Szerkesztőség: Vác, Csányi körút 45. Tel.: 27/316-100 Fax: 27/305-581 Olvasószolgálat: munkanapokon 9 és 15 óra között. Ára: előfizetőknek 125, árusoknál 145 forint.
V Á C É S V O N Z Á S K Ö R Z E T É N E K FÜGGETLEN L A P J A
Váci Napló A VÁCI NAPLÓ AZ INTERNETEN:
WWW.VACI-NAPLO.HU
Cserhátvidéke Takarékszövetkezet Vác, Földváry tér 2. Tel.: 314-935
XXI/73. szám 2012. szeptember 11. kedd
Fergetes játékkal vettünk revánsot a rájátszásban elszenvedett vereségért A végén már örömkézilabdát játszott csapatunk, rá is számoltak a vendégekre Egymásután hét (!) váci gólnak tapsolhatott az egyre jobban belelkesülő közönség. A tízgólos – rászámolással járó – különbség pedig úgy alakult ki 24-14-nél, hogy a Vác 11 találatára csupán egy válasz érkezett. Az oda-vissza kapuscsere sem segített a Fehérváron, ugyanakkor az eksztázisban védő Juhász Edinát váltó Triffa Ágnes és Bíró Blanka is megörvendeztette védéseivel a váci szurkolókat. Gulyás István: - Az első játékrészben pontatlanul, idegesen kézilabdáztunk, majd a folytatásra feljavult a teljesítményünk és teljesen megérdemelten nyertünk ekkora különbséggel is. » 9. oldal
Gyógyszerkeresõ az interneten: nézze meg, van-e olcsóbb, talál-e jobbat
Elismerõ oklevelet kapott a Váci Napló az IPOSZ-tól a Kézmûvesek Napján
Szabályellenes volt Keller László kizárása A fegyelmi eljárás Bóth János kezdeményezésére indult
» 11. oldal
» 2. oldal
TELITALÁLAT HATOSLOTTÓ 2, 4, 6, 25, 32, 36
ÜGYELETES GYÓGYSZERTÁR
ÖTÖSLOTTÓ 1, 7, 30, 44, 69
benzin gázolaj MAGÁN 436 Ft/l 441 Ft/l OMV 434,9 Ft/l 439,9 Ft/l MOL (Kisvác) 435,9 Ft/l 440,9 Ft/l M. PETROL 433,9 Ft/l 437,9 Ft/l MOL (Diadal t.) n.a. n.a.
Friss benzinárak
Szeptember 11. Fekete Kígyó G y ó g y s z e r t á r, szeptember 12. Alsóvárosi Gyógyszertár, szeptember 13. Deákvári Gyógyszertár. » elérhetõségek a 11. oldalon
» 3. oldal
2
Váci Napló
Sajdik Ferenc otthonában Szabályellenes volt Keller László kizárása vette át a díszpolgári címet A fegyelmi eljárás Bóth János kezdeményezésére indult Eljárási hibák miatt megsemmisítette a Keller László korábbi közpénzügyi államtitkár kizárásáról szóló határozatot az MSZP országos etikai és egyeztetõ bizottsága szombaton. Mint korábban megírtuk, az eljárást Bóth János, a szocialisták váci elnöke kezdeményezte. Õ lapunknak korábban azt mondta: ha nem marasztalják el Keller Lászlót, bírósághoz fordul az ügyben. Bárándy Gergely, a testület elnöke az MTI-nek elmondta: az ügyet visszautalták az első fokon eljáró Pest megyei etikai bizottságnak, amely júniusban döntött arról, hogy kizárja Keller Lászlót az MSZP-ből. (A határozat csak hetekkel később, a Népszabadság Online egyik blogbejegy-zéséből vált ismertté a nyilvánosság számára.) Bárándy Gergely tájékoztatása szerint a fegyelmi eljárást elrendelő határozatból nem derül ki, hogy a megyei etikai bizottság elnöke vagy a testület hozta meg azt, és a határozatot nem szabályszerűen kézbesítették Keller Lászlónak, továbbá a tényállást sem megfelelően tárta fel a testület. Ezért az ügyet most érdemi vizsgálat nélkül, eljárási hibák miatt visszaküldték a Pest megyei etikai bizottságnak. A nol.hu oldalon korábban megjelent írás szerint Keller László kizárásához az vezetett,
hogy több nyilvános fórumon kritizálta Bóth János egykori váci polgármestert, aki akkoriban az MSZP megyei elnöki tisztségéért indult. Bárándy Gergely ezzel kapcsolatban annyit mondott: Keller László ellen egyik párttársa tett bejelentést, amiért a korábbi államtitkár valótlan állításokat fogalmazott meg róla. Az MSZP alapszabálya szerint a fegyelmi vétséget elkövető párttaggal szemben négyféle szankció alkalmazható: figyelmeztetés, megrovás, viszszahívják párttisztségéből, valamint kizárás. Fegyelmi eljárást bármely párttag vagy testület kezdeményezhet. Keller László - aki a szocialista kormányokban népjóléti, közpénzügyi és pénzügyminisztériumi államtitkár is volt - 1994 és 2010 között parlamenti képviselőként dolgozott. Kis híján két évvel ezelőtt is bejutott: az MSZP országos listájának 50. helyezettjeként csak egy pozícióval maradt le a mandátumáról. Keller László azóta a Pest megyei közgyűlés tagja. (munkatársunktól)
Fördõs Attila polgármester szeptember 6-án személyesen vitte el Sajdik Ferenc mûvésznek a díszpolgári címet. A Váchoz alkotásaival kötõdõ grafikus, karikaturista otthonában fogadta a városvezetõt. Mint mondta: megtiszteltetés számára, hogy ebben az évben megkaphatta ezt a kitüntetõ címet Váctól. Sajdik Ferenc az augusztus 20-iki ünnepségen betegsége miatt nem tu d
o
t
t
r
é
s
z
t
v
e
n
n
i
.
Ilonka nénit köszöntötték
Meghívó fórumra Az Alsóvárosi Polgári Egylet nyilvános fórumot tart, melynek vendége lesz Kunhalmi Ágnes és Korózs LaA téma: oktatás és nyugdíj. Időpont: szeptember 14., péntek 17 óra 30 perc. Helyszín: Madách Imre Művelődési Központ kamaraterme. j
o
s
.
A szervezők mindenkit szeretettel várnak!
Madarász Pálnét, Ilonka nénit köszöntötte Fördõs Attila polgármester, az idõs hölgy az elõzõ héten töltötte be 90. évét. Születésnapja alkalmából a városvezetõ és Bartha Gyula, a szociális osztály vezetõje köszöntötte õt az Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke által aláírt oklevéllel és virágcsokorral.
