70 év igehirdetéseiből Jubileumi év – Kispest-Rózsatér 70 éves – 1944-2014
SZABAD LEHETSZ Elhangzott a Kispest-Rózsatéri Gyülekezetben
1960 - Nagypéntek Igehirdető: Ablonczy Dániel Lk 23,33-49 / Ézs 53,2-7 „A mi vétkeink miatt kapott sebeket, bűneink miatt törték össze. Ő bűnhődött, hogy nekünk békességünk legyen.”
A nagypénteki történet eseményei sodró erővel peregnek a Golgota felé. Aki ott gyötrődött a getsemánei éjszakában, el kellett fogni, meg kellett rágalmazni, azután elítélni, végül kivégezni. Ennek a pörgő eseménysornak az utolsó szakaszánál tartunk. Az ítélet kész, rá van ütve a jóváhagyás pecsétje, most már csak a kivégzés, a végrehajtás van hátra. Már ott vannak a Koponyák hegyén, Jézust, az elítéltet ráhelyezik a keresztre, átszegezik, s keresztet felállítják. És tart a szenvedés addig, amíg utolsó szót nem mond, az „Elvégeztetett!”-ig. Közben szenvedések borzalma, utálat, és minden, amit elképzelni sem tudunk. Valamennyi között is a legszomorúbb: úgy hal meg, mint a gonosztevők, mint egy a gonosztevők közül! Először is azért, mert olyan halált szánnak neki, amit csak a legnagyobb bűnösöknek szoktak adni. Másodszor azért, mert külső jel is vall erről, vele együtt aznap még két gonosztevőt is keresztre feszítettek. Őt ezek között is középre állítva. Gonoszok között főhelyre! Amikor Jézusra nézünk, elkerülhetetlenül eszünkbe villan: „Utált, és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfija, betegség ismerője…” Most minden szégyen rajta van. Minden csúfság, gonoszság, vétek ott van rajta. És ebben az a félelmetes, ugyanakkor mégis vigasztaló, hogy nem csak jelképesen van így, hanem valóságosan így van! Jézus Krisztus valóban pellengérre állított gonosztevő ott. Nem önmagáért, hanem a többi gonosztevőért. Ő elítélt gonosztevő, de nem a saját vétkéért, hanem másokért. És ez azt jelenti, hogy őt azért számolták a gonosztevők közé, mert rajta, benne büntették meg a mások vétkeit is – bár tudatlanul. Az a sok hazugság, indulat, különféle gerjedelem, átkos beszéd, sokféle hamisság, rosszindulat, káröröm, mások becsületének rablása, amit az
ember valaha is elkövetett, amit te és én tettünk, azok mind rajta vannak. Milyen jó lenne, ha volna hozzá szíved, legalább Nagypénteken belegondolni ennek szörnyűségébe. Sokat hazudtál? Az most ott van rajta. Önző voltál? Ott van Jézuson. Embereket félrevezettél? Most rajta veszik meg. Gúnyolódtál, hazudtál, haragudtál, másokat felingereltél? Igen, ezek mind Krisztuson vannak. Őrá nehezednek. Miattad, helyetted, érted. A csúnya szájú ember, az indulatos ember, az önző ember, az összeférhetetlen, a gyűlölködő és szeretetlen, a parázna, ott van mind, mint fő-fő gonosztevő a kereszten megfeszítve, szögekkel odaszögezve. Megostorozva és megköpdösve. Nem szép a keresztre feszített Jézus. Nem csak a véraláfutások miatt, a töviskorona által okozott sebe miatt, a benne lévő bűneink valósága miatt. De jó lenne egyszer, legalább egyszer úgy nézni önmagadra, hogy ott látnád magadat a kereszten. Megfeszítve a nyelved miatt, a cselekedeteid miatt, a magatartásod miatt, az életed miatt. Látnád magadat vergődve az ő helyén! És fájna, de jó lenne, ha egyszer megrázna téged a kereszt! De jó lenne, ha egyszer igazán komolyan vennéd: helyettem, miattam, értem. Megcsúfolt lett és utálatos, mert engem