Az atomerőművek biztonságának megítéléséről A közelmúltban megkérdezte egy rádiós műsorszerkesztő, hogy mi a helyzet az atomerőművek biztonságának megítélésében, és mi a véleményem. Tehát nem magáról a nukleáris biztonságról, hanem annak megítéléséről kívánok szólni. A megítélés rendkívül szélsőséges, különösen a Csernobili (1986), ill. a Fukusimai (2011) atomerőművek súlyos katasztrófája után. A megítélésben az eloszlásfüggvény szerint a legszélsőségesebb vélemények között mindenféle közbülső árnyalat megtalálható. Az atomerőművek biztonsága a bekövetkezhető nukleáris események következményei alapján ítélhető meg, amelyek az alábbi táblázat szerint, a nemzetközileg elfogadott INES Nukleáris Esemény Skála szerint nyernek besorolást. A Nemzetközi Nukleáris Eseményskála (INES, International Nuclear Event Scale) a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (IAEA/NAÜ) által bevezetett skála, amely nukleáris balesetek esetén megkönnyíti a biztonsági helyzet kommunikálását. A nukleáris események osztályozására az alábbi 7 fokozat létezik: INES Nukleáris Esemény Skála Atomerőművekben bekövetkezett események nemzetközi skálája Kategória 0
Meghatározás Esemény Skála alatti N/A események
1
Üzemzavar
2
Üzemzavar
3
Üzemzavar
4
Baleset
5
Baleset
6
Baleset
7
Baleset
Hatás A biztonság szempontjából nincs jelentőségük
A biztonsági intézkedések olyan megszegése, mely még nem jelent kockázatot sem a dolgozókra sem a lakosságra. Biztonsági következményei már lehetnek, de a dolgozók járulékos sugárterhelése nem haladja Üzemzavar meg az éves dóziskorlátot. A dolgozók sugárterhelése meghaladja a dóziskorlátot, de a legjobban veszélyeztetett lakosság Súlyos üzemzavar egyedei legfeljebb csak néhány tized mSv dózist kapnak. Ilyen rendkívüli esemény már részleges zónaolvadás következménye. A dolgozók kis részében Elsősorban létesítményen akut egészségkárosító hatások jelentkeznek, de a legjobban veszélyeztetett lakos legfeljebb belüli hatású baleset néhány mSv sugárterhelést kaphat. A reaktorzóna súlyos károsodása következtében a radioaktív izotópok olyan mennyiségben Telephelyen kívüli juthatnak ki a környezetbe, ami már veszélyezteti a lakosságot (1014-1015 Bq). Ebben az estben kockázattal járó baleset a lakosságra vonatkozó BEIT-eket részlegesen végre kell hajtani. Amikor jelentős mennyiségű radioaktív anyag (1015-1016 Bq) kibocsátása során súlyos Súlyos baleset egészségkárosító következmények jelentkeznek. Ennek megelőzésére a balaset-elhárítási intézkedési terveket (BEIT-eket) teljes körűen alkalmazni kell. Amikor a reaktortartályban lévő radioaktív anyagok nagy része kijut a környezetbe (>1016 Bq).Ilyen estben fennáll a korai sugársérülés veszélye mind az atomerőműben, mind a közvetlen Nagyon súlyos baleset környezetében. A késői egészségkárosító, illetve környezeti hatások pedig nagy területen jelentkeznek. Rendellenesség
A fokozatok részletezése (Wikipédia)
