ideje és stílusa még mindig kétségeket vet fel.653 Ilyen azonban a doborkai szárnyasoltár is (1629), mely központi képén az utolsó vacsorát, oromzati képén Krisztus keresztelését, csukott állapotában pedig szintén passiójeleneteket ábrázol,654 és talán ide sorolható a barcaújfalusi oltár is, melyre szintén mozgatható szárnyakat illesztettek.655 Spekulatív feltételezésem szerint lehetséges, hogy 1691-ben ezeket a, középkori kompozícionális elveket követő, később a szentély falára aggatva, táblaképként használt passió képeket kezdték el készíteni, illetve az oltárként való felépítésükhöz szükséges vázat, majd a 18. század húszas-harmincas éveiben készült el az új, proper, ma is létező második oltár.
651
Br. L. XXI/42, számozatlan oldal 59. Roth 1916; Fabini 2002, 8-9. 653 Szőcs 2003, 263-274. 654 Roth 1916. 655 Fabini 2002, 519. 652
155
3.3.5. Az oszmán-török szőnyegek A templom berendezésének talán legkutatottabb tárgycsoportja az oszmán török szőnyegeké. Az Erdély szinten leginkább a szász-evangélikus templomok díszeként fennmaradt emlékcsoport legnagyobb gyűjteményét a brassói templom őrzi, méretében meghaladva a legtöbb európai múzeumi szőnyeggyűjteményt is. Az oszmán-török szőnyegek iránti tudományos érdeklődés Brassóban a századfordulón jelentkezett, Alois Riegl közvetlen hatására. Riegl 1896-ban tett látogatásakor barátkozott össze Ernst Kühlbrandt rajztanárral, akit kiképzett a szőnyegek katalogizálására és átadta neki ezek értékelésének alapelveit.656 Kühlbrandt azonnal nekilátott a szőnyegek leltározásához,657 megmosatta és javíttatta az állományt, megszervezte a szőnyegeknek a templomban való kiállítását658 és szorgalmasan jelentette meg egymás után szőnyegtémájú írásait.659 1914ben, a budapesti Iparművészeti Múzeum kiállításán, Brassóból a legnagyobb számú, harmincnyolc szőnyeg volt jelen, kiemelkedő értékűnek vélt darabjait a kiállítás katalógusában és az 1924-ben megjelenő szakkatalógusban is, fényképpel közölték.660 Az erdélyi szőnyegkutatás határkövének számít Emil Schmutzler brassói gyűjtő, Lipcsében megjelent kötete, melynek főérdeme az az ötvenöt színes tábla, mely elsőként reprodukálja a szőnyegeket teljes színpompájukban. Szövege lényegében az addig szerzett ismeretek összefoglalója.661 Kühlbrandt után, aki a századelőn háziasszonyokkal varratta, foldoztatta a szőnyegeket, először 1963-ban került sor a szőnyegek újabb javítására.662 A szőnyegrestaurátorrá átképzett patikus, Albert Eichhorn az általa végzett javítások mellett, tudományos szinten is foglalkozott a tárgycsoporttal. Főérdeme, hogy tanulmányában kiértékel számos a szőnyegekkel kapcsolatos levéltári forrást, melyek alapján a tárgyak
656
Kühlbrandt 1898, 3; Kühlbrandt 1905, 56; Kühlbrandt 1907, 256; Kühlbrandt 1911, 570-574; Kühlbrandt 1924, 320; Kühlbrandt 1927, 46. 657 Kühlbrandt 1897. 658 Ld. Kühlbrandt 1897, 1-5. 659 T.k. Kühlbrandt 1907; Kühlbrandt 1927, 46-51. 660 Csányi 1914, 53, 61, 95, 251 számú képek; Végh-Layer 1977, 8, 9, 19, 25 számú katalógustételek. 661 Schmutzler 1933, 13-17. 662 Kühlbrandt a brassói Scherg gyárban mosatta a szőnyegeket, majd háziaszonyokkal varratta, javíttatta ki. A restaurálás során az asszonyok vastag gyapjúfonallal, durva varrattal javították vagy stoppolták a hasadásokat, illetve lyukakat, nagyobb hiányzó részeket pedig mintás, sörétes bútorszövettel foldoztak alá. A módszer nem nyerte el Kühlbrandt tetszését, aki – korát meglepően megelőző módon – egyszínű foltokkal látta volna el a hiányos szőnyegeket. Vö. Kühlbrandt 1897, 2; Kühlbrandt 1927, 50. 1963-tól 1969-ig, Albert Eichhorn (1906–1969) mosott meg és restaurált harmincöt szőnyeget, vö. Suhany 1996, 316-320; Suhany 1994, 1-7; Nussbächer E. 1981, 56-57; Nussbächer E. 1982, 6. Eichhorn jellegzetes módszere, a hiányos részek alá illesztett durva szövetre a szín és minta hímzéssel történő rekonstrukciója.
156
kereskedelmi útját, a beszerzés szokásait és a használat legtöbb aspektusát is tárgyalja.663 Téziseit, Eichhorn nevének említésével vagy elhallgatásával, számos szerző átvette és a tudomány a mai napig alig tudta gazdagítani.664 Nagyban támaszkodik Eichhorn eredményeire és egészíti ki azokat saját, a szőnyegek tipologizálására és a motívumok karakterisztikumaira összpontosító téziseivel, Andrei Kertesz, akinek publikációs tevékenysége meghatározó a szőnyegek romániai, 20. század utolsó negyedében végzett kutatását tekintve.665 Bár ez a szerkesztői manőverek folytán rejtve marad, Kertesz a szerzője a Ştefan Ionescu gondozásában 2005-el kezdődően több nyelven is megjelent reprezentatív, tartalmát tekintve inkább populáris, katalógus szövegeinek is. A Ionescu féle kötet összegezni próbálja az Erdélyben őrzött szőnyegállomány számszerű és tipológiai aspektusait, a képminőséget tekintve pedig kétségtelenül látványos vállalkozást jelent, ám tartalmilag a kutatás számára nem jelent újdonságot.666 Kertesz és Ionescu publikációival szemben, akiknél a súlypont sokszor mozdul el a szőnyegek kereskedelmébe és használatába implikált románság szerepének felderítése és hangsúlyozása irányába, önkéntelenül szűkítve a valóságos helyzet képét, a textíliák erdélyi és magyarországi használatáról megalapozott és értékes összefoglalókat közöl Batári Ferenc és Pásztor Emese.667 Az erdélyi szász evangélikus egyházmegye alkalmazottjaként 1974 és 1999 között, Era Nussbächer restaurálta az állomány nagyrészét.668 A gondosan végzett restaurálás, a különböző okokból szükséges, ismételt mosással együtt, mára a legtöbb szőnyeg esetében eltűntette az egykori használat módjára utaló jeleket, nyomokat.669 Így, a használat kinyomozásában, írott forrásokra vagyunk utalva, melyek – az eddigi irodalomban való csekély felhasználás, illetve recepció ellenére – váratlanul gazdagnak bizonyulnak. A levéltári források nem tudják azonban pótolni a kimosott feliratokat, illetve egyéb jeleket, melyek az egyes szőnyegek adományozási időpontjáról, illetve adományozójának kilétéről 663
Eichhorn 1968, 73-84. Kertesz 1976, 26-38; Kertesz 1978, 7-14; Kertesz 1979, 35-52; Kertesz 1985, 15-23; Ionescu 2007, 19-41. 665 Kertesz 1978; Kertesz 1979; Kertesz 1985. 666 Ionescu 2007. 667 Batári 1994, 24-35; Pásztor 2007, 7-22. 668 Vö. Nussbächer E. 1981, 56-57; Nussbächer 1982, 6. 669 Mosás következtében tűnt el az adományozóra és az adományozás dátumára vonatkozó felirat már Kühlbrandt idejében, vö. Kühlbrandt 1927, 51. Era Nussbächer huszonhatéves tevékenysége alatt néhány szőnyeget négyszer is kimosott: egyszer a restaurálás első lépéseként (általában a 1970-es, 1980-as évek folyamán), egyszer az Eulan nevű molyellenes készítménnyel való átitatás előtt (1994-1995) és kétszer a mérgezőnek bizonyuló Eulan eltávolításának céljával (1996-1998), vö. Era Nussbächer hagyatéka, Ev. Egyh. L., feldolgozás folyamatban, leltári szám nincs. A Ionescu féle katalógus képminőségének feljavítására, a szőnyegeket 2003-ban újabb mosásnak vetették alá, melyről nem készült dokumentáció. 664
157
tudósítanának. Így nagyon kevés esetben lehet megállapítani, hogy a stilisztikai alapon meghatározható módon a 16. szádtól a 18. század elejéig készült szőnyegek közül pontosan melyeket adományozták a templom tűzvész utáni újraberendezése kapcsán. Egyáltalán mi pusztult el a tűzvészben? Mi az, ami esetleg sokkal később, a 19-20. század folyamán vált a templom tulajdonává? Miről árulkodik a 18. századi adományozások szokása? Induljunk ki abból, amit a tárgyak templomi használatáról tudunk. Klasszikus templomi kiállítási helyükből, melynek a stallumok mellvédje számít, illetve a fennmaradt pár adományozási feliratból következtetve, az oszmán török szőnyegek, a szász evangélikus templomokban eredetileg elsősorban a céhek stallumait díszítették.670 A brassói templom III/189-es leltári számú szőnyegének kilim előszövésén a tintával írt Schloßer Benkli gehöriger Täpig 1710 felirat olvasható (104. kép),671 a század elején pedig egy másikon még kivehető volt a CZECH TEPPICH KR felirat.672 Hasonló jellegű feliratok más városok esetében is ismeretesek,673 Segesváron pedig a céhek – akár egyéb közösségi használati tárgyukat – a szőnyegeket is az egylet jelvényével látták el: a szőnyegek hátoldalán csizmák, kerék, kanna és egyéb jellegzetes céhes termékek vannak felfestve (105. kép). A tárgyakon elvétve fennmaradt jelölések mellett a levéltári források is igazolják, hogy a céhes stallumhoz tartozott vagy tartoztak szőnyegek is. A szűcsök fontos és nagy céhének már 1700-ban van saját közös stalluma, melyet különböző prémekkel, bundákkal és egy oszmán török szőnyeggel is díszítenek.674 Míg a szűcsök esetében a prémek a mesterségre utalnak, a szőnyegek, akár a többi céh esetében, a korporatív reprezentáció részei. Amikor 1702-ben a szűcsök szőnyegét ellopták, a céh tagjai adakoztak egy újabb szőnyeg beszerzése javára.675 Más esetben, az asztalos céh templomi stallumának díszítését, illetve saját és fiatalon elhunyt fia lelkének üdvösségét szolgálva hagyott Hannes Mühsam mester
670
Kühlbrandt 1924, 321; Kühlbrandt 1927, 47, 51; Schmutzler 1933, 16-17; Eichhorn 1968, 77; Kertesz 1979, 13 – tévesen a református templomokról beszél, amit egyenlővé tesz a zárójelben feltüntetett evangélikus templommal; Ionescu 2007, 36. 671 Közli Kühlbrandt 1927, 51; Ionescu 2007, 219. 672 Csányi 1914, Kat. 9; Ionescu 2007, 218. 673 Ld. például egy kistoronyi szőnyegen a LEINE WEBER CZECH GAB feliratot, közli Ionescu 2007, 218. 674 Ld. Br. L., IV.Hd.14/1: Anno 1700 wird ein Teppig in die Kirch gekauft fl 16,09; A[nn]o 1701 wird ein Peltz in die Kirch in daß gesteil gekauft fl 2,21; dem H[err] Pertsch ein Fuchs für die Kirche stille fl 4. A céh tulajdonjegyzékében a 18. század közepén már két szőnyeget találunk, ld. Uo. 214 verso: [1749] 2 Altschafts Teppig. 675 Uo., 112. [1702] Die 13 Martÿ wirdt für den Teppich welcher Verstollen war worden spendiert fl 1,94; 114. [1702] Die 16 Augusti wirdt abermahl am Tepich gegeben fl 1,5.
158
1704-ben kelt végrendeletében két török szőnyeget.676 A negyven, illetve ötven forint értékű szőnyegeket rendelkezése szerint halála után, hagyatékának értékesítése folytán kellett a céh beszerezze. A végrendelet fogalmazásából, zur Zierde und Gebrauch auff das Tischler Gestuel, in der großen Pfarr Kirchen, … deren einer zu meinem, der andere zu meines seeligen jungst verstorbenen Söhnleins Petri Mühsam Gedachtnuß, az következtethető, hogy az adományozás indíttatása alig változott a Reformáció előtti gyakorlathoz képest és ebben az esetben is hangsúlyos memoriális funkcióval rendelkezett, az elhunyt mester elmékét volt hivatott szolgálni akár egy korábbi miseadomány. 677 A kötélfonók céhe, 1712-ben, miután az újjáépített karzaton a tanács jóvoltából közös stallumhoz jutott, szőnyegekkel is felszerelte ezt, minden céhtag 30 dénárral tartozva ahhoz hozzájárulni.678 Ugyanígy a kádárok céhe is karzaton álló stallumába vásárolt szőnyeget.679 A cipészek egyletének jegyzőkönyvi bejegyzéséből kitűnik, hogy egy új stallum építésekor vagy a céh által történő elfoglalásakor, a szőnyegekkel való felszerelés, velejáró volt.680 A kádárok céhe 1729-ben vett török szőnyeget a stallumra, melynek árát szintén a céh tagjai pótolták össze, ezúttal fejenként 75 dénárt. 1744-ben arról gondoskodtak, hogy a szőnyegre, a könnyebb kiállítás érdekében, bőrből akasztókat
676
Ld. Hannes Mühsam végrendelete (1704), Br. L., IV.Hd.27/8: (…) alß instuiere und Vertestamentiere ich Gott zu Ehren und meinen lieben Mittbrudern der Löblichen Tischler Zunfft Zween Persianische Teppiche, zur Zierde und Gebrauch auff das Tischler Gestuel, in der großen Pfarr Kirchen, welch nach meinem Todt auß dem Zwey Theil meiner beweg und unbeweglicher (verso) Gutter bezahlet und erkaufft, deren einer zu meinem, der andere zu meines seeligen jungst verstorbenen Söhnleins Petri Mühsam Gedachtnuß ahn meisige widerrede assignieret und eingelieffert sollen werden; ld. Br. L., IV.Hd.27/1, 116; Anno 1704 Die 22 Monaths Maji Hat der Ehrefeste (?) und hochzu Ehrende Herre Hannes Mühsam unser Löbliches Tischler Zunfft damahls wohlmeritiert ältester H[err] Wort-Mann vernichselt einhabenden Testaments unter ersten eignen und derer Testierer oder Bezeugen Nahmen und Sigill zweÿe neu schöne Persianische Teppichte der fl. 40 oder fl. 50 sage: Wierzig oder fünfzig Ungrischer Gulden Wehrt, auff das in der große Pfarr-Kirchen habende Tischler Zunfft Gestüele. Zu seines und seines jungst verstorbenen Söhnsin (?) Petri Mühsam Bedächtniß, vertestamentiert und gegeben. 677 Br. L. IV.Hd.27/8. 678 A kötélfonók brassói céhének jegyzőkönyve (1712): Wir aber, als Vorgänger der ehrlichen Bruderschaft, haben mit Bit tund Begehren von den Herrn Kirchenvätern vor die Bruderschaft ein Gestühl (auf den neugebauten Emporen) erlangt … Also ist auch zu der Zeit ein Teppich für die Bruderschaft gekauft worden und welcher gute Bruder in solche Ordnung treten will der soll Denar 30 in die Bruderschaft für den Teppich erlegen, közli Kühlbrandt 1907, 2; Kühlbrandt 1924, 321. 679 Ld. még Br. L., IV.Hd.5/3, 54(27): so wurde dasselbe [ti. a stallum] erst nach Verfertigung der Latorgel auch aufgebauet, worüber den[n] auch 55(28). Anno 1714 ein Schriftliches Instrument verfertiget und hierauf Anno 1715 D[ie] 9ten Novemb[er] zwey Teppiche und Anno 1776 der 4ten Julius auch noch Eine eben dahin gekauft worden. 680 Ld. Br. L., IV.Hd.24/19/59-104, 104. Es hat eine ehrliebende Bru/derschaft Anno 1716/ d[ie] 12 A[u]gust zur Nohtdurft (!)/ flo: 60 Empfangen zur Verfer/tigung der Gestühle in der/ großen Pfar Kirchen Etl/ ihes Geld Theils auch in 4/ Perschanische Teppich ist gebrauchet worden. Dannenhero/ wir solches befließen gewe/sen seyn solches Geld mit ge/bührenden fleiß abzuzahlen/ welches geschehen ist.
159
varrjanak.681 A vászonszabók és mészárosok tulajdonában is volt oszmán-török szőnyeg.682 1807-ben, a kádárok céhének stalluma leköltözött a templom földszintjére, mivel az idősebbeknek a szűk csigalépcsők kényelmetlenek voltak, a karzaton csupán a legények padja maradt. Az, hogy az új helyzetben mindkét stallumot szőnyegekkel látták el, bizonyítja, hogy a szőnyegekkel való felruházás szokása a 19. század elején még élt.683 Bár egyes szerzők az oszmán-török szőnyegeknek a céhek templomi stallumán való használatát kiegészítik a nemesi családok templomi páholyainak díszítésével is,684 itt szigorúan különbséget kell tenni a különböző vidékek, illetve a városi és vidéki templomok között. Bár köztudott, hogy az erdélyi és magyarországi polgárság és nemesség otthonában és mindennapjaiban a keleti szőnyegek jelen voltak,685 sőt a szőnyegeket a nemes családok templomi stallumaiban is elképzelhetően kiterítették, a forrásokban nincs utalás arra, hogy ez a szász városokra is jellemző lett volna s ezért valószínűleg nem csupán a források sporadikus fennmaradása okolható. Egyrészt visszavezethető ez arra, hogy – ha sokuknak volt is háza Brassóban – a nemesek nem képezték a városi társadalomnak egy elismert, integrált elemét, így a főtemplomban sem volt meghatározott helyük. Mitöbb, a brassói templomban, a 17-18. század folyamán nem állt egyetlen családi stallum sem.686 Másik oka az, hogy a szőnyegek használata a szász városokban egy jellegzetesen korporatív reprezentációs elemmé alakult. Szándékosan nem használom a díszítés szót a szőnyegek céhes stallumban való használatával kapcsolatban, mert meggyőződésem, hogy a stallumra való kiterítésük nem csupán a dekorativitást szolgálta. Az egyes típusok nevét adó festők képein is egyértelműen leolvasható, hogy az oszmán török szőnyegek kiterítése mindig egy
681
Br. L., IV.Hd.5/2, 26 v: [1729] Zahlen vorriennen an die tepicht in der kirchen denar 75; A[nn]o 1744 Die 12 Maÿ zahlen vor die riemen an die Tepich in der Kirch denar 48. 682 Eichhorn 1968, 77, 18. jegyzet. 683 Ld. még Br. L., IV.Hd.5/3, 57 (29): [1807 die 19 Nov[embris]] Da unser Zunft-Kirchen-Gestühl auf dem La/torgel für die ältern hinauf zu gehen beschwersam ist/ und sind in unteren Theil frey geworden, so ist/ solches auf Ansuchen unserer Zunft vom Lobl[licher] Consistorio/ übergeben und solches auf 14. Stellen gantz neu verfertiget das nach sowohl als durch die abgelieferte/ irchen lösung und imes (?) dahin angeschaften/ neuen Teppich + beträchtliche Verkostungen die zunft/ gehabt hat + nebst den ehehin gehabten; 140 (62 v.) Das in der hiesigen Cronstädtischen Ewan/gelischen Cathedral-Kirche in untern Theil/ derselben, ehehin frey gewordene und vom/ Löblichen Local Consistorium der Fasbinder-/ Zunft überlasene Kirchen-Gestühl/ worauf dieselbe ein gantz neues von 14/ Stellen verfertiget und mit Teppichen versehen/ und gezieret hat: Im Jahr 1807 Das Zunft-Kirchen-Gestühl ebendaselbst/ auf dem Latorgel dem PredigtStühl gegen/über, für die junge Meister, welches/ auf mit 2 Teppichen versehen ist:/ worüber auf der gantzen Seite gegen dem/ Chor zu, auf die Gesellen-Bruderschaft/ unserer Zunft die Gestühle hat und besitzt. 684 Marino Dall’Oglio előszava Végh-Layer 1977, 12. 685 Batári 1994, 24-30; Pásztor 2007, 7-22. 686 Csak sokkal később, a szentély 19. század végi átalakítása kapcsán hallunk a Schobeln és a Tartler családok páholyáról a szentélyben, vö. Petersberger 1865. Az ülésrendhez ld. Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Ülésrend 1746; Br. L. 399; Ev. Egyh. L., IV.Ab.1.
160
személy vagy egy esemény kiemelését, hangsúlyozását szolgálja. 687 A helymeghatározó feliratok és jelölések, illetve a szőnyegek állapota arra utal, hogy a szőnyegeket csak időszakosan, feltehetőleg csupán az istentiszteletek és egyéb templomi események alkalmával terítették ki,688 akkor, amikor a céh, mint csoport magát a közösségben, a templom nyilvános terében, bemutatta, kinyilatkoztatta. Nem kizárt, hogy a stallum topografikus helye mellett, a kiterített szőnyegek is jelezték, emelték egy-egy céh fontosságát, annál is inkább, mert úgy tűnik, hogy a szőnyegtípusok megkülönböztetésére és értékelésére létezett egy aktuális, akár belső és a mai, illetve európai szőnyegértékeléstől eltérő, független, mód vagy mérce.689 A korporatív reprezentáció révén – sokszor céhes jelvényekkel is ellátva – a szőnyegek a zászló, láda, pecsét, kanna, behívótába mellett, bekerültek az egyes céhek reprezentációs kelléktárába, amit a céh csoportként szerzett be, értékelt és feltehetően gondozott is.690 A csoport életében a stallum átvette a korábbi korporációs oltárok szerepét, melyen a szőnyeg egyes adományok révén memoriális szerepet is betöltött, lásd például Hannes Mühsam asztalos fent ismertetett jellegzetes esetét. Valóban, a templomtérben az oszmán-török szőnyegek nemcsak a csoportoknak, legtöbbször a céheknek reprezentációját, hanem a templomtér kiemelkedő jelentőségű helyszíneinek hangsúlyozását is szolgálták.691 Amint ezt Kühlbrandt egy 1792-es, mára elkallódott leltár alapján felvázolta, a 18. század végén a templom állandó berendezéséhez mintegy harmincegy szőnyeg tartozott, melyek közül öt a papi stallumon, kettő a szószéken, nyolc a szenátorok stallumán, nyolc a szentélyben, három az orgonakarzaton, kettő pedig az oltár előtt volt kiterítve.692 Látjuk, hogy az elosztás szigorúan a liturgikus és reprezentációs súlypontokhoz igazodik. Az adományozók – amennyiben ismertek – a patrícius réteg és a városvezetés jeles egyéniségei, illetve ezek feleségei, özvegyei. 693 Hogy
687
Völker 2001, 10-14; Völker 2009; Bálint-Wetter 2012. Egy évszázadok óta tartó állandó kiállítás jelei teljességgel hiányoznak és kicsi azon szőnyegek csoportja, melyen a stallum mellvédjének könyvtartója által okozott sörétkopás megfigyelhető. Vö. Bálint – Grabner – Teodorescu, 2009, 3-6. 689 A templomi szőnyegekért felelő ún. Warnerről a források azt írják, hogy ha egy ravatalra választ a rokonság szőnyeget, akkor ő dan[n] etliche vorzeigen, auch den Unterschied des Werthes sagen [soll], ld. Ordnung des Ministerii in Cronstadt die Instruction und Pflichten beyde der Cathedralprediger und Filialprediger betreffend, abgeschrieben 1789. im December von Andreas Clemens, Br. L., 57. 24. 690 A stallum kalákában végzett takarításáról, karbantartásáról szóló bejegyzéseket ld. Br. L., IV.Hd.27/1, 117. 691 Schmutzler 1933, 17; Batári 1994, 31. 692 Kühlbrandt 1927, 46. 693 A szószékre szánt egyik török szőnyeget például Bartesch Hirscher felesége adományozta, Eichhorn 1937, 56. 688
161
mennyire voltak ezek a szőnyegek állandó jelleggel az említett helyszíneken kiterítve, inkább kétséges. A templomi szolgák feladatleírásában ugyanis szerepel egy tétel, miszerint a legfiatalabb lelkész feladata a szőnyegeknek a kiterítése,694 a harangozónak pedig ismernie kell, hogy az év során mely kelmék és szőnyegek mely helyre kell kerüljenek.695 Számos képi ábrázolást ismerünk arról is, ahogy a kiterített török szőnyeg egy esemény színpadiasságának kiemelését, jelentőségének hangsúlyozását jelzi, hogy itt példaként csupán ismeretlen festőnek II. Nádasdy Ferenc kivégzését ábrázoló festményét említsük, ahol a kivégzés pillanatában Nádasdy egy kiterített csintamáni szőnyegre helyezett széken ül.696 A templomban ilyen török szőnyeggel kitüntetett esemény például a házasságkötés. Hogy esküvők alkalmával a város jeles családfiai protokollajándékként török szőnyeget kaptak, a kutatás számára már régóta ismeretes,697 s Apor Péter emlékirataiból tudjuk azt is, hogy az ajándékba kapott szőnyeget a templomban ki is terítették a házasságkötés alkalmával.698 A források jelen ismeretéből azonban úgy tűnik, hogy a török szőnyegek brassói, illetve szász evangélikus templomi környezetben való használatának fő módja a ravatallal és a temetkezéssel volt kapcsolatos.699 A magyarországi kutatásban a szőnyegek ravatalra való terítésének szokása főleg a 17. századi ravatalportrék műfaja okán ismeretes.700 Az erdélyi gyakorlatról eddig mindössze azt tudtuk, hogy a szőnyegeket alkalmakként sírkövekre
694
Instruktion und Ordnung derer Parohial und Filialprediger in Kronstadt 1748, Ev. Egyh. L., I.F.13/3: (47) (Jüngster Ministri) Nota: Bey der division derer Teppiche u[nd] Fragmenten, so er ein Jahr parentieret, wird ihm, in Absicht seiner vielen Bemühungen ein Stuck von Seiden pro Ufl 2 zum Voraus gegeben; Ld. még Br. L., 57. 695 Instructio und Ordnung deren Campantorum (!) in Cronstadt 1750, Ev. Egyh. L., I.F.13/7: (10) 3.) Über die Ordnung des Kirchen Ornats, daß er nach dem Unterschied der Zeit seinen Subordinierten disponire: a) was für Teppiche, Decken und Tücher auf Kanzel, Altar und Taufstein sollen aufgebreitet werden; b) was für Küttel (!) und Meßgewandt denen Ministris sollen angezogen werden. Ld. Br. L., 57. 696 Pásztor 2007, 17. 697 Quellen I, 56, 58; Quellen III, 551ff ; Schmutzler 1933, 15; Eichhorn 1968, 76, 78; Kertesz 1979, 13; Batári 1994, 27; Ionescu 2007 a, 36; Ionescu 2007 b, 34; Ld. még Priester-Buch darinnen was einem Ehrwürdigen Ministerio bei der grossen Pfarrkirch allhier in Kronstadt von frommen Hertzen vermacht und verehrt worden enthalten ist (1690–1856), Ev. Egyh. L., IV.F.317, a címlapon, beragasztott cetlin: Anno 1765 d. 22 Maj, hat das Ministerium des Herrn Pfarrers Petri Clos Herrn Sohn einen Teppich á Ufl. 10 zur Gabe gegeben und im jeglicher vor sich Ufl. 120 welche NB zur Hochzeit gegangen. 698 Dall’Oglio előszava, Végh-Layer 1977, 12; Batári 1994, 31; Pásztor 2007, 15. 699 Bálint-Wetter 2012. 700 Buzási 1975, 87-124; Kertesz 1985, 23: említi a magyarországi kutatást a szőnyegek ravatalon való használatával kapcsolatosan, ugyanakkor hangsúlyozza, hogy erre a gyarkorlatra Erdélyben nincs példa, illetve bizonyíték; Batári 1994, 31; legteljesebben Pásztor 2007, 16-17. Ld. még Buzási Enikő: Gróf Illésházi Gáspár ravatalképe, Mikó – Verő 2008, 261-262.
162
terítették.701 Újabban, többek között az egyházi alkalmazottak feladatkörének leírását tartalmazó források, nevezetesen a Warner szolgálat feladatainak leírása révén, megvilágosodott a szőnyegeknek a temetkezési szertartásban játszott szerepe.702 A források leírják, hogy a ravatalra, illetve koporsóra minden esetben bársonyt, szőnyeget vagy más kelmét terítettek,703 az elhunytnak státusza és a rokonság fizetőképességének függvényében jól meghatározott szabályzat szerint válogatva. 704 A városi elöljáróság tagjai, az egyházi alkalmazottak és családjaik, illetve a diákok mindig ingyenességet élveztek a temetési szertartással kapcsolatos szolgáltatások terén.705 A Warner-nek függelékbe illesztett feladatleírásából kitűnik, hogy minden a templomban vagy filiáléban felállított ravatalra kötelező módon egy szőnyeg került, melyet neki volt kötelessége megszervezni. Ha a családnak volt saját szőnyege, amit kiterített, akkor az a temetés után a templomra szállt, illetve a család pénzzel visszaválthatta. A magas rangú elhunytak és a főtemplomban eltemetettek ravataláról a szőnyeg minden esetben a templomra szállt, visszaváltása nem volt lehetséges. A visszaváltás értékét a Warner szabta meg, alapul véve nemcsak az illető szőnyeg anyagi értékét, hanem figyelmesen kifürkészve a család anyagi helyzetét is. Ha ez utóbbi nem tudott saját szőnyeget a ravatalra felajánlani, úgy a Warner a vétel lehetőségét ajánlotta, melyben benne foglaltatott az is, hogy a család a templom vagy a Warner tulajdonában levő szőnyeget vásárolt meg, mely a temetés után a templomra
701
Schmutzler 1933, 17; Dall’Oglio in Végh-Layer 1977, 12; a sírköveken való szőnyegek rendszeres porolásáról, takarításáról: Ev. Egyh. L., IV.F.67/I: 215, 223, 225, 235, 254, 262 stb. 702 Leges Consuetudinis. Gesetze der brüderlichen Vereinigung (1689), Ev. Egyh. L., I.F.13/1; Ev. Egyh. L., I.F.13/3; Br. L., 57. 703 Ld. Ev. Egyh. L., I.F.13/1. 9. [Art. 7] (...) für eine General(leiche), (...) entweder d[enar] 50 wenn Sammet, Teppicht oder halb doppelt Mochair (?) aufgepreitet, oder d[enar] 40, wenn der Todte mit schlechtem Mochair (?) bedecket wird (...); 15. [Art. 11] (...) alles was aus guttem Willen auf die Todten gebreitet wird, vom Sammet, Teppicht, Mochair, Fragmenten etc; 18. [Art. 14] (...) für eine G[ene]ral Leiche, da Sammet, halb doppelt Mochair oder ein Teppicht aufgebreitet ist (...);26. [Art. 21] Bey den persianischen und anderen schlechten Teppichten wie auch bey denen Fragmenten ist wie kein eigentlicher Tax oder Schätzung gewesen, also auch hieführo, sondern allezeit, wenn es nicht durch Promovierung oder tödtliche Abscheidung eines Parochialis (da nothwendig die Auftheilung und Loßung geschehen muß) gehindert, fünft Stücke in gleicher Gattung zusammen, 27. gesam[m]let, gegen einander gehalten, wohlerwogen, geschätzet und durch das Loß aufgetheilet worden. Welches als nicht unbillig, also auch künftig behalten werden soll. 704 A szabályzatok különböző „halott-kategóriákat” határoznak meg az elhunyt személy fontosságának függvényében, a források nyelvhasználatában Kirchenleiche, gemeine Generalleiche, Generalleiche, Spezialleiche. A kategóriákból és a temetés helyéből kiindulva (ti. ez lehetett a főtemplom vagy a főtemplom udvara, a filiálék vagy a filiálé templomok udvara) határozzák meg a harangozás tartamát, a ravatal leterítésének módját, az adomány mértékét stb. Vö. Schluß und Edict ... Lohn-Kleider-Leichen-Hochzeit- und Wein-Ordnung betreffend (1677), Ev. Egyh. L., Tq.142/11; Instruktion und Ordnung der Parochial- und Filialprediger in Cronstadt (1698), Ev. Egyh. L., Tf.56/62c, 32-45. 705 Vö. Ev. Egyh. L., I.F.13/3: 33. Stirbt ein Studiosus, so wird ein Teppich auf ihm umsonst gebreitet; Br. L., 57. 15.
163
visszaszállt.
Az
instrukció
minden
esetben
a
Warnert
kiemelt
diszkrécióra,
engedékenységre és körültekintésre inti. Mindenképpen az derül ebből a leírásból ki, hogy a szőnyegek a halotti reprezentációban az eddig ismertekhez képest sokkal fontosabb szerepet játszottak. A templom tudatos szervezőként lépett fel, gondoskodva a méltó, a halott státuszához, érdemeihez és lehetőségeihez illő ravatalról, mely együtt járt az értékállományként is tekinthető szőnyeggyűjtemény folyamatos növelésével. Mint láttuk tehát, az oszmán-török szőnyegeknek az evangélikus városi templomokon belüli használatának a társadalmi élettel szorosan összefüggő szabályai és szokásai voltak, ami messze túlmutat a szőnyegeknek eddig olykor feltételezett kereskedőkkel, a török megszállással, díszítésvággyal kapcsolatos igényeinél.706 Az erdélyi evangélikus templomokban és a brassói főtemplomban fennmaradt szőnyegek egyaránt egy jól körülhatárolható kategóriát képeznek, melybe kizárólag gördesz csomózású, gyapjúból készült, anatóliai készítésű darabok kerültek, méretükben összviszonylatban tekintve kicsi, a forrásokban parvus-nak nevezett, asztallap méretű szőnyegek.707 Típusuk szerint a gyűjtemény legnagyobb darabjai a háromcsillagos usak szőnyegek, a legelterjedtebb típus pedig az egyes- vagy duplafülkés erdélyi szőnyegeké, mely ragadványnevét is nagyszámú erdélyi elterjedése, illetve fennmaradása miatt nyerte. A Lorenzo Lotto, kis csillagos usak és oszlopos szőnyegek mellett megtalálhatók itt az eredeti rendeltetésük szerint fürdőben használt ún. fehér szőnyegek különböző altípusai is, a csintamáni, madaras és skorpió szőnyegek is.708 Ez a kategória, az egykor a fejedelmi gyűjteményekben található és királyoknak, magas hivatalnokoknak tett ajándékként ismert, nagyméretű, selyemből szőtt, esetleg a portai udvari manufaktúrából származó darabokkal ellentétben, jellegzetesen a városi polgárság körében volt használatos. 709 Otthonaikban használták őket asztalterítőként,710 falikárpitként711 majd esetleg egy ravatali adomány
706
A. Ferrier szerint a szőnyegeket a törökök hagyták hátra 17. századi visszavonulásukkor, a keresztényekre mért busszúként, illetve trófeaként, említi és cáfolja Kertesz 1979, 14; más szerzők, főként Dall’Oglio és Ionescu szerint a szőnyegek a Reformáció alkalmával kiürült templomokban a horror vacui érzésből kifolyólag kerültek, ld. Dall’Oglio in Végh-Layer 1977, 12; Ionescu 2007, 37; Ionescu 2007 b, 34. Ez utóbbi az erdélyi Reformáció templomtérre gyakorlot hatásából és a szőnyegek használatát megvilágító források alapján elvethető. 707 Pásztor 2007, 13, 19; Bálint-Wetter 2012. 708 Pásztor 2007, 93. 709 Pásztor 2007, 15. 710 Kühlbrandt 1907; Eichhorn 1968, 76, 78. Az asztalterítőként való használatra utalnak a szőnyegek sörétében hagyott kopásnyomok, melyek az asztallapok jellegzetes formájához és méretéhez alkalmazkodnak, illetve a különböző tinta-, pecsétviasz-, ólom okozta foltok. Számos az európai festészet alkotta példa mellett egyetlen hazai ábrázolása egy szőnyegnek egy polgári belső asztallapján Conrad von
164
vagy végrendelkezés révén a templomba kerültek, ahol a polgári, illetve korporatív reprezentáció kellékévé váltak. A források arra utalnak, hogy létezett egy korszakon, illetve közösségen belül egy bizonyos értékrend, ami a különböző szőnyegek közt különbséget tett és egyes alkalmakhoz vagy személyekhez mérten tudta találtatni. Ez vezethetett
az
egyes
templomi
szőnyeggyűjtemények
esetében
megfigyelhető
típushűséghez is, minthogy például a szászhermányi templomba kizárólag Lorenzo Lotto szőnyegek, a szászbogácsi templomba javarészt Holbein típusú szőnyegek, a brassói gyűjteményben pedig túlnyomó részt duplafülkés erdélyi szőnyegek kerültek. Az is biztosnak tűnik, hogy a templomi szőnyegek őrzési helye, legalábbis a 19. század második feléig, a templom sekrestyéje volt.712 Innen, a sekrestyéből hordta a soros szolgálatos legfiatalabb lelkész a szőnyegeket bizonyos eseményekkor a templomban meghatározott helyükre, a szószékre, oltárra, orgonakarzatra, esetleg céhes stallumra és innen adta ki a Warner az elhunytak családjának az igényelt szőnyeget is.713 Korábbi feltételezésekkel ellentétben tehát,714 nem valószínű, hogy a tűzvész a Fekete templom szőnyegállományát megsemmisítette, sokkal inkább az, hogy a kincstár többi részével együtt vagy a sekrestye védelme kímélte meg a pusztulástól vagy kimenekítették azt. Ilyenformán az sem valószínű, hogy a tűzvész után egy megnövekedett, egy óriási veszteséget pótolni próbáló adományozási tevékenység kezdődött el, hanem inkább az, hogy a templomi rend helyreállítását követően, a szőnyegek használata a fennálló szokás szerint folytatódott. Az adományoknak, illetve a használatnak esetlegesen megnövekedett hozama másrészt esetleg ugyanazzal a város virágkorát s implicit kereskedelmi hatalomként betöltött szerepének színrevitelét célzó törekvéssel magyarázható, mely a maga rendjén a karzatok gótizáló felépítését is meghatározta. Bár a templom birtokába részben merőben más céllal kerültek, mint amilyen a tér díszítése volt, a szőnyegek
Heidendorff ismeretlen festő által készített és ismeretlen helyen őrzött portréja (1784), említi Eichhorn 1968, 76 apud Siebenbürgisch Sächsisches Hauskalender, München, 1964; közli Ionescu 2007, 39. 711 Fali kárpitként való használatára következtethetünk a leltárakban előforduló falva való megnevezésből és kitűnő példa rá a Segesváron feltárt, egy madaras szőnyeget ábrázoló és egyértelműen pótolni kívánó falkép. Pásztor 2007, 13-14. 712 Ionescu említ egy medgyesi feljegyzést a forrás feltüntetése nélkül, mely arról számol be, hogy a szőnyegekre a 19. század végén bukkantak rá a sekrestyében, ahol egymásra voltak dobálva, vö. Ionescu 2007, 38. A dátum hozzávetőlegesen egyezne a templomi temetkezés végleges elhagyásának idejével, amikor a szőnyegek intenzív használata is többé-kevésbé megszűnt. A brassói templom belsejét ábrázoló legkorábbi ismert fényképen szintén nem látható kiállított szőnyeg, vö. Ed[uard] Fritsch nagyszebeni fotóműhelyének emblémájával ellátott két fénykép, készítésük időpontja ismeretlen, 1865 előtt. Brukenthal Múzeum, Történeti osztály, Dokumentum-grafika gyűjtemény, l.sz. 015890 és 015891. 713 Ev. Egyh. L., I.F.13/3, 47; Br. L., 57. 714 Kühlbrandt 1927, 46; Eichhorn 1968, 78.
165
istentiszteleten, illetve egyéb templomban tartott események alkalmával való kiterítése, biztosan meghatározó volt a templomtér összhatását tekintve, mely önkéntelenül kifejezésre juttatta az egyéni vagy korporatív reprezentáció üzenetén kívül, a közösségnek a kereskedelem kiváltságával összefüggő identitását is.715
3.3.6. Paramentumok A kincstári javak mai állományát vizsgálva semmi nem utal arra, hogy ezt megtizedelte volna a tűzvész. A paramentumok és ötvöstárgyak esetében is nagy számban maradtak fenn középkori és 17. századi tárgyak, így valószínűsíthető, hogy a sekrestyében tárolt kincstár, a tároló védelmében vagy a polgárok beavatkozása folytán, megmenekült a károsodástól és pusztulástól. Mindennek ellenére a tűzvész után egész sor adományt jegyeznek a templom újjáépítése mellett az újonnan történő felszerelésének támogatására is. A pénz, ingatlan, paramentum és ötvösadományok nem hiányzó vagy elpusztult tárgyakat pótolnak, hanem az állománynak a templom felújításával összefüggő megújításához kívánnak hozzájárulni. A textíliák és templomi edények esetében a liturgiával szorosan összefüggő tárgyakról van szó, melyek adományozásában a város patrícius rétege és politikai, illetve szellemi vezetősége ismét élen jár. A következőkben a 18. századi kincstári gyűjteményt vizsgáljuk az ismert adományok feltüntetésével. Ami a paramentumokat illeti, úgy a brassói Fekete templom gyűjteménye a szokásostól eltérő összetételt mutat, amennyiben az újkori textíliák mellett jelentős középkori miseruha-állományt őrzött meg.716 A ma hat pluviálét, tizenkét kazulát, két kazulakeresztet és egy 16. századi bársonybrokátból készült bizonytalan rendeltetésű tárgyat egyesítő gyűjteményben a 18. században biztosan négy kazulával kevesebb volt, melyek bizonyíthatóan a környező településekről kerültek a Brassói templomba, a 20. század eleji muzealizációs törekvések során.717 Az eredetileg a brassói plébániatemplomhoz tartozó gyűjteménynek minden darabja javításokat, átalakításokat mutat, ami a miseruháknak folyamatos, a kései 18. századig kimutatható használatát bizonyítja.718 A tárgyak bizonyságán kívül, használatukat újonnan feltárt írott források is alátámasztják, például 17-
715
Brassónak a levantei kereskedelemben betöltött 14-15. századi szerepéről ld. Pach 1994, 192-199. A gyűjteményről ld. Wetter 2004, 257-315; Wetter [2013]. 717 Wetter 2004, 258-262. 718 Wetter 2004, 267-272. 716
166
18. századi szertartáskönyvek vagy egyházi feladatleírások. 719 Innen tudjuk, hogy a szentségek kiszolgáltatásakor és kizárólag akkor, a lelkészek miseruhát hordtak (Meßgewandt), melynek használati szabályait, például az egyházi évnek megfelelő színt, szintén határozottan megszabták.720 A középkori felső miseruháknak a Reformációt követő rendszeres, 19. századig terjedő használata, amint ezt Evelin Wetter a brassói gyűjteményről írt tanulmányában kimutatta, a város önmeghatározásával áll szoros kapcsolatban, melynek egyaránt van konfesszionális és történelmi komponense.721 Míg a Reformációt követő évtizedekben a miseruhákat, számos más adiafora mellett, a szokás, a hagyomány és implicit a rend fenntartása érdekében tovább használták, a későbbi évtizedekben a radikális, kálvinista, unitárius vallási mozgalmaktól való elhatárolódás jelképévé váltak, a miseruhában celebrált úrvacsoraosztás az átlényegülésbe vetett hit kifejezőjévé. A használati szokásnak csupán a 19. század végi puritanizmus vetett véget és nem a tűzvész, melyet követően a miseruhák adományozásának szokása kimutathatóan nem szűnt meg. 1745-ben Chrestel Schnellin adományozott két miseruhát a templom számára, egy vörös és egy kék színűt (Kat. 72, 75).722 Feltehetőleg a III/323 és III/330-as leltári számú miseruhákról lehet szó, melyek aranyhímzésű selyembrokát anyagukat tekintve párt alkotnak, az egyik barna, a másik pedig kék színű. A III/323-as számú miseruha hasi részén, megbomlott anyagának köszönhetően, láthatóvá vált a bélés belsejére varrt cédula, melyen a Chrestel Repser hat dos meß Gewandt Gemacht 1736 die 10 Augustus felirat olvasható. Catharina Merglerin 1747-ben adományoz fekete bársony miseruhát a templomnak,723 mely talán a III/333-as leltári számú kazulával azonos (Kat. 76). A gyűjtemény két mára fennmaradt fekete bársony kazulája közül csupán ez köthető a brassói gyűjteményhez, a másik, a III/332-as leltári számú kazula Prázsmárról került ide.724 A Catharina Merglerin által adományozott kazula magasrelief hímzésű kazulakeresztet illeszt egy semleges, és 719
Ev. Egyh. L. I.F. 13/3; Ev. Egyh. L., I.F. 13/7; Petrus Clos: Ordnung und Ceremoniell des äusserlichen Gottesdienstes, Br. L. 26; Br. L. 57; Ev. Egyh. L., Tf. 56/62 c. 720 Ld. pl. In der Fasten und Bußtagen werden schwarze, am grünen Donnerstag grüne, zwischen Ostern und Pfingsten, grüne zur Blute der Saat, blaue Meßgewandte gebraucht, vö. Ev. Egyh. L., I.F. 13/3, 20. 721 Wetter 2004, 263-267. 722 (1745) it lasset die Fr. Chrestel Schnellin zwey neue gulden stuckene Meßgewandter samt 1. kleinen vor Teppicht auf den Altar machen. Eins 1. Rothes, das andere 1. blaues, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.41. 462. 723 (1747) M. den 10ten Sept: verehret Fr. Catarina Merglerin 1 Schw. Sammethen Mißgewanth, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.41. 463; ld. még A 1749 läßet die Fr. Catharina Merglerin ein schwarz Sammetenes Meßgewandt machen, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.317. 79. 724 1962-es leltár melléklete a harangozó gondjára bízott tárgyakról, vö. Ev. Egyh. L., IV.Ca.26, Anhang I.
167
mint olyan rendkívül nehezen datálható fekete bársonyból készült hasas barokk kazulára, melynek szabásán kívül kékfestett bagazia bélése árulkodik 18. századi összeállításáról. Az eredetileg Brassóhoz köthető miseruhák közül hat kazula barokkosított, azaz középkori hímzett dorzálkeresztjét egy 17. vagy 18. századi szövetből készült miseruhára illesztették. Az írott forrásokból kiindulva, amint ezt fennebb láttuk, a hatból legalább három a hívek adományából származik. Azt jelentheti ez, hogy a kazulakeresztek sem tartoztak a templom korábbi állományához? A magyarázatot a negyedik kazulaadományról szóló híradás szolgáltathatja: Hannes Kammnerin, Wollweberin, laßet ein weiß Güldenstücken Meßgewand machen. Das Creuz aber darinnen hat die Kirche gegeben aus einem andern Meßgewand (Kat. 72).725 A templomnál valóban lehetett egy ún. folt- és resztligyűjtemény, melybe az ornátusok Reformáció után használatlan darabjai, például dalmatikák és amiktuszok kerültek, illetve a rongálódott kazulák, melyek keresztjeit gyakran hasznosították újra. Az oszmán török és olasz eredetű, fémszállal gazdagon átszőtt, összetett szerkesztésű atlaszok és brokátok anyagértéke nem csökkent, így a megmaradt resztlik egy részét feltehetőleg elajándékozták, de országszerte több példa van arra, hogy ezeket a továbbra használatban maradt tárgyak foldozásánál, javításánál vagy akár új kelmék konstrukciójánál újrahasznosították. Brassóban főleg a barokkosítástól megkímélt pluviálékba építettek be hasonló resztliket, amennyiben ezekre – az evangélikus rítushoz alkalmazott átalakításukkor – melli részen, a csatot helyettesítő pántot varrtak, mely legtöbb esetben az amiktuszok parura nevű bársonybrokát részének újrafelhasználásából, egy esetben pedig egy hímzett mandzsettából készültek, illetve amennyiben a pluviálék egykori kapucniját helyettesítő hátsó pajzs egykor a dalmatikák alsó részét díszítő parurából készült. Kazulakereszteket olykor feldaraboltak és több használatban levő kazula károsodott hímzését egészítették ki vele, máskor egész kazulakereszteket illesztettek oltárantependiumokra vagy szószéktakarókra, ahogy ezt számos Nagyszebenben fennmaradt példa bizonyítja, és ahogyan a brassói III/342-es leltári számú kereszt korábbi használata is alátámasztja.726 Ugyanígy lehettek a 18. században hasznosításra váró kazulakereszt hímzések raktáron, melyeket egy-egy adományozónak rendelkezésére bocsátottak egy új kazula elkészíttetése érdekében.
725
Ev. Egyh. L., IV.Aa.41, 463. A III/342 leltári számú kazulakereszt a 20. század elejéig egy a sekrestyében álló oltár antependiumára volt varrva, ahogy erről Kühlbrandt említést tesz (vö. Kühlbrandt 1927, 57) és egy a század első felében készült fénykép is tanusítja. 726
168
A tűzvész utáni évtizedeket tekintve az új miseruhák adományozásának szokása, amennyiben ez dokumentált vagy a felhasznált szövet alapján megállapítható, többnyire a 18. század 30-as, 40-es éveire volt jellemző, míg a tűzvészt követő első két évtizedben inkább a meglévő papi ruházat páratlanul sok javításának feljegyzésével találkozunk. Ezek egyrészt az istentiszteleten hordott úgynevezett Priester Kittellel kapcsolatosak, melyeket rendszeresen mosattak, alkalmanként javíttattak, hogyha használhatatlanná vált elégették, ha szükséges volt újat varrattak.727 Másrészt számos feljegyzést találunk miseruhákkal kapcsolatos javításokra, foldozásra, újbóli béllelésre vonatkozóan.728 A tárgyalt felső miseruhákon, azaz pluviálékon, kazulákon és a feltételezett foltgyűjteményt túlélt dorzálkereszteken kívül nem maradt fenn a gyűjteményben egyetlen egykori ornátus részlete vagy középkori templomi kelme, kárpit, antependium sem. A templomi kelmeállomány legkorábbi darabjai a 17. századból származnak, de ezen a téren is megfigyelhető az adományok megnövekedésének tendenciája a tűzvészt követő évtizedekben. Volt már szó az új szószék építésével kapcsolatos kelmeadományokról, melynek alkalmával Martha Albrichin egy piros dorzáltakarót adományozott (Kat. 68), melyet egy koszorúba foglalt bárány díszít, Martha Abraham egy cafragot újrafelhasználó látványos szószéktakarót (Kat. 79), Frantzen Jacobin pedig négy rőf, virágokkal hímzett atlaszt.729 Ez utóbbit leszámítva, mindkét piros bársony kelme beazonosítható ma a 727
Ld. pl. 1702-ben: Kaufe 2 Stück Leinwand zu 2 Priester-Kitteln das Stück zu f[lorino] 3.06, laße 6 Priester Kittel auß alten flücken, zahle d[enar] 34, 1705-ben: laße 5 Priesterkittel flücken und einen neu verbinen, zahle d[enar] 50, 1708-ban: zahle für 2 Kittel und ein Handtuch zuflicken 0,12 [florino], zahle für einen Kittel zu flicken und zu verlemen 0,40 [florino], 1709-ben: Kauf 52 Elen Leinwandt á d[enar] 36 und á d[enar] 40 die halber (?) Priester Kittel daraus zumachen 19,76 [florino], zahle von 4 Priester Kittel Macherlohn á f[lorino] 1, 1713-ban: kaufe Leinwand zu zweien Kitteln nro. 25 Ell á d[enar] 24, fl[orino] 6, werden 2. neue Kitteln gemacht für Macherlohn fl[orino] 2, werden 4. Kittel verbrünt und die anderen außgebeßert zahle 0,80 [florino], 1715-ben: zahle einer Kirchen Kehrerin für einen Priester Kittel zu leimen (?) u[nd] ein Tringtuch brauchbar zu machen [denar] 24, vö. Ev. Egyh. L., IV. F. 67 I. 52, 122, 176, 177, 202, 204, 296, 297, 337. 728 Ld. pl. 1707-ben: laße 2. Meßgewänder außflicken zahle den Schneider d[enar] 80, kaufe ein Stuck Bogasie unter ein Meßgewand pro 3,20 [florino], 1708-ban: kaufe ¾ tel blumiger mittel Tamahket (?) an die Meßgewandt fl[orino] 3, 1712-ben: kauffe an ein Meßgewandt 1. Ell und ¾ Bogasie (?) 0,46 [florino], zahle dem Schneider für das Meßgewandt zumachen, vö. Ev. Egyh. L., IV. F. 67 I. 162, 180, 274; illetve 1721-ben: zahle dem Andres Hoy, daß er ein Meßgewandt geflickt 0,15 [florino], zahle dem Andreas Hoy daß er ein Meßgewandt geflickt 0,17 [florino], 1723-ban: zahle dem Andres Hoy, dass er ein roth Meßgewandt geflickt hat 0,36 [florino], vö. Ev. Egyh. L., IV.F.67/II, Számozatlan oldalak. 729 Fr. Martha Albrichin, gebohrne Hirscherin verehret auff die Cantzel ein rothen Sammeten Tappet gezieret mit einem gestikten Lammel u. seidenen Fransen, Fr. Martha Abrahamin gebohrne Ohmin verehret den zweyten rothen Sammeten Tapeth, auff die Cantzel, ... it. Frau Frantzen Jacobin verehrt in 2 Stücken etwa 4 Ellen mit manichfarbigten blühten gestickten Atlas, vö. Ev. Egyh. L., IV.Be.64/Adománylista; közli pár téves olvasattal Eichhorn 1937, 57.
