A MAGYAR LEVÉLTÁROSOK EGYESÜLETE ÁLLÁSFOGLALÁSA az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról, az áldozatok jogainak érvényesítéséről és a volt állambiztonsági szervezetek iratainak kezeléséről szóló törvény koncepciójáról
1. A SZABÁLYOZÁS ALAPELVEI a) A szabályozás az áldozatok és a tudományos feltárás tekintetében jogkiterjesztő legyen. b) Védje az áldozatok emberi méltóságát. Adjon lehetőséget az információs önrendelkezés jogának megfelelő szintű érvényesülésére. Ennek érdekében, az „információs kárpótlás” követelményét szem előtt tartva, az alkotmányos keretek között lehetséges legteljesebb módon tegye lehetővé az áldozatok sorsát befolyásoló jelentések, adatok megismerését az érintettek számára. c) Tegye lehetővé a nemzeti ön- és múltismeret elmélyítését, ezen belül javítsa a tudományos megismerés lehetőségeit, valamint segítse elő az állampolgárok információszerzési lehetőségeit, a társadalom informálhatóságát d) Az eddigi bonyolult, esetenként nehezen értelmezhető és a gyakorlatban csak aránytalan anyagi ráfordítással megvalósítható szabályozás helyett egyszerű, érthető, költséghatékonyan alkalmazható előírásokat, megoldásokat tartalmazzon. e) Teremtse meg az áldozatok és az állampolgárok jogainak képviseletét a használatra nem kerülő, a levéltárnak át nem adott, minősített, a nemzetbiztonsági szolgálatok által továbbőrzött iratok, adatok szétválasztásánál. f) Az állampolgári igények teljesítéséhez a szabályozás megfelelő apparátust és eszközöket biztosítson.
2. A MEGFIGYELT SZEMÉLY IRAT BETEKINTÉSI JOGOSULTSÁGA A jelenlegi szabályozás nem felel meg az információs önrendelkezés, illetőleg a „szellemi kárpótlás” társadalmilag elvárt szintjének. Az egykori áldozatok számára nem teremti meg az „információs egyensúlyt”, azaz a volt megfigyelő – az egykor megszerzett információkat emlékezetében megőrizve – lényegében ma is mindent tudhat áldozatáról, míg az áldozat csupán a megfigyelő nevét és személyes azonosító adatait tudhatja meg. A megfigyelt személyek ma is preparált, csonkított szövegeket kapnak, ami nem egyszer gyanút ébreszt bennük, csalódást okoz a számukra, megnehezíti a velük történtek valóságos megértését. Véleményünk szerint a jövőbeni szabályozásnak meg kell felelnie az alábbiaknak: a) A megfigyelt személy, legfeljebb az adat keletkezésétől számított kilencven évre megtilthassa a személyére vonatkozó, titkos információgyűjtés útján rögzített adat kutatását, kivéve, ha az adat valamely személy esetleges hálózati tevékenységére, operatív kapcsolati vagy hivatásos tiszti mivoltára utal, vagy azt bizonyítja. Nem zárolhatók azok az adatok
2 sem, amelyeket a zárolási szándék írásos bejelentése előtt jogszerűen már nyilvánosságra hoztak, illetve kutatásra bocsátottak. A javaslat a zárolást a titkos információgyűjtés során rögzített adatokra korlátozza, ezzel megszünteti azt az anomáliát, hogy az ÁBTL által őrzött, de más közgyűjteményekben is kezelt adatok használatát eltérően szabályozza a jogalkotó. b) A megfigyelt személy – a jelenlegi gyakorlathoz hasonlóan –, kérésére megkaphassa a róla jelentő, ügyében eljáró, vele kapcsolatban adatot keletkeztető, továbbító, illetve felhasználó hálózati személy, operatív kapcsolat és hivatásos alkalmazott személyazonosító adatait. c) A megfigyelt személy legyen jogosult arra, hogy betekintsen