HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA
Flóra, a tavasz és a virágzás istennője (Görögfalfestmény,Kr.E.II.Sz.)
2007. ÁPRILIS – 2007. MÁJUS
ANYÁMNAK WEÖRES SÁNDOR
Termető ékes ág, te Jó anya, életemnek első asszonya.
A kamaszkor tőled elkuszált, szemem a szemedbe nem talált.
Nagy meleg virág-ágy, párna-hely, hajnal harmatával telt kehely.
Így tűnődtem: “Miért szült, miért szeret, ha örökké élni nem lehet?
Benned kaptam első fészkemet, szívem a sziveddel lüktetett,
Én miattam annyi mindent öl, temet! Miért nem tett a hóba inkább engemet!”
én s nem-én közt nem volt mesgye-hegy, benned a világgal voltam egy.
A kamaszkor tőled elkuszált, férfi-szívem újra rád-talált,
Álmom öbleidbe újra visszatérálmom öbleidbe újra visszatér!
férf-szívem a szivedre rátalált, megköszön most percet, évet és halált.
Alabástrom bálvány, jó anya, életem hatalmas asszonya.
Álmom karjaidba visszatér, álmom karjaidba visszatér...
Szemed Isis smaragd-dísze, tiszta, szép, hajad Pallas bronz –sisakja, színe ép,
Erős ház, szép zászló, jó anya, sorsomnak nyugalmas asszonya.
csak arcodon lett keményebb minden árny, mint a délutáni égen, vércse-szárny.
Majd ha cseppig átfolyt rajtam mind-e lét, úgy halok az ős-egészbe, mint beléd.
Első szép játékom, jó anya, gyermekségem gazdag asszonya.
EMLÉKEZZÜNK ÁPRILIS - MÁJUS ALAPI LÁSZLÓ 1920- 1957. 05. 06. BALÁZS FERENC 1933-1957. 04, 10, BALOGH LÁSZLÓ 1925-1958. 04. 22. BÉKÉSI BÉLA 1926-1958. 04. 22. BENCSIK JÓZSEF 1932-1957. 04. 08. BOBEK KÁROLY 1933-1957. 05. 16. BOSNYÁK GÁBOR 1930-1958. 04. 24. CZAKÓ ANDRÁS 1928-1959. 05. 22. CSÁSZÁR JÓZSEF 1929-1957. 04. 12. CSIKI LAJOS 1931-1958. 05. 10. ERDŐSI FERENC 1935-1958. 05. 10. FEJES JÓZSEF TIBOR 1934-1959. 04. 09. FOLLY GÁBOR 1919-1957. 05. 14. GECZKÓ ISTVÁN 1926-1957. 05. 06. GERLEI JÓZSEF 1930-1958. 04. 22. JÓZSA GYÖRGY 1933-1957. 04. 12. KANYÓ BERTALAN 1900-1957. 04. 27. KOKICS BÉLA 1924-1958. 05. 08. KOLONICS JÁNOS 1935-1959. 05. 06. MICSINAI ISTVÁN 1917-1957. 04. 18. MOTZER NÁNDOR 1930-1959. 04. 09. NAGY JÓZSEF 1934-1959. 04. 23. OLÁH MIKLÓS 1935-1947. 04. 12. OZSVÁT KÁROLY 1933-1959. 05. 14. PÁLHÁZI FERENC 1903-1957. 05. 10. PÉCZ GÉZA 1930-1958. 04. 22. PÉRCSI LAJOS 1911-1958. 05. 10. PÓPA (PAPP) JÓZSEF 1927-1958. 04. 16. PREISZ ZOLTÁN 1925-1957. 05. 10. SCHIFF JÁNOS 1930-1957. 04. 25. SOMLAY ISTVÁN 1936-1957. 04. 27. SZILÁGYI JÓZSEF DR. 1917-1958. 04, 24, SZILÁGYI LÁSZLÓ 1924. 1958. 05. 06. TOMASOVSZKY ANDRÁS 1923-1958. 05. 06. TÖRZSÖK GÉZA 1911-1958. 05. 20. ZÖLD ÁDÁM 1911-1959. 05. 15. (Halálra ítélték, de a másodfokú tárgyalás előtt, a rabkórházban meghalt.) (EÖRSI LÁSZLÓ ÖSSZEÁLLÍTÁSA)
MÁRCIUSI LEVÉL (Csóri Sándor Magyar Nemzetben közölt cikke)
Akárhová lépünk, kő csikorog a lábunk alatt. Akárhová nézünk, korhadozik az ég fölöttünk, mint az üresen maradt istállók mennyezete. Meg szeretnénk határozni a helyzetünket, szélben, és napsütésben, de nem tudjuk, mert a nyelv elmenekül előlünk. Úgy vagyunk foglyok és tehetetlenek ebben a szerencsétlen kis hazában, ahogy természetesek szeretnénk lenni benne. Őrület! – mondhatnánk halálos lelki nyugalommal magunknak is, de zavarodottan már önmagukkal sem tudnánk szóba állni. Ezt szokták egy országban válságnak vagy csődnek nevezni. Csődnek – lábunk fejétől a koponyánk magaslatáig. A kórházi ágyak ilyenkor szoktak parancsszóra útra kelni, menni egyik városból a másikba, a hegyek tetejéről kiszellőztethetetlen házak sűrűjébe, és fejetlen rohangálásukat befejezni a roncstelepen. Az iskolák, a kis posták, a vidéki vasútállomások ajtaját ilyenkor szögezik be kalapácsos lidércek, hogy a peremlakók minél előbb megtudják: semmi szükség sincs rájuk. És egy Gyurcsány Ferenc nevezetű miniszterelnöknek is ilyenkor támad kedve hanyagul rákönyökölni a Művészetek Palotájában magányosan ácsorgó, mikrofonos asztalra, és kioktatni a magyarságot arról, hogy mi is történt 1848. március 15-én. Tudomásunk szerint a Márciusi Ifjak nem a bécsi parlament és nem a pozsonyi országgyűlés magasztos termeiben töröltették el a cenzúrát, amely forradalmi tett volt, hanem az utcán. És Petőfi sem a Felsőházban szavalta el, napirendi pont előtti felszólalásaként a Nemzeti dalt. Meg a Tizenkét Pontot se a képviselők terjesztették elő az uralkodónak. Nem, nem – sem az Uniót Erdéllyel! A miniszterelnök szerint még az is elképzelhető, hogy Március Tizenötödike csak a mi beteges képzeletünk volt. Barátaim! Történészek, írók, tudósok, tanárok, filmesek, filozófusok, és egyházi emberek, feltalálók, Bartók és Kodály taniítványai – hova jutottunk? Valaha voltunk valakik, és most csak bámuljuk az eseményeket, mint egy nevetséges panoptikum élethű másolatai. Tizenhét év óta jámboran dödögünk és lázadozunk, ahelyett, hogy bevallanánk: elárultuk az értelmet, de helyette nem fedeztünk fel magunkban semmiféle dacos és barbár boldogságot, amellyel segíthettünk volna népünknek. Sőt, mostanra az is kiderdült, hogy elfogadtuk a diktatúrában gyökerező demokrácia minden züllöttségét és képmutatását. Sorsfordító könyvekben kellett volna már megírnunk, hogy a demokrácia épp úgy szabadított föl minket, mint a
