56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

HHÍRADÓ ‘56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

A SZENTKORONA A MAGYAR ÁLLAMHATALOM LEGMAGASABB RANGÚ ALANYA

2008. AUGUSZTUS - SZEPTEMBER

IMÁDKOZZUNK MAGUNKÉRT, HAZÁNKÉRT, A FELTÁMADÁSÉRT!

HISZEK EGY ISTENBEN, MINDENHATÓ ATYÁBAN, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN ÉS JÉZUS KRISZTUSBAN, AZ Ő EGYSZÜLÖTT FIÁBAN, A MI URUNKBAN; AKI FOGANTATOTT SZENTLÉLEKTŐL, SZÜLETETT SZŰZ MÁRIÁTÓL; SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT; MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK. ALÁSZÁLLT A POKLOKRA, HARMADNAPON FELTÁMADT A HALOTTAK KÖZÜL; FÖLMENT A MENNYBE, OTT ÜL A MINDENHATÓ ATYAISTEN JOBBJÁN; ONNAN JÖN EL ÍTÉLNI ÉLŐKET ÉS HOLTAKAT. HISZEK SZENTLÉLEKBEN. HISZEM A KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZAT; A SZENTEK KÖZÖSSÉGÉT, A BŰNÖK BOCSÁNATÁT; A TEST FELTÁMADÁSÁT ÉS AZ ÖRÖK ÉLETET, ÁMEN

PETŐFI SÁNDOR

BIZONY MONDOM, HOGY GYŐZ MOST A MAGYAR

Bizony mondom, hogy győz most a magyar, Habár ég s föld ellenkezőt akar! Azért nem győzött eddig is e hon, Mert sohasem volt egy akaraton. Most egy a lélek, egy a szív, a kar... Mikor győznél, ha most sem, oh magyar? Egy ember a haza, s ez halni kész, S ezért, oh népem, ép ezért megélsz, S dicső lesz élted, boldog és szabad, Amilyen senkié a nap alatt! S én bátran állom a csaták tüzét, Tudom, hogy a golyó nekem nem vét, Tudom, hogy a sors őriz engemet, Hogy engemet megölni nem lehet, Mert én leszek, nekem kell lenni, ki Ha elleninket mind a föld fedi, Megéneklem majd diadalmadat, Szabadság, és a szent halottakat, Akiknek vére volt keresztvized, S halálhörgése bölcsőéneked; Meg kell, hogy érjem azt a szép napot, Midőn áldásodat reánk adod, S mi annyi átokteljes év után Sírunk, mosolygunk, az öröm mián, Midőn, mit eltört láncunk ád, a nesz Egy szabad nemzet imádsága lesz! Meg kell, hogy érjem azt a nagy napot, Amelyért lantom s kardom fáradott! Marosvásárhely, 1849. március 6-7.

EMLÉKEZZÜNK AUGUSZTUS

CZÉDLI ISTVÁN 1958. 08. 09. ERDÉSZ JÓZSEF 1957. 08. 15. HARAZIN JÁNOS 1957. 08. 31. HÁMORI ISTVÁN 1961. 08. 26. KOMJÁTI JÓZSEF 1958. 08. 09. KORSÓS JÓZSEF 1959. 08. 5. KÓSA PÁL 1959. 08. 05. KOVÁCS LAJOS 1961. 08. 26. LASSÚ ISTVÁN 1957. 08. 03. MAKÓ-KLÉGER LÁSZLÓ DR. 1959. 08. 25.

NICKELSBURG LÁSZLÓ 1961. 08. 26. RIZMAJER JÓZSEF 1957. 08. 31. SIPOS ISTVÁN 1960. 08. 01. SIPOS ZSIGMOND 1957. 08. 15. STEINER LAJOS JÓZSEF 1958. 08. 05. SZEPTEMBER ÁCS LAJOS 1959. 09. 0.

KOCSIS SÁNDOR 1957. 09. 04. SZEGEDI FLÓRIÁN 1958. 09. 03. SZELEPCSÉNYI ISTVÁN 1959. 09. 08. SZMREK BENJÁMIN 1957. 09. 05. SZOBOLYA ZOLTÁN DR. 1958. 09. 29. TORACZ SÁNDOR 1958. 09. 03. TÓTH GYÖRGY 1957. 09. 03. TUSCH JÓZSEF 1959. 09. 24.

(A „HALOTTAINK” II. c. KIADVÁNYBÓL)

HITVALLÁS SZENT ISTVÁN KIRÁLY (Esztergom 975 körül – Székesfehérvár 1038. augusztus 15.)

Géza nagyfejedelem és Sarolt fia Vajk, aki a keresztségben apjához hasonlóan kapta a vértanú István diakónus nevét. Apja tudatosan kereszténynek és leendő magyar fejedelemnek nevelte. Ennek megfelelően a katolikus bajor herceg leányát, Boldog Gizellát vette feleségül. Apja halálát követően 997-ben ő lett a fejedelem. Minden erejével azon volt, hogy a magyar népből egységes nemzet és keresztény ország váljon. Hogy célját elérhesse, sok külső és belső ellenséggel kellett megküzdenie. Kérésére Asztrik, bencés szerzetes kevéssel 1000 karácsonya előtt 11. Szilveszter pápától királyi felségjelvényeket, koronát és zászlós lándzsát hozott. Hamarosan Esztergomban – az úgynevezett mainzi ordó szerint – királlyá kenték, illetve koronázták. Ettől fogva az ország apostoli uralkodójának tekintette magát. Tíz püspökséget, több apátságot és kolostort alapított. Vallási törvényeket és rendeleteket hozott. A vármegyék megszervezésével létrehozta a modern közigazgatás alapját. Élete alkonyán érte a legnagyobb csapás, mikor legkisebb, egyetlen életben maradt gyermekét, Imre herceget is elveszítette. Ezután koronáját és vele országát a Boldogságos Szűz oltalmába ajánlotta. Pápai felhatalmazással 1083. augusztus 20-án Szent László király avatta szentté. Első szent királyunk jóvoltából lettünk erős, keresztény nemzet. Tudta, a béke milyen fontos, ezért szigorú törvényeivel is folyton arra törekedett. Előrelátóan, megfontoltan cselekedett, nem máról holnapra gondolkodott. De azzal is tisztában volt, hogy ennek a népnek elsősorban magában és Istenben kell bíznia, mert másoktól hiába remél segítséget. Ha túlzottan másokra épít, könnyen összeomolhatnak tervei. Az idő igazolta aggodalmait: valahányszor határainkon túlról reméltük a döntő segítséget, s erre támaszkodva igyekeztünk függetlenségünket kivívni, illetve megtartani, mindig kudarcba fúlt erőfeszítésünk. (Gondoljunk csak például: 1526-ra, 1711-re, 1849-re, 1920-ra, 1956ra.) De Szent István király a mindenkori Magyarország vezetőinek, politikusainak is példát adott. Üzenete mit sem változott a századok során: a magyarnak ma is saját magának és elsősorban saját magával kell harcát megvívnia, hogy végre talpra álljon. Elkötelezett, önzetlen keresztény, hazafias vezetőkre és polgárokra van szüksége e sokat szenvedett népnek, hazának! "ELŐTTED KÖNYÖRGÜNK, BÚS MAGYAR FIAID, HOZZÁD FOHÁSZKODUNK, ÁRVA MARADÉKID. TEKINTS, ISTVÁN KIRÁLY, SZOMORÚ HAZÁDRA, FORDÍTSD SZEMEIDET RÉGI ORSZÁGODRA.” Forrás: Internet, A „Hitvallás” című lapból)

AUGUSZTUS 20. AZ ÜNNEP KIALAKULÁSA - ÜNNEP

A körmenet kialakulása A középkorban az egész Kárpát-medencében élt Szent István kultusza, amely a török hódoltság alatt eltŰnt. A kultusz fontos eleme volt a búcsújárás és az Aranybullában (1222) is meghatározott „szent király ünnepe”, amelyet Székesfehérváron tartottak, bár kezdetben nem augusztus 20-án. A katolikus ünnep következő fejezete Mária Terézia korához kötődik, amikor uralkodói közbenjárással 1771-ben Ragusából (ma Dubrovnik, Horvátország) Bécsbe, majd Budára került a Szent Jobb ereklye. A királynő rendelete értelmében az időközben elpusztult Zsigmond-kápolnában őrzött ereklyét évente hat alkalommal lehetett közszemlére állítani, köztük augusztus 20-án. Rendelete egyben nemzeti ünnepnek minősítette Szent István napját. Az intézkedés ellenére az ünnep nem vált rögtön az ország egységét kifejező szimbólummá, ennek alapjait csak az 1818-ban először megtartott körmenet fektette le. A körmenetnek egészen a második világháború végéig a budai vár adott otthont, nem pedig a pesti belváros, ahogyan napjainkban. A szokás történetében az 1848-49-es szabadságharc után, több mint tíz éves kényszerszünet következett be, mivel a Bach-korszak betiltotta. 1860-ban az enyhülés vetett véget a tilalomnak. Ezután augusztus 20-a egyre népszerŰbbé vált, a körmenetet országos érdeklődés kísérte. Augusztus 20-a, a Monarchiában a francia forradalom mintájára a 19. század végén igény merült fel magyar nemzeti ünnep megalkotására is. Hosszas parlamenti vita indult, amely március 15-e és augusztus 20-a körül forgott. Az utóbbit, ellenzői az esemény katolikus jellege miatt alkalmatlannak tartották a soknemzetiségŰ és vegyes felekezetŰ ország egységének kifejezésére. Végül 1891-ben mégiscsak nyertesként került ki augusztus 20-a, amit munkaszüneti napnak, korabeli elnevezéssel nomra-napnak minősítették. A fent említett okok azonban megakadályozták, hogy általánosan elfogadott ünnep alakuljon ki, hiszen a körmenet elsősorban a katolikusok körében volt népszerŰ. A vasúthálózat bővítésével párhuzamosan vidékről akár több százezren is a fővárosba érkeztek, a budai várt ellepték az ünnepi viseletbe öltözött emberek. Hasonló azonban nem mondható el a Bécsben székelő uralkodóról, aki nem vett részt a körmeneten, ez alól kivételt jelentett az 1917-es háborús év, amikor az utolsó magyar király, IV. Károly a menet élén vonult. A körmenethez kapcsolódó új, érdekes jelenség is felütötte a fejét, mégpedig a „budapesti vásárlás”: a városba érkező tömeg a körmenet után az utcákat rótta, hogy különféle portékákat vásároljon. Az újságokban megjelentek a „Szent István-napi vásár” hirdetések, az üzletek pedig teli polcokkal várták a látogatókat. Ez a vásárlási láz egészen az 1940-es évek végéig kitartott, csak a Rákosi-rendszerben szŰnt meg. Ugyancsak a Monarchia végén bukkant fel újra egy elfelejtett szokás, az aratóünnep. Miniszteri kezdeményezésre elevenítették fel a néphagyományt, amely ekkor még nem kapcsolódott össze augusztus 20-val. Az új kenyér jelenléte csak fél évszázad múlva vált meghatározóvá.

Augusztus 20-a Horthy-rendszerben Az első világháborúban és az azt követő években a nagyszabású ünnepségek elmaradtak. Néhány évnek kellett eltelnie, hogy a kialakult új politikai rendszer megfogalmazza önmagát és ennek megfelelően alakítsa az államiságot szimbolizáló ünnepet. A Horthy-rendszerben fektették le augusztus 20-nak, mint nemzeti ünnepnek az alapjait. A korábbi szokások közül megőrizték a Szent Jobb körmenetet, a lóversenyt, amelynek tétje a Szent István-díj volt és az ünnepi mulatságot, amelyet rengeteg programmal bővítettek ki. Az új és a ma is létező szokások közé beemelték a tisztavatást, az ünnepélyes őrségváltást, a néphagyományok ápolását és a tŰzijátékot. Csak a korszakra voltak jellemzőek és az idő próbáját nem állták ki a sokgyermekes anyák kitüntetése, a „Gyöngyös bokréta” mŰsora valamint az ünnep kiterjesztése egy teljes hétre. A két világháború között a körmenet továbbra is a várban zajlott. A felekezeti hovatartozás jelentőségének eltörpülését jelzi, hogy Horthy Miklós kormányzó ­– aki egyébként református volt, vallása pedig nem fogadja el a szentek létezését – maga is rendszeresen részt vett a „Szent Jobb” körmeneten. Az ünnep újdonsült eleme a tisztavatás volt, amit a Monarchiában az uralkodó születésnapján tartottak. A Ludovika végzős növendékeit az akadémia udvarán avatták tisztté, gyakran Horthy kormányzó jelenlétében. Szintén az államiságot szimbolizálta a budapesti Szabadság téren 1928-ban felavatott ereklyés országzászló, amely a megemlékezések központi helyszínévé vált. Talapzatát a történelmi Magyarország jelentősebb pontjairól összegyŰjtött földből építették. A következő években több száz településen avattak országzászlókat, ezek a történelmi Magyarország egységét hirdették. Szent István ünnepe tehát a revíziót, a határok módosítását, a korszak legfontosabb követelését jelenítette meg. Mindemellett fontos szerep jutott a szórakozásnak: dalnokverseny, ökörsütés, táncmulatság, légi bemutató, sétahangverseny, sportesemény, virágkorzó, cirkusz, tárogatókoncert. Röviden és a teljesség igénye nélkül évről évre bőséges program várta a több százezres nézősereget. Két meghatározó eseményt érdemes kiemelni: a tŰzijátékot és a Gyöngyös bokrétát. A 19. században már tartottak tŰzijátékot Szent István napján, azonban a szokás 1927-től vált menetrendszerŰvé. A Gellérthegyről kilőtt rakéták fényeit a rakpartról és sétahajókról csodálták. A Gyöngyös bokréta a népmŰvészet beemelését biztosította. Az 1931-ben létrehozott szervezet táncokat és más népszokásokat mutatott be autentikus módon, vagyis nem mŰvészek, hanem parasztemberek előadásában. Augusztus 20-a, mint nemzeti ünnep a Horthy-rendszerben vált a magyarság egyetemes ünnepévé. Nemcsak határon túl, hanem a kivándorolt magyarok is

megemlékeztek az államalapító királyról. Az ünnep egyben turisztikai látványosságként is funkcionált, hiszen több ezer külföldi érkezett Magyarországra, hogy megcsodálja a látványos programokat.

