56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

HÍRADÓ 56-OS SZÖVETSÉG LAPJA

RÁKOSKERESZTÚRI RABTEMETŐ 301

2008. JÚNIUS - JÚLIUS

EMLÉKEZZÜNK JÚNIUS ÁBRAHÁM JÓZSEF 1958. 06. 11. ANGYAL JÓZSEFNÉ 1959. 06. 21. GÁBOR PÉTER 1958. 06. 17. GIMES MIKLÓS 1958. 06 16. GÖNCZI FERENC 1957. 06. 26. GYÖNGYÖSI MIKLÓS 1957. 06. 26. KONDORI IMRE 1958. 06. 25. KÓSA FERENC 1958. 06. 25. KOVÁCS FERENC 1957. 06. 26. MALÉTER PÁL 1958. 06. 16. NAGY ANDRÁS 1958. 06. 11. NAGY IMRE 1958. 06. 16. TÓTH ILONA 1957. 06. 28. ÚJVÁRI JÓZSEF 1958. 06. 25. JÚLIUS BALÁZS GÉZA 1957. 07. 20. CSEHI KÁROLY 1959. 07. 30. GÉMES JÓZSEF 1959. 07. 30. HAJNAL SÁNDOR 1959. 07. 21. KOKICS BÉLA 1947. 07. 20. KOSZTERNA GYULA 1959. 07. 30. KÖRÖSI SÁNDOR 1959. 07. 07. KUTI ISTVÁN 1959. 07.07. MAKÓ-KLÉGER LÁSZLÓ DR. 1959. 08. 25. MENYHÁRT GYULA 1959. 07. 02. MÉSZÁROS ISVÁN 1959. 07. 08. MOLNÁR KÁROLY 1958. 07. 05. NAGY ZOLTÁN 1957. 07. 20. DR. RAJKI MÁRTON 1959. 07. 30. SIKÓ DEZS 1957. 07. 20. SOMLYÓI NAGY SÁNDOR 1959. 07. 30. SZÁSZ ZOLTÁN 1957. 07. 20. TÓTH LÁSZLÓ 1957. 07. 20. (A „HALOTTAINK” II. c. KIADVÁNYBÓL)

HITETLENEKHEZ SZÓLOK Somogyváry Gyula

Ne féljetek. A tűz még nem aludt el.

Csak hamut szórtak az izzó parázsra. Ne féljetek! Olcsó, krajcáros hittel ne gondoljatok temetésre, gyászra. Ne féljetek, ti elcsüggedt Tamások, és ne nézzetek könnyesen a ködbe! Hát elhagytak már mind az álmodások, s azt hiszitek, hogy így lesz mindörökre? Ne féljetek, ti rémült istenadták, a történet még nincs készen mivélünk! A torkunk évszázadok fojtogatták, s mi mégis, most is: élünk, mindig élünk! Ne féljetek! - Nem temetőbe vittek. Csak börtön ez, mit nékünk sírul szántak. S van még súlya a bilincses ökölnek, és van szárnya a hörgő Miatyánknak! Ne féljetek, ti gyötrött, árva lelkek, nem halt még meg a magyar: csak kifáradt. Nem állt a szív meg, csak egy percre dermedt, de már dobog, s a vére újra árad. Ne gondoljatok temetésre, gyászra, s ne sírjatok, hitetlen gyáva hittel! Csak hamu szállott az izzó parázsra ... Ne féljetek! A tűz még nem aludt el!

NÉZŐPONT Eg y várandós anya két gyermeket hord a méhében: az egyik egy „kis hívő” , a m á si k eg y „ ki s s zk e pt ik us ” (mi nd e n b e n k ét el k e dő ). A sz k e pti ku s k é r d ezi : -

T e hiszel a szület és utáni életben?

-

- H át p er sze - mo ndj a a hí vő –. A z itt eni él et ü nk ar ra v aló , hogy f el kés züljünk a születés utáni élet re, hog y el ég erő s e kk é v á l j u n k a r r a, a m i o t t k i nt vár b e nnü nk e t!

-

H ül y eség!

–mo nd ja a szk ept ik us - ez nem ig az ! Hogy an néz het k i a ki nti ,

k ü l ső él et ? -

P i l l a n at n y i l ag m é g n em t u d o m – m o n d j a a k i s hí vő - , d e bi zto san so kk al v il ág o s a b b, m i n t i t t b en t !

-

T al á n l e h et , h ogy a sz á n k ka l fogu n k e n n i é s a l ábu nk k a l fo gu nk me n ni!

-

L e h e t et l e n, m o n d j a a s z k e pti kus. M eg yünk a lábunkkal, és eszünk a szánkk al ? Mic sod a hüly eség! Ez eg y fu r a öt l et , hog y an i s mű kö d het ne! Itt v an a k öl dö kz si nó r , m á r íg y i s t úl rö v id !

-

H á t p er sz e , h o g y műk ö dni f og, c s a k mi n d en e gy ki c sit m á s k é nt f og k i n éz ni – mo n dj a a k is hí vő.

-

S oh a s em f og mű kö dni , mo n d j a - a k i s sz k e pti ku s. M é g so h a s e n k i n em t ért vi ssza a sz ül etés ut án! Sz ül et és után vég e az eg észnek! Az él et nem m á s , m i nt e g y n agy sö tét t or túr a !

-

M é g h a n em i s tu dom p o nto s a n , m ily e n l esz a szü l eté s u t á n éle t – m o n d ja a k i s hí vő - , d e azt tud om , hog y t al álk oz ni f ogu nk az éd esanyánk k al , és ő nagyon vigyáz m ajd ránk!

-

A n y a! T e hi s z e l eg y any á b a n ? Ho l v a n ? – kér d i a k i s s z k e pti ku s.

-

Itt van körülöttünk, mi benne vagyunk, é s á l t al a l étez ü nk , n é lk ül e n e m is l e h et n é n k! - v ál a szo lj a a k i s hívő.

A m i r e a k i s sz k e pti ku s : -

S oh a n em l á t t am m ég s em m il y en a n y át ! Ni nc s i s ily e n! A ki s hívő elg o ndolkodik eg y pillanat ra.

-

N é h a , a mik o r n ag yon c s e n db en v a g yu nk , h a l l h ato d, a h o g y éne k e l , v ag y érezheted, amikor meg simog at ja a vi l ág u n k a t ! – m o ndj a a z t á n hal k a n. Mi ndenesetre én hiszem , hogy az igazi él etünk, a születés után kezdő di k!

LELKIISMERET, ETIKA, TÚLÉLÉS (Széll Kálmán 2005. VAS SZEMLE)

KORTÁRSI TÖPRENGÉS, HAT ÉVETIZEDES BUKDÁCSOLÁSAINK NYOMÁBAN Németh László: „Nem az a fontos, hogy az embert mások meg ne öljék, hanem az, hogy a lelkiismerete meg ne ölje.”

Egy láthatatlan hatalommal szembenálló többség válik kiszolgáltatottá, szabadságában korlátozottá. Ily módon egy demok-

ráciába göngyölt, arctalan diktatúra foglyai vagyunk. De említhetném még a titkos-

szolgálatokat is, amelyek – lelkiismeretünket akár kijátszva – láthatatlan árnyékhatalomként, antidemokratikusan, hatalmi érdekből a kulisszák mögött irányítják a világpolitikát. No és, ahogy a pehely- és nehézsúlyú bokszoló sem képezhet azonos súlycsoportot. Vitatható az is, hogy minden választó (az analfabéta és az egyetemi tanár) szavazata - nem személyisége -, vajon egyenlő lehet-e, s zavaró, hogy a választópolgárok etikai, morális töltése, szociális értéke sem mérhető. Mindezek miatt, vitatható, hogy a demokrácia elméletileg valóban a legjobb kormányzási forma lenne. A legjobb, egy, a nép által ellenőrzött, morálisan megkérdőjelezhetetlen szakértői elit (szellemi arisztokrácia) véges időhatárhoz kötött diktatúrája lehetne, csakhogy ilyen nincs. Így gyakorlatilag valóban a demokrácia a legjobb kormányzásforma, s nekünk etikai indíttatásból is mindent meg kell tennünk, hogy ennek jó működését elősegítsük. Szerencsétlen valóság az is, hogy or-

szágunk valóban mély árokkal van kettéhasítva. Antall József egy tönk szélén álló,

eladósodott, demoralizált, mentálisan beteg országot vett át, ám a rendszerváltozás után, a rendszerváltó politikai erők fele nem a rendszerváltozásban demokratikusan megválasztott régi harcostárs/aki mellé állt, hanem – nehezen megmagyarázható módon - a korábbi ellenséggel, a leváltott szocialistákkal kötött szövetséget. A rendszerváltozásban való együttműködés helyett közös ellenzéket alkottak az utódpárttal, és egyfajta reváns-tudattal,

hataloméhséggel – a rendszerváltoztatást járatlan úton és nehéz politikai-gazdasági környezetben vezénylő, azon olykor bukdácsoló, hibákat is ejtő „kamikáze” kabinetnek már kezdettől fogva megveszekedett ellenzékeként (és ellenségként) lépett fel, s a hatalom minden eszközzel (pl. taxisblokád) való meg – illetve visszaszerzésére törekedett. Ez a – politikai etikát sértő, kérlelhetetlen, olykor a demokrácia lényegét is megkérdőjelező – ellenzéki viselkedésmód és a negatív kampánymódszer a palackból kibújó szellem módjára azóta széles körben polgárjogot nyert, jellemzővé vált, és sajnos ma is uralkodik, sőt inkább elhatalmasodik, úgyhogy ma már az erkölcsi tűrőképesség határát súrolja. Zavaró az is, hogy a klasszikus baloldali és konzervatív értékek ma egyre inkább keverednek, összemosódnak. a pártok programja részben pragmatikus, céljait tekintve egymáshoz sokban hasonló, legfeljebb a módszerekben, a stílusban (a kommunikációban és személyekben) van különbözőség. Bármilyen fél bármely állítását szinte 24 óra alatt formailag opponálják, esetleg tényszerűen verbálisan megcáfolják, ám ez által előbb-utóbb akaratlanul is azt a látszatot keltik, mintha mindkét oldalon csupa hazudozó (és harácsoló) vállalna felelős politikai tisztséget. (Ha ez nem igaz is, a hazugság ma is mindennapjaink makacs kísérője, ezért a választók bizalmatlansága érthető.) Az egyszerű állampolgár zavarban van. Tudja ugyan, hogy az egyik hazudik, de általában annak hisz, akire szavazott, vagy aki ügyesebben (hihetőbben) hazudik. Ezáltal a különböző táborba

tartozás érzése mintegy bebetonozódik, ami merev szembenállást, akár gyűlöletet eredményez. Ennek érdekében általános az elhallgatás,

csúsztatás,

mellébeszélés,

megtévesztés, adatok hamisítása, félrevezetés, blöffölés, másról beszélés, részigazságokkal való érvelés, a kettős mérce alkalmazása, a jelen problémákról a figyelem elterelése, stb. Napi gyakorlattá vált a visszamutogatás vagy éppen a távoli, reményteljes jövő eszményire festése. Ez és a kísérő korrupció miatt a lakosság elkedvetlenedik, sőt a demokráciában is csalódik. Sokak személyében a politika valóban „úri huncutság”, minden politikus gazember, fő céljuk a korrupció, anyagi előnyök gyűjtése, a lovagiatlan, becstelen módszerek alkalmazása, és hamar megszületik az ítélet: „Bezzeg a Kádár-időkben…” (ahol a nem kevesebb anomáliát nem tették közhírré). Ember legyen, akinek ebben a zűrzavarban lelkiismerete biztos eligazítást nyújt. Úgy tűnhet, hogy a politikában és a gazdaságban, akár a vadnyugaton, mindent szabad ugyan, ám- paradox módon – gyermekeinket mégis erkölcsösre, jellemesre akarjuk nevelni, mintha az embernek két élete, egy korrupt politikai-gazdasági és

egy jellemes magánélete lehetne. A politikai helyzetet tovább rontja, hogy minden négy évben szinte mindent elölről kezdünk, leváltunk, átszervezünk, más koncepciókat vezetünk be, s rengeteg értékes tapasztalat vész el, miközben a hosszú távú, kevésbé mutatós programok (pl. környezetvédelem) elmaradnak. Ám még négyévente váltott kormányzás esetén is a legfontosabb

kérdésekben egyfajta konszenzust lehetne (és kellene) kialakítani. (A természeté-

nél fogva apolitikus egészségügy pl. egyebek mellett ennek hiánya miatt sem tud a mélypontról kimozdulni). A kiélezett légkörben a politikusok munkájának fő ereje nem a kormányzásra, építésre, hanem az ellenség közömbösítésére, legyőzésére, lehetetlenné tételére, mulasztások elsimítására (vagy kipellengérezésére) s nem utolsósorban saját vagyonuk gyarapítására pazarlódik. Ilyképpen tehetségük, szakértelmük haszontalan, meddő energiává silányul.