7. fokozat Nagy radioaktivitású anyagok kerülnek ki a környezetbe. Ezek között a láncreakció rövid és hosszú felezési idejű bomlástermékei találhatók. A sugárzás mennyisége meghaladja a 10000 T becquerelt. Nagy területeken, akár több országban is súlyos egészségkárosító és környezeti hatásokkal. Példa: Csernobili atomkatasztrófa (Szovjetunió, ma Ukrajna), 1986 és Fukusimai atomerőmű-baleset (Japán) 2011. 6. fokozat Radioaktív anyagok kerülnek a környezetbe. A sugárzás mennyisége 1000-10000T becquerel között van. A súlyos egészségkárosító hatások korlátozására teljes körű helyi ellenintézkedésekre van szükség. Példa: Kisztim (újrafeldolgozó üzem a mai Oroszországban), 1957. 5. fokozat Radioaktív anyagok kerülnek ki a környezetbe. A sugárzás mennyisége 100-1000T becquerel között van. A veszélyeztetett üzemben részleges ellenintézkedésre van szükség. Példa: Windscale (Anglia), 1957. Vagy: Komoly károsodás a nukleáris berendezésekben. Komolyabb károsodás lehetséges a reaktor aktív zónájában, nagyobb baleset vagy tűz vagy radioaktív anyagok kiszabadulása épületen belül. Példa: Three Mile sland (Amerikai Egyesült Államok), 1979. 4. fokozat Radioaktív anyagok kerülnek ki a környezetbe, a külső radioaktivitás növekedése azonban csak néhány millisieverttel haladja meg az átlagos háttérsugárzást. Az ellenintézkedések korlátozottak, például a helyi élelmiszerek ellenőrzése. Példa: Windscale, 1973. Vagy. Meghatározó mértékű károsodás a nukleáris berendezésekben. Olyan jellegű károsodások tartoznak ide, amelyek nehézséget okozhatnak a helyreállítás során – részleges zónaolvadás. A dolgozók kis részében akut egészségkárosító hatások jelentkezhetnek. Példa: Saint-Laurent (Franciaország), 1980. 3. fokozat A dolgozók sugárterhelése meghaladhatja a dóziskorlátot, de a legjobban veszélyeztetett emberek csak néhány tized millisievert dózist kaphatnak. A biztonsági rendszer hibája, amely balesethez vezethet. Pl.: Paks (Magyarország), 2003 2. fokozat Biztonsági következményei már lehetnek, de a dolgozók éves sugárterhelése nem haladja meg az éves dóziskorlátot. A biztonsági berendezések olyan hibája, amely mellett még elégséges a védelem a balesetek elkerülésére.
1. fokozat A biztonsági intézkedések olyan megszegése, ami még nem jelent veszélyt sem a dolgozókra, sem a lakosságra. Működési hibák, emberi hibák, nem megfelelő eljárások alkalmazása. 0. fokozat Nincs biztonsági kockázata. Egyéb üzemi esemény. Eddig tehát az nukleáris létesítmények történetében 8 minősített esemény következett be, amelyek közül kettő a legsúlyosabb 7. fokozatba, és sajnálatos módon a 2003 évi paksi esemény a 3. fokozatba nyert besorolást. A biztonsághoz viszonyuló csoportok A fenti rövid tájékozódás után rátérhetünk a fontosabb megítélési csoportok jellemzésére: Kezdjük talán az abszolút „atomhívőkkel”, akik különböző okok alapján az atomenergia békés hasznosításának feltétlen hívei, az atomerőművek biztonságát abszolúte elfogadottnak értékelik. Az okok rendkívül sokszínűek. Első helyen említendők a piaci befektetők, az atomerőműveket üzemeltetők, a kutatás-fejlesztés finanszírozói. Tudni kell, hogy az atomerőművek fejlesztésébe, az atomerőművi gyártóiparba óriási pénzeket invesztáltak. Az érintett cégek az USA-ban az atombombák kifejlesztésére fordított (a katonai költségvetésből finanszírozott) hatalmas fejlesztések rendkívülien gazdag és sokoldalú tudományos és technológiai eredményeinek hasznosításában voltak érdekeltek. Ezek alapján születtek meg a háború után az első békés célú atomreaktorok. A reaktorok nukleáris biztonságának már ekkor nagy szerepe volt, amelynek elfogadtatásában jelentős szerepet töltött be a magyar származású fizikus: Teller Ede. Nagyrészt az ő felelős harcának volt köszönhető, hogy az első plutónium termelő reaktorokat, nukleáris biztonsági hiányosságaik miatt leállították. Ennek a megítélési csoportnak