Balogh István A BÁTHORI CSALÁD NÉGY O K L E V E L E (1330-1332)
Nyírbátor nagyközség (1848 előtt földesúri mezőváros) iratainak 1950-ben a me gyei levéltárba történt beszállítása és átvétele során a több, 1526 előtti oklevél kö zött volt négy oklevél. Ezek egyike, az 1330. március 15-i keletkezésű nem volt ismeretlen az oklevélkiadó Fejér György előtt sem, és hivatkoztak rá a Báthori család történetét kutatók is, ennek ellenére egyik sem került bele a kiadott Anjou kori oklevelek közé. A kiadó Fejér György sem látta az eredetit, későbbi másolat ról közölte. A nyírbátori oklevél — bár első pillantásra eredetinek látszik— sok tekintetben szintén kérdéseket támaszt mind hitelessége, mind eredeti volta tekintetében. A kételyek még inkább fokozódnak, ha nyomon kísérjük sorsának változatos alakulá sát. Ugyanis mind a négy oklevelet a család e néven nevezett első tagjai kapták, 1537-ig kétségen kívül az ecsedi ág birtokában volt, de 1617-ben már Nyírbátor mezőváros magistrátusának két tagja mutatta be az esztergomi káptalannak hitele sítés végett. 1928-ig Nyírbátor őrizte, az akkori alispán rendelkezésére Gáli István, a vármegye könyvtárosa jegyzőkönyvileg 52 tételben felsorolt történeti iratokkal együtt ezt is átvette a levéltárba való elhelyezés végett. De nem került oda, valami ok miatt a vármegyei múzeumban őrizték, és csak 1950-ben, iratátvétel révén ke rült a mostani őrző helyére. Gáli István az átvétel után közölte mind a négy oklevél rövid regesztáját, min den részletesebb ismertetés nélkül. Első pillantásra az oklevél — bár a fűggőpecsétjének csak a gyenge minőségű selyem fonott zsinórja maradt meg, a pecsét elveszett róla — eredetinek tűnik. Az írás késő reneszánsz-humanista írás, a rövidítések megfelelnek a X V I . század elején szokásos oklevélírási gyakorlatnak. Pergamenre van írva, az sok helyen kitört, emiatt erősen hiányos, helyenként vízfoltos, az írás elmosódott, olvashatat lan. A szövege elárulja, hogy többszörösen átírott, mert az I. Károly által 1330-ban és 1332-ben kiadott négy oklevelet először 1512-ben I I . Ulászló kancelláriáján Báthori András, Szatmár megyei főispán mutatta be átírás és megerősítés végett. A kancellárián mind a négy oklevelet látták, ezt a I I . Ulászló által átírott és 1
2
3
Fejér Georgius: Codex diplomaticus. Tom. VIII/3. Buda, 1834. (a továbbiakban Fejér, 1834) 404-411. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltár (a továbbiakban SZSZBML), V. 201. Nyírbátor nagykö zség iratai. Fondtörzslap melléklet. Gáli István: Nyírbátori oklevelek regesztái. Levéltári Közlemények, 1937. 7. sz. 117-121. 1
2
3
megerősített oklevelet — de már az I . Károly oklevelei nélkül, Báthori András (Bonaventúra), az előbbi fia Váradon 1537. július 31-én I . Jánosnak bemutatta kérve újbóli megerősítését. Az uralkodó titkos főkancellárja, Werbőczi István újból kiadta és megerősítette. Eddigi ismereteink szerint ennél az eredetinek és hitelesnek tűnő példánynál többről nem tudunk, a Fejér György közlésének is egy jóval későbbi másolat volt az alapja. Az alábbiakból kiderül, hogy a X V I . század vége óta ennek, az I . János által kiadott hiteles átírásnak is, legalább két, egymástól eltérő változata is volt. A nyírbátori oklevél 73,5 cm hosszú, 54 cm széles pergamenre van írva, az írásmező 65,5 x 45,5 cm. A pergamen alja 10 cm szélesen vissza van hajtva, a bevágásban a fuggőpecsét foszlott zsinórja megmaradt. Az oklevél hátán, margóján, alján utólagos feljegyzéseknek nincs nyoma. A probléma már ezzel a megmaradt oklevéllel kapcsolatban felvetődik. De még bonyolultabbá válik azáltal, hogy az 1642-ben kelt másolatban egy olyan, I . János által kiadott megerősítést említenek, amelyen a margón feljegyzés és az uralkodó aláírása is látható volt. Alább, a harmadik részben, részletesebben próbáljuk nyomon kísérni az 1575ben még egyszer felbukkanó, azután véglegesen eltűnni látszó négy oklevél sorsát. 4
5
n. í. Hely nélkül 1330. március 15. I. Károly adomány le vele Bátori Bereck fiai: András váradi püspök, János, Lökös és Miklós részére. Uralkodása kezdetétől fogva iránta többször megtanúsított hű séges és állhatatos szolgálataik, hűségük miatt szenvedett káraik jutalmazására
SZSZBML, X V . 2. Szabolcs vármegye levéltára. Középkori oklevelek gyűjteménye. Dl. 46. sz. Az oklevél záradéka: ,JDatum per manus spectabilis et magnifici Stephani de Werbeocz summi et secretarii cancellarii nostrifidelis nobis sincere dilecti." Az oklevélről készült fotót lásd a melléklet ben. Az I. Rákóczi György Ecsed várához tartozó jószágainak urbariális összeírása melléklete: „Nyírbá tor városának mineo privilegiomia vagyon annak páriája". Ebben fel vannak sorolva az esztergomi káptalan 1617. évben kiadott hiteles másolatában II. Ulászló, I. János megerősítései, a II. Mátyás által kiadott privilégium. A káptalani kiadvány szerint I. János olyan megerősít levelét mutatták be, amelyen ilyen feljegyzés volt: „Manus propriae subscriptio, in superiori margine ab infra íalis est, propria domini regis." Az oklevélnek ilyen példánya nem ismeretes, de az sem kétsé ges, hogy a nyírbátori esküdtek 1642-ben nem a most is meglevő, külső jegyei szerint hitelesnek tűnő másolatot mutatták be a káptalannak. Magyar Országos Levéltár (a továbbiakban MOL), Dl. 22 478. (NRA. Fasc. 13. No. 13.); Röviden szól róluk: Szabolcs vármegye. Szerk. Borovszky Sámuel. Buda pest, [1900.] 138-139.; Több más, Báthori családot illető, I. Károlytól származó oklevélmásolattal ez a négy is megtalálható a Károlyi család levéltárában.; Károlyi László: A nagykárolyi Károlyi család összes jószágainak birtoklástörténete. Budapest, 1911. 1. köt. 146-148.
4
5
Bátor falu lakóit és birtokaikat felmenti a királyi és várispáni bíráskodás, a királyi adók alól. Az általuk kezdett és ellenük folytatott pereiket a királyi személyes jelenlét bíróságához fellebbezhetik. Carolus dei gratia rex Hungariae, Dalmatiae, Croatiae, Ramae, Serviae, Galitiae, Lodomeriae, Cumaniae, Bulgariaeque rex, princeps Salernitanorum et Honoris ac Montis sancti Angeli dominus, omnibus Christi fidelibus tam praesentibus, quam futuris praesens scriptum inspecturis, salutem in omnium salvatore. Ad ea praesertim regia sublimitas suum debet sedulo dirigere arbitrium, per que terrena eius dignitas prosperis successibus foelici incremento adaugetur, hoc autem praecipue tunc perfectionis opere completur, cum deus, per quem reges regnant et in regimine soli justa decernentur, condigne honorantur et cum fidelibus subditis pro laboribus multis pro moribus castis et pro actibus strenuis grata remuneratio exhibetur, ex hoc enim debitus ordo rerum observatur et gloriosus Deus collaudatur, ea propter ad universorum notitiam, tam praesentium, quam futurorum harum paginarum serie volumus pervenire, quod venerabilis in Christo pater dominus Andreas, eadem gratia episcopus ecclesiae Varadiensis et magistri Johannes, Lewkews et Nicolaus, fratres ejusdem filii videlicet Briccii de Bator dilecti et fideles et nostri ad nostrae serenitatis accedent praesentiam et suae fidelitatis servitia, revera multa recomendatione digna nobis impensa rememorantes et declarantes praemio donativorum nostrae gratiae se dignos fore consequi arbitrantes, ut dictam possessionem Bator ipsorum et per consequens hospites et populos, jobbagiones ipsorum congregatos et in futurum eandem congregandos ab omni judicium et justitiariorum regni nostri jurisdictione, judicatu, collectisque, exactionibus quibuslibet et victualium administrationibus, quibuslibet debitis perhempniter eximere et perpetufae] exemptionis titulo, prout clarius inferius exprimatur, decorare et praedecorare dignaremur, nostro exinde culmini humillima et devota precum instantia ad nostrae majestatis pedes provoluti supplicare curaverunt. Nos igitur ad ipsorum nobis dilectorum petitiones, supplicationes et proposita multum et intentum nostrae regiae considerationis sublevans, fidelitates fideliumque servitiorum multa laude dignorum merita ipsorum considerantes, quae cum sedula sollicitudine in plerisque processibus prosperis et adversis et expeditionibus nostris ac regni nostri, tam intra confinia hujus regni, quam in aliis plerisque regnis habitis, quilibet eorum juxta sui status, qualitatis et facultatis exigentiam strenue procedendo et solerti fidelitate laborando, fortuitis et inopinatis casibus eventibus se ipsos exponentes exhibueruntque, fervidaque aviditate impenderunt, fratresque cognatos et propinquos, necnon ministros eorum familiares, ac universam substantiam eorum usque ad ultimam exinanitionem, specialiter eandem possessionem, Bathor unde et de qua primum egressi, tamquam de bona terra fructus optimi, nostro lateri obsequiis mancipati, nostris inhaeserunt, simulcum aliis possessionibus eorundem invasioni, perditioni, destructioni, depopulationi,