169
templom kincstárában.730 Szintén azonosítható az a fekete bársonyból készült, oltár-, szószék-, pulpitus- és keresztelőmedence takarót magába foglaló garnitúra, melyet ezüst csipke és fekete rojtok díszítenek s melyeket az adományozási lajstrom szerint ismeretlen személy ajándékozott a templomnak (Kat. 67).731 Asnath Mederus a keresztelőmedencére és az ostyatartó edényre adományoz egy-egy máig fennmaradt kelmét (Kat. 81, 82).732 Az új oltár felszerelése is számos új adományt eredményezett, melyek közül – a leírások nyelvezetének tömör megfogalmazása, illetve a fehér vászon oltárterítők hasonlósága miatt – ma csak keveset tudunk azonosítani a gyűjteményben.733 Az oltárterítők között azonban az adományozói listákon túlmenően is találunk a tűzvész utáni évtizedekben adományozott tárgyat, például a feliratos III/300-as (Kat. 69),734 III/297-es (Kat. 77)735 és P.03.006 (Kat. 80)736 számú oltárterítőt, illetve a III/317-es számú keresztelőmedence- (Kat. 78)737 és a III/308-as számú olvasópulttakarót (Kat. 70).738 Az adományok és beavatkozások a tűzvészt követő fél évszázadban egy megnövekedett igyekezetet mutatnak a templomi kelmék állományának megújítására, ami egyaránt terjedt ki javításra és új adományokra, a templom felújításához egyébként is hasonlóan. Az adományozott tárgyak stílusukat tekintve nem mutatnak kiemelkedő eltérést a 17. században, pár évvel vagy évtizeddel a tűzpusztítás előtt készült kelmékkel szemben és nincs olyan közös vonásuk, melyen egy szándék kifejeződése leolvasható lenne. A miseruhák használatának kontinuitásában megfigyelhető tradicionalizmus azonban, a
730
Ltsz. III/105 és O.N. Anno 1740 die 8 Februarii wird von einer unbekannter Person auf den Altar ein Sammetes Tappet schwartzer Farbe zur Fasten anzudecken mit schwartzen seidenen Zottenel und weiß silber neu Spitzen um und um umgeben, zusambt schwarzer Aufdeck; Ao 741 D 3 9br verehret eine unbekandte Persohn auf die Tauff bitte und lese Bank schwartz Samete Aufdeck mit schwartz seidenen Zottel und weiß silbernen Spitzen ausgeziert, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.41. 462. Ezek valószínűleg a III/103, III/107, III/108, III/122, III/126 leltári számú kelmék. 732 Fr. Asnath Mederusin der rothe Saamet auf die Taufbött; ddt. die mit Gold durchnähete Decke auf d Oblaten-Schüßel, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.317. 74. Ezek feltehetően a VI/115 és VI/71 számú kelmék. 733 Anno 1741 die 10 July verehret die tugende Frau Merglerin ein fein Leinwandes Altartuch mit weißen Schnüren umfangen; it H. Johann Schnell auf dem Roß-Markt verehrt ein violfarben Güldenstuckenen Teppicht auf die Leß-Banck; Anno 1746 verehret Fr. Catharina Merglerin ein Alter Tuch weißen Schnüren herum; Anno 1747 Maria Laßelin, eine ledige Person verehret ein klein Altar Tuch mit Gold an beyden Enden benähet; M. Marth 23. verehret Fr. Catharina Merglerin ein schwarz benähtes Altar-Tuch, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.41. 462, 463. Ezek közül egyik sem azonosítható a mai gyűjteményben. 734 Felirata: MARGARE: MERGLE: GEBOHR: GREISINDI / ANNO. 1699. 735 Felirata: MARTHA: PLECKERIN: GEBORN: WOLFFIN: / ANNO 1709. 736 Felirata: DEM NEUGEBOHRNEN JESULEIN ZU EHREN MARTHA DRAUTHIN GEBORNE BLUHMIN / 1718. 737 Felirata: ANDRES PREITIN AO / 1722. Die 22. IVNII. A felirat kétszer jelenik meg a kelme hátoldalán. 738 Felirata: Friedrich Paul von Preußen teutscher Huttmacher in Cronstadt 1719 Pestjahre 25. 731
170
felújításban is tovább élt: a barokk szövetekből a 18. századi evangélikus templomban is, középkori hímzett dorzálkeresztekkel ellátott, középkori jellegű kazulát szabtak. 3.3.7. Ötvöstárgyak A liturgikus ötvöstárgyak gyűjteménye a Reformáció alkalmával ismeretesen úgy módosult, hogy a liturgia szempontjából haszontalannak, fölöslegesnek ítélt tárgyakat a városi tanácsosok, Honterus társaságában kiválogatták, egy nagy részét átengedve a tanácsnak protokoláris célra, nemesfém nyersanyag gyanánt.739 Lemondtak például a montranciákról, ereklyetartó edényekről és füstölőkről, de megtartották az evangélikus liturgiában használt kelyheket, paténákat, gyertyatartókat és kereszteket. A reformációt követően, a középkori állomány tovább használt edényei mellett a gyűjtemény a 17. folyamán egészült ki újabb darabokkal.740 Ily módon adódott az állományhoz az evangélikus liturgiában fontos szerepet betöltő kannák sorozata, többek közt az 1612-ben adományozott ún. Czernicki kanna,741 Catharina Froniana 1654-ben adományozott két, a Karácsonyi és Húsvéti ünnepkörnek megfelelő kannája,742 de Anna Honteriana 1669-ben adományozott két azonos paténája,743 illetve 1661-ben egy gótizáló, hordozható kis keresztelőmedence is.744 Az ötvöskincstár esetében sem utal semmi arra, hogy az állománynak egy része az 1689-es tűzvészben elpusztult volna, mégis az adományozás, a gyűjtemény új darabokkal való gazdagítása a 18. században érezhetően lendületet vett: míg középkori eredetű tárgy talán tíz, 17. századi hat, 19. századi pedig hét darab található a gyűjteményben, a 18. században huszonnégy új tárggyal gazdagodik az. A 18. századi adományokról elsősorban a tárgyakon levő feliratokból értesülünk, illetve olykor csak közvetett módon, a mesterjegyből. Az adományozási feliratokat sok esetben szerencsésen pótolják az írott forrásokban, jellemzően adománylajstromokban fennmaradt bejegyzések vagy utalások. Az 1689-es tűzvész után feljegyzett adományok közt, az év feltüntetése nélkül jegyzik a városbíra Simon Drauth, illetve Michael Hermann ajándékát,
739
Wetter 2004, 19-57. Klenódiumok használatának évszázados kontinuitásáról, középkori ötvöstárgyak refomációt követő használatáról ld. Seyderhelm 2001 a, 17-36; Seyderhelm 2001 b, 136-145; Schultze 2001, 46-63. 741 Ltsz. I/1. 742 Ltsz. I/2 és I/3. 743 Ltsz. I/23 és I/24. 744 Ltsz. I/46. 740
171
egy-egy kelyhet.745 Rögtön az első példa azonban pontatlannak látszik: míg a jelenlegi gyűjteményben nem található a 18. század első felében készült kehely, van egy Simon Drauth monogramjával és címerével, illetve az 1693-as évszámmal jelölt kanna (Ltsz. I/5, Kat. 84), így valószínű itt elírás történt. Ugyanígy lehetne a 17. század végén, esetleg a 18. század elején készült másik három kanna (Ltsz. I/4, I/6, I/7, Kat. 83, 85, 86) közül az egyik Michael Hermann ajándéka. Susanna Enyeter 1731-ben nagyméretű boroskannát ajándékoz (Ltsz. I/8, Kat. 87), melyről a tárgyon fennmaradt felirat tanúskodik, nem azonosítható viszont be Rosa Jobsinnak a lajstromok szerint 1748-ban ajándékozott kannája.746 Az özvegy Samuel Paulin és a városbíra Michael Filstich, egy-egy paténát ajándékoztak a templomnak,747 melyek bizonyosan az I/32 és I/41 (Kat. 89) leltári számú tárgyakkal azonosak. Ugyancsak paténát adományozott Paul Weisz Wagner 1723-ban (Ltsz. I/38, Kat. 88), illetve egy ismeretlen 1767-ben (Ltsz. I/37, Kat. 91). Két másik paténa, melynek adományozó felirata a tányér külső peremére került, Agnetha Pleckerin (1691, Ltsz. I/25, Kat. 90) és Justina Herbertin (1739, Ltsz. I/27, Kat. 92) megrendelésére készült. Ezekben az években került a templom tulajdonába három kis ostyatartó dobozka is. A hengeres kis cibóriumok egyikét 1690-ben Teuffels Michaelin adományozta (Kat. 95), a másikat Agnetha Pleckerin (Kat. 93), a nyolcszögű dobozkát pedig Peter Himesch, városi tanácsos, aki azt saját ötvös fiával készíttette el (Kat. 94).748 A három közül, a betegeknek otthonukban kiosztott úrvacsoránál, leginkább a nyolcszögű cibóriumot használták, azt is csupán a 18. század végéig, amikor – feljegyzések szerint – helyére egy ezüst cibórium készült,749 mely valószínűleg a Johan Gaudi által 1793-ban adományozott edénnyel azonos (Kat. 98). 1690-ben, Michael Deubel özvegye, kiváló szépségű, részaranyozott, húsos 745
H. Simon Draud Richter, einen Kelch; H. Michael Herrmann einen großen Kelch, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.317. 74. 746 Anno 1748 d 13. Nov. legieret Fr. Rosa Jobsin oder Cronerin eine vergoldete Kappen Kanne von 91 Loth am Gewicht bey die große Kirche, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.41. 463. 747 Samuel Paulin Wittwe einen Deckel auf den Kelch oder Oblaten Scheibe H. Michael Fillstich, alter Richter, einen Deckel auf den größten Kelch, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.317. 74. 748 Ao 1690 verehret Fr. Teuffels Michaelin eine schöne silberne Oblaten-Büchse; Ao. 1691 verehret Fr. Agnetha gebohrne Pleckerin, des E. und W. H. Joh. Dietrichs hinterbliebene Wittwe, eine schöne, silberne Oblaten-Schale, A 1721 hat Herr Petrus Himesch Ratsgeschworener in Cronstadt eine achteckigtes Oblaten Büchslein anstatt des vorhin fast unansehnlichen, zur Privat-Communion in Hausern gebrauchlich versprochen. Welches deßen Sohn H. Petrus Himesch jun. hernacher selbst verfertiget, und inwendig Vergoldt, in der That selbst zu solchen Heil Brauch ostenieret, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.317. 75-76. 749 1795 wird statt des sonst gewöhnlichen 8eckigen Oblaten Büchsen, ein neies rundes zur silb. Büchsen gemacht, u. in den ordentl. Priester Kelch gethan: jenes aber in den andren Kelch, welcher bey dem ältesten Glückner zu bleiben pflegt da bisher kein Büchschen drinnen war, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.317. 80.
172
virágokkal díszített cibóriumot ajándékozott a templomnak (Ltsz. I/30, 96), Joseph Hilscher jóvoltából pedig, 1759-ben, ezüstözött réz cibóriummal gazdagodott a templom gyűjteménye, melynek oldalát medalionokba foglalt evangélistaábrázolások díszítik (Ltsz. III/23, Kat. 97). Viszonylag későn, a 18. század közepe után adományoztak három újkori kelyhet: 1754-ben Martin Seulen (Ltsz. I/16), 1760-ban Peter Hiemesch (Ltsz. I/15, Kat. 99), egy ismeretlen az 1780-as évszámmal ellátott kelyhet (Ltsz. I/17), illetve Georg Olescher (Ltsz. I/18, Kat. 100), Hans Resch (Ltsz. I/20, Kat. 101) és Laurentius Römer (Ltsz. I/21, Kat. 102) ötvösök egy-egy munkáját.750 Bár nem tartozik a liturgikus edények csoportjába, talán mégis idesorolhatjuk azt az 1747ben tett adományt is, melynek tárgya a szószék megvilágítására szánt oroszlán és griff formájú, sárgarézből készült lámpa (Kat. 103).751 A tűzvész utáni évtizedekben feljegyzett ötvöstárgyjavítások, a paramentum-javításokhoz hasonlóan, a napi szükséglet mellett az állomány általános feljavítására való törekvést tükrözik,752 sőt egyes esetekben maga a javítás is a helyreállításhoz való hozzájárulásnak számít.753 A tárgyakat összességükben vizsgálva, a tűzvész után adományozott tárgyak sem ikonográfiájuk, sem megformálásuk jellege révén nem alkotnak a kincstár többi részéhez képest külön kategóriát. Talán csupán Susanna Enyeter, 1731-ben adományozott kannája esetében sejthető effajta szándék, amennyiben a trébelt dísz, a kannák szokásos, karácsonyi vagy húsvéti ünnepkörhöz kapcsolódó jelenetekkel vagy puszta ornamentális elemekkel való díszítésétől eltérően, három szokatlan bibliai jelenetet formáz: a Jónás és a cett, Jób násza, háttérben az égő várossal és Ábrahám áldozata jeleneteket.
750
A kupa talpfelirata: Diesen Kelch verehren wir Georg Keller und Barbara Keller zur Ehr Gottes in die obervorstädter Kirche D. 4 August 1792. 751 (1747) It. Fr. Georgius Bolteschin verehret einen großen Meßingen Wand-Leuchtert auf den Predig-Stuhl, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.41. 463. 752 Die 13. Octobr. laße die silberne älter Kanne, so bißel zerbrochen, mit dem H. Georgio Maj leiten und neu vergulden, zahle ihm der Macherlohn 2,40 und 2 Dukaten zu vergulden 14,40 fl, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.67/I, 127; den 13ten Xbr zahle dem Salmen vor ein altes Meßgereth auszubeßern 1,80, vö. Ev. Egyh. L., IV.F.68.III.a, számozatlan oldal, (5v). 753 H. Markus Fuchs verehrt an arbeit so Er an der beicht Kahn u Oblaten schüsseln gethan, vö. Eichhorn 1937, 53.
173
3.4.
A karzatok
3.4.1. A karzatok részletes leírása A brassói plébániatemplom újkori újjáépítésének egyik legvitatottabb kérdését a mellékhajókban,
a
hosszház-csarnokot
osztó
pillérek
félmagasságában
épített
monumentális oldalkarzatok képezik (46-47. kép). A mellékhajókat egész szélességükben kitöltő empóriumok, a főhajóra vállkövekről indított félköríves árkádokkal nyílnak, melyeket gazdag faragott kőornamentikájú szamárhátív ír fölül. A félig falba süllyesztett testű, 45°-os szögben elforgatott fiálék közé ékelt szamárhátívet, szintén félig elsüllyesztett keresztrózsa koronázza. A mellékhajókat magasságukban felező karzatok bordás csillagboltozatokon nyugszanak (48-50 kép). A boltozatok zárókövei majdnem minden esetben a körbeforduló bordába illesztett rozetták vagy levélkoszorúk, kivéve az északi oldal legkeletibb és a vele szomszédos szakaszt, ahol a zárókő feliratos pajzs,754 illetve a város koszorúba illesztett címere (106-109. kép).755 Az oldalkarzatok négyágú csillagboltozatának hornyolt, a bordatőnél pálcákkal kiegészített profilú bordái, vállkövek beiktatásával támaszkodnak a hosszház falpilléreire és átmenet nélkül, visszametszéssel futnak le a hosszházat osztó pillérekre (52. kép). A vállkövek az északi oldalon sima, két gyűrű közé foglalt szímatagok, délen gazdagon komponált akantuszcsokrok (53-54. kép). A főhajó felé nyíló árkádok a pillérekbe illeszkedő vállkövekre támaszkodnak, melyek északon figurális kialakításúak, délen, a keletről számított első pillér kivételével, melyre egy oroszlán és egy kiterjesztett szárú madár alakja támaszkodik, illetve a szószéket határoló két angyalalakú vállkövet, ezek a falpillérekbe ékelt vállkövekhez hasonlóan, akantusz-, illetve levélcsokrok. Az északi oldal figurális vállkövei pillérenként alkotnak párt, keletről számítva sárkány (122. kép), oroszlán (120, 124. kép), pajzs (123. kép), szirén (121. kép), a keleti és nyugati végén pedig kerub alakot öltenek. A tartókonzolokból kinövő profilok közvetlenül a vállkő fölött elválnak: alsó részük alkotja az árkád félköríves, hornyok közé foglalt, pálcákkal kiegészített körtetag profilú ívét, középső része az árkádot felülíró szamárhátívet rajzol, míg harmadik része függőlegesen felfelé tart és fiatoronnyá alakul (117. kép). A szamárhátíveket rendkívül gazdagon, buján kialakított húsos virág- és gyümölcsfüzérek, egymásba fonódó szőlőindák, rózsa, napraforgó és akantuszmotívumok díszítik, melyek sokszor állatalakokat, madarakat, illetve – a 754
Az északi mellékhajó legkeletibb boltozatának zárókövén, domború betűkkel szedett, majuszkulákkal, tükörírással írt felirat olvasható: A[nn]o Xsti / 1711 / DIE 29 / octob[ris]. 755 Brassó város címere a koronás gyökér, vö. Zimmermann – Stenner 1928, 1-3.
174
szószékkel keletről szomszédos árkád díszítésében az állatöv jegyeit rejtik. Az északi oldalon keletről haladva az első árkád díszét, akantuszrügyben végződő ágon sorakozó nagyszirmú virágok képezik (111. kép), a mellette levő árkádon ugyanúgy ágra fonva, lágyan hajlongó, fonnyadt akantuszlevelek és labdacsszerű virágbimbók kerültek (113. kép). Tovább haladva, a harmadik árkádon vastag tőből kinövő, nehézkesen kunkorodó szőlőfürtök és szőlőlevelek vannak a szamárhátív vonalára illesztve (112. kép), az ezzel szomszédos árkádon pedig újra lágyan kunkorodó akantuszlevelek és bimbók, majd az északi oldalt nyugatról lezáró árkádon, ismétlődik az elsőnek nagyszirmú, húsos virágokból alkotott dísze. A déli oldalon, ugyanúgy keletről haladva, az első árkádon akantuszlevél csokrok (114. kép), a vele szomszédos íven pedig, ezúttal ívesen megmozgatott tőből kinövő szőlőlevelek és gerezdek imbolyognak, közéjük pedig hosszú lábú madarak vannak rejtve (116. kép). A következő árkád már a szószékkel szomszédos, talán mindközül a legdíszesebb: két végén elhelyezett akantuszvirágokból kinövő, indákból hajlított kartusok fűzére indul, melyekbe a zodiákus jegyek kerültek (115. kép). Ettől nyugatra, szintén ívelt tőből, tulipánok és akantuszcsokrok nőnek ki, majd a sort záró árkád ívén egy-egy napraforgó virág köré helyezett, virágokból, gyümölcsökből komponált csokrok sorakoznak (157. kép). Az árkádok félkör- és szamárhátívei közé vetülő orommezőkbe rozetta, akantuszokkal, volutákkal vagy maszkkal díszített kartus, bőségkosár (112. kép), a szószék szomszédságában pedig szirének tartotta évszámos medalion került (119. kép).756 Az északi oldalon két kivétellel, ahol a harmadik és ötödik ívre, az árkádot díszítő motívumokkal töltött bőségkosár került, rozetta díszíti a falmezőket. A déli karzatra, oválisra komponált, indákból, gyöngysoros volutákból szerkesztett kartusok kerültek, melyek közül az elsőnek központi motívuma egy faragott fej. A leírásból adódó elsődleges következtetések a formák jellegére és a karzatok egységességének kérdésére vonatkoznak. Látható, hogy a díszítőelemek, annak ellenére, hogy hűen alkalmazkodnak a gótikus formákhoz, szamárhátíves árkádokat, fiatornyokat, keresztrózsát, vimpergákat alkotva, megformálásukban inkább a 18. század gótikaelképzelését
tükrözik,
minthogy
hiteles
gótikus
részletképzések
lennének.
Az
ornamentumok ívelt, türemkedő, húsos jellege mellett, az akantusz, a gyöngysoros voluta, illetve stilizált tulipánok előszeretettel való használata egyértelműen a 17. század végi formakánonhoz sorolja ezeket. A gótikus formák reprodukálásának szándéka azonban a 756
A köralakú medalion domború betűkkel szedett felirata: 17 / 14.
175
választott ikonográfia révén a sorok közt kiviláglani látszik, főleg ami az északi karzatot illeti. Itt a vállkövek oroszlán, sárkány, szirén alakúak, az árkádok dísze pedig szőlőfürtöket, illetve tölgyleveleket utánzó akantuszt vonultat fel. Bár a motívumkincs és ennek a formákra való kiosztása a két karzat esetében egyezik, a megformálás módjában számos különbség áll fenn, melyek a kialakításban fellépő koncepciós vagy kivitelezői törésre utalnak. Az északi oldal például teljesen szimmetrikus, mind az árkádokat, mind a vállkövek kialakítását illetően, illetve ismétlésekkel él, míg a déli karzat minden egyes egysége egyedülálló. Északon a konzolok és vállkövek kialakítása jóval egyszerűbb a déli oldal kirobbanó volutás akantuszcsokraival szemben. Ugyanígy az árkádokra nehezedő faragott kődísz is, az oromzati falrészekhez illesztett zárkővel, a fiatornyokkal és keresztrózsákkal együtt, sokkal igényesebb, mozgalmasabb, aláfaragása révén többsíkú, a boltozati zárókövek jóval dúsabbak, gazdagabbak. 3.4.2. A karzattéma helyi vonatkozású és európai kutatása A karzatok kérdése a templom építéstörténetét tárgyaló irodalomban főleg az építés ideje és a feltűnő gótizáló tendencia között feszülő ellentmondás miatt vitatott. A brassói plébániatemplom esetében, a 18. századi újjáépítés értékelése évtizedeken keresztül elsikkadt a templom középkori jellegének és jelentőségének elemzése mellett, így a Fekete templom kutatásának történetében kevés olyan tétel szerepel, mely kifejezetten az oldalkarzatok kérdését tárgyalná. A magyarországi művészettörténet-írás kezdeti szakaszában Henszlmann Imre és Orbán Balázs még gótikusnak tartja és a 16. századra keltezi a karzatokat. Henszlmann a karzatokon levő 18. századi feliratok hetesét ötösnek olvassa, így a karzatok épülését a reneszánsz túlterhelő pompakedvelésétől fertőzött hanyatló gótika időszakába, a 16. század elejére teszi és a templom építéstörténetének utolsó szakaszába sorolja.757 Orbán a karzatokat a későgótika remekeinek tartja, nem vitatva 16. századi épülésüket, úgy ahogy Teutsch és Reissenberger is, akik az oldalkarzatokat egyértelműen az első építési korszakoz kötik.758 A hagyományossá vált datálást először Ernst Kühlbrandt cáfolta a brassói templomról írt átfogó monográfiájának első kötetében.759 Kühlbrandt az első kötet írásakor nincs forrásadatok ismeretében, a datálást kizárólag az épületrészből kiindulva korrigálja: az ablakok két emeletet átívelő 757
Henszlmann 1879, 298-300. Orbán 1871, 313-323; Teutsch 1878, 11; Reissenberger 1898, 24. 759 Kühlbrandt 1898, 37-39. 758
176
folytonosságából és a nyugati karzat mellvédjének a karzatok alatt való láthatóságából kiindulva megállapítja, hogy ezek csak az eredeti építési időszak és a nyugati karzat megépülését követően épülhettek. Az építés sorrendjének megállapításához a datálást a karzatokon található évszámok helyes olvasata adja. A Kühlbrandt monográfia második kötetének megjelenésekor az építéstörténetet szignáló Julius Groß rendelkezésére állnak már a Quellen zur Geschichte der Stadt Brassó, a városnak a krónikás irodalmát publikáló kötetei, így Kühlbrandt korábbi tézisét már ezekkel is alátámaszthatja.760 A karzatok architektúrájának és faragott ornamentikájának külön tanulmányt szentel Hermann Phleps,761 melyben részletes leírását nyújtja a karzatoknak, rámutat a gótikus, illetve gótizáló formanyelv, reneszánsz és barokk elemekkel való keveredésére. A két karzat esetében két mester munkáját különbözteti meg, melyek közül egyik szerinte egy Johannes Freund nevű.762 Írása a berlini Zeitschrift für Bildende Kunst hasábjain jelenik meg, így recipiálja Engelbert Kirschbaum is, aki Deutsche Nachgotik című művében, kiemeli az oldalkarzatok keletkezési idejükhöz képest szokatlan, a gótikus formák utánzásában tanúsított rendkívüli kvalitását és a templomot a német utógótika áramlatába sorolja be.763 Nicolae Sabǎu a templom faragott vagy festett részleteit érintő, az erdélyi barokkal foglalkozó írásaiban röviden kitér a karzatfaragványokra is.764 A templomi karzat meghatározása szerint az oldalfalakra épített, a gyülekezet tartózkodására szolgáló, emelt építmény, mely gyakran a mellékhajót teljes szélességében kitölti, s a főhajóhoz árkádokon keresztül kapcsolódik.765 A Reallexikon zur Deutschen Kunstgeschichte hivatalosnak számító definíciója szerint, elnevezése (empórium, emporium, Empore stb.) a magasságot, magasabb helységet jelentő német bor szóból fejlődött ki és jutott el a borkirche, porkirche, pahrkirche, majd in pore, en pore formán keresztül az entbor, embor, empor (templom a magasban) alakhoz, ám feltehetőleg a latin, piacot, vásárhelyet jelentő emporium is közrejátszott kialakulásában. Az észak-német nyelvjárás a Prieche, míg a svábok a Mannstühle szót használják megjelölésére. Brassóban a karzat megjelölésére a Latorgen, Latorgel, Lateralkirche, ill. Glatorchen kifejezéseket
760
Kühlbrandt 1927, 15. Phleps 1928, 63-66. 762 Uo. 66. 763 Kirschbaum 1930, 113. 764 Sabǎu 1997, 121-122; Sabǎu 2002, 60-63. 765 RDK Empore. 262-322. 761
177
használnak, regionalizmusok, melyekkel a Barcaságon kívül nem találkozunk.766 A szó pontos jelentésének meghatározása könnyítené a nyilván a kifejezés alakulásában meghatározó szerepet játszó brassói főtemplom karzatáról alkotott képünk körvonalazását, legyen az a tűz előtt vagy után. Az Siebenbürgisch-sächsischer Wörterbuch, a szó etimológiáját a lettnert jelentő latin lectorium, latorium-má változott alakjának népies formájából vezeti le.767 Anyagát tekintve egyaránt magyarázhatjuk bele a latte (szász: léc, deszka) és a later (latin: cserép, tégla) szavas eredetét, de adódik a laterum (latin: oldalsó, oldal) vagy a lator (latin: hordozó, hordó) etimológiai kiindulópont lehetősége is. A brassói főtemplomon kívüli használatának említése, a brassói Szt. János templom és a feketehalmi evangélikus templommal kapcsolatosan, ez utóbbi esetében ma is létező, fából készült karzatokra vonatkozik.768 A karzat, meghatározása szerint, személyek tartózkodására szánt, megemelt építmény vagy épületrész, mely a főhelyiséggel kapcsolatban áll, az oldalfalakra épül és lépcsőn keresztül közelíthető meg.769 Beépítését tekintve lehet az architektúrától teljesen független építmény, az épületbe szervesen beépülő karzat, mely statikai, leterhelési szerepet is betölt, illetve olyan, mely bár az épület szerkezeti elemeit felépítésében használja, nem szerves, azaz szereppel bíró része annak.770 Az épülettel való kapcsolata szerint megkülönböztethetők elsődleges (Primär), azaz az épülettel egy időben épült, illetve másodlagos (Sekundär), azaz utólag beépített karzatok.771 Ezt az épülettel való szerkezeti összefonódása alapján általában könnyű megállapítani: az elsődleges karzatok általános jellegzetessége az építészeti szerkezettel való szoros összefüggése, általában a teljes mellékhajót kitöltő építmények, melyek a templom statikáját is segíthetik, jellemző a hajó választópilléreire való levezetés s nem utolsó sorban a gerendás vagy boltozattal történő alátámasztás. A másodlagos oldalkarzatok jelentős hányada az oldalfalnak támaszkodó, előreugró faszerkezetű építmény, statikai szerep nélkül.772 A karzat építése történhet esztétikai és funkcionális megfontolásból egyaránt. Ez előbbire példa a későközépkor számos ún. látszatkarzata, mely padló, mellvéd nélkül vagy éppen 766
Sieb. Sächs. Wörterbuch. VI. 48, sub voce: Latorgel, Latorium. Latorgelnek nevezik a karzatot a Barcaságban Brassón kívül például Feketehalomban, vö. Quellen IV, 309, 334. 767 Uo. 48. 768 vö. Quellen IV, 309. 769 Empore nennt man in der Kirchen- und Profanbaukunst einen zum Aufenthalt von Personen bestimmten, erhöhten Einbau bzw. Raumteil, der mit dem Hauptraum Verbindung hat, an die Außenmauer angelehnt und durch Treppen erreichbat ist, vö. RDK Empore. 267. 770 Großmann 1994, 27. 771 RDK Empore, 268. 772 Uo. 269.
178
túlságosan magas mellvéddel, teljességgel használhatatlan volt és csupán a faltagolás esztétikai célját szolgálta.773 A karzat funkcionalitása legtöbbször az elkülönítés vagy a helyteremtés motivációjában rejlik, a jezsuita templomoktól elkezdve, ahol a karzat sokszor gyóntatásra van kialakítva, a protestáns plébániatemplom gyakorlatáig, ahol az elkülönítés általában nemi, illetve rendi alapú. Míg az ókeresztény Hagia Sophia és több római bazilikában a karzat a nők ülőhelye volt, a románkori centrális alaprajzú templomokban, például az Aacheni palotakápolnában az uralkodó és az udvartartás kiemelkedő tagjainak ülőhelyévé alakult.774 Gernrode kolostortemplomában a karzat az apácák ülőhelyéül szolgált, hogy elzárják őket a városi nyilvánosságtól. 775 Már a reformáció előtt is épültek karzatok helynövelés igényéből, a Wittenbergi templom karzatán
például
tizenhat
oltárt
fel.776
állítottak
A
későközépkor
idején
Felsőszászországban látványosan megnövekedett a karzattal épített templomok száma, körbefutó karzat épült például Freiberg, Annaberg vagy Amberg templomaiban. Az igazi áttörést a karzatépítésben azonban a reformáció jelentette. A prédikáció meghosszabbodása és a követelmény, hogy azt a közösség minden tagjának jól látnia és hallania kell, a stabil ülőhelyek bevezetése után a karzatépítéshez vezetett. A 16. században épült korai evangélikus palotakápolnák, például Neuburg an der Donau (1543), Torgau (1544), Schwerin (1560–1563) vagy Schmalkalden (1585), egy olyan – mondhatni ideális – evangélikus
architektúrát
valósítottak
meg,
mely a
későbbi
városi
és
falusi
templomépítészetnek kimeríthetetlen kiindulópontul szolgált.777 A palotakápolnák egyik ilyen vívmánya a karzatoknak a szószék körüli elhelyezése úgy, hogy a láthatóság és hallhatóság
a
maximálisig
biztosított
legyen.
Ennek
ellenére,
magukban
a
palotakápolnákban a karzatok még mindig a rendi elkülönítést látszottak szolgálni és minden esetben a hercegnek és udvartartásának voltak fenntartva. Elterjedésében már nehezen elkülöníthető, hogy a karzatok valójában hierarchikus struktúrák kifejezői vagy egyszerű templombővítések voltak, legvalószínűbbnek viszont az látszik, hogy mindkettő.778 A 16. században a városi, illetve evangélikus plébániatemplomokba épített karzatok gyakorlata egyértelmű virágzást élt meg, sorra épültek oldalkarzatok a pirnai templom, a lipcsei Thomaskirche (mindkettő 1570 körül), a Kassel melleti Helsa (1593– 773
Untermann 2009, 73. Großmann 1994, 27-28. 775 Uo. 28. 776 Uo. 30. 777 Uo. 29-32; Leppin 2008, 36-38. 778 Großmann 1994, 29; Schöntube 2008, 20-21. 774
179
1594), Herborn (1598–1608), a Boroszló melleti Rothsürben (1597–1604), a kitzigeni templom, a Kiedrich-i Szt. Valentin, a frankfurti Szt. Leonárd, a kölni Szt. Péter és Szt. Kolumba, valamint a Stettin-i Szt. Jakab templomokba, majd a harmincéves háború idején Wolfenbüttel (1605–1623), Bückeburg (1612–1615), Nidda (1615–1618) is karzattal épült újra.779 E tendencia elterjedését érzékelteti, hogy a korszakban Szászország templomainak kilencven százaléka karzattal épült vagy utólagosan karzatot kapott.780 Karzatok katolikus és protestáns templomokban egyaránt előfordulnak, bár míg ez utóbbiakban majdnem szabályszerű jelenlétük tapasztalható, a katolikus templomok közül főleg a jezsuitákra jellemző, ide tartozik például a molsheimi templom (1615–1617), a kölni St. Mariä Himmelfahrt (1618–1629), vagy a münsteri jezsuita templom (1590–1597).781 Erdélyben leggyakoribb formája a falusi vagy városi templomokba, általában a hosszház három oldalára fából épített karzat, mely akár több egymás fölötti emeleten is terjedhet.782 Ezek a karzatok többnyire a 17-18. században épültek és szabály szerint a legények ülőhelye voltak. Díszítésük jellemző módon festett, virágos, csak ritkább esetekben céhjelvény vagy alakos ábrázolás. A falazott oldalkarzatnak jóval kevesebb példája maradt fenn Erdélyben. Klasszikus példája a nagyszebeni templom hosszházának déli hajójába épített karzat, illetve a mellékhajónak a főhajó szintjére való megemeléséből adódóan, az egykori alacsonyabb, bazilikális mellékhajó szintjén kialakuló karzatszint.783 Ugyanígy, a hosszház déli mellékhajójának a főhajó szintjére emelésével alakítottak a diadalívvel szomszédos első két boltszakaszban karzatot a medgyesi plébániatemplomban.784 A hagyományosan Schneider-empore-nek nevezett karzatra kovácsoltvas csigalépcső vezet, mellvédjét pedig festett fa pannók képezik. Legmonumentálisabb és egyben a brassói példához leginkább hasonlítható a besztercei evangélikus főtemplom 1563-ban épült oldalkarzata, mely a déli és északi mellékhajóban ugyanúgy, a pillérek félmagasságánál épült be, a mellékhajók teljes szélességében, a diadalívre épített monumentális lépcsőfeljárón lehet megközelíteni, falazott szerkezetét pedig a bábos kő mellvéd határozza meg.785 779
RDK Empore, 310-311; Großmann 1994, 34. Schliepe (az RDK Empore nyomán). 781 Uo. 35. 782 Egymás fölé rendelt karzatsorokra példa Erdélyben Szászbuda, Erked, Homoród, Feketehalom; az erdélyi szász evangélikus templomok fa karzatépítményeiről ld. Machat 1985, 314; Crăciun 2008, 110-111. 783 A nagyszebeni Szűzmária-plébániatemplom építéstörténetéről ld. Entz 1996, 173-178; Niedermaier 2008, 271-285; 784 A medgyesi Antiochiai Szt. Margit-plébániatemplom építéstörténetéről ld. Entz 1996, 382-384. 785 Kovács 2003, 149. 780
180
3.4.3. Az oldalkarzatok épülése (1710–1712, 1713–1715) A brassói karzatok 18. századi épülése kapcsán az irodalomban számos kulcskérdés nem tevődött fel eddig. Létezett a tűzvész előtt oldalkarzat a brassói plébániatemplomban, s ha igen milyen formában? Mi lehetett a 18. század elején épült karzatok előképe? Miért ragaszkodtak az építők a gótikus formákhoz és milyen konjunktúrának a következménye, hogy összességében a karzat mégis inkább barokk ízlésűnek mutatkozik? Ezek a kérdések nemcsak a karzat elemzésének, hanem az újjáépítés egész korszakának a szempontjából meghatározóak, amiért a következőkben megválaszolásukra törekszünk. A brassói templom karzatainak 18. század eleji épülését tanúsítja, ahogy azt már Kühlbrandt is helyesen ismerte fel, az a három évszám, melyet építői a karzat ornamentikájába belefűztek. Így az északi karzat diadalívvel szomszédos boltszakaszának a zárókövén levő felirat az 1711-es évszámot tünteti fel, a szomszédos boltszakaszban egy vállkőoroszlán által tartott pajzsba az 1710-es évszám került, a déli karzat közvetlenül a szószékkel szomszédos árkádja oromzatában pedig egy szirének által tartott medalionban az 1714-es évszám szerepel. A karzatok 18. századi épülését azonban számos írott forrás is tanúsítja. Joseph Teutsch naplójában, 1710-re teszi az oldalkarzatok építésének kezdetét,786 az északi karzat elkészítését 1712-re datálva.787 Blasius Seyberger feljegyzései szerint az északi karzat építésének kezdete 1710, boltozásának kezdete 1711, befejezése pedig 1712-re tehető.788 A magisztrátus jegyzőkönyve 1711 augusztusában jegyzi az építkezés kezdetét,789 Thomas Tartler naplójegyzete pedig 1712-ről beszél az északi, 1715-ről a déli karzat építése esetében.790 1712-ben a kőbányában csontvázat találtak, miközben a karzathoz szükséges követ fejtették, így, közvetett módon, értesülünk a karzat építésének folyamatban lévő 786
[1710] Im April fängt man an die Vorkirchen in der grossen Kirche aufzuführen, vö. Quellen IV, 123; említi Kühlbrandt 1927, 15. 787 [1714] 14. Jan[uar] stirbt Bartholomäus Seuler, Projudex und vertestamentiert fl. 6000 ... Er hat auch gegen der Kanzel über das Latorgel oder Vorkirche bauen lassen 1712, sowie die Stadtmauer gegen die Burg zu, Quellen IV, 125. 788 1710 7. Aprilis wird der Kirchenbau an den Pfeilern zu den Latorgen angefangen. 1711 10. Mai wird das Latorgen gegen den Rossmarkt zu wölben angefangen. 1712 26. Februar ist das Latorgen gegen den Roßmarkt völlig verfertigt worden, vö. Kühlbrandt 1927, 15. 789 [1711] In diesem Monath Julio fienge man das Latorium auff der Seiten wo das Rath Herren Gestühl ist, in der großen Pfarr Kirchen an zu bauen, und wurden die auß Steine außgehauene Bogen zwischen den Pfeiller aufgesetzet und geschlossen. Gott segne die Arbeit!, vö. Br. L., IV C. 2, 329; említi Kühlbrandt 1927, 15. 790 A[nno] 1712 Lässet H[err] Bartholomaeus Seuler das Latorgen gegen der Kanzel über auf seine Unkosten aufführen, wobei zugleich die Pfeiler neu gemacht worden. A[nno] 1715 wird die Seite, wo die Kanzel ist auch gemacht, vö. Tartler Collectanea, 117; említi Kühlbrandt 1927, 15.
181
kőfejtő munkálatairól.791 Az északi karzat befejezéséről tanúskodik a kötélverők céhének egy stallumukra vonatkozó bejegyzése is.792 A részben ellentmondásos, illetve pontatlan forrásokat szerencsésen egészíti ki a 18. század egyházgondnoki számadásainak az a két, az 1700–1724 évekre vonatkozó kötete, mely az evangélikus egyház levéltárában maradt fenn és mely az eddigi irodalom számára teljesen ismeretlen.793 A számadásokból szépen és egyértelműen kiolvasható a karzatok építésének ideje, az építkezés szervezése és a mesterek neve egyaránt. 1709-ben több ezer falazó téglát (Wölb Ziegel) és kőkvádert vásárolnak és raktároznak.794 1710 elején, Czillen Peter ácsmester az egyház erdejébe utazik Zernyestre, ahonnan annyi fát hoz, hogy a szekér összetörik alatta.795 Röviddel azután, Czillen Peter, Czillen Mechel, inasok és segítők társaságában, öt nap alatt állványt építenek a templomban.796 1710 májusában már a tömösi kőbányában és a templomudvaron felállított színben is kőfaragók dolgoznak.797 Az év júniusában elkezdődik a templomban a pillérek javítása, mely októberben vakolással, meszeléssel zárul.798 A pillérek építéséhez szükséges száz darab kváder költségeinek elszámolását az 1710-es év számadásának végén összesítve olvashatjuk.799 A foglalkoztatott mesterek egy Samuel nevezetű kőfaragó és fia, illetve Hannes Horvath, Klintsch, Günther és Gábor mesterek, mindegyik inasa kíséretében. Ugyanezek a kőfaragók dolgoznak a további kőrészleteken is, Samuel esetében, a szállítási költségek kapcsán, téli munkáról is tudunk, amit saját műhelyében végzett.800 1711 májusával kezdve indul újra a kőfejtési munka a tömösi bányában, egyidejűleg a kőművesmunka a templomban.801 Az első, feltehetőleg a legkeletibb árkádot, július közepén kezdik el építeni.802 A karzat aláboltozása szeptembertől 1712 májusáig tart, amikoris már a boltozatok meszeléséről hallunk.803 Szintén májusban aranyoztatják és
791
1712 als man zu der grosser Kroner Porkirchen Steine brach, fande man in einem dergleichen Bruchsteine eine lange Knoche. In einem anderen Stein traf man ein grosses Hufeisen an, vö. Sonderbare Begebenheiten von Joseph Teutsch, ld. Quellen IV, 179. 792 Anno 1712 die 27. Novembris ist zu wissen, wie daß durch Gottes Gnad und Barmherzigkeit das Latorchen in der großen Kirchen ist erbaut worden, vö. Kühlbrandt 1927, 15. 793 Ev. Egyh. L., IV.F.67/I és IV.F.67/II. 794 Ev. Egyh. L., IV.F.67/I, 203, 205. 795 Uo. 222. 796 Uo. 223. 797 Uo. 223, 226. 798 Uo. 227, illetve 231. 799 Uo. 237-243. 800 Uo. 252. 801 Uo. 254, 256. 802 Uo. 256. 803 Uo. 276.
182
festetik a hosszház északi oldalának középső pillérén levő domborműveket, a karzatot építő Samuel Deák pedig a tanácstól az egyezség szerint megkapja 1000 forintos bérét. 804 Az 1710–1712 közötti munkálatok az északi mellékhajónak az építésére vonatkoznak, ahogy azt a számos krónikás feljegyzés mellett alátámasztja az 1710 és 1711-es évszámoknak ezen a karzatrészen való elhelyezése, illetve hogy a számadásban festés és aranyozás az északi oldalon található domborművekre vonatkozik. Hogy 1712-ben valóban az egész karzat elkészült, arra a legalkalmasabb támpont, hogy az 1712-es év végén már megváltották a rajta levő ülőhelyeket.805 1713-ban a hosszház déli mellékhajójában folytatódnak a munkálatok. Miután 1712-ben, az év második felében még gyakori a tömösi kőfejtésről szóló feljegyzés, az 1713-as évben, júniusban hallunk először ilyenfajta munkálatról.806 Rövidre rá, megépül a templomban az állvány és elkezdődik a pillérek kijavítása, egy Gábor nevű kőfaragó vezetésével.807 A templomudvaron újabb kőfaragó szín épül. A kőfaragó mesterek között már nem találjuk Samuel Deákot, helyette Lörentz, Horváth, Günter, Andres Gölner és Gábor neve szerepel a faragott kőről szóló elszámolásban.808 Nagy mennyiségű anyagvásárlás után, miután szekérszámra szállítják a téglát, homokot, meszet, vasszegeket az építkezés helyszínére, augusztusban elkezdődik a kőművesmunka, azaz a déli karzat árkádjainak megépítése és a karzatok aláboltozása.809 A kőművesek Merten Maurer, Andreas Rau, Chrestel Bömches és Andres Möß. A munkálatok előrehaladtáról értesülünk abból is, hogy Hannes Himesch asztalosmester, a hosszház középső pilléréről a szószék hangvetőjét időben leakasztotta.810 1714-ben folytatódik a tömösi bányában végzett kőfejtés, a nagymennyiségű anyagbeszerzés, a kőfaragás és kőművesmunka. Júliusban egyszerre rendelik meg a déli oldal boltozatának hat zárókövét.811 Ezúttal Merten Maurer, Stephen Maurer, Andres Maurer és Georg Maurer dolgoznak az építőtelepen. A déli karzat kőanyaga 1714 májusára készül el, amit a számadásban a kőfaragók, Lörintz és Andres Raab, azon túl Mihally, Godfried, Miklos, Jekszei és Marton, kifizetése jelez,812 a
804
Uo. 276, 277. Im November löset die Binder Zunft auffm neuen Latorgen im 4ten Schwiebbogen ihre Vorige nro. 12 Stellen, vö. Uo. 292. 806 Uo. 297. 807 Uo. 298-299. 808 Uo. 299. 809 Uo. 300-302. 810 Uo. 302. 811 Uo. 321. 812 Uo. 338. 805
183
kőművesmunkák, főként Andres Möß mester részvételével még az év júniusáig tartanak.813 A lezáró munkálatokhoz tartozik a nyugati karzatról a kissé magasabban fekvő oldalkarzatokra vezető lépcsők elkészítése, a karzat padlózása, a szószékkorona tisztítás utáni visszahelyezése.814 A számadás egyértelműen tanúsítja tehát, hogy az oldalkarzatok 1710 és 1715 közt épültek, méghozzá 1710 és 1712 közt az északi, 1713 és 1715 közt pedig a déli oldalon. A vezető kőfaragómesterek az északi oldal építésekor Samuel Deák, a déli oldalon egy Lörintz nevű mester. Rajtuk kívül is, a kőfaragó mesterek közt feltűnően sok a magyar név, ami arra utal, hogy nem voltak tagjai a magyar mestereket kizáró brassói kőműveskőfaragó céhnek. 3.4.4. A tűzvész előtti karzatok kérdése A ma ismert oldalkarzatok tehát teljes bizonyossággal a 18. század első negyedének termékei. De először épül karzat a brassói plébániatemplomban? Hogyan nézhetett ki egy esetleges előző karzat és hol helyezkedhetett el? Újszerű a megvalósult koncepció vagy egy előző karzat rekonstrukciója valósul meg benne? Írott forrásaink egyértelműen azt látszanak igazolni, hogy a főtemplomban már 1689 előtt létezett karzat. Már a tűzvész okozta károk leírásánál szó esik egy karzatról, melynek pusztulása – egyes források szerint – nem közvetlenül a tűzvész idejére, hanem a fennmaradt boltozatrészek eltávolítása alkalmára tehető.815 Michael Filstich bíra, megözvegyülése évében, 1694-ben, tehát már tizenhat évvel a karzatok tényleges építése előtt, 600 aranyforintot adományozott a templomnak, melyet a karzatok és az orgona újjáépítésére szánt.816 Tömegével maradtak fenn tűzvész előtti források a karzatokon levő ülőhelyekkel kapcsolatosan is. Egy 17. század eleji forrás például több helyen tesz említést a karzaton levő ülőhelyek költségeiről,817 a templomnak a tűzvészt követő berendezésének folyamatában pedig a kötélverők céhe több rendben hivatkozik hagyományos ülőhelyére, 813
Uo. 339. Uo. 339-341. 815 [1691] Die 17. Maii, wie man über den Latorgern die noch überbliebene Stücker und Gewölber hat wollen einschlagen, so ist fast auf erstes Versuchen alles zugleich eingefallen und hat die Latorgern ganz und gar niedergeschlagen. O grosser Schaden! Es ist fast unverantwortlich, dass dieses bei Zeit nicht kaum wie schlecht vom Regen ist bewahret worden, vö. Quellen VI, 123. 816 Eichhorn 1937, 49. 817 Manstühle auf dem Lattorium über dem Predigstull, említi például 1602-ben, 1603-ban, 1605-ben. Br. L., IV/17 (III. C. 25), 8 verso, 26 verso, 45. 814
184
mely a karzaton volt.818 Szintén a karzatok korábbi meglétére utal, hogy jóval a mostani empóriumok megépülése előtt is, a hosszház-ablakok középrészen el voltak falazva. Így az ablakok adományozásakor legtöbb esetben csak a falazáshoz képest számított alsó vagy felső részt fizette az illető polgár. A fennmaradt ülésrendek tanúsága szerint, de egyébként az erdélyi gyakorlattal is egyező módon, Brassóban a karzat a (céhes) legények helye volt. Az ülésrend kialakulásának pontos ideje nehezen meghatározható, de biztosan a Reformációhoz köthető. Ez előtt a templom szertartásos rendje nem követelte meg a kötött ülésrendet, a szentélystallum építményei is inkább a rang, a státusz kifejezőeszközei, mint gyakorlati jellegük miatt becsült használati tárgyak voltak. Az ülőhelyek számának megnövelésével függhetett össze Brassóban is a bizonyossággal már a 16. században megépült karzat: a prédikáció jobb hallhatósága, illetve az istentiszteleten való megnövekedett részvétel által támasztott helyigények szükségessé tették a karzatok beépítését. Ezzel Brassó beilleszkedhetett a 16. században virágzását élő karzatépítési vonulatba. Az említésszerű bejegyzések semmilyen utalást nem tesznek a karzatok anyagára, méretére, jellegére. A kötélverők céhének stallumukra hivatkozó irataiban a szószékkel pont szemben levő karzatról beszélnek, ám a szószék pontos helyét nem ismerve, eldönthetetlen, hogy ez az északi mellékhajó teljes hosszában vagy esetleg egy az első boltszakaszban levő karzatra vonatkozhat. Egyes fogalmazások azt látszanak igazolni, hogy oldalkarzatok csupán a mellékhajók diadalívvel szomszédos boltszakaszában voltak, s mint olyan, lehettek az egykori lettnernek a mellékhajóba benyúló, meghagyott részei. A középhajóban elbontott lettner oldalsó részeinek karzatként való használatára Erdélyben is találunk példát, például Szászsebesen vagy Nagyszebenben, de van németországi párhuzama is, például a lüneburgi Marienkirche esetében.819 Következetlen az is, hogy a karzatot egyes vagy többes számban említik a források, bár ha az elfalazott ablakokból indulunk ki, akkor mindkét oldalon lehetett empórium. Az európai színtér azonban bőven nyújt asszimetrikus karzatbeépítésre is példát, ahol csupán a szószékkel szembeni részen 818
Danur ein hochlöblicher wohlweiser Senat hiesiger Respublic…unser bittlichen Ersuch williglich anhörten…wegen der Kirchengestüeles auffm Glatorchen dem Predigtstuel gerade gegenüber …uns praecise der Binder Zeche das erwehnte Kirchengestühle…wiederumb heimgefallen… in ietzt erwehntem Jahr und Tag daßelbe Kirchen Gestuele von neüem wiederumb laßen auffrichten und außfertigen, vö. Br. L., IV Hd 5/4; denn nachdem besagte Gestühl/ wie alle übrigen durch die Anno 1689/ d[ie] 21 ten April geschehene Schröckliche feuers/brunst, da die gantze stadt, sam[m]t der Kir/chen eingeäschert, und also die Latorgel/ und Gestühl verbrannt waren, auf ein/ Raub der Flam[m]en geworden so wurde das/selbe erst nach Verfertigung der La/torgel auch aufgebauet [...], kötélverő céh jegyzőkönyve, vö. Br. L., IV Hd 5/3, 54. 819 Salontai 2010, 53-60.
