9/a Társulások szerkezete, változása. Biodiverzitás. A társulások mind vertikálisan, mind horizontálisan jellegzetes szerkezettel rendelkeznek, amely elsősorban a növények növekedési formáitól függ. A különböző növekedési sajátosságokkal rendelkező növények a teret úgy használják ki, hogy a társulásban magassági szinteket alakítanak ki. Minden szint más-más állatoknak, gombáknak és mikroorganizmusoknak ad otthont. A társulás vízszintes szerkezetét más tényezők alakítják ki (pl.: a lomborona fényáteresztő képessége, talaj tápanyagtartalma, stb). A természetes erdőkben például egy-egy elszáradt vagy kidőlt fa helyén fénykedvelő fajok, a sűrűn záródó lomb alatt árnyéktűrő vagy árnyékigényes fajok élnek. Minden életközösségnek kezdetleges, kialakult és leromló állapotát lehet megfigyelni. A környezeti feltételek változásával egy-egy biocönózis hosszú idő alatt átalakul más társulássá, amely együtt jár az őket alkotó populációk részleges vagy teljes kicserélődésével és a biocönózis minőségi átalakulását eredményezi-, amelyet szukcessziónak nevezünk. Ha emberi beavatkozás nélkül történik, akkor természetes szukcesszióról, ha emberi beavatkozással, akkor másodlagos szukcesszióról beszélünk. A természetes szukcesszió egyik típusa a szekuláris szukcesszió, amely hosszú idő alatt lejátszódó, nagy területek élővilágát érintő, vissza nem fordítható változással jár (pl: jégkorszak). Másik a biotikus szukcesszió,' amely lényegesen nem változó mikroklimatikus körülmények között történik, általában kis területet érint, viszonylag rövid idő alatt megy végbe és megfelelő beavatkozással visszafordítható (pl.: futóhomok megkötése). A szukcesszió folyamata stádiumokon keresztül megy végbe. A végeredményeként kialakuló, az adott élőhelynek legjobban megfelelő, legmagasabb szervezettségű társulást záró (klimax) társulásnak nevezzük. Ha a szukcesszió a klimax felé tart, akkor progresszív irányúnak, ha a leromlás felé halad, akkor regresszív irányúnak (degradációnak) tartjuk. A jelenleg stabil társulásokban rendszeresen ismétlődő időbeni változások figyelhetők meg. Egészen rövid idő mtervallurnhoz kötött a napi ritmus, az évszakok változásával kapcsolatos az aspektusok kialakulása (szezonális, ritmus). Mindkét esetben a fény- és hőviszonyokhoz való alkalmazkodás az elsődleges kiváltó ok. A fajgazdagság, az azonos fajhoz tartozó egyedek előfordulási gyakoriságának kifejezésére használjuk a diverzitás fogalmát. Az életközösségek diverzitása az őket felépítő populációk' változatosságát, sokféleségét fejezi ki valamilyen, matematikai. formula segítségével. A diverzitásnak két egymástól független változója van: a fajok száma és az egyedek megoszlása a fajok között. Ezért egy életközösség diverzitása ha az sok fajból áll, de az egyedek megoszlása egyenetlen, ugyanakkora lehet, mint egy olyan életközösségé, amelyben kevés faj van, de az egyedek megoszlása a fajok között egyenletes. A biológiai diverzitás mérése: Egy társulás gazdagságát legelemibb módon a faj számmal is jellemezhetjük, de ennék hiányossága, hogy nem veszi figyelembe a fajok tömegességének különbségeit. Ennél kielégítőbb jellemzést adnak a faj és az egyedszám arányán alapuló diverzitás indexek. Shannon-Wiener diverzitás index: a különböző fajok relatív arányát is megmutatja, ennek számítása az alábbi képlettel történik:
ahol H: a diverzitás index jele, S: a csoportot alkotó fajok száma, pi: az í-edik faj relatív gyakorisága (értéke 0 és 1.0 között lehet), lnpi:pi természetes alapú logaritmusa. A diverzitásfüggvények jellemző tulajdonsága, hogy növekednek a faj számmal és az egyenletességgel is. Az egyenletesség kifejezi, hogy a társulásban az összegyedszám (borítás, biomassza) mennyire egyenletesen oszlik meg a fajok között. Számítása: E =-- H/Hmax ahol H: az aktuális diverzitás,