Váci Napló
3
A magyar kézmûipart ünnepelte az IPOSZ Elismerő oklevelet kapott a Váci Napló is A Magyar Kézmûvesség Napja alkalmából rendezett ünnepségen Németh László, az IPOSZ elnöke köszöntõjében kiemelte: a magyar kézmûvesség társadalom- és gazdaságszervezõ ereje évszázadokon átívelõ tény. Az IPOSZ azért küzd, hogy az általa képviselt gazdasági erõ súlyának megfelelõ mértékben vehessen részt a gazdaságpolitika alakításában. Az ünnepségen az IPOSZ elnöki testülete döntése alapján újságírók, szerkesztőségek, háttérben dolgozó munkatársak magas színvonalon végzett munkájának elismeréseként Kézműipar Szolgálatáért oklevelet adtak át a Duna Televízió Zrt-nek, a Magyar Távirati Iroda (MTI) Gazdasági Szerkesztőségének, a Lánchíd Rádiónak, a Hajdú-Bihari Naplónak, a Kelet-Magyarországnak, a Somogyi Hírlapnak és a Váci Naplónak. A szerkesztőség nevében Furucz Zoltán főszerkesztő vette át a kitüntetést Németh Lászlótól, az IPOSZ elnökétől. Egyéni kitüntetést kapott a közmédia két munkatársa, Pekár Erzsébet, a nemzeti hírügynökség újságírója és Szilágyi Béla, az M1 Híradójának
Tarnai Richárd kormánymegb ízott j avasla tára Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes szeptember 1-jétõl Rosdy Tamást nevezte ki a Pest Megyei Kormányhivatal fõigazgatójának. A jogász végzettségű szakember az 1998-2002-es kormányzati ciklusban a Szociális és Családügyi Minisztérium miniszteri kabinetjében dolgozott, később az Országgyűlés Hivatalában, majd 2011-től mostani megbízatásáig a Pest Megyei Kormányhivatal kormánymegbízotti kabinetjének vezetője volt. (orientexpressz.hu)
Új rendõrkapitánya van Pest megyének Furucz Zoltán fõszerkesztõ vette át az elismerést Németh Lászlótól, az IPOSZ elnökétõl (fotó: Váci Napló) kiemelt szerkesztője, valamint Tremmer Tamás, a Veszprémi Napló újságírója, Sztanity Barbara, a Kisalföld munkatársa. A Magyar Cukrásziparosok Országos Ipartestülete a Kézműipar Szolgálatáért elismerést kapta. Az ünnepségen átadták a IPOSZ Közhasznú Nonprofit Kft és a Szobafestő-Mázoló és
Tapétázó Országos Ipartestülettel közösen kialakított 80 órás felnőttképzés keretében megszerezhető OKJ-s építményszigetelő szakképesítést igazoló bizonyítványt 19 gyakorló iparosnak, akik víz-, hőés hangszigetelési ismereteket szereztek, amelyeket az energiahatékonyságot segítő beruházásokon tudnak hasznosítani. (MTI)
Nettó 14,8 milliárd forintra becsülik a váci vasútállomás-építési tendert Nettó 14,8 milliárd forintra becsüli a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt a váci vasútállomás korszerűsítésének tervezését és kivitelezését, az annak megvalósítására kiírt nyílt közbeszerzési felhívásban, amely a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben jelent meg és ezzel hivatalossá vált.
Új fõigazgató a kormányhivatalban
A munkák között szerepel egy új gyalogos peronaluljáró, és egy gyalogos-kerékpáros aluljáró építése, és két darab kétszer egy sávos közúti és közúti-gyalogos aluljáró felújítása. Az állomás épületét át kell alakítani, a peronok fölé több mint 6 ezer négyzetméternyi tető kerül, és meg kell építe-
Hatala József, rendõr altábornagy, országos rendõrfõkapitány szeptember 4én beiktatta hivatalába, a Pest Megyei Rendõr-fõkapitányság élére Mihály István rendõr dandártábornokot. Mihály István már 33 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik. 2007-től 2010-ig a Gödöllői Rendőrkapitányság vezetője volt, majd 2010 novemberétől a Nógrád Megyei R e n d ő r- f ő k a p i t á n y s á go t igazgatta.(munkatársunktól) ni 347 P+R parkolóhelyet is. Ajánlatot az a cég tehet, amelynek az utóbbi három évben vasútépítésből legalább nettó 12 milliárd forint volt az árbevétele. A beruházás uniós támogatású, a KÖZOP Nyugati pályaudvar és csatlakozó vonalszakaszainak elővárosi célú fejlesztése projekt része. Az ajánlatok benyújtási határideje október 25. Az összességében legelőnyösebb ajánlat lesz a nyertes, az értékelésnél 80 százalékot jelent az ár. (tozsdeforum.hu)
4
Váci Napló
Megkezdõdött az új tanév Ajándéknapot kapnak a Földváry iskolában a köpenyviselő diákok
osztály, ahol a tanulók legalább négyötöde vállalja, hogy iskolaköpenyt hord, ajándék napot kap, melyet kirándulással tölthet el. A műsort a 4. t osztály és
Krisztina 4.t és Belák Dorka 3.t osztályos tanuló, akik valamennyien az immáron 7. éve intézményünkben működő Puente Sportegyesület tagjai. A műsor szereplői: Tarapcsák Boglárka, Klucsik Botond, Langó Delfína, Fülöp György Farkas 1. osztály, Berki Zsófia 4.t, Hostyinszki Máté 4.t osztály.
Szünetek a 2012/ 2013-as tanévben
közel egymillió forintos támogatásban részesül, melyet a hetedik osztályosok határon túli magyarsággal kapcsolatos tanulmányi kirándulására fordít. Továbbá elhangzott egy felhívás is, miszerint az az
Fellép a Váci Jeszenszky Balett Nem csak a húszéveseké a világ - Szenes Iván írta címmel ingyenes emlékkoncertet rendeznek szeptember 13-án, csütörtökön Szenes Iván halálának évfordulóján a józsefvárosi Rezsõ téren. A rendezvényen részt vesz a Váci Jeszenszky Balett is, fellép Dér Henivel - közölték a szervezõk az MTI-vel.
Szeptember 3-án, hétfõ reggel tartotta tanévnyitó ünnepségét a Földváry Károly Általános Iskola, ahol az idei tanévet 522 tanuló kezdte meg. Jelenlétével megtisztelte az ünnepélyt dr. Schmuczer Istvánné, az oktatási bizottság elnöke, Mártonné Pogány Zsuzsanna, a városháza közmûvelõdési és oktatási osztályának vezetõje és Kiss Zsolt képviselõ. A tanévet dr. Váradi Iván Attila iskolaigazgató mellett a Mártonné Pogány Zsuzsanna nyitotta meg. Szóltak a tanévet érintő új változásokról, többek között a mindennapos testnevelésről, melyet az 1. és az 5. osztályban vezetnek be. Az iskola a Határtalanul! pályázati program keretében
Szenes Iván emlékkoncert
néhány kis elsős adta, akik verssel, dallal köszöntötték az iskola valamennyi tanulóját és dolgozóját. Akrobatikus produkcióval színesítette az ünnepséget Fekete Fédra 8.t, Fekete Fanni 7.t, Mikulás Viktória 7.b, Mikulás
Az őszi szünet október 29-től november 4-ig tart, a téli szünet december 27-től január 2-ig, a tavaszi szünet március 28-tól április 2-ig. Az utolsó tanítási nap június 14. péntek. Az érettségi vizsgák május 3-án kezdődnek.