alapvető célja a befektetések megtérülése, ill. a maximális profit elérése. Az első reaktorfejlesztők sorában elsősorban az USA-t, Angliát és Franciaországot kell megemlíteni. Először a grafit moderátoros reaktortípusokat fejlesztették, csak később tértek rá a biztonsági és gazdasági okokból egyaránt előnyösebb vízhűtésű reaktorokra. (Zárójelben meg kell jegyezni, hogy a Csernobil-típusú reaktorok is grafit moderátorosak.) Franciaország egyértelműen nemzetbiztonság- és energiapolitikai megfontolásból fejlesztette ki atomiparát, hogy függetlenné válhasson az olajellátás bizonytalanságaitól. A villamos energia 70-80 %-át ma is atomerőműveiben állítják elő. Az atomipar érdekeltségei a csernobili katasztrófáig hatalmas összegeket kasszíroztak, miközben eltűrték a NAÜ égisze alatt egyre erősödő és egyre bonyolultabbá váló biztonsági szabályozási és felügyeleti rendszert. A felügyelet természetesen mindenféle nukleáris anyagra, és az azzal összefüggő tevékenységre kiterjed. A rendszerváltozások után a NAÜ irányítása és támogatása mellett jelentős biztonságnövelő intézkedéseket hajtottak végre az atomerőművel rendelkező volt szocialista országok. Ennek keretében egyes Csernobil-típusú egységek végleges leállításra kerültek. Egy másik csoportba sorolhatók azok az elkötelezettek, akiknek az egzisztenciája és viszonylagosan magas jövedelme valamilyen formában az atomenergia iparhoz kacsolódik. Ide sorolhatók a kutatásfejlesztés területén dolgozó vezetők és szakemberek, a gyártás területén, az atomerőművek szerelése és üzemeltetése területén tevékenykedő, különböző szakképesítésű dolgozók. És természetesen nem feledkezhetünk meg a nukleáris hatóságokról, egészen az ENSZ égisze alatt működő Nemzetközi Atomenergia Ügynökségig, annak jól fizetett szakértőire is gondolva. Mindahányan nagy valószínűséggel meggyőződéssel vallják, hogy az atomerőművek kellően biztonságosak. Ebbe a csoportba tartozó tudósok és szakemberek vannak a leginkább tisztában az atomerőművek valós veszélyeivel, a nukleáris biztonság kockázataival, ill. garanciáival. Viszonylag kis hányaduk végzi a különböző biztonsági analíziseket (pl. várható üzemzavarok vagy külső hatások lefolyását és azok következményeit vizsgálva), közöttük azokat, amelyek számszerűsíteni próbálják pl. a zónaolvadással járó súlyos balesetek bekövetkezésének valószínűségét. Nem merném megbecsülni, hogy e csoport
hányadrésze szavazna az atomreaktorok végleges leállítása mellett. Ugyanis egyedül az ő véleményük igazán mérvadó. Utólag be kell vallanom, hogy annak idején a paksi blokkok biztonságának utólagos megítélésére szolgáló szimulációs eredmények számomra nem voltak meggyőzőek. Minden veszélyes ipari létesítménynek, így az atomerőműveknek is vannak gyenge pontjai. A biztonság nem tehető egyenszilárdságúvá minden területen és minden tekintetben. Következik egy széles réteg, amelynek a szakmai hozzáértése hiányos, ezért a kockázatokat igazán sem mérlegelni, sem megítélni nem képes. Álláspontját közvetett tudásbázis alapján alakítja ki, a „hozzáértő barátom biztosan jól tudja” alapon. Véleménye e szerint lehet ilyen is, olyan is. Az eloszlásfüggvény szerinti legszélesebb réteg ismeretei, tudása alapján nem tudja megítélni az atomenergia hasznosításával járó veszélyeket, ill. kockázatokat. A fizikai alapismereteknek sincs a birtokában, így a véleményét döntően a médiumokban olvasottak, ill. hallottak