9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 1
Hmax: az adott faj szám melletti maximális diverzitás. Azonos fajszámú társulások közül az a diverzebb, amelyiknek nagyobb az egyenletessége. 9/b Duna-Ipoly nemzeti park A védett terület nagysága: 60 314 hektár, ebből fokozottan védett 16 119 hektár. Elhelyezkedés: A terület négy fő része a Börzsöny-hegységet, a Pilis-Visegrádi hegységet, az Ipoly folyó bal partjának kisebb részeit, valamint a Szentendrei-sziget és a Duna bal partjának egyes részeit foglalja magában. A Dunakanyar és környéke Magyarország egyik legismertebb, történelmünkbe legmélyebben beágyazódott, és természeti értékekben leggazdagabb területe: nemzetközileg is jelentős leletnek számítanak a Vértesszőlősön megtalált 350 ezer éves Homo paleohungaricus csontmaradványai; a későbbi korokból a gazdag kőkorszaki leletek mellett szkíták, kelták, rómaiak, avarok, szlávok jelenlétére utaló emlékek sora került napvilágra. A terület központja, Esztergom a magyar államiság és kereszténység első székhelye, itt született, élt és halt meg Szent István király, Visegrád reneszánsz királyi palotája pedig Mátyás király emlékét idézi. A Duna jobb oldalán magasodó Pilis-Visegrádi-hegység az egyetlen magyar rend, a pálosok központja volt évszázadokon át a hegység szinte valamennyi szurdokához, csúcsához, barlangjához legendák fűződnek. Nincs ez másképp a vele szemben, a Duna túloldalán magasodó Börzsöny-hegység Kárpátokat idéző, meredek vonulataival, hatalmas, összefüggő erdeivel sem. A Dunakanyar környékének kimagasló természeti értékei alapvetően három tényező hatását mutatják: A terület növény- és állattani szempontból az alföldi és a hegyvidéki, középhegységi elterjedési területek határán fekszik (egyes elméletek szerint több alföldi növényfaj is innen indult el délre). Flórájában és faunájában ezért megtalálhatók a síkvidéki fajok és társulások csakúgy, mint a középhegység jellegzetes élővilága. Ezek mozaikja igen értékes fajok tucatjainak ad túlélési lehetőséget. A második erőteljes hatás a hegységek és vízpartok rendkívül változatos felszíni formavilága, amely kis, zárt életterekben (refugiumokban) képes hosszú távon is biztosítani az ahhoz alkalmazkodott életközösség életfeltételeit. Végezetül pontosan ez a jellegzetesség a meredek szurdokok, nehezen járható hegyoldalak, kis, eldugott lápok világa , védi meg a területet az avatatlan betolakodóktól, a természetben zsákmányt látó embertől is. Mindezeken túl azonban a vidék talán legnagyobb, és a rövid látogatásra ide érkezőt is rögtön megfogó értéke a Dunakanyar lenyűgöző látványa, az egyedülálló táj, ami szépségével méltó keretként fogja egybe az itt található értékeket. 1. Pilis-Visegrádi-hegység (Területe 25 370 hektár. Fokozottan védett 6251 hektár. Szabadon látogatható, a szigorúan védett területeken csak a turistautakon lehet közlekedni.) A Dunakanyar által körbeölelt hegységet általában mindenki Pilisként emlegeti, holott legismertebb részeinek mindegyike (a Dobogókő, a Prédikálószék, a Vadálló-kövek, a Rám-szakadék stb.) földtörténetileg és ebből fakadóan jobbára ökológiailag is a Visegrádi-hegység területéhez tartozik. A Pilist és a Visegrádi-hegységet a Pomázt Esztergommal összekötő egyenes mentén húzódó Dera- és Szentlélek-patakok völgye választja el egymástól. Szigorúan véve az ettől délnyugatra eső terület a Pilis-hegység. A triászban keletkezett, üledékes kőzetekből mészkőből és dolomitból álló hegységet a jégkor időszakának viszonylag rövid ideig tartó, heves földmozgásai hatalmas rögökké tördelték, ezért a vidéket általában sziklás gerincek, meredek, kopár hegyoldalak, mély, keskeny szurdokok (Holdvilág9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 2
