A birtoklás kifejezése a magyarban és az olaszban W. Somogyi Judit 1. A birtoklást, a valamihez való tartozást, a birtok és birtokos között fennálló kapcsolatot az egyes nyelvek eltérő morfo-szintaktikai és szemantikai eszközökkel jelenítik meg, a különbözőségek jellege és mértéke akár rokon nyelvek esetében is számottevő lehet. Az alábbiakban a birtoklás és a birtokviszony
kifejezésének
főbb
lehetőségeit
vetjük
össze,
elsősorban
morfológiai megközelítésben, az agglutináló magyar és a flektáló olasz viszonylatában. Mivel az adott keretek között csak igen szelektív vizsgálatra nyílik lehetőség, a feltételezhetően inkongruenciát mutató eseteket vesszük figyelembe, de például a birtoklást vagy nem-birtoklást már önmagukban (alapalakjukban) jelentő kifejezésekkel (gazdag, kopasz stb.) nem foglalkozunk. 2. A birtoklás nyelvi kifejezése A birtoklás (összetartozás), valamint a nem-birtoklás jelentését különböző nyelvi struktúrák fejezhetik ki. Mondatban a birtok és a birtokos megnevezése mellett a birtoklás ténye is megjelenik (A kesztyű a bátyámé); ennél kisebb szintű szerkezetekben megnevezésre kerülhet a birtoklás ténye és a birtok (birtokában tart valamit), illetve utalhatunk a birtokra és/vagy a birtokosra (testvér, saját; céltalan). A birtok és birtokos között fennálló alárendelő kapcsolatot birtokos jelzős szerkezet fejezi ki (a fiú könyve), de ez a viszony megjelenhet más nyelvi egységben, például minőségjelzős főnévi szerkezetben (piros tetős ház), összetett főnévben vagy melléknévben (ablakszárny, kedveszegett). A birtokos reláció nem mindig jelent tényleges birtoklást: valóságos birtokviszonyon
vagy birtoklásszerű kapcsolaton kívül jelölhet konkrét v.
elvont összetartozást – rokonsági kapcsolatot, rész-egész vagy eredet-ok viszonyt, tulajdonságot (pl. a hó fehérsége) stb. - illetve formális birtokviszonyt (Pécs városa). A tagok összetartozására egyértelmű morfológiai elem utal(hat), amely általában csak az egyik tagot jelöli, és amelynek funkciója lehet kizárólag a birtoklás kifejezése; ebben az esetben ún. „nyelvtani birtoklásról”, egyébként „nyelvtani jelentésről” vagy „szemantikai birtoklásról” beszélhetünk (Gaál 1978: 14). A magyarban léteznek a birtokviszony mindkét tagját megnevező jelöletlen alakok (napfény), és előfordulhat kétszeres jelölés is (Katinak a cipője). A reláció tagjai (birtok és birtokos) a mondatban, önállóan vagy a másik taggal szerkezetet alkotva, különböző szerepű összetevőként jelenhetnek meg (alany, tárgy stb.). 119
3. A birtoklás kifejezése az egyes nyelvi szinteken (morfo-szintaktikai jellemzők) 3.1. Morféma A birtokosság a magyarban névszói alapkategória: birtokos személyjel jelöli a birtokos személyét és számát a birtokszón (könyved); birtokjel utal a birtokra a birtokost jelölő szón (orvosé/övé); a birtok többes számát birtoktöbbesítő jel mutatja (kezei). Birtokos személyjelet tartalmazhat néhány olyan, a névutók közé sorolt határozó ragos névszói névutó is, amely birtokos szerkezetből származik, és tartalmas főnévhez járulva szabályos birtokos jelzős szerkezetet alkot (vmi(nek) alapján, céljából) (Keszler 2000: 260-61). Fentieken kívül a birtokost jelölik: a -nak/-nek rag „birtokos részeshatározó” (dativus possessivus) jelentésben (Misinek van kutyája); a rész-egész viszonyok megnevezési lehetőségei közül a birtoklást kifejező „rész az egészben” -ban/ben ragja (tag a csapatban → a csapat tagja) (Hegedűs 2005: 70-71); a birtokra utalnak egyes melléknévképzők a „valamivel bíró, valamivel ellátott” jelentésben (kalapos, szőke hajú). Negatív birtoklást fejez ki a „valamivel nem rendelkezik” értelmű -talan/-telen, -(a)tlan/-(e)tlen fosztóképző (hajléktalan). Az olaszban nincs pozitív birtoklást jelölő inflexiós vagy derivációs morféma. A latin genitivus possessivus rag csupán néhány összetett főnévben öröklődött át (nőnemű főnevek esetében az ae > e változás eredményeként): ol. acquedotto ’vízvezeték’ < lat. aquae ductus stb. Negatív birtoklást fejeznek ki a több jelentésű s-, dis-, a-, in- prefixumok a „valamivel nem rendelkezik” jelentésben:
sdentato
’fogatlan’
(vs.