utálnak ott és rugdosnak őbenne. Igen, fájdalmas dolog a golgotai kereszt. Legalábbis annak, aki megértette benne, hogy ő van ott a kereszten. Jézus csak őhelyette van ott. Akinek a kereszt egyszer ilyen látomássá lett, annak egyúttal a kereszt vigasztalássá is lett… Mert aki egyszer átérezte a szíve mélyén, hogy bűneinek büntetése Jézuson van, az az ember megszabadul vétkéből. Azt feloldozza Isten Lelke. Annak minden terhét feloldja, és szabaddá teszi. Olyan jó, hogy visszanézve az ember történelme útján, annyi sok embert gyógyított meg a kereszt. És annyi sok embert oldozott fel, tett örvendezővé. Az elvállalt utálat szabaddá tette az utat azok előtt, akik hittek Jézus Krisztusban. Milyen jó lenne, ha már te is odatartozhatnál a bocsánatot nyert bűnösök közé, a felszabadítottak közé. Ezen az estén annak az ígéretét helyezte el Isten az igehirdetésben, hogy te is szabad lehetsz! Mozdulj ki hát abból a közömbösségből, amivel a bűneid miatt telve vagy. Nagypéntek iszonyata, a kereszt fájdalma mozdítson ki! És ne hagyjon nyugodni addig, amíg el nem intézed életed terhét, Jézuson meg nem látod azt. Akkor szabad lehetsz, újjászül Isten Lelke, és te is a boldogok családjába tartozol. A gonosztevők közé számlált Krisztus ezt akarja. Ezért halt meg és ezért szenvedett. Róla ezért érdemes beszélni, még 1960-ban is. Nem emlékezésből, nem tisztességből, hanem hogy
gyógyítson ma is. Ha nem gyógyíthat, akkor nem is szükséges itt lennie. Ha sebeidet nem orvosolhatja, akkor idegen vagy számára. Jól értsük meg Jézust: sohasem akarta, hogy őt sajnáljuk, nem igényli ezt, nincs szüksége szánakozó könnyeidre, ő szeretetből tette azt, amit tett, és a szeretet sohasem sajnálni való. Isten irgalmából végezte a maga csodálatos küldetését. A golgotai kereszten szenvedő nem arra való, hogy együtt érző könnyeket fakasszon, őt ne sajnáljátok! Ő Úr Krisztus! Ül az Isten jobbja felől, eljön majd ítélni eleveneket és holtakat. Köztük majd téged is. Krisztus nem sajnálni való Krisztus. Nem is lesz már soha. A gonosztevők közé számláltatása és helyezése az én számlám és a te számlád, az ember számlája, a mi rovásunk. És mert ő elvállalta a te vétkeidet és azoknak ítéletét, amiket tettél életedben, ezzel akkor használ neked, ha a vétkeket te magad is kiveheted az életedből. Jézuson nem sajnálkozni kell, őt fel kell használni a megtérés és újjászületés ígéretére nézve. Nagypénteken nem a Jézust siratók csinálják jól a dolgukat, hanem azok, akik Jézus Krisztus nevében, az ő keresztjéért és szenvedéséért merik kérni Isten bocsánatát. Ő még ott, a kereszten, meggörnyedten, elkínzottan is gyógyít, sőt, ott gyógyít igazán. Figyeljük csak meg, még alig szegezik fel a fára, máris imádkozik: „Bocsáss meg nékik, mert nem tudják mit cselekednek!” Azokért aggódik a szíve, akik ott a maguk bűnében csúfolódnak a kereszt tövében. Fáj értük a szíve, neki, a megfeszítettnek, neki, a csúfoltnak, ezekért a szerencsétlenekért, mert jól tudja, hogy miben vannak és mit csinálnak. Bár ők nem tudják, hogy mit tesznek. Fáj a szíve értük. Ott a kereszten végtelen szeretetével értük imádkozik. Imádkozik az emberért, értem, aki haragra gerjedek, aki kész vagyok irigykedni, aki tudok másokat gyűlölni: értem imádkozik. Aki nem hiszek Istenben, és szomorkodom és kétségbeesem a dolgaim felett, kapkodok