az őt megfigyelő hálózati személy beszervezésével és foglalkoztatásával kapcsolatos adatokba (pl. a beszervezési dossziéjába), és megismerhesse belőlük azokat a személyes adatokat, amelyek az adott ügynök beszervezésével, az ügynök „szakmai karrierjével” kapcsolatosak és módot adnak a sorsához kapcsolódó késztetések, kényszerek és motivációk felismerésére. Nem ismerhetők meg a volt áldozat számára sem azok az adatok, amelyek harmadik személyekre vonatkoznak, és nem függnek össze a saját ügyével. A megismert információkat az érintett csak az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Inf. tv.) előírásaival összhangban hozhatja nyilvánosságra. d) A megfigyelt személy legyen jogosult arra, hogy betekintsen a hivatásos alkalmazott személyzeti anyagába. Nem ismerhetők meg a volt áldozat számára sem azok az adatok, amelyek harmadik személyekre vonatkoznak, és nem függnek össze a saját ügyével. A megismert információkat az érintett csak az Inf. tv. 12. §-ának előírásaival összhangban hozhatja nyilvánosságra. A c) és d) pontban javasolt szabályozással az egykori áldozatok lehetőséget kapnának arra, hogy az őket figyelő, velük szemben eljárásokat folytató személyek életútjának, személyiségének, a beszervezés, munkavállalás körülményeinek ismeretében megértsék azok motivációit, így akár megbocsássák a velük szemben elkövetett bűnöket. e) Lehetővé kell tenni, hogy a megfigyelt személyek a velük kapcsolatos egyedi iratokat (a dossziékban fellelhető egyes jelentéseket, feljegyzéseket, jegyzőkönyveket stb.) a levéltárban teljes terjedelmükben, kitakarások nélkül tanulmányozhassák. (Természetesen nem vonatkozik ez a lehetőség az internetes, vagy a postai úton teljesített betekintésekre!) A megismert információkat az érintett csak az Inf. tv. 12. §-ának előírásaival összhangban hozhatja nyilvánosságra. Amennyiben a megfigyelt személy az általa tanulmányozott iratokról másolatot kér, azt csak anonimizált formában kaphassa meg. A szabályozás szakít a legtöbb indulatot, vitát kiváltó iratkezelői gyakorlattal, abból kiindulva, hogy a megfigyelt személynek (áldozatnak) joga van megismerni a személyével kapcsolatos eljárásokat, mechanizmusokat, ez esetben az azokat tükröző iratok csonkítatlan tanulmányozása útján. Ezzel pontosabb és teljesebb képet kap a vele történtekről, illetőleg elkerülhetők a „kitakarások” okozta értelmezési bizonytalanságok, feltételezések, emberi kapcsolatokat mérgező gyanúsítgatások.
3 A megfigyelt személy így esetenként harmadik személyek nem vele kapcsolatos személyes adatait is megismerheti. A születő jogszabály és az Inf. tv. összhangját ez esetben meg kell teremteni. Az „információs kárpótlás” társadalmi igényét, valamint a volt áldozatok érdekeinek érvényesülését mi magunk fontosabbnak tartjuk az esetlegesen felmerülő adatvédelmi aggályoknál. f) A volt állambiztonsági szervek feladat- és hatáskörében eljáró személy feladatkörével összefüggő, illetve a személyének azonosításához szükséges személyes adata (pl. anyja neve, születési helye, ideje) legyen közérdekből nyilvános adat, kivéve, ha annak megismerését a titokvédelmi szabályoknak megfelelően, a jelenleg előkészítés alatt álló törvény rendelkezéseit figyelem bevéve korlátozták. Ezen adatok megismerésére a közérdekű adatok megismerésére vonatkozó rendelkezéseket kell alkalmazni.