Augusztus 20. a Rákosi-diktatúrában A második világháborút követő években új arculatot kellett találni az ünnepnek, mivel a Horthy-korszak kiemelten kezelte a jeles napot, s a koalíciós kormány élesen elhatárolódott politikai elődjétől. Olyan hangok is megszólaltak, hogy az ünnep hagyományait nem érdemes folytatni, ennek ellenére a felújított Szabadság hidat mégiscsak elkezdték „használni” az ünnepet. Kezdetben a körmenet is folytatódott, igaz az ország vezetői már kevésbé képviseltették magukat, publicitása is kisebb volt, mint korábban. Gyökeres váltás a diktatúra kiépülésével, 1948-ban következett be. Az ünnep ezen újabb fejezete csak részben jelentet törést, mert a régi elemek közül többet is felhasználtak, csak a külsőségeket alakították át. Megmaradt a tisztavatás, de a Ludovika Akadémia helyett a Honvéd Kossuth Akadémia növendékeit avatták fel. Megtartották a tŰzijátékot is, ezen felül bábszínház, kultúrmŰsor, díszelőadás és hasonló mulatság szórakoztatta a népet. A körmenet viszont a kommunizmus berendezkedése után a Bach-korszakhoz hasonlóan ismét tiltólistára került, ezúttal negyven évre. Az ünnepnek természetesen új nevet adtak. Addig Szent István napnak hívták leggyakrabban augusztus 20-át. Először lekopott a szent kifejezés, majd 1948-ban megszületett az új kenyér ünnepe elnevezés, mint központilag előírt szóhasználat. A kifejezést azonban hamar felváltotta egy újabb elnevezés, az alkotmány ünnepe. 1949. augusztus 20-án lépett életbe ugyanis az alkotmány, az elkövetkező években pedig ez a kifejezés dominált. Az ötvenes évek elején a programok megrövidültek, csak termelési versenyekről és lelkes sztahanovistákról adott hírt a korabeli sajtó. A tŰzijáték is elmaradt, helyette a Gellérthegyen csak tábortŰz volt. Viszont a korszak vívmánya a kitüntetés-adományozás – mŰvészeknek, népmŰvelőknek –, amely ma is létezik. A kommunisták tehát szakítottak a múlttal, de az ünnep továbbra is a hatalom birtokosainak identitását szimbolizálta.

Augusztus 20- a Kádár-rendszerben Az ünnep új arculatot a munkás-paraszt szövetség megjelentével kapott. A Kádár-kormány 1956. november 4-én rádióban beolvasott közleményében Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormányként definiálta önmagát, ennek megfelelően minden évben munkás-paraszt találkozót tartottak. Szintén lényeges elemként jelent meg az avatás: pályaudvart, iskolát, gyárat, üzemet, szállodát, lakótelepet, utat avattak, egy évfordulóra több meglepetés is jutott. Megtorpanás a nyolcvanas évek derekán rajzolódik ki, amikor a gazdasági helyzet csak kisebb költségvetésŰ újdonságok – játszótér, tornaterem – átadást engedte meg. A szórakoztató mŰsorok repertoárja a hatvanas évek közepén bővültek látványosan, többek között újjáéledt a tŰzijáték, egyre jelentősebb lett a vízi és légi parádé, Debrecenben pedig megszületett a virágkarnevál. Folytatódtak az olyan hagyományok is, mint a zászlófelvonás és a tisztavatás a Kossuth téren, a néphagyományok bemutatása és a szórakoztatás. A Rákosi-diktatúrához képest váltás, hogy – szigorúan a szent jelző említése nélkül – István király személye is felbukkant. Augusztus 20-át az államalapítás, az alkotmány és az új kenyér ünnepének tekintették. A körment továbbra is tabu volt, egészen 1989-ig, amikor hosszú évtizedek után a Bazilikánál megrendezték az „elsőt”.

Augusztus 20. a rendszerváltás után A választások után összeült parlament szembekerült azzal a dilemmával, hogy három nemzeti ünnepünk van (március 15. augusztus 20. és október 23.), viszont csak egy lehet hivatalos állami ünnep. A történelem ismétli önmagát, mert a választás, akárcsak száz évvel ezelőtt ismét augusztus 20-ra esett. A különböző politikai erők persze más-más helyszínen ünnepelnek a rendszerváltás óta, azonban a fent említett három ünnep közül, még mindig Szent István ünnepe a legkevésbé megosztó. Az ünnep menetrendje nagymértékben hasonlít a Kádárrendszer forgatókönyvéhez, persze a külsőségek megváltoztak. A hivatalos program a zászlófelvonással indul, majd a tisztek felavatásával folytatódik a Kossuth téren, akik már nem ökölbe szorított kézzel, hanem két ujjukat feltartva tesznek esküt. A felavatott tisztek elvonulnak az országzászlók, köztük az 1956-os forradalom lobogója előtt. Nem hiányozhat a hang- és fényeffektusokkal kiegészített tŰzijáték, a vízi- és légi parádé valamint a nyolcvanas évek közepén megszületett mesterségek ünnepe a budai várban. A körmenet a Bazilikánál zajlik, a szertartásnak immáron kihagyhatatlan eleme a kenyérszentelés. Jelentős ünnepségek az ezredfordulón voltak, 2000-ban avatták ortodox szentté István királyt, bővítették ki a körmenet útvonalát, valamint 2000. augusztus 20-án indult a millenniumi év és a következő esztendő ugyanazon napján ért véget. Az ünnep fekete évének számít a 2006-os év, amikor rögtön a tŰzijáték elkezdése után óriási szélvihar támadt Budapesten. A katasztrófa felkészítetlenül érte a szervezőket, a sajnálatos eseményben több ember életét vesztette (Forrás: Internet, Antalóczi Adél)

JÓZSEF ATTILA NEM, NEM SOHA! SZÉP KINCSES KOLOZSVÁR, MÁTYÁS BÜSZKESÉGE, NEM LEHET, NEM, SOHA! OLÁHORSZÁG ÉKE! NEM TEREMHET BÁNÁT A RÁCNAK KENYERET! MAGYAR SZÉL FOG FÚJNI A KÁRPÁTOK FELETT! HA ELJŐ AZ IDŐ – SÍROK NYÍLNAK FEL, HA ELJŐ AZ IDŐ - A MAGYAR TALPRA KEL, HA ELJŐ AZ IDŐ – ERŐS LESZ A KARUNK, VÁRJATOK, TESTVÉREK, OTT LESZÜNK, NEM ADUNK! MAJD NEMES HARAGGAL ROHANUNK ELŐRE, VÉRKERESZTET FESTÜNK MAJD A HATÁRKŐRE. ÉS MINDENT LETIPRUNK – AZ LESZ A VIADAL!SZEMBESZÁLLUNK MI A POKLOK KAPUIVAL! BÖMBÖLVE ROHANUNK MAJD, MINT A TENGERÁR, EGY CSEPP VÉRIG KÜZDÜNK S ÁLL A MAGYAR HATÁR. TELJES EGÉSZÉBEN, MINT NEM IS OLYAN RÉGEN, ÉS CSILLAGUNK ISMÉT TÜNDÖKLIK AZ ÉGEN. A LOBOGÓNK LOBOG, VILLÁMLIK A KARDUNK, FUT A GAZ ELŐLÜNK – HISZ MAGYAROK VAGYUNK! FELHATOL AZ ÉGIG HARAGOS SZÓZATUNK. HAZÁNKAT AKARJUK! VAGY ÉRTE MEGHALUNK! NEM LÉSZ KISEBB HAZÁNK, NEM, EGY ARASSZAL SEM, ÚGY FOGSZ TÜNDÖKÖLNI, MINT RÉGEN, FÉNYESEN! MAGYAR RÓNÁN, HEGYEN EGY KIÁLTÁS ZÚG ÁT: NEM ENGEDJÜK SOHA! SOHA ÁRPÁD HONÁT!

SZENT ISTVÁN KIRÁLY INTELMEI IMRE HERCEGHEZ Mivel megértem s mélyen átérzem, hogy amit csak Isten akarata megteremtett s nyilvánvaló eleve elrendelése elrendezett mind a kiterjedt égboltozaton, mind az egybefüggő földi tájakon, azt törvény élteti s tartja fenn. Mivel látom, hogy mindazt, amit Isten kegyelme bőséggel adott az élet előnyére és méltóságára, tudniillik királyságokat, konzulságokat, hercegségeket, ispánságokat, főpapságokat s más méltóságokat. Részben isteni parancsok és rendeletek, részben világiak, valamint a nemesek meg az élemedett korúak tanácsai és javaslatai kormányozzák, védik, osztják fel és egyesítik, s mivel bizonyosan tudom, hogy minden renden valók a föld bármely részén, bármilyen méltóságot viseljenek, nemcsak kíséretüknek, híveiknek, szolgáiknak parancsolnak, tanácsolnak, javasolnak, hanem fiaiknak is. Úgy hát én sem restellem, szerelmetes fiam, hogy neked még életemben tanulságokat, parancsokat, tanácsokat, javaslatokat adjak, hogy velük mind a magad, mind alattvalóid életmódját ékesítsed, ha majd a legfőbb hatalom engedélyével utánam uralkodni fogsz. Illik pedig, hogy odaadó figyelemmel hallgatván, eszedbe vésd apád parancsait, az isteni bölcsesség intelme szerint, mely Salamon szájából szól: „Hallgass, fiam, atyád intelmére, s ne vedd semmibe anyád tanítását!...” (Hallgasd hát meg, fiam, fogadd el szavaimat), akkor nagy lesz száma élted éveinek. Ebből a mondásból tehát észbe veheted, ha azt, amit atyai gyöngédséggel parancsolok, megveted távol legyen! -, nem szívelnek többé sem Isten, sem az emberek. De halljad az engedetlen parancsszegők esetét és vesztét. Ádám ugyanis, kit az isteni alkotó, valamennyi létező teremtője a maga hasonlatosságára formált, s minden méltóság örökösévé tett, széttörte a parancsok bilincsét, s nyomban elvesztette a magas méltóságokat meg a paradicsombéli lakást. Isten régi, kiválasztott s kivált kedvelt népe is, amiért szétszaggatta a törvények Isten ujjával kötözött kötelékét, különbkülönbféleképpen pusztult el: részben ugyanis a föld nyelte el, részben tűz emésztette el, részint egymást koncolta fel. Salamon fia is, félrevetve apja békéltető szavait, gőgjében pöffeszkedve kardcsapásokkal fenyegette a népet apja ostorsuhintásai helyett, azért sok rosszat tűrt el országában, végül is kivetették onnan. Hogy ez véled ne történjék, fogadj szót, fiam; gyermek vagy, gazdagságban született kis cselédem, puha párnák lakója, minden gyönyörűségben dédelgetve és nevelve, nem tapasztaltad a hadjáratok fáradalmait s a különféle népek támadásait, melyekben én szinte egész életemet lemorzsoltam. Itt az idő, hogy többé ne puha kásával étessenek, az téged csak puhánnyá s finnyássá tehet, ez pedig a férfiasság elvesztegetése s a bűnök csiholója és a törvények megvetése; hanem itassanak meg olykor fanyar borral, mely értelmedet tanításomra figyelmessé teszi. Ezeket előrebocsátván térjünk a tárgyra. FEJEZETEKRE OSZTÁS I. A KATOLIKUS HIT MEGŐRZÉSÉRŐL II. AZ EGYHÁZI REND BECSBEN TARTÁSÁRÓL III. A FŐPAPOKNAK JÁRÓ TISZTELETRŐL IV. A FŐEMBEREK ÉS VITÉZEK TISZTELETÉRŐL V. AZ IGAZ ÍTÉLET ÉS A TÜRELEM GYAKORLÁSÁRÓL VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL VII. A TANÁCS SÚLYÁRÓL VIII. A FIAK KÖVESSÉK AZ ELŐDÖKET IX. AZ IMÁDSÁG MEGTARTÁSÁRÓL X. A KEGYESSÉGRŐL ÉS IRGALMASSÁGRÓL, VALAMINT A TÖBBI ERÉNYRŐL I. A KATOLIKUS HIT MEGŐRZÉSÉRŐL Minthogy a királyi méltóság rangját csakis a hívők és a katolikus hitet vallók nyerhetik el, ezért parancsainkban a szent hitet tesszük az első helyre. Ha a királyi koronát meg akarod becsülni, legelőször azt hagyom meg, tanácsolom, illetve javaslom és sugallom, kedves fiam, hogy a katolikus és apostoli hitet akkora buzgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass, s valamennyi egyházi személy méltán nevezzen igaz keresztény hitvallású férfinak; enélkül bizony, tudd meg, sem kereszténynek, sem az egyház fiának nem mondanak. Akik ugyanis hamisat hisznek, vagy a hitet jó cselekedetekkel teljessé nem teszik, fel nem ékesítik, minthogy a hit tettek híján meghal, sem itt nem uralkodnak tisztességgel, sem az örök uradalomban vagy koronában nem lesz részük. Ám ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: "Csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd." A hit tehát, melyről beszélek, a következő: Higgy erősen a mindenható Atyaistenben, minden teremtmény teremtőjében, és az ő