185
épül karzat. Ilyen például a sziléziai Ohlau (1587–1589) és Landshut (1600 körül) temploma,820 de így épül Nagyszebenben és Medgyesen is csupán egyik oldalon karzat. Szintén nem egyértelmű, hogy egy a jelenlegihez hasonló falazott vagy esetleg inkább egy fából készült karzat állhatott korábban a templomban. Bár a pusztulás módjáról szóló források is ellentmondásosak, egyesek szerint a karzat a leomló boltozatok súlya alatt tört össze, mások szerint a tűzben égett el, talán mind egy meglehetősen törékeny építményre utalnak. A legalább megközelíthetően pontos megnevezés hiányában azonban ez is spekulatív feltételezés. Az építkezésnek az egyházgondnoki számadásból rekonstruálható méretéből az derül ki, hogy a 18. században az egész karzatot az alapoktól építették fel, méghozzá új építőanyagból, nem másodlagosan hasznosított törmelékből. Az épület – melyen egyébként korábbi beavatkozásoknak a nyomai a legtöbb esetben megőrződtek és leolvashatók – nem rendelkezik egy korábbi falazott karzatra való legkisebb utalással sem. Ha a pilléreken – ezek teljes újjáépítése miatt – korábbi beavatkozások nyomai nem is lehetnek leolvashatók, úgy ezek teljes mértékben hiányzanak a falpillérekről is, melyekhez a 18. századi vállkövek elsődlegesen csatlakoznak. Kiindulhatunk tehát abból, hogy a mai karzatok elődje a brassói evangélikus főtemplomban a falazott orgonakarzat és a páholyként működő lettnerrészeken kívül, legfennebb fából készült konstrukció lehetett. Véleményem szerint kevésbé valószínű tehát, hogy a tűzvész előtti karzatok a 18. században épült karzatépítmények közvetlen és kizárólagos előképéül szolgáltak. 3.4.5. A 18. századi karzat lehetséges előképei A karzatok konstrukciójában két komponens egyértelműen elhatárolódik egymástól, ha el nem is különül: a gótikus szerkezet és forma, illetve a késő reneszánsz, barokk ihletésű dísz. A leginkább az ötvösművészet környezetéből ismert gyakorlat szerint, a forma és a feltét, különböző jellegzetességekkel, üzenetértékkel rendelkezik, illetve megmunkálásuk módszere és előképeik is részben különböznek egymástól. A karzatok előképének behatárolásánál egyrészt a gótikus formavilág és építési részletek, másrészt a késő reneszánsz ornamentáció mintájára keresünk példát, és egyben választ a kérdésekre, hogy mennyiben alkottak a brassói templomban korszerű elvek szerint és mennyiben játszott egy programmatikus rekonstrukciós kísérlet vagy historizáló törekvés döntő szerepet. 820
Großmann 1994, 34.
186
Szerkezetüket tekintve a karzatok hitelesen gótikusak: a csillagboltozatok szerkezete, a bordák formája, megmunkálása, sőt a bordáknak a hosszház pilléreire való lefuttatása egyaránt megfelel a 15. századi stílus követelményeinek, szokásának. 821 Csupán első látásra, de szintén meggyőző, ami gótikus jellegét illeti, a fiatornyok közé illesztett, keresztrózsával koronázott szamárhátíves forma, mely a karzatok főhajó felé nyíló árkádjait felülírja. Külalakja így leginkább 15. századi portálokra, vimpergákra, lettnerek árkádjainak formájára emlékeztet.822 A 18. század első negyedének építészetét tekintve ezek a formák nem tekinthetők a klasszikus stílusfelfogás szerint aktuálisnak és alkalmazásuk nem mondható gyakorinak. Az oltár, a stallumok és a berendezési tárgyak esetében már láttuk, hogy a nach dem Modell des alten, irányadó elvként szerepelt a templom újjáépítésének folyamán. A régi formák felélesztésének kívánságáról, a döntés társadalmi, politikai és kulturális hátteréről egy későbbi fejezetben szólunk majd, itt annak a kérdésnek próbálunk utánajárni, hogy honnan másolták, mi inspirálhatta a brassói kőfaragókat és hogyan voltak képesek a gótikus formák hiteles megalkotására? A 16. században épült oldalkarzatok a jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján nem rekonstruálhatók,
így az
sem
bizonyossággal
megállapítható,
hogy mennyiben
szolgálhattak ezen elődépítmények a 18. századi karzatok előképéül, valószínűnek tűnik azonban, hogy nem ezek jelentették a közvetlen követendő példát. Adódik azonban a szamárhátíves árkádok előképét a templomnak a jelenleg is létező portál-architektúrájában keresni. Egymás mellé helyezve a nyugati portál és a délkeleti előcsarnok kapujának keretét, illetve egy 18. századi árkád szakaszát, ez utóbbi a két előbbi kollázsának tűnik: átveszi a délkeleti portikusz egyszerűen ívelt szamárhát formáját, a magasra nyújtott fiatornyokat és kombinálja a nyugati kapuzat gazdag ornamentális feltétével, a magas szárú keresztrózsával. A karzatok négyszárú csillagboltozatához az északi torony alatti előcsarnok, a tűzvész után feltehetőleg egyedüliként épen maradt boltozata szolgáltathatott előképet. A pusztán formális előképeknek az épületen való beazonosítása még nem ad választ arra, hogy milyen körülmény révén hagyományozódott a gótikus boltozat és formák megépítésének készsége.
821 822
Nußbaum – Lepsky 1999, 169-172. Pl. Esslingen, Breisgau, Lübeck vagy Magdeburg lettnerei esetében, vö. Schmelzer 2004, 64-68.
187
3.4.6. Kőfaragói tudás és hagyomány A brassói kőfaragócéh hagyományáról, az egyértelműen a céh tevékenységéhez köthető emlékek nagymértékű pusztulása vagy átalakulása, illetve az írott források teljes hiánya miatt rendkívül keveset tudunk. 1454–1457-ben egy brassói Conrad mesterről hallunk, akit Hunyadi János a tövisi és bujtori kolostorok építéséért Sárkány település fele után járó jövedelmekkel, két udvarral és malomrésszel jutalmazta.823 Szintén brassói az az Udalricus Lapicida, aki 1506-ban a nagyszebeni bíra megbízásából készít el egy keresztlevétel szobrot 12 forintos bérért és 1508-ban is Nagyszebenben dolgozik, ám munkái nem azonosíthatók be.824 1522–1523-ban Brassó város megbízásából tesz utazást Kolozsvárra, a Székelyföldre és Berethalomba,825 ahol 1523-ban valószínűleg elkészíti a templom új, faragott kőszószékét, mely egyébként munkásságának egyetlen fennmaradt tanúja ma is.826 Ez az Udalricus Lapicida volt a brassói Szűzmária-plébániatemplom 16. század harmincas éveiben emelt második boltozatának építője is és megbízásai közt találunk számos egyéb városi feladatot is, mint például a városfalakon, városkapukon, illetve a mártonhegyi templom nyugati bejáratán végzett kőfaragómunkát is.827 A Brassóban tevékeny kőfaragók is feltehetőleg az általános gyakorlat szerint kezdetben a nagy megbízások kapcsán időszakosan érkeztek a városba, majd később, a kőművesekkel együtt, céhbe tömörültek.828 A céhes kőfaragók tevékenységére a mindennapi megrendelések,
lépcsők,
ablak
és
ajtókeretek,
kőcsepegők,
sírkövek
vagy
keresztelőmedencék produkciója volt jellemző, mely a megrendelés igényéhez igazodva termelt többé vagy kevésbé kvalitásos, többé vagy kevésbé díszes, de minden esetben kisebb kategóriájú tárgyakat. A keresztboltozat-építés készségének a 18. századig való hagyományozódása, részben a céhszervezetekre alapvetően jellemző konzervativizmusból adódhat. A fogalmat itt a hagyományőrzés értelemben használom és arra a szervezeti hozzáállásra értem, mely szabályzata révén, a céh jelvényének, szokásainak, szabályainak alapvetően változatlan állapotában való megőrzését szorgalmazta.829 Bár a formák, módszerek és egyéb úgymond külső részletek a technika, a divat és egyéb külső 823
Urkundenbuch V, 474, 482-483, 557-558; Philippi 2006, 51. Conrad Lapicida-ról ld. még Drăguţ 1976, 105, 296; Drăguţ 1979, 104, 134; Marosi 1979, 28-29. 824 Philippi 2006, 53. 825 Quellen I, 393, 496, 328. 826 Roth 1934, 131; Vătăşianu 1959, 734; Drăguţ 1979, 295-297. 827 Philippi 2006, 54. 828 Marosi 1979, 32; Klein 2010, 13-26. 829 Reininghaus 1998, 429-463.
188
változásokhoz alkalmazkodva fejlődött, az alapkoncepció állandó maradt. A céhes szervezeten belül a generációkon s akár évszázadokon átívelő csoporthagyomány a céhes identitásnak, mint olyannak fontos alkotóeleme volt és ez jól érzékelhető például a templomi stallumaik tűzvész utáni újrafelállításának törekvésében, folyamatában. Számos céh hivatkozik különböző okokból a szervezet kimutatható hagyományára és jellemző a több generációt átívelő gyűjtés is, ahol az adományozás kezdeményezője a gyűjtés kész tárgyát már valószínűleg nem élvezheti. Ennek értelmében a mesterremek is legtöbbször egy ilyen alapvető, hagyományos termék, mely a mesterségnek, a készségnek a birtoklásáról tesz bizonyságot, ami nem a divat vagy korabeli piacigény függvénye. Tudjuk, hogy Kolozsváron és Gyulafehérváron, ahol a kőművesek, kőfaragók 17-18. századi céhes iratai fennmaradtak, a mesterremek még mindig egy gótikus boltozat elkészítését jelentette.830 Így magyarázható Brassóban is a jelenség, hogy amennyiben a megrendelő igénye ezt megkövetelte, hitelesen meg tudták építeni a bordás keresztboltozatot, illetve annak néhány alapváltozatát még a 18. század első felében is. Egész más eset áll fenn a karzatok faragott kőornamentikájának esetében, mely bár harmonikusan alkalmazkodik a gótikus szellemben megalkotott formákhoz, jellegében mégsem követi azok hitelességét. Az árkádokon nyújtózkodó szőlőfürtök, indadíszek, akantuszlevelek és nagyszirmú rózsák valójában már nem számítanak gótizáló adalékoknak, hanem a 17. század végére, 18. század elejére jellemző ornamentikát alkalmazzák. Az előképek és stíluskapcsolatok után kutatva a hasonló, esetleg rokonítható emlékek három kategóriában jelentkeznek: a kor ötvöstárgyainak, a havasalföldi brâncovenesc stílusnak és a Brassó környékétől a Küküllő völgyéig terjedő régió nemesi építkezéseinek csoportjában. Brassó esetében ehhez a csoporthoz tartozik a karzatfaragványokon kívül a templom szószéke és a három évtized ideje alatt készült számos sírkő is. A puszta hasonlóságon esetleg túlmutató kapcsolatoknak a kimutatása korlátokba ütközik, amennyiben
a
rokonemlékek
javarészt
kutatatlanok,
építőikről
szóló
adatok
hozzáférhetetlenek, ismeretlenek vagy lappanganak. Az esetleges kapcsolatoknak stíluselemzés alapján történő kimutatása érdekében, a szóban forgó emlékek rövid szemléjét végezném el. A karzatfaragványok és szószék térben legközelebbi analógiájáért nem kell messzire menni, itt ugyanis a jelenleg a templom északi előcsarnokában kiállított sírkövekről van 830
Balogh 1985, 32.
189
szó. Johann Mannkesch (†1699) városbíró sírköve (Kat. 104),831 tojásléc keretbe foglalt faragott kő, felső részén, írásszalaggal kerített mezőbe a Mannkesch féle, címerképében három rózsát hordó címer és az In manibus Christi deviza látható. A keretet fentről gyümölcscsokrok szegélyezik, alatta pedig, a szalagkeret alsó részébe iktatott oroszlán szájából előtörő gazdag akantuszkompozíció bontakozik ki. A sírkő alján az akantuszlevelekből medalion alakul, mely latin nyelvű feliratot foglal magába. Másik példája Catharina Seuleriana (†1708) és Margaretha Seulerin (†1712) közös sírköve (Kat. 105),832 melynek keretdíszét a sírkő alsó részén elhelyezett vázákból kinövő tulipános, napraforgó virágos, akantuszleveles fűzér képezi. Felső részén, voluták közé foglalt olaszkoszorúban, a Seuler család címere található, melynek pajzsán oszlop, sisakja helyén pedig kicsinyeit saját vérével etető pelikán látható. Alatta, két különálló irattekercsen Catharina Seuleriana és Margaretha Seulerin megemlékező feliratai olvashatók, a sírkő aljára pedig kaszával ábrázolt csontváz került. Látványos Michael Hermann (†1660) és Bartholomaeus Seuler (†1715) kettős sírköve is,833 melyre az elhunytak mellképe és címere két egymás fölött elhelyezett ovális szalagkeretbe került (Kat. 106). A felső, Hermannt ábrázoló keret alsó részén óra és csontváz idézi az elmúlás gondolatát. Az alsó keretben ábrázolt Seuler fölé két lebegő angyal tart koronát, a keret alsó részét pedig gyümölcsfüzérek szegélyezik. 1713-ban, Markus Fronius halálakor készülhetett Simon Albeliusszal (†1654) osztott kettős sírköve,834 melyen Albeliuszra felirat emlékeztet, Froniusnak pedig látványos mellképe került (Kat. 107). A lelkészi ornátusban, kezében Bibliával ábrázolt Fronius feje fölött a szentháromság szimbóluma van kifaragva, két oldalán, angyalok által tartott pajzsokon, devizái. Szintén az elhunyt portréjával díszített sírkő az Andreas Rheteré (†1707) (Kat. 108).835 Az asztragalos, mélyített keretben, melynek belső szegélyén akantuszlevelek sorakoznak, Rheter mellképét látjuk, díszöltözetben, státuszának megfelelő hajviselettel, a Nobilitat Virtus szalagra írt felirat kíséretében, alatta kiakasztott drapérián, megemlékező felirat, a sírkő alsó részén pedig a családi címer. Fekvő téglalap formájú, mintha eredetileg is fali emlékműnek készült volna, a három Drauth államférfinek, Johann Drauth (†1627), id. Simon Drauth (†1664) és ifj.
831
Groß 1925 a, 140-146. Említésszerű közlését ld. Groß 1925 a, 146; Kühlbrandt 1927, 68. 833 Említésszerű közlését ld. Groß 1925 a, 146; Kühlbrandt 1927, 68. 834 Említésszerű közlését ld. Groß 1925 a, 146-147; Kühlbrandt 1927, 67-68. 835 Ld. Groß 1925 a, 147; Kühlbrandt 1927, 67. 832
190
Simon Drauth-nak (†1693) közös sírköve, melyet hármuknak akantuszleveles keretbe foglalt, kőbe vésett mellképe díszít.836 A Brassó környéki emlékek közül legkorábbi talán a fogarasi református templom szószéke és főbejáratának ajtókerete (126-127. kép). A fogarasi református templom 17. század végi lerombolása után, 1715 és 1741 között épült újra, Árva Bethlen Kata megbízásából, ajtókerete és szószéke feltehetőleg a 18. század tízes éveinek termékei.837 Dús kőfaragványokkal díszített szószéke számos hasonlóságot mutat a brassói karzatok faragványaival: a mellvédeken található, tulipánban, rózsabimbóban végződő hajlongó indák egyeznek a brassói keresztrózsák szárát díszítő indákkal, a lépcsőfeljáró mellvédjére illesztett akantuszlevelekből font rozetta azonos formában díszíti a brassói árkádoknak oromzatát és a karzatboltozatok néhány zárókövét, a fogarasi szószékbe vezető lépcsőnek a szárkövén pedig ugyanaz a szimmetrikusan felépített, áthajlásokkal, volutákkal, kis levélhajtásokkal és csigákkal díszített motívum van, amely Brassóban az árkádokat övező és a szentélyt koronázó fiatornyok testét is díszíti. A fogarasi kőfaragók kiléte nem ismert. Brassói mestereket feltételezhetünk a kézdiszentléleki Perkő hegyen álló kis négykaréjos alaprajzú kápolna főbejáratának kerete esetében is,838 melynek oszlopos, attikás szerkezetén alkalmazott ornamensei, a tojásléces és akantuszleveles fríz, de a szegélyező oszlopok magas talapzatát és fejezetét díszítő húsos, kunkorodó leveles, virágos formák is szorosan rokonítják a fogarasi református templom főbejáratának keretével. A perkői ajtókeret szemöldökkövén levő, két olaszkoszorúba foglalt, szárnyas angyalfejjel felülírt és összekapcsolt címerek és a felirat tanúsága szerint, megrendelői Kálnoky Sámuel és neje, Lázár Erzsébet voltak, 1686-ban. Hasonlóságot mutat az altorjai katolikus templom keresztelőmedencéje is, mely feliratának tanúsága szerint 1684-ben készült. A kőmedence kupa részén szárnyas angyalfejek sorakoznak, melyek a brassói északi karzat legkeletibb vállkövéhez hasonlóak, a noduson, a brassói vállkövekhez hasonló, elvékonyodó végű pajzsok, kartusok, lábán pedig szőlőfürtök és csüngő fejű tulipánok láthatók, ahogy ezeket az északi karzat faragványairól ismerjük. Alsócsernátonban és Nagyajtán, a brassóihoz jellegében és formai kialakításában is nagyon hasonló faragott kőszószékek találhatók, amint erről a szószék kapcsán a fentiekben már szó esett. Ugyancsak a Perkő kápolnával kapcsolatosan fent említett Kálnoky Sámuel az, aki a család miklósvári kastélyának építését 1695 és 1701 között 836
Ld. Schultz 1869, 180-181; Groß 1925 a, 147; Kühlbrandt 1927, 68-69. Kovács 2003, 150-151. 838 Kovács 2003, 156-157. 837
191
tovább folytatta (136, 137, 139. kép).839 Az építkezés során a Kálnokyak kastélya olyan faragott kőelemekkel gazdagodott, melyek a brassói faragványokkal való rokonságát szorosra fűzik. Ilyenek például a kert felé nyíló zárt erkélynek a tartókonzoljait és egy újonnan feltárt díszes ajtókeret magas lábazatait díszítő, szájukban gyűrűt hordó oroszlánfejek, melyek azonos formában jelennek meg a brassói szószékfeljáró szárkövén és a nyugati karzat főhajó felé nyíló árkádjának vállkövein egyaránt. Az említett, újonnan feltárt ajtókeret oszlopfőinek, a szemöldökön levő kartus keretének dísze szintén ugyanaz a húsos levél- és volutadísz, melyet Brassóból ismerünk. Miklósvártól nem messze, a vargyasi Dániel kastély 1687-el kezdődően, Dániel István kezdeményezésére épült részein is hasonló tagozatok találhatók (130, 135. kép).840 A vargyasi nyitott loggia oszlopai és a főbejáratot övező oszlopok, a brassói, alsócsernátoni, nagyajtai szószékekről ismert, akantuszokkal és gyöngysorral díszített bábokkal azonosak, a Dániel kastély oldalsó bejáratán pedig a Miklósváron alkalmazott kannelúrázott konzolok és a brassói, kőből faragott sekrestyeszekrény leveles indadísze egy helyen megtalálható (132, 133, 134. kép). A brassói kőfaragványok közeli rokonai azonban a Kárpátokon kívüli területeken is fellelhetők, azokon az emlékeken, melyeket a romániai művészettörténetírás a „brâncovenesc” megjelöléssel illet.841 A brâncovenesc stílusra, megítélői szerint a nyugati, feltételezések szerint olaszországi, velencei eredetű motívumok és ornamentális díszek használata jellemző, melyek sajátos módon keverednek a helyi románság népi és bizánci eredetű hagyományaival, jellegzetes román stílust hozva létre, mely a hagyományt és innovációt szimbolikusan egyesíti.842 A stílusnak egyik sokat idézett, kiemelkedő képviselője a Hurezi kolostor temploma és kolostorépülete,843 melynek kőfaragványai a brassói példákkal rokoníthatók (143. kép). A kolostor 1690 és 1752 között épült több szakaszban, patrónusai Constantin Brâncoveanu és Dionisie Bălăcescu, az építők azonban ismeretlenek.844 A brassói részletekkel való hasonlóság főként az 1690 és 1694 között épült kolostortemplom bejáratának faragott kő ajtókeretére érvényes, melyen a koszorúk, rozetták, szárnyas angyalfejek és akantuszindák a brassóiakkal azonosak. 839
Fehér 2005, 148-153. A Dániel kastély építéstörténetéről ld. Fehér 2004, 22-26. 841 Ionescu 1981; Drăguţ 1971. 842 Ionescu 1981, 8-11. 843 Drăguţ 1971, 23-24. 844 Uo. 23-26. 840
192
Hasonló rozettás akantuszkompozíciókat, illetve szájából előtörő indával ábrázolt oroszlánfejeket találunk a lerombolt Văcăreşti kolostortemplom, bukaresti Román Nemzeti Múzeumban őrzött kőtöredékein is, ahol az ismert motívumok az oszlopok magas talapzatát, lábazatát és fejezetét díszítik, de itt van egy akantusz és levélkoszorúba foglalt havasalföldi országcímer is, mely a brassói karzat részleteivel megdöbbentő hasonlóságot mutat (128, 142, 144. kép). A templom Nicolae Mavrocordat alapítása nyomán épült 17161736 között, a kőfaragók ebben az esetben sem ismertek.845 A Bodzavásár közelében levő, 1694-ben, a Gândeşti bojár család kezdeményezésére épült Berca kolostor846 templomának bejárati ajtókeretén, ugyanazok az indákon lógó tulipánbimbók, a szegélyező oszlopokat pedig azok az akantuszlevelekre emlékeztető szőlőlevelek és fürtök díszítik, melyeket a brassói karzat faragványairól már ismerünk (145. kép). A rokonemlékeknek egy nagy csoportja a mai Bukarest város területén található. Időrendi sorrendben az első Constantin Brâncoveanunak 1688-al kezdődően épült Mogoşoaia palotája,847 mely nyitott loggiájának mellvédjén az északi karzat rozettáival azonos akantuszlevél csokrokat hord, illetve a szimmetrikusan, húsos indán csüngő virágbimbókat kombinálja mezejében (150-151. kép). Az 1699-ben épült Fundenii doamnei templom bejárati ajtajának kerete a brassói templom déli karzatának szószéket övező vállköveit idézi majdnem az azonosságig menő hasonlósággal, az ajtó fölé került alapítási felirat pedig egy hermák közé foglalt kartusra került (153. kép). Az 1700-ban épült Colţea kolostor templomának mellvédjén ugyanúgy kazettákba rendezett akantuszlevelek és a középre illesztett rozetta, de főként a templom főbejáratának kő ajtókerete idézi a brassói formákat (155, 159, 160. kép).848 A túlterhelt díszítésű kapu egy stilizált szemöldökgyámos ívben nyílik, melyet szőlőfürtös, -leveles díszítés gazdagít, ugyanúgy ahogy azt Brassóban, az északi karzat középső árkádján láthatjuk. A nyílást dús, türemkedő virágfüzér foglalja körül, az egyenes lezáródású szemöldökkel bezárt sarkakba pedig ugyanazok a gyümölcscsokrok illeszkednek, melyek Brassóban a déli karzat ötödik pillérét is díszítik. A szemöldökkő fölé griffek tartotta medaillon került az építési felirattal, melynek akantuszokkal formázott keretébe, szájukban gyűrűt tartó oroszlánok kerültek. A felső peremen ugyanaz a kiterjesztett szárnyú madár ül, mely a brassói déli karzat második pillérjére támaszkodó vállkövet is díszíti. 845
Uo. 31. Uo. 27-28. 847 Uo. 33. 848 Uo. 21. 846
193
Akárcsak Brassóban, az 1713–1715 között épült Antim kolostor templomában álló ikonosztáz
esetében
is,
a
mester
akantuszlevelekből,
volutaszerűen
kunkorodó
levélhajtásokból építkezve alkot építészeti tagozatokat.849 Már csupán a díszítmények jellegében és kevésbé az egyes elemek hasonlóságában áll az 1724 körül épült Stavropoleos kolostortemplommal való rokonság, mely szintén főleg nyitott bejárati előcsarnokán tömöríti a húsos, gazdagon kiosztott, kőbe faragott növényi díszítést.850 Szerényebb modorban, kisebb léptékben, de határozottan felismerhetők a brassói karzatokon gyakran látott akantuszlevelek a vidombáki (1741), szászvolkányi (1744) és szászmagyarosi (1722) templomok kőből faragott keresztelőmedencéjén, ám ez utóbbiak valószínűleg már csak a 18. század fordulóján és első évtizedében tevékeny műhely hatásának utólagos recepcióját képezik.851 A felsorolt emlékek formai hasonlóságai egyértelművé teszik, hogy ebben az esetben nem csupán egy közös grafikai előképről lehet szó, hanem egyazon, illetve egymásra erősen ható mester(ek) vagy műhely(ek) munkájáról, lévén, hogy nemcsak a motívumok ismétlésével, hanem azok azonos módon, azonos módszerekkel történő kőbe való átültetésével van dolgunk. Hogyan egyeztethető azonban a három térség mestereiről eddig alkotott vélemény ezzel a tényállással? Kik voltak ezek a mesterek? Honnan érkeztek? Milyen képzésük volt és kik voltak a megbízóik? A szakirodalom alapvetően ezt feltételezi, hogy Brassóban szász, a város kőfaragó és kőműves céhének mesterei dolgoztak,852 a Kálnokyak, Dánielek szolgálatában a nemesek építésre szakosodott jobbágyai,853 a brâncovenesc emlékek esetében pedig a helyi, ám nyugati hatástól megihletett román mesterek.854 Brassó esetében az egyházgondnoki számadásban feljegyzett mesterek nevéből kiderült, hogy a feltételezés ebben az esetben nem helytálló, hiszen a német nyelvű elszámolás nem magyarul jegyezné nevüket, ha nem valóban magyarok lennének, a városi céh azonban a 18. század elején még kizárólag a szász, illetve német származású mesterek előtt nyitott. Az írott források által nyújtott tanúság mellett, a behatárolható időszakban, hozzávetőlegesen 1690 és 1715 között a városban látványosan felvirágzó kőfaragói művészet is jövevény mesterekre utal. Ez főként a sírkőplasztikák minőségén mérhető le, mely sem az említett 1690 előtt, sem az 849
Nanu 1961, 314. Theodorescu 1967. 851 Fabini 2002, 479, 493, 263. 852 Kovács 2003, 157-158. 853 Fehér 2005, 152. 854 Drăguţ 1971, 5-9. 850
194
időszak után nem lép túl, a pusztán családi címerrel vagy a céh jelvényével díszített síremlékek igényén és minőségén, az említett időszakban viszont látványos, igényes és kvalitásos plasztikát termel. Jó példa erre azonban a Búzasor 3. számú házának díszes ajtókerete is.855 Ugyanígy megfigyelhető ez a román országok esetében is, ahol az előszeretettel „reneszánsz” melléknévvel illetett brâncovenesc stílus is három, de inkább két évtizeden keresztül virágzott, anélkül, hogy helyi előzményei vagy folytatása, továbbfejlesztése lett volna. Ha a felsorolt emlékeket időrendbe állítjuk, a legkorábbinak a Kálnoky Sámuel és Dániel István féle megbízások számítanak, hacsak nem számítjuk ide a fogarasi református templom kőfaragványait is. Elképzelhető tehát, hogy az itt tevékeny kőfaragók, fejedelmi meghívásra, illetve megbízatással kezdtek el dolgozni, a török-tatár veszély 1685-ös megszűntével, majd a fejedelemség megszűnte és Apafi halála után, egyéb megbízásokat, illetve megbízókat kerestek. Kálnoky Sámuel révén, akinek Brassó városával szoros kapcsolatai voltak és résztvett például az 1688-as felkelés vezetőinek elítélésében is, juthattak a mesterek Brassóba különböző megbízásoknak a teljesítésére. Szintén Kálnoky gróf révén, akár annak a havasalföldi fejedelemmel való közvetlen kapcsolata útján, akár brassói közvetítéssel juthattak a kőfaragók Constantin Brâncoveanu udvarába, a Havasalföldre küldött vagy távozó ötvös mesterek gyakorlatához hasonlóan.856 Az ötvösművészet terén már régóta tudunk nagyszebeni vagy brassói mesterek, köztük a híres Sebastian Hann vagy Michael Schwarz, városukon kívül, sok esetben a havasalföldi fejedelmek megbízásából teljesített munkájáról, melynek okát a kutatás egyértelműen a szász városok elszegényedése következtében feladat nélkül maradt mesterek előtt kínálkozó új lehetőségek fellépésében látja.857 Valójában pont ezek az Erdélyből érkező mesterek azok, akik a havasalföldi udvar ötvösművészetében fellépő brâncovenesc stílusért felelősek858 és feltehetőleg tőlük és nem direkt a nyugat európai, illetve itáliai példából inspirálódtak a helyben formálódó, a stílus időszakos folytonosságát és nagyobb mértékű elterjedését biztosító mesterek is. Az erdélyi ötvösök a Havasalföldön az ortodox vallás által előírt tárgytípusokhoz és formákhoz alkalmazták a nyugat európai elterjedésű, számukra a tanulóútjaik és a nyomtatott grafikai előképek révén rendelkezésre álló, motívumkincset. Sebastian Hann például 1693-ben könyvborító táblát készít Constantin 855
Burzenland 1928, 220. kép. Nicolescu 1968. 857 Uo., 35. 858 Uo., 49-52. 856
195
Basarab és felesége, Maria megbízásából.859 Hann a trébelt táblákon első ránézésre bizánci kompozíciójú és vonalvezetésű jeleneteket formáz, melyek azonban részleteikben a húsos, szimmetrikusan kunkorodó tulipánvirágok, rózsabimbók és akantuszlevelek jellemezte késő reneszánsz díszítést kapnak. A havasalföldi fejedelmek megrendelésére készült frigyládák szintén számos esetben készültek erdélyi ötvösök keze által; a templomépületet mintázó ereklyetartók, a késő reneszánsz díszítéssel társulva, szinte a brâncovenesc épületek makettjeinek tűnnek. Nem kizárt, hogy az ötvöstárgyakat másolva és az ötvösművészetben használt előképek nyomán alakult volna ki a brâncovenesc stílus építészetben mutatkozó része is, úgy ahogy az sem, hogy ezeket is – legalább kezdetben – erdélyi kőfaragók végezték. Ez nyújthat magyarázatot a műfajok közti motívumáthatásra is, melynek következtében ezúttal nem az épület az elsődleges előkép, hanem az ötvöstárgy, illetve az ennek díszítésére szolgáló grafikai előkép. Az emlékek és emlékcsoportok közti, főleg a díszítés mértékében és alkalmazásában megragadható, formai különbség feltehetőleg abból adódik, hogy a kőfaragók a birtokolt készséget, kézműves tudást a megrendelő igényeihez alkalmazták: a nemesi kastélyok, kúriák esetében a küküllőmenti, Kolozsvár környéki előképek által diktált letisztultabb, kiegyensúlyozott reneszánsz formákhoz, Brassó esetében a gótikus külalak, forma követelményéhez, a brâncovenesc emlékek esetében pedig az objektumnak kijáró túldíszítettség igényéhez, hasonlóan az ötvösművészetből ismert jellemvonásokhoz. Ez a formai és díszítési eszményre vonatkozó eltérés eredményezi azt a kettősséget, azt a feszültséget is, amit a karzatok leírása okán megállapítottunk, és ami végeredményben egy ideológiai alapon, városi körökben felállított gótizálási követelmény és a céhek hagyományos tudása révén megvalósított gótikus formának, az innovációt jelentő, fejedelmi építők révén hozzáadott díszítmények együttélésére fordítható le.
859
Uo., Kat. 359.
196
3.5.
A templom újraboltozása
3.5.1. A szentélypillérek újjáépítése 1728–1731 A pillérek újjáépítésével 1728-ban az építtetők feltehetőleg a templom teljes újraboltozását kívánták elkezdeni. Erre utal például, hogy 1721-ben Stephan Schuller oltárépítési ajánlatát azzal utasítják vissza, hogy hamarosan újjáépül a szentély boltozata, az oltár helyreállítását pedig csak az utánra tervezik.860 Annak, hogy a boltozásra végül csak harminc évvel később került sor, lehetett anyagi oka, de állhatott abban is – amint arra egyes források utalni látszanak, hogy a szentélypillérek húszas évek végén történt megépítése kudarccal és implicit óriási pénzveszteséggel végződött, ami az ambiciózus terveknek véget vetett.861 A plébániatemplom szentélyébe három pár oszlop épült. A szentély négy nyugati pillére esetében, a lábazat tagolatlan nyolcszögű dob, mely rézsűs síkkal ugrik vissza a pillér vastagságára. A két legkeletibb pillérnek, a szentély lépcsőkkel megemelt padlószintje fölött álló lábazata gazdagon profilozott. Mivel a 18. században ezen a helyen a járószint már meg volt emelve, valószínű, hogy ez a lábazat a tűzvész utáni helyreállítás alkalmával és nem utólag készült.862 A négy másik pillér esetében, mai lábazatuktól részben takarva, a padlószint alatt megfigyelhetők egy korábbi lábazat maradványai, ami arra utal, hogy a pillérek a szentély korábbi tartópilléreire épültek. A pillérek fejezete egységes és a hosszház pilléreivel egyező: a homorú oldalakkal szerkesztett négyszög sarkaiból lefelé kunkorodó voluták indulnak, ezek között, a négy homlokoldalt, a voluták gyűrűire felfűzött, pántra applikált, gazdag virágfüzér díszíti. A pillérek kiosztása egykor sokkal sűrűbb lehetett. A 14. század végén épült, a nürnbergi St. Sebald keleti szentélyének boltozatával teljesen egyező, boltozati szerkezet, legalább dupla ennyi, hat, de lehetséges módon akár hét pillérpár létezését feltételezi, ahogy ez a falpillérek kiosztásából ma is leolvasható. Kevésbé tudjuk viszont rekonstruálni azt a 16. század elején épült, Udalricus Lapicida féle boltozatot, mely feltehetőleg a tűzvész pusztításáig állt, valószínűnek tűnik azonban, hogy ez a meglévő pillérállásra 860
Tartler Collectanea, 124. A[nno] 17(28) hat man das Chor wölben wollen, und auch schon die Pfeiler aufgeführet, wozu der Tut. Herr Herberth und Herr Seuler gerathen; weilen aber dieser Bau flugs im Anfang mißrathen und einige Pfeiler krumm gebaut worden, und abgebrochen werden müssten, und die Unkosten hoch gestiegen, so daß ein Pfeiler auf 1000 fl kommen, deren 6, da ein jeder Quaderstein fast einen Dukaten gekostet, Tit. Herr Herbert auch in den Magistrat gezogen worden: so ist das ganze Werk ins Stocken gerathen, vö. Tartler Collectanea, 118-120. 862 A szentélyzáradék megemelt szintjére vezető három lépcsőfok jól kiolvasható a sírhelyek topográfiáját illusztráló 18. században kelt alaprajzból, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.43. 861
197
alapozott. Irritációra adtak okot azok a forrásbejegyzések, melyek a szentélyboltozat tartóelemeire egyes számban hivatkoznak és egyetlen pillér megépítéséről, rongálódásáról vagy újjáépítéséről szólnak.863 Nehezen elképzelhető azonban, hogy a 16. században a boltozatot egy centrális pilléren nyugvó szerkezetté építették volna át, legfennebb, hogy a hossztengelybe állítottak pótoszlopot, de leginkább az tűnik valószínűnek, hogy egy nyelvi félreértésről van szó. A 18. század harmadik és negyedik évtizedében zajló építkezésről főként egy számadásból tudunk, mely az evangélikus parókia levéltárában maradt fenn és melynek eredményeit részlegesen Julius Groß dolgozta fel.864 A számadást Christian Kesper nyújtja, aki az illető időszakban a városi tanács egyházgondnoka.865 Az elszámolás abban különbözik az egyébként ismert egyházgondnoki számadásoktól, hogy a templom és a környező épületek karbantartásának költségeitől teljesen eltekintve, kizárólag az építkezés kiadásait sorolja fel. Az adatok csoportosításából és a kalligráfiából ítélve az irat egy utólagos kivonat lehet, melyet Kesper a négy év egyházgondnoki számadáskönyveiből tett. A számadás szerint a tanács 1728. április 9-én szerződte a kőfaragókat a pillérek felépítésére.866 Kőfaragó Miklós, Hannes Texer, Hannes Günter, Jacob István, Mathes Merthen, Merten Henneg és Hannes Horvat el is kezdték a kőfejtési munkát a tömös völgyi kőbányában, melyet aztán december 19-ig Göbel János végzett.867 Június 12-én kezdődött el a kőbányában végzett fejtéssel párhuzamosan, a köveknek a helyszínen való kifaragása, melyhez az asztalos készített fából egy modellt.868 1729-ben az építkezés a templomban folytatódott, ahol Bauleute, Maurer, Steinmetzen, Zimmerleute, so ihre Arbeit gethan die alte Stück gebliebene Seulen abgebrochen und dagegen die neue aufgerichtet.869 A kőművesmunka, melyhez a Tömös völgyéből homokot, máshonnan meszet hozatnak, a kovács pedig vaskapcsokat készít, május 2-án kezdődik, Stephan Kirres kőműves
863
Quellen III, 307, 465. Groß 1924 b. 865 Des F[ürsichtigen] W[ohlweisen] H[erren] Christian Kespers Rechnung von denen bey hiesiger großen Pfarr-Kirche in A[nno] 1728 & A[nno] 1729 aufgerichteten 6 Pfeiler, Ev. Egyh. L., IV.Be.64/Számadás 1728-1730. Christian Kesper (Käsper, Kesper, Käzsper, Cäsper), 1702 és 1707 között tanácsos, 1707-ben borgazda, 1707–1709 titkár, 1710–1731 szenátor, 1712–1714 gabona inspektor, 1716–1719 kolostor inspektor, 1718–1720 sáfárpolgár, 1720–1721 a Corpus Christi városnegyed adóbiztosa, 1720–1729 tiszt Vledényben, 1722-ben katonai szállás inspektora, 1725 és 1734 között egyházgondnok, 1725-ben raktárnok, 1730–1735 tiszt Tohánban, 1732–1735 a szenátus elnöke, 1735. június 19-én hunyt el nyolcvan éves korában, ld. Stenner 1916, 78. 866 Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Számadás 1728-1730, számozatlan oldal (1). 867 Uo, számozatlan oldal (1v-2). 868 Uo, számozatlan oldal (3-4). 869 Uo, számozatlan oldal (5) 864
198
vezetésével.870 További kőművesek Georg Neustädter, Groß Hannes Georg, Jacob Thieß. Hannes Gergen, Hannes Myß, Chrestel Pitayer és Merthen Kindler ácsok valószínűleg az állványok építésénél tevékenykedtek.871 Az építkezés az egész 1730-as nyári félév alatt is folytatódott. A számadás hivatalos lezárása 1731. január 25 dátummal van bejegyezve.872 1731-ben félig kész állapotban állhattak le a munkálatok, mivel sem a pillérek fejezete nem készült el, sem a pillértestek elsimítása, meszelése, melyre az 1762–1772-ben végzett munkálatok vissza kellett térjenek.873 A számadás semmiféle említést vagy utalást nem tesz azonban a pillérek ferde, statikailag nem megfelelő építéséről, úgy ahogy a pillérek teljes újjáépítése sem tétel az újraboltozásról szóló számadásban sem. A pillérek újjáépítésénél minden valószínűség szerint ismét egy tanácsi megbízásról van szó, melyre helyi mestereket szerződtettek.874 Feltűnő és szokatlan, akár a karzatok esetében, a nagyszámú magyar nevű kőfaragó foglalkoztatása, akik biztosan nem voltak a brassói céh tagjai: az egész 17-18. századot tekintve csak elvétve találunk magyar mestereket a céhek lajstromaiban, 1750 körül pedig még mindig egyet sem a kőműveskőfaragó céh keretein belül.875 A számadás azonban, a tetőszerkezetet építő Michael Jüngling esetétől eltérően, akit a források minden esetben a segesvári mesterként neveznek meg, nem említi származási helyüket, ami utalhat a brassói külvárosból vagy hétfaluból való származásukra, de lehetnek a karzatokat építő műhelyek utódai is. A számadásból teljesen hiányoznak a mesterek élelmezésére vonatkozó adatok, ami arra utal, hogy erről nem a város gondoskodott, valószínűleg azért, mert a mesterek Brassóban otthon voltak.
870
Uo, számozatlan oldal (5-5v). Uo, számozatlan oldal (6). 872 Uo, számozatlan oldal (10v). 873 [1768. 11 May] ... die Säulen, so an vielen Orten nur aus dem groben behauen, sein auszuarbeiten, die Capitail aufsetzen, vö. Verrechnung derer auf das unter meiner Aufsicht Df. Closius A[nno] 1761 von 5ten Juli angefangene und A[nno] 1772 mense Octobri glücklich vollendete Gewölb in der großen Pfarr-Kirche beytrittene Unkosten, vö. Br. L., XXI/42. 874 Ezt jelzi a tény, hogy az építkezési számadást Christian Kesper egyházgondnok, azaz egy tanácsi hivatalnok végzi, úgy ahogy az is, hogy a kőfaragók kifizetése részben Stephan Fillstich városbíra utasítása szerint történik, vö. Ev. Egyh. L., IV.Be.64/Számadás 1728-1730, számozatlan oldal (1). 875 A brassói céhek mesterlajstromainak gyűjteménye (1750), Br. L. I/34, 41. 871
199
3.5.2. Az új boltozat megépülése 1761–1772 A templom tűzvészben elpusztult boltozatának újjáépítése a helyreállítás toposzává nőtt, így ez utóbbi lezárása ez előbbi beteljesedésével válhatott csak valóra. 876 Hogy miért húzódott az újraboltozás hetven évvel a tűzpusztítás utánra, azért az anyagi nehézségek mellett valószínűleg főleg a mesterhiány okolható. Amikor 1760-ban gyűjtés indul a boltozás költségeinek fedezésére, a krónikák a kortársak érdektelenségétől hangosak: Der Tit. H. Geheime Gubernial Rath Herbert hat sich offerieret, 50. Species Ducaten zu spendieren, wenn caeteris paribus alle Rathsverwandten auch die milde Hand aufthun und viribus unitis zur Reparatur solch zum Gewölbe was zusteuern wollten. Sed surdis narratur fabula! Sie sammeln lieber vor ihre Zungen den Manna und können es nicht über das Herz bringen, Gott zu Ehren ein Gröschel anzuwenden. Aber quid non capit Xstus, rapit fiscus et perdit discus, wie man leider hievon Exempel genug in Cronstadt hat.877 Az adománylisták azonban azt mutatják, hogy röviddel a felhívás után gyors ütemben összegyűlt a szükséges pénz, kizárólag polgári adományokból, melyek sok esetben több száz forintos tételek voltak.878 A tanácsurak gyűjtéséből már 1760-ban 2360 forint származott, polgárok végrendeletben 1738-tól 1760-ig 1779 forintot, majd az építkezés megindulása után is több ezer forintot adományoztak, úgy hogy összesen 12000 arany forint állt rendelkezésre. A kritikák ellenére valószínűleg évekkel korábban sem jelentett volna gondot a szükséges pénzt összegyűjteni. Nagyobb gond volt a mesterhiány: Brassóban feltehetőleg ez idő tájt nem volt olyan kőművesmester, aki a hét, illetve tizenkét méteres fesztávú boltozatot meg tudta volna építeni. Egy ekkora méretű boltozat megépítése különleges képességeket igényelt: I. Rákóczi György is 1638-ban, hosszas keresés után, Kurlandban talált a kolozsvári Farkas utcai templom újraboltozására alkalmas mestert.879 Tartler említi, hogy 1728 körül, egy német, illetve osztrák kőművesmester árajánlatot tett a szentélyboltozat újjáépítésére, tervrajzot is mellékelve, melynek – feltehetőleg anyagi részével – azonban a városi tanács nem értett egyet és visszautasított.880 876
Tartler Collectanea, 87; Quellen IV, 59-60; Rathhausknopfschrift von G. M. G. von Hermann, ld. Quellen VI, 580; Diarium Petri Roth, pastoris Neapolitani (1699–1786), ld. Quellen VI, 629. 877 Tartler Collectanea, 121-122. 878 Br. L. XXI/42, számozatlan oldal (1-4v). 879 Koppány 1990, 453, 455. 880 NB. Man hatte kurz vorher mit einen deutschen Maurer accordieret, der das Chor wölben sollen, doch unsre Corner waren mit dem Accort nicht zufrieden. Der Maurer hatte seinen Accord also aufgesetzt: Aufsatz, was vor Materialien zu den Pfarr-Kirchen vonnöthen sammt dem was mir zu zahlen: Erstlich Ziegeln 168000, Kalk 220 Faß, Bretter zum Bögen machen und rüsten 2400, Lattnägel 6000, zwei lange Seil,
200
1761-ben szintén egy osztrák kőművest, Joseph Lamascht, bíztak meg a boltozat megépítésével.881 Lamasch tiszteletéről árulkodik, hogy a kőművesek céhének névsorában, ahová felvételt nyert, nevét különösen díszes betűkkel írták, de kétség kívül bizonyítja az, hogy a boltozat megépülése után, felvételt nyer a városi tanácsba, katolikus hite ellenére. Lamasch felekezeti hovatartozását a munkálatok alatt is tiszteletben tartják, Szt. Rókus napján például nem dolgozik,882 ő pedig később sem tér át a többségi lutheránus vallásra, sőt Brassóban nevelkedett fia 1805 és 1835 között a város katolikus plébánosa lesz.883 Az 1761–1772 között végzett újraboltozásról tanúskodó legfontosabb forrásunk az építkezések Stephan Closius által jegyzett számadása.884 Szerkezeti felépítéséből, kalligrafikus képéből, de feltűnően részletes, mentegetőzésre hajló magyarázataiból is kitűnik, hogy a számadás a boltozat újjáépítésének lezárása után íródott. A borító címkéje elárulja, hogy Stephan Closius a számadást 1784-ben írta. A késői összeírás már a második számadás és minden bizonnyal azzal a váddal áll összefüggésben, mely Closiust 1300 forintos sikkasztással gyanúsítja.885 A vád, pereskedéssel folytatódott, melynek kimeneteléről nincs adatunk, melyben azonban Closius utólagos számadása a bizonyítás eszköze volt, ma pedig értékes forrás a boltozási munkák rekonstruálásában. A 13. században főként a szerzetesrendek templomainak esetében, majd a püspöki, városi és falusi templomban egyaránt elindult fejlődési, átalakulási folyamat révén, kiszélesedtek a mellékhajók, eltávolodtak a pillérállások, csökkent a szintkülönbség a hajók magassága
2 Zügen mit einem Rad, 6 Wagen Seil und 40 Stricke, 2 große Zugsägen, 4 kleine Sägen, item 4 Handhacken, 40 große und kleine Schaff. Item vor Maurer-Arbeit, als das Chor zu wölben, wie es im Riß bezeichnet ist, sammt zu putzen und weißen, wie auch an den Hauptbogen 2 Pfeiler zu machen, wie auch unter den Hauptbogen auch einen Bogen darunter zu machen, sammt das Chor zu pflastern, mit samt den Handlangern davon 4000 Ufl, 80 Eimer Wein, 30 Kübel Frucht, 10 Fuhren Heu, 30 Kübel Haber und vor mich und meinen Leuten Quartier, vö. Tartler Collectanea, 119-120. 881 Herr Joseph Lamasch, würdlicher Herr Zunft Gebohren von Boÿstorf auß Nider Öestereich Catholischer Religion Richt sich in die Ehrsame Maurer Zunft Anno 1760 die 4 ten 7bris. Anno 1762 fangt so daß alhießige große Stadtefahr Kirchen Gewölbe an zu machen, und fihrt solches Glicklich auß biß Anno 1772, wo er eben in dißen Jahr in Einer alhiesiger Löbl. Communität als ein würtiges Mitglit an und auf genohmen wurden, vö. a brassói kőműves céh névsora, Br. L., IV.Hd.17/2. 882 Br. L., XXI/42, számozatlan oldal 36. 883 Lamásch 2010, I-II. 884 [1768. 11 May] ... die Säulen, so an vielen Orten nur aus dem groben behauen, sein auszuarbeiten, die Capitail aufsetzen, vö. Verrechnung derer auf das unter meiner Aufsicht Df. Closius A[nno] 1761 von 5ten Juli angefangene und A[nno] 1772 mense Octobri glücklich vollendete Gewölb in der großen Pfarr-Kirche beytrittene Unkosten, Br. L. XXI/42. 885 Kirchen Rechnung von A(nno) 1765 bis A(nno) 1770: unter der Inspektion des H(ochwürdigen) Senat(ors) Mart(inus) Rhein / Kirchen Rechnung des H(errn) Quaestoris Mart(inus) v(on) Closius von A(nno) 1764 bis A(nno) 1771 / Rechnung über die von der Centumviral Com(m)unitaet zu der großen Kirche geschenkte Sechshundert Ungrisch Gulden vom H(errn) Doctor Steph(an) v(on) Closius 17(7)9, ld. Ev. Egyh. L., IV.F.68/II.