Az örökzöld melódiák születésének helyszínén az este fél 7-kor kezdődő ingyenes szabadtéri programmal emlékeznek a két éve elhunyt Szenes Ivánra, az egyik legjátszottabb magyar szerzőre, akinek nevéhez megszámlálhatatlan sláger, több mint száz zenés színdarab, számos film, tévéjáték és operett fűződik. A koncerten Koós János, Aradszky László, Bodrogi Gyula, Tabáni István, Mészáros János Elek, Wolf Kati, Zalatnai Cini, Dér Heni és a váci Jeszenszky balett, Nagy Feró és a Beatrice, Kocsis Tibor, Voith Ági és az Apostol együttes is fellép. Szenes Iván olyan slágerek szerzője, mint a Nem csak a húsz éveseké a világ, az Úgy szeretném meghálálni, a Kislány a zongoránál, a Mama, a Mondd miért szeretsz te mást?, a Kicsi gyere velem rózsát szedni, a Szeretni bolondulásig, a Tölcsért csinálok a kezemből, a Jamaikai trombitás, a Nehéz a boldogságtól búcsút venni és az Okosabban kéne élni. Számos dalszövege szállóigévé vált. A szervezők szerint tavaly négyezren szórakoztak a Szenes Andrea és Bodrogi Gyula vezette slágeresten a Rezső téren.
Váci Napló
5
VIII. Lecsófesztivál: ötvenhét üstben rotyogott a finom étel Idén már nyolcadik alkalommal szervezte meg a Váci Vendégvárók Egyesülete a Váci Lecsófesztivált, ezúttal is nagy sikerrel, hiszen 57 csapat nevezett a megmérettetésre. A Jótevõk Napja pedig szûrõvizsgálatokkal várta az érdeklõdõ-
ket. A sátrak elõtt kígyóztak a sorok. A megfõzött lecsót el is adhatták a csapatok. Az összegyûlt pénzbõl ezúttal egy látássérült fiatalembert támogatnak, aki masszõrnek tanul. Az eredményeket következõ lapszámunkba közöljük.
A Váci Értéktár csapata vegetáriánus lecsót készített. Mi is megkóstoltuk az igazán finom lecsókülönlegességet (fotók: Váci Napló)
A Szent Anna Karitász is nevezett a fesztiválra. Ízletes lecsójukat õk is kínálták (fent) - A Gyöngyvirág Team osztja az ételt (lent) - Sokan voltak kíváncsiak a rendevényre (lent) (fotók: Váci Napló)
A Pest Megyei Kormányhivatal Munkaügyi Központja és az EURES-T Danubius határmenti társulása
pályaválasztási kiállítás és állásbörze keretében tisztelettel meghívja a pályaválasztás előtt álló fiatalokat és az álláskeresőket. A Vácon tartandó rendezvényen képviseltetik magukat a térség középiskolái és munkáltatói. Pályaválasztási kiállítás: Időpont: 2012. szeptember 27., 10-14 óráig Helyszín: Vác Város Sportcsarnoka Cím: 2600 Vác, Bán Márton u. 3. Vedd kezedbe a jövődet és gyere el! Állásbörze: Időpont: 2012. szeptember 28., 9-12 óráig Helyszín: Vác Város Sportcsarnoka Cím: 2600 Vác, Bán Márton u. 3. Jöjjön el és ismerkedjen meg az álláslehetőségekkel!
6
Váci Napló
Mindszentyre emlékeznek az Ars Sacra keretében Látogatható lesz a palota pincerendszere is A váci Székesegyházi Kincstár és Egyházmegyei Gyûjtemény az idei esztendõben Mindszenty József bíboros, hercegprímás születésének 120. évfordulója évében megemlékezik az Ars Sacra keretében, a szakrális mûvészetek hetében, szeptember 15. és 23. között Esztergom érsekének mindössze három és fél évig tartó tevékenysége idejében a Váci Egyházmegye területén történt lelkipásztori látogatásairól. A rendezvénysorozat a hétkápolnai búcsúval kezdődik szeptember 15-én, szombaton. Az esti szentmisét követően a Templomok éjszakája keretében, 20 órakor kezdődik a szentség-
délután 16 órakor az egyházmegyei múzeumban, a nagypréposti palotában (Március 15. tér 4.) kamara-fényképkiállítás nyílik Mindszenty József bíboros, hercegprímás Váci Egyházmegyében tett útjairól.Megnyitja Pálos Frigyes prépost, őrkanonok, művészettörténész, a múzeum igazgatója nyitja meg. A kiállítás október 31-ig tekinthető meg. A püspöki palota kertje és termei, valamint a többszintes pincerendszer vezetéssel megtekinthető szintén szeptember 16-án 10, 11, 14 és 15 órakor. További információ Sátori Lászlónénál a 06-20/974-2458as telefonszámon. A hét befejezéseként szeptember 22-én, szombaton a
Egyházi élet - ökumenikus rovat
A püspök megáldotta a diákokat és tanárokat Püspöki szentmisével és az újonnan kialakított kápolna megáldásával ünnepelték a 2012/13-as iskolaév elsõ napját a gödi Piarista Szakképzõ Iskola, Gimnázium és Kollégium diákjai és tanárai: szeptember 3-án, hétfõn Beer Miklós váci megyéspüspök, a piarista rend tartományfõnöke és helyben szolgáló papjai, valamint Marton Zsolt gödi plébános koncelebrálásával, ünnepi szentmise keretében áldotta meg az iskola egyik épületében kialakított kápolnát - írja a vaciegyhazmegye.hu. A ti munkátok! - kezdte szentbeszédét a főpásztor, utalva a kápolna intarziával díszített oltárára , amelyet a
imádással az egyházért, hazánkért, magyar népünkért, a Szűzanya közbenjárását is kérve. Az elmélkedéseket Stella Leontin főesperes, kanonok, címzetes prépost, balassagyarmati plébános tartja. Másnap, 16-án, vasárnap
székesegyházban a 18 órai szentmisét követően Tarits Péter szlovákiai magyar író monodrámáját adják elő: Állok Istenért, Egyházért, hazámért – Mindszenty József oltárköve címmel. (Váci Egyházmegye)
A püspöki palota pincéjéről Az épület alatt többszintes pince áll, ami az egykori hatalmas szőlőbirtokok termésének befogadására készült.Az Althann Mihály Károly püspök által ásatott kétszintes pince fölé Migazzi Kristóf építtette fel Meissl József bécsi építész tervei szerint a jelenlegi palotát 1768 és 1775 között.
talosok, autószerelők, szerszámkészítők nélkül sorolta a püspök az itt tanulható szakmákat a manapság a számítástechnika bűvöletében élő világ sem volna képes létezni. Nagy szükség van rátok, és legyetek büszkék ügyes kezetekre, amelyet a Jó Istentől kaptatok! - buzdította a mintegy háromszáz tanulót Beer Miklós; Jézus Krisztus, az ács segítő áldását kérve rájuk. A szentmise végeztével az Oltáriszentséget már az újonnan fölszentelt kápolna tabernákulumában helyezték el. A püspöki áldás előtt Rubovszky György SchP, az iskola igazgatója szólt még az intézmény új, és régebben itt tanuló diákjaihoz. Az előttünk álló iskolaév is két emberi pilléren kell hogy
Beer Miklós váci püspök az évnyitón megáldotta a diákokat (fotó: a szerzõ) diákok készítettek. Beer Miklós homiliájában a tanulók és mestereik más munkáiról is megemlékezett, köszönetet mondva azokért a szép kézműves ajándékokért, amelyeket ő és a püspökség a szakképző iskolától kapott; és hangsúlyozva a kétkezi munka pótolhatatlan fontosságát, amelyet a mai világ, sajnos, nem mindig értékel kellőképpen. Pedig kőművesek, ácsok, asz-
megálljon mondotta többek között az igazgató atya , ezek pedig: egymás szerető tisztelete és a becsületes, jól végzett munka. Az igazgató végezetül visszaemlékezve a ti munkátok dicséretére stílszerűen egy üveg, a piaristák által termelt és palackozott bort ajándékozott a megyés főpásztornak, fa díszdobozban, amelyet az iskola asztalos tanulói készítettek. (M. B.)