és izgulok. Értem imádkozik, aki futok, kapkodok, könyökölök, hogy valamiről le ne maradjak, akár másokon keresztül is. Mert arra gondol, amire én nem tudtam gondolni: „Ember, még ma éjjel elkérik a lelkedet!” És amiért futottál, kié lesz? Meggyötörve és megkínzottan, ott a kereszten értem és értünk imádkozott, hogy megnyugvó és megpihent lehessen az életünk, több reménységgel, örömmel. Hogy elkerülje házunkat a szomorúság, a csüggedés, maga a bűn. Ott a kereszten szolgál Jézus. Még gonosztévő társa felé is. Feloldoz, irgalmat gyakorol, szeret. Egy latort is. Nem utálja, nem mondja, hogy ne nézz rám, bánt a tekinteted, irtózom tőled. Nem mondja neki, mint ahogy nem mondja nekem sem. Akivel találkozott, nem mondta senkinek sem, hogy irtózom tőled, mert bűnös vagy. Ne töröld belém a kezed, a szemed, vidd innen a szíved, nem kellesz
nekem. Nem mondja! Ott a kereszten sem mondta, pedig ráöntötte az emberiség a maga szennyét. Isten Fia drága, szent alakjára, megfertőzte, bemocskolta, utálatossá tette, és mégsem utasít el Jézus. Ott a Golgotán egy szenvedő lator, gonosztevő megemlékezett az ő Istenéről, és visszatért, mint tékozló fiú, az Atyjához. Vágya támadt, hogy kilépjen eddigi életéből, és Isten gyermeke legyen. A nagypénteki emlékezés értéke abban van, hogy előttünk is megnyitja a visszatérés útját. Minket is szembefordít bűneinkkel és felkészít az üdvösségre. Most is, így, és ezért emlékezzünk! Ámen
70 év igehirdetéseiből Jubileumi év – Kispest-Rózsatér 70 éves – 1944-2014
AZ IGEHIRDETÉS ÉS A HASZON Elhangzott a Kispest-Rózsatéri gyülekezetben
1964 - január első vasárnapja Igehirdető: Ablonczy Dániel Mt 13,18-23 / Mt 13,12
„Mert akinek van, annak adatik és bővelkedik,
akinek pedig nincs, attól az is elvétetik, amije van.”
Kétségtelen, hogy ez a példázat az igehirdetés eredményességéről és haszontalanságáról beszél. Azt vizsgálja, mikor válik lelki haszonná a meghallgatott ige. Az új év elején időszerű erről a lelki haszonról beszélni. Mi lehet az igehirdetés haszna? És egyáltalán, hogyan lehet ezt a kettőt összekapcsolni, az igehirdetést és a hasznot? A haszon ugyanis egy világi és reális dolog. Sokat gondolunk vele világi viszonylatban, mert az ember törekvéseinek ez az alapja, ez ad ösztönzést munkájának. De lelki vonalon már nem így van. Itt már szemérmesek vagyunk! Nem igen szoktunk mérleget csinálni, hogy mennyi hasznot hozott igehallgatásunk. Ez nem helyes! Isten a lelki haszonra nagyon komolyan gondol, és egyszer majd számon kéri a nekünk nyújtott javaknak helyes felhasználását. Nem szereti, ha mi ezt nem vesszük figyelembe. Most tehát azt fogjuk vizsgálni, hogyan viszonyulunk mi az ige hasznához? Erről éppen református templomban lehet, és kell is beszélni, mert nálunk az igehirdetés az istentiszteletnek a központja, a magja. Az Isten igéjét mi, református hallgatók haszonnal kell, hogy forgassuk, és ezért kell, hogy legyenek gyümölcsök. Ez az ige tehát főképpen minket, református templomjárókat érint. Nem véletlenül mondtam, hogy „templomjárók”, mert pontosan ezekhez szól a példázat. A hallgatókhoz, akik most itt ülnek a templomban, és hallgatják az igét. A példázat a hallgatóknak négy csoportját különbözteti meg. Vegyük sorra ezeket. 1. „És vetés közben némely mag az útfélre esett, aztán jöttek a madarak, és felkapkodták.”