dentato
’foggal
bíró’),
disoccupato
’munkanélküli’, atono ’hangsúlytalan’, incolore ’színtelen’. Itália egyes (déli) területein az in- (ritkábban az inter-) prefixum keresztnévhez járulva (in + X) az „X családjához tartozó” jelentésű családnevet eredményezi: Indomenico (Marcato 2009: 75). Ezek nem azonosak a magyar Abafi (< Aba fia) tipusú összetételekkel, amelyhez hasonló alakok (elvétve) léteznek az olaszban is: Fittipaldi (< fi(glio di) Tipaldo ’Tipaldo fia’) (Marcato 2009: 76-77). 3.2. Szó A birtokos reláció fogalmát önálló lexémaként már jelentésükben is kifejező, a birtokot megnevező főnevek (mint például a barát szó és annak olasz megfelelője: amico) mindkét nyelvben megtalálhatók, és morfoszintaktikai viselkedésük - a birtokosság szempontjából - nem mutat eltérést. Az összetett szavak a magyarban lehetnek jelöletlen vagy jeles szóalakokból létrejött 120
egységek.
Előbbiek
egyszeres
jelölésű
birtokos
szerkezet
redukciójából
származnak. A jelöletlenség a birtokos számától függ: több birtokos esetén „visszaépül” a jelzős szintagma, amelyben a birtokszó ismét jelölést kap (állomások főnöke). Néhány jelöletlen összetétel névutós szerkezetre vezethető vissza (munkanélküli). A jelölt összetételeken jel állhat az előtagon (kedveszegett), az utótagon (világvége), vagy mindkettőn (fejebúbja). Az előtag birtokjele nem az utótagra vonatkozik (nem azt jelöli birtokosként), hanem az összetételen „kívülre” mutat; a mindkét tagon jelölt szóalakok két birtokos szerkezetből származnak (Keszler 2000: 323). A birtoklást kifejező egybeírt összetételek az olaszban mindig jelöletlenek; lehetnek birtokos jelzős szerkezet redukciójából származó endocentrikus összetett főnevek, vagy más szerkezetre (pl. VP) visszavezethető ezocentrikus összetételek: nullatenente ’nincstelen’ (szó szerint: ’semmit bíró’); létezik néhány, a senza ’nélkül’ elöljárószóval alkotott alak: senzatetto ’hajléktalan’. Az endocentrikus (N+N szerkezetű) összetételek többségében az olasz szintaktikai szabályoknak megfelelően a bal oldali elem a szerkezet feje, így ez veszi fel a többes szám jelét: capistazione ’állomásfőnökök’. (Hasonló, összetételen belüli többes jel előfordul a magyarban is, vö. bolondokháza, azonban itt a birtokos áll többes számban, és az összetétel egyes számú alakkal nem létezik.) Több birtokos esetén - a magyarhoz hasonlóan – itt is megjelenik a birtokviszonyra utaló morféma, és a redukálódott alak „visszaépül” szintagmává: capi delle stazioni ’állomások főnökei’. 3.3. Szintagma A magyarban a birtokos jelzős szerkezetben a birtok mindig jelölt, a birtokos lehet jelölt vagy jelöletlen. A birtokos a birtokjeles szó vonzata, szintaktikai szerepe lehet determináns vagy bővítmény. Előbbi esetben ragtalan főnév vagy személyes névmás, determinánsi pozícióban áll (megelőzi a predikatív NP-t /NUMP-t), és determinánsi jegyet kap: a fiú+Ø könyve. Utóbbi esetben a -nak/nek ragot veszi fel (dativus possessivus); “belső topikalizáció” eredményeként szintén a birtokszó elé kerülhet (a könyve a fiúnak a fiúnak a könyve), és bizonyos esetekben a mondatban az ige más vonzataival egy szintre emelkedhet (É. Kiss, Kiefer, Siptár 1998: 82-88), vagyis a mondat bármely helyére, elkülönült összetevőbe is kerülhet (Szabolcsi, Lackó 1992: 190). Az olaszban a birtok sohasem jelölt, a birtokos megnevezése birtokos jelzős szerkezetben kétféle módon történhet: a) analitikus alakban, azaz főnevet vagy 121
személyes névmást tartalmazó prepozíciós szintagmával, amelynek alaptagja a di elöljáró szó (di NP/Pron. pers.]: il libro del ragazzo ’a fiú könyve’, il libro di lui ’az ő könyve’; b) szintetikus formában, birtokos jelzővel kifejezve, amely jelöli a birtokos személyét és számát, de a birtokkal egyetetve jelöli annak nemét és számát is: il suo libro ’az ő könyve’ (birtokos: E. sz. 3. személy; birtok: E. sz. hím nem). A birtokost megnevező elem - a barát tipusú főneveket nem számítva, vö. 3.2. – az olaszban nem vonzat.