egyszülött fiában, a mi Urunkban, Jézus Krisztusban, kit az angyal meghirdetett, ki Szűz Máriától született. Az egész világ üdvösségéért a keresztfán szenvedett és a Szentlélekben, ki szólt a próféták s az apostolok, valamint az evangélisták szavával, mint egyetlen tökéletes oszthatatlan szeplőtelen istenségben, és kétely hozzád ne férjen. "Ez a katolikus hit, melyben - miként Atanáz mondja - ha akárki híven és erősen nem hisz, semmiképp sem üdvözül." Ha valamikor uralmad alatt akadnának olyanok - távol legyen! -, kik az így egységbe fűzött Szentháromságot megosztani vagy kisebbíteni, vagy nagyobbítani próbálják, tudd meg: az eretnekség fejének szolgái azok, és nem a szentegyház fiai. Az ilyeneket pedig ne gyámolítsd, ne védelmezd, hogy magad is ellenségnek és bosszulónak ne mutatkozz. Mert az efféle emberek a szentegyház népét nyomorultul megrontják és szétszórják. Hogy ez ne történjék meg, különös gondod legyen. II. AZ EGYHÁZI REND BECSBEN TARTÁSÁRÓL A királyi palotában a hit után az egyház foglalja el a második helyet, az egyház, melynek első ízben a mi fejünk, tudniillik Krisztus vetette el magját, majd az ő tagjai, vagyis az apostolok és szent atyák ültették át, meggyökereztették erősen, s elterjesztették az egész földkerekségen. És ámbár mindig hajt új sarjat, más helyeken mégis mintegy réginek tartják; itt viszont, kedves fiam, a mi birodalmunkban eddig még, mint ifjú, friss hajtást prédikálják. Épp ezért kíván meg szemfülesebb s szembetűnőbb őröket, nehogy a jó, amivel az isteni kegyelem bennünket mérhetetlen irgalmában érdemtelenül elárasztott, tunyaságod és restséged, valamint hanyagságod miatt megromoljék s megsemmisüljön. Mert aki a szentegyház méltóságát csorbítja vagy csúfítja, azon munkál, hogy Krisztus testét csonkítsa. Hiszen maga az Úr mondta Péternek, akit a szentegyház őrzőjévé és felügyelőjévé emelt: "Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat." Ő ugyanis önnönmagát nevezte kősziklának, s nem ám fából, avagy kőből épült egyházról beszélt, hanem az újonnan nyert tömeget, a kiválasztott népet, Isten nyáját, mely hitben kioktattatott, keresztségben megmosatott, kenettel olajoztatott, hívta a saját magára épült szentegyháznak. Ha valaki lázában e szentegyház tagjait vagy kicsinyeit megbotránkoztatja, az evangélium tanítása szerint méltó arra, hogy malomkövet kössenek a nyakára és a tenger mélységébe vessék, azaz a hatalom méltóságából kivetik, és az igazak egyházán kívül marad a világi nyomorúságban, mint valami pogány és vámos. Így hát, fiam, napról napra virágzó szorgalommal kell őrködnöd a szentegyházon, hogy inkább gyarapodjék, mintsem fogyatkozzék. Azért is nevezték az első királyokat nagyságosnak, mert az egyházat nagyobbították. Te is ezt tegyed, hogy koronád híresebb, életed boldogabb és hosszabb legyen. III. A FŐPAPOKNAK KIJÁRÓ TISZTELETRŐL A királyi trón ékessége a főpapoknak rendje, ezért a királyi méltóságban ők kerülnek a harmadik helyre, kedves fiam, ők legyenek főembereid, úgy vigyázz a főpapokra, mint a szemed világára. Ha ők jóindulatúak véled, ellenségtől nem kell félned. Hiszen ha ők megbecsülnek, bátran foghatsz mindenhez, imádságuk ajánl téged a mindenható Istennek. Őket állította ugyanis Isten őrül az Isten népe fölé, és őket tette meg a lelkek felvigyázóivá, valamint az egész egyházi méltóság és isteni szentség részeseivé és osztóivá. Mert nélkülük királyok nem is állíttatnak, nem is országolnak. Az ő közbenjárásukra törlik el a vétkezők vétkeit. Ha irántuk az igazi szeretetet tanúsítod, magadat is kétségkívül megjobbítod, országodat is tisztességgel igazítod. Mert az ő kezükbe van lerakva a bűnből oldás és a bűnbe kötés hatalma. Mert Isten megegyezett velük örök szövetségben, és elkülönítette őket az emberektől, a maga nevében és szentségében osztozott velük, és az istenes Dávid király szavával megtiltotta, hogy az emberi világ gáncsolja őket: "Fölkentjeimet ne érintsétek!" Az illeti meg ugyanis Isten felkentjeit, ki az isteni és kánoni végzéssel szembeszállva a szent renden való férfiakat hamis vádaskodásokkal mocskolja és a nyilvánosság elé hurcolja. Teljességgel megtiltom fiam, hogy így cselekedj, ha boldogan akarsz élni, királyságod megbecsülni, mert az ilyen dolgok sértik Istent elsősorban. Ha esetleg valamelyik azok közül, akikről szó van, kárhoztatásra méltó vétekbe esik távol legyen! -, figyelmeztesd háromszor, négyszer is négyszemközt az evangélium tanítása szerint. Ha akkor intelmeidet nem hallgatja meg, nyilvánosan kell megfeddni a következők alapján: Ha rád nem hallgat, jelentsd az egyháznak. Mert ha e rendet megtartod, dicső koronádat teljességgel felmagasztalod. IV. A FŐEMBEREK ÉS VITÉZEK TISZTELETÉRŐL Az uralom negyedik dísze a főemberek, ispánok, vitézek hűsége, erőssége, serénysége, szívessége és bizalma. Mert ők országod védő falai, a gyengék oltalmazói, az ellenség pusztítói, a határok gyarapítói. Legyenek ők, fiam, atyáid és testvéreid, közülük bizony senkit se hajts szolgaságba, senkit se nevezz szolgának. Katonáskodjanak, ne szolgáljanak, uralkodj mindannyiukon harag, gőg, gyűlölség nélkül, békésen, alázatosan, szelíden; tartsd mindig eszedben, hogy minden ember azonos állapotban születik, és hogy semmi sem emel fel, csakis az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség. Ha békeszerető leszel, királynak és király fiának mondanak, és minden vitéz szeretni

fog; ha haraggal, gőgösen, gyűlölködve, békétlenül kevélykedsz az ispánok és főemberek fölött, a vitézek ereje bizonnyal homályba borítja a királyi méltóságot, és másokra száll királyságod. Ettől óvakodva az erényed szabta mértékkel irányítsd az ispánok életét, hogy vonzalmaddal felövezve a királyi méltósághoz mindig háborítatlanul ragaszkodjanak, hogy uralkodásod minden tekintetben békés legyen. V. AZ IGAZ ÍTÉLET ÉS A TÜRELEM GYAKORLÁSÁRÓL A türelem és az igaz ítélet gyakorlása a királyi korona ötödik cifrázása. Dávid király és próféta mondja: Ítéletedet, Isten, bízd a királyra. És ugyanő másutt: Király vagy, az igazságosságot szereted. A türelemről így beszél Pál apostol: "Tanúsítsatok mindenki iránt türelmet." És az Úr evangéliumban: "Ha [türelemmel] kitartotok, megmentitek lelketeket." Ehhez tartsd magad, fiam: ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igaz ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani lelkedet, türelmes légy. Valahányszor, kedves fiam, ítéletet érdemlő ügy kerül eléd vagy valamely főbenjáró bűn vádlottja, türelmetlenül ne viselkedjél, esküvel se erősködjél, hogy megbünteted; bizony ez ingatag lenne és mulandó, mert a bolond fogadalmat megszegi az ember; és ne ítélkezz te magad, nehogy királyi méltóságodban a hitvány ügyben forgolódva folt essék, hanem az efféle ügyet inkább bírákhoz utasítsd, az ő megbízatásuk, hogy törvény szerint döntsenek. Óvakodj bírónak lenni, ám örülj királynak lenni s neveztetni. A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak. Ha pedig egyszer olyasvalami kerül eléd, amelyben ítéletet hozni méltóságoddal összefér, türelemmel, irgalommal, esküdözés nélkül ítélkezz, így lesz majd koronád dicséretes és ékes. VI. A VENDÉGEK BEFOGADÁSÁRÓL ÉS GYÁMOLÍTÁSÁRÓL A vendégek s a jövevények akkora hasznot hajtanak, hogy méltán állhatnak a királyi méltóság hatodik helyén. Hiszen kezdetben úgy növekedett a római birodalom, úgy magasztaltattak fel és lettek dicsőségessé a római királyok, hogy sok nemes és bölcs áradt hozzájuk különb-különb tájakról. Róma bizony még ma is szolga volna, ha Aeneas sarjai nem teszik szabaddá. Mert amiként különb-különb tájakról és tartományokból jönnek a vendégek, úgy különb-különb nyelvet és szokást, különb-különb példát és fegyvert hoznak magukkal, s mindez az országot díszíti, az udvar fényét emeli, s a külföldieket a pöffeszkedéstől elrettenti. Mert az egy nyelvű és egy szokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyámolítsad és becsben tartsad, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem vagy szét szórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod. Hogy ez ne legyen, naponta nagyobbítsd országodat, hogy koronádat az emberek nagyságosnak tartsák. VII. A TANÁCS SÚLYÁRÓL A királyi emelvényen a tanács a hetedik helyre tart igényt. A tanács állít királyokat, dönt el királyi sorsokat, védelmezi a hazát, csendesíti a csatát, győzelmeket ő arat, kerget támadó hadat, behívja a barátokat, városokat ő rakat és ő ront le ellenséges várakat. Minthogy pedig a tanácsnak ekkora haszna van, ostoba, pöffeszkedő és középszerű emberekből összeállítani, én úgy vélem, mit sem ér; hanem a tekintélyesebbek és a jobbak, a bölcsebbek és a legmegbecsültebb vének ajkán formálódjék és csiszolódjék. Ezért, fiam, az ifjakkal és a kevésbé bölcsekkel ne tanácskozz, ne is kérj tőlük tanácsot, csak a gyűlés véneitől, kiknek koruk és bölcsességük miatt megfelel ez a feladat. Mert a királynak szóló tanács zárva legyen a bölcs szívbe, ne terjessze a bolondok szelessége. Ha ugyanis a bölcsekkel jársz, bölcs leszel, ha a bolondokkal forgolódsz, társul adod magad hozzájuk, szól a Szentlélek Salamon által: "Aki jár a bölcsekkel, bölcsek barátja lesz, nem a bolondokhoz lesz hasonlatos.” És Dávid zengi: „Jósággal közeledsz a jóhoz, Az igazhoz igaz vagy. A tisztával tisztán bánsz, A hamissal azonban hamis módra.” Ezért hát ki-ki életkorának megfelelő dologban forgolódjék, tudniillik az ifjak fegyverben, a vének a tanácsban. Egyébként az ifjakat mégsem kell teljesen kiűzni a tanácsból; ámde ahányszor velük tanácskozol, még ha életrevaló is az a tanács, mindig terjeszd az öregek elé, hogy minden cselekedetedet a bölcsesség mértékével mérhesd.