szovjet hadsereg, s ugyanúgy fosztott ki és gyalázott meg mindnyájunkat. 1956 tizenkét napját kivéve, a kétségbeesés lett a mi hagyományunk! Ma bárhol járunk az országban, mindenki panaszkodik, hogy a Politika holtversenyében kell leélnünk az életünket. Az eldöntetlenség sorvasztó léthelyzetében. A döntetlen jelző helyett használjuk inkább a rosszul, sőt a bűnösen döntő helyzetek fogalomkörét. A rendszerváltás pillanatában azt hittük, hogy a szabadság megigazulása és megváltása jön el. DE NEM AZ JÖTT EL! Az első szabad választáson a vérbírók éppen úgy szavazhattak, mint az agyonlőtt vagy a fölakasztott vértanúk hozzátartozói. Akik 1956. október 25-én, az Országház téren tömeggyilkosságot rendeztek, szabadon járulhattak az urnákhoz. Elmaradt a törvényes, bírósági leszámolás azokkal szemben is, akik zsarolással lelkeket pusztítottak el, s akiknek vér tapadt a kezükhöz. Az ő bőrük megmentésével elvettük a megtévedt százezrek megtérésének lehetőségét, s ott hagytuk őket meghasonlásukban: és így növelték, s növelik a tegnapi bűnösök szavazótáborát. A diktatúra minden szennye és szörnyűsége így ömlött át zavartalanul a demokráciába, különösképpen felerősödve az utóbbi öt esztendőben. MINDENFÉLE VÁLSÁG ÉS TUDATHASADÁS ENNEK A KÖVETKEZMÉNYE. A magyar értelmiségiek nagyobbikrésze ugyanis pontosan tudja, hogy ez az eredendő bűn, ez a válság mára elérte az élet minden területét. Ott csikorog az ország gazdasági teljesítményében, az államháztartás hiányában, az államigazgatás és a közösségi szolgáltatások állapotában, a romló nemzetközi kapcsolatokban, a közösségi és az egyéni züllésekben, a kormány által gerjesztett és megtűrt korrupcióban, az idegrendszert sújtó betegségek egyre növekvő számában. A hatalmat gyakorló kormány már nem is nagyon rejtegeti azt a szándékát, hogy a magyar lakosság becsapásával elért választási győzelmét legönzőbb módon, saját anyagi gyarapodására használja föl. Eközben parlamenti többségét kérkedve és kéjjel mozgósítja kiszolgáltatott népe ellen. Az egészségügy, a kórházak barbár szétdúlása a ma emberét az 1919-es proletárdiktatúta gaztetteire emlékeztetik. Ha a terror áldozatainak számát összevetjük a mai, cinikus, üzleties intézkedések áldozatainak előre látható számával, akkor a proletárdiktatúra szelídebb korszaknak tűnik a mai dúlásokhoz képest. Ennek a pusztításnak a
mértékét nem csak az egészségügy szétverése adja, hanem a mai kormány minden intézkedése, amelynek nyomán romlik a nemzet többségének életminősége. Felemelkedés helyett milliók kerülnek a lecsúszás pályájára, és sok ezren pedig inkább az önpusztítást választják. Mit tudunk hazánk megmentésére kiverítékezni magunkból? Csak olyasmit, ami nekünk van. Bátorságot, konok hajthatatlanságot, félresöpörhetetlen érveket. Ehhez azonban kellen egy, a prágai chartásokra emlékeztető értelmiségi csapat, amely Németh László gondolatát követi szigorúan: “A szellem embere az, akiben ott feszeng a szellemiség örök ösztöne... A szellem: rendező nyugtalanság, amely nem tud beletörődni az elszórt tények halmazába, mindig az összefüggéseket keresi.” Ma Magyarországon a legnyilvánvalóbb igazság az, hogy aki értelmiségi és nem vakítja el a félelem, önző érdek vagy valamiféle téveszme, az magában leszámol ezzel a kormánnyal. Úgy is mondhatnánk, hogy aki értelmiséginek tartja magát, nem azonosulhat ezzel a kormánnyal, hanem megtesz mindent annak érdekében, hogy azok, akik még e kormányban hisznek, hasonló következtetésre juthassanak, hisz valójában az ő kezükben van a
döntés. Ehhez pedig közgazdászok, tudósok, írók, filmesek, filozófusok, jogászok tanárok szociográfusok, tisztességes pénzemberek szükségesek, valamint hitben és képzeletben nagyra nőtt emberek. Ne feledjük: 1848. Március Tizenötödike azért lehetett máig is legnagyobb erőt sugárzó ünnepünk, mert történelmünkben ez volt az első – de úgy is mondhatnám, hogy az egyetlen – olyan esemény, az egyedüli csoda, amelyben népünk elsősorban a szellem embereire hallgatott. Létrehozandó autonóm személyiségekből álló testületnek úgy kellene majd működnie, mint egy – jelképesen szólva – szellemi és morális felsőháznak, amelyben rangot az erkölcs, az értelem, a rokonszenv, a nemzeti érdekek egységes védelme ad. Természetes, hogy a tagjai között éppúgy helyük van a környező országokban, s a világ bármely táján élő magyaroknak, mint az itthoniaknak. A természetvédők mintájára legyenek a politikai élet védelmezői, amikor pedig ez kezelhetetlenné válik számukra, akkor magát a politikai életet kell megreformálniuk. Jelmondatunk szerény, de irányt mutató: Egy nemzet boldogsága inkább függ az emberek jellemétől, mint a kormányzás formájától.
