A Vidanet Zrt. 2014/6. évi készülékértékesítési akciójának hivatalos szabályzata Az akcióban részt vevő készülékek listája, illetve ára 2014. szeptember 1-jével, 2014. november 1-jével, 2015. február 9-ével, 2015. április 7-ével, 2015. április 28-ával, 2015. június 8-ával, 2015. július 9-ével, július 14-ével, augusztus 4-ével, augusztus 19-ével, 2015. szeptember 1-jével, 2015. november 2-ával, majd 2016. január 1-jével módosításra került. 1.
Az akció szervezője Vidanet Zrt. 9024 Győr, Orgona u.10.
2.
Az akció időtartama 2014. június 2. – visszavonásig. Utoljára módosítva: 2016. január 1.
3.
Az akcióban való részvétel feltételei a) Az Általános Szerződési Feltételek általános rendelkezéseinek való megfelelés. b) Az akcióban az ÁSZF 1-es számú mellékletében rögzített szolgáltatási területeken élők vehetnek részt. c) Az akcióban nem vehet részt az, akinek a szolgáltatási címén az elmúlt hat hónapban nem volt élő Vidanet kábeltévé-, internet- vagy telefon-előfizetés. d) Az akció nem vonatkozik azon ügyfelekre, akiknek az igénybejelentés pillanatában az egyenlegük díjtartozást mutat. e) Az akcióban nem vehet részt az, akinek az elmúlt hat hónapban akár egyetlen alkalommal volt 30 napnál nagyobb késedelme a számlabefizetésnél. f) Az akció igénybevételéhez Vidanet jogosult az ügyfél hitelképességét előzetesen megvizsgálni. g) Az akció kizárólag személyes ügyfélszolgálatunkon vehető igénybe, kivéve a Lenovo Adam tablet A7-10F és Lenovo A328 fekete okostelefon készülékek esetében. h) Az akcióban részt vevő ügyfelek a részletfizetési időszak alatt nem mondhatják fel és nem szüneteltethetik Vidanet-szolgáltatásukat. i) Egy vételi helyen csak egy készülék rendelhető. j) Az ajánlat nem vonható össze a Vidanet korábbi eszközértékesítési (tv, tab, e-könyv olvasó) akcióival.
4. Az akció tartalma Az akció keretében a Vidanet-ügyfeleknek lehetőségük van különböző készülékek kedvezményes vásárlására 12, illetve 24 hónapos, kamatmentes részletfizetési konstrukció keretében. A választott készülék kezdőrészletét az ügyfél a számla kiállításakor köteles az ügyfélszolgálatosnak megfizetni. Vidanet-ügyfél: Vidanet-ügyfélnek minősül, akinek a szolgáltatási címén az elmúlt hat hónapban volt élő Vidanet kábeltévé-, internet- vagy telefon-előfizetés.
[email protected]
1203
9002 Győr, Pf. 16
Az akcióban értékesített készülékek kedvezményes árai: A Vidanet-ügyfelek a táblázatban foglalt árakon és feltételekkel vásárolhatják meg az ajánlatban részt vevő készülékeket. Készülék neve
Készülék típusa
Kezdőrészlet
Amazon Kindle 6, fekete e-book olvasó (6", wifi, 4GB) X-Box 360 500GB +1 db aktuális játék JBL GO hordozható bluetooth hangszóró és kihangosító TABLETEK Lenovo Adam tablet A7-10F (7”, 1024x600 IPS, 1,3GHz MediaTek QuadCore processzor, 1GB DDR2 RAM, 8GB flash, Android 4.4 KK, MicroSD, WiFi, Bluetooth) Lenovo Yoga Tablet 2 (Intel Atom, 2GB memória, 16GB háttértár, 8,0” kijelző, 1920x1200 WUXGA, Android KitKat 4.4) OKOSTELEFONOK Lenovo A2010 fekete okostelefon (négymagos processzor, 4,5”, 480x854 kijelző, 5 Mp beépített kamera, 8 GB belső tárhely) Lenovo S90 okostelefon (1.2GHz Quad Core, Android KitKat 4.4, 5” kijelző 1280x720, 32GB belső tárhely, 2GB memória) NOTEBOOKOK Lenovo IdeaPad Yoga 300 (Intel Celeron Dual Core, 2GB RAM, 64GB SSD, 11,6” HD Touch kijelző, WiFi, Bluetooth, Windows 10) Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i3 processzor, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6” HD kijelző, Linux) Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i3 processzor, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6” HD kijelző, Windows)
e-könyv olvasó játékkonzol hangszóró és kihangosító
0 Ft 19 900 Ft
Törlesztés hossza (hó) 12 24
0 Ft
[email protected]
1203
Havi részlet
Ár összesen
2 600 Ft 2 800 Ft
31 200 Ft 87 100 Ft
12
1300 Ft
15 600 Ft
0 Ft
12
2 600 Ft
31 200 Ft
19 900 Ft
24
2 900 Ft
89 500 Ft
0 Ft
12
2 600 Ft
31 200 Ft
19 900 Ft
24
3 100 Ft
94 300 Ft
24 900 Ft
24
3 700 Ft