concremationi infidelium nostrorum propter nos relinquendo, ex quorum propinquis et familiaribus, ministris nonnullis post infinita dampna re[rumque, tempore Kopaz et Beke quondam filiorum Thomae] infidelium nostrorum certis carceribus inclusi, tormentis afflicti, membris atrociter mutilati, verbera, quamplurima et ludibria experti, nonnulli ex eisdem pro fidelitatibus memoratorum filiorum Briccii, quibus nobis a[ssidue nitejbantur, complacere detestabiliter frenis, nexibus astricti, alii more gladii, puta de ministris et famulis et jobbagionibus eorundem numero quinquaginta tres saltem ad eandem Bathor miserabiliter occisi sunt. Hi sunt, qui evangelica fluenta doctrina, [et nostram regiam sequentes] majestatem abnegaverunt, semet ipsos suos, atque sua, non eos terruerunt mortis minae, non verum dampna, non contentiones, non aliae tentationes, que humanam consueverunt fragilitatem, ab incepto operationis bono proposito revocare. Pridem [specialiter cum adversus Matheum] quondam palatinum exercitum et expeditionem circa Kassam movissemus, dictus magister Johannes filius Briccii ferociter inter caeteros se opponendo tunc ibi [non sine] laude, memoria digna bellicosa virilitate dimicavit. Idem igitur cum quondam adversus filios Thomae praedictos [vexillo] nostrae regiae majestatis erecto, gentem nostram in episcopatum nostrum transmisissemus circa Debreczen strenuae dimicationis officium in acie congressi gentis oppositus feliciter et valide gestando triumphavit. Tertio etiam cum partibus in Transilvanis [Dousam quondam] vayvodam, tandem palatinum contra Moyus, filium Moyus infidelem [tunc] nostrum capitalem cum debito gentis apparatu inter caeteros principaliores suo lateri insistentes cum eodem [ipsum] magistrum Johannem proficisci jussisseremus, tunc similiter non sine laboriosi [certaminis] laude severa ferociter hostiliter dimicavit, hic nempe simulcum aliis fratribus suis pro nobis generaliter ad omnia adversa se viriliter pro nobis et regno nostro opponentes, semper [et indefesse servitia fidelita]tem praeclara laude digna extiterunt, consecuti, [quae omnia specijali annotatione sermonum longum enarrare et praesentibus inseri foret taediosum, ut sic crucem domini, tollentes nostram sequuti extiterunt majestatem aeque dignum, itaque [et justum existimantes, ut magna magnis et digna dignis impendantur, et immensos labores copiosa merces reficiat et restauret, ut ipsorum exemplo reliquos ad fidelitatis antidota accendamus dictant] et caeteri sub principe gratioso devotius famulari. Volentes tam meritoriis et gratuitis obsequiis eorundem nostrae gratiae ocurrere do[nativae, licet]eorundem merita longe et per amplius his [majora exigerentjtamen, ut in aliqualem recompensationem eis paulisper responde[remus] et respectu [horum quae] ipsis impendere petitionibus et supplicationibus eorundem condescendo debemus immunia fuisse et esse reputentes memo[ratis] domino Andreae episcopo, item magistris Johanni, [Lewkes et Nicolao] et per eosdem ipsorum heredibus, heredumque suorum successori[bus de gratia] nostra regia speciali et de plenitudine nostrae regiae potestatis ipsam praerogativam libertatis humiliter et devote a nobis petitam atque postulatum duximus admittendam, dandam et
concedendam,atque perfpetuoj conferendam, ut videlicet inter caeteras possessiones ipsorum, praefnominata possessio Bajthor et per consequens, hospites, jobbagiones et populi ad eadem congregati et congregandi ab omni jurisdictione judicatu et potentia palatini, seu palatinatus regni nostri Hungariae, judicis curiae [nostri] nostrae, comitum parochialium et specialiter comitum de Zathmar et judifcum nobilium ac eorunjdem vicegerentium et generaliter quorumlibet justitiariorum regni nostri nunc et pro tempore futuro constituendorum perpetuae exemptionis titulo, liberi, absoluti et exempti, tamquam civitatis liberae, cives et hospites perfruantur, ita videlicet, quod eandem villam Bathor et hospites ac populos, de eadem seu quemquam vel quoslibet ex eisdem neque judicare, neque judicio eorundem astare compellere, seu quomodolibet et alibi bona eorundem et personas sequestrare vel impediri facere, ne aliquas tussillas, collectas, procurationes et exactiones tam poenales, quam alias quascunque, nec etiam victualium administrationes quomodolibet recipere et extorquere ullo modo tempore perpetuo debeant, valeant, atque possint, sed prorsus et generaliter ab omni jurisdictione, judicatu et potentia eorundem et ab omnibus collectis talibus procurationibus, exactionibus poenalibus pecunialibus et aliis victualium administrationibus, specialiter a victualibus cum vicinis et provincialibus villis, usque modo simulcum debitis deinceps exigendis et dicandis, item florenorum regalium et etiam camerarum seu praetextu monetarum regalium sive quovis alio modo debitorum, dicationibus et exactionibus omnino et simpliciter ac perpetuo liberi, absoluti ac per omnia exempti habeantur, personas [et] eorundem heredum in heredes nostro dumtaxat perpetuo edicto regio judiciario examini perseverantes, hoc tamen adhibito moderamine, quod quibuslibet quaerulantibus ex parte dictorum hospitum populorum ac jobbagionum ipsorum ipsi iidem nobiles, quibuslibet in causarum articu[lis semjper justitiae complementum exhibere et impendere vel exhiberi, et impendi facere teneantur, qui si in hoc negligentes et remissi fore ex certa scientia dinoscuntur, ipsi nobiles domini hospitum eorundem et non hospites ad nostram praesentiam citari debebunt atque evocari de negligentia justitiariae exhibitionis nobis rationem reddituri, adducimus insuper de plenitudine nostrae regiae gratiae, quod omnes causas, tam criminales, quam civiles, etiam si mortem, patibulum, aut sanguinis effusionem, utputa amputationem capitis, membrorum mutilationem et ignis concremationem et etiam similia in personis eorum, qui ratione commissorum facinorum in ipsa villa aut in territorio ejusdem haec patimeruerint, praenominati nobiles domini terrae et villae antedictae secure et libere judicare et ipsum judicium seu sententiam super praemissis latam exequutioni mandare valeant perpetuo heredum in heredes valeant, atque possint facultatem eisdem authoritate praesentium tribuendo, quod in loco apto in territorio villae Bathor praenominato possint, valeant et debeant, ad poenam et terrorem malefactorum patibulum perpetuo erigere et tenere, ceterum annuentes concessimus, ut quorumlibet hospitum de dicta villa Bathor emenda homicidii usque ad viginti quinque marcas et juramentum ipsorum in
praestatione sacramenti facienda usque ad mediam marcam ex speciali praerogativa libertatis praesentibus datae donatae et per nos concessae privilegio descendatur. In cujus rei memoriam perpetuam que firmitatem concessimus literas nostras privilegiales memoratis nobilibus duplicis sigilli nostri novi et autentici munimine roboratas. Datum per manus venerabilis viri magistri Andreae praepositi ecclesiae Albensis, aulae nostrae vicecancellarii, dilecti et [fidelis nostri] Idus Martii anno domini millesimo tricentesimo trigesimo, regni autem nostri similiter tricesimo venerabilibus patribus, vacante ecclesiae Strigoniensis, fratre Ladislao archiepiscopo Colocensis, aulae nostrae cancellario, Ladislao Quinqueecclesiensis, Nicolao Jauriensis, Benedicto [Chanadiensis] Henrico Vesprimiensis aulae nostrae reginae consortis nostrae charissimae cancellarii, [Georgio Sirmiensi], fratre Petro Boznensis, Chanadiensis, Agriensis, Myskone Nitriensis, Andrea Transylvanensis, Wladislao Zagrabiensis, domino Andrea Varadiensis et fratre Rodolpho Vaciensis [ecclesiarum episcopis] dei feliciter gubernantibus, magnificis viris Johanne palatino, Paulo filio Simonis, curiae nostrae judice, Demetrio magistro thavernicorum, Thoma vojvoda Transylvano et comite de Zolnok, Mykou bano totius Sclavoniae, Johanne filio, Logreti bano de Makow, Johanne filio Bobonik, magistro thavernicorum dominae reginae consortis nostrae charissimae, Desew judice curiae ejusdem dominae reginae, Dionisio dapiferorum nostrorum, et Stephano agozonum nostrorum magistris, Nicolao comite Posoniensi et aliis quampluribus regni nostri comitatus [tenentibus] et honores. (Fordítása) Károly, Isten kegyelméből Magyarország, Dalmácia, Horvátország, Szerbia, Galícia, Lodoméria, Kunország és Bulgária királya, Salernói herceg, Szent Angyal hegyének kegyura. Minden Krisztusban hívőnek, jelenlévőknek és jövendőbeli eknek, akik a jelen levelet olvasni fogják, üdvözlet a minden ember Megváltója nevében. A királyi méltóságoknak különös kegyelmet kell fordítani mindazokra, akik révén a földi méltósága kedvező előmenetellel, szerencsés növekedéssel gyarapszik. Ez pedig a tökéletesedés munkájával akkor teljesedik be, mikor az Istent — akik révén uralkodnak és a föld kormányzásában igazságosan határoz nak — hozzá méltó módon tisztelik, és amikor hűséges alattvalóiknak sok fára dozásukért, tiszta erkölcseikért, serény tetteikért kedves ellenszolgáltatást teljesítenek, a dolgok kötelező rendje ez által marad meg és ezzel erősen dicsérik Istent. Ez okból kívánjuk jelen levelünk által tudtára adni mind a mostaniaknak, mind a késő utódoknak, hogy Bátori Bereck fiai, Krisztusban tisztelendő atyánk, András váradi püspök, János, Lökös és Miklós mesterek, a testvérei kedvelt híveinek felségünk elé járulva, nekünk teljesített sok, valóságos ajánlással méltóvá tett hűséges szolgálataikat felmutatják és jelentik, vélekedésünk szerint méltók a kegyelmünkből származó adományos jutalomra, kérték, hogy nevezett Bátor birtokukat és következőleg az oda települt és a jövendőben ott összegyűlendő
vendégeket, jobbágyokat és népeket országunk minden bírájának, igazságszolgál tatójának mindenféle joghatósága, bíráskodása, köteles szolgálata alól állandóan vegyük ki, és örökös mentesítés címén — amint az alábbiakban világosan meg van mondva — méltóztassunk ékesíteni és megadományozni, és erről a mi magasságunk előtt felségünk lábaihoz borulva mélységes és alázatos könyörgéssel esedeztek. M i tehát az előttünk kedvelteknek kérésére és könyörgésére feltett szándékunk szerint királyi megfontolásunk arcát és tekintetét oda fordítván, hűségnek és hűséges szolgálataik sok dicséretre méltó érdemeit, amelyeket szerencsés és véletlen esetekben és végződésekben buzgó igyekezettel teljesítettek, testvéreiket, rokonaikat és hozzájuk tartozókat, ministereiket és familiárisaikat, azok összes jószágát a végső pusztulásnak, különösen pedig Bátor birtokot — ahonnan, mint a j ó földből, a legjobb gyümölcs eredt —, akik oldalunk melletti engedelmességtől vezettetve hozzánk csatlakoztak, más birtokaikkal miattunk, a velünk szembeni hűtlenek támadásainak, pusztításainak, rombolásainak, elnéptelenítésének kitéve hagyták. Rokonaik, familiárisaik és ministereik, jobbágyaik közül sokat a velünk szemben hűtlenek, Tamás fiai, néhai Kopasz és Beke idejé ben tömlöcbe vetettek, kegyetlenül megcsonkítottak, igen sokan csúfolódást tapasztaltak, nem keveset az említett Bereck fiai mellett tanúsított hűségük miatt — amellyel nekünk igyekeztek elhatározottan kedvünkre lenni —, utálatos láncokkal, kötelekkel megkötöztek, a ministerek és familiárisok és jobbágyok közül például Bátorból szám szerint 53-at szánalomra méltóan meggyilkoltak. Ok azok, akik az evangéliumi tanítás folyását és királyi fenségünket követve, nem kímélték sem saját magukat, sem övéiket, káraik, sem csábítgatások, másféle kísértések, melyek az emberi gyengeséget a j ó munka előre feltett céljától eltérítik, nekünk úgy tűnik, hogy akik a mi hűségünket követték, az úr keresztjét hordozzák. Emiatt jogosnak és igazságosnak ítéljük, hogy a nagy dolgokat nagyokkal és méltókkal kell viszonozni, hogy a mérhetetlen fáradozásaikat bőséges jutalom vidítsa fel és újítsa meg, hogy az ő példájukkal a hűségnek gyógyszere gyarapodjék, és többen is tanulják a kegyes fejedelmet odaadóan szolgálni. Ennyi érdemnek és önzetlen engedelmességnek kegyelmünk adományával segíteni akarván — ámbár érdemeik ennél sokkal és messze többet érdemelnének —, mégis, hogy némileg valamiféle kárpótlással válaszoljunk nekik és figyelembevételével annak, hogy nekik mibe kerültek, kérésük és könyörgésük meghallgatása után ez tartozásunk lett és az is marad, az említett András püspök úrnak, valamint János mesternek Lökösnek és Miklósnak s általuk utódaiknak és örököseiknek különös királyi kegyelmünkből és királyi hatalmunk teljességéből az általuk alázatos térdhajtással azt a tőlünk kért és kívánt ez előjogot vagyunk hajlandók engedni és hagyni, örökös joggal adományozni, hogy a többi birtokaik között az említett Bátort és annak következtében oda költözött vagy oda költözendő vendégeket, jobbágyokat és népeket a magyar királyságunk nádora, országunk bírája, a megyék, különösen pedig Szatmár vármegye ispánja, szolgabírái, azok helyettesei, általában pedig országunk minden most meglévő és