alapján alakítja ki. De ha a kérdésben szavazást írnának ki (pl. támogatja-e egy atomerőmű építését?), élve demokratikus alapjogával, elmenne szavazni. A következő, sajnálatos módon elég széles réteg, amely el sem menne szavazni. Számukra teljesen érdektelen a téma. Valószínűleg a Csernobili és a Fukusimai katasztrófákról sem hallottak. Az atombombákról talán igen. Haladva az eloszlásfüggvény másik ágán, következik talán a leginkább talányos csoport, amelynek képviselői, hiányos tudásuk és felkészültségük ellenére határozottan atompártiak. Tűzön-vízen át. Úgy gondolják, hogy az atomenergia hasznosítása nélkül nem oldható meg a jövőben az emberiség energiaellátása, A fúziós reaktorok jövőjében valószínűleg nem hisznek, de a fissziós (maghasadásos), a tenyész- és egyéb reaktorokról, s mindezek jövőbeni kilátásairól sem tudnak sokat. De biztosan elmennének szavazni, és az igen (támogatom) köröcskébe írnák be az x-et. Ők valójában hisznek az atomenergiában. A baj akkor kezdődik, amikor másokat is meg akarnak téríteni. Többet illene a szakirodalmat tanulmányozniuk. A műszaki gyakorlatban a féltudás a legveszélyesebb, minthogy a megépített ház, a híd, a stadion (éppen foci világbajnokság van) nem omolhat össze (ezért e feladatokat profikra kell bízni), de a döntések befolyásolására hajlamosak. A politikusok, mint döntéshozók sajnos mindenkor befolyásolhatók, hiszen ki vannak szolgáltatva tanácsadóiknak, mert nem polihisztorok. Ez a szakember típus általában árulja is a féltudását. De a döntéshozón múlik, hogy milyen tanácsadókat választ és milyen tanácsokat követ. Tragikusnak tartom, ha pl. egy atomerőmű vezetője szakmailag nem érti, mert nem is értheti azoknak az intézkedéseknek a tartalmát, amelyeket ő terjeszt a döntéshozók elé. Skrizofén állapot. Következik egy szerény csoport, amelynek tagjai tudományosan felkészültek, pontosan ismerik az atomerőművek kockázatait, a nukleáris biztonsággal összefüggő előírásokat és szabályzatokat, a biztonságos üzemeltetéssel kapcsolatos szigorú kritériumokat, az emberi tényező szerepét, és reálisan fel tudják mérni a Csernobili és Fukusimai tragédiák helyét az atomenergia történetében. Mindezek alapján új atomerőmű építését nem támogatnák. Végül következnek a csípőből tüzelők. Elvi és nem szakmai alapon ellenzik az atomenergia hasznosítását, persze a veszélyekre és kockázatokra hivatkozva. Általában megélnek ebből, sőt az atomellenes lobbiktól akár jelentős támogatásokat tudnak szerezni. Vannak világméretű és regionális, ill. helyi szervezeteik. Ide sorolhatók általában a környezetvédelmi mozgalmak, az ökopártok és ökoszervezetek, a megújuló energiákat szélsőségesen támogatók és a szén-dioxid kibocsátás elleni ádáz harcosok. Minden új atomerőmű létesítése tájékán megjelennek. Tiltakoznak, bejelentenek és feljelentenek, bírósági eljárásokat indítanak. Az alapos, tudományos szakmai vélemények és érvek helyett populista és jogi eszközöket alkalmaznak. Alapelvük a tiltakozások folyamatos fenntartása, amihez külön retorikai nyelvezetet alakítottak ki. Tisztelet a kivételnek, mert ilyen is van. Nem eredménytelenül dolgoznak, mert világszerte viszonylag sok létesítést sikerül megakadályozni (nemcsak az atomenergiára gondolva), ill. az engedélyezési eljárásokat ellehetetleníteni. Biztonsági ellenérveik gyakran gyerekesek. Egyúttal általában klímavédők is, ami lehetővé teszi a megítélésüket.