201
között.886 Az átalakulásnak ez a folyamata egybeesett a városiasság fejlődéssel, mely a csarnoktér továbbfejlesztésének végső soron meghajtó erejévé vált, ez utóbbi pedig végeredményben a városias törekvések kifejezőjévé.887 Klaus Jan Philipp szerint a csarnoktemplom a kor esztétikai ideáljának megtestesítőjévé válik, amennyiben egy egységesen világos teret teremt. A városias fejlődés során, mely az oldalsó kapuzatokat helyezi az általános gyakorlatba és a nyugati portál csupán körmenetek és ünnepségek alkalmával használt, a csarnoktér fő nézete az oldalsó nézet lesz, mely azáltal, hogy a főoltár és szentély jelenlétét, kulisszáját egy pillanatra kizárja, deszakralizált teret teremt.888 Egy ilyen ideális csarnoktér megteremtésére Brassóban is adottak voltak a feltételek: a három egyforma magasságú hajót kerítő falrészeket feloldják a nagyméretű ablakok, melyek az egész térnek az egységes megvilágítását eredményezik. A hosszház nagy számban jelen levő oldalportáljai feltételezik, hogy a templom mindennapi szemléletének látószöge az oldalsó volt, ahonnan az egységes tér érzését a nagyméretű, már-már pillérekként ható falpillérek csak erősítik. Az ideális, világos, egységes csarnok hatását, a 16. században épített hálóboltozat feltehetőleg csak növelte. Ez a térérzés és a vele önkéntelenül összefüggő városi, városfejlődési tartalmak lehettek Brassóban is azok az ideálok, melyek a 18. századi építők előtt megvalósítandó ideálként lebegtek. A számadás szerint a boltozás a hosszházzal kezdődik.889 A kőbányában 1761. július 5-től szeptember 26-ig zajlik a szükséges kőanyag kibányászása, ami aztán 1762-ben június 20 és október 10, majd 1763-ban szeptember 3 és 20 között folytatódik.890 A kőbánya helyszíne ezúttal, a korábban használt Tömös völgyi bányától eltérően, a párhuzamos Lámba völgyben van, melyet a források tanúsága szerint maga Closius kutatott fel, a kőanyag pedig ún. Faulstein, egy puha homokkő.891 A bányában, kezdetben a megbízott 886
Uo. 15. Uo. 15-16. 888 Uo. 16-20. 889 Erogata auf das große Hinter Gewölbe, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (5). Hogy a Hinten, a 18. századi Brassóban a templom nyugati részét jelentette, azt a sír- és ülőhely leírásokból tudjuk, melyekben a nyugati kaput hintere große Tür-nek nevezik, vö. Ev. Egyh. L., IV.Aa.42, IV.Aa.43, IV.Ab.1. 890 Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (5-5v). Mindeddig a dátumig számos híradás utal a bánya működésére, úgy mint a kőbányába vezető út javítása, a szerszámok élezése, javítása, élelem szállítása a Lámba völgybe, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (7-7v). 891 Als Anfang in der Wersamlung zum Tit.H. Hermann, Qaestore, werabredet worden, den großen Hintertheil der Kirche zu wölben, und ich (ti. Closius) in Worschlag brachte, mit Faulsteinen dieses auszuführen, weil diese weil leichter als die Ziegeln wären, zu deme beßer coheriren , und dem alten Gemäuer eine so große Last zu fragen nicht zu zutrauen wäre: so habe hin und her, als unterm Krnknr Eisen u. Pulwergrund samt Pfaffendbrummen, alles in der Nähe derley Steine aufgesuchet, um die Fuhre und Nachsehen auf die Arbeiter zu erleichtern; dargegen aber umsonst allhier auständig Steine gesuchet, dahero in der Lámba den Wersuch machen müsten, und zwar unten am Fuß des Berges, woselbst es glücklich 887
202
kőfaragók, Jacob István és fia, Csorlai Jacob, Merthen Mathies, Merten Lowlinger is jelen vannak, majd hét kőtörő inas dolgozik ott, Drágumir Mozgoran irányításával. 892 A kőfaragók a városban, a templomudvaron illetve a temetőben épített műhelyben dolgoztak.893 A kövek megfaragására pontos előírásuk volt és ismét – valószínűleg fából készült – modell szerint dolgoztak.894 Elsőként a pillérek felépítéséhez, kiegyenlítéséhez szükséges köveket faragták,895 majd nagyobbakat a pillérfejezetekhez, melyek közül mind a tíz egyenként tizenkét kváderből tevődik össze,896 utólag a boltíveket.897 A kőfaragók 1762 júliusában és augusztusában még a pillérek kőanyagán dolgoznak,898 majd 1766-ig, amíg a diadalív megépül, folyamatosan faragják a boltívekhez szükséges kőanyagot.899 A kőbányában végzett munkával egy időben elkezdődött az ácsmunkához való nyersanyag beszerzése is, melyre három brassói ácsot, Chrestel Pongrátz, Gerg Göllner és Hannes Zill mestereket, szerződtettek.900 Az állvány építése 1762. július 5-én
gelungen, vö. Rechnung 1784, számozatlan oldal (14v); Als ... unsere evangelische Kathedral-Kirche ... durch ein neues aus Faulsteinen, welche von itzt bemerkten Titl. Senatore selbst ohnweit dem Tömöscher Pass entdecket worden, zusammengesetztes Gewölbe ... verschönert worden ist, vö. Rathhausknopfschrift von G. M. G. von Hermann, ld. Quellen VI, 580. 892 Denen Faulstein Brechern in der Lámba zahle folgendermaßen wom Tage Ao 1761 ... dem Drágumir Mozgorán als Directori der wölligen Arbeit, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (7v). 893 Denen Steinmetzen auf dem Friedhof ihre Steine so jeder sich berechnet hatte, ins seine aus zu arbeiten, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (6). 894 Die Faulsteine auf dem Friedhof nach Model zu behauen..., vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (9v). 895 Denen 5 Steinmetzen im Steinbruch von jedem Stein so 3 Schuh ins gevierte und 15 Zoll dick seyn, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (5); Um die Säulen egal zu erhöhen, waren erforderlich 2 Kränz Steine dicker zu hauen, einer 17, der andere 18 Zoll dick und da auf einen Zoll d. 50 kommen, so zahle an 8 Steinen noch für 20 Zoll, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (5v). 896 Die übrige 120 quader Steine, und zwar die größesten, sind zu denen 10 Capitail, deren jedes 12 Stuk hat, gebraucht worden, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (6v). 897 Die Faulsteine auf dem Friedhof nach Model zu behauen, und zwar die ganze Gurtenstein 2 Schuhe breit und 1 ½ [Schuhe] hoch, die halbe eben, und der Einschnitt war am großen Gewölb, wie die Ziegel 9 Zoll, am kleinen aber 7 Zoll, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (14v). 898 Bey Erhöhung der Säulen, die Steine accurat zu richten solten, und die Eisen Klam(m)en, deren jeder Kranz 4 bekommen, einlaße, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (6v). 899 Womit die Arbeit ausgesezt worden, weil die Leute mit dem Mathie die Steine zum großen Bogen zugerichtet, und unten beym Palier workommen werden. Das Worrath war dabey so groß an Ziegelus daß nichts mehr zum Schiff Gewölb nötig war, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (13v), ld. még Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (9v-13v). 900 Ao1761 den 4te Xbr accordire mit 3 Zimmermeistern, als Chrestel Pongrátz, Gerg Göllner u. Hannes Zill, das benöthigte große Holz zum Gerüst in die große Kirche zum wölben, in der an unterm werbrennten Stell zu fällen, alldort auch ins Gewierte zu behauen, und hier auf den Kirchhof mit dem Beil auszuhauen. Dieser Contract war, won der Klafter zu zahlen, und zwar was über 5 Klaster lang 9 bis 10 Zoll zu gewierten, oben wie unten dick solte die Klafter a d 10 bezalht werden wars 5 aber 4 Klafter lang 8 bis 9 zoll im gewierten war, oben wie unten egal solte a d 8 zahlen; hingegen hat ein jeder seine Handlanger zu zahlen, und ein jeder Meister mußte sein Holz zeichnen, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (15).
203
kezdődik, július 10. és augusztus 11. között pedig a pillérek felépítése zajlik.901 1763. június 11-én elkészül az első boltozattartó deszkaszék, majd szeptember 3-án elkezdődik a templom boltozása.902 1766. augusztus 30-án készül el a diadalív, mely a hosszház tényleges boltozásának befejezését jelenti.903 Ezt követi a vakolás és kifestés, melynek során egyes részeket lemeszelnek, máshol kváderolnak, illetve tagozatokat kőszínűre festenek.904 A boltozaton és vakoláson dolgozó mesterek Joseph Lamasch pallér, Johann Schitfel, egy bizonyos Adam és Antoni kőművesmesterek voltak, inasaik és napszámosok társaságában. A napszámosokat legtöbbször a város céhei bocsátják az építőtelep rendelkezésére.905 A brassói Oelhann nevű festő a hosszház két középső pillérein levő domborművet festi újra, illetve aranyozza, ezüstözi.906 1767 októberében a hosszház boltozása befejezettnek tekinthető. Mihelyt a hosszházhoz szükséges kőanyag kibányászása és kifaragása lezárult, már 1767. május 10-én, ezúttal Mathie Haydn vezetésével, elkezdődnek a munkálatok a lámbai kőbányában a szentélyboltozat érdekében.907 A bányamunka, részben párhuzamosan a templomban zajló munkálatokkal, 1771. június 30-ig tartott.908 A kövek helyszínen végzett kifaragását a számadás ez esetben nem tárgyalja külön, hanem a boltozási munkálatokkal párhuzamosan tünteti fel, melyet a kőfaragómunkák végigkísérnek.909
901
Das Unter Gerüst sowohl auf deren Lattorgel bis über die Gestühl, als auch won unten herauf auszuführen. Ao 1762. d. 5. Jul wurde damit der Anfang gemacht, u. innerhalb 13 Tagen wom Palier und denen 3 ZimmerMeistern samt wielen Handlangern aufgerüstet, vö. Rechnungsbuch 1784, számozatlan oldal (15v); illetve Säulen Aufführen samt Capitail, und deren Ausfertigung im Groben u. Feinen. Ao 1762 den 20te Jul. bis 11. Augh. innerhalb 18 Tagen werden auf 8 Säulen oder Pfeiler 148 Quadersteine aufgelegt u. mit Eisen klammen werbunden, Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (16). 902 Ld. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (15v) és (16v). 903 Ld. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (20). 904 Ld. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (20v-21). 905 Ld. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (16), (16v), (17), (18v), (20). 906 Ao 1767 im Octobr. Liße durch den Maler Oelhan auf deßen ansuchen die Krone gegen der Kanzel über neu mit dem beßtem Gold übergolden, wie auch das wornehner Wappen drüber neu malen u. golden, auch das Lamm über der Kantzel übersilbern samt neuen Worhang, wobey nur Gold u. Silber beträgt 12 fl, vö. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (21v). 907 Ao 1767 den 3te May wird in der Lámba zum Chorwölben Faulstein zu hauen der Anfang gemacht, u. in ter 1 Woche die Erde. Soden Steinbruch werschüttet, abgeraumt durch den Aufsehen Mathie Haydn, Ld. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (22v); a bányamunkálatokról ld. Uo, számozatlan oldal (22v)-(25). 908 Ld. Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (25). 1769-ben a lámbai munkák szünetelnek: Ao 1769 ist in der Lámba nichts gearbeitet, sondern es hat der Mathie bey der Kirch u. auf dem Kirchhof Ziegel zugerichtet, so bey denen Maurern z. Handlangern workömmt, Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (24v). 909 Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (26v)-(30).
204
1767 októbere után, a hosszházban elbontott állványt a szentélyben, Gellner, Zill és Gerger ácsmesterek újra felépítették.910 Kezdetben Merthen Mathies és fia, Ifj. Jacob István és Csorlai István, a már kész pilléreken végeztek korrekciókat és felhelyezték a fejezeteket.911 Az állvány megmagasítása után elkezdődhetett a boltozás, melyet 1769. január 21-től 1771. november 12-ig, továbbra is Joseph Lamasch pallér, Adam, Antoni, illetve Zacharias, Benedek és Johann Pacolt kőművesek végeztek.912 A szentélyboltozási munkálatokat is a vakolás, meszelés, illetve az állvány elbontása zárja. A munkafolyamat részletes leírásából is kitűnik, hogy ez nagyvonalaiban, a fa- és kőanyag kijelölése, begyűjtése, megmunkálása és felépítése szempontjából, úgymint a feladatok megosztását tekintve, a középkorból ismert munkaszervezéshez képest mit sem változott. A boltozat felépítése esetében egy városi vállalkozásról van szó, ahol a városi tanács szerepel, mint megbízó és ellenőrző szerv, anyagilag majdnem teljes mértékben adományokból fedezik, melyeket Stephan Closius orvos gyűjtéséből nyernek, a céhek pedig a munkálatokat munkaerő-kölcsönnel támogatják. Az ács, kőfaragó és kőműves mesterek, illetve a kisebb munkálatokat végző kovácsok, kötélfonók, fuvarosok, helyi származásúak, kivéve Joseph Lamasch pallért, akit Ausztriából hívtak ennek a feladatnak a megoldására, aki azonban a munkálatok idején már a brassói kőműves céh tagja és azután sem hagyja el a várost. Mint láttuk, a karzatok megépítésére még alkalmas volt a helyi mesterek hagyományos kézműves tudása, fél századdal később azonban, az egész templom újraboltozására már nem. Az újjáépítés korábbi epizódjaitól időben jelentősen eltávolodva, az újraboltozás már nem látszik alárendelődni a század első évtizedeiben végzett építkezések és berendezés mozgatóinak, melyek az oldalkarzatok gótizáló újjáépítésében jutnak par excellence kifejezésre. Az újonnan épült boltozat az osztrák barokk jegyeit viseli és a kolostor utcai római katolikus templom 18. század végén, szintén Joseph Lamasch vezetésével újjáépült boltozatával, gyakorlatilag azonos. Az osztrák barokk elemek recepciója a császári hatalommal szembeni megváltozott magatartás és diskurzus előterében történik. A századvégi álláspontot, a templom tornyának gömbjébe 1694-ben illesztett szöveggel merőben ellentétesen, George von Hermann a tanácsház újjáépült tornyának gömbjébe 910
Ao 1767 d. 9. Augh. Als das obere Gerüst nach Ausfertigung des Schiffs Gewölbes abgetragen worden, so wurde mit deßen leichterm Holz das untere Gerüst im Chor verfertiget, Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (25v). 911 Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (25)-(26v). 912 Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (26)-(30).
205
illesztett írásban foglalja össze.913 Ebben Hermann a 18. század utolsó negyedében határozottan elhatárolódik a századforduló császárellenes hangulatától, korábbi generációk radikálisnak mondott álláspontját kizárólag a század végi nagy csapásoknak, azok között is leginkább a tűzvésznek tulajdonítva. 3.5.3. A tűzvész előtti boltozat kérdése 3.5.3.1.
A tűzvész előtti boltozat rekonstrukciójának kísérlete
A 18. században épült boltozat, a szentély és a hosszház esetében egyaránt, a főhajóban fiókos dongaboltozat, a mellékhajóban borda nélküli keresztboltozat. A szentélyben a hat nyolcszögű pillér, a jóval sűrűbb kiosztású falpillérekkel a mellékhajókban úgy kapcsolódik, hogy a főhajó felől boltszakaszonként egy, a falpillérek felől pedig két fiók nyílik a mellékhajó középvonaláig. A barokk boltozat építésekor, a homlokíveknek az új boltozathoz való alkalmazása, megemelése során, megtartották a gótikus ívek profilozott vonalát. A rézsűvel, horonnyal és pálcával alkotott profil boltszakaszonként szabályos csúcsíveket rajzol, melyhez képest a barokk boltozat vonala minden esetben kissé megemelt, a megváltoztatott támrendszer értelmében épített boltozat függvényében elcsúsztatott. A gótikus homlokívhez képest leginkább módosított ív értelemszerűen a szentély legnyugatibb boltszakaszában figyelhető meg, ott, ahol az eredeti gótikus homlokoldalt a módosított diadalív részben takarja és a barokk boltozat ehhez a módosított állapothoz alkalmazkodik. A 18. századi boltozat meglévő boltozati tartóelemekhez való kapcsolódása különböző: a szentélyzáradékban a vízszintesen elvágott pillércsonkokra támaszkodik, egyébként meg – a pillérnek a boltindítással való összekapcsolása révén – látszólag abból nő ki. A hosszházban a pillérek száma változatlanul tíz. A falpillérek a karzatok szintje fölött hiánytalanok, a jelenlegi boltozat indításáig nyúlnak, ahol gúla alakú idomként olvadnak bele a hevederívek indítási pontjába. A homlokívek rézsűvel, horonnyal és pálcával képzett profilú, csúcsíves lezárása és a barokk boltozat homlokíveinek vonala közt a legtöbb esetben eltolódások figyelhetők meg, melyet a második Drăguţ féle restaurálás alkalmával visszamélyített, vakolt felületekké alakítottak.
913
Rathausturmknopfschrift, ld. Quellen VI, 580; számos kortárs másolata fennmaradt, pl. Ev. Egyh. L., I.F.12/13.
206
Tudjuk, hogy közvetlenül az újraboltozás előtt, a templomnak lapos deszkamennyezete lehetett,914 ám a tűzvész előtti boltozat rekonstrukciójához, rendkívül kevés támpontunk van. A szentély eredeti boltozatáról egyedüli forrásos támpontunk, hogy a bordák kereszteződésénél figurális, illetve címeres zárókövek díszítették.915 Figyelembe véve a falpillérek pálcáinak irányítottságát, ha a szentélyzáradék boltozatát értelemszerűen próbáljuk rekonstruálni, kívánkozik a két legkeletibb pilléren túl még egy pár, egymáshoz közelebb álló tartópillér, mely a brassói szentélyt körüljárós csarnokká alakítja. A pilléreket a falpilléreken megőrződött pálcák meghosszabbításával összekötve, pontosan a nürnbergi Sebald templom keleti szentélyzáradékának boltozati rendszerét kapjuk, melynek szentélykörüljárójában a háromszög és négyszög alaprajzon szerkesztett keresztboltozatok váltakoznak egymással. A szentély boltozatának rekonstrukciójánál az eredetileg valamivel szélesebb diadalívből kell kiindulnunk, melynek egykori szárköveit 1938-ban tárták fel, a diadalív nyugati homlokzatának vakolata alatt, a jelenlegi diadalív szárkövétől két méterre, ami a diadalívbe helyezett további pillérpár létezését feltételezi. Ez azt jelentené, hogy az elsődleges boltozatrendszer egy meglehetősen sűrű támrendszerrel rendelkezett, mely bordás keresztboltozatot hordhatott, a körüljárós szentélyfejben pedig beiktatott háromszögcikkelyekkel bővült. A hosszház 15. század közepe táján épült boltozatáról semmilyen támpontunk nincsen. A pillérek és falpillérek elrendezése és képzése végtelen lehetőségre nyitott. A 16. század első harmadában a templomot újraboltozták.916 Ez az Udalricus Lapicida féle késői boltozat egy összetettebb hálóboltozat lehetett. Feltehetőleg ennek építése folyamán bontották le a lettnert és a diadalívben álló két pillért is, de lehetséges az is, hogy a legkeletibb, egymáshoz közelebb álló pillérpárról vagy esetleg a köztes két párról is ekkor mondtak le. Az építéséről tanúskodó írott forrásokon kívül egyedüli támpontunk az a négy tölgyleveles tartókonzol, mely a templom második, jelenlegi diadalívének keleti és nyugati oldalára támaszkodik és melyből négy-négy visszametszett hornyolt borda indul. A hosszház sarokpilléreiből átlós, a konzolokról három irányba induló egyforma körtetagos borda indul. Az eredeti boltozati rendszer biztos túlélői a falpillérek, melyek több-
914
Es sind noch nicht zwei Jahre verstrichen, seitdem … unsere evangelische Kathedral Kirche, anstatt dass sie vorhin durch ein schwarzes Getäfel verunstaltet wurde und mehr einer Scheune, als einem Gottes Hause ähnlich sahe, durch ein neues aus Faulstein, … zusammengesetztes Gewölbe … verschönert worden ist, vö. Rathhausturmknopfschrift von G. M. G. von Hermann, ld. Quellen VI, 580. 915 Egy 1471-es földrengéskor a boltozat megrongálódott és leesett a Magyarország címerét ábrázoló zárókő, vö. Urkundenbuch VI, 516-517. 916 Adójegyzék (1532-1534), vö. Quellen II, 286-288; sáfárpolgári számadás (1536), vö. Quellen II, 432.
207
kevesebb módosítással a belső homlokzatokon, a mai pilléreknek megfelelő kiosztásban megmaradtak.
3.5.3.2.
A csarnoktemplom, mint ideál. Deutsche Sondergotik?
A csarnoktemplom vitathatatlanul a legelterjedtebb templomépítési térforma a 14-16. századok folyamán. A Schwäbisch Gmünd-i Heiligkreuzkirche (1330–1410), a nürnbergi St. Sebald (1361–1372) és St. Lorenz (1439–1477), a salzburgi Franziskanerkirche (1408– 1432), a nördlingeni St. Georg (1427–1451), a dinkelsbühli St. Georg (1448–1488), az annabergi St. Anna (1499–1525) és landshuti St. Martin (1385–1500), a Pirna-i St. Marien (1502–1546), csupán egy pár kiemelkedő, német nyelvterületről kiválasztott példája. Erdélyben Brassón kívül jeles képviselői a kolozsvári Szt. Mihály templom, a segesvári Hegyi templom, a szászsebesi szentély vagy a berethalmi és szászmuzsnai erődök templomai. A csarnoktemplom típus meghatározásának alapgondolata, hogy a csarnok egy három vagy több
azonos
magasságú
hajóból
alkotott
tér,
melyek
egyforma
megvilágításban részesülnek, a fogalom 19. századi „kitalálója”, Wilhelm Lübke óta nem változott.917 A csarnoktér szimbolikus töltetével, jelentéshozamával kapcsolatos, nemegyszer ideológiáknak alárendelt értelmezései a 19. század óta máig sokat vitatott kérdése a művészettörténet kutatásának, ez alatt a másfél század alatt azonban az is nyilvánvalóvá vált, hogy a csarnoktér, főleg ami a német nyelvterületet illeti, dominálja az egyházi építkezést a 14. és 18. század között.918 A 19. század közepén a német nyelvű művészettörténeti szakirodalomban fellépő diskurzusok előterében, ahol a franciákkal szemben teret vesztett németségnek legalább a csarnoktemplom típusát próbálták visszaszerezni, a csarnoktér Lübkénél a bazilikális térrel szembeállított fogalommá minősült, mely a hierarchia-mentes, polgári eszményeket kifejezésre juttató fogalommá vált.919 Az úgynevezett polgári templomként (Bürgerkirche) való meghatározására, a funkcionalitással operáló újabb érvek születtek a későbbi évtizedekben is, mígnem a típus Kurt Gerstenberg művében a deutsche Sondergotik alapformájává vált.920 Gerstenberg felfogása szerint a csarnoktemplom a polgári réteg igényeit követve, a polgárság növekvő magabiztosságából született forma, mely a polgárság, mint csoport karakterisztikumainak 917
Lübke 1853. Philipp 2010, 14. 919 Schenkluhn 1989, 196; Möbius 1991, 6-13. 920 Gerstenberg 1969 (első kiadása 1913). 918
208
szimbolikus kifejezőjévé válik. A szerző a térkarakterisztikumokat a nemzeti jellemvonásokkal kapcsolta össze, implicit feltételezve, hogy a nemzet faji alapon meghatározott fejlődése az építészeti formák fejlődését is befolyásolja, illetve tükrözi. A Wölfflin tanítvány Gerstenberg elmélete, az elfogadhatatlan faji alapon való magyarázata ellenére, a bevegyülő valós művészettörténeti meglátásai miatt, több évtizeden keresztül vitatatlan autoritást jelentett. Először Hans Joachim Kunst cáfolta a gerstenbergi elméletet 1971-ben megjelent írásában, melyben vitatja azt a tézist, hogy a csarnok egy irányultság mentes, egységes tértípus lenne és azt is, hogy az egyforma magasságú hajók a középkori polgári önmeghatározás kifejezője lennének.921 Hermann Hipp, az utógótikáról írt művében a csarnoktemplomot olyan típusként határozza meg, mely a gótika alapvető jellegzetességeit egyesíti, és mint olyan az utógótika törekvéseinek ideáljává minősül.922 Időközben Meuche, Nußbaum, Schenkluhn és főleg Klaus Jan Philipp révén új, alapos esettanulmányokra alapozó és nemzeti ideológiáktól mentes képet alkothatunk a csarnoktemplom fogalmáról.923 A három vagy több egyforma magasságú hajóból álló templomépületben, az oldalhomlokzatokon nyitott nagyméretű, az egész teret egyformán megvilágító ablakok révén, olyan fény-árnyék hatás alakul ki, mely a tér egységességét a részletekhez képest magasabb rendű entitásnak tűnteti fel.924
921
Kunst 1971, 38-53. Ld. még Nußbaum 1985, 214; Philipp 2010, 13. Hipp 1979, 359. 923 Meuche 1971, 167-189; Nußbaum 1985; Schenkluhn 1989, 193-202; Philipp 1989, 51-60; Philipp 2007, 235-245; Philipp 2010, 13-22. 924 Philipp 2010, 14. 922
209
4.
Összegzés
4.1.
A tér fogalma a művészettörténetben
Az elsődleges, euklideszi értelemben vett tér (helyiség), illetve a földrajzi értelemben meghatározott tér (terület) jelentésén túlmutató tér (Raum) fogalmának körvonalazására elsőként a szociológia diszciplínája tett kísérletet. Pierre Bourdieu meghatározása szerint, a tér a társadalmi cselekvés helyszíne, egy bizonyos erőviszonyrendszerben kialakuló cselekvésstruktúráknak metaforája.925 A Bourdieu meghatározása alapján született munkák, a jelenségeket a földrajzilag meghatározott tér függvényében elemzik, legyen az helyi, regionális vagy európai nagyságú vagy pusztán egy helyiségre vonatkozó,926 közös jellemvonásuk viszont, hogy a teret a benne lejátszódó cselekmény függvényében definiálják: a cselekmény a tér elsődleges meghatározója, nem pedig egy tetszőleges külső tényező.927 Ebben a diskurzusban a tér még minden egyéb mint konkrét, fizikai létében megragadható helyiség. A 2004-es Kiel-i művészettörténeti konferencia kapcsolta be ez utóbbit a vitába, azáltal, hogy a tér kizárólag metaforikus értelmezése helyett, a fizikai és metaforikus tér egymást kölcsönösen meghatározó kapcsolatára kérdezett rá.928 Martina Löw még messzebb ment, s Anthony Giddens nyomán megfogalmazott definíciója azóta is sokat idézett kiindulópont és irányadó a fogalom meghatározásának törekvésében.929 Löw szerint a tér állandóan mozgásban levő testek relacionális rendszere, illetve elrendezése, mely révén ő maga is állandó mozgásban, változásban van, így időbeli dimenzióval is rendelkezik. Eszerint a térnek nemcsak rendje, hanem cselekvő- és alakuló készsége is egyaránt, egyszerre van.930 Evelin Wetter ezt az álláspontot abban az igényben összegzi, mely a teret az anyagi jellegű társadalmi komponenseket és a társadalmi cselekvést együtt láttatja.931 Ennek értelmében, a térnek, mint statikus fogalomnak tudatos
925
Bourdieu 1991, 9-10. Dürr 2005, 451. 927 Dürr 2005, 451. 928 Schwerhoff 2005, 366-605. 929 Löw 2001, Ld. Wetter 2008 a. 9-10. 930 […] al seine relationale (An)Ordnung von Körpern, welche unaufhörlich in Bewegung sind, wodurch sich die (An)Ordnung selbst ständig verändert. Das bedeutet, Raum konstituiert sich auch in der Zeit. […] Durch den Begriff „(An)Ordnung” mit der hier gewählten Schreibweise wird betont, daß Räumen sowohl eine Ordnungsdimension, die auf gesellschaftliche Strukturen verweist, als auch eine Handlungsdimension, das heißt der Prozess des Anordnens, innewohnt, vö. Löw 2001, 131, Wetter 2008 b, 9-10 nyomán. 931 Wetter 2008 b, 10. 926
210
ellentéteként, a felekezeti tereket illetően, a térformálódás elképzelésének jegyében, bevezeti az alakuló felekezeti tér fogalmát (Formierungen des konfessionellen Raumes).932 Ha a meghatározásra való törekvésünkben a templomtérnek metaforikus és fizikai értelemben való definíciójára szorítkozunk, mely az 1960-as, de még inkább a 2000-es évek óta, a konfesszionalizációs kérdés kapcsán van jelen a művészettörténeti irodalomban,933 a kulcskérdés az, hogy minek révén és milyen mértékben válik egy templomtér a közösség vagy a vallás terévé, ahogyan ezt Renate Dürr az általa szerkesztett 2005-ben kiadott kötet előszavában megfogalmazza.934 A kötet szerzőinek válaszából az az egységes álláspont bontakozik ki, hogy a templomtér nem pusztán az istentisztelet és egyéb összejövetelek tere, hanem bizonyos tekintetben maga is befolyásolója a befogadott emberek, közösség gondolkodásmódjának, önmeghatározásának. Mivel a templom az újkorban különböző városias, politikai, társadalmi, egyházi cselekvések centrális metszéspontja volt, nagyban meghatározta az ember mindennapjait, így a templomtérrel, annak megértésével való foglalatoskodás nemcsak az istentisztelet jobb megértéséhez vezet, hanem implicit a templomtérben cselekvő alanyok önmeghatározásának megannyi aspektusának
tisztázásához
is.935
A
2005-ben,
Münsterben
szervezett
„Konfessionalisierung im Kirchenraum” című konferencia arra kereste a választ, hogy milyen kapcsolatban áll a téralakítás, berendezés és liturgiai színpadiasság a templomokban zajló csoportdinamikai folyamatokkal, identitást kölcsönző és hagyományt teremtő stratégiákkal, illetve a felekezeti csoportok újkori kialakulásának folyamatával.936 A fentebb idézett meghatározás értelmében, a különféle tárgyi tanúk és diskurzív álláspontoknak a felekezeti tér alakításában játszott szerepét és egymásra-hatását folyamatában kívánja megragadni a tematikájában a kelet európai térségre koncentráló, 2007-ben
Emdenben
szervezett
„Formierungen
des
konfessionellen
Raumes”
konferencia.937 A következőkben a brassói Fekete templomot a tér fogalmának aspektusai szerint vizsgáljuk az eddig feltárt anyagi és ideológiai tények alapján. Az elemzésnek Brassó esetében szervesen adódó és javasolt három dimenziója, ti. a szociális, a felekezeti és az építészeti dimenzió, véletlenszerűen egyezik a 2007-ben kiadott konferenciakötet Gabriele 932
Wetter 2008 b, 9. Kohlschein – Wünsche 1998; Block 2000; Moraht-Fromm 2003; Dürr 2005. 934 Dürr 2005, 452-454; ld. még Johanek 2008, 150-151. 935 Dürr 2005, 455-456. 936 Wegmann – Wimböck 2007, 9-10. 937 Wetter 2008 b, 10. 933
211
Wimböck által meghatározott három csoportjával.938 A tárgyak tanúságából és a rekonstruálható gondolkodásmódból kiindulva azt vizsgáljuk, milyen mozgatórugói lehettek a templomban aktív személyek vagy csoportok, rombolásra, megőrzése vagy újjáépítésre irányuló cselekvéseinek és miként hatottak ezek a tárgyaknak, illetve a tér kialakításának jellegére.939
4.2.
Templom a városban, város a templomban
A templom újjáépítésével kapcsolatos majd minden döntés, annak időpontjától, az építkezések sorrendjén keresztül a modusig vagy az implikált szereplőkig, mind a templomnak a város tudatában élő képének és a városban elfoglalt pozíciójának függvénye, úgy ahogy a templom újjáépítése során ennek kifejezőjévé is válik. Fejezetünkben elsőként azt vizsgáljuk, hogy hogyan van jelen a templom a 18. századi brassói lakosok tudatában, milyen jelentőséggel ruházzák fel az épületet és milyen tartalmakat kapcsolnak vele össze, hogy aztán ebből kiindulva, ennek a magatartásnak megnyilvánulási jeleit pontozzuk az újjáépített templomban. Vizsgálódásunkban a templom újjáépítésében észlelt jelzéseken túl, a korabeli szerzők írásai és a városi kontextus van segítségünkre. 4.2.1. A templom szerepének városi kisugárzása A templomépület egy felekezet városi közegben elfoglalt helyének vizuális jelképe, szimbolikus kifejezője, s minden ténykedés és törekvés, melyet az adott felekezet a templommal kapcsolatban tesz, ideértve még a jelenlétének templom terén túllépő kiterjesztését is, állásfoglalással ér fel.940 A templomnak, s implicit az egyháznak a városban való kisugárzásának, jelenlétének eszközei közé sorolható mérete, azaz architekturális jelenléte, tornya, mely sok középkori városi plébániatemploma esetében várostorony is egyben, a harangjelzések, harangszó és a különböző városban lejátszódó liturgikus akciók, például a körmenetek. A 17. század végén, a tűzvész idején, a Fekete templom Brassó evangélikus főtemploma. Filiáléi, a városfalakon belül a Szt. János templom (Johanniskirche), az egykori domonkos kolostor templomában a magyar ajkú evangélikusok temploma (Ungarische Kirche) és az 938
Wimböck 2007, 31-54, főleg 39-48. Wetter 2008 b, 14. 940 Spicer 2008, 341-342. 939
212
egykori Szt. Erzsébet ispotály temploma (Spitalkirche), a városfalakon kívül, az óvárosban levő Szt. Bertalan (St. Bartholomä) és Szt. Márton (Martinsberger Kirche) templom. A parókiához tartozó lelkészség száma ebben az időszakban öt, mely a filiálék prédikátoraival egészül ki.941 A Bolgárszeg elővárosban levő Szt. Miklós ortodox templomon kívül, az 1542-es Reformáció óta nincs más felekezetű templom a városban. Ahogy nevük is mutatja, a filiálék a Reformáció előtt is meglévő templomok vagy kápolnák voltak és akárcsak a főtemplomnak, megvolt mélyen a város történetébe visszanyúló hagyományuk. A város területén levő templomok Reformáció előtti státusza nem minden esetben tisztázott, ahogy az sem, miképpen oszlottak meg a plébániák a feltehetőleg több városmaggal rendelkező középkori Brassó területén. Nem tudni milyen státusza volt például az óvárosban levő, 13. században épült Szt. Bertalan templomnak,942 és bár a 14. század végén a források egyértelműen capella sancti Martini-ként említik, újabban felmerült a Szt. Márton hegyen álló kis templomnak lehetséges korai plébániaszerepe is.943 A Szt. János templom korábban a klarisszák kolostortemploma volt, a Szt. Péter és Pál templom pedig a város északnyugati csücskében levő domonkos kolostor temploma.944 Ez utóbbinak a Reformáció után elhagyatott épületét foglalta el a magyar ajkú evangélikus közösség, míg 1716-ban átköltözött a lepratelep Borbála kápolnájába, végül pedig a Bolonya városnegyedben 1783-ban megépült templomába.945 Az ún. Spitalkirche a Szt. Erzsébet ispotály, Szt. Antalnak szentelt temploma volt, melyről a forrásokban, legkorábban 1418-ban hallunk.946 A katolikus térhódítás a Habsburgok bevonulásával kapcsolatban kezdődött el, a református, unitárius és görög-keleti felekezetek csak sokkal később, csupán a 19. században építhettek templomot.947 1716-ban az evangélikus egyház kénytelen volt a Szt. János templomot átadni a városba érkező jezsuita rendnek, akik a templom 1718-as leégésekor az egykori domonkos, majd a magyar evangélikusok által használt Szt. Péter és Pál templomba költöztek és helyén 1776–1782-ben új templomot építettek.948 A Szt. János 941
Ld. Ev. Egyh. L., I.F.13/4. A Szt. Bertalan templomról ld. Morres 1928, 107-121; Entz 1996, 87. 943 A Szt. Márton kápolnáról ld. Morres 1928, 154-155; Entz 1996, 87, 257. Önálló plébániaként való létezéséről ld. Killyen 1984, 47-53. 944 A Szt. János templomról ld. Morres 1928, 158; A domonkosok templomáról ld. Entz 1996, 257. 945 Morres 1928, 155, 157. 946 Az Szt. Erzsébet ispotály templomáról ld. Morres 1928, 155-156; Entz 1996, 258. 947 1689. január 6-án tartották a szabók és gyapjúfonók boltjában a Reformáció utáni első katolikus misét Brassóban, vö. Quellen VI, 307. 948 Morres 1928, 151-152. 942
213
templomba és kolostorába, 1725-ös helyreállítása után, a ferencesek költöztek be.949 Az ispotály templomát, miután a 18. században több évtizeden keresztül romos állapotban állt, 1804-ben feladták, majd a 20. század elején lebontották, a bertalani parókia pedig 1863ban önállósult. Így mára a brassói ágostai hitvallású szász evangélikus plébániához, a főtemplom mellett a Szt. Márton hegyi, az 1777-ben a lepratelepen álló Borbála-kápolna mellett épült bolonyai és az 1790–1793-ban épült bolgárszegi templomok tartoznak.950 A változásoknak ebben az – igaz, szövegünkben talán túlságosan összesűrített – kavalkádjában, a főtemplom pozíciója változatlan maradt, mind státuszát, mind elsőbbségét tekintve. A brassói Mária-templom már a 14. század óta, ha nem is egyetlen plébániája Brassónak, mindenképpen a legfontosabbja: a belváros plébániája a város leggazdagabb polgárainak tizedeiben és a legbefolyásosabb polgárok miseadományaiban részesült, illetve ez utóbbiak és a vele járó oltár-, epitáfium- és kápolnaalapítások révén, előbb utóbb önkéntelenül a városi elit panteonjává vált. Ez a tényező hozzájárulhatott a városnak a templommal érzett kötöttsége generációkon átívelő erősödéséhez. Feltehetőleg akárcsak például Nürnbergben, ahol a képrombolás kimaradása pont ebben az erős kötöttségben gyökerezhet, mely a patrícius családok oltárokban, epitáfiumokban élő családi hagyományát a Reformáció képrombolási indíttatása fölé rendelte, Brassóban is, ha nem is vezetett a képeltávolítás teljes kimaradásához, a városi lakosságnak a templomhoz fűződő szoros kapcsolatáról árulkodik és a hagyományok fenntartásának erős motivációját sejteti.951 Már II. András az 1224-ben kibocsátott Andreanumban biztosította a szászságnak saját papjaik megválasztásának jogát, melyet aztán 1486-ban Mátyás is megerősített, privilégium, melyet a szászság, a vallás szabad gyakorlásának kiváltságával együtt a Reformáció ellenére megtarthatott.952 A privilégium következtében a plébániát és lelkészséget, a választó városi tanácshoz és főbírához szoros szálak fűzték. Igaz ez a templomot építtető Thomas Sanderre és Johannes Reudelre éppúgy, mint a 18. század parókus lelkészeire. Hogy mennyire a hatalmi érdekeknek volt a lelkészek választása kiszolgáltatva és mennyire kevéssé számított ebben a tekintetben a jelöltek teológiai felkészültsége, azt többek között Markus Fronius elhíresült tiltakozása révén tudjuk. A pietista elveket valló és következetesen az egyház megtisztulásáért, a hit tiszta gyökereihez 949
Morres 1928, 158. Morres 1928, 155-157. 951 Nürnberg estetéről ld. Seebaß 1997, 34-52; Litz 2000, 93. 952 Köpeczi 1986, 298, 335. 950
214
való visszatérésért harcba szálló Fronius, 1707-ben, gazdag naplóírói tevékenysége révén jól dokumentált, tiltakozásba kezd az ellen, hogy a városi tanács teológiai szempontból képzetlen, politikai bábukat nevez ki a város egyházainak élére.953 A városi tanács intézményi beavatkozása és hatása a templom működésére a Reformáció következtében fellépő szekularizációval csak erősödött. Jelzi ezt a Reformációnak a városi tanács és főbíró által történt megrendezése és a világi elitnek a templomi javak Reformációt követő kiválogatásában, illetve a Barcaságban tartott vizitációban való részvétele is.954 Templomunk tehát, a 14-től a 18. századig Brassó városának főtemploma, belvárosi plébánia, a Reformáció születésének helye, egyházpolitikájában a városi tanácsnak és a főbíró befolyásának szorosan alárendelt intézmény. Bár erről források csak a legritkább esetben tudósítanak, a főtemplom több alkalommal különböző városi összejövetelek fő helyszíneként is működhetett, ha csupán annyiban is, hogy az istentisztelet után a templom szószékéről hirdették ki az új törvényeket, rendelkezéseket, háborús híreket, haláleseteket.955 Ezen kívül a templomnak a városi reprezentációban betöltött szerepe és ennek évszázados kontinuitása is valószínűsíthető. Az 1420-ban, a szűcsök boltja fölé emelt szoba kiépítésével elkezdett és mai formájában csupán 1770–1774-ben megépült tanácsház,956 valószínűleg soha nem tölthette be az előkelő vendégek, kétségkívül nagy pompával övezett, fogadásának feladatát. Így feltehetőleg a Mária-templomban fogadták az 1395-ben és 1427-ben Brassóba érkező Zsigmondot és az ide látogató Mátyást is.957 A jeles vendégek, uralkodók templomban való, reprezentatív fogadtatásának szokását, annak újkori kontinuitásával együtt az bizonyítja, hogy II. Józsefet, aki 1773-ban látogatott Brassóba, szintén a templomban fogadták, a kortárs írások pedig – felsorolva a korábban itt vendégeskedő uralkodókat – meg is teremtik a tradíciónak a középkorba visszanyúló ívét.958 Már sokkal elvontabb értelemben, de tagadhatatlanul számít a templom a város műveltségi központjának is. Ehhez egyrészt Honterusnak a szorosan a templomhoz kötődő humanista tevékenysége járult döntően hozzá, aki nyomdáját, híres humanista könyvtárát és a 953
Fronius tiltakozásának jeléül nyolc héten keresztül a főtemplom helyett a Szt. Bertalan templomban prédikált, Zikeli 2007, 117-118. 954 Szegedi 2006, 133-134. 955 Dürr 2005 b, 456. 956 Treiber 1928, 163-168. 957 Köpeczi 1986, 351. 958 Vö. Kurze Nachrichten von dem, was sich bei der Gegenwart Kaiser Josephs II. in Kronstadt in der Pfarrkirche, auf dem Gymnasium und in der Bibliothek zugetragen (1773), Ev. Egyh. L., IV.F.13.II/9.
215
humanista iskolát is a templom mellett alapította és főlelkészként is jelentős kiadói, szerzői tevékenysége volt.959 Másrészt szerepet játszott ebben az is, hogy a plébánia papsága már a 14. század óta egyetemi végzettséggel rendelkező csoport volt, a város értelmisége, mely az évszázadok során meghatározó, a város életében kulcsszerepet játszó egyéniségeket nevelt.960 Összegezve talán elmondható, hogy a főtemplom, pozícióját, státuszát, használatát tekintve, városszinten a felekezeti identitás és a kontinuitás jelképe, kifejezője volt. 4.2.2. A szekuláris társadalom templomban való lecsapódása A templomtérben hetente legalább egyszer összegyűlt egy helység teljes lakossága, férfiak, nők, öregek, gyermekek, városi tanácsosok, cselédek, akik imádkoztak, meghallgatták a prédikációt, szomszédságok és egyesületek szerinti felosztásban foglaltak helyet a padokban, stallumokban, tudomásul vették a szószékről kihirdetett új rendelkezéseket és törvényeket, meghallgatták a prédikátornak a város erkölcséről mondott kritikáját és meg is beszélték a hallottakat a templom előtt. Itt terjesztették a pletykákat, véleményeket, szövetkeztek vagy alkottak csoportokat, s a templomi erőviszonyok kapcsán adódott számos konfliktus. Ezeket az aspektusokat vázolva állapítja meg Renate Dürr, a templomtérnek a közösségen belüli kommunikációs és egyáltalán élettér szempontjából betöltött szerepének fontosságát.961 Valóban azáltal, hogy egy viszonylag redukált területen egyes nagyobb térségek reprezentatív elemei egyszerre voltak jelen, automatikusan adódott, hogy a bevett szokások, szabályok itt is érvényesüljenek, hogy a térben való elhelyezkedéstől a tér alakítására gyakorolt hatásig több síkon megmutatkozzon, hogy egyes komponensek társadalmi szerepe megnyilvánulhasson. A plébánia- és falusi templomokban, már a puszta, szabályszerű használat révén, leképeződött, megjelenítődött a valláspolitikai érdekálláspontoknak,
illetve
a
társadalmi
erőviszonyoknak
és
struktúráknak
a
mikrokozmosza.962 Ugyanez jellemző Brassóra és főtemplomára is, mely azonban itt a tűzpusztítás és a 17-18. századi újjáépítés kényszere révén egy további, a fokozott tudatosság irányába mutató hangsúlyt nyert. A következőkben azt vizsgáljuk, hogyan 959
Teutsch 1878; Nussbächer 1977; Nussbächer 1987; Binder 1996; Wien 2005. Mályusz 2007, 33-56. 961 Dürr 2005 b, 456. 962 Wimböck 2007, 45. 960
216
alakult a brassói templom a nagy tűzvész után (újra) a városi társadalom reprezentációs színterévé. Abból a körülményből adódóan, mely a lutheránus templomtér szentségét a közösség befogadásának tényében látja, a közösség a templomot élettérként éli meg és látható jeleit állítja fel a birtoklásnak.963 Az újkori protestáns templomtér ezen aspektusát elemző kezdeti irodalom főként az ülésrend révén közelített a kérdéshez, melyben hamar és egyértelműen felismerhető a társadalmi tagolódás.964 Brassóban is, mint láttuk, szigorú rendszer szerint alakult az ülésrend: tanácsosok, céhmesterek, asszonyok, diákok, tanítók, legények, hivatalnokok mind saját, meghatározott és állandó helyükön ültek, melyek a lutheránus templomtopográfiának a fókuszpontjaihoz képest voltak előnyösebb, előkelőbb vagy középszerű, esetleg rossz helyek. Az ülőhelyek megszerzésének módja révén ezek önkéntelenül is jelezték az egyén társadalomban elfoglalt helyét is. Igaz volt ez a városi tanács stallumában ülőkre, az egyes céhes stallumokban helyet foglalókra éppúgy, mint a megváltható helyen ülőkre. Az ülőhelynek éppen emiatt a kifejezőereje miatt váltak a stallumhelyek sokszor konfliktusok tárgyává is.965 Az ülésrenden kívül az adományozások azok, melyekkel a város polgárai a közösségen belüli pozíciójukat meghatározni kívánják, illetve ezek tükrözik a közösségnek a templommal kapcsolatos prioritásait.966 A brassói templom 18. századi újjáépítésén és főleg újonnan történő berendezésén ez kiválóan lemérhető. A városnak és a városi tanácsnak, mint intézménynek a templomban való jelenlétével összefüggő részletek, tárgyak például kizárólag a főbíró személyes adományából készülnek, így például a harangok, az északi karzat, a városi tanács stalluma(i), a kapuszárnyak.967 A liturgia szempontjából jelentős súlypontokat, főként a kézműves rétegből kiemelkedő tehetős patríciusok teszik, így a szószéket Lörentz Bömches, mészáros mester, az oltárt Andreas Tartler, a hangvetőt Georg Abraham asztalosmesterek, a keresztelőmedencét övező díszrácsot pedig Hannes Messen, kovácsmester adományozzák.968 A miseruhák, kelmék, 963
Deiters 2009, 38-39. Wex 1985; Buske 1989; Peters 1991; Dürr 2006. 965 Wex 1984, 2. 966 Dürr 2005 a, 455; Dürr 2006, 64-65. 967 A nagyharang a városbíra Simon Drauth adományából készült, vö. Quellen VI, 282-283; Kühlbrandt 1927, 39; a tanácsosok stalluma Johann Mankesch bíra adományából épült, vö. Groß 1925, 146; az északi karzat Michael Filstich bíra és Bartholomäus Seuler adományából, vö. Eichhorn 1937, 48; Kühlbrandt 1927, 15. 968 Tartler Collectanea, 124-125; Kühlbrandt 1927, 14, 32; Eichhorn 1937, 56; Hannes Messen adományáról ld. Eichhorn 1937, 56. 964
217
klenódiumok adományozása jellemzően női feladat, míg a céhek, saját stallumuk építtetésén és felszerelésén kívül, legtöbbször munkaerővel támogatják az újjáépítés vállalkozását.969 A tárgyi adomány vagy egy bizonyos részletnek az építtetése összességében ritkának minősül a pénzadományok mellett, melyeket a helyreállítás alatt lajstromba vettek, s így összehasonlíthatósága is könnyebb, eredménye kifejezőbb.970 Az adományozások sorrendje is kifejező: elsőként minden esetben a főbíró adakozott, az általa adományozott összeget más adomány nem is igen múlta fölül.971 Utána sorban a városi tanács tagjai, a százak tanácsának tagjai, a gazdag özvegyek és egyéb polgárok következtek. Legtöbb esetben az adományozás pusztán a pénznek a felajánlására terjedt ki és az adományozónak nem volt a pénzén elkészített berendezési tárgy külsejébe, ikonográfiai programjába beleszólni igénye, amiért jellemzően a városi értelmiségi elit, főleg azonban a lelkészség volt felelős.972 Minden valószínűség szerint azonban, az adományozóknak nem is volt igényük ilyen jellegű tartalmi kikötéseket tenni s elvárásaik csak nevük feltüntetésének követelményére vonatkoztak. Így például, bár a szószékre az adományozó Lorentz Bömches monogramja került, az összetett ikonográfiai programért feltehetőleg Markus Fronius felelős, a szószék formai részletképzéséért pedig a megbízott kőfaragó. Amellett, hogy az adományozott javak vagy az építéshez való hozzájárulás, a reprezentáció, kommunikáció médiumai voltak és kiváltották a kölcsönös motivációt, konkurenciát, illetve összekapcsolták az egyes érdekeket,973 sok esetben egyszerűen a Reformáció előtti adományozási gyakorlat tudatalatti perpetuálódása volt.974 Számos tárgyi adomány, legyen az harang, stallum, miseruha, oltárterítő, kanna vagy éppen szőnyeg, szolgálja az elhunyt társ, rokon vagy az adományt tevő egyéni lelki üdvét és főként a közösségben fenntartandó emlékét. Tágan értelmezve így ezeknek a tárgyaknak nagy része epitáfium funkcióval rendelkezik majd,975 melyeknek templomon belüli konstellációja, az ülésrend mellett, a városi társadalom struktúrájának leképezését nyújtja.976
969
Ld. a miseruhákról, klenódiumokról és stallumokról szóló fejezetet. Eichhorn 1937, 48-60. 971 Uo. 48, 57, 58. 972 Ld. például a szószék ikonográfiájáért felelő Markus Fronius példáját. 973 Deiters 2009, 34. 974 De la Fuentes Pedersen 1999, 155-156. 975 De la Fuentes Pedersen 1999, 155. 976 Deiters 2009, 34. 970
218
4.2.3. A csoportok elhelyezkedése a templomtérben A következőkben, vegyük sorra hogyan helyezkednek el az egyes városi szinten konsztituálódó csoportok a templomtérben és milyen erőviszonyok rajzolódnak ki ezáltal. A városi tanács és a főbíró pozíciójának meghatározói egyrészt az intézményi politikai hatalom, másrészt a tagok egyéni jelentősége. Politikai hatalma, az egyházpolitikára gyakorolt befolyása révén, a templomtérre nézve is meghatározó jelentőségűvé nőtt.977 A városnak az egyházpolitika, s esetünkben a belvárosi plébánia igazgatása fölött gyakorolt hatalma, a Reformáció után a szekularizálódás és a funkcióhalmozás következtében, csak fokozódott. Megtartva a reformáció előtti struktúrákat, a tanács a vizsgálatunk tárgyát képező
időszakban
is,
kinevezett
egyházgondnok
révén
ügyködött
a
parókia
adminisztrációja fölött. Az egyházgondnokot évente, január első napjaiban választották meg hivatalába. Fennmaradt számadások alapján tudjuk, hogy Brassóban feladatai közé tartozott a főtemplom és a filiálék adminisztratív felügyelete, az egyház tulajdonában levő ingatlanok igazgatása, úgymint a parókia épülete, a tanítók és prédikátorok háza, az iskola épületei és egy várutcai ingatlan.978 A templomban rendszeres kiadásához tartoztak a takarítással, sepregetéssel, felmosással, a sírköveken levő szőnyegek porolásával, a kelmék rendszeres mosásával járó kiadások, a karbantartási munkálatok, melyekről az asztalos, kovács, szabó és kőfaragó az év végén számlát adott, illetve a különböző beszerzések. Bevételei közé a ravatalokért, harangozásért, a stallumhelyekért fizetett bér és a viaszadományok tartoztak. Számadása alapján, év végén számolt el a tanács előtt, majd újév után, tisztújításra került sor. A folyó ügyekhez adódtak az újjáépítés éveiben az építőteleppel járó adminisztratív feladatok. Már pusztán a tény, hogy a templom adminisztratív ügyeit, s úgy az újjáépítést is a városi tanács által kijelölt hivatalnok ügyelte elegendő érv amellett, hogy a városnak a templomot tekintve döntő befolyása volt. Ehhez adódik még, hogy az építőkkel a szerződéseket a városi tanács kötötte, s implicit ő szabta meg ennek feltételeit is, a város biztosította az építéshez a nyersanyagot és a városi tanács kinevezett biztosai őrködtek a pénzadományokat gyűjtő láda fölött is.979
977
Wimböck 2007, 43; Johanek 2008, 156. Ld. például Johann Retsch számadását, Br. L., I/19; illetve Ev. Egyh. L., IV.F.67/I és IV.F.67/II. 979 Br. L., XXI/42, számozatlan oldal (1-4v). 978
219
A tanácsnak kézzelfogható pozíciója a templomban, stalluma révén jutott kifejezésre, melyben a tanács tagjai legtöbbször látványos ünnepi öltözékükben foglaltak helyet.980 Előkelő helyén kívül, mely a szószékkel pont szembe állította, a stallumot az a kiváltság is illette, hogy közadományokból szerelték fel, takarítását, karbantartását – nyilván – a templomi szolgák látták el s nem, mint egyébként, a stallumhely tulajdonosai. A tanács templom fölött gyakorolt patronátusának, kortársak számára talán megfoghatatlan, absztrakt ténye és a stallum által képviselt konkrét jelenléte közé helyezhetők talán a tanács tagjainak és a főbírónak az adományai, melyek szimbolikus értékük és tárgyi valóságuk révén is képviselték a tiszteletre méltó bölcs urak befolyását. Sokszor mutat egymásratevődéseket a tanács tagjainak jelenléte a második városi csoport, a patríciusok csoportjának jelenlétével, akinek fontossága leginkább az anyagi lehetőségeinek hála kialakuló egyházpolitikai befolyása miatt egyértelmű.981 Templomi ülőhelyüket tekintve Brassóban a mellékhajókban elhelyezett stallumok első, a szószék felé forduló soraiban foglalnak helyet. Ezeket az ülőhelyeket a városi tanácsnál váltják meg és törekvésük a hely örökölhetőségével a család társadalmi pozícióját is megteremteni vagy megőrizni. Pozíciójukat ők is adományok révén hangsúlyozzák. Kiváló példája ennek Georgius és Martha Abraham összehangolt adománya, mely az új szószéknek a hangvetővel és szószéktakaróval való felszerelésére irányult.982 Az adományozás révén kivívható pozíció és a tisztelet kecsegtető ígérete az anyagi lehetőségekkel rendelkező patríciusoknak kiváló lehetőséget jelentett. Törekvésüket talán jól szemlélteti Brassó esetében az oltárnak a 18. század első harmadában való újjáépítésének példája, melynek anyagi támogatására forrásaink szerint több jelentkező akadt volna, többek között egy Raab nevű tehetős kereskedő, aki adománya fejében azt kérte, hogy nevét ráírják az oltárra.983 A harmadik és számát tekintve kétségkívül legjelentősebb csoport a céhekbe és legényegyletekbe tömörült kézműveseké. Bár a templom javára tett adományaik majdnem minden esetben kizárólag a céhtulajdonban levő stallumukra vonatkozott, templomtérben való jelenlétük, az összképet illetően, kétségkívül a legnépesebb volt. A templom földszintjén és a karzatokon felállított stallumaik egyszerre tükrözték a céhen belüli struktúrát (ti. lent a mesterek ültek, a karzatokon a legények, inasok) és a városi 980
Kleyder Ordnung des Ordini Ecclesiastici bey Cron-Stadt 1764 entworfen, Br. L., 358. Wimböck 2007, 43. 982 Ld. a szószékről szóló fejezetet. 983 Tartler Collectanea, 124. 981
220
céhszervezeti rendszert. A hagyományra vagy jelentőségükre hivatkozva, illetve anyagi lehetőségeiket latba vetve kiharcolt stallumhelyek, szintén hűen tanúskodtak a mesterségnek városi jelentőségéről, pozíciójáról. Így, a szószékhez legközelebb, Brassó városának hagyományosan vezető iparágai, a szűcsök és a takácsok ültek, a főbejáratként szolgáló délkeleti portál perspektívájához képest legexponáltabb helyen az ötvösök és az asztalosok, a szappankészítők például ezzel szemben csak az északnyugati előcsarnok rejtett zugában kaptak stallumot, míg a borbélyok-sebészek céhének nem is volt önálló stalluma. A céhek templomi reprezentációjának egyik fő eszköze a céhes jelvények és tárgyak használatának szabadsága. A mesterek és legények padját egyaránt a mesterségre jellemző jelvények díszítették, de minden bizonnyal felruházták őket szőnyegekkel, feltehetőleg zászlókkal és egyéb jellegzetes tárgyakkal is.984 A céheké egy jellemzően korporatív reprezentáció, melynek során kizárólag a csoportidentitás kerül megjelenítésre és nem az egyén. A templom újjáépítésében vállalt szerepük is a városban betöltött pozíciójuknak megfelelő és nem annyira az adományok, mint a kivitelezés szintjén nyilvánul meg. Legtöbb esetben a városi céhek mesterei azok, akik az újjáépítési feladatokat ellátják, így implikálva vannak a város asztalosai, kőművesei, kőfaragói, kovácsai, ácsai stb. Az újjáépített templom ezáltal önkéntelenül is a 17-18. századi brassói kézművesség képviselőjévé válik, azáltal is, hogy illusztrálja képességeiket, hagyományos és innovatív tudásukat, a formaképzésük inspirációjának forrásait, de azáltal is, hogy tükrözi, mely feladatok haladták meg képességeiket. Az újjáépítést összességében tekintve kitűnik, hogy a céhek, hagyományos szervezetének századokon keresztül való folytonossága és a mesterremek tárgyának változatlansága révén, a tárgyi formák és struktúrák széles palettáját őrizték, mely akár előző korok ízlésére is kiterjedt.985 Az innovatív ösztönzést főként a délnémet területeken szerezték, például Augsburg, Nürnberg városában, ahová legényútjaik a leggyakrabban vezettek, továbbá a német reformáció fellegváraiban, Wittenbergben, Halleban. A motívumok főként grafikai előképek révén terjedhettek, s nem zárják ki a műfaji áthatásokat sem: asztalosok, ötvösök, kőfaragók sokszor egyazon előkép alapján dolgoznak. A templomban jelen lévő és ennek alakítására változtató hatással bíró következő csoportot – és a felsorolásban elfoglalt utolsó helye egyáltalán nem tükrözi jelentőségét – a
984
Ld. a stallumokról és a szőnyegekről szóló fejezetet. A céhek reprezentációs mechanizmusairól ld. Reininghaus 1998, 433-458. 985 Balogh 1985, 32.