jövőben felállítandó igazságszolgáltatók hatalma alól örökös mentesség címén felszabadítjuk és kivesszük, azt mint városaink szabad polgárai és vendégei élvezzék, úgy tudniillik, hogy Bátor nevű falut az onnan való vendégeket és népeket, vagy közülük akárkit és bárkit sem elítélni, sem bíróságunk elő állani kényszeríteni vagy bármi módon máshol javaikat és személyüket letartani, lefoglaltatni vagy akadályoztatni, sem valamiféle adót, collectát, akár büntetést akár bármiféle más büntető kivetést és követelést, akár élelem szolgáltatást venni vagy követelni örökösen, soha semmikor ne merjenek vagy tehessenek, hanem éppenséggel és általánosságban minden joghatóságuk, bíráskodásuk és hatalmuk alól mindenféle adó, ellátás, büntetőrovás és pénzbeni bírság, más, különösképpen a szomszédos, más megyebeliekkel és falvakkal közös élelemszolgáltatása alól, az ezután beszedendő és kirovandó közös tartozások királyi vagy kamarai fertő vagy királyi pénz címen vagy bár más módon való tartozás kivetéses kirovása alól általában és egyszerűen és teljes egészében mentesek, szabadok legyenek. Személyüket és utódaikat örökös királyi rendelettel bírói vizsgálatunk alatt tartjuk, mégis azzal a korlátozással, hogy a nevezett vendégek, jobbágyok és népek közül bármelyik panaszlónak, akármelyik nemesnek bármiféle pereiben mindig az igazság elégtételét megadni és teljesíteni vagy megadatni és teljesíttetni tartoznak. Mivel ha ebben biztos tudomás szerint hanyagoknak és vonakodóknak bizonyul nának, ezeket a nemeseket azon vendégek urai és nem vendégek is tartozni fognak a mi jelenlétünk elé idéztetni és hivattatni, hogy nekünk az igazság kiszolgál tatásáról számot adjanak. Ezen felül a mi királyi kegyelmünk teljességéből azt is hozzátesszük, hogy említett falu és föld nemes urai, mindenféle, akár polgári pert, úgymint fejvételt vagy vérontást, testcsonkítást, gyújtogatást és más hasonlókat, személyükben azokat, akik az említett bűnök elkövetésével e faluban és annak határán büntetést érdemelnek, azt bátran és szabadon megítélni, a fent mondot takról hozott ítéletet vagy döntést örökösen, nemzedékről nemzedékre végrehajt hassák. Azzal is felruházzuk, hogy a többször említett Bátor falu határán alkalmas helyen a gonosztevők megfélemlítésére és büntetésére örökösen akasztófát állíthatnak, építhetnek és tarthatnak, építsenek és tarthassanak is. Egyébként beleegyezően megengedjük, hogy a nevezett Bátor falu akármely lakója az ember ölés váltságdíját huszonöt márkáig és eskütételben az esküt fél márkáig a jelen levéllel adott és adományozott és általunk megengedett szabadság különös kiváltságával teljesítsék. Kelt tisztelendő férfi András mester fejérvári prépost, udvarunk alkancellárja, kedvelt hívünk keze által 1330. évében március Idusa előtti napon, uralkodásunk hasonlóan 30. évében, Krisztusban atyánk, az esztergomi érsek üresedésben László fráter kalocsai érsek, udvari kancellár, László pécsi, Miklós győri, Benedek csanádi, Henrik, kedves feleségünk kancellárja, pécsi, György szerémi, Péter fráter boszniai, Csanád egri, Misko nyitrai, András erdélyi, László zágrábi, említett And rás váradi, Rodolf fráter váci egyház, az Isten egyházát szerencsésen kormányzó püspökök, nagyságos János nádor, Simon fia Pál országbíró, Demeter mester
tárnokmester, Tamás erdélyi vajda és szolnoki ispán, Mikes az egész Szlavónia, Logret fia János macsói bánok, Bobonik fia János, királyné asszony kedves felesé günk udvarbírája, Dénes étekfogó mesterünk, István lovászmesterünk, Miklós po zsonyi ispán, országunk több más megyéjének ispánja és tisztségviselője lévén.
Pergamen, átírt másolat, függőpecsét zsinórjával, a pecsét hiányzik. Az oklevelet 1512-ben II. Ulászló három, 1332-ben I. Károly által kiadott oklevéllel együtt megerősítette és hiteles másolatban kiadta. II. Ulászló négy oklevelét 1537-ben I. János király újból megerősítette. Szövegét másolatból kiadta Fejér György. Codex diplomaticus. VIII/3. 404—411.; A Nyírbátor mezőváros levéltárában meg maradt oklevél erősen hiányos, szakadozott, vízfoltos. A hiányok Fejér György közléséből és a XVII. századból származó átírásokból a [ ]-be tett szövegrészekkel pótolva, a nyomtatásban megje lentnek hibás és hiányos részei javítva és kiegészítve. Jelenlegi jelzete: SZSZBML, X V . 2. Dl. 40. sz.
2. Visegrád 1332. február 17. I. Károly, Bátori Bereck fiai, János mester, Szilágy vármegye főispánja, András váradi püspök és Miklós kérésére a Domahidán és Kocsordon átutazó Szatmárról és Szatmárnémetiből sóval és más áruval kereskedőknek megparancsolta, hogy Bereck Bátor faluban szerdán tartott vásárokon álljanak meg, áruikat rakják le és a vásár bevégződése után szabadon mehessenek bárhová. A szatmári, szatmárnémeti, debreceni és kallói kereskedőknek megparancsolja, hogy ezeket a rendelkezéseket tartsák meg, az ellenszegülőket áruik elkobzásával bünteti, elrendeli, hogy a négy vásáros helyen ezt a kiváltságlevelet hirdessék ki. Nos Karolus dei gratia rex Hungáriáé etc, memóriáé commendamus tenoré praesentium signifficantes quibus expedit universis, quod quia nos nobilibus probabilibus viris magistro Joanni comiti de Zilagh, dominó] Andreáé, episcopo Varadiensi et Nicolao füiis comitis Briccii de Bathor, fidelibus nostris pro meritoriis eorundem servitiis, hanc gratiam concessimus specialem, ut universi mercatores de Zathmar et Zathmarnemethi per Domianhida [et Kochord] cum curribus suis salibus et [quibuslibet rebus oneratis quicunque et unde]cunque sint, specialiter in eisdem Zathmar et Némethi existentes procedentes et transeuntes primo omnium in villa praedictorum filiorum Briccii Bathor vocata convenire et ibi descendere, suosque sales et merces quales [cunque eorundem inforo, quod] in eadem villa feria quarta celebratur, [eoque praedicta] loca transeuntibus idem fórum primum esse dignoscitur, venditioni, et commutationi exponere debeant et teneantur, peractisque ibidem suis venditionibus, commutationibus et negotiationibus postea et non ante abinde, alias quocunque voluerint, [se transeundi]
liberóm habeant facultatem, ideo volumus et universis mercatoribus, sive ad vos, sive ad alios quoslibet majoris et minoris status et honoris homines pertinentibus et spectantibus, specialiter vobis judicibus, juratis hospitibus et mercatoribus universis de praedictis Zathmar et Nfemethi nec non] de Kalló et Debreczen regio edicto mandantes [firmiter] praecipimus per praesentes, quatenus dictam gratiam nostram praedictis filiis Briccii concessam suo modo per singula ut praescribitur absque omni contumatia et contradictione et occasione debeatis effectualiter adimplere et inviolabilitfer observare, perjmittatisque per fora, quae in medio vestri celebrantur, haec pacifice proclamari, aliud facere nullatenus praesummentes alioquin transgressores et contumaces, fidei dictae concessionis nostrae, authoritate regia commissimus in rebus condemnare et punire, nihilominus sicut expfediet, in personis per alia] quoque propter quatuor dicta fora, ubi necesse fuerit, praemissa jussimus proclamari. Dátum in Wyssegrad, feria secunda proxima post dominicam Circumdederunt. Anno domini millesimo tricentesimo trigesimo secundo. (Fordítása) M i Károly, Isten kegyelméből Magyarország stb. királya, jelen levelünk által je lentjük mindenkinek, akiket illet, mivel hogy mi híveinknek hűséges nemes férfi aknak, Bátori Bereck fiainak, János mesternek, Szilágy ispánjának, András váradi püspök úrnak és Miklósnak, hűséges szolgálataik fejében azt a különös kegyet en gedtük, hogy minden kereskedő, bárki és bárhonnan Szatmárról és Szatmárnémeti ből különösen pedig a Szatmárról és Szatmárnémetiből valók Domjanhidán és Koc sordon keresztül sóval vagy bármiféle áruval megrakott szekerekkel átutazva kötelesek mindenek felett az említett Bereck fiai Bátor nevű falujában gyülekezni, ott megállani, sójukat és mindenféle portékájukat az azon faluban a hét negyedik napján (szerdán) tartani szokott vásáron — mivel az átutazók tudják, hogy ez az el ső vásárhely — eladás és csere céljából lerakni. És nem előbb, csak azután, amikor az eladással vagy cserével végeztek, legyen szabad innen máshová eltávozni. Ezért királyi rendelettel keményen megparancsoljuk nektek vagy minden kisebbnagyobb rendű kereskedőnek és kamarának — különösen pedig a szatmárinak és szatmárnémetinek —, valamint a kallói és debreceni bíráknak és esküdteknek jelen levelünk által kiváltképpen, hogy az említett Bereck fiainak adott kegyelmünket, azonképpen amint elő van írva, minden makacskodás és ellentmondás nélkül tar toztok teljesíteni és épségben megtartani és a nálatok tartani szokott vásárokon teljes egészében kihirdetni és kikiáltatni, másként semmiképpen nem bátorkodván cselekedni, különben mint adománylevelünk hitelének kétségbe vonóit és annak ellene szegülőit javaik elkobzásával parancsoljuk büntetni amiatt, amint szokás személyükben is, s az említett négy vásár mellett, ahol erre szükség lenne, az előa dottakat kihirdettetni. Kelt Visegrádon, az Úr 1332-ik esztendejében, a Circum dederunt vasárnapja után következő hétfőn.
