A BESZÉLŐ KÖNTÖS NYOMÁBAN

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 1 Szövegkönyv

„A BESZÉLŐ KÖNTÖS” NYOMÁBAN CÍMŰ KIÁLLÍTÁS

SZÖVEGKÖNYVE ÍRTA ÉS SZERKESZTETTE: HAJAGOS CSABA NYELVI LEKTOR: DR. BEREZNAI ZSUZSANNA KÖZREMŰKÖDTEK: DR. WICKER ERIKA DR. KRISTON VÍZI JÓZSEF ROSTA SZABOLCS DR. SÁROSI EDIT V. SZÉKELY GYÖRGY

KECSKEMÉTI KATONA JÓZSEF MÚZEUM

2015 1

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 2 Szövegkönyv

III. A. terem előtti bejáró „BOLDOG LEHETSZ IMMÁR, KECSKEMÉT, MEGKAPTAD A SZULTÁN KÖDMENYÉT.” (Nagykőrösi csúfoló rigmus) „Anno domini 1596. Eger vételekor midőn az Második Mohumet török császár Magyarországba jött volna, az kecskeméti polgárok elejiben menvén, ajándékot vittek neki 600 juhot. 100 ökröt és 14 szekér kenyeret., hogy egy Csauszt küldene hozzájok, ki azon általmenő vitézektől megoltalmazná őket, az Császár 300 aranyat adván nekik és egy vont arany köntöst (kaftánt), meghagyá, hogy hazamenjenek, és ha valaki bántaná őket, az köntöst mutatnák meg neki; ez okáért mihejen valami török sereget láttak, az Bíró az köntöst rávevén, elejekbe ment, Kit látván a törökök lovaikról leugordván az Köntöst megcsdálták és ha az bíró megengedte, ott háltak magok költségén és ha penig nem engedte, elébb állottak.” (1596) III. A. 1. terem

A DUNA-TISZA KÖZE A HÓDOLTSÁG ELŐTTI IDŐKBEN A késő középkori Magyarország Közép-Európa egyik legtekintélyesebb politikai-gazdasági hatalma volt. A történeti kutatások eredményei arra utalnak, hogy a tatárjárás által okozott drámai törést viszonylag gyorsan kiheverte: a mohácsi vészig terjedő időszakban az ország jelentős fejlődést mutat. A Duna–Tisza közén a kunok betelepítése viszonylag gyors megoldást jelentett a terület újranépesítésében és gazdasági hasznosításában. A termőterület növekedése, új földművelési rendszerek és eszközök (pl. aszimmetrikus eke, trágyázás) bevezetése a terméshozam jelentős megnövekedését és új gazdálkodási ágak megjelenését (pl. külkereskedelmi célú külterjes állattartás) hozta. 1. panel KÉSŐ KÖZÉPKORI TELEPÜLÉSHÁLÓZAT A DUNA–TISZA KÖZÉN

A táj A Duna-Tisza köze a későközépkorban az ország ritkábban lakott területei közé tartozott, ami részben a környezeti adottságokkal magyarázható. A folyókat széles ártér kísérte, a mélyedésekben lápok, mocsarak húzódtak. Magas vízállás esetén nagy kiterjedésű vízfelszínek borították a vidéket. A kiterjedt szántók, legelők övezete mellett jelentős erdős területek és fás legelők borították a tájat. A legjellemzőbb fafajták közé a tölgy, a kőris, a nyár és az éger tartozott. Falvak, mezővárosok, puszták A későközépkori tájat kisebb-nagyobb falvak, és a lakosságszámban, jogállásban kiemelkedő mezővárosok hálózták be. Az Árpád- korra jellemző kisebb, sűrűn épült falvak hálózata eltűnt, helyette utcák mentén épült települések váltak általánossá. Emellett sok elpusztult vagy részben lakatlan településről tudósítanak a források. Ezek egy része a még a tatárjárás során pusztult el, mások 2

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 3 Szövegkönyv a gazdasági-termelési rendszer átalakulása, esetleg háborúskodás, járvány miatt néptelenedtek el. A pusztabirtokok lakott településekhez kapcsolódtak, és mezőgazdasági művelés alatt álltak. 2. panel A KÉSŐ KÖZÉPKORI FALUSI TELEPÜLÉSEK KÉPE Templom A késő középkor folyamán a település központjában általában a helyi bányászású réti mészkőből, esetleg téglából épült robosztus épület, a templom állt. A templom körül pedig a bekerített temető helyezkedett el. Lakóházak A jobbágyházak egymástól elkülönült telkeken álltak. A telkeket árok, vagy vesszőből fonott kerítés választotta el egymástól. A belterületen állt a lakóház, mely jellemzően háromosztatú, téglalap alaprajzú épület volt. A ház falát keskeny alapozási árokba és cölöpökre állított faváz tartotta, melyek közé sározott, tapasztott sövényfal került. A lakótér bejárata a középső helységből, a konyhából nyílt, innen lehetett bejutni a lesározott padlójú lakószobába. A lakószobában az ágyak, az asztal, a székek mellett a ruhák és textilek tárolására szolgáló láda állt. A konyhahelységből fűtötték a főzésre szolgáló tűzhelyet, és a szobát melegítő szemes kályhát, így a lakótér füstmentessé vált. A kamrának ebben az időszakban még külön bejárata nyílt az udvarból. A bejárati hosszoldal előtt több esetben faoszlopos tornác is megfigyelhető volt. A kezes jószágok tartására a belső gazdasági udvaron épített (verem) ólak, istállók szolgáltak. 3. panel KÉSŐ KÖZÉPKORI GAZDÁLKODÁS A földművelés rendszerében a későközépkorban jelentős változások mentek végbe. A lakóházak mögötti kertet konyhakerti zöldség- és gyümölcstermelésre használtak. A szántóföldi növénytermesztés a határ felparcellázott részén, szabályozott parlagváltó, illetve két- vagy háromnyomásos rendszerben történt. A megtermelt takarmánynövények közül kiemelendőek voltak a különböző búzafajták, a rozs, a zab, az árpa, a köles. Gyakran használt talajművelő eszközök közé tartozott az aszimmetrikus fordító eke csoroszlyával (8-10 vonóállat összefogásával), míg a betakarításnál használatos eszközök közé a sarló mellett a takaróval felszerelt, hosszú nyelű kasza tartozott. A szőlőt és a gyümölcsöt a szőlőhegyen termelték – hegynek nevezték az Alföldön a sík vidék kis kiemelkedéseit. Az itt megtermelt bor főleg helyi fogyasztásra szolgált. A nagyobb települések határában szőlőhegyek voltak, az itt készített bor a helyi igényeket elégítette ki. A gyümölcsök közül az alma, körte, szilva, meggy cseresznye, őszibarack, kajszibarack, dinnye, dió és szamóca szerepelt a lakosság étrendjében. Az állattartás a helyi szükségleteken kívül az árutermelést is szolgálta. Egyfelől a külterületen piaci értékesítésre tenyésztettek marhát, juhot és lovat. Másfelől élelmezési és földművelési célokra is tartottak állatokat, közvetlenül a ház körüli gazdasági udvarban, földbe mélyített ólakban vagy a felszínre épített istállókban. A sertéstartás helyszínéül a környező erdőket használták, ahol a bükk és a tölgy makk termése volt az állatok fő őszi, téli, esetleg tavaszi takarmánya. A halászat a folyóvizek, tavak mentén, illetve az ártéri területeken a folyóvíz visszatartásával kialakított fokokban folyt. 4. panel VISELET