KONKLÚZIÓ ÉS KITEKINTÉS A XX. század embere – sokkal inkább, mint bármikor a történelemben – nem elszigetelt, hanem társadalmi, sőt közéleti lény. Cselekedeteivel, véleményével, szavazatával stb. – ha él vele – egyfajta etikát követ, és felelősen cselekszik. Ám a vázolt körülmények miatt a második évezred em-

berének lelkiismereti buktatói nemhogy enyhültek volna, inkább súlyosabbá váltak.

Napjaink politikája, gazdasága, közélete, etika után kiált. Az eltérő világnézetek, értékrendek, továbbá a deklarált és rejtett célok zűrzavarában ma is nehéz az eligazodás. Senki lelkiismereti gondjait nem vehetjük magunkra, miként lelkiismereti terheinket másokra sem ruházhatjuk át. A keresztény

ember világnézeti iránytűje a hite, értékrendje a valláserkölcs, cselekedeteinek ihletői pedig az Isten - és emberszeretet. Minden ember saját lelkiismeretével (azon túl Istennel) áll elszámolásban. Nem szabad elhamarkodottan vagy a körülmények ismerete nélkül másokat megítélnie („ne ítélj!...”), önmagunkkal szemben nagyvonalúnak, másokkal szemben szigorúnak lennie, (…más szemében a szálkát…”), hanem éppen fordítva. A lelkiismeretvizsgálatot magunknak kell kezdeni. Mert végső soron minden embernek önmagának kell múltjával és jelenével őszintén, becsületesen és kritikusan szembenézni. Ez, esetenként nehézség nélkül, „békésen” megvalósulhat, de olykor kataklizmaszerű lelkiismereti vál-

sággal, krízissel, akár szent-páli katarzissal is járhat. A korrekt lelkiismereti számvetés és a helyes tanulságok levonása érdekében mindannyiunk kötelessége a bűnöktől terhelt múlt megismerése. Az elhatárolódó múltfeldolgozás ma, amikor az érdemi történelemtanítás megkérdőjelezése van napirenden. Különösen fontos teendőnk, ami legfőképpen a múlt rendszer képviselőinek érdeke. Ehhez már megfelelő történelmi távlat is biztosítékot nyújt. E tekintetben is példát vehetünk zsidó testvéreinktől, akik a holocaust emlékének ébrentartásával szeretnék a jövő hasonló rémtetteit elkerülni. Csak a múlt terhétől megtisztult lelkiismerettel, s az ekként helyreállított mentális egészséggel vállalhatjuk a siker reményében a jelen harcát és a jövő építését. A mai szekularizált társadalomban a keresztény embernek szinte

küldetése, hogy a keresztény normákhoz igazítsa életét és felfogását. Mindenkor az igazság, a szolidaritás, a szubszidiaritás és a közjó mellett döntsön, s nem utolsósorban bízzon Istenben, és ne adja fel a reményt. Legyen nyitott, hogy a bűneiket megbánóknak megbocsásson, hogy a boszszúról vagy revánsról lemondjon. Ökomenikus talajon állva, a keresztény értékeket hirdesse, és saját életében (családjában, környezetében) megvalósítsa azokat. Az

egyéni példamutatás mindennél fontosabb,

mert az általunk elfogadott értékrend helyes voltáról elsősorban ezzel lehet másokat meggyőzni. Nyitottnak kell lennünk a jobbításra. Ennek szellemében mindent,

bármit meg kell változtatnunk azért, hogy minden (ti. Az évszázadok során igazolt értékrend és az erre épülő etika) válto-

zatlan maradhasson

SZÉLL KÁLMÁN: ZÁRÓ MEGJEGYZÉSEK EGY VITÁHOZ (részletek)

Mottó: A KOMMUNIZMUS SZELLEME MA IS KÍSÉRT.

„Köszönöm az írásomhoz érkezett észrevételeket, értékes kiegészítő vagy kritikai gondolatokat. A rendszerváltozás óta kínos a gondolat, hogy rendezetlenül hagytuk magunk mögött a múltat, amelyet napjainkban egyesek egyre inkább tudatosan elfeledtetni igyekeznek. Az egyéni felelősség közben teljesen feloldódni látszott.” ”Kicsit elszomorított a hozzászólók inkább pesszimista alaphangja.” „Egyetértettünk abban, hogy a letűnt diktatúra megítéléséhez a múlt eseményeit ismernünk kell, mert csak ennek alapján érthető és értékelhető a jelen. A múlt feltárására nem a bosszúállás igénye vezérel, sokkal inkább a megbocsátás. Ám tudnunk kell, hogy kinek és mit kell megbocsátanunk. A múlt sok erkölcsi, jogi és etikai gaztettet rejteget, s rajtunk is múlik, hogy ne hagyjuk ezeket végleg eltemetni. Ám - ahogy Pascal mondta – „Az igazság nem a hatalom (tekintély) gyermeke, hanem az időé”. „A múlt kritikus értékelésére a németek egy új fogalmat vezettek (Vergangenheitsbewältigung) be, amelynek megfelelő kifejezése a magyarban mindmáig hiányzik - múltértékelés múltbírálat, múltfeldolgozás, múltleküzdés -. De nem is a fogalmon, hanem a gyakorlaton van a hangsúly. Igaz, a nácizmust és fasizmust egy világháború semmisítette meg, amely történelmi tanulságok levonására készteti. A németek bátran szakítottak a múlttal, ami végső hatásában hozzájárult az évszázados európai ellenségeskedés megszűnéséhez s az EU megalapításához. A múltat nálunk sem lehet szociáldemokrata deklarációkkal, vagy „később születési kibúvókkal” meg nem történtté tenni. Csak őszinte megbánással és elhatárolódással lehet felette napirendre térni, és semmiképpen sem szabad elfelejteni.” „A pártállam olyan volt, mint a börtön, amelyben a börtönőrök és a rabok antagonisztikus kategóriákat képviseltek ugyan, ám a raboknak semmibe sem volt beleszólásuk, ezért minden rossz és jó a foglároktól és gonosz vagy emberséges börtönigazgatótól (Kádár) függött. A rabok jó magaviseletükért emberséget, sőt jutalmat is kaphattak. A börtönigazgatót gyűlölhették, de szerethették is. Ám a rendszerváltozással a börtönből kiszabadulva az emberek zöme ma sem képes belátni, hogy az állam (amely nem azonos bürokrativ apparátusával), mi vagyunk. Pénze az általunk befizetett (Tőlünk levont) összegekből származik. Az állammal (állambácsival) szembenálló mentalitás szellemében az állampolgár folyvást azt kutatja, hogy miként csap-

hatja be az államot, és mit adhat neki az állam, hogy jobb élete legyen. De nem gondol a híres –Antall József által is helyeselt – Kennedy-féle változatra, nevezetesen, hogy mit kellene a polgárnak adnia az államnak, hogy az eredményesebbé váljon. De jó tanácsért fordulhatnánk Liszt Ferenchez vagy akár Máraihoz – akit „kiutáltak” a hazájából, ezért joggal haragudhatott volna rá, mégis a következőket írja: „Mindent adjál oda a hazádnak, a világnak nincsen semmiféle értelme hazád nélkül. …Semmit se várj a hazától. Csak adjál azt, ami legjobb életedben.” „A nyugodt, megelégedett életnek, tehát jó gazdaságpolitikára és egészséges nemzettudatra kell épülnie. Utóbbi fontos feltétele az igazságra, erkölcsre és etikára épülő jog, amely a társadalmi és nemzetközi békén nyugszik, amelyeknek mentesnek kell lenni a fanatizmustól, sovinizmustól, idegengyűlölettől a fundamentalizmustól.” „A globalizáció kihívásai is figyelmet érdemelnek. E – tágabb érelemben – gazdaságnak, a kultúrának, tudománynak, a technika vívmányainak, a kommunikációs nyelvnek, stb., a politikai, földrajzi határokon felülemelkedő világméretű együttes térhódítása, globális integrációja. A korszerű közlekedés, technika és informatika folytán kisebbé váló földgolyónkon, ennek ma alig van fizikai korlátja – irányultsága és mozgása globális. Hatására nemzetek feletti hálózatok, új hatalmi, (gazdasági, kulturális) központok alakulnak. A térhódításban is verseny van, amely részben önmagát szabályozza (korlátozza). Útjában a folyamat nem csak ad (hoz), de kap (visz) is. Egyszerre integrál és szegregál. Talán a modern zene az, amely már csaknem globálissá vált, de a kultúra és tudomány is mindjobban az emberiség globális birtoka. Jelenlegi fő hajtóereje a neoliberális ideológia. ez a folyamat a kis közösségeknek (nemzetállamoknak), kis nemzeti nyelveknek nem kedvez, egyfajta uniformizálódás, homogenizálódás, elszíntelenedése felé vezet. Ám az említettek közül a gazdaság (pénzuralom) jelenti a legnagyobb kihívást, mivel működése hatalomra törő, erőszakos, nehezen kontrollálható. az ellenfeleit legyőzni akaró spekulációs tőke a kulisszák mögött manipulál, melynek nemzetközi működése alig befolyásolható, szinte átláthatatlan. Hálózatával és világcégeivel egyfelől egyfajta megfoghatatlan világhatalommá fejlődik, másfelől a meglévő hatalmi gócokhoz kapcsolódik, s ezzel a gazdag (erős) és (gyenge) országok közötti különbségeket növeli. Amely ország egyszer besétál adósságcsapdájába, az szinte örökké foglya marad, a kamatterhet, GDP-jét folyamatosan csapolják, a pénzügyi hatalommal szembeni függősége, a kiszolgáltatottság állandósul, mert végül a kamattal együtt a hitel sokszorosát kénytelen „visszafizetni”. Szorítása államokat, földrészeket, rendszereket képes megingatni. Mindez – ha csak valamely önszabályozó, vagy önkorlátozó mechanizmus be nem épül – a politikai hatalom által egyre uralhatatlanabb és számtalan veszély forrásává válhat. (A rosszindulatú daganatokhoz hasonlóan, minden határon át terjedve elpusztíthatja az eredeti anyaszövetet, megállás nélkül gyarapodik.)” „A globalizáció korában a nemzetállam politikusainak mozgástere mindinkább szűkül. Egyre nő a veszélye, hogy a spekulációs tőkével, vagy/és az alvilággal fonódik össze. Számukra egy, a világhatalomnak alárendelt kettős (egy publikus és egy láthatatlan) játszótér körvonalai bontakoznak ki, mégpedig a látszat (a színház) és a színfalak mögötti láthatatlan valóság kettős színtere. Félő, hogy számunkra egyre inkább csak a színház marad érzékelhetővé, melyben a résztvevők a dolgok irányítására már nem képesek, ehelyett – tapsra várva, és kapva – mások által írt szerepeket játszanak a nézők –mindannyiunk- megtévesztésére. A polgárok eközben változatlanul, ma is a túlélésre játszanak, mert céltalan lenne a globalizáció ellen küzdeni, inkább meg kell tanulni (ki kellene találni) a vele való együttélés túlélést biztosító szabályait. „