Váci Napló
7
Szõdligeten megépülhet A tréleren vitt kocsit az árvízvédelmi gát fotózta le a traffipax Szõdliget 375 millió forint pályázati pénzt nyert árvízvédelmi gát építésére, így most már biztos, hogy megépülhet a gát és egyetlen ingatlant sem sorolhatnak többé nagyvízi mederbe! Szõdliget eddigi történetének legnagyobb - és egyik legfontosabb - beruházása már 2013-ban megvalósulhat - írja közleményében Juhász Béla polgármester. Sződliget község 1950ben nyerte el önállóságát. A település megalakulása óta
Tiszta Forrás Szövetség tagjai felismerték azt, hogy az eljárás hátrányos helyzetbe sodorja a folyóvizek mellett élő embereket. Korábban soha nem látott méretű összefogással, a média segítségével sikerült az ország nyilvánossága elé vinni a méltánytalan eljárást. A Sződligetről indult, de országos méreteket öltő felháborodás hatására a hatóság ideiglenesen felfüggesztette az eljárást. Ezt a lélegzetvételnyi szünetet kellett Sződligetnek (és a többi településnek is) kihasználni arra, hogy
Árvíz Szõdligeten, a 2-es úton (fotó: fothaz.hu) küzdött az árvízveszéllyel. Az idősek emlékezete szerint 1965-ben a jeges ár egészen a település közepén fekvő Jókai utcáig öntötte el Sződligetet. Az árvizek ellen néha heteken át tartó közös, megfeszített munkával sikerült védekeznünk, de egy jogi helyzet ellen tehetetlenek voltunk. 2008 második felében bombaként robbant a hír a Dunakanyarban: megindult a nagyvízi meder eljárás! Sokan átsiklottak volna az önkormányzati hirdetőtáblákra kitűzött értesítés felett, de a
megtalálja az egyedüli biztos megoldást: árvízvédelmi gátat kell építeni. Ezzel a lehetőséggel tudott élni településünk és nyerte el azt a 375 millió forint összegű, 100 százalék támogatási intenzitással bíró összeget, amelyből úgy megépítheti a jövő év folyamán az árvízvédelmi gátat, hogy véglegesen mentesül nem csak az egyre fokozódó árvízveszélytől, hanem a nagyvízi meder eljárás hátrányos kihatásaitól is - írja a település polgármestere közleményében.
www.vaci-naplo.hu
Az alábbi történet nem váci, de mert annyira különleges, közreadjuk mi is. Gyorshajtási csekket kapott egy autós, pedig a kocsiját motor nélkül szállították egy tréleren – írta meg a bama.hu. A lap arról írt, hogy egy olvasójuk 30 ezer forintos csekket kapott, mert Pörbölyön a megengedett 50 helyett 71 km/órával ment az autójával. Ez viszont lehetetlen, hiszen korábban Erdélyben járt, ahol a kocsi felmondta a szolgálatot. Mivel ott nem tudták megjavítani a kocsit, a motorját szétszedték, és a csomagtartóba rakták, az autó pedig egy autószállítón érkezett vissza Magyarországra. Tehát a kocsi nem szeghette meg a sebességkorlátozást sofőr és motor nélkül, miköz-
ben egy tréleren állt, legfeljebb az autószállító teherautó. A fotón látszik, hogy az autó a platón állt, amikor a felvételek készültek. A bama.hu olvasója levelet írt a bírságot kiszabó, a gyorshajtási ügyeket országosan kezelő Vas Megyei Rendőr-főkapitányságnak, amelyben kifogásolta az eljárást. A lap felkereste a sebességmérést végző Tolna Megyei Rendőr-főkapitányságot, ahol elismerték az autó tulajdonosának az igazát. A rendőrségnek nem áll szándékában senkit megbünteti, aki nem követett el szabálysértést, de a felvételeket automatikus rendszer rögzíti és elemzi, ezért néha előfordulhatnak hibák – mondták a bama.hu-nak. Ha a panaszos méltányossági kérelmet ír, várhatóan lenullázzák a bírságát.
8
Váci Napló
JOGOSÍTVÁNY
Frissítve: 2012. szeptember 10-én
Ha lakást keres...
Lakást cserélnék
58 négyzetméteres földszinti lakás elaó Vácon a Zöldfa utcában. Érd.: 06-20/490-6393 (50/06)
Elcserélném XIV. kerületi zuglói, egy szoba, konyhás, gázfûtéses földszinti önkormányzati lakásomat (Telepes u. 80) hasonló váci belvárosi, vagy környéki földszinti lakásra. Telefon: 06-20/439-5106.
Bojler, motor, stb. Eladó: egy 80 literes bojler, keveset használt; egy felújított Simson Swalbe motorkerékpár és egy zuhanytálca 80x80 centiméteres, kb. 20 centi magas. Telefon: 06-20/381-6737.
Garázs Deákváron Vácon a Cserhát u. 7/d szám alatt garázs eladó. Érd.: 06-20/323-5174es telefonszámon. (43/06)
Kis ház erdõben Kismaros Börzsönyliget lakóövezetében, csendes, erdõs területen 90 nm lakóterû, felújított, szigetelt, bõvített faépítésû családi ház eladó 1051 nm-es telekkel, rendezett kerttel 17 millió Ft-ért! Érd.: 06-30/6482130 (41/06)
Házrész eladó Alsó-Törökhegyen 140 nm-es önrésszel 3 szobás, konyhás-étkezõs, két garázsos, pincés házrész eladó vagy kisebbre cserélhetõ. Érd.: 06-20/ 964-6801-es telefonszámon lehet.
Borkészítõk figyelem! Olcsón eladó egy 60 literes prés, 20 literes szõlõdaráló, 4 darab 50 literes, 2 darab 35 literes és 2 darab 25 literes üvegballon. Érd.: 06-27/380386-os telefonszámon lehet. (700/ 10)
Eladó BMW BMW 316i, 1995-ös, jó motorikus állapotban, extrákkal eladó. Irányár: 489.000 forint. Érd.: 06-20/2741454 (701/02)
KONI BT AUTÓSISKOLA VÁC, CSÁNYI KRT. 45. TELEFON: 06-27/316-300, E -MAIL: KONIBT @ DUNAWEB .HU
Int. akkreditációs lajstromszám: AL-0175; felnőttképzési nyilvántartási szám: 12-01204) Gépjárművezetői tanfolyamot indítunk: M, A, B, C1, C, E, D kategóriákban; ezenkívül indul még GKI, ADR, TARGONCA VEZETŐI SZAKKÉPESÍTÉS, EMELŐGÉPKEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, FÖLDMUNKAGÉP-KEZELŐI SZAKKÉPESÍTÉS, MOTORFŰRÉSZ-KEZELŐI SZAKTANFOLYAM.