Ebbe a csoportba azok tartoznak, akik teljesen haszon nélkül hallgatják az igét. A mag az útszélre esett, ez természetesen teljesen haszontalan a magvetés számára. Az útszél poros, kemény, kitaposott, nem megmunkált föld. Ha nem kapdosnák fel az égi madarak a magot, akkor sem teremne, mert nem jut a földbe. Lehetséges az, hogy templomba járó embernek a szíve ilyen „útszél” legyen? Ezt valóban nehéz elképzelni. De mégis valóság. Döbbenetes valóság! Eljön a Gonosz és elkapkodja a magot. Ez történik sajnos, eléggé gyakran, bizonyára itt is. Jó volna levizsgáztatni titeket, akik hallgattátok az igét az előző esztendőben, mit tartottatok meg abból, amit hallottatok?! Nincs helye ilyen vallatásnak, de nagyon jó volna, ha utána gondolnátok, mit tartottatok meg, mire emlékeztek? Gyakorlatilag mi maradt meg a szívedben, ha az életben nehéz helyzetbe kerülsz, mi jut eszedbe? Használod te a hallott igét? Élsz belőle? Mert egyedül csak ez a haszon. Ha nem, akkor bizony a te lelked is „útszél”. Az igét elkapkodták az ég madarai. Mik ezek az égi madarak? A szétszóródó figyelem, és a feledékenység. Sokan védelmezik magukat azzal, hogy ők már feledékenyek. De ugyanezek az emberek, úgy általában kint a világban, nem szoktak megfeledkezni azokról a dolgokról, amit lényegesnek és fontosnak tartanak. Például nem felejtenek el enni és aludni, felöltözni, munkába menni. Félelmetes szó a feledékenység, ha valóban mindenben feledékenyek lennénk, nem tudnánk helytállni, nem tudnánk boldogulni. Ha nem az élet alapvetően fontos szükségleteit vesszük, de pl. nem felejtjük el, hogy valahová meg vagyunk hívva. Kint a világban bizony figyelmesebbek vagyunk, mint itt a templomban, mert itt nem érezzük olyan határozottan, hogy a figyelmetlenség következtében kárt fogunk vallani. Jól tudjátok, hogy a világ dolgairól nem lehet elfeledkezni. Csak az Isten dolgairól lehet? Mert mire kell a legnagyobb figyelemmel, egész szívünkkel figyelni? Az Isten szavára kell az egész valónkat, szívünket beállítani. Gondoljátok meg, hogy annak az Istennek nem figyeljük meg a szavát, akinek olyan nagyon mélyre kellett szállania, ide közénk kellett magát megaláznia, hogy elmondhassa nekünk mondanivalóját. Döbbenetesen keveset tudunk a Bibliáról. A következő évre nem tudok nektek nagyobbat és jobbat kívánni, mint teljesebb, odaadóbb figyelmet az ige hallgatásához. 2. „Mások sziklás helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben, de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak.”
Mi itt a baj? Hogy köves a talaj. Miben lehet köves az emberi szív? A példázat azt mondja: hallja az igét, és örömmel fogadja, de nyomorúság idején nem gondol vele. Tehát olyan esetről van szó, amikor valaki nagy figyelemmel hallgatja az igét, a szívével is figyel, teljesen tudatában van annak, hogy jól meg kell értenie és jegyeznie Isten szavát: kifejezetten azért hallgat, mert az igében keresi és találja az eligazítást. Nagy értékű hallgatóról van itt szó, olyanról, amilyenből nincs sok. És mégis baj van. Az elfogadott ige alkalmazásában és a vele való éléssel van baj. Jól értsük meg, arról van itt szó, hogy az ige egészen a tudatunkig, a szívünkig hatol, és mégis ha valami nehézségbe ütközik az alkalmazása, akkor már baj van. Azt mondja az ige, hogy nincs gyökér, és ha a nap rásüt, hamar elszárad. Az ilyen ember örömmel befogadja az igét, de nem lesz eggyé vele. Ez ugyanis csak akkor történik meg, ha a hallgatást követi a tett, a cselekedet. Pl. valaki jól megértette az igéből, hogy igazat mondani kötelesség. El is fogadja, hogy ez így jó, és így kell tenni. De ha a főnöknek egy olyan igazságot kell elmondani, aminek