Dr. Széll Kálmán Dr. Széll Kálmán 1926-ban, nagy múltú vasi családban született. Katonatisztnek készült, végül orvos lett. 45 évet dolgozott a Vas Megyei Markusovszky Kórházban sebészként, majd aneszteziológus osztályvezető főorvosként. Egyetemi docens, főiskolai tanár; számos szakmai, közéleti és egyházi funkció illetve kitüntetés birtokosa. Széleskörű szakírói munkásságába, orvostörténeti művei is beletartoznak, köztük kórházának története. Portrékötetében megeleveníti a XX. század öt jelentős, országos figyelemre érdemes orvosának pályáját és személyiségét. 1956-ban a Vas Megyei Markusovszky Kórház háromtagú Nemzeti Bizottságában nagy aktivitással vett részt, ezért évtizedekig mellőzésekben részesült, pályáját nehezítették. 1989-ben Vas megyében a haladó mozgalmak (Lechner Ferenc OE-ségi tag) élén tevékenykedett, munkálkodott. Szövetségünk tagja.

HALOTT HŐS FÖLÖTT Somogyváry Gyula

Patroklos meghalt. Nyugszik öblös pajzsán. S még áll a föld és áll az égi bolt. Nem tudja tán a roppant nagyvilág, nem érti még, hogy legjobb hőse holt? Hé, sük et föld! Hé, hallgató egek , hát nem rendül meg minden sarkotok?... Patroklos meghalt! …S te nger, te csak alszol, s békén pislogtok távol csillagok…? Halljátok-e, szeme, mint vak tükör, már nem mutat fényt, villámot, mosolyt… Harcos keze csak megbénult ökölPatroklos meghalt. Üvölts hát, te hegy! És jajgass, jajgass, téres rónaság! Zúgjatok égig még egyszer, és aztán hasadjatok szét: hellén harsonák!... Majd hazavisszük. Vállunkon a pajzsa, s pajzsán maga: az óriás halott. De emberkönnyel senki se sirassa, s ne búgjanak körötte gyászdalok. Olimpos bércén, hol csak sasok járnak , sziklába vájjuk pihenőhelyét… Testvére volt az arany napsugárnak: ne lássa holtan fecsegő veréb! Sasok zúgassák ott a szárnyukat, velük üzenjen völgyeinkbe le, nem méltó hozzá semmi földi hang, csak a vihar s a villám döreje! Üzenjen nékünk a szirti sasokkal, rikoltsák harcos, buzdító szavát… S üzenjen nékünk áldó napsugárral, ha itt hatalmas nemzedéket lát. De hogyha korcsok, henyélő herék prédává tennék Hellas ős rögét: zúdítson orkánt, villám-nyílözönt, s vesszen hitványul szálig ez a nép! Ez legyen sorsunk , esk üvel fogadjuk Trója falánál, talpig véresen… És átk ozott lesz, aki meglapul. …Aludj, Patroklos. Hellas nagy leszen!

’56 EMLÉKE A pártállami diktatúra 1956-ra vonatkozó történelemhamísító megállapításai, koholt vádjai azt a célt szolgálták, hogy azok majd hagyomány formájában szállnak tovább a későbbi nemzedékekre, amelyek azokat, eredetük kutatása nélkül, mint saját véleményüknek vallják és hirdetik majd. Az MSZMP az általa megfogalmazott eszmék, politikai és erkölcsi tézisek alapján próbálta kialakítani az ifjúság világnézetét aszerint, hogy a hazai és a nemzetközi közvélemény állításaikat értékítélet nélkül elfogadja anélkül, hogy a kritika alkalmazását szükségesnek érezné. Ehhez a legcélszerűbb útnak az látszott, hogy a forradalom és szabadságharc vérbefojtását és az azt követő megtorlások szükségességét úgy állították be, hogy azok a nemzet érdekében történetek, a fasiszták által kirobbantott ellenforradalommal és nyilas gyilkosaival szemben. Ki meri pártfogásba venni a sötétben bujkáló nyilas gyilkosokat? Kádárék tudták a legjobban, hogy a 301-es parcellában gyalázatosan eltemetett, lovak által letaposott sírokban nyugvó Mártírok között számtalan zsidószármazású szabadsághős nyugszik, és nyilas pártszolgálatos nincs közöttük! 1956-ban nemzeti forradalom és szabadságharc volt. A hatalmához görcsösen ragaszkodó, megtartásához minden nemtelen eszközt igénybe vevő párt elit, és az őket gátlástalanul és elvtelenül kiszolgáló erőszakszervezetek álltak szemben a magyar néppel. ’56-nak részese volt az egész nemzet, a munkástanácsok, a forradalmi bizottságok tagjai, a sztrájkolók, a tüntetések résztvevői, a parasztság, amely élelemmel látta el az országot, a fegyveres harcosok, a nemzetőrség tagjai, mind részesei voltak a szabadságért vívott küzdelemnek. A magyar nemzet ’56-ban példát mutatott a világnak hazaszeretetből, elnyomás és elnyomók, bitorlók és megszállók elleni engesztelhetetlen harcból, hősiességből és bajtársiasságból. A fegyveres harcokban elesett szabadságharcosok, a sortüzek áldozatai, a felkoncoltak, éppen olyan hősei nemzetünknek, mint a forradalom és szabadságharc vérbefojtását követő megtorlás mártírjai. Pártállástól, vallási és etnikai hovatartozástól függetlenül a magyar nép egységesen lépett fel – a fegyveres harcot is vállalva egy független, szabad, demokratikus Magyarországért azzal az eltökéltséggel: „Jobb állva meghalni, mint térden állva élni.” Havas Szófia egy letűnt, kártékony és gyalázatos – Magyarországnak mérhetetlen károkat okozó - diktatórikus rendszer ideológiáján nevelkedett politikai túlélőinek egyike. Az Országházban az ’56-osokkal szembeni aljas állásfoglalása az ellentétek tudatos kiélezése, politikai töltettel kinyilvánított szándéknak tűnik közelgő nemzeti ünnepünk megzavarására, az indulatok felélesztésére. De erre az ’56-osok nemzedéke nem vevő! Az ’56-os Szövetség pártsemleges, pártok felett álló társadalmi szervezet, amelynek tagsága azonban elvárja minden kormánytól, hogy az ’56-os forradalom és szabadságharc emlékének ápolásában, szellemiségének érvényesülése érdekében olyan tudat érvényesüljön, ami jellemzően egységes, befolyásoló, hiteles és meghatározó véleményt eredményez az utókor szemében. Az Országházban csak 1956 szellemét magának valló, emlékét tisztelettel ápoló képviselőnek van helye!

(Szendrődi Miklós)

JÓ SZAVAZÁST ELVTÁRSAK      Előrebocsátjuk, hogy az alábbi cikk végtelenül aktuális. Ha valamikor, hát ezekben a napokban azzal tesszük a legnagyobb jót az Országgyűlésben helyet foglaló szocialista képviselőknek, ha emlékeztetjük őket a szocialista eszme hazai története legnagyobb mártírjának életére, hogy vegyék észre: ugyanabban a cipőben járnak. Szóval, 1948. június 16-án Nagy Imre házelnök a munkáját végezte: elnökölt. Az Országgyűlés pediglen egy olyan törvényt tárgyalt, amely az egész társadalmat lázban tartotta: az iskolák államosításáról szólót. A törvényjavaslat szövegét az ülést megelőző napon 13.30 kor nyújtotta be a kormány. Sürgősséggel, nyolcórás időkeretben tárgyaltatták meg a T. Házzal. Az ellenzéki felszólalók minden mondatába belekiabáltak a kommunisták. A fő közbekiabálók között Marosán György volt az egyik hangadó, aki tanult szakmáját tekintve péksegéd, és „elvben” szocdem volt. 1945 után azonban elsők között állt be kripta-kommunistának, a saját pártja árulójának. Főbűnös volt abban, hogy eme országgyűlési vitanap előtt pár nappal, a kommunisták „egyesülés” címén lenyelhették a szocdem pártot. Jutalma nem maradt el: előbb miniszter, aztán politikai fogoly, majd rehabilitálták, és 1956. július 30-ától a Hegedűs-kormányban miniszterelnök-helyettes lett. A forradalomban sunnyogott, aztán szovjet hívásra, rohant (ismét) elárulni a hazát. Tagja lett a Forradalmi Munkás–Paraszt Kormánynak; eszmei helyeslője és követelője volt a sortüzeknek. Ez a hazaárulás aztán feljogosította mindenre; leszármazottai ma is a szürke elitbe tartoznak. Az állandó közbekiabálók közt volt Ortutay Gyula is, a törvényt benyújtó vallás- és közoktatásügyi miniszter. Ortutayt a szegedi piaristák nevelték, tehetségét gondosan pallérozták. Tudós lett, aki az egyházi iskolarendszer szétverésével hálálta meg a tanítást. Nemcsak tanáraihoz volt ilyen. Éppen az ELTE rektora volt, amikor hajdani osztálytársát és jó barátját, Bibó Istvánt politikai perben elítélték – az ujját sem mozdította érte. Elárulta a Kisgazdapártot is, amely politikai otthont adott neki a nehéz időkben, cserébe aktív részt vállalt a kommunista kívánalmak szerinti fel-szalámizásban. Milyen a sors – a haszonért bármire képes Ortutay Gyula még a börtönviselt Bibónál is előbb halt meg, és ma a varjú sem károg utána, hovatovább, mint tudóst is elfelejtik. Kirendelt üléstermi gyalázkodó volt Kossa István is. Villamoskalauz (más források szerint –vezető), aki 1945 után nagy ember lett. Nemzetgyűlési alelnök, többféle miniszter, fél évig még az Állami Egyházügyi Hivatalt is vezette, aztán ’56-ban Nagy Imre pénzügyminisztere volt – és egyik árulója lett. Jutalma nem is maradt el, minden vonalon sikeres és megbecsült emberként halt meg. Talán csak a legfontosabb bírónál szerepelt rosszul, mert fiatalon, 61 évesen költözhetett ki a Munkásmozgalmi Panteonba. A törvény sürgős bevezetésének előjátéka volt a „Pócspetri ügy”, egy előkészített provokáció, amelyben egy szerencsétlen fiatal rendőr, a kiképzetlensége okán önmagát lőtte le a saját fegy-

verével. Ez aztán véres ÁVO-s terrort eredményezett (Kádár János belügyminiszter személyes irányításával) Pócspetrin, de országszerte mindennapos volt az egyházi iskolák diákjainak, tanárainak és politikai támogatóinak a megfélemlítése. Az országházi tónust néhány részlet felelevenítésével idézzük meg. Slachta Margit képviselő (az első nő a magyar törvényhozásban) minden mondatát félbeszakították, gyalázták, sértegették. A „Szociális Testvérek Szerzetesrend” alapítójának, zsidók százai megmentőjének a pékinas Marosán ezt vágta oda: „Vonulj kolostorba,