SZÁMÍTÁSTECHNIKA + SZÁMÍTÁSTECHNIKA: számítógépek egyedi igény szerinti összeállítása, gyártása, javítása, programok telepítése, vírusírtás. Kaphatók: részegységek, kiegészítők, LCD monitorok, nyomtaHALLÓ tók, routerek, webkamerák, egerek, mikrofonok, Mintabolt fejhallgatók, hangfalak, írható CD és DVD leme(VÁC, CSÁNYI KRT. 29/A. zek, memóriák, Flash-Drive-ok. TÁVBESZÉLŐ (2-ES FŐÚT) ÉS IRODATECHNIKA: számológépek, diktaA VÁROS KÖZPONTJÁBAN. fonok, hordozható telefonok 6.290 Ft-tól, normál TELEFON: 27/317-380, papíros faxok: 23.590 Ft-tól, telefon, számítógép, 06-20/931-7380, TV kábelek, csatlakozók, videókábelek-átalakítók. FAX: 27/511-382. Kapható: író-, számoló-, pénztár- és másológépNYITVA TARTÁS: be, nyomtatóba, faxba különféle: eredeti és H-P: 8-17, utángyártott festékszalag, festékpor, tintapatron, SZO.: 8-12 ÓRÁIG lézertoner, utántöltő- másoló-, fotó-, fax-, tekercs, leporelló papírok. SODASTREAM TERMÉKEK: gépek 9.990 Ft-tól, szörpök, SodaStream CO2 patroncsere 2.690 Ft. SZOLGÁLTATÁSOK: lézer toner töltés, bélyegző készítés, telefon és fax javítás, iratok másolása és fűzése, faxok feladása és fogadása. Üzletünk: Lyoness termékpartner. Kedvezmény 7 %. Üzletünkben vásárolhat bankkártyával!
Olvassa Ön is megújúlt honlapunkat! www.vaci-naplo.hu Minden nap a legfrissebb váci hírekkel várjuk! Csak elõfizetõinknek! Kérje - elküldjük! A Váci Napló 2011-es teljes évfolyama CD-re írva PDF-formátumban!
Váci Napló
9
Majdnem Fergetes játékkal vettünk revánsot a rájátszásban elszenvedett vereségért sikerült A végén már örömkézilabdát játszott csapatunk, rá is számoltak a vendégekre KÉZILABDA. Egy játékrésznyi döcögős játék után a folytatásban remek teljesítménnyel ütötte ki ellenfelét az élvonalbeli női kézilabda bajnokság első hazai mérkőzésén csapatunk: Váci NKSE – Fehérvár KC 33-19 (13-12). A felnőttek meccsét megelőző két utánpótlás mérkőzésen a váci ifik 35-27-re, a juniorok 3618-ra nyertek. A nagyok nagyon gyors kézilabdával indítottak, így egyik csapat sem tudott cserélni védekezésből támadásba átmenet. Aztán kiderült, hogy a két hatosfalat védekező együttes közül csak a mieink módosítottak támadásban: Kamper Olíviát Fülöp Andrea váltotta. A mieinknél Klivinyi Kinga a 13. percben állt be. 5-4-es előnyünk után ötperces gólszünetet tartottak a váciak és az addig dobott gólok több mint fele Mayer Szabina nevéhez fűződött. Mindkét oldalon remekeltek a kapusok, majd az első negyedóra végén a hazaiak mestere időkéréssel próbálta meglódítani csapata szekerét. Sok volt a felállásbeli variálás a mieinknél, míg a vendégek edzője a meccs harmadáig csak egyet cserélt. Egy-egy kihagyott hetes sem változtatott azon a tendencián, hogy jobbára az ellenfél vezetett egy góllal. A veszélyes fehérvári Kristina Triscsukot jól semlegesítettük, ugyanakkor a mi jobbszárnyunk teljesen hatástalan volt támadásban. 9-9nél jött a fehérvári időkérés, ám a félidő hajráját három hazai találat nyitotta. (Ezzel alakult ki először kétgólos különbség a csapatok között.) A fordulás után aztán ez is elolvadt és úgy tűnt: nagyon szoros, infarktusos csatára van kilátás. Nos, a csata elmaradt! Köszönhető ez elsősorban a két edző taktikájában megmutatkozó sikernek, illetve teljes ku-
Krisitna Triscsuk. Tartottunk tõle, de le kellett cserélni (fotó: online) darcnak. Az előbbit Gulyás István hajtotta végre, aki a folytatásban két-két játékosát váltogatta támadásban és védekezésben. Egycsapásra összeállt a hazaiak védekezése, míg támadásban Mayer Szabinára való fokozott fehérvári figyelem lehetőséget adott átlövőinknek, illetve a balszélen brillírozó Szádvári Krisztinának a gólszerzésre. Ezzel egyidőben az addig bravúrosan védő Szikora Melinda elfáradt, Triscsukot le kellett cserélni, a vendégek mestere pedig időkérése ellenére sem tudott semmit kitalálni a felpörgő ellenféllel szemben. Egymásután hét (!) váci gólnak tapsolhatott az egyre jobban belelkesülő közönség. A tízgó-
los – rászámolással járó – különbség pedig úgy alakult ki 2414-nél, hogy a Vác 11 találatára csupán egy válasz érkezett. Az oda-vissza kapuscsere sem segített a Fehérváron, ugyanakkor az eksztázisban védő Juhász Edinát váltó Triffa Ágnes és Bíró Blanka is megörvendeztette védéseivel a váci szurkolókat. A megszerzett labdákból a gyors indulások általában góllá nemesedtek és a záró tíz perc kezdetén már minden hazai játékos bizonyítási lehetőséget kapott. A legnagyobb fór éppen a végére alakult ki, így elmondható: a Váci NKSE alaposan visszavágott az elmúlt pontvadászat rájátszásában elszenvedett hazai vereségért. Gulyás István: - Az első játékrészben pontatlanul, idegesen kézilabdáztunk, majd a folytatásra feljavult a teljesítményünk és teljesen megérdemelten nyertünk ekkora különbséggel is. Örülök, hogy akaratban, játékban és taktikában is ellenfelünk fölé nőttünk, megörvendeztetve ezzel lelkes szurkolóinkat. Váci gólszerzők: Szádvári Krisztina 8; Mayer Szabina 6; Kamper Olívia és Klivinyi Kinga 4-4; Tápai Szabina 3 (1), Barján Bianka és Ana Niksics 2-2; Nagy Petra, Mészáros Rea, Szondi Zsófia és Virág Noémi 1-1. A Váci NKSE legközelebb szeptember 21-én pénteken este hatkor Debrecenben lép pályára. (vac.hu)
Váratlan vereség idehaza LABDARÚGÁS. Az NB II Keleti csoportjának 4. fordulójában: Dunakanyar-Vác–Orosháza FC 0–2 (0–2). Vác, 250 néző. Vezette: Pintér Cs. (Huszár, Török K.). Vác: Dombó – Rása, Benke (Papp K., 56.), Páles, Petrezselyem (Gulyás M., 34.) – Kákonyi, Farkas P., Király P., Rusvay – Pap R. (Kelemen P., 63.) – Palásthy N. Vezetőedző: Mózner János. Gólszerző: Végh A. (0–1) a 28., Tóth D. (0–2) a 32. percben Mózner János: – Ezúttal nem játszhattuk a saját játékunkat, mert az ellenfél nem hagyta.