3. Visegrád 1332. február 17. I . Károly király Bátori Bereck fiai, János, Szilágy vármegye főispánja, András váradi püspök, Lökös és Miklós kérésére atyjuknak az uralkodása kezdetén tanú sított hűséges szolgálatai miatt szenvedett és az erdélyi és havasalföldi hadjáratban János fogságba esése miatt kárai pótlására Bátor nevű falujukon Domahidáról és Kocsordon áthaladó, Szatmárról és Szatmárnémetiből és máshonnan, sóval és más árukkal megrakott szekerekkel jövő kereskedőket kötelezi, hogy a faluban szerdán tartani szokott vásárokon magálljanak, áruikat lerakják, s nem előbb, csak a vásár után mehessenek tovább. Nos Karolus, dei gratia rex Hungáriáé etc. memóriáé commendamus tenoré praesentium significantes, quibus expedit universis, quod nos intuitum nostrae considerationis sublevando et fidelitati ac fidelium servitiorum merita magna, remuneration[i digna] nobilium virorum filiorum quondam comitis Briccii de Bathor, fidelium nostrorum Joannis videlicet comitis de Zylagh, item domini Andreáé, nunc episcopi Varadiensis, Lewkews et Nicolai, considerantes, quas et quae ab eo tempore, quo culmen regiminis Hungarici per dei clementiam [sumus adempti], cum sedula sollicitudine et strenua fidelitate laborando et in nostris ac regni nostri negotiis prosperis et adversis fortuitis et inopinatis casibus se exponendo exhibuerunt nobis et impenderunt, cognatos et propinquos ac universam eorum substantiam invasioni perditioni et [destructioni infidelium nostrorum relinquendo ex quibus nonnulli propter infinita dampna rerum afflictiones diversas et ludibria, nonnulli etiam more gladii pro fidelitate debita sunt occisi et nuperis temporibus praedictus Lewkews fráter ipsorum constanter ab initio radicare fidelitatis observando in terra Transjalpina, ubi cum gente nostra valida personaliter adhaerendo per gentem Basarab dictam terram nostram Transalpinam indebite occupantis nobis hostiliter obviantem in nostris servitiis proh dolorl extitit interemptus, dictusque magister Johannes captivitatem ibidem [fűit perpessus]. Hos enim cognovimus, ex multis probabilibus conjecturis et cognoscimus in praesenti ac pro certo credimus, in futurum pro fidelitate nobis et filiis nostris observando, non vereri mortis minae, non rerum dampna, nec personarum pericula, quae humánom con[sueverunt fragilitatem a bonae operationis incepto] proposito revocare. Justum igitur et dignumfore aestimamus, ut digna dignis impendantur et magnós labores copiosa merces reficiat et restauret, quod hujusmodi exemplo ceteros ad fidelitatis opera facilius [ invitemus, eisdem magistro Johanni, dominó Andreáé episcopo et Nicolao in aliqualem] particularem retributionem suorum fidelium obsequiorum heredum et heredes eorundem magistri Johannis Lewkews et Nicolai remunerationis praerogativam de liberalitate regia concessimus [omni tempore viventium huic sedulo permansuram
et inviolabiliter observandam] quod universi mercatores et singuli de Zatthmar et Zatthmarnemethi per Damanhida et per Kachard venientes, transeuntes et procedentes cum omnibus et singulis eorundem curribus et [saiibus et aliis quibuslibet rebus et mercibus oneratis in praedictam villám] ipsorum et filiorum comitis Briccii, [fidelium] nostrorum Bathor vocatam venire [et ibi descendere ac suos sales] et alias eorum merces venditioni sive commutationi in foro, quod in eadem [villa feria quarta celebratur, eoque a dictis Zatthmar et Zatthmarnemethi praedictos pontes transeuntibusj praedictum fórum fore primum cognos[citur exponere debeant et teneantur] peractisque ibi suis venditionibus, commutationibus et negotiationibus postea et non [ante quocunque voluerint alias abinde recedendi habeant facultatem, vobis itaque universis et singulis] mercatoribus et specialiter in ipsis Zatthmar et Zatthmar[nemethi commjorantibus a dictis terminis per dictos pontes procedentibus regio edicto firmiter et districte praecipimus per [praesentes quatenus scriptam nostram donativam gratiam dictis fidelibus nostris concessam debeatis inviolabiliter] observare, aíioquin de regiae potestatis plenitudine commisimus [transjgressores hujusmodi nostrae gratiae in rebus condemnare et punire, nihilominus in personis praesentes autem cum nobis fuer[int reportatae in formám nostri privilegii redigi faciemus]. Dátum in Wyssegrad [secundo feria proxima post] dominicam dederunt. Anno domini millesimo tricentesimo trigesimo secundo.
Circum-
(Fordítása) M i Károly, Isten kegyelméből Magyarország stb. királya, jelen levelünk által je lentjük és mindenkinek emlékezetébe idézzük, akikhez ez elér, hogy mi néhai Bátori Bereck fiainak, tudniillik János szilágyi ispánnak, András úrnak, mostani váradi püspöknek, Lökösnek és Miklósnak, nemes férfiaknak megfontolván nagy jutalomra érdemes szolgálatait, mindazokat is meggondolván, amelyeket attól az időtől kezdve buzgó odaadással és lankadatlan hűséggel fáradozva, amitől kezdve Isten kegyelme által a magyar királyi trónra jutottunk, kedvező és kedvezőtlen, szerencsés és balszerencsés körülmények között, maguk kockáztatásával irántuk teljesítettek és előttünk bizonyítottak, rokonaikat és hozzájuk tartozókat, a mi elle nünk lázadók megrohanásának, pusztításának és romlásának összes javaikat kitet ték. Némelyek közülük mérhetetlen kárt, különféle nyomorgatást és csúfolódást szenvedtek, sokakat a kötelező hűségük miatt kardélre hánytak. A minap az emlí tett Lökös testvérük a kezdettől fogva veleszületett hűségének bizonyítékát is megmutatta: Havasalföldön, mikor Bazaráb hadai által a mi havasalföldi tartomá nyunkat elfoglalta, őt ellenség módjára erős hadunkkal megtámadtuk, személyesen hozzánk csatlakozott, óh fájdalom! szolgálatunkban meghalt, az említett János mester ugyanott fogságot szenvedett. Mindezeket számos bebizonyított esetből tudtuk, jelenben is ismerjük és bizonyosan hisszük, hogy jövőben is mind irántunk és fiaink iránt megtartják, nem félnek hűségük miatt a halálos fenyegetéstől j a v a i k
károsításától, személyük veszedelmétől, ugyanis ezek szokták az emberi esendőséget a feltett szándék j ó elvégzésétől eltántorítani. Méltányosnak és jogosnak ítéljük tehát, hogy a méltót méltóval viszonozzuk és a nagy fáradozást méltó jutalom se gítse és támogassa. Azért is, hogy többeket ilyen példával buzdítsunk a hűség mintájára, János mesternek, András püspök úrnak, Miklósnak és hűséges utódai nak, örököseinek némi részleges kárpótlásul, János mestert, Lökös és Miklós min den időben élő örököseit és utódait ettől az időtől kezdve állandóan királyi bőkezű ségünkből viszonzásképpen megajándékozzuk, hogy minden egyes Szatmárról és Szatmárnémetiből, vagy mellette sóval vagy másféle áruval terhes szekerekkel j ö vő vagy elmenő, Domahidán és Kocsordon átkelő kereskedő a mi híveink, Bereck ispán fiai Bátor nevű falujába kötelesek menni, ott megállani, sójukat vagy másféle árujukat az abban a faluban szerdán tartani szokott vásáron eladásra, cserére és ke reskedésre tartozzanak és kötelesek legyenek kirakni. A Szatmárról és Szatmárné metiből az említett hidakon átkelőknek ezzel tudtára adjuk, hogy ez az első vásár hely, és csak az árusítás, csere és kereskedés befejezése után s nem előtte, szaba don elmehetnek, ahova akarnak. Tehát különösen nektek, Szatmáron és Szatmár németiben lakó és a mondott határokról jövő, az említett hidakon átkelő kereske dőknek erősen és különösen megparancsoljuk királyi paranccsal, jelen levelünk által, hogy a nevezett hívőknek adott kegyes adománylevelünket minden részében tartoztok megtartani, különben királyi hatalmunk teljességével meghagyjuk, hogy e kegyességünk áthágói személyükben és javaikban büntettessenek és fogassanak perbe. A jelen levelünket pedig, ha elénk hozzák, kiváltságlevél formájában adat juk ki. Kelt Visegrádon, Circumdederunt vasárnapja utáni hétfőn. Az Úrnak 1332. esztendejében.