árok, Szurdok) jellemzik. Ezek mellett persze jelen vannak a mészkőhegységekre jellemző lankás domboldalak és barlangok is. A Pilisben több mint kétszáz barlang található, amelyek közül tizenkettő áll fokozott védelem alatt: a hegység leghíresebb barlangjai a Csévi-szirtek oldalában egymás mellett nyíló Leány- és Legénybarlang, az Ördöglyuk vagy a Sátorkőpusztai-barlang, a Nagy Strázsa-hegyen. A terület évi átlaghőmérséklete magasabb, mint a Visegrádi-hegységé, és meghaladja a Börzsönyét is. Az átlagos csapadékmennyiség is kevesebb, ráadásul a mészkövön át a víz rögtön a mélybe vándorol, ezért a terület az év nagy részében száraz, meleg, szinte szubmediterrán jellegű. Ez befolyásolja a növényzet jellegét is. A Pilis évezredek óta lakott, és az itt élő ember folyamatosan felhasználta az erdő fáit. Az erdők helyén nagy kiterjedésű rétek, kaszálók jöttek létre, de ezeken is olyan értékes növényfajok találhatók, mint a hegyi tarsóka vagy az árvalányhaj. A sekélyebb termőrétegű területeket sziklagyepek fedik, itt fokozottan védett magyarföldi husáng, magyar gurgolya és rózsás kövirózsa él. A sziklagyepek mellett sajmeggyes karsztbokorerdők húzódnak, gyepszintjükön sallangvirággal és kosborokkal. A virágos kőrissel elegyes mészkedvelő tölgyesek szélén és tisztásain fekete kökörcsin, és többféle kosbor díszlik, tarka, bodzaszagú, hússzínű ujjaskosbor stb.). A terület nagy részét a zonalitásnak megfelelően cseres-tölgyesek alkotják, cserjeszintjükön fagyal, galagonya, a földszinten tavaszi kankalin, és kosborok több faja nő. A cseres zónánál magasabban fekvő területeken gyertyános-tölgyesek húzódnak, aljnövényzetükben odvas keltike, galambvirág és az igazi különlegesség, a budai nyúlfarkfű (a nyúlfarkfüves társulásoknak ez a terület képezi a nyugati határát). Tovább emelkedve bükkösök következnek, ahol az értékes moldvai sisakvirág nyílik. Még följebb már csak a gyakran kopasz, fehérsziklás hegytetőket találjuk (a hegység is innen kapta a nevét: a pilis a szerzetesek tonzúráját, kopaszra nyírt fejtetejét jelenti szlovákul). A Visegrádi-hegység földtanilag a Börzsönnyel rokon, miocénkori vulkanikus eredetű andezitből épül fel. A vulkán krátere valahol a Dobogókő, Dömös, Pilisszentlászló háromszögben lehetett. A későbbi vulkáni működések hozták létre a "köveket": a Prédikálószék és a Vadálló-kövek is így jöttek létre (bármelyik tetejéről, csakúgy, mint a Dobogó-kőről feledhetetlen panoráma tárul az ember elé). A hegység formakincse is eltér a pilisi oldaltól: kevesebb a vad letörés, a mély szurdokok száma (bár az egész hegység 4 legszebb, és legveszélyesebb szurdoka, a Rám-szakadék éppen itt van), mindössze tizenhat barlang található ezen a részen, és azok is kisebbek. Érdekes képződményekben azonban nem marad el társától, a szabad andezit-kiszögelésekből a szél és az eső gyakran bizarr és lenyűgöző formákat alkot (a Rám-szakadékban, az előbb említett köveknél, a Kő-hegyen stb.). A Visegrádi-hegység némileg csapadékosabb, kicsit alacsonyabb az átlaghőmérséklete is. A hegységben több a vízfolyás, a lehulló esővíz a vulkanikus kőzet mélyedéseiben kisebb-nagyobb tavacskákat hoz létre ezek ökológiai szempontból igen értékes élőhelyek. A zonális erdőtársulások meghatározó mintázata nem sokban tér el a Pilistől, itt is cseres tölgyes, gyertyános-tölgyes és bükkös követi egymást a hegység csúcsai felé közeledve. A Visegrádihegységben azonban nincs meg a sekély termőrétegű "pilis" a hegy tetején. A meredekebb, kitettebb oldalakon élő bokorerdőkből amelyeket