KÉZILABDA. A férfi NB I-ben az első fordulóban: Balatonfüredi KSE – Váci KSE:27-24(1314). Balatonfüred, 400 néző. Vezette: Hargitai I., Markó. Váci KSE: Nagy (k) – Munkácsi 3 (1), Szabó 2, BAJORHEGYI 6, Korsós 3 (1), Nikolicza 3, Császár 1. Csere: Vitáris (k) – Kökény, TYISKOV 2, Pál 3, Szikra 1, Gábori. Edző: Rosta István. Kiállítások: 6, illetve 6 perc. Hétméteresek: 2/2, illetve 3/2. Az eredmény alakulása: 5.perc:4-4; 13. perc: 6-7; 16. perc: 10-7; 20. perc: 10-10; 29. perc: 12-14; 39. perc: 14-18; 48. perc: 19-18; 54. perc: 2120; 59. perc: 23-21. Egyesületünk történetének első NB I-es mérkőzésére készültünk a tavalyi bronzérmes Balatonfüred otthonában. A találkozó nagy iramban kezdődött, mindkét oldalon potyogtak a gólok, a hetedik percben már 6-5-re vezettek a hazaiak. A folytatásban kicsit lassult a tempó és stabilizálódtak a védekezések is, ami nekünk kedvezett és tudatos játékkal, valamint Nagy védéseivel átvettük a vezetést, csak az időntúli hétméteres gátolt meg bennünket abban, hogy kétgólos előnnyel vonuljunk a szünetre. A második játékrész pedig úgy folytatódott, mint egy álom, Bajorhegyi irányításával és góljaival már négygólosra nőtt az előnyünk, az ellenfél sem találta önmagát, úgy tűnt nagy bravúrral indulhat első osztályú tagságunk. Ezt azonban Szatmári kapus meggátolta, hiszen egy negyedórás periódusban szinte mindent védett, míg a fürediek ezalatt megfordították a mérkőzést. Az utolsó percekre emberfogással próbáltuk megzavarni a hazaiakat, de ez már nem segített. Rosta István: - Első mecscsünkön remekül helytálltunk a tavalyi dobogós otthonában. Negyven percig álomszerűen kézilabdáztunk, majd sajnos belefáradtunk a még szokatlan NB I-es tempóba. Azon fogunk dolgozni, hogy később ez ne következzen be. (munkatársunktól)
10
Váci Napló
Lépcsõfutás: idén is váci siker született a tûzoltók versenyén Egyénileg és csapatban is a váci tûzoltók jeleskedtek a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság múlt csütörtökön tartott lépcsõfutó versenyén: átlagosan két perc alatt tették meg a Semmelweis Egyetem budapesti, Nagyvárad téri toronyépületének 18., legfelsõ emeletére vezetõ utat. A váciak nem elõször lettek a legjobbak ebben a különös versenyben. A megyei katasztrófavédelem vezetősége másodszor rendezte meg a hivatásos, a létesítményi, illetve az önkormányzati tűzoltóságok számára a vetélkedőt a munkájukban elengedhetetlen gyorsaság mérésére “nehezített terepen” – mondta az MTI-nek Szabó János igazgatóhelyettes. Míg tavaly Vácott csupán 10 emeletet kellett leküzdeniük a jelentkezőknek, addig idén a Nagyvárad téri torony-
Kiépül a rádi szennyvízhálózat Mintegy 505 millió forintból valósul meg Rád teljes szennyvízelvezetése és -tisztítása, a beruházásnak köszönhetően megszűnik a lakossági szennyvízkezelés okozta környezetszennyezés mondta Edelényi Béla projektmenedzser. A beruházás során 11,5 ezer méter hosszúságú hálózat, valamint egy szennyvíztisztító-telep épül meg a településen, s a fejlesztésnek köszönhetően megszűnnek a szikkasztó-ülepítő gödrök okozta környezetkárosító hatások. A hálózathoz mintegy 580 ingatlan csatlakozik, ami a helyi lakosság több mint kilencven százaléka, közel 1.600 ember. A szennyvízhálózat kiépítése során öt átemelőt helyeznek üzembe, a szennyvíztelep pedig napi százötven köbméter szennyvíz kezelésére képes; a tisztított víz a Gombás-patak rádi ágába kerül mondta a projektmenedzser.
Névnapok
szeptember 11. Teodóra, Igor szeptember 12. Mária szeptember 13. Kornél
“Rendkívüli élményt nyújthatnak a leghétköznapibb dolgok is, ha a megfelelő emberek csinálják őket.” Nicholas Sparks Idõjárás A 18. emeletre most is Farkas Csaba tûzoltó hadnagy ért fel a leggyorsabban. Valamivel több mint két perc kellett neki, hogy felszerelésben felérjen (fotó: szabolcsvonulas.hu) épület legfelső szintje volt a cél az 54 induló számára. Csapatban és egyéniben is a váciak bizonyultak a legjobbnak: a város háromfős tűzoltócsapata együttvéve 6 perc 54 másodperc alatt tette meg a távot, míg egyéniben
a legjobb időt a szintén váci Farkas Csaba tűzoltó hadnagy futotta (tavaly is ő volt a legjobb - a szerk.), aki 2 perc 12 másodperc alatt szaladt fel a 18. emeletre teljes védőfelszerelésben. Gratulálunk a váciaknak! (MTI)
Cím: 2600 Vác, Piac utca 1. Tel.: 27/502-510
NAPPAL: 27 - 29 oC ÉJSZAKA: 12 – 15 oC A jövõ hét elején meleg nyár végi idõ ígérkezik, sok napsütéssel, egyre enyhébb éjszakákkal. Ma napos idõ lesz, csapadék nem várható. Szerdán és csütörtökön már helyenként számíthatunk záporra, zivatarra. A szél idõnként megélénkülhet, zivatarok idején viharos erõsségü is lehet. A hét vicce
Suzanne Collins: Az éhezők viadala Észak-Amerika romjain ma Panem országa, a ragyogó Kapitólium és a tizenkét távoli körzet fekszik. A Kapitólium kegyetlenül bánik Panem lakóival: minden évben, minden körzetből kisorsolnak egy-egy tizenkét és tizennyolc év közötti fiút és lányt, akiknek részt kell venniük Az Éhezők Viadalán. Az életre-halálra zajló küzdelmet élőben közvetíti a tévé. A tizenhat éves Katniss Everdeen egyedül él a húgával és az anyjával a Tizenkettedik Körzetben. Amikor a húgát kisorsolják, Katniss önként jelentkezik helyette a Viadalra, ez pedig felér egy halálos ítélettel. De Katniss már nem először néz farkasszemet a halállal - számára a túlélés a mindennapok része. Ha győzni akar, olyan döntéseket kell hoznia, ahol az életösztön szembe kerül az emberséggel, az élet pedig a szerelemmel. A trilógia második (Futótűz) és harmadik (A kiválasztott) része is 30% kedvezménnyel kapható szeptember végéig! Ára: 3.480 Ft helyett, kedvezményesen 2.435 Ft szeptember 30-ig
Pistike lelkendezve rohan haza a bizonyítványával: - Papa, papa, óriási mázlid van! - Na mesélj! - Képzeld, jövőre nem kell új tankönyveket venned!