VIII. A FIAK KÖVESSÉK AZ ELŐDÖKET Őseink követése foglalja el a királyi méltóságban a nyolcadik helyet. A legnagyobb királyi ékesség, az én tudásom szerint, a királyelődök után járni, a szülőket utánozni. Aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel. Mert az atyák azért atyák, hogy fiaikat gyámolítsák, a fiak pedig azért fiak, hogy szüleiknek szót fogadjanak. Aki atyjával szemben áll, Isten ellenségének áll. Mert minden engedetlen Istennel áll szemben. És az engedetlenség szeletje a korona virágait szórja szerte. Az engedetlenség valójában pestis az egész királyságban. Ezért, kedves fiam, apád rendeletei, vagyis az én rendeleteim, mindig legyenek szemed előtt, hogy szerencsédet mindenütt királyi gyeplő igazgassa. Az én szokásaimat pedig, melyekről látod, hogy a királyi méltósággal összeférnek, a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed. Mert nehéz lesz megtartani e tájon királyságodat, ha szokásban nem utánzod a korábban királykodó királyokat. Mely görög kormányozta a latinokat görög módra, avagy mely latin kormányozta a görögöket latinmódra? Semelyik. Ezért hát kövesd szokásaimat, a tieid közt kimagasló így leszel, s az idegenek dicséretére szert így teszel. IX. AZ IMÁDSÁG MEGTARTÁSÁRÓL Az imádság megtartása a királyi üdvösség legnagyobb járuléka, ezért a királyi méltóság kilencedik regulájában pendül meg. A folytonos imádkozás: a bűnöktől megtisztulás és feloldozás. Te pedig fiam, valahányszor Isten templomához járulsz, hogy Istent imádd, Salamonnal, a király fiával, magad is király lévén, mindig mondjad: "Küldd le [Uram, a bölcsességet] szent egedből, dicsőséged trónjáról, hogy munkámban velem legyen és segítsen, és így fölismerjem, mi kedves a szemedben [minden időben]." És ismét: "Uram, Atyám, életemnek Istene, ne hagyj engem álnok gondolatban, az én szemeimnek ne adj kevélységet és a gonosz kívánságot távoztasd el tőlem, Uram. Vedd el tőlem a testnek kívánságait, és a tisztátalan és esztelen léleknek ne adj engem, Uram." Ezzel az imádsággal fohászkodtak hát a régi királyok, te is ugyanezzel fohászkodj, hogy Isten minden vétked eltörlésére méltasson, hogy mindenki legyőzhetetlen királynak hívjon. Imádkozz azért is, hogy a tétlenséget, tunyaságot elkergesse tőled, megajándékozzon az erények összességének segedelmével, s így legyőzhesd látható és láthatatlan ellenségeidet. Hogy valamennyi alattvalóddal együtt gondtalanul, ellenséges támadásoktól nem háborgatva, békében végezhesd életed pályáját. X. A KEGYESSÉGRŐL ÉS AZ IRGALMASSÁGRÓL VALAMINT A TÖBBI ERÉNYRŐL Az erények mértéke teszi teljessé a királyok koronáját, és a parancsok közt a tízedik. Mert az erények ura a Királyok Királya, miként égi serege áll kereken tíz karból, úgy életed vitele kerekedjék ki tíz parancsból. Kell, hogy a királyt kegyesség s irgalmasság díszítse, de a többi erény is hassa át és ékesítse. Mert ha a királyt istentelenség és kegyetlenség szennyezi, hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni. Ennek okából hát, szerelmetes fiam, szívem édessége, sarjam jövő reménysége, kérlek, megparancsolom, hogy mindenütt és mindenekben a szeretetre támaszkodva ne csak atyafiságodhoz és a rokonságodhoz, vagy a főemberekhez, avagy a gazdagokhoz, a szomszédhoz és az itt lakóhoz légy kegyes, hanem még a külföldiekhez is, sőt mindenkihez, aki hozzád járul. Mert a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz. Légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd szívedben mindig az isteni intést: "Irgalmasságot akarok, nem áldozatot." Légy türelmes mindenekhez, nemcsak a hatalmasokhoz, hanem azokhoz, akik nem férnek a hatalomhoz. Azután légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson. Légy alázatos is, hogy Isten felmagasztaljon most és a jövőben. Légy majd mértékletes, hogy mértéken túl senkit se büntess vagy kárhoztass. Légy szelíd, hogy sohase harcolj az igazság ellen. Légy becsületes, hogy szándékosan soha senkit gyalázattal ne illess. Légy szemérmes, hogy elkerüld a bujaság minden bűzét, valamint a halál ösztönzőjét. Mindez, amit fentebb érintettünk, alkotja a királyi koronát, nélkülük sem itt nem tud senki uralkodni, sem az örök uradalomba bejutni. Ámen. (Forrás: Internet; Kurucz Ágnes fordítása)

Dobai Péter

ELTŰNT CSENDJEINK… Tudom, nem Árkádiában élünk… Hatalmas áruház-láncban élünk. Az éden régen odalett, a helyén megnyíltak széria – üzletek! Igen…régi emberek beszédes csendjeinek mégis lenne értelme a szakadatlan szóáradat ellenében…No more info! No more motoring! No more motorization! No more motorway! No more digital mix-up and no more mull! Régi szép arcokat, nyugodt, komoly személyiségeket kellene látnunk, ’kik édes ellenméregként a gömbtelevízióvá vált világ kentaur-madonna bemondónőinek mandragóra-mosolyát idegen jövőknek jegelnék, örökjéggé fagyasztanák! De mi, most élő emberek: már csak szavak vagyunk, SMS-és FAX szavak, melyekben többé nincsen se hívás, se üdvösség, se semmi üzenet senkitől senkinek… zsámolyos áhítat végképp nincsen… A százados kolostor-kerengők: képeslap-üzletek lettek… Média lett minden. A „híreknek” ellent mondani lehetetlen. Pedig nincsenek hírek! Régen hír volt a másik ember… Tettleges hazugsággá váltak a szavak! Nincs önvédelem! Eltűnt, eltékozolt csendjeink helyébe – lopakodó bombázóként – invázor multimédia-szómágia nyomult be, mint egy ufo-robot-kommandó, hadüzenet nélkül. Avagy eljön-e egy lélektisztább nemzedék, visszahódítani az Édent, Teremtéskori, Aranykori, Bűnbeesés-előtt szépségében, szűzen, és épen? S ők, egy távoli jövőben, visszahelyezik Orpheusz fejére a babérkoszorút és kiszabadítják Vénuszt az áruházi ruhabábuk kirakatából!

„A CSÖND ERDEJE ELŐTT” RÉSZLET: ALBER CAMUS: A MAGYAROK VÉRE c. írásából. „Túl sok a halott már a stadionban, s az ember csak saját vérével gavallérosodhat. A magyar vér oly nagy értéke Európának, és a szabadságnak, hogy óvnunk kell minden cseppjét… … A legázolt, bilincsbe vert Magyarország többet tett a szabadságért és igazságért, mint bármelyik nép a világon, az elmúlt húsz esztendőben… A magára maradt Európában csak úgy maradhatunk hívek Magyarországhoz, ha soha és sehol el nem áruljuk, amiért a magyar harcosok, életüket adták, és soha, sehol – még közvetve sem igazoljuk a gyilkosokat….”

A FORRADALMAT KÖVETŐ MEGTORLÁSOK ÁLDOZATAI (Életutak a „Halottaink, 1956 I.” c. könyvből)

BÁRÁNY JÁNOS

(1930. 01. 24 – 1959. 02. 08.)

Munkáscsaládból származik, apja a Csepeli Vasművekben kohász. A nyolc elemi elvégzése után 1945-ben lakatos tanuló, 1948-ban lakatos segéd lett. Azóta folyamatosan a Csepeli Vasműben dolgozott, szerszámkészítő szakmunkásként. Katonaidejét a belső karhatalomnál töltötte. Október 23-án a reggeli műszakban dolgozott, amelynek kettőkor volt a vége, bement a városba és a tüntetőkhöz csatlakozott, a Parlament elé vonult, majd onnan a Rádióhoz. A tűzharc kezdetekor hazamegy Csepelre, s onnan teherautónyi munkással tér vissza, részt vesznek a Rádió ostromában. Másnap a Tompa utcai fegyveresek vezetőjüknek választják. János megszervezi a felkelőket, biztosítja a környéken a rendet, élelmiszert osztat, a megvédi a kommunistákat a zaklatástól. Harcolnak a szovjet csapatok ellen. Megszervezi az együttműködést Angyal Istvánnékkal és a Bakáts téri felkelőkkel. Katonai fegyelmet tart, őrséget helyez a Boráros térre. Legendás alakká válik, a környéken „hordósapkás Jancsinak” hívják. Vezetésével több szovjet támadást visszavertek, több harckocsit felgyújtottak. Szervezi a Nemzetőrséget. Vidékre is elmennek, szervezik az ellenállást. Csoportjában harcol Kárászi János repülőszázados is. A második szovjet agresszió után visszatér Csepelre, ahol a munkástanács tagjává választják, és elkezdi szervezni a Forradalmi Ifjúmunkás Szövetséget, amelynek vezetőjévé választják. November második felében kerül kapcsolatba Nagy Józsefékkel és egy másik szálon, Mécs Imrén keresztül egy műegyetemi nemzetőr csoporttal. Vállalja a csepeli munkásosztag megszervezését, szükség esetén akár ezer fegyverfogató kiállítását. December 10-én letartóztatják. A nyomozók hiába faggatják, semmi adatot, szálat nem tudnak belőle kiszedni. A Nagy József-per hatod rendű vádlottja, őt is halálra ítélik, szervezkedés vezetéséért, meg nem állapítható számú gyilkosságért; őt is megpiszkolják lopással (élelmiszert osztat az éhezőknek). A tárgyaláson az ügyész által felsorakoztatott tanúk nagyrésze dicséri, hogy fenntartotta a rendet a környéken. „Bárcsak mindenki ilyen lenne”- mondotta a vád egyik tanúja, a pártfőiskola idős tanára, mire Tutsek Gusztáv elkezdett vele artikulátlanul ordítozni. A nehéz várakozás kilenc hónapját nagy derűvel, kiegyensúlyozottan élte át. Nagyon kedves, szimpatikus társ volt- sokat olvasott, igen értelmes fiatal munkásember volt. A többiekben is tartotta a lelket. Nagyon hiányzik a mai Magyarországról. Amikor elbúcsúzott tőlem, akkor is viccel enyhítette a helyzet tragikumát. Az utolsó beszélőre apja is bejött hozzá, aki karhatalmista lett; munkásőr és nagyon durván leszidta halálra készülő fiát. Ezzel az utolsó keserűséggel a lelkében ment az akasztófa alá. Azt kiáltotta: „Isten veletek, éljen Magyarország”. (Mécs Imre)

A KÁRPIT Egy fiatal szerzetest meghívtak néhány hónapra egy flandriai kolostorba, hogy más szerzetesekkel együtt vegyen részt egy fontos kárpit szövésében. Az egyik nap aztán méltatlankodva otthagyta a székét. Elegem van! Nem bírom tovább! Az útbaigazítások, amiket adtak, ostobák! –kiabálta. Egy arany fonállal dolgoztam, és egyszerre csak minden ok nélkül meg kellett csomóznom, és elvágnom. Micsoda pazarlás! Édes fiam – válaszolt neki az idősebb szerzetes, te nem úgy látod ezt a kárpitot, ahogyan nézik majd. Te, az ellenkező oldalán ültél és a kárpitnak csak egy pontján dolgoztál. Odavezette őt a kárpit elé, amely szépen kifeszítve függött a tágas műhelyben, és a fiatal szerzetesnek elállt a lélegzete. l A Mágusok Imádása képének nagyon szép szövésén dolgozott, és az ő aranyfonala képezte a kis JÉZUS feje körüli dicsfényt. Ami az ifjúnak értelmetlen pazarlásnak tűnt, valójában csodálatos volt.

A MENNYORSZÁG TITKA Egyszer egy kövér és otromba szamuráj meglátogatott egy jelentéktelen kis szerzetest, és mondta neki: - Tanítsd meg nekem, hogy mi a pokol és a mennyország! A szerzetes felemelte szemeit, hogy megnézze a nagydarab harcost, és végtelen megvetéssel válaszolta: Megtanítani neked, hogy mi a pokol, és mi a mennyország? Neked semmit sem tudok megtanítani. Piszkos vagy és bűzlesz, a borotvád éle biztosan rozsdás. Gyalázata, csapása vagy a szamurájok kasztjának. Tűnj el a szemem elől, látni sem bírlak! A szamuráj rettentően dühös lett. A dühtől remegni kezdett, az arca vörös lett, képtelen volt egy szót kiejteni. Kirántotta kardját, a magasba emelte, készen arra, hogy megölje a szerzetest. - Ez a pokol – mormolta közben a szerzetes. A szamuráj meghökkent. Mekkora szánalom, mekkora megadás van ebben a kis emberkében, aki kész az életét is feláldozni, csakhogy tanítást adjon neki arról, mi a pokol! Lassan leeresztette a kardját, tele hálával, és váratlanul megnyugtató békével. - És ez a mennyország – mormolta a szerzetes.

Hosszú és hősi élet után, egy derék szamuráj megérkezett a túlvilágra. Helyét a mennyországban jelölték ki. Mivel igazi kíváncsi szerzetes volt, engedélyt kért, hogy előbb hadd pillantson be a pokolba is. Egy angyal teljesítette kívánságát és elvezette a pokolba. Egy tágas teremben találta magát. Középen terített asztal volt, tele ínycsiklandozó és falánkságra ingerlő étkekkel. Az asztalnál ülők mégis bágyadtak, sápadtak voltak és soványak, mint a piszkafa. - Hogyan lehetséges ez? – kérdezte a szamuráj a vezetőjét. Mikor Isten minden áldása ott van előttük az asztalon! - Figyeld meg: midőn ide érkeznek, valamennyien két hosszú pálcát kapnak. Ezeket használják evőeszköz gyanánt. Csakhogy ezek egy méternél is hosszabbak és szigorúan a végüknél fogva szabad csak használni őket. Csak így szabad az ételt a szájukhoz vinni. A szamurájt kirázta a hideg. Rettenetes büntetés volt ezeknek a nyomorultaknak, akik bárhogyan is erőlködtek, képtelenek voltak egy morzsát is a szájukba rakni. Nem is akart mást megnézni, és kérte, vigyék őt minél gyorsabban a mennyországba. Ott nagy meglepetés várta. A mennyország tökéletesen ugyanolyan terem volt, mint a pokol. A hatalmas teremben ugyanolyan nagyszámú asztaltársaság; előttük ugyanolyan ínycsiklandó ételek bősége. Sőt, még ez is: az asztaltársak ugyanolyan egy méternél is hosszabb pálcákkal voltak ellátva, amikkel csak a végüknél fogva volt szabad az ételt a szájhoz vinni. Egy különbség volt csupán: itt az asztalnál ülők mind vidámak voltak, jól tápláltak, arcuk majd kicsattant az örömtől és az egészségtől. De hogyan lehetséges ez? – kérdezte a szamuráj? Az angyal elmosolyodott: a pokolban mindenki azon töri magát, hogy felcsípjen valami ételt, és azt kizárólag a saját szájába juttassa, mert a földön is mindig így viselkedett. Itt azonban, épp ellenkezőleg, a pálcákkal felvett ételt igyekszik mindenki valamelyik szomszédjának a szájába juttatni.

Mennyország és pokol a kezedben van: Itt és most!

(Bruno Ferrero)

K Á RPÓT LÁS A HŐ SÖK N E K A BÖR TÖN É VE K É R T 1989. november 1-én lépett életbe a szabadságharcosok teljes körű rehabilitációja.