Az analitikus formában kifejezett birtokos
mindig a birtokszó után áll, hasonlóan más minőségjelzős bővítményhez (il libro grande ‘a nagy könyv’), amely lehet szintén di-vel álló prepozíciós szintagma is: un cancello di ferro battuto ‘kovácsolt vas(ból készült) kapu’, il libro di matematica ‘a matematika könyv’ stb. A birtokos jelzőnek sajátos státusa van, pl. csak ez kerülhet determinánsi pozícióba: il suo libro (kivételt képez a hivatali szövegben előforduló il di lui padre ’az ő apja’ formula); fókusz vagy kontraszt esetén a főnév utáni (bővítményi) helyet foglalja el: il libro suo; az elidegeníthetetlen v. hozzátartozó (vagy annak vélt) birtokszó mellől elmarad: Ho perso i [miei] guanti ’elvesztettem a kesztyűmet’ stb. Mondatban a diNP alakban kifejezett birtokost bizonyos esetekben a hangsúlytalan, ún. partitiv-genitiv ne névmás helyettesítheti: Ho visto il padre della ragazza ‘láttam a lány apját’ Ne ho visto il padre. A hangsúlytalan névmás az igéhez tapad, így a birtokos – a magyarhoz hasonlóan - kikerül a birtokos szerkezetből és igei bővitményi szintre emelkedik (Vanelli 1988: 108-109). A birtokost mondatban bizonyos feltételek esetén (pl. ha a birtokszó testrészt fejez ki) egy a prepozíciós alaptagú PP is megnevezheti: Ho lavato le mani a Giulio/ a lui ‘Megmostam Gyula/az ő kezét’ (Salvi 1988: 114-115). Ez az ún. indirekt bővítmény az ige bővítménye, amelyet a (teljes szám- és személyparadigmával rendelkező) dativusi hangsúlytalan névmás helyettesíthet: Ho lavato le mani a Giulio Gli ho lavato le mani. A ne hangsúlytalan névmáshoz hasonlóan ez is az igéhez tapad, és – a ne-vel ellentétben, amelyik nem utal sem a birtokra, sem a birtokosra - jelöli a birtokos személyét, számát; 3. személy esetén a nemét is (gli/le); nem utal azonban semmilyen formában a birtokra. 3.4. Mondat A birtoklás tényét mondatban mindkét nyelvben kifejezheti birtoklásige, névszói (névszói-igei) állítmány, igei szókapcsolat. Ez utóbbi esetében nincs lényeges eltérés a két nyelvben: az állítmány lehet ún. „tartalmas” ige (birtokol vmit – possedere qc)
122
vagy funkcióigével alkotott szerkezet (birtokában tart vmit – tenere in possesso qc). A birtokos a mondat alanya; a birtokszó az ige tárgyi v. határozós vonzata. A magyar névszói v. névszói-igei állítmány (A ház a fiúé/az övé (volt)) olasz megfelelője mindig tartalmaz egy kopula szerepű elemet, amely a létigén kívül (essere) lehet néhány „gazdagabb jelentésű” ige (rimanere ’marad’, diventare ’válik’, sembrare ’tűnik’ stb.). Ez utóbbiak mellett a birtokost - az állítmány névszói részeként - csak a (szintetikus alakú) birtokos jelző nevezheti meg (itt névmási szerepben), míg a létige mellett az analitikus forma is állhat: La casa è del ragazzo/ di lui/suo ’A ház a fiúé / az övé (= személyes névm.) / az övé (= birtokos jelző)’. A birtoklásigét tartalmazó mondatokban jelentős különbségeket figyelhetünk meg a két nyelv viszonylatában. A magyar mondatban – (Nekem) van házam – az intranzitiv birtoklásige alanya a (birtokos személyjeles) birtokszó, a –nak/-nek ragos bővítményként