4. Visegrád 1332. március 8. I . Károly parancslevele a Soghfalu és Szalancs kereskedőihez tudomásulvétel vé gett. Tudomásukra hozza, hogy a Domahidán és Kocsordon átutazó szatmári és szatmárnémeti kereskedőknek, akik a megnevezett Soghfalun és Szalancson is ke resztül utaznak terhes szekereikkel és sóval vagy bármiféle áruval megrakva, hogy Bátor falun át menjenek és az ottani vásáron megálljanak, áruikat rakják ki és a vá sár befejezte után mehessenek szabadon, ahová akarnak. Ezt a parancsát lakóhe lyeiken és a nevezett helyeken hirdessék ki. Karolus, dei gratia rex Hungáriáé etc. fidelibus suis universis et singulis mercatoribus per Sokhfcdw et per Zalancz undecunque, sive etiam de eisdem versus villám Bathor transeuntibus ac procedentibus, in quorum notitiam et audientiam praesentium continentia perveniret, quocunque nomine censeantur.
Salutem et gratiam. Noverit vestra universitas quod, quam nos quemadmodum universos et singulos mercatores de Zathmar et de Zathmarnemethi per Kochord et per Damianhyda transeuntes sic et vos per dicta loca Sokhfalw et Zalach procedentes, cum [omnibus] et singulis curribus vestris salibus et aliis, quibuslibet rebus et mercibus oneratis in praedictam villám Bathor venire primum et ibi descendere ac vestros sales et alias merces venditioni sive commutationi exponere, quod in eadem villa Bathor feria quarta celebratur exponere, magistro Johanni, ac dominó Andreáé episcopo Varadiensi et Nicolao filiis Briccii de eadem Bathor in recompensationem fidelitatum et fidelium servitiorum eorundem nobis sincerae devotionis constanter, longique temporis laboribus, laudabiliter impensorum et exhibitorum perpetuo, heredum per heredes ipsorum magistrorum Johannis et Nicolai, filiorum Briccii concessimus de gratia nostra speciali. Ideo volumus et vobis ac cuilibet vestrorum per praedictas villás Soghfalw et Zalach versus dictam villám Bathor undecunque transeuntibus similiter et vobis mercatoribus ex eisdem Soghfalw et de Zalach mandantes regio edicto similiter praecipimus per praesentes, quatenus cum omnibus curribus vestris salibus et rebus quibuslibet oneratis in dictam villám Bathor venif re deJbeatis et ibi in dicto foro peractis vestris commutationibus, venditionibus et negotiationibus, postea et non ante quocunque volueritis recedendi liberam habeatis facultatem, aliud facere nullatenus praesummatis. Alioqui de regiae potestatis plenitudine commisimus transgressores hujus gratfiae nostrae] in rebus condempnare et punire, sicut decuerit, in personis et haec volumus in dictis villis Soghfalw et Zalach absque omni contradictionis obstaculo et alias, ubi necesse fuerit publice proclamari. Dátum in Wyssegrad, in dominica invocavit, anno domini millesimo tricentesimo trigesimo [secundo]. (Fordítása) Károly, Magyarország stb. királya. Minden egyes Sokhfalun és Szalancson át bár honnan átmenő vagy akár azokból is Bathor falu felé átmenő vagy induló kereske dőnek külön is, akiknek jelen levelünk tartalma tudomására vagy hallomására jut valamiféle módon. Üdvözlet és kegyelem. Tudja meg a ti társaságotok, aminthogy mi minden egyes Szatmárról és Szatmárnémetiből Kocsordon és Domahidán átkelő kereskedőt, úgy titeket is és az említett Sokhfalun és Szalacson sóval és másféle árukkal megrakott szekereitekkel Kocsordon és Domahidán átkelve, elsőnek az említett Bátor faluba menni, ott megállani sótokat és más áruitokat eladásra vagy csereberére kirakni a vásáron, amit Bátor faluban szerdán tartanak, Bátori Bereck fiainak, János mesternek, András váradi püspöknek és Miklósnak, irántuk állhata tosan és dicséretesen teljesített és bizonyított, komoly alázatosságú hűségünk és hűséges szolgálataik jutalmazására örökösen adományoztuk Bereck fiai, János mester és Miklós fiainak nemzedékről nemzedékre különös kegyelmünkből. Ezért akarjuk és nektek s közületek mindenkinek, akik Soghfalun és Szalacson bárhon nan átmennek, és nektek is, a Soghfaluból és Szalacsról való kereskedőknek,
hasonlóképpen királyi rendelettel megparancsoljuk jelen levelünk által, hogy min den sóval és más áruval terhes szekereitekkel tartoztok az említett Bátor faluba menni és ott nem előbb, mint a vásáron, az árusításotok, csereberétek és kereske désetek befejezése után, ahova akartok menni, az elmenetelre szabad tehetségetek legyen, másként tenni semmiképpen ne bátorkodjatok, különben királyi hatalmunk teljességéből meghagyjuk, hogy e királyi kegyelmünk áthágóit javaikban, amint i l lik, személyükben is megbüntetni. Azt is akarjuk, hogy az említett Soghfalun és Szalacson az ellentmondás minden gátja nélkül és másutt is — ahol szükséges len ne — nyilvánosan hirdettessék ki. Kelt Visegrádon Invocavit vasárnapján az Úrnak 1332. esztendejében.
m.
Az előbbiekben közölt négy oklevél a X V . század folyamán kétségen kívül a Báthori család ecsedi ágának birtokában volt, ugyanis Báthori András, Szabolcs és Szatmár vármegyék főispánja II. Ulászló kancelláriáján mind a négyet bemutatta megerősítés végett. Az uralkodó 1512. május 2-án kelt kiváltságlevele szerint az első (1330. évi) oklevél pergamenre írva, kettős, titkos fúggőpecséttel volt ellátva. Ebben az oklevélben Bereck fiai érdemeire tekintettel az uralkodó, I . Károly Bátor mezőváros lakóit, polgárait (cives) és vendégeit (hospites) András őseit megjutal mazandó kivette minden más bíróság illetékessége alól, őket András fiainak és örököseinek bírói hatalma alá rendelte. Egyben felmentette őket mindenféle királyi adó és szolgáltatás alól. Báthori András bemutatott még három másik, I . Károly királyi pecsétjével megerősített oklevelet is. A Bátoron keresztül utazni szándékozó kereskedők kö telesek áruikat a szerdai napon tartott hetivásárokon lerakni, és csak a vásár befe jezése után mehetnek tovább. (Lásd 2-4. sz. oklevél.) II. Ulászló a négy oklevelet saját privilégiumlevelébe szó szerint átírta, Bátor mezőváros lakóit (incolae) és polgárait (cives) kiváltságaikban megerősítette. A kancellárián 1512-ben kétség nélkül mind a négy oklevelet látták, de csak kettőről mondták azt, hogy rajta van az uralkodó kettős titkos függőpecsétje. A másik kettővel kapcsolatban ez nincs megemlítve. Mikor 1537-ben Báthori András Bonaventúra névvel is illetett fia I . Jánostól újból megerősíteni kérte, ezeket nem mutatta be, csupán az Ulászló kancelláriája által átírt és megerősített oklevelet. Lehet, hogy akkor már azok nem voltak az ere deti adományos család birtokában? Ezt az 1575-ben, Czobor Imre nádorhelyettes által Eperjesen tartott oktávális törvényszék előtt folyt per alapján tartjuk lehetőnek. A törvényszéken ugyanis június 9-én Báthori Miklós országbíró, Szatmár és Szabolcs megye főispánja kép viseletében személyesen megjelent vajai Ibrányi Ferenc alispán, és a nádori
ítélőmester által személyes megjelenésre megidéztette a nádor képviselőjét, Beczenczy Kelement. Ibrányi előadta, hogy a Báthori Miklós mezővárosának elő jogait illető, I . Károly kettős titkos pecsétjével ellátott kiváltságlevele annak birto kában van, holott azok igaz jogon az ő urát, Báthori Miklóst illetnék. Követeli, hogy azokat a leveleket eredetiben „ vagy legalább azok másolatait (in specie vei saltempária earundem)" a törvényszék adassa ki. Ezt hallva Beczenczy Kelemen azt válaszolta: „nagyon is igaz, hogy Károly király oklevelei nála vannak, kész is lenne azok másolatát" a törvényszék által Báthori Miklósnak jogai további meg óvása érdekében másolatban kiadatni, „de az eredetieket a maga számára vissza akarja tartani", A törvényszék úgy döntött, hogy a négy, I . Károly által kiadott oklevelet nem adja vissza, „hanem csak hiteles másolatot ad róluk. " I . Károly négy oklevelének 1575 után nyoma vész. Ettől kezdve különböző hi teles másolatok tűnnek fel, sőt lesz egy, de szintén káptalani hiteles másolat alap ján kiadott eredeti privilégiumlevél is. Időrendben ezek közül az elsőt 1617. de cember 14-én az esztergomi káptalan állította ki Zeold György, Kónya Miklós, Illyés vagy Pályi Benedek bátori polgárok kérésére. A nevezettek ott mutatták be az I . János által kiadott oklevelet mezővárosuk szabadságáról. A káptalan a hiteles másolatot az eredeti visszaszolgáltatásával együtt kiadta. A káptalani másolatok számát s ezzel a válaszadásra váró feleleteket szaporítja a következő, 1618. május 10-én II. Mátyás által kiadott és megerősített privilégi umlevél is. Ugyanis e napon az uralkodó „Bátor mezővárosa bírája, esküdtei és összes polgárai érdekében és személyében" elébe terjesztett folyamodása privilegialis formában kiadta és megerősítette I . Károlynak a mezőváros szabadságát biztosító, 1330. évi oklevelét. Ebben a megerősítő levélben azonban nincsen szó a másik háromról. Ez azért is feltűnő, mert nem az eredeti, I . Károly által adott okle vél, hanem az esztergomi káptalan által fentebb említett, 1617. évi hiteles másolat alapján történt a kiállítás. Az általunk ismert minden későbbi másolatban a négy oklevél mindig együtt szerepel, és eddig nem került elő olyan hitelesített másolat, amelyben csupán az 1330. évi oklevél szerepelne. Eddig tehát az tűnik bizonyosnak, hogy 1575 és 1618 között létezett egy, eset leg több olyan másolat is, amely mind a négy oklevelet magába foglalta, és talán 6
7
MOL, Dl. 22 478 (NRA. Fasc. 843. No. 13.). Feltehető, hogy Czobor Imre helyettes nádor számára ekkor készült az a töredékes másolat, amelyen az a feljegyzés olvasható, hogy néhai Czobor Imre ná dori helyettes számára leírva az átiratból. Szövege azonos a törvényszéki átirattal, csupán az arenga néhány mondata hiányzik belőle. Lásd: MOL, Dl. 1592. (NRA. Fasc. 936. No. 3.). MOL, Dl. 22 478. (NRA. Fasc. 89. No. 42.) Ez nem azonos sem a káptalannak az ekkor bemutatott, az 5. jegyzetben említett oklevelével, sem a ma is meglévővel, mert annak margóján csak annyi volt olvasható „propria domini regis". A meglévőn ugyanis ez a szöveg nincs rajta. Ugyanezt a másolatot őrzi Szabolcs levéltára, amelyet Schemberger Ferenc a XVIII. század végén, a levéltár rendezése so rán az 1681. évi iratok közé sorolt. SZSZBML, IV. A. 1/b. Szabolcs vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Fasc. 99. No. 18. 1681. 6