A Németh-kormány idején, 1989. november 1-jén lépett életbe a szabadságharcosok teljes körű rehabilitációját biztosító törvény. Egy ugyancsak 1989-ben kiadott, majd 1990 novemberében módosított kormányrendelet a nyugdíjemelésről rendelkezett. Ennek értelmében a szabadságvesztéssel, illetve szabadságkorlátozással büntetetteknek az első évért havi ötszáz, a másodiktól az ötödik évvel bezárólag 250, a hatodiktól évenként havi háromszáz forint nyugdíjemelés jár. Ez beépült a nyugdíjba és az évenkénti emelésekkel értékét növelte. Mádi Jenő, a POFOSZ elnöke kérésünkre úgy becsülte, hogy öt-hat év börtön nyomán átlagosan havi tíz-és húszezer forint között összeggel emeli a „sajátjogú” nyugdíjat a rendszerváltás kezdetén hozott rendelkezés. A következő lépcsőfokot az 1992-es XXXII. törvény jelentette. A jogszabály szerint azokat, akiket 1939. március 11 és 1989. október 223. között életüktől vagy szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak – ebbe a körbe tartoznak az 1956-osok is -, kárpótlásban részesülnek. A hatósági igazolás alapján a 30 napot meghaladó szabadságvesztés miatt minden megkezdett hónap után havi egyszeri 11 ezerforintos kárpótlási jegyet kapott az érintett. Vagy a hosszabb börtönbüntetést átvészelőknek az 1992-es árfolyamon másfél millió forintnál nagyobb értékű kárpótlási jegy jár. Az Antall-kormány idején az Országgyűlés törvényt hozott az 1956-os Emlékérem és Emléklap alapításáról. Érmet a forradalmi tevékenységért szabadságvesztésre ítéltek kaptak, emléklap azoknak járt, akik nem ültek ugyan, de bizonyítottan cselekvő részesei voltak a küzdelemnek, például a munkástanácsok tagjaiként. Odaítélésükhöz nem csak a bírósági dokumentumokat tekintették bizonyítéknak, a levéltári anyag is megfelelt. A kilencvenes évek elején a bizonyításhoz még tanúkat is elfogadtak. A kitüntetés anyagi előnyeiről a Horn-kormány rendelete döntött annak a Nemzeti Helytállásért elnevezésű pótléknak a bevezetésével, amelyet az emlékérem és az emléklap tulajdonosai kaptak meg. Az 1995-ös rendelet értelmében, ha az érintettek saját jogon szerzett nyugdíja nem ért el egy bizonyos, évente meghatározott összeget, akkor ki kellett egészíteni. Eredetileg 25 ezer forintig emelték a nyugdíjakat. Gáspár István, a TIB jogtanácsosa lapunknak elmondta: ha valaki akár tíz évet is ült, de a nyugdíja meghaladta ezt az összeget, egy fillért sem kapott. Két hónapos előzetes fogva tartás után viszont egy 15 ezres nyugdíj esetén már tízezer forint járt. Szerinte az aránytalanság azért került a jogszabályba, hogy a forradalmároknak adott juttatást szociális segéllyé degradálja. Másrészt viszont tény, hogy az emléklap vagy emlékérem tulajdonosának a nyugdíját 2006ban már havi 120 ezer forintig egészítik ki. 2000 decemberében született az a kormányrendelet, amely tartósan szabadságelvonással sújtottaknak – a nyugdíj-kiegészítésen fölül – külön juttatást írt elő. A három és öt év közötti szabadságvesztésért havi húsz-, öt és tíz év között harminc-, tíz év fölött havi negyvenezer forint a többletjuttatás összege. Akire halálbüntetést szabtak ki, havi ötvenezer forintnyi juttatásra jogosult. A POFOSZ elnöke felhívta a figyelmet: ez az összeg egyrészt nem emelkedik az inflációval, másrészt, mivel a letöltött börtönbüntetés számít, a két és fél évre bezárt emberek nem részesülhetnek belőle. Mádi Jenő elmondta: tavaly ősszel a kormányfő ígéretet tett a helyzet rendezésére-, de még nem történt semmi. A kisebb nyugdíjjal rendelkezőket az ’56-os szervezetek – Szabadságharcosok Közalapítványon keresztül – szociális segélyben részesítik, emellett működik a szociális gyógyszerellátás is. A ma életben lévő szabadságharcosok számáról nincs kimutatás. 2000-ben az emlékérem és emléklap új tulajdonosai csaknem kilencezren voltak. Regéczy-Nagy László, a TIB elnöke rámutatott: 22 ezer bírósági ítélet szabott ki börtönbüntetést az 1956-os részvétel miatt, és minimum 12 ezer embert internáltak. Még hozzávetőlegesen sem lehet megállapítani, hány embert dobtak ki az állásából, hány karrier tört ketté. Sok érintett lemaradt az emlékérem- és az emléklap-adományozásról. A köztársasági elnök holnap nyújt át 79 emlékérmet olyan ’56-osoknak, akik közül egyesek nyolcéves börtönbüntetésen is átestek, ám az információs csatornák rossz működése miatt nem tudtak jogosultságukról. A most 75 éves Cserépy Gyulát azért ítélték életfogytiglanra, mert november 4-e után részt vett a szovjet csapatok elleni harcokban. Később 15 évre módosították büntetését, ebből majdnem 13 évet le is ült. Az emlékérmen kívül a Magyar Köztársaság Érdemrend Tiszti Keresztjével is kitüntették. Havi 160 ezer forintból él. Barátai, az egykori harcostársak és a börtöntársak közül már sokan meghaltak. A csepeli Királyerdőben lakik, azt mondja, a környezete megbecsüli, bár nem mindenki tudja róla, hogy a forradalom tevékeny részese volt. Az erkölcsi igazságtétel is rendkívül fontos. A TIB 1988-ban azért jött létre, hogy a kivégzetteket tisztességesen eltemesse. Ezt elérték, és a forradalom szelleme is kiszabadult. „A szabadság azonban nem egészen olyan lett, mint amilyenért harcoltunk – értékelte Regéczy-Nagy. A demokráciához kell néhány demokrata – nálunk nincsenek elegen. Szocialista brigádok tagjainak nevelt emberek és gyermekeik élnek Magyarországon, akik nem törődnek a történelemmel.” A TIB ügyvezető elnöke, Dinnyés László szerint ’56-tal szemben a mostani kornak nincs vezéreszméje a pénzen kívül. A politikai diktatúrát és az erőszakot a pénz diktatúrája váltotta fel. Az erkölcsi jóvátétel elemei között Mádi Jenő megemlítette a jelentős katonai előléptetéseket. A forradalomban részt vevő ezredesekből vezérőrnagyok lettek, a főhadnagyokból ezredesek, a hadnagyokból őrnagyok. A hivatásos katonákat Für Lajos minisztersége idején három hónapra állományba vették, majd nyugdíjazták őket a magasabb rendokozattal és többnyire megemelt nyugdíjjal. A jelenlegi kormány sokmilliós támogatást adott a 298-as, a 300-as és a 301-es rákoskeresztúri temetőparcellák rendbe hozásához is. (Forrás: Internet; Magyar Hírlap; Neumann Otto)

EGY MONDAT A ZSARNOKSÁGRÓL  ILLYÉS GYULA   

HOL ZSARNOKSÁG VAN,  OTT ZSARNOKSÁG VAN  NEMCSAK A PUSKACSŐBEN,  NEMCSAK A BÖRTÖNÖKBEN,   

NEMCSAK A VALLATÓ SZOBÁKBAN,  NEMCSAK AZ ÉJSZAKÁBAN  KIÁLTÓ ŐR SZAVÁBAN,  OTT ZSARNOKSÁG VAN   

NEMCSAK A FÜST‐SÖTÉTEN  LOBOGÓ VÁDBESZÉDBEN,  BEISMERÉSBEN,  RABOK FAL MORSE‐JÉBEN,   

NEMCSAK A BÍRÓ HŰVÖS  ÍTÉLETÉBEN: BŰNÖS!  OTT ZSARNOKSÁG VAN  NEMCSAK A KATONÁSAN   

PATTOGTATOTT „VIGYÁZZ!”‐BAN,  „TŰZ”‐BEN, A DOBOLÁSBAN  S ABBAN, AHOGY A HULLÁT  GÖDÖRBE HÚZZÁK,   

NEMCSAK A TITKON  FÉLIGNYÍLT AJTÓN  IJEDTEN  BESUTTOGOTT HÍREKBEN,   

A SZÁJ ELÉ HULLTAN  PISSZT JELZŐ UJJBAN,  OTT ZSARNOKSÁG VAN  NEMCSAK A RÁCS‐SZILÁRDAN   

FÖLRAKOTT ARCVONÁSBAN  S E RÁCSBAN MÁR SZÓTLAN  VERGŐDŐ JAJSIKOLYBAN,  A CSÖNDET   

NÖVELŐ NÉMA KÖNNYEK  ZUHATAGÁBAN,  KIMEREDT SZEMBOGÁRBAN,   

OTT ZSARNOKSÁG VAN  NEMCSAK A TALPRAÁLLTAN  HARSOGOTT ÉLJENEKBEN,  HURRÁHKBAN, ÉNEKEKBEN,   

HOL ZSARNOKSÁG VAN,  OTT ZSARNOKSÁG VAN  NEMCSAK AZ ERNYEDETLEN  TAPSOLÓ TENYEREKBEN,   

KÜRTBEN, AZ OPERÁBAN,  ÉPPOLY HAZUG‐HARSÁNYAN  ZENGŐ SZOBORKÖVEKBEN,  SZÍNEKBEN, KÉPTEREMBEN,   

KÜLÖN MINDEN KERETBEN,  MÁR AZ ECSETBEN;  NEMCSAK AZ ÉJBEN HALKAN  SIKLÓ GÉPKOCSIZAJBAN   

S ABBAN,  MEGÁLLT A KAPUALJBAN;   

HOL ZSARNOKSÁG VAN, OTT VAN  JELENVALÓAN  MINDENEKBEN,  AHOGY RÉG ISTENED SEM;   

OTT ZSARNOKSÁG VAN  AZ ÓVODÁKBAN,  AZ APAI TANÁCSBAN,  AZ ANYA MOSOLYÁBAN,   

ABBAN, AHOGY A GYERMEK  IDEGENNEK FELELGET;    NEMCSAK A SZÖGESDRÓTBAN,  NEMCSAK A KÖNYVSOROKBAN  SZÖGESDRÓTNÁL JOBBAN  BUTÍTÓ SZÓLAMOKBAN;   

AZ OTT VAN  A BÚCSÚCSÓKBAN,  AHOGY ÍGY SZÓL A HITVES:  MIKOR JÖSSZ HAZA, KEDVES;   

AZ UTCÁN OLY SZOKOTTAN  ISMÉTELT HOGY‐ VAGY‐OKBAN,  A HIRTELEN PUHÁBBAN  SZORÍTOTT KÉZFOGÁSBAN,   

AHOGY EGYSZERCSAK  SZERELMED ARCA MEGFAGY,  MERT OTT VAN  A LÉGYOTTBAN,   

NEMCSAK A VALLATÁSBAN,  OTT VAN A VALLOMÁSBAN,  AZ ÉDES SZÓ‐MÁMORBAN,  MINT LÉGY A BORBAN,   

MERT ÁLMAIDBAN  SEM VAGY MAGADBAN,  OTT VAN A NÁSZI ÁGYBAN,  ELŐTTE MÁR A VÁGYBAN,   

MERT SZÉPNEK CSAK AZT VÉLED,  MI EGYSZER MÁR ÖVÉ LETT;  VELE HEVERTÉL,  HA AZT HITTED, SZERETTÉL,   

TÁNYÉRBAN ÉS POHÁRBAN,  AZ VAN AZ ORRBAN, SZÁJBAN,  HIDEGBEN ÉS HOMÁLYBAN,  SZABADBAN ÉS SZOBÁDBAN,   

MINTHA NYITVA AZ ABLAK,  S BEDŐL A DÖGSZAG,  MINTHA A HÁZBAN  VALAHOL GÁZFOLYÁS VAN,   

HA MAGADBAN BESZÉLGETSZ,  Ő, A ZSARNOKSÁG KÉRDEZ,  KÉPZELETEDBEN  SE VAGY FÜGGETLEN,   

FÖNT A TEJÚT IS MÁR MÁS:  HATÁRSÁV, HOL FÉNY PÁSZTÁZ,  AKNAMEZŐ; A CSILLAG:  KÉMLELŐ ABLAK,   

A NYÜZSGŐ ÉGI SÁTOR:  EGYETLEN MUNKATÁBOR;  MERT ZSARNOKSÁG SZÓL  LÁZBÓL, HARANGOZÁSBÓL,    A PAPBÓL, KINEK GYÓNOL,  A PRÉDIKÁCIÓBÓL,  TEMPLOM, PARLAMENT, KÍNPAD:  MEGANNYI SZÍNPAD;   

HUNYOD‐NYITOD A PILLÁD,  MIND AZ TEKINT RÁD;  MINT A BETEGSÉG,  VELED MEGY, MINT AZ EMLÉK;   

VONAT KEREKE, HALLOD,  RAB VAGY, RAB, ERRE KATTOG;  HEGYEN ÉS TENGER MELLETT  BE EZT LEHELLED;   

 

CIKÁZ A VILLÁM, AZ VAN  MINDEN VÁRATLAN  ZÖREJBEN, FÉNYBEN,  A SZÍV‐HÖKKENÉSBEN;    A NYUGALOMBAN,  E BILINCS‐UNALOMBAN,  A ZÁPOR ZUHOGÁSBAN,  AZ ÉGIG ÉRŐ RÁCSBAN,   

