A 46. EGYETEMES KÁPTALAN DOKUMENTUMAI

A 46. EGYETEMES KÁPTALAN DOKUMENTUMAI

Piarista Rend Magyar Tartománya Budapest 2010

A FORDÍTÁS ALAPJÁUL SZOLGÁLÓ KIADÁS: Congregación General de la Escuelas Pías: Docere audeo. Documentos Capitulares. XLVI Capítulo General, Ediciones Calasancias, Madrid – Roma, 2009.

FORDÍTOTTA: Posztós Ildikó Piroska A FORDÍTÁST AZ EREDETIVEL EGYBEVETETTE: Lukács László SP Tőzsér Endre SP Urbán József SP

© Publicaciones ICCE (Instituto Calasanz de Ciencias de la Educación), 2009 © Piarista Rend Magyar Tartománya, 2010 © Hungarian Translation: Posztós Ildikó Piroska, 2010 2

TARTALOM

Bevezetés ................................................................................................................................... 4 Első nyilatkozat: A minőség küldetésünk gyakorlatában ..................................................................................... 7 Második nyilatkozat: A piarista iskola arculata ....................................................................................................... 10 Harmadik nyilatkozat: Lelkipásztorkodásra épülő iskola ............................................................................................ 18 Negyedik nyilatkozat: A rend szolgálata és növekedése ............................................................................................. 23 Ötödik nyilatkozat: A nem formális nevelés: út a szegény gyermekek felé ............................................................ 32 Hatodik nyilatkozat: A piarista szolgálat „szegény gyerekek tanítására irányuló lelkületet” kíván ....................... 43 Hetedik nyilatkozat: Hívás a piarista szerzetesi életre ............................................................................................ 54 Nyolcadik nyilatkozat: Az anyagi javak kezelése ........................................................................................................ 63

A jövő kulcsfontosságú elemei ................................................................................................ 68 Fő cselekvési irányelvek (LGA-k) .......................................................................................... 71 Docere audeo (a generális atya zárószavai) ............................................................................ 75

3

BEVEZETÉS A Piarista Rend a 2009. év júliusának 1–23. napjain alapítójának szülőhelyén, Peralta de la Salban rendezte meg 46. egyetemes káptalanját, amelyet a Docere audeo (Merek tanítani) mottóval hívtak össze. A káptalan a rend számára alapvető témákat tárgyalt, ezek közül némelyik a piarista szolgálattal, mások pedig a jövő nagy horderejű kihívásaival kapcsolatosak. Jelen kiadványban közzétesszük a jóváhagyott káptalani nyilatkozatokat, valamint azokat a fő cselekvési irányelveket, amelyek a rend életét irányítják majd az elkövetkezendő hat éves periódusban, 2009 és 2015 között. A dokumentumok, amelyeket az olvasó a kezében tart, sok piarista szerzetes és világi személy munkájának gyümölcse, és megjelennek benne mindazon meglátások, amelyekre szolgálatunkkal és azokkal az utakkal kapcsolatosban jutottunk, amelyeket piarista valóságunk jobbítása érdekében követnünk kell. Ezt az egész dokumentációs gyűjteményt egyetlen vezérfonalat követve lehet és kell is olvasni, amely mindnek értelmet és egységet ad: mi, piaristák meg kívánjuk újítani a nevelési, evangelizációs és társadalmi küldetésünkkel kapcsolatos elköteleződésünket, amelyet Kalazanci Szent József hagyott ránk. Ugyancsak igyekszünk megújítani és megerősíteni a piarista rend egészét, hogy Isten országa értékeinek hihető jelei tudjunk lenni a gyermekek, a fiatalok és a szegények között. A küldetés iránti elköteleződésünket az által fejezzük ki, hogy ügyelünk szolgálatunk identitására és minőségére; tisztázzuk, miben is áll a piarista iskolát meghatározó arculat; középpontba állítjuk minden iskolánkban a lelkipásztori munkát; engedjük nagykorúvá válni köreinkben a nem formális nevelést; ráérzünk, hogy a piarista rend fejlődése és növekedése szorosan összefügg missziós lendületünkkel; és karizmánk alapján hangsúlyozzuk, hogy piaristaként csak a legszegényebbek tanítása iránti lelkesedéssel tudunk létezni és növekedni. Mivel vágyunk megújítani és megerősíteni a piarista rendet, különösen is elköteleződünk a mellett, hogy hívjuk, befogadjuk és kísérjük azokat a fiatalokat, akik piarista szerzetessé kívánnak válni. Meg vagyunk ugyanis győződve arról, hogy éltető és lelkesítő tervhez csatlakoznak. Szintén meggyőződéssel valljuk, hogy sokan vannak, akik különféle hivatások alapján gazdagítják a piarista valóságot, és osztoznak velünk abban a küldetésben és karizmában, amelyet az egyház Kalazanciuson keresztül ránk bízott. Szeretnénk azt is, hogy a kölcsönös felelősségvállalás jegyében megerősítsük a rendhez tartozás tudatát és dinamikáját, és erőfeszítéseket akarunk tenni annak érdekében is, hogy anyagi erőforrásainkkal szolidárisabb módon bánjunk, és így biztosítani tudjuk minden tervünk és jelenlétünk fenntarthatóságát. Ezek a dokumentumok az életünkről és a küldetésünkről szólnak. E két dinamika elválaszthatatlan egymástól, bensőséges egységet alkotnak. Ebből a nézőpontból lehet 4

és kell is olvasni és értelmezni őket, mert csak így tudják felkínálni a bennük rejlő összes lehetőséget a piarista rend egésze számára. Minden egyes nyilatkozatot egy olyan dokumentummal együtt hagytak jóvá, amely a jövő kulcsfontosságú elemeit tartalmazza. Ezek az elemek megmutatják azt az irányt, amelyet a káptalan jelezni kívánt az adott nyilatkozattal. E kulcsfontosságú elemeket egyben tettünk közzé, méghozzá azzal a céllal, hogy az olvasó világosabb képet kapjon a káptalan véleményéről. Ugyancsak közreadjuk a hat fő cselekvési irányelvet, amelyek arra hivatottak, hogy az előttünk álló néhány év során kijelöljék utunkat és a követendő irányt. Szó van bennük a hivatásgondozásról, a kezdeti képzésről, a közösségi életről, a küldetésről, a világi piaristákról és a rend újraszervezés általi revitalizációjáról, megszilárdításáról és kibővítéséről. A generálisi kongregáció első körlevelében meghívta az egész rendet arra, hogy ezeket a cselekvési irányelveket (és a végrehajtásukhoz adott szempontokat) elolvassa, és a jövőt illető javaslatként értelmezze őket. Feladatukat, hogy valóságunkat dinamizálják, csak akkor töltik be, ha hívásként értelmezzük őket arra, hogy tovább folytassuk utunkat, és új válaszokat adjunk a különböző felmerülő helyzetekre és a küldetésünket különösen is érintő kihívásokra. Arra buzdítunk benneteket, hogy olvassátok és értelmezzétek ezeket a dokumentumokat minden olyan környezetben és területen, amelyekben valóban hasznukat lehet venni. Arra kérünk benneteket, hogy egy nagyon konkrét kérdést tegyetek fel magatoknak: Mit adnak ezek a dokumentumok és ezek a fő cselekvési irányelvek a rendnek, a piarista rend egészének, amelyben élünk, és a társadalomnak, amelyben dolgozunk? E kérdésre adott válaszunktól függ, mennyire hatékony munkát végeztünk. Ugyancsak célunk néhány olyan ismérvet kínálni, amelyek talán tisztázzák a nektek itt bemutatott dokumentumok jellegét. 1. A nyilatkozatok olyan irányelvek, amelyeket néhány fontos témát illetően az általános káptalan kínál a piarista rend egészének. Küldetésük tehát abban áll, hogy irányt mutassanak, ötleteket kínáljanak, horizontokat javasoljanak, kihívásokat támasszanak, tisztázzák gondolkodásmódunkat. Ahhoz, hogy feladatukat betöltsék, kívánatos, hogy értelmezzétek, és hogy javaslatokká és célokká formáljátok őket. Továbbá képzési anyagként is lehet és kell is őket használni. 2. A jövő kulcsfontosságú elemei azt emelik ki, amit az egyetemes káptalan minden egyes nyilatkozatból alapvető fontosságúnak tart. Programjelleggel bírnak, és céljukat akkor érik el, ha figyelembe vesszük őket a tervezések és értékelések során. 3. A fő cselekvési irányelvek és a megvalósítást szolgáló kulcsfontosságú elemek a tervezésre nézve fontosak a rend egésze számára, de nem jelentik sem a generálisi kongregáció, sem egyetlen rendtartomány terveit. Az alapját képezik ezeknek a terveknek, amelyet a rend minden szervezeti egysége a maga illetékességi körén belül figyelembe kell, hogy vegyen. A generálisi kongregáció rájuk alapozza majd saját tervét, amely a piarista rend egészét érinti, és a demarkációs kongregációknak, az elkövetkezendő káptalanoknak és a rend több szervezeti egységének is figyelembe kell vennie őket terveik elkészítésekor, mindig szem előtt tartva saját valóságukat is. így válnak e szempontok mindannyiunk hasznára.

5

Szeretnénk köszönetet mondani mindegyikőtöknek érdeklődéséért és főként közös piarista küldetésünk iránti buzgalmáért, valamint a mindnyájunkat egyesítő piarista hivatás megéléséért. Róma, San Pantaleo, 2009. szeptember 25. Testvéri szeretettel: Mateusz Pindelski Olaszországért és Közép-Európáért felelős generálisi asszisztens Miguel Giráldez Spanyolországért felelős generálisi asszisztens Fernando Hernández Amerikáért felelős generálisi asszisztens Pierre Diatta az Afrikáért és Ázsiáért felelős generálisi asszisztens

Pedro Aguado generális Ricardo Querol generálisi titkár

6

Első nyilatkozat A MINŐSÉG KÜLDETÉSÜNK GYAKORLATÁBAN Az értékelés kultúrájának meghonosítása a rendben, a sajátosan piarista jellemzők tekintetében is

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA Ebben a nyilatkozatban az egyetemes káptalan bemutatja azokat az alapvető elemeket, amelyek kifejezik és összefoglalják szolgálatunk kalazanciusi identitását. Kétségtelenül ez az egyik legfőbb kihívás, amellyel intézményeinkben szembe kell néznünk: úgy kell őket alakítanunk, hogy megvalósuljon bennük az a nevelési és evangelizációs eszmény, amely Kalazanci Szent Józsefet vezette a piarista iskola létrehozásában. Lehetetlen egyetlen káptalani nyilatkozatban (amely egyébként is arra törekszik, hogy összefoglaló jelleggel bírjon) összefoglalni mindazt a gazdagságot, amelyet a „szolgálatunk kalazanciusi identitása” kifejezés tartalmaz. Elképzeléseink – éppúgy, mint Kalazanciuséi – mindig sokkal fennköltebbek annál, minthogy szavakkal sikerülne kifejeznünk őket. Éppen ezért arra hívunk benneteket, hogy úgy olvassátok és értelmezzétek ezt a dokumentumot, mint egy különös jelentőségű hozzájárulást, amelyet az egyetemes káptalan a piarista rend egészének ajánl segítségként, hogy karizmánkat egyre hűségesebben éljük nevelői, lelkipásztori és társadalmi valóságunk mindennapjaiban.

1. Az utóbbi években a rend egyre nagyobb erőfeszítéseket tett arra, hogy minden területen jobban elmélyítse és kifejezze a kalazanciusi identitást, beleértve a szolgálat területét is. Értékesnek tartjuk az arra irányuló kezdeményezéseket, hogy legyen a kezünkben az intézményeink minőségét felmérő és – a mérés logikus következményeként – folyamatos jobbításukat szolgáló eszköz. A minőség mérésének módszerét használva jutottunk el a jelenbe, amelyet kiindulási pontként használhatunk utunk folytatásához. 2. Véleményünk szerint most jött el az a pillanat, amikor vázolhatjuk a piarista identitás elemeit, méghozzá oly módon, hogy a jövőben megvalósítandó mérésekhez vonatkozási pontként szolgáljanak. Az alább felsorolt identitáselemek tartalmukat tekintve eszmei jellegűek, megfogalmazzák a minket jellemző gyakorlatot, és felsorolják a tevékenységeinket meghatározó mindazon ismérveket, amelyek jelen vannak, illetve jelen kell, hogy legyenek szolgálatunk végzésében, hiszen így lesz az kimondottan piarista jellegű. 3. Az egyetemes káptalan felmutatja ezeket az identitáselemeket, hogy aztán a területi egységekben és az intézményekben serkentőleg hassanak: ébresszenek reményt és 7

célokat, mutassanak fel értékeket, alakítsanak ki az egyénekben belső hozzáállást, és határozzák meg a tevékenységeket. A felsorolt identitáselemek így biztosítják majd a piarista jelleget mindenütt, ahol csak szolgálunk. A PIARISTA IDENTITÁS ELEMEI 4. A piarista identitás elemeire, amelyeket később ismertetünk, az egész rend közös referenciakereteként tekintünk; úgy, mint közös pontjainkra, amelyek lehetővé teszik, hogy kölcsönösen elismerjük egymást. Ezek az elemek nem arra hivatottak, hogy az egyes területi egység vagy intézmény sajátjait magukba olvasszák, eltöröljék vagy akár kirekesszék; arra azonban igen, hogy jelezzék azokat az alapvető vonásokat, amelyekkel mindannyian rendelkezünk, és hogy az általunk kínált képzés integrált jellegét kifejezzék. Annak érdekében, hogy a piarista identitás 108 saját eleme között a koherenciát biztosítsuk, azokat három csoportra (irányelvek, folyamatok és célok) osztottuk. 5. ALAPVETŐ ELEMEK a) A gyermekek és a fiatalok központi szerepe Alapvető irányultságunk, amelynek értelmében küldetésünk középpontjában a gyermekek és fiatalok képzése, emberi és keresztényi kiteljesedése, valamint boldogsága áll. b) A szegények előtérbe helyezése: intézményeink a társadalom szolgálatában Tevékenységünk alapvető irányultsága, amelynek értelmében megnyitjuk intézményeink kapuit azok előtt, akik arra a leginkább rászorulnak, a nevelés tekintetében elsődlegesen a szegények felé fordulunk, felajánlva nevelői munkánkat azoknak, akiknek nem áll módjukban, hogy a formális keretek között folyó oktatásban részt vegyenek; ugyancsak törekszünk megfelelni annak a kihívásnak, amelyet a gyermekeket és fiatalokat sújtó szegénység új formái támasztanak. c) Küldetésünk megosztása Ez által az irányultságunk által lehetővé válik a velünk együttműködő világiakra nyitott és velük közös felelősségvállalás; a „piarista világiak” csoportjának alakulása, akikkel a kalazanciusi karizmát és küldetést megosztjuk, és akikkel intézményeinkhez kapcsolódó keresztény közösségeket alkotunk. d) Az egyházhoz való tartozás érzése Olyan irányultság ez, amelynek megfelelően intézményeink az egyház részének tudják magukat, és támogatják a piarista keresztény közösségek létrejöttét. Részt vállalnak a helyi és az egyetemes egyház evangelizációs küldetésében és az emberi előrehaladás segítésében, saját szolgálatunk szerint. 8

e) A család integrációja Keressük annak módját, hogyan lehet a piarista intézménybe belevonni és integrálni a családot. f) Az evangélium hirdetése Pasztorális folyamat, amelynek során intézményeinkben tudatosan hirdetjük és elkötelezetten megéljük az evangéliumot. Részei ennek a katekézis, a szolidáris tevékenységek, a folyamatos ima, a lelkiélet, a szentségi élet, a hivatás imádságos mérlegelése, valamint az egyházi életbe való belekapcsolódás. g) A nevelés minősége és a pasztorális Nevelési folyamat, amelynek során intézményeink olyan integrált képzést kínálnak, amely felkészít az életre és amely a nevelési tevékenység minden összetevőjére kiterjed: célkitűzések, célok, tartalmak, módszerek, források és értékelés. h) Kísérés Az egyénre szabott figyelem folyamata, amelynek során arra törekszünk, hogy az intézményeinkhez tartozó gyermekek és fiatalok érezzék, hogy szeretjük őket és tiszteljük személyüket, és minden lehetséges eszközt biztosítunk számukra, hogy ezáltal tanulmányi előrehaladásukat, valamint pszichológiai-érzelmi, társadalmi és lelki fejlődésüket egyaránt elősegítsük. i) A nevelők felkészítése Folyamatos és integrált képzési folyamat ez, amelynek célja a piarista nevelő (tanárok, más az intézményben dolgozó munkatársak, a pasztorális munkában részt vevők és más együttműködők) identitásának fejlesztése oly módon, hogy az illető vonatkoztatási pont legyen a piarista szolgálatot meghatározó nevelői és evangelizációs feladatban, mindig nyitott legyen az újításokra és a folyamatos jobbításra. j) A társadalom megújítása Tevékenységünk célja, amelynek érdekében igyekszünk, hogy a gyermekek és fiatalok felismerjék, hogy egyéni valóságukon túl a társadalomban is élnek, és hogy elkötelezzék magukat az evangélium szellemében egy igazságosabb és testvériesebb világ építése mellett.

9

Második nyilatkozat A PIARISTA ISKOLA ARCULATA

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA Ez a dokumentum a piarista rend egésze, mindenekelőtt a nevelői közösségeket alkotó és iskoláinkban dolgozó személyek számára foglalja össze azokat az elemeket, amelyek a piarista iskolákat a maguk teljességében jellemzik. Jelen dokumentum célja mindenekelőtt abban áll, hogy iskoláinkat az integrált nevelés színhelyeként bemutassuk. Ezekből kiindulva igyekszünk eljutni az összes diákhoz és családjukhoz, illetve azoknak a kapcsolatoknak a világához, amelyben élünk. Az egyetemes káptalan azt javasolja, hogy a dokumentumot eszközként használjuk annak érdekében, hogy iskoláink életét élénkítsük, és próbáljuk közelíteni őket ahhoz a piarista elképzeléshez, amely őket inspirálja és fenntartja.

1. E káptalani nyilatkozat célja, hogy a ma számára, amelyben élünk, jelezze piarista tevékenységünk sajátos megkülönböztető jegyeit, méghozzá azzal a céllal, hogy iskoláink formálásakor számunkra iránymutatásként szolgáljanak. Nem ad választ a kalazanciusi karizma, a mai piarista lét és alapvető identitásunk más kérdéseire. Olyan kihívás ez, amelyet a jövőbe tekintve vállalunk, és amely segíti a rendet abban, hogy a társadalmi és egyházi pluralitás időszakában saját nevelői és evangelizációs hozzájárulását egyértelműen kínálja. A piarista rend mindig is különös figyelmet fordított az iskolában végzett szolgálatára. Ha csak a legutóbbi egyetemes káptalanokat vesszük is alapul, azok is igen széles körben foglalkoztak a témával: „Dekrétum a keresztény nevelésről, az iskolák zsinati megújításáról és az apostoli szolgálat más eszközeiről” (1979-es egyetemes káptalan); „Nyilatkozat az iskoláról” (1977-es egyetemes káptalan) és a generálisi kongregáció ezek után kiadott „A piarista szolgálat” (1998) című dokumentuma a piarista iskoláról szól több helyütt (11–19., valamint 25–40. pont). Mindezek a gondolatok és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlati útmutatások sűrített formában megtalálhatók Reguláink 117–135 pontjaiban. 2. „Az iskolák, elsősorban pedig az elemi és középiskolák adják a közoktatás alapját” (C99), „természetüknél fogva és szent atyánk elképzeléséből eredően olyan kapcsolat fűzi őket a kalazanciusi karizmához, amely fontossá teszi számunkra, hogy ahol nem tiltják az iskolai tevékenységet, ott ne hagyjuk el ezt a feladatot” (R 117). Az iskolák ma és a jövőre tekintve is kiváltságos helyet foglalnak el piarista szolgálatunk gyakorlatában. Ezért ez a káptalani nyilatkozat támogatni kívánja a rendben a piarista iskolát azokkal a különleges és jelentős elemekkel, amelyek azt a nevelői folyamat és a keresztény képzés szolgálatának színhelyévé alakítják, és amelyek a pedagógia világában is jelentősek. 10

3. Piarista identitásunk személyes megélésével járulhatunk hozzá a leginkább ahhoz, hogy a piarista iskolát átjárja a a kalazanciusi lelkiség. Identitásunk teljes megélése, ami a szerzetesek esetében a hármas dimenziónkban – tanító, szerzetes és pap – nyilvánul meg, tesz bennünket piarista nevelővé. „Szerzeteseinknek nem szabad elfelejteniük, hogy – Kalazanci Szent József példáját követve –az evangelizáció elsődleges eszköze saját életük tanúbizonysága, és hogy jelenlétük csöndes, ugyanakkor hatékony hirdetése az Örömhírnek” (MNE 54). 4. A kalazanciusi iskolák gazdag közös öröksége, ennek az örökségnek sokféle megvalósítása, amely alá van vetve az adott helynek és időnek, s amelyben a piaristák ezt a maguk intézményében megvalósítják – mindez lehetetlenné teszi a kalazanciusi iskola elemző leírását. Ezért hát a jelen nyilatkozat – annak érdekében, hogy jelenünket ösztönözze, illetve hogy a jövő tervezésében segítséget nyújtson – iskoláink általános közös aspektusait foglalja magába, hiszen bárhol legyünk is a világon, elsődlegesen piarista iskolák vagyunk. 5. Tizenkét elemet sorolunk fel, amelyeket elengedhetetlennek tartunk ahhoz, hogy egy intézmény a piarista iskola nevet kapja. Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy a nevelés dinamikus valóság, és ezért a különböző elemek minden iskolában különböző módokon jelennek meg. A javaslat a piarista iskola irányvonalának lehetőségeit foglalja magában, amely egyszerre realista és utópisztikus. A káptalani javaslat – annak érdekében, hogy a jobbításra mindig nyitottak legyünk – azt a mély meggyőződést fejezi ki, hogy küldetésünk mérlegelése lehetséges a folyamatos javulás érdekében. ELVEK, AMELYEKRE A PIARISTA ISKOLA ÉPÜL 6. Az evangélium mint pótolhatatlan közeg a)

A piarista iskola mint az evangelizáció eszköze elsődleges kiindulópontjának, nevelési programja ösztönzésének és tevékenysége céljának Jézus Krisztus evangéliumát tartja: az örömhírt, amely a szabadság és a szeretet által minden embert a szentségre hív. E kiindulópontból tervezi és valósítja meg, értékeli és tökéletesíti a munkáját.1

b)

Az evangélium az igazság fényével világítja meg a didaktikai feladatot, ezáltal kialakítva a nevelendőkben a keresztény világképet.2 A nevelési erőfeszítéseket az evangélium fénye irányítja, és általuk változik meg a nevelendőben az önmagával, a másokkal és a világgal való kapcsolata.3 Az iskolai pasztoráció elsősorban arra szolgál, hogy a tanítvány személyesen is találkozzék Jézus Krisztussal.4

Vö. DR 47. Vö. ME 32. 3 Vö. GE 8. 4 Vö. R 104. 1 2

11

7. Az ember keresztény szemlélete A piarista iskola tevékenységét az embernek, Isten gyermekének keresztény szemlélete adja, aki képes saját fejlődését irányítani5. A keresztény antropológia kiindulópontjai lehetővé teszik, hogy az emberi személy létének értelmét kimerítően és a maga teljességében felfogjuk. Ezért a diákra végső rendeltetése fényében tekintünk; segítjük és kísérjük őt az ismeretek és erények elsajátításának, valamint az életében majd betöltendő hivatásának imádságos mérlegelésében, és arra buzdítjuk, hogy egész élete során igyekezzen a lelki valóságok és a világi elkötelezettségek közötti egészséges egyensúlyt megtartani. 8. Az integrált és fokozatos nevelés elve A piarista iskola a nevelendőben már zsenge gyermekkorától kezdődően igyekszik kialakítani a benső egyensúlyt; ez a hit, a kultúra és az élet szintézisét jelenti, és nélkülözhetetlen a személyes érettség eléréséhez.6 Az iskola részletes programja a didaktikai munka, a képzési tevékenységek, a kulturális és keresztény nevelés szempontjait veszi figyelembe, és ezekkel az eszközökkel igyekszik legyőzni azokat a különbségeket, amelyek manapság a szent és a profán, azaz a lelki és az anyagi dolgok között fennállnak. A diákok benső egyensúlyának megteremtésére irányuló szolgálatunk egy olyan nevelési elgondoláson alapul, amelyben a hit, a kultúra és az élet harmonikusan olvadnak egybe.7 9. A tisztelet és szabadság légkörében végzett vallási nevelés biztosítása a) A piarista iskola nagy gondot fordít arra, hogy kifejtse a diákoknak a hitigazságokat és a keresztény erkölcsi elveket, megismertesse őket a szentségi és imaélettel, és a keresztény és apostoli közösség építésével.8 A rendben találkozunk olyan helyekkel, ahol csak azokat a diákokat lehet felvenni az iskolába, akik szüleikkel együtt elfogadják az iskola keresztény jellegét. Másutt a diákok és a szülők nyitottak az iskola keresztény jellegére, és segítenek bennünket nevelési céljaink elérésének folyamatában. A diákok ilyen felvétele azonban másrészről az iskola felelőseit kötelezi arra, hogy az elmélkedés, az ima és a liturgia által elindítsák és folyamatosan erősítsék a diákok személyes kapcsolatát Istennel. b)

Iskolánk […] az iskola közösségében az evangéliumi szabadság és szeretet szelleme által ösztönözve9 tiszteletben tartja a vallásszabadságot a nevelendő életkora szerint. Ezen elv gyakorlati megvalósításának segítenie kell a diákot azon feladatában, hogy meggyőződéseire kritikus módon tudjon reflektálni, hogy ezáltal érett magatartást alakítson ki mind saját vallási életével, mind más vallásokéval kapcsolatban.10

Vö. ME 25,5 és: Kalazanci Szent József lelkisége és pedagógiája, 55. Vö. R 99. 7 DR 34. 8 Vö. C 96. 9 Uo. 97. 10 Vö. PCME 51. 5 6

12

c)

A piarista iskola elismeri és támogatja azt a magatartásformát, amely tisztelettel és megértéssel fordul azokhoz, akik az élet értelmét és az emberré vált Istennel való kapcsolatot keresik, illetve a más hitet valló diákokhoz.

10. Az oktatás magas színvonalának biztosítása a)

A kalazanciusi pedagógiát a tanítási módszerek tekintetében az egyszerűség, a hasznosság és a hatékonyság jellemezze11. Ez az ajánlás annak biztosítására született, hogy az iskola valóban elérhető legyen mindenki számára, még a tanulási nehézséggel küzdő diákok számára is, valamint azért, hogy ezáltal segíthessük a diákokat abban, hogy a munka világába való belépés előtt megfelelő képzésben részesüljenek.12

b)

Annak érdekében, hogy az ismereteket az igazságon alapuló, integrált formában közvetítsük, a kalazanciusi iskolának folyamatosan ügyelnie kell arra, hogy a modern didaktika vívmányait a gyakorlatba átültesse. Erre szolgál a tantestület megfelelő kiválasztása, a didaktikai munka minősége, a fejlett infrastruktúra, a lehetőleg személyre szabott nevelés, az iskolán kívüli programok sokfélesége, a különösen tehetséges diákok egyéni képzési programjának megvalósítása, a tanulási nehézségekkel küzdő diákok munkájára való különös odafigyelés, az egyéni képességek fejlesztése, a megfelelő motiváció a munkával és a tudományos kutatással kapcsolatban, valamint az igazságszomj fölkeltése.

c)

Az iskola célja nem csupán az ismeretek átadása és a képességek fejlesztése; legfőbb célkitűzése az, hogy a diákokban kifejlessze az önálló életvezetés képességét. A tanulás céljának ezért nem csupán a tartalmak megtanulását tekintjük, hanem azt a módszert, amely arra irányul, hogy a diák megtanuljon megismerni, munkát végezni, másokkal együtt lenni és élni.13

d)

Az ismeret fontosságát hangsúlyozván iskolánk soha nem ítéli meg a diák emberi értékét, sem pedig méltóságát, és soha nem veti alá azt sem a tehetségének, sem azoknak az ismereteknek, amelyeket sikerült elsajátítania, sem pedig azoknak a képességeknek, amelyekkel rendelkezik.