a kevésbé kedvező területeken nagyobb, összefüggő sztyepprét-társulások szakítanak meg hiányzik a sajmeggy, a melegebb hegyoldalakat mészkerülő tölgyesek uralják. Az állatvilág szempontjából néhány ízeltlábú kivételével nincs különbség a két terület között. Érdemes megemlíteni egy nagyon szép pókfajt, a fekete-piros bikapókot, az igen ritka fűrészeslábú szöcskét, és az endemikus magyar tarszát, de a terület lepkefaunája is igen gazdag. A Visegrádi-hegység esetében gazdag élővilág található a patakok, tavacskák, kis lápok (pl. a Kerek-tó környéke a Búbánat-völgyében) élettereiben. A növények közül a mocsári nőszőfű és a mocsári aszat, az állatvilágból a kövi rák, a kövi csík, a gyepi béka, a kockás és a vízisikló, a pannongyík érdemel 9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 3
említést.A madárfauna legértékesebb tagjai a bajszos sármány, a holló, a vízirigó. A ritkább ragadozó madarak közül fészkel a kerecsensólyom, a törpesas, a barnakánya, a kígyász- és a darázsölyv. Az emlősök közül említést érdemel néhány ritka denevérfaj, a vadmacska, és a területen állítólag megtelepedett a hiúz is. Kultúrtörténeti szempontból a Pilis az ország egyik leggazdagabb területe, ezért csak felsorolásszerűen néhány adat, figyelemfelkeltés gyanánt: kőkori leletek kerültek elő Pilisszántó környékéről (pilisszántói kultúra), Pilismarót és Csobánka mellől. Szkíta és kelta emlékek, földvárak találhatók, pl. Pomáz határában. Később a területet keresztül-kasul szőtte a római helyőrség által épített utak, tornyok, szálláshelyek, villák hálózata. Többek szerint a hegységben keresendő Attila hun fővárosa, és Géza, Szent István, II. Béla, IV. Béla, Károly Róbert, Mátyás is rengeteg emléket hagyott az ország középpontjának számító területen. A hegységbe és köré telepedett falvak és városok népi és történelmi emlékei Magyarország legbecsesebb értékei közé tartoznak. 2. Ipoly mente (Területe 1400 hektár. Egyes szigorúan védett részek kivételével szabadon látogatható.) Az Ipoly a Duna bal oldali kis mellékfolyója, medre Szobtól egészen Ipolytarnócig az ország északi határát képezi. Ennek köszönheti, hogy még ma is értékes, közel természetes állapotban megmaradt ártérrel rendelkezik, hiszen a határfolyót nem volt ildomos szabályozni, mert medrének változtatása nemzetközi jogi problémákat okozhatott volna. Az Ipolyt gyöngysor-szerűen követik a szélesebb, valóban eredeti állapotot őrző területek, amelyeket több helyen kevésbé értékes részek választanak el egymástól. A kiszélesedő területeken a folyó partja alig magasabb, mint a vízszint, ezért áradáskor a víz rendszeresen elönti a folyó menti területeket, ideális életkörülményeket teremtve az ott élő, vízhez kötött társulásoknak. Kisebb-nagyobb mocsaras, lápos területek, nedves rétek, üde nyárasok, fűz és égerláp foltok kísérik a meanderező, kis holtágakkal ékített folyót. A folyóban vízitök, tündérrózsa, a partok közelében több káka- és sásfaj él, a nedves réteken védett kosbor- és nősziromfajok virítanak. A nedves, gyakran nyáron is vízzel fedett területeken otthont talál majd' valamennyi békafajunk, gyakori látvány a tarajos gőte. Nem véletlen, hogy ide járnak táplálkozni a környék falvaiból a fehér gólyák, de lejár a Börzsöny lábainál költő fekete gólya is. Mellettük nagykócsagok, szürke gémek, bölömbikák táplálkoznak, cankók és más parti madarak keresgélnek. A vizes réteken több récefaj is táplálkozik, csendesebb részein haris lakik, elárulja a hangja. Az igazi szenzáció a tápláléklánc következő foka, hiszen itt néznek zsákmány után a Börzsöny és a környékbeli hegyek ragadozó madarai: a réti, a parlagi, és esetenként a halászsas, ha nem is mindennapos látvány, de nem szenzáció. A folyóparton gyakran látni a vidra nyomát, és a sekély, mocsaras részeken állítólag még réti és vágó csík is él. A folyó legszebb részei Ipolyszög és Hont, valamint Vámosmikola és Szob között találhatók. A védett terület érdekessége, hogy Dejtár és Drégelypalánk között, alig pár kilométerre az Ipolytól, épségben megmaradt homoki gyepek húzódnak. Híres a Hont mellett található Honti-szurdok, amit egykor az Ipoly vágott – végigsétálva rajta, a völgy alján és falain évmilliók kőzet- és földtani történései követhetők nyomon. 