113 700 Ft
34 900 Ft
24
4 200 Ft
135 700 Ft
34 900 Ft
24
5 200 Ft
159 700 Ft
tablet
tablet
okostelefon
okostelefon
notebook
notebook notebook
9002 Győr, Pf. 16
Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i5 processzor, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6” HD kijelző, nVidia 2GB video, Linux) Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i5 processzor, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6” HD kijelző, nVidia 2GB video, Windows) Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i7 processzor, 8GB RAM, 1000GB HDD, 15,6" HD kijelző, nVidia 920 4GB videokártya, Linux) Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i7 processzor, 8GB RAM, 1000GB HDD, 15,6" HD kijelző, nVidia 920 4GB videokártya, Windows 8) TELEVÍZIÓK LG 32LF5610 LG 32LF5800 LG 42LF652V LG 49LF632V Samsung UE32J5500 Samsung UE40J6300 Samsung UE48J5500 HÁZTARTÁSI GÉPEK Bosch MSM6B500 botmixer Bosch GSR 1000 akkus fúrócsavarozó Bosch BSG6B111 hálózati porszívó Bosch MCM 4100 konyhai robotgép Bosch MUM 4427 robotgép Kaercher WV 50 Plus ablaktisztító Oral-B elektromos fogkefe
[email protected]
1203
notebook 39 900 Ft
24
5 500 Ft
171 900 Ft
39 900 Ft
24
6 500 Ft
195 900 Ft
49 900 Ft
24
7 700 Ft
234 700 Ft
49 900 Ft
24
8 700 Ft
258 700 Ft
0 Ft 0 Ft 39 900 Ft 44 900 Ft 0 Ft 39 900 Ft 39 900 Ft
24 24 24 24 24 24 24
3 900 Ft 4 800 Ft 5 900 Ft 6 400 Ft 4 800 Ft 6 100 Ft 6 300 Ft
93 600 Ft 115 200 Ft 181 500 Ft 198 500 Ft 115 200 Ft 186 300 Ft 191 100 Ft
0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft 0 Ft
12 12 12 12 12 12 12
1 300 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 2 500 Ft 1300 Ft
15 600 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 30 000 Ft 15 600 Ft
notebook
notebook
notebook
tévékészülék tévékészülék tévékészülék tévékészülék tévékészülék tévékészülék tévékészülék botmixer akkus fúrócsavarozó hálózati porszívó konyhai robotgép konyhai robotgép ablaktisztító elektromos fogkefe
9002 Győr, Pf. 16
Az akcióban részt vevő készülékek:
Amazon Kindle, fekete e-book olvasó (6", E-Ink, Wifi, 2GB): a készülék 2014. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Amazon Kindle 6, fekete e-book olvasó (6", wifi, 4GB): a készülék 2014. november 1-jétől érhető el az akcióban. Amazon Kindle Paperwhite II., fekete e-book olvasó (6", E-Ink GlowLight, WiFi, 2GB): a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban. Lenovo Iomega 1TB EZ Media&Backup Center 2015. február 9-éig volt elérhető az akcióban. Lenovo Iomega 2TB EZ Media&Backup Center: 2015. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3521 notebook (Intel Core i3-3217U, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6", Intel HD, Linux) 2015. február 9-éig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3531 notebook (Intel Celeron Dual Core processzor, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6" HD kijelző, Windows 8.1): 2015. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3537 notebook (Intel Core i5-4200U, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6", ATI 8670-1GB, Linux): a készülék 2014. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3537 notebook (Intel Core i7-4500U, 8GB RAM, 1TB HDD, 15,6", ATI 8850-2GB, Linux): a készülék 2014. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3542 notebook (Intel i3 processzor, 4GB RAM, 1000 GB HDD, 15,6" HD kijelző Linux) 2015. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3542 notebook (Intel i3 processzor, 4GB RAM, 500 GB HDD, 15,6" HD kijelző, Windows 10) 2015. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3542 notebook (Intel i5 processzor, 4GB RAM, 1000GB HDD, 15,6" HD kijelző, nVidia 820-as videokártya, Linux): a készülék 2015. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3542 notebook (Intel i5 processzor, 4GB RAM, 1000GB HDD, 15,6" HD kijelző, nVidia 820-as videokártya, Windows 10): a készülék 2015. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 3542 notebook (Intel i7 processzor, 4GB RAM, 500GB HDD, 15,6" HD kijelző, nVidia 840-es videokártya, Linux): a készülék 2015. augusztus 31-éig volt elérhető az akcióban. Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i7 processzor, 8GB RAM, 1000GB HDD, 15,6" HD kijelző, nVidia 920 4GB videokártya, Linux): a készülék 2015. szeptember 1-jétől érhető el az akcióban. Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i7 processzor, 8GB RAM, 1000GB HDD, 15,6" HD kijelző, nVidia 920 4GB videokártya, Windows 8): a készülék 2015. szeptember 1-jétől érhető el az akcióban. Lenovo B50-30 notebook (Intel® Celeron® N2830, 4GB RAM, 500GB, 15.6", Intel® HD Graphics, Win8.1): a készülék 2015. február 9-éig volt érhető el az akcióban. Lenovo Y50-70 gamer notebook (Intel Core I5, 8 GB RAM, 1TB HDD, nVidia GTX 860M 4GB, 15,6", Linux): a készülék 2015. augusztus 31-éig volt elérhető az akcióban. Lenovo IdeaTab Yoga Tablet 8 + tok: a készülék 2014. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. Lenovo Ideapad Yoga Tablet 10 3G + tok: a készülék 2014. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. JBL GO hordozható bluetooth hangszóró és kihangosító: a készülék 2016. január 1-jétől elérhető az akcióban. KIANO Intelect 8 3G Tablet: a készülék 2015. február 9-éig volt érhető el az akcióban. KIANO Intelect 7 3G Tablet: a készülék 2015. április 6-áig volt érhető el az akcióban. KIANO Intelect 10 3G Tablet: a készülék 2015. április 6-áig volt érhető el az akcióban. XBOX 360 E alapmodell 250GB HDD-vel: a készülék 2014. november 1-jéig volt elérhető az akcióban. XBOX 360 E Blue Edition: a készülék 2015. augusztus 5-éig volt elérhető az akcióban. LG 32LN5400 tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban. LG 32LN575S tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban.
[email protected]
1203
9002 Győr, Pf. 16
LG 42LA660S tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban. LG 42LA690S tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jétől érhető el az akcióban. LG 42LA690S tévékészülék: a készülék 2015. június 8-áig volt elérhető az akcióban. LG 47LA620S tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban. LG 32LB5610 tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jétől 2015. augusztus 19-éig volt elérhető az akcióban. LG 32LB5800 tévékészülék: a készülék 2015. április 6-áig, majd 2015. április 28-ától elérhető az akcióban. LG 32LB5800 tévékészülék: a készülék 2015. június 7-éig volt elérhető az akcióban. LG 42LB671V tévékészülék: a készülék 2015. július 14-éig volt érhető el az akcióban. LG 47LB650V tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jétől érhető el az akcióban. LG 47LB650V tévékészülék: a készülék 2015. június 7-éig volt elérhető az akcióban. LG 32LB5700 tévékészülék: a készülék 2015. április 7-étől 2015. április 27-éig volt elérhető az akcióban. LG 42LB730V tévékészülék: a készülék 2015. április 7-étől érhető el az akcióban. LG 42LB730V tévékészülék: a készülék 2015. június 8-áig volt elérhető az akcióban. Samsung UE32H5000 tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban. LG 32LF5610 tévékészülék: a készülék 2015. június 8-ától érhető el az akcióban. LG 32LF5800 tévékészülék: a készülék 2015. június 8-ától érhető el az akcióban. LG 42LF652V tévékészülék: a készülék 2015. június 8-ától érhető el az akcióban. LG 49LF632V tévékészülék: a készülék 2015. június 8-ától érhető el az akcióban. Samsung UE32H5500 tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jétől érhető el az akcióban. Samsung UE32H5500 tévékészülék: a készülék 2015. június 7-éig volt elérhető az akcióban. Samsung UE40H6200 tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban. Samsung UE32F5300 tévékészülék: a készülék 2014. szeptember 1-jéig volt elérhető az akcióban. Samsung UE40H6400: a készülék 2014. szeptember 1-jétől érhető el az akcióban. Samsung UE40H6400: a készülék 2015. június 7-éig volt elérhető az akcióban. Samsung UE40H6500 tévékészülék: a készülék 2015. július 