7
egy olyan is, amely csak az 1330. évi megerősítést tartalmazta. De a máig meglevő nyírbátori oklevél az utóbbival azonosnak semmiképpen nem tekinthető. Ezek közül az oklevelek közül valamelyiket (vagy mind a kettőt) 1618-ban a mezőváros képviselői mutatták be az esztergomi káptalannak. Majd a káptalan által kiadott hiteles másolatot valakik benyújtották II. Mátyás kancelláriáján, s az már nem a birtokos család, hanem a mezőváros javára erősítette meg. Ekkor már az adományos család férfiága kihalt. Ecsedi Báthori István országbí ró 1606-ban, az örökébe lépő somlyói Báthori Gábor 1613-ban meghalt, a lányági örökösök a kamarával pereskedtek az ecsedi uradalomért. Bethlen Gábor 1619-ben az ecsedi várral együtt Bátort is elfoglalta, majd az egész vártartományt 100 000 forintért megvásárolta a kincstártól. Örökösei 1644-ig birtokolták, akkor I. Rákóczi György kapta meg. Ecsedbe 1659-ben fiának be kellett fogadnia a királyi őrséget, de a hozzá tartozó falvak a szatmári békéig a Rákócziak birtokában voltak. Amit mostanáig meg lehet állapítani az az, hogy az 1575-ben még eredetiben meglevő négy oklevél ettől kezdve már nem kerül elő. Van ellenben egy — vagy esetleg két változatban — fiiggőpecséttel is ellátott, mind a négyet magába foglaló másolat. E másolatok közül az egyiket a mezőváros 1617 előtt megszerezte, és 1624. július 15-én a szepesi kamarától hiteles másolatot is szerzett róla. A Rákóczi-birtokok 1648. évi urbáriumának mellékleteként közölt másolatot 1642-ben az esztergomi káptalantól Szabó Imre és Szűcs János nyírbátori polgárok kérték II. Mátyás privilégiumlevele bemutatásával, s ebbe bele van foglalva a káp talan által 1617-ben kiadott, előbbi hiteles másolat. A későbbi másolatok már II. Mátyás privilégiuma alapján keletkeztek. 1662-ben Nagy András és Lugasi András mint „az Ecsed várához tartozó mezőváros" polgá rai ezt mutatták be I . Lipótnak megerősítés végett, 1667-ben pedig Ferenczi István és Farkas Mihály polgárok íratták az egri káptalan jegyzőkönyvébe biztonság oká ért minden eddigi (I. Károlytól II. Mátyásig) oklevelüket. Feltehető, hogy vették is hasznát, különben nem vállalták volna a privilégium levél megszerzésével és a hiteles másolatok kiadatásával járó tetemes költségeket. Az azonban bizonyosként állítható, hogy a máig általunk megőrzött példány csak egyike az 1575-1617 között keletkezett másolatoknak, és ez is felderíthetetlen mó don került az egykori mezőváros birtokába. 9
10
11
Szabolcs-Szatmár megye műemlékei. Szerk. Entz Géza. Budapest, 1987. (a továbbiakban Entz, 1987.) l.köt. 89. MOL, Dl. 22 478 (NRA. Fasc. 843. No. 13.) MOL, Dl. 22 478. (NRA. Fasc. 13. No. 13.) MOL, Dl. 22 478 (NRA. Fasc. 819. No. 57.)
9
1 0
11
Az eddig elmondottak után joggal vetődik fel a kérdés, létezett-e az emlegetett négy oklevél. Ha igen, a Báthori család ősei miként jutottak hozzájuk, valóban I . Károly adta ki őket? Ha igen, kik voltak e kiváltság részesei, és volt-e a bennük biztosított kiváltságoknak jogi érvénye? Az első két kérdésre — az okleveles gyakorlat szerint — a felelet igenlő, I I . Ulászló kancelláriáján láttak négy oklevelet, kettőt pecséttel, és mind a négyet eredetinek fogadták el. Ugyanígy döntött 1575-ben az oktávális törvényszék is. Az is bizonyos, hogy 1512-ben még a család leszármazottai birtokában volt, tehát ősi örökségként tar tották kezükben és igazolni is tudták a szerzőktől való leszármazásukat. 1575-ben Báthori Miklósnak hozzájuk való jogát a törvényszék előtt akkori birtoklója sem vitatta. Az adománylevelek megszerzői — akik már Báthorinak nevezik magukat — 1326-ban kelt oklevelükben azt állították, hogy Bátor, Pócs, Ábrány, Rakamaz és Nyíregyháza birtokaikat „tisztelendő emlékű István király" adományozta ősüknek Vencellinnek. I . Károly itt közölt, 1330. évi oklevele pedig úgy szól, hogy a család eredőhelye Bátor volt, „ahonnan mint a jó földből a legjobb gyümölcsök, kisar jadtak. " Mindkét állítás családi emlékeket megszépítő hagyomány lehetett. Az valószí nű, hogy a nemzetség alapítójának tekintett két német lovag egyike, Gút, királyi adományként kapott birtokot a szabolcsi várispánság területén, de nem ezeket. A Xm század harmadik harmadától a névadó lovag utódainak Szabolcs, Szatmár, Ung és Bereg megyékben több helyen is okleveles adatokkal igazolhatóan vannak birtokaik. A Gút-Keled nemzetség egyes tagjainak Szabolcs megyei birtoklására első ok leveles adatunk 1271-ből való. V. István az egri egyház birtokjogai igazolására ez évben vizsgálatot rendelt el. Ezért minden vármegyéből olyan idősebb, nemes fér fiakatjelölt ki, akik eskü alatt kötelesek voltak bizonyítani a püspökség és káptalan által hangoztatott jogokat. Szabolcs vármegyében az eskütételre kötelezett neme sek között felsorolták a Gút-Keled nemzetségből való Hódos Lőrinc és András nemeseket is. A nemzetség e tagjainak rokoni kapcsolatát korai oklevelekből nem lehet meg állapítani. Az bizonyos, hogy Bátor már ezek valamelyikének birtokában volt. De nem ez volt az első birtokközpont, hanem a mai Nyíradony helyén állott Adonymonostora. A monostor volt a X V I . század közepén négy ágra szakadt nem zetség közös temetkezőhelye, a monostor kegyuraságát is közösen gyakorolta mind 12
13
Fejér, 1834. Tom. VIII/5. 160. Árpád-kori oklevelek a Heves megyei levéltárban. Vál., ford. Kondomé Látkóczki Erzsébet. Eger, 1997. 36. 1 2
1 3
a négy ág (1294, 1309, 1354.). Nyíradonytól délre, a falu határában erdővel benőtt pusztán ma is megtalálható a két Gút falu egyikének templomromja. A X I V . század utolsó éveiből való oklevelek azonban lehetővé teszik a nemzet ség — köztük az oklevélszerző Báthori család — rokoni kapcsolatainak megálla pítását, a korábbi genealógusok által felsorolt családfa kiegészítését. (Lásd a ta nulmány végén.) Andrásnak 1279-ben négy fiáról és egy lányáról esik említés. E leány férje Langeus vajda, ő is Gút-Keled nemzetségben és a négy fiúval együtt Joachim bán kíséretében a hűtlen Radoslav vajda ellen harcolt. Hódos és Bereck fogságba is esett, Hódos bal karját elveszítette, Bereck megsebesült. IV. László ezért a négy fiúnak az örökös nélkül elhalt Langeus Abram (ma Nyírábrány), Batúr (Nyírbátor) és Kisbaturd (pusztaként Nyírbátor határába olvadt be) birtokait adományozta. Bátor Bereck birtokába jutott, de a testvéreivel közösen birtokolta. IV. László 1282-ben az ő nevére engedélyezte, hogy Bátorban a hét negyedik napján (szer dán) vásárt tarthassanak. A vásárra a kereskedők vám nélkül jöhetnek áruikkal és onnan szabadon távozhatnak. A Báthori család névvel is bizonyítható ősének András fia, Bereck tekinthető. Berecket egy 1304-ben kelt oklevél, majd I . Károly 1307. évi oklevele Bátorinak (de Bathor) nevezi, két fiával, Jánossal és Lökössel együtt. Ebben az évben kapták meg királyi adományként Ecsed egy részét. A másik részét (felét) 1329-ben négy évre ők vették zálogba rokonaiktól. Az első Bátorra vonatkozó adomány levelet 1330-ban András unokái kapták, Bereck négy akkor élő fia, János mester, Lökös, András (ekkor már váradi püspök) és Miklós. Apjuk és négy fia I . Károly oklevele szerint „attól az időtől fogva, 14
15
16
17
18
Németh Péter: A középkori Szabolcs megye települései. Nyíregyháza, 1997. (a továbbiakban Né meth, 1997.) 18-19. 1289-ben a nemzetséghez tartozó Pál fia és unokái osztoztak rajta. Uo. 81. Nagy Iván: Magyarország családai címerekkel. Pest, 1857. 1. köt. 278.; Pallas Nagylexikon. Buda pest, 1893. 5. köt. 723-724.; Karácsony János: Magyar nemzetségek a XIV. század végéig. Budapest, 1900. 376. Szentpétery Imre: Árpád-kori oklevelek kritikai jegyzéke. Budapest, 1961. 2. köt. 2592. regeszta (a továbbiakban reg.). Miután az oklevél Langeust is Gút-Keled nemzetségbelinek mondja, az ő Bátor nevű birtoka lehetett Szent István adománya is. Uo. 2. köt. 3159. reg. Anjou-kori oklevéltár. 2. köt. Szerk. Kristó Gyula. Budapest-Szeged, 1992. (a továbbiakban An jou-kori 1992.) 66. Ecsedet 1291-ben szintén Gút-Keled nemzetségbeliek kezén levőnek említik. A nemzetségbeli Dorog fiai 1316-ban a Borsa Kopasz elleni debreceni csatában estek el. (Uo. 1996. 4. köt. 439. reg.) 1322-ben Ecsed másik felét ungi Jákó fiának, Batiznak a felesége és Miklós leánya adták el Bereck fiainak. (Uo. 1981. 2. köt. 20. reg.) Anjoukori okmánytár. Tom. II. Szerk. Nagy Imre. Budapest, 1881. (a továbbiakban Okmánytár, 1881.) 416-417.1. Károly 1334-ben megengedte, hogy a nemzetség Ecseden várat építhessen és azt „Hívségnek" nevezze el. Lásd: Entz, 1987. 2. köt. 416—417. 1329-ben Hódos és András fiai még mindig közösen birtokolják Bátor, Ábrány, Bolt (puszta Új fehértótól délkeletre) Kisbátor és Bödmonostora (korábban Tiszabüd, ma Tiszavas vári ré sze) Szabolcs megyei birtokokat. Lásd: Anjou-kori oklevéltár. 1. köt. Szerk. Kristó Gyula. BudapestSzeged, 1990. 616. reg.; Anjou-kori 1992. 137-138. reg. között; Okmánytár, 1881. 416. reg.; Né meth, 1997. 46. és 50. 15
1 6
17
18