Ophelia!”. Kossa István a vita hevében így szólt az ellenzéki Pócza Lajoshoz: „Pócza, maga fogja be a száját,

mert odamegyek, és én fogom be!” A tónus magáért beszélt, ám eltörpült Nagy Imre házelnök tette mellett. Slachta Margit határozati javaslatát Nagy Imre saját hatáskörben visszautasította, a képviselőnő indokló szövegét a jegyzőkönyvből töröltette, mégpedig azzal az indokkal, hogy az „nemzeti becsületünkbe vág”. Nagy Imre, az Országgyűlés kommunista elnöke tehát lábbal tiporta a demokrácia elemi szabályait. A kommunizmus magyarországi győzelméből e napon is kivette a részét. Aztán napra pontosan tíz évvel később, 1958. június 16-án hajnalban Nagy Imre kiballagott a Kisfogház udvarára, ahol az elvtársi pribék fölakasztotta. Az államosított iskolákban pedig harmincegynehány évig államilag hazudtak róla. Azt kellett megennie, amit a tevékeny részvételével főztek. Slachta Margitra 90 földi évet mért a sors, amelyből 25-öt nyugati emigrációban kényszerült leélni. Rendje illegálisan működött, túlélte a kommunista rendszert. Ezt kellene megfontolniuk azoknak a képviselőknek, akik nemsokára újra megszavazzák a liberálisok receptjét a magyar egészségügy haszonelvű átalakítására. Aztán meglehet, hogy pár év múlva egyikük – másikuk, azon veszi észre magát, hogy az általa kimondott igenért a felesége vagy önmaga életével, netán a gyermeke, unokája nyomorékká válásával fizet. Szili Katalinnak is eszébe juthatna egyszer-egyszer, hogy a Nagy Imre helyét foglalja el, amikor ülést vezet. Slachta Margit (1884-1974) Katolikus nővér, aki „Keresztény Női Tábor és a Szociális Testvérek Társaságának egyik vezető alakja volt, az első magyar női országgyűlési képviselő. Keményen fellépett a fajüldözés, a szélsőjobboldal térnyerése ellen. 1944-ben a többi szociális testvérrel együtt igen jelentős embermentő tevékenységet folytatott. Parlamenti munkáját a háború után folytatta, azonban a kialakuló kommunista diktatúra elől az Egyesült Államokba menekül. Halála után 11 évvel 1985-ben Izrael Állama „Igaz ember” kitüntetésben részesítette, és fát ültettek emlékére a Yad Vashem kertjében. Jó szavazást elvtársak!

(forrás: Internet)

HALOTT MAGYAROK SZÁJÁVAL SZÓLOK SOMOGYVÁRY GYULA

Ez a föld: egy. És örökké magyar. S aki egy marok rögéről lemond: az pusztuljon, az nem való közénk, az rongy!

Kinek nyugodt a szíve és álma, akár mert bolond, vagy akár mert bölcs: az hulljon le, mint fáról a rohadt gyümölcs!

Ki elfelejti köztünk álmosan, hogy vállunkon a jövő keresztje, annak legyen a legszebb perce a veszte!

Ez a föld: egy. És örökké magyar. S aki egy árva rögéről lemond: az járjon úgy, mint a hét gyászmagyar: az rongy!

Ki nem lát be a sírok mélyibe, s nem hallja, hogy ott nyögnek az apák: az menjen, jaj, az menjen innen el, tovább!

MAGYAR ÉNEK SOMOGYVÁRY GYULA

Testvér, a hajnal, íme, újra int, már tépi szét a barna éjszakát, felejtsd a gyötrő bút, a bajt, a kínt: az Isten napja süt majd újra rád. Emeld fel véres homlokod, s zendítsd meg azt a régi dalt, s ha mind egy szálig összefog: csak győzni látod a magyart! Kezdj új barázdát, vesd az új vetést, és sziklazáport verjen pörölyöd, kibírt e nép itt minden jégverést, mert szent csodákat hajt az ősi rög. Emeld föl tiszta homlokod, zendítsd meg azt a régi dalt s ha mind egy szálig összefog: csak győzni látod a magyart! Csak élesítsd az ősök fegyverét, mely ezredévig tisztán tündökölt. Lesújt e hősi, drága penge még, és összeforr, mi széthullott: a föld. Emeld föl büszke homlokod, ragyogjon, hej, a régi kard, s ha mind egy szálig összefog: dicsőnek látod a magyart!

TALÁLKOZUNK A BÍRÓSÁGON? A mina p rö vid h í r je l ent me g a m ag ya r m éd i ába n, m i sze r int 8 6 é ve s k or áb an e l hu n yt N ém et h K á rol y, a K ád ár - k orsz ak ve z ető p o li t ik us a . Né meth Ká ro l y h e nte sse gé dkén t kez dete p á lya f utás át , és 1 94 5-b en lett a Ma g ya r K o mmu n ist a Pá rt ( MK P) t ag j a, m a j d k ü lö nb öző pá rtf unk c ió k b etö ltése u tán 195 4-b en a pá rtf ő isk o lá n sz erz ett d ip lo mát , ezu tán k ine vez ték a C so ng rá d m e g ye i p ár t b iz ot t s ág t it ká rá vá . E g y 1 9 57 . j ú l i us 2 0- án ke lt d oku m ent u m t a nú ság a sze r int , me lyb e n k it ü nt etés r e j a va s o l já k „ az e l le nfo r rad a lo m e l l en i h ar c so rán a ren d he l yr eá l l ít ás a ér dek éb en k if e jt ett m un ká j a e l is m eré se kén t ” in do klá ské nt eze k o lva sh ató k: „ … 195 6 . ok t ób er 24-é n me gsz e rv ezt e a m e gyé be n a l e g jo bb k o m mu n is t ák f e lf egy ve rzés ét , … októ be r 2 5-én meg szer vezt e a k ato na i köz igaz gat ás ,.…ah o l sz ük ség vo lt , h atá rozo tt utas ítá st a do tt tűz pa ra ncso k k iad ásá ra …Nov emb er 1é n illeg a lit ásb a vo nu lt . N ov emb er 4 -én , az on na l hozz áfo go tt …a kar hat alo m és a pá rt szer vez ésé hez…” Ér deme iért a Sza bad sá g Ér de mr end ezüs t fo koz atát k apt a . N ém et K á ro ly ’ 5 6 - o s t evé k e n ys é gé ve l m eg vá lt ot t a a be l ép ő jét a h ata lom csúcsaihoz , me ly nem vo lt há lá tlan hozzá . 196 0-b an a Ma g ya r Sz oc ia list a Mu nk ás pár t ( MS Z M P) K özp on t i B izo tts ága (KB) mező gazd as ág i osz tá lyá n a k ve z etője, a párt 1962. novemberében lezajlott VIII. kongresszusa után pedig, a mezőg azd asá gér t f ele lő s KB titkár let t . E minőségében, mások mellett, felelőss ég t er he l i a mez őgaz da sá g e rő sza ko s t erme l őszö ve t kezet ek be (tsz) va ló tö mö r íté s éé rt , m e ly a c é l e lé ré se é rde ké ben nem r i adt vis sz a a hat a l o m a f iz i k a i erősz ak a lka lmaz ását ó l s e m. Enne k e red mén ye k én t 19 61e le jé re a pa raszts ág 9 8 %a t sz - t ag l e t t . 1 96 1 m á rc i usá ra a 45 72 t sz - ne k m in t eg y 1 2 0 3 0 00 t ag j a vo l t . Né meth Ká ro l y 1 9 65- ben vá lt me g KB t it kár i po szt já tó l, ma jd a kö ve tk ez ő 25 é vb e n sz in t én k ü lö nb öző p árt fu nk c iók at t ö ltöt t be . 19 82- ben 6 0 . szü le té sn ap ja a l ka l má ból h ár om t uc at e l vt árs áh oz ha so n ló an , é rd e me i e l ism e rés ek ént , a Mag ya r N é pköz t á rsa ság m ás od i k l e g ma gasa bb k it ünte t és ét , a M ag ya r N ép közt árs asá g É rde m re nd jé t k apt a . Műve i h á ro m k öt e t be n lá t t ak n ap vi l á got , 1 987 - be n a le kö szön ő L os oncz i P á lt vá l t o t t a az E ln ök i Tan ác s szé kébe n , ma jd 1 988 - ba n , é pp en 20 é vve l e z e lő t t n yu g d íj b a vo n u lt , e z z e l ör ök re e lt űnt a p o l it ika i é l et bő l. 1 989 - be n a Tá rsa da lm i S z e m le k ü lö nsz ám a , a ne gyve n é v t ö r t é ne l m i es e mén ye i t t a rta l maz ó e l emz és éb en né ve n ne ve z i az ok at , k öz t ük N é met h K á ro l yt , a k ik az 1 968 -ba n me g in d ított ref or moka t meg akad á lyo z va , t e vé ken ys é gü kke l hozz á já r u lta k Ma gya r o r szág 1 989 -be n b ek ö ve tkeze t gaz das ág i, p o litik a i és tá rs ad a lmi vá l s á gá hoz . A 1 68 ór a 1 990 . j an uá r 9- i szá m ába n N e j G yö r g y Mit é rd eme l az a b űn ös ? címmel interjút kész ített Katona B é lá va l , a M a g ya r S z o c ia l i s t a Pá r t ( MS Z P) e ln ök ség i t ag j á va l . A z M S Z P név s z e r in t n e ve z et t m e g f e le lős ök et , é s sz e mé l ye s f e l e lő sség re vo n ás ró l be szé lt . A k ko r i á l lá sp ont j uk s z e r int B i sz ku B é lán ak , N é met h K á ro l yn a k , Pu l l a i Á rpá dn ak , K or om M i há l yn a k é s G ásp ár S án dor na k , va l am i nt a Láz á r-k or m ányn a k vis e ln ie ke l l a f e l e lős sé get az á lta luk e lkö ve tett p o lit ik a i h ib ákér t . Az MSZP me ly az óta f enn kö lt en han goz tat ja sz oc iá ldemo kr ata ér ték e it , 200 6 . már c ius 15 .-é n M ar j a i J óz s efn ek , az M S ZM P K B e g yk o r i t ag já na k , n yu g á l l om á n yú d i plo m atán ak , a Mag ya r K öz t á rs asá g i Ér de m re nd K öz ép ke resz t j e a C s il l a gg a l k it ü nte t ést a do má n yo z t a „ a m ag ya r gaz da sá gd ip l omá c ia szer vez eté nek ú j j ásze rv ez és e és ir án y ítá sa , n e mzet köz i g azd aság i ka pcs o la ta in ak f ejle szté se ér de ké ben v égz ett mu nká ss ág a , életú tja e lis meré sek ént !” A nn ak a M a r ja i nak , ak i m i n t L ázár G yö r g y m i n i szt e re l nö k- h e l ye t t e se 19 78 é s 1 98 8 köz öt t M agya r o r szág á l l a ndó k ép vi s e lő je vo l t a K G S T- b en . R á ko s i d i kt atú rá ja i de j én t uc at j á va l a ka sz t ot t á k, k ü ldt ék mu nk atá bo rb a , va g y a H ort ob ágyr a , a z A nd rá ss y ú t 6 0 . p ok l ába azo kat , a k ik a H o rt h y- r e ndsz e rb en p oz íc i ót t ö l t ött ek be , nem h og y k i t ünt ess ék ő ket . A r en dsz er vá lt ás ko r a t ár sa da lom t öb bség e á lta l vá rt na g yt a k ar ít ás és f e le l őss ég re vo n á s elm ar ad t . Ta lá n e nn ek kö szö nh et ő , ho g y n e m rég az i nt ern ete n o lva s h att am B iszk u Bé lán ak , K ád ár vé r e sk ez ű be lüg ymin isz te ré nek (1 95 7-1 961) l e ve l é t , ( ak i a Po l i t ik a i B iz ot t s ág 1 957 . d ec em be r 1 0 .- i ü lé sén ke ve se l lt e a f iz i k a i me gs emmis ít ések sz ámát!), me l ye t Cs unde rlik Pét ernek a C sucs u blog író-