221
lelkészség alkotja. A szakirodalomban kialakult három rendre vonatkozó elmélet szerint (Dreiständenlehre),986 a vezető réteget képviselő városi tanács csoportja és a patríciusok, kézművesek és egyéb polgárok alkotta közösség csoportja mellett, a papság a harmadik meghatározó csoportosulás, mely a templomtérben jelen van. Brassóban a 18. században a belvárosi evangélikus parókiának öt lelkésze volt, akik közt a parókus főlelkész (Stadtpfarrer) mellett, legalább egy prédikátor és három további lelkész van jelen, akik heti beosztásban végeznek szolgálatot.987 Bármennyire is felelős a város a templom adminisztrációjáért, illetve tartja a város el azt, a papság képviseli a mindenkori szellemi autoritást. A lelkészek tanultsága, olvasottsága, illetve a 18. században még érvényes igazságszolgáltatási szerepe mellett, köszönhető ez annak, hogy a papság egy felülrendelt értékrendnek a képviselője. Templomtérben elfoglalt helye elsősorban azáltal adott, hogy a felekezeti irányelveket diktáló eszméknek a képviselője és legjobb értője. A nyilvánvalóan szokásban és elméleti teológiai munkákban gyökerező hagyomány mellett a zsinat, helyileg pedig a lelkész határozza meg a liturgiai események és implicit a szószék, oltár, keresztelőmedence, orgona helyét. Értelmiségi státuszának, tájékozottságának és műveltségének hála, sokszor válik a lelkészség a tárgyak által hordozott szellemi tartalmak, ikonográfiai programok megfogalmazójává is, melyeken utólag a prédikáció során gyakran reflektál is. 4.2.4. A városi hagyomány megjelenítése a templomban Láttuk, hogy a templomtérben a belváros, ami ebben az esetben a városi elitet is jelenti, teljes társadalmi egészében jelen van. Templomi pozícionálódásukban visszaköszön a város színterén elfoglalt helyük, betöltött szerepük, hatalmuk. Bár lutheránus felfogás szerint, a templomteret a közösség jelenléte szenteli fel, a tér formálásában résztvevő csoportok és hozzájárulásuk révén, a templom egyházi vagy világi összejövetelek idején, de üresen is, az egész város szimbolikus mikrokozmoszává válik. Ebben a pillanatban azonban, a város álláspontjának implicit kifejezőjévé is: minden tartalom, minden prioritás és identitásjelző, melyet a város egészében és különböző elszigetelt pontjain megjelenítenek, a templommal egyszerre és egységesen kifejezésre juttatható.
986
Dürr 2005 b, 511. Ld. például Ev. Egyh. L., I.F. 13/3. Feladatuk szerinti elnevezésük Diacon, Jüngster Ministri, Senior, Warner. 987
222
Adott tehát egy tér, melynek újjáépítésében az egész városi lakosság valamilyen módon részt vesz, melyben az egész városi társadalom jelen van s melyet a város egész közössége magáénak tekint. Így, illetve a konfliktussal teli rendszerváltás kontextusától erősítve, az egyének és csoportok jellegzetes (térstruktúrák rombolására, megőrzésére vagy újjáépítésére
vonatkozó)
megnyilvánulásai,
az
egyes
teremtett
viszonyrendszerek, a város álláspontjának kifejezőjévé válnak.
988
tárgyak,
terek,
Ez az álláspont pedig, a
Habsburg uralom első évtizedeiben, Brassó város környezetében, az identitás kinyilatkoztatására vonatkozik, melynek révén a brassói polgárság pozícionálódik az új politikai konstellációban. A tárgyak és a térképzés elemei, Brassóban utalások egy olyan korra, egy olyan állapotra, mely az újjáépítés idején elveszettnek számít s melyet pont ezek révén a tárgyi eszközök révén próbálnak felidézni, megidézni, inszcenálni.989 Az uralkodó identifikációs momentumok pedig ebben az esetben a felekezeti hovatartozás és a privilegizált státusz kontinuitása. 4.3. Konfesszionális aspektusok a templom kialakításában Miután a városban betöltött szerepéből kiindulva, elsőként a brassói főtemplomnak társadalmi és reprezentációs térként való alakítását, építését vizsgáltuk és azt szemléltük, hogyan válik a város leképezésévé, struktúráját tükröző mikrokozmosszá és hogyan fejezi ki a város egészének állásfoglalását, rátérünk a templom felekezeti komponensének tárgyalására. Vizsgálódásunk során arra keressük a választ, hogy mik a lutheránus felekezeti jelleg megteremtésének eszközei, hogyan érvényesülnek ezek a brassói evangélikus főtemplom esetében és milyen többlet-üzenetet hordoznak a helyi kontextusban. A templomtér, a társadalom megmutatkozásának és a hit gyakorlásának egyik fő helyszíneként, használatának megfelelően alakul, folyamatosan rendezik, használják és átformálják.990 Luther és nyomában a lutheránus felekezet értelmezése szerint, a templom szakralitását a közösség jelenléte határozza meg döntő mértékben, így elméletileg a helyszínt függetlenítik a szigorú értelemben vett templomépülettől és megteremtik a lehetőséget arra, hogy akár egy csűr vagy szabadtéri terület is adott esetben isten házává
988
Wetter 2008 b, 15. Wetter 2008 b, 14. 990 Wimböck 2007, 33. 989
223
minősüljön.991 Mégis a gyakorlatban, különböző rituáléknak és hagyományos elemeknek a protestáns templomokban való perpetuálódása arra enged következtetni, hogy a szó szoros értelmében vett templom épületének szakrálisként való felfogása, folytonos.992 Éppen ezen rituálék és a meghatározó építőelemek különbözősége az, mely a templomteret a felekezeti identitás megteremtésének és kinyilatkoztatásának genuin helyszínévé avatja.993 A szereplők, azáltal, hogy értelmezik és újraértelmezik a meglévő elemeket, új funkcióval, új ikonográfiával látják el őket, felekezeti arculatot kölcsönöznek a térnek. Mindez nem epizodikus történés, hanem a felekezeti előírásokhoz és szokáskánonhoz való alkalmazás folyamata.994 Egy multikonfesszionális térségben, a különböző felekezetek a politikai és társadalmi támogatottságért versengenek, esetenként a felekezeti csoport gyülekezőhelyének jogosultságáért, ezért ezeken a tájakon, a saját felekezeti identitás meghatározásának kényszere nagyobb, a teológiai és vallási gyakorlatra vonatkozó kinyilatkoztatások gyakoribbak.995 Az elhatárolódástól vezérelt felekezeti csoportok templomainak belső berendezésében és kialakításában ezért a liturgiai szempontból fontos jellemvonások színrevitele határozottabb.996 A következő fejezet azt vizsgálja, hogy hogyan definiálható és hogyan alakul ez a szakrális tér Brassó esetében, s mivel egy adott térség felekezeteinek egymáshoz való viszonyulásából eredő megnyilvánulásokról van szó, elsőként a művészettörténeti szakirodalomban is egyre inkább teret hódító konfesszionalizáció (Konfessionalisierung) fogalmának tisztázására és a vonatkozó irodalom rövid szemlézésére térünk ki.
991
Dürr 2005 b, 498. Dürr 2005 b, 500; Spicer 2008, 340. 993 Wimböck 2007, 34. 994 Wetter 2008 b, 9. 995 Spicer 2008, 335. 996 Spicer 2008, 336. 992
224
4.3.1. A konfesszionalizáció fogalma és kutatástörténete A konfesszionalizáció, eredetileg németül Konfessionalisierung, azt az 1550-től 1650-ig terjedő időszakot jelöli,997 melynek során, a Reformáció szerteágazó fejlődése révén, kialakultak a mára történelmi egyházaknak nevezett felekezetek. A korszak azért került be a történelmi és művészettörténeti diskurzusba is, mert a folyamatnak – az egyháztörténet érdekeltségét
meghaladóan
–
politikai
és
társadalomtörténeti
okozatai,
illetve
következményei voltak és ezek fő megnyilvánulása pont a művészettörténet által vizsgált képi vagy térbeli szféra. A gondolatnak, miszerint a felekezetek kialakulásának 16-17. századi folyamata az egyháztörténeten túlmutató hatással bírna, talán első tudományos megfogalmazására Ernst Walter Zeeden történész tett 1954-ben kísérletet, a folyamatot pedig Konfessionsbildungnak, azaz – szó szerinti fordításban – felekezetalakulásnak nevezte.998 Tanítványaiként hirdetik inspiráló gondolatainak követését a konfesszionalizáció fogalmának keresztapja, Heinz Schilling és a fogalomnak a katolikus egyház szférájára való kiterjesztője és továbbgondolója, Wolfgang Reinhard is.999 Klasszikus schillingi értelemben, a konfesszionalizáció arra vonatkozik, hogy a vallás és felekezeti hovatartozás, nem csak az egyén egzisztenciáját határozza meg, hanem csoportok és implicite a társadalom együttélését, illetve az államközi kapcsolatokat is.1000 Tézisében kifejti, hogy a vallás és az egyház önálló szektorok, melyek elemzése azonban egyenesen az össztársadalmi összefüggések rendszerébe vezet, ezért a vallási-felekezeti hovatartozás és a társadalmipolitikai pártosodás szorosabban összefügg, mint azt a kutatás korábban feltételezte.1001 A témának a nyolcvanas évek közepén robbanásszerűen fellendülő kutatása, az államiság alakulásának és a felekezetek formálódásának összjátékában látja az újkor, a modernitás forrását.1002 Főleg a fogalom általánosításával és kormeghatározóként, korstílusként, mi több korszakként való értelmezése váltotta ki a kritikákat és sarkallta a kutatást a differenciáltabb behatárolásra, alkalmazásra is. A jelenség megnevezését kritizálja például 997
Schilling 2002, 7-10. Reinhard az időszakot kiterjeszti az Ágostai Hitvallástól (1530) a salzburgi protestánsok elhajtásáig (1730), vö. Reinhard 1995, 435 és Reinhard 1999, 82. A korszak behatrolásáról ld. még Schnabel-Schüle 1999, 24-30. 998 Zeeden 1965. Zeeden közvetlen hatása a konfesszionalizáció-kutatásra azonban vitatott, ld. Packeiser 2007, 59, 23. lábjegyzet. 999 Packeiser 2007, 60. 1000 Schilling 1981, 17. 1001 Schilling 1981, 22, 34, 39. 1002 Schlögl 2001, 26; Packeiser 2007, 57.
225
Rudolf Schlögel, aki szerint a fogalom ebben a formájában azt feltételezné, hogy a korszak kezdetét a felekezeti alakulás előtti időre tegyük.1003 A művészettörténeti diskurzusba a fogalom Packeiser meghatározása szerint akkor tört be, amikor a konfesszionalizáción belül korszakokat és különböző jelenségeket határoztak és különböztettek
meg,
melynek
során
felismerték
megjelenítésben szerepet játszó képi jellegét.
1004
a
művészettörténetnek
ezek
Ezt szorosan követte az igyekezet a
műtárgyak konfesszionálisan meghatározott értelmezésére, történelmi kontextusba való behelyezésére.1005 Főleg a templomtér alakítására vonatkozó hatását tárgyalja a münsteri Konfessionalisierung im Kirchenraum konferencia előadásaiból szerkesztett kötet, kitérve ennek számos elméleti, gyakorlati, politikai, liturgiai vagy éppen memoriális aspektusára.1006 Szintén konferencia eredményeit foglalja össze az a Formierungen des Konfessionellen Raumes tanulmánykötet, mely a jelenségnek kelet európai aspektusait tárgyalja.1007 4.3.2. A lutheránus téralkotás lépései Kimondottan evangélikus tér Luther felfogása szerint nincs, úgy ahogy a templomtér egyetlen kötelező meghatározója is szerinte csupán az, hogy helyet biztosít a gyülekezet rendszeres összejövetelére, az isten szavának, illetve a prédikációnak meghallgatására.1008 Pont ez a felfogás mutál azonban a későbbi évtizedekben egy olyan érvrendszerbe, miszerint nincs hit templomépület nélkül, mely a gyülekezet templommá való összejövetelének nemcsak eredménye, de előfeltétele is.1009 Bár a maga idejében Luther nem szabta meg az ideális templomtér megteremtésének feltételeit, az idők során, főként az egyéb felekezetektől való elhatárolódás folyamatában, a lutheri vezető eszmék térbeli kifejezőeszközeinek összességét tekintették meghatározónak. Megvalósult példáját az irodalom abban a torgau-i palotakápolnában látta, melynek felszentelési ünnepén 1544ben, maga Luther prédikált.1010 Az újonnan épült kápolna három oldalán egymás fölé rendelt karzatok sorakoznak, keleti oldalán egymás fölé rendelődik az egyszerű oltármenza 1003
Schlögl 2001, 40; Packeiser 2007, 59. Packeiser 2007, 61. 1005 Packeiser 2007, 61-62. 1006 Wegmann – Wimböck 2007. 1007 Wetter 2008. 1008 Wegmann 2007, 11-30. 1009 Wimböck 2007, 36-37; Spicer 2008, 336. 1010 Großmann 1990, 127-147; Großmann 1994, 27-35; Rust 1998, 95-128; Krause 2004, 175-188. 1004
226
és az orgona, a belső egyetlen díszének számító szószék pedig a déli oldal középső pillérére kerül. Ebben a térben valóban egyszerre jut kifejezésre az eszme, miszerint a lutheránus templom egyszerre az istentisztelet és a reprezentáció tere is,1011 valósul meg a centrális tér eszménye, melyben a szószékről mondott prédikáció a tér minden szögletéből hallható és látható,1012 illetve születik példa egy majdnem teljességében díszítetlen belső kialakításra, melynek egyetlen ornamensei a szigorúan funkcionalitásuk által igazolt berendezési tárgyak. A torgau-i prototípuson és pár hasonló példán túlmenően, legtöbb evangélikus templom nem lutheránusnak épült, hanem már meglévő – katolikus – templomból alakult azzá. Ezeknek a tereknek egy új rítus szerint való használata, szükségessé tette újonnan való meghatározásukat, kialakításukat is. Ez a redefiniálás a templomban zajló cselekmények, a berendezési tárgyak és a tér szimbolikus töltettel való felruházása révén valósul meg.1013 A téralkotás, berendezés, liturgiai színrevitel tekintettel van
a
csoportdinamikai
folyamatokra,
identitáskölcsönző
és
hagyományteremtő
folyamatokra s megnyilvánulását a térstrukturálásban, a berendezés elhelyezésében és színrevitelében, a liturgia vizualizálásában, a liturgia kontextusában való képhasználat módjában, a láthatóságban és a saját hit láthatóvá tételének törekvésében, az egyéb elképzelésektől való elhatárolódás kényszerében éri el.1014 A templomtérben tehát, a felekezeti hitvallás leglátványosabban a berendezési tárgyak (legyenek azok újak vagy örököltek) különböző módú megítélésében és különböző módú használatában jut kifejezésre, s ennek értelmezési lehetősége annyira sokféle, hogy megfejtéséhez csupán egy helytörténeti vonatkozású megvilágítás adhat kulcsot.1015 Hogy hogyan történt ez a Reformációt követően Brassó főtemplomában, annak ismert lépéseit és tendenciáit a Reformáció és képeltávolítás kapcsán már felvázoltuk. Tovább éleződött ez feltehetőleg a 16-17. század folyamán is, amikor a konfesszionalizáció generálta ellentétek révén a lutheránus felekezet, ország-szinten és Brassóban is, erőteljesen foglalt állást a kálvinistáktól és egyéb radikálisabb felekezetektől való elhatárolódásában.1016 Mennyire igazak azonban ugyanazok a mechanizmusok a 17-18. századi újjáépítés korszakára is? Egyáltalán mennyire jellemző a felekezeti identitás kifejezésére való törekvés a templom újjáépítése alkalmával? 1011
Wex 1984, V. Grashof 1938; Wex 1984, III. 1013 Wegmann 2007, 11. 1014 Wimböck 2007, 34. 1015 Wimböck 2007, 45. 1016 Wetter 2004, 257-315; Szegedi 2006, 146-161. 1012
227
A templom újjáépítése és szempontunkból még talán ennél is fontosabb újra berendezése alkalmával, az építtetők következetesen alárendelődnek a lutheránus térrendezés általános elveinek.1017 Első ilyen rendezőelv a topográfia. A protestáns egyházak számára a kimondott szó az Igének egyedüli érzékelhető közvetítője s ennek forrása a szószékről mondott igehirdetés.1018 Így válik a szószék a lutheránus templomtér fő pólusává. A kálvinista gyakorlattól eltérően azonban, Krisztusnak az úrvacsora ünneplésekor való jelenlétét megtisztelve, az oltár is megmarad, és válik a templom második fő pólusává.1019 Fontosságuk és a használat által meghatározott követelmények mellett, a pólusok által meghatározott térrészek kialakítása közti eltérés abban rejlik, hogy, míg a szószék szerepe állandó, az oltár kizárólag az úrvacsoraosztás ünnepekor aktivizálódik. A topografikus elrendezéshez tartozik az is, hogy ezek a teológiai alapon meghatározott, illetve kialakult pólusok, meghatározó jelentőségűekké váltak az összes többi berendezési tárgy pozícionálását tekintve.1020 Ez a középkori architektúra hosszanti irányítottságához képest a keresztirányba való elmozdulás és az új, a klasszikus fókuszból kiemelt főpólus köré rendezkedő további berendezés révén nyer centrális jelleget. Szintén a szószék jelentette súlyponthoz való igazodásból és az Ige jelentőségének teológiai indíttatásából következik a lutheránus
gyakorlatban
megnövekedett
szerepű
karzatok
használata
is,
mely
végeredményben az evangélikus karzattemplom épülettípus kialakulásához vezetett.1021 Topográfiai szempontból tehát Brassó követni látszik a lutheránus előírást, jobban mondva a gyakorlatból adódóan meghonosodott alapelveket. Bár nem mondható ki teljes bizonyossággal, a szószéket, tűzvész előtti helyzetéhez viszonyítva, feltehetőleg most először mozdították a diadalívhez közelebbi pozíciójából a hosszház déli pillérsorának középsőjére.1022 Hangsúlyos szerepét tükrözi igényes és üzenetekkel tűzdelt kialakítása, kromatikája, illetve kelmékkel és egyéb eszközökkel való felruházása. Ezzel szemben az oltár, bár kronológiailag klasszikus szerepéhez híven az első helyreállított tárgynak számít, a szószék viszonyrendszerében mégis mellőzöttebb. Bár készítését már 1691-ben elkezdik, a 18. század 20-as 30-as éveiben ez még vagy befejezetlen, vagy már károsodott állapotú
1017
A témához ld. pl. Machat 1988, 82-95; Crăciun 2008, 97-124. Machat 1988, 86; Wegmann 2007, 23. 1019 Dürr 2006, 91-105; Deiters 2009, 38. 1020 Deiters 2009, 33. 1021 Machat 1988, 91. 1022 Ld. szószékről szóló fejezetet. 1018
228
és egy új oltár készítése válik szükségessé.1023 Használati követelményeikből adódik, hogy az Úrvacsorához vonuló híveknek az oltárt körbefogó stallumok felvonulási helyet hagynak, míg a szószéket a – végeredményben funkcionális kiegészítésére szolgáló – stallumok, szorosan körbeveszik. A protestáns térfunkció másik alapvető jellemzője, a reprezentáció rendszere is a szószék és oltár által meghatározott topográfiai rendszerhez igazodik, amennyiben az ülő- és sírhelyek legfontosabbjai körülöttük, főleg azonban a szószék körül csoportosulnak.1024 Nem utolsó sorban a szószék körül csoportosuló ülőhelyek szerepe révén tartoznak az oldalkarzatok is ehhez a topografikus követelményhez. Láttuk, hogy a 18. századot megelőző karzatok minden valószínűség szerint kisebb, kevésbé monumentális, kevésbé kifejező építmények lehettek, s azzal, hogy a falazott karzatok építésének döntése megszületett, a brassói építtetők egyértelmű kinyilatkoztatását tették a lutheránus tér meghatározása törekvésének. Ami a topográfia mellett a lutheránus gyakorlat hagyományos jellemzője, s melynek következetes felvállalásával a brassóiak is állást foglalnak, az az ún. lutheranizmus megtartó ereje, azaz a berendezésnek, felszerelésnek, egy tőről fakadó, de helyileg finoman eltérő motivációjú, Reformáció utáni folytatólagos, tudatos, a változó gyakorlathoz adaptált használata.1025 Miután ez Brassóban a Reformáció idejére is, de hangsúlyozottabban a konfesszionalizáció évtizedeire jellemző, a tendencia az újjáépítés idején is többszörösen, hangsúlyosan megfigyelhető. Nem utolsó sorban a felekezeti identitásnak a templomtéren belüli kinyilvánítása történik a különböző rituálék révén, melyek szintén kifejeződésre, lecsapódásra jutnak a használati tárgyakon, műtárgyakon keresztül.1026 Ezek között elsődleges a lelkészség és közösség részvételével konstituálódó liturgiai gyakorlat,1027 mely Brassóban a tűzvész után valósággal újjáteremtődik. Az alapjaiban változatlan liturgiai gyakorlatnak és a lelkészség ebben vállalt szerepének valóságos emlékművet állítanak azok a megszámlálhatatlan, különböző minőségben és másolatban fennmaradt szertartásos könyvecskék és lelkészi feladatleírások, melyek a tűz utáni első két évtizedet jellemzik.1028A liturgiai gyakorlat és a 1023
Ld. az oltár helyreállításáról szóló fejezetet. A szószékkel pont szemben volt a tanácsosok stalluma, körülötte pedig a legtehetősebb, ti. ötvös, szűcs, szabó, takács céheknek a stallumai, de itt váltottak helyet a város további pártríciusai, kereskedők, tehetős kézművesek is. Vö. stallumokról szóló fejezet. Hasonlóan Nagyszebenben, vö. Albu 2002, 320-340. 1025 Fritz 1997, 9-18; Seyderhelm 2001, 136-145; Dürr 2006, 88. 1026 Wimböck 2007, 31. 1027 Dürr 2055 b, 509. 1028 Kirchen-Agend in Cronstadt (1692 / 1703), Ev. Egyh. L., I.F.44; Kirchen-Agend in Cronstadt (1719), Ev. Egyh. L., I.F.51; Ev. Egyh. L., IV.F.317 és a fentiek számos egykorú másolata. 1024
229
rítus kifejeződésének elsődleges útja a már tárgyalt topográfián keresztül vezet, másodlagosan a térmeghatározó elemek ikonográfiáján keresztül, mely a protestáns templomok principiál tárgyai esetében, jellemző módon a használatra, azaz újra a rítusra visszavezethető motívumok.1029 4.3.3. Felekezeti identitás és elhatárolódás A brassói főtemplom újjáépítésekor tehát, megtörtént a lutheránus templomtér programatikus
újjáteremtése,
követelményeinek
európai,
általános
és
helyi
jellegzetességeinek figyelembevételével. A kérdés mostmár csak az, hogy mennyire történt ez puszta gyakorlati meggondolásból az istentiszteleti rend szokásos körülményeinek megteremtésére vagy volt a templom reprezentatív szerepét kihasználva a közösség álláspontjának kifejezője is? A választ, a templom és berendezése által tanúsítottakat kiegészítve, kortárs kéziratokban keressük. A kis területen tömörülő felekezetek együttélésének elterjedt feltétele, gyakorlata vagy következménye a kölcsönös elhatárolódás és ennek pontos és hangsúlyos kifejezése.1030 Legmagasabb fokára ez a jelenség szimultántemplomok esetében hág, amikor a felekezetek egyazon, közösen használt templomtér keretében teszik meg erre irányuló lépéseiket.1031 A lutheránus egyháznak a felekezeti palettán a kálvinisták és katolikusok közötti pozícionálódása szintén tudatos.1032 Míg Brassóban a 16-17. század folyamán a kálvinistáktól való elhatárolódás volt a hangsúlyos, úgy most, a 18. század elején a politikai konstellációtól nem függetlenül felerősödött a katolikusellenes hangulat és implicit az elhatárolódás igénye is. Ebben a viszonylatban maga a város kezdett vallási tekintetben szimultán térré alakulni, melyben félő volt, hogy – az állami hatalom birtokában levő – katolikus Habsburgok az önazonosság kifejezésének hangsúlyosabb jeleit tudják majd tenni. Bár ennek konkrét jeleit a Brassóban állomásozó Habsburgok csak később, az 1716-os évvel kezdődően éreztették, a városban tetteiket hírnevük megelőzte, s a protestáns Brassóiak már erre ellenállással reagáltak.1033
1029
Schöntube 2008, 14. Dürr 2006, 87; Wegmann 2007, 26; Deiters 2009, 37. 1031 Langer 1994, 154. 1032 Dürr 2006, 87; Wegmann 2007, 26; Deiters 2009, 37. 1033 1716-ban, de Tige generális nyomására, a Szt. János templomot az evangélikusok át kellett adják a jezsuita rendnek, vö. Morres 1928, 158. A katolikus abszolutizmustól való félelem hangulatában számos a pápisták ellen hangolt szórólap íródott, pl. Paria derer Papistischen Praetentionen die sie A. 1699 d. 4. Oct. 1030
230
Amit az osztrákok bevonulásával a Brassóiak veszélyeztetve éreztek, az a vallás szabad gyakorlása volt, melynek kettős, a csoport identitása szempontjából rendkívüli jelentőséggel bíró hozadéka lehetett: a privilegizált státus és a rendi identitás elvesztésének veszélye. Ennek fényében tekinthető a brassói főtemplom lutheránus elvek szerint történő újjáépítése a gyakorlati követelmények kielégítésén túl, tudatos, városi szinten tett állásfoglalásként, mely az új politikai konstellációban volt a közösség identitását és pozícióját hivatott deklarálni.
4.4.
Gótizáló tendencia az újjáépítésben
4.4.1. A gótizálás fogalmának meghatározása Hogy nincs fajtiszta stílus, és hogy letűnt korszakok motívumainak, sőt konstrukciós elveinek egy-egy kései stíluskorszakon belüli alkalmazására meglepően sok példát találunk az európai művészettörténetben, azt legkésőbb Frankl óta tudjuk, ám a jelenség pontos meghatározásának terminológiája, a vonatkozó irodalom máig egyik legvitatottabb kérdése marad, mely a historizmus mellett szorosan vonja maga után a stílus fogalom meghatározási, tisztázási kényszerét is. Ami például a gótizálás 16-18. századi jelenségét illeti, Sutthoff véleménye szerint pont ez a számában és kvalitásában egyaránt jelentékeny, gótikus elemeket gyakran beépítő építészeti stílusegyveleg a korszaknak az Alpoktól északra fekvő területeken dívó stílusa.1034 Hipp szerint ellenben, a gótizálás jelenségének merő létezése, a gótikus elemek évszázados, kimutathatóan megszakítatlan alkalmazása, cáfolja a stílus fogalmának létjogosultságát, s nincs stílus, csak elemek vannak, melyek szabadon kombinálhatók.1035 Az 1963-ban Münchenben tartott Historismus und bildende Kunst konferencia kimondta, hogy a historizmus nem 19. századi, hanem örökérvényű jelenség,1036 melyet azonban, jellegét tekintve, legalább két főkategóriára differenciálni kell. A meghatározásban élen járó angol szakirodalom hatására gothic survival és gothic revival-ként megnevezett zu Weissenburg auf dem Landtag eingegeben, Ev. Egyh. L., I.F.15/32; ezzel szemben már 1688-ban, Markus Tartler krónikájában ezt írja: Wollte jemand hier fragen, welches doch die eigentliche Ursache dieser Rebellion gewesen sei, so hat allem Anschein nach … nichts mehr unsere Bürger bewogen sich zu wiedersetzen als das Gericht und die Nachrichten von dem üblen Verhalten dieser Kaiserlichen in Ungarn. Denn es war ja weitkundig, wie übel sie daselbst mitEinwohnern, sonderlich mit den Lutheranern und Calvinern umgingen und selbige durch allerhand Drangsal und Verfolgungen zur katholischen Religion suchten zu zwingen, Philippi 1984, 325 nyomán. 1034 Sutthoff 1992, 109-126; Hipp 1990, 162. 1035 Hipp 1990, 163; Thies 1990, 184. 1036 Evers 1965, 26.
231
fogalmak közti alapvető különbség ugyanaz, mint a továbbélés és újjászületés, tradíció és innováció közt, azaz, hogy a gótikus formák használatának valamilyen okból kifolyólag folytonos hagyománya van (survival) vagy egy tudatosan konstruált, múltreflexió okán fellépő jelenségről (revival) van szó. Míg tehát valamilyen körülménynek köszönhetően a gótikus formanyelv, akár reneszánsz vagy barokk elemek és koncepciók mellett, a gyakorlatban tovább él, survival-ról beszélünk,1037 illetve ezen belül, a feltételezett okozatból kiindulva megnevezett különböző alágazatokról, melyek főleg a német szakirodalomban terjedtek el és amilyenek például az absterbende Gotik, posthume Gotik, gotisierende
Renaissance,
Nachgotik,
Zwittergotik,
Bastardgotik,
Mischstil,
Kompromißgotik, Ultragotik, Echtergotik, Jesuitengotik, Barockgotik, Neugotik stb.1038 Revival-ról és ezen belül historizmusról csak akkor beszélünk, ha a múltbeli morfológiai elemek, illetve konstrukciós elvek alkalmazása tudatosan, reflektív szándékkal történik a használat hagyományának kimutatható megszakadása után.1039 A survival jelenséggel ellentétben, mely a 16-18. századokon keresztül folyamatosan, egyes szerzők szerint a stílusváltásra
jellemző
hullámjelenségként,1040
elszórva
kimutatható,
survivalnak,
neogótikának a 18. század második felével fellépő és a 19. század második felében elhaló, konkrétan behatárolható jelenséget tekintjük, de nem kizárólag azt. Ugyancsak éles különbségnek számít, hogy a survival jelenségre, a revivallal szembeni egységes jelleggel szemben, stíluspluralizmus jellemző,1041 ahol a gótikus elemek soha nem lépnek fel a retrospektív alkalmazás szándéka által meghatározott, tudatosan alakított, csupaszított, élezett, tiszta gótikus jelleggel. A revival jelenségnek a Sutthoff szerint stílussá összeforró csoportja, a német területek utógótikája, a Nachgotik. A fogalom, a Deutsche Nachgotik címmel az idetartozó emlékeket először publikáló Kirschbaumtól származik1042 és bár a nemzeti jelleget a kapcsolódó gazdag irodalom azóta több ízben kritizálta, még a legújabb elemzések is sokszor német jelenségként határozzák meg.1043 Bár a Nachgotik a tágan értelmezett, közép- és délkelet Európát is felölelő német nyelvterületen túl, Franciaországban, Angliában és Skandináviában is fellép, az valóban igaz, hogy a gótikust, mint olyant
1037
Neumeyer 1928, 76-77; Kirschbaum 1930, 129; Sutthoff 1990, 2. Sutthoff 1990, 2. 1039 Clark 1962; Német 1993, 13. 1040 Ld. a Wolfgang Götz féle Wellentheorie, Schmidt 1999, 18 nyomán. 1041 Schmidt 1999, 11. 1042 Ld. pl. Kirschbaum 1930; Hipp 2008, 19. 1043 Engelberg 2006, 526. 1038
232
legtöbbször az olasszal ellentétben németként, welsch-ként határozták meg, ami ezáltal laza csoporttá alakult. A Nachgotik valójában szerteágazó gyűjtőfogalom, mely egyesíti a gótikus elemeknek, az alkalmazás oka és indítéka szerint csoportosított, illetve az egyes területekhez vagy megrendelőhöz, esetleg építészhez kapcsolható jelenségeket, melyek közelebbről szemlélve számos átfedést mutatnak és kevéssé szabályszerűek. Így, bármennyire számít a tudatos retrospektív szándék pont a revival fő jellemvonásának, a survival során is számos olyan esettel találkozunk, ahol a retrospektív szándék kimutatható. Példaként álljon itt Johann Santini-Aichl munkássága. Már nem egy kézműves kötődésű szférából eredő hagyomány letéteményeseként, hanem újszerű formális esztétikai igényéből született új stílus a barokkgótika,1044 melynek a paderborni Franz Xaver (1682) templomon kívül, Johann Santini Aichel (1652–1702) legjelesebb képviselője.1045 Aichel templomain a gótikus formák részleges használatát vallja: olykor a boltozat, máskor a karzat vagy a külső gótikus kivitelezése mellett döntve. A Sedlec (1703), Kladrau (1712–1726), Seelau (1712), Zelena Hora (1719–1722), Saar (1706), Smiřitz (1699, 1708) templomai egyedi formák használata szempontjából gótikusak, ám ellentmondanak a gótikának, mint tektonikus, szerkezeti koncepciónak, statikai rendszernek. Gótikus formákat és megoldásokat keres barokk gondolatok és elképzelések kifejezésére s ezáltal a kettő egyesítését, egymásba olvadását éri el.1046 Építészettörténeti hatása alig észlelhető, pár elszigetelt példát leszámítva – J. F. Schor a prágai Szt. Vitus kiegészítésére készült tervei (1721–1729), Vsherdy (1730–1732), Haindorf (1722–1725), Raudnitz (1726) – egyedülálló jelenség marad korában.1047 Munkássága nem sorolható egyértelműen az utógótika kategóriájába, mivel a retrospektív tudatosság kimutatható döntéseiben, de a neogótikához sem, mivel minden esetben a régi struktúrát restaurálja.1048 Már nem egy kézműves kötődésű szféra, hagyomány letéteményese, hanem egy újszerű formális esztétika igényéből született új stílus, mely gótikus formákat és megoldásokat keres barokk gondolatok és elképzelések kifejezésére s ezáltal a kettő egyesítését, egymásba hatolását éri el. Santini-Aichl egyedülálló jelenség marad korában, hatása alig észlelhető.1049
1044
Heinrich 1950, 65-130. Heinrich 1950, 75. 1046 Heinrich 1950, 77, 103. 1047 Heinrich 1950, 102. 1048 Kotrba 1974, 185-196; Sutthoff 1990, 69-70; Schock-Werner 1992, 155-166; DaCosta Kaufmann 1998, 317-331. 1049 Heinrich 1950, 75-77, 102-103. 1045
233
A revival jelenség, gótizáláson túlmenő gyűjtő-meghatározása a historizmus. Fellépése együtt jár a történelmi öntudatra ébredéssel,1050 a történelem értelmezésével, a fennmaradt tárgyi emlékek elemzésével, jelentőségük felértékelésével és a történelem ábrázolásával, így a stílusirányzat alappillérének a reflexió tekinthető.1051 A tudatos, tárgyilagos reflexió gyakran társul a romantikus múltkereséssel vagy a romantikus nemzeti megvalósulás vágyával.1052 A historizmuson belül, a neogótika is egy iskolázott fantázia, mely a Sir W. Dugdale, Mr. Roger Dodsworth, Tanner és a Society of Antiquaries által képviselt antikvárius érdeklődésből fejlődött ki.1053 Tudatosan reflektál a múlt jelenségein, kutatja azokat és a gótikus formáknak újkori eszmék alapján történő rendszerezését, letisztítását, kijavítását tűzi ki céljául, végül pedig ezek alkalmazását.1054 Másrészt, a neogótika, Friedrich Schinkel, Leo von Klenze, Sir John Soane, James Whyatt, Goethe, Caspar David Friedrich vagy Friedrich Gilly alkotásain egy hangulati, romantikus, egzotikus stílus, mely efféle törekvéseket nélkülöz.1055 4.4.2. Tudománytörténeti összefoglaló A gótizálás jelenségének kutatása korai szakaszában, számos kis horderejű írás mellett, melyek közt ott szerepel Hermann Phlepsnek a Fekete templom gótizáló 18. századi újjáépítéséről szóló írása is,1056 alapvető és kiemelkedő jelentőségű Tietze 1909-ben írt tanulmánya a bécsi 18. századi gótizálásról,1057 Kenneth Clark 1928-ban kiadott kitűnő összefoglalója a gothic revival jelenségről1058 vagy Kirschbaum 1930-ban közölt műve, a Deutsche Nachgotik,1059 mely utóbbiak a fogalmak meghatározásában is alapvető első lépéseket tettek. Erwin Panofskynak, a Giorgio Vasari Libro-ja kapcsán 1930-ban írt tanulmánya, nemcsak a szerző lehengerlő stílusának és érvelése revelációjának köszönhetően emelkedik ki magasan kortársai közül, hanem az értelmezés modernsége, a historizálást és a konformitás jelenségét a modus és ikonológia problematikája felől 1050
Tietze 1909, 185; Neumeyer 1928, 83-84; Evers 1965, 30; Gärtner 1981, 34-38; Schmidt 1999, 24. Carqué 2006, 18, 26, 42. 1052 Schmitz 1921, 160; Zádor 1960, 25; Gärtner 1981, 35-36. 1053 Zádor 1960, 32, 52; Clark 1962, 11, 23-24; Evers 1965, 33, 35; Pevsner 1965 a, 17; Gärtner 1981, 40. 1054 Tietze 1909, 169-170, 175; Zádor 1960, 38; Götz 1970, 196; Klingenburg 1985, 14, 25; Sutthoff 1990, 85-88. 1055 Tietze 1909, 173; Neumeyer 1928, 94; Zádor 1960, 22, 29; Kotrba 1965. 42 ff.; Pevsner 1965 a, 17; Germann 1974, 168; Gärtner 1981, 36-37. 1056 Phleps 1928, 63-66. 1057 Tietze 1909, 162-186. 1058 Clark 1964. 1059 Kirschbaum 1930. 1051
234
megközelítő tézise, mely a mai napig őrzi aktualitását és első kiindulópontul szolgál a kérdés vizsgálatában.1060 Az elszigetelt írások és esettanulmányok mellett, az 1963-ban Münchenben ülésező Historismus und bildende Kunst konferencia előadásainak és vitáinak szövegét közlő publikáció az első, mely a témának az elméleti és fogalmi behatárolását megkíséreli és – főképp Nikolaus Pevsner két írásának köszönhetően – meg is alkotja.1061 Ezt követően, a fogalom és jelenség tisztázásához, árnyalásához és példákkal való alátámasztásához hozzájáruló, leginkább említésre méltó írások sorrendben a Frankl, Hipp, Sutthoff és Schmidt tollából származó összefoglalók. Paul Frankl tetemes kötete, Suger apát korától számítva gyűjtötte össze a gótikáról szóló írások összességét, melyeken keresztül a szerző a gótikáról való vélekedés történetét vázolja és vizsgálja.1062 Hermann Hipp, tömérdek példa felsorolása és rövid elemzése után alapvetően arra a következtetésre jut, hogy a gótizálás korstílustól független, kizárólag modális eszköz különböző ikonológiai tartalmak kifejezésére.1063 Ludger Sutthoff művében, amint annak címe is mutatja, a szerző a gótizálás lehetséges okaira keresi főként a választ, az általa összegereblyélt közel két és félezer példa motivációjának vizsgálata és csoportosítása révén.1064 Fő következtetése, hogy az Alpoktól északra fekvő területeknek, a gótizálás kézenfekvő és magától értetődő stílusa. Bár Michael Schmidt Reverentia und magnificentia című disszertációjában1065 nem szorítkozik csupán a gótikus elemek klasszikus korszakhatárain kívüli hagyományozódásának, használatának elemzésére, hanem vizsgálatát kiterjeszti a 14-17. századi építészet historizáló tendenciájára általában, érdemleges, szempontunkból fontos eredménye, hogy ezáltal a gótizálás jelenségét is tágabb kontextusban értelmezi, ami okozatát tekintve határozottan gazdagítja a lehetőségek tárházát. Ugyanígy tágabb kontextusba állítja a gótizálást Meinrad von Engelberg, 1066 aki a jelenséget a 18. századi barokkosítás vonulatán belül vizsgálja. Szerinte a gótizálás is a barokkosítás egy módja, mely utóbbi megnevezést pontatlannak is tart és bevezeti helyette a renovatio fogalmát. Az említett összefoglaló jellegű művek mellett, számos kisebb írás járult még hozzá az évtizedek folyamán a gótizálásról és annak aspektusairól alkotott képünk finomításához.