CSATLAKOZÓK A MÁRCIUSI LEVÉLHEZ: Albert Gábor író, Alexa Károly irodalomkritikus, Andrásfalvy Bertalan egyetemi tanár, Balás Béla kaposvári római katolikus püspök, Balogh Ferenc hegedűművész, Barlay O. Szabolcs paptanár, művelődéstörténész, Balázs Csaba orvosprofesszor, Bába Iván kisebbségkutató, volt nagykövet, Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti római katolikus érsek, Bánkövi Gyula zeneszerző, Bárdi László Ázsia-kutató, Beke Pál művészettörténész, Berecz András népművész, Bíró László kalocsa-kecskeméti római katolikus segédpüspök, Bíró Zoltán egyetemi tanár, Bogár László közgazdász, Czakó Gábor Csaba író, Csath Magdolna egyetemi tanár, Császár Angela színművész, Cseh Tamás zenész, Csete Ildikó textilművész, Csete György építész, Csomós József tiszáninneni református püspök, Csókay András idegsebész, Csóti György villamosmérnök, volt nagykövet, Eperjes Károly színművész, Döbrentei Kornél költő, Dudás Károly író, lapszerkesztő, Szabadka, Duray Miklós az MKP alelnöke, Pozsony, Dux László orvosprofesszor, Fabiny Tamás evangélikus püspök, Fasang Árpád zongoraművész, volt UNESCO-nagykövet, Fekete Gyula író, Fekete György orvosprofesszor, Fekete György belsőépítész, Ferenczes István költő, lapszerkesztő, Csíkszereda, Für Lajos egyetemi tanár, Fábry Sándor humorista, Finta József építész, Freund Tamás orvosprofesszor, Fricz Tamás politológus, Garay Mária nyugalmazott legfelsőbb bírósági bíró, Gazsó Ferenc társadalomtudós, Gábor S. Pál pszichiáter, Gergely István csíksomlyói római katolikus plébános, Granasztói György történész, volt nagykövet, Gyurkovics Tibor költő, Hankiss Ágnes író, pszichológus, Hegyi Sándor református lelkipásztor, Székelyudvarhely, Herczegh Géza akadémikus, Hódi Sándor pszichológus, Zenta, Illyés Mária művészettörténész, Jankovics Marcell író, filmrendező, Járai Zsigmond közgazdász, a MNB volt elnöke, Jókai Anna író, Kalász Márton költő, Karátson Gábor festőművész, író, Karsai Béla, a Karsai Művek elnöke, Kellermayer Miklós orvosprofesszor, Kisida Elek orvosprofesszor, Kiss-Rigó László szeged-csanádi római katolikus püspök, Klinghammer István egyetemi tanár, Kodolányi Gyula költő, lapszerkesztő, Kopp Mária orvosprofesszor, Kovács István költő, polonista, Kubinyi Anna textilművész, Kukán Ferenc főorvos, Kun Miklós egyetemi tanár, Lányi andrás filozófus, Lászlóffy aladár költő, Kolozsvár, Lentner Csaba közgazdász, Martonyi János egyetemi tanár, Maróth Miklós egyetemi tanár, Mádl Ferenc akadémikus, volt köztársasági elnök, Márfi Gyula veszprémi krómai katolikus érsek, Mellár tamás közgazdász, Melocco Miklós szobrászművész, Mezei Katalin költő, könyvkiadó, Ódor László iskolaigazgató, volt nagykövet, Orosz János festőművész, Oláh János költő, lapszerkesztő, Papp Lajos orvosprofesszor, Pápai Lajos győri római katolikus püspök, Pitti Katalin operaénekesnő, Pozsgay Imre egyetemi tanár, Réthelyi Miklós orvosprofesszor, Sára Sándor filmrendező, Schöpflin György egyetemi tanár, SchubertÉva színművész, Schulek Ágoston egyetemi tanár, Skrabski Árpád szociológus, főiskolai tanár, Sótonyi Péter orvosprofesszor, Spányi antal székesfehérvári római katolikus püspök, Stumpf István egyetemi docens, a Századvég Alapítvány elnöke, Sunyovszky Szilvia színművésznő, Sylvester Lajos lapszerkesztő, Sepsiszentgyörgy, Szabó István dunamelléki református püspök, Szász Károly közgazdász, Szász Jenő polgármester, Székelyudvarhely, Szekeres Ferenc, a Madrigálkórus alapító karnagya, Szerdahelyi Csongor újságíró, Széles Gábor nagyvállalkozó, Szokolay Sándor zeneszerző, Szőcs Géza költő, Szűrös Mátyás diplomata, volt köztársasági elnök, Takács Klára operaénekesnő, Tóth Erzsébet költő, Tóth Gábor Sándor fogszakorvos, Tornai József költő, Töröcskei István vezérigazgató, Tőkéczki László történész, Tőkés László királyhágómelléki református püspök, Tringer László orvosprofesszor, Veres András szombathelyi római katoliskus püspök, Vida Gábor egyetemi tanár, Vukovics Gabriella jogász, demográfus.
Megrendült szívvel tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy
„AKI SZERETTEINEK SZÍVÉBEN ÉL, AZ NEM HALT MEG, CSAK TÁVOL
Máté Ferenc A Józsefvárosi Becsületkereszt tulajdonosa
VAN, ÉS MINDENKI, AKI HAZATÉR AZ ÚRHOZ, A
hetett C S Aszövetségünk L Á D B A N ny. Melnökségi A R A D ”tagjának.
Szent Ágoston
2007. május 1-jén, hosszan tartó súlyos, de méltósággal viselt betegség után, 72 éves korában elhunyt. Felejthetetlen halottunkat 2007. május 11-én du. 14 órakor a Fiumei úti Sírkertben helyezzük örök nyugalomra. (Bp. VIII. Fiumei út 16.)
Távirati cím: Máté Ferencné, Bp. 1081. Népszínház u. 24 II/3.
„….csak egyszer lehetett megtenni, részt venni a forradalomban, a szabadság oldalán.” 2007. március 23-án, József napján, a „Józsefvárosi Önkormányzat „Józsefvárosi Becsületkeresztet” adományozott egész életműve alapján Máté Ferencnek, szövetségünk nyugdíjas elnökségi tagjának. A boldog gyermekkor sosem volt annyira ritka ajándék, mint a huszadik században. Kiváltképp igaz ez az 1935 után született nemzedékre, amely gyermekfejjel élte át az emberiség történelmének eddig legbrutálisabb összecsapását, a második világháborút. Számukra a nélkülözés, az éhínség a szorongás mindennapos volt. A halál, a fegyveres harc, az állandó tragédiák testközelségében felnövekvő generáció a kezdetektől magában hordozta szülei félelmeit. Aki ekkor született, hamar felnőtté vált.