já na k 200 7. ok tó ber 3 0- i dát u mma l k ü ld ött , és ame lyb e n a 87 é ve s B iszk u tö bb ek köz öt t a k ö vet kez ők et ír ja : „…Na gy Imr e t ámo gatt a…az e lle nfor ra da lma t . Sőt . Mé g é lér e is á llt , d e szer en csé re me g vá gta ma gát . Meg ér de me lte , ho g y vé g ü l be l üg ym i n i sz t e r i a lá í rá so m m al pec sét e lt e m m e g a k i vé gzé sét , m i d őn k ezü nk be ker ü lt . Büszk e va g yo k r á . H iáb a va g yo k id ő s , h iáb a f á j m i nd ene m , m er t b e le rok kan t a m a f as i szt á k e l le n i h ar cba , ha N agy I m r e go lyó f e j é ve l k én e f u t b a l loz no m, a kk or m é g m ost is f é l pá l yá r ó l l őn ém a g ó l okat az N S ZK e l l e n a Né pst ad ion ba n , h ogy vis sz a vá g ja k a be rn i szég ye né rt .” M in t is me rete s , a 8 6 é ve s Ze nta i K ár o l y e l l en azé rt i ndu l t e l j ár ás 20 04- be n, m e rt a vá d sze r int „1 944 -be n ka ton ak én t ha rmadma gá va l Bu da pes ten meg k ín ozt a és megö lte a 18 é ve s B a láz s P ét e rt , m e rt a z s i dó f iat a le m be r n em vis e l t e a m eg kü l ön böz t ető s ár ga cs i l la got” . Z ent ai K á ro l yt m ég 86 éve s e n i s bír ós ág e lé vo n sz o l ják , m ik öz b en a N é m et h K á ro l yo k és B isz ku B é l ák , a k ik a puf a jká s k ar hata l om sze rve z és éb en é s i rá n yí t ásá ba n ré szt ve t t ek , - a me l y s o rtűz éne k Sa lgóta r já nba n 1 956 . d ecemb er 8-á n 1 31 e mb er e sett á ldoz atu l- n yu go dta n élve z ik a meg ér dem e lt n yu g d í j uk at és r öh ög ne k az á l doza t o k arc áb a . O l ya n s z er ve z et ek et , m i n t a k ar hat a lom, c sak bű nö s á l l am i ve z et és ek hoz nak l ét re . A ki k pe d ig e sz er ve z e t et g yi l k o s sá gra buzd í t ot t ák m a guk i s g yi l k o so k! A bűn öket ped i g e gye n lő en k e l len e mér l eg e ln i! Máté András

MAGYARORSZÁG MA   Negyvenkilenc évvel ezelőtt, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imrét, az 1956-o s forradalom miniszterelnökét és társait a Kozma Sándor utcai börtönben. Az alábbiakban arra tekintünk vissza, mi vezetett a per előkészítéséhez, illetve milyen közjátékok előzték meg a kivégzést .

„Az elvtársak helyeslik a szigorú felelősségre vonást” Kállai Gyula vetette fel először 1957. január 29-i intézőbizottsági beszámolójában, hogy Nagy Imre esetében nem kellene-e bírósághoz fordulni. Vélhetően előtte egyeztetett Kádár Jánossal, és megállapodtak: hogy egy úgynevezett nagy pert készítenek elő Nagy Imre és társai címszó alatt, amelyben az „ellenforradalom” valamennyi vezető személyisége helyet kap. A február 22-i politikai bizottsági ülésen Kállai már annak a véleményének adott hangot, hogy nem elegendő annak a megállapítása: csak hibát követtek el, vagy megnyitották az „ellenforradalom” számára az utat. „Ennél tovább kell menni– mondta Kállai, hogy Nagy Imre árulást követett el…” Az SZKP KB elnöksége március 4-én külön napirendi pontként foglalkozott Nagy Imrével és csoportjával. Az elnökség szükségesnek tartotta, hogy az ülésen kialakított véleményt Kádár Jánossal megismertesse. Ezzel a feladattal Malenkovot és Bulganyint bízták meg. Március második felében Kádár János vezetésével párt- és állami küldöttség utazott Moszkvába. Ott felmerült, hogy a Rákosi-, illetve a Nagy Imre-ügyre közösen keressenek megoldást. (Megegyeztek, hogy Rákosit csak akkor engedik haza, ha Kádár hozzájárul. Cserében viszont Kádár teljesíti Hruscsov, azaz a szovjet vezetés valamennyi igényét.) Hazaérkezése után Kádár az április 2-i intézőbizottsági ülésen kiemelte: „Szóba került Nagy Imre kérdése is. Mi vetettük fel. [Nem biztos, hogy így volt! – K. A.] Az elvtársak helyeslik, hogy megfelelő, szigorú felelősségre vonást eszközöljünk. [Az] Elvtársak nézete szerint a meg-

fontolás tárgyát képezheti, hogy rövidebb vagy hosszabb idő múlva kell-e a felelősségre vonásnak megtörténnie, de helyeslik, hogy ez megtörténjen. Akik már a dolgokkal foglalkoznak nálunk, azt mondják, hogy a büntetőeljárás nem kerülhető el, mert tényleges bűncselekmények tömegéről van szó. Ahány embert kihallgatnak árulásért, mind arra hivatkoznak, hogy Nagy Imrétől és Losonczytól stb. kapták az utasítást.” Megbilincselve hozzák haza április 17-én Nagy Imrét és társait Romániából, és a Gyorskocsi utcai börtönbe szállítják őket. A vizsgálati szervek a politikai vezetés szűk körének instrukciója alapján és folyamatos ellenőrzés mellett kezdik meg Nagy Imre és társai politikai perének előkészítését, és ide csatlakoztatják a Maléter és társai ügyet is. A Belügyminisztérium II-es főosztálya május 11-én teszi le Münnich Ferenc miniszterelnök-helyettes asztalára Az ellenforradalom vezető erői elleni harc feladatai című tervezetet. Már a tervezet címe is megdöbbentő: harcolni akarnak azok ellen, akik az ő börtöneikben vannak? A tervet négy hónap alatt kívánják végrehajtani, de nem sikerül. A PB június 22-re hívja öszsze a pártértekezlet előkészítésével foglalkozó KB-t, amelyen Kádár János beterjeszti, hogy „…ezentúl a Nagy Imre-csoportot úgy kell kezelni, mint akik átmentek az ellenség táborába” . (forrás: Internet)

HŐSI EMLÉKSZOBOR AVATÁSÁRA Somogyváry Gyula

Ha tudnék zengő, hősi dalt, most eldalolnám én, ha volna kürtöm, mely rivall, most megzendíteném. De haj, a dalnak szárnya tört, és nincsen trombitám, s a szívünkben is meggyötört sóhaj terem csupán.

letépett, zúzott lábatok glédába állna rendre, zúgnának kürtök és dobok csatára, győzelemre! Az lenne ám a hun-roham: szélvész, orkán, ítélet, igazság, melynek kardja van, s melynek győzelme élet!

Pedig ha tudnék hősi dalt, most fölcsattanna szárnya, útban hagyná gyors vihart, és messze, messze szállna, s ha volna zúgó trombitám, zúgatnám égrepsztőn, végig Európán s Ázsián, bércen, folyón és erdőn és azt harsognák ajkaim s a zengő érctorok, a távol sírok halmain: „Föl, régi bajnokok! Föl, régi harcok hősei,

Ha kapnék égi trombitát ó, felébresztenélek: szürke hajtókás hős apák és hetyke, szép legények. De haj, nincs angyal-harsonám s a dalnak szárnya tört, aludj hát sok hű cimborám, kit ringat messzi föld.” Imádkozz értük régi kürt csak halkan, búgva, sírva, bolyongjad be a messze űrt, s hajolj le mind a sírra,

nem álmok éje ez, a kín az eget verdesi, s egy ország sülyedez! Dobbanjon Kelet és Nyugat minden sírhalma hát, halljátok meg a föld alatt ti régi, hű bakák, hogy véget ért e vak világ, és ítéletre vár, most kezd a sors itt új csatát, s jő: élet vagy halál! Tudom, hogy átlőtt szívetek még egyszer földobogna, és roncsolt, áldott kezetek fegyvert, fegyvert ragadna,

dúdolj fülükbe altatót, akár a dajka ének, álmodjanak az álmodók boldog hazát és népet! És aztán zengjed minekünk, bár nem vagy angyal kürtje, hogy lesz még egyszer ünnepünk, és nóta kél szívünkbe, s akár ekével szántjuk ki elsüllyedt szép világunk, avagy, ha Isten rendeli a jövendőt, karddal vágunk; minékünk kell az éneked, hogy felriadjunk rája, harsogd belénk az életet, győzelmek pacsirtája!

TENYERÜKBE VOLT ÍRVA A SORSUK? Fél évszázada kezdődött a Nagy Imre-per, majd bírócsere és több hónapnyi szünet után "ítélt a nép".

A mártír miniszterelnök beszél az utolsó szó jogán

Amikor 1958. március 24-én Kádár János, az MSZMP akkori (s még több mint harminc évre) egyeduralkodója fogadta az angol kommunista párt küldöttségét, és szembesülni kényszerült a Nagy Imre - perrel, kapcsolatos aggodalmaikkal - sürgették a nyilvános tárgyalást és annak fontosságát, hogy ismerje el bűnösségét Nagy Imre. A KB első titkára csak annyit válaszolt: "Ha nem néznénk a világkommunizmus érdekeit, Nagy Imre bandája már rég a föld alatt lenne." Az első forduló A titkos per a Fő utcai bíróság és börtön elkülönített részében másfél hónappal korábban, február 5-én kezdődött a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Külön tanácsa elnökének, az akkor ötvenhat éves Radó Zoltánnak a vezényletével. A vádlottakat - többségükben az 1956 novemberében a jugoszláv nagykövetségre menekülő s onnan a romániai Snagovba hurcolt Nagy Imre-csoport tagjait 1957 márciusában letartóztatták, majd április 17-én bekötött