A klímát ugyanis nem kell és nem is lehet védeni, különösen nem a szén-dioxid kibocsátásának csökkentésével, minthogy a szén-dioxid nem káros anyag. A klímahívők tévúton járnak. Mindezek után megkérdezhetjük: állampolgárként kire hallgassunk, kinek a véleményére támaszkodva szavazzunk, ha a politika biztosítja e demokratikus lehetőséget. Sajnos a politika általában nem vállalja fel e lehetőséget, mert eleve fél a kudarctól. Németország a Fukusimai súlyos baleset után népszavazás nélkül döntött az atomenergiából való kiszállás mellett. Annakidején Ausztriában, miután elkészült az első atomerőművük, Kreisky kancellár népszavazást írt ki az üzembehelyezés támogatására. A többség nem szavazta meg, a kancellár lemondott. Csernobil után az olasz atomerőműveket leállították. Fukusima után a gazdasági válság elején Olaszországban népszavazást írtak ki az atomerőművek újraindítására, a többség nem szavazta meg. Szlovákiában, Csehországban, Romániában, Bulgáriában elhúzódik, akadozik az atomerőművek bővítése, ill. az új atomerőművek engedélyezése. A népszavazást nem vállalják fel. Magyarország viszont határozott lépést tett a Paksi Atomerőmű bővítésével kapcsolatban, a magyar-orosz államközi szerződés aláírásával. Versenyeztetésre nem került sor. Népszavazás kiírása esetén a projekt nagy valószínűséggel elbukott volna. De hát vissza kellene térnünk a létesítendő blokkok biztonsági megítélésére. Valószínűleg még a legilletékesebb szakemberek sincsenek kellő információ birtokában, hogy reálisan és megalapozottan véleményt, ill. felelős álláspontot alakíthassanak ki a szóban forgó továbbfejlesztett 1200 MW-os orosz blokktípus nukleáris, ill. műszaki üzembiztonságát illetően. Talán nem túlzás, ha azt állítom, hogy a biztonság kérdésében mély vízbe ugrottunk. Kérdés, hogyan tudunk majd úszni? Csak megemlítem, hogy miképpen kellene eljárni, mert van jó példa. Németországban egy független szervezet alakult annakidején: a Gesellschaft für Reaktorsicherheit (GRS). Több városban ma is még működik. A legkorszerűbb tudományos vizsgálatokra szakosodott az atomreaktorok nukleáris biztonsága területén. Szolgáltatásait üzleti alapon a kormányzat is igénybe vette. Világszerte nagy tekintélyt vívott ki magának. A végén egy nagyon súlyos kérdést kell még feltennem: elegendő-e, kellően megnyugtató-e, ha a nukleáris baleseteket csupán szimulációs vizsgálatok alapján ítéljük meg, minthogy valóságos kísérleteket nem lehet végrehajtani? Hasonló a helyzet, mint a hivatalos klímapolitikában, hiszen a globális felmelegedéssel kapcsolatos következtetéseket is csupán komplex klímamodellekre épülő szimulációs vizsgálatok eredményei alapján fogalmazzák meg. De ott számos egyéb, a klímaváltozással kapcsolatos tudományos ismeretre és tényre támaszkodva biztonsággal kijelenthetjük: „ És mégsem melegszik a Föld!” Nem a klímát kell védeni, hanem a környezetünket! (Petz Ernő, 2014. 07. 09.)