Édesapám a fényképen: 1956-ban, 21 évesen. Édesapám Máté Ferenc 1935. március 10-én született Budapesten, a Baross utcai szülészeti klinikán, Máté gyula és Hermann Ilona harmadik gyermekeként. Kilenc éves volt, amikor a Vörös Hadsereg csapatai 1945. február 13-án elfoglalták Budapestet. Édesanyját az ostrom során elveszíti. 1949-ben, 14 évesen jelentkezik a Csepel Vas-és Fémműveknél ipari tanulónak. 1950-ben gyalus képesítést szerez. 1956. október 23-án munka után a Baross utca 122-be ment volna barátjához, ám nevelőanyja kérésére öccse, a 15 éves János keresésére indul mivel a rádióban ekkor már szórványos lövések hallatszottak. A Baross utcán keresztül a Telefonközpontig jut el, amikor a kalauz leszállítja az utasokat, így gyalog indul a Blaha Lujza térre. A Blaha Lujza téren már ő is hallja a szórványos lövéseket. A téren néhány járókelő egy posztos rendőrt lefegyverez, lyukas zászlós teherautók furikáznak le-föl. A Blaha Lujza térről ekkor elindul a Somogyi Béla utcán keresztül a Gutenberg térre. Ekkor még senki sem sejtette, hogy azok a bizonyos szórványos -riasztó- lövések az ÁVH Belső Karhatalom rádiót védő egységeinek fegyvereiből dördülnek el, akik délelőtt óta gyülekeztek a Rádió épületében, délutánra, pedig számuk elérte a 200 főt. A pattanásig feszült helyzetben a Rádió védelmére kivezényelt rendőrök egy csoportját a tömeg a Gutenberg téren lefegyverzi, majd megkezdődik a Rádió hajnalig tartó ostroma, melyben apám is részt vesz, majd október 24-én, csatlakozik a Corvin-közi felkelőkhöz. Bázisukat a Práter utca 15 alatt található iskolában rendezik be. Részt vesz a kerületben folyó fegyveres harcokban, majd november 1-én a Práter utcai iskolában jelentkezik nemzetőrnek. Feladatuk a közrend és a közbiztonság fenntartása, de esetenként részt vesznek előállításokban és házkutatásokban is. A nemzetőrség ezekben a napokban a további atrocitásokat elkerülendő, begyűjtötte, és az iskola tantermeiben őrizte az október 28-án feloszlatott Államvédelmi Hatóság tagjait. November 4-én hajnalban a Corvin közbe ment harcolni, amikor lövés érte a bal karját, és beszállították az Alsóerdősor utcai kórházban, ahol december 4-ig kezelték. Felvette a munkát. 1957. november 16-ig dolgozott, amikor letartóztatták. A Wittner Mária és társai per kilenced rendű vádlottjaként „a népi államrend megdöntésére irányuló mozgalomban való tevékeny részvétel és más bűntettek miatt 8 év börtönre, 8 év jogvesztésre, vagyonelkobzásra ítélte” a Tutsek Gusztáv vezette Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsa, majd 1960-ban, a váci börtönsztrájkban való részvételéért büntetését fél évvel meghosszabbították. 1963. március 16-án az általános amnesztia során egy harmad kedvezménnyel szabadult. A Csepel Vas- és Fémművekhez ment vissza dolgozni és innen nyugdíjazták 1993-ban. 1969-ben elvégezte az általános gépipari technikumot. 1984-ben, pedig mesterszakmunkás oklevelet szerzett. A rendszerváltást követően belépett az ’56-os Szövetségbe, melynek 8 éven keresztül volt elnökségi tagja. 1997-ben 56-os Emlékérmet, 2001-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagresztjét, 2006-ban Szabadság Hőse Emlékérmet és Nagy Imre Érdemrend kitüntetést kapta.
Máté András
GONDOLATOK LÉGY ÓVATOS, KERÜLD AZ IZMUST. MAGYARORSZÁG SORSÁNAK ALAKULÁSÁT, KÁRPÁTMEDENCÉBEN ELFOGLALT HELYÉT HOSSZÚ IDŐRE, AZ ÚGYNEVEZETT ŐSZIRÓZSÁS FORRADALOM TÖRTÉNÉSEI DÖNTÖTTÉK EL. EZ JÓ ALKALOM VOLT ARRA, HOGY CSODÁLATOS ORSZÁGUNKAT DARABOKRA SZEDJÉK. SZINTE SEMMINK SEM MARADT, AMI BIZTOSÍTOTTA VOLNA AZ ORSZÁG VIRÁGZÓ MŰKÖDÉSÉHEZ SZÜKSÉGES ALAPVETŐ FELTÉTELEKET. ENNEK ELLENÉRE, MINT MÁR OLY SOKSZOR TÖRTÉNELMÜNK FOLYAMÁN, AZ ORSZÁG MAGÁHOZ TÉRT. A HELYZETHEZ ALKALMAZKODVA, DE NEM BELENYUGODVA ELKEZDŐDÖTT AZ ÉPITKEZÉS, ÉS CSODÁK CSODÁJÁRA, MÁRIA ORSZÁGA ISMÉT VIRÁGOZNI KEZDETT.
CSAK KEZDETT. EKKOR JÖTTEK AZ IZMUSOK, MINDIG MÁS SZÍNBEN, DE UGYAN AZZAL A GYILKOS, ELFOGADHATATLAN ESZMÉVEL. KÖNYVÉGETÉS, MEGALÁZÁS, HÁBORÚ, GYILKOLÁS. BÉKÉNEK TŰNŐ IDŐSZAK, MAJD MINDEN KEZDŐDIK ÚJRA ELÖLRŐL, EGY ÚJ IZMUS FEDŐNEVE ÁRNYÉKÁBAN. ISMÉT KÖNYVÉGETÉS, ÜLDÖZTETÉS, GYILKOLÁS. MÁRIA ORSZÁGA ÚJRA A SZENVEDÉS FÖLDJE. HAZÁNK NÉPE SZENVED, ÉS VÁRJA A FELTÁMADÁST. 1956 EGYENLŐ 21 EZ BIZONY NYERŐ SZÁM. AZ EGÉSZ CSAK EGY ÁLOM ÉS MÁRIS VÉGE. MINDEN KEZDŐDIK ELÖLRŐL: MEGALÁZÁS, ÜLDÖZÉS, GYILKOLÁS. ÚJRA A VÖRÖS CSILLAG ÁRNYÉKÁBAN, PIROS VÉR FOLYIK A PESTI UTCÁN. DE MÉGIS GYÖZELEM VOLT ÉS AZ IS MARADT. A NÉPEK SZEMÉBEN E KIS ORSZÁGBAN CSODA TÖRTÉNT, ERKÖLCSILEG ARATTUNK SIKERT. MEGMOZDULT A VILÁG, TÁRT KAROKKAL VÁRTÁK A MENEKÜLTEKET. AKKORA RÉST VÁGTUNK A BÁSTYÁN, HOGY AZ SOHA NEM GYÓGYULT BE. E KIS NEMZET SZABADSÁGVÁGYA NAGYMÉRTÉKBEN SEGÍTETTE ELŐ A BIRODALOM BUKÁSÁT. EZT SAJNOS ŐK IS TUDTÁK. ELKEZDŐDÖTT A VISSZASZÁMLÁS. A VÁLTOZÁS ELŐKÉSZÍTÉSE. MINDENT ELTERVEZTEK. ISMÉT BECSAPTAK MINKET. MÁRIA ORSZÁGA SZENVED. VAJON LESZ- E FELTÁMADÁS, MILYEN ÁRON ÉS MIKOR? 2007. ÁPRILIS 14.