A CELLAFAL‐FEHÉREN  BEZÁRÓ HÓESÉSBEN;  AZ NÉZ RÁD  KUTYÁD SZEMÉN ÁT,   

S MERT MINDEN CÉLBAN OTT VAN,  OTT VAN A HOLNAPODBAN,  GONDOLATODBAN,  MINDEN MOZDULATODBAN;   

MINT VÍZ A MEDRET,  KÖVETED ÉS TEREMTED;  KÉMLELŐDSZ KI E KÖRBŐL?  Ő NÉZ RÁD A TÜKÖRBŐL,   

Ő LES, HIÁBA FUTNÁL,  FOGOLY VAGY, S EGYBEN FOGLÁR;  DOHÁNYOD ZAMATÁBA,  RUHÁID ANYAGÁBA,   

BEIVÓDIK, EVŐDIK  VELŐDIG;  ESZMÉLNÉL, DE ESZME  CSAK ÖVÉ JUT ESZEDBE,   

NÉZNÉL, DE CSAK AZT LÁTOD,  MIT Ő ELÉD VARÁZSOLT,  S MÁR KÖRBE LÁNGOL  ERDŐTŰZ GYUFASZÁLBÓL,   

MERT AMIKOR LEDOBTAD,  EL NEM TIPORTAD;  S ÍGY RÁD IS Ő VIGYÁZ MÁR,  GYÁRBAN, MEZŐN, A HÁZNÁL,   

S NEM ÉRZED MÁR, MI ÉLNI,  HÚS ÉS KENYÉR MI,  MI SZERETNI, KÍVÁNNI,  KAROD KITÁRNI,   

BILINCSEIT A SZOLGA  MAGA ÍGY GYÁRTJA S HORDJA;  HA ESZEL, ŐT NÖVESZTED,  GYERMEKED NEKI NEMZED,   

HOL ZSARNOKSÁG VAN,  MINDENKI SZEM A LÁNCBAN;  BELŐLED BŰZLIK, ÁRAD,  MAGAD IS ZSARNOKSÁG VAGY;   

VAKONDKÉNT NAPSÜTÉSBEN,  ÍGY JÁRUNK VAKSÖTÉTBEN,  S FESZENGÜNK KAMARÁBAN,  AKÁR A SZAHARÁBAN;   

MERT AHOL ZSARNOKSÁG VAN,  MINDEN HIÁBA,  A DAL IS, AZ ILYEN HŰ,  AKÁRMILYEN MŰ,   

MERT OTT ÁLL  ELEVE SÍRODNÁL,  Ő MONDJA MEG, KI VOLTÁL,  POROD IS NEKI SZOLGÁL.    (Megjelent: Irodalmi Újság, 1956. nov. 2.) 

„CSAK AZOK SZEREPELJENEK A NÉVSORBAN, AKIK VALÓBAN A KOMMUNIZMUS ÁLDOZATAI VOLTAK”

A Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság és a Szabadságharcosokért Közalapítvány a történészbizottság jelentése alapján, az érintett volt politikai üldözötti szervezetekkel egyeztetve intézkedett, hogy a Nemzeti Gyászpark 298-as és 301-es parcelláiban található táblákat 2008. június 5-én, csütörtökön reggel 8 órakor vegyék le- közölte a két szervezet szerdán az MTI-vel.

A Történelmi Igazságtételi bizottság (TIB) elnöke hétfőn még úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy nem sürgetik az emléktáblák levételét, amit az Szabadságharcosokért Kuratórium által felkért történészbizottság javasolt. Regéczy-Nagy László elnök megfogalmazása szerint „a TIB álláspontja nem lehet hátrányos 1956-ra nézve”, azaz nem szabad elhamarkodni az emléktáblák levételét, mert ezzel az ’56-osok emléke is sérülhet. Megítélése szerint ugyanis olyan emberek is lekerülnek onnan, akiket megillet a méltó tisztelet az 1956-os forradalom és szabadságharcban való részvételért, illetve a Kádár-rendszerrel szembeni fellépéséért. Megemlítette, hogy noha jó eséllyel vannak a névsorban köztörvényes embereket takaró nevek, azt sem szabad elfelejteni, hogy sokakat ilyen címszó alatt ítéltek el, holott szabadságharcosok voltak. Konkrét példaként hozta fel Tóth Ilona orvostanhallgató esetét, akit forradalmi tevékenysége okán ítéltek halálra, ugyanakkor a bíróság köztörvényes bűnök miatt végeztette ki. Ugyanígy azok az emberek, akik fegyvereket osztogattak a felkelőknek, szintén köztörvényesként lettek elítélve, mert a vád szerint meglopták az államot, ugyanis a fegyver az állam tulajdonát képezte. Regéczy-Nagy László felhívta a figyelmet: nekik is fontos, hogy csak azok szerepeljenek a névsorban, akik valóban a kommunizmus áldozatai voltak. Arról viszont már eszmecserét kellene folytatniuk a szakértőkkel, történészekkel, hogy nevek felsorolása nélkül, vagy „megtisztított névsorú” emléktáblák legyenek a parcelláknál. Amíg a táblákon szereplő nevekhez kapcsolódó pereket egyenként és részletesen át nem tanulmányozzák, addig az sem jelenthető ki teljes bizonyossággal, hogy mintegy 40 százaléka a neveknek nem oda való – vélekedett. A TIB elnöke elmondta, hogy mindenféle megfontolás nélkül temettek ide embereket, „és úgy látszik, hogy még a halott ellenség sem volt elég jó ahhoz, hogy emberként tiszteljék meg holtában”. Az oda nem figyelés miatt fordulhatott elő, hogy nem csak azok az emberek vannak a sírokban, akik fel vannak írva a táblákra, másrészt valóban kerülhettek közéjük tényleges köztörvényesek. A Politikai Elítéltek Közössége (PEK) viszont múlt heti nyilatkozatában kijelentette: el kell távolítani a Rákoskeresztúri Új köztemető 298-as parcellájából a neveket tartalmazó emléktáblákat. Fehérváry István, a PEK elnökének tájékoztatása szerint szervezetük számára elfogadhatatlan, hogy a névtáblákra illetéktelenül is felkerültek bizonyos nevek, ezért kérik, hogy azokat távolítsák el, újat pedig ne állítsanak. A Szabadságharcosokért Közalapítvány által felkért történészbizottság múlt hétfőn küldte el jelentését a Rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és 301-es parcellájában korábban emléktáblát állító szervezeteknek; így a PEK-nek, a TIB-nek és a POFOSZ-nak. A bizottság javaslata szerint – el kellene távolítani az emléktáblákat a rákoskeresztúri Új köztemető 298-as és a 301-es parcellájából, s olyan emlékművet kellene felállítani, amelyeken már nem szerepelnek nevek. Idősebb Sömjéni László, a Miniszterelnöki Hivatal kormány-főtanácsadója ehhez az MTI-nek nyilatkozva múlt hétfőn azt is hozzátette, hogy „gyors intézkedést remélnek”, mert június 16-án lesz Nagy Imre mártír miniszterelnök és társai kivégzésének ötvenedik évfordulója. A bizottság teljes konszenzusos javaslatát M. Kiss Sándor, a testület elnöke május 23-án azzal magyarázta az MTI-nek, hogy a táblákon mintegy negyven százalékban olyanok neve szerepel, akik nem méltók arra, hogy az utókor tisztelje őket. A történészi munka végét lezáró jelentés tartalmaz egy adattárat is, amely számba veszi, hogy kik tartoznak ahhoz a mintegy 40 százalékhoz, akiknek a neve méltatlanul szerepel a táblákon, illetve kiknek a nevét írták tévesen attól függetlenül, hogy méltóan vagy méltatlanul szerepelnek a táblákon.

A 298-as parcellában 1945 és 1956 között, míg a 301-esben 1956 és 1962 között temették el a börtönben különböző módon meghalt embereket. A 200-as parcellában nyugszanak Nagy Imre kivételével a Nagy Imre-per áldozatai (Maléter Pál, Gimes Miklós és Szilágyi József), a megtorlások során kivégzett, de előbb vidéken elhantolt szabadságharcosok, valamint ott találhatók az 1956-ban börtönbüntetésre ítélt, de a rendszerváltozás után meghaltak közül is néhánya. Boross Péter volt miniszterelnök – a Szabadságharcosokért Közalapítvány elnökeként – a Népszabadság tavaly novemberi és decemberi cikkeire reagálva kérte fel állásfoglalásának kialakítására a történészbizottságot, amely 2008 elején kezdte meg munkáját. A legfőbb cél az emléktáblákra felírt személyek nevének azonosítása volt. A vizsgálat során Zinner Tibor Sándor a 298-as parcellával, míg M. Kiss Sándor, Rainer M. János és Horváth Miklós a 301-es parcellával foglalkozott.

LEVETTÉK A NÉVTÁBLÁKAT A 298-AS ÉS A 301-ES PARCELLÁBAN Levették csütörtök reggel a Rákoskeresztúri Új köztemetőben a 298-as és a 301-es parcellában eltetettek nevét tartalmazó táblákat, mert azokon a történészbizottság szerint sok köztörvényes bűnöző és háborús bűnös is szerepel. A táblákat lecsavarozták a tartóoszlopokról, és teherautóra rakva elszállították azokat.

A Nemzeti Emlékhely Bizottság és a Szabadságharcosokért Közalapítvány jelentésére hivatkozva, szerdán döntött a táblák levételéről. A történészbizottság jelentésében az állt: mivel az összes név 3040 százaléka köztörvényeseket és háborús köztörvényeseket tartalmaz, és nemcsak a kommunizmus áldozatait, a táblákat el kellene távolítani. A TIB hétfőn úgy nyilatkozott a távirati irodának, hogy nem sürgetik az emléktáblák levételét, amit a Szabadságharcosokért Közalapítvány kuratóriuma által felkért történészbizottság javasolt. 298-as parcellából képek Regéczy-Nagy László elnök megfogalmazása szerint „a TIB álláspontja nem lehet hátrányos 1956-ra nézve”, azaz nem szabad elhamarkodni az emléktáblák levételét, mert ezzel az ’56-osok emléke is sérülhet. Megítélése szerint ugyanis olyan emberek is lekerülnek onnan, akiket megillet a méltó tisztelet az 1956-os forradalomban és szabadságharcban való részvételért, illetve a Kádár-rendszerrel szembeni fellépésükért. Megemlítette, hogy noha jó eséllyel vannak a névsorban köztörvényes embereket takaró nevek, azt sem szabad elfelejteni, hogy sokakat ilyen címszó alatt ítéltek el, holott szabadságharcosok voltak. Regéczi-Nagy László felhívta a figyelmet: nekik is fontos, hogy csak azok szerepeljenek a névsorban, akik valóban a kommunizmus áldozatai voltak. Arról viszont már eszmecserét kellene folytatniuk a szakértőkkel, történészekkel, hogy nevek felsorolása nélküli vagy „megtisztított névsorú” emléktáblák legyenek-e a parcelláknál. A PEK viszont múlt heti nyilatkozatában kijelentette: el kell távolítani a Rákoskeresztúri Új köztemető 298-as parcellájából a neveket tartalmazó emléktáblákat. Fehérváry István, a PEK elnökének tájékoztatása szerint szervezetük számára elfogadhatatlan, hogy a névtáblákra illetéktelenül is felkerültek bizonyos nevek, ezért kérik, hogy azokat távolítsák el, újat pedig ne állítsanak. A Szabadságharcosokért Közalapítvány által felkért történészbizottság múlt hétfőn küldte el jelentését a köztemető 298-as és 301-es parcellájában korábban emléktáblát állító szervezeteknek; így a PEKnek, a TIB-nek és a POFOSZ-nak. A bizottság teljes konszenzusos javaslatát M. Kiss Sándor, a testület elnöke május 23-án azzal indokolta az MTI-nek, hogy a táblákon mintegy 40 százalékban olyanok neve szerepel, akik nem méltóak arra, hogy az utókor tisztelje őket. A 298-as parcellában 1945 és 1956 között, míg a 301-esben 1956 és 1962 között temették el a börtönökben különböző módon meghalt embereket. Forrás: Internet, MTI)