11. Az iskola mint közösség a)

A piarista iskola nem egyedül és kizárólag olyan hely, ahol nevelői munka folyik, hanem a személyek közötti kapcsolat helye is. Iskolánk valódi feladata abban áll, hogy a tisztelet, a tolerancia, a közös élet, a felebarát különbözőségének figyelembe vétele és a polgári társadalommal való kapcsolat kialakítására vonatkozó magatartásformákat közvetítse az igazság légkörében. A keresztény közösség az a hely, ahol ezt a nevelést végezni kell. „Ez a közösség az evangelizációs, kateketikai és szentségi tevékenység cselekvő alanya és célja,

Vö. Kalazancius Konstitúciói, 216. Vö. 44. egyetemes káptalan: A kalazanciusi karizma… 27. pont. 13 ME 30.3. 11 12

13

ami sajátos formában valósul meg a piarista iskolában. A szerzetesek, a papok, a világiak, a diákok és a családok mind arra hivatottak, hogy ezt alakítsák.14 b)

Az iskola emberi környezetét és magas nevelői értékét az határozza meg, hogy a felelősök mennyire képesek együttműködni, tevékenységeiket összehangolni és a célokat kijelölni. Ugyanakkor a részvétel iránti elköteleződés a saját közösségen belül az iskolával kapcsolatban álló személyek feladata, és nem szabad, hogy e feladattól fölmentve érezzék magukat.

12. A családok szolgálata a gyermekek nevelésében A szülők elsődleges és legfontosabb nevelői saját gyermekeiknek.15 Ez azt jelenti, hogy a piarista iskola nem tudja megfelelően elvégezni feladatát, ha a szülők és az iskola között nem áll fenn valódi és aktív együttműködés. Az iskola és a család közötti gyakorlati integráció valóban alapvető feltétele annak, hogy a diákok fölfedezhessék és kifejleszthessék mindazokat az adottságokat, amelyek az egyik vagy a másik környezetben megjelennek.16 Az ilyen jellegű együttműködés elsődleges kedvezményezettje maga a diák, és nyeresége nem csupán az adott ismeretek elsajátításában mutatkozik meg, hanem olyan értékekben is, mint például a vallási, erkölcsi, szexuális képzés, a szakmai irányultság, valamint a hivatásuknak megfelelő munka kiválasztása.17 13. A diák gondozása és védelme a)

Manapság sokan felhívják a figyelmet a fenyegetés, az erőszak, az agresszivitás és az intolerancia általános érzésére. Ez a körülmény a fizikai, szexuális, szellemi, pszichológiai, etikai és vallási erőszak tetteiben egyaránt megmutatkozik. A piarista iskola célul tűzi ki a biztonságot ezeken a területeken, hogy a diák a környezettel harmóniában növekedjék, és hogy képes legyen elsajátítani a béke kultúráját. A belső béke biztosítása, amelyben társai és tanárai egyaránt segítségére vannak a diáknak, valamint a pszichológusok és a pedagógusok tanácsadása a piarista iskola alapvető jellemzőihez tartozik. Ezen felül pedig intézményi szinten garantáljuk a fiatalkorúak védelmét.

b)

Az iskolai élet e sajátosságáért nem csupán az iskola vezetése vagy az igazgatóság a felelős. Az iskolai közösséget képező minden személy és intézmény kötelessége erőfeszítéseket tenni annak érdekében, hogy kialakítsa a megfelelő környezetet, és hogy a nevelendőben erősítse annak érzését, hogy ott gondoskodnak róla és védelem alatt áll.

Uo. 40.6. Vö. GE 3. 16 Vö. DR 40. 17 Uo. 42. 14 15

14

A PIARISTA ISKOLA ARCULATÁNAK ELEMEI 14. Kalazancius ismerete, személyének és művének szeretete Kalazancius ismerete, személyének és művének szeretete a piarista iskola arculatának alapvető elemei. Ez az ismeret és szeretet közelebb visz bennünket a kalazanciusi ember eszményéhez. 15. A piarista iskola létjogosultsága A piarista iskola létjogosultsága abban áll, hogy a gyermekek és fiatalok számára oktatási, képzési és nevelési modelleket teremtsen, és hogy a keresztény hitet egészen életre keltse és átadja; hogy biztosítsa a szülők számára, hogy gyermekeiket katolikus iskolába írathassák; hogy építsék és formálják a társadalmat és az egyházat azon gyermekek és fiatalok oktatása és nevelése által, akiknek szegénységük miatt a jó iskola hozzáférhetősége egyébként nehézségbe ütközne. 16. A hozzáférhetőség elve A mindenki számára hozzáférhető iskola – lehetőség szerint – a tankötelezettség általános és középiskolai évei alatt ingyenes; következésképpen köz- vagy más segítő intézmények finanszírozzák; lehetőleg olyan köz- vagy magánalapítványok tartsák fenn mindenütt, ahol ez a tényező nem korlátozza szabadságát és evangelizációs tevékenységét; a szülők pénzéből is fenn lehet tartani abban az esetben, ha más finanszírozási forrás nem áll rendelkezésre, és csak úgy, hogy abból az iskolának nem származhat nyeresége. 17. A szegény gyermekek és fiatalok előtérbe helyezése A saját fenntartásunkban működő piarista iskolák mindegyikének az a célja, hogy megkönnyítse a kötelező oktatáshoz való hozzáférést a szegény családok gyermekei számára, és ezért keresi a legmegfelelőbb megoldásokat arra, hogy e célt teljesítse. 18. Az integrált nevelés A piarista iskolában integrált nevelés folyik, tudniillik a nevelendőt személyisége minden dimenziójának fejlődése során végigkíséri, célként vállalva fel, hogy élete boldog legyen; megfelelő nevelési tervvel ösztönzi a nevelendőben a személyiség minden aspektusának (vallási, lelki, pszichológiai-érzelmi, szellemi, polgári, társadalmi és fizikai) fejlődését; minden tagját úgy alakítja, hogy a hit, a kultúra és az élet között aktívan dialógust folytasson, hiszen ez előmozdítja személyiségének teljes fejlődését. 19. Az iskola kiváló minősége A piarista iskolának határozott és átfogó javaslata van a minőségre, amelynek alapján teljesíti küldetését. Itt csak néhány példát említünk: tanárainak és nevelőinek szakmai tökéletesítése; nevelőinek megfelelő felkészítése mind tartalmi, mind didaktikai 15

szempontból; a nevelésben résztvevők kezdeményezéseinek irányítása arra, hogy azok a képzés lehető legnagyobb hasznára váljanak; a nevelendőkben kialakítani a munka és az ismeretek elsajátítása iránti tisztelet magatartását, illetve azt, hogy saját maguktól is megtanuljanak elvárni bizonyos dolgokat, lehetőségeik mértékében; egy olyan közösség építése, amelynek tagjai a különböző ismeretterületek művelése által keresik az igazságot, a diákok korának, illetve az adott tudományterület kutatása fejlettségének megfelelően. 20. A nevelői tevékenység jellemzői A piarista iskola hangsúlyozza a személy teljes képzésének célját; erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a nevelendőben a következő képességeket kifejlessze: a nevelendő elérje a korának megfelelő pszichológiai érettséget, beilleszkedjék a társadalomba, kritikusan szemlélje a kulturális értékeket, és összehasonlítva azokat az evangéliumi elvekkel, felépítse saját személyes identitását és benső szabadságát. (Vö. R 102). 21. Az értékekre való nevelés A piarista iskola olyan értékrendszert közvetít a nevelendőknek, amelyet nevelőik világosan, életük példájával mutatnak nekik, és amelyet ők már magukévá tettek. Ezek közül a következőket kell hangsúlyoznunk: annak a kapcsolatnak az alapvető jelentősége, amely minden egyes embert Istenhez fűz; a legszegényebbek szükségei iránti érzékenység kialakítása (a „szegény” szó különböző jelentéseit figyelembe véve); a saját társadalom hagyományai és történelme iránti tisztelet, a minden egyes emberrel szemben mutatott szolidaritás, a környezetért érzett felelősségtudat, az igazság és a béke keresése. 22. A nevelői közösség A piarista iskola különböző kezdeményezéseket vállal azzal a céllal, hogy egymáshoz közelebb kerüljenek mindazok, akik hozzá tartoznak; olyan közösséget épít, amelyen belül a tanárok a diákokkal és egymás között egyaránt jó kapcsolatot alakítanak ki; olyan közösséget, amelyben nevelők, alkalmazottak, szülők és öregdiákok, akik azonosulnak az iskola kalazanciusi jellegével, személyes kapcsolatokat alakítanak ki, és közös erőfeszítéseket tesznek az intézmény előrehaladásának érdekében. 23. Evangelizáció és képzés a nevelői közösségben A piarista iskola a hit továbbadását identitásának alapvető elemévé teszi; a nevelői közösség minden tagja számára – közösségi és egyéni szinten egyaránt – lehetőségeket teremt a hit elmélyítésére; a nevelőket és a nevelendőket a keresztény hit elmélyítésének útján vezeti (az iskolában meglévő keresztény közösségekben, illetve egyéni kíséréssel); egyesíti a vallási ismeretek átadását az imádságos életbe és a szentségekbe való beavatással; segíti a nevelendőt, hogy megtapasztalja az egyházi közösséghez való tartozás érzését, és benne a saját küldetését. Kalazancius gyakorlata, a gyermekekkel folytatott folyamatos ima ma is hatékony piarista segítség lehet mindehhez a folyamatokhoz, és ezért végzése ajánlott is minden iskolánkban. 16

24. A világi munkatársak kalazanciusi képzése A piarista iskola rendszeresen tájékoztatja a világi munkatársakat a piarista iskola sajátosságáról; megteremti a feltételeket számukra, hogy részt vegyenek a kalazanciusi karizma beteljesítésében; integrálja azokat, akik a kalazanciusi karizma megélésével az iskola saját jellegét adják. 25. Az iskola kapcsolata a piarista közösséggel A piarista szerzetesek a nevelői közösséghez tartoznak, és az iskola identitását kialakító konkrét tevékenységeken keresztül az egész iskolai életet formálják. 26. Kapcsolat a környezettel A piarista iskola tájékoztatja a nevelői közösség tagjait a helyi egyház és a világi közösség tevékenységeiről, és meghívja őket, hogy azokban részt vegyenek; pozitívan reagál ötleteikre és javaslataikra; erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megismerje szükségleteiket, és azokról erőforrásai mértékében gondoskodjon.

HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK GE

Gravissimum educationis, II. Vatikáni Zsinat, 1965.

C

Constitutiones Scholarum Piarum, 2004.

R

Regulae Communes Scholarum Piarum, 2004.

PCME Las personas consagradas y su misión en la escuela. [A megszentelt személyek és küldetésük az iskolában], Katolikus Nevelési Kongregáció, 2002. DR

Dimensión religiosa de la educación en la escuela católica [A nevelés vallási dimenziója a katolikus iskolában], Katolikus Nevelési Kongregáció, 1988.

ME

El ministerio escolapio [A piarista szolgálat], Generálisi Kongregáció, 1998.

MNE

La misión de las Escuelas Pías en la nueva evangelización [A piarista rend küldetése az új evangelizációban], Generálisi Kongregáció, 1993.

17

Harmadik nyilatkozat LELKIPÁSZTORKODÁSRA ÉPÜLŐ ISKOLA

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA A 46. egyetemes káptalan azt javasolja az egész Piarista Rendnek, hogy tegyen új erőfeszítéseket annak érdekében, hogy iskoláinkat a lelkipásztorkodást alapul véve értelmezzük és szervezzük meg, ami azt jelenti, hogy az iskoláinkban végzett egész nevelői tevékenységünk vezérfonalává az evangelizálás feladatát tesszük. A piarista iskolára az evangelizáció helyeként tekintünk, ahol kísérjük minden diákunk integrális növekedését, és segítjük őket a keresztény életformának mint a szabadság és a hitelesség útjának elfogadásában. Ez a kihívás mindnyájunktól, akik valamely nevelői közösséghez tartozunk, új elköteleződést kíván annak lehetővé tétele mellett, hogy iskoláinkban mindnyájan találkozhassunk a krisztusi élet örömhírével, s hogy megélhessük, megvalósíthassuk azt.

0. A 2003-ban tartott egyetemes káptalan erőteljesen ösztönözte az intézményeinkben végzett evangelizáló tevékenységet. A lelkipásztori programok, folyamatok és tevékenységek, amelyeket a piarista rend végez, kétségkívül gazdagok és jelentősek. Mégis jónak tartjuk, hogy a 46. egyetemes káptalan segítse a rendet egy közös referenciakeret megalkotásában, amely lehetővé teszi a területi egységek számára, hogy egymással kommunióban legyenek. Nem kell teljesen új munkába fognunk, hiszen a rend néhány régiójában már elkezdtünk ily módon dolgozni. E káptalani nyilatkozat célja az, hogy az intézményeinkben folyó pasztorális gyakorlatra olyan kritériumok segítségével adjunk útmutatást, amelyeket mindanynyian magunkénak tudunk elfogadni. Nem elérhetetlen eszményekről van szó, hanem olyan célokról, amelyek irányába szolgálatunk haladni kíván. Nem tárgyalunk a pasztorális munkában használandó eszközökről, sem a pasztorális munkát végző személyekről és a munka konkrét megtervezéséről, hanem minden egyes területi egység saját kreativitására bízzuk ezeket, mivel látható, hogy képesek ezek végiggondolására. 1. Jól ismerjük a „lelkipásztorkodásra épülő iskola” kifejezést. Ez az elnevezés egy magasrendű eszményt szándékozik kifejezni, amelyben az iskola teljes intézményi struktúrája explicit és implicit módon is evangelizáló. Az iskolának ez a lelkipásztori szemlélete arra buzdít, hogy felejtsük el azt a gyakorlatot, amely a lelkipásztorkodást az iskolai tevékenységek és programok valamiféle különleges és elválasztott területeként értelmezi; tehát azt, hogy helyet és időt szentelünk ugyan a lelkipásztorkodásnak, ám nem oly módon, hogy az az egész nevelői munkán átívelne, hanem az egésznek csupán egy részfeladata. Ezzel szemben a „lelkipásztorkodásra épülő iskola” eszményképe a következőkre törekszik: 18

a)

felülemelkedni azon az elképzelésen, hogy a lelkipásztorkodás csupán egy aspektusa a katolikus iskolának, egy tantárgy a sok közül;

b)

a lelkipásztorkodást úgy bemutatni, mint egy a teljes nevelési folyamaton és az iskola teljes valóságán átívelő dimenziót;

c)

a lelkipásztorkodást az iskola alapvető értékévé tenni, méghozzá oly módon, hogy minden tantárgy, minden tevékenység, minden folyamat ezen érték alapján kapja meg saját értékét;

d)

újraértékelni identitásunkat, a lelkipásztorkodást alapul vevő iskola megalkotása által új dimenziót adni karizmánk mélységének és létének.

2. Eszményképről beszélni nem azt jelenti, hogy valami megvalósíthatatlan dologról lenne szó, noha a nehézségek előre láthatók. Természetesen egy eszményképet a gyakorlatban megvalósítani nehéz feladatot jelent. Esetünkben az a tény, hogy a katolikus hittan sokszor még most is csupán egy tantárgyként szerepel a többi között, általában azt is jelenti, hogy hajlamosak vagyunk az evangelizálást is erre a területre száműzni, és a mindenen áthúzódó vörös fonal elképzelését csupán jámbor óhajnak, de nem többnek tartani. Másfelől az a felfogás, mely szerint a lelkipásztorkodás olyan érték, amely az egész iskolát áthatja, némelyeket arra késztetett, hogy egyszerűen axiológiai [értékelméleti] valóságként kezelje azt, vagyis implicit valóságként, amelyet magától értetődőnek vélhetünk, és amelyre az intézményben létező emberi értékek alapjaként tekinthetünk. Az első felfogás egy különálló erődbe száműzi a lelkipásztorkodást, ahol nem lehet több belőle, mint egy tantárgy a többi mellett, és így nem is lehet fontosabb azoknál. A második pedig azon értékek egyszerű kinyilvánítójává alakítja, amelyeket a keresztény iskola fogalma hallgatólagosan feltételez, a gyakorlatban azonban elutasítja, hogy az iskolából egy olyan hely váljon, ahol a hitet nyíltan lehet hirdetni. 3. Elismerjük ugyan, hogy a „lelkipásztorkodásra épülő iskola” ősi elképzelése sokkal inkább eszménykép maradhatott, s nem egy ténylegesen gyakorlatba ültetett valóság lehetett, szükséges azonban, hogy megragadjuk a probléma lényegét, s erre szeretnénk rámutatni ezzel az elnevezéssel. Igen, a hit hirdetésének iskoláinkban explicit módon kell történnie, hiszen az a küldetésünk, hogy nevelve evangelizáljunk, ám az evangelizálást nem szabad a nevelési gyakorlat egy bizonyos területére szűkíteni, hanem érintenie kell az iskolai élet minden elemét, méghozzá úgy, hogy amikor nevelési munkánkat végezzük minden tantárgyon és iskolai programon keresztül, akkor implicit és explicit módon a hitet is hirdetjük. 4. Kalazancius olyan iskolát képzelt el, amely képes arra, hogy a hitet és a kultúrát mint a gyermekek megfelelő nevelésének alapvető elemeit integrálja. A pietas és a litterae, a hit és a tudás nem két ellenpólus, nem egymással versengő vagy nehezen összeegyeztethető valóság volt a szemében, hanem az iskolája számára kidolgozott integrális [átfogó] pedagógia lényegi dimenzióit jelentette. Kalazancius iskolája az evangélium hirdetésének nagyszerű környezetet biztosított, mivel a keresztény értékek és a hit mélyreható ismerete alapvető fontosságú a gyerekek integrális neveléséhez. Hasonlóképpen a tudás és a kultúra mint az igazság keresésének formái kiválóan összeegyeztethetők a hitet a lélekben elültető Isten keresésével, és a gyermekek azon konkrét igényének felelnek, hogy felkészítésük őket az életre. Ily módon tehát a kalazanciusi iskola hirdeti az evangéliumot, hogy nevelő feladatát teljesítse, a nevelés 19

által pedig hirdeti az evangéliumi értékeket és a valóság evangéliumi látásmódját. Az evangelizálás nem csökkenti a tudományos megismerés szigorát, a tudomány pedig nem gördít akadályt a transzcendencia felfedezése és az evangélium által ihletett értékek megélése elé. 5. A lelkipásztorkodásra épülő piarista iskola jellegzetességei: a) Krisztusközpontú iskola A lelkipásztorkodásra épülő iskolának Krisztus személyét kell a középpontba állítania. Krisztus nem csupán egy konkrét történelmi személy a sok közül. Krisztus sokkal több, mint csupán egy csodálatra méltó ember, aki egy adott korban és helyen élt. Krisztus a piarista iskola nevelési programjának a szíve. A pietas és a litterae, a hit és az emberi tudás fénye által a piarista nevelés abban szeretné segíteni a gyerekeket és a fiatalokat, hogy azonosuljanak Krisztussal, Krisztus életmódja legyen a saját életformájuk, s hogy ugyanazt érezhessék, amit Szent Pál: „Már nem én élek, hanem Krisztus él bennem.” b) Beavató (misztagogikus) iskola Mivel Krisztus áll a középpontjában, a lelkipásztorkodásra épülő iskola dinamizmusa az, amit Krisztus feltár előttünk: ez pedig Isten megtapasztalása és az Ember megtapasztalása. Ebben az értelemben olyan iskoláról van szó, amely nyugtalan vágyakozást kelt az abszolútum iránt, és elkíséri a diákot a transzcendens keresésének és megtalálásának útján. Ez az iskola továbbá tartalommal tölti meg ezt a tapasztalatot: megmutatja Isten Krisztusban feltárult arcát: az irgalmas Atyáét, aki mindnyájunkat megteremt, mindnyájunkat befogad és elfogad, vagyis az élet barátja. c) Meghatározott emberképpel rendelkező iskola Mivel a lelkipásztorkodás jegyében működő iskola az evangelizálás új felfogását képviseli, ezért az emberképe is új keletű. Mivel Krisztus tárja fel emberségünk igaz felfogásának és teljes megélésének módját, a lelkipásztorkodásra épülő iskola kritikával illeti azokat az antropológiákat, amelyek az embert lealacsonyítják vagy létének csupán néhány dimenziójára szűkítik le. A piarista iskola arra törekszik, hogy a Krisztusban feltárult emberséget mutassa be és hirdesse, vagyis egy integrális, felszabadító és teljes körű antropológiát képvisel. d) Szegények mellett elkötelezett iskola Jézus kijelentését alkalmazzuk magunkra: „Elküldött, hogy örömhírt vigyek a szegényeknek” (Lk 4,18). Az ismert „nevelve evangelizálni” kifejezésnek, amellyel szolgálatunkat szoktuk meghatározni, ez a konkrétabb értelmezése: a szegényeket tanítjuk és evangelizáljuk. Mivel Krisztus áll a központjában, a lelkipásztorkodásra épülő iskolát az mozgatja, ami Krisztust mozgatta, és értékként azt mutatja be, ami Krisztus számára értéket jelent. A piarista elkötelezettséget vállal a szegények, a társadalom peremén élők, a kirekesztettek, a bűnösök, a megbélyegzettek és a kicsinyek mellett. Olyan iskoláról van tehát szó, amely a szegényekért működik, a szegények mellett emeli fel 20

hangját. Ez az iskola megtanít közeledni a szegényekhez. Ez az iskola, amikor arról dönt, hogy földrajzilag hol helyezkedjen el, a szegényeket tartja meghatározó szempontnak. Ez az iskola értékként hirdeti a szegények szolgálatát és az alázatos egyszerűségben élt életet, amelyet a par excellence szegény, Krisztus tanít nekünk. A pietás, az irgalom vezet bennünket, és nem arra törekszünk, hogy prozelitákat neveljünk. Iskoláinknak át kell alakulnia a szegények „szövetségeseivé”. Az „implikáció” fogalma azt jelenti, hogy a szegényekkel vagyunk, noha oktató-nevelő munkánk végzése során olyanokkal is együtt vagyunk, akik nem feltétlenül szegények. A szegény gyerekekkel kötött iskolai „szövetség” azt a közöttünk felmerülő félreértést is segít tisztázni, mely szerint a piarista szerzetesekre csupán az intézményeinkben végzett lelkipásztorkodás tartozik, anélkül azonban, hogy órákat tartanának. Kétségtelen, hogy az a lelkipásztori munka, melyet az itt leírtak szerint biztosítani kell, nem meríti ki azokat a feladatokat, amelyeket a piaristának el kell látnia az iskolában a szegényekért – és ez a gazdag országokra éppúgy igaz, mint a szegényekre. e) Egyházias érzületű iskola Mivel iskolánk középpontjában Krisztus áll, ezért azt a nagyobb valóságot, az egyházat is a középpontba állítja, amely szintén Krisztust köré rendezi életét. A piarista iskola élete az egyházban élt és az egyházért odaadott élet. Ezért egy individualista világ közepén a lelkipásztorkodásra épülő iskola a közösség értékét hirdeti, a másik ember létértelmét tárja fel. Tudatosan vallja, hogy a Krisztusban feltárult Isten és a Krisztusban feltárult ember lényegileg közösségiek. Önmegismerése és életének kiteljesedése közösségben történik. Ugyanígy a lelkipásztorkodásra épülő iskola az egyház intézményének vallja magát, az egyház küldi, hogy hirdesse Krisztust, és ezáltal olyan személyekkel gazdagítsa az egyház életét, akik ajándékként fogadják és feladatként vállalják, hogy Krisztus testének tagjaivá válnak. Mivel az egyház a családot egyházi valóságnak tartja és családegyháznak hívja, amely a hit átadásának kiindulópontját jelenti, iskolánknak elő kell segítenie családpasztorációt, amelynek fontossága a családi élet mai válságában még nagyobb, mint korábban. f) Az Igazsággal együttműködő iskola Az iskola az igazság keresésének helye, a teljes Igazságé, amely magában foglalja az igazságot a világról, az emberről, önmagunkról és Istenről. A lelkipásztorkodásra épülő iskola ezért tudatában van annak, hogy az igazság megismerésére irányuló emberi erőfeszítés nem kerül összeütközésbe a hittel, hanem épp fordítva, szerves részét képezi Annak a szüntelen keresésének, aki maga az Igazság. Annak lehetősége, hogy a gyerekek és a fiatalok elcsodálkozzanak egy az atomnál kisebb részecske igazságának felfedezésén, a véres történelem vagy egy igazságtalan világ kegyetlen igazságán, és azon a fontos igazságon, hogy ők kicsodák – mindez lényegi fejezeteket jelent annak a végérvényes Igazságnak a keresésében és megtalálásában, amelyért teremtettek, és amelyre nyugtalan szívvel folytonosan vágyakoznak.

21

g) Olyan iskola, amelyben a hit és a kultúra kölcsönösen kiegészítik és gazdagítják egymást A lelkipásztorkodásra épülő iskola tehát tisztában van azzal, hogy a hit a tudomány és a kultúra értékeivel való találkozás útja. Tudja, hogy a tudomány és a kultúra – a maguk kérdéseivel és felfedezéseivel – részét képezik az ember hosszú zarándokútjának, melynek során keresi önmagát, és keresi azt a szeretetteljes jelenlétet, amelyet értelme segítségével homályosan megérez, és amelyre az elfogadott, közösségben megélt és ünnepelt hiten keresztül talál rá teljesen. Következésképpen a lelkipásztorkodásra épülő iskola mélyen hívő iskola, ugyanakkor tudományos elkötelezettségű iskola is, ismeretek tárháza és felismerések szülőotthona. h) Önmagunk felfedezését segítő iskola A lelkipásztorkodásra épülő piarista iskolának a középpontja Krisztus, célja a személy teljes kibontakozása – ez az, amire Kalazancius úgy utalt, hogy „egész életük alakulása boldog lesz” –, az ehhez vezető útja pedig a személyes és csoportos kísérés. Ennek érdekében a lelkipásztorkodásra épülő iskolának el kell vezetnie bennünket a saját magunkkal való találkozáshoz, saját eredetünknek, létünk értelmének és céljának felfedezéséhez. Következésképpen az egész lelkipásztorkodás hivatásgondozás, hiszen segíti az embereket életük értelmének és küldetésüknek felfedezésében. Ily módon kapcsolódik össze az általános lelkipásztorkodás és a hivatáspasztoráció, ez utóbbi tehát lényegi és konstitutív eleme az előbbinek. Ekképpen a lelkipásztorkodásra épülő iskola működésének végeredménye nem olyasvalaki, aki csupán a hitvallás cikkelyeit vallja, hanem egy teljesen személyként élő személy: aki megtalálta önmagát Krisztusban, aki felfedezte, hogy őt az Atya szeretetből teremtette, aki arra kapott meghívást, hogy emberségét egészen megélje, hogy a szegények között egyházi szolgálatot végezzen, és állhatatosan keresse azt az Igazságot, akit mindig csak töredékesen ismerhetünk meg, és akire teljes egészében csak a történelem végpontján találhatunk rá – aki maga Krisztus. i) Befogadó (inkluzív) iskola, amely lehetővé teszi és tanítja a vallások közötti párbeszédet Alapítása óta a piarista iskola mindenki előtt nyitva áll, minden vallási megkülönböztetés nélkül. A piarista iskolában tiszteljük mások hitbeli nézeteit, meggyőződéseit, és hozzájárulunk egy békés, igazságos és az emberi jogokat tiszteletben tartó világhoz.