3. Börzsöny-hegység (Területe 18 028 hektár. Fokozottan védett 2166 hektár. A Pogány- és a Rózsás-völgy kivételével szabadon látogatható. A szigorúan védett részeken csak a turistautakon lehet közlekedni.) A Börzsöny mindmáig Magyarország egyik legzártabb, legnehezebben megközelíthető területe. A hegység központi részeibe nem vezet autóút, kisvasúton utazva lehet több oldalról is a hegység szoknyájáig eljutni (ami egyébként feledhetetlen élmény). Beljebb már csak gyalog, és nem is fáradság 9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 4
nélkül. A harmadidőszaki (miocén) vulkáni tevékenység által létrejött, andezit és andezittufa alapkőzetű hegység a Kárpátokat idézi: magas, éles gerincek, meredek hegyoldalak, mély, szűk völgyek alkotják. Középső részét, a beomlott krátert körbefogó magas, csodálatos kilátást biztosító nyolc-kilencszáz méter magas hegyormok alkotják (ez a Csóványos, Nagy Hideg-hegy, Nagy Inóc, Magas Tax által határolt terület). A hegység teljes területén, lépten-nyomon furcsa alakú andezitképződmények, hatalmas kövek, kőtengerek, megdermedt lávafolyások találhatók. A Börzsöny Magyarország egyik leghidegebb, legcsapadékosabb területe. A hegységben több mint háromszáz forrás található, patakjai közül a Kemence- és a Börzsöny-patak a legbővizűbb. A növényzet magassági övei ezért alacsonyabban kezdődnek, mint szokásos. Még mindig nagy kiterjedésű, zárt erdeit elsősorban gyertyános-tölgyesek, cseres tölgyesek, montán bükkösök alkotják. Az erdőkben és a tisztásokon több védett, jellegzetesen hegyvidéki vagy magashegyi növény is kedvező életfeltételeket talál (szirti és gímpáfrány, havasalji rózsa, karcsú sisakvirág, pirosló hunyor, sugárkankalin, hagymás fogasír stb.). Ugyanakkor a hegy déli szoknyáját, és délkeletre néző oldalait melegkedvelő társulások, tölgyesek, virágos kőrises társulások, melegkedvelő sziklagyepek foglalják el, gyakran az alföldről is ismert ritka, védett növényfajokkal. A nedves, párás mikroklímájú területek sokasága, a gyorsan felmelegedő délkeleti meredekek, és a zavartalan, összefüggő erdőségek jellegzetes, és igen értékes állatvilágnak nyújtanak otthont. A gazdag kétéltű, és hüllőfauna mellett, mintegy száz madárfaj fészkel a Börzsönyben (holló, császármadár, fekete és fehérhátú harkály stb.). Különösen kiemelkedő értéket képviselnek a ragadozók: a hegység rejtettebb részein rendszeresen költ a parlagi és a békászósas, a kerecsensólyom, a kígyászölyv, és az uhu. A kiterjedt erdőségek a zavarást nem tűrő emlősök számára is megfelelő területet biztosítanak: még viszonylag gyakori a vadmacska, a nyest, a nyuszt. A hegység területe kultúrtörténeti szempontból is kiemelkedő értékű. Területén több mint húsz várrom található (közöttük olyan híresség, mint a Drégely vára). Nagybörzsönyben gyönyörű Árpád-kori, 12. századi templom található; Márianosztrán, a híres zarándokhelyen 14. századi és ma is működő pálos kolostor van. A Börzsöny körül élő palócok jellegzetes építészetét Kemencén és Bernecebarátiban tájházak mutatják be. A Királyrét környékén 18. századi őskohó és vasbánya nyomai láthatók. 