1060
Panofsky 1930, 25-72. Pevsner 1965 a; Pevsner 1965 b. 1062 Frankl 1960. 1063 Hipp 1979; Téziseinek összefoglalását ld. még Hipp 2008, 14-46. 1064 Sutthoff 1990; Téziseinek összefoglalását ld. még Sutthoff 1992, 109-126. 1065 Schmidt 1999. 1066 Engelberg 2005. 1061
235
Ezeknek egy része esettanulmány, mely az összefoglaló művek szintetizáló eredményein túlmenően egy-egy példa részletes bemutatását nyújtja s melyek közül a Johann SantiniAichl munkásságát bemutató, az amsterdami Nieuwe Kerk1067 vagy a Speyer-i Dreifaltigkeitskirche,1068 a Perneg,1069 Bologna1070 vagy a lengyel zsinagógaépítészet1071 esetét tárgyaló írásokon kívül, mindenképpen említésre méltónak tartom kiemelni a gótizálás
jelenségének
az
iparművészet
területén
fellépő
példáit
tárgyaló
tanulmányokat.1072 Másik részüknek, az elméleti jellegű írásoknak a sorozatából mérföldkőnek számítanak Wolfgang Götz,1073 Klaus Graf1074 és Hellmut Lorenz írásai,1075 akik az emlékezés, a történelem reflektálás és ezek használatának mechanizmusait vizsgálják. A gótizálás kutatásának évtizedei során, hála főleg az esetek döntéshátterére reflektáló, azaz a pozitivista, puszta leírásra korlátozott módszertől eltérően, a forráselemzésre koncentráló kutatás révén, fokozatosan megváltoztak a diskurzusok, megtörtént a paradigmaváltás. Az újabb kutatás viszonylagossá tette a például a korábbi stílusbehatárolásokat, s míg korábban az utógótika, definíciója szerint kizárólag olaszellenes német jelenségnek számított1076 és a historizmust (beleértve a neogótikát) 19. századi korjelenségnek tekintették,1077 a gótizálást ma inkább érzületként, álláspontként (Gesinnung), mint korstílusként értelmezik,1078 mely, mint olyan, rendkívüli sokféleséget mutat, időbeni kiterjedésében csak lazán behatárolható és semmiképp nem nemzet- vagy korszakfüggő.1079 Az újabb kutatás tagadja azt a korábbi felfogást, mely a gótizálást amolyan tehetetlen reflexnek ítélte, melynek alkalmazásában meghatározóak egyes hátramaradt helyi jellegzetességek, körülmények, mint például a technikai tudás fejletlensége1080 vagy a szubjektív ragaszkodás, hagyománytisztelet,1081 illetve az, hogy
1067
Bevers 1989, 103-111. Wex 1989, 113-120. 1069 Feuchtmüller 1964, 670-684. 1070 Brandis 2002. 1071 Kravtsov 2005, 69-94. 1072 Hoos 1983, 115-129; Etzlstorfer 2002, 459-471; Balážová 2007, 281-286. 1073 A szerző számos historizáló építészet és korai műemlékvédelem témájú közléséből ld. például Götz 1966, 57-78; Götz 1970, 196-212; Götz 1985, 151-175. 1074 Graf 1996, 389-420. 1075 Lorenz 1997, 475-483. 1076 Engelberg 2006, 526. 1077 Schmidt 1999, 19. 1078 Schmidt 1999, 19. 1079 Engelberg 2005, 19-20; Hipp 2008, 17-18. 1080 Irmscher 1996, 475. 1081 Tietze 1909, 165; Schmitz 1921, 158. 1068
236
nem adódott ok lemondani a jól bevált módszerekről.1082 Bár Sutthoff, több száz példát felvonultató halmazában talál rá példát,1083 az újabb kutatás általánosan tagadja a gótizálásnak
mint
tehetetlen
reflexnek,
hátramaradt
automatizmusnak
való
értelmezését,1084 és bár a hiteles formák megteremtéséhez – mint az alábbiakban látni fogjuk – elengedhetetlen a kézműves-tudás fennmaradása és hagyományozása, a stílus alkalmazásának döntésében ez korántsem mérvadó, hanem legtöbb esetben a történelmi reflexió egy formájával állunk szemben.1085 Ugyanígy, bár az évszázadok során csupán a formák hagyományozódnak,1086 legyen az ablak, boltozat, térforma stb., alkalmazásukban pont nem a megismételt forma, hanem a reaktivizált történelem a döntő.1087 Így relativizálódik a survival és revival jelensége közé kezdetben megvont éles határvonal is, minthogy a gótikus elemek 18. századot megelőző alkalmazásában, bár nem tudományos jellegű és nem a korrektor szerepében fellépő, de egyfajta – talán affektívnek nevezhető – retrospektív magatartás jelen van, másrészt pedig a revival jelensége is korábban felbukkan, mint a gótikus emlékek tudományos feltárásának igénye.1088 Az újabb kutatások eredményeinek hála, árnyaltabban látjuk a konformitás elvének szerepét is, melynek szintén a múlt és az elődök tiszteletéből1089 sarjadó stílushűségen túlmenően, a barokk teljességre és szimmetriára való törekvésétől a reneszánsz szépségeszményig terjedő okai lehetnek.1090 Fontos hozadéka az új szemléletnek a gótizálás, Panofsky nyomán történő, modális, ikonografikus értelmezése, miszerint a tudatosan elhelyezett elemek egy bizonyos épület- vagy tárgykategória jellegzetes hozzátartozói,1091 egy bizonyos rendszeren belül, megkülönböztető jegyei.1092 A téma magyarországi kutatástörténete csupán néhány tételre szorítkozik, melyek a historizmus, illetve a 19. századi neogótika jelenségének vizsgálatán kívül, kimondottan a korai gótizálás emlékeinek lettek szentelve. Elsőként Komárik Dénes foglalta össze a gótizálás korai magyarországi megnyilvánulásait.1093 A korhatárokat Komárik úgy szabta 1082
Irmscher 1996. 479. Sutthoff 1990, 161-167. 1084 Schmidt 1999, 22, 270; Hipp 2008, 24. 1085 Schmidt 1999, 12. 1086 Hipp 2008, 20. 1087 Tietze 1909, 174; Német 1993, 13. 1088 Zádor 1960, 19; Németh 1993. 14. 1089 Kirschbaum 1930, 107; Pevsner 1965 a, 13; Klingenburg 1983, 25; Dolff-Bonekämper 1992, 5-14; Niehr 1999. 1090 Sutthoff 1990, 100.; Schmidt 1999, 171-172. 1091 Hipp 1990, 163-164; Sutthoff 1992, 109-126. 1092 Hipp 2008, 26. 1093 Komárik 1978, 209-300. 1083
237
meg, hogy 1725-tel lejártnak tekinti a stílus természetes továbbéléséből táplálkozó utógótikát, s a tudatos historizáláson alapuló gótizálás kezdetét 1750-re teszi.1094 A gótika és gótizálás közti különbséget az élő szervezet és a szervetlenül hozzákapcsolódó maszk különbségével szemlélteti és felsorolásszerűen ismerteti a gótizáló architektonikus részleteket, a gótizáló architektúra képelemként létező emlékeit, a kerti architektúra, szerkezeti és kisarchitektúra, a falfestés, illetve az 1810 utáni gótizáló szellemben emelt épületek példáit. Komárik szerint a gótizálás alkalmazásának döntése nem esetleges, de választásának primér indítéka a stílusegység elve.1095 A magyarországi reneszánsz korszakában fellépő gótizáló emlékeket gyűjti össze Koppány Tibor, aki elemzésüket az európai jelenségbe is beágyazza.1096 Koppány megkülönbözteti a templomok esetében alkalmazott formahű gótizálást, melynek előfeltétele a kézműves készségnek a továbbélése és az északi manierizmus hatására virágzó gótizáló vár- és kastélykápolnaépítészetet, melynek soraiba sokszor csupán az alapvető forma és az applikált stukkóbordákkal képzett boltozat tekintetében gótizálónak ítélhető emlékek kerülnek.1097 Farbaky Péter, a 2000-ben megrendezett ráckevei művészettörténeti konferencia kapcsán írt tanulmányában egy csoport 18. századi gótizáló emléket, a stílusválasztás lehetséges okainak szempontjából közelít meg.1098 Bécs, Buda, Esztergom, Pécs és Veszprém építési vállalkozásai alapján bizonyítani tudja, hogy a gótizálás Magyarországon a töröktől visszafoglalt ország újjáépítése, az egykori állam materiális és spirituális értelemben vett renovatiójának főfeladatát szolgálta. Szintén renováció, ezúttal a katolikus restauráció lehetett az oka annak a döntésnek is, melynek következtében a gyulafehérvári székesegyház szentélye a 18. század közepén alapjaiból újraépült, vallja Papp Szilárd az újjáépítéssel összefüggő kutatást tartalmazó, általa szerkesztett, többszerzős tanulmánykötetben, melynek megjelenése az idénre várható.1099 A gótizálás jelenségének egy az iparművészet terén megnyilvánuló példájával gazdagítja a képet Végh János barokk oltárokba beépített gótikus szobrainak esetéről értekező cikke,1100 illetve Kiss Etele és Kiss Erika gótizáló ötvöstárgyakról szóló írásai.1101
1094
Komárik 1978, 211. Uo. 298. 1096 Koppány 1990, 451-461. 1097 Uo. 451-454, 456-457. 1098 Farbaky 2004, 161-176. 1099 Papp [2012]. 1100 Végh 2000, 471-477. 1101 Kiss E. 2010, 1-14. 1095
238
4.4.3. Gótizáló elemek alkalmazásának gyakori okai A következőkben, a brassói templom gótizálása okának, jellemzőinek megállapítása előterében, tekintsük át az európai művészetben ismert tendenciákat egy pár jellegzetes példa kíséretében. Az áttekintés sorrendjét nem adhatja sem kronológiai, sem fontossági vagy gyakorisági feltétel, így szolgáljon a historiográfiában való fellépés hozzávetőleges sorrendje alapul. A szemle nem, illetve csak érintőlegesen terjed ki a gótizálás, historizálás kései, 18. század végi – 19. századi jelenségére. A reneszánsznak a középkori művészethez való felsőbbrendűségét hirdető korai művészettörténeti historiográfiában gyökerezhet az a korai elmélet, miszerint a gótika elemeinek továbbélése kényszeredett jelenség és az elzárt területekre, elmaradt technikai képességű vidékekre jellemző, ahova valamilyen okból kifolyólag nem ért el a reneszánsz jótékony hatása.1102 A feltételezést, hogy a gótikus formák továbbélése a helyi mestereknek a hagyományhoz való ragaszkodásában, technikai fejlődésképtelenségében gyökerezik1103 Hipp határozottan vitatja,1104 de ami azt illeti közvetett módon Sutthoff is, amikor kijelenti, hogy a stílus, a módusz választásának döntése a legritkább esetben az építőmester és sokkal inkább az építtető döntése.1105 Kizárólag formai alapon ítélve, a korai művészettörténet-írás csupán a gótikushoz kevésbé hű gótizáló részleteket ismerte fel akként, így hamar általános érvényűvé vált a gótizáló építkezések gyengébb minőségűként való megítélése, a hanyatlás diagnózisa. Valójában azonban számos megdöbbentő formai hűséggel és pontossággal megalkotott gótizáló részlet is fennmaradt, melynek paradox módon pont a kézműves hagyomány volt az előfeltétele, ha magát a döntést nem is befolyásolta.1106 Minden valószínűség szerint a céhek hagyományőrző szervezete és azon belül is a mesterremek követelményének évszázadokon keresztül változatlan tárgya az a körülmény, ami ezt lehetővé tette, mert ezáltal bizonyos formák, elemek és szerkezetek építésének készsége tovább hagyományozódott és igény esetén rendelkezésre állt.1107 Környékünkön ismert példa, hogy a kassai és a kolozsvári kőműves és kőfaragó céh 1102
Irmscher 1996, 475. A templomi berendezésre vonatkozóan ld. Etzlstorfer 2002, 459-471. Tietze 1909, 165; Schmitz 1921, 158. 1104 Hipp 2008, 24. 1105 Schmidt 1999, 270. 1106 Sutthoff 1990, 101. 1107 Hoos 1981, 118; Schmidt 1999, 12; Schubert 2003, 70. Ezzel szemben Bartel Ranisch Danzigban 1677ben arról panaszkodik, hogy a gótikus elemek építésének készsége teljességgel kiveszett, ld. Sutthoff 1992, 115-116. Máshol, egy gótizáló koncepció megvalósításának érdekében más városból hívnak a megfelelő tudással, képességgel rendelkező mestereket, pl. Bolognában, ahová a milánói dómnál tevékeny mestereket hívnak, ld. Brandis 2002, 258. 1103
239
szabályzata még a 16. század végén is többek között a bordás keresztboltozat építését írta elő mesterremek követelményként.1108 A technikai elmaradottság elméletéhez képest csak árnyalatnyi eltérést mutat az a gyakorlatiasságban gyökerező feltételezés, miszerint a gótikus formák továbbélése a jól bevált technikai megoldásokhoz való ragaszkodás lett volna.1109 Többek közt a würzburgi érsek, Julius Echter von Mespelbrunn személyéhez köthető ún. Echtergótika, több franciaországi példa és Dettelbach esete is bizonyítja, hogy megrendelők a gótika technikai, főleg statikai megoldásait részesítették előnyben bizonyos méretű és / vagy funkciójú építmények esetében.1110 Főleg elkezdett építkezések kései befejezése, esetleg részleges pusztítást követő helyreállítása esetében, a gótikus, jobban mondva az épület eredeti stílusához alkalmazott formák alkalmazására kézenfekvő magyarázat a konformitás elve, melynek kényszerűen magyarosított megjelölése a conformitá, máshol concinnitá, olasz kifejezésből ered, mely bár ebben a formájában elsőként Leon Battista Albertinél bukkan fel, visszavezethető Vitruviusnak az építészet szépségét meghatározó követelményeire. A teljesség, a szimmetria, a harmónia elsőrendű követelménye az antik, a reneszánsz és a barokk építészetnek is,1111 ennek megteremtésében, megvalósításában pedig – legtöbbször elsőként – egy az eredetihez stílusában, modorában alkalmazkodó befejezés, toldás révén adódik alkalom. A konformitás igénye a gótizáló modorban végzett utólagos befejezések és toldások vagy javítások minden esetében kimutatható,1112 sőt ez az a rendező elv, melynek engedve még a gótikaellenesség toposzává vált olasz reneszánsz is elfogadja és alkalmazza a gótikus elemeket, ha egy adott épület vagy műalkotás az eredeti modorban való befejezéséről van szó.1113 Elterjedt magyarázata a gótizáló modorban való építésnek az újabb kutatás által kimutatott modus kérdése, miszerint bizonyos funkcionális típusok egy meghatározott formai kánont követelnek meg,1114 illetve fordítva, hogy a formák bizonyos műfajoknak a kifejezői, az építési módok egy-egy funkciónak adott környezeten belül használt amolyan egyezményes
1108
Koppány 1990, 454. Irmscher 1996, 479. 1110 Sutthoff 1990, 27; Sutthoff 1992, 112-113; Irmscher 1996, 478-479; Schmidt 1999, 176-191. 1111 Sutthoff 1990, 100. 1112 Sutthoff 1992, 115, 118. 1113 Tietze 1909, 168; Panofsky 1930, 25-72; Pevsner 1965 a, 17; Götz 1985, 151-175; Sutthoff 1990, 98102, 138-152; Schmidt 1999, 17-18, 171-176; Brandis 2002, 258. 1114 Engelberg 2005, 23 (41. lábjegyzet). 1109
240
ismertető jelei.1115 A példák tanúsága mellett írott források alapján is kimutatható például, hogy a gótikának három alapvető formája, a csúcsíves, esetleg mérműves ablak, a bordás keresztboltozat és a csarnoktér, évszázadokon keresztül a templomok építésének módusza marad,1116 a forrásokban úgynevezett templomi stílus, a kirchisch alapvető meghatározó kelléke.1117 Ugyanígy Angliában a gótikus stíluselemek, nemcsak a templomok, hanem a college-ok alapértelmezett építési módjának kellékeiként hagyományozódnak a 18. századig.1118 A kialakult konvenció úgy tűnik a 16-17. században az általános rendnek része,1119
melyet
akkor
sem
szegnek
meg,
ha
a
körülmények
hatására
kényszermegoldáshoz kell folyamodjanak. Így templomi, csúcsíves ablak kerül a heidelbergi Ludwigsbau, Liebenstein és Stuttgart templomába, akkor is, ha kő híján, ennek mérműdíszét festeni kell, illetve bordás boltozat épül számos templomba úgy is, hogy a barokk dongára stukkóbordákat applikálnak.1120 A kirchisch követelményének forrásokban leírt ténye mellett kiváló bizonyíték erre, hogy számos építész, akinek munkásságát nem gótizáló alkotások jellemzik, például Wren, Vanbrough, Hawksmoor, Walpole és William Kent, templomok építésekor a gótizáló modor mellett dönt, illetve kénytelen dönteni, lásd azt a számos fennmaradt szerződést, mely az építőket, templomok építése esetén, innovatív tudásuk félretételére és a tradicionális módszer és formák követésére kötelezi.1121 Amint arra kiválóan mutatott rá Hipp, a modális követelmény nem vonatkozik sem a gótikus szellemiségre, térkoncepcióra vagy a csúcsíves ablakon és bordás boltozaton túlmenő formai elemre, vimpergát, fiálét, szamárhátívet ugyanis aligha találunk a kirchisch styl képviselőinek alkalmazásai között.1122 Ezen előfeltétel mellett természetes következmény tehát az a jelenség, hogy a modus kedvéért megőrzött gótikus struktúra mellett, az ornamens, a kötetlen elem független fejlődésnek indul és hamarosan abba a jelenségbe torkoll, mely gótikus struktúrát reneszánsz applikált díszítéssel társítva alkalmazza.1123
1115
Wenzel 2007, 96; Hipp 2008, 26-27. Hipp 1990, 163-164. 1117 Götz 1985, 151-175; Sutthoff 1990, 42-69; Sutthoff 1992, 111-112; Sauerländer 1994, 170; Lorenz 1997, 478; Schmidt 1999, 18; Hipp 2008, 21. 1118 Zádor 1960, 19-20; Clark 1962, 11; Germann 1974, 169-170; Irmscher 1996, 482. 1119 Hipp 1990, 168. 1120 Sutthoff 1990, 60-63. 1121 Clark 1962, 15. 1122 Hipp 1979, 163-164. 1123 Az építészeten kívül, melynek sokat tárgyalt, kiemelkedő példája Bückeburg, ld. Hipp 1990, 162; Hipp 2008, 21, a jelenség elterjedt az ötvösművészet terén, ld. Hoos 1981, 120; Irmscher 1996, 475-494. 1116
241
A modor tehát a funkció és a megjelenés kelléke, ha úgy vesszük a stílus itt ikonológiai funkciójában van jelen,1124 úgy ahogy a korszerű díszítéssel együtt a gótikus szerkezet ikonológiája a megbízót képviseli, az elméletit, míg a reneszánsz díszítés a kivitelezőt, a gyakorlatit.1125 A tény, hogy a historizáló, gótizáló modor tudatos alkalmazásának feltétele a történelmi tudat valamilyen szintű kialakulása, az autochton hagyományhoz való visszakapcsolás, gyakran avatja ezt a tudatos vagy asszociatív módon kapcsolódó önmeghatározássá, az identitás kinyilatkoztatásává.1126 A történelmi reflexió és a historizálás folyamatában, mely mindig a fennmaradt, tág értelemben vett tárgyból, tárgyakból kiindulva valósul meg, az illető tárgyak szimbólumokká nemesednek, historizáló reprodukálásuk, másolásuk pedig a múlt, illetve a szimbolizált tartalom megidézésévé.1127 Találó példa erre, hogy hogyan váltak a gyakori protokoll ajándékként használt Akeley (máshol Agley) kupák Nürnberg város szabadságának, autonómiájának szimbólumává és jellegzetes formájuknak, idővel gótizálónak számító hagyományozása miként váltotta ki a kupák hordozta (hallgatólagos) szimbolikus tartalmára irányuló asszociációt.1128 Az építészet terén jó példa a bolognai San Petronio városi temploma újjáépítésének kiválóan dokumentált és művészettörténetileg feldolgozott esete.1129 A 13. század végén elkezdett bolognai San Petronio templom, a történelmi konjunktúrának következtében a város szabadságának és függetlenségének jelképévé vált. A templom 15-16. századi befejezésére ajánlott terveket, a pápa reneszánsz formákat propagáló elképzeléseit, illetve neves építészek az új stílus szellemében született tervváltozatait a város polgársága nem kizárólag az alla maniera tedesca-ként hirdetett konformitás elvének szigorú betartása miatt utasította el, hanem közrejátszott politikai akarata is.1130 Mivel azonban a történelmi reflexió és a kollektív emlékezés, mint olyan, tudatos konstrukció,1131 a szimbolikus tárgyak kiválasztása és a társított jelképes tartalmak megjelölése pedig a jelen értékrendek és élethelyzet alapján történik, a múlt „színrevitele” az identitás, az önmeghatározás kifejezőjévé válik.
1124
Schmidt 1999, 17; Engelberg 2005, 20, különösen 25. lábjegyzet; Hipp 2008, 32-46. Irmscher 1996, 481. 1126 Sutthoff 1990, 18-19; Schmidt 1999, 161. 1127 Kravtsov 2005, 69-94; Carqué 2006, 11-30; Hurley 2006, 331-332. 1128 Hoos 1981, 127. 1129 Brandis 2002, 272-279. 1130 Brandis 2002, 346-348. 1131 Graf 1996, 389-420; Albrecht 2003, 10-11. 1125
242
És minthogy a renovatio majdnem mindig re-actio is,1132 az identitás tudatos kifejezésére leginkább konfliktushelyzetek szolgáltatnak alkalmat, illetve kényszerítik a feleket álláspontjuknak kinyilatkoztatására, ezért a historizálásnak is legtöbbször a kontinuitást, legitimizálást alátámasztani kívánó indítékai vannak.1133 Ezt a célt szolgálja a genealógia per se, megjelenítésének különböző formáival a dinasztikus családfák, portrégalériák révén1134 vagy egyes szimbólumoknak a műemlékvédelem gondosságával őrzött fennmaradása,1135 és mintájára a hagyományt, kontinuitást és az ezzel együtt járó legitimitást kifejező historizáló cselekedetek egész sora. Az egyházak és implicit a templomépítés
terén
a
kontinuitás
kifejezésére
okot
a
reformációval,
konfesszionalizációval, majd ellenreformációval járó konfliktusok szolgáltatnak.1136 Mindkét felekezet, a katolikus és protestáns egyház keretében egyaránt számos példát találunk gótizálásra.1137 Míg a katolikus egyházban a konfesszionalizáció idején, a Reformáció előtti időszakhoz visszakapcsoló építészeti historizálás azt az üzenetértéket hordozza, hogy az anyaszentegyház, akárcsak a templomok ismert és bizalmas formavilága, sértetlenül élte túl a reformáció viharait, a protestáns egyház gótizáló építészetével (értjük ezalatt főleg az evangélikus felekezetet) a közösség keretén belüli folytonosságát, az igaz hithez való visszatérés jelképét kívánja kifejezésre juttatni. A speyer-i Dreifaltigkeitskirche például 1701–1717-ben épült gótizáló modorban, a város reformációs törekvéseiben élen járó Retsch nevű polgár egykori telkén, külön álló haranglábként beépítve az egykori Szt. György templom gótikus tornyát és nem utolsó sorban,
tengelyei
meghosszabbítása
révén,
szervesen
illeszkedve
a
város
topográfiájába.1138 A gótizáló építési modor, illetve a gótikus harangláb integrálása révén, az új épület saját és a felekezet hagyományos városi integrációja mellett tesz tanúságot, a reformáció és a polgári öntudat jelképévé emelt egykori Retsch telken való építése pedig a csoport önmeghatározásának kifejezőjévé válik.1139 A katolikus egyház esetében az ellenreformáció fordul tudatosan a gótikához, kontinuitásának, erejének és régiségének színrevitelének törekvésében, amikor megalkotja a jezsuitagótikát. Teszi ezt korábbi feltételezésekkel ellentétben teljes központi 1132
Götz 1985, 151-175; Schmidt 1999, 18. Sutthoff 1990, 26; Schmidt 1999, 272. 1134 Pevsner 1965 a, 13-24; Pevsner 1965 b, 116-117; Schmidt 1999, 17. 1135 Lorenz 1997, 479; Balážová 2007, 284-285. 1136 Engelberg 2005, 32. 1137 Sutthoff 1990, 63-65; Engelberg 2005, 438. 1138 Wex 1989, 113-120. 1139 Wex 1989, 113-120. 1133
243
irányítottság és tudatosság mellett Molsheim, Köln, Münster, Koblenz jezsuita templomainak építésében. Az ellenreformációt propagáló jezsuita templomok típusa, a mellékhajókat teljes szélességükben kitöltő karzatokkal ellátott csarnoktemplomé lett.1140 A csehországi ellenreformáció a huszitizmus előtti művészethez kapcsol vissza a kontinuitás megteremtéséhez.1141 Az egyházakhoz hasonlóan válik a városok esetében is az emblematikus épületek gótizáló modorban való újjá- vagy átépítése, alakítása vagy befejezése, például egy szabadságát, privilégiumait veszélyeztető entitással szemben, az urbs hagyományának, múltjának, lényegének és önmeghatározásának kifejezőjévé. Hogy ez mennyire csak jelzésértékű, mutatja az a jelenség, hogy a gótikus formák megalkotásánál legtöbbször csak a látszat a fontos,
boltozati
bordák
sokszor
készülnek
stukkóból,
ablakmérművek
merő
felfestéssel.1142 A nürnbergi Akeley-kupák jelképes hagyománya és Bologna esete ezúttal is jó példák.1143 Elenyésző mértékben gyökerezik a gótizálás indítéka a korai időszakban a 19. századra jellemző antikvárius,1144 illetve esztétikai igényben.1145 A 18–19. században meghatározó stílus egy hangulati, romantikus, egzotikumon alapuló irányzat, mely Friedrich Schinkel (1781–1841), Leo von Klenze (1784–1864), Sir John Soane (1753–1837), Goethe (1749– 1832),
Caspar
David
Friedrich
(1774–1840),
Friedrich
Gilly
(1772–1800)1146
képviseletében nemcsak e kor felélesztését, hanem a gótikus formák újkori eszmék alapján történő rendszerezését, letisztítását, kijavítását1147 tűzte ki céljául. Az antikvárius érdeklődés, iskolázott fantázia1148 által tudatosan létrehozott stílus korai teoretikusai Sir William Dugdale (1605–1686), Mr. Roger Dodsworth (1585–1654), Thomas Tanner (1677–1735) és az 1707-ben újonnan létrehozott Society of Antiquaries.1149 Amit a magyarországi és erdélyi színtér gótizáló emlékeiről és ezek stílusválasztásának okozatairól tudunk, az szorosan kapcsolódik az eddigi publikációk tematikájához, 1140
Stange 1928. 282. Kotrba 1965, 35-38. 1142 Sutthoff 1992, 118; Bickendorf 1998, 489-497; Schubert 2003, 71. 1143 Hoos 1981, 116; Brandis 2002. 1144 Pevsner 1965 a, 13-24; Schmidt 1999, 18. 1145 Pevsner 1965 b, 116-117; Sutthoff 1990, 32-34, 84-85, 114, 152-161; Schmidt 1999, 18. 1146 Tietze 1909, 173; Neumeyer 1928, 94; Zádor 1960, 22, 29; Kotrba 1965, 42-52; Pevsner 1965, 17; Germann 1974, 168; Gärtner 1981, 36-37; Summerson 1986, 95. 1147 Tietze 1909, 169-170, 175; Zádor 1960, 38; Götz 1970, 196; Klingenburg 1983, 25; Summerson 1986, 94. 1148 Zádor 1960, 32, 52; Clark 1962, 11; Evers 1965, 33, 35; Pevsner 1965, 17; Gärtner 1981, 40; Summerson 1986, 94. 1149 Clark 1962, 23-24. 1141
244
célkitűzéseihez. Ennek alapján ismerünk olyan gótizáló modorban épített épületrészleteket, ahol a gótizálás – eddigi ismereteink szerint – a meglévő épülethez való alkalmazását szolgálta. Ilyen például Gyöngyöspata temploma, melynek északi hajóját boltozták 1610ben gótizáló formában újjá,1150 a szeged-alsóvárosi ferences templom, melynek hajóját 1624-ben bordás keresztboltozattal látták el,1151 a kolozsvári Farkas utcai templom hálóboltozatának az eredeti mintájára 1642-ben való megújítása1152 vagy a pesti belvárosi templom, melynek szentélyét a 17. században, illetve 1725-ben boltozták át, az eredeti bátortalan utánzásával.1153 Továbbá ehhez a csoporthoz tartozik a pannonhalmi bencés kolostor déli kerengőszárnyának 1723 körüli újjáboltozása és a templom végzett pár apró beavatkozás,1154 a bélapátfalvi ciszterci kolostor, ahol a helyükről elkerült tagozatok visszahelyezésével és a hiányoknak a meglévők alapján való pótlásával boltoztak 1745ben, az ipolysági, római katolikus plébániatemplom, melynek bélletes kapuzatát állították a 18. század közepén a rongált eredeti alapján helyre vagy Nagyharsány református temploma, ahol a karzatok 1756-ban és 1757-ben történő építésekor, a gótikus hálóboltozatot részben az eredetiből állították össze és vakolatból pótolták.1155 Az északi manierizmus hatását feltételezi Koppány Dezső egy sor vár- és kastélykápolna gótizáló építésének vagy újjáépítésének hátterében. Ebbe a csoportba sorolható Németújvár,1156 Árva,
1157
Vas,1158 Rohonc,1159 Muraszombat,1160 Sporonkeresztúr1161 és Késmárk1162
várkápolnája. Már konkrétan a múlt restaurációjához, felélesztéséhez és ezen keresztül előjogok kivívásának reményéhez kapcsolódik a kőszegi evangélikus templom újjáépítése 1616 és 1618 között,1163 a veszprémi Gizella kápolna egyes részleteinek kialakítása,1164 vagy a pécsi székesegyház egyes elemei.1165
1150
Komárik 1978, 231; Koppány 1990, 453. Koppány 1990, 453. 1152 Komárik 1978, 230; Koppány 1990, 453. 1153 Komárik 1978, 231. 1154 Komárik 1978, 231; Farbaky 2004, 162-163. 1155 Komárik 1978, 231. 1156 Batthyány Ferenc boltoztatja 1609-1611 között az északi manierizmus formavilágában, vö. Koppány 1990, 456. 1157 Thurzó György 1610-1611-ben építtet kápolnát, stukkóbordákkal, vö. Koppány 1990, 457. 1158 Vép Erdődy kastélykápolna, 1615-ben épített kápolna Erdődy Tamás megbízásából, vö. Koppány 1990, 457. 1159 Gótizáló formák az 1621-ben, Batthyány Ferenc megbízásából épült kápolnán, vö. Koppány 1990, 458. 1160 17. század első negyede, vö. Koppány 1990, 458. 1161 1621-1625 között Nádasdy Pál megbízásából, csúcsíves ablakok, stukkóbordás boltozat, vö. Koppány 1990, 457-458. 1162 Thököly vár kápolnája, építés gótizáló modorban 1626–1658, vö. Koppány 1990, 458. 1163 Koppány 1990, 459. 1151
245
4.4.4. Gótizálás Brassóban A brassói Fekete templom 18. századi újjáépítése során, számos intézkedés, döntés hátterében historizáló szándék sejthető és megállapítható egy általános gótizáló tendencia, mely legerőteljesebben az oldalkarzatok megépítésében jut kifejezésre. A gótizáló modorban történő karzatépítés mellett a tendencia, a magatartás szintjén, megfigyelhető számos más, a megőrzésre irányuló döntésben. Áll ez elsősorban a templom tűzvészt átélt külső falának a maga gótikus hűségében való megőrzésében, sőt annak helyenként az eredetihez alkalmazkodó kijavításában, mely a – sokszor stukkóval – kipótolt falpillérek helyreállításának szándékán szépen kifejezésre jut.1166 Történnek kimondottan a gótizálás igényével végzett kiegészítések is, főleg ami az ablakmérművek újjáépítését és a szentély külső fiatornyainak helyreállítását illeti. A tűzvészből kimentett egyes elemek másodlagos beépítésben való megőrzése szintén bizonyos mértékben gótizáló szándékról árulkodik, még akkor is, ha a megőrzött tárgyak történelmi és jelképes értéke mellett, legtöbbször anyagértékük miatt is kiemelkedő fontosságúak. Az, hogy a keresztelőmedencét és a templom kincstárát a tűzvészből kimentették, illetve a tűzvész elől talán a sekrestye fedezékébe helyezték, betudható természetes emberi reakciónak, ám ehhez hozzáadódik az, hogy a helyreállítás éveiben a kincstár miseruhái és ötvöstárgyai, mint láttuk a régi formákhoz alkalmazkodó új darabokkal egészültek ki. Ebbe a műemlékvédelmi vonulatba illeszkedik a déli karzat diadalívtől számított második boltszakaszában nyíló ajtó is, melyet minden valószínűség szerint másodlagos elhelyezésben, a keleti szomszédos boltszakaszból helyeztek ide át, kényszerszerepben, padlásajtóként alkalmazva. Ugyanígy gótizáló konstrukciónak tűnik a délkeleti előcsarnok ajtószárnya is. Az újjáépítés gótizáló tendenciájának leghangsúlyosabb eleme kétségkívül a hosszházban épített két nagyméretű oldalkarzat, mely egy csapásra megváltoztatta és meghatározza a templombelső jellegét. Az 1710 és 1715 között emelt oldalkarzatok egy korábbi, pontos részleteiben meghatározhatatlan karzat helyére épültek, melyek inkább kevésbé valószínűleg szolgálhattak előképül. A karzatok – mint láttuk – négyágú bordás
1164
A kápolna szentélyének hátsó falára csúcsíves ablak került a 18. században, melyet Koller püspök a kiásott részletekből állíttatott helyre, vö. Komárik 1978, 231; Farbaky 2004, 168-170. 1165 Farbaky 2004, 170-172. 1166 A szentély falpillérei felső részének utólagos kiegészítése, egységesítése szabad szemmel is megfigyelhető, ám a szentélyben sok helyen végeztek stukkó-kiegészítést is, ld. Schuller 1981, 6.
246
csillagboltozatokon nyugszanak, a főhajóra nyitott árkádjaik pedig keresztrózsával koronázott, fiálék közé ékelt, díszes szamárhátívekkel vannak felülírva. A gótikus formahűséggel megépített boltozatok, boltozati bordák, árkádok, gazdag késő reneszánsz ízlésű díszítőelemekkel párosulnak, melyek bár elhelyezkedésükben követik a gótizáló forma, váz állította követelményeket és az ikonográfiát tekintve is középkori motívumokat karolnak
fel,
kivitelezésükben
egyértelműen
a
17.
századi
erdélyi
művészet
formavilágához sorolhatók. A karzatok építésének megrendelője a Brassó városi közösség nevében a városi tanács, melyhez két tehetős patrícius, a városbíró Michael Filstich és Bartholomäus Seuler tett anyagi hozzájárulást. Amint azt a nemzetközi színtér gótizálási gyakorlatáról mondottak esetében láttuk, feltehetőleg a céhes hagyomány az, mely lehetővé teszi középkori formák, építési módszerek fennmaradását, öröklődését. A karzatok szerkezete, formája meglehetősen egyéni, nem mutatható ki szorosan előrendelt, pontos előképe, ám kétségtelen, hogy a koncepció egy bizonyos európai színtéren aktuális divatot beépített hatáskészletébe. Másrészt, mint azt láttuk, a karzatok formavilága a gótikus templomépület portál architektúrájából merít, a boltozat formája feltehetőleg az északi előcsarnok megmaradt csillagboltozatát másolja, az újjáépített ablakmérművek pedig a fennmaradt mérművekből kiindulva készülnek. Az újjáépített templomnak tehát bizonyos értelemben véve saját maga lesz a fő előképe. A karzatok szerkezeti elemeire szorítkozó gótikus formavilág mellett, a gazdag kőbe faragott ornamentális „applikáció” reneszánsz ízlésű, előképének főként korabeli ötvöstárgyak és grafikai ötvös mintakönyvek számítanak. Az európai gyakorlathoz hasonlóan tehát, Brassóban a gótikus alapforma korszerű díszítőmotívumokkal társul. 4.4.5. A gótizálás alkalmazásának helyi okai és indítékai Hogy milyen okok, indítékok vezérelték a brassói közösséget a városi főtemplomnak gótizáló
modorban
való
újjáépítésében,
az
egyértelmű,
megfogalmazott
szándéknyilatkozatként sajnos nem maradt fenn, úgy ahogy az sem, hogy személyesen ki állt a tudatosnak tűnő koncepció mögött. Ismerve a város 17. század végi, 18. századi kontextusát és az ezt megelőző előfeltételeket, illetve a gótizálás európai gyakorlatából ismert jellegzetes mechanizmusait, a következőkben megkíséreljük a brassóiak motivációját felfedni.
247
Első látásra kézenfekvő indítéknak mutatkozik ebben az esetben is a konformitás elve, a követelmény mely megszabja, hogy egy építészeti vagy más művészeti elem kései befejezése, kiteljesítése, bővítése vagy újjáépítése annak eredeti stílusát követve történjen.1167 A konformitásra való törekvés esetünkben az újjáépítésnél az épület meglévő részleteihez való szoros igazodásban mutatkozik meg elsődlegesen. Ezáltal, anélkül, hogy a gótika fogalom jelentése ismert lett volna és anélkül, hogy a stílusra jellemző alapvető formai sajátosságok készlete tudatos lett volna, az eredeti épülethez szorosan alkalmazkodó, ahhoz konform illeszkedő épületrészeket alkotnak. Hogy a konformitás mennyire volt az újjáépítés célja vagy inkább, a fennmaradt épületrészekhez stílusban alkalmazkodó építési igényt felülmúlóan, a tűzvész előtti templom újjáteremtésének vágya, arra egy krónikának az oltár újjáépítésével kapcsolatos félmondata némiképp utalást tesz. Az tűzvész utáni első oltár ugyanis, Thomas Tartler feljegyzése szerint nach dem Modell des alten készült.1168 A jellemzés az újjáépítés tudatosságát alátámasztja, azonban a konformitást a látszat ellenére nem. Az újjáépült oltár ugyanis nem bizonyíthatóan gótikus stílusban, egy középkori oltár előképe nyomán készült, hanem valószínűleg az 1660-ban készített oltárt másolva, ma a bolgárszegi kis templomban felállított oltár volt.1169 A fő irányítóelv tehát a tűz előtti állapot restaurációja, és nem a fennmaradt épületrészekhez alkalmazkodó, gótikus-konform építés volt a döntő, így a kimutatott konformitási törekvések sem célnak, hanem eszköznek számítanak. Úgy ahogy a konformitás eszköz, úgy annak minősül az a kézműves készség, mesterségbeli tudás is, mely a gótizáló modorban való újjáépítést lehetővé tette és nem feltételezzük, hogy a stílusválasztást technikai elmaradás vagy az aktuális stílustendenciák mellőzése, nemismerése határozta volna meg. Ilyen irányú érvelés a kutatás mai állása mellett nem lehet plauzibilis, hiszen számtalan példa alapján egyértelműen kimutatható, hogy az építő a legritkább esetben írja fel az építtető döntését, az építő képességei pedig, hacsak nem avantgárd zsenialitásáról van szó, soha nem meghatározóak a stílus- és formaválasztás kérdésében. Maga a brassói fekete templom újjáépítése is számos példával szolgál ennek alátámasztására, például azzal, hogy a nagyméretű tetőszerkezet és a nagy fesztávolságú boltozat megépítésekor, nem a helyi mesterek képességeihez mérték a vállalkozás minőségét, mértékét, hanem a vállalkozás követelményeihez kerestek alkalmas
1167
Schmidt 1999, 166, 171-176. Tartler Collectanea, 122. 1169 Ld. az oltár újjáépítéséről szóló fejezetet. 1168
248
mestert. Ugyanígy, a karzat koncepciójának kivitelezésére is a szükséges képességgel rendelkező mestereket hívtak. Figyelembe véve ezt a több ponton is megmutatkozó tudatosságot, mely a karzatok – a magyarországi
és
erdélyi
gótizálás
színterén
mindenképp
a
legbátrabbnak,
leghangsúlyosabbnak számító – karakteres gótizáló jellegével egészül ki, határozottan érett, kiforrott szándékot kell feltételeznünk a karzatok megépítésének döntése mögött. Ezen a szándékon keveset csorbíthatna az is, ha kimutatható lenne, vagy lesz valaha, hogy ezek a tűzvész előtti karzatok pontos mintájára, azok másolata révén épültek ebben a formában. Maga a hű újjáépítés ugyanis, méghozzá anyaghűségében, kőbordás keresztboltozattal és kőbe faragott részletekkel, nem puszta stukkóból megformált applikációkkal, már egy határozott szándéknak a kifejezője, az előképtől függetlenül. Mi azonban az a szándék, mely az építés határozottsága és tudatossága mögött rejlik? A korai gótizálás, historizálás döntését kiváltó európai szinten leggyakoribb indíték az identitás kinyilatkoztatásának szándéka.1170 Amint azt a fenti, a gótizálás alkalmazásának okaira és indítékaira reflektáló alfejezetben részletesebben feltártuk, különböző csoportok bizonyos helyzetek vagy kontextusok által megkövetelt
hagyományának,
identitásának,
önmeghatározásának
kinyilatkoztatása
gyakran történik művészi eszközök révén, melynek gyakori kifejeződése pont a historizáló, gótizáló módusz. Ez abból a viszonylag egyszerű mechanizmusból adódik, melynek értelmében egy társadalmi csoport, legyen az dinasztia, felekezet, nemzetség, település közössége, önmagát leginkább, legitimitását is igazoló, múltja révén értelmezi és ábrázolja. Azt is láttuk, hogy az önábrázolási kényszer, kiélezett konfliktushelyzetekben erőteljesebben lép fel. Ha felidézzük Brassó város helyzetét a templom tűzvész utáni újjáépítésének idején, úgy itt, a Habsburg hatalomátvétel és a századforduló sorozatos csapásaiként megélt események következtében, hangsúlyozott konfliktushelyzet áll fenn. Adódik ez elsősorban a politikai konjunktúrából, melynek következtében 1691-ben megszűnt az erdélyi fejedelemség, az országot a Habsburg császárnak alárendelt Gubernium vezette.1171 Akárcsak a fejedelemség alakulása idején, az erdélyi rendeknek, így az erdélyi szászok csoportjának is, a rendszerváltozás privilégiumaik elvesztésének veszélyét vonta maga után. A 13. században, a német telepesekkel kötött, szerződésjellegű dokumentumban, az 1170 1171
Ld. például Speyer, Passau vagy Rudolstadt példáját, vö. Wex 1989, 113-120; Schmidt 1999, 169. Köpeczi 1986, 881.
249
Andreanumban, a király garantálta a szászságnak a csoportot megillető jogokat. A szerződés betartására, melynek függvényében a szászok csoportja a középkori államiságon belül létezését definiálta, a királyság intézménye volt a garancia. A szerződés tételeit Mátyás is megerősítette, és bár ezek igazából a Fejedelemség megalakulásáig nem voltak veszélyben, a szászok nemzetsége minden egyes királyváltáskor igyekezett az említett privilégiumok kontinuitását, leginkább a királynak kinyilatkoztatott hűség révén biztosítani. Ehhez az ún. szerződéshez való hűségét a szászság a magyar királyság intézményét jelképező elemeknek a 14-15. századi emlékeken való sorozatos felvonultatásával jelzi, ahogyan erről például a darlaci, somogyomi, nagyszebeni vagy brassói falképek tanúskodnak. A hűség, az identifikáció, illetve a szerződés feltételei révén való önmeghatározás hosszú utóéletének bizonyítéka Brassó esetében, hogy az újjáépítés után is Hunyadi címert helyeztek a hosszház egyik pillérére, melyet akár a délkeleti portál timpanonjában levő, Mátyás címerét hordó, soha le nem meszelt falkép inspirálhatott. Az önálló erdélyi fejedelemség 16. századi megalakulásakor, a szászok rendjének – főként, nem utolsó sorban privilégiumai révén megtartott gazdasági, társadalmi erejének és hatalmának köszönhetően – sikerült átmenteni kiváltságos pozícióját az új állami entitás jogi keretei közé is, akkor is, ha ez korántsem felelt meg a királysággal kötött szerződés feltételeinek és biztonságának.1172 A Reformációnak a fejedelemség megalakulásával hozzávetőlegesen egybeeső momentuma nyújtotta a szászság számára az államiság függvényében fennálló korábbi autódefiníció logikus alternatíváját. Egységes és az egész nemzetség által való felvétele révén, az evangélikus lutheránus felekezet vált a csoport identifikációs momentumává, illetve ennek révén most először nyilvánult meg egy érezhető csoporttudat.1173 Ezt a pozíciót veszélyeztette az államiság kereteinek a Habsburg uralomra lépéssel együtt járó változása, mely leegyszerűsítve főként a szászság önrendelkezési jogát és vallási szabadságát veszélyeztette. Ha a Szász Egyetem szintjén megnyilvánuló, szuverénnek tűnő magatartás vagy taktika mögé tekintünk, feltűnik a kortárs írásokból és kisebb léptékű döntésekből sugárzó bizonytalanság és félelem. Míg a szászság nagy részének esetében a félelem, a bizonytalanság érzése nem vagy csak az értelmiség elméleti munkáinak szintjén jutott valamennyire kifejeződésre és majdnem egyáltalán nem volt alkalma vagy oka konkrét állásfoglalásra, Brassóban a tűzvész erre már-már kényszerítő körülményt teremtett. A politikai helyzet elvont körülménye mellett a 1172 1173
Ld. például Albert Huetnek Báthory Zsigmond előtt tartott beszédét (1591), Gündisch 1998, 89-91. Szegedi 2002, 89-96.
250
brassóiak konkrét sérelmeikért, nevezetesen a tűzvész miatt emeltek vádat a közvetlen közelükben élő, beszállásolt katonák által képviselt, Habsburg uralommal szemben. Az 1689-es tűzvészt követően a városban elterjedt a vélekedés, hogy a lángok nem véletlenszerűen, hanem az osztrákok gyújtogatása következtében lobbantak fel Brassóban.1174 Az éppen aktuális ellenséggel szembeni vádemelés, függetlenül valós létjogosultságától, az ember okozta középkori és újkori katasztrófákat követően majdnem törvényszerű válasza a társadalomnak. Brassóban a vád alapját számos polgár tanúvallomására alapozzák, akik gyújtogató katonákat, repülő tűzgránátokat véltek látni, mások arról számolnak be, hogy jóhiszemű katonák előre próbáltak figyelmeztetni az osztrákok tervéről és általában irritációjukat fejezik ki azzal kapcsolatban, hogy a tűz a város több pontján lángolt fel és átterjedt szabadon, a házak gyűrűjén kívül álló épületekre. A tűzvészleírások mindegyike szól erről a 17. század kilencvenes éveiben általános véleményről, sőt belefoglalták a városi tanács megrendelésére íródott, a tűzvésszel és az 1688-as lázadás perével kapcsolatos eseményeket ismertetni hivatott, a templom újjáépült tornyának gömbjébe szánt írásba is, hivatalossá téve azt. Az osztrákok meggyanúsításának jogosultságát a brassóiak szemében csak erősítette a beszállásolt katonák tiszteletlen, garázda viselkedése, melyektől a korabeli naplófeljegyzések hangosak. Ezeknek a körülményeknek a fényében, egyértelműnek tűnik, hogy a gótizáló modorú újjáépítést is, akár az írott alkotások zömét, a csoport, esetünkben a brassói városi közösség identitásának kifejezőeszközeként értelmezzük. Ennek az identitásnak a körvonalazása a múlthoz, s nem akármilyen múlthoz, hanem a csoport tudatosságában az aranykor értékével bíró korszakhoz való visszakapcsolást teszi szükségessé.1175 Az identitás kifejezése aztán ezeknek a beazonosított identifikációs momentumoknak a különböző módszerekkel való színrevitele, megjelenítése révén történik. Brassóban az identitás rendi, mely szorosan kapcsolódik a lutheránus felekezeti identitáshoz s mely ezáltal a lutheránus tér kialakításában s hangsúlyosan a karzatok megépítésében jut kifejezésre, másrészt városi, mely a kereskedelmi és kézműves kiváltságok, illetve az autonómia fogalmában összegezhető és a berendezés, többek között az oszmán török szőnyegekkel való felruházás módszerével
jut
kifejezésre.
Brassóban
azonban
nemcsak
az
identitás
puszta
kinyilatkoztatásáról van szó, hanem az új rendszerben való pozíció kiharcolásáról is,
1174
Ld. a tűzvészről szóló fejezetet. Tietze 1909, 174; Sutthoff 1990, 76-78; Brandis 2002, 261-267; Gormans 2007, 170. Henkel 2007, 241, 248, 255-258. 1175
251
amiért a múltbeli státusz és főleg előjogok kontinuitása általi legitimizációja legalább annyira fontos, s ebben játszik hangsúlyozott szerepet a historizáló forma is.
252
IRODALOMJEGYZÉK Rövidítések jegyzéke: AÉ
Archaeologiai Értesítő
AHA
Acta Historiae Artium
AVSL
Archiv des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde
Br. L.
Román Állami Levéltár Brassó megyei részlege (Direcţia Judeţeană a Arhivelor Naţionale Braşov)
Ev. Egyh. L.
Evangélikus
Egyház
Levéltára
(Brassó)
(Archiv
und
Bibliothek der Evangelischen Kirche A. B. Kronstadt) JBSM
Jahrbuch des Burzenländer Sächsischen Museums
KÖH
Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (Budapest)
MBSM
Mitteilungen des Burzenländer Sächsischen Museums
MÉ
Művészettörténeti Értesítő
TRE
Theologische Realenzyklopädie
Levéltári források: Kéziratok: Bálint–Grabner–Teodorescu 2009
Bálint Ágnes – Hanna Grabner – Iulia Teodorescu: Zusammenfassender Bericht der Zustandserfassungskampagne innerhalb des Projektes »Erhaltung und Pflege der osmanischen Teppiche in Siebenbürgen« [Kézirat]. Kronstadt, 2009.
Bildhauer 1938
[Sz.n.]: Bildhauer Boege, Guggenberger, Frau M. Depner. Elszámolás 1938 és 1944 között. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
253
Br. L. 7/1699
[Jóváhagyó irat a szűcsök céhének címére, hogy a templomban stallumot állíthatnak, 1699], Br. L. (Szabó Anna csomag), 7/1699.
Br. L. 16
[Szűcsök céhének okmánya a céh stallumával kapcsolatosan, 1720], Br. L., Szűcsök céhe fond, 16(27).
Br. L. 26
Petrus Clos: Ordnung und Ceremoniell des äusserlichen Gottesdienstes, wie selbiger in Cronstadt und denen Filialen, innen und ausser der Mauer ihrer Kirchen geschiet, Br. L., Honterus Líceum iratanyaga, Plecker akták, I. Köt., 26.
Br. L. 57
Ordnung des Ministerii in Cronstadt die Instruction und Pflichten beyde der Cathedralprediger und Filialprediger betreffend, abgeschrieben 1789. im December von Andreas Clemens, Br. L., 57.
Br. L. 106
[Antonius Sander fia, Petrus Comes napi misét adományoz a Corpus Christi oltáron, 1447], Br. L. Kiváltságlevelek, 106.
Br. L. 358
Kleyder Ordnung des Ordini Ecclesiastici bey Cron-Stadt 1764 entworfen, Br. L., a Honterus Líceum iratanyaga, Kéziratgyűjtemény, 358.
Br.L. 399
Beschreibung der Manns-Stellen in der großen Pfarrkirche zu Kronstadt (1746), Br. L., Honterus Líceum iratainak gyűjteménye, Kéziratok, 399.
Br. L. I/19
Rechnungsbuch des Johann Retsch (1693), Br. L., Brassói tanács fond, Számadáskönyvek, I/19 (III.B.24).
Br. L. I/34
[A brassói céhek mesterlajstromainak gyűjteménye, 1750], A magisztrátus céheket illető iratanyaga, I/34. 254
Br. L. XXI/42
Auszug über der Bau des Kirchen Gewölbes, Br. L., Brassói tanács fond, Számadások, XXI/42.
Br. L. I.F.11/4
Vier Predigten, Br. L., a Honterus Líceum iratainak gyűjteménye, Kéziratok, I.F.11/4.
Br. L. I.F.63
Marienburg L. J.: Sammelband mit Abschriften und Auszügen von Kronstädter Urkungen und andere Schriften, Br. L. I.F.63.
Br. L. I.F.63/13
Joseph Plecker: Versuch einer Geschichte der im Jahr 1688 auf Anstiften einiger weniger Unruhestifter geschehenen Wiedersetzlichkeit eines Theils der Kronstädter Bürgerschaft wider die k.k. Truppen, nebst der darauf folgende 1689 Jahr den 21. Aprilie erfolgten gänzlichen Einäscherung von Kronstadt (1798), Br. L. I.F.63/13.
Br. L. I.F.169/3
Simon Christophori wahrhaftiger Bericht, Br. L., I.F.169/3.
Br. L. IV/17
[Városi számadás], Br. L., Számadások, IV/17 (III. C. 25).
Br. L. IV.C.2
[A brassói magisztrátus jegyzőkönyvei], Br. L., Magisztrátus protokollumai, IV C. 2.
Br. L. IV.F.39/11
Beilegung eines Streites zwischen Johann Drauth und den Franciscanern im Jahr 1711, Br. L. IV.F.39/11
Br. L. IV.F.39/15
Klagen der Kronstädter von ihre bedrängten Tage aus dem Anfang des 18. Jahrhunderts, Br. L., Honterus gyűjtemény, IV.F.39/15.
Br. L. IV.F.50/15
Fides Saxonum das ist der Sachsen in Siebenbürgen Treu und Beständigkeit, Br. L. IV.F.50/15.
255
Br. L. IV.F.50/18
Moribunda Transylvania ad pedes Sacratissimi Imperatoris Leopoldi injecta, Br. L., Honterus gyűjtemény, IV.F.50/18.
Br. L. IV.F.55/1
Simon Christophori Hundertmanns und Burgers in Cronstadt unparthaischer Bericht von denjenigen Dingen, welche durch des malcontenten Fürstens Francisci Rakoczi veranlassete Unruhe, Br. L., Honterus gyűjtemény, IV.F.55/1.
Br. L. IV.F.80/50
Relation von den die 16. Januar 1701 zwischen den Soldaten und Studenten vorgefallenen recontre, Br. L. IV.F.80/50.
Br. L. IV.F.80/55
Memorial wegen Johannes Kirche, Br. L. IV.F.80/55.
Br. L. IV.Hd.5/2
[A kádárok céhének jegyzőkönyve], Br. L., Fekete templom gyűjtemény, IV Hd 5/2.
Br. L. IV.Hd.5/3
[Kádárok céhének okmánya a céh stallumával kapcsolatban], Br. L., Fekete templom gyűjtemény, IV Hd. 5/3.
Br. L. IV.Hd.5/4
[Kötélfonók
céhének
okmánya
a
céh
stallumával
kapcsolatban, 1712], Br. L., Fekete templom gyűjtemény, IV Hd. 5/4.
Br. L. IV.Hd.12/1/12-13
[Stallumdíjak szabályzata és árszabása, 1826], Br. L., IV.Hd.12/1/12-13.
Br. L. IV.Hd.14/1
[A szűcsök céhének jegyzőkönyve], Br. L. Fekete templom gyűjtemény, IV Hd 14/1.
Br. L. IV.Hd.17/2
[A brassói kőműves céh névsora]Br. L. Honterus Líceum iratanyaga IV.Hd.17/2.
256
Br. L. IV.Hd.19/22
[A szíjgyártó céh kérése további stallumhelyek kiutalására, 1768], Br. L. IV.Hd.19/22.
Br. L. IV.Hd.19/36/16
[A szíjgyártó céh kérése további stallumhelyek kiutalására, 1768], Br. L. IV.Hd.19/36/16.
Br. L. IV.Hd.24/19/59-104
[A csizmadia céh jegyzőkönyve], Br. L., IV.Hd.24/19/59104, 103v-104.
Br. L. IV.Hd.27/1
[Az asztalosok céhének jegyzőkönyve], Br. L., Fekete templom gyűjtemény, IV Hd 27/ 1.
Br. L. IV.Hd.27/2
[Az asztalosok céhének jegyzőkönyve], Br. L., Fekete templom gyűjtemény, IV Hd 27/ 2
Br. L. IV.Hd.27/4
[A
brassói
asztalosok
legényegyletének
18.
századi
jegyzőkönyve], Br. L. IV.Hd.27/4.
Br. L. IV.Hd.27/8
[Hannes Mühsam asztalosmester végrendelete, 1704], Br. L. IV.Hd.27/8.
Ev. Egyh. L. I.E.49
[Jacobus, bodonyi püspök misét alapít a Corpus Christi oltáron és adományt tesz a templom javára, 1451], Ev. Egyh. L. I.E.49.
Ev. Egyh. L. I.E.75
[II. Gyula pápa búcsút adományoz a brassói Szűz Műria plébániatemplom felszerelése javára, 1512], Ev. Egyh. L. I.E.75.
Ev. Egyh. L. I.E.175
[A szabók céhének engedélyezik egy a tízezer szent szűz tiszteletére szentelt oltár felépítését, 1511], Ev. Egyh. L. I.E.175
257
Ev. Egyh. L. I.F.9/I-III
Markus Fronius Predigten, Ev. Egyh. L., I.F.9/I-III.
Ev. Egyh. L., I.F.12/6
Fides saxonum, das ist der Sachsen in Siebenbürgen Treue und Beständigkeit, aus historischen Gründen von denen 2 nächst verflossenen Seculis 16. und 17. hier vorgestellt durch einen historischen Liebhaber 1697. / Valentin Franken v. Frankenstein gewidm, Ev. Egyh. L., I.F.12/6.
Ev. Egyh. L. I.F.13/1
Leges Consuetudinis. Gesetze der brüderlichen Vereinigung (1689), Ev. Egyh. L., I.F.13/1.
Ev. Egyh. L. I.F.13/2
Posteritati – Amtsobliegenheiten des Predigers in der Filialkirche in der Johannisgasse (1716), Ev. Egyh. L., I.F.13/2.
Ev. Egyh. L. I.F.13/3
Instruktion und Ordnung derer Parohial und Filialprediger in Kronstadt 1748, Ev. Egyh. L. I.F.13/3.
Ev. Egyh. L. I.F.13/7
Instructio und Ordnung deren Campantorum (!) in Cronstadt 1750, Ev. Egyh. L., I.F.13/7.
Ev. Egyh. L. I.F.15/32
Paria derer Papistischen Praetentionen die sie A. 1699 d. 4. Oct. zu Weissenburg auf dem Landtag eingegeben, Ev. Egyh. L., I.F.15/32
Ev. Egyh. L. I.F.44
Kirchen-Agend in Cronstadt (1692 / 1703), Ev. Egyh. L., I.F.44.
Ev. Egyh. L. I.F.51
Kirchen-Agend in Cronstadt (1719), Ev. Egyh. L., I.F.51.
Ev. Egyh. L. IV.Aa.41
Gräber Buch 1736, Ev. Egyh. L. IV.Aa.41.
258
Ev. Egyh. L. IV.Aa.42
Beschreibung der Gräber in der großen Pfarr-Kirchen in Cronstadt (1746), Ev. Egyh. L., IV.Aa.42.
Ev. Egyh. L. IV.Aa.43
Renovierte Graeber Tabell 1746/1774 és Beschreibung der Graeber Reien in der großen Pfarrkirche (1774), Ev. Egyh. L., IV.Aa.43.
Ev. Egyh. L. IV.Ab.1.
Register derer Frauen so in die grosse Pfarkirchen in Cronstadt pflegen zu gehen, mit ihren Bäncken und Stellen in richtiger Ordnung beschrieben damit eine jede an ihrem Orth bald aufzufinden seÿ. Beschrieben im Jahr 1737. D[ie] 8. Decemb[is], Ev. Egyh. L. IV.Ab.1.
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Adománylisták
Consignatio derer Beysteuerung zur Kirchenbau, Br. L., IV.Be.64.
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Fotók
[Fényképgyűjtemény], Ev. Egyh. L., IV.Be.64
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Jüngling szerződés 1689
[Michael
Jüngling
áccsal
kötött
szerződés a szentély tetőszerkezetének újjáépítésére, 1689], Ev. Egyh. L. IV.Be.64. Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Jüngling szerződés 1693
[Michael Jüngling segesvári áccsal kötött
szerződés
a
hosszház
tetőszerkezetének megépítésére, 1693], Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Karzatterv Nekolny
[I. Nekolny terve a nyugati karzat kibővítésére, 1901]. Ev. Egyh. L. IV. Be. 64.
259
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Karzatterv Schuller
[Albert Schuller terve a nyugati karzat kibővítésére, 1923]. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Kühlbrandt ülésrend
[A
karzati
ülésrend
rajzának
E.
Kühlbrandt által készített másolata, 1746], Ev. Egyh. L., IV.Be.64. Ev. Egyh. L. IV. Be.64/Kühlbrandt leltár
[Ernst Kühlbrandt leltára a templom szőnyegeiről, 1910], Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Számadás 1728-1730
Erogata in Auffbauung der 6 Seilen oder Pfeiler im Kirchen-Chor (1728– 1730), Ev. Egyh. L., IV.Be.64.