3

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 4 Szövegkönyv A 16–17. századi kecskeméti viselet eredeti tárgyi emlékei a régészeti ásatások során váltak ismertté. Írott források csak a XVI. század végéről állnak rendelkezésünkre. A korabeli helyi viselet népi viseletnek tekinthető. Az egyes társadalmi rétegek (parasztgazdák, mesteremberek, kereskedők, pásztorok, szolgák) öltözködéskultúrája terén nem voltak nagy eltérések, a vagyoni különbségek a ruhadarabok anyaga, minősége kapcsán figyelhetők meg. A köznép hétköznapi viselete egyszerű, szürke és fehér színű abaposztó darabokból állt, melyeket kapcsokkal fogtak össze. A férfiak fejfedője a fekete süveg volt. A jellegzetes lábbeli a csizma volt, de a szegény emberek, a szolgák bocskorban jártak. A módos emberek abaposztóból készült dolmányt, nadrágot, köpönyeget öltöttek magukra. Mivel a török szigorúan tiltotta a kék és a zöld színt, a halvány fehér abaposztó volt használatos. Az ünnepi alkalmakkor már szívesen magukra öltöttek egy-egy színes, hímzett ruhát is, noha a díszesen hímzett suba később válik általánossá, mint a ködmön. A nők mindig ékesebben öltözködtek, mint a férfiak. 1601-ben a város szakácsnője számára kiadott bérként a következők szerepelnek: egy fejre való, két előkötő, egy ködmön, a későbbi évben két ingváll, saru és cipellő. A túlzott cifrálkodást a katolikus és a református egyház egyaránt tiltotta. Elterjedt volt a felsőruha díszítésére szolgáló ezüst és bronz préselt lemezek (boglárok) használata. A késő középkori népi viselet jellegzetes tartozéka volt a préselt lemezekkel díszített textil- vagy bőröv, melyet pártaövnek neveztek. Az ékszerek között legnagyobb számban a bekarcolt vagy vésett díszű fejes gyűrűk fordulnak elő. Érdekes A tiltott cifraszűr esete: 1698-ban Kecskemét város tanácsa pálcaütésre ítélt egy juhászt cifraszűr viseléséért, a szűcsöt pedig a mintázat lefejtésére kötelezte, amelyet a börtönben bizony volt ideje elvégezni. III. B. 2. a. A TÖRÖK FÉLHOLD ÁRNYÉKÁBAN (Új hódítók a Duna ̶ Tisza közén) 1. panel (vetítés szövege_nyomtatva olvasható) A TÖRÖK ̶ MAGYAR VISZONY A 15-16. SZÁZADBAN 2. panel A TÖRÖK HADSEREG Az Oszmán Birodalom 15 ̶ 16. századi hódításait és katonai győzelmeit a jól szervezett és fegyelmezett hadseregének köszönhette. A tűzfegyverek használatának bevezetésével korszerű tüzérséget szerveztek, melyet várostromok során és nyílt színi harcokban is sikeresen alkalmaztak. A török hadsereg két fő egysége a birtokjövedelmekért cserébe katonai szolgálatra kötelezett szpáhik és a meghódított területekről származó, gyerekekből kinevelt janicsárok voltak. A könnyűlovas szpáhik vértben vagy páncélingben, sisakkal, íjjal, pajzzsal, karddal vagy szablyával, rövidnyelű dárdával felfegyverkezve vonultak harcba. A gyalogos janicsárok fegyverzete íjból, szablyából, pajzsból, olykor dárdából, alabárdból állt, később a 16. században puskával is felszerelték őket. A török haderő rajtuk kívül egyéb reguláris alakulatokból és segédcsapatokból állt:

4

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 5 Szövegkönyv akindzsik (a határvidéken portyázó könnyűlovas alakulatok), müszellemek (adókönnyítés fejében katonai szolgálatra kötelezett lovasok), azabok (flottánál és várőrségekben szolgáló gyalogos katonák), müsztahfizok (várőrző feladatokkal megbízott gyalogosok). A török hadsereg fenti erőit balkáni eredetű katonaparaszti szervezetek egészítették ki: vojnukok, (a határ és a belső rend védelmét biztosító előkelő szlávok és privilegizált parasztok), vlahok (privilegizált jogállású katonai szolgálatra kötelezett parasztok és pásztorok). ÉRDEKES: Egyes, a török hadsereghez köthető elnevezések sértő szándékú értelmet nyerve épültek be a magyar nyelvbe. Martalóc: az eredeti görög szó ’fegyverest’ jelentett. Feladatuk a várak és a határ védelmének ellátása és vízi szolgálat mellett portyázás, rabszedés és kémkedés volt. Harami: az eredeti arab kifejezés jelentése ‟tiltott‟. A martalóc és harami szavak mai értelme:‟ rabló, bandita, haramia‟. 3. panel A MAGYAR HADSEREG A középső országrész elfoglalása után a nagyobb várakból és a körülöttük lévő erődített udvarházakból, kisebb erődítményekből új végvári rendszer épült ki. A várőrség gyalogosokból (könnyűgyalogság: puskával, szablyával, baltával fokossal felfegyverzett magyarok, illetve magyar és rác hajdúk; nehézgyalogság: vértes, kétélű kardos, puskás és lándzsás idegen zsoldosok), tüzérekből és lovasokból állt. A 16. század jellegzetes magyar katonatípusa volt a könnyűlovas huszár. Fegyvere a szablya, a kopja, a buzogány és a fokos volt, védőfelszerelése a könnyűmellvért, a sodronying, a pajzs és az orrvédős sisak. A 16. század a várháborúk kora. A végvári harcok jellegzetes formái a zsákmány- és fogolyszerzés céljából szervezett portyázások, a rajtaütések és a lesvetések voltak. ÉRDEKES: A hajdúk sarcoltatásáról: „[…] a Tiszántúl hagytuk az Istent […]” A hódoltság lakosságának nemcsak a törökök zaklatásait, hanem a magyar katonák által folytatott sarcolást is el kellett viselnie. A háborúk során egyik fél sem tett különbséget a lakosok között. Csata a törökkel: „[…] Az egri Szinan pasa kimenvén Kecskemétről Nagy Gáspár nevű katonának seregével dél tájban megcsatározott. A törökökben öt elesett, egyet eleven elfogta. Százhúsz tallért kértek tőle az katonák.” (1670) 4. panel A BUGACI ÉREMLELET „Az homokat híják Bogac-homoknak” (1561) 2013-ban Bugac-Felsőmonostoron egy 16. századi éremlelet került elő, amely 5 magyar dénár és 15 obulus mellett 312 török ezüstpénzt tartalmazott. Közülük a legújabb pénzeket az 1550-es években verték. Az oszpora vagy más néven akcse nevű török pénzek viszonylag nagyszámú előfordulása arra utal, hogy a bőr- vagy vászonzacskóban tárolt és talán elvesztett pénzek egykori tulajdonosa egy török katona lehetett. A Duna–Tisza közén átvonuló kisebb török csapatok és a területen portyázó magyar végvári vitézek közötti összecsapások emlékét egy 1561-ben keletkezett históriás ének is megörökítette. Mivel az 1550-es években az egykori Monostor falu már lakosság nélküli puszta volt, így elképzelhető, hogy a bugaci éremlelet török tulajdonosa a históriás énekben szereplő magyar 5

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 6 Szövegkönyv vitézek (Tegzes Lőrinc, Beke Pál vagy társaik) valamelyikének esett áldozatául. Így az elrejtett zsoldjáért már nem tudott visszatérni, amely a régészek ásója nyomán, 450 év múlva került csak elő. 5. panel VÁRAK ÉS ERŐDÍTÉSEK . Buda 1541. évi elfoglalása után a Duna-Tisza köze 150 évre a Török Birodalom fennhatósága alá került. A hadak felvonulási területe volt, ám a nagy ostromokból kimaradt. Ezért nem épültek olyan nagy erődítmények, amelyek az ostromvonalakat jellemezték. A török azonban egyrészt védelmi célból, másrészt a meghódított területek felügyelete miatt kisebb jelentőségű erődítéseket építettek. Ezek a főként föld és fa szerkezetű, sánccal, árokkal körbevett erősségek voltak a palánkok vagy párkányok, ahol túlnyomórészt balkáni származású katonaság szolgált. Baja párkánya A mai Szentháromság téren – a középkori városközpont átépítésével – 1550 táján jött létre a „kettős palánkfal kerítésű, négyszögű, szépen rendezett erődítmény”. A nagy kikötővel rendelkező párkányt a hódoltság ideje alatt viszonylag kisszámú katonaság védte. Jánoshalma / Jankofdsa palánkja Későn, csak az 1620-as években épült meg a palánkvár, amely nagy valószínűséggel a ma Epreskertnek nevezett magas dombon állt. A források szerint „szép és erős építkezésű építmény. Összesen 200 vitéz katonája van”. Madaras párkánya A jánoshalmi palánkkal egy időben épülhetett, és ekkoriban – személyi létszámát tekintve – jelentősebb volt a közeli bajai párkánynál. Szerepe az utak ellenőrzése volt, és e feladatát a Zombor– Jánoshalma út mellett töltötte be. Kalocsa vára (kale) A középkori érseki székhelyet az 1540-es években alakították át török erősségé. Ekkor nagyszámú személyzet élt benne, a 17. századra azonban alig néhány tucat védő lakta, ami a helység jelentőségének csökkenését mutatja. Tömörkény / Temerkén párkánya 1561 őszén emelték a törökök, ekkor viszonylag nagyszámú őrséggel látták el. Néhány évvel később felhagytak a használatával. Csongrád palánkja, később vára (kale) A Körös torkolatával szemközt, a Tisza partján, a tömörkényivel egy időben épült, ez idő tájt szintén viszonylag nagyszámú őrség állomásozott benne. Sáncainak nyomai még a 19. században is látszottak. III. földszint C. III. 1. panel KECSKEMÉT A TÖRÖK KORBAN A mohácsi csatavesztés után 1526-ban, majd az 1529-es hadjárat alkalmával Kecskemét mezővárosán is átvonultak a török seregek. Állandó megszállás alá azonban csak Buda elfoglalása után (1541) került a város. Az Oszmán Birodalom részeként a budai szandzsák alá tartozó kecskeméti nahije székhelye lett. 1565-ig a budai pasa szolgálati birtokához tartozott, 1566 ̶ 1580 között a különféle török birtokosok számára évente kiosztott ziamet birtokok közé, majd 1580-tól a szultáni hász birtokok közé sorolták. 16 ̶ 17. századi magyar birtokosai közé tartozott a Zárkándi, a Wesselényi, a gróf Balassa, a gróf Eszterházy és a Koháry család, majd a török kiűzése után, 1702-től az egész város Koháry István tulajdonába került. Kecskemét részben haszonélvezője, részben áldozata volt a török hódításnak. Lakossága a háborús területekről menekülő népesség beköltözésével jelentősen megnőtt, virágzott a piac, az ipar és a kereskedelem. A városhoz csatolt kiterjedt pusztabirtokokon külterjes szarvasmarha–tenyésztés folyt. 6