4. A Szentendrei-sziget és a Duna bal partja (Területe kb. 7000 hektár. Szabadon látogatható, kivételt képez néhány kisebb, szigorúan védett terület a Szentendrei-szigeten.) A nemzeti parknak ezek a részei meglehetősen zavartak, hiszen alig pár kilométerre fekszenek Budapest északi határaitól, ezért a fővárosiak kedvelt kiránduló- és pihenőhelyéül szolgálnak. Igazán természetes állapotú területek csak foltokban, általában a Duna part menti sávjaiban találhatók. A nemzeti park ezek védelmén túl a páratlan tájképi, és történelmi értékek védelmét látja el. Kerékpárral több helyen is át lehet kelni a Szentendrei-szigetre, autóval csak Tahitótfalunál, vagy a váci révvel. A sziget egészének környezeti minősége igen fontos kérdés, mert mélyfúrású kútjai a környék és Észak-Pest vízellátásának alapját adják. Ezért a környezet, és a sziget kis falvai (Kisoroszi, Surány, Szigetmonostor, Horány stb.) is amelyekben egyébként több régi, a népi építkezés elemeit magán viselő parasztház, békés kis utcák, templomok találhatók , tisztábbak, rendezettebbek, mint az országos átlag. Az eredeti állapotokat idéző természeti környezet már csak foltokban lelhető fel, ezek között azonban néhány igen értékes is van. A védett területek alapvetően két részre oszthatók: a vízparti nedves társulások, és a sziget belsejének száraz gyeptársulásai. A vizes területek part menti sávok, félszigetek, kis partközeli szigetek, tocsogók, a Duna rövidke holtágai, kis zátonyok elsősorban a Tahitótfalut a váci révvel összekötő műúttól északra, illetve a sziget déli, Szentendre alatti szakaszán találhatók. Ezeken a területeken rekettyés fűz-nyár ligetek, tocsogós füzesek alkotnak kisebb-nagyobb 9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 5
foltokat. A terület madárvilága gazdag, több mint ötven madárfaj fészkel a szigeten, gyakoriak a parti madarak, a récék, a kárókatonák, a szürke gémek, a nagykócsagok, a jégmadár. Télen pedig az északról jött vendégek bukók és bukórécék több faja népesíti be a partot. A sziget igazi természeti értékei azonban a belső részek homokos foltjai, rajtuk az alföldi pusztákat idéző homokpusztagyepekkel. Sajnos a beépítések miatt ezek a természetest közelítő társulások egyre kisebb területre szorulnak vissza, ezért többségük szigorúan védett, csak a földutakon járható be (a sziget északi részén a Kecskés-szigettel egy magasságban, illetve délen, Suránytól északra, és a déli szigetcsücskön találhatók ilyen területek). Ezek az árvalányhajas, esetenként kisebb buckákkal tagolt száraz gyepek olyan ritkaságokat rejtenek, mint a magyar szegfű, az agárkosbor, a gyíkhagyma, a fekete kökörcsin, a naprózsa, a homoki kikerics, és a fokozottan védett csűdfű. A Duna bal partját legszerencsésebb kerékpárral bejárni, hiszen Dunakeszitől Szobig közvetlen a folyó mentén vezet a jól kiépített kerékpárút. A Duna partján keskeny, de esetenként kiszélesedő sávban hasonló vegetációt találunk, mint a Szentendrei-sziget esetében (fűz-nyár ligetek, kisebb rekettyefűz és égeres foltok, kiegészülve az építkezések után itt maradt, felhagyott kubikgödrök tocsogós füzeseivel). A part menti sávban félszigetek, kisebb szigetek találhatók, gyakran igen sűrű erdővel borítva. Szerencsés esetben még nőszirmot vagy tavaszi tőzikét is láthatunk. A terület madárfaunája megegyezik a Szentendrei-szigetnél felsoroltakkal. Vácott (a Váci-ligetben) érdemes végigmenni a Göncöl Alapítvány által fenntartott tanösvényen, ahol ismertető táblák segítségével tanulmányozhatók az ártéri társulások és fajok. A terület kultúrtörténeti értékeinek még felsorolásához sem elegendő a hely. Olyan történelmi nevezetességekkel zsúfolt gyöngyszemek jellemzik, mint Szentendre, Visegrád, Vác, Nagymaros római-kori emlékekkel, szerb temetővel, reneszánsz palotarommal, katolikus, és ortodox templomokkal; kis, mediterránumot idéző utcácskákkal, a népi építészet remekeivel. 