Ev. Egyh. L. IV.Be.64/Ülésrend 1746
Beschreibung
der
Manns
Stellen
A[nn]o 1746, Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Ev. Egyh. L. IV.Ca.26
[A sekrestyében tárolt javak leltára, 1962], Ev. Egyh. L. IV. Ca.26.
Ev. Egyh. L. IV.E.90
[A tanács megerősíti az asztalos, festő és szobrász céhnek a kiváltságait], Ev. Egyh. L. IV.E.90.
Ev. Egyh. L. IV.F.3/17
Bussgebet nach dem Brand von Kronstadt 1689, Ev. Egyh. L. IV.F.3/17.
Ev. Egyh. L. IV.F.13.II/9
Kurze Nachrichten von dem, was sich bei der Gegenwart Kaiser Josephs II. in Kronstadt in der Pfarrkirche, auf dem Gymnasium und in der Bibliothek zugetragen (1773), Ev. Egyh. L., IV.F.13.II/9.
260
Ev. Egyh. L. IV.F.67/I
Kirchen und Kastenrechnung (1700-1715), Ev. Egyh. L., IV.F.67/I.
Ev. Egyh. L. IV.F.67/II
Kirchenregest 1716 – 1724, Ev. Egyh. L., IV.F.67/II.
Ev. Egyh. L. IV.F.68/II
Kirchen Rechnung von A(nno) 1765 bis A(nno) 1770: unter der Inspektion des H(ochwürdigen) Senat(ors) Mart(inus) Rhein / Kirchen Rechnung des H(errn) Quaestoris Mart(inus) v(on) Closius von A(nno) 1764 bis A(nno) 1771 / Rechnung über die von der Centumviral Com(m)unitaet zu der großen Kirche geschenkte Sechshundert Ungrisch Gulden vom H(errn) Doctor Steph(an) v(on) Closius 17(7)9, ld. Ev. Egyh. L., IV.F.68/II.
Ev. Egyh. L. IV.F.68.III/a
Kirchen Erogata (1738), Ev. Egyh. L. IV.F.68.III/a.
Ev. Egyh. L. IV.F.147/III/3 Alte Siebenbürgische Kronic (1652–1692), Ev. Egyh. L. IV.F.147/III/3. Ev. Egyh. L. IV.F.148/III/2 Plan der Sitze und Gruften in der großen Kirche von Kronstadt. Darzu der Bericht vom 19.05.1707: Hierüber hat sich ein Streit ergeben, Ev. Egyh. L. IV.F.148/III/2.
Ev. Egyh. L. IV.F.176
Kősziklán
épült
ház
ostroma.
Protestáns
eklézsiák
nyomorgatása Magyarországon (1676), Ev. Egyh. L. IV.F.176.
Ev. Egyh. L. IV.F.185/6
Graffinus Lucas: Kurzes Bedenken über die Frage Pest (1717), Ev. Egyh. L. IV.F.185/6.
Ev. Egyh. L. IV.F.185/6.a
Abhandlung über die Wiederberingung alter Dinge (1710), Ev. Egyh. L. IV.F.185/6.a.
261
Ev. Egyh. L. IV.F.317
Priester-Buch darinnen was einem Ehrwürdigen Ministerio bei der grossen Pfarrkirch allhier in Kronstadt von frommen Hertzen vermacht und verehrt worden enthalten ist (1690– 1856), Ev. Egyh. L., IV.F.317.
Ev. Egyh. L. Tf.18/I
Johann Albrich: Kurzer historischer Bericht von der in Kronstadt grassierenden Seuche, Ev. Egyh. L. Tf.18/I.
Ev. Egyh. L. Tf.39/44
Das verdeckte Schlangenheft unter dem Jesuitenhabit. Ev. Egyh. L. Tf.39/44.
Ev. Egyh. L. Tf.56/62c
Instruktion und Ordnung der Parochial- und Filialprediger in Cronstadt (1698), Ev. Egyh. L., Tf.56/62c.
Ev. Egyh. L. Tf.66/1
Verfallenes Burzenland vorgestellt von Josef Teutsch, Ev. Egyh. L. Tf.66/1.
Ev. Egyh. L. Tf.66/2
Fatales Burzenland, nach allen Ständen im Jahre 1756 und 1757 beschrieben von Josepho Teutsch, Ev. Egyh. L. Tf.66/2.
Ev. Egyh. L. Tq.87
M[agister] Marcii Fronii Pastoris Coronensis „KuruzoLabanzologia“.
Eine
Geschichte
des
letzten
Malkontentenkrieges, da die Rákoczischen Mißvergnügten, wahrscheinlich von den alten Cruciatis, Kurutzen genannt werden, die ungrischen Hussaren aber, welche für den Kaiser Leopold fochten, Labanzen, Ev. Egyh. L. Tq.87.
Ev. Egyh. L. Tq.101/35
Marcus Fronius: Iacet in coeno Corona, quis putasset? Immo cuis non putavisset?, Ev. Egyh. L. Tq.101/35.
Ev. Egyh. L. Tq.101/39
Aus des Grafen Veterani Feldzügen in Ungarn und den angrenzenden
Provinzen
(1683
–
1694).
Aus
dem
262
italienischen Übersetzt (Dresden, 1788), Ev. Egyh. L. Tq.101/39.
Ev. Egyh. L. Tq.101/71
Bemerkungen eines ungenannten Kronstädter Bürgers aus den Jahren 1718 und 1719 in welchen die Pest in Kronstadt grassierte (1718), Ev. Egyh. L. Tq.101/71.
Ev. Egyh. L. Tq.121/I/2
David Hermann: Ruina Transylvaniae descripta, Ev. Egyh. L. Tq.121/I/2.
Ev. Egyh. L. Tq.121/II/26
Zwei Auszüge aus dem General Veterani Feldzug in Ungarn von 1683–1694 zur Geschichte von Siebenbürgen, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/26.
Ev. Egyh. L. Tq.121/II/28
Zur Geschichte von Kronstadt und Hermannstadt 1637 – 1688 – 1646, und von Excessen des Kaiserlichen Militairs im Ungarn und Siebenbürgen im 17. Jahrhundert, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/28.
Ev. Egyh. L. Tq.121/II/29
Stephan
Filstichs
Beschreibung
der
Kronstädter
Begebenheiten in den Jahren 1688 und 1689, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/29.
Ev. Egyh. L. Tq.121/II/30
Klag- und Valet-Lied von Casparus Kreisch, Ev. Egyh. L. Tq.121/II/30.
Ev. Egyh. L. Tq.142/11
Schluß und Edict eines Ehrsamen Fürsichtigen und WohlWeisen Senats in Kron-Stadt wie man sich in der Stadt und auf dem Landes des Burzenländischen Reviers, in gewissen Umbständen die Lohn-Kleider-Leichen-Hochzeit- und WeinOrdnung betreffend verhalten soll dafern man ungestrafft bleiben will (1677), Ev. Egyh. L., Tq.142/11.
263
Fabritius 1936
Fabritius Gustav: Beheizung der „Schwarzen Kirche“. Kronstadt, 1936 (?). Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Fröde 1898
F.W. Fröde: Gutachten über den Bauzustand, ferner Beschreibung
und
Wiederherstellen
Baukostenberechnung
der
Stadtpfarrkirche
zu
betreffs Kronstadt
(Siebenbürgen). Budapest, 1898. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Grote 1937
Ludwig Grote: Zur Wiederherstellung der Schwarzen Kirche. H.n., 1937. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Gröber 1937
Dr. H. Gröber: Stellungsnahme zu dem Projekt des Herrn Fabritius. München, 1937. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Guggenberger 1938
Hans Guggenberger: Übergabeprotokoll über die Kopie einer Figur vom Chor der Kirche. Brassó, 1938.05.02. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Guggenberger 1938 a
Guggenberger
(?):
Restaurierungsvorschlag
Statuen.
1938.10.13. Ev. Egyh. L. IV.Be.64. Hörmann 1938
Hans Hörmann: Gutachten über die Verwitterungsschäden und
notwendigen
Instandsetzungsmaßnahmen
an
der
Schwarzen Kirche zu Kronstadt. München, 1938. Ev. Egyh. L. IV.Be.64. Kamner – Roth 1938
Michael Kamner, Fritz Roth: Brief an Otto Graditsch. Kronstadt, 1938.11.08. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Kieslinger 1938
Dr.
Alois
Kieslinger:
Begleitbrief
Prüfungstabellen
Steinmaterial und Rechnung. 1938.08.01. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
264
Kühlbrandt 1897
Kühlbrandt, Ernst: Inventar der Evangelischen Kirche A. B. In Kronstadt. Kronstadt, 1897. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Láczay 1934
Láczay Fritz Oszkár: Gutachten über den baulichen Zustand der kronstädter evangelischer Pfarrkirche, über die an der Kirche notwendigen Sicherungs- und Restaurierungsarbeiten, sowie über die Konservierung des Baudenkmals zwecks Hintanhaltung des raschen Verfalls seines Steinmaterials. Budapest, 1934 Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Láczay 1937
Láczay Fritz Oszkár: Arbeitsprogramm und Richtlinien für die an der Schwarzen Kirche geplanten, in nächster Zeit durchzuführenden Restaurierungsarbeiten. Budapest, 1937. március 9. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Möckel 1941
Möckel, Konrad: Zur Frage der inneren Ausgestaltung der Schwarzen Kirche. Kronstadt, 1941. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Petersberger 1865
Petersberger Elise levele fiához, Petersberger Friedrichhez. Brassó, 1865. július 30. Kézirat, Magánlevéltár.
Prüfanstalt 1938
Prüfanstalt für Baustoffe Wien: Gutachten über die bei der Schwarzen Kirche verwendeten Steine. 1938.07. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Schuller 1980
Schuller, Günther: Das Kruzifix ist das Herzstück unseres christlichen Glaubens. Gedanken und Vorschläge um die Gestaltung des Chores im Jahre 1981. Kronstadt, 1980. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Schuller 1982
Schuller, Günther: Diskussionsbeitrag zum weiteren Verlauf der Restaurierungsarbeiten in der Schwarzen Kirche. Kronstadt, 1982. Ev. Egyh. L. IV.Be.64. 265
Schuller 1982 a.
Günther Schuller: Zur Restaurierungsaktion 1981–1982. Ev. Egyh. L. IV.Be.64.
Suhany 1994
Zur Dokumentation der antiken anatolischen Teppiche der Evangelischen Kirchen Siebenbürgens [Kézirat]. Bad Vilbel, 1994.
Tartler Collectanea
Collectanea zu einer Partikulär-Historie von Cronstadt aus unterschiedlichen
Documenten
zusammengebracht
von
Thomas Tartler Anno 1741. Fortgesetzt und vermehrt mit einem zweiten Bande von Joseph Franz Trausch. Br. L., 960/I. Forráskiadások:
Eichhorn 1937
Eichhorn, Albert: Einige Spenderlisten und Belege über der Wiederherstellungsarbeiten an der Schwarzen Kirche nach dem großen Brand 1689. MBSM. 1937. 48-60.
Gräser 1853
Gräser, Andreas: Caraffa’s Projekt: wie Siebenbürgen unter k.k. österreichischer Devotion zu erhalten – an Kaiser Leopold, vom Jahre 1690. AVSL. 10 (1853). 162-188.
Groß 1886
Groß, Julius: Zwei Urkunden, das ehemalige DominikanerKloster und die Marienkirche in Kronstadt betreffend. Korrespondenzblatt
des
Vereins
für
Siebenbürgische
Landeskunde. 9 (1886). 13-15. Groß 1917
Groß, Julius (Hg.): Aus dem Tagebuch des Simon Christophori alias Gaitzer (= Beiheft II. zur Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt, Bd. VII). Kronstadt, 1917.
266
Groß 1927
Groß, Julius: Schriften des Johannes Honterus, Valentin Wagner und Markus Fronius (Beiheft III. zur Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt Bd. VIII/2). Kronstadt, 19271929.
Lukcsics 1931
Lukcsics Pál: XV. Századi pápák oklevelei. I. köt. Budapest, 1931–1938.
Mon. Vat.
Monumenta
Vaticana
Historiam
Regni
Hungariae
Illustrantia. Series I. Tomus 4. Budapestini. 1887.
Netoliczka 1898
Netoliczka,
Oskar:
Johannes
Honterus’
ausgewählte
Schriften. Wien, 1898.
Philippi M.–Wirth-Poelchau 1989
Philippi, Maja – Wirth-Poelchau, Lore: Magistri Marci Fronii Fatalis Urbis Exustio Anno 1689. 300 Jahre seit dem Großen Brand von Kronstadt. Siebenbürgische Semesterblätter. 3 (1989), 2. 134164.
Quellen I.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. I: Rechnungen 1503-1526. Kronstadt, 1886.
Quellen II.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd.II: Rechnungen 1526-1540. Kronstadt, 1889.
Quellen III.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. III: Rechnungen (1475) 1541-1550. Kronstadt, 1896.
Quellen IV.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. IV: Chroniken und Tagebücher I: 1143-1867. Kronstadt, 1903.
267
Quellen V.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. V: Chroniken und Tagebücher II: 1392-1851. Kronstadt, 1909.
Quellen VI.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. VI: Chroniken und Tagebücher III: 1549-1825. Kronstadt, 1915.
Quellen VII.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd.VII: Chroniken und Tagebücher IV: 1684-1783. Kronstadt, 1918.
Quellen VIII/1
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. VIII/1: Annales ecclesiastici. Kronstadt, 1926.
Quellen VIII/2
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. VIII/2 Acta capituli Barcensis (1531) 1556-1697 (1763). Kronstadt, 1928.
Quellen IX.
Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. IX: Kronstädter Zunfturkunden 1420-1580. Kronstadt, 1998.
Stenner 1916
Stenner, Friedrich: Die Beamten der Stadt Kronstadt (= Beiheft I. Zur Quellen zur Geschichte der Stadt Kronstadt. Bd. VII). Kronstadt 1916.
Székely oklevéltár I.
Székely oklevéltár. I. Köt. (1211–1519). Kolozsvár, 1872.
Urkundenbuch I.
Zimmermann, Fr. – Werner, C.: Urkundenbuch zur Geschichte
der
Deutschen
in
Siebenbürgen.
I.
Bd.
Hermannstadt, 1892.
Urkundenbuch II.
Zimmermann, Fr. – Werner, C. – Müller, G.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. II. Bd. Hermannstadt, 1897.
268
Urkundenbuch III.
Zimmermann, Fr. – Werner, C. – Müller, G.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. III. Bd. Hermannstadt, 1902.
Urkundenbuch IV.
Gündisch, G.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. IV. Bd. Hermannstadt, 1937.
Urkundenbuch V.
Gündisch, G.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. V. Bd. Bukarest, 1975.
Urkundenbuch VI.
Gündisch, G. – Gündisch, H. – Nussbächer, G. – Gündisch, K.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. VI. Bd. Bukarest, 1981.
Urkundenbuch VII.
Gündisch, G. – Gündisch, H. – Nussbächer, G. – Gündisch, K.: Urkundenbuch zur Geschichte der Deutschen in Siebenbürgen. VII. Bd. Köln – Weimar – Wien, 1991.
Felhasznált irodalom: Aggházy 1959
Aggházy Mária: A barokk szobrászat Magyarországon. Budapest, 1959.
Albrecht 2003
Albrecht, Stephan: Die Inszenierung der Vergangenheit im Mittelalter. Die Klöster von Glastonbury and Saint-Denis. München, 2003.
Albu 2002
Albu, Ioan: Inschriften der Stadt Hermannstadt aus dem Mittelalter und der Frühen Neuzeit (= Quellen zur Geschichte der Stadt Hermannstadt, 3). Hermannstadt, 2002.
269
Allemeyer 2007
Allemeyer, Marie Luisa: Fewersnot und Flammenschwert. Stadtbrände in der Frühen Neuzeit. Göttingen, 2007.
Allemeyer 2011
Allemeyer, Marie Luisa: »Wenn der liebe Gott einen Hauss Wirth mit Feuers Brunst heimsucht.« Zur Deutung und Darstellung
von
genossenschaftlichen,
Stadtbränden technischen
in und
religiösen, obrigkeitlichen
Schriften der Frühen Neuzeit. Koppenleitner 2011. 285-299.
Antoni 1931
Antoni,
Erhard:
Stiftungen
zur
Ausschmückung
der
Schwarzen Kirche nach dem großen Brand. Kronstädter Zeitung. 1931, Nr. 260. 4-6.
Assmann 1999
Assmann
Aleida:
Erinnerungsräume.
Formen
und
Wandlungen des kulturellen Gedächtnisses. München, 1999.
B. Nagy 1970
B.
Nagy
Margit:
Reneszánsz
és
barokk
Erdélyben.
Művészettörténeti tanulmányok. Bukarest, 1970. Bahlcke – Strohmeyer 1999
Joachim
Bahlcke
–
Arno
Strohmeyer
(Hg.):
Konfessionalisierung in Ostmitteleuropa. Wirkungen des religiösen Wandels im 16. und 17. Jahrhundert in Staat, Gesellschaft und Kultur. Stuttgart, 1999. Balážová 2007
Balážová, Barbara: Gothic in the Age of Baroque. On the Ideological and Formal Reception of Gothic Art in the First Half of the 18th Century in Slovakia. AHA. 48 (2007). 281286.
Bálint 2003
Bálint Ágnes: A Fekete templom stallumai. Magiszteri dolgozat,
Kézirat,
Babeş-Bolyai
Tudományegyetem.
Kolozsvár, 2003.
270
Bálint 2004
Bálint Ágnes: A Fekete templom 1689-es tűzvész utáni helyreállításának történeti vázlata. In Honorem Gernot Nussbächer. Ed. Daniel Nazare, Ruxandra Nazare, Bogdan Florin Popovici. Braşov, 2004. 425-430.
Bálint 2006 a
Bálint Ágnes: A brassói Mária templom (Fekete templom). Sigismundus Rex et Imperator. Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond Korában 1387-1437. Szerk. Takács Imre. Mainz, 2006. 659-660.
Bálint 2006 b
Bálint Ágnes: Adalékok a brassói Fekete templom 18. századi építéstörténetéhez. Egyházgondnoki számadáskönyv 1693-ból. Dolgozatok az EME érem- és régiségtárából. Kolozsvár, 2006. 179-204.
Bálint 2009
Bálint Ágnes: Biserica Neagră din Braşov – noi propuneri privind
cronologia
şi
contextul
construcţiei.
Ars
Transilvaniae 19 (2009). 5-19. Bálint – Wetter [2012]
Bálint Ágnes – Wetter, Evelin: Osmanische Textilien in der Repräsentationskultur
des
siebenbürgisch-sächsischen
Patriziats. Türkenkriege und Adelskultur in Ostmitteleuropa vom 16. bis zum 18. Jahrhundert. Hg. Robert Born, Sabine Jagodzinski. [2012, Előkészületben]. Bálint – Ziegler 2011
Bálint Ágnes – Ziegler, Frank-Thomas: »Wer hat das schöne Himmelszelt hoch über uns gesetzt?« A nagyszebeni evangélikus
plébániatemplom
Rosenauer-falképének
átfestéseiről. Liber discipulorum. Tanulmányok Kovács András 65. születésnapjára. Szerk. Kovács Zsolt, Sarkadi Nagy Emese, Weisz Attila. Kolozsvár, 2011. 39-65.
271
Baranyai 1975
Baranyai Béláné: Mesterek és műhelyek az északkelet magyarországi
barokk
szobrászatban.
Magyarországi
reneszánsz és barokk. Szerk. Galavics Géza. Budapest, 1975. 313-450. Bariţiu 1870
Bariţiu, Gheorghe: Catastrofele Braşiovului în anii 1688 şi 1689. Transsilvania. 3 (1870). 57-62.
Batári 1994
Batári Ferenc: Oszmán-török szőnyegek (= Az iparművészeti múzeum gyűjteményei, 1). Budapest-Keszthely, 1994.
Beer 1938
Beer, Hugo: Über die Schwarze Kirche zur Zeit vor der Reformation. Kronstädter Zeitung. 102 (1. Januar 1938). 1011.
de Beer 1948
de Beer, E. S.: Gothic: Origin and Diffusion of the Form. The Idea of Style in Architecture. Journal of the Warburg and Courtauld Institutes. 9 (1948). 143-162.
Benkő 2002
Benkő
Elek:
Erdély
középkori
harangjai
és
bronz
keresztelőmedencéi. Budapest – Kolozsvár, 2002.
Benz 1980
Benz, Karl Josef: Ecclesiae Pura Simplicitas. Zu Geschichte und Deutung des Ritus der Grundsteinlegung im hohen Mittelalter. Archiv für mittelrheinische Kirchengeschichte. 32 (1980). 9-25.
Bevers 1989
Bevers, Holm: Der unvollendete Gotische Turm der Amsterdamer Nieuwe Kerke aus dem Jahre 1645. Marburger Jahrbuch für Kunstwissenschaft, 22 (1989). 103-111.
272
Bickendorf 1998
Bickendorf, Gabriele: Die Historisierung der italienischen Kunstbetrachtung im 17. und 18. Jahrhundert (= Berliner Schriften zur Kunst, Bd. 11). Berlin, 1998.
Bielz 1936
Bielz, Julius: Die Zunftaltertümer im Baron Brukenthalischen Museum. Mitteilungen aus dem Baron Brukenthalischen Museum. 6 (1936/37). 5-20.
Binder L. 1976
Binder, Ludwig: Grundlagen und Formen der Toleranz in Siebenbürgen bis zur Mitte des 17. Jahrhunderts (= Siebenbürgisches Archiv, AVSL, 11). Köln – Wien, 1976.
Binder L. 1996
Binder, Ludwig: Johannes Honterus. Schriften, Briefe, Zeugnisse. Bukarest, 1996.
Binder P. 1969
Binder Pál: Unele probleme referitoare la prima menţiune documentară a Braşovului. Cumidava. 3 (1969). 125-131.
Binder G. 2011
Binder, Gerhardt: Bürgerlicher Pietismus zu beginn des 18. Jahrhunderts. Zum Tagebuch des Simon Christophori. Reformation,
Pietismus,
Spiritualität.
Beiträge
zur
siebenbürgisch-sächsischen Kirchengeschichte. Hg. Ulrich A. Wien (= Siebenbürgisches Archiv, 41). Köln – Weimar – Wien, 2011.
Blankenburg 1973
Blankenburg, Walter: Der Conradsche Stich von der Dresdner Hofkapelle (1676). Zum theologischen Verständnis des gottesdienstlichen Raums in der altprotestantischen Othodoxie. Sichtbare Kirche. Für Heinrich Laag zu seinem 80. Geburtstag. Gütersloh, 1973. 137-146.
Brady 2004
Brady, Thomas A., Jr.: Confessionalization – The Career of a Concept. Confessionalization in Europe, 1555-1700. Essays 273
in Honor and Memory of Bodo Nischan. Ed. John H. Headly, Hans J. Hillerbrand, Anthony J. Papalas. AldershotBurlington, 2004. 1-20.
Brandis 2002
Brandis, Marcus: La maniera tedesca. Eine Studie zum historischen
Verständniss
der
Gotik
im
Italien
der
Renaissance in geschichtsschreibung, Kunsttheorie und Baupraxis. Weimar, 2002. Brückner 2000
Brückner, Wolfgang: Erneuerung als selective Tradition. Kontinuitätsfragen im 16. und 17. Jahrhundert aus dem Bereich der konfessionellen Kultur. Uő: Volkskunde als historische Kulturwissenschaft. Gesammelte Schriften. Bd. I. Würzburg, 2000. 141-163.
Burzenland 1928
Das Burzenland. Bd. I, Kronstadt. Hg. Jekelius Erich. Kronstadt, 1928.
Buzás 1997
Buzás Gergely: Einige Fragen zur Baugeschichte des Schlosses von Buda (Die Epoche von Ludwig dem Grossen und Sigismund). AHA. 39(1997). 71-116.
Buzás 1999
Buzás Gergely: A kései Mátyás-kor királyi építkezései és a későgótikus
építészet
stílusáramlatai
Magyarországon.
Arhitectura religioasă medievală din Transilvania. Coord. Kiss Imola, Szőcs Péter Levente. Satu Mare, 1999. S. 13-162. Buzási 1975
Buzási Enikő: 17th Century Catafalque Paintings in Hungary, AHA. 21(1975). 87-124.
Clark 1964
Clark, Kenneth: The Gothic Revival. An Essay on the History of Taste. London, 19643.
274
Carqué 2006 a
Carqué, Bernd – Mondini, Daniela – Noell, Matthias (Hg.): Visualisierung und Imagination. Materielle Relikte des Mittelalters in bildlichen Darstellungen der Neuzeit und Moderne. I. Teilband. Göttingen, 2006.
Carqué 2006 b
Carqué, Bernd: Sichtbarkeiten des Mittelalters. Die ikonische Repräsentation materieller Relikte zwischen Visualisierung und Imagination. Visualisierung und Imagination. Materielle Relikte des Mittelalters in bildlichen Darstellungen der Neuzeit und Moderne. I. Teilband. Hg. Bernd Carqué, Daniela Mondini, Matthias Noell. Göttingen, 2006. 13-50.
Crăciun J. 1965
Crăciun, Joachim: Răzvrătirea saşilor din Braşov la 1688. Studii şi materiale de istorie medie. 1 (1965). 199-220.
Crăciun M. 2008
Crăciun Maria: The Construction of Sacred Space and Confessional
Identity
of
the
Transylvanian
Lutheran
Community. Wetter 2008. 97-124. Csányi 1914
Csányi Károly – Csermelyi Sándor – Layer Károly: Erdélyi török szőnyegek kiállításának leíró lajstroma. Budapest, 1914.
Csemegi 1937
Csemegi József: Szentélykörüljárós csarnoktemplomok a középkorban. A Magyar Mérnök- és Építész Egylet Közlönye. 71 (1937), 49-50. 337-345.
Csepregi 2004
Csepregi Zoltán: Die Auffassung der Reformation bei Honterus und seinen Zeitgenossen. Humanismus in Ungarn und Siebenbürgen. Politik, Religion und Kunst im 16. Jahrhundert. Hg. Ulrich A. Wien, Krista Zach (= Siebenbürgisches Archiv, 37, Veröffentlichungen des IKGS, 93). Köln – Weimar – Wien, 2004. 1-18. 275
DaCosta Kaufmann 1998
DaCosta Kaufmann, Thomas: „Gothico more nondum visa”. The „Modern Gothic” Architecture of Jan Blažej Santini Aichl.
Artes
Atque
Humaniora.
Studie
Stanislao
Mossakowski Sexagenario Dicata. Warsawa, 1998. 317-331.
Deiters 2009
Deiters Maria: Hof- und Stadtgesellschaft im Kirchenraum. Gedächtnismale residenzstädtischer Eliten in der Berliner Nikolaikirche. Cranach und die Kunst der Renaissance unter den Hohenzollern. Eine Ausstellung der Stiftung Preußische Schlösser und Gärten Berlin-Brandenburg. Berlin, 2009. 2841.
De la Fuentes Pedersen 1999
de la Fuentes Pedersen, Eva: Frömmigkeitsideal und protestantische
Ethik.
Epitaphkanzeln
und
Zur
Stiftung
anderen
von
kirchlichen
Holzschnitzereien mit Epitaphfunktion durch dänische Bürger im 17. und im frühen 18. Jahrhundert. Konsthistorisk tidskrift. 68 (1999). 155-178. Déry 2002
Déry Attila: Történeti szerkezettan. Budapest, 2002.
Drăguţ 1968
Drăguţ, Vasile: Contribuţii privind arhitectura goticului timpuriu în Transilvania. Studii şi Comunicări în Istoria Artei. Bucureşti, 1968. 8-13.
Drăguţ 1976
Drăguţ, Vasile: Dicţionar enciclopedic de artă medievală românească. Bucureşti, 1979.
Drăguţ 1979
Drăguţ, Vasile: Arta gotică în România. Bucureşti, 1979.
Dolff-Bonekämper 1992
Dolff-Bonekämper,
Gabi:
Wem
gehört
die
Gotik?
Wissenszuwachs und nationale Mythenbildung in der Architektur des 18. und 19. Jahrhunderts. L’Art et les 276
Revolutions.
Survivances
et
réveils
de
l’architecture
gothique. Congres international d’Histoire de L’Art, Section 6. Hg. Roland Recht. Strassbourg, 1992. 5-14.
Duldner 1896 a
Duldner,
Johann:
Zur
Geschichte
des
Überganges
Siebenbürgens unter die Herrschaft des Hauses Habsburg: das Jahr 1686. AVSL. N.F. 27 (1896). 408-450.
Duldner 1896 b
Duldner,
Johann:
Zur
Geschichte
des
Überganges
Siebenbürgens unter die Herrschaft des Hauses Habsburg: die Jahre 1687–1691. AVSL. 30 (1901). 178-253. Dürr 2005 a
Dürr, Renate: Kirchenräume. Eine Einführung. Zeitsprünge 9 (2005), Heft 3/4: Kirchen, Märkte und Tavernen. Erfahrungsund Handlungsräume in der Frühen Neuzeit. Frankfurt am Main, 2005. 451-458.
Dürr 2005 b
Dürr, Renate: Zur politischen Kultur im lutherischen Kirchenraum. Zeitsprünge 9 (2005), Heft 3/4: Kirchen, Märkte und Tavernen. Erfahrungs- und Handlungsräume in der Frühen Neuzeit. Frankfurt am Main, 2005. 460-493.
Dürr 2006
Dürr, Renate: Politische Kultur in der Frühen Neuzeit. Kirchenräume in Hildesheimer Stadt und Landgemeinden 1550–1750
(=
Quellen
und
Forschungen
zur
Reformationsgeschichte, 77). Gütersloh, 2006. Eibach – Sandl 2003
Eibach, Joachim –Sandl, Marcus: Protestantische Identität und
Erinnerung:
von
der
Reformation
bis
zur
Bürgerrechtsbewegung in der DDR. Tagungsband Gießen. Göttingen, 2003.
277
Eichhorn 1968
Eichhorn, Albert: Kronstadt und der orientalische Teppich. Forschungen zur Volks- und Landeskunde. 11 (1968), 1. 7384.
Eichhorn 1969
Eichhorn, Albert: Siebenbürgische Zunftsiegel. Forschungen zur Volks- und Landeskunde. 1969, 2. 72-79.
Ellger 1994
Ellger, Dietrich: Große Fenster ringsum – Protestantische Kirchen 1650-2780. Zeitschrift für Kunstgeschichte. 3(1994): Kunstgeschichte und Gegenwart. 23 Beiträge für Georg Kaufmann zum 70. Geburtstag. 421-429.
Enderlein 2006
Enderlein, Lorenz: Hallenkirche. Lexikon der Bautypen. Funktionen und Formen der Architektur. Hg. Ernst Seidl. Stuttgart, 2006. 206-210.
Engelberg 2005
Engelberg,
Meinrad
von:
Renovatio
Ecclesiae:
die
„Barockisierung” mittelalterlicher Kirchen (= Studien zur internationalen Architektur- und Kunstgeschichte, 23). Petersberg, 2005.
Engelberg 2006
Engelberg, Meinrad von: Wie deutsch ist der deutsche Barock? Vorüberlegungen zu einer neuen »Geschichte der bildenden
Kunst
in
Deutschland«.
Zeitschrift
für
Kunstgeschichte, 69 (2006). 508-530.
Engelbrecht 1710
Martin Engelbrecht: XII Außerlesene Tugenden und XII Abscheuliche Laster. Augsburg, 1710–1715.
Entz 1957
Entz Géza: Művészek és mesterek az erdélyi gótikában. Emlékkönyv Kelemen
Lajos
születésének
nyolcvanadik
278
születésnapjára (= A Bolyai Tudományegyetem kiadványai, 1). Kolozsvár, 1957. 249-264.
Entz 1987 a
Entz Géza: Erdély építészete (A brassói plébániateplom). Magyar művészet 1300-1470 körül. I. köt. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, 1987. 553-557.
Entz 1987 b
Entz Géza: Építőműhelyek a Zsigmond-kori Erdélyben. Művészet Zsigmond király korában 1387–1437. Budapest, 1987.
Entz 1988
Entz Géza Antal: Zu den Stilbeziehungen der Schwarzen Kirche in Kronstadt. Forschungen über Siebenbürgen und seine Nachbarn. Festschrift für Attila T. Szabó und Jakó Zsigmond. München, 1988. 103-109.
Entz 1996
Entz Géza: Erdély építészete a 14-16. században. Kolozsvár, 1996.
Etzlstorfer 2002
Etzlstorfer, Hannes: Gotisches im barocken Kleid. Stil- und Kultbildadaptationen Gotikschätze
im
17.
Oberösterreich
und
18.
Jahrhundert.
(Ausstellungskatalog).
Hg.
Schultes Lothar e.a. Weitra, 2002. 459-471.
Evans 1999
Evans, Robert J. W.: Die Grenzen der Konfessionalisierung. Die Folgen der Gegenreformation für die Habsburgerländer (1650–1781).
Konfessionalisierung
in
Ostmitteleuropa:
Wirkungen des religiösen Wandels im 16. Und 17. Jahrhundert in Staat, Gesellschaft und Kultur. Hg. Joachim Bahlcke, Arno Strohmeyer. Stuttgart, 1999.
Evers 1965
Evers, Hans Gerhard: Historismus. Historismus und bildende Kunst. Vorträge und Diskussion im Oktober 1963 in 279
München und Schloß Anif (= Studien zur Kunst des neunzehnten Jahrhunderts, 1). München, 1965. 25-42.
Evers 1967
Evers, Hans Gerhard: Tod, Macht und Raum als Bereiche der Architektur. München, 1970.
Fabritius 1923
Fabritius, August: Was unsere Schwarze Kirche mir erzählt. Kronstädter Zeitung. 1923. nr. 245. 3.
Fabritius 1930
Fabritius, August: Zur Portal und Turmfrage der Schwarzen Kirche in Kronstadt. Die Entstehungszeit Kronstadts und seiner Schwarzen Kirche. Korrespondenzbatt des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde. 1930. 33-51.
Fabritius 1938
Fabritius,
August:
Führer
durch
die
evangelische
Stadtpfarrkirche A. B. in Kronstadt-Braşov. Kronstadt, 1938.
Farbaky 2004
Farbaky Péter: A középkor renovatiója a 18. századi magyarországi barokk művészetben. Maradandóság és változás. Művészettörténeti konferencia Ráckeve, 2000. Szerk. Bodnár Szilvia e.a. Budapest, 2004. 161-176.
Fata 2000
Fata Márta: Ungarn, das Reich der Stephanskrone, im Zeitalter der Reformation und Konfessionalisierung (= Katholisches Leben und Kirchenreform im Zeitalter der Glaubensspaltung, 60). Münster, 2000.
Fehér 2004
Fehér János: A vargyasi Daniel-kastély. Kárpát-medencei Kastély-Krónika. 1 (2004), 1. 22-26.
Fehér 2005
Fehér János: Kálnoky kastély. Kúriák földje, Háromszék. Szerk. Nagy Balázs. Sepsiszentgyörgy, 2005. 148-153.
280
Feuchtmüller 1964
Feuchtmüller, Rupert: Die ehemalige Klosterkirche von Pernegg und das Problem der Nachgotik. Jahrbuch für Landeskunde Niederösterreich. 36 (1964). 670-684.
Frankl 1960
Frankl,
Paul:
The
Gothic.
Literary
Sources
and
Interpretations through Eight Centuries. Princeton, 1960.
Friedenfels 1885
Friedenfels, Eugen von: Mederus, Petrus, Allgemeine Deutsche Biographie. 21 (1885). 167-168.
Fritz O. 1913
Fritz
Oszkár:
A
brassói
fekete
templom.
Magyar
építőművészet. 11 (1913), 3 szám. 15-21.
Fritz J. M. 1997
Fritz, Johann Michael (Hg.): Die bewahrende Kraft des Luthertums. Mittelalterliche Kunstwerke in evangelischen Kirchen. Hg. Johann Michael Fritz. Regensburg, 1997.
Fritz J. M. 1997 a
Fritz, Johann Michael: Die bewahrende Kraft des Luthertums – Mittelalterliche Kunstwerke in evangelischen Kirchen. Fritz 1997. 9-19.
Fügedi 1957
Fügedi Erik: Kaschau, eine osteuropäische Handelsstadt am Ende des 15. Jahrhunderts. Studia Slavica Academiae Scientiarum Hungaricae. 2 (1957). 185-213.
Führer BSM
[Sz.n]: Führer durch das Burzenländer Sächsisches Museum in Kronstadt. [É.n.]
Fürst 2005
Fürst, Ulrich: Die Erneuerung der Sakralarchitektur im Zeitalter
der
konfessionellen
Auseinandersetzung.
Ausstellungskatalog: Als Frieden möglich war. 450 Jahre Augsburger Religionsfrieden. Hg. Carl Hoffmann u. a. Regensburg, 2005. 182-196. 281
Gärtner 1981
Gärtner, Hannelore: Patriotismums und Gotikrezeption der deutschen Frühromanik. Studien zur deutschen Kunst und Architektur um 1800. Dresden, 1981.
Germann 1974
Germann,
Georg:
Neugotik:
Geschichte
ihrer
Architekturtheorie. Stuttgart, 1974.
Gerstenberg 1969
Gerstenberg, Kurt: Deutsche Sondergotik. Eine Untersuchung über das Wesen der deutschen Baukunst im späten Mittelalter. Darmstadt, 19693.
Gormans 2007
Gormans, Andreas: Sakrale Räume als politische Räume. Gemalte Kircheninterieurs in der holländischen Kunst des 17. Jahrhunderts. Wegmann–Wimböck 2007. 159-194.
Götz 1966
Götz, Wolfgang: Rekonstruktion und Kopie vor 1800. Ein ästhetisches, politisches, moralisches Problem oder – eine Selbstverständlichkeit? Saarbrücker Hefte. 56 (1984). 57-78.
Götz 1970
Götz, Wolfgang: Historismus. Ein Versuch zur Definition des Begriffes.
Zeitschrift
des
Deutschen
Vereins
für
Kunstwissenschaft. 24(1970). 196-212. Götz 1985
Götz, Wolfgang: Historismus-Phasen. Möglichkeiten und Motivationen. Wiener Jahrbuch für Kunstgeschichte. 38 (1985). 151-175.
Graf 1996
Graf, Klaus: Retrospektive Tendenzen in der bildenden Kunst vom 14. bis zum 16. Jahrhundert. Kritische Überlegungen aus der Perspektive des Historikers. Mundus in imagine. Bildsprache
und
Lebenswelten.
Festgabe
für
Klaus
282
Schreiner. Hg. Löther Andrea, Meier Ulrich, Schnitzler Norbert. München, 1996. 389-420.
Greschat 1971
Greschat, Martin: Zwischen Tradition und neuem Anfang. V. E. Löscher und der Ausgang der lutherischen Orthodoxie. Witten, 1971.
Groß 1924 a
[Groß, Julius]: Zum Bau der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung. 1924. Nr. 162. 4.
Groß 1924 b
Groß, Julius: Die Säulen im Chor der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung. 1924. Nr. 216. 4.
Groß 1924 c
Groß, Julius: Die Einwölbung der Stadtpfarrkirche nach dem großen Brand. Kronstädter Zeitung. 1924. Nr. 217. 3.
Groß 1925 a
Groß, Julius: Die Gräber der Kronstädter Stadtpfarrkirche. JBSM. 1925. 140-154.
Groß 1925 b
Groß, Julius: Eine bedeutsame Inschrift im Chor unserer Stadtpfarrkirche. Kronstädter Zeitung. 1925. Nr. 200. 4.
Groß 1925 c
Groß,
Julius:
Sitzordnung
in
der
Kronstädter
Stadtpfarrkirche. JBSM. 1 (1925). 155. Groß 1936
Groß, Julius: Unsere Fialen. Kronstädter Zeitung. Nr. 299, 25. Dezember 1936. 4.
Großmann 1990
Großmann, Dieter: Die Bedeutung der Schlosskapellen für den protestantischen Kirchenbau. Renaissance in NordMitteleuropa I (= Schriften des Weserrenaissance-Museums Schloß Brake, 4). 127-147.
283
Großmann 1994
Großmann, Dieter: Emporenkirchen und Kirchenemporen in Deutschland
im
Protestantischen
16.
Jahrhundert.
Kirchenbaues.
Geschichte
Festschrift
für
des Peter
Poscharsky zum 60. Geburtstag. Hg. Klaus Raschzok, Reiner Sörries. Erlangen, 1994. 27-35.
Gusbeth 1886
Gusbeth, Christoph: Die Grabsteine in der Westhalle der evangelischen Stadtpfarrkirche in Kronstadt. Programm des evangelischen Gymnasiums A. B. zu Kronstadt. Kronstadt, 1886. 6-24.
Gündisch 1990
Gündisch,
Konrad:
Zur
Entstehung
der
Sächsischen
Nationsuniversität. Kessler 1990. 63-92. Gündisch 1998
Gündisch, Konrad, unter Mitarbeit von Mathias Beer: Siebenbürgen
und
die
Vertreibungsgebiete
und
Siebenbürger Vertriebene
Sachsen Deutsche.
(= Eine
Studienbuchreihe zur Zwischenbilanz der Umsiedlung, Flucht, Deportation, Vertreibung und Aussiedlung, Im Auftrage der Stuftung Ostdeutscher Kulturrat, 8). München, 1998.
Hacke 2007
Hacke,
Daniela:
Der
Kirchenraum
als
politischer
Handlungsraum. Konflikte um die liturgische Ausstattung von Dorfkirchen in der Eidgenossenschaft. Wegmann– Wimböck 2007. 137-157.
Hadry 2005
Hadry, Sarah: Der Tod in Kronstadt 1717–1719. Ein Augenzeugenbericht
zur
letzten
großen
Pestepidemie
Siebenbürgens. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde 28 (2005). 57-69.
284
Hajek 1927
Hajek, Egon: Ein gotischer Dom Südosteuropas. Ostland. 2(1927). 113-120.
Harasimowicz 1992
Harasimowicz, Jan: »Contra Calvinianorum idolomachiam«. Die Bilderstürme der Zweiten Reformation und die lutherische Kunst um 1600. Les iconoclasmes. 1992. 151170.
Harasimowicz 1996
Harasimowicz, Jan: Kunst als Glaubensbekenntnis. Beiträge zur Kunst- und Kulturgeschichte der Reformationszeit (= Studien zur Deutschen Kunstgeschichte, 359). Baden-Baden, 1996.
Hasse 2002
Hasse,
Hans-Peter:
Lutherische
Memorialkultur
als
Krisenbewältigung. Die Theologische Fakultät Wittenberg 1502 bis 1602. Hg. Irene Dingel. Leipzig, 2002. 87-112.
Hauptmann 1986
Hauptmann, Peter: Honter. TRE. 15(1986), 578-580.
Heck 2002
Heck, Kilian: Genealogie als Monument und Argument. Der Beitrag dynastischer Wappen zur politischen Raumbildung der Neuzeit. Berlin, 2002.
Heinrich 1950
Heinrich, Gerhard Franz: Gotik und Barock im Werk Johann Santini Aichel. Wiener Jahrbuch für Kunstgeschichte. Bd. 14 (18) (1950). 65-130.
Heisig 2005
Heisig, Daniel: Ursachen, Bekämpfung und Folgen von Feuersbrünsten in spätmittelalterlichen Städten. Norderstedt, 2005.
285
Henkel 2007
Henkel, Georg: »Große Luft« – Aspekte zur Neugestaltung des Paderborner Domes nach dem Dreißigjährigen Krieg. Wegmann–Wimböck 2007. 235-261.
Henszlmann 1879
Henszlmann Imre: Úti jegyzetek a királyföldről. AE. Ú.F. XIII (1879), 293-303.
Hermann 1883
Hermann, George Michael Gottlieb von: Das alte und neue Kronstadt. Ein Beitrag zur Geschichte Siebenbürgens im 18. Jahrhundert. Bearb. Oskar v. Meltzl. Hermannstadt, 1883.
Hermann 2010
Hermann, George Michael Gottlieb von: Das alte Kronstadt. Eine Siebenbürgische Stadt- und Landesgeschichte bis 1800. Hg. Bernhard Heigl, Thomas Şindilariu (= Schriften zur Landeskunde Siebenbürgens, 32). Köln – Weimar – Wien, 2010.
Heyl 2011
Heyl, Christoph: »God’s Terrible Voice in the City.« Frühe Deutungen
des
Great
Fire
of
London,
1666–1667.
Koppenleitner 2011. 23-43.
Hienz 2001
Hienz, Hermann A.: Schriftsteller-lexikon der Siebenbürger Deutschen. Bd. VIII. (= Schriften zur Landeskunde Siebenbürgens, 7). Köln – Weimar – Wien, 2001. 316-322.
Hipp 1979
Hipp, Hermann: Studien zur “Nachgotik” des 16. und 17. Jahrhunderts in Deutschland, Böhmen, Österreich und der Schweiz. Bd. 1-3. Tübingen, 1979.
286
Hipp 1990
Hipp, Hermann: Die Bückeburger »Structura«. Aspekte der Nachgotik
im
Zusammenhang
mit
der
deutschen
Renaissance. Renaissance in Nord-Mitteleuropa I. (= Schriften des Weserrenaissance-Museums Schloß Brake, 4). München – Berlin, 1990. 159-170.
Hipp 2008
Hipp, Hermann: Die „Nachgotik” in Deutschland – kein Stil und ohne Stil. Stil als Bedeutung: Stil als Bedeutung in der nordalpiner Renaissance. 2. Sigurd-Greven-Kolloquium zur Renaissanceforschung.
Hrsg.
Stephan
Hoppe,
Mathias
Müller. Regensburg, 2008. 14-46.
Hoos 1983
Hoos,
Hildegard:
›Neugotik‹
in
der
Nürnberger
Goldschmiedekunst um 1600? Städel Jahrbuch. N.F. 9 (1983). 115-129.
Horvath 1999
Horwath, Franz: Der Mythos der germanischen Kontinuität in Siebenbürgen. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde. 22 (1999), 2. 223-232.
Horwath 1938
Horwath, Walter: Die Turmanlage der Schwarzen Kirche. MBSM. 1938. 103-106.
Horwath 1940
Horwath, Walter: Die Hallenchoranlage der Schwarzen Kirche. MBSM. 1940. 50.
Hurley 2006
Hurley, Cecilia: Demonumentalizing the Past. Antiquarian Aproaches to the Middle Ages during the Eighteenth Century. Carqué 2006. 323-377.
Ionescu 1981
Ionescu, Ştefan: Epoca Brâncovenească: dimensiuni politice, finalitate culturală. Bucureşti, 1981.
287
Ionescu 2007
Ionescu, Ştefan (Szerk.): Erdélyi oszmán szőnyegek. Róma, 2007.
Irmscher 1996
Irmscher, Günter: Modern oder altfraenkisch? – Zur "Nachgotik" bei Hans Vredeman de Vries und Christoph Jamnitzer. Barockberichte. 13 (1996). 475-494.
Isaiasz 2007
Isaiasz, Vera (Hg.): Stadt und Religion in der Frühen Neuzeit: soziale Ordnungen und ihre Repräsentationen. Festschrift Heinz Schilling zum 65. Geburtstag. Frankfurt a.M., 2007.
Johanek 2008
Johanek, Peter: Konfessionen um Stadtraum. Wetter 2008. 149-165.
Juckes 2009
Juckes, Tim: Sigismund and Košice. Architecture and Patronage
in
Hungary
around
1400.
Kunst
als
Herrschaftsinstrument. Böhmen und das Heilige Römische Reich unter den Luxemburgern im europäischen Kontext. Hg. Jiří Fajt, Andrea Langer. München, 2009. 409-423.
Kamner 1942 a
Kamner, Michael: Fünf Jahre Wiederherstellungsarbeiten an der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung. 18. Januar 1942. 4.
Kamner 1942 b.
Kamner, Michael: Fünf Jahre Wiederherstellungsarbeiten an der Schwarzen Kirche. Kronstädter Zeitung. 20. Januar 1942. 4.
Kamner 1964
Kamner, Michael: Für unsere Schwarze Kirche. Wie es zu der Generalrestaurierung der Schwarzen Kirche in Kronstadt kam – und Bericht über einige Begebenheiten, die sich
288
während
dieser
Bauperiode
zutrugen.
Siebenbürgisch-
sächsischer Hauskalender. München, 1964. 37-42.
Keicher 1996
Keicher, Ulrich: Immense Anstrengungen weiter erforderlich. Zu den Restaurierungsarbeiten an der Schwarzen Kirche in Kronstadt. Siebenbürgische Zeitung. 46 Jg, Folge 10, 30. Juni 1996. 6.
Kern 2002
Kern, Margit: Tugend versus Gnade. Protestantische Bildprogramme in Nürnberg, Pirna, Regensburg und Ulm. Berlin, 2002.
Kertesz 1976
Kertesz, Andrei: Alte Siebenbürgische Teppiche in den Sammlungen des Brukenthalmuseums. Forschungen zur Volks und Landeskunde. 19 (1976), 2. 53-68.
Kertesz-Badrus 1978
Kertesz-Badrus, Andrei: Covoare anatoliene. Catalog. Sibiu, 1978.
Kertesz-Badrus 1979
Kertesz-Badrus, Andrei: Covorul »de transilvania«. Tipologie şi ornament. Studii şi cercetări de istoria artei, Seria Artă plastică. 26 (1979). 35-52.
Kertesz-Badrus 1985
Kertesz-Badrus,
Andrei:
Türkische
Teppiche
in
Gruppenautonimie
in
Siebenbürgen. Bukarest, 1985.
Kessler 1990
Kessler,
Wolfgang
Siebenbürgen.
500
(Hg.): Jahre
siebenbürgisch-sächsische
Nationsuniversität (= Siebenbürgisches Archiv, AVSL, 24). Köln – Wien, 1990.
Killyen 1984
Killyen Franz: Die Anfäge der Stadtwerdung Kronstadts. Beiträge zur Geschichte von Kronstadt in Siebenbürgen. Hg. 289
Paul Philippi (= Siebenbürgisches Archiv. AVSL, 17). Köln – Wien, 1984. 35-90.
Kiss E. 2008
Kiss Erika: Ötvösművek a 16-17. századi Magyarországon. Mikó–Verő 2008. 99-113.
Kiss E. 2010
Kiss Erika: Nachgotik és korabarokk – Brózer István kelyhéről. MÉ. 2010. 1-14.
Klaiber 1922
Klaiber, Hans Andreas: Sächsisch-Deutscher Städtebau des Mittelalters in Siebenbürgen. Der Städtebau. Berlin, 1922. Nr. 3-4. 5-9.
Klein B. 2010
Klein,
Bruno:
Zwischen
Hofkünstler
und
Zunft:
Architektendynastien im späten Mittelalter. Werkmeister der Spätgotik. Personen, Amt und Image. Hg. Stefan Bürger und Bruno Klein. Darmstadt, 2010. 13-26.
Klein K. K. 1935
Klein, Karl Kurt: Der Humanist und Reformator Johannes Honter. Untersuchungen zur siebenbürgischen Geistes- und Reformationsgeschichte
(=
Schriften
der
Deutschen
Akademie München, 22). München – Hermannstadt, 1935.
Klingenburg 1985
Klingenburg, Karl Heinz: Statt einer Einleitung. Nachdenken über Historismus. Historismus. Aspekte zur Kunst im 19. Jahrhundert. Hrsg. Klingenburg, Karl Heinz. Leipzig, 1985.
Klueting 2003
Klueting,
Harm:
»Zweite
Reformation«
–
Konfessionsbildung – Konfessionalisierung. Zwanzig Jahre Kontroversen
und
Ergebnisse
nach
zwanzig
Jahren.
Historische Zeitschrift. 277 (2003). 309-341.
290
Kirschbaum 1930
Kirschbaum, Engelbert: Deutsche Nachgotik. Ein Beitrag zur Geschichte
der
kirchlichen
Architektur
1550–1800.
Augsburg, 1930.
Koepf 1969
Koepf,
Hans:
Die
gotischen
Planrisse
der
Wiener
Sammlungen. Wien – Köln – Graz, 1969. 12, Kat. Nr. 108, Abb. 60-61. Komárik 1978
Komárik
Dénes:
A
korai
gótizálás
Magyarországon.
Művészet és felvilágosodás. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Zádor Anna. Budapest, 1978. 209-300. Koppány 1990
Koppány Tibor: Gótizáló tendenciák a magyarországi későreneszánsz
építészetben.
Collectanea
Tiburtiana.
Tanulmányok Klaniczay Tibor tiszteletére. Szerk. Galavics Géza, Herner János e.a. Szeged, 1990. 451-461.