22

Negyedik nyilatkozat A REND SZOLGÁLATA ÉS NÖVEKEDÉSE

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA Az 46. egyetemes káptalan által jóváhagyott első fő cselekvési irányelv javaslata szerint „a szükséges strukturális változtatásokon keresztül ösztönözni kell a rend újjáélesztését, konszolidációját és szolidaritásban való növekedését”. Kétségtelenül ez volt a káptalani gyűlés által tárgyalt kihívások központjában. A piarista rend az új élet keresése által reméli küldetésünket még erőteljesebben és odaadóbban teljesíteni Ehhez szükséges előmozdítani a rend növekedését, megszilárdítani azokban az országokban, ahol már jelen vagyunk, segíteni fejlődését új helyeken, és bátorítani arra, hogy továbbra is ösztönözni tudja a kalazanciusi ügyet az összes kontinensen. Ez a káptalani nyilatkozat a rend növekedését elemzi szolgálatunk gyakorlatának nézőpontjából, hangsúlyozva, hogy a piarista rend számára létének mély értelme és oka a misszió. Minden általunk felvázolt strukturális reform, és minden lépés, amellyel helyzetünkön javítani akarunk, végeredményben mind az alapítónk karizmáján keresztül az egyház által ránk bízott küldetést szolgálják.

1. A nyilatkozat elsődleges célkitűzése E nyilatkozat elsődleges célkitűzése, hogy közös ismérveket állítsunk fel a fő célokról, formákról és tevékenységekről, amelyek a rend növekedését elősegítik azokban az országokban, amelyekben még nincsenek jelen a piaristák. Mindazonáltal figyelembe kell venni a rend növekedését azokban az országokban is, ahol az már gyökeret eresztett. 2. A szolgálat mint egyesítő szempont A szolgálat témájában mindkét szempont egyesül, hiszen a küldetéstudat az, aminek mindenütt ösztönöznie kell jelenlétünket, különös tekintettel az új alapításokra. PILLANTÁS A REND MÚLTJÁRA, JELENÉRE ÉS JÖVŐJÉRE 3. Eredetünk Rendünk szabályozott papokként született, amely a szerzetesi élet egy különleges szolgálatát jelenti. Esetünkben ez abszolút újdonság volt, Kalazancius érvként is használta Emlékirat Michelangelo Tonti bíborosnak című művében annak érdekében, hogy érveljen az intézményi jóváhagyás mellett, és hogy megkapja azt. 23

A kegyesrendi iskolák a Szentszék ajtaján is kopogtattak, és birtokában voltak egy addig példátlan tapasztalatnak, amelyet akkoriban is éltek, és amely már megerősödött, noha pillanatnyilag egyetlen személyre támaszkodott, így aztán egyetlen támogatójukkal együtt az eltűnés veszélye fenyegette őket. Ami először megérzés és különleges feladat volt, azt olyan személyek vizsgálták és elemezték, akik az egyház termékenységének szempontjából szemlélték az ötletnek és megvalósításának jövőjét. Ezek voltak azok, akik Kalazancius elszánt javaslatát ösztönözték. Vele született meg a szegényebb néprétegek gyermekei és fiataljai keresztény nevelésének egyházi szolgálata: egyfajta integrált nevelés (amelyben a hit és a kultúra elválaszthatatlan és kölcsönhatásban áll egymással), amelyet az arra leginkább rászorulóknak ingyenesen és különös módon kínáltak fel. Egyértelmű Kalazancius intuíciójának lényege: egy egyházi intézmény mindenkinek, főleg a szegényebbeknek nevelésére vállalkozik. 4. Mai valóságunk Itt néhány általános szempontot sorolunk fel, amelyek meghatározhatják a közeli jövőnket, mivel megfontolásunk igyekszik mérlegelni és lehetőleg meghatározni a rend életét az elkövetkezendő hat évre. a) A társadalom vonatkozásában 1.

Globalizált világban élünk. Egy domináns kultúra egyre gyorsabban terjed. A kisebbségi kultúrák egyre inkább eltűnőben vannak, ami a kisebbségek lázadásához vezet; a globalizáció világát éljük, de ugyanakkor a nacionalizmus is felerősödött.

2.

A közvetlen kommunikáció és a fejlett digitális technológia világában élünk. Diákjaink ebben a világban nőnek fel, amely rengeteg információval, ugyanakkor kevés képzettséggel látja el őket.

3.

Sokféle vallás és kultúra világában élünk; a hagyományos nézetek elkopása és a kultúrák homogenizálására irányuló folyamatok felerősítették a közömbösséget, illetve a szkepticizmust, és ugyanakkor a fanatizmus terjedését.

4.

A társadalom szempontjából rendkívül kritikus éveket éltünk meg – a teljes gazdasági és társadalmi depresszió korszakát éljük – és épp a közeljövő tűnik a legbizonytalanabbnak, amikor mi intézményi válaszúthoz érünk

b) Az egyház vonatkozásában 1.

Az egyháznak mint a szegények védelmezőjének és a béke előmozdítójának hangját továbbra is sokan fontosnak tartják, és hallgatnak rá az egész világon.

2.

Az egyház tanulja, hogyan lehet a vallási pluralizmus korában élni; néhány nagy katolikus hagyománnyal rendelkező helyen ez a tanulás azonban nem mindig bizonyul könnyűnek.

3.

Jelenleg az egyház a kevés katolikus hagyománnyal rendelkező országokban éri el a legnagyobb növekedést, és az egyház bennük képes szolgálóként és tanítóként saját helyét megtalálni. 24

c) Rendünk vonatkozásában 1.

Az intézmények száma és azok vezetésének lehetősége között aránytalanság áll fenn.

2.

Az új alapításokban a hivatások száma növekszik, régebbi területi egységeken viszont a hivatások hiánya és a szerzetesek elöregedése figyelhető meg.

3.

Szervezeti struktúránk széttöredezése: túlságosan kicsi területi egységek, amelyek a többi demarkáció segítsége nélkül nehezen tudnak növekedni. A legértékesebb személyeket feláldozzák arra, hogy a provincia felsőbb vezetésében vegyenek részt, annak rovására, hogy hatékonyabb munkájukat a közvetlenebb szolgálatunkban hasznosítanák.

4.

A rend nagyobb egyetemessége irányába tett valódi lépések megtétele mellett folytatni azt az eurocentrizmust az olyan esetekben, amelyekben más helyektől nagyobb szerepet várunk el.

5.

A piarista világiak szép valósága mellett élő az a probléma, hogy nem válogatjuk meg és nem részesítjük megfelelő képzésben őket, pedig éppen rájuk épül intézményi szintű kölcsönös felelősségvállalásunk a nevelésben.

6.

A rend mostani terjeszkedése során, ami dicséretre méltó és ugyanakkor szükséges is, nem sikerült hatékonyan kiszámítanunk, hogy hol lehetne karizmánk hatékonyabb, és hogy az egyház növekedése hol következik be, illetve a számunkra kínálkozó lehetőségekkel sem tudtunk élni.

7.

Azok a rendtartományok, amelyek területi egységükből kiléptek annak érdekében, hogy új egységeket „hozzanak a világra”, saját anyatartományukat egy újító és nevelői folyamattal gazdagították.

5. A jövő kihívásai a) Konkrét megoldásokat ajánlani mindig nehéz feladat, de a káptalannak konkretizálnia kell őket, mert fontos, hogy a folyamatnak maga a rend, és nem csak a területi egységek legyenek főszereplői. Arra törekeszünk tehát, hogy általános irányvonalakat mutassunk, amelyek mindenki számára érvényesek, de minden kontinens számára további, konkrétabb iránymutatással is szolgálunk. b) A hívás a reményre vonatkozik. Igaz, hogy néhány helyen nem könnyű időket élünk, de az a tudat, miszerint ezek az idők Istenéi is, bizalommal tölt el bennünket. Meggyőződésünk, hogy Kalazancius hangja ma is időszerű. A gyermekek és fiatalok iránti szeretet és elköteleződés az, ami megmentette a rendet a múltban, és ugyanezt teszi most is, a jövő távlatában. c) Ott, ahol lehetőség van a gyermekek és fiatalok nevelésére, illetve ahol a legsürgetőbb szükség azt megköveteli, a rendnek lehetősége van a területi terjeszkedésre. Ezért hát, gondolva „örökségünkre”, amelyet gyümölcsözővé kell tennünk, az egyetemes káptalan a rend fejlődésével kapcsolatban a következő iránymutatásokat fogalmazza meg: 1.

Megszentelt és közösségi életünk minősége és jelentősége életünk és küldetésünk szempontjából egyaránt alapvetően fontos. 25

2.

A nevelői hivatásokat ösztönöznünk kell, saját intézményünkből kiindulva: fiatalok, önkéntesek, egyéni szolgálatok, tanárok és öregdiákok. Felkészítés a vezetésre és az igazgatásra .

3.

Az iskolának nem lehet jövője, ha nem minőséget kínál, mégpedig olyat, amely megbízható és kimutatható eredményekkel mérhető.

4.

A keresztény iskolának még mindig van helye az oktatás területén a szekularizált államokban is, ha tudjuk, hogyan tartsuk fenn saját identitásunkat; mindenekelőtt olyan munka által, amely a tudatosságra nevel, és amely biztosítja a nevelők és a családok folyamatos képzését, és igyekszik a szegények szolgálatára lenni.

5.

Iskoláink népiskolaként jöttek létre, és erről nem szabad lemondanunk; a „szeretet leleménye” segít nekünk ebben.

6.

Piarista hagyományunkat követve ösztönöznünk kell a szakmai és elkötelezettségünkhöz kötődő önbecsülést.

7.

A szervezeti és vezetői szinteken egyaránt fegyelmezetten kell hálózatban dolgozni. Integrálni kell az egyéni elképzeléseket, rendszert kell kialakítani.

8.

Az emberi és gazdasági erőforrások kulcsfontosságúak.

9.

Be kell vezetni a tervszerű hivatásgondozást a kezdetektől fogva, a kezdeti képzés alatt pedig jelöltjeinket a szolgálat lelkületére kell nevelnünk.

10. Fontos szerepet kell adni a világiaknak, nagyobb mértékben kell számítanunk rájuk. Együttműködésüket Isten irgalmasságaként és adományaként kell fogadnunk. Meg kell találnunk a kölcsönös felelősségvállalás tekintetében a világiak integrációjának módját, hogy kapcsolatunk pozitív és mindkét – a szerzetesi és a világi – hivatás befogadására alkalmas legyen. Tovább kell keresnünk azokat az utakat, amelyek lehetővé teszik, hogy számukra és velük képzési módokat találjunk,. 11. Nagyobb jelenlétre kell szert tennünk a kibertérben, hiszen a számítástechnika a fiatalok Areopágusza, ezért hát fontos, hogy ott is jelen legyünk. d) Fenn kell tartani a renden belül néhány felsőoktatási központot, vagy azokhoz hasonló intézményeket (ilyen például a madridi ICCE, a veracruzi Kolumbusz Kristóf Egyetem, vagy a firenzei Osservatorio Ximeniano) mint „világítótornyokat”, azaz olyan intézményeket, amelyek utunkat és szolgálatunkat megvilágítják, segítik az intézményi szintű reflexiót, segítenek bennünket intézményeink értékelésében, és megkönnyítik számunkra, hogy a nevelés jövőbeni irányvonalait előre lássuk. e) A rend építésére irányuló, és nem a konfrontációkat előidéző magatartásformát kell magunkévá tenni.

26

FIGYELEMBE VÉVE A TÁRSADALMI ÉS KULTURÁLIS KÜLÖNBSÉGEKET, AMELYEKBEN A REND ÉL, A KÖVETKEZŐ MEGJEGYZÉSEKET TESSZÜK: 6. Európa számára kijelölt utak a) Az európai országokban ma arra vagyunk hivatottak, hogy a mindenki számára nyitott, de különösen a szegény gyermekek jó neveléséért felelős keresztény nevelők csoportját alkossuk, és hogy az evangélium olyan eszményét kínáljuk fel, amely a személy autonómiáját és teljességét felértékeli egy olyan társadalmi helyzetben, amely a pietás hiányától szenvedve tévelyeg. Ilyen módon képesek leszünk a gyermekek és a fiatalok számára az evangéliumot egyszerűen és hitelesen bemutatni. b) Néhány iránymutató pont Európa számára: 1.

Szerzetesi életünk evangéliumi jellege.

2.

Hivatásgondozás: saját hivatásunkba vetett hittel folytatnunk kell a meghívást, bízva a fiatalokban és nagylelkűségükben.

3.

A képzés: a szerzetesek képzése; talán kevesen vannak, de fontos, hogy kiváló képzésük által kitűnjenek.

4.

A szerzetesi élet jövője a közösségi élet minőségétől függ. Közösségeink újjáélesztése érdekében – különböző dokumentumainkra támaszkodva – új utakat kell keresnünk.

5.

Alaposan elemeznünk kell a szekularizációt, hogy az abban rejlő lehetőségeket is ki tudjuk aknázni. Fel kell fedeznünk a hit közvetítésének helyszíneit és módjait.

6.

Már két gyűlést tartottunk, amelyek témája Európa volt. Európai jelenlétünkkel kapcsolatos vizsgálódásunkat folytatnunk kell.

7.

Japánban levő jelenlétünkkel a rend már több mint ötven éve megvetette lábát Ázsiában. Második jelenlétünk is már majdnem húsz éves. Az európai piaristáknak az együttműködés új módozataival is segítenie kell az ázsiai piarista rend növekedését.

7. Amerika számára kijelölt utak a) A Szentlélek meghívott bennünket arra, hogy egy többségében keresztény Amerikában is jelen legyünk, amely kontinens azonban strukturális szempontból igazságtalan helyzetben élt, és még mindig abban él. Az együttérzés gesztusaival, amelyek Kalazanciuséihoz rendkívül hasonlatosak, közeledtünk a szegénység eme valóságaihoz. Ma már százévesek vagyunk a kontinensen. A gyümölcsök beértek. Talán most van itt az ideje, hogy néhány dolgot tanuljunk Amerikától. Ezekben az országokban elfogadjuk a kihívást, hogy új munkásokat hívjunk e rendkívül gazdag vetésbe, és hogy megszilárdítsuk azokat a tevékenységeket és valóságokat, amelyek jobban illenek karizmánkhoz. b) Néhány iránymutató pont Amerika számára: 1.

Szilárdítsuk meg jelenléteinket, és erősítsük hálózatban való működésüket. 27

2.

Éljük át újra a Cuencai Dokumentum lelkiségét, amely – az Aparecidai Dokumentummal együtt – segítségünkre lehet abban, hogy a jövő irányvonalait konkretizáljuk.

3.

Dolgozzunk ki terveket a kalazanciusi minőség javítására.

4.

Folytassuk azokat az utakat, amelyek a piarista szolgálat számára megnyitják a nem formális nevelés lehetőségeit, ezzel is folytatva közeledésünket azokhoz, akik elől elzárták a formális nevelés útját.

5.

Amerika még mindig missziós terület. Növelhetnénk még jelenlétünket az őslakosok között, valamint az agrár és az afro-amerikai világban.

6.

Az amerikai piarista iskoláknak missziós jelleggel kell működniük.

8. Afrika számára kijelölt utak a) Noha még ötven éve sem vagyunk jelen a kontinensen, az Úr máris olyan testvérekkel erősített meg bennünket, akik alkalmasak részt venni ebben az evangéliumi szolgálatban saját népük között, az adott körülményekhez igazodó iskolákban, és a szabadság tudatosságának növelését szorgalmazó tevékenységekben, attól a meggyőződésünktől vezérelve, hogy a népek fejlődése a nevelésből indul ki. Karizmánkból eredő kihívást jelent, hogy Afrika népeinek jellegzetességeire, a lakosok vallási érzéseire, a fejlődésre irányuló új feladatokra és a szegénység eltörlésére még inkább odafigyeljünk. b) Néhány iránymutató pont Afrika számára: 1.

Sok munkát elvégeztünk e rövid idő alatt a kontinensen; most szükséges, hogy megszilárdítsuk mindazt, amit eddig elértünk.

2.

Továbbra is hagyjuk, hogy éltessen bennünket a Bamendai Dokumentum lelkisége.

3.

A közösségi élet alapvetően fontos a szerzetesi életben; ezt tudatosítani kell magunkban. Nyílt, imádságos, örömteli közösségeket kell kínálnunk. Olyan eszközöket kell használnunk, amelyek elősegítik ezeket a közösségeket: közösségi projektek, kreatív és reményteli intézményi projektek, valamint intenzív közösségi gyűlések, amelyekből mindenki kiveszi a részét.

4.

Afrikai jelenléteink még fiatalok. Hasznos lesz a kommunikációs csatornák kiépítése és a kölcsönös segítségnyújtás.

5.

A képzésnek kell elsődlegesnek lennie. Ösztönöznünk kell azt, hogy afrikai szerzeteseink tanuljanak és megkapják a szükséges képzést ahhoz, hogy a piarista rendbe való inkulturációjuk megvalósulhasson. Erőfeszítéseket kell tennünk annak érdekében, hogy a területi egységekben a képzési kultúrát kialakítsuk.

6.

Továbbra is meg kell bíznunk a bennszülött szerzetesekben, felelősséget bízva rájuk, azok teljesítésében pedig kísérnünk őket.

7.

Az önfinanszírozás nagy kihívást jelent. A tisztességes kezelés elvárása az első, a szakértő személyek képzése a második, a rend többi részével koordi28

nált, saját erőforrás-irodáik megteremtése pedig a harmadik lépés az önfinanszírozás irányába. 8.

Egy afrikai helyszín sürgeti jelenlétünket: a Kongói Demokratikus Köztársaság. Jelenléti tervet kell készítenünk, van néhány hivatásunk ebből az országból.

9. Ázsia számára kijelölt utak a) Tanultunk Japánban élő testvéreinktől, hogy milyen nehéz Ázsiában meggyökereztetni az evangéliumot, nagy területen sok olyan régi hagyomány él, amelyek az ottani emberek életmódjának elegendő bölcsességet kínál. Most a Szentlélek és az egyház javaslatai is Ázsia nagy kapujára hívják fel a figyelmünket, hiszen számunkra az emberi erőforrás-csökkenés oly nagy gondot jelent manapság. E kihívásra a szükséges körültekintéssel és elszántsággal kell válaszolnunk. b) Néhány iránymutató pont Ázsia számára: 1.

Vizsgáljuk felül , és ha szükséges, aktualizáljuk az Aroori Dokumentumot.

2.

Nagy tisztelettel közeledjünk ezekhez az országokhoz, és legyünk nyitottak arra, hogy ősi bölcsességükből tanuljunk, de ugyanakkor a Feltámadott bölcsességét törekedjünk hirdetni.

3.

A helyi egyházak számára ajánljuk fel szerzetesi és karizmatikus identitásunkat, mégpedig azon meggyőződéstől vezérelve, hogy a kalazanciusi karizma sok segítséget nyújthat ezen egyházak számára.

4.

A kezdetektől ragaszkodjunk szerzetesi életünk stílusához, a közösségi élet fontosságát hangsúlyozva.

5.

Fordítsunk nagy figyelmet a jelöltek megválasztására és emberi, intellektuális, keresztény és vallási képzésükre.

6.

Ázsiai rendtársaink készítsenek növekedési tervet saját országuk közösségeiben és intézményeiben, miközben az összhangra és az önfinanszírozásra egyaránt ügyeljenek.

7.

Segítsük a helybeli piaristák felelősségvállalását, és annak valóra váltásában is álljunk mellettük.

10. A rend máris megindult növekedése a) Általánosságban véve a rend jelentősen növekedett a tevékenységében a diákok száma, a nem formális nevelési központok, az új szükségletekre adott nevelési válaszok, illetve a legszegényebbek számára kialakított központok tekintetében. b) Európa tekintetében: 1.

Folytatnunk kell fehéroroszországi és ukrajnai jelenlétünket.

2.

Lengyelország feladata továbbra is, hogy segítséget nyújtson a piarista jelenlétnek Ausztriában és Cseh-, illetve Morvaországban.

3.

Magyarország feladata, hogy Romániát segítse. 29

4.

Amennyiben lehetséges – még akkor is, ha csak átmeneti jelleggel – nyissunk befogadó és oktató intézményeket az Európába bevándorló gyermekek számára.

5.

Keresnünk kell az új nevelési és evangelizációs módszereket, hiszen minden európai társadalmon belül igen nagy szükség mutatkozik rájuk. Különös tekintettel kell lennünk a keresztény iskola szükségleteire.

c) Amerika tekintetében: 1.

Új jelenlétek Mexikóban, Brazíliában és Kaliforniában.

2.

Észak-Amerika: SEPI, amelynek vezetését az egyesült államokbeli rendtartomány vállalja fel.

d) Afrika tekintetében: 1.

A közép-afrikai régióban támogatnunk kell az új jelenléteket délen, a Kongói Demokratikus Köztársaságban, illetve észak-keleten, Nigériában.

2.

A kelet-afrikai régióban továbbra is folytatnunk kell a lehetséges jelenlétekről való gondolkodást a Benini Köztársaságban és Burkina Fasóban.

e) Ázsia tekintetében: Nem gondolnánk, hogy jelenleg a rend új jelenléteket tudna kialakítani, a missziós alapítások régi mintájára; a rendelkezésre álló humánerőforrásunk ezt nem teszi számunkra lehetővé. Az általunk kínált terv összefoglalója, amely eltér a múltban felvázoltakkal, remélhetőleg olyan országokban is növelheti majd az új jelenlétek kialakulását, ahol még nem vagyunk jelen. 11. Az ázsiai növekedés tervének összefoglalása (más területi egységekre is alkalmazható) a) Erősítenünk kell Manilában a Hivatásgondozási központot (az olyan országokból érkező hivatások fogadóhelye ez, ahol még nem vagyunk jelen, ahogyan azt már az előző káptalan is kérte, hiszen ez tervünk véghezvitelében alapvetően fontos. Ebben a központban továbbra is fogadjuk az Indonéziából, Vietnamból és Kínából érkező jelölteket. A központ erősítésén azt értjük, hogy azt függetlenítjük a Japán és Fülöp-szigeteki viceprovincia jelenlegi studentátusától. b) A terv középpontjában az említett országok jelöltjeinek képzésének helye, a Fülöp-szigetek áll. Az ezekben az országokban létrehozott új alapítások jogilag először a viceprovinciától függnek majd. India is segítséget nyújt majd humánerőforrás tekintetében. Rendkívül alkalmasnak találjuk, hogy az új jelenlétek fiatal piaristái megismerjenek különböző piarista helyszíneket, sőt, hogy azok mindennapjait is megéljék. c) Alapításaink tekintetében elsősorban a helybeli piarista fiatalokra támaszkodunk. Az alapítást akkor kezdik, amikor már papokká szenteltük őket, és amennyiben lehetséges, már a közösséggel és a szolgálattal kapcsolatban is rendelkeznek némi tapasztalattal. Ezeket a piaristákat Kalazancius szelleme kell, hogy áthassa, és a rend iránt nagy elköteleződést kell mutatniuk. A küldetés területén tapasztalatot szerzett néhány piarista szerzetesnek kell őket kísérnie. 30

d) Azokban az országokban, ahol alapításokat tervezünk, a piaristák képzésében a jövőbeni képzést végző személyek felkészítésének elsődleges szerepet kell szánnunk. A piarista szolgálatban és a vezetésben részt vevő szerzeteseink képzéséről ugyancsak gondoskodnunk kell. e) Amikor ezekben az új országokban alapításokat hozunk létre, akkor egyszerre két közösségre számítva kell megtennünk azokat, tehát körülbelül hat, de ahol az lehetséges, nyolc szerzetessel, akik közül lehetőleg mindegyik legyen az adott ország szülötte. f) A helybeli piarista fiatalok jelenléte segít bennünket az inkulturációban és a hely megismerésében; mindazonáltal a felnőtt kísérő szerzetesnek vagy szerzeteseknek is ismernie/ismerniük kell az adott országot, előzőleg már látogatást tett ott és a helyi kultúrával és az egyházi élettel is megismerkedett. g) A hivatásokra való tekintettel az új alapítás első házának célja a hivatásgondozás lesz, és ez a ház lehet a későbbiekben a növendékház is. h) Az alapítás elkezdéséhez szükség van egy humánerőforrás és gazdasági erőforrások tekintetében egyaránt alaposan kidolgozott projektre, amely tartalmazza az alapítás pontos helyszíneit, leszögezi a szolgálat típusát és pontos ütemtervet határoz meg. i) Változás az emberi és gazdasági erőforrások kezelésének folyamatában a renden belül: Lehetővé kell tennünk a generális atya számára, hogy a rendtartományok kötelező hozzájárulását ezen új jelenlétek számára tudja odaadni; ez pedig a rendi pénztár működésében és az alapszabályaiban egyaránt változást feltételez. Lehetővé kell tennünk a generális atya számára, hogy e növekedési projektekhez rendelkezhessék a szükséges személyekkel. j) A területi egységek együttműködése: 1.

Kérjük fel az egyik területi egységet, hogy „vezesse” Ázsiában a rend növekedési folyamatát a területi egységek között. Ez a vezetés nem csupán gazdasági jellegű, hanem tanácsadást is biztosít, valamint segítségnyújtást a képzéshez, illetve a pasztorális és pedagógiai eszközökhöz.

2.

A terv megvalósításához szükség van olyan érett korú szerzetesekre, akik önkéntesen vállalják, hogy az alapítás kíséretének szolgálatából néhány évig részt vállalnak.

3.

Jelenleg több képzést végző személyre lenne szükségünk ázsiai növekedésünkhöz.

4.

A gazdasági erőforrásokkal rendelkező területi egységeknek kell vállalniuk az új piaristák képzési költségét egészen addig, amíg az általános hozzájárulás új rendszerét be nem vezetjük.

31

Ötödik nyilatkozat A NEM FORMÁLIS NEVELÉS A legszegényebb gyermekek felé vezető út

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA A nem formális nevelésnek egyre nagyobb szerepe van a piarista rend életében. Hagyományosan „egyéb intézményekként” emlegettük a nem formális nevelést, mintha azok a rend számára kevésbé fontosak vagy kisebb jelentőségűek lennének. A 46. egyetemes káptalan a nem formális nevelésről szóló nyilatkozatával e piarista intézmények számára is hivatalos elismerést biztosít. Az egész piarista rend számára ajánlja ezeket az intézményeket, hiszen ezek által előbbre léphetünk a szükséget szenvedő gyermekek és fiatalok piarista szolgálatának teljesítésében. A rend a jelenlegi helyzetben és a jövőbe tekintve is magáévá teszi a nem formális nevelést mint ugyancsak legitim és kívánatos utat a piarista küldetés számára. A képzési évek során be kell vezetnünk fiataljainkat a formális és nem formális nevelési projektek kidolgozásának, követésének és értékelésének folyamatába. Nem kívánjuk és nem is szabad az iskolát mint a piaristák előnyben részesített színterét helyettesíteni, azonban a nem formális nevelés által jobban átültethetjük a gyakorlatba azt a kalazanciusi hivatást, hogy a legszegényebbeket szolgáljuk, hatékonyan és gyorsan válaszoljunk égető társadalmi és képzési szükségleteikre. Ha ezt sikerül megvalósítanunk, az bizonyára a piarista iskolának is hasznára válik. 1. Bevezetés a)

A nevelést kétirányú folyamatként is meghatározhatjuk, amelyben ismereteket, értékeket, szokásokat, viselkedésformákat, eljárásmódokat és készségeket adunk át, illetve sajátítunk el. Rendkívül széles területet ölel fel, és noha elsődlegesen az iskolára utalunk vele, hamarosan felfedezzük, hogy azt bár magában foglalja, de nagyon sokszor túl is mutat rajta. Ezért nagyon hasznos azzal kezdeni, hogy ne feledjük: a teljes nevelési folyamat a taxonómia szerint három módozatban strukturálódott: a formális nevelés, a nem formális nevelés, és az informális nevelés. Tudniillik: 1.