kifejezett birtokos a felszíni szerkezetben nem mindig jelenik meg (mivel a birtokos személyére, számára vonatkozó információk a birtokszón megjelennek). Az olasz birtoklásige a tranzitiv avere (< habere): alanya a birtokos, tárgya a birtokot megnevező elem: (Io) ho una casa. (Az alany kifejezése itt azért nem kötelező, mert az ige személyragjai utalnak az alany számára és személyére.) Kisebb eltérések mutatkoznak abban az esetben is, amikor a birtoklásigét tartalmazó mondatokban a birtokot megnevező főnévi szerkezet helyett főnévi igenév áll (Palinak van mit olvasnia). A magyarban ez az igenévi alany (ti. a van alanya) – azon túlmenően, hogy felveszi a birtokos személyjelet – kiegészül egy tárgyi vagy határozós bővítménnyel, és ezt kérdő formájú névmás tölti be (Keszler 2000: 403), a főnévi igenév vonzatkeretének megfelelően: Misinek van kihez fordulnia/ kivel táncolnia /kinek adnia a kulcsot stb. Az olaszban a főnévi igenév az avere tárgya; előtte csak a határozós vonzattal (is) álló ige esetében áll (a vonzatának megfelelő) kérdő névmás (az előbbi magyar mondatok olasz megfelelőiként: Misi ha a chi rivolgersi /con chi ballare / a chi dare le chiavi stb.). Tárgyas igéknél a főnévi igenév előtt a da (elöljárószó, itt mondatbevezető szerepben) áll: Paolo ha da leggere ’Palinak van mit olvasnia’. Ennek a mondatnak azonban másféle értelmezése is lehet: ’Palinak olvasnia kell’. Az olaszban ugyanis az avere számos igei szókapcsolatot alkot (pl. avere fiducia in qc ’bízik vkiben’), és ezek közé tartoznak az avere da fare ’dolga van (intranz.)’, avere da fare qc ’meg kell csinálnia vmit’ kifejezések is (ez utóbbiban a fare ’csinál’ ige helyett más tárgyas ige is beilleszthető).
123
4. Összegzés Vizsgálatunk során igyekeztünk minél átfogóbb képet adni az inkongruenciát mutató esetekről. Láthattuk, hogy minden vizsgált nyelvi szinten jelentős eltérések mutatkoznak a két nyelv viszonylatában, amelyek azonban nem minden esetben vezethezők vissza tipológiai különbségekre. Az eddigi eredmények biztos kiinduló pontként szolgálhatnak a téma teljes körű vizsgálatához, de egyben rávilágítanak a téma összetett voltára is. Irodalom
É. Kiss K., Kiefer F., Siptár P. 1998. Új magyar nyelvtan. Budapest : Osiris. Gaál E. 1978. A birtoklás kifejezése a mai magyar nyelvben. Nyelvtudományi Értekezések 97. sz. Bp.: Akadémiai. Hegedűs, R. 2005. Magyar nyelvtan. Bp.: Tinta. Keszler, B. (szerk.) 2000. Magyar grammatika. Bp.: Nemzeti tankönyvkiadó. Marcato, C. 2009. Nomi di persona, nomi di luogo. Introduzione all’onomastica italiana. Bologna: Il Mulino. Salvi G. 1988. Sintassi. In: Lexikon der Romanistischen Linguistik (LRL), ed. Holtus G., Metzeltin M., Schmitt C., vol. IV. Tübingen: Max Niemeyer Verlag. 112-132. Szabolcsi A., Laczkó T. 1992. A főnévi csoport szerkezete. In: Kiefer F. (szerk.). 1992. Strukturális magyar nyelvtan. 1. Mondattan. Bp.: Akadémiai. 179-298. Vanelli, L. Morfosintassi. In: Lexikon der Romanistischen Linguistik (LRL), ed. Holtus G., Metzeltin M., Schmitt C., vol. IV. Tübingen: Max Niemeyer Verlag. 94-112.
124