Koppenleitner 2011
Koppenleitner, Vera Fionie – Rößler, Hole – Thimann, Michael (Hg.): Urbs Incensa. Ästhetische Transformationen der brennenden Stadt in der Frühen Neuzeit. (= Italienische Forschungen des Kunsthistorischen Institutes in Florenz Max-Planck-Institut, I Mandorli, 10). Berlin – München, 2011.
Koppenleitner 2011 a
Koppenleitner, Vera Fionie: »Etiam periere Ruinae.« Katastrophenereignis und Bildtradition in Darstellungen des Großen Brands von London 1666. Koppenleitner 2011. 4559.
Koppenleitner–Rößler 2011 Koppenleitner, Vera Fionie – Rößler, Hole: Ästhetische Transformationen des Stadtbrands in der Frühen Neuzeit. Eine Einleitung. Koppenleitner 2011. 9-21.
291
Kotrba 1965
Kotrba, Viktor: Die Anfänge der Neugotik in den Böhmischen Ländern. Alte und neue Kunst. 10 (1965). Heft 81. 35-44.
Kotrba 1974
Kotrba, Viktor: Johann Santini – sein Werdegang und seine Architektur. Umĕni. 22 (1974), 3. 185-196.
Kovács 2003
Kovács András: Késő reneszánsz építészet Erdélyben 1541– 1720. Budapest–Kolozsvár, 2003.
Kovács 2006
Kovács András: Képfaragók és dekorátorok a 17. századi Erdélyben. Dolgozatok az Erdélyi Múzeum érem- és régiségtárából. I (XI) (2006). 163-178.
Köpeczi B. 1986
Köpeczi Béla: Erdély története. I-III. Budapest, 1986.
Köpeczi S. J. 1927
Köpeczi Sebestyén József: A brassai Fekete templom Mátyás-kori címerei. Erdélyi Tudományos Füzetek. 1927, 8. 3-22.
Kővári 1852
Kővári László: Erdély régiségei. Pest, 1852. 228-229.
Kővári 1866
Kővári László: Erdély építészeti emlékei. Kolozsvár, 1866. 283-284.
Krause 2004
Krause, Hans-Joachim: Die Schlosskapelle in Torgau. Glaube und Macht. Sachsen in Europa der Reformationszeit. Ausstellungskatalog. Hrsg. Harald Max, Cecilie Hollberg. Dresden, 2004. 175-188.
Kravtsov 2005
Kravtsov, Sergey R.: Gothic Survival in Synagogue Architecture of Ruthenia, Podolia and Volhynia in the 17th –
292
18th Centuries. Architectura. Zeitschrift für Geschichte der Baukunst. 35 (2005), 1. 69-94.
Kroner 1975 a
Kroner, Michael: Die Restaurierung der Schwarzen Kirche. Pro und Kontra zur Freilegung der Masswerkgalerie. Karpathenrundschau. Nr. 31/1. August 1975. 4.
Kroner 1975 b
Kroner, Michael: Die Restaurierung der Schwarzen Kirche. Was
tut
sich
an
der
Südfassade
und
im
Chor?
Karpathenrundschau. Nr. 32/8. August 1975. 6.
Kull 1987
Kull, Walter: Die Platzverteilung in der Freudenstädter Stadtkirchen. Freudenstädter Beiträge zur geschichtlichen Landeskunde zwischen Neckar, Murg und Kinzig. 6 (1987), 43-44.
Kunst 1969
Kunst, Hans-Joachim: Die Entstehung des Hallenumgangschores. Der Domchor zu Verden an der Aller und seine Stellung in der gotischen Architektur. Marburger Jahrbuch für Kunstwissenschaft. 18 (1969). 1-104.
Kunst 1971
Kunst, Hans-Joachim: Zur Ideologie der Hallenkirche als Einheitsraum. Architectura. 1 (1971). 38-53.
Kutschera 1990
Kutschera, Rolf: Die gesetzlichen Landesisntitutionen in Siebenbürgen während der Habsburgerherrschaft. Kessler 1990. 235-244.
Kühlbrandt 1898 a
Kühlbrandt, Ernst: Die alten orientalischen Teppiche der Kronstädter ev. Stadtpfarrkirche. Korrespondenzblatt des Vereins für Siebenbürgische Landeskunde. 21 (1898). 101103.
293
Kühlbrandt 1898 b
Kühlbrandt, Ernst: Die evangelische Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Kronstadt, 1898.
Kühlbrandt 1905
Kühlbrandt, Ernst: Unsere alten orientalischen Teppiche. Die Karpathen. 4 (1905). 13-19.
Kühlbrandt 1907
Kühlbrandt, Ernst: Unsere alten orientalischen Teppiche. Die Karpathen, 6 (1907), 2. 92-103.
Kühlbrandt 1911
Kühlbrandt, Ernst: Unsere alten Kirchenteppiche. Die Karpathen, 10 (1911), 18. 570-574.
Kühlbrandt 1927
Kühlbrandt, Ernst: Die evangelische Stadtpfarrkirche A.B. in Kronstadt. Kronstadt, 1927.
Kühlbrandt 1928
Kühlbrandt, Ernst: Die Schwarze Kirche. Burzenland 1928. 122-135.
Kühlbrandt 1930 a
Kühlbrandt, Ernst: Neue Untersuchungen an der Schwarzen Kirche zu Kronstadt. Die Rätsel ihres Grundrisses und seine Lösung. Kirchliche Blätter. 1930. 141-145.
Kühlbrandt 1930 b
Kühlbrandt, Ernst: Neue Untersuchungen an der Schwarzen Kirche zu Kronstadt. Die Rätsel ihres Grundrisses und seine Lösung. Kronstädter Zeitung. 1930, Nr. 240. 5.
Lange 1989
Lange, Hans: Ad Honorem Comunis et Populi – in gotz ind unser stede ere. Stadtkirche und Kommunale Repräsentation in Italien und Deutschland vom hohen bis zum späten Mittelalter. Marburger Jahrbuch für Kunstwissenschaft. 22 (1989). 73-82.
294
Langer 1994
Langer
Andrea:
Konfessionelle
Polemik
im
Ausstattungsprogramm von Hirschberger Kirchen vom 16. bis ins frühe 18. Jahrhundert. Raschzok–Sörries 1994. 251258. Lamásch 2010
Lamásch József: A barcasági főesperességek és a később velük kánonilag egyesített Sepsi- és Miklósvár székely székek leírása (vagyis történelme) a Szűz születésének 1352-ik évétől az 1815-ik év kezdetéig. Brassó, 2010.
Leppin – Wien 2005
Leppin, Volker –Wien, Ulrich A. (Hg.): Konfessionsbildung und Konfessionskultur in Siebenbürgen in der frühen Neuzeit. Stuttgart, 2005.
Leppin 2005
Volker
Leppin:
Siebenbürgen:
ein
kirchenpolitischer
Sonderfall von allgemeiner Bedeutung. Leppin–Wien 2005. 7-13.
Leppin 2008
Leppin, Volker: Kirchenraum und Gemeinde. Zur Änderung einer semiotischen Beziehung im Zuge der Wittenberger Reformation. Wetter 2008. 25-40.
Litz 2000
Litz,
Gudrun:
Nürnberg
und
das
Ausbleiben
des
“Bildersturms”. Bildersturm. Wahnsinn oder Gottes Wille? Hg. Dupeux, Cécile e.a. Ausstellungskatalog Bern – Strassburg. München, 2000. 90-96.
Lorenz 1997
Lorenz,
Hellmut:
„…
im
alten
Style
glücklich
wiederhergestellt …”. Zur Repräsentativen Rolle der Tradition
in
der
Barockarchitektur
Mitteleuropas.
Österreichische Zeitschrift für Kunst und Denkmalpflege. 51 (1997). 475-483.
295
Lübke 1853
Lübke, Wilhelm: Die mittelalterliche Kunst in Westfalen. Leipzig, 1853.
Machat 1985
Machat, Christoph: Auswirkungen der Reformation auf die Ausstattung Siebenbürgen.
Kirchen.
siebenbürgischer Ausstrahlungen
von
Luther
und
Reformation
und
Humanismus nach Südosteuropa. Hg. Georg und Renate Weber. (= Siebenbürgisches Archiv, 19). Köln – Wien, 1985. 309-326.
Machat 1988
Machat Christoph: Die Entwicklung des evangelischen Kirchenbaues von der Reformation bis zum Anfang des 19. Jahrhunderts. Rheinische Heimatpflege. N.F. 25 (1988). 8195.
Magirius 2010
Magirius, Heinrich: Der Lettner im Kirchenraum des hohen und späten Mittelalters. Überlegungen zu seiner Typologie und Gestaltung. Nußbaum 2010. 127-140.
Mai 1994
Mai, Hartmut: Tradition und Innovation im protestantischen Kirchenbau bis zum Ende des Barock. Raschzok–Sörries. 1126.
Majorossy 2008
Majorossy Judit: Late Medieval Confraternities in Pressburg. Pfarreien im Mittelalter. Deutschland, Polen, Tschechien und Ungarn
im
Vergleich.
Hg.
Nathalie
Kruppa
(=
Veröffentlichungen des Max-Planck-Instituts für Geschichte, 238; Studien zur Germania Sacra, 32). Göttingen, 2008. 339362. Mályusz 2007
Mályusz
Elemér:
Egyházi
társadalom
a
középkori
Magyarországon. Budapest, 20072.
296
Marienburg 1813
Marienburg, Lukas Joseph: Geographie des Großfürstentums Siebenbürgen. Hermannstadt, 1813.
Marosi 1964
Marosi Ernő: Beiträge zur Baugeschichte der St. ElisabethPfarrkirche von Kassa. AHA. 10 (1964). 229-245.
Marosi 1969 a
Marosi Ernő: Die zentrale Rolle der Bauhütte von Kaschau (Kassa, Košice). Studium zur Baugeschichte der Pfarrkirche St. Elisabeth um 1400. AHA. 15 (1969). 25-75.
Marosi 1969 b
Marosi Ernő: Tanulmányok a kassai Szent Erzsébet templom építéstörténetéhez I. MÉ. 18 (1969). 1-45.
Marosi 1969 c
Marosi Ernő: Tanulmányok a kassai Szent Erzsébet templom építéstörténetéhez II. MÉ. 18 (1969). 89-127.
Marosi 1971 a
Marosi Ernő: Tanulmányok a kassai Szent Erzsébet templom építéstörténetéhez III. MÉ. 19 (1971). 261-291.
Marosi 1971 b
Marosi Ernő: Rezension von: Koepf, Hans: Die gotischen Planrisse der Wiener Sammlungen. Wien – Köln – Graz: Hermann Böhlaus Nachfolger, 1969. AHA. 19 (1971). 127130.
Marosi 1971 c
Marosi Ernő: Stiltendenzen und Zentren der spätgotischen Architektur in Ungarn. Jahrbuch des Kunsthistorischen Instituts. 6 (1971). 1-38.
Marosi 1974
Marosi Ernő: Einige tendenziöse Planänderungen. Beiträge zur
Stilgeschichte
vierzehnten
der
Jahrhunderts.
ungarischen Acta
Architektur
Technica
des
Academiae
Scientiarum Hungaricae. 77 (1974). 297-354.
297
Marosi 1976
Marosi Ernő: Magyarországi gótikus templomhomlokzatok. Ars Hungarica. 1976/2. 199-204.
Marosi 1979
Marosi Ernő: Építési korszakok építészettörténeti szakaszok a magyarországi gótikában. Építés és Építészettudomány. 11 (1979). 25-32.
Marosi 1983
Einflüsse der Regensburger Frühgotik auf Ungarn und Siebenbürgen.
Beiträge
Kunstgeschichte
und
zur
Denkmalpflege.
Siebenbürgischen Hrsg.
Christoph
Machat. München, 1983. 19.
Marosi 1999
Marosi Ernő: Utószó. Programok a magyar művészettörténetírás számára. A magyar művészettörténet-írás programjai. Válogatás két évszázad írásaiból. Szerk. Marosi Ernő. Budapest, 1999.
Metzger 2008
Metzger, Christof: Die Reue nach dem Sturm: ReKatholisierung durch Rekonstruktion. Kunst und Konfession. Katholische
Auftragswerke
Glaubensspaltung
1517-1563.
im Hg.
Zeitalter Andreas
der Tacke.
Regensburg, 2008. 267-294.
Meuche 1971
Meuche, Hermann: Anmerkungen zur Gestalt der sächsischen Hallenkirche um 1500. Aspekte zur Kunstgeschichte von Mittelalter und Neuzeit. Karl Heinz Clasen zum 75. Geburtstag. Hrsg. Hans Müller, Gudrun Hahn. Weimar, 1971. 167-189.
Michalski 1990
Michalski, Sergiusz: Das Phänomen Bildersturm. Versuch einer Übersicht. Bilder und Bildersturm im Spätmittelalter und in der frühen Neuzeit. Hg. Robert W. Scribner. Wiesbaden, 1990. 69-124. 298
Mikó – Verő 2008
Mikó Árpád – Verő Mária (Szerk.): Mátyás király öröksége. Késő reneszánsz művészet Magyarországon (16-17. század). Budapest, 2008.
Moldt 2009
Moldt, Dirk: Deutsche Stadtrechte im mittelalterlichen Siebenbürgen. Korporationsrechte – Sachsenspiegelrecht – Bergrecht (= Studia Transylvanica, 37). Köln – Weimar – Wien, 2009.
Moraht-Fromm 2003
Moraht-Fromm, Anna: Kunst und Liturgie: Choranlagen des Spätmittelalters – ihre Architektur, Ausstattung und Nutzung. Blaubeurer
Tagung
über
Kunst
und
Liturgie
im
Spätmittelalter. Ostfildern, 2003.
Moraru 1973
Dr. Dipl.-Ing. Dinu Moraru (UNESCO Experte, INCERC Bukarest): Präzedenzfälle warnen. Zur Diskussion über die Restaurationsarbeiten an der Schwarzen Kirche (II). Neuer Weg. Jg. XXV, 7426/23. März 1973. 5.
Morres 1928
Morres, Eduard: Die kleinen Kirchen. Burzenland 1928. 153162.
Möbius 1991
Möbius, Friedrich: Basilika und Hallenkirche und die “ideologischen Systeme” der Kunstgeschichte. Kritische Berichte. 2 (1991). 6-13.
Müller A. 2000
Müller, Andreas: Humanistisch geprägte Reformation an der Grenze von östlichem und westlichem Christentum. Valentin Wagners griechischer Katechismus von 1550 (= Texts and Studies in the History of Theology, 5). Mandelbachtal – Cambridge, 2000.
299
Müller W. 2002
Müller, Werner: Steinmetzgeometrie zwischen Spätgotik und Barock: eine Bautechnik auf dem Wege vom Handwerk zur Ingineurwissenschaft. Petersberg, 2002.
Müller W. – Quien 1997
Müller, Werner – Norbert Quien: Von deutscher Sondergotik. Architekturtopographie, Computergraphik, Deutung. BadenBaden, 1997.
Neumeyer 1928
Neumeyer, Alfred: Die Erweckung der Gotik in der deutschen Kunst des späten 18. Jahrhunderts: ein Beitrag zur Vorgeschichte der Romantik. Berlin, 1928.
Németh 1993
Németh Lajos: A historizmusról. A historizmus mint művészettörténeti
fogalom.
A
historizmus
művészete
Magyarországon. Művészettörténeti tanulmányok. Szerk. Zádor Anna. Budapest, 1993. 13-19.
Nicolescu 1968
Nicolescu, Corina: Argintăria laică şi religioasă în Ţările Române (sec. XIV-XIX). Bucureşti, 1968.
Niedermaier 1996
Niedermaier,
Paul:
Der
mittelalterliche
Städtebau
in
Siebenbürgen, im Banat und im Kreischgebiet. Bd. 1. Die Entwicklung vom Anbeginn bis 1241. Heidelberg, 1996. 229230.
Niehr 1999
Niehr, Klaus: Gotikbilder – Gotiktheorien. Studien zur Wahrnehmung und Erforschung mittelalterlicher Architektur in Deutschland zwischen ca. 1750 und 1850. Berlin, 1999.
Nussbächer E. 1981
Nussbächer Era: Anatolische Knoten. Zur Restaurierung alter Teppiche. Volk und Kultur. 31 (1981), 6. 56-57.
300
Nussbächer E. 1982
Nussbächer Era: Der Nachwelt erhalten. Zur Restaurierung der Teppiche der Schwarzen Kirche. Karpathenrundschau. 37(1982). 17. Sept. 6.
Nussbächer G. 1981
Nussbächer, Gernot: Die Honterusschule in den ersten Jahrzehnte ihres Bestehens. Aus Urkunden und Chroniken. Beiträge
zur
siebenbürgischen
Heimatkunde.
Vol.
I.
Bukarest, 1981. 118. Nussbächer G. 1987
Nussbächer, Gernot: Johannes Honterus. Sein Leben und Werk im Bild. Bukarest, 19873.
Nussbächer G. 2009
Nussbächer Gernot: Noch einmal: Die Marienstatue der Schwarzen
Kirche.
Ergänzungen
zur
Restaurierungsgeschichte der Statue. Karpatenrundschau. XLII (2009), 15. Januar 2009. 3. Nußbaum 1985
Nußbaum, Norbert: Deutsche Kirchenbaukunst der Gotik. Entwicklung und Bauformen. Köln, 1985.
Nußbaum 2010
Nußbaum, Norbert (Hg.): Die gebrauchte Kirche. Symposium und
Vortragsreihe
anlässlich
des
Jubiläums
der
Hochaltarweihe der Stadtkirche unserer Lieben Frau in Friedberg
(Hessen)
1306–2006
(=
Arbeitshefte
des
Landesamtes für Denkmalpflege Hessen, 15). Wiesbaden, 2010. Nußbaum-Lepsky 1999
Nußbaum, Norbert – Lepsky, Sabine: Das gotische Gewölbe. Eine Geschichte seiner Form und Konstruktion. MünchenBerlin, 1999.
Orbán 1871
Orbán Balázs: A székelyföld leírása. Pest, 1871 (Facsimile kiadás: Firenze-München, 1981. 313-323.) 301
Pach 1994
Pach P. Zsigmond: Die Verkehrsroute des Levantenhandels nach Siebenbürgen und Ungarn in der Zeit Sigismunds. Sigismund von Luxemburg. Kaiser und König. Hg. J. Macek, E. Marosi. Warendorf, 1994.
Packeiser 2002
Packeiser,
Thomas:
Zum
Konfessionalisierungs-forschung
Austausch und
von
Kunstgeschichte.
Archiv für Reformations-geschichte. 93 (2002). 317-337.
Packeiser 2007
Packeiser, Thomas: Stilfragen von Konfessionalisierung: eine ikonologische Pendenz? Wegmann–Wimböck 2007. 55-94.
Palmer 1998
Palmer, Matthew: A Tendentious Plan. Towards an Understanding of St. Michael’s in Kolozsvár (Cluj-Napoca). AHA. 40 (1998). 1-39.
Panofsky 1930
Panofsky, Erwin: Das erste Blatt aus dem “Libro” Giorgio Vasaris. Eine Studie über die Beurteilung der Gotik in der italienischen Renaissance. Mit einem Exkurs über zwei Fassadenprojekte Domenico Beccafumis. Städel-Jahrbuch. 6 (1930). 25-72.
Papp 2005
Papp Szilárd: A királyi udvar építkezései Magyarországon 1480–1515. Budapest, 2005.
Papp 2006
Papp
Szilárd:
Győr,
(Hédervári)-kápolna.
székesegyház,
Sigismundus
Rex
Szentháromság et
Imperator.
Művészet és kultúra Luxemburgi Zsigmond Korában 13871437. Szerk. Takács Imre. Philipp von Zabern, Mainz, 2006. 649-650.
302
Pásztor 2007
Pásztor Emese: Oszmán-török szőnyegek az Iparművészeti Múzeum gyűjteményéből. In Memoriam Batári Ferenc. Budapest, 2007.
Peters 1991
Peters, Jan: Der Platz in der Kirche. Über soziales Rangdenken im Spätfeudalismus. Ein anderer historischer Blick. Beispiele ostdeutscher Sozialgeschichte. Hrsg. Georg Iggers. Frankfurt a.M., 1991. 93-127.
Pevsner 1965 a
Pevsner,
Nikolaus:
Möglichkeiten
und
Aspekte
des
Historismus: Versuch einer Frühgeschichte und Typologie des Historismus. Historismus und bildende Kunst. Vorträge und Diskussion im Oktober 1963 in München und Schloß Anif (= Studien zur Kunst des neunzehnten Jahrhunderts, 1). München, 1965. 13-24.
Pevsner 1965 b
Pevsner, Nikolaus: Die Wiederkehr des Historismus. Historismus und bildende Kunst. Vorträge und Diskussion im Oktober 1963 in München und Schloß Anif (= Studien zur Kunst des neunzehnten Jahrhunderts, 1). München, 1965. 116-117.
Philipp 1989
Philipp, Klaus Jan: Polygonale dreischiffige Hallenchöre “ohne
Umgang”.
Anmerkungen
zu
einer
Typologie
spätmittel-alterlicher Sakralarchitektur. Marburger Jahrbuch für Kunst-wissenschaft. 22 (1989). 51-60.
Philipp 2007
Philipp, Klaus Jan: Revision der Hallenkirche. Überlegungen zum Verhältnis von Pfarrkirchen und Stiftskirchen im Mittelalter.
Funktion
Stiftskirche
im
und
Form:
Spannungsfeld
Die von
mittelalterliche Kunstgeschichte,
Landeskunde und Archäologie. Hrsg. Lorenz Söhnke, Peter Kurmann, Oliver Auge. Sigmaringen, 2007. 235-245. 303
Philipp 2010
Philipp, Klaus Jan: Hallenkirche “reloaded”. Die Halle als ideale Kirchenbauform des Spätmittelalters. Nußbaum 2010. 13-22.
Philippi F. 1878
Philippi, Friedrich: Der Bürgeraufstand von 1688 und der große Brand von 1689 in Kronstadt. Ein Beitrag zur Geschichte der sachsen in Siebenbürgen. Programm des Evangelischen Gymnasiums A. B. zu Kronstadt. 1877/1878. 3-38.
Philippi M. 1965
Philippi,
Maja:
Contribuţii
la
cunoaşterea
răscoalei
Braşovenilor din 1688. Studii şi articole de istorie. 7 (1965). 69-90.
Philippi M. 1969
Philippi,
Maja:
Un
nou
document
despre
răscoala
Braşovenilor. Cumidava. 3 (1969). 175ff.
Philippi M. 1972
Philippi, Maja: Betrachtungen zur Bürgeraufstand von 1688 und der Große Brand von 1689 in Kronstadt. Forschungen zur Folks- und Landeskunde. 15/2, 1972. 75-87.
Philippi M. 1974
Philippi, Maja: Grabplatte regt Forschung an. Thomas Sander und der Bau der Schwarzen Kirche. Karpathen Rundschau. 1974. Nr. 7. 15
Philippi M. 1984
Philippi, Maja: Der Bürgeraufstand von Kronstadt 1688. Ein Beitrag zur Geschichte Siebenbürgens am Ende des 17. Jahrhunderts. Beiträge zur Geschichte von Kronstadt in Siebenbürgen. Hg. Paul Philippi (= Siebenbürgisches Archiv, 17). Köln – Wien, 1984. 225-330.
Philippi M. 1986
Philippi, Maja: Die Bürger von Kronstadt im 14. Und 15. Jahrhundert.
Untersuchungen
zur
Geschichte
und 304
Sozialstruktur einer siebenbürgischen Stadt im Mittelalter. Bukarest, 1986.
Philippi M. 2006
Philippi Maja: Kronstadt. Braşov, 2006.
Phleps 1928
Phleps, Hermann: Die Schwarze Kirche in Kronstadt. Eine Belangreiche Wiederherstellung aus dem Anfang des XVIII. Jahrhunderts. Zeitschrift für Bildende Kunst. 61 (1927/1928). 63-66.
Prox 1997
Prox, Alfred: Zur Auflösung des Burzenländer Sächsischen Museums in Kronstadt und zum Verbleib seiner Bestände. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde. 20 (1997). 5762.
Popa 2006
Popa, Silvia: Der Tudendenzyklus in der Schwarzen Kirche zu
Kronstadt
(Brasov).
Untersuchungen
zu
einem
protestantischen Bildprogramm. Magiszteri dolgozat, kézirat, Philipps-Universität, Marburg, 2006.
Popa 2006
Popa, Silvia: Der Tugendzyklus in der Schwarzen Kirche zu Kronstadt.
Untersuchung
zu
einem
protestantischem
Bildprogramm. Zeitschrift für Siebenbürgische Landeskunde. 2006, 2. 197-208.
Popica 2010
Popica, Radu: Familia pictorilor Ölhan – o mărturie privind pictura transilvăneană din secolul XVIII. Studia Universitatis Babeş–Bolyai Historia Artium. 55 (2010), 1. 25-37.
Poscharsky 1963
Poscharsky, Peter: Die Kanzel. Erscheinungsform im Protestantismus bis zum Ende der Barock (= Schriftenreihe des Instituts für Kirchenbau und Kirchliche Kunst der Gegenwart, 1). Gütersloh, 1963. 305
Poscharsky 1998
Poscharsky Peter: Die Bilder in den lutherischen Kirchen. Ikonographische Studien. München, 1998.
Rau – Schwerhoff 2004
Rau, Susanne –
Schwerhoff, Gerd (Hg.):
Gotteshaus
Taverne.
und
Öffentliche
Zwischen
Räume
in
Spätmittelalter und Früher Neuzeit (= Norm und Struktur. Studien zum sozialen Wandel in Mittelalter und Früher Neuzeit, 21). Köln, 2004.
Radocsay 1940
Radocsay Dénes: Adatok a brassói Fekete templom építéstörténetéhez. AE. 72 (1940). 270-271.
Raschzok – Sörries 1994
Raschzok Klaus – Sörries Reiner (Hg.): Geschichte des protestantischen
Kirchenbaus.
Festschrift
für
Peter
Poscharsky. Erlangen, 1994.
RDK Empore
Gall, Ernst – von Erffa, Hans Martin: Empore. Reallexikon zur Deutschen Kunstgeschichte. Hrsg. Otto Schmitt, Ernst Gall, L. H. Heydenreich, H. M. Frhr. von Erffa. Bd. V. Stuttgart, 1967. 262-322.
RDK Epitaph
Schoenen,
Paul:
Epitaph.
Reallexikon
für
Deutsche
Kunstgeschichte V. Hrsg. Ludwig Heinrich Heydenreich, Karl-August Wirth. Stuttgart: Alfred Druckenmüller, 1967. 872-921.
Reinerth 1979
Reinerth, Karl: Die Gründung der evangelischen Kirchen in Siebenbürgen (= Studia Transylvanica, 5). Köln – Wien, 1979.
Reinhard 1997
Reinhard,
Wolfgang:
Sozialdisziplinierung
–
Konfessionalisierung – Modernisierung. Ein historischer 306
Diskurs. Die Frühe Neuzeit in der Geschichtswissenschaft. Forschungstendenzen und Forschungserträge. Hg. Nada Boškovska. Paderborn, 1997. 39-55.
Reininghaus 1998
Reininghaus,
Wilfried:
Sachgut
und
handwerkliche
Gruppenkultur. Neue Fragen an die ‘Zunftaltertümer’. Die Repräsentation der Gruppen. Texte – Bilder – Objekte. Hg. Otto Gerhard Oexle und Andrea von Hülsen-Esch (= Veröffentlichungen des Max-Planck-Instituts für Geschichte, 141). Göttingen, 1998. 429-463.
Reissenberger 1898
Reissenberger, Ludwig: Ansicht über die Entstehung der Kronstädter
Pfarrkirche.
Der
sächsische
Hausfreund.
Kalender für Siebenbürger zur Unterhaltung und Belehrung. 60 (1898). 23-24.
Reissenberger 1898 a
Ludwig Reissenbergers Bericht. Der sächsische Hausfreund. Hg. Fritz Oberth. Kronstadt, 1898.
Rosemann 1924
Rosemann, Heinz: Die Hallenkirche auf germanischem Boden. Ein Entwicklungsgeschichtlicher Versuch. München, 1924.
Rosseaux 2004
Rosseaux, Ulrich: Das »bedrohte Zion«: Lutheraner und Katholiken
in
Dresden
1697–1751.
Konversion
und
Konfession in der Frühen Neuzeit. Hg. Ute Lotz-Heumann, Matthias Pohlig, Jan-Friedrich Missfelder. Gütersloh, 2007. 212-237.
Roth 1962
Roth, Erich: Die Reformation in Siebenbürgen. Ihr Verhältnis zu Wittenberg und die Schweiz. Bd. 1 (= Siebenbürgisches Archiv, 2). Köln – Graz, 1962.
307
Roth E. 1954
Roth, Erich: Die Geschichte des Gottesdienstes der siebenbürger Sachsen (= Forschungen zur Kirchen- und Dogmengeschichte, 3). Göttingen, 1954.
Roth F. 1938
Roth, Fritz: Der neunte Pfeiler. Karpathen Rundschau 1938.10.30. 4.
Roth H. 2001
Roth,
Harald:
Ethnikum
und
Konfession
als
mentalitätsprägende Merkmale. Zur Frage konfessioneller Minderheiten
in
Siebenbürgen.
Zeitschrift
für
Siebenbürgische Landeskunde, 95 (2001), 1. 74-83.
Roth V. 1905
Roth, Victor: Geschichte der Deutschen Baukunst in Siebenbürgen. Straßburg, 1905.
Roth V. 1913
Roth, Victor: Siebenbürgisch-sächsische Kunst in der magyarischen Forschung. AVSL. N.F. 39 (1913). 513-622.
Roth V. 1916
Roth, Victor: Siebenbürgische Altäre. Straßburg, 1916.
Roth V. 1934
Roth, Victor: Die deutsche Kunst in Siebenbürgen. BerlinHermannstadt, 1934.
Roth V. 1940
Roth, Victor: Die Schwarze Kirche in Kronstadt. Kirchliche Blätter. 32 (1940), 4. 41-42.
Rösler 1925
Rösler, Gustav: Die deutschen Ritter im Burzenland. Das sächsische Burzenland einst und jetzt. Kronstadt: Hiemesch, 1925. 15-26.
Rust 1998
Rust, Eduard: Die Kapelle von Schloß Hundisburg – Musterbeispiel einer protestantischen Emporenkirche des ausgehenden 17. Jahrhunderts. Pracht und Herrlichkeit: 308
Adlig-fürstliche Lebensstile im 17. und 18. Jahrhundert. Hg. Peter-Michael Hahn, Hellmut Lorenz. Potsdam, 1998. Sabău 1997
Sabău, Nicolae: Iconografia picturilor reprezentând cele zece virtuţi din Biserica Neagră, Braşov. Ars Transvilvaniae. 7 (1997). 121-139.
Sabău 2002
Sabău, Nicolae: Metamorfoze ale barocului Transilvan. Vol. I. Sculptura. Cluj, 2002.
Sabău 2005
Sabău, Nicolae: Metamorfoze ale barocului Transilvan. Vol. II. Pictura. Cluj, 2005. 40-53.
Salontai 2010
Salontai, Mihaela Sanda: Structuri medievale dispărute la biserici parohiale din mediul urban. Letnerul bisericii evanghelice din Sibiu. Ars Transsilvaniae. 20 (2010). 53-60.
Sauerländer 1994
Sauerländer, Willibald: Gedanken über das Nachleben des gotischen Kirchenraums im Spiegel der Malerei. Münchener Jahrbuch der bildenden Kunst. 45 (1994). 165-182.
Scheiner 1925
Scheiner, Andreas: Zur Geschichte der Burzenländer Mundart. Das sächsische Burzenland einst und jetzt. Kronstadt, 1925. 360-363.
Schenkluhn 1989
Schenkluhn, Wolfgang: Die Erfindung der Hallenkirche in der
Kunstgeschichte.
Marburger
Jahrbuch
für
Kunstwissenschaft. 22 (1989). 193-202.
Schilling 1995
Schilling, Heinz: Die Konfessionalisierung von Kirche, Staat und
Gesellschaft
–
Profil,
Leistung,
Defizite
und
Perspektiven eines geisteswissenschaftlichen Paradigmas. Die katholische Konfessionalisierung. Wissenschaftliches 309
Symposion der Gesellschaft zur Herausgabe des Corpus Catholicorum und des Vereins für Reformationsgeschichte 1993. Hg. Schilling Heinz – Wolfgang Reinhard. Gütersloh / Münster, 1995. 1-49. Schlögl 2000
Schlögl,
Rudolf:
Differenzierung
Konfessionalisierung
und
im
Integration:
frühneuzeitlichen
Gesellschaftssystem. Das Beispiel der Habsburgischen Vorlande. Archiv für Reformationsgeschichte. 91 (2000). 238-284.
Schmidt 1999
Schmidt, Michael: reverentia und magnificentia. Historizität in
der
Architektur
Süddeutschlands,
Österreichs und
Böhmens vom 14. bis 17. Jahrhundert. Regensburg, 1999.
Schmitz 1921
Schmitz, Hermann: Die Gotik im deutschen Kunst- und Geistesleben. Berlin, 1921.
Schmelzer 2004
Schmelzer,
Monika:
deutschsprachigen
Der
Raum:
Mittelalterliche Typologie
und
Lettner
im
Funktion.
Petersberg, 2004.
Schmelzer 2010
Schmelzer, Monika: “... das man es oben uff dem lathener bruchen
und
legen
sollte...”
Die
Funktion
der
mittelalterlichen Lettner und zur Frage der Lettner in Pfarrkirchen. Nußbaum 2010. 141-154.
Schmutzler 1933
Schmutzler,
Emil:
Altorientalische
Teppiche
in
Siebenbürgen. Leipzig, 1933.
Schock-Werner 1992
Schock-Werner, Barbara: Dettelbach und Kladrau. Varianten nachgotischer
Architektur.
Survivances
et
réveils
de
310
l’architecture gothique. Hg. Roland Recht (= L’Art et la Revolution, 6). Strasbourg, 1992. 155-166. Schöntube 2008
Schöntube,
Ulrich:
Emporenbildzyklen
in
der
Mark
Brandenburg. Ein Beitrag zum lutherischen Bildprogramm des 16.-18. Jahrhundert. Frankfurt a.M., 2008.
Schubert 2003
Schubert, Ulrike: Ein berühmter Dombaumeister, aber kein Preusse! Die Vollendung des Frankfurter Domes unter Dombaumeister Franz Joseph Denzinger. Renaissance der Gotik. Widerstand gegen die Staatsgewalt? Kolloquium zur Kunst der Neugotik. Goch, 2003. 63-75.
Schulcz 1869
Schulcz Ferenc építész jelentése erdélyi útjáról. AE. 2 (1869). 177-181.
Schultze 2001
Schultze, Harald: Über die Abendmahlsfrömmigkeit in der lutherischen Kirche und den Gebrauch des mittelalterlichen Altargeräts. Seyderhelm 2001. 46-63.
Schulze 1999
Schulze, Winfried: Konfessionalisierung als Paradigma zur Erforschung
des
konfessionellen
Zeitalters.
Drei
Konfessionen in einer Region. Beiträge zur Geschichte der Konfessionalisierung im Herzogtum Berg vom 16. bis zum 18. Jahrhundert. Hg. Burkhard Dietz, Stefan Ehrenpreis. Köln, 1999.
Schuller 1975
Schuller, Günther: Das Dach in neuem Gewand. Zum Verlauf der Restaurierung an der Schwarzen Kirche. Neuer Weg. 28. Juni 1975.
311
Schuller 1981
Schuller, Günther: Gips – Stuck – Stuckmarmor. Eine kleine kulturhistorische Betrachtung. Karpathen Rundschau. Nr. 17/24. April 1981. 6.
Schuller 1985
Schuller, Günther: Das Marienbild in der Schwarzen Kirche. Sie prägten unsere Kunst. Studien und Aufsätze. Hg. Brigitte Stephani. Cluj, 1985. 80-82, Abb. 3-4.
Schullerus 1956
Schullerus, Adolf: Geschichte des Gottesdienstes in der siebenbürgisch-sächsischen Kirche. AVSL. 41 (1928). 412415.
Seebaß 1997
Seebaß,
Gottfried:
Mittelalterliche
Kunstwerke
in
evangelisch gewordenen Kirchen Nürnbergs. Fritz 1997. 3453.
Seraphin 1907
Seraphin Friedrich Wilhelm: Das Taufbecken in der Kronstädter evangelischen Stadtpfarrkirche und sein Stifter Magister Johannes Reudel. AVSL. 34 (1907). 154-189.
Seraphin – Kühlbrandt 1913
Seraphin, Friedrich Wilhelm – Kühlbrandt, Ernst: Führer durch die evangelische Stadtpfarrkirche A. B. in Kronstadt. Kronstadt, 19132.
Seyderhelm 2001
Seyderhelm,
Bettina
(Hg.):
Goldschmiedekunst
des
Mittelalters. Im Gebrauch der Gemeinden über Jahrhunderte Bewahrt. Leipzig, 2001
Seyderhelm 2001 a
Seyderhelm Bettina: »Solche clinodien sollen wol vorwart und ane vorwissen der obrigkeit nicht vorwandt noch angegriffen werden…« Zu den Hintergründen des Gebrauchs mittelalterlicher liturgischer Gefäße in der Evangelischen Kirche der Kirchenprovinz Sachsen. Seyderhelm 2001. 17-36.
312
Seyderhelm 2001 b
Seyderhelm Bettina: Funktion, Bedeutung und Geschichte der
liturgischen
Geräte,
die
in
den
evangelischen
Kirchengemeinden erhalten worden sind. Seyderhelm 2001. 136-145. Sieb. Sächs. Wörterbuch
Siebenbürgisch-sächsisches
Wörterbuch.
Bd.
VI.
Hg.
Bernhard Capesius, Mihai Isbǎşescu. Bukarest – Köln – Weimar – Wien, 1993.
Signori 2002
Signori, Gabriela: Umstrittene Stühle. Spätmittelalterliches Kirchengestühl als soziales, politisches und religiöses Zeitschrift
Kommunikationsmedium.
für
Historische
Forschung. 29 (2002). 189-213.
Spicer 2008
Spicer, Andrew: Confessional Space and Identity in Central and Eastern Europe. Wetter 2008. 335-342.
Strecker 1998
Strecker, Freya: Augsburger Altäre zwischen Reformation (1537)
und
1635:
Bildkritik,
Repräsentation
und
Konfessionalisierung. Münster, 1998.
Suhany 1996
Suhany,
Richard:
Die
anatolischen
Teppiche
in
Siebenbürgen. Erst Sturz der Kommunismus ermöglichte Südostdeutsche
Dokumentation.
Vierteljahresblätter.
45
(1996). 316-320.
Sutthoff 1990
Sutthoff, Ludger J.: Gotik im Barock. Zur Frage der Kontinuität Möglichkeiten
des der
Stiles
Ausserhalb
Motivation
bei
seiner der
Epoche.
Stilwahl
(=
Kunstgeschichte: Form und Interesse, 31). Münster, 1990.
Sutthoff 1992
Sutthoff, Ludger J.: Gotik im Barock. Zur Frage der Kontinuität
des
Stiles
außerhalb
seiner
Epoche. 313
Möglichkeiten der Motivation bei der Stilwahl. Survivances et réveils de l’architecture gothique. Hg. Roland Recht (= L’Art et la Revolution, 6). Strasbourg, 1992. 109-126.
Szegedi 2002
Szegedi Edit: Geschichtsbewusstsein und Gruppenidentität. Die Historiographie der Siebenbürger Sachsen zwischen Barock und Aufklärung (= Studia Transylvanica, 28). Köln – Weimar – Wien, 2002.
Szegedi 2006
Szegedi Edit: Konfessionsbildung und Konfessionalisierung im städtischen Kontext. Eine Fallstudie am Beispiel von Kronstadt in Siebenbürgen (ca. 1550–1680). Berichte und Beiträge des Geisteswissenschaftlichen Zentrums Geschichte und Kultur Ostmitteleuropas, 2006, 2. 126-296.
Szegedi 2008
Szegedi Edit: Was bedeutete Adiaphoron / Adiaphora im siebenbürgischen
Protestantismus
des
16.
und
17.
Jahrhunderts? Wetter 2008. 57-74.
Sz.N. 1938
[Sz.n.]: Die baugeshichtlichen Ergebnisse der Grabungen in der Schwarzen Kirche. MBSM. 3 (1938), 3-4. 93-102.
Szőcs 2003
Szőcs
Miriam:
Késő
gótikus
tradíció
vagy
barokk
rekonstrukció? Adalékok a csíkdelnei oltár keletkezéstörténetéhez. MÉ. 25 (2003), 3-4. 263-274.
Tacke 2008
Tacke, Andreas (Hg.): Kunst und Konfession. Katholische Auftragswerke im Zeitalter der Glaubensspaltung 1517-1563. Regensburg, 2008.
Teutsch F. 1878
Teutsch, Friedrich: Honterus und Kronstadt zu seiner Zeit. Kronstadt, 1878.
314
Teutsch F. 1881
Teutsch,
Friedrich:
Aus
der
Zeit
des
sächsischen
Humanismus. AVSL. N. F. 16 (1881). 227-277.
Teutsch F. 1921
Teutsch, Friedrich: Die Geschichte der ev. Kirche in Siebenbürgen. Bd. I. Hermannstadt, 1921.
Teutsch F. 1922
Teutsch, Friedrich: Die Geschichte der ev. Kirche in Siebenbürgen. Bd. II. Hermannstadt, 1922.
Teutsch J. 1936
Teutsch,
Julius:
Unser
Burzenländer
Heimatmuseum.
Kronstadt, 1936.
Theodorescu 1967
Theodorescu, Răzvan: Biserica Stavropoleos. Mic îndreptar. Bucureşti, 1967.
Thies 1990
Thies, Harmen: Die Wolffenbütteler Hauptkirche Beatae Mariae Virginis von Paul Francke. Renaissance in NordMitteleuropa I. (= Schriften des Weserrenaissance-Museums Schloß Brake, 4). München – Berlin, 1990. 171-188.
Tietze 1909
Tietze, Hans: Wiener Gotik im XVIII. Jahrhundert. Kunstgeschichtliches
Jahrbuch
der
K.
K.
Zentral-
Kommission für Erforschung und Erhaltung der Kunst- und Historischen Denkmale. 3 (1909). 162-186.
Tombor 1968
Tombor Ilona: Magyarországi festett famennyezetek és rokonemlékek a 15-19. századból. Budapest, 1968.
Trausch 1852
Trausch, Joseph: Geschichte des Burzenländer Capituls. Kronstadt, 1852.
315
Treiber 1938
Treiber, Gustav: Grundriß und Querschnitt der ältesten Stadtpfarrkirche in Kronstadt. MBSM. 3 (1938). Nr. 3-4. 204205.
Treiber 1971
Treiber, Gustav: Mittelalterliche Kirchen in Siebenbürgen. Schweinfurt-Sennfeld, 1971. 89-92, 207-210.
Unselt 1695
Unselt, Johann: Newes Zierathen-Buch inventieret durch Joh. Unselt,
Bildhauer,
verlegt
von
Joh.
Ulrich
Stapff,
Kupferstecher und Kunsthändler in Augspurg. Augsburg, 1695.
Untermann 2003
Untermann,
Matthias:
Primus
lapis
in
fundamentum
deponitur. Kunsthistorische Überlegungen zur Funktion der Grundsteinlegung
im
Mittelalter.
Cistercienser.
Brandenburgische Zeitschrift rund um das cisterciensische Erbe. 6 (2003), 23. 1.
Untermann 2009
Untermann,
Matthias:
Handbuch
der
mittelalterlichen
Architektur. Leipzig, 2009.
Varga 1984
Varga Lívia: A szászsebesi evangélikus templom középkori építéstörténete (= Művészettörténeti Füzetek, 16). Budapest, 1984.
Vătăşianu 1959
Vătăşianu, Virgil: Istoria artei feudale în Ţările Române. Vol. I. Bucureşti, 1959.
Végh 2000
Végh János: Gótikus szobrok barokk oltárokban. Történelem – kép. Szemelvények múlt és művészet kapcsolatából Magyarországon. Kiáll. Kat. Szerk. Mikó Árpád, Sinkó Katalin. Budapest, 2000. 471-477.
316
Végh-Layer 1977
Végh Gy. – Layer G. (Ed.): Turkish Rugs in Transylvania. A new edition by Marino and Clara Dall’Oglio. London, 1977.
Volkland 2005
Volkland, Reformierte
Frauke:
Konfession
Rituale
in
der
und
Selbstverständnis.
gemischtkonfessionellen
Kleinstadt Bischofzell im 17. Jahrhundert. Göttingen, 2005. Völker 2009
Völker, Angela: Oriental Carpets in Eighteenth-Century Interiors. Furnishing Textiles. Studies on Seventeenth- and Eighteenth-Century Interior Decoration. Hg. Anna Jolly (= Riggisberger Berichte, 17). Riggisberg, 2009. 153–166.
Wagner 2004
Wagner, Kirsten: Vom Leib zum Raum. Aspekte der Raumdiskussion
in
der
Architektur
aus
kulturwissenschaftlicher Perspektive. Wolkenkuckucksheim. 9 (2004), 1. 1-16.
Warnke 1996
Warnke, Martin: Bau und Gegenbau. Architektur als politische Kultur: philisophia practica. Hg. Hermann Hipp, Ernst Seidl. Berlin, 1996. 11-18.
Waterhouse 2007
Waterhouse, Rupert (Ed.): In Praise of God. Anatolian Rugs in Transylvanian Churches 1500–1750. Exh. Cat. Sabancı University, Sakıp Sabancı Museum April 19 – August 19, 2007. Istanbul, 2007.
Weckwerth 1957
Weckwerth,
Alfred:
Der
Ursprung
des
Bildepitaphs.
Zeitschrift für Kunstgeschichte. 2 (1957), 20. 147-185. Wegmann – Wimböck 2007 Susanne Wegmann – Gabriele Wimböck (Hg.): Konfessionen im Kirchenraum. Dimensionen des Sakralraums in der Frühen Neuzeit (= Studien zur Kunstgeschichte des Mittelalters und der Frühen Neuzeit, 3). Korb, 2007.
317
Wegmann 2007
Wegmann, Susanne: Raumsymbolik in lutherischen Bildern. Von irdischer Realität und himmlischem Geheimnis. Wegmann–Wimböck 2007. 11-30.
Weilandt 2007
Weilandt, Gerhard: Die Sebalduskirche in Nürnberg: Bild und Gesellschaft im Zeitalter der Gotik und Renaissance (= Studien
zur
Internationalen
Architektur-
und
Kunstgeschichte, 47). Petersberg, 2007.
Weisz 2008
Weisz Attila: Biserica romano- catolică din Turda veche. Etapa Gotică, Ars Transilvaniae, 18 (2008). 21-38.
Wenzel 2007
Wenzel, Kai: »Zimblich viel anguli, so vor Jahren im Pabstumb
gebraucht
worden«
Mitteleuropäische
Wandpfeilerkirchen um 1600 im konfessionellen Wettstreit. Wegmann – Wimböck 2007. 95-114.
Wenzel 2008
Wenzel, Kai: Die Bautzener Taucherkirche und das Görlitzer Heilige Grab. Räumliche Reorganisationen zweier Orte spätmittelalterlicher
Frömmigkeit
im
konfessionellern
Zeitalter. Wetter 2008. 167-192.
Wessel 1960
Wessel, Klaus: Symbolik des Kirchengebäudes. Kultsymbolik des
Protestantismus.
Mit
Anhang:
Symbolik
des
protestantischen Kirchengebäudes. Hg. Goldammer, Kurt. Stuttgart, 1960. 83-98.
Wetter 2004 a
Wetter, Evelin: Das vorreformatorische Erbe in der Ausstattung siebenbürgisch-sächsischer Pfarrkirchen A. B. Altarbildwerke
–
Vasa
Sacra
/
Abendmahlsgerät
–
Paramente. Humanismus in Ungarn und Siebenbürgen. Politik, Religion und Kunst im 16. Jahrhundert. Hg. Ulrich A. Wien, Krista Zach (= Siebenbürgisches Archiv, 37; 318
Veröffentlichungen des IKGS, 93). Köln – Weimar – Wien, 2004. 19-58.
Wetter 2004 b
Wetter,
Evelin:
Altkirchliche
Der
Kronstädter
Messgewänder
in
Paramentenschatz. nachreformatorischer
Nutzung. Mit einer Bestandskatalog in Zusammenarbeit mit Jana Knejfl-Fajt. AHA. 45 (2004). 257-315.
Wetter 2008
Wetter, Evelin (Hg.): Formierungen des konfessionellen Raumes in Ostmitteleuropa (= Forschungen zur Geschichte und Kultur des östlichen Europa, 33). Stuttgart, 2008.
Wetter 2008 b
Wetter Evelin: Einführung. Wetter 2008. 9-21.
Wetter 2011
Wetter
Evelin:
Objekt,
Überlieferung
und
Spätmittelalterliche Goldschmiedekunst im
Narrativ.
Historischen
Königreich Ungarn (= Studia Jagellonica Lispsiensia, 8). Ostfildern, 2011.
Wetter [2013]
WETTER,
Evelin
(Hg.):
Schwarzen
Kirche
zu
Der
Paramentenschatz
Kronstadt.
Riggisberg
der 2013
[Előkészületben].
Wex 1984
Wex, Reinhold: Ordnung und Unfriede: Raumprobleme des protestantischen Kirchenbaus im 17. und 18. Jahrhundert in Deutschland. Marburg, 1984.
Wex 1989
Wex, Reinhold: Stilverspätete Kleinbürger oder Freiheit und Zitat? Die Dreifaltigkeitskirche und der Wiederaufbau der Stadt Speyer im 18. Jahrhundert. Marburger Jahrbuch für Kunstwissenschaft, 22 (1989). 113-120.
319
Wimböck 2005
Wimböck, Gabriele: Macht des Raumes, Raum des Bildes: Die Ausstattung der Schlosskirche von Torgau. Glaube und Macht. Sachsen im Europa der Reformationszeit. Hg. Enno Bünz, Stefan Rhein, Günter Wartenberg. Leipzig, 2005. 233267.
Wimböck 2007
Wimböck
Gabriele:
Kirchenraum,
Bilderraum,
Handlungsraum: Die Räume der Konfessionen. Wegmann– Wimböck 2007. 31-54.
Wien 2005
Wien, Ulrich A: Die Humanisten Johannes Honterus und Valentin
Wagner
als
Vertreter
einer
konservativen
Stadtreformation in Kronstadt. Konfessionsbildung und Konfessionskultur in Siebenbürgen in der frühen Neuzeit. Hg. Volker Leppin, Ulrich A. Wien (= Quellen und Studien zur Geschichte des östlichen Europa). Stuttgart, 2005.
Wittstock 1997
Wittstock, Wolfgang: Ein Extra-Kapitel: die Uhrenbemalung. Das Herz von Arch. Ulrich Keicher schlägt für die Schwarze Kirche. Die Restaurierung muss nach 1998 fortgesetzt werden. Allgemeine Deutsche Zeitung für Rumänien. 7. Dezember 1997, 4.
Wühr 1925
Figurenschmuck der Schwarzen Kirche in Kronstadt. Erste Mappe mit acht Originalphotographien. Hrsg. Hans Wühr. Kronstadt, 1925.
Zach 1999
Zach,
Krista:
Stände,
Grundherrschaft
und
Konfessionalisierung in Siebenbürgen. Überlegungen zur Sozialdisziplinierung (1550–1650). Konfessionalisierung in Ostmitteleuropa. Wirkungen des religiösen Wandels im 16. und 17. Jahrhundert in Staat, Gesellschaft und Kultur. Hg. Joachim Bahlcke, Arno Stohmeyer (= Forschungen zur 320
Geschichte und Kultur des östlichen Mitteleuropa, 7). Stuttgart, 1999. 367-391.
Zeidner 1999
Zeidner, Helmut: Die Schwarze Kirche. Kronstadt. Eine Siebenbürgische
Stadtgeschichte.
Hrsg.
Harald
Roth.
München, 1999. 150.
Zikeli 2002
Zikeli, Daniel: „Ach schläfst du Siebenbürgen noch?” Der siebenbürgisch-sächsische Pfarrer Markus Fronius (1659– 1713). Studien zu Leben und Werk (= Academia, 6). Bukarest, 2002.
Zimmermann – Stenner 1928 Zimmermann Franz – Stenner Friedrich: Das Wappen der Stadt Kronstadt. Burzenland 1928. 1-3.
Zwierlein 2011
Zwierlein, Cornel: Die Alltäglichkeit der Großbrandgefahr und die Bedeutung visueller Affektsteuerung in der Geschichte von Brandwahrnehmung und Brandbekämpfung. Koppenleitner 2011. 191-210.
321