Váci Napló
11
Gyógyszerkeresõ az interneten: nézze meg, van-e olcsóbb, talál-e jobbat Érdekes és rendszeresen frissített lehetõséget kínál az érdeklõdõknek az Országos Egészségpénztár honlapja, amelyre a váci Jávorszky Ödön Kórház weboldaláról is át lehet linkelni. A betegek a gyógyszerkeresõ segítségével fontos információkhoz juthatnak, a legtöbb keresésnél – igaz, csak tájékoztató jelleggel – az árakat is feltüntetik. Egy linken a helyettesítõ készítmények listája is lekérhetõ, s lehetõség van a mellékhatásokról is részletes információkat kérni. A gyógyszerkereső segítségével megtudhatja, hogy az ön által szedett, társadalombiztosítási támogatással rendelkező gyógyszer mennyibe kerül, mennyiért juthat hozzá a gyógyszertárban, a kedvezőbb térítési díj eléréséért milyen orvossal érdemes felíratni a gyógyszert. Információt kap arról is, hogy létezik-e kedvezőbb térítési díjú, az ön által szedett gyógyszerrel azonos készítmény, az ön által szedett, a társadalombiztosítási támogatását elvesztett gyógyszert, mely azonos, támogatott gyógyszer-
rel tudja helyettesíteni, az Ön által szedett nem támogatott gyógyszerrel van-e azonos, támogatott gyógyszer – ajánlja az internetes lehetőséget az érdeklődők figyelmébe az OEP. A gyógyszerek támogatása (így térítési díja is) eltérő lehet attól függően, hogy azt a háziorvos vagy szakorvos írja fel. A program erre nézve választási lehetőséget biztosít, illetve figyelmezteti a felhasz-
mogatást és a fizetendő térítési díjat jeleníti meg. Amennyiben a táblázatban színes oszlopokban látja a térítési díjat, a vastag betűvel szedett, zöld színű készítmény a referenciatermék, ami kedvező árú, és biztosan kapható a patikákban. A referenciaterméknél kedvezőbb árú gyógyszerek zöld színűek, a sárga szín a referenciatermékhez viszonyítva legfeljebb 10 száza-
nálót, ha eltérés található a támogatás mértékében. A gyógyszerkereső mind a készítmény nevére, mind hatóanyagára képes keresni és az eredményt listázni. A kiválasztott készítményhez tartozó táblázat a tartalmazott hatóanyag nevét, a készítmények (támogatás nélküli) fogyasztói árát, a gyógyszer napi terápiás költségét, valamint a gyógyszer árához adott társadalombiztosítási tá-
lékkal drágább, míg a piros szín a referenciatermékhez viszonyítva több mint 10 százalékkal drágább készítményeket jelöli – olvasható a tájékoztatóban. A társadalombiztosítási támogatással nem rendelkező gyógyszerek árának nincs hatósági szabályozása, ezért egyelőre a gyógyszerkereső nem tartalmaz a nem támogatott gyógyszerek árára vonatkozó
információkat. “Reméljük, hogy az OEP által fejlesztett gyógyszerkereső a segítségére lesz abban, hogy az önnek legkedvezőbb gyógyszeres kezelésről tájékozódjon. Kérjük, hogy az itt fellelt információkat csupán támpontként kezelje, és mindenképpen egyeztessen kezelőorvosával vagy gyógyszerészével a terápia esetleges módosításairól. Ezt indokolhatja, ha az ön által fogyasztott készítmény piros vagy sárga színnel jelenik meg a keresőben. A további fejlesztéshez az ön kérdéseit, megjegyzéseit, javaslatait is várjuk a
[email protected] email címre, hogy a szolgáltatásunkat mennél inkább a lakossági felhasználók szükségleteihez igazíthassuk. Köszönjük együttműködését” – írják. A váci kórház honlapjáról, a bővített gyógyszerkereső linkről érhető el a dr.info.hu oldalra átirányító másik gyógyszerkereső, amely áttekinthetőbb és könnyen értelmezhető információkat ad az érdeklődőknek. Ezen az oldalon az adatbázisukban található gyógyszerek között tud keresni. Válassza ki a keresett gyógyszer nevét a lenyíló listából vagy adja meg nevének kezdetét és kattintson a KERESÉS gombra – navigálják a polgárt. A portál magáncélú használata térítésmentes. (munkatársunktól)
Minden, ami taxi! Váci Teletaxi! Nálunk már bankkártyával is fizethet!* Keresse autóinkat a Bankkártyával történő Dunakanyar áruháznál! Tel.: 06-27/301-555 *fizetését kérjük, előre jelezze Ü G Y E L E T E K Orvosi ügyelet Vácott az éjszakai orvosi ügyelet a 06-27/620-620/1465-ös melléken hívható hétfõtõl csütörtökig este 7 óra és reggel 7 óra között, illetve pénteken 16 órától hétfõn reggel 7 óráig, helye a váci tüdõgondozó épülete a kórház területén. Vidéki háziorvosi ügyelet (Kosd, Acsa, Csõvár, Püspökhatvan, Galgagyörk, Rád, Penc, Kisnémedi, Püspökszilágy, Szõd, Csörög, Szõdliget, Vácduka, Vácrátót, Váchartyán): hétköznapokon 17 órától másnap reggel 7 óráig. Szombaton, vasárnap és ünnepnapokon, valamint továbbképzési napokon 24 órás, egész nap. Az ügyelet helye: váci mentõállomás, tel.: 06-27/314-862. Mentõk (súlyos esetben): 104.
PATIKÁK A VÁROSBAN Duna Gyógyszertár (TESCO - Deres u. 2. tel.: 501-415, nyitva H-P 9-20, Szo 9-20, V 9-19), Gyöngyvirág (Széchenyi út 3-7. tel.: 303343, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.), Váci Levendula (Sas u. 1/a., tel.: 301-367, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12), Kisváci Szent Gellért (Papp Béla u. 10., tel.: 306-190, 70/411-7820, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-13), Vácz Remete (Magyar utca 3., tel.: 305-997, tel/fax: 305997, nyitva H-P 7.30-19.30, Szo 8-13.00, Alsóvárosi Patika (Zöldfa u.1. tel.: 311-157, nyitva H-P 7.30-19, Szo 8-12.
Váci Napló – megjelenik kedden és pénteken. Fõszerkesztõ: FURUCZ ZOLTÁN (Tel.: 27/305-581). Szerkesztõségi telefon: 27/316-100, fax: 27/305-581. Szerkesztõségi
olvasószolgálat munkanapokon 9 és 15 óra között: Vác, Csányi krt. 45. I. emelet * Levelezési cím: 2601 Vác, Pf 64. Interneten levelezés:
[email protected] Kiadja a Proxa Kereskedelmi és Szolgáltató Kft, 2167 Vácduka, Petõfi S. u. 28. Felelõs kiadó: a kft vezetõje. Nyomtatás: Dunapress Multimédia Bt. Felelõs vezetõ: a kiadó vezetõje. Terjeszti a Lapker Zrt, a Posta és a kiadó. Elõfizethetõ a hírlapkézbesítõnél és a kiadónál, megvásárolható az újságárusoknál. Elõfizetési díj: egy hónapra 1085 forint, negyedévre 3255 forint. (x) = fizetetett közlemény. HU ISSN 1216-4313.