3. A TUDOMÁNYOS KUTATÁS LEHETŐSÉGEI Az Alaptörvény X. cikke kimondja, hogy Magyarország biztosítja a tudományos kutatás szabadságát. E szabadságot tehát az Alaptörvény a kiemelten védett alapjogok közé sorolja, mely korlátozható ugyan, de csak a szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, a lényeges tartalmát tiszteletben tartva (I. cikk. 3. bek.). A szabályozás paralel az előző Alkotmány rendelkezéseivel, így értelmezhetők rá a 34/1994. (VI. 24.) ABH III/1. pontjában foglaltak: „A tudományos élet szabadsága … magába foglalja a tudományos kutatáshoz és a tudományos igazságok és ismeretek terjesztéséhez való szabadságjogot, amely tágabb értelemben a véleménynyilvánítási szabadsághoz kapcsolódik … Mivel tágabb értelemben a tudomány szabadsága általánosságban is a véleménynyilvánítási szabadsághoz tartozik, az a véleménynyilvánítás szabadságából eredő külön nevesített alanyi jogokkal azonos alkotmányos védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen … Történelmi tapasztalaton nyugvó igazság, hogy a tudomány szabadsága a haladás alapvető biztosítéka és az az egyéni autonómiával is szorosan összefügg. A tudományos tételek, megállapítások és igazságok szabad keresése, továbbá a tudományos eszmék és nézetek szabad áramlása így az egész társadalom, az emberiség, fejlődésének alapfeltétele és az individuum szabad kibontakozásának is egyik biztosítéka ... Mivel a tudományos élet szabadsága a szabad véleménynyilvánításhoz való alkotmányos alapjog egyik megnyilvánulása, az Alkotmánybíróságnak a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában tett, a szabad kommunikáció kitüntetett szerepére vonatkozó megállapításai az Alkotmány 70/G. §-ában biztosított szabadságjoggal kapcsolatban is irányadók (ABH 1992, 178.). Így általában a tudomány, a tudományos ismeretszerzés és a tudományos tanítás szabadsága, noha nem korlátozhatatlan, de mindenképpen olyan szabadságjog, amelynek csak kivételes korlátozó rendelkezésekkel szemben kell engednie”. Elmondhatjuk azt is, hogy ma már az áldozatok emlékét, a velük történt szörnyűségeket, tragikus sorsukat és emberi példájukat is többnyire csak a tudományos kutatás képes a társadalmi önismeret, a kollektív emlékezet részévé tenni. Az iratokban szereplő áldozatok nagy része elhunyt, leszármazottaik pedig nem minden esetben érdeklődnek a családi traumák valóságos okai iránt. A nagyon kevés ellenpéldától eltekintve a kutatók mindeddig nagy felelősséggel látták el feladatukat, társadalmi küldetésüket. Mindezek figyelembevételével az új jogszabálynak tartalmaznia kell a tudományos kutatások érvényesülésének megfelelő biztosítékait.
4 A tudományos kutató a jelenlegi szabályozás alapján általában a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. tv. (a továbbiakban: Ltv.) alapján kutathatnak. Kivételt képeznek az Inf. tv. 3. § 3. pontjában meghatározott különleges adatok, melyeket az elmúlt rendszer titkosszolgálati tevékenységének feltárásáról és az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára létrehozásáról szóló 2003. évi III. tv. (a továbbiakban: Ütv.) szerint kell kezelni. A tudományos kutató az egészségi állapotra, kóros szenvedélyre és szexuális életre vonatkozó adatokat az érintett halálozási évét követő harminc év után ismerheti meg. Ha a halálozás éve nem ismert, a védelmi idő az érintett születésétől számított kilencven év, ha pedig a születés és a halálozás időpontja sem ismert, a levéltári anyag keletkezésétől számított hatvan év. A szabályozás az egykori megfigyelt személyek jogait kívánja érvényesíteni, ugyanakkor sokszor okozója alapvető történelmi tények félreértelmezésének, illetve titokban maradásának. Például az 1956. október 30-i Köztársaság téri összecsapás (a „Pártház ostroma”) kapcsán lefolytatott bírósági tárgyaláson a vád megalapozásában kulcsszerepe volt annak a tanúnak, akinek az elmebeli be nem számíthatóságáról okirat fekszik el az anyagok között. A történészek számára ez a dokumentum – a szabályozásból következően – megismerhetetlen