Formális nevelés: az intézményesített, kronologikusan szabályozott és hierarchikusan strukturált nevelési rendszerre utal az iskolát megelőző időszaktól az egyetemi tanulmányokig.

2.

Nem formális nevelés: minden olyan szervezett és szisztematikus nevelési tevékenységre utal, amely a formális rendszer struktúráján kívül valósul meg, és a lakosság kisebb csoportjait célozza meg.

3.

Informális nevelés: arra a folyamatra utal, amely a személyt egész életszakaszán elkíséri, lehetővé téve számára, hogy a mindennapi tapasztalato32

kon, illetve a környezettel fenntartott kapcsolatokon keresztül ismereteket, képességeket és magatartásformákat sajátítson el. b)

Így hát a formális nevelés, amely intézményesített, szigorúan strukturált, kronologikusan szabályozott, és egyértelműen hierarchikus elvű nevelési rendszer és az informális nevelés között, amely pedig teljesen nyitott, és minden egyértelmű nevelési szándék nélküli (különböző környezetekben, a társadalmi kommunikáció eszközeinek erős hatása alatt) nekünk, piaristáknak kiváló lehetőségeink nyílnak: választ adhatunk azon gyermekek és fiatalok társadalmi szükségleteire, akik nem teljesen vagy nem elégségesen vehetnek részt a formális nevelésben, azonban az informális nevelés környezetein belül zavartnak vagy elidegenültnek érzik magukat, mivel ott nem kapják meg az életük valóságos jobbítására irányuló szükséges képzést. Kétségtelen, hogy a valódi választ itt a nem formális nevelés jelenti, hiszen a hivatalos kereteken kívül szerveződik, és ezért elég rugalmas ahhoz, hogy a lakosság széles csoportjainak és alcsoportjainak tanulási szükségleteire hatékonyan és egyszerű módszerekkel válaszoljon.

c)

Ezért mi, piaristák már sok éve végzünk egy sor nevelési tevékenységet, amelyek vagy az iskolával, illetve a plébániával párhuzamosan, vagy önálló projektként folynak, és válaszolnak arra az igyekezetünkre, hogy a leggyengébbek és a legszegényebbek számára kínáljunk nevelést, akik különböző okok miatt a formális nevelés peremére szorultak. Ezekre az alternatívákra – amelyekbe azok is beletartoznak, amiket hagyományosan „egyéb intézményeknek” neveztünk – nemcsak valódi piarista intézményekként18 tekintünk, de a nem formális nevelés fogalmán belül is központi szerepük van. Így most megvan a lehetőségünk arra, hogy befogadjuk, rendszerezzük és erősítsük őket, ezáltal ezek „jelenvalóvá teszik a kalazanciusi karizmát, kreatív hűségben megvalósítva”.19 A nem formális módozat az emberek képzését tekintve nem kevésbé fontos, mint az iskola, mivel gyakran integrálja azt is, amit az iskola csak késve vagy soha nem illeszti be programjába.

d)

Fontos, hogy figyelembe vegyük szolgálatunk közösségi és intézményi jellegét. A nem formális nevelés minden munkáját előzze meg a közösség gondos mérlegelése, és fontos, hogy a közösség kísérje azt, hiszen ezek nem önálló, hanem intézményileg fenntartott projektek.

2. Mit értünk nem formális nevelésen? Amikor nem formális nevelésről beszélünk, arra a teljes, szervezett és szisztematikus nevelési tevékenységre gondolunk, amelyet a hivatalos rendszeren kívül végzünk, azzal a céllal, hogy egy különleges célközönség számára különböző tanulási folyamatokat indítsunk el, illetve azokat segítsük. Olyan tanulási-tanítási folyamat ez, amely általában nem jár bizonyítvánnyal, mégis világos nevelési szándékkal folyik, illetve a didaktikai célok, a képzés hossza és az erőforrások tekintetében egyaránt egyértelmű struktúrával rendelkezik.

18 19

A piarista szolgálat: A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában, 41-42/A pont. Uo. 42/B pont.

33

3. A nem formális nevelés jellegzetességei piarista szemszögből a)

Nagyon elkötelezett: nagy erőfeszítéseket tesz, hogy az ésszerűségre törekedjen, és nem korlátozódik különleges programokkal tervezett helyekre vagy időpontokra, mint a formális nevelés. Gyorsabban érzékeli célközönsége helyzetét (megszokott megítélését elkerülve), és ahhoz szorosan alkalmazkodik nevelői, pszichológiai és pasztorális tevékenységében.20

b)

Nagyon befogadó: alacsonyabb költségei, kisebb infrastrukturális igényei és rövidebb időtartama miatt. Így sokkal könnyebben kínál nevelési lehetőséget a társadalom legszegényebb és leggyengébb tagjai számára.21

c)

Nagyon rugalmas és folyamatosan nyitott a stratégiai változtatásokra: lehetővé teszi, hogy sokkal rövidebb határidőkkel dolgozzunk, hogy hatékony és egyszerű módszerekkel neveljünk.22

d)

Nagyon hatékony: lehetővé teszi, hogy gyorsan válaszoljunk különböző olyan kisebb csoportok igényeire, akik valamilyen módon kívül állnak a formális rendszeren, illetve akik a tanrendi vagy órarendi szigor miatt nem tudják annak minden előnyét élvezni.

e)

Nagyon realista: sokkal inkább a címzettek helyzetét veszi alapul, semmint a formális nevelés elméleti rendszerét. Rákényszerít arra, hogy megismerjük a valóságot, kölcsönhatásba lépjünk vele, és hogy igyekezzünk egyre jobbá formálni.

f)

Nagyon közösségi és megelőző jellegű: Előnyben részesíti a közösséggel való együttműködést, és felajánlja megelőző nevelési javaslatunkat.23

g)

Rendkívül hasznos: világosabban reagál az alapvető égető társadalmimunkaügyi problémákra, ennek érdekében igyekszik mások számára ismereteket, értékeket, képességeket és kompetenciákat kínálni. A nem formális nevelésre a társadalom fejlődésének kiemelt eszközeként tekintünk.

h)

Rendkívül szolidáris: A nem formális nevelői munkát több (képzett és képzetlen, fizetett és önkéntes) nevelő végzi. A piarista szolidaritás és önkéntesség munkájában rendkívül fontos eszközt jelent.

i)

Nagyon szabad: nem hivatalos, és ezáltal sokkal jobban integrálhatja a piarista nevelés legfontosabb, átfogó elemeit.

Vö. A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában, 26 b. „Kalazanciushoz hasonlóan elsőbbséget adunk a szegény gyerekeknek. Megnyitjuk intézményeinket azok előtt a gyerekek előtt, akik a leginkább szükséget szenvednek…” 21 Vö. Konstitúciók 7., 90. és 93. pont. 22 Vö. Konstitúciók 95. pont. „A nápolyi tartományfőnök atya leveleiben értesít arról, hogy Juan Francisco atya elkezdte tanítani az új grammatikát négy szerzetesünk számára, mivel az egyszerűnek és hasznosnak bizonyult szerzetesrendünk számára a tekintetben, hogy a szegénykéket megsegítsük, hiszen ők nem tudnak sok évet tanulmányokkal tölteni.” (EP 3769) 23 A megelőzéssel kapcsolatos módszer vonatkozásában rendkívül illusztratívak SÁNTHA GYÖRGY gondolatai: San José de Calasanz, Obra pedagógica, 471–475. A nem formális nevelés törekvése nem anynyira „kiszakítani a gyermeket saját közösségéből és egy biztonságosabb helyre vinni őt, hanem sokkal az, hogy a közösségen belül biztonságosabb helyet alakítsunk ki számára”. 20

34

j)

Nagyon rendszeres: az értékelés a minőséget és a képességeket vizsgálja. Rendszeres, hiszen az egész pedagógiai folyamat és annak szakaszai (felmérés, tervezés, megvalósítás és értékelés) során egyaránt a koherenciára törekszik.

k)

Több dimenziós: számos nevelési tevékenysége az intézményi vagy formális kereteken kívül helyezkedik el: folyamatos nevelés (írás-olvasás tanítása, kulturális terjeszkedésre vonatkozó programok); az iskolaiakat kiegészítő feladatok; a szabadidő hasznos eltöltésének pedagógiája; szakmai képzés; továbbá a polgári, társadalmi, környezeti és egészségügyi képzés közösségi folyamatait is támogatja.24

l)

Kiegészítő jellegű: nem kel versenyre sem a formális neveléssel, sem pedig a plébániai struktúrákkal, hanem kiegészíti azokat.

4. A nem formális nevelés céljai piarista szemszögből25 a)

Az iskola által megszerezhető tudással megegyező oktatást kínálni a lakosság azon csoportja számára, akik a társadalom szélére szorultak, különösen azoknak a gyermekeknek és fiataloknak, akik az iskolarendszer által nyújtott előnyökhöz egyáltalán nem, vagy csak részben férhetnek hozzá.

b)

Kompenzáló jellegű funkciót kíván betölteni azon csoportok számára, akik a társadalmi-gazdasági fejlődésben kevésbé részesülnek, és akik szellemi képességeik vagy beilleszkedési zavaraik miatt az alapvető készségek és ügyességek kialakításában is segítségre szorulnak, hogy így gazdasági szempontból termékeny munkát tudjanak vállalni.

c)

A társadalmi rendszer által mellőzött csoportokat felkészíteni arra, hogy a személyes és közösségi életüket érintő döntéshozatalok folyamatában aktívan részt tudjanak vállalni.

d)

Az evangélium hirdetésével kísérni sokak emberi és lelki növekedését, akik egyébként a társadalom szélén maradnának, és előmozdítani azt, hogy belőlük keresztény közösségek jöjjenek létre.

A NEM FORMÁLIS NEVELÉS TÁRSADALMI HATÁSA 5. A nem formális nevelés közvetlen társadalmi hatással van címzettjeire, mivel eredményeit és azok következményeit sokkal gyorsabban képes értékelni, mint a formális nevelés. Ebből következőleg: a)

Annak érdekében jött létre, hogy konkrét problémákra adjon választ a lakosság meghatározott csoportjai számára.

b)

Az önkéntes részvétel sokkal szabadabb kapcsolódást tesz lehetővé, amelynek során az, aki részt vesz benne, a felkínált tartalmakat és tapasztalatokat sokkal egyértelműbben tudja azonosítani saját szükségleteivel és érdekeivel.

Vö. Konstitúciók, 98. pont Arról van itt szó, hogy Konstitúcióinkban és szolgálatunk más dokumentumaiban leírt piarista szolgálatunk ideális projektjét a nem formális nevelés intézményeiben láthatóvá tegyük. 24 25

35

e)

A nem formális nevelés költségei olyan alacsonyak, hogy gyakorlatilag ingyenesek, és így bármilyen helyzetben lévő személynek fel lehet őket ajánlani.

d)

Tanrendi és módszertani rugalmassága lehetővé teszi az órarendi sokféleséget és azt is, hogy az intézmény a címzettek tényleges helyzetéhez közelebb kerülhessen.

e)

Mivel a hivatalos intézmények kevésbé ellenőrzik működését, nagyobb szabadság nyílik számunkra a piarista szellemiség megjelenítésére is.

f)

Az időtartamra vonatkozó és a szervezéssel kapcsolatos rugalmasság lehetővé teszi a felkínált folyamatok gyorsabb értékelését és korrigálását.

g)

Noha nevelési munkáját hivatalosan és jogilag általában nem ismerik el, lassan elérjük, hogy különböző bizonyítványok kiadásával segítsük az embereket, hogy munkát szerezzenek, illetve hogy általuk társadalmi és munkaerőpiaci feltételeiken és lehetőségeiken javíthassanak.

A NEM FORMÁLIS NEVELÉS MŰKÖDÉSE ÉS FENNTARTHATÓSÁGA 6. A nem formális nevelés projektjei – éppúgy, mint bármely másik piarista intézményé – egy piarista közösség közvetett vagy közvetlen felelősségi körébe tartoznak; mindazonáltal hagyományosan iskolai intézményeinkkel szemben az ilyen jellegű projektek számos előnye van: a)

A nem formális nevelés központjai – attól függően, hogy milyen módozat alapján és hol készülnek, rendkívül változatos tervezést tesznek lehetővé.

b)

Szinte bármilyen fizikai környezethez igazodnak (iskolai tantermek, plébániai termek, egy kápolna, vagy akár a szabad tér).

e)

Elvárásaik központjában sokkal inkább a nevelői és evangelizációs tevékenységek állnak, nem pedig az infrastruktúra.

d)

Közvetlen társadalmi hatásuk miatt a magán- és a hivatalos támogatók számára vonzóak helyi, nemzeti és nemzetközi szinten egyaránt, tevékenységükhöz tehát könnyebben lehet szponzorokat találni.

e)

Mivel struktúrájukat tekintve rugalmasabb időszakokra oszthatóak, ideálisak az önkéntes munka számára, legyen szó akár vezetőkről, akár mentorokról, és ezáltal működési költségeik is nagyban lecsökkenthetők.

f)

Könnyen lehetővé válik a más piarista és nem piarista intézmények közötti hálózatban végzett munka.

g)

„Könnyed” struktúrája azonban nem mentesít bennünket a nevelői munka alapvető működési folyamatai alól: átfogó tervezés, programkészítés, képzés, értékelés, költségvetések.

h)

Ezek a projektek minőségi és szakmai ismérvek kidolgozását teszik szükségessé.

36

7. A rend tapasztalatai alapján a nem formális nevelés különféle központokhoz kapcsolódnak: a)

Plébániákhoz: közvetlenül egy piaristák által vezetett plébánia szervezetéhez tartoznak. Hatásuk: megerősítik a plébánia piarista jellegét (jellemzően nevelői tevékenységek; képzési munka a gyermekekkel és a fiatalokkal, a legszegényebbek iránti nevelői elköteleződés); a nevelői önkéntesség ugyanebből a plébániából indul ki, gazdagítva ezáltal a keresztény részvétel és elköteleződés folyamatait; a helyi egyház életébe beépülve erősítik a piarista plébánia lelkipásztori jellegű tevékenységeit. Olyan egyéneket és családokat is bevonnak, akik más módon nem éreznék, hogy a plébániai struktúrához kapcsolódnak; élettel teli nevelési-kulturális légkört teremtenek a plébánián belül, és azt piarista jelleggel töltik meg.

b)

Iskolákhoz: közvetlenül beépülnek az iskola szervezeti struktúrájába, annak meghosszabbításaként, illetve kivetítéseként foghatóak fel olyan régiókban, amelyek másként nem részesülnének különleges, meghatározott képzésben. Lehet, hogy különböznek a kimondottan iskolai jellegű projektektől (amelyeket saját diákjaink számára dolgozunk ki), vagy kimondottan arra irányulnak, hogy az iskola forrásait kihasználva egy teljesen más lakossági réteghez közelítsenek, illetve akár az is előfordulhat, hogy e kettőt ötvözik ezek a nem formális nevelési központok. Hatásuk: a társadalmi hatást és a nevelés kiterjesztését erősítik a piarista iskolán belül; társadalmi dinamizmust indítanak be, a szolidaritásra és az igazságosságra nevelnek, közvetlen társadalmi tevékenységek és önkéntességi folyamatok játszódnak le egyazon iskolán belül; a piarista iskola fogékony lesz közvetlen környezete szükségleteire; a piarista iskolában reflexióra és részvételre, illetve a kultúra és a hit terjesztésére egyaránt új lehetőség teremtődik.

c)

Közvetlenül a piarista közösséghez: más intézmény közvetítése nélkül, közvetlenül a piarista közösséghez kapcsolódnak. Úgy gondoljuk, hogy ez a legjobb módja annak, hogy piarista szolgálatunknak eleget tegyünk. Hatásuk: elősegítik, hogy egy szerzetesközösség (noha létszámbeli és korbeli megkötöttségekkel) előmozdítson egy közvetlenül a társadalom alsóbb rétegeire irányuló nevelési projektet; piarista légkört és jelenlétet biztosítanak; elősegítik a szolgálatunkban való egyre erőteljesebb elmélyülést (később iskola alakulhat belőlük); a szerzetesek és a világiak kölcsönös részvételének rugalmasabb lehetőségei által lehetővé válik a megosztott (közös) küldetés új projektjeinek támogatása.

MÓDSZERTANI SZEMPONTOK, AMELYEKET A NEM FORMÁLIS NEVELÉSNÉL FIGYELEMBE KELL VENNI 8. A nevelői elköteleződés jegyében a)

Integrális. Alapvetően fontos világosan látnunk, hogy a képzésre törekszünk, iskolaira éppúgy, mint emberi vagy pasztorális jellegű képzésre, amely 37

olyan értékekhez kapcsolódik, amelyeket talán az iskola területén nem is lehet megvalósítani. b)

Mindenki előtt nyitott. Az infrastruktúra és a humán erőforrás alacsony költségei gyakorlatilag ingyenes képzést tesznek lehetővé.

c)

Környezethez igazodó. Könnyen eljut a címzettek lakhelyére, illetve közösségébe. Lehetővé teszi az ismeretszerzést a valóságról, illetve annak megtapasztalását.

d) A részvételre épít. A nevelési folyamat tekintetében az egész közösség bevonását elősegíti. Ezért fontos, hogy a közösség ismerje a célokat, és hogy a tevékenységekben és a nevelési kultúra támogatásában minden szinten részt vegyen. e)

A helyi forrásokat jobban kiaknázza. Lehetővé teszi, hogy szerződéses és önkéntes nevelőket keressünk ugyanazon a közösségen belül, ösztönözve ezzel, hogy a helybeliek a társadalmi és nevelési struktúrák megváltoztatása érdekében a saját kerületükben dolgozhassanak.

f)

Személyre szabott. Figyelemmel van a megismerési és magatartásbeli folyamatokra; a szisztematikusabb struktúrákon kívül állva lehetővé teszi, hogy az embereket saját természetes életkörnyezetükben és a közösségen belül jobban megfigyeljük. Segíti a párbeszédet, a formális nevelés iskolai nyomása nélkül.

g) Segíti a többi piarista tevékenységgel való integrációt. A piaristák iskolai, plébániai és közösségi programjának részét képezi. Ösztönzi a társadalmi tevékenységeket, az önkéntességet és az evangelizáció különböző folyamatait. Vállalja a nevelve evangelizálás kulcsfontosságú elemeit. 9. A nevelési tevékenység jegyében a)

Jól körülhatárolt és értékelhető céljai vannak. A célok elérése érdekében tervet kell készíteni, amelyben a lakosság jellegét, konkrét szükségleteit, az elérni kívánt képzési célokat, a tartalmakat, a módszereket, a technikát és a didaktikai eredményeket egyaránt elemezni kell. Időszaki értékelésre van szükség annak érdekében, hogy meghatározzuk, milyen mértékben sikerül elérni a kitűzött célokat.

b)

Szisztematikus és közösségi jellegű. A tevékenységeket és célokat oly módon kell strukturálni, hogy a személyeskedéseket kiküszöbölhessük, és erősítsük a csoportos és egyéni fejlődési folyamatokat, amelyeknek világosnak és értékeltnek kell lenniük.

c)

Képzés és pedagógiai minőség. A nem formális nevelés nem a könnyedségre törekszik, hanem épp elvárja a folyamatos képzést, és az ismeretek valamint a munkatechnikák időszerűvé tételét.

d) Tanulási rutinok. Az, hogy a tanulásra és az együttlétekre egészséges környezetet és alkalmakat teremtünk, segít abban, hogy az emberek életében integráltabb és szilárdabb erőket fejleszthessünk ki. 38

e)

Képességfejlesztés. Erősítenünk kell a nem kimondottan iskolai jellegű képességek fejlesztését, mint például a kézügyességet, a másokkal való kapcsolatok ápolását, a környezetvédelmet, az alapvető egészségvédelmet és az olvasás szeretetét.

f)

Etikus. A tény, hogy olyan nevelőkkel és mentorokkal vagyunk körülvéve, akik idejüket és erőfeszítéseiket (gyakran ingyenesen) a munkának szentelik, és akik megfelelő módon képesek bizonyos nevelési ismérveket felvázolni, segítenek olyan egészséges magatartásbeli modelleket állítani, amelyek referenciaként szolgálnak, és amelyekkel a tanulók nem könnyen találkoznak az informális környezetben, amelyben mozognak (televízió, otthon, barátok stb.).

g) Rugalmas és alkalmazható rendszer, mivel nem függ kötelező iskolai struktúráktól, így nagyobb teret biztosít a pedagógiai kreativitásnak és jobban megfelel az adott környezet nevelési szükségleteinek, terének és ritmusának. A KÖZJÓLÉTI SZOLGÁLTATÁS ÉS A NEM FORMÁLIS NEVELÉS 10. A nem formális nevelés nem szociális jótékonykodás, hanem alapvetően és elsődlegesen nevelési tevékenység. A közjóléti szolgáltatás (asszisztencializmus ) fogalma arra a tevékenységre utal, amelynek során ingyenesen vagy egy rendkívül alacsony összegért az emberi életben maradás szempontjából alapvetőnek tartott szolgáltatások sorát nyújtják, kiváltképpen élelmet, ruhát, szállást és egészségügyi ellátást. Ez átmeneti könnyebbséget hozó tevékenység, amely nem törekszik a társadalmi problémák tartós megoldására, és éppen emiatt általában helytelennek, sőt a piarista küldetésnek ellentmondónak ítélik; nekünk azonban inkább annak kiegészítéseként kell tekintenünk rá. Mindazonáltal a helyi szintű szervezetektől a globálisabb jellegűekig (mint például az ENSZ) sokan dolgoznak ki közjóléti segítésnyújtást erősítő programokat. Így hát a téma nem a nem formális nevelés kapcsolata a szociális jótékonykodással, ami természetesen elvileg nem is létezik, hanem az a szükség, amely bizonyos helyeken felmerül, és amely arra vonatkozik, hogy az élet szempontjából alapvető minimumokat garantáljuk, amelyek nevelésünknek az alapját képezhetik. Így tehát: a)

A nem formális nevelés nem része a közjóléti szolgáltatásoknak, hiszen az ellentétes lenne a bölcs mondással: Ne halat adj az éhezőnek, inkább tanítsd meg halászni.

b)

A nem formális nevelés intézményei környékén végzett szociális segélyezésre irányuló tevékenységek az esetek rendkívül nagy részében nem a konkrét nevelési tevékenység eredményei, hanem az emberek megélhetésének törékeny valóságáé (nem orvosolni, csak enyhíteni próbálják a nehézségeket).

c)

A nem formális nevelés nem ellenzi a közjóléti segítségnyújtással párhuzamos projekteket azokban az esetekben, amelyekben a lakosság a minimális szükségletekkel sem rendelkezik (mint például a napi étkezés, vagy a szállás az utcagyerekeknek nyitott otthonban).

d)

A nem formális nevelés égisze alá sorolt intézmény végezhet olyan szociális segélyezést erősítő tevékenységeket, amelyek elvégzésére valós igény mu39

tatkozik, ám kidolgozásukhoz olyan megoldásokat kell keresni, olyan hatékony módszereket kell felkínálnunk, hogy előre kijelölt határidőre a segítségnyújtás révén az emberek alapvető szükségleteit kielégíthessük. e)

Külön odafigyelést érdemelnek az egészségvédelemre irányuló projektek, amelyekről a szükség miatt sokszor a mi intézményeinken keresztül kell gondoskodni, illetve segíteni azokat. Ilyenek például a rendelőintézetek, az egészségközpontok, a közgyógyszertárak stb. Ezek a nevelésben az egészségre és a megelőzésre irányulnak, és a nem formális nevelésbe tökéletesen beilleszthetők.

AZ EVANGELIZÁCIÓ ÉS A NEM FORMÁLIS NEVELÉS 11. A kritériumok, amelyeket ezen a szinten a piarista szolgálatról szóló dokumentum elénk tár, nem is lehetnének világosabbak: van egy evangelizációs küldetésünk és egy keresztény közösség, amelyben működünk.26 A nem formális nevelés lehetővé teszi, hogy meglepő gyorsasággal és alacsony költségek mellett piarista missziós jelenlétet hozzunk létre. Egy nevelési missziós intézmény jelenléte a társadalom peremén való élés és a szegénység kontextusában az Úr és az ő egyházának szeretetteljes arcát ragyogtatja fel még azon személyek számára is, akik nem osztoznak a mi hitünkben, és éppen emiatt az evangelizáló tevékenység egyik legbiztosabb eszközének számítanak.27 Így tehát: a)

Az evangélium kifejezett hirdetése nem felel meg sem az előzetes katekézisnek, sem pedig a kifejezetten vallásos jellegű felhívásnak, hanem olyan szolidáris és nevelési tevékenységgel társul, amely a piarista rend evangéliumi hivatásából táplálkozik.

b)

Támogatjuk a piarista iskola közeledését különböző csoportokhoz nézeteik, hitbeli felfogásuk, fajuk vagy társadalmi osztályuk alapján történő megkülönböztetés nélkül.

c)

Hangsúlyozzuk ezt a „társadalmi oldalt”, amely oly fontos a katolikus egyház számára, és olyan evangelizációs tevékenységet javasolunk, amely a gyengékkel való törődéssel, illetve a társadalom átalakítására irányuló elköteleződésünkkel egyaránt szoros kapcsolatban áll.

d)

Lehetővé teszi, hogy „kiindulópontok” legyünk, és hogy emberi és lelki kísérést kínáljunk olyan embereknek, akik egyébként nem részesülhetnének ebben. Így ez a szolgálat nagy segítségére van a plébániai és általában az egyházi életnek. Ha ezen felül a plébánia esetleg piarista szerzetesek plébániája, a közvetlen előnyök rendkívül megnőnek, és a piarista jelleg bélyegét is magukon viselik.

e)

Lehetővé teszi, hogy egy egyértelműen és láthatóan keresztény, egyházi és kalazanciusi intézményt határozottan beillesszünk a társadalom életébe.

Vö. A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában, 45. pont, 1–2. Vö. Az ad gentes misszió fontossága a piarista rend számára: A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában, 44.c. 26 27

40

f)

Segíti a hivatásgondozást és a kezdeti képzést olyan környezetekben, amelyekben másként nem tudnánk elérni a szándékolt embereket, a helyi mentorokat és nevelőket. Nincs jobb hivatásgondozás annál, mint hogy kísérünk és meghívunk másokat arra, hogy küldetésünket megosszák.