Rainer M. János NAGY IMRE ÚJRATEMETÉSE- A MAGYAR DEMOKRATIKUS ÁTALAKULÁS SZIMBOLIKUS AKTUSA

Nagy Imre 1956 után külföldre menekült hívei a szó szoros értelmében ízekre szedték az ítéletről kiadott közleményt és a Fehér Könyvet, kimutatván minden szaváról, hogy hazugságon vagy ferdítésen alapul. A nyugati magyar demokratikus emigrációban először Nagy Imre vitairatai jelentek meg előbb 1957-ben magyar, később angol, francia, olasz és német, japán nyelven. A londoni, majd párizsi Irodalmi Újság, illetve az 1958-ban Brüsszelben létesült, és öt éven keresztül működő Nagy Imre Politikai és Társadalomtudományi Intézet körül szerveződött értelmiségiek körében születtek meg az első, máig hiteles életrajzok és történetírói ábrázolások a forradalom miniszterelnökéről. Elsőként Méray Tibor;”Nagy Imre élete és halála”és Molnár Miklós - Nagy László „Reformátor vagy forradalmár volt-e Nagy Imre?”-című könyvei, melyek számos világnyelven jelentek meg. E munkák, továbbá Fejtő Ferenc, Kende Péter, Váli A. Ferenc, Paul Kecskeméti, Király Béla, később Bill Lomax, Federigo Argentieri tanulmányai máig meghatározzák azt a nemzetközi tudományos és politikai közbeszédet, melyben összeforrt Nagy alakja és az 1956-os magyar forradalom. Nagy Imre utolsó üzenetében elsősorban hazájától, a magyar társadalomtól és politikától várta, hogy „nyugodtabb légkörben, világosabb látókörrel, a tények jobb ismerete alapján igazságot szolgáltasson ügyében”, egyben 1956 ügyében. Alakja és 1956 szoros összekapcsolódása az 1958 utáni hazai, torz és hazug halál-magyarázatban is megvalósult. A levert forradalom és az utána a társadalmat sújtó represszió egyetlen személyben, s ezért könnyen átélhető módon jelent (volna) meg. Ettől kezdve egyikkel sem lehetett mit kezdeni a másik nélkül. A forradalom emlékezete A Kádár János- vezette MSZMP 1956 decemberében a magyar forradalmat ellenforradalomként értékelte, melynek végső célja a második világháború előtti rendszer visszaállítása volt. Kádár rendszere egészen 1989-ig változatlanul hagyta - ellen56-os önképét. Jórészt vállalta a kontinuitást még azzal a Rákosi-korszakkal is, melynek rossz hírétől amúgy szabadulni igyekezett - de amely ellen a forradalom lázadt. 1956 megítélése és az állásfoglalás a Kádár-rendszerrel, annak jellegével és legitimitásával kapcsolatban egy és ugyanazon kérdéssé vált. Ez pedig a nyolcvanas évekig nem történeti, hanem olyan politikai kérdés volt, amely nagyon könnyen rendőri kérdéssé válhatott. Mindaddig nem történt semmiféle lényeges elmozdulás 1956 megítélésében, amíg fennmaradt a Kádár-rendszer kialakulásának reális feltételrendszere: az 1957-58-as társadalmi kapituláció lélektani hatása, a lassan enyhülő, de azért fennmaradó hidegháborús szembenállás és az életszínvonal- politika eredményeként kialakuló részleges legitimáció. Amint a hetvenes évek közepétől ez megváltozott, a legitimációs probléma, vele 1956 és a Nagy Imre-kérdés ismét megjelent a hatalom horizontján. Kádár János a „nemzeti tragédia” fogalmának bevezetésével kívánta orvosolni rendszere első betegségtüneteit. A represszió, a kivégzések, köztük elsősorban Nagy Imre elítélése azonban nem tartozott a nemzeti tragédia fogalomkörébe. Nagyot még inkább hallgatás övezte, mint 1956-ot. Ez nem jelenti azt, hogy ne lett volna benne minden tankönyvben az 1956-os ellenforradalom tantörténete, az általános iskola 8. osztályától az egyetemig; ne lett volna benne, hogy Nagyot árulásáért halálra ítélték és 1958-ban kivégezték. Nem jelenti, hogy kerek évfordulókon (például 1981ben, 1986-ban) televíziós műsorokban (Velünk élő történelem), Társadalmi Szemlecikksorozatokban ne ismételgették volna rituálisan az 1958-as halálmagyarázat egyes elemeit. De jobbára hallgatott róla a politikai közbeszéd -- a hivatalos éppúgy, mint a nyilvánosság előtt jelzésekben beszélő.

Azt valószínűleg a hatalom birtokosai sem gondolták, hogy a magyar társadalom azért hallgat, mert elfelejtette a forradalmat és Nagy Imrét. Abban sem hihettek, hogy az emberek elfogadják az 1958-ban nyilvánosságra hozott halál-magyarázatot. A hallgatás talán nem jelentett beleegyezést, de az „össznemzeti elfojtást” (Mérei Ferenc kifejezése) beletörődést jelentett abba, ami történt. A hallgatás nem jelentette azt, hogy a „magyar nép felmenti” Nagyot a vádak alól, ahogyan az utolsó üzenet remélte. Ám hiába nem tartotta bűnösnek, hiába tartotta visszavonhatatlanul egynek a forradalommal, ha egyszer nem mondta mindezt ki. A nyugati demokratikus magyar emigráció közvetlenül a forradalom után megpróbálta politikailag képviselni az elbukott magyar forradalom ügyét. Nem sok sikerrel - annál sikeresebben formálta viszont a nyugati közvéleményt és értelmiséget. A rendszeres megemlékezések, könyvek, tanulmányok, cikkek és interjúk nyomán a Magyarországról, magyar történelemről szóló ismeretek első helyére 1956 került. (Ezzel megváltozott az ország korábbi, évtizedek óta nem túl kedvező megítélése.) Itthon a hetvenes évek végén kialakuló hazai demokratikus ellenzék törte meg a hallgatás falát, és elődeinek sorába kitüntetett helyre állította az 1956-os forradalom emlékét és hagyományát. A Kádár-rendszer igazi arcának, valódi genezisének és egész történetének szimbólumává a halott Nagy Imre lett, aki a rákoskeresztúri temető legtávolabbi sarkában, a 301-es parcellában több száz kivégzett társával együtt jeltelen sírban nyugszik. A halál negyedszázados évfordulóján, 1983-ban ez a felismerés tört a felszínre. „Névtelen hantok, korhadt fakeresztek egy cserép virág, szegfű, egy konzervdobozban, vadrózsa-bokor. Ennyi az egész. A többi” néma csend. Nagy Imrének, az ország törvényes miniszterelnökének és ezernyi társának még az sem jut, ami a rablógyilkost megilleti. Egy sírhely, egy emlékkő, egy névtábla a rabtemetőben. Ki vállalja ezért a felelősséget?”- kérdezte Vásárhelyi Miklós a párizsi Irodalmi Újság címoldalán. „Egyszer majd el kell temetniNI / és nekünk nem szabad feledNI / a gyilkosokat néven nevezNI!” Írta versében Nagy Gáspár. Műve elkerülte a szerkesztői-cenzori figyelmet, s megjelent a tatabányai Új Forrásban, riadalmat, a lap bezúzását, a szerző elhallgattatását váltva ki. Nagy Imre perének, a kivégzés negyedszázados évfordulóján, 1983-ban különszámot szentelt a szamizdatvezető orgánuma, a Beszélő, melyben Kis János többek között megállapította: „A per koncepciója [...] nagyobbrészt elveszítette aktualitását. Átértékelése mégis késik. […Ez pedig] jele annak is, hogy minden változás ellenére milyen erősen kötődik az 1956 utáni rezsim a hazugsághoz, amelyben megszületett.” A folyóirat szerkesztői „elvárhatónak” ítélték, hogy a kivégzetteket tisztességgel eltemessék. Ezt egyébként a hozzátartozók 1958 óta sorozatosan kérték, eredménytelenül. „Szerintem a 301-es parcella sorsán csak a magyar nemzet változtathat,”- jelentette ki a forradalom után ugyancsak elítélt Krassó György, huszonöt év után megismételve Nagy Imre üzenetét. A magyar ellenzék politikai gondolkodásában az 1956-os forradalom emlékezetének rendszerkritikai, delegitimáló mozzanata világos volt. Az 56-os példa, mint politikai előkép és politikai hagyomány felépítése már kevésbé. 1985-ben Monoron találkoztak az ellenzék liberális és nép-nemzeti irányzatának képviselői. Az utóbbi csoporthoz tartozó Csurka István az „új magyar önépítést”még a (kényszer) kiegyezésnek nevezett kölcsönös hallgatásra, a kádári depolitizálás tudatos vállalására, a közszférától való tudatos elzárkózásra kívánta építeni. Vele szemben Szabó Miklós és Kis János a kapituláció mozzanatát, az 1956 utáni” eredmények”engedmény-jellegét hangsúlyozták. Az „önépítés útja éppen nem a kivonulás, hanem a jogtudat élesztése” - jelentette ki Szabó. A forradalom harmincadik évfordulóján, 1986-ban Nagy egykori vádlott-társa, Donáth Ferenc kezdeményezésére (de már halála után) az ellenzék, különböző politikai és generációs csoportjai konferenciát rendeztek a forradalom történetéről. A tanácskozáson két sajátos 56-os politikai hagyomány is megfogalmazódott. Az azóta sem meghaladott „nagyimrei” reformer magatartás, mely a rendszer alapdogmáival való végső szakításig is képes volt eljutni a forradalomban (Vásárhelyi Miklós), illetve a munkás - önigazgatásé, mely egyben a korai nyolcvanas évek

lengyel forradalmának tapasztalataira is épített (Kis János). 1987-88-ban azonban a közvetlen politikai programok nem ezekre a lehetséges hagyományokra, hanem a rendszer kritikai, közgazdasági- szociológiai-politológiai elemzéseire épültek, jeléül annak, hogy az ötvenhatos hagyomány (egyébként kézenfekvően) nem szolgáltat iránytűt a jelen cselekvéshez. A „történelmi igazságtétel” követelése 1985 után a hazai válság érlelődése és a szovjet birodalomban érlelődő reformok Magyarországra irányították a figyelmet; a növényekkel sűrűn benőtt 301-es parcella, az eltemetettek helyét „jelző” besüppedt gödrök hátborzongató látványa feltűnt a BBC híradójában éppúgy, mint a The New York Times címoldalán. Kibontakozóban volt az a hazai és nemzetközi mozgalom, amely a halottak, elsősorban Nagy Imre eltemetésének erkölcsi parancsát szögezte szembe a magyarországi rendszerrel. 1988 tavaszán volt ötvenhatos politikai foglyok megalakították a Történelmi Igazságtétel Bizottságát (TIB), amely a Nagy Imre-per 30. évfordulóján felhívást intézett a magyar társadalomhoz, sürgetve a kivégzettek méltó eltemetését, rehabilitálásukat, az egész közelmúlt történetének megismerését és újraértékelését. 1988. június 16-án a magyar demokratikus emigráció három évtizedes hagyományt őrző tevékenysége csúcspontjaként a párizsi Pére-Lachaise temetőben felavatta Nagy Imre és társai szimbolikus sírját. Egyidejűleg a Budapest-belvárosi utcákon utóbb a rendőrség által durván szétvert tüntetés skandálta Nagy Imre nevét. „Maguk az MSZMP vezetői is a párt és az állam elválasztásáról, valamiféle szocialista pluralizmusról beszélnek. Bármit jelentenek ezek a szavak, mindenkinek tudnia kell, nem lehetséges valódi politikai nyitás és kiengesztelődés, amíg a kompromisszum útját temetetlen holtak torlaszolják el”, jelentette ki beszédében Kis János. A temetés ügye kikerülhetetlen politikai követeléssé, a rendszer válságának egyik legnagyobb tömeghatású ügyévé változott. 1988 májusában az MSZMP rendkívüli pártértekezlete leváltotta tisztségéből Kádár Jánost, aki élesen ellenzett mindenfajta szembenézést a múlttal, s még azt is tagadta, hogy Magyarországon válság lenne. Elmozdítása után immár a párt vezetése is napirendre tűzhette a válság történelmi gyökereit, 1956-ot. Az MSZMP PB 1988. június 14-i ülésén határozat született arról, hogy a rendőrség verje szét a Batthyány - Nagy Imre örökmécsesnél tartott emlékezést. Ugyanekkor Fejti György KB-titkár a következőket mondotta: „Van tennivalónk, mindenekelőtt a párttörténetnek, a történettudománynak, hogy árnyaltabb értékelést adjon eseményekről, személyekről anélkül, hogy az alapmegítélését az ’56-os eseményeknek ez érintené. És vannak bizonyos mérlegelendő emberiességi szempontok is, amit megfelelő időben rendeznünk kell. Most azonban nem vagyunk olyan helyzetben és talán nem is lenne helyes nyomásra lépni, nyugodtabb időben vissza kell térni erre és komplex módon a kérdést végiggondolni és rendezni. Grósz Károly pártfőtitkár-miniszterelnök a június 16-i tüntetés szétverése után nem sokkal az Egyesült Államokba utazott. Itt kijelentette, hogy „a június 16-i tüntetés fasiszta propagandára, sovinizmusra, irredentizmusra uszított”, hozzátéve, hogy Nagy Imrét annak idején helyes volt bíróság elé állítani, mert „egy miniszterelnök sem sértheti meg a törvényeket és az alkotmányt. Ugyanakkor egyik sajtóértekezletén az egykori ’56-os halálraítélt, Szilágyi József leányának kérdésére azt válaszolta, hogy Nagy Imrét és társait a kormány nem rehabilitálja, de „ha a család akarja, megfelelő körülmények között végső nyugalomra helyezhetik” őket. Augusztus 4-én Borics Gyula Igazságügy-minisztériumi államtitkár nyilatkozatban közölte, hogy a minisztériumban felülvizsgálják azokat a jogszabályokat, amelyek hátrányos helyzetbe hozták a volt ’56-os elítélteket. Grósz Károly ismételten közölte, hogy „humanitárius szempontokból” megtörténhet az 1956-os szerepük miatt kivégzett magyar állampolgárok rendes eltemetése. 1988. november 29-én a PB határozatot hozott „az ellenforradalmi események kapcsán politikai bűncselekmények miatt elítélt és kivégzett személyekkel kapcsolatos kegyeleti kérdések rendezéséről”. A vitában a