amikortól Isten kegyelméből a magyar királyi trónt elnyertük, hűségesen mellet tünk állottak" és segítették a hűtlenek elleni harcaiban. Az uralkodó különösen kiemeli János mester hűséges állhatatosságát, „aki test véreivel együtt minden ellenségünk ellen bátran harcolt". Ott voltak a Csák Máté ellen indított hadjáratban, amikor Kassa körül folyt a harc. Aztán mikor Tamás fi ai, Kopasz és Beke lázadása idején hadat állított, vitézül harcolt Dózsa nádor ve zetése alatt a debreceni csatában, ugyancsak a Moys-fiak elleni hadjáratban, az er délyi részeken több előkelő emberrel együtt küzdött. A Kopasz és Beke elleni hadjárat során birtokaik elpusztultak. Magában Bátorban 54 familiárisukat ölték meg. „Nemrégiben Lökös Bazaráb hadai által elfoglalt Havasalföldön az ellenünk fellázadtak által megöletett, János mester pedig fogságot szenvedett. " Az uralkodó iránt tanúsított hűségük és elszenvedett káraik pótlására és kár pótlásul I . Károly a család nevét adó Bátor falu lakóit és a Báthori (de Bátor) Bereck fiait, azok minden utódának birtokait felmentette a nádor, az országos és a vármegyei ispánok s szolgabírók bíráskodása alól. Mentessé tette mindenféle adó, élelemszolgáltatás kivetésétől. Földesuraikat arra kötelezte, hogy a birtokaikon élő népek ellen indított perekben ítélkezzenek. A bátori földesurak által hozott ítéleteket a felperes nemesek, a vendégek és jobbágyok földesurai a királyi személyes jelenlét bíróságához fellebbezhetik. A megnevezett négy testvér és utódai minden polgári és büntető perben ítélkez hetnek. A falu határán vagy birtokaikon elkövetett gonosztételeket halállal is bün tethetik, a büntetést végrehajthatják. A gonosztevők megfélemlítésére Bátor falu határán alkalmas helyen akasztófát állíthatnak. Az emberölés vérdíját megszab hatják és fél márka erejéig az esküt is kivehetik. Az oklevél külön kiemelte Bátor falu lakóinak jogállását. A birtok többi faluja lakójával szemben olyan szabadsággal ruházta fel őket, „mint a királyi szabad vá rosok polgárait". Ez a jog alighanem csak annyit jelentett, hogy a földesúr többi faluja lakójával szemben nagyobb költözési szabadságot élvezhettek. Bíróválasztá si jogot nem, mert a mondat további része a földesurak kötelességévé tette a bátori 19
20
21
„Fidelitatis et fidelium servitiorum merita magnis in nostri et regni nostri negotiis... ab eo tempore, quo culmen regiminis Hungarici... sumus adempti cum sedula sollicitudine et strenuo fidelitate... se exponendo exhibuerunt nobis. (Vö. 1. sz. oklevél.) A Csák Máté elleni hadjárat 1311-1312-ben Rozgonynál (Kassa közelében) 1312. június 15-én a királyi hadak győzelmével végződött. Az erdélyi részekért folyó hadjárat 1315-1318 között folyt, a Debrecen környéki csata 1316 nyarán volt. Lehet, hogy ez idő tájban eshetett az oklevélben említett bátori öldöklés. A Bazaráb elleni havasalföldi hadjárat, amelyik 1330 szeptemberében, novemberében folyt, a második lehetett, a „nemrégiben" kifejezés az 1332-ben keltezett (2. sz. oklevél) — eredetinek tekinthető — oklevélben ezt a feltevést szolgálja. Magyarország történeti kronológiája. Főszerk. Benda Kálmán. Budapest, 1981. 1. köt. 192-194., 199. és 200.; Szilágyi Sándor: A magyar nemzet története. Budapest, 1895. 2-3. köt. 69. és 103-105. „Perpetuo exeptionis liberi, absoluti exempti, tamquam nostrae civitatis liberi cives et hospites per fruuntur." „A földesurak quibuslibet in causarum articulis semper justitiae exhibere, impendere, vei exhiberi et impendi facere teneantur." Ha nem ítélnek, bármelyik fél fellebbezhet a király személyes bíróságához. 2 0
2 1
lakosok egymás közti, valamint az ellenük tanúsított perekben az igazság kiszol gáltatását. Ha ennek az oklevélnek — és vele együtt az 1332-ben kiadott másik három nak — eredetije megvolna, kétségtelen bizonyítékul szolgálhatna az Anjou-kor első évtizedeiben az igazságszolgáltatási szervezet kialakulásának, az úriszéki bí ráskodásnak a kezdeteire. A benne foglalt kiváltságok nem csekély gazdasági előnyt biztosítottak a Báthoriaknak a birtokaik népei királyi adó alól való mentesí tésével. De volt a királyi kegynek egy másik, talán még több közvetlen haszonnal járó megnyilvánulása is. Ez a Bátornak már a XIII. század végén adományozott vásár tartási jog árumegállítási joggal való kibővítése. Erről szól a másik három, két év vel később kelt oklevél. Ezek közül kettő azonos dátummal Visegrádon 1332. feb ruár 17-én, a harmadik alig három hét múlva, március 8-án kelt. A három oklevél lényegében egyetlen kiváltság adományozása, de három válto zatban, és a korszak diplomatikai gyakorlatában szokatlan formában. Mint fentebb érintettük, a n. Ulászló kancelláriáján történt bemutatásnál szükségesnek látták megemlíteni, hogy pecsét csak az egyiken volt (a közöltek közt sorrendben a 3. számún). Az sem mindennapi szokás — legalább is eddigi oklevélkiadásokban erre nem ismerünk példát — hogy ugyanazon keltezéssel két, azonos tartalmú, de eltérő fogalmazású oklevelet adjanak ki. Az okleveleken a teljes intitulatiót „Károly, Magyarország királya" után az „etc." tartalmazza. Mind a három oklevelet János mester kérésére Bereck fiai ré szére adták, de a 3. számú oklevél Lököst már halottnak mondja. János és Lökös havasalföldi hadjáratban való részvételét is ez említi. A 3. számú oklevél fogalmazása grammatikailag és formailag is megfelel az okleveles gyakorlatnak, a 4. számú mindkét tekintetben meglehetősen pongyola és pontatlan. Részletesen ez a 3. számú oklevél rendelkezik a királyi adományról. Eszerint a Szatmáron vagy Szatmárnémetiben lakó kereskedők egyenként és összesen, vala mint a Szatmár és Szatmárnémeti felől Kocsordon és Domahidán átmenők sóval vagy más árukkal megrakott szekereikkel kötelesek útjukat az adományosok Bátor 22
23
Ide vonatkozóan vö. Fügedi Erik: Mezővárosaink alakulása a X I V . században. Történelmi Szemle, 1972. 3-4. sz. 331-332., 351-352.; Székely György: A jobbágyok terheinek növekedése a 14. szá zadban. Tanulmányok a parasztság történetéhez a 14. században. Szerk. Székely György. Budapest, 1953. (a továbbiakban Székely, 1953.). 246., 295. és 378-379.; Bónis György - Degré Alajos - Var ga Endre: A magyar bíráskodás és perjog története. Zalaegerszeg, 1985. 13-16. és 42. E három oklevél eredetijét is 1575-ben látták utoljára, a közölt besorolásukhoz a II. Ulászló meg erősítő oklevele sorrendjét vettük irányadónak. (2., 3. és 4. sz. oklevél) A kancellária azonban téved hetett a sorrendet illetően, mert a két azonos napon kelt oklevél közül az ott említett harmadik a fontosabb, mert abban esik szó János mester és Lökös havasalföldi hadjáratban szerzett fogságáról, mint a kiváltság indokoltságáról. E z volt a megerősítő levél szerint pecséttel ellátva, és ennek záradékában olvasható az az ígéret, „praesentes auíem cum nobis fuerint reportatae, in formám nostri privilegii redigi faciemus ". 2 3
faluja felé venni, ott a szerdai napon tartott vásáron lerakodni. Csak a vásár befeje ződése után mehetnek tovább. A királyi parancs ugyan általánosságban szól a két hídon átkelő kereskedőknek, de különlegesen az említett két város és környéke kereskedőit kötelezi áruik lera kására. Az ugyanazon a napon keltezett 2. számú oklevél majdnem szóról szóra ismétli a fenti dispositiót, de kiegészíti a szatmári és szatmárnémeti vendégeknek és ke reskedőknek szóló, valamint általánosságban a kállóiaknak és debrecenieknek szóló paranccsal, hogy ezt a rendelkezést vásáraikon hirdettessék k i . Az 1332. március 8-án keltezett negyedik oklevél tartalmilag ugyanazt rendeli el, mint a 2. számú. Az adományosok is ugyanazok, de a parancs egy Sogh- (vagy Sok)faluban lakó vagy azon a falun és Zalanchon (vagy Zalachon) átmenő, a két hídvámon átkelő kereskedőket kötelezi Bátorban való megállásra, áruik lerakására. A nyelvtanilag hiányos megfogalmazás szerint ezt a parancsot az említett két he lyen és másutt is (alias ubi necesse fuerint) ki kell hirdettetni. Ámbár II. Ulászló kancelláriája a négy oklevél közül legalább kettőt (az 1. és 3. számút) eredetinek, mind a négyet pedig hiteles érvényűnek fogadta el, ugyanúgy mint az 1575. évi törvényszék, mégis mind a néggyel — főleg azonban az utóbbi hárommal — szemben alapos kételyek merültek fel hitelességük tekintetében. A kételyt csak az oszlatná el, ha az I . Károly neve alatt kiadott négy oklevél eredetiben meglenne. Mert az igaz, hogy II. Ulászló kancelláriáján éppen úgy, mint az 1575. évi eperjesi törvényszéken — legalább is a megerősítő oklevél és a tör vényszék által kiadott másolat szerint — még az eredetieket látták, de azóta ezek nek nyoma veszett. Szentpétery Imre szerint Werbőczy István az I . Károly által k i adott oklevelek közül csak az uralkodó harmadik pecsétje alatt kiadott oklevelek jogervényességét ismerte el. Az is fokozza kételyünket, hogy bár a Fejér György által közölt szöveg ismert volt, Nagy Imre az Anjoukori okmánytárban közöltek közé nem vette fel. A századfordulón ugyan Borovszky mind a négyet említette, de ez elkerülte a kutatók figyelmét, pedig ő Nyírbátor tulajdonában lévőként szólt róluk. Gáli István rövid regesztája után Szakály Ferenc fejezte ki elsőnek kételkedését mind a hite lesség, mind a jogérvényesség tekintetében. Azt nem állítja kifejezetten, hogy hamisítványok, de feltételezi, hogy olyan interpolációk, amelyek feltehetően a X V . század második felében — a család országos méltóságok közé emelkedésének időszakában — keletkezhettek. 24
26
27
„ Universis et singulis mercatoribus et specialiter in ipsis Zathmar et Zathmar-Nemethi commorantibus, dictis terminis per dictos pontes procedentibus." Szentpétery Imre: Magyar oklevéltan. Budapest, 1930. 269. Az Anjou-kori oklevéltár még a közölt oklevelek évkoréig nem jutott el, de a szerkesztő előszava alapján várhatóan közölni fogják: A n j o u - k o r i 1 9 9 0 . 1 . köt. 8-10. Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Tanulmányok a korai magyar polgárosodás kérdéséhez. Budapest, 1995. (a továbbiakban Szakály, 1995.) 395-397. Uő közli mindhárom bő regesztáját is.