maradt, így a jogalkotó által előállított helyzet alkalmas a „vétlen” történelemhamisítás előidézésére. Megengedőbb a szabályozás a faji eredetre, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozásra, a vallásos vagy más világnézeti meggyőződésre vonatkozó adatokat esetében. Alapesetben ezeket a kutató – a védelmi időn belül – anonimizáltan ismerheti meg. Az Ltv. 23. § (2) bekezdése szerinti kuratórium az anonimizálás nélküli megismerést akkor engedélyezi, ha a megfigyelés célja a faji eredettel, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozással, illetve a vallásos vagy más világnézeti meggyőződéssel összefüggésbe hozható, és a tudományos kutató igazolja, hogy korábban elkezdett, szakmai folyóiratokban megjelent publikációkkal alátámasztott kutatásához ezen adatok megismerése elengedhetetlenül szükséges. E szabályozás a gyakorlatban csak nehezen alkalmazható, mivel a kuratórium aligha van abban a helyzetben, hogy a megadott kérdésben megbízható választ adjon, a szakmai folyóiratokban megjelent publikációk megkövetelése pedig azt eredményezi, hogy elvileg csak azok kutathatnának, akik egy adott témában már publikáltak (ráadásul nem önálló vagy tanulmánykötetben, hanem folyóiratban). Mindkét szabályozási korlát közös következménye, hogy –
–
–
a kutatások feltételeinek biztosítására az államnak aránytalanul nagy közpénzt kell fordítania, mivel szükséges az anyagok „előolvasása”, az adatok kitakarása, többszöri lemásolása. Ehhez pedig jelentős létszámú munkatársi gárdát kell alkalmazni. Alapvető történeti tények, összefüggések maradnak titokban, melyek olykor perdöntőek lennének egy-egy fontos cselekedet, történés megítélésekor. Ez gyakran egyenesen az áldozatok érdekeinek védelme ellen hat, hisz a kitakart szövegek tartalmát a kutatók feltételezések, elméleti konstrukciók összeállításával kénytelenek helyettesíteni. (Egyébként is értelmetlen, ha a kutató nem ismerheti meg azt, hogy az adott személy a háborúban vagy a deportálás során skorbutban szenvedett, ugyanakkor minden további nélkül megtudhatja, hogy egy másik személy többszörösen büntetett előéletű, mondjuk lopások miatt). A faji eredettel, a nemzeti, nemzetiségi és etnikai hovatartozással, illetve a vallásos vagy más világnézeti meggyőződéssel kapcsolatos adatok tudományos célú megismerésének korlátozása – az állambiztonsági iratok vonatkozásában, melyek kifejezetten ezekkel az adatokkal „terheltek” – egy nyilvánvalóan értelmetlen korlátozást tart fenn.
5
Ebből következően javasolt a tudományos kutatók számára az állambiztonsági iratokba való betekintést is az Ltv. általános szabályai szerint engedélyezni. Ez a megoldás költséghatékony módon, gyorsabban és egyszerűbben működtetné a rendszert. A szabályozás ezzel a cseh és szlovák előírásoknál korlátozóbb, a némethez képest megengedőbb, tehát „középutas” lenne. Kit tekintsen a törvény tudományos kutatónak? Tudományos kutatónak minősüljön az a személy, aki –
–
vállalja a kutatási szabályzatban foglaltak betartását, illetve kötelezi magát a tanulmányozott és kijegyzett vagy másolatban megkapott adatok nyilvánosságra hozatalát korlátozó előírások betartására; rendelkezik valamely közgyűjtemény, állam- vagy közalapítvány által fenntartott tudományos intézmény vagy a kutatási témája szerint illetékes egyetemi tanszék, illetve a Magyar Tudományos Akadémia kutatási téma szerint illetékes intézete támogató nyilatkozatával, melyben a kutatást, az illető által benyújtott kutatási terv alapján tudományos célúnak minősítik, illetve megjelölik a kutatás pontos témáját és időhatárát. A támogató nyilatkozathoz, a kiállító szerv hitelesítésével, csatolni kell annak a kutatási tervnek a másolatát is, amely alapján a nyilatkozatot kiadták. Amennyiben a kutatási terv ismeretében a levéltár a kiadott támogató nyilatkozatot nem tartja megalapozottnak, a kutatási engedély kiadását megtagadhatja, illetve a kutatási terv pontosítására szólíthatja fel a kutatót. Mindkét esetben az érintett számára lehetővé kell tenni a bírói döntés kérését.
4. A
VOLT ÁLLAMVÉDELMI, ÁLLAMBIZTONSÁGI IRATOK KEZELÉSÉNEK KÉRDÉSE, A TÁRSADALMI ELLENŐRZÉS SZÜKSÉGESSÉGE
A volt állambiztonsági szervek által keletkeztetett iratok jó része jogállamban nem keletkezhetett volna. Fennmaradásukat is csak a volt áldozatok jogérvényesítése, a társadalmi múltés önismeret szükségessége és fontossága, továbbá a jogállam igazolható (nemzetbiztonsági) érdekei indokolhatják. A jogállami nemzetbiztonsági szolgálatok csakis a legszükségesebb esetekben és mértékben őrizhetik ezeket az iratokat. Álláspontunk szerint a jelenlegi szabályozás indokolatlanul tág lehetőséget biztosít a szolgálatok számára az iratok visszatartására, illetve minősítésére. Ezzel jelentős mértékben sérülnek a volt áldozatok jogai, illetőleg a múltfeltárás lehetőségei, melyek pedig elsődleges indokai az iratok kezelhetőségének. Ebből a megfontolásból javasolt, hogy a) a jogalkotó szűkebben húzza meg a nemzetbiztonsági szolgálatok minősítési és irat visszatartási lehetőségeit; b) az iratokat őrző levéltár kapjon jogosultságot a minősített iratok átvételére és őrzésére (jelenleg is őriz ilyeneket). A levéltárnak kötelezően átadandó iratok körének meghatározásakor nem lehet mérce csupán a minősítés ténye! c) A volt állambiztonsági szervek iratait kezelő levéltár kapjon tényleges lehetőséget arra, hogy a nemzetbiztonsági szolgálatok által visszatartani szándékolt iratok esetében, ha azt szükségesnek látja, kezdeményezni tudja az iratok átadását. Ehhez tényleges iratismeret-
6 re és iratbetekintésre van szükség, mely alapján a levéltár tartalmi keresettel tud élni a döntéshozó szerv (bíróság, parlamenti vagy civil bizottság) felé. Az eljárási folyamat során elengedhetetlen az áldozatok, illetve az iratokhoz kötődő tudományos területek képviselőinek valamilyen szintű részvétele, hogy biztosíthassák a társadalmi érdekérvényesítés egyensúlyát, a társadalmi igazságosságot. Az iratok egy csoportjára, az ún. mágnesszalagok kérdésében bizottságot kell létrehozni, mely egyrészt a 4. c. pont szerinti összetételben, kiegészülve a nemzetbiztonsági szolgálatok munkatársaival, irányítja és hitelesíti a szalagok tartalmának konvertálását, az egyes adatok esetleges szegregálását, illetve javaslatot tesz a további tárolás rendjére. Mivel a mágnesszalagok az Ltv. alapján egyértelműen iratnak minősülnek, melyet az Ütv.-ben nevesített szervek hoztak létre, a szalagokat eredeti formában az illetékes levéltárban kell őrizni. Ebben a tekintetben az is fontos szempont, hogy a szalagok tömegével tartalmazzák az áldozatok személyes adatait, továbbá olyan személyekét, akik 1990-től már nem állnak a nemzetbiztonsági szolgálatokkal kapcsolatban.
5. AZ EGYKORI MEGFIGYELTEKTŐL ELTULAJDONÍTOTT IRATOK VISSZASZOLGÁLTATÁSA A jelenleg hatályos törvény maga is rendelkezik arról, hogy az egykor joghátrányt szenvedett, illetve meghurcolt személyektől (pl. őrizetbe vétel, házkutatás során) elbirtokolt, elkobzott, kifejezetten magántermészetű személyes, illetve családi iratok és egyéb „tárgyak” – könyvek vagy azok kéziratai, okiratok, kitüntetések, értékpapírok stb. – visszajuttatandók. E rendelkezés megerősítését az új (vagy módosított) jogszabályban is üdvös lenne megerősíteni. Ez egyúttal egybeesik a jelenlegi kormány szándékával is. Az külön kérdés, hogy miután a fentebb felsorolt irat-, illetve tárgycsoportokat gyakorta bűnjelként, illetve terhelő bizonyítékként használták fel a szóban forgó állampolgárok elleni különböző eljárások során, elengedhetetlen, hogy ezen iratok másolata (illetve tárgyak fotókópiája) a jelenlegi levéltári irat együttes része maradjon a hiteles történeti rekonstrukció érdekében. Miután viszont ez esetben egyértelműen személyes tulajdon körébe sorolható iratokról, illetve tárgyakról van szó, az vitathatatlan, hogy ezek másolatai is csupán az érintett joghátrányt szenvedett személy – vagy törvényben rögzített hozzátartozói, leszármazotti köre – jóváhagyásával maradhat az irat együttes része. Tudomásunk szerint ezt a gyakorlatot eddig is „rugalmasan” érvényesítette a levéltár, s e tárgykörben nem ismeretes sérelmes észrevétel. Eredeti iratok kiadása nem vonatkoztatható viszont az államszocialista rendszer szervei, hatóságai, intézményei által keletkeztetett iratokra, mivel azok – általánosságban fogalmazva – a nemzeti múlt részét képezik, s ennek megfelelően a történeti múltfeltárás számára nélkülözhetetlenek. Ezekről, az Ütv. előírásai alapján a szóban forgó érintettek másolatok készítése és kézhez vétele révén juthatnak – és jutnak – hozzá, azaz az információs kárpótlás teljesül. Köziratok magántulajdonba adását határozottan ellenezzük!
6. A DEMOKRATIKUS KÖZÉLET TISZTASÁGÁNAK ELŐSEGÍTÉSE a) Az Ütv. 1. § (2) bek. 5. pontja a következőképp definiálja a „hálózati személy”-t: „... az a személy, aki az e törvény hatálya alá tartozó iratokat keletkeztető szervezetek számára titokban, fedéssel és fedőnévvel jelentést adott, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot
7 írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült”. Véleményünk szerint ez a meghatározás nem alkalmas arra, hogy a társadalmi igazságosságot, a múltfeltárást, illetve a közélet tisztaságát szolgálja. A gyakorlat bizonyította, hogy a jelenleg hatályos definíció alapján számos, nyilvánvalóan hálózati tevékenységet végző személy állíthatta magáról, hogy nem volt ügynök, mivel az iratpusztulások során az elsődleges, a jogszabályban megnevezett dokumentumok jórészt megsemmisültek. Ilyen esetekben a bíróságok is a volt ügynököknek voltak kénytelenek igazat adni, rombolva a demokratikus közéletbe vetett állampolgári bizalmat. Különösen kirívó esetei ennek az anomáliának azok az esetek, amikor a volt hálózati személy a bírósági papírt lobogtatva zároltatta 90 évre azokat az adatait, amelyek alapján legalább a történészek megállapíthatták volna ügynök mivoltát. Az eddigi tapasztalatok alapján a fennmaradt iratok, nyilvántartások nem manipuláltak, meglátásunk szerint az ezekről szóló hírek inkább tartoznak a dezinformáció kategóriájába. A rendelkezésre álló adatok mérlegelésével meghatározhatók a hálózatként nyilvántartott személyek, különös tekintettel a közelmúltban „felnyitott” mágnesszalagokon tárolt adatokra (pl. remény van arra, hogy az eddig csak fedőnévvel azonosítható jelentések szerzői is identifikálhatók lesznek). A rendelkezésre álló „egyéb” iratok sok esetben alkalmasak arra, hogy a jelentések, beszervezési nyilatkozatok, fizetési bizonylatok eltüntetése esetén is egyértelműen bizonyítsák a hálózati kapcsolat fennállását. (A tevékenység tényleges mivoltának, erkölcsi tartalmának megítélése, természetes módon, túllép a jogi kereteken, az egyes esetekben a történészeknek, az adott események szereplőinek, végső soron a társadalomnak kell ítéletet hozni.) Véleményünk szerint a törvény szövegezésekor tekintettel kell lenni az egykori nyilvántartások és iratok hiányaira, részbeni megsemmisülésére, és meg kell engedni az eddigiekhez képest egyéb bizonyítékok (pl. nyilvántartási adatok, tartótiszt véleménye stb.) figyelembe vételét is. Továbbá meg kell nyitni az utat a nem az Ütv. hatálya alá tartozó iratok (pl. pártiratok, ÁEH iratok) bevonására is a bírói döntésbe. A fentiekre tekintettel, véleményünk szerint, hálózati személynek azt kell tekinteni, aki • • • • •
a közfeladatot ellátó szervek irattáraiban, vagy a közgyűjteményeknek már átadott iratokban lévő adatok szerint bizonyíthatóan hálózati jelentést adott a törvényben meghatározott szervek számára, vagy azok egykori nyilvántartásaiban hálózati személyként szerepelt, vagy ilyen jellegű beszervezési nyilatkozatot írt alá, vagy ilyen tevékenységért előnyben részesült, illetőleg e cselekmények valamelyikének megtörténtét az iratokban fennmaradt adatok egyértelműen bizonyítják, vagy azt egyéb módon bizonyítani lehet.
b) Ha és amennyiben az új (vagy módosított) törvény továbbra is szükségesnek tartja, hogy a letűnt államszocialista rendszer időszakában az államvédelmi, állambiztonsági szolgálatok hálózati személyei, illetve hivatásos alkalmazottai – a jelenlegi közélet tisztasága érdekében – nem tölthetnek be kormányzati tisztviselői, köztisztviselői, illetve közalkalmazotti stb. tisztségeket, akkor – a lengyel eljáráshoz hasonlóan – a közfeladatot ellátó szervek meghatározott körének vezetőitől, munkatársaitól, nyilatkozat kérhető abban a tekintetben, hogy nem voltak az Ütv.-ben meghatározott szervek, szervezetek munkatár-
8 sai, hálózatai. A nyilatkozat elmaradása az állás betöltésére való alkalmatlanságot jelenthet, a hamis nyilatkozattétel okirat hamisításnak minősül. A nyilatkozatok valódiságáról bárki tájékoztatást kérhet az iratokat kezelő levéltártól, illetve a nemzetbiztonsági szolgálatoktól, mely szervezetek ellenőrzik, hogy a rendelkezésre álló iratokban, nyilvántartásokban, adatbázisokban és segédletekben nem merül-e fel a nyilatkozattal ellentétes adat. Ilyen adat felmerülése esetén az ügyészség hivatalból okirat hamisítási pert indíthat. c) Amennyiben a jogalkotó fenn kívánja tartani azt a korlátozást, hogy csak a közszereplő hálózati személy, hivatásos alkalmazott vagy operatív kapcsolat azonosításához szükséges adatokat lehet kérésére bárki számára megismerhetővé tenni és nyilvánosságra hozni, elengedhetetlennek tartjuk, hogy a „közszereplő” gumifogalmát valamiképp újradefiniálja vagy egyéb meghatározással váltsa le. A jelenlegi eljárásrend bonyodalmas, nehézkesen és kétségesen alkalmazható. El kell érni, hogy az Ütv. 5. § (6) bekezdésében leírt abszurd procedúra elkerülhető legyen, vagyis ne kelljen az illető beleegyezését kikérni, hanem egy egyértelmű törvényi szövegezés alapján a levéltár el tudja dönteni, hogy az érintett adatai kiadhatók-e vagy nem. A közszereplő fogalma helyett járhatóbbnak látnánk azt, ha a jogalkotó konkrétan meghatározná azt az egységes ismérvvel rendelkező személyi kört, amelynek tagjaira a megismerhetővé tétel és a nyilvánosságra hozhatóság vonatkozik. Ezek közé tartozhatnak pl. a politikai élet szereplői, a közfeladatot ellátó szervek magasabb vezetői, a köztisztviselők stb. stb. Ilyen szabályozás esetén meg kell teremteni az összhangot a b) pontban tárgyalt személyi körrel! d) Az 1990. február 14-e előtti, állambiztonsági szervek által keletkeztetett és/vagy egykor e szervek irattáraiban őrzött, továbbá a tevékenységükkel kapcsolatos, egykor és jelenleg egyéb szervek által kezelt és őrzött azon iratokat, amelyek még nincsenek az illetékes levéltár őrizetében – az eddigi gyakorlatot fenntartva –, csak az illetékes levéltárnak való átadás után, a levéltár munkatársai selejtezhessék! e) A volt állambiztonsági szervek hivatásos és SZT munkatársainak alkalmazására vonatkozó, 1990. február 14-e előtt keletkezett személyügyi anyagok ne legyenek selejtezhetőek, azokat a személy halála után (vagy a „továbbfoglalkoztatási” jogviszony megszűnését követően) a levéltárnak át kelljen adni, ha szükséges, minősítve. Ugyanez vonatkozzon az 1990 előtt működő hálózati személyekre, operatív kapcsolatokra is! A szabályozás azt kívánja kizárni, hogy a volt kommunista rendszer állambiztonsági szervének működésével és működtetőivel kapcsolatban releváns adatok megsemmisüljenek. Miután a „továbbszolgálatra” vonatkozó adatok nem kerülnek átadásra, illetve az iratok minősíthetők, biztosítható a nemzetbiztonsági kockázatot rejtő adatok védelme.
7. ZÁRÓ MEGJEGYZÉS Miután a közigazgatás jelentős átalakulásának következtében minden bizonnyal sor kerül az Ltv. módosítására, határozottan úgy véljük, hogy az állambiztonsági iratok kezelésére vonatkozó törvényt az általános levéltári szabályozással szinkronban kell kidolgozni, illetve elfogadni! A bizottság jelenleg nem látja indokoltnak az állambiztonsági iratokat kezelő levéltár státuszának újradefiniálását.