Fejti - féle „komplex végiggondolást és rendezést Grósz Károly korszerűbb megközelítése váltotta fel: „El kell tudni viselni és kell tudni kezelni.” A probléma kezelése- a rövidéletű Grósz-korszak kulcsfogalma- azt jelentette volna, hogy az Igazságügy-minisztérium által kijelölt büntetés-végrehajtási parancsnok a közvetlen hozzátartozókkal tárgyalja meg az exhumálás és a kegyeleti aktus (családi temetés) részleteit. Még a PB tagjai sem gondolták, hogy ez lehetséges. Amikor az ügy 1988. december 15-én a KB elé került, Fejti György felhívta a figyelmet arra, hogy „egészen pontosan kiszámítható köröknek, csoportoknak érdekében áll, hogy ezt az eseményt áthangszereljék, politikailag felhasználják, kiaknázzák.” De, tette hozzá, elszántan és újszerűen, „ezzel együtt is ezt a javaslatot elfogadhatónak tartjuk, és később kell visszatérni arra, hogy azt a helyzetet, amit ez a lépés teremt, lehet megfelelő formában, politikailag kezelni”. Az idő előrehaladta cseppet sem kedvezett az előre elgondolt kezelésnek. Nem csupán az ellenzéki politikai szervezetek befolyása és főképp nyilvánossága növekedett, hanem az MSZMP-n belül is mind többen ismerték fel, hogy a párt képtelen a régi módon kezelni a válságot. Plurális szerkezetben előbb-utóbb összeroppantja a múlt terhe, vagy a legitimációs résen keresztül valóságos legitimációs űrbe illan el. Ezt megelőzendő az MSZMP vezetése bizottságot alakított a „megtett történelmi”vizsgálatára, formailag egy új pártprogram számára. A bizottságra felügyelő PB-tag, Pozsgay Imre 1989. január 28-i, 1956-ot „népfelkelésként” értékelő nyilatkozata hirtelen az első nyilvánosságba emelte a forradalom és Nagy Imre kérdését. A reakció robbanásszerű volt, s messze túlhaladta Pozsgayék új (párt) legitimációt építő szándékait. Pozsgay a PB 1989. február 7-i ülésén világosan kifejtette saját és pártja motívumait. Szerinte a „népfelkelés” szó azért különösen jó, mert „nem hordoz szovjetellenes tartalmat, de anti - sztálinista, és kielégíti jelen pillanatban azokat is, akik egyébként ezt túlhajtó, másik variációt dédelgetnek magukban, a forradalom, nemzeti forradalom és függetlenségi háború, függetlenségi harc gondolatát. [...Ez az összefüggés az, ami véleményem szerint a pártot kisegíti egy aktuálpolitikai kényszerből született fogalom fogságából anélkül, hogy teljes identitását és becsülését aláásná, anélkül, hogy az egész párttal szembenézve kellene itt valami különleges számonkérést és elszámoltatást véghezvinni. [...] Tehát nem arról van szó, hogy szakítani az ellenforradalom kategóriájával, hanem arról is, hogy nehogy újra forradalom legyen a neve egyértelműen.” A távlatosabb problémakezelésre vonatkozó elképzeléseket maga Grósz Károly világította meg ugyanezen ülésen. „Ezzel a struktúrával, ezzel a politikai teherrel, ami mögöttünk van, és ezzel a hangulattal, amelybe belehajszoltak bennünket és belehajszoltuk magunkat, ebben egy-egy év múlva lebonyolítandó választáson tudunk-e többséget teremteni, vagy nem tudunk? [...]Egy társadalmi struktúraváltás Magyarországon polgárháborúval fog együtt járni. […I] itt nem lesz beavatkozás az én meggyőződésem szerint se keletről, se nyugatról. Itt egy lezárt termosz lesz, amin belül ki kell szenvedni a saját válaszunkat, akkor pedig itt kő kövön nem fog maradni. Erről meg vagyok győződve, mert van olyan erő, amely képes és hajlandó lesz fegyvert fogni a rendszerváltozás megakadályozására. […] Ezért egyedüli utat abban látom, hogy megegyezéses alapon történjék a politikai átmenet a különböző erők között [...] A mi realitásérzékünktől függ, hogy megtaláljuk-e azokat a partnereket, akikkel egy koalíciós struktúrában képesek vagyunk azt a többséget megteremteni, ahol a társadalom alapjai megmaradnak. (folytatjuk) (Forrás: Internet)

   

VÁCI MIHÁLY: MÉG NEM ELÉG

Nem elég megborzongni,

Nem elég jóra vágyni:

de lelkesedni kell!

a jót akarni kell!

Nem elég fellobogni,

És nem elég akarni:

de mindig égni kell!

de tenni, tenni kell!

És nem elég csak égni:

A jószándék kevés!

fagyot is bírjon el,

Több kell: - az értelem!

ki acél akar lenni,

Mit ér a hűvös ész?!

suhogni élivel.

Több kell: - az érzelem!

Nem elég álmodozni. Egy nagy-nagy álom kell! Nem elég megérezni, de felismerni kell!

Ám nem csak holmi érzés, de seb és mély szenvedély, keresni, hogy miért élj, szeress, szenvedj, remélj!

Nem elég sejteni, hogy milyen kor jön el; jövőnket - tudni kell!

Nem elég - a Világért! Több kell: - a nemzetért!

Nem elég a célt látni;

Nem elég: - a Hazáért!

járható útja kell!

Több kell most: - népedért!

Nem elég útra lelni,

Nem elég - Igazságért!

az úton menni kell!

Küzdj azok igazáért,

Egyedül is! Elsőnek,

kiké a szabadság rég,

elől indulni el!

csak nem látják még,

Nem elég elindulni,

hogy nem elég!

de mást is hívni kell!

Még nem elég!

S csak az hívjon magával, aki vezetni mer!

FELÉPÍTIK A LEGENDÁS HUN KIRÁLY PALOTÁJÁT Hyde Tibor Ervin építész tervei alapján épülhet fel Attila király fapalotája Tápiószentmárton közelében. A mesés látványosság terveit már most a nagyközönség elé tárták.

A település eddig is a hun királyhoz köthető dombjáról volt híres, ahol is „mágikus erők” lakoznak a helyiek szerint, és óriási turistalátványosságot kerekítettek a dologról.

Ha egy üzlet beindul, mondhatnánk erre a vállalkozásra, hiszen úgy tűnik, a Tápiószentmártoniak eltökéltek Attila király kultuszának további népszerűsítésében, és a történelmi hagyomány szerint a környéken i.sz. 400453-ig állt fából és kőből emelt impozáns épület mását tervezik megépíteni. A munkálatok előreláthatólag 2009-ben kezdődnek el, a pályázaton nyertes Hayde Tibor tervei alapján, aki egy főként fából álló, négy 25 méteres toronnyal ékeskedő 3600 négyzetméteren elterülő palotát álmodott meg. A terveket finanszírozó Attila alapítvány kurátora szerint a szükséges összeg nagy része már hazai befektetőktől rendelkezésre áll, de EU-s forrásokat is megpályáznak a siker érdekében. Újrahasznált építési anyagokat is felhasználnak az építkezés során, köztük a korábban Budapest utcáit burkoló kockaköveket - ezzel burkolják majd a király udvarát - és a vár alatt húzódó piacrendszer elkészítéséhez különböző bontásokból származó régi téglákat szereznek be. Az Attila-vár várhatóan 2010-re készül el, környékén turistacsalogató komplexum felépítését tervezik, ahol szállodák, korabeli falu és Árpád-kori templom is épülhet majd. Az építtetők reményei szerint évente akár egymillió látogató is felkeresi majd a különlegességet, amitől a falu és a régió gazdasági fellendülésének megalapozását várják. (Forrás: Internet)

SZÖVETSÉGÜNK ÉLETÉBŐL

DR. GAUG KÁROLY TEMETÉSE

KOSZORÚZÁS A KAT.POL TÁBLÁNÁL

HŐSÖK NAPI KOSZORÚZÁS

SZOMBATHELYI ’56-OS EMLÉKMŰ AZ 56-OSOK TERÉN LÉTREHOZÁSA „SZOMBATHELYI SZERVEZETÜNK” MUNKÁJÁT DÍCSÉRI

KITÜNTETÉS ÁTADÁS DR. TORJAY VALTERNAK

KITÜNTETÉS ÁTADÁS MALÉTER PÁL ÖZVEGYÉNEK

KOSZORÚZÁS A HM HADTÖRTÉNETI INTÉZET EMLÉKTÁBLÁJÁNÁL

ISTEN, HAZÁNKÉRT

ISTEN, HAZÁNKÉRT TÉRDELÜNK ELŐDBE, RÚT BŰNEINKET JÓSÁGODDAL FÖDD BE. SZENT MAGYAROKNAK TISZTA LELKÉT NÉZZED, ÉRDEMÉT IDÉZZED! ISTVÁN KIRÁLYNAK SZÍVE GAZDAGSÁGÁT, SZENT IMRE HERCEG KEMÉNY TISZTASÁGÁT, LÁSZLÓ KIRÁLYNAK VITÉZ LOVAGSÁGÁT, Ó, HA CSAK EZT LÁTNÁD! SZENT ERZSÉBETBŐL HŐS SZERETET ÁRAD, MARGIT IMÁI VEZEKELVE SZÁLLNAK, MINKET HIÁBA, URAM NE SIRASSON ÁLDOTT BOLDOGASSZONY! RÁNK, BŰNÖSÖKRE MINDEN VERÉS RÁNK FÉR, DE KÖNYÖRÖGNEK ŐK TÉPETT HAZÁNKÉRT, HADD LEGYÜNK MI IS TISZTÁK, HŐSÖK SZENTEK, HAZÁNKAT ÍGY MENTSD MEG!

’56-OS SZÖVETSÉG TISZTSÉGVISELŐI ORSZÁGOS ELNÖK FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ

ORSZÁGOS ALELNÖK DR. FARKAS LÁSZLÓ - STYOP FERENCNÉ

ORSZÁGOS ELNÖKSÉG DR. FARKAS LÁSZLÓ – FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ KAPCSOS JÁNOS - LECHNER FERENC – PÁSZTOR GYULA PETŐ SÁNDOR - DR. RÓZSA GYÖRGY – STYOP FERENCNÉ SZARKA LAJOS - ZENDINÉ KÓSA KATALIN – TÓTH JÓZSEF DR. GAUG KÁROLY

PÓTTAGOK DEÁK ISTVÁNNÉ - VÁSÁRHELYI ISTVÁN

ORSZÁGOS PÉNZÜGYI ELLENÖRZŐ BIZOTTSÁG D R . F AR K A S L Á S Z L Ó – STYOP FERENCNÉ DR. GAUG KÁROLY

ORSZÁGOS ETIKAI ÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁG DR. FARKAS LÁSZLÓ - EGRESI KÁROLY – KISS JÁNOS PIFF JÓZSEF – TANCZ GYÖRGY DR. GAUG KÁROLY

ORSZÁGOS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG TÓTH JÓZSEF - PÁSZTOR GYULA

ORSZÁGOS KEGYELETI BIZOTTSÁG STYOP FERENCNÉ FELEKI DÉNES – KARACS ZSIGMOND MÁTÉ ANDRÁS – SZARKA LAJOS

HÍRADÓ SZERKESZTŐSÉG SZENDINÉ KÓSA KATALIN LECHNER FERENC - MÁTÉ ANDRÁS

KÖZPONTI HÁZIPÉNZTÁR KANTER FERENC

FŐKÖNYVELÉS 7 CALCULUS BT

SZÖVETSÉGI TISZTSÉGVISELŐK ÜGYELETI RENDJE FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ ELNÖK HÉTFŐ-KEDD-SZERDA DE. 08 – 12 -IG

DR. FARKAS LÁSZLÓ ALELNÖK HÉTFŐ DE. 10-12 -IG

STYOP FERENCNÉ ALELNÖK, NAGYBUDAPESTI ELNÖK HÉTFŐ-KEDD-SZERDA DE. 10 - 12-IG

SZOCIÁLIS ÉS KEGYELETI BIZOTTSÁG HÉTFŐ – KEDD – SZERDA CSÜTÖRTÖK DE. 09 – 12- IG

ETIKAI ÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁG HÉTFŐ DE. 10 – 12 -IG

KÖZPONTI PÉNZTÁR HÉTFŐ – KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 -IG

HÍRADÓ SZERKESZTŐSÉG HÉTFŐ – SZERDA- DE. 9 – 11 -IG ELŐZETES IDŐPONT EGYEZTETÉS 312-80-41 TELEFONON

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK LEGYEN EZ AZ IDŐSZAKONKÉNT MEGJELENŐ KIADVÁNY ÖSSZETARTÓ, ERŐSÍTŐ, ÉS EGYMÁST SEGITŐ KAPOCS, AZ ORSZÁG MINDEN ’56-OS SZÖVETSÉGI TAGJA KÖZÖTT. SZERETNÉNK, HA MEGÍRNÁTOK AZT IS, HOGY MI A VÉLEMÉNYETEK A SZÖVETSÉG MUNKÁJÁRÓL, A VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK FELADATÁNAK VÉGZÉSÉRŐL. VÁRJUK A TERÜLETI SZERVEZETEK ÉSZREVÉTELEIT, BESZÁMOLÓIT A HELYI PROBLÉMÁKRÓL, EGYÉNI SORSOK ALAKULÁSÁRÓL. FELHÍVJUK FIGYELMETEKET, HOGY A SZERKESZTŐSÉG NEM MINDEN ESETBEN ÉRT EGYET A MEGJELENT CIKKEL. KÉRJÜK TÁMOGATÓINKAT, BARÁTAINKAT, AKTIV DOLGOZÓ TAGJAINKAT ÉS HOZZÁTARTOZÓIKAT, HOGY JÖVEDELEMADÓJUK EGY SZÁZALÉKÁT AJÁNLJÁK FEL SZÖVETSÉGÜNK KIADÁSAINAK FEDEZÉSÉRE. BEJEGYZÉS FŐVÁROSI BIRÓSÁG 14.PK.62.860-1990-54 ADÓSZÁMUNK: 19637729-1-01 SZÁMLASZÁMUNK: ERSTE BANK 11600006-00000000-21528312 FELELŐS KIADÓ FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ [email protected]

SZERKESZTŐSÉG SZENDINÉ KÓSA KATALIN MÁTÉ ANDRÁS LECHNER FERENC TELEFON, FAX: 36-1-312-80-41 1051. BUDAPEST. NÁDOR UTCA 36. VI. EMELET. szovetsé[email protected]

www.56osszovetseg.hu