9-éig volt elérhető az akcióban. Samsung UE32J5500 tévékészülék: a készülék 2015. június 8-ától érhető el az akcióban. Samsung UE40J6300 tévékészülék: a készülék 2015. június 8-ától érhető el az akcióban. Samsung UE32J4100 tévékészülék: a készülék 2015. november 1-jéig volt elelérhető akcióban. Samsung UE48J5500 tévékészülék: a készülék 2015. szeptember 1-jétől elérhető az akcióban. Lenovo ADAM tablet A7-10F: a készülék 2015. április 7-étől elérhető az akcióban. Lenovo A328 okostelefon (fekete): a készülék 2015. április 7-étől 2015. december 31-éig volt elérhető az akcióban. Lenovo A2010 okostelefon: a készülék 2016. január 1-jétől elérhető az akcióban. Lenovo Flex 2 14 laptop: a készülék 2015. augusztus 4-éig volt elérhető az akcióban. X-Box 360 (500GB): a készülék 2015. szeptember 1-jétől elérhető az akcióban. Lenovo Yoga Tablet 2: a készülék 2015. szeptember 1-jétől elérhető az akcióban. Lenovo S90 okostelefon: a készülék 2015. szeptember 1-jétől elérhető az akcióban. HP 250 G3 notebook: a készülék 2015. november 2-ától december 31-éig volt elérhető az akcióban. Lenovo IdeaPad Yoga 300: a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Dell Inspiron 5558 notebook (Intel i3, Linux): a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Dell Inspiron 5558 (Intel i3, Windows): a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Dell Inspiron 5558 (Intel i5, Linux): a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Dell Inspiron 5558 (Intel i5, Windows): a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Bosch MSM6B500 botmixer: a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Bosch MUM 4427 robotgép: a készülék 2016. január 1-jétől érhető el az akcióban.
[email protected]
1203
9002 Győr, Pf. 16
Bosch GSR 1000 akkus fúrócsavarozó: a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Bosch BSG6B111 hálózati porszívó: a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Kaercher WV 50 Plus ablaktisztító: a készülék 2015. november 2-ától érhető el az akcióban. Oral-B elektromos fogkefe: a készülék 2016. január 1-jétől érhető el az akcióban. Tefal FR 495070 multifunkciós olajsütő: a készülék 2015. november 2-ától 2015. december 31-éig volt elérhető az akcióban.
5.
Szállítás és garancia A Vidanet partnere felé történt megrendelés napjától számított 3-5 munkanapon belül, telefonos egyeztetés után futár szállítja ki a választott készüléket, illetve a lepecsételt garancialevelet az ügyfél által megadott címre. A szállítás díjmentes. A termékekre a gyártói jótállás érvényes, mely legrövidebb ideje 12 hónap. Egyes típusoknál ez eltérő lehet, s a garancialevélen feltüntetésre kerül. Garanciális javítás esetén a garanciajeggyel a legközelebbi márkaszervizhez kell fordulni, a további ügyintézés ott történik.
6.
Elállás Elállás az ügyfél részéről: Az ügyfélnek jogában áll 8 napon belül elállni a megrendeléstől, ebben az esetben a kapott készüléket saját költségén vissza kell juttatnia a Vidanet partnere részére, illetve az elállás tényét a Vidanet felé is jeleznie kell. Ebben az esetben a már befizetett előleg visszafizetésre kerül, illetve a megkötött szerződés is semmisnek minősül. Elállás a Vidanet részéről: Amennyiben a Vidanet az előminősítés során kizáró okot talál, úgy a szolgáltató jogosult a megrendelés teljesítésétől elállni. Az elállás tényéről a megrendelőt a Vidanet értesíti. A befizetett előleg ebben az esetben visszafizetésre kerül.
7.
Fizetéssel kapcsolatos tudnivalók: Amennyiben a Vidanet-ügyfél a 24 hónap alatt bármikor nem fizeti az aktuális havi részletet, úgy a Vidanet jogosult az előfizető szolgáltatásának korlátozására. Amennyiben a korlátozás után 8 napon belül az előfizető nem rendezi a tartozást, úgy a vásárolt készülék árából fennmaradó rész egy összegben esedékessé válik. Szerződés bontása esetén az előfizető a készüléket nem adhatja vissza a fennálló tartozás fejében, az véglegesen az Ő tulajdonában marad.
[email protected]
1203
9002 Győr, Pf. 16