A VILÁGIAK ÉS A NEM FORMÁLIS NEVELÉS 12. A piarista szolgálatban és annak megvalósításában számos világi személy is részt vesz, akik hozzánk különböző módozatokon keresztül kapcsolódnak.28 Így teljesen egyértelmű, hogy a nem formális nevelés is világos és szükséges helye a megosztott (közös) küldetésnek. Mindazonáltal pontosítunk néhány konkrét szempontot, amelyek szerint a nem formális nevelésben a világi részvétel fontos szerepet játszik: a)

A legkevésbé kedvező helyzetben élők melletti elköteleződése, valamint a rá jellemző intézményi és tanrendi rugalmasság a világi önkéntesek számára helyi és nemzetközi szinten egyaránt erős vonzerőt jelent. A rövid ideig tartó (egy és hat hónap közötti időszakot lefedő) önkéntesség sok lehetőséget kínál a rövid kurzusokban és a szükségleteknek megfelelő segítségnyújtásokban, amelyek a későbbi és hosszabb időszakra szóló elköteleződések kiindulópontjai lehetnek.

b)

A kevésbé összetett és kevesebb gazdasági igényt támasztó struktúra lehetővé teszi a részvételt és sok személy megsegítését, valamint a társadalmi nevelés egyik eszközeként szolgál.

c)

A közösségbe való beilleszkedés és részvétel szintje ösztönzőleg hat arra, hogy a világiak a piarista szerzetesek életéhez és küldetéséhez tartósan kötődjenek azokon a helyeken, ahol együtt dolgozunk.

d)

A nem formális nevelés intézményei könnyen lehetővé teszik a hálózatban való együttműködést, illetve a más hasonló egyházi és világi intézményekhez való kapcsolódást,29 hogy az igazságosság, a szolidaritás és a béke jegyében együtt kereshessük a társadalom átalakításának lehetőségeit.30

A NEM FORMÁLIS NEVELÉS A REND ÚJRASTRUKTURÁLÁSÁNAK TERVÉBEN 13. Az elmélyült reflexiót a nem formális nevelésnek a rendben betöltött szerepéről és ennek nyomán a jövőbe való tekintést évek óta halasztgatjuk. A 2003-as egyetemes káptalan megismerkedett az amerikai tapasztalattal kapcsolatos néhány munkaanyaggal. E kontinens nagyobb elöljárói 2005-ös Buenos Aires-i találkozójukon átgondolták a nem formális nevelés és a közoktatás témakörét. Mindazonáltal még mindig úgy gondolkodunk a nem formális nevelésről, mint „egyéb intézményekről”, amelyeket csak azért tekintenek piarista jellegűnek, mert a mi szerzeteseink ösztönzik létrejöttüket, nem pedig azért, mert szolgálatunk céljainak eléréséhez nélkülözhetetlenek. Ennek ellenére a nem formális nevelés olyan valóság, amely egyre növekszik, és mára már jelentőssé vált a rendben.

Vö. Konstitúciók, 94. pont. Vö. A nevelés által evangelizálni Kalazancius stílusában, 45.4. pont. 30 Vö. uo. 29.6. pont. 28 29

41

a)

Jelenleg a piarista területi egységek majdnem mindegyikének felelősségi körébe tartoznak olyan intézmények, amelyeket egyértelműen a nem formális nevelés kategóriájába sorolhatunk.

b)

Ezek az intézmények kisebb vagy nagyobb jelentőségűek attól függően, hogy milyen mértékben kapcsolódnak az adott intézményhez; mindazonáltal elmondható, hogy néhol a küldetés jelentős részét teszik ki.

c)

Ezek az intézmények több millió gyermekről, fiatalról és felnőttről gondoskodnak a piarista univerzumban, és sok helyen ők jelentik a lakosság egyes csoportjai számára az egyetlen reményt a képzésre.

d)

Ezek az emberek kitűnő minőségű és felelősségteljes intézményeket érdemelnek (ennek elérésére tett erőfeszítéseink piarista körben nyilvánvalóak), azonban mély reflexió eredményeként kell meghatározni azt is, hogy mit jelent a nem formális nevelés piarista módon való végzése. Ez majd karizmánk és küldetésünk szélesebb körű elterjedéséhez vezet, és ezeket az intézményeket sikerül majd minden egyes területi egység életébe megfelelőbben integrálni, alaposan rendszerezve a minőség kritériumait ezekben a tevékenységekben, valamint lehetővé téve azt, hogy egymás között hálózatban tudjunk együttműködni.

e)

A nem formális nevelés intézményei tágas és nyílt teret jelentenek a különböző piarista demarkációk közötti együttműködés számára, így hát a tapasztalatszerzés és/vagy az eseti segítségnyújtás szempontjából egyaránt rendkívül hatékony terület.

42

Hatodik nyilatkozat A PIARISTA SZOLGÁLAT „SZEGÉNY GYEREKEK TANÍTÁSÁRA IRÁNYULÓ LELKÜLETET” KÍVÁN

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA Azáltal, hogy az egyetemes káptalan elfogadott egy nyilatkozatot ezzel a címmel, Kalazanci Szent József e kijelentésének fontosságát kívánja hangsúlyozni. Sok minden mondhatunk és kell is mondanunk a kalazanciusi nevelővel kapcsolatban, és az is kötelességünk, hogy világosan körülírjuk a piarista nevelő alakját, hogy megfogalmazzuk milyen nevelőnek kell lennünk. Azonban ez soha nem sikerülhet, ha nem vesszük figyelembe azt, amit Kalazancius a gyermekei számára kívánt, illetve azt, hogy ő hogyan értelmezte a piaristák nevelői hivatását. A piarista rend megújítása és az alapítási karizmához való hűség erre a szegények tanítására irányuló lelkületre történő odafigyelésen keresztül valósul meg. Az egyetemes káptalan hangsúlyozza, hogy a fiatal piaristákat ebből a nézőpontból kiindulva kell képezni, és hogy iskoláink nevelőit segíteni kell, hogy ezt a lelkületet teljes egészében felfedezzék, azokat pedig, akikhez küldetésünk szól, ezen elköteleződésből kiindulva kell nevelni.

A piarista szolgálat középpontjában önmeghatározása szerint – noha minden kizárólagosság nélkül – a szegény gyermekek nevelése áll. Ebből kiindulva jegyezzük meg a következőket: 1. „A szegény gyermek” a)

A sebezhető gyermekkor Az egész ember általában is sebezhető, de különösképpen az a gyermekkorban, hiszen ez a személyiségfejlődés elkezdődésének sajátos ideje. A gyermekekben még nem fejlődtek ki eléggé azok a képességek, amelyek által szembe tudnának szállni az abból eredő nehézségekkel és veszélyekkel, hogy a világon vannak. Ezért annak érdekében, hogy autonóm személyiséggé fejlődhessenek, családjuk, barátaik és iskolájuk állandó segítségére szorulnak. Minden gyermek sebezhető, azaz törékeny, tekintet nélkül fajára, nemzetiségére vagy társadalmi osztályára. Kalazancius számára a gyermekek olyanok, mint ezek „a zsenge és irányításra könnyen hajló palánták […] mielőtt megkeményednének, és nehézzé vagy egyenest lehetetlenné tennék alakításukat.”31

31

Emlékirat Michelangelo Tonti bíborosnak, 18. pont.

43

Ezen elvből kiindulva a sebezhetőségre olyan általános tulajdonságként tekinthetünk, amelynek nevelési küldetésünk címzettjei – azaz a gyermekek – ki vannak téve. 1.

Társadalmi sebezhetőség: azon gyermekek sajátja, akik nehéz gazdasági hátterű családból érkeznek, és akik az alapvető társadalmi javakhoz (nevelés, egészség, élelmezés, lakás, pihenés stb.) sem jutnak hozzá. A gyermekek, akiknek egyik vagy mindkét szülője él ugyan, de ők nem tudnak vagy nem akarnak vigyázni rájuk: ezekre a gyermekekre „társadalmi árvákként” tekintünk. A gyermekek, akiknek nincs természetes gondviselőjük, akiknek gyermekkorát nem kíséri senki, vagy akiket különböző okok miatt elválasztanak családjaiktól (letartóztatás, kórházba kerülés, olyan konfliktushelyzetek kialakulása, amelyek következtében elszakadnak a családjukról, vagy pedig a közösség védelmező körén kívül rekednek, néha akár a nemzeti határokon is túl). Ezek az alapvető hiányosságok megakadályozzák a gyermekek kiegyensúlyozott növekedését, és nagymértékben csökkentik testi, intellektuális, érzelmi és vallási fejlődésüket.

2.

Testi sebezhetőség: olyan gyermekek szenvedik el, akiknek fizikai vagy érzékszervi képességei csökkentek, és emiatt a társadalomba való beilleszkedésük is nehézségekkel jár. Ezek a gyermekek természetes gondviselőjük védelme nélkül sebezhetőbbek, és sokkal könnyebben válnak az erőszak, a kizsákmányolás, a gyermekkereskedelem, a hátrányos megkülönböztetés vagy a jogaikkal való egyéb visszaélések áldozataivá. Noha néhány országban nagy figyelmet fordítanak ezekre a gyermekekre, a legtöbb ország azonban nem ad esélyt nekik, és így megfeledkeznek róluk, illetve kirekesztettek maradnak.

3.

Pszichés sebezhetőség: Sok gyermek súlyos szeretethiányban szenved, bár anyagi jellegű szükségleteit kielégítik. Vannak gyermekek, akik gondatlan és felelőtlen szüleik áldozataivá válnak. Iskoláink tantermeiben az új betegségek feltérképezésekor egyértelműen láthatók a felelőtlenség következményei, mint például a gyermekkori depresszió, viselkedészavarok, magány, beilleszkedési képtelenség, felületesség, anyagiasság vagy az élet értelmének tagadása. Nem egyszer az anyagi szempontból egyébként jobb körülmények között élő diákok is óriási szeretetéhségtől szenvednek.

4.

Kulturális sebezhetőség: A kulturális javakhoz való hozzáférés megvédi a személyeket a manipuláció minden fajtájától, és eszközöket kínál számukra, hogy munkát találjanak, megismerjék a valóságot és fejlesszék kommunikációs képességeiket. Az a gyermek, aki iskolakötelezettségének lejártával nem sajátította el az alapvető kompetenciákat, társadalmi szinten sokkal sebezhetőbbé válik, mint az, aki már rendelkezik ezekkel a kompetenciákkal. A tájékozatlan személy az információs társadalom, valamint a hatalommal bíró csoportok ideológiájának bombázásaival szemben egyaránt sebezhető.

5.

Vallási sebezhetőség: A vallásos hit kitárja a transzcendenciára nyíló ajtót; a transzcendencia a személy integrális fejlődésének nélkülözhetetlen 44

dimenziója, és segít abban, hogy meglássuk az élet értelmét, erkölcsös életre szoktat, és felébreszti a lelki értékek iránti érzékenységet. A hit hiánya a védelem hiányának súlyos helyzetében hagyja a gyermeket, ami károsan hat integrális fejlődésére is. b)

A „mód”, amelyet Kalazancius azért kapott, hogy Istennek tetszésére legyen: a szegény gyermekekről való gondoskodás A Kalazancius által meghatározott elköteleződés, mely szerint elsősorban „a szegény gyermekeket” tanítjuk, állandó elemet jelentett gondolkodásmódjában és mindenekelőtt nevelési gyakorlatában. De a piarista rend alapítója számára vajon kik lehettek ezek a szegény gyermekek? Azok, akiknek alapvető szükségletei (ruházat, otthon, élelem, család) sem nyernek kielégítést.32 A legkisebbek, akik nem tudnak magukról gondoskodni.33 Az árvák és a koldusok.34 Azok, akik semmittevőként, feladat nélkül tengődnek az utcákon.35 Azok, akiknek nincs pénze arra, hogy fizessenek a neveltetésért.36 Azok, akik nem ismerik Istent, sem a keresztény tanokat. Azok, akik alkalmatlanságuk miatt elhagyják az iskolát. Amikor a piarista iskolák már kibontakoztak, és egész Itáliában elterjedtek, Kalazancius egyik szellemes levelében emlékeztette Castilla atyát, kiket is kell valójában szolgálnia a piarista rendnek: „…Érje el tehát, hogy a helyettes parancsot adjon a törvényszolgáknak: ne engedje, hogy a gyermekek céltalanul kóboroljanak a város utcáin; vagy menjenek dolgozni, vagy pedig az iskolába; mindez a szegényekre vonatkozik, hiszen a gazdagok nem is engednék, hogy gyermekük mi-

Rendívül nagy örömömre szolgált, amikor megtudtam, hogy egyházunk bevezette a szegény gyermekek számára a keresztény tan gyakorlatát, akiknek a tanítás befejeztével – ahogy mondja – ad egyegy zsemlyét, és hogy könnyen rá lehet találni arra, aki szeretetből teszi, és mivel ez az intézmény a szegények szolgálatára hivatott, bizonyosan rendkívül kedves Isten előtt és javára válik annak is, aki számára a szeretet e megnyilvánulását mutatta. (EP 3903). A prefektusnak szíve teljes szeretetével kell keblére vonni a szegényeket, még ha mezítlábasak, vagy szakadt ruhában és hajadonfőtt járnak is, hiszen intézményünket éppen őmiattuk alapítottuk (D. 33r). 33 Ügyelj mindig arra, hogy egyre alkalmasabbá válj arra, hogy a szegényeket a betűvetésre és a számtanra, és ugyanakkor a szent istenfélelemre tanítsd. Ne arra törekedj, hogy nagyobb gyermekeket is felvegyél az iskolába, hanem arra, hogy a szegényekről gondoskodj (EP 2238). Az írásvetés tanításánál ne legyenek jelen nagyobb iskolások, hiszen egyetlen idősebb jobban akadályozza a tanítót munkájában, mint tíz e szegény kicsinyek közül, és az idősebbek nem a szegénység, hanem a kényelem miatt járnak oda (EP 2237). 34 Miguel Barber kanonok úr bevallja: Isten inspirálta őt arra, hogy összegyűjtse a gyermekeket, akik Róma utcáin nagy számban kóboroltak, és hogy tanítsa és nevelje őket – először Isten parancsaira, majd az irodalomra és a szentírásra” (Vö. A gyermek Kalazancius szemében, p. 241.) 35 Törekedj arra, hogy az iskolák szorgalmasan dolgozzanak, és hogy ne legyenek az utcán haszontalanul járkáló gyermekek, s különösen szegények, hogy ezáltal is elkerüljük a rossz példát, amit azoknak mutatnak, akik iskolába járnak (EP 469). 36 A kegyesrendi szerzetesek elvét illetően, találkoztam két vagy három keresztény tant hirdető személlyel, akik a Tiberisen túlra jártak, hogy órákat adjanak a Santa Dorotea bizonyos iskolájában. És mivel iskoláról volt szó, a diákok nagy része fizetett az órákért... (EP 4185). 32

45

hasznaként kószáljon, hiszen ez a szülők és a gyermekek szempontjából egyaránt rendkívül kellemetlen lenne. Ugyanígy folyamodni lehet a vikárius úrhoz, különösen azon szegények tekintetében, akik nem ismerik a keresztény tanokat és dologtalanul lófrálnak a városban” (EP 444). 2. A piarista rend és a piarista iskola a)

A szegények számára létrejött iskola 1.

A piarista rendnek hosszú története során sok akadállyal és nehézséggel kellett szembenéznie, de soha nem adta fel alapvető hivatását, hogy tudniillik a szegény gyermekeket oktassa-nevelje, hiszen ez a gyakorlat szervesen kapcsolódik identitásához. „Mivel valóban Isten anyja szegényeinek valljuk magunkat, a szegény gyerekeket semmilyen körülmények között nem szabad lenéznünk, hanem azon kell lennünk, hogy nagy türelemmel és szeretettel minden erénnyel felékesítsük őket, főleg azért, mert azt mondta az Úr: »Amit a legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek.«”37 Emiatt jöttünk hát létre, bár nem mindig és nem mindenütt tudtunk megfelelni ennek a feladatnak. Ezért hát ma még inkább, mint valaha, mi, piaristák nagy kreativitással keressük azokat az új módozatokat, amelyek mentén megvalósíthatjuk nevelői jelenlétünket a legszegényebbek között. Kalazancius számára egyértelmű volt: a szegények számára jött létre a piarista rend: „Ami pedig a szegény diákok fogadását illeti, cselekedjék szentül, és vegye fel az összes gyermeket, aki csak jelentkezik, hiszen [szerzetes] intézményünk elsődlegesen épp őmiattuk jött létre. És amit értük teszünk, azt Krisztusért cselekedjük, és ugyanez a gazdagokról nem mondható el” (EP 2812).

2.

Anélkül, hogy leértékelte volna őket, a többi gyermektől, akik nem voltak igazán szegények, egyértelműen elhatárolódott, hiszen azt tartotta, hogy a piarista rendet nem értük alapították. A novíciusok felvételével kapcsolatban pedig azt mondta: „...nem szeretném, ha nemes ifjakat küldene nekem, mert ők rendszerint kevélyek és keveset tanulnak.”38 Mi több, az első iskolák megnyitásakor még szegénységi bizonyítványt is kért a családoktól. Mindazonáltal – különböző körülmények miatt – a nemesek és polgárok gyermekei is kérték felvételüket az iskolákba; vonzotta őket az ott végzett nevelői munka újdonsága és minősége. Sántha atya írásában megerősíti ezt: „A piarista iskola jelentős társadalmi szolgálata – ezt nem szabad elfelejtenünk – a diákok számára nyújtott társadalmi nevelés volt, nemeseknek és plebejusoknak, szegényeknek és gazdagoknak, mindenféle megkülönböztetés nélkül. Vitathatatlan társadalmi jelentősége volt pusztán annak a ténynek is, hogy a piarista iskolában a nemesek éppúgy, mint azok, akiknek nem volt nemesi rangjuk, együtt nevelkedtek, és lehetőleg mindenféle osztálybeli megkülönböztetés nélkül. A nemesek csodálhatták és értékelhették sok szegény tehetségét és

37 38

Kalazancius Konstitúciói, 4. pont. Vö. EP 2454

46

szorgalmát, a szegények pedig csodálhatták és értékelhették a nemesek udvariasságát és jólneveltségét.39 3.

A későbbiekben, s különösen 1617 után, Kalazancius szinte teljesen felhagyott azzal a gyakorlatával, hogy szegénységi bizonyítványt kérjen, minthogy a gazdagoknak és a szegényeknek egyformán szüksége van a vallásos életre és a tudásra – mindazonáltal továbbra is hangsúlyozta, hogy intézménye inkább a szegények és nem a gazdagok számára jött létre. Egy évszázaddal később XIII. Kelemen pápa 1731-ben kiadott brévéjében így rendelkezett abban a jezsuiták és a piaristák között kialakult a konfliktusban, amelynek oka az volt, hogy a piarista iskolába gazdag és szegény diákok egyaránt felvételt nyertek: „A szegény gyermekeket fel kell venniük, a gazdag és nemes gyermekeket pedig felvehetik.”

4.

A 17. század elején a városok megváltozott kereskedelmi struktúrája újfajta képességeket követelt a munkásoktól. A céhek kínáltak ugyan munkaképzést, de csak a hagyományos szakmákban, és így az egyre nagyobb elvárásokat támasztó világban oly szükségessé váló adminisztratív és kereskedelmi képzés területén nagy űr támadt. Ezért hát Kalazancius iskolája lehetőségeket kínált arra, hogy diákjaik az iskola végeztével munkát találjanak, és megélhetéshez jussanak zenei képzettségük40, matematikai ismereteik, a szépírás41 és latin műveltségük felhasználása által. Különös fontosságot tulajdonított a matematikának, mert – ahogyan ő maga vall erről: „ez a tudomány és tanítása rendkívül hasznos a szegények számára, akiknek munka nélkül nincs pénzük a megélhetésre” (EP3753).

5.

Annak feltétele, hogy az iskola népiskola legyen, az volt, hogy ingyenes legyen, vagy olyan csekély összegbe kerüljön, amelyet a szegények is meg tudnak fizetni. Noha Kalazancius és követői gyakorolták a szegénységi fogadalmat, szembesülniük kellett az épületek bérleti jogának, az iskolai anyagok beszerzésének, a szerzetesek fenntartásának és a nevelői feladat más szükséges kiadásainak nehézségével. Rendünk története során világszerte komoly erőfeszítéseket tettünk arra, hogy az iskolák népiskola jellegét fenntartsuk. Mindazonáltal nem használtuk ki a 19. század szakközépiskoláinak lehetőségét. A finanszírozás nehézségei ellenére mindig sikerült befogadnunk a szegény gyermekeket a városi vezetés támogatásával, iskolai ösztöndíjprogramokkal, egyházi épületek bérbe adásával, valamint különféle ha-

SÁNTHA GYÖRGY: San José de Calasanz. Obra pedagógica, BAC, Madrid, 1984, 402. Kedden, a Szentlélek harmadik ünnepnapján, vagy szerda reggel elindul Rómából Firenze felé Domingo Antonio atya, aki abbahagyja a zeneórákat, amelyeken sok szegény gyermek tanult, akik később a zenével keresték kenyerüket; ezt az órát az egyetemes káptalan dekrétuma miatt ott (Firenzében) nem lehet tartani, és egyetlen másik házban sem, a rómain kívül. 41 „Mivel majdnem minden államban a legtöbben szegények, akik fiaikat csak rövid ideig képesek taníttatni, figyeljen arra az elöljáró, hogy ezekről a fiatalokról figyelmes tanár gondoskodjék, aki a helyesírásra és a számolásra tanítja őket, és így könnyebben megkereshetik majd a kenyerüket” (Kalazancius konstitúciói, 198. pont.) 39 40

47

tóságokkal kötött szerződésekkel. Amikor nem adódott lehetőség arra, hogy finanszírozási lehetőségeket találjunk, akkor a nagyobb forrással rendelkező iskolák segítettek a szegényebbek fenntartásában. Annak érdekében, hogy az ingyenességet fenntarthassa, Kalazanciusnak okosan kellett összehangolnia a szerzetesközösség szegénységét és munkáját azokkal a segítségekkel, amelyeket egyéni adományokból és közintézményektől kapott. b)

A piarista iskola ma Négy évszázados múltunk és a nagy társadalmi előrehaladás ellenére még mindig mély társadalmi megosztottság húzódik az emberek között, és a gyermekek nem jutnak egyforma tanulási lehetőségekhez. Mi, piaristák arra kaptunk meghívást, hogy a még mindig fennálló társadalmi különbségeket megszüntessük iskoláinkban, és hogy inkább a szegényebbeket részesítsük előnyben. Ahogyan maga az alapító emlékeztet bennünket rá Konstitúcióiban: „A szegény gyerekeket semmilyen körülmények között nem szabad lenéznünk.”42 A szegénység régi formái mellett ma annak újabb formái is megjelennek. Erre emlékeztet bennünket a Szentszék 1997-ben megjelent dokumentuma, amely a szegénység új formáiról szól, s ezek ellen a katolikus iskoláknak fel kell lépniük: „Az ilyen szegények felé fordul ma szeretetével a katolikus iskola. Ezzel a szenvedélyes szeretettel akarja felajánlani mindenkinek, főleg a legszegényebbeknek és a peremre szorultaknak egy olyan nevelés lehetőségét, amely munkára képesít, valamint emberi és keresztény képzést jelent. A régi és a mai szegénység formái között kell újra egységbe ötvöznie a nevelő odaadását és szeretetét, hogy kifejezze Krisztus szeretetét a szegények, a kicsinyek és az igazságot kereső sok-sok ember iránt” (15. pont).43 Annak érdekében, hogy az iskola valóban népiskola legyen, mint a piarista iskolák, válaszolnia kell a gyermekek sebezhető helyzetére, és anélkül, hogy elfeledkezne az anyagi szegénységről, szembesülnie kell a következő valóságokkal: esélyegyenlőség, fogyatékkal élés, beilleszkedési képtelenség és kirekesztés.44 1.

Az esélyegyenlőség: A népiskola szembenéz az alapvető szükségletekben való szükséget szenvedés problémáival, lehetővé téve ezáltal mindenkinek, hogy ingyenes és ugyanakkor minőségi nevelésben részesüljön, és tudatosítva a diákokban az igazságtalanság elleni harc fontosságát, hiszen a szegénységet az igazságtalanság szüli. Az iskola akkor népiskola, ha olyan javakat hoz létre, amelyek mindenki, és nem csak néhány kiválasztott számára elérhetőek, és ha a közösséget, és nem csupán egy szűk

KALAZANCIUS Konstitúciói, 4. pont. KATOLIKUS NEVELÉS KONGREGÁCIÓJA: A katolikus iskola a harmadik évezred küszöbén, 1997. 44 Vö. J. GARCÍA ROCA: Escuela Solidaria. Espacio Popular, Madrid, 2001. 42 43

48

réteg érdekeit erősíti. A népiskolának a szegények szolgálatára kell felajánlani azokat javakat, amelyekkel rendelkezik.45 A piarista iskolák elköteleződnek az igazságosságra való nevelés mellett. 2.

A fogyatékkal élés: A népiskola különös figyelmet fordít az egzisztenciájukban kimondottan törékeny gyermekek helyzetére, és olyan integráló nevelésre törekszik, amely támogatja fogyatékkal élő gyermekek felvételét az iskolába. Vannak gyermekek, akik szervi jellegű (testi, szellemi vagy érzékszervi fogyatékosság), mások a környezetükből eredő hiányossággal érkeznek az iskolába. Így tehát a népiskola integrálja a hiányosságokkal élő gyermekeket, és a befogadás légkörét adja nekik, amelyben képességeiket fejleszthetik. A piarista iskolák elköteleződnek az együttlétre, a közösségi életre való nevelés mellett.

3.

A beilleszkedési képtelenség: A népiskola befogadja a beilleszkedési zavarokkal küzdő gyermekeket, akár a gyermek magatartásbeli vagy szellemi szintje, akár származása vagy vallása okozza ezt a nehézséget. Az iskolákban találkozhatunk magatartásbeli zavarokkal küzdő diákokkal és olyan egyéb betegséggel, amely akadályozza az egészséges társadalmi integrációt és a hatékony tanulást. Az iskolai bukás erkölcsi, emberi és társadalmi szinten egyaránt meglehetősen kilátástalan katasztrófának számít, amely nagyon gyakran vezet kirekesztéshez, ami pedig a fiatal egész felnőtt életére hatással van. A mai nevelési rendszer nincs felkészülve arra, hogy kezelje a fiatalok gyökértelenségét és közösségbe való beilleszkedési képtelenségét, pedig ezek a problémák súlyos következményekkel járnak nemcsak a fiatalokban, hanem magának az iskolának a szervezetében is. A piarista iskolák elköteleződnek azon nevelés mellett, amelyben a diákok is részt vesznek, és amely a diákok személyes fejlődésére és társadalmi beilleszkedésére egyaránt lehetőségeket kínál.

4.

A kirekesztés: Találkozhatunk olyan gyermekekkel, akik különböző körülmények miatt túl hamar kikerültek az iskolai struktúrából, és rendkívül sebezhető helyzetben, az utcán élnek. A családjuk elhagyta őket, és ahhoz, hogy megélhessenek, drogkereskedők lesznek vagy prostitúcióra kényszerülnek. A népiskolának valahogyan meg kell mentenie ezeket a gyermekeket, és a nevelésen keresztül segíteni őket, hogy valódi emberi méltóságukat visszanyerjék. A piarista iskolák elköteleződnek az integráló és kompenzációs nevelés mellett.

Az anyagi javakat szolgálatunk gyakorlatának szüksége mértékében kell felhasználnunk. Mindig törekedjünk intézményeink erősítésére és új pedagógiai eszközök beszerzésére: olyan segédanyagokéra, amelyek a szegények, a fiatalok és apostoli munkánk hasznára válnak. (A Kegyes Iskolák Rendjének Konstitúciói, 71. pont.) 45

49

A népiskola intézményi szinten a szolidaritásra épül, és minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy megmentse a legsebezhetőbb gyermekeket, és így kivonja őket a szegénység és kirekesztés köréből, amelybe beleszülettek. Így minden jelenlegi iskolánk, akár szegény kerületben helyezkedik el, akár nem, népiskolává válhat, ha az iskola élet megszervezésével és nevelési programjával elköteleződik a legszegényebbek mellett. Még ha nem dolgozunk is olyan gyermekek között, akik szociológiai értelemben szegények, intézményeinket jellemezheti a szegények melletti világos elköteleződés. 3. A szegény gyermekek nevelője a)

Nem minden tanárban van meg a szegény gyermekek tanítására irányuló lelkület. Ezért hangsúlyozza annyira Kalazancius a jelöltek megválogatását és képzését. Szerinte a legjobb nevelők a szegénység, a türelem és az alázatosság evangéliumi erényeivel rendelkező emberek. Ezek az evangéliumi értékek pedagógiai jellegűek is, hiszen segítenek összhangot kialakítani a legkisebbekkel és a szegényekkel. Azért is fontosak ezek az erények, hogy sikerüljön „apostoli életű, nagyon szegény és egyszerű”46 embereknek lennünk, és hogy ez önmegtartóztató és egyszerű életstílusunkban, ruházatunkban és étkezésünkben is megmutatkozzon. Kalazancius ragaszkodása ahhoz, hogy a tanárok legyenek valóban szegények, nem csupán ésszerű elvárás Krisztus elkötelezett követőitől, hanem szerinte a „szegénység” annak érdekében is elengedhetetlen erény, hogy a szegények nevelésének szolgálatában sikeresek legyünk.47 Már a kezdeti képzéstől fogva támogatnunk kell a szegény gyermekekkel való találkozást.

b)

Csak a szegény tanár tudja a szegényeket nevelni.48 Ez a szegénység a türelemben és az alázatban, a gyermekekkel való bánásmódban és mindenekelőtt a nagylelkű szolgálatban mutatkozik meg. A kalazanciusi tanár nem lehet csupán bérmunkás, akit nem érdekelnek a bárányai. Személyes adottságait, idejét, sőt saját javait is a szegények rendelkezésére bocsátja. Ha a tanárnak nagy igényei és különleges elvárásai vannak, és túlzottan ragaszkodik a világi javakhoz és kényelemhez, számára lehetetlen ez a küldetés. Csak a szegénység sem szívességet, sem emberi viszonzást nem váró lelkülete adja meg a nevelőnek a szabadságot és függetlenséget mindenféle intézménytől, ideológiától és a családok ragaszkodásától. A kalazanciusi nevelő független és szabad, mentes a világban uralkodó korrupciótól.

c)

A kalazanciusi tanár szegény, mert apostol. Ahhoz, hogy az evangélium hirdetése hiteles legyen, azt az ingyenesség és a nagylelkű önátadás jegyé-

Emlékirat Michelangelo Tonti bíborosnak, 26. pont. SÁNTHA GYÖRGY: i. m., 92–98. Ezeken az oldalakon a szerző részletezi azokat az okokat, amelyek miatt Kalazancius ragaszkodott ahhoz, hogy a piarista rend nevelői valóban szegények legyenek. 48 „Akiben nincs meg a szegények tanítása iránti lelkület, annak vagy nincs piarista hivatása, vagy az ellenség elrabolta azt tőle” (EP 1319). 46 47

50

ben kell végezni. Így lehet méltósággal, érdekek nélkül képviselni és közvetíteni az isteni igazságot meg jóságot. A szegénység lelkülete Isten adománya, amelyet nemcsak a szerzetesek kapnak, akik fogadalmat is tesznek rá, hanem azok a világi hívők is, akik úgy érzik, a nevelés szolgálatában kaptak meghívást Jézus követésére. Ezért segítenünk kell a piarista iskolák tanárait, hogy a legszegényebb gyermekek szolgálatának valódi hivatását felfedezzék és kibontakoztassák. 4. Javaslatok a piarista iskola számára A harmadik évezred elején a piarista rend arra törekszik, hogy iskoláinak középpontjában ismét a szegény gyermekek álljanak. Napjainkban ez kétségkívül nagy kihívást jelent rendünk számára. Sok helyütt az emberek a piarista iskolák hallatán nem a szegény gyermekek nevelésére gondolnak. Az itt következő javaslatok a szegények központi helyének visszanyerésére szolgálnak, továbbá arra, hogy képesek legyünk diákjainkat megvédeni a külső fenyegetettségektől, és hogy olyan eszközöket kínáljunk számukra, amelyek által szembe tudnak szállni e fenyegetettségekkel, és a társadalomba való beilleszkedésüket is megkönnyítik. a)

Igazságosságra nevelés 1.

Ahol csak lehetséges, kössünk gazdasági együttműködési egyezményeket a közigazgatási szervekkel, hogy ezáltal csökkenthessük az iskola költségeit, és hogy jobb minőségű szolgáltatást nyújthassunk.

2.

Minden iskolában kínáljunk ösztöndíjprogramokat a leginkább rászoruló gyermekek számára.

3.

Segítsük a szegényebb iskolák finanszírozását az alapítványok által kínált segítségnyújtási mechanizmusokon keresztül.

4.

Járuljunk hozzá kalazanciusi eszményeinkhez azáltal, hogy támogatunk már megalakult népiskolákat, még akkor is, ha sem tulajdonjoggal, sem pedig fenntartói joggal nem rendelkezünk.

5.

Mozdítsuk elő a szociális tevékenységre való nevelést a nevelési terv keretein belül.

6.

Erősítsük iskoláinkban a munkaerőpiacra való beilleszkedés programjait, hiszen az napról napra egyre nagyobb elvárásokat támaszt, és rugalmasságot követel.

7.

Alakítsuk át néhány középiskolánkat szakképző iskolákká, és használjuk ki a rendelkezésre álló helyet a szegény gyermekekkel együtt végzett tevékenységekhez.

8.

Kínáljunk eszközöket és programokat diákjaink számára, hogy biztosan méltó munkahelyen tudjanak elhelyezkedni. Ilyenek lehetnek a nyelvtanulás, különös tekintettel az angol nyelvre; a számítógép-használat; készség és képesség csapatmunkára és együttműködésre; olvasni és írni tudás, valamint az érveléstechnika.

51

9.

Legyünk szövetségesei a szegény gyermekeknek, hogy a neveléshez való jogukat tiszteletben tartsák, és hogy sikerüljön méltó módon élniük.

10. Mozdítsuk elő a közéleti felelősségvállalásra történő nevelést, amely a szegények nézőpontjából közelíti meg a valóságot. b)

Együttlétre nevelés 11. Az iskolai épületeket alakítsuk át úgy, hogy a testi vagy érzékszervi fogyatékkal élő diákokat integrálni tudjuk a közösségbe. 12. Törekedjünk megállapodásokat kötni az integrációra a fogyatékkal élő személyekkel dolgozó egyesületekkel. 13. Kínáljunk ingyenes fejlesztő pedagógiai programokat. 14. Erősítsük meg az iskola pályaválasztási munkacsoportját, hogy a leginkább rászoruló diákokat segíthessük.

c)

Nevelés a részesítés és részvétel jegyében 15. Nyissuk meg iskoláinkat az emberek tágabb közössége előtt kulturális tevékenységek, sportklubok és a közösség fejlesztésére irányuló programok szervezésével. 16. Integráljuk az etnikai kisebbségeket és a bevándorlókat iskoláinkba.

d)

Integráló és befogadó nevelés 17. Igyekezzünk minden piarista demarkációban kialakítani egy intézményt, ahová befogadhatjuk az utcagyerekeket, a helyi adottságok és lehetőségek szerint. 18. Működjünk együtt olyan intézményekkel, amelyek segítenek az utcán élő gyermekek és fiatalok megmentésében. 19. Támogassuk a szegény gyermekek nem formális nevelésére irányuló kezdeményezéseket különböző gyakorlati foglalkozásra alkalmas termekkel, közkönyvtárakkal, étkezőkkel és napközikkel. 20. Támogassuk az ifjúsági önkéntes munkát a legsebezhetőbb gyermekek között. 21. Kínáljunk lehetőségeket az intézményeinkben dolgozó tanároknak, hogy tapasztalatot szerezhessenek az önkéntes munkáról.

5. A szegények nevelése: élethivatás Azokban a nehéz időszakokban, amikor a piarista rend a fennmaradásért küzdött, Kalazancius emlékeztette testvéreit arra, hogy maradjanak hűek több tekintetben: a)

A hivatás iránti hűség tekintetében, amelyet megszentelt személyként kaptunk, hiszen „akiben nincs meg a szegények tanítása iránti lelkület, annak vagy nincs piarista hivatása, vagy az ellenség elrabolta azt tőle” (EP 1319). Mi, piaristák úgy véljük, hogy a mi utunk a szentség felé a szegény gyerme-

52

kek nevelésének szolgálata.49 Óvjuk megszentelt hivatásunkat az egyház által számunkra biztosított eszközökkel: a szentségek, Isten szava és az imádság segítenek, hogy e küldetésben kitartsunk. Aki hű marad megszentelt voltához, az otthonosan mozog a szegény gyermekek között, s ez szilárd nevelési és apostoli hatékonyságot biztosít számára. b)

A szegénységre szóló meghívás világos egyértelmű a piarista szerzetesek számára, ezért meg kell őriznünk a szegénység lelkületét, mint „a szerzet legerősebb bástyáját”.50 Kalazancius azt kívánta tőlünk, hogy legyünk „Isten anyjának szegényei”, hiszen ahhoz, hogy a szegényeket nevelhessük, magunknak is szegénynek kell lennünk.51

c)

Az egység fenntartása a közösségben garancia arra, hogy az iskola is rendben működjön, hiszen a nevelési folyamat olyan összetett és kényes, hogy minden szereplőjének koordinált tevékenységét követeli. Ezért Kalazancius elképzelése az, hogy a közösség minden szerzetese a területi egységen és a renden belül egységes ismérvek alapján dolgozzon, mert ez jó hatással van a diákokra.52 Abban a kritikus időszakban, amelyet a piarista rend leminősítését elrendelő bréve megjelenése után kellett megélnünk, az alapító arra buzdította a rendtagokat, hogy továbbra is örömmel gyakorolják munkájukat a szerzetesintézményben, és hogy legyenek egyek, lelkükben békével, és reménykedjenek abban, hogy Isten mindent rendbe hoz (EP 4342).

d)

Végül maradjunk egységben az egyház iránti hűségben, amelyen keresztül Isten küld bennünket a gyermekek és fiatalok rendkívül termékeny aratásába. Az egyház iránti hűség az, amelyen keresztül megőrizhetjük a maga teljességében a nekünk adott karizmát, és szolgálatunkban termékenyek lehetünk. Ahhoz, hogy ma is fennmaradhassunk szerzetesrendként, a hűség ugyanazon formáit kell megőriznünk, amelyekre a rend négyszáz évvel ezelőtt épült. Ragaszkodnunk kell eredeti nevelési örökségünkhöz, és továbbra is el kell köteleződnünk amellett, hogy társadalmunk legszegényebbjeit részesítjük előnyben a nevelésben, abban a meggyőződésben, hogy Isten minden szükséges eszközről gondoskodik majd.

A legrövidebb és legkönnyebb út, az önismerethez és a gyermekhez, valamint az Isten irgalmát, a bölcsességét, és végtelen türelmét és jóságát megismerd, az az, ha a gyermekek szintjére leereszkedve tanítod őket, különös tekintettel azokra, akiket mindenki imás elhagyott, amely tevékenység a világ szemében oly alantas, hogy igen kevesen kívánják ezt a munkát végezni, és százból csupán egy személy vállalkozik Isten ebbéli szolgálatára. (EP 1236) 50 Konstitúciók, 137. 51 Szent Pál emlékezteti a korinthusi közösséget, hogy ahhoz, hogy az evangélium hirdetése hatékony legyen, saját gyengeségünk tudatosítása által kell hirdetnünk azt. „A gyöngéknek gyönge lettem, hogy megnyerjem a gyöngéket; mindenkinek mindene lettem, hogy egyeseket megmentsek. Mindent az evangéliumért teszek, hogy nekem is részem legyen benne” (1Kor 9,22–23). 52 „Néha bizony könnyebb vezetni azokat, akik kevesen vannak, de közöttük egység áll fenn, semmint sok személyt, akik közül néhányan megosztottak. Elvárom, hogy hetente legalább egy alkalommal a szünet időszakában tartsanak az iskola ügyeit és a jobbítás lehetőségeit megtárgyaló kis gyűlést, ahol mindenkinek a véleményét meghallgatják, hiszen a Szentlélek sokszor olyan személy szájából szól, akiről azt a legkevésbé gondolnánk” (EP 132). 49

53

Hetedik nyilatkozat HÍVÁS A PIARISTA SZERZETESI ÉLETRE

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA A piarista szerzetesi életre jellemző hivatásgondozás központi szerepet játszik a rend életében. A piarista rend meggyőződése, hogy a hivatásgondozás ösztönzésével hozzájárulunk ahhoz, hogy nemcsak magunk, de az egyház és mindenekelőtt azon gyermekek és fiatalok számára is új életet teremtünk, akikhez hivatásunk szól. Ezért az egyetemes káptalan jelen nyilatkozatában kéri, hogy a rend minden területi egységében megfontoltan és elkötelezetten ösztönözzék a hivatásgondozást, amely életünk és küldetésünk együttesében kell, hogy elhelyezkedjen, szoros kapcsolatban az általános lelkipásztorkodással és megfelelő módon koordinálva a kezdeti képzéssel és a világiak intézményi tervével. Arra hivatott, hogy a rend megújulásának forrásává és sokféle virágzó piarista hivatás előmozdítójává váljék, amelynek ösztönzésére meghívást kaptunk.

0. A hivatásra való felhívás, a kísérés és a hivatásgondozás folyamatos és mindig időszerű feladata a rendnek. Ennek bizonyítéka az az ösztönzés is, amellyel a hivatásgondozásra buzdítanak a különböző dokumentumok: A hivatásgondozás direktóriuma (Róma, 1991), „Kivirágoztak a mimózák” (2000), „Hivatásgondozás és kezdeti képzés” (Róma, 2005), továbbá minden egyes területi egység saját szabályzatai. Az egyetemes káptalan a következő „iránymutató pontokat” kínálja a rend számára. A HIVATÁSGONDOZÁS A REND ÉLETÉBEN 1. A hivatásgondozás a rend életében központi szerepet tölt be, a)

mert közvetlen kapcsolatban áll saját létünkkel és életünk tanúságtételével, továbbá avval a törekvésünkkel, hogy segítjük munkatársainkat abban, hogy saját hivatásukra érett és hittel teli választ tudjanak adni;

b)

mert bennünket, piaristákat oda helyez, ahova Isten kívánt tenni bennünket; közvetítőkké válunk az Ő hívása és javaslatai, illetve a fiatalok szabad és nemes szíve között;

c)

mert felelősnek érezzük magunkat az egyház és a rend építéséért;

d)

mert meggyőződésünk, hogy ha rendünk lelkesen végzi a piarista hivatások buzdításának és befogadásának munkáját, azzal nem csupán a rend, hanem főleg a gyermekek és fiatalok, elsősorban pedig a legnagyobb szükséget szenvedők számára fakaszt új életet;

54

e)

és mert tudjuk, hogy a piarista élet és küldetés, amely a mi hivatásbeli elköteleződésünk, távlatot nyit sokaknak, akik magukat a piarista életre kívánják elkötelezni.

2. Ezt a hivatást lelkesedéssel, örömmel, bátorsággal, hitelességgel és erős meggyőződéssel kell betölteni. A hivatásgondozásnak épp oly teljes odaadással kell történnie, mint saját szerzetesi hivatásunk megélésének. 3. Ennek a hivatásgondozásnak tervezettnek és strukturáltnak kell lennie. Ha nem így tesszük, nem lesz hatékony. A környezet, amelyben élünk, alapos megfontolást és tervezést kíván, saját dinamikánk pedig azt várja el, hogy a hivatásgondozást megfelelően integráljuk mindazon tevékenységünkbe, amelyek által másokat buzdítani kívánunk; azoknak a fiataloknak a valósága, akikkel együtt dolgozunk, megköveteli, hogy újragondoljuk ezeket a dolgokat ahhoz, hogy elérhessünk a szívükig, ahol a hívás meghallgatásra talál, és elköteleződéssé formálódik. 4. A hivatásgondozásnak ügyelnie kell a következőkre: a)

a piarista tanúságtétel táplálására;

b)

a piarista tanúbizonyságra;

c)

a küldetésre, amire a fiatalokat hívjuk, hogy elfogadják ezt az életformát;

d)

a piarista élet útjára, illetve szabályára;

e)

a meglevő befogadó közösségeinkre és arra az életre, amely minden egyes közösségen belül folyik;

f)

a hivatásgondozásnak a kezdeti képzéssel való kapcsolatára;

g)

a hivatásgondozásnak a piarista világiakkal való kapcsolatára.

KIEMELTEN FONTOS TÉMÁK HIVATÁSGONDOZÁSUNK VÉGIGGONDOLÁSÁHOZ 5. A rendnek újra kell gondolnia az általunk sürgetett hivatásgondozás formáját. A következőkben felsorolunk néhány megfontolandó szempontot: a)

A területi egység felépítésének szerepe a hivatásgondozás szolgálatában 1.

Valóban ösztönözze a munkát, és legyen aktív.

2.

Terv, felelős, provinciai team és helyi felelősök.

3.

Azokon a helyeken, ahol ez lehetséges, a hivatásgondozásért felelős koordinátor legyen az adott ország szülötte.

b)

A hivatásgondozás kapcsolata a kezdeti képzés első szakaszaival. Fontos a kezdeti képzés (Formación Inicial, FI) ezen első szakasza, amelybe a fiatalok rendkívül nyitottan és alázattal, a növekedés iránti vággyal lépnek. Nagy figyelmet kell fordítanunk a nevelésre és a képzésre, valamint annak kapcsolatára, amit a fiatal magával hoz, és amit mi kínálunk számára.

c)

Legyünk befogadó közösségek az újonnan érkezőknek: át kell gondolnunk, milyen változásokat szükséges bevezetnünk gondolkodásmódunkban, nyel55

vezetünkben, magatartásunkban stb., hogy képesek legyünk befogadni az új hivatásokat. d)

A szerzetes szerepe intézményeinkben, előrehaladásuk mindabban, ami valóban „jelentős”: újra kell gondolnunk saját szerepünket a hivatások szempontjából.

e)

Pontosan meg kell határoznunk a hivatásgondozás terveit, folyamatait és korszakait

f)

g)

1.

Gondolnunk kell a kamaszkort megelőző életkor sajátos szakaira.

2.

A kamaszkor kulcsfontosságú, ugyanakkor bonyolult életszakasz.

3.

Ugyancsak át kell gondolnunk azokat a lehetőségeket, amelyekkel az egyetemisták, illetve a munka világában részt vevők között rendelkezünk.

A körülmények elemzése 1.

Alaposan elemeznünk kell a gondolkodásmód folyamatos változását, amelyet tudomásul kell vennünk, figyelembe véve a különböző országokban és körülmények között a vallásosság fejlődését.

2.

Alaposan és gyorsan kell elemeznünk a szocio-politikai változásokat azokban az országokban, amelyekben tevékenykedünk.

Az új hivatások befogadását illetően tisztában kell lennünk saját korlátainkkal és lehetőségeinkkel: 1.

Alaposabban kell tanulmányoznunk a hivatásgondozásban részt vevő cselekvő személyek helyzetét.

2.

Rendszeres képzésben kell részesítenünk a hivatásgondozásban részt vevőket, szerzeteseket és világiakat egyaránt.

3.

Ki kell alakítanunk a „hivatásokért felelős gondolkodásmódot” az általános lelkipásztorkodás és a hivatásgondozás irányában elkötelezett személyekben.

4.

Képeznünk kell a kísérésre.

h)

Alaposan meg kell vizsgálnunk azon fiatalok kísérésének módját, akik nem a mi intézményeinkből jönnek, akiknek sajátos kísérést kell biztosítanunk annak érdekében, hogy felül tudjanak emelkedni az eszmény és a megtapasztalt valóság közötti ellentéten, és a „gyökerek” témájára különösen nagy súlyt kell fektetnünk.

i)

Ki kell szélesítenünk azoknak a körét, akiket megszólítunk, miközben azt is figyelembe kell vennünk, hogy azok a különböző környezetben különbözőek lehetnek: 1.

Hogyan juthatunk el a fiatalabbakhoz.

2.

Együttműködés a Kalazanciusi Szerzetek Családjával és más hasonló szerzetes kongregációkkal.

3.

Átgondolni a megszólítás minden módozatát azokkal kapcsolatban, akik meghívást érezhetnek a piarista szerzetesi létre. 56

j)

k)

l)

4.

Annak stratégiái, ahogyan megismertethetjük magunkat saját intézményeinken belül és azokon kívül, megfelelő anyagokkal.

5.

Egyházi valóságok és események, amelyek érdekesek lehetnek, és amelyekben meg tudunk jelenni a hivatásra fogékony fiatalok között.

6.

Képeseknek kell lennünk arra, hogy a hivatásra fogékony fiatalok számára megteremtsük a feltételeket a találkozás új alkalmaira.

7.

„Fertőzés általi” hivatás: egyesek hívják a többieket.

8.

Egyházi és egyházon kívüli környezetek – egyetemek, öregdiákok, ministránscsoportok, katekézis, fiatalok csoportjai, önkéntesek, egyházmegyei és vallásközi események – ki kell használnunk azokat a lehetőségeket, amelyeket a hivatás népszerűsítésének internetes közzététele kínál. Mindezt annak teljes tudatában kell tennünk, hogy terjeszkedésünk bővítése érdekében nagyobb erőfeszítést kell tennünk a fiatalok megismerésére és kísérésére irányuló folyamatokban.

Szisztematikusan kell dolgoznunk egy „demarkációs folyamat” elérése érdekében, hogy a hivatásgondozás a területi egység motorjává válhasson. A rendszeres és kitartó, egyértelmű fő irányvonalakkal szervezett munka a demarkáció különböző területeit áthatja: 1.

Nagyon ügyeljünk a fiatal piarista szerzetesek bevonására.

2.

Hivatáskultúra.

3.

A nagyobb elöljáró szerepe mindebben, különösen a hivatásgondozásért felelős személyek kísérésében.

Dolgoznunk kell a hivatásgondozás és az általános lelkipásztorkodás közötti egyensúly elérésén. 1.

Meg kell találnunk a megfelelő egyensúlyt a minden keresztény számára szóló meghívás és a különleges hivatásra szólító hívás között.

2.

A komoly pasztorális folyamatok fontossága, amelyben egyértelműen megéljük keresztény hitünket – hitünk és a folyamat fenntartása, valamint az odakötődés és a keresztény elköteleződés erősítése érdekében.

Annak fontossága, hogy megmutassuk intézményeinket és a bennük végzett munkát, különös tekintettel azokra az intézményekre, amelyek erőteljesebben mutatják azt a karizmánkat, hogy szegényeket nevelve evangelizálunk. Meg kell ismertetnünk magunkat a következők által: 1.

A piarista identitást jól tükröző, vonzó intézmények bemutatása.

2.

A lehetőségek ismertetése, amelyeket olyan intézmények kínálnak, amelyek közel vannak fiataljainkhoz, akikkel együtt élünk és dolgozunk.

3.

A hivatásgondozás néhány helyen felvázolja a piarista rend életének és küldetésének legfontosabb projektjeit.

m) A „piarista rend építésének" dinamizmusában élni, és ezt a dinamikát a fiatal piarista szerzetesekben is ösztönözni. 57

1.

Fontos a fiatal piarista szerzetesek teljes integrációja a piarista életbe és küldetésbe.

2.

A „közösségi lelkület” értéke; a piarista láthatóság.

n) A személyesség dinamikája. Képesnek kell lennünk arra, hogy egyéni módon tudjunk javaslatot tenni és kísérni konkrét fiatalokat, akik fontolgatják a piarista hivatást, illetve akik nyitottak arra, hogy mélyebben elgondolkozzanak rajta. Itt fontos végiggondolni a legfontosabb tapasztalatokat, tekintettel a későbbi képzési folyamatokra. o)

Számolnunk kell azokkal a nehézségekkel, amelyeket a családok jelentenek, amikor elérkezik az idő, hogy gyermekeik hivatására vonatkozó döntését elfogadják. Stratégiákat kell kidolgoznunk, hogy ezekkel a nehézségekkel szembe tudjunk nézni.

p)

Tiszteletben kell tartanunk a jelölt saját alapvető istenélményét és hivatását, kísérnünk kell őt annak elmélyítésében, hogy képes legyen megindokolni azt, és részt kell vennünk e tapasztalat és hívás megünneplésében.

q)

Tiszteletben kell tartanunk minden egyes nép saját kifejezésmódját a hittel kapcsolatban az adott országban, ahol dolgozunk, és amelyekből hivatásaink származnak, és fel kell vennünk az ő kifejezésmódjukat anélkül, hogy a tőlük távol álló kifejezéseket rájuk erőltetnénk.

ERŐSÍTENÜNK KELL KÉPESSÉGÜNKET A HIVATÁSOK ÉBRESZTÉSÉRE ÉS BEFOGADÁSÁRA 6. A területi egységeknek ki kell alakítaniuk azt a képességüket, hogy a hivatásokat ösztönözzék és befogadják, miközben figyelembe kell venni azt is, hogy ez nem történik meg magától, és hogy ez a dinamizmus célzott helyes megfontolást és határozott elköteleződést kíván. Az egyetemes káptalan arra kéri a rend minden területi egységét, hogy a következő ügyekkel kapcsolatban készítsenek terveket: a)

Ez a téma arra is hatással van, hogy hogyan értelmezzük a területi egység mibenlétét, akár a szervezeti felépítésről és kormányzásról, akár más, karizmatikusabb jellegű aspektusokról legyen is szó. A kiindulópontnak azonban a mindig ugyanannak kell lennie: a hivatás adományának csodálata és öröme a hit perspektívájából.

b)

A területi egységnek tisztán kell látnia, hogy a hivatásgondozás a megújulás dinamikáját rejti magában, ezért folytonosan gondolkodnunk kell azon, hogy mit kell tennünk a megújulás érdekében.

c)

Nagylelkű területi egységekre van szükség nagylelkű, a hivatásunkat vállaló fiatalokkal, akik hivatásukban növekedni kívánnak. Képeseknek kell lennünk arra, hogy befogadjuk és integráljuk őket, ugyanakkor bizalommal kell megnyílnunk az új dolgok előtt, amelyeket a fiatalok hoznak és keresnek. Körültekintően kell megválasztanunk a nyelvezetet, amelyet használunk, és az elköteleződéseket, amelyek alapján a döntések születnek.

d)

A közösségi lelkület megélésének fontossága. Befogadó és formáló közösségek, de nem az „alkalomszerű befogadáséi”. Piarista közösségek, amelyek 58

mélyen megélik az evangéliumot és a konstitúciókat, és ezért válhatnak befogadókká. e)

A küldetésben elmélyült területi egység, szoros kapcsolatban az egyházi közösséggel.

f)

A területi egység projektjét a hivatásgondozás projektjének kell dinamizálnia, így kell a szerzetesek és a világiak elé is terjeszteni. Ki kell használnunk és ösztönöznünk kell azt a dinamizmust, amelyet az újrastrukturálás folyamata ma számunkra kínál. Egy új dinamizmus korszakában élünk, és fontos, hogy azt a megfelelő módon ösztönözzük.

HIVATÁSMODELLEK 7. Hivatásgondozásunknak gondolnia kell azokra a fiatalokra is, akik azért közelednek felénk, hogy piarista hivatásukat megéljék. Elemeznünk kell azokat a pozitív elemeket, amelyekkel hozzánk közelednek, és gyengeségeiket is. A legfontosabb a folyamatos, mély és komoly hivatásbeli kísérés. Megfontolásainkból kiemelünk néhány, véleményünk szerint egyértelmű következtetést: a)

Rendkívül fontos, hogy a következő dimenziókat ápoljuk: a hitelességet, a szegénység szeretetét, a felelősséget és a közösségi életet. Néhány olyan elem pedig, amelyen felül kell emelkednünk: a társadalmi szerepünkből kiindulva élünk; a kísértés, hogy magasabb társadalmi rétegekhez kapcsolódjunk.

b)

Elemzünk három különböző hivatástípust, amelyek fontosak, és amelyeket tovább kell gondolnunk:

c)

1.

A különösen vallásos fiatal. Az a fiatal, aki számára a középpontban a hit áll, és olyan alkalmakat keres, amelyek során meg tudja élni ezt a középpontot. Feladatunk az, hogy hivatásunkat elültessük, felismerjük és javasoljuk azt az ilyen gondolkodású fiatalok számára.

2.

Az a fiatal, aki felismeri, hogy az ő terve és a miénk harmóniában van egymással. Amit keres, az a határozott élet- és küldetésterv megélése, amelyről álmodik, és amelyet egyre jobban megismer. A mi feladatunk az, hogy értelmezését igazoljuk, és abban megerősítsük.

3.

A harmadik esettel pedig akkor találkozunk, amikor több különböző, de nem igazán központi szempont vezeti vagy közelíti a fiatalt a hivatás felé. Itt is tudnunk kell kísérni az imádságos mérlegelést, hogy a hivatás hitelességét igazolhassuk.

Az összes felsoroltak tekintetében kiemelendő a kapcsolat fontossága: a hivatásgondozás a kapcsolatok világában zajlik, amelyeknek hitelesnek, mélynek és kísérő jellegűnek, ugyanakkor tanúságtevőnek kell lenniük.

HIVATÁSKULTÚRA 8. A hivatáskultúra a „globális koherenciára” törekszik mindabban, amit területi egységként teszünk és megélünk, oly módon, hogy egyértelmű legyen a hivatás és a piarista identitás ösztönzése mindazoknak, akik a piarista projekt részesei vagyunk. Hi59

vatáskultúrán olyan „gondolkodásmódok, érzések, tettek és ünneplések módjának koherens összességét” értjük, amelyek „megteremtik a szükséges környezetet ahhoz, hogy a személyek saját keresztény hivatásukat felfedezzék”. 9. A hivatáskultúra elsődleges terjesztőinek a vallásos közösségeknek és a keresztény piarista közösségeknek kell lenniük. 10. Fő tengelyeként a következőket emeljük ki: az általános nevelési tevékenység, a különböző pasztorális folyamatok, a konkrét hivatásgondozás, a családokkal folytatott munka, az iskolai vallásoktatás, a társadalmi tevékenység, az együttműködésre vonatkozó projektek, az imával és az ünnepléssel kapcsolatos dolgok, az együttlétek, a nevelési kísérés, a piarista hangulat kialakítása, a weboldalak, a keretdokumentumok és a demarkácionális szabályzatok, stb. Mindezeknek e globális egység elérésére kell irányulnia, amelyre szükségünk van. 11. Egy sor mutató áll rendelkezésre: az említett fő tevékenységek működése, a hivatások sokfélesége, a szerzetesek és a világiak közös úton való járása, a közösségi élet gazdagsága, a hivatással kapcsolatos megfelelő nyelvezet és gyakorlatok stb. 12. Ahhoz, hogy mindezt ösztönözzük, mélységében kell átgondolni és végrehajtani a szükséges változtatásokat, megkeresni azt, ami a hivatás kultúráját leginkább erősíti. 13. A hivatás kultúrájának ösztönzése érdekében számításba kell venni néhány kivételes területet: ilyenek a vallási közösségek, az elkötelezettebb világiak, a pasztorális folyamatok, a képzési tapasztalatok stb. 14. Végül rámutatunk arra, hogy a hivatáskultúrában a legfontosabb a piarista tanúságtétele, és különösen a fiatal piaristáé, akinek egyre szorosabban a rendhez kell kötődnie és éreznie kell, hogy aktív résztvevője mindannak, amit teszünk. A HIVATÁSGONDOZÁS MÁS TÉNYEZŐKKEL VALÓ KAPCSOLATÁBAN 15. Ezzel a témával azt kívánjuk kiemelni, hogy a hivatásgondozás különleges, de más olyan – a piarista élet számára nagyon fontos – dinamikákkal is kapcsolatban áll, mint az egyházhoz tartozás, a szerzetesi élet, a piarista karizma, a pasztorális folyamatok (PJ), a kezdeti képzés (FI), a világi piaristák stb. E káptalani nyilatkozat elsősorban három aspektusra koncentrál: az egyháziasságra, az ifjúsági pasztorációra és a kezdeti képzésre. Néhány esetben fel lehet ajánlani az apostolkodásban szerzett nevelési tapasztalatokat a saját területi egységtől eltérő környezetben, vagy azért, mert az ország, helyzetéből adódóan, nem megfelelő közeg az adott személy hivatásának fejlődése szempontjából, vagy azért mert egyeseket célszerű nagyobb kihívás elé állítani. a)

A hivatásgondozás és az egyház. Itt igen fontos feladatunk van: a keresztény közösség minden tagjában tudatosítanunk kell, milyen fontos a hivatásgondozás saját közösségünk, a piarista rend és általában az egyház számára, hiszen hivatások ott támasztódnak, ahol az egyház van. Csak ezen feladat teljesítése által érhetjük el, hogy a hivatásgondozás a nevelési és pasztorális munka teljes dinamikájában elérje a szükséges tengelyszerepet. Ezért fontos, hogy azok a világiak is jól átgondolják a hivatásgondozás ügyét, akikkel 60

együtt dolgozunk, különösen azok, akik a leginkább elköteleződtek és a különféle tevékenységek felelősei. b)

A hivatásgondozás és az ifjúságpasztoráció. Az ifjúságpasztorációnak meg kell teremtenie az alkalmakat és az eszközöket arra, hogy a fiatalt döntéshozatali folyamatában kísérje. Ebben a folyamatban a hivatásgondozásnak kiemelt szerepe van. Az ifjúságpasztorációnak segítenie kell a fiatalt abban, hogy Isten hívására válaszoljon. A keresztény hivatás magjának elhintésében és ösztönzésében a piarista szerzetesi életet lehetséges keresztény hivatásként kell bemutatnia. A hivatásgondozásnak, miközben megtartja saját különleges jellegét, ebbe a folyamatba is jól kell illeszkednie, és mindazoknak fel kell kínálnia, akik fölfedezik életükben a szerzetesi életre való hívás lehetőségét.

c)

A hivatásgondozás hidat ver az ifjúságpasztoráció és a kezdeti képzés között, és ha megfelelően kapcsolódik a kezdeti képzéshez, akkor a hivatásgondozás és a kezdeti képzés közötti szükséges folyamatosságot és átmenetet egyaránt biztosítani tudja. A kezdeti képzés a hivatásgondozás elhanyagolása esetén nem működhet jól, ugyanakkor nem lehet csupán a hivatásgondozás folytatása. Mindkettőnek képesnek kell lennie arra, hogy előmozdítsa a piarista hivatásbeli identitás megszilárdulási folyamatának két szempontját: az „oktatás” dimenzióját, amelynek során a fiatal a lehető legtöbbet tudja kihozni magából és hivatása egyre világosabbá válik, valamint a nevelését, amelynek során életjavaslatként kínáljuk a fiatal számára a piarista szerzetes identitását, hogy azt sajátjává tegye.

A HIVATÁSGONDOZÁS ELSŐBBSÉGE 16. A hivatásgondozás elsőbbségéről való gondolkodás segíthet bennünket abban, hogy hivatásbeli munkánkban még inkább elmélyedjünk azzal a céllal, hogy világossá váljék, mit is jelent rendünk számára az, hogy a hivatásgondozásnak munkánk során valóban elsődlegesnek kell lennie. A következőkben felsorolunk néhány figyelembe veendő szempontot: a)

Egyértelmű mindannyiunk számára, hogy a piarista hivatásgondozás a jövőbe tekint, a megújult élet felé, amelyet megvalósítani kívánunk. Nem stratégiaként, hanem piarista identitásunk legmegfelelőbb kifejezésmódjaként ösztönözzük.

b)

A hivatásgondozás során megfelelően össze kell tudnunk hangolni a „valószínűt”, a „lehetségest” és a „kívánatost”. Ha az, amit kívánunk, nem lehetséges, üressé válik; ha pedig csupán olyasvalamiért dolgozunk, ami nyilvánvalóan lehetséges, akkor megrekedünk a középszerűségben. Sokszor a „valószínű” és a „lehetséges” dolgok a mi akaratunktól és a Szentlélek iránti nyitottságunk erejétől is függnek.

c)

A hivatásgondozást prioritásként éljük meg: 1.

ha minden piarista a hivatás szellemében él, amelyet különösen a fiatalokkal kialakított kapcsolatán keresztül fejez ki; 61

d)

2.

ha az egész piarista közösség életének középpontjába helyezi a hivatásgondozást;

3.

ha a területi egység a hivatásgondozást teljes valóságának központi és dinamizáló tevékenységeként határozza meg, és ezt konkrét lépésekkel kifejezésre is juttatja (szerveződés, vezetőségi határozatok, a közösségek javaslatai, a résztvevők képzése stb.);

4.

ha a területi egység minden közösségében és intézményében a lehető legtermészetesebb módon ösztönzi a piarista karizmát. Rendkívül fontos, hogy karizmánkat aktuális és megújított formában fejezzük ki. A karizma ugyancsak magában hordozza annak benső lehetőségét, hogy minden egyes fiatal mély identitását felfedje;

5.

ha a hivatásgondozás minden intézményünkben átjárja az egész lelkipásztori munkát;

6.

ha minden intézmény rendelkezik a hivatásgondozásért felelős személylyel és egy piarista hivatásgondozó csoporttal.

Az előzőekben felsoroltak valósággá válnak, ha területi egységek körültekintően kidolgozzák hivatásgondozással kapcsolatos szabályzatukat, különös figyelmet fordítva a következőkre: 1.

A hivatásgondozás piarista direktóriumából (Róma, 1992) (amelyet akár „általános referenciakeretnek” is nevezhetünk) átvett alapvető témákra, amelyeket az adott területi egység saját valóságát figyelembe véve kell átgondolni.

2.

Azokra az elköteleződésekre, amelyeket fontosnak tartunk, és amelyeknek a területi egység szabályzatának is részét kell képezniük (hivatásgondozási programok meghirdetése, szerveződési kérdések, a változatosságra való ügyelés életkoronként, a hivatásbeli kísérés, a cselekvő személyek, a kontextusok, a felhasznált eszközök stb.).

3.

A szabályzatok és a területi egységekben felvállalandó elkötelezettségek megvalósításának elindítása, hogy a szükséges eszközökkel és támogatásokkal a terveket előbbre vihessük.

4.

Az év elején tervet kell készíteni a tevékenységekről, feltüntetve az időpontokat és a személyeket: az ösztönzés eszközeit, a kapcsolatfelvétel módjait, a kísérés eszközeit, a piarista képzési folyamatba való belépés döntésének mozzanatát, és minden egyes esetben azt is, hogy ki vagy kik fogják az adott feladatot elvégezni.

5. Az év végén értékelni kell az elvégzett folyamatokat és a gyakorlati megvalósítását azoknak az irányvonalaknak, amelyeket az egyetemes káptalani dokumentumok felvázolnak. e)

A szükséges struktúrákat és eszközöket fenntartva továbbra is ösztönözzük a hivatásgondozást a rend minden (általános, demarkácionális, helyi) szintjén.

62

Nyolcadik nyilatkozat AZ ANYAGI JAVAK KEZELÉSE

A NYILATKOZAT BEMUTATÁSA Az egyetemes káptalan ezzel a nyilatkozattal az anyagi javak kezeléséről jóváhagyta a Gazdálkodási direktóriumot, a dokumentumot, amely minden az adminisztrációval és az anyagi javak kezelésével kapcsolatos folyamatot szabályoz. Jelen káptalani nyilatkozatban érintünk más fontos témákat, és amelyek még további kidolgozásra várnak, mint például a gazdálkodási szolidaritás, az alapítványok, a könyvvizsgálatok és az anyagiforrás-kutató irodák. Olyan témák ezek, amelyek egyre összetettebbekké válnak és folyamatosan fejlődnek, és éppen ezért tárgyalja őket az egyetemes káptalan, hogy ezáltal lassan egyre világosabbá váljanak, és hogy szervezeti felépítésünk és forrásaink fejlesztéséhez ezáltal is hozzá tudjunk járulni.

1. A jelen káptalani nyilatkozat a gazdasági ellenőrzés témáját kívánja tárgyalni, valamint más a jelen pillanatban nagy jelentőséggel bíró témákat. A GAZDASÁGI DIREKTÓRIUM MINT A GAZDASÁGI ELLENŐRZÉS TÉMÁJA 2. A 45. egyetemes káptalanra egy bizottság elkészítette a „Gazdasági direktóriumot”, amelyet az említett káptalan megvizsgált. A káptalan megbízta a generálisi kongregációt a szöveg végleges megfogalmazásával, miután a káptalani teremben a különböző megfigyeléseket meghallgatták, valamint annak kiadásával, ami 2004. július 15-én meg is történt. Másfelől, amikor előterjesztették a javaslatokat és szavaztak velük kapcsolatban, jóváhagyták a 10. számú javaslatot, amely a következőképpen hangzik: „A következő hat év során a különböző területi egységekben A Piarista rend direktóriuma a gazdálkodási és finanszírozási ügyek kezeléséről című dokumentumban foglaltakat a gyakorlatba is át kell ültetni, kísérleti jelleggel.” E rendelkezés teljesítése érdekében a generálisi kongregáció három nagy tevékenységterület kidolgozására koncentrált: a dokumentumot minden demarkácionális ökonómussal megismertetni, minden területi egységben a gazdálkodási szabályzat megfogalmazását ösztönözni, és a direktóriumban felvázoltak beteljesítését elősegíteni. 3. A dokumentumnak a demarkácionális ökonómusokkal való megismertetése a generálisi kongregáció munkájának első hat hónapjában megtörtént. Ennek érdekében földrajzi zónák szerint tartottak találkozókat a területi egységek ökonómusai és a generálisi ökonómus között. Rómában összegyűltek Itália hajdani négy provinciájának képviselői. Spanyolországban a területi egységek ökonómusainak rendes félévi gyűléseit használták ki, a világi együttműködőik jelenlétével. Budapesten összegyűl63

tek Magyarország, Lengyelország, Ausztria és Szlovákia képviselői. Amerika demarkácionális ökonómusai a mexikói Veracruzban, Afrikáé pedig a kameruni Yaoundéban találkoztak. Az összes gyűlés dinamikája ugyanaz volt: elolvasták és kommentálták a Gazdálkodási direktóriumot és a Regulák VII. fejezetében tárgyalt változásokat, amely a javak kezeléséről szól. Ily módon biztosították, hogy a gazdálkodási témájú káptalani dokumentumok elérjenek az adott téma legfőbb felelőseihez. Ezeken a gyűléseken az a határozat született, hogy minden egyes területi egységnek ezen hatéves időszakban meg kell fogalmaznia és jóvá kell hagynia saját gazdálkodási szabályzatát, amelyről a direktórium szól. 4. Nyomon követtük a különböző területi egységek gazdálkodására vonatkozó szabályzatok létrehozását. Ez a feladat azonban egyre hosszabbá vált egy sor szükséges és megteendő lépés miatt. A függő területi egységeknek várnia kell arra, hogy az „anyatartomány” kidolgozza a sajátját, és annak alapján ők is kidolgozhassák a sajátjukat. Másfelől „ad experimentum” kerül jóváhagyásra a szabályzat, ami ugyancsak sok időt jelent. Ebben a pillanatban elmondhatjuk, hogy a területi egységek 70%-a már rendelkezik gazdálkodási szabályzattal. 5. Ezen realitás figyelembe vételével a generálisi kongregáció kéri az egyetemes káptalant, hagyja jóvá a gazdálkodási direktóriumot, hiszen azt a generálisi kongregáció a káptalanig a általános, dokumentum teljes szövegére vonatkozó szavazás által „ad experimentum” jóváhagyta és kiadta. A szavazás mellett a szöveg javítására vonatkozó javaslatokat is megfogalmaztak: a)

A 19. szakasz végéhez hozzá kell fűzni: „Ez a meghatalmazás kizárólag olyan ügyekben érvényes, amelyekhez nem szükséges az érintett tanácsok tanácsadó, illetve döntő szavazatára.”

b)

A 65.1 szakaszt a következőképpen kell megfogalmazni: „A helyi közösségét pedig a vagyonkezelő készíti el, az elöljáró iránymutatásait követve, és a közösség szavazással adja hozzájárulását.”

c)

A 69. szakaszban a bevezető sorokat, valamint az 1. és a 3. pontot a következőképpen kell megváltoztatni: 69. szakasz: „Rendkívüli vagyonkezelés cselekményeiről akkor beszélünk, ha a Regulák 431. pontjában leírtaknak felel meg. Függetlenül…” 1. „Jelentősen emelni az éves költségvetést (a Szentszék által az elidegenítéssel kapcsolatosan megállapított összeg egyharmadánál többel, plusz az éves infláció mértéke) függetlenül az okoktól, amelyek a változást előidézték.” 3. „Befektetéseket megvalósítani, amelyek meghaladják a Szentszék által az elidegenítéssel kapcsolatban meghatározott összeg kétharmadát”.

d)

A 73. szakaszban a „meghaladni 15%-kal plusz az infláció mértékével” mondatot kicserélni a következőre: „meghaladni a Szentszék által az elidegenítéssel kapcsolatban meghatározott összeg egyharmadával plusz az infláció mértéke.”

64

6. A jövőre nézve a legfontosabb az, hogy a direktóriumot és a demarkácionális gazdálkodási szabályzatot betartsuk. Itt jelezzük, hogy a direktórium normatívájának betartásához a legfontosabb az, amiről a 33. pont szól, és ezt a következőképpen fogalmazza meg: „A kötelező hozzájárulás kezeléseként és az irányítás alapvető eszközeként az úgynevezett költségvetési rendszert fogadjuk el.” Az elfogadott költségvetés rögzíti mindazt, amit meg tudunk, és amit meg kell tennünk. Kétségtelenül szükséges eszköz a rend, a területi egységek, a házak és az intézmények fenntartható fejlődéséhez.

MÁS FONTOS TÉMÁK Örökségi alapítványok 7. Különböző jogi és pénzügyi okokból, valamint a szerzetesek hiánya miatt néhány szerzetesi intézmény arra törekszik, hogy alapítványokat hozzon létre, ahova elhelyezheti az intézmény vagy valamely központja örökségi javait. 8. Ezzel kapcsolatban nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyházi javakat az egyházi törvények szabályozzák: a)

Az egyházi javak fogalma az egyházi törvénykönyv 1257. kán. 1.§-a szerint azon javak számára van fenntartva, amelyek az egyházban levő hivatalos jogi személyek tulajdonában vannak, így tehát azon személyekről van szó, akiken keresztül az egyház tevékenykedik és megjelenik annak érdekében, hogy saját küldetését teljesítse.

b)

Az egyházi intézmények javai egyházi javak, amennyiben tulajdonosi alanyként nem fizikai alany szerepel, hanem jogi személy, és ennek a jogi személynek hivatalosnak kell lennie. Ezeket az alanyokat kánonjogi rendelkezések teremtik oly módon, hogy rájuk ruházzák a javak szerzésének, birtoklásának, igazgatásának és elidegenítésének jogát. Ezek pedig a vallási intézmények, amennyiben az egyház rájuk ruházza a megfelelő jogkört, miszerint a jogkör által meghatározott célok érdekében eljárhatnak az ő nevében. Ily módon a hivatalos jogi személyek anyagi javait, és éppen ezért a vallási intézményekéit is „egyházi” javaknak nevezik, amennyiben az egyház nevében birtokolják, az egyház törvényei vonatkoznak rájuk, és az egyház céljainak szolgálatában kell lenniük.

c)

Az egyház született és saját jogának tekinti, hogy a világi hatalomtól függetlenül anyagi javakat szerezzen, birtokoljon, igazgasson és elidegenítsen, ha saját és kizárólagos elérendő célokkal rendelkezik. (Vö. 1254. kán. 1. §). A jogi személyek rendelkeznek a szerzés, birtoklás, igazgatás és elidegenítés jogával, amennyiben azt pontosan az egyház céljainak elérése érdekében teszik. E jogkör gyakorlása tehát az egyházi törvényeken, illetve az egyház által felállított és jóváhagyott normák alapján nyugszik, ez pedig minden egyes jogi személy egyetemes és különleges saját joga.

65

E valóságra példa lehet, hogy ahhoz, hogy (bizonyos mértékben) javakat vásároljunk vagy elidegenítsünk, az érvényesítéshez szükségünk van a Szentszék engedélyére. 9. Következésképpen az alapítványok teremtésével, amelyek egyházi javakat kezelnek, komoly problémákat generálhatnak, hiszen előfordulhat, hogy az egyháztól (és a piarista rend) örökségi fennhatóságától vesszük el ezeket a javakat, amire jogilag nem vagyunk illetékesek. Nem érdemes azt mondani, hogy az igazgatás szerzetesekből áll, hiszen civilként ezek a szerzetesek minden korlátozás nélkül hozhatnának személyes döntéseket. Ezért hát az ilyen fajta alapítványok létrehozásának lehetőségét a generálisi kongregációnak nagyon alaposan kell megvizsgálnia és azt jóváhagynia. Továbbá javasoljuk a káptalannak, hogy gondolja át annak szükségességét, hogy ezzel a témával kapcsolatban kidolgozzunk egy törvénygyűjtemény. Gazdálkodási szolidaritás 10. Az előző pontban említettekből a gazdálkodási szolidaritásnak és a javak megosztásának kell következnie. Igaz, hogy minden területi egység, ami kevés vagyona van, sok elvárással néz szembe az időszerűsítés és az új intézmények iránti igény tekintetében, de van néhány demarkáció, amelyek – annak ellenére, hogy szegények – rendelkeznek olyan forrásokkal, amelyeket meg tudnának osztani más, nagyobb szükséget szenvedő területi egységekkel. (Vö. Konstitúciók 73. pont). 11. Vannak olyan fejlődésben lévő területi egységek, amelyek élvezik az anyatartomány segítségét, amely nagy gazdasági erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy a születőben lévő demarkáció beindítása és egyensúlya megvalósuljon. Vannak azonban mások, amelyeknek szüksége van forrásokra a fejlődéshez, de nincs olyan konkrét területi egység, amely segítene nekik ebben, vagy a demarkációnak nem sikerül a gazdasági vagy a humán-erőforrás igényét kielégítenie, mivel ezekben az országokban nagy számban rendelkezünk hivatásokkal. 12. A generális atya fordulhat gazdasági erőforrások kérésével konkrét területi egységekhez annak érdekében, hogy anyagilag támogasson egy olyan tervet, amely garantálja a fejődést a fejlődésben lévő területeken, amíg jóváhagyásra nem kerül egy új általános hozzájárulási rendszer. 13. Az új hozzájárulási rendszer a következőképpen fog működni: a Generálisi Gazdasági Titkárság kidolgoz egy sor ismérvet, amelyeket a következő demarkácionális káptalanok tanulmányoznak majd. A káptalanok által levont következtetések visszakerülnek a titkárságra, hogy az új általános hozzájárulási rendszert a nagyobb elöljárók tanácsa elé terjesszék. A generálisi kongregáció, ha szükséges, az új hozzájárulási rendszert „ad experimentum” hagyja jóvá a következő generálisi kongregáció jóváhagyásáig. Könyvvizsgálatok 14. Ugyancsak fel kívánjuk hívni a figyelmet egy olyan témára, amelyet a gazdálkodási direktórium tartalmaz: a könyvvizsgálatokra. Vannak rendtartományok, amelyeknek minden intézménye külső könyvvizsgálatokat végeztet. Mások elkezdték a belső könyvvizsgálatok folyamatát, ahol a saját 66

rendtartomány szakemberei végzik a munkát, akik a vizsgált területi egységben tevékenykednek. 15. A könyvvizsgálat olyan terület, ahol fejlődésre van szükségünk, hogy ezáltal biztosíthassuk az anyagi javak kezelésének nagyobb átláthatóságát, és hogy csökkentsük a kezdetben kimutatható veszteségek kockázatát. Mivel a rend már majdnem az összes területi egységében elsajátította a centralizált gazdálkodási igazgatás, most azt javasoljuk, hogy folyamatosan teremtsük meg az úgynevezett „gazdálkodási ellenőrzés kultúráját”, azaz a könyvvizsgálat iránt a befogadás magatartását annak minden aspektusára kiterjedően. Anyagi forrásokat felkutató irodák 16. Ismét megállapítjuk, hogy rendünk szegény. Amije van, azok az ingatlanok, amelyek szolgálatunk gyakorlatát szolgálják. Kevés olyan területi egység van, amelyek anyagi forrásokkal rendelkeznek. Ez azt is jelenti, hogy – különösen a fejlődő területi egységekben – új beruházások tekintetében nem számolunk elérhető forrásokkal. 17. E helyzet miatt az utóbbi hatéves periódusban azért dolgoztunk, hogy minden területi egység rendelkezzen anyagiforrás-kutató irodával, ami jelen századunkban a segítségkérés elfogadott formáját jelenti. És szükséges folyamatosan kérnünk, ahogyan azt Kalazanci Szent József is tette. 18. A következő hatéves periódus feladata lesz, hogy elérjük, hogy minden területi egységben működjön az anyagi forrásokat felkutató, és hogy közöttük egy hálózatot alakítsunk ki, hogy munkájukat ezzel is hatékonyabbá tehessük.

67

A JÖVŐ KULCSFONTOSSÁGÚ ELEMEI NYILATKOZAT A MINŐSÉGRŐL KÜLDETÉSÜNK GYAKORLATÁBAN Meg kell szilárdítanunk a rendben az értékelés kultúráját, a sajátos piarista szempontok tekintetében is. 1.

A rendnek intézményein keresztül kell garantálnia, hogy identitásunk ezen elemeit minden központunk szolgálatunk alapvető irányelveiként ismeri el, ezáltal „Pietas et litterae” mottónkat megvalósítva.

2.

Ezért hát a következő javaslatokat tesszük: a)

A generális atya Reguláink 295. és 296. pontjai értelmében nevezzen ki egy saját delegátust a szolgálatra a generálisi kúria organogramjában;

b)

Ez a delegátus alapítson egy szolgálati csapatot, amelynek feladatai a következők lesznek:

c)

1.

Gondoskodni az identitás minden egyes elemének megmutatásáról.

2.

Kidolgozni egy olyan módszert, amely az intézményekben az említett identitáselemek megvalósításának, illetve a folyamatos jobbításra irányuló folyamatokhoz kapcsolódó elkötelezettségnek első diagnosztizálását lehetővé teszi.

3.

Kidolgozni egy az érzékenység kialakítására vonatkozó tervet, amely ezen identitáselemeket azok mutatóival együtt láthatóvá teszi, és arra ösztönöz, hogy felvállaljuk a folyamatos jobbításra vonatkozó stratégiát.

4.

Elvégezni a diagnosztizálást és az érdekelteket tájékoztatni az eredményekről, hogy rátérhessünk a későbbi döntéshozatalra.

Az ezen diagnosztikai vizsgálatból szerzett információ alapján minden területi egységnek a szolgálat küldöttjével összehangoltan alkalmaznia kell a folyamatos jobbításra irányuló stratégiát.

NYILATKOZAT A PIARISTA ISKOLA ARCULATÁRÓL 1.

Kezdeményezni a Kalazancius antropológiai nézetére és pedagógiájára vonatkozó kutatást

2.

Arra használni ezt a nyilatkozatot, hogy iskoláink életét dinamizáljuk és irányítsuk.

3.

A jelen káptalani nyilatkozattal, valamint a világiak intézményi projektjével összhangban kidolgozni egy munkaprojektet a családokkal.

68

NYILATKOZAT A LELKIPÁSZTORKODÁSRA ÉPÜLŐ ISKOLÁRÓL Az egyetemes káptalan sürgeti, hogy minden iskolánk – bármelyik legyen is, és bármilyen környezetben legyen is, felvállalva az ezzel járó nehézségeket – egyértelműen köteleződjön el az evangelizáció mellett. Ezért újra megerősítjük a 2003-as egyetemes káptalan rendelkezését, hogy tudniillik ösztönöznünk kell az evangelizáló tevékenységet intézményeinkben. NYILATKOZAT REND SZOLGÁLATÁRÓL ÉS NÖVEKEDÉSÉRŐL 1.

Kidolgozni egy a rend növekedését szolgáló stratégiai tervet.

2.

Különösen a következő aspektusokat figyelembe véve: 1.

Szolidáris és fenntartható gazdálkodás.

2.

Terjeszkedés.

3.

Hivatásgondozás és kezdeti képzés.

4.

Humán erőforrások.

NYILATKOZAT A NEM FORMÁLIS NEVELÉSRŐL Egy a szegény gyermekek felé vezető út A nem formális nevelést piarista szolgálatunk integrális valóságaként kell felvállalnunk ahhoz, hogy a jelen társadalom sajátos nevelési szükségleteire választ tudjunk adni. a)

Ösztönözve és rendszerezve azt, amit teszünk,

b)

Buzdítva területi egységeket arra, hogy ily módon vegyék figyelembe az adott hely nevelési szükségleteit.

c)

Effajta intézményeinkről katalógust készítve, amely megerősíti a hálózatban való munkát.

NYILATKOZAT ARRÓL, HOGY „A PIARISTA SZOLGÁLAT SZEGÉNY GYEREKEK TANÍTÁSÁRA IRÁNYULÓ LELKÜLETET KÍVÁN” A szegények előnyben részesítése a piarista rend egész realitásában valós és konkrét prioritással bír, amit a nevelési terv is tükröz. Ebben az elkötelezettségben nevelünk: a)

a társadalmi dolgok és más területekből kiindulva, a teljes nevelési közösség iránt elkötelezve, a tantervben és tanterven kívül is ez az elköteleződés irányítja munkánkat.

b)

Ösztönözve a nem formális nevelésre vonatkozó kezdeményezéseket saját központunkban az arra leginkább rászorulók javára.

c)

Évenként értékelést készítve saját munkánkról.

69

NYILATKOZAT A PIARISTA SZERZETESI ÉLETRE VALÓ HÍVÁSRÓL Minden egyes területi egységnek elemeznie kell a meghirdetés és a kísérés folyamatait és azok ellenőrzését, és ezen elemzésből kiindulva megerősíteni tevékenységeit, kijelölni az alkalmas személyeket és megkeresni a legmegfelelőbb helyeket a kooptálásra. Ezeket a területi egység évente, a cirkumskripció pedig kétévente értékelje, figyelembe véve a káptalani dokumentumokban kifejtett irányelveket. NYILATKOZAT AZ ANYAGI JAVAK KEZELÉSÉRŐL A rend működéséhez és növekedéséhez szükséges forrásokkal kell rendelkezni, különös tekintettel a fejlődésben lévő területi egységekre. Ennek érdekében: a)

A hozzájárulási rendszer reformján keresztül, a területi egységek közötti szolidaritás által növelni kell a belső forrásokat.

b)

Külső bevételek keresése a forrásokat megszerző irodákon keresztül, amelyeknek pedig hálózatban kell működnie.

70

FŐ CSELEKVÉSI IRÁNYELVEK 2009–2015

1. FŐ CSELEKVÉSI IRÁNYELV: A REND ÉLETTELIVÉ VÁLÁSA, MEGSZILÁRDÍTÁSA ÉS NÖVEKEDÉSE A szükséges strukturális változtatások révén buzdítanunk kell a rend élettelivé válását, megszilárdítását és szolidaritásban való növekedését. 1.

A területi egységek káptalanjaival egyeztetve ki kell dolgozni egy világos, pontos és a közös részvételre építő tervet, amely eljuttat bennünket a rend új szervezeti felépítéséhez, amelynek a következő egyetemes káptalanra már határozott formát kell öltenie, és végrehajtható állapotba kell kerülnie.

2.

Ki kell dolgozni egy a rend növekedésére vonatkozó stratégiai tervet.

3.

Ösztönözni kell a rend teljességén belül a hálózatban való együttműködést.

4.

Hatékony lépéseket kell tennünk a különböző területi egységek szerzetesei és világi személyei közötti kommunikáció és kölcsönös megismerés irányába, hogy fokozatosan együttműködhessünk közös projektek megvalósításában, és hogy a megfelelő nevelési folyamatok révén az egyetemes rendhez való tartozás tudata erősödjék.

5.

Ki kell alakítanunk az anyagi hozzájárulás új, fenntartható és a szolidaritás alapján nyugvó rendszerét.

6.

A források megszerzésére létrehozott irodákat meg kell erősíteni, és a hálózatban való működésüket ösztönözni.

2. FŐ CSELEKVÉSI IRÁNYELV: TESTVÉRI ÉLETÜNK KÖZÖSSÉGBEN El kell mélyítenünk a szükséges spirituális és emberi szempontokat ahhoz, hogy közösségeinkből a személyes fejlődés helyszínei válhassanak, ahol istenélményeinket és a küldetéshez kapcsolódó tapasztalatainkat megélhetjük és megoszthatjuk egymással. 1.

Ki kell dolgoznunk egy az állandó képzésre vonatkozó tervet erre a hatéves időszakra, amely közösségeink kapcsolati, spirituális és küldetésbeli szempontjait is figyelembe veszi.

2.

Meg kell határoznunk bizonyos mutatókat ahhoz, hogy közösségi életünk minőségét folyamatosan értékelhessük. A mutatók megállapításához a konstitúcióinkban foglaltakat kell alapul vennünk.

71

3.

Át kell gondolnunk a közösség és a szolgálat közötti kapcsolatot, tanulmányoznunk kell az új szolgálati jelenlétek részvételét a közösségi életben, és a legmegfelelőbb elkötelezettségekkel kapcsolatban realista módon kell mérlegelnünk.

4.

Ösztönöznünk kell a közösségi és a személyes terv kidolgozását.

5.

Megfelelő módon vegyük figyelembe a szerzetesek szükségleteit, különösen a különböző nehézségekkel bírókéit, valamint az idősekét és a betegekét.

6.

Ösztönözzük közösségeink a világiak felé való megnyitását.

7.

Megfelelő módon kísérjük a szerzetesek ötéves képzési folyamatát.

3. FŐ CSELEKVÉSI IRÁNYELV: A PIARISTA SZOLGÁLAT: NEVELVE EVANGELIZÁLNI A GYERMEKEKET ÉS A FIATALOKAT, KÜLÖNÖSKÉPPEN A SZEGÉNYEKET Szolgálatunk gyakorlatában ösztönözzük a kalazanciusi identitás működését és a minőséget a formális és nem formális nevelés intézményeiben, valamint a plébániákon egyaránt. 1.

Meg kell terveznünk a kalazanciusi identitás különböző elemeit, és a vonatkozó mutatókat alkalmaznunk kell ahhoz, hogy intézményeinkben a minőségbiztosítás és az átalakulás kultúráját folytatni tudjuk.

2.

Biztosítanunk kell intézményeinkben a szolgálat evangelizációs dimenzióját.

3.

Aktualizálnunk kell intézményeink jegyzékét, és ösztönöznünk kell a nevelési munka hálózatban való végzését, továbbá az intézménynek az emberi és anyagi erőforrásokat feltáró hálózatokhoz történő kapcsolódását.

4.

A területi egységeken belül erősítenünk kell szolgálati elköteleződésünket a legszegényebbek iránt, a nem formális nevelésen keresztül is.

5.

Törekedni rá, hogy szolgálatunkkal kapcsolatban felfogásmódunkat és tevékenységünket egyaránt egyre jobban meghatározza szerzetesek és világiak viszonosságon alapuló kapcsolata.

4. FŐ CSELEKVÉSI IRÁNYELV: A HIVATÁSGONDOZÁS: A PIARISTA HIVATÁST JAVASOLNI, AZ ÉBREDEZŐ HIVATÁST BEFOGADNI ÉS KÍSÉRNI Intézményeinkben a hivatásgondozást kell alapvető, központi elemként ösztönözni. 1.

Minden területi egységünkben ösztönöznünk kell a hivatások támasztására és befogadására vonatkozó képességünket, és mindegyikben buzdítanunk kell a hivatás ápolását.

2.

Képeznünk kell olyan személyeket, akik a hivatásgondozással foglalkoznak, akik ismerik az ifjúság valóságát, és akik a fiatalok hívására és a kísérésre egyaránt alkalmasak. 72

3.

Működő hálózatot kell kialakítanunk a tapasztalatok, gondolatok és források kölcsönös kicserélésére, miközben a már megtartott találkozók eredményeire és a már kidolgozott anyagokra nagy figyelmet fordítunk.

4.

Ki kell dolgoznunk minden területi egységben a felhívás, a követés és az értékelés folyamatait (az ifjúságpasztoráció és a hivatásgondozás szabályzatát vagy programozását).

5. FŐ CSELEKVÉSI IRÁNYELV: MINŐSÉGI KEZDETI KÉPZÉS, HOGY SZERZETESI ÉLETÜNKET MEGÚJÍTSUK A rend élettelibbé válásának érdekében ösztönöznünk kell a kezdeti képzés minőségének javítására vonatkozó tevékenységeket. 1.

Meg kell vetnünk az alapjait a kezdeti képzés demarkácionális, valamint a FEDE gazdagítására vonatkozó szabályozásának.

2.

A demarkácionális és a területi egységek közötti a kezdeti képzésre vonatkozó szabályzatokat a rendtagok és a növendékek bevonásával, közös megfontolások alapján a FEDE-hez kell igazítanunk.

3.

A megfelelő döntések meghozatala érdekében tartományi kongregációknak és a generálisi kongregációnak ellenőriznünk kell a képzési terveket és a növendékházakat.

4.

Támogatnunk kell a képzést végző csapatok egymásba olvadását és hatékonyságát.

5.

A képzést végző személyek képzését is támogatnunk kell, különös tekintettel a kísérésre vonatkozó küldetésükre.

6.

A képzésről a rend missziós jellegét előtérbe helyezve kell gondoskodnunk, amely a szegény gyermekek tanítása iránt kötelezte el magát.

6. FŐ CSELEKVÉSI IRÁNYELV: A SZERZETES ÉS A VILÁGI PIARISTÁK, AKIK EGYAZON KÜLDETÉSBEN ÉS KARIZMÁBAN OSZTOZNAK Továbbra is ösztönöznünk kell a világi piaristák intézményi tervének fejlődését. 1.

Kezdeményezzük a szerzetesek és a világiak részvételét a fent említett intézményi terv ösztönzésében.

2.

A Világiak a piarista rendben és a Világiak direktóriuma című dokumentumok fényében ismerjük meg és ellenőrizzük a területi egységek által eddig bejárt utat. 73

3.

Dolgozzuk fel és alkalmazzuk minden területi egységben a piarista világiak szabályzatát.

4.

Dolgozzuk fel és alkalmazzuk a világiak képzésére vonatkozó iránymutatásokat.

5.

Támogassuk a piarista szerzetesek és világiak intézményeink identitásának fejlesztésére irányuló találkozóit.

6.

Támogassuk a különböző területi egységek kölcsönös megismerését és tapasztalatcseréjét.

7. Tanulmányozzuk a világiak a piarista renddel való kapcsolatának jogi vonatkozásait, valamint a hozzánk való kötődésük jogi lehetőségeit.

74

DOCERE AUDEO Kedves Testvéreim! 46. egyetemes káptalanunk nemsokára lezárul. Kétségtelenül örömteli tapasztalat volt mindannyiunk számára. A fáradtságon, a munkán, a vitákon, a szakvélemények meghallgatásán és a szenvedéseken túl – mert ezekben is részünk volt – mindnyájunkban megmarad, és ezt kívánom is mindenki számára, egy alapvető tapasztalat: piarista iskolákat építünk. Ezen zárszavakon keresztül szeretnék hordozójává válni annak az érzésnek, amely véleményem szerint mindnyájunkban jelen van: reménynyel telve hagyjuk el ezt a házat. Nem minden aggodalom nélkül, de bizalommal telve. És azt gondolom, hogy ez jót jelent. Nem fogok a káptalan elképzeléseiről vagy alapvető témáiról szólni; ezekről már elég szó esett. Nem fogok összefoglalót készíteni vagy átismételni azokat a fő irányvonalakat, amelyeket jóváhagytunk. Első körlevelünkben már megmutattuk a generálisi kongregáció elköteleződéseinek, céljainak és prioritásainak egy olvasatát. A körlevélnek ez a funkciója. Én itt azzal kapcsolatban szeretnék javaslatot tenni, hogy én hogyan szeretném, hogy Peraltából távozzunk, hogyan szeretném, hogy saját házainkba visszatérnénk, és hogyan szeretném, hogy a rend életébe újra visszatérjünk. Mindezt hét szóban szeretném összefoglalni. 1. Remény. Az javaslom, hogy reménnyel telve térjetek vissza mindennapi piarista életetekbe, és ugyanakkor tudatában azoknak a kihívásoknak, amelyekkel szembe kell néznünk. A remény és az optimizmus nem ugyanaz, kedves testvéreim. Mi, piaristák, mivel keresztények és Kalazancius fiai vagyunk, ezért a remény emberei is – és ez sokkal komolyabb dolog, mint optimistának lenni. Reményünk Istenre és az ő szeretetére, Lelkének ígéretére, Fiának szeretetteljes önfeláldozására, és a piarista rend karizmája szerinti életre alapul. Reménnyel teltek vagyunk, és ezt meg kell indokolnunk a testvéreinknek is. Szegénységünk ellenére reménykedünk, hiszen a testvériség gazdagságát és a küldetés iránti szenvedélyt kapjuk. Néhány a társadalmi fejlődés perspektívájával kapcsolatos nehézség ellenére is reménykedünk, mert megvan a képességünk, hogy együtt új utakra leljünk, s ezekre másokat is meghívjunk. Mire alapozza Tamás reményét, amikor úgy gondolja, hogy Indiában még nem tudták élvezni a közösségi élet gazdagságát? Honnan veszi Dante a reményt, amikor „vecchia” provinciájára gondol, amely mindazonáltal képes volt arra, hogy kísérletet tegyen a megújulásra? Miért reménykedik Pini, amikor arra gondol, hogy az országban, ahol él, csodaszámba megy, ha egy fiatal úgy dönt, hogy mindent, abszolút mindent hátrahagy annak érdekében, hogy a piarista útra lépjen? Kedves testvéreim, tekintsünk egymásra: a remény férfiúi vagyunk, mert hívők vagyunk, és mert génjeinkben hordozunk egy bensőséges meggyőződést, amelyet alapító atyánk oly különleges módon fogalmazott meg: 75

„Maradjatok állhatatosak és látni fogjátok, hogy Isten megsegít benneteket. És most imádkozunk értetek, hogy ne szomorodjatok el a nehézségek láttán, hanem erényetek épp akkor tündököljön még fényesebben.” Reményünk egy szenvedélyes küldetésre szentelt hivatásként felvállalt hitéletünkből fakad. „A remény pedig nem engedi, hogy megszégyenüljünk, mert Isten szeretete kiárad szívünkbe a nekünk adott Szentlélek által” (Róm 5,5). 2. Hála. Mindannyian tudjuk, hogyan érkeztünk erre a káptalanra. Milyen hozzáállással, milyen célokkal, milyen ötletekkel és milyen érzékenységgel. Biztos, hogy magunkkal hoztuk csábításainkat és elvárásainkat is. Azonban nem távozhatunk ugyanígy. Ha semmi nem történt bensőnkben, ha nem szabadultunk meg sablonjainktól, ha ugyanúgy megyünk haza, ahogyan érkeztünk, akkor nem sikerült megnyitnunk sem a szívünket, sem pedig értelmünket a Szentlélek fuvallatára és a változás képességére, amelyet a testvérek találkozása magában hordoz. Azt javaslom nektek, hogy úgy hagyjuk el Peraltát, hogy őszintén megbocsátunk mindent, ami miatt nem éreztük jól magunkat, és hálásak vagyunk mindenért, amit kaptunk. Hálásak az előző generálisi kongregáció munkájáért, amelyről oly sok dokumentum és javaslat tanúskodik; hálásak a testvérek részvételéért, akik mindig arra törekedtek, hogy a hűséget keresve a javaslatokat gazdagítsák; hálásak mások csöndes, ugyanakkor lelkes, ugyanazon hűséget és az előrehaladást kereső részvételéért; hálásak a lehetőségért, amelyet a rend biztosított számunkra, hogy megélhessük a közösség és az imádságos mérlegelés e rendkívüli tapasztalatát. Biztosan sokkal több jó dolgot találtunk, mint rosszat, ha számba vesszük e három hét történéseit. Hálával telve és kiengesztelődve hagyjuk hát el Peraltát. 3. Mérlegelés. Azt javaslom, hogy éljünk az imádságos mérlegelés szellemében. A mérlegelés azt jelenti, hogy a dolgokat az evangélium fényében vizsgáljuk, hogy a legmegfelelőbb utakat válasszuk, amelyek még hűségesebbé tesznek bennünket saját identitásunk és küldetésünk iránt. Nem tudunk a mérlegelés szellemében élni anélkül, hogy komolyan vennénk, amit ez jelent, anélkül, hogy felvállalnánk a ránk eső munkát, és keményen dolgoznánk a piarista rendért. Csak így tudunk az „újjászületés” dinamikájába lépni, amelyről Jézus Nikodémusnak beszél, és amelyen keresztül mindnyájunkhoz szól. Mit is jelent az újjászületés, testvérek? Azt jelenti, hogy új életet keresünk, kérünk és megdolgozunk érte. Azt jelenti, hogy azért dolgozunk, hogy rendünk számára új lehetőségeket biztosítsunk a merészségre, a kreativitásra és a szentségre. A merészség azt jelenti, hogy a jelenben olyan döntéseket hozunk, amelyekben a jövőre is gondolunk; a kreativitás azt jelenti, hogy a dolgokat mindig új oldalról közelítjük meg és végezzük azokat; a szentség pedig azt, hogy életünk során Isten akaratának kívánunk megfelelni. Azt kívánom, ezek legyenek imádságos mérlegelésünk alapvető elemei. 4. Hűség. Igyekezzünk ösztönözni mindazt, amelyet a kreatív hűséggel kapcsolatban káptalanunk kidolgozott. Ennek érdekében evangéliumi keménységgel kell hűségünket felvértezni. Amikor magunkra tekintünk, előfordulhat, hogy a munkájukért felelős, az imájukra gondos, a szerzett elköteleződésekhez hűséges személyeknek látjuk magunkat, de lehet, hogy a növekvő lendület dinamizmusa hiányzik belőlünk. Elgyöngíthet bennünket a lelki és apostoli növekedés. Talán lehetne hűségünk rendkívül higgadt. Sokan úgy látják, hogy jár az autónk motorja, de a kéziféket mindenesetre behúztuk… Talán sokan közülünk magunkra ismerünk ebben a képben. 76

Az evangéliumi hűség bizonyos merészséget követel tőlünk, és azt, hogy döntéseinket is ennek megfelelően hozzuk. Azt hiszem, valami olyasmit kell tennünk, amit Józsué is tett, amikor megérkezett az ígéret földjéhez: felderítőket kell kijelölnünk. Ugyanabban a helyzetben vagyunk, mint ők: elhagytuk Egyiptom biztonságát és új utakat keresünk, hogy eljussunk arra a helyre, ahova Isten küldött, illetve amit számunkra felajánlott. Azonban mi sem fogunk a sivatagon való áthaladás nélkül megérkezni, és felfedezni sem fogunk anélkül, hogy megtapasztalnánk a félelmet. A hűség a fenntartás és a felfedezés közötti egyensúly játéka. A hűség alapvetően a kormányzás művészete. Vajon sikerül hat fő cselekvési irányvonalunkkal és azokkal a személyekkel, akiket felelősnek nevezünk ki ösztönözni azokat? Képesek leszünk vajon új utakat keresni a hivatásgondozás területén, és új dinamikákat vagy struktúrákat javasolni a rendnek, amelyek számunkra új lehetőségeket adnak? 5. Építés. Azt javaslom, hogy vegyük fel a „piarista rend építésének” magatartását, és hogy azt komolyan tegyük. Nagy szavakról esik itt szó, és hogy ezek a dolgok nem épülnek fel és nem érhetőek el puszta önkéntesség által, és nem lehet őket egyszerűsítéssel vagy a „bármi megteszi” hozzáállással megoldani. Az egész szerzetesi élet és a piarista rend is tisztában van azzal, hogy életünknek mély változtatások irányába kell nyitnia, ha az evangélium szellemében kíván növekedni. És ezek a változások kétségtelenül nagy elvárásokat állítanak elénk, hiszen az evangéliumból következnek. Mélyeknek kell lenniük, vagy nem érnek semmit. Éppen emiatt sokan azok közül, akik ezen gondolkoznak és írnak nekünk, hogy ezzel is ösztönözzenek, bennünket, piaristákat emlékeztetnek arra, hogy „a változáshoz és az úthoz szükséges lelkiségre”, azaz „teológiai forrásokra” van szükségünk, amelyek segítenek bennünket az evangélium fényében történő imádságos mérlegelésben. Ha nem kívánjuk magunkat becsapni magunkat azzal, hogy képtelenek vagyunk megtenni azt, amit jóváhagyunk, teológiai forrásokkal meg kell erősítenünk a szerzetesek személyét, amelyek szükségesek ahhoz, hogy szembe tudjunk szállni a lemondásokkal, és ahhoz, újabb nehézségeket tudjunk felvállalni. Komolyan kell vennünk azt, amik vagyunk, az életet, amelyet választottunk, az okokat, amelyek miatt elköteleztük magunkat ezen élet mellett; másképpen ez nem működhet. A hitben és hivatásunkban egyaránt erősek kell lennünk. Ehhez pedig szükség van a rend által végzett és ösztönzött munkára. Felsorolok néhány példát, mit is értek pontosan ezen, és említek néhány területet, ahol szükségünk van arra, hogy teológiailag megerősödjünk: a szerzetesei élet karizmatikus identitásában való elmélyülés a más hivatásokkal kialakított, egymást gazdagító kapcsolat által, és annak tisztázása, mit is jelent a szerzetesi életre vonatkozó üzenet hordozásának kihívása. Van egy olyan meglátás, amelyből néha merítenünk kell. Bonhoeffer teológustól és mártírtól származik, aki az olcsó és a drága kegyelemről beszél. Az első a „bármi megteszi” hozzáállására jellemző (kegyelem követés nélkül, megbocsátás változás nélkül, hitélet elvárások és radikalitás nélkül). Bonhoeffer szerint ez az „olcsó kegyelem” halálos ellensége az egyháznak, míg a drága kegyelem rejtett kincs azon a földön, amelyért mindenünket eladunk, hogy azt megvehessük. Ez alapítóink és oly sok ismeretlen személy kegyelme (a hit), akik komolyan vették hitüket. Ez az a kegyelem, amely a megszentelt életnek értelmet ad. Komolyan kell vennünk saját hivatásunkat. 6. Küldetés. Annyi mindent el lehetne mondani a jóváhagyott irányvonalakkal és a tanulmányozott dokumentumokkal kapcsolatban! Hogyan tehetjük őket az új élet 77

eszközeivé? A rend újjáélesztése, megerősítése és növekedése nem csupán egy fő cselekvési irányvonal: a piarista rend és Kalazancius szeretetének kimutatását jelentik részünkről. Benne foglaltatik a hivatásgondozással és a kezdeti képzéssel kapcsolatos erőfeszítésünk. Belőle kell megértenünk egy piarista személy ösztönzését, amelyet a szerzetesek és a világiak messzemenően megosztanak. E horizontból kell megértenünk az általunk ösztönözni kívánt strukturális változásokat. Fő cselekvési irányelveinket egymásba futó utakként kell értelmeznünk, hiszen ezek alapvető piarista célunk különböző módon való megközelítését szorgalmazzák. Ez a cél pedig abban áll, hogy Kalazancius műve továbbra is lehetőség maradjon a gyermekek és a szegények számára, és ez a cél Isten országának építése ügyében nélkülözhetetlen elköteleződést jelent. Ebből a szempontból kell értékelnünk mindazt, amit eddig tettünk, és ezért nem maradhatnak ezek a dokumentumok élettelen papírhalmazok, sem pedig olyan elköteleződések, amelyeket csak félig-meddig tudunk ösztönözni. Hivatásunk részét képezi a káptalanunk által elhatározottak előbbre vitelére irányuló kemény munka, és ebben nem ismerünk tréfát. Káptalanunk iránt kölcsönös felelősségvállalással tartozunk, és a kölcsönös felelősségvállalás és a küldetés két együtt járó dimenziót jelent. Azt javaslom hát, hogy érezzük magunkat az egyetemes káptalan küldötteinek. 7. Az út folytatása. Levelem végéhez értem. Még azt szeretném mondani nektek, hogy az egyetemes káptalan nem ér véget ma: folytatnunk kell azt. Tudom, hogy tegnap örömmel tapsoltuk meg magunkat, de nem fejezzük be ma. Mindnyájunknak folytatnia kell. A rend által kért szolgálat alapján minden egyes személynek továbbra is dolgoznunk kell a piarista rend érdekében. Ez az én hetedik és egyben utolsó javaslatom: továbbra is próbáljuk ösztönözni mindazt, amit itt jóváhagytunk, időnket és erőfeszítéseinket szentelve a közös projekt érdekében. Folytassuk a munkát testvéreinkkel együtt, mindazokkal, akikkel együtt élünk és dolgozunk, mindenkivel, akik osztoznak velünk a piarista álomban. Továbbra is hallgassuk meg az embereinket és dolgozzunk együtt a közös terv megvalósításán. Továbbra is hallgassuk meg a nekünk intézett kérdéseket, és igyekezzünk piarista válaszokat adni rájuk. Csak példaként szeretnék hozni néhány kérdést, amelyeket a fiatal piaristák néhanapján feltesznek nekünk: 1.

Számítani fogtok rám, amikor a piarista rend modelljének kialakításán gondolkoztok, amelyben én is élni fogok?

2.

Azért léptem be a piarista rendben, hogy a mély és érvényes hit tapasztalatát megélhessem, és hogy a szegények ügyének szentelhessem magamat. Jó helyen járok?

3.

Elkísérsz engem a fejlődés folyamatában vagy magamra hagysz, hogy megéljem ezt a híres viszontagságos időt, amelyről azt mondod, folyamatosan hozzá kell szoknom?

4.

Igaz az, hogy rendünk rendelkezik egy tervvel, és hogy én is részt vehetek az álom megvalósításának mikéntjében?

Tovább kell kérdezniük bennünket, és nekünk is tovább kell kérdéseket feltennünk. Folytatjuk az egyetemes káptalant; vagy legalábbis a keresés és a közös munka előnyben részesítésének magatartását. 78

Egy egyszerű evangéliumi részlettel szeretném zárni soraimat, Márk evangéliumát idézve (4,26–29). Szorosan kapcsolódik káptalanunk Docere audeo jelmondatához, hiszen azt hangsúlyozza, hogy a küldetés mellett köteleztük el magunkat, és minden szenvedélyünket a küldetés megvalósítása érdekében tett munkába helyezzük. Márk így fogalmazza meg mindezt: „Az Isten országa olyan, mint amikor az ember magot szóra a földbe. Azután már akár alszik, akár ébren jár éjjel és nappal, a mag kikel és növekszik, maga sem tudja, hogyan. Mert a föld magától termi meg először a hajtást, aztán a kalászt, majd a fejlett szemet a kalászban. Mikor pedig megérett a termés, azonnal sarlót vág bele, mert elérkezett az aratás.” Ugyancsak mindannyiunknak el kell fogadnia azt, hogy nincs minden a mi kezünkben. Tevékenységünknek a következőképpen kell folynia: mindent meg kell tennünk, ami a mi kezünkben van (elvetni a magot, vigyázni rá, és sarlót hozni). Mindazonáltal el kell fogadnunk, hogy mindennek megvan a maga ideje, a saját korszakai, és rendelkezik olyan dinamikával, amelynek során (a középpontban) Isten lelke működik. Jó utat kívánok nektek! Isten áldjon meg mindnyájatokat! Sok kegyelmet és nagy bátorságot kívánok! Pedro Aguado generális

79