szemmel Budapestre szállították, hogy a perre készülvén hosszú hónapokig gyötörjék őket. A bíró által folytatott kihallgatásuk után azonban a tárgyalást - váratlan felsőbb ukázra; felfüggesztették s bizonytalan időre elnapolták. A hatóságok a legelemibb formaságoknak sem tettek eleget. Az 1958. január 28-án kelt vádiratot sem a vádlottak, sem a kirendelt védők nem tanulmányozhatták időben - derül ki Nagy Imrének az '56-os Intézet kiadásában megjelent politikai életrajzából. Ráadásul Radó a nagy fejetlenségben 30-án napközben aláírt egy végzést, melyben ugyanaznap reggel 9-re tűzte ki a tárgyalást. Aztán észbe kapott, végül február 5-re jelölte ki a napot. Hajmeresztő kapkodás kezdődött a gépezetben, hogy ledolgozzák a túlságosan is hosszúra nyúlt várakozást. A vádlottak csak a tárgyalást megelőző napon konzultálhattak egy óra hosszat védőikkel "bizalmasan"- a vizsgálótisztek jelenlétében. A védők csak február 1-jén kapták meg a több ezer oldalas vádiratot, amelyet egy közös helyiségben egyszerre tanulmányozhattak, miközben lehallgatták őket, nehogy taktikázásba kezdjenek. Az egyik ügyvéd - a Magyar Országos Levéltárban őrzött jegyzőkönyv szerint - el is szólta magát: "Szegény Nagy Imre, ez benne van nyakig (….) úgy fogom beállítani, mint gyenge akaratú embert, akit sodortak az események." Persze minden előre ki volt fundálva: az ügyvédek a tárgyalás végéig nem hagyhatták el az épületet, nehogy kiszivárogjon valami. Számosan - derül ki az 56-os Intézet kutatásaiból - még a júniusi ítélethirdetés és kivégzés után is úgy hitték, Moszkvában zajlott a per, már ha volt egyáltalán…., mert sokáig még ezt is bizonytalanság övezte. Talán épp a hitelesítése érdekében készült filmfelvétel, melynek részleteit mostanáig csupán a ZDF német tévétársaság tette közzé egyetlen alkalommal a per negyvenedik évfordulóján. A tárgyalás előestéjén már világosan tudhatták a rendezők, mire is számíthatnak: Nagy Imre, tisztában lévén helyzetével, védőjével üzente meg: "Ha a legsúlyosabb büntetést szabják ki, semmi körülmények között sem kívánok kegyelmet kérni." A legfőbb ügyész helyettese többször is konzultált az ügyvédekkel, s Nagy Imre védője nem rejtette véka alá, védence "obstruálni fogja a tárgyalást". Ez az életrajzíró Rainer M. János történész szerint semmi mást sem jelentett, mint hogy a volt miniszterelnök nem hajlandó elfogadni a vizsgálat során végig sugallt magatartásmintát, s nem lehet megtörni. A zárt tárgyaláson meglepetésektől aligha kellett tartani, ám az ítélet funkcióinak szempontjából nem volt mindegy, miként viselkednek a vádlottak. Persze a "világmagyarázati" funkciót - ahogyan Rainer véli - maga a halálos ítélet is betölthette volna: az áruló, aki belülről emelt kezet a szocialista államrendre, végül elnyeri méltó büntetését. Azonban egy teljes tagadás álláspontjára helyezkedő, a vádakat elvi alapon visszautasító vádlottal a népnevelő üzenet nem teljes értékű, sőt visszájára fordulhat. A látszatper, amely a résztvevők számára végül is halálosan komoly volt, reggel 9-kor kezdődött a katonai bíróság emeleti tárgyalótermében. A bíró zárt tárgyalást rendelt el, azonban elmulasztotta közölni, a színfalak mögül akárcsak a Rajk-perben -, mindent magnóra rögzítenek, és a vádlottakat többször is felszólította, hangosabban beszéljenek, mert "rossz a hallása". Szigorú koreográfia szerint zajlott minden: a vádlottakat "rendűségi" sorrendben hallgatták ki, így Nagy Imre volt az, aki valamennyi társa vallomását végigkísérhette. Érdemes felidézni a Radó mellett asszisztáló ülnökök, vagyis a derék "pártatlan, laikus" népbírók neveit: Bíró Mihály, Fehér Kálmán, Lakatos Péterné (akinek férje a Köztársaság téri lincselés egyik áldozata); és egy igazi kakukktojás: Sulyán György hadbíró. A Tökölön már 1956. november 3-án foglyul ejtett Maléter Pál vezérőrnagy, honvédelmi miniszter minden lehetőséget kihasznált az ellene emelt hamis vádak cáfolására. Szilágyi József elsősorban tanúságot kívánt tenni arról az ügyről és igazságról, amit számára az anti-sztálinista forradalom jelentett: a végső következtetéseket levonva helyezte magát a per "jelbeszédén" kívülre, s vádlott helyett vádlóként viselkedett. A volt miniszterelnök elsősorban a per törvénytelenségét akarta kimutatni, ezért ő a formaságokra is ügyelt: nyomot kívánt hagyni a történelem sodrában, s valójában az utókor számára fejtette ki mondandóját. Nagy Imréről akart tanúságot tenni - állítja Rainer - vagyis saját képét hagyományozni az utókorra. A pártszerűség hangsúlyozása ráadásul teljes mértékben egybevágott indulatai mozgatórugójával, a bűnbakszerep rákényszerítése miatt érzett keserűséggel. Mert ahol bűnbak van, ott bűn is van, s ezt nem tudta elfogadni. Ismétli magát a múlt Meg volt írva sorsuk a tenyerükben, vagy a körülmények hatalma lett úrrá az események felett? - tudakoltam az évforduló ürügyén Zinner Tibor jogtörténésztől, egyetemi tanártól. A Legfelsőbb Bíróság tudományos kabinetjének vezetője mindenekelőtt leszögezte: mindaz, ami 1958. február elején a Nagy Imre és társai ügyben a Fő utcai tárgyalóteremben megkezdődött, mindaz, amit ebben az ügyészség és a bíróság képviselt, teljességgel független volt az igazságszolgáltatástól. 1957. december 21-én, az MSZMP KB zárt ülésén egyértelműen eldöntötték, "szabad folyást engednek a törvényes eljárásnak", miután az ENSZ szeptemberi rendkívüli közgyűlése utánra időzített Nagy Imre-pert - talán csak az időt húzván - már egyszer elhalasztották. Egyébként e formulát, hogy szabad folyást engednek a törvénynek, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa írta mindig akkor, amidőn épp elutasította valaki kegyelmi kérvényét. A párt vezető testülete, élén Kádárral, ugyanazt a jól bevált gyakorlatot folytatta 1957-ben, mint Rákosi 1949-ben a Rajk-pernél: tudván, tudva, hogy óriási lesz a nemzetközi és a hazai visszhang, a kollektív bűnössé tétel klasszikus gyakorlatát alkalmazta, - vagyis azokat az elvtársait is kéretlenül bevonta az ügy kulisszák mögötti előkészítésébe, akik döntő hányadának ahhoz semmi köze sem volt. Miután megszületett a pártdöntés, ezt már csupán a bíróság orrára kellett kötni. Mindez persze nem jelenti, hogy a bíróságot és ügyészséget ebben a drámában vállalt szerepéért valaha is fel lehet menteni, mert tettestársak voltak, de az alapvető döntést az MSZMP KB, illetve az őket ekképpen tájékoztató kádári vezetés hozta meg. A per kezdetének napján ülésezni kényszerült az MSZMP politikai bizottsága, s a párnázott ajtók mögött arról is esett szó, hogy a moszkvai ukáz ismét megálljt parancsol a már megkezdett ügynek, illetve folytatásának. A lírai

stílusú jegyzőkönyv szerint a PB - "figyelembe véve az utóbbi hónapokban bekövetkezett változásokat, valamint az SZKP elnöksége elvtársi véleményét - úgy látja, a magyarországi ellenforradalom fő bűnöseinek elítélését alá kell rendelni az egész emberiség, benne a magyar nép lét-, vagyis a béke kérdésének, a hidegháború frontja áttörésének. A PB véleménye: a per mostani lefolytatása ürügyül szolgálhatna a tárgyalások elől kibúvót kereső imperialista vezető körök számára. Ezért a PB célszerűnek látja a pert - bizonyos kiegészítő indoklással - felfüggeszteni, illetve néhány hónapra elhalasztani." Azaz jogtechnikai eszközökkel éltek, de úgy, hogy a pert bármikor, akár pár hónap múlva is zavartalanul folytatni lehessen - az eleve elképzeltek szerint. Kádár február 14-én is összehívja a PB-t, ahol tájékoztatást ad a fejleményekről, és jelzi a sürgetőknek: „ nincs szó arról, hogy nem fogjuk eljuttatni oda az ügyet, ahová kell, hanem éppenséggel időlegesen tekintettel vagyunk a világkommunizmus érdekeire.” A drámai napon, 1957. december 21-én, amikor a központi vezetőség részéről ez a szabad utat biztosító javaslat megszületik, végzi be életét a Nagy Imre-per első halottja is, Losonczy Géza, - mai ismereteink szerint mesterséges kényszertáplálás következtében. Aztán 1958. április 24-én már ki is végzik Szilágyit, akit Vida Ferenc ítélt halálra; ő júniusban, mint az ellenállás régi, megbízható tagja veszi át a stafétabotot a tavasszal infarktust kapott Radótól, s késlekedés nélkül adja hóhérkézre Nagy Imrééket. Szilágyi József volt tehát időrendben a Nagy Imreper második áldozata - ő kérte számon a bíróságon az első tárgyalási fordulón Losonczy távollétét… Elérkezik a májusi moszkvai szovjet - magyar tárgyalás. 24-én Hruscsov Andropov jelenlétében fogadja Kádárt, aki akkor és ott kap szabad kezet. A küldöttség hazatérte után, a leányfalui pártüdülőben rántják össze a vezérkart, s döntenek a végleges (halálos) forgatókönyvről. Ott születik meg a határozat: június 9-én az ügyet újra sínre kell tenni. Ekkor valamennyi védőt beköltöztetik a Gyorskocsi utcába, míg június 15-én ki nem hirdeti Vida az ítéleteket. Másnap hajnalban Nagy Imrét, Malétert és Gimes Miklós újságírót is bitófára húzzák. Ekkor már nem kötötte Kádárt a május elején Budapestre látogató Gomulkának adott ígérete - vagyis hogy ha lesz is per, halálos ítéletek semmiképp sem születnek majd. "Kádár politikus volt - mondja Zinner Tibor jogtörténész - Nagy Imre halála fontosabb volt számára, mint az adott szó becsülete. Magyar belügynek tekintette az egészet." Hogy végül is kinek a kezéhez tapad vér a Nagy Imre-per által? Zinner szerint az ügyet Kádárra bízták, ő tárgyalt végig mindenkivel mindent, s mániákus kényszer űzte, hogy addig nem nyugszik, míg Nagy Imrét a túlvilágon nem tudja - ez az 1989-ben a KB ülésén félig öntudatlanul elrebegett beszédéből is egyértelműen kiviláglik. Kádár halálos rögeszméje Hogy Nagy Imre halálos ítéletét hol és mikor írták alá? Nem Moszkvában, ott csak hozzájárultak meghozatalához, amikor 1957 augusztusában-szeptemberében Biszku Béla belügyminiszter személyesen vitte el az ORFK politikai nyomozó főosztályán összeállított vádiratot, hogy referáljon Andropovnak, Rudenkónak, s a követendő taktikai lépésekről fogadjon el megszívlelendő tanácsokat. A szovjetek azonban már ekkor is lassúbb tempót, sőt halasztást kértek: a tárgyalást tehát az 1957. októberi moszkvai kommunista világtalálkozó utánra halasztották. De gyakorlatilag már ott és akkor, az orosz intelmeket szem előtt tartva pont került a Nagy Imre-perre - ahogyan ez a Jelcin-dossziéból is kiolvasható. A nemzetközi következmények ugyanúgy nem érdekelték a szovjeteket, mint az '56-os forradalom leverésekor vagy a Mindszenty-per idején. Magyarország egy világbirodalom része volt, amelynek nem volt ellenére Nagy Imre és társai kivégzése, sőt jövőbeni önös érdekeit szolgálták ezzel. Jelezhette a világnak és a magyar közvéleménynek: így végzi mindenki, aki kezet emel a rendszerre. Kádárnak a per valóságos rögeszméjévé vált, igyekezett magát a legszélesebb testülettel, a KB-vel fedezni. Hogy miért volt rá szüksége, azt soha nem tudta szavakba önteni. Már 1958 februárjában azt bizonygatta: "Bennünket az eljárásban nem a személyes bosszú, hanem a magyar nép érdeke vezet." Forrás: Internet (Kurcz Béla)