12
Váci Napló
Színház, Zorán, Stand Up, filmek peljük. Talán méltóbb nyitánya nem is lehetne az idei Őszi Művészeti Heteknek, mint a Váci Szimfonikus Zenekar hangversenye, melyen Schubert, Rossini és Mendelsohn szerzemények csendülnek fel. Egy másik neves komponista, Claude-Achille Debussy százötven évvel ezelőtt született. Ismert helyi előadók (Cs. Nagy Ildikó, Huszár Anita, Várayné Szűcs Katalin, Váray László, Fodorné Kerékgyártó Csilla és Fazekas László) előadásában Debussy és Bartók művek hangoznak el egy kamarazenei esten. Bráda Tibor festőművész és néhány lelkes, művészetet kedvelő, "civil" ember kezdeményezésére 2002-től ünneplik hazánkban a Magyar Festészet Napját. A jeles napot azért tart-
ben fergetegesnek ígérkező operett-gálát ad elő Vácott, a jeles nap kapcsán. Optimistán bele a reménytelenségbe - ez már Dörner György színész önálló estjének a címe. A színházi előadásokat kedvelők egyébként több este is változatos, színvonalas produkciókat tekinthetnek meg. Ronald Harwood: A nagy négyes című darabjában Benedek Miklóst, Vári Évát, Molnár Piroskát és Szacsvay Lászlót láthatja a közönség. A Sziget Színház előadásában az ismert Kypling-mű: A Dzsungel könyve című musical darab elevenedik meg. A Fónay Márta - HUMÁNIA - Drámai Műhely (új nevén: Váci Dunakanyar Színház) előadásában mutatják be a Pál utcai fiúk című Molnár Ferenc
ve az Ezeregyéjszaka meséi. A Megasztár 5. szériájának legfiatalabb döntőse, Patai Anna főszereplésével pedig a Bőröndmese című mesemusical látható. A nézők egy tíz éves kislány kalandjait ismerhetik meg egy csodabőrönddel és egy igazi cirkuszi kiskutyával. Csintekerintő címmel pedig Bognár Szilvia népdalénekes mutatja be gyermekkoncertjét. Saját szerzemények, népdalfeldolgozások mellett Kányádi Sándor, Weöres Sándor, Hajnal Anna és Nagy László megzenésített költeményei is felcsendülnek az énekesnő, továbbá a hazai jazz, népzenei, illetve világzenei produkciók neves előadóiból verbuvált csapata előadásában. A kétnapos, Váci Ifjúsági Napok című programmal kifejezetten az ifjú korosztályt kívánja megszólítani a kulturális intézmény. Filmvetítések, vetélkedők, kiállítások és természetesen koncertek várják a fiatalokat. Elsőként Fejős Éva, a Nők Lapja közismert újságírója tart író-olvasó talál-
ják október 18-án, mert ekkor van Szent Lukács névnapja, aki évszázadok óta a festők és orvosok védőszentje. A kortárs képzőművészet kedvelői Makrai Adél ifjú festőművész alkotásaiban gyönyörködhetnek a Madách Imre Művelődési Központ emeleti galériájában. Az őszi hónapokban nyílik még Nagy Csaba, Potyó Imre és Stefanik József természetfotósok közös tárlata, Juhász András fafaragó iparművész, valamint a harminc éve alakult Nagymarosi Képzőművészeti Egyesület kiállítása. Két ismert operett-szerző, Kálmán Imre és Lehár Ferenc sorsa összefonódik az október 24-i nappal. Az előbbi ezen a napon született, százharminc esztendeje, míg utóbbi e napon hunyt el. Vác város díszpolgára, Kalocsai Zsuzsa, valamint Teremi Trixi, Bozsó József, Fischl Mónika és Vadász Dániel a Farkas Pál vezette Váci Szimfonikus Zenekar kíséreté-
művet. A tizenöt éve alakult helyi társulat így emlékezik meg a hatvan esztendővel ezelőtt elhunyt íróról. A hazánkban egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Stand Up Comedy műfaj jeles képviselőivel rendszeresen találkozhat a helyi publikum. Novemberben Kőhalmi Zoltán és Hajdú Balázs gondoskodik a vidámságról. A neves, Kossuthdíjas művész, Sztevanovity Zorán Körtánc-Kóló című lemezét mutatja be állandó kíséretében november végén. A fiatalokra és a gyermekekre is gondoltak a szervezők a repertoár összeállításában. Folytatódik a népszerű filmklub, melyben olyan népszerű rajzfilmek, családi filmek kerülnek terítékre, mint a Táncoló talpak második, illetve a Madagaszkár harmadik része, vagy A leleményes Hugó című kalandfilm. Bábszínházi előadás keretében ismerhetik meg a gyerekek Tengerecki Pál történetét, illet-
kozót a diákoknak. A Maszkura és a Tücsökraj mellett a Megasztár legutóbbi szériájának döntősével, a váci Kullai Tímeával és zenekarával, az All About-tal is találkozhatnak a fiatalok. Az esten meglepetés, Megasztáros vendégeket is láthat a publikum. Elsősorban a 10-20 év közötti ifjú hölgyek és urak számára örömhír, hogy a Csillag Születik történetének legsikeresebb csapata, a Quantum XXL egy fergeteges táncshowal szórakoztatja a közönséget. Az esten a fennállásának tízedik évfordulóját ünneplő, Steidl Anita vezette Tini Dance Team is közreműködik. A kínálatnak ezzel közel sincs vége, de a felsorolt előadók arról tanúskodnak, hogy a műfaji sokszínűség ezúttal is jellemzi az őszi fesztivált. A programokra belépőjegyek a Madách Imre Művelődési Központ jegypénztárában szeptember 5étől kaphatók.Bővebb információk: www.mimk.vac.hu
Őszi Művészeti Hetek Vácon kilencedszer Az idõjáráson ugyan még nem észlelhetõ, de a naptáron és az iskolatáskát cipelõ diákokon már látszik annak a jele, hogy itt az õsz. Az oktatási intézmények mellett mindenhol visszaáll az élet a "normál kerékvágásba" a nyári szabadságolások után. A váci Madách Imre Mûvelõdési Központban sincs ez másként, ahol a héten kezdték árusítani a belépõjegyeket az október elsején kezdõdõ és november 30-ig tartó Õszi Mûvészeti Hetek rendezvényeire. A város és a környékbeli településeken élők mindennapjaiban meghatározó szerepet játszó kulturális központ munkatársai már hónapokkal ezelőtt összeállították az őszi programkínálatot, hogy a zord, hideg esték is kellemes kikapcsolódással, értékes produkciók megtekintésével teljen. Az igényesség és a műfaji sokszínűség ez alkalommal is jellemzi - nevéhez méltó módon - a művészeti heteket. Komoly- és könnyűzenei koncertek, kiállítások, színházi előadások, különféle gyermekprogramok, magyar nóta és kabaré egyaránt szerepel a programözönben. A kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő fesztivál során is nagy hangsúlyt kapnak jeles évfordulók, világnapok, továbbá a "csak" magyar kultúra szempontjából emlékezetes dátumok. Az Idősek Világnapjáról és a Zene világnapjáról (mindkettő október elseje), a Magyar Festészet Napjáról (október 18.) valamint a Magyar Operett Napjáról (október 24.) is megemlékezik az intézmény. Az Idősek Világnapja apropóján a Nyugdíjasklubok és az Idősek Életet az Éveknek Országos Szövetség Pest Megyei Szervezetének rendezésében lesz megyei ünnepség Vácon. Gergely Róbert nosztalgikus pódium előadásán pedig a fiatalon elhunyt énekes, szövegíró Szécsi Pálra gondol vissza. A Zene Világnapját Yehudi Menuhin világhírű kezdeményezésére és javaslatára 1975-től minden év október elsején ünne-