JÓNÁS
In memoriam S z l a m a Á r p á d (1935-2007)
50 ÉVES A MAGYAR TELEVÍZIÓ A televízió a szem rágógumija- mondják egyesek ironikusan, mások a nagy mesemondóként emlegetik. A televízió a görög tele és a latin visio szavakból született, és távolbalátványt jelent. A televízió optikai képek elektromos jelekké való alakítására, továbbítására és vétele után, optikai képpé alakítására szolgáló berendezés. A televízió kialakulásának története a XIX. századra nyúlik vissza, amikor az elektronika alapjait megteremtő tudományos felfedezésekkel egyidejűleg megjelent a távolbalátás, mint lehetőség, és megindultak az ilyen irányú kísérletek. Nehéz lenne meghatározni, hogy a hazai televíziózás mikor is kezdődött. Annyi bizonyos, hogy szép számban voltak magyar tudósok, szakemberek, akik kezdettől fogva jelentősen, sőt alapvetően hozzájárultak a televíziózás megteremtéséhez, és továbbfejlesztéséhez. Az „úttörők” közül Mihály Dénes (1894-1953) gépészmérnök, -aki egy időben a Vörösmarty Mihály Gimnázium tanulója volt1919. július 7-én „Telehordnak” nevezett televíziós adó-vevő készülékével 1919-ben állóképet (egyszerű vonalak, betűk, geometriai alakok) tudott átvinni két helyszín között. Az 1920 után elszegényedett Magyarország gazdasági és pénzügyi nehézségeibe és az illetékesek közönyébe ütköző mérnök azonban nem folytathatta kísérleteit, így 1924-ben elhagyta az országot, és Németországban telepedett le. Ezt csak tetézte, hogy egy belügyminisztériumi rendelet tiltotta a „távolbalátással” történő amatőr kísérletezést. Államellenes agitáció veszélyét látták benne. Hazánkban ezután televízió-műsort először az 1939-es Budapesti Nemzetközi Vásáron láthattak a nézők, filmközvetítés formájában, a dr. Nemes Tihamér által készített zártláncú rendszer segítségével. Ezután 13 évnek kellett eltelnie, amikor is 1952. május 7-én a magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőségének Titkársága Rákosi Mátyás előterjesztésében foglalkozott a hazai televíziózás bevezetéséről Magyarországon. 1953-ban, az országban összesen 18 darab televízió készülék volt, elsősorban a fontos állami- és párt tisztségviselők tulajdonában. 1953. február 1-én megalakult a Magyar Televízió Vállalat. 1942-ben a Pollach Mihály téri rádióépületben, a volt Esterházy –palotában megalakul a rádió televíziós főosztálya, Révai Dezső vezetésével, és két beosztott munkatárssal. Még ugyanebben az évben a lakosság a Corvin Áruház kirakatában ismerkedhetett meg az új technikai csodával, amelynek száma az év égre elérte a 80 darabot. Az 1955. június 2-án tartott politikai Bizottsági ülésen Gerő Ernő indulatosan tört ki: ”A televízió a magyar ipar korszerűsítésének alapvetően döntő
kérdése. Az atomenergia mellett ez a fő irány. Ez az egész iparunk és honvédelmünk fejlesztésének kérdése.” 1957. május 1. a Hősök terén tartott politikai nagygyűlést, a
cambridge-i PYE cégtől vásárolt első és egyetlen közvetítő kocsival, négy kamerával és szuperortikon rendszerrel működő mikrohullámú adóval közvetítik. E naptól számítjuk a Magyar Televízió és a Híradó születésnapját. Máté András
JÖVŐNK KERESÉSE Az 1848-as forradalom 159. évfordulójáról megemlékezésünket március 15-én, az ’56-os Szövetség Vas-megyei Szervezete rendezésében, bensőséges .ünnepség keretében megtartottuk. Előtte való napon a szombathelyi (régi) Szent Mártoni temetőben megemlékezést tartott egy civil szervezet Somogyi Ignác ’48-as honvédtiszt sírjánál, melyen Szövetségünk is képviseltette magát. Ezzel egyidőben, ünnepélyesen megemlékeztünk a közelben lévő két ’56-os nemzetőr sírjánál is, akik 1956. november 4-én Szombathelyen mártírhalált haltak. A temetői megemlékezésen a történész ünnepi szónok úgy aposztrfált bennünket ’56-osokat, mint a ’48-as eszmeiség-szellemiség élő örököseit. ―Igen, a ’48-as forradalom és szabadságharc szellemisége-eszmeisége 159 év multával is él, folyamatosságot és párhuzamot mutat ’56-tal és létezik. Másfél évszázadon keresztül jelen volt a magyar nemzet életében, történelmében. Meghatározóan irányította azt, igazodási pontként szolgált. Mai kifejezéssel és fogalommal élve, minden időben “tematizálta” a magyar helyzetet. Történelmünk bár feldolgozta ’48 eseményeit, azonban még máig is vitatható, újra értékelendő részek, amelyek boncolgatása érzelmileg megélhető tanulságok, akár színpadi drámák születéséhez is vezet. 1848-49 szelleme, hősiessége, szabadságszeretete, megújító szándéka, romantikája ma is megérint bennünket. ―Így van, és lesz ez az 1956-os forradalom eszmeiségével is. A forradalom és szabadságharc ereje, erkölcse, példátlan hősiessége, megtisztulás utáni vágya, mind-mind szellemi értékek. Az évenként periódikusan ismétlődő ünnepeken újra átélhetők. Újabb érzelmi átéléseket eredményeznek, és politikai eseményekhez vezethetnek. 1956 eszmeisége is ható erő. Mértéket ad, mércét húz, melyhez viszonyítva értékelheti magát az egyén. Társadalmi csoportok eldönthetik hovatartozásukat, a mindenkori hatalom pedig kifejezheti magát a forradalom tükrében. Ez történt legutóbb, 2006. október 26-án is, az ’56-os forradalom és szabadságharc 50. évfordulóján. A jelenlegi hatalom egyértelműen kifejezte, bizonyította hovatartozását. ―Az ’56-os Szövetség létének értéke, legfőbb alapja, létjogosltságának bitosítéka: ’56 eszmeisége. Szövetségünk hivatott arra, – hogy a Szabadságharcos Alapítvány egyik tagszervezeteként, - egyedül és legáltalánosabban hordozza, fejezze ki az ’56-os forradalom és szbadságharc eszmeiségét, történelmét, hagyományait. ―A többi egyenlőjogú tagszervezetek más-más, speciálisbb értékek, eszmék, történelmek mentén alakultak, szeveződtek. Valamilyen formában kapcsolódtak ’56-hoz, vagy előzményekben vagy következményeiben, vagy egyéb részegységei gyanánt. Ez így nagyon helyes, nagyon jól van – akkor-, ha ezek a tagszervezetek egymást elismerve, egymás létezését tiszteletben tartva, egymást segítve, támogatva működnek. A különböző szervezetek családján belül, a vélt elsőbbségi jogok mindenáron való kivívása, érvényesítése, hatalmi harcok folytatása, káros a szervezetek életére, és az eszmére egyaránt. ―Az ’56-os Szövetség három cselekvési területen működhet, konkrét célkitűzéseit ezek alapján határozhatja - fogalmazhatja meg. Első: és legfontosabb terület, ’56- eszmeiségének-szellemiségének megőrzése, tisztántartása, különféle ferdítésekkel szemben. Megjelenítése, képviselete a társadalmi-politikai életben, történelmi tapasztalatainak - igazságainak érvényre juttatása, ill. annak elősegítése. Második: terület a hagyományőrzés. Létező hagyományok ápolása. Újabb, hősies cselekvések, történések, sorsok, tragédiák, személyek ismertté válásának segítése. Művészi alkotások inspirálása. Példaképek állítása. Harmadsorban: feladatunk tagjaink számára az érdekvédelem ellátása, a legnagyobb társadalmi igazságosság alapján. Szombathely, 2007. április hó
Lechner Ferenc (OE-gi tag)
A POLITIKAI ELITÉLTEK KÖZÖSSÉGE (PEK) SZERVEZÉSÉBEN, KOSZORÚZÁSSAL EGYBEKÖTÖTT MEGMLÉKEZÉS VOLT A BARTÓK BÉLA ÚTI, KATONA POLITIKAI OSZTÁLY ÉPÜLETÉRE ELHELYEZETT EMLÉKTÁBLÁNÁL. AZ ’56-OS SZÖVETSÉG NEVÉBEN KOSZORÚZOTT: STYOP FERENCNÉ, SZABÓ LAJOSNÉ, HORVÁTH ARANKA.