börtönben Nagy Imre exhumálásáról

Nagy Imre a Nagy Imre a bitófa

( Képek: Mészáros Márta: Temetetlen halott c. filmjéből)

alatt

Két kép

1989. július 16. Nagy társainak ravatala a

Imre és Hősök terén

OKTÓBER 31 Somogyváry Gyula

Valahol, túl a szuronyok palánkján, bús kripta mélyén alszik a halott. üvegszeme a semmiségbe bámul, erős keze már többet meg se rándul, s fölötte talán régi magyar nyárfák könnyeznek reggel-este harmatot… De éjszakánként, mikor odahallik, a Tisza-parton nyögdécselő nád, rabságba hajtott síró erdőségek, a barázdák, a mezők… és a végek; akkor kilép az ólom koporsóból, és kilöki a kripta ajtaját. Szétnéz acélos, szürke két szemével, öklén dacosan megdagad az ér, s nem tudja: melyik világtájba menjen, minden irányból panaszt hoz a szél!Kinek segítsen? Melyiket hallgassa? A rabokat, kik szabadulást várnak? Vagy nyugaton, a lomha Duna táján szakítsa végét a torzsalkodásnak? Ó, hogy csak egyszer tudna újra élni? Hogyha még egy órát vissza tudna kérni, csak egy percet, hogy még egyet kiálthatna: -a szava a csontig, a velőkig hatna. Új remény szökne a rabok éjjelébe, hej! Vége szakadna, egyszeribe vége! De nincs csoda. – A messze szállott élet

És úgy találja őt a szürkületben a kakasszó a bús kripta előtt, de akkor újra becsattan az ajtó, s reggelre könnyel telesírja ott lent, a bús halott a gyászos szemfedőt. És áll a rabság sötét éjszakája és áll a meddő, önző szócsata… borul a felleg, tűnik az idő, és egyre ver az átkok ostora: a széthúzás, az ősi lomhaság, ásítanak a minden-magyarok, s a mulandóság pókja teleszőtte a házunkon az ajtót, ablakot… S ha mégis lesz egy újhitű magyar, aki reménnyel néz az ég felé, aki szívét még el nem kalmárkodta, az csússzon térden a halott elé, és mondja el imája roncsait, - lehet, hogy az még egyszer megsegít, egy érintetlen szívű unoka imája tán még elhallik oda… Jöjj el, Halott, mi csodatevő szentünk, erős kezeddel állítsd meg felettünk a pusztulásnak szörnyű kerekét! Jöjj el, Halott, mi reszkető kezünkkel s hamuval hintett bűnbánó fejünkkel várjuk a jöttöd, hallgatjuk a lépted.

nem jön már vissza, futó percre sem. Hiába sírnak szenvedő rabok, torzsalkodhatnak önző magyarok, a nagy halott a geszti kripta mellett, csak áll s zokog, könny nélkül, csendesen.

Jöjj el, mi szentünk, s mentsd meg a fajtád, ezt a megalázott ázsiai népet. (1921)

Rainer M. János

NAGY IMRE ÚJRATEMETÉSE- A MAGYAR DEMOKRATIKUS ÁTALAKULÁS SZIMBOLIKUS AKTUSA A több mint három évtizedes Kádár-korszak és a magyarországi kommunizmus vége a hatalmi elit és a magyar társadalom közös időutazásával kezdődött. Az elit érzékelte, hogy a gazdasági válság társadalmi válságba nő át. Az amúgy is törékeny, viszonylagos legitimációja meggyengült. Megpróbált tehát visszanyúlni a bajok gyökeréhez, s valamit kezdeni a feledésre ítélt múlttal, az 1956-os forradalommal és a reá következő terrorral. Ez a vállalkozás eleve kudarcra volt ítélve. Az akkori tetteket- a forradalom szovjet segítséggel történt leverését, az elnyomatást; meg nem történtté tenni, az akkor hatalmi szóval kimondott szavakat utólag visszavonni nemigen lehetett. A múltról való beszéd viszont lehetővé tette, hogy az addig jobbára hallgató magyar társadalom felidézze a forradalom és az azt követő évek emlékét, és előbb erkölcsi, majd politikai ítéletet alkosson a rendszerről, amelyben élt. Ennek nyomán vált a magyarországi demokratikus átmenet egyik kulcskérdésévé a múlthoz való viszony. Így személyesítették meg az 1956-ért kivégzettek a kommunista uralmat elszenvedő magyar népet. Így vált a magyar demokratikus átalakulás legnagyobb hatású szimbolikus aktusává Nagy Imre és társai 1989. június 16-i újratemetése. Tanulmányomban először felidézem Nagy Imre halálának fogadtatását. Ezt követően a magyar forradalom emlékezetének elfojtásáról lesz szó. Ez a helyzet alapvetően változott meg a nyolcvanas évek végén a magyar és nemzetközi kommunizmus általános válságának kiéleződésekor- ez a harmadik rész tárgya. A negyedik rész ismerteti az újratemetéshez vezető utat és magát az eseményt.

A halál után 1958. június 16-án hajnalban, a kivégzést követően Nagy Imre, Maléter Pál és Gimes Miklós holttestét koporsóba tették és a budapesti Országos Börtön sétálóudvarán ásták el. A betemetett gödörre ócska bútorokat, limlomot hánytak. 1961. február 24-én titokban kiásták a koporsókat, köréjük kátránypapírt drótoztak, és átvitték a szomszédos Újköztemető 301es parcellájába, ahol hamis nevek alatt (Nagy Imrét „Borbíró Piroska” fedőnéven) jeltelen sírba ismét elásták. A demokratikus országok közvéleménye és politikusai egyöntetű és őszinte megdöbbenéssel reagáltak az 1956 novembere óta horizontjukról a szó szoros értelmében eltűnt Nagy Imre kivégzésének hírére. A magyar kormányfővel szemben a nyugati politikusok nagy része még a forradalom utolsó napjaiban is szembeötlő ellenszenvvel viseltetett. Már az 1953-54-es új szakasz idején sem láttak benne többet, mint a szovjet berendezkedés többé-kevésbé sikertelen ésszerűsítőjét. 1956-os szerepvállalásában is szovjet manipulációt gyanítottak. Az amerikai politikai döntéshozók már a negyvenes évek végétől a Tito-jellegű elhajlókban, a nemzeti kommunistákban látták a szovjet csatlós országok fellazításának legmegfelelőbb útját. Nagy Imrében azonban annak idején nemigen ismerték fel a hasonló alkatot. Ebben kétségkívül szerepet játszott az is, hogy első miniszterelnöksége idején Nagy Imre nemigen próbálkozott külpolitikai önállósodással. 1956-ban azonban a Nyugat nem sok ügyet vetett az immár határozottan erre utaló jelekre, továbbra is a megszokott moszkovita kommunista jelzőkkel illette. A Szabad Európa Rádió magyar adása a legsúlyosabb vádakkal illette Nagyot, miközben például a lengyel program nagyra értékelte Wladyslaw Gomulkát. Tekintettel arra, hogy a Szabad Európa különösen a forradalom előtt és alatt igen jelentős befolyással rendelkezett a magyar társadalomra, ez a megítélés határozottan elmélyítette a miniszterelnök október 23-a után amúgy is keserves legitimációs nehézségeit. A halálhír nyugati fogadtatása arról tanúskodott, hogy a felismerés post festa megtörtént. Nagy a szovjetellenes szabadságküzdelem tragikus, megcsalatott vezető alakjaként jelent meg, a kommentárok elenyésző számú kivételtől eltekintve kizárólag a szovjeteket, személy szerint Hruscsovot tekintették felelősnek a kivégzésekért. Ez a megítélés lényegében mind a mai napig alig változott. Az akkor egyértelműen bábkormánynak tekintett magyar vezetés bűnrészességéről kevés szó esett, ami a későbbi enyhült időszakban igen jól jött Kádár Jánosnak. A nyugati reagálás egy másik vezérmotívuma szerint a per és az ítélet a szovjet-rendszer megreformálhatóságának illuzórikus voltát szemléltette, Sztálin árnyékát borítva a XX. kongresszus hozta reményekre. A reálpolitikus megközelítés hamarosan áttört a megdöbbenésen, mint például Konrad Adenauer német kancellár megjegyzésében: „A felháborodás, amit érzünk, nem riaszthatja vissza a nyugati hatalmakat attól, hogy megegyezést keressenek a Szovjetunióval az általános és ellenőrzött leszerelésről.” Az idegenkedés és a lelkiismeret-furdalás közepette kialakult halálmagyarázatot jól példázza a The New York Times kom-

mentárja: „Valószínűleg kevés szabad ember hullat könnyeket a meggyilkoltakért, akik mint kommunisták, saját embertelen dogmáik áldozataivá váltak. De minden szabad ember tiszteli és gyászolja bennük a hazafit és a mártírt, akik a válság idején e dogmák fölé emelkedtek, és hazájuk szabadságát és függetlenségét védték egy barbár, idegen hatalommal szemben. A szabad nemzetek pedig, különösen az ENSZ, ahová Nagy Imre utolsó kétségbeesett segélykiáltását intézte, nem szabadulhatnak a szégyen érzésétől, amiért képtelenek voltak segíteni.” A halál nyugati fogadtatása kései és hiábavaló megigazulást adott Nagy Imrének, a magyar forradalom központi alakjának; a kommunista sorsa pedig újabb, bár korántsem végső adalékul szolgált a baloldali értelmiség kommunizmusból való kiábrándulásának folyamatához. Magyarországon akárcsak 1956-nak, a halálnak is a forradalmat leverő rezsim próbált értelmet adni. Az ítéletről kiadott közlemény ezt a feladatot csak részben oldotta meg. A zárt tárgyalás bő teret adott a nemkívánatos visszhangoknak. Szirmai István, a párt Agitációs és Propaganda Osztálya vezetője jelentése szerint „a Nagy Imre és bűntársai ügyében hozott ítéletet a dolgozó tömegek általában tudomásul veszik, nagy részük helyesli. Különösen áll ez a munkásosztály nagy többségére.” Igaz, hogy a „középparasztok egy része keménynek találja az ítéletet és sajnálkozik”, az értelmiség egyenesen „passzív, kissé ijedt”, ezért, valamint „tekintettel a nyugati ellenséges rádió és a hazai ellenséges erők agitációs tevékenységére és arra, hogy pártszervezeteink érvelése [...] nem mindig egységes, szükség van a párttagság, a tömegszervezetek és az állami élet vezetőinek részletesebb informálására.” A politikai elit tájékoztatásának feladatát először maga Kádár vállalta magára az MSZMP Központi Bizottságának 1958. júliusi ülésén, ahol Nagy Imre tárgyalás során tanúsított magatartását „aljasnak, csúszás-mászásnak, hazudozásnak” nevezte. E tömör megfogalmazás illusztrálását is szolgálta az az indítvány, amely szerint a „Belügyminisztérium, az Igazságügyi Minisztérium és a párt Agit. Prop. Osztályának munkatársaiból alakított bizottság szerkessze meg a Fehér Könyv V. kötetét.” A klasszikus sztálinista kirakatper fontos része a politikai mondanivaló mellett a vád tárgyává tett eszmék hordozóinak emberi lealacsonyítása. Az elátkozni kívánt eszméket és cselekedeteket látható és hallható módon összekapcsolják az őket megtestesítő személlyel, akiről így kiderül, hogy nemcsak politikai bűnöző, hanem egyben erkölcsi hulla, akinek lehetőleg már (politikai) gyermekkorától kezdve a legaljasabb árulások sorozata terheli a lelkét. A harmincas-negyvenesötvenes évek szovjet és kelet-európai kirakatpereiben az összekapcsolást a különböző módszerekkel erre rábírt vádlott maga végezte, betanult és nyilvánosan előadott önvallomásaival. A Nagy Imre per során ez a forgatókönyv nem működött, s ez zavarta az eljárás nyilvánosság előtti megjelenítését. A tárgyalásról készült filmfelvételek felhasználásával Rajnai Sándor rendőr ezredes, a Nagy-per belügyi felelősének forgatókönyve alapján elkészült előbb egy száz, majd nyolcvan perces ”külső propaganda céljait szolgáló” film. Az első „nem nyert jóváhagyást” s a másodikat sem mutatták be. Valószínűleg amiatt, hogy a vádlottak, elsősorban Nagy Imre képi megjelenése még a tendenciózus válogatásban is túl sok méltóságot sugárzott, a lefogyott, beesett arcú ember sajnálatot keltett volna. A szövegkörnyezetből való kiragadás, a montírozás, az elhallgatás régi módszereit legjobban az írásbeliség közegében lehetett alkalmazni. A Fehér Könyv az elveszett nyilvánosság lealacsonyító funkcióját töltötte be. A tartalmi és formai szempontból módon válogatott idézetgyűjtemény a vádlottakat láthatóan két csoportra osztotta. Mivel a per főalakjától, Nagy Imrétől igen nehéz lett volna önkritikára utaló mondatokat kiollózni, őrá a megátalkodott tagadó, a társait meghazudtoló, velük veszekedő, a nyilvánvaló felelősségtől gyáván menekülő szerepét osztották. Vele szemben társai és a letartóztatott tanúk a felelősséget elismerő, töredelmes vallomást tévő szerepét kapták. Technikai szempontból a hamisítás olyan ősi eszközeivel éltek, mint pl. a szövegkörnyezetből való kiragadásé, a valójában felmerült részletek elhallgatása, az ellenkező vélemény elhallgatása, a vádnak megfelelő állítás érdekében, a szövegek egy(folytatjuk) szerű meghamisítása, nem létező párbeszédek konstruálása. (Forrás: Internet)