9/c A Föld védett területei, védett területek létrehozása A biodiverzitás megőrzése döntő mértékben az in situ védelemre kell, hogy épüljön. Működő társulásokat, evolúcióképes populációkat nem lehet ex situ fönntartani. A védett területek létrehozásának többféle módja is van, de általában vagy a kormányzati döntés eredményeként kap egy terület védett státust, vagy természetvédő társadalmi szervezetek, magánszemélyek megvásárolják a védendő területet. Ez alapokat teremt az élőhely megőrzésére. Amikor egy természetvédelmi területet létrehoznak, a tervezési folyamat alatt el kell dönteni, hogy az adott terület esetében milyen mértékű emberi zavarás engedhető meg. A Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) kidolgozott egy rendszert a védett területek osztályozására, amely lefedi a minimálistól az intenzívig terjedő területhasználati. típusokat: 1.Szigorúan védett természetvédelmi területek, vadonterületek. Nagykiterjedésű védett területek, amelyek zavartalan állapotukban őrzik meg az élőlényeket és a természetes folyamatokat abból a, célból, hogy a biodiverzitás reprezentatív mintái lehessenek a tudományos kutatás,az oktatás, a környezet monitorozása és a genetikai változatosság megőrzése számára. Két alcsoportja: a rezervátumok b, vadonterületek 2, Nemzeti parkok: Nagy területű, kiemelkedő természeti vagy tájképi értékkel rendelkező területek, amelyet tudományos, oktatási, rekreációs célra vagy önellátó gazdálkodás céljára tartanak fenn. 3,Természeti emlékek:Kiemelt országos jelentőségű ,különleges természeti látnivalókkal rendelkező kisebb területek. 4.Kezelt természetvédelmi területek: hasonlóak az l-eshez, de esetükben-a társulás tulajdonság megőrzéséhez szükség van bizonyos fokú emberi beavatkozásra. 9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 6
5. Tájvédelmi körzet. A természeti erőforrások környezetkímélő felhasználásán keresztül az ember és a környezet harmonikus kölcsönhatását, testesítik meg. 6. Védett területek a természetes erőforrások fenntartható kitermelésével. A biodiverzitás megőrzése biztosított. Az első öt minősül valódi, védett területnek, mivel esetükben a területkezelés elsődleges célja a biológiai sokféleség fenntartása. Napjainkban világszerte mintegy 13000 védett terület van. Magyarországon 1972-ben még csak 20 000 hektár volt védett, mára már viszont több mint 850 000 hektárra, az ország területének több mint 95-re nőttek a védett területek. Mai nemzeti parkunk, 38 tájvédelmi körzetünk és 142 országos jelentőségű védett területünk van. A tengeri természetvédelem a szárazföldihez képest lemaradásban van, tengeri környezet esetében a biogeográfiai tartományok meghatározása jóval nehezebb. A kutatók 40 biogeográfiai tartományt különítettek el. Sürgős intézkedéseket tesznek világszerte, minden biogeográfiai tartományban tengeri parkokat hoznak létre. A védett területek hálózatával szembeni alapkövetelmény a reprezentativitás. Ez azt jelenti, hogy a biodiverzitás minden szintjét (fajokat,társulásokat,ökoszisztémákat)meg kell őrizni a védett területeken. Ehhez a védett területek tudatos, a természeti értékek elterjedését figyelembe vevő kiválasztása. A védett területek létrehozása: Egy olyan komplex folyamat részének tekinthető, melynek célja a természetvédelmi célok elérése. A komplex cselekvéssorozat legfontosabb lépései: 1. Az érintett régió élővilágát, élőhelyeit leíró adatok összegzése. 2. Az érintett régióban az elérendő természetvédelmi célok pontos meghatározása. 