elmondása után ő előnytelen helyzetbe kerülne, akkor már jobbnak látja elhallgatni az igazságot. Szóval: elvben elfogadta, de gyakorlatilag csak akkor alkalmazza, ha ebből semmi kára nem származik. Az ilyen ember az esze után megy. Az ige magva elsikkad, és hiába okozott nagy örömöt és boldogságot, annyira, hogy még tovább is adta másoknak, gyönyörködött az igében, de nincs gyümölcse az igehirdetésnek. A haszon itt is elmaradt. Nincs értelme a hallgatásnak, mert a gyönyörködés gyümölcs nélkül értelmetlen. Ilyen esetben a megértett és szívünkbe fogadott ige értelmetlenné és haszontalanná válik. Hallod az ige szavát a szeretetről, hogy a szeretet hosszútűrő, mindent elfedez, irgalmas, kegyelmes, soha el nem fogy…. S adott esetben mégsem vagy képes bocsánatot kérni, mert félted tekintélyed. 3. „Mások tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották őket.” A mezőgazdaság mindenféle termelési ágában a legveszedelmesebb ellenség a gyom. Mindenütt ott van, ahol a vetés. Nem vetik, és mégis kikel, és gyorsabban nő, mint a vetés, elszívja attól a tápláló nedveket. Gondozni sem kell, mégis egyre nő, sőt ha még kimondottan irtják, akkor is újra nő, mert a gyom élelmes és igénytelen. Erről a gyomról van itt szó. Ez a legveszedelmesebb a hívő emberre nézve. Mert itt már arról van szó,
hogy örömmel vettük az igét, és az már meg is gyökeresedett, és nem tud tovább fejlődni. Nem tud gyümölcsöt hozni, mert elnyomja, vagy esetleg meg is öli a gyom, a lelki gyom. Mert sok van ebből is, terem magától, vetés nélkül. Ahol vetés van, ott gyom is van! Sőt! Egy jól előkészített földben is van! Ott burjánzik, él és virul. Jól érzi magát. Ez a sokféle, állandóan újra és újra kikelő és növekedő gyom jelenti a legnagyobb veszedelmet a hívő ember lelkének! Rengeteg van belőle. Szinte el sem lehet sorolni. Csak néhányat emlékeztetőül: a világ gondjai, a gazdagság csalárdsága, a testi kívánság, a pénz szeretete, a dicsekedés, a gőg, az önhittség, a túlzott önbizalom, a magabiztosság és még sorolhatnám… Minden olyan esetben, amikor valami szellemi, lelki vagy fizikai dolog fölébe nő az Istennek, elfojtja, megöli az igét bennünk. Sok példát sorolhatnék fel idevonatkozóan, egyet említek. Ismertem valakit, aki gyönyörködött az igében, szerette, továbbadta, Isten közelében érezte magát. Úgy érezte, Isten oltalma alatt van. Megházasodott, gyermekei lettek, úgy tűnt, valóban boldog. Élete különben is jól fejlődött. Világi síkon is jól haladt. Anyagiakban sem volt hiány. Mindaddig így volt, amíg nem találkozott egy nővel, és ő foglalta el az első helyet a szívében. Ez a gyom nagyra nőtt benne, nagyobbra, mint Isten, és megölte az igét. Nem is vágyódott már utána. Elmaradt a templomból, elhagyta feleségét, gyermekeit… Semmivel sem törődött, ment a vágyai után… és elveszett ember lett, mert az igét megfojtotta, és lelkében ezután minden helyet elfoglalt a gyom. Ilyen veszedelmes, halálosan, végzetesen nagy ellensége az igének a lelki gyom. Ilyen megrázó, tragikus eseteket vég nélkül lehetne sorolni. Bizony nagyon sokszor van, hogy a szívünk „útszél”, hogy a szívünk „köves”. A legszomorúbb, hogy van úgy, még a gyümölcsöt is megteremjük, s azután jön a gyom, és mindent túlnő, megöl, s minden jó meghal bennünk. Jön a gyom, és elvész a termés. Ha a termelőszövetkezeteink annyi termést hoznának, mint amennyi termés van az igehirdetésből, akkor bizony már régen éhen haltunk volna. Kérem az Isten, hogy vegyen ki titeket azok közül, akiknek a szívében az ige „útszélre”, „köves”, vagy „gyomos” talajba hull. Legyen a ti szívetek jó föld, jó talaj, hogy teremjen száz, vagy hatvan, vagy harminc annyit. Ámen