ELUTASÍTOTTÁK JOBBÁGYI KERESETÉT Ügyészi perindításra alapot nem találtunk, erről a kérelmezőt értesítettük – áll abban a közleményben, amelyet Jobbágyi Gábor kerestével kapcsolatban tegnap délután juttatott el lapunkhoz Horváth Szilárd Somogy-megyei főügyész. Állampolgári beadvány alapján a Somogy Megyei Főügyész megvizsgálta, hogy a Kaposváry Csiky Gergely színház előadásában bemutatott “5606/Őrült lélek vert hadak” című színmű tartalma miatt a darab írója, rendezője, valamint a színház igazgatója ellen kegyeleti jog megsértése miatt a Ptk. 85. paragrafus 3. bekezdés alapján ügyészi kerest-indítás indokolt-e vagy sem. Jobbágyi Gábor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem jogász professzora szerint a Csiky Gergely Színház, a forradalom jubileumára készült, és bemutatott, országos botrányt kavarat darabjának egyik -a mártír Tóth Ilona orvostanhallgató állítólagos gyilkosságára utaló – jelenetében, a rendező kegyeleti jogot sértett. A professzor március 18-án Kaposvárott a Magyar Nemzetnek úgy fogalmazott: “Azt szeretném elérni, hogy marasztalják el a darab íróit, rendezőjét és a színház igazgatóját, illetve hogy amíg a bíróság nem hoz jogerős ítéletet, az ügyészség függessze fel az előadást. Hiszen lehet— e bűnösnek, gyilkosnak nevezni egy olyan embert, akinek az ítéletét a bíróság megsemmisítette? A főügyész döntése után az “5606/Őrült lélek vert hadak” című darbot a kaposvári színház tovább játssza. Gulyás J. Attila újságíró
ÖRÖK MAGYAR MÁRCIUS (A Genfi Magyar Értesítőben megjelent Bába Iván 2007. március 15-i ünnepségen elhangzott beszéde.) „Még kér a nép, most adjatok neki! Vagy nem tudjátok, mily szörnyű a nép, Ha fölkel és nem kér, de vesz, ragad, Nem hallottátok Dózsa György hírét? Izzó vastrónon őt elégetétek, De szellemét a tűz nem égeté meg, Mert az maga a tűz; úgy vigyázzatok: Ismét pusztíthat e láng rajtatok!”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ünneplő Gyülekezet! Petőfi Sándor verse megint aktuális. Magyarországon, megint kér a nép; mint már annyiszor, a hatalmon lévők nem hallják, vagy nem akarják meghallani a nép hangját. Megint olyan korban élünk, amelyben a kormányzók és kormányzottak egymással szemben állnak, egymásnak feszülnek. Szlovákiai magyar gyerekként számomra március 15-e mindig szent ünnep volt. A magyar iskolákban Petőfi verseit szavaltuk; a Himnuszt nem énekelhettük, de Kossuth nótáit igen. A szlovákiai magyarok megkoszorúzták a szabadságharc emlékhe-lyeit, a pozsonyi magyarok sokadszor is megjavíttatták a ligetfalui parkban álló Petőfi szobor kardját, melyet barbár kezek minden évben letörtek. 1968-ban még a kokárdát is kitűztük. Amikor 1969-ben egyetemistaként átkerültem Budapestre, azt hittem, ugyanolyan felszabadultan ünnepelhetek, mint az előző években— Kassán és Pozsonyban. De meg kellett tanulnom, hogy a helyzet „bonyolultabb”, mert Magyar- országon a „három tavasz” dívott akkor. A kommunista hatalom 1848 szellemét 1919 és 1945 szellemével igyekezett összemosni. A szabadságharc, a tanácsköztársaság és az oroszok megérkezésének közös ünnepét senki sem vette komolyan, de az üzenetet értettük, s ellenállásunk is ebből fogant. Aki
vörös és nemzeti színű kokárdát tűzött a mellére, az volt a kollaboráns. Mi csak nemzetiszínű kokárdát viseltünk. Némi bátorság kellett hozzá. Március 15-e munkanap volt, az utcán megnézték a kokárdát viselőket; a kokárdát viselők, pedig egymásra mosolyogtak. Kevesen voltunk, de egyre többen lettünk. 1972-73-ban a rendőrség még nagyon megverte azokat, akik gyülekezni mertek, és csoportot alkotva vonultak végig a pesti Belváros néhány utcáján. De utána ilyen durva tettlegesség ritkábban fordult elő. Rendőri előállítás, kihallgatás, munkahelyi, iskolai figyelmeztetés minden évben volt, verés csak ritkán. Minden ünnepre szorongva készültünk, de tudtuk, hogy lesz ünnepség, s akár tiltja a hatalom, akár megpróbálja kisajátítani, mi a saját márciusunkat ünne- peljük. Nem a három tavaszt, s nem is a világszabadság ünnepét, hanem a magyar szabadságét, a megszületett, de eltiport, újra és újra kivívandó magyar szabadságét. Boldogok voltunk, mert emberi identitásunk teljes volt. Tartottunk a rendőrmotoroktól, melyeken időnként közénk hajtottak, láttuk a csoportosuló rendőröket, de kitűztük a kokárdát és kimentünk az utcára. Tudtuk, hogy egyszer vissza kell tőlük venni az országot. 1989. március 15-én már százezrek tolongtak Budapest utcáin, szabadon
és boldogan szónokoltunk Petőfi és Bem szobránál; végérvényessé vált, hogy a kommunizmusnak vége. Pozsgay Imre már januárban kimondta, hogy 1956 népfelkelés volt. Ezzel a magyar forradalmakat és sza- badságharcokat rehabilitálták. Akkor azt hittük, hogy mindörökre. Az Antall-kormány egyik első intézkedésével, az állami ünnepek rendjét határozta meg: március 15. augusztus 20. és október 23. Kijelölte azokat a történelmi pontokat, amelyeken az új, demokratikus, független Magyarország történelmi emlékezete alapul: az államalapítás és a magyar államiság ezer éve, a polgárosodásért vívott forradalom és a nemzeti függetlenségért vívott szabad- ságharc, valamint a korszerű demokráciáért vívott forradalom és — ismét — a nemzeti függetlenségért vívott szabadságharc. Tizenhat éven át szabadon ünnepeltük nemzeti ünnepeinket; szónoklatok százai-ezrei, hangzottak el szerte az országban, és határainkon túl. Az ünnepek – köztük az 1848-as forradalom és szabadságharc emlékezete is, – magyar összenemzeti üggyé vált. Olyan ünneppé, melyet például Erdélyben a román állam vezetői köszöntenek, sőt, időnként részt is vesznek egy-egy rendezvényen. Senki nem gondolta, hogy ez a helyzet megváltozhat, és Magyar- országon ismét „aktuálpolitikai” tartalmat kaphatnak ezek az ünnepek. Tavaly, október 23án azonban olyasmi történt, amire húsz éve nem volt példa. A miniszterelnök a nép nélkül, a nép kizárásával „ünnepelt”, a nép, a pesti utca, pedig a kormány ellen tűntetett. S ezért a „bűnéért” súlyosabban megbüntették, mint a fiatalokat a 70-es években. A Kossuth teret körülvevő kordon; kilőtt szemek, eltört bordák, bíróság elé állított és gyorsított eljárásban elítélt polgárok tucatjai jelölték ki azt az utat, amelyen a miniszterelnök és kormánya elindult. Ez az út, pedig a nemzeti ünnepek,- vagyis a nemzeti emlékezet- újraértelmezésének útja. Amint azt egyik szónok
március 15-én mondta: „Október 23-án nem volt forradalom, mégis leverték.” Úgy tűnik, a mai magyar kormány maradéktalanul visszatér ahhoz a néhai- és már végérvényesen letűntnek hitt- kommunista hagyományhoz, amely az erőszak eszközeit is bevetve próbálta közölni a nemzettel, hogy miről mit gondolhat, és mikor mit cselekedhet. Tisztelt Hölgyeim, Uraim! Próbáljuk értelmezni a mai helyzetet. Kérem, engedjék meg, hogy a Budapest Analyses egyik közelmúltban megjelent eszmefuttatásából, Schöpflin György gondolataiból idézzek. „Szeptember 18-a és 23-a között, a parlament előtti tágas tér, a kormányellenes tüntetések központi helyszínévé vált, a folyamatosan ott táborozó tüntetőkkel együtt. A tüntetések békések voltak, de a tüntetők ezreinek - időnként tízezreinek – jelenléte egyértelműen a kormány és a nép közötti távolság szimbolikus kifejeződésévé vált. Másképpen fogalmazva: a parlament előtti népi jelenlét a nyomásgyakorlás egyik for- mája lett, amit a kormány viszszatetszéssel fogadott. A tüntetés természetes módon fejezte ki, hogy a kormány a népi ellenszenv célpontjává vált, amit a miniszterelnök ama bizonyos „hazugság-beismerése” váltott ki. A kordon most elvágja a parlamentet a tüntetőktől, más szóval a néptől, és demokráciában szokatlan üzenetet közvetít. Valójában a parlament körüli térség megtisztításával és annak megakadályozásával, hogy az emberek közelebb menjenek az épülethez, a kormányon lévők azt jelzik, hogy nem akarnak közel lenni a választókhoz, s inkább jelentős távolságot tartanak azoktól, akiket – szó szerint - képviselnek. Ugyanakkor, ez a kormányon lévők ama félelmét is tartalmazza, hogy aggódna politikájuk miatt – mindenkinek azonnal az egészségügyi és oktatásügyi megszorítá-
sok jutnak az eszébe-, és cselekedeteikért nem kívánnak elszámoltathatóvá válni. Ilyenkor a gyakran hallott ellenérv úgy szól, hogy képviseleti demokráciában nincs szükség a képviselők szoros kapcsolatára a szavazók- kal. Ám ezt az állítást ellenpontozza a nép joga elégedetlenségének kifejezésére, ha a kormányzók túl messzire kerülnek a kor- mányzottaktól. Megállapíthatjuk, hogy Ma- gyarországon ez a helyzet állt elő. Így tehát a parlament és a nép közötti megtisztított tér valójában azt jelzi, hogy a magyar kormány felhúzta a felvonóhidat, fenyegetve, érezvén magát azok által, akik megválasztották; nem látja értelmét a párbeszédnek, elutasítja a bírálatot és a vitát, és inkább cselekszik egyoldalúan, technicista módon. A parlament épületének és az előtte lévő térnek az erődszerű megerősítésére az után került sor, hogy ez a térség az ellenzéki tüntetések elismert jelképes gyújtópontjává vált. Ezek egytől egyig törvénytisztelő tün- tetések voltak. Így tehát a kormánynak az a rendőrségre támaszkodó döntése, hogy lezárja a teret, erő alkalmazásának is te- kinthető, mellyel megszünteti az ellenzés szimbolikus jelenlétét a parlament előterében, a magyar politika fókuszában, a törvényhozás közelében; nevezetesen a nép- felség, a népszuverenitás intézményénél. Ezáltal azt üzeni tehát, hogy a kormány hatalma fontosabb, mint a nép, s ez bármi áron érvényesíthető, amennyiben egy párt egyszer megnyerte a választásokat. A magyar belpolitikai helyzet tehát folyamatos illusztrációja a demokratikus rendszerek ama kínos hiányosságágnak, amikor a kor-mányzó hatalom elszakad a népszuvere- nitástól, a népfelségtől. (Budapest Analyses 143. számú körlevél) Ebben a helyzetben készültünk a március 15-i ünnepségekre. A kormányfő előre
bejelentette, hogy nem fog nyilvánosan szerepelni, s arra szólítja fel az embereket, hogy ők is saját kis köreikben emlékezzenek meg a forradalomról. Erre nem volt példa a rendszerváltás óta. A miniszterelnök, nem mert kiállni az emberek elé, zárt körben mondta el az üzenetét. A rendőrség korszerű tömegoszlató eszközök beszerzésével és új tömegoszlató módszerek begyakorlásával készült az ünnepre. A köz-társasági elnök, pedig elment az országból— Erdélybe, hogy az erdélyi magyarokkal ünnepeljen. Ide jutottunk. Magyarországon ismét forradalmi helyzet van. Az emberek életkörülményei folyamatosan romlanak, nincs jele a javulásnak; a kormány, pedig éppen elad mindent, ami még eladható: a repülőteret, a kórházakat, a kormányzati épületeket. Talán még a parlamentet is. Akkor majd beren- dezik múzeumnak, netán szállodának, és nem kell küszködni a hangoskodó, modortalan, mindennel elégedetlen tüntetőkkel.