2 5
2 6
2 7
Az első, 1330. évi oklevéllel kapcsolatban óvatosabban fogalmaz. Valójában ez az oklevél mind belső, mind külső jegyeit illetően semmiben sem tér el a XIV. szá zad első harmadának oklevéladási gyakorlatától. A megadományozott személyek, a dispositióban felsorolt érdemek és események más forrásokból is igazolhatók. Az exemptiók — köztük a földesúri bíráskodás, a pallosjog is — adományozása éppen ezekben az évtizedekben kezdődik, így a családnak az oklevélben biztosított bírás kodási joga sem egyedi kiváltság. A collecta többféle adónem gyűjtőneve, a ké sőbbi oklevelekben már ritkábban fordul elő. Az sem valószínű, hogy a méltóság viselők hiánytalan felsorolása egy később keletkezett oklevélben lehetséges lett volna. Kutatások hiányában nem tudunk biztos feleletet adni arra, hogy a Báthori csa lád Szabolcs és Szatmár megyei birtokain a X V . században mennyire érvényesült a földesúri bíráskodás. Azt viszont tudjuk, hogy a X V I - X V I I . században — a család kihalása után — az ecsedi uradalom falvai és népei a megyei adóösszeírásokban nem találhatók, és peres ügyeik sem forogtak a nemesi törvényszékeken. A három, 1332. évi oklevélben említett folyamodót, János mestert több, közel egykorú oklevélből is ismerjük, kétség nélkül Bereck fia, és már korábban is kivé teles jogi állapotú híve I . Károlynak. A király 1324-ben kelt oklevele szerint sem az országbíró, sem a várispánok és szolgabírák őt és Vén Bátori Benedeket nem ítélhetik el a szabolcsi nemeseknek okozott károk miatt. Az említett három okle vél comes de Zilaghnak mondja, Szilágy akkor még önálló várispánság volt. Ha I I . Ulászló kancelláriáján és az 1575. évi oktávális törvényszéken a 3. szám alatt közölt oklevélen látták I . Károly pecsétjét, bár a címzés, a prothocollum és eschatocollum hiányos volta miatt erősen eltér a korabeli oklevelektől, az említett havasalföldi hadjárat közel volt a kiadás évéhez. A tisztségviselők neve is hiány zik, de ez az oklevél ideiglenes jelleggel készült. Ez idő szerint Lökös halálát és János mester fogságát is csak ebből az oklevélből ismerjük. A másik két oklevél — akár a külső, akár a belső jegyeiket nézzük — még in kább gyanúsnak látszik. Szakály Ferenc Bátor mezőváros XVII. századi kiváltságigénye miatt tartja mind a hármat későbbinek, esetleg hamisítványnak. Szerinte a bennük foglalt áru megállító jog egyedülálló, Székesfehérváron kívül ez időben csak a nyugati és északi határszél királyi városainak volt ilyen kiváltsága. Igaza van. Semmi más adat nem bizonyítja, hogy Bátor valaha is ilyen joggal bírt volna. O azonban csak 1617 után, a Nyírbátor mezőváros érdekében kiadott átiratokra hi vatkozik. Ezekben valóban a mezőváros kívánt az adományos családot követő, változó földesurakkal szemben magának előnyösebb jogállást biztosítani. Erre 28
30
A collectára és a földesúri bíráskodásra: Székely, 1953. 295., 304-306. és 378-379. Okmánytár, 1881. 1. köt. Pesty Frigyes: Eltűnt régi vármegyék. Pest; 1880. 1. köt. 130-136.; Pallas Nagylexikon. 15. köt. 688.
1 S
2 9
(
3 0
kívánta az ismeretlen módon megszerzett egyik másolatot a maga javára megerő síttetni. Ez sikerült is, de az érvényesítés kérdése további kutatást igényel. Szakály kételkedik abban, hogy ez a X V I I . században vagy később is sikerült a kamarával szemben. Az 1332. évi (3. számú) oklevél hitelességét ez az érv nem gyengíti. Ez az okle vél nem Bátor lakóit, hanem a földesurat illette, annak pedig a X V - X V I . század ban elég hatalma volt ahhoz, hogy a birtokán átvezető távolsági útvonalon a keres kedőket áruik lerakására kényszerítse. De még ez a kényszerítés is korlátozott lehetett, hiszen csak a szatmári, németi és esetleg környékbeli kereskedőket, azok közül is csak az említett két réven átke lőket kötelezte áruik lerakására. Kétségtelen hitelűnek azonban ezt is csak akkor mondhatjuk majd, ha több más, e korabeli, hasonló kiváltságlevelet ismerünk. Addig csupán azt mondhatjuk, hogy Szatmár a XIII. század első harmadában a várispánság székhelye, Németi pedig hospesekkel benépesített királyi város az A l föld és hegyvidék találkozásánál, a Szamos mentén árucserére alkalmas energikus hely, a Szamos-völgyén az erdélyi sóaknáktól az Alföld felé, a rakamazi-tokaji T i sza-réven át a Hernád völgyében észak felé menő kereskedelmi út mentén. Sóval és más árukkal kereskedők élhettek már itt, a domahidai és kocsordi rév ez időben a 31
32
szatmári várispánok kezében van, az út ezeken a réveken keresztezte a Szamost. Némileg szokatlan és emiatt zavaró a Szatmárnémeti helynév. A másik két ok levélben is a helynevek teszik kétségessé a hitelességet. Sokh- vagy Soghfalut nem találjuk az e korabeli települések között. Az oklevelek elején említett Zalanch (lentebb Zalach) valóban lehet a Szatmár megyei Szalacs — ez időben az Alföldre vezető sóút mentén királyi sóátrakó hely —, ahonnan valóban mehettek sóval ke reskedők Bátor felé. Káliónak ez időben már oklevélben biztosított vásárjoga volt, de Debrecennek legfeljebb helyi vásárai lehettek, mert a Debreceni család három tagjának szerény kis faluja közül csak az egyik viselte a Debrecen nevet. Kereske dők azért élhettek itt. A Szakály Ferenc által megfogalmazott kétely a három oklevél hitelességével kapcsolatban mindenképpen jogos, legfeljebb azzal módosítva, hogy a 3. szám alatt közölt lehet eredeti is, de a másik kettő 1512 előtt keletkezett, meglehetősen gyenge hamisítás. Továbbra is megoldásra vár az a kérdés is, hogy az 1512-ben még kétségtelenül a család birtokában volt eredeti és kompilált oklevelek hogyan és mikor kerültek 1575-ben Czobor Imre nádorhelyettes képviselőjének birtokába. Bizonyosan meg voltak addig, de ezután nyomuk vész. Azt is teljes bizonyossággal állíthatjuk, hogy a Nyírbátor mezőváros által őrzött, mindmáig meglévő oklevél ugyan 1575 után keletkezett, de I I . Mátyás mégsem ennek alapján állította ki a mezőváros számára 33
Szakály, 1995. Maksay Ferenc: A középkori Szatmár megye. Budapest, 1940. 131. 161. Entz, 1987. 2. köt. 99.; Módy György: A falutól a mezővárosig. In: Debrecen története. 1. köt. Főszerk. Ránki György. Debrecen, 1984. 102. s köv. lapok. 3 1
3 2
3 3
kedvezőbb jogállást biztosítani célzó oklevelet. Az írásforma alapján csak annyit lehet mondani erről, hogy a betűformák a kései reneszánsz írásmódot tükrözik, de ez is csak az akkortájt keletkezett másolatok egyike volt. Ha az I . Károly oklevelei a múlt homályában végleg és fellelhetetlenül eltűntek, megnyugtató választ a kérdésekre aligha remélhet a kutató utókor.
*** A kiváltságlevél-szerzők leszármazása Tar v. Kopasz András (1270) Hódos
Bereck
Kata
Benedek
György
Péter
Vén Benedek
Melléklet
A nyírbátori oklevél (SZSZBML, XV.2. Dl. 40. sz.)