IMÁDKOZZUNK MAGUNKÉRT, HAZÁNKÉRT, A FELTÁMADÁSÉRT! HISZEK EGY ISTENBEN, MINDENHATÓ ATYÁBAN, MENNYNEK ÉS FÖLDNEK TEREMTŐJÉBEN ÉS JÉZUS KRISZTUSBAN, AZ Ő EGYSZÜLÖTT FIÁBAN, A MI URUNKBAN; AKI FOGANTATOTT SZENTLÉLEKTŐL SZÜLETETT SZŰZ MÁRIÁTÓL; SZENVEDETT PONCIUS PILÁTUS ALATT; MEGFESZÍTETTÉK, MEGHALT ÉS ELTEMETTÉK. ALÁSZÁLLT A POKLOKRA, HARMADNAPON FELTÁMADT A HALOTTAK KÖZÜL; FÖLMENT A MENNYBE, OTT ÜL A MINDENHATÓ ATYAISTEN JOBBJÁN; ONNAN JÖN EL ÍTÉLNI ÉL KET ÉS HOLTAKAT. HISZEK SZENTLÉLEKBEN. HISZEM A KATOLIKUS ANYASZENTEGYHÁZAT; A SZENTEK KÖZÖSSÉGÉT, A BŰNÖK BOCSÁNATÁT; A TEST FELTÁMADÁSÁT ÉS AZ ÖRÖK ÉLETET, ÁMEN.

KOMMENTÁR NÉLKÜL 

HŐSÖK NAPJA. Koszorúzásokkal emlékeztek  országszerte a magyar hősök emléknapjára. A  budapesti Hősök terén, a hősök emlékkövénél a  Honvédelmi Minisztérium, illetve a Nemzeti  Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tartott meg‐ emlékezést.1925 óta május utolsó vasárnapján  azok előtt a magyar katonák előtt tiszteleg az  ország, akik az Árpád‐kortól kezdve egészen  napjainkig megvédték és védik hazánkat a külső  ellenségtől.                                                    FOTÓ: MÁTÉ PÉTER 

    MEGHÍVÓ    Tisztelettel Meghívjuk Önt és Kedves Családját  a trianoni megemlékezésre.   

Helye: Hosszúhetény, Polgármesteri Hivatal előtti téren a Trianon Keresztnél.   

Ideje: 2008. 06. 07‐én, 1800 órakor   

’56‐os Szövetség Pécs‐Baranya Szervezet

Nincs más testvérem, csak a magyar.  Ha virrasztok, miatta állok poszton,  csak tőle kérek kenyeret  s csak ő, kivel a kenyeret megosztom.”    (Részlet: Dsida Jenő Psalmus Hungaricus)   

 

’56‐OS 

SZÖVETSÉG  TISZTSÉGVISELŐI   

ORSZÁGOS ELNÖK 

FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ   

ORSZÁGOS ALELNÖK  DR. FARKAS LÁSZLÓ  STYOP FERENCNÉ   

ORSZÁGOS ELNÖKSÉG  DR. FARKAS LÁSZLÓ – SZEGED  FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ – BUDAPEST  DR. GAUG KÁROLY ‐ BUDAPEST  KAPCSOS JÁNOS – BUDAPEST  LECHNER FERENC – SZOMBATHELY  PÁSZTOR GYULA – GÖDÖLLŐ  PETŐ SÁNDOR‐ PÉCS  DR. RÓZSA GYÖRGY – BALASSAGYARMAT  STYOP FERENCNÉ – BUDAPEST  SZARKA LAJOS – BUDAPEST  SZENDINÉ KÓSA KATALIN – BUDAPEST  TÓTH JÓZSEF – VÁC   

PÓTTAGOK  DEÁK ISTVÁNNÉ – MISKOLC  VÁSÁRHELYI ISTVÁN ‐ DEBRECEN   

ORSZÁGOS PÉNZÜGYI ELLENÖRZŐ BIZOTTSÁG  DR. FARKAS LÁSZLÓ ‐ SZEGED  DR. GAUG KÁROLY ‐ BUDAPEST  STYOP FERENCNÉ ‐ BUDAPEST   

ORSZÁGOS ETIKAI ÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁG  DR. FARKAS LÁSZLÓ ‐ KOORDINÁTOR  CSUKÁS IRÉN – BUDAPEST  EGRESSY KÁROLY – VESZPRÉM  KISS JÁNOS ‐ HÓDMEZŐVÁSÁRHELY  PIFF JÓZSEF – ZALAEGERSZEG  TANCZ GYÖRGY ‐ BONYHÁD   

ORSZÁGOS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG  TÓTH JÓZSEF – ELNÖK  PÁSZTOR GYULA – GÖDÖLLŐ   

ORSZÁGOS KEGYELETI BIZOTTSÁG  STYOP FERENCNÉ – ELNÖK  MÁTÉ ANDRÁS – SÍRKERT FELELŐS  FELEKI DÉNES – BUDAPEST  KARACS ZSIGMOND ‐ BUDAPEST  SZARKA LAJOS – BUDAPEST   

HÍRADÓ SZERKESZTŐSÉG  SZENDINÉ KÓSA KATALIN – FELELŐS SZERKESZTŐ  MÁTÉ ANDRÁS ‐ BUDAPEST  LECHNER FERENC – SZOMBATHELY   

SZERVEZÉS  MENYHÁRT JÁNOS ‐ BUDAPEST   

KÖZPONTI HÁZIPÉNZTÁR  KANTER FERENC – PÉNZTÁRNOK   

FŐKÖNYVELÉS  7 CALCULUS BT   

   

  SZÖVETSÉG TISZTSÉGVISELŐINEK ÜGYELETI RENDJE 

      FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ ELNÖK  HÉTFŐ‐KEDD – SZERDA DE. 08. – 12 –IG 

  DR. FARKAS LÁSZLÓ ALELNÖK  HÉTFŐ DE. 10 – 12 –IG 

  STYOP FERENCNÉ ALELNÖK, NAGYBUDAPESTI ELNÖK  HÉTFŐ – KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 –IG 

  SZOCIÁLIS BIZOTTSÁG – TÓTH JÓZSEF  HÉTFŐ – KEDD – SZERDA – CSÜTRTÖK DE. 08 – 12‐IG 

  ETIKAI ÉS FELVÉTELI BIZOTTSÁG – DR. FARKAS LÁSZLÓ  HÉTFŐ DE. 10 ‐12 –IG 

  KÖZPONTI PÉNZTÁR – KANTER FERENC  HÉTFŐ – KEDD – SZERDA DE. 10 – 12 –IG 

  HÍRADÓ SZERKESZTŐSÉGE – SZENDINÉ KÓSA KATALIN  HÉTFŐ –SZEDA DE. 9‐ 10 IG 

  ELŐZETES IDŐPONT EGYEZTETÉS  312 – 80 – 41 TELEFONON 

  ELNÖKI KABINET ÜLÉSE MINDEN HÉTFŐ REGGEL 

  ORSZÁGOS ELNÖKSÉGI ÜLÉS MINDEN HÓNAP ELSŐ KEDDJÉN     

KÖZÉRDEKŰ KÖZLEMÉNYEK

LEGYEN EZ AZ IDŐSZAKONKÉNT MEGJELENŐ KIADVÁNY ÖSSZETARTÓ, ERŐSÍTŐ ÉS EGYMÁST SEGITŐ KAPOCS AZ ORSZÁG MINDEN ’56-OS SZÖVETSÉGI TAGJA KÖZÖTT. SZERETNÉNK, HA MEGÍRNÁTOK AZT IS, HOGY MI A VÉLEMÉNYETEK A SZÖVETSÉG MUNKÁJÁRÓL, A VÁLASZTOTT TISZTSÉGVISELŐK FELADATÁNAK VÉGZÉSÉRŐL. VÁRJUK A TERÜLETI SZERVEZETEK ÉSZREVÉTELEIT, BESZÁMOLÓIT A HELYI PROBLÉMÁKRÓL, EGYÉNI SORSOK ALAKULÁSÁRÓL. FELHÍVJUK FIGYELMETEKET, HOGY A SZERKESZTŐSÉG NEM MINDEN ESETBEN ÉRT EGYET A MEGJELENT CIKKEL. KÉRJÜK TÁMOGATÓINKAT, BARÁTAINKAT, AKTIV DOLGOZÓ TAGJAINKAT ÉS HOZZÁTARTOZÓIKAT, HOGY JÖVEDELEMADÓJUK EGY SZÁZALÉKÁT AJÁNLJÁK FEL SZÖVETSÉGÜNK KIADÁSAINAK FEDEZÉSÉRE. BEJEGYZÉS FŐVÁROSI BIRÓSÁG 14.PK.62.860-1990-54 ADÓSZÁMUNK: 19637729-1-01 SZÁMLASZÁMUNK: ERSTE BANK 11600006-00000000-21528312 FELELŐS KIADÓ FAZEKAS JÁNOS LÁSZLÓ [email protected]

SZERKESZTŐSÉG SZENDINÉ KÓSA KATALIN MÁTÉ ANDRÁS LECHNER FERENC TELEFON, FAX: 36-1-312-80-41 1051 BUDAPEST, NÁDOR UTCA 36. VI. EMELET [email protected] www.56osszovetseg.hu