A Kossuth téren, pedig épülhet mélygarázs!
Veszélyes helyzetben van az ország. Robbanásveszélyes helyzetben. Forradalmainkhoz az utolsó szikrát mindig a hazugság szemérmetlensége adta. Ez 1848-ban a sajtószabadság, 1956-ban a szólás- szabadság követelésében öltött testet. Forradalmaink mindig győztek, szabadság-harcainkat mindig külső erő tiporta el. De most nincs kínálkozó külső erő. Valahogy bőrünkön érezzük, hogy Petőfi verse egyre időszerübb. A kormányzó milliárdosok egyre messzebb kerülnek az elszegényedő millióktól. Az egyre több kilátástalan élet, milliók szegénysége és százezrek nyomora fűti a társadalmi katlant, mely forr, buzog. Az örök magyar márciust éljük, amely nem tud történelemmé válni. Az örök magyar márciust, mely fájón időszerű valóság, a magyar kínok
felszínretörésének ünnepe. És a megújúló magyar jóság legyőzheti a gonoszságot, a tisztesség a becstelenséget.
Hogy végre Magyarországon is megteremt- hető legyen az emberhez méltó élet. Bába Iván
2007. 05. 08-I ELNÖKSÉGI ÜLÉS HATÁROZATAI JÓVÁHAGYÓLAG TUDOMÁSUL VESZI A SZABADSÁGHARCOSOKÉRT ALAPÍTVÁNYHOZ BEADOTT PÁLYÁZATI ANYAGOT AZ ELNÖK JAVASLATÁT ELFOGADVA, ENGEDÉLYEZI MÁTÉ FERENC ELHUNYT BAJTÁRSUNK RÉSZÉRE A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN A SZÖVETSÉG KÖLTSÉGÉRE SÍREMLÉK ÁLLÍTÁSÁT, VALAMINT EMLÉKÉNEK JEGYZŐKÖNYVBEN VALÓ RÖGZÍTÉSÉT. AZ ELNÖK JAVASLATÁT ELFOGADVA, ENGEDÉLYEZI MÁTÉ FERENC ELHUNYT BAJTÁRSUNK RÉSZÉRE A FIUMEI ÚTI SÍRKERTBEN A SZÖVETSÉG KÖLTSÉGÉRE SÍREMLÉK ÁLLÍTÁSÁT, VALAMINT EMLÉKÉNEK JEGYZÖKÖNYVBEN VALÓ RÖGZÍTÉSÉT. TUDOMÁSUL VESZI DR. GAUG KÁROLY ÉS DR. FARKAS LÁSZLÓ BESZÁMOLÓJÁT, A LEZÁRATLAN ETIKAI ÜGYEK JELENLEGI ÁLLÁSÁRÓL. JÓVÁHAGYÓLAG TUDOMÁSUL VESZI AZ ELNÖK CSATLAKOZÁSÁT CSOÓRI SÁNDOR MÁRCIUSI FELHÍVÁSÁHOZ. ALAPSZABÁLY, VALAMINT A SZERVEZETI ÉS MÜKÖDÉSI SZABÁLYZATKÉSZÍTŐ BIZOTTSÁGBA DR. GAUG KÁROLY-DR. FARKAS LÁSZLÓ-LECHNER FERENC-PIFF JÓZSEF BAJTÁRSAKAT DELEGÁLJA. ETIKAI ÉS FELVÉTELI SZABÁLYZAT KÉSZITŐ BIZOTTSÁGBA DR. GAUG KÁROLY-DR. FARKAS LÁSZLÓ-PETŐ SÁNDOR-STYOP FERENCNÉ-SCHÖTTER TIBOR-BAJTÁRSAKAT DELEGÁLJA. SZOCIÁLIS ÉS KEGYELETI SZABÁLYZAT KÉSZITŐ BIZOTTSÁGBA DR. FARKAS LÁSZLÓ-PÁSZTOR GYULA-TÓTH JÓZSEF BAJTÁRSAKAT DELEGÁLJA. KÜLSŐ SZAKÉRTŐNEK KANTER FERENCET KÉRI FEL. HATÁRIDŐ: 2007. AUGUSZTUS 30.
KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK LEGYEN EZ AZ IDŐSZAKONKÉNT MEGJELENŐ KIADVÁNY ÖSSZETARTÓ, ERŐSÍTŐ ÉS EGYMÁST SEGITŐ KAPOCS AZ ORSZÁG MINDEN ’56-OS SZÖVETSÉGI TAGJA KÖZÖTT. SZERETNÉNK, HA MEGIRNÁTOK AZT IS, HOGY MI A VÉLEMÉNYETEK A SZÖVETSÉG MUNKÁLYÁRÓL, A VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK FELADATÁNAK VÉGZÉSÉRŐL. VÁRJUK A TERÜLETI SZERVEZETEK ÉSZREVÉTELEIT, BESZÁMOLÓIT A HELYI PROBLÉMÁKRÓL, EGYÉNI SORSOK ALAKULÁSÁRÓL. FELHÍVJUK FIGYELMETEKET, HOGY A SZERKESZTŐSÉG NEM MINDEN ESETBEN ÉRT EGYET A MEGJELENT CIKKEL.
KÉRJÜK TÁMOGATÓINKAT, BARÁTAINKAT, AKTIV DOLGOZÓ TAGJAINKAT ÉS HOZZÁTARTOZÓIKAT, HOGY JÖVEDELEMADÓJUK EGY SZÁZALÉKÁT AJÁNLJÁK FEL SZÖVETSÉGÜNK KIADÁSAINAK FEDEZÉSÉRE. BEJEGYZÉS: FŐVÁROSI BIRÓSÁG 14. PK. 62. 860-1990-54 ADÓSZÁMUNK: 19637729-1-01 SZÁMLASZÁMUNK:
ERSTE BANK. 11600006-00000000-21528312-FORINT ERSTE BANK. 11600006-00000000-21534678- DEVIZA
FELELŐS KIADÓ. FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ SZERKESZTŐSÉG. LECHNER FERENC MÁTÉ ANDRÁS SZENDINÉ KÓSA KATALIN TELEFON,FAX. 36-1-312-80-41 1051. BUDAPEST. NÁDOR UTCA 36. VI. EMELET.