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 7 Szövegkönyv A város hírét és gazdagságát elsősorban a külföldre szállított élőállat–állománynak köszönhette, mivel a nyugat-európai piacokon megnőtt irántuk a kereslet. Ezért a város társadalmában az iparosok mellett meghatározó erőt képviseltek a jómódú tőzsérek, azaz a marhakereskedők is. ÉRDEKES: A török adóösszeírások, a defterek szerint Kecskemét az 1570-80-as években 4-5000 lakost számlált. Ezzel Kecskemét városa lakosságszámát tekintve nagyobb volt, mint Pest, vagy Buda. Kecskeméti ajándékok a törökök részére: „[…] Nazur urunk számára tall. 105. Rókabőr 12, vaj pint 12, farkasbőr 1, sajt 12, darutoll 4 szál, gyöngyházas kés 12 pár.” Kecskeméti gyermek kiváltása: „Az verembe vetett gyermekért fizettünk az nazurnak tall 36.” (1668) „Nazurnak egy ürü, egy bárány, szappan, vaj tyukmony, tyúk, kalács, cipó” (1668) „A tatár agának 1 bárány, kalács, cipó, tik. (1668) 2. panel CÉHEK, CÉHEMLÉKEK Kecskeméten az 1500-as évek derekán összeírt kézművesek és iparosok egy része az elpusztított környékbeli településekről költözött a városba. Az iparosok közül legtöbben szabómesterséggel foglalkoztak, de nagy hagyományai voltak a bőrkikészítéshez kapcsolódó iparoknak is, több varga, tímár, szűcs, csizmadia, szűrszabó dolgozott a városban. A fémművesség mesterei is jelen voltak, emellett a molnárok, a pékek, szappanosok, a méhészek-mézesek, a halászok és a mészárosok is nagy becsben álltak. Az iparosok céhekbe tömörültek. A szigorú, tagjaik és alkalmazottaik életvitelére, erkölcsére és szokásrendjére egyaránt ügyelő céhek kényesen vigyáztak áruik jó minőségére, küzdöttek az utánzatok készítői és terjesztői ellen. A céhes iparosok önálló, feliratos pecsétet használtak. Először 1557-ben az ötvösök, 1559-ben a szűcsök, majd 1585-ben a szabók, 1642-ben a szappanosok, 1653-ben a kovácsok, és 1656-ban a csizmadiák alapítottak céhet Kecskeméten. A céhes életre utaló emlékek java része sajnos elpusztult, ám a pecsétek nyomatai, esetleg maguk a pecsétek is megmaradtak. ÉRDEKES: Mit mutat a kecskeméti szűcs céh pecsétje, és mire bizonyíték? „Szűcsök voltak, mert a Bíró azt mondja Jegyzékében, hogy egy Farkas bőrt adott csinálni (kikészíteni) a Szűcsöknek, Szűcs Baláshoz. Ezt mutatja a mai Szűcs Czéh Pecséte, mely 1591-ből való.” 9 kecskeméti kovács készített szöget a budai hídhoz (1664.) Öngyilkosság a szabó céhben: „Anno 1665. Júlii 20. Egy szabó legény az Tomo házában magát az gatyája madzagjával fölakasztotta és kimúlt az világbúl […].” A CÉHMESTER HÁZA A szervezett iparosok igyekeztek előnyökre szert tenni hazai földön, míg idegenben hosszú távú kapcsolataik ápolására törekedtek. Jövedelmük jó részét a mesterség műveléséhez szükséges anyagok és eszközök beszerzésére fordították, és arra is kényesen ügyeltek, hogy lakóházuk és műhelyük tekintélyt sugározzon. Az adott korszakban szokásosnál jobban felszerelt háztartások, berendezések darabjai gyakran távoli mesterek keze nyomát viselték Kecskemét rangos adófizető polgárainak otthonaiban. ÉRDEKES: A kecskeméti szabó céh pecsétnyomója egy kisizsáki ház udvarán került elő. Találója szerencsére felismerte a kis fémtárgy jelentőségét. A pecsétnyomó nyelét még valamikor levágták, ám a sértetlenül megmaradt fej a múzeumba került.

7

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 8 Szövegkönyv D. III. KECSKEMÉT 1. panel A TÖRÖK KORI KECSKEMÉT TELEPÜLÉSKÉPE A 16. századi Kecskemétet első árok és palánkfal vette körül, a városba való közlekedést kapukon keresztül ellenőrizték és szabályozták. A középkortól kezdve a városnak két plébániatemploma volt, a Szent Miklós–templom (ma: Öregtemplom, Barátok temploma), illetve a Boldogasszony tiszteletére szentelt, gyakran Homoki kápolnaként emlegetett egyház, mely a mai Kápolna utcában állt. A ferencesek 1644-től vették át a Szent Miklós templomot és a hívek lelki gondozását, és rendházukat a templom szomszédságában építették fel. A 16. században a reformátusok imaházat emeltek. A törökkori város magvát a katolikus plébánia, a ferences rendház, a reformátusok fa-, később kőtemploma, az először 1642-ben említett városháza és a közöttük elhelyezkedő piactér, az arra nyíló boltok, kocsmák, csapszékek alkották. Ebből az időszakból már utcaneveket is ismerünk. A központi piactértől indultak ki azok a kereskedelmi főútvonalak, amelyek a település fő vázát jelentették: a Kőrösi utca (ma: Nagykőrösi utca), a Pálkai/Halasi utca (ma: Halasi út), a Szentlőrinci/Csongrádi utca (ma: Csongrádi út), a Szolnoki utca (ma Szolnoki út). Vásári nagy utca/ Nagy utca (ma Petőfi utca). A város ekkoriban főleg nád- vagy szalmafedelű, sövényfalú épületekből állt, de a jómódú polgárok tégla, zsindely és cserép építőanyagot is használtak az építkezésekhez. A házakhoz ekkoriban még nem tartozott pince, a termények tárolására vermeket ástak. 2. panel A PIACTÉR A piac, amelyről az első említés 1393-ból származik, illetve a piactér a közösségi élet egyik legjelentősebb szervezőereje volt, és jelentősen befolyásolta a városszerkezet alakulását. A piactéren álltak a templomok, az iskolák, a városháza, sőt a pellengér és a deres is. Itt tartották a városi gyűléseket, és sugárirányban innen ágaztak szét a kereskedelmi irányokat is mutató főutcák. Az 1670-es években a piactéren és a szomszédos Vásári utcában már állandó bolthelyiségek is állottak, itt a helyi kézművesek árulták portékáikat. A piaci árusok többsége azonban kocsiról, kordéról, földre állított ideiglenes standokon árult. A piacon, illetve a fő közlekedési utak mentén épültek a városi fenntartásban működő kocsmák, csapszékek és vendégfogadók, amelyek a helybéliek és a piacokra, heti vásárokra érkezők igényeit elégítették ki. ÉRDEKES: Blokkok 1598-ból: „[…] a nád kévéje három pénz, […] a vaj pintje 65 pénz, […] a méz pintje 70 pénz, […] a szalonnának fontja 5 pénz” (1598) 3. panel KECSKEMÉTI VÁSÁROK A vásártartásáról először 1463-ból van adatunk, és 1622-ből, illetve 1696-ból, Szent Gergely (március 12.), Szent Lőrinc (augusztus 10.) és Szent Katalin (november 25.) napjára vonatkozó királyi megerősítő kiváltságlevelek is fennmaradtak, melyek a város évi három hagyományosan megtartott vásárának megtartását engedélyezték. 8

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 9 Szövegkönyv Kecskemét a középkor idején vámszedőhely volt. A vám a város jelentős bevételei közé tartozott. A török hódoltságban a kereskedelem és a vásárok növekvő szerepét jelzi, hogy a városi magisztrátus tagjai közül külön vásárbírót jelöltek ki, aki a nagy értékű adásvételekkel kapcsolatos igazolásokat adott ki, illetve a vásári jövedelmek beszedését felügyelte. Ezen kívül lepecsételte a taxát megfizető, árusítani jött kereskedők kocsiját és áruját, és őrizte a városi hitelesített mértékeket (városi mázsa, rőf, véka). ÉRDEKES: Csalás a piacon: egy 1593-as forrás szerint Kecskeméten a „[…] hamis mértékkel mézet áruló Marton Péternét a kadia [bíró] 8 forintra bünteti”. A drága dinnye esete: „Egy Szenttamási Ember 1 fr. bírságot fizet, hogy a Dinnyét drágán adta.” (1596) A vásárbíró balesete Kecskeméten: „Dinnyés János 5 f. [forint] bírságot fizet azért, hogy futtatván kocsijával a Vásár bírót elütötte, […].” 4. panel VÁSÁRTÉR Az országos vásárok és állatvásárok színhelye a 15. század végére kiszorult a belvárosból. A Vásári nagy utca a Szent Miklós–templomtól vezetett a Vásári kapuhoz és a Vásártérre. Ennek északi határa a Széktó és a Mária–szőlőhegy volt, kelet felől a város és a Vásári kapu, nyugat felől pedig a városi legelők és szénáskertek határolták. Ez ma a Halasi út ̶ Ipoly utca ̶ Katona József Gimnázium környéke ̶ Szent Miklós utca által határolt terület. A Vásártéren az árusok számára bérbe adott sátrak és bódék mellett helyet kapott a Cédulaház, ahol az itt megkötött adásvételekről állított ki bizonyítványt a vásárbíró. A vásárba érkező emberek ellátásáról fogadók és csapszékek gondoskodtak. Az állatok ellátását a vásártéri kút és a gödrökben felgyűlt víz, valamint a szomszédos legelőterület, az ott felhalmozott szénával segítette. ÉRDEKES: Vásártéri szabályszegés: „Széktó említtetik: midőn több Szabadszállási 5 lovat és 14 ökröt vásárra hajtván, nem a vásártéren, hanem a Széktón kívül állottak meg vele, és ott árulták, ezért ökröstül behajtották őket.” (1596) Zugbormérés: „Kurta Korcsma [nem állandóan működő korcsma] bírság 8 forint […]” (1593) Bírság a Szent Lőrinc napi vásárban: „[…] Vásár előtt barom vételért Karácson Lukács 6 f. [forint] bírságot fizet.” 5. panel KECSKEMÉT ÉS A HÓDOLTSÁG PÉNZFORGALMA A 16 ̶ 17. SZÁZADBAN A 16. század közepétől a hazai pénzek (pl. a magyar aranyforint) mellett sok idegen pénz is forgalomban volt: osztrák, német, velencei és török aranydukátok, a Habsburg és a Német ̶ római Birodalom különféle tallérveretei és sokféle közép- és kis értékű ezüstpénz. Az eltérő értékű pénzek átszámítására a száz dénár értékű magyar vagy kamarai forint szolgált. Idővel az aranypénzek és a tallérveretek ezüstdénárra átszámított értéke fokozatosan emelkedett. 1659-től a krajcár bevezetése után főleg a 15 krajcáros, korabeli nevén az öreg garas vált jelentőssé. A 17. század utolsó évtizedeiben Kecskeméten több mint 30 féle, többségében külföldi eredetű arany- és ezüstpénz volt forgalomban.

9

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 10 Szövegkönyv ÉRDEKES: Az Észak-Itáliában és a délnémet városokban jó áron értékesíthető vágómarhák ellenértékeként nagy értékű arany- és ezüstpénzek, dukátok és tallérok kerültek a török hódoltság területére. Valószínűleg egy itt élő nagygazda, azaz cívis vagy egy állatkereskedő, azaz tőzsér tulajdona lehetett az a 160 ezüsttallér, amely Pálmonostora határában került elő a 20. század elején. Akkori értéke szerint ez a pénzösszeg 15 szarvasmarha vagy 47 hektoliter bor vásárlását tette lehetővé. III. E. 1. panel A TŐZSÉREK ÚTJA EURÓPÁBAN A 16 ̶ 17. században a magyar területekről elsősorban a Dunától délre fekvő német területek nagyvárosaiba, az osztrák tartományokba, valamint Itáliába szállított élőállatok révén kapcsolódott be a nemzetközi kereskedelembe. Az osztrák és német területekre mintegy 100000, Itáliába 40000 marhát hajtottak ki és több tízezerre tehető a külföldön eladott juhok száma is. Kecskeméten és a Duna ̶ Tisza köze egyéb területén is nagy számban tenyésztettek exportra élőállatot. Az 1560-as évek elején csak a kecskeméti tőzsérek évente körülbelül 6-8000 darab marhát hajtottak nyugat felé, 1586–1587-ben pedig egyedül az érsekújvári vámnál 17 881 darab szarvasmarhát és 1491 lovat vámoltak el kecskeméti kereskedők. A külföldről behozott áruk között nagy mennyiségben fordultak elő különféle textilfélék, például a karasia (kersey) posztó, a vászon és a selyem, továbbá kések, sarlók, óntárgyak, szerszámok és olyan luxuscikkek, mint az órák, a velencei üvegtárgyak, a fűszerek vagy a déligyümölcsök. Ezek a termékek eljutottak a mezővárosi piacokra, így a kecskeméti háztartásokba is. ÉRDEKES: A pórul járt szegedi tőzsér: „Bors Tamás Szegedrül hajt 42 darab ökröt [Kecskemétre], s jöttében a tatárok ökröstül elrabolják.” (1598) Vásárlás egy budai zsidótól: „[…] Szőnyeget tall. 11. Patyolat tall. 12. Három sárga karmasin, 4. Szőlőt, fügét. Szabó György hozott Ali odabasátul 4 csizmát hitelben […].” (1669) 2. panel KÜLTERJES ÁLLATTENYÉSZTÉS ̶ NAGY HATÁROK A hódoltsági területen a 16. század közepétől a megmaradt mezővárosok a környező, elnéptelenedett falvak területével megnövekedett határukat elsősorban külterjes állattartásra hasznosították, az állatokat eladásra nevelték. A 16 ̶ 17. században a kereskedelmi céllal tenyésztett marha-, juh- és lóállományt a pusztabirtokokon hizlalták. Az állatok egész évben a legelőn voltak, tavasztól őszig a Nyaralón legeltek, míg az állatok téli védelmét természetes enyhelyeken vagy aklokban, karámokban, szárnyékokban biztosították a Telelőkön. Takarmányozásukról egyrészt a telelő legelőkön felhalmozott szénával gondoskodtak, illetve olyan területre hajtották az állatokat, ahol a természetes növénytakaró elegendő táplálékot biztosított. Ilyenek voltak az árterek dús füvű legelői és a szabályozott talajváltó rendszerben éppen pihentetett parlagok is. Fontos volt, hogy az állatállomány megfelelő vízhez jusson, ezért nagy jelentősége volt a kutaknak is, melyek többsége ebben az időben egyszerű, ásott kopolyakút volt. ÉRDEKES: A város juhairól: „Szent György napkor, midőn az új Bírónak László Ferencznek kezéhez számlálják a Város Juhát, volt az mindössze a Fejőssel egyetemben 209 darab.” (1598) V. Lépcsőház 10

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 11 Szövegkönyv VI. II. A. VEGYES TÉMÁJÚ IDŐSZAKOS KIÁLLÍTÁSOK „A BESZÉLŐ KÖNTÖS” UTÓÉLETE A BESZÉLŐ KÖNTÖS TÖRTÉNETÉHEZ A kiállításunkban szereplő történelmi események a későbbi évszázadokban sokakat megihlettek. Egyházi beszédek, verses történetek születtek, ám városunk török korát legismertebbé a nagy magyar író, Mikszáth Kálmán tette a 125 évvel ezelőtt megjelent „A beszélő köntös” című regényével. Azt követően zenés színdarabok, filmek készültek a romantikus históriából, amelyet még egy szerelmi motívum is gazdagított. Az elmúlt évtizedekben képregények és helytörténeti illusztrációk formájában lett ismét népszerű. A regény a mai magyar középiskolások olvasmányai között is szerepel. VI. II. B. 1. „RÁCORSZÁG” A hódoltság talapzata délszláv – nagyobbrészt szerb (az az népnyelven rác), kisebb részt bosnyák – etnikumú területté vált, ezért emlegették már rendszeresen ezt a területet a 17. századi magyar nyelvű források Rácországként. A nyugati és keleti utazók egyöntetűen azt írták, hogy Budán a leggyakoribb szó az általuk hol horvátnak, hol bosnyáknak nevezett délszláv. A 16 ̶ 17. században átvett török szavak egy része is szlávok közvetítésével került be anyanyelvünkbe. 1. panel RÁCOK ÉS VLAHOK A 16. század közepétől az ország déli sávjának elhagyott magyar területeire egy időre balkáni eredetű lakosság költözött be. Elsősorban szerbek érkeztek nagy számban, akiket a magyarok egyöntetűen rácoknak hívtak. Velük együtt vándoroltak ide a több délszláv népcsoport keveredéséből létrejött állattenyésztő etnikum, a vlahok képviselői is, akiket a korabeli ortodox keresztény szerbek és római katolikus horvátok oláhoknak (latinul vlachus, törökül eflák) neveztek. Temetkezési szokásaik többnyire iszlám hagyományokat követtek: a halottakat koporsó nélkül, lepelbe csavarva, a sír közepén lemélyített árokba (padka) vagy oldalfülkésen kiképzett sírba (padmaly) temették. Szegény emberek voltak, akiknek sírjában többnyire alig találunk leleteket. A női ékszerek jellegzetes elemei a kendőt vagy fátylat rögzítő bronz- és vastűk. A nők olykor gyöngyös nyakláncot viseltek. A gyermekek fejfedőjét gyöngyök, kaoricsigák, fém- és üvegtárgyak díszítették. A gyűrű a férfiak kedvelt ékszere volt. Az egyedülálló szépségű katymári halántékdísz-fülbevalópár párhuzamai Macedónia és Szerbia felé mutatnak. Az ezüst-, bronz-, ón-, csont-, üveg-, ritkábban ólom- és vasgombok, illetve egyszerű bronz és vas ruhakapcsok a nyak táján vagy derékon fogták össze a ruhát vagy a nadrágot. Ruháikat olykor fém- és üveglapokkal díszítették, a nyakkivágás köré paszományt varrtak. Lábbelijükre csak a nagyobb rác temetőkből előkerült vas csizmapatkók utalnak A halottnak való pénzadást az észak-bácskai rácok és vlahok is ismerték. Mind a keresztény, mind az iszlám vallás általános szokásainak megfelelően étel- és italmelléklet soha nincs a sírokban. 2. panel 11

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 12 Szövegkönyv A TÖRÖK KORBAN ELREJTETT KINCSLELETEK MAGYARORSZÁGON ÉS SZERBIÁBAN Bár különböző okokból elrejtett kincsleletek minden régészeti-történeti korban előfordulnak, talán soha és sehol nem annyira gyakoriak, mint a török hódoltság korabeli Balkánon és az attól északabbra eső területeken. Ha hirtelen menekülni kellett, és nem volt biztonságos az összegyűjtött vagyont is vinni, gyakran elásták egy jól megjegyezhető helyre abban a reményben, hogy békésebb időkben újra magukhoz vehetik. Ez utóbbira sajnos sok esetben nem kerülhetett sor. Fél évszázaddal ezelőtt különleges lelet fordult ki a földből a szerbiai Ada határában. A két fémtányér által összefogott, üstszerű edény színültig volt míves ezüstékszerekkel, amelyek a Zentai Városi Múzeum gyűjteményébe került Az adai lelet összetétele alapján nem egy család összegyűjtött vagyona, hanem egy (vándor) kereskedő készlete volt. Az ékszerek száma és szépsége alapján kiemelt helyet foglal el az elrejtett kincsleletek sorában. Összegyűjtött, összekuporgatott vagyonok, ezüst és aranyozott ezüst ékszerek ezek, melyeket ínséges időkben lehetett eladni és venni, élelemre vagy bármire cserélni és igen, lehetett rabolni és lopni is. Háborús idők voltak azok. Semmi sem kizárt. A törökös-balkáni ékszerek használata nem zárult le a hódoltság korával; néhány eleme egyes tájegységek magyar népi viseletébe is beépült. A törökös-balkáni jellegű fülbevalókat, a díszes fejű fátyoltűket és a míves kapcsokat csak a tehetősebb nők és férfiak engedhették meg maguknak. A 18 ̶ 19. századi sárközi női viseletben a fej elfátyolozása és a fátyoltűk alkalmazása délszláv hatásra vezethető vissza. (Az érsekcsanádi févó ugyancsak török hatást mutat.) 3. panel Átvezető szöveg a vallás blokkhoz: Amikor a magyar tartomány felszabadult, muszlim népességének egyik ̶ főként a balkáni szláv eredetű– része helyben maradt, és másodszori vallásváltással visszatért eredeti keresztény hitére. Ezek a félig-muszlimok az elhagyott kereszténység és a gondolkodásmód sok elemét vitték tovább átalakult életükbe, és minthogy körülöttük megmaradt a keresztény világ, amelyből gyakran feleségeiket is választották, beidegződéseiktől csak lassan szabadultak. VI. II. C. jobb oldal 1. panel "PRO REGNO DEI" – A FERENCES REND KECSKEMÉTEN „[…] ki azon processiot szemléli […], az süvegét le vegye és azon processiot járó szent gyülekezetnek illendő tisztességet tégyen […].” A Ferences Rend megalapítását III. Ince pápa 1209-ben, az Assisi Szent Ferenc által írt regula (rendszabály) által hagyta jóvá. Az emberközeliségéről elhíresült szerzetesi közösség templomait, rendházait – a monasztikus rendekkel szemben – a települések központi helyein rendezte be. Ez a szokás Kecskemét esetében is érvényesült, hiszen a városháza közvetlen környezetében elhelyezkedő Szent Miklós–templomot kapták meg, amelyet 1543 ̶ 1564 között a református és katolikus hívek közösen használtak. 1564-ben az akkori főbíró, Kecskeméti Végh Mihály házában született egy megállapodás, amely szerint a reformátusok a templom kerítésén belül egy fatemplomot építhettek (1568), az „öreg kő Templomot” pedig a katolikusok használhatták tovább. A Szent Miklós–templom amely az 1678-as tűzvészben a lángok martalékává vált így kapta a „Barátok temploma” nevet. Újjáépítése 1681 és 1689 között zajlott. ÉRDEKES: 12

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 13 Szövegkönyv A török hódoltság idején a ferenceseket több sérelem is érte. 1673-ban az egyik elöljáró ferences atyát a törökök elfogták, majd a Tiszához hurcolták, ahol megkorbácsolták és megkínozták, majd […] a városba betörő Thököly-féle katonák a kolostorból a földön vonszolva rángatták ki az atyát, majd ló farkához kötözve elhurcolták. Egy másikat a törökök korbáccsal kínoztak, ám őt a kecskeméti lakosok kiváltották. 2.

panel

ÉLET A RENDHÁZBAN A ferences atyák tevékenységét a regula (rendszabály) szabályozta, amelyet a szegénység eszménye határozott meg. Fő feladataik: 1. hitük gyakorlása (zsolozsmák tartása közös templomi összejöveteleken) 2. prédikálás, az evangélium terjesztése 3. tudományok művelése 4. földjeik, kertjeik művelése 5. szentmisék tartása szombaton, vasár- és ünnepnapokon, egyik legnagyobb ünnepük a templom védőszentjének ünnepe (búcsú): december 6. Szent Miklós ünnepe, illetve a rendalapító Szent Ferenc napján (október 4.) 6. keresztelés, esketés, temetés 3. panel A FERENCES „OSKOLA” Kecskeméten már az 1500-as években iskola működött a helyi plébános irányítása alatt, amelyről a török hódoltság idején utcát neveztek el. („Oskola utca”) A Szent Miklós–templom mellett működő elemi iskolában latin írás, olvasás és katolikus hit oktatását végezték. Az első ismert „Scola Mestört” Jánosnak hívták, aki a többi ferences atyához hasonlóan, a katolikus paphiány miatt a Szent Miklós templom mellett működő elemi iskolában („scola trivialis”) tanított. A magasabb szintű oktatásban földrajzi, történelemi, közjogi előadások is helyet kaptak. Könyvtár A rendház könyvtára folyamatos bővült az egymást váltó, világot járt rendtagok adományai által és vásárlásokból. VI. II. C. bal oldal „LUTHER KERESZTYÉNÖK.” A kecskeméti Református Egyházközség mint a hódoltsági művelődés egyik központja. A mohácsi ütközetet követően lutheránus vallású csehek érkeztek a Duna–Tisza közére, akik az új vallási tanok terjedéséhez erőteljesen hozzájárultak. Kecskemét és a Duna–Tisza közi reformátusok ekkoriban az 1563-ban megalapított kevi szuperintendencia (ráckevei püspökség) fennhatósága alá tartoztak. A Kecskemét mezővárosi kultúráját meghatározó református vallás és oktatás (a református gimnázium 1600-tól datált fennállása) nagymértékben hozzájárult a művelt kecskeméti kereskedők, iparosok sikerességéhez. Számos neves tanító és nagy műveltséggel rendelkező református kötődött a városhoz. Neves kecskeméti református ötvösök: Tar György, Cseh György, Tar Illés, Csorcsán Mihály, Ötvös Balázs 13

„A beszélő köntös” nyomában c. kiállítás_2015 14 Szövegkönyv

VI. II. C. 1. A „KÁDI SZOBÁJA” A Kecskemétet birtokló törökök igyekeztek kiépíteni a maguk közigazgatását és jogszolgáltatását e vidéken is. A város lakóinak adóbevételeit kezdetben a budai pasa kapta meg, 1570-től a szultán kincstárát gyarapította az innen szedett jelentős jövedelem. Az adózás szempontjából fontos családi és közösségi javak pontos kimutatásait és az adók beszedését a kádi felügyelte. Bírói szerepkörrel felruházva vagyoni ügyekben döntő szerepe volt, emellett igazságtételi és büntetést kirovó feladatokat is ellátott. Számára feltehetőleg a Városháza közelében állott portán alakítottak ki egy épületrészt vagy rendeztek be egy „török szobát”. ÉRDEKES: Pénzbüntetések: „Az kik feslett életök miatt vajda kezében estenek […]. (1664) • paráznaságért: 10 tallér • lólopásért: 15 tallér • tehénlopásért:15 tallér • „Az szappanosok hogy fonttal nem mérték az szappant, fizettenek f.[forint] 6.” (1664) • „Király Istvánnal egy menyecske teherbe esett, fizetett tall. 10.” (1666)

14