3. A jelenlegi, védett területhálózat milyen mértékben biztosítja e célok elérését. 4.A célok eléréséhez szükséges új, védett területek helyének kiválasztása. A védett területek helyének kijelölése nem lehet sikeres a természetvédelmi prioritások megadása nélkül, hiszen napjaink komoly kihívása, hogy a biodiverzitás veszteségeit minimalizálni tudjuk egy olyan társadalmi-gazdasági környezetben, ahol a természetvédelem eszközei korlátozottak. Szempontok: A legkézenfekvőbb a fajgazdagság szerint rangsorolni, de tapasztalatok szerint a fajokban leggazdagabb területek nem feltétlen esnek egybe a ritka fajokban gazdag területekkel. Megoldást jelenthet az olyan, jól feltárt indikátorcsoportok gazdagságának a használata, amelyekről azt feltételezzük, hogy jól jelzik a többi élőlénycsoport gazdagságát is. E feltételezés durva felbontású adatok esetén, nagy földrajzi régiók közötti összehasonlításban többé-kevésbé jól működik, ugyanakkor finomabb léptékben az egyes élőlénycsoportok gazdagság-központjai között nem túl nagy az átfedés. Fontos szempont lehet még a fajok biogeográfiai státusának , elsősorban az endemizmusnak a figyelembe vétele. A védett terültek kiválasztásakor mindenképpen mérlegelni kell a veszélyeztetettséget, amelynek számos biológiai kritériuma mellett az adott régió társadalmi, gazdasági, kulturális és politikai helyzetéből adódó elemei is vannak. Törekedni kell a reprezentativitás elvéből adódó követelmények teljesülésére, vagyis az adott régióra jellemző életközösség-típusok megfelelő képviseletére, Á megfelelő prioritások kijelölése alapján többféle módszer is rendelkezésre áll az új védett területek helyének kiválasztására. A diverzitási forró pontok kijelöléséhez figyelembe vehetjük a fajgazdagságot, a ritkaságot, vagy az endemizmusokban való gazdagságot külön-külön vagy együtt is. A hiányelemzés módszere a védett területek jelenlegi hálózatát hasonlítja össze a biológiai értékek elterjedését mutató térképekkel, s ez alapján kijelöli azokat a területeket, amelyekkel érdemes bővíteni a védett területek jelenlegi hálózatát. A helykiválasztó algoritmusok olyan számítógépes módszerek, amelyek a kérdéses területet teljesen lefedő, előre kijelölt parcellákból választják ki a rendszerbe táplált és az egyes parcellákhoz rendelt biológiai és egyéb információk alapján azt a parcellahálózatot, amelynek védelmével az előre meghatározott természetvédelmi cél a legkevesebb, parcella bevonásával elérhető. A védett területek tervezésére a legnagyobb hatást a szigetbiogeográfia elmélete, illetve a belőle levezethető következtetésekről folytatott szakmai vita gyakorlata. A kezdetben heves vita az egy nagyobb vagy több kisebb terület előnyösségéről idővel elvesztette jelentőségét, nem a pillanatnyi faj szám 9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 7
maximalizálása, hanem a tartós fennmaradás biztosítása a valódi természetvédelmi prioritás. Ebből a szempontból a nagy és a kis méretű védett területeknek egyaránt komoly szerepe lehet. Éppen ezért napjainkban a védett területek tervezésében a genetikai és szigetbiogeográfiai megfontolások mellett fontos szerepet játszanak a metapopulációs elméletek (melyek felhívták a figyelmet a kisméretű rezervátumok, a pillanatnyilag üres, de potenciálisan alkalmas élőhelyfoltok, a foltok közötti diszperzál, konnektivitás fontosságára) és a tájökológiai (az elszigeteltség mértéke függ a rezervátum és környezete közötti élőhely-minőségi különbségektől, hogy a metapopulációs viselkedés kulcseleme az élőhelyfoltok közötti szétterjedés intenzitása, és a megtelepedésre alkalmas üres élőhelyfoltok elérhetősége) ismeretek is.
9-es tétel